 |
||
| [Vissza az Szabadság honlapjához] |
[Vissza a HHRF honlapjához] |
2000. december 16.
(XII. évfolyam, 294. szám)
A Széchenyi (Mihai Viteazul) téren megnyílt az elsô Argos bemutató bolt. A vonzó eladótér kiemeli a nôi és férfi fehérnemû modelleket. A cég 2000-ben ISO 9001 minôsítési bizonylatott kapott.
Angela Popescu igazgatónô néhány részletrôl tájékoztatott bennünket. — Fiatal designosaink — Valeria Andreica, Livia Pop, Florina Sandu és Mátyás Mónika — készítik az üzletben kiállított nôi fehérnemûket, abszolut újdonságként pedig Cãtãlin Botezatu által tervezett férfi fehérnemûk is vannak. Két hónapig szenvedtünk, amíg megnyithattuk ezt az üzletet — nyilatkozta az igazgatónô —, mindenféle „bürokratikus" akadályba ütköztünk. Kár hogy a polgármesteri hivatal nem támogatja jobban a helyi alkotókat. Elsôsorban a kolozsváriak nyernének ezzel.
Az Argos termékei: nôi alap- és luxusfehérnemû, férfifehérnemû, fürdôruhák, sportfelszerelés (akár személyre szabott, azaz elôzetesen megrendelt), pizsamák stb. A fehérnemû gyûjteményt kétszer évente felújítják.
Hangsúlyoznom kell azt is — mondta Angela Popescu —, hogy áraink rendkívül jók (termelôi ár minimális adalékkal). Minél nagyobb számban várjuk a vásárlókat, mind most, ünnepek táján, mind máskor.
Egyelôre még nem tudni ki lesz Kolozs, Szilágy, Fehér és Beszterce-Naszód prefektusa. Értesüléseink szerint Kolozs megyében Vasile Solcan egyetemi tanár veszi át Bogdan Cerghizan helyét. Ioan Rus, a Kolozs megyei tanács volt elnöke, a kinevezett belügyminiszter lapunknak adott exkluzív nyilatkozatában elmondta: hivatalosan év végéig pihenôszabadságon van, az ügyvitelt Serban Gratian RTDP-s alelnök végzi.
— A szabadságom lejárta után, a törvény értelmében újabb választásokat tartanak a megyei tanács elnöki tisztségének betöltésére. Erre minden valószínûséggel január közepén vagy végén kerül sor — tette hozzá. Ioan Rus szerint a Nagy-Románia Pártot nem illeti meg a megyei tanács alelnöki tisztsége. A belügyminiszter kifejtette: a prefektus nevét csupán a kormány megalakulása és megszavazása után hozzák nyilvánosságra.
A belügyminiszter azt szeretné, ha a tárcához tartozó bizonyos stuktúrák az önkormányzatok hatáskörébe tartoznának. Az elképzelés szerint a tûzoltók, a polgári védelem, a lakosságnyilvántartás és a közlekedésrendészet kettôs, azaz az önkormányzat és a belügyminisztérium alárendeltje lenne. A megyei rendôrfôkapitányságok szélesebb hatáskörrel és nagyobb felelôsséggel rendelkeznének. A magasabb rendôri fizetések és az elôléptetési lehetôségek növelik a rendôrség hatékonyságát, reménykedik Ioan Rus.
Az új prefektus személyével kapcsolatban Grigore Zanc, az RTDP Kolozs megyei szervezetének elnöke lapunknak úgy nyilatkozott, az ügyet ma tárgyalják. — Pártunk begyûjti a különbözô helyi szervezetektôl érkezett javaslatokat, a megyei vezetô testület pedig eldönti, ki a legmegfelelôbb a tisztség betöltésére. Zanc azt is elmondta, hogy helyi szinten pártja nem tárgyalt a nagy-romániás politikusokkal a megyei tanács alelnöki székérôl. — A megyei tanácson belüli tisztségek felôl a helyhatósági választások után megegyezés született, mi nem vagyunk hajlandók ezt újratárgyalni. Mit akarnak még a nagy-romániások? Velük esetleg a következô önkormányzati választások után beszélünk — fogalmazott Zanc.
Magyar prefektusok Székelyföldön?
Az RMDSZ nem tárgyalt és nem tárgyalhat az RTDP-vel a kinevezendô prefektusok személyérôl, hisz ez azt jelentené, hogy kormánykoalíciós megbeszéléseket folytatnának, amirôl nincs szó — nyilatkozta lapuknak Takács Csaba, az RMDSZ ügyvezetô elnöke. — Az RMDSZ nem fut be a csapdába. Nincs mandátumunk ilyen jellegû tágyalásokra. Természetesen fogalkoztat, hogy a magyarlakta megyékben ki lesz a prefektus — tette hozzá Takács. Értesüléseink szerint az RTDP nem zárkózik el attól, hogy Hargita és Kovászna megyékbe magyar, de nem RMDSZ-es prefektust nevezzen ki. A Nemzeti Liberális Párt vezetôségétôl nem sikerült megtudni, hogy az NLP Hargita és Kovászna megyei szervezeteikhez átigazolt magyar nemzetiségûek körébôl megkerestek-e már valakit ezzel a javaslattal. (További részletek az 5. oldalon)
2001. január 1-jétôl új árakat vezet be, átlagban 11,72 százalékkal nô a tarifa. Miután az idén több mint 26 százalékkal nôtt a szolgáltatások ára, jövôre ez tovább folytatódik — jelentette be a RomTelecom. A legutóbbi RomTelecom drágítások április 1-jén (17,62 százalék) és július 1-jén (7,37 százalék) voltak.
Egy telefonvonal bérlete (100 impulzussal) 139 ezer lejbe kerül (15 ezerrel több mint eddig). 50 impulzus esetén 113 ezer (99 ezer helyett), míg az impulzus nélkül bérlet 85 ezer lej lesz (71 ezer helyett). Ikertelefon esetén 100 impulzusnál 113 ezer lej, 50 impulzus esetén 88 ezer lej, az impulzusmentes bérlet pedig 59 ezer lej lesz (mindhárom esetben 10 ezer lejjel nagyobb az elôzôhöz képest). Egy impulzus ára 595 lej. Változatlan a fôvonal adományozásának az ára, a szerelési költségek a felére csökkennek.
Újdonság az idôzónák beosztása is, az eddigi négy helyett három zónaárat különböztetnek meg. Helyi és városközi beszélgetéseknél hétköznap 7–16 óra közötti, 16–22 óra közötti és 22–7 óra közötti idôzónák lesznek az új évtôl. A szombati beosztást a vasárnapihoz igazították — a hét végi idôzónák 7–22 és 22–7 közöttiek, s ez a helyi és a városközi beszélgetések árának csökkenését eredményezi. Például egy szombati telefonálás 7 és este 10 óra között 120 másodpercet tart egy impulzus (a 60 mp-hez képest, ami volt a 7–15 órás változás elôtti idôzónában).
Az interurbán beszélgetés ára 15 százalékkal csökkenhet. 7 és 16 óra között percenként 5 impulzus után, 16–22 óra között négy impulzusonként, 22 és 7 óra között pedig három impulzusonként számláznak. Ebben az esetben is a szombatot vasárnapi beosztáshoz igazítják: 7–22 óra között négy impulzusonként számláznak.
Az RTDP által kijelölt tan- és kutatásügyi miniszter, Ecaterina Andronescu rendszerezni akarja a tanügyben uralkodó káoszt, és újításokat kíván bevezetni a jövô tanévtôl kezdôdôen — jelenti a Mediafax.
A leendô tanügyminiszter csak akkor hajlandó együtt dolgozni a volt tárcavezetô Andrei Marga embereivel, ha azok bebizonyítják hozzáértésüket és segítik ôt a reform megvalósításában. A volt tanügyminiszter rendeletei közül azok maradnak érvényben, amelyeket gyakorlatba is lehet ültetni, vagyis megfelelnek a román oktatási viszonyoknak. Mivel nagy horderejû változtatásokat csak a tanév megkezdése elôtt lehet bevezetni, a 2000–2001-es tanév az eddig kiadott rendeletek alapján fog lezajlani — nyilatkozta Andronescu. A jövô tanévtôl kezdve azonban a kijelölt tanügyminiszter jónak látja visszatérni a felvételis rendszerhez: a diákok ne az érettségi vagy képességvizsga általánosával nyerjenek felvételt az egyetemre, illetve 9. osztályba, hanem felvételi vizsga alapján, hiszen sok tanár azért adott nagyobb jegyeket a diákoknak, hogy elôsegítse bejutásukat a jobb oktatási intézményekbe.
A minisztérium neve és hatásköre is változni fog, ugyanis Andronescu hangsúlyt kíván fektetni az immár tíz éve elhanyagolt kutatásra.
Tovább tart a kolozsvári polgármesteri hivatal és a Közterület-fenntartó Vállalat (RADP) közti hidegháború. A polgármesteri hivatal még mindig nem utalta át a RADP-végezte munkálatok ellenértékét, így ma mintegy félezer alkalmazott nem kap fizetést.
Mivel a polgármesteri hivatal nem fizetett az elmúlt idôben, a RADP többmilliárd lejes banki kölcsönt vett fel a fizetések fedezésére. Ezt viszont többé nem lehet megismételni.
A szakszervezeti vezetôk azzal fenyegetôznek, az elégedetlen munkások a városháza elôtt tölthetik a karácsonyt, utcai tüntetéseket szervezhetnek. Egyesek annyira elszántak, hogy az éhségsztrájktól sem riadnak vissza.
ÉVEZREDVÉGI KARÁCSONY-VÁRÁS december 17-én, vasárnap du. 5 órától a kerekdombi római katolikus templomban. A bô egy órára tervezett mûsorban Lászlóffy Zsolt orgonamuzsikája szól, Mányoki Mária és Pataki Enikô énekel, Horváth Bisztrai Mária színmûvésznô alkalmi verseket ad elô, befejezésül a betlehemi karácsonyra utaló evangéliumi szövegrész felolvasására, rövid meditációs csendtartásra és a Mennybôl az angyal közös eléneklésére kerül sor. A liturgia nélküli ünnepségre, egyházakhoz való tartozástól függetlenül, minden jóakaratú embert szeretettel meghívnak és várnak a szervezôk, hiszen kifejezetten a szeretetre és a barátságra alapozó családias hangulatú együttlét megteremtése a cél, s annak ôszinte megvallása, hogy világnézettôl függetlenül, mindenkinek van (valamilyen) karácsonya.
AZ EMBERJOGVÉDELMI LIGA (LADO) kolozsvári fiókja értesíti az érdekelteket, hogy december 18. és január 8. között szünetelteti a keddi ingyenes jogi és szociális tanácsadásokat. 2001. január 8-a után minden kedden 14–16 óra között várja a tanácsadásra szorulókat a szervezet székhelyén, Deák Ferenc/Eroilor út 16. szám alatt, a 14-es szobában.
Ezúton minden kolozsvári és Kolozs megyei polgárnak kellemes ünnepeket és boldog új esztendôt kíván a LADO.
A PÉNZÜGYI HIVATAL (Fôtér 1.) értesíti az érdekelteket, hogy pénztárai és közönségszolgálati részlege december 27-tôl év végéig zárva tart.
DINNYÉS JÓZSEF december 16-án, vasárnap 18 órától meghirdetett elôadása az elôadómûvész megbetegedése miatt elmarad. A szervezô Heltai-alapítvány és a mûvész szíves elnézését kéri és az elôadás késôbbi idôpontjáról idejében tájékoztatjuk a kedves érdeklôdôket.
Az ERDÉLYI MAGYAR MÛSZAKI TUDOMÁNYOS TÁRSASÁG — EMT — 1–3 hónapos magyarországi ösztöndíjat hirdet fiatal egyetemi mûszaki oktatók részére.
Pályázhatnak valamely hazai egyetemen oktató, doktoráló vagy más posztgraduális képzésen részt vevô mûszakiak 35 éves korig. Jelenkezési határidô: 2001. január 15. A pályázáshoz szükséges adatlap személyesen, postai úton vagy e-mailen igényelhetô. Bôvebb felvilágosítás az EMT titkárságán: Kolozsvár, 1989. december 21. utca 116. sz. Telefon: 064/194-042, 190-825. E-mail: emt@emt.ro
— Hogyan hangzik egy aktuális pánmagyar jelszó?
— MÁÉRT a holnapért.
Bíró Béla nemrégiben megjelent politológiai esszékötete* a szerzô 1991–99 között írt kisebbségtörténeti jellegû esszéinek, tanulmányainak, hosszabb lélegzetû politikai publicisztikáinak, elemzéseinek egy részét tartalmazza. Az ismert hazai politológus minden közreadott írásában figyelemreméltó objektivitással közeledik mindazon témák felé, amelyekbôl az elmúlt 150 év román–magyar kapcsolataira lehet következtetni.
A két nép sokrétû kapcsolatainak elemzésében a szerzô a kötet címét is adó esszéjében (Kossuth-paradoxon — 1991) ás le a legmélyebben, és nem kisebb célt tûz ki maga elé, mint megvilágítani azokat a történelmi pillanatokat, élethelyzeteket, amikor meg lehetett volna még valósítani a Duna-medencei népek konföderációját. (A címadó esszé nemcsak közelítési — becserkészô — technikájával, de az egykori események kevésbé közismert kuriózum-eseményeinek felvillantásával is érdeklôdést vált ki az olvasóból.)
Minél jobban távolodunk idôben az 1990-es évtôl, annál keményebbek, szókimondóbbak az esszék, tanulmányok, esetenként alkalminak szánt magvas publicisztikák. A szerzô realitásérzékérôl tesz tanúságot a több ágon futó Nagy magyar paradoxon (1997) címû publicisztika-koszorú, amely a hazai örök aktuálpolitikai eseményeket, irányzatokat elemzi. „A romániai magyarok körében — írja Bíró Béla — Csoóri Sándor a legnépszerûbb magyar értelmiségi, s nem a Duna tévének köszönhetôen. A közvéleményt uraló regionális heti- és napilapok azt sugallják, hogy a romániai magyarság sorsa igazából csupán Csoórit és körét, illetve a nyíltan nacionalista vagy soviniszta Csurkát, Torgyánt és társaikat foglalkoztatja. A bukaresti A hét vagy a kolozsvári Korunk kis szigetecskék a konzervatív beállítottság tengerében."
A kötet számos esszéje tartalmaz olyan egykori aktuálpolitikai eseményekre történô utalásokat, amelyeket csak akkor tud igazán megérteni az olvasó, ha az írás keletkezési idejét is figyelembe veszi, azaz hátralapoz és megkeresi a szöveg végét jelzô évszámot. (Ez a mozdulat viszont nehezíti kissé a folyamatos olvasást; talán jobb lett volna a címek mellett feltüntetni az írás keletkezésének idejét.)
A kötet szerkezete hullámok játékára hasonlít. A kereszthullámokat a szerzô keze indítja el — a kör alakú vízhullámok kiváltói ilyetén az 1848-as események kihatásai: erre utal a Csaták a történelemért (1999) esszében felhasznált Petôfi-útijegyzet-töredék is az egykori németlakta Szászrégennek a székelyek általi felgyújtásáról —, az interferenciák a kronológia sorrend által diktált különbözô intenzitású üzenethullámok ritmusából következnének.
Az olvasó maga döntheti ilyenformán el: rááll-e a kötet hullámaira, azaz erôsíti azokat — netán az állóhullámok születésében is bábáskodik —, vagy hagyja kioltódni magában ezeket az ostorozó üzeneteket.
* Bíró Béla: Kossuth-paradoxon; Komp-press, Kolozsvár, 2000.
A Szabadság december havi elôfizetôi nyereménysorsolására 19-én, kedden du. fél 6 órakor kerül sor támogatónk, az Apáczai Csere János Líceum (Király — Brãtianu — u. 26.) második emeleti dísztermében. Azok között, akik decemberre elôfizettek a Szabadságra, a következô díjakat sorsoljuk ki a Qualitas ékszerbolt jóvoltából: 1. ezüst nyaklánc, medál, kitûzô és nem nemesfém nyakkendôtû, 2. ezüst medál és ruhadísz, 3. hármas fülbevalókészlet és divatkarkötô, 4. divatnyaklánc.
Ugyancsak az Apáczai-líceumban és a fenti idôpontban sorsoljuk ki a Szabadság és a Corvina Nemzetközi Rejtvénymagazin októberi és novemberi rejtvénypályázatának több tucat nyertesét is.
Közönségünket karácsonyi összeállítással fogja megajándékozni a Fegyveresi házaspár.
A sorshúzáshoz sok önkéntesre, a tombolához részvevôkre, meglepetéseinkhez pedig meglepôdni vágyókra lesz szükségünk. Mindenkit szeretettel vár
Donizetti közkedvelt vígoperáját, a Don Pasqualet adta elô december 12-én az Állami Magyar Opera felújított rendezésben, részben új szereplôkkel.
A pezsgô iramú, humorban bôvelkedô elôadáson Hary Judit mutatkozott be Norinaként. A mûvésznô már fellépett ebben a szerepben a budapesti operaházban, most itthon is igazolta, hogy Norina „testhez álló szerep" számára. Bájos megjelenés, jól kihasznált énektudás minden regiszterben, ami jó játékkészségével egészül ki. Ez a Norina, ha kell, naiv, félszeg zárdanövendék, ha kell, parancsoló erélyes úrnô. Az utóbbi idôben nôtt hangjának volumene, kidolgozott technikája, sokat javult szövegkiejtése. Erôssége az elôadásnak.
A másik debütáló Ernesto nehéz, magas B-ben bôvelkedô szerepében Szakács Levente. A fiatal tenorista dicséretes bátorsága tette lehetôvé az operaház számára a Don Pasquale felújítását. Kezdeti elfogódottság után teljesítménye a zárójelenet szerenádjában és a szerelmi duettben javult.
Az elôadás szíve-lelke Hercz Péter a címszerepben, nem csoda, hogy számos operaház, ahol eddig bemutatkozott Don Pasqualeként, többször is felkérte vendégszereplésre. Olyan humor-tartalékot dob Hercz Péter ebbe a szerepbe, amely mosolyt csal még annak is az arcára, aki ezt az operát nagyon jól ismeri. Minden gesztusa, mozdulata telitalálat, már megjelenése, a rendetlen hálóing, a kicsüngô hózentráger kicsalja a nézôbôl a nevetést. Kitûnô zenei megoldások közül emeljük ki a hadaró duett páratlan virtuozitását.
Bancsov Károly jóízûen formálja meg a cselszövô doktor Malatestát, hangja minden fekvésben szépen cseng, muzikalitása biztos pontja az elôadásnak.
Kisebb szerepekben Takács András és Olcsvári Árpád, akik szintén új szereplôk, jól illeszkednek a darabhoz.
Gy. Tatár Éva rendezése sok új friss színt hoz az elôadásba, különösen jól sikerült az énekkar jeleneteinek megoldása, a sok lótás-futás igen jól talál a zenéhez, a mellékszereplôk játéka ötletes.
Az énekkar teljesítménye is jeles osztályzatot érdemel.
Wittlinger Margit kedves, hangulatos díszlete még a magyar opera elhunyt kiváló énekese, Sass László, az akkori elôadás rendezôje idejében készült, megcsodáltuk Hary Judit kosztümjeit.
Nívósan, tiszta intonálással játszott a zenekar, amelybôl ki kell emelnünk az éneklô hangon, jól frazírozott trombitaszólót. Érdekes módon egyedi Donizetti muzsikájában, hogy ebben az operában a tenor áriáját trombitaszóló vezeti be, míg az operairodalomban szintén egyedülállóan, a Szerelmi bájitalban ez a szerep a fagottra hárul.
Hary Béla, mint ahogy ezt tôle megszoktuk, friss, fiatalos lendülettel vezényel, de ahol azt kéri Donizetti partitúrája, nem hiányzik belôle az érzékeny líra sem.
Jó szórakozás és kellemes zenei élmény a felújított Don Pasquale!
A tizenkettedik román–magyar kulturális kerekasztal-megbeszélésen, többek között, elhangzott, hogy a kisebb-nagyobb nézeteltérések okát a történelemben kell keresni. A kölcsönös kép tanulmányozásához szakosodott intézményre lenne szükség.
A másik nemzetrôl alkotott kép egyénenként változik, mivel mindenki az elsôdleges tapasztalataira építi véleményét. A mai ellentétek gyökere a kommunizmusban is létezett, ugyanis az ultracentralista, egységes nemzet meghatározásának ellentmond a különbözô nemzetek létezése.
Mindkét irodalomban a másik nép alakjainak ábrázolását sokszínûség jellemzi, az irodalomtörténet pozitív és negatív hôsöket is számon tart.
A Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány ismételten felkéri Kolozsvár magyar lakosságát, hogy a moldvai csángók és az óradnai szórványmagyarság felszámolódásának megakadályozása érdekében fogjanak össze és támogassák e közösségek gyerekeit, fiataljait magyarságtudatuk megôrzésében, ápolásában. Segítse ôket mindenki lehetôsége szerint meséskönyvvel, diafilmmel, hangkazettával.
Adományaikat juttassák el az alapítvány Mikó utcai (Clinicilor 18. szám) székhelyére.
Az adományozóknak nyilvános keretek között név szerint mondunk köszönetet.
Gazdagnak ígérkezik a szamosújvári mûvelôdési hétvége. Bôven lesz szórakozási lehetôségük a lakosoknak, nem hiányoznak a magyar nyelvû rendezvények sem. Szombaton este a municípiumi kultúrház nagytermében operettelôadásra kerül sor. A régmúltú és közismert helybeli magyar nyelvû mûkedvelô csoport Huszka Jenô: Lili bárónô címû háromfelvonásos operettjét mutatja be. Az elôadást ezúttal is Horváth Lajos, a Szamos menti város mûkedvelô mozgalmának lelkes szervezôje rendezte. A szereplôk között találjuk Molnár Anna, Inován György, Pataki Erika és Pataki Levente tehetséges mûkedvelôket, de említést kell tennünk a Rusu Iosif vezette zenekarról is. A szamosújvári operettegyütes 103 éves múltra tekint vissza, és országos szinten is egyedülálló a mûfajban (mármint a mûkedvelés szintjén).
— 1919–1940 között jelenik meg meg a Nemzeti Parasztpárt kolozsvári napilapja, a Patria (Haza);
— 1920. február 1-jén Ferdinánd király jelenlétében avatják fel a kolozsvári román egyetemet, mely 1927-ben felveszi címébe a király nevét;
— 1920. május 20-án nyílik meg a Hunyadi (Stefan cel Mare) téri színházban a kolozsvári Román Opera Verdi Aidájának az elôadásával, ez Románia elsô operaháza;
— 1920. június 4-én aláírják a trianoni békediktátumot, mely Erdély, s ezzel Kolozsvár sorsát is Romániához köti;
— 1920 júniusában a Kolozsvárt maradt magyar egyetemi tanárok a magyar egyházak támogatásával hatkaros felekezetközi magyar egyetemet próbálnak alapítani, nem kapnak rá engedélyt.
— Én láttam egy kentaurt! — bújik hozzám nem kis meglepetésemre barátom elemista korú, rendkívül értelmes kisfia. Meglepôdve, sôt, titokban mélységes aggodalommal figyeltem a gyerek arcát, amint a történetet mesélte: a Mãrãsti-téren odajött hozzá a kentaur, de ô annyira megijedt tôle, hogy visítva elszaladt.
Jól ismertem a gyereket, tisztában voltam azzal, hogy képzelôereje felülmúlja a vele egykorúakét — mégis szöget ütött fejembe a dolog. Hogyan kerülhetett kapcsolatba ez a gyerek a nem létezô, mitikus világok szereplôivel?
A gyerek újra elmeséli a dolgot, de most már a sírás is kitör belôle, amint újraéli a történetet. — Egészen mellém jött... Nagy köd volt... Csak akkor vettem észre, amikor már közel ért hozzám... Kentaur volt: félig ember, félig csikó...
— De mégis, hogy nézett ki? — faggattam óvatosan. — Szép volt az arca, csak nagyon maszatos. Mellsô lábain kesztyû volt, azzal surrogott az úttesten... Valamit kérdett tôlem, de én annyira megiszonyodtam, hogy elszaladtam. Nekem azt mondták, hogy a kentaurok csak a görög mondákban léteznek. Hogyan kerül akkor egy kentaur Kolozsvárra?
Bármennyire is szeretem a gyereket, kénytelen voltam megmondani neki, hogy csak képzelôdött, és hogy nem ártana a tanító nénijének meg az iskola orvosának elmondani a dolgot, már csak azért is, mert a sok horror- meg tudományos-fantasztikus film már bizonyítottan bele-belefest a 20. század végén az élénk képzeletû, sokat tanuló, keveset sportoló kisdiákok lelkivilágába.
A kis srácnak nagyon rosszul esett megjegyzésem. — Te sem vagy különb, mint a többiek — mondta szomorúan, és eltaszított magától.
Jó néhány hónap telt el az eset óta, és én természetesen elfelejtettem az egészet. Egészen december 8-áig, amikor furcsa dolog történt velem: a Mãrãsti-téri átjáró közelében, a ködbe veszô, zöldre váró autók között megláttam a kentaurt!
Néhány másodpercig sóbálvánnyá meredtem, és már az is átsuhant a fejemen, hogy megbolondultam, amikor a „kentaur" végre kilépett a ködbôl, és két Dacia között megindult elôre: a nyomorék fiú úgy próbálta kifordult és merev lábaival elôrelendíteni magát, hogy „járása" a négykézláb-járáshoz hasonlított a legjobban. Feneke magasan háta fölött helyezkedett el, feje mélyen lecsüngött, amint a tülkölô autók között a város felé vonszolta magát.
Most már tudtam, hogy kis barátom nem tévedett, amikor a kolozsvári kentaur létét, tehát egy másik, szomszédos világ létét bizonygatta.
Mert valóban csak egy mitikus szörnyetegvilágban történhet meg az, hogy egy ilyen szerencsétlen nyomorék fiatalembernek az úttestet jelöli ki menedékül — lovardául — az egyre kegyetlenebb emberi társadalom.
Eleinte fiatal fiúk és lányok muzsikáltak a mi kis utcánkban. Hol egyedül, hol csoportosan harmonikáztak, hegedültek, vagy gitárjaikat pengették. Néhányat megismertem közülük. Egyetemisták voltak. Ételre, lakbérre, könyvre gyûjtötték azt a kis pénzt, amit az emberek az elôttük lévô dobozokba tettek, illetve dobtak. Ady Endre megírta az Álmodik a nyomor címû költeményét, ám azóta változtak az idôk, a nyomor kivonult az utcákra. A 2000. évben muzsikál a nyomor és különbözô nyelveken énekelnek is hozzá. Van itt népdal, operett, operából is egy kevés, szent énekek, és van aki lélekszakadva ordítja spontán költött dalait egy lányról, aki hûtlen lett, és akit ô mégis visszavár... Ezt a kéregetési módszert már rég kitalálták azok is, akik jól járnak, de egyik lábukat gondosan elrejtik maguk vagy a köpeny alá, mintha nem is lenne, hogy a hatás teljes legyen. A szegénységnek nincs nemzetisége. Ezzel a legnacionalistábbak is egyet kell értsenek. A lelki-testi elesettséget, ezt a borzalmas nincstelenséget, az ország teljes gazdasági leromlása termelte ki. Romániában rosszul sáfárkodtak az arra illetékesek a nehéz milliárdokkal, és íme, a tönk szélére jutottunk. A munkanélküliségbôl egyenesen adódik a rablás, lopás, gyilkolás, és nem utolsósorban az öngyilkosság mint egyetlen szabadulási lehetôség ebbôl a pokolból...
Kolozsvár az ország egyik legkétségbeejtôbb helyzetben lévô város! Mérhetetlen összegeket nyeltek el itt a szobrok, gödrök, felesleges perek, egyszóval a „kiskirályok" gátlástalan költekezései. Vajon kit érdekel, ebben a városban van-e gyermekvédelem? És ha van ilyen intézmény, akkor hogyan mûködik? Nem elég a jóindulatú emberek alamizsnája, itt az arra illetékeseknek kellene lépniük, a szociális gondozást kellene komolyan venni. A kisgyereknek otthon kell, a munkanélkülinek állás. Az ország új Elnöke szerint, minden rosszat a lelépô kormány okozott, de mi ezt nem így látjuk... Nemcsak az elmúlt négy év áldozatai vagyunk, hanem az elmúlt átokkal sújtott tizenegy esztendôrôl „muzsikál a nyomor".
Az énekes koldulók mellett ott látjuk az ortodox szerzeteseket és apácákat is, akik valamelyik kolostor javára gyûjtenek. Amikor éhezik a nép számottevô rétege, nem hihetem hogy nagyobb szükség lenne kolostorokra mint éhezô embereken segíteni. Emellett az ortodox egyház akkora anyagi támogatásban részesül hogy az összes többi egyház nem kap annyit. Minek kell akkor a kereszt jelét is kéregetésre használni? Karácsony közeledtével az ember jobban ráhangolódik az irgalmasságra. Az egyházak kereteiben mûködô karitatív csoportok és az RMDSZ arra készülnek, hogy minden kerületben felkeresik a rászorulókat. Az ajándék nem sok, de a figyelmes szeretet, a jó szó talán megtoldja az adományok értékét. Egy csepp a tengerben, de ha ezt sem tesszük, akkor ez is hiányozni fog! Amíg fáj bennünk az elesett ember kínja, amíg adunk abból a kevésbôl, amink van, addig még nincs nagy baj. Amit a kormányok ígérnek, azzal nem lakhat jól az éhes gyomor. Ezért se mondjuk soha: „engem nem érdekel a más baja", mert egyszer, mikor nekünk lesz szükségünk a segítségre, az ég süket marad a mi kiáltásunkra is...
Nehéz az életünk, igaz. Mégis legyünk fontosak egymásnak. Odakint a zimankós hidegben, a sáros járda szélén harmonikázik egy gyermek... Halljátok? Muzsikál a nyomor...
Világjelenség lett a fogyókúra, ha megfigyelted, és én magam néha nem is tudom, szomorkodjam-e vagy inkább nevessek a pácienseimen, akik tôlem kérnek tanácsot a legeredményesebb élet- és étrendrôl — kezdte a beszélgetést egy orvos barátom, majd így folytatta:
Hogy ôszinte legyek, részben szakosítottam magam e betegség gyógyítására, hiszen a feltûnô túlsúly esetében már kóros elhízásról kell beszélnünk, ugyebár: épp ezért a szakmai irodalmon kívül is tanulmányoztam mindent, ami nagyobb kitekintést biztosít.
Mindjárt azzal kezdem, hogy elôdeink például már az anyagcsere fogalmát is rég ismerték, és nemhiába mondták, hogy vannak, akik egy szelet kenyértôl és egy pohár víztôl is meghíznak, míg mások reggeltôl estig tömik a gyomrukat, és mégis olyanok, mint a keszeg.
Ezt én úgy magyaráztam meg és magyarázom ma is a betegeimnek, hogy a tûzhöz hasonlítom a jelenséget: képzeljék el, hogy a szerencsésebb teremtmények szervezete olyan, mint a szabadban lobogó láng, s ha ölnyi rôzsét vetünk rá, azt is rögtön megemészti: a török basa pocakja és a Hasas Mari hasa viszont mindjárt a dobkályhát idézi elénk, amely huszonnégy órán át dönög-duruzsol, amíg a belétáplált fûrészport elégeti...
A sors fintora számomra az is, hogy épp az éhínség éveiben olvastam el Bicsérd Béla, a vegetáriánus konyha fôszakácsának könyvét A legyôzött halálról, amelyben tanácsot ad, hogyan érhetjük el célszerû mozgással és táplálkozással, hogy ne gyötörjön bennünket idô elôtt Ádám végsô kifakadása: Csak az a vég! Csak azt tudnám feledni!
Csöndes lázadozással gondoltam annak idején erre az emberre, aki azt tanácsolja, hogy érjük be növényi eredetû táplálékkal, leszámítva a mézet, a tejterméket meg a tojást, és kárörvendôn fölnevettem, amikor késôbb elolvastam Kosztolányi találkozását Bicsérd Bélával, s nagy költônk leírja, hogy mi minden jótól roskadozott az iskolát nyitó tanácsadó asztala a lugasban, ahol lakmározott: volt azon narancs, banán, füge és ananász meg kókuszdió bele, teavaj, havasi méz, ravasz receptek alapján készített tészták piramisa és százféle más jó... Hát így valóban nem volt nehéz ellenállni egy szelet rostonsültnek — gondoltam.
De térjek vissza ahhoz, amit alapjában mondani akartam: a nôk, akiknek szépészeti célból kell megôrizniök viszonylagos karcsúságukat, s akik ebbôl a célból nagy szatyrokkal járják a hiúság vásárát, mindent megvesznek a divatos gyógyszerektôl a soványító teákig, a diétás szakácskönyvektôl a csodareceptekig; hiszen a kereskedelem nyitott szemmel járja a világot, s jól tudja, mikor mire van szükség, hogyan lehet beadni a hiszékenyeknek azokat a módszereket, amelyek lehetôvé teszik, hogy erôfeszítés nélkül, csámcsogva is lefogyjanak...
Egyik hölgyismerôsöm, egyik páciensem, aki rokonom, örökké amiatt panaszkodik, hogy az istennek se tud lefogyni, jóllehet ha így megy tovább, valóban Tonnás Maca lesz belôle. A napokban meglátogattam a lakásán, hogy ott térképezzem fel a valódi helyzetet, és elmondhatom, hogy mindent úgy találtam, miként azt elképzeltem: kevés beszélgetés után mindjárt leült, mint aki elfáradt, ujjait hevederként fûzte egymásba gömbölyû hasa alatt, és mosolygott:
— Mit szólsz, Csanád az unokanövéredhez? Bárki azt hihetné, hogy terhes vagyok...
Válasz helyett a konyhába mentem, mert tudtam, hogy ott ôrzi számtalan fiókban a csodatevô szárított füveket, lisztté ôrölt soványító takarmányokat, amelyeket fôként Magyarországról szerzett be, de a fölnyitott tasakokat a hónapok, évek során beszôtte a pókháló... A fiókok fölött hosszú polcon sorakoztak az eligazító könyvek, az Isten patikájától kezdve külön a fogyókúrásoknak írt varázslatos receptek tucatnyi kötetéig. Késôbb a szobába mentem át; ott láttam a „fogyi roli" egy példányát a sarokban, amelyet hasmánt fekve kell mozgatni, nagy erôfeszítéssel; no de mit meg nem tesz egy nô az eszményi karcsúságért?...
Mielôtt eljöttem, ismét helyet foglalt egy öblös fotelben, kezével ismét aládúcolta a hasát, és egy parányi bûntudattal sóhajtott; aztán váratlanul elsírta magát:
— Lehet, hogy a változás utáni idô is közrejátszik nálam — hüppögte —, de az igazság az, hogy nem tudok ellenállni a jó falatoknak...
Visszatérôben a rendelô felé, századszor is megállapítottam magamban, hogy noha mindenki önként vállalja a fogyókúrát, a nôknek csak egy kis hányada következetes az önmegtartóztatásban; a többi öncsaló, önámító, s még az elôírt tornát is azzal tudja le, hogy az ágyban fekve három-négy kört rajzol a levegôbe fölnyújtott lábával. Sajnálom ezeket a hölgyeket, hiszen számukra a súlyfölösleg nemcsak gyötrô, de a hiúságukat is kikezdi; jóllehet szerintem nem kellene a kínok kínját kiállniok, ha megvonnák maguktól a kimondottan hizlaló táplálékokat, és naponta eleget mozognának a szabad levegôn...
Ezen tûnôdve eszembe jutott Herodotos egyik följegyzése, amelyben azt írja, hogy primitív törzsek emberei ebéd fölött gyakran mutogatták a holt ember koponyáját, és azt kiáltozták: „Ti is ilyenek lesztek!" De eszembe idéztem a középkori hitszónok szavait is, aki arra figyelmeztet, hogy az ördög horgaira akasztott ételt be ne faljuk...
Bölcselkedésemet végül ezzel nyugtáztam:
Az elhízottság nálunk még sokáig nem lesz társadalmi betegség, mert a nép nyomorog, lassan csontra szárad, és akik a rendszerváltás után meghíztak a nyakán, még ha kövérek is, nem a kukoricaliszttôl és a pityókától nehezültek el, mint a disznók, hanem a válogatott ételektôl, italoktól, a legkülönb ínyencfalatoktól...
Megalakulása óta a Duna Televízió kulturális tévétársaság dilemmában vergôdik: egyrészt következetesen igyekszik betölteni azt a szerepet, amelyre hivatott, vagyis a Kárpát-medencei és a nagyobb távolságban élô magyarságot összefogó szellemi kapocs funkcióját, másrészt viszont próbálja elkerülni a behódolást a mai kiméletlen piaci diktátumoknak. Ennek következtében már a kezdetekben ráragadt a rosszmájú jelzô, hogy az intézmény mûsora a nosztalgiázó nyugdíjasokat célozza meg, amelyben nincs helye fiatalokat vagy fiataloskodókat szórakoztató programnak. Ami napjainkban már érvénytelen állítás.
Tény, hogy a nyolc esztendôs Duna Tv ma sem sugároz horrort, pornót vagy úgynevezett akciófilmeket, kerüli a vérszagú szenzációt, az erôszakot, a bingószerû pénzhajhász hisztériaápolást, de még a tömeget gügyesítô csöpögôs telenovellákat is. Pedig nagyobb és szûkebb világunkban ez a trend minden könnyû módszerekkel megélni és érvényesülni óhajtó tévétársaság politikájában. Náluk a cél valóban szentesíti az eszközt. Ezért nincs mûsorkínálatukban tartás, ezért alig fedezhetô fel benne valami általánosan sajátos kontúr, ami miatt a nézôben valamiféle stabil rokonszenv alakulhasson ki. Nos, a Duna Tv-nek ilyen szempontból mindmáig sikerült következetesen „konzervatívnak" maradnia, ugyanakkor azonban felfedezhetô nála az illendôség határain belüli újítási folyamat. Amivel fôként a fiatalokat igyekeznek meghódítani: néhány évvel ezelôtt még sokkal kevesebb volt a sportközvetítés, hiányzott a hétvégi többórás gyermekmatiné stb. Mert érdekesnek, szórakoztatónak, humorosnak lenni nemcsak ripacskodással, olcsó és elcsépelt fogások ismétlésével lehet, hanem igényes és tudatos mûsorokkal is, amelyek összekötik a hasznost a kellemessel: a magyarságtudatot ápolva és erôsítve szolgálják az ismeretterjesztést, a nevelést, az önmegvalósításra való törekvést, a közösségi szemlélet propagálását, a szó nemes értelmében vett kikapcsolódást.
Meglepôen sok a hasonlóság a Duna Tv és a Szabadság közlési koncepciója között. Utóbbit sokat kritizálják, amiért nem tesz engedményeket a látványos, nagyvilágibb és ízléstelen bulvárkodásnak, „bezzeg azt könnyebben el lehet adni" — indoklással. Ugyanakkor sokan kritizálják és már az elôfizetésrôl való lemondással fenyegetôznek, amikor nagyritkán olyan reklám kerül oldalaira, mint amilyen nemrég például az a bizonyos jósnô vagy a választási kampány végén az Iliescu-féle propagandaanyag volt. Négy megye magyarságát szolgáljuk és szolgálnánk még inkább, ha annak soraiban nem alakult volna ki egy eléggé sablonos elutasító nézet: hogy tudniillik a Szabadság a nyugdíjasok lapja és nem foglalkozik a fiatalokkal. Pedig éppen erre cáfolnak rá rendszeresen a Bonifácz, a Campus, a számítástechnikai és a sport oldalak, vagy az oktatással, a szociális gondokkal, a mûvelôdési rendezvényekkel, a szabadidô kihasználásával kapcsolatos írások. Való igaz: manapság hátrányos ilyen szerény fekete-fehér tálalásban jelen lenni a standokon a gyakorta papagájszínekben hivalkodó és a fogyasztói társadalmi termék alakjában tetszelgô „lepedôújságok" társaságában. Egyelôre ez az anyagi korlátoltság határolja be lehetôségeinket és nem nyúlánkozhatjuk túl a paplanunk hosszát. Sok ellenségünk szerint ez is több a kelleténél... Akit azonban tényleg a tartalom, az információk skálája érdekel, az nap mint nap megtalálhatja számítását a Szabadság böngészése közben.
A szûkre szabott anyagi lehetôségek nem jelentik a teljes stagnálást: idônként csak sikerül megtenni egy-két kis, de biztos lépést, úgy a Szabadság közép-erdélyi regionális napilap, mint a Duna Televízió kulturális tévétársaság esetében, amelyek gerincességükkel nem hódolnak be a tartalmatlan divat szeszélyének. Kolozsváron a rengeteg utcai reklám között nemrég feltûnt egy jókora tábla, amely nem az Ursus sört vagy a vadimtudori kilátásokat, hanem ékes magyar nyelven a következôt hirdeti: „Duna Televízió. Cseppnyi változás december 24-tôl". Úgy legyen.
Három esetben találtak Trichinella Spiralis baktériumot a tordai és aranyosgyéresi állategészségügyi igazgatóság körzeti ellenôrei idén végzett ellenôrzô körutaikon. Mindhárom esetben betiltották a fertôzött sertéshús fogyasztását. A szamosújvári piacon naponta mintegy száz egészségügyi vizsgálatot végeznek az állategészségügyi hivatal dolgozói.
A hivatal illetékeseitôl megtudtuk, a december elsô napjaiban kezdôdött ellenôrzések során mintegy kétszáz esetben ejtettek meg egészségügyi vizsgálatokat. Az ünnepi disznóvágásra készülôk Tordán a három körzeti állategészségügyi hivatalnál, a központi piactéren, a Micro III-as piacon, valamint az újtordai piac térségében december 23-ig naponta, szombat–vasárnap is jelentkezhetnek ellenôrzési kérelemmel. Az állatorvosok felhívják a sertéshúst fogyasztani szándékozó polgárokat, vessék elôzôleg hivatalos ellenôrzés alá a disznóvágásból származó termékeket, és csak arra szakosodott üzletekbôl, piaccsarnokokból vásároljanak.
A szamosújvári téglagyár szomszédságában tartott, hagyományossá vált disznópiacon százával voltak a héten árusok. Az élô sertéshús ára megközelítôen harmincezer lej, egy megtermett disznó így három-négymillió lejbe kerül. A szomszédos Beszterce-Naszód megyébôl is érkeztek árusok, valamint Maros megyébôl, de a közeli községekbôl is. A szamosújvári lakónegyedek sétányain is egyre több disznóvágást ejtenek meg a tömbházlakók.
A piac térségében elhelyezett állategészségügyi rendelô orvosától megtudtuk, naponta átlagban száz vizsgálatot végeznek, a vásárlók kérésére. Az esetek többségében az ellenôrök kiadták a minôségi igazolványt.
Bartalis János méltatlanul elfelejtett falusi költô szülôfalujában, Alsókosály községben a polgármestertôl érdeklôdtünk, milyen mértékben alkalmazták a Lupu-féle földtörvényt. Boldor Silviu szerint a földek visszajuttatásának kérdését nagyvonalakban már tisztázták a 18-as törvény értelmében.
A 2000/1-es Lupu-féle törvény sem okozott különösebb gondot, ám az erdôk problémája megoldatlan maradt, annak ellenére, hogy a községi és a megyei földosztó bizottság is jóváhagyta a kérvényeket. Az erdészeti hivatal és a prefektúra közötti nézeteltérések azonban meghiúsították a területek kimérését. Az emberek türelmetlenül várják a további fejleményeket, mert nem értik: ha törvény szavatolja tulajdonjogukat, miért nem alkalmazzák annak elôírásait?
Morar Dumitru községi agronómus szerint Alsókosály községben ezen az ôszön körülbelül 155 hektárra vetettek búzát, sokkal kevesebbet, mint az elmúlt esztendôben. Ez elsôsorban a hónapok óta tartó szárazság következménye. A betonkeménységû földet sok esetben nem sikerült felszántani. Hasonlóan nagy gond a pénzhiány: egy hektár búzavetés összkiadása több mint négymillióba kerül. Örvendetes azonban, hogy akik mégis vetettek búzát, azok mind kicserélték a vetômagot.
A helyi gépállomás hazaszállította a jó minôségû csávázott búzavetômagot. A gazdák kérésére ôk szerezték be a mûtrágyát és a növényvédô szereket is. Ez jelentôs segítség a termelôknek, hiszen így nem szükséges minden termelônek külön-külön Désre vagy Kolozsvárra utaznia. Az idejében elvetett búza kikelt, de sok helyen a tartós szárazság miatt igen kiritkult a vetés. Nem lehet tudni, hogyan vészeli át a telet, fôleg, ha nem védi megfelelô hótakaró.
Alsókosály viszonylag szerencsés helyzetben van, hiszen a volt téesz gyümölcsösét nem verték szét a gazdák. A száz hektáros gyümölcsöst évek óta egy társaság mûveli szakszerûen. Minden tulajdonos tudja, mekkora területe van, megkapták a birtokleveleket is. A gyümölcsös mûvelését írásos szerzôdés alapján a társaság vezetôségére bízták. Egy hektár gyümölcsös évi termelési költsége 35 millió lej, amit magánemberek még részben sem tudnának fedezni. A társaság jövedelmezôen gazdálkodik, a tulajdonosok pedig meg vannak elégedve a kapott osztalékkal; a hektáronkénti ezer kiló alma hazai viszonyaink között elfogadható osztalék. A szomszédos Kackón felosztott, elvadult intenzív gyümölcsös már semmit nem terem.
Problémát jelent a községnek az öt beteg ló, mert ragály kockázatával jár a többi állat közé ereszteni ezeket. Az állatorvosunk, sajnos, nem tud büntetést kiszabni ennek megakadályozására — nyilatkozta a Szabadság tudósítójának Póka András György polgármester a heti tanácsülést követôen. A pótköltségvetésrôl el kell mondani, nem vagyunk megelégedve a kiszabott összeggel, a megye nem az érdemek arányában határozza meg a községek jussát — vélte Póka.
A pótköltségvetés összesen 179 millió lejt tesz ki, amelybôl százmillió célirányos: az utak javítására, hóeltakarításra 67 millió lejt, közvilágításra 11 milliót, tûzifára 22 milliót adtak.
— A községi utak javítására 300 tonna töltôanyagot vásároltunk, míg a patakból ugyancsak 300 tonnát termeltünk ki. A közvilágítás problémáját is megoldottnak tekinthetjük: visszatértünk a kézi vezérlésû kapcsolásra, és vásároltunk 30 darab Philips világítótestet, amelyek állítólag az idôjárástól függetlenül mûködnek. Feljavítottuk a falu központjában lévô hidat, amire ötvenmillió lejt költöttünk — jelentette ki a polgármester.
Az erdôvisszaigénylési kérelmeket a megyében elsôként Kalotaszentkirályon hagyták jóvá, ami jórészt a régi polgármesternek és vezetôségnek köszönhetô — mondta Póka. Karácsonyra 600 példányban nyomott faluújságot szándékoznak kiadni és még legalább öt számot terveznek. — A lapban a helyi tanács határozatait és közérdekû tudnivalókat fogunk közölni. A költségeket a faluban lévô Közösségi Információs Központ fedezi, pályázati úton nyert összegekbôl.
A kalotaszentkirályi iskola egyedüli a megyében, amely bentlakással rendelkezik. Itt kb. 40 tanulónak biztosítanak szállást és étkeztetést. Az iskola régi buszát kicserélték, megoldva ezzel az iskolások szállítását a környezô falvakba és Bánffyhunyadra. A befektetést az iskola saját erejébôl valósította meg. Az iskola pincéjében mûködô vízberendezést a héten adták át, ezt a polgármesteri hivatal is támogatta nyolcvanmillió lejjel.
A polgármester azt is elmondta, tervbe vették a falu vízhálózatának és csatornázási berendezéseknek megépítését. — Erre a szükséges összegeket saját erônkbôl, pályázat útján kell elôteremtenünk. Ez rengeteg munkát igényel, összehasonlíthatatlanul többet mint az RMDSZ azon kezdeményezése, hogy a község gyermekeinek karácsonyi csomagot osszunk szét — jelentette ki a polgármester.
— 47 millió lejes csalás miatt vizsgálják a székelyudvarhelyi Dobai Zsoltot (28), a Dobai & Co. Kft. ügyvezetôjét, aki a kolozsvári Ariane Trucks Rt.-vel kötött szerzôdés során ezért az összegért csekklapot bocsátott és töltött ki, habár tudta, nincs megfelelô pénzösszeg a bankszámlán.
— Jön karácsony, kezdôdik a fenyôlopás. A napokban foganatosított rendôrakció során 57, állami erdôbôl engedély nélkül kivágott fát koboztak el a pecsétszegi (Chiuiesti) Ioan Botcától és Gheorghe Zobtól, valamint az alsókosályi (Cãseiu) Ion Oracétól. Más razziák során további 77 fenyôt koboztak el. A fákat átadják az erdészeti igazgatóságnak, amely az elkövetkezô napokban értékesíti.
Az RTDP választási gyôzelmével lassan minden megyében megkezdôdik a prefektus-, illetve alprefektusváltás folyamata. Szilágy egyike volt azoknak a megyéknek, ahol az alprefektus az RMDSZ soraiból került ki, ezért a törvény értelmében távoznia kell tisztségébôl, amelyet a gyôztes párt embere foglalhat el.
A Szabadságnak Csóka Tibor jelenlegi alprefektus nyilatkozott:
— Közismert: a kormány mandátumának lejártával minden köztisztviselôé is véget ér. A törvény értelmében alprefektusként egyben a megyei szociális békéltetô bizottság elnöke is voltam. A 24-es kormányrendelet alkalmazása körüli vitákon kívül Szilágy megyében nem voltak nagyobb hullámokat kavaró munkakonfliktusok. Az elôbbieket sikerült év végéig megoldanunk. Sikerült továbbá 7500 hektár erdôt visszajuttatni egykori tulajdonosaiknak; az ügyben mintegy 5500 személy volt érintett. Eredményes volt a minisztériumi kirendeltségekkel való kapcsolattartásunk is.
— Mihez fog a továbbiakban?
— Vállalkozó vagyok, vissza fogok térni a cégemhez. Alapszakmámat fogom gyakorolni, a könyvvitelt és pénzügyi szaktanácsadást.
— Milyenek a visszajelzések eddigi alprefektusi munkájáról?
— A választási kampányban aktívan részt vettem; sok emberrel beszélgettem errôl, így elmondhatom, elégedettek voltak velem a választók. Kétségtelenül sokat számított, hogy magyar alprefektusa volt a megyének. Gondoljunk a földtörvény alkalmazására, a szociális, kulturális gondok megoldására. Nem tudni még, ki lesz az utódom, de az RTDP soraiban nagy az érdeklôdés a székem iránt...
A Sodronyipar Mûvek Rt. és a Metarom országos szakszervezeti szövetség, valamint egy svájci nemkormányzati szervezet voltak a tegnap, a mûszaki fôiskola épületében ünnepélyes keretekben megalakult aranyosgyéresi Prométeusz Egyesület alapítói. Az egyesület célja a környék munkaerô-piacának fejlesztése és a munkanélküliségi arány csökkentése. A meghívottak elôtt hangsúlyozták, új munkahelyeket létesítô befektetôket szándékoznak Aranyosgyéresre csalogatni, és a hatóságok segítségét kérték a kis- és középvállalatok támogatásához.
Elsô lépésként a Prométeusz Egyesület a Munkaerôpiac és a szakszervezeti megújulás elnevezésû projektet indította el. Szakmai átképzési tanfolyamokat indítottak, segítségben részesítették a vállalkozókat, erôfeszítéseket tettek arra, hogy a Sodronyipar Mûveknél javítsák a munkakörülményeket. Az egyesület svájci kormánytámogatást is élvez.
A Sodronyipar Mûvek Rt. és a Metarom országos szakszervezeti szövetség, valamint egy svájci nemkormányzati szervezet voltak a tegnap, a mûszaki fôiskola épületében ünnepélyes keretekben megalakult aranyosgyéresi Prométeusz Egyesület alapítói. Az egyesület célja a környék munkaerô-piacának fejlesztése és a munkanélküliségi arány csökkentése. A meghívottak elôtt hangsúlyozták, új munkahelyeket létesítô befektetôket szándékoznak Aranyosgyéresre csalogatni, és a hatóságok segítségét kérték a kis- és középvállalatok támogatásához.
Elsô lépésként a Prométeusz Egyesület a Munkaerôpiac és a szakszervezeti megújulás elnevezésû projektet indította el. Szakmai átképzési tanfolyamokat indítottak, segítségben részesítették a vállalkozókat, erôfeszítéseket tettek arra, hogy a Sodronyipar Mûveknél javítsák a munkakörülményeket. Az egyesület svájci kormánytámogatást is élvez.
270 millió lej értékben adományozott egészségügyi felszerelést és gyógyszereket a városi kórháznak az ANMRF Louis Pasteur Egyesület a karácsonyi ünnep alkalmából — tudtuk meg Füleki Attila egyesületi elnöktôl. Füleki tudósítónknak elmondta, a kórház részesült még ebben az évben mintegy 200 millió lej összértékû segítségben. A tegnap átadott adományozási akció része a Louis Pasteur egyesület számos finanszírozási projektjének, melyek magukba foglalják a dési gyermekotthonnak és az aggmenháznak juttatott segélyezési tervet is — mondotta az egyesületi elnök.
A Királyhágómelléki Egyházkerület Zilahi Egyházmegyéje szombaton, december 16-án zarándoklatot szervez Szilágymenyôbe, ahová 11 évvel ezelôtt, az 1989-es forradalom elôestéjén számûzték az egykori temesvári lelkészt, Tôkés Lászlót. A rendezôk minden érdeklôdôt szeretettel várnak a tövisháti kis faluba.
A Pro Europa Interkulturális Központ december 16-a és 17-e között rendezi meg Románia és a kisebbségek tíz év távlatából címû fórumát.
A Református Diakóniai Központban tartandó fórumra meghívást kaptak a kisebbségek, a politikai pártok és a nem kormányzati szervezetek képviselôi.
1. Bingónyeremények: Sor: 669; Bingó: 29; sorozatszám: 134.
2. Nyertes szelvények (2 millió lej): Cherculescu Ecaterina, Kolozsvár; Rosca Lucia, Kolozsvár; Rus Ana, Dés.
Jézus születésének 2000. évfordulóját ünnepelte az idén a keresztény világ. Közben dörögtek a fegyverek, emberéleteket követelt a gyûlölet világszerte: keresztények gyilkoltak muzulmánokat, majd a keresztényeket gyilkolták a muzulmánok. A Megváltó földjén is zátonyra futott a békés rendezési szándék, s az olajfák árnyékában újra a fegyverek lettek mindenhatók. Térségünkben a kétezredik karácsonyra készülô keresztény felekezetek között sincs meg a kellô béke: görögkeletiek hadakoznak görög katolikusokkal, neoprotestánsok a történelmi egyházakkal. Múlt hét végi lapszámunkban az unitárius egyházfôtôl azt kérdeztük: van-e hely mindnyájunk számára a betlehemi jászolbölcsônél. Ezúttal Mózes Árpád evangélikus püspök adja meg a reményteljes választ: van hely mindnyájunk számára, és lesz a harmadik évezredben is, ha tovább él a hit és megmarad a remény.
— Mit jelent az Ön számára a keresztény millennium?
— Attól a pillanattól kezdve, hogy felragyogott az ókori nihilista világ egén a betlehemi csillag, új korszak kezdôdött az emberiség történetében. A csillag fénye és a karácsonyi események egy új világnak a rendjét határozták meg, annak a világnak, amelyben nem a gyûlölet és a gonoszság, hanem a szeretet uralja az életet. Az új világrend, a kereszténység fennállásának 2000. évfordulóját ünnepeltük az idén. Azt, hogy sem a történelem viharai, sem az emberi gonoszság nem tudták elsöpörni Jézus Krisztus egyházát.
— Véleménye szerint minek köszönhetôen maradt meg a kereszténység mindmáig az európai és amerikai zsidókeresztény kultúra alapköveként?
— A történelembôl tudjuk, mennyi szenvedéssel, keserûséggel kellett megküzdenie Isten népének, Jézus Krisztus követôinek. János levelében olvashatjuk: az Isten szeretet. A szeretet parancsát már Jézus Krisztus elôtt, Mózesnél megtaláljuk: szeresd az Istent teljes szívedbôl, teljes lelkedbôl és teljes elmédbôl. Szeresd felebarátodat. Úgy mondanám, hogy az Ószövetségben végig, elrejtve jelen van Jézus, az evangéliumban pedig már teljes valójában megmutatkozik. A lépten-nyomon felbukkanó gyûlölködés mellett ezen a kultúrán mégis végigvonul Isten szeretô gondoskodása. A világ iránti isteni szeretetet bizonyítja Jézus Krisztus is. Ugyebár tudjuk, hogy úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött fiát adta érte. Ez a kereszténységet meghatározó szeretet volt a kétezer éves megtartó erô is. Az elmúlt 2000 esztendô folyamán nem mindig a szeretet diadalmaskodott, de az eszme, s az egyház fennmaradt, mert a szeretetre épült.
— Az évezredek során gyakorta dúltak háborúk, vallásháborúk... Ma, ha nem is szeretjük egymást úgy ahogyan a parancsolat kéri, jobban megtûrjük a másságot. Háborúk még folynak, de ezek már nem vallásháborúk. Fejlôdés ez? A szeretet parancsolatának részleges diadala?
— Annak ellenére, hogy a Szentírásban megtalálható a „ti a szentek gyülekezete vagytok" kifejezés is, nem azt jelenti, hogy minden ember szent és bûntelen. Az ember magában hordozza az ugyancsak a Szentírásban lefektetett eredendô bûnt is. Ez szülte meg a történelem folyamán azokat a tragikus eseményeket, amelyek vértanúkat, máglyákat, vallásháborúkat eredményeztek.
Természetes, hogy kimondottan vagy kimondatlanul, nagyon sokat fejlôdött az emberiség, az emberi gondolkodás és lelkiekben is gazdagabbá lett a világ a krisztusi tanítás által. Hál’istennek ma már vallásháborúk nincsenek, de van elég faji, nemzetiségi alapon elkövetett erôszak... Talán emberibb, de nem tökéletes a mai világ. Én mégis haladást látok, és hiszem, hogy az Istennek van annyi hatalma, hogy az embert mind közelebb és közelebb vigye ahhoz, ami az ô lénye, ami belôle sugárzik: a szeretet.
— A kereszténység fennmaradt, de átalakult: széthullott az egységes keresztény egyház...
— Jézus Krisztus fôpapi imájában több ízben is megismétli azt a kérést, hogy „legyetek egy". Tulajdonképpen azt kéri, hogy követôi egyek legyenek az ô nevében, mint ahogy ô is egy az Atyával. Ezt az egységet nemcsak hirdette, hanem ezért imádkozott is. A különbözô felekezetekre szakadt kereszténység nem egységes, de egyetemes. Sem a nagy szkízma, sem a reformáció nem változtatott ezen. Minden keresztény felekezet egyetemesen az Istent vallja Teremtôjének, Urának, Gondviselôjének, szeretô Atyjának. Még a Szentháromság tanát tagadó unitáriusok is, bár azt vallják hogy egy az Isten, de az az Isten a teremtô, szeretô, gondviselô Isten, aki Jézus Krisztust — ôk ugyebár csak Jézusnak nevezik — adta azért, hogy kitáruljon az emberek elôtt az ô akarata.
— Ön szerint ki a keresztény?
— Véleményem szerint az a keresztény, aki Istenben hisz. A hivatalos álláspont szerint az a keresztény, aki vallja a Szentháromságot. Én ezt túl merev kijelentésnek tartom, és nem merném azt állítani, hogy az unitáriusok, amiért történetesen nem vallják a Szentháromságot, nem keresztények. Minket itt Erdélyben a történelem, a sors összekötött. Itt nem voltak vallásháborúk és ma is a különbözô felekezetek testvéri kapcsolatban állnak.
A hivatalos álláspont viszont más világszerte. A mi erdélyi evangélikus egyházunk kicsi, de Európában a második legnagyobb. Nyugati kapcsolataink bizony el-el csodálkoznak azon, hogy az unitáriusok is közöttünk vannak. Tehát én azt vallom, hogy a kereszténység nem egységes, felekezetekre bomlik, sokszor egyházon belül is más és más a tan, mégis egyetemes, hiszen ugyanazt az Istent hisszük, valljuk és szeretjük, az Ô akaratát kívánjuk teljesíteni és a Jézus által meghirdetett szeretetet meghonosítani az ember életében.
— A szeretet ünnepe közeleg. Mi a mai karácsony helye és szerepe az ember életében? Mindmáig valóban a szeretet ünnepe maradt?
— Nehéz erre a kérdésre válaszolni. Valamikor nem voltak csillogó fények mint ma, amikor a karácsonyi díszek már december elejétôl csillognak a nagyvilágban, de bensôségesebb ünnep volt. Napjainkban inkább az ajándékozás ünnepévé kezd alakulni. Néhány évtizeddel ezelôtt, az én gyerekkoromban is, az emberek figyelmét még nem vonta el annyira a külsôség, a csillogás, így nagyobb mértékben megadatott a lehetôség, hogy magukba szálljanak. Gyermekként gyertyafénynél ünnepeltük a karácsonyt, és nagyon boldogak voltunk. Minden advent este mentünk a templomba. Bensôséges ünnep volt. Ezt a bensôséget zavarja már a külsôség, a pompázó, csillogó, ragyogó új világ. Rohan az ember, ajándékot válogat, üzletrôl üzletre jár, és mire odakerül, hogy ünnepelhetne, akkora már annyira fáradt, hogy képtelen magába szállni.
— Valamikor a hívô ember lázadt az egyházi külsôségek ellen. Mára megfordult ez?
— Így is mondhatnánk. Sajnos, ha ez így folytatódik, és csak a külsôre figyelnek az emberek, akkor a karácsony gyönyörû népi szokássá válik, és elveszíti eredeti jelentését. De bízzunk abban, hogy ez nem történik meg, mert arra való az egyház, hogy az emberek figyelmét összpontosítsa arra, amit az Isten adott és amitôl karácsony a szeretet ünnepe lett. Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött fiát adta ... ez karácsonykor történt. Az egyház szerepe az, hogy hirdesse az igét, éltesse a hitet, hogy aki hisz ôbenne, el ne vesszen. Azért küzd, hogy a káini átok, amely mindmáig végigvonul a történelmen, valahogy szoruljon vissza.
— Vagyis, nincsen hit egyház nélkül? Az egyház mint intézmény élteti a tanítást, egyáltalán a kereszténységet?
— Jézus Krisztus azt mondta: ahol ketten vagy hárman összegyûltök az én nevemben, én ott vagyok. Ez már egyház. Én is azt vallom, hogy ahol már néhányan összegyûlnek az Úr nevében, az már egyház. Énszerintem minden további nélkül létezik hit egyház nélkül. Nyilvánvalóan nem akarom lerombolni az egyházat, mint intézményt, hiszen megvan annak a már említett szerepe. Csakhogy személyesen is ismerek embereket, akik valamilyen oknál fogva nem tartják a kapcsolatot az egyházzal, de ôk a maguk hitét megélik, a Szentírás alapján. Azt viszont nem merném állítani, hogy a Szentírás nélkül lenne keresztény hit. Más villágvallások is a maguk módján élik meg hitüket, de az ôk hitüknek is megvan az alapja és a kerete.
— Egyház nélkül mi adhatja tovább a tanítást?
— A Szentírás szerint Jézus Krisztus jelenti ki, hogy tiveletek vagyok minden nap a világ végezetéig. János evangéliumában azt mondja: én elküldöm nektek a Szentlelket, amely mindenre megtanít benneteket, vigasztal. Luther is azt mondja hogy „a Szentlélek ajándékaival megvilágosított, megszentelt, s az igaz hitben magtartott". Ez már nem egyház, ez már Isten. A hit pedig Istennek ajándéka, amely hallásból van, a hallás pedig Isten igéje által. Ahhoz, hogy én hinni tudjak az én Uramban, Jézus Krisztusban, a Szentlélek áldására van szükségem, amely nem az intézmény falaihoz kötött.
— Kétezer év vihara nem tudta eltaposni a 12 apostol munkáját. De néhány nap múlva a harmadik évezredbe lépünk. Lesz-e harmadik millennium?
— A keresztény ember a jövôbe csak reménységgel léphet át. Júliusban Finnországban részt vettem egy rendezvényen, ahol 40 ezer evangélikus szabadtéren imádkozott azért, hogy a földön minden ember reménységgel lépjen át a harmadik évezredbe. Hogy mit hoz a jövendô, hogy mit tartogat az emberiség és a keresztény ember számára az ingoványos talajon álló világ, abba nem láthatunk bele. Madách írja: ne kérd a titkot, amelyet áldó isteni kéz takart el szemeid elôl. A titoknak fátylát mi sem tudjuk fellebbenteni. Jobb is így . Én csak azt kérem, amiért Finnországban imádkoztak — hogy reménységgel lépjünk át a harmadik évezredbe. És ha a reménységünk megvan, akkor megadatik az erô is ahhoz, hogy el tudjuk hordozni örömmel és szeretetben egymást.
XI. évfolyam, 39.szám
Nem aggódom az adósságom miatt. Elég nagy ahhoz, hogy vigyázzon magára.
A vérem másik oldala
Szomorú cím, szomorú történet, szomorú, hogy az érem ezúttal is kétoldalú. Azaz, ez a történet inkább felháborító, és remélhetôleg nem fed egy valóságos és kollektív tényt, aminek neve
DIÁKBÛNÖZÉS.
Tehát a történet: végy két diákot, akik sajnálatos módon nem jutottak bentlakáshoz, amit különben az államnak kötelessége lett volna rendelkezésükre bocsátani. De a diákok lehetôségeivel itt mindenki tisztában van, úgyhogy eddig semmi különös. Mivel nem akarják lábon kihordani a telet, meg-próbálnak valahogy lakáshoz jutni, aminek egyetlen mûködô módja az, hogy kibéreljenek egyet. Ez megtörténik, kétszobás, adjunk a méltóságra. De jön a felfedezés: ekkora lakásbérleti árak melett (ami külön misét érdemelne) a méltóságot nem tudják folytatni, tehát kényszermegoldásként hirdetnek, ahol lehet: lakótárs kerestetik, fél lakás, fele ár. És várnak. Semmi. Tovább várnak. Még mindig semmi. Aztán egyszercsak akad egy megmentô. Jön, lát, beköltözik. Minden a legnagyobb rendben, úgy tûnik. Két hónap idegnyugalom, pénzt ugyan nem lát tôle az elsô hónap végén senki, de majd megadja, rendes gyerek, na. Aztán közeledik a második hó vége is, mindenki feszülten vár, és a katarzis nem marad el: a mókus nyomtalanul eltûnik. Egyet felejt csak el: Fizetni. Gondok, gondnok, fagyhalál, ez a lehetôség valószínûleg meg sem fordul a jólnevelt mókus fejében. Meg az sem, hogy azok, akiket otthagyott a szarban, esetleg már egy hete nem esznek. Mert nincs mibôl. Ezek után vígan éldegél, néha még össze is futnak, természetesen mindent tagad, kinek van itt valamire is bizonyítéka?
Gondojuk végig a helyzetet. Hova fordulhatnak ebben az esetben azok, akiket átvágott, vagy ezek után fog átvágni a mókus? Hatósági út
VAGY
önrendelkezés? Mivel senkinek sincs ideiglenes tartózkodási engedélye (a háziak errôl az esetek többségében hallani sem akarnak, mert akkor adózni kell, meg az a sok macera), a hatósági út kizárva. Marad az önrendelkezés. A szülôk értesítése. De a szülôk, mint ahogy azt minden esetben tennék, most is a csemetének hisznek, aki otthon mindent tagad. Az erôszak pedig, azt hiszem, ezt jól tudjuk, nem megoldás.
Marad az éhhalál.
Még csak annyit: enyhítô körülmény az, hogy mókusunk maga is egyetemi hallgató? Vagy nem? Hisz ô sem kapott helyet a kollégiumban, tulajdonképpen hasonló helyzetben van. Ez a kérdés több módon értelmezhetô, a válasz kialakításában viszont döntô szerepe lehet a hasonló helyzetben levôk szolidariásának, aminek magyar neve
BETYÁRBECSÜLET.
Aki elhitte, attól elnézést kérek. Most eszembe jutott az a vicc, hogy a hír igaz, csak nem osztogatnak, hanem fosztogatnak... Bár esetünkben a hír sajnos nem igaz, ugyanis nem emelték az ösztöndíjainkat, bámennyire is szerettük volna ezt hinni, sôt hittük is.
Hát, azért mégis kár volt kölcsönt felvenni rá, mivel kiderült, hogy ez az ösztöndíj még mindig ugyanaz, csak éppen kiadták elôre a decemberit is. De hát ki kérte ôket erre?! Az egyetemen az egyik bájos titkárnô közli, hogy emelésrôl szó nincs, ugyan hol álmodtátok ezt, gyerekek, az összeg változatlan, csak az idôintervallum változó, mert nekünk még ezt is szabad, mi büntetlenül manipulálhatunk a dátumokkal, nálunk decemberben is november van, ha úgy akarjuk. Erre felháborodott kolléganôm elmeséli, hogy a PRO TV-ben mást sem hall hetek óta, csak azt, hogy a Babes–Bolyain emelték az ösztöndíjakat. Kolléganôm alapos ember, ô is bemegy a titkárságra, mondja az ô szemébe a titkárnô, ha meri. Nem meri. Mert ez már egy másik titkárnô, és ô nem tudja. Fogalma sincs róla. Honnan is tudná. Nem azért van ott.
Persze, mindannyian számítottunk arra, hogy december folyamán még megdobnak minket némi pénzzel, vásárolni kéne, meg számlákat kifizetni, szóval, már betábláztuk azt az összeget, amit, mint kiderült, már rég el is költöttünk.
Vicc volt, gyerekek! Nevessünk! (Bár április elseje még messze van.)
szem: 682 db.
magasság: Fôépület minden emelete
súly: -os gondok nem voltak
szenvedély: 0,9 mg nikotin, 1,5 mg kátrány per kávészünet
tanulmányok: rengeteg
Többszáz ember foglalta el magát az elmúlt hétvégén. Ez persze nem korszakalkotó kijelentés, de a 96 karakterrel ezelôtt említett tisztelt tömeg péntekjét, és súlyos viszaesôként szombatját is a III. Erdélyi Tudományos Diákkonferencia programjának szentelte. És aki ennél is többet akar: az elsô- és második ETDK is Kolozsváron volt megrendezve, erdélyi szintûre nôve ki magát az 1990-ben elindított folyamat. Azt, hogy a jelenleg megrendezett konferencia méreteiben növekedett, az Országos Magyar Diákszövetség, a Max Weber Szociológiai Szakkollégium, a Babe s –Bolyai Tudományegyetem magyar tanári közössége, a KMDSZ és egyebek éjjel-nappal hívható telefoszámain illik megköszönni. A diákok érdeklôdésének jegyében szervezték meg a III. Konferenciát, mivel fontos egy olyan színvonalas fórum kialakítása, ahol bemutathatják tudományos tevékenységüket, értékelést kaphatnak nem csak saját szakterületük tanáraitól. Ennek éredekében kitûzött cél volt mind a diákok, mind a tanárok mozgósítása, hogy közös térbe kerülve ismerjék meg egymást, kommunikáljanak.
A kezdeményezés életképességét bizonyítja az évrôl évre kimutatható növekvô érdeklôdés. Tavaly például 120, idén már 220 dolgozat került bemutatásra. Ugyanígy 10 szervezô helyett most 25 szorul azonnal végrehajtandó pihenésre. Mindebbôl logikusan következik, hogy a pénzügyi keret kisebbnek ígérkezett a tavalyinál, egészen az utolsó pillanatig, a Sapientia Alapítvány által biztosított ösztöndíjak megérkezéséig, ami javított a helyzeten. A teljes anyagi hátteret az Illyés Közalapítvány, Magyarország Oktatásügyi Minisztériuma, a Román Tanügyminisztérium, az Országos Tudományos Technikai és Innovációs Ügynökség, a Korunk és a Krónika biztosította.
A III. ETDK lefolyásáról kérdeztem Gál-Borus László fôszervezôt. Egy szeptemberi KMDSZ mûhelytáborban kezdôdött a szervezés. Elölrôl kellett kezdeni mindent, mivel a tavalyi emberek — nem az események hatására (!) — elkerültek Kolozsvárról. Újítás, az önkéntesen és a Kari Képviselôk Tanácsán keresztül egybegyûlt szervezôk nevének megjegyzése mellett, hogy minden szekciónak volt külön felelôse. A megnyitón Andrei Marga tanügyminiszteri, és nem rektori minôségében szólt a rendezvény résztvevôihez, a Konferencia fôvédnöke volt Kása Zoltán, az egyetem prorektora, Kötô József, az Oktatásügyi Minisztérium államtitkára, és Pokorni Zoltán. Idén 26 szekciót hirdettek meg, 24-re érkeztek pályamunkák. Ez 221 dolgozatot, mintegy 250 diák munkáját jelenti. A szekciókat az egyéni igényeket figyelembe véve állapították meg, tartva a tavalyi felosztást, és bôvítve a keretet például dramaturgiával, vagy a hangszer- és zeneelmélet, képzômûvészet, állatorvosi szakterületeken benyújtott dolgozatokkal. A Konferencia mindenki elôtt nyitott, aki Romániában egyetemista vagy posztgraduális képzésen vesz részt, illetve idén fejezte be tanulmányait. A zsûrit felkérés útján, a Babe s –Bolyai tanáraiból állították össze, valamint nem az oktatásban dolgozó romániai és magyarországi szak-emberekbôl.
Az elôadások technikai felszereltségét az Erdélyi Mûszaki Társaság, az Erdélyi Múzeum Egyesület, a tanszékek és a KMDSZ számítógépei biztosították. A hiányosságok abból adódtak, hogy írásvetítô, diavetítô, videoprojektor mellett más, diákok által kért tehnikai eszközök bérlésére nem volt pénz. Az elbírálási feltételek nagyjából megegyezôek a Magyar Országos Diákkonferencia követelményeivel, így a legjobbak továbbmennek a Magyarországon kétévente megrendezett TDK-ra. Szekciónként több dolgozatot díjaztak, kb. 100 díj került kiosztásra, ami szekciónkénti 4 millió lejt és könyvajándékokat jelent. A rendezvény teljes költsége mintegy 140 millió lej, valamint a mindegyik szekcióban kiosztott 4 millió lej összege.
A záróesten a Continental vendéglô nagytermében kb. 400 ember alakította át az állófogadást ál(l)ombulivá.
Gál-Borus László biztos abban, hogy jövôre is lesz Tudományos Diákkonferencia Kolozsváron.
Tavaszi
és ôszi részképzés valamint a nyári tudomány- és mûszaki egyetem pályázatainak pontozási eredménylistája megtalálható kiplakátolva a KMDSZ-irodában. Végleges eredmény a tavasz folyamán várható Magyarországról.
Lakásközvetítés
folyik a KMDSZ-irodában naponta 9–15 óra között. Az akció fedôneve: Palota és kunyhó.
Iratkozz be
a KMDSZ-iroda adatbázisába, ha szeretnél egy jó állást. Az adatbázist a cégek figyelik.
Az Iskola Alapítvány
tanulmányi ösztöndíjpályázatainak eredménylistáját kiplakátolták a KMDSZ-irodában. A következô kuratóriumi ülésig újabb pályázatokat lehet leadni. Ûrlapok a KMDSZ-irodában találhatók.
Pályázati felhívás
Az Iskola Alapítvány együttmûködve az Országos Magyar Diákszövetséggel pályázatot hirdet a 2000–2001-es tanévre, a romániai felsôoktatási intézményekben tanuló hallgatók szociális támogatására. Céljuk a legrászorultabb hallgatók anyagi megsegítése.
A szociális ösztöndíj elsô félévi összege: 1 500 000 lej/hallgató.
Az elbírálást az Iskola Alapítvány Ösztöndíjbizottsága végzi. A pályázónak igazolnia kell, hogy pályázata leadásakor hallgatói jogviszonyban van valamely felsôoktatási intézmény nappali tagozatán. Nem pályázhatnak azok a hallgatók, akik Apáczai Ösztöndíjban részesülnek.
Ûrlapok és a szükséges iratok jegyzéke a kolozsvári, temesvári, marosvásárhelyi, brassói és nagyváradi diákszervezetek irodáiban találhatók, ugyanott le lehet adni a pályázatokat is, 2001. január 20-ig.
További információk az Iskola Alapítvány titkárságán (Majális/Republicii utca, 29., tel: 064/192-668, hétfôtôl péntekig 12–14 óra között), illetve a helyi diákszervezeteknél igényelhetôk.
Nem kis vállalkozás november elején, hajnali kilenckor kiállni a Monostor végébe egy Szeged feliratú táblával. Nahát, vajon miért mosolyognak ránk olyan kedvesen a sofôrök... Elôször az ember keze fagy le, aztán a lába mondja fel a szolgálatot, utána meg a karját kezdi el támasztani társa vállához. Aztán kicseréli a nagyképû Szeged feliratot egy kishitûbb Borssal. Próbálja melengetni a fülét, dörzsölgeti az orrát, és artikulációs gyakorlatokkal kíséreli meg rábírni a száját, hogy becsületesen mozogjon. Érdekes látvány lehetünk — mégsem tudjuk megérteni, miért kacagnak még mindig a sofôrök a közben Oradea fel-iratúra szerényedett táblánkra. Aztán egyszercsak, derült égbôl — kamionos! Kényelmesen elhelyezkedtünk a meleg fülkében és a hálás országszidó témában, és: irány Szeged!
Aztán egy mogorva vámhivatalnoknô, egy túlcukrozott ifjú benzincsempész, meg (végre!) egy egészen hétköznapi szegedi egyetemista segítségével odaértünk. Így jutnak el az áthallgatók, amióta áthallgatás az áthallgatás, Szegedre, pontosabban a Szegedi Tudományegyetemre, illetve a Károlyi Kollégium tizenötágyas szobáiba, az egyes, kettes, vagy hármas szobákba. Három hetünk van rá, hogy megismerkedjünk a szegedi diákélettel, dolgozzunk a szakdolgozatunkon, és órákat látogassunk — leg-alábbis ezek álltak a pályázatunkban. Egy hét akklimatizáció, városnézés után bele is fogtunk ismerkedni a szebb, jobb, gazdagabb, érdekesebb, minôségibb dolgokkal, de aztán akadt valami még jobb program.
Ha már át-, akkor legyen belôle egy átruccanás, nem messze, csak ide a szomszédba, Szerbiába. Persze, stoppolással — ezt a népszokást már nem hagyjuk, elvbôl sem. Ez volt az egyetlen határozott elképzelésünk az útról. Nem tudom, mire számítottunk: átlyuggatott tetejû házakra, lôréses házfalakra, sok-sok katonára, pásztorokra, de lehet, hogy akkor sem lepôdtünk volna meg, ha történetesen összefutunk két részeg macskával, egy fehérrel meg egy feketével. Ilyen Kusturicás tapasztalatokkal indultunk neki Szabadkának — sem átlôtt házak, sem pásztor nem várt. Az egész inkább a nyolcvankilenc utáni Romániára emlékeztetett, csak sokkal rendesebb meg tisztább változatban. Magyarul beszélô vajdaságiakat keresve — ami biztos, az biztos — a Magyar Szó szerkesztôségében kötöttünk ki. Ajánlatukra megnéztük a színház épületét — még amíg be nem szakad teljesen a teteje. Az átruccanás fénypontja mindenesetre az a felfedezés volt, hogy a szerb sör finom, olyan finom és olcsó, hogy nem lehet otthagyni ezt utolsó meg azt az utolsóelôtti üveget sem — nem is beszélve a szerb cigirôl. Így aztán több naposra kerekedett az átruccanásunk. Rövidre szabott szabadságunkkal élve, magyar népdalokat énekelve indultunk a horgosi szerb határ felé, az áthallgatás utolsó elôtti napján, este tíz órakor, oda, ahol nemrég megverték a magyar riportert. Szóval, csak jelentkezzen minden buzgó egyetemista, ha nem is a könyvtárban meg órákon tölti majd az idejét, de legalább átruccan. Jó stoppolást!
Sokadjára került sor december 10–13 között Torockón a Tempus Alapítvány által támogatott irodalmi „hételô"-re, amelynek elôadói a Szegedi Egyetem összehasonlító irodalomtudományi tanszékének tanárai, Odorics Ferenc, Farkas Zsolt és Kovács Sándor voltak. Többnyire filológus hallgatók vettek részt, de érdeklôdtek filozófia és földrajz szakosok is.
Elméleti kérdések, mint például egy Paul de Man-tanulmány megbeszélése mellett szövegértelmezések nyújtottak lehetôséget a hol könnyedebb, hol emelkedettebb eszmefuttatásra. Mészöly Miklós Az ügynök és a lány címû novellája két beszélgetés témáját is képezte, de, amint az várható volt, a társaság nem törekedett végérvényes megállapításokra. A mû autonómiáját tisztelô hozzászólók mondandója mindvégig azt a benyomást keltette, hogy valóban lényeglátásra, ugyanakkor a rejtett utalások feltárására irányul bekapcsolódásuk.
Az elôadók nem elôször meghívottai a torockói összejöveteleknek (a három évre szóló Tempus-program alatt többször volt alkalmuk Torockóra jönni), így egészen családias hangulatú, olykor interaktív elôadások hangzottak el. A kötöttség és kötetlenség kettôssége jellemezte ezeket, a hallgatók érezhetôen éles figyelemmel követték az egyes témakörök újszerû felvázolását. Talán a Szerelem-elméletek címû gondolategyüttes volt a legnépszerûbb, hiszen erre tértek ki utóbb többízben is a lelkes hallgatók.
Nem véletlen a cím közhelyszámba menô jellege, hiszen nem csupán a szellemiek nyertek létjogosultságot a három és fél nap alatt, hanem elôvakációként éltük meg az esti bulikat, mozizást.
Régóta tudjuk, hogy a kereskedelmi csatornákra rá lehet szokni. Hogy mi a titkuk, nem kutatjuk, de tény, hogy a mûsoraik valahogy eltalálják a nézôket. Nagyjából tudják, hogy átlag ember mit néz szívesen, és ahhoz igazodnak. Vannak például az „egy ember, egy sors, egy történet" stílusú mûsorok (lehet, hogy a sorrend nem pont ez, de mindegy), na ezek például azért, mert az emberek szeretik, ha a hétköznapjaik is visszaköszönnek néha az akciófilmek között. És szeretik azt is, ha embertársaik átverésének lehetnek tanúi, mert hogy a legszebb öröm még mindig a káröröm.
Ezt a hozáállást használja ki a magyar média két „fenegyereke", a két híresen hírhedt médiasztár, Boros Lajos és Bochkor Gábor a Kész átverés show címû agyfacsarmányukkal, amelynek abban rejlik a zsenialitása, hogy nem csak az egyszeri kisemberbôl csinálnak síkhülyét, hanem elôszedik a saját kollégáikat is, képesek bármilyen mûsorba belemászni egy jó poén kedvéért. El tudom képzelni, mennyien utálják ôket ezért, mert néha tényleg embertelen, amit mûvelnek. A népszerû Legyen ön is milliomos! címû kvízbe beépített ember például az infarktus szélére sodorta a mûsorvezetôt, szegény percekig nem jutott se szóhoz, se levegôhöz, amikor kiderült a turpisság. Ráadásul, ôt már lóvá tették egyszer, más kontextusban, így újabb támadásra valóban nem számított.
Ennél durvább volt a Szerencsekerék, mert ott mindhárom játékost beépítették (mint Kômûves Kelemennét), és még a feladványt is kicserélték. A szerencsétlen mûsorvezetô meg csak nézett, mint Rozi a moziban. De felbukkantak már kabaréban, teniszpályán, átverték az egyik népszerû fiúcsapat tagjait, az RTL KLUB több üdvöskéjét, és egy teljes filmes stábot. Ötletekbôl tehát nincs hiány.
Ez az eljárás lassan már fogalommá válik budapesti körökben, de legalábbis kifejleszti az emberekben az óvatosságot. Az ember az összes idiótának tûnô helyzetben körülnéz, hogy vajon honnan fog elôbukkanni a két jómadár. Mert ôk mindenütt ott vannak, ahol egy kicsit is fel lehet kavarni a dolgokat. Senki nincs tôlük biztonságban.
A tévénézô pedig élvezi, hogy lóvá teszik a kedvencét. Ebbôl következik, hogy a mûsor népszerû. Hát persze, hogy az.
Diák Klubot avattak „hivatalosan" a Protestáns Teológiai Intézet alagsorában december 14-én, csütörtökön. Kovács László, az intézet rektora nyitó szavaiban hangsúlyozta, hogy a helyiség létrehozásához a diákok teremtették meg a szükséges anyagiakat. A „színvonalas és tartalmas kapcsolatteremtés" színhelyéül szolgáló Klubban a PTI Diákpresbitériuma különbözô önképzôköröket, délutáni programokat is tervez a jövôben.
A helyiség a próbaidônek szánt elsô hónapban csupán a teológiai hallgatók számára van nyitva. A befektetés értéke 120 millió lejt tett ki, a diákok által végzett közmunkával kiegészítve. Az összeg kb 70%-át a református teológiai hallgatók gyûjtötték össze.
A szervezôk üdvözlô szavai után az intézet angol kórusa lépett fel, majd népzene és néptánc szórakoztatta a jelenlévôket. Az oldott hangulatú dél-után zenei aláfestését az intézet hallgatói biztosították.
A 80-as évekig fürdôhelyiségként mûködô terem szakszerû és színvonalas átalakításban, dohányzó helyiséggel pótolva várja az egyelôre csak szûk körbôl érkezô látogatókat. A bárpultra helyezett tulipános láda pedig kész az alkalmi adományok befogadására.
vagy bármi más, megismerkedhetsz másokkal és saját magaddal, újra felfedezheted a játék rég elfeledett örömét, egy pillanatig nem fog eszedbe jutni, hogy szesszióra készülô (vagy nem készülô) egyetemista vagy. Hiszen te tulajdonképpen postás vagy egy lakatlan szigeten, esetleg utazási ügynök vagy egy horrorfilm mellékszereplôje. Lehetetlen szituációkba kerülsz, mégis könnyedén megoldhatsz bármilyen problémát, mert itt minden csak játék, barátaiddal és önmagaddal.
Csak gyere el kedden 18 órától az Apáczai 44-es termébe, ahová Játszóházat építünk neked. Az is lehet, hogy ajándékot is kapsz: egy kis mosolyt, vidámságot és reményt.
A Magyar Ifjúsági Konferencia (MIK) tavaly ôsszel alakult meg Budapesten, és az anyaországi illetve határon túli magyar ifjúsági szervezetek fórumaként határozta meg magát. A tavaszi székelyudvarhelyi ülése után harmadik alkalommal 2000. december 4-én Budapesten ülésezett.
Elsô mozzanatként a burgenlandi magyar ifjúsági szervezet képviselôje aláírta a MIK Alapító Szabályzatát, így a konferencia a Kárpát-medencei ifjúsági együttmûködés részévé vált.
A MIK tagjai elfogadták a fórum Szervezeti és Mûködési Szabályzatát, egyúttal megnövelték a MIK-be delegált szervezetek számát. A jövôben az erdélyi régiót tíz küldött képviseli. Csángóföld, Muravidék, Horvátország, Burgenland és a nyugati magyar ifjúsági szervezetek két-két képviselôt küldenek, Kárpátalja négyet, Vajdaság ötöt, Felvidékrôl hat képviselôt várnak, az anyaországból pedig tizenhármat.
A konferencián tájékoztató hangzott el a Magyarországgal szomszédos államokban élô magyarokról szóló törvény koncepciójáról, valamint a törvényelôkészítésben az ifjúsági ügyeket hangsúlyosan kezelô Magyar Állandó Értekezlet Oktatási és Kulturális Szakbizottságának tevékenységérôl. Németh Zsolt kül-ügyi államtitkár vázolta a határon túli magyar felsôoktatás fejlesztésére irányuló konkrét kormányzati lépéseket (Sapientia Alapítvány, komáromi magyar felsôoktatás).
A MIK zárónyilatkozatában üdvözölte, hogy a Magyar Köztársaság 2001–2002. évi költségvetésében jelentôsen növekedett a határon túli ifjúsági szervezetek támogatására fordítandó összeg. Ugyanakkor javasolta, hogy a határon túli ifjúsági programokat támogató jövô évi pályázatok elbírálásánál elônyt élvezzenek azok, amelyek átnyúlnak a régiókon, valamint a magyar nyelv megôrzésére figyelmet fordító ifjúsági sajtótermékek és közmûvelôdési egyesületek.
A MIK-ban képviselettel rendelkezô határon túli ifjúsági szervezetek, valamint az anyaország ifjúsági közösségei sikeresnek minôsítették a MIK keretei között történt egyéves együttmûködésüket. A december 4-i zárónyilatkozatba iktatták az éppen aktuális román politikai helyzet iránti aggodalmukat, bízva abban, hogy a választások eredményei nem térítik el Romániát az európai integráció útjáról, ugyanakkor a MIK támogatásáról biztosította az erdélyi magyar ifjúsági szervezetek legitim képviseletét ellátó Magyar Ifjúsági Tanácsot. A MIK 2001 tavaszán a Muravidéken és a Vajdaságban, 2001 ôszén Horvátországban tart ülést. Felvidéken 2002. tavaszán, Kárpátalján pedig ugyanazon év ôszén üléseznek — döntöttek a konferencia küldöttei.
Nem volt szükség sem meghívóra, sem belsôs haverre, aki ingyen bevinne, csak egy óvszerre. Ez volt a belépôje a december 7-i, pROCKtection fedônevû nagyszabású ingyenkoncertnek, amelyet a Love Plus nevû ÓVÓ SZERvezet rendezett az AIDS-ellenes küzdelem nemzetközi napja alkalmából.
Nem áll szándékomban SIDAl-mazni a szervezôket, de valami csak nem volt rendben ezzel a koncerttel — talán az idôpont, talán a reklám. Este hétkor, a meghirdetett kezdési idôpontban még félig sem volt megtelve a sportcsarnok (ennek azért volt pozitív oldala is: a béltaposás elmaradt), ami, a fellépôk névsorát elnézve, eléggé hihetetlen.
Az elsô együttes, a kolozsvári Luna Amarã nyolc elôtt néhány perccel kezdett, elôtte azonban énekesük még elmesélte az amúgy aranyos szoknyát viselô mûsorvezetô kislánynak, hogy ô bizony nem szokott gumit használni. Igazán hazudhatott volna is, ha már eljött ide, de azért sokan értékelték ôszinteségét. Zenéjüket már ismerhetik néhányan, nemrég koncerteztek a Pubban, némi fúvósokkal (na jó, csak egy trombitával) dúsított alternatív rockot játszanak. Utánuk az idén feltûnt Coma nevû együttes következett, akiket az Atomicon láthattunk párszor. Zenéjük Limp Bizkit és Kornszerû modern amerikai metál, néhol kicsit vidámabb, amolyan SmashMouth-os ízekkel. Mindez még nem jelenti az egyéniség hiányát, a két énekessel (az egyik sovány és énekel, a másik kövér, ugrál és üvölt) felálló együttes zenéje egyedülálló a hazai színtéren. Utánuk egy olyan banda következett, amit senkinek sem kell bemutatni: a Timpuri Noi alaposan megmozgatta rajongóit, az egyetlen gond az volt, hogy elég kevés rajongójuk lehetett ott, mert csak az elsô sorok ugrándoztak, a többiek bambultak vagy jobb esetben bólogattak.
A Timpuri Noi utáni együttesre még kevesebben buliztak, de intenzívebben. A zene is megváltozott kissé, bár maradt a kísérletezôs-alternatív jelleg, csakhogy ezúttal technóba ömlesztve. A Suie Paparude zenéjének ennek megfelôen az elsô sorba tömörült, síppal felszerelt raverek örvendtek leginkább. Iarba verde címû számukra még fû is elôkerült valahonnan, szerencse, hogy nem kábítószer-ellenes rendezvényre jöttünk. A Prodigy sample-eket és faithlesses szintifutamokat felhasználó srácok már kevésbé szóltak élôben, mint az elôttük fellépôk, de az igazsághoz hozzátartozik, hogy ezt a zenét szinte lehetetlenség teljesen élôben játszani. Azt hittem, nehéz lesz az átmenet az általuk képviselt durva technóból a sokkal slágeresebben megszólaló Classra, de azok, dicséretükre legyen mondva, remekül feltalálták magukat, és legrockosabb számukkal kezdték elôadásukat. Annak ellenére, hogy zenéjük a techno, a dance, a drum-n-bass és a trance egyedi keveréke, érdekes módon nekik sikerült leginkább megmozgatniuk az alapvetôen rockzenét kedvelôkbôl álló közönséget, amíg ôk álltak a színpadon, az egész csarnok táncolt. A rendezôk is úgy gondolták, ez az est egyik fénypontja, így a Mama spunea közben leengedtek párszáz léggömböt a magasból.
A Class után ismét a rockzenéé lett a színpad, a számomra teljesen ismeretlen AB4 fellépésének köszönhetôen. Az egyetlen kiemelkedô teljesítményük az énekes srác öltözéke volt: nagyon divatos, sportos, fekete, bokáig érô szoknyát viselt. Nem voltak sem túl jók, sem túl rosszak, egy Blood- hound Gang számot is nyomtak, erre be is indultak páran. Arra mindenképpen jók voltak, hogy bemelegítsék az embereket az est utolsó fellépôi, a Vita de Vie elôtt. Akik persze teljesen profik voltak, összes slágerüket eljátszották, poénkodtak, jól érezték magukat, és az óvszer használatának fontosságára is felhívták a figyelmet. Merthogy errôl szólt az egész, ha valaki nem tudná. Szóval, volt jópár szám a Fenomentalról, meg Azaszép (Ozosep) és persze az új szerzemény, a parodikus Haidevino. A végére jó kis buli alakult ki, mindenki értékelte a poénjaikat, amelyek közül a legjobb a slusszpoén volt. A román dance-együtteseket kifigurázó Haidevino közben az együttes tagjai elôrejöttek, meghajoltak annak rendje és módja szerint, miközben playbackrôl ment a zene. Mit mondjak, megleptek, de nem annyira, mint azok, akik nem jöttek el egy olyan ingyenkoncertre, ahol nemcsak, hogy fellépett a román zene krémje, de még ingyen óvszerrel is megtömhettük zsebeinket.
Ki lehet Lukács Solymossy Éva? Nem ismerôs a neve, a munkái sem, de túl jók ahhoz, hogy teljesen kezdô legyen — morfondíroztam magamban pár évvel ezelôtt, amikor egy színielôadás szünetében a magyar színház emeleti elôcsarnokában megláttam míves szerénységükkel valósággal tüntetô pasztelljeit, akvarelljeit. Harsogó, magakelletô világunkban, s ez a mûvészetre is érvényes, egyre ritkább ez az alkotói magatartás. Lukács Solymossy Éva csendéletszerû, konkrét természeti elemekbôl építkezô, de a mûvészi elvonatkoztatás-feldolgozás többszörös szûrôjét megjárt, olykor már egyenesen a nonfiguratívba hajló munkái az újdonság ízével, a felfedezés örömével hatottak, és írásra késztettek. Az írás pedig elvezetett az alkotóhoz. A következô kolozsvári kiállítás anyagát már együtt válogattuk, hármasban Alexandra Rus mûvészettörténésszel. Közben a mûvész is váltott témát, technikát vagy inkább technikákat — mert az akvarell és pasztell mellett olajjal is próbálkozott — és valamelyest stílust is. De ez utóbbi talán magához a tematikához kapcsolódik. Egyre hangsúlyosabban jelentkezett mûvészetében a tájábrázolás és a realitásigény: a Dés környéki lankás dombok, az évszakok váltakozásában, mindig másan, de mindig megkapóan, békét, nyugalmat árasztóan, és a kies mezôségi falu, Kide, az elmúlással még dacolni látszó, vagy az idô kérlelhetetlenségének ellenállni már sehogysem tudó öreg házaival. De ott voltak az utazási élmények is, a görög táj, a csipkézett mediterrán tengerpart, a hófehér házak és a mélykék tenger együttese, amelyet a festô olajképek egész sorával örökített meg. És ott volt a számomra máig emlékezetes, a hely szellemét olyannyira plasztikusan kifejezô, a táj emberének sajátos antropológiai jegyeit viselô, de ugyanakkor egyedi vonásokkal felruházott színpompás népi viseletben megörökített torockói leányportré és társai.
Aztán jó másfél évig nem találkoztam Lukács Solymossy Éva munkáival, csupán nevét fedeztem fel nagy örömmel a rangos magyarországi Új Mûvészet címû szaklapban, a képzômûvészeti alkotótábor résztvevôirôl írott cikkben. Hogy utána Éva lelkendezve közölje: újabban rézkarccal próbálkozik. Meg is mutatta egyik, biblikus ihletésû, és távolról sem kísérletezésízû munkáját, éppen azt, amelyre Magyarországon is felfigyeltek. Hasonló munkákat idehaza valószínûleg a technikai felszerelés hiánya miatt nem készít. Készít viszont olyan alkotásokat, amelyek munkásságában egy újabb szakaszt jelenthetnek. Kezdeti visszafogottsága lassacskán mintha felengedne, merészebben bánik a színekkel, mondhatni „felélénkült". Festôi halkszavúsága nem csapott ugyan át az ellentétébe, csupán bôbeszédûbbé vált, bátrabban, árnyaltabban fejezi ki önmagát. S mindez szín- és formavilágára egyaránt vonatkozik. Gondolok itt a második évezred végének egyedülálló látványosságára, a teljes napfogyatkozásra, amely a lehetô legtermészetesebb módon késztette alkotásra, ragadta meg képzelôerejét, és eredményezte az olyannyira sejtelmes, enyhén megborzongató, misztikumtól sem mentes, erôteljesen kifejezô, sajátos színvilágú munkákat. Újdonságnak számít a mûvész repertoárjában a geometrikus formák iránti vonzalom, amely figuratív és nonfiguratív alkotásokban egyaránt felfedezhetô. A dési képek, a templomok, mûemlékek, régi polgárházak sajátos beállításban és megvilágításban jelenítik meg magát a várost, de azt a Dést is, amely a mûvész elképzelésében él, amilyennek a festô látja az idôk forgatagában. S hadd jegyezzem meg itt, hogy kell egyfajta merészség is ehhez a témához, amelyet olyan festôóriások aknáztak ki sikerrel, mint Mohy Sándor és Incze János Dés. Lukács Solymossy Éva azonban megtalálta a maga szerényebb, de saját ösvényét, amelyen elindulva eljutott a mûvészetkedvelôk szívéhez. Kolozsvári kiállításai után most már itt, szülôvárosában is.
Lukács Solymossy Éva egyéni tárlata tegnap délután nyílt meg a dési Frézia Galériában. Megnyitóbeszédet dr. Alexandra Rus és a sorok írója mondott.
Lászlóffy Zsolt, aki még csak huszonhét éves, sokirányú tehetséget mutat fel erôteljesen, aminek köszönhetôen megjósolhatóan nem csak a román–magyar határt lépi át könnyûszerrel, hanem át fogja repülni a schengeni határokat is, amelyek a kultúrában korántsem maradnak oly látszólagosak, tehát mindegyik új térhódítást jelent majd szerzônk életében.
Ám ne vesszen tekintetünk a jóslatok távlatába. Figyeljünk a jelenre és a közelmúlt évekre. Az 1973-ban Kolozsvárott irodalmi családba született Zsolt (édesapja Lászlóffy Csaba, nagybátyja Lászlóffy Aladár) 1991-tôl a Gheorghe Dima Konzervatórium növendéke. Mára számottevô mûlistát épített fel, melynek legkorábbi vállalt darabjai tizenhat éves korából valók. Zongora- és orgonamûvek, kamarazene mellett kórusok, dalok, egy zenekari és egy oratorikus kompozíció mellett színpadi kísérôzenéket is találunk. Lászlóffynál ez utóbbi több mint alkalmi kirándulás és pénzkereseti forrás: ô ugyanis 1998 óta a kolozsvári Állami Magyar Opera korrepetítora és karmestere is, a zenés színpad tehát elementáris megnyilvánulási formája. Elôadómûvészként nem csak a dirigensi pulpituson találkozhatunk vele: zongora- és orgonakoncerteket is ad. Ha mindehhez hozzátesszük, hogy zenetudományi tanulmányokat is végez, az all round jelzô a legkevesebb, amit elmondhatunk. S csakugyan a legkevesebb. Mert Lászlóffy Zsolt komoly mûvész. Nem a félút eredményeivel megelégedô, s abból máris aratni kívánó fajta, hanem mindig magasabbra — s egyben mindig elmélyültebbre — törô alkat. Ez vezette kolozsvári mestere, Terényi Ede osztályából a budapesti Zeneakadémián folytatott posztgraduális tanulmányokra is, ahol egykori földijének, Orbán Györgynek lett tanítványa. Jelenleg itt doktorandus, Jeney Zoltánnál. „Figaro itt, Figaro ott" — tréfálkozhatnánk Lászlóffy Zsoltra célozva. Hetenként fordul meg Pesten, miközben otthoni feladatait is ellátja, de nem volt meglepetés Pforzheimben találkoznom vele Sári József e lapban nemrég méltatott új operájának bemutatóján vagy a szombathelyi Bartók-szemináriumon sem. Mindezt nem egy fontoskodó, küldetéstudatának külsôségeket kölcsönzô ifjú titán teszi. Csöndes, szelíd fiú — igen, hadd mondjam ma még így: fiú, noha már most is férfiú.
Zenéje sokszínû, életkorához illôen a kortárs irányzatokból táplálkozó, de egyik mögé sem fölsorolható. Szigorú szakmai alapossággal megszerkesztett kompozíciói gondolati lírát hordoznak — ám ez nem holmi szárazság eufemisztikus megfogalmazása. Lászlóffy Zsolt ugyanis hangulatosan hangszerel, muzsikájának színvilága vonzó. Ez teszi élvezetessé 1990-ben komponált Algoritmusát, amely mögött matematikai gondolkodást sejthetünk, akárcsak az egy évvel korábbi Fraktálok zongoratanulmánya esetében, ám a hallgatót, akire a látens konstrukció nem tartozik, van minek lekötnie. A zenei konstrukció annál erôteljesebben munkál a kétzongorás Tec-tonicban (1992) csakúgy, mint az aforisztikusabb gondolkodású Heterofóniában (1990), amelyet inkább neveznék triónak, mint kvartettnek, hiszen a fuvola, a klarinét és a zongora hármasát csak helyenként színesíti egy-egy ütôhangszer, amelyet alighanem a zongorista maga kezelhet. Az 1991-es Hommage a Bartók inkább tetszik érzelmi, mint stiláris csatlakozásnak a géniuszhoz, aki már aligha lehet közvetlen hatással Lászlóffyra, de aki még mindig fárosz, s Nagyszentmiklós közelében fénye talán kettôs színezettel is világít. Az elmúlt évtizedek hangjai is beszüremkednek Lászlóffy kompozícióiba: a kétzongorás Asszonáncok (1995) a minimal art jegyeit tükrözik, a különös hangszerösszeállítású — két nagybôgôre vagy két gordonkára és zongorára szánt — Concerto angelico (1994) konkrét és stílusidézetekkel a posztmodern világába vonják szerzônket. Rokon is ezzel, de nem is az egy évvel késôbbi Triószonáta Johann Christian Bach emlékének, amely a furulya, csembaló és gamba barokk együttesére neoklasszikus ízû disszonanciajátékokat ültet a késôi utókor karikírozó tisztelgése, vagy ha úgy tetszik, tisztelgô karikírozása gyanánt.
Lászlóffy Zsolt vokális zenéje is figyelemre méltó. Tanárának, Demény Piroskának állít emléket 1995-ben az Alma redemptoris materrel. A legalább 23 énekesnek inkább szólistának kell lennie, mint kórustagnak, épp csak a kórustag közösségbe húzódásával kell tolmácsolnia a rendkívüli technikai nehézségû, ám e virtuozitás révén szinte fiziológiailag is hatásos zenét. A reneszánsz komponistaelôd, Pierre de la Rue szavaira íródott ugyanabban az évben, ugyancsak vegyeskarra a Chanson aride (Száraz ének), Paul Éluard versét zendíti meg a vonósok, ütôk, cseleszta, hárfa és zongora révén franciásan színezett Premièrement (Elôször) címû mezzoszoprán dal (1997). A nagybáty verse (Tibeti kantáta) inspirálta Lászlóffy Zsolt egyik legihletettebb mûvét, az In memoriam Kôrösi Csoma Sándor-kantátát (1992). Énekszólama, de még vonósnégyes-kísérlete is puritán eszközökkel építkezik, ám rendkívül hatásosan.
Amilyen visszafogottan, ám hatékonyan dolgozik maga az alkotó: Lászlóffy Zsolt.
Megjelent a Kritika 2000. novemberi számában
A -tlan, -tlen, -atlan, -etlen fosztóképzôs alakok — tanítja a nyelvtan — azt jelzik, hogy egy személy vagy dolog híjával van valaminek. Akinek nincs foga, az fogatlan, aki nem rendes, az rendetlen, aki nem barátságos, az barátságtalan, ami nem alkalmas, az alkalmatlan, ami nem érvényes, az érvénytelen, ami nem díszes, az dísztelen, aki nem ügyes, az ügyetlen, és sorolhatók tovább a példákat.
Van azonban néhány olyan szavunk, amelynek fosztóképzôs származéka az -s képzôs alakkal szemben — ma már nem valaminek a hiányát jelenti — hanem rosszalló értelemben vett ellentét kifejezôjeként vált hangsúlyossá.
Az ékes szavunk például eredetileg fába metszett ékekkel díszített, cifrázott fafaragványokra vonatkozott, majd általában mindenre, ami ékességekkel volt díszítve, azaz díszes, szép, szemrevaló volt. A fosztóképzôs éktelen ebbôl következôen a legtermészetesebben azt jelentette: ’ék, ékesség nélkül való, dísztelen, csúnya’. Ám az idôközben végbement jelentésalakulás következményeként az éktelen napjainkban már nem egyszerûen ’dísztelen’ értelemben használatos, hanem azt jelenti: ’feltûnôen csúnya, ijesztôen nagy, fülsértôen hangos’. Figyelmeztetnek: A ruhádon egy nagy zsírfolt éktelenkedik! Szoktuk mondani: a zene éktelenül hangos; az igazgató éktelen haragra gerjedt; a tegnap éktelenül kikelt magából.
Itt van továbbá a ’csúcsosan kiemelkedô rész’ jelentésû orom szavunk, a hegynek van orma, az épületnek oromfala. A tájnyelvben mindmáig él az orom szónak ormó, urmó alakja (a mezôségi tájszólásban: a káposztalevél erezete a káposzta „urmója"). Az orom, ormó szó fosztóképzôs párja az ormótlan. Eredetileg ezt jelentette: ’orom nélkül való’. Ma azonban az ormótlan szó már csak ebben az átvitt értelemben használatos: ’feltûnôen nagy méretû, otromba alakú’. Ugyanez a jelentésük az alaktalan, formátlan, idomtalan szavaknak is, holott e szavakkal jelölt dolgok mindegyikének van valamilyen alakja, formája.
Számomra nagy élmény volt személyesen is megismerkedni vele, hiszen mindig is jellegzetes figurája volt a kolozsvári színpadnak. Emlékezetemben úgy maradt meg, mint egy nagy bajszú, vidám ember. És ilyen ma is. Beszélgetésünk során rengeteg anekdotát mondott el, amelyeket leírni azért lehetetlen, mert ô elô is adta! A sorsa Pécsre vetette. Azok közé a Kolozsvárról elszármazott mûvészek közé tartozik, akik „túl" is befutottak.
Barkó György 1931. július 18-án született Pürkerecen (Brassó megye). Elemi iskoláit szülôfalujában és Komandón járta. Nyolc évig volt a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium tanulója. 1954-ben végezte el Kolozsváron a Szentgyörgyi István Színmûvészeti Intézetet. 1988-ig volt a kolozsvári Állami Magyar Színház tagja. 1989. március 1–tôl a Pécsi Nemzetiben játszott egészen 1993-ig, amikor saját kérésére nyugdíjazták.
Számomra nagy élmény volt személyesen is megismerkedni vele, hiszen mindig is jellegzetes figurája volt a kolozsvári színpadnak. Emlékezetemben úgy maradt meg, mint egy nagy bajszú, vidám ember. És ilyen ma is. Beszélgetésünk során rengeteg anekdotát mondott el, amelyeket leírni azért lehetetlen, mert ô elô is adta! A sorsa Pécsre vetette. Azok közé a Kolozsvárról elszármazott mûvészek közé tartozik, akik „túl" is befutottak.
Barkó György 1931. július 18-án született Pürkerecen (Brassó megye). Elemi iskoláit szülôfalujában és Komandón járta. Nyolc évig volt a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium tanulója. 1954-ben végezte el Kolozsváron a Szentgyörgyi István Színmûvészeti Intézetet. 1988-ig volt a kolozsvári Állami Magyar Színház tagja. 1989. március 1–tôl a Pécsi Nemzetiben játszott egészen 1993-ig, amikor saját kérésére nyugdíjazták.
— Amikor Marosvásárhelyrôl Kolozsvárra tértünk vissza Harag György sírjának megkoszorúzása után, Ön sok érdekes és humoros történetet mesélt. Fiatal korában is szeretett adomázni?
— Szülôhelyem és a környezetemben lévô emberek, akik között felnôttem, ilyenné tettek. Pürkerecen születtem, ez a csángó falvak egyike a Barcaságon. Meghatározó volt számomra az a fantasztikus szorgalom, tisztesség, becsület, amelyet ezek a parasztemberek egymás között, és egyáltalán azokkal, akik ott születtek, el akartak fogadtatni. Sohase felejtem el, hogy Pürkerecet úgy hívták, hogy a „meszesek", azért, mert a falu végén volt néhány mészégetô katlan, ott égették a meszet, és ezt kóberes szekérrel hordták szét az országban. Sokszor láthattam, amikor már égett a tûz, és meszet égettek. Megmaradt bennem az embereknek egymáshoz való renkívül baráti, tisztességes viszonya. Harmadik elemista voltam a bécsi döntéskor. Apámat behívták katonai szolgálatra, a bécsi döntés után megszökött, a bukaresti követségen kért hazatérési engedélyt, és átjöttünk Észak-Erdélybe. A háromszéki Komandóra került, ahol 1100 méter magasságban fatelep volt. Itt tanított, és itt kezdtem — harmadik elemista koromban — magyar iskolába járni. 1942-tôl a sepsiszentgyörgyi református kollégium bentlakó diákja lettem. Ott is érettségiztem 1950-ben. A kis utazókosár mellett búcsúzáskor azt mondta apám: itt a kosár, benne van a szalmazsákod, s még beleteszem azt, hogy tanulj, és légy becsületes.
— Mikor ötlött fel Önben a gondolat, hogy színész legyen?
— A gimnáziumi évek alatt, nagyon megszerettem a matematikát, a fizikát. Latinból állandóan bukásra álltam. Nem tudom, hogy a latintanárom miért, mitôl ragaszkodott úgy hozzám, de ô volt akkoriban a Székely Nemzeti Múzeumnak az igazgatója, és beszabadított a múzeum könyvtárába. Olyan könyvek, iratok kerültek a kezembe, amelyek azt hiszem kevés embernek adatott meg. Ahogy közeledtem az érettségi felé eldöntöttem, hogy út- és hídépítô mérnök leszek. Rendkívül vonzott az a csodálatos dolog, ahogy hatalmas völgyeket fahíddal átácsoltak. Szerintem mûvészi alkotások voltak. Minden olyan iskolában, mint amilyen az én Mikó kollégiumom volt, az érettségi bankettre meg kellett keresni a pénzt. Elkezdtünk hát mûkedvelôsködni. A sok kitûnô tanárom között volt egy paptanárom, Kiss Árpád, (Seprôdi-Kiss Attila színmûvésznek az édesapja, N. Cs.), ô foglalkozott velünk, mûkedvelôkkel. Eljátsztuk a Csongor és Tündét, az egyik ördögfióka voltam benne. Anikó néni, Seprôdi édesanyja, átdolgozta ifjúsági színpadra A bajuszt. Ebben a cigányvajda voltam. Árpád bácsi az elsô sorban ült, és a térdét verte úgy kacagott. Azt mondta nekem: Idefigyelj! Ha nem próbálod meg a felvételit a kolozsvári színmûvészeti fôiskolára, én az elsô találkozásunkor úgy megverlek, mintha a fiam lennél! Mondom, egye fene, lesz, mi lesz. Elmentem Brassó környékére kirándulni, ott készültem fel a felvételire. Egy bolgár költô egyetlen versét tanultam meg, az a címe: Én, a félkezû Jasó József. Két héttel a felvételi elôtt megtudtam, hogy van elôkészítô. Nem voltam egyetlenegyen sem, mert a szállásunk épp a temetôvel szemben volt, és ahogyan megláttam a Házsongárdot, én a két hét alatt állandóan ott voltam, nagyjaink sírjait keresve.
Eljött a felvételi napja, a Mátyás szülôházában tartották, szólítottak, bementem, és nagyon háromszékiesen nekikezdtem: én a félkezû Jasó József, ki juhász vagyok... Erre azt mondja Szentimrei: Honnan jöttél, fiam? Mondom, hol születtem, hogy a Mikóban végeztem. Elmondtam még egy szakaszt, és csak álltam ott... Kérdi Szentimrei: tudsz egy jó székely viccet? Mondom, ne tessék haragudni, de olyat nem tudok, amit itt el lehet mondani. — Na jól van, akkor köszönjük. Vettem a fonott utazókosaramat, felültem a vonatra, és hazamentem. Kérdezték otthon, hogy mi van. Mondom, fogalmam sincs. Legnagyobb meglepetésemre megjött a lap, hogy felvettek, és majd értesítenek a kezdésrôl. Szegény apám nagyon el volt keseredve, hogy a fiából nem mérnök lesz, hanem ki tudja mi. Értesítettek, hogy kezdôdik az év, felutaztam. Rendkívül tiszteletre méltó, nagy tudású tanáraim voltak. Szabó Lajos volt a dékán, Szentimrei Jenô volt a színháztörténeti tanárom. A drámai gyakorlatot Sarlai Imrével kezdtem, folytattam Delly Ferenccel, Kovács Györggyel, Senkálszkyval. Tanított Kömíves Nagy Lajos, Orosz Lujzi. Negyedéven, egy fél évig Szabó Ernô bácsi is tanított. Ô azzal kezdte az órát, hogy: Idefigyeljetek! Ez társas játék. Egymás idegeit ne együk, egyszer s mindenkorra jegyezzétek meg, hogy tiszteljétek egymást. Ezek a nagyszerû emberek raktak a csomagunkba bôven. Eltelt a négy év, akkoriban még a színészeket kinevezték. Engem Harag Gyuri egy évvel azelôtt már elvitt Nagybányára, úgyhogy kineveztek oda. 1954-ben, évfolyamtársammal Bereczky Júliával nagy szerelembe estünk, és leszálltam Kolozsváron azzal a gondolattal, hogy lesz, ami lesz. Nagy Béla, az itteni igazgató, megkérdezte: kiskomám, téged hova neveztek ki? Mondom, hogy Nagybányára, meg is van a jegyem, de megszakítottam az utat. Mindjárt nekilátott telefonálni — én közben beszélgettem az itteni ismerôseimmel —, mire jön ki nagy boldogan: fiam, itt maradsz Kolozsváron. 1954-tôl egészen 1988. december 31-ig, amíg le nem tiltottak — a Tompa Gábor rendezte Sütô-dráma, a Sirató egy bolyongó porszemért volt a búcsúelôadásom — négyezerszáz elôadásom van Kolozsváron és az erdélyi színpadokon. Ehhez járul több száz szerep.
— Beszélgetéseink során nagy tisztelettel emlegette Kovács György nevét, bár ô egészen más stílusban játszott...
— Igen. Én nagyon tiszteltem hatalmas tudását, dacára annak, hogy a Mester igen erôs egyéniség volt, amelyet egyesek modorosságnak neveztek. Ô nem a szerepbe bújt bele, hanem saját magára formálta a szerepet. A Székely Színház elôadásain kitágult szemmel, füllel csodáltam játékát. Megadatott az is, hogy rendezzen engem. Az Úri murit játszottuk, amelyben az egyik csuharin voltam Angi Bélával és Bencze Ferenccel.
— Hogyan teltek a kolozsvári évek?
— Sokan mondták, hogy az elején sokáig a kispadot koptattam, de engem egyáltalán nem zavart. Kialakalult bennem az, hogyha egy színész két-három mondatból is meg tud formálni egy emberi sorsot, az sokkal tisztességesebb, nagyobb feladat, mint végigugatni egy egész elôadást, úgy, hogy a nézô végül semmit sem tud meg róla. Nagyon szerettem az epizódszerepeket. Például, amikor Harag a Nem élhetek muzsikaszó nélkült rendezte, elhívott sétálni. Megkérdezte, hogy elvállalnék-e egy rövid, pár mondatos szerepet. Mondom neki, Fônök — mert így szólítottam —, ha azt mondja, hogy a díszletraktár mögött, a maga elôadásai alatt egy tálcával menjek át, én azt is megcsinálom. Ahogy elhangzott a Harag-emléknapokon is, fantasztikus periódusa volt a színháznak, amikor ô volt a fôrendezô. Kiszámoltam, hogy 29 produkciójában játszottam kisebb-nagyobb szerepet. Az Egy lócsiszár virágvasárnapja, amelyben én is szerepeltem, tizenegy évadon keresztül volt mûsoron. Ez ma szinte hihetetlen. Buszokkal jöttek vidékrôl az emberek, mert annak az elôadásnak súlya volt. Az idô alatt, amíg itt voltam, olyan kapcsolat alakult ki köztem és a közönség között, amelybôl éreztem, hogy valami pokoli szeretet árad felém. Egyik szerepemben, a kedvenc ételem a túrós gombóc volt. Ki voltam tömve jó kövérre, leborotváltam a hajamat is. Rögtön utánna mentünk a feleségemmel a Fogarasi-havasokba, élveztük a szép kilátást, és egyszer csak hallom a hátam mögül, hogy túrós gombóc! Szóval az emberek ennyire elfogadtak. És ez az ötvenes évek végén történt.
— Véletlenül a színház elôcsarnokának azon a helyén beszélgetünk, ahol az elhunytak fényképei vannak. Furcsa mód, sokan az Ön generációjához tartoztak. Barátok voltak?
— Ott van Pásztor János, aki évfolyamtársam volt, Toducz, Ille Ferielôttem végeztek, Köllô Béla is. Péterffy Gyuszi utánam. Horváth Bélával együtt játszottuk a Csongor és Tündében az ördögfiókákat. Márton János nagyon szeretett, mert sok jó népszínmûvet csináltunk együtt. Andrási Marci is nagyon szeretett. Aztán itt van Flóra Jenô. Ô ismertette meg velem Kolozsvárt. Sokszor hajnalig sétáltunk a városban. Mindenkinek, akik már nincsenek köztünk, köszönhetek valamit.
— Beszéljünk a magyarországi évekrôl is.
— Az volt benne a jó, hogy biztos helyre mentem. A Tompa Gábor rendezte Hamletben Sebôk Klárival kettesben a sírásók voltunk, és a pécsi színház igazgatója látta az elôadást. Rögtön felajánlotta Héjjáéknak a szerzôdést, a lakást. Bizonyos idôre rá újra eljött. Héjjáék lakásán találkoztunk, és megkérdezte, hogy én nem mennék-e. Mondon neki, hogy a papírokat már beadtuk. Erre mondja az igazgató, menjünk Pécsre, mert lesz szerzôdés és lakás. El is indultunk 1989. február 29-én. Vonatra ültünk, a határnál lepakolták a dolgainkat, mert két bôröndünk volt. Kérdezték, minek? Erre meg mertem kérdezni a román határôrtôl, hogy ô nem szokott alsónemût váltani? Erre olyan dühös lett, hogy leszállított a vonatról, bevitt egy szobába, és pucérra vetkôztetett. Még mérgesebb lett, mikor úgy álltam a falhoz — felemelt kezekkel, szétvetett lábakkal és háttal neki —, ahogy a filmekben láttam. Ott maradt a vámnál a fehérnemû, a fogkefe meg más egyéb szükséges dolog. Pesten Héjjáék, az igazgató meg néhány mûszaki várt, hogy segítsenek a csomagokat elvinni Pécsre. Csak nem volt mit. Még Rudas Ernô, a volt romániai magyar konzul is várt, mert a határról értesítették, hogy érkezünk.
Pécsen nagyon barátságosan fogadtak. ’89 márciusától egészen 62 éves koromig, amikor kértem a nyugdíjaztatásomat, körülbelül 800 elôadásban játszottam.
— Ön filmezett is.
— Itthon két rövidfilmet készítettünk Harag Györggyel. Egyszer átjött Vitéz László rendezô Magyarországról, a próbafelvételek is sikerültek, de a megyei pártbizottság nem engedett el. Miután átmentem, már a második elôadás után megkerestek a filmesek. Elsô ottani filmem a Sátántangó volt, melyet Tarr Béla rendezett, és egy iskolaigazgatót játszottam. Így kerültem kapcsolatba a filmmel, és ez elindított egy olyan folyamatot, hogy utána több nagy filmben is szerepeltem. Amióta kint élek, legalább harminc kisebb produkcióban is játszottam.
— Önnek szinte védjegye a bajusza. Levágatta bár egyszer?
— Levágattam, aztán hosszú ideig játszottam nélküle, majd jött egy szerep, amelyhez ismét kellett, és úgy éreztem, hogy most már ennek maradnia kell.
— Engedje meg, hogy gratuláljak az Örökös Tagsághoz. Mit jelent ez az Ön számára?
— Elsôsorban — lehet, hogy nagyképûnek tûnik — a munkám elismerésének szól. Az itt töltött idômet megbecsülik, most is úgy érzik, idevaló vagyok, közéjük tartozom. Szerintem már nagyon kevesen vannak azok, akik sok szerepemben láttak, de elfogadtak, és még mindig szeretnek.
|
Váltóiroda |
Márka (Vétel/Eladás) |
Dollár (Vétel/Eladás) |
|
Carpatica Kereskedelmi Bank (bankközi) |
11 545/11 703 |
25 510/25 690 |
|
(valutabeváltó) |
11 200/11 600 |
25 300/26 100 |
|
Macrogroup |
11 530/11 750 |
25 500/25 700 |
|
Román Nemzeti Bank |
11 735 |
25 592 |
Az utcai pénzváltóknál a forint 82/84, a márka 11 500/10 700, a dollár pedig 25 500/25 600 lejbe került.
Mint ismeretes, a magyar ország- gyûlés döntése értelmében a Magyarok Világszövetségétôl megvonták az állami költségvetésbôl folyósított állandó támogatást. Ennek okairól Tôkés László püspököt, a Magyarok Világszövetségének tiszteletbeli elnökét kérdeztem.
— A döntés elôkészítését nagy titoktartás vette körül: én is csak a rádióból értesültem a meghozott határozatról. Az MVSZ tiszteletbeli elnökeként ezt furcsának tartom: a megelôzô idôszakban legalább konzultálni kellett volna, és erre bôven volt idô. Május óta egy kommunikáció-hiányos kapcsolat állt fenn a kormány illetékesei és a világszövetség között, ami nem a világszövetségnek volt a mulasztása. Csak találgatni lehet, hogy mi állhat a dolog mögött...
— Egyesek az MVSZ által benyújtott külhoni állampolgárság tervezetével magyarázzák ezt. Mi ennek a valóságalapja?
— Szerintem ez nem valószínû, hiszen akkor az RMDSZ-tôl is meg kellene vonni a támogatást, hiszen a világszövetségnek az aláírásgyûjtése szinte eltörpül amellett, amit az RMDSZ operatív tanácsa kezdeményezett. Az a fájdalmas, hogy ezzel gyakorlatilag ellehetetlenítették a világszövetség munkáját. Ha jelzés érkezik a költségvetés megnyírbálásáról, azt még megértem, hiszen a pártoknak joguk van ilyen ügyben dönteni. A mostani határozat indokát azonban nem értem. Azért sem, mert egy nemzeti kormány egy nemzeti intézménnyel szemben alkalmazza ezt a drasztikus lépést. Nem tûnik ki, hogy mit rónak fel az MVSZ elmarasztalásaként? Miniszterelnök úr csak annyit mondott: ahelyett, hogy egységesítené a magyarságot, az MVSZ a magyarság széthúzását erôsíti. Ezt az ok–okozati viszony felcserélésének tartom, mivel a magyarság megosztottsága csupán kicsapódik az MVSZ-ben, minden más helyszínnél hangsúlyosabban, de ezt nem az MVSZ okozza. Gondoljunk például az MVSZ–RMDSZ kapcsolatára, Markó Béla MVSZ-, illetve Patrubány-ellenes nyilatkozataira, vagy Duray Miklósra, aki valóságos keresztes háborút folytat minôsíthetetlen módszerekkel a világszövetség, illetve annak elnöke ellen. Ezek a politikai vonatkozások még jobban megzavarják a képet.
— A MÁÉRT-értekezleten egyezség született a határon túli magyarság jogait szavatoló státustörvény-tervezetet illetôen. Ez egyértelmûen távol áll az MVSZ által javasolt külhoni magyar állampolgárság tervezetétôl, ugyanakkor bizonyos körök szerint ez is túl nagy teher a magyar adófizetôk számára. Hogyan értékeli a megszületett egyezséget?
— A státustörvény-tervezet körüli örömünk politikai háttércsatározások áldozatává vált. Akik valamilyen politikai tôkét szerettek volna maguknak összekovácsolni, elkezdték lesajnálni, kritizálni, keveselni és bírálni a törvénytervezetet. Gondoljunk például az RMDSZ országos vezetôinek egyik-másik megnyilvánulására, különösen Markó Béla bírálataira, az MSZP vagy az SZDSZ kritikáira. Ehhez konjunkturálisan hozzájárult a Magyarok Világszövetségének a külhoni magyar állampolgárságra vonatkozó elôterjesztése. Mindezek összefüggésében kialakult egy olyan felfogás vagy inkább pszichózis, hogy ez nem az igazi, ez kevés. Ezt politikai motiváció eredményezte, nem a törvénytervezet hiányosságai. Ezért is hívtuk össze a püspököket Erdélyben, majd az egész Kárpát-medencében, hogy a megbomlott egyensúlyt helyreállítsuk. Nehogy a végén, a nagy elégedetlenségben két szék között a pad alatt maradjunk: ne legyen sem külhoni, sem kettôs állampolgárság, sem státustörvény. Megítélésem szerint azt kaptuk, azt sikerült elérnünk, amit eredetileg célként kitûztünk.
— A nézeteltérések, a megosztottság hullámai begyûrûztek a Királyhágómelléki Református Egyházkerületbe is. Miként kommentálná a Fugyivásárhelyen megalakult Egyházunk Megújulási Közösség lelkészeinek az egyházi vezetôséget ért vádjait?
— Nyilvánvaló, hogy a már említett politikai körülmények kedvezô konjunktúrát biztosítanak arra, hogy az elégedetlenkedô lelkészek egy csoportja a megújítás leple alatt valóságos ellenkezési akcióba kezdjen az egyházkerület püspöke, az egyházkerület testületeinek törvényes rendelkezéseivel szemben. A választások, az egyházi és világi ellentétek hatása egyaránt érzôdik, a magyarság politikai megosztottsága egyaránt kedvezô körülmény erre az érthetetlen fellépésre. Nem akarok elébe menni a keddi igazgatótanácsi ülésnek, nem vesszük fel a kesztyût, amit elénk dobott a ’98-as választásoknak a kimenetelével elégedetlen négy-öt lelkész csoportja. Az igazgatótanács és az egyház erre illetékes testületei fognak majd dönteni ezekben a kérdésekben.
Valer Dorneanu lett a képviselôház elnöke.
A törvényhozás új összetételû alsóházának igazoló bizottsága után pénteken a képviselôház plénuma is igazolta a november 26-án megválasztott 345 képviselô közül 338-nak a mandátumát. Három képviselôi mandátum igazolása óvások miatt késik, négy honatya pedig még nem adta be vagyonnyilatkozatát. A mandátumok igazolása után a testület hivatalosan is megalakult és rátért tiszti karának megválasztására.
Az alsóházban legtöbb képviselôvel rendelkezô RTDP javaslatára az ülésen részt vevô 308 képviselô 303 szavazattal 5 ellenében Valer Dorneanut választotta meg a parlament képviselôházának elnökéül.
Elsô sajtónyilatkozatában Dorneanu jelezte, hogy az RTDP frakció kezdeményezésére januárban rendkívüli ülésszakra hívják össze a román képviselôházat.
A tárcavezetôk és a parlament állandó bizottságai vezetô tisztségeinek „feltöltése után most az államtitkárokon a sor. A Mediafax értesülései szerint az egyik külügyi államtitkári tisztséget Bogdan Chirieacnak, a bukaresti Adevãrul külpolitikai publicisztájának ajánlották fel. A másik két államtitkári tisztségre Cristian Niculescut és Mihnea Motocot nevezték meg. A pénzügyminisztériumba visszakerül a Vãcãroiu-kormány egyik tisztségviselôje, Gheorghe Oana. A mezôgazdasági minisztériumban az erdô-ügyekért Gheorghe Paslaru felel. A jelek szerint az igazságügyben marad Dan Trifoi, aki jelenleg igazgatói állást tölt itt be.
A délkelet-európai stabilitási paktum fô koordonátorával, Bodo Hombach-kal folytatott tárgyalásai után Ion Iliescu megválasztott államfô kijelentette, hogy egy speciális, csak a vízumkérdéssel foglalkozó központot fog kialakítani. Az új kormány elsôdleges feladata, hogy a határátkelôhelyek biztonságát növelje és nyugat-európai szintre emelje ezeket, mivel ez az egyik feltétele a vízummentességnek — nyilatkozta Bodo Hombach. Hozzátette még: örül, hogy a demokratikus erôk támogatni kívánják a kormányt az európai intézményekhez közelítô törekvéseiben. Mindkét fél egyetértett abban, hogy intenzíven együtt kell mûködniük a paktumba foglalt programok véghezvitelében.
Jóllehet az elnöki eskü még hátravan, Ion Iliescu gyakorlatilag már megkezdte mandátumát. Az alkotmánybíróság ugyanis csütörtökön hitelesítette gyôzelmét, elutasítva Corneliu Vadim Tudor óvását.
Nem tartják „a legszerencsésebb megoldásnak" a távozó kormány eddigi kisebbségügyi miniszterei azt, hogy az új kormányzati struktúra kialakításakor az RTDP a nemzeti kisebbségi hivatal jelentôségének lefokozását tervezi. Eckstein-Kovács Péter jelenlegi és Tokay György korábbi kisebbségügyi miniszter azzal kapcsolatban nyilatkozott az MTI-nek, hogy Adrian Nãstase kijelölt miniszterelnök bejelentette: készülô új kormányában nem lesz a kisebbségek kérdésével foglalkozó miniszter, a nemzeti kisebbségi hivatalt pedig — amint arról korábban a Szabadság is beszámolt — beolvasztják a most létrehozandó tájékoztatási minisztériumba, amelyet a kolozsvári szociológus, Vasile Dâncu vezet majd.
Eckstein-Kovács azt hangsúlyozta, hogy bár a hivatal eddig sem volt önálló jogi személy, de mivel élén a miniszterelnöknek alárendelt megbízott miniszter állt, nagyobb kormányzati súllyal rendelkezett, mint egy minisztériumi struktúrába beszorított hivatal.
Romániában — épp a nemzeti kisebbségi hivatal kezdeményezésére — december 18. a nemzeti kisebbségek napja. Ebbôl az alkalommal Eckstein-Kovács Péter bemutatta az 1997-ben létre hívott hivatal eddigi tevékenységének mérlegét. — A nemzeti kisebbségi hivatal léte és tevékenysége a nemzeti kisebbségi jogok romániai alkalmazásának eredménye.
A hivatal eredményei sorában említette a miniszter a nemzetiségvédelem intézményi és jogi kereteinek megteremtését és fejlesztését, illetôleg azt a munkát, amelyet a kisebbségi jogok tiszteletének és érvényesülésének kedvezô társadalmi légkör és mentalitás kialakításának érdekében végeztek.
Tokay György, a hivatal korábbi vezetôje, a nemzeti kisebbségi hivatal létrehívója és a romániai nemzeti kisebbségek napjának kezdeményezôje is, elmondta: sem Ion Iliescu, sem a kisebbségi kormányzásra vállalkozó pártja részérôl nem a legmeggyôzôbb üzenet a nagyvilágnak és az ország lakosságának, hogy az új kormány a kisebbségi hivatal egyfajta lefokozására készül. Ez nehezen egyeztethetô össze az elnökválasztási kampány második fordulója elôtt a toleranciáról, a szélsôséges nacionalizmus elleni magatartásról hangoztatott elvekkel — mondta.
A tájékoztatásügyi minisztérium három hivatalt fog magába foglalni: a bel- és külügyi kapcsolatokért felelôs hivatalt, a határon túli románokkal való kapcsolatfenntartással foglalkozó hivatalt és a kisebbségügyi hivatalt. Vasile Dâncu, az RTDP által kijelölt tájékoztatásügyi miniszter kijelentette, mivel nincs „politikai színezettsége", nem áll szándékában politikai hovatartozás szerint válogatni meg munkatársait. Ezért nem látja akadályát annak, hogy együtt dolgozzon az elôzô kabinet szakembereivel, ha azok hozzáértése megfelelô és hozzá tudnak idomulni az új programokhoz, követelésekhez.
Az Amerikai Egyesült Államok NATO bôvítési bizottságának elnöke, Bruce Jackson, aki egyben George Bush megválasztott amerikai elnök külpolitikai tanácsadója is, csütörtökön Bukarestben kijelentette: a NATO bôvítésének hatékonysága szempontjából Románia jelentôs szerepre hivatott a térségben, de ehhez tiszteletben kell tartani a politikai kötelezettségvállalásokat, a kisebbségek javait, javítani a szomszédokkal tartott kapcsolatokat és erôsíteni a demokratikus intézményeket.
Jackson úgy vélekedett, hogy míg a múltban Európa keleti felén a biztonsági tengely az osztrák–magyar, az orosz és a török birodalmon keresztül húzódott, most más, például a „Budapest–Szófia–Bukarest tengely" jelentheti a stabilitás alapját. — A NATO nem kíván feltétlenül Románia vagy Bulgária szövetségese lenni, hanem az új demokráciáknak kínál szövetséget. A NATO-ba való belépés nem attól függ, hogy az egyik vagy másik országnak milyen a földrajzi helyzete, mekkora a hadserege, hanem attól, hogy milyen mértékben osztja az adott ország a közös értékeket — szögezte le.
A politikus azt a véleményét fogalmazta meg, hogy: Romániának az elkövetkezô években bizonyítania kell, hogy mit kíván tenni, milyen irányban akar haladni. Romániának ki kell vívnia és meg kell ôriznie a nemzetközi szervezetek, vezetôk bizalmát. Arra van szükségünk, hogy az új kormány, a nem kormányzati szervezetek elmagyarázzák nekünk: mi történik Romániában — jelentette ki.
A Cotidianul és az Adevãrul szerint a budapesti látogatáson tartózkodó Madeleine Albright leköszönô amerikai külügyminiszter arra kérte magyar kollégáját, Martonyi Jánost, hogy Magyarország továbbra is támogassa Romániát a demokrácia és a reformfolyamat megszilárdítása érdekében. Albright szerint ezzel egyetértett a magyar diplomácia vezetôje is. Az amerikai külügyminiszter kijelentette: az Egyesült Államok a továbbiakban is figyelemmel fogja kísérni, hogy a volt Jugoszláviában és Romániában hogyan tartják tiszteletben a kisebbségi jogokat, különös tekintettel a romák helyzetére. A lapok idézik a BBC kommentárját is, amely szerint Albright ezzel a kijelentésével arra akarta felhívni a magyar fél figyelmét, hogy nemcsak a határon túli magyarok, hanem a romák sorsa is fontos.
|
||
| [Vissza az Szabadság honlapjához] |
[Vissza a HHRF honlapjához] |