2000. október 28.
(XII. évfolyam, 253. szám)

Pénteken reggel az alkalmazottak lezárták a kolozsvári Electrica Rt. Unió utcai székhelyének bejáratát, így akadályozva meg az újonnan kinevezett igazgatót, Ioan Andreicat, hogy behatoljon az épületbe és átvegye tisztét. A munkakonfliktus során a vállalati székhely folyosói zsúfolásig megteltek a régi igazgatóval, Gabriel Rugaval rokonszenvezô alkalmazottakkal.

A sajtónak elôbb a leváltott vezetô nyilatkozott. Elmondta: nem kívánja kihasználni emberei támogatását és nem akar többé vezetôje maradni annak a villamossági cégnek, amelyet tizennyolc éven keresztül vezetett. Meggyôzôdése, hogy leváltását a Demokrata Párthoz közel álló körök szorgalmazták, ugyanis Andreica úr a besztercei Electrica Rt. volt igazgatója a PD színeiben próbálkozott a politikai karrierrel. „Ezt a vállalatot Bukarestbôl 1996–98-ban arra ösztönözték, hogy választási megfontolásokból hagyja békén a lakosságot, amikor pedig a Világbank küldöttségelátogatásaival komolyan szorongatta az ország elöljáróit, azt sugallták nekünk, hogy legyünk keményebbek" — nyilatkozta Ruga. „Ilyen körülmények között nagyon nehéz tartós minôségi munkát folytatni."

Ovidiu Pop, a sztrájkolók szóvivôje és Nicolae Toderici szakszervezeti vezetô szerint is politikai színezete van a leváltásnak. A cég 1118 alkalmazottja közül nyolcszázan írtak alá, de valójában ennél többen fejezték ki tiltakozásukat az intézkedés ellen, amelyben csupán a hárommûszakos munkarend és a terepmunka akadályozta meg mindnyájukat. Ruga jó vezetô, a cég alkalmazottai egy emberként kiállnak mellette és errôl értesítették Tudor Serban vezérigazgatót is. Az általa Kolozsvárra küldött Stan Cornel TC Electrica-küldöttnek nincs mandátuma tárgyalni a sztrájkolókkal, csak az új igazgató beiktatásával bízták meg, azért a tiltakozás korlátlan idôre folytatódik. A munkakonfliktusnak azonban nem lesz kihatása a termelômunkára — ígérték az alkalmazottak szószólói.

Ördög I. Béla

Ünnepélyes keretek között írta alá tegnap délelôtt, itt tartózkodása utolsó napján Fertô László, a magyarországi Fejér megyei közgyûlés elnöke, és Ioan Rus, a Kolozs Megyei Tanács elnöke azt a szándéknyilatkozatot, amely megteremti a feltételét annak, hogy jövô év elején aláírhassák a testvérmegyei szerzôdést. Amint lapunkban már megírtuk, a magyarországi vendégek viszonozták kolozsvári kollégáik tavaszi látogatását, és öt napos itt tartózkodásuk alatt a Fejér megyébôl érkezett polgármesterek felkerestek több helyi önkormányzatot. A kölcsönös látogatás célja a tapasztalatcsere mellett a konkrét gazdasági és intézményi kapcsolatok kiépítése. A szándéknyilatkozat pénteki aláírása alkalmával Ioan Rus elmondta, hogy a már két-három éve létezô kisebb városok közötti kapcsolat épült és teljesedett ki annyira, hogy most már lehetôvé vált a megyei szintû kapcsolat kiépítése is. A Kolozs megyei vezetôség pedig biztosítani fogja a jogi keretet, hogy az írásbeli megállapodásokat gyakorlatba ültethessék.

A Szabadság kérdésére Fertô László elmondta, hogy a szándéknyilatkozat alapján a Fejér megyei közgyûlés egy konkrét szerzôdést fog kidolgozni, amely tartalmazza azokat a pontokat, amelyek alapján a két megye közötti kapcsolat elindulhat. Elképzelése szerint ennek a szerzôdésnek három nagy területet kell összefoglalnia. Az elsô a gazdasági élet, amelynek keretén belül el szeretnék érni azt, hogy vásárokon, kiállításokon mutatkozhassanak be a megyék, és ismertethessék gazdasági lehetôségeiket és ajánlataikat. Ki szeretnék dolgozni továbbá a különbözô európai uniós pályázatokon való közös fellépés lehetôségét. Fertô László külön helyeselte Ioan Rus ötletét, miszerint a két megye gazdasági kamarája is vegye fel egymással a kapcsolatot. A testvérmegyei szerzôdés második területét az önkormányzati szintû kapcsolatteremtés jelentené, amelynek során a települések kiépítenék saját együttmûködési rendszerüket. Ezen a téren a Fejér megyeiek máris jól állnak, hangsúlyozta Fertô László, hiszen 30 polgármesterrel érkeztek, és majdnem mindegyiknek lesz testvérvárosi kapcsolata. Végül még azt szeretnék elérni, hogy a civil szervezetek és intézmények egymással vegyék fel a kapcsolatot. Mindezek megvalósításához a megyei szintû vezetôség csak a politikai keretet tudja megteremteni. Ahhoz pedig, hogy ezek az elképzelések megvalósulhassanak, az szükséges, hogy az említett szerzôdés három területe együttmûködjön, és akkor elmondhatják, hogy jól dolgoztak, mondta Fertô László.

(Ú. I.)

Ma este hét órakor kerül sor a kolozsvári Állami Magyar Színház idei évadának elsô bemutatójára. Luigi Pirandello Így van (ha így tetszik) címû színmûvét Vlad Mugur állította — stúdiótérben — színpadra, a díszlettervezô Helmuth Stürmer, a jelmeztervezô Lia Mantoc és a maszkokat tervezô és elkészítô Varga-Járó Ilona segítségével. Az identitás kérdéskörét feszegetô darabban egy vidéki kisváros lakói kegyetlen kíváncsisággal kutatják a számukra furcsa életet élô Ponza család titkait. Információ-éhségük a család tagjait vádlottakká, ôket embertelen inkvizítorokká alakítja. Fôszerepben Stief Magda (Froláné), Bíró József (Ponza) és Bogdán Zsolt (Lamberto Laudisi).

Amikor az európai államokban elfogadott használat alapján szombatról vasárnapra (és nem hétfôre) virradó hajnali 3 órakor 2 órára kell visszaállítanunk óráink mutatóit.

Bár a RomGaz monopóliuma megtört, Romániában a legtöbb köz-szolgáltatást még mindig hatalmas konszernek látják el, konkurenciamentes monopóliumot képezve. A versenyhelyzettel való szembesüléstôl mentesülve, ezek a vállalatok nem kényszerülnek arra, hogy díjszabásaikban, politikájukban ügyfeleik érdekeit tartsák szem elôtt. Ilyen helyzetben van a RomTelecom telefonszolgáltató is, amelynek privatizálását 1998-ban kormányzati körökben is az év legjobb üzleti fogásának tartották. A szolgáltatás minôsége, a díjszabások módosítása azóta azonban semmiféle pozitív elmozdulást nem mutat. Idén is a RomTelecom szolgáltatásainak minôsége, és a magas telefondíjszabások miatt is egyre több felhasználó kéri telefonállomása megszüntetését.

Serban Sãndulescu szenátor, a minap azzal vádolta a telefontársaság privatizálását felügyelô bizottság tagjait — Radu Vasile ex-miniszterelnököt, Valeriu Stoica igazságügyminisztert, Victor Babiuc exbelügyminisztert, Sorin Pantis extávközlési minisztert, Decebal Traian Remes pénzügyminisztert, Radu Sârbut és Sorin Dimitriut, az Állami Vagyonalap jelenlegi és volt elnökét, valamint Vlad Tepeleat, a RomTelecom igazgatótanácsának elnökét —, hogy az üzlet nyélbeütése fejében összesen 67,5 millió dollár „jutalék"-ot zsebeltek be a görög társaságtól.

1998-ban, amikor a RomTelecom privatizálása megkezdôdött, a részvények 35 százalékának megvásárlására nyíló lehetôség olyan társaságokat vonzott, mint a Deutsche Telekom, a holland Komnklijke PTT — Nederland, az amerikai egyesült államokbeli Southwestern Bell Comunications Inc. — SBC, az olasz Societa Finanziaria Telefonia — STET, a France Telecom, valamint a görögországi OTE. A RomTelecom szakszervezetei hiába tiltakoztak a részvényárusításon alapuló privatizálás ellen. 1998. szeptember elején az ajánlattevôk kezdtek visszavonulni. A francia, a német, az amerikai és a holland társaság a privatizációs folyamat bizonytalansága és a homályos díjszabás-politika miatt távozott, csupán a görög és az olasz fél maradt versenyben. November 12-én aláírták a 675 millió dolláros adásvételi szerzôdést a görög — állami többségû — OTE társasággal, amely 3–5 éven belül további 400 millió dollár kifizetésére kötelezi magát: amennyiben a RomTelecom jól megy. Az ígéretek 400 millió dolláros befektetésrôl szóltak 1999-re, majd az elsô öt évben további 2,7 milliárd dolláros befektetést, minôségi szolgáltatások biztosítását helyezték kilátásba. Bár a privatizációnak az állampolgárok számára tisztességes díjszabásokat, a szolgáltatások színvonalasságát kellett volna hoznia, 1998 óta csupán annyi változás történt, hogy a RomTelecom díjszabásai ismételten megnövekedtek. Olyannyira, hogy a román telefondíjszabások Európában a legmagasabbak. A telefontársaság valamivel több mint 3 millió 700 ezer elôfizetôje közül havonta 30 ezer mond le készülékérôl.

A RomTelecom privatizálási folyamatának kivizsgálása céljából mind a szenátus, mind a képviselôház bizottságot alakított. A képviselôkbôl álló bizottság vizsgálatának eredményérôl Ráduly Róbert, a bizottság tagja tájékoztatott. Elmondta, semmiféle tárgyi bizonyítékot — sem dokumentumokat, sem tanúvallomásokat — nem találtak, amely arra engedett volna következtetni, hogy a privatizálás ne történt volna tisztességesen. Ezt igazolja az is, hogy míg más, hasonlóan nagy téttel rendelkezô privatizációk esetében óvások születtek, addig a RomTelecom privatizációjának törvényességét nem támadta senki.

— Sem cáfolni, sem alátámasztani nem tudom a privatizációt felügyelô bizottság tagjait ért vádakat. Tény, hogy a Nemzeti Liberális Párt döntése értelmében az akkori távközlési miniszter, Sorin Pantis nem kerülhetett fel a párt választási listájára — tette hozzá Ráduly Róbert. Úgy vélekedett: a díjszabás alakulásának törvényessége kérdésében viszont politikailag és szakmailag egyaránt hibázott a kormányzat. Hibázott azért, mert oly összekuszált jogszabály-módosításokat tett lehetôvé, amelyek oda vezettek, hogy a részvények szintjén kisebbségi, de a menedzsmentben többségi jogokat élvezô görög tulajdonos kedve szerint alakíthatta a díjszabásokat. — Amennyiben saját távközlési díjszabásaink képleteit összehasonlítjuk más európai országokéval, világosan kitûnik, hogy míg más országok esetében ezek a számítási képletek a díjszabásoknak idôben való visszaszorítását célozzák, addig Románia esetében ez a képlet, az infláció által okozottól eltérô díjnövekedést hordoz magában.

Az idôközben Távközlési és Információs Ügynökséggé alakult minisztérium ugyanakkor, a RomTelecom kárára, átengedte a Connex és Dialog mobiltelefon-hálózatokat az 1800-as frekvenciára, így a RomTelecom, amikor a Cosmorom mobiltelefonos szolgáltatását készült beindítani, azzal a helyzettel szembesült, hogy a frekvenciája már foglalt. Ez ismét egy, a távközlési ügynökség tévedését igazoló közvetett bizonyíték. Ez az újabb helyzet még tisztázásra vár — tudtuk meg Ráduly Róberttôl.

Értesüléseink szerint Kolozs megyében havonta 300–400 elôfizetô kéri a telefonállomás felfüggesztését, ezzel szemben csak Kolozsváron körülbelül 17 ezer kérés létezik új állomás létesítésére. A kétségtelenül jelentôs felfüggesztések dacára az arány még mindig pozitív, hiszen míg az idén mindeddig négyezer telefonállomást szüntettek meg, addig hétezer újat helyeztek mûködésbe. Tény viszont, hogy a RomTelecom bérleti díja mára már elérte a mobiltelefonos hálózatok bérleti díjának szintjét — a RomTelecom egyetlen elônye e téren egyelôre az, hogy a bérleti díjban bizonyos számú beszélgetés is benne foglaltatik.

Kerekes Edit

Az RMDSZ Kolozs megyei szervezete november 3-án, pénteken délután 5 órától rendezi idei, évezredet (is) búcsúztató szüreti bálját a kolozsvári sportcsarnokban. A táncos mulatságot megelôzôen fellépnek városunk közkedvelt színészei, operaénekesei, komikusai, muzsikusai: Marton Melinda, M. Kovács Lenke, Hary Judit, Elek Károly, Katona Károly, Sebesi Karen Attila és Bárdi László zenekara. Az ifjúság is jól érezheti magát D. J. Kato társaságában. Az éjszakába nyúló mulatozást megelôzôen Frunda György szenátor, az RMDSZ államfôjelöltje és a régi-új szenátor- és képviselôjelöltek mutatkoznak be, ismertetik programjukat, és válaszolnak a tagság kérdéseire. Belépôk már igényelhetôk a szervezet Pavlov/Fürdô u. 21. szám alatti székházában, naponta 9–16 óraközött. A rendezôség felhívja az érdeklôdôk szíves figyelmét, hogy a helyszínen meghívók nem kaphatók!

(Választási anyag)

FILOZÓFIA ÉS TEOLÓGIA A MAGYAR ESZMETÖRTÉNETBEN címmel a miskolci egyetem filozófiatörténeti tanszéke és a BBTE filozófia tanszékei magyar tagozatának közös szervezésében konferenciát szerveztek Miskolcon és Kolozsváron 2000. október 27–30. között. A kolozsvári rendezvényre október 29-én, vasárnap de. 10 órától kerül sor a BBTE központi épületében (Farkas/Kogãlniceanu utca), a filozófia szak termeiben. Minden érdeklôdôt szeretettel várnak.

A KRITIKAI GONDOLKODÁS FEJLESZTÉSE címmel a Nyílt Társadalomért Alapítvány a Nevelés 2000 + program keretében továbbképzô tanfolyamot indít oktatási szakemberek számára. A tanfolyam október 30-án, hétfôn reggel 9 órakor indul az Apáczai Csere János Líceumban. A tanfolyamon való részvételrôl a Tanítók Háza (CCD) igazolást állít ki. Minden érdeklôdôt szívesen látnak.

AZ INTERETNIKUS PÁRBESZÉD SZÖVETSÉG rendezésében hangversenyre és színi elôadásra kerül sor október 30-án, hétfôn du. 5 órakor a Mûvészeti Múzeum Tonitza Termében. Mûsoron I. S. Bach-, Puccini- és Bernstein-mûvek Corina Pasteanunak, a román opera szopránénekésének elôadásában. Továbbá Ursula Wittstok egyetemi tanársegéd irányításával részlet hangzik el Andreas Gryphius Komikus Abszurdjából a Német Demokrata Fórum Ifjúsági Szevezetének elôadásában.

IDENTITÁS, KULTÚRA, KISEBBSÉG címû kötetét mutatja be rövid elôadás keretében Gereben Ferenc a Pázmány Péter Tudományegyetemrôl, 2000. október 30-án, hétfôn du. 6 órakor a Kriza János Néprajzi Társaság Croitorilor utca 5. szám alatti székházában.

A Transylvania Barokk Együttes (Nagy István, Majó Zoltán, Erich Türk, Ciprian Câmpean) hangversenyezik ma du. 5 órakor az Insomnia kávéházban (Szentegyház/Maniu u. 4. II. em.).

A Transilvania Állami Filharmónia kettôs ünneppel nyitja november 2-án a már hagyományossá vált Zenei Ôsz napokat. Az intézmény idén ünnepli fennállásának 45. évfordulóját és az idei fesztivál a 35. A filharmónia szervezte tegnapi sajtótájékoztatón Bianca Temes irodalmi titkár ismertette a programot és annak néhány kiemelkedô eseményét.

Az idei fesztivál is megôrzi erdélyi hangulatát, egyensúlyát, fôleg, ami a hazai zeneszerzôk bemutatkozását illeti — hangsúlyozta Bianca Temes. A fesztivál keretén belül megemlékeznek Johan Sebastian Bach halálának 250. évfordulójáról Smarandescu Cipriana csembaló koncertjével. Premiert jelent a marosvásárhelyi filharmónia szimfonikus zenekarának koncertje november 3-án. A mûsort vezényeli Mika Eichenholz Svédországból, szólista Ruha István.

A legtöbb koncerten olyan neves mûvészek lépnek fel, akik 1990-tôl bekapcsolódtak a kolozsvári filharmónia ôszi rendezvénysorozataiba. A szimfonikus dzsesszzene kedvelôi újra találkozhatnak Rachael Worby amerikai karmesterrel és Csiky Boldizsár szólistával, akik a legkedveltebb remekmûvekbôl nyújtanak ízelítôt.

A nyitó est vendége, Tudor Gheorghe, aki fôleg ôszi hangulatú verseket dolgozott fel Marius Hristescu karmesterrel. A mûsor különlegessége, hogy a zeneileg feldolgozott verseket prózai elôadásban is bemutatják. A kolozsvári zenekar eddig nemigen tudott próbálni, mivel a Deep Purple zenekarral járja Európát. A fesztiválra azonban minden bizonnyal hazaérkeznek.

(horváth)

Október 26-án, csütörtökön a Röser antikváriumban tartották Csetri Elek történész Együtt Európában címû könyvének bemutatóját. A jelenlevôk közül Egyed Ákos történész, valamint Somai József közgazdász, Csetri professzor volt tanítványa véleményezte a kötetet. Egyed Ákos bemutatója nem pusztán a mû szerkezetét, témavilágát érintette, hanem a megírásának szükségességére is kitért. A gazdaságtörténeti és mûvelôdéstörténeti fejezetek megírása egyaránt gazdagítja a szakirodalmat. A tanulmányok nagyrésze olyan kiemelkedô egyéniségekkel foglalkozik, mint Wesselényi Miklós, Kôrösi Csoma Sándor, Széchenyi István, Bethlen Gábor, akiket az ismeretlen, az újszerû felé való nyitás úttörôiként tart számon a történelem. A szerzôrôl, mint kutatóról, így nyilatkozott: „A megbízhatóság, a források tisztelete és az európai kitekintés jellemzi munkásságát". Somai József az elmondottakhoz hozzátette, hogy kötetével a szerzô a közgazdászok által hiányolt és eltervezett bibliográfia egy részét pótolja. Ôk nem a gazdasági gondolkodásmód fejlôdésérôl szándékoztak írni, hanem csak a gazdasági élet történelmi személyiségeirôl. „A mi feladatunk az, hogy összekapcsoljuk a saját kutatásainkat a jelenhez szóló mondanivalóval" — összegezte Egyed Ákos.

Csurulya Szidónia

E hét végén Hargita megyében lépnek színpadra a szamosújvári Téka Mûvelôdés Alapítvány táncosai. A Kaláka együttes a balánbányai Botorka együttes meghívására látogat Székelyföldre, ahol egy hagyományos néptáncfesztiválon vesz részt. A Balázs Bécsi Attila klubvezetô tanár irányításával útnak induló népi táncegyüttes gazdag mûsorral szerepel a balánbányai fesztiválon. Mezôségi és Szamos menti táncok szerepelnek a 16 tagú csoport programjában. A szamosújvári Kaláka mellett a hargitai seregszemlén fellépnek még Kovászna, Maros és Hargita megyei táncegyüttesek.

A tékások immár nyolc éve tartanak fenn szoros baráti kapcsolatot a Botorka táncegyüttessel, amely több ízben is szerepelt a szamosújvári kultúrház színpadán.

Erkedi Csaba

Két fiatal kendôs lány szalad a busz után. A biceboca nem száll fel, csupán társa foglal helyet. Lopva rápillantok: ragyogó kék szem egész arca. Annyi tündöklés árad belôle, hogy újra meg újra odavonja pillantásomat. Aztán döbbenten látom meg a kékségen a halvány ködöt. Egyszerre a lány feláll — gondoltam, leszállni készül. Nem. Csupán a mellette álló két hölgy hangját hallotta, s úgy érezte, át kell adnia helyét az ôszbe hajló hajkoronának. Aki szemrebbenés nélkül foglalta el a zsúfolt jármûvön neki kijáró helyet. Egy megálló erejéig, ahol felállt és leszállt a buszról. A kék szempár gazdája ismét elfoglalta helyét, tovább számolva a leszállásig hátra lévô megállókat.

Éles szemünkkel csak nézünk, nem látunk, ép fülünkkel hallunk, de nem hallunk meg másokat. Dobogó szívünkkel érzünk, de nem érzünk át, nem érzünk rá fájdalmakra. A lényegre. Ennyi kinccsel birtokunkban szegényebbek vagyunk, mint a ködösen is ragyogó kék szembogarú fiatal kendôs lány az egyszeri buszon.

K. E.

1900. október 15-én Nagyvárad lakossága átvette a Bémer téren megépült kis ékszerdobozt — az akkor már közel 200 éves nagyváradi magyar színjátszás otthonaként szolgáló díszes palotát. Az Európa színházépítôiként emlegetett Fellner és Helmer cég nem kevesebb mint 40 hasonló hajlékot tervezett a kultúrának a kontinens kisebb-nagyobb városaiban. Csak Romániában 4 rendelésnek tett eleget: Jászvásáron, Kolozsváron, Temesváron, és nem utolsósorban — Nagyváradon. A Körös-parti város díszbe öltözött 100 évvel ezelôtt. Az elsô elôadás a kôszínházban ünnepi nyitánnyal indult, majd Sas Ede erre az alkalomra írott Prológja hangzott el, ezt követte Váradi Antal Az új oltár címû elôjátéka, végül Erkel Ferenc Hunyadi László címû operája csendült fel. Bizony jóval elmúlt éjfél, amikor a társas vacsorára hivatalosak asztalhoz ülhettek a Zöld Fa vendéglôben.

2000. október 15-én az utódok méltó módon emlékeztek neves elôdeikre. Az épület homlokzatáról a 60-as években egyik napról a másikra eltûnt felirat — Állami Színház — hosszú hónapok harcának eredményeként — az utolsó órában visszakerült az ôt megilletô helyre. Szombati Gille Ottó, a színház nyugalomba vonult rendezôje a száz évbôl egyharmadot e falak között töltött. A sors nagy adományaként értékelte ezeket az éveket és azt, hogy emlékbeszédével a fôhajtók között lehetett a színház névadójának szobra elôtt. Itt hangzott el újra 100 év után a már említett alkalmi Prólog is, Meleg Vilmos tolmácsolásában, amelyet a felavatáskor nem kisebb mûvésznô, mint Paulayné Adorján Berta szavalt el.

Az új színház elsôként a város szülöttjének, Szigligeti Edének a nevét vette fel. Azon kevesek közé tartozik, akinek szülôházára emléktábla került és az utca is az ô nevét viseli. Szobrának megkoszorúzása után itt folytatódott az ünnepség. Dr. Indig Ottó irodalomtörténész emlékbeszédében végigkövette az állandóan felfelé ívelô életutat — meg-megállva a szülôvároshoz fûzôdô történeteknél. A mérnöki pályát gyorsan abbahagyva, Szigligeti Ede a színháznak kötelezte el magát. Volt színész, színházi vezetô, színpadi alkotó, nagy klasszikus drámaalkotások magyarra átültetôje, publicista stb. A Magyar Tudományos Akadémia is tagjai közé választotta. 23 éves, amikor elsô darabját Balla Károly trupja Nagyváradon bemutatja. De szülôvárosának színpadán lép fel elôször, igaz, hogy egy epizódszerepben, mint Jancsi favágó. Legismertebb mûve, a Csikós is Nagyváradon került bemutatásra, 1843-ban. Majd 1845-ben a Szökött katonával mutatkozik be — ugyanitt. Termékenységét számtalan népszínmû és történelmi dráma jelzi.

A 100 évvel ezelôtt felavatott nagyváradi színház elsô igazgatója Somogyi Károly volt. Életútját Nagy Béla irodalmi titkár vázolta fel igen érzékletesen. A Várad-Oloszi temetôben még most látogatható a rendbe szedett, ápolt sír, de a környezet nem sok jót ígér a jövôre nézve. És még hány színházi személyiség nyugszik ebben a halálra ítélt temetôben...

Az emlékbeszédek és koszorúzások állandó résztvevôje volt Kapy István, Várad alpolgármestere, aki fáradhatatlanul támogatta a jelenlegi Szigligeti Társulat minden hagyományôrzô törekvését.

Az ünnepi mûsornak érdeklôdéssel kisért pontja volt még a korabeli hangulatot árasztó dokumentum-fényképkiállítás a színház emeleti elôcsarnokában, valamint az ott lezajlott Európa színházépítôi témájú kerekasztal-beszélgetés.

Az október 15-i egésznapos ünnepségsorozat évadnyitó színházi bemutatóval zárult. Tûz és kereszt — Tóth-Máthé Miklós történelmi drámája a nagyváradi magyar nyelvû hivatásos színjátszás 200. évfordulója alkalmából, 1998-ban kiírt pályázat díjnyertes mûve. A szerzô-színészbôl lett író több mint két évtizedig Debrecenben élt, jelenleg Nyírlúgos, feleségének orvosi munkahelye jelenti számára az alkotómûhelyt. Tóth-Máthé Miklós már dolgozott együtt Gali László Jászay-díjas rendezôvel. Így 1984-ben A fekete ember címû drámájának színpadra állításakor. A Tûz és kereszt is egy ilyen gyümölcsözô együttmûködés eredményeként született meg. A szerzô 5. színpadi bemutatója a magyar történelem egy kevésbé ismert és emlegetett korszakából meríti tárgyát. Fôhôse az 1262 és 1290 között élt IV. László király, akit származása és kötôdése révén Kun Lászlóként emlegetünk. Alig volt 28 éves, amikor szeretett kunjainak kezétôl veszett el. Kun Lászlót, ezt az egyik legérdekesebb, legszínesebb — de jobb sorsra érdemes Árpád-házi uralkodót Medgyesfalvy Sándor személyesítette meg. Kun származású anyját Fábián Enikô játszotta, Édua, László király kun ágyasát Némethy Zsuzsa személyesítette meg, aki ebben a szerepben debütált, mint frissen végzett kolozsvári színiakadémista... Emlékezetes alakítás a Varga Vilmosé, aki Fülöp érseket hozta elénk, Kézai Simon bôrében láthatóan jól érezte magát Hajdú Géza. A rendezô Gali László jóvoltából kiteljesedett a sámán Orgonda szerepe, akit a Kolozsvárról Nagyváradra szerzôdött Orbán Attila személyesített meg. A kórhû környezet megteremtése a magyarországi Húros Annamária és Bölöni Vilmos fantáziáját dicséri.

Ritka telt házzal fogadta a nagyváradi közönség az ôsbemutatót. Nem tudom, utoljára mikor nyitották meg a színházban az emeleti karzatot. A földszinti ülések közé betett két sor pótszék valamelyik hajdani operettelôadás sikerének emlékét idézte fel bennem!

S. Muzsnay Magda

— 1871-ben Korcsolya-Egylet alakul a városban, mely kibéreli a sétatéri tavat, annak szigetére;

— 1877-ben fa korcsolyacsarnokot építtet;

— 1871–1882 között jelenik meg a Kelet címû politikai-közgazdasági napilap;

— 1872. május 29-én engedélyezi Ferenc József király a kolozsvári egyetem felállítását és megnyitását;

— 1872. november 10-én az elsô választott rektor, Berde Áron beiktatásával megnyílik a kolozsvári Magyar Királyi Tudományegyetem;

— 1872 novemberében utoljára építik újjá a Németek pallóját fedeles hídként;

— 1872-ben létesül a Társadalom Teketársaság Majális utcai kuglipályája és mulatója, a kolozsvári elôkelô polgárság találkozóhelye lesz;

— 1872-tôl a kolozsvári egyetem román diákjai Gregoriu Silasi román szakos professzor vezetésével önképzôkört mûködtetnek;

— 1873-ban ünneplik meg elôször március 15-ét, a Házsongárdi temetôben, a nagy demokrata és utazó Bölöni Farkas Sándor sírja elôtt.

Összeállította: Gaal György

A második évezred utolsó világítására készülünk. A nap mosolya bágyadtabb, hosszabbak az éjszakák. Közeleg a mindenszentek ünnepe. Évente megismétlôdik, de mégis mindig új sebeket szakít fel. Sokszor járjuk a temetô hepe-hupás útjait, de a világítás többet jelent. Az élôk fájdalmának megnyilvánulása ez. Erre a napra rá kell hangolódnunk... Az égô gyertya és színes virág a bennünk lángoló hitet és szeretetet jelzi.

Nem azért díszítjük sírjainkat hogy szebb legyen a másiknál, ez értelmetlen volna. Sokan, akik nem tudnak eljutni idegenben nyugvó szeretteik sírjához, elhagyatott sírokon gyújtanak gyertyát. Ez a nap a megbocsátás és bocsánatkérés napja. Valamennyiünknek van siratnivalónk. Hány olyan szó van, amit ki kellett volna mondanunk és nem tettük?! És hányat nem kellett volna kimondanunk, mégis megtettük. Bizony van miért zokognunk egy-egy drága hant elôtt. A világítás tehát bennünk kezdôdik, mikor felismerjük önnön hitványságunkat. Jóllehet mindig a halál árnyékában élünk, mégis úgy viselkedünk, mintha bennünket mégis elkerülne. Naponta elolvassuk a gyászjelentéseket, de vajmi ritkán gondolunk arra, hogy talán rövidesen a mi nevünk is ott szerepelhet a gyászkeretben. Pedig milyen másképp viszonyulnánk az emberekhez, a pénz ördögéhez, a törtetés kísértéséhez, ha néha felidéznénk magunkban saját gyászjelentésünket is. Mi minden válna hirtelen nagyon fontossá, és mi minden foszlana értéktelen semmivé! Jó néha lomtalanítani. Amikor meglegyint az elmúlás szele talán észre vesszük mennyi lim-lom van a házunkban, az életünkben. Talán azt is észrevesszük, hogy egy másik ember fázik, pedig nekünk fölösleges kabátunk van! A világításkor kigyúlhat bennünk a felismerés fénye, és pôrén a maga valóságában láthatjuk életünket. Mindenszentek ünnepén nem a megsemmisülést látjuk hanem azt is, hogy a romlandó test fölött ott a lélek. Talán azért oly félelmetes a halál, mert tudjuk, hogy van számonkérés.

Osztálytársam pár hónappal ezelôtt temette a férjét... Szelíd, csendes hangját mindig hallani fogom: „Látogass meg, kérlek". Aztán a gyászjelentés... Elkéstem a látogatással! Osztálytársam elment a férje után. Pedig magam is tudom: „Nem tudjátok sem a napot, sem az órát". Az elmaradt látogatást már csak a temetôben pótolhatom...

Már tisztogatják a gyomos sírokat. Már sok helyen gyertyák pislákolnak a temetôkben. Jövôre talán a mi hantunknál is megáll valaki... Készüljünk ünneplô gondolatokkal erre a napra. A gyertya fénye életet hirdet! Az Úr kétezredik esztendejének mindenszentek napja érkezik. Világítás lesz.

Plesa Vass Magda

Az utóbbi idôben Bánffyhunyadon két szobrot is avattak. Aurel Munteanu esperes bronzszobrát Dumitru Cozma és Alexandru Pasat alkotta. Bartolomeo Anania ortodox egyházfô avató beszédében felhívta a figyelmet arra, hogy a tragikus sorsú mártír esperes bátorsága, hazaszeretete példaként kell szolgálnia ifjúságunknak, s ezért cselekdeteinek az igazságnak megfelelôen kell a köztudatba kerülniük, hogy ilyen tragédiák soha ne ismétlôdhessenek meg.

Alig egy héttel az esemény után újabb szobrot avattak a csendôrség épülete elôtt. Ez alkalommal Nicula Gheorghe bronz mellszobrát.

A szoborállítók felfogása szerint az 1940. szeptember 10-én Bánffyhunyadra bevonuló magyar hadsereg felelôs Aurel Munteanu esperes, valamint Nicula Gheorghe helyi rendôr haláláért. A szomorú eseményt a magyar fél másként világítja meg, hiszen a történtekrôl hivatalos jegyzôkönyv készült, s ez megjelent az 1988-ban kiadott Tanulmányok Erdély történetérôl címû könyv 221–222. oldalán:

„A bánffyhunyadi eseményekre már nemcsak részadatokat szolgáltató, hanem egyenesen azok lefolyását összegezô forrásunk egy 1940. október 25-én kelt jegyzôkönyv. Ezt az a katonai bizottság készítette, amelyet a magyar királyi honvédség vezérkari fônökének még október 15-én kiadott utasítására Kolozs megyének Bánffyhunyadon személyesen megjelenô parancsnoka, Szentendrey Ágost tábornok küldött ki — a haláleset körülményeinek a tiszta valóságnak megfelelô — megállapítása végett. A bizottság az elôbbi jelentés szerzôjének, Bartha Béla alezredesnek elnöksége alatt Fekete László csendôr ôrnagyból és Bakay Kálmán címzetes századosból állt.

Mit rögzített a vizsgálódás eredményérôl e jegyzôkönyv? A magyar uralom alatt — hangzik a szöveg — a legalább 90%-ban magyar városban g. kel. román egyház nem volt. Az erôszakos elrománosító politika céljaira alapították meg a g. kel. egyházat alig pár hívôvel, s építették fel egy igényüket messze meghaladóan kielégítô román templomot a város egyik legszebb helyén, és anyagi szükségletét biztosítandó kisajátítottak nagyobb területû ingatlant az egyház részére a magyarok birtokából. Az egyházi papi méltóságba Muntean Aurél esperes került, aki soviniszta román, egyben magyargyülölô politikát folytatott, s minden alkalmat megragadott arra, hogy ellenszenvét a magyarok ellen kifejezésre juttassa... Szónoklataiban a magyarok ellen izgatott s többször kijelentette, hogy a magyarságot el kell pusztítani, a magyar gyerekeket ki kell szorítani a magyar anyákból, s ha arra kerül a sor, egy barázdát sem szabad átengedni a magyaroknak. Ez a túlnyomó részben magyar város lakosságának gyûlöletét váltotta ki.

Nyikula György rendôr a román uralom alatt ô volt aki, több magyar nemzetiségû egyént megkínzott, s ezért ô is ellenszenvessé vált a magyarok elôtt. Ilyen elôzmények és viszonyok között történt meg a magyar hadsereg bevonulása Bánffyhunyadra 1940. évi szeptember hó 9-én és tartott még 10-én is.

Ez utóbbi napon 16 óra tájban a hadsereg bevonulását figyelte a lelkes közönség és ott volt Muntean Aurel esperes és Nyikula György rendôr is. A közönség lelkesedése közben Muntean azt a kijelentést tette, hogy minek jöttek ide a pohosok, úgy sem sokáig lesznek itt. Mehetnek akár Bukarestig is, majd ott gulyást aprítanak belôlük. Miért nem maradtak Ázsiában? Erre a provokáló kijelentésre a fellelkesült tömegben kitört a bosszúvágy, amely azért is élt a lelkekben, mert 1919-ben, a románok bevonulásakor több magyar nemzetiségû egyént megöltek és halálra sebeztek. Minthogy pedig a bosszúvágy középpontjában a fent elôadottak szerint Muntean Aurél, a román soviniszta politika exponense volt, a feldühödött tömeg megrohanta puszta kézzel és a keze ügyébe került eszközökkel mind a papot, mind a rendôrt véresre verte, majd amikor eszméletüket elvesztették, egy ottlévô kocsira tették, s kihajtottak velük a határba. Ott a kocsiról leszállították, s a feldühödött és megvadult tömeg elôbb a rendôrt, majd az esperest agyba-fôbe verte és megölte. Ezután ásót és lapátot kerítettek, s a csendôri jelentés mellékletét képezô vázrajzon megjelölt helyen mindkét holtestet elföldelték." (Az idézett jegyzôkönyv eredeti példánya és Bartha 1940. október 27-én kelt jelentése megtalálható a Magyar Országos Levéltár, K. 53–II. Külügyminisztérium Közigazgatási, elvi Osztálya, 1940, 446.).

A román állítással ellentétben tehát nem a bevonuló magyar hadsereget terheli a felelôsség, hiszen mind az esperes, mind a rendôr lincselés áldozata lett. Ez ügyben két jogerôs bírósági ítélet is született: a Magyar Királyi Bíróság, a körülményeket figyelembe véve a 1941/B 4239-es számú ítélete alapján hat személyt 2 hónapi börtönre, egy személyt 3 hónapi börtönre ítélt, de mindegyik végrehajtását 3 évre felfüggesztették. Az oroszok bejövetele után az 1945/526-os számú törvény értelmében jöttek létre az úgynevezett Népbíróságok, melyeknek feladata a háborús bûnösöknek az elítélése. A bánffyhunyadi gyilkosságok ügyében nem maradt el a „példás és elrettentô" büntetés: 1946. március 8–12-e között lezajlott tárgyalások eredménye: 5 vádlottat halálra, 7 vádlottat életfogytiglani kényszermunkára, 1 vádlottat 15 évi kényszermunkára, 3 vádlottat 5 évi kényszermunkára, egy vádlottat 25 évi kényszermunkára ítéltek. Amint látható a két bíróság által perbefogottak száma nagyon is eltérô. A családtagok elmondása szerint az elítéltek túlnyomó része, ott sem volt a gyilkosság elkövetésénél, véleményük szerint jó alkalom adódott a „gerinces" magyarok likvidálására.

Vasárnap délben a bánffyhunyadi csendôrség épülete elôtt hatalmas ünnepség keretében felavatták Nicula Gheorghe bronz mellszobrát.

Péntek László

Az izraeli-palesztin konfliktus romániai vonatkozásairól nem esett, és nem is eshet elég szó. Kolozsváron két héttel ezelôtt az itt tanulmányaikat végzô arab diákok és üzletemberek kivonultak az utcára, hangosan tiltakozva „az izraeli vérengzés" ellen. Hangoskodásuk kuriózumszámba ment, enyhén furcsállva, elnézô mosollyal figyelték a kolozsváriak az egzotikus figurákat, a palesztin zászlót lobogtató, arabul kiáltozó, a központon haladó tömeget. A tüntetés hangadói váltig hajtogatták a kérdezôsködô sajtósok elôtt, nem valaki ellen, hanem a palesztin nép védelmében vonulnak fel. Csakhogy az akció végül mégis izraeli zászlóégetésbe torkollott, hiszen az iszlám közismert fanatizmusa látványos, erôszakos cselekményeket követel. Annál erôszakosabb és fájdalmasabb cselekményt pedig, hogy Dávid-csillagot égessenek a Holokausztot is megért Kolozsvár Fôterén, ott, ahonnan tizennyolcezer zsidóból tizenhétezret megsemmisítettek az antiszemitizmus hóhérai, a fennmaradó ezret pedig testileg-lelkileg megnyomorították, nehezen lehet elképzelni. Mindezt teszik pedig a várostól, annak történelmétôl olyan távol álló egyének, mint az itt állomásozó, arabvilágbeli fiatalok, akiknek túlnyomó többsége arrogánsan, tettetett felsôbbrendûséggel, párszáz dolcsiját fennen lobogtatva kezeli a sanyarúbb sorsú romániai ôslakosságot. Ami pedig a legszomorúbb, hogy a zászlóégetési akció ellen nem tiltakozott sem a zsidó hitközség, sem más emberi jogi, kisebbségi és civil szervezet, nem mérték fel a gesztus lényegét, mélységét, a benne rejlô veszélyeket.

Lássunk egy másik, anyagi megközelítést is. Az egyik kolozsvári kereskedelmi bank illetékeseitôl megtudtuk, az Izraelben, fôleg építkezéseknél vagy házvezetôként alkalmazásban lévô romániai munkások évente körülbelül egymilliárd dollárt utalnak otthoni bankszámlájukra, amit kemény munkával, de viszonylag hamar keresnek meg. Ez az összeg nagyságrendileg megegyezik a Romániába áramló külföldi tôke nagyságrendjével, tehát az izraeli munkavállalás körülbelül ugyanannyira fontos a román gazdaság számára, mint az egész privatizációs folyamat. Mellesleg nem is jár akkora erôfeszítéssel az állam részérôl, és nincs meg az a kockázat sem, hogy bagóért vesztegetik az államvagyont. Egyszerûen azt adja Románia, amit nem becsül meg, amibôl több van neki, mint amennyit fel tud használni: munkaerôt. Számos romániai, fôleg szegény család számára az utolsó esélyt, az utolsó lehetôséget jelenti a külföldi munkavállalás, reményt arra, hogy a család feje végre el tudja látni családját, hogy felemelt fejjel állhasson gyermekei elôtt: íme, ezt tettem értetek. Ez pedig olyan lehetôség, amit a román állam egyelôre nem tud megadni polgárai számára.

Azt hiszem, nem elvetendô szempont az sem, hogy a közel-keleti konfliktusban melyik fél érdekei egyeznek meg a román állam érdekeivel. Mit nyer Románia és polgárai abból, ha államuk eltûri az antiszemita megnyilvánulásokat, ha vizet hajt az arab malomra, ha figyelmen kívül hagyja az ország immár kisszámú, de egykor tekintélyes, a térségnek szellemileg és gazdaságilag is sokat nyújtó zsidó közösségének érzelmeit. Nem is beszélve a már Izraelbe távozott, immár gazdasági erôt képezô emigrációról, melyet szoros érzelmi szálak fûznek az anyaországhoz, és amelyre befektetôként sokkal komolyabb mértékben számítani lehetne, mint ahogyan ez jelen pillanatban történik. Ehhez azonban valós politikai akaratra lenne szükség, a román állam érthetô, világos szándéknyilatkozatára.

Salamon Márton László

A szolgálatos tiszt levezette az épület alagsorába. A hosszú folyosó mindkét oldalán fehér, számozott ajtók sorakoztak. Ahogy elhaladtak az ajtók elôtt, egyik-másik mögül beszédfoszlány, apró zörej hallatszott. A levegôt csipôs ammonium szag töltötte be. Közvetlen a toalett mellett, a 16-os szám elôtt a tiszt megállt és a zsebébôl kulcscsomót halászott elô. A félhomályban egy ágy, egy szék és egy asztal körvonalai bontakoztak ki. A földön egy ember teteme feküdt. A tiszt odalépett, és felemelte a lepedôt.

— Figyelmeztetem — fordult a középkorú férfi felé — a látleletet jegyzôkönyvbe vették, olvassa el és egyeztesse a tényekkel. A testen nincs nyoma semmiféle külsô sérülésnek. Ha bevégezte, írja alá, hogy sértetlenül vette át a tetemet.

A városi rendôrség alagsorában az apja feküdt. Tekintete az öreg arcán állapodott meg. Sorsával megbékélve, méltóságteljes, nyugodt vonásokkal feküdt az öreg.

Az arc után a beesett mellkas tûnt fel neki. Sohasem látta így az apját. A jobb csuklón halvány kék foltot fedezett föl. A tisztre nézett. A tiszt észrevette, és összeráncolta a homlokát.

— Nos, aláírja? — ripakodott rá.

— Igen, aláírom! — lehajtotta a fejét.

*

Zoli bácsi 34 évet szolgált az üzemben. Az anyagraktár lelke volt. Minden tárgynak, anyagnak ismerte a természetét, méretét, helyét. Ha bementél hozzá, készségesen kiszolgált, ha kellett kalap alatt is. Mindig volt egy kedves szava. Született jóhiszemûsége lelket öntött belénk. Nem is kerültük el soha. Fôleg téli napokon menekültünk hozzá, amikor a kis helyiségben a megrakott dobkályha pattogva ontotta a meleget. Mindig felragyogott a szeme, amikor az unokákról kérdeztük. A legszívesebben mégis a kisebbik fiáról beszélt, aki a 80-as években egy kiránduláson Ausztriában lekéste a vonatot visszafelé jövet. „Nem feledkezett meg az apjáról — mesélte büszkén egy ebédszünetben. Most telefonált, hogy három kiló kávét postázott nyugdíjazásom tiszteletére."

Nagy becsülete volt a kávénak akkor. Munkahelyet, diplomát vehettél rajta, még az orvos sem operált meg, ha nem tetted le a kiló kávét az asztalra.

Az öreget nyugdíjazták.

Utoljára a piac környékén találkoztam vele. Tarsolyában a három kiló kávéval, jókedvûen igyekezett hazafelé. Akkor még nem tudta, hogy ez az utolsó útja.

Szemtanúk azt állítják, hogy megállt a piacon. El akarta adni a kávét, vagy csak eldicsekedett vele, örök titok marad. A rendôri zaklatást már nem viselte el. Amúgy is gyenge szíve felmondta a szolgálatot.

Egy élet beteljesült. Egy élet, amelyet három kiló kávéra taksáltak.

Versánszky Ernô

A gyenge iramú elsô félidôben a Nantes játszott mezônyfölényben, de komoly helyzetet nem tudtak kidolgozni a hazaiak. Az MTK szervezetten, nyugodtan futballozott, és megérdemelten szerzett vezetést, amikor a 28. percben Ferenczi lépett ki középen a védôk közül, egyedül vitte Landreau-ra a labdát. Lapos lövése a kapusról Illés elé pattant, aki az üres kapuba helyezett.

A szünet után nagyobb sebességre kapcsolt a Nantes és sorra dolgozta ki a helyzeteket — csak Vlaszák bravúrjainak köszönhetôen nem kapott két gólnál többet a magyar csapat. Az elsô hazai találatot Ziani szerezte a 63. percben, majd tíz perc múlva Gillet 20 méteres lövése landolt az MTK kapujában. Az MTK ebben a félidôben beszorult a saját kapuja elé, támadásra nem futotta erejébôl. A második félidô alapján a Nantes megérdemelten gyôzött.

A két csapat: Nantes: Landreau — Fabbri, Laspalles, Gillet, Da Silva (88. perc Armand) — Olembe, Toure, Carriere, Ziani — Ahamada, Vahirua (55. perc Aristouy). MTK Hungária: Vlaszák — Komlósi, Kuttor, Szamosi, Elek — Schindler, Erôs, Jezdimirovics (81. perc Buzsáky), Füzi Á. (77. perc Madar) — Illés, Ferenczi.

Az UEFA-kupa 2. fordulójának további mérkôzésén: Tirol Innsbruck (osztrák)–VfB Stuttgart (német) 1–0, Wisla Kraków (lengyel)–FC Porto (portugál) 0–0, Lokomotiv Moszkva (orosz)–Inter Bratislava (szlovák) 1–0, Lilleström (norvég)–Alaves (spanyol) 1–3 (a spanyol csapat harmadik gólját Cosmin Contra szerezte a 47. percben), Hertha Berlin (német)–Amica Wron- ki (lengyel) 3–1, Parma (olasz)–Dinamo Zagreb (horvát) 2–0, Lausanne Sports (svájci)–Ajax Amsterdam (holland) 1–0, AEK Athén (görög)–Herfölge (dán) 5–0, OFI Crete (görög)–Slavia Praha (cseh) 2–2, Crvena Zvezda (jugoszláv)–Celta Vigo (spanyol) 1–0, Halm-stad (svéd)–1860 München (német) 3–2, FC Bruges (belga)–St. Gallen (svájci) 2–1, Internazionale (olasz)–Vitesse Arnhem (holland) 0–0, Girondins Bordeaux (francia)–Celtic (skót) 1–1, Basel (svájci)–Feyenoord (holland) 1–2, Rayo Vallecano (spanyol)–Viborg (dán) 1–0, Liverpool (angol)–Slovan Liberec (cseh) 1–0, Espanyol (spanyol)–Grazer AK (osztrák) 4–0 (Costel Gâlcã a 20. percben 11-esbôl lôtt gólt), Boavista (portugál)–AS Roma (olasz) 0–1.

Ma ünnepli hetvenedik születésnapját Bernie Ecclestone, a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) alelnöke, a Forma–1-es versenyek jogtulajdonosa.

Az egykori autókereskedô Eccles-tone-t — akit apró termete (162 cm) és nagy hatalma miatt gyakran hasonlítanak Napóleonhoz — ma Anglia leggazdagabb emberei között tartják számon. Vagyonát a tekintélyes napilap, a Times 1 milliárd fontra (kb. 450 milliárd forint), a szintén mértékadó BBC televízió ennek kétszeresére becsüli.

Ecclestone — akinek apja halászhajó-kapitány volt — vegyészmérnöknek tanult, majd autókereskedést nyitott Kent grófságban. Versenyzéssel is próbálkozott, de a legendás Brands Hatch-i pályán elszenvedett súlyos balesete után már csak vállalkozásait tartotta szem elôtt.

A Forma–1 „urának" felbukkanásáig a pilótákat csak afféle tehetôs kalandoroknak tekintették, akik idônként felbukkantak mesés járgányaikkal egyik-másik futamon. Ecclestone azonban hamarosan a kon- struktôrök szövetségének (FOCA) elnöke, majd a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) második embere lett, és nemcsak az elsô te- levíziós szerzôdéseket kötötte meg, hanem a versenyzôknek is elôírta a mindenkori pontos megjelenést.

A 80-as években az egyre kiszámíthatóbb és jövedelmezôbb Forma–1 komoly márkanévvé vált. Ecclestone hatalmát mutatja, hogy cége, a Formula One Managment további 100 évre (2101-ig) megkapta a futamok közvetítési jogát.

A mértéktartásáról ismert brit üzletember — akin 4 éve szívmûtétet hajtottak végre — szerényen így fogalmazta meg leghôbb kívánságát: „egészségben szeretném megérni 2000 szilveszterét".

Az elmúlt napokban Vajdahunyad kellett otthont adjon az országos serdülô szabadfogású birkozóbajnokság elôdöntôjének, amelyen a kolozsvári Viitorul Sportiskolának is jelen kellett volna lennie. Aurel Suteu és Sãtmãran Valentin tanítványai azonban hiába készültek szorgalmasan a Hunyad megyei rendezvényre, mert az utolsó pillanatban a szakszövetség értesítette a klubot, hogy a verseny pénzhiány miatt elmarad. Ily módon a benevezett csapatok egyenesen az országos döntôben lépnek szônyegre, amelyet valószínûleg Zilahon tartanak majd november végén.

A kolozsvári serdülô birkózók legtehetségesebb képviselôje az Európa- bajnokságon ezüstérmet nyert Rares Chintean (100 kg-os súlycsoport).

Erkedi Csaba

A múlt hét végén az olaszországi Bolzanóban rendezték meg a teke bajnokcsapatok küzdelmeit, amolyan teke bajnokok ligáját. Közel 20 ország legjobb együttesei vettek részt az eseményen, köztük Románia 1999-es bajnoka, a Petrilai Inter férfi csapata. A petrilai csapatot erôsítô kolozsvári Bése Demeter a csapat legjobbjaként 1003 fát vert le, de még ez sem volt elég a legjobb 4 csapat közé jutáshoz: 5757 fával a Zsil-völgyiek csak a 6. helyet szerezték meg.

A tekebajnokok Európa-ligáját a német Bambergi Victoria nyerte meg, a döntôben 6100 levert fával. Érdekesség: a német csapat edzôje és legjobb játékosa a nagybányai Boariu Stelian lett.

Schmidt Jenô

Egy arany- és egy bronzérmet nyertek a magyar versenyzôk pénteken a paralimpián. A Majer Gábor, Sánta Krisztián, Rácz János, Szedô Tibor összeállítású 4 x 50 m-es vegyes váltó 1:58,17 perces világcsúccsal gyôzött. A korábbi csúcsot (2:04,14 p) is a magyarok állították fel tavaly novemberben. A bronzérem Kovács Ervin (36,80 mp) nevéhez fûzôdik, aki az 50 m-es gyorsúszás S6-os kategóriájában lett harmadik. A Lendület SE versenyzôje már a harmadik bronzérmét szerezte Sydneyben: az 50 pillangó és a 100 mell után állhatott újra dobogóra.

„Nagy formában" vannak a sydneyi paralimpia versenyzôi... Az olimpiai falu lakói csütörtökig mintegy 50 ezer óvszert használtak el. Ez azt jelenti, hogy a játékok október 18-i kezdetétôl a versenyzôk és/vagy a vezetôk átlagosan hét darabot „hasznosítottak".

Az óvszereket az olimpiai falu központjában egy hatalmas üvegakváriumban tárolják, a készletet naponta feltöltik.

Patsy Trethowan, az olimpiai falu orvosi programjának vezetôje szerint a játékok végéig várhatóan további 20 ezerre lesz szükség.

Sebestyén Tibi óta Szamosújváron nemigen fedeztek fel kiváló képességû kosarazót (a 70-es években még az országos ifi bajnokságban szerepelt a Petru Maior Líceum együttese). Ehhez a mostoha edzési körülmények is hozzájárultak, hiszen a municípiumnak nincs egyetlen szabályos méretû terme sem. Mindez azonban a következô idôszakban megváltozhat: Teodor Pop nyugalmazott testnevelôtanár arról számolt be, hogy november folyamán újból megrendezik az iskolák közötti municípiumi bajnokságot. Ráadásul a németországi testvérváros, Forcheim elöljárói is támogatni fogják a sport-ágat: felújítanák a kosárlabdatermet!

E. Cs.

Szombattól 129 ország játékosainak részvételével Isztambulban kerül sor a 34. sakkolimpiára. A magyar férfi csapat, amely legutóbb

1978-ban szerzett aranyérmet, dobogós reményekkel utazik az eseményre. Amennyiben a Lékó Péter, Almási Zoltán, Polgár Judit, Portisch Lajos, Sax Gyula és Ruck Róbert összeállítású csapat az elsô helyen végez, 12 millió forint jutalomban részesül. A 2–4. helyért négymillió, az ötödikért egymillió forint jár. A Mádl Ildikó, Grábics Mónika, Lakos Nikoletta, Gara Anita alkotta nôi együttes számára nagy bravúr lenne az éremszerzés. Ha aranyérmet nyer a csapat, hárommilliót kap, a 2–4. helyért 1,5 milliót.

l Döntetlennel zárult a 11. parti a profi sakkvilágbajnoki döntôben az orosz Garri Kaszparov és honfitársa, Vlagyimir Kramnyik között. Ezúttal a címvédô Kaszparov vezette a világos bábukat és a felek a 41. lépés után egyeztek meg a remiben. A 16 partiból álló döntôben Kramnyik 6,5–4,5-re vezet.

SZOMBAT

Kézilabda

Horia Demian Sportcsarnok

10.00 óra: Kolozsvári Armãtura–Târgu Jiu-i Pandúrok — férfi A osztály

Kosárlabda

Horia Demian Sportcsarnok

18.00 óra: Kolozsvári U-Carbo-chim–Brassói Romradiatoare — férfi A osztály

Rögbi

Iuliu Hatieganu Sportpark

10.00 óra: Kolozsvári U–Bukaresti Steaua — A osztály

Nôi fotball

CUG-pálya

11.00: Kolozsvári Clepsidra–Szatmárnémeti Flamura

VASÁRNAP

Kézilabda

Horia Demian Sportcsarnok

11.00 óra: Kolozsvári U-Agressione–Konstancai Portul — férfi liga

12.30 óra: Viitorul ISK–Nagyváradi Lotus — nôi ifi III.

Röplabda

Unirea Líceum

12.00 óra: Unirea ISK–Zilahi LPS — nôi ifi I.

Energetikai Líceum

13.30 óra: Unirea ISK–Zilahi LPS — kadett

A Kolozs megyei

labdarúgó csapatokhét végi mûsora

(a mérkôzések 11 órától kezdôdnek)

C osztály, VII. csoport:

Gépész utcai stadion: Kolozsvári CFR–Nagyszebeni Sólymok

Szamosújvári stadion: Szamosújvári Olimpia–Tordai Aranyos

C osztály, VIII. csoport:

Ion Moina Stadion: Kolozsvári U–Aradi West Petrom

Dési stadion: Désaknai Bányász–Szatmárnémeti Sólymok

Idegenben játszodják: VII. csoport: Marosvásárhelyi Gázmetán–Járai Bányász, VIII. csoport: Nagysomkúti Progresul–Dési Egyesülés. Az Aranyosgyéresi Sodronyipar szabadnapos.

l Nagy szenzációt keltett 35 éve, 1965-ben az Olaszországban felröppentett bejelentés: a következô évi, 1966-os Cortina d’Ampezzó-i bob-világbajnokságot nem nappal, hanem reflektorok fénye mellett este és éjszaka fogják lebonyolítani. Az 1966-os vb-n aztán a kettesek versenyét a legendás emlékû olasz Eugenio Monti irányította egység nyerte — társa jó barátja, Sergio Sorpaes volt. Ám a négyesek vetélkedôjének második futamában a nyugatnémetek 1-es számú bobja bukott, s a kormányos, Anton Pensberger szörnyethalt. A versenyt beszüntették és az aranyérmet az NSZK csapata kapta.

l Ugyanannak az évnek ugyanazon napján ritka nem hivatalos csúcs született az angol elsô osztályú bajnokságban: a Preston csapatában pályára lépett az alig 15 éves Paul Went. Addig a csúcsot, mindössze két hónappal idôsebb fejjel az angol kupa döntôjében szerepelt Kendall tartotta.

...és a holnapin...
Fél évszázada, 1950-ben az addigi egyik legszebb magyar–osztrák válogatott labdarúgó-mérkôzést játszották Budapesten, az újpesti lila-fehérek Megyeri úti stadionjában (a Népstadion 1953-as felépülése és augusztus 20-i felavatása elôtt ez a játéktér és a Ferencváros Üllôi úti pályája volt a válogatottak fôvárosi otthona). 45 000 nézô elôtt, az angol Blythe játékvezetô bíráskodása mellett a vendéglátó magyar csapat 2:1 arányú elsô félidôt követôen 4:3-ra gyôzött a sógorokkal szemben. A két csapatban ilyen felejthetetlen játékosok kaptak helyet: Magyarország: Grosics — Kovács II., Börzsei, Lantos — Bozsik, Lakat — Sándor, Kocsis (Hidegkuti), Palotás (Szilágyi I.), Puskás, Czibor. Ausztria: Zeman — Röckl, Ocwirk, Happel — Hanappi, Zwazl (Gernhardt) — Melchior I., Decker, Wagner, Stojaspal, Aurednik. Góllövôk: Puskás 3, Szilágyi I., illetve Wagner 2 és Melchior 1.

L. F.

A nehéz anyagi helyzetû családok megsegítésére a kormány határozatmósodítást fogadott el. Ennek értelmében az a család, amelyben az egy tagra jutó átlagos netto kereset nem haladja meg a 600 ezer lejt, 450 ezer lej segélyhez jut. A 600 ezer és 750 ezer lej közötti átlagkeresetû családok 260 ezer lejhez, a 750 ezer és 1 millió lej közöttiek pedig 130 ezer lejhez jutnak. Módosították a fûtési segélyt is: a gigakalória drágulás miatt ez a szociális támogatást 273 700 lejrôl 350 000 lejre emelték.

Az érintett személyeknek kérvényt kell benyújtaniuk településük polgármesteri hivatalához, amelyhez saját felelôsségükre megírt nyilatkozatot csatolnak. A segélyeket nem készpénz formájában folyósítják, hanem levonják a fûtési számlából. Ezek a támogatások a 2000. november 1. és 2001. március 31. közötti idôszakra vonatkoznak.

A következô, jövô heti kormányülésen megtárgyalják a családi pótlék megemelését, amelyet egy gyermek után 65 ezer lejrôl 130 ezer lejre szándékoznak módosítani.

Ö. I. B.

Szamosújvár környékén sántikál a környezetvédelem. A Szamos menti kisváros szomszédságában több sertéshízlalda is mérgezi a levegôt, hogy ne is beszéljünk a háztartási üveggyárról. Ehhez még hozzájárul a városszéli szeméttelep területén tapasztalt rendellenesség is. Amikor fúj a szél, a kellemetlen bûz a közeli lakónegyed tömbházaiba is eljut. Emiatt nappal egyáltalán nem tudják kinyitni ablakaikat az itt lakó családok. A polgármesteri hivatal változtatni szeretne a helyzeten és a közeljövôben (megtörténhet, hogy még az ôsz folyamán) egy új ökológiai gödröt létesít. A sokkal megfelelôbb helyzetû szeméttelepet a volt Római út közvetlen szomszédságába helyeznék el. Az új létesítmény távolabb esik a várostól és a levegô szennyezôdés sem veszélyeztetné a közeli lakónegyed családjait. A városgazdáknak ez nem kevesebb mint 1 milliárd lejbe kerülne. A terv már rég szerepel a tanács napirendjén, de minden alkalommal sürgôsebb kérdések akadtak a havi gyûléseken.

Amint arról lapunk hasábjain is beszámoltunk a tavasszal, eredetileg Dés és Szamosújvár városatyái a két város között — a némai erdô környékén — szerettek volna egy közös ökológiai gödröt ásni. Az elképzelésbôl nem lett semmi, a volt dési polgármester államtitkári székbe került, míg a szomszédos kisváros elöljárói lemondtak a beruházásról. Olcsóbban jöttek volna ki és a közös munka is eredményesebb lett volna. Sajnos, ezúttal is beigazolódott a két város között évtizedek óta folyó viszály...

E. Cs.

Habár ilyenkor ôsz közepén nem a legelôkkel kellene foglalkozzanak az állattartó gazdák, Szamosújváron mégis napirendre került a probléma. A Fûzesi úton található területen ugyanis jövô tavasztól már nem legelhetnek az állatok. A közeli téglagyár megnyerte a polgármesteri hivatallal folytatott pert a terület feletti tulajdonviszonnyal kapcsolatban. Habár a múlt napokban még a határban legelt 88 szarvasmarha, jövô tavasszal már nem lesz hova kihajtsák az állományt a város gazdái. A téglagyár bekerítette az éveken keresztül legelônek használt területeket és a közeljövôben kitermelési helyként fogja használni. Két esztendeje figyelmeztetik a municípium állattartó gazdáit keressenek más határrészt legeltetés céljából, de egyre halasztották a kérdés megoldását. A városgazdák nem sokat tettek a viszály megoldásáért. Most, amikor körmükre égett a gyertya, a gazdái új helyet keresnek. Még szerencse, hogy közeleg a hideg idôszak és az állatokat a háztájiban tartják. Máskülönben, nem lenne hely a több mint száz fôs állatállományt legeltetésére.

Erkedi Csaba

A legfelsôbb bíróság a fellebezés megtárgyaláig hatályon kívül helyezte az ítélôtábla azon döntését, amely semmisnek nyilvánította a másfél évvel ezelôtti tagsági közgyûlésen megejtett vezetôtanácsi választás eredményét — tudtuk meg Mircea Crisan kamarai sajtófônöktôl. Mint ismeretes, a régi vezetôség végrehajtói úton kívánta érvényre juttatni a vezetôségi tisztségek átadását, de erre a kérdésre most a jelenlegi vezetôségi fellebezés megtárgyalása fog pontot vetni. A kereskedelmi kamara tevékenységét nem befolyásolja ez a konfliktus, a munka továbbra is zavartalanul zajlik.

Ö. I. B.

Szerkesztôségünk tisztelettel felkér minden céget, intézményt és magánszemélyt, hogy a Szabadság legalább egyhavi elôfizetési árával — 38 000 lejjel (+ kihordási díj — az egész kevesebb mint 2 dollár!) — támogassák szerkesztôségünkön keresztül azokat, akik szociális helyzetüknél fogva komoly anyagi okokból lemondani kénytelenek a magyar nyelvû napilapról.

Eddig adomány érkezett Kovács Károlytól (Aspen, Colorado), Ferber Miklóstól (Troy, Michigan), Gergely Magdától és Sándortól (Sugar Land, Texas — mindhárman az Egyesült Államokból), Medgyesy Erzsébettôl (Máramarossziget), valamint Szabó László fogorvostól összesen 4 096 000 lej értékben. Mindannyiuknak nagyon köszönjük!

Befizetni lehet: 1. személyesen szerkesztôségünk emeleti irodáiban, 2. csekkel a lapunk támogatását célul kitûzô Minerva Mûvelôdési Egyesület címére (Asociatia Culturalã Minerva, Banca Comercialã Românã, Cluj, bankszámlaszám: 2511.1-2537.2/USD), 3. banki átutalással a fenti bankszámlaszámra, vagy 4. (fôleg kolozsvári adományozók:) befizetési szándékukról értesítsék szerkesztôségünket a 196-408-as vagy 196-621-es telefonszámon mával bezárólag (az ezután érkezô támogatásokból decemberi elôfizetéseket kötünk).

HÍVÁSRA HÁZHOZ MEGYÜNK!

Az adományozók nevét szívesen közöljük az újságban.

A szerkesztôség

Nyitott Kapuk Akció — így hívják azt az országos szintû rendezvénysorozatot, amelynek célja az új, a francia Renault autógyártóval közösen piacra dobott Dacia SupeRNova autó népszerûsítése.

Városunkban az akció szervezôje a Kolozsvár-Erdôfeleki Service Automobile Dacia forgalmazó (Tordai út 213.). Mint azt Victor Flip kereskedelmi igazgatótól megtudtuk, a vásárlóközönség Kolozsváron hétfôn (október 30.) a forgalmazó székhelyén, míg szombaton és vasárnap (október 28. és 29.) az Avram Iancu téren szemlélheti meg és próbálhatja ki az új Daciát, amely három változatban (SupeRNova Confort, Rapsodic, Clima) került piacra.

A nagyszabású rendezvény alkalmából természetesen nem maradhat el a szupeR Dacia-tombola sem: a legszerencsésebb résztvevô vadonatúj Dacia SupeRNovával térhet haza.

Végezetül pedig íme, az új márka néhány technikai adata: 1390 köbcentis Renault E7J motor, 75 lóerô. Az autó megfelel az EURO 2-es követelményeknek, és az idéntôl Európában már használatos EURO 3-nak is. A sebességváltó szintén Reanult termék, az autó fogyasztása: 6,7 liter/100 km. A 15 színben kapható járgányhoz természetesen számos extra is dukál, és kedvezô minôség/ár aránya miatt az egyik legkeresettebb hazai gyártmányú autóvá válhat.

(balázs)

Tegnap délelôtt Újfaluban (Vultureni) nyilvános tanácsülésen vett részt három Fejér megyei polgármester. Újfalu községet hatvan százalékban idôsek lakják, a hozzá tartozó egyetlen színmagyar falu, Kide 160 lakosának nagyobb része szintén az idôsebb generációhoz tartozik. Krupánszki Mihály (Sár), Lôdy József (Csabdi) és Rácz Imre (Bodmér) meghallgatták dr. Baciu Marian helyi orvos beszámolóját a község lakóinak egészségügyi állapotáról, az egészségügyi ellátás terén felbukkanó problémákról. A magyarországi polgármesterek ismertették az országukban honos gyakorlatot, mely szerint az önkormányzatoknak szabad kezük van a helyi egészségügyi ellátás megszervezésében. Pop Daniel polgármester elmondta, sok nehézség adódik a 69-es törvény hiányosságai miatt, amely nagyon leszûkíti a polgármesterek hatáskörét. Ezt követôen a vendégek Kidébe látogattak, ahol Szabó Árpád és Jakab András helyi tanácsosok bemutatták a vidéket. Megtekintették a falu legöregebb házát, ahova múzeumot szándékoznak berendezni a helybeliek, majd a Szabó Árpád vadásztrófeái és a környék csodálatos vadászterületeinek rövid szemlézését követôen Esküllô, Páncélcseh és Récekeresztúr megtekintése került sorra. A magyarországi vendégek e települések kistérségbe való tömörülését ajánlották, mint a környék felvirágoztatásának egyik lehetôségét. A Fejér megyei küldöttség délután Kajántón gyûlt össze, majd a látogatást Tordaszentlászlón díszvacsorával zárták.

lukács

A csütörtöki lapzárta után, a kolozsvári városi tanács a már több hónapja napirenden levô, a város zászlajának elfogadására vonatkozó polgármesteri határozattervezetet vitatta meg. Mircea Cretu RNEP-es tanácsos figyelmeztette a polgármestert: a zászlóban egymás mellett függôlegesen szereplô piros és kék az erdélyi szászok jelképe. Funar meglepôdött a RNEP-es tanácsos kijelentésén: — Az ötletbörzén és a díjazáson részt vevô heraldikusok ezt miért nem vették észre? Cretu azt javasolta: a város módosított címerét a román nemzeti zászló közepére helyezzék, és ez legyen a város lobogtója. Pállfy Károly RMDSZ-tanácsos eredeti ötlettel rukkolt elô: mivel Budapest város színei piros-sárga-kék, a Kolozsváré legyen piros-fehér-zöld. Funar egyetértett az ötlettel, egy pillanattal késôbb azonban hozzátette: a javaslattételek ideje lejárt. A tanácsosok végül nem fogadták el a polgármester határozattervezetét.

A Régi Monostor Fiai kezdeményezésére összeállított határozattervezetben azt javasolták a tanácsosoknak, hogy vizsgálóbizottságot hozzanak létre — a Polus Transilvania és Alexandru Fãrcas városi tanácsos által a monostori földtulajdonosok kárára elkövetett törvénytelenségek„ kivizsgálására. Mikó Lôrincz RMDSZ-tanácsos megkérdezte: hol találhatók a szóban forgó telkek? A válasz: Szászfenes belterületén, de a monostoriak Kolozsvárhoz tartoznak. Mivel úgy vélték, hogy nem illetékesek az ügyben, a tanácsosok elvetették a határozattervezetet.

Választottjaink ahhoz a tervezethez sem járultak hozzá, hogy a polgármesteri hivatal alkalmazottai számára több tízmillió lej értékben téli öltönyöket vásároljanak.

Kiss Olivér

Az Irodalmi Kávéház évadnyitó elôadása a Bethlen Kollégium dísztermében október 10-én költôivé varázsolta a természet egyre hosszabbodó csodálatos ôszi idôjárását. Reményik Sándor születésének 110. évfordulója alkalmából Demény Piroska, a tôle megszokott csendes szerénységgel üdvözölte két vendégünket, Hantz Lám Irén tanárnôt és Albert Júlia színmûvésznôt. Bemutatójuk címe: Reményik Sándor élete képekben és versben.

Az augusztusi kolozsvári elôadás után, ezúttal Nagyenyeden elevenítették fel a költô emlékét. A tanárnô nemcsak a Reményik család, hanem édesapja, Lám Béla hagyatékából állította össze a kiállítást. A költô és az író Lám Béla barátsága még ifjúkorban az I. világháború elôttre nyúlik vissza, késôbb közös kirándulásokkal méginkább elmélyül. Figyelemmel kisérhettük ugyanakkor Olosz Lajos íróhoz, Áprily Lajoshoz és Járai Andor lutheránus paphoz kötôdô barátságát. Imre Ilonához és Szôcsné Szilágyi Piroskához kapcsolódó félbemaradt szerelmét, illetve mûvész-barátságát. A Piroska által készített naptár, amit mi is megcsodálhattunk, igazi mûvész ajándék az írónak.

A találó, jól megszerkesztett szöveget fel-felváltotta Albert Júlia kitûnô tolmácsolásában a sok szép vers és prózarészlet. Többek között elhangzott: Ének anyámról, Benéz a havas, Születtem benne, ennyi az egész, Királyi szomszédság, Romon virág, Találkozás a szabadsággal. A Templom és iskolát hangfelvételrôl, zenekísérettel élvezhettük. A mostanában leginkább idézett, igen népszerû és aktuális vers különös hangsúlyt kapott.

A költô 1941. októberi halála után a kommunista rezsim a magyar polgárság nacionalista költôjének kiáltja ki Reményiket, és igyekszik elfelejtettni még emlékét is. Bûne az volt, hogy felismerte nemzetiségünk fájó gondjait és ezt verseiben ki is merte fejezni. 1980 után olvad a jég, ma már méltó helyet foglal el a magyar költészetben.

A nagyrészt diákokból és tanárokból álló közönség néma figyelemmel követte a sok eredeti életrajzi történést felvonultató szöveg, a képek és versek gyönyörû szinkronját. Több volt ez számunkra egy irodalom óránál.

Bakó Botond

Több olyan írás, észrevétel jelent meg Levélbontó rovatunkban olvasóinktól, amely válaszra késztette többi, határon innen és túli olvasóinkat. Az egyik Kiss Ferencnek a legutóbbi Levélbontóban megjelent írása, amelyben olvasónk elmondja, hogy volt idôszak, amikor elejétôl végig kiolvasta a Szabadságot. Ma ezt már kevésbé teszi meg, mert olyan mellékletek is vannak benne, amelyek ôt és szerinte kevés olvasót érdekelnek, és felsorolja az Interaktív, Campus meg Bonifácz mellékleteket. Majd olvasónk elismeri, hogy a lap mindenkinek szól, de szerinte elsôsorban a nyugdíjasok veszik és olvassák a lapot.

Kiss Ferencnek ez az utóbbi állítása egyrészt valótlan, másrészt nem mindenki ért egyet vele. Kolozsvár legnagyobb példányszámú napilapjáról, a Szabadságról már pár évvel ezelôtt elkészített közvélemény-felmérésbôl is kiderült (ilyen jellegû adatokat többször is közöltünk a Szabadságban), hogy az olvasótábor rétegzôdése szempontjából alig 30%-ra tehetô a 60 év feletti olvasóink száma. Még 20 év alatti olvasóink is vannak, tizenegynél több százalékban, legtöbb olvasónk pedig, jó hatvan százalékban, 21 és 59 év közötti.

Végül olvasónk állításával nem mindenki ért egyet.

Megdöbbenéssel olvastam Kiss Ferenc olvasó levelét (Szabadság, október 7.), amiben arról panaszkodik, hogy túl sok olyan melléklet van, ami nemcsak ôt, nyugdíjas olvasót nem érdekel, de szerinte kevés más embert sem.

Hát sokszor hallottam már olyan kritikát, hogy egy újság túlságosan öreges, de olyat, hogy túlságosan fiatalos, ôszintén mondhatom, még soha! Kedves Kiss úr! Ha ön szerint a Szabadságot fôleg csak Ön és Önhöz hasonló korban lévô nyugdíjasok olvassák, akkor sem szabad arról lemondani, hogy a fiatalokat is erre csábítsák. Fiatalok nélkül nincsen jövô, és, sajnos, el fog jönni az a nap, amikor Ön már nem olvashatja az újságot, de azért a Szabadságnak továbbra is szüksége lesz olvasókra, és a kolozsvári magyarságnak szüksége lesz Szabadságra. Ha most nem szereti meg egy fiatal az újságot, legyen az a Szabadság vagy bármilyen más újság, akkor soha nem is fogja. A fiatalokról nem szabad lemondani, és fôleg nem szabad úgy hozzá állni a jövôhöz, a mi jövônkhöz, mint ami nem is olyan fontos. Arról nem is beszélve, hogy a mellékletek azért vannak, hogy azok olvassák, akiket érdekel, és nem kötelezô ezeket feltétlenül mindenkinek elolvasni. Ha Önnek nem tetszik a Campus vagy a Bonifácz, akkor kérem, ne olvassa ôket, de ne panaszkodjon arról, hogy miért vannak. Ön írta, hogy „a lap mindenkinek szól". Hát akkor legyen így, és saját népünk érdekében gondoljon arra, hogy milyen nagy kár lenne, ha pár év múlva még annyi fiatal sem olvasná a Szabadságot, mint ma! Az lenne ám az igazi tragédia, és nem az, hogy vannak benne az Ön számára nem feltétlenül érdekes mellékletek.

Kérem, fogadja ezt el egy nyugdíjtól még igencsak távol álló, de hûséges Szabadság-olvasótól.

Réthy-Koller Kinga
New York

Újságcikkekben és a Szabadság Levélbontó rovatában is többször megjelentek olyan olvasói hozzászólások, vélemények, amelyek az egyéni hôközpont felszerelésének egyrészt elônyét, másrészt hátrányát tárgyalták, vitatták. Volt, aki a vállalathoz hasonlóan ellenezte, hogy tömbházakban egyéni hôközpontot szereljenek fel, mások egyetértettek ezzel, és megpróbálták elhárítani a „pánikhangulatot". Legutóbbi rovatunkban megjelent Szabó Józsefné nyugdíjas olvasónk levele, Gergely Istvánnak címezve. Most erre válaszol maga során a címzett. (Mivel tisztázó szándékról van szó, nyilvánosságra hozzuk a személyhez szóló levelezgetést.)

Tisztelt Szabó Józsefné! Nevemre címzett „megtisztelô" írására azzal válaszolnék, hogy én is nyugdíjas vagyok, és én sem jutottam el odáig, hogy kis hôközpontot üzemeltessek. Örvendek, hogy elolvasta a megjelent cikket, csak azt sajnálom, hogy nem értette meg, és nem olvasta el a két szakembernek a szintén az újságban közölt véleményét, mert ezekre „reagáltam" írásomban. Az elsô szakember azzal próbált „pánikot" kelteni, hogy mi lesz akkor, amikor bekerülünk az EurópaiUnióba, és a most felszerelt gépezetek nem felelnek majd meg a nyugati szabványoknak. A másik szakember pedig azzal ejtett volna pánikba, hogy a hôközpont egészségre káros voltáról szólt. Ezekre vonatkoztatva írtam, hogy „ne essünk pánikba". Ugyanakkor azt is jeleztem, hogy, sajnos, több idôt vagyunk kénytelenek kevés pénzünk elosztására fordítani, mint egészségünk megóvásával törôdni.

Annak idején Ausztria francia megszállási zónájában, Tirolban éltünk, és szüleim a franciáknál tolmácsként dolgoztak. Mivel együtt étkeztünk munkaadóinkkal, hamar rám ragadt a francia nyelv. Apám viszont mindig figyelmeztetett, hogy csakis úgy köszönjek: Bonjour madame vagy monsieur, mert ezt kihagyni nagy udvariatlanság.

Késôbb mint amerikai katona kerültem Franciaországba, és kedves volt a francia rádió reggeli beköszöntôje: Bonjour mesdames, bonjour mesdemoiselles, bonjour messieurs! Sajnos, most már ôk is elkorcsosultak: „Bonjour!" Kár.

Hálával a jól sikerült cikkért

Sándor István

(Dániel Károly „Pá" címû írása az október 13-i Szabadság Vélemény rovatában jelent meg, a harmadik oldalon, ebben az üdvözlésekrôl és köszönésekrôl, mint divathoz kötött jelenségekrôl ír a szerzô.)

Emlékszem Rád. Te voltál az elsô példány. És én reszketô kezekkel vettelek kézbe, és könnyes szemekkel próbáltalak elolvasni Téged. Életemben elôször. Igen, megszagoltalak. Mélyen beszívtam a jól ismert otthoni szagodat. Az illatod otthonias volt, de egészen más, mint amilyennek addig éreztünk. Valami új és ismeretlen áradt belôled. Nem tudtam rájönni, hogy mi az, ami új benned. Aztán ráébredtem, hogy mi is az, ami izgalomba hoz. A neved. A gyönyörû neved. Szabadság! Igazság? Nincs többé I’Gazság!

Nem tudom, hányan voltak az olvasók között azon kellemetlen helyzetben, hogy a megdöbbentô Igazságot külföldön, vendégmunkásként olvashatták, de végül itt értesülhettek a Szabadság megszületésérôl. Én ezek közé a személyek közé sorolhatom magam. Távol a hazától, a volt tekintélyes Szovjetunióban olvashattam el az elsô születésnapi számot. Minden információtól gondosan elszigetelve, a nejemnek köszönhetôen alig kétheti késéssel vehettelek kézbe elôször. Az oroszországi munkahelyünkrôl tértünk haza szálláshelyünkre a fáradtságtól elcsigázottan. Este késôn, a csikorgó orosz télben. Tudomásunk volt már arról, hogy mi is történt otthon az országban, csak azt nem tudtuk, hogy élnek-e vagy sem az otthoniak? Ceausescunak már vége. De a többiek?

És ekkor jött a nejem levele. A levélben Te is benne voltál, gondosan összehajtogatva, Te, kedves Szabadság. Hány évig is vártunk Rád? Aj-aj. Nem is lehet azt kimondani. Emlékszem, boldogan szaladtam az ismerôsök szobáin keresztül, rikkancsként lobogtatva kezemben a „friss lapot", és kiáltottam: íme, itt a SZABADSÁG! Sok Kolozs megyei kéz (nem csak magyar) kapott feléd, utánad, de a világ semennyi kincséért oda nem adtalak volna. A mai napig is gondosan ôrizlek. Itthon, Magyarfenesen.

Közel 11 év telt el azóta. És ma, 2000. október 18-án, ugyancsak a munkából fáradtan hazaérve a jubileumi 3000. számot tartom kezemben. Megint könnyes szemekkel olvasom a 3000-ben néhai magyarfenesi Bazsó D. Zsigmond „régi-új" cikkeit, valamint Kerekes Edit Magyarfenesrôl szóló riportját. És elgondolkodom azon, hogy vajon miért is olyan népszerû és annyira olvasott Magyarfenesen a Szabadság? Meg is kapom rá a választ: azért, mert szeretünk, SZABADSÁG! Mert a miénk vagy, és mindnyájan kívánjuk, hogy még nagyon soká élj! És majd 3000-ben is ilyen népszerû légy, és ennél sokkal olvasottabb, kedves Szabadság. Élj soká!

Bárdos Attila Adalbert
Magyarfenes

Felfigyeltem a kutyus erôs ugatására, mert tudtam, hogy nem ugat meg minden idegent. Kinéztem, és láttam, hogy egy 60 év körüli bácsi jött a kerten keresztül. Ez meglepett, mert ritkán járunk a kerti úton, inkább az aszfalton közlekedünk.

A bácsi bátran közeledett a nagy ugatás közepette. Ahogy engem meglátott (a kutya „tudta", hogy neki most tovább kell ugatnia), könyörgôre fogta a hangját. Segítsek rajta, mondta, mert aznap még nem evett. Közben kissé idegesen rákérdeztem, hogy honnan a csudából ismerte a kerti utat? „Én minden ajtót kinyitok" — válaszolta. Ezután gyorsan beszaladtam, s az idén jól bevált, szépen termett paradicsomból hoztam ki és nyújtottam át a koldusnak két szép darabot. Még szinte örvendtem, hogy adhatok valamit egy olyan embernek, aki „ma még nem evett". De aztán egybôl elképedtem, olyan elutasítóan nézett rám, meglobogtatva a kezében lévô tízezrest: „Nem látja, hogy pénzt gyûjtök, nem ilyesmit?" Hát jól láttam én, de pénzem nem volt. Ezt meg is mondtam neki, és továbbra is meglepetten álltam kezemben a két gyönyörû paradicsommal. Hát ez neki semmit sem ér? A termés szép volt, jó volt, de pénz az nem termett. Közben kellemetlen alkoholszagot éreztem. Ô, aki ma még nem evett, valahol már jót ihatott... Szeme színe hasonlított is a paradicsoméhoz.

Szerencsére csak néhány percig tartott az egész, és a kutyus is végigkísérte a jelenetet ugatásával. Gondoltam, hadd ugassa az ilyen embert. Ember?

Azóta jól megnézem, kinek is nyújtok át valamilyen adományt. Hol van ma már a hét krajcár jóérzésû koldusa?

Kraftsik Katalin
Mócs

Németországi olvasónk, az erdélyi születésû Muhi Miklós Balázs levelébôl idézünk részleteket, aki Ördög I. Béla globalizációról szóló cikkét egészíti ki véleményével: mindennap elolvasom a Szabadságot, mert a feleségem kolozsvári származású, és érdeklik a kolozsvári hírek. Ma ráakadtam az Ön cikkére, amit kiegészítenék azzal, hogy Németországban nemcsak az informatikusok hiánya jelent gondot, hanem a lakosság kiöregedése is, ezért évi legalább ötszázezer fiatal bevándorlóra lenne szükség. Még olyan cikkel nem találkoztam, amelyik támogatja a kivándorlást. Pedig komoly elônyökre tesznek szert azok, akik eljönnek Romániából. A kivándorlás rossz hatással lehet az erdélyi és romániai társadalomra, de nem lehet elvárni egy ott születettôl, hogy elfojtsa tehetségét és tudását. A befogadóországok sokkal jobban megbecsülik a szakembereket, mint Románia. A fizetésem a romániai fizetés sokszorosa, és szabadon mozoghatok Európában. Az az igazság, hogy nem igazán érdekel mi lesz az országgal vagy az otthon maradottakkal, akiket senki nem kényszerít, hogy maradjanak vagy eljöjjenek. Itt a jövô, ott a múlt, lehet választani. Ha pedig a romániai társadalomnak is szüksége van informatikusokra, becsülje és fizesse meg ôket mint a befogadóországok.

*

Sajnos, ilyen felebarátaink általában azt is szívesen letagadnák, hogy magyarnak, erdélyi magyarnak születtek. Mégsem tehetik teljes „mellszélességben", hiszen éppen levélírónk adja tudtunkra, hogy kolozsvári születésû feleségét érdeklik a hazai hírek. Hogy miért, azt a világ összes márkájában sem lehet kifejezni.

(Ö. I. B.)

Nagy József, Kolozsvár: Olvasónk levelében arra figyelmeztet, hogy az október 12-én, a 8. oldalon megjelent egyik cikkben 6 szó hibásan van írva. Ez, sajnos, igaz, amint az is, hogy többször is elôfordul az újságban elírás, tévedés, helyesírási hiba. Ezt mi, szerkesztôk is észrevesszük, de az elég korai lapzárta miatt sok esetben az utolsó percekben egymásra torlódott gyors munka, sietség miatt, néha már csak másnap, amikor javításra nincs többet alkalom, legjobb esetben csak kiigazításra. Az Ön által említett cikknél is az történt, hogy a hír az utolsó percekben érkezett, és a számítógépen felcserélôdtek bizonyos betûk, innen a hibásan megjelent szavak. Köszönjük az észrevételt, és igyekszünk elkerülni a tévedéseket.

D. Mária, Kolozsvár: Többlakásos magánházban lakó olvasónk a vízdíj családonkénti elosztásáról érdeklôdik. A közköltségek elosztásáról és együttélési szabályok meghatározásáról szóló régi, hetvenes és nyolcvanas évekbeli szabályozásokat évekkel ezelôtt érvénytelenítették. 1996-ban lépett érvénybe a 114. számú lakástörvény, amely mellékletében tartalmazza a tulajdonos társulások (régebbi lakótársulások új megnevezése) mûködési alapszabályzatát. Ennek a törvénynek az alkalmazására elfogadták a megfelelô metodológiai szabályokat, amely 1997-ben jelent meg, a 446. kormányhatározatban. Ez a szabályozás foglalkozik a lakóépületek gondnokságával, és V. fejezetében a közös költségek felosztását írja elô. Meg kell említeni, hogy számtalan olyan helyzet fordul elô, amelyekrôl a jogszabályok nem rendelkeznek. Ez azt jelenti, hogy minden ilyen esetben a lakók (tulajdonosok) közgyûlése dönti el, miként rendezi az adott helyzetet. Így például sehol nem rendelkeznek arról, hogyan oszlik meg a közköltség a lakó távolmaradása vagy egy külsô személy befogadása esetén. Több lakótársulás úgy döntött, és ezt alapszabályzatukba is belefoglalták, hogy a régebbi jogszabályok szerint járnak el, mások ellenben úgy határoztak, hogy valamelyik lakó hiányzása vagy valakinek a befogadása esetén felosztják a költségeket napokra, és arányosan osztják el, a hiányzott vagy befogadási idôszaknak megfelelôen.

Ami a vízfogyasztást és a vízdíj elosztását illeti, a 446. kormányhatározat errôl a következôket írja elô: a vízfogyasztásért és csatornázásért járó költségeket a szolgáltató által átadott számla alapján, az épületben lakó személyek száma szerint osztják fel. Amennyiben az épületben nem lakásrendeltetéssel használnak bizonyos lakrészeket, ezek esetében az érintettekkel évi megállapodást kell kötni a vízdíj fizetésérôl, a rájuk esô részt elôzôleg levonják a számlán megjelent fogyasztásból, és a maradék összeget osztják el a többi lakó között. Azoknak a lakásoknak az esetében, amelyek csupán közös fürdôvel vagy zuhanyozóval rendelkeznek, annak az összegnek a felét kell számításba venni, mint amely olyan személyre hárul, aki külön fürdôvel és zuhanyozóval ellátott lakásban lakik. A kizárólag közös fürdôvel rendelkezô épületeknél a költségeket a személyek száma szerint osztják el.

Azok a gépkocsi-tulajdonosok, akik az épület vízvezetékébôl használják a vizet gépkocsijuk karbantartására, viselik a megfelelô fogyasztást. A költségeket a törvényes szabályoknak megfelelô, úgynevezett határérték-díjtáblázat (barem — errôl talán a vízmûvek adhat bôvebb felvilágosítást) alapján számítják ki. Ezt szintén levonják az összköltségbôl, és a maradékot elosztják a fentiek szerint.

Sok olyan eset adódhat, amelyre nem találnak pontos törvényes meghatározást. Ilyen helyzetben a lakóknak kell valamilyen formában megegyezni.

Elegendô fellapozni a Madách-szakirodalmat: nyomban szembetûnik, mennyire háttérbe szorult a Madách-kutatásban (jól ismert okok miatt) az utóbbi félszázadban Az ember tragédiájának vallásbölcseleti, teológiai értelmezése. Pedig az elôzmények nem hiányoznak, sôt azt is mondhatnánk, akár külön számbavételt érdemelnének az elsô száz esztendô ilyen szempontú megközelítései.

Itt most csak egyetlenegyre szeretném felhívni a figyelmet: az épp negyedszázada elhunyt Ravasz László Madách-értelmezésére.

S mert Ravasz Lászlóról sokáig alig lehetett írni, olvasni, legyen szabad pár mondatban emlékezetbe idézni legalább utalásszerûen a püspök-író életpályájának néhány momentumát, írását.

Bánffyhunyadon született, Kolozsváron végzi a teológiát, ezt követôen csaknem másfél évtizedig itt lesz teológiai tanár. A korabeli szellemi élet kiemelkedô egyénisége: az Erdélyi Múzeum-Egyesület tagja, több lap, folyóirat (Kolozsvári Egyetemi Lapok, Protestáns Szemle, Az Út, Református Szemle) szerkesztôje, munkatársa, 1921-tôl a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke; soraiba választja a Kisfaludy Társaság és a Magyar Tudományos Akadémia, közben számos külföldi (egyházi és világi) meghívásnak tesz eleget. 1953-ban a budapesti Kálvin téri református egyházközség lelkészeként vonul nyugdíjba (Leányfaluba), hogy aztán az 1956-os magyar forradalom napjaiban egyike legyen a Református Megújhodási Mozgalom irányítóinak.

Örökségének számbavétele az utóbbi évtizedben kezdôdött el. Mindenekelôtt bibliamagyarázatainak, elmélkedéseinek, visszaemlékezéseinek, válogatott írásainak megjelentetésével. A szülôvárosában évente megrendezett Ravasz László-napok eseménynek számítanak, ugyanakkor a róla elnevezett emlékház és a Kalotaszeg címû lap is ébren tartja örökségét.

Visszaemlékezéseibôl tudjuk: számára az irodalom — az ô kifejezését kölcsönözve — „mindig nagy kísértés" volt, az „elsô szerelmet" jelentette. Szinnyei József Magyar írók élete és munkái címû bibliográfiájában már említi az alig 21 éves egyetemi hallgató irodalmi próbálkozásait: a Kolozsvári Egyetemi Lapokban olvasható, Mefisztó és Lucifer (1903) címû cikkét, illetve a Kolozsvári Tudományegyetem Évkönyvében közreadott két, a vallás és mûvészet viszonyával, illetve Jókaival foglalkozó közleményét (1904). Könyvei, lapokban megjelent írásai, szerkesztôi elképzelése, beszédei, prédikációi tanúsítják: az irodalom, a mûvészet iránti vonzalma egész életén át elkíséri. Egyik állandó gondja kultúránk sorsa, múltbeli szellemi értékeink (ezzel párhuzamosan az európai szellemi hagyományok) újragondolása.

Arany János születésének századik évfordulóján vetette papírra: „Akkora mûvészi örökséget hagyott, hogy még mindig nem tudjuk értékelni". Kemény Zsigmondot pedig — képletesen — „elhagyott hegycsúcs"-hoz hasonlítja, aki „magasabban" és „mélyebben" járt koránál. És tovább idézhetném az 1922-ben, Gondolatok címmel megjelent kis kötetének darabjait, vagy akár az egyik, a tizenegy évvel késôbbi gyûjteményének (Alfa és ómega, 1933) esztétikai jártasságáról tanúskodó elemzéseit. Nyilván, erre itt nincs mód, ezért egy-két olyan gondolatára, észrevételére hívnám fel a figyelmet, amelyek irodalmi ízlését, szemléletét — s természetesen Madách-magyarázatait — minôsítik.

Érdemes megfigyelni például, hogy esztétikai felfogásának néhány szembetûnô eleme — az emberi és mûvészi lét „kettôsségei", isteni és emberi, egyéniség és mû viszonya, eszmény és realitás — fellelhetô már az 1907-es kolozsvári, Az élet igazsága címmel megtartott teológiai székfoglalójában. A teológiáról úgy beszél, mint a hit és tudás intézményérôl, amelyben az áhított „eszmevilág" (akárcsak a mindennapi életben) nem szakadhat el — ahogy ô fogalmaz — a „reális erkölcsi értékek" világától. Az ideál azonban — fejtegeti ugyanitt — nemcsak vonz, de kötelez is, ezért a mûvésznek szent kötelessége a „lehetô legjobbat" alkotni, a „nagyobb értéket" felmutatni. A gyakorlati teológiának (amelynek ô volt az elôadója) abban látja feladatát, hogy „életté" változtassa azt, ami eddig „kifejezés" volt, „szubjektívvé" magasztosítsa a „tantételeket". Ez az ideálként vallott „személyes élet" azonban Ravasz László szerint nem lehet „kegyes érzelmekben való kéjelgés, még kevésbé romboló erô". Tompa Mihály életérôl és költészetérôl készült terjedelmes tanulmányában — mint általában — a lírai élményt alakító egyéniség érdekli elsôsorban. Milton mûvében, az Elveszett paradicsomban (amelyet a Tragédia legközelebbi rokonának tart) a félig reneszánsz, félig puritán mûvész lelkületének „átütô erejét" veszi észre, Madách másik „rokonáról", Goetherôl tartott elôadásában a hitet és hitetlenséget egyformán ismerô alkotó „eszmehitét" kísérli meg nyomon követni, felmutatni mint értékhordozó erôt.

Ravasz László ünnepi elôadása Madách születésének századik évfordulóján a Magyar Protestáns Irodalmi Társaság 1923. június 16-i ülésén hangzott el, és a társaság folyóiratának, a három évi szünet után újra megjelenô Protestáns Szemlének az 1924-es januári számában jelent meg Madách „pesszimizmusa" címmel.

(A század végétôl megjelenô folyóirat ettôl az évtôl — Ravasz László szerkesztésével — válik hangsúlyozottan irodalmi, mûvelôdési profilúvá. Kisbán (Bánffy) Miklós, Áprily Lajos, a filozófus Bartók György írásait olvashatjuk már az elsô számban. A következô év Apáczainak szentel külön számot.)

A címbe emelt idézôjeles minôsítés mintegy jelzi, hogy vitacikkrôl van szó. Az elôadással Ravasz László a másik jeles egyházi személyiségnek, Prohászka Ottokár katolikus püspöknek a Katholikus Szemlében (1923) napvilágot látott cikkére kíván válaszolni. Prohászka szerint ugyanis Madách mûve azt sugallja, hogy „az ember küzd, de nem hôs, s tragikuma sem gyôzelmi tudatot, sem bizalmat nem sugárzó".

Ravasz László abból indul ki, hogy a bibliai teremtéstörténet színei nem foghatók fel pusztán „fogás"-nak, csupán „antik lelemény"-nek, hagyományos díszletnek, mûfaji hagyománynak. Nem hivatkozik ugyan az Erdélyi János kifogásait megválaszoló Madáchra (arra ti., hogy mûve szorosan kapcsolódik a Bibliához), az elsô három szín és a történeti színek szerves egységére alapoz. Arra, amit az újabb Madách-kutatás egyértelmûen vall, amely szerint az égi és a földi világot a lét ugyanazon kérdései kapcsolják össze. Ravasz László hangsúllyal mondja ki: „...A tragédia misztikus gumója itt van elültetve és innen virul ki az egész költemény; az is, ami a fája, az is, ami az illata és balzsama. Itt erjed meg a tragédia kovásza, amelyik áthajtja az egész mû legapróbb részletét is." A harmadik színt épp azért nevezi a „legeszmeibb"-nek, mert az számba veszi az emberi történelmet alakító tényezôket. Ebben a felfogásban ugyanis a Tragédia csak egy álom, egy olyan álomsor, amelyben az egymással ellentétes színek úgy kínálják a feloldást, hogy „meghasonlásukban elôkészítik az új színeket". S ez azt jelenti — olvashatjuk tovább —, hogy minden színnel „új remény köszönt be s csalódásából ismét új remény születik, egyre vakmerôbb és egyre lehetetlenebb, míg maga a tragédia kimossa és felemészti önmagának minden ellentmondását, s a disszharmóniák csöndjébôl felszáll a finálé halk, édes megnyugvása..."

Ember és Isten, az emberi képességeknek és isteni gondviselésnek ebben az egymásra találásában foglalja el helyét Lucifer Ádám mellett, lesz — lázadása folytán — az eszményért küzdô ember eszköze. Épp azáltal, hogy — mint Ravasz László mondja: „nem a mi Társunk".

A mû azóta is oly sokat emlegetett pesszimizmusára az eszményi és a realitás, a vágy és a lehetôség, az emberi és az isteni egyensúlyának az igényével válaszol Ravasz László. „Pesszimista-e tehát Madách? Az, mint Pál, Szent Ágoston, Kempis, Luther, Kálvin, mindenki, aki az Isten nélkül való életet abszolút rossznak látta s az Istennel való életet az egyedül jónak. De optimista is Madách, mint mindenki, akinek az élet rosszasága csak ugródeszka volt, hogy arról az örök szeretet és örök jóság kebelébe vesse magát.

Igaz, hogy ô e kettôsségnek csak az egyik oldalát látta és mondotta el, de azért hallgatott el, hogy hallgatása minden beszédnél ékesebben hirdesse a másikat."

A Százados énekek címmel külön kiadványként is napvilágot látó beszéd (az ugyancsak élôszóban elhangzott Jókai-méltatással együtt) élénk visszhangot váltott ki. Zsigmond Ferenc a Protestáns Szemle 1925. májusi számában ír róla, különös elismeréssel méltatva Ravasz László élôbeszédet és írott formát szerencsésen ötvözô mûfaját. Természetesen a keresztyén hit alapján ítélve meg a Madách világképére választ keresô centenáriumi beszédet.

Tolnai Vilmos a Napkeletben (nagyobb teret a Jókai-portrénak szentel) fôleg az emberi lét folytonosságát — és az isteni üdvözülést — jelképpé emelô Évára hívja fel olvasói figyelmét. A Budapesti Szemle cikkírója (a szépírói és tudományos megközelítés szerencsés egymásra találását dicsérve) Madách gondolat- és érzelemivilágának személyes megélése okán különbözteti meg a szokványos emlékbeszédektôl. Egy ilyen részletet idéz a beszédbôl is.

S ha már Ravasz László beszédének fogadtatásánál tartunk, hadd említsek meg egy másik korabeli megemlékezést. Már csak azért is, mert a már ismert kritikus, az Erdélyi Helikon majdani szerkesztôje, Kovács László némiképp a Ravasz László vélekedéséhez áll közel a kolozsvári Pásztortûz hasábjain megjelent elemzésében. Fôleg akkor, amikor a lelkialkati tényezôknek juttat elsôdleges szerepet. A nagy alkotások — írja — olyan tükrök, „amelyek majdnem mindig azt az arcot mutatják, amelyik beléjük néz".

Az Énnek fokozott szerepe mellett érvel Ravasz László akkor is, amikor a mû „páratlan költôi erejé"-rôl beszél (saját kiemelésem — K. D.), amikor az érzelmi befogadást ajánlja olvasójának. Kovács László Ádám (a „szirteken álló titán") eszméinek magasztosságát Babits szavaival fejezi ki: „Ki méltó látni a csodát, / Az a csodát magában hordja". Ravasz László akár esztétikai hitvallásnak tekinthetô sorai pedig ilyenképpen hangzanak: „Naggyá a világot csak nagy gondolatokkal lehet tenni, s az a legmagasabb jóltevô, ki a legnagyobb gondolatokat adta".

A hármas ünnepen (a Tragédia színrevételének 50. évfordulója, az 500. színpadi elôadás, a bécsi Burgtheater 1934-es bemutatója) ismét téma lesz Madách életmûve. A Madách-kultusz is megerôsödik a ’30-as években. Megalakul a Madách Imre-emlékbizottság, elkészül a Madách-síremlék, a költô hamvait elhelyezik az új sírboltba. A gyûjtés kezdeményezôje Ravasz László.

Ravasz László ez alkalommal a Kisfaludy Társaság 1934. február 11-i ünnepi rendezvényén tart elôadást, amelyet a Budapesti Szemle és a Reményik Sándor szerkesztette Pásztortûz is közöl.

Az elôadó úgy beszél a Tragédiáról, mint amelyben mintegy összegezôdik, kiteljesedik Madách egész gondolatvilága, minden más mûve. Így fogalmaz: „A szerzô minden gondolata ezt a mûvet készíti elô vagy erre visszhangzó emlékezés. [...] Minden próbálkozása csak elôgyakorlat és tanulmány ehhez az egyetlenhez, s minden gondolata akkor kezd világítani, élni, mikor ebben a mûben helyezkedik el." Jelképes kifejezésével élve: „A drágakô fényesíti a koronát, de a korona kiemeli és felmagasztalja az ékkôt". (360)

Mintha csak saját magáról, szellemi elképzeléseirôl is vallana e pár sorban. Önkéntelenül is eszünkbe jut ugyanis a már említett, egy évvel korábban kiadott Alfa és ómega címmel megjelent gyûjteményének bevezetôje: „Mindig arra vágytam, hogy homo unicus libri legyek, szerzôje egyetlen olyan mûnek, mely az egész életen át készül".

Érdemes megjegyezni: az irodalmi mûvek értelmezésekor más alkalommal is egyik fô szempontként érvényesített személyesség azonban ez alkalommal sem jelent valamilyen „elpalástolt lírát, álarcos önéletrajzot", mint ahogy célra nem vezetônek tekinti azokat a próbálkozásokat is, amelyek csak azt hajlandók meglátni a magyar költô mûvében, ami a „vele egyfajú alkotásokkal testvér". A mû szuverén világát nem érintô formai egyezéseket, párhuzamokat — tenném én hozzá.

Ez a szemléletmód segíthet ugyan a mû megértésében, de a mûalkotást csak „önmagából érthetjük meg". És ugyanilyen hangsúllyal ismétli meg több mint egy évtizeddel korábbi véleményét, azt tudniilik, hogy a bibliai keret nem csak hogy nem pusztán külsô építmény Madách számára — nélküle az emberi lét alapkérdéseire („...Miért élünk, mi az emberi élet célja, értelme, értéke? Olyan ez az élet, hogy érdemes elvállalni?") nem válaszolhatunk. Az „ember-kérdés" épp ezáltal válhat létkérdéssé.

Lucifer válasza: az nem, az Ádámé: az igen. Hogy Ádámon mégsem lesz úrrá a luciferi felelet, az a két világ együvé tartozásával válik lehetôvé: hisz ebben a felfogásban „az ember istené és Isten az emberé". Ugyanakkor nem vonja kétségbe Ravasz László azt sem, hogy maga a költô nemegyszer luciferi feleletet ad, adhat a Tragédia gyötrô kérdéseire. A címben is kiemelt „költôi igazság" ugyanis nem függ pedagógiai alkalmasságtól, attól sem, hogy egybehangzik egyházi vagy akár nemzeti tanításokkal. A kiábrándulások költôje ezáltal válhatott — úgymond — „a nagy vigasztalások kikiáltójává", ezáltal teremtôdhet meg a mûben — a riasztó álomképek után — a boldogulás lehetôsége, lelhet egymásra anyag és szellem, hit és tudás, képzelet és ráció. A végszóként elhangzó isteni biztatás is ezt a lehetôséget, az emberi küzdés, az emberi létezés értelmét ígéri. Valahogy olyanképpen, ahogy a jeles esztéta, Poszler György fogalmaz egyik tanulmányában: Madách a Tragédiában „célratörô történelmet kínál" az ember számára, egy olyan történelmet, amelyben nem a Sátán, hanem az Isten a „céladó rendezô", amelyben az „Úr tervez és sugall. Ádám cselekszik és követ". Egy olyan történelmet, amelyet „az Isten az ember felemelése céljából láttat".

Ravasz László elôadását érdemes lenne összehasonlítani a Budapesti Szemlének ugyanebben az évfolyamában közreadott Sík Sándor Madách-tanulmányával. Már csak azért is, mert ez szintén válasz a Tragédia eszmevilágát kifogásoló értelmezésekre. Most csak egyetlen dologra hívnám fel a figyelmet: a történelmi színek megítélésére.

Ravasz László szerint Lucifer úgy próbálja célját elérni, hogy „elhallgatja" a történelem „pozitívumait", „az apró dolgokban megbújt örökkévalóságot", és a „nagy dolgokban" rejlô „ürességet és dôreséget" sugalmazza. Az így elhallgatott történelem nem jut szóhoz, nem „egyenlíti ki" a keserû valóságot. A megváltó ige: a bizalom és a kegyelem. Sík Sándor hasonlóan fogalmaz: az önerejére támaszkodó Ádámot Lucifer szintén egyoldalú képsorral próbálja kiábrándítani, hisz képtelen áttekinteni az emberiség történetének egészét. Egyiptom ugyanis nemcsak a zsarnokság, hanem a piramisok megteremtôje és a tudomány bölcsôje is, Görögország a kultúra hazája is, Róma és Bizánc mást is adott a világnak, és a francia forradalomnak is voltak nagyszerû pillanatai. Ebbôl eleve következik, hogy az egyes színek nem az emberiség sorsát, hanem az Istentôl elszakadt, majd az Úr kegyelmében részesülô ember sorsát tárják elénk.

Nem érdektelen szemügyre venni az ekkori vitacikkeket sem. Fôleg azokat, amelyek a két püspök véleményéhez kapcsolódnak. Hogy csak egyet említsek itt meg: Sebestyén Károlynak a Balassa József-emlékkönyvben olvasható Két püspök — két Madách? címû — némiképp egyszerûsítô polemikus írását, amelyben a szerzô sem Prohászka Ottokár, sem Ravasz László értelmezését nem érzi kielégítônek. Az elsôt azért, mert — úgymond — figyelmen kívül hagyja az álomképek egymást meghatározó voltát, s az ebbôl fakadó jelentésüket a mû egészében. („A bíráló elfeledte, hogy Madáchnak szüksége volt a bizánci szín ilyen beállítására, mert tragédiáját dialektikus eszmeellentétek rendjén vitte elôbbre. A római színt befejezô hitbuzgalom után tehát természetszerûen a hitbôl való kiábrándulásnak kellett következnie. De ez korántsem jelenti azt, hogy Madách ellensége lett volna a hitnek vagy akárcsak az egyháznak is.") Ravasz László felfogását azért nem fogadja el, mert az isteni oltalmat nem tartja kielégítônek. Ehelyett az ûrjelentben — a Föld Szellemének Ádámot visszaparancsoló szavaiban — kísérli meg felfedezni a mûvészi szándék értelmét. Mellôzve a bibliai teremtéstörténet világképet alakító szerepét Madách mûvében, a cikk írója Ravasz László teológiai magyarázatát pusztán a keresztyén vallásfilozófia szemszögébôl fogadja el.

Madách teológiai értelmezéseinek ezek a momentumai természetesen nem szakíthatók ki a korszak — esetünkben a Madách-kutatásban fellendülést hozó ’20-as, ’30-as, évek — szellemi közegébôl, és nem választhatók el a vallásbölcseleti gondolkodástól sem. Árnyaltabban csak ilyen összefüggésben értékelhetjük a Tragédia eddigi — vagy ezutáni — teológiai értelmezéseit.

Úgy hiszem, mindenképpen érdekes és hasznos lehet egy ilyen Madách-értelmezés, már csak azért is, mert új lehetôséget kínálhat a kutató számára. Olyan lehetôséget, amellyel eddig nem (vagy nemigen) élt a Madách-kutatás, az irodalomtörténet, s amely teljesebbé teheti a magyar irodalom egyik remekmûvérôl kialakult ismereteinket. A mû továbbgondolására ösztönözhet.

*A Balassagyarmaton okt. 6-án megrendezett Madách Imre tudományos ülésszakon elhangzott szöveg rövidített változata.

Még gyermek voltam, amikor anyai nagyapám, a magyarfenesi kômûves-frontmunkás mesélte: a Kétvízközben ismerkedett meg az inzsellér tekintetes úrral, ahol rövid ideig majdnem egymás mellett laktak. Ez ismeretség révén nagyapám rakta fel a monostori kakasos református templom zöld fedelû tornyát, melyet Kós Károly tervezett. De dolgozott neki a sétatéri kiállítási csarnokon is, sôt, a sztánai varjúváron is javítgatott valamit, mielôtt ide költöztek volna lakni.

A varjúvárról, sztánai remetelakáról jut eszembe elsô nagy sikerû munkája, a Varju nemzetség címû krónika, melyet az Ellenzék címû kolozsvári napilap Kuncz Aladár szerkesztette vasárnapi irodalmi melléklete hozott le folytatásokban, és 1925-ben jelent meg elôször az Erdélyi Szépmíves Céh harmadik könyveként saját illusztrációival, melyek még a szöveg elkészülte elôtt készültek. Igen, mert az író mérnökember volt, és elôbb lerajzolta a krónikát, hogy tisztán lássa a figurákat, s csak azután írta meg (akárcsak elsô szépirodalmi mûvét, az Atila Királról Ének címû balladáját, még 1923-ban Sztánán, ott, ahol „a mélységes éjszakában, a teremtô csendben nem zavarja más, csak néha egy-egy szelíd, barátságos koppanás az ablakán: kedves, babonás mulatsága, szelídített varjúja ôrzi éberen dolgozó gazdája ablakát, amíg ki nem alszik benne a fény"). (Kovács László: Jegyzetek Kós Károlyról születése 50. évfordulóján az Erdélyi Helikonban.)

De hogy lett a Temesváron német eredetû családban született gyerekbôl kalotaszegi ember? ...Mert ezt a vidéket vállalta szülôföldjének, gyökereit ide eresztette. Sokat nyomott a latban a türei papnak a lánya is, késôbbi felesége meg a kalotaszegi táj és az itteni emberi lélek és e szépséges vidék múltja-története. Ezt életrajzában így írja le: „Körösfôn akkor hordták a szénát a külsô kaszálókról be a faluba. Szép nyárvégi idôben illatosan-gyönyörûséges munka ez, és én akkor egy vázlatkönyvet rajzoltam tele legelô bivalyokkal, bivaly vontatta szénásszekerekkel, a szénásszekereket rakó s a szekerek elôtt és mellett ballagó emberekkel, nagy szalmakalapos asszonyokkal, leányokkal, vállukon villa s gereblye. Rajzoltam, festettem és gondolkoztam" (...)

— Vennék egy akkorácska helyet, ahová házacskát ragaszthatnék.

Az állomásfônök kicsit elgondolkozott:

— Tudtommal az öreg Gegenbueréknak volna itt egy darabocskájuk, akit az erdei út választ el a kertjüktôl. (...) Megnéztük. Bizony, az csupa egy meredek oldal volt, fertálynyi gondozatlan irtás az úrbéres erdô alatt; rajta csupán csak két hatalmas tölgy. (...)

Azon az ôszön készítettem el sztánai házacskám tervét, és egyeztem meg Melczer Károly építômesterrel, hogy ô azt nekem rezsiárban felépíti. 1910-ben, tavaszon fogtak neki a munkának, s ôszire készen is volt már a házacska."

Ez lett a varjúvár. A krónika jórészt itt született, akkor, amikor Tamási Áron mondása szerint: „A románok magukhoz vettek bennünket", vagyis az 1921-es évek környékén, tehát majdnem a Kiáltó Szó idején: „Valljuk be: fájt a csalódás; fájt, hogy el kell hajítanunk lelkünk hitét, merthogy nem igaz hit volt az. Erdély, Bánság, Körös-vidék és Máramaros kétmillió magyarja, nem én mondom neked, de a megcsonkított Magyarország mondta ki a szentenciát rólunk: nem tehetek mást, elfogadom az ítéletet, mely akaratom és hitem ellenére fejemre olvastatott, kihirdettetett és végrehajtott. (...) Le kell vonnunk a tanulságot; szembe kell néznünk a kérlelhetetlenül rideg valósággal, és nem szabad ámítanunk magunkat. Dolgoznunk kell, ha élni akarunk, és akarunk élni, tehát dolgozni fogunk".

Ô is hozzákezdett a munkához. A sztánai varjúvárban írni kezdte a kalotaszegi–pojáni Varjuk történetét. A kiindulópont esztendeje: 1657.II. Rákóczi György erdélyi fejedelem meg akarja ismételni somlyai Báthory István nagyszerû tettét: ô is fejére akarja tétetni a Jagellók lengyel királyi koronáját. Nem sikerül neki. Csúfos vereséget szenved. És hazatérô csapatait megtámadják és rabláncra fûzik a tatárok. Fenesen történik mindez, és Rákóczi a pojanára menekül, fôleg azért, mert a szájhagyomány szerint itt rejtették el a híres zólyomi harácsot, a kincset, aminek hollétérôl öreg Varju János, Bethlen Gábor egykori fôvadásza és a pojáni nézôember, Ilea tud.

A Varjuk három nemzedékének történetévé szélesedik a krónika, mely a bethleniánusok és a Rákóczi-pártiak küzdelme. A történet szereplôi pedig az író által elôbb lerajzolt, majd megírt névtelen hôsök, maga a nép. Hiteles, történeti figura csak nagyon kevés kerül elénk, az író a népet akarta bemutatni, a népet, melyet nem lehet legyôzni, a népet, amely itt — román és magyar együtt él és együtt harcol. A közös célért. Íme, a Kiáltó Szó irodalmi vetülete, szépirodalmi megfogalmazása.

Désen vagyunk, ahova a vesztes csata után Rákóczi fejedelem országgyûlést hívott egybe.

„Másnap Barcsai Ákos locumtenens mint prezidens megnyitotta az országgyûlést a csûrben. Csendes szókkal, nem sokat cifrázta a beszédet:

— A nemzet színe-virága Krímiába hurcoltatott, pogányok rabjául, a porta pedig, hogy szerencsétlenül sikerült a hadjárat, büntetni akarja az ártatlan Erdélyt. Itt vannak a rendek, a tanácskozás és határozás céljából. Jól megfontolandó, mit fognak tenni, mert ettôl függ sok ezer szerencsétlen ember és egy ország sorsa. (...)

Rákóczi görnyedten ült karos-székében; maga elé meredt, de idôközönként nyugtalanul futott vizsgálódó szeme kereken a csûrben. Érezve, hogy most ôrajta a sor, és megszólalt:

— Szerencsétlenség történt, mit gaz árulás okozott. Senki ezért nem bûnös. Ti, urak, tudjátok legjobban, hogy jót akartunk, hitünkért, mint atyáink, fegyvert fogtunk... Ami történt, történt, ami volt, elmúlt. Azon nem segíthetek sem én, sem senki más...

A fejedelem elhallgatott, de egy vivát el nem hangzott. Konokul hallgattak az emberek. A gyülekezet közül akkor felállott nagy szakállú Vas Ádám, és mély hangja mintha a földbôl jött volna:

— Meghallgattuk a gubernátor prezidens urat, meghallgattuk ônagyságát, Erdély fejedelmét, és válaszunk nincsen az ô beszédükre. Mi ma csak sírni tudunk, de nem tanácsolni, mi ma csak gyászolni tudunk, nem gondolkozni. Mi tanácsot és segedelmet a fejedelemtôl várunk csupán, mert rajta kívül senki sem tanácsolhat. Itt ma nem egy ország rendei ülnek, de apák, fiak, bátyák, öcsék, barátok, rokonok, felebarátok, a megárvult, gyászba borult Erdély fiai ülnek."

1973 ôszén háromrészes, összesen 156 percnyi rádiójátékot készítettem Kós Károly Varju nemzetségébôl az író születése kilencvenedik évfordulója alkalmából. Maga a szerzô néhány szavas bevezetôt mondott, s annak a következô mondatára figyelt fel mindenki, aki csak hallgatta a mûsort: „Én elôbb lerajzoltam a Varju nemzetség szereplôit, hadd lássam, hogy is néznek ki. És csak azután írtam meg a krónikát. Te most a lerajzolt és megírt krónika szereplôit megszólaltattad, s mikrofon elôtti beszédük meggyôzött arról, jó szöveget írtam nekik." Ez volt a legnagyobb dicséret, melyet rádiós munkámért kaptam... A három Varju megszólaltatói a következôk voltak: Imrédy Géza, Péterffy Gyula és Héjja Sándor. A két Basa Anna Koós Zsófia és Sebôk Klára, Maksai László hadnagy: Vadász Zoltán, a nézôember: Márton János.

A Varju nemzetség megmaradt hát, a varjúvár elpusztult, elveszett számára. Egyszer, a varjúvárat pótló Donát úti kis kertjükbôl hazafelé menet a Rákóczi útra bejött a rádióba s ott mondta el: „Sztánán teljesen elpusztultunk: mindenünk elveszett, a házról a cserép, ajtók, ablakok is. Egy szál ruhában kellett gyalog eljönnünk be Kolozsvárra a feleségemmel. Vasút felrobbantva, állatfuvarral sem lehetett járni. Lovaim, állataim, gabonám, takarmányom, mindenem elvándorolt szerte a világba. Hát bizony: Krieg ist Krieg! Nem is sajnálok igazában mást, mint rajzaimat, feljegyzéseimet, kézirataimat, néhány könyvemet, okmányaimat, néhány ritka szép emlékemet."

1977. augusztus 24-én halt meg Kós Károly 94 esztendôs korában. Születése 100. évfordulójára — gondoltuk — megcsináljuk A Gálok címû kisregényének rádióváltozatát. A mû el is készült. De néhány héttel az ünnepség kezdete elôtt bukaresti rendelet érkezett: Kós Károly a román állam egyik legnagyobb ellensége! Nem szabad sehol sem megemlékezni róla. Az adatokat Raul Sorban szolgáltatta, az az ember, aki magyar egyetemen szerzett diplomát... És egy évre rá bezárták a Kolozsvári Rádiót, a hangszalagok pedig a zsilávai börtönbe kerültek. De megmaradtak. 1990 tavaszán hazakerült A Gálok hangjáték változatának doboza is. És rögtön le is közvetítettük: 17 évvel születése 100. évfordulója után!

Kovács Ferenc

A mai modern világ, az utóbbi évszázad fantasztikus felfedezései számos babonát és tévhitet oszlattak szét. Mégis, jó néhány napjainkban is él — igaz, olykor már csak szólásmondásainkban —, semmibe véve a józán, tárgyilagos tudást.

Ezeknek a babonáknak és tévhiteknek, a sötétség eme védôbástyáinak a csokrát nyújtja felénk Kiss Bitay Éva legújabb könyve, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy szertefoszlassa ôket. A nyugalmazott biológiatanárnô számtalan érvvel, magyarázattal szolgál ennek érdekében, és, habár olykor ezek a tudományosság határait súrolják, könyvének nyelvezete oly közérthetô és egyszerû, hogy a laikus is minden gond nélkül megérti érveit.

Ne gondoljon azonban senki ezek után holmi száraz tudományos mûre. A könyv ugyanis remek idôtöltés bárkinek, aki szeret olvasni, mert ugyanakkor szórakoztató és hasznos is végiglapozni a fejezeteket, amelyek nem holmi absztrakt fogalmakról szólnak, hanem olyan témákról, amelyekkel mindennapjainkban is folyton találkozunk. Olvashatunk mágusokról, vajákosokról, boszorkányokról, a napjainkban is dúló gyógyszerszedési mániáról, Dolly bárányról és a klónozásról, a horoszkópok „sorsmeghatározó" szerepérôl, gyógyító drágakövekrôl, vagy éppenséggel Nostradamus jóslatainak be-, illetve be nem teljesüléseirôl. Külön fejezet foglalkozik az új élet születésével, az emberi testtel, hisz a fogamzásnak, a gyerek születésének misztériumát, de saját testét is mindig az egyik legnagyobb csodának tartotta az ember, s éppen emiatt számtalan tévhitet is kapcsolt hozzá — sôt, a legtöbb babona is saját testünkkel kapcsolatos.

Szintén külön fejezet tárja elénk azokat a szólásokat, amelyeknek a kialakulásában nagy szerepet játszottak a tévhitek, és amelyeket ma is nagyon gyakran használunk, anélkül, hogy kialakulásáról, eredeti jelentésérôl valamit is tudnánk.

A könyv egyszerûségével lep meg. A szöveg olvastatja magát, pergôek, könnyen olvashatóak még a tudományosabb magyarázatok is. A számtalan anekdota és valós történet, a fôleg az utolsó fejezetben mind gyakrabban elôtûnô, olykor iróniával is kevert finom humor — ami ugyanakkor gyakran arra szolgál, hogy vele a szerzô titkon sugalmazza, hogy mi a jó és mi a rossz, a helyes és a helytelen — élvezetessé teszik a kötetet. Ennek az egészséges humornak köszönhetô az, hogy a mû túllépi az egyszerû ismeretterjesztô, tudománynépszerûsítô mûfaj kereteit, és annál jóval többet nyújt az olvasónak.

Kis Bitay Éva e könyvével azt akarja elérni: ha a tükörbe nézünk, tudjuk, mit látunk — egyszóval ismerjük meg saját magunkat.

Balázs Bence

*Kis Bitay Éva: Nézz a tükörbe! (Stádium Könyvkiadó, Kolozsvár)

A hirtelen hidegre forduló idô, a dér és a gyenge fagy miatt, a már amúgy is sárguló lomb tömegesen hullott. Fôleg a dió és a gesztenye levelei borították vastag rétegben a járdát, s a szikrázó napfény még csodálatosabbá tette az ôszt. A lehullott lomb, a levelek tömege, rétege, az avar kinek ne juttatná eszébe Arany János szép sorait:

„Hullatja levelét az idô vén fája,
Terítve hatalmas rétegben alája;
Én az avart jártam; tûnôdve
megálltam:
Egy régi levélen azt írva találtam."

A ’lehullott, száraz lomb rétege’ jelentésû avar egyik érdekes szava nyelvünknek. Eleinte csupán tájszó, majd a nyelvújítás korában bekerül az irodalmi és a köznyelvbe; az impresszionista költészet kedvelt szava lesz. S ki hinné, hogy az avar a ’régi’ jelentésû »ó« szavunk származéka, azé a szóé, mely megtalálható például az ócska, ószer, ódon szavakban is. És ahogy a tó meg a hó szónak van tavak, havas toldalékos formája, éppúgy az »ó« szónak is ilyen származékai lehetnek, mint az avul, avas meg a címbeli avar, sôt a családba tartozik az agg szó is. Az avar szóban az -r kicsinyítô, illetôleg árnyalatképzô; a szó jelentése tulajdonképpen ’elszáradt fûvel borított terület’ meg ’régi levél’.

Hogy az avar meg a haraszt rokon értelmû szó, mutatja Vajda János verse is:

„A kerti haraszton zokogja a szél:
Elhervadt a rózsa, lehull a levél."

Az avar és a haraszt tehát rokon értelmû szó, mert bár nem minden jelentésárnyalatukban fedik egymást, de mindkettô értelmében benne van a ’lehullott száraz lomb’ meg a ’lekaszálatlanul, a lábán maradt magas fû’ jelentés. A haraszt jelentése az avar jelentésénél, persze, tágabb, elég arra utalnunk például, hogy harasztoknak, harasztféléknek nevezzük a villás levélerezetû edényes virágtalan növények csoportját is.

De hogyan alakulhat ki a két szó — az avar és a haraszt — között a rokonértelmûség?

Mint már említettük, az avar a ’régi’ jelentésû »ó« szavunk származéka, a haraszt viszont szláv eredetû jövevényszó. A magyarban a haraszt eleinte ’kocsányos tölgy’, majd ’cserje, bozót’ jelentésû, éppúgy, mint a különbözô szláv nyelvekben, s csak késôbb alakul ki e szónak a ’lehullott száraz lomb, avar’ jelentése. Ez utóbbi jelentés megvan ugyan a csehben, de kifejlôdhetett a csehtôl függetlenül a magyarban is, mégpedig azon az alapon, hogy a ligeterdôkben tenyészô kocsányos tölgy november elejéig leveti lombját, s a lehullott lomb rétege a fa nevének átvételével szintén haraszt lett, a hely pedig harasztos. S igaza van a közmondásnak: Nem zörög a haraszt, ha a szél nem fújja.

Murádin László

Sokak számára hihetetlen, de a kolozsvári Állami Magyar Opera magánénekese operaházi tagságának 26. évét kezdte ez évadban. Az elmúlt negyed század állomásairól, tevékenységérôl kérdeztük a mûvésznôt.

— Hogyan került a kolozsvári magyar operához?

— 1975. szeptember 15-e óta vagyok az intézmény tagja, azonban nem énekesként, hanem korrepetitorként kezdtem itteni pályámat.

— Bevált szokás, hogy a karénekesek idôvel magánénekesekké növik ki magukat. Hogyhogy korrepetitorként és nem karénekesként kezdte?

— A kolozsvári zenelíceumban a zongora szakot végeztem. Az éneklés mindig vonzott, de tanárom véleménye szerint kár lett volna a zongorázást abbahagyni. Jelentkeztem a magyar operánál, mert szükség volt korrepetitorra. Mai napig zongorázom, növendékeimet kísérem. 1977–1982 között elvégeztem a kolozsvári zeneakadémia ének szakát, de már diákkoromban az intézmény magánénekese voltam. Elsô fellépésem 1978. február 16-án volt, amikor Verdi Rigolettójából Gilda szerepét énekeltem.

— Hogyan emlékszik vissza elsô fellépésére?

— Elsôsorban arra emlékszem vissza, hogy zsúfolt ház elôtt játszottam, és a közönség nagy lelkesedéssel fogadott.

— Kik voltak egykori partnerei?

— Akkori partnereim nagy része elment, vagy, ami még szomorúbb, meghalt. Hadd említsem meg Szilágyi Károlyt, akinek Rigoletto-alakítása igazán rendkívüli volt, Szaday Gézát, Láposy Dánielt, Kovács Attilát, Andrássy Gábort. Az elôadás rendezôje Vargha Zoltán volt, a karmester pedig Hary Béla.

— Kezdô énekesek gyakran kezdik karrierjüket operettekben, s csak egy bizonyos idô után térnek át az opera-szerepekre. Így volt ez az Ön esetében is?

— Nem egészen. Mivel hangilag megfeleltem, további operaszerepek következtek: Gara Mária a Hunyadiból és Oszkár az Álarcosbálból. Az elsô operettszerepemet 1981-ben kaptam, J. Strauss: Egy éj Velencében címû operettjébôl Annina szerepét énekeltem.

— Kivel játszott még együtt ebben a kezdeti idôszakban?

— Partnereim nagy része már befutott, ismert énekes volt: Mátyás Jenô, Mester József, Kónya D. Lajos, Belani Margit, Nagy Katalin. A velem egy generációhoz tartozók közül megemlítem Daróczi Tamást, Koncz Gábort, Winkler Zoltánt, Nagy Ferencet.

— A kezdet után, ami egybeesett a zeneakadémia elvégzésével, egy sokkal zsúfoltabb periódus következett.

— 1982-tôl hangfajom szinte minden fontosabb szerepét rám osztották, mert az intézménynek erre volt szüksége. Egyúttal átvettem a primadonnaszerepeket. Ugyanebben az idôszakban sok erdélyi turnén vettem részt. Az 1985–1986-os évadban több opera- és operettbemutató volt: Don Pasquale, Szöktetés a szerájból, Csárdáskirálynô, Marica grófnô — és az addigi repertoár-darabok.

— Mikor kerültek a repertoárba az Erkel-operák fôszerepei?

— Az elsô évadban énekeltem Gara Máriát, ami terjedelem szempontjából nem nagy szerep, de annál igényesebb, és nagyon gyorsan kellett megtanulnom.1982-ben énekeltem elôször Melindát a Bánk bánból. A szerepet már azelôtt megtanultam, mert régi vágyam volt, hogy elénekeljem. Egy vasárnap délelôtti telt házas elôadásra kellett beugranom — másfél órás rendpróbával, zenekari próba nélkül.

— Az elmúlt évtized is bôvelkedett új szerepekben.

— Ebben az idôszakban került sor az Erkel-sorozatra, amely már hatodik „stációját" tudja maga mögött.

— Ön és Dehel Gábor rendezô Havasi István-díjasok. Mit tud mondani errôl a kitüntetésrôl?

— A díjat a gyulai önkormányzat hozta létre. Havasi István, a gyulai várszínház igazgatója volt, aki fô magyarországi kezdeményezôje és megvalósítója volt annak a törekvésnek, hogy a kolozsvári magyar opera sorozatban játssza az Erkel-operákat. Ezt a díjat nem csupán mi kaptuk, hanem magyarországiaknak is kiadták. Minden évben kiosztják a nyári gyulai vendégjátékokon.

— Ön tanított a kolozsvári zeneakadémián is.

— Három tanévet tanítottam a zeneakadémián. Mivel a tanügyi gazdasági reform kizárta a külsô tagokat, magánúton foglalkozom növendékeimmel. Gondolom, elismerés, hogy ragaszkodnak hozzám, segítségemet kérik.

— Diákkorában Breazu Mircea professzor növendéke volt. Mit vett át a mester módszerébôl, vagy kialakított egy merôben más tanítási módot?

— Nagy-nagy elismeréssel gondolok Breazu Mircea volt tanáromra. Amit tôle tanultam, az egy egész életre szóló ajándék. Hogy lehetne-e módszernek nevezni? Ô az olasz bel canto nagymestere volt, aki még Tito Gobbinál tanult. Tanítványai sikeres pályát tudhatnak magukénak: Szilágyi Károly, Daróczi Tamás, Koncz Gábor és Mariana Nicolesco. Mentoraim közé tartoznak még Trenka Éva és Kriza Ágnes. Sokat tanultam tôlük. Ez a hármom szép, nemes, értékes karriert befutott mûvész módszerét ötvözöm saját tapasztalataimmal. Természetesen hatalmas dokumentáció és szakirodalom segíti a mindenkori énektanárt.

— Elég ritkán hallhattuk vokál-szimfonikus mûvekben vagy liedeket énekelni.

— Tulajdonképpen nem volt rá idôm a zsúfolt színházi program miatt. Voltak felkérések, de csupán néhány alkalommal tudtam eleget tenni ezeknek. A kolozsvári magyar opera 1981-es Bartók-emlékestjén azonban nagy szeretettel énekeltem.

— Hogyan viszonyul a XX. századi modern operákhoz?

— 1990-ig sok hazai mûvet énekeltünk, amelyek nagy része kötelezô repertoár-darab volt. Külön világ ez, ahol hangzásban és zenei felépítésben kell gondolkodni. Hogy csak egyet említsek: Trãilescu Csizmás kandúr fôszerepe igényes szólam.

— Külföldi vendégszereplések...

— Ezekre csak 1990 után kerülhetett sor. Több évig voltam a Budapesti Operaház állandó vendége. 1992-tôl többször voltam operaházi kollégáimmal az AEÁ-ban egy ottani impresszáriós iroda kezdeményezésére (Marica, Viktória, Sylvia, stb.). Izraelben egy bukaresti csoporttal voltam. 1995-ben és 1996-ban részt vettem a kolozsvári magyar opera olaszországi vendégjátékán. 38-szor, illetve 18-szor énekeltem a Víg özvegyet. Annyi tapsot talán soha nem kaptam, mint akkor, ott. Magyarországi fellépéseink már rendszereseknek mondhatók: Szegeden, Gyulán, Nyíregyházán, Budapesten énekeltünk.

— Milyen énekversenyeken vett részt?

— Az énekversenyek arra jók, hogy az ember felmérje erejét, teljesítményét. Hollandiában 1985-ben, Bécsben 1988-ban kaptam dicsérô oklevelet. 1987-ben Olaszországban egy rangos énekversenyen III. díjat kaptam — az I. díjat azonban nem adták ki. Az itteni zsûri tagja volt Mario del Monaco és Birgit Nilsson, akik elismerôen nyilatkoztak ottani teljesítményemrôl. Élmény volt személyesen megismerni e világsztárokat. Felejthetetlen maradt ez a verseny számomra.

— Sok pályatársa választotta a távozást...

— Az elmúlt években többször is alkalmam nyílt arra, hogy elmenjek. Nekem gyerekkori álmom volt a kolozsvári magyar operában énekelni, s ezért úgy döntöttem, hogy ezt a színpadot nem hagyom el. Annak idején — az 1980-as évek második felére gondolok — többedmagammal szót emeltem az intézmény érdekében, erre nagyon büszke vagyok. Úgy érzem, én is tettem valamit azért, hogy az intézmény megmaradjon azokon az alapokon, amit elôdeinktôl örököltünk. A kolozsvári közönségnek nincs párja, de elszomorító, hogy elmúltak a nagy, telt házas esték — ezeket nem tudom és nem is lehet elfelejteni.

A múlt heti bemutatóról az elôadás karmestere, Hary Béla, és a karigazgató Horváth József nyilatkozott. — A Bátori Máriában egyaránt találunk olasz és német hatásokat, amelyek a magyaros zenei elemekkel keverednek. Nem válik a zeneszerzési stílus egységének kárára?

— H. B.: Ha figyelemmel követjük az 1840-es évet, a mû keletkezésének évét, az európai, és ezen belül a magyar zeneirodalomban sok hasonló elemet találunk, amelyek tipikussá váltak: ilyen az olasz bel canto stílus, de már feltûnnek a német operairodalomban drámai, súlyos töltettel rendelkezô stílusjegyek, amelyek a romantikában teljesednek ki. A Bátori Mária nem különül el ettôl a zenei világtól. Az én munkám kiteljesedett azzal, hogy a koloratúr részeket igyekeztem úgy összehozni, hogy a mai énekes számára is énekelhetôek legyenek. Közremûködésem másik területe: a szöveg mai magyar nyelvbe való áttétele. A mûben megtalálhatók a Hunyadi és a Bánk bán egyes dallamrészei, magyaros ritmusok és Himnusz-motívumok egyaránt. Én nagy szeretettel dirigálok elsô operákat — Nabucco, Manon Lescaut —, hogy csak egy párat említsek. Ezek magukba foglalják már azokat a stílusjegyeket, amelyek a zeneszerzô késôbbi kompozíciós elveiben dominálnak. Ami a mû zenei részét illeti, nem okozott különösebb fejtörést, mert szerkezetileg az opera követi a klasszikus formákat: erre a legjobb példa az egy évvel késôbb keletkezett nyitány, de itt említem meg az annyira népszerû áriákat, jelenetsorozatokat.

Horváth József karigazgatót is a kifejtett munkáról kérdeztük.

— Mennyire igényes a mû kórusrésze?

— H. J.: A Bátori Máriában sok kórusrész található. Ezek szövése a vokalitás, az énekelhetôség szempontjából kemény próbakônek bizonyult. Még a cappella írásmóddal is találkozunk — ahol a tiszta intonálásra nagyon nagy figyelmet kell fordítani. A mû bôvelkedik a magas és mély regiszterû részekben, ami alaposan megdolgoztatta az énekkar tagjait. Kezdve a lassú tempójú részektôl, amelyek nagy fenntartást igényelnek, a gyors tempójú részekig, ahol a szövegmondásra kell különösképpen ügyelni — minden megtalálható. Széles a megvalósítandó dinamikai skála — a pianissimótól a fortissimóig terjed.

— Dinamikus egység, mozgatóerô a kórus, amely elôreviszi a cselekményt?

— Igen. A kórus az ünneplô tömeget, a vadászó férfiakat személyesíti meg, és jelen van a drámai fordulatokban is — például az ítélet-jelenetben.

— Mennyire vagy elégedett a kórus teljesítményével?

— A kórus elég gyorsan megtanulta a partitúrát — a lehetôségekhez képest jól helyt állt, nemcsak zenei, hanem a színpadi mozgást is tekintve. Persze, mindig lehet javítani, lehet jobban énekelni, de az adott körülményekhez képest jó volt a teljesítményük. Ezúton is köszönöm munkájukat.

***

A Bátori Mária megítélésekor nem szabad elfelejtenünk, hogy ez a nagy zeneszerzô elsô operája, amelyet 1840-ben mutattak be, amikor a komponista 30 éves volt. Hiba lenne azt a kiforrott dallam- és harmóniavilágot keresni, amelyeket a Hunyadiban és a Bánkban találhatunk meg. Hiba lenne az operát elszakítani attól a konkrét társadalmi és zenei közegtôl, amelyben keletkezett. Minden kezdô zeneszerzônél kimutatható az elôdök hatása. Mivel Erkelnek nem volt magyarországi „elôdje", természetes, hogy az olasz és német operák mintául szolgáltak, de ez nem jelent szolgai utánzást, inspirációhiányt. Erkel törekvése bizonyíthatóan az volt, hogy megteremtse a magyar nemzeti operát.

Mossóczy Vilmos neve nem ismeretlen a kolozsvári operajárók elôtt, nemcsak az István király karmestereként tarthatjuk számon, hanem ô volt az, aki többedmagával ugyan — de jelentôs mértékben segített az Erkel-operák partitúrájának kézrekerítésében. Az október 24-i István király elôadást is ô vezényelte. A mûrôl, amint már errôl szó volt, e hónapban CD-felvétel készül. A karmesterrel az Erkel-operák iránti különleges vonzalmáról beszélgettünk.

— Kedvenc operakomponistája Erkel Ferenc?

— Mindig is nagy tisztelôje voltam Erkelnek. Kevesen tudják, hogy Erkel milyen sokoldalú egyéniség volt: zongorázással kezdte, majd a budapesti Nemzeti Színház karmestere lett, ahol több operát dirigált, a budapesti Filharmóniai Társaság megalapítója, és operakomponista. Kedvelt idôtöltése a sakkozás volt — egy idôben a Pesti Sakkör elnöke volt.

— Önnek oroszlánrésze volt abban, hogy az István király és a Bátori Mária partitúrája eljutott a kolozsvári magyar operához.

— Az István király egyetlen, kéziratos kottaanyagát és elôadásainak dokumentumait 1988-ban találtam meg — méghozzá nem is olyan könnyen. A partitúra — a szakemberek szerint — az egyik Erkel-fiú, Gyula kézírása. A magyar muzikológusok között ennek kapcsán vita keletkezett: vajon nem Erkel Gyula az opera szerzôje? Ennek megdöntésére több érvet hozhatnák fel: a legfontosabb az, hogy Erkel Gyula hagyatékában nem található még egy olyan fajsúlyú mû, amely megközelítené az István királyt. Szép és rendkívül hatásos mûnek tartom. Egyrészt az államalapító Szent István minden mûfajban hálás témának bizonyult, a darab azonban mégsem merül ki a hazafias lelkesedésben: a szereplôk életszerûek, a fordulatok meggyôzôen drámaiak. Ami a zenéjét illeti, viszonylag kevés a magyaros motívum és több benne az európai hatás. Ami a CD-felvételen felhangzó Himnuszt illeti, itt az Erkel által komponált, eredeti változatot halljuk, és nem azt amelyet Dohnányi Ernô a XX. század húszas–harmincas éveiben kissé átdolgozott, patetikus vonzattal telítve Erkel muzsikáját.

Hintós Diana

Október 12-én kezdôdött a választási kampány, de rossz elôjelekkel, mert az Európai Parlament (EP) rossz bizonyítványt állított ki október 3-án, és mivel a két nagy párt (nemzeti liberális és nemzeti parasztpárt) nem érti meg egymást, a koalíció végnapjait éli.

Az október 4-i bukaresti nagy sztrájkból kiderült, hogy a lakosság nagy része együtt érez a fuvarozókkal, taxisofôrökkel és szakszervezetekkel. Ezek mind agresszívebbek, frusztráltak, féltik egzisztenciájukat, és egy nap alatt elérték bizonyos árak befagyasztását. A globális verseny szorításában a fenyegetett rétegek reakcióját mind nehezebb kvantifikálni, így a bonyolult romániai gazdasági valóság értelmezése mind nehezebb, és rizikófaktorokat tartogat.

A szerbiai események, az autóssztrájk, a pártprogramok ütközése a durva kampányban új gondolatokat vet fel. Megkaptuk az EP Romániáról szóló jelentését. Ez délibábbá változtatja rövid távú (4–5 év) integrációs esélyeinket (Emma Nicholson bárónô Romániáról szóló jelentésérôl van szó, amelyet az EP elfogadott és megszavazott).

18 pontban megfogalmazzuk azokat az aggályokat és lemaradási területeket, amelyek miatt egyelôre kirekedünk. Ez bizonyos mértékben igazolja is a lakosság elégedetlenségét és az elmaradó pozitív változásba vetett hitét. Az általunk tanulmányozott jelentés az állam gazdasági tehetetlenségére, a lakosság rossz alkalmazkodó képességére és az állami intézmények korrupciójára is utal. Tudjuk és tudják, hogy a polgárok nagy része igényli és elvárja a létbiztonságot, társadalmi igazságosságot, méltó életszínvonalat, de nem bízik a közalkalmazottakban, bírákban, rendôrökben, és a politikusokban sem. Ennek magyarázata az, hogy tízéves visszaeséssel állunk szemben. A helyzet paradoxonjához tartozik, hogy az emberek jelentôs része a lelkük mélyén mégis reménykedik a gazdasági fellendülésben, az európai uniós integrációban, és abban, hogy az átmenet egy napon véget ér, s túl leszünk a reformon, amely eddig több ígéretet hozott mint eredményt.

A bonyolult a gazdasági-társadalmi helyzet felveti a kérdést: melyik párt fogja felvállalni a felelôsséget mindezért, majd kezelni a válságot. Nem tudjuk, de a mai Európában, amely napok alatt a fény sebességével átalakul(hat), akárcsak Szerbia esete bizonyítja, minden lehetséges. Optimista miniszterelnökünk, Mugur Isãrescu, és kedvenc államtitkára, Valentin Lazea, beismerték, hogy a készenléti hitel valószínûleg csak a választások után fut be, 2000 decemberében, és a 110 millió USD elmaradása újból elénk vetíti a költségvetés és a hétköznapok fájdalmas valóságát. Tehát újból várni kell és reménykedni, hogy a rossz bizonyítvány után a hitelezôk megértik: rosszabb nekik, ha nem adnak semmit, mintha 100 millió dollárt kockáztatnak. Baj van a stabilitással, amely sem mikro, sem makro szinten nem vált valóra, és alternatívák hiányában alapelvárás a külföldi finanszírozás, mert enélkül a szabad kezdeményezés nem tör elôre, s az állam monopolhelyzetét nincs mibôl és nincs kivel leépíteni. Tíz vagy tizenegy év kis idô egy nemzet életében, és a szociális fejlôdés terén az elvárásaink túl nagyok voltak, így eredményeink távolról sem modellértékûek. Az emberek többségét a túlélés és az állam mindenhatóságának eszméje vezérli 2000 ôszén is, így desszertnek a hétköznapok traumája mellett jó lesz a „vadalma" is (vagy a vackor).

A jelentés 18 pontját, ami ítélkezik, korhol, de vádol is, próbáljuk tolmácsolni a Szabadság olvasóinak, hogy a fent említett bonyolult valóságot, amit még nem divat teljes egészében felvállalni, valahogy becserkésszük a köztudatba. Hátsó gondolatunk az, hogy lehet, nem is annyira bonyolult ez a román valóság, de a behajthatatlan ígéretek országában egy valamire való politikusnak sem válik elônyére, ha gyónással kezdi a kampányt, pontosabban a harcot, az elnöki székért, és beismeri azt, amit a kisember érez, a mindennapok traumáját. Hogy ne legyünk túl pesszimisták , le kell írnunk azt is, hogy a jugoszláviai gyors fordulat mégis hosszú és küzdelmes gyógyulási folyamat katalizátora lesz. Mert van hova szállítani az építôanyagot, munkaerôt, és a dunai hajózás is beindulhat. De lássuk azt az utat, amely még hátra van (2004-ig), amíg az EU-integráció újból idôszerû lesz.

*

1. Az EU elégedetlen a romák helyzetével és a hatóságok viselkedésével a romák integrációja tekintetében, és várja a nemzeti stratégia kidolgozását és a döntéseket.

2. A környezetvédelem terén a haladás jelentéktelen, bár van erre bizonyos érdeklôdés és akarat, de a román kormány nem fogadta el azokat az európai szabványokat, amelyek biztosítanák a lakosság és a szomszédos országok biztonságát.

3. Nincsenek megelégedve a sajtószabadság tekintetében az újságírók biztonságával, ezeket még zaklatják, és kérik a helyzet rendezését monitorizálás után.

4. Az embargó tekintetében Románia nagyrészt betartotta az elvárásokat, de a veszteségek és káros mellékhatások felmérése még folyamatban van, és rendezésre szorul.

5. A határokat meg kell erôsíteni, ez elôfeltétel a vízumkényszer feloldása elôtt, hiszen Moldova Köztársaság és Ukrajna még nem stabilizálódási tényezô Európában, és a várható kivándorlási hullám fenyegetheti a tagországok biztonságát.

6. Románia gazdasági helyzete törékeny, a fellendülés lassú, a pénzintézetek nincsenek megelégedve a változások ütemével, és fôleg a privatizációval, így elvárják az akcióprogram életbeültetését. (Brüsszel 2000. június)

7. A gazdasági stratégia, amit az Isãrescu-kormány Brüsszelben letett, mint középtávú programot, a koppenhágai gazdasági kritériumok alkalmazása érdekében nehezen alkalmazható, akadályokba ütközik, és megkérdôjelezik a 2000-es év elvárásainak sikerét (a körbetartozás nô és súlyosbodik, a fizetésemelésekre nincs elég forrás, és nem sikerült privatizálni az állami egyedárusságokat).

8. Azokat az akadályokat, amelyek a mezôgazdaság állami szektorának magánosítását gátolják, nem sikerült elhárítani, és a volt IAS-k alig 8%-át privatizálták, így a SAPARD-program alkalmazása veszélyeztetett. A kormánynak nincs agrárstratégiája, hiányzik az intézményrendszer, és a területrendezés kataszteri nyilvántartása nem megfelelô, nincs esély gyors fejlôdésre. Az agrárgazdaság krónikus forráshiányban szenved.

9. A mezôgazdaság szerkezetváltás és a falusi régió helyzetének javítása egyelôre nem veszi számításba az ökológiai elvárásokat. A helyi erôforrásokat így nem lehet értékesíteni, nem koncentrálódik elég tôke a mezôgazdaságban, és nincs biztosítva az agrárium bátorítása (hitelezés és biztosítás).

10. Elmarasztalják a helyi közigazgatás reformjának lassú ütemét, az állami adminisztráció esetében az aquis communitaire (EU-joganyag) lassú átvételét és a reform ütemének bizonytalanságait.

11. A környezetvédelem esetében, akárcsak a korrupció és a szervezett bûnözés kapcsán, felkérik a román hatóságokat, hogy az aquis-t maradéktalanul vegyék át és biztosítsák a törvények alkalmazását.

12. A kormány ígéretei és próbálkozásai ellenére a korrupció mérete nem csökkent, megelôzése érdekében szükséges a politikai struktúrákat és az államadminisztrációt is átvilágítani, mert a korrupció elharapózása aláássa az ország biztonságát.

13. Szükséges a bûnüldözô szervek, a büntetôjog gyors reformja, hogy a román igazságszolgáltatás hatékonysága javuljon.

14. Az állami intézményekben nevelt gyermekek helyzete nem kielégítô, sürgôsen változtatni kell az árvaházak, gyermekotthonok állapotán.

15. Felkérik a román kormányt, hogy sürgôsen változtasson az intézményben nevelt gyermekek állapotán, az intézményeket másként finanszírozza, és biztosítsa hosszú távon is a helyzet lényeges javítását. Az utóbbi két pont olyan komoly elmarasztalás és elônytelen megítélés Romániára nézve, amelyet nem lehet halasztani, orvosolni kell, mert ezen a téren nincs kompromisszum.

16. Függetlenül attól, hogy milyen kormánykoalíció jut hatalomra 2000 novemberében, a reformotgyorsítani kell, és a lakosság segítségével elfogadható idôn belül kell kivitelezni. Románia vállalt kötelezettségei szerint, mert enélkül szó sem lehet EU-integrációról. (Magyarán az elôtárgyalások is elnapolódnak 2004 re.)

17. Tudomásul veszik az EU döntését (2000. július 5.), hogy eltörlik a vízumkényszert, de ehhez szükséges betartani azokat az elvárásokat, amelyeket Románia felvállalt. Arra céloznak, hogy három ország polgárai esetében különös figyelmet kell fordítani a határok megerôsítére és bizonságossá tételére, enélkül nem lehet szó szabad utazásról. (Moldova, Ukrajna, Oroszország.)

18. Felkérik Románia elnökét, a kormányt, hogy a fenti pontokban foglaltakat hozzák a parlament tudomására, amelynek az alkotmányt is módosítania kell.

Az elemzés és értékelés még hátra van, az érvényesítés évekig is eltarthat. Abszolút pozitívum az, hogy tudomást szerezhetünk a jelentésrôl, ami reális számvetést igényel a választások elôtt és a kampányban is, hogy a hazai üzleti és társadalmi élet meghatározó szereplôi megtudhassák, hogyan is állunk és mire várhatunk az ezredvégen. Hiszen köztudott, hogy 2000 nem volt kiváló év gazdasági és pénzügyi szempontból, és a nemzetközi rangsorban pozíciónk nem javult. Úgy értékeljük, hogy végre ez világos beszéd és üzenet azoknak, akik a mindennapok traumáját legjobban érzik és tizenegy év óta igénylik a változást.

Következhet a választási programok és stratégiák újragondolása és aktualizálása az EP értékítélete és elvárásai alapján.

Neményi József Nándor

Az utcai pénzváltóknál a forint 79/81, a márka 10 400/10 600, a dollár pedig 24 700/24 900 lejbe került.

Jóllehet az elmúlt napokban már kiderült: az Alkotmánybíróság értelmezésében Ion Iliescu nem a harmadik, hanem csupán a második államfôi mandátumát pályázza meg, újabb erre vonatkozó óvások érkeznek a testülethez. Pénteken, lapzártánkig további két fellebbezést (összesen tehát hatot) utasítottak el Iliescu „harmadik mandátumára" vonatkozóan. Az óvások szerzôi nagyrészt magánszemélyek. Közülük többen nemcsak a mandátumok számát sokallják, hanem erkölcsi és szakmai kifogásaik is vannak Ion Iliescuval kapcsolatban. (Ezek elbírálása azonban nem a taláros testületre, hanem a választópolgárokra tartozik.) A központi Választási Iroda november 6-ig fogad el újabb óvásokat, amelyeket majd szintén továbbít az Alkotmánybírósághoz.

Amint arról a Szabadság is tudósított: az elmúlt napokban az Alkotmánybíróság visszautasította azokat az óvásokat, amelyek Ion Iliescu mandátumai számára vonatkoznak. Mint ismeretes, az RTDP jelenlegi elnöke 1990–1992, majd 1992–1996 között már betöltötte Románia elnöki tisztségét. Románia alkotmánya és a 69-es számú választási törvény értelmében ugyanaz a személy legtöbbször kétszer töltheti be ezt a tisztséget. Az RTDP-hez közeli tagokból álló egykori Alkotmánybíróság1996-ban már egyszer visszautasított az akkor Emil Constantinescu ellenében induló Ion Iliescu jelölésére vonatkozó óvást azzal az indokkal, hogy alkotmányos mandátumról csak az alkotmány érvénybe lépésétôl lehet beszélni. Most az 1998-ban létrejött Alkotmánybíróság ugyanígy döntött. Értesüléseink szerint az ügy eljutott a strasbourgi emberjogi bírósághoz, amely viszont nem foglalt állást ez ügyben.

A testületben ketten fogalmaztak meg ellenvéleményt ebben az ügyben: a bíróság elnöke Lucian Mihai, és Kozsokár Gábor, Kovászna megye volt RMDSZ-szenátora, aki alkotmánybírói kinevezését követôen mondott le mandátumáról és RMDSZ-párttagságáról. — Lényegében ugyanazokat az érveket ismételték meg Iliescu újabb jelölése mellett, mint 1996-ban, vagyis hogy az 1990–1992 közötti periódus „nem számít" — nyilatkozta a Szabadságnak Kozsokár Gábor. — Ketten voltunk, akik különvéleményt fogalmaztunk meg. Azzal érveltünk, hogy értelmezésünk szerint az 1990-ben kibocsátott 92-es számú törvényerejû rendelet, amely a választásokat szabályozta, lényegében alkotmányos rendeleteket is tartalmazott. Ugyanakkor igyekeztünk bebizonyítani, hogy a két elôzô elnöki mandátum idején a hatáskörök gyakorlatilag ugyanazok voltak, ilyen megközelítésben tehát Ion Iliescu mindenképpen harmadik mandátumára pályázik — mondotta Kozsokár, aki nem kívánta kommentálni a testület döntését. — Mindenkinek joga van saját véleményéhez. A szavazás különben titkos volt, csak az elnök és én hozzuk nyilvánosságra véleményünket. Nem bírálhatok, nem dicsérhetek senkit — tette hozzá.

Frunda György ellen is „érkezett" óvás: tegnap este a testület egy marosvásárhelyi lakos, a 76 éves Justin Mera óvását tárgyalta, aki valamennyi elnökjelölt, így az RMDSZ jelöltje ellen is kifogást emelt. A Mediafax jelentése szerint az idôs úr alaposan megizzasztja az alkotmánybírákat, hiszen nemcsak az elnökjelöltek, hanem a választásokon részt vevô valamemnyi párt ellen is óvást emelt. Az indok: a román politikai szféra „kollektív bûne" az „ország tönkretételében".

Székely Kriszta

A Központi Választási Iroda összesen 13 elnökjelölt jelöltségét hagyta jóvá. Ezek benyújtásának határideje csütörtök éjjel 12 órakor járt le. A jelöltek közül kilencen politikai párt színeiben, négyen pedig függetlenként indulnak. Az elnökválasztásokon a következô személyek lépnek versenybe: Theodor Stolojan (Nemzeti Liberális Párt), Ion Iliescu (Romániai Társadalmi Demokrácia Pártja), Petre Roman (Demokrata Párt), Frunda György (RMDSZ), Corneliu Vadim Tudor (Nagy-Románia Párt), Paul Philippe de Hohenzollern (Országos Megbékélési Párt), Niculae Cerveni (Román Szabaddemokrata Párt), Ion Sasu (Román Munkáspárt), Teodor Melescanu (Szövetség Romániáért), valamint a függetlenként induló Mugur Isãrescu, Graziela Elena Barla, Gheorghe Eduard Manole és Lucian Orãsel.

A CURS által végzett legújabb közvélemény-kutatás szerint még mindig a Romániai Társadalmi Demokrácia Pártja elnökjelöltje, Ion Iliescu vezet 48 százalékkal. Ôt követi a liberálisok államfôjelöltje, Theodor Stolojan és a függetlenként induló Mugur Isãrescu kormányfô, akik a megkérdezettek mintegy 13 százalékának a támogatottságát élvezik. Corneliu Vadim Tudorra, a Nagy-Románia Párt jelöltjére az alanyok 11 százaléka, Teodor Melescanura (Szövetség Romániáért), Frunda Györgyre (RMDSZ) és Petre Romanra (Demokrata Párt) jelöltjére pedig a megkérdezettek 5 százaléka szavazna. A pártok esetében szintén a Romániai Társadalmi Demokrácia Pártja szerepel az élen 52 százalékkal, míg a megkérdezettek 11 százaléka a Nemzeti Liberális Pártot támogatja. Ugyanennyien voksolnának a Nagy-Románia Pártra, 7 százalék az RDK 2000-re és az RMDSZ-re, 6 százalék a Demokrata Pártra, 5 százalék pedig a Szövetség Romániáért pártra.

Az alanyok mintegy 28 százaléka szerint jelenleg a legnagyobb problémát a munkanélküliség jelenti Romániában. 14 százalék az ország rossz vezetését, 13 százalék a pénzhiányt, 7 százalék a törvények áthágását, a rossz egészségügyi ellátást tekintik a legsúlyosabb gondoknak. Az FNI összeomlásáért hibás személyek felelôsségrevonásáról a többség (34 százalék) úgy vélekedik, hogy az igazságszolgáltatásnak a kötelessége megállapítani, kit terhel a felelôsség és kire tartozik a befektetôk kártérítése. 13 százalék szerint a károk egy részének a fedezése az állam feladata lenne, míg az alanyok 11 százalékának a meggyôzôdése, hogy az államnak egy banit sem lenne szabad erre fordítania.

Markó Béla, az RMDSZ elnöke, Eckstein-Kovács Péter kisebbségi miniszter és Kötô József oktatási államtitkár Csiha Kálmán püspökkel és az Erdélyi Református Egyházkerület Igazgató Tanácsával találkozott tegnap Kolozsváron.

A megbeszélés tárgyát képezte az egyházi ingó és ingatlan javak, kegy- és mûtárgyak, levéltárak maradéktalan visszaszármaztatása jogos tulajdonosaiknak, a gyógyintézetekben lévô és sorkatonai szolgálatot teljesítô református hívôk lelki gondozását lehetôvé tevô törvényes elôírások alkalmazása, a felekezeti iskolák megfelelô mûködési feltételeinek biztosítása, az egyházak anyanyelvû könyvvitele.

Markó Béla biztosította a jelenlevôket, hogy az RMDSZ továbbra is teljes erôvel támogatja az egyházak, és ezen belül az Erdélyi Református Egyházkerület jogos igényeinek gyakorlati megvalósítását, ezeket választási programjába is belefoglalta. Ugyanakkor emlékeztetett arra, hogy az ezen a téren elért eddigi eredmények kiteljesítésének feltétele a romániai magyarság erôs politikai érdekképviselete a novemberi választások nyomán létrejövô romániai törvényhozó testületben.

Az RMDSZ Kolozs megyei szervezete szombaton 10.30 órakor Hozz egy szál virágot címmel kegyelettevô emlékezésre hívja az érdeklôdôket a Házsongárdi temetôbe. Jelen lesz Kónya-Hamar Sándor, Mátis Jenô, Eckstein-Kovács Péter, Vekov Károly és Sebesi Karen Attila.

Vasárnap Kónya-Hamar Sándor és Vekov Károly Tordán honvédsíravatáson vesz részt. Ugyancsak vasárnap Magyarlónán kopjafaavatásra kerül sor, amelyen Bitay Levente és Sebesi Karen Attila vesz részt. Mátis Jenô a Jákótelkén, Damoson és Kalotaszentkirályon szervezett kampángyûlésen találkozik a választópolgárokkal.

Hétfôn Kolozsvár fôterén Mátyás király szobráért és a kolozsváriak örömére címmel szerveznek találkozót, amelynek fô témája a szobor környezetének gondozása. Jelen lesznek a jelöltek, a kampánystáb tagjai, kolozsvári polgárok.

Kedden a reformáció ünnepén a jelöltek, a kampánystáb tagjai a Farkas utcai templomban sorra kerülô istentiszteleten vesznek részt.

(Választási anyag)

[Vissza az Szabadság honlapjához]		[Vissza a HHRF honlapjához]