1999. szeptember 25.
(XI. évfolyam, 224. szám)

Gerhard Schröder német kancellár csütörtök este Bukarestbe érkezett. Balkáni körútjának ez az utolsó állomása, elôzôleg Albániában és Bulgáriában járt. Huszonegy év óta most látogat elsô ízben német kormányfô hivatalosan Romániába. Megbeszéléseket folytatott Radu Vasile miniszterelnökkel, találkozott Emil Constantinescu államfôvel és a német kisebbség képviselôivel, beszédet mondott a parlamentben.

Várakozások szerint Schröder támogatásáról biztosítja Románia NATO-, illetve EU-csatlakozási törekvéseit. (16. oldal)

A ráksebészetnek szigorú szabályai vannak, a mûtétek komoly felszerelést és nem utolsósorban nagyon szigorú csapatmunkát igényelnek. A kolozsvári Rákkutató Intézet eredményei országos viszonylatban ismertek. (2. old.)

A júniusban hatályba lépett 102. sürgôsségi kormányrendelet érvényteleníti az 1992/53. törvényt, amely a fogyatékos személyek helyzetérôl rendelkezett. Az új jogszabály ellen még elfogadása elôtt több ízben tiltakoztak az érintett társadalmi rétegek érdekvédelmi egyesületei. (Az említett jogszabályt a 6. oldalon ismertetjük.)

— a szakmai találkozások szükséges voltáról szóló összeállításunk a 8. oldalon.

„Nyugodtan öregedhettem meg"

— beszélgetés Orosz Lujza színmûvésznôvel.

„Olyan mûvész, aki rég kivívta a szakma és a közönség elismerését. Aki felemelt fejjel járhat embertársai között. Mindezek pedig hihetetlen szerénységgel és jókedvvel párosulnak." (9. oldal)

II. Nemzetközi Kisgrafikai Biennálé Kolozsváron; Nyelvmûvelés (10–11. oldal)

Tegnap délután a prefektúra nagytermében tanácskozásra került sor. Buchwald Péter alprefektus vendége Borbély László a területrendezési és közmunkaügyi minisztérium államtitkára, az Országos Lakásügynökség igazgatótanácsának elnöke volt, aki a szeptember 15-én mûködésbe lépô új intézmény rendeltetését képezô, lakásépítésre nyújtott kedvezményes hitelprogramról szolgáltatott részleteket. A tanácskozáson részt vettek Bihar, Beszterce-Naszód, Máramaros, Szatmár, Szilágy és természetesen Kolozs megye prefektúráinak és plgármesteri hivatalainak, valamint tervezôirodák és építôvállalatok képviselôi. Hasonló találkozókra került sor Temesváron és Jászvásáron is.

Elsôként Borbély László államtitkár ismertette a lakásépítésre nyújtott kedvezményes hitelprogram lényegét, majd megyénként felszólaltak a különféle helységek elöljáróságainak képviselôi, illetve a jelen lévô tervezô és építész szakemberek. A tanácskozáson kiderült, bár mindenképpen dicséretes kezdeményezésként értékelték, a program megvalósításához még nagyon sok akadályt kell leküzdeni. Elsôsorban arra van szükség, hogy remek kommunikáció és együttmûködési készség alakuljon ki az Országos Lakásügynökség, a városok-falvak helyi tanácsai, valamint a tervezôk és építôk között.

A hitelprogrammal elsôsorban a lakásépítést szeretné újraindítani országunkban a lakásügynökség, ezért lakásvásárlásra csupán ebben az évben nyújtanak kölcsönt, és a rendelkezésre álló teljes összegnek — 85 milliárd lej — alig 15 százalékát fordítják erre a célra. Szerdai adatok szerint az országban összesen 24 ezer ûrlapcsomagot adtak el a postahivatalokban. A kérvényezôkkel az elsô szerzôdéseket valószínûleg november végén fogják majd megkötni. Egy közvéleménykutatás kimutatta, hogy a lakosság nyolcvan százaléka nem kedveli a tízemeletes tömbházakat, és szívesebben lakna olyan épületben, amelyben 4–6 lakás van. Ezért az Országos Lakásügynökség fôként az egy-, kettô-, maximum négyemeletes társasházak építését támogatná, természetesen tiszteletben tartva az illetô helység általános városrendezési terve által megszabott — például az épület magasságára vonatkozó — szigorításokat.

Azok is kaphatnak kölcsönt, akik kiegészíteni óhajtják már meglévô házukat, illetve azok, akik önerôbôl építenek, saját telekkel, jóváhagyott tervvel rendelkeznek.

Amikor — még ebben az évben — a postahivatalok által összesített adatok alapján a lakásügynökségnél egy hozzávetôleges kép alakul ki a kérelmezôk igényeirôl a felépítendô lakás típusát illetôn, akkor meghirdetik a tervpályázatot, s legkésôbb jövô év március–áprilisában elkezdik az építkezést, amelyet egy év leforgása alatt kell átadni.

A beépítendô telkeket a helyi tanácsok jelölik ki, s koncesszionálni fogják azokat, a helyi tanácsok által megállapított áron. Az országban eddig összesen 1200 hektárt jelöltek ki erre a célra. Amint azt felszólalásában Boros János városi tanácsos elmondta, Kolozsváron létezik elvi döntés, amely úgy rendelkezik, hogy a 35 évesnél fiatalabb polgárok számára 95 százalékos kedvezménnyel koncesszionálnak telket lakásépítésre, függetlenül attól, hogy az Országos Lakásügynökség programja által vagy más módon óhajtanak házat építeni. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy 600 ezer helyett csupán 30 ezer lejes négyzetméterenkénti árban juthatnak telekhez.

Konkrét javaslatokkal jöttek a Szilágy megyei elöljárók. Bár Nagy István megyei tanácsi alelnök szerint Szilágy megyében nagy a munkanélküliek száma és alacsony az életszínvonal, mégis léteznek kedvezményes kölcsönért folyamodó polgárok. Fekete Károly zilahi alpolgármester elmondta, városukban két helyen, a Fenyvestelepen (0,7–1,5 ha) és a városszéli, nem közmûvesített Andrei Muresanu negyedben (89–10 ha) kínálnak területet lakásépítésre.

A Kolozs megyeiek részérôl igen nagy volt az érdeklôdés: jelen voltak Torda, Aranyosgyéres, Bánffyhunyad, Dés, Szamosújvár, Apahida, Kisbács, Szászfenes, Gyalu, Felek, Szék stb. város- és községházainak, továbbá két tervezô- és kilenc építôvállalat képviselôi.

Becslések szerint az Országos Lakásügynökség által felépítendô lakások ára négyzetméterenként 2,5 és 2,9 millió lej között váltakozik. Ez az ár nem tartalmazza a tervezés költségeit, a banki illetékeket, az építkezési engedély illetékeit, áruforgalmi adót (TVA), a közmûvesítés költségeit és a telekért járó illetéket.

Az országban szinte minden nagyobb település részt vesz ebben a programban, kivételt képez környékünkön a Fehér megyei Tövis, a Maros megyei Ludas, a Beszterce–Naszód megyei Naszód, a Bihar megyei Diófás (Nucet) és Vaskoh (Vascãu), továbbá olyan nagyobb helységek, mint Vaslui, Slobozia, Konstanca.

Amennyiben a kérelmezôk száma indokolja, egy-két hónapon belül létrehozzák a lakásügynökség regionális fiókjait, így azoknak, akik kölcsönt kapnak, a szerzôdés megkötéséért nem Bukarestben, hanem a lakhelyükhöz legközelebb esô irodán kell jelentkezniük. Rövidesen piacra dobják a hitelprogram részleteiben, az ûrlapok kitöltésében eligazító részletes tájékoztatót. Két héten belül sor kerül a lakásügynökség és a helyi tanácsok közötti egyeztetésre, hiszen szoros együttmûködésük nélkül ez a program nem valósulhat meg.

Kerekes Edit

Ígéretéhez híven pénteken délután Gheorghe Funar megtartotta az újabb tiltakozó gyûlését. A Városháza nagytermében szervezett nyilvános összejövetelre a polgármester Alföldi László magyar fôkonzult is meghívta, aki természetesen nem ment el. A résztvevôknek szétosztották a polgármester Göncz Árpád magyar államfônek írt levelét, amelyben kifejti: „(...) Véleményem szerint szándékosan nem tudatták Önnel, hogy a kolozsvári magyar fôkonzulátus élére a magyar hírszerzô szolgálat volt kommunista tisztjét nevezték ki, akit 1988-ban kémkedés vádjával kiutasítottak az országból. (...) Ugyanakkor arra kérem, adjon utasítást arra vonatkozóan, hogy a kolozsvári magyar fôkonzulátus épületén ne a horthysta Magyarország zászlaja lobogjon" — áll a levélben.

A polgármester elmondta: szerette volna, ha párbeszéd jöhetett volna létre Alföldi László és a kémelhárítással foglalkozó román tisztek között, de mivel „a magyarokat gyávaság jellemzi", ez nem történhetett meg, Alföldi ugyanis visszautasította a meghívást. „Arról értesültem, hogy Eckstein-Kovács Péter és Frunda György segítségével a magyar kém pert szándékszik indítani ellenem. Alig várom, hogy a bíróság elé kerüljünk" — mondta.

Funar bemutatta a hajdani 0110-es kémelhárító osztag vezetôjét Ion Serbãnoiut, akit arra kért, fedje fel a magyar fôkonzulátuson 1988 elôtt zajlott kémtevékenységet. Serbãnoiu elmondta: feladata a Ceausescu által beszüntetett kolozsvári magyar fôkonzulátuson zajlott kémtevékenység felderítése és elhárítása volt. „Elmondhatom Önöknek, hogy 1988-ban a román állam valóban nem nyilvánította nemkívánatos személynek a magyar fôkonzulátus alkalmazottait, mert a testvéri kapcsolatot fenntartó szocialista országok között ez nem történhetett meg. De ez nem azt jelenti, hogy nem foglalkoztak kémkedéssel és románellenes tevékenységgel" — mondta.

A polgármester bejelentette: kedden, szeptember 28-án utcai tüntetést szándékszik szervezni. „Ekkor a »kölcsönösség elvét« szándékszunk alkalmazni, ugyanis a szegedi román konzulátusról is ellopták a román nemzeti lobogót" — fenyegetôzött Gheorghe Funar. Értesüléseink szerint lemondása elôtt Alexandru Fãrcas volt prefektus az utcai tüntetések betiltására vonatkozó határozatát október 4-ig meghosszabbította.

K. O.

A Romániai Társadalmi Demokrácia Pártja (RTDP) kolozsvári szervezetének pénteki sajtóértekezletén Grigore Zanc megyei elnök bejelentette: a Román Nemzeti Egységpárt (RNEP) kolozsvári és Kolozs megyei tagjainak nagy többsége, akik Gheorghe Funar távozása után megalapították a Románok Egységéért Szövetség Pártját (RESZP), az RTDP-hez igazolt át. Megtudtuk: a 15 volt egységpárti megyei tanácsosból 13, a 13 városi tanácsosból 10 az RTDP-be iratkozott. Megyei szinten a 18 egységpárti (majd RESZP) polgármesterbôl 17, 11 alpolgármesterbôl 10 és 224 tanácsosból 178 igazolt át a Ion Iliesecu által vezetett politikai alakulathoz. Az elmúlt hónapokban az RTDP Kolozs megyei szervezetéhez mintegy háromezer volt RESZP-es iratkozott be. Az RTDP megyei szervezetének csütörtöki ülésén Victor Romulus Constantinescu megyei tanácselnököt, Petru Litant, Petru Morarut, Liviu Neagot, a Közszállítási Vállalat igazgatóját, Vasile Matei képviselôt megyei alelnökké választották, Liviu Medrea, a Közterület- Fenntartó Vállalat igazgatója pedig titkár lett. A jelenlegi vezetôség közel ötven százalékát volt RESZP-esek teszik ki. Az RTDP kolozsvári városi tanácsi frakcióját Stefan Dimitriu, a Napoca Építkezési Vállalat igazgatója vezeti. Elmondta: a tanácsi csoport többek között azon fog dolgozni, hogy a kollégák kétharmadának segítségével felmentsék tisztségébôl egyik vagy akár mindkét alpolgármestert, ugyanis „a városháza élén komoly rendellenességek tapasztalhatók". Bejelentették: a Metro Media Transilvania segítségével az RTDP pontos képet kíván szerezni választási esélyeirôl. „Az elmúlt három évben az RTDP egyetlen felmérést sem rendelt. Az október 9-én Bukarestben tartandó országos értekezleten bemutatjuk a több mint két hónappal ezelôtt megrendelt közvélemény-kutatást" — mondta Ioan Rus, az RTDP helyi fiókjának elnöke.

K. O.

Csütörtökön a kormány heves viták közepette elfogadta a költségvetés kiegészítésére vonatkozó sürgôsségi kormányrendeletet: Ennek pozitívumait, illetve negatívumait Mátis Jenô képviselô, a pénzügyi szakbizottság tagja értékeli. (4. oldal)

Szilágysomlyón már hónapok óta kettôs szoborállítással próbálkozik a magyarság: egy 1848-as emlékfallal és egy Báthory István-szoborral. Szeptember 22-ig — szerdáig — egyikhez sem gyûlt még össze az az engedélysorozat, amelynek megszerzése nélkül, ha nem is teljesen lehetetlen, de rendkívül kellemetlenségekkel járna a szoborállítás. Mint azt Széman Pétertôl, a Báthory-alapítvány elnökétôl megtudtuk, a 25–26-ára tervezett Báthory-napok elôtt néhány nappal — meglepetésszerûen — megérkezett a szilágysomlyói római katolikus plébánia címére a szoborállítási engedély. — Sokat mond a tény — mondta az alapítvány elnöke —, hogy az okmányon a július 2-i dátum díszeleg. Tehát már régen jóváhagyták a szoborállítást, csak nem küldték ki idejében... Így már nincs idônk a vasárnapra tervezett alapkôletételt a várva várt szoboremeléssel folytatni, hiszen mûemlék templomról lévén szó (itt keresztelték a fejedelmet) további bukaresti engedélyekre van szükségünk. Csütörtökön (24-én) tanácsülés volt városunkban, és a város választottjai a szoborállítás mellett voksoltak. Most már csak a mûemlékvédôk engedélye szükségeltetik ahhoz, hogy városunk nagy szülöttjének a római katolikus templomkertben szobrot állíthassunk.

Mint ismeretes, a nagyszabású és egyre markánsabb nemzetközi jelleget öltô szilágysomlyói Báthory-napok szombat délelôtt kezdôdnek a Magura alatti kisvárosban, és vasárnap este érnek véget. (Az ünnepség programját 22. és 23-i lapszámunkban közöltük.)

Szabó Csaba

A román kormány támogatja a magyar–román történelmi megbékélésnek szentelt aradi emlékpark kialakítását, és annak alapkövét Radu Vasile miniszterelnök Orbán Viktor magyar kormányfôvel közösen kívánja elhelyezni — közölte Dávid Ibolya magyar igazságügyi miniszter, aki Temesváron találkozott Valeriu Stoica igazságügyi miniszterrel.

Elmondta, hogy román kollégája megerôsítette: az emlékparkot a vesztôhely közelében álló obeliszk környékén alakítják majd ki.

Van még néhány tisztázásra váró apróbb technikai részlet, ezekrôl a két miniszter késôbb tárgyal.

ELMARAD A MEGYEI KÜLDÖTT KÖZGYÛLÉS október 2-án — ezúton értesíti a küldötteket a Kolozs megyei RMDSZ elnöksége. A késôbbi idôpontról a megfelelô idôben tájékoztatják az érdekelteket.

AZ ASZTMAKLUB szeptember 27-én, délután 5 órakor tartja következô összejövetelét a Györkös Mányi Albert Emlékházban (Majális/Bilascu utca 5. szám). Dr. Bódizs György tart elôadást. Minden érdeklôdôt szeretettel várnak.

HAGYOMÁNYOS SZÜRETI BÁLJÁT a hóstáti Virágos együttes az idén október 9-én, szombaton rendezi meg, este 7 órai kezdettel, a Clujana sportcsarnok termében.

A MAROSVÁSÁRHELYI MAROS MÛVÉSZEGYÜTTES észak-erdélyi körútja során szeptember 30-án, csütörtökön este 7 órakor a Dési Mûvelôdési Házban, október 1-jén, pénteken du. 6 órakor pedig a Nagybányai Szakszervezetek Házában adja elô Sodrásban címû kétrészes táncjátékát.

A BÁNFFYHUNYADI Pro Kalotaszeg Kulturális Egyesület 1999. szeptember 25-én este 6 órától tartja rendkívüli közgyûlését az egyesület székházában. A vezetôség kéri, hogy minél több tag vegyen részt a gyûlésen.

A TORDAI EBTARTÓK EGYESÜLETE megalakulásának 20. évfordulóján, szeptember 25-én, szombaton kutyakiállítást rendez, 8 órai kezdettel, a tordai stadionban. A rendezvényen bárki bemutathatja kutyáját, függetlenül attól, hogy fajtatiszta állatot, vagy korcsot tart. A résztvevôket több mint 150 díj várja!

Egyre több a rákos megbetegedés világszerte. Sajnos, a XX. századnak e gyilkos betegségére még nem találták meg a gyógyírt. A legtöbb esetben sebészi beavatkozásra van szükség. A ráksebészetet csak az erre szakosodott orvosok végezhetik. A kolozsvári Rákkutató Intézet eredményei országosan elismertek. Nem véletlen tehát, hogy éppen Kolozsvárt választották a kongresszus helyszínéül. A négynapos szimpóziumokon és szakmai vitákon a rák minden változatára kitértek, de megvitatták a plasztikai sebészet, mint mûtéti beavatkozás lehetôségeit rákos operációk után.

Dr. Nicolae Angelescu, a fôvárosi Coltea klinika professzora elmondotta, egy ilyen kongresszus is bizonyítja, hogy a ráksebészet mennyire elôtérbe került, és az ezen a területen dolgozó kiváló szakemberek továbbképzésének támogatása mennyire fontos lenne. A gyengén fejlett országokban több a rákos megbetegedések halálos áldozata. Pedig a legtöbb esetben a sebészi beavatkozás életmentô lehetne, de nem mindegy, hogy a páciens mikor jelentkezik az orvosnál. A ráksebészetnek szigorú szabályai vannak, a mûtétek komoly felszerelést igényelnek és nem utolsósorban nagyon szigorú csapatmunkát. Sajnos — kellô technikai felszerelés hiányában — mi sok esetben még a csonkításos mûtéteket vagyunk kénytelenek alkalmazni.

Ion Bãlãnescu, a bukaresti Rákkutató Intézet professzora viszont már bizakodóbb. Amint elmondta, az elmúlt években mind a gyakornokoknak, mind a már komoly szakképzettséggel rendelkezô sebészeknek alkalmuk volt továbbképzésen részt venni nyugati országokban, ahol megismerkedhettek a legfejlettebb sebészeti eljárásokkal, utókezelésekkel és a legmodernebb felszerelésekkel.

A szakmai megbeszélések alkalmával felmerültek azok a gondok is, amelyek legjobban veszélyeztetik a beteg életét. Az esélyt növeli az idôben való jelentkezés az orvosnál. A legveszélyeztetebbek a nôk. Ezért az évi szûrô vizsgálaton való jelentkezés a lehetô legtermészetesebb kellene hogy legyen. Mégis nagyon sokan, mondhatni a nôk 80 százaléka, ezt elhanyagolja. Talán a félelem az, ami visszatartja ôket. Éppen ezért több ismeretterjesztô tanfolyamot kellene szervezni, és itt nagy szerepet kaphatna a média is.

A végkövetkeztetések között leszögezték, hogy a rákos megbetegedések esetében ma is a leghatékonyabb a sebészeti beavatkozás. Viszont nem mindegy, hogy ez mikor történik. A páciens egy adott pillanatban önmaga rendelkezik élete felett, annak függvényében, hogy idôben jelentkezett-e az orvosnál vagy sem. A betegnek le kell küzdenie félelmét, és ez a sikeres beavatkozást jelentheti, mely évekre meghosszabbíthatja a páciens életét. A betegek 80 százaléka, akiket 1-es, illetve 2-es elôrehaladottsági állapotban mûtöttek, megszabadultak a halálos kórtol és újra beilleszkedtek a normális társadalmi életbe.

(horváth)

Támogatási kérelmeket fogadnak el vissza nem fizetendô pénzalapok megszerzésére a PHARE területi fejlesztésének alprogramjára, amely része az ipari átszervezés és munkaerôfejlesztési programnak. Jelentkezni lehet az Aurel Vlaicu utca 180. szám alatt, szeptember 25., 26., 27-én 9 és 17 óra között.

Ion Piso: Legszebb canzonetták és leghíresebb barokk áriák kompaktlemezét mutatták be a kolozsvári Hollywood Music and Film zeneboltban pénteken 13 órakor. Az Olaszországban, az Olasz Zeneszerzôk és Zenetudósok Szervezetének égisze alatt megjelentetett lemezen a tenor olyan híres dalokat ad elô, mint A. Caldara: Selve Amiche, E. di Capua: Oi, Mari!, O Sole Mio!, G. F. Händel: Care Selve, Ombra Mai Fu, G. Carissimi: Vittoria, Vittoria! A Román Opera volt igazgatója, elôadómûvésze így vallott zenei munkásságáról:

— Megpróbáltam zeneszeretetre nevelni a hallgatókat.

A lemezbemutatóval Ion Pisónak a kolozsvári Román Opera színpadán eltöltött 50 éves énekesi munkásságát köszöntötték. Szeptember 25-én este fél nyolckor az Egyetemiek Háza nagytermében a híres mûvész tiszteletére megrendezésre kerülô gálaesten fellépnek: Ion Pojar, Georgeta Ciui, Simona Bedea-Furdui, Simona Negru, Paul Opris, Laura Muncaciu, vezényel: Cristian Orosan.

Szôcs Andrea Enikô

Nem egy érdekes képzômûvészeti kísérletnek nyújtott már otthont a Heltai Kávézó Galéria. Amolyan fiatalok fórumaként biztosít kiállítási lehetôséget a pályakezdô mûvészeknek. Legutóbb Molnár Krisztina, a temesvári Képzômûvészeti Akadémia másodéves festô szakos diákjának sajátos hangvételû alkotásaiból nyílt tárlat.

A mind formailag, mind színvilága szempontjából rendkívül változatos kiállítás a fiatal mûvész korlátlan kísérletezô kedvérôl, gazdag képzelôerejérôl, technikai tudásáról árulkodik. Ifjonti nekibuzdulással igyekszik mindent kipróbálni, színekbe-formákba önteni, konkretizálni azt a sajátos fantázia- és álomvilágot, amely foglalkoztatja. Így aztán hátborzongató szörnyek és groteszkségükben is kedves mesealakok társaságában ismerkedhet meg a galéria csöndes félhomályában a látogató mindazzal a festôi mondanivalóval, amelyet a fiatal mûvész a nézô elé tár. Persze túlzás lenne azt állítani, hogy Molnár Krisztina egy, a valóságtól teljesen elrugaszkodott világban él. Bár festôileg ez sem elképzelhetetlen. Minden bizarrságuk ellenére azonban munkái nagyon is valószerûek, hiszen a mesefigurák emberi mércék szerint méretezettek, gesztusaik, arckifejezésük mindennapi életünk híres-hírhedt figuráit juttatják eszünkbe.

De túl a tematikai variációkon, a munkák erôssége a látvány. A lendületes ecsetkezeléssel, mintegy önmaguktól alakuló, önmagukat gerjesztô formák, amelyeket a mûvész, úgy tûnik, pillanatnyi lelkiállapota sugallta színekben jelenít meg. Így aztán az egészen sötét, nehéz barnáktól a halványsárga, szürke derengésekig, s a hideg kékektôl az égô vörösig terjed a skála.

A formai variációk is sokfélék. A felsô terem kissé túlzsúfolt fogalmazásmódja után kellemes meglepetésként hat az alagsori kiegyensúlyozottabb, nagyvonalúbb festôi megoldások sorozata.

Németh Júlia

Az 1877-ben született neves román festô munkáiból nyílt kiállítás tegnap délután a kolozsvári Mûvészeti Múzeumban. A két világháború között tevékenykedett erdélyi mûvész munkái a szebeni Brukenthal Múzeumban, a kolozsvári, krajovai és a brassói mûvészeti múzeumokban, a csucsai múzeumban és magángyûjteményekben találhatók. A legtöbb munka, természetesen, a festô lányának, dr. Lidia Cucu-Cabadaievnek a tulajdonában van, aki a jelenlegi kiállítás szervezésében és a katalógus összeállításában is részt vállalt.

A modern képzômûvészetben egy-egy találó ötlet aranyat ér. Ciupe Bartha Ernô ezt a bizonyos aranyat, hamisítatlan mûvészi alkímiával, közönséges szénából állította elô. Fémvázas, illatozó szénaóriásai elsô pillantásra felkeltették a kolozsváriak érdeklôdését, sôt, még a modernebb kifejezési formáktól némiképp idegenkedôk is kénytelenek voltak elismerni az ötlet eredetiségét. Ezen túlmenôen azonban a mûvész elismerésre méltó formaérzékkel és megjelenítô készséggel „kötözte" sajátosan leegyszerûsített, kerekített antropomorf alakzatait, amelyek a dekorativitáson túl különleges mûvészi mondanivaló hordozói is.

A kolozsvári szobrász munkáiból szeptember 25-én este fél nyolckor nyílik kiállítás a Romániai Képzômûvészek Szövetsége kolozsvári fiókjának Szentegyház utcai galériájában. A 29-én záruló tárlatot a jászvásári képzômûvészek bemutatkozó kiállítása követi.

(németh)

A Szabadság szeptember 1-jei száma Vélemény oldalán László V. Ferenc kifejtette, hogy nem helyes a „leggonoszabb szerzôk" mûveit sem (Zsirinovszkij könyvét sem) betiltani, mert egyrészt — a politika függvényében —, ha ma ezt, holnap azt is betilthatják, másrészt az „okos" embernek mindent meg kell ismernie „tudomás és miheztartás végett".

A Kommunista Kiáltványban nem talált gyúanyagot. Ám találtam én. Íme: a proletariátus „a burzsoáziát fokozatosan megfosztja egész tôkéjétôl", úgy, hogy „zsarnokian beavatkozik a tulajdonjogokba". Fontos „minden emigráns és lázadó tulajdonának elkobzása". „A kommunisták nyíltan hirdetik, hogy céljaik csakis minden eddigi társadalmi rend erôszakos megdöntésével érhetôk el. Reszkessenek az uralkodó osztályok a kommunista forradalomtól."

A Mein Kampf (1924) gyúanyagáról, amelyet a cikkíró csak hallomásból ismer, „egyfajta vulgár-darwinizmus kiterjesztése az emberfajok harcára" lágyul. Jó lenne, ha csak ennyi lenne. Hitler pártját nemzeti-szocialistának nevezte, így könyve szociális demagógiát is tartalmaz (melyet épp a marxizmusból lopott). Egy pár szép idézet: „A polgárság... a legügyetlenebb, legerkölcstelenebb módon szegült ellene a kétségtelenül jogos emberi követelményeknek... így a legbecsületesebb munkást is belehajszolta a szakszervezeti, sôt politikai tevékenységbe". „A munkaadók koncentrált erejével szemben csak a munkavállalók tömege léphet fel." „A munkaadónak tudnia kell, hogy a munkásság boldogsága, jóléte képezi saját jóléte elôfeltételeit." Hitler pártelmélete szerint „a felépítés személyi elvû". „Egy párt ereje nem a tagok szellemi színvonalában, hanem azok fegyelmezettségében rejlik." Hangsúlyozza a személyiségek szerepét, a tömegtüntetések, népgyûlések fontosságát. Hitler nem tagadja, hogy ideológiáját a marxizmus kritikája szülte: „Az aljas szocdem szellemi terrorral szembe egy igazabb, de ugyanolyan brutális következetességgel haladó tant kell állítani". „A marxizmus saját elméletének alkalmazásával nem tudná megteremteni azt, amit most készen átvenne." Az igazi Hitler a nemzeti demagógiából kinövô rasszista ideológiában kezd megmutatkozni: „Ha egy népben hiányzik az erô, hogy saját egészségéért küzdjön, megszûnt létjogosultsága". „Minél ocsmányabbak egy kor szellemi termékei, annál inkább gyûlölik fennkölt múltunkat... kiirtanák a múlt emlékeit, hogy kikapcsolják az összehasonlítás lehetôségét, és saját torzszüleményüket mûvészetnek lássák." Most jön a gyúanyag: „A természet a fajkeveredésbôl származó egyedeket kikapcsolja". „A betegeket meg kell akadályozni, hogy utódokat nemzzenek. Neveléssel, lemondással. Nem csak a kutyákat, lovakat kell nemesíteni." A következô lépés már a zsidóellenesség, amelyet abból vezet le, hogy az I. világháború marxista békeagitátorai közt sok volt a zsidó. „A zsidóság tartósan csak úgy tud élni, hogy azt a véleményt kelti, nem külön nép, hanem külön vallásfelekezet." „A zsidókkal nem lehet paktálni, velük csak szigorú leszámolás lehetséges." Vagy még konkrétabban: „Népünk nemzeti megrontóinak kiirtása..."

Elgondolkoztató Hitler megállapítása az I. világháború orosz frontjával kapcsolatban: „Meddig képes Németország ezt a versenyfutást bírni? Vajon nem érkezik-e el az a nap, mikor az utolsó német gyôzelem után még mindig orosz seregek állnak csatasorba... Emberi számítás szerint az orosz gyôzelmet ki lehet tolni, de annak jönnie kell." Hitler 1944 után 17 évvel saját gondolatait felejtette el!

Marx és Hitler gyúanyaga rányomta a bélyegét egész letûnô századunkra Leninen és Hitleren, Kún Bélán és Szálasin keresztül Maoig és Castroig. Be kell tiltani? Vitatható! Hitler 1924-ben még nincs a könyvek betiltása mellett, mert „a toll mindig csak az elméleti megalapozást végezte, a nép széles rétegei csak a kimondott szó ereje elôtt hajolnak meg". Vagyis írhatsz, amit akarsz, ezt úgyis csak kevesek olvassák, fontos az, hogy (népgyûléseken, rádióban és — ma — a tévében) mit engedsz élô szó útján a (nem olvasó) néphez jutni.

El lehet gondolkozni. Mindenesetre a Kolozsvári Zsidó Hitközség elnöke a Szabadság valamelyik szeptember eleji számában tiltakozik a Mein Kampf terjesztése ellen. A Kommunista Kiáltványt nem említi... Vártam, talán mások... Ezért a kiegészítés. (Az idézetek agresszivitást sugalló szavainak kiemelése is az én bûnöm.)

Nagy László

A huszonhat éves sepsiszentgyörgyi Kolozsi Attila már tizenévesként megérezte az agyagban rejlô mágikus erôt: zsenge korától kezdve kedves szórakozásává lett az agyagfigurák készítése. A kilencvenes évek elején fontos fordulat állt be életében: egy fazekaskorongot talált. A Kolozsváron lakó fiatalember azóta örömmel vezet be bárkit — kisgyerekeket és meglett felnôtteket egyaránt — az agyagozás világába.

— Ha jól meggondolom, 1994-ben fogott meg véglegesen az agyag, miután sikerült rendbe tennem a régi korongot — emlékezik Kolozsi Attila. — Érdeklôdni kezdtem, hogyan is mûködik ez, miként lehet segítségével ezt-azt megformázni. Aztán hamar megszületett a nagy szerelem. Beszereztem a mesterség eltanulásához szükséges szakkönyveket, sôt, égetôkemencét is építettem. Ezekben az években indult be Sepsiszentgyörgyön a Guzsalyas Játszóház. Ettôl a perctôl kezdve már nyilvánvaló volt, hogy az agyag jelenti számomra a jövôt. Érdekes: e játszóházban nemcsak gyerekek tanulgatják az agyagozást, nemezelést, bútorfestést, hanem felnôttek is. Sokan beülnek, és órákig dolgozgatnak itt.

— A fonó amolyan ezredvégi változatáról lenne szó?

— Igen. Nem rossz a hasonlat... A magyarázat szerintem abban rejlik, hogy a felnôttek fokozatosan ráébrednek arra, hogy ezek a kis közösségek számára egykoron oly fontos szerepet betöltô „fonók" kimaradtak az életükbôl. Most ösztönösen pótolni igyekeznek ezt... Nemcsak agyagozásról van szó: bármely régi népi mesterség felújítása komoly hatást gyakorol a hagyományoshoz, a nyugodt-régihez ragaszkodókhoz, akik így próbálnak tudat alatt a robotosodásnak induló világnak másik utat mutatni.

— Mikor iratkoztál „át" Budapestre?

— Érettségi után a budapesti játszóház oktató-képzô intézet diákjává váltam. Itt betekintést nyerhetek a fazekas-mûvészet titkaiba. Most harmadéves vagyok: 2001-ben fazekasmesteri oklevelet kapok. Azt, hogy mit lehet majd ezzel az oklevéllel kezdeni, azt még nem tudni... Nagy öröm lenne számomra, ha iskolákban taníthatnám a népi kézmûvességet. De már most is örömmel tanítom a gyerekeket agyagozásra, népi fazekasságra.

— Gondolom, amennyiben beleszólásod lehetne a hazai iskolai tantervek kialakításában, „fazekas-órát" is beiktatnál a kisdiákoknál...

— Nem is a „fazekas-órát?? hanem inkább a kézmûvességet. Ezzel valamennyire ki lehetne egyensúlyozni az elmotorizált világ hagyományromboló hatását. Így megismerné, újrafelfedezhetné a gyerek a gyapjút, a fát, a fazekasságot. Arról nem is beszélve, hogy olyan motorikus — pontosabban: finom motorikus — készségeit fejlesztené ez a tantárgy a gyerekeknek, amelyek az írás könnyebb elsajátításához lényegesen hozzájárulhatnak. Ez pedig a mai világban, amikor egyre több gyerek fut reménytelenül versenyt a rendkívüli módon felgyorsult oktatás rémképeivel — nem elhanyagolandó dolog.

— Hol lehet veled felvenni a kapcsolatot?

— Ha valamelyik iskola igénybe szeretné venni tudásomat és tapasztalatomat, a Waldorf Iskolában megtalálhat: örömmel teszek eleget a meghívásnak.

Valóban: korai még Kolozsi Attilát arról kérdezni, hogyan végzôdik a másik, az agyagvilágból történô hazatérése. Mindenesetre, ahogy elnézi az ember türelmét, amint tíz-tizenkételemistának egyszerre mutatja, hogyan kell az agyagbábunak karokat gyúrni, biztosnak tûnik: nem a munkanélkülivé vált pedagógusok sorát fogja dagasztani.

Szabó Csaba

Az elmúlt két esztendôben több tucat cikket olvastam az RMDSZ kormányzati szerepvállalásáról, gyakran beszélgettem el a témáról politikusokkal, közéleti személyiségekkel, hallgattam meg pró és kontra véleményeket. Közben számos erdélyi településen megfordultam rendezvények, különféle találkozók alkalmával, így arra is volt viszonyítási alapom, hogy megyénként mit jelent a magyarság számára a kormányzati részvétel.

Az összehasonlítás bizony elgondolkoztatott. Fôleg azok után, amikor rájöttem, hogy a Székelyföldön például tucatnyi közösségi érdekeltségû beruházás indult, megpezsdült az élet, s az emberek mintha némi reménysugarat látnának sorsuk jobbra fordulását illetôen. De változott a világ a Szilágyságban és Szatmárban is, ahol a magyar nyelv lassan teret hódít a közintézményekben. A legtöbb megyében sikerült kiharcolni a koalíciós egyeztetések során az RMDSZ-nek ítélt vezetôi állásokat.

Egyedül Kolozs megyében bukott meg szinte minden próbálkozás. A közintézmények igazgatói állásai körül, amelyet az RMDSZ-nek kellene betöltenie, egyet foglaltunk el! A többi kézen-közön elúszott. Számos RMDSZ-politikus szerint azért, mert a Kolozs megyei RMDSZ vezetôi igazából nem törôdtek vele, hogy mi történik házuk táján. Nem voltak eléggé jó politikusok ahhoz, hogy kommunikálni tudjanak legalább a kormánypártok helyi képviselôivel. Ha többre nem futotta. A másik oldalon a széttárt karok fogadnak: ez Kolozsvár, ennyit lehetett tenni. Sok a szélsôséges elem, utálják az RMDSZ-t, a magyarokat, így nem csoda, ha itt képtelenség bármit is elérni.

A helyi RMDSZ-politikusok az országos vezetôségre mutogatnak, hogy a kolozsvári helyzetért ôk a hibásak, az RMDSZ csúcsvezetôsége pedig azt állítja, hogy a kolozsvári fejlemények fô bûnbakjai azok a helyi politikusok, akiknek a szájtépô politizáláson túl nem futja erejükbôl semmire.

Bárhogy is legyen, a mai kolozsvári helyzetkép több, mint elszomorító. Aki ma magyarként Kolozsvárhoz ragaszkodik, legfennebb csak azért teszi, mert itt született, vagy valamikor itt telepedett le, különben nyugodtabban megélhetne bárhol Erdélyben. Ott, ahol nem alázzák meg napi rendszerességgel, ahol a közhivatalban nem néznek át a fején, ha netán magyarul szólalna meg. Kolozsvár olyan, mint egy régmúlt, szép álom, amit hirtelen megszakít az ébredés valósága.

Kolozsvár az a város, ahol a magyarság már szinte mindenbôl kiábrándult. Nem jár színházba, operába, rendezvényekre, a régi szép idôkhöz képest egyre ritkábban és rendszertelenül olvassa magyar napilapját. Kolozsvár magyarsága megalázott, kisebbrendûségben szenved, számkivetettnek érzi magát, és ha teheti, menekül. Többségét már nem érdekli az RMDSZ sem, hiszen helyi szinten évek óta alig tapasztal valami jót. A Kolozsvár-szindróma talán egyedüli Erdélyben. Hiába súlyosbodik a helyzet, hiába hordozza magán egyre láthatóbb tüneteit az eljellegtelenedésnek, mert politikusaink nem ezzel foglalkoznak. Még nem sejtik a meglepetést, azt a szomorú közeljövôt, amikor megyénknek talán egyetlen magyar képviselôje sem lesz a törvényhozásban.

Vajon ennek a százötvenezernyi, Kolozs megyei magyarnak ki fogja képviselni, orvosolni gondját-baját?

Makkay József

Cica

Abban az idôben Kelemen Lajos a Vármegyeházával szemben lakott, egy kétszáz éves földszintes házban, nem messze a híres Vereskereszttôl, az egészségügyi intézménytôl, amelynek cégtáblája fölé egy Szilveszter nevezetû, élelmes kolozsvári odabiggyesztette: „A kapu alatt, jobbra veresborral gyógyítanak!" A város kisiparosainak délutáni, esti találkozóhelye lett ez a borkimérés.

Kelemen Lajosnak sok-sok macskája volt, alaposan elkényeztette ôket, hisz felesége, gyermeke korai elhalálozása után ezek lettek hozzátartozói. Jól tartotta a macskákat. Mindig vásárolt nekik marhatüdôt, de a cirmosok csak ritkán ették meg. A disznóázalékra sokszor rá sem néztek. Finom bivalytejet tett elébük, éppen csak, hogy belelefetyeltek a tányérkába. És ez így ment sokáig. Egy reggel nagyon sietett a levéltáros. Mit adjon nekik enni? Vakargatta a fejebúbját, majd hirtelen tárcájából egy vadonatúj, II. Károly király képével díszített rézötlejest vett elô, és letette a három macska elé a gangra:

— Cicuskáim! — mondotta — itt van ez az öt lej. Menjetek le a sarokra, és vegyetek magatoknak azt, amit épp megkívántok...

Kesztyû

— Tudja, édes fiam! (senkit nem tegezett az öregúr!), már feledékeny öregember vagyok... Halgassa meg, mi történt velem ma délelôtt is... Elindulok otthonról egy pár kesztyûvel, és valahol elhagyom az egyiket. Éppen a jobb kezem fejére valót. Lehet, valakivel paroláztam, s közben a kesztyû leeshetett a földre... De mit csináljak most egy fél pár kesztyûvel?... Semmit sem csinálhatok... Eldobom hát, menjen a társa után!

— És? — kérdeztem kíváncsian.

— Otthon, az ajtó elôtt megtaláltam a bal kezemre való fél pár kesztyût... Mit csinálhattam vele?... A párja után dobtam!

A kézirat

Egyszer György Lajos, a professzor ezt mondta nekem:

— Kérlek, menj, édes fiam, Kelemen Lajos úrhoz. Egy érdekes anekdotát ígért nekem... Leírta már. Hozd el.

Borzalmas rendetlenség volt az „agglegény" lakásában. Na, gondolom, itt egy hétbe kerül, míg megtalálja a lemásolt anekdotát. Tévedtem. Szétnézett az íróasztalán, s a tintatartó mögött, a harmadik könyv alól elôszedte az írást.

Hát ilyen szórakozott embernek ismertem meg a levéltáros Kelemen Lajost. Kár, hogy nem lehettem titkára. Sok mindent lejegyeztem volna értékes szavaiból. Nem vitt volna annyi titkot magával. Így csak azt mondhatom a most 30 éve született Hermányi Dienes József anekdotagyûjtô szavaival élve: egy ambuláns memóriatárat vitt magával a sírba...

Kovács Ferenc

— A kormányrendelet elfogadását megelôzôen hosszú tárgyalások folytak a pénzügyminisztérium és a Nemzetközi Valutaalap (NVA) képviselôi között — magyarázta Mátis Jenô. — Mindenekelôtt figyelembe kellett venni az ország gazdasági helyzetét: az utóbbi hónapokban tovább súlyosbodott a gazdasági visszafejlôdés, továbbá csökkent a bruttó nemzeti össztermék, valamint a központi bevétel. Mint ismeretes, az NVA nem ajánlotta, hogy 3,9 százaléknál nagyobb legyen a deficit mértéke, így igen csekély maradt az a pénzösszeg, amit a pótköltségvetésben kioszthattak. Az oktatási minisztérium 2436 milliárd, a munkaügyi minisztérium 1473 milliárd, a honvédelmi minisztérium 885 milliárd, a belügyminisztérium 866 milliárd, az ipari és kereskedelmi minisztérium 741 milliárd lejt kapott. Ezenkívül a gyermekvédelmi fôosztálynak 674 milliárd lejt, a központi közszolgálati rádiótársaságnak 62 milliárd lejt, a központi közszolgálati tévétársaságnak 50,60 milliárd lejt, a vallásügyi államtitkárságnak pedig 54 milliárd lejt juttattak.

Ezzel szemben bizonyos hitelutalványozóknak csökkent a költségvetésük. Az egészségügy esetében a pénzügyminiszter ezt azzal magyarázta, hogy az egészségügyi biztosítók mûködése révén a tárca többletjövedelemhez jut. Ez az érvelés hamis, hiszen a két intézmény feladatai teljesen különböznek egymástól, nincs közöttük átjárhatóság, az egészségügyi biztosító pedig bizonyos tervek megvalósítására nem ad pénzt a szakminisztériumnak. Így továbbra is megoldatlan marad a kedvezményes gyógyszerek finanszírozása, a különféle beruházási programok továbbvitele.

A területfejlesztési minisztérium költségvetését 395 milliárd lejjel csökkentették. Ezúttal azzal érveltek, hogy az Országos Lakásügynökség nem indult be idôben, így az eredetileg lakásépítésre elkülönített összeget év végéig nem költik el. Ez az állítás szintén hamis, hiszen az Országos Lakásügynökség szeptember 15-tôl mûködik, és mostanáig több ezer kérvényt iktattak be. Nem hiszem, hogy az átlagban 200–240 milliós hitelû lakásépítés esetében ez az összeg olyan sok lett volna.

Ugyanígy azzal sem tudok egyetérteni, hogy a mûvelôdési minisztérium költségvetését 2 milliárd lejjel nyírbálták meg. Ezt a pénzügyminisztérium elsôsorban azzal indokolta, hogy a közszolgálati tévé és rádió több pénzt kapott. Figyelembe kellett volna venni, hogy különbözô intézményekrôl van szó, a mûvelôdési minisztériumnak pedig törvény által elôírt kötelezettségei vannak, amelyeket így nem tud teljesíteni. Nem véletlenszerû tehát, hogy Ion Caramitru miniszter benyújtotta lemondását, amelyet értesüléseim szerint továbbra is fenntart.

A költségvetés kiegészítésére vonatkozó kormányrendelet távolról sem teljesíti azokat a kérelmeket, amelyekre mindenki számított, hiszen nem oldja meg például a mezôgazdaság, az önkormányzatok vagy egyéb nagy közszolgálati rendszerek finanszírozását. Inkább kompromisszumként tekinthetô a pénzügyminisztérium és a kormány részérôl, hiszen az NVA követelményeinek betartása érdekében kénytelenek felvállalni, hogy a jelenlegi körülmények között ne növeljék jobban a deficitet — összegzett Mátis Jenô.

P. A. M.

Az Apáczai Csere János Líceum dísztermében péntek délután megtartott hagyományos tanévnyitó pedagógusgyûlés fô témája a magyar nyelvû szakoktatással kapcsolatos megvalósítások, illetve tervek megbeszélése volt. A pedagógusszövetség Kolozs megyei elnöke, Székely Géza tanár összefoglalta a közös erôvel elért sikereket, és hangsúlyozta: az idén még hamarabb fognak elindulni a nyolcadikosok továbbtanulási terveit felmérô ûrlapok, mint tavaly. Török Ferenc fôtanfelügyelô-helyettes figyelmeztetett: a tény, miszerint a magyar nyolcadikosok 80 százaléka foggal-körömmel ragaszkodik ahhoz, hogy elméleti líceumban folytassa tanulmányait, sok tanügyi szakember számára aggódás tárgyát képezi. — Azok a nyolcadikosok, akik épphogy átcsúsztak a képességvizsgán — mondta —, nem valószínû, hogy idôközben meg fognak táltosodni az elméleti líceumokban. Így már elôre látható, hogy hamarosan meg fog kezdôdni ezen diákok négyéves bukdácsolása. Félelmetes, hogy egyes szülôk mennyire rossz véleménnyel vannak a szakiskolákról. Olyan szülôk is kilincseltek nálam — emlékezett —, akik elmondták: inkább román líceumba küldik gyereküket, mint magyar szakiskolába.

Szilágyi Júlia igazgató azon a véleményen volt, hogy azért ódzkodnak a szülôk a szakiskolák gondolatától, mert azok elvesztették presztízsüket. Bálint Kelemen Attila, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének oktatási alelnöke hangsúlyozta: a hazai pedagógustársadalom sok gondjára-bajára hozna gyógyírt a lelkiismeretes tanári-nevelôi munka. A tanfelügyelôségben nem a rendôrt, a minden problémára csodás megoldást találó intézményt kell látni. Sajnos — mondta —, igen sokan panaszkodnak az RMDSZ-nél arra, hogy a magyar anyanyelvû tanárok, igazgatók nem végzik dolgukat úgy, ahogyan azt kellene. Török Ferenc fôtanfelügyelô-helyettes találóan jegyezte meg: a mai társadalomban sokkal nagyobb szükség van az általában komolytalanul felhasznált osztályfônöki órákra, mint bármely más tantárgyra. Péter Tünde magyar szakos tanfelügyelô kétségbe vonta azt az állítást, miszerint a szakiskolák lejáratták volna magukat. — A Könnyûipari Líceum PHARE-segéllyel kialakított géphálózatát — mondta — bármelyik iskola megirigyelhetné. Wolf Rudolf igazgató felszólalásának lényege a következô volt: ha nincs társadalmi igény a szakiskolai oktatásra, akkor nem kellene erôltetni azt. Ha a diákok és szülôk az elméleti líceumokat tartják a legjobb továbbtanulási formának, akkor figyelembe kell venni igényeiket. Az olyanszerû jelszóval, hogy „elvtársak, szakoktatást kell csinálni", már nem lehet semmit elérni. Révész Erzsébet mérnök-tanár — akinek fontos szerepe volt a magyar tannyelvû szakoktatás beindulásában — határozottan kiállt a magyar szakoktatás továbbfejlesztésének terve mellett.

Az élénk vitákkal tarkított pedagógusszövetségi gyûlés jó hangulatban zajlott, és kifejezetten építô jellegû volt.

Szabó Csaba

A Mamaia (Jászai Mari) utca lakosai nevében fordulunk a Szabadsághoz. A lap augusztus 28-i számában Nánó Csaba foglalkozott a közlekedésrendészet korszerûnek nevezett találmányával, a fekvôrendôrrel. Az egyirányú utcán, amely a gyaloghídnál a Fellegvári (Drãgãlina) útba torkollik, meglehetôs sebességgel hajtottak a gépkocsivezetôk. Könnyen történhetet baleset a két utca találkozásánál. Ésszerû megoldásnak tûnhetne a sebességcsökkentô „rendôrök" kifektetése, ha nem az utca közepénél helyezkednének el, hanem, mondjuk, valamivel a két utca találkozása elôtt. Persze lehet, más meggondolások alapján tették oda ôket. Így csak arra jók, hogy nagyon gyakran torlódást okozzanak, és hogy megzavarják az utca lakóinak a nyugalmát. Az amúgy sem csendes utcán a csikorgó fékek, majd az úttorlaszokon való átevickélés után feltúrázó motorok zaja szinte elviselhetetlen, még azok számára is, akik nem az utca felôl laknak. A kipufogógázok idônként úgy felszaporodnak, hogy nem lehet ablakot nyitni. A nehézjármûvek ki vannak tiltva az utcából, de hát mit törôdik ilyesmivel a gépkocsivezetô? Elvégre ô a nagy és az erôs. Iszonyatos zajjal, de könnyen ugorja át az akadályokat.

Az említett cikkbôl arról értesültünk, hogy csak kísérletrôl van szó, tehát reménykedhetünk abban, hogy nem maradnak itt örökre e jobb sorsra érdemes alkalmatosságok. Ha mégis úgy döntenének az illetékesek, még mindig van egy lehetôség: ellophatják ôket. De mi nem ezt találjuk a legjobb megoldásnak. Az utca elején egy álló rendôrre volna szükség, ô még talán valami pénzbeli hozadékot is szerezhetne az intézményének azon felül, amit a mi adónkból leoszt neki a pénzosztásra hivatott másik intézmény. A fekvô kollégát pedig oda helyeznék, ahol valóban szükség van a szolgálatára. Az utca lakóinak túlnyomó többsége ezt akarja.

A Mamaia utca lakosai nevében,

tisztelettel
Bancsov Károly
és további 50 aláíró

A Romániai Magyar Közgazdász Társaság idén, szeptember 18–19-én nyolcadik alkalommal rendezte meg évi vándorgyûlését, mely egyike a társaság nagysikerû hagyományos rendezvényeinek.

A közgazdász társaság legjelentôsebb szakmai rendezvényének szervezését — melynek tematikája a monetáris politikák, a monetáris rendszerek mûködésének elméleti és gyakorlati vonatkozásai — ez alkalommal a szatmárnémeti fiókszervezet vállalta fel.

Az elôzô évekhez hasonlóan a vándorgyûlés jelentôs hallgatóságot vonzott, azonban a résztvevôk egyöntetû véleménye szerint az idei vándorgyûlés — a társaság eddigi hasonló rendezvényei közül — a legszínvonalasabbra sikeredett.

A több mint kétszázat meghaladó nagyszámú hallgatóság talán azzal magyarázható, hogy olyan idôszerû gazdasági kérdések merültek fel a konferencián, amelyek nagy érdeklôdést váltottak ki a szakemberek körében is, valamint olyan neves elôadókat hallgathattunk meg, mint Valentin Lazea — a Román Nemzeti Bank vezetô közgazdásza; Kovács Álmos — a Magyar Nemzeti Bank alelnöke; Radu Mihai — az Országos Értékpapírfelügyelet alelnöke; Náray László — az Állami Pénz- és Tôkepiac Felügyelet elnökhelyettese (Magyarország), Fecser Ildikó — a budapesti értektôzsde üzletpolitikai fôosztályának vezetôje; Lôrincné Istvánffy Hajna, a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem tanszékvezetô egyetemi professzora.

A hallgatóságnak lehetôsége volt kérdéseket intézni az éppen felvetett témával kapcsolatban, így az elôadásokat élénk szakmai viták követték

Meggyôzôdésem, hogy a résztvevôk igen hasznos információkhoz juthattak az érdekes és értékes szakmai elôadások során, figyelembe véve azt a tényt is, hogy a két ország magas szintû pénzügyi szakemberei, a vándorgyûléseink történetében elôször, közösen osztották meg ismereteiket a zömével fiatal résztvevôkkel.

Piskolti Éva

Forródrót vonalat hívott a polgármesteri hivatalból annak kapusa. Remus Gheorghe Muresan (32) még áprilisban követte el a bûnt: két éjszakán — amikor éppen szolgálatos volt — mintegy 3 600 000 lejjel növelte meg a polgármesteri hivatal telefonszámláját. Közhaszon ellen elkövetett lopás a vád ellene, akár 3 évet is kaphat tettéért.

191 milliós kárt okozott Dãnut Florin Rostas. A 32 éves ördöngösfüzesi férfi a Comtrans Prod Rosfi Kft. ügyintézôjeként és társtulajdonosaként bocsátott ki fedezetlen CEC-lapot több kolozsvári cégnek, amelyektôl árut vásárolt. Mindössze 30 millió térült meg a kárból, Rostast szabadlábon vizsgálják csalásért.

TBC-szanatóriumból lopott élelmiszert Ilie Ioan Hoca (43, Torda) és Fodor Zoltán (31, Kolozsvár). A tordaszentlászlói TBC-szanatórium két betegét a helyi rendôrség leplezte le, miután 600 000 lej értékû élelmiszert loptak el az „éléskamrából". Elfogyasztani azonban már nem volt idejük a zsákmányt: a rendôrség túl hamar elkapta ôket, s így az élelmiszerkészlet érintetlenül visszakerült helyére.

Erôszakos halállal halt meg Anisia Rus. A 66 éves tótházi lakos szeptember 23-án akasztotta fel magát, ismeretlen okok miatt. Még tartanak a nyomozások.

Adócsalás vádjával vizsgálják a 43 éves tordai Sabin Popát. A Rodeva Kft. ügyintézôje ugyanis nem vezette be a cég minden eladását a könyvelésbe, s ezzel mintegy 1 400 000 lejjel károsította meg az államkasszát. A kár nem térült meg, az ügyintézô szabadlábon van.

Munkahelyén követett el visszaélést Daniela Vultur Niculescu. A kolozsborsai polgármesteri hivatal mezôgazdasági ügynöke több személytôl összesen 1 150 000 lejt vett el nyugta nélkül, amikor azok a tulajdonlási bizonylatuk kibocsátásáért, illetve mezôgazdasági termelôi igazolványuk kiváltásáért jelentkeztek nála. A kár megtérült, Niculescu szabadlábon védekezhet az ellene felhozott vádak ellen.

Súlyos közelekedési baleset színhelye volt a Tebei és az Octavian Goga utcák keresztezôdése. Szeptember 23-án reggel 9 órakor a 32 éves kolozsvári Marin Moldovan MM–02–PML rendszámú, a nagybányai Together Alapítvány Volkswagen transporterével nem adott elsôbbséget az 5–CJ–117 rendszámú, szabályosan közlekedô 1300-as Daciának. Covaciu Ioan (31) és Colceniu Dan (43) a balesetet követôen az ortopédián kötött ki, csonttörésekkel, fejsérülésekkel.

Kétnapos továbbképzésen vesznek részt a kolozsvári rendôrök. Tegnap és ma a továbbképzés keretében (amelyben a pénzügyôrség és a pénzügyminisztérium szakemberei is részt vesznek) több razziára, valamint más gyakorlatokra is sor kerül. A részletekre visszatérünk.

Balázs Bence

Szeptember 25–26-án, szombat–vasárnap egysávos útlezárásra kell számítania azoknak, akik a Béke (Lucian Blaga) tér, a Majális (Gh. Bilascu) és a Petôfi (Avram Iancu) utca érintésével közlekednek. A gázcsövek cseréje miatt a Béke teret egy sávon lehet megközelíteni a Petôfi utca felôl, a térrôl kivezetô forgalmat lezárják a Majális utca irányába.

Ne gondoljunk a budapesti Vidámpark mesés méreteire, ultramodern berendezésére. Ennél eredetibb megoldás pattant ki Aurel Viorel és fia fejébôl: a falubelieknek a csûrben létesített szórakozóhelyet és testépítô termet. Ezentúl a falu fiataljai a kemény munka után az ócskavasteleprôl összetákolt gépezeteken erôsíthetik izmaikat. A minividámparkot a tulajdonosok bôvíteni kívánják. A polgármesteri jóváhagyás még várat magára.

— Azt szeretnénk, ha a környékbeli falvakból is idejárnának az emberek — mondja apa és fia.

Sz. A. E.

Összesen kilenc kérdés szerepelt a szamorújvári helyi tanács legutóbbi gyûlésének napirendjén. Ezek közül csupán kettô keltette fel a jelenlevôk érdeklôdését. Az egyik a hôközpontok téli felkészítésére, a másik pedig az új köztisztasági díjszabásokra vonatkozik. Különösen az elsô téma körül zajlott hevesebb vita, de hát kár volt a fáradságért. Kiderült, a kisváros legnagyobb lakónegyedében, a Kétvízköz-telepen az idei télen sem lesz fûtés. Sôt, 1400 család meleg víz nélkül fog maradni. A felszólaló tanácsosok igyekeztek megoldást találni, de nem sikerült közös nevezôre jutni. A lakónegyedet a Sortilemn cég hôközpontja látja el meleg vízzel, de a kisváros egyik legrangosabb gyárát hamarosan privatizálják. Az új cég nem szándékszik kielégíteni a közeli lakótelep szociális igényeit. Egy kérdésre azonban mégsem válaszoltak a tanácsosok: vajon miért ilyen késôn, szeptember végén kerül terítékre a télre történô felkészülés!?

Erkedi Csaba

Megyeszerte kevés az ôszi mélyszántás: az eddig megdolgozott területeknek kis százalékán sikerült eddig megforgatni a földet, esetleg magágyat készíteni az ôszi kalászosok számára. Sok gazda, több társulás és mezôgépészeti állomás vezetôje arra számított, hogy a mezôgazdasági miniszter egyik augusztusi rendelete szerint a gázolaj árát 40 százalékkal csökkentik, így a mezôgépészeti munkálatok ára is elviselhetôbb lesz. Mint utólag kiderült, a Világbank és a Nemzetközi Valutaalap kérésére az agrártámogatások körét kiszélesítô szakminisztériumi rendeleteket a kormány visszautasította, így kedvezményes árú üzemanyaghoz sem juthatnak a gazdák.

A Kolozs Megyei Foglalkoztatási és Szakképzési Ügynökség a következô állásokat hirdeti meg szeptember 29-tôl: 2 csapos, 3 kereskedelmi ügynök, 3 modell, 120 cipôfelsôrész-készítô, 13 ács, 13 asztalos, 4 szobafestô, 10 ács, 1 gépkocsivezetô, 1 darukezelô, 6 esztergályos, 4 marós, 4 elárusító, 1 technikus, 1 laboráns, 1 építészmérnök, 3 mérnök, 2 közgazdász, 1 referens, 2 könyvelô, 2 programozó, 1 fordító, 1 könyvtáros, 1 magyar titkárnô, 1 titkárnô, 4 állatorvos, 1 szakfelügyelô.

Az állásajánlatokról bôvebb felvilágosítást a munkaelosztónál kérhetnek az érdeklôdôk ( Bem — Cosbuc utca 2. szám), hétfôtôl csütörtökig 8–13 óra között.

Sürgôsségi rendelet a fogyatékos személyek rendkívüli védelmérôl és munkába történô alkalmazásáról

A júniusi 310. Hivatalos Közlönyben megjelent 102. számú sürgôsségi rendelet érvényteleníti az 1992/53. törvényt, amely a fogyatékos személyek helyzetérôl rendelkezett. A régi törvényt is számtalanszor bírálták, kifogásolták annak hiányosságait, az új jogszabály ellen azonban már több ízben tiltakoztak az érintett társadalmi rétegek érdekvédelmi egyesületei. Szerkesztôségünkhöz több ízben is eljuttatott közleményeikben megfogalmazták elégedetlenségük okát, többek között az elôjogok korlátozását, tehát végeredményben a „rendkívüli védelem" hiányát. Célunk ezúttal nem az összehasonlítás, hanem az új jogszabály ismertetése.

A 102. sürgôsségi rendelet 10 fejezetet tartalmaz, az általános és záró rendelkezések mellett a következô szabályozásokat foglalja magába: a fogyatékos személyek intézményesített védelme, hozzáférhetôségek a fogyatékosok számára, jogok és kötelezettségek, az orvosi ellenôrzô bizottságok szervezése és mûködése, a személyi asszisztens jogai és kötelezettségei, a fogyatékosok munkába történô alkalmazása, a nemkormányzati szervezetekkel történô együttmûködés, a társadalmi szolidaritási alap.

I. fejezet

Általános rendelkezések

Fogyatékos személy alatt a sürgôsségi kormányrendelet azokat érti, akik valamely testi, érzékszervi, szellemi vagy agyi hiányosság miatt hátrányos helyzetben vannak, amely megakadályozza vagy korlátozza az életkor, nem, társadalmi, anyagi és szellemi tényezôk szerinti, egyenlô feltételek mellett történô beilleszkedésüket a társadalmi életbe, rendkívüli védelemre lévén szükségük ehhez a beilleszkedéshez. A rendkívüli védelmi intézkedéseket a valamely fogyatékossági fokozatba történô besorolás alapján alkalmazzák. A fogyatékosság fokáról és a különbözô csoportba történô besorolásról, a munkaképesség felbecslésérôl az orvosi szakvéleményezô bizottság igazolást állít ki mind a felnôttek, mind a gyermekek részére. A fogyatékossági fokot a következôképpen jelölik: lehet könnyû, közepes, elôrehaladott vagy súlyos fogyatékossági fok.

Gyermek alatt a sürgôsségi rendelet a 18. életévét még be nem töltött, teljes cselekvôképességgel nem rendelkezô személyt érti.

A fogyatékossági bizonyítvány kibocsátásával egyidejûleg a szakvéleményezô bizottságoknak kötelessége olyan egyéni programot kidolgozni, amely orvosi, nevelési, szakmai és szociális tevékenységeket ír elô a fogyatékos személy visszanyeréséhez, alkalmazkodási képességének helyreállításához. Ezeknek a személyi programoknak a kidolgozása érdekében a bizottságoknak tárgyalniuk kell az érintett fogyatékos személlyel vagy adott esetben ennek törvényes képviselôivel, valamint a különbözô területek szakembereivel. A különleges fogyatékos-oltalmazási intézkedések megvalósítása, megszervezése és ellenôrzése a Fogyatékos Személyekkel Foglakozó Államtitkárság feladata, amely a kormány alárendeltségében mûködik. (1.–4. szakaszok)

II. fejezet

A fogyatékosok védelmét biztosító intézmények

A fogyatékosok intézményesített oltalmazása a következôképpen valósul meg: gondozás, kezelés, visszanyerési és rehabilitálási intézkedések, szakmai irányítás és képzés, valamint az egyéb, erre rendeltetett intézmények hasonló tevékenysége révén. Erre a célra intézményeket létesíthetnek, a Fogyatékos Személyekkel Foglalkozó Államtitkárság véleményezésével, ezek jogi személyiséggel rendelkeznek majd, és az említett államtitkárságra hárul tevékenységük összehangolása. Pénzügyi ellátásuk több forrásból tevôdik össze: a gondozott személyek vagy eltartóik hozzájárulása, a helyi költségvetésbôl kiutalt pénzösszegek, egyéb pénzforrások. Az intézményeket kormányhatározattal, helyi tanácsi határozattal, nem kormányzati szervezetek valamint az állam által elismert egyházak határozatával hozhatják létre. A jogszabály lehetôvé teszi, hogy társulási szerzôdéssel is létesítsenek ilyen jellegû intézményeket. (5.–10. szakaszok)

III. fejezet

Könnyítések a fogyatékosok számára

A sürgôsségi kormányrendelet elôírja, hogy a közintézményeket, mûvelôdési intézményeket, sportlétesítményeket, közalapokból épített lakásokat, tömegközlekedési eszközöket, nyilvános telefonokat valamint ezek megközelítési útját oly módon kell kivitelezni, hogy a fogyatékos személyeknek is hozzáférhetôvé váljanak. Az átalakítást szakaszonként kell végezni, a sürgôsségi rendelet elôírásai alapján, a munkálatok költségeit az illetô szakminisztérium, központi közigazgatási szakszervek vagy helyi költségvetés fedezi. Az elkövetkezôkben a középületek építési engedélyeit kizárólag a fogyatékosokra vonatkozó szabályozások betartásának feltételével adják ki (a megfelelô szabályokat a közmunkálatügyi és területrendezési miniszter rendeletben hagyja jóvá, és megjelentetik a Hivatalos Közlönyben).

Az összes többi intézmény, közutak, üzletek és vendéglôk, lakossági szolgáltatásnyújtók felújítási, átépítési, konszolidálási munkálatait is oly módon kell megtervezni, hogy teljesítsék a jogszabálynak a fogyatékosok különleges védelmérôl szóló elôírásait. Ily módon a 2003. év végéig a szabályoknak megfelelôen kell hozzáférhetôvé tenni ezeket az intézményeket, épületeket, a nyilvános telefonokat 2001. december végéig. A sürgôsségi kormányrendelet életbe lépésétôl a mimika- és gesztusnyelvezet hivatalos elismerésben részesül az állam részérôl, és 2002. végéig az összes közintézményekben törvényesen engedélyezett fordítókat kell alkalmazni a mimika- és gesztusnyelv tolmácsolására.

Szintén a közeljövôben várnak teljesítésre a következôk: 180 napon belül a közintézmények parkolóhelyeinek 4%-át, de legalább két helyet fenn kell tartani a fogyatékosok jármûveinek ingyenes parkolására, és ezt nemzetközi jellel jelezni kell, 2002-ig pedig ezt be kell vezetni az összes parkolási helyeken; a helyi és városközi szállítási társaságok kötelesek a fogyatékosok hozzáférését lehetôvé tevô különlegesen adaptált jármûveket vásárolni; 2010-ig a forgalomban levô összes tömegszállítási eszközt megfelelôen adaptálni kell. (11–17. szakaszok)

IV. fejezet

Fogyatékos személyek jogai és kötelezettségei
A fogyatékos gyermekek jogai

Annak érdekében, hogy egyenlô esélyekkel kapcsolódhassanak be a társadalmi életbe, a fogyatékos gyermekek a következô jogokban részesülnek: a/ szabadon és egyenlôen látogathatnak bármilyen szokványos tanintézetet, fogyatékosságuktól és visszanyerésük lehetôségeitôl függôen; b/ a helyhezkötött mozgásképtelen gyermekek otthonukban részesülhetnek iskolai képzésben, a törvény szerinti kötelezô oktatás idôtartamára. Az otthoni felkészítés szabályait az oktatásügyi miniszternek kell jóváhagynia, a Fogyatékos Személyekkel Foglalkozó Államtitkárságnak és a Pénzügyminisztériumnak láttamoznia kell, mindezt a Hivatalos Közlönyben is közzé teszik; c/ a törvény feltételei között állami gyermeksegélyben részesülnek, a törvényben elôírt összeg 100%-os növelésével; d/ eltartási segélyben részesülnek a családnál elhelyezett vagy valamely engedélyezett magánszervezet gondozásában levô fogyatékos gyermekek, a törvényben elôírthoz viszonyítva 50%-al megnövelt összegben; e/ évente egy alkalommal ingyenes üdülésben részesülnek a pihenôtáborokban, mind a fogyatékos gyermekek, mind a fogyatékos személyek óvodás, tanuló vagy fôiskolás gyermekei (a fogyatékosokkal foglalkozó államtitkárság és tanügyminisztérium között megkötött megállapodás szerint); f/ a súlyosan fogyatékos gyermekek személyes gondozóra jogosultak.

Az a személy, akinek gondozásában, felügyeletében és eltartásában fogyatékos gyermek van, a következôkre jogosult: a/ fizetett szabadságra a fogyatékos gyermek gondozásáért, ennek 3 éves koráig; b/ betegszabadságra az elôrehaladott vagy súlyos fogyatékosságokkal rendelkezô, inkurrens bántalmak esetében kezelésre szoruló, a 18. életévüket még be nem töltött fogyatékos gyermekek ápolása esetén; c/ a kórházba beutalt fogyatékos gyermeket elkísérô családtag ingyenes elszállásolásban részesül. (18. szakasz)

A fogyatékos felnôttek jogai

Szociális biztonságuk, egészségvédelmük és képzésük biztosításához, a fogyatékos felnôttek a következô jogokban részesülnek: a/ azok a fogyatékosságukból eredôen munkaképtelen felnôttek, akik csupán utódlási nyugdíjjal rendelkeznek, havi 195270 lej különsegélyben részesülnek, fogyatékosságuk egész idôtartamára; azok, akik ennél kisebb jövedelemmel rendelkeznek, megkapják a havi különsegély értékéig terjedô különbözetet; a visszafordíthatatlan (irreverzibilis) fogyatékosságot kiváltó betegség esetén a havi különsegély életreszóló; b/ a világtalanok havi 359 980 lej szociális nyugdíjra jogosultak súlyos fogyatékosságuk egész idôtartamára, életkoruktól valamint a fizetésbôl származó jövedelmüktôl függetlenül; az elôrehaladott fogyatékosok a súlyos fogyatékosoknak megállapított nyugdíj 50%-ában részesülnek; azok a világtalanok, akik fizetésüket korhatári, IOVR vagy rokkantsági nyugdíjukkal halmozzák, választhatnak e nyugdíjak egyike vagy a szociális nyugdíj között; amennyiben a világtalan nem végez fizetett munkát, rendes nyugdíját a szociális nyugdíjjal halmozza; c/ a súlyos fogyatékos felnôttek személyes gondozóra jogosultak; d/ 8 évente egyszer saját használatukra a szükségleteikhez adaptált robogót, motorkerékpárt vagy gépkocsit hozhatnak be az országba vámilleték-mentesen; e/ a súlyos fogyatékosak mentesülnek a rádió és televízió bérleti díja alól; ez érvényes a fogyatékosok eltartóira is; f/ telefonnal kapcsolatos könnyítések mind a felnôtt fogyatékosoknak, mind pedig a közös lakhellyel rendelkezô családtagoknak: elsôbbség a telefon beszerelése tekintetében és mentesítés a beszerelési illetve áthelyezési díjak fizetése alól; ikertelefon esetén 50, egyéni telefonvonal esetében pedig 100 impulzusban ingyenesen részesülnek, a világtalanok 400 impulzusban részesülnek ingyenesen (a szabályozásokat az Országos Távközlési és Informatikai Ügynökség elnöke rendeli el); g/ az elôrehaladott vagy súlyos fogyatékosok ingyen utazhatnak a városi tömegközlekedési eszközökön, személyi gondozóikat vagy kísérôiket is beleértve; h/ a súlyos fogyatékosok és gondozóik vagy kísérôik évi 12 ingyenes menettérti utazásban részesülnek, a személyvonat II. osztályán, autóbuszon vagy folyami hajón, az elôrehaladott fogyatékosok és kísérôik 6 ingyenes utazásban; azok a vesebetegek, akiket lakhelyüktôl eltérô helységben hemodialízisnek vetnek alá, gondozóikkal együtt az elôbb említettnél több ingyenes utazásban részesülhetnek, a hemodialízist végzô központ ajánlásától függôen; i/ a helyhezkötött mozgásképtelen fogyatékos felnôttek otthonukban iskolai felkészítést igényelhetnek (a tanügyminiszter által jóváhagyott szabályok alapján); j/ az orvosi egészségügyi ellátást az 1997/145. törvény alapján végzik; k/ az állami lakások bérlôinek még egy szobát utalnak ki, a törvény feltételei között, a súlyos fogyatékos személy vagy annak a családnak a kérésére, akinek eltartásában súlyos fogyatékos gyermek található; l/ az állami lakások bérleti díját a fogyatékosok esetében a minimális tarifa alapján számítják ki, a világtalanok esetében ezt 50%-kal csökkentik. (19. szakasz)

A felsorolt jogokból származó költségeket, az esettôl függôen, a társadalmi szolidaritási alapból, a helyi költségvetésbôl, állami költségvetésbôl fedezik. Amennyiben a helyi költségvetés nem rendelkezik elegendô pénzforrással, a szolidaritási alapból utalnak át megfelelô összeget. Az átutalásra a közigazgatási hatóság és a Fogyatékos Személyekkel Foglalkozó Államtitkárság közötti megállapodás alapján kerül sor. (20. szakasz)

A fogyatékos személyek kötelezettségeivel külön alfejezet foglalkozik. A felsorolás értelmében ezek a személyek kötelesek: jelentkezni az orvosi szakvéleményezési bizottságok elôtt a valamely fogyatékossági fokba történô besorolás érdekében; el kell végezniük a bizottság által megállapított egyéni visszanyerési és társadalmi beilleszkedési programot; munkába kell besoroltatniuk magukat, felkészültségüktôl és lehetôségeiktôl függôen, valamint az orvosi javaslat alapján; együtt kell mûködniük a területi fogyatékosügyi állami felügyelôségekkel.

V. fejezet

A fogyatékos személyek orvosi szakvéleményezésével foglalkozó bizottságok szervezése és mûködése

A sürgôsségi kormányrendelet két külön bizottság létrehozását rendeli el, amelyek külön foglalkoznak egyrészt a felnôtt személyek, másrészt a gyermekek valamely fogyatékossági fokba történô besorolásával. Ezeket a megyei szakvéleményezési bizottságokat a Fogyatékos Személyekkel Foglalkozó Államtitkárság mellett mûködô, a fogyatékos személyek orvosi szakvéleményezésével foglalkozó legfelsôbb bizottság hangolja egybe, tehát ez utóbbinak vannak alárendelve.

A rokkantsági fokba történô besorolást, illetve a besorolás visszautasítását egy bizonyítvánnyal igazolják. A kiállított bizonyítványok ellen a közléstôl számított 30 napon belül óvást emelhetnek, az elôbb említett legfelsôbb bizottságnál . Az óvás ügyében 45 napon belül hoznak döntést, amelyet végül az 1990/29. számú, a közigazgatási bíráskodásról szóló törvény alapján a bíróságnál megtámadhatnak az érintettek. (22–30. szakaszok)

Megjegyezzük, hogy ennek a fejezetnek az elôírásai csupán januártól lépnek életbe, a személyi asszisztenshez és a városi tömegközlekedési eszközök ingyenes igénybevételéhez való jogokhoz hasonlóan.

VI. fejezet

A személyi asszisztens jogai és kötelezettségei

A személyi asszisztens a fogyatékos gyermek vagy felnôtt állandó felügyeletével, segítésével és gondozásával foglalkozik. Amennyiben a gondozott személy nem rendelkezik ítélôképességgel, személyi asszisztenst csak a fogyatékos családjának vagy törvényes eltartóinak beleegyezésével alkalmazhatnak. A személyi asszisztens tevékenységét a fogyatékos személy lakhelye szerint illetékes helyi hatóságokkal megkötött egyéni munkaszerzôdés vagy szolgáltatási szerzôdés alapján végzi. Fizetésük a költségvetésben dolgozó kezdô szociális asszisztens bérének felel meg. Az alkalmazás feltételeirôl, a jogokról és kötelezettségekrôl a jelen sürgôsségi kormányrendelet alkalmazására várhatóan megjelenô szabályozások rendelkeznek majd.

VII. fejezet

A fogyatékos személyek munkába való besorolása

Fogyatékos személyeket mind magánszemély, mind pedig jogi személy munkáltató alkalmazhat, besorolásuk és javadalmazásuk az általános munkaügyi törvényhozás, a többi hatályos rendelkezés valamint a jelen sürgôsségi rendelet szerint történik. Hátrányos helyzetüknél fogva ezek a személyek otthoni munkára is alkalmazhatók, ebben az esetben a munkáltató köteles biztosítani a szükséges nyersanyagot, az elôállított késztermék elszállítását. (A fogyatékosokat alkalmazó természetes vagy jogi személyek úgynevezett oltalmazott egységeket létesíthetnek, ezekrôl részletesen a sürgôsségi kormányrendelet alkalmazási szabályozásában fognak rendelkezni.) (35–41. szakaszok)

Azok a gazdasági társaságok, önállóan gazdálkodó egységek, országos, illetve nemzeti társaságok és egyéb gazdasági vállalkozók, amelyek legalább 100 alkalmazottat foglalkoztatnak, kötelesek egyéni munkaszerzôdéssel fogyatékosokat alkalmazni, a munkavállalóik összlétszámának legalább 4%-át kitevô arányban. Ellenkezô esetben kötelezôen be kell fizetniük –az elôbb említett alkalmazotti létszámnak megfelelô arányban — a társadalmi szolidaritási alapba, az országos minimálbérnek megfelelô összeget. (42–43. szakasz)

Az egyéni munkaszerzôdéssel besorolt súlyos, elôreheladott vagy közepes fogyatékossági fokú személyek a következô oltalmazási jogokban részesülnek: a/ bármely tisztséget betölthetnek, természetesen képzettségüknek és egészségüknek megfelelôen; b/ mentesülnek a fizetési adó alól; c/ legalább 45 napos fizetett próbaidôben részesülnek; d/ 30 munkanapos felmondási idô, amennyiben a munkaszerzôdésük felbontásáért nem felelôsek; e/ orvosi ajánlásra napi 8 óránál kevesebbet dolgozhatnak; f/ kérésre korhatári nyugdíjazásban részesülhetnek, a következô esetekben: 1 — a súlyos fogyatékos személyek akkor, ha a fogyatékosságuk bekövetkezésétôl számított legalább 15 évnyi szolgálati idôvel rendelkeznek a férfiak, és 10 munkaévvel a nôk; 2 — az elôrehaladott fogyatékosságú férfiak a betegségük bekövetkezésétôl számított legalább 20 év szolgálati idôvel, a nôk pedig legalább 15 év szolgálati idôvel kell hogy rendelkezzenek; 3 — közepes fogyatékosság esetén férfiaknál 25, nôknél pedig 20 év szolgálati idôt kérnek, a fogyatékosság bekövetkezése utántól számítva. A felsorolt szolgálati idô túllépése esetén a nyugdíjat minden többletévért 1%-kal növelik.

A fogyatékosokért társadalmi szolidaritási alap

A sürgôsségi kormányrendelet életbe lépésével egyidejûleg megalakult a fogyatékos személyek szociális szolidaritási különalapja, amelynek egyik fô forrását a gazdasági vállalatok, szövetkezeti szervezetek, romániai székhelyû külföldi gazdasági szervezetek, román alkalmazottakat foglalkoztató képviseletek és magánszemély munkáltatók által a havi fizetésalapra alkalmazott 3%-os hozzájárulás jelenti, ide értve a magánszemély bedolgozók havi keresetére alkalmazott 3%-ot is.

Összeállította
Újvári T. Ildikó

„Amikor a románoknak sikerült elérniök, hogy nemzeti ünnepük, himnuszuk száz évig ugyanaz maradjon, hogy utcaneveik ugyanazok maradjanak, akkor Románia is a történelem biztos utjára fog lépni."

(Lucian Boia történész)

Arra készültem, hogy Gaal György írásához (Ahogy az utcákat nálunk keresztelik, IX. 3.) néhány kiegészítést fûzzek, amikor Nagy László is hozzászólt a kérdéshez (Utcanév-stratégiánk hiányosságairól, IX. 11.).

Nagy László azt írja, hogy Gaal György javaslatának, amely szerint Gaál Gábor nevét Kristóf Györgyre kellene cserélni, „legkésôbb 1989 végére meg kellett volna születnie", továbbá alulírottnak a hagyományos nevekre vonatkozó javaslata is akkor lett volna idôszerû. Kitûnô észrevétel, csupán az a kár, hogy a szerzônek ez most, tíz év múltán, s amúgy a pályán kívülrôl jut eszébe. Nem tudom, akkor, az események sodrásában lett volna egyáltalán valaki, aki effélékkel foglalkozott volna.

Álljon itt idôrendben néhány, a kérdéssel kapcsolatos tény.

Amikor 1979 augusztusában két javaslat is megjelent az akkori Igazságban a Kalános utca átkeresztelésével kapcsolatban — Új utca ez, legyen új neve is, továbbá Nevezzük el Kant utcának! — egy négy oldalas írásban, amelyik „természetesen" nem jelent meg, többek között megemlítettem, hogy „figyelemre méltó, ha nem megszívlelendô üzenete a régmúlt koroknak, hogy bár a mai belvárost behálózó utcákban épült házak az idôk folyamán a korral változó ízlés nyomán, az anyagi lehetôségek függvényében, szerre kicserélôdtek, az utcák neve századokon át változatlan maradt. Így szállt nemzedékrôl nemzedékre — a legfontosabbakat említve — a Híd (Dózsa György), a Víz (Roosevelt), a Közép (Groza Petru), a Monostor (December 30.), a Magyar (Lenin), a Farkas (Kogãlniceanu), a Torda (Egyetem), a Szappany (ebbôl négy is volt, Kôfalsori-, Görbe-, Kurta-, Hosszú-) stb. utca neve."; továbbá „... a múlt század végén bizonyos »bölcs« személyek valóságos hadjáratot indítottak e százados nevek ellen. És a nagyszabású rendezésnek, ami ezt követte, áldozatul is esett majdnem valamennyi. Amit [...] nem lehet mind a mai napig eléggé sajnálni. Különösen, ha tudjuk, hogy vannak városok, mint pl. Róma, ahol számos utcának ma is ugyanaz a neve, mint másfél-kétezer esztendôvel ennek elôtte. Legyünk hát kíméletesebbek, s a tárgyi mûemlékekhez hasonlóan tiszteljük, becsüljük, viseljük gondját az efféle szellemi mûemlékeknek is. Mert csöppet sem csúfítják a város arculatát." Ugyanakkor javasoltam, hogy a városhoz kötôdô jelentôs személyiségek, mint pl. Bocskai István, Gyarmathy Sámuel, Apáczai Csere János, Szenczi Molnár Albert, Linczig János, Tótfalusi Kis Miklós, Kotsi Patkó János, Jósika Miklós, Kriza János stb. nevét is viselje egy-egy utca.

1980-ban egy akkor megjelent várostérképpel kapcsolatban, hasonló tartalommal, tízoldalas anyagot vittem ugyanannak a szerkesztôségnek. Ebben megemlítettem azt is, hogy a város 746 utca, tér és egyéb közterület nevébôl — Gh. Doját, Bem tábornokot és Ion Viteazut nem számítva (utóbbit 1945-ben a János vitézbôl fordították) —, mindössze 26 magyar (3,46 százalék), miközben az 1977. évi népszámlálás szerint a lakosság 32,58 százaléka (262 000-bôl 85 400) az. Erre szóbeli „választ" is kaptam. A fôszerkesztô-helyettes ugyanis megkérdezte: „Remélem, nem gondolta komolyan, hogy ez meg fog jelenni."

Móricz Zsigmond és Budai Nagy Antal neve, Nagy László állításával ellentétben, nem 1990-ben, hanem 1987-ben, a parancsuralom idején, a Dézsmával, a Kalánossal, a Mészárossal, a Szoporival egyidejûleg került le az utcanévtáblákról.

1989 végén, az események hevében, mindössze két utca nevét változtatták meg: a Lenin út 22 Decembrie, a Groza pedig Eroilor lett. Az elsô után magyarul feltüntették, hogy út. Az akkor sebtében létrejött ideiglenes városvezetésnek, a benne levô néhány magyart is beleértve, elég gondja volt ahhoz, hogy ne az utcák átkeresztelésével foglalkozzék. Téves ugyanakkor Nagy Lászlónak az az elképzelése, hogy az RMDSZ-nek valaha is módjában állt volna utcaneveket változtatni („... ha az RMDSZ még 1990 elején kicserélte volna azon öt utcanevet...", utalás öt kommunista nevére).

1990. március 21-én a Hivatalos Közlönyben megjelent törvényerejû rendelet nyomán merült föl a közterületnevek megváltoztatásának kérdése. Ez többek között kitért arra is, hogy „a hagyományos román elnevezések mellett figyelembe kell venni a nemzeti kisebbségek hagyományos elnevezéseit is". A rendelet alapján a megye- és a városházák mellett 7–9 tagú, történész, néprajzos, földrajzos, nyelvész, mûvész stb. szakemberbôl álló bizottságot kellett létrehozni. 1990 áprilisában megalakult a kolozsvári bizottság, amelynek magyar részrôl Csetri Elek történész és Somay József lett a tagja. Ekkor még egy olyan döntés is született, hogy a Petôfi–Avram Iancu utca csak Petôfi legyen. Ez azonban nem került a megyei döntéshozó szerv elé. Ezután kétszer hívták össze a bizottságot, de mindig olyankor, amikor elfoglaltsága miatt Somay József nem tudott jelen lenni, Csetri Eleket pedig nem értesítették, miközben arra hivatkoztak, hogy nem találták otthon.

Gaal György április 11-én egy történeti bevezetôvel ellátott kilenc gépelt oldalas javaslatot adott át Somay Józsefnek. Augusztus elején, arra hivatkozva, hogy Somay József hivatalból tagja a bizottságnak, kitették. Ennek semmiféle törvényes alapja nem volt, mert ôt nem mint RMDSZ-titkárt, hanem mint a magyar kisebbség képviselôjét vették be a bizottságba.

A következô ülést szeptember elején tartották, amikor a kilenc tagból mindössze négy volt jelen. Somay József már nem volt tagja a bizottságnak — helyette nem vettek be egy másik magyar tagot —, Csetri Eleket pedig nem értesítették. Ezen az ülésen döntöttek az elsô jelentôs utcanév-változtatásról. Ekkor, miután az ideiglenes polgármester már hónapokkal azelôtt kitámadta Rákóczit és Petôfit, törölték a fejedelem nevét, Petôfit pedig a Dohány utcába

számûzték. A városházának errôl hozott szeptember 28-i 408. sz. határozatát október elején közölte a sajtó. Erre reagálva, 1980-ban írt anyagomat is felhasználva, felhívást közöltem az Erdélyi Híradóban (Szabadság, X. 17.), hogy minél többen írjanak a lakosság javaslatait váró illetékeseknek, és kérjék az általam említett általános rendezést, a régi nevek visszaadását. A régi kolozsvári utcanevek címû írásomat — a lakossághoz intézett felhívással együtt —, az Erdélyi Híradó 1990 december elejétôl 1994 áprilisáig 58 részben közölte. A magam részérôl mindössze egyetlen lakossági javaslatról tudok. Amit „természetesen" soha nem vettek figyelembe.

1991. január 30-án Csetri Elek elvi nyilatkozatot juttatott el a megyeházára, amelyben kifejtette: minthogy a névadó bizottság nem tárgyalta meg az általa benyújtott javaslatokat, és nem hozott érvényes határozatot, minden névváltoztatás törvényes alapot nélkülöz és önkényes; feltétlenül szükséges közösen megállapodni a névadás elveiben; feltétlenül figyelembe kell venni a magyar és a szász lakosságnak a város fejlôdéséhez való hozzájárulását, a magyarság jelentôs százalékarányát; a névadás elvei kidolgozásának alapvetô eleme kell legyen az, hogy az évszázadok során a város lakossága valamely sajátosságáról nevezte el az utcákat, s minthogy ezek a város történelmének részei, megôrzésre érdemesek; feltétlenül figyelembe kell venni azokat a személyiségeket, akik a századok során hozzájárultak a város fejlôdéséhez stb. Ezzel egyidejûleg kérte az illetékeseket, hogy hat hónapig tartó távolléte alatt Kiss András levéltári fôkutató helyettesíthesse.

1991. február 14-én az RMDSZ megyei vezetôsége beadványt juttatott el a megyeházára, amelyben megállapította, hogy az addigi utcanév-változtatás teljesen önkényes volt, mert az utcanévadó megyei bizottság nem az 1990/100-as törvényerejû rendelet elôírásai szerint jött létre, a nem törvényesen létrehozott bizottságot nem a törvény által elôírt írásbeli meghívóval hívták össze, az üléseken soha nem volt jelen a tagok többsége, a két magyar tagot pedig egyáltalán nem hívták meg. Amennyiben a megyeháza 10 napon belül nem tárgyalja újra az önkényesen megváltoztatott utcanevek ügyét, az RMDSZ megyei vezetôsége az ügyészséghez fordul.

Február 28-án összeült a névadó bizottság, visszavették Somay Józsefet, és megállapodtak az alapelvek kidolgozásában. Jelen volt Ioan Aluas, Kiss András és Camil Muresan is. Ezen az ülésen hangzott el az a javaslat, hogy amíg az alapelveket nem dolgozzák ki, Petôfi és Rákóczi neve maradjon a helyén. Ezt azonban a többség elvetette. Március 27-re tûzték ki a következô ülést, amit nem tartottak meg.

Az 1992. évi helyhatósági választások után a városi és a megyei tanács hasonló módszerrel folytatta utcanévadó tevékenységét. Ezért Kötô Józsefnek, az RMDSZ akkori megyei elnökének javasoltam, hogy történeti bevezetôvel ellátott pontos ajánlásokat nyújtsunk be a megyeházának. 1993 február elejére elkészült a negyvenkét gépelt oldalas anyag, amelyben 106 beszélô utcanév megôrzése, illetôleg visszahelyezése mellett a város magyar lakosságának arányában 109, többségében magyar és a magyarsághoz kötôdô nem egy szász, zsidó, lengyel személyiség nevét javasoltuk. Erre semmiféle válasz nem érkezett. Az anyag egy részét az RMDSZ román nyelvû lapjában, a Punteában is közöltük.

1995-ben és 1996-ban Moldován Béla városi RMDSZ-tanácsos néhányszor tanácsot kért tôlem, milyen utcaneveket javasoljon. Az illetékesek ezeket sem vették tudomásul.

1998 tavaszán két alkalommal is kiegészítést juttattam el a készülô mûemlékvédelmi törvénytervezethez, amelyben javasoltam, hogy a századok során, a lakosság által adott, és századokig fennmaradt, úgynevezett beszélô neveket a törvény minôsítse mûemléknek, s mint ilyeneket, helyezzék vissza ôket eredeti helyükre. A törvényhozók ezt nem vették figyelembe.

1997-ben az új kormány a 22-es sürgôsségi rendelettel a város hatáskörébe utalta az utcanévadást. Így 1998 áprilisában megalakult a városi utcanév-javasoló bizottság, amelynek Mikó Lôrinc és Molnos Lajos tanácsos, valamint Gaal György mellett magam is tagja lettem. A bizottság tevékenységének alapelveit nem maga a bizottság, hanem elôzetesen a városi tanács községgazdálkodási igazgatója dolgozta ki. Ennek 3. pontja szerint vissza kell térni az 1940 elôtti meg a hagyományos román nevekhez, a 4. pont elôírja a helyi és az erdélyi román sajátosság tiszteletben tartását, az 5. Észak-Erdély 1940 és 1945 közötti idegen megszállása során elkövetett igazságtalanságok helyreállítását, az 1945 és 1948 közötti városvezetés által elkövetett visszaélések kiküszöbölését, amelyek sértették és sértik a román nemzeti tudatot és büszkeséget, a 6. a jelenlegi nemzedék felelôsségtudatának ébren tartását a román nép sok ezer éves hagyományainak megôrzését illetôen, a 9. Kolozsvár ôsi, Kr. u. 108 elôtti eredetének az utcanevekben való kiemelését stb. szorgalmazza. A névadás fô forrásai ugyanakkor a román nép történetének jelentôs idôpontjai, a román nép nemzeti egységéért, Erdély felszabadulásáért, a román nép nemzeti létének megôrzéséért harcolt kiemelkedô román személyek neve, a román nemzeti sajátosság kiemeléséhez hozzájárult román tudósok, mûvészek neve, a bárhol élô románok, az erdélyi románok nemzeti tudatának ébresztéséhez, fejlôdéséhez hozzájárult román politikusok, katonák, papok, egyszerû emberek neve, végül a román földön élt és a román nép és a más nemzetiségûek együttéléséhez hozzájárult, más nemzetiségû mûvészek, tudósok, politikai személyiségek neve. Világos, ugye?

A bizottság mûködésének a községgazdálkodási igazgató, osztályvezetô és irodafônök által kidolgozott szabályzata többek között elôírja, hogy a bizottság akkor mûködôképes, ha tagjainak legkevesebb 60 százaléka van jelen, az ülés végén a titkár által szerkesztett jegyzôkönyvet valamennyi jelenlevô tag aláírja. Nos, a 34 tagú bizottságnak egyetlen alkalommal sem volt jelen legkevesebb 60 százaléka, lekerekítve legalább 20 tagja, vagyis nem volt határozatképes. Ennek ellenére a többség több ízben is döntött, az ülések végén soha senki nem írta alá az ülésrôl készült jegyzôkönyvet. Ezenkívül nem egy bizottsági tag helyett úgynevezett helyettesítô vett részt és szavazott a felvetett változtatások ügyében. Nyilvánvalóan szabálytalanul.

Rögtön az elsô ülésen részt vett egy tanácsos asszony, aki nem szerepelt a névsorban. Megkérdeztem Mikó Lôrinctôl, egyáltalán ki ez. Ô volt az, aki a legerélyesebben szólt Bem ellen. Végül sikerült meggyôzni, s a bizottság úgy határozott, hogy a tábornok neve továbbra is megmarad. Ugyanezen az ülésen Ioan Piso, Romulus Zamfir és Ioan Pop is amellett volt, hogy a hagyományos neveket, mint pl. a Törökvágás, a Kövespad, meg kell ôrizni. Az említett hölgy ezzel szemben azt firtatta, mi közünk van nekünk a törökökhöz, meg miért Pietroasa a Kövespad, ha egyszer le van aszfaltozva, továbbá azt mondta: na és, mi van, ha Dosztojevszkij klasszikus. Bár a bizottság egyetértett azzal, hogy a hagyományos nevek maradjanak, a Kövespad esetében a többség ennek helyébe más nevet fogadott el. A bizottság ugyanakkor egyetértett azzal, hogy a lecserélt magyar nevek helyett mi javasolunk más magyar nevet, meg azzal, hogy az utcák nevében a magyarság aránya is tükrözôdjék. Ugyanakkor szó sem hangzott el arról, milyen éles amerikai tiltakozást váltott ki nemrég a fôügyésznek a háborús bûnös Antonescu egyes munkatársai rehabilitálását célzó ötlete, s a többség minden további nélkül helybenhagyta, hogy a volt Kalános utca az ô nevét viselje.

Látva, hogy a bizottság román tagjainak körében is vannak, akik fogékonyak a hagyományos, ún. beszélô nevek iránt, a következô ülésre több példányt osztottam szét az 1993-ban a megyeházára benyújtott javaslatok egy részébôl. Ezen az ülésen fölvetettem, hogy a volt Vörösmarty, jelenleg Brassó utca, mivel közel van a Bethlen-bástyának is nevezett Szabók tornyához, viselje Bethlen Gábor nevét. Az ezt követô vita során Molnos Lajos kiállásának, valamint Camil Muresan történésznek is köszönhetôen a bizottság úgy döntött, hogy a belvárosi Vár utca legyen Bethlen Gábor. Ezt, bármily hihetetlen, a jelenlevô polgármester is megszavazta.

A tavaly még két ülést hívtak össze, de az egybegyûltek kis létszáma miatt egyiket sem tartották meg.

Az idén, bár az utcanévadás ismét a megyei tanács hatáskörébe került, és létrehozták a megyei utcanév-javasoló bizottságot, májusban ismét összehívták a városit. Tizenhaton voltunk jelen. De feltûnt, hogy olyanok is, akik nem tagok. Molnos Lajos névsorolvasást ajánlott az ülést vezetô Grigore Dejeu alpolgármesternek, aki viszont ezt nem akarta. Odaadtam Molnosnak a nálam levô névsort, s pillanatok alatt kiderült, hogy a tizenhat jelenlevôbôl mindössze nyolc a bizottság tagja. A többi úgynevezett helyettesítô volt, ami viszont szabálytalan, az üléseken szavazati joggal csakis a tagok vehetnek részt. A bizottság úgy vélte, hogy a 34 tagú bizottság nem mûködôképes, mert a tagok fele sem gyûl össze. 15–16 személy is elég, azok, akik az ülések nagy részén jelen voltak. Az eddigi üléseken is elhangzott, most Doru Victor Inacu tette föl a kérdést: az ország súlyos gazdasági helyzetében nekünk a legfôbb gondunk az utcanevek sorozatban való megváltoztatása? Ami fölösleges költségbe veri az érintett utcák lakosait, mert ki kell cserélniük a személyi igazolványukat, telekkönyvezniük kell az új utcanevet, akinek van, ki kell cseréltetnie a jogosítványát, a cégeknek új fejléces levélpapírt, bélyegzôt meg egyebet kell készíttetniük. A bizottság elhatározta, hogy jegyzékbe veszik a város valamennyi utcáját, és csak ott javasolnak névcserét, ahol ez feltétlenül szükséges.

A városi bizottságot azóta se hívták össze. Annál inkább a megyeit. A polgármesteri hivatal kihasználta az alkalmat, és sutba vágva a városi bizottság által elvben elfogadott ajánlásainkat meg benyújtott javaslatainkat, mindent elôkapart, amit az amúgy is szabálytalanul mûködô városi bizottság nem fogadott el vagy nem tárgyalt — mint pl. Bem nevének törlését —, benyújtotta a megyei javasoló bizottságnak, amelyik, letorkolva a magyarságot képviselô Kerekes Sándor javaslatait, ellenvetéseit, valamennyit lelkesen elfogadta. Grigore Dejeu alpolgármester pedig nem átallotta kijelenteni, hogy a magyar tagok egyetlen javaslatot sem tettek vagy nyújtottak be.

Mindezek után a jelenlegi 752 kolozsvári közterületnévbôl 21 magyar, vagyis még 2,8% sem. Miközben az 1992. évi népszámlálás szerint a város lakosságának 22,7%-a az.

Asztalos Lajos

Minden alkalom, amikor két „kolléga" találkozhat, és ehhez adottak az ünnepélyes keretek is, esemény a bábos szakmában. Régen volt az, amikor fesztiválokon vagy bemutatók alkalmával a kolozsváriak, nagyváradiak és marosvásárhelyiek láthatták egymás elôadásait. A Homo Ludens Alapítvány — támogatói segítségével — létrehozta a találkozást. Három napig hivatásos és amatôr bábosok az ország különbözô városaiból végre együtt lehettek. Kiderült, hogy igen fontos tudni egymásról, a közös gondokról és örömökrôl. A szakmai beszélgetések célja nem az volt, mint általában a fesztiválokon (ti. a látott elôadások elemzése), hanem a kötetlen beszélgetés. A világot akkor sem lehet megváltani, ha több ember fog össze ilyen elképzelésekkel, de megoldásokat, kiutakat lehet közösen keresni. Álljanak itt a beszélgetések napirendi pontjai:

— a bábvilágban nincs felsôfokú oktatás (sem színészeknek, sem rendezôknek, tervezôknek, bábkészítôknek) ;

— a pedagógusok nem szentelnek elég figyelmet ennek a mûfajnak;

— a kritika szinte teljesen hiányzik, ezért nem lehet esztétikai problémákat fölvetni a konkurrencia kapcsán;

— gazdasági helyzet, politika — tabu.

Az I. Romániai Magyar Bábostalálkozó kapcsán persze óhatatlanul felmerül néhány fontos és igen kényes kérdés. Amikor például „szakmáról", szakmai beszélgetésrôl szólunk, nem ártana tisztázni, tulajdonképpen mit is értünk ezen.

Mint már említettük, nincs felsôfokú oktatás, ahol a bábszínésznek készülô jelöltek valódi, tapasztalt szakemberektôl tanulhatnának, kaphatnának megfelelô szintû képzést. Akkor hát jogosan szakmához tartozónak vallhatja-e magát az a fiatal, aki ilyen téren szerzett elôzetes tanulmányok nélkül, újsághirdetés alapján kerül be a bábszínházba, és ott jól-rosszul sikerült elôadások során próbál ellesni egy-két fogást — de kitôl?

A szakmát képviseli-e az a bábos, aki ösztönösen jól csinálja azt, amit csinál, de a többi társulat nem sokra tartja a munkáját? A kisebb-nagyobb, nemrég létrejött csapatok produkcióihoz milyen alapon szólhat hozzá bárki is „szakmailag", aki maga sem részesült hozzáértô, szakmai képzésben?

Bízunk benne, hogy a következô találkozón már a szó szoros értelmében vett szakemberek is részt vesznek, és akkor valóban sor kerülhet majd arra, ami egy ilyen jellegû rendezvény elengedhetetlen tartozéka: az elôadások értô, kimerítô elemzésére, amibôl, mint már oly sokszor bebizonyosodott, csak tanulni lehet. Ennek eredményeként lehet majd jobb minôségû, magasabb színvonalú elôadásokat elvárni azoktól, akik vállalják azt, hogy valamiképpen bábszínházat „csinálnak".

Hegyi Réka
Fegyveresi Anikó

Alma és Hold jelent meg a tükörben, meg virágok, lepkék, álmok, vágyak. Kocogó lábú babák — nem bábos kellékek, igazi kislányjátékok, olyan patinásak és hihetetlenül ismerôsek — csipkék, árnyékok, fények, emlékek, érzelmek — szinte megfoghatatlan az elôadás hangulata. Századelô, Nanó és Papó ott van a gyermekszobában, a lányok keltik életre ôket. Póla és Lina játszák a nagyszülôk múltját, a ködbe veszô szerelmüket, mely példa értékû számukra, meg az öreges szokásaikat, a barátnôk látogatását, a kocolódásokat, a hétköznapokat. Ármin — a Hôsszerelmes — elérhetetlen. A kedves postáskisasszony, Amália boldogtalan, de ôt jobban kedvelik, mint a nagylánykodó Flórát. Sejtelmes, esôs vasárnap délelôtt. Életre kel a gramofon tölcsére, a varródoboz ollói, a tál, a csuprok. Az alma fogy, ebéd- és egész-szimbólum, a víz csobban, a tükörre szem kerül meg kalap, botladozva elevenednek meg a tánciskola leckéi. Kisüt a nap, az alma alma, a Hold az Hold, a tükör tükör. Lina és Póla lógatja a lábát a világ végén, az ágy szélén. Talán megjelenik Ármin is, lesz ötórai tea.

Nagyszülôk, apák és anyák, kis és nagy gyermekek lélegzetvisszafojtva nézték az elôadást, követték minden fejleményét. Cselekmény? Az nem... Kései óra, sötét. Valami sose’volt-nem is lesz szólított meg. Azt hiszem, ez az izé a költészet.

(Kis Anna: Alma és hold a tükrömben. A Levendulaszínház elôadása: Szabó Zsuzsa — dramaturg, tervezô. Kovács Márton — zene, koreográfia. Rumi László — szcenikus, rendezô. Lina szerepében: Horváth Márta, Póla szerepében: Szabó Zsuzsa.)

H. R.

A bábszínházi elôadások elsôsorban óvodásoknak, kisiskolásoknak szólnak, ezért szomorúan nyugtáztam, hogy az elsô romániai magyar bábostalálkozó elôadásain általában több felnôtt nézô vett részt, mint gyerek, annak ellenére, hogy a rendezvény kellô reklámot kapott sajtóban, rádióban egyaránt. Az elôadások mellett játszóház is mûködött, ahol mindemellett jócskán akadtak batikolni, agyagozni kívánó gyerekek.

A kolozsvári Puck Bábszínház magyar tagozata a Lázár Ervin meséjébôl készült Szegény Dzsoni és Árnika elôadással képviseltette magát, amelyben Dzsoni (aki, vigyázat, nem angol!) sok-sok megpróbáltatás után elnyeri Árnika kezét.

Naponta látjuk, hogy gyermekeink a televíziót részesítik elônyben, hogy a Terminátor-szerû horror rajzfilmek jobban vonzzák ôket, mint Hófehérke vagy Csipkerózsika. A Szegény Dzsoni kiemelkedô példája annak, hogy hogyan lehet elmodernizálódó világunkban új mesét teremteni. A darabot bevezetô ácsmester (vagy ezermester? netán nagyapó? — Varga Ibolya, a rendezô talán jobban definiálhatta volna kilétét) meg is fogalmazza a korunkat gyötrô problémát: nincsenek mesék, elfogytak. Újakat kell kitalálni, s az újonnan kitalált mesék már nem a klasszikus sémát követik, fôszereplôjük már nem a legkisebbik királyfi, hanem a hosszú hajú, farmernadrágos Dzsoni, aki laza külseje ellenére is az igazságot, a szépséget, a harmóniát, tehát csupa klasszikus ideált keres. A Szegény Dzsoniban két világ találkozik: az Árnika, Östör király, a boszorkány és a Hétfejû tündér által képviselt ó-mese, valamint a Dzsoni, a rablókból lett focicsapat és az óriás cipôben lakó, rendkívül sértôdékeny Rézbányai Gyôzô képviselte modern mese. Amely azonban ugyanolyan kellemes és szórakoztató, mint bármelyik klasszikus társa.

Az elôadás, bár inkább idôsebb, iskolás korú gyerekeknek szól, a felnôtteket sem untatja: a tétova bevezetô után („Ezek itt mit csinálnak? Nyissák már ki a kaput!" szólt egyik kis nézô kritikája) számtalan poén, ötletes kivitelezésû, kifejezô bábok (Árnikát kivéve, akinek az arca arany szívéhez és gyönyörû hangjához mérten talán kissé mégis bamba), a kitûnô zene teszi az elôadást élvezetessé. Dicséretes, hogy az árnyjátékot, mely a cselekményt megtörte és ezzel a gyerekeket összezavarta, kihagyták az elôadásból. A Szegény Dzsoni és Árnika azt bizonyítja, hogy az ügyesen elôadott modern mese is lehet szép, szórakoztató és egyben nevelô jellegû.

A kolozsvári társulat azonban más elôadással is szolgált: a román tagozat Hamupipôkéjével. Kissé furcsálkodva néztem a mûsort: I. Romániai Magyar Bábostalálkozó... akkor mit keres itt a Cenusãreasa? Vagy mitôl magyar a találkozó? Vagy újabb hajbókolás a Szigorú Igazgatónak, aki megengedte, hogy a magyar tagozat fellépjen ezen a rendezvényen? No, hiába gonoszkodom, a Hamupipôke mégsem rossz elôadás, csak ebben a rendezvényben semmi keresnivalója.

Aureliu Manea és Mona Chirilã elôadásának kiválóságát már az is bizonyítja, hogy több év óta sem került le a mûsorról és a különbözô fesztiválokon is gyakran bemutatják. A leegyszerûsített mesét három, fehér bohócruhát viselô mesemondó-bábos adja elô, akik minden takarás nélkül, nyílt színen is úgy tudják mozgatni az egyszerû, pálcás bábokat, hogy a gyerekeket jelenlétük nem zavarja. A vásárhelyi Don Quijote elôadásával ellentétben itt végig tudjuk, hogy a báb az báb, a mozgató pedig mozgat, nem történnek sajnálatos fél-azonosulások. Egy pár fehér kesztyûbôl természetes, hogy galamb lesz, mint ahogy az is természetes, hogy Hamupipôke és a királyfi hintalóra ülnek és azon vágtatnak az örök boldogság felé.

A találkozónak voltak azonban árnyoldalai is, olyan lényegi apróságok, amelyek beárnyékolták az elôadások nyújtotta élvezetet, s amelyekrôl már csak azért is érdemes szólni, hogy következô alkalommal elkerülhetôk legyenek. A késve kezdôdô elôadások, a mûsorfüzet nyelvi és nyelvtani hibái, a demoralizáló, fehér neonfényben úszó, lepusztult osztályterem, ahol semmi nem sarkallt szakmai vitára (szerencsére a vitázó felek eltekintettek ettôl), — íme néhány bosszantó apróság. Ami pedig nem apróság: a romániai bábosok számára fontos lett volna ezt a találkozót olyan alkotómûhellyel (workshop) kiegészíteni, amely a félprofesszionalizmusban tengôdô társulatoknak némi szaktudást és további lendületet ad. Az elôadások egy része tisztán rámutatott arra, hogy ilyen jellegû szakmai képzésre óriási szükség van, ha a romániai magyar bábosok fejlôdni szeretnének.

Végsô következtetés? Elsô rendezvényként nem volt rossz, a következô feltehetôen jobban sikerül majd, és azt is remélem, hogy akkor telt ház elôtt fognak játszani a meghívottak.

Csûrös Réka

A nagyváradi bábosok arra vállalkoztak, hogy musicalként mutassák be közönségüknek az Óz, a nagy varázslót. Kissé hosszú a két óra, de vannak az elôadásnak értékei: ötletek, játékosság, kis csodák; becsületes színészi munka és egyszerûség jellemzi. A mûfajra vevô a közönség, recept van rá, kevés pénzzel ki lehet hozni egy ilyen produkciót és mostoha korokban ennél több nem is kell. Egyetlen kérdés marad válasz nélkül: miért?

H. R.

Orosz Lujza színmûvésznô nagyon erôs egyéniség. Annyira, hogy beszélgetésünk után még napokig a hatása alatt voltam. Olyan mûvész, aki rég kivívta a szakma és a közönség elismerését. Aki felemelt fejjel járhat embertársai között. Mindezek hihetetlen szerénységgel és jókedvvel párosulnak. Ha valakinek kívánhatok valami jót, az az lenne, hogy hetvenen túl is olyan vidáman és optimistán tekintsen a jövôbe, mint azt Orosz Lujza teszi.

A Szilágyságban született, és elsô elemista korában került családjával Kolozsvárra. 1950-ben végezte el a Színmûvészeti Fôiskolát, és 1948 óta tagja a Kolozsvári Állami Magyar Színháznak. 1992-ben elnyerte az EMKE Poór Lili díját, és ugyanabban az évben választotta a színház örökös tagjává. 1994-ben Budapesten vehette át az Erzsébet díjat, valamint Kisvárdán az életmûdíjat. 1996-ban, a magyar filmjátszás századik évfordulóján Pillangó díjjal tüntették ki, elismerve ezzel a magyar filmjátszás történetében játszott fontos szerepét.

— A legtöbb színész azt vallja, hogy már gyermekkorában erre a pályára vágyott. Ön is így volt ezzel?

— Persze, hogy így. Minden fiatal lány vagy kimondja, vagy nem, de lelkében hordozza élete végéig, hogy színész szeretne lenni. Rengeteg színházi lapot olvastam — akár titokban is — és imádtam a mozit. Színházba késôbb kezdtem járni, és úgy képzeltem el, hogy megy az ember az utcán, és felfedezik. Mikor rájöttem, hogy ez nem így van, sírtam egy nagyot, majd érettségi után elszavaltam az Üzenet egykori iskolámba címû verset. Azt hitték, hogy az iskolát sajnálom, pedig én azért búsultam, hogy nem lesz többet hol szavaljak, fellépjek. Közgazdaságtant kezdtem tanulni, közben, mint egy farkinca, jártam nôvérem után, aki énekszakos volt a Konzervatóriumban. Elkezdtem tanulni énekelni a konziban, amikor beindult a Színmûvészeti Fôiskola elsô évfolyama. Nekünk, mint énekszakosoknak, azt mondták, kötelezô beszédtechnikára járni. Engem úgy kellett belökdösni, annyira gyámoltalan voltam. Ha színházba mentünk, én állójegyet vettem, és onnan néztem az elôadást. A kollégák azt hitték, nagyképû vagyok, holott csak gátlásos voltam. Mikor elszavaltam két sort a Szép Ilonkából, elkezdtem sírni és helyre mentem, mert egyszerûen nem jutott a szöveg az eszembe.

— Kik jártak ezen az elsô évfolyamon?

— Harag György, László Gerô, Tanai Bella, Horváth Béla, Lukács Éva, Török József, Lohinszky Loránd, Faluvégi Lajos, Bieliczky Katalin, Borsós Barna, Finna Márta, Kis Albert, Szekernyés Gizella, Sárközi Júlia, Moldván István. A mi évfolyamunkról színigazgatók, irodalmi titkárok, súgók és természetesen színészek kerültek ki. A lényeg az, ha nem is lett valakibôl színész, de a színházon belül maradt.

Jómagam csak itt játszottam, itt éltem Kolozsváron, én soha sehol nem voltam vendégszerepelni. Esetleg a turnékon ismertek meg mások, de nem ért az a megtiszteltetés, hogy meghívjanak valahová vendégszerepelni. Talán egy kicsit bántott is valahol, valamikor, de azután nem foglalkoztam sokat vele. Kolozsváron megkaptam mindent, nagyon szerettem a színházamat, és az enyém még most is, bár egy egész garnitúra kicserélôdött, mint egy autó, általános javítás után. Nem rosszabb, hanem jobb. A fiatalok tehetségesek, jók, és nagyon sokat tanulhatnak kollégáimtól — Senkálszky Endrétôl, Csíky Andrástól, László Gerôtôl —, akikkel együtt játszottam. Kívánom, hogy minél tovább részesei legyenek a játék örömének. Sokszor úgy érzem, helyettem is ott vannak a színpadon. Megkaptam én itt mindent: csalódásokat, örömöket, nagy sikereket. Olyan sikereket, amilyeneket máshol sehol nem találtam volna meg. Ha kimegyek az utcára, akkor még mindig akad, aki köszön nekem. Nem érzem magam idegennek, mint ahogy idegennek érezném magam, ha nem töltöttem volna ezeket az éveket a színpadon, mert a városom is megváltozott.

— A hatvanas-hetvenes éveket sokan úgy emlegetik, mint a színháznak az aranykorszakát.

— Mi úgy érezzük, hogy valóban akkor volt. Az elôzô generáció úgy érezte, hogy az ô idejében volt. A mostani nyugodtan érezheti, hogy most van. Igaz, lényegesen kevesebb lett a közönség. Ez nem jó dolog, és a színész ezt nagyon megérzi. Én személyes sértésnek vettem, ha nem jött a közönség színházba, mert úgy éreztem, hogy nem érdekli az, amit én csinálok.

— Mi lehet az oka a közönség hiányának?

— Egyrészt nagyon sokan elmentek Kolozsvárról, nagyrészt színházlátogatók. A többieknek ott van a tévé. Másrészt késô este az emberek már nem érzik biztonságban magukat az utcán. A gazdasági helyzet tudjuk, milyen. Régen volt olyan is, ha valaki szerette az elôadást, még a rokonait is behozta Kolozsvárra, hogy nézzék meg. Nagyon kívánom ezeknek a gyerekeknek, hogy jól menjen a színházuk. Kívánom, hogy épüljön fel a stúdiószínház, mert ebben a lovardában nagyon lehangoló, mikor ötven ember ül. Viszont, ha egy kisszínházba ül be ennyi ember, úgy érzem, van közönség.

Nagyon örülök, hogy ezelôtt három évvel még játszhattam. Próbálom megmagyarázni és megérteni a mai színházat is. Addig vagyok színész, ameddig ez a fajta színház is érdekel, amit most produkálnak. Én már nem tudnám ezt megcsinálni. Más oldalról közelíteném meg ugyanazt a problémát, amit ôk most másképp fejeznek ki. Tessitóri Nóra, Kômíves Nagy Lajos felesége, nagyszerû elôadómûvésznô volt. Áprilytól elkezdve sokan írtak neki verset. Amikor olyan vacak aktuális verseket kellett szavalnunk, rengeteget segített nekünk. Ahol összevertek két cintányért, nekünk már menni kellett szavalni. Ezeket a semmirevaló verseket is úgy tudta felépíteni, hogy azt mondtuk: ez nem igaz. De az ô elôadásmódja már nem a miénk volt. Mi a közvetlenségre törekedtünk, ô pedig pátoszosan szavalt. Azon gondolkodom, nem így van ez velünk is? A fiatalok élete a mozgalmasság, a feszültség, a sûrítettség, ami talán megkívánja a látványosabb, agresszívebb elôadásmódot. Csak azt tudom mondani, hogy engem ma nem vennének fel a Fôiskolára. Ezek a fiatalok kész színészek, mikor végeznek. Tudnak sírni, nevetni. Elmondani nem tudom, mi mindenhez értenek, amit mi nem tudtunk. Van, amikor a rendezô koncepciója és a színészek tehetsége csodálatos dolgokat tud produkálni. Ezt el is fogadom. Amikor viszont ennek nincs tartalma, akkor baj van.

— Ez a látványközpontúság nem válik a színház kárára?

— Én csak akkor tudok elfogadni valamit, ha igaz. Hazudni nem lehet. A színház kommunikálás. Meg kell találnom a nézôtér érzelmeit, a kezemben kell tartanom. Ezt nem tudom másképp megtenni, csak ha nem hazudok. A tehetség az a képesség, hogy az igazat át tudjam élni, át tudjam adni. Ha olyan adottságokkal gazdagítja a színész, hogy remekül táncol, remekül mozog, remekül énekel, az nagyon jó, de tehetség is kell a színpadhoz. A tehetséget nem lehet megtanulni; az, hogy én tudok kommunikálni a nézôtérrel, hogy hatok rá, hogy visszajelez, visszajelzésébôl fakad az én többi jelzésem; ahol hatunk egymásra, meg tudjuk egymást gyôzni, a nézô úgy megy ki a színházból, hogy a könnycsepp ott van, ha kell, vagy felszabadultan nevet — ez a színház. Ha megadatott az, hogy megújul a színház, sokoldalúbb lesz, abból mi is tanulunk.

— Az Önök idejében mi volt a tanítás legfontosabb része?

— Nekünk minden nap drámai gyakorlatunk volt, ezért reszkettünk, ez volt mindenünk. Ma már sokkal többet tanulnak a gyerekek, és ha mindezt egy jó színház szolgálatába állítják, az nagyon örvendetes dolog. Én nem féltem a színházat, hogy el fog tûnni. Meggyôzôdésem, hogy sohasem fog kihalni. Amíg két deszka lesz, amíg kiáll valaki rá, és meg akarja osztani örömét, bánatát, meggyôzôdését, és van hajlandóság rá, hogy ezt meg is hallgassák, addig mindig lesz színház. Mert a két szál deszka az is színház.

— Melyik volt a mûvésznônek az utóbbi évek kedvenc elôadása?

— Számunkra a Buszmegálló bizonyos fokig új volt, de korosztályunknak olyan csodálatos élmény volt, hogy alig vártuk az elôadást. Örülök, hogy Tompa Gáborral dolgoztam, és hogy megértettem Tompát a nagy korkülönbség dacára is. Én jól dolgoztam vele. Vannak akik elfogadják, vannak akik nem, ízlés dolga.

— Ön a kollégákkal barátkozott a színházon kívül is?

— Bereczky Júliával, ugyanis itt laktak a lépcsôházban. Növendékeim voltak Barkó is és Bereczky is, és összebarátkoztunk. Most is levelezünk.

Egyébként mindenkivel jóban voltam a színházban, máskülönben nem tudtam volna dolgozni. Igen. Nagyon jóban voltunk az intézeten belül, együtt jártunk moziba, közösen statisztáltunk, közösen étkeztünk, megosztottuk a kis semminket, ami volt. Nagyszerû barátok voltunk, soha nem irigykedtünk egymásra. Nagyszerû hangulat volt, úgy éreztük, hogy soha nem válunk el egymástól. Négy év után, miután szétszóródtunk különbözô színházakba, mi többet össze nem jöttünk.

— Mint aki nem aktív tag bejár még a színházba?

— Mindenki jóbarátom volt, keserûség nélkül megyek be a színházba, nem úgy érzem, hogy most már vége, ne is lássam többet. Visszajelzés még sincs. A férjem, aki színházon kívüli ember, meg is kérdezte, hogy mi hogyan viszonyultunk nyugdíjasainkhoz. Hát pontosan így. Nincs mit érzékenykedni. Minket inkább a pálya szeretete köt össze, barátokat inkább más területeken keres az ember. A színház minket teljesen leköt. Nincs színházon kívüli élet. László Gerôvel évfolyamtárs voltam, nagyon jó viszonyban voltunk mindig egymással. Ugyanígy Dórián Ilonával. Tudom azt, hogy számíthatok rájuk, ha valami történik, felhívhatom ôket, jól esik, hogy vannak, de szabadidônket nem töltjük együtt.

— Itt a nappaliban van egy díszletdarab amin azt írja: a Trójai nôk, 1967 január 27. Ez az elôadás fontos volt az Ön számára?

— Nagyon fontos volt. Amikor nagyon nagy tragédiákon mentem át, mikor meghalt a gyermekem, mikor úgy éreztem, hogy kifosztottak teljesen, és sehol nem borulhattam ki, sehol nem sírhattam ki magam. A színházban az élet megy tovább, és a színész hol adja elô érzelmeit, ha nem a színpadon. Mindent elad ott az ember. Azt, hogy szeret, hogy gyûlöl, hogy bánkódik, hogy keserves az élet, vagy éppen jó, mindent. A Trójai nôk volt az, amibe bele tudtam sûríteni a tragédiát, az elvesztés tragédiáját, a nincs tovább tragédiáját. Hálás vagyok ennek az elôadásnak, mert egy levezetô csatorna volt, és sok minden megoldódott ezáltal.

— Ön a filmezésbe is belekóstolt.

— De még mennyire! Már betöltöttem a 40 évet, mikor filmezni is hívtak, és nagyon örültem neki, mert a szakmánknak egy vállfaja. A filmezésben rengeteg technika van, de megvan a külön varázsa. A pillanatra úgy kell koncentrálni, mint valamire, amire az életben percek, órák, napok, hetek vannak. Ez egy külön világ, az ember meg kell szokja, hogy eszköztelen legyen, mégis kifejezô. Nekem hál’istennek jól sikerült, jó szerepeim voltak Magyarországon, de itthon is. Elôszôr Budapesten filmeztem, és nagyon szerettem volna jó lenni. Megértem már akkor azt a kort, amikor az ember tapasztalatokkal a háta mögött nagyon jót akar produkálni. Ha már engem választottak arra a feladatra, úgy csináljam meg, hogy annak visszhangja is legyen.

Ötvenéves korom után már nem mentem filmezni, annyi adminisztratív akadálya volt. A felkérések egyre-másra jöttek, de képtelen voltam az útlevelet elintézni, sem portás szinten, sem miniszteri szinten. Nem a relációim miatt, nem a külcsín miatt választottak meg egy szerepre, hanem a szakmai tudásom miatt, és ha én ezzel annyit nem tudok elérni, hogy egy papírt a kezembe nyomjanak, akkor tovább nem csinálom. A színházból is 50 évesen mentem nyugdíjba. Két kicsi gyerekem volt, akkor kezdték az iskolát, és én azt mondtam, ez hatalmas felelôsség. Két kicsi emberke nem színház, és nekik nagyobb szükségük volt rám akkor, mint a színháznak. Ha szükség volt rám a színházban, mentem szívesen. Most már valóban a munka öröm volt, mert azt vállaltam el, amit akartam, amit szerettem, amirôl úgy éreztem, hogy meg tudom csinálni. Én oda játszani mentem, és a játék öröm felnôttnek, gyermeknek egyaránt.

— Hogyan fogadták a mûvésznôt Magyarországon?

— Mondok egy esetet. Egyik legutolsó filmemben Tolnay Klárival és Dajka Margittal játszottunk három öregasszonyt. Rám elég sokat vártak, mert késôre kaptam útlevelet. Álmodni sem mertem volna, hogy egyszer Tolnayval játszhatok. Ezt is ajándéknak tartom. Azt kérdezte Tolnay: na, lássuk ki az, akire ennyit kellett várnunk? Ebben a kérdésben benne volt minden. Én nem vettem ezt rossz néven, tudatában voltam annak, hogy mire vagyok képes. Dajka Margit viszont nagyon kedvesen fogadott.

Én egyébként keserûséget senkivel szemben nem érzek. Nekem az fájna, ha a kolozsvári közönségem nem ismerne. Itt élek, a hétköznapjaim itt telnek, és sokszor elmondtam már, hogy nem bánom, ha már öreg és szenilis leszek, de legalább jóindulatú és kedves legyek. Szerencsés színész voltam, és nyugodtan öregedhettem meg. Nyugodtan merem mondani, hogy tettem valamit, amiért érdemes volt élni.

— Köszönöm a beszélgetést, és minden kolozsvári nevében, akik látták önt játszani és szeretik, sok-sok egészséget kívánok.

Nánó Csaba

A kulturálisan egységesülô világ nem cél: korjelenség. Mellékterméke, hozadéka a technikai fejlôdésnek, a gazdasági összefonódásoknak. És természetesen annak az információs forradalomnak, amely korunk legfôbb jellemzôje. Hogy milyen szédítô távlatokat nyit ez az emberi társadalom elôtt, szinte lehetetlen meghatározni.

A kultúrák kölcsönhatásának és egységének jelensége tulajdonképpen egyidôs a civilizációval, a gondolkodó emberrel, a homo sapiensszel. A gondolatok, eszmék szabad áramlásának határát a mindenkori kommunikációs nehézségek szabták meg. S ha valamikor évek, évtizedek, esetleg évszázadok szükségeltettek is egy-egy felfedezés, építészeti újítás elterjedéséhez, a gondolat elôbb-utóbb mégis túljutott a folyók, tengerek, birodalmak határai képezte korlátokon. Ami napjainkat megkülönbözteti az elôzô koroktól, az éppen eme korlátok megszûnte. A ember egyik legmerészebb álma válik ezáltal valóra. De az álmok olykor veszélyesek is lehetnek. Hiszen a korlátlan lehetôségek, a mindenkori új hajhászása közben, kulturális vonatkozásban olyan értékek merülhetnek feledésbe, amelyek nemcsak egy bizonyos réteg, földrajzilag vagy nemzetiségileg behatárolt közösség, hanem az egyetemes kultúra kincsestárát is károsíthatják.

Nem véletlenül jutottak eszembe ezek a gondolatok a kolozsvári Kisgrafikai Biennálén kiállított munkákat szemlélve. A negyvennyolc országból érkezett grafikák olyan kifejezési formákat villantanak fel, olyan technikákat, mûvészi felfogásokat mutatnak be, amelyekben a diverzitás, a kifejezési változatosság határait nem elsôsorban az országhatárok, a kontinentális különbségek, hanem a mûvészi-emberi alkatok különbözôsége jelenti. Mi más ez, mint egy univerzális, országokat, kontinenseket átfogó képzômûvészeti nyelv jelenléte, amely Japántól Venezueláig fogja egységbe a — földrajzilag ugyan igen távol esô, de szellemiségükben igen közeli — grafikai iskolákat. Elég kevés azoknak a mûveknek a száma, amelyekbôl következtetni lehet alkotójuk nemzetiségi hovatartozására. Kétségtelen, hogy a jelenség nem minôsíthetô egyértelmûen. A különbségek ilyenszerû átrendezôdése fájdalmas veszeteségként is felfogható. Hiszen a japán, a kínai vagy a latin-amerikai mûvészi formanyelv például nagyon is fontos összetevôje az egyetemes képzômûvészeti kultúrának. S mindez most feloldódni látszik valamiféle világtengerben. Csakhogy ez a világtenger maga is öblökre, beltengerekre, részekre tagozódik, amelyek már nem egyeznek meg a valamikori földrajzi határok diktálta régiókkal.

Negyvennyolc mûvészrôl, mûveikrôl kimerítôt, érdemlegeset írni önmagában is rendkívül nehéz dolog, de negyvennyolc ország mûvészeinek pár száznyi munkájáról szinte lehetetlen. A kisgrafikának óriási elônye, hogy nem térigényes, százával lehet jelen egy nem túl nagy térben. És ugyanakkor — amint ezt ez a mostani kiállítás is szemlélteti — teljes értékû mûvészi élményt nyújthat. A tárlat valósággal lenyûgözô. Feldolgozása napokat vehet igénybe. Természetesen a rendezôk is nehéz feladattal szembesültek az anyag kiválasztásakor és elhelyezésekor. A legkézenfekvôbb a formális elrendezés: országonként csoportosítani az alkotókat. Végül ez a megoldás jónak bizonyult, mert érzékeltette a nemzeti iskolák — ha errôl így egyáltalán beszélhetünk még, s ha igen, csupán formális, földrajzi értelemben — képviselôinek munkáiban jelenlevô esetleges közös vonásokat és egyben a különbségeket is. A földrajzi közelség — ha nem is meghatározó módon — kétségtelenül felerôsíthet bizonyos affinitásokat, közös alkotói hozzáállásokat, közös platformokat szülhet. Erre a feltételes módra cáfol rá az argentin anyag, ahol a mintegy harminc kiállító között alig lehet valami közös vonást felfedezni, kivéve talán az igen magas mûvészi és technikai kivitelezési szintet, ami egyébként a tárlat egészét is jellemzi. De ha már az argentinoknál tartunk, a kifejezésbeni végleteket szemléltetendô, példálózhatnék Natalia Celina Bernardi antropomorf torzójával, Paula Ferraresi nonfiguratív fametszetével, avagy Elena Alejandra Davicino gyermekrajzszerû, konstruktivista munkájával (utóbbi a kiállítás egyik díjazottja).

A legnépesebb és legszínesebb a japán kiállítók csoportja. Az ország néhány évtized alatt nagyhatalommá nôtte ki magát a grafikában. A távolkeletet joggal tekinthetjük a grafika ôshazájának. De míg a legkülönbözôbb sokszorosító technikák, a keleti kultúrákra jellemzô mívesség nem is olyan régen még elsôdlegesen a sztereotip díszítô mûvészetet szolgálták, addig napjainkra az európai grafika gondolati, filozófikusabb mélységeit is felvállalva, gyökeres fordulatot hoztak az egész régió képzômûvészetében, és termékenyítôen befolyásolják a nyugati mûvészetet is. A japán grafikusok a nagy nemzetközi seregszemlék éllovasai. A 97-es kolozsvári biennále díjazottja, Kohsei mostani szereplésével párhuzamosan egyéni kiállításon mutatkozik be a Mûvészeti Múzeum emeleti termeiben az idei biennále nemzetközi zsûrijének elnökével, Toshio Yoshizumival együtt, aki tucatnál is több díjat, nagydíjat gyûjtött szerte a nagyvilágban. A japán dominanciájú mostani, kolozsvári kiállítás két díjazottja: Kazuko Hosizumo és Kuniko Satake is a felkelô nap országának szülötte.

Mennyiségileg is számottevô a thaiföldi grafikusok jelentkezése. Rájuk is érvényes az önmagukban ugyancsak figyelemfelkeltô munkák dacára az erôteljes, egységesülési szándék.

Az ukrán grafikusok csoportja némiképp ellenszegül az egységesülô tendenciának, és a finom mívû hagyományos ábrázolás eszközeivel élve, amelyeket sajátos, helyenként erôteljesen groteszk jegyekkel ruház fel, külön szigetet képez a kiállításon. Akárcsak az orosz mûvészek, akik közül a zsûri Jevgenyij Bortnyikovot találta a legjobbnak.

Látványos a magyarországi grafikusok teljesítménye. Csoportjukból Szôke Györgyöt érdemesítette díjra a zsûri.

Számbelileg a legnépesebb a hazaiak csoportja. A szerencse ezúttal Tila Vica Adoriannak kedvezett. Mert bizony szerencse is kell ahhoz, hogy a sok száz alkotás közül a nem túl népes kitüntetettek táborába kerüljön egy-egy munka. S itt akkor engedtessék meg a krónikaírónak egy csöppnyi lokálpatriotizmusból fakadó keserûség, hiszen úgy érzi: mindennemû részrehajlás nélkül is kerülhetett volna egy díj Kolozsvárra. A kiállítók között ott volt ugyanis Feszt László, Ovidiu Petca, Dobribán Emil, Székely Géza, Forró Ágnes...

A Kolozsváron másodszorra megrendezett kisgrafikai biennále egyértelmû sikerként könyvelhetô el. Olyan rendezvény, amely a hagyományokból eredeztetve indult el egy újfajta, a modern korok szelleméhez igazodó hagyományteremtés fele. Ugyanakkor pedig alapját képezi egy, a megyei könyvtárban elhelyezett kortárs grafikai gyûjteménynek, amely idôvel a modern grafika nemzetközi múzeumává alakulhat. Az Ovidiu Petca grafikusmûvész szervezte nemzetközi grafikai fesztivál, melynek keretében ex libris és mail art kiállítás is nyílt, szeptember végéig a grafika fôvárosává avatta Kolozsvárt.

Németh Júlia

Az utcai pénzváltóknál a forint 64/67, a márka 8400/8700, a dollár pedig 16 100/16 300 lejbe került.

Emil Constantinescu államfô nem fogadta el Ion Caramitru kulturális miniszter lemondását.

Az államfô arra kérte a minisztert, hogy maradjon hivatalában, mivel vezetése alatt a kulturális tárca fontos eredményeket ért el a nehéz pénzügyi feltételek ellenére is.

Ion Caramitru egy nappal korábban a kormány ülésén jelentette be lemondását, mivel a kulturális minisztérium nemcsak a kért 340 milliárd lejes költségvetési többlettámogatást nem kapta meg, hanem a pótköltségvetésrôl hozott döntéssel 2 milliárd lejt elvontak keretébôl.

Pénteken Remus Opris, a Kereszténydemokrata Parasztpárt szóvivôje is így nyilatkozott: pártja hallani sem akar Caramitru lemondásáról, aki különben másodszorra próbálkozik ilyen kétségbeesett gesztussal felhívni a kormány figyelmét a tarthatatlan helyzetre. Opris szerint a KDNPP inkább javasolni fogja a pótköltségvetés újratárgyalását, semhogy kedvenc miniszterérôl lemondjon.

Jövô héten újabb koalíciós csúcsra kerül sor. A KDNPP és az NLP képviselôi ugyanis úgy döntöttek: kedden találkoznak, hogy a parlamentben bizonyos jogszabályok megvitatása során felmerülô nézeteltéréseket tisztázzák. Petre Roman, a DP-elnöke javasolta: bôvítsék a napirendet, hiszen sokkal több a vitás kérdés a koalíciós pártok között.

Emil Constantinescu népes küldöttség élén hétfôn Párizsba érkezik kétnapos tárgyalásokra.

A megbeszélések Románia európai uniós csatlakozási törekvéseirôl, a kétoldalú kapcsolatokról és a balkáni viszonyokról folynak majd.

A helsinki EU-csúcs közeledtével Párizs meg kívánja erôsíteni álláspontját, miszerint valamennyi uniós tagságra jelentkezôvel meg kell kezdeni a csatlakozási tárgyalásokat, és síkra száll azért, hogy a vele hagyományosan szoros viszonyt ápoló országok — Románia, Bulgária és Litvánia — is ott legyenek a hivatalosan elismert tagjelöltek között.

Az elnököt Párizsba elkíséri a kormány több minisztere, valamint közéleti személyiségek, köztük Doina Cornea emberjogi harcos.

Németország az Európai Unió decemberi csúcsértekezletén azt javasolja majd, hogy a közösség egyformán, minden hátrányos megkülönböztetés nélkül kezelje a tagjelölteket — hangsúlyozta pénteken a román parlamentben Gerhard Schröder német kancellár.

— Németország támogatja Románia integrációs erôfeszítéseit, de ennek feltétele az, hogy Bukarest folytassa a megkezdett reformokat — szögezte le a német kancellár a román képviselôház és a szenátus együttes ülésén elmondott beszédében.

A koszovói válság idején a NATO-nak nyújtott támogatásával Románia nemcsak azt mutatta, hogy szolidáris és partneri kapcsolatokat tart fenn az észak-atlanti szövetséggel, hanem azt is bizonyította: az euroatlanti elveket valló közösség részének tekinti magát — mondta Schröder.

A német kancellár kormánya támogatásáról biztosította azt a bukaresti szándékot, hogy 2001-ben Románia vegye át az Európai Biztonsági és Együttmûködési Szervezet soros elnöki tisztét.

Az Emil Constantinescu államfôvel és Radu Vasile miniszterelnökkel tartott találkozókon különösen sok szó esett a német kezdeményezésre született Délkelet-európai Stabilitási Megállapodásról. Schröder hangsúlyozta, hogy ennek a hosszú távra szóló elképzelésnek csak akkor lehet sikere, ha Jugoszlávia is részt vesz a programban.

— Konkrét segítséget nyújtunk Szerbiában olyan embereknek, akik osztják az európai értékeket — mondta. Megfogalmazása szerint ezeket az embereket hozná hátrányos helyzetbe, ha Németország tárgyalóasztalhoz ülne a Milosevics-rezsimmel.

A német kancellár kifejtette azt is, hogy országa azt szeretné, ha minél gyorsabban helyreállna a hajók közlekedése a Dunán. Ebben is Szlobodan Milosevics a fô akadály, aki „elfogadhatatlan követeléseket támaszt".

Schröder örömét fejezte ki, hogy a jelek szerint leállt a német nemzetiségûek kivándorlása Romániából. Román képviselôk egy csoportja pedig azzal a kéréssel fordult a kancellárhoz, hogy Németország vizsgálja felül a temesvári német konzulátus bezárásáról hozott döntését.

Az Európai Unió meg fogja kérdôjelezni a belépni vágyóknak azt az igényét, hogy a tagság elnyerése után még hosszú ideig zárva tartsák földpiacukat a nyugati vásárlók elôtt.

Az EU, valamint Ciprus, Csehország, Észtország, Lengyelország, Szlovénia és Magyarország fôtárgyalói szeptember 30-án találkoznak Brüsszelben, hogy újabb átmenetkérésekrôl nyissanak vitát.

Lengyelország, Magyarország, Csehország, Észtország és Szlovénia is átmeneti igényt jelzett a külföldiek földvásárlásának felszabadításában. Az uniós szabályok értelmében a földvásárlást valamennyi EU-lakos számára szabaddá kell tenni a csatlakozástól számítva. Lengyelország azonban 18, Magyarország pedig 10 éves átmenetet kér.

A kelet-európaiak arra hivatkoznak, hogy olcsó földjüket a nyugatiak elkapkodják, illetve az árakat a helyiek számára megfizethetetlen magasságba taszítják. Az EU viszont egyfelôl ragaszkodik saját szabályrendszerének azonnali átvételéhez, másfelôl vitatja, hogy az árak nyugatihoz illeszkedése ekkora idôt venne igénybe. Az EU azzal is érvel, hogy a földvásárlás szabaddá tétele segíti a külföldi befektetôk érkezését, és ezáltal támogatja a kelet-európaiakat a gazdasági fejlôdésben és az életszínvonal emelkedésében.

Mivel az EU decemberben várhatóan valamennyi tagjelölt országot — tehát Máltát, Bulgáriát, Lettországot, Litvániát, Romániát és Szlovákiát is — bevonja a tárgyalásokba, a belépést szinte kizárólag a megbeszélések gyorsasága határozza meg.

Christoph Schönborn bíboros, bécsi érsek szót emelt az ellen, hogy Európában a „nyugati jóléti erôd" és a „keleti szegénység" között függöny keletkezzen.

„Nem békéltünk meg a vasfüggönnyel, és most nem szabad megbékélnünk a schengeni határral" — idézte pénteken az osztrák hírügynökség a bíborosnak a Dialog címû katolikus magazin legújabb számában megjelent interjúját.

„Aki megbékél ezzel a függönnyel (a schengeni határral), súlyosan sérti Európa jövôbe vetett, jogos reményeit" — mondta a bíboros. A politikusok azon kijelentéseivel, miszerint a csatlakozni kívánó közép- és kelet-európai államok számára nem visz gyorsvonat az Európai Unióba, Schönborn a „mindkét oldalon, Keleten és Nyugaton jelentkezô, közös erôfeszítésre vonatkozó kihívást" állította szembe. Ausztria bizalom-elôleget kapott a közép- és kelet-európai országoktól és ez kötelezettséget jelent — mondta.

Az osztrák püspöki kar elnöke az európai integrációt „a keresztényeket mélyen érintô kérdésnek" nevezte, és úgy vélte, hogy az egyházaknak, amelyek hitközösségként máris valóban kötôdnek egymáshoz, komolyan kell venni és közösen kell teljesíteni feladatukat. „Az Európai Unió nem csak akkor európai, ha egészen európai. Világosan ki kell nyilvánítani, hogy az ortodox keresztények is Európához tartoznak" — mondta.

[Vissza az Szabadság honlapjához]		[Vissza a HHRF honlapjához]