 |
||
| [Vissza az Szabadság honlapjához] |
[Vissza a HHRF honlapjához] |
1999. október 18.
(XI. évfolyam, 242. szám)
Keresztyének a politikában címmel rendezett ifjúsági konferenciát az Erdélyi IKE és a Hollandiai Református Politikai Szövetség (GPV) október 15–17. között a kolozsvári Bethlen Kata Diakónisszaképzô Központban. A konferencián megvitatták, mit jelent a jelenlegi romániai körülmények között keresztyénként a társadalmi és politikai életben tevékenykedni, érdeklôdést kelteni a fiatalokban a politika iránt, és motiválni ôket a politika felé való közeledésre. Ez igen fontos, hiszen, mint a rendezvény szervezôi megjegyezték, az egész romániai magyar társadalmon érzôdik egy politika iránti apátia.
A konferencia elsô részében rendezett politikai kerekasztal-beszélgetés keretében Kónya-Hamar Sándor és Birtalan Ákos parlamenti képviselôk a rendszerváltás óta eltelt idôszak részletes elemzésével arra próbáltak rávilágítani, mi a helyzet Romániában tíz évvel a Ceausescu-rendszer bukása után. Varga László lelkipásztor elôadásában azt boncolgatta, mit jelent magyar kereszténynek lenni, mennyire számít ez kettôs kisebbségnek.
A konferencián elôadóként részt vevô Gabriel Andreescu politológus a miniszterelnök által a parlamentnek benyújtott kultusztörvény-tervezetet elemezte. Mint elmondta, e törvénytervezet elfogadása rettenetes csapás volna a román demokrácia számára, és egyet jelentene egy alapvetô emberi jog, a vallásszabadság példátlan megsértésével. Andreescu felhívást intézett a magyar egyházak vezetôihez, hogy minél elôbb foglaljanak állást és fejtsék ki véleményüket e törvénytervezet visszavonása érdekében.
A konferencia második részében a Hollandiai Református Politikai Szövetség részérôl jelen lévô Ben Nitrauw és Hanie Hermann néhány politikai aktiváló szemináriumot tartott. Ezek célja a politikai öntudat ébresztése, fejlesztése, annak megvitatása, hogy milyen lehetôségei vannak a keresztyén fiataloknak a politikába való belépéshez.
— Sajnos, még mindig elég csekély az érdeklôdés a politika iránt — jegyezte meg a konferencia befejeztekor Jakab István, a rendezvény fô szervezôje —, de meg kell tanulnunk bizakodva, keresztyéni értékekre, toleranciára és nem utolsósorban a hagyományokra támaszkodva megôrizni magunkat a politika sík terén is.
— Figyelemre méltó az Európai Bizottság (EB) döntése az Európai Unió bôvítési folyamatát illetôen — nyilatkozta a Szabadságnak Gabriel Andreescu román politológus. — Bizonyítja, hogy az uniónak szándékában áll továbbra is nyitottnak maradni a csatlakozni kívánó országok elôtt.
Mint arról korábbi lapszámainkban már beszámoltunk, az EB azt javasolta, hogy az EU jövôre kezdjen csatlakozási tárgyalásokat újabb hat országgal, köztük Romániával is. Gabriel Andreescu úgy vélekedett: ezzel a meghívással az unió egyfajta politikai felelôsséget vállalt magára, s ezek után rajtunk áll, hogyan tudjuk kihasználni ezt a politikai helyzetet. Mint ismeretes, az EB a tárgyalások megkezdését olyan feltételekhez kötötte, mint például a költségvetési források megfelelôvé tétele, vagy a gyermekekrôl gondoskodó intézmények reformja.
Bár az unió feltételei elsôsorban gazdasági és szociális vonatkozásúak, a tárgyalások megkezdésekor természetesen Románia politikai helyzete is elôtérbe kerül. S a jelenlegi helyzetet a kormánykoalíción belüli viszályok jellemzik.
— Ezeket a viszályokat nagymértékben felerôsíti Románia jelenlegi helyzete és a választások közeledte — nyilatkozta Andreescu. — Egyfajta politikai bizonytalanság jellemzi a jelenlegi idôszakot. A koalíciónak már nincsenek perspektívái, és ennek kihatásai lesznek a koalíció mûködésére is.
Andreescu szerint a jelenlegi kultusztörvény-tervezet elfogadása is rontja majd Románia csatlakozási esélyeit. — A kultusztörvény elfogadása rettenetes csapás volna a román demokrácia számára. Ez a tervezet példátlan módon sérti a vallásszabadságot, és összeegyeztethetetlen az Emberi Jogok Európai Egyezményével. A törvény elfogadása óriási hatalomhoz juttatná a román ortodox egyházat az állam keretén belül. Olyannyira, hogy ez akár az állam intézményeit is sértheti, gondolok itt arra az ortodox törekvésre, hogy taníthassák a történelmet, amennyiben a szakintézmények tevékenységével elégedetlenek. Éppen ezért Románia parlamentje igen kényes helyzet elôtt áll, szerintem egyedüli kiút e tervezet el nem fogadása. Ha a kultusztörvény-tervezetet mégis elfogadnák, akkor Románia politikai szempontból felkészületlenné válna az uniós csatlakozáshoz.
A romániai magyar tudományos civil szervezetek közül az egyik legaktívabb, az Erdélyi Magyar Mûszaki Tudományos Társaság (EMT) évente kilenc tudományos konferenciát szervez. Ezek közül talán az Országos Szakmai Napok (OSZN) a legfontosabb, amelyet idén október 15–17. között Szatmárnémetiben szerveztek meg.
A Prefektúra rideg és hideg épületében tartott péntek délutáni plenáris elôadások témája: Kiváló mûszaki megvalósítások. Ezeket megelôzôen tartották a romániai magyar tudományos szervezetek találkozóját. Többek között jelen volt Lányi Szabolcs, a román kormány Országos Tudományos, Technológiai és Innovációs Ügynökségének vezetôje, Berényi Dénes akadémikus, a debreceni Magyar Tudományos Akadémia Atommagkutató Intézetének munkatársa, Kerkápoly Endre, a Magyar Természettudományi Egyesületek Szövetsége (MTESZ) díjbizottságának elnöke, illetve a házigazda, Bíró Károly EMT-elnök vett részt. Lányi Szabolcs az általa vezetett intézmény nyújtotta pályázati lehetôségeket mutatta be. A pályázni kívánó fiatal kutatóknak, külföldi kapcsolatokat ápolni kívánó szervezeteknek azt ajánlotta: látogassanak el az ügynökség honlapjára (http://www.mtc.ro). Berényi Dénes az 500 millió forintos alaptôkével rendelkezô, a határon kívüli magyar felsôoktatást támogató Apáczai Közalapítványt mutatta be.
A péntek délutáni plenáris elôadáson Berényi Dénes Hogyan állhatja meg a helyét egy kis ország a nemzetközi tudományos versenyben? címmel tartott elôadást. Hangsúlyozta: a megoldást a kis országok eredeti témaválasztása, ötletes, új kísérleti technikák, ezek újszerû kombinációja, illetve a hazai és nemzetközi együttmûködés jelentheti. Elôadásában Lányi Szabolcs lehangoló képet festett a romániai kutatás helyzetérôl. Elmondta: míg Dél-Korea 336, Finnország 421 dollár jut az egy fôre esô tudományos finanszírozásra, addig Romániában ez a szám csupán 1,83 dollár. „Romániában az egy kutatóra költött állami költségvetés 600 dollár, az Egyesült Államokban pedig 100 ezer dollár. Világos, hogy hazánkban gyors szemléletváltásra van szükség" — mondta.
A szombat reggeli megnyitón Ilyés Gyula, Szatmárnémeti alpolgármestere sajnálatát fejezte ki, hogy városában még nincs EMT fiókszervezet, míg Bíró Károly EMT-elnök a szervezet tevékenységét ismertette. Kiemelte: a szakkifejezések anyanyelven történô elsajátítása érdekében az EMT jövô évtôl a magyar diákok számára az ország összes mûszaki egyetemén fakultatív kurzusokat szándékszik szervezni. Ugyanakkor a létrehozandó magyar egyetem hátterének megteremtése érdekében intézményrendszer kiépítését tervezik. Égly János, az EMT kiadói elnökhelyettese a szervezet tevékenységi irányzatait vázolta. Szerinte az EMT-nek többek között az információs társadalom létrehozásában, az informatikai infrastrukturális fejlesztési programok kidolgozásában kell részt vállalnia. Célként egy erôs erdélyi magyar webhely mûködtetését, a társadalmi célú informatikai programok koordinálását említette. Elôadásában Kovács Gyôzô a magyarországi teleház-mozgalomról beszélt. Elmondta: az USAID által támogatott program segítségével faluhelyen internetes kapcsolattal rendelkezô, úgynevezett teleházakat sikerült létrehozni. Pungor Ernô, az Antall-kormány volt kutatási minisztere a Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Alapítványról tartott elôadást.
A szombat délelôtti plenáris elôadásokat követôen a különbözô szakosztályok megbeszéléseire került sor. A rendezvényt a kötetlen beszélgetéseknek és szórakozásnak helyt adó fogadás zárta. A fiatal és lelkes csapat által szervezett háromnapos konferenciát az Illyés Közalapítvány, a Szatmár megyei prefektúra, a Pro Technika Alapítvány, a román kormány Országos Tudományos Technológiai és Innovációs Ügynöksége, illetve a Modex Holding támogatta.
Az Országos Tanügyi Szövetségnek (OTSZ) szándékában áll beperelni a kormányt, kérve, a tanügyi alkalmazottaknak adják meg a törvény által biztosított pénzügyi jogaikat, amelyre a tanügyisek és Radu Vasile miniszterelnök között tavaly nyáron megkötött egyezség is kötelez. A szövetség elnöke, Cãtãlin Croitoru borúlátó, nem tartja kizártnak egy újabb általános sztrájk kirobbanását a tanügyben. A Szabad Tanügyi Szakszervezetek Szövetsége a múlt héten perelte be a kormányt; az elsô tárgyalásra november elsején kerül sor. Az OTSZ immár második alkalommal indít törvényszéki eljárást a kormány ellen, elôször négy évvel ezelôtt.
Több kisnyugdíjas, munkanélküli vagy egyéb szerény jövedelmû elôfizetônk hálálkodik azoknak, akik megajánlották nekik az elmúlt hónapokban egy-egy Szabadság-elôfizetés árát. Bármily hihetetlen, sokan panaszkodnak, hogy már nem tudják megengedni maguknak ezt a kicsi pénzt sem.
Felhívunk tehát minden céget, intézményt és személyt, hogy a Szabadság legalább egyhavi elôfizetési árával — 28 500 lejjel — támogassa szerkesztôségünkön keresztül azokat, akik nélkülük már magyar nyelvû napilapjukról is lemondani kényszerülnének. Jelezzék adományozási szándékukat a szerkesztôségben személyesen vagy a 196-408-as telefonszámon, hisz az újdonság az, hogy
HÍVÁSRA HÁZHOZ MEGYÜNK!
Az adományozók névsorát szívesen közöljük az újságban. Várjuk szerkesztôségünk emeleti irodájában azok igényléseit is, akiknél a családban az egy fôre esô jövedelem nem több, mint havi 400 ezer lej, s akik elô szeretnének fizetni lapunkra, de nem tudnak. Jelentkezni levélben és megbízott útján is lehet. Keresetükrôl igazolást kell felmutatniuk, és nem jogosultak támogatásra a már Szabadság-elôfizetôk! A beérkezett megajánlások függvényében megszervezzük a rászorulóknak juttatandó elôfizetéseket.
Nélkülözô társainkért, az adóból leírható adományért, napilapunk megmaradásáért — összefogással mindannyiunknak könnyebb lesz!
„A béke nemcsak lehetséges, de elkerülhetetlen" — ezzel a mottóval indították útnak az 1999. október 16–23. között zajló, A nôk a világbékéért nevû rendezvénysorozatot nálunk és Európa más városaiban. A szemináriumoknak és elôadásoknak elsôrendû feladata, hogy közelebb hozzák a béke gondolatát szívünkhöz és eszünkhöz, és tudatosítsák a polgárokban a békére és a béke szellemében való nevelés óriási jelentôségét életszemléletünk kialakításában. Az értekezés mûvészete — elsô lépés a konfliktusok megoldásában és A béke hete címû (szombaton és vasárnap a nevelôknek, tanároknak és tanítóknak tartott) szemináriumok után, kedden du. 6 órától Demény Enikô egyetemi tanár tart elôadást az európai tanulmányok karán, este 8 órától pedig a Diákházban (Club A/3-as terem) Judy Rafat és Petra Held hangversenyezik. Csütörtökön du. 5 órától a Municípiumi Mûvelôdési Házban a Sokszínûség estjét rendezik meg. Mûsoron szerepel a Mãrtisorul népzenei együttes, Harry Maiorovici zeneszerzô, fellép Cãtãlin Condurache, Niita Indonga Namíbiából, az ukrajnai Cervuna Buta együttes, Dusa Lucian zongorán játszik, a szamosújvári Kaláka együttes magyar néptáncokat ad elô. Pénteken du. 6 órától a Városi Mûvelôdési Házban a Gyermekek a gyermekekért hangversenyt hallgathatják meg az érdeklôdôk.
Mivel ez a rendezvénysorozat éppen az Egyesült Nemzetek megalakulásának 54. évfordulóján zajlik, az Erdélyi Néprajzi Múzeumban szombaton du. 4 órakor sorra kerülô záróünnepségen aláírják az Egyesült Nemzetek fôtitkárának, Kofi Annannak címzett békeüzenetet.
számára a Francia Kulturális Központ újabb tehetségkutató versenyt rendez 8–11 éves gyermekek között. A válogatást október 19-én, kedden este fél 7 órakor rendezik a Horea úti Zeneiskolában. Bôvebb felvilágosítást a központ titkárságán, a Király(I. C. Brãtianu) utca 22. szám alatt kaphatnak vagy telefonon: 198-551, 197-595.
Helyesbítek: Perecrôl (becsületes nevén Fülöp Mihály pékmesterrôl) lenne szó, kinek „halálhírét" Nánó Csaba tudatja velünk a Szabadság 1999. október 15-i számában.
Pereccel (hasonlóan N. Cs.-hoz) nemrég ismerkedtem meg egy külvárosi kiskocsmában, amolyan köpködôben... Mindennapos vendég ebben a lebujban (is), igaz, közben a munkahelyétôl megválni kényszerült. Ezért most egy-egy vekni vagy egy rakás perec ingyen szétosztogatása nélkül is kap egy-két féldecit meg néhány cigarettát a vendégektôl.
A minap azonban feldúltan állított be az említett kocsmába: „képzeljétek, meghaltam, elgázolt egy teherautó" — és lobogtatta a Szabadság október 15-i számát, Nánó jegyzetére mutogatva. Néhányak hahotázása, mások szánakozó tekintete kíséretében zsákmányolta be a szokásos féldeciket és cigarettákat. Jól „aratott" aznap, a kolozsvári magyar napilapunknak köszönhetôen. Az arcának színe ettôl ugyan nem váltott át frissen sült perec pirospozsgájává... De az N. Cs. által említett mosolya él a mai napig is. Csakúgy, mint Fülöp Mihály hajdani pékmester.
Az Anima Sound System és a Tudósok, a magyar új hullám kimagasló fesztiváljáró zenekarai koncerteztek október 16-án, szombaton a kolozsvári Music Pubban.
Az ASS öt éve mixeli a népzenét reggae-vel trip-hopot a dubbal a politikai korrektség és az antirasszizmus jegyében. Eddig négy nagylemezük jelent meg. Jelenleg egy közel 30 állomásos turnén vannak, ennek keretében látogattak Kolozsvárra. Játszottak három éve Bécsben, olyan világsztárok remixelték ôket, mint a közelmúltban a Brit Napok keretében a sportcsarnokban is sikert arató Transglobal Underground.
A Tudósok zenei stílusa is nehezen meghatározható. Az eredetileg újvidéki képzômûvészek alapította zenekar korábban groteszk performansz-elemekkel tarkította elôadásait, ám most a zenei megszólaláson a hangsúly. A Tudósok a magyar underground zene egyik legszínesebb színfoltja.
(A fenti információkért köszönet jár Kelemen Attilának.)
***
A Transzindex internetes magazin lapindító koncertjein fellépô együttesek két és fél órás késéssel kezdtek a muzsikálásba. Hja, a közönséget tisztelni kell...
Eredeti cím: Faimosul paparazzo, román, színes, 1999, 90 perc. Rendezte: Nicolae Mãrgineanu, forgatókönyvíró: Rãzvan Popescu. Szereplôk: Marcel Iures, Maria Ploae, Gheorghe Dinicã, Alexandru Repan.
Az utóbbi idôk román filmtermésére jellemzô, hogy egy-egy képsorozatot felhasználnak a ’89-es eseményekrôl vagy tüntetésrôl, netalán bányászlázadásról. A kolozsvári születésû Nicolae Mãrgineanu filmjében mégsem unalmas ez a múltidézés, valóban szervesen beépül a filmbe. Hiába, látszik, hogy Mãrgineanu régóta a szélesvászon közelében van, hogy elismert román rendezô, akit hazai és külföldi — Karlovy Vary (Csehország), Pesaro (Olaszország), Troia (Portugália), Skopje (Macedónia), Miyagi (japán) városbeli — filmfesztiválokon több ízben díjaztak 1978-as rendezôi debütje óta.
Filmje egy bulvárfényképészrôl szól, akit gyilkossággal vádolnak. Egy paparazzó mindennapjaiba tekinthetünk be — különösen Diana hercegnô halála óta kíváncsi a nagyközönség ezekre a minden hájjal megkent teremtményekre, s lehet, hogy a rendezôt is az akkori fényképészbotrány ihlette — egy olyan ember magánéletébe, aki csak ritkán döbben rá arra, hogy az ô hírneve másnak mennyi bajt, keserûséget okozhat. A bemutatott életképek érdekesek is: a politika alvilágába, kulisszatitkaiba merül bele a Marcel Iures által jól alakított fényképész, s ehhez minden eszközt felhasznál, még akkor is, ha az családi életét teljesen felborítja. Így kerül össze egy utcalánnyal, akinek padláslakásán több hetet tölt, hogy innen figyelje a rábízott politikust. Szexuális vágy, lenézés és erôszak sugárzik ebbôl a kapcsolatból, s ehhez az az idegesség is társul, amelyet a megfigyelés keltette feszültség okoz, s majd csak a börtön cellájában jön rá, hogy eközben a lány belészeret.
Egy szélsôséges, néha talán túl sötétnek festett, de mindenképpen valós világba vezet az alkotás. Prostituáltakkal, rendôrökkel, börtönlakókkal, nyomornegyedekkel, nyomorék gyerekekkel ismerkedünk meg, és szörnyülködünk: ebben a világban élünk?
A film dinamizmusa is nagyon jó: peregnek az események, csak néha van idô egy-egy mélyebb lélegzetvételre, vagy akár arra, hogy jobban megrágjunk egy-egy elgondolkodtató jelenetet. Mint amilyen például az is, amikor az utcalány ragyogó szemmel beszél szôke, kékszemû gyerekérôl, hogy aztán kiderüljön: a gyerek kéz nélkül született, értelmi fogyatékos, hogy fekete hajáról ne is beszéljünk.
Mindenki arra törekszik, hogy a börtönbe került paparazzó szabadlábra kerüljön. Pénz ide, pénz oda, s a kerekek olajozódnak, az öreg, de a gyilkosságot mindenképpen bebizonyítani akaró rendôrtiszt kétségbeesésére. S ezt az egészet a rendezô feed-back technikával, vagyis gyakori, de mesterien, szinte észrevehetetlenül megvalósított idôbeli visszatekintésekkel tárja elénk. Felelevenednek a bukaresti taxi- és kamionblokádok, hôsünk a teherautók között bolyong a piros sálas politikusra leselkedve.
A feed-back és a nyomozás-szerû ankét mellé a fotós pszichológiai drámájára is hangsúly kerül, s ez a filmnek még nyomasztóbb hangulatot kölcsönöz. A filmzene pedig szinte teljesen hiányzik, de a hanghatásoknak mégis fontos szerepük van.
És jön a törvénykezés napja, amikor a vádló tiszt tudomásul veszi, hogy vesztett ügye van, mert már mindenkit lefizettek. És akkor, mindenki megdöbbenésére, a botrány-fotós arra a kérdésre, hogy vétkesnek érzi-e magát, igennel válaszol.
— Nem öltem meg ôt, de vétkes vagyok. Miattam lett öngyilkos.
A filmnek itt még nincs vége, bár a nézôterén felgyúlnak a fények: a nézôk fantáziájában tovább peregnek a képek...
Október 16-án, szombaton, a Gheorghe Dima Zeneakadémia koncerttermében José Augusto Seabra portugál költô verseskötetének bemutatására került sor.
A kötet tartalmát Stefan Bitan ismertette: a posztmodern költészet egyik képviselôje, aki inkább az antik Görögországról ír, a mítoszok és mondák világát foglalja versbe.
— A Gramática grega címû kötetében Seabra egy istenséghez hasonlóan apró kis részecskékre bontja le a világot, hogy saját elképzelései szerint újraépíthesse majd a verseiben — mondta Stefan Bitan. Az ünnepélyes könyvbemutatót gitárszóló zárta, portugál zeneszerzôk mûveibôl.
Déja vu, azaz az idén már egyszer megtörtént: a Portal kábeltévé társaság HBO-elôfizetôi adás nélkül maradtak. Az amerikai filmcsatorna különdíjas elôfizetôi hetek óta hiába várják, hogy ez az áldatlan állapot megszûnjék.
Szerkesztôségünkbe eljuttatott a HBO Romania egy közleményt, amely szerint a „kódolási technika fejlesztése érdekében" megszakítja a Portal-elôfizetôknek a sugárzást. Ennek értelmében a felelôsséget kizárólag a Portalra hárítja: addig nem lesz HBO, amíg ki nem cseréli a kábeltévé társaság a dekódereket.
A Szabadság kérdésére válaszolva Bázsa Jolán, a Portal gazdasági igazgatója kifejtette: ez koránt sincs így, a két cég ismét perben áll egymással, a Portal nem kötelezhetô ilyen lépésre.
Remélhetôleg ezúttal végleges döntés születik, és ismét fogható lesz a Portal-elôfizetôknek is a HBO-jel (addig meg elégedjünk meg a Hallmarkkal).
A Nyugdíjasok Országos Szervezete kolozsvári fiókjának az udvarán van egy fehér pad. Amikor az idô kedvezô, azon két-három öreg néha összehajol. Az nem számít, hogy barátok vagy idegenek: a problémák ismerôsek.
Alig ülök le, mellém telepszik egy ôsz hajú és bajszú szikár, magas férfi, és mindjárt rám kérdez, hány éves vagyok. Mondom. „Egészen fiatal" — bólogat. Ô már betöltötte a nyolcvanegyet. S ahogy telik az idô, nônek a gondok és fogy az erô — majd meglátom én is.
Hangjában érzôdik, hogy a belenyugvás ösvényén jár, de nem kibékülten a sorssal. Panaszkodik: felesége nagybeteg, még néhány hete vagy hónapja van. Jött megérdeklôdni, a temetésre hol és hogyan kaphat segélyt. Ô ugyan letett egy bankban ’90-ben két szerény temetésrevalót, remélve, hogy az 50 százalékos kamattal nem vész a pénz értéke. Tévedett: a „megnövekedett" összeg egy temetésre sem elég. Nem érti: ekkora kamat mellett! Én értem?
Próbálom megmagyarázni; elôveszem a zsebszámológépem. Példaképp veszek egy kerek összeget: tízezer lejt, ami 50 százalékos kamatokkal mostanig „felduzzadt" 256 ezer lejre. Nagy szám, de... Az évtized elején a letett összegbôl 2500 kiló kenyeret vehetett volna, a „megnövekedett", de értékét vesztettbôl legtöbb 70 kilót.
Beszédtársam meglepetten felemelkedik: ennyire becsapódott?! Nem tévedtem? A megismételt számítás ugyanazt az eredményt adja. Jobb lett volna megigyák-egyék, de inkább szorítottak a nadrágszíjon! Ilyesmire nem számított — nem ért a pénzügyekhez, ô géplakatos volt. Becsapódott. Becsapták. A bank? Az állam? A politikusok? Az ígéretek... Az infláció túlugrotta a kamatokat... A feleségét valahogy eltemeti. Vele mi lesz? Gyereke nincs, sem közeli rokona — a szegények temetôjébe kerül, hiába spórolt annyi éven át. A temetés egyre drágább. Egy volt munkatársa feleségének a temetése több mint négymillióba került, pedig volt sírhely, az meg drága. Az apróhirdetések szerint 2–3 millió. Pedig mondják, hogy sírhelyt csak bérbe lehet adni, de vannak, akik bérelnek, majd busás áron továbbadják. A bankok... Hát annyi kedvezményt tehetnének az öregeknek, hogy amit temetésre tesznek le, értékben annyit kapjanak vissza, amikor eljön az óra. Meg az állam is adhatna két négyzetmétert minden polgárának, ingyen. De mások az érdekek, mint az adókkal: kihúzni az ember zsebébôl, amit lehet. Ingyen sírhely? — jegyzem meg. — Az „pozítiv diszkrimináció" lenne. Egyébként van egy törvény, úgy tudom 1990-bôl, hogy ingyen sírhelyt biztosítanak a volt politikai elítélteknek és házastársuknak. Feltételezhetô, hogy a forradalmároknak is. Ô olvasta az újságban — mondja —, hogy temetôt létesítettek a katonatiszteknek is, ingyenes sírhellyel. Hát ez a nagy „egyenlôség"! A pénz... Akinek van, azt üvegkoporsóba teszik, a szegényeket egy zsákba vagy gyalulatlan deszkaládába, s ki a szegények temetôjébe, ahol úgy-ahogy elföldelik, de nem két méterre, s a kutyák, farkasok kikaparhatják. Ô nem volt Kajántón, de egy barátja mondta, milyen. Nem megy oda, mert így is rémálmai vannak. A barátja mondta, a temetôt valamelyest rendbe tették, a halott deszkakoporsót is kap, de ki tudja, meddig tart a „rend". Az is igaz — legyint lemondóan —, hogy a halottnak mindegy, milyen a koporsó, milyen a sír, van-e fejfa: az elmúlásban mindenki egyenlô — nem visz oda semmit, abból se használhat semmit, amit a kriptájába tesznek, mint a moldovai cigányvajdának vagy minek: telefont, tévét... Bolondság mind. Ilyen az élet... és a halál. Bele kell nyugodni: ahogy lesz, úgy lesz! Ha szomorú is.
— Na, megyek! — áll fel sietve. — Megjött az ügyvéd úr.
Néhány lépés után visszafordul, kesernyés mosollyal: — egészséget, fiatalember! Fel a fejjel!
Így lettem „fiatalember" hatvannyolc évesen...
Azt hiszem, a mi városunkban is kevesebben maradtak fenn éjszaka, hogy a tévében megnézzék az elsô holdraszállást, mint ahányan évtizedekkel azelôtt a napfogyatkozást figyelték kormos üveglapokon át. S talán az izgalom is nagyobb volt akkoriban, az emberek sorsdöntônek érezték, ami a világûrben történik, s már-már úgy viselkedtek, mint a bennszülöttek, akiket Kolumbusz Kristóf megfenyegetett, hogy elveszi tôlük a Holdat. Manapság tudomány ez a Kolumbusz, de felfedezésein, sajnos, nem ámuldozik a világ. Legfeljebb akkor érez hálát, ha életük jobbulása vagy pusztító betegségek gyógyítása van kilátásban.
Saint-Simon közel háromszáz esztendôvel ezelôtt feltette a kérdést: mi lenne, ha a három legkiválóbb tudóst elpusztítanák, s ô maga úgy vélte, hogy ez az emberiség végzetét jelentené. Halála elôtt hat évvel azonban nagyot csodálkozhatott volna azon, hogy a dijoni akadémia pályadíját mégis Rousseau nyeri el, aki tagadón felel arra a kérdésre, hogy a tudomány és a mûvészet terjedése javította-e az erkölcsöket. A fölfedezés meg a kitalálás nyugtalansága oly vonzó, oly nékülözhetetlenné vált számunkra, mint a szeretônek a boldogtalan szerelem — mondta késôbb Nietzsche cinikus kétértelmûséggel. — Mi gyûlöljük a barbárságot, és mindannyian inkább az emberiség pusztulását akarjuk, semhogy meghátráljon az emberiség. Mert ha nem valami szenvedélybe pusztul bele, úgyis belepusztul majd valami gyöngeségbe...
Tolsztoj, aki rosszindulatú ôrültnek tartja Nietzschét, oda se figyel erre a kérdésre, hanem inkább Saint-Simon állításán tûnôdik el, aztán megvonja a vállát, és így szól: szerinte semmi baj nem történne a világgal, ha a tudósok elpusztulnának; ennél sokkal veszedelmesebbnek tartja az erkölcsileg legkülönb emberek legyilkolását, ami napirenden van. Hiszen az általános boldogságot civilizációval, kultúrával növelni éppoly lehetetlen, mint elérni, hogy valamely vízfelületen egy helyütt a víz magasabban álljon, mint másutt. A tudományos-technikai vívmányok a kor mûvei, és a civilizálatlan emberek éppúgy nem boldogabbak a civilizáltaknál, mint a felnôttek a kiskorúaknál...
Mit feleljünk mi erre ma?
Talán a kor mûvészetének ujjongását, mámoros önkívületét kellene idéznünk cáfolatként: azt a boldogságot, amelyet a tudományos fejlôdés például az ûrutazás láttán sugároz szét, miként a reneszánsz költôje sugározta, a felfedezett természetet szemlélvén. De egyetlen versszakasz sem jut eszünkbe, amely megtapadt volna emlékezetünkben, s amely elhitette volna velünk, hogy a holdraszálláskor valóban egy boldogabb korszak virradt az emberiségre. A költôk egy ideig követték ugyan a rakétákat, de hamarabb visszazuhantak a valóságba, még mielôtt a Nap közelében leolvadhatott volna a szárnyuk...
Mi történhetett velük?
Bizonyára eltûnôdtek korunk ellentmondásain: eszükbe jutott, hogy még ma is évenként százmillió ember hal éhen a Földön, s a civilizáció fejlôdésén merengve, kétkedôn pillantottak a magasba, hogy a mennyek urát faggassák: Megy-é elôbbre majdan fajzatom, nemesbedvén, hogy trónodhoz közelgjen?...
A választások közeledtével kezdenek elszaporodni — minden szinten — a botrányok, az egymás elleni áskálódások. A Demokrata Párt a parasztpárti miniszterek kivizsgálását kérte. Az ellenzék mindenben keresztbe tesz a hatalomnak. Olyan törvények hevernek a parlamenti képviselôk asztalán, amelyeket az Európához való felzárkózásban érdekelt más országok már régen megszavaztak. Képviselôink legnagyobb gondja a prostitúció legalizálása (vagy nem). Bár egyértelmû, hogy ennek egyetlen megoldása van, valaki mindig talál okot arra, hogy ennek az ügynek soha ne érjenek a végére. Eközben a szifilisszel fertôzöttek száma egy hónap alatt megduplázódott. Az ok nem lehet más: a törvény elodázása. A következmények pedig elôreláthatók.
A választások közeledtével egyre nyilvánvalóbb, hogy a pártok — akár jobb, akár baloldaliak — a legnagyobb hangsúlyt a nacionalista (egyesek ultranacionalista) szólamokra helyezik. Nyolcvan éve riogatják a románságot Erdély elvesztésével. A jobb- vagy baloldali erôk ebben a kérdésben teljesen egységesen ugyanazt a nacionalista propagandát követik, mint Vadim Tudor pártja. Az ok: senki, egyetlen párt sem tud megoldást találni a katasztrofális gazdasági helyzet javítására. A kétezres választásokat, elôrejelzések szerint biztos, hogy az RTDP és Iliescu nyeri. Az ok: csalódás a konvencióban. Az okozat: visszatérés a neokommunista, mindent a hatalom kezébe koncentráló, de távlatilag semmi jót nem ígérô rendszerhez.
A dialektikát, az összefüggések keresését nem szabad komolytalanul kezelni még akkor sem, ha errôl Marx és Engels jut eszünkbe. Az aradi botrány, Kelemen Hunor mûvelôdési államtitkár (le)szereplése Tucã mûsorában, valamint a Csíkszeredában lezajlott jégkorongmérkôzés botrányba fulladása között szoros összefüggés van. Ezeket a dolgokat nemigen szeretjük boncolgatni, de egyszer szembe kell néznünk a valósággal. Nem állíthatjuk a végtelenségig, hogy a nemzetiségek békés együttélésben éldegélnek, és csak a funárok kavarják a kedélyeket. Annak a jó románnak, aki felszerelte a magyar konzulátus elé azt a bizonyos táblát, biztos nem kellett kétszer mondani, mit tegyen. Az Aradon botrányt okozók állítólag lefizetett emberek voltak. Fogadok, hogy mentek volna azok ingyen is. Itt jön be a képbe államtitkárunk. Tucã nagyon jól tudja, kiket kell meghívnia a mûsorába. Egy semmilyen vizet nem zavaró államtitkárt, melléje Demeter Jánost, aki még díszletnek is fölösleges volt, Ion Cristoiut, a minden hájjal megkent „kommentátort" és egy ultranacionalista, történelemferdítô történészt. Így nem volt nagy gond csúfot ûzni Szent István királyunkból, Bembôl. Petôfit úgy állíthatták be, mint a legnagyobb romángyûlölôt. Az aradi vértanúkat a románságot kiirtó gazembereknek lehetett kikiáltani. Két képviselônk egyetlen hazugságot sem volt képes megcáfolni! Vajon ez nem az RMDSZ felelôssége is? Máris elérkeztünk a csíki botrány okaihoz. A magát támogatás nélkül, frusztráltnak érzô magyar drukkerek megtalálták a módját, hogy valamiképpen visszavágjanak azért a sok sérelemért, ami évek óta éri a romániai magyarságot. Ehhez biztosan hozzájárult az is, ami Aradon történt. Nyilván föltehetô a józan kérdés: vajon ez a legmegfelelôbb válasz a provokációkra?
A felvetett témák teljesen különböznek, de mindegyikükben megtalálható az ok és az okozat közötti összefüggés. Hatalmas hibát követnénk el, ha minden rosszat a kommunista rendszerben való több évtizedes tengôdésre vezetnek vissza. Egy tízéves gyermek már meg tudja különböztetni a jót a rossztól. A rendszerváltás utáni tíz év se lenne elég, hogy a politikusok logikája felérjen egy tízéves gyermekéhez?
A Moldova Köztársaságban élôk olyan szegények, hogy a templom egere hozzájuk képest Dáriusz. Az alkalmazottak bérét fél éve nem fizették ki, a nyugdíjakat több mint egy éve. Az államkasszának idônként lelkiismereti problémái támadnak: egy havi nyugdíj kontójában kiküld a nyugdíjasoknak két csomag spagettit vagy másfél kiló rizset. Lehet, hogy a sarki boltban — amely tele van külföldi áruval — mindkettôt olcsóbban megkapnák, de úgy tûnik, a kormányt ez is hidegen hagyja.
Amikor Ion Sturza moldovai miniszterelnököt errôl kérdezem, hangjából az ingerültség hallatszik:
— A maguk testvérei, az osztrákok is azt írták, hogy minálunk pusztít a szegénység...
Azért elismerte, hogy a fekete gazdaság aránya ötven százalék fölötti, s hogy az emberek vidéken még a Kisinyovban tapasztalható szintnél is rosszabbul élnek. Rosszul esett neki az is, hogy felemlítettem: az országhatáron elviselhetetlen állapotok vannak, hatszor állítják meg az embert háromszáz méteren, újabb és újabb címen pénzt kérnek el tôle, s „taloncsik"-ok garmadát nyomják a kezébe. Papírcetliket, amelyekre megszámlálhatatlan számú pecsétet kell a többi bürokratától begyûjtenie. Ha mindez nem sikerül, mint magamnak sem, az illetô mehet vissza a sor végére. A „hátsó pár elôre fuss"-szerû játékot mintha csak azért találták volna ki, hogy a külföldinek végképp elvegyék a kedvét az odautazástól. Pedig a fô ok az volt, hogy egy sor ingyenélônek megmaradjon az állása, és hogy a költségvetés így szerezzen egy kis jövedelmet.
Az ország ipara gyakorlatilag teljesen leállt, már csak néhány vállalat dolgozik. Valamikor jól menô fegyvergyárak mûködtek itt. Be kellett zárni ôket, mert a fegyver egyes alkatrészeit a nagy Szovjetunió más-más tagköztársaságában gyártották, s az összeszerelést, persze, valahol Oroszországban végezték el. A szovjet birodalommal együtt azonban ez az integráció is elemeire hullt. S mit csinálhatna Moldova például a Kalasnyikov egyik csavarjával?
A mezôgazdaságot sem reformálták. Sok helyen ma is áll a kolhoz, senkit sem érdekel, hogy hatalmas ráfizetéssel termel, s hogy a parasztoknak sem hoz hasznot. Az amerikai kormány nyújt segélyt a kolhozi földek szétosztásához, a birtoklevelek nyomtatásához, a kataszterfelállításhoz. Egyszóval a mezôgazdasági magántulajdon létrehozásához.
Moldova a nyolcvanas évek végéig a nagy Szovjetunió borpincéje és zöldséges kertje volt. A borászat ma is az egyetlen biztos jövedelemforrást jelentené, ha a kiváló borokat el tudnák adni. Kisinyovtól néhány kilométerre, Cricován, Európában egyedülálló, 120 kilométer hosszú pincerendszerük van, ahonnan évente egymillió üveg óbort adnak el. Nyolcvan százalékát ma is az oroszok veszik meg. Nyugatra csak tíz százaléknyi jut el, a többi a belsô fogyasztás. Cricován ôrzik Göring mintegy ezer palackos, spanyol, portugál, olasz, francia és magyar pincék termékeibôl álló borgyûjteményét is, amelyet Ivánék annak idején háborús kártérítésképpen zabráltak Berlinbôl vagy valamelyik vidéki német kastély pincéjébôl. Nem eladó, mint az az 1902-es évjáratú húsvéti kóser bort tartalmazó palack sem, amelyért a palackozó cég tulajdonosának leszármazottjai tavaly egymillió dollárt ígértek.
Natalia Bulgaru borászmérnöktôl megtudom: a nemes óborok a nemzeti borgyûjtemény részét képezik. Néhány üveg Tokajit Göncz Árpád ajándékozott nekik ittjártakor. Féltve ôrzik ôket. Gagarin is megfordult itt, 1966-ban. Két napig maradt a pincében... Termet neveztek el róla. Rólam nem fognak, pedig a pezsgô- és borkóstoló után magam is nehezen vánszorgom a föld alatti Sauvignon vagy talán Zöldszilváni utcán parkoló gépkocsiig.
A moldovai zöldségtermesztés meghalt. Az egyik községben, Kisinyovtól 55 kilométerre, Speián, az egykor hatalmas Dnyeszter menti zöldségtermesztô üvegházrendszer romjain Alexandru Snegur uralkodik. Hatalma nagyobb, mint a kommunista idôkben azt bárki elképzelhette volna: ô a zöldséges vezérigazgatója, a község polgármestere, a helyi ortodox egyház fô korifeusa, a gyep alatt is fûtött, 15 ezer helyes stadion és sporttelep megépítôje és teljhatalmú ura. Irodájában egymás mellett áll a vörös csillagos címer, a Szûz Máriát ábrázoló bizánci ikon, és egy oroszra fordított Che Guevarra-idézet: „A legjobb formája annak, hogy mondjunk valamit az, ha megtesszük". Ehhez tartja magát a házigazda, aki valóban tett a faluért. Hatalmas energia-bedobással építette tovább a kommunizmust. Be is vallja, ô kommunista maradt, de rájött a hit fontosságára, újjáépíttette a helyi templomot, s magát II. Alexij moszkvai pátriárkát hozatta el ebbe a Moldova és Transznyisztria határán felejtett világvégi faluba, hogy felszentelje.
Börtön is van a helységben, Snegur egy személyben a törvény, a törvényhozás, a végrehajtás, az állam — és az egyház. Hiszen a templom pópája, György atya is szemmel láthatóan úgy ugrál, ahogyan azt a gazdi parancsolja.
Snegur történelmi és politikai összefoglalóval is szolgál. A moldáv-magyar barátság alapja az, hogy közös az ellenségünk: Románia. Amely Moldovánál 500 évvel késôbb alakult meg, s jelenleg is mindent megtesz, hogy a területén élô moldovaiakat koldusbotra juttassa. Mert a Prut jobb partján lévô terület Románia legszegényebb térsége, rosszak az utak, hatalmas a szegénység, járványok terjengnek. A moldávoknak mindaddig nem lehet nyugtuk, míg Pruton túli testvéreiket ki nem szabadítják a román igából.
Románia azért is ellenség szerinte, mert a moldovaiak egyházát el akarja szakítani Moszkvától, és Bukarest ennek érdekében külön mitropolitát nevezett ki Moldovába. Akit azonban senki sem ismert el, és ehhez maga Snegur is hozzájárult.
— Egyébként is — dörögte a vezérigazgatói székbôl Snegur —, mi az, hogy román? Nagy fejedelmünk, Stefan cel Mare sírfelirata nem cirill betûs? Nos, mi moldávok cirill betûkkel írtunk 1990-ig, akkor ránk erôszakolták a latin ábécét. Hát üsse kô, csak ránk ne telepedjenek teljesen.
Nem szereti a románokat, bár maga is az ékes román nyelv egyik nyelvjárását beszéli.
— Közös a nyelvünk, hagyományaink, de ôk bennünket lenéznek, ostobáknak tartanak. Pedig a moldovai ember náluknál sokkal emberségesebb, barátságosabb és dolgosabb. A románok 1989-ig Stefan cel Maréról sem nagyon beszéltek. Aki egyébként elsô sebesülését a román Havasalföld elleni harcban szerezte. Nemrég szentté avatták. Ez is hülyeség: négy felesége volt, s amit még közben elbírt. Az ortodox egyház pedig csak három asszonyt engedélyez. Tehát nem lehet szentet faragni belôle. Mi a nagy államférfit, legnagyobb fejedelmünket tiszteljük benne.
Snegur nem szidja a múltat, azt mondja, az volt az életük. A nyolcvanas években az általa vezetett üvegházakban évente 1,5 millió tonna zöldséget termeltek, a közeli konzervgyár pedig 45 millió 700 grammos üveget töltött meg a térség termékeikbôl. Most a konzervgyár is áll. Nincs gáz, nincs villany, nincs paradicsom.
— Rosszul csinálták a privatizációt, elôbb a veszteséges egységeket kellett volna eladni, az értékesebbet, gazdaságosabbat pedig meg kellett volna tartani — magyarázza. — De a privatizáció csupán az állami vagyon szétlopkodásából állt. Most a kisinyovi vezetés el akarja adni az utolsó vagyont is, ami az állam kezében maradt: a telefontársaságot és az energiaszektort. Persze, minden népnek olyan kormánya van, amilyent megérdemel.
Véleményével Snegur nincs egyedül. Moldovában 4,5 millió ember él, 64 százalékuk románul beszélô moldovai, 36 százalékuk pedig oroszajkú. Nagyrészt orosz és ukrán, de élnek itt gagaúzok, bolgárok és más nemzetiségek is. Mégis néhány évvel ezelôtt, amikor a Romániával való egyesülés szóba került, a lakosság 94 százaléka a függetlenségre szavazott.
A nagy Szovjetunión belül a történelmi Moldova déli részét elvették, és Ukrajnának adták. Helyette Moldova a Dnyeszteren túl kapott akkor egy vékony területsávot, amelyet ma is Transznyisztriának neveznek, s ahol merôben másak az etnikai arányok. Olyan egyharmados arányban élnek ott moldovaiak, oroszok és ukránok. A Dnyeszter mentiek 1990 után, a Romániával való egyesüléstôl tartva, ki akartak szakadni Moldovából. Háború volt, 600 ember vesztette életét. A ma is rács mögött ôrzött, a Dnyeszteren innen román, illetve moldáv nemzeti hôsnek tartott Ilie Ilascut, aki szerintük több transznyisztriait gyilkolt meg kegyetlenséggel, halálra, majd életfogytiglani börtönre ítélték. Mert a Dnyeszteren túliaknak önálló bíróságaik, parlamentjük, kormányuk, külön hadseregük, saját pénzük és bankjuk van. Kisinyov széles autonómiát ajánlott nekik, ôk teljes függetlenséget akarnak, legfeljebb két önálló állam föderációját.
Az ország egyetlen hôerômûve Transznyisztriában mûködik. Tiraszpol pedig nemrég lekapcsolta a villanyt egész Moldovában. Azért, mert Moldova nem fizet az áramért, bár egyesek szerint az elsötétítési akciónak politikai töltete is volt. Amikor a „villanykapcsolós autonómiát" említem, Valerij Lickáj, az úgynevezett Dnyeszter menti Moldovai Köztársaság külügyminisztere összeráncolja a szemöldökét.
— Nem megy ez így, kérem! — fakad ki. — A leszállított áramért Kisinyov 32 millió dollárral tartozik nekünk. A hôerômû földgázzal üzemel, a földgázt mi is pénzért vesszük Moszkvától, nekünk is tovább kell adnunk a pénzt. Akarjuk, nem akarjuk, piacgazdaságban élünk. Tehát fizessenek.
A tiraszpoli kormánypalota elôtt ma is ott áll Lenin hatalmas szobra, címerükben pedig ott van a vörös csillag. Minden a Szovjetunióra emlékeztet: a pénz, a rendôrök egyenruhája, a sûrû katonai és rendôri ellenôrzések. Talán csak a „közös bizalmi térség" kialakítása kívánja meg a nagy elôvigyázatosságot. Vagy pedig az a mérhetetlen mennyiségû fegyver, amely itt 1937 óta felgyûlt. Itt állomásozik a történelem által is itt felejtett 14. szovjet hadsereg. Felhalmozott fegyvereinek elszállítása ma már valóban komoly mûszaki és pénzügyi gondot jelent. A szállítási költségek fedezésére legutóbb az Egyesült Államok tett ígéretet. Talán lesz belôle valami. Aztán ott van a saját hadseregük és valamivel tovább a békefenntartók hada. Több határszerû sorompón kell átjutnia az embernek ahhoz, hogy Benderen át Tiraszpolba, a Dnyeszter menti operettország fôvárosába jusson. Kalasnyikov, tank és kétéltû hátán. Aztán rendôrkordon, aztán békefenntartók, aztán moldáv rendôrök. Ellenségesen néznek valamennyien.
Jólesô érzés kerít hatalmába, amikor a kisinyoviak számára is civilizációs szigetnek számító magyar nagykövetség kapuján betérek. Megfordultam már néhány magyar követségen, de azt a kedvességet, amellyel Hodicska Tibor magyar nagykövet és felesége fogad, ritkán tapasztaltam. Ez is hozzájárul ahhoz, hogy biztonságérzetem helyreálljon.
A transznyisztriaitól merôben különbözô autonómia is létezik — Gagaúziában.
— Moldovában 160–180 ezer gagaúz él — foglalja össze Ivan Bejan, a Gagaúz Népi Gyûlés helyettes elnöke —, ezek közül itt, Dél-Moldovában, Komrátban és környékén, tehát az autonóm területen mintegy 157 ezer személy lakik. Az etnikai megoszlás: 78 százalék gagaúz, 5,2 százalék moldovai, 5 százalék orosz, 5 százalék bolgár, 4 százalék ukrán. Az autonóm tartomány jelenleg 32 településbôl áll. A kisinyovi parlament öt évvel ezelôtt, 1994. július 29-én fogadta el Gagaúzia alkotmányát, majd ugyanabban az esztendôben, december 23-án a különleges statútumot biztosító törvényt is megszavazták. Ezek értelmében Gagaúzia etnikai alapú autonómiával rendelkezô területi egység. A helyi jogalkotást a Gagaúz Népi Gyûlés végzi, a legmagasabb közjogi méltóság a terület kormányzója, a báskán, aki a gagaúzok „elnökeként" a mindenkori kisinyovi kormány tagja, s egyben a kormány képviselôje az autonóm területen.
Bejan szerint az autonómia távolról sem gyengítette Moldova Köztársaság szuverenitását. Sôt, amióta a gagaúzok megkapták az áhított autonómiát, az európai struktúrák jobb szemmel néznek Molodovára, s az országot az Európa Tanácsba is felvették. Másfelôl az autonómiáért cserében a gagaúzok úton-útfélen azt hangoztatják, hogy Gagaúzia Moldova szerves része, népe csakis arra az esetre tartja fent önrendelkezési jogát, ha Moldova szuverenitása megszûnne. Tehát a szuverenitás nem gyengült, hanem erôsödött.
Anna Dudoglo, a helyi tévéstúdió igazgatója is elégedett az autonómiával. Azt mondja, a komráti egyetemen gagaúz nyelven folyik az oktatás, nincs azonban egyetlen gagaúz általános vagy középiskolájuk sem. Az új gagaúz iskola két éve épül, sûrû és hosszan tartó szünetekkel, hiszen pénz semmire sincs. Mivel a gagaúz a török nyelv egyik dialektusának számít, felteszem neki a kérdést: miért nem kérnek az iskola befejezéséhez a török államtól pénzt?
— Hogyhogy miért? — ráncolja rám gyönyörû fekete szemöldökét. — Ha évtizedeken át kibírtuk, és nem lettünk oroszok, most törökökké sem akarunk válni. Márpedig az iskolának bizonyára az lenne az ára. Nem kell a pénzük, mi gagaúzok maradunk.
Törökország azonban mélyen zsebébe nyúlt a gagaúz autonómia megsegítéséért. Tôkét hozott, technológiákat, könyveket. Sosem lehet tudni alapon. Mint ahogy Románia az utóbbi idôben a villanyáram egy részét adja Moldovának. Bár a testvériség a Pruton innen és azon túl is eléggé egyoldalúnak látszik, mindenki reménykedik. Csak az 1994-ben elfogadott alkotmányt ismerik kevesen. Eszerint ugyanis Moldova Köztársaság semleges állam.
• A világ legnagyobb képernyôje
• Halk zene a közvécékben
• Tavaszi szél vizet áraszt...
A koreai román nagykövet kezdeményezésére néhány hónappal ezelôtt Kolozsvárnak újabb testvérvárosa lett a koreai Suwoun. A Szöultól negyven kilométerre lévô, 900 ezer lakost számláló város 31 fôs küldöttsége már járt Kolozsváron, amikor aláírták a testvérvárosi kapcsolatot megpecsételô egyezményt. A viszontlátogatáson 12, szavazással megválasztott városi tanácsos (az RMDSZ részérôl Mikó Lôrinc és Molnos Lajos), 10 városházi alkalmazott (fôként igazgatók és hivatalvezetôk), valamint — az RMDSZ-es tanácsosok által el nem fogadott tanácsi határozat értelmében — a polgármester két meghívottja: a polgármesterné és Sava Brudascu Negrean vett részt.
— Négy napot töltöttünk Suwounban és kettôt Szöulban — kezdte beszámolóját Mikó Lôrinc. — Ellátogattunk a Daewoo-mûvekhez, ahol egyetlen futószalagon percenként egy autó jön ki, a Samsunghoz, a víztisztítóhoz stb. Szöulban felmentünk egy 63 emeletes, 248 méter magas épület tetejére, ahonnan remek panoráma nyílt a városra. Ugyanennek az épületnek az alagsorában dokumentumfilmet láttunk a világ legnagyobb — 250 négyzetméteres — képernyôjén.
Amikor városlátogatásról beszélek, nem azt jelenti, hogy megnéztünk sok régi épületet és romot, ez Koreában nem létezik, az egész ország ugyanis az utóbbi harminc évben épült. Azt megelôzôen a lakosság java része írástudatlan volt, ennek a jelenségnek a felszámolása még ma is folyamatban van, nagyon odafigyelnek erre. A tíz évvel ezelôtti diktatúrák olyan fegyelemre nevelték a fôként földmûves lakosságot, hogy ma a férfiak sötét öltönyben járnak, egyetlen farmernadrágot sem láttam.
Hatalmas pengetömbben laknak az emberek, és szívesen teszik, mert a civilizált körülmények biztosítottak. Mi sem mutatja jobban a civilizáltságra való odafigyelést, a civilizált életkörülmények iránti igényt, mint az, hogy létezik Koreában a nyilvános illemhelyeknek egy országos szövetsége, amelynek véletlenül éppen a suwouni polgármester az elnöke. A nyilvános vécékben gránitlapok vannak, virágok, prospektusok, ugyanakkor... halk zene szól.
A legnagyobb gondot számunkra az étkezés jelentette, hiszen a déli-esti hivatalos fogadásokon mindenki a helyi konyha különlegességeit tálalta, amit a mi európai gyomrunk nem bírt könnyen. Az étkezések igen bôségesek, a legszerényebb helyen is tizenhét féle fogást kóstolhattunk végig.
A látogatásnak inkább turisztikai, semmint hivatalos töltete volt, a házigazdák ugyanis, mihelyt Funar polgármester tárgyalással próbálkozott, azonnal az idôhiányra hivatkoztak, és vittek is bennünket tovább.
A román nemzetieskedô hangulatot a koreaiak nem tudták értékelni, hiszen ôk nem is tudják, mi az a kisebbség. Van ugyan náluk egy harmincezres kínai lakosság, de azok betelepültek az országba — tájékoztatott a városi tanácsos.
Pikáns mozzanata is volt a kirándulásnak: egy vendéglôi vacsora során a koreai román nagykövet az általa ismert egyetlen magyar dal eléneklésére kérte fel a két RMDSZ-es tanácsost. Hármas elôadásban csendült fel a koreaiak fülének talán elsô magyar dala, a Tavaszi szél vizet áraszt...
A Duna környezeti minôségének javításával foglalkozó, az egyházi és a tudományos együttmûködésre építô szimpózium résztvevôi rendezvénysorozatuk ötödik plenáris ülését a jövô héten a Magyar Tudományos Akadémián tartják.
A szimpózium október 17-én Passauban kezdôdik. A résztvevôk végigutaznak a Dunán, a plenáris üléseket a hajón, illetve Passaun kívül Bécsben, Pozsonyban, Budapesten, Vidinben és Bukarestben tartják.
A Hit, Tudomány és a Környezet (RSE) elnevezésû társadalmi szervezet már a harmadik szimpóziumot hívta össze.
A nem kormányzati intézményt 1995-ben alapították, székhelye London és Athén. Célja, hogy közös fórumot biztosítson a környezetvédelemben érdekelt egyházak, tudósok és környezetvédôk részére.
Az elsô szimpóziumot 1995-ben az Égei-tengeren, a másodikat 1997-ben a Fekete-tengeren szervezték meg. Programjaik célja, hogy felhívják a figyelmet a vízkészletek védelmére, egyesítsék a hit és a tudomány erejét a közös célok érdekében.
Olyan programokat indítanak, amelyek hozzájárulhatnak a környezetszennyezés felszámolásához.
A Dunán indított szimpózium célja, hogy figyelmeztessen a Duna értékeinek megôrzésére, védelmére. A Duna Európa kincse — jelentette ki Bartholomeosz konstantinápolyi ökumenikus pátriárka, a szimpózium egyik védnöke. A szimpóziumról szólva rámutatott: „a különbözô nemzetiségû, vallású és eltérô szakmai elkötelezettségû emberek csatlakoznak a közös érdekhez, a természet megmentéséhez a romboló emberi erôk ellenében".
A rendezvény másik védnöke az Európai Bizottság. A plenáris üléseken vallási, környezetvédelmi, tudományos és kormányzati vezetôk vitatják meg a Duna környezeti problémáit, és megoldásokat keresnek azokra.
A rendezvénysorozaton figyelmeztetnek a nemzetek együttmûködési kötelezettségére. A plenáris üléseken szó lesz a háború és a környezet, a fejlôdés és a környezet, az energia és a környezet összefüggéseirôl. A résztvevôk felkeresik a Duna mentén az ártéri nemzeti parkot Regelsbrunnban, a Vaskaput, valamint a Duna deltáját.
Ma délelôtt ügyészségi kihallgatáson kell jelentkeznie Mikó Lôrinc RMDSZ-es és Ionel Chicinas parasztpárti kolozsvári városi tanácsosoknak. Miután Ioan Deac liberális tanácsossal együtt (utóbbit is valószínûleg beidézték, de a hírt nem sikerült megerôsítenünk) július 23-án határozati javaslatot terjesztettek a városi tanács elé, amelyben Gheorghe Funar polgármestert az Alimentara-ügyben kifizetett 900 millió lej visszatérítésére kötelezték volna, a polgármester mindhármukat feljelentette az ügyészségen.
— A büntetô törvényköny 238., 239. és 264. szakasza alapján idéztek be délelôtt 10 órára Nicolae Moldovan ügyészhez, hatóság, illetve hatósági személy hivatalának gyakorlása közben történt megsértése és bûnpártolás miatt, a 873P99-es ügyiratcsomóban rögzített feljelentés kapcsán — nyilatkozta a Szabadságnak Mikó Lôrinc.
Mint ismeretes, a bíróság 900 millió lejre büntette a polgármestert, amiért nem adott építési engedélyt az Alimentarának egy szupermarket berendezésére a nagypiaci vásári csarnokban. A pénzt a városi tanács bankszámlájáról le is vonták, a városi tanács azonban emiatt nem fogadta el a tanács zárszámadását, mert úgy tartotta, hogy a pénzt magának Funarnak kell kifizetnie. Erre vonatkozóan az említett három tanácsos határozati javaslatot is terjesztett elô, amelyet azonban a polgármester már szinte három hónapja nem tûzött napirendre a tanácsban. Mikó Lôrinc elmegy az ügyészségi kihallgatásra, és csak azután dönti el az ügyészség, hogy egyáltalán nyomozást indítson-e az ügyben vagy sem.
Ukrajna, Bulgária, Románia, Jugoszlávia, illetve esetlegesen Szlovákia kezdeményezni kívánja a Duna Bizottságnál: javasolja az Európai Uniónak és a NATO-nak a Duna középsô szakaszán a hajózás helyreállítási költségeinek kompenzálását.
Leonyid Kosztyucsenko ukrán szállítási miniszter az Interfax-Ukraina hírügynökségnek azt is elmondta, hogy Kijev jelenleg konzultációkat folytat Bukaresttel, Szófiával, Belgráddal és Pozsonnyal a Duna Bizottság sürgôs összehívása érdekében.
A bizottság ülésén el kívánjuk érni, hogy fogadjanak el egy, az Európai Unióhoz intézett felhívást, amelyben a dunai hajózás visszaállítását szolgáló eszközök biztosítását fogják kérni Jugoszlávia számára — mutatott rá az ukrán szállítási miniszter.
Kosztyucsenko feltételezése szerint a négyoldalú találkozóra 1999 novemberében kerülhet sor Jugoszláviában.
A dunai hajózásban érdekelt ukrán vállalatok vesztesége a Jugoszlávia elleni NATO-csapások következtében az év végére meghaladja a 100 millió dollárt.
A jugoszláv hatóságok álláspontja szerint a roncsok kiemelése a Dunából csak azután lehetséges, miután kifizetik a kártérítést a NATO repülôgépei által lerombolt három Duna-híd újjáépítésére.
Alexandru Athanasiu munkaügyi minisztert választották meg a Román Szociáldemokrata Párt (RSZDP) új elnökének a párt hét végi rendkívüli kongresszusán. Az elnökválasztás eredménye azt jelenti, hogy az RSZDP egyelôre tagja marad a kormánykoalíciónak.
A belpolitikában viszonylag kis súllyal bíró, de jelentôs nemzetközi kapcsolatokkal rendelkezô párt elnöki tisztére a munkaügyi miniszter mellett Emil Putin elsô alelnök pályázott. Putin programjában azt hirdette meg, hogy a pártnak azonnal ki kell lépnie a kormánykoalícióból, és a lehetô legrövidebb idôn belül szövetséget kell kötnie az ellenzéki Szövetség Romániáért (SZR) párttal, illetve a legnagyobb ellenzéki erôvel, a Romániai Társadalmi Demokrácia Pártjával.
Athanasiu ezzel szemben a kormánykoalícióban való maradás mellett érvelt, azzal a feltétellel, hogy a parlament legkésôbb fél éven belül fogadja el a Munkaügyi és Társadalomvédelmi Minisztérium által kidolgozott törvényeket.
Elnökké választását követôen Athanasiu azt mondta, folytatni kívánja a Szövetség Romániáért Párttal megkezdett tárgyalásokat, mindkét fél érdekeinek tiszteletben tartásával.
Az elnökválasztás rendkívül szoros eredménnyel zárult, a kongresszus küldöttei közül 482 Athanasiu, 471 pedig Putin mellett szavazott.
A Román Szociáldemokrata Párt az 1996-os választást követôen a Demokrata Párttal alkotott Szociáldemokrata Unió (SZDU) tagjaként lett kormánypárt.
A kongresszus felfüggesztette munkálatait, amikor — az elsô elnökhelyettesre leadott voksok alapján — kiderült, hogy a teremben nincs meg a szükséges kvórum (667), a szavazást megelôzôen ugyanis az Arad, Botosani, Bihar, Iasi, Hunyad, Olt, Temes megyei küldöttségek, valamint a bukaresti képviselôk kivonultak az ülésrôl. Athanasiu ellenjelöltje, Emil Putin elmondta, egyelôre nincs szó szakadásról. Az új elnök felkérte a párt helyi szervezeteinek elnökeit, egy hónapon belül sorra kerülô rendkívüli kongresszus összehívását kérjék. Mindaddig a párt vezetését Athanasiu látja el.
|
||
| [Vissza az Szabadság honlapjához] |
[Vissza a HHRF honlapjához] |