1999. június 19.
(XI. évfolyam, 140. szám)

Mint ismeretes, az állami mezôgazdasági vállalatok privatizációjáról szóló törvényt elfogadta a képviselôház. Az új jogszabály értelmében ez az elsô olyan területe a nemzetgazdaságnak, ahol a magánosítást nem az erre kijelölt állami szerv, az Állami Vagyonalap végzi, hanem a Mezôgazdasági és Élelmezésügyi Minisztériumban megalakult ügynökség. A részletek felôl Pete Istvánt, a szakminisztérium államtitkárát kérdeztem.

• A mezôgazdaság privatizációja egy olyan sajátságos területe a hazai magánosításnak, amit az ÁVA nem tudna érdemben felvállalni. A minisztérium keretében rendelkezünk azzal a szakembergárdával, aki a privatizációt nagyobb hatékonysággal, jobb hozzáértéssel tudja megvalósítani.

• A 169-es törvény befejezô része, a tulajdonba helyezés gyakorlati kitételeit rögzítô jogszabály még nem készült el. Ez lenne hivatott orvosolni a kusza földügyeket, tisztába tenni az immár tíz esztendeje tartó hercehurcát a fölbirtokok elismerése körül. Ezúttal azonban a földtörvény elfogadását megelôzte az állami gazdaságok privatizációja. Vajon szerencsés megoldás ez?

• A kérdés jogos, hiszen szerencsés esetben ennek a két folyamatnak egyszerre kellene megtörténnie. A földtörvény körüli viták azonban még javában tartanak, nincs mindenik részletét illetôen közmegegyezés a koalíciós partnerek között. A most elfogadott törvény mégis elôrelépést jelent, hiszen beindítja az állami gazdaságok rég várt magánosítását. Az állami gazdaságok földjei a végleges rendezésig a minisztériumi ügynökségnek a felügyelete alá kerülnek: ez fog késôbb is rendelkezni az állami földek felett, míg a megszavazásra kerülô végleges földtörvény értelmében a birtokba helyezésre kerülô földeket átadja majd jogos tulajdonosaiknak. Az állami gazdaságokat föld nélkül is lehet privatizálni. Ezek az egységek koncesszionált, bérelt földeken (is) gazdálkodnak, és ez a rendszer az új tulajdonos esetében is folytatódik. A termôföld kivételével a teljes gazdasági egységet privatizálják.

• Mi várható a földtörvény vitája során? Számíthatunk-e a közeljövôben megegyezésre a koalíciós partnerek között?

• A viták még tartanak: valószínûleg idôbe telik, amíg sikerül konszenzust kialakítani. Az 50 hektárig visszaadandó mezôgazdasági területnagyságot a Demokrata Párt is elfogadhatónak tartja, gond van viszont az erdôkkel: itt a 30 hektárral a demokraták nem értenek egyet. Ezért is tartottuk fontosnak az állami gazdaságok privatizációját, hogy amíg a földtörvény rendezôdik, idôben lehessen magánosítani.

Radu Vasile kormányfô pénteken nem fogadta Mihail Matiest, a Clujana cipôgyár igazgatóját, aki azzal a céllal utazott Bukarestbe, hogy a miniszterelnököt a kolozsvári cipôgyárban kialakult helyzetrôl tájékoztassa, és anyagi támogatást kérjen a Clujana megmentése érdekében. A kormányfô tanácsosát küldte a találkozóra. Mihail Matiesnek Radu Sârbuval, az Állami Vagyonalap (ÁVA) elnökével sem sikerült személyesen tárgyalnia: az ÁVA egyik képviselôjét delegálta a megbeszélésre.

Mihail Maties tájékoztatása szerint a miniszterelnöki hivatalban sorra kerülô találkozó eredménytelenül zárult. Az ÁVA képviselôje közölte a hivatal döntését: a Clujana részvényeseinek július 5-i rendkívüli közgyûlésén valószínûleg bejelentik majd a gyár teljes bezárását, mivel szerintük semmiféle lehetôség nincs arra, hogy a jövôben megfelelô anyagi támogatásra tegyenek szert, a bankok ugyanis nem nyújtanak hitelt. Ezért az ÁVA a gyár teljes bezárását tartja a legjobb megoldásnak: így elôsegíthetik a Clujana privatizációját is.

• Nem értek egyet ezzel a döntéssel. Az utolsó percig harcoltam, hogy ne kerüljön sor a gyár bezárására. Minden lehetôséget kihasználtam, hogy anyagi támogatáshoz jussunk, és a Clujana áthidalja ezt a nehéz helyzetet. A meggyôzôdésem mindig az volt, hogy meg kell tenni mindent annak érdekében, hogy ez a gyár tovább mûködjön. Ezt nem azért állítom, mert ragaszkodom az igazgatói székemhez, hanem mivel tudatában vagyok annak, hogy mennyit ér a Clujana. Termékeinknek van piaca, és jó szakemberekkel rendelkezünk, akiket, ha elveszítünk, soha nem tudunk újra összetoborozni. Ezért mindent elkövettem, hogy anyagi segítségre tegyünk szert. Sajnos, azonban sem az ÁVA, sem a kormány nem hallgatott meg — mondta az igazgató.

Mihail Maties arra a kérdésre, hogy jelentkezett-e valaki, akinek szándékában állna megvásárolni a gyárat, elmondta: az ÁVA — amely tulajdonképpen a gyár tulajdonosa, és amely az igazgató szerint tulajdonoshoz illô magatartást kellene tanúsítson ebben a helyzetben — hatáskörébe tartozik dönteni efelôl. Egyelôre konkrét ajánlatokról nincs tudomása: talán egy amerikai vagy belga cég szeretné megvásárolni a gyárat.

A marosvásárhelyi Kultúrpalotában ülésezik ma az RMDSZ Szövetségi Képviselôk Tanácsa. A napirenden a szövetségi elnök politikai beszámolóján kívül a belsô választásokra és a közelgô önkormányzati választásokra történô felkészülés kérdései szerepelnek. Ugyancsak a Kultúrpalotában, a Kisteremben tartja ma alakuló ülését a Szövetségi Egyeztetô Tanács, amely a májusi kongresszuson elfogadott alapszabályzati módosítások következtében alakul újra, megválasztja állandó bizottságát és szakbizottságait, majd az SZKT-val közösen a szövetségi elnök javaslatára kinevezi az RMDSZ ügyvezetô elnökét, és megválasztja a szövetség különféle — szabályzatfelügyelô, etikai és fegyelmi, ellenôrzô — bizottságait.

A szövetségi testületek mai ülésére azt követôen kerül sor, hogy a héten a képviselôház a parlamenti egyeztetô bizottság által javasolt formában hagyta jóvá az oktatási törvényt. Az ellenzéki pártok által hevesen vitatott és a szenátusi jóváhagyásra továbbra is váró jogszabály kimondja: a kisebbségek minden szinten, óvodától egyetemig anyanyelvükön tanulhatnak, s egyetemi szinten csoportokat, szakokat, tagozatokat, kollégiumokat és önállósággal rendelkezô karokat hozhatnak létre.

Markó Béla szövetségi elnököt a szombati RMDSZ testületi ülések jelentôségérôl kérdeztük.

• Elsôsorban fontos szervezési intézkedések meghozataláról van szó. De nem csupán errôl. A kongresszussal lejárt a Szövetségi Egyeztetô Tanács mandátuma, s most ez a testület újraalakul, megválasztja a maga vezetôségét és bizottságait. Az SZKT mandátumát a kongresszus ôszig meghosszabbította, de éppen erre való tekintettel döntéseket kell meghoznunk a belsô választásokra való elôkészületekkel kapcsolatosan. Ezek szintén szervezési kérdések lesznek. Elképzelésem szerint ez alkalommal érdemi vita ezekrôl a kérdésekrôl nem lesz, erre esetleg szeptember elején kerülhet sor, ha esetleg az erre vonatkozó szabályozás módosítása szükségesnek mutatkozik. Nem utolsósorban szeretnénk megtenni már most az önkormányzati választásokkal kapcsolatos elsô szervezési intézkedéseket. Annak ellenére, hogy az önkormányzati választásokra valószínûleg csak jövô tavasszal kerül sor.

• Milyen döntések várhatóak az SZKT–SZET együttes ülésén?

• Az együttes ülésen az Ügyvezetô Elnökség kinevezésére, s ugyanakkor az országos bizottságok megválasztására kerül sor.

• Milyen változásokra lehet számítani az Ügyvezetô Elnökségen belül?

• Ugyancsak Takács Csabát bíztam meg az Ügyvezetô Elnökség kialakításával, s ôt fogom ügyvezetô elnöknek jelölni. De lesznek változások is. Fôképp az Ügyvezetô Elnökség struktúrájában. Ez elsôsorban a szövetségi munka átszervezéséhez kötôdik. A sajtótevékenység például átkerül a bukaresti szövetségi elnöki hivatalba. Itt hoztunk létre most egy sajtóirodát. És lesznek az RMDSZ különbözô testületei közötti viszonyt érintô változások, másrészt pedig megpróbáljuk egyszerûbbé, áttekinthetôbbé tenni az Ügyvezetô Elnökség munkáját.

• A képviselôház változatlanul, az egyeztetô bizottság által megszavazott formában fogadta el az oktatási törtvényt. A koalíciós csúcson politikai egyezség született az államosított ingatlanok visszaszolgáltatásáról. Kezd mûködni a koalíció?

• Alkatom szerint sem szeretem a dolgokat elkiabálni, s a medve bôrére elôre inni. Valóban úgy tûnik, hogy bizonyos dolgok jobban mennek, de például az oktatási törvény esetében a szenátusi szavazást is meg kell várnunk. Tagadhatatlan, hogy néhány kérdésben a koalíció célegyenesben van.

• Tapasztalható ez a koalíciós csúcstalálkozókon is? Minek köszönhetô, hogy a koalíció most, a kormányzati ciklus vége felé kezd összerázódni?

• Ez esetben sem sietném el az értékelést. A koalíció még mindig nem rázódott össze, még mindig komoly véleménykülönbségek vannak, például tulajdonkérdésben. De kétségtelenül mindenkit meggondolkoztat az, hogy eltelt két és fél esztendô, a koalíció népszerûsége lezuhant, a gazdasági helyzetet nem sikerült helyrehozni, az életszínvonal nem emelkedett. És nyilvánvaló, hogy most a koalíciós pártoknak el kell dönteniük: megpróbálnak-e a választásokig hátramaradt idôszakban úgy cselekedni, hogy a jövô évi választásokon esélyük legyen a gyôzelemre, vagy ki-ki külön gondolja el az azután következô négy esztendôt. A mi értékelésünk szerint a jövô csak együtt képzelhetô el, és bár vacillálnak, bár dilemmák között vergôdnek, a koalíciós partnerek is tudják, hogy a legjobb változat itt az lenne, ha a koalíciót tovább lehetne vinni. De számos kérdôjel van e körül a téma körül, és nehéz is prognózisokat készíteni.

A tanügyminisztérium utasítása értelmében a sztrájk idôszak alatt elmaradt órák és más sajátos iskolai feladatok pótlásának mikéntjét minden megyei tanfelügyelôség autonóm módon határozhatja meg. Kolozs megyében — mint azt Török Ferenc fôtanfelügyelô-helyettestôl megtudtuk — nincsenek olyan mértékû lemaradások, amelyek a tanév meghosszabbítását tennék szükségessé, így jövô hét végén minden közoktatási tanintézmény nyugodtan megtarthatja évzáró ünnepségét.

Mint azt körtelefonálásunk során megtudtuk, a kolozsvári magyar tagozatos iskolák zöme úgy pótolja be az elmaradt órákat, hogy az ne érintse a szombat–vasárnap pihenônap jellegét.

A Feleacul alkalmazottai csütörtökön kétórás figyelmeztetô sztrájkot tartottak, mivel még mindig nem kötötték meg a kollektív munkaszerzôdést. A munkakonfliktust június 1-én jelentették be, de a június 7-én sorra kerülô találkozó eredménytelenül zárult. Ezt követte a figyelmeztetô sztrájk. A munkások ugyanakkor 65 százalékos fizetésemelést követelnek.

Lucia Pop, a Feleacul szakszervezeti vezetôje a Mediafaxnak kijelentette: a korábban érvényben lévô kollektív munkaszerzôdés június 1-jén lejárt, az új pedig még nem lépett életbe. A szakszervezeti vezetô elmondta: a vállalatban a bruttó átlagfizetés 1 010 000 lej.

A Feleacul igazgatója, Alexandru Cristea arról tájékoztatott, hogy a kollektív munkaszerzôdés megtárgyalása folyamatban van. A bérek megemelésére vonatkozó kérésnek viszont jelen pillanatban nem tudnak eleget tenni, mivel a vállalat anyagi helyzete ezt nem engedi meg. Az alkalmazottak kijelentették: amennyiben nem teljesítik követeléseiket, általános sztrájkba kezdenek.

A Feleacul Erdély egyik legnagyobb édességgyártó vállalata. Áprilistól a vállalat fô részvényese a bukaresti Florian Haus Kft. A Feleaculnak jelenleg 243 alkalmazottja van.

Pár nappal ezelôtt hívták fel a környékbeli lakosok a Kolozsvári Római Katolikus Szent Mihály Plébánia figyelmét arra, hogy a Csillagvizsgáló úton levô, templomépítésre szánt telkükön furcsa mozgás észlelhetô. Gépek, munkások jelentek meg, és építkezni kezdtek az egyébként üres helyen.

Amint azt a plébánia jogásza, Gulyás László lapunknak elmondta, a telekhez a plébánia egy csere révén jutott hozzá: még 1990-ben átadtak az államnak egy Aurel Vlaicu utcai földet, amelyért cserébe a polgármesteri hivataltól két telket kaptak, egyet a Donát utcában, egyet pedig a Csillagvizsgáló úton, a 130–138. szám alatt. Az egyház mindkettôt templomépítésre szánta, ehhez még annak idején megszerezték a szükséges jóváhagyásokat. A cserével szerzett földeket idôben táblázták, és ennek megfelelôen fizették évek óta a telekadót is. A „hívatlen" építkezôk most a Csillagvizsgáló úti telken jelentek meg.

Mikor értesült errôl az incidensrôl, Boros János városi tanácsos a helyszínre sietett. Kiderült, hogy a bukaresti Hidroconstructia vállalat erdélyi kirendeltsége felvonulási területet igényelt a városházától, a sorra kerülô Hajnal negyedi szennyvízcsatorna hálózat felújítási munkálataihoz. A városháza ide irányította ôket, és bérleti szerzôdést kötöttek a Rehabilitációs kórházzal két évre (a beruházási munkálatot egyébként a vízmûvek rendelte). Érthetetlenségre ad okot, hogy ugyanarra a földre két különbözô telekkönyvi kivonatot adtak ki, eltérô telekkönyvi és helyrajzi számmal.

Nem lehet tudni, hogy tévedésrôl, nyilvántartási hibáról vagy szándékos félrevezetésrôl van-e szó, mondta Boros János. Minden esetre telekháborítás, tulajdonsértés történt. Bár az építkezôknek teljesen mindegy, kivel kötnek bérleti szerzôdést, a tanácsos szerint a munkálatokat meg kellene állíttatni. A tapasztalat ugyanis azt mutatja, hogy ilyen esetekben a telket az építkezôk sosem adják úgy vissza, ahogyan megkapták, de még az is elôfordulhat, hogy nem akarnak kiköltözni.

A plébánia haladéktalanul a bírósághoz fordult, kérve a munkálatok azonnali leállítását és a telekkönyvi ellenôrzést.

Legegyszerûbben kiskorúak megrontásának nevezhetnénk, de sokkal többet foglal magában. Perverz módon nemi kapcsolatra kényszeríteni egy gyereket több, mint bûn.

Amint arról tegnapi lapszámunkban tudósítottunk, csütörtökön déli egy óra körül R. N. és I. C. D. 10 éves kislányok nemi erôszak kísérletének voltak szenvedô alanyai. A két harmadikos tanulót lakásuk lépcsôházában találta Gavrilã Ioan Moldovan (19), a Nehézgépgyár inasiskolájának másodéves tanulója, aki rendôrnek (!) adta ki magát, s ezt az ürügyet használta fel, hogy N. R.-ék lakásába behatoljon.

Felragadott egy konyhakést, és azzal kényszerítette a lányokat, hogy vetkôzzenek le. Mielôtt nemi

kapcsolatba tudott volna kerülni a házigazdák lányával, a másik áldozatnak sikerült kereket oldania, és sikoltozásával risztania a szomszédokat.

Két szomszéd közremûködésével fogták el az emberállatot. A rendôrség ôrizetbe vette, elôzetes letartóztatásba helyezik. Nemi erôszak kísérlete és hivatali minôség jogtalan felhasználása vádakkal indítanak vizsgálatot ellene.

ASZTMAKLUB-TALÁLKOZÓ
A Filantróp Humanitárius Alapítvány Asztmaklubja június 21-én, hétfôn délután 5 órakor tartja összejövetelét a Majális (Bilascu, Republicii) utca 5. szám alatti Györkös-Mányi Albert Emlékházban. Dr. Péter Tibor A légúti fertôzések jelentôsége címmel tart elôadást, amelyet videofilm vetítés és kérdés-feleletek követnek. A belépés díjtalan. Minden érdeklôdôt szívesen látnak.

A KOLOZSVÁRI BRASSAIS VÉNDIÁK ALAPÍTVÁNY Zurboló néptáncegyüttese június 19-én, szombaton 15 órától új mûsorral lép fel az Állami Magyar Operában. Mûsoron: DÉLIBÁB — táncos vallomás a megfoghatatlanról; Tollas Erzsi — A halálra táncoltatott lány, és Portré, a mérai Berki Ferenc „Árus" emlékére.

MEZÔÔRSÉG MEGSZERVEZÉSE VÉGETT hívja megbeszélésre a Hóstáti Gazdakör június 20-ra, vasárnapra azokat a földészeket, akiknek az Eperjesi- és Szopori-dûlôben van földjük. Találkozó: délután 5 órakor a kisszopori betérônél.

NYELVTANULÁS JÁTÉKOS, SZÓRAKOZTATÓ FORMÁBAN 5–12 ÉVES GYERMEKEKNEK, a Francia Kulturális Központban, heti négy órában, következô idôpontokban: VI. 28–VII. 2., VII. 5–9., VII. 12–16., VII. 19–23., VII. 26–30. Beiratkozás naponta 9–18 óra között a titkárságon (Király/Brãtianu utca 22.).

– Hogyan állapítják meg azt, hogy valaki jóhiszemûen vásárolta meg az államosított ingatlant?

– Rámondják: jó, hiszem.

György Zoltán, a júniusi nyereménysorsolásunk fôdíjazottjának, György Vilmának az unokája jelentkezett csütörtökön a szerkesztôségben, hogy elszállítsa az elektromos fûnyírógépet, a Bronto Comprod cég ajándékát. A fiatalember elmondta, hogy nagymamájának ez volt az elsô részvétele sorshúzásunkon, máskor mindig lekésett róla. Kertes házban lakik, ennek ellenére a fônyereményt el fogja ajándékozni, na, vajon kinek, éppen az unokájának, ajándékként közelgô esküvôjére. Akinek már megvan a szintén kertes háza a közelben, és minden bizonnyal sok hasznát fogja venni a derék gyepvágó szerkezetnek. A gazdaság tyúkjainak nagy örömére. Mert nyulak nincsenek, de még lehetnek.

Mint ahogy a késôbbiek folyamán mostani legszerencsésebb elôfizetônknek további nyeremények is befuthatnak. Hiszen a szerencse lehet forgandó, de akár állandósulhat is.

Kedden, június 22-én, l8 órától a Mócok útja 75. szám alatti Pro Iuventute székházban természetgyógyászok találkozójára kerül sor. Ez alkalommal várják azon orvosokat, akik már alkalmazzák az alternatív gyógymódokat, valamint képzettségüket igazolni tudó természetgyógyászokat, akik már eredményesen gyógyítanak. Az összejövetel célja, hogy megismerhessék azokat, akik sikeresen mûködnek ezen a téren. — A találkozó jó lehetôség tapasztalatcserére és szakmai vitára. A gyógyulni vágyók érdekében pedig ismertté szeretnék tenni a sikeres természetgyógyászokat — mondta Rollinger Ágnes, a találkozó szervezôje.

Informatika tábor 1999. július 12–20. között Marosvásárhelyen.

A programból: • elméleti és gyakorlati feladatok megoldása, • szakmai elôadások, • versenyek: informatika-, általános mûveltség-, programozó verseny • Internet-hozzáférés.

Lesz Maros-parti séta, strandolás, túra a Somos-tetôre, állatkert-látogatás.

A komandói fizika–kémia tábor idôpontja 1999. július 25–augusztus 1. Programjából: • feladatmegoldó verseny, • természetben végzett kísérletek, • a kitûzött feladatok megoldása, megbeszélése, • az Orvosi Egyetemen adott feladatok megoldása.

A táborozóknak orvosi bizonyítványt kell magukkal vinniük.

A táborban külön pedagógusok foglalkoznak a szabadidô kellemes és hasznos eltöltésének a megszervezésével. Lesz sok kirándulás, természetismereti túra.

Bôvebb felvilágosításért forduljanak az EMT kolozsvári titkárságához, ugyanitt lehet jelentkezni is!
Tel./fax: 064-194 042, 190 825
e-mail: emt@emt.org.soroscj.ro; http://www.emt.ro

Táncoktatás: Orkói és szászcsávási cigánytáncok. Oktatók: Orza Cãlin, Keresztes Edit, Ivácson László, Ivácson Vera, Jánosi Attila, Tekeres Gizella, Bajkó László és Polgár Emília. Népdaloktatás: Demeter Erika. Közremûködnek: az orkói és szászcsávási cigány zenészek, valamint az Ördöngös zenekar. Meghívottak: Kallós Zoltán — néprajzkutató, Tamás Ferenc — zenetanár, Nagy Olga — néprajzkutató, dr. Pozsony Ferenc — egyetemi tanár, Albert Ernô — tanár, Márkus András — plébános. Külön meghívott: a Rományi Rotá együttes. A tábor mûvészeti vezetôje: Orza Cãlin. Táborvezetô: Deák Gyula Levente. A jelentkezéseket a következô címre kérjük: Deák Gyula Levente — 4000 Sf. Gheorghe, str. Stadionului nr. 15., bl. 19., ap. 34. — Romania.

119. születésenapján — mellszobor alakjában — hazatért szülôvárosába a 38 éves korában spanyolnáthában elhunyt Kaffka Margit írónô. Az öt évvel ezelôtt alakult és róla elnevezett mûvelôdési társaság nem várta meg a jövô júniusban esedékes kerek évfordulót, és a kisváros központi parkjában gazdag mûvészi mûsorral avatta föl szobrát. Az anyagi alap ugyanis hamarabb megteremtôdött, mint ahogy várták. Veres Andort Amerikába vetette a sors, de érzelmileg nem tudott elszakadni szülôvárosától, ô indított gyûjtést az amerikai magyarok körében, az összeget egészítették ki a kisváros szponzorai. Kaffka Margit alakja és szelleme a Nagyváradon élô Deák Árpád képzômûvészt ihlette meg. A bronzba álmodott alkotás a Hangyaboly címû regény borítóján megjelent fénykép alapján készült. Az öntés az ugyancsak nagyváradi Szilágyi Károly mester munkája.

A divatbemutató olyan mint egy elôadás.

Gondosan begyakorolt mozdulatok, az arcon tükrözôdô mosoly vagy komolyság, attól függôen, hogy milyen ruhát mutat be éppen a manöken. S ha egy kicsit ügyes és beleéli magát a szerepébe, akkor a közönség érzi, hogy a bemutatóérte van, hogy valamelyik ruha, vagy kosztüm, vagy kabát pont ráillene, neki való. De vajon tényleg érzi ezt a közönség? Hiszen a manökenek mind fiatal lányok és fiúk, a nézôtéren pedig ott ül a molettebb nô, a korosodó férfi s talán egy kismama is. Számukra nem létezik már divat? Csak karcsú, magas, szép lányok és fiúk vannak? Vajon nem lenne boldogabb és megelégedettebb a közönség, ha egy-egy ilyen divatbemutatón a manökenek között lenne egy teltebb nô, egy deresedô hajú férfi, és miért ne, talán egy kismama is? A divatházak nem tudnák így jobban eladni terméküket? Nézegetjük a külföldi divatlapokat és sóhajtozunk. Úgy, ahogyan néhány évvel ezelôtt sóhajtozott egy belvárosi üzlet néhány alkalmazottja: férfi-, nôi-, és gyermek konfekciót is árultak náluk, és számtalan teltebb nô és férfi távozott üres kézzel tôlük. Az elárusítók akkor azt fontolgatták: ha lenne pénzük, egy olyan üzletet nyitnának, ahol az ilyen nôk és férfiak megtalálnák a számukra megfelelô méretû ruhanemût. Hiszen olyan szomorú, hogy mindig csináltatniuk kell blúzt, kosztümöt, nadrágot, mert nem vehetik meg azt az üzletbôl, úgy mint bárki más. De mindez csak álom maradt, és talán sok helyen még ma is az. Nem a ruha teszi az embert, mondogatjuk ilyenkor vigasztalás gyanánt. Vagy Rotterdami Erasmus szavaira gondolunk: „Mint ahogy senkit sem tesz jobbá, éppen úgy senkit sem tesz hitványabbá a ruházat." De a divat nem csak külsôség. Meghatározója emberi kapcsolatainknak, hangulatunknak, kedélyállapotunknak. Akin olyan ruha van, amit kedvel, ami jól áll neki (és divatos is), nyugodtabb, magabiztosabb és vidámabb. Igaz ily módon a latin aforizma: „Hunc homines honorant, quem vestimenta decorant", azaz: „Az emberek azt tisztelik, akit ruhái felékesítenek".

Nyílt levélben fordul a város elöljáróihoz és a közvéleményhez a Kolozsvári Városrendészeti Egyesület. Ebben azokra a legfontosabb környezetkárosító helyzetekre hívják fel a figyelmet, amelyek évek óta foglalkoztatják az itteni lakosokat. Többek között a Bükki-erdô önkényes eltulajdonítása a városi közösségtôl, a Fellegvár tönkretétele felelôtlen szemeteléssel, a központi piacnak más célokra való használatba adása — ilyen kérdések megoldását követeli az egyesület, amely elfogadhatatlannak tartja, hogy nyolc évvel az ezt elôíró törvény életbe lépése után sincs Kolozsvárnak általános városrendezési terve.

A Kolozsvári Városrendészeti Egyesület felhívja az építészek, környezetvédôk, nem kormányzati szervezetek figyelmét arra, hogy a város demokratikus intézményes köztulajdonának védelme ezután felértékelôdik, és a 21. század küszöbén minden felelôs beosztású személynek, intézménynek tartania kell magát bizonyos elôírásokhoz. A lakosságnak idejében információkhoz kell jutnia minden, a város jövôjét érintô intézkedésrôl, és lehetôséget kell biztosítani számára a kérdések megvitatására. Ne támogassanak olyan átfogó fejlesztési terveket, amelyeket elôzetesen nem beszéltek meg a lakossággal, illetve, amelyeket ismert szakemberek nem tettek nyilvánossá. Legyen megyei szinten egy városrendészeti stratégia, és a hatóságok, legalább egyszer egy évben, mutassák be nyilvánosan a megvalósításokat és a terveket. Állapítsák meg a felelôsséget minden törvénytelenül hozott intézkedés esetében, és marasztaljanak el minden olyan lépést, amely a közösségi érdekek fejlesztését akadályozza. A helyi és a megyei adminisztrációban alkalmazzanak egy-egy, az igényeknek megfelelôen felkészült személyt, aki a közösségi érdekeket képviselje.

*

A polgármesteri hivatal közleményben reagált a fenti nyílt levélre. Ebben messzemenô egyetértését fejezi ki a Széchenyi téri piac ügyében, de a városrendészet által felhozott többi kérdés dolgában nem mutatott különösebb érdeklôdést.

119. születésenapján — mellszobor alakjában — hazatért szülôvárosába a 38 éves korában spanyolnáthában elhunyt Kaffka Margit írónô. Az öt évvel ezelôtt alakult és róla elnevezett mûvelôdési társaság nem várta meg a jövô júniusban esedékes kerek évfordulót, és a kisváros központi parkjában gazdag mûvészi mûsorral avatta föl szobrát. Az anyagi alap ugyanis hamarabb megteremtôdött, mint ahogy várták. Veres Andort Amerikába vetette a sors, de érzelmileg nem tudott elszakadni szülôvárosától, ô indított gyûjtést az amerikai magyarok körében, az összeget egészítették ki a kisváros szponzorai. Kaffka Margit alakja és szelleme a Nagyváradon élô Deák Árpád képzômûvészt ihlette meg. A bronzba álmodott alkotás a Hangyaboly címû regény borítóján megjelent fénykép alapján készült. Az öntés az ugyancsak nagyváradi Szilágyi Károly mester munkája.

Tudták-e önök, hogy nemcsak az anyáknak, de az apáknak is napjuk van?

Azt szoktuk mondani, hogy az év minden napja a férfiaké, azaz egész évben ünnepük van: teljes koszt, kiszolgálás, vetett ágy, ám a férfi-, illetve apapártiak úgy döntöttek, hogy mégiscsak érdemesek az ünneplésre. Így vált június 20. a napjukká.

Az ünnep gondolata az Egyesült Államokból származik, hogy pontosan kinek tulajdonítható, még nem teljesen tisztázódott, de minden esetre olyan szülônek a tiszteletére született meg, aki megözvegyülve becsülettel nevelte árván maradt gyermekeit. Elôször 1910-ben emlékeztek meg az apákról, majd az elkövetkezô években a gyermekek nevelésében szerepet játszó nagybácsikról és nagyszülôkrôl sem feledkeztek meg. Magyarországon 1994-ben, a Borsod megyei United Way indított mozgalmat az apák napja meghonosítása érdekében.

Évszaktól függetlenül, például homo migrátorusszá (h. m.). Nem azokra gondolok, akik valamilyen okból külföldre vándorolnak. Azokról van szó, akik a legnagyobb lelki nyugalommal váltogatják a pártokat. Jó példa rá V. Cataramã, aki, miután nem lelte helyét egyetlen liberális formációban sem, átállt Mãgureanu pártjába. Az addigi heves liberálisból egyszeribôl túlfûtött nacionalista szónok lett.

Nemrég egy másik hasonló eset történt: a Boilã testvéreké, megtoldva V. Ciorbeával és néhány honatyával. Kiszakadva a parasztpártból, új politikai formációt hoztak létre Kereszténydemokrata Szövetség néven. Amirôl a tisztelt urak megfeledkeznek: ôk egy bizonyos párt ideológiáját képviselve jutottak a parlamentbe. A választók pártjukra szavaztak, és nem becses személyükre. Ennek okán ma már több olyan pártocska van a parlamentben, amely ’96-ban nem is létezett. Ahogyan közeledik az újabb választások éve, úgy mozgolódnak (tömörülnek, szétválnak, szövetségre lépnek stb.) a különbözô pártok, pártocskák. Nyilvánvaló, hogy egyetlen párt sem nyerherti meg a választásokat kisebb-nagyob szövetségesek, partnerek nélkül.

Kényszerbôl ugyan, de polgármesterünkbôl is h. m. lett. Egyetlen elônye másokkal szemben, hogy nem kényszerült ideológiát változtatni. Régi és új pártjának egyetlen nagy gondja van: a magyarok. A példákat még sokáig lehetne sorolni.

A h. m.-eket a következôk jellemzik: oda migrálnak, ahol érzik, hogy még nem süllyed a hajó, opportunisták, csupán saját érdekeiket tartják szem elôtt, és ami a leglényegesebb: határtalanul gerinctelenek.

Egy másik elferdülése a homo sapiensnek úgy nevezhetô, hogy homo algoritmus (h. a.). Ôk a koalíció termékei, és nemigen tehetnek arról, amivé váltak. Legfelsôbb szinten két kirívó példa van erre: a villamosmérnökbôl lett mezôgazdasági miniszter és (sajnálatunkra) a jogászból lett egészségügyi miniszter. Mindketten már bôven megkapták a pofonokat „kollégáktól" és a médiáktól egyaránt.

Azt, hogy alacsonyabb szinten mekkora a számuk a h. a.-soknak, nehéz lenne megmondani, de tény, hogy jó néhány állami intézmény miattuk adta be a kulcsot.

Van még egy jelentôs társadalmi réteg: a Homo technokratikus. Sajnos, éppen rájuk nem figyel senki. Mit lehet kezdeni egy kiváló szakemberrel, akinek minden a kisujjában van, de nem hajlandó behódolni egyetlen pártnak sem? Ilyenekre sem a múlt rendszerekben, sem a jelenlegiben nincs szükség. (Élô példa rá T. Stolojan, kinek szakmailag a hírneves Remes miniszter még a nyomába sem ér.)

Amíg így áll a helyzet felsôbb körökben, addig a pórnép átvedlik homo kallódóvá vagy homo éhenhalóvá.

Mégis, az utóbbi tíz év tapasztalata azt mutatja, hogy a ma emberére leginkább a homo tranzicius elnevezés illik, mert az átkozott átmeneti idôszakból, úgy tûnik, már soha nem lábalunk ki.

Ma reggel bejön a cigány menyecske nagy csókolommal, s instálommal kezdôdô mondókájával. Mindenekelôtt az érdekli, megfelelô-e az általa hozott mész? Egyelôre nem lehet tudni, még nem használtuk. Tudni vélem, nem ez a korai látogatás valódi oka. Más ürügyre tér: kell-e nekünk zöld por, aminek ténylegesen Turdacupral a forgalmazói neve. Ez valahonnan a vegyi üzemek háza tájáról kerítôdött, a mész a cementgyárból. Nem, zöld por sem kell, vásároltunk a kuponra hatóanyagokat. Erre egy kicsit szomorkás lesz, de tovább ácsorog az ajtónál. Meggyôzôdhetem, hogy ezennel nem eladni jött. Valami másért keres ilyen korán, csak nem tudja, miként hozakodjon elô jövetele okával-céljával. Rövidesen kiderül. Nincsen a stampila a tanítónénál? Stampila nélkül nincs utalvány, pecsét nélküli utalványra a postás nem adja a gyerekpénzt, márpedig kenyér hétfôn reggel is kellene. Kap tízezret kenyérre.

Jóformán nem ismerem, azt sem tudom, honnan, mikor ereszkedett alá a faluba. Ezekkel az idegenekkel bôviben vagyunk, mindjárt annyi az ismeretlen a faluban, mint az ismerôs. Több nagycsaládos költözött ide, de csupán egy magyar. Ez a fehérnép olyan alapon bátorkodott hozzánk kölcsönért, hogy idôs rokonnál találkoztunk vele, ahol olyan házi mindenes lett: mosott, takarított és kapált, s ennek kapcsán véli úgy, köztünk rezge rokoni szálak vannak. Rokonunk kórházban van, ô tudná bizonyítani kölcsön formájában ezt a még nem legalizált viszonyukat. Hálálkodások közepette elmegy a kenyérrevalóval, de hogy mit vásárol, sose lehet tudni. Nekem meg eszembe jut, Kövend cigánysága, mind integrálódott a faluba, beállt a szokásrendbe. Egyetlen dolgot muszáj volt megtanulni mindenekelôtt: itt munka nélkül nincs mit keresni! A rég halott, bajuszos Dani, forrasztott, tajkolt ezt-azt, a másik ügyes kezû szobafestô vagy épp cipész lett, a harmadik faoltásra adta magát, a negyedik szilikózisos lett a cementgyárban. Önálló gazdálkodásra föld híján nemigen gondolhattak, csak napszámosok lehettek. Volt egy közös vonásuk: egyik se akart a postáról, a gyerekpénzbôl megélni. Igaz, ilyen nem is létezett. Ezek a mostanában telepedôk azt tartják igazi mesterségnek, ha a posta elôtt ácsorognak, esetleg csencselgetnek, s ha ég a hely, elmennek napszámra. Ha!

Leginkább a stampila, a pecsétnyomó, meg az lepett meg, hogy ez a pár éve ideköltözött cigányné szinte folyékonyan, hibátlanul beszél magyarul. Persze, ô nem tagja a kormány ellenzéki gárdájának, de még a Szövetség Romániáért Pártnak sem. Ha az RMDSZ azt kéri a parlamentben, hogy a köztisztviselôknek, ott ahol a lakosság húsz százaléka más nemzetiségû, ismerniük kell a kisebbségi nyelvet, ôk akkor szörnyûlködni kezdenek. Igen, mert a köztisztviselônek esze ágában sincs alázattal szolgálni a közösséget, nagynemzetiként azt hiszi, ô rendelkezni és parancsolni rendeltetett. Ha netán megtanulna egy idegen nyelvet, mivé lesz a nagynemzeti nimbusz, hova a trianoni dölyf? Pedig itt nálunk voltak errôl lemondók! Elég, ha a fogorvos Ninát, a volt körzeti orvost, Peleát említem.

Hogy ezek nem voltak bigottak, s nem ápolták hazafiúi módra az egynyelvûségre vonatkozó teóriát? A kormányban most is vannak elegen ilyen egynyelvû bigottak.

Kiderült, hogy az ország elnöke is tanulékony. És okos. Okos, mert ott tanul, ahol és ahonnan lehet. S nem is túl finnyás, mert az ellenféltôl is elcsaklizza szabadalmát, amikor azt süvölti bele a zsibbadt és letargiás csendbe: föderalizáció! Ki ne kapná össze magát egy ilyen vércsehangra? Tény, való igaz, hogy az ellenfelet sok és gyors góllal lehet a legjobban zavarba hozni — ahogy azt László Ferenc, a kitûnô sportriporter egykori osztálytársa (annak idején) a csapatnak taktikai utasításba adta. A gól, persze, a sportban, s különösen a futballban érvényes — még akkor is, ha az ominózus román–magyar mérkôzést eszembe sincs felidézni itt, s netán túllihegni a konklúziókat. Ezzel a csiribi-csiribával elôrángatott föderalizációval elnökünk fô ellenlábasától, Iliescutól ihletôdik jó tanuló módra. Bár az is meglehet, hogy unikumnak számító polgármesterünk példatárát is átforgatta elôtte, akit pedig oly szépen és hatásosan kiokított televíziós ki mit tud vetélkedôjükön az elnöki székért való hecehurcában, mert arra gondolni sem merek, hogy a mesterdalnok C. V. Tudor nyomdokaiba taposna... A nemzet, a haza, a függetlenség és területi egység — és nyilván a föderalizáció is — a fenti urak magánszabadalma, úgymond, privilégiuma, és — mi tagadás — egyetlen valamire való érve és sikerének forrása. Ám a sokéves tapasztalat óvatosságra int, és azt is valószerûsíti, bárki hazafi — s így az elnök — kútfejébôl is akadálytalanul kipattanhat bármilyen, xenofóbokra jellemzô zseniális ötlet. Fôleg választási kompányban. (Ticleanu nevezetû volt a futballista és mostanában tévékommentátorként foglalkoztatott lelkes ember, ország-világ füle hallatára megmondta: a gyôzelem — a siker! — érdekében minden eszköz megengedett!)

Az elnök vércsevijjogásától az emberben akaratlanul fölmerül a gyanú: csak nem kezdôdött el a választási kampány? Az a kampány, amelyet 45 napban szabott meg a derék parlament! Benne lennénk a 45 napban és nem is tudunk róla? Vagy csak az elnök tud, sejt valamit, amikor ilyen meredeken — és kontraproduktívan! — belevág a sûrûjébe? Mert az elnöknek is tudnia kell, hogy ezen a földön az autonómia, a kisebbségi jogok, a föderalizáció, az egyenlôség, a Bolyai-egyetem fogalmak össznépi traumát okoz(hat)nak! Ezeknek a fogalmaknak mágikus hatásuk van, csak föl kell röppenteni, és a sánta megfeledkezik róla, hogy sánta, a vak, hogy otthon felejtette a sötét szemüvegét, az énekes koldus nem nyújtja ki a tenyerét, a közlekedési rendôr leállítja a forgalmat, a bankár merô tévedésbôl saját zsebében kotorász...

Amint láttuk, az elnök föderalizációs röppentyûje a várható izgalmat keltette, nyomban visítani kezdtek, akiknek a visítás a tisztük a hazai munkamegosztásban, hiszen ebben az országban a legképtelenebb híresztelések, sôt azoknak az ellenkezôje is elhihetô. Csak most, frissiben is tapasztalhattuk, hogy egy megfelelô idôben elhangzott sejtetésnek akár bankok sora is áldozatul eshet! Itt ugyanis a valószerûtlenségeknek van a legnagyobb valószerûségük — a dolgok sajátos logikája szerint. Az ígéretek földjén minden más beteljesülhet, csak az ígéretek nem teljesíthetôk — példának lásd az annyiszor három, hat hónapos „na most!" kormányígéreteket, amelyet a legújabb és „legôszintébb" sasszé szerint egy-két-hároméves reményintervallumra toltak. Ami viszont egészen biztos: a rémhírek nemcsak maradéktalanul bejönnek és megvalósulnak, sôt, túl is teljesítôdnek — terjesztés nélkül is.

Persze, az is meglehet, hogy az elnök már Vásárhely elôtt sejtett valamit a közvélemény-alakítók szándékáról, ama bizonyos statisztikai leértékelésrôl, s legott föderalisan tett is ellene. Így, ilyenformán.

Vagyis szaladt az elherdált pontjai után. Ennek ellenére az sem vitatható, hogy egy ilyen hazaféltéstôl és határozott föderalizálódásellenes rikácsolástól itt még a dollár árfolyamánál is érzékenyebben reagálhat a rokonszenvindex. Pláné, ha az „életünket és vérünket!" csasztuskabrigád is lángra lobban ettôl a kozmikus vésztôl... Hiszen annyiszor, de annyiszor tapasztalhattuk ezt a meredek hangulatváltást — még saját bôrünkön is! —, amióta az ország elindult (de ennél tovább nem is jutott) az Európa-óhaj kényelmetlen útján.

A nagynemzeti, xenofóbiával átitatott meglepetésekkel azonban nem ártana csínján bánni! Ha egyébért nem is, de a megplagizált elôzô elnök példájáért. Fôleg választási kampányban — még ha a 45 napon kívül is van az. Mert államelnöki megválasztásában — ha véletlenül nem emlékezne — benne van az a közel egymillió szavazat is, amelyet egy mindig, mindenre elôrángatható kisebbség, mi adtunk rá! Jó lesz újra felidézni az elôzô választás számait, s szép csöndesen föltenni — legalább elnöki önmagának — a kérdést: vajon, ha ez a majdnem kerek szavazatszám hiányozna a pakliból, a többi mellôl, most (de egyáltalán!) államelnökként riogathatna holmi föderalizációról meg egyebekrôl? Lehet, az homályosítja el elnöki szemüvegét, hogy nem sok választási lehetôségünk volt, és majdnem az öngyilkossággal egyenlô lett volna az elôzô elnököt harmad-negyedszerre is visszatapsolni... Így igaz, de most sem vagyunk az öngyilkossági kísérlettôl túlságosan távol!

Mégis azt mondom, az elnök okos és tanulékony, ám egyvalamit úgy látszik nem tanult meg, hogy aki föderációt vet el, az végül csak föderalizációt arat le. Ez különben is közelebb lehetne az igazsághoz, mint ama alkotmánybeli „egységesség".

Az elnök „remek" húzásának példája azért is elgondolkoztató, mert itt majdminden politikai tényezô székvész vagy rokonszenvindex-kopásnál habozás nélkül élne ilyen vagy ehhez hasonló vércsevijjogással. Sajnos. Mert ahogy Ticleanu mondotta: „a gyôzelem érdekében minden eszköz megengedett"! Hogy mindez az égvilágon semmit sem segít az ország és népe nyomorán? Ez a vészjelzôk közül senkit sem nyugtalanít — szerintük szép ígéretek fátylával mindez bármikor pompásan beteríthetô. De megmarad a szék! Aztán valahogy csak lesz. A sikertelen, impotens politika miatt összetört cserepek árát így is, úgy is a nyomor elviselôi fizetik.

Szinte minden magyarországi egyetemmel kapcsolata van a Babes–Bolyai Tudományegyetemnek, így a Pázmány Péter Katolikus Egyetemmel is két éve együttmûködési szervezôdésben áll. 1997 szeptemberében kolozsvári küldöttség járt a magyarországi katolikus egyetemen — tudtuk meg dr. Nicolae Bocsantól, a Babes–Bolyai Tudományegyetem rektorhelyettesétôl. Ezt a látogatást viszonozta június 15–17. között a Pázmány-egyetem háromtagú küldöttsége, dr. Erdô Péter rektor vezetésével. Ittlétük alatt a rektori szintû tárgyalások mellett a vendégek meglátogatták a bölcsészkart, a négy (ortodox, protestáns, görög és római katolikus) teológiai kart, a jogi, a politikatudományi és közigazgatási, valamint az európai tanulmányok fakultásait.

„A két évvel ezelôtti együttmûködési szerzôdés megkötése után most a kapcsolat konkrét tartalommal való megtöltésérôl volt szó — mondta dr. Erdô Péter rektor, amikor a látogatás eredményérôl kérdeztem. — Próféta nem vagyok, de remélem, hogy közös kongresszusokra kerül sor, a következô egyetemi évben például az állam és egyház jogi kapcsolatai témában. Egy másik jelentôs terület a jogászokkal és politológusokkal való együttmûködés. Itt a nemzetközi kapcsolatok és az európai tanulmányok képzés terén való együttmûködés és egy angol nyelvû nemzetközi jellegû diplomáciai képzés az, amit mi ajánlani tudunk, és amire, nemzeti hovatartozásra való tekintet nélkül, várjuk az alkalmas jelölteket. A publikációk cseréje, az egymás folyóirataiban való közlés és a különbözô karok kongreszusain való részvétel is ennek a fokozódó együttmûködésnek a konkrét állomásai lehetnek."

Bocsan rektorhelyettes szerint a Pázmány-egyetem lendületesen fejlôdô intézmény, amely, bár néhány éve alakult, a humán tudományok terén sok tekintetben magasabb színvonalat képvisel, mint idôsebb társai, rendkívüli tudományos eredményekkel rendelkezik.

Erdô Péter rektor pedig a kolozsvári tudományegyetem színvonala mellett multikulturalitása (különösen a magyar oktatás megléte) és a teológiai karok révén megvalósuló ökumenikus nyitás miatt is fontosnak tartja a két intézmény közti kapcsolatot.

A látogatás eredményeképpen különleges együttmûködés van kialakulóban a Pázmány-egyetem és a kolozsvári római katolikus teológiai kar között. Ôsztôl ugyanis lehetôvé válik, hogy a hittanárit végzett hallgatók doktorátusi programban vegyenek részt a kolozsvári karon, amelyre beiratkozhatnak a Pázmányon végzettek is (náluk ugyanis a hittanárok nem doktorálhatnak). Ugyanakkor a magyarországiak vendégtanárok küldésével és diákok fogadásával segítik az ittenieket — tudtuk meg Nóda Mózes kolozsvári dékánhelyettestôl.

Zilahon egyetlen iskola tartotta meg ünnepélyes keretek között június 11-én a végzôs osztályok ballagó ünnepségét. A zilahi Református Gimnázium újból bebizonyította életképességét, a református oktatás szellemiségének átmentését, közösségalakító erejét. Az impozáns menet a kollégium jelenlegi épületébôl indult. A Wesselényi-kollégium régi épülete, az Ady-szobor és a Wesselényi Miklós-szobor elôtti tiszteletadást követôen a református templomban ünnepi istentiszteletre került sor, amelyen fôtiszteletû Tôkés László püspök úr hirdetett igét. Ezt követôen került sor a kollégium diákjainak a mûsorára.

Zilahon többen elégedetlenek a VIII-osok képességvizsgájával. Dr. Cseke Lajos a visszautasított gyerekek szüleivel hirdetett találkozót. Elhatározta, hogy tiltakozást szervez, mivel nagyon sok rendellenességet tapasztaltak. Hátrány számunkra, hogy mindenütt értelmezési gondokkal küzdöttek a tanárok. A javítás a központokban zajlott, kivéve a magyar nyelven írott dolgozatokat, mert azokat Zilahra hozták. Nem egy esetben másfél–kétórás várakozás után tudhatta meg a tételt az idegeskedô diák.

A Szilágyság adatai szerint feltûnô, hogy a legtöbb elégtelen jegyet román nyelv és irodalomból kapták a diákok: 132 elégtelen a 170-bôl (33 Zilahon, 16 a többi városban, 83 falun). Magyarból 25, matematikából 20 dolgozat nem kapott átmenô jegyet.

Az országos gyorsmérleg szerint Szilágy megyében 3198 végzôs diákból 95,1%, azaz 3077 diák iratkozott be VIII. osztály utáni képességvizsgára. Megjelent 3041 diák, ebbôl 587 (19,31%) tanulónak nem sikerült a vizsga. A 80,7 százalékos eredménnyel megyénk az országos lista 11. helyén áll.

A megkérdezett tanárok véleménye egyértelmû: remélik, hogy a következô nemzedékek komolyabban veszik a tanulást, és a jövô évi eredmények jobbak lesznek.

„Határidôink nem arra születtek, hogy betartsuk ôket."

Megtámadott. Egyetlen erénye az volt, hogy mindezt nagyon tudatosan cselekedte. Sôt, ez volt egyetlen cselekedete, mondhatnánk élete értelme. Ezért született. Ezért szülték. Talán sok munkájába tellet, míg kellô élességre fente karmait, de megtörténhet, hogy eleve ezekkel jött világra. Mert erre született.

Tudnom kellett volna, már amikor megpillantottam, hisz a legelsô pillanatban világos volt, hogy semmi jót nem olvashatok ki belôle. Bíznom kellett volna ráérzésemben, mert semmit sem titkolt elôlem. Nemcsak takargatnivalója nem volt, de szégyenérzetét is hiába kerestem volna — hírbôl ismeri ugyan ôket, véleménye ezekrôl viszont lesújtó. Ô azért lett kitalálva, hogy mások szégyelljék magukat, feladata a szúrásban, vágásban merül ki. Tehát kiderülhetett, sebeimért az egyedüli felelôs én vagyok, hasonlóan többi áldozatához, akikkel, ha lehet, még kegyetlenebbül bánt el.

Támadóm, akinek városba való érkeztét éppen üdvözölni szeretném, nem volt más, mint egy magát megnevezni akaró, sajtóorgánumnak álcázott, festékhordozó, papírpazarló, fegyveres erénycsôsz. Bûnhôdnöm pedig azért kellett, mert gyengeségbôl engedtem a kíváncsiságnak és belelapoztam, annak ellenére, hogy román nyelven hirdette öles betûkkel a címlap: Támadás. A legfájóbb az volt, amikor kiderült, mindezt bevallottan az igazság nevében követte el. Szándéka „a társadalmunk piciny kertecskéjében burjánzó gonosz kigyomlálása", és aki ennek ellene szegül, az a megrögzött gazember. Hasábjain legjobban a rágalom bugyog, (méregzöld levet eresztve), melyben szépen tenyészhetik impertinencia, együgyûség, ostobaság, szemtelenség, gyalázkodás, irigység és sok egyéb ilyesmi. Ezek a baktériumok fejlôdôképességük szerint lesznek aztán féloldalas, robbanó fôcímek, tévéshow-k vitáinak gyújtópontjai, nélküle csôdbe mennének bírósági tárgyalótermek, nem válhatnának hôssé vagy hírhedtté bizonyos „koszéleti" személyiségek és a derék polgár is tudatlanságban járna-kelne e sok eltussolt bûntett között.

Mert mindez a derék polgár érdekében történik. Mert mindenre (egyedül) ô a vevô. Mi is lenne érdekesebb annál, hogy lepleket rángassunk le vezérigazgatók, parlamenti képviselôk, szépasszonyok magánéletérôl? — elfér ez még a rózsaszínû folyóiratok negédes, szelídke pletykái mellett. Keményítsünk csak be, gyújtsunk alá a szemétnek, gyûrjük magunk alá a gyengéket, akik nem voltak képesek ellenállni a korrupciónak, házasságtörésnek, pénzhajhászásnak, szerencsejátéknak, világítsunk szemébe az ébredônek, hadd fájjon neki, ha már nekünk nem adatik meg e rengeteg földi jó. Köpjük be, ássuk mélyre a mást, a másét, lessük, szimatoljunk utána, forgassuk ki szavait, esetleg adjunk újakat szájába — s aztán a gyomorrugdosósdi után mormoljuk el hálaadó imáinkat, mellyel a Jónak tartoztunk. Ezzel a filozófiával érkezik ugyebár hôsünk, az „öl, butít és gyomorba döf" lap kopni készülô hétköznapjainkba és bármennyire is alantasak megnyilvánulási formái, taktikája eléggé kidolgozott ahhoz, hogy ott érjen célt, ahol éppen kell. A butaságot méri be és pontosan talál. Azt kell mondjam, okos emberek gyártják — hogyha nem tudnám, hogy okos emberek nem foglalkoznak hasonló zagyvaságokkal.

Egyszóval nem akármilyen szennylap ez. A legjobb ajánlatot találhatja meg benne a hûséges olvasó: bekerülhet az újságba, azzal a feltétellel, hogy ellenôrizhetô, megfelelôen elômosatlan dokumentumot bocsát a T. Szerk. rendelkezésére. Tényleg nem akármilyen szennylap. Meglepô, ahogy áldozataival bánik, bár nem tiszteli magánszféráját, önfegyelmére felnéz. Annál is inkább, hogy onnan már csak felfelé lehet tekingetni.

A legfontosabb viszont az, hogy meg tud tanítani arra, hogy milyen más élmény saját bôrünkön érezni a híres sajtószabadságot. Azt a szabadságot, amely meg tudott támadni. Megtámadott, de ezt legalább nyíltan teszi. Hogyha Kolozsvár újabban tényleg megér egy ilyen különkiadást?...

Már egy hete csak a plakátost
bámulom: mindig meg-megállva,
vigyorgó pofával, serényen,
ô ragasztott, én meg téptem.

Ezt is írhatta volna a költô, ha az elmúlt héten Kolozsváron sétálgatva észrevette volna azt az igen intenzív kampányt, amit a második sörfesztivál körül csaptak. Végre valaki ráérzett a reklám lényegére. De tulajdonképpen az egész errôl szól: a nagy gyárak eljönnek, bemutatkoznak, olcsón mérik a kedvelt nedût és rengeteget eladnak belôle. Legalábbis én azt hittem. Aztán, kicsit kiábrándultunk a szép mesékbôl: volt olyan gyártó, aki tényleg levitte az árakat, de — diákzsebhez mérten — nem eléggé. Így történhetett meg az, hogy a szessziós napokat élô diákság egy része minden pénzét otthagyta a három nap alatt a Szamos partján. De ne menjünk a dolgok elébe.

Elsô nap, pénteken, majdnem mindenki ott volt, aki valaha szerette a szôkét vagy a barnát. Még az is, akinek a felesége nem ért egyet a férj ez irányú hajlamaival. Legelôször azon lepôdtem meg, hogy az árak eléggé magasan maradtak. Aztán azon, hogy ettôl függetlenül a sorok végeláthatatlanul hosszúak, a tömeg nem akar apadni, sôt, egyre többen vagyunk. Estére a pódium környéke lett a legnépszerûbb hely a rockerek körében, ôk az Irist várták. Meg is érkeztek a zenészek, így jöhetett a nagy buli. Az elsô sorban lehetett legjobban mulatni, de csak akkor, ha az ember nem fél attól, hogy a rendfenntartók agresszív pontossággal és gumibottal végzik a rájuk bízott munkát — ennek eredménye: néhány kék folt, procisok számára véraláfutások és egyebek is. Aki pedig nem a rockzene kedvéért jött el aznap este, az választhatott: vagy megvárta, amíg valaki megszánta és átengedte az asztalát — de ezalatt a hideg itókából meleg lett, vagy pedig keresett egy szabad sarkot a (néhai) pázsiton, még azon hidegében. A türelmesebbek még arra vártak, hogy a koncert után jöjjön végre a retro-buli, de nem értették, hogy a B.U.G. Mafia mióta tartozik a fent említett kategóriába. Sebaj, majd holnap!

Azaz szombaton. Amikor is a tömeg, ahelyett, hogy apadt volna, még tovább gyûlt. Pedig azt hittem, már minden kolozsvárit láttam a fesztivál elsô napján. Úgy tûnik, nem volt igazam, hiszen arra a csalira, amit Compactnak hívnak, még többen öntötték el a teret. Meg az esô is. Az együttes tagjai is megjelentek, kicsit zenéltek nekünk, aztán közölték: sietnek a vonathoz, mert reggelre máshol kell lenniük. Ugyanis apuka lett a Compact. De egyik tagja biztosan. A közönség nagyon örült a jó hírnek, de jobban örült volna, ha egy picivel több zenében részesül, ha már ennyit várt. Így viszont legyen elég nekünk az a háromnegyed óra. Meg az a kis bulicska, ami néhány zeneszám után véget ért. Bár még ott volt a harmadik nap.

Ami vasárnapra esett. Aznap sokáig tûnôdtünk, érdemes-e megázni. Hát, a karaokét kár volt kihagyni. Láthattuk volna, hogyan támad fel újra Elvis, csak azért, hogy Kolozsváron is felléphessen. A nézôk többsége talán mégis inkább a Holograf kedvéért jött el. Aggódtunk. Hátha ôk is sietnek haza? De nem úgy lett. Becsülettel végigzenélték az estét, visszajöttek a biztatásokra is, majd, miután mindenki meglepetésére elôadtak egy Bob Marley-szerzeményt is, hirtelen eltûntek. Nem vonattal, mikrobusszal. Utána a bulit már nem is vártuk. Mindenki meg volt gyôzôdve róla, hogy a latino-party is elmarad. Sok helyen már nem is volt mit inni, úgyhogy mehettünk is haza. Aki akart. Aki nem, az keresett egy ismerôs csapost, és megpróbált még néhány tele poharat szerezni. Ez akár sikerülhetett is.

A három napot összességében nézve, az innivaló elég bôséges és elég hideg volt, sokszor a hangulat is olyasmi. Fôleg amikor a bejelentett elôzenekarok helyett más jelent meg a színpadon. Nem szerettem volna annak a helyében lenni, aki úgy jelent meg a színpadon, hogy a tomboló közönség már valaki másra fente a fogát.

Valamint nem szerettem volna a köztisztasági vállalat helyében sem lenni, szombaton, vasárnap és hétfôn egyaránt. Mert amit magunk után hagytunk, az mindenre emlékeztetett csak civilizációra nem.

Szóval az egész úgy kezdôdött, hogy a Holograf-koncert után megitta a nyolcadik sörét is. Aztán úgy folytatódott, hogy felmászott és levette a zászlót. A trikolórt. Csak azért, mert úgy gondolta, kell neki egy zászló. Késôbb ott ült a Szamos partján, és úgy döntött, neki nincs is szüksége zászlóra, így hát bedobta a folyóba. Balszerencséjére nem egyedül ô üldögélt a parton. Persze hogy meglátta. És oda is ment hozzá. Mi az, hogy odament! Ô megpróbálta elmagyarázni neki, hogy számára semmit sem jelentenek a zászlók, mindegy, hogy román, magyar, bármilyen. Ezután visszahozta az átázott zászlót, de már ezzel sem tudta kiengesztelni. Így hát barátaival együtt hátat fordított az idegennek, és megpróbált elvegyülni a tömegben. De nem sikerült, az idegen még mindig nyomában volt. Úgy döntött, nem keveri bele barátait egy esetleges verekedésbe. Elkezdett rohanni... Hallotta, hogy a hátánál valaki kiáltozik: — Prindeti-l, cã-i ungur! Késôbb, mikor visszanézett, már több tucatnyian loholtak utána. Átugrott néhány kerítést, végül egy kocsi alá rejtôzött, így menekült meg üldözôi elôl. Két órával késôbb ért haza, sörszagúan, olajosan, összevissza karmolva, szakadt pólóban (beleakadt néhány szögesdrótba). Sebfertôtlenítés közben még elmondta szobatársának, hogy neki soha semmi baja nem volt a románokkal, de most nagyon megutálta ôket. Nem igazán értette, hogy szobatársa miért csóválja a fejét.

Más. Múlt évben Tusnádon buliztam román barátaimmal. Egyszer csak elénk toppant néhány székely legény, és tudtunkra adták, hogy ott a románoknak semmi keresnivalójuk sincs. Úgy döntöttem, nekem sem.

Más. Éjjel 1, Csíkszereda. Hatalmas csomaggal a vállamon igyekszem az állomásra, úticél Kolozsvár. Befordulok a sarkon, három alak imbolyog felém. A középsô, a kis köpcös, kiválik közülük, hozzám lép. Hirtelen galléron ragad, elôször még azt hiszem, elvesztette az egyensúlyát, de aztán érkezik a kérdés: Bã’, esti ungur? Hát mit mondjak, nem volt túl nehéz kitalálni; Szeredában szinte 80% az esély, hogy az elsô szembejövô magyar legyen. Da — válaszolom kissé remegô hangon. Már emeli is az öklét, és sírós hangon ordít: Bã’, de ce esti ungur? (ennyit a szóbôségérôl). Lefogom a kezét, mielôtt megütne, közben társai is feleszmélnek, de még belém rúg, mielôtt elcipelnék onnan. És mindez száz méterre a rendôrségtôl.

Más. Magyar barátom meséli, hogy a múltkor a Music Pubban beléjük kötöttek valami kopaszra borotvált, kigyúrt nagymagyarok, csak azért, mert románul beszélgetett román barátnôjével. Ugyancsak ô meséli, hogy a román–magyar meccs után a parkban megkérdezték tôle, hogy magyar-e. Lehet, hogy azóta már elmúlt fejérôl a kakas.

Focis élményeim nekem is vannak. A meccs után igyekszem hazafelé, szembe az ünneplô tömeggel, afarã, afarã, cu ungurii din tarã, meg minden. Éppen hogy elhagyom Iancut, egy zászlót lobogtató ifjú leállít: Nu esti ungur, nu-i asa? Ránézek, hogy lehet ilyen hülyeséget kérdezni, rámosolygok: nuu. Ô is rájön, hogy tévedhetett: Nici nu ai avea ce cãuta aici. Ez esik a legrosszabbul: annyira féltem, hogy nem mertem azt mondani, magyar vagyok. És azóta félek. Akkor azt hittem, megutáltam a románokat; de nem: csak azokat az embereket utáltam meg, akik ilyeneket csinálnak. Azokat a magyar nemzetiségûeket is, akik a meccs alatt ide-oda küldözgették a „büdös oláhokat".

Más. Egyik barátnômmel a cigányokról beszélgettünk. Ô azt mondja, eltûri ôket, de néha egy kis puskaport sem sajnálna tôlük. Vajon hogy reagálna, ha valaki ugyanezt mondaná a magyarokról? Minden bizonnyal vérig sértôdne, és jogosan tenné. És ha a románokról mondaná valaki ugyanezt? Valószínûleg nem érdekelné túlságosan, esetleg egyet is értene. Mert mindig az fáj, ha belém rúgnak. Ha másba rúgnak, nem zavar, ha én rúghatok valakibe, azt egyenesen élvezem. Pedig nekem az is fáj, ha én rúgok valakibe. Remélem, nem csak azért, mert ki van menve a bokám.

„Mindent összetanulni csupán a tudás [...] miatt nem érdemes"— olvasom a Provokác legutóbbi fejezetében. Persze, nem csak ez tûnt fel, de valami miatt ezen ütköztem meg leginkább, hiszen a tanulás egyetlen lehetséges célja a tudás, és ebben, azt hiszem, sokan egyetértünk. Olvasni, információt gyûjteni, azaz tanulni csak a tudás miatt érdemes. Vitatkozni viszont csupán a vita kedvéért már nem. Ezt csak azért mondom, mert a válaszcikk szóhasználatában nagyrészt a Leltár szövegét ismétli, ami egyértelmûen arra enged következtetni, hogy a felmerült kérdésekben a két szerzô teljesen egyetért. Ezt a harmóniát azonban egyetlen részlet bontja meg. Értelmetlen volt a cikket azzal zárni, hogy „szomorú, ha az elsô év végén még nem volt képes a diák felfogni, hogy aktív hozzáállásra van szükség", tekintettel arra, hogy a Leltár címû írás valójában éppen arról szól, hogy egy teljes év kellett a szóban forgó diáknak (s ez lehetek csupán jómagam vagy még néhány hasonszôrû jómadár) ahhoz, hogy megvonja a határvonalat (minden tekintetben) középiskola és egyetem között. Néhány percig az volt a benyomásom, lényegében nem is számított, hogy mit írtam, a konklúzió amúgy is csak az, hogy hozzáállásom (-sunk) legfennebb középiskolás szintû.

A válaszcikk olvastával döbbentem rá, értelmetlen továbbá azon is vitatkozni, ki milyen tapasztalatokat hoz magával tizenkettedikes korából, hiszen könnyen elképzelhetô, hogy míg vitapartnerem osztálytársainak zöme „csak apuka vagy anyuka unszolására áll rá a felvételire", nálunk utolsó évben valóban általános volt a lázas készülôdés (zárójelben csak annyit: sántító a tátongó különbség a két osztály között, tekintettel arra, hogy ugyanabban az évben, ugyanabból az iskolából ballagtunk el).

Azonban, ha eltekintünk a fent említett, számomra tisztázatlan apróságoktól, leszögezhetjük, hogy tulajdonképpen ez itt nem is vita. Csupán a téma két különbözô irányból történô megközelítése. A Leltár éppen az, amit a cím sugall: összegezni próbáltam — s nem gyôzöm eléggé hangsúlyozni, nem a kiáltalánosíthatóság igényével — egy részét annak, ami számomra az elsô évet jelentette. És, azt hiszem, egyértelmû, hogy ezek a gondolatok, amennyiben az egyetem minôsítésének tekinthetôk, nem redukálhatók le arra, hogy meglátásom szerint az oktatás középszerû. Ha egyébért nem, azért sem, mert a kérdés ennél jóval bonyolultabb. De nem lehet valahogyan nem viszonyulni ahhoz, amit nap mint nap átélünk. A tapasztalt negatívumokat fel kell tudni ismerni. El kell tudni játszadozni azzal a gondolattal, hogy esetleg középszerû lenne az egyetem, odafigyelve ugyanakkor mindarra, ami ezt megcáfolja. Elgondolkodni azon, hogy te, elsôéves sehol senki létedre, mit tennél, mit javasolnál, mit változtatnál rajta. Szó sincs itt ilyen komoly ítéletek puszta odavetésérôl. Ezek csupán felmerülô kérdések. Amelyekre a válaszcikkbôl sem kaptam feleletet.

Ahogy az amerikai filmesek is elkészítik alkotásaik második, harmadik, negyedik és n plusz egyedik folytatását, a Campus sem fejezte be a június 12-i számban az Internettel foglalkozó összeállítást. Az alábbi írás a világháló és a kolozsvári képzômûvészeti akadémia „szeret-nem szeret-szívbôl-igazán" jellegû viszonyát mutatja be.

Az Internet még elvont fogalom a képzômûvészetisek igen nagy százaléka számára. Szerény kis infólaborunk, amely összesen hat számítógéppel büszkélkedik, tárva-nyitva áll a diákok elôtt (a hôség miatt). Mert távolról sem a vendégszeretetérôl híres.

Meglehetôsen kedvet szegô fogadtatás várja a magamfajta új arcokat, akik gyanútlanul az Internet felôl mernek érdeklôdni. A sûrû nemleges fejrázogatást egy rövid elutasító tômondat követi. Csakhogy a magamfajta érdeklôdô, aki pechére még elsôéves is, nem éri be ennyivel, és újra próbálkozik, mire aztán kimerítô választ kap a szûkszavú rendszergazdától: a labor felszereltségérôl, az intézmény katasztrofális pénzügyi helyzetérôl, a felgyülemlett irodai munkáról, a diákok folytonos ostromáról s a többi.

Így tudtam meg én is nemrégiben, hogy a hat számítógép közül egynek van csak Internet-kapcsolata. Több mint 500 diák sovány vigasza, hogy lesz még több is (vagy még ilyen se). Vannak persze, akiknek már elsô éven szerepel informatika az órarendjükben, és óriási öröm, ha heti egy alkalommal pár percet ücsöröghetnek az internetes gép elôtt. Én pedig csak kitartóan próbálkozom reggel, délben, este és egyáltalán a nap leglehetetlenebb óráiban (legtöbbször hiába), este 7-kor pedig végül elkullogok valamelyik fôtéri klubterembe, mert akkor az infólaborunk kapuja menthetetlenül és feltartóztathatatlanul bezárul.

Kitartás sorstársak!

Május-június folyamán elballagtunk mi is, az újságírói, szociológia, közgazdaság, filológia, és még sok más kar és szak végzôsei. Az ünnepélyes pillanatok után akaratlanul is felvetôdik az az oly sokszor emlegetett kérdés: „Hogyan, merre tovább?". Erre egyértelmû válasz nincs, még mi sem tudjuk pontosan, hogy mihez fogunk kezdeni, csak azt, hogy lassan döntenünk kell. Már nem mondhatjuk Pató Pál úr oly gyakran idézett szavaival, hogy „Ej, ráérünk arra még". Sajnos, most már nem érünk rá. Nem legyinthetünk, mint XII. végén, abban a hiszemben, hogy „csak lesz valahogy". Mert akkor tudtuk, legalábbis hittünk abban, hogy nemsokára egyetemisták leszünk, és azok is maradunk még egy jó pár évig. Nemsokára azonban már nem leszünk azok, hisz hiába szeretnénk újabb egyetemet elvégezni, a legtöbben a többmillió lejes tandíjat még nyögve sem tudnánk kifizetni. Így számunkra már csak a mesteri vagy doktori fokozat letétele, illetve amellett vagy ahelyett a pénzkeresés gyönyöre marad. Az azonban az álláskereséssel kezdôdik. De nem óhajtok arról írni, hogy nehéz állást találni, meg ha találunk is, a fizetésbôl nem lehet megélni, csak egy egyetemi óra jut minderrôl eszembe. Május volt, s alkalmam volt részt venni a Szegedi József Attila Tudományegyetem végzôs kommunikáció szakos hallgatóinak egyik búcsúóráján. A pezsgôzés és búcsúzkodás közepette szó esett a „hogyan tovább"-ról, majd pedig az álláskeresésrôl is. A tanárnô hasznos tanácsokkal látott el minket. Ebbôl már csak egy-két dologra emlékszem, de egy mondata most is elevenen él a fejemben, éspedig az, hogy 150 000 Ft-nál olcsóbban ne adják el magukat. Szerencsére minket senki sem látott el ilyen tanácsokkal, mert egy megközelítôleg 9 millió lejes fizetésre várva, nagyon hamar felkopna az állunk.

Kérdés: Mit tudsz arról, hogyan mûködik az Internet nálatok az egyetemen?

Egyeske:

• Nemtom, engem nem érint.
• Miért?
• Mert az Obsziban a bentlakásban nekem mindig ott a gép.
• Mindegyik bentlakásban?
• Nem, csak a hetesben.
• És te ott laksz?
• Nem, én a hármasban.
• És az egyetemen mi a helyzet?
• Nem tudom, biztos ott is lehet...

Ketteske:

• Köszöni szépen, jól érzi magát. A hálózat ôskori, internetezni legfeljebb csak a muzeológusnô jóvoltából lehet.

Hármaska:

• Nekem tetszik, most is onnan jövök. Egészen jól felszereltek a laborok, van vagy nyolcvan gép, mindenki kedve szerint dolgozhat. Persze csak akkor, ha van hely. És ha a kapcsolat éppen jó.

Négyeske:

• Amikor mûködik, jó, amikor nem mûködik, nem jó.

Ötöske:

• Nincs. Azért nem mondanám ilyen kategorikusan, de alapjában véve nincs. Legutoljára a FoxPro elôdjén dolgoztunk FoxBase-ben.

Jelen cikkemre nem várok bírálatot, a következô Campusban. Nyilván erre az a válasz, hogy miért nem olvassuk el a bibliográfiát, az egész év a rendelkezésünkre állt... Na mindegy. Következzék az

„Ó, nagy kerek kék ég / Dicsôség, fényesség"— újból csereg az óra, újból hajnali 6, és újból irány a könyvtár. Újból a sorbanállás! Ilyenkor gyakran az aranykorra gondolok, amikor is az egész pereputtyom kicsiszékkel, könyvvel, kötnivalóval felszerelve loholt, hogy pár deka vajért, húsért egy helyben töltse a napot vagy az éjszakát. De elvetettem a sulykot: a látvány mindennapos a Napolact üzlete elôtt, úgy látszik, a nyugdíjasok élvezik a sorbaállást. Vagy a pár száz lejes árkülönbségrôl lenne szó?

Persze, nem említettem az acsarkodást, tolakodást a divatos helyekért. Aki nem tutyimutyi, nem kell felkeljen korán, hogy helyet foglaltasson. Feltéve, ha ismerôse történetesen a könyvtáros nénik egyike. Ô a mázlista, aki már egy nappal azelôtt lefoglaltatja a helyét. Méghogy nincs korrupció! Csak keresni kell. Jó, ha akad rokon, barát a könyvtárban is. A tegnap is egy ilyen manôvert bonyolított le az Egyetemi Könyvtár egyik alkalmazottja. Úgy is mondhatnánk, védte barátnôje egészségét, fizikai és szellemi erejét.

A BCU-ban a nagyterem oldalsó, ablak melletti, külön asztalai állnak, ahol leteheted a buksid, elolvashatod az újságot. Ezek amolyan csendes zugok, ahol családias a hangulat, mert egymagadban vagy. S még azt mondják, hogy mi nem teszünk meg mindent a könyvért, a tudományért. A padokon a szokásos fohászok (NATO go home; Mikor találok rá én is a másik felemre), s válaszok( Soha — Ne légy optimista — Kicsim, ismét átvertelek — Kis hülye; Szabadíts meg a gonosztól; halálom órája; Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel; meggebedek, a végemet járom). Ezek mutatják, hogy milyen élô, gyors a kommunikáció a diákok között és persze a szessziós vérfagyasztó hangulatáról árulkodnak; érzelmi-értelmi kicsapongásokról.

A könyvtárosok is fura figurák, jellegzetességük a nyugalmi állapot, a komótosság. Olyan késôn hozzák a könyveket, hogy csak na! Azt hittem, hogy öregkori végelgyengülésben szenvednek, de egy részük fiatal, egészséges mint a makk. Hétvégén szomszédom megunván a könyvrevárást, horkolóra fogta a dolgot — általános derültségünkre. Hangjára a szunnyadó diákok még mélyebb álomba merültek.

Az érem másik oldala, hogy elég sok kötetet nem lehet csak úgy egyszerûen tessék-lássék módra kikölcsönözni. Ehhez be kell ülni az olvasóterembe. Ha pillanatnyilag nincs hely, akkor tárt karokkal várnak a könyvtáros nénik délutánra. Vagy ha nem, megvárod a kaja-kávé-cigiszünetet, ami elég gyakori, s kiélheted könyvéhséged. Ilyenkor tied a világ. Beülsz a haver helyére és gyúrod az anyagot. Gyúrod, mert holnap a Kedvencnél vizsgázol, aki csak a múlt héten fejlesztette a bibliográfiát három kötetrôl tízre. Két-három óra alatt rájössz, hogy te nagyon ügyes, okos, szép diák vagy, mert a vaskos könyvek nagy részébe belenéztél, nyugodtabb szívvel mehetsz a vizsgára. Persze, az érdekesebb, pikánsabb könyvekhez foggal-körömmel ragaszkodsz, bötürôl-bötüre elolvasod (címet nem említek, majd mindenki a saját belátása szerint...)

És ide írhatnátok helyettem egy szép kis következtetést.

Az Erdély-történeti Alapítvány pályázatot hírdet a Kárpát-medencében élô és tanuló egyetemi, fôiskolai hallgatók részére Erdély múltjával és kultúrájával foglalkozó tanulmányok írására. A pályázaton olyan történeti, irodalomtörténeti és mûvelôdéstörténeti dolgozatokkal lehet részt venni, melyek eredeti forrásokat, írói, mûvészi hagyatékokat, múzeumi gyûjteményeket, egyházi levéltári anyagot dolgoznak fel.

A pályamunka terjedelme nem haladhatja meg a harminc oldalt. A dolgozatokat október 15-ig az alapítvány címére kell eljuttani: Erdély-történeti Alapítvány KLTE Történelmi Intézet, 4010 Debrecen, Egyetem tér 1.

A díjazottak pénzjutalomban részesülnek, illetve a sikeres pályamunkák az Erdély-történeti sorozatban látnak majd napvilágot. Az eredményhírdetés december 17-én lesz, Debrecenben.

A Nyári Egyetem Pályázat
eredményeit hétfôn függesztik ki a KMDSZ irodában.

A Szakmai Gyakorlatra
még hétfôn is le lehet adni a pályázatokat (utolsó nap!!!). Eredményhirdetés június 25-re várható.

Az 1848-as forradalomés szabadságharc
150. évfordulója alkalmából pályázatot hirdet a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája. A pályázati határidô szeptember 10. Részletek a KMDSZ irodában.

KMDSZ-adósok figyelem!
Amennyiben nem törlesztitek adósságaitokat június 30-ig a KMDSZ „minden lehetô eszközt megragad a behajtásukra".

Az utcai pénzváltóknál a forint 63/65, a márka 8100/8500, a dollár pedig 15 300/15 500 lejbe került.

Kolozsvár legkorszerûbb magán járóbeteg-gondozóját avatták tegnap PRO VITAM név alatt. A poliklínika szinte minden szakosztállyal rendelkezik. Az intézet vezérigazgatója, dr. Livia Terza elmondotta: több mint 1 milliárd lejt ruháztak be világszínvonalú gyógyászati eszközökbe, sôt, az Ecograf Doppler Color szívritmusmérô készülékük egyedüli az országban. Az igazgatóasszony a Betegbiztosító Pénztárral történô együttmûködésben bízik, így a kiskeresetûek is igénybe vehetnék szolgáltatásaikat.

Bartók Gabriella, az ultramodern laboratórium vezetôje szerint a roppant drága és megbízható laborvizsgálatok ellenére megpróbálnak a nagyközönség számára is elérhetô tarifákat biztosítani.

Három óra körül egy 1300-as Dacia (rendszáma 2–CJ–2179) nem tudta megelôzni a balesetet: erôsen ittas állapotban akart áthaladni az úttesten Lakó Károly (44), a Napoca Rt. kômûvese, akit kórházba szállítottak. Ráadásul középre érve intett a gépkocsinak, hogy haladjon tovább. Pavel Sabãu sofôrt leellenôrizték, de ô nem volt ittas.

Hasonló baleset történt a Malom utcában is, ahol Szász Márton 72 éves nyugdíjas nem az építkezésnél lefedett járdaterületet választotta, hanem az úttestet. Adott pillanatban figyelmetlenül kilépett balra, s így telibe találta a magyarkiskapusi Gedô Ambrus (19) gépkocsija. Az öreget kórházba szállították.

Az Egészségügyi Hivatal csütörtöki és pénteki piaci ellenôrzése döbbenetes eredménnyel járt: dioxinnal mérgezett ételeket találtak. Bogdan Cerchizan dr., a szolgálat fônöke elmondása szerint az a bukaresti Overseas Kft. kolozsvári raktárában 250 kg Belgiumban készült majonézt 15, egyenként 250 g-os, Top konzervet fedeztek fel, amely mérgezô anyagot tartalmazott. Valószínûleg elégetik ôket.

Bizonyos Belgiumban készült Coca-Cola termékek bevonásával kapcsolatosan sajtóközleményt adott az üditôital gyártó cég, amelyben biztosítja a vásárlókat, hogy az eset véletlenszerû volt, csak a belga termékeknél fordult elô, a Coca-Cola továbbra is megbízható cég. A bukaresti, brassói, ploiesti-i, konstancai, galaci, jászvásári, temesvári és nagyváradi palackozónál nem belga szállítmányokat dolgoznak fel.

A Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt nem olyannak képzeli el a multikulturális felsôoktatási intézményeket, mint amelyekben fennáll egy nemzeti kisebbség elszigetelésének a veszélye — fogalmaz a párt pénteki sajtóközleménye, amely Remus Opris alelnök aláírását viseli. Jóllehet a parasztpárti frakció is megszavazta az oktatási törvénynek azt a változatát, amely csoportok, szakok, kollégiumok, karok létrehozását szavatolja egy kisebbség számára, azt nem tartják kívánatosnak, hogy csakis az illetô kisebbség nyelvén történjen az oktatás. Mégpedig úgy, hogy a román nyelvet, az állam nyelvét mellôzik.

Opris szerint azért van szükség erre a „pontosításra", mert az oktatási törvény képviselôházi elfogadása újabb jó ürügyet szolgáltatott egyes, a demagóg megnyilvánulásaikról közismert ellenzéki pártoknak a pánikkeltésre. Különbözô ellenzéki nyilatkozatok szerint ez a törvény alkotmányellenes, sôt, mi több, „hosszú távon" Románia nemzeti egységét fenyegeti. Az igazi „veszélyt" — áll a közleményben — nem az oktatási törvény módosítása, hanem pontosan ezeknek a pártoknak a magatartása jelenti Románia számára, amelyek retorikája a Milosevics-félék etnikumközi feszültségekhez vezetô politikájára emlékeztet.

„Valós veszélyt hordoznak magukban az olyan politikusok kisebbségellenes megnyilvánulásai, mint Ion Iliescu, Corneliu Vadim Tudor, Gheorghe Funar. Ezek olyan szecessziós konfliktusokat provokálhatnak ki, amelyek végérvényesen eltávolíthatják Romániát az Európai Uniótól, a civilizált országok közösségétôl" — idézi a Mediafax a KDNPP közleményét.

Pénteken délben sajtótájékoztatón összegezte kolozsvári látogatásának benyomásait Max van der Stoël, az Európai Biztonsági és Együttmûködési Szervezet kisebbségügyi fôbiztosa.

A magas rangú vendég elmondta, hogy sok egyetemi tanárral, dékánnal beszélt a Babes–Bolyai Tudományegyetem keretében, és örömmel tapasztalta, hogy lépéseket tettek a multikulturalitás térnyerése felé. A képviselôház már elfogadta az ebben a szellemben fogant törvényt, amely igényes, európai szintû, és tovább segíti a Babes–Bolyai Tudományegyetemet a multikulturalitás fejlesztésében. „Otthon részletesen elemezzük az itteni tapasztalatokat, és további támogató javaslatokat fogunk tenni"— jelentette ki a fôbiztos.

A román nyelvû sajtó a magyar egyetem ügyérôl ostromolta a vendéget, aki elmondta: az önálló magyar egyetem visszaállításához külön törvény szükséges. Úgy véli, az új oktatási törvény tartalmazza az RMDSZ elvárásait. A magyarnak hivatalos nyelvvé tétele mind a közigazgatásban, mind tanügyi téren nagyon fontos. Ami a többség és nemzeti kisebbségek kapcsolatát illeti: sok sajátos vonás jellemzi ezeket a közösségeket, de szintén sok a közös érdek: a demokratikus rendszer felépítése, a gazdasági helyzet normalizálása, az ország biztonsága. Véleménye szerint a magyarok részvétele a kormányzásban azért fontos, mert a koalíciós pártokkal együtt lehetôségük van megtalálni azt a keretet, amely megoldja igényeiket. Az élesen rákérdezôket, hogy egy önálló magyar egyetem szolgálná-e a román–magyar viszony javulását, hogy szerinte elnyomottak-e a magyarok ebben az országban, hogy mi a véleménye egyes RMDSZ-vezetônek Clintonhoz intézett levelérôl, Max van der Stoël a tôle megszokott diplomáciával hárította el a válaszokat: az ô dolga támogatni bármilyen lépést, amely a nemzetiségek közti jó kapcsolatokat, a párbeszédet szolgálják. A magyar egyetem létrejötte a koalíciós pártok kompromisszumkészségén, párbeszédén múlik, egy folyamatnak lesz az eredménye.

A román folyami hajózásnak és a kikötôknek április eleje és december vége között várhatóan 86 millió dollár, azaz havonta 9,5 millió dollár veszteséget okoz az, hogy a jugoszláviai háború következményeként leállt a dunai teherszállítás — közölte pénteken a Rompres a romániai folyamhajózási vállalatok és kikötôk szövetségének adatait idézve.

A most közzétett elôrejelzés szerint a legnagyobb kár, mintegy 63,9 millió dollár a dunai fuvarozó vállalatokat éri; a kikötôk vesztesége várhatóan megközelíti a 12 millió dollárt az említett idôszakban.

A szövetség jelentése szerint a lebombázott jugoszláviai Duna-hidak miatt hatvan uszály vesztegel román kikötôkben Magyarországnak, Ausztriának és Németországnak szánt áruval megrakodva. Ugyanígy számos, lefelé tartó uszály és vontatmány rekedt német, osztrák és magyar kikötôkben — írta a Rompres.

A jelentés szerint a folyami fuvarozók a kormány segítségével a Világbankhoz fordultak teljes kártérítésért, ellenkezô esetben hajóik egy részét „kénytelen lesznek ócskavasként értékesíteni a csôd elkerülése végett". A román Duna-hajózási vállalatok becslése szerint 4–6 hónapi munkába telik a hídroncsok eltávolítása a folyóból.

A Közép-európai Szabadkereskedelmi Megállapodás (CEFTA) Budapesten megkezdte évi rendes vegyes bizottsági ülését. A zárt ülésen a tagországok képviselôi áttekintették az együttmûködés elmúlt évi eredményeit, valamint az általuk alkalmazott vámintézkedéseket. A vegyes bizottság elnöki tisztét az idén Chikán Attila magyar gazdasági miniszter tölti be.

A magyar és a lengyel félnek pénteken nem sikerült megállapodnia az agrárvámok vitás kérdéseiben. A CEFTA vegyes bizottsági ülésének jegyzôkönyvében rögzítették, hogy Lengyelország a június 4-i magyar ellenlépések visszavonását igényli, amelyek a magyar fél szerint viszont jogosak voltak.

Az ülésen hosszú elôkészítés után határozat született arról, hogy mezôgazdasági albizottságot hoznak létre, amelynek elsô ülése várhatóan szeptemberben lesz. Az albizottság létrehozását az indokolta, hogy a tagállamok között a legtöbb vitás ügy éppen ezen a területen alakult ki.

[Vissza az Szabadság honlapjához]		[Vissza a HHRF honlapjához]