2000. január 10.
(XII. évfolyam, 6. szám)

Az RMDSZ Kolozs megyei szervezésében szombaton vitafórumra került sor Kolozsváron. A fórumon az RMDSZ születésének 10. évfordulójára emlékeztek, és a „hogyan tovább" kérdésre keresték a választ. A kolozsvári fórumra a szervezôk mindenkit meghívtak, akik 1990. január 6-án részt vettek Kolozsváron az RMDSZ elsô országos alakuló ülésén, többek között az RMDSZ jelenlegi csúcsvezetôségét is. Markó Béla szövetségi elnök a Szabadság kérdésére távolmaradásáról elmondta: minden megyében megünnepelték az RMDSZ 10. évfordulóját, ezeknek sorába illeszkedik be a kolozsvári rendezvény is. Elmondta: az országos szintû megemlékezésre január 15-én, Marosvásárhelyen kerül sor. Mivel pénteken Sepsiszentgyörgyön tartózkodott, szombaton nem ért volna el Kolozsvárra. Értesülései szerint az ügyvezetô elnökség részérôl a fórumon jelen volt Sebesi Karen Attila mûvelôdési és egyházügyi alelnök.

A jelenlévôket Kónya-Hamar Sándor képviselô, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke köszöntötte, majd Tôkés László, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke, az RMDSZ tiszteletbeli elnöke tartott elôadást. Többek között kifejtette: az RMDSZ a forradalomnak köszönheti létét, így az 1989-es eszmények kötelezô jellegûek az RMDSZ-re nézve. Szerinte meg kell vizsgálni, a mai RMDSZ hogyan viszonyul ezekhez az eszményekhez, az eredeti célkitûzésekhez, ugyanis nem érzi azt, hogy a jelenlegi RMDSZ a forradalom, a rendszerváltás „gyermeke" volna, hanem inkább hozzá alkalmazkodik az általános politikai magatartáshoz, és nem vállalja a rendszerváltás „radikalizmusát". Úgy véli, sokkal markánsabban, következetesebben, elvhûséggel kellene képviselni a kisebbségi jogok ügyét. „Elrománosodtunk, asszimilálódtunk a román politikához, a megalkuvás, a következetlenség útjára léptünk. Ez a kisebbségi kérdés terén példázható a legjobban. Olyan román politikát legitimizálunk akarva-akaratlanul, amellyel szemben sokkal inkább harcolnunk kellene" — mondta.

A forradalmi eseményekkel kapcsolatban Tôkés hangsúlyozta: Temesvár „hivatkozási alap" a román forradalom számára. A hatalom hitelesíteni igyekezett magát Temesvárral. A püspök szerint tudatában kell lennünk annak, hogy Temesvár az erdélyi magyarság számára hatalmas „erkölcsi és politikai tôkét" jelent. Rámutatott: a legfájdalmasabb az, hogy az elmúlt tíz évben ezt a tôkét nagymértékben „elherdáltuk". Œgy véli, nemcsak véletlenszerûen, hanem szándékosan történt ennek a tôkének a „tagadása", „elherdálása", „felélése". „Nemcsak a román nacionalizmus akart megfosztani bennünket ettôl az erkölcsi tôkétôl, nemcsak a kommunista hatalom örökösei rabolták el tôlünk ezt a tôkét, hanem mi magunk is partnerek voltunk ebben" — mondta a püspök.

A tiszteletbeli elnök szerint az RMDSZ indulása jól kezdôdött, de aztán folyamatosan végbement a nagymértékû „eltávolódás". Ez abból is látszik, hogy a temesvári megemlékezések „egyházi megemlékezéssé zsigeredtek", a helyi RMDSZ-t kivéve, az elmúlt tíz évben az RMDSZ sehol nem volt a temesvári megemlékezéseken. „Nem akarok szemrehányásokat tenni, de semmivel sem viszonyult az RMDSZ másként Temesvárhoz, mint a román hatalom. Akárhányszor hívtuk az SZKT-t Temesvárra, sohasem akart eljönni. A tizedik évfordulón sem akarták itt tartani az SZKT-t. Valószínûleg akkor a Kereszténydemokrata Platform (amely a legutolsó SZKT-én Tôkés püspököt elítélô nyilatkozatot terjesztett elô — szerk. megj.) már készítette önálló kezdeményezését, és a mozgalom vezetôjének kínos lett volna éppen Temesváron felolvasni azt" — mondta Tôkés. Szerinte 1996-ban „protokolláris üggyé" züllött le a temesvári évforduló. „1996-ban, amikor végre fellélegezhettünk Emil Constantinescu megválasztásakor, és a román demokraták kormányra kerülésekor, Markó Béla eljött a temesvári opera teraszára, és képviselni bátorkodott a hiteles forradalmi szellemet" — emlékeztetett.

Tôkés László szerint az elkövetkezôkben felül kell vizsgálni az RMDSZ politikáját, önrevizíóra, a helyzetkép hiteles felvázolására van szükség. „Vissza kell térni 1989-hez, a kolozsvári nyilatkozathoz, a valódi keresztény értékekhez, vállalnunk kell eredetünket, akkori önmagunkat" — mondotta.

Ezt követôen Egyed Péter egyetemi tanár tartott elôadást RMDSZ-célok a cselekvési program tükrében címmel. Ebben az autonómia kérdésérôl, a belsô választásokról, a magyar egyetemrôl fejtette ki véleményét. Pillich László, a Heltai Alapítvány igazgatója, megyei kulturális alelnök Szövetség vagy párt címû elôadásában többek között az 1990. január 6-i eseményeket elevenítette fel, amikor az RMDSZ elsô országos alakuló ülését tartotta Kolozsváron. Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetsége Erdélyi Társaságának elnöke Az RMDSZ egysége: áldás vagy átok? címû elôadásában rámutatott: az RMDSZ-nek az elmúlt tíz év alatt nem sikerült alapvetô célkitûzéseit megvalósítania, sôt, távol van azoknak az elérésétôl. Somai József úgy vélte: sürgôs önvizsgálatra van szükség, a magyar társadalomnak el kell döntenie, milyenek vagyunk, legyünk. Az elôadássorozatot Papp Kincses Emese zárta, aki Virrassz velem címû kötetét ismertette.

Az elôadásokat vita követte. Katona Ádám, az Erdélyi Magyar Kezdeményezés Platform elnöke annak a véleményének adott hangot, hogy szerinte az RMDSZ jelenlegi csúcsvezetôsége „tudatosan bûnös úton jár". Többek között azt kifogásolta, hogy a kettôs állampolgárság kérdésérôl Csernáton nem esett szó. A vitához Szász Csaba, a kolozsvári mûszaki egyetem tanára is hozzászólt, aki arra az óriási „szakadékra" hívta fel a figyelmet, amely az RMDSZ csúcsvezetôsége és a romániai magyarság között tátong. Szerinte ez a nagyméretû eltávolódás annak a következménye, hogy az RMDSZ jelenlegi vezetôi soraiból hiányoznak azok a „karizmatikus", „tisztánlátó" politikusok, akik a romániai magyarság számára jövôképet tudnának nyújtani. Ebben a helyzetben a legjobb alternatívának azt tartja, hogy az RMDSZ konkrét, megalapozott gazdasági programot dolgozzon ki, amely a romániai magyarság érdekeit szolgálja. Mátis Jenô képviselô szerint is a romániai magyarság van olyan erôs, hogy önálló gadasági rendszert tudjon kialakítani.

A Maros megyei RMDSZ elnöke, Kincses Elôd az RMDSZ korányzati szerepvállalásával kapcsolatban úgy véli: amennyiben a kiegészített új kormányprogramba nem kerülnek be az RMDSZ alapvetô célkitûzései, és ezek megvalósítására nem kerül sor, az RMDSZ-nek ki kell lépnie a kormányból. Kolumbán Gábor, a Hargita megyei tanács elnöke szerint az RMDSZ eddig kifejtett tevékenységében azért nem mutathatók fel számottevô eredmények, mivel az RMDSZ nem bizonyult „hatékony" szervezetnek, nem építette ki a szükséges intézményhálózatát. Többek között rámutatott: el kell számoltatni azt a vezetést, amely a brassói kongresszus határozatait nem hajtotta végre. Szerinte a helsinki döntés új helyzetet teremtett, így a romániai magyarság is az elkövetkezôkben sokkal felelôsségteljesebben kell hogy politizáljon. A kérdést most már nem úgy kell feltenni „hogyan tovább", hanem „hogyan tovább Helsinki után?"

A fórum végén Tôkés László a Királyhágómelléki Református Egyházkerület Igazgatótanácsa december 2-i határozatát ismertette. Ebben megállapítják: a közeledô választásokra való tekintettel, az Igazgatótanács elengedhetetlenül fontosnak tartja a Református Egyház és az RMDSZ viszonyának rendezését. Az egyház csak olyan politikát tud támogatni, amely messzemenôen érvényesíti a magyar történelmi egyházak, s ezzel együtt a romániai magyarság érdekeit. Ennek megfelelôen az Igazgatótanács országos és helyi szinten párbeszédet kezdeményez, és egyeztetésre törekszik az RMDSZ-el. Az RMDSZ és az egyház közti megbeszélések tárgyát a következô kérdéseknek kell képezniük: a református egyház elvárásai az RMDSZ-el s annak jelöltjeivel szemben, az RMDSZ programjának következetes képviselete, a belsô önkormányzat elvén alapuló belsô választások kérdése, a magyar nyelvû felsôoktatás ügye (a Partiumi Keresztény Magyar Egyetem), a gyülekezet panaszai a magyar érdek- és közképviselettel szemben.

Papp Annamária

Pénteken több román lap számolt be arról, hogy a Hargita megyei tanács elnöke állítólag határozatot hozott, amelynek értelmében Hargita megyében csak olyan románok telepedhetnek le, akik magyar nyelven is beszélnek. A lapok szerint négy helyi román civil szervezet Mugur Isãrescu kormányfôtôl kért segítséget a románságot ért támadások ellen, felpanaszolván azt is, hogy Hargita megyében a román közösség emlékezetét sértô magyar elnevezéseket kapnak utcák, közterületek és közintézmények.

Kolumbán Gábor a Szabadság kérdésére elmondta: az említett lapok szándékosan félrefordították, eltorzították az interjúját. — Ebben én nem azt állítottam, hogy csak akkor telepedhetnek le román nemzetiségû állampolgárok a Székelyföldön, ha beszélik a magyar nyelvet, hanem azt hangsúlyoztam, amikor egy nem magyar anyanyelvû személy magyar többségû közösségbe szeretne beilleszkedni, az együttélés természetes elvárása, hogy az elôbb-utóbb elsajátítsa az illetô közösség nyelvét is. Ennek nemcsak a magyar anyanyelvû közösségekben, hanem más közösségek esetében is így kellene mûködnie — mondta Kolumbán Gábor.

A tanácselnök véleménye szerint a támadás azért indult ellene, mert az idén választások lesznek Romániában, s ugyanaz a nacionalista kampány kezdôdik, mint amivel a Ceausescu-diktatúra bukását követô három választáson már próbálkoztak. — Nem értem, honnan származik az a politikai muníció, amely így felnagyította az ügyet. Azt hiszem, ez összefügg az idei választásokkal, és egyesek úgy gondolták, még az elején le kell ütni a nacionalista hangokat, hogy lássák mi történik. Ennek a támadásnak azonban pragmatikusabb okai is lehetnek. Mint ismeretes, január elsejétôl életbe lépett a köztisztviselôk jogállásáról szóló törvény, ugyanakkor a parlamenti egyeztetés utolsó szakaszában található a közigazgatási törvény. Mindkét törvény nagyon fontos elôírásokat tartalmaz a közhivatalnokokra vonatkozóan. Egyik ilyen rendelkezés, hogy azokon a településeken, ahol egy nemzeti közösség aránya meghaladja a húsz százalékot, az illetô nemzeti közösség nyelvét ismerô tisztviselôket is kell alkalmazni a közhivatalokban. Tehát az sincs kizárva, egyesek éppen azt akarják elérni, hogy a vonatkozó szakaszokat az utolsó percben kiiktassák a törvénybôl — hangsúlyozta Kolumbán Gábor.

P. A. M.

Désen az RMDSZ tízéves fennállása alkalmából pénteken ünnepi gyûlést tartottak. Balogh Zoltán RMDSZ-elnök beszámolójában a Désen kiadott Szamos mente címû lapból idézett: „1990. január 5-én a zsúfolásig megtelt díszteremben a désiek megalakították érdekvédelmi szervezetüket, elnökké választva dr. Trombitás Bernátot". Ô nemsokára lemondott, és hosszabb-rövidebb ideig a következôk váltották egymást ebben a tisztségben: Széll Ernô mérnök, Csapó Ferenc mérnök, dr. Márton Zoltán, Márton Kalapáti Jolán tanár, ifj. Barabási Ferenc mérnök és Balogh Zoltán mérnök. Tájékoztatása szerint ötre emelték a szakbizottságok számát, így vált lehetségessé többek között az 1848-as ünnepi megemlékezés, Mikulás napján több száz csomag kiosztása, Petôfi-verseny megszervezése, kárpótlási és veteránjogi kérdések megoldása, továbbá politikai pártokkal való tárgyalás, az Illyés Közalapítvány segítségével az EMKE-ház megvásárlása, a Duna tv mûsorának beiktatása a kábeltévé-hálózatba, a középiskolai magyar tagozatok fennmaradásáért vívott harc, az Aranyesô tánccsoport nyári táborozása, 1995-ben a Magyar Fórum megszervezése. Nem volt sikeres azonban a területi elnökökkel való kapcsolattartás, így a taglétszám az 1990-beli 1886-ról 1999-ben 300-ra csökkent.

Eckstein-Kovács Péter kisebbségügyi miniszter felszólalásában a Désre jellemzô polgári összefogásra emlékeztetett. Szerinte az elmúlt tíz évben mindenkire rányomta bélyegét a sok megoldatlan probléma, de az érdekvédelmi szervezetre, a közös lépésekre a továbbiakban is szükség van. Kónya-Hamar Sándor képviselô utalt a tíz év elôtti eufóriás hangulatra. „Sokan voltunk és merem remélni, hogy sokan maradtunk a milleniumi év méltó megünneplésére, melyben Kolozsvár központi helyet kap Erdélyben."

Mátis Jenô képviselô a rendszerváltás utáni politikai hangulatra emlékezett, amikor az RMDSZ a parlamentben, ellenzékiként, a második politikai erôt képviselte. Szerinte azóta a kiábrándulás a tagság lemorzsolódását eredményezte, de ennek ellenére a többi határon túli magyar szervezethez képest az RMDSZ-nek sikerült megôriznie egységét. Molnos Lajos arra hívta fel a figyelmet, hogy „mi, erdélyi magyarok, lehetünk ellenfelek, de nem engedhetjük meg magunknak, hogy ellenségek legyünk", Pálfi Zoltán pedig összefogásra szólította fel a désieket. Bitay Levente számadatokkal bizonyította: Dés a harmadik helyen szerepel Kolozs megyében a magyar lakosok számát tekintve. Máté Kálmán független dési városi tanácsos és az egyedüli magyar aligazgató, az Amicitia Dés Tokaj Hegyalja Baráti Társaságról beszélt, amely az egyetlen fiatalokat is tömörítô civil szervezet. A rendezvényt az Aranyesô tánccsoport mûsora zárta.

Lukács Éva

Szabadlábra helyezték a hét végén Rãzvan Temesant, a csôdbe ment Bancorex kereskedelmi bank volt elnökét, akit egy hónappal ezelôtt helyeztek elôzetes letartóztatásba.

Tavaly december 9-én a Legfelsôbb Ügyészség utasítására vették ôrizetbe, mivel egy Romániát népszerûsíteni hivatott fotóalbum szponzorálásával több mint 1 millió dollár veszteséget okozott a banknak.

Pár nap múlva kapható lesz a Babes–Bolyai Tudományegyetem idei felvételi tájékoztatója. Szerepel benne minden olyan kar és szak, amely felvételt hirdet a 2000–2001-es tanévre, a beiratkozáshoz szükséges iratok listája, valamint a kritériumok, melyek alapján a válogatás történik. A füzet tartalmazza a felvételik idôpontját, a vizsgákhoz szükséges tananyagot, a tankönyveket, melyekbôl a vizsgázók felkészülhetnek. A tájékoztatót bárki megvásárolhatja az egyetem földszintjén található kapusfülkében. Ára körülbelül tízezer lej lesz.

Sárbogárdi Jolán, az ibusári állomás jegykiadó kisasszonya mézédes életrôl álmodik. Magyar bajuszos huszárokról, muszka kémekrôl, hercegkisasszonyokról s mindezt dallamos operett-melódiákkal körítve. Tehetségében való töretlen hitében egyre gyártja a színmûveket, de a bemutatásukhoz vezetô szál valahol mindig elakad. S közben „mennek az évek, mint a gázóra…"

A közönség nem véletlenül kedveli ezt a produkciót, hiszen az elôadás egésze, a remek tértervezés, a darabhoz és a koncepcióhoz simuló ötletes jelmezek, az Incze G. Katalin vezetésével betanított Darvas Ferenc-„slágerek", a vidéki operettbemutatókat idézô szellemes koreográfia, mindenekelôtt pedig a jól érvényesülô, remek szöveg és a felsôfokon méltatható színészi játék úgy nevetteti a közönséget, hogy közben a szívünk facsarodik össze… — írja az elôadásról Darvay Nagy Adrienne.

Azok számára akiknek ismerôs a történet, szintén nyújthat meglepetést a januárban kitûzött Ibusár-elôadások valamelyike (12-én, 17-én, 21-én este hét órakor), mert Sárbogárdi Jolán szerepében ezúttal Varga Csilla negyedéves fôiskolai hallgatót láthatják.

Kelemen Kinga

A kolozsvári Állami Magyar Opera Farsangi operabált rendez február 19-én, este 7 órai kezdettel. Az alkalomhoz illô koncert után disznótoros, vacsorával egybekötött táncos-humoros mulatságot rendeznek. Maszk-jelmez nem kötelezô, de a legjobbakat díjazzák. Az est karmestere Hary Béla, az operaház örökös tagja, fellépnek Marton Melinda, B. Konrád Erzsébet, Hary Judit, Bancsov Károly, Szeibert István, Kiss Domokos, Fülöp Márton, valamint az opera zenekara és balettkara.

Az operabál „házigazdája" Katona Károly, a konyha minôségéért Balan Sándor vállalt felelôsséget.

Tekintettel a korlátozott számú helyekre, biztosítsák idôben a belépôt az opera pénztáránál (telefon: 193-468).

Romániai magyar költôk verseibôl közöl válogatást a Lublinban megjelenô rangos lengyel negyedéves irodalmi folyóirat, az Akcent tavalyi utolsó száma.

Szilágyi Domokos, Kányádi Sándor, Csiki László, Balla Zsófia, Tompa Gábor és Visky András verseit Anna Górecka, Bohdan Zadura és Szczepan Woronowicz ültette át lengyelre. Az Erdély címû bevezetô tanulmányt a magyar irodalom értô tolmácsolója, Szczepan Woronowicz írta. A szerzô az Erdélyben évszázadok óta együtt élô népek — románok, magyarok, németek, cigányok — sokszínû, a népköltészetben vagy Bartók Béla zenéjében is szorosan összefonódott, egymástól szinte elválaszthatatlan, az egyes népcsoportokra mégis annyira jellemzô, a többitôl eltérô, különálló kultúráját igyekszik közelebb hozni a lengyel olvasóhoz.

Egyúttal azt hangsúlyozza, hogy Erdély bizonyos értelemben a magyar kultúra, a magyar irodalom bölcsôje, ami nélkül a magyarokat sem lehet igazán megérteni, pedig ôk — írja a szerzô — „természetes hidat képeznek számunkra afelé, amit általában mediterrán kultúrának neveznek".

Újabban megnövekedett a lengyel szellemi élet érdeklôdése Erdély, az erdélyi irodalom és kultúra iránt. A Literatura na swiecie címû lengyel világirodalmi folyóirat 1998. szeptemberi számát teljes egészében az erdélyi román, magyar és német irodalomnak — költészetnek és prózának — szentelte. A válogatásban szerepelt Pomogáts Béla tanulmánya (Transzszilvanizmus és európaiság), továbbá Szilágyi Domokos, Tompa Gábor, Visky András, Kányádi Sándor, Csiki László és Szôcs Géza versei, Bodor Ádám és Szilágyi István prózája. Szôcs Gézának nemrégiben nagy érdeklôdéssel kísért irodalmi estje volt a varsói Magyar Kulturális Intézetben, és kiadás elôtt áll Szilágyi István remekmûve, a Kô hull apadó kútba címû nagy sikerû regény lengyel fordítása.

A Transilvania Filharmonia január 6-i hangversenye három nagy német zeneszerzô mûveit tartalmazta, karmestere, a fiatal magyarországi Vashegyi György már rendszeres vendége városunknak. Vashegyi hangversenyeken kívül az opera mûfajától sem idegen, Kolozsváron vezényelte Mozart Idomeneóját és legutóbb a magyar tévében láthattuk az általa vezényelt másik Mozart-operát, a Cosi fan tuttet.

A mûsor kezdôszáma Weber A bûvös vadász nyitánya az egyetlen Weber-mû, melynek nemcsak nyitánya népszerû, hanem maga az opera is szerepel, fôképpen német operaházak mûsorán. Akárcsak Beethoven Leonora nyitányait, ezt is szimfonikus költeményként szövik át az opera ellentétes hangulatú motívumai. Mindjárt az elején a kürtök fanfárja a mû sejtelmes erdei hangulatára utal, befejezése elôtt a felfokozott tempó a happy enddel végzôdô tartalmat idézi.

Vashegyi György a dinamikai hangsúlyokra nagy súlyt fektetô vezénylésében nem hiányoztak a hatásos megoldások, egyes részleteket a szokottnál lassabb tempójúnak éreztünk.

Beethoven Hármasversenyét legutóbb az 1998-as Zenei ôsz nyitóhangversenyén hallottuk neves mûvészek elôadásában. A hegedû, cselló és zongorára írt hármasverseny ezúttal is színvonalas elôadókra talált Volkhard Steude, Varga Tamás és Gottlieb Wallish személyében. A fiatalelôadók státusszimbóluma, hogy a két vonóshangszeres egyike a bécsi filharmónia koncertmestere, a másik — Varga Tamás — pedig cselló szólamvezetôje.

A Hármasversenyt 1804-ben komponálta Beethoven, zongoraszólamát állítólag Rudolf fôherceg számára írta, ám elôadására csak 1808-ban került sor, és akkor a szerzô már Lobkowitz hercegnek ajánlotta.

A mostani elôadás nagy pozitívuma a szólisták játékának kiváló szinkronizálása volt. A virtuóz részekben valósággal versenyeztek az elôadók. Megcsodáltuk Volkhard Steude hegedûjátékának fölényes biztonságát, a hang minôségét mind a piano, mind a forte részek játékánál. Varga Tamás rendkívüli technikával rendelkezik, talán nem bántuk volna, ha kissé tartalmasabb csellójának hangja, ám ennek oka a hangszer is lehet.

Az évadra behirdetett Brahms- szimfóniasorozat keretében most az utolsó, 4. szimfóniát játszotta a zenekar. Az 1885-ben írott szimfónia meiningeni bemutatóját a szerzô vezényelte. A szimfónia mintegy összefoglalója Brahms sajátos mûvészetének, nagy zenei tudásának minden oldalát magába foglalja.

Vashegyi György koncepciójában az elsô tétel kissé lassúbb a megszokottnál, elképzelése líraibb, persze, ez a karmester szuverén joga. Egyébként a mû kezdetének szünetekkel megírt kezdômotívuma vagy az ezt követô cselló kantiléna e felfogás mellett szól. A zenekar jó teljesítményét szépen megoldott fuvola-, oboa- és klarinétszólók emelték, mindössze a kürtök egy-egy akkordjánál hallottunk kisebb intonálási eltérést.

A 2000. év sikeres zenekari esttel kezdôdött, reméljük, a folytatás is szép hangversenyeket tartogat.

Morvay István

A fennállásának tizedik évfordulóját ünneplô szépirodalmi folyóirat decemberi számában a következôket olvashatjuk. Kányádi Sándor: Földigérô kokárdapántlika (vers), Markó Béla: Az összetört szék, Lászlóffy Aladár: 2000 téli fohász, Káros csillag, A Koszovó ember fiai (versek), Király László: Sókert (vers), Szilágyi Júlia: Lányok a kertben, Európa, 1918, Egyed Emese: Il Vesuvio, Üzenet, Kézfogás (versek), Jánosházy György: Szárnyak, Évezred végén, Mint a dinoszauruszok (versek), Tóth István: Vesperás helyett, egy kutyáért, Nyár végi himnusz egy madárhoz, Nyárutó (versek), Molnár Vilmos: Utazás vonattal, A zsálya dicsérete, Három (karcolatok), Jánk Károly: Talán tengerig (vers), Demény Péter: Kocsmadal, Dal (versek), György Attila: Az ígéret (elbeszélés), Kinde Annamária: Egy csók, Vasárnap. A szél csak messze fönt jelez, A búcsú. Este (versek), Balázs Imre József: A fekete hintó titka, Látásgyakorlat, Tóparton (versek), Lövétei Lázár László: Gyermekdarab, rekviem, hasmenés (versek), Karácsonyi Zsolt: Körön belül, A Hátország, Jön majd idô... (versek), Papp Sándor Zsigmond: A fotel (elbeszélés), Visky András: Rádiójáték (színdarab), Bogdán László: Átiratok múzeuma. A szerelem sivataga, A szerelem útvesztôje, A szerelem emlékmûve (versek), Egyed Péter: Megállomás, Pál Lajos: Nagyszombaton Velencében, Egy utazás közben, Karácsony este (versek), Sebestyén Mihály: Rendszerváltás (elbeszélés), Ferenczes István: Ballada a Királyról (vers), Tóth Mária: Hidegallargia (elbeszélés), Káli István: Nárcisz ébredése (vers), Kántor Lajos: Született Kovásznán — és Fogarason, Farkas Árpád: Pengeélen (vers), Fodor Sándor: A szorongáson túl, Fekete Vince: Befordul nem be sem forr, Holt lelkek mögül (versek), Tompa Gábor: Ezredvégi röpcédulák (versek), Vida Gábor: Igazságok nyersfordításban, Láng Zsolt: A látó, Kovács András Ferenc: Fáradt, esteli himnusz (vers), Gálfalvi György: Koldusévek (napló), Haragos Zoltán fotói.

Meghatódottan vettem tudomásul a hírt, hogy különbözô adományokból az elmúlt esztendôben a kolozsvári polgármesteri hivatal száznyolcvan millió lej értékben juttatott irodalmi, tudományos, általános kultúrát terjesztô könyveket, valamint tankönyveket a határokon túl élô román közösségeknek Bukovinába, Besszarábiába, Hercába, a Timoc völgyébe, a Vajdaságba. Sôt, a szöuli egyetem román nyelv és irodalom katedrájának, a tübingeni egyetem román szakának, ausztráliai és amerikai románoknak, városunk külföldön élô díszpolgárainak. Az akció kezdeményezôje, a hivatal vezetôje, ebben a választási évben is szeretné folytatni a könyvadományok gyûjtését és eljuttatását a rájuk szorulóknak, hogy ezáltal idegen környezetben hozzájáruljon az anyanyelv és az ôsi hagyományok, vagyis az önazonosság megôrzéséhez.

Nem marad más hátra, mint várni, mikor látja be, hogy az erdélyi magyaroknak is épp ilyen jogosak igényeik, céljaik. Hogy amit szabad Jupiternek, azt legalább annyira szabad az ökörnek.

Ö. I. B.

Az erdélyi magyarság (önjelölt?) vezetôi sokat dobálóznak különféle „modellekkel" a kisebbségi kérdés megoldására. Hallhatunk svájci, déltiroli, belga stb. megoldásról. A románok közben az USA olvasztótégelyét hozzák fel példának, és mindenképp be akarnak olvasztani. Elfelejtik, hogy az amerikai olvasztótégely már rég nem mûködik, a friss mexikói stb. bevándorlóknak eszük ágában sincs angolul megtanulni és protestáns hitre térni.

Lássuk azonban, hogyan mûködnek a kezdetben említett modellek a valóságban. Az EU polgárai általában gyanakodva néznek egymásra. A multikulturalitás érthetetlen egy olyan átlagember számára, aki még a saját népe kultúráját sem ismeri. Ami érthetetlen, az félelmetes, amitôl félünk, azt gyûlöljük. A nagy európai összeborulást gazdasági érdekek vezérlik, és csak a politikusok pohárköszöntôiben létezik. Attól persze még lehet többé-kevésbé civilizáltan egymás mellett élni.

A nyáron jártam Dél-Tirolban. Ott nincs kétnyelvûség! Minden CSAK NÉMETÜL van kiírva. Az emberek csak németül beszélnek. Az olaszok most már mégsem azzal a gondolattal foglalkoznak, hogy a tartományt megszállják és elcsatolják az osztrákok. Egész Észak-Olaszország meg szeretne szabadulni a Romániánál is szegényebb déltôl, amely csak viszi a pénzt, és a bürokraták elsikkasztják.

És Belgium? Néhány hónapja már itt élek. Ennek az országnak állítólag három hivatalos nyelve van: a holland, a francia és a német. A kb. 10 millió lakosból 6 millió flamand, 4 millió vallon és 60 000 német (a lakosság 0,6%-a!). Így nekünk Romániában minimum 5–6 hivatalos nyelvünk kéne hogy legyen.) A flamand–vallon egymás mellett élésrôl elég viccet ismerünk.

Ha az ember Aachenbôl, Németországból elindul Liège felé, annak függvényében, hogy az autópálya éppen flamand, vallon vagy német területeken halad át, ugyanazt a várost 30 km-enként más néven mutatják az útjelzô táblák. Brüsszelen kívül sehol sem igazán találhatók kétnyelvû útjelzôk.

Így nemcsak Liège-t lehet látni a táblákon, hanem Luikot vagy akár Lüttich-et is. (Ugyanez a helyzet a fôvárossal, Bruxelles–Brussel–Brüssellel vagy Leuven–Louvain–Lövennel, a példák a végtelenségig sorolhatók.) Ilyenkor a tájékozatlan külföldi sofôr a jobb oldali ülésen meghúzódó asszonyt szidja, „Hogyan nem képesek a nôk egy térképen tájékozódni? Már megint félreirányítottál az elôzô keresztezôdésnél!" Pedig nincs igaza.

Ha az ember vonaton utazik, legelôször azon lepôdik meg, hogy a vonatvezetô minden közeledô állomásról hangosbemondón tájékoztatja az utasokat. Utána figyel fel rá, hogy a tájékoztatást adó Liège elôtt csak franciául beszél, Brüsszel elôtt két nyelven, Leuven elôtt csak hollandul. Belgiumban nincs két(három)nyelvûség. A fôváros kivételével minden területen más nyelvet beszélnek, de csak egyet.

Ami Brüsszelben történik, az fárasztó. Amíg az ember leolvasná a kétnyelvû táblákat, már rég túlhaladt rajtuk, és eltéved. Ráadásul több nyelvhez nagyobb táblák is kellenek, ami többe kerül. Ez érvényes azokra az erdélyi városokra is, ahol háromnyelvû táblákat szereltek fel. Ez csak arra jó, hogy az idegenek biztosan eltévedjenek. Elég volna csak egy nyelven kiírni mindent, a helybéliekén.

Belgiumban nem csak az eddig említett három etnikum él. Nagy számban élnek itt zsidók, akik az évszázadok folyamán hozzájárultak a gazdaság újbóli és újbóli fellendítéséhez, valamint marokkóiak és olaszok, akik vendégmunkásként jöttek a 60-as években, és itt ragadtak. Ezenkívül van itt mindenféle színû és fajtájú ember, eurobürokrata, vendégmunkás, menekült és látogató Európából, Ázsiából és Afrikából.

A helybéliek különféleképp viszonyulnak a különféle „idegenekhez". Az EU-tagországokból érkezô vendégmunkásokat általában elfogadják (kivéve a hollandiaiakat, akikkel kölcsönösen irtóznak egymástól, a németeket és a franciákat, akik elég sok szenvedést és pusztítást okoztak az utóbbi évszázadokban). A kelet-európaiakat nem szeretik, a más kontinensekrôl jövôket pedig utálják.

Ennek ellenére az emberek az utcán mindig udvariasak, jóindulatúak és segítôkészek. Csak választásokon szavaznak mindig a Vlaamse Blokra (C. V. Tudor pártjának itteni megfelelôje).

Érdekes, hogy az egyetemek menedzsment szakán például szemináriumi vitákat rendeznek arról, hogy a flamandok miért xenofóbok és rasszisták? (A tanárnô és a hallgatók nagy része flamand — Romániában próbálna meg valaki ilyen órákat tartani!)

A királyi család nem túlságosan otthonos a holland nyelvben, de azért elég tûrhetôen töri. A trónörökös menyasszonya viszont csak most tanul hollandul. Egész Flandriában minden vasárnap reggel a rádiókabarékban van legalább egy szám, amelyik a kiejtésével csúfolkodik. A nyelviskolák óriásplakátokon hirdetik, hogy „mi helyesebben megtanítunk hollandul, mint ahogy Mathilde beszél". (Mikor érjük meg, hogy azon csúfolódhassunk, országunk vezetôi mennyire törik a magyart?)

December 4-én volt a belga trónörökös eljegyzése. Aznap elméletileg ingyen lehetett utazni az ország összes vonatán. De csak annak, aki november 25. elôtt kiváltotta magának az ingyenes kártyát. Kártyát viszont már 24-én délután nem lehetett kapni. Ilyen a helybéli ingyenesség. Nemcsak a kabarék örök témája a királyi család. Az esküvô alkalmából bugyuta gúnydalt is írtak az ifjú párról, minden flamand adó naponta többször lejátssza.

Az iskolák nincsenek mind állami kézben. A katolikusoknak és a zsidóknak saját külön iskolahálózatuk van, amelyek nagyon magas színvonalúak, és széles elismertségnek örvendenek. Egyes újságok állítása szerint nagyon sok olyan zsidó él Flandriában, akik szinte egyáltalán nem tudnak hollandul, mégis nagyon jól megélnek a maguk kis közösségeiben, és nincsenek beilleszkedési problémáik az országban.

Amikor vérbeli kereskedôknek mondjuk ôket, szerényen válaszolják: „Akkor te még nem próbáltál hindukkal üzletet kötni. Ôk az igaziak." A gyémántkereskedelmet Antwerpenben ez a két nemzetiség uralja. Érdekes egy látogatást tenni a gyémántnegyedbe.

Jómagam még a gyémánttôzsdére is bejutottam. Oda az utóbbi száz évben egyetlen idegen sem tehette be a lábát. Ugyancsak nem szabad belépni nyakkendô nélkül és farmernadrágban. Szerénységem egy pár óra alatt 3 darab 106 éves hagyományt rúgott fel!

Szinte hihetetlen, hogy a gyémántkereskedôk nem használnak írott szerzôdést! Alku után azt mondják, hogy „MASAL", kezet fognak, és máris eldôlt néhány millió dollár sorsa. Ha valaki nem fizet, nem mennek bíróságra, csak kiírják a nevét egy darab papírra, aminek a másolatát a világ mind a 21 gyémánttôzsdéjén kiakasztják a falra (a 21-bôl 4 itt van Antwerpenben, ahol a világ nyersgyémántjának 85%-a, a csiszolt gyémánt 50%-a cserél gazdát). Az illetô többet soha életében nem mehet egy gyémánttôzsde közelébe.

Gyémántgyárban is voltam. Minden bombabiztos, és még az utcán is egyszerre több tévékamerán keresztül figyelnek. A modern technika furcsán keveredik a hagyományos módszerekkel. Az ékszernek szánt gyémántok minden adatát aprólékosan számítógépre viszik A térhatású rajzon a számítógép megkeresi az ideális méretet és alakot, hogy az anyagveszteség minimális legyen. Utána lézerrel vágják a követ a kívánt alakúra. A végsô csiszolás azonban kézzel történik.

Megbámultam az antwerpeni tenisztorna trófeáját is. A 6 kg aranyból készült teniszütôbe több mint 1500 gyémántot illesztettek bele. És az egész 10 centire volt az orromtól (egy golyóálló üveg mögött).

Belgium, fôleg az északi és keleti része, hatalmas sík terület, ahol jól lehet háborúzni (Duinkerke, Waterloo stb.) Az évszázadok során többször megütköztek itt Európa nagyhatalmai. És mindig a flamand városok szenvedték meg, mert többször lerombolták és kifosztották ôket. (Részben érthetô, ha nem rajonganak a szomszédaikért.) Mégis mindig újjáépítették ôket és ma is virágoznak. A gyönyörû óvárosok ma is állnak és vonzzák a turisták millióit. (Egy tanárom szerint az amerikaiak tudják, hogy Brugge a világ legszebb városa, és azt is, hogy Európában van, de valahova Franciaországba képzelik.) A dolog nyitja, hogy nem sopánkodnak az idegen megszállók aljasságán és saját sorsunk cudarságán, hanem mindig keményen dolgoznak és mindent újjáépítenek romjaiból.

Flandria másik érdekessége a romba dôlt, elhagyatott házak jelenléte a turisták által is látogatott történelmi városközpontokban. Emellett helyenként a városatyák a polgármesteri hivatalok közelében építik fel a szociális segélyre szorulóknak a lakásokat. Éppen ezért a koldusok is hozzátartoznak a városképhez, de itt nem annyira agresszívek, mint Budapesten vagy Romániában.

Milyen a diákok élete? Már szóltam a diákklubok mûködésérôl. A tagságuk teljesen önkéntes, mégis a gólyák versengenek a bejutásért. Az idôsebb klubtagok ötletességét a különféle kínzások kitalálásában még Rejtô Jenô ôrmesterei is megirigyelnék. A gólyák meg csak térdelnek legszebb ruháikban a pocsolyában, meztelenül vonulnak az utcán a novemberi hidegben, és teli szájjal zabálják a kutya- meg macskaeledelt a Groenplatzon. Mindezt teljesen önként, csak azért, hogy a következô években leszállított áron sörözhessenek, mozizhassanak, cantusokra járhassanak és érdekvédelemben részesülhessenek.

Mert ha kell, a klubok választott vezetôi nemcsak pénzes szponzorokat hajtanak fel, hanem a sarkukra állnak az egyetemek tanáraival, vezetôivel szemben. És kemény harcosok.

A diákklubok érdekes tevékenysége a „cantus". Tulajdonképpen egy hatalmas, énekléssel egybekötött ivászat. A részben latin nyelven zajló ceremóniának szigorú szabályai vannak. Mindenkinek van énekeskönyve, és köteles minden szabályt betartani. Aki hibázik, arra büntetést szabnak ki. A büntetés általában ivási kötelezettséget jelent, néha egyszerre három pohárból vagy fejen állva. Nem könnyû. És hány hordó sör elfogy ilyenkor! A flamandok és kínaiak egész jól megtanulták, hogy „Maros menti fenyves erdô aljában".

Ezt már csak az múlja felül, amikor két klub közös cantust rendez, és mindkettô be akarja bizonyítani, hogy ki a jobb (ivásban és éneklésben).

* Az írás az EU bizottságának az ERASMUS-program keretében nyújtott támogatásával készült.

Szabó „Doki" Árpád
(Antwerpen)

1493. január 10-én született Nagyszebenben Oláh Miklós, azaz Nicolaus Olahus, a késôbbi esztergomi érsek, humanista történetíró, királyi helytartó. Havasalföldrôl Erdélybe betelepedett román család sarjaként 1516-ban lépett papi pályára. Szoros kapcsolatot tartott fenn Rotterdami Erasmusszal és a kor más jelentôs humanistáival. Az ellenreformáció elkötelezett hívének bizonyult. Két fômûve, a Hungaria és az Athila, a Mohács elôtti Magyarországot rajzolják meg. Leírta, hogyan szerezte meg Attila hunjaival a hatalmat s hogy ez a katonai fegyelem és szervezettség miképpen maradt meg a hunok, szerinte, igazi utódainál, a székelyeknél.

Más idôkbôl való a következô, földrajzilag fordított irányú példa: 1812. január 11-én született Kolozsváron Szathmáry Pap Károly festô, grafikus és fényképész, aki harmincegy évesen Bukarestbe költözött, ahol a havasalföldi fejedelmi udvar festôjévé és fényképészévé vált. Bukarestben ô állította fel az elsô fényképészeti mûtermet, és az 1877-es orosz–török háborúban elkísérte a román hadsereget, hogy csataképeivel sok hadi mozzanatot örökítsen meg.

Két, idôben és irányban egymástól eltérô erdélyi sors. Az elsôben a hôs a nyugati civilizáció vonzásában vált annak odaadó harcosává. A másodikban a Nyugat mûszaki vívmányát terjesztette el, jégtörô módjára, a Kárpátokon túli területeken. A román történelem, ilyen-olyan okokból, mindkettôjüket igyekszik elhallgatni. Méltánytalanság, mely azonban nem ritka a két merôben eltérô világ közötti kapocs szerepére merészkedôk esetében, a mai Romániában. Más országok közti viszonyokban az ilyen személyek törekvését általában mindkét oldalról hasonló elismerés, tisztelet övez. Elegendô, ha csak Chopin, Bem József, Liszt Ferenc, Marie Curie, Bartók Béla, Szent-Györgyi Albert vagy általában a bevándorolt amerikai Nobel-díjasok példáira gondolunk. Igaz, ôk, a jelenlegi román sovinizmus szemével nézve, dicséretesebben tudtak tájékozódni és helyezkedni.

Ördög I. Béla

Nagy elvárásokkal indultunk neki ennek az évnek, amely mindenekelôtt jelzôk dolgában örvend rendkívüli gazdagságnak, hiszen beszélhetünk elvárások, változások, teljesítések és betartások, bevallások és beváltások, meg nyilvánvalóan választások évérôl, és természetesen új vagy évezredváltó, netalán megváltó évrôl. És még ha csak az elsô napokat tudjuk magunk mögött e rendkívülinek nevezhetô esztendôbôl, vitathatatlanul máris csalódásokkal kell szembesülnünk, újból megbizonyosodás ugyanis, hogy nagyon is rossz szokást vettünk és veszünk át folyamatosan a múlt és elmúlt esztendôkbôl. Nevezetesen azt, hogy engedékenyen tologatjuk tûrôképességünk határát, és ennek érdekében felmentô könnyedséggel kapcsoljuk dátumokhoz, eseményekhez elhalasztott elvárásainkat, hogy aztán önmagunk elôtt indokoltan újrakezdhessük a reményteljes várakozást.

Ha a nyugdíjak minimális szintjét nem sikerült a megígért és jó elôre bejelentett összegre emelni mindmáig, abban reménykedett mindenki, hogy jövôtôl, tehát már mostantól, kétezer januárjától úgyis minden nyugdíjat átszámítanak, kiegyenlítik a legfelsôbb szinten is beismert — hiszen általuk teremtett — jogtalan egyenlôtlenségeket a különbözô járandóságok között. Ez azonban nem történt meg, és bizonytalan, hogy mikor kerül rá sor. Az illetékes miniszter megnyugtatási kísérletként, reménységfenntartásként tett kijelentése, hogy márciustól hozzákezdenek a nyugdíjak újraszámításához, amely természetesen növelésük lesz, nem jelent semmit. Vagy megtörténik vagy nem, és ez az újabb hazugság, be nem váltott ígéret semmilyen felelôsségrevonást nem von maga után. Felsôbb körökbôl származó hír szerint a januári átszámítást csupán azért nem sikerült a törvény szövegébe belefoglalni, mivel a kormánypárti honatyák túl sokan hiányoztak a megfelelô ülésrôl. Ezt a mulasztást természetesen egyéb módon, más jogszabály révén is pótolhatják, ám az elôbbi sikertelenséget már nem lehet lemosni. Az ellenzék ennek állítólag módfelett (kár)örvendett, és akár ujjalmutogatós ellenkampányként felhasználja majd ezt a példát is a megfelelô idôben. Ezen azonban nincs mit csodálkozni, bárki így járna el adott esetben. A kiváltó okot azonban el lehetett, sôt kellett volna kerülni.

A kormány népszerûsége azonban egyéb okok miatt is csökkent immár újabb hét nappal. Különféle indokolt és indokolatlan kényszerhelyzetekre, elvárásokra hivatkozva, no és persze arról az eddig már nagyjából bevált módszerrôl sem feledkezve meg, hogy a gazdaság fellendítése vagy a termelés növelése helyett sokkal könnyebb a lakosság zsebébôl kimetszeni az államkassza hiányát pótló pénzösszegeket, alaposan megemelték — egyesek egyszerûsítve kiegyenlítésnek nevezik — a tévéát, az úgynevezett értéktöbbletadót. Ezt a magukat úgy-ahogy fenntartani igyekvô cégek egyértelmûen árdrágításnak nevezik és értelmezik, és miért ne tennék akkor, amikor hasonlóan járnak majd el az energiaszolgáltatók és más állami vállalatok is. Mivel ezzel a rendelkezéssel egyidejûleg csökkentették a nyereségadót, az eddig alkalmazott árrés csökkentésével a cégek elkerülhetnék az árak növekedését. Kizárt azonban, hogy a jelenlegi inflációt túlélni akaró vállalkozások ezt megtennék. És ha még csak az elején is állunk a dolgoknak, több mint polgárbosszantó a személyi jövedelemadó körüli bizonytalanság, az a nemtörôdömség, ahogyan ezt a kidolgozatlan, hiányos, ellentmondásos és tisztázatlan kérdést kezelik még most is, érvénybe lépésétôl kezdve éppenséggel azok, akik bevezették, alkalmazását és megértetését biztosítani kötelesek. A ráérünk arra még politizálással azonban kétséges, hogy eredményes választási kampányt lehet majd folytatni.

Bár a be nem váltott ígéretekért minden kormányzó pártot egyaránt terhel a felelôsség, a magukat vezetô politikai erôknek tartók négyévi (le)szereplése példaértékû. Az ideológiáit fennen hirdetô és azokhoz kezdetben még ragaszkodó parasztpártot is már csupán a szét- és elosztás egyéni és csoportérdeke tartja össze (tehát az a mozgatórugó, amellyel a korábbi kormánypártot vádolta meg és bírálta annak idején). A hazai pártok „jellemének" ez a hasonlatossága, összemosódása nem kínál túl sok alternatívát az idei választásoktól még változást remélôknek.

Azt mondják, minden kezdet nehéz. Hát ez az (ezred)év is nehezen indult.

Újvári T. Ildikó

[Vissza az Szabadság honlapjához]		[Vissza a HHRF honlapjához]