2000. augusztus 5.
(XII. évfolyam, 180. szám)

Mádl Ferencet, a harmadik köztársaság második elnökét pénteken ünnepélyes keretek között iktatták be hivatalába a budapesti Kossuth téren, az Országház elôtt. A június 6-án, az Országgyûlés által 243 igen és 96 nem szavazattal megválasztott új köztársasági elnök Göncz Árpádot váltja fel ezen a poszton, aki 1990 és 2000 között volt Magyarország államfôje. Mádl Ferenc — aki az elnökválasztás harmadik fordulójában kapta meg a szükséges többséget — a nemzeti egység kifejezését emelte ki az államfôi feladatok közül az Országgyûlés elôtt elmondott beszédében. Göncz Árpád széles látókörû, több nyelvet beszélô, világlátott tudós emberként jellemezte utódját a plénumon.

Pénteken az ünnepi ceremónia 17 órakor a Szózattal vette kezdetét, majd Áder János házelnök ismertette az Országgyûlés határozatát a köztársasági elnök megválasztásáról. Ezt követôen díszzászlóalj fogadta az új államfôt, aki a Magyar Honvédség vezérkari fônökének társaságában elvonult a tiszteletére felsorakozott katonák elôtt. A Himnusz hangjai alatt 21 díszlövés dördült el a Duna-parton felállított ágyúkból. A Kossuth téri díszemelvényen elôször Göncz Árpád, majd Mádl Ferenc mondott beszédet. A beiktatási ceremónia ünnepi koncerttel, illetve országházi fogadással ért véget.

Az ünnepségre mintegy háromezer hivatalos meghívottat vártak: a közjogi méltóságok, az országgyûlési képviselôk, a kormány tagjai, a megyei közgyûlések és a történelmi egyházak vezetôi mellett közel ezerkilencszáz polgármester jelezte részvételét a beiktatáson.

Mádl Ferenc köztársasági elnökként a társadalmi és a politikai béke érdekében kíván tevékenykedni, és a nagyobb horderejû kérdésekben közvetlenül is szeretne az állampolgárokhoz szólni. Köztársasági elnökként hozzá kíván járulni ahhoz, hogy a politikai viták kultúrája javuljon, valamint jobb együttmûködést lát szükségesnek a parlamenti pártok között. Hozzátette: a politikai erôknek képesnek kell lenniük sokkal konkrétabb és hasznosabb együttmûködésre az alapvetô nemzeti és nemzetközi értékek alapján.

Az elnök szeretné, ha a „konfrontációs légkört és politikai gyakorlatot" fokozatosan felváltaná a politikai béke és együttmûködés. Az államfô rámutatott arra, hogy megválasztását is a pártok együttmûködéseként képzelte el, „hadd tudja meg a magyar társadalom, hogy van konszenzusra való készség a magyar politikai erôkben".

A köztársasági elnök jelezte, hogy nagyobb hangsúlyt kíván helyezni Magyarország európai integrációjának folyamatára, a nemzeti értékek és érdekek határozottabb megjelenítésére és képviseletére.

— Harminc éve foglalkozom az európai integráció ügyeivel. Tudásomat, nemzetközi hírnevemet és kapcsolataimat a jövôben is be fogom vetni — köztársasági elnökként nagyobb súllyal — Magyarország európai uniós csatlakozása érdekében — szögezte le az államfô.

Mádl Ferenc megjegyezte: nagy szerepe lesz a kormánynak abban, hogy milyen megállapodás születik az Európai Unióval. Hozzátette: a megállapodásban nagyon pontosan meg kell fogalmazni a magyar nemzetgazdaság, kulturális érdekek védelmét szolgáló feltételeket, amelyek mellett Magyarország csatlakozik az unióhoz.

— A magyar kormány ezt jól csinálja. Martonyi János külügyminiszternél ebben a folyamatban nem tudok jobbat elképzelni — jelentette ki az államfô.

Mádl Ferenc és felesége — Mádlné Némethy Dalma — már régóta folytatnak karitatív tevékenységet, elsôsorban a szegények, a vakok és a mozgássérültek érdekében. Az államfô egy kérdésre elmondta: ezt a munkát köztársasági elnökké történô megválasztása után is folytatni kívánják, felesége át is vesz egyes jótékonysági feladatokat a leköszönô elnök, Göncz Árpád feleségétôl.

A Közterület-fenntartó Vállalat (RADP) nehéz helyzetérôl tárgyaltak tegnap a szakszervezeti vezetôk Somogyi Gyula alprefektussal, a Társadalmi Egyeztetô Tanács elnökével. Annak ellenére, hogy meghívást kaptak, a polgármesteri hivatal képviselôi nem jelentek meg a találkozón. Pop Grigore, az Alfa Kartell kolozsvári fiókjának elnöke elmondta: Gheorghe Funar polgármester személyes érdekei miatt a városházahatáskörébe tartozó vállalat rendkívül nehéz anyagi helyzetbe került: késnek a fizetések, bankkölcsönökhöz kellett folyamodni, és elkezdôdtek az elbocsátások is. — Ahelyett, hogy a vállalat alkalmazottait dolgoztatná, Funar a saját fiához közel álló magáncégekre bízza az útjavítást és az útjelzések lefestését. Bezzeg akkor volt pénz, amikor a városháza körülbelül 210 millió lej értékben zászlókat rendelt a vállalattól. Úgy értesültem, filmezik az RADP alkalmazottait annak érdekében, hogy utólag azt mondhassák: lám-lám, nem dolgoznak. Arról viszont senki sem szól, ki nem ad nekik munkát — mondta Grigore Pop.

Mint ismeretes, Gheorghe Funar és Liviu Medrea között a nézeteltérések akkor kezdôdtek, amikor ez utóbbi az RTDP-be iratkozott.

K. O.

Stefan Roman, a Kolozs megyei Sanitas szakszervezetének elnöke tegnapi sajtótájékoztatóján elmondta: újabb követeléseket tartalmazó listát állítottak össze, amelynek megtárgyalása és jóváhagyása akár szeptemberig is elhúzódhat. Kéréseik lényegében nem változtak, ezek többnyire a régiek maradtak. Az egészségügyben dolgozók továbbra is kérik a 24/2000-es törvény, illetve az alkalmazottak jogait szabályozó törvény tiszteletben tartását, az éjszakai mûszak, a veszélyességi pótlék és ebédjegyek biztosítását stb.

A konfliktushelyzet nemcsak az alkalmazottakat, hanem a betegeket is nagymértékben érinti. Arra a kérdésre, hogy ki a felelôs a még mindig megoldatlan helyzet miatt, Stefan Roman elmondta: elsôsorban a pénzügyminisztériumot, az Országos Egészségügyi Biztosító Pénztárat és az egészségügyi minisztériumot terheli a felelôsség. Szerinte az említett intézmények nem tudnak elszámolni olyan összegekkel, amelyek a lakosság pénztárcájából kerülnek ki. Az elôálló helyzet leginkább az egyetemi városokat érinti, így Kolozsvár is egyike ezeknek. Kórházainak és szakképzett orvosainak hírneve más megyékbôl is ide vonzza vagy kényszeríti a betegeket, akikért viszont az Országos Biztosító Pénztár kellene hogy fizessen. Sajnálatos és megmagyarázhatatlan módon ez a pénz valahol a bürokrácia útvesztôiben bolyong.

Stefan Roman hangsúlyozta: amennyiben egyes egészségügyi intézmények ebben az idôszakban spontán sztrájkot szerveznek, a Sanitas vezetôsége nem vállalja a felelôsséget. A szakszervezeti vezetô szerint ettôl eltekintve a továbbiakban is számítani lehet ilyen megmozdulásokra. Jóllehet ezek törvénytelen akciók, az emberek még ennek következményeit is vállalják, mivel oly nagy az elégedetlenség. Ebben az esetben nemcsak a középkáderekrôl van szó, hanem a gyakornok orvosokról is, akik hat év kemény tanulás után vállalták a továbbképzés lehetôségét, és talán többet is dolgoznak mint egy régebbi munkahûséggel rendelkezô orvos, mégis fizetésük biztosítása megoldatlan. „Az elégedetlenség jogos és ezt sok beteg meg is érti. Nem szeretnénk azonban oda jutni, hogy a megértésen túl ennek kövekezményeit meg is szenvedjék" — mondta Roman.

Horváth Gyöngyvér

A vágóállatok felvásárlási árának növekedése miatt a hét végén az állami és magánmészárszékekben egyaránt megdrágultak a hústermékek. Az áremeléspolitikát különbözôképpen voltak kénytelenek alkalmazni a vágóhidak illetve a húsértékesítô vállalatok: az állami mészárszékek és a Maestro-üzletlánc esetében 2–8, a Discovery-üzletekben 5–10, míg a Picant húsértékesítôknél 8–12 százalékos árdrágulás tapasztalható.

Sz. Cs.

Az elmúlt napokban a televízió fô hírei között szerepelt a gombamérgezés veszélye. Eddig a legtöbb esetet Nagybányán és környékén jelezték. A Kolozs megyei helyzetrôl dr. Molnár B. Gézát kérdeztük.

Megtudtuk: a megyében egyelôre nem jeleztek tömeges megbetegedést. A gombafogyasztással azonban vigyázni kell, mivel a hosszas szárazság, majd a hirtelen esôzés miatt a peronoszpóra genetikailag stabil gombáknál okozhatott elváltozásokat, amelyek eredményeként enyhén mérgezôkké váltak. A mérgezô anyagokat fôleg a talajból szívták magukba a gombák. Mutáns változatokról egyelôre nem beszélhetünk — nyilatkozta dr. Molnár B. Géza.

H. Gy.

Az elmúlt napokban sorra került társadalmi párbeszédet a huzalgyár jelenérôl és jövôjérôl a Kolozs megyei prefektúra és a megyei tanács kezdeményezte. Tudvalevô, hogy az aranyosgyéresi vállalat az utóbbi idôben hatalmas gondokkal küszködött. A gyár egyes részlegei a 70-es években használt technológiával dolgoznak, amely csökkenti a termelékenységet. A huzalgyár közben elérkezett egy új fejezetéhez: a részlegek felújítása, újabb szerzôdések megkötése, a vállalat technológiájának korszerûsítése. Mindez a sodronyiparnál elbocsátásokat okoz. A konfliktushelyzet elkerülésére kerestek megoldást a résztvevôk. A megbeszélésen jelen volt: Somogyi Gyula, Kolozs megye alprefektusa, Bôyte Dániel, megyei tanácsos, Doru Melian, a Sodronyipari Vállalat vezérigazgatója, Ilie Giurgiu, a vállalat aligazgatója, Mihail Fetitã, a személyzeti osztály igazgatója, és Milu Rusu, a vállalat szakszervezetének vezetôje. Részt vett a tárgyalásokon 12 részleg szakszervezeti vezetôje is. Az ott elhangzottakról Bôyte Dániel, Kolozs megye tanácsának aranyosgyéresi képviselôje számolt be lapunknak.

A megnyitó beszédet Somogyi Gyula alprefektus tartotta. Rámutatott: a találkozót azért szervezték, hogy felmérjék, a megyei tanács és a prefektúra mennyire tudja segíteni a gyéresi huzalgyár átszervezését, valamint Aranyosgyérest, ahol szinte az egyetlen munkalehetôséget ez a vállalat biztosítja.

Doru Melian vezérigazgató megköszönte a megyei tanácsnak, hogy lehetôséget adott a megbeszélésekre. Elmondotta: jelenleg a Sodronyipari Vállalat minden szempontból feljövôben van. Befejezôdött az acélöntöde modernizálásának elsô szakasza. Tárgyalások vannak a melegmegmunkálási részleg technológiájának felújításáról. A munkálatokat 2000 végén kezdik el, és két év alatt szeretnék befejezni. A huzalgyár az Európai Únió modernizálási programjában is szerepel, és remélik, hogy termelése 2002-re eléri az évi 400 ezer tonnát. (Dupláját a mostaninak).

A vezérigazgató szerint a vállalat technológiájának felújítása után az 5700 alkalmazott létszámát 4800-ra kell csökkenteni. Ezért szükséges új munkahelyek létrehozása Aranyosgyéresen, méghozzá a legrövidebb idôn belül.

A melegmegmunkálási részleg felújításával egyidôben a hidegmegmunkálást is szeretnék korszerûsíteni. Itt készülnek a rudak, huzalok stb.

Rusu Milu szakszervezeti vezetô kijelentette: a városban meglévô magas munkanélküliség miatt a társadalmi feszültség növekedôben van. Fel kell venni a kapcsolatot az Észak–nyugati fejlesztési ügynökséggel új munkahelyek létesítése.

Ilie Giurgiu aligazgató reményét fejezte ki, hogy a társadalmi párbeszéd folytatódni fog a gyár és az aranyosgyéresiek között.

Bôyte Dániel megyei tanácsos kijelentette: mindent megtesz annak érdekében, hogy a huzalgyár és az aranyosgyéresiek helyzetén segítsen. A tanácsos egy jelentést is összeállított a Kolozs Megyei Tanács részére, melyben felhívja a figyelmet arra, hogy a huzalgyárat ebben a nehéz átmeneti idôszakben támogatni kell ahhoz, hogy nyereségessé váljon. A megyei tanácsos véleménye szerint a Sodronyiparnál szakemberekbôl álló csoportot kellene létrehozni, amely minden lehetôséget felkutatna a gyár pénzügyi helyzetének javítása érdekébe.

Böyte Dániel több javaslatból álló listát állított össze a Sodronyipari Vállalat munkájának hatékonyabbá tétele érdekében. Ezek között szerepel: a huzalgyár közölje Aranyosgyéres polgármesteri hivatalával az égetô gondokat, és a hivatal juttassa el azokat a megyei tanácshoz; húzott árucikkek gyártására alkalmas gépeket állítsanak elô a a vállalaton belül, külföldi licensz alapján.

A megyei tanácsos több javaslatot juttatott el Kolozs megye tanácsához, valamint Aranyosgyéres polgármesteri hivatalához. Mindezek a javaslatok arra hivatottak, hogy megoldják az Aranyosgyéresi Sodronyipari Vállalat és a lakosság gondjait.

Nánó Csaba

IN MEMORIAM DIZZY GILLESPIE címet viseli ChrisRuhe dzsesszkoncertje, amelyre a Baha’i Nemzetközi Közösség égisze alatt kerül sor. Idôpontok: szombat este 8 óra (Múzeum Terasz) és vasárnap este 7 óra (Continental Szálló).

FELKERÜLT A VILÁGHÁLÓRA a Magyar Kisebbség legfrissebb, 2000/2. száma. A lapszám központi témája az erdélyi magánegyetem kérdése. Az összes eddig megjelent lapszám teljes terjedelmében olvasható a világhálón.

— Mi a legaktuálisabb hír Magyarországról?

— Az, hogy most a nép új államelnököt imádl.

(öbé)

James Rosapepe bukaresti amerikai nagykövet nyilvánosságra hozott közleményébôl kitûnik, hogy intézménye kész segíteni azokat az üzletembereket, akik hivatali ügyben szándékoznak az USA-ba utazni. Ennek érdekében új, a konzulátus keretében megbízott munkatársához kell fordulni, aki részletes információkkal szolgál. Adatbázisukkal a bürokrácia buktatóit kívánják megnyírbálni. Azok a vállalatok, amelyek vízumért folyamodnak, kérdéseiket a cég megnevezését, tevékenységét és fejlécét feltüntetô papíron küldjék el. A nagykövetség munkatársa azonosítja azokat a cégalkalmazottakat, akik megfelelnek a követelményeknek, és értesíti a vállalatot, mikor jelentkezzenek dossziéjukkal. Ily módon megszûnnek a konzulátus elôtti hosszú sorok. Villanypostacím: businessvisa@usembassy.ro, kapcsolati személy — Gregory Garramone (tel.: 210-4042/411, fax: 211-3360). Internet-honlap: www.usembassy.ro.

Az Európai Hallgatók Szövetségének (AEGEE) kolozsvári, máramarosszigeti és marosvásárhelyi fiókjai augusztus 6–21-e között közösen rendezik meg a VII. nyári egyetemet. Az eseményen, melynek témája a régi romániai hagyományok ismertetése, az itteni értékek felzárkóztatása a nagy európai örökségek közé, 30 olasz, spanyol, német, lengyel és török diák vesz részt. Az utazó egyetem megyénkben ellátogat a tordai sóbányához, a Tordai-hasadékkoz, a Tarnica-i és Bélesi-tavakhoz, majd a másik két megye, sôt, Észak-Moldva nevezetességeit keresi fel.

Csoportos üzleti körutat szervez Kínába 2000. szeptember 23. és október 1. között a Transilvania Üzletkötô Központ. Pekingben a részvevôknek lehetôségük nyílik megtekinteni a szeptember 23–30. között lebonyolódó Testvérvárosok Vásárát. A rendezvény során jó alkalom kínálkozik kapcsolatteremtésre kínai partnerekkel, export-import tevékenységet folytató cégekkel az ország és a világ más tájairól. A programban szerepel a kínai nagy fal, és kérésre, más kulturális objektumok megtekintése. Részletes felvilágosítás, beiratkozás a székhelyen (Pata/Titulescu utca 4., tel./fax: 064/414-160, 414-086; e-mail: cat@codec.ro.

A Kolozs Megyei Kereskedelmi, Ipari és Mezôgazdasági Kamara hírei:

• Székesfehérvári Nemzetközi Üzletemberi Találkozót tartanak 2000. október 10–12. között, melyre 50 magyarországi és 40 osztrák, horvát, német, jugoszláv, szlovák és svéd élelmiszeripari cég képviselôi mellett romániai üzletemberek is részt vehetnek. Bôvebb felvilágosítás a kamara Nemzetközi Kapcsolatok Irodájában (tel.: 432-454, 432-220/255), jelentkezési határidô: 2000. augusztus 10.

• Csoportos kirándulás a Müncheni IBA 2000 Nemzetközi Pékipari Vásárra (2000. szept. 29–okt. 5.). Harminc országból 900 cég állítja ki termékeit (kemencéket, gépeket, berendezéseket, irodai felszereléseket). Jelentkezés minél hamarább, a 432-581-es telefonon.

A Dacia Felix Bank módosította kamatait. Magánszemélyeknek az 1–6 napos idôtartamra évi 16–26%-ot nyújt, a 7–21 naposra pedig 27 és 32,25 százalék közötti kamatot.

A 2–3. összevont szám tartalmából: Asszimetria a nyelvi rendszereken belül (Kovács Ágnes); Bevezetés a kognitív zenetudományba (Stachó László); A személyiségtényezôk összefüggései a szakmai elégedettséggel és a foglalkozás stresszei (Benczédi Réka); A szájjáratás hagyománya (Günter Grass és Pierre Bourdieu beszélgetése); Hozzászólások (Csák László, Krémer Sándor, dr. Mezei Balázs, Selyem Zsuzsa, Szikszai Mária); Megtûrt igazságok (tár)háza (Dósa Zsolt); Pilinszky János Passió címû versének háromféle megközelítése (Erdôdi László); szemle; recenzió; szeminárium.

Vak hallal növesztettek szemet amerikai kutatók.

A kísérleti hal egy olyan, barlangi vizekben élô fajtához tartozik, amely évmilliók óta vak, mivel természetes életközegében nincs fény. Ugyanennek a halfajtának egy „napvilági" változata viszont nem költözött le a barlangok sötét mélyébe, hanem a felszínen él, vannak szemei, és teljesen normálisan lát velük. Utóbbiaknak csupán a szemlencséjüket ültették be egy vak halba, amely a lencse közvetítette jelek hatására megnövesztette az évmilliók során elsorvadt szemét. A folyamat „megvilágíthatja", hogy miképpen alakulhatott ki és fejlôdhetett a szem általában — mondták a Reutersnek a kutatók.

A — természetesen születésétôl fogva vak — halnak egyébként mindössze két hónapjába telt, hogy megnövessze és kifejlessze szemét, pupillával, írisszel — mondhatni, „tokkal, vonóval".

Legnagyobb ragadozóhalunk a harcsa. Különleges formájú: széles, lapos feje van, törzse rövid, zömök, farokrésze szokatlanul hosszú, jelentôsen meghaladja a fej és a törzs együttes hosszát. Lapos, elöl kerekített feje alig hossszabb, mint amilyen széles. Hatalmas szájnyílását, különösen a szájszögletben, inas izomzat keretezi. Alsó állkapcsa túlér a felsôn. Alsó ajkáról négy rövid, vékony bajuszszál, felsô álkapcsáról két erôsebb és szokatlanul hosszú bajuszszál nyúlik ki. Szájában igen apró, de nem éles, kefeszerû fogazat van. Rövid törzse izmos, tágulékony gyomrot rejt magában. Garatnyílása igen bô. A hosszú faroktáj oldalt erôsen lapított, igen izmos, hajlékony, s nagy része van abban, hogy a harcsa a halakra jelemzô kígyózó mozgást ellenállhatatlan erôvel tudja kifejteni. Testét nem borítják pikkelyek. Bôre a hátán a legsötétebb, zöldes vagy barnásfekete. Oldalán valamivel világosabb színû, és néha felhôsen márványozott. Színe általában alkalmazkodik a környezetéhez.

Igen gyors növekedésû. Táplálékdús vizekben egyéves korában negyed kilóra, kétéves korában 1–1,5 kilóra is megnôhet. Ettôl kezdve növekedése még gyorsabb. Hatéves korában elérheti a 8–10, tízévesen a 18–20 kg-os súlyt.

Szereti a mély, csendes, iszapos fenekû vizeket. A folyóvizekben kedvenc tartózkodási helye az alámosott, szakadékos partrész. A harcsa éjjeli ragadozó, táplálékát a napnyugta utáni órákban szerzi. A harcsa társas életet él. A kisebb harcsák néha szokatlanul nagy csoportokban tanyáznak, amikor a víz hôfoka eléri a 18–20 fokot.

A harcsa testsúlykilogrammonként 30 000 ikrát rak le, ezek sárgás színûek, és megduzzadva 3–4 mm átmérôjûek. Ívás idején mindent megtámad, ami elébe kerül.

A harcsa mindenevô hal. A halakon kívül megeszi a békát, piócát, kagylót, rákot, vízipockot, az apróbb és nagyobb víziszárnyasokat, akár élô, akár döglött állapotban kerülnek elébe. Legkedvesebb csemegéje, amelyhez rendes körülmények között hozzá sem juthat, a lótetû. Szinte hihetetlen, hogy ez a csali milyen ellenállhatatlan hatású a harcsára.

A harcsa horgászatát különösen vonzóvá teszik sajátos, a többi haltól merôben eltérô tulajdonságai. Horgászatához erôs szerelék és sokszor nagy türelem és kitartás szükséges. De horgászata minden fáradságot megér, mert egy 10–20 kilós példány zsákmányul ejtése, és ilyen ma még akad vizeinkben, páratlan horgászélvezetet nyújt.

Papp József

Add magad hozzá a világhoz — hirdette egykor egy mûfajilag igencsak „vegyes", de éppen ezért érdekes kötetében Bodor Pál. Ô, aki abban a könyvben hozzáadta magát a világhoz — az író, a költô, a publicista, de az írott szó hatalmán túl is hatni akaró, „javasoló" és cselekvô közéleti ember — nemcsak a saját hozadékát tette le asztalra, de talán „össze is adta" magát a világgal. A világgal, amely a lepergô század negyvenes, ötvenes, hatvanas, hetvenes éveit jelentette itt nálunk, Romániában, s az utolsó, közel két évtizedet odaát,Budapesten. A közíró és a közéleti ember, sugallja a kötet címe, egyrészt tudomásul veszi a világot s azt a kort, amelyben élnie, alkotnia megadatott, de a tudomásul vétel (lásd még: elfogadás, alkalmazkodás, beilleszkedés, belsô azonosulás), szóval a világ tudomásul vétele után megpróbálja egy kicsit a saját képére is átformálni, javítgatni azt, amit ezek-azok, imitt-amott, és akkor-ekkor annyira rendszeresen, annyira sikeresen el-elrontogatnak. Ez a mindenkori közíró hitvallása, s aki így tudja újraolvasni Bodor Pál publicisztikáit, például az ötvenes–hatvanas évek kolozsvári Igazságában, a kései olvasó sem hümmög értetlenül, vagy szórakozik somolyogva mindazokon, amit egy letûnt kor eszméi, vagy csak illúziói, ma már úgy látszik, ballasztokként, a megsárgult szövegekre ráaggattak. Az értô és megértô olvasó számára ezek az írások éppúgy egy adott kor, egy adott világ történelmi dokumentumai, mint ahogy mai szövegeink is azok lesznek, három-négy évtized múlva.

Mert Bodor Pál számára az írás nemcsak a kitörési vágyat jelentette egy adott világ sodrása, illúziói, majd egyre fájdalmasabb korlátai közül, hanem a cselekvés egyik, de korántsem egyetlen formáját is. Most, hetvenedik születésnapja körül sok szó esik a Kriterion kiadó elôzményeiról, megalapozásáról és indulásáról, amely végül mégsem hozzá kötôdötten került a köztudatba. Ellentétben a bukaresti tévé magyar adásával, az már az alapító-fôszerkesztô-igazgató Bodor Pál nevétôl elválaszthatatlan. És szinte szó sem esett a születésnapi köszöntôkben, a hatvanas évek elején Kolozsváron a Bodor Pál védnökségével mûködô Gaál Gábor Körrôl. A második Forrás-nemzedék bölcsôjérôl, amelynek tagjai az irodalmi életbe könnyen befutottak, majd gyorsan és fájdalmasan, s jórészt nyugati irányokba, szétfutottak...

1983-ban Bodor Pál is erre az útra lépett, akkoriban tûnt el neve a romániai nyilvánosságból.

Eltûnt, de csak azért, hogy nemsokára új név pezsdítse meg az átmeneti kor pesti sajtójában a publiciszikát. Diurnus, ezt a fogalommá vált aláírását akár napidíjasnak is olvashatjuk. Innen még egy parányi csúsztatás szükségeltetik, hogy eljussunk a napszámos szóig. Bodor Pál hetvenéves. Erôt, egészséget! Neki, s a közírás minden napszámosának.

Krajnik-Nagy Károly

A közelmúltban olvashattunk a Jegenyén történtekrôl. A falu apraja-nagyja mintegy élôláncot alkotva tiltakozott a gipszbánya által használt bányaterület új részlegének megnyitása ellen.

Valóban annyira közel van a falu és annak temploma a bányához, hogy a külszíni robbantások veszélyt jelentenének a lakosság számára. A terület nem a bányavállalat tulajdona, de ha az volna, akkor sem lehetne elképzelni, hogy emberek, lakóházak kerüljenek veszélybe ezáltal.

Pontatlan értesülések szerint az egeresi vállalat bírósági eljárást kezdeményez a falu ellen. A falu lakossága egyöntetûen el van határozva, hogy a végsôkig kitart az igazságos megoldás mellett, de nem zárkózik el a bányavállalat vezetôségével való párbeszéd elôl. A bányamunkálatok kedvezô lehetôséget nyújtottak a helybélieknek az Egeresre való közlekedésben: a tehergépkocsikat a nap bármely szakában potom áron lehetett igénybe venni. Egeresrôl pedig könnyû volt a vasúti csatlakozás mind Nagyvárad, mind Kolozsvár irányába.

A falutól egy kissé távol esô, festôi környezetben lévô vasútállomást egyre kevesebbet vették igénybe, így a Tartományi Vasútigazgatóság megszüntette. Elôbb a födémcserepek, ajtók, ablakok tûntek el, majd az egész épületet szétzúzták, s ma már nyoma sincs a szép építménynek.

A bányavállalat sem ül karba tett kézzel. Elsô megtorlásképpen megtiltotta a gépkocsivezetôknek, hogy bárkit is felvegyenek a faluból. Ezáltal csaknem teljesen megszûnt a közlekedés Jegenye és Egeres között, így most se vasút, se teherkocsi... Így van ez már régóta; a szegény embert az ág is húzza! Sokan gyalog indulnak el, vagy hosszú órákat várnak valamilyen alkalmi járgányra.

Egy másik fájó pont a nehéz teherjármûvek közlekedése a településen keresztül. A tönkretett úttesten száguldanak a teherkocsik, és egész nap porzik a fehér gipsz-ôrlemény. Lehet, kissé rosszhiszemû vagyok, amikor úgy látom, mintha a történtek után növelték volna a sebességet. Valójában azonban itt is van különbség sofôr és sofôr között, mert van, aki csökkentett sebességgel közlekedik. Tudja, mit jelent, ha az ember feje fölött repedeznek a falak.

Egyértelmûen bányaipari tevékenység folyik a közúton, amit törvénynek kellene szabályoznia. Nem idôszakos, hanem állandó jellegrôl van szó. Más helyen, európai példákkal élve, erre a célra külön utakat építenek, vagy más megfelelô megoldást keresnek a környezet védelmére.

A közlekedésrendészet pedig figyelmeztetô táblákat helyez el a sebességkorlátozás érdekében, meghatározva, hogy a nap melyik idôszakában lehet bányaipari szállítást végezni. Sajnos, Jegenyén ez nem létezik!

A kérdés: mit lehet ebben az esetben tenni, mert a falu saját erejébôl képtelen megoldást találni és a problémáknak sehonnan sem mutatkozik jóindulatú megközelítése.

Van azonban egy úgynevezett érdekvédelmi szervezetünk, az RMDSZ, ahonnan jogos elvárásaink vannak. Értesüléseink szerint „jól szerepeltünk" a helyhatósági választásokon, így bôven van tanácsosunk mind Egeresen, mind Bánffyhunyadon, sôt a megyeszékhelyen is.

Itt az alkalom, hogy „jól szerepeljenek" megválasztottaink, hogy mielôbb egy igazságos és méltányos megoldást találjanak Jegenyének.

A falunak erkölcsi támogatásra is szüksége van; éreznie kell, hogy ügyük rendezésében mellettük vagyunk, mert ami ma fáj Jegenyének, holnap fáj Mákónak is...! Demokráciánk igazi nagy értéke a szabad szólásszabadság. Hát éljünk ezzel a lehetôséggel, hátha állásfoglalásunk nem marad pusztába kiáltott szó.

Csámpor Dezsô

Augusztus 2-án olvasom egy napilap 3. oldalának 3. hasábján: „A Waldorf iskola mellett szóló reklámban leírt eredmények nem szemnifikánsak". Nos, eddigelé tudtunkkal nem létezett a szemnifikáns szó (persze könnyen lehet, hogy X vagy inkább Y — igenis Y — már elôbb használta). Megszületése többek közt a román semnificativnak tudható be, a románban ugyanis semn a magyar jel megfelelôje. Az idézett mondatban szemnifikáns helyébe szignifikatív kívánkozik, amelynek ’jelentékeny’ az értelme.

A jelzett melléfogással rokon a szegmens betûcsoport. Azért csak betûcsoport, mert semmilyen szótárban se fordul elô. Van viszont latin segmen vagy segmentum ’szelet’ (a seco ’vág’ igébôl), amelynek mintájára született 1886-ban a szelet. — A szellôjegyzet szó 110 évvel fiatalabb, és Kolozsváron jött világra.

Ács Áron

Építkezünk. Felépül a ház, amely valóban gyönyörû — négy szoba, fürdôszoba, erkély, s minden, amit el lehet képzelni —, ám az épület átadásakor a tulajdonos meglepetéssel veszi észre: a kômûvesek kifelejtették a bejárati ajtót. Ha pedig nem lehet bemenni, a ház használhatatlan.

Ez a párhuzam jutott eszembe minap azon a sajtótájékoztatón, amelyen bejelentették, hogy augusztus elsejétôl a polgárok egy helyen, az úgynevezett összevont pénztárablaknál („ghiseu unic") intézhetik el mind az útlevél- és a személyazonossági, mind pedig a hajtási igazolvány és forgalmi engedély cseréjét vagy igénylését. Csakhogy: mivel városunkban még nincs meg az az épület, ahol ez a pénztárablak mûködhetne, egy darabig minden marad a régiben, továbbra is mehetünk három különbözô helyre a fenti iratok után — hangzott el ugyanazon a sajtótájékoztatón.

Vagyis megvan a ház — egyesült a rendôrség három osztálya —, de nincs ajtó — mert az eredmény jelenlegi formájában, legalábbis a polgárok szempontjából, használhatatlan. Pedig az intézkedés — a 2000/96-os kormányrendelet — éppen az ô dolgukat kívánja megkönnyíteni, kiküszöbölni a több helyen történô sorbanállást, ide-oda küldözgetést, ha valamilyen gond merül fel a nyilvántartásokban. Ezzel együtt pedig a rendôrségnek is könnyebb dolga lenne, hisz minden információ egy helyen lenne, no meg ezentúl nem három intézményt kéne vezetni — ami három fônököt is igényel— hanem csak egyet. Egy szó mint száz: lecsökkenne a bürokrácia.

Az elmélet szép. A gyakorlat persze, mint a balkáni térség tájain, csak jó idô múlva követi a gyakorlatot: 14 megyében még nem sikerült megtalálni minden városban a fent említett pénztárablakok helyét. Nemhogy berendezzék azokat — mert az új ügyosztály normális mûködése, ugye, számítógépeket is igényel, valamint a dossziék feldolgozását —, még a helyük sincs meg. Kolozsváron például az egyedüli, nagyság szempontjából elfogadható hely a monostori 4-es körzet rendôrsége lehetne, ám még a tulajdonjog körül is gondok vannak, hiszen „nem ortodox" egyházak igénylik vissza az államtól az illetô épületet. A rendôrség többi épülete pedig befogadóképesség szempontjából túl kicsi az új ügyosztálynak, amelynek különben hangzatos neve van: Számítógépesített Nyilvántartó Hivatal.

A hangzatos név mögött azonban még számos kérdôjel bújik meg. Nem vagyok például teljesen meggyôzôdve arról, hogy az új ügyosztálynak valóban sikerül kiküszöbölnie a pénztárablakok elôtt kígyózó sorokat — ami egyik fô célja volt ennek az egyesítésnek. Az is fura számomra, hogy a több, fiatalabb jelölt ellenére miért pont az az ezredes lett az ügyosztály elnöke, aki hamarosan nyugdíjba vonul — tehát nem lesz ideje véghezvinni terveit, az új vezetô megválasztásáig pedig stagnálni fog a rendszer kiépítése.

Persze, elmélkedhetnék arról, hogy miért ô lett az új fônök, de mifelénk mindannyian tudjuk a kérdésre a választ. Így inkább maradjunk a gyakorlatnál, ami elméletileg azt jelenti, hogy egy ideig minden marad a régiben, továbbra is a régi rendszer szerint igényelhetjük a fenti iratokat. A gyakorlat azonban egészen mást mutat: azok, akiknek az egyesülés utáni napokban közlekedésrendészeti iratokkal gyûlt meg a bajuk, miután elmentek a közlekedésrendészetre, bosszankodva tapasztalhatták, hogy az zárva van. Éppen az egyesülés okozta átszervezési bonyodalmak miatt.

Pillanatnyilag tehát az új elgondolás inkább rontott polgár dolgán. Ajtó hiányában az új ház használhatatlan, de mivel a régit is eladtuk már, egyelôre a csillagos ég alatt kell éjszakáznunk. S ki tudja, hogy mikorra lesz meg az ajtó az új házon? Mert mifelénk a kômûvesek nem dolgoznak futólépésben!

Sajnos, az illetékesek továbbra is korábban verik a mellüket, mint kéne. Én például a sajtótájékoztatót csak akkor tartottam volna meg, amikor az új ügyosztály nem csak névlegesen létezik, hanem mûködôképes, és a polgár számára is használható.

Balázs Bence

Tegnap délben a Diesel-klub alagsori helyiségében Marcel Tenter, a kolozsvári egyetemista klub kosárlabda-szakosztályának technikai igazgatója sajtótájékoztatót tartott. — A csapat teljes átszervezés alatt áll — jelentette ki Tenter. Jelenleg a kosarasok Konstancán edzôtáboroznak, az új mester, Dan Moraru irányítása alatt. A techikai igazgatótól megtudtuk, hogy hétfôn igazgatótanács alakul, amelynek feladata a kolozsvári férfi kosárlabda átszervezése lesz. A sajtónak nyilatkozva Nicolae Ienac, a megyei sportigazgatóság aligazgatója elmondta: saját bevételi forrásokat kell keresniük a kluboknak, mivel Kolozsváron nagyon kevesen támogatják a sportot. Ezért tartja örvendetesnek, hogy a kosárlabda-szakosztálya kereskedelmi társasággá alakul.

A sajtóértekezlet meghívottja volt az Antena 1 sportszerkesztôje, Cãtãlin Berindean. Tôle megtudhattuk, hogy adójuk ettôl a bajnoki idénytôl kezdôdôen a Kolozsvári U hazai mérkôzéseit felvételrôl közvetíteni fogja. (Valószínûleg a meccset követô napon.) Elmondotta: ez a módszer Magyarországon és más környezô országokban rég bevált, és ezáltal a mérkôzéseknek nagyobb lesz a nézettsége.

A kosárlabdacsapat elsô jelentôs szponzora az MSA Advertising cég, amelynek igazgatója, Rãzvan Crisan, az újságíróknak elmondta: szeretnének a kosárlabda-mérkôzésekbôl igazi show-mûsorokat csinálni. Szintén a cég foglalkozik a csapat népszerûsítésével, programfüzetek kiadásával.

Teofil Câmpeanutól, az U kosárlabda-szakosztályának vezetôjétôl megtudhattuk, hogy a klub szeretné a csapat játékával visszacsalogatni a közönséget a sportcsarnokba. A mérkôzésekre este kerül sor, hogy minél többen megnézhessék. A show-mûsorok keretében hazai együttesek fogják szórakoztatni a nézôket.

Câmpeanu elmondotta: bár Cornel Sãftescu távozni készült a csapattól, helyzetét sikerült orvosolni úgy, hogy a polgármester megígérte a nagyszerû játékosnak, hogy kiutal számára egy lakást.

— Remélhetôleg a nemsokára kezdôdô kosárlabda idényben jobbnál jobb mérkôzéseket láthatunk a Horia Demian Sportcsarnokban — mondta befejezésül Marcel Tenter.

Nánó Csaba

Az Akarat Sportklub az ATCOM támogatásával július végén rendezte meg az Akarat-kupa országúti kerékpáros versenyt. Ez volt a brãilai országos bajnokság (augusztus 4–6.) elôtti utolsó megmérettetés.

A Kolozsvár–Zilah országúton sorra került az országos bajnokság selejtezôjének is számító kerékpáros vetélkedôn nagyváradi és kolozsvári biciklizôk vettek részt. A felnôtt, ifi, kadett és kezdôk legjobbjai neveztek be mind a fiúknál, mind a lányoknál.

A dobogósok: 1. Dorin Curta (Gitane Kerékpáros Klub), 2. Borbély Levente, 3. Marius Sãlãjean (mindkettô Akarat) — felnôttek; 1. Batíz Mihály, 2. Fogarasi Zsolt, 3. Ferencz István (mindhárom Akarat) — ifik (17–18 évesek); 1. Rãzvan Soporan, 2. Marian Mastan, 3. Radu Miron (Nagyvárad) — kadettek (15–16 évesek); 1. Daniel Baldi, 2. Tudor Socaciu (mindketten Akarat), 3. Ioan Lucaciu (Nagyvárad) — kezdôk.

A lányok versenyét Gabriela Muresan, az Akarat versenyzôje nyerte. A vetélkedô végén a szervezôk serlegeket és okleveleket osztottak ki.

Coriolan Iuga

A Dési Egyesülés-Selena szakvezetôinek kezdeményezésére Luceafãrul 2000 néven új ifi-központ kezdte meg munkáját a sétatéri stadion környékén. Sabin Coc edzô irányításával több mint száz gyermek tanulja a labdarúgás ábácéjét. Az egyetlen gondja az ifi-központ irányítóinak: a pályák hiánya, de ezen még a polgármesteri hivatal sem tud segíteni.

Az elsô kiszállásukon a dési gyerekek 10–2 (!) arányban gyôzték le Szamosújvárott a helyi Olimpia kor-osztályos együttesét.

Erkedi Csaba

Húsz éve, 1980-ban világszerte napvilágot láttak a moszkvai XXII., csonka olimpia nem hivatalos éremtáblázatai. Elsôként az országok közötti sorrendet tanulmányozhatták a sportkedvelôk. Egyszerû rápillantásra szembeötlött az ismert Jimmy Carter-bojkott miatt megcsappant létszámú mezônyben a vendéglátó szovjet, valamint — a késôbb beigazolódott rengeteg ajzószer-botrányba kevert — volt NDK-s sportolók óriási fölénye. A bajnoki címeken 25 ország sportolói osztoztak. Az említett két küldöttség 127 elsôséget, a többi 23 aranyérmet szerzett ország összesen 77-et mondhatott magáénak... Íme, a rangsor élcsoportja (az elsô szám az arany-, a második az ezüst-, a harmadik a bronzérmeket mutatja): 1. Szovjetunió 80–69–46, 2. NDK 47–37–42, 3. Bulgária 8–16–17, 4. Kuba 8–7–5, 5. Olasz-ország 8–3–4, 6. Magyarország 7–10–15, 7. Románia 6–6–13, 8. Franciaország 6–5–13, 9. Nagy-Britannia 5–7–9, 10. Lengyelország 3–14–15. Összesen 36 ország sportolói szereztek legalább egy érmet.

...és a holnapin...

Ezután megjelent az egyénileg legeredményesebb sportolók rangsora is. Ezek szerint a legszorgalmasabb éremhalmozónak a szovjet tornász Alekszandr Gyityatyin bizonyult: mind a 8 számban, amelyben érdekelt volt, szerzett érmet, mégpedig 3 aranyat, 4 ezüstöt és 1 bronzot! Ôt 3 arannyal és 1 ezüsttel az NDK-beli pillangózó úszónô, Caren Metschuck követte. 3–3 aranyérmet öten szereztek: a szovjet tornász Nyikolaj Andrijanov, a két NDK-s úszónô, Barbara Krause és Rica Reinisch, a szovjet úszó, Vlagyimir Szalnyikov és honfitársa, a kenus Vlagyimir Parfenovics. Ezután az NDK-s úszónô, Ines Diers következett 2–2–1, majd a román Nadia Comãneci 2–2–0 éremmel.

L. F.

Nagy István 27 éve a kolozsvári Atlétikai Iskolásklub edzôje. Szokásos edzôhelyén, a Ion Moinea Stadion atlétikapályáján beszélgettem el vele.

— Hogyan lett tanár-edzô?

— 1973-ban, a bukaresti Testnevelési Fôiskola elvégzése után kerültem minisztériumi rendelettel, tanulmányi eredményeim alapján, a 11-es Sport-, azaz a mostani Báthory-líceumba tanítani. Akkoriban három sportrészleg is volt, magyar nyelven folyt a tanítás az atlétika-, röplabda- és tornaszak-osztályon. Nagyon nehéz volt beilleszkednem, törtem a magyar nyelvet, hiszen 7 évet román osztályban tanultam. Sokat köszönhetek az iskola akkori igazgatójának, Török Istvánnak és volt kollégáimnak. 1979-ben a Bãlcescu- és a Báthory-líceumok sportosztályait felszámolták, a román és a magyar sporttagozat az Ady— Sincaiban mûködött még két évig, majd 1981-ben megalakult az Atlétikai Iskolásklub. Ebben a sportiskolában nincsenek külön szekciók, a tanárok válogatnak a csoportból. Az akkori generációból, 15 sportolómból egyedül Szabó Pétert edzem ma is. Tapasztaltam, nagy a lemorzsolódás. Három év munka után 2–3 tanítvánnyal is maradhatok, ôket tovább edzem, de nagyon tehetségesek kell legyenek, hogy az országos bajnokságon az elsôk között maradjanak.

— Megbánta, hogy tanár lett?

— Nem bántam meg, de amióta az vagyok, se éjjelem, se nappalom. A gyermekeim órarendje szerint szerkesztem meg a programomat, hozzájuk igazodom. Sok mindenrôl le is kell mondanom: az utóbbi öt évben például nem voltam szabadságon. Igaz, elmegyek a tanítványokkal edzôtáborokba, de ezek kemény munkával, edzéssel járnak, nem pedig pihenéssel, szórakozással. Büszke vagyok mostani tanítványaimra: Szabó Péterre, az Antal testvérekre. Tehetségesek, ambíciósak, és jól is tanulnak. Nehezen élek meg a tanári fizetésembôl és a sûrû órarendem miatt mellékfoglalkozást sem vállalhatok. 1994-ig négy éven át a szabadságom idejében, azaz évente 78 napon át Magyarországon dolgoztam. A székesfehérvári Kassai cégnél annyit kerestem, mint itthon 6 hónapon át.

— Miért kezdett el sportolni?

— Kilencedik osztályos koromtól kezdtem el edzeni (a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Líceum sportosztályán érettségiztem) hobbiból. Akkoriban teljesen más terveim voltak, az orvosi egyetemre szerettem volna felvételizni, de akkori fizikatanárom megutáltatta velem ezt a tantárgyat. Elsô edzôm Mircea Buclea volt, ô már nincs az élôk sorában. Egy év után a megyében az elsô három legjobb sportoló között voltam, és átmentem a román nyelvû sportosztályba, mert az erôsebb volt. 28 volt osztálytársam közül 26-an végeztünk felsôfokú képzést, négyen lettünk tornatanárok, ketten középfokú oktatásban részesültek. Nemrég a 30 éves osztálytalálkozón keserûen tapasztaltam, hogy milyen kevesen maradtunk itthon. Az egyetem elvégzése közben és utána is sportoltam. Több lehetôségem is adódott: vagy elmegyek általános testnevelô tanárnak, vagy sportiskolába speciális oktatónak. Ez utóbbit választottam, és nem bántam meg.

— Úgy tudom, gond van a termekkel...

— Tanítványaimmal télen-nyáron kint vagyunk a pályán, mert a teremért fizetnünk kell. 1999-ben például 5 millió lej terembért kértek el egy iskolai évre, idén pedig 1 millió 200 ezret fizettünk, és mind-össze egy hónapig tartottunk edzéseket a teremben. A gyermekek sokat betegeskednek emiatt, mert gyakran a fagyban, hóban, esôben is kint edzünk. Másik gond, hogy mindössze egy kisebb és egy nagyobb terem áll rendelkezésünkre, ez utóbbiban tartjuk a súlyedzést. Más gondok is vannak. A klub három hónapja nem fizette ki a villanyszámlát. Nyáron úgysem használunk villanyt, de mi lesz a télen? Nagyon kevesen támogatják a sportolóinkat, pedig egy jobb sportcipô legalább 1,5 millió lejbe kerül.

— Atlétikatanárként mi a célja?

— Soha nem dolgoztam az eredményekért, a díjakért. Tanítványaim nagy része az egyetem, a sportiskola elvégzése után is sportol. Úgy érzem, gyermekeim nem vesztek el. Sok tanítványommal úgy dolgoztam, mint a hímes tojással. Petinek olyan voltam, mint egy apa, nemcsak edzôje, egyben barátja is voltam. A versenyek alatt is azt hiszem, én vagyok az idegesebb. A gyermekek csak akkor fogják fel, hogy milyen jó volt a hangulat a sportklubban, milyen összeforrottság volt, amikor már elmentek. Az egyetemen program szerint sportolnak, ott nincs idô pátyolgatni a diákokat, kevésbé szövôdnek bensôségesebb tanár–diák, edzô–sportoló viszonyok. Én jóban-rosszban együtt vagyok a tanítványaimmal.

— Milyen a jó sportoló?

— Tehetség nélkül nincsenek jó eredmények sem. Elsôsorban tehát ezt tartom a legfontosabb adottságnak. Az én feladatom csupán „kipréselni" a gyerekbôl a bizonyítani akarást, az erôt. A lányokkal sokkal hamarabb érek el jó eredményeket, de sokkal hamarabb abba is hagyják a sportolást. Rám hárul a feladat, hogy átsegítsem ôket a holtponton.

— Hogyan tovább?

— Bukarestben az ifi II. bajnokságon Nemes Annamária és Ciprian Deac sportolókkal veszünk részt, augusztusban pedig „végzôseim" országos bajnokságra mennek. Augusztus 20-án Suceava mellé utazunk edzôtáborba. Ahogy látom, ezen a nyáron sem lesz szabadságom, de nem bánom...

Szôcs Andrea Enikô

Kisjancsi József jelenlegi alpolgármester utódaként új polgármestere van Kalotaszentkirálynak, Póka András György személyében. A 34 éves gépészmérnök 1991-tôl 1995-ig ingázott Kolozsvárra, az egyetem esti elôadásainak látogatása közben a Nehézgépgyárban dolgozott. Két évig élt kolozsvári lakásán, majd 1997-ben hazaköltözött Kalotaszentkirályra. 1999 augusztusában átvette a helyi mezôgépészeti gépállomást, az azóta eltelt egy év alatt sikerült letudni a cég adósságát olyan egyszerû megoldásokkal, mint például az ócskavas hasznosítása. Az idén februárban a helyi RMDSZ szervezete elnökévé választotta, majd polgármesterként is jelöltette. Póka András Györgynek hároméves kisfia van, András Kristóf. Felesége, Ilona Ildikó, a Clujana egykori alkalmazottja, októberre várja második gyermeküket, aki úgy tûnik, szintén fiú.

Az új polgármester elôtt nincsenek zsákutcák: úgy véli, ha más felment a Holdra, akkor ôk sem mondhatják, hogy ezt vagy azt nem tudnak megtenni a faluért.

— Nálunk csendben folytak a választások, sikerült egyetértenünk — mondja. — Egyetlen probléma, amely könnyen és mindenki megelégedésére nyert megoldást az Kalotadamos kérése volt, hogy a helyi tanácsban az eddigi egy helyett két képviselôvel legyen jelen. A román lakosság megosztottságát látva joggal számítottunk (az eddigi nyolc mellett) a kilencedik tanácsosi helyre, amelyet a damosiaknak kínáltunk fel, így egyetlen falu sem veszített. Hárman indultunk az elôválasztáson, Kisjancsi József, Kismihály András és jómagam. A szavazáson való általános részvétel 80 százalékosra tehetô, a magyarság ezzel szemben 95 százalékban élt szavazati jogával. A tizenegy tagú tanácsban a kilenc RMDSZ-es képviselô mellett két demokrata párti tanácsossal dolgozunk, csupa szakképzett emberrel. A mi helyi tanácsunkat bármely város megirigyelhetné, annyira színvonalas, ezért joggal remélem, hogy négyévi munkánk eredményes lesz. Ennek érdekében felosztottuk a falut a tanácsosok között, így az emberek gondjaikat, elégedetlenségeiket mindig ugyanannak a személynek jelzik, aki majd, megoldást keresve, a tanács elé viszi a dolgot.

Költségvetésünk csekély, azzal sokat nem tudunk kezdeni. Ha legalább a helyi kisiparosok adóival és a lakosság által fizetett különféle illetékekkel mi magunk gazdálkodhatnánk, de annak csupán 35 százaléka felett rendelkezhetünk. A törvény arra kötelez, hogy a többit az állami költségvetésnek szolgáltassuk be. Polgármesterként fô célom a faluban a rend és szervezettség megteremtése, az ivóvízhálózat fejlesztése, a csatornahálózat kiépítése, az erdôk tulajdonjogi helyzetének tisztázása, és természetesen támogatjuk a munkahelyteremtési lehetôségeket.

A vízhálózat minôségi fejlesztése és kiterjesztése konkrét lehetôségként körvonalazódik, ennek megvalósítására hárommilliárd lejt hagyott jóvá a

Területrendezési Minisztérium. A csatornahálózat kiépítésére hozzávetôlegesen 10 milliárd lejre volna szükség, ezt az összeget pályázat útján próbáljuk megszerezni. A Sapard-programhoz benyújtott pályázatunkat még nem bírálták el, reménykedünk a kedvezô döntéshozatalban, bár a szükséges összeg rendkívül nagy.

A magánerdôk helyzetét még a 18-as törvénnyel sikerült rendezni, a közbirtokossági erdôk tulajdonjogának tisztázása végett megalakult már a jogi bejegyzésû társaság, a községi erdôk helyzete tisztázatlan még, ráadásul Kiskalotától kellene visszaszerezni azt a kétszáz hektárt, amit évekkel ezelôtt használatba adtak a falunak. A bánffyhunyadi erdészeti hivatallal szerzôdtük le az erdôk ôrzését, egyelôre az ô ajánlatuk a legkedvezôbb — 80 ezer lej hektáronként, évi 27 millió —, ám a szerzôdés egyoldalúan felbontható, így amennyiben más ajánlatok is érkeznek, bármikor válthatunk. Annak érdekében, hogy az erdô, a faállomány ôrzése ne úgy történjen, mint az elmúlt évtizedekben, nekünk is van egy fejszénk, azaz: az erdészeti hivatal a kivágandó fákat fejszével megjelöli, ám a jelzés csak akkor érvényes, ha a rönkön a polgármesteri hivatal fejszéjének jelzése is rajta van.

A nyájak legeltetése körül is gondok vannak, hiszen a községben legelô nyájban más falvak állatai is vannak, ezek gazdái pedig nem fizetnek legelôpénzt. Így az ellenôrzés során a hivatalos adatoktól eltérôen a kalotaszentkirályi nyájban 150, a zentelkeiben 300 birkával többet találtak. Úgy döntöttünk, az idén már nem tiltjuk ki az idegen birkákat, viszont gazdáikat arra kötelezzük, hogy kétszer annyi legelôpénzt fizessenek, mint a helybeliek.

A közvilágítást is sikerül véglegesen megoldani, 1–2 millió lejes ráfordítással a meglévô 15 Philips-villanyégôt is üzembe helyezhetjük, hogy a falu minden lakójának része lehessen egy kis világosságban.

A rend megteremtéséhez egy hat pontból álló „kötelességlista" összeállításával kezdtünk hozzá, amelynek egy példányát minden házba eljuttattuk, mindenütt aláírással átvették. Ez a jegyzék az alábbi kötelességeket írja elô: a háztáji szemét összegyûjtése és a tanács által kiválasztott szemételhordó céggel való szerzôdés megkötése (a cég havonta kétszer szállít, szolgáltatása fejenként havi 3000 lejbe kerül, az ár módosítása csak a tanács konzultálásával lehetséges); tilos a közterületek magáncélú elfoglalása; minden negyedév elsô hetén és állandó jelleggel kötelezô a sáncok, járdák, kerítések karbantartása, takarítása; tilos az utcára kutyákat engedni; a szennyvíztárolókat a környezetvédelmi törvények szigorú betartásával kell mûködtetni; tilos az ivóvíz pazarlása (pl. öntözésre való felhasználása). A határozatok be nem tartását a törvény értelmében büntetjük. Nem célunk a büntetés, de ha kivételt tennénk, akkor senkit sem kötelezhetnénk többé e rendeletek betartására. Mindeddig úgy tûnik, az emberek betartják az elôírásokat: végsô soron a falu képét tesszük ezáltal szebbé, vonzóbbá, s ez nálunk, külföldiek által olyannyira látogatott településen egyáltalán nem mindegy.

A kultúra, mûvelôdés terén igen jól állunk. A faluturizmus is fellendült, ma már minden tizedik ház bekapcsolódott a mozgalomba.

1997. augusztus 15-én írták alá a Szent Király Szövetség megalakulását szentesítô szerzôdést. A szövetségnek 16 tagja van, mind olyan erdélyi (4), szlovákiai (2) és magyarországi (10) települések, amelyeknek neve valamely magyar királlyal kapcsolatos. A szövetség célja a kulturális, szellemi, lelki egység megteremtése, az európai integrációra való törekvés. A szövetség tagjainak képviselôi minden esztendôben, Szent István napján találkozót szerveznek, ennek feladata 2003-ban Kalotaszentkirály–Zentelkére hárul — tájékoztatott a polgármester.

Mint mindenhol, Kalotaszentkirályon is ugyanazzal a gonddal küszködik a helyi vezetés: itt sincs elég pénz magasztos, nagyratörô tervek megvalósítására, így meg kell elégedniük az apróbb lépésekkel. A sikerek érdekében talán mindennél fontosabb a jó közösségi szellem. Ahogy elnéztük a nyüzsgést a falu utcáin, a Bánffyhunyadtól Kalotaszentkirályig kanyargó országút szélén alkalmira várók népes seregét, a Kalotaszentkirály felé caplató hátizsákosokat, lassan megszületett bennünk az érzés: ez a falu szerencsés csillagzat alatt született.

Kerekes Edit

Csütörtökön több száz FNI-befektetô gyûlt össze a prefektúra elôtt tiltakozva, hogy az ígéretek ellenére sem kapták vissza pénzüket. A tüntetésen, amelyet a polgármesteri hivatal engedélyezett, kormányellenes jelszavakat kiabáltak.

Amint azt Genoveva Dusmanutól, a FNI-károsultak Egyesületének titkárától megtudtuk, a rendôrség és a csendôrség durván szétoszlatta a tüntetôket. Állítása szerint az akciót civilbe öltözött csendôrségi vezetôk irányították.

A prefektus elzárkózott bármilyen tárgyalás elöl. A károsultakat az alprefektus sem akarta meghallgatni. A megmozdulások jövô hét csütörtökén folytatódnak.

(nánó cs.)

• Három nap — három autó, ezt a módszert alkalmazta a 18 éves kolozsvári Szabó Péter és a vele egykorú Fekete Miklós. Július 31-tôl augusztus 2-ig 3 gépkocsit — 2 Daciát és 1 Honda Acordot loptak el. Mindkettôjüket harminc napra szóló elôzetes letartóztatásba helyezték, más ügyek kapcsán is vizsgálják ôket.

• Befolyással való üzérkedés miatt vizsgálnak négy személyt. Az aranyosgyéresi Aron Soporan (33) júniusban két személytôl — egy alsódetrehemitôl (Tritenii de Jos) és egy aranyosgyéresitôl — fejenként 2000 dollárt követelt és kapott, azt állította, hogy ismeretsége révén schengeni vízumot tud szerezni a magyar konzulátusról. Az aranyosgyéresi Cornel Cãlin (39) és a tordai Cornel Daniel Florea (25) júliusban 4000–6500 márka közötti összeget kapott négy, illetve két személytôl. A palimadarak szamosújváriak, brassóiak és tordaiak voltak és ugyancsak schengeni vízum ígérete fejében fizettek, a különbség csak az, hogy Cãlin és Florea a német konzulátustól remélte azt beszerezni. Florea azt nyilatkozta, hogy a vízumokat egy Mihai Dumitru Vidrighin (28) nevû negyszebeni személytôl várta, aki a maga során szintén 10 személyt csapott be hasonló ígérettel (ô 35 ezer német márkát „szedett be" az igénylôktôl). Igaz, mindegyik kárvallott megkapta útlevelébe a vízumát, ám ez hamisnak bizonyult. Az idén kirabolták a trieri (Németország) idegenekkel foglalkozó irodáját — a vízumok onnan eredtek, de nem voltak bejegyezve, tehát érvénytelenítették ôket. Szabadlábon vizsgálják ôket. A befolyással való üzérkedést a Btk. 2–10 év börtönnel bünteti.

(pja)

Az utcai pénzváltóknál a forint 78/80, a márka 10 000/10 200, a dollár pedig 21 900/22 000 lejbe került.

Napjainkban egyre több a sátorozó. Egyrészt mert sokan nem tudják megfizetni a szálloda vagy motel nyújtotta szolgáltatásokat, másrészt mert divat sátorozni.

A táborozásnak nálunk hagyománya és kultúrája van. Ezt, sajnos, a mai sátorozók még nem tudják. Manapság három kategóriára lehet osztani ôket. A hagyományôrzôkre, a vadsátorozókra és az újgazdagokra. Az utóbbiakról nem is érdemes említést tenni. Felismerni ôket összkonfortos sátraikról, messzire bömbölô rádióikról, napernyôikrôl és az állandóan javítás alatt álló kocsiaikról. Nem beszélve a maguk után hagyott szemétrôl. Mert a kuka éppen nem volt kéznél.

A hagyományôrzô sátorozónál a kor nem számít. Már talán szüleik nevelésébôl megtanulták a természetben élés minden csínját-bínját. Pontosan tudják, hogy egy tizenkét napos túrázáshoz milyen felszerelés kell. Tudnak közösségben élni, és egymás rendszabályait betartani. Aki kimegy pihenni a természetbe, az lehetôleg el szeretne szakadni mindentôl, ami a városra emlékezteti. Számukra nemcsak a pihenés, de az emékezetes kalandok is fontosak, hiszen van mirôl beszélni egy egész éven át.

Feri meséje (akirôl tudni kell, hogy nagy természetvédô):

— Soha nem voltam rendszeres sátorozó, de ha a szabadságom ideje alatt nagyon eluntam magam, erôszakkal rángattam ki a házból unokaöcsémet, és, ha még lehetett, egy két gyereket. Velük éltem ki természetvédô hajlamaimat, mert amint megérkeztünk a Gorbó völgyébe, kaja elôtt a mások szemetét kellett hogy eltakarítsák. Mikor minden tiszta volt körülöttünk, kioktattam ôket a rôzsegyûjtés rejtelmeire. Amint késôbb kiderült, ettôl gurultak be, hiszen nem kellett ôket oktatni, tudtak tüzet rakni, értettek a gulyásfôzéshez. De akkor miért kellettem én? Azért csak jó voltam valamire. A harmadik éjszaka furcsa zajokra ébredeztünk. A gyerekek voltak az elsô észlelôi a neszezésnek. Valahogy egyikünk sem akart kitekinteni a sátorból. A kérdések röpködtek — medve, farkas, avagy éppen egy rossz szándékú ember? Mondanom sem kell, hogy hajnalig nem moccantunk ki a sátorból, de nem is aludtunk. Mikor azonban már a szükség kikergetett, a tábortûz mellett egy alvó kutyát találtunk. Nem vagyok éppen kutyabarát, ezért rögtön figyelmeztettem a srácokat, ne zavarják meg, lehet hogy harapós. De milyen a kíváncsi ifjú? Talán nem is kell mondanom, a rettenetes fenevad táborozásunk végéig mellettünk maradt, sôt területôrzôvé vált. A két hét sátorozás gond nélkül eltelt, de aki utánunk jött, az esetleg csak egy maroknyi kiégett szenet talált.

Kati meséje:

1991-ig soha nem sátoroztam. Olyan volt a családi neveltetés is meg a baráti kör, hogy a nyaralás kényelmesebb válfaját választottuk mindig. És mire elértem az élelmedett kort, harminc gyerekkel kellett elmennem sátortáborba. Férjem szûkszavúan jellemezte a dolgot: — Nem vagy normális, a te derekaddal?

Igen. Akkor úgy döntöttem, hogy ha minden ember kibír egy helyzetet, akkor nekem is ki kell bírnom. Este sötétedéskor érkeztünk a táborhelyre, megtörtént az ágynemûosztás, majd a lakhely kiválasztása. Amit elôre nem tudhattam, katonai sátrak voltak felállítva a Répce-parti szigetre (Magyarország). Soha olyan kényelmesen nem aludtam, mint a majdnem földig süppedô ágyban, melynek felét csomagjaim foglalták el, miután lakótársaimmal felfedeztük a mezei egerek barátságos, de nyûvô jelenlétét.

A zöld pont háromévi nyaralásunk ideje alatt igen fontos jelentôséget nyert. Olyan városi gyermekek ismerkedhettek meg a vad természettel, kik azt sem tudták, mi egy igazi tábortûz. A napi képzés a természetvédelemre, annak tisztántartására elsôdleges feladat volt.

De a közösségi életre nevelésbe a lakhely tisztántartása, annak mindennapi rendbetétele is beletartozott.

Hogy miként viselték el a válsághelyzeteket?

Az elsô táborozás alkalmával a felhôszakadás néhány sátrat alaposan beáztatott. Csorgott a víz az ágyak közepére. Néhány kezdô sátorozó pánikszerûen kuporodott fel ágya tetejére, és rekordidô alatt elfogyasztotta az otthonról hozott kajapótlást. Vagy-vagy. Mintsem hogy elvesszen. A második, immár nappali felhôszakadás, csak kihozta mindannyiukat a sátorból, és néhány gyakorlatiasabb (12–13 éves) városi fiatalember útmutatása szerint segítettek az árkok mélyítésében.

Ugyanezek a gyermekek a harmadik nyári táborozáskor ugyanott, az elôzô évekhez képest, komolyabb árvízveszélynek voltak kitéve. A szigetet, ahol a sátrakat felállították, már lassan elöntötte a víz. Rajtunk kívûl még négy ország fiataljai táboroztak. Ha már három év tapasztalattal rendelkezô, immár ifjakká serdült gyermekeink nem lettek volna jelen, kitört volna a pánik. Srácaink, kikre mai napig is büszkén gondolok vissza, önként vállalták a víz állásának éjszakai felügyeletét, jelentését. Az egészben csak egy dolog volt zavaró. Míg felnôtt kollégáink egész éjjel reszkettek, mi elrendeltük: gyermekek, most már csak ha visz a víz, költsetek fel. Szerencsére a víz nem vitt el, másnap pedig kitûnô iszapbirkózást lehetett rendezni. Igaz, külföldi csoportvezetô társaink enyhén hülyének néztek engem és két kolléganômet.

Péter meséje:

— Ezelôtt húsz évvel még Trabant tulaj voltam. Abba gyömöszölôdött bele a család, és minden, ami egy kéthetes táborozáshoz szükséges. Már szakinak véltem magam a helykiválasztás terén. A Hideg-Szamos völgyében választottunk magunknak sátorhelyet. A folyó közepe táján csodálatos szigetre találtam. A víz sekély volt. A Trabit egy közeli parasztház elé parkoltuk, és onnan már könnyû volt a csomagok átszállítása, a sátorverés. Abban az idôben ez még komoly szakmai ismereteket igényelt, hisz nem léteztek a gombnyomásra felállítható, összkomfortos lakhelyek. Egyben azonban nem voltam szaki, az idôjárásban. Mikor legédesebb álmunkat kezdtük volna aludni, borzalmas felhôszakadás tört ránk. A víz szemmel láthatóan növekedni kezdett. Hagytunk sátrat, felszerelést és a gyerekekkel az ölünkben igyekeztünk a partra, a Trabi védô szárnyai alá. Eközben a villám, hogy minden simán mennyen, a kocsi elé döntött egy hatalmas fát. A kocsitulajdonos ösztöne rögtön arra késztetett, hogy a legnagyobb viharban is, de biztos helyre menekítsem a kocsit. Épp a kidôlt fával küszködtem, mikor az úton feltûnt a segítség lehetôsége. Egy autó, mely kétségbeesett integetésemre meg is állt. A tulajdonosok kiszálltak, aztán enyhén elsápadtak. Ezt a katasztrófánknak tulajdonítottam, de mikor valahogy a földbegyökerezést is észleltem náluk, akkor kezdtem el gondolkodni. Mi nincs itt rendben? Minden rendben volt, csak én tologattam a kidôlt fát anyaszült meztelenül.

Horváth Gyöngyvér

Július 21–26. között operánk társulata részt vett a Szabadtéri Színházak Szövetsége által megrendezett millenniumi rendezvénysorozaton, amely Magyarország kilenc színházában zajlott: az Esztergomi Várszínházban, a Ferencvárosi Nyári Játékok keretében, a Gyulai Várszínházban, a Kisvárdai Várszínházban, a Kôszegi Várszínházban, a Szabad Tér Színházban, valamint a Szegedi Szabadtéri Játékok, a Szentendrei Teátrum és a Zsámbéki Szombatok voltak az ünnepi rendezvénysorozat vendéglátói.

A kolozsvári magyar opera többéves hagyományaihoz híven Gyulán vendégszerepelt.

A gyulai várszínház nyári szabadtéri játékai közel negyven éve tartoznak a régió eseménysorozatába. A 2000-es, millenniumi év nyári programja június 30-tól augusztus 12-éig tart. Hogy mennyire változatos ez a program, hadd álljon itt egy kis ízelítô: — Schwajda György: Himnusz — tragikomédia — a Gyulai Várszínház bemutatója; Goldoni: Chioggiai csetepaté — az Új Színház vendégjátéka; Szörényi L. — Bródy J.: István a király — rockopera, a Budapesti Nemzeti Színház elôadása; Shakespeare: Rómeó és Júlia — a gyulai Várszínház bemutatója; a Magyar Dzsessz Ünnepe 2000 — a gyulai Big Band és más együttesek felléptével; Magyar líra az ezredfordulón — líra és zenei fesztivál magyarországi és határon túli költôk verseibôl; ezen kívül még bábelôadások, mesemusical, diákszínjátszók, operettgála is szerepelt a mûsoron. A kolozsvári Állami Magyar Opera két operaelôadással vett részt: Verdi Nabuccójával, amit 1999 májusában mutattak be Kürthy András (Budapest) rendezésében, és Erkel Ferenc: Bátori Mária címû operájával.

A gyulai vendégjátékról a Bátori Mária rendezôjével, Dehel Gáborral, az elôadások karmesterével, Hary Bélával, és nem utolsó sorban az intézmény igazgatójával, Simon Gáborral beszélgettünk el.

— Milyen lehetôségeket biztosít a szabadtéri játék a hagyományos színházhoz képest?

— Vannak elônyei és hátrányai is — nyilatkozta a Szabadságnak Dehel Gábor. — Tágabb lehetôséget biztosít a szabad tér és a teret körülölelô természeti közeg. Elôadásainkat a tószínpadon tartottuk. Úgy kell elképzelni, hogy a színpad egy tó közepén levô szigeten található. A Bánk bán elôadásakor — amelyet a Várszínházban tartottunk ezelôtt pár évvel —, kiegészítettük a várfalakat. Hátrány az, hogy nem alkalmazhatók azok a színpadi technikák, amelyek egy hagyományos elôadásnál nélkülözhetetlenek: kevesebb reflektort lehet használni, a díszleteket nem lehet felfüggeszteni és ennek megfelelôen mozgatni. A hang zárt térben jobban szól, szabadtéri elôadásban hangosításra van szükség.

— Hányadik Erkel-opera ez, amelyet most bemutattak?

— Sorrendben a hatodik: elsô volt a Hunyadi László, utána a Bánk bán, a Brankovics György, István király, Névtelen hôsök. A Bánk bánt a Szinberger-féle rendezésben játszottuk, én csak alkalmaztam a tószínpadra, de szeretném az elkövetkezôkben saját rendezésemben is színrevinni.

— Milyen mondanivalója van az Erkel-operák historizmusának százötven év távlatából?

— A historizmusnak szerintem mindig volt és van mondanivalója. Az Erkel-operákra azért van szükség, hogy az elkoptatott és megcsonkított identitástudatot újraébresszük és ápoljuk. A történelmi tárgyú mûvek bemutatása valós közönségigényre épít. A kolozsvári elôadók különlegességet, az örömteljes felfedezések élményét nyújtják, hisz számunkra a történelmi múlt ízlelése többnyire tiltott gyümölcs volt a múltban. Hogy mit mond a mának? A mondanivaló hozzánk is szól, hiszen ezekben az operákban a történelem csak keret a legnemesebb emberi érzések kifejezésére. Így válik a sajátos mondanivaló egyetemessé: a hazaszeretet a Bánk bánban, az árulás a Brankovics Györgyben. A rendezôi munka során igyekszem a felszínen tartani ezeket az érzelmeket. Az Erdélyben élô és alkotó közösségi mûvész célkitûzései különbözhetnek más operákétól, beleértve az anyaországi intézményeket is. A sajátos életérzés megfogalmazása, mûvészi ábrázolása magában hordozza az egyedi általánossá, egyetemessé tágulásának lehetôségét.

— Milyen volt a kolozsvári magyar opera vendégjátékának fogadtatása, és hogyan illeszkedett be ez a két opera a rendezvény mûsorába?

— A fogadtatás most is és az elmúlt években is jó volt: szeretettel és figyelemmel fogadnak mindig. Jó körülmények között tudtuk elvégezni a mûszaki és fôleg a hangosítást illetô munkákat. Természetesen fárasztó a társulat számára: kora délelôtt díszletállítás és próba, este pedig elôadás. Nagy erôfeszítést igényel fôleg a szólisták számára, ami a teljesítmény rovására mehet. Minden elôadás lehetôség a társulat számára, hogy felmérhesse teherbírását, képességeit. A gyulai színház mûsorpolitikájának elônye a változatos program, igyekszik mindenfajta igénynek megfelelni. A kolozsvári magyar opera Erkel-sorozatát kultúrmisszióként kell felfogni, amely önmagában egyedülálló: sorozatban sehol nem játszották az Erkel-operákat. Itt fôleg azt emelném ki, hogy nemcsak a nagyon népszerû operákat tûztük mûsorunkra, hanem olyanokat is, amelyet száz éve vagy még régebben játszottak. Ezek a mûvek a mai napig hatnak, reális mondanivalójuk nemcsak nekem, a rendezônek szól, hanem a közönség számára is. Az opera luxus-mûfaj, amelyre, sajnos, egyre kevesebbet költenek. Még ha évrôl évre kevesebb az erre fordított pénzösszeg, akkor is törekedni kell arra, hogy színvonalas elôadást hozzunk létre. Hangsúlyozni szeretném: az operaelôadásoknál nagyon fontos a látvány, hiszen ezt nem lehet koncert formában elôadni: rengeteg kosztüm, kellék, valamint szép és funkcionális díszlet szükségeltetik.

— Mennyire lehet/kell az Erkel-operákat aktualizálni?

— Nem akartam merészen újítani, nem szeretem a színészi bûvészmutatványokat. A rendezônek ismernie kell a közönséget, akinek dolgozik: elsô sorban létezik egy réteg, akinek fel kell kelteni az érdeklôdését a mûfaj iránt, másrészt az operaértô közönség is elégedett kell, hogy legyen. A közérthetôség alapvetô szempont; a színház kulturális missziót hajt végre. Törekszem olyan hatásrendszerben és színházi jelrendszerben gondolkodni, amely a nézô lelkét a mûfaj felé fordítja.

— Milyen az anyaországi hivatalos körök hozzáállása a kolozsvári magyar opera e tevékenységéhez?

— Feltehetôleg a magyarországi kultúrdiplomácia többet tehetne azért, hogy ezek a mûvek bekerüljenek az operaházak repertoárjába: a sláger-operákkal ellentétben egy ritkán játszott opera újrabemutatása sokkal nagyobb kockázatot jelent. Úgy vélem, nem szentelnek elég figyelmet Erkelnek, aki a XIX. századi magyar operairodalom legkiemelkedôbb személyisége. Nem véletlen, hogy az Erkel-operákat Erdélyben a mi társulatunk újította fel. Sokan vannak, akik nem értékelik kellôképpen ezt a törekvést, nem ismerik fel ennek értékét és fontosságát. Mi megpróbáljuk újraéleszteni az Erkel-kultuszt mind Kolozsváron, mind pedig anyaországi vendégszerepléseinken. Nincs még egy olyan énekesnô, aki hat Erkel-opera nôi fôszerepét tudja repertoárján (Marton Melinda), énekes, aki a legfontosabb szerepekben léphetett fel (Szabó Péter, Molnár János), operakórus, amely hat Erkel-mû szólamait tudja. Az Erkel-operákba befektetett szellemi tôkét csak a magyar nyelvterületen lehet kamatoztatni.

— Minek az alapján döntik el, hogy melyik Erkel-opera kerüljön színre egy bizonyos évben?

— Nagyvonalakban mi választottuk meg a bemutatók sorrendjét, de igazodtunk a történelmi évfordulókhoz is: 1996-ban az István király, 1998-ban a Névtelen hôsök címû operákat mutattuk be. Elô lehet, és kell venni ezeket az operákat a megfelelô idôpontban.

— Milyen Erkel-operák színrevitele várható?

— Erkelnek két operája vár még bemutatásra: a Dózsa György és a Sarolta, ez utóbbi történelmi tárgyú vígopera. Késôbb születik majd döntés arról, hogy melyik kerül hamarabb sorra.

Hary Bélát, operaházunk karmesterét is a gyulai szereplés benyomásairól kérdeztük:

— Gyulai vendégszereplésünk közel tízéves tradíció folytatása, 1991-ben volt elsô gyulai elôadása a társulatnak. A turnésorozat annak a jegyében játszódik, hogy Erkel Ferenc szülôvárosában Erkel-mûveket játsszunk. Az a tény, hogy a kolozsvári Magyar Opera Erkel-mûveket tûzött mûsorra, nem csupán a két város közötti hagyományos kapcsolatnak köszönhetô, hanem annak, hogy felvállaltuk a magyar operairodalom leggazdagabb életmûvének bemutatását. Ezévi produkciónk szinte világbemutatónak számított, hiszen ezt az Erkel-operát a bemutató óta nem játszották. Eredményes és jól sikerült vállalkozás volt; remélem, hogy a kolozsvári bemutatón az itteni közönség ugyanolyan szeretettel fogja fogadni, mint a gyulai. Az Erkel-opera mellett Verdi: Nabuccóját is játszottuk, amely a nemzetközi operarepertoár kiemelkedô alkotása.

— Zeneileg mennyire befolyásolja az elôadást a szabadtéri játék?

— Elônye az, hogy nagy közönség elôtt játszhatunk, különös varázsa van a szabadtéri elôadásnak, a természeti háttér színesebbé teszi az elôadást. A hátrány az, hogy más az akusztika, és az elôadás ki van téve az idôjárási körülményeknek. Szerencsénk volt: szép, nyárias meleget fogtunk ki. A tószínpadi elôadásnál a közönség és a nézôk között ideális a kb. 10 méteres távolság. A nézôtér amfiteátrum szerû, a szigeti fák jó hátteret biztosítanak és visszaverik a hangot.

— Mennyire van lehetôség felvenni a kapcsolatot más, hasonló jellegû intézményekkel?

— Erre nincs lehetôség. Ez nem fesztivál, hanem közös koprodukció a gyulai Várszínházzal.

Simon Gábor, az intézmény igazgatója így vélekedett:

— Nagyon jó körülmények között zajlott le a társulatnak e vendégszereplése. A gyulai Várszínház Közép-Európa egyetlen épen maradt tégla-várának udvarán mûködik. 1964 óta minden nyáron megrendezik a nyári szabadtéri játékokat. Mi kilenc éve vagyunk visszatérô vendégei e rendezvénysorozatnak. 1990-ben a Gyulai Várszínház akkori igazgatója, Havasi István és jómagam megállapodtunk, hogy Erkel Ferenc valamennyi operáját színpadra állítjuk. Havasi István már nem érte meg a sorozat kiteljesedését, de az új vezetôség tovább folytatta a megkezdett munkát.

A kritikák tükrében...

A Békés megyei Alföldi Híradó így ír intézményünk ezévi gyulai vendégszereplésérôl:

„... Az eltelt idôszak alatt Erkel Ferenc nyolc operájából már ötöt bemutattak. A Bátori Máriát, a zeneszerzô elsô operáját 160 éve nem játszották... Az Árpád-kori történet a reformkor zenei nyelvén megfogalmazva, kolozsvári mûvészek elôadásában a határ menti magyarországi kisvárosban — mindez kimondatlanul ott élt a nézôtéren, a gondolatok között meg-megvillant a jólesô büszkeség: túléltük, együtt vagyunk, határon innen és túl magyarul játszunk színházat az elmúlt ezer évrôl".

„A Bátori Mária siker volt. Witlinger Margit díszlet- és jelmeztervezô biztos kézzel nyúlt a középkori stíluselemekhez... jelzésszerû a díszletek és jelmezek változása. Ugyanakkor hibátlan ízléssel dolgozott Dehel Gábor rendezô. Semmi zavarba ejtô trükk, a szereplôket nyugodt méltósággal mozgatja a színpadon... az elôadás során minden mozdulat és kép funkcionális".

A másik bemutatott operáról, Verdi Nabuccójáról így vélekedik a kritikus:

„A kolozsvári társulat ismét remekelt, a gyulai Várszínház Tószínpadán játszott Nabucco a kolozsvári Állami Magyar Opera elôadásában ezúttal a remek énekesi teljesítményekkel kápráztatta el a közönséget. Kétségkívül kiemelkedett az igazán kitûnô mezônybôl Kirkósa Júlia Abigél szerepében, nemcsak csodálatos szopránja, hanem szuggesztív színészi alakítása révén is. Molnár Mária dús, lírai csengésû hangja a jóságos, tiszta szívû Fenéna megformálására telitalálatnak bizonyult, mint ahogy Bancsov Károly (Nabucco) és Hercz Péter (Zakariás fôpap) érett, telten zengô hangja is különleges élmény volt".

Hadd zárjuk a beszámolót Erkel Ferenc szavaival:

„...Ami vagyok, mindent a Kolozsvárt eltöltött éveimnek köszönhetem. Ott mûveltem ki magam zongoramûvésznek, ott tanultam a legtöbbet, ott lelkesítettek, s ott kötötték szívemre a nemzeti zene elhanyagolt ügyét és ott telt meg szívem szebbnél szebb népdalok árjával, melyektôl nem is tudtam többé szabadulni, s nem is nyugodtam meg addig, míg csak ki nem öntöttem lelkembôl mindazt, amit már akkor éreztem, hogy kiöntenem kell..." — idézi Erkel Ferencet id. Ábrányi Kornél, a zeneszerzô életérôl és munkásságáról szóló írásában.

Hintós Diana

Június végén kevés idôt töltöttem szülôfalumban, Györgyfalván, ahol az idén kilenc nyolcadikos diák fejezte be tanulmányait. Mindnyájukat a Báthory István Líceumba irányították. Kilenc közül egyetlen gyereket vettek fel. Elöntött a keserûség, és indulatosan gondoltam arra, milyen tantestület mûködhet Györgyfalván, hogy csak ilyen eredményt képes felmutatni? Milyen tanár az, aki nem képes legalább ötösre felkészíteni diákjait? Milyen lekiismerettel áll ki a katedrára? Bárhol a világon örvendenének a tanárok, ha csak ilyen kis létszámú osztályt oktathatnának. Györgyfalván, sajnos, nem használták ki ezt a lehetôséget, és természetesen az is szomorú, hogy ilyen kevés a gyermek. Sok diák, mire elvégzi az általános iskolát, tisztességesen még olvasni, írni és számolni sem tud. Kételkedem benne, hogy ezek a gyerekek mind korlátozott képességûek lennének.

Mi annak idején (1956-ban) 36-on kezdtük az elsô osztályt, és hála Szabó Ilona tanítónônek, nagyon jó alapokkal indulhattunk tovább. Felsôsként is kitûnô tanárok oktattak, Incze Géza, Fazakas Gábor és felesége, Bodor György és felesége. Háromszor nagyobb létszámú diák mellett még a falu gondjait is felvállalták. Nagy szeretettel és hálával gondolunk rájuk.

Talán túl kritikusan szemlélem a dolgokat, de elijeszt, ha arra gondolok, hova jutunk így. Mi lesz a gyermekekkel? A szülôk nagy része nem tudja megfizetni a különórákat. Ki fog végül a magyar egyetemen tanulni? Ezekután érdemes még harcolni érte? Markó Béla úr így ne csodálkozzon, hogy jelenleg 3500 erdélyi középiskolás tanul Magyarországon. Pedig Erdélyben eddig jóval magasabb volt az oktatás színvonala, mint Magyarországon.

Észrevételeimet nem sértô szándékkal írtam meg, mert tudom, nagyon sok jó, kifogástalan pedagógus igyekszik bizonyítani, teljesíteni, de azt is tudom, hogy emellett sokan picit magukba szállhatnának egy önvizsgálódás erejéig arról, vajon tényleg megtettek-e mindent? A pedagógusoknak sem könnyû, de ha már ezt a pályát választották, végezniük kell dolgukat.

Tóth Ferencné Budapest

Sápadt arcú fiatalasszony panaszolta: két iskolás gyermeke van, most vizsgáznak, és nem tudja, szülôként képes lesz-e eleget tenni az elvárásoknak? Százezreket kell kiadnia bankettre. Férj és feleség mindketten dolgoznak, de keveset keresnek. Egyik legutóbbi szülôi értekezleten az osztályfônök ráadásul azzal hozakodott elô, hogy sok gyerekért pótórát kellene fizetnie a szülônek ahhoz, hogy a gyermek eséllyel indulhasson vizsgázni.

Beszélgetés közben eltöprengtem: sok iskolában a tanárok nem sajnálnak jó jegyeket adni, nem buktatnak, mert félnek az összetûzésektôl. Ahol a szülôk kevésbé tudnak segíteni gyerekeiknek, bizony sokat kell fizetni magánórákért a tanároknak. Felvetôdik a kérdés: minek is az az iskola? Vajon nem a tanár kötelessége, hogy szigorúan megkövetelje a tanulóktól a tudást? Utóvégre a diák issza meg a levét a tanári igénytelenségnek.

Vajon hány család van, ahol a nyomorúság miatt nem vállalnak gyereket? A nagy munkanélküliséget, az általános szegénységet ilyen módon tovább súlyosbítja az iskola, ahol az oktató nem úgy és nem annyit foglalkozik a gyerekkel, amennyit kellene... Hány falusi iskolában megesik, hogy a városról ingázó tanárok közömbössége, nemtörôdömsége miatt esélytelen a gyerek a továbbtanulásra, boldogulásra. Ez ilyenkor, vizsgák idején, évrôl évre bebizonyosodik. Mindezért kit lehet felelôsségre vonni?

Bödör András

Gyakran járok a Házsongárdi temetôbe, és egyre többször gondolok arra, hogy az új városi tanácsnak fel kellene hívni a figyelmét, fordítson komolyan gondot a temetôi állapotok javítására, a meglévô régi és híres sírkövek gondozására, védelmére. Egy alkalommal nehezen botladoztam fel drága megboldogult fiam sírjához, aki 8 hónappal ezelôtt halt meg. Egy alkalommal egy turista- csoport állt Koós Károly sírja elôtt, és fényképeztek. Megbotránkozva mesélték egymás között, hogy milyen elhanyagolt a temetô, rosszak az utak, már szinte csak a lábtörés veszélyével lehet közlekedni.

Nagyon sok panaszos nevében kérem a városi tanácsot, hogy intézkedjen, hogy hozzák rendbe az utakat, de ugyanakkor a temetôôrök jobban törôdjenek a biztonsággal is. Talán azt is meg lehetne oldani, hogy ne a lóvontatású, siralmas látványt keltô kocsival, hanem autóval vigyék a koporsót a sírhoz. Hol vannak a Muntean-féle üveges gyászkocsik a szépen felöltöztetett lovakkal, meg az egyenruhás gyászhuszárok? A mostani alkalmazottak úgy néznek ki, mintha a mezôrôl jöttek volna, a kapa mellôl. Úgy tûnik, mindenbôl és mindenkibôl hiányzik az elhunyt és a gyászoló hozzátartozók iránti tisztelet és együttérzés.

Mindemellett még mindig gond, hogy továbbra is lopják a virágokat. Nemrég Németországból jött haza az unokám, hogy meglátogassa apja sírját, és a temetôben adtunk egymásnak találkát. Ô hamarább odaért, két gyönyörû virágcsokrot helyezett el a sírra, majd elindult elém. Mire visszaértünk a sírhoz, a virágok már eltûntek. Megbotránkoztató, hogy világhírû temetônk ilyen sorsra jutott, és egy falusi temetô már gondozottabb, védettebb, több tiszteletnek örvend, mind a Házsongárd.

Porzsolt Sándorné

Jenônek (Areyouhappy40@aol.com): Írja, hogy kíváncsi lenne, „melyik magyar lap a legolvasottabb az erdélyi magyarság körében". Nem érthetô, hogy napilapra, vagy bármilyen más kiadványra gondol-e? Erdélyben a területileg egymást mozaikszerûen kiegészítô helyi napilapok a legolvasottabb magyar lapok. Így például Kolozs, Szilágy, Fehér és Beszterce-Naszód megyében a kolozsvári Szabadság, Szatmár megyében a Szatmári Friss Újság és így tovább. Összességében a 7 helyi magyar napilap több mint 100 000 példányban jelenik meg. Országos napilap kettô létezik, a bukaresti Romániai Magyar Szó és a kolozsvári Krónika, az elôbbiekkéhez képest ezek példányszáma elenyészô. (B. Á.)

Benedek Julianna, Kolozsvár: Köszönjük beküldött figyelmeztetését, átnéztük a megjelent és észlelt hibákat. Ezek közül egyesek valóban fogalmazási, nyelvhelyességi tévedések, mások a számítógépes tördeléskor keletkeznek, de végül is a mi figyelmetlenségünk okán maradnak a lapban. Mindezeket igyekszünk minél alaposabban kiküszöbölni.

Aranyosszék 22 faluból álló kistáj. Az elpusztult tordai királyi várbirtok a XIII. században kézdi székelyekkel népesedett be. Orbán Balázs a múlt században külön kötetet (V., 1871) szentelt e falvaknak, s nem sokkal utána, 1893-ban Jankó János írt monográfiát Felsô-Aranyosszék népi kultúrájáról (Jankó, 1893). E kezdetek után azonban a figyelem — mindmáig — szinte teljesen elterelôdött róla.

A polgárosodás, a város felé való nyitás korán kezdôdött ezen a vidéken, s a múlt tárgyi és szellemi relikviáit keresô szakemberek a kutatásoknak nem látták értelmét. A Jankó könyvének megjelenése óta eltelt száz év alatt mindössze szórványos közlések jeleznek kisebb-nagyobb horderejû kérdéseket e tájegységrôl.

A jelen kutatás célja nem terjed ki Aranyosszék egészére, mindössze Várfalvát mint községközpontot és a vele egy közigazgatási egységet képezô falukat (Kövend, Bágyon, Kercsed, Csegez, Székelyhidas) vizsgáltuk. A munkát jelenkutatásnak nevezzük, s célja azon gazdasági, kulturális, mentalitásbeli állapotok, attitûdök, tendenciák felderítése, amelyek e település mai életét meghatározzák, dominálják. A rendelkezésünkre álló idô nem volt elég a részkérdések aprólékos kidolgozásához. A megrajzolt képet azonban jellemzônek, hitelesnek, a lényeget tükrözônek érezzük.

Az adatfelvétel 1992 novembere–decembere során történt. A munkacsoport a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem harmadéves néprajz szakos diákjaiból szervezôdött. Az elôkészítô fázisban a diákok megismerkedtek az Aranyosszékrôl szóló irodalommal. Továbbá összeállítottuk az adatgyûjtés alapjául szolgáló kérdôívet.

Az alkalmazott kérdôív

1. Szereti faluját? Miért? (Környezete, fekvése stb.) Az idegennek milyen nevezetességet mutatnak meg? Mirôl híres a faluja? Szeretne elköltözni a faluból? Miért?

2. Van-e valamilyen jellegzetes termék, mesterség, szokás, épület stb. a faluban?

3. A szomszéd falvaktól miben különbözik ez a falu? Hogyan vélekednek a szomszéd falvakban errôl a faluról? Csúfolják-e? Hogyan?

4. Ön hogyan vélekedik a szomszéd falvakról? Csúfolják-e a más falusiakat? Miért? Hogyan?

5. Milyen emberek élnek a faluban (jók, rosszak, verekedôsek, büszkék, templombajárók stb.)?

6. Külön laknak-e, s ha igen, a falu melyik részében a szegények, és melyikben a gazdagok? A románok, magyarok, cigányok? Az unitáriusok, a reformátusok, katolikusok? Melyik kb. hány százaléka a falu lakosságának? Van-e nézeteltérés közöttük? Csúfol- ják-e egymást? Miért? Hogyan? Veszekednek-e?

7. Kik költöztek be a faluba? Mikor? Miért?

8. Vagyoni helyzet szerint kik a nagygazdák, a közép- és kisgazdák, a szegények? Hányan vannak az egyes rétegekben? Kik ôk? Milyen valláshoz, etnikumhoz tartoznak? Hány gyermekük van? Mekkora a földjük? Hol dolgoznak? Rokonságban vannak-e egymással? Ôseik is itt laktak? Mekkora a házuk?

8a. Hogyan élnek a faluban? Mikor volt könnyebb az élet? Mikor rosszabb?

9. A falu lakossága. Hányan élnek a faluban? Hány gyermek születik évente? Hányan halnak meg évente?

10. Lányok vagy fiúk vannak többen? A fiú hozza-e a lányt, vagy a lány viszi a fiút a faluból? Honnan nôsülnek a fiúk? Hova mennek férjhez a lányok (falu, szomszéd falvak, város, más ország)? Régebb is így volt? A vegyes házasság gyakori?

11. Milyen egyházak vannak a faluban? Melyikhez hányan tartoznak? Lelkész van-e a faluban? Ha nincs, honnan jár ki, milyen gyakran? Az egyház foglalkozik-e a gyermekekkel, a fiatalokkal, a felnôttekkel?

12. Vannak-e szekták a faluban? Hányan tagjai? Ön szerint miért?

13. Kiket tisztelnek a faluban? (Név, tevékenység.) Miért tisztelik? (Megfontolt, nagygazda stb.)

14. Milyen mezôgazdasági jellegû szövetségek, szövetkezetek voltak a faluban? (Gazdakör, legeltetési társulat, erdei közbirtokosság, Hangya Szövetkezet stb.) Mikor, meddig mûködtek?

15. A hagyományos háztájiban mit termesztettek? Most mit termesztenek?

16. Hova járnak el dolgozni a faluból? Kik? Munkanélküliek vanak-e?

17. Hova járnak piacra, vásárra? Mikor? Külföldre járnak-e?

18. Régebben hol szórakoztak, hol találkoztak a fiatalok? Hogyan? Hát most? Ki szervezi ezeket?

19. A kultúrotthonban mit szoktak szervezni?

20. Vannak-e legény-, illetve leányegyletek?

21. Egyesület (énekkar, színjátszó csoport) mûködött-e/mûködik-e a faluban? Van-e a falunak saját ünnepe? Milyen ünnep?

22. Az iskola helyzete. Van-e épület? Hát gyerek? Van-e tanerô? A tanerôk itt laknak-e? Érdemes-e iskolába járni?

23. Hogy ment át a front a falun? Hányan vesztették életüket a háborúban? Hogyan indult meg az élet 1945 után? Kik álltak a falu élére?

24. Hogyan látja, 1989 után hogyan alakult a falu élete? Jó vagy rossz irányba? Kik kerültek a falu élére?

25. Mindenki kapott-e földet? Kik nem? Miért? Mi lesz velük?

26. Sokan költöztek el a faluból? Mikor? Hova? Miért?

27. Születése óta mi volt a legnagyobb változás a faluban?

28. Mit szeretne megváltoztatni a faluban?

29. Mikor szoktak egymáson segíteni a falubeliek? Milyen kalákák voltak régebb? Hol tartották? Keresztelô, lakodalom, temetés esetén hogyan segítettek? Hát más alkalmakkor? Most van-e kaláka?

30. Kiket szoktak megszólni és miért? (Gyermeket, fiatalt, felnôttet, nôt, férfit, idôst.)

(Öltözködés, tisztaság, hajviselet, italozás, pénzköltés, nemi csapongás, vallásosság.)

31. Hány gyermek volt/van a családban? Fiatal házasok a szülôkkel egy fedél alatt, egy háztartásban éltek/élnek?

32. Mi tartozott a hagyományhoz? Hát ma?

33. Az öröklés szabályai.

34. Az özvegy kötött/köt-e új házasságot?

35. Mi lett/lesz a vénlegénnyel/lánnyal?

36. Szoktak-e rokonságon belül házasodni? Miért?

37. Mi lesz a sorsa az idôs embernek?

Összefoglalás (részletek)

Az összefoglalásban levont következtetéseket a tipikus válaszokra alapoztuk, ahol szükséges volt, ott feltüntettük a szélsôséges válaszokat, mivel ezek a változások irányát, a folyamat medrét jelölik ki.

A válaszok kiértékelése után néhány szöveg-töredéket közlünk, eredeti megfogalmazásban, az affektív dimenzió értékeltetése céljából.

1. A válaszok egyértelmûen azt jelzik, hogy a faluhoz való kötôdés tudatos az aranyosszéki emberben. E kötôdést leggyakrabban érzelmekkel motiválják: a családtagok, az ôsök emléke, valamint a megélt élmények (szenvedés, munka, örömök) jelentenek megtartó erôt.

Az aranyosszéki ember világjáró. A piacolás mindenki számára lehetôvé tette a más vidékekkel, életformával való szembekerülést. Ez azonban nem gyengítette, sôt, elmélyítette a tájhoz, a faluhoz való ragaszkodást. Többen is vallanak arról, hogy a városi életmód torzító számukra.

Ennek ismeretében az említett motivációk a következôképpen interpretálhatók. A hagyományos életforma (falun lakni, földet mûvelni) eszmény-, normaértékû, nem engedte sem elsodródni, sem elsüllyedni az aranyosszéki embert. Összehasonlító vizsgálatok bizonyára alátámasztják azt az e helyzetelemzésbôl kiszûrhetô hipotézist, hogy a múlt, az elôdök eszményével nem azonosuló közösségekben a lokálpatriotizmus, a büszkeség ki sem alakul, vagy pedig elsorvad/anakronisztikussá válik. Illetve, az életforma gyökeres változáson megy át.

A megélt eseményre való hivatkozás a falusi ember önrealizálódásának dimenzióját határolja be. Az otthonosság- és a biztonságérzetet a szakmai performancia (földmûvelés), a földrajzi-természeti környezet ismerete és kisajátítása, az anyagi önmegvalósítás (ház, föld, állat, berendezés, eszközök), az emberi családi, társadalmi presztízs adja. Ez a fajta identitás más környezetbe nem mozdítható át, illetve megismételhetetlen.

S végül a szülôföldkép kulturális dimenziójának irrelevanciáját kell kiemelnünk. Habár világjárt nép az aranyos-széki, a kulturális objektumok vonzerôt nem jelentenek számára. A turizmus iránti igény nem alakult ki benne. Ezért értetlenkedtek a kérdés egyik része elôtt: nem is hiányolják falujukból az idegent csábító látványosságot. Mindössze a várfalviak említik a várat, a Jósika-kastélyt, valamint a kövendiek a festett mennyezetû templomot.

Szükséges azonban hangsúlyozni, hogy a szülôfaluhoz való viszonyulásnak ez mindössze egyik, hagyományos alternatívája. A falvak kiöregedése, elnéptelenedése azt jelzi, hogy a XX. századi változások a fiatalok számára népszerûtlenné tették ezt az alternatívát.

Igen biza. Mert itt születtem. Itt nevelkedtem.

Nem költöznék el semmi pénzért.

Jaj, nagyon szeretjük. Itt születtem. Elmentem Magyarországra bátyámhoz, azt hittem, soha nem érek haza, annyira vágytam haza.

Itt születtünk, itt szeretjük.

Itt születtem, persze, hogy szeretem, el nem mennék soha. Nincs mér elhagyni a szülôfalut, mer ha az ember dolgozik, csak van.

Meg vagyok szokva, itt vótak az elôdeim is mind a faluba, s azér. Én vótam Magyarországon is, annyi faluba, sokfelé vótam, vótam Délvidéken, vótam Romániában, Oroszországban, összejártam 4–5 helyt, vótam ott is, de Kövend... idevágytam. Hát legszebb helyt van Kövend. Bágyon már más, Rákos, Sinfalva azok már más faluk, azok hegyesek, dombosak, de Kövend szép lapos. Az ember ha gyerek vót, megszokta, oda vágyik vissza. Ez a falu a krumplitermelésrôl (volt híres), valamikor a kövendi krumpli volt mindenhol az isten. Most már mindenhol termelnek.

Itt volt a megélhetés. Jobban talán nem szereti senki a faluját.

Há, itt szoktam meg. Szeretem a munkát.

Hásztán itt született az ember, hová menjen idegenbe. Idegen helyt még a kutyák is ugassák az embert.

2. A falvak identitásukat foglalkozási alapon határozzák meg. Ehhez nagymértékben hozzájárult az is, hogy az országos piachálózatban néhány termékükkel érvényesülni tudtak. A várfalviak a hagymát, a bágyoniak a murkot, a kövendiek a krumplit és a hagymát említik az elsô helyen. Várfalva egykor fazekasközpont volt, ma azonban a foglalkozásnak már csak az emléke él. Továbbá említik a kastélyt, a várat (Várfalva), a templomot, a múzeumot (Kövend), az Ördögpatak, Ördögorra nevû völgyet (Várfalva).

E két szféra közül az elsô a foglalkozás, a gyakorolt identitás része, a második a passzív, a deklarált identitáshoz tartozik, ezt bizonyítja az, hogy a felsorolt objektumokat nem kívánják reklámozni, kihasználni; sorsukkal szemben közömbösek. Példa erre a kövendi múzeum és a várfalvi kastély sorsa. A falu egyiket sem érezte magáénak, megmentésük, ápolásuk nem vált közüggyé.

5. Természetesen e kérdésre hiába várunk elfogulatlan választ. Hiszen az egyén szimpátiák és antipátiák által lesz tagja egy közösségnek. A válaszok két lényeges következtetést tesznek lehetôvé. A nyilatkozók megpróbálják szépíteni, takarni a közösség hibáit. Erre eszköz a részleges igazság (munkásemberek, összetartók), valamint az általánosság (jók is, rosszak is). E magatartás a közösség vállalásának, a csoporttudat mûködésének a jele. A legtöbb válaszban azonban sorjáznak a hibák. Ami pedig annak a jele, hogy a gazdálkodás, a közélet nincs olyan szinten, hogy az egyén függetleníthesse magát a környezetétôl. Aranyosszéken még a hagyományos közösségi életforma mûködik (egymásrautaltság), ez azonban válságban van (az individuális értékek, a csoportnorma gyakori megsértése).

A pozitív értékek között elsô helyen szerepel a szorgalom. Egy kercsedi adatközlô a vidámságot említi. Ezt a kiegyensúlyozottságból eredô szemléletet váltotta fel az italozás és az önpusztító hajlam (az öngyilkosságok nagyon gyakoriak Aranyosszéken az utóbbi évtizedekben), amelyek az érvényben levô válság tünetei. Ettôl az általánosnak tekinthetô jellemzéstôl elüt a csegezi kép. Minthogy fekvésénél, természeti adottságainál fogva a körülmények itt mostohábbak, a falu elnéptelenedett, ezért a csegeziek „csendesek, szerények".

Nem a ruha csinálja a büszkeséget, hanem az a tehetetlensége, hogy ô nem tud úgy cifrálkodni, mint a másik.

Nincs szeretet az emberek között. Tudja, hogy van, elôször én, másodszor is én.

Itt mind magyarok élnek, gondolom, hogy jó emberek élnek, mert ha nem, már itt hagytuk volna a falut.

Jó ember is, rossz is, ebben a rendszerben egymást megennék.

Milyen emberek élnek a faluban? Én ismerek két fajta embert: jót, rosszat. Románban is, magyarban is. Van itt jó is, rossz is, veszekedés nemigen szokott lenni.

Mindenki megél a családjában. Jó munkások is, de vígak is. Vendégségbe, vagy vótak éjjeli bálak. Vagy csináltak teaestélyeket.

Én nem vagyok rosszindulatú, nem gyûlölek senkit, de azé mégis csak a magyarakat szeretem. S a vallásamat.

6. A táj lakossága sem etnikai, sem felekezeti, sem gazdasági szempontból nem egységes. A homogenitás a XX. században szûnt meg. A munkaerô-vándorlás során nagyszámú román lakosság telepedett be az aranyosszéki falvakba. A fôként magyar ajkú lakosság városra költözése az etnikai képet még jobban módosította. A korábban teljesen elrománosodott Mohács és Székelyhidas után Csegezben is e folyamat látszik tetôzôdni. A magyarság ugyanis egyáltalán nem termelôdik újra. A vizsgált falvak közül egyedül Kövenden maradt meg a kompakt magyarság. Várfalván, Kercseden az adatközlôk szerint 20–25% a román ajkú lakosság számaránya. Bágyonban öt családot említettek, Várfalván felénél kevesebbet.

A román ajkú lakosság különbözô szolgáltatások elvégzésére telepedett le a falvakban (pásztor, traktorista, rendôr, hivatalnok, kiszolgáló, értelmiségi). Az utóbbi évtizedekben az elnéptelenedô falvakban olcsón megvásárolható házak szintén vonzották a havasi lakosságot.

Az etnikai konfliktushelyzet nem jellemzô Aranyosszékre. Csegezben, Kercseden a románok is megtanultak magyarul. Azonban az sem állítható, hogy az etnikai elôítéletek teljesen felszámolódtak volna. Cigányok létét minden faluból jelzik, számuk azonban elenyészô (3–5 család).

9. Mindenik faluban sorvad a lélekszám. A „füst" már nem mérvadó a faluban lakó családok számának jelzésekor. A faluban élô családok és személyek számáról csupán hozzávetôlegesen vélekednek az adatközlôk. Várfalván 300–360 családot, 1500 személyt, Bágyonban 360–370 házat, 1000 személyt, Kövenden 350–360 füstöt, 600–700, 1000–1500 lelket, Csegezben 120–130 családot említenek.

A népszaporulat egészen minimális. Csegezben nincsenek fiatal családok. Kercseden sem volt mostanság keresztelô. Bágyonban 4–5, Kövenden 7–12, Várfalván 5–18 gyermek születik évente, az adatközlôk tudomása, vélekedése szerint. Az elhalálozások száma viszont mindenütt jóval nagyobb. Várfalván évi 14–23, sôt 60, Kövenden 10–25, Bágyonban 15–16 halálesetet említenek.

10. Leggyakoribb volt a falun belüli házasodás. Ezt követte a szomszéd falvakból történô párválasztás. Elsôsorban az aranyosszéki magyar falvak voltak népszerûek. Várfalva, Rákos, Kercsed, Kövend, Bágyon minden fenntartás nélkül számításba jöhetett. Továbbá lányt hoztak az alsó falvakból, Sinfalváról, Mészkôrôl, Egerbegyrôl is. Fiú azonban az alsó falvakba nem nôsült. Most már az iskolát végzett, városon dolgozó fiatalok távolabbról is szerezhetnek élettársat. Említik, hogy egy lány Székre, egyik Gyergyóba, többen Tordára, Kolozsvárra mentek férjhez. A román–magyar vegyes házasság kötése nem esik szankció alá. Többen is hivatkoznak arra, hogy a szerelemben parancsolni nem lehet. Ám az adatközlôk azt is megjegyzik, hogy a szülôk ilyenkor nehezen törôdnek bele a helyzetbe, s hogy a szerelem ilyenkor rövid ideig tart, s utána kezdôdnek a családi perpatvarok. A vegyes házasságok száma legnagyobbnak tûnik abban az esetben, ha a román partner magyarul is tud (Csegez, Kercsed). Ilyenkor nem kíséri ellenszenv a házasságkötést. Ahol a magyar ajkú lakosság dominál, ott ritka a vegyes házasság. Továbbá gyakori a városra költözött vagy városra ingázó fiatalok körében.

24. Az 1989 utáni változások megítélése Aranyosszéken sem egyértelmû. A nyugdíjasok a magas árakra panaszkodnak. Tehetetlenek a visszakapott földekkel szemben is. Munkaerejük fogytán, ha gyermekeik nem laknának a faluban, nem tudnának megbirkózni a feladattal. (A csegeziek magatehetetlenségét említettük.)

Többen is említik, hogy a földosztás során visszaélések történtek. A földosztók meggazdagodtak a nekik juttatott csúsztatópénzbôl, sokan jutottak részesedési arányukon fölül földtulajdonhoz.

Még nagyobb az ellentét, mint amilyen volt. Itt a fôdekkel hamiskodnak.

Jó irányba indulna, ha nem volna ez a drágulás.

(Székelyföld, 2000/június,

rövidített változat)

Keszeg Vilmos

Félévszázaddal ezelôtt államvizsgáztunk. Péter ekkor a sétatéri, Szamos menti színház igazgatója volt. 30 esztendôs. Elvégezte ekkorra már a református teológiát, vizsgázott magyar szakon a Ferenc József Tudományegyetemen, ott volt és felszólalt 1943-ban a Magyar Élet és Püski Sándor szervezte balatonszárszói munkás-, paraszti, és értelmiségi fiatalok tanácskozásán Nagy Istvánnal együtt. A háború végén tábori lelkészként szovjet fogságba került. Hazatérte után írni kezdett apja, Molter Károly Marosvásárhelyén, majd Kolozsvárra került a Gaál Gábor szerkesztette irodalmi laphoz, az Utunkhoz. Az ô javaslatára intézte el fônöke, Gaál az engedélyt Bánffy Miklós gróf, az író-mûvész-politikus, a bonchidai gróf Pestre meneteléhez.

Ekkor határozta el Marosi Péter, hogy befejezi egyetemi tanulmányait. 1950 júniusában volt az elsô államvizsga. Magyar szakosok voltunk, de két szakból kellett államvizsgázni. A bizottság elnöke, Constantin Daicoviciu akadémikus megengedte, hogy a Benedek Marcellnél és Szabédi Lászlónál letett esztétikai vizsgáinkat beszámítsák egyetemes irodalomtörténetre, s az ekkor ezt leadó Szabédinál jelentkezzünk mellékszakként. És Szabédi szeretett volna a bizottságban benne lenni, de nem volt három diákja. Nosza, Péter meggyôzte Nagy Olgát, engem, és mindjárt meglett a mi óhajunk és a Szabédi akarata is. És kitûnôen államvizsgáztunk. Utána pedig megünnepeltük a Péter születésnapját, a harmincadikat, hisz 1920. június 15-én született. Tehát 80 esztendeje. Ezért írom most e visszaemlékezô sorokat róla. Meg azért is, mert halálakor Dávid Gyula azt írta róla e lapban: „Sokat hagyott maga után, amit jó lenne, szükséges lenne számba vennünk".

Én ezt a friss süttetû barátságot ki is használtam még azon év karácsonyán, ugyanis az államvizsga után Bukarestbe kerültem a rádió adásához magyar szerkesztônek, s ott gondoltam, megcsinálom az elsô magyar rádiójátékot (amit Huszár Sanyi Láthatatlan színháznak nevezett el). És mert ekkor Kolozsváron sikeresen játszották Sütô András–Hajdú Zoltán A mezítlábas mennyasszony címû színmûvét, hát Péterrel, meg az akkor itt irodalmi titkárként mûködô földimmel, Jordáky Bubival átformáltuk a szöveget, és Bara Margit konferansziével elôadás után a zenekari süllyesztôben készített improvizált stúdióban elkészítettük a hangfelvételt. Így született meg az elsô magyar nyelvû rádiószínház Romániában.

Az idôk változtak, a marxizmus gyôzedelmeskedett, Pétert mint osztályidegent kitették a színháztól, és kerülô út után ismét visszament az Utunkhoz irodalomkritikusnak, vagyis új könyvek és színházi bemutatók vigyázójának, kritikusának. És mert engem nem elégített ki a Kolozsvári Rádió, ahova hazajöttem, hát bevittem hozzá elsô írásomat, ha jól emlékszem, George Baritiu magyar levelezésérôl, amit ô leközölt és más írásokat is kért. Hát azóta is, majdnem 30 évig vittem Péternek a kéziratokat. És egyszer, amikor „rázós" szöveggel jelentkeztem, azt mondta: „Bízd csak rám! Tudod, apám, Molter Károly után megbízható és akaratos sváb vagyok!"... Tudtam ezt, és egyszer sem csalatkoztam benne.

Közben Péter is átsétált néha Rákóczi úti lakásáról az akkor még a szomszédban levô rádióstúdióba és felolvasott valamit, egy új könyvrôl szóló írását, vagy Petôfi Sándorról és Salamon Ernôrôl írt monográfiáról. Így ment ez éveken át, és én közben mindent elolvastam tôle, még azt is, amit az Utunk Évkönyvekben közölt.

Most ezeket lapozgatom (újra).

A 88-as évkönyvben Cédulázás közben mond el érdekességeket — saját magáról:

„Mindjárt negyvenhét évvel ezelôtt történt, tizenhét éves voltam akkor, éppen csak elkezdtem a hetedik gimnáziumot, amikor egy estefelé Áronka bácsi — így szólítottuk akkoriban mi, gyermekek Tamási Áront — mindenkit kiküldött apám szobájából, dolgozni akarok, ezzel az indoklással. Aztán, néhány perc múlva engem visszahívott. Úgy látszik, elég nagy voltam már, hogy segítsek neki, de még elég kicsi ahhoz, hogy inkább reám bízza, amit még nem akart apámék elé adni. Papírt tétetett az írógépbe, négyet is másolópapírral, aztán rágyújtott, fújta a füstöt és fel s alá járt a szobában. Az elsô mondat, amit lediktált, olyan volt, mintha verset mondana. (...) Aztán befejeztük a szöveget, elvette tôlem az oldalakat. Akkor nem tudtam, késôbb tudtam meg, hogy a Vásárhelyi Találkozó másnap vagy néhány nap múlva elmondott híres megnyitó beszédét diktálta le nekem."

Péter mindig is szeretett anekdotázni. Apja, a Komor korunk derûje anekdotakönyv szerzôje, Molter Károly olthatta ezt belé. Íme, egy az anekdotái közül (Utunk Évkönyv: 85): „Valamikor, réges-régen író–olvasó találkozóra mentünk Nagy Istvánnal. Természetesen én tartottam szóval, anekdotákkal (...) És egyszer csak, melyik históriámnál, melyiknél nem, retteneteset sóhajtott Nagy István. — Tudd meg, Marosi, kimondhatatlanul irigyellek. Ismertél fôurakat és kisurakat, fôpapokat és kispapokat, gyárosokat és kisiparosokat, munkásokat, sôt, kommunista munkásokat és fasizálódó katonákat, diákokat, írókat és újságírókat, tudósokat és parasztokat: annyiféle ismerôsöd volt az életben. Jaj, ha én ennyiféle embert ismertem volna, mekkora író lehetnék! — Aztán hozzátette: — És milyen borzasztó, hogy nem vagy elég tehetséges megírni ezt a sokféle sorsot..."

De mi van a kisködmönnel? Kire marad az? Erre a 84-es Utunk Évkönyvben igyekezett válaszolni, bár én úgy érzem, válaszolatlanul maradt valójában a kérdés.

A kisködmön ugyanis az ô Utunk-kollekciója, amely a leggazdagabb s amibe én is sokszor belelapoztam, ezt-azt keresve.

És ebben az írásában felveti a kérdést: „Kire marad a kisködmön — az Utunk-kollekcióm –: ez már nem a hobbim képzeletbeli továbbjátszása, kivetítése azokra az évekre, amikor nem leszek; ez már nem is az elöregedést elôrevetítô mánia; (...) ez már a jövendô kérdése. Nem a mi jövendônké, akiknek nagyjából már csak múltunk van, hanem a ti mindennapjaitoké, akiknek ezt a mi kis világunkat kell továbbépítenetek, a magatok módján továbbrendeznetek, mondjuk, a XXI. század elején. Törjétek tovább az utat; írjátok, szerkesszétek, olvassátok, gyûjtsétek tovább az Utunkat is. Reátok hagyom a hobbimat."

Nem hagyhatta ránk. Hat év múlva az Utunk megszûnt. És ô kikerült az Utunkot folytató laptól, a Helikonból. Bár már nyugdíjas volt, mégis ez fájt neki a legjobban. Ekkor kezdôdött fizikai és szellemi hanyatlása. Rádöbbent arra, beállt a sorba a marxisták közé, legtöbbnyire úgy írt, ahogy megparancsolta a marxista ideológia, s amikor talán még írhatott volna úgy is, ahogy... ahogy bizonyára valamikor elképzelte, akkor... De errôl ne beszéljünk születési évfordulóján. Nem az ô világa omlott össze 1989 karácsonyán. Mégis ôt temette maga alá. De amikor Nagy István „kicsontolta" Bánffy Miklós Erdélyi történetét, ô megírta a választ, megvédte a könyv értékeit. És Nagy István, aki akkor az Utunk igazgatója volt, lehozta a Marosi Péter válaszát. Talán az volt legnagyobb gyôzelme...

Kovács Ferenc

Nagyváradnak a Sebes-Köröstôl délre esô városrésze: Velence. Vajon azonos-e ez a név az észak-olaszországi Velencével? A kérdésre könnyen adhatnánk sommás választ, most azonban ne tegyük, hanem nézzük elôbb a név, az olasz Velence (olaszul Venezia) eredetét.

A név egy már kihalt kelta nép, a venétek nevét ôrzi. Az olasz város úgy keletkezett, hogy a venétek egy része a longobárdok támadása elôl az Adriai-tenger parlamenti szigeteire menekült. A ’venét nép’ jelentésû többes számú latin Veneti szónak tulajdonképpeni értelme ’barátságban, rokonságban élôk’. Ebbôl a szóból származik a latin Venetia, majd az olasz Venezia. A magyarban a Venece alakbôl Venence, majd elhasonulással Velence fejlôdés ment végbe.

Az olasz Velence a tengeren cölöpökre épült, romantikus város. Más városok is szívesen hasonlították magukat Velencéhez. Így például Koppenhága, Szentpétervár és Stockholm szívesen emlegeti magát Észak Velencéjének. Ázsiában a világkiállítással híressé vált japán Oszaka várost emlegetik Kelet Velencéjének. Az amerikai kontinensen egy ország hivatalosan is viseli a ’kis Velence’ elnevezést. Ez az ország Venezuela, a név ugyanis ezt jelenti.

A Velence nevet ôrzi nemcsak Váradvelence, hanem a magyarországi Fejér megyei Velence község is. Ez utóbbiról az a vélekedés, hogy a község elsô telepesei, névadó lakói velencei olaszok lehettek, akik e nevet magukkal hozták. De az is feltehetô, hogy fekvésének bizonyos fokú hasonlósága folytán ragadt rá a Velencei-tó menti falura a lagúna szigetein települt olasz város neve. Váradvelence esetében sem feltétlenül bizonyos, hogy nevét a lagúnák városából jött telepesek hozták magukkal. Érdemes megemlíteni, hogy a XIV. század végén a város, Nagyvárad területén feltûnik a Bologna és a Padua név is, ennek ellenére egyes vélemények szerint lakosságuk nem feltétlenül olasz.

Nem egy különlegesebb helynév eredete, a névadás mikéntje ugyanis meglehetôsen bizonytalanul, legfennebb a népi lélektan segítségével oldható meg. Pontos okát aligha lehet tudni, hogy például Marossárpatak határnevei közé miképpen került a Bosznia (Bosznya), Dés helynevei közé a Jerikó, Szamosújvár egyik részének neveként a Kandia, s a sort folytathatnók. Az ilyen helynevekkel, mint Macedónia, Kandia, Tobruk stb. a lakosság nemegyszer csak a messziséget akarja kifejezni, mint háromszéki, laborfalvi Világvége helynévvel is.

Váradvelence nevében a Várad- elôtagot utólagosan, megkülönböztetésül kapcsolták a Velence szóhoz.

Murádin László

Napjainkban, a szigorú mûfaji határokat lassacskán feloldani látszó mûvészeti divathullám idején nem számít különlegességnek, ha egy mûvész sokoldalú, ha alkotásai alapján nem sorolható be egyértelmûen egyetlen, jól meghatározható kategóriába sem. Annál különösebb viszont, ha valaki úgy válik a képzômûvészetek polihisztorává, hogy közben megmarad a festészet, a grafika vagy akár a mûvészi formatervezés legszigorúbban értelmezett határai között. Ahogyan azt hosszú és rendkívül termékeny pályája alatt Cs. Erdôs Tibor tette. Aki a mûfaji határokon belül, azok szabályait betartva alkotta meg festményekbôl, grafikákból, iparmûvészeti tárgyakból, színpadi díszletekbôl álló életmûvét, tudatosan mellôzve a mindenáron figyelemfelkeltô, sokkoló megoldásokat, a szenzációhajhászást.

A mindig újat, mellbevágót forszírozni odavezetett, hogy a mûvészeti élet mára kardnyelôkkel, lángfúvókkal, gnómokkal van tele — véli a mûvész, aki szerint a modern mûvészet 20. századi gyakorlata elutasít mindent, ami egészséges. Csak a sánta kell, a béna, a torz. Cs. Erdôs Tibor eme törekvésekkel ellentétben tudatosan vállalja a budapesti fôiskola hagyományainak, a Szônyi István, Varga Nándor, Rudnay Gyula, Aba Novák Vilmos, Rippl-Rónai munkássága és szelleme meghatározta alkotói légkör tovább éltetését, egyéniesítését, sajátos átlényegítését. És tudatosan vallja, hogy a mûvészet, a mellett a bizonyos isteni szikra mellett tudás és gyakorlás kérdése is. Ha a lovas felül a lóra, kell hogy tudjon lovagolni. Ha nem tud, és leesik a lóról, azt semmiféle izmussal nem lehet igazolni. 85. esztendején túl, de természetesen nemcsak ezért, a mûvész régóta révbe jutott már. Pár évvel ezelôtt azonban mégis úgy nyilatkozott: úgy érzi, hogy számára még nem érkezett el a visszanézés ideje. Még nem engedheti meg magának, hogy a nosztalgiázás kellemesen andalító mámorában élvezkedjen. Szerintem azonban ez az idô sohasem érkezik el egy olyan ember számára, mint Cs. Erdôs Tibor, aki ma is éppen olyan tevékeny részese mûvészeti és társadalmi életünknek, aki ma is olyan kedvvel és élvezettel alkot, mint tette azt az elmúlt években, évtizedekben.

Most megnyíló retrospektív tárlata visszatekintés ugyan, de egyben tudatos számbavétele is az elmúlt esztendôk mûvészi termésének. Még akkor is, ha annak mindössze egy sajátos, de nagyon is jellemzô szeletével ismertet meg. Hiszen a portré mûfaja akár próbaköve is lehet egy festôi, grafikai életmûnek. Az itt bemutatott, mintegy nyolcvan festmény és grafika vitathatatlan mûvészi értékein túl különösen értékes kordokumentum is: az elmúlt évtizedek mûvészeti, társadalmi élete jelentôs személyiségeinek állít maradandó emléket.

A mûvész szerint egy alkotó számára az örök mozgatóerô, hogy maradandót alkosson, s nagy ajándéka az életnek, ha ezt sikerül megvalósítania. Cs. Erdôs Tibort is ez a mozgatóerô hajtotta, s hogy megkapta-e az élettôl ezt a legnagyobb ajándékot, azt nemcsak önmaga, hanem az a közösség dönti el, akinek a mûvész munkáit szánta. Társadalmi, mûvelôdési életünk örökmozgója, ötletadója és kivitelezôjeként mindig is tudatában volt annak, hogy egy mûalkotás csak a nyilvánosság elôtt tölti, töltheti be szerepét. „Valami megfoghatatlan, kitapinthatatlan megfoghatót és kitapinthatót valósít meg" — írta róla sorstársa és jó barátja, a nemrég elhunyt neves mûvészettörténész, László Gyula. S vonatkozik ez a megállapítás nemcsak sorskérdéseket feszegetô, de a látvány erejével is ható kompozícióira, hanem itt látható portréira is. Amelyek a jellemzô vonásokon túl, az ábrázolt személy lelkivilágába is bepillantást nyújtanak: a megfoghatatlant, a kitapinthatatlant is színekbe, formákba öntik. A mûvész kitûnô emberismerete, különösen érzékeny mûvészi, társadalmi szeizmográfja, a jelek szerint tökéletesen mûködött. Cs. Erdôs Tibor rendkívüli termékenységének bizonyítéka ez a tárlat, de ugyanakkor a szigorú válogatásé is, hiszen jól ismert és sikerült kései önarcképét például hiába keressük a kiállított munkák között.

A festô a megfelelô szakmai távoltartás mellett is sajátos empátiával viszonyul modelljeihez. Különösképpen vonatkozik ez, természetesen, családtagjaira, az édesanyjáról, fiáról, feleségérôl készült portrékra. De vonatkozik valamennnyi arcképére. S legyen szó akár hosszasan készülô olajképekrôl, porcelánfestményekrôl vagy a pillanat szülte rajzokról, mindegyik jóval több a jellemzô vonások pontos, de szenvtelen megörökítésénél. Minden ember egy külön világ. Ez a nagyon sok és nagyon változatos világ tekint le ránk a falakról a maga összetettségében, bonyolultságában, egyediségében.

Cs. Erdôs Tibor a gyakori kiállítók közé tartozik. Mûvei sohasem hiányoznak a megyei seregszemlékrôl sem. Ennek ellenére mostani tárlata, talán a sajátos tematika és a rendkívüli bôség miatt is meglepetés.

Elhangzott a kiállítás megnyitóján, augusztus elsején, a Romániai Képzômûvészek Szövetsége kolozsvári fiókjának Szentegyház utcai galériájában.

Németh Júlia

Eladó mioritikus román juhász kutyakölykök, kitûnô vérvonalú szülôktôl. Telefon: 436-618, Kolozsvár. (5153517)

Az ôszi választások közeledtével egyre több, egymásnak ellentmondó közvélemény-kutatás lát napvilágot. Az Antena 1 kereskedelmi tévéadó megrendelésére az IMAS által 1584 személyen végzett felmérésbôl kiderül (zárójelben a júniusi felmérés eredményei): a megkérdezettek fele a Ion Iliescu vezette Romániai Társadalmi Demokrácia Pártjára (49%), 18 százalék a Román Demokratikus Konvencióra (17%), 7 százalék a Romániáért Szövetség Pártjára (6%), 6 százalék a Demokrata Pártra (8%), 5 százalék az RMDSZ-re (7%), 2 százalék a Jobboldali Erôk Pártjára (5%). Az alanyok 66%-a Mugur Isãrescuban (54%), 46 százalék Ion Iliescuban (46%), 30 százalék Teodor Melescanuban (35%), 28 százalék pedig Emil Constantinescuban (19%) bízik legjobban. Ha vasárnap tartanák a választásokat, a megkérdezettek 45 százaléka Ion Iliescura (44%), 14 százalék továbbra is Emil Constantinescura (17%), 11 százalék Corneliu Vadim Tudorra (12%), 9 százalék teodor Melescanura (10%) voksolna. Mugur Isãrescura a megkérdezettek nyolc százaléka szavazna. Megjegyzendô, hogy a felmérést Emil Constantinescu visszalépését követôen végezték. Érdekes megfigyelni, hogy a volt államfôjelölt népszerûsége csökkent, ennek ellenére bizalmi indexe nôtt.

Tárgyalásokat folytattak a Jobboldali Erôk Szövetségének vezetôivel. A találkozóra azért került sor, mert mindkét párt úgy véli, hogy szükség van egy erôs középjobboldali szövetség magalakítására. Politikai szempontból nagy szükség lenne szövetségre, hiszen ezáltal megakadályozhatják a baloldali erôk elôretörését. Valeriu Stoica kijelentette: minden esély megvan arra, hogy a jobboldali pártok szövetségével egy erôs politikai fórum jöjjön létre.

Varujan Vosganian, a JESZ vezetôje a következôket nyilatkozta: a maguk részérôl érdeklôdéssel várják, hogy milyen döntéseket hoznak a liberálisok augusztus 18-án kezdôdô kongresszusukon. A liberálisok csak a kongresszus után jelentik be, kit támogatnak majd az elnökválasztásokon. Mindkét párt jelentôsnek tartja, hogy a jobboldal szövetségében részt vegyen a Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt (KDNPP) is.

A liberálisok és a jobboldali erôk tárgyalásán részt vett Valeriu Stoica, Crin Antonescu, Paul Pãcurariu és Radu Stroe (NLP), valamint Varujan Vosganian, Mircea Cosea és Paul Ghitiu a JESZ részérôl.

A KDNPP, a JESZ és a Román Ökológus Szövetség (FER) hétfôn írják alá a Demokrata Konvenció új egyezményét, amely ezentúl közép-jobboldali szövetségként fog mûködni.

nánó cs.

A Nemzeti Liberális Párt (NLP) vezetôi tegnap az Alfa Kartell országos vezetôségével tárgyalt. A megbeszélés lapzártakor még tartott. Mint ismeretes, Valeriu Stoica, az NLP elsô alelnöke korábban már találkozott Dumitru Costinnal, az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS) vezetôjével. Stoica elmondta: a közeledô választások alkalmával a liberálisok nem fogják kérni egyetlen szakszervezet támogatását sem. Az alelnök tájékoztatása szerint a BNS vezetôivel sem tárgyaltak a választásokról. A találkozó célja — jelentette ki Stoica — az volt, hogy jobban megismerjék a szakszervezetek gondjait, az emberek elégedetlenségeit. Dumitru Costin úgy nyilatkozott, hogy ebbôl az alkalomból megtárgyalták egy esetleges liberális kormány programját. Ugyanakkor szó esett a nyugdíjrendszerrôl, a munkatörvényekrôl, az egészségügy katasztrofális helyzetérôl.

Dumitru Costin kijelentette: készek tárgyalni bármelyik párttal, amelyik figyelembe veszi a szakszervezetek javaslatait kormányba kerülése esetén.

(nánó)

A 70-es évek közepének egyik kedvenc együttese volt, sok fiatal számára az ABBA-val együtt a zenét jelentette. Bár a siker csúcsa után kissé árnyékba vonultak, a németországi író és producer, Frank Farian alapította zenekar nem szûnt meg létezni, hanem megint felbukkant, hamvaiból újra feltámadt. S bár új slágereket nemigen alkottak, a régiek felelevenítése, újrakeverése, egyvelegként való éneklése ismét csak sikeresnek bizonyult.

A Raszputyin, a Sunny, a Holliday, a Ma’ Baker és más slágerek szerzôi, vagyis a Boney M pénteken Bukarestben, szombaton pedig Konstancán koncertezik. Elôzenekarként fellép az Andre, Genius, AXXA, EURO, El-Negro, Bamby, Etno és a Ro-Mania. Az együttes tagjai csütörtökön este érkeztek meg Romániába. A zenekar idei felállítása: Elizabeth Pemberton Mitchell (ének), Carol Grey (kísérôhang), Tony Ashcroft (tánc és kíséret) és Lorna P. Foster (kísérôhang).

[Vissza az Szabadság honlapjához]		[Vissza a HHRF honlapjához]