1999. május 13.
(XI. évfolyam, 108. szám)

Amennyiben a jelenlegi koalíció nem nyeri meg a választásokat, a román társadalom rendkívül súlyos helyzetbe kerül — nyilatkozta Markó Béla szövetségi elnök a Mediafaxnak adott interjújában. Az RMDSZ-elnök szerint az ellenzék ugyanis nem óhajta az ország európai integrálódását Rámutatott: amennyiben a jelenlegi koalíció veszít, ez nem a kisebbségi és a nemzeti problémáknak, hanem mindenekelôtt a megoldatlan gazdasági és szociális kérdéseknek tulajdonítható.

Arra a kérdésre, hogy az RMDSZ-nek mit sikerült megvalósítania a kormányzásban való részvétele óta, a szövetségi elnök elmondta: sokkal kevesebbet, mint amennyit elérhetett volna. Az, hogy az RMDSZ-nek nem sikerült kellôképpen elôrelépnie, több tényezônek tulajdonítható. Markó ezek között említette a koalíción belüli nézeteltéréseket és konfliktusokat, illetve a pártérdekeket.

A szövetségi elnök továbbá elmondta: még a kormányzás elsô hónapjaiban sikerült létrehozniuk fontos intézményeket, elfogadták a tanügyi törvényt módosító kormányrendeletet és a helyi közigazgatási törvényt. Késôbb azonban ez a folyamat lelassult és nagyon sok területen megtorpant. Markó hangsúlyozta, hogy az RMDSZ bizonyos általános kérdésekben a koalíciós partnerekhez hasonló álláspontot és érdekeket képvisel. Ilyen szempontból az elnök elégedetlenségét fejezte ki a gazdasági és szociális téren történt megvalósítások kapcsán.

Arra a kérdésre, hogy mennyire sebezhetôk az RMDSZ által kiharcolt jogok annak ismeretében, hogy a parlament még mindig nem szavazta meg végleges formájában a tanügyi törvényt módosító sürgôsségi kormányrendeletet és a helyi közigazgatási törvényt, Markó Béla kijelentette: természetesen sebezhetôk, mivel ezeket a kormányrendeleteket a parlamentnek is el kell fogadnia, de hangsúlyozta, hogy az említett kormányrendeletek érvényben vannak.

Emil Tocaci nemzeti liberális szenátor lemondásával szorult helyzetbe került a kormánykoalíció, mivel veszélyesen csökkent a kormánypárti honatyák létszáma. Frunda György szenátort ennek következményeirôl kérdeztük.

— Jelenleg egytagú többséggel rendelkezünk. A kormánykoalíciónak 73 tagja van a szenátusban, ahhoz pedig, hogy a kvórum meglegyen, 72 szenátornak kell jelen lennie. Ez a „többség" tehát meglehetôsen törékeny. Vannak ugyanis olyak kormánykoalíciós tagok, akik a koalíció által elôterjesztett törvénytervezet ellen szavaznak. Meg kell azonban azt is jegyezni, hogy a koalíciós pártokból kilépett és függetlenné vált szenátorok több esetben támogatják a reformtervezeteket. Erre bizonyíték a keddi ülés is, amikor a szenátus kényelmes többséggel fogadta el a helyi közigazgatási törvény azon szakaszát, amely a nemzeti kisebbségek anyanyelvének használatát szabályozza. Egy dolog biztos: az RMDSZ egyre inkább a kormánykoalíció elengedhetetlen partnerévé vált.

— Véleménye szerint milyen esély van arra, hogy a szekus-dossziék hozzáférhetôségérôl szóló törvényt az elôterjesztô által elképzelt formában fogadják el?

— A törvénytervezet jelenlegi formája nagyon távol van attól, amit kezdeményezôje, Ticu Dumitrescu elképzelt, és amit a szenátus jogi bizottsága elfogadott. A mostani elôírások egyáltalán nem járulnak hozzá a román társadalom „erkölcsi megtisztulásához". Mi több, a képviselôházban olyan elôírásokat fogadtak el, amelyek pont az ellentétes célt érhetik el: védve lesznek a volt besúgók, kollaboránsok, ugyanakkor kellemetlen helyzetbe hozhatnak majd olyanokat, akik nem mûködtek együtt a Szekuritátéval.

Kiss Olivér

Szerdán folytatta munkáját az oktatási törvényt módosító 36-os sürgôsségi kormányrendeletet egyeztetô bizottság. Asztalos Ferenc képviselô, a tanügyi szakbizottság alelnöke tájékoztatott, hogy elfogadták a nyolcadik és a kilencedik osztályt követô képességvizsgát szabályozó szakaszt. Ennek értelmében a tanulóknak vizsgázniuk kell román nyelv és irodalomból, illetve a kisebbségek esetében magyar nyelv és irodalomból, matematikából és egy választható tantárgyból, amely lehet vagy a románok története vagy Románia földrajza. A középiskolai felvételit szabályozó szakaszt a jelenleg érvényben lévô változattól eltérô formában fogadták el. Eszerint a felvételi vizsga a tanügyminisztérium által megállapított kritériumok alapján történik.

Megtudtuk: heves vitát váltott ki az érettségit szabályozó cikkely, amely szorosan összefügg a bizottság által ugyancsak szerdán elfogadott szakasszal. Ez a cikkely ugyanis a középiskolai oktatásban három fô ágazatot különböztet meg: az elméleti (humán, illetve reál profilok), a technológiai (szakiskolai profilok) és valamilyen elhivatottságot feltételezô (sport, mûvészetek, pedagógia és katonai profilok) ágazatokat.

Az érettségit szabályozó szakasz mindhárom ágazat esetében kötelezô érettségi tantárgyakat állapít meg, a többi az ágazat jellegének és ezen belül a profilnak megfelelôen változik. A vizsgatantárgyak a következôk: elméleti ágazat, humán szak: román nyelv és irodalom, idegen nyelv, történelem vagy földrajz, egy szak-, illetve egy más jellegû tantárgy, a kisebbségek esetében a magyar nyelv és irodalom; reál szak: román nyelv és irodalom, idegen nyelv, matematika, egy szak-, valamint egy másik tantárgy, a kisebbségek esetében pedig magyar nyelv és irodalom; technológiai ágazat: román nyelv és irodalom, idegen nyelv, matematika, egy szak-, illetve egy más jellegû tantárgy, a kisebbségek esetében magyar nyelv és irodalom; az elhivatottságot feltételezô ágazatnál: román nyelv és irodalom, idegen nyelv, történelem vagy földrajz, egy szaktantárgy, valamint egy másik tantárgy, a kisebbségek esetében pedig magyar nyelv és irodalom.

Papp Annamária

Radu Vasile miniszterelnök szerdán a kormányzati felelôsségvállalás eszközéhez — a bizalmi szavazás sajátos román változatához — folyamodott a gazdasági reform felgyorsításáról szóló törvénytervezet gyors hatályba léptetése érdekében.

Parlamenti beszédében a kormányfô rámutatott: a törvény célja a privatizáció egyszerûsítése és a reformfolyamat összehangoltabbá, átfogóbbá tétele. A román gazdaság szerkezetátalakításának indokolatlan halogatása már nagyon sokba került az országnak — mondotta.

Vasile szerint Románia most sokkal jobb helyzetben van, mint az év elején, mert eredményesen fejezôdtek be tárgyalásai a Világbankkal és a Nemzetközi Valutaalappal. A két nemzetközi pénzintézettel folyó tárgyalásokról szólva közölte, hogy ezek során Románia más taktikát alkalmazott, azaz arra helyezte a hangsúlyt, aminek a megvalósítására képes. „Csaknem biztosnak" mondta, hogy az így megtárgyalt egyezményeket meg is lehet valósítani.

A alkotmány szerint a kormányzati felelôsségvállalással beterjesztett törvénytervezet szavazás nélkül életbe lép, ha a beterjesztéstôl számított három napon belül a kormány ellen nem nyújtanak be bizalmatlansági indítványt.

Bizalmatlansági indítvány esetén a törvényhozás errôl szavaz. Ha az indítványt elfogadják, a kormánynak távoznia kell, s természetesen nem lép életbe a kormányzati felelôsségvállalással beterjesztett törvénytervezet.

A legnagyobb ellenzéki alakulat, a Romániai Társadalmi Demokrácia Pártja bejelentette, hogy csütörtökön bizalmatlansági indítványt nyújt be, mert szerinte a kormány lépése alkotmányellenes.

Radu Vasile nyilatkozatában biztosra vette, hogy a kormánytöbbség elutasítja az ellenzék bizalmatlansági indítványát.

1998 a román gazdaság fekete éve volt. Az országos statisztikai hivatal elôzetes adatai igazolták a nemzetközi gazdasági szakértôk borúlátását. Az ország hazai összterméke (GDP) a múlt évben 338,67 billió lej volt (21,5 milliárd euró), ami 1997-hez képest 7,3 százalékos visszaesést jelent, a legnagyobbat az utóbbi öt évben.

Úgy tûnik, hogy a múlt évi válság 1999 elsô hónapjaiban tovább folytatódik. A változó politikai vezetésnek az eltelt csaknem tíz évben még mindig nem sikerült a bel- és külföldi befektetôknek ígéretes feltételeket teremtenie, és azokat szorosan a román gazdasághoz kapcsolniuk. A még mindig nagyszámú állami üzem privatizációja éppúgy megrekedt, mint egy erôs középosztály kialakítása.

A koszovói háború is árnyékot vet Romániára, és nem teszi éppenséggel vonzóvá a térség Lengyelország után második legnagyobb piacát a nyugati tôke számára.

A Belgrád által még az elsô háborús napokban meghirdetett egyoldalú Duna-blokád például Romániának is, akárcsak a többi érintett államnak, hatalmas veszteségeket okoz a megszûnt hajóforgalom miatt.

A román üzemek jugoszláviai üzletei is beláthatatlan idôre befagytak. Eközben az ország különös dilemmában találja magát. Miközben a kétoldalú kapcsolatai Jugoszláviával hagyományosan jók, Románia ugyanakkor 1990 óta a nyugati védelmi szövetségbe törekszik és támogatja a NATO csapásait a jugoszláv elnök ellen.

Országszerte tart a felháborodott tömeg tiltakozása az Albina Kereskedelmi Bank körüli bizonytalanság ellen. A kedd esti tévébeszélgetésbôl kiderült, hogy sem az érintett intézmény vezetôsége, sem a Román Nemzeti Bank nem tud bizonyosat mondani arról, mi lesz a zömében kisembereket, nyugdíjasokat tömörítô betétesek pénzével. Két változat lehetséges: vagy csôdhelyzetet hirdetnek és a központi bank — bírósági határozat alapján — bevonja az Albina mûködési engedélyét, majd az e célra létrehozott garanciaalapból kárpótolja a betéteseket, vagy a bank rövid idôn belül valahonnan pénzt szerez és eleget tesz fizetési kötelezettségeinek. Ma a Román Nemzeti Bank vezetôsége ez ügyben tanácskozik és várhatóan dönt.

Szerda délelôtt az Albina Bank kolozsvári fiókja félmillió lejes összegeket fizetett ki az elsô száz ügyfelének. Az érintettek véleménye megoszlik: van, aki átejtésnek, a hangulat csillapításának tartja a „csepegtetést", amely távolról sem oldja meg a krízishelyzetet. Délután a betétesek kezdeményezô bizottsága — a napok óta ismétlôdô utcai tömegtalálkozók helyett — gyûlést szervezett a polgármesteri hivatalban, az üggyel kapcsolatos tudnivalók megbeszélése végett. A találkozóra tucatnyi betétes érkezett, de sem a kezdeményezô bizottság, sem az Albina képviselôi, sem a Nemzeti Bank helyi vezetôi nem jöttek el. Az igazsághoz hozzá tartozik: a találkozónak sok értelme nem volt. Hiszen az Albina Bank sorsát nem a kisemberek döntik el.

Ördög I. Béla

A tegnapi sajtótájékoztatón Dorel Visan, a Nemzeti Színház igazgatója elmondta, hogy most már nem is hajlandó vitatkozni városunk rosszindulatú tanácsosaival szolgálati lakás-ügyben, inkább biztosítja nekik minden elôadásra az ingyen belépôt. Azt is elmondta, hogy nem is az RMDSZ-tanácsosokra haragszik, azok úgyis mindig mindent leszavaznak, hanem a parasztpártiakra, mert mindössze két szavazat hiányzott ahhoz, hogy a nemzeti színház alkalmazottai rossz álomnak tudják be koporsóban meg szekrényben töltött éjszakáikat.

A színházigazgató a tegnapi sajtóértekezleten hosszasan mesélte az intézmény villanyszerelôjének történetét, aki lakás hiányában két szûk esztendeig a színpad alatt díszletként szolgáló koporsóban húzta meg magát, és hogy a patkányok se háborgassák magára borította annak fedelét. Mások viszont követték Vanek B. Eduárd, Rejtô Jenô népszerû figurájának példáját, és mindhárman egyetlen plakátokat tároló szekrényben szállásolták el magukat.

Dorel Visan utcai tiltakozó akciókat tervez, amelyhez mind a román, mind a magyar opera és színház alkalmazottai csatlakozni fognak — mondotta.

— Nem fogunk dühödten ordibálni, mint mások a felvonulás alatt — folytatta Visan —, a tervek szerint az egyesített zenekarok repertoárjaik legszebb darabjait fogják elôadni, miközben a Prefektúra és a Városháza elôtt a színmûvészek civilizáltan tüntetnek majd.

Kérdésünkre Simon Gábor, a magyar opera igazgatója elmondta, hogy telefonon egyeztettek ugyan Visannal, konkrét megegyezés azonban még nem született a tiltakozás formáját illetôen. Simon szerint a magyar opera és színház alkalmazottai csatlakozni fognak román kollégáikhoz.

Gáspár Miklós

A Tinivár kiadó ifjúsági ismeretterjesztô szemléjének, a Géniusznak már a második számát tarthatja kezében az olvasó, aki a cím ellenére nem kell zseni legyen ahhoz, hogy megkedvelje a mifelénk egyedülálló kiadványt: egyszerûen, közérthetôen ír változatosabbnál változatosabb témákról. Bizonyos fokig a Természet Világával vagy az Élet és Tudománnyal hasonlítható össze a lap, melynek 128 oldalán, azt hiszem, mindenki talál kedvére valót. A tartalom ugyanis bôséges: a rodoszi napisten rejtélye, az információs technológia, a vikingek mítosza, az ûrrepülés, a helyes táplálkozás, a Kárpát-medence ôsnövény-lelôhelyei, a csillagászat, a párhuzamos valóság megismerése, Zorró legendája vagy Hitler kábítószerezése mellett olvashatunk még a jövô munkalehetôségérôl, a távmunkáról, filmrendezésrôl, horgászásról, kínai bazsarózsáról és egyiptomi lótuszvirágról, ifi jogokról, a hegedûrôl és a robotzenérôl, AIDS-rôl, a kipusztulóban levô kárpáti barnamedvérôl, humoros tudósokról, sejtháborúról, de Paul Gauguinrôl, egzakt tudományokról, az 1848–49-es szabadságharcban részt vevô diákokról vagy a lutheránus egyház kialakulásáról is. És még sorolhatnám az érdekesebbnél érdekesebb cikkeket, de a hely nem engedi. Így csak azt mondhatom, hogy aki többet is akar tudni e témákról, szerezze meg a Géniuszt. Nem fog csalódni benne!

Balázs Bence

— Mi lesz, ha beüt a búzaválság, és nem lesz kenyerünk?

— Esszük a veknit.

-fi

A FÔISKOLÁS IFJÚSÁGI KERESZTYÉN EGYESÜLET szeretettel meghív miden érdeklôdôt Az arisztokrácia szerepe az erdélyi magyarság történetében (különös tekintettel a Teleky család történetére) címû rendezvényére, Tonk Sándor történész elôadásában. Idôpont: május 13, csütörtök este 7 óra. Helyszín: I. C. Brãtianu (Király) utca 51., a református Püspökség épülete, I. emeleti díszterem.

A DÁVID FERENC EGYLET 1999. május 16-án, vasárnap du. 5 órai kezdettel felolvasó ülést tart az unitárius egyház dísztermében (December 21 út 9.). Erre az alkalomra híveiket és az érdeklôdôket szeretettel meghívja az elnökség. A felolvasó ülés mûsora: Szépfalusi István, az Ausztriai Magyarok lelkigondozó szolgálatának vezetôje, író, irodalomszervezô elôadása. Másokért — együtt, mai magyarok Ausztriában. Közremûködnek: Szépfalusiné Wanner Márta, Antal Imre és Antalné Sebestyén Ágnes.

NEM CSAK A HÚSZÉVESEKÉ A VILÁG
Batyus alapon majálist tart az RMDSZ kül- és belmonostori szervezete május 14-én du. 5 órától a Mócok útja 75. szám alatti székházban. Minden korosztályt szeretettel várunk.

A BÁTHORY ISTVÁN ELMÉLETI LÍCEUM IGAZGATÓSÁGA ÉS SZÜLÔI BIZOTTSÁGA ezúton mond köszönetet mindazoknak, akik részt vettek az iskola alapításának 420. évfordulója alkalmából tartott egyhetes rendezvénysorozaton, azokat anyagiakkal vagy bármilyen más formában támogatták, hozzájárulva az évforduló nagy visszhangot kiváltó, sikeres megünnepléséhez.

Május 7-én nyílt meg a kolozsvári Római Katolikus Nôszövetség székhelyén Szôke Károlyné sz. Sipos Magda népmûvész szedettes lakásszôtteseit bemutató kiállítás. A megnyitón a vendégeket Balogh Gizella köszöntötte, majd Szentimrei Judit méltatta a kiállított munkákat, végezetül Barabás Kasler Magda népdalokat, Szôke Károlyné pedig Reményik Sándor verseibôl adott elô. A kiállított szôttesek nagy része faliszônyeg, párna és asztalterítô. Minden egyes darab szemet gyönyörködtetô látvány, de a kézbôl kikerült munka tökéletességét, egyúttal az alkotónak önmagával szemben felállított mércéjét, a hagyományok szigorú betartását is bizonyítja. A szôtteseknél visszatérô motívum a Báthoriak sárkányfog-szimbóluma és az életfa. Nagyon érdekesek az életfa köré kidolgozott elemek, melyek a falusi ember mindennapjait ábrázolják: a fonó asszony, a favágó, a földjét mûvelô falusi ember, vagy a táncoló ifjú pár.

A kiállított munkák között van egy érdekes szôttes, melynek rajzát Zsögödi Nagy Imre festômûvész készítette el l926-ban.

— Magda néni, mikor kezdett el a szôttessel komolyan foglalkozni?

— Körülbelül a hatvanas években. Agyagfalván éltem, ott volt a férjem, Szôke Károly református pap. Abban az idôben Bandi Dezsô iparmûvész járta a székely falvakat, egyrészt gyûjtés céljából, másrészt, hogy a már lerajzolt mintákat megmutassa a szövôasszonyoknak és munkára biztassa ôket. Az otthon és a kollégiumban szerzett tudásom alapján nekifogtam Bandi Dezsô mintáit feldolgozni, s megismertetni az agyagfalvi asszonyokkal. Ösztönzésemre elôkerültek a már padlásra felvitt szövôszékek. Abban az idôben létesült Székelykeresztúron a népipari szövetkezet, így az elkészült szôtteseket rögtön be is vették, és nagyon sok asszony jutott ilyen kiegészítô jövedelemhez. S amire az elején még nem is gondoltak: munkájuk után most nyugdíjat kapnak. Mikor l991-ben elhagytam a falut és Kolozsvárra költöztem, sok asszony köszönte meg ezt nekem.

— Most is kitartóan dolgozik Magda néni, gondolom, mert szereti azt, amit csinál.

— Én együtt költöztem ide a szövôszékemmel. Ez a szenvedély egy örökké tartó szerelem.

Horváth Gyöngyvér

Megnyitásának egyéves évfordulóját ünnepelte vasárnap a K. L. Fotógaléria. Az évforduló alkalmából a galéria névadójának, Kálmán Lászlónak a munkáiból nyílt kiállítás. A megnyitóra szervezett hapeningen Lôrincz Gyula, Márkus Tünde és Paula Dan elevenítette fel az 1995. június 3-án elhunyt Kálmán László emlékét.

Harmadéves volt, mikor a halál elragadta. Fotók, néhány festmény, grafikák, vázlatok emlékeztetnek rá. Néhány terv, megszámlálhatatlan vázlat tükrözi egy félbemaradt élet tragédiáját. Tájképek, melyeknek szimbóluma a részletekbe vész, emberi kalandokat, utat, sorsot ábrázoló fekete-fehér fotók tanúskodnak érzékenységérôl, nagy tehetségérôl. Félbemaradt tervek és vázlatok bizonyítják, hogy ami volt, bárhol s bármikor újrakezdhetô, hogy csupán a vég számít, aminek tökéletesnek kell lennie. A fehér soha nem elég fehér, s a fekete soha nem elég fekete: semmi nincs úgy, ahogy lennie kellene egy olyan világban, ahol saját jelenléteddel játszol, ahol kívánságodra létezel vagy nem, eltûnsz, vagy megjelensz...

Huszonnyolc éves lenne most Kálmán László. S még többet is mesélhetne magáról: többet, mint amennyit ez a kiállítás elmond róla, ha az idô nem áll meg számára.

Erdei Róbert

Célzatos vagy sem, a kongresszusi plakát azt sugallja, hogy a május 15-én rajtoló fórum valóban mérföldkô kíván lenni a szövetség és, következésképpen, az erdélyi-romániai magyarság ezredvégi történetében.

A ’89 decembere utáni idôszak ugyanis, ezt ôszintén be kell ismerni, a brassói, III. kongresszustól errefelé, sajnos, a hanyatlás egyre hangsúlyosabb megnyilvánulásával volt terhes, s ez még csak fokozódott 1996 decembere, az RMDSZ kormányzati szerepvállalása nyomán, holott — remélhetôen — erre a lépésre az eredményesebb politizálás óhaja késztette a szövetség csúcsvezetését.

Az óhaj nem vezetett célhoz. Azóta többet vesztettünk, mint akár a diktatúra idején, mi több, az intoleráns többségi magatartás még a kormánykoalíció kebelében is hatott. A kormányrendeletek nem pótolták, nem is pótolhatták az áhított céljainkat szentesítés útján jogerôre emelô törvényeket. Ami óhaj volt — az is maradt.

Kudarcaink gyökerei mélyek és sokfelé ágazók. Teljes elemzésükre itt nem térhetek ki, ezért csak egyetlenegyet említek: a felelôsségre vonásnak még a lehetôségét sem említô önkormányzati alapszabályt, amely végsô fokon lehetôvé — mi több: elkerülhetetlenné — tette a tagságtól való mindegyre mélyülô elszakadást, a klikk- és egyéni érdekek marakodásig fajuló megnyilvánulását a szövetség egészében és vezetésre hivatott szerveiben, így a többi között az SZKT-ban, amely akkor sem oldott meg semmit, ha nagy ritkán sikerült is a döntéshozatalhoz szükséges jelenlétet elérni.

A csôdös politizálás tehát a felelôtlenség következménye. Hogyan lehet az egység, egyetértés, erô, összefogás és szolidaritás kongresszusának nevezni ezt a csíkszeredait — mint várakozását kifejezve Markó Béla mondotta a közelmúltban Bukarestben tartott sajtóértekezleten. Hiszen a kormányba lépés pillanatától (de már jóval elôbbrôl!) az RMDSZ egész tevékenységét éppen az egységet romboló cselekedetek jellemezték, hogy ne említsek mást, mint a tiszteletbeli elnök által kezdeményezett RMDSZ-fórumokat, amelyeket a hivatalos vezetés mindvégig el sem ismert, de végül — minô meggondolkoztató következetlenség! — a legutolsó, kolozsvári fórumon való részvételével mégis szentesített. Ezek a fórumok egyébként — Alsócsernátonban szerzett tapasztalataim alapján állítom — legfennebb vitanapoknak nyilváníthatók, ahol (nagyon is befolyásoltan és irányítottan) mindig a szervezôk elképzelése érvényesült.

Mi hát a teendô, hogy az erdélyi-romániai magyarság egysége helyreálljon, hogy egyöntetûen és eredményesen cselekedhessen közös céljainkért? Megismétlem 1997 szeptemberében a marosvásárhelyi kongresszushoz intézett nyílt levelem tartalmazta javaslatomat: mondjátok ki a párttá alakulás szükségességét, szervezzük újjá alapjaitól a szövetséget, s a területi szervekben megválasztandó személyekbôl alakítsuk ki — tehát a tagság akaratának megfelelôen — azt a csúcsvezetést, amely képes lesz egységbe fogni, vezetni és — ha kell — lecserélni a választott politikusokat.

Mondjátok ki: az RMDSZ helyett legyen Romániai Magyar Néppártunk!

Bitay Ödön

Orbán Viktort azért választották újra a Fidesz–Magyar Polgári Párt élére, mert gyôztes csapat kapitányát nem szokás leváltani. Markó Béla újraválasztásáért ellenben azért mozgattak meg minden követ és követet, hogy vesztes csapatunk az eddigi kapitány irányításával próbálkozzon tovább.

Ügyes.

Hogyan is néztek ki az eddigi próbálkozások, tehát mire számíthatunk a jövôben? A játékstílus a legkisebb eredmény eléréséhez idomult, hogy lehetôleg minden mérkôzés döntetlennel vagy elviselhetô veszteséggel érjen véget. Ezért az egész bajnokság idején fel-felhangzott az intelem: ne lovaljuk bele a nézôközönséget nagy álmokba, ne várjunk el az RMDSZ kormányjátékosaitól olyan gólokat, amelyekkel elnyerhetnénk az autonómia-serleget vagy a Bolyai-egyetemet, pláne a kettôs állampolgárságot.

Lehetôleg semmit se várjunk el, mert akkor nem csalódunk.

Gyakori volt az elôrelátott veszteség. Ezt játékosaink úgy érték el, hogy vagy a képviselôházban, vagy a szenátusban sírták ki a jóváhagyást egy-egy szabadrúgáshoz. Persze saját kapura. Így a továbbjutás — a kormányban maradás — lehetôsége sem veszett el és a kisebbségi kérdés román modelljének nemzetközi elismerése is megmaradt. Egy különösképpen remekbe szabott öngól volt az újabb multikulturális egyetem ígéretének kicsikarása, amely lehetôvé tette az SZKT-nak, hogy alig észrevehetô szabálysértéssel vesse újra játékba piros lapos embereit.

Az újraválasztási kongresszus elôtt többször elhangzott a magyarázat, hogy az eredmények azért felemásak, mert ezekkel a kormánypartnerekkel nem lehet zöld ágra vergôdni. Nem elég fegyelmezettek, úgymond. Így szokott magyarázkodni az a kardvívó, akit rendszertelen hadonászással leseper a pástról egy kezdô. Rátermett kardozó az ellenfél csapkodásától nem esik kétségbe, tudja, hogyan lehet leszerelni a vagdalkozót.

Érdekes, hogy közvetlenül a kongresszus elôtt az RMDSZ vezetôi elfelejtettek a játékpartnerek fegyelmezetlenségére panaszkodni, hanem megpróbáltak pontokat szerezni. Úgy viselkedtek, ahogy az utóbbi tíz, de fôleg két és fél évben játszaniuk kellett volna. És nem úgy, mintha restellnének gólokat lôni a „partnereknek". Mások bezzeg nem voltak ilyen szemérmesek, úgy rugdosták egymást, ahogy kemény politikai bajnokságban hadakozni kell. Legalábbis az itteni játékerkölcs szerint. A Demokrata Párt rámenôssége még ilyen közegben sem ajánlható, de a mimózáknak nem terem babér.

Az utóbbi hetek félgólos nyereségeinek is csak fenntartással örvendezhetünk. Azok úgy festenek, mintha a „partenerek" kapusát megkérték volna, álljon félre egy történelmi pillanatra. Aztán majd meglátjuk, mi lesz az RMDSZ-kongresszus után. Ha sikerül az újraválasztás, visszaáll a régi játékmenet. Ha nem, akkor az új szövetségi elnök bal lábbal kezdi. Majd rajta fogjuk számon kérni, hogy miért marad félkész áru az újabb ingatlanlista, és miért nem alkalmaz magának magyarul tudó párttagokat a kolozsvári polgármester és nagyon sok más önkénykormányzati vezetô.

Erre is csak azt mondhatjuk: ügyes.

Nits Árpád

Minden politikai párt olyan célok érdekében alakul, melyeknek eléréséhez a politikai hatalomból való részesedés szükséges. Így az a párt, amelynek a céljai eléréséhez kidolgozott program belátható idôn belüli — akár szükséges — megvalósítása lehetetlennek ígérkezik— azaz a hatalom sáncain kívül reked — marginalizálódik, majd eltûnik a politikai palettáról. Habár a megállapítások evidenciák, mondhatni már-már közhelyek, melyek alapján teljesen logikusnak tûnik az RMDSZ-nek mint politikai pártnak a kormányzati szerepvállalásra való törekvése, mégis számos éles vita tárgyát képezi még mindig e szerepvállalás és a szereplés legitimitása.

Nos, e viták forrása szerintem az RMDSZ-nek mint formációnak a kettôs interpretálási lehetôségében rejlik.

Politikai párt részérôl mi sem természetesebb lépés, mint hogy koalíciós alakítás esetében a hatalomba kerülés érdekében (melynek tétje kettôs: a célok kialkudott részének megvalósítása, és bizonyos hivatalok szétosztásának joga), lemond a programjában megfogalmazott célok egy részérôl, vagy legalábbis nem kezeli a továbbiakban prioritásként azokat. Igen ám, de mint érdekvédelmi szervezet az RMDSZ nem mondhat le bizonyos jogokról, érdekekrôl vagy legalábbis nem rendezheti át a fontossági sorrendet a politikai érvényesülés érdekében. Bizonyos prioritások (pl. autonómia, egyetem stb.) háttérbe szorítása vagy elhallgatása már távol áll egy érdekvédelmi szervezet magatartásától.

Csakhogy míg a belépéskor és az ezt követô rövid idôszakban az RMDSZ egy politikai formációtól elvárható magatartásformát, logikát követett, ez idôvel átalakul az érdekvédelmi szervezetre jellemzô magatartássá. Mikor a kormányzati szerepvállalást legitimálandó eredményeket sorolják hivatalnokaink, vezetô politikusaink átállnak egy érdekvédelmi szervezet gondolkodásmódjára, igényszintjére. Méghozzá egy területi, egy réteg vagy egy szakmai érdekvédelmi szervezet szintjére. Ugyanis egy pár településen az aszfaltozás, a gázbevezetés lehet egy lokális érdekvédelmi szervezet régiófejlesztési programja, esetleg egy hivatalnoké, továbbá néhány szakma magyar szakiskolai oktatása, vagy a jogi karon egy magyar csoport beindítása lehet nagy eredmény egy tanári csoportosulás, illetve egy diákszervezet számára. Viszont egy politikai programmal rendelkezô párt eredménylistáján mint eredmények nem jöhetnek számításba (egyes hivatalnokok, képviselôk személyes eredményei nem keverendôk össze a pártpolitika eredményeivel). Politikai pártként olyan törvényeket (és ezek tényleges gyakorlatba ültetését), alapvetô reformokat kellene eredményként felmutatni, melyek eszközök, biztosítékok lehetnének kisebbségi önazonosságunk megôrzésében. Ilyen lehetne pl. az igazi kártalanítás és a tulajdonjog alkotmányos garantálása, olyan tanügyi reform, mely alapján a minket különösképpen érintô kérdésekben (pl. történelem, román, földrajz tankönyvek, szakoktatás, döntésjoggal rendelkeznénk, magyar egyetem, decentralizáció, stb.) Kifejezetten politikai pártsikerként értékelhetô ezek után csak a hivatalok szétosztásának a joga marad (mely ugyancsak vékony, hiszen nem arányos). Ami viszont — abnormális esetektôl eltekintve — csak eszközként értékelhetô a cél érdekében.

Az, hogy Romániában ilyen szinten áll a civil szféra befolyása, hatalma, hogy politikai párt szükséges olyan eredményekhez, melyek eléréséhez jól mûködô polgári demokráciákban nyugati kultúrkörökben akár kisebb kaliberû érdekvédelmi szervezet is elég, még nem változtat a szerepváltás tényén. És a szokásos politikai párt irányába támasztott igényeken is csak keveset. A részterületek kis eredményeinek akár sokasága sem érvényteleníti azt az igényt, hogy mint párt ennyi idô alatt legalább egy nagy horderejû törvényt s annak gyakorlatba ültetését kellett volna elérnie az RMDSZ-nek. Ami a hátralévô idôt illeti, azzal számolni kell, hogy egy számunkra kedvezô törvényt — ami rendszerint népszerûtlen a többségi lakosság körében — valószínû a koalíciós partnerek már nem mernek majd vállalni a választás elôtti egy évben, hiszen a kormány népszerûsége amúgy is zuhanófélben van.

Így hát ezen a kerékvágáson haladva az RMDSZ nem örvendhet a hatalomban részesedô pártnak kijáró presztízsnek. Inkább egy kevésbé sikeres, kényszerpályán lévô párt, vagy jobb esetben egy helyi érdekeket sikeresen megoldó kis érdekvédelmi szervezet presztízsének mondható az, amit ma az RMDSZ a romániai politikai életben könyvelhet magának. Ezt tükrözik a romániai magyarok körében végzett felmérések: az érdektelenség és a más pártokra szavazás aránya tudtommal még soha nem volt ekkora. Továbbá az RMDSZ a román médiából is eléggé kikopott. Egyre kevesebb az RMDSZ-szel kapcsolatos hír, tudósítás úgy a tv-adókon, mint az írott sajtóban, ezáltal is azt az érzést keltve, hogy az RMDSZ nem sok vizet zavar a román politikai életben. Ezen keveset az utóbbi felmérés eredményeinek közlése és a fórumok változtattak valamit. Néha megkérdezték vezetô politikusaink véleményét a koszovói események kapcsán, de rövid, lapos hûségnyilatkozatuknak nem volt hírértéke, nem tudott azzá sem emelkedni. A hét végi kongresszus témája még foglalkoztatja valamennyire a román sajtót, de ebben is mintha visszaesés volna tapasztalható.

Visszatérve a közvélemény-kutatásokhoz, érdemes itt is megfigyelni az ezekkel kapcsolatos gondolkodásmódot az említett két kategória szerint. A közvélemény-kutatások témája, de akár már a megrendelés ténye alapján, itt az RMDSZ-szel mint következetes politikai párttal van dolgunk. Az eredmények értelmezése (e vezetô politikusok által) és további döntéshozatalokban való felhasználása már kevesebb következetességre vall. Ugyanis egy politikai párt nemcsak azt nézi, hogy hány választóra számíthat a továbbiakban, hanem azt is, hogy hányat veszíthet el adott esetben lépéseivel. Vegyük például a kormányban való szereplés megítélését. Az egyik kolozsvári telefonos hívással végzett felmérés eredményei között az is szerepelt, hogy a kormányban maradással egyetértôk (akik többségben voltak) közül többen vallották, hogy ha érzelmileg nem is, de racionálisan egyetértenek az RMDSZ kormányban maradásával az adott helyzetben. Az elôzôk pedig valószínû, hogy sem racionálisan, sem érzelmileg nem tudtak azonosulni a párt lépéseivel (vagy legalább az akkori ki nem lépéssel). Ez a tábor potenciális szavazatvesztés forrása lehet. Így hát bizonyos esetekben a kilépéssel inkább (vissza)nyerni, mint veszíteni lehetett volna szavazatokat.

Ajánlatos volna minden esetben mindkét szervezeti formával járó cselekvésminták, és ezek következményeinek következetes végiggondolása úgy a „mérsékelt", mint a „radikálisnak" címkézett RMDSZ-vonal részérôl. A jelenlegi hozzáállás — mely döntéshelyzetébôl adódóan fôleg a jelenlegi vezetô elitet jellemzi, mármint, hogy a tarsolyból mindig annak a formációnak a magatartásmódját, logikai gondolatmenetét veszik elô, mellyel az éppen aktuális hatalom megszerzésére, megtartására vagy kisajátítására irányuló lépéseket legitimálni lehet, további egyre mérsékeltebb eredményeket, s presztízst hozhat. Melyek majd a következô választásokban elérhetik mélypontjukat, amennyiben nem következik be egy stratégiaváltás.

Herédi Zsolt

Jó ideje külön világhálós cím hirdeti bolygónk lakosságának, hogy közeledik az a bizonyos 2 perc és 23 másodpercnyi villanás, pontosabban, elborulás, amely alatt Románia a világ figyelmének központjába kerül(het). Ugye, már mindenkiben dereng, hogy csakis az augusztus 11-i teljes napfogyatkozásról lehet szó?

A román idegenforgalmi szakma és az egész ország nagy várakozással vágott bele ennek a ritka természeti szerencsének a reklámozásába, busás hasznot remélve a valutával pancsoló nyugati turisták ideözönlésétôl. Az ország felfedezéséhez fûzôdô álmokat olyan különleges programokba csomagolták, mint: csillagászati táborozás, ókori ihletettségû színházi- és táncelôadások, sajátos hegyvidéki szokások bemutatása, etno- vagy folkzene a Retyezátban, népmûvészeti rendezvények a Râmnicu Vîlcea-i falumúzeumban, észak-olténiai kolostorok látogatása, a napfogyatkozás pályájának népmûvészeti vonatkozású nyomonkövetése, interaktív nemzetközi zenei fesztivál Bukarestben, karnevál a fôvárosban, Pavarotti-koncert, automobilok túraversenye, látogatás a csillagvizsgáló intézetbe, tömeges futóverseny, Napfogyatkozási Olimpiai Játékok a tengerparton, tengerésznap stb.

A természeti esemény jó alkalmat szolgáltatott volna elsôsorban az idegenforgalommal kapcsolatos ágazatok fejlesztésére. Egyes nyugati vállalkozók talán holmi beruházásokra is rászánták volna magukat az országban. Sajnos, mindez mára inkább feltételes módban értendô. Nemrég Kolozsváron járt Sorin Frunzãverde, a Turizmus Országos Felügyelôségének elnöke, aki beismerte, hogy ez a fajta reformlehetôség minden valószínûség szerint zátonyra futott: Amerikában a jugoszláviai háború közelsége miatt propaganda indult annak érdekében, hogy a potenciális turisták ne keressék fel Romániát, Magyarországot. És nincs az az erô, amely rá tudná venni a saját biztonságát és kényelmét mindenek elé helyezô nyugati átlagpolgárt, hogy mégis ide kalandozzék el. Pedig a román hatóságok most erôteljes kampányt indítottak a teret hódító érdektelenség enyhítésére, de vajmi kevés a remény annak sikerére.

A legközelebbi teljes napfogyatkozás ebben a régióban több, mint háromszáz esztendô múlva jelentkezik. Addigra bôven marad idô megváltozni szemléletben, munkában. Mert úgy tûnik, 1999-ben az égi csoda várása ismét hiú ábrándnak bizonyult: kizárólag a sötétséggel manapság nem lehet reflektorfénybe kerülni.

Ördög I. Béla

• Azonosították és ôrizetbe vették a 12-én ismertetett rablás alapos gyanúsítottjait Puskás Péter (18) munkanélküli és Ionel Cristian Stan (19) személyében. Az elrabolt maroktelefon megkerült. Mivel a bûntettet ketten követték el, és bénító sprayt is használtak, minôsített rablás vádjával vizsgálják ôket, az ügy a napokban kerül az ügyészség elé. Elôzetes letartóztatás várható. A büntetôtörvénykönyv szerint ilyen súlyosbító körülményekkel akár a maximális 20 éves börtönbüntetés is kiróható.

• Sikkasztás, közalkalmazott által elkövetett közokirat-hamisítás és hamisított okirat tudatos felhasználásának vádjával vizsgálják Dan Nicolae Chivut (25) a Sonyc Kft. ügyintézôjét. Tavaly szeptember és december között 76 millió 136 ezer lej értékben árut és készpénzt emelt el, majd igazolásképpen hamis számlákat és bizonylatokat állított ki létezô és fiktív cégek nevére. A kár megtérítése céljából javai lefoglalását rendelték el.

• Ellenôrzô akció során leplezte le a járabányai rendôrség a helyi Ioan Trutot (36), valamint a nagyenyedi Bakk Ioant (39). Elôbbi 1,826 köbméter (555 ezer lej értékû) fát, utóbbi 12,034 köbméter (3 millió 660 ezer lej értékû) fát szállított. Egyikük sem tudta igazolni a fa eredetét. Az „árut" elkobozták, az elkövetôket fejenként 200–200 ezer lejre büntették.

(póka)

A bánffyhunyadi városi könyvtár 1951-ben kezdte mûködését. A tavaly év végi számítások szerint 49 681 kötet alkotja a könyvállományt, ebbôl 6431 a magyar és 1158 az idegen nyelvû.

— A kultúrházban öt helyiség áll rendelkezésünkre — mondta Kovács Piroska könyvtáros. — Az egyikben mûködik a kölcsönzô, a másikban a könyvfeldolgozó iroda, egy elôszobányi teremben vannak a katalógusok. Két raktárhelyiségben tárolhatjuk az állományt, de alig férünk. Vannak olyan dokumentumok, kötetek, amelyek az alapállományt képezik és nem kölcsönözhetôk. Ezeket a kölcsönzôterem szabadpolcain lehet megtalálni, s helyben tanulmányozni. Erre viszont kevés a hely, és a körülmények sem a legmegfelelôbbek. A kultúrotthonban nyílna arra lehetôség, hogy olvasóteremhez is jussunk, reméljük, sikerülni fog.

A beiratkozáshoz személyi igazolványra, valamint két levelezôlapra van szükség, a kiskorúak esetében a beiratkozás valamelyik szülô személyi igazolványa alapján, a szülô jelenlétében történik. Egy alkalommal legtöbb öt kötet kölcsönözhetô, harminc napra. A kötelezô háziolvasmányokat 14 napon belül vissza kell szolgáltatni.

A tavaly összesen 1366 olvasónk volt. Ebben az évben egyelôre 901-en iratkoztak be, közülük 375 diák és egyetemista. Könyvtárunk hétvégén zárva, hétfôtôl csütörtökig 10–16.30, pénteken pedig 10–14 óra között látogatható — tájékoztatott a könyvtárosnô.

K. E.

volt a címe annak a tanácskozásnak, melyre május 7–9. között került sor a Gyulafehérvári Fôegyházmegye szervezésében. A rendezvénynek a nagyenyedi Római Katolikus Plébánia adott otthont.

A tanácskozásra meghívást kapott minden felekezet, valamint különbözô világi lapoknál dolgozó, az egyházért felelôsséget érzô, keresztény szellemben író és munkálkodó szerkesztôk, újságírók (sajnos, az unitárius és evangélikus egyház képviselôi nem voltak jelen).

A jelenlevôk általános helyzetkép kialakítására törekedtek — a felekezetek (püspökségek), valamint az egyházi és világi sajtóban dolgozók szemszögébôl. Elhangzott: az egyházi lapok szerkesztôi anyagi alapok hiányában képtelenek jól mûködô tudósítói hálózatot létrehozni, az egyházi nyomdák az önálló gazdasági egységgé való szervezôdést követôen profitszerzés céljából az egyházi kiadványok nyomtatását másodlagos feladatuknak (sokszor nyûgnek) tekintik; a terjesztés nehézkes, a lelkészek, plébánosok lelkiismeretességén múlik. Világi lapok esetében a szerkesztôk olykor idegenkednek egyházi, teológiai jellegû híreket, írásokat közölni. Szóba került, hogy a világi újságokban megjelenô egyházi hírek rosszul, helytelenül jelennek meg, mert az újságírók nem ismerik a teológiai kifejezéseket, az egyházi nyelvezetet.

A tanácskozáson különbözô feladatok, célkitûzések fogalmazódtak meg: szükség lenne arra, hogy püspökségenként lépések történjenek a sajtóreferensi, szóvivôi munkakörök kialakítására, sajtónapok szervezésére, valamint arra, hogy az egyházi lapoknál dolgozó személyeket újságírói képzettségben, a világi lapoknál dolgozó (egyházi híreket szerkesztô) személyeket teológiai képzettségben kellene részesíteni, vagy legalább egy egyházi minilexikont összeállítani. Feladat egy keresztény sajtóstratégia kidolgozása. Szóba került egy magyar keresztény újságírókat tömörítô szervezet létrehozása is (esetleg a MÚRE egyik szakosztályaként).

Somogyi Botond

Szamosújvár 92 utcáján meglátszik a hosszúra nyúlt tél. Különösen a város szélén gidres-gödrösek az utak, de nem képeznek kivételt a központi fekvésû utcák sem. Tönkrement az útfelület, megrongálódtak a járdák. A városgazdák éppen ezért elhatározták, hogy még májusban hozzálátnak az utcák korszerûsítéséhez.

A Parkok, Utcák és Zöldövezetek Ügykezelôségének személyzete már elkezdte az útburkolat felújítását. E célból még ezekben a napokban beindítják a Hesdáti úton található aszfaltozó-állomást, innen biztosítják majd a gödrök betöméséhez szükséges nyersanyagot. Egyelôre a fôtér utcáit javítják ki, de az elkövetkezô napokban rendbe teszik a külnegyedek sétányait is. Sajnos, a Polgármesteri Hivatal ilyen irányú munkálataira csak 100 millió lejt irányoz elô a helyi költségvetés, ami édes kevés a tervezett beruházások véghezviteléhez.

Székely Csaba

Gyakran hallani tisztes polgárok felháborodott véleményét a koldusokról vagy kukázókról: „Inkább dolgozzanak és ne kéregessenek!" Igen, ez lenne logikus a huszadik század végén, de amikor a munka nélkül maradt mérnök vagy vasöntô zöldséget árul a piacon egy munkanélküli segélynél kevesebb fizetésért, mire számíthat a cigány, aki a városszéli viskóban lakik, vagy a fogyatékos, aki a betevô falatért nyújtja kezét?

Szilágy megyében a munkaügyi igazgatóság adatai szerint januárban 16 609-en vártak havi segélyre, és a munkanélküliek száma csak nô.

A privatizáció sem hozta meg a remélt jóra fordulást. A zilahi csôgyár (Silcotub) új tulajdonosa (72%-nyi részvénycsomaggal), a svájci DUFERCO cég két és fél százzal óhajtja csökkenteni a dolgozók számát. A gumiabroncsgyár (Silvania) is alig termelt ebben az évben piac-, és pénzhiány miatt. Jelenleg folynak a tárgyalások a szakszervezet vezetôi és a tulajdonos Gelu Tofan között, aki a tavalyihoz hasonlóan állami munkanélküli segélyre szándékszik küldeni több mint nyolcszáz dolgozót. Az Armãtura (csapgyár) helyzete sem jobb, az Elcond (kábelgyár) is tömegesen bocsátotta el dolgozóit. A pillanatnyilag kecsegtetô végkielégítés sem oldja meg a munka nélkül maradt családosok sorsát. Sokan kénytelenek eladni tömbházlakásukat, és falura költözni a magas költségek miatt, de mi lesz azokkal, akiknek nincs hova menni?

A munkanélküliség lélektani hatásairól még nem divat beszélni, pedig a családi keretek közül elkerülhetetlenül kilépve, a társadalmi élet számos területére rányomják bélyegüket.

Bekô N. Ildikó,
Zilah

Az RMDSZ belmonostori körzetében múlt héten tisztújításra került sor. Elnöknek ismét Bitay Csabát választották. A választmány kilenc tagra csökkent. A szervezési alelnök Molnár Sándor, az ifjúsági alelnök Herédi Zsolt, a titkár Rollinger Ágnes lett. Bitay Csabát terveirôl kérdeztük.

— Mindenekelôtt újra szeretnénk indítani az ifjúsági szakcsoportot, amely néhány éve megszûnt. Hetente sikeres találkozókat szerveztünk, amelyekre nagyon rendes fiatalok jöttek el. Már többször próbálkoztunk, hogy felélesszük az ifjúsági csoport tevékenységét, de mostanáig nem sikerült. Reméljük, hogy az új ifjúsági alelnök, Herédi Zsolt munkája hatékonynak bizonyul, és legalább hetente egyszer a székház az ifjúságé lesz. Ugyanakkor több figyelmet szeretnénk szentelni a Kuckó gyermekcsoport felújítására is. Sokan a kuckósok közül ugyanis vagy befejezték az iskolát, vagy eltávoztak. Ezért új csoportot szeretnének létrehozni,

— Mit tart legnagyobb megvalósításának?

— Körzetünk minden évben sikeresen megszervezte a március 15-i ünnepségeket. A szlovákiak magyar Palóc Szövetség felhívására az utóbbi két évben március 15. és október 6. alkalmával tölgyfacsemetét ültettünk el a székház udvarán. Méltó módon emlékeztünk meg az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc eseményeire.

P. A. M.

Sorin Nas, az Állami Vagyonalap Kolozs megyei igazgatója az eladásra kerülô vállalatok helyzetérôl nyilatkozott lapunknak.

— Több vállalatot megpróbáltak elárverezni, de nem került rá vevô. Melyek ezek?

— A kolozsvári COMAT, a dési SOMTRANS, a TCM és az ELMET vállalatokat rendszeresen szerepeltettük a tôkepiacon, és miután többször is sikertelenül próbálkoztunk eladásukkal, pénteken elhatároztuk, hogy a RASDAQ piacon kíséreljük meg vevôt keresni részvényeikre.

— A nagy tartozások miatt vonakodnak a befektetôk gyárat vásárolni?

— Nem feltétlenül a nagy tartozásaik miatt nem vásárolták meg ezeket. Kénytelenek voltunk magas árakat szabni, mert az alapértéket leegyszerûsített becslések alapján számítjuk ki, a könyvelésben szereplô nettó aktívum szerint. Ez az érték az utóbbi három évre visszamenôen nagyon magas volt. A vállalat jelenlegi helyzete nem teszi lehetôvé, hogy olyan magas árat állapítsunk meg. Ezt a tôkepiacon a piaci árnak megfelelôen határozzák meg.

— A magánosításra váró vállalatok közül melyek a legveszteségesebbek?

— Az aranyosgyéresi Sodronyipari Vállalat, a kolozsvári CLUJANA és a dési SOMES. Ez utóbbi jogi újjászervezési folyamatban van, sorsa Bukarestben dôl el. Véleményem szerint a nagy adósságokkal küszködô vállalatoknak két lehetôségük van: a jogi újjászervezés vagy a bezárás.

— Milyen vállalatok tartoznak az Állami Vagyonalapnak?

— Részben azok, amelyek az elôzô években osztalék fizetését szavazták meg és az Állami Vagyonalapnak nem fizettek, részben pedig olyan cégek, akik a Vagyonalaptól fejlesztésre kaptak támogatást. E tartozások nem nagy összegek. Akik nem fizettek, azokat bepereltük. Az állami cégek zömének csak elméleti alapon létezik nyeresége: sok vállalat annak ellenére szerepel nyereségesként, hogy tíz-, esetleg százmilliárdokkal tartozik, a hitel ugyanis nem írható a költségek számlájára.

Veres Noémi,
Gáspár Miklós

Nem csupán a hazai szomorú „örökséggel" kell szembenéznünk. Az angolok kiváló dokumentumfilmeket készítenek, a nagy háborúkról különösképpen. A legutóbbi ilyen tévéfilm nézése közben újra megdöbbentett a világ bántó, súlyos félretájékoztatása. Nem provinciális ügyrôl, köldöknézésrôl van szó. De a félelmetes nyugati (nagynemzeti) tájékozatlanság vagy éppen közöny — ne keressünk benne szándékos rosszindulatot — , mely hatalmas ûröket takar annyi idô után még ma is, mindkét (érdekelt) fél részérôl komplexusokat szülhet.

Mert mire megy ki a tudományos hacukába öltöztettet „játék"? Tulajdonképpen létünk–nemlétünk, maradék esélyünk egyensúlyoz a világmérleg könnyû serpenyôjében, és híjával találtatik. Most, midôn a Magyar Tudományos Akadémia Kisebbségkutató Mûhelyének kutatója elismeri nekünk — annyi hallgatás, halogatás után ez már nem „bizalmas" közlés —, hogy a Magyarország szomszédos országaiba kényszerült magyar kisebbségek ügye még ma sincs benne a nemzetközi kisebbségkutatás programjában, „többek között a magyar tudományosság", „a politikai döntéshozók" mulasztása miatt. A magyar nemzet határon túlra szorult részeinek feltérképezése annyi hazug, alattomos évtized után miért is lenne fontos éppen most, Bosznia, Koszovó idején (fôleg a szerbek folytattak s folytatnak intenzív etnikai földrajzi térképezést), hiszen a Kolozsvárra ellátogató magyar szakember ôszinte véleménye szerint is:„például Erdélyben a békés egymás mellett élés uralkodik"...Mi aztán tudjuk: mennyire uralkodik!

Mindez akkor válik elkeserítôvé — mert, ugyebár, mi Európa legszámottevôbb nemzeti kisebbségének tartjuk magunkat! —, ha hozzáolvassuk a Saint Cyr katonai fôiskola tanárának, a magyar származású francia újságírónak az interjúszövegét, melyben az áll, hogy sajnos Nyugaton eléggé rosszul, vagy egyáltalán nem ismerik a magyar kisebbség helyzetét...Pedig ez rendkívüli módon befolyásolhatja az ország külföldi megítélését.

Helyben vagyunk. Nem gazdasági megítélésrôl vagy hivatalos NATO-tagságról van szó. Ezért lehetetlen Thomas Schreiber tanár úrnak a legjobb indulattal is megértetnie francia növendékeivel, hogy hol és mi az, hogy erdélyi magyarság, mit esznek rajta a „bennszülöttek" —két világháború után az ezredfordulón?!

Az említett angol tévéfilm igen „merész" vágásokkal, nagyvonalúsággal bizonyította, hogy az angol, a francia és más szellemiség nem ismer vagy nem vesz tudomásul szinte semmit az idevágó közös történelembôl (ezért aztán még gondolatban sem teheti jóvá tulajdon történelmi vétkeit). Térképeket mutatott a film sorra: az Ausztria–Magyarországén csak Bécs volt feltüntetve, Budapest sehol. (Ilyen dualizmust képviseltünk mi Nyugat-Európa számára?! Vagy inkább: jobban illene ismerni a hajdani ellenfeleket!) A nagy bûnös ellenség, Németország harctéri képsorai, majd a belháborúskodásé (a berlini spartakista felkelés, a kommunista áldozatok; de ne várjon senki ôszirózsás forradalmat, Károlyit! A mai nyugati szakembergárda honnan hallott volna róluk, még ha a sok rosszat, ezt a „nem létezést" is nekik — Károlyi Mihályéknak, Kun Béláéknak — köszönhetjük.) De nézzük csak tovább a filmet. Antant-elfogultság, antant-fölény! Ma másképp mondanók: a gyôztesek magabiztossága, nagyvonalúsága. Pedig mennyi érdekes filmkocka ôrzôdött meg az elsô világháború idejébôl. A front, az antanthatalmak gyôzelme után Wilson elnök békepontjainak köszönhetôen keletibb vidékekre is sor kerül. A Monarchia szétdarabolása is illusztráltatik. Az újonnan megalakított államok: Jugoszlávia (persze, hamis optimizmussal, lakkozó felületességgel), és Csehszlovákia, amely, úgymond, számottevô német népességet kebelezett be (ez is csak azért említtetik bizonyára, hogy a következô világégést elôkészítô revansista politikára utalni lehessen). De a felvidéki magyarságról — a kárpátaljai rész bekebelezésével több mint egymillió lélekrôl — szó sincs.* És a területrendezés (rablás) során, késôbb az ítélkezô országokban is elismert, legkirívóbb vétek ** —pedig a film alkotóinak részletezése még a gyarmatokra is kiterjed — mintha azóta teljesen kiesett volna Európa emlékezetébôl! Erdély (Transsyilvania) neve nem hangzik el, ezek szerint el sem csatolták(?) az anyaországtól a párizsi békekonferencia — a kezdetleges, régi filmen — ma kissé mulatságosan szaladgáló nagyságai: Clemenceau úr meg Lloyd George. Különben a Román Királyságról sem vesznek tudomást — visszamenôleg legalábbis — ahová átkerült ez a gazdag, a 30 éves háború korában sok tekintetben európai rangú-hírû fejedelemség. A trianoni döntéssel elszakított három és fél millió magyarnak csaknem a fele élt benne. Montenegróról, Boszniáról (nem olyan értelemben, hogy a harmincéves magyar „éra", gazdálkodás alatt több évszázadot ugrott elôre minden téren Európa felé!), Macedóniáról említést tesz a film. Ám Erdélyrôl, történelmérôl s népeirôl annyi idô és tévedés után sem vesznek tudomást a tudós angol urak.

Hogy mennyire tájékozatlanok, elfogultan tudatlanok voltak az ítélkezô elôdök — országok, nemzetek, régiók sorsát, jövôjét eldöntô nagyhatalmak (ma már kezdik megérteni, hogy ez mit jelentett) — , arra a legtisztábban dokumentálható példa épp az elsô világháborút követô bûnös visszaéléseket, anarchiát, gyilkoló hadjáratot toleráló párizsi békekonferencia lehetne, amelyet az említett film, a tárgyilagosság álarcát felöltve, az utódok számára tanulságként fölidézett.

Akkor (is) a politikai szempontok határozták meg a tudományosság érvrendszerét. Többek közt a szakmájában hírneves Emanuel de Martonne francia geográfus néprajzi térképe is ezt bizonyíthatja, ugyanis az elsô világháború elôtti Kolozsvár lakosságát 85 százalékban románnak tüntette fel. (A mohó román területszerzô politika dilettáns csalásairól fölösleges is beszélni.)

*

Kerek évforduló

adja meg a kérdés idôszerûségét az újabb változatlanul hamis jelzésektôl függetlenül. Egy — a háborús károkat és bûntetteket megtetézô —, a magyarság ellen elkövetett „önkéntes" merényletnek és atrocitásnak: Budapest 1919-es, több hónapig tartó román megszállásnak a nyolcvanadik évfordulója. A román hadsereg erôszakos jelenléte, a rekvirálások és fizikai, szellemi terror fokozták a lassan szétrágcsált, szétdarabolt Magyarország politikai stabilitását. Ezt az antantmisszió budapesti képviselôi nagyon is jól látták; s amerikai sugallatra a párizsi békekonferencia Legfelsôbb Tanácsa erélyesen követelte a román kormánytól: állítsa le a magyar vagyon további kiszállítását az országból.

Közben Ion Brãtianu román miniszterelnök tiltakozott a békeszerzôdéshez csatolandó kisebbségvédelmi cikkelyek ellen; fôleg a zsidókra vonatkozó rész miatt, melyben utalás történt arra, hogy Románia még a (múlt századi) berlini kongresszusnak a határozatát sem hajtotta végre negyven év alatt. Brãtianu privilégiumnak nevezte azt, hogy a zsidóknak végre Romániában is joguk legyen megünnepelni saját ünnepeiket. A párizsi konferencia Legfelsôbb Tanácsa sok halogatás után végül, a gyôztesek közé fogadott reakciós román királyságot megleckéztetendô, elfogadott egy ultimátumot — ezúttal kivételes módon a románbarát francia miniszterelnök, Clemenceau indulata is közrejátszott — , amelyben a magyar területek kifosztásának a tényeit is belefoglalták. A békekonferencia urainak ez a gesztusa, valamint az alábbi idézetek valamivel szebb megvilágításba helyezik a gyôztesek, a nyugati politikusok elvszerûségét, akikrôl az utókor íratlan magyar történelmében az áll, hogy kíméletlenül kiszolgáltatták a vesztes országot Romániának. 1919-nek ezekben a keserves hónapjaiban egy ezeréves jogi felfogás ütközött meg (inkább össze) egy, a román vajdaságok fanarióta korszakába visszanyúló, zsákmány- és haszonlesô balkáni gondolkodásmóddal.

Az antantszövetségeseket képviselô négy tábornok egyike, az amerikai Harry Hill Bandholtz hat hónapot töltött Budapesten. A román megszállás idején írt naplóját halála után, még a harmincas években jelentették meg özvegye hozzájárulásával. Kár, hogy az ilyen könyvek nem forogtak s forognak közkézen nálunk; ez messzemenôen csökkenti az esélyét annak, hogy román kortársaink fogalmat alkothassanak a „dicsô" elôdök bûntetteirôl.

„...A románok a maguk részérôl belekezdtek Magyarország fosztogatásába, elvittek minden gépkocsit, mozdonyt, vasúti kocsit és más gördülôeszközt... ezt követôen pedig elkezdték megtisztítani az országot a magángépkocsiktól, tulajdonképpen mindentôl, ami értékkel bír. Fosztogatásaikat azt követôen folytatták és folytatják most is, hogy a Békekonferencia Legfelsôbb Tanácsa felszólította ôket, hagyjanak fel az effajta rekvirálásokkal. Megszállták az adminisztráció valamennyi épületét, az összes vasúti, távíró-, telefon- és postai rendszert, a jelenlegi Magyarországot teljes rémuralomban és térdre kényszerített állapotban tartják. (...) Felkerestem Rudeanu tábornokot és elmondtam, hogy tudomásomra jutott: az emberei 4000 telefonkészüléket távolítanak el magánlakásokból..."

„A magyarok által eltûntnek nyilvánított vasúti kocsik száma több mint 31 000-re rúg.(...) Levelet kaptunk a magyar kormánytól, amelyben az állt: engedélyt kértek a románoktól, hogy újra megnyithassák a postákat, amire a válasz Mãrdãrescu tábornoktól, hogy semmi kifogása ellene, feltéve, ha a magyarok hajlandók fizetni negyven román cenzorért; ez annyira nevetséges volt, hogy úgy döntöttünk, elküldjük a levél másolatát a Legfelsôbb Tanácsnak."

„Október 11-én a Misszió jelentést kapott a nemzetközi Vöröskereszt képviselôjétôl, aki azt írta, hogy az Aradon végrehajtott vizsgálat során olyan körülményeket fedezett fel, amelyek annyira ellentmondanak a hadifoglyokkal való bánásmódnak, hogy úgy érzi, a Missziónak valamilyen lépést kell tennie.(...) »Kiderítettem, hogy ezeket a foglyokat nem a harctéren ejtették, hanem jó néhány nappal az ellenségeskedések beszüntetését követôen; hogy a foglyok elhelyezési körülményei egészségtelenek; hogy az ôket foglyul ejtô hadsereg egyáltalán nem törôdik velük, nem látja el ôket sem élelemmel, sem orvossággal, sem takaróval, egyáltalán semmivel (...) valamennyi, románok által megszállt városban akkora elnyomást tapasztaltunk, hogy az elviselhetetlenné teszi az életet. Mindennapos a gyilkosság, verik a gyerekeket és a nôket, bírósági eljárás nélkül bebörtönzik, ok nélkül letartóztatják ôket, s rekvirálás címén személyes tárgyakat tulajdonítanak el.«"

„...Véleményem szerint, ha egy kacsa esne bele a Földközi-tengerbe, éppolyan hatással lenne a Mexikói-öböl vízszintjére, mint akármilyen ultimátum a mi román barátainkra.(...) A románok gyakran ismételgetett ünnepélyes ígéreteik ellenére mindenünnen lopnak. Egyszerûen lehetetlenség elképzelni azt a nemzeti gyalázatot, amelyet Délkelet-Európa ezen nyomorult »latinjai« követnek el..."

„Kaptunk egy másik jelentést, amely arról számol be, hogy a románok általános vallási okokból üldöznek embereket..."

Ezek a dokumentumok — ha angol, amerikai vagy francia részrôl hangzanak el — egyértelmûen kétségessé teszik a német betolakodók és a velük egy kategóriába sorolt csatlós államok pusztításairól, egyoldalú bûnösségérôl szóló vádak állandósult sztereotípiáit.

Az évszázad elejétôl folytonosnak elkönyvelt szerb–román „testvériség" mítoszát (ki emlékszik ma az egymással marakodás példáira a Bánságban?) a koszovói atrocitások, a népirtás valósága sem rendítette meg, úgy látszik. Sôt: az ajándékba kapott — mindegy, hogy tönkretett vagy egyenesen felégetett területek még ha csak gondolatban is veszélyeztetett szuverenitása nem véletlenül szüli, fokozza az új ortodox avagy pánszláv(!) intoleranciát, sajnos, nem csupán szûk körben, hanem nemzeti méretekben. Mélyre nyúlnak — nálunk is — ennek a gyökerei. (Más, az egyetemes humanitásra érzékeny közegben a rossz lelkiismeretre lehetne gyanakodni talán.)

a Kolozsvár megszállásával is befolyásolni igyekvô román politika demagógiáját híven fejezi ki Neculcea tábornok nyolc évtizeddel ezelôtti agresszív nyilatkozata, miszerint: „Most fejezôdik be az ezeréves harc a rómaiak és a keleti nomádok között. Vissza a pusztára! Ki a mi köveink közül, a mi városunkból, a mi szent Clusiumunkból!" Mintha ebbôl „puskázott" volna a Vatra 1990 tavaszán. A civil teoretikusok, az erdélyi román értelmiség képviselôi sem vizsgáztak különbül. „Nagyrománia tipikus, érdekes állam... — jelentette ki Emil Hateganu. — A külsô széleken ütközôállamok vannak, amelyek védik a román testet.(...) gondolják meg, hogy 460 000 székely minô zálog nekünk, belefoglalva a román tengerbe..." Iuliu Pop, a megszállt Kolozsvár román fôpolgármestere szerint: „Kolozsvárt kilenc év, eh — kilenc hónap alatt románná kell tennünk, hisz itt a gerinc, a nyakcsigolya a román állam testében. Aki Kolozsvár ura: az Erdély ura! Nem engedhetünk! Ez a románság létkérdése. Itt egyszerû az eljárás: a hivatalok, az intézmények — románok, jönni fog a hadtestparancsnokság, a sok katona — mind román. Két román állami gyár, ingyen üzletek a román kereskedôknek, kitelepítés a magyar lakosság fölöslegébôl, és be kell hozni az államhoz hû román intelligenciát..."

S ekkor még a medve bôrére ittak, jóval a trianoni diktátum elôtt. Az elmélet — s a gyakorlat, látni fogjuk, ugyanúgy — nagyon hasonlított a jelenlegi etnikai tisztogatás szerb programjához. (Az elsô világháborút követô osztozkodás során a Bánság jövôjét eldöntô kérdésben Trumbics szerb delegátus — miután kifejtette, hogy a régió minden részében vegyesen laknak szerbek, magyarok, románok, németek — a megoldás kulcsát abban látta, hogy a magyarokat és a németeket mint ellenségeket „nemlétezôknek kell tekinteni". A konferencia illetékes bizottsága valóban ezen a diszkriminációs alapon oldotta meg a kérdést.)

De még azelôtt, a szerb királysághoz csatolt délvidéki területeken a községi jegyzôkön és helybeli csendôrökön kívül a „hadi önkéntesek" — a letelepített dobrovoljácok — , sôt az ortodox papok is erôszakkal, ütlegeléssel igyekeztek a magyar lakosságba verni az új szerb állam iránti lojalitást. Elkobozták azoknak a magyar mesterembereknek az iparengedélyét, akiket a szerb titkosrendôrség megbízhatatlanoknak minôsített, és — még a békekonferencia döntése, a határok véglegesítése elôtt — mint „a közrendre veszélyes" elemeket áttoloncolták ôket a csonka Magyarországra. A szerb hatóságok elkobozták a katolikus naptárakat, betiltották a magyar történelmi vonatkozású egyházi énekeket, a Szent Istvánról, Szent Lászlóról szólókat is. A Tisza menti Zentán az újdonsült szerb városi tanács elrendelte az épülô római katolikus templom lebontását, mert ilyenre nincs több szükség...

A többi — Romániában is gyakorlatszámba menô — intézkedéssel: a felekezeti iskolák államosításával, a magyar nyelvû oktatás korlátozásával, majd felszámolásával, az erôszakos betelepítéssel együtt mindez nagyon közel állt az újabb balkáni konfliktushoz vezetô etnikai tisztogatáshoz. A szerb állam vezetô politikai eszméjének, a pánszlávizmusnak még a múlt század végén Újvidék volt a dél-magyarországi központja. Egy 1890-es szerb tankönyvben már a következô szerb országok szerepeltek: Szerb Királyság, Ó-Szerbia, Macedónia, Montenegró, Bosznia és Hercegovina, Dalmácia, Horvátország, Szlavónia, Bácska, Bánát... Ez talán egy kicsit más, mélyebb megvilágításba helyezi az elsô világháború hányszor „véletlennek" mondott (szarajevói) okát, melynek elodázása aligha változtatott volna a helyzet lényegén.

Amikor Lloyd George brit miniszterelnök kifogásolta, hogy az erdélyi magyarok megkérdezése elmaradt, Brãtianu felelete nyilvánvalóvá tette, hogy mekkora távolságra esik egymástól két, a világ más-más táján fogant liberális politikai szemlélet. Kijelentette, hogy „képtelen követni" a brit miniszterelnök gondolatát. „Románia azért harcolt — mondotta —, hogy akaratát Erdélyben rákényszerítse a magyar kisebbségre."

Az erdélyi kérdést

a román kormányzat alapvetôen katonai kérdésként kezelte. (Akárcsak a Miloseviccsel egyetértô, együtt érzô román politikusok, újságírók ma a koszovói albánok létezését egyáltalán.)

Nicolae Iorgának az elsô világháború korabeli kinyilatkoztatása is ezzel az Európát gyanakvással és örökletes komplexussal kezelô, ortodox mécslángnál fölmelegített kizárólagossággal cseng egybe (a legújabb közvélemény-kutatások szerint is). „Nekünk, románoknak nem kellenek nyugati teóriák, amelyek azt hiszik, hogy meg tudják változtatni népünk gondolkodásmódját." Viszont — neki is, másoknak is — kellett a Kolozsvár városra teljesen jogtalanul kivetett 900 000 korona hadisarc, valamint a lelkiismeretet is sújtó „adó": többek közt — mindenfajta határmódosítást megelôzôen — a magyar állami tisztviselôkkel történt súlyos visszaélés, mikor erôszakkal áthelyezték ôket a román királyságba. A román katonák, sok helyen a lakosság közremûködésével, egyszerûen elûzték vagy bántalmazták a magyar hivatalnokokat. Székelyudvarhelyen 34 személyt, akik megtagadták a törvénytelen hûségeskü letételét, letartóztattak és Segesváron internáltak. Másokat, mint Tompa István kôhalmi szolgabírót, halálra ítéltek. Az erôszakkal elhurcolt magyar állampolgárok számáról azóta sincsenek pontos adataink. (Csak Petrozsénybôl 65 személyt hurcoltak el; Majláth Gusztáv erdélyi püspök kiszabadításában XV. Benedek pápa járt közben.) Az internáló táborokban gátlástalanul bántak a foglyokkal; egymást érték a kivégzések. Elég volt a rablás ellen tiltakozni; emiatt gyilkoltak le Csíkszentmiklóson több személyt, a vulkáni bányában egy mérnököt lôttek agyon. A román katonák az udvarhelyi megyeháza tisztviselôinek lakásaiban fosztogattak. Marosvásárhelyen még az iparosok építôanyagát is eltulajdonították.

Az Erdélyt megszálló regáti román hadsereg rémtetteirôl mit tudhatott a nyugati polgár? A párizsi Le Monde tudósítása szerint: „román zászló lobog minden középületen. A lelkesedés leírhatatlan. Az emberek sírnak és csókolóznak az utcákon. A régi szász tartományok Erdélyben, melyek évszázadokon át osztoztak a románok szenvedéseiben, szívvel lélekkel részt vesznek örömeikben." Ez a szándékos félretájékoztatás azt a tényt igyekezett leplezni, hogy a román megszálló csapatok a szász vidékeket éppúgy végigrabolták, mint a magyarokat.

A szászok klasszikusának számító, brassói származású Adolf Meschendörfer Corona címû dokumentum könyvének végérôl idézzük, Kós Károly fordításában: „A szász és magyar tisztviselôk, jogászok, technikusok és orvosok minden fontosabb hivatalból eltûntek, egyházak és iskolák elvesztették évszázados jogaikat... ezrével bukkantak fel Erdélyben kalandorok, és rohantak reá kiéhezve az elkábult országra. (...) Mind kevesebb szász bölcsô ring, mind kevesebb lesz a számunk. Vegyes házasságok s renegátok, akiket az Úristen az ítélet napján még egyszer fog agyonütni..." „Halljátok, ti, Európa népei, ti gôgös polgárai az Egyesült Államoknak: az erdélyi szászt, a legutolsót már szájáig lepte el a víz! Ti, akik népjogokért tusakodtok, halljátok: mi csupán élni akarunk, és ezen a földön, ezen a mi vérünkkel trágyázott szabad földön dolgozni..."

Van, ahová máig sem jutott el ez a figyelmeztetés az idôbôl.

Nem véletlen és nem mindegy, hogy az újabb propagandahadjáratok a közösségi (nemzeti) érzékenységnek milyen húrjain játszva szólaltatják meg a „sunyító rémet" — a civilizáció felületesen felkent kényszer vagy divatos sminkje mögött.

A történelmi emlékezetnek továbbra is tudnia kell azt, hogy mi és mekkora a tét.

* Renner osztrák kancellár azzal vádolta az antanthatalmakat, hogy Csehszlovákiából — 3 millió német, 800 000 magyar, 250 000 lengyel és 200 000 ukrán lakóval — valóságos kis monarchiát fabrikálnak.

** A Lordok Házában lord Bryce népszavazást követelt Erdélyben, lord Newton „elvakult

imperialista ôrületnek" nevezte a cseh és a román nagyhatalmi terjeszkedést, lord Parmort pedig a bosszú mûvének a párizsi tákolmányt.

Lászlóffy Csaba

Az utcai pénzváltóknál a forint 59/62, a márka 7800/8100, a dollár pedig 14 700/15 000 lejbe került.

A programot Francois Ettori, a VB bukaresti képviseletének vezetôje ismertette kedden délután Radu Vasile miniszterelnökkel a kormánypalotában történt találkozón. Ettori tájékoztatta a kormányfôt arról is, hogy milyen stádiumba jutott a VB vezetôsége által jóváhagyott PSAL program. Szóba került a bányászat, a bankrendszer átszervezése és privatizálása, egyes kereskedelmi társaságok magánosítása és az újjászervezés vetületei. A miniszterelnök biztosította a VB képviselôjét, hogy a kabinet eltökélt szándéka megvalósítani a nemzetközi pénzügyi intézménnyel megállapodott programok valamennyi elôírását.

A tanügyi szakszervezet képviselôi újabb sztrájkra készülnek, mivel nem kapták kézhez teljes egészében és idôben a kialkudott bért. Legközelebb szeptemberben szándékoznak összeülni és tárgyalni a minisztériummal. Sok tanár nem kapta meg a tavaly kialkudott béremelési különbséget. Ezt legkésôbb április–május hónapban kellett volna folyósítani a tanügynek. Traian Remes arról biztosította a küldötteket, hogy a tanügynek szánt összeget már átutalták. A túlórák és egyéb pótlékok kifizetése maradt el. A szakszervezeti elnök szerint a kiutalt 7 300 milliárd lej legfennebb júliusig lesz elegendô. A szakszervezeti vezetôk a jövô héten döntenek arról, hogy milyen formában fognak tiltakozni.

A Nyugdíjasok Országos Szövetsége tiltakozó akciókat kezdeményez, amennyiben június közepéig Radu Vasile kormányfô nem hajlandó találkozni a nyugdíjasok képviselôivel, és nem teljesíti a nyugdíjak emelésére vonatkozó követeléseiket. „Ha augusztusig nem növelik az inflációval összhangban a nyugdíjakat, a fôvárosban és az ország több megyéjében a prefektúra, a munkaügyi és egészségügyi minisztérium elé vonulnak a nyugdíjasok" — áll a szövetség közleményében.

Románia az ENSZ és az Európai Unió álláspontját tette magáévá a jugoszláv erôk részleges koszovói kivonására vonatkozó belgrádi bejelentéssel kapcsolatban — jelentette ki szerdán Simona Miculescu külügyi szóvivô. Románia ugyanakkor üdvözölte a G-8 csoport petersbergi találkozójának eredményeit is, amelyek véleménye szerint megnyitják a válság megoldásának útját. „Sajnos a nemzetközi közösség nem találta elégségesnek a bejelentést ahhoz, hogy elmondható legyen: a koszovói helyzet bölcsebb megközelítését jelzô elsô lépésrôl van szó a jugoszláv vezetés részérôl" — mondta Simona Miculesu szóvivô.

Közölte, hogy Románia nagy szomorúsággal értesült a belgrádi kínai nagykövetséget ért támadás tragikus következményeirôl, és aggodalommal mérlegeli a történtek fejleményeinek politikai kihatásait egy olyan pillanatban, amikor a petersbergi találkozó után körvonalazódni látszottak a nemzetközi közösség álláspontjának egybehangzó elemei. Románia elfogadhatatlannak tartaná, hogy a tragikus incidens árnyékot vessen a békefolyamatra és reméli, hogy az érintett felek bölcsességrôl tesznek tanúbizonyságot a sem bocsánatkérésekkel, sem pedig indulatos követelésekkel nem orvosolható dráma következményeinek megközelítésében — hangsúlyozta a szóvivô.

Simona Miculescu ugyanakkor kijelentette: a román külügy reméli, hogy Jevgenyij Primakov, leváltott orosz miniszterelnök utódja is a demokrácia elkötelezettje lesz, s hogy a kormányfôváltás nem jelenti Oroszországnak a demokratizálódás útjáról való letérését, a belharcok felerôsödését, a térség stabilitásának veszélyét.

A parlament szerdán Emil Constantinescu államfô kérésére jóváhagyta, hogy a NATO Cooperative Determination ’99 elnevezésû törzsvezetési hadgyakorlata keretében más államok hadseregének katonai egységei és alegységei lépjenek román területre.

A parlament által elfogadott jóváhagyás kiterjed arra is, hogy a kétoldalú katonai kiképzés programjának keretében közösen készítsenek fel román, bolgár és magyar hajózási és mûszaki személyzetet.

Románia a Nyugat-európai Unió (NYEU) segítségét kérte a Jugoszlávia ellen elrendelt olajembargó érvényesítéséhez — közölte Andrei Plesu külügyminiszter.

Plesu, aki Victor Babiuc védelmi miniszterrel együtt részt vett a NYEU miniszteri tanácsának hét eleji brémai ülésén, arra emlékeztetett, hogy a Jugoszlávia ellen korábban elrendelt olajembargó idején Románia kiválóan együttmûködött a NYEU-val, és ezt a tapasztalatot most is hasznosítani lehet.

A román külügyminiszter szerint az embargó érvényesítése nagyon nehéz feladat ebben a térségben, különösképpen a nemzetközi vízi útvonalnak számító Dunán jelent gondot a forgalom ellenôrzése.

Ezt igazolja különben a szerdai román sajtónak az a híre is, amely szerint a bolgár hatóságok hétfôn látták ugyan, hogy két kôolajat szállító szerb uszálykonvoj halad a Dunán Jugoszlávia felé, de nem állíthatták meg azokat, mivel a dunai hajózást szabályozó nemzetközi egyezmény nem teszi lehetôvé a tranzitforgalom ellenôrzését. A lapok hírébôl az derül ki, hogy a szerb uszályok Ukrajnából szállítják az olajat a Dunán — Románián és Bulgárián keresztül.

A Vega–Ploiesti finomító ugyanakkor szerdán bejelentette, hogy hétfôtôl lakkbenzint szállít Jugoszláviába. A finomító vezérigazgatója elmondta, hogy 1,1 millió dollár értékû szállításról kötöttek megállapodást.

Az igazgató szerint ez a szállítás nem sérti a Jugoszlávia ellen elrendelt olajembargót — amelyhez Románia is csatlakozott —, mivel a lakkbenzint az újvidéki élelmiszeripari vállalat kapja. Ez a vállalat étolajat gyárt, valamint a „bombázásoknak kitett kórházak számára világításhoz használt petróleumot".

— A román szállítás tehát így az embargó alól kivételnek számító humanitárius szállítmány — érvelt az igazgató, aki hangsúlyozta, hogy ez az üzlet némileg kárpótolja a finomítót azért, hogy hét másik jugoszláviai szerzôdését volt kénytelen felbontani, s ezzel 20 millió dolláros kárt szenvedett.

Szerdán az oktatási minisztériumban beiktatták az új felsôoktatási államtitkárt. E tisztségre Andrei Marga tanügyminiszter Adrian Miroiu egyetemi elôadótanárt (DP) nevezte ki. Székfoglaló beszédében az új államtitkár kijelentette: tervei közt szerepel a felsôoktatási tanterv mélyreható módosítása, mivel véleménye szerint a jelenlegi tanterv nem elég hatékony. Sürgôsen újra fel kell lendíteni az egyetemi tudományos kutatást, amely a legjobb megoldás arra, hogy az egyetemi oktatók fejlesztési alapokat szerezzenek. A kutatásból nyert összegek az oktatók ösztönzésére is fordíthatók.

A magyar kormány helyteleníti, és semmilyen módon nem tud azonosulni Lányi Zsoltnak, a magyar Független Kisgazdapárt alelnökének a Vajdaság esetleges önálló állami létére vonatkozó kijelentésétôl — közölte az Orbán-kormány szóvivôje, aki szerint Lányi felvetése meghökkentette a kormánytagokat. A kisgazda politikus véleménye egyáltalán nem tekinthetô a kormány álláspontjának, és nem esik egybe a kabinet elgondolásával. A politikus felvetését az MSZP és az SZDSZ felelôtlennek minôsítette.

Lányi a Kossuth rádiónak úgy nyilatkozott: a koszovói válságot rendezô békekonferencián a Vajdaságnak minimum az autonómiáját vissza kellene kapnia, és el tudja képzelni azt is, hogy Koszovóhoz hasonlóan a Vajdaság önálló kis állam legyen.

A képviselô kijelentését maga az FKGP is elítéli: Magyarország jelenlegi belpolitikai helyzetében „kifejezetten felelôtlen, demagóg és értelmetlen fecsegésnek" minôsülnek az ilyen és hasonló tartalmú nyilatkozatok. Ezek a megnyilatkozások rendkívül károsan befolyásolhatják a NATO hadmûveleti tevékenységének kimenetelét, a magyar kormány szándékának nemzetközi megítélését, valamint a Vajdaság közeli és távoli jövôjét — szerepel a párt honvédelmi kabinetjének a közleményében. Mint kiderült: Lányi Zsolt nem egyeztette állásfoglalását az FKGP katonai szakértôivel.

[Vissza az Szabadság honlapjához]		[Vissza a HHRF honlapjához]