1999 szeptember 14.
(XI. évfolyam, 213. szám)

Októberben nagyszabású tiltakozó megmozdulást szervez Bukarestben a Alfa Kartell szakszervezet — nyilatkozta lapunknak Grigore Pop, a Alfa Kartell Kolozs megyei szervezetének elnöke. A megmozdulás idôpontját egyelôre még nem határozták meg: végsô döntést a Kartell Alfa vezetô testületének október 5-i ülésén hoznak, amelyen a Kolozs megyei szervezetet Grigore Pop elnök, Eugen Chetan, a bôripari dolgozók szakszervezetének elnöke, valamint Cun Livia, a Kolozs megyei kulturális és mûvészeti intézmények szakszervezetének vezetôje képviselik.

A felvonulásra Bukarestben, a Victoria téren kerül sor, de nem kizárt, hogy az Alfa Kartell az ország nagyobb városaiban is tiltakozó megmozdulásokat szervez majd. A forgatókönyv szerint ezekben a városokban az emberek a Prefektúra elé vonulnak, és a kormány helyi képviselôinek átadják a követeléseket tartalmazó listát. Grigore Pop arról tájékoztatott, amennyiben szükséges lesz, Kolozs megyébôl körülbelül kétszázötvenen-ötszázan utaznak Bukarestbe, hogy csatlakozzanak a tüntetôkhöz. A szakszervezeti vezetô azonban reméli, hogy erre nem kerül sor, és a fôváros környékérôl sikerül majd megfelelô létszámú tömeget mozgósítani, hiszen a Bukarestbe utazók szállítási költségeit, valamint ellátását biztosítani kell.

Grigore Pop szerint a tiltakozó megmozdulások elkerülhetetlenek, hiszen a kormány nem tartotta tiszteletben az áprilisban kötött protokollumot, amely augusztus 7-ét jelölte meg végsô határidônek a követelések teljesítését illetôen. A szakszervezeti vezetô úgy véli, hogy a kormány ismételten becsapta ôket, és hamis ígéretekkel kecsegtetett, mivel a dokumentumban leszögezett kérelmek közül semmit nem teljesítettek. Az Alfa Kartell mindenekelôtt a bérek megemelését, az életszínvonal javulását és a gazdasági reformintézkedések megvalósítását követeli. Mint ismeretes, az április 24-re meghirdetett országos méretû tiltakozó megmozdulás azért maradt el, mert két nappal a tüntetés elôtt a kormány ígéretet tett a kérések teljesítésére vonatkozóan, amiket protokollumban is rögzítettek.

Megtudtuk: a CNSLR-Frãtia és az Országos Szakszervezeti Tömb még nem nyilvánította ki szándékát, hogy csatlakozik-e az Alfa Kartell szervezte tiltakozó megmozdulásokhoz. Grigore Pop ezzel kapcsolatban elmondta: az Alfa Kartell tárgyalásokat folytat a CNSLR-Frãtia és az Országos Szakszervezeti Tömb vezetôségével, hogy részt vesznek-e vagy sem a tüntetéseken.

A parasztpárt szokásos heti sajtóértekezletén Ion Diaconescu KDNPP-elnök hosszan ecsetelte pártja iránti elkötelezettségét: — Amennyiben úgy alakulna, hogy a parasztpártban mindössze két tag maradna, e kettô közül az egyik bizonyosan én lennék — mondotta. Diaconescu „hûségnyilatkozatára" azt követôen került sor, hogy Radu Vasile kormányfô a hét végén a sajtónak rezignáltan kijelentette: nem zárja ki a KDNPP-bôl való kilépést, amennyiben tovább folytatódik az ellene hetek óta indított lejárató kampány. Vasile kijelentését kommentálva Diaconescu elmondta: — Támadások eddig is voltak, ezután is lesznek, de ez jelenti a demokráciát. Amennyiben valaki érzelmileg kötôdik egy párthoz, nem szabad engednie, hogy az ilyen jelentéktelen konfliktusok befolyásolják döntésében.

A parasztpárt számára meglehetôsen zûrösnek mondható hét végen Radu Vasile nem maradt egyedül megbotránkoztató kijelentéseivel. Sorin Lepsa alelnök ugyanis szombaton, Pãltinisen kifejtette: a parasztpártnak nem érdeke sem a Romániai Társadalmi Demokrácia Pártjának az elszigetelése, sem pedig a fô vetélytársával való szövetkezés — sem most, sem a választásokat követôen. A KDNPP szövetkezési politikájában tekintettel kellene hogy legyen az RTDP Nãstase-szárnyára — mondta Lepsa, aki ugyanakkor borúlátóan kijelentette: véleménye szerint a jövô évi választásokon a parasztpárt alig éri el a parlamenti bejutáshoz szükséges öt százalékot. Diaconescu pártelnök ezúttal Lepsa kijelentéseit kommentálva mosolyogva megjegyezte: az alelnök nyilatkozata pillanatnyi rossz közérzetének tudható be, hiszen még a parasztpárt ellenfelei sem látják ilyen rossznak a KDNPP helyzetét. Véleménye szerint Lepsa állítása, miszerint a parasztpártnak nem szabad figyelmen kívül hagyni az RTDP Nãstase-szárnyával való szövetkezést, nem más mint az „ellenfél megosztására tett kísérlet" — jelenti a Rompres.

Szombati gyûlésén a Nemzeti Liberális Párt (NLP) Kolozs megyei vezetôtanácsa meghatározta a helyi választási stratégiát. A Mediafax hírügynökségnek nyilatkozva Anton Ionescu képviselô, a megyei szervezet elnöke elmondta: a megyei, városi, községi tanácsosok jegyzékét december 10-ig összeállítják. Ugyaneddig elkészítik a városatya és polgármesterjelöltek, illetve a párt népszerûségét mérô közvélemény-kutatást is. Eldöntötték: a megyei vezetôtanács valamennyi tagjának 500 aláírást kell összegyûjtenie az alkotmány tulajdonjogra vonatkozó részének módosítására. A liberálisok azt szeretnék, ha az alkotmány nem csupán védené, hanem szavatolná a magántulajdont — jelenti a Mediafax helyi tudósítója.

A Nemzeti Liberális Párt a közös konvenciós polgármesterjelölt gondolatát támogatja a nagyvárosokban és megyeszékhelyeken, a többi helységekben pedig a külön listákon indulást javasolja — nyilatkozta hét végén Mona Muscã liberális képviselô, akit a Rompres idéz.

A kolozsvári polgármesteri hivatal szokásos hétfôi sajtóértekezletén bejelentették: a Mikó utcában veseátültetô központ felépítését tervezik. A központ urológia klinikája 70, a veseátültetô osztály pedig 35 ággyal mûködne. Az épületben konferenciatermet és diagnosztizáló laboratóriumot is berendeznének. Megtudtuk: a kolozsvári klinikán jelenleg mûködô veseátültetô osztályon ez idáig 200 mûtétet végeztek, a páciensek 80%-án sikeresen hajtották végre az orvosi beavatkozást. A polgármesteri hivatal illetékesei nem tájékoztatták a sajtót a befektetés áráról és kivitelezésének módozatairól.

K. O.

Bensôséges ünnepség színhelye volt szeptember 12-én az EME-ház (Tamás András u. — str. Ion Ghica 12). Az erdélyi és a határon túli magyar tudományosság képviselôi köszöntötték Imreh István professzor urat 80. életéve betöltése alkalmából. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület nevében Benkô Samu elnök méltatta meleg szavakkal Imreh professzor szeretetre méltó emberi habitusát és történettudósi kvalitásait. Külön kiemelte, milyen sokat tett a román–magyar tudományos együttmûködésért a mindkét félnek fontos kérdések megnyugtató módon való tisztázásához. Beszéde végén — stílszerûen — az ilyen kiemelkedô alkalmakkor használatos Mikó-serleggel köszöntette fel az ünnepeltet. A román tudományosság nevében Camil Muresan egyetemi tanár szólt Imreh István érdemeirôl. Személyes hangot is megüthetett, hiszen több alkalommal is munkatársak voltak, tudományos jellegû együttmûködésük során személyes jó barátság is kialakult kettôjük között. Az ünnepi hozzászólások sorát Szász Zoltán, az MTA Történettudományi Intézetének igazgatója zárta. Miután tolmácsolta Glatz Ferencnek, a Magyar Tudományos Akadémia elnökének üdvözletét és jókívánságait, ezt az alkalmat is megragadta arra, hogy biztosítsa az erdélyi magyar tudós társadalmat: a magyar akadémia a jövôben is mindent megtesz az együttmûködésért és a szakmai jellegû segítség teljes megadásáért.

A méltatások után került sor az Imreh István, emlékkönyv átadására, mely tanítványai, barátai és tisztelôi írásait, tanulmányait tartalmazza. A valóban impozáns és hosszú névsor mutatja, milyen sok igaz barátja van az ünnepeltnek a tudomány világában is.

Imreh István meghatottan és a tôle megszokott egyszerû, természetes, közvetlen hangon köszönte meg a kedves, baráti szavakat és a jókívánságokat.

A felköszöntés alkalmat nyújtott arra is, hogy a jelenlevôk példát szolgáljanak — van folytatása Imreh István professzor munkásságának.

Sas Péter

Október elsejétôl drágulnak a telefonszolgáltatások. Több mint 10 százalékkal, az utóbbi hónapok inflációja és a lej–dollár árfolyam alakulása nyomán — jelenti a Mediafax. A Romtelecom hivatalosan szeptember 15-én teszi közzé ezt a lépését, de már ismert, hogy betartják az 1999. január 1-jétôl életbe léptetett árstruktúrát. A vállalat folytatni kívánja a nemzetközi beszélgetések díjszabásának csökkentését. A Romtelecom utoljára július elsején emelte szolgáltatásainak árát, átlagban 19,9%-kal. A legközelebbi telefon-árszabásmódosítás 2000. január 1-jétôl várható.

Achis Notaris, a CASAROM lakásépítô vállalat képviselôje elmondta: jelen pillanatban mintegy ötven kérvény létezik a cég tervezte lakásokra. Mint arról korábban beszámoltunk, a szociális, polgári és luxuslakások építése végett a városi tanács társulási szerzôdést kötött az amerikai érdekeltségû céggel. Egy ház árát a kereskedelmi társaság képviselôi 25 ezer amerikai dollárra számolták.

A cég felmérést végzett Kolozsváron, amelybôl kiderült, hogy több mint ezer személy tudná megengedni magának a négyzetméterenként 350–400 dollárba kerülô házat. A cég képviselôje megígérte: október végére, november elejére a városi tanács által nemrég koncesszionált belvárosi telkekre (Tordai út, Majális utca) felépítik az elsô modellházakat. Hozzátette: a Borháncs utcai öt hektárra építendô házak infrastruktúrájának költségeit (közmûvesítés, víz- és gázvezetékek, villanyáram) a városi költségvetésbôl fedezik.

K. O.

Újabb ötlettel rukkolt elô Gheorghe Funar: a szakmai teljesítmény felmérése érdekében ezúttal intelligenciatesztet végeztetnek a polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottjával. A polgármester szerint a teszt elvégzését az 1998-ban elfogadott 154-es törvény indokolja, amely a teljesítményorientált javadalmazás bevezetését írja elô. Az alkalmazottak mellett Funar az alpolgármesterek és a városi tanácsosok intelligenciahányadosát is tudni akarja. A sajtóértekezleten jelen levô Grigore Dejeu alpolgármester bejelentette: elutasítja Funar újabb agyrémét. A Szabadság kérdésére, hogy lefordítják-e a tesztet a féltucatnyi magyar alkalmazott számára, Gheorghe Funar a következôket válaszolta: — Csupán akkor, ha az Ön által említettek félkegyelmûségi bizonyítványt nyújtanak be nekem. Hogy pontosan hány magyar alkalmazott van a városházán? Biztosítom Önt, hogy mindenki tud egy-két szót magyarul, így például a pataréti szemétdombon pár hetet eltöltött Grigore Dejeu alpolgármesterre is sok ragadt a kiküldetése alkalmával — mondta a polgármester.

Kiss Olivér

MEG NEM RENDELT KÉZIRATOK esetében a Szabadság szerkesztôbizottságának hétfôi döntése alapján szerkesztôségünk ezentúl csak a legtöbb 3 gépelt oldal (5760 jel) terjedelmû anyagok közlését veszi fontolóra.

AZ I. ROMÁNIAI MAGYAR BÁBOSTALÁLKOZÓT szeptember 17-én du. 2.45 órakor nyitják meg a Báthory István Líceum dísztermében, majd a kolozsvári Keljfeljancsi Komédiás Kompánia A csillagszemû juhász címû bábjátékot mutatja be. Délután 5 órától a nagyváradi Matyi Mûhely Magánbábszínház Fények és árnyak címû elôadását tekinthetik meg az érdeklôdôk a Brassai Sámuel Líceum dísztermében. A pécsi Levendula színház mûvészei a Báthory István Líceum dísztermében este 7 órától az Alma és Hold a tükrömben címû elôadással szórakoztatják a nézôket. A további mûsort folytatólagosan közöljük.

CECCAR-közlemény

A Romániai Könyvvizsgáló Szakértôk és Mûködési Engedéllyel Rendelkezô Könyvelôk (CECCAR) Kolozs megyei fiókja a következôket teszi közé:

• A könyvvizsgálói engedélyvizsga idôpontja 1999. október 29., a könyvvizsgálói szakértôi minôsítési vizsga idôpontja pedig 1999. november 12.

• A vizsgákhoz szükséges tematikai anyag és bibliográfia a fiók székhelyén beszerezhetô.

• Azoknak a pályázóknak a számára, akik részt vettek a május 24–július 6. között megtartott tanfolyamon, 1999. szeptember 15-én 14 órai kezdettel a közgazdasági kar 1989. December 21./Magyar utca 128. szám alatti 401-es termében tematikai aktualizáló póttanfolyamot tartanak.

1999. október elsején du. 2 órakor a Babes–Bolyai Tudományegyetem közgazdasági karának épületében a 401-es teremben munkaülést és tapasztalatcserét tartanak, amelyre minden CECCAR-tagot és a kereskedelmi egységek ellenôreit elvárják.

Fontos közlendôk érdekében kérik a tagság jelentkezését a fiók székhelyén.

Az 1999–2000-es tanév újdonságai között szerényen húzódik meg a kötelezôvé tett kilencedik osztály témaköre. Mivel közismert, hogy a pedagógusok véleményét nem szokta figyelembe venni a Tanügyminisztérium (az érettségi tételek a pótérettségin is román nyelven érkeztek stb.), a Szabadság megpróbálja ellensúlyozni ezt: rögtönzött közvélemény-kutatást szervezett annak reményében, hogy hozzájárulhat a pedagógusok hangjának megerôsödéséhez.

Ezúttal Kalotaszegrôl kaptunk levelet: Lakatos Edit bánffyhunyadi magyar–történelem szakos nyugalmazott tanárnô a kötelezô kilencedik mellett tör lándzsát. Az immár negyed százada nyugdíjas pedagógus kötelességének tartotta (íme, a régi világ pedagógus-öntudata!), hogy hozzászóljon a vitához. Lakatos Edit oktatóként és nyugdíjasként egyaránt meggyôzôdött arról, mennyire fontos minden gyermek számára a szervezett keretek közötti felügyelet.

Sok helyen — írja —, fôleg falvakon, a nevelés inkább a nagyszülôkre hárul, mert az édesanyák többsége nemcsak háziasszony, hanem dolgozó nô is. A nagymamákra, azaz az öregekre háruló nevelô szerep egyre nehezebb, ugyanis az oktató és a nevelt között többszörös nemzedéki árok húzódik. Így a nagyszülôk hagyományos mondái, meséi már nem keltenek érdeklôdést a mai gyermekekben. A televízió vette át ezt a szerepet, és, sajnos, a kedvenc betörési kalandjelenetek a fantáziájukat erôszak alkalmazására ösztönzi. A kilencedik osztály kötelezôvé tétele — tehát a szervezett felügyelet meghosszabbodása — elméletileg javíthat a vidék szétszéledt nyolcadikosainak lelki fejlôdésén. Másrészt a kötelezô kilencedikkel nem lesz annyira zsúfolt, tömörített a reál tantárgyak anyaga. Az oktatás és nevelés olyan egység — zárja sorait Lakatos Edit —, amit csak odaadó türelemmel lehet megvalósítani. „Csak az menjen tanítónak, tanárnak, aki hivatásának érzi. Az ilyen fiatalok számára az ingázás is elviselhetô."

A Szabadság továbbra is várja a kötelezô kilencedikkel, sôt, a közoktatással kapcsolatos megjegyzéseiket is. A borítékra írják rá: Kötelezô kilencedik — pró és kontra.

Szabó Csaba

A múlt hónapban a Kolozs Megyei Fogyasztóvédelmi Hivatal 144 vállalatban végzett ellenôrzést, és 124 esetben vettek fel kihágási jegyzôkönyvet. 96 büntetést szabtak ki, összesen 52 millió 900 ezer lej értékben. 25 millió 657 ezer lej értékben vontak ki a forgalomból minôségileg nem megfelelô árut. Néhány példa: 189 kg húskészítmény (5 millió 377 ezer lej, fôbb vétkesek a kolozsvári Fenix Kft., Agromarket Exim Kft., dési Alpa Rt., szamosújvári fogyasztási szövetkezet), 2204 kg tej és tejtermék (17 millió 642 ezer lej, kolozsvári La Grande Fiesta Rt., Seso Hiparion Kft., Grinta Prodimpex Kft.), 206 kg kenyér és pékipari termék (1 millió 268 lej értékben, kolozsvári Marlyon Restaurant Kft., Baker Kft., dési Alpa Rt.).

A személygépkocsik szervizelésével foglalkozó mûhelyek közül a megyében csupán 11-et találtak rendben. A törvénytelenségek nyomán az ellenôrök több mint 10 millió lejnyi büntetést szabtak ki. Ugyanakkor javasolták a forgalmi rendôrségnek és szállításügyi minisztériumnak, hogy gyakoroljanak nagyobb nyomást ezekre a vállalatokra a törvényesség betartása érdekében. Kolozs megyében a Gépjármû-nyilvántartási Hivatal (RAR) csak hat szervizt hatalmazott fel javítási szolgáltatások elvégzésére és 11-et a mûszaki ellenôrzésre.

Augusztus folyamán a fogyasztók részérôl 60 panasz érkezett be, és ezek közül 49-et rendeztek el. Az észrevételek 33 esetében a jelzett kifogások alaposak voltak, az árukat kicserélték, vagy pénzzel kártalanították a vásárlókat.

A vetítésekre naponta 17 órától kerül sor a filmtékában, az udvarra belépve balra. A belépési díjat a bejáratnál tudatják az érdeklôdôkkel.

Szept. 15., szerdán — Atlantic City (1980), szept. 16., csütörtökön — Viszontlátásra, gyermekek! (1987), szept. 17., pénteken — Milou májusban (1989). Európai hét: szept. 20-án , hétfôn — Jean Monnet, Európa atyja, szept. 21-én, kedden — Jean Monnet, Európa atyja, szept. 22-én, szerdán — Louise Weiss, az európai nô , szept. 23-án, csütörtökön — Louis Weiss, az európai nô. Claude Sauter: szept. 27-én, hétfôn — Az élet dolgai (1969), szept. 28-án, kedden — Max és a kötekedôk (1971), szept. 29-én, szerdán — A rossz fiú (1980), szept. 30-án, csütörtökön — Egy téli szív (1992), okt. 1-jén, pénteken — Nelly és Arnaud úr (1995).

Toshio

Yoshizumi

Finom vonású emberi arc. Merev, kifejezéstelen. Párosával, többedmagával tölti ki a képsíkot, és körülötte történik minden. Evolúció, revolúció, sejtrobbanás, atomrobbanás, épülés, pusztulás. Az alapmotívum a finom vonalakból összeálló, míves rajzolatú, rezzenéstelen, érzelemmentes emberi arc, az örök állandó, az örökké ismétlôdô, akárcsak Ravel Bolerójának alapmotívuma. Csak a köréje szôtt több tucatnyi variáció az ôssejttôl az agytekervényekig, a szimbolikus jelek és jelzések sajátos rendszere változik.

Ez a látvány. Hogy ebbe mit képzelt bele a mûvész? Mi volt Toshio Yoshizumi alapgondolata? Közömbös, nem közömbös? Talán csak útjára bocsátotta több tucatnyi változatát az arcmotívumnak, s mi töprengjünk értelmén, fejtsük meg a talányt, töltsük ki a benyomás keltette érzelmi környezetet azzal, amit a pillanat sugall.

Az ötlet maga nagyszerû. Az örökös ismétlés, az arc változatlan merevsége, szenvtelen, idôn és teren kívüli kifejezése a feszültségkeltés fô eszköze. Oldása ennek a feszültségnek a nézô feladata. Az arc látszólagos kifejezéstelensége azonban jelzésértékû és nagyon is kifejezô. Üzenet a keleti kultúrákban gyakran elôforduló teljes megtisztulás, teljes kikapcsolódás kívánalma irányából? Ez az érzelem-mentesség, részvétlenség és közöny lenne maga a nirvána?

A produkció, az arcpáros diadalmenete, tökéletes technikával párosul. Minden munka angol címében ott a „chip" — forgács szó. Ebbôl áll a világ. Forgácsokból. És ezekbôl építkezik a mûvész a maga sajátosan kifejezô, a keleti kultúrából átmenekített alaposságával, precizitásával és megjelenítô erejével, de ugyanakkor a legmodernebb grafikai irányzatok formajegyeinek, s még inkább talán szellemének a sikeres párosításával. S alkotja meg azt a szimbólumoktól terhes képi nyelvezetet, amellyel a világ minden táján képes kommunikálni a nézôvel. Éppen azért, mert az egyedi látványteremtés mellett tág teret biztosít arra, hogy a legkülönbözôbb kultúrákon nevelkedett befogadó a maga szempontjai és érzelemvilága szerint közeledhessen az alkotásaihoz.

Kohsei

Mi a nonfiguratív grafika, festészet hatásmechanizmusa? Mennyire függ a környezettôl, a kultúrától, amelyben létrejött? Kohsei grafikái tartalmaznak valamit Hokusai világának szellemébôl. Legalábbis számomra. De míg a Kelet figuratív grafikai világa bizonyos vonatkozásaiban közel áll hozzám, az a fajta nonfigurativitás, amit Kohsei mûvel, már kevésbé. S bár a képeken minden jelen van, ami a köztudatba szinte berobbant japán grafikát jellemzi, ezek a motívumok számomra némák. Valószínûleg a keleti formavilág egészébôl, belülrôl szemlélve tárulkoznak fel igazán? Lehet. Ami viszont biztos: a párosítás Toshio Yoshizumi erôteljesen emberközpontú, és nagyon komplex, nagyon mély mondanivalójú alkotásaival nem bizonyult a legszerencsésebbnek Kohsei számára. Ez viszont már nem az ô bûne.

Mindent összevetve, a városunkban zajló, nemzetközi grafikai fesztivál keretében megnyílt és szeptember 19-én záruló kiállítás emlékezetes eseménye Kolozsvár mûvelôdési életének.

Németh Júlia

A Partiumi Keresztény Egyetemért és épületéért tartandó szept. 11-i nagygyûlésre való meghívóban valóban külön kiemelt hangsúlyt kap az a tény, hogy a magyar nyelvû felsôoktatás ügyének nem megosztania, hanem össze kell kapcsolnia romániai magyarságunkat és egyházainkat. Ennek szellemében a partiumi egyetemet nem az állami magyar nyelvû felsôfokú oktatás vagy más anyanyelvû felsôoktatási intézményi formák ellenében, hanem azok kiegészítéseképpen kívánják létrehozni.

A Partiumi Keresztény Egyetem tehát kiegészítése akar lenni annak a kolozsvári központú egyetemi rendszernek, melynek fontossága és kihagyhatatlansága nemcsak az RMDSZ programjának, de egyetemi telepítéstervezetének is egyik sarkköve. Csakhogy kiegészíteni aligha lehet azt, ami még nincs. Ezért ez ügyben is végre lépni kell és tenni is valamit. Téglát vetni azzal az akarattal, melyhez remény és lehetôség is tapad. Összefogással falakká emelni a téglákat, majd tetô alá vonó elszántsággal épületet biztosítani a falakból a mulasztásokkal terhes egyetemtelepítés-tervezetünk stratégiája szerint. Mert az erdélyi (kolozsvári központú) magyar egyetemi rendszer ma még nem annyira valóság, mint amennyire megvalósítandó feladat.

Pontosan egy évvel ezelôtt az alsócsernátoni fórumon arról érveltem, hogy mi nem az új egyetemet kérjük vissza, hanem azt a kolozsvárit, amelytôl kétszer is megfosztottak. És hívhatták azt Ferencz József- és Bolyai-egyetemnek, de velük már bebizonyítottuk, hogy az anyanyelvû egyetemi oktatás nem egyszerûen csak a szakemberképzést szolgálja. Hiszen a saját egyetem egy kisebbség számára nem lehet kevesebb, mint a saját értékein túlmutató, egyetemes emberi értékek iránti nyitottság és fogékonyság fenntartásának intézményes garanciája.

A kolozsvári egyetemi központ tehát éppenséggel olyan téma és feladat, amely semmilyen körülmények között sem válhat politikai nézetütköztetések martalékává, még kevésbé helyi érdekek által biztosított politikai boszorkányüldözés vagy erkölcsi zsarolás ürügyévé. Mert örökségünk új életre hívásakor nem akarunk és nem tudunk megfeledkezni a jogfolytonosságról, és nem hagyhatjuk megtagadni beindítható egyetemünknek azt az örökölt öntörvényûségét, mely nekünk, kolozsváriaknak politikai képviseletünkhöz képest is különbözô legitimitást ad. És ez adja azt a vitalitást, élni akarást, mellyel valljuk és amellyel akarjuk a saját önálló egyetem kérdését (immár együtt) úgy megválaszolni, hogy azt nemcsak nemzeti szimbólummá egyszerûsítjük, de össznemzeti üggyé is tesszük.

S alig merült fel a váradi lehetôség és kereti támogatás esélye, bennünket, kolozsváriakat máris azzal vontak kérdôre, hogy mitôl vagyunk olyan némák, mitôl a nagy hallgatás, mert bezzeg Vásárhely említésekor, mint lehetséges új egyetemi központról, nemcsak a kolozsvári értelmiség és magyar lakosság, de az erdélyi közvélemény állóvizei bolydultak meg. Válaszra sem érdemes és ármánykodó kérdés. Mert Kolozsvár magyarsága azóta is tettével és magatartásával cáfolta és cáfolja, és nem hagyja magán száradni a különféle közéleti szitokszóként divatba jött megbélyegzéseket. Nevében és szellemi, kulturális és tudományos versenyképességének tudatában kijelentem: Kolozsvár még mindig olyan szellemi horizont és közös erôdítmény, amely éppenséggel a nyitottságot biztosítja a másik ember, a másik nemzet, a másik kultúra, az emberiség és egyben a világegyetem felé, teljes értékû kommunikációt biztosítva az egész emberiséggel. A szellemi Kolozsvárnak ezért nem szabad a fejedelmi Gyulafehérvár sorsára jutnia. És nem lehet ez érdeke sem a Partium, sem a Székelyföld, sem egész Erdély keresztény magyarságának. Mert újkori janicsárrá sem szabad lennünk, hiszen keserves tapasztalat bizonyítja már, hogy a janicsárból soha többé nem lett keresztény.

Ennek tudatában és ennek hitével a kolozsvári RMDSZ nevében üdvözlöm a Partiumi Keresztény Egyetem megálmodóit és támogatóit, s hogy megvalósító kitartásukkal kiegészíteni akarják azt, ami ha csak elviekben és eszmei szinten is, de már van, s a székelyföldi fôiskola-hálózattal együtt pillérként kívánják alátámasztani azt, amit építeni és aminek lenni kell: a kolozsvári központú önálló erdélyi magyar egyetemrendszert. Bizalomkeltô és megtartó következetességüket köszönöm!

(Elhangzott Nagyváradon, 1999. szept. 11-én.)

Kónya-Hamar Sándor

A gólyaügy is kimutatja: társadalmunk — hál’ istennek — nem egyöntetû, és a Szabadság, mint vidékünk egyetlen napilapja, készséggel közli a legkülönbözôbb irányzatú véleményeket is. A legszélsôségesebb állásfoglalást is szívesen — vagy legalábbis türelemmel, a megértés szándékával — olvassuk a lap harmadik oldalán, ha ugyanott a másik szélsôség is hanghoz jut.

A gólyavita természetesen nem az újszülöttekrôl szól, akiknek egyelôre csak nevük van, meg testsúlyuk és hosszuk, de akiknek még sokáig nem lesz véleményük a dolgokról. Hanem: rólunk. Megpróbált társadalmunkról, amely részben ittmaradókból, részben kivándorlókból áll. Utóbbiak, ha fizikailag nincsenek is közöttünk, továbbra is a miénkek, jelen vannak gondolatainkban és indulatainkban, hatnak létünkre és döntéseinkre.

Kivándorlóinkat nem jellemzi valamely közös világnézet hangoztatása. Annál hangosabban világnézetesek az ittmaradók, akik közül egyesek hevesen megbélyegzik a hûtleneket, és kitartásra ösztönzik a sorsvállalókat, mások viszont azt hirdetik, hogy az erdélyiek elvándorlása szerves része annak a korszerû, feltartóztathatatlan folyamatnak, amelyet jobb szó híján magyarul is globalizációnak hívunk.

Jelezni szeretném, hogy a két álláspont mellett — pontosabban közöttük — van egy harmadik is, mely ritkán érvényesül ugyan a sajtóban, de alighanem sokakat jellemez. Engedelmet kérek, hogy magamból indulok ki, de így talán több hitele lesz annak, amit mondani szeretnék. Én sohasem döntöttem el, hogy itthon maradok, mivel nekem meg sem járta az eszemet a gondolat, hogy esetleg én is kivándorolhatnék. Amikor egyszer azt olvastam egy falinaptár aznapi jelmondataként, hogy „ahová Isten az embert elültette, ott kell neki virágot teremnie az Ô dicsôségére", ezt én nem erkölcsi parancsként értelmeztem, amelyet vagy elfogadok magamra nézve, és akkor „jó ember" vagyok, vagy nem, és akkor attól kezdve rossz lesz a lekiismeretem, hanem csak mint kivételesen szép megfogalmazását annak, amit réges-rég tudok, amit magam is érzek és cselekszem, ha nem sokat beszélek is róla. Aki elítél ezért a maradi (?) magatartásért, megszidhat, hogy hiányzik belôlem a „normális mobilitás". Aki megért, elfogadja, hogy nem tehetek róla, ez a természetem. Én mindenesetre nagyon is jól megértem azokat a sorstársakat, akik maguk is, akárcsak én, nem világnézeti megfontolásból, elkeseredett kitartásból, csak azért is, hanem egyszerû és természetes jóérzésbôl azonosulnak szülôföldjükkel és annak népével, még ha a megmaradás anyagilag hátrányos is számukra, és olyan megaláztatások érik ôket nap mint nap, amelyek a nyugati demokráciákban ismeretlenek.

A Hozzászólás — „gólyatollal" (Szabadság, 1999.09.09., 3. l) írója, Varga Botond (Kolozsvár) olyan indulatosan és annyira fölényesen ítélkezik e bonyolult, sokak érzékenységébe vágó kérdésben, hogy nyilvánvaló: neki nem adatott meg ebben a vonatkozásban a személyes tapasztalás alkalma, ezért csak a minden kételyen felül álló világnézeti közhelyet tudja és fogalmazza újra. Nem is vitatársa senkinek, akit támad.

Van azonban egy mondata, amellyel kapcsolatban kötelességemnek érzem, hogy az érem másik oldalára emlékeztessem a olvasók tapasztaltabbját és fogékonyabbját. „Ôk sokszor szüleik felelôtlenségének, kapzsiságának (vagy nevezzük bárminek) az áldozatai" — írja Varga Botond (Kolozsvár) a Nyugatra távozottak ivadékairól, akik ott elvesztik nemzeti azonosságukat. Ezt csak úgy tudom értelmezni, hogy szerinte sok kapzsi szülô Nyugatra küldi gyermekét, hogy ott meggazdagodjék, és majd jutasson valamit neki is, esetleg vigye ki ôt is. (A mondatból kilóg a „felelôtlen" jelzô, mert az ilyen gondoskodás éppenhogy a szülôi felelôsségtudatnak és -vállalásnak egy neme, és a „feláldozza" ige is kilóg, mert akit a kapzsi szülôk kituszkolnak Jólét-Európába, vagy aki mint másod- meg harmadnemzedék már ott is születik, romániai alulnézetbôl nem kimondottan áldozat.) Bizonyára vannak ilyen szülôk, ha az én ismeretségi körömben nem fordulnak is elô. Azt viszont tanúsítom, hogy tudok ellenpéldákról, és remélem, hogy az olvasó is tud bár egyrôl-kettôrôl. Szép számmal ismerek apákat és anyákat, akik fájdalommal fogadták gyermekük kivándorlási szándékának a hírét, és létükbe vágó veszteségként élik meg nap mint nap családjuk megcsonkultságát — ha hoz is a posta olykor egy-egy doboz holland kakaót vagy — ritkábban — egy-egy holland toronyórát láncostól, amely irigységet kelthet azokban, akiknek csak garasos karórájuk van.

Az ilyen szülôkrôl azért olvasni ritkábban, mert magatartásuk egyaránt ellentétes mindkét szembenálló nézettel, esetük így a közíró szempontjából amolyan köztes, hálátlan téma. (A klasszikus újságíróadomára gondolok: ha már a postás nem harapja meg a kutyát, legalább a kutya harapná meg a postást! Mert ha a postás csak úgy békésen leadja a küldeményt a kutyás háznál, akkor mi ebben a hír?) Meg aztán az ilyen szülôk nem is nagyon beszédesek. Már csak ezért sem lehet a „kapzsi" és a „veszteségtudatos" szülôk számát egybevetni. De: szerintem utóbbiak a többség. Mert a gyermek világgá menésével szemben a természetes szülôi viszonyulás igenis a féltés, és hitem szerint a természetesség, ha nem hivalkodik is, még mindig többségben van világszerte a mesterségességgel szemben, legalábbis az olyan elemi kérdésekben, mint például az elsô fokú rokonok egymás iránti ragaszkodása. Én nem emlékszem olyan népmesére, amelyben az édesanya és az édesapa azt mondanák gyermeküknek: menj el fiam a tejjel és mézzel folyó Eldorádóba, szedd meg magad jól, s majd hozzál nekünk is egy-két véka aranyat! A mesebeli szülôk tudtommal aggódva válnak meg világgá menô szülöttüktôl, és szívszakadva várják vissza.

Hitem szerint a valóságos szülôk nagyobb hányada hasonlít a természetes érzésben és cselekvésben példát mutató mesebeli szülôkre, mint ahányan azokra az édesapákra és édesanyákra hasonlítanak, akik Varga Botond (Kolozsvár) értesülése szerint kapzsiságból kergetik Nyugatra szülötteiket.

László V. Ferenc

Na, mit szólsz hozzá? — szegezte nekem a kérdést román újságírókollégám. Mármint a filmhez, amely lázba hozta az országot.

Lázba, milyen lázba? Egy film? Talán inkább a járványos agyhártyagyulladás.

Nem, ne bolondozzak — így a kolléga —, hiszen jól tudom én is, hogy a Romániáról szóló francia filmrôl beszél.

Véletlenül tényleg láttam az Antena 1-en azt a bizonyos alkotást, amely, úgymond, „lázba" hozta az országot. Persze, nem éppen olyanba, amelyrôl egyesek álmodtak. S amelyért antennásék, Iliescu kézlegyintésére, a filmet mûsorra tûzték.

Talán nem is maga a film volt a lényeg. Inkább a körítés. A „Tucã-só". De vannak még csodák, s ez egyszer az éjféli nagynemzeti fejtágító, a mûsorvezetô minden igyekezete dacára sem végzôdött azzal a következtetéssel: újabb magyar diverzióval, rágalommal állunk szemben. Bár a mûsor meghívottai Cristian Tudor Popescu és Ion Cristoiu magyar ügyben távolról sem kezes bárányok.

A mindenféle forgatókönyvgyártók most alapos dilemmában lehetnek: a magyarok rendelték-e a film újrabemutatását, vagy Iliescu, hogy elôvehesse kedvenc kampánytémáját. Utóvégre közelednek a választások. Épp ideje az ezerszer újrahasznosított, de még mindig a leghatásosabb fegyverrel, a magyar veszéllyel riogatni sorstársait, és pártjára állítani az ingadozókat.

Akik esetleg nem tudnák: a francia televízió a napokban többször is bemutatta Az elárult testvér címû filmet. Iliescu nyílt levélben tiltakozott az Európa Tanács-i támogatással készült alkotás, szerinte, románellenes hangneme miatt.

A film 1993-ban készült, és bemutatásakor illetékesék nem vertek akkora hullámokat körülötte, mint most, újravételekor. Hiába, uborkaszezonban vagyunk.

Pár szóban a film tartalma: Volt szekuspribék, jelenleg a forradalom hôse, zaklatja a nyolcvanas években lakásából az istállóba költöztetett magyar családot. A családfôt saját kezûleg kínvallatta és ölte meg valamikor a nyolcvanas évek közepén. A fasisztaként megbélyegzett László testvéröccse francia kommunista. Látogatása tulajdonképpen a film cselekménye. A volt szekus, jelenleg a luxusszálloda teljhatalmú fônöke, a régi-új karhatalommal karöltve, a külhonból érkezett rokont mindenképpen meg akarja akadályozni abban, hogy az igazságot megtudja. A hivatalos változat szerint ugyanis bátyja a börtönben öngyilkos lett. Kiderül az is, hogy a fasiszta minôsítést magyar nyelvû kiadvány illegális szerkesztése és Erdély kizárólagos román fennhatóságának megkérdôjelezése miatt érdemelte ki.

A szövegkönyv tekintetében nem is állunk messze a valamikori és a mostani tényektôl. A bántó a részletek helyenkénti túlrajzolása, ami nagymértékben megkérdôjelezi a történések hitelét. Fôleg ezek a túlrajzolások képezték az említett, két estére kiterjedô tévévita puskaporát.

Törtem a fejem. Mondjam azt, hogy helyenként magam is feszengtem a film láttán? Hogy fércmunkának tartom? Hogy túlzásai bosszantottak?

Rövid töprengés után feltettem a kérdést: tulajdonképpen minden tényalapot nélkülözô csinálmánnyal vagy görbe tükörrel állunk szemben, amely mint produkció, mint mûvészfilm sok kívánnivalót hagy maga után?

S a görbe tükör mellett döntöttem.

Németh Júlia

• Színvonalas bentlakás

• 700 kötetet adott 25 év alatt a... hagyomány

• Közös szilveszterezés a kultúrházban

A Sülelmed községhez tartozó szamosardói magyar szórványiskolában, I–IV. osztályban összesen 107 magyar gyermek tanul, akik közül sokan a környezô falvakból származnak. Az iskolaigazgatóval, Vicsai Jánossal folytatott beszélgetés a helybeliek olyan helytállásáról tanúskodik, amely nem maradhat eredmény nélkül.

— Hány óvónôt és hány tanítót foglalkoztatnak az I–IV. osztályokban?

— Két szakképzett óvónô — Mikula Aranka és Jakab Olga — és négy tanítónônk van, akik frissen végezték tanulmányaikat, és hazajöttek szülôfalujukba tanítani. Szilágyi Annmamária a III. osztályosokat, Mészáros Anna a II. osztályosokat tanítja. Mindketten a tavaly végeztek a zilahi tanítóképzôben, és mondhatom, igen jól fel vannak készülve, komolyan veszik munkájukat, igyekeznek színessé, érdekessé tenni a foglalkozásokat. Meglátszik, hogy énekkarban énekeltek, szavaltak, kosárlabdáztak, gyakran utaztak osztályukkal a kolozsvári színházi és operai elôadásokra. A máramarosi szórványban jól megállják a helyüket, tudnak viszonyítani, példát mutatni, igényesen igényességre nevelni. Harmadik tanítónônk, a sárosmagyarberkeszi születésû Brassai Tímea frissiben végezte tanulmányait a szatmárnémeti tanítóképzôben, ezért az ô munkáját még nem tudom értékelni. Negyedik kolléganônk a 25 éve nálunk tanító — szakképzetlen — bogdándi születésû Balogh Ágnes, aki tapasztalt és igen igényes.

Az V–VIII. osztályban tanítók általában okleveles szaktanárok, akik már 20–25 éve tanítanak iskolánkban, nagyrészt falunk és községünk szülöttei, ezért senki nem vágyott el tôlünk. Ez pedig nagyon jó volt iskolánk és tanulóink számára.

— Hogyan sikerült megoldani az iskola és a bentlakás fûtését, mennyire van felszerelve az iskola, a tantermek és a bentlakás?

— Bentlakásunkban 25 hely van. Teljes ellátást biztosít, jól felszerelt konyhával és ebédlôvel rendelkezik. A fûtést az iskolában, bentlakásban és a konyhán is fával biztosítjuk. Eddig nem volt fennakadás: idejében beszerezzük a fûtôanyagot. Tornatermünk nincs, az udvaron és a bentlakás sportpályáján sportolunk. Szórványiskola vagyunk, ezért igyekeztünk mindent a lehetô legjobban felszerelni. Mikrobuszunk van, elkezdtük az informatikalabor felszerelését holland segítséggel, akik 1992 óta támogatnak. Idén kb. 250 millió lej értékû munkálatokat végeztünk az iskolában, az ô támogatásukkal átfedtük minden épületünket, bevezettük az ivóvizet. Pályáztunk az Illyés Közalapítványhoz is, tôlük színes tévét és videofelszerelést kaptunk oktatási célokra. A bekötôút jó, aszfaltos: a szép, ezer lelket számláló falunk könnyen megközelíthetô.

— Milyen a kapcsolatuk a környezô iskolákkal?

— Igazi szórvány vagyunk. Környékünkön inkább csak román és vegyes, román–magyar lakosú falvak vannak, mint Monó, Bôsháza és Cikó. Ezekbôl a falvakból hozzánk jönnek iskolába a gyermekek. Bôsházán van egy-két erôs magyar tagozatos elemi iskola. Onnan is hívtuk hozzánk a tanulókat, de a román igazgató megfélemlítette a szülôket, ezért nem járnak a gyerekek. A monóiak viszont mind hozzánk járnak, élvezik kényelmes bentlakásunk elônyeit, gondtalanul tanulhatnak. Közülük került ki az utóbbi idôben a vidék legtöbb magyar értelmiségije, még a szamosardóiaknál is többen tanultak tovább. A bôsháziakon meglátszik, hogy csak I–IV. osztályban tanulnak magyarul, V–VIII-ban már román tannyelvû osztályokba járnak, ezért ôk az utóbbi 25 esztendôben egyetlen diplomás embert sem adtak az erdélyi magyarságnak.

Iskolánkban van egy 25 éves hagyomány. Minden végzôs tanítványunk ajándékoz az iskolai könyvtárnak (legkevesebb) egy könyvet, amelybe beírja nevét, ajánlást, üzenetet a majdani tanulóknak, olvasóknak. Szép és hasznos hagyomány, mert 1975 óta már 700 kötet gyûlt össze. Ehhez az alaphoz holland segítséggel 50–100 db. vallásos tárgyú könyvet vásároltunk. A könyvtárunkat két kolléganô irányítja, Haragos Ilona magyar szakos és Nedelea Flavia román szakos tanárnôk. A kölcsönzés jól megoldott, de kevesen olvasnak a faluban. Most újítani szeretnénk, az olvasókedv fellendítése érdekében olvasótermeket akarunk felszerelni, beindítani asztalokkal és hozzáférhetô polcokkal. Otthon nem olvasnak a tanulók, tudjanak hát beülni 1–2 órára az olvasóterembe, ahol elkészíthetik a házi feladatot, dokumentálódhatnak.

— Milyen a kultúrház helyzete?

— Négyszáz férôhelyes kultúrházunk van. Leginkább lakodalmakat tartunk benne, de néha vannak mûkedvelô elôadások és iskolai elôadások is. Hagyományos szokás, hogy a szilvesztert a falu apraja-nagyja együtt tölti, együtt köszöntik az új esztendôt. Az épületet kívül-belül rendbe tettük. Létrehoztuk a Pro Ardó Közmûvelôdési Társaságot, a zilahi Szilágy Társaság és a szilágycsehi Tövishát Társaság mintájára (mert ragaszkodunk a Szilágysághoz, mivel a történelem folyamán mindig oda tartoztunk, 1968-ig). Így sok mindent meg tudunk oldani. Félautomata telefonhálózatunk van a faluban, de reméljük, hogy már az idén bekapcsolódhatunk az automata rendszerbe.

— Milyen az együttmûködés az iskola és a templom között? Vannak-e közös rendezvényeik?

— A református egyházzal nem voltak közös programjaink. A faluban még 150 más vallású (ortodox, baptista, jehovista) személy él. Mindenki végzi a maga dolgát a maga portáján. Iskolánk megemlékezik minden jeles ünnepünkrôl: az anyák napjáról, március 15-rôl, október 6-ról és minden vallásos ünneprôl is.

A vallásoktatást eddig a református lelkipásztor, Tóbiás Tibor végezte, idéntôl hozzánk pályázott Gergely Rózsa, a nagyváradi Sulyok István Református Fôiskola frissen végzett tanárnôje. Lassan feltelik szaktanárokkal a létszám. Mostani tanárainknak kb. 50%-a volt tanítványunk, tehát helybeliek. Ide jönnek vissza, itt alapítanak családot, mert itt nôttek fel, szülôföldjükhöz ragaszkodnak. És jó nekünk itt együtt élni, Isten segítségével boldogulni.

Gáspár Attila

Útirányunk a nyári szakmai gyakorlatra a szociológus hallgatókkal Néma, Dés, Baca, majd Retteg. Rossz utakról, leállt gyárakról, nyomorról, elnéptelenedett tanyákról, az utak mentén rozsdásodó mezôgazdasági gépekrôl szerezhetünk tudomást. Dés bejáratánál üres tömbházak, elhagyott lakások utalnak a recesszióra. A térségben közel 20%-os a munkanélküliség aránya. Az ismerôsök arról beszélnek, hogy hét gyárban csökkent a termelés és tovább tart a felszámolás. A dési állami gazdaság néhai farmja megszûnt, akárcsak a borjú- és a bárányhizlalás. A farmot nem lehet eladni: marad a hiány és csôdtömeg, ami az egész haladó állami mezôgazdaságot jellemzi.

Désen jártunk, és a nagytemetôben meglátogattuk dr. Deési Daday Loránd sírját. Hetven évvel ezelôtt írta meg híres és idôálló könyvét, a „ZÁTONY"-t, amelyért utóbb rengeteget szenvedett. A regényben, amely több mint 410 oldal, az 1919–1923-as gazdasági, politikai és társadalmi rendszerváltást írta meg: Erdélyben a magyar polgári és földesúri osztály elvesztette lényegileg egész hatalmát. Fájdalma, a szenvedések sorozata pusztába kiáltó szó maradt. Az erdélyi trauma tovább tart.

Ezek a gondolatok kísértenek a dési és a rettegi utcán, a mezôn, amikor mind kevesebb magyar ismerôssel és baráttal találkozom. Elmentek, felszívódtak: nem tudom, mi lett velük a Szamos mentén.

A piac gyengült, a piac visszaüt, már legalább ötödször. Közben az életszínvonal az 1989-es 50%-a lett. Ezek tények. A legutolsó statisztikák és szociológiai felmérések azt mutatják, hogy a nemzeti jövedelem csökken. 1999 elsô félévében a GDP 4,6%-kal kisebb, mint a tavaly, s a programok, vállalások, ígéretek mind papíron maradnak. Az infláció újból arat, az export is visszaesik, politikusaink nagy része mégis elégedett.(!?) Augusztustól újból érezhetô az árhullám. Amikor a diákok a rettegi állomáson megveszik a vonatjegyet, 10%-kal többet kell fizessenek, mint egy héttel ezelôtt.

El lehet gondolkodni azon, hogy amikor az év elejétôl az összes szolgáltatás ára felment több mint 50%-kal, mi rosszabb: az állami monopólium vagy az új magánmonopólium, amely megjelent a piacon?

A kormány új privatizációs stratégiájának két melléklete szerint az elsô szakaszban 13 nagy csôdös vállalatot próbálnak magánosítani vagy felszámolni. A második periódusban 50 kisebb, de országos fontosságú kereskedelmi társaságot privatizálnak, de ezeket külföldi segítség nélkül. Biztos vagyok benne, hogy ez továbbra is elbocsátásokkal és termeléscsökkenéssel jár. Ez a „kreatív rombolás". Nem tudni azonban, hogy a külföldi mûködô tôke mikor lesz érdekelt az átalakulásban. Lassan, de biztosan az állami tulajdon nyomasztó túlsúlya megszûnik, s helyette a hatékonypiaci követelményeknek megfelelôen tért hódít a magánszektor. Ennek örülni kéne. Az árak viszont megállíthatatlanok. Ha sikeres a privatizáció, a bérbôl és fizetésbôl élôk helyzete lassan javul. Merjük remélni, hogy a javuláshoz és a piac eredményes mûködéséhez már nem kell 6–7 év.

A romániai társadalomnak, véleményünk szerint, olyan törvényeket kell elfogadni, amit alkalmazni lehet. A gazdasági verseny a privatizáció kedvezôtlen mellékhatásaitól védi a társadalmat. Ott, ahol a nemzeti jövedelem jelentôs részét nem használják fel a termelés növelésére, a létrehozott nyereséget kiviszik az országból, nem lehet szó haladásról.

Rengeteg helytelen helyzetfelmérés történt az utóbbi kilenc évben, politikusaink adósak maradtak a választási ígéretekkel. E forró nyárutón a helyzet igazán komoly. Miután nem volt fizetésemelés, fizetésjavítás, elfelejtettük az igazságos árak fogalmát, az ország lakosságának nagy része meditálhat azon, hogy mit is kapott a tulajdonváltás folyamán, s vajon jól szavazott-e? Hiszen megint választásokra készül az ország, s a kampányidôszakban a termelés csökken. De viszont költekeznek.

Vajon okultunk-e?

Szociológiai felmérések, statisztikák, elemzések azt bizonyítják, hogy a politikai rendszerváltás eddigi legnagyobb nyertese az állami bürokrácia mellett a POLI- TIKAI ELIT. Ôk az államtalanítás haszonélvezôi. Nem kizárt, hogy az önkormányzati választások után, a személycserék ellenére, a középszintû hatalmi struktúra változni fog, mert középszinten az átörökölt rendszer alapviszonyai csaknem változatlanok maradtak.

„A régi világ továbbélése nemcsak annak tudatos hívein keresztül fenyeget, hanem tömegessé vált beteg beidegzôdésein keresztül is. Mindenekelôtt a társadalom hierarchikus szemlélete, az emberek rangkórsága a hatalom gyakorlásában, az uralmi szemlélet túltengése a szolgálat felett, a „képesítés"-ben és az „állás"-ban rejlô rang- és kiváltságtudat túltengése a feladat és szolgálat tudata felett. Mindezek oly módon át- meg áthatották az egész társadalmat, hogy politikai fordulatok és személycserék magukban nem törölhetik ôket, s ezek számos vonatkozásban akadályozzák, de egyben kompromittálják is társadalmunk folyamatban lévô nagy átalakulását."

Hihetetlen, de ezek a sorok 1948-ban íródtak, szerzôje az a Bibó István jogász és történész, majd akadémikus, aki megírta a „Magyar demokrácia válság"-át és „A kelet-európai kis népek nyomorúság"-át.

Daday Loránd, aki ízig-vérig erdélyi volt és Bibó István, aki anyaországi, a lényegre tapintott. Félelmeik, meglátásaik húsbavágóan aktuálisak.

Véget ért a rendkívüli parlamenti szesszió, megkezdôdött az új képviselôházi munka. Jó lenne helyzetünkön elgondolkodni. A történelmi tapasztalat, hogy a saját lábunkra kell állni, nem felülrôl, a hatalom képviselôitôl várni a megoldást, idôszerû. Az uralkodó elit részleges cseréje nem hozott, de nem is hozhat változást az emberek mindennapi életében. A történelmi tapasztalat elemzése után azt a veszélyt, ami Erdély magyar társadalmát és gazdaságát fenyegeti, nem szabad lebecsülni, még akkor sem, ha a külpolitikai feltételek mások, mint hetven vagy ötven évvel ezelôtt, amikor a dési Daday vagy Bibó István megfogalmazta síron túlon is érvényes üzenetét.

A „Zátony" aktualitása, amiért az író megjárta a Duna–Fekete-tenger csatornát s a román börtönöket, egy fájdalmas kiáltás politikai elitünknek. Érdemes elolvasni és elgondolkodni rajta. Daday Loránd vértanú volt. Egy igazi bátor erdélyi író. Volt magyartanárom emléke elôtt fejet hajtok.

Neményi József Nándor

• Felakasztotta magát. Sógora halálát jelentette Lôrincz József kolozsvári lakos. Szeptember 10-én a Plevnei 39. szám alatti lakásban bukkant Kovács József holttestére. A 45 éves nôtlen férfi egyedül lakott, egészségi problémákkal küszködött és munkanélküli volt. A holttesten külsô sérülést nem észleltek.

• Kiskorúak bûnszövetkezete. Elcsípte a rendôrség Béke Csilla Tündét (18 éves), H. Edit Mónikát (15) és Rares Ciprian Buneát (19). A tolvajok Breda Iosif Romulus román–magyar állampolgártól május 25-rôl 26-ra virradó éjjel a Laguna Café mulatóban egy aranyláncot, valamint 17 millió lej értékû valutát loptak el. Szeptember 10-én 24 órára ôrizetbe vette ôket a rendôrség.

• Meglopta szomszédait Aron Teocan Dumitru (35), a Jiului utca 4. szám alatti lakóközösség gondnoka. 1999. júliusáig a házgondnok közel 18 millió lejt különített el a kasszából, a pénzt saját hasznára fordította. Szabadlábon vizsgálják lopás, sikkasztás vádjával.

• 1-tôl 15 évig terjedô börtönbüntetéssel sújtható Adela Griga, a helyi tanács 28 éves felügyelôje. Júniusban 800 000 lejt vett át a szászfenesi Ioan Poptól telekbérlésért, amit nem fizetett be a tanácsi kasszába. Sikkasztással, közokirathamisítással és hamisított okirat tudatos felhasználásával vádolják.

• Körözik a képen látható két férfit: a 27 éves Gabor Ioant (lakcíme: Kolozsvár, Nãdãsel 20.) és a 38 éves Gabor Rupit (Kolozsvár, Valea Seacã 10.) jó erkölcsbe ütközô magatartás és csendháborításért.

Szôcs Andrea Enikô

• Fáradtság okozott balesetet szeptember 12-én, vasárnap délután. A felsôkosályi Ioan Florin Vaida (29) Désen, a Somcutului úton vezette a Napolact CJ–56–FPL rendszámú 243-as ARO-ját, elaludt a kormány mellett, átsodródott a másik sávba, és frontálisan ütközött egy szabályosan parkoló 1310-es Daciával. A terepjáróban levô utasok sérüléseket szenvedtek: Maria Mãrgineánt (27), Cornelia Mestert (50), Viorel Micét (41) és Luminita Vaidát (25) agyrázkódással, Susana Vaidát fejsérüléssel kezelik a kórházban, a gépkocsikban 25 millió lejes kár keletkezett.

• Cserbenhagyta áldozatát a figyelmetlenül vezetô Simion Gheorghe Pavel, aki szombaton CJ–03–ZYP rendszámú 1310-es Daciájával ütközött egy másik, hasonló márkájú gépkocsival. Áldozatát, Ötvös Józsefet (44) lábtöréssel kezelik a kórházban.

(pja)

Pénteken, 1999. szeptember 10-én Györgyfalván tartották találkozójukat Kolozs megye RMDSZ-színekben megválasztott polgármesterei és alpolgármesterei.

Jelen voltak: Buchwald Péter Kolozs megyei alprefektus; Madaras Lázár országos önkormányzati alelnök; Boros János, önkormányzati fôelôadó; Mátis Jenô parlamenti képviselô; Török Ferenc fôtanfelügyelô-helyettes; Pálffy Károly Kolozs megyei önkormányzati alelnök; Bitay Levente Kolozs megyei ügyvezetô elnök.

Antal János Körösfô, Bárdos Attila Tordaszentlászló, Kanyaró Pál Várfalva, Kismihály András Kalotaszentkirály, Nagyi György Györgyfalva, Sallai János és Szabó András Szék, Széll Gyula Harasztos, Rozsnyai József Kisbács polgármesterei, illetve alpolgármesterei, Kiss Sándor iskolaigazgató és Györgyfalva RMDSZ-tanácsosai.

Madaras Lázár országos önkormányzati alelnök aktuális gazdasági problémákat ismertetett. A polgármesterek kérdéseire válaszolva ismertette a helyi adókkal kapcsolatos változtatásokat és lehetôségeket.

Mátis Jenô képviselô a helyi tanácsok pénzügyi kérdéseire adott választ, megjelölve a lehetséges forrásokat is.

Török Ferenc fôtanfelügyelô-helyettes a tanügyi reform beindítása által okozott problémákat ismertette, felvázolva a várható lehetôségeket is.

A következô találkozó november 19-én Kisbács községben lesz.

(Folytatás lapunk szeptember 11-i számából)

Imreh István nem készült nevelôi pályára. Az 1948-as tanügyi reformot követôen az Erdélyi Tudományos Intézet hangtalan eltüntetése és a Bolyai Tudományegyetemen tanító magyar állampolgárságú tanárok eltávolítása után nyert különbözô tanári megbízatásokat az egyetemen. A közgazdaságtudományi karon gazdaságtörténetet és statisztikát, a jogtudományin jogtörténetet tanított, majd 1950-tôl a történettudományi fakultáson lett az újkor és a legújabb kor történetének az elôadója. A diákjai által szeretett, színesen elôadó tanárnak különös érzéke volt ahhoz, hogy szót értsen a nála fiatalabbakkal. Gyermekei nevelésére idôt és energiát bôven áldozó apaként és a Móricz Zsigmond Kollégium tanár-igazgatójaként igaz gyönyörûséggel forgolódott gyermekek és egyetemi hallgatók társaságában. Nem pajtáskodott, de kölcsönös respektuson alapuló jó viszonyt tudott kialakítani a legfiatalabbakkal éppen úgy, mint az egyetemi hallgató tanítványaival. Tanárként otthonának ajtaját mindig nyitva tartotta diákjai elôtt; jártak is hozzá szaporán, s ô csak azokra neheztelt meg, akik kölcsön adott könyveit elfelejtették visszavinni.

Egyetemi tanári munkásságának kezdete egybeesik azokkal az idôkkel, amikor a felsôoktatásban is egyetlen elfogadott, pontosabban szólva kötelezô ideológia a marxizmus-leninizmus lett. Ráadásul a történettudomány területén magyar kutató csak úgy számíthatott a nyilvánosság elôtti megjelenésre, azaz munkája kinyomtatásának engedélyezésére, ha gazdaságtörténeti vizsgálódásokra adta a fejét. Magára adó történész ebben az idôben különben is köztörténettel vagy éppen politikatörténeti kérdésekkel nem foglalkozhatott, ha nem akart szembekerülni lelkiismeretével. Imreh István a korszaknak ezekkel a kihívásaival meg tudott birkózni, mégpedig gerincroppanás nélkül. A gazdaságtudomány klasszikusainak mûveit olvasva jutott el Marx Tôkéjéhez, tehát sok tanártársától eltérôen nem „rövid tanfolyam"-oknak nevezett pártkiadványokból ismerte meg az állami ideológia rangjára emelt marxizmust, hanem az elméletet megalapozó nagy mûvekbôl.

Szociológiai képzettsége (paradox módon éppen akkor, amikor a szociológiát a pártállami hivatalosság polgári áltudománynak minôsítette), falukutatási tapasztalata és jártassága a levéltári búvárkodásban viszonylag jó háttérül szolgált ahhoz, hogy Erdély gazdasági élete múltjának korábban teljességgel ismeretlen tartományait feltérképezze. Az erdélyi iparosodás kezdeteit, az eredeti tôkefelhalmozást, a kapitalista jelenségek feltünedezését az erdélyi agrárvilágban, a manufaktúrák és az elsô gyárak munkásai provenienciájának a kifürkészését, a korai honi gépgyártók teljesítményének a bemutatását tudományos elôzmények nélkül, forráskiadványok és részletmonográfiák hiányában úgy fogta be a kutatás körébe, hogy csak a könyvtárakban és levéltárakban gyûjtött céduláira támaszkodhatott. Anyaggyûjtésre és rendszerezésre kellett tehát vállalkoznia olyan idôben, amikor a gazdaságtörténet sajátos módszertani problémáit felvetô és tisztázó elméleti vizsgálódások még teljességgel hiányoztak a mi tájainkon. Az ötvenes évek erdélyi magyar történettudományi irodalmában különös színfolt volt a Gazdaságtörténeti tanulmányok címû sorozat 1956–1958 között megjelent hét kötete. Azoknak a korábbi éveknek a kutatási teljesítményei kerültek felszínre ezekben a kis kötetekben, amelyek akkor halmozódtak fel, amikor még el lehetett járni könyvtárakba és levéltárakba, de a publikálásnak semmilyen lehetôsége nem kínálkozott. Ha ezeknek az éveknek a publikációs teljesítményét nyilvántartó bibliográfiákat lapozunk, megdöbbenve tapasztaljuk, hogy teljességgel hiányoznak azok a szerzôk, akik különbséget tudtak tenni tudomány és léha zsurnalizmus között. Az említett sorozat nyitó- és egyben értékszintet kijelölô kötetét Imreh István tette közzé Majorsági gazdálkodás a Székelyföldön a feudalizmus bomlásának idején címmel.

Amikor Sztálin halálát követôen nem is annyira a jó szerencsének, mint inkább hû barátok segítségének köszönhetôen Imreh István mûhelyébe is eljutott a modern nyugat-európai gazdaságtörténet-írás egyik-másik jeles mûve, jólesô érzéssel vehette tudomásul, hogy az általa választott ösvény nem is esik oly messzire például attól az úttól, amelyen a francia Annales körének historikusai világra szóló tudományos dicsôséget szereztek maguknak.

Ünnepeltünknek az a permanens törekvése, hogy a gazdasági jelenségeket a társadalom egészének összefüggéseiben vizsgálja, különösen fogékonnyá tette az elméleti megfontolásokra, illetôleg serkentette azoknak a történetfilozófiai kérdéseket feszegetô mûveknek a tanulmányozására, melyek az egyén és a közösség problematikáját feszegetik. Ha tudományos pályája kezdetén az intellektuális élményszerzés szándékával tanulmányozta a marxizmust, a késôbbiekben is szellemi frissességre törekedve vette kézbe a különbözô társadalomtudományi iskolák alapmûveit. Írásainak jegyzeteibôl vagy egy-egy szöveg közti utalásból megtudhatjuk, hogy nemcsak sokat írt, hanem sokat olvasott. S ez nem éppen gyakori jelenség olyan korban, amelyet szívesen neveznek az információrobbanás idôszakának. Az egyetemes érvényû történelmi mozgás és a rendszerek (struktúrák) mibenlétét vizsgálva Imreh szívesen fordult tanácsért Georg Simmelhez, Max Weberhez, W. G. Sumnerhez, Toynbee-hoz, Lévi-Strausshoz, Marc Blochhoz, Braudelhez, de egyiküknek sem lett fanatikus híve, bármennyire divatozott is azokban az években esküdni valamelyikükre. De nemcsak a különlegesen elméleti hajlandóságukról nevezetes szerzôk mûveit olvasta, hanem figyelemmel kísérte hazai pályatársai munkásságát is. Soha meg nem barátkozott a szakirodalmi fennköltséggel. Könyvismertetésekkel, népszerûsítô írásokkal, rövidebb-hosszabb jegyzetekkel és Erdély különbözô vidékein tartott elôadásokkal folyvást jelezte jelenlétét a magyar szellemi életben.

Különleges hajlandóságot mutatott a tudományos együttmûködésre. Közös vállalkozása Pataki Józseffel, Csetri Elekkel, Camil Muresanuval új ismeretanyag feltárását eredményezte a Székelyföld gazdálkodásáról és sajátos intézményi berendezkedésérôl, Erdély XIX. századi társadalmi rétegzôdésérôl, illetôleg a szászföldi román parasztok 1848 elôtti életformáját tükrözô forrásokról.

Tudományos pályája egészét — kezdve a székely közbirtokosságot tárgyaló értekezésétôl el egészen a madéfalvi veszedelem vizsgálati anyagát bemutató legutolsó kötetéig — minden változatossága, sokszínûsége mellett egy sajátos fénycsóva ragyogja be, nevezetesen az a törekvés, hogy a székelység múltját és azon belül a székelyföldi falusi írásbeliséget sok új adatnak a közrebocsátásával, elméletileg jól megalapozott magyarázatokkal korszerûen bemutassa. A rendtartó és a törvényhozó faluról közzétett irományokat és a hozzájuk fûzött értelmezéseket, valamint a székely múlt gazdaságtörténeti, statisztikai, demográfiai megközelítésérôl tanúskodó tucatnyi tanulmányt a szakma elismeréssel és a nagy szellemi teljesítményeknek kijáró tisztelgéssel fogadta. A lelkes hangú írások bô áradatából legyen szabad kiemelnem egyetlenegyet, mégpedig azt, amely már címében is találóan fejezi ki ünnepeltünk helyét a magyar történettudományi irodalomban. Wellmann Imre, a magyar gazdaságtörténeti kutatás kiváló mestere 1989-ben az Ethnographia hasábjain ilyen címmel tette közzé terjedelmes tanulmányát: Földközösségtôl faluközösségig — kutatások és felfogások Tagányi Károlytól Imreh Istvánig. Áttekintve mintegy száz esztendô magyar tudományos hozamát, és sorra véve olyan nagyszerû tudósok, mint Mályusz Elemér, Domanovszky Sándor, Györffy István, Szabó István a témához kapcsolódó eredményeit, megállapítja, hogy a székely falutörvények rendszeres gyûjtése, közkinccsé tétele és feldolgozása terén a döntô lépést Imreh István tette meg. Mint írja, ô már 1947-ben túllépett elôdei eredményein, újabb kötetei pedig a földközösségbôl kinövô faluközösséget olyan szerves társadalmi fejleményként mutatják be, melyben a székely falunak sikerült kigyöngyöznie magából sajátos belsô autonómiáját. A budapesti tudós így összegezi fiatalabb kolozsvári pályatársa teljesítményét: „Közel egy évszázaddal ezelôtt méltán lehetett fölfedezésként értékelni, ahogy Tagányi a magyarországi földközösség hajdani meglétét az ismeretlenség homályából a napvilágra hozta. Napjainkban Imreh továbbhaladva ugyancsak már-már veszendôbe ment nagy értékû kútfôegyüttest óvott meg a fenyegetô enyészettôl, tett hozzáférhetôvé és beszédessé. A székely falutörvények, faluközösségi rendtartások és jegyzôkönyvek tiszta, közvetlen sugárzással világítanak be a közösségi életet élô falusi nép mindennapjának mélyébe, közzétételük és feldolgozásuk új, egyedülálló szilárd alapvetés további agrártörténeti kutatásaink számára."

A sikeres tudományos pálya titkait fürkészve ezer és ezer tényezô szerencsés közremunkálására figyelhetünk fel. Ezek közül most csak kettôt említek: az üstökön ragadott ihletet és a biztos tudást megszerzô állhatatosságot.

Ihletetten csak az vizsgálhatta múltunk szerkezeti sajátosságait, akiben magában is megvolt a szerkezet-, az intézményteremtô készség. A szülôi házban, majd nôsülése és gyermekei születése után a maga szerény hajlékában a családépítés példás lehetôségeit ismerte fel. A természetjárás meghitt órái, a fél Erdélyt családjával kerékpárral felkeresô nyári kirándulások, a tanítványokkal vagy barátokkal közelebbrôl is szemügyre vett székelyföldi tájegységek mind-mind élményt szolgáltattak ahhoz, hogy akár az irtásföldek, akár a régi erdélyi úthálózat gazdasági következményei vagy a különleges agrárjelenségek, köztük a szôlômûvelés vagy veteménytermesztés történeti bemutatásakor a látvány mint képzelôerôt felfokozó élmény jelenjék meg egy-egy tanulmánynak a sorai között. De élményt jelentett a strukturális vizsgálódásokhoz a diákotthon igazgatása vagy az állami kezelésbe vett Erdélyi Nemzeti Múzeum Levéltára állagának károsodásmentes biztosítása mindaddig, amíg a zûrzavaros idôkben a Román Akadémiára hárult a felelôsség a nagy múltú intézmény páratlan értékeinek a megtartásáért.

Imreh István élménnyé tudta tenni magát a tudományos kutatómunkát is, amely kívülállónak meglehetôsen unalmas foglalatosságnak tûnhet. Különleges grafikai készségével egyenesen széppé, érdekessé tudta tenni könyvtári, levéltári kutatásai nyerstermékét: a cédulát.

Nos, éppen ezeknek a céduláknak az ezrei bizonyítják, hogy egy-egy megállapítása biztosságáért, hipotézisei teherbírásának kipróbálásáért milyen nagy dokumentációs anyaggal dolgozott. A formába öntéskor viszont bölcsen megválogatta, hogy mit kell a lap alján jegyzetekben feltétlenül feltüntetni, hiszen az építésztôl véve példát, nagyon jól tudta, hogy a tetô alá hozott építmény elkészülte után az állványzatot el kell bontani még akkor is, ha az a maga idején nemcsak jól betöltötte funkcióját, hanem egyenesen remekmívû ácsmunka volt.

Álljon itt befejezô gondolatként annak a hûséges kitartásnak a méltatása, mellyel Imreh István Erdély hagyományos mûvelôdési és gazdasági intézményeinek eszmeiségét ôrizte akkor is, amikor ezek újjáélesztését szóba hozni sem volt tanácsos. Amikor viszont felcsillant legalább a remény a közhasznú cselekvés újabb lehetôségeire, mindnyájunknak példát adó munkakedvvel fokozta kutatásai iramát, és tette egymás után olvasói asztalára a múltunkra emlékeztetô és jövônkre óvatos derûlátással tekintô munkáit.

Az isten áldja meg!

Benkô Samu

Negyvenedszer rendezték meg Hollandiában, az ottani magyarság Mikes Kelemen-körének tanulmányi napjait a hét végén.

A legjelentôsebbek közé tartozó külföldi magyar tömörülést 1951-ben alapították holland egyetemeken tanuló magyar hallgatók, fôként teológia szakosok. A szervezetnek 150 aktív tagja van, és további 200-an rendszeresen járnak rendezvényeikre. Az önképzôkörnek indult szervezet ma már havonta rendez tudományos vagy irodalmi elôadásokat, és immár 40. alkalommal tartotta meg a tanulmányi napokat is.

A mindig szeptember elejére összehívott tanulmányi napok 1959-ben indultak, és eleinte fontos eszközét jelentették a nyitásnak és az otthoni értelmiséggel folytatott párbeszédnek. A rendezvényen általában a magyar szellemi élet számos jeles képviselôje jelenik meg, és a magyarságot érintô általános kérdésekkel foglalkoznak. Az idei téma „Magyar Phoenix, új kezdetek történelmi tragédiák után" volt, a szervezôknek meggyôzôdésük, hogy a több mint ezeréves magyar történelmet lehet és kell az önmagát elégetô és hamvaiból megifjodván magához térô madár perspektívájából nézni.

Összesen tizenkét elôadást tartottak a tanulmányi napokon, amelynek programját irodalmi és elôadói est, kerekasztal és magyar irodalmi figyelô egészítette ki. Az elôadók között Magyarországon és külföldön élô mûvészek és tudósok szerepeltek, köztük Tóth Miklós, Kôszegi Ábel, Gömöri György, Tôkéczki László, Kövér György, Katona Tamás, Lászlóffy Aladár, Kilyén Ilka, Gergely András, Péter László, Farkas Flórián. A Magyar Irodalmi Figyelô díját ezúttal Tôzsér Árpád szlovákiai magyar költô kapta.

Az utcai pénzváltóknál a forint 65/67, a márka 8500/8700, a dollár pedig 16 000/16 300 lejbe került.

Ma reggel a Macrogroup Rt. váltóiban az induló árfolyamok: a német márka 8650/8750, az amerikai dollár 16 210/16 300, az olasz líra 8,65/8,80, az osztrák schilling 1218/1250 lejbe kerül.

Teoctist pátriárka, román ortodox egyházfô levélben tiltakozott Radu Vasile miniszterelnöknél az új kultusztörvény tervezete ellen.

Az ortodox egyházfô a miniszterelnökhöz intézett levelében „megdöbbenésének" és „elképedésének" adott hangot amiatt, hogy a kormány nem fogadta el a tervezet véglegesítésekor azt a javaslatot, hogy a jogszabály szövege egyértelmûen mondja ki: Romániában az ortodox a nemzeti egyház.

Az ortodox pátriárka tiltakozásának nyilvánosságra hozásával egyidejûleg megszólaltak a romániai görög katolikus, valamint a római katolikus egyház képviselôi is. A médiában kifejezésre juttatott álláspontjuk szerint senki sem vonja kétségbe, hogy a románok többsége az ortodox vallás híve. Ez azonban távolról sem jogosíthatja fel a román ortodox egyházat arra, hogy követelje törvényes nemzeti egyházzá nyilvánítását, hiszen sok román nemzetiségû állampolgár a görög katolikus, a római katolikus vagy más egyházak és felekezetek híve. Márpedig sem ôket, sem más felekezetek román állampolgárságú híveit nem lehet diszkriminálni azzal, hogy a készülô törvény egyetlen egyházat nyilvánítson nemzeti egyháznak, legyen szó akár a hívôk száma szempontjából mégoly többségi ortodox egyházról is.

Tiltakozásul a pátriárka nem vett részt vasárnap a parasztpárti vezetô szülôfalujában sorra került templomszentelésen. Ion Diaconescu, a KDNPP-elnöke bírálta a pátriárka gesztusát.

Az RTV 1 szombat esti híradójában megszólaltatott és az ortodoxtól eltérô vallású román nemzetiségû papok a leghatározottabban visszautasították a Teoctist-levélben megfogalmazódott és szerintük minden jogalapot nélkülözô igényt. A kérdés világi szakértôje, a bukaresti egyetemnek a témában illetékes professzora is kifejtette: megalapozatlan és az 1991-ben elfogadott román alkotmány elôírásaival és az idevágó nemzetközi normákkal is ellenkezik az ortodox egyház kizárólagossági igénye.

A szakértô különben a törvénytervezetet más szempontok szerint elemezve nem megfelelô, XIX. századian archaikus jellegû jogszabálynak ítélte, amelynek számos hibája közül csak az egyik, hogy nem rendezi az egyházak életének alapvetô vagyonjogi problémáit sem.

Az ellenzéki pártok tiltakoznak a kormány határozata ellen, hogy az ortodox egyházat ne nyilvánítsák államvallássá. Ennek kapcsán egyetértenek a kultusztörvény-tervezetben történô módosító javaslatokkal.

Ion Iliescu úgy véli, hogy egy olyan államban, ahol a lakosság 90 százaléka ortodox és e vallás vezetôi az országban vannak, egyházukat nem külföldrôl irányítják, mint az egyéb felekezetekhez tartozó egyházakat, a kormány döntését feltétlenül át kell gondolni. Kihangsúlyozta, Teoctist patriárka hozzászólása a kormányhatározathoz helyénvaló és természetes. Mind a görög katolikus, mind a római katolikus egyház a Vatikántól függ, ezért nem tarthatnak jogot nemzeti egyházi státusra.

A Jobboldali Erôk Szövetsége elfogadhatatlannak tartja a jelenlegi kultusztörvényt. Varujan Vosganian hétfôi sajtótájékoztatóján kijelentette:a Jobboldali Erôk Szövetsége is úgy látja, hogy az ortodox egyházat államvallássá kell nyilvánítani. Megérti azt a nehéz helyzetet, amin az ortodox egyház keresztül megy. Az egyház emberei kénytelenek az utcára kivonulni, hogy helyet adjanak tiltakozásuknak. Olyan körülmények között, amikor ennek a vallásnak az lenne elsôsorban a feladata, hogy lelki vezetôjévé váljék a népnek, és nem az utcára kényszerülve tiltakozzék, mint holmi szektás militánsok.

A Román Nemzeti Egységpárt szintén helyénvalónak és jogosnak tartja az ortodox egyházi vezetôk tiltakozását — jelentette be Ioan Gavra, a párt alelnöke.

Négy órán keresztül fenntartották és zaklatták a jugoszláv határôrök vasárnap Patrubány Miklóst, a Magyarok Világszövetségének (MVSZ) elnökhelyettesét, majd lefoglalták a nála lévô készpénzt — tájékoztatta maga az érintett vasárnap este az MTI-t.

Az elnökhelyettes a zentai csata emlékére rendezett ünnepségrôl tartott hazafelé, amikor a határôrök megállították, durva szavakkal illették, és elvették a nála lévô dollárt, valamint 1 500 márkát.

Patrubány Miklós az MTI-nek elmondta: meghatalmazott egy jugoszláv ügyvédet, hogy Belgrádban járjon el az ügyben.

Vegyes tapasztalatokat hozott eddig a kelet-európai országok rendszerváltása, van, ahol teljes siker, van, ahol csupán halovány eredmények mutatkoznak tíz év után — írta hétfôn a The Wall Street Journal Europe.

A lap elemzôje szerint Lengyelországban, Magyarországon, Észtországban és Csehországban az átalakulás igen sikeres volt, ezek gazdasága folyamatosan nô, alkotmányuk többpárti politikai rendszeren nyugszik, a hatalomváltás tisztességes választáson bonyolódik. Bulgáriában és Romániában már problematikus a reform, míg Oroszország és más volt szovjet államok a folyamatos válság állapotában vannak, gazdaságuk nem nô, korrupció jellemzi ôket.

A cikk szerint az eltérô kép részben az eltérô kiindulási ponttal magyarázható. Közép-Európában például a második világháború elôtti demokrácia, szabad média, viszonylag szabad gazdaságpolitika jelentették az alapot. A volt szovjet államok némelyike azonban utoljára évszázadokkal ezelôtt élvezett függetlenséget, a szovjet korban pedig elnyomástól szenvedett — írja Mark Brzezinski.

A szerzô négy tanulságot von le a rendszerváltás eltérô alakulásából. Elôször is a tartós reform nem lehetséges a törvények uralma nélkül: a demokratizálódás nem csupán szabad választásokat jelent, hanem a világos törvényeket és annak biztosítását, hogy a jog a politika fölött áll. Másfelôl nem demokratikus vezetôknek nehezen megy a demokrácia építése: a cseh Václav Havel, a lengyel Lech Walesa és Göncz Árpád nem a kommunista kor korrupt maradványai voltak, hanem olyan emberek, akik tudatosan vezették nemzetüket a demokrácia és a szabadság felé, a volt szovjet államokban azonban sok esetben volt elnyomók lettek az új vezetôk is. Harmadrészt a korrupciót nem lehet számûzni, amíg az államirányítást nem korszerûsítik, a bürokratákat pedig újra nem képzik. Negyedsorban bebizonyosodott az is, hogy a pénz önmagában nem elég demokráciák és mûködô piacgazdaságok megteremtéséhez: Oroszország például az elmúlt hét évben egymaga 110 milliárd dollárt kapott a vezetô gazdasági hatalmaktól, mégis válságok sújtják, míg Lengyelország, Magyarország és a balti államok stabilak, pedig az összes segélyeknek kevesebb mint 10 százalékát kapták együttesen.

Ha a válságokról válságra mozgást az érintett államokban nem állítják meg, a szociális elégedetlenség nôni fog, a múlt emlékei egyre rózsaszínûbbek lesznek, a központosított hatalmat hirdetô pártok még dominánsabbá válnak — mutat rá a lap, hozzátéve, hogy ez esetben a kelet-európai országok közötti különbség is tovább nô.

Az orvosok szövetségi kamarája az egészségügyi rendszer katasztrófájának minôsíti a kórházak törvényét. Dr. Dan Perieteanu, a kamara elnöke hétfôi sajtóértekezletén vázolta a törvény fogyatékosságait, köztük a koncepció hiányát, a számos kétértelmûséget, a kórházak akkreditálási folyamatának téves értelmezését, az orvosi kollégium hatáskörének megengedhetetlen túlméretezését.

A kamara képviselôinek véleménye szerint a reform valójában antireform és központosítási akció, amely erôteljesen eltorzítja a részvevôk ( kollégium, biztosító, tárca ) szerepét. Mindezek súlyos visszaélésekhez is vezethetnek majd — mondotta.

A sajtótájékoztatón felszólalt Petre Calistru is, a fôvárosi Victor Babeü Járványkórház igazgatója, aki a következôket mondta: — azzal a 600 szóval, amit ez a törvény tartalmaz nem fog lehet sem megszerszervezni, sem gazdaságilag úgy vezetni egy kórházat, hogy az mûködôképessé váljon.

A kórházak a számára, a törvény értelmében, 4 milliárd lejt szavaztak meg, mely összeget 480 egészségügyi intézmény között osztanak majd el.

Az egészségügyiek véleménye, hogy az új törvény nagyon hézagos és semmi esetre sem felel meg az európai követelményeknek.

Hétfôi sajtótájékoztatóján, Markó Béla RMDSZ elnök veszélyes lépésnek nevezte az ortodox egyház követelését, miszerint államvallásá nyilvánítsák. Kijelentését azzal támasztotta alá, hogy Romániában minden egyház, bármennyi legyen is híveinek száma, egyenlô jogokat kell hogy élvezzen s mint ilyen a nemzeti egyház létrehozását kizárólagos lépésnek tartja.

[Vissza az Szabadság honlapjához]		[Vissza a HHRF honlapjához]