1999. október 9.
(XI. évfolyam, 236. szám)

„Ott, ahol a nép továbbra is a »rendteremtô erôs kezet« igényli, amelyik közbelép és »szétcsap«, ha a dolgok nem mennek rendben, nos, egy ilyen országban Constantinescu sehogy sem felelt meg az »erôs kezû elnökrôl« alkotott képnek" — mondotta. (16. oldal)

„Erdélyben már régen elkezdôdött a megbékélés folyamata, s talán eredményt is fel lehetett volna mutatni, amennyiben Bukarestben bármilyen János és Ion közötti konfliktust nem emeltek volna interetnikus konfliktus-szintre." (16. oldal)

(Szabó Csaba írása a 7. oldalon)

Provokatív képek, provokatív gondolatok Székely Géza mûtermében

„Az olcsó sikerek, felszínes, könnyed játék nem kenyere a rajzban is filozofálásra hajlamos, a dolgok eredetét, kölcsönhatását, belsô logikáját, s az ebbôl fakadó üzenetet kutató Székely Gézának. A vonal, folt, ritmus párharcának, az elemek szüntelen küzdelmének képi megfogalmazása természetszerûleg drámai hangulatot szül, s úgy tûnik, a mûvész — a benne felgyülemlett feszültségeket levezetendô — még fokozza a hatást, »kihegyezi« az ellentéteket. Provokál." (10–11. oldal)

Amennyiben nem rendezôdik az állami költségvetésbôl finanszírozott egészségügyi egységekben dolgozók helyzete, a Sanitas szakszervezet tiltakozó akciókat kezdeményez. Roman Stefan, a Sanitas Kolozs megyei szervezetének elnöke lapunk kérdésére elmondta: az állami költségvetés kiigazításakor az egészségügyi minisztérium költségvetése mintegy 201 milliárd lejjel csappant meg, amelynek következtében veszélybe kerültek az állam által finanszírozott egészségügyi intézmények. Megtörténhet, hogy az elkövetkezôkben a nehéz anyagi gondok miatt nem tudják majd biztosítani az alkalmazottak bérét, sôt, az egységek további léte is megkérdôjelezôdhet.

A szakszervezet elnöke ugyanakkor arról tájékoztatott, hogy még mindig nem lehet tudni, melyek lesznek azok az állami költségvetésbôl finanszírozott egészségügyi egységek, amelyeket végül a biztosító pénztárak átvesznek. Roman szerint az állam által finanszírozott egységekben tragikus körülmények uralkodnak, a szakszervezetek tiltakozása tehát teljesen jogos és érthetô. „Remélem, hogy a huszonnegyedik órában a kormány és a pénzügyminisztérium valóságra ébred, és a továbbiakban nagyobb figyelmet szentel az egészségügynek."

P. A. M.

Az Egészségügyi Minisztérium felhívja a lakosság figyelmét, hogy ügyeljen az ivóvízre és a közösségekben a higiénia megôrzésére, mivel országszerte újra egyre több hepatitis A megbetegedést jeleztek. A betegség évente növekvô tendenciát mutat, különösen a közösségekben lévô gyermekek körében.

Ennek elsôdleges oka az óvodai és iskolai higiéniai körülmények hiányossága. A másik kiváltó ok: az ivóvíz szennyezettsége és szolgáltatásának idônkénti szünetelése. Ez fôleg az elmúlt hónapok okozta árvizek utóhatása. A Betegségmegelôzô Igazgatóság véleménye szerint: amennyiben a közösségekben élô személyek számára nem biztosítják az elemi higiéniai feltételeket, mint a mosdók felszerelése és karbantartása, annak megfelelô használatára való nevelés, addig a megbetegedések száma növekszik.

A kolozsvári járványkórház igazgatója Cîrstina Dumitru, a Szabadság kérdésére megnyugtatott: városunkban nem emelkedett különösebben a sárgaságos megbetegedések száma. Ez olyan jelenség, amire az orvosok fel vannak készülve, így ôsz idô tájt. A járvány kialakulásában közrejátszik ugyanis az a tény, hogy a nyár folyamán az emberek utaznak, nyaralnak, a vírust pedig bárhonnan megkaphatják, és ezzel térnek haza. Mivel a betegségnek hosszú a lappangási ideje, ezért fôleg ôsszel nagyobb a megbetegedések száma.

Országos szinten az év elejétôl 6557 hepatitis A megbetegedést jeleztek és 1657 hepatitis B megbetegedést. Ez a számarány még nem nevezhetô járványveszélynek — véli a Mediafax.

(horváth)

Egy 210 millió dollár értékû kölcsönt szeretne kapni Románia légitársasága, a Tarom flottájának felújításához az EU Európai Beruházási Bankjától (EBB). A hosszabb távú járatokat kiszolgáló két Airbus mellett csupán hét Boeing-géppel rendelkezô társaság nyolc Boeinget szeretne még vásárolni, ezeken kívül a hat rövidebb távokon közlekedô ATR-géphez — ugyanebbôl — még ötöt.

Bukarest az EBB-tôl ezenkívül még egy 230 millió dolláros kölcsönt is vár, a másodikat a Bukarestet Konstancával összekötô autóút építéséhez — írta az AFP.

Több kisnyugdíjas, munkanélküli vagy egyéb szerény jövedelmû elôfizetônk hálálkodik azoknak, akik megajánlották nekik az elmúlt hónapokban egy-egy Szabadság-elôfizetés árát. Bármily hihetetlen, sokan panaszkodnak, hogy már nem tudják megengedni maguknak ezt a kicsi pénzt sem.

Felhívunk tehát minden céget, intézményt és személyt, hogy a Szabadság legalább egyhavi elôfizetési árával — 28 500 lejjel — támogassa szerkesztôségünkön keresztül azokat, akik nélkülük már magyar nyelvû napilapjukról is lemondani kényszerülnének. Jelezzék adományozási szándékukat a szerkesztôségben személyesen vagy a 196-408-as telefonszámon, hisz az újdonság az, hogy

HÍVÁSRA HÁZHOZ MEGYÜNK!

Az adományozók névsorát szívesen közöljük az újságban. Várjuk szerkesztôségünk emeleti irodájában azok igényléseit is, akiknél a családban az egy fôre esô jövedelem nem több, mint havi 400 ezer lej, s akik elô szeretnének fizetni lapunkra, de nem tudnak. Jelentkezni levélben és megbízott útján is lehet. Keresetükrôl igazolást kell felmutatniuk, és nem jogosultak támogatásra a már Szabadság-elôfizetôk! A beérkezett megajánlások függvényében megszervezzük a rászorulóknak juttatandó elôfizetéseket.

Nélkülözô társainkért, az adóból leírható adományért, napilapunk megmaradásáért — összefogással mindannyiunknak könnyebb lesz!

A szerkesztôség

Könnyûipari termékek — ruhanemûk, lábbelik, bôráruk, kozmetikai termékek, ékszerek — láthatók az Expo Transilvania Rt. pénteken megnyílt 8. Napoca Nemzetközi Vásárán. A hazai (kolozsvári, bukaresti, nagyváradi, brassói, temesvári, Piatra Neamt-i, jászvásári, suceavai, konstancai, ploiesti-i, brãilai, szászvárosi, giurgiui, nagyszebeni) közvetlen kiállító cégeken kívül magyar, cseh, osztrák, olasz, francia, angol, görög és német vállalatok képviseltetik magukat. Leghangsúlyozottabb a készruhaipar jelenléte (40 cég), a bôrfeldolgozást 9, a lábbeliipart 8, az ékszeripart 5, a kozmetikát 4, a különbözô szolgáltatásokat 5 vállalat képviseli.

A hivatalos megnyitón Gheorghe Muresanu, a Kolozs Megyei Kereskedelmi, Ipari és Mezôgazdasági Kamara elnöke utalt arra, hogy a vásár idején, a hagyományokhoz híven, több divatbemutatót is tartanak. A tél közeledtét jelzi, hogy mégis megjelentek a bundák és a hideg idôszakra jellemzô vastag lábbelik.

A 8. Napoca Nemzetközi Vásár október 11-ig, naponta 10–18, október 12-én pedig 10–14 óra között látogatható.

Ö. I. B.

A történelemtankönyvek és ezek metodikájának minôsítése a szakemberek dolga — nyilatkozta Dakmara Georgescu tanügyminisztériumi tanácsos, aki az alternatív tankönyvek romániai bevezetésével és alkalmazásával kapcsolatos botrányt kommentálva elmondta: a hagyományos oktatással ellentétben a modern didaktika nem hallgatja el a vitatott történelmi eseményeket, hanem a diákok elé tárja ezeket. A történelemkönyvek „elégetése" helyett sokkal építôbb jellegû lenne a civilizált társadalmi vita — vélte.

A tanügyminisztériumi tanácsos felhívta a figyelmet arra, hogy a romániai történelemoktatás egészét kell figyelembe vennie annak, aki a tizenkettedikes tankönyvek minôsítésére vállalkozik, ugyanis Románia történelmét már negyedik osztályban, majd nyolcadikban is tanulja a diák.

KUTYA-MACSKA — na nem barátság csak — KIÁLLÍTÁS lesz szombaton de 10 órától. A kutyakiállítást a Kolozs Megyei Ebtenyésztôk Egyesülete rendezi a monostori Unirea sporttelepen, a macskakiállítást a Macskaféléket Tenyésztôk Társaságának kolozsvári fiókja az Angronómiai Intézet sportcsarnokában (Monostori út 3.). Tehát nem együtt, csak egy idôben mutatkoznak be a szépséges cicusok és kutyuskák.

Csütörtökön este a Heltai-alapítvány pinceklubja egy másfajta, humorral fûszerezett könyvbemutatónak adott otthont. Terítéken ez alkalommal Márkus-Barbarossa János Éjfél a repülôtéren címû verseskötete volt. A másság már a kötet elején is észlelhetô: a barátainak, fiának dedikált mûben az eddig megszokott oldalszámozást az ábécé betûi helyettesítik. A könyvet Domokos Csaba grafikái díszítik.

A bemutatón a „házigazda", Pillich László köszöntötte a szép számban összegyûlteket. Majd Bréda Ferenc olvasta fel Kharma a hetedik kamrában címû mítoszát Barbarossaról, vagyis a Kékszakállú hercegrôl, aki ezúttal inkább a mûvészetnek szentelte magát, nem a hódításnak. „Mert más rínyál, rínyálok én is" — mondja Bréda mítoszában Barbarossa, aki nem más, mint az 1955-ben született sokoldalú mûvész.

Márkus-Barbarossa János életének — mint mondta — két alapvetô vonása van: a tolerancia és a humor.

— Ugyanakkor imádok játszani. Mindegy mit és mikor. Legyen az sakk, kártyajáték vagy akár lottózás, esetleg, de nem utolsósorban versírás. Számomra a sikerélmény a fontos, amit a játék nyújt. Az embernek ideje kell legyen játszani. Ez nagyon szükséges, mert ez egy éltetô tevékenység. Mindenesetre én jól érzem magam. Lehet, hogy jövôre ûrhajókat hozok majd Kolozsvárra.

A megnyitón fellépett Bardócz Sándor, Kostyák Alpár és Szép Gyula, azaz a közismert Tarisznyás együttes.

A sokoldalú mûvésznek tavaly hangszerkiállítása volt, idén a 25 év termésébôl összeválogatott verseit adta ki. Ami pedig a jövôt illeti, talán a készülô szonettkötetével is megismerkedhetünk.

Majláth Orsolya

A kolozsvári Mûvelôdési Házban otthont kapott, negyvenkét éves múltra visszatekintô klub tagjai csütörtökön este közgyûlésen vitatták meg jelenlegi helyzetüket és kilátásaikat. Farkas György elnöki beszámolójából és Szabó Ferenc alelnök kiegészítésébôl kiderült: a mûvészi fényképezés terén szép sikereket tudnak felmutatni. Sok hazai és külföldi fénykép- és diapozitív-kiállításon vettek részt, külföldön gyakran egyedüli klubként képviselték az országot. Ugyanakkor a szakmát sújtó általános hanyatlás náluk is éreztette hatását: csökkent a tagok létszáma és a munkakedv, a városi mûvelôdési otthon pedig vonakodik rendelkezésükre bocsátani a nagytermet, ahol régebben rendszeresen tartottak vetítéseket a nagyközönségnek. Tevékenységük javítása érdekében komoly támogatók után kell nézniük, fokozniuk kell a cserekapcsolatokat más fotóklubokkal, rendezniük kell adminisztrációs gondjaikat, többet kell törôdniük a fiatalok bevonásával, egyszóval általában többet kell dolgozniuk. „Nincs jogunk rossz minôséget produkálni" — jelentette ki, régi jó hírnevükre utalva, az elnök, aki szerint a szakma ugyanolyan cipôben tipeg, mint az egész ország: fel kell rázni az érdektelenségbôl. Az országos szakszövetség erdélyi részlegének megalakítása is elsikkadt. Kolozsváron máris tervezik egy nemzetközi fotószalon kétévenkénti meggyökereztetését. A Napoca fotóklub a jobb kapcsolattartás végett postafiókot is létesített: C. P. 89.

A közgyûlés szavazása alapján a klubot a jövôben a következô vezetôség irányítja: Iosif Viehman tiszteletbeli elnök, Farkas György elnök, Vass Géza alelnök, Dan Moise titkár, Dan Bodea pénztáros, Deák József cenzor. És további tagok jelentkezését várják. Új ötletekkel és tenni akarással.

Ö. I. B.

A Kolozs Megyei Kereskedelmi, Ipari és Mezôgazdasági Kamara október 11-én, hétfôn 10 órától magyarországi vállalatokkal tart partnerségi napot. Ezen a következô cégek képviseltetik magukat: Microlift Kft. (liftek, felvonók gyártása, korszerûsítése, javítása), Sprenger-Exporta Kft. (bútorgyártás), Mecsekplaszt Bt. (mûanyag csomagolóanyagok gyártása és forgalmazása), Soki Józsefné (porcelán-, mûszaki és belsô díszítések importja, élelmiszercikkek exportja), Kipszer — TUVA Kft. (fémfeldolgozás, konténergyártás), Ratipur Kft. (gépkocsik mûanyagkellékeinek gyártása), Somapak Kft. (címkézô és csomagológépek termelése és forgalmazása), QX-Impex Kft. (játékszerek, sportcikkek, kerámiatárgyak, parfümök, írószerek forgalmazása), Áruforgalmi Kft. (Savio gázkazánok és Rettig Purmo radiátorok forgalmazása), DL Discount Bt. (kozmetikai és háztartási cikkek forgalmazása), Klein & Klein Bt. (lábbeli gyártása és forgalmazása).

Heim András szigorú, némelyek szerint egyenesen aszkétikus mûvészi rendjéhez az is hozzátartozik, hogy idônként meg-megmutassa grafikai „meditációi" eredményét. A Korunk Galéria tárlatainak fáradhatatlan szervezôje, tegnap, ismét alkotóként mutatkozott be. Mégpedig kettôs minôségében. Úgy is mint grafikus és úgy is mint mûvészeti író. A kiállítás képeit, húsz munkát az idei év termésébôl az önvallomásokkal, esszékkel kiegészített Építem a rendet címû, szintén tegnap bemutatott grafikai albumának anyagából válogatta.

Kántor Lajos, a Korunk fôszerkesztôje megnyitóbeszédében a mûvész grafikusi és írói érdemeit méltatta. Boér Ferenc színmûvész részleteket olvasott fel Heim András kötetébôl, és József Attila-verseket szavalt. A mûvészi mûsorban közremûködött a Sotto Voce együttes.

(n. j.)

A zeneakadémia stúdiótermében „A ma fiatal tehetségei, a jövô zenészei" címmel rendezték meg október 7-én a zenelíceum hangversenyét, amelyet a bukaresti Román Rádió élô adásban közvetített. A mûsorban a zenelíceum legtehetségesebb diákjai léptek fel, akik több országos verseny díjaival büszkélkedhetnek. A mûsort Haydn D-dúr csellóversenyének I. tételével indították. A IX–XII. osztályos növendékek zenekarát Muresan Francisc vezényelte, szólista a már külföldön is ismert Marica Mihai (Todor Gabriella növendéke). Játékát biztos technikai tudás, érettség jellemezte. Serafinceanu Lelia (V. o. — szaktanár: Türk Gerda) Chopin-keringôt játszott. Az apró bizonytalanságok ellenére fegyelmezetten zongorázott. Gâdea Dana (V. o. — hegedû — szaktanár: Cârdan Adrian) Wieniawski Mazurkáját játszotta korához képest nagy érzékenységgel. Marica Angela (VI. o. — zongora — szaktanár: Noveanu Monica) Copland A macska és az egerek címû mûvét adta elô, megérezve a mû humorát, technikailag is gyôzve a macska–egér harcot. Tirlea Teodor (IX. o. — fuvola — szaktanár: Gocan Vasile) Wilhelm Pop orosz hangvételû áriáját adta elô, melyben a lassú és gyors részek hangulatváltozásait jó humorérzékkel oldotta meg. Fodor Georgiana (IX. o. — zongora — Sfârlea Zoita) Chopin ritkábban játszott Boleróját zongorázta szép billentéssel, pergô technikával. Kosza Ágnes (X. o. — hegedû — Ghitea Liviu) Ravel nehéz technikájú mûvét, a Tzigane-t játszotta a mûhöz illô temperamentummal és biztos technikával. Carmen Negulescu tanárnô volt növendéke (I. év zeneakadémia) „vendégként" énekelt egy Rossini-áriát. Kellemes mezzoszoprán hangját a drámaiság mellett könnyedség és játékosság jellemezte. Tincu Titus (XII. o. — cselló — Todor Gabriella) bensôségesen játszotta Sosztakovics Adagióját. Dragomir Fineas (XI. o. — zongora — Györkös Éva) Prokofjev III. Szonátáját játszotta pontos ritmikával, jó szólamvezetéssel és jól kigondolt formai felépítéssel. Deák Sándor (X. o. — klarinét — László György) Honegger Szonatináját adta elô. Könnyed játékában a hangszer behízelgô, csalafinta hangvétele kitûnôen érvényesült. Végezetül két kamarazene mû hangzott el, Bughici Triójából egy tétel és Farkas Ferenc fúvóskvintettre írt Két magyar tánca.

Kulcsár Gabriella

A Brit Napok keretében október 8-án, csütörtökön este két szigetországi együttes koncertezett a Horia Demian Sportcsarnokban. A British Airways támogatta esemény nem vonzott telt házat, pedig ingyenes volt a belépés.

Elsônek Courtney Pine és zenekara lépett fel. Korábban együtt énekelt olyan hírességekkel, mint David Bowie, Bono, Heather Small és Cher. A sokoldalú színes bôrû zenész muzsikáját áthatotta az afrikai és nyugat-indiai ôsök vérmérséklete. Courtney elsôsorban szaxofonista, de más hangszereken is kitûnôen játszik — élményszámba ment, amikor egyszerre fújta a fuvolát és a szaxit.

Courtney Pine magával ragadta és irányította közönségét, zenekara pedig nagyszerûen egészítette ki a tehetséges, nemcsak dzsesszt, hanem nagyon sokféle zenét (rap, hip-hop stb.) mûvelô énekest.

A másik együttes neve: Transglobal Underground. Kezdetben úgy tûnt, hogy nagyon rájátszanak a hatásvadászatra: az egzotikus ruhák és hangszerek (mint például szitár és tam-tam dob) mellett a decibelek is megszázszorozódtak, ömlött a füst, fényorgiában tobzódott a terem. Adott pillanatban már a sportcsarnok épségéért aggódtam, nehogy megrepedjen a fal.

Aztán kiderült, hogy amit csinálnak, az nem akármi, hanem zene felsôfokon. Sajnos, a késôi idôpont

miatt is, már nem sokan bírták végigülni a koncertet, de akik maradtak, nem bánták meg: az együttes azt játszotta, amit a neve is híven tükröz: underground muzsikát.

A két koncertet pár (nem túl irodalmi) szóval lehet jellemezni: vagány volt.

Póka János András

Orbán Viktorné Lévai Anikó férjét, Magyarország miniszterelnökét aradi látogatására is elkísérte. Orbán Viktor néhány órás erdélyi tartózkodás után még kedd éjszaka hazatért, felesége és miniszterei jelen voltak az október hatodikai emlékünnepségen.

A színházi elôadás után az RMDSZ aradi szervezete állófogadást szervezett a magyarországi hivatalos vendégek tiszteletére. Az Orbán házaspár az est folyamán az újságírók gyûrûjében „raboskodott", nem volt tehát könnyû dolguk a testôröknek. A zömében bukaresti tévések, rádiósok és a tucatnyi lap munkatársai hosszú, kimerítô sajtótájékoztatót szerettek volna, erre azonban sem alkalom, sem lehetôség nem volt, így a magyar miniszterelnök éjfél elôtti távozásával a román média képviselôi is elmentek. A helyi magyar közéleti személyiségeknek, a történelmi egyházak püspökeinek és a romániai magyar újságíróknak több lehetôsége adódott a kötetlen beszélgetésre a magyar kormány jelen lévô minisztereivel, államtitkáraival.

A miniszterelnök felesége, Lévai Anikó nem elôször jár Erdélyben, hiszen az elmúlt években, az ellenzékiség idején is gyakran megfordultak tájainkon, több alkalommal Kolozsváron is. A három gyermek édesanyja, a politikusfeleség csak azzal a feltétellel fogadja el interjúajánlatom, ha nem kérdezem politikáról. Beszélgetés közben döbbentem rá magam is: milyen nehéz határt húzni a politika és a „civil" élet között.

A kérdés sántít, de kezdetnek nem rossz: mit jelent ma Magyarországon miniszterelnök-feleségnek lenni?

— Van egy saját szakmám, egy saját nevem, egy saját életem, ami teljesen független attól, hogy a férjem éppen miniszterelnök. Ez olyan, mintha orvos vagy ügyvéd lenne, csak éppen többen ismerik, és nagyobb felelôsség van a vállán. Van három kisgyerekünk, akiknek az élete szerencsére nem sokban különbözik a többi magyar gyerekétôl. Reggel én viszem ôket iskolába, óvodába, utána én is elmegyek a munkahelyemre.

— Hol dolgozik, mivel foglalkozik?

— A Gödöllôi Agrártudományi Egyetemen tanítok pénzügyjogot, de amellett más kurzusokon is tanítok. Ha Aradról hazamegyek, másnap reggel 9-kor Nagykanizsán hetven határôrtiszt elôtt tartok elôadást. Különben ugyanúgy járok bevásárolni, ugyanúgy vasalok ingeket — esetleg több inget —, mint más asszony...

— Életükön lényegesen nem változtatott férjének az új megbízatása...

— Annyiban változtatott, hogy nem a saját lakásunkban, hanem egy állami lakásban élünk. A férjemért reggel odaáll egy hatalmas nagy autó, amit nem ô, hanem a sofôrje vezet, és egy másik elegáns úr nyitja ki az ajtót. Más tekintetben nem igazán változott az életünk.

— A többi külsôség, a testôrök például?...

— A jogszabály szerint a biztonsági intézkedések kizárólag a férjemre vonatkoznak: sem rám, sem gyerekeimre nem érvényesek, így nem kellett semmi ilyesmit megszoknom. Félelemérzetem pedig addig sem és azóta sem volt.

— Kollégái miként ítélik meg az ön státusát?

— Nekem egytôl egyig rendes ember a kollégám. Én errôl nem szoktam velük beszélgetni. A korábbi munkahelyem, ahol januárig dologoztam, egy külföldi magánbank volt. Ott például az emberek 80 százaléka nem is tudta, hogy Orbán Viktornak vagyok a felesége, hisz a nevem is más. Ugyanúgy elvégeztem a munkámat, mint bármelyik más alkalmazott. Ha az újságban láttak a férjemmel, késôbb rákérdezhettek. Amikor az egyetemre kerültem, férjem már miniszterelnök volt. Tanárkollégáim közül van, aki ezt tudja, van, aki nem, a diákjaim zöme pedig bizonyosan nem ismeri „státusom".

— Sok államelnök, illetve miniszterelnök felesége karitatív, jótékonysági akciókban vesz részt. Ön követi ezt a bevált vonalat? Most hirtelen Göncz Árpád felesége jut eszembe...

— Miért nem gondol rám? Egy hetembôl legalább öt napot ilyen karitatív tevékenységgel foglalkozom. Én arról nem tehetek, hogy a tévéadók ennek nem adnak nyilvánosságot. Ha valaki a napisajtót olvassa, akkor nem múlik el olyan hét, hogy valamilyen karitatív akcióról ne tudósítson: vagy az Ökumenikus Szeretetszolgálatban vagy a Nemzetközi Gyermekmentô Szolgálatban szervezek rendszeresen segélyakciókat. Az ember ezt nem azért vállalja, hogy a sajtóban szerepeljen, hanem mert olyan embereken segíthet, akik erre rászorulnak.

— Ön katolikus hitû, vallásos asszony. Az egyházak egyre többször figyelmeztetnek arra, hogy vészesen fogy a magyarság, csökken a születések száma. Vajon ezen lehet-e változtatni?

— Nekem errôl saját véleményem van, amely majdnem egybecseng azzal, amit a férjem gondol róla, és ami a kormánypolitikában is megnyilvánul. Történelmi egyházaink annyi támogatást kaptak az elmúlt idôszakban, mint a rendszerváltás óta soha. Ezt hitoktatásra meg más egyházi tevékenységekre fordítják, amit hosszan sorolhatnék. Másrészt azok a családok, amelyek kettô vagy annál több gyereket nevelnek, óriási adókedvezményben részesülnek. Amelyik családnak legalább két gyereke van, évi százezer forintot kap az államtól. Egy ilyen országban becsülete van annak, aki gyereket vállal.

— Milyen gyakorisággal utazott az elmúlt években a Kárpát-medence magyarok is lakta országaiba?

— Gyakorlatilag évente többször voltam Erdélyben: jártam Moldvában, a csángók között is... Egyetemista korunk óta évi rendszerességgel ellátogattunk Erdélybe. Legutóbb nyár elején voltam a Református Nôszövetségnek egy kétnapos konferenciáján.

— Az erdélyi benyomásairól kérdezném. Nem a politikaiakról. Ön milyennek tartja az erdélyi embert?

— Nyilván, mindenféle ember van, akárcsak otthon. Ott is jól érzem magam, mert rokonaim, ismerôseim, környezetem jó emberekbôl áll. Így van ez Erdéllyel is. Már egyetemista korunkban sok erdélyi barátunk volt, és ezek tábora késôbb is növekedett. Orvosoktól, tanároktól kezdve nagyon sok erdélyi ismerôsünk van.

— Köszönöm a beszélgetést.

Makkay József

Társadalmi életünknek van egy szeletkéje, amely érzékenyen érint mindnyájunkat, nemtôl, kortól és minden egyéb különbözôségünktôl függetlenül. Ebbe a szeletkébe tartozik mindaz, ami a munkánkhoz, nyugdíjazásunkhoz, munkanélküli segélyünkhöz és ezzel összefüggô egyéb pótlékokhoz, állami gyermekpénzhez, családi pótlékhoz kapcsolódik. Az ezekbôl eredô — nem kevés és nem egykönnyen megoldható — feladatokat, mint tudjuk, a munkaügyi és társadalomvédelmi minisztérium látja el. Hát ennek az óriási felépítménynek a megnevezésében éppenséggel a társadalomvédelem az, amely oly érzékenyen érint mindenkit, és amelynek sehogysem érezzük a tartalmát. A hatalmassá terebélyesített intézmény két fô „alágazatra" oszlott, ezzel nagyjából már mindenki tisztában van. Egyrészt megmaradt a munkaügyekkel és nyugdíjazással foglalkozó igazgatóság, másrészt megteremtették a munkanélküliséggel és munkanélküliekkel kapcsolatos ügyek, feladatok rendezésére azt a bizonyos foglalkoztatási és szakképzési ügynökséget. Különbözô intézmények, eltérô problémák rendezésére és megoldására.

De mi érzékelhetô ebbôl a változásból és szerteágazó intézményesítésbôl a lakosság, tehát a mindenkori lehetséges ügyfelek részérôl? A foglalkoztatási és szakképzési ügynökség nemrég megrendezett munkaerôvására a szándéknál többet nem tudott nyújtani. Egy állást keresônek nem vigasz, de még elfogadható magyarázat sem a hivatal részérôl, hogy ilyen jellegû „vásárokat" csupán a kapcsolattartás könnyebb megteremtése céljából rendeznek, mivel a munkaszerzôdés megkötését már nem tudják garantálni. A munkanélküli szempontjából ezáltal egy ilyen rendezvény értelmetlenné válik, intézményi magamutogatássá, amelyhez még a cégek is komolytalanul viszonyulnak. Mindez pedig elkerülhetetlenül a hivatal fölöslegességének érzését alakítja ki.

Ismerôs munkanélküli mondta az „ilyesmi is lehetséges?" döbbenetével, hogy kezdetben órákig állt sorban a minimálbérnél is kevesebb munkanélküli segélyért, és miután ismételten visszautasították azzal, hogy nincs a nevén pénz, végül érdeklôdésére az igazgatóságon felvilágosították, hogy a tisztviselônô hibájából más postai hivatalhoz küldték a segélyét. De semmi baj, a következô hónapban majd felveheti az elmaradt pénzt. Az intézmény sem meg nem hatódott, sem el nem gondolkozott azon, hogy vajon mibôl él meg a következô hónapig a segélyen kívül egyéb jövedelemmel nem rendelkezô munkanélküli, hiszen törvény szerint a segély mellett feketén nem is dolgozhat. És az sem merült fel, hogy az anyagi veszteséget tulajdonképpen okozó, és ugyanakkor mélységesen sértô mulasztásért a tisztviselônôt valamilyen formában felelôsségre kellene vonni. Hasonlóan felelôsséggel tartozna az intézmény azért a nemtörôdömségéért, hogy nyugdíj ki- és átszámítási kérésre még nyolc hónap múltán sem válaszol. Hiszen ha belegondolunk, a több hónapos késéssel kézbesített nyugdíj, még ha természetesen visszamenôleg is megadják azt a bizonyos összeget, semmit sem kamatozott a jogosult számlájára a kényszervárakozás ideje alatt. Bár törvény van arra is, hogy egy lakossági beadványra, kérésre harminc napon belül köteles válaszolni az intézmény, ellenkezô esetben a sértett fél számára nyitott a közigazgatási bíráskodás lehetôsége, mindenki tisztában van vele — hivatal és ügyfél egyaránt —, hogy a kötelezettségekhez (végeredményben szabályokhoz) itt mindenki és minden szinten ad libitum — tetszés szerint — viszonyul.

Az intézményi vagy hivatali nemtörôdömségen túl egyre többször hangzanak el olyan vélemények is, hogy valójában itt (itt is) komoly anyagi érdekeltségek húzódnak meg. A súlyosságához viszonyítva talán kevesebb fontosságot tulajdonítottak a sajtóban nemrég megszellôztetett hírnek. A munkaügyi igazgatóság egyik demokrata párti államtitkára bírálta a kormányt, ezen belül pedig a parasztpártot amiatt, hogy az ország egyes területein a munkanélküliek egy magán pénzintézeten keresztül jutnak segélyükhöz, a pénzitézetnek pedig törvénytelenül, a formaságok betartása nélkül ítélték meg ezt a szolgáltatásvégzést. És elhangzott a vád, hogy bizonyos körök és bizonyos személyek az emberek, ráadásul munkanélküliek pénzét magáncélra forgatják meg.

Mint megannyi ki- és bejelentésnek, ennek sem ismeretes a fejleménye. Tény viszont, hogy állandó késéssel kézbesítenek állami gyermeksegélyt, nyugdíjt, valamint munkanélküli segélyt, és mindez már egymagában gyanút keltô, és annak kiszámítására ad okot meg alkalmat, hogy valakik milliárdos összegeket forgatnak meg. Tény az is, hogy az utóbbi idôben egyre gyakrabban rendelnek alá kivétel nélkül szinte mindent — például a társadalmi életünknek fentebb tálalt szeletkéjét is — a politikának, politikailag meghatározott érdekeknek. Már csak innen nézve is felelôtlenség a kormányban részt vevô pártok részérôl ilyen elôzményekkel indulni a közelgô választásokon, és ostobaság sikerre számítani.

Újvári T. Ildikó

Az író, sok és folyamatos munkája során, egy napon kifáradt, ingerült lett, kiáltozni kezdett a családjával:

„Miért nem kíméltek, miért akarjátok a halálomat?! Vegyétek tudomásul, hogy elegem volt belôletek! Mielôbb fölszedem a sátorfámat, és albérletbe költözöm!"

S azzal vörösen és kifulladva végigvetette magát a bôrdíványon. Könnyezett, s még köhögött is hozzá egy sort, bizonyítékként, hogy íme, nemcsak az idegei rojtosodtak ki, az egész szervezete legyengült, s ha a továbbiakban sem kímélik, kihullik az élôk sorából...

Végül lehunyta a szemét, mint aki aludni szeretne egy félórácskát, de inkább az újabb zajokra figyelt, hogy ismét kiugorjék az ajtón, és diadalmasan kiáltson fel:

„No tessék!... Még be sem fejeztem, és már csattogtatjátok a kilincset, csoszogtok, hancúroztok, kacarásztok!... Talán a falaknak beszélek, talán a halaknak és a madaraknak prédikálok??!"

„Csak nem kívánod, hogy lábujjhegyen járjunk, hogy pisszenni se merjünk?! — fakadt ki erre az asszony. — Ha beteg vagy, kezeltesd magad, de bennünket hagyj békén, ne szekálj egész nap!"

Aztán elkövetkezett a megváltás pillanata: Mária a két kislánnyal a tengerre ment, ô pedig, amikor visszafelé jött az állomásról, ahova kikísérte ôket, egy kis könnyebbséget érzett: mától egyedül lesz, csak önmagáról kell gondoskodnia. Akkor kél, fekszik, amikor akar, a fôzésre pedig nem veszteget egy percet sem, hanem a városban fog ebédelni. Bárki bármit mondjon, de az ô meggyôzôdése az, hogy idehaza lehet a legjobban pihenni, ha egyedül van az ember, és nem tesznek fel neki fölösleges kérdéseket...

Egész nap jókedvû volt és felszabadult, mint vôlegény korában. Minden egyszerûnek, könnyen megoldhatónak tûnt számára ezekben az órákban. Különösen azután, hogy megivott egy fél liter bort, és sétálni indult. Késôbb megebédelt egy fôtéri vendéglôben, rágyújtott, és jóízû cigarettáját szívogatva elkószált a tekintete az idegen arcok fölött.

Egyszóval minden jó volt, máris érezte, hogy pihenni kezd — sôt, valósággal felüdült. Odahaza még egy lemezt is föltett, s meghallgatta a Jupiter-szimfóniát, oly tökéletes csendben, amelyre eddig csak vágyott, hiszen ha a családja idehaza volt, valami alattomos zaj mindig beszivárgott hozzá. Most azonban a csend mély volt és nyugtató.

Ebben a remek közérzetben telt el a napja, de amint besötétedett, nyugtalankodni kezdett. Jött-ment, nem lelte a helyét a dolgozószobában, se másutt, s ô maga csodálkozott a legjobban ezen a nyugtalanságon, amelyet eddig nem ismert. Egyszer azt hitte, hogy szomjas, máskor, hogy éhes, de hiába ivott, hiába evett, mert a szorongása attól sem múlt el, épp ellenkezôleg, egyre fokozódott. Végül, hogy kivergôdjék ebbôl a kínos helyzetbôl, elhatározta, hogy lefekszik.

Pedig épp ezt nem lett volna szabad tennie, mert amikor a kanapé ládájából kiemelte a párnát meg a paplant, oly hidegnek érezte, hogy ez a hideg végigborzongott rajta, s az idegesítô csöndtôl zúgni kezdett mindkét füle. Igazán ostoba helyzet! — gondolta, s magába pillantva próbálta megfejteni ennek a furcsa helyzetnek az okát.

Bebújt a takaró alá, de nem tudott elaludni. Most már zajokat is hallott, s bármennyire szégyellte, félni kezdett. Kiugrott az ágyból, végre tárta a kertre nyíló ablakot, s elemlámpával végigpásztázta a fák lombját meg a ribizlibokrok alját, mintha rejtôzködô rablógyilkost kutatna: a fénysugár azonban csak hamvaszöld foltokat világított meg a rezzenéstelen levelek között...

Visszafeküdt hát ismét, hallgatózni kezdett, s most épp a csend gyötörte: az a csend, amelynek mélyén, sejtése szerint, valami alattomos dolog készült, hurkot csomóztak, kést éleztek, s bunkókat markolva feszülten lesték ôt valakik. Megint kiugrott az ágyból, a konyhába rohant, és az asztalfiókból kiragadott bárdot a párnája alá csúsztatva felkészült a támadásra.

A szeme nyitva volt, és látta, hogy foszforos számlapú órája háromnegyed hármat mutat. Jóságos isten, ilyesmi még sosem történt meg vele, hogy az egyedülléttôl rettegni kezdjen!... És ha nem tud elaludni, egész nap törôdött lesz, és egy sort sem tud majd leírni... S ettôl a gondolattól a szorongását lassanként düh és kétségbeesés váltotta fel: mit tegyen?!

Kis idô múlva a gyerekek szobájában ült, és a falra fölakasztott fényképeket és a polcok tetején sorakozó babákat, mackókat, kutyusokat nézegette. Az egyik alvóbabának a fél szeme nyitva volt, mintha cinkosan kacsintana rá, és ô elmosolyodott. Aztán megnyugodva végighevert a gyerekek ágyán, kezét összekulcsolta a tarkója alatt, és öt perc múlva már horkolva aludt az ôrségen álló babák között...

Bálint Tibor

Az alkalmat Tordaszentlászló községben szeptember 19-e teremtette meg. Az 1944-es ôszi harcokban a magyar Tordaszentlászló és a román Kisfenes közötti határrészen elesett román, magyar, német és orosz katonák emlékére, 55 év után, emlékmûvet avattunk.

Ennek egyik oka az, hogy talán megértek a feltételek, és most jött el az ideje a jóvátételnek és az emlékezésnek. 1944 októberében ezen a területen a Nagyenyed–Torda–Aranyosgyéres–Aranyosegerbegy frontszakaszon a keletrôl és délrôl érkezô orosz és román túlerôvel szemben itt harcoltak a maradék magyar és német seregek nyugat és észak felé visszavonuló egységei. Így kerültek két tûz közé Tordaszentlászló és a szomszédos községek is, köztük Alsójára, Magyarléta, Kisfenes, Hesdát, Románléta, Magyarfenes, Magyarlóna, Gyalu, a Kapusok stb.

A szinte két hétig tartó állóharc hadszíntere Tordaszentlászló és a szinte Erdôfelekig húzódó határrész volt. Érthetô tehát, hogy e hosszú állóharcban elesettek holttestét nem volt mód idejében összeszedni és elhantolni. Erre csak akkor kerülhetett sor, amikor a hadszíntér Gyalu–Kapus–Nádas mente mögé helyezôdött át. Tordaszentlászló magyar lakosságát a hadszíntér átvonulása után rögtön egy átalvetônyi személyi batyuval kitelepítették, részben Alsójárába, részben pedig Magyarlétára, az oszlásnak indult katonatetemeket a kisfenesi civil lakossággal hantoltatták el. A közös sírt a Pad nevû dûlôben, az Aranyosi út és a Kisfenesi út közötti háromszögben alakították ki, s ide temették válogatás és egyházi szertartás nélkül mind a román és az orosz, mind pedig a magyar és a német elesetteket anélkül, hogy anyakönyvelték volna ôket. A hatvanas években kettôs fakeresztet helyeztek a közös nyughely fölé, de ez évekkel ezelôtt elkorhadt.

A felújítás szép emberi gesztusát évekkel ezelôtt Ioan Bodea kisfenesi községi tanácsos és társai kezdeményezték, s ezt karolta fel Bárdos Attila polgármester és Tamás Gebe András alpolgármester, valamint a többi falvak tanácsosai, illetve delegátusai. Az Elkán György tervei alapján a tordaszentlászlói mesterek betonból öntötte obeliszken a magyarfenesi Kun Árpád által faragott négynyelvû márványtábla: románul, magyarul, németül és orosz nyelven örökíti meg az elesettek emlékét.

Az emlékmû leleplezésére szeptember 19-én került sor számos meghívott, köztük Kolozs megye alprefektusa, Buchwald Péter, az Erdélyi Hadtest zenekara és egyik elit alakulata, számos érdeklôdô jelenlétében. Az ünnepségen román háborús veteránok és szervezetek is képviseltették magukat.

Az ellenzéki pártok közül az RTDP, az RMDSZ megyei, tordaszentlászlói és magyarfenesi szervezetei koszorúztak. Az állami himnusz hangjai mellett Bárdos Attila polgármester metszette el a szalagot. Ô mondott emlékbeszédet.

Boldizsár Zeyk Imre

Miután a múlt hét végén a Krasznai Napok keretében aratott sikert a Szamosújvári Téka Mûvelôdési Alapítvány „Kaláka" együttese, szombaton és vasárnap a „Kenderkóc" csoport táncosai lépnek színpadra, ezúttal a Hargita megyei Balánbányán. A tehetséges mûkedvelôk részt vesznek a Hargita lábánál megrendezett néptáncfesztiválon, amelyre összesen nyolc együttes nevezett be. A szamosújvári tékásokat hét táncpár képviseli, mindnyájan a helybeli 2-es Számú Általános Iskola tanulói. A Kolozs megyei gyermekek mezôségi és széki táncokat mutatnak be a balánbányai közönségnek.

A szamosújvári Téka-klub immár öt éve tart fenn szoros baráti kapcsolatot a hargitai vendéglátokkal, akik minden tavasszal részt vesznek a hagyományos mezôségi néptáncfesztiválon.

Az RMDSZ megyei szervezetének székházában (Pavlov u. 21) ma, október 9-én de. 11 órakor a Kisebbségi Tanács helyi fiókjának szervezésében az örményeket bemutató rendezvényre kerül sor. Az örmény kisebbség kultúrájáról, gazdasági hagyományairól és jelenlegi kisebbségi gonjaikról tartanak elôadás, ismertetôt.

A Hóstáti és a Hidelvi Gazdakör közösen a Romániai Magyar Gazdák Egyesületének Kolozs megyei elnökségével egynapos hóstáti terménykiállítást szervez október 23-án a Mãrãsti negyedi új piacon. Jelentkezni lehet október 15-ig, kedden és pénteken a Hóstáti Gazdakör székházában, a Beszterce és a Mûvész (Artelor) utca sarkán személyesen du. 6–9 óra között, vagy a gazdakör alelnökénél, Bertalan Miklósnál telefonon: 094/529-019.

Sajtótájékoztatón jelentette be tegnap délelôtt a Continental Szálló éttermében a nagyváradi székhelyû kiadóhivatal, hogy október 30-tól új országos terjesztésû magyar napilap jelenik meg Kolozsváron, Krónika címmel.

A szerkesztôtanács elnökének, Kántor Lajosnak az üdvözlôbeszéde után Stanik István, a lap felelôs szerkesztôje többek közt elmondta: egy romániai magyar napilap kiadása már kilenc-tíz éve foglalkoztatja, azonban csak most ért meg az idô arra, hogy olyan részletes marketingtervet sikerüljön készíteni, amit a magyarországi befektetôk elfogadtak, amiben fantáziát látnak. A tulajdonosi érdekeltség 93 százaléka magyarországi, 7 százaléka pedig hazai.

Az újságírói gárda átlagéletkora 25 év alatti. A legkorszerûbb lapelôkészítési berendezések felhasználásával céljuk a romániai magyarság gyors és hatékony tájékoztatása az európai értékrendek szellemében, mondotta Stanik. 80 ezer potenciálisan romániai magyar olvasóhoz szeretnének szólni, kezdetben 30 ezer, késôbb pedig 60 ezres napi példányszámban. A kolozsvári szerkesztôség mellett fiókszerkesztôséget üzemeltetnek Bukarestben, és tudósítói gárdájuk lesz Erdély jelentôsebb városaiban. A terjesztést saját hálózatukon keresztül bonyolítják. A 12 oldalas, nagy formátumú lapszám tervezett ára 2500 lej, a pénteki, színes mûsormellékletet is tartalmazó példányé 4000 lej.

A bel- és külpolitikai, illetve kulturális oldalak mellé erdélyi tudósítások és gazdasági rovat kerül.

A sajtótájékoztatót délután a magyar színházban ünnepi rendezvény és állófogadás követte.

Makkay József

• 6 140 000 lejjel károsította meg az államkasszát a Dregán-völgyi Cristian Adrian Dejeu (28), a helybeli Imperial Cris Impex Kft. ügyintézôje. Mint kiderült, a cég üzletében 111 500 000 lej értékû árut forgalmazott úgy, hogy azt nem vezette be a könyvelésbe. Más termékeket a jegyzékekbe beiktatott árnál drágábban adott el. Így az államkasszának bô hatmilliós kárt okozott, amely még nem térült meg. Az elkövetôt szabadlábon vizsgálják; adócsalás, közokirat-hamisítás és munkahelyi visszaélés a vád ellene. Tettéért hat hónaptól 5 évig terjedô börtönbüntetést kaphat.

• Fedezetlen CEC-lappal fizetett Gheorghe Calancea, a New Gimi Impex kolozsvári kft. ügyintézôje. A harminchat éves férfi március és augusztus folyamán 3,9 millió lejre vásárolt árut az Overseas Kft.-tôl, amelynek CEC-lappal fizette ki az áru ellenértékét. Mivel a CEC-lapnak nem volt fedezete, az ügyintézô, akit szabadlábon vizsgálnak, legalább 3 éves szabadságvesztésre számíthat, csalás miatt.

• „Játékos" barátja volt a szamosújvári Adriana Mariana Baiasnak. A 24 éves lány a Vuscani SNC Kft.-nél volt ügyintézô-eladó, s ott mintegy 8 600 000 lejt érô pontot tett be barátjának, Florin Muresannak a különbözô játékgépekbe, hogy az játszani tudjon rajtuk. Az október folyamán elkövetett „játékos" tettet azonban a rendôrség hûtlen kezelésnek tekinti, és 6 hónaptól 5 évig terjedô börtönbüntetéssel „jutalmazza". A kár különben megtérült, a lány szabadlábon van.

• Razziázott a tordai rendôrség: 33 törvénysértés elkönyvelésébôl (ebbôl 20-at rendbontásért róttak ki) 6 805 000 lejes bevétele származott. A razzia során bukott le az augusztus 31-érôl szeptember 1-jére virradólag elkövetett rablás tettese is: a 23 éves tordai Tiberiu Gabriel Gabor akkor 4 millió értékben vitt el különbözô termékeket a Nelu Kft. üzletébôl. A kár megtérült, a tettest szabadlábon vizsgálják minôsített lopásért.

Kolozsváron ugyancsak rendôri ellenôrzéseken 112 közúti és 57 egyéb kihágást büntettek meg a rendôrök, összesen 24 millió lejjel. Hasonló körösfeketetói ellenôrzésen az ottani rendôregység 46 kihágásért 3 290 000 lejes büntetést rótt ki. Kolozsvárom, Tordán és Feketetón összesen 4 hajtási igazolványt és 13 forgalmi engedélyt vontak be.

Balázs Bence

Az ôszi szántásra, vetésre igényelhetô mezôgazdasági kuponok kérvényezése és kiosztása körül változatlanul nagy a bizonytalanság. A mezôgazdasági vezérigazgatóságokhoz kiküldött szakminisztériumi körlevél szeptember utolsó hetében értesítette a megyei agrárvezetôket, hogy szeptember 30-ig gyûjtsék be azon gazdák igényeit, akik legalább fél hektár terület ôszi mélyszántását vállalják. Mint ismeretes, egy hektár ôszi szántásért 100 ezer lejt, az ôszi vetésért pedig további 100 ezer lej értékû szelvény igényelhetô. A községi és városi agrárkamarák munkatársaitól beszerezhetô kérvényekben vállalni kellett, hogy a kapott üzemanyagot kizárólag célirányosan használja fel a gazda: aki ezt megszegi, 10–15 millió lej közötti pénzbírsággal sújtható.

A rövid igénylési idô miatt a gazdák zöme nem jutott el a szakemberekhez, ezért a határidôt a minisztérium kitolta október 6-ig. Kolozs megyébôl tegnap továbbították Bukarestbe a végleges listákat, amelyben 14,5 milliárd lej értékben kérnek mezôgazdasági szelvényt. Arról már a vezérigazgatóságon semmit nem tudtak, hogy mikor érkezik meg Kolozsvárra a kupon, és milyen rendszerben lehet majd gázolajat vásárolni rajta. Az eredeti elképzelések szerint a gazdák a PECO megyei lerakataitól szerezhetik be a gázolajat, errôl viszont az illetékeseknek még semmi információjuk nincs. A kuponok talán jövô héten érkeznek meg megyénkbe a szükséges felhasználási rendelkezésekkel együtt.

Az ôszi vetések optimális határideje október 20. Hamarabb talán nem is lehet mezôgazdasági szelvényre gázolajat vásárolni.

(kisréti)

A napokban egy szomszéd házaspárral a Házsongárdi temetôben jártunk a sírokat rendbe tenni. Miután az alsó kápolna környékén levô sírhantjainkat gyomtalanítottuk, fentebb is rendbe tettük a sírhelyeinket. A fôúton a beton úttest tönkre van téve: árkok hiányában a víz középen folyik lefelé. Az úttesten lévô gödröket márványdarabokkal töltik ki. Szemünk láttára egy munkás nagy kalapáccsal törte össze a márványlapokat.

Mikor felértünk a felsô sírokhoz, kiderült: az 1000. számú emlékkô, mely alatt a Balázsi család nyugszik, le van döntve, a másik sírkô úgyszintén. A garázda, huligáncselekedet soviniszta sírgyalázóé lehet, akinek nem tetszett a magyar felirat. Próbáltuk a követ felemelni, de két öregnek nem sikerült. A temetô sétányán három székely fiatallal találkoztunk, akik az Unitárius Teológiára felvételiztek: ôk segítettek a követ helyretenni.

Láttuk, hogy sok a ledöntött, összetört emlékmû. A sírkertnek csak 10%-a van gondozva. A többit benôtte a gaz, a bokor, mintha ôserdô volna. Még az ösvényeken sem lehet járni!

A temetô irodájában bejelentettük a ledöntött sírköveket. Vonták a vállukat. Ha a sírkô nincs csapszeggel megerôsítve, senki nem felel semmiért. No comment!

Levey Ferenc

Egy súlyosan beteg, fogyatékos emberen, illetve családján, közvetlen hozzátartozóin kívül senki nem tudja, nem érzi át jobban, milyen ezeknek a betegeknek az élete, mire és mibôl menniyre lenne szükségük. Ôk, a társadalomnak ez a sokszor és sokféleképpen elhanyagolt, mellôzött, magányba és magárahagyatottságba számûzött, bizonyos szempontból kivetett rétege mondhatná el, hogyan képzeli a róluk való gondoskodást, „a fogyatékos személyek rendkívüli oltalmazását". A kormány júniustól hatályba lépett, és a fogyatékos személyek védelmérôl és munkába történô besorolásáról szóló 102. rendelete heves tiltakozást váltott ki éppenséggel azok részérôl, akiknek a helyzetét ezzel a jogszabállyal rendezni („rendkívüli módon oltalmazni") szándékozott.

A Nagybánya utcai kis családi házról az arra járók nem is gondolnák, hogy súlyosan beteg emberek egyesületének székházául is szolgál. Bent, a szoba egyik kis benyílójában kiállított játékok érzékeltetik, hogy itt gyermek lakik. Nagy gyermek, elmúlt már harmincéves. Váradi Margaréta, a Langdon-Down Fogyatékosok Egyesületének elnöknôje nem csupán anya, hanem gondozónô, beteg, Down-kóros gyermekének „személyi asszisztense". Ebbôl kifolyólag amellett, hogy érti, tudja, mit jelent betegnek lenni, illetve beteget ellátni, gondozni, átérzi az összes bajokat, gondokat, megpróbáltatásokat. Még 1993-ban oklevelet szerzett beteggondozásból egy, az egyesület által szervezett tanfolyamon. Felvették a kapcsolatot több európai szervezettel, az Értelmi Fogyatékosok Nemzetközi Ligájával, meghívást kaptak több külföldi rendezvényre, amelyen pénzügyi okokból „természetesen" nem tudtak részt venni. Ennek a megyei egyesületnek kürölbelül 150 tagja van, de ennél jóval több a nyilvántartásukban nem szereplô betegek száma.

A Langdon-Down Fogyatékosok Egyesülete több más egyesülethez hasonlóan mind közös, mind pedig külön szervezetenként megfogalmazott tiltakozást juttatott el a kormányhoz, az államelnökhöz, a parlamenthez, politikai pártokhoz, amelyben felhívják a figyelmet az idei 102. kormányrendelet hátrányára, a hatálytalanított 1992/53. (szintén a fogyatékos személyek helyzetérôl rendelkezô) törvénnyel szembeni hiányosságaira, egyszóval arra, hogy az új jogszabállyal nem rendezték, hanem éppenséggel rontottak a fogyatékos személyek helyzetén, több régi jogot is megvonva tôlük. Váradi Margaréta, az egyesület elnöknôje felsorolta és párhuzamba állította a régi, 53. törvény, valamint a júniustól érvényes 102. kormányrendelet egyes elôírásait azzal a céllal, hogy világossá váljék a fogyatékos személyek jogainak korlátozása az új jogszabály által.

— Az 53. törvénynek már megjelenése évében kiderültek hibái, és kértük, hogy az európai normáknak megfelelôen módosítsák, illetve fogadjanak el egy új jogszabályt. Ennek érdekében több törvénytervezetet küldtünk a kormányhoz. Végül azt a törvényt, amely nem volt megfelelô, a még rosszabb 102-es rendelettel helyettesítették. Már mindjárt elsô példaként meg lehet említeni a betegeknek a különbözô fogyatékossági fokozatba történô besorolását: az 53. törvény az I–II–III fogyatékossági fokokat állapította meg a beteg állapotától függôen, a 102-es kormányrendelet ezzel ellentétben könnyû, közepes, elôrehaladott és súlyos fogyatékosságról rendelkezik. Az európai szabályozások sokkal árnyaltabban viszonyulnak ezekhez a besorolásokhoz, és különbséget tesznek mozgássérült, világtalan, siketnéma, illetve a halmozottan fogyatékos betegek között is. Ezt nálunk is alkalmazni kellene, hiszen a siketnéma, világtalan vagy csak bizonyos mértékig mozgássérült személy jobban alkalmazkodik, tehát végeredményben könnyebben beilleszkedik a társadalomba, míg a halmozottan fogyatékosok, akik mozgásukban is, értelmileg is betegek, visszamardottak, egyáltalán nem tudnak beilleszkedni. Ugyanakkor nálunk az értelmi fogyatékost pszichés betegnek tekintik, és eszerint kezelik. Természetesen minden betegségnek megvannak a jellegzetes nehézségei, és kívánom, hogy senki ne kerüljön ilyen helyzetbe. De a súlyosabb betegeket jobban kellene segíteni, hiszen állandó jellegû ellátásuk nem csak nehezebb, hanem költségesebb is.

A két jogszabály összehasonlítása során további olyan elônytelenségek tûnnek ki, amelyek igazolják az új, 102-es kormányrendelet valójában jogkorlátozó elôírásait: a régi törvény pontosított, kinek kell állandó jelleggel felülvizsgálatra jelentkeznie, a gyógyíthatatlan betegeknek pedig véglegesen megállapították a fogyatékossági fokot. Ezzel szemben a kormányrendelet minderrôl nem rendelkezik, csupán a valamikor megjelenô alkalmazási szabályozásokra utal. Ami a pénzsegélyeket illeti, az 53. törvény az I. és II. fokú fogyatékosoknak biztosította az országos minimálbér felét, míg a 102. rendelet még ennél is kevesebb összeget (195 270 lejt) ír elô azoknak a munkaképteleneknek, akik csupán utódlási nyugdíjjal rendelkeznek, a súlyosan fogyatékos világtalanoknak ellenben 359 980 lejt állapítanak meg. Ugyanakkor jóval hátrányosabb helyzetbe hozzák a fogyatékos gyermekeket, megvonva tôlük (a súlyosan fogyatékos gyermek kísérôjét is beleértve) az ingyenes utazáshoz való jogot, megszüntetik a rádió, televízió és telefon ingyenes bérletét. Váradi Margaréta ellenpéldaként megemlítette, hogy a halmozottan fogyatékosok világszerte átlagbérben részesülnek, családi pótlékot kapnak és családban élnek, a fogyatékos gyermek gépkocsival történô szállításának megkönnyítésére pedig a család segélyben részesül az üzemanyag beszerzéséhez.

A régi törvény munkakönyves állást biztosított az I. fokú rokkantat ellátó szülônek. Most azonban, állítólag a munkanélküliség felszámolásának szándékával megteremtették a fogyatékos személyt ellátó személyi asszisztensi állást. Erre hat hónapig készítik fel a jelentkezôket, a gondozók a helyi tanácsnak vannak alárendelve, ez az intézmény köti meg munkaszerzôdésüket. Egyrészt még jobban intézményesítenek, másrészt megvonják a beteg gyermeküket ellátó szülôk régebbi jogát mindamellett, hogy ôk tudják, tudták legjobban betegük igényeit és elvárásait. Ki lesznek szolgáltatva egy idegen szimpátiájának, türelmének, elôre láthatóan hiányos felkészülésének.

Ami pedig a fogyatékosok munkába történô besorolását illeti, az új rendelkezés több visszaélési lehetôséget is teremt. Elôször is jelentôs kedvezményeket állapít meg azoknak a cégeknek, amelyek fogyatékos személyt alkalmaznak. Adódhatnak azonban olyan helyzetek — mondta Váradi Margaréta —, amikor összeköttetés révén csupán fiktív módon alkalmaznak ilyen személyt, akinek aztán megteremtik a lehetôséget a nyugdíjazáshoz. Más esetben azonban elintézik a beteg gyermek iskoláztatását, ennek alapján a könnyebb fogyatékosokhoz sorolják, munkát azonban nem talál, és elesik az állami támogatástól is.

Ez a párhuzam segít abban a megállapításban, hogy a fogyatékos személyek helyzetén valójában nem javítottak, sôt, korábbi jogokat, kedvezményeket vontak meg tôlük. Ilyen tekintetben szinte nevetségesnek tûnnek azok az elôírások, amelyek értelmében az elkövetkezô években az építkezéseknél, telefonfülkék felszerelésénél, parkolók kialakításánál, tömegközlekedési eszközöknél, járdáknál figyelembe kell venni, hogy azok a fogyatékosok által is megközelíthetôk legyenek. Az állandó pénzhiánnyal, mindennapi megélhetéssel, gyógyszerek beszerzési problémájával küszködô betegek és hozzátartozóik szempontjából kevésbé fontos vagy megnyugtató miként tervezik a tíz év múlva felépítendô épületeket, járdákat. Ezeknek mint kedvezményként megadott jogként történô hangoztatása már szinte sértô egy sürgôsen valós segítségre, támogatásra szoruló fogyatékos számára.

A fogyatékos személyek szervezetei, egyesületek, nem kormányzati szervezetek tiltakozást, de ugyanakkor módosító javaslatokat juttattak el az államelnökhöz, kormányhoz, politikai pártokhoz, érdekvédelmi szervezetekhez, feltüntetve kéréseiket. A 102. sürgôsségi kormányrendeletet még törvénnyel történô jóváhagyása elôtt változtathatják és kiegészíthetik.

(Ú.I.)

A sokat vitatott és kifogásolt 102. kormányrendelet ellen Ioan Stan sajátos módon szándékszik tiltakozni. Október 26-ára meg szeretné szervezni a „hallgatás menetét", amelyen elképzelése szerint nem csupán a fogyatékos, mozgássérült betegek vennének részt, hanem kísérôik is. Ehhez a szótlan és szomorú — mert szomorú, hogy elkeseredettségükben ezek az emberek már szinte mindenre képesek, még önmaguk kiszolgáltatására is — tüntetéshez keres jelentkezôket és gyûjti az aláírásokat az írott tiltakozáshoz is a mozgássérült, középkorú Ioan Stan.

Tiltakozásában kéri a gyermek és felnôtt fogyatékosok ellátási rendszerének teljes átszervezését, az országos átlagfizetéssel egyenlô pénzsegélyt, a rokkantnyugdíj növelését, a fogyatékos személyek parlamenti képviseletét. Összehasonlítva saját nyugdíjukat a képviselôk és szenátorok fizetésével több, mint nyilvánvaló, hogy egy 130–450 ezer lejes rokkantnyugdíjból képtelenség egy családot eltartani, vagy gyermekeiknek tisztességes életkörülményeket, továbbtanulási lehetôséget teremteni, mondta Ioan Stan.

Kérésük nem is követelés, csupán az ôket, mint embereket megilletô jog elvárása. Ezek teljesítése is szükséges az európai csatlakozáshoz. Amennyiben elutasítják ôket, fel vannak készülve, hogy a nemzetközi emberjogi szervezetekhez forduljanak. Ha meghallgatásra találnak — érvelt Ioan Stan —, eltûnnek majd az utcáról a rokkantságukat mutogató koldusok, és az országról sem készítenek a külföldieket elborzasztó és elrettentô riportfilmeket.

A hallgatás menetét szervezôt Ioan Stant reggel és este telefonon lehet elérni (064/148-537), vagy címére (Teilor utca 12. szám) is írhatnak a jelentkezôk.

Elsô találkozása a halállal még odahaza volt, és ez az eset kihatott egész további életére. Pajtását, a nála idôsebb Sebestyént rávette, hogy segítsen neki egymásra engedni pulykáját a szomszéd pávájával. A két hím már évek óta várt az összecsapásra, de eddig kerítés választotta el ôket, és így csak tollaikat borzolva jelezhették, mennyire várják a döntô összecsapást. A két kölyök elôszedte a fáskamrából az ócska hintalovat, felkapaszkodott rá, és a lovon ringatózva hergelni kezdte a két madarat. A páva támadott elôször: látszott, hogy nemcsak a kölykök glu-glu! buzdítása, hanem a hintaló mozgása is erôs hatással volt rá. A pulyka is hamar felkészült a küzdelemre, de ô jobban félt a hintalótól: ahányszor az elôredôlt, a pulyka is hátralépett. Talán az is okozta vesztét, hogy fél szemét kénytelen volt rajta tartani: ilyen ijesztô kinézetû állatot ugyanis még sohasem látott. A pávának jobban sikerültek a repülései, és sarkantyújával több olyan sebet ejtett a pulykán, hogy az érezte, nem bír sem a pávával, sem ennek szövetségesével, az ütemesen nyikorgó hintalóval. Végül megadta magát: elnyúlt a földön, és elôrenyújtotta nyakát, felajánlva nyakszirtjét a gyôztes halálos csôrvágásának. A páva körültáncolta izgatottan a legyôzött bajnokot, majd váratlanul belevágta csôrét a pulyka tarkójába. A pulyka nem mozdult, hiszen tudta, hogy a behódolt állatot nem bántja a gyôztes. Ez egyszer nem így volt. A páva többször is belevágta csôrét a pulyka nyakszirtjébe. Mire a kölykök leugrottak a hintalóról, hogy a pulyka segítségére siessenek, az már halott volt.

Az eset felkavarta az egész falut. Az apa tanácsára a pulykát kitették a kapu elé, egy kisasztalra, hogy a kíváncsiak elsô kézbôl értesüljenek a falu nagy eseményérôl. Így talán engedékenyebb lesz a falu, ha látja, hogy a családnak semmi rejtegetnivalója nincs — gondolták a szülôk. Az elsô látogatók már reggel hétkor megérkeztek: azok jöttek elôször, akik a távoli kisvárosba ingáztak. Megnézték a kimúlt pulykát, megcsóválták a fejüket, majd továbbálltak. — Tudtam én mindig, hogy ebben a gyermekben gyilkos ösztönök szunnyadnak — okoskodott az egyik. — Teletömte fejét az apja minden könyvekbôl olvasott butasággal. — Csak azt nem értem, hogy miért kellett neki a hintaló. Azon akart vágtatni? — Lehet — tódította a másik. — Apjának ugyanis még arra sem volt soha pénze, hogy lovat vegyen. Ki tudja, talán hintalovakkal akart szántani-vetni, s tôle látta a gyerek a hintalóhajtást. De bezzeg füzeteket meg könyveket meg minden úri nyavalyát tudott venni gyerekeinek... Biztos abból tanult kegyetlenkedni!

Nyolc óra körül jöttek a lányok és az asszonyok, összefogózva, sugdalózva. Az öregasszonyok jajgatni kezdtek, amikor meglátták a szerencsétlen pulykakakas alvadt vértôl téglavörös fejét. A fehér kucsmás bojtárnak újra meg újra el kellett mesélni a tragédiát. Hiába figyelmeztette a látogatókat, hogy szerencsétlen véletlen volt az egész, hiszen mindenki biztos volt, hogy a gyôztes kakas megkegyelmez majd a másiknak — az asszonyok sokatmondóan összenéztek. Fôleg a hintaló szerepe érdekelte ôket. — Ha nem nyikorog a falovacska, nem dühödött volna fel annyira a pávakakas, hogy megölje a pulykát, amikor az már megadta magát — okoskodtak. A fiatal lányok ellenben biztosak voltak abban, hogy a hintaló himbálózása volt az, ami a pulykakakast végzetesen megzavarta a férfias harcban. Estére a fiú szülei feladták a harcot. Amikor már azok is eljöttek pulykanézôbe, akik eddig az apja pártján álltak a család és a falu közötti viszályban, a szülôk magukba roskadtak. — Elveszett minden. A falu a gyereken keresztül akar bosszút állni rajtam — mondta az apa. — Már azt híresztelik, hogy hintalóménest akarunk a faluba hozni... Hogy tiltott könyveket csempésztünk be... Meg hogy mi idegenek vagyunk, és jó lenne, ha elköltöznénk innen addig, ameddig nem fognak ôk kényszeríteni erre... Azért, mert nekünk könyveink vannak... Jól kicsinálták ezt!

Amikor végre a sötétedéssel együtt elfogytak a látogatók is, s a pulykakakas élettelen testét be lehetett hozni az utcáról, a bojtár édesapja így szólt: — Nem rád haragszik a falu, hanem rám. Nem tudják elviselni azt, hogy én nem akartam elvegyülni közéjük. Eddig álltuk a sarat, mert csak engem meg anyádat marták. Most te kerültél sorra: te nem olyan fiú vagy, aki kibírná ezt... Elszakadtunk, édes fiam, a nyájtól: ilyen embereknek pedig nem szoktak sehol a földön kegyelmezni. Nekünk könyveink vannak itthon, és van egy könyvespolcunk is! Ezért gyûlölnek bennünket...Évek óta keresték, hogyan üssenek rajtam. Megtalálták: rajtad keresztül! Már azt híresztelik a faluban, hogy gyilkos hajlamaid vannak... Meg hogy hintalovakon ringatózól kiskamasz létedre... Sokat gondolkoztam, hogyan tudnálak megvédeni a falutól. Egyetlen megoldást találtam: elviszünk fel a havasra, a híres Gereben juhászhoz bojtárnak. Talán nem kér sokat tanításodért... Csak nagyon kell vigyáznod, nehogy még egyszer elôforduljon veled az, ami a páva–pulyka viadal során történt: ne ölj oktalanul... Sebestyént, a pajtásodat is kénytelen lesz elvinni a faluból az apja: tavaly ôk is elkezdték a könyvek gyûjtését. Tudom, hogy nem akartátok a pulyka halálát, egy percig sem hittem. De tudod: aki a halál körül kóvályog, azt gyanakvással fogadják mindenütt. Ne sírjál: nem haragszunk rád. Készülj, búcsúzz: holnap hajnalban indulunk fel a havasra. Tessék, itt van három füzet, karácsonyra kaptad volna ajándékba — nyújtott át egy kis csomagot a szipogó legénynek. — Mi most anyáddal tüzet rakunk az udvaron és elégetjük a könyveinket. Ha látják, hogy megalázzuk magunkat, hátha megkegyelmeznek nekünk...

Az odahaza eltöltött utolsó éjszaka sokáig kísértette a fiút. Legszívesebben már éjfél elôtt kiszökött volna a házból búcsút venni Sebestyéntôl meg a falutól, de szülei szobájában éjfélig imbolygott a petróleumlámpa fénye. Néha suttogás is kihallatszott a szobából, néha elfojtott zokogás is: a ház lakói kényszerû útra készültek. Végre aztán elcsendesedett minden, és a legénykének sikerült kisurranni az éjszakába. Hosszasan elidôzött az udvaron parázsló hamukupac elôtt. Néhány könyvlapnak megkegyelmeztek a lángok: olyanok voltak ezek, mintha megszenesedett fogaival harapott volna le belôlük a kiéhezett tûz. — Jól vagy lakva, mi? — köpött bele a tûzbe a legény, s csizmája talpával felkaparta a parazsat. Még soha nem szólt ilyen durván a tûzhöz: a faluban nagy tisztelet övezte a tüzet. Gyakran meséltek arról az öregek, hogy a tüzek között is — akár az embereknél — vannak jók és rosszak. Mesélik, hogy egy csavargó, aki éjjeli szállást kapott a konyhabeli tûzhelyen, hallotta, hogy a szomszédból átjött tûz az ottlévôknek panaszkodott: „Énnekem igen rossz gazdasszonyom van, sohasem ad sem enni, sem inni". A másik erre azt mondta: „No, én bizony kapok eleget, enni is, inni is." A panaszkodó tûz erre fel bosszúból harmadnap fölégette gazdája házát.

A legény a félig megégett oldalakat rátette a parázsra, térdre ereszkedett, és belefújt a tûzbe. Szinte azonnal lángra kapott: a könyvlapok másodpercek alatt felkunkorodtak és pernyévé égtek. Kis tarisznyáját nyaka köré kanyarította, és nekivágott a patak felé vezetô meredek ösvénynek, mely a havas felé futott.

A bojtár arca olyan fehér volt, mintha nem az erdôt bújta volna reggeltôl estig, hanem papírok fölé görnyedve élte volna életét. Szeme barnászöld: olyan, mint az áradáskor eltorlaszolt hegyi patakok mentén született rövid életû tavaké. Homlokán furcsa alakzatba tömörültek ráncai: mintha pecsétet hordott volna magán, olyan méhviasz pecsétet, amelyet a számûzötteknek szokott homlokára taposni az ingadozó kedélyû havas.

Szeptember másodika volt, szombat. A már négy napja konokul szitáló havasi esô úgy megduzzasztotta itt a völgyben a patakokat, hogy a karvastagságú vízerecskék két méter széles folyóvá változtak. A nagyobb, bátrabb alkalmi folyók azzal próbálták emlékezetessé tenni felhôktôl kapott váratlan hatalmukat, hogy nekilódultak az amúgy is elhanyagolt erdészeti útnak. Néhol olyan kitartással mosta a patak a völgyet, hogy a mélybôl mészkôszônyeg bukkant elô, jelezve, az erdészeti út lassan patakmederré változik. A völgy fenekén tekergô havasi patak minden ôszi áradás során beleharapott az útba. Az sem volt ritka esemény, ha az út közepébe vágott medrét nem lehetett már kijavítani, és így az utat a fák közé kellett terelni, hogy az arra járók száraz lábbal mehessenek tovább.

Amikor a Hold végre a falu felé fordította halotti álarcát, a fiú is megérkezett. A kis tisztást csak néhány fenyô ôrizte, közepén lombkunyhó, néhány méterrel odébb pedig a patak. Egy darabig hallgatta, hogyan duruzsol az éjszakában, próbálta szemmel követni egy-egy holdfényben fürdô vízfodor útját, aztán nagyot sóhajtva nekifogott a búcsúzásnak. Kiskésével gyantát kapart az egyik fenyôrôl, majd egy gyufásdobozba téve a ragacsos masszát, nekilátott a hajtogatásnak. Elkészült az elsô, majd második, harmadik papírhajó is. A fiú lassan, körültekintôen dolgozott, hiszen a hajókat úgy kellett összehajtani és gyantával összeragasztani, hogy kibírják a falu közepéig a veszélyes vízi utat. Az elsô, karácsonyra kapott füzetbôl ötven kis hajó született. A másodikból is ötven. A harmadik füzetbôl már csak tizenkét lapot tépett ki, hiszen a faluban — ezt az okoskodó molnárlegény mondta volt egyszer neki — száztizenketten laktak. Mindenki számára hajtogatott búcsúhajót: mindegyikre ráírta nevét. Az utolsó négyet zsebrevágta: egyet édesanyjának, egyet édesapjának meg Sebestyénnek, egyet meg önmagának szánt. Emléknek és emlékeztetônek.

Amikor pirkadni kezdett, vízre eresztette a papírhajóhadat. Amint az indulásukat figyelte, rádöbbent: valójában mindenki csak olyan mértékben irányíthatja sorsát, mint ahogy a folyón sodródó csónakot: a jobb partról a bal partig, majd a baltól a jobbig. Amikor az ember végül a folyó közepére kormányozza a csónakot, akkor úgy érzi, hogy szabad, és független: védve van a két part szélén leskelôdô veszélyektôl. Az meg sem fordul a fejében, hogy a víz irányát — a lényeget — nem befolyásolhatja: ár ellenében soha nem fog haladni a csónak... A folyó sodrásában jobbra, balra vagy középen: ez valójában az emberi szabadság.

Mikor az utolsó is eltûnt szeme elôl rohanni kezdett a falu felé, nehogy hamarabb érkezzen meg a fehér sereg, mint ô maga. Otthon már készen állt mindenki az indulásra, amikor betoppant. Már csak a szekérre kellett várni, no meg a fuvarosra, aki korán reggel meg szokta látogatni a falu kocsmáját. A szülôk sápadtan figyelték, hogyan ébredezik a falu, hogyan súgnak össze, amikor meglátják a két feketébe öltözött felnôttet és a világgá induló gyereket a kocsma elôtt. A fiú ellenben rá sem nézett az ôket bámulókra: a patakot leste. Hová lett a papírhajóhad? Nem bírta ki a gyantaragasztás a hegyi patak sodrását? Búcsúzás nélkül kell itthagyja a falut, ahová gyermekként már soha nem térhet vissza? A félelem, hogy elsüllyedtek a hajók, annyira eluralkodott rajta, hogy érezte, elgyengülnek lábai. Mintha gyermekkora minden szorongása ebben a búcsúpillantban tört volna elô, oly rémülettel nézte a vidám patakot. Hiába. A fehér papírhajóhad soha nem érkezett le az emberek közé.

M ár a szomszéd faluhatárában döcögött a meredek, havas felé vezetô úton a szekér, mire annyira erôt tudott venni magán, hogy sikerült kivennie a szüleinek tartogatott két papírhajót a zsebébôl. Jócskán egymáshoz voltak ragadva: a gyanta nem váltotta be a hozzá fûzött reményeket. — Emlékbe adom — mondta szipákolva. — Emlékeztetôül — és becsúsztatta csomagjaik közé.

Csak amikor zsebébe nyúlva ujjai közé szorította az utolsót, a magáét, akkor kövesedett meg vénülô gyermekarca.

Szabó Csaba

— Mi az, ami holtában is percenként 4-5-öt fordul?

— Grillcsirke.

(Étvágygerjesztô)

Témám hétköznapi, ahogy a benne leírt jelenség is az. Civilizáltnak tartott (vagy ilyennek remélt) társadalmunk hétköznapjához tartozik, mivel még mindig nem tudta kellôképpen meggyilkolni. A sorbanállás jelensége tehát még él. Annak ellenére azonban, hogy sokunkban mai napig egy rossz emlék undorát kelti, sokunknak mégis megéri. Megeshet, hogy alkalomadtán szívesen vállaljuk kedvezményes ezért-azért, nyereményszelvényért, segélycsomagért, pénzért és egyéb kívánatos földi javakért. De hogy valóban megéri-e valakinek csekély három alkalommal emberkígyókban kanyarogni, hogy ezzel érdemelje ki bejutását egy egyetemre — ezt talán soha nem fogjuk megtudni.

Hogy lassan sor-sokkom lett, kérem, nézzék el. Elterjedtségének és változatosságának hála, ezzel nem vagyok egyedül. Egyikünk sem úszhatja meg nélküle. Mindenikünknek jut valami. Létezik határidô-sorbanállás, ez a késôké. Emellett gondos kereséssel fellelhetô még a hiánycikk-sorbanállás ritkuló fajtája, melynek létét a piac egyre növekvô bôsége veszélyezteti. Aztán meg szintén virul a leginkább kétségbeejtôbb változat, a hivatalnok-sorbanállás — gondolhatnánk rögtön, a sor-sokk kategóriában ô viszi a pálmát. A kétségbeejtésen kívül ez alkalmas leginkább idô elôtti ideggyengeség, túlzott érzékenység, visszajáró agyvérzés, szívinfarktus, hisztéria gyakori elôidézésére. Lelôhelye a látogatottabb és általában legforgalmasabb intézmények, ahol mindenki siet és ahol a gyorsaság lenne a legértékesebb erény.

Nem így maga a Mûködés. A sor sötét oldalán pöffeszkedô hivatalnok az idôjárástól a körömlakkon át minden egyebet tisztel, a gondjaira bízott vendéget kivéve. Mert az túlságosan bonyolult képlet lenne, hisz enélkül elvészne a kölcsönös küldözgetések létfontosságú párbeszéde. Az erôs hangorgánummal rendelkezô Pénztáros sosem alszik. Képzettársítása irigylésre méltóan éber és könnyûszerrel hozza mûködésbe a hazulról hozott ôseredeti, ôserdei szitkokat. Munkakörébe ezenkívül rablás, fosztogatás is tartozik, melynek célpontja idônk és türelmünk. Be kell látnunk, mindezt csodálatosan mûveli, mivelhogy kénytelenek vagyunk elhinni, nekünk igenis megéri. Már csak az, hogy a szolgáltatások mellé amolyan bónuszként tíznapi frusztrációnkat a képébe szórhatjuk, fecseghetünk napi politikáról, visszerekrôl, lumbágóról, áremelkedésekrôl és a sóhivatalok tevékenységnek színlelt édesded álmáról.

Magam is régóta élek együtt vele. Sorstársamnak, elvtársamnak, pajtásomnak, törvénytelen élettársamnak fogadtam. Elnéztem neki azt, hogy oly gyakran miatta késem le a vonatom, a bejelentkezéseket, a határidôket, talán megbocsátottam azt is, hogy fontosabb dolgoktól rabolt el, mégsem engedhetem meg. Elnéztem galádságait postán, hajdani kenyérsorokban, munkaelosztónál, ingyenes szûréseknél, csak a szépséghibákkal tudok nehezen kibékülni. Ezért kérem jelen sorok olvasóját, ha találkozik vele, mondja meg neki, feltétlenül értesítsen. Én ugyanis nem látom sem elejét, sem a végét.

Sz. Zs.

Nagy hírnek indult, amelynek muszáj volt utánajárni. Szóbeszéd indult el, miszerint Tókos Pál, a KMDSZ jelenlegi elnöke — évekig tartó rádolgozás után — most, a legnagyobb funkcióból szûk öt hónap elteltével távozna. Ésszerû magyarázatként szolgálhat sikeres külföldi felvételije, de a tisztánlátás végett egyikünk sem úszhatta meg interjú nélkül.

— Hogyan kommentálod a híresztelést?

— Azzal kezdeném, hogy egyfajta következetességgel betartom ígéretemet, melyet megválasztásomkor tettem, miszerint — reményeim szerint ôsztôl is — tisztségben vagy anélkül továbbra is be fogok dolgozni a KMDSZ-nél. Életemnek fontos állomása a Petôfi utca 21. szám, miután lassan négy éve, hogy aktívan szervezkedem itt — ebbôl a szempontból tehát semmi sem változott. Újdonság viszont az, hogy olyan új strukturális változtatások elôtt állunk, melyben már nem egy régi értelemben vett elnökségre lesz szükség, hanem egy koordináló elnökre, esetleg egy ôt kisegítô alelnökre. A lényeg szerintem, hogy elsôsorban ne személyi kérdést lássunk ebben, sokkal inkább a szerkezeti együttmûködést, váltást.

(Mely lényegében úgy nézne ki, hogy a Közgyûlés átalakulna Kari Képviselôk Tanácsává — amely önkormányzati jelleget is adna a diákszervezetnek —, ezenkívül megalakulna a Diákreferendum, amely többek között majd az elnökséget is megválaszthatja. A mostani Diáktanács Konzultatív tanáccsá változna, mely az aktív tagokból állna.)

— A mostani Közgyûlésen tesztek már konkrét lépést e vezetôcsoport megszervezésére?

— Mivel ez az Alapszabályzat módosításával függ össze, az átalakítás csak a Közgyûlés jóváhagyása után kezdôdhet meg.

— Esetleg vállalnád ennek a koordinációs elnökségét?

— Azzal a fiatal csapattal, mely éppen most aktivál, s amelynek kulcsfontosságát nem gyôzöm hangsúlyozni, el tudnám képzelni az együttmûködést.

Kérdezett: Szakács Zsuzsanna

A mentorrendszer régi, bevált oktatási eljárás jól ismert eleme, melyet rugalmasan értelmezve kívánunk alkalmazni. Célja, hogy minden elsôéves, viszonylag tapasztalatlan diák többet megtudhasson az oktatási rendszerrôl, az egyetemrôl, az egyetemista életrôl egy felsôbbéves diák és egy tanár segítségével.

A mentorrendszer nem csak az elsôéves diákok tanácstalanságának feloldására tett kísérlet. Az önálló magyar egyetemi intézmények hiánya nagymértékben csorbítja a diákéletet, mind szakmai, mind egyéni-társadalmi viszonylatban. Elég arra utalni, hogy esetenként még önálló, független évfolyamaink sincsenek, nem is gondolhatunk tehát önálló egyetemi rendezvényekre — ünnepélyek, versenyek —, saját bentlakási életre és a diákélet számtalan más „kellékére", mely a mi nemzedékünk számára ismeretlen. Természetesen léteznek hiánypótló próbálkozások, különféle diákkörök, rendezvények, de ezek, gyakran egymástól elszigetelt kezdeményezések lévén, nem válhatnak „diákközkinccsé". Gyakori jelenség, hogy az ugyanazon évfolyamon tanuló magyar diákok nem is ismerik egymást, hiszen az egyetemi adminisztráció, tôle szokatlan „gondossággal", különálló vegyes csoportba osztja ôket. A mentorrendszer célja ezeket a diákokat mielôbb összetartó, baráti-szakmai társaságba tömöríteni, felsôbbéves kollégáik bevonásával.

A mentorrendszer a KMDSZ emberi oldalát kívánja megismertetni az elsôévesekkel, közvetlen, baráti kapcsolatot biztosítva a KMDSZ aktív tagjaival.

A Kolozsvári Magyar Diákszövetség huszonkét csoportban (bizonyos szakok összevonásával) szervezi meg október 11–13-án az 1999-es mentor-akciót. Kérjük az elsôéveseket, figyeljék felhívásainkat. A beszélgetés tervezett témái röviden: az egyetemek szerkezete, tanrend, tantárgyak, tanárok, a képzés színvonala, a szakma lehetôségei, lakás, kaja, szórakozás, kultúra, könyvtárak, név- és címlista elkészítése és szétosztása. A résztvevô elsôévesek egy Gólyafüzetet kapnak, amely sok fontos információt tartalmaz.

(A bemutató Dani László 1996-os leírása alapján készült.)

A távoktatási formára bejutottak körében pánikhangulat uralkodik. Egyes szakokon közölték a diákokkal, hogy hiába sikerült a felvételi vizsgájuk, hiába fizették be a tandíjat, nem lesz távoktatási csoport. Eddig annyit sikerült megtudnunk: ha összegyûl a beindításhoz szükséges létszám, lesz távoktatás az idei tanévben is. Ha nem lesz meg a létszám, a diákoknak más oktatási formát ajánlanak fel. Egyelôre a befizetések határidejét meghosszabbították október 15-ig. Következô lapszámunkban részletesebb tájékoztatást olvashattok a távoktatásról.

A nyár végén megrendezett KMDSZ-mûhelytábor, melyen fiatal aktív tagok vettek részt, megtárgyalt egy új szervezeti struktúrát, mely mûködôképesebb lenne, mint az eddigi. Íme, a javaslatok:

A nehezen összegyûlô Közgyûlés helyett két intézmény jönne létre: egyrészt egy KMDSZ Kari Képviselôk Tanácsa, másrészt a Diákreferendum. A Kari Képviselôk Tanácsa az egyetemi karok választott képviselôibôl állna, összesen 36 tagból. Ez a fórum kéthavonta ülésezne és döntene az érdekvédelem, az oktatás helyzetét és minôségét érintô ügyekben. A Diákreferendum során a diákok állóurnás rendszerben, egyenlô és általános szavazati joggal megválasztanák a KMDSZ elnökét, illetve döntenének különlegesen fontos kérdésekben.

A Diáktanács helyett tizenegy tagú Vezetôtanácsa lenne a szervezetnek. Ebben két-két taggal lennének képviselve a KMDSZ fôbb munka- és tevékenységi területei: belügy, külügy, tanügy, pénzügy, melyeket eddig alelnöki tisztségekkel próbáltunk lefedni. Két személy képviselné a Szakosztályok érdekeit, akiket a Szakosztályok Fóruma jelölne ki, a tizenegyedik tag pedig az elnök lenne.

Ebben a rendszerben nincs szükség különösebb elnökségre, hanem csak egy koordináló elnökre és egy helyettes alelnökre. Eldöntendô még, hogy a Diáktanácsot — Vezetôtanácsot és az elnökhelyettest — alelnököt a Kari Képviselôk Tanácsa válassza meg, vagy megválasztásuk a Diákreferendumon történjen-e.

További javaslatok: a KMDSZ és a szakosztályok viszonyának tisztázása, valamint az információs iroda mûködésének megerôsítése.

Október 11–12–13.

Hétfô: 15 órától Mentorakció
22 órától KMDSZ Gólyabuli a Bianco & Nero diszkóban, Gólyáknak kedvezményes belépés.

Kedd: 15 órától Mentorakció 18.30-tól Táncház a Studházban

Szerda: 14–22 Mentorakció
Este kocsma-túra, végkifejlet a Pubban
Mentorakció: hétfôn és kedden a Teológián, szerdán a Brassai Líceumban.
Bónusz: naponta fánkzabálás.

Gólya-fogadóórák
a KMDSZ-irodában naponta reggel 8 és du. 4 óra között. Mindenkit szeretettel várnak.

Lakáskeresôknek
továbbra is Palota és kunyhó lakásközvetítô a KMDSZ-irodában

Szakosztályok
nyári programbeszámolóit, valamint a következô féléves programtervezeteket várják a KMDSZ-irodában október 13-ig.

Pályázni lehet
a Magyar Költészet Millenniumi Ünnepének mozgalma által közzétett felhívásra, a magyar költészet teljes tárházából 25 vers elôadásával. Határidô: 2000. december 31. Részletek az irodában.

Felekezeti korlátok nélkül
folytatja mûködését az új fôiskolai évben is az Unitárius Egyetemista Kör. Minden érdeklôdôt szeretettel várnak a Kolozsvár Belvárosi Unitárius Egyházközség Brassai utca 6. szám alatti tanácstermébe, csütörtök esténként 20 órára.

Fiatalokat is várnak
A Kolozs megyei EMKE által indított honismereti tanfolyamra. Megnyitó elôadás: ma délelôtt 10 órakor, az Apáczai Líceumban. Bôvebb felvilágosítás a 139-192-es telefonszámon.

Újra lehet jelentkezni
külföldi nyári munkára! Hívd Kovács Csillát a 094-251725-ös mobilszámon.

Eljött az idén is az egyetemi felvételik eredményhirdetéseinek napja, és, szokás szerint, fény derült mind a szerencsétlenebb helyzetben levô diákok, mind a felvételi rendszer létrehozóinak baklövéseire is.

Ha megengeditek, elmesélem hát rögtön a dolgot tövirôl hegyire, amint azt saját kudarcom során tapasztaltam.

A Babes–Bolyai egyetem történelem szakára készültem, jól ismervén esélyeim csekélységét, hiszen két írásbeli (Románia történelme és Világtörténelem) az összjegyben mindössze 25%-ot húzott. Ezzel szemben kérték a líceum négy évének átlagát (25%), ugyanazt külön történelembôl (25%), és természetesen az érettségi általánost. Csak tudnám, mindezt milyen alapon. Mert mialatt nálunk a történelem tantárgy volt, azalatt néhol ez mindössze töltelékjegyként szolgált az átlag javítására. Ezen felül szintén néhol az érettségi jegyet az apa belátása szerint kerekítette, amennyiben azt a zsebe megengedte. Nem szép dolgok ezek, úgy látszik, egyedül a kolozsvári egyetem nem tud róluk. És hogy a négy év átlagának mi köze a felvételizô felkészültségéhez, azt már valóban nem tudom. Mondanom sem kell tehát, hogy reményeimet a kért anyag ismeretébe fektettem, mert leérettségiztem ugyan még a tavaly, mégis úgy tûnik, az egyetemen is szívesebben osztályozzák azt, amit három-négy évvel ezelôtt nem tudtam. Szintén gondosan titokban tartották azt, hogy erre valaki kíváncsi is lesz. Ez azonban nem minden. Ki gondolta volna, hogy ide bukó írásbeli jegyekkel is be lehet jutni?

Szóval, eligazította ám a rendszer ügyesen a dolgaimat mindazokéval együtt, akik, bár viszonylag jól írtak, nem sikerült bebizonyítaniuk számjegyekkel is azt, hogy tudásukra a líceumi tanár is áldását adta. És bejutottak olyan gyerekek, akik a két írásbeli egyikébôl sem írtak átmenôt, netán egyest Románia történelmébôl. Mert ott voltak a középiskolából hozott magas jegyek, még ha szeptember 6-án felkészületlenségükkel világosan rácáfoltak is azokra. Viszont kiutasítottak engem, többek között, olyan fiatalok javára, akiknek tehát az új körülmények között nem sikerült megismételniük azt, amirôl középiskolai eredményeik tanúskodtak. Mert ami a kolozsvári egyetemi felvételin az átmenôt sem üti, az odahaza a kilencest is meghaladja. Én a két írásbeli 8,87-es átlagával kiestem olyan jegyek miatt, amelyek néhai tudásomat tükrözik, de tízes írásbelikkel sem juthattam volna be. Nem érdeke az egyetemnek a legjobbakat kiválasztani? Hogyan lehetséges, hogy csak a történelemre lehet bukó írásbelivel is bejutni??! Mi mindent fogunk még összetanulni nemzetünkrôl, ha nem létezik majd egy erôs, elkötelezett hazai történészgárdánk történelmi múltunk megvédésére? Hány szülô fogja még erôs iskolába íratni gyerekét, ha úgyis csak a jegy számít, s azt elôbb szerzi meg egy gyenge iskolában? Protekciósokat szerveztek volna be ily módon az egyetemre?

Hányan maradunk még itthon, ha nem tudjuk felmérni saját érdekeinket?...

(MacTörténész)

A bentlakások ablakából ismét láthatók az otthoni nagy zsírosbödönök és lábasok. Hiába, nagy az anyu fôztje! Ismét elkezdôdött valami, hiszen már október 9-ét tapossuk. Te hol kajálsz? Ez itt az örök kérdés. És feleletek:

— Harmadéves újságíró szakos lány: A bentlakásban eszem negyedmagammal. Az otthonról elsô hazatérônek esszük meg leghamarabb a kajáját. Sokszor nyelünk nagyokat ebéd helyett, de ez már megszokás kérdése. Fô az összetartás az evésben és az éhezésben is.

— Harmadéves srác a budapesti Filmûvészeti Akadémiáról: Csuda jól lehet enni a pesti önkiszolgálókban, viszonylag olcsón hozzá lehet jutni fôtt ételhez.

— Negyedéves filozófus: mi az, hogy kaja?

— Végzôs filológus: Nálunk most nagy a hajtás. Kemény órarend, magántanítványok mellett alig jut idôm ilyesmire. Bekapok az úton egy kiflit, ez a napi adagom.

— Egyszerûen csak diák, egyszerûen csak anonimusz, ismertetôjele barna dzseki, szôke tüsihaj: Eddig kajának még színét sem láttam. De lehet még egy nagy vacsora a dologból, majd ha a bentlakásba eltalálok.

— K. B. titkár néni. És két helyen egyetemista. Magyarul csodabogár. És nô. Pont: Amióta megkezdôdött az egyetem, fogyózom. Nincs idôm enni, így kihasználom az alkalmat és kevesebbet eszem.

— Pszichológia szakos elsôéves: A lakótársaimmal fôzôcskézünk. Szinte minden délután puding a menü.

— Szociológia szakos lány, talán másodéves: Most ne errôl kérdezz, lakást keresek. Hirdesd ki a Campusban, hogy találtunk egy kétszobás kiadó lakást. Ha lenne még két lány, aki velünk lakna, szívesen látjuk ôket.

— Gyuszka, a közgázról: Miért érdekel? És miért pont tôlem kérdezed mindezt? Na jó, beismerem, nagyon éhes vagyok. De biztosan nincs egy uzsid?

— Cilike, jog, harmadév: Ha jösztök KMDSZ-gyûlésekre, kaptok majd Fundy cukorkát.

Okulásul a gólyikáknak: ha lehet, pihenjetek, egyetek, és ne járjatok órákra, úgyis találkoztok a tanárral a vizsgaidôszak alatt. Kezdjétek el a fent említett technikákat: minél hamarabb, annál jobb!

Szôcs Andrea Enikô

Tavaly, kelepelô koromban alighogy landoltam Kolozsváron, máris felmerült a kérdés: hol lehet jókat enni, elérhetô áron. Akkor, amennyire saját erônkbôl futotta, csoporttársaimmal magunk térképeztük fel a lehetôségeket. Ha már tôlem is mindenki azt kérdi, hol kajálhat olcsón és jól, hadd mondjam el, hogy ez csak attól függ, kinek mennyire van ideje utánajárni a dolognak, és mennyire kötött az órarendje. A kantinok ajánlata és árlistája szinte naponta változik, a nagyok azt mondják, ezt is az infláció okozza. Tehát jobb, ha az árak után magad érdeklôdsz, de van néhány tippünk:

A csillagvizsgáló melletti diáknegyedben — magyarul az Obsziban — általában azok esznek, akik egyébként ott is laknak, ôk gondolom már megismerkedtek a választékkal. Mások számára nem túl gazdaságos minden nap csak az ebédért buszozni odáig. Legújabb informátoraink nem tudják, ott dolgozik-e még az a szakács néni, aki minden ételt hagymával készített el.

A Mikó-kert — népszerûbb nevén Hasdeu diáknegyed — lényegesen közelebb esik a központhoz, tehát azok is látogathatják az étkantint, akik a város végén laknak, de a központban vannak óráik (ugyanez vonatkozik a többi ajánlatunkra is). Naponta válogathatsz, de egy hónapra elôre is biztosíthatod az ebédedet. Több fogásból válogathatsz, kedved szerint. Amennyit választasz, annyit fizetsz ki. Kötött órarendje van.

Az Avram Iancu — volt Petôfi — utcai Cosbuc-líceum udvarán is rátalálhatsz a kantinra. Valaki azt mondta, tartalmasabb az étel, mint a Hasdeu menüje. Persze lehet, hogy neked más lesz a véleményed. Az órarendhez itt is igazodni kell.

Az Avram Iancu — volt Hunyadi — téren a Vasútigazgatóság (Regionala CFR) épületének udvarán, szintén elég eldugott helyen, található egy, az elôbbiekhez hasonló étkezde, napi fizetési lehetôséggel, állandó órarenddel és kedves személyzettel.

Az elôbbivel átellenben, a Protestáns Teológián elsôsorban a bentlakó diákoknak fôznek. A többit kérdezd meg tôlük. De az órarend itt is kötött.

Akinek pedig rugalmas a munkaideje, vagyis egyik nap így, másik nap úgy van szabad ideje, ajánlom figyelmébe a Káposztást és a Paszulyost, mindkettô a volt Deák Ferenc — ma Eroilor — utcán található, és egész nap arra várnak, hogy te megéhezzél. Az áraik mindig közel álltak az egyetemisták lehetôségeihez, a fogások pedig elég kiadósak.

A következôkben mesélhetnék még a hamburgerek, hot-dogok és pizzák világáról, de az már egy más költségvetés, egy teljesen más diákélet. Sok pénzbôl a bolond is jól tud lakni.

További jó fogyókúrázást kíván

Rácz Éva

Ha sikerült végre megoldani a lakáskérdést, akkor itt az ideje, hogy elkezdj töprengeni azon, hogyan fogod élelmezni magadat. Mert, ugye, anyuci fôztjét kénytelen vagy egy idôre nélkülözni, de azért enni kell. Méghozzá nem is keveset, hiszen már otthon is a lelkedre kötötték, hogy egyél rendesen, fiam, mert a rendszertelen étkezés egyenlô a gyomorfekéllyel és hasonlóan kedves dolgokkal, amelyek senkinek nem hiányoznak. Legalábbis neked biztosan nem, ugyanis a programod máris annyira zsúfolt, hogy semmiképp sem férne bele egy látogatás a kórházban.

Tehát ülj le szépen, és gondolkozz el a lehetôségeiden. Ha érzékeny gyomrod nem rokonszenvezik a kajáldák kínálatával, és nem bízod magad a házinénidre sem, akkor még mindig fennáll az önellátás lehetôsége. Ehhez szükséges tényezôk: némi fôzési tudomány, otthonról rendszeresen érkezô utánpótlás csomagok és... olyan lakótársak, akik profi szakácsok.

Persze ez azért nem ilyen egyszerû. Elôször is a közös konyhához valóban jó lakóközösség kell: olyanok, akik szívesen megosztják egymással a csomagok tartalmát éppúgy, mint a munkát és a költségeket. Ha ez mind összejött, akkor a feladat már sokkal könnyebb. Némi egyeztetés: ki, mikor, mibôl, mit, mennyit tud megfôzni. Ezt azért célszerû elôre leszögezni, mert akkor késôbb sem okoz problémát, ha te (csekélyke fôzési tudományodra hivatkozva) csak köménymag levest és túrós makarónit tálalsz fel a lakótársaidnak, míg ôk másnap töltött káposztával és rakott palacsintával kápráztatják el kiéhezett gyomrodat.

Ezenkívül még számos elônye van a közös konyhának. Például: nem kell mindennap azon törd a fejedet, hogy mit eszel (megteszik helyetted mások), az idôddel is jobban tudsz gazdálkodni, természetesen a pénzeddel is, arról már nem is beszélve, hogy szórakozásnak sem utolsó. Mert képzeld el például, hogy egy hétvégére vendégeket hívtok a lakótársaiddal, és közösen állítjátok össze (és elô) a menüt. Ebbôl mindig sokat lehet tanulni. Ellesheted a többiek fortélyait, s még az is megeshet, hogy legközelebb már te is megbirkózol azzal a fránya rakott palacsintával.

Hangsúlyozom, a közös konyha intézményéhez igazán megértô lakótársak kellenek. Ugyanakkor állítom, hogy ilyen embereket lehet találni. Csak nagyon figyelmesen kell keresni.

- bogi

A nap változatlanul október 14., csütörtök.
Csatatér: a Báthory díszterme.
Menü: beszámolók, valamint alapszabályzat-módosítás.
Csemege: az elôzmények függvényében elnökválasztás.
(Étvágygerjesztônek kukkants a 9-esre.)

Vöô Gabriella Szaván fogjuk címû nemrég megjelent munkája az erdélyi magyar szóláskincsnek monografikus célzatú bemutatása, egyben pedig rendszerezés. Alapja a kolozsvári Folklór Intézet Archívumában ôrzött gazdag szólás-anyag, mely több évtizedes gyûjtôi-kutatói munka eredménye. A kötetet — a vizsgálat érdekében — a szerzô a már megjelent néprajzi munkákban fellelhetô szólásanyaggal is kibôvítette.

A felsorolt adatbázis együtt tartalmazza a közmondásokat és a szólásokat. Vöô Gabriella Igaz ember igazat szól. Közmondások a romániai folklórból címen 1989-ben már megjelentette a közmondások hatalmas anyagának szintén monografikus rendszerezését. Ez segítette a szerzôt abban, hogy jelen kötetében a közmondások, illetve a szólások összehasonlítása által rámutasson a kettô lényegi, olykor pedig csupán finom árnyalati különbségeire.

A kötet Elôszó címû fejezetében ismerteti a szólásnak — mint mûfajnak — nyelvi, stilisztikai, költôi jelentéseit. Egyben figyelmeztet a szólások „sajátos látásmódjára", „képiségének költôiségére", valamint a humort is kifejezô erejére. Éppen ezért e dokumentumanyag — miként fogalmaz — „nyelvünk és kultúránk igen fontos stíluseszközeként" is számon tartható. Arra is rámutat: a szólások tanulmányozása igen fontos tanulságokkal szolgálhat mind a nyelvészet, mind az irodalom, mind pedig a költészet számára.

A szólások — szerinte — a nyelvi és költôi jelenségek közti átmeneti formák. Idézem: „...olyan frazeológiai egységek, melyekben a szavak kapcsolatát a nyelvi használat állandósította"; „a szószerkezet sajátos gondolati tartalmat nyert". Ugyanakkor a szólás: „esztétikai szempontból többletértékkel rendelkezik". Ugyanitt hívja fel a figyelmet arra is, hogy szólásainkban gyakran ott bújkál a humor, a váratlan, a szokatlan keltette meglepetés, mely hozzásegít a rejtett összefüggések felismeréséhez, a gondolkodást mélyítô, átfogó látásmódhoz. Arra is rámutat a szerzô, hogy a szólások „tükre a világlátásnak, értékrendnek, viszonyulási módoknak", a szólás a közmondásnál jobban kötôdik egy bizonyos nyelvhez és nemzeti kultúrához.

A több mint 370 oldalas kötet épp a rendszerezés által képezheti alapját a többrendbéli tanulságok levonásának.

Ezek figyelembevételével készült el a hatalmas dokumentumanyag rendszerezése. A szerzô — miként maga is utal rá — a szólásoknak egyfajta „szótárszerû rendszerezését" veszi alapul. Ennek jegyében határozza meg a szólások kulcsszavainak (kódoknak) az abécé szerinti sorjázását.

S hogy ez mit jelent? Hadd idézzem a szerzôt: „...azokat a szavakat emeltük ki címszóként, melyek a minôsítendô fogalmat jelölték, amire a szólás vonatkozik". Majd így folytatja: „Ezért kerültek egymás mellé azok a szólások, melyek ugyanazt a cselekvést, állapotot, fogalmat minôsítik."

A fentiek szemléltetésére hadd ragadjak ki egy példát:

A „kéz" szavunk, mint címszó nem kevesebb mint 38 szólást ölel fel. Ugyanakkor a szólások különbözô árnyalatot, értékítéletet hordozhatnak. Íme: A szorgalmas embert ilyen szólások dicsérik: „Ég a keze alatt a munka", vagy „Meg kellene aranyozni a kezét". Több szólásunk csúfondáros szellemû, egyben elítélendô magatartást fejez ki: „Két bal keze van"; „Kéz után kelletlen" — az ügyetlent bírálja; a „Hamar eljár a keze" szólásunk a verekedôs embert ítéli el. Szigorúbb megítélést fejez ki a „Keze közé kaparint" szólás. Lenézendô az az ember, akinek „elolvad (kifolyik) a kezében (kezébôl) a pénz".

A kötet végén a Szómutató címû fejezetben (349–366) szintén ábécé sorrendben közli a szerzô az egyes fogalmaknak a rendszerezés során való elôfordulásait. Ez lehetôvé teszi azt, hogy kitûnjék az egyes fogalmak gazdagabb vagy szegényebb elôfordulása, mely egyben a népi gondolkodásmódra, látásmódra is utal. Különösen sok szólásra voltak ihletô hatásúak, például, testünk egyes részei: a fej, a száj, az ész; hasonlóképpen a kenyér, a víz; vagy említsem tán a háziállatokat: kutya, macska, ló, tehén... (Ezek egy nagyon szûk, behatárolt népi világot sejtetnek.)

A Helységnevek és rövidítések jegyzéke címû külön fejezetbôl (367–370) az derül ki, hogy e dokumentumanyag 161 helységet képvisel. Ezek ábécé szerinti felsorolásában feltárul az egyes helységek gazdagabb, illetve szegényesebb jelentkezése is.

***

E monografisztikus dokumentum olyan gazdag jelzésértékû, hogy — ismertetésem kapcsán — sokszínû és sokoldalú tanulságait csupán nagy vonalakban tudtam felvázolni. Mégis abban reménykedem: ismertetésem hozzájárulhat ahhoz, hogy kutatóinkat továbbgondolásra, további elemzésre ösztönözze. Egy bizonyos: e sokszínû jelzésekrôl tanúskodó dokumentumgyûjtemény jól bizonyítja az erdélyi magyar tájnyelv gazdagságát, szépségét, kifejezôerejét is.

Nagy Olga

* Vöô Gabriella: Szaván fogjuk. Erdélyi magyar szólások. Erdélyi Gondolat, Székelyudvarhely, 1999.

A Duna Televízió legutóbbi Tálentuma után arról morfondíroztam magamban, mekkora tálentum szükségeltetik eme szombat esti mûsor egyeduralmához. Mert a rangos nemzetközi díjjal kitüntetett Duna Televíziót, Európa határain kívül is nézik, így aztán Molnár Gizella sepsiszentgyörgyi színésznô ha világhírûvé éppen nem is, de „világnézetté" vált. A film szavalómûvészi teljesítményére összpontosított. Legalábbis a mûsorba bevágott részletek alapján. Ez persze nem jelenti, hogy mint színésznek ne lettek volna felejthetetlen alkotásai, ám errôl viszont már csupán az egykori fényképek tanúskodtak. Kár. Mert az, amit a Seprôdi Kiss Attila szerkesztette mûsorból megtudhattam Molnár Gizelláról, az emberrôl, egyértelmûen érdekes volt, és rendkívül rokonszenvessé tette számomra a mûvésznôt. Egy ilyen határozott, egyenes ember, aki meri vállalni egykori önmagát, a gyimesi csángó paraszti létet, a szakmában sem adhatja alább. A film is ezt játszotta ki elsôsorban, a Gyimes völgye festôi környezetét — operatôr Kötô Zsolt —, ahova húsz évi távollét után a mûvésznô visszatért, és újjávarázsolta gyermekkora már nem létezô varázsos életterét, a balladás múltat.

Molnár Gizella rendhagyó egyéniség. Rendhagyó volt már az is, ahogyan anélkül, hogy színházat valaha is látott volna, felvételizett a színire. Elmondott három verset jó székelyesen — Csíkszeredában érettségizett — és felvették. A kemény munkához szokott csángó parasztlányka, aki otthon egészen zsenge gyermekkorától kezdve, a család többi tagjávak együtt, reggeltôl napestig dolgozott, a fôiskolán sem tétlenkedett. Tanulmányai mellett például pénzért kötött. Vagy éppen egy Ady-kötetért, amit másképpen nem tudott megszerezni. Tisztában volt azzal, hogy rengeteg pótolni valója van. A színházat, saját bevallása szerint ugyanolyan komolyan vette, mint mindent amihez hozzáfogott. Igyekezett maximális teljesítményt nyújtani, s ezt másoktól, még fônökeitôl is elvárta. De a mai színházi világ már idegen tôle. Molnár Gizella nagy romlásnak nevezi azt, ami a mostani színjátszásban történik. Nem tud és nem is akar haladni a korral, mert meggyôzôdése, hogy széthullt a színházi élet, hogy a fiatalok olyasvalamit erôltetnek, aminek nincs közönségsikere. Hangjából keserûség érzôdik. Egyébként maga mondta, hogy nem tud mosolyogni, ha sírni van kedve.

Sajnálom a több elismerô díjjal kitüntetett, s immár „tálentumos" Molnár Gizellát, bár tudom, hogy erre legkevésbé sem tart igényt. Sajnálom, mert mennyivel jobb lenne neki, ha derûsen tudná elfogadni, hogy a fiataloknak mindig igazuk van, még akkor is, amikor pillanatnyilag talán éppen úgy tûnik, hogy nincs. Mert a világ így megyen. S méghozzá elôre.

Németh Júlia

Ha egy magyar zeneszerzô meghal, a veszteség elsôsorban azt a nemzetet sújtja, amely Bartókot adta a nagyvilágnak. 1999. szeptember 24-én Bozay Attilát kísértük el utolsó útján a budapesti Farkasréti temetôbe. Az elhunyt zeneszerzôt az öt legfontosabb magyarországi zenei intézmény búcsúztatta.

Mégis, Bozay Attila neve sokak számára talán ismeretlenül cseng a mi tájainkon. A Csongor és Tünde címû opera alkotójáról valójában nem sokat tudhat az átlag kolozsvári zenerajongó. Nekem tanárom volt Ô. Igaz, rövid ideig. Utoljára az 1998-as balatonföldvári Kortárs Zenei Napokon találkoztunk, ahol Kormos István Szegény Yorick címû versciklusára komponált briliáns dalmûvének bemutatója után beszélgethettünk. Akkor tudtam meg, hogy nemrégiben mûtéten esett át. Betegsége súlyosan megviselte.

Ennek ellenére ismét operaírásra vállalkozott. A tavaly meghirdetett budapesti millenniumi operapályázatra beküldött pályamûve — mely az elsô díjat nyerte el! — Az ember tragédiájából merít. Madách Tragédiájának zenei megfejtése régóta foglalkoztatta Bozay Attilát, aki az utolsó öt szín megkomponálásában ragadja meg nemzeti klasszikus színmûvünk mondanivalóját. A sors kegyetlensége folytán (mert másképp nem lehet nevezni) Az utolsó öt szín szerzôje nem érhette meg mûvének bemutatóját, sôt az pályázat eredményhirdetését sem.

Bartók halála elôtt azt mondta volt: csak azt sajnálja, hogy teli bôrönddel távozik. Bozay Attila tarsolyában egyebek mellett egy „régóta dédelgetett" oratórium terve is ott maradt. Vajon lesz-e majd valaki, akit Weöres Sándor XX. századi freskó címû verse oratóriumírásra ihlet?

Lászlóffy Zsolt

Az egyes szakterületeknek — példaként akár a gépipar, akár a villamosipar szókincsét vizsgáljuk — megvan a maguk sajátos szókészlete. A nem szakmabeli nem sokat ismer e szavak közül. Idôvel ugyan egyik-másik szó ismertté válik a köznyelvben is, sôt mondhatjuk, hogy például a lendkerék, hajtószíj, nagyolvasztó, mélyszántás stb. már köznyelvivé is vált. Megfigyelhetô az is, hogy egy-egy régi jó szó nemcsak akkor szorul ki a szókincsbôl, amikor megszûnik maga a fogalom, hanem néha akkor is, amikor a fogalom változatlanul tovább él.

Fiatal koromban még korzó volt az, ami ma sétálóutca. Napjainkban kezdi kiszorítani a villanykörte szót a szakmaibb villanyégô. Falvainkban is kiszorulóban vannak a régi mértékegységek: a kupa, a véka, a köböl, mert helyükbe a liter meg a kiló lépett. Kellemetlen hangulata miatt mellôzzük az inas szót, és az ipari tanuló kifejezést használjuk helyette.

Néha azonban még okát sem tudjuk adni a szókincs változásának. Annak például, hogy az ôsi séd szót miért szorította ki a szláv eredetû patak. (A séd szavunk csak helyneveinkben maradt fenn, mint például a szilágysági Nyírsid településnév utótagjában.) Vajon miért szorult ki a régi verô szavunk, és foglalta el helyét a szláv eredetû kalapács? Egyes tájszólásban, például a moldvai csángóban ma is él a verô, másutt csak bizonyos összetétel tagjaként, mint például a kaszaverô szóban, de ez a szó is olykor igenévvé süllyedt ebben a kifejezésben: kaszaverô kalapács. Azt sem tudjuk megokolni, hogy a tengeri szó miért csak a bihari–körös-vidéki tájszólásban terjedt el, más nyelvjárásokban, de magában a köznyelvben is, miért egy vándorszó, a kukorica nyert polgárjogot.

Az utóbbi harminc-negyven év alatt keletkezett új szavaink közül említsünk meg néhányat. Ilyen szó pl. a súlycsonkítás: az az elárusító követi el, aki a számlázottnál kevesebb árut mér; az áramtalanít, ezt teszi, aki kikapcsolja az áramot. Új szó a szalagház is, melyet nálunk pengeblokként szokás emlegetni. Ha a gép elromlik, ma: meghibásodik.

Mint minden új szót, a meghibásodik igét is sokan ellenérzéssel fogadták, noha a nyelv szabályainak megfelelôen alakult: a hiba fônévbôl elôbb a hibás melléknevet, majd ebbôl a hibásodik igét képeztük, s ennek igekötôs alakja a meghibásodik. Ugyanolyan alakulás, mint a senkitôl sem hibáztatott megszenesedik igénk. A szén fônévbôl

elôbb szenes melléknév lett, ebbôl képeztük a szenesedik igét, s így lett belôle igekötôvel a megszenesedik. A meghibásodik igét a szokásos elromlik helyett a mûszaki nyelvben azért kezdték el használni, mert az elromlik igének sok jelentése van: nemcsak a gép romlik el, hanem az élelmiszer is, a gyomrunk is, ha nehezet eszünk, de a személyek is elromolhatnak, ha rossz társaságba keverednek, sôt az idô is elromlik, ha rossz irányba változik meg. A meghibásodik egyrészt tehermentesíti az elromlik igét, annak mûszaki jelentését veszi át, másrészt a szerves anyag vonatkozásában a romlásnak enyhébb fokozatát fejezi ki: például a gyümölcs nem romlott ugyan el, de nem teljesen ép már, meghibásodott.

Murádin László

Ez most egy újabb vonulat, más, és talán valamelyest jobb is, mint az elôbbiek — igyekszik elhárítani a dicséretek özönét, amellyel a Korunk Galéria közönsége, mûvészetkedvelôk, tanártársak, diákok, elvétve még a pályatársak is és jómagam elárasztjuk a megnyitó végeztével. — Csak ne szerénykedj, hiszen régóta bizonyítottál már — sietek a replikával, mire Székely Géza kiigazít: szó sincs ilyesmirôl, nem olyan híres mûvész ô, hogy megengedhetné magának a szerénykedést. Egyszerûen csak dolgozik, és szívesen beszél a munkájáról, szereti mással is megosztani az alkotás gondját-örömét.

S hogy mindez mennyire így van, bebizonyosodott abban a rosszul megvilágított, de a Farkas utcai templom levegôje nemesítette, aprócska helyiségben, amely mûteremnek csak nagy jóindulattal nevezhetô ugyan, de amely ennek ellenére megszámlálhatatlan mû — köztük nem egy kitûnô alkotás — teremtésének színhelyéül szolgált már, s ahol a kiállítótermek protokolláris levegôjétôl szabadulva folytattuk a beszélgetést.

— Hogy tudsz ilyen sötétben dolgozni? — kérdem, mire kedvemért gyorsan becsavar még egy villanykörtét az ott sebtében összeeszkábált foglalatszerûségbe, miközben váltig bizonygatja, nem a mûterem teszi a mûvészt, alkotni mindenütt lehet, csak idô kell hozzá és akarat. S ha nem mondaná is elhinném, hiszen valójában nem annyira kérdésnek, mint inkább elismerésnek szántam az önkéntelenül kibuggyant megjegyzést a falon sûrû rendben sorakozó, s a kis helyiségben egymás hegyén-hátán púposodó munkák láttán. A rézkarcok, tusrajzok dominálnak, s máris hatalmukba kerítenek a kiállításokról már ismert, vagy az eddig még nem látott, klasszikusan modern formák. Látszólagos kigyensúlyozottságuk ellenére a harmonikusan egymásba folyó alakzatokat — a mûvész tudatalattijában megült feszültségek tükörképeként — éles szögek szabdalják szerteszét. Nem megnyugtatók, nem pihentetôk, sokkal inkább egyfajta dominanciára születettek ezek a képek. Uralkodásra termettek, és tiszta, egyenes beszédükkel uralják is a nézô tekintetét. Megkapók, felkavarók, elgondolkodtatók.

— Nem túl divatos mûfaj manapság a rézkarc, nagyon munkás, de nekem ez a kedvencem, ez mond a legtöbbet, itt nincs mellébeszélés — bizonygatja vendéglátóm, s közben azt is megtudom, hogy a formák iránt ugyancsak fogékony asztalos édesapja fedezte fel rajzkészségét, és vitte el hatodikos gimnazistaként Kosztándihoz. Jó kezekbe került, innen már egyenes út vezetett az ugyancsak jó hírû vásárhelyi mûvészeti líceumba, ahol Nagy Páltól, Bordi Gézától, Hunyadi Lászlótól, Molnár Dénestôl kapott életre szóló mûvészi útravalót, a fôiskolán pedig Feszt László növendéke volt. De persze mindez még semmit sem jelentene, ha a nemes mag nem hullott volna olyannyira termékeny talajba.

— Tanuló típus vagyok, most is állandóan tanulok. Hogy kitôl? Mindenkitôl, akitôl lehet és akitôl érdemes, a mezopotámiaiaktól, görögöktôl, rómaiaktól napjaink nagy mestereiig, s a barlangrajzoktól a gyermekrajzokig — így Géza — igen, igen, ne csodálkozz, hiszen az utóbbiakban szinte minden benne van abból a forma és eszmerendszerbôl, ami a grafika alapja. — S miközben a Dózsa-sorozat üzenetében, kifejezô, határozott vonalbeszédében gyönyörködöm, hosszasan fejtegeti: Úgy érzi, oda kell eljutnia, ahonnan elindult. Ahhoz a spontánul ôszinte stádiumhoz. A gyökerekhez. Vissza önmagához. — Nem, nincsen ebben semmi ellentmondás — válaszol ki nem mondott kérdésemre — hiszen a legnagyobb baj az, ha az ember eltávolodik saját magától. A lényeg éppen abban van, hogy meglátod, vagy nem látod meg magad. Némelyek úgy elmennek önmaguk mellett, hogy még vissza sem köszönnek. S itt már a csernátoni székely ember ízes beszéde keveredik a képzômûvész szavakban is képszerû fogalmazásmódjával. Szeret meditálni, mindent jól átgondolni, erre pedig kitûnôen alkalmas ez a mûterem, olykor egyenesen jól jön a csöndes magány — bizonygatja. Mert a rézkarc ilyen magányos mûfaj. Sokszor hetekig is meg kell küzdeni egy-egy vonalért, nem lehet türelmetlenkedni. Igaz, manapság a látványos megoldások a menôsek, a túltechnikázott, öncélú grafika, melynek során szinte elvesznek az alapvetô képzômûvészeti elemek, a vonal a pont ereje. — De az olcsó sikerek, a felszínes könnyed játék nem kenyere a rajzban is filozófálásra hajlamos, a dolgok eredetét, kölcsönhatását, belsô logikáját s az ebbôl fakadó üzenetet kutató Székely Gézának. A vonal, folt, ritmus párharcának, az elemek szüntelen küzdelmének képi megfogalmazása természetszerûleg drámai hangulatot szül, s úgy tûnik, a mûvész — a benne felgyülemlett feszültségeket levezetendô — még fokozza is ezt a hatást, „kihegyezi" az ellentéteket. Provokál. Még pasztelljei sem azok a mûfaj megkívánta légiesen könnyed hangulatú munkák. Sokkal inkább a mûvész gazdag érzelem- és érzésvilágának, gyakorta forrongó lelkiállapotának a képi vetületei. Olajképei pedig, mert grafikusként olykor-olykor átlép a festészet térfelére, kiruccanások egy egészen más lehetôségekkel kecsegtetô világba. A motívumrendszer viszont talán önkéntelenül vonul végig valamennyi kifejezési formán, technikai megvalósításon. A kerékmotívum, a létra archetípus. Nemcsak a mindenkori lét nélkülözhetetlen tárgyaiként szerepelnek a munkákon, hanem szimbólumok is. Egy jól meghatározott, ôsi eszmerendszer alkotóelemei, egy archaikus életérzés kifejezôi. A rendszer utáni vágyódás képi lecsapódásai. — S mindehhez nem szükséges egyéb, mint emlékezni — véli Székely Géza — hiszen bennünk már minden megvan. A huszadik század éppen azért vesztette el arculatát, mert képtelen emlékezni. Csak magára gondol, a jelenre, és ezért retteg a jövôtôl. Nem nosztalgiázás ez, a múlt visszasírása, mindössze tudatosítása annak, hogy mások bizonyos dolgokat már megcsináltak, és esetleg jobban is megcsinálták nálunk. Egyszóval merjünk emlékezni, ne gondoljuk azt, hogy nekünk erre nincs szükségünk, mert mi tökéletesek vagyunk. Attól ugyanis, hogy ezt kijelentjük, még nem válunk azzá. Sôt...

És ennél a pontnál aztán Géza olyannyira belelendül, hogy egész mûvészettörténeti kiselôadást tart arról, az egyébként számomra is kedvenc témáról, hogy magában a mûvészetben valójában nincs is fejlôdés, csupán változás van. A technika fejlôdik ugyan, de a lényeg megmarad. Ami pedig a mûvészi hozzáállás mélységét illeti, jóval alatta maradunk a régieknek. Mert hol van már az az erô, az a lelkület, amely a barlangrajzokat megteremtette, az az erôteljes motiváció, hit, amellyel az ôskor mûvésze létrehozta remekmûveit... A ma embere könyvbôl könyvet utánzóvá vált, elfelejtett élni. A beszélgetés hevében persze mindketten sarkítunk — Gézában pedig még elevenen él, s minden bizonnyal el sem halványul egyhamar az immár nyaranta megismétlôdô párizsi kiruccanásoknak az emléke, a világ legnevesebb múzeumaiban megelevenedô „hús-vér" mûvészettörténet. A kezdetektôl napjainkig. Innen a kétely, innen az olykor talán túlzott féltés a mûvészet elsekélyesedése, uniformizálódása miatt. Mert a világ így megyen, a közös plasztikai nyelvezetnek egy egzisztenciális közegbe kell ágyazódnia, s a mûvész olykor egyenesen képtelen átlépni a modern ízlésdiktátorok szabta kritériumrendszeren. Régen volt a szocreál — legalábbis helyi viszonylatban — most van a McDonald’s étkeztetés mintájára szabott mûvészet. A készen kapott dolgok fetisizálása. Persze kordivat mindig is volt, de a mûvész mozgásterét távolról sem korlátozta olyannyira. Elég csak a római birodalmat említenünk: a provincia ugyanúgy megszülte a maga remekmûveit, amelyek nincsenek ugyan a mûvészettörténeti könyvek címlapjain, de attól még remekmûvek maradnak. Mert milyen a világ? Felkap valakit, megnyitja a csapokat, s aztán már folyik is oda a dicséret, ha kell, ha nem. Neked is kényelmesebb befutott személyiséggel riportot készíteni, vagy nem? — szegezi nekem a kissé provokatív kérdést, csupán azt nem értem, önmagát miért nem sorolja az említett kategóriába. Hiszen való igaz, nem a mûterem teszi a mûvészt, nem annak fényében és nagyságában mérhetô a mûvészi teljesítmény. Minden egyéb pedig Székely Gézát, önmaga keresô és találó mûvészi attitûdjét, világát látszik igazolni.

Németh Júlia

Az utcai pénzváltóknál a forint 67/69, a márka 8800/9000, a dollár pedig 16 500/16 700 lejbe került.

Pénteken délután a Bethlen Kata Diakóniai Központban elkezdôdött az Új kihívások 2000 — vidék- és régiófejlesztés címet viselô, az Erdélyi Múzeum-Egyesület és a Rajka Péter Vállalkozók Szövetsége által rendezett kétnapos II. Vállalkozói Fórum.

Az elsô elôadó, Hunya Gábor, a Bécsi Nemzetközi Gazdasági Összehasonlító Intézet fômunkatársa, a román gazdaság helyzetét és kilátásait vázolta. Jelenleg az ország gazdasága labilis, az infláció és az árfolyammozgások kiszámíthatatlanok, nagy az állami adósság, laza a költségvetési politika, rosszak a beruházási feltételek. Ezeket idônként voluntarista hibák tetézik: ilyen volt 1996-ban a költségvetési túlköltekezés, 1998-ban pedig a lej meredek árfolyamemelkedése. A kutatóintézet elôrejelzése szerint Romániában 2000-re lassan csökken az infláció és lassan emelkedik a bruttó nemzeti össztermék. Bár az infláció alakulása nálunk kiszámíthatatlan, egy évi 40–50%-os szint mellett már elképzelhetô a gazdasági fejlôdés beindulása (Törökországban évi 90%-os az inflációs ráta, mégis 10% a termelési fejlôdés). Hogy ki tud-e lábalni a válságból Románia? Resztriktív intézkedésekkel aligha. Viszont külsô finanszírozási injekcióval és egy helyes országos stratégiával a külföldi beruházások bátorítására, igen.

A továbbiakban Franz Greif (Bécsi Szövetségi Agrárkutató Intézet) és Dumitriu Irina (Ipari és Kereskedelmi Kamara — Románia) tartottak elôadást. A fórum mai napján a következô értekezéseket hallgathatják meg az érdeklôdôk: Magyarország EU-csatlakozásának regionális politikai kihívásai (Horváth Gyula), A területfejlesztés intézményrendszere és az EU csatlakozással kapcsolatos feladatok (Szabó Péter), Az EU vidékfejlesztési politikája magyar szemmel (Dorgai László), A magyarországi kistérségek néhány jellegzetessége (Stauder Márta), Vidéki infrastrukturális fejlesztési lehetôségek Romániában (Borbély László), A regionális programozás (Faragó László), A területi és települési önkormányzati rendszer modernizációja Magyarországon (Hertelendy Zsófia), A romániai vidékfejlesztés (Vincze Mária).

Ördög I. Béla

Pénteken sikeres mûtétet hajtottak végre egy 19 éves máramarosi fiatalemberen, aki már 4 éve várt a veseátültetésre. Az operációt Mihai Lucan professzor, a Kolozsvári Szervátültetési Központ fônöke végezte. A páciens neve: Gheorghe Sofronis, akinél a veseelégtelenség miatt fejlôdési rendellenességeket tapasztaltak. Sofronis ikerhúga, Irina egy évvel ezelôtt halt meg azonos betegség miatt. Apjuk veséje lett volna az egyetlen, amely megfelelt volna, ám ô nem tudott dönteni, hogy melyik gyermekének adományozza egyik veséjét. Ezúttal egy balesetben meghalt 14 éves kislány veséje bizonyult életmentônek.

Jóllehet több kormánypárti és ellenzéki politikus megkérdôjelezte, és a szavazópolgárok megtévesztését, manipulálását célzó kampányfogásnak minôsítette a Romániai Társadalmi Demokrácia Pártjának megrendelésére készített közvélemény-kutatás eredményeit, Ion Iliescuék támogatottságának a megnövekedése a jelenlegi kormánykoalíció pártjaival szemben vitathatatlan. A posztkommunista erôknek a térnyerése nem lepi meg a politikai kommentátorokat: Gabriel Andreescu, a romániai Helsinki Bizottság elnöke szerint az elmúlt idôszakban semmi olyan fordulat nem következett be a kormánykoalíció politikájában, amely e népszerûség csökkenésének a kiváltó okait megszüntette volna.

— Az elmúlt idôszakban a jelenlegi kormánykoalíció szinte semmilyen bizalomgerjesztô eredményt nem tudott felmutatni a reform területén. Másfelôl: az elmúlt hónapban egyes napilapok hasábjain érezhetôen felerôsödött a kormány politikájának bírálata, cikkek hosszú sora kifogásolja a koalíciónak a Nyugat, illetve Magyarország, a romániai magyarság követelései elôtti úgynevezett „behódolását", „tartáshiányát". Mindezek nagymértékben hozzájárultak a hatalmon levô pártok megítélésének a romlásához, az ellenzék esélyeinek a növeléséhez — nyilatkozta Gabriel Andreescu a Szabadságnak. Kérdésünkre, miszerint lát-e esélyt arra, hogy a Román Demokratikus Konvenció visszanyerje szavazóit az elkövetkezô néhány hónapban, Andreescu kifejtette: amennyiben nem kezdenek megmutatkozni az elsô „gyümölcsei" az elmúlt években folytatott „félprivatizációnak", a jelenlegi kormány pedig továbbra sem szavatolja a közpénzek útjának átláthatóságát, a makroökonómiai és gazdasági egyensúlyt, a jelenlegi koalíciós pártok bajban vannak. A legfontosabb azonban az, hogy a kormány mennyire marad következetes a magánosítási stratégiájához oly módon, hogy az eddigi állami alkalmazottak a magánszférában foglalkoztatott alkalmazottakká váljanak. Ennek lenne a legkedvezôbb hatása a választókra — vélte. A kormánynak olyan erônek kellene — kellett volna — feltûnnie, amely rendet csinál az igazságszolgáltatásban, a rendôrség berkeiben, és ígéretéhez híven szavatolta volna a közbiztonságot, a korrupció felszámolását. Csakis ilyen irányú lépésekkel rehabilitálhatná a kormány az igencsak megtépázott presztízsét.

Gabriel Andreescu úgy ítéli meg: Emil Constantinescu népszerûségének drasztikus csökkenése mindenekelôtt az elnök gyakran tétova, határozatlan fellépésének köszönhetô. — Ott, ahol a nép továbbra is a „rendteremtô erôs kezet" igényli, amelyik közbelép és „szétcsap", ha a dolgok nem mennek rendben, nos, egy ilyen országban Constantinescu sehogy sem felelt meg az „erôs kezû elnökrôl" alkotott képnek — mondotta.

A választások közeledtével ismét felvetôdik a kérdés, hogy a népszerûségi „listavezetô" Ion Iliescunak a 2000-ben esedékes elnökválasztásokon való indulása alkotmányos-e vagy sem. Mint ismeretes, Románia alkotmánya csak két elnöki mandátumot engedélyez, Ion Iliescu 1990–1992, továbbá 1992–1996 között pedig már betöltötte ezt a tisztséget. Az 1996-os elnökválasztásokat megelôzôen az Alkotmánybíróság úgy döntött: az 1990–1992-es idôszak „nem számítandó", megválasztása esetén Iliescunak joga van még egy mandátumhoz. Gabriel Andreescu határozottan cáfolta, hogy az RTDP-elnöknek jogában állna még egyszer indulni az elnökválasztásokon.

Székely Kriszta

A romániai lakosság csaknem kétharmada érzi úgy, hogy életszínvonala jelenleg alacsonyabb, mint a Ceausescu-korszak végén, s csak 24 százaléknyian tapasztalták életkörülményeik javulását.

Az RTPD közvélemény-kutatása szerint a megkérdezettek 64 százaléka állította, hogy az életszínvonal romlott az egykori diktátor bukása óta, 11 százalékuk pedig semmiféle változást nem tapasztalt az elmúlt tíz évben.

A Dow Jones gazdasági hírszolgálat kommentárja szerint a romániai életszínvonal valóban meredeken zuhant az elmúlt években, elsôsorban a reformok lassúsága okozta magas infláció és munkanélküliség, valamint a külföldi befektetések szûkössége miatt. A hírügynökség a zavaros politikai iránnyal magyarázta, hogy a liberális szabadpiaci elkötelezettségérôl ismert Emil Constantinescu államfô népszerûségi mutatója a felmérés szerint 17 százalékra csökkent a tavaly mért 34 százalékról.

Az aradi román–magyar emlékpark körüli vita során a napokban számos román és magyar politikus nyilatkozott. Íme, hogyan vélekedik a dologról a bánátiak körében is népszerû Sabin Gherman, a Pro Transilvania Alapítvány elnöke.

— Az úgynevezett román–magyar megbékélés lényegében ugyanarra a sorsra jutott, mint a reform: mindenki szeretné, de senki nem képes megvalósítani — mondta Sabin Gherman. — Nem vagyok biztos benne, hogy a magyar politikai életben is oly fontos szerepe lenne a magyar–román megbékélés gondolatkörének, mint Romániában. Így az az érzésem támad, hogy Erdély lényegében csak nekünk, románoknak jelent vita témát. Jó szokásunk szerint nem úgy tekintünk rá, mint nagy lehetôségre, a szebb jövô zálogára.

Az aradi emlékpark ügye sokkal komolyabb ugyanis, mint azt a „mitikák" gondolnák. Véleményem szerint az aradi gondolat — nevezzük így — két egymástól jól elkülöníthetô politikai irányvonal metszéspontjába került: az egyik a múltat idézgetô aszténikus-nacionalista, a másik a „hirtelen európai" irányzat. Az elôbbit jól ismeri mindenki, az utóbbiról annyit, hogy olyan értékekhez való „hirtelen" ragaszkodáson alapul, amelyeket eddig — sajnos — kifütyülni volt mifelénk igazán divatos. Ne feledjük, évtizedek óta kialakult egy, a költségvetésinél is sokkal mélyebb kihatású hiány: a bizalom- és szolidaritáshiány, amelyet az információhiány növel még jobban. Kíváncsi vagyok, hogy az aradi tüntetôk közül — akik a maguk módján ôszintén adtak hangot gondolataiknak — hányan hallották politikusaink szájából, hogy az elsô román nyelv és irodalom katedra 1863-ban Budapesten jött létre? Vagy azt, hogy a szinte szentként tisztelt Andrei Saguna püspök „kiátkozta" azokat, akik a cirill ábécé helyett a latint használták?

A romániai történelmi féligazságok megmérgezték a közvéleményt; mifelénk ily módon csak az abszolút igazságnak — amely, mint tudjuk, nem létezik — van hitele. Akármilyen furcsának is tûnik, de Erdélyben már régen elkezdôdött a megbékélés folyamata, s talán eredményt is fel lehetne mutatni, amennyiben Bukarestben bármilyen János és Ion közötti szóváltást nem emeltek volna interetnikus konfliktus-szintre.

— Milyen szerepe lesz az aradi emlékparknak a magyar–román megbékélésben?

— Az aradi emlékpark egy szimbólum; nekünk, románoknak itt kell választanunk jövônket illetôen: a múlt felé tekintünk továbbra is, vagy Nyugat felé. Véleményem szerint sokkal szerencsésebb ötlet lett volna egy helyi, regionális kezdeményezés során létrehozni ezt a parkot; sokkal nagyobb bizalom övezte volna ekképpen az aradi gondolatot, hiszen akkor eltûnt volna az ügy „fentrôl jövô utasítás" jellege. A Bánátban másképpen fogadták volna a park létrehozásának hírét. Olyan így az egész, mint egy ellenséges környezetbe postázott, tipikus fôvárosi, a vidéket lekezelô, „megbékélésre erôltetô" száraz körlevél. Az aradi tüntetôk talán nem is inkább a park, mint a centralizált bukaresti hatalom „parancsa" ellen tiltakoztak. Ha politikus lennék, igencsak eltûnôdnék ez utóbbiak felett...

Szabó Csaba

Jelen pillanatban nincs vitás kérdés Magyarország és Románia között, ezért nincs szükség a megbékélésre — nyilatkozta pénteki kolozsvári sajtóértekezletén Virgil Mãgureanu, a Román Nemzeti Párt elnöke. Úgy véli: Aradon Nagy-Magyarország szimbólumának felállítását kísérelték meg.

Mãgureanu elmondta: a Petre Roman vezette Demokrata Párton kívül valamennyi „fontos" politikai alakulattal kapcsolatban állnak. Népszerûségük felmérése érdekében még az ôsszel közvélemény-kutatást rendelnek meg.

A Román Nemzeti Párt elnöke szerint „katasztrofális" a román gazdaság helyzete, Erdélyben pedig „etnikai alapú privatizáció" folyik. A pártelnök nem volt hajlandó részletekbe bocsátkozni minderrôl.

K. O.

[Vissza az Szabadság honlapjához]		[Vissza a HHRF honlapjához]