 |
||
| [Vissza az Szabadság honlapjához] |
[Vissza a HHRF honlapjához] |
1999. június 26.
(XI. évfolyam, 146. szám)
A Budapesti Nyilatkozat megszületésének tizedik évfordulója alkalmából a bukaresti Társadalmi Dialógus Csoport ismert egyetemi tanárok, politilógusok, közírók, közéleti személyiségek részvételével kerekasztal, konferenciát rendez június 30-án Bukarestben — közölte pénteken Gabriel Andreescu, a román Helsinki Bizottság társelnöke.
A rendezôk — Mihnea Berindei történész, Molnár Gusztáv filozófus és Gabriel Andreescu — szándéka szerint az összejövetelen szabad vita keretében folytatnak eszmecserét a Budapesti Nyilatkozat jelentôségérôl, korabeli hatásáról, következményeirôl. A vita alkalmat szolgáltat arra is, hogy áttekintsék a román–magyar viszony alakulását, fô kérdéseit.
A Budapesti Nyilatkozatot 1989. június 16-án fogadták el azon a találkozón, amelyet a Magyar Demokrata Fórum tagjai és külföldön élô román ellenzéki személyiségek tartottak Nagy Imre és mártírtársai újratemetése alkalmával. A dokumentum elítélte a Ceausescu-diktatúrát és síkra szállt a magyar-román kapcsolatok javításáért.
Mint ismeretes nyilatkozat elfogadásának 10. évfordulójáról szóló megemlékezést eredetileg Kolozsvárra tervezték, de ezt a szándékot egy sajátos incidens meghiúsította. Június elején a román Helsinki Bizottság bukaresti irodájából ellopták Gabriel Andreescu táskáját, benne számos kézirattal. Ezek között volt egy Kolozsvári Nyilatkozat címet viselô tervezet is.
Néhány nappal késôbb Emil Constantinescu román államfô marosvásárhelyi látogatása során hívta fel a figyelmet annak „veszélyére", hogy erdélyi értelmiségiek a Budapesti Nyilatkozat mintájára egy Kolozsvári Nyilatkozatot terveznek, amely Erdély és a Bánság autonómiáját vázolja fel a föderatív Románia keretében.
Az államfô figyelmezetetése után a tervezet szövege ellen — a román nacionalista pártok erôteljes támogatásával — hangos kampányt indult a román nemzetállam elleni szervezkedéssel vádolták Molnárékat.
— Ilyen elôzmények után a megemlékezés kezdeményezôi jobbnak látták, ha a rendezvényt a Társadalmi Dialógus Csoport szervezi meg Bukarestben — mondta Andreescu, hozzátéve, hogy a találkozóról Bukaresti Nyilatkozat címen terveznek dokumentumot közreadni, mely a tíz évvel ezelôtti közös fellépést méltatja, s bizonyos következtetéseket von le a román–magyar viszonyt illetôen.
A Kolozs megyei RMDSZ képviselôtanácsa (MKT) mai ülésének egyik fô napirendi pontja a belsô választások megszervezése. Mint ismeretes, döntés született arról, hogy az SZKT-nak, az RMDSZ úgynevezett „miniparlamentjének" az összetételét belsô választások útján határozzák meg, amelyre ez év novemberében kerülne sor. A megszervezésre vonatkozó szabályzattal kapcsolatban, amelyet 1996 márciusában fogadott el az SZKT, még mindig nagyon sok a kérdés, ezek tisztázása az elkövetkezô hónapok sürgôs feladata.
A belsô választások megszervezése hatalmas szervezôi munkát igényel, amelyben nagyon fontos szerep hárul minden egyes település RMDSZ-szervezetére. A Kolozs megyei RMDSZ máris megkezdte az elôkészületeket: Bitay Levente, a megyei szervezet ügyvezetô elnöke azzal kezdte a munkát, hogy feltérképezte azokat a megyei településeket, ahol még élô RMDSZ-szervezetek vannak. — Meglepôdve tapasztaltam, hogy nagyon sok település van a megyében, ahol többségben él magyar lakosság, de RMDSZ-szervezet nyomát már csak az 1990-es nyilvántartásokban találtam. Célunk az, hogy minden településen, ahol 100-nál több magyar lakos létezik, hozzuk létre, élesszük újra a helyi szervezetet — természetesen akkor, ha az ottaniak ezt igénylik. Pontos tervet állítottunk össze, útvonalakat, idôpontokat egyeztettünk. Sok helyen máris megkerestük a még létezô falusi értelmiséget, az önkormányzatot, az egyházakat. Az esetek többségében megkaptuk a szükséges segítséget. Ahol már léteztek szervezetek, és ismerték az RMDSZ alapszabályzatát, a tisztújítás simán megtörtént. A gondok ott kezdôdtek, ahol valamikor megalakult ugyan egy szervezet, de nem szabályszerûen. Nem állt össze a kellô számú választmány, többnyire egyszemélyes vezetés volt. Szerencsére, az esetek többségében sikerült megejteni a tisztújítást, a szervezet pedig megkezdte, helyenként újrakezdte a munkáját. Elmondhatjuk: jelenleg 52 szervezetünk „mûködôképes", létezik azonban körülbelül 30 olyan település, ahol a magyar lakosság meghaladja az 1000-et, igyekszünk ezeket szintén mielôbb bekapcsolni a munkába.
— A tagsággal való kapcsolattartás sikeréhez elengedhetetlenek a jól mûködô szervezetek, amelyek felvállalják az illetô település problémáját, és közvetítenek azokban a kérdésekben, amelyeket helyi szinten nem lehet megoldani — mondotta Bitay. — A helyi szervezetek elnökei havonta találkoznak a megyei ügyvezetô tanács keretében a megyei elnökséggel és a megyei tanács tagjaival, ahol segítséget kaphatnak problémáik megoldására. Az RMDSZ ugyanis elsôsorban szakmai tanácsot tud nyújtani a tagságnak: a szövetségnek nincs lehetôsége anyagi támogatást biztosítani, de nagyon sok képzett szakembere van, akik tanáccsal tudnak szolgálni, illetve oda irányítják az érdeklôdôket, ahol a megfelelô információkat megkaphatják. Segítséget tudunk nyújtani szervezési, mezôgazdasági, falufejlesztési, jogi, kulturális, tanügyi, ifjúsági, gazdasági és önkormányzati problémákban, pályázati lehetôségek felkutatásában, pályázatok elkészítésében, településfejlesztési tervek finanszírozásában, kulturális központok létrehozásában, más településekkel való kapcsolattartás elôsegítésében. Szenátoraink és képviselôink sok esetben felvállalják bajba jutott tagjaink ügyeinek tisztázását, törvényes úton való megoldását — nyilatkozta a megyei szervezet ügyvezetô elnöke.
Június 24-én tartotta rendes ülését a megyei jogú város helyi tanácsa. A napirendi pontok számát leltározva rövid gyûlésre számítottunk. Nem így történt. A tanácsosoknak sok mondanivalójuk volt, sokszor a napirendi pontokat is mellôzve vitáztak (vajon itt is megkezdôdött a választási kampány?).
A határozattervezetek nagy része városrendészeti kérdéseket érintett, s ezeknél a szavazás gördülékenyen zajlott. Nagyító alá vették viszont a szociális étkezde elsô félévi mérlegét. A jelentés fölvázolta, hogy kik jogosultak az étkezde szolgáltatásaira, a helyi tanács által elfogadott évi 1,13 milliárd lej költségvetésbôl június közepéig 811 millió lejt költöttek el. Az év elsô harmadában havonta több mint 500 személynek juttattak ebédet, de a következô hónapokban a kisegítettek száma a felére csökkent. A visszaesés oka az 1999-es közismerten — enyhén szólva — szegényes helyi költségvetés. A helyzet még kilátástalanabb lenne, ha nem érkeztek volna külföldi segélyek. Mindenekelôtt a holland DALFSEN cégtôl, mely nemrég 61 millió lej értékben szállított az étkezdéhez élelmet és ruhanemût. Sajnos, ez az önzetlen segítség sem oldhatja meg az étkezde nehéz helyzetét, fôleg a nyári hónapokban. Ugyanis az itt étkezô családok gyermekeinek nagy része különbözô kisegítô iskolákban tanul, s vakációra hazatérnek. Ôket is el kell tehát látni! Ezért a szociális étkezde a helyi tanácshoz fordult segítségért. Pontosabban arról van szó, hogy az esedékes, és mindenki által nagyon remélt költségvetés-kiigazításhoz a helyi költségvetésbôl legalább 100 millió lejt irányozzanak elô az étkezde részére. A tanácsosok minden lehetséges segítséget megígértek. De — amint tudjuk — az ígéret szép szó, s a költségvetés nem jó...
A hét végén Kolozs megye minden iskolájában megtartották az ünnepélyes évzárót, mely az elsô reformtanév végét is jelentette. Azoknak az iskolaigazgatóknak, akik pénteken délben tartották meg az évzárót, valóságos versenyfutást tartogatott ez a nap, hiszen az érettségivel kapcsolatos tanfelügyelôi gyûlés 14 órakor még tartott az egykori Tanítók Házában. Mint azt Török Ferenc fôtanfelügyelô-helyettestôl megtudtuk, a megyei tanfelügyelôségen megtartott pénteki maratoni gyûlésre a 42 érettségi bizottság elnökeit, alelnökeit és titkárait hívták meg azzal a céllal, hogy tájékoztassák ôket a szombat reggel kezdôdô érettségi vizsgákkal kapcsolatos tennivalókról. — Minden bizottságnak van egy elnöke — aki egyetemi tanár —, a vizsgázó diákok számától függôen két-három alelnöke, valamint egy titkára — mondta a fôtanfelügyelô-helyettes. — Csütörtök éjjel egy óra után kaptuk meg a tételeket, reggel borítékoltuk ezeket. A szóbeli tételeket minden bizottsági elnök átvette. Megjegyzem, a szombati nap nemcsak azért nevezetes, mert a román szóbeli vizsgával kezdetét vette az érettségi, hanem azért is, mert reggel kilenckor a Traian Vuia Líceumban megkezdôdik azoknak a képességvizsgával rendelkezô nyolcadikosoknak az újraelosztása, akik valamilyen oknál fogva még egyetlen iskolába sincsenek beiratkozva. Számításaink szerint kb. harminc magyar gyereket lehet majd az üresen maradt magyar helyek felé irányítani. Az érettségi vizsgasorozat vasárnap román nyelv és irodalom, hétfôn és kedden magyar nyelv és irodalom szóbeli vizsgákkal folytatódik.
Az Erdélyi Református Egyházkerület június 29–30. napokon tartja évi közgyûlését. A megnyitóra kedden du. kerül sor a Farkas utcai templomban, amikor ünnepi istentiszteleten szentelik fel az új lelkésznemzedéket. Igét hirdet d. dr. Csiha Kálmán püspök.
Jelentôs eseménynek lehetett tanúja a kolozsvári sajtó, két nagy pénzintézmény, a Transilvania Bank és az ABN AMRO Bank között szerzôdés lépett életbe. Ennek kapcsán sajtótájékoztatót tartottak a Transilvania székhelyén.
A vezetôségek számos tagja, a Transilvaniától Iosif Pop elnök, az ABN Amrótól Marinel Burduja vett részt. A Transilvania Bank hazai tôke alapján létesült, míg a holland ABN Amro Bank a világ egyik legnagyobb, kizárólag csak külföldi tôkén alapuló cég. Szerzôdésük egyelôre arra vonatkozik, hogy az ABN Amro fel tudja használni a Transilvania helyi, városok közti (az utóbbi idôben versenyképessé tett) hálózatát.
Mivel a Transilvania fiókképviseletei között percek alatt lebonyolítható a pénzátutalás (ugyanez temészetesen nemzetközi szinten vonatkozik az ABN Amróra is), így esett a holland pénzintézet választása a Transilvaniara. Együttmûködésük közel 5 éves, ám csak most került sor ilyen jellegû szerzôdéskötésre.
A közeljövôben a visszacsatolás is várható, azaz a Transilvania Bank is használhatja az ABN Amro Bank szuperhálózatát. A holland cég megbízható, egyenlô partnerként kezeli a TB-t. A bankok közti természetes piaci versengés mellett ez a szerzôdés munkakiegészítést jelent. Így most már leegyszerûsítették a két cég közötti átutalást, nem kell közvetítôre hagyatkozniuk.
Mindkét bank képviselôi úgy vélekednek a Bancorex körüli hercehurcáról, hogy szükség van a kereskedelmi bank valamilyen formában való fenntartására.
A PSZICHOLÓGUS HELYE ÉS SZEREPE A MAI TÁRSADALOMBAN témával kerekasztal-beszélgetést rendez a Parallaxis címû folyóirat június 27-én, vasárnap du. 4 órától a EME-házban (Ion Ghica u. 12.). A beszélgetésen egyetemi tanárok, gyakorló pszichológusok, illetve ôket foglalkoztató cégvezetôk, igazgatók, valamint egyetemi hallgatók vesznek részt. Moderátor: Vargha Jenô László.
A FÔISKOLÁS IFJÚSÁGI KERESZTYÉN EGYESÜLET augusztus 22–28. között Uzonkafürdôn szervezi meg elsô szabadegyetemét. A rendezvényen Berszán István, Bustya János, Buzogány Dezsô, Egyed Sándor és Visky Béla tartanak elôadást. Június 30-ig lehet jelentkezni a FIKE címén (Király/Brãtianu utca 51., telefon: 192-453), ahol bôvebb felvilágosítással is szolgálnak az érdeklôdôknek.
FRANCIA TÁRSALGÁSI TANFOLYAMOT szervez július 5–30. között, heti hat órában (összesen 24 óra), francia oktatóval, a Francia Kulturális Központ. Beiratkozás naponta 9–17 óra között a központ titkárságán (Király/Brãtianu utca 22.).
Hol fizethetjük a helyi adót (Fô tér 1.)
Helyi adók és taksák befizetési órarendje a régi polgármesteri hivatal épületében, Fô tér 1. szám (elsô emelet, 15-ös terem):
Magánszemélyek számára: hétfô 8–13 óra, kedd 8–13 és 17–19 óra, szerda 8–13 óra, csütörtök 17–19 óra, péntek 8–13 óra.
Jogi személyek számára: befizetés — hétfôtôl péntekig 8–12 óra között, ügytisztázás hétfôtôl csütörtökig 13–16, pénteken 13–17 óra között.
Épületek, telkek és szállítójármûvek adóbefizetése magánszemélyek számára (elsô emelet, 21-es terem): hétfô 8–13, kedd 8–13 és 17–19, szerda 8–13, csütörtök 8–13 és 17–19, péntek 8–13 óra között.
— Mihez teremt kiváló feltételeket az árvíz?
— A politikai iszapbirkózáshoz.
Pénteken délben a Reményik Sándor pincegalériában mutatták be a Kriterion Könyvkiadó legújabb termékét, Hervay Gizella verseskötetét, Az idô körei címmel. Az esemény kapcsán H. Szabó Gyula kiadóigazgató kifejezte reményét, hogy a helyiség idôvel a most beinduló könyvklubjuk otthonává válik, ahol az irodalomkedvelôk nem könyvboltot, hanem kellemes kis sarkot találnak, és jól érezhetik magukat. A Kriterion azt az ambiciózus tervet tûzte ki céljául, hogy ebben a klubban idôvel az összes hazai magyar kiadványt megtalálják az érdeklôdôk.
A tegnapi könyvbemutatón Balázs Imre József, a kötet elôszavának szerzôje, utalt arra, hogy Hervay Gizella munkássága nem merült a feledés homályába, az emberek ma is keresik: kutatása során ô például három budapesti könyvtárban csupán a lábra kelt kiadványok nyomára bukkanhatott. Az mostani könyv alcíme Összegyûjtött versek, ami jelzi, hogy nem tartalmazza az összes Hervay-mûvet. Azokra várnunk kell még, talán egy olyan bölcsességi szint elérése után, amikor képesek leszünk túltenni magunkat a politika szabta határokon, hogy megfelelô dimenzióban szemlélhessük ezeket az alkotásokat — mondta az irodalomtörténész.
Szilágyi Júlia méltatta Hervay Gizella költészetét, amely, szerinte, alkalmat szolgáltat olyan kérdéseken töprengeni, mint: kinek kell a könyv, ki tud kiadni könyvet, milyen legyen a könyv, ki olvas manapság stb. Hogy van-e tegnapi, mai és holnapi vers? Hogy a könyv is eseményszámba megy, amelyet kultúrateremtôk és kultúrafogyasztók egyaránt élveznek, hogy a vers második élete akkor teljesedik ki, amikor leválik a költô életrajzától, és marad a minden más befolyástól mentes vers. „Verset szeretni könnyebb, mint embert, mert már mindene megvan, nem kér semmit... Hervay Gizella hamvai a Házsongárdban pihennek, versei a polcon. Ezt a rendet ô is elfogadná. Az idô körei forognak."
A bemutató végén az új kötetbôl Fegyveresi Anikó három verset mutatott be a közönségnek.
A Macromex vállalat tegnap hivatalosan felavatta új kolozsvári hûtôraktárát. Ez alkalommal Dan Minulescu vezérigazgató röviden vázolta a vállalkozás tevékenységét és kilátásait. Az avatón részt vett José Maria Martinez, a Campofrio Romania igazgatója.
A rendezvény különleges mozzanata volt a kisbácsi lerakatban tett látogatás, és nem utolsósorban a Campofrio-termékek kóstolója.
A házigazdák meglepetéssel is kedveskedtek az avatóünnepség résztvevôinek: tombolát szerveztek, melynek nyereményeit Campofrio hústermékekkel és hidegfelvágottal csordultig teli kosarak képezték.
Aki eljárogat egy-egy dzsesszkoncertre, s fôleg -fesztiválra, az már régen megszokta, hogy jó esetben egy órányi késéssel kezdenek. Persze, aki ad magára meg a dzsesszre, az idejében megérkezik. Florian Lungu, az elismert dzsesszszakértô konferál. Bocsánatot kér a késésért, majd röviden bemutatja az est három együttesét, a Mircea Tiberian & Maurice De Martin Jazz Projectet, a németországi BuJazzO Big Bandet és a nagyváradi Play Off együttest.
Mircea Tiberiánék kezdenek. Nem bocsátkozom szakmai kritikába, a hangulatot próbálom rögzíteni. Egy bemelegítôként ható bevezetô futam után felszólal Maurice De Martin, angolul intézi szavait a közönséghez, s 12 órányi vonatos kocogásukról mesél Berlintôl Kolozsvárig. A borongós idôrôl, az ebbôl fakadó, fülünk hallatára születô kompozíciót konferál be (Instant Compozition). Furcsa nyicorgás, üres, kongó hangok, aztán a „zene" szomorkás zongora- és szintetizátorfutamba vált át, vonatzakatolást vélek felfedezni a halk esôben, majd egyre inkább dübörgést, ôrült vágtát. Hosszan tart, aztán egyszerre csodamód elcsitul: Tiberian lírai zongoraszólója bebalzsamozza lelkünket. Aztán kezdôdik az egész elölrôl. A közönség mérsékelt tapssal jutalmazza játékukat.
Érkezik a várva várt német nagycsapat: 13 és 24 év közötti fiatalok. A 28 tagú zenekar rázendít egy ilyen Big Bandtôl elvárható robajos, hangos, erôteljes dzsesszmuzsikára, gitár-, trombita-, szakszofon-, klarinétszólók teljes erôbedobásával — Jazz Like That.
Az öt szólista, három lány és két fiú, énekszámai melegítik fel a hangulatot, a közönség egyre oldottabban tapsol, egyre több a szólistáknak járó elismerô felkiáltás... Ez igen! Ez a Big Band hat a közönségre.
Egy szép nap megjelentek az emberek és elkezdtek ásni. Turisták gyönyörködtek a város mûemlékeiben, és idônként furcsa és értetlen pillantásokat vetettek a kubikusok felé. A gödör évrôl évre mélyült. Egy nap megjelentek a fontoskodók és felmérték történelmi értékét, kiemeltek egy-két követ, aztán elvonultak. Most már, négy év után, azonban lassan körvonalazódik mivégre van a gödör: szemétgyûjtô lesz a város fôterén. Gyûlnek benne a mûanyagflakonok, melyek valamikor üdítôt tartalmaztak, a kétes tartalmú zacskók és üvegek. Ha majd egyszer betömik, és valamikor újra kiássák a múltra kíváncsi kutatók, a leletek alapján megtudhatják, mi is volt kedvenc italuk e város lakosainak. Az is elôfordulhat, hogy kiderül, hogy mint annak idején a római kor letûnését az ónkupákból fogyasztott bor okozta, most Kolozsvár lakosait a túlzott szénsavas ital fogyasztása pusztította ki. A gödör addig is városunk büszkesége és egyre tarkább idegenforgalmi látványossága marad.
Riporter: — Milyen elôzményekkel indult, és milyen elképzelések megvalósítását tûzte maga elé a romániai magyar sajtó azokban a december végi napokban, 1989 telén?
Kántor Lajos: — Aki felnôttként élte meg a 80-as éveket, és különösen ezek második felét, az tudja, hogy ebben az idôszakban a romániai sajtó már csak afféle látszatéletet élt. Ezért az 1989-es decemberi eseményeket követôen ôszintén élt valamennyiünkben, akik a sajtóban tevékenykedtünk, az a hit, hogy megnyíltak végre elôttünk is a nagy lehetôségek, elérkezett a várva várt szabadság — nemcsak az újságírásban, hanem az élet más területén is. S hogy egy csapásra majd minden megváltozik. Ezt az eufóriát azonban, jól tudjuk, hamarosan felváltotta az újabb kiábrándulás. Ami viszont a változásokat illeti, a romániai magyar sajtóban, mint ahogy a Szabadság „háza táján" is, annyi valóban megváltozott, hogy azok, akiket a megyei pártbizottság az utolsó, mondhatni a Ceausescu-rezsim legnyomasztóbb, legelviselhetetlenebb periódusában a lap élére helyezett, sürgôsen el lettek távolítva.
Ebben a forradalmi lendületben, eufóriában készültek tehát el az elsô lapszámok. Annak a szabadságnak a reményében, illúziójában, hogy egyszerre majd mindent el lehet és el kell mondani — mindenféle cenzúra nélkül. Reméltük, hogy a romániai magyar újságírás is visszatér a medrébe, pontosabban: kialakul végre a normális medre. Kialakul, magára talál az a fajta polgári újságírás, amely az információt tekinti az elsôdlegesnek, és ennek szolgálatában áll. Természetesen, ez az információ-centrikusság nem zárja ki a véleményszabadságot. Azt, hogy mindenféle véleményt meg lehet fogalmazni, és annak helyt adni. Ki kellett volna és ki kellene alakulnia egy olyan polgári újságírásnak, amely biztosítja egyrészt a pontos, hiteles információkat, illetve a véleményszabadságot, az állásfoglalás jogát az erre megfelelô mûfajokban, a vezércikkekben, kommentárokban. Hogy bárki elmondhassa véleményét — még azok is, akik egy nemrég letûnt korszakban egészen másfajta vezércikkeket, véleményeket fogalmaztak meg. Azt gondolom, hogy mindenkinek joga van a változásra, és ha bevallja múltját, akkor semmiféle erkölcsi károsodás nem érheti. A baj akkor van, hogyha valaki úgy tesz, mintha nem létezne ilyen szakasza az életének. Ebben az esetben ugyanis nemigen van hitele a „pálfordulásnak". Hogyan is lehet hinni azoknak, akik úgy akarták levedleni kommunista újságíró-mivoltukat, hogy közben letagadják múltjukat, és kompenzálásképpen túllicitálnak nemzeti elkötelezettségben?
R.: — Megvalósult-e ez a fajta polgári újságírás? Miben látja a romániai magyar hírlapírás esetleges kudarcát, rákfenéjét?
K. L.: — Véleményem szerint a romániai magyar sajtóban az a szomorú tény a legszembetûnôbb, hogy még mindig nem képes az információt az egyéni véleménytôl, kommentártól szétválasztani. Ezáltal többnyire a hírek felületes közvetítését igyekeznek eltakarni, nem számolva viszont azzal a veszéllyel, hogy ugyanakkor meghamisítják a hír tartalmát. Ez a fajta újságírás kifejezetten káros. Ebben a tekintetben vannak a legnagyobb fenntartásaim, és meglátásom szerint ez a romániai magyar újságírás legnagyobb részére jellemzô. Ismétlem: nem arról van szó, hogy valakinek ilyen vagy olyan az álláspontja, hanem hogy a lapok nagy többsége nem tesz eleget az alapvetô szakmai feltételeknek, az újságíróetikának.
R.: — Hová tûnt, hol kallódik az az újságírónemzedék, amelytôl elvárható a hangváltás a romániai magyar sajtóban, és amelynek felnevelésében személy szerint Ön is részt vállalt?
K. L.: — Továbbra is azt remélem, hogy egy fiatalabb gárda fellépése, amely más szakmai követelmények szerint nevelôdött, fogja majd radikálisan megváltoztatni a romániai magyar sajtó minôségét, jóllehet nagyon elégedettek azért nem lehetünk minden végzôsünkkel. Ennek ellenére csakis a generációváltástól lehet remélni a romániai magyar sajtó professzionalizálódását, a provincializmus leküzdését. Hiszen attól, amiért egy lap kimondottan jobboldali vagy baloldali, még lehet profi. Itt, ismétlem, a provincializmus, a dilettantizmus meghaladásáról van szó.
Azt hiszem, hogy ezeknek a fiataloknak, végzôseinknek a képzésen túl elsôsorban megfelelô teret kell biztosítani ahhoz, hogy szaktudásukat a gyakorlatban is érvényesíthessék. Természetesen elengedhetetlenül szükség van a tapasztalt szerkesztôk segítségére ahhoz, hogy ezeket a fiatalokat bevezessék a szerkesztôi munkába.
R.: — Véleménye szerint mivel magyarázható az erdélyi magyarság körében tapasztalt „elhárító-reflexe" az önkritikának? „Visszatetszô, amint magyar támadja a magyart" — hangzik el oly sokszor az olvasó véleménye...
K. L. — Bár hagyományôrzésünket, magyarságtudatunknak az ápolását tekintve messze öntudatosabbak vagyunk például a magyarországi magyaroknál, a romániai magyar társadalom — mondjuk ki nyíltan — beteg. Makkai Sándor óta tudjuk: az erdélyi magyar társadalmat mindenekelôtt a bezárkózás veszélye fenyegeti. Az úgymond „belsô egység" megôrzésével próbálunk az állandó külsô fenyegetettséggel szembeszegülni. Ez, sajnos, nagyon is indokolt reakció, ami viszont a kritika, az önkritika felszámolását is jelenti egyben. A saját belsô ügyeinkkel való szembenézés elmaradása pedig rendkívül káros, és a közösség folyamatos degradálódásával jár. Kritikára márpedig nagy szükség van. De csakis okjektív kritikára. Persze, nagyon nehéz eldönteni azt, hogy mikor tisztességes a kritika, és mikor nem. Egy biztos: amikor valaki az egység nevében lép fel, miközben egy érdekcsoport érdekeit képviseli, és úgy tesz, mintha az ô véleménye lenne az egyedüli üdvözítô igazság, akkor ez a kritika torz. Nekünk nem olyan kritikára van szükségünk, amely az egységféltés hamis paravánja mögül saját, egyéni vagy csoportérdekeket képviselve orvlövészként lövöldöz. Nekünk objektív, építô jellegû kritikára, kritikusokra, nem pedig orvlövészekre van szükségünk.
A Szabadság május 27-i számában Demény Péter hasonlóságok és különbözôségek cím alatt Nits Árpád írását (Alagúthatás, Szabadság, május 21.) bírálta, majd Nits Árpád válaszát (Különbözô hasonlóságok, Szabadság, május 29.) sem hagyta szó nélkül (A tárgyilagos besúgó, Szabadság, június 3.). Nem célom Nits Árpád megvédése — kitûnôen meg tudja védeni magát —, azonban szükségesnek tartom, hogy Demény Péter két írása kapcsán néhány megjegyzést tegyek. Mégpedig azért, mert olyan módszert alkalmaz, ami ma, majdnem tíz évvel a parancsuralmi rendszer bukása után, nem egyszerûen meglepô, hanem megdöbbentô.
Demény Péter azzal kezdi, hogy két írást szeretne elemezni, s ezekbôl tanulságokat levonni, továbbá, hogy tárgyilagos újságíró szeretne lenni, akinek a gondolkozását nem az ilyen-olyan jelszavak irányítják, mert semmi köze az effélékhez, s bár tudja, hogy függetlenségrôl álmodozni naivitás, mégis erre törekszik.
Fölöttébb dicséretes szándék. Szükségtelenek ugyan az ilyen és ehhez hasonló nagy szavak de hát van, aki így akarja bizonyítani, hogy ezekhez tartja magát.
Nos, lássuk, így van-e? „Elemzése" elején beleakad Nits Árpád írásának kezdô sorába — „Bárki szabad szemmel is láthatja..." —, ami szerinte azt jelenti, hogy Nits Árpád úgy állítja be a véleményét, mintha ezzel mindenki egyetértene. Ez tárgyilagosság? Szerintem mindenki tudja, beleértve a szerzôt is, hogy amikor valaki valamit papírra vet, az nem más, mint a saját és csakis a saját véleménye. Az olvasó szabadsága, hogy ezzel egyetért-e vagy sem.
Nits Árpádtól idézi: „...a »végeredmény szempontjából« Koszovó és Erdély között nincs kölönbség, sôt az erdélyi etnikai tisztogatás lassúbb, de biztosabb", amihez hozzáfûzi: „Olyan ez, mintha valaki azt mondaná: egyszer úgyis meghalunk, akkor már teljesen mindegy, gépfegyver által veszünk-e el, vagy valamilyen betegség végez velünk". Ez talán tárgyilagosság? Vagy ne adj isten, belemagyarázás?
Nits Árpádtól idézi: „...több zsidó él (Németországban), mint Romániában, ahol állítólag csak Észak-Erdélyben volt szervezett népirtás, egyébként itt akkora volt a tolerancia, hogy csak na", majd megjegyzi: „Ha követjük Nits Árpád logikáját, ki fog derülni, hogy Németország nem volt náci nagyhatalom, hanem Románia, és Hitler is tulajdonképpen románnak született, elvégre az egykori Harmadik Birodalomban több zsidó él, mint nálunk". Ezt mondja a tárgyilagosság? A módszer kísértetiesen hasonlít a szekuéhoz. Az ô „logikájuk" szerint lehetett ilyen és ehhez hasonló „következtetésre" jutni. Amúgy mellesleg a mai Németország egyáltalán nem az egykori Harmadik Birodalom — az egykoriban, a ’volt’-ban, az ’elmúlt’-ban, a ’hajdani’-ban, a ’valamikori’-ban legföljebb éltek zsidók —, hanem egy demokratikus ország, amelyiknek csupán annyi köze van az egykori, dicstelen náci birodalomhoz, hogy annak a romjain született. Az a több zsidó nem az egykori „birodalomban" él, hanem a mai Németországban. Az más kérdés, hogy Demény Péter nem tud vagy nem akar tudni arról, hogy a negyvenes évek elején, az akkori, egyesek által ma „nemzeti hôsnek" kikiáltott „vezér" saját kezdeményezésre és német segítség nélkül több mint 350 000 ártatlan, védtelen embert irtott ki Besszarábiában és a Dnyeszteren túli területen, akiknek egyetlen „bûnük" zsidóságuk volt, hogy Romániából nem jókedvükben vándoroltak ki az elhurcolást és a haláltáborokat túlélt zsidók, hogy Németországban ma azért vannak annyian, amennyien, mert a mai német állam kártérítést fizet a túlélôknek, és Izraelen át innen is, méghozzá nem kevesen, odavándoroltak.
Végeredményben „önként" mentek el a szászok, a svábok, a zsidók, az Ada-kaleh-i törökök és sokan mások. Nem kergette ôket senki, csak a körülmények voltak olyanok, vagy még inkább olyanná tették ôket, hogy az illetôk úgy érezzék, itt nincs helyük.
Demény Péter tehát papírra veti saját véleményét egy írásról, amivel nem ért egyet. Nos, magam sem értek egyet mindig és mindenben Nits Árpáddal vagy más szerzôvel. De ez nem jelentheti azt, hogy esetleges írásomban az illetô véleményét érvek helyett, a tárgyilagosság álarcát öltve, belemagyarázással „cáfoljam".
A közigazgatásilag Tordaszentlászlóhoz tartozó színmagyar Magyarlétán öt negyedikes végez az idén: ebbôl három román tagozatra megy Havasasszonyfalvára (Sãcel), egy Kolozsvárra és egy Györgyfalvára; sajnos, Tordaszentlászló magyar tagozatára egyikük sem készül. A magyarlétai pedagógusok jó része még mindig nem tért magához az ôszi traumából, amikor is a hosszú évek hiánya után helyben beindított 5–8. osztályos iskola magyar tagozatáról visszaszöktek a hatodikosok — magukkal csábítva az ötödikeseket is — Havasasszonyfalva román tagozatára. Amennyiben valamilyen csoda folytán a falu immár összesen tizenöt 5–8. osztályos diákja — pontosabban: ezek szülei — ragaszkodnának hozzá, újra meg lehetne próbálkozni a magyarlétai iskola beindításával. Nehéz megmondani, hogy mekkora, azaz van-e egyáltalán esélye annak, hogy Magyarlétán az ôsszel újra beinduljon ez, már csak azért is, mert még mindig nem teljesen tisztázottak a tavalyi fiaskó okai és a „visszaszökés" folyamatának lényeges állomásai. Még mindig élô seb sokak számára a tavalyi ügy: „nem lett volna szabad ennek megtörténnie..., nem lett volna szabad.." — ismételgetik magukba roskadva egyes helyi pedagógusok.
Az is biztos viszont: ha a szülôk nem kérik az általános iskola beindítását, senki nem tudja arra kényszeríteni ôket, hogy vállalják magyarságukat.
Lépéskényszer: ez a sakk-kifejezés a legtalálóbb a magyarlétai ügyben érdekelt felek pillanatnyi helyzetére. Valakinek lépnie kell.
E fura helyzetben két olyan ok is van, amely tovább nehezíti a továbblépést. Elôször is: mivel az ügyben nem készült átfogó kivizsgálás (még mindig a Szabadság oknyomozó riportjaira alapoznak azok, akik „tudják jól", mi is a baj Magyarlétán), nem tudni pontosan, kik az érintett felek az ügyben? Nem tudni, hányan hajolnak a magyarlétai sakktábla fölé? (Pontosabban: hány játékost kényszerített rá a sors erre a játszmára?)
Az egész „Magyarléta-jelenségben" csak annyit látni meg, hogy a magyar gyerek azért szökik román tagozatra, mert ott könnyebben adják az ötöst — komoly hiba. Azt mondani, hogy a tanügyminisztériumi alkalmazottak nem tehetnek semmit, amíg a szülôk nem kérik fel ôket erre — fura mentalitásra vall. Ugyanis (és ez a másik ok, amelyik a lépéskényszert tovább bonyolítja) nagyon kevesen látják meg a „Magyarléta-jelenségben" azt, amire a román–magyar meccs elôtt bukaresti lapok felhívták a figyelmet: vannak olyan meccsek, amelyek meghaladják a sport szintjét, és ily módon egészen más besorolást nyernek, egészen más elbírálás alá esnek.
A „Magyarléta-jelenség" is ilyen.
A lépéskényszerre ítéltetett felek mozdulatait tehát ez utóbbi ok is lényegesen nehezíti.
Jó tudni azt is, hogy a magyarlétai vasat miért éppen most kell ütni, és miért nem ér rá jövôre vagy azután?
A válasz egyszerû: még két évig biztosan 6–8 tagú elemi osztályok mûködnek Magyarlétán, de aztán jön a nagy hanyatlás: az elsô osztályosok pillanatnyi száma (2) is ezt jelzi. Így egyre jobban gyengül, csendesedik majd a magyarlétai iskola. Addig, amíg meg nem kezdôdik az, amit a sakkozók végjátéknak neveznek. Remélhetôleg nem ez lesz az ügy „megoldása".
Csütörtökön tartották a tordai városi tanács rendes ülését, hét napirendi ponttal, amelyek közül az egyiknek kis híján tíz alpontja volt. A reggel kilenc órakor elkezdôdött tanácskozás résztvevôinek száma délutánra igencsak megcsappant, így a tizennégy tanácsost számláló ülés döntésképtelenné vált. A számos napirendi pont közül végül csupán néhányat sikerült megtárgyalni. Az egyiket a Nemzeti Színház átszervezése képezte.
A tordai színház az elmúlt év vége felé került a városi tanács hatáskörébe. A pénztelenség miatt most ez a kultúrintézmény is arra kényszerül, hogy — kisebb-nagyobb gyárak példájára — átszervezési tervet dolgozzon ki és hajtson végre. Egy ilyen terv egyik pontját mindig a személyzet száma körüli változtatások jelentik.
A helyi tanács nem tudott érdemben dönteni a reformintézkedések felôl, így kinevezett egy öttagú bizottságot — ennek tagjai a három tanácsos és a polgármesteri hivatal fôkönyvelôje — Casimcea Mircea színházigazgatóval az élen. Ennek a bizottságnak a feladata lesz részleteiben kidolgozni az átszervezési tervet.
A tordai Nemzeti Színháznak jelenleg 61 alkalmazottja van. Az átszervezés következtében ez a szám várhatóan 54-re csökken. A kinevezett bizottságnak július elsejéig kell eleget tennie megbízásának, amikor rendkívüli tanácsülés keretében döntenek majd az átszervezési terv jóváhagyásáról.
Gagarin, rendes nevén Ötvös György tordai polgár több mint egy hónapja ül a börtönben, zsarolás vádja miatt. Ötvös György a „tiszteletbeli elnöke" annak a Torda központjában „kísértô" bandának, amellyel még a rendôrségnek is nehezen, sokszor egyáltalán nem sikerül zöld ágra vergôdnie.
A perindító fél szerint Gagarin nem volt megelégedve testôri fizetésével, ezért elkezdte zsarolni ôt. Az ügy tárgyalását — tanúk hiányában — már több mint egy hónapja halasztgatják. Tanúk ugyan lennének, de tanúvallomásuk következményeitôl tartva, nem vállalják ezt a szerepet.
A rácsoktól szabadulni akaró fogoly így éhségsztrájkba kezdett. Már egy hete nem eszik, csupán vizet fogyaszt, és már súlyából is veszített. Ötvös György ügyvédje nem tudja az éhségsztrájk pontos okát, ugyanis a tárgyalásig nem beszélhet kliensével, azt pedig jogtalanul egyre csak halasztják — mondta az ügyvéd.
Ellentmondásos információk származnak az ivóvíz tisztaságát illetôen. Úgy tûnik: egyik kéz szeretné mosni a másikat. A televízió képernyôjén a Közegészségügi Intézet igazgatója azt nyilatkozta: óvakodjunk az ivóvíz fogyasztásától, mert a lerakódások súlyos gyomor- és vesemegbetegedéseket okozhatnak. Az Egészségügyi Felügyelôségnek (volt Sanepid) a környezet tisztaságával foglalkozó részleg vezetôje, Melania Postescu azt állítja: jóllehet az ivóvíz eléggé zavaros, nem okoz különösebb veszélyt. A csapvíz nem tartalmaz mikroorganizmusokat. A színeváltozást nem a homok, hanem egy nagyon finom minôségû agyag okozza, ami viszont gyomorbántalmakat idézhet elô. Ezek szerint már nem lehet biztosan tudni, kinek is higgyen az ember. Egy dolog bizonyos: amíg az ivóvíz nem tisztul ki, ajánlatos fogyasztás elôtt felforralni. A Víz- és Csatornamûvek Vállalat úgy döntött: tervbe veszi a szûrôberendezések kicserélését, és az eddigieknél sokkal hatékonyabb mûszerekkel látja el a gyalui és a tarnicai gyûjtôgátat. Vízszolgáltatás a következô napokban is csak a kora reggel, illetve az esti órákban lesz.
Vadászpuskát és lôszert fedeztek fel Grigore Muresan (31) munkanélkülinél. A büntetett elôéletû férfinél egy IJ18M márkájú fegyvert és a hozzá tartozó 12 mm-es kaliberû lôszert találtak, amelyet még 1995-ben vásárolt Belgiumban. Egy segélyszállítmányban hozatta haza, a megbízott belga állampolgárnak természetesen nem árulta el a csomag tartalmát. Szabadlábon védekezhet a törvénytelen fegyver és lôszer tartása, valamint a csempészetben való cinkosság vádja ellen.
A kolozsvári polgármesteri hivatal régi terve a Városházi Közlöny példányszámának növelése. Egyes ellenzéki tanácsosok (RMDSZ, Nemzeti Liberális Párt, Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt) úgy vélik, hogy a kiadvány elsôsorban a polgármester propaganda gépezetének része, s a tanács határozatait, a közérdekû információkat csupán töltelékként közli.
A polgármester javaslatára a tanácsülés a kiadvány példányszámának 700-ról 2500-ra növelését vitatták meg. Bucur Ildikó RMDSZ-tanácsos javasolta: a közlöny két oldala magyar nyelven jelenjen meg. Javaslatát csupán Romulus Zamfir liberális városatya támogatta. „A tömbházak ügyintézôivel tartott találkozóim során igényelték, hogy a tanácsi határozatokat magyarul is közöljék, ami jogos elvárás" — mondta. A javaslatból csúfot ûztek. Vamos Traian azt javasolta: a magyar mellett a határozatokat arab, német és héber nyelvre is fordítsák.
Szavazás elôtt egyes parasztpárti és liberális tanácsosok „elpárologtak" a terembôl, Bucur Ildikó javaslatát nem fogadta el a tanács.
Július 1–11. között kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet református és evangélikus hallgatói és vallástanárképzôs fôiskolásai szórványgondozó gyülekezeti misszióban vesznek részt Dél-Erdély helységeiben. A részletekrôl Orbán Lajos V. éves református teológiai hallgatót, a munka ifjúsági vezetôjét kérdeztük.
— Az idén már negyedik éve folyik szervezett szórványmisszió. A munka gyökerei ennél sokkal régebbiek. Az erdélyi teológusok és egyetemisták által végzett szórványgondozás több évtizedes. A két világháború között az Erdélyi Fiatalok kezdeményezte falumozgalom egyházi szárnyaként indultak el teológuscsoportok, majd a Fôiskolás Ifjúsági Keresztyén Egyesület (FIKE) tagjaival együtt jártak ki a Mezôség és Erdély szórványgyülekezeteibe. A második világháború után a szórványmisszió rendszeres és szervezett formája fokozatosan elsorvadt, de egészen soha nem szûnt meg, hanem csak alkalmanként és titokban végezték.
1993-tól ismét rendszeressé vált a kolozsvári fiatalok: teológusok, fôiskolások, gyülekezeti ifjak falumunkája, nyaranta szerveztek nagyobb méretû missziót szórványvidéken. Munkánk jogi és anyagi kereteit az Erdélyi Református Egyházkerület Diaszpóra Alapítványa biztosítja. E munka ifjúsági szárnyaként a teológián 1998 ôszén hivatalosan is megalakítottuk a Babos Sándor-kört, mely akkor már maga mögött tudta az 1996-os havasalföldi, az 1997-es moldvai és dobrudzsai, valamint az 1998-as bánsági és Zsil-völgyi missziókat. Idén Dél-Erdély gyülekezeteibe látogatunk, a hajdani Királyföld egy részére, Szeben és Brassó megyék magyar szórványaiba.
— Miért választottátok ezt a vidéket a folytatáshoz?
— Egyfajta fontossági, sürgôsségi szempont is vezetett. 1996 óta igyekeztünk betartani a veszélyeztetettségi fokozatokat. A Regát, a Bánság, a Mezôség és Hunyad megye után, sajnos, a Szászföld következik.
Nem elôször járunk ezen a vidéken. Az elmúlt években Imre István Zoltán kolozsvári teológus vezetésével a kolozsvári felsôvárosi gyülekezet fiataljai több ízben is tábort és találkozókat szerveztek Mihályfalván, Somogyomban és Nagymohában. Már szinte rendszeresek ezek az együttlétek, amelyek szoros barátságok kialakulásához vezettek. Az említett települések fiataljai viszonozták is a látogatást, megismerkedve a kolozsváriakkal és a kincses város nevezetességeivel.
— De mit is neveztek ti missziónak?
— Missziónk bibliai vezérigéje a Jer 1,7a.: „Menj mindazokhoz, akikhez küldelek téged, és beszéld mindazt, amit parancsolok néked".
Isten már fogantatásunk elôtt ismert, megszentelt és kiválasztott az ô szolgálatára. A fiatalság sem mentség. Az ifjúság küldetés, és ez azt jelenti, hogy olyan szolgálatra kell vállalkoznom, amit már idôsebb korban nem tehetek meg.
— Mi a lényege és fontossága ennek a munkának?
— A gyülekezeti missziónknak hármas feladata és küldetése van. Az egyik a megkeresettekre, az Erdélyben és a Regátban szétszóratott magyar keresztyénségre néz. A másik arca azoknak hitben és szolgálatban való lelki gazdagodására, akik részt vesznek benne: a fiatalok lelki épülésére, akik munkába indulnak. A harmadik arca a tömbmagyarságra, a gyülekezet és az egyetemes egyház egészére néz, akik anyagiakkal, szeretetükkel és imádságukkal kísérik.
Missziónk másik jellegzetessége, hogy minden felekezetû szórványmagyarra egyforma szeretetettel és féltéssel tekint. Minden egyházi keretben, a lelkigondozás pedig hitük és lelkészeik szerint történik. Ezért — több-kevesebb sikerrel — mindig arra törekszünk, hogy a munkában minden egyház ifjúsága jelen legyen.
Az elsô két évben, a Kárpátokon kívüli területeken, ez a munka fôként az ottani magyarok felkutatásából, nyilvántartásba vételébôl és istentiszteletekre való összegyûjtésébôl állott. A Zsil-völgyében a munka családlátogatással, lelkigondozással, gyermek- és ifjúságfoglalkoztatással bôvült. Vetési László elvi kidolgozásában ezzel indítottuk el a „lélektôl lélekig" missziót. Ennek lényege a szórványok keresztyén közösségépítése, a vallási, nyelvi, etnikai rehabilitáció.
— Kérlek, mutasd be a csoportokat.
— Erdélyben a miénk az egyetlen ilyen jellegû keresztyén missziói csoportmunka. Most 42 fiatal érkezik kilenc településre. Ezenkívül a kultúrprogramosok és a felelôsök. A következô helységekbe szerveztünk csoportokat: a Küküllô mentére két csapat érkezik. Az egyik Balázstelkére, ahonnan kilátogatunk Báznára és Pócstelkére. A másik Küküllôalmás, Somogyommal összekapcsolva. Ide tartozik még Erzsébetváros környékén Riomfalva és Ernye is. A Hortobágy mentének központja Szentágota, ahol nemrég szervezôdött református anyaegyházközség, és ahol sikerült egy csodálatos emeletes épületet vásárolni a központban. A kisváros 400 magyarján kívül innen kell felkeresni Bürköst, valamint Hégen, Pusztacelina és Nagysink kisszámú magyarságát is. Mihályfalva és Bólya környéke már a Bólya és a Visza mentén fekszik. Itt is sok a munka, mert Nagyselyk és Hidegvíz mellett a Nagy-Küküllô mentén: Kiskapuson, Mikeszászán és Csicsóholdvilágon is várnak bennünket. Lent az Olt mentén, Románújfaluban már alig negyven magyar él, de Viktóriavárossal együtt ôk is nagyon vágynak arra, hogy meglátogassuk. A nagymohai csoport átjár majd Dombosra és Kôhalomra is, a kóbori pedig Sárkányba és Fogarasra. A vízaknaiak a gyermekevangelizáció mellett bejárják a teljes Szeben környéki népes román falvakat is, ahol magyarok élnek. Nagyszeben az egyedüli helység, ahol nincs kimondottan gyülekezeti tevékenység. Itt a lakónegyedek magyarságát mérjük fel, és Oltszakadát támogatásával a szebeni magyar evangélikusok lelkigondozását is végezzük.
— Más tevékenység?
— A szórványgondozó csoport elôször is intenzív gyülekezeti lelkigondozást végez. A Babos Sándor szórványgondozó csoport nemcsak felkeresi az elveszôfélben levô magyarokat, és ezáltal a bibliai „századik juh" megkeresésére vállalkozik, hanem a lelkigondozás mellett kultúra- és magyarságmegôrzô munkát is végez. Alapos gyermek- és ifjúsági munka folyik, melynek során nemcsak bibliai történetek megismertetésével foglalkozunk, hanem a helyes magyar beszéd és írás tanításával is. Tehát ez a munka azért is fontos, mert hit-, magyarság- és kultúramentô szerepet próbál betölteni.
Mivel a Királyföldön levô szórványokban sok a kis lélekszámú, lelkész nélküli közösség, a munka nagy részét a gyülekezettel való hitépítô foglalkozás, gyermek- és ifjúsági programok teszik ki. Emellett regionális gyülekezeti és ifjúsági találkozókat is szervezünk. A misszióban nagyobb számban vesznek részt vallástanárképzôs diákok is.
Három településen regionális ifjúsági találkozót szervezünk. Vízaknára a város és a környék magyar fiataljait gyûjtjük össze. Somogyomba a Küküllô mentieket, Nagymohába pedig a Kôhalom és Fogaras környékén élôket.
Általában négyen (gépkocsin) érkezünk a gyülekezetbe. Üres parókiákon vagy családoknál lakunk. A helyiekkel, a beszolgáló lelkészekkel megbeszéljük a tennivalókat, és részletes munkatervet készítünk. Minden településen délelôttönként családlátogatás, beteggondozás, gyermekfoglalkoztatás, játék, kirándulás lesz, délután ifjúsági programokat, vetélkedôket szervezünk. Egész idô alatt nagyhét, minden este istentisztelet, énektanulás, játék és kiscsoportos áhítat zárja a napi programot.
— Úgy tudom, hogy te ezzel a misszióval hazaérkezel, mivel te is Szeben megyei szórványmagyar vagy.
— Csak történelmi Szeben megyei, mert szüleim néhány éve költöztek ki Segesvárról Apoldra — szórványmagyarnak.
— A misszió után hogyan tovább?
— Erdély egyik legnagyobb szórványgondja a nagyvárosi magyarságé. Itt szeretnénk dolgozni és a missziót folytatni, de, sajnos, nem rajtunk múlik, hogy ez nehezen sikerül. Kolozsváron tavasszal a Monostori negyedben elindítottunk egy egyházi felmérést, és igény van a többi lakónegyedben is hasonló munkára. Mi csak segítünk a lelkészeknek, a településeknek, a helyi gyülekezetnek. Ébresztünk, lelkesítünk, erôsítünk. De a munkát azoknak kell tovább folytatniuk, akik e területen élnek. A regátiaknak újságot szerkesztünk, levelezünk, újra visszalátogatunk, tartjuk a kapcsolatot, megpróbáljuk a gyülekezeti közösségekhez és egymáshoz is összekapcsolni ôket. A „megmaradás", „megtartás" pedig már meghaladja az emberi erôket. Tovább már az itt élôk és a még hatalmasabb Megtartó kezében van minden.
A sorozatos esôzés és a mindennapi vihar Szamosújváron is nagy gondot okoz az ivóvízellátásban. Néhány negyedben csökkent a nyomás, másutt pedig zavaros a víz. A lakosság érthetôen aggódik a víz minôsége miatt. A Közegészségügyi Laboratórium dolgozói megnyugtattak, aggodalomra nincs ok. Naponta 12 helyrôl többször is mintát vesznek, az eddigi vizsgálatok semmi rendellenességet nem mutattak ki. Az ivóvíz színe is megfelel a szabványnak. A laboratórium különös figyelemmel és rendszerességgel követi az ivóvíz minôségét, és ha szükséges, a helyi kábeltelevízió útján értesíteni tudja a fogyasztókat.
A hét közepén is esett az esô, és különösen Nagyiklód határában okozott jelentôs károkat, ahol több száz hektárt tett tönkre az ár, sôt, még a vasútvonal is megrongálódott. Szamosújváron csak a városszéli negyedekben öntött ki a Szamos.
A hosszan tartó esôzés Nagyiklód községben okozta a legjelentôsebb kárt a Kis-Szamos völgyében. A házakból a vizet tûzoltók segítségével szivattyúzták ki. Dengeleg faluban az ár elöntött egy lakóházat, a vasútállomás környékén pedig az országutat is. Nagyiklód, Szamosjenô és Dengeleg falvak határában több száz hektár termôföld víz alá került. A helyi tanács pontos felmérést készített az árvíz következményeirôl. A legnagyobb gond azonban az ivóvíz biztosítása. Dengelegen kitisztították a kutakat, és vízlevezetô sáncokat ástak.
Csütörtök délutáni ülésén a kolozsvári városi tanács eldöntötte: egy utazás ára az eddigi 1650 helyett 1800, két utazás ára pedig az eddigi 3300 helyett 3600 lej lesz. A Kolozsvár–Kisbács vonaljegy árát 7000 lejben szabták meg. Egy vonalra a bérlet ára 54 000, két vonalra 88 000, a kedvezményes félárú egy vonalra 27 000, két vonalra pedig 44 000 lej. Az egynapos bérlet 6000 lejrôl 7000-re drágul.
Szigorodnak a büntetések is. A jegy nélkül utazók 100 ezer és 200 ezer lejt fizetnek. A büntetés azonnali kifizetése esetén 35 ezer lejjel „könnyítik" meg a szabálytalankodó zsebét.
„— Hogy hívják a vasutashoz nem méltó magatartást?
— Antibakteriális.
„Ha én gazdag lennék / sej-tá-rí-ta-rí-ta-rí / Temetném a munkát", lehetôleg jó mélyre, és elhívnám a Zsil-völgyi bányászokat is, tapossák csak jól meg a hantot. (A koszorúkat hazavihetik az asszonynak). Ha én Decebal Traian Remes pénzügyminiszter lennék, a munka temetése után este én mennék el utoljára a minisztériumból, hazaküldeném a kapust is. Minek üljön ott a szerencsétlen, mikor a munkát már eltaposták a bányászok, és különben is.
Decebal Traian (stb.) úgyis csak összekavarja a dolgokat. Viszont tárgyalni, azt tud. Ez haláli biztos, ô maga vallotta be. Tavaly novemberben — hogy a négy tanügyi szakszervezet felhagyjon a sztrájkszervekkel — csak jósolta a tanároknak a biztos fizetést, a szabadságpénzt, és minden földi jót. Mi másnak lehet nevezni az ô tárgyalási stílusát? Aláírja a szakszervezetekkel a szerzôdést: lesz pénz. Pedig tudja, hogy a keretösszegbôl csak júliusig futja. Vagyis jósol, mint tante Maria. Vagy bejön, vagy nem. A jósminiszter pechére nem úgy alakultak az ügyek. Sztrájkoltak is a tanárok másfél hétig a fizetésükért.
Ha én Decebal Traian (stb.) lennék, nem bánnám, hogy a munka végre kinyúlt. Ha a helyében volnék, már rég elárultam volna valamelyik bukaresti bulvárlapnak, hogy a közgáz-egyetem mellett parapszichológusi képesítést is szereztem. Klasszikus módszereket használva (számítások papíron ceruzával, vagy számítógépes gazdaságmodellezô szoftverekkel) nem bírom felfogni, miképp lehet újabb és újabb összegeket a költségvetésbôl elôvarázsolni. Maradjunk a fönti példánál. Tudta a kormány, hogy a tanügyi kiadások fedezésére csak júliusig lesz pénz. Most beütött a sztrájk, és rögtön kerül több mint 1000 milliárd lejecske a tanárok szabadságpénzének kifizetésére. (Különben elmaradt volna az érettségi. Legfeljebb.)
Ha én Remes (stb.) lennék, nagyon meg lennék elégedve a hazai költségvetéssel. Mely olyan, mint a rétestészta, a politikusok szava szerint korlátlanul nyújtható, így be lehet vele tömni az elégedetlenkedôk száját. Addig tüntettek a brassói traktor- és teherautógyáriak, amíg nekik is jutott 150 milliárd állami gyorssegély. (Csak az lesz a kiszúrás, ha a brassóiak jövôre mégse az én pártomra voksolnának.)
A bankvezetôkkel pedig puszipajtások lennénk. Miért is ne — mindannyian egy hatalmas csôdtömegen ülnénk, mindenki a maga szemétdombján. A romániai bankok kihelyezett hiteleinek jó fele behajthatatlan, az összeg 30 ezer milliárd lej, vagyis 2 milliárd dollár. (Ez még az Egyesült Államok költségvetésében is tétel volna.) Nem firtatnám, ki fog fizetni. Mert tudnám, a Bancorex 4 ezer milliárdot képtelen behajtani, és e csôdintézet rendbetételére a nemzeti össztermék (GDP) 6%-át fordítja a kormány.
Ha én Traian(us) lennék, elfoglalnám megint ezt az izét a Dunától északra, és a meszesi Porolissumnál megállva megint kikiáltanám Dácia tartományt. A területet Itáliához csatolnám, de Rómának nem sok baja lenne e provinciával. A határokon mindenütt óriásplakátok várnák az utazót: mától mindannyian csôdbe és szabadságra mentünk.
A napfogyatkozás váróterme Kászonjakabfalvára költözik ki, ahol egy Minimum Party-s társaság megpróbálja hamarabb kikölteni és kitölteni a megfogyatkozott napot. Minden értelemben. (Mesterséges eljárások indulásból ajtón kívülre csukva, vesszenek a cyberpókok, ûrlufik, de azért tartsuk meg a horoszpókot.) Ha már meghal a Nap, éljen a Nap. S hogyha véletlenül mégsem sikerülne megtartani az elônapfogyatkozást minimum augusztus nyolcadikáig, összehozzák együtt maximum tizenegyedikén valahol az Olt völgyében, a tábor folytatásaként. Lôrincz Ildikót kérdeztem, helyettetek is.
— Mi lesz a Minimum Party-tábor idei mottója?
— Mivel az idei nyár nagy eseménye a napfogyatkozás, próbáltuk a tábor programját e köré szervezni. Eredetileg szerettük volna pontosan „befogni" a napfogyatkozást, sok meghívottunk azonban emiatt nem tudott volna eljönni, így aztán az idôpontot elôrehoztuk július 31–augusztus 8-a közé. Megpróbálunk ott mûvészek által hamarabb megvalósítani egy napfogyatkozást.
— A mûhelyfoglalkozások, melyek sokfélék lesznek, nagyjából e köré fognak szervezôdni?
— A mûhelyek résztvevôit, elôadóit már eleve próbáljuk arra ösztökélni, hogy valamiféleképpen reflektáljanak arra, hogy egy csillagászati jelenség fog bekövetkezni. Majd a helyszínen dôl el, hogy mennyiben sikerül ezt megvalósítani. Vannak mûhelyek, melyek újítást jelentenek az eddigiekhez képest. Idén együttmûködünk a gyôri Mediawave Alapítvánnyal, a marosvásárhelyi AlterNative Filmfesztivál szervezôivel és az Oedipus Quartett filmklubbal, így áll össze a filmmûhely programja. A zeneklubot a Guadalquivirrel együttmûködve hozzuk létre. Ôk spanyol zenét játszanak, ez most kiegészül a táncházzal, melynek keretén belül tánctanítással is foglalkoznak. A képzômûvészeti mûhelyben a Ion Andreescu Képzômûvészeti Akadémia hallgatói performanszokkal, installációkkal, szobrászkodással kísérletezhetnek. A színi mûhely programja a dramaturgiások, másod-, harmadéves színisek bevonásával alakul majd, emellett, ezen belül az Élboly idén is indul sajátos formájában, merthogy ôk a Minimum Party életében egy külön kategóriát jelentenek. Szintén újdonságként említeném meg a bábszínházmûhelyt kolozsvári és budapesti bábszínészek bábáskodása mellett, a fotómûhelyt, melynek különlegessége a lyukkamera (camera obscura) készítése és használata lenne. Természetesen azok jelentkezését is várjuk, akik profi felszereléssel rendelkeznek, mert a tábori tevékenységet majd fotókkal kell dokumentálni, amit a camera obscura-eljárással kissé bonyolult lenne megoldani... Mindezeket a programokat kiegészíti a mûhelyek tevékenységérôl folytatott elemzés, kritikai vita — meghívottainkkal. Szeretnénk, ha központi téma lenne a mûvészetek esetleges kapcsolata egymással és... a csillagászattal. Folyamatosan mûködni fog a tábori rádió és újság, meg a kézmûvesmûhelyek.
— Mindez mekkora helyen zajlik, és annak mekkora a befogadóképessége?
— A Salutaris borvízforrás mellett egy erdei tisztáson, mely körülbelül 200 ember befogadására alkalmas. Minimum Party a nevünk, de maximumaink is vannak. Ennyi ember számára tudjuk biztosítani a részvételt (szakácsnôink is ennek arányában fôznek majd), tehát korlátoznunk kell a jelentkezôk számát. Ezért csak azokat fogadhatjuk, akik tényleg részt vesznek valamely mûhely tevékenységében, vagy a szervezésben besegítenek, akik tehát valóban alkotni jönnek ide, és a mûvészetek területén kísérletezni.
— Szükséges tehát az elôzetes bejelentkezés.
— Mindenképpen. Aki részt venni szándékszik, be kell jelentkeznie a KMDSZ-irodában, e-mail címünkön (minparty@hotmail.com) vagy saját honlapunkon (http://kmdsz.soroscj.ro) — megindokolva, hogy mit szándékszik „mûvelni", esetleg milyen programtervezettel jelentkezik a táborba.
— Ilyenformán létezik valamilyen kizáró ok is?
— Hogyha nagyon sok jelentkezô lesz, akkor igen. Ki szeretnénk zárni azt a lehetôséget, hogy bárki is „sima mezei" nyaralást látna ebben, és csak ezért érkezne.
— Létezik-e a tábornak valamilyen hagyományosan, szavakban megfogalmazható célja?
— Lényeges az lenne, hogy néhány aktuális mûvészeti problémát ismertessünk, ugyanakkor önálló munkára sarkalljuk az egyetemistákat, útkeresô mûvészeket, anélkül, hogy akadémiai kötöttségek ôket korlátoznák. Ki van zárva az, hogy a modern technika nyújtotta lehetôségeket használjanak, ami manapság elárasztja a mûvészeteket Itt a természet adta lehetôségeket kell alkalmazni, ebben a környezetben, ilyen körülmények között kell alkalmazni magukat, ugyanakkor gondoskodniuk kell arról is, hogy valamilyen formában megvalósuljon a napfogyatkozás, ha valamivel hamarabb is...
Egy levelet postáztam. Pestre. Két bélyeget kellett ráragasztanom. Az egyiket az 1848-as forradalom 150 éves évfordulója alkalmából adták ki. A másikon egy híres személyiség portréja volt látható. Ismerôsnek tûnt a fehér, pátriárka-öltözetû ôsz, szakállas arc. Jobban megnéztem, és ekkor a felirat is elárulta, hogy a Román Ortodox Egyház fejérôl, Teoctist pátriárkáról van szó. Az arc vonása, a szakáll jól portretizálja, viszont a szemek a rossz nyomdaminôség miatt rosszul láthatók.
Furcsa érzés egy olyan embert, akit a tévéhíradóban látok, bélyegen ismerni fel. Ha nem csalódom, élô személyekrôl nem szoktak elnevezni olyasmit, ami a nagy nyilvánosság elé kerül. A bélyeg ilyen esetben többet jelent, mint egy utca, lévén, hogy sokkal többen látják, mint ahányan azon az utcán járnak. Sôt még külföldre is eljut. Természetesnek tartom, hogy az olyan embereket, akik valami példásat tettek, minél inkább »futtassák«. Erre alkalmas a tévé, a rádió, lehet konferenciákat és elôadásokat szervezni, népszerûsítô könyveket kiadni.
A bélyeg másvalami. A megörökítésnek egyfajta intézménye. Lehetôséget ad a mûvészi megnyilvánulásokra, és a reklám eszköze is. A kiadó intézmény az ország imázsát befolyásolhatja. Amikor megérkezik egy levél, én meg szoktam nézni a bélyeget is. Vonz a fehér borítékon vagy levelezôlapon a kicsi, finom megmunkálású, színes valami. Megnézem, mit ábrázol. Esetleg egy esemény, megemlékezés alkalmából készült. Minden ilyesmi apró benyomást ad arról a helyrôl, ahonnan küldték. Már magában is olyan, mint az üdvözlet.
Az információ vagy benyomás: milyen szép virágok nônek Svájcban; nemzetközi sakkbajnokságot tartottak; milyen szép is ez a kastély. Gondoljunk arra, mi vagyunk azok, akik megkapjuk az általam küldött levelet. (Most lényegtelen az, hogy visszataszító az agyonragasztgatott boríték, hogy a bélyeg kivitele siralmas.) Ott van egy személyiség portréja, aki a feladó országáról jelez egy mozaikszerû képet. Élô személyiség — tehát a mostani Romániáról küld egy üzenetet. Kockázatos, mivel még le nem ülepedett viszonyokról van szó.
Miért éppen a pátriárka szerepel a bélyegen? Van más — politikai, tudományos — személyiség, mûvész, esetleg egyházfô, aki talán jobban képviselhetné ezt az országot. Talán valami kapcsolata van az egésznek a pápalátogatással? A görögkeleti egyházfô presztízsének latbavetése? Egyfajta ortodox lobby? Nem tudhatom. Lehet, a bélyeg terve már jóval korábban elkészült.
Vagy: a szakállas figura itt nem az egyház fejét jelképezi, hanem a bélyeggel a személyiség jeles érdemeire akartak utalni. Amikor a bélyeget megnézem, nem tudom azon hirtelenjében ezt társítani a pátriárka személyével. Ô csak a Román Ortodox Egyházat képvisel(het)i.
És itt van a jelen kockázata, mert nem a történelem távlatából mutat valamit, hanem általános érvényûvé teszi az egyéni mozaikképet. Vagy netán sorozat készül a többi romániai egyházfôrôl is? Miért nem lehetett volna elegánsabb és ökumenikusabb szellemû bélyeget kiadni? Egypár ötlet: a pápa és Teoctist találkozásáról, esetleg a romániai egyházak közös bemutatkozása, vagy valami elvontabb megjelenítés.
Az ortodox egyház valójában hogy fogja fel a többi egyházzal való kapcsolatot? Ôszinte-e a nyitottsága Nyugat felé? Ezt nem tárgyalom. Ez a bélyeg felkeltette a kíváncsiságomat: mi is jelenik meg a romániai bélyegpiacon? Hogy néz ki általában a hazai bélyegpropaganda? Szó esik-e például Kolozsvárról? És ha igen, milyen politikai üzenettel (itt már nem az ország imázsáról van szó)?
A dzsessz, írja a lexikon, a ’20-as években alakult ki a ragtime és a blues hatásait összeolvasztva az Egyesült Államok déli részén. Az eredetileg szórakoztató zenébôl így formálódott ki lassan e sajátos zenei nyelv, mely nem sorolható egyértelmûen a hagyományos komolyzenéhez sem. A dzsessz nem ragaszkodik a kottához, a zenészek gyakran „csak" improvizálnak. A 6. Jazz Napocensis Fesztivál kedden indult a Diákházban a debütánsok versenyével (ezt a lexikon már nem említi), szerdán pedig hármas koncerttel folytatódott: a Mircea Tiberian & Maurice de Martin Jazz Project, a BuJazzO és a Play Off zenélt.
Az órás késést a közönség hamar elfelejtette. Mircea Tiberian, a szebeni zongorista és zeneszerzô régóta muzsikál együtt Maurice de Martin német dobossal. Maguk mellé ezúttal Sorin Romanescu gitárost hívták. Muzsikájuk leginkább a „cool jazz" irányzathoz köthetô — ez a dzsesszstílus a sallangmentes, mesterkéletlen elôadásmódot kedveli. Maurice de Martin elmondta: nem kottákkal készültek e koncertre, hanem kedden kilenc órát muzsikáltak együtt, gyakorolva a közös improvizációt. Így hát szerda este is valódi élô zenét játszottak, melynek szépsége épp a tûnékenységben rejlik — koncertjükrôl senki sem készített hangfelvételt. Tiberian hol a zongorához, hol a szintetizátorhoz nyúlt, Maurice de Martin pedig az est legjobb dobosának bizonyult, a hagyományos dzsesszdob-hangzást értelmezte át, néha például nem ütötte, hanem karcolgatta a cintányérokat. Romanescut finoman elhelyezett szólóiért lehetett csodálni. Mindhármójukat pedig az élô, intellektuális muzsikáért.
A Bundes Jazz Orchester (BuJazzO) színrelépésével a valódi big band-hangzásban lehetett gyönyörködni. Az együttes Németország hivatalos ifjúsági dzsesszegyüttese, 28 tagot számlál, karmestere és mentora a bukaresti születésû Peter Herbholzheimer. A zenekarba a kiugró tehetségeket veszik fel, 13 és 24 év között lehet valaki az „iskolazenekar" tagja. Az összeszokottság és a csapatszellem mindvégig érezhetô volt, a klarinét-, trombita-, trombon- és szaxofonszólók mindig épp a helyükön hangzottak fel, és a 15 fúvós remekül kiegészítette az öttagú kórust, a zongorát és az ütôsöket. A zenekar jobbára a klasszikus számokat (Wain Shorter, Neil Hafty, Pet Muffini, Dizzy Gillespie szerzeményeit) játszotta, általában Herbholzheimer (át)hangszerelésében. A BuJazzO magas színvonalon hozta a megszokott big band-hangzást, valóban mesteri szinten, valódi lendülettel. Ez leginkább a Muffini-szerzemény és a ráadásszám, a Lady Be Good remek, telt és vidám hangzásvilágáról mondható el, amit természetesen vastaps jutalmazott.
A harmadik együttes, a nagyváradi Play Off hat tagból álló zenekar, ôk inkább dzsesszrockot játszottak, a latin-amerikai zenei irányzatokból átvett elemekkel átszôve. A doboknál Orbán Miklós ült, az ütôhangszereknél Iosif Hendler, a zongoránál a zeneakadémia végzôse, Cristian Moldoveanu, a két elektromos gitárt pedig Joe Balogh és Balogh András pengette — láthatólag inkább a koncert kedvéért, mintsem hatalmas lelkesedésbôl. Jobbára Moldoveanu szerzeményeit adták elô, de mivel 11 után léptek színpadra, a közönség egy része már elszivárgott.
A dzsesszfesztivál csütörtökön a debütánsok gálaestjével, a kolozsvári Gaio Pro Jazz Napocensis (vezényel: Vannai István), a jugoszláviai Belotti Jazz Quartet és a magyarországi Bohém Ragtime Jazz Band koncertjével zárult.
...és újra itt vagyok a Szent László Nyári Akadémián. Ismét szól a rádió, ismét reggel 9 órától kezdôdnek az elôadások a Budapest Média Intézetben. Ezúttal tíznaposra csökkent az újságíróképzés, amelyre a szórványban élô magyar újságírókat várják elsôsorban. Még a csapból is mûfajismeret, sajtótörténet folyik, úgyhogy akit nem a tanulásvágy ûzött Budapestre, igencsak imádkozhat.
Franka Tibor, az újságíróképzô tanfolyam lelke elmondta: a tavalyi három hét helyett azért sikeredett tíznaposra a tábor, mert nem kaptak elegendô támogatást. A tavaly a magyar Oktatásügyi Minisztérium segítette a rendezvényt, valamint a Budapesti Közlekedési Intézet, idén alig csurrant-cseppent valami. Ezúttal a táborozóknak juttatott bérlet is elmaradt, ugyancsak a lelkes támogatóknak köszönhetôen. Ebbôl kifolyólag csökkent a metrózások száma is, ahányszor a központba utazunk, a sorsra bízzuk magunkat — és az ellenôrökre. A szervezôk elmondták, ha jövôre is ilyen gyéren kapnak támogatást, és a magyar vállalkozók, szervezetek ilyen passzívan viszonyulnak a kisebbségben élô magyaroknak szervezett továbbképzéshez, nem szervezik meg a Szent László Akadémiát.
Idén 35 szórványban élô magyart vártak Budapestre. Ugyanakkor a Campus ismét képviseltette magát, jelen volt az Erdélyi Napló fôszerkesztôje, Dénes László, de érkeztek Szlovákiából, Ukrajnából, Jugoszláviából is résztvevôk. Ismét láthattuk, milyen kéne hogy legyen egy hatékony újságíróegyetem, és ismét eszünkbe jutottak az otthoni körülmények. Mennyire kéne nekünk is egy televízióstúdió, ahonnan akár élô adást is lehessen sugározni, és milyen jó volna a szak saját rádióstúdiójában dolgozni. Nem baj, nekünk olyan infólaborunk van otthon, aminek a Médiaintézet is a csodájára járhat, ha eljön Kolozsvárra. Mert itt egyetlenegy számítógépen lehet csak pötyögtetni. Hú, jó érzés, ha nekünk is van mivel dicsekedni.
A Szent László Akadémia programja változatlan maradt a tavalyihoz képest. Hét végén Gödöllô polgármestere fogad, ellátogatunk az ottani kastélyba; az esti párnaháborúk, zenés tusolások (amikor a magnó is megmártózik a vízben), a hajnalba nyúló dumcsik, politizálások és persze, a hajnali ébredések. Mindez feledhetetlen
A Német Szövetségi Köztársaság kormánya két ifjúsági zenekart tart fenn, és rendszeresen támogatja koncertjeiket is. A BuJazzO tagjai ugyanúgy 13 és 24 év közötti diákok, akár a Szövetségi Ifjúsági Zenakar tagjai (utóbbi együttes klasszikus zenét játszik). A BuJazzO-t 1987-ben alapította a Német Zenetanács. Sikerült egy olyan 28 tagú big bandet (több mint 10 tagú zenekart) megalakítani, mely évi egyhavi intenzív együttgyakorlás (két hét nyáron, két hét télen), minden évben koncertkörútra indul mind Németországban, mind Európában. Kolozsvári koncertjük után — ahogy Florian Lungu, a fesztivál házigazdája elmondta — Nagyszebenbe és Temesvárra utaznak tovább.
A BuJazzO a koncertkörutak szervezése mellett elsôrendû célja az ifjú dzsessztehetségek legjobbjainak kiválogatása, továbbképzése. A „felvételiken" a túljelentkezés akár nyolcszoros-kilencszeres is lehet, a kritériumok meglehetôsen szigorúak. A bekerülôk viszont Peter Herbholzheimer vezényletével hamar megtanulják a klasszikus dzsesszhangzás alapjait, de a joviális-idôs karmester nem feledkezik meg az új dzsessz-zenei irányzatok bemutatásáról sem. Repertoárjukon így inkább a klasszikus mûvek szerepelnek. Így a hallgatóságnak az az érzése, mintha a BuJazzO a big bandek fénykorában, a 30-as, 40-es években alakult volna meg.
A zenekar tagjai — a mûhelyjellegbôl adódóan — évrôl évre cserélôdnek. Ez adja a BuJazzO igazi frissességét és lendületét — mely annyira jellemzô az általuk is játszott régi Miles Davis-, Duke Ellington-, Charlie Parker- és Benny Goodman-számokra.
Adós, fizess!
A KMDSZ továbbra is várja adósai jelentkezését irodájában.
Nyári egyetem
eredmények várják az érintetteket a KMDSZ-iroda elôszobájában.
Szakmai gyakorlatok
eredményei június 26. után várhatók ugyanott.
Pályakezdô építészek, figyelem!
A Kós Károly Egyesülés munkalehetôséget és egyben továbbképzést hirdetett meg. A pályázat részleteirôl a KMDSZ-irodában lehet érdeklôdni.
Ôszi részképzésre
lehet jelentkezni július 9-ig. Ûrlapok igényelhetôk a KMDSZ titkárnôjénél. Szükséges: két tanári ajánlás, egy fogadólevél a választott magyarországi intézménytôl, önéletrajz, a lezárt tanév átlaga és a pályázati díj.
Outward Bound Romania
nyári programajánlatok várják az érdeklôdôket a KMDSZ-irodában.
Nemzetközi diákigazolvány
rendelhetô, maximum egy hét alatt készül el. Szükséges: egy színes igazolványkép, fénymásolat a diákigazolvány (magyarul: studkönyv) fényképes oldaláról, valamint százezer lej. Jelentkezni lehet a következô számon: 092-879201.
A rendôr státusát illetô törvénytervezet harmadik változata szerint a rendôrnek különleges státusú polgári köztisztségviselôi minôséget adományoz. Az államnak kötelessége a rendôri foglalkozás társadalmi jelentôségének, a vele járó felelôsségeknek és kockázatoknak megfelelô életszínvonal biztosítása.
Az átszervezési terv értelmében nyugdíjazott, illetve leépített rendôrtisztek vagy altisztek a munkaévek függvényében végkielégítésben részesülnek: a 30 munkaévvel rendelkezô férfi, valamint a 25 munkaévvel rendelkezô nôi rendôröket tartalékba helyezik és nyugdíjat biztosítanak számukra. A nem teljes szolgálati idô szerint megállapított szolgálati katonai nyugdíjra jogosultak azok az alkalmazottak is, akik 1998. december 31-ével bezárólag betöltötték a 45 évet, és akiknek legalább 20 munkaévük van, amibôl legalább tíz katonai szolgálat.
Az a tartalékba helyezett katonai személyzet, amely 20-nál kevesebb munkaévvel rendelkezik, az alábbiak szerint részesül végkielégítésben: 7-nél kevesebb munkaév esetén bruttó 12 havi zsold, 7–15 munkaév esetében 15 havi zsold, míg 15-nél több munkaév esetén 20 havi zsold jár. a rendôrségnek nem rendôri szolgálatot teljesítô alkalmazottai a következôk szerint vehetik át végkielégítéseiket: 5 vagy ennél kevesebb munkaév esetén 6, 5–15 munkaév esetén 9, míg 15-nél több munkaév esetén 12 nettó átlagfizetésnek megfelelô összeget.
Pénteken kora délután kezdôdött a Kolozs megyei Prefektúra nagytermében a kolozsvári Privat Business Club által immár másodízben megrendezett fórum.
A rendezvényen Birtalan József, a Kis- és Középvállalkozások Ügynökségének alelnöke az idôszerû finanszírozási lehetôségekrôl és programokról tartott elôadást.
Kónya-Hamar Sándor képviselô, Kolozs megyei RMDSZ-elnök a lízingtörvényrôl tájékoztatta az szép számban megjelenô érdeklôdôket.
Mátis Jenô képviselô a kis- és középvállalkozások mûködését szabályozó törvény elôírásait ismertette és részletezte.
A három meghívott hasznos, tájékoztató elôadásait követôen a résztvevôk gyakorlati kérdésekkel fordultak a szakemberekhez, politikusokhoz.
Két napig tartó magyar–román polgárfórum kezdôdött pénteken Békéscsabán, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara helyi magyar–román tagozatának rendezésében. Az eszmecsere résztvevôi a tagozat közös vállalkozásokat élénkítô szerepével foglalkoznak. A Magyar–Román Baráti Társaságok Szövetsége a hasonló romániai szervezettel közösen, hol az egyik, hol a másik ország egy-egy városában, 1993 óta minden évben rendez hasonló tanácskozást. Az elsô fórumnak Pécs volt a házigazdája, a következô években pedig Brassóban, Szegeden, Nagyenyeden, Gyulafehérváron, Kaposvárott, tavaly pedig Aradon tartották meg a magyar–román és a román–magyar társaságok közös fórumát. Az ideinek a Békés Megyei Magyar–Román Baráti Társaság a házigazdája. A kétnapos fórum befejezéseként — szombaton — a fórum mintegy félszáz résztvevôje, a kétegyháziak meghívására, felkeresi az országhatár menti magyar–román lakosságú települést.
Pénteken a mezôgazdasági területek és erdôk visszaszolgáltatásáról szóló törvénytervezet egyetlen szakaszát sem tudták megszavazni, mivel a képviselôk közül egyesek bojkottálták az ülést, és szavazáskor elhagyták az üléstermet, aminek következtében a testület döntésképtelenné vált. Andrei Chiliman (NLP) ülésvezetô, a képviselôház alelnöke kénytelen volt többször is névsorolvasást elrendelni, és végül felfüggeszteni az ülést. Chiliman ugyanakkor kijelentette, hogy intézkedni fog az eltávozó személyek felelôsségrevonásáról.
Vasile Lupu parasztpárti képviselô, a ház alelnöke az ülést követôen a sajtónak azt nyilatkozta, hogy amennyiben a koalíciós párti képviselôk részt vettek volna az ülésen, a törvénytervezetet már pénteken el lehetett volna fogadni. Lupu hozzáfûzte, hogy a nyolcvannyolc parasztpárti képviselô közül hatvanan jelentek meg, de, sajnos, a liberálisok részérôl alig öten, hatan, a demokraták közül pedig csak tízen voltak jelen. Lupu rámutatott: a törvénytervezetet csupán az RMDSZ és az RTDP támogatta, hozzáfûzve, hogy az ellenzék magatartása mindenki számára ismerôs, de elítélendô a kormánypárti képviselôk felelôtlen hozzáállása.
A pénteki ülésrôl negyvennégy RTDP-s, huszonnyolc KDNPP-s, huszonhárom DP-s, tizenhat NLP-s, kilenc RMDSZ-es, hat NRP-es és tizenhat független képviselô hiányzott. Név szerint nem lehet tudni, kik azok a képviselôk, akik szavazáskor elhagyták az üléstermet, mivel a névsorolvasáskor mindig visszatértek, és így szerepelnek a jelenlévôk listáján.
Június 30-ig még három munkanap áll azoknak a gépkocsitulajdonosoknak a rendelkezésére, akik eddig még nem fizették ki az utak használatáért az államnak járó Bãsescu-adót. Március 31-ig ezt az illetéket még a tavalyi árban lehetett befizetni, ám áprilistól kezdôdôen a Bãsescu-adó 40 százalékkal növekedett. Március végéig az adóköteles állampolgároknak csupán 32 százaléka tett eleget fizetési kötelezettségének.
A 3,5 tonnánál kisebb súlyú személygépkocsik és haszonjármûvek adója az alábbiak szerint alakul: 1500 cm3-nél kisebb hengerûrtartalom esetén 70 ezer lej, 1501–2000 cm3-es motor esetén 140 ezer lej, 2001–3200 cm3 350 ezer lej, 3201 cm3-nél nagyobb hengerûrtartalom esetében 840 ezer lej. Könnyû utánfutók Bãsescu-díja 840 ezer és 1 120 000 lej között váltakozik, a vontatóké 700 ezer és 980 ezer lej között, míg a traktoroké 140 ezer és 560 ezer lej között.
Az Országos Útkezelôség biztosítja a gépkocsitulajdonosokat afelôl, hogy a takarékpénztáraknál minden gépkocsitípusra külön igazoló címke található bôséggel. Akik nem fizetik ki a kötelezô adót, három- és tízmillió lej között váltakozó pénzbírságra kötelezhetôk. Az országban jelenleg 3,8 millió gépkocsi létezik, amibôl 430 ezer 1–22 tonnás áruszállító jármû és 45 ezer személyszállításra alkalmas autóbusz és mikrobusz.
Megállapították a romák részére a bukaresti, temesvári, konstancai, jászvásári és kolozsvári állami egyetemeken szakonként elkülönített helyek számát. Eszerint a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetemen 39 helyet, a kollégiumi képzési formák esetében 6 helyet biztosítanak a romáknak, az alábbiak szerint: biológia 1 hely, földrajz 1 hely, szocio-pszichopedagógia–szociális munkás 10 hely, jogtudományok 5 hely, pszichológia 2 hely, gyógypedagógia 2 hely, pedagógia–román vagy magyar nyelv és irodalom 2 hely. Ugyanakkor egy-egy helyet juttatnak a romáknak a BBTE-hez tartozó kolozsvári és a maroshévízi Tanítóképzô Kollégiumban angol nyelv, a zilahi, székelykeresztúri és szatmárnémeti kollégiumban zene társszakon.
A BBTE közgazdasági karán szintén egy-egy helyet különítettek el a romák számára a következô szakokon: piackutatás, turisztika és szolgáltatások, mezôgazdasági és élelmezési termelés gazdaságtana és ügyvitele, pénzügy–biztosítás, bankok és értéktôzsdék, könyvvitel és számítógépes ügyvitel, vállalatvezetés, gazdasági informatika, nemzetközi ügyletek, társadalmi-gazdasági statisztika. A közigazgatási és politikatudományi karon két-két roma számára tartanak fenn elkülönített helyeket a politikatudományok, közigazgatás és újságírás szakokon, míg a helyi közigazgatási kollégiumban egy helyet írnak ki.
|
||
| [Vissza az Szabadság honlapjához] |
[Vissza a HHRF honlapjához] |