1999. május 12.
(XI. évfolyam, 107. szám)

Kongresszus-elôkészítô ülést tartott tegnap délután a Kolozs megyei RMDSZ képviselôinek tanácsa (MKT). A lapzártakor még javában tartó tanácskozáson, amelyre az MKT-tagokon kívül hivatalosak voltak a megyei kongresszusi küldöttek is, a jelenlevôk igyekeztek egyeztetni álláspontjukat a hét végén Csíkszeredában sorra kerülô VI. RMDSZ-kongresszus napirendjén szereplô kérdésekrôl.

Somai József MKT-elnök ismertette a testület politikai szakbizottságának álláspontját — elnöke Balázs Sándor — a kongresszus napirendjét illetôen. Ennek értelmében az alapszabályzat módosítása elengedhetetlen a következô alapvetô pontokban: annak a pontos szabályozása, hogy ezentúl is a kongresszus maradjon-e a szövetség legfôbb döntéshozó fóruma, vagy sem; hogy a kongresszus, az SZKT, esetleg egy közös SZKT–SZET, vagy a belsô választások alkalmával válasszanak szövetségi elnököt; az Operatív Tanács hatásköre; az RMDSZ országos vezetôségének, a „központnak" a beleszólása a területi szervezetek autonómiájába; a szövetségen belül a döntési és végrehajtói szervek közti viszony pontos behatárolása; a SZET és az SZKT viszonya.

Somai elmondta, a politikai szakbizottság egyes tagjai azt is javasolták, hogy Kolozs megye kezdeményezze: az alapszabályzat módosítása egyáltalán ne szerepeljen a kongresszus napirendjén, hanem legyen ez az SZKT–SZET közös ülésének a dolga. A javaslatot azzal indokolták, hogy a végeláthatatlan kodifikációs vita nem több idôpocsékolásnál. Eközben pedig az olyan kardinális problémák, mint magának az RMDSZ-nek a programja, az egyetem, illetve az autonómia kérdése, a romániai magyarság helyzetének elemzése, az RMDSZ csúcsvezetôségének a „bûnrészessége" abban, hogy a román és külföldi politikusok ma már magabiztosan „modellértékûnek" minôsítik a romániai kisebbségi kérdés rendezését, idô híján nem képezheti majd vita tárgyát.

Mint kiderült, a politikai szakbizottság többsége nem értett egyet azzal, a javaslattal hogy alapszabályzat módosítására egyáltalán ne kerüljön sor a kongresszuson, mégis érdemesnek tartotta az elôterjesztésre a javaslatot. A kipattant vitában körvonalazódott: az alapszabályzat módosítása egyértelmûen a kongresszus, nem pedig az SZKT dolga. Ugyanakkor azonban az is világossá vált, hogy senki sem kívánja a négy évvel ezelôtti kolozsvári kongresszus alkalmával emlékezetessé vált alapszabályzat-vitának a megismétlôdését, amikor is több tucat végkimerült és békésen szunyókáló kongresszusi küldött „jelenlétében" zajlott a hajnalba nyúló egyeztetés. Ezért a testület úgy döntött, hogy bár nem javasolja az alapszabályzat-vitának a napirendrôl való törlését, az idôhúzás elkerülése végett csakis az elôbb felsorolt sarkallatos alapelveket módosítsák a vita során. A Kolozs megyei küldöttek szintén javasolni fogják, hogy az általános vita lényegesen hosszabb legyen a tervezettnél, tehát legalább négy órát tartson. (Részletekre visszatérünk.)

Székely Kriszta

Szerkesztôségünkbe eljuttatott közleményében a kolozsvári polgármesteri hivatal Civitas elnevezésû szakszervezete a parlamentben vitatott közalkalmazottak törvénye és a helyhatósági törvény azon rendelkezései ellen tiltakozik, amelyek a magyar nyelv használatát írják elô, és ennek ismeretére „kötelezik" a román közalkalmazottakat.

A Valer Suciu szakszervezeti vezetô és Dumitru Cerna Bibinã titkár kézjegyével ellátott közlemény szerint a tegnapi munkagyûlésen 422 jelen levô tagból 421-en határozottan ellenezték a magyar nyelv kötelezô használatát. Szerintük a szenátus asztalán levô és elfogadásra váró törvénytervezetek alkotmányellenesek, ugyanis Romániában az egyetlen hivatalos nyelv a román, s nemzetiségtôl függetlenül az állampolgároknak ezt a nyelvet kell használniuk valamennyi állami intézményben — áll a közleményben.

Erre vonatkozóan a csütörtöki városi tanácsülésre a polgármester újabb állásfoglalás-tervezetet dolgozott ki. Kilencedik napirendi pontként a városatyák pálcát törtek „az RMDSZ azon követelôzése felett, hogy a közalkalmazottakat a magyar nyelv használatára kényszerítsék".

Boros János RMDSZ-tanácsos szerint a polgármester szándékosan ferdít, amikor azt állítja, hogy a közalkalmazottakat kötelezni fogják a magyar nyelv elsajátítására. — A törvénytervezet csupán azt írja elô, hogy közintézményekben legyenek olyanok is, akik ismerik az adott helységben több mint 20%-ot kitevô kisebbség nyelvét. „Az ellenzéki tanácsosokkal még nem tárgyaltunk arról, hogyan fogunk viszonyulni az újabb polgármesteri hangulatkeltéshez. Megpróbálhatjuk leseperni a napirendrôl, vagy kivonulhatunk az ülésterembôl" — mondta Boros János. Hozzátette: amennyiben 16 városatya megszavazza a polgármester által kezdeményezett tervezetet, az tanácsi állásfoglalássá válik, de jogilag semmilyen következménye sincs.

Chicinas Ionel parasztpárti tanácsos elmondta: személyesen nem ért egyet azzal, hogy a közalkalmazottak ismerjék a magyar nyelvet azokban a helységekben, ahol a lakosság több mint 20%-a ehhez a kisebbséghez tartozik. „Szerintem ez diszkrimináció a többségi lakossággal szemben. A magyar gyermekek megtanulják a román nyelvet, a románoknak nincs alkalmuk elsajátítani a különbözô kisebbségek nyelvét" — mondta a tanácsos. Chicinas úgy véli, hogy a legmegfelelôbb megoldás egy fordító alkalmazása lenne. „Annak ellenére, hogy nem értek egyet a 20%-os küszöbbel, a tanácsi szavazat során tartózkodhatom, ugyanis ebben az esetben a tanács vagy a polgármester nem szólhat bele a parlament munkájába" — mondta.

Kiss Olivér

Anélkül, hogy túlságosan részletekbe bocsátkozhatnánk, fontosnak tartjuk felhívni a figyelmet egy nemrég megjelent jogszabályra, amely egy hosszú ideje létezô és sokak által kifogásolt ûrt, joghézagot pótolt. Arról a veszteségrôl van szó, amelyet a romlandó, értéktelenedô áruk okoznak a kereskedelmi folyamat során. A romlandóságról szóló két régi jogszabályt (egy 1971. évi törvényt és 1984. évi minisztertanácsi határozatot) még 1990-ben hatálytalanították, és bár utólag kormányhatározatban elismerték ennek létezését, továbbra sem vették (vehették) figyelembe az adóköteles nyereség kiszámításánál. Az elégedetlenkedô gazdasági cégek többször kifogásolták egy pontos szabályozás hiányát. Ezt az ûrt pótolni illetékes intézmények (Kereskedelmi és Ipari Minisztérium, Fogyasztóvédelmi Hivatal, Pénzügyminisztérium) halogatták egy megfelelô jogszabálytervezet kidolgozását. Végül április végén, a 180. számú Hivatalos Közlönyben megjelent a kormány 304. határozata, amely elfogadja a romlandósági hányadokról szóló szabályozást.

A szabályozás romlandóság alatt azt a veszteséget érti, amely a termék szállítása, raktározása és forgalmazása (árusítása) során keletkezik, és amelyet olyan természetes folyamatok okoznak, mint a száradás, párolgás, szivárgás, törés, fagyasztás, kifagyás, erjedés vagy ezekhez hasonló egyéb folyamatok. Nem vehetik figyelembe az elôállítási szabályokban (már) feltüntetett veszteségeket, továbbá azokat sem, amelyek gondatlanság, eltulajdonítás, személyeknek felróható okok, illetve kényszerhelyzet miatt keletkeznek. A törvényes romlandósági hányadot a kormányhatározat függeléke táblázatban tünteti fel, felosztva a termékeket is, amelyek esetében alkalmazni lehet: élelmiszerek (hús és húskészítmények, tejtermékek, étolaj, pékipari termékek, üdítôitalok, szeszes italok, gyümölcs és zöldség); nem élelmiszer-jellegû termékek (háztartási cikkek, porcelán és csempeáru, különféle csomagolású vegyszerek, kozmetikumok); szilárd fûtôanyagok. Emellett a felsorolás mellett a táblázat feltünteti a csomagolás milyenségét is. Végül mindezek figyelembevételével állapítják meg külön a szállításnál, raktározásnál és forgalmazásnál alkalmazható romlandósági hányadokat. A törvényes keretek között ily módon kiszámított veszteséget a cég költségként levonhatja a nyereségébôl, amelynek következtében a kevesebb nyereségre természetesen kevesebb adót fizet.

A romlandóságot két leltár közötti idôszakra számítják. Az a többletveszteség azonban, amely meghaladja a szabályozásban feltüntetett hányadot, már nem tekinthetô az adó szempontjából levonható költségnek. A fentebb említett módon (száradás, párolgás) keletkezett veszteséget a jogi személy vezetôje (menedzsere) hagyja jóvá az áruátvételkor, leltározáskor vagy az ügyvitel átadásakor. Ezt a szabályozást, következésképpen a romlandósági hányadot is csupán a nyereségadót fizetô jogi személyek alkalmazhatják.

(újvári)

amelyet Dr. Csiha Kálmán és Mártha Ivor, az Erdélyi Egyházkerület püspöke, illetve fôgondnoka hozott nyilvánosságra a határozatképes zsinati ülést követô sajtótájékoztatón:

Az 1999. május 11-re összehívott zsinat a mindkét kerület elnöksége által aláírt hivatalos MEGHÍVÓ alapján szabályszerûen ült össze. A zsinati ülésen megjelent tagok kijelentik, hogy:

1. A Romániai Református Egyház zsinati egységét meg akarják ôrizni.

2. Nem kívánnak beleszólni egyik egyházkerület, így a Királyhágómelléki Egyházkerület belsô ügyeibe sem. Ezekre nézve az egyházkerületek testületei illetékesek, tiszteletben tartva a Kánon rendelkezéseit.

3. A zsinat kánonalkotó és legfôbb intézôtestület és nem fellebbezési fórum. Erre a zsinat Fegyelmi Bizottsága illetékes.

4. A zsinat fenti feladatai mellett a Kánon egyes szakaszainak HITELES ÉRTELMEZÉSI jogával egyedül rendelkezik (Kánon I. Fôrész 8. par.). Ennek alapján foglalkozott a 27 királyhágómelléki aláíró MEGKERESÉS c. felterjesztésével. A felterjesztés szerzôi között zsinati tagok is vannak, akiknek biztosított joguk, hogy a zsinathoz forduljanak.

5. Megerôsítik a Zsinati Állandó Tanács 1999. április 8-án Nagyváradon tartott ülésének mindkét kerület képviselôi által titkos szavazással hozott határozatát, amely a MEGKERESÉS-t a zsinat elé utalja. (Ez nem a belsô ügyekbe való illetéktelen beavatkozás szándékával történt, hanem abból a ténybôl adódóan, hogy a kérdés napirendre tûzését a zsinat alkotó tagjai is kérték és a Kánonjogi Bizottság is javasolta.)

6. Kifejezik sajnálatukat afölött, hogy a MEGKERESÉS-sel kapcsolatos mértéktartó, tárgyilagos értelmezés nem talált kellô megértésre. Sajnálattal állapítják meg, hogy a Zsinati Állandó Tanácson már visszavont vádak ismét megjelentek az írott és elektronikus sajtóban.

7. A Romániai Református Egyház Zsinatának megoldandó feladatai vannak, ezért folyamatosan mûködnie kell. Jelen körülmények között megtárgyalásra, elfogadásra vár a református egyház FEGYELMI SZABÁLYZATA, az egyházi karitatív intézményekkel kapcsolatos KERETSZABÁLYOZÁS, a KÁNON elsô két fôrészével kapcsolatos módosítások megtárgyalása. A teljes KÁNON állami megerôsítése nem tûr halasztást.

8. Figyelembe véve a fentieket és ugyanakkor a Királyhágómelléki Egyházkerület 1999. május 7-én tartott közgyûlésének határozatát szem elôtt tartva — a zsinat 1999. május 11–12-re összehívott ülését 1999. június 10–11-re elnapolja. Ezt a további tárgyalások kedvezô kimenetelének reményében teszi.

9. Amennyiben a zsinat elnapolt ülésének új dátumán a zsinati tagok közül egyesek nem jelenhetnek meg — a zsinat élni fog a Kánon I. fôrésze 164. par.-ban elôírtakkal: „A HATÁROZATOKAT A JELENLÉVÔK SZAVAZATÁNAK ÁLTALÁNOS TÖBBSÉGÉVEL (FELE + 1) HOZZÁK. HATÁROZATHOZATALHOZ A TAGOK EGYHARMADÁNAK A JELENLÉTE SZÜKSÉGES."

A zsinat tagjai testvéri szeretettel felhívnak mindenkit, hogy tiszta lelkiismerettel könyörögjenek féltôn szeretett egyházunk, menedékünk, SIONUNK jövendôjéért, egységéért és jó rendjéért.

Az ítélôtáblánál fellebbezett a Pro Transilvania Alapítvány bejegyzése ellen a Romániai Társadalmi Demokrácia Pártja. Ion Iliescu azt nyilatkozta: azért szánta el magát pártja erre a lépésre, mert annak ellenére, hogy a Sabin Gherman által vezetett alapítvány az alkotmány adta lehetôségek keretei közötti tevékenységeket vállal fel, valójában — az RTDP szerint — alkotmányellenes tömörülés. A pártvezér szerint az alapítvány bejegyzéséhez szükséges engedélyt nem Eckstein-Kovács Péter kisebbségügyi, hanem a belügyminiszternek is alá kellett volna írnia a kormány nevében.

Mint ismeretes, a Kolozsvári Törvényszéken április 22-én zökkenômentesen jegyezték be a Pro Transilvania Alapítványt, amelynek egyik fô célja síkraszállni Erdély gazdasági autonómiájáért.

Eckstein-Kovács Péter kisebbségügyi miniszter kérésünkre elmondotta: a Pro Transilvania Alapítvány statútumának láttamozására — azaz arra, hogy jogilag nem tartalmaz-e rendellenességeket — ôt kérte fel a kolozsvári bíróság. — Az ok világos — mondotta. — Azért engem, mert az alapítvány tevékenységi tervének számtalan kisebbségügyi vonzata is van. Hogy rajtam kívül kit kért, illetve kit nem kért fel a bíróság, az nem tartozik az én hatáskörömbe.

Sabin Gherman elmondta: az RTDP inkább a Bivolaru-üggyel foglalkozna, mint egy polgári kezdeményezés elindításának akadályozásával. — Azért került statútumunk végül a kisebbségügyi miniszter kezébe — mondta Gherman —, mert nem háborúra készülünk, hanem a kisebbségek közötti megértés és tolerancia harcosai vagyunk. Ha viszont illegalitásba kényszerülünk, nem marad más hátra, mint az Erdély–Bánát Ligát létrehozni. Ez pedig lavinát indítana el.

Szabó Csaba

KEDVES KOLOZSVÁRI VÁLLALKOZÓK!
Cinkostársakat keresünk a május 23-án bemutatásra kerülô, Láng Zsolt: A RÚKMADÁR címû gyermekelôadásunkhoz. Mivel kis nézôinket érintô meglepetésrôl van szó, melyet nem tárhatunk a nyilvánosság elé, kérjük az érdeklôdôket, bôvebb felvilágosítás végett jelentkezzenek a 193-469-es telefonszámon.

Támogatásukat elôre is köszöni az elôadás létrehozóinak nevében a rendezô, Hatházi András.

SZAVALÓESTET tartanak „Te tudsz repülni?" címmel a Brassai-líceum dísztermében május 13-án, csütörtökön este 7 órától magyar, észt és francia költôk verseibôl. A versek gitárkíséret mellett hangzanak el, de Chopin zongoramûveibôl is hallhatnak majd a jelenlevôk.

A JURÁTUS KÖR meghívására Frunda György szenátor a Babes–Bolyai Tudományegyetem jogi karán tanuló magyar hallgatóknak tart ma 14 órakor elôadást az RMDSZ Fürdô (Pavlov) utca 21. szám alatti székházában.

HORVÁTH GYÖNGYVÉR grafikusmûvész tárlata naponta 10–13 óra között tekinthetô meg a Pro Iuventute Szociokulturális Alapítvány Mócok útja 75. szám alatti székházában.

HAJDU ATTILA számítógépes grafikáiból és installációiból nyílik kiállítás május 14-én, pénteken déli 12 órakor a Györkös Mányi Albert Emlékházban a Mûvelôdés folyóirat és a Báthory Alapítvány szervezésében.

KIRÁNDULÁS A FEKETE-TENGER KELETI PARTVIDÉKÉN címmel Mártis János nyugalmazott tanár tart vetített képes elôadást május 13-án, csütörtökön du. 4 órától az RMDSZ alsóvárosi körzetének székházában (Párizs utca 17.).

— Mit jelképez a katolikus–ortodox párbeszéd kezdete?

— Azt, hogy mindennek eljön az ideje, csak türelmesen ki kell várni azt az ezer évet.

-fi

„... mégis mindenkor becsületére vált bármely nemzetnek, ha az tulajdon írásával élt és annak hasznát vette." (Baroni Decsi János, I. Rovásírásos tankönyv, 1598)

A dési Amicitia Baráti Társaság „A csodaszarvas nyomában" címmel rendezte meg május 8-án a helybeli 1-es Számú Iskola tantermeiben az elsô országos rovásírásversenyt. A 48 kolozsvári, szamosújvári, zilahi, borszéki és persze, dési versenyzô izgalommal várta a megmérettetést, amelyen írás- és olvasáspróbákon, valamint bot- és számrovásban lehetett bizonyítani.

A rendezvény lelke Zomora Márta rovásírás-oktató volt, aki már tizenkét éve foglakozik a gyerekekkel. Tanítványaival sok bel- és külföldi versenyen vett részt, s legtöbbször gyôztesekként tértek haza. „A csodaszarvas nyomában" címû versenynek egyik célja a rovásírás terjesztése volt. Szeretnék bevinni az ôsi magyar írást az iskolába is, a latin betûk mellé, hiszen a rovásírás olyan nemzeti kincs, amit nem szabad elfelejteni. Azok, akik rovásírással foglalkoznak, nyelvtörténeti ismeretekkel gazdagodnak, s nemzeti öntudatuk is erôsödik.

A versenyzôket négy korosztályba csoportosították. Íme a gyôztesek, akiket értékes könyvekkel jutalmaztak:

II. osztályosok: I. díj Lászlófi Ferenc, II. díj Lakó Nagy Pál, III. díj Schmutzer Tihamér, IV. díj Molnár András, V. díj Szilágyi László és Schmutzer Tamás, mindannyian désiek.

IV–V. osztályosok: I. díj Lécfalvi András, II. díj Kiss Andrea, III. díj Fodor Emôke és Balla Boglárka, szintén désiek.

VI–VII. osztályosok: I. díj Filep Tünde, Szamosújvár, II. díj Szász Loránd, Kolozsvár, III. díj Balogh Emese, Szamosújvár.

VIII–XII. osztályosok (roverek): I. díj Zomorka Emese, Dés, II. díj Szabó Emese, Dés, III. díj Tóbiás Tibor, Kolozsvár.

A zsûri elnöke Zomora Márta, tagjai Kasza Tamás, Czira Enikô, Fogarasi Márta, Szabó Attila és Zomora Jenô voltak. A versenyt a dési 17. Assisi Szent Ferenc cserkészcsapat szervezte.

Máté Kálmán

Minden dicséretet megérdemel a filharmonikusok vezetôsége, hogy május 7-i hangversenyén mûsorra tûzte Gustav Mahler hatalmas II. szimfóniáját. A szimfónia karmestere a Hollandiából rendszeresen hazalátogató Alexandru Lãscae, akinek örömmel üdvözöljük minden felléptét, bár elképzelésében a II. szimfónia meghaladja a megszokott 80 perces idôtartamát, a vendégkarmester meggyôzött a mû mély megértésérôl, s így helytelen lenne koncepcióját vitatni.

Mahler különösen szimfóniájának elsô, gyászinduló jellegû tételében az élet értelmérôl filozofál. A hosszú elsô tétel, amely után maga Mahler egy ötperces szünetet javasol, szinte egyetlen téma mesteri sokszínû feldolgozása. Mahler szimfóniáját a nagy zenekar mellett, külsô zenészekre, kórusra — amely helyszûke miatt a páholysorokban volt elhelyezve — és két énekes szólistára írta; mégsem arra törekszik, hogy állandó hangerôvel nyûgözze le a hallgatót. Sok a finom, vékonyan hangszerelt piano-részlet, második tétele igazi schuberti hangulatú ländler, amit félelmetes scherzo követ. Utolsó tétele a mezzoszoprán elôadásában a Csodakürt-ciklus egyik dalát tartalmazza, míg a kórus áttetszôen finom részletei után apoteózisszerû hangzásban fejezi ki mondanivalóját: ember, nem hiába születtél és élted le életed!

Mahler mûve nagy próbatétel bármilyen zenekar számára; nem hallgathatjuk el, hogy különösen az elsô tételben sok fúvós belépés nem volt szinkronban, sôt egyes vonóshangszereknél is hallottunk pontatlanságokat; a szimfónia elôadása egészében azonban nagyvonalú volt. Különösen kiemelnénk a Márkos Albert vezette prímhegedûk teljesítményét, de szép fuvola-, oboa-, angolkürt-, kürtszólókat hallottunk, sôt egy olyan szépen „énekelt" trombita- szólót, akárha fafúvót hallottunk volna. Nem feledkezhetünk meg a mûben nagy szerepet játszó nagyszámú ütôhangszerrôl a szimfónia nagyhatású részleteihez.

Mahler dalát a Csodakürt-ciklusból Ana Rusu énekelte, ugyancsak ô volt az, aki e dalt 1993-ban épp ilyen érzékeny elôadásmóddal, meleg hangszínnel adta elô. A kis terjedelmû szopránszóló elôadója, Carmen Gurban stílusosan illeszkedett be az együttesbe. A Cornel Groza által betanított énekkar leheletfinom piano-részletekkel remekelt, intonáció szempontjából is kifogástalanul.

Alexandru Lãscae karmesteri munkájának nagy érdeme — gondosan kidolgozott részletmunka mellett — a mahleri gondolatok átérzése s megvalósítása.

Több mint száz évvel Mahler szimfóniájának megírása után egyesek — indokolatlanul — még mindig túl nehéznek gondolják ezt a muzsikát, ezért a megérdemeltnél sokkal kisebb számú közönség ünnepelte a nagyszámú elôadót.

Morvay István

A Báthory-líceum volt diákjának, az 1987 óta Svédországban élô Márton Zoltánnak a fényképkiállítása nyílt meg vasárnap a stockholmi Magyar Házban. A Tamás György vezette Egyetemes Magyar Képzômûvészeti Egyesület — Stockholm és a Mihály Ferenc irányította Lencse Tibor Baráti Társaság szervezésében létrejött tárlatot Tamás Mária méltatta.

A szerkesztôségünkbe is eljuttatott fényképek olyan jó szemû fotósra utalnak, aki a valóság puszta megjelenítésén túl, a képi beszéd rejtettebb eszközeivel is képes hangulatot teremteni, világról alkotott véleményét a színek és formák nyelvén közölni. Tevékenysége egyben értékmentés is. A Kispetrit, Sztánát, Mócsot, Torockót, Körösfôt, Palatkát és a többi erdélyi települést és lakóit megörökítô fotók az ezredvég változásai közepette igyekeznek lencsevégre kapni a még meglevô értékeket. Vagy ahogyan a képalkotó fogalmaz: „Képeim hamis nosztalgia és érzelgôsség nélkül szeretnék bemutatni az idôtállót egy eltûnôben levô világból".

(-etha)

Megjelent a Kalotaszeg idei negyedik, áprilisi száma. A tartalomból: Buzás Pál — Kalotaszeg a vonat ablakából Kodálytól napjainkig, Boldizsár Zeyk Imre könyvajánlata diákoknak és padagógusoknak, Bódis András a növényvilágban uralkodó rokonszenvrôl, illetve ellenszenvrôl értekezik igen érdekes tálalásban, dr. M. Novák Irma tovább gombolyítja a lap elôzô számában elkezdett téma, a kalotaszegi török szônyegek sorsának fonalát. A Kalotaszeg Irodalma rovat e hónapi hôse Nagybarcsai Barcsai Domokos (1848–1913), országos hírû mesemondó-adomázó, akinek életútja mellett hét adomáját is megismerhetjük. A felvidéki magyarság kulturális szervezetét, a Csemadokot 50. születésnapján a Pozsonyban megjelenô Hét címû folyóirat ünnepi különszámából átvett írásokkal köszöntik. Kalotaszeg a történelmi dokumentumokban ezúttal Györgyfalva, Kisbács és Kajántó adatait közli. Több érdekes apróság mellett összeállítás olvasható a magyargyerômonostori Árpád-kori templomról is.

A kisebbségi társadalom új stratégiái és a politika

Minthogy minden stratégia jövôképen alapul, a romániai magyar közgondolkodásnak is változnia, gazdagodnia kell, s meghaladnia azt a jövôképhiányos állapotot, amelyet az elit formalizált „kisebbségjogi" retorikája alakított ki, s tett egyre ideologikusabbá. S minthogy a stratégiai gondolkodásnak csak egy része fordítható le a politika nyelvére, szükség van a politikai és a társadalmi stratégiák világosabb megkülönböztetésére.

A lehetséges alternatív stratégiák összefüggésében fölmerülô elsô fontos kérdés éppen a jövôképpel kapcsolatos. A jelenlegi kényszerpályás és döntô mértékben reaktív kisebbségi politizálás körülményei közepette nincs világos, eligazító válasz arra a kérdésre, hogy a romániai magyarság milyen határok között és milyen feltételek mellett hajlandó összekötni sorsát a bizonytalan kimenetelû román demokrácia ügyével, és hogy mit kell tennie annak érdekében, hogy törekvései ne legyenek e céllal ellentétesen kihasználhatók. Hogy mi lesz akkor, ha az ország demokratizálódását és euroatlanti integrációját biztosítani hivatott kísérletek zátonyra futnak, és Romániában nyugat- és demokráciaellenes erôk jutnak — hoszabb-rövidebb ideig — hatalomra? Vagy mi lesz akkor, ha a romániai hatalom és politikai elit nem lesz képes szimbolikus értelemben véve integrálni az országot, és ennek következtében a regionális érdekek markánsan artikulálódnak, az ország pedig gazdaságilag destabilizálódik? A fenti elemzések alapján kérdéses, hogy az RMDSZ ez idô szerint való szerkezete és orientációja mellett alkalmas-e arra, hogy ezekkel a kérdésekkel szembenézzen, azokat konzekvenciáiban is végiggondolja, és stratégiai elképzeléseit a fölsejlô válaszokhoz igazítsa.

A romániai magyar kisebbségi társadalom szellemi megújulásának és a politikai zsákutcából való kijutásának a lehetôségeit latolgatva elkerülhetetlennek látszik következésképpen annak az elismerése, hogy alapvetôen más stratégiára van szüksége a kisebbségi politikának és érdekképviseletnek, mint az attól gyökeresen eltérô prioritásokat fölmutató társadalomszervezésnek, és hogy a kettôhöz nagyon is különbözô kompetenciák és szakértelem szükségeltetnek.

A társadalomszervezésnek a politikai érdekképviseletrôl való leválasztása megannyi pozícióhoz fûzôdô érdeket sértene ugyan, de jövôbe mutató elônyei volnának. Fölszabadítaná mindenekelôtt a politikai érdekképviselet bonyolult feladatát ellátó politikusokat attól, hogy az elszámoltatás pillanatában a társadalomszervezés elvégezetlen feladatait kérjék tôlük számon, és hogy a politikai viták tárgyszerûségét, a stratégiai opciók világos, egyértelmû végiggondolását a mindennapi teendôk tegyék lehetetlenné. A politikai érdekképviseletnek, abban a bonyolult közegben, amelyben el kell látnia a feladatát, sajátos autonómiára, szabadságfokra van szüksége, a politikai játszmák íratlan szabályainak megfelelôen. A politika célja végsôsoron egy jövôkép, egy politikai program megvalósítása, annak mikéntje pedig nagymértékben a környezet kiszámíthatatlan kihívásaitól, az azokra adott válaszoktól függ. S noha a kisebbségi társadalom sorsa hosszú távon egyértelmûen a program valóraváltásának a függvénye, a közösség mindennapjai nem lehetnek kiszolgáltatva a politikai küzdelem alkuhelyzeteinek, az átmeneti sikertelenségeknek és a választási verseny által kikényszerített kompromisszumoknak, különösképpen egy konszolidálatlan és befolyásos belsô ellenségekkel viaskodó demokrácia esetében.

A társadalomszervezés feladataitól függetlenített kisebbségpolitikának nagyobb esélye van arra, hogy szembenézzen a romániai magyar kisebbség elôtt tornyosuló sorskérdésekkel, anélkül, hogy ez a kisebbségi társadalom politikai megosztását, az egység feláldozását jelentené szükségszerûen. Nagyobb szabadsággal gondolhatná végig például a sokak által sürgetett — radikálisabb — politikai alternatívák konzekvenciáit, és ennek alapján egyértelmûbbé fogalmazhatná az alapvetô opciókat, amelyeket minden körülmények között, minden fontosabb döntésnél figyelembe kell venni. Eldôlhetne például az az alapvetô kérdés, hogy a román demokrácia konszolidálása olyan — reális — cél-e, amelynek minden további programot-stratégiát alá kell rendelni, vagy ellenkezôleg, léteznek ennél fontosabb szempontok, esetleg más alternatívák is. Ennek az opciónak az alapján el lehetne végezni továbbá a program felülbírálását és annak hozzáigazítását a romániai adottságokhoz. A program célkitûzéseinek szakaszolása a rövid, közép- és hosszú távú prioritások világos elkülönítése révén elengedhetetlennek látszik ahhoz, hogy a kisebbségi társadalom fölszabaduljon a politikai küzdelem sikertelenségének és hiábavalóságának a nyomasztó érzése alól, valamint ahhoz, hogy a politikusok lélegzetvételhez juthassanak, és a reaktív politizálást fokozatosan fölcseréljük a stratégiai építkezéssel. Az ekképpen fölfogott szereppel megannyi fontos feladat és lehetôség járna együtt, olyanok, amelyekre gondolni sem lehet az RMDSZ ez idô szerinti szerkezete mellett. Amennyiben pedig alapvetôen más alternatívák is szóba jönnének, akkor azokat minden konzekvenciájukban végig kell gondolni, és meg kell szerezni hozzájuk a szükséges tömegalapot.

A társadalomszervezési és politikai érdekképviseleti hatáskörök intézményes szétválasztása a romániai magyarság egy régi zsákutcájából, a politikai küzdelem Bukaresthez kötöttségének és a közösségi érdekek Erdély-centrikusságának a dilemmájából is mutathatná a kiutat. A politikai képviselet folytán eddig kivívott bukaresti pozíciókat, a fölhalmozott tapasztalatot és az országosnak mondható tekintélyt minden bizonnyal kár volna föladni. Épp ellenkezôleg, a társadalomszervezés feladataitól fölmentett politikai érdekképviselet egyik fontos célkitûzése kellene hogy legyen a mindenkori román kormánykoalícióban való részvétel — a vállalhatóság határain belül, természetesen, és életképes elônyösebb alternatívák adódtáig. Egy ilyen — szerencsés esetben folyamatos — részvétel biztosíthatná az államapparátuson belül azokat a pozíciókat, amelyeknek az elmúlt két és fél év tapasztalata alapján komoly szerepe volt abban, hogy a kisebbségi társadalom tagjainak egy fokkal könnyebb volt eligazodni és eredményeket elérni a hivatalok barátságtalan világában. A politikai jelenlét igénybevételétôl mentesített társadalomszervezés pedig megkötések nélkül összpontosíthatná a figyelmét a fôként Erdélyben elvégzésre váró feladatokra.

Amennyiben a kisebbségi társadalom gondjai és várakozásai felôl nézzük a hatáskörök javasolt szétválasztásának a kérdését, az elônyök még szembetûnôbbek. Véget lehetne vetni mindenekelôtt annak a totalitarizmus idejébôl öröklött és máig munkáló beidegzôdésnek, hogy a kisebbségi társadalom várja, hogy felülrôl megszervezzék. Oly sûrûn hallani az RMDSZ tisztségviselôi részérôl az erre vonatkozó fogadkozásokat és a „civil társadalom" nevében fogalmazott nyilatkozatokat, hogy a kisebbségi társadalom egy jelentôs részén eluralkodott már a minden kötelezettség alól fölmentô érzés, hogy ujját sem kell mozdítania senkinek, az RMDSZ majd mindent megszervez.

A politikai képviselet felelôsségétôl tehermentesített társadalomszervezésnek az adott lehetôségekbôl kellene kiindulnia, és az általuk szabott határokon belül kellene a lehetô legtöbbet teljesítenie. Nem hivatkozhatna a törvények fogyatékosságaira, és nem odázhatná el az elvégzendô teendôket azon a címen, hogy amíg el nem érjük a törvényes keretek érdekeink — pontosabban várakozásaink — szerint való alakulását, addig nem érdemes semmihez hozzákezdeni.

Az ekképpen felfogott társadalomszervezésre megannyi, többségükben közel tíz év óta halogatott-kerülgetett feladat felelôssége hárulna. Számba kellene venni mindenekelôtt a közösségi prioritásokat, és az azonosított legsürgôsebb tennivalókra a megfelelôen felkészült szakértôk bevonásával kellene szert keríteni.

Tiszta vizet kellene önteni végre a pohárba a sokat vitatott autonómiakérdéssel kapcsolatosan. Megegyezésre kellene jutni arra nézvést, hogy az etnikai alapú autonómiának szakmai értelemben mi a tartalma, milyen intézményi kompromisszumokat kell magában foglalnia a létezô település-földrajzi és egyéb — társadalomtudományilag vizsgálandó — adottságok mellett, hogy milyen törvénykezésbeli, intézményes, pénzügyi vagy humán erôforrásokkal kapcsolatos feltételei és konzekvenciái vannak szorgalmazásának. E feltételek ismerete alapján egyszerûsödne a politikai érdekképviselet dolga, mivel egyértelmûen különbséget lehetne tenni a rövid, közép-, illetve hosszú távú célok között, és áttekinthetôbb viszonyrendszerben lehetne keresni a továbbiakban a választ arra a bonyolult kérdésre, hogy miképpen célozható meg a tisztán politikai kompromisszum úgy, hogy az egyrészt ne jelentse az igény legitimitásának s a megoldás életképességének a megkérdôjelezését, másrészt pedig ne váljék az RMDSZ román megítélésének állandó és kizárólagos szempontjává.

Hasonló módszerrel kellene kilendíteni az önálló állami magyar egyetem ügyét is a kátyúból. Az erdélyihez hasonló körülmények között szerzett tapasztalatokkal fölvértezett külföldi szakértôk bevonásával el kellene készíteni végre az intézmény legapróbb részletekig elmenô tervezetét. Ennek alapján kellene mérlegelni azután a kivitelezés esélyeit és feltételeit, a gyakorlatba ültetés alternatíváit és ütemtervét hozzáigazítván a megkerülhetetlen adottságokhoz, újragondolni a politikai stratégiát.

Mind az autonómia, mind az egyetem vonatkozásában nyilvánvaló, hogy a politikai kényszerpályán sodródó érdekképviselet jelenlegi szerkezete mellett a kérdések ilyen szempontú kezelésére alkalmatlan, és hogy az ilyen irányú próbálkozások voltaképpen a szervezet érdekeivel tûnnek ellentéteseknek.

A politikai program társadalmi-szakértôi alátámasztásán, illetve felülbírálásán túl a társadalomszervezésre sürgôs feladatok várnának, akár a régiófejlesztésre, a kis- és középvállakozások további megsegítésére, akár egy korszerû értelemben vett közösségnevelôi („népnevelôi") program beindítására gondolunk — ez utóbbi az önmenedzselés szemléletének és módszereinek a meghonosodását eredményezné a romániai magyar kisebbségi társadalomban.

A régiófejlesztés tekintetében a legsürgôsebb tennivalókat kellene számba venni mindenekelôtt. A leginkább segítségre szoruló térségek számára konkrét, megfelelôen méretezett és kivitelezhetô programokat kell kidolgozni, új pénzforrásokat felkutatni, a meglévôket átcsoportosítani. Ha az eredmények kezdetben szerények lesznek is, a társadalomszervezés ilyen értelmû prioritásváltása, a szimbolikus szféra fölcserélése a pragmatikussal, fontos üzenet lehet a romániai magyar társadalom számára. A világosan fölismert feladatok, a precízen definiált tennivalók és az apró, de fölmutatható eredmények fokozatosan visszaadhatják a romániai magyarság életkedvét, amelyet a politikai küzdelem közel tízéves eredménytelensége igencsak próbára tett.

A kis- és középvállalkozások számbeli és teljesítményben megmutatkozó megerôsödése nélkülözhetetlennek látszik ahhoz, hogy a nagytôkébôl kiszorított kisebbség elkerülje a perifériára való sodródást és a gazdasági eljelentéktelenedést. A menedzseri szemlélet meghonosodása pedig azt eredményezhetné, hogy a romániai magyarság pragmatikusabb fogalmakban fogja fel tulajdon helyzetét, gyakorlatiasabb célokat tûzzön ki maga elé, és reálisabb programokat fogalmazzon meg a maga számára rövid, közép- és hosszú távon egyaránt. A megfelelôen széles körben szervezett közösségnevelôi program a piacgazdaság viszonyai közepette, valamint az etnikailag megosztott, feszültségektôl terhes világban eligazodni és boldogulni képes falu- és kisközösség-menedzserekbôl, kulturális és oktatási intézményvezetôkbôl álló réteg megjelenését eredményezhetné, amely fokozatosan ama régi szemléletû értelmiségi elit helyébe lépne, amely szemmel láthatóan összetéveszti a dolgokról való beszélést, a szándéknyilatkozatokat az elvégzett munkával.

A politikai érdekképviselet és a társadalomszervezés szétválasztásának intézményes következményeit igen körültekintôen kell mérlegelni. A politikai érdekképviselet tekintetében valószínûnek látszik, hogy — rövid és középtávon legalábbis — a néppárt jellegû formációnak nem nagyon vannak alternatívái. A társadalomszervezés tekintetében talán egy megfelelôen méretezett, mégis reprezentatív testületre lenne szükség, amelyet a választott politikai képviselet nevezne ki meghatározott idôre, és számoltatna el a mandátum lejártával. Mandátuma idején a társadalomszervezési testület teljes körû szabadsággal és felelôsséggel intézhetné a kisebbségi társadalom sorsát, gazdálkodhatna annak rábízott erôforrásaival. A két testület közötti egyeztetés és koordináció mikéntjét szabályok rögzítenék.

Az adott körülmények között a politikai elit feladata lenne az érdekképviseleti és a társadalomszervezési hatáskörök intézményes szétválasztását kezdeményezni. Hatalmában és módjában állna a folyamatot megtervezni és levezényelni. Amennyiben az önérdekei által foglyul ejtett RMDSZ erre alkalmatlannak bizonyul, a politikai legitimitás letéteményesére, magára a kisebbségi társadalomra hárul a feladat, hogy azt a rendelkezésére álló eszközökkel kikényszerítse. A társadalomszervezési hatáskörök kisajátítására alulról jövô, megfelelô módon összehangolt civil társadalmi kezdeményezés útján is sor kerülhet.

Ahhoz, hogy a romániai magyar közösség kikeveredjék a szimbolikus egzisztencia zsákutcájából, és hagyományaihoz méltó módon vegye kézbe sorsának intézését, elkerülhetetlennek látszik az „állampárti" modell föladása.

Kolozsvár, 1999. március–április

Ui.: Mivel a tanulmány megtervezése és kidolgozása megelôzte a koszovói válság újabb fejleményeit, ezek tanulságait és következményeit figyelmen kívül hagytuk.

* A tanulmány teljes szövege a Bukarestben megjelenô A Hét május 13-i számában olvasható.

Bakk Miklós,
Horváth Andor,
Salat Levente

Az utcai pénzváltóknál a forint 59/62, a márka 7800/8200, a dollár pedig 14 700/15 000 lejbe került.

Ma, a szenátus és a képviselôház együttes ülésén kerül sor a kormány felelôsségvállalására a gazdasági reform felgyorsításáról szóló törvénytervezetért. Ez a jogszabály összesen öt érvényben levô törvénynek és kormányrendeletnek a módosítását, valamint egy új fejezetet, az ingatlan-jellegû garanciák jogi helyzetének a szabályozását tartalmazza. Amennyiben a kormány felelôsségvállalását követô három napon belül nem nyújtanak be bizalmatlansági indítványt, illetve ennek benyújtása esetén ezt a két ház elutasítja, a jogszabály az elnök aláírása után azonnal érvénybe lép. A bizalmatlansági indítvány elfogadása a kormány bukását jelenti. Részletekrôl Mátis Jenô képviselôtôl érdeklôdtünk:

— Az alkotmány értelmében a kormánynak lehetôsége van felelôsséget vállalni a szenátus és képviselôház együttes ülése elôtt egy programért, egy politikai nyilatkozatért vagy egy törvénytervezetért. Ha a felelôsségvállalástól számított három napon belül nem kerül sor bizalmatlansági indítvány benyújtására, vagy a parlament visszautasítja az indítványt, akkor az illetô program, nyilatkozat vagy törvénytervezet minden további vita nélkül elfogadottnak tekintendô, és az elnökhöz kerül aláírás végett. Amennyiben Románia elnöke az így elfogadott törvényt különbözô okokból nem akarja kihirdetni, ennek újratárgyalása szintén a két ház együttes ülésére vár — magyarázta Mátis. Hozzátette: — Ehhez a rendkívüli procedúrához — ennek lehetôségével elôször a Ciorbea-kormány élt — akkor szoktak folyamodni, amikor különbözô helyzetek rendkívüli intézkedéseket követelnek. — Románia gazdasága sajnos elég „rendkívüli helyzetben" van ahhoz, hogy ez az eljárás indokolt legyen. Az viszont más kérdés, hogy vajon a kormány által tervezett módosítások mindegyikének esetében szükséges volt-e a felelôsségvállalás intézményéhez fordulni — tette fel a kérdést Mátis. A képviselô azon a véleményen van, miszerint egészségesebb lett volna, ha bizonyos törvénymódosításokra mégis a parlamentáris demokrácia alapszabályai szerint került volna sor. — Az ellenzék legfôbb kifogása is pontosan az, hogy túl sok törvényt akar egyetlen törvénytervezettel a kormány módosítani. Tekintettel azonban arra, hogy a privatizációs folyamat lelassult, nagyon sok az átfedés, a különféle intézmények hatásköreit nem tisztázták pontosan, mégis érthetô a Vasile-kabinet döntése, amely ezen az úton igyekszik hatékonyabbá tenni a privatizációs folyamatot, és világos, alkalmazható jogszabályokkal aládúcolni a gazdasági fellendülést — magyarázta a képviselô.

Mátis Jenô ismertetése szerint az a törvénytervezet, amelyért ma a kormány felelôsséget kíván vállalni, elsôsorban a kereskedelmi társaságok privatizációjáról szóló 1997/88-as sürgôsségi kormányrendeletet elfogadó törvényt szándékszik módosítani. A kormány ezzel arra törekszik, hogy egységes keretet teremtsen és különféle kedvezményeket iktasson be a privatizációs folyamat felgyorsításáért. E módosítás a megvásárolt privatizációs részvények vagy aktívumok esetében részletfizetési lehetôséget is tartalmaz. Ugyanakkor pontosítja a privatizációs intézmények hatáskörét, lásd az Állami Vagyonalapot (ÁVA), és a Román Fejlesztési Ügynökséget. Ez utóbbinak ezentúl fôszerepe lenne a privatizációs folyamatok irányításában, az ÁVA pedig zárt körû befektetési társaságokká alakulna át.

— A második törvény, amit ez a törvénytervezet módosít, az a lízingtársaságokról szóló 1997/51-es kormányrendelet. A módosítás célja: behozni a pénzügyi lízing lehetôségét, illetve az operacionális lízing lehetôségét, és pontosít a lízingtevékenységekkel fölmerült több kérdés esetében. A harmadik, módosításra „megérett" jogszabály a 1990/31-es törvény, amely a kereskedelmi társaságokról szól. A kormány módosítása a részvénytársaságokra vonatkozik, és a kisrészvényesek jogainak a védelmét igyekszik biztosítani. A negyedik a jogi felszámolásról és csôdrôl szóló 1995/64-es törvény módosítása, amely azért szükséges, mivel jelen pillanatban meglehetôsen nehézkes a jogi felszámolási procedúra. Az ötödik: az 1992/94-es törvény, amely a számvevôszék szervezésérôl és mûködésérôl szól. A módosítás értelmében az elôzetes ellenôrzés kikerülne a számvevôszék hatáskörébôl és a pénzügyminisztérium hatáskörébe kerülne. Ez különben európai uniós követelmény. Végezetül: a törvénytervezet az utolsó fejezetben az ingatlan-jellegû garanciák jogi helyzetét próbálja szabályozni, azt, hogy milyen módon lehet különféle ingatlan-jellegû garanciákkal hiteleket, szerzôdéseket alátámasztani azért, hogy a jelen pillanatban érvényes aktívumértékesítô procedúra egyszerûsödjék — tudtuk meg a képviselôtôl.

Sz. K.

Keddi ülésén a szenátus elfogadta a helyi közigazgatási törvény azon szakaszát, amely a nemzeti kisebbségek anyanyelvének használatát szabályozza: a 90. szakasz értelmében azokban a helységekben, ahol az összlakosság több mint 20%-át valamely nemzeti kisebbség teszi ki, ezek anyanyelvét is lehet használni mind írásban, mind szóban a helyi hatóságoknál. Ezekben a helységekben ugyanakkor a helységnévtáblákat és a hivatalok névtábláit a nemzeti kisebbség anyanyelvén is feliratozni lehet. A közönségkapcsolatot tartó hivatalnokok között pedig olyan személyeket is alkalmazni kell, akik ismerik az ottani kisebbség anyanyelvét. (Az ellenzék természetesen hevesen tiltakozott, majd nagy részük nem vett részt a szavazáson.)

Több hónapos vita után a szenátus elfogadta a törvénynek mind a 160 szakaszát, egyetlen kivétellel: annak a lehetôségnek a megvitatása, hogy a szabályozó jellegû helyi határozatokat a kisebbségek anyanyelvén is közöljék (a fentebb említett helységekben), a jövô hétre maradt.

Bankszakemberek szerint a román bankrendszert jelenlegi törékeny helyzetében egy ilyen kis pénzintézet bukása is megrengetheti.

A bank elnöke elmondta, hogy a gondokat a behajthatatlan hitelek okozzák: ezek összege 80 milliárd lej, ami a bank teljes hitelállományának 32 százaléka. Eddig hiába próbáltak külföldi hitelhez jutni, és nem sok jóval biztatnak a most folyó tárgyalások sem.

Az Albina Banknál 33 ezer, magánszemélyek által nyitott számlát kezelnek. A banktörvény értelmében 35,4 millió lejig biztosított minden betét, de a betéteseknek csak akkor fizetik ki az állam által garantált összeget, ha bejelentik a bank csôdjét, és élére csôdbiztost neveznek ki.

(A kolozsvári polgármesteri hivatalban ma délután négy órától megbeszélést folytatnak a betétesek a bank helyi vezetôivel.)

A román kormány arra kéri a Nemzetközi Valutaalapot (IMF), hogy 250 millió dollárral növelje az áprilisban kötött hitelmegállapodás összegét — jelentette ki kedden a román miniszterelnök.

[Vissza az Szabadság honlapjához]		[Vissza a HHRF honlapjához]