1999. május 10.
(XI. évfolyam, 105. szám)

(Bukaresti tudósításunk) A pápalátogatás második napja is zsúfoltnak ígérkezett nem csak a program, hanem élmények szempontjából is. II. János Pál pápa reggel meglátogatta a fôvárosi Belu katolikus temetôt, ahol az imádság csendjébe merülve láthattuk ôt. Majd a Szent József katedrálisban bizánci rítusú, görög katolikus szentmisét mutatott be a román görög katolikus egyház vezetôinek, a római katolikus püspököknek, mindkét rítushoz tartozó katolikus papoknak, szerzeteseknek és nagyszámú hívônek az ortodox vezetôknek és az államelnöknek a jelenlétében.

A szentmisére jóval nagyobb számban gyûltek össze a hívôk, mint amennyit a templom be tud fogadni, ezért sokan álltak az udvaron, a katedrális elôtt. Az 1948 óta betiltott, csak 1989-et követôen újra hivatalos görög katolikus egyház hívei igazi örömünnepként élték meg ezt a találkozót legfôbb vezetôjükkel, akihez való kitartó hûségük miatt annyit s annyian szenvedtek az elmúlt évtizedekben. II. János Pál román nyelven elhangzott szentbeszéde ezért is épült arra a bibliai igére, amely szerint az „igazság szabaddá tesz" (Jn 8,32). A pápának az utóbbi években látványosan megromlott fizikai erônléte semmit sem rontott szellemi kisugárzásán és lelki nagyságán, amelyeket a személyes jelenlét során, ôt ima közben látva élhet át és érthet meg az ember.

Megható jelenet volt Alexandru Todea bíboros, a betegsége miatt nyugalomba vonult görög katolikus érsek megjelenése, akit a templomi közösség tapssal ünnepelt. Ugyanígy hatalmas és lelkesült taps köszöntötte a pápa kivonulását, szimpátiatüntetéssé változtatva az addig méltóságteljes hangulatot. Az érzelmeiktôl vezérelt hívek „Viva Papa!" kiáltással köszöntötték a katolikus egyházfôt, majd szinte megrohanták a katedrális udvarának kerítéseit, hogy oda felkapaszkodva még egyszer emberközelbôl láthassák a pápát.

A szombat délután ismét az ortodox félé volt: Teoctist pátriárkával, valamint az Ortodox Egyház Szent Szinódusának tagjaival találkozott a katolikus egyházfô. Erre az alkalomra hosszú és igen komoly mondanivalóval telt programbeszéddel készült II. János Pál. A hét pontba foglalt szöveg betekintést enged a pápa nagy és merész víziójába. A romániai ortodox egyház valóban történelmet írhatna, ha teljes mélységében megérti a pápa üzenetét. Hiszen II. János Pál most már évek óta készül egy ilyen jellegû találkozásra az ortodoxiával. Kezdetben az orosz egyház vezetôje, Alekszij pátriárka révén, aki viszont az Orosz Ortodox Egyház Szent Szinódusnak nyomására történelmi lehetôséget hagyott ki. Ezt az esélyt most a román kormány és Teoctist pátriárka ragadhatta meg. Kérdés, hogy Románia vajon megmarad-e az „evilági szintnél", azaz csupán politikai tôkeként használja ki a katolikus egyházfô látogatását, vagy egyházi-vallási dimenzióit is komolyan veszi, felfogja a pápa misztikus vízióját az egység és megbékélés sürgetésére vonatkozóan?

B. M.

A katolikus püspökökkel külön találkozott II. János Pál pápa pénteken a bukaresti apostoli nunciatúra, azaz a Vatikán bukaresti nagykövetségének épületében — a nyilvánosság teljes kizárásával.

A pápának a Római Katolikus Püspökkari Konferenciához intézett beszéde is láthatóan jól átgondolt, és a helyzet, a tények ismeretében készült. Az elsô meglepetés az volt, hogy a hosszas elôzetes vita lezárásaképp II. János Pál maga pasztorálisnak nevezte romániai látogatását, holott éppen a katolikus hívek által lakott területek kihagyása miatt éppen a látogatás lelkipásztori jellegét vitatták sokan.

A második meglepetést a pápa határozott állásfoglalása jelentette az elkobzott egyházi vagyont, kiemelten az iskolákat illetôen. Külön kitért a görög katolikus egyháznak az ortodox egyház birtokában levô templomaira, s reményét fejezte ki, hogy a két testvéregyház a közös bizottság megalakulását nem formálisnak tartja majd, s nem tekinti ezzel elintézettnek a kérdést. Ez a megjegyzés azért figyelemre méltó, mert a romániai görög katolikus egyház épp a Szentszék nyomására kényszerült arra, hogy lemondjon követeléseinek jogi, törvényszéki úton való érvényesítésérôl. — Ehhez a feltételhez kötötte ugyanis a hazai ortodox egyház szinódusa a hivatalos meghívók kibocsátását. Maga II. János Pál, aki pedig a mártírium és szenvedés, elnyomás mértékével tisztában van, tartotta a jogos visszaszolgáltatás igényével szemben fontosabbnak a találkozás létrejöttét — még ezen az áron is. Nyilván helyi szempontok vagy akár az igazság nevében ez kevéssé érthetô, ám a katolikus egyházfônek az általa vezetett és szolgált világegyház egészében kell gondolkodnia, s nyilván ezt is teszi. Ez pedig sokszor együtt jár a fájdalmas lemondással, amit világi szempontból soha nem lehet teljesen megérteni vagy értelmezni, ez csakis a Krisztust irányítójának és példaképének tartó keresztény világnézet szempontjából lehet felfogni. Magának a pápának többször kifejezett meggyôzôdése ez, élete, sorsának alakulása pedig kifejezetten is mutatja ezt.

Hûen önmagához és az egész pápasága idejét jellemzô üzenet jellegéhez, II. János Pál a párbeszédet sürgette a jobb, ôszintébb kapcsolat érdekében. „Ne felejtsük el a II. vatikáni zsinat tanítását, amely aláhúzza, hogy az ökumenikus mozgalom lelke a szív megértése, a szentség és az ima (Unitatis Redintegratio, 8). Remélem, Romániában is lehet ökumenikus rendezvényeket szervezni ortodox és más keresztény közösségekkel a jubileumi év alkalmával, hogy együtt könyörögjünk az Úrhoz, növelje az egységet köztünk, különféle felekezetekhez tartozó keresztények között a teljes egység eléréséig (Tertio Millenio Adveniente, 16)."

A katolikus egyház helyi vezetôinek szóló üzenetében azt is aláhúzta a pápa, mennyire fontosnak tartja, hogy az egyház társadalmi szinten is jelen legyen, s kifejezze együttérzését, sôt egységét a szegényekkel, a peremre szorultakkal. „Az egyháznak konkrét és nagylelkû figyelmet kell fordítania a legszegényebbekre és peremre szorultakra. Hatalmas feladatról van szó..." — hangsúlyozta a pápa.

A harmadik, remélt és várt meglepetés Márton Áron püspök név szerinti említése volt. Sajnos egyelôre nyilvánosan nem hangzott el semmilyen konkrét jelzés a Románia magyarságra vonatkozóan, úgyhogy a látogatás e pontjáig ez a legkonkrétabb utalás arra, hogy a katolikus egyházfô tudja és átérzi a hazai magyar katolikusok helyzetét, értékeli helytállásukat. Ugyanezt fejezi ki az a magánlevél, amelyet dr. Jakubinyi György gyulafehérvári érseknek adott át a Szentatya, amelyben megértését fejezi ki, amiért ez az egyházmegye nem képviseltette a hívôk hivatalosan szervezett csoportjai által magát Bukarestben. Ugyanebben a magánlevélben szeretetérôl és szimpátiájáról biztosította mind az egyházmegye híveit, mind püspökeit, s biztosítja ôket arról is, teljesen megérti és átéli fájdalmukat amiatt, hogy fôpásztoruk nem látogathatta meg ôket saját területükön. Ebben a vonatkozásban Potyó Ferenc, a gyulafehérvári fôegyházmegyei hivatal iroda igazgatója, általános helynök háttérinformációként annak a véleménynek adott hangot, miszerint a pápa ismeri a romániai magyar katolikusok helyzetét, évtizedeken át tartó helytállásukat a szívében értékeli, azonban az átfogóbb és magasabb rendû érdek, a keresztény egység érdekében hajlandó volt erre a számára is hatalmas áldozatra.

A katolikus egyházfô hozzáállását lehet vitatni, lehet kommentálni, lehet miatta fájdalmas ellenkezést érezni, érteni kell azonban azt, hogy II. János Pál rendkívüli felelôsségtudattal éli meg és teljesíti feladatát, s a pap alapvetô hozzáállásával, a szolgálat mélységesen átélt hitelességével; annyira, hogy Jézus nagycsütörtöki gesztusát, a lábmosást hajlandó akármilyen gyakran utánozni a világ, s benne a rábízottak érdekében.

Bodó Márta

Most már szó lehet II. János Pál pápa egészen más feltételek között történô újabb romániai látogatásáról — jelentette ki vasárnap Bukarestben Joaquín Navarro Valls, a Vatikán szóvivôje.

Nagyon fontosnak mondotta a szóvivô a látogatás két liturgiai mozzanatát: a Szentatya részt vett a Teoctist pátriárka által bemutatott istentiszteleten, a vatikáni egyházfô pedig a román pátriárka jelenlétében misézik. Ezzel jelentôs lépést tettek a keresztény egység helyreállításában.

Navarro Valls úgy fogalmazott, hogy a pápa „mostani romániai látogatásának sikerült nagy mértékben megszüntetni a két egyház közötti feszültségeket, amelyeket — legalábbis Kelet-Európában — a kommunista rendszerek támasztottak".

A Szentszék szóvivôje kiemelte, hogy mostani romániai látogatása során mindvégig meleg légkör vette körül II. János Pál pápát, pedig a lakosság többsége ortodox és nem katolikus vallású.

— Immár szó lehet II. János Pál pápa egészen más feltételek között történô újabb romániai látogatásáról — hangsúlyozta Joaquín Navarro Valls.

Szombaton délelôtt, a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet Bethlen termében a Bolyai Társaság (BT) tisztújító közgyûlésére került sor. A közgyûlésen megjelent Eckstein-Kovács Péter kisebbségügyi miniszter is. Jelentésében Horváth Andor docens, leköszönô elnök kijelentette: a BT tevékenysége, erôfeszítése akkor sem volt hiábavaló, ha az elmúlt idôszakban a magyar egyetem nem született meg. Az elnök ismertette az egyetem körül lezajlott vita történetét. Megállapította, hogy az egyetem kérdése a hatalmi ígéretek ellenére megfeneklett, az RMDSZ vezetôi pedig a koalíció létrejöttekor elmulasztották kihasználni az alku lehetôségét. A közgyûlés titkos szavazással új, 11 tagú választmányt választott. A BT új elnöke Wanek Ferenc egyetemi tanár lett.

Horváth Andor elmondta: a BT bekapcsolódott az önálló állami magyar egyetem körül zajló politikai harcokba és közéleti vitákba, „következetesen képviselte" a BT alapszabályzatába foglalt álláspontot, hogy „a romániai magyar közösség igényli a Bolyai Tudományegyetem visszaállítását, illetôleg önálló, kolozsvári központú állami magyar egyetem létrehozását".

Rámutatott: a koalícióba lépéstôl a hazai magyar értelmiség és közvélemény azt várta, hogy az egyetem ügyében a kedvezô politikai helyzet meghozza az évek óta várt elôrelépést. A leköszönô elnök megállapította, hogy az oktatási törvény módosítása elkezdôdött, ám mind a mai napig nem zárult le, ami részben oka, másrészt pedig bizonyítéka annak, hogy „az egyetem kérdése az ígéretek ellenére megfeneklett". Ennek egyik oka az volt, hogy a román koalíciós partnerek „bôségesen átvették" a nacionalista ellenzék magyarellenes retorikáját, és „készségesen az RMDSZ indítványai ellen szavaztak".

A BT-t éveken át vezetô docens figyelmeztetett: a nemzetközi szervezetek, a külföldi szaktekintélyek vagy intézmények támogatására „csak bizonyos határok között" lehet számítani. A kilátásba helyezett Petôfi–Schiller Egyetem pedig olyan pótmegoldás, amely nem fedi a BT által maga elé tûzött célt. Az elnök ismertette a BT szakmai és pályázati tevékenységét, a lebonyolított programokat, a megszervezett rendezvényeket, a társaság pénzügyi helyzetét, illetve a társasági élet eredményeit. Horváth Andor köszönetet mondott mindazoknak, akik a BT munkájában részt vettek.

A BT jelenlegi állapotáról szólva, a leköszönô elnök leszögezte: nagy cél érdekében alakult meg a társaság 1990-ben, s ez a cél „hol közeledni látszott, hol távolodott". Úgy vélte, változtatni kell a BT „egész vezetési stílusán", magán a szervezet mûködésén, amelynek munkájába hangsúlyosabban kell bevonni a fiatal egyetemi oktatókat. „A közéleti szereplésben gondolkodó vezetô mellett — vagy helyett — döntô szerephez kell jutnia a menedzser típusú vezetônek, aki programokban gondolkodik, és alkalmas is azok sikeres megszervezésére" — mondta.

Horváth Andor felolvasta azt a két levelet, amelyet a BT az RMDSZ csíkszeredai kongresszusához, illetve Andrei Marga tanügyminiszterhez intéz. Az elôbbiben a BT sérelmezi, hogy a koalíció tagjaként az RMDSZ nem vitte elôre az önálló magyar egyetem ügyét. A BT felhívással fordult a kongresszushoz, hogy erôsítse meg a szövetség programjának ez irányú kitételét, és képviselje határozottabban, a partnerekkel megkötött egyezmények sarkalatos pontjaként a Bolyai Tudományegyetem ügyét. A tanügyminiszterhez intézett levélben a társaság kijelenti, hogy kitart az önálló magyar egyetem gondolata mellett, és sajnálattal állapítja meg, hogy annak létrehozásának egyik fô ellenzôje éppen a korábban kolozsvári rektori tisztséget is betöltô Andrei Marga miniszter. A BT figyelmezteti a minisztert, hogy a romániai oktatási reform csakis a magyar oktatás igényeinek figyelembevételével lehet teljes.

A felszólalók a fiatalok bevonásának szükségességét, az egyetemi munka színvonalának emelését, a jelenlegi keretek között tapasztalt nehézségeket, a magyarországi tanulást biztosító ösztöndíjrendszer hiányosságait hangsúlyozták. Míg Abodi Nagy Béla festômûvész több szervezô munkát, vidéki BT-fiókok létrehozását, az alapítványoktól történô kéregetésrôl való lemondást szorgalmazta, mások éppen a pályázati lehetôségek szélesebb kiaknázását, a programcentrikus gondolkodás elôtérbe helyezését, a háttérintézmények megteremtésének fontosságát hangsúlyozták. A egyetemi oktatói munka színvonalának csökkenésére Magyari András egyetemi tanár hívta fel a figyelmet.

Szilágyi Pál egyetemi tanár, a Babes–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) magyar prorektora rámutatott: a BT-nek értelmiségi szinten kell megnyilvánulnia, olyan körülmények között, amikor a román egyetemi tanárok ellenzik azt, hogy a magyar tanerô a BBTE-n döntési jogot kapjon az egyetemen belül. A „demokratikus" szavazás hívei ezek, mert tudják, hogy az egyetemi szenátusban részt vevô 18–20 százaléknyi magyar oktató sosem lesz képes a többséget leszavazni. Felhívta a figyelmet arra, hogy a BBTE-n jelenleg mintegy 4000 magyar diák tanul, ami azt jelenti, hogy évente ezer magyar értelmiségit készítenek fel. Bejelentette: van kilátás arra, hogy az itthon doktoráló magyar fiatalok anyagi támogatásban részesüljenek.

Szôcs Judit tanárnô, a Romániai Magyar Pedagógusszövetség képviselôje az egyetemi oktatás minôségének javítását szorgalmazta. Kijelentette: az állami egyetemrôl sem az egyházi, sem pedig a magánegyetem javára nem lehet lemondani.

Vekov Károly szerint az elmúlt kilenc évben a magyar értelmiség és egyetemi elit nem produkált eredményt, minôséget, és ezért alul maradtunk, a sorvadás állapotába jutottunk. Azt is nyíltan ki kell mondani, hogy az egyetem létrehozására nem létezett politikai akarat — mondta. A multikulturalitás pedig manipulált fogalom, ezért a Petôfi-Schiller egyetem létrehozásának gondolatát vissza kell utasítani.

Tonk Sándor egyetemi tanár figyelmeztetett: a magyarság kiszorult a kutatói területrôl is. A magyar fiatalok számára lehetôséget kell teremteni a tudományos munkára — mondta, s a BT eddigi tevékenységét bírálva, a háttérintézmények megteremtésének fontosságát hangsúlyozta.

Hozzászólásában Eckstein-Kovács Péter kisebbségügyi miniszter az állami magyar egyetem létrehozásának aktuális kérdéseirôl és kilátásairól tájékoztatta a közgyûlést. Kijelentette: a Petôfi-Schiller egyetem ügye is holtvágányra került, az ebben az ügyben most zajló Legfelsô Bírósági tárgyalások még legalább fél évig elhúzódhatnak. A 2000-ben sorra kerülô választások elôtt pedig nyilvánvaló, hogy a koalíciós partnerek nem lesznek hajlandók ebben a kérdésben lépni. Elmondta: volt egy „szokásosan titkos PER-tárgyalás Brassó-Pojánán, ahol az egyetem kérdése is felvetôdött". Ott is kiderült, hogy míg az amerikai kormányzat a megegyezést szorgalmazza, a koalíciós partnerek ezek életbe léptetésére nem sok hajlandóságot mutatnak.

Többen fejezték ki azon meggyôzôdésüket, hogy a BT teljesen ellehetetlenült helyzetbe jutott, s ezen valamiképpen változtatni kellene. Pontszerû ötleteken kívül azonban általános koncepciót senki sem vázolt fel. Egyik résztvevô a szavazatszámláláskor tartott szünetben találóan jellemezte az állapotot: beletörôdtünk az állandósuló átmenetiségbe.

A közgyûlés titkos szavazással megválasztotta 11 tagú választmányát. Ennek tagjai (zárójelben a kapott szavazatok száma): Tonk Sándor (29), Wanek Ferenc (28), Jung János (26), Kis Lóránd (26), Kovács Levente (26), Horváth Andor (25), Juhász Tamás (23), Lôrincz Ildikó (21), Péntek János (21), Neményi Ágnes (20) és László Ferenc (19). A választmány elsô ülésén megválasztott tisztségviselôk pedig a következôk: Wanek Ferenc (elnök), Jung János és Neményi Ágnes (alelnökök), valamint Lôrincz Ildikó (titkár).

Tibori Szabó Zoltán

Kissé mogorva, mindig szótlan, sohasem láttam mosolyt az arcán. A szûk kis ablakon beveszi az üveget, megtölti, visszaadja, veszi a pénzt, adja a visszajárót, közben pedig egy szót sem szól. Nem köszön, még akkor sem, ha te elôre köszönsz, nem köszöni meg, hogy nála jártál, nem próbál meg kedves lenni a klienssel. Csak akkor szól, ha gyerek jön, és ügyetlenkedik az ablaka elôtt, nem adja jól a pénzt: jól összeszidja.

A környékrôl mindenki hozzá viszi az üres szódavizes üveget. Már csak azért is, mert egyedüli töltô a vidéken. Már ötödik éve. A konkurencia ugyanis nem tudta tartani a lépést, pontosabban a minôségi versenyt. Mert, bár sok kereskedôi érzéke nincs, amit csinál, azt jól csinálja. Meg aztán az ember szódavízért megy oda, nem pedig azért, hogy köszönjenek neki.

Balázs Bence

— Mit ígérnek a szövetségesek, mikor mehetnek vissza szülôföldjükre a koszovói albán menekültek?

— Amikor megjön Milosevics esze.

-fi

Hatvannyolc magyarországi, illetve határon túli pályázónak összesen 95 millió 806 ezer forint támogatást ítélt oda legutóbbi ülésén az Illyés Közalapítvány kuratóriuma — közölte Halzl József, a testület elnöke.

A közlemény szerint a kuratórium április 19-én 12 millió 556 ezer forintot osztott szét 28 magyarországi kérelmezô között, 40 külhoni pályázó pedig a döntés értelmében összesen 83 millió 250 forinthoz juthat hozzá.

Ebbôl a romániai magyarságot érintô támogatások összege 38 millió 955 ezer forint, amely 31 pályázó között oszlik meg.

Ugyanez a szám a szlovákiai támogatások esetében — egy hazai és egy külhoni kérelmezô — 480 ezer forint.

Ukrajnából 4 pályázó részesülhet pénzügyi segítségben, 27 millió 145 ezer forint összegben.

A vajdaságiak közül három jelentkezô összességében 11 millió 850 ezer forintot kapott, míg egy szlovéniai pályázó ötmillió forintot nyert el.

Az említett összegeket érdekvédelmi szervezetek és különbözô intézmények számára, kulturális és közmûvelôdési rendezvények szervezésére, tudományos és szakmai tanácskozások megrendezésére, a könyv- és lapkiadás segítésére, valamint táborozás, nyári egyetem és tanfolyamok támogatására különítették el.

A kérelmezô oktatási költségeihez a testület két esetben járult hozzá: egy külhoni 5 millió 500 ezer, egy magyarországi pályázó pedig 300 ezer forint segítségben részesülhet. Egyéni ösztöndíjjal egy kérelmezôt támogatnak 180 ezer forint értékben.

A felsorolt indokok mellett egyéb címen is ítélt oda támogatásokat a kuratórium összesen huszonnyolc külhoni és egy magyarországi kérelmezônek, 32 millió 390 ezer forint értékben.

Ez utóbbiak közül a huszonöt romániai pályázó összesen 28 millió 190 ezer, a két ukrajnai egymillió, a vajdasági 3 millió 100 ezer, a magyarországi pedig 100 ezer forint támogatást kapott.

Pénteken, május 7-én ülésezett a Fehér megyei RMDSZ döntéshozó szerve, a Területi Képviselôk Tanácsa (TKT). Hosszas vita után a jelenlévôk többségi szavazattal elfogadták a megyei szervezet álláspontját, amely szerint a közelgô RMDSZ kongresszuson Markó Béla elnökjelöltet támogatják Kincses Elôddel szemben.

A marosvásárhelyi Szív Napokat hagyományosan megszervezô Procardia Alapítvány a Preventio Egészségvédelmi Társasággal közösen rajzversenyt hirdet I–IV, valamint V–VIII osztályos tanulók részére. A beküldött rajzok 21x30 cm-es méretûek legyenek, címmel ellátva, és tartalmazzák a pályázó nevét, életkorát, lakcímét. A pályázat témája kizárólagos: A dohányzás — az egészség ellensége. A mozgás — mindannyiunk barátja. A legjobb alkotásokat díjazzák, és 1999. június 12-én, a Szív Napok alkalmából kiállítják.

A pályázatra jelentkezôk rajzaikat eljuttathatják a Procardia Alapítvány székhelyére (4300 Marosvásárhely, Eminescu utca 3. sz.), vagy a Preventio Társaság címére postázhatják: 4300 Târgu-Mures, c.p. 144. Beküldési határidô: 1999. május 25.

„... 1995-ben elkezdtem valami újat, megpróbáltam létrehozni egy szellemi építményt, egy olyan elképzelést, amelyrôl szeretném, ha valósággá válna …." — voltak László Bakk Anikó elsô szavai beszélgetésünk kezdetén.

— Mit tudna mondani az AGAPE Alapítványról?

— Az AGAPE Életvédô Alapítvány, egy olyan nem kormányzati, független, nonprofit, apolitikus jogi személy, amelynek célja az emberi élet és a család értékének hangsúlyozása, s a bennük lévô adottságok és lehetôségek minél teljesebb kibontakozásának elôsegítése. Tevékenységeink közé tartozik az: orvosi és pszichológiai segítségnyújtás várandós anyák és családok számára, tanácsadás terhességgel kapcsolatos válsághelyzetekben, tanácsadás terhességvesztés, valamint gyermekbántalmazás/elhanyagolás következtében sérült személyeknek, családterápiás szolgálat, egészségnevelés és gyermekprogramok.

— Amellett, hogy alapító elnök, komoly tevékenységet folytat a gyermekprogramok szervezése és lebonyolítása terén.

— Igen. Ez abból ered, hogy már 29 éve zenepedagógus vagyok, a Kodály-módszer elkötelezettje, de az eltelt évek alatt még nagyon sok mindent magamba szívtam, pl. népi táncot, waldorf pedagógiát, s az egészbôl kialakítottam magamnak egy sajátos világot, aminek az a neve, hogy Tücskölde.

— Mi ennek a lényege?

— Szeretném a mûvészetek kuratív és formatív erejét felhasználni a személyiség formálására. Ehhez kerestem egy végleges fészket, székházat, amikor találkoztam a most meglévô partnereimmel, akikkel közösen aztán felépítettük az AGAPE struktúráját, meghatározva célját és feladatát, s amibe az én addigi tevékenységem szervesen beleillett.

— Milyen korosztályok vehetnek részt a gyerekprogramokban?

— Talán egyedi eset, hogy mi már másfél éves kortól fogadjuk a gyerekeket, természetesen szüleikkel együtt. Egyébként 8 éves korig jöhetnek hozzánk. Jelenleg körülbelül hat, tíz emberke van a kezem alatt. Bedolgozó munkatársak segítségével valósítom meg a gyermekprogramokat. Ez azt jelenti, hogy az egészet lebontottam, s hogy a zeneóvoda csak része a struktúrának. Az elgondolásom az, hogy a hagyományos zene mellett minden benne legyen: zene és mozgás, zene és nyelv, hangszerek, népi hagyománykultúra.

Ez egy JÁTSZÓHÁZERNYÔ, hetente kétszer, amelyben különbözô dolgokkal találkozunk. Azok a gyerekek, akik idejönnek, egészségesek vagy majdnem azok.

— Ez azt jelenti, hogy hátrányos helyzetû gyerekekkel is foglalkoznak?

— Az egészséges gyerekek szüleikkel jönnek hozzánk, de én kitaláltam egy olyan foglalkozást — a neve PIMPIMPÁRÉ —, amikor mi szállunk ki szociálisan hátrányos helyzetû gyerekekhez. Elmegyünk utcagyerekekhez, árvaházakba és az orvospartnereknek hála hovatovább a biológiailag sérült gyerekekre is egyre jobban odafigyelek. Ez szorosan az Amaryllisszel, a reneszánsz oldallal van összekötve, mert a mûsorokat, tehát a Pimpimpáré-programot velük valósítom meg.

De ha sikerül a HÁZNAK a további bôvítése, amit nagyon szeretnék, és itt kiépül a speciális zeneterem, a speciális asztalos és agyagozó mûhely, akkor a hallás- és látáskárosultjaimat mikrobusszal, akár hetente többször is el tudnám hozni ide, persze fiatalok segítségével. Itt olyan dolgokba lenne részük, amit az iskolában biztosan nem kapnának meg. A gyógytornakör is ezt a célt szolgálja. Tulajdonképpen Kolozsváron mindez hiánycikk.

— Visszatérve ismét a kisebb korosztályra. A velük való foglalkozás közben szüleik mivel töltik el a várakozási idôt?

— A gyermekprogramok mellett van egy felnôtteknek címzett második alapprogramom, de nem akárkinek: a felnôtt óvoda a szülôk. Egyrészt a szakemberek nevelési kérdésekben a szülôknek adnak tanácsot, másrészt, pedagógusoknak vagy gyerekkel foglalkozó majdaniaknak van egy hétvégi kurzus, melyen a meghívottak, elôadók kevésbé ismert pedagógiai módszerekrôl beszélnek. A kettônek az a neve, hogy Talentum Kreatív Központ, ez jelenti a felnôttképzést. Nekem mint balettiskolai tanárnônek fontos a mozgás is. Ennek jegyében él az Amaryllis, ugyanakkor itt csángó, a Brassaiban pedig reneszánsz tánckurzust szervezek.

— Van-e valamilyen különösebb terve az Alapítványnak a jövôre nézve?

— A játszóház és a hátrányos helyzetû gyerekekkel való foglalkozás mellett szeretnék egyfajta bôvítést — kamaszkorig nyúlna, de ezt már nem az AGAPE égisze alatt, hanem a CORVINEUM Alapítvánnyal karöltve. Ez egy INTERAKTÍV JÁTSZÓHÁZ lenne, HEURÉKA néven, ahol a gyerek élmény szinten felfedezi a kozmikus, az élôvilág alaptörvényeit. Az ilyen nyugaton már közhely, de Romániában még nincs. Ez nagystílû építkezést igényel, s remélhetôleg a közeljövôben sikerül megvalósítani. Akkor lesz végleges részemrôl az elgondolás.

Simon Melinda,
Vincze Melinda

A múlt év szeptembere óta nevezetessé váltak az RMDSZ-en belüli ellenzéki fórumok. A Kincses Elôd által, a szövetségi elnökjelöltek tv-párbajában másképp gondolkozóknak is nevezett, megújulást célzó fórummozgalom, a Magyar Demokrata Szövetség felsô vezetésében bizonyos fokú kényszeredett szemléletváltást, s ennek megfelelô, saját belsô hatalmuk megôrzéséért való taktikázást eredményezett.

Ezt Takács Csaba ügyvezetô elnök kezdte, miközben Markó Béla szövetségi elnök még folytatta a megújító szándékú fórummozgalom lejáratását. Sôt az MTI-nek adott decemberi nyilatkozatában (Szabadság, 1998. december 21.) valósággal följelenti, név szerint meg nem nevezett, ellenlábasait: „Úgy nem lehet párbeszédet folytatni, hogy látszólag arról vitázunk, ellenzékben vagy kormányban kell lennünk, de valójában emögött az az álláspont van, hogy egyáltalán nem kellene politizálni, hanem másfajta eszközöket kellene használni. (?) Melyek ezek az eszközök? Ezt természetesen nem mondja ki senki, de valószínûleg (?) egyesek végiggondolták már." (Akkor hát honnan tudja?)

Ebbôl a denunciáló ízû és ellentmondásos szövegbôl az is világossá válik, miért nem voltak képesek Markóék a — Kincses Elôd szerint is — mindent eldöntô idôszakban, 1996 ôsze és 1997 nyara között — ám késôbb sem — a legmegfelelôbb politikai eszközöket alkalmazni. Nyilvánvalóan a hozzá nem értés, megalkuvás, a hatalommal szembeni szolgalelkûség miatt. (Pedig abban az idôben mások elérték például a kolozsvári magyar fôkonzulátus megnyitását. Sokféle politikai eszköz létezik tehát.)

Ezután a hatalom megpróbálkozik a Csernátoni fórum kapcsán ügyészségi vizsgálattal megfélemlíteni a másképp gondolkozó belsô RMDSZ-ellenzéket. Széles körû tiltakozás... Markó Béla taktikát vált. Valahol eldôlhetett, hogy valakik számára még mindig ô lenne a legmegfelelôbb szövetségi elnök. Most már sorozatban harmadszor (!). Hisz a hatalom se érdekelt az RMDSZ sikerében. Márpedig ô eddig bizonyított. Nem erényeiért, hanem hibáiért kell(ene) tehát újraválasztanunk?

Az új taktikának megfelelôen — amirôl addig szó sem volt, s amire ô nem is alkalmas — a megújulás élharcosává válik. Az MTI-nek adott újabb, februári nyilatkozatában (Szabadság, 1999. február 13.) kijelenti: „most már magam is látom, hogy jelentôs változásokra van szükség az RMDSZ-ben". Ez igen... Addig nem. Ám mégsem vonja le „a megfelelô következtetéseket" — ahogyan finomkodva mondani szokták — amiért állandóan gátolta az RMDSZ megújulását, hevesen ellenezve és támadva az újító szándékú fórumokat is. S az érdekelteken kívüliek közmegrökönyödésére, harmadszor is jelölteti önmagát. Tipikus állampárti atavizmus, amely biztosítja a hibák halmozásának a folytonosságát. Sosem volt erôs oldala az önkritika... De egyáltalán, miért kell neki megújulás? Ha — kedvenc szavajárásával — évek óta még ma is azt bizonygatja, hogy „történtek elôrelépések"... Vagyis hogy „történtek elôrelépések" például a „nemzeti kisebbségeket közvetlenül érintô oktatási, nyelvhasználati és helyi önkormányzati területeken". Hasonlókat a Kincses Elôddel folytatott tv-vitában is állított. Bár Kincses, a tv-nyilvánosság elôtt a koalíciós kormányprogramot elemezve, ilyen megvalósításoknak nyomát sem találta. Markó viszont „beérkezett", örökös szövetségi elnöki túlbeszéléssel igyekezett fölülkerekedni a precíz s a mellébeszélést kerülô jogásznak. Hiszen az éles szemû ügyvéd világosan látja, hogy ezek a lépések, a blablával szemben, amolyan, a hatalom által lebegtetett, már két év óta levegôben lógó fél lépések. S ezekkel — elismerésre méltó politikai zsenialitással — igyekeznek bennünket a fél lépés közben minél tovább (lehetôleg e parlamenti ciklus négy évén át, amely után, minden bizonnyal, valóban nem lehet semmi reményünk), egy helyben és fél lábon (reménykedve) tartani.

Pontosan erre szolgál a két nevezetes és kétéves sürgôsségi kormányrendelet is, melyekkel egyrészt kecsegtetnek, másrészt tökéletes bizonytalanságban tartanak. Ezzel válnak képessé az ország urai, a saját hasznukra, a kormányhoz kötni bennünket, amelyben — a közvélemény-kutatás szerint is — még mindig reménykedünk, és közben bámulunk, hogy a román és amerikai elnök Washingtonban egymást túllicitálva dicsérik a csodálatosan mûködô „román modellt". Magam is zseniálisnak tartom, ám egészen másért. Ehhez azonban mi adjuk a Markókat. Akik a fölmérés szerint is nagy reményekkel figyelt, kormányban való részvételünk elônyeit oly sikeresen puskázzák el.

Bizonyára emiatt jelentkezik a fölmérésben az az összesen 7% magyar, aki, ha ma volna a parlamenti választás, más pártra, tehát az RMDSZ ellen szavazna. Ám ehhez még hozzáadhatjuk azt a 44% magyart is, aki el sem menne szavazni. De nem a román kormány rossz gazdasági politikájáért, amirôl Markóék meggyôzni akarnak bennünket. Egy magyar se olyan ostoba, hogy az RMDSZ-t tegye felelôssé a kormány gazdasági balfogásaiért. Ezt még a román sajtó sem igen teszi. Ez is, s a magyarság nagyobb része is — persze ellenkezô elôjellel — az RMDSZ „nemzetiségi politikáját" kárhoztatja elsôsorban. S a közvélemény-kutatás csak igazolta azt, amit nélküle is tudott mindenki. Vajon miért nem akarják ezt tudomásul venni? Ez önmagában is erkölcstelen... Ám váltás és változás nélkül még csúf meglepetést is szerezhetünk magunknak, a jövô évben esedékes parlamenti választásokon. S a rosszabbnál is rosszabb lehet, ha feleannyian sem leszünk a képviselôházban. S ha egyáltalán nem? Ötvenegy mínusz, vagyis ennyi hiányzó százalékkal ez nem is kerülhetô el, hisz a parlamenti küszöböt sem lépjük át ilyen esetben.

Gajdos Balogh Attila

Megdöbbentô közvéleményteszt eredményeként vettük tudomásul e hó 16-án este a TVR 1 mûsorának „különleges kiadás"-nak nevezett adásában: a NATO-ba lépés ellenzôi 2500/1500 arányban kerekedtek felül azokon, akik a belépés mellett nyilatkoztak. Ez azon az estén történt, amikor az államelnök üzenetben szólt hozzánk, amelynek lényege: bízhatunk abban, hogy nem kerülünk veszélybe a balkáni incidensben, de különben is számunkra az egyetlen járható út a NATO. Helyes, kiegyensúlyozott, bölcs szavak. De vajon, ennyire nincsenek összhangban az általános szerbbarát közhangulattal, akkor amikor alig 2 éve még egyhangúlag, szinte hisztérikusan akartunk a NATO-ba bekerülni, hamarább vagy legalábbis egyidôben a három közép-európai volt partnerünkkel?

Melyik volt az igazi arca a román népnek és akaratának, a homlokegyenest ütközô két igénynek, a két tömeghangulatnak, s mi magyarázza ezt a gyors hátraarcot?

Meggondolkoztató kérdés, de megérteni csak azok tudják, akik ismerik a hazai viszonyokat.

Valóban, annyira átéreztük volna egyszerre a mások szenvedéseit, különösen azért, mert ezek a mi ortodox testvéreink, akikkel mindig jó szomszédságban éltünk? De hiszen jóval a bombázások beindulása elôtt megkezdôdtek a kegyetlenkedések, a kíméletlen megalázás, a tömegmészárlások a szerb hadigépezet részérôl az albán kisebbség irányába, amelyek akkor éppenséggel nem próbálták kímélni a civil lakosságot, sôt azok ellen indítottak célra törô, elôre megfontolt, az erôviszonyok miatt méltánytalan belsô polgárháborút. Akkor nem találkoztunk semmilyen mass-mediában, sem a tv-ben, sem a sajtóban, olyan mûsorokkal, amelyek megbotránkoztak volna mindazon ami Koszovóban történik, akkor nem volt együttérzés, felháborodás és sajnálat! Miért lett ez most egyszerre?

A magyarázat kézenfekvô: most elôször vetôdik fel az a kulcskérdés, meddig mehet el egy, a történelem színpadán rég elévült, de magára oly büszke, szuverén nemzetállam a nemzeti kisebbségekkel szembeni politizálásban, egyoldalúan fittyet hányva minden nemzetközi egyezménynek, s hirdetve azt a tévhitet, hogy mindez belügy, belügye egy szuverén államnak. Holott, tudvalevôleg a Jugoszlávia és Románia által is elfogadott megállapodások szerint, ez igenis nem belügy, mert az önként aláírt egyezmények szerint, az emberjogi szabályozások nem tartoznak az állam szuverenitásának a jogkörébe (lásd az 1995-ös Keretegyezményt, például).

Igenis nem lehet bármit tenni a kisebbségekkel, ezek jogai, amelyet egyénileg és csoportosan is gyakorolhatnak, biztosítottak!

Bár ezeket az alapvetô igazságokat kifelé sose tagadtuk, csak éppen elhallgattuk a saját népünk elôtt, félrevezetvén azt, jóval a hírhedt Ceausescu korszak után is. A felelôsség nem csak azoké a nagyhangú, közismerten szélsôséges nacionalista szónokoké, akik büntetlenül hirdették, hogy például a magyar kisebbség problémájának megoldása azoknak az országból való kitoloncolása lenne. Ugye ismerjük ezt az elvet, egykor úgy nevezték: „Endlösung" ( végsô megoldás ), amit Milosevics diktatúrája, most, a 21. század küszöbén gátlástalanul alkalmaz.

De vajon, azok, akiknek hitelük van a közvélemény kialakításában és közismerten demokratikusan gondolkoznak, karizmatikus egyéniségek, azok is felelôtlenül állíthatták és állíthatják, hogy a NATO az agresszor, a népirtó, a gyilkos, a kíméletlen zsandár, aki beleszól egy szuverén állam belügyeibe? Itt szó sincs magáról a néprôl, csak az ôt félrevezetô, izgató tudatosan mellébeszélô politikusokról, akik mindent megtesznek uszító, olcsó demagógiai fogásokkal, hogy növeljék népszerûségüket, és kihasználják az egyszerû emberek tudatlanságát, politikai értetlenségüket és hiszékenységüket.

Hírhedtek az ellenzéki vezetôk olyan kijelentései, mint „a NATO egyetért az albánok szakadár politikájával", vagy „a szerbek nem írhattak alá olyan egyezményt Rambouillet-ben, amely szerint három év múlva referendum döntse el Koszovó hovátartozását", nem beszélve a „tömeges mészárlását a békés civil szerb népnek, a lehetô legbarbárabb módon, amit még nem ismert a történelem soha"..., és így tovább.

Miért nem lépnek fel határozottabban az ilyen diverziós, rosszindulatú véleményezôk ellen, akik sikere esetén valóban örökre bezáródnak elôttünk az igazi demokrácia és a nyugati civilizáció kapui?

Kiss József

1389-ben a Kosovo-poljén két állig felfegyverzett sereg állt egymással szemben, egyik oldalon a muzulmánok, a másikon a keresztények, a törökök a Lázár szerb fejedelem vezette délszláv–bolgár–román–magyar csapatok ellen. A keresztények súlyos vereséget szenvedtek, életét vesztette a fejedelem, és a török hódítók vezére, Murad szultán is. Az ütközetet követôen — középkori szokás szerint — a fegyveres gyôztesek öldökölték a fegyvertelen népet, raboltak és akiket lehetett, rabságba kergettek. Az ortodox legénykék janicsárokká nevelve, Allah nevét kiáltozva öldököltek majd más vidékeken. E vesztett csata emléke a szerbek nacionalizmusának forrása.

1448. október 17–19-én Hunyadi János serege szenvedett vereséget ugyancsak Rigómezôn II. Murad szultántól, amiben döntô szerepe volt annak, hogy Brankovic szerb fejedelem elárulta a törököknek Hunyadi seregének nagyságát, felvonulási irányát és egyesülési tervét a Szkander bég vezette albán csapatokkal. Ezzel nemcsak a magyaroknak ártott, hanem a szerbeknek is, hozzájárulva a török hódoltság idôszakának meghosszabbításához, s újabb szerb legénykék janicsárrá neveléséhez. Errôl az ütközetrôl a szerb nacionalisták igyekeznek megfeledkezni — nem az ôk vesztett csatája volt. Ez maga az árulás, a szégyen.

És volt ott még egy csata: Rigómezôn verték meg a szívósan harcoló szerbeket Németország és az Osztrák–Magyar Monarchia csapatai.

A török hódoltságot átvészelendô az albánok muzulmánokká váltak. Most, a 20. század végén az állig felfegyverzett szerbek a fegyvertelen albán lakosságon és a gyengén felfegyverzett és kiképzetlen szabadcsapatokon próbálják megbosszulni az 1389-ben a mohamedánoktól elszenvedett vereséget az ortodox egységre hivatkozva, de megfeledkezve a Tízparancsolatról, gyilkolva, ûzve, rabolva az albán lakosságot, amelyet xenofób nacionalista szellemben megfosztottak kisebbségi autonómiájától.

Veres József

Alfréd úr, ki régi, kedves és tisztelt ösmerôsöm, úgy döntött: felmászik a falvédôre. És így is történt: felmászott. Hogy miért döntött így, az egyelôre nem tudható. Én is csupán csak annyit mondhatok, hogy Alfréd úr, ki régi, kedves, és tisztelt ösmerôsöm, egy komoly, megfontolt ember, ki ok nélkül nem cselekszik soha és semmit.

A falvédô egyébként egy nagyon kies, tágas, kényelmes falvédô, legkevesebb három és fél négyzetméternyi, de lehet hogy ennél is több. Egy holdvilágos, csalogányos nyári est van a falvédôn, amely estben egy szerelmespár andalog összebújva; a hold fényében csillogó tó vízén hattyúk uszkálnak (szintén andalogva); a tóparti kies málnabokrokról egy mackó szedegeti a nagy szemû málnát egy kis fonott kosárkába valaholi kicsinyeinek és férjeurának; egy hatalmas ágyásban sokszínû rózsák illatoznak; a fákon madárkák csókdosnak s még sok egyéb. Kissé távolabb a falvédô széle táján egy hófehér pad — amelyen most már Alfréd úr üldögél, elmélázva merengôn, miközben bodor füstpamacsokat ereget, egy csutorapipa közremûködésének köszönhetôen.

Kérdem Alfréd úrtól, mióta pipázik, ki eleddig még csak nem is cigarettázott. Azt mondja, ez csak úri passzió, s így illik egy ilyen kies falvédôn. Egyébként köszöni szíves érdeklôdésemet, prímán érzi magát, s egyelôre marad — mármint a falvédôn.

Kedélyesen elbeszélgettünk errôl, arról, régi kedves ösmerôsökhöz illôn. Alfréd úr meginvitál, mondván, ha úgy gondolom, másszak fel én is, jó nagy a pad, kényelmesen elférünk rajta ketten is. Mondom megtisztelô a szívessége, s lehet, hogy rövidesen élni fogok a lehetôséggel, annál is inkább és nem egyébért, de az az igazság, hogy világéletemben arra vágytam, hogy egy ilyen kies falvédôn, egy ilyen kies holdvilágon üldögélhessek, pipázgatván egy kies padon. Ne sokat töprengjek, biztat Alfréd, mondván azt is, hogy szívszeretettel vár. Mondom: én is szívbôl vágyódom.

Ebben maradunk. Egyelôre...

Molnos Lajos

— Nagykövet úr, kérem mondjon pár szót az osztrák–román gazdasági, kulturális kapcsolatokról.

— Az elmúlt tíz évben a két ország közötti kapcsolat elsôsorban gazdasági, kereskedelmi téren fejlôdött figyelemre méltóan. Elmondhatjuk 1997-hez képest tavaly megkétszerezôdtek a romániai osztrák befektetések, az utóbbi hónapok is jelentôs eredményeket hoztak. Remélem, hogy ez a tendencia folytatódik. Ez nem csupán az itteni gazdasági helyzettôl, hanem a törvényes kerettôl függ leginkább. Mikor az osztrák befektetôkkel találkozom, panaszkodnak, hogy Romániában nagy a bizonytalanság, túl gyakran módosítják a törvényeket. Ez frusztráltságot eredményez bennük. Ennek ellenére nem találkoztam még olyan személlyel, amely azt mondta volna, hogy ilyen körülmények között inkább elhagyná az országot. Bátorítom ôket, hogy a helyzet javulni fog, elmondom nekik, hogy ha a román kormány sikeresen hajtja végre a refomot, akkor a külfödi befektetôk számára biztosított feltételek is javulni fognak. Az osztrák cégek a cukoriparban, a söriparban és a papíriparban érdekeltek leginkább.

— Mit gondol, nôni fog-e a Romániába befektetni kívánó osztrák cégek száma, vagy az Ön által említett bizonytalanság miatt az elkövetkezô években távol maradnak az országtól?

— Az itteni bizonytalan törvényes keret nem akadályozza meg, hanem inkább elnapolja az országba befektetni kívánó cégek döntését. A befektetés elôtt az osztrák cégek komolyan elemzik az itteni piacot. Egyszer-egyszer jobban ismerik az itteni helyzetet mint én. Ha nem is a közeljövôre nézve, de távlati kilátások véleményem szerint pozitívak. Alapvetôen fontos azonban a stabil törvényes keret megteremtése.

— Igaz-e a bécsi hattyúevô románok esete?

— Nem, ez nem igaz. Ezt itt Romániában hallottam elôször. Ausztriában senki sem hallott róla.

— Sajnálatos módon számtalan román állampolgárnak a napokig tartó sorban állás miatt rendkívül kellemetlen élményekben volt része, amikor Ausztria még nem írta alá a schengeni egyezményt, s osztrák tranzit vízumra volt szükségük ahhoz, hogy Németországba vagy Hollandiába mehessenek. Vátozott-e a helyezet a bukaresti osztrák konzulátusnál? Most is napokig kell állni egy osztrák vízumért?

— Mióta Ausztria is a schengeni övezethez tartozik, a vízumkérelmek száma 60%-kal csökkent. Ez elsôsorban annak tudható be, hogy a Németországba, Franciaországba vagy Hollandiába tartó román állampolgároknak nincs többé szüksége osztrák tranzit vízumra. Schengen rendkívül elônyös az ún. „harmad-országok" állampolgárai számára, hiszen csupán egy vízumra van szükségük. Most már nem kell napokig, hetekig sorban állni a bukaresti osztrák konzulátus elôtt. Mindenkinek sikerül aznap bemennie, kivéve pár napot, amikor rendkívül sokan jelentkeznek. Aki esetleg aznap nem jut be, az kap egy számot, s másnap elsônek fogadják. A vízumot 24 óra leforgása alatt lehet megszerezni. Javítani szeretnénk e helyzeten, s a közeljövôben, reméljük, már aznap kiadhatjuk a vízumot.

— Mekkora a visszautasítottak száma?

— Körülbelül 15%-nak nem sikerül vízumot kapni.

— Az 1989-es decemberi események egyik vívmánya az, hogy külföldre utazhatunk. Mit gondol, a „vízum embargó", az úgynevezett feketelista nem sérti-e az Európai Unió által folyton hangoztatott, a polgárok szabad mozgásának elvét és az emberi jogokat? Mikor törlik el a vízumkötelezettséget a román állampolgárok számára?

— Két szempont létezik. Az egyik az, amelyet épp elmondott. A másik a Nyugaton törvénytelenül dolgozók kérdése. A szabad mozgás elve mellett nekünk kell eldöntenünk, kit engedünk be az országba és kit nem. Az osztrák hatóságok feladata védeni a piacot és ellenôrizni a feketekereskedelmet. A romániai életszínvonal javulásával érhetô el a vízumkötelezettség feloldása.

Kiss Olivér

Vasárnap délben sajtóértekezlettel zárultak a BBTE Európa Tanulmányok karának diákszövetsége által szervezett Európa-napok hivatalos, elôadásokkal, szemináriumokkal tûzdelt része. A szervezôk elmondták: a rendezvényen tíz egyetemi központ diákjai (Arad, Suceava, Galac, Konstanca, Gyulafehérvár, Nagyvárad, Bukarest, Kisinyov, Brassó és Kolozsvár) vettek részt. Az Európa-napokon többek között az Európa Tanács bukaresti küldöttségének, a tanügyminisztréium, valamint az utrechti egyetem képviselôi vettek részt.

Bensôséges keretek közt köszöntötték a Barabás Miklós Céh tagjai születésnapja alkalmából Andrásy Zoltán festô- és grafikusmûvészt. Soó Zöld Margit sikeres grafikai tárlatának záróünnepsége az evangélikus egyház Kossuth utca 1. szám alatti Reményik Sándor Pincegalériájában kitûnô alkalmat szolgáltatott arra, hogy a sajátosan kiképezett, hangulatos teremben mûvészek, mûpártolók és a közönség együtt ünnepelje az idôs mestert, a Magyar Mûvészeti Intézet, majd a Ion Andreescu Képzômûvészeti Intézet egykori tanszékvezetô tanárát.

A kiállító mûvész köszönô- és köszöntôszavai után a Reményik Sándor Pincegaléria részérôl Essig Klára üdvözölte Soó Zöld Margitot, és tolmácsolta a jelenleg külföldön élô volt tanítványoknak Andrásy mesterhez intézett jókívánságait. Majd Németh Júlia méltatta pár szóban a kettôs esemény jelentôségét. A rendezvény fénypontját az idôs mesterek, Cs. Erdôs Tibor és Abodi Nagy Béla köszöntô szavai jelentették, amelyek, az egykori Magyar Mûvészeti Intézet és Andrásy Zoltán tevékenységét illetôen mûvészettörténeti kiselôadásoknak is beillettek. A Mûvelôdés folyóirat részérôl Gábor Dénes üdvözölte Andrásy Zoltánt és közölte: a lap hamarosan napvilágot látó, májusi számát teljes egészében Soó Zöld Margit kiállított munkái illusztrálják.

Vasárnap délben Vetró Artúr portréiból, aktjaiból, kompozícióiból, tájképeibôl és szobraiból nyílt kiállítás a pincegaláriában. A népes közönséget Essig Klára köszöntötte. A kiállítást Németh Júlia mutatta be. A mûvész munkásságáról Starmüller Géza beszélt. A mûvészi mûsorban közremûködött Albert Júlia színmûvésznô — Reményik-verseket szavalt élményszerû elôadásban — és Oana Prisãcariu hárfamûvész. A Cabezon-, J.S. Bach-, Rousseau- és Renie-mûvek — elôadásában — méltán nyerték el a közönség elismerését.

(etha)

A Királyhágómelléki Református Egyházkerület közgyûlése úgy döntött, hogy azonnali hatállyal, meghatározatlan idôre felfüggeszti tevékenységét a romániai református egyház törvényhozó testületében, a Zsinatban — áll az egyházkerület tájékoztatási szolgálatának sajtóközleményében. A döntést a közgyûlés pénteki rendkívüli ülésén hozták. „Erre a rendhagyó lépésre egyházkerületünket az a mesterségesen kialakított, rendkívüli helyzet kényszerítette, amelyet a múlt év ôszi királyhágómelléki választásokat törvénytelen módon felülvizsgálni akaró belsô egyházkerületi erôk egy csoportja és a velük összeszövetkezett erdélyi egyházi-zsinati vezetôk közösen idéztek elô" — szögezte le a közlemény.

A Királyhágómelléki Református Egyházkerületben a tavalyi tisztújító választások kapcsán váltak élessé a viták. Az október 22-én tartott közgyûlésen Tôkés Lászlót választották ismét püspökké 118 szavazattal. Ellenjelöltje, Csernák Béla 98 szavazatot kapott. A választás után az egyházkerület több tagja, köztük Balogh Barnabás fôjegyzô, püspökhelyettes fellebbezést nyújtott be a Zsinathoz. Ezt a fellebbezést a Zsinat nem fogadta el. Ezt követôen a fellebbezôk megkereséssel éltek: tíz pontban összefoglalták a választás törvényességével kapcsolatos fenntartásaikat és ennek alapján kánoni értelmezést kértek. Hasonló megkeresés érkezett az Erdélyi Református Egyházkerületbôl is.

A Zsinati Állandó Tanács április 8-án a megkeresések nyomán úgy határozott, hogy a kérdés napirendre tûzését javasolja a május 11–12-én összeülô Zsinatnak.

„A Zsinati Állandó Tanács vonatkozó határozatát, illetve az Erdélyi Református Egyházkerület zsinati elnökségének és tagjainak a vitatott ügyben tanúsított törvényellenes magatartását belsô ügyeibe való és Kánon biztosította autonómiáját sértô, illetéktelen és durva beavatkozásnak tartja" — szögezte le a királyhágómelléki egyházkerület közgyûlése.

[Vissza az Szabadság honlapjához]		[Vissza a HHRF honlapjához]