 |
||
| [Vissza az Szabadság honlapjához] |
[Vissza a HHRF honlapjához] |
2001. augusztus 4.
(XIII. évfolyam, 179. szám)
Augusztus elsejétôl az alapdíjaktól eltérô árak léptek érvénybe a távközlési szolgáltatásokban. Ez nem befolyásolja az árstruktúrát és az elôfizetési bérletet egyéni vagy ikertelefonkészülék esetében magán- vagy jogi személyek számára, nem változik a helyi és a városközi beszélgetések impulzusainak értéke, a díjszabási órabeosztás, a készülék felszerelési díja vagy bármi más szolgáltatási költség. A változás csupán az ISDN, fejlett technikát igénylô, Telverde, Voces, bérelt telefonvonalakra, terminálfelszerelésekre, nemzetközi hálózati szolgáltatásokra vonatkozik.
A nem alapszolgáltatások díjszabásainak idôszerûsítését az tette szükségessé, hogy a vállalat saját erôbôl fedezi pénzszükségleteit.
A Telverde (zöld vonalas, azaz a hívott fél költségére történô beszélgetés) havi díja 1 millió lej minden egyszerû virtuális szám után, 1 millió 500 ezer minden, a bérlô által kiválasztott egyszerû virtuális szám után, 3 millió lej az ezüstszám, 5 millió lej az aranyszám után. A Voces-szolgáltatás (hangüzenet otthonra) az elôfizetô számára ingyenes. A gyors adatátvitelre szolgáló ISDN-szolgáltatások (felszerelés és bérlet) díjai jelentôsen csökkentek, ugyanakkor fontos mûszaki korszerûsítést tartalmaznak. Vonalbérlés esetén csak az M1040, M1025, M1020 típusú analóg vonalak díjszabásai változtak.
A teljes új lista megtalálható a Romtelecom valamennyi kirendeltségénél.
Hat hónap telt el a 2001. évbôl, és a közvélemény soraiból egyre gyakrabban hallani: hasznos lenne elkészíteni a politikai szempontból reményteljes esztendô féléves RMDSZ-mérlegét. A Fehér megyei megvalósításokról/kudarcokról Rácz Levente megyei elnököt kérdeztük.
— Az év elején felvettük a kapcsolatot a kormánypárt Fehér megyei szervezetével — mondta az elnök. — Megfogalmaztuk, hogyan képzeljük el megyei szinten az együttmûködést az RMDSZ és a Szociáldemokrata Párt közötti egyezmény értelmében. Az ígéretek ellenére nem sikerült megôrizni Molnár Irén tisztségét a Fogyasztóvédelmi Felügyelôség élén. Nyomást gyakoroltak rá és távozásra késztették. Németh Zsolt nagyenyedi és gyulafehérvári látogatásakor Fehér megye prefektusa, Ioan Rus, hevesen kitámadta a Bethlen Kollégium igazgatóját, amiért engedély nélkül fogadta a magasrangú vendéget. Ezt követte a jól ismert diplomáciai csatározás a magyar és a román állam között.Sikerült megtartani dr. Brendus Gyula igazgatótanácsi tisztségét a Fehér megyei egészségbiztósítónál. Asztalos Ferenc Hargita megyei képviselô közbenjárására indulni fog a következô tanévben is a tanítóképzô osztály a Bethlen Kollégiumban, amelyet eredetileg meg akart szüntetni a megyei tanfelügyelôség és a tanügyminisztérium.Közbenjártunk annak érdekében, hogy Felenyeden ne szûnjön meg az összevont magyar elemi osztály — mondotta Rácz Levente.
A megyei elnök úgy értékeli: szorosabbá vált a kapcsolat az RMDSZ és a Bethlen Gábor Kollégium között. — Együttmûködtünk mind március 15-e, mind pedig a májusban megrendezett Bethlen-napok alkalmával. A fogolytáborokba internáltak kárpótlásáról szóló 2000/189. számú törvény alkalmazása nem hozta a várt eredményt. Sok személynek megírtuk a kérvényt, de az illetékes szervek elutasították ezeket, a bizonyító iratok hiánya miatt. Kevesen rendelkeztek ugyanis dokumentumokkal, amivel a jogosultságot igazolhatták volna. A júniusban megtartott önkormányzati konferencián felkészítettük tanácsosainkat a 2001/215. számú törvény nyújtotta lehetôségek kiaknázására és megbeszéltük a konkrét teendôket. Ennek ellenére nehézségek adódtak a kétnyelvû helységnévtáblák kifüggesztése tekintetében. Bizonyos közigazgatási egységek esetében (pl. Székelykocsárd) a többségi nemzet nem hajlandó a hagyományos magyar helységneveket elfogadni, csak a tükörfordítást. Jelen pillanatban is megyénkben csak Torockón és Torockószentgyörgyön van kétnyelvû felirat, de még a 1997/22.-es sürgôsségi kormányrendelet alkalmazása folytán.
Kérdésünkre, hogy miképpen sikerült pótolni a képviselô hiányát, tekintettel arra, hogy a 2000. évi választásokon Fehér megye magyarsága ismét parlamenti képviselet nélkül marad, Rácz Levente elmondta: nyilvánosan elhangzott kérésükre, hogy szívesen látnának más megyékben megválasztott képviselôket vagy szenátorokat, akik felvállalnák a Fehér megyei magyarok gondjait is, problémákat is, csak néhányan válaszoltak. Ezek: Asztalos Ferenc, Vekov Károly, Kereskényi Sándor.
A megyei elnök szerint a sikerek közé sorolható az is, hogy az elmúlt félévben megtartották a régen húzodó tisztújítást is Magyarlapádon, ami a falu — már sajnos közismertté vált — kettészakadása következtében nem ment konfliktusmentesen. — Sikertelenségeink közé tartozik, hogy Torockón még mindig nem tudtuk megújítani a helyi szervezet vezetôségét. Fontosnak tartjuk az SZKT megújítását is. Ennek azonban csakis az ügyvezetô elnökség által elôterjesztett tervezet szerint kell megtörténni.
Az életszínvonal csökkenésével egyre több kiskeresetû család mond le a strandolásról és tér át a vadstrandolásra. A Kolozsvár határában fekvô természetes tavak mellett összehasonlíthatatlanul többen áldoznak az idén a fürdôzés örömeinek, mint az elmúlt években. A szabadfürdôzök zöme azonban nem tudja, hogy milyen veszélyek leselkednek arra, aki ebihalak, vízipókok, piócák társaságában lubickol.
Pénteken korán reggel a Grigorescu negyedben a legjobb helyeket elfoglalni kívánó szabadfürdôzôk már le is horgonyoztak. Az egykori Türr István (1918 December 21.) utcán a 28-as végállomása felé haladva bal oldalt elôbb a rákszínû magányos férfiak ötlenek a jámbor járókelôk szemébe; feljebb a huszonéves lányok, általában kettes-hármas csoportokban. Ôk csak napozni járnak ki, a hideg vizet nem nekik találták ki. Az olimpiai uszoda irányában már gyereksereg ricsaja veri fel a csendet. Ôk már pancsolnak, spriccolódnak, ahol lehet, úszkálnak, olykor házilag eszkabált botokkal halásznak — vagy legalábbis fogják a bot végét.
Még fentebb a part kiszélesedik, kisebb, fákkal benôtt "félsziget" húzódik az út és a folyó között. Ez a "köznép" legkedveltebb helye. Szabó Mária éppen két, 5, illetve 8 éves gyerekét próbálja uzsonnára csalogatni. — Itt sok árnyék van, a víz sem mély, mindig ide járok a gyerekekkel — mondja. Nem kapnak napszúrást, és nem merülnek nyakig a vízbe. Péter István nyugdíjas feleségével és unokájával jött ki. — Délelôtt járunk ide napozni, fürödni. Délután már sokan hozzák a kutyáikat sétáltatni, aztán jönnek a vagány gyerekek pitt-bulljaikkal, s olyankor már nem érdemes kint maradni. Hogy hideg-e a víz? Nem, fôleg ilyen nagy melegben nem.
A fürdôzôk, napozók népes sora elnyúlik a gátig, azaz a végállomásig, ahol a gát közelében a fejest ugrók és a komoly(abb) úszók szoktak bemutatót tartani, hisz a víz itt meglehetôsen mély. A Sun irányában megint rengetegen vannak. Ide leginkább fiatalok jönnek. Azért szeretik ezt a helyet, mert csendes, és jóval kisebb a népsûrûség, mint a strandon. A parton is kevesen járnak — egyesek a felsôrészt is leveszik. Nem kötnek bele minduntalan az emberbe — fôleg a csinos lányokba —, legfeljebb egy-egy rák csíp a reá lépô lábába. Itt úszni nem lehet, a víz legfeljebb combközépig ér. — Jó, mert nem kell fizetni. Én csak két-három órára tudok kijönni naponta, annyiért nem érdemes kiadni 15 ezret a strandon. Régente a Rózsa-parkba jártam, ott jól lehetett úszni, csendes volt, és rengeteg volt a zöldövezet. De ott a tóban most nincs víz — világosít fel a 20 év körüli Ioana.
A rákokon kívül vízbe dugott sörösüvegdugók, üvegszilánkok is leselkednek a Szamosban fürdôzôkre — ajánlatos figyelni, vagy rossz cipôben menni be pancsolni —, vérszípóktól viszont nem kell tartani. A víz tisztasága mikor milyen — esô után például nem érdemes belemászni. Napozni, persze, akkor is lehet.
Dr.Molnár B. Géza, a Közegészségügyi Intézet osztályvezetô fôorvosa a Szabadság kérdésére elmondta: a nyári idôszak leggyakoribb megbetegedései — kötôhártya-gyulladás, bélhurut és agyhártyagyulladás — és a szennyezett vizekben való fürdés között szoros kapcsolat áll fenn. A fürdeni vágyók — mondotta — kerüljék a városok melletti vizeket, mivel azok szennyezettsége magas, ugyanis közel esnek az ipari zónákhoz. Jó tudni, hogy a kolozsváriak által leglátogatottabb Szamos-rész, a folyó Szászfenes–Kolozsvár közötti szakasza egyáltalán nem biztonságos egészségügyi szempontból!
A neves fôorvos figyelmeztetett: ha a vadfürdôzés mellett döntenek a kolozsváriak, akkor inkább a tiszta hegyi vizeket keressék fel, mint az állóvizeket, amelyek — fôleg ha gyûjtôtavak — fertôi lehetnek a különbözô megbetegedéseknek; ilyen például a cegei tó. A tarnicai tó, mivel hegyek között helyezkedik el, mentes a szennyezôdéstôl. A Közegészségügyi Igazgatóság rendszeresen ellenôrzi a városi strandok és azon állóvízi fürdôhelyek vizeinek szennyezôdését, melyek környékén strandokat építettek ki. A kedvelt vadstrandolási helyeket viszont nem lehet ellenôrizni; a tiltó táblák elhelyezése pedig körülményes. Molnár B. Géza elmondta: eddig csak az ország déli részén voltak agyhártyagyulladásos megbetegedések. A járvány azonban ez évben nem öltött olyan nagy méreteket, mint ezelôtt két évvel.
Pénteken Kolozs és Szilágy megyékben végzett munkalátogatást Leonard Cazan fejlesztési és tervezési miniszter. A kolozsvári prefektúrán elôbb az Északnyugati Regionális Fejlesztési Ügynökség (ADRNV) tevékenységét kielemzô ülésen vett részt, majd sajtótájékoztatón ismertette benyomásait.
A miniszter kijelentette: ezentúl hetente ellenôrizteti a tárcája hatáskörébe tartozó vidéki munkák kivitelezését. Pénteken elsôsorban a kolozsvári mûszaki park létrehozásának lehetôségeit tanulmányozta, amelyre nagy szüksége van a gazdaságnak. Nemtetszését fejezte ki, amiért Kolozs megye jelentôs lemaradást tanúsít az országos átlagfejlesztési ütemhez képest. Az idei elsô hat hónapban az össztermék-növekedés országosan 10,6%-ot ért el, Kolozs megyében ez a mutató csupán 2,4%-os volt, ami tûrhetetlen — mondotta. A fejlesztési minisztert látogatására Mihai David államtitkár és EU-s szakemberek kísérték el, akik több javaslatot is tettek a megye fellendítése érdekében.
Arra a kérdésre, hogy ki a felelôs Kolozs megye gazdasági hanyatlásáért, Leonard Cazan kijelentette: érti a célzást, de nem egyedül a kolozsvári polgármester okolható, bár az itteni isntabilitás kétségkívül kihat az egész megye teljesítményére. A fô bûnösök a gazdasági lemaradásért valamennyi felelôs beosztású helyi tisztségviselôk. Cazan kijelentette: furcsállja, hogy Kolozs megye nincs jelen a SAPHARD-programra pályázók névsorában. Véleménye szerint az utóbbi négy évben Bukarest egyáltalán nem fektetett hangsúlyt az EU-s programok vidéki propagálására. Ennek most látszik meg a negatív eredménye, sokan a vállalkozói-üzleti szférából azt sem tudják, mibôl áll egy pályázat. A helyi sajtó is részesült a miniszteri bírálatban, amiért elôszerettel foglalkozik a botrányokkal ahelyett, hogy a Kolozs megyei gazdasági helyzettel törôdne többet.
Jóllehet nem sikerült egyetértésre jutnia Orbán Viktor magyar és Adrian Nãstase román kormányfônek múlt szombaton, Marosvásárhelyen tartott megbeszélésükön, Eckstein-Kovács Péter szenátor tegnapi kolozsvári sajtóértekezletén pozitívnak értékelte, hogy mindkét fél részérôl politikai akarat mutatkozott a miniszterelnöki találkozó megejtésére.
Az RMDSZ szenátor fontosnak tartja, hogy bár státusügyben nem sikerült közelíteni a román és a magyar álláspontot, ez nem befolyásolta jelentôs mértékben a két állam viszonyát, emlékeztetvén Adrian Nãstasenak arra a korábban tett kijelentésére, miszerint Románia a státustörvény elleni tiltakozásképpen kész felbontani a román–magyar alapszerzôdést.
Eckstein-Kovács ugyanakkor elôrelépésnek értékelte, hogy a magyarországi munkavállalás kérdésében mindkét fél nyitottnak bizonyult. Mint ismeretes, Orbán Viktor a magyar kormány nevében felajánlotta, hogy igény esetén a kétoldalú egyezményben megállapított jelenlegi nyolcezer fôs magyarországi román munkavállalói létszámot 17 ezer fôre emeljék.
A szenátor szerint a magyar kormányfô óvatosan, de pozitívan viszonyult Nãstasenak arra a felvetésére, hogy el kell törölni a megszabott kvótát, és meg kell nyitni a magyar munkaerô piacot a román munkavállalók elôtt. Eckstein-Kovács ugyanakkor üdvözölte a magyar kormánynak azt a javaslatát is, hogy közös beruházás keretében építsék meg a magyar államhatártól Úszak-Erdélyen keresztül Bukarestbe vezetô autópályát.
Kérdésünkre, a szenátor reagált a Román Akadémiai Társaság által a napokban nyilvánosságra hozott tanulmányra is, amely lehetséges veszélyforrásként jelölte meg a státustörvény túlreagálását a román hatóságok részérôl. Eckstein-Kovács hangsúlyozta: a tanulmány szerzôi nem az emberek közti viszonyban vélik felfedezni a veszélyt, hanem abban, hogy a szóban forgó "szimbolikus" kérdésben Románia túlságosan hevesen reagált, s ezzel az ország euroatlanti csatlakozását veszélyeztette.
— Ezzel egyet tudok érteni, hiszen kétségtelen, hogy a szomszédos államok közül Románia volt az, amely durván válaszolt a magyar törvényre, veszélyeztve ezáltal a román–magyar együttmûködést — mondotta Eckstein-Kovács.
Az alkotmány teljes szövegét vizsgálják felül
A szenátor tegnapi sajtótájékoztatóján arról is beszámolt, hogy tagja annak az RMDSZ keretében létrehozott szakbizottságnak, amely javaslatokat fogalmaz meg az alkotmány módosítására vonatkozóan. Eckstein-Kovács tájékoztatása szerint nemcsak az alkotmány nemzeti kisebbségeket érintô elôírásainak módosítására kívánnak javaslatokat tenni, hanem a dokumentum teljes szövegét szeretnék felülvizsgálni.
Az RMDSZ politikusai többek között a román egységes nemzetállam kinyilvánítását tartalmazó elsô fejezet módosítását, a tulajdonjog szavatolását, továbbá a szenátus és a képviselôház bizonyos hatáskörének szétválasztását, az ombudsman mûködésének szabályozását és a hatalmi ágak szétválasztását szorgalmazzák.
Eckstein-Kovács ugyanakkor tagja annak a bizottságnak is, amelynek napirendjén a parlamenti együttes ülések szabályzatának módosítása szerepel. Elmondta: a nyári vakációt követô parlamenti ülésszakban kezdeményezni fogja a diszkriminációellenes törvénytervezet végleges formában történô elfogadását.
Eckstein-Kovács emlékeztet arra, hogy az Európa Tanács kisebbségi fôbiztosa Rolf Ekeus legutóbbi romániai látogatása alkalmával szintén a szóban forgó jogszabály mielôbbi elfogadását, illetve a diszkriminációt felszámoló országos tanács létrehozását sürgette.
A polgármester semmibe veszi
a parlamentet
Eckstein-Kovács Péter felháborodásának adott hangot amiatt, hogy a polgármesteri hivatal a szenátori és képviselôi irodák mûködtetésére — a polgármester tudomásával — olyan épületben jelölt ki székhelyet, amelyet az új ingatlantörvény értelmében a volt tulajdonosok jelenleg visszaigényelnek. Ennek következtében a felújítási munkálatokat, amelyeket valójában el sem kezdtek, leállították. A szenátor szerint a polgármester magatartásával semmibe veszi a parlament intézményét és a törvényes elôírásokat.
Kolozsvárnak volt, és van tanácsa
Kérdésünkre a szenátor hangsúlyozta: — Kolozsvárnak volt és van tanácsa. Ott még nem tartunk, hogy a polgármester egyedi törvényértelmezése nyomán egy törvényesen megválasztott tanácsot megszüntessen. Hogy a polgármester meddig akarja ûzni ezt a játékot, ez rajta múlik. Nem szabad viszont elfeledkeznie arról, hogy könnyen bíróság elé kerülhet — mondotta a szenátor.
Ami a városi tanácsosok igazgatótanácsosi tisztségükrôl való lemondását illeti, Eckstein-Kovács úgy vélekedett, hogy elsôsorban a város érdekét nézve döntöttek így a tanácsosok.
RMDSZ-székházban csak románul?
A tegnapi sajtótájékoztatót sajnálatos incidens zavarta meg. Egy magyarul feltett kérdésre az egyik román újságíró kolléga felháborodott: a többiekkel szembeni tiszteletlenségnek nevezte, hogy az illetô magyar újságíró nem az állam nyelvén intézte kérdését a szenátorhoz. Kérdésünkre Eckstein-Kovács Péter elmondta: a kialakult gyakorlat szerint a kérdéseket magyarul is fel lehetett tenni, ez eddig soha senkit nem zavart.
— Kirívó esetrôl van szó. Azért ott még nem tartunk, hogy az RMDSZ székházában egyesek kikérjék, milyen nyelven hangzódjon el szó — mondotta Eckstein-Kovács.
Bár a Kolozs megyei vállalatok és cégek adóssága a munkanélküliségi segélyalapba meghaladja a 180 milliárd lejt, az elmúlt hónap kimutatásai szerint a befizetések 18%-kal nôttek, nyilatkozta tegnapi sajtóértekezletén Remus Lapusan, a munkaerô-foglalkoztatási hivatal igazgatója. A hivatal munkanélküliségi ellenôrzô osztályának júliusban sikerült több mint 5 milliárd lej adósságot behajtania, az alapba történô havi befizetések összege pedig meghaladta a 41 milliárd lejt. Mivel év elején a cégek adóssága elérte a 250 milliárdot, az igazgató kielégítônek nevezte a munkanélküliségi alap mostani pénzügyi helyzetét.
A vállalatok jobb fizetôkészségének több oka is van, magyarázta az igazgató. Az elmúlt idôszakban külön is felvették a kapcsolatot az adósokkal, hogy lehetôleg egyezség útján, a hosszasabb végrehajtási eljárást mellôzve gyôzzék meg ôket a kötelezô járulékok kifizetésére. Voltak, akik csupán feledékenységbôl nem törlesztették a hozzájárulásokat... Idônként a hivatalnak több tíz munkatársa azért tartózkodik terepen, hogy kézbesítse a fizetési felszólításokat. A fizetôkészség mindemellett azzal is magyarázható, ismerte el az igazgató, hogy sok vállalat adósságainak újraütemezését szeretné kérni. Ennek pedig egyik feltétele az, hogy a kérést megelôzô 3 hónapra minden, az állammal szembeni adósságát törlessze.
Júliusban a munkanélküliségi ráta 8,6% volt, enyhén csökkent a júniusi 9%-kal valamint a májusi 9,3%-kal szemben. Jelenleg 7696 munkanélküliségi segélyben részesülô állástalan személyt tartanak nyilván, ebbôl 4738 nô, 4400 munkás, 3142 rendelkezik középfokú, 154 pedig felsôfokú végzettséggel. Beilleszkedési segélyt 1502 személynek juttatnak. A 9 hónapos munkanélküliségi segélyt követô pótjuttatásban 8787 munkanélküli részesül, amelybôl 4045 nô, 3529 munkás, 4984 rendelkezik középfokú, 274 pedig felsôfokú végzettséggel. Mindezek mellett 10 675 munkanélkülit tart nyilván a munkaerôhivatal, akik már nem jogosultak segélyre az 1991/1. munkanélküliségi törvény értelmében.
Pénteki sajtóértekezletén Remus Lãpusan igazgató elmondta, hogy 2001 elsô félévében a munkaerô-hivatal állásközvetítési tevékenysége révén a megyében 5999 személyt
sikerült elhelyezni: Kolozsváron 3228, Tordán 702, Aranyosgyéresen 528, Désen 651, Szamosújváron 490, Hunyadon pedig 400 személyt alkalmaztak. Az állásközvetítéssel júliusban elhelyezkedett személyek száma elérte a 698-at: Kolozsváron 416, Tordán 87, Aranyosgyéresen 38, Désen 89, Szamosújváron 49, Hunyadon 19 álláskeresôvel kötöttek szerzôdést.
Annak érdekében, hogy könnyítsenek mind a személyzetet keresô cégeken, mind pedig a munkanélkülieken és általában a munkavállalókon, a Kolozs Megyei Munkaerô Foglalkoztatási Hivatal számítógépes állásközvetítési szolgáltatást nyújt minden érdeklôdônek. Ezt az ingyenes eszközt Interneten a www.semm.ro címen lehet elérni, a munkaügyi minisztérium, az országos munkaerô foglalkoztatási hivatal valamint a kanadai Human Resources Development közötti partnerség révén. A kitöltendô nyomtatvány révén a munkaadó "megrajzolja" állásajánlatát azáltal, hogy feltünteti az illetô tevékenységben szükséges képzettséget, tapasztalatot, hozzállást. A munkavállalók hasonló módon írják körül kívánságaikat, ôk is felsorolják hajlamaikat, végzettségüket és tapasztalatukat. Ezeket az adatokat az említett szolgáltatás felhasználja annak érdekében, hogy pontos közvetítést hajthasson végre. Az eddigi tapasztalat azt mutatja, hogy a munkaadók 80%-a megfelelô személyt tud alkalmazni már elsô pillanattól kezdve. A kolozsvári hivatal ingyen felírja azok adatait, aki nem rendelkeznek Internetes hozzáférési lehetôséggel. Marcela Campian sajtószóvivô ugyanakkor elmondta, hogy a bonyolultnak vagy hosszasnak tûnô ûrlapok kitöltése láttán sok munkaadó visszalép kezdeti szándékától, és vagy nem igényli már ezt a szolgáltatást, vagy megelégszik egy CD nyilvántartással.
A hôhullám következtében a frontérzékenyek az átlagosnál gyakrabban vették igénybe a 961-es telefonszámot. Hogy melyek voltak a leggyakoribb tünetek, errôl tegnap Coldea Adrianát, a kolozsvári mentôszolgálat délutáni ügyeletes orvosát kérdeztük.
— Annál, aki érzékeny a melegre, és mégis huzamosabb ideig a szabadban tartózkodott, néhány óra elteltével súlyos fejfájási panaszok, hányinger, hidegrázás tünetei mutatkozhatnak. A legtöbb esetben magas vérnyomásúakhoz hívtak. Ezek a betegek általában az utcán esnek össze, és a sürgôsségi szolgálatunk hívása nehézségekbe ütközhet. Ami megnyugtató, hogy a tegnapi délutánig — habár a hômérôk 31 celsius fokot mutattak — nem volt különösebb riasztás.
— Mit tanácsol ön a lakosságnak, ha a hômérséklet emelkedne?
— Tanácsom elsô sorban a kisgyermekes anyákra és az idôs személyekre vonatkozik. A kisgyermekeket csak a kora reggeli, illetve az esti órákban vigyék sétálni. A folyadék, elsôsorban az üditô teák, állandóan kéznél legyenek, mivel forróság idején a szervezet könnyen deszhidratálódik, ezért állandóan biztosítani kell a szükséges vízmennyiséget. Ami az idôs személyeket illeti, azt tanácsolom, hogy tartsák be az orvosi utasításokat és ne menjenek sétára vagy bevásárló körútra a legnagyobb hôségben. A legjobb ha a szobájukat is megóvják az erôs napsugaraktól. Ha mégis sürgôs elintézni valójuk lenne délidôben, nyári kalappal, vagy napernyôvel védjék magukat. A megye többi kórházai, így a dési illetve a szamosúvjári kórház ügyeletes orvosai, Taran Rozalia és Marte Mihalcea ugyancsak megnyugtató híreket közölt. A sürgôsségi osztályra beszállított betegek száma nem haladta meg az elmult két évi átlagot, és nem minden esetben a kánikula volt a hívás okozója.
ÓSZER — AZ EMLÉKEZÉS SZIGETE címmel Gãinã Dorel fotómûvész mutatja be alkotásait augusztus 4-én 11–13 óra között az ócskapiac végén levô betonkerítésnél. A munkák augusztus 8-tól, szerdától az AZO CENTER F1,2 galériájában, a Republica mozi halljában tekinthetôk meg.
SZOKÁSOS ZENÉS–TÁNCOS DÉLUTÁNT RENDEZ az RMDSZ Pata–Györgyfalvi negyedi szervezete augusztus 5-én, vasárnap du. 5 órától a Jugoszlávia utca 51. szám alatti székházban.
INTERKULTURÁLIS TÁBOR
Augusztus 14–28. között Nãvodari-on a középiskolások magyar és német nyelvû olimpiájának elsô három helyezettjei számára interkulturális tábort rendeznek. Kolozs megyébôl hat magyar, három német és harmincegy roma nemzetiségû fiatal vesz részt.
KÖRNYEZETVÉDELMI SZIMPÓZIUM GYERMEKEKNEK
Kétszáz középiskolás diák részvételével rendezik meg augusztus 9–15. között a Vaslui megyei Poiana Cãprioarei-en a Környezetvédelem a szennyezett zónákban címû szimpóziumot. Kolozs megyét négyen képviselik. A rendezvény célja tudatosítani a fiatalokban a környezetvédelem és az abban való aktív részvétel fontosságát.
MÓDOSULT A 31-ES JÁRAT ÚTVONALA
A RATUC intézkedésére a Burebista utca ideiglenes egyirányúsítása miatt került sor. A járatok két hónapig a Széchenyi–M. Viteazu térrôl a Horea úton keresztül, a 3-as, 4-es, 9-es, 27-es és 35-ös járatok megállóit igénybe véve közlekednek az Állomás tér irányába.
— Mi változott meg Kolozsváron, amióta az alpolgármester irányítja?
— Azelôtt poros volt, most Boros.
A július 21-én megnyílt idei Salzburgi Ünnepi Játékok azzal emlékezik meg Giuseppe Verdi halálának századik évfordulójáról, hogy mûsorára tûzte a halhatatlan zeneszerzô két remekmûvét: a felújított Falstaffot és az 1998-as rendezésben a Don Carlost.
A Falstaff különleges helyet foglal el a Salzburgi Ünnepi Játékok történetében azóta, hogy 1935-ben felkerült a repertoárra, mégpedig elsô alkalommal Arturo Toscanini vezényletével, a címszerepben a híres énekessel, Mariano Stabile-val.
Az idei Falstaff — amelyet kihagytak a Húsvéti Ünnepi Játékok mûsorából — július 27-én került elsô ízben bemutatásra és augusztus 17-ig szerepel a mûsoron. Az operát az angol Declan Donnellan rendezte, aki Shakespeare Erzsébet-korabeli "szülöttét" inkább viktoriánus légkörben mutatta be, de annak a kornak puritanizmusa nélkül.
Sir John ezúttal is szívesen néz a pohár mélyére és elôszeretettel tiporja a nôi szíveket, jóllehet kopaszodó és ôszülô fejét paróka fedi. Ami belsejét illeti, mintha Pickwick háziköntösébe öltözött volna és amikor "hódításra" indul, Wellington-korabeli katonai egyenruhában feszeng.
Bryn Terfel francia bassz–bariton kétségtelenül túl fiatal még Falstaff szerepéhez, de az egész alakításán átsütô optimizmusa rokonszenvessé teszi Verdi késôi operájának hôsét. Az opera többi szereplôje tisztességgel teszi a dolgát, de egyikük sem éri el hangbeli és színészi színvonalát.
A zenei árokban a Bécsi Filharmonikusokat a neves karmester, Lorin Maazel vezényli, aki azonban hajlamos rá, hogy úgy szólaltassa meg a Falstaffot, mint egy Richard Strauss-operát.
A Falstaff még hátra lévô hat elôadása mellett Lorin Maazel öt alkalommal vezényli Verdi Don Carlosát augusztus 9 és 26 között.
A bukaresti francia nagykövetség hírlevele interjút közöl a Mentsétek meg a Gyermekeket Egyesület (L’Association Sauvez les Enfants) egyik képviselôjével. Ebbôl kiderül, hogy a világ valamennyi gyermekének jogaiért küzdô szervezet 1990-ben vert gyökeret Romániában. Tizennégy fiókszervezetében kétezer tagja és néhány száz önkéntes dolgozik a nevelés, az elhanyagolt gyermekekért folytatott társadalmi szolgáltatások, a társadalom figyelmének felkeltése terén ezen gyermekek iránt. Az utóbbi öt évben programokat dolgozott ki az utcagyerekek védelme érdekében, ezekbe sok fiatal bekapcsolódott. Jelenleg ez Romániában a harmadik legrangosabb nemkormányzati szervezet. A cél eléréséért tizenhat civil szervezettel mûködnek együtt. Ide tartozik az AIDS elleni fellépés, a hátrányos helyzetû kiskorúak stb. megsegítése.
A Sauvez les Enfants tevékenységéhez szükséges anyagi fedezet a következô forrásokból származik: mecénások és más személyek adományai, jótékonysági rendezvények bevételei. A nemes ügy sokakat megmozgat.
Az egyesület szakemberei, az eddigi eredmények tudatában, optimisták a jövôt illetôen. Teszik ezt az Európai Unió által felajánlott támogatások ismeretében is, melyeknek köszönhetôen tevékenységüket kiszélesíthetik. Mindenképpen bíznak a rájuk szoruló romániai gyermekek életének pozitív megváltoztatásában.
Plugor Sándor grafikusmûvész munkáiból nyílt kiállítás csütörtökön a magyar fôvárosban az V. kerületi Budapest Galériában.
Az 1999-ben, 59 évesen elhunyt erdélyi alkotó életmûvét Hann Ferenc mûvészettörténész a tradícióra támaszkodó, stílusdivatoktól független, személyes, belsô érzelemre hivatkozó, erôs, morális töltésû vonalba tartozóként jellemzi.
— Plugor életmûvének jelentôs szeletét adja festészete. Grafikáiban is fontosak állatábrázolásai, piktúrájában azonban kitüntetett szerepkörbe kerülnek az állatok, elsôképpen a lovak, és nemcsak a Pegazus, hanem a paraszti élet társai, az igavonó, emberszerû állatok, hiszen sorsuk közös az emberrel — fogalmaz Hann Ferenc a kiállítás katalógusában.
Miklóssy Mária, az özvegy és alkotótárs a Háromszék mûvészeként mutatja be Plugor Sándort.
— Sokat utazott, járt az Atlanti-óceán partján, Miamiban, a Taskent melletti Tash mecsetnél, északon a Mazuri-tavaknál, Párizsban, Firenzében, Prágában, New Yorkban, Moszkvában, de festményeiben és rajzaiban mindvégig a háromszéki ember örömét, bánatát jelenítette meg — írja.
A kiállítást megnyitó Keserü Katalin mûvészettörténész az élet és a halál egységét fedeztette fel a képeken a tárlat látogatóival.
Plugor Sándor rajzokon, festményeken megörökített szenvedô lovai, a kökösi emberek életét felvillantó vázlatai, tusrajzai és karcai augusztus 19-ig tekinthetôk meg az V. kerületben, a Szabad sajtó út 5. szám alatti Budapest Galériában.
Nemzetközi tûzzománc-mûvészeti triennálé színhelye lesz szombattól a Nagytétényi Kastélymúzeum, a szeptember 2-ig tartó kiállításon 12 ország 83 alkotójának 116 mûve látható — jelentették be az újságíróknak csütörtökön a Magyar Alkotómûvészek Országos Egyesületének (MAOE) székházában.
Az I. Nemzetközi Budafoki Tûzzománc-mûvészeti Triennálé többek között azt hivatott bizonyítani, hogy Magyarországon van önálló tûzzománc-mûvészet, sôt Magyarország tûzzománc-mûvészeti nagyhatalom — mondta Morvay László, a mûvészeti ág érdekvédelmi szervezetének elnöke.
Ismertetése szerint a triennálé zsûrije a válogatásnál kizárólag a mûvek szakmai és mûvészi értékét vette figyelembe.
A januárban meghirdetett pályázatban sem a mûvek méretére, sem témájára vonatkozó megkötés nem szerepelt.
A versenyre 83 alkotó — köztük 18 magyar mûvész — 254 munkát nyújtott be. A bírálóbizottság ítélete szerint 66 alkotó 116 munkája ütötte meg a mércét. A beadott pályamûvek között táblaképzománcokat, ötvöstárgyakat, objekteket láthat a közönség.
A nemzetközi tûzzománc-mûvészeti kiállításhoz kapcsolódva augusztus 9-étôl a kortárs magyar zománcmûvészet történetét bemutató tárlat nyílik a városligeti Millenniumi Szalonban. Az Olof Palme sétány 1. szám alatt megnyíló kiállítás a hazai zománcmûvészet 1960-tól 1995-ig terjedô idôszakát fogja át.
Magyar és külföldi mûvészek részvételével augusztus 6-ától (hétfôtôl) vasárnapig workshopot rendeznek a Lampart Kft.-nél a Gyár utca 11. szám alatt, a mûvészeti ág helyzetérôl pedig Gyergyádesz László mûvészettörténész tart elôadást augusztus 8-án szerdán 16 órától a kerületi polgármesteri hivatal székházában.
Már három óra és még mindig nem kaptam meg az újságot, volt valami baj, hogy nem készültek el vele? — kérdi izgatottan a szerkesztôségbe toppant fürge járású idôs bácsi legifjabb kollégámtól, aki azon nyomban megnyugtatja, hogy a hiba nem a mi készülékünkben van, s mutatja is a hiányolt lapszámot. Mire a bácsi amúgy istenigazából dühbe gurul, merthogy akkor a postás a hibás, aki még abban a délutáni órában sem volt képes kikézbesíteni az újságot. — Ne tessék már annyira haragudni, elôfordul az ilyesmi, adunk mi egy újságot a bácsinak — nyugtatgatjuk. — Még hogy elôfordul? Hát maguk is azt mondják? Védik azt a széltolót? De majd megmutatom én neki! Én, kérem, szakmabeli vagyok, harmincöt évig hordtam a lapot meg a leveleket a Széchenyi tértôl a Dermatáig, de rám aztán soha sem volt panasz. Huszonnégy éve mentem nyugdíjba, s még mindig megszólítanak az emberek, kérdik, hogy vagyok, meg hogy milyen jó lenne, ha újból munkába állnék! Mert a jó postás olyan, mint egy családtag. Nekem kérem nyolcvannégy évesen is olyan éles a memóriám, mint a beretva: semmit sem felejtek. Még mindig emlékszem minden családra, hogy hol lakott, hogy hívták, legtöbbjükrôl még azt is tudtam, mi a foglalkozása, gondja, baja, öröme. Az újság pedig csak akkor újság, ha az ember a reggelinél olvashatja, higgyék el nekem! Az én elôfizetôim mindig azon frissiben meg is kapták, hát akkor én nem érdemlem meg ugyanezt?! Nekem se rádióm, se tévém, se telefonom, hogy is telne abból az egy millió kétszázezer lejes nyugdíjamból, de különben is, nekem mindig az újság volt a mindenem, mert szeretek olvasni.
Persze hogy mindenben egyetértettünk Jóska bácsival, akitôl nemcsak a nevét tudtuk meg, hanem azt is, hogy megjárta a Don-kanyart, hogy megsebesült, hogy kertészbôl lett postás, hogy édesanyja százéves korában hunyt el, s hogy ô maga a legnagyobb kánikulában is vígan járja a várost, merthogy egész életében ezt tette. Három dalárdának is tagja, s a kora délutáni hôségben éppen a Monostorra készült, hogy meglátogassa kilencvenéves nôvérét. De oda már nem gyalog megy, hanem négy keréken, autóbusszal.
További jó utakat és jó egészséget, Jóska bácsi! S szedje elô bátran azt az elkényelmesedett ifjú kollégát, aki nem tanulta még meg, hogy az újság nem a vacsorához, hanem a reggelihez dukál. Mi is megtesszük.
Egyes pártok fölvetették a legutóbbi választások elôtt az alkotmánymódosítás szükségességét. Felmerült a kérdés — nyilván az RMDSZ részérôl — vajon fölveti-e valaki az "egységes nemzeti állam"-ra hivatkozó elsô cikkely módosítását? Nemrég Szabó Károly szenátor javasolta, hogy töröljék ezt a meghatározást, és tegyék lehetôvé több államnyelv elismerésének a lehetôségét.
A meghatározás hívei szerint "természetesen" az alaptörvény erre vonatkozó elsô cikkelye nem módosítható. Szerintük elôbb azt a részét kell megváltoztatni, amelyik e cikkely változtathatatlanságát rögzíti. Méghozzá népszavazással. Ennek a lehetôsége viszont a nullával egyenlô. Legalábbis egyelôre.
Az "egységes nemzeti állam" hallatán egy olyan ország sejlik föl elôttünk, mint például — az utóbbi években, évtizedekben bevándorolt vendégmunkásoktól eltekintve — Portugália (lakosságának 99,5 százaléka portugál), Izland (99 százalék izlandi), Németország (99 százalék német), Norvágia (98,7 százalék norvég), Dánia (98 százalék dán), Svédország (98 százalék svéd). Ezek lennének Európában a valóban nemzeti államok, amelyekben ôslakos nemzetiség jóformán nem, vagy csak igen kis számban él, s amelyek nemzetiségi arányát csupán az utóbbi évtizedekben bevándorolt vendégmunkások száma változtatta meg. Amelyekben, érdekes módon, senkinek sem jut eszébe ezt hangoztatni, ezzel döngetni a mellét, ne adj isten, ezt az alkotmányba foglalni.
Mifelénk tisztességes, demokrata nézeteirôl közismert személyek is belegabalyodnak ebbe az egyesek által kiagyalt fogalomba, óhajba. Amelyet mindenáron meg akarnak valósítani. Románia abban különbözik a többi, magát egykor "egységes nemzeti állam"-ként meghatározó országtól, hogy ezt az óhaját a történelmi folytonosságnak a szentség rangjára emelt, bizonyíthatatlan elméletére, pontosabban mítoszára építi, amely szerint mi betolakodók vagyunk, ezer évig elnyomtuk a többséget. Az ezzel és az "egységes nemzeti állam" óhajával gerjesztett türelmetlenséggel burkoltan vagy nyíltan eredetünk, történelmi örökségünk tagadására, elnemzetlenítésünkre, beolvasztásunkra törekednek. Az "egységes nemzeti állam"-ra pedig mindig ott hivatkoznak, iktatják alkotmányba, ahol a többség mellett több nemzetiség él, méghozzá nem kis számban.
A franciák már a XIX. században egységes nemzeti államról beszéltek, nyilván azért, hogy az elzászi németeket, a bretonokat, a flamandokat, a baszkokat, a katalánokat, a korzikaiakat és a legszámosabb nemzetiséget, a provanszálokat franciává tegyék. Óhajuk azonban, bármennyire igyekeztek, csak részben valósult meg. Így utóbb az elavult fogalmat törölték az alkotmányból. Mi több, a korzikaiaknak nemrég helyi önkormányzatot biztosítottak.
Egységes nemzeti államról beszéltek nagy hangon a nácik is. Ezt Ein Reich, ein Volk, ein Führer (’egy birodalom, egy nép, egy vezér’) jelszavuk fejezte ki legtömörebben. És az "alacsonyrendû" zsidóktól, szlávoktól, cigányoktól "megtisztított" német birodalom mítoszát szorgosan kalapálták a "felsôbbrendû" németek fejébe. A tragikus eredmény közismert.
Az egyésges nemzeti állam volt Franco és hívei álmainak is a netovábbja, amelyikben "magától értetôdôen" nem volt helye katalánoknak, galegóknak, baszkoknak. És vágyálmaik valóra váltásáért dicstelen uralmuk, amint a kort megélt spanyolországiak mondják, "a hosszú, francóista éj" majdnem négy évtizede alatt minden tôlük telhetôt meg is tettek. Bár atyamesterük 1975. évi halála után rendre kiszorultak a hatalomból, ma is azon a véleményen vannak, hogy ilyen nemzetiségek nem léteznek, Spanyolhonban kizárólag "színtiszta" spanyolok élnek. Legföljebb vannak egyesek, akik egyelôre valamilyen istentelen, "korcs" nyelven galagyolnak. A katalán, galego, baszk stb. "szeparatisták" ellen pedig, akik az ország "egységére, függetlenségére törnek", harcolni kell. Persze, a végsô gyôzelemig. Ugye, számunkra is milyen ismerôs szavak ezek?
A Franco halála utáni demokratikus kibontakozás idején, 1978-ban elfogadott alkotmányból a széles látókörû honatyáknak hála, kimaradt az "egységes spanyol nemzeti állam" fogalma, ehelyett például a mi törvényhozóink számára is megszívlelendô cikkelyek kerültek bele:
2. cikkely. Az Alkotmány a spanyol nemzet, minden spanyol közös és oszthatatlan hazája megbonthatatlan egységén alapszik, és elismeri és szavatolja az országot alkotó nemzetiségek és tartományok önkormányzathoz való jogát és a valamennyiük közti összetartást.
3. cikkely. 1. Az állam hivatalos spanyol1 nyelve a kasztíliai. Minden spanyol kötelessége ismerni és joga használni azt.
2. A többi spanyol2 nyelv, az illetô önkormányzati közösségekben, ezek önkormányzati törvényével összhangban, ugyancsak hivatalos.
3. Spanyolország különbözô nyelvi sajátsága olyan mûvelôdési örökség, amely különleges figyelemben és védelemben részesül.
Mifelénk egy idôben a náci jelszó hazai változata, az O tarã, un popor, un conducãtor divatozott. Amit a "Kárpátok lángelméje" röppentett föl. Sem ô, sem bólogató jánosai bizonyára nem voltak tudatában, kiktôl ered. Amikor azonban rájöttek, levették a mûsorról.
Az "egységes nemzeti állam" hívei egyebek mellett Ausztriára figyelhetnének, mert ez az ország annak ellenére, hogy a lakosság 98 százaléka osztrák, az ôslakos horvátok aránya pedig csupán 0,8, a magyaroké 0,4, a szlovéneké ugyanennyi, a cseheké 0,2, alkotmánya szerint mégis többnemzetiségû állam.
Tagadhatatlan tény, hogy Románia egységes állam. Elvégre nem darabokból áll. De nem nemzeti, hiszen a parancsuralmi rendszer meglehetôsen szépített adatai szerint is az ország lakosságának a 12 százaléka nem román. Igaz ugyan, utóbb a szászok, a svábok, a zsidók nagy részét jó pénzért eladták Németországnak, illetôleg Izraelnek, a mi sorainkból sokan a lábukkal szavaztak az országra, vagyis kivándoroltak. Az utóbbi évtizedekben azonban a többségiek száma is megapadt. Az arány tehát nagyjából az egykori, szépítetthez igen közeli. A többségi politikusok mégis mereven ragaszkodnak a tizenegy évvel ezelôtti meghatározáshoz.
Remélhetôleg nem sokáig. Mert amint az idézett példák is mutatják, homokra tûzzel-vassal sem lehet tartósan építkezni.
1 spanyolon itt spanyolországi értendô
2 vagyis a katalán, a galego, a baszk, az asztúr, az aragón stb.
Talán kevesen tudják, hogy létezik a világon egy olyan mozgalom, melynek neve a Kerti Törpék Felszabadítási Frontja. A buzgó (és kipihent agyú) aktivisták célja, hogy "lerázva az elmonyomott törpék rabigáját" (az idézetet egy kiadványukból vettem át), visszavigyék ôket az erdôbe, természetes lakhelyükre. Vannak azonban olyan példányok, amelyek tulajdonosaik szerint 1,5 millió dollárt is megérnek.
Az ügynek fele sem tréfa. Legutóbb a felszabadítási front a franciaországi Les Vosges városára vetette ki hálóját. Röpke egy hét alatt összesen 198 apró törpét szabadítottak ki fogságukból az aktivisták, s helyeztek el méltó helyükre, a környékbeli erdôben.
Nos, Nyugat-Európa több országában a mozgalom jelentôs múltra tekint vissza. 1997-ben kénytelenek voltak — bizonyos idôre — illegalitásba vonulni, ugyanis egyik vezetôjüket fülön csípték, amint 182 kerti törpével a csomagtartójában igyekezett elillanni egy erdôben, hogy "szabadon engedje" védenceit. A mozgalmat az sem bomlasztotta, hogy az illetôt, lopásért, három évi felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték. Bizonyítja ezt az a tény, hogy egy párizsi kertitörpe-kiállításról 20 senyvedô, szenvedô figurát léptettek meg és helyeztek el a közeli futballpálya mellett. Sôt, ennél morbidabb cselekedetekre is vetemednek a szabad-törpe imádók. A szintén francia Brieyben 11 kerti törpe lengedezett felakasztva a város hídjának tövében. "Mire ezt olvassátok, már nem leszünk többé önzô világotok rabjai, ahol nem voltunk többek puszta dekorációnál" — állt a mellettük hagyott búcsúlevélben.
Ez a meseszerû és mégis igaz történet jómagamat néhány igencsak érdekes társításra késztet.
Romániában, ahol az alkotmányban írva vagyon: egységes nemzetállam (azaz mindenki román, így nemzetisége szinte elhanyagolható), a kisebbségnek — és fôleg a magyarnak — ugyanazt a szerepet szánták, mint Nyugaton a kerti törpéknek. A mindenkori hatalom megpróbált (mondhatni elég sikeresen) úgy elhelyezni minket a román politikai élet palettáján, hogy külföld felé jól mutassunk, tetszetôsek legyünk mások szemében, akár a kertekben felállított törpék. Számtalanszor, immár az unalomig ismételgetik vezetô román politikusaink (visszanyúlva a Ceausescu-érába), hogy a nemzeti kisebbségek helyzete hazánkban megoldódott. Ugyanezt minden kerti törpére rá lehet fogni. Ennek ellenére a törpék felszabadítási frontja (a magyarság esetében az RMDSZ) határozott támadást indított "felszabadításuk" érdekében.
Természetesen a kerti törpék szabadságának lelkes hívei ugyanúgy tisztában vannak azzal, hogy akcióik viharok a biliben, mint érdekképviseletünk vezetôi, akiknek néhanapján eszükbe jut jogainkat követelni, kiállni nemzetféltésbôl eredô fájdalmunk enyhítése mellett. De a rendkívül mértéktartó politizálás ugyanannyit ér, mint a kerti törpék elszállítása az erdôbe. Gazdáik elôbb-utóbb hazaszállítják ôket.
Aki úgy érzi, hogy a hasonlat az erdélyi magyarság és a kerti törpék között kissé sántít, annak figyelmébe ajánlom (ismételten) azt a búcsúlevelet, amelyet egy igen értelmes kertitörpe-felszabadító hagyott a felakasztott figurák mellett: ebben az önzô világban "nem voltunk többek puszta dekorációnál".
Félelmetes, hogy mennyire érvényes ez a gondolat hazánk kisebbségére, a magyarságra.
A politikai és társadalmi jellegû közvélemény-kutatások egyesekben felkelthetik a gyanakvást: vajon milyen célból, kinek a megbízásából készültek, tehát milyen mértékben objektívek? A Metro Media Transilvania júliusban végzett országos barométere sem kivétel, különösen, ha ennek a munkának kivételesen nagyszámú magyar vonatkozású kérdéseire koncentrálunk.
E felmérés alapján a romániai átlagpolgár szerint a hazai magyarok nem lojálisak az itteni állam iránt (lásd a 21. oldalon: 44%-uk osztja ezt a véleményt, 33%-uk nem). Találgatni lehet csupán, hogy miért ismétlôdik meg ugyanaz a kérdés a 43. oldalon más eredménnyel (igen 47%, nem 38%). Az viszont bizonyosan a kóros közhangulat sikerült tükörképe, hogy a megkérdezettek 44%-a szerint azok a személyek, akik magyar igazolványt fognak kapni, többé nem maradnak lojálisak a román állammal szemben (az ellenvélemény részaránya 25%). Mindenekelôtt tisztázni kell valamit: nem a papír teszi az embert, hanem az, amit magában hordoz. Én, például, a magyar nemzet részének tekintem magam, itt, a valamikori kincses, ma pedig funari Kolozsváron, mindenféle magyar igazolvány nélkül vagy annak segédletével is. Régi európai betegségként (ma már inkább kizárólag balkáni-kelet-európaiként) tartják számon a tengerentúliak azt a nézetet, hogy csak az az enyém, ami a kerítésen belül van. Ahelyett, hogy a kerítések nélküli közös térségben található valamennyi érték gazdája legyen bárki, aki abban a régióban él. Sajátos romániai "életrevalósági" jellemzô: "a közös érték csak addig lehet számomra pozitív, amíg jómagam kedvemre lophatok belôle".
Ilyen körülmények között alighanem lehetetlenség megértetnem a többséggel, hogy amiért, mondjuk, szeptemberben a magyar–román focimeccsen természetesen a piros-fehér-zöld színekért drukkolok, vagy ha szilveszterkor két újévet köszöntök, attól még nem lettem hûtlen a román állam iránt, amelynek elôrehaladása egyben az enyémet is jelentheti. Ez a kettôsség olyan plusz, amelyet csak az élhet át, aki beleszületik ebbe a sajátos állapotba. Gyakorta hátrányként, belénk sulykolt megalázó teherként viseljük, pedig sok kihasználatlan pozitívumot hordoz magában. Az Orbán Viktor-i kijelentés, miszerint a történelemben eljutottunk oda, hogy ma már nem hátrány, hanem felemelô érzés Kárpát-medencei magyarnak lenni, ránk, erdélyiekre, különös hangsúllyal érvényes. Ha tudatosul bennünk, hogy mi valóban a kapocs szerepét játszhatjuk egy jobb sorsra érdemes ország és a civilizált Nyugat között.
Ha hinni lehet (és kell) a romániai átlagpolgár jóhiszemûségében, akkor ismét idézendôk a fenti közvélemény-kutatási adatok. Melyek szerint az idei elsô félév leghazafiasabb politikusát C.V. Tudor személyében látták, 42%-kal, aki azonban az intelligens politikusok rangsorolásában 5-ször kisebb értéket, 8%-ot kapott. A kolozsvári polgármester esetében a különbség még látványosabb: hazafiságát 8%-ban, intelligenciáját 1%-ban méltányolták. Ami azt bizonyítja, hogy egy népet félrevezetni érdemes ugyan, de hosszú távon nem mindig sikerül. Szintén a felmérésbôl derül ki, hogy az emberek többsége úgy tudja: Bukarestben olyan döntések születnek, amelyek hátrányosan érintik a vidéki lakosságot (48%), az erdélyiek munkaszeretôbbek, mint az ország más vidékein élôk (63%). Az utóbbi adatok már realistább általános látásmódra engednek következtetni.
A szervezett káosz, amelyben Románia társadalma az utóbbi tizenkét esztendôben leledzik, gyaníthatóan szándékosság eredménye. Mert minél nagyobb a zûrzavar, a rendszertelenség, annál több babér teremhet a hatalmon levô ügyeskedôknek. A Metro Media Transilvania szokásos barométere valószínûleg ennek apró részeleme, különben közzétételét nem idôzítették volna éppen egy nappal a Nãstase–Orbán találkozó elôtt. Az lehetett a célja, hogy elmélyítse a magyarellenes hangulatot? Mivel túllôttek vele a célon, mert általa olyan vélemények is napvilágra kerültek, amelyek az elôirányzottak között bizonyára nem szerepeltek, a felmérés most, utólag, kisebbfajta "terven felüli", szervezetlen káosznak minôsíthetô.
Vele vagy nélküle, a világ, és benne a magyar státustörvény, halad elôre. Eljön még az idô, amikor az efféle közvélemény-kutatások talán éppen azt fogják majd bizonyítani, hogy az állam iránti lojalitás nem a, mondjuk, köztéri padok ostoba trikolórosításában, hanem a hétköznapok korrekt magatartásában nyilvánul meg.
Négy mérkôzéssel folytatódott a junior nôi világbajnokság, a házigazda magyar válogatott csütörtökön szünnapos volt.
A B-csoportban, Gyôrött: Románia–Tunézia 36–24 (16–11) — lányaink megerôltetés nélkül vették a harmadik akadályt is, s reméljük, hogy a "plávik" elleni pénteki összecsapáson is sikeresen túljutnak, úgyhogy csoportelsôként kerülnek a középdöntôbe. Ott azonban egyik ellenfelük, Oroszország, ugyancsak éremesélyes csapat.
A csoport állása: 1. Románia 6/3 (87–67), 2. Dánia 4/3 (79–72), 3. Jugoszlávia 4/3 (74–68), 4. Brazília 2/3 (68–67), 5. Tunézia 0/4 (90–124)
További eredmények:
A-csoport: Oroszország–Kína 38–17. A csoport állása: 1. Oroszország 6 pont/3 mérkôzés (116–71), 2. Spanyolország 4/3 (85-65), 3. Hollandia 3/3 (72–89), 4. Koreai Köztársaság 2/3 (75–91), 5. Kína 1/4 (80–112).
C-csoport: Svédország–Törökország 28–23. Az állás: 1. Németország 6 pont/3 mérkôzés (86–66), 2. Svédország 6/3 (72–59), 3. Törökország 4/4 (110–98), 4. Japán 0/3 (63–73), 5. Tajvan 0/3 (54–89).
D-csoport: Horvátország–Argentína 38–13. A sorrend: 1. Magyarország 6/3 (92–55), 2. Horvátország 4/3 (89–65), 3. Norvégia 4/3 (85–72), 4. Angola 2/3 (57–71), 5. Argentína 0/4 (59–119).
Minr ismeretes, a két középdöntô csoportba az elsô három helyezett együttes kerül.
Pénteken lapzárta után rendezték meg Gyôrött és Pápán az utolsó nyolc csoportmérkôzést a következô párosítás szerint:
Gyôr: Tajvan–Japán és Svédország–Németország (C-csoport), Horvátország–Norvégia és Magyarország–Angola (D-csoport);
Pápa: Hollandia–Koreai Köztársaság és Oroszország–Spanyolország (A-csoport), Románia–Jugoszlávia és Dánia–Brazília (B-csoport).
Simóka Nóra (képünk, MTI-fotó) a 3. helyen végzett a budapesti junior öttusa világbajnokság hagyományos versenyében. A gyôzelmet az orosz Tatjána Gorlik szerezte meg a brit Emily Bright elôtt. A Simóka, Szathmári Adrienn (egyéniben: 9.), Sasvári Éva (11.) összeállítású csapat az oroszok — Gorlik, Oleszja Velicsko, Jevdokija Grecsisnyikova — mögött második lett. Az egyéniben nevezett Pál Rita a 31. helyen végzett.
A csapatverseny végeredménye:
1. Oroszország 15 462 pont, 2. Magyarország 15 060 pont, 3. Nagy-Britannia (Bright, Joanna Clark, Sarah Langridge) 14 973 pont.
Simóka valamivel gyengébben lôtt (175 kör) mint szokott, 972 pontos vívása után azonban összetettben már a 4. volt. Az úszást követôen az élre állt, s ezt a pozícióját a futásig megtartotta, mivel lovaglásban mindössze egyszer hibázott. Az utolsó tusának az élrôl vágott neki, de mivel jó futók kis különbséggel követték, végül hátrébb csúszott.
Szamosújvárt Román Kupa találkozót játszik az Olimpia és a Kolozsvári U FC gárdája. A kolozsvári csapatban két volt olimpiás, Boerean hátvéd és Astilean középpályás is helyet kap. A Coroi–Felfalusi edzôpáros irányította hazaiak meg szeretnék ismételni tavalyi kupabravúrjukat, amikor csak a bajnok Bukaresti Steaua állította meg a szamosújvári tizenegyet.
E hét folyamán két barátságos mérkôzést játszott az Olimpia. Mint megírtuk, Tordán 2–0-ra kaptak ki az Aranyos FC-tôl, a Gépész utcában pedig 1–1-re végeztek a Kolozsvári CFR ellen.
Az UEFA-kupa gyôztes FC Liverpool került az élre a labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezet, az IFFHS legfrissebb klubranglistáján.
Az angolok a 2000. augusztus 1. és 2001. július 31. közötti idôszak eredményeit figyelembe véve négy ponttal
elôzték meg az eddigi éllovas argentin Boca Juniors együttesét.
l Aug. 6.: Hat és fél évtizede, az 1936-os berlini XI. nyári olimpián az atlétikai versenyek egyik legnagyobb meglepetése született. Az 1500 méteres síkfutásban óriási érdeklôdés elôzte meg a négy évvel korábbi, 1932-es Los Angeles-i olasz bajnok Luigi Beccali, s riválisai, a brit John Frederick Cornes, a kanadai Philip Edwards és az egyesült államokbeli Glenn Cunningham vetélkedését. A visszavágás csak részben sikerült, ezúttal Cunninghamnak sikerült megelôznie Beccalit, ám a kanadai és brit csak az ötödik és hatodik helyen futott be a célba. De az olaszt végül is megelôzô Cunningham öröme sem lehetett teljes, mert valamennyiüket megtréfálta az úgyszólván teljesen esélytelennek tartott, sôt, névtelen, ismeretlen, ráadásul hazájában addig egyetlen bajnoki címet szerzett új-zélandi John Edward Lovelock. Óriási taktikai csatában végig okosan versenyezve a Jack-nek vecézett óceániai fiatalember 3:47,8 perces világcsúccsal mindenkit maga mögé utasított! Cunningham 3:48,4, Beccali pedig 3:49,2 perccel érkezett be másodikként, illetve harmadikként. Az olimpia után is ezt tartották a játékok legnagyobb megelepetésének!
l Aug. 7.: A berlini olimpián a hosszútávfutók szereplése volt a fôszám. Mindenki arra volt kíváncsi: sikerül-e a finn futóknak megismételni a 10 000 méteren elért hármas sikerüket. Nos, ezen a napon csak kétharmadrészt ismétlôdtek meg a tízezren történtek: a finn Gunnart Höckert (14:22,2 perc) gyôzött, honfitársa Lauri Lehtinen 14:25,8 perccel volt a második, a harmadik helyen a svéd Henry Jonsson (14:29,0 perc) végzett. A 10 000 méteren bajnok Ilmari Salminen (14:39,8 perc) csak hatodikként futott be.
l Aug. 8.: Elérkezett a sportok királynôje mûsorának utolsó elôtti napja. Újabb világszenzáció: a tízpróbában az amerikaiak hármas sikerét a bajnok Glenn Morris egészen fantasztikus 7900 pontos világcsúcsa koronázta be. Ôt Robert Clark (7601) és Jack Parker (7275) követte.
l Aug. 9.: "Csák–Csík nap Berlinben!" — így adta hírül a nap magyar szempontjából jelentôs eseményeit a Nemzeti Sport. Csák Ibolya ugyanis 160 cm-rel megnyerte a nôi magasugrást, a késôbb a második világháborúban hôsi halált halt Csík Ferenc óriási csatában a 100 méteres gyorsúszásban 57,6 mp-cel zsebre vágta a nagy reményekkel érkezett Yusa, Arai, Tagucsi japán triászt. S járult mindezekhez az Udvarhely megyei Korondon született, akkor már a magyar színeket képviselô Lôrincz Márton légsúlyú kötöttfogású birkózó bajnoki címe! A nagy stadionban egyébként Jesse Owens, mint a felejthetetlen Owens, Metcalph, Draper, Wykoff 4 x 100-as váltó kezdôembere megszerezte negyedik aranyérmét! Érdekesség: a célba érkezéshez Frank Wykoff már 1928-ban és 1932-ben is aranyéremhez segítette az amerikai váltót.
l Aug. 10.: Hollandia gyorsúszóinak mindaddigi elsô gyôzelmét aratta a hangzatos nevû Hendrika Wilhelmina Mastenbroek a berlini 100 méteres döntôben: 1:05,9 perces olimpiai csúcsot úszott. S hogy nem érdemtelenül, azt a továbbiakban 2 újabb arany- és 1 ezüstéremmel bizonyította!
l Aug. 11.: m Ausztria–Lengyelország 3:1 és Olaszország–Norvégia 2:1 — labdarúgó elôdöntôk. m Az uszodában 4 x 200 méteres férfi gyorsváltó: 1. Japán (Yusa, Sidzsura, Tagucsi, Arai) 8:51,5 perc, világcsúcs!, 2. Egyesült Államok 9:03,0 perc, 3. Magyarország (Lengyel Árpád, Abay-Nemes Oszkár, Gróf Ödön, Csík Ferenc) 9:12,3 perc, Európa-csúcs!
l Aug. 12.: Magyarország vízilabdacsapata az 1928-as ezüst-, majd az 1932-es aranyérem után újabb bajnoki címet szerzett. Igaz, utolsó mérkôzésén 2:2-re játszott a németekkel, de a négyes torna többi eredménye nyomán jobb (5,00-ös) gólarányával megelôzte a vele azonos pontszámú német csapatot (3,5). Ez volt az akkor Komjádi Jenô megalapozta aranycsapat: Bródy — Hazai, Homonnai — vitéz Halasy — Brandi, Németh, Bozsi; cserejátékosok: Molnár, Kutasi, Tarics, Sárkány. Ez volt az ötödik magyar aranyérem Berlinben.
Petru Cordos, Románia budapesti nagykövete kedden aláírta a belvízi árufuvarozási szerzôdésrôl szóló Budapesti Egyezményt (CMNI). A tájékoztatás szerint az eseményen jelen lévô Bába Iván, a Külügyminisztérium közigazgatási államtitkára az egyezmény letéteményeseként eljáró magyar kormány nevében üdvözölte Romániának — a mostani aláírással is kifejezésre juttatott — azon szándékát, hogy részese legyen egy, a belvízi hajózásra vonatkozó újabb nemzetközi szabályozásnak.
— Bába Iván és Petru Cordos hangsúlyozta, hogy a két szomszédos országnak egyaránt fontos érdeke a Dunán, valamint más fontos európai belvízi utakon való hajózás egységes szabály- és feltételrendszerének megteremtése és alkalmazása. Kifejezték azon reményüket is, hogy mielôbb sor kerül a jugoszláv szakaszon fennálló jelenlegi, a dunai hajózás tényleges akadályát jelentô helyzet megnyugtató rendezésére.
A jegybank vezetôje azzal számol, hogy júliusban 1,7 százalék volt az infláció a júniusi 1,6 százalék után. Mugur Isãrescu, aki elôzetes számítások alapján becsülte 1,7 százalékra a júliusi inflációt, azt mondta, hogy ez megfelel a kormány várakozásainak és éves szinten 32-33 százalékos inflációt jelent.
Isãrescu egy bukaresti fórumon rámutatott arra is, hogy a júliusi adat is alátámasztja azt a kormányzati reményt, miszerint az év végén 30 százalék alatti lesz az infláció a júniusi éves szintû 35,7 százalék és a tavaly decemberi 40,7 százalék után.
Magánszemélyek bankbetétjeinek garanciáját az elkövetkezô években, az EU elôírásainak megfelelôen, 10 ezer euróra emelik. Jelenleg ez Romániában csak a 2500 eurós szintet éri el.
Jó hírünk van azok számára, akik a Román Fejlesztési Bank, a francia Société Générale bankház tulajdonában lévô BRD ügyfelei. A Société Générale bank az év második negyedévében 641 millió euró nettó nyereséget ért el. Ez 15 százalékkal elmarad ugyan a múlt év hasonló idôszakában kimutatott 752 millió eurós eredménytôl, de meghaladja az 530 millió eurós elemzôi várakozást.
A banküzemi tevékenységbôl származó nyereség az év második negyedében 872 millió euróról 691 euróra csökkent, a beruházási banki tevékenység eredménye pedig 36 százalékkal 135 millió euróra esett. Különösen nagymértékben zuhant a fúziókkal és akvizíciókkal, továbbá vállalatok tôzsdére vitelével kapcsolatos eredmény, amely a második negyedévben csupán 28 millió eurót tett ki, szemben az elmúlt évi 205 millió euróval.
Moldova néhány nappal ezelôtt hivatalosan tagja lett a Kereskedelmi Világszervezetnek (WTO), amely ezzel 142 tagúra bôvült. A hivatalos taggá válás 30 nappal azt követôen történik, hogy az adott ország tájékoztatja a WTO-t: parlamentje jóváhagyta a tagsági megállapodást. Moldova elôször 1993-ban adta be tagsági kereskedelmét még a WTO elôdjéhez, a GATT-hoz.
Az ország fô kereskedelmi partnere, Oroszország egyelôre nem tagja a WTO-nak. Moldova exportjának 53, importjának 22 százalékát Oroszországgal bonyolítja.
A moldovai csatlakozás kapcsán az Egyesült Államok úgy nyilatkozott — erre a WTO-szabályok lehetôséget adnak — hogy magára nézve nem tartja kötelezônek a csatlakozásból eredô megállapodást. Ezt a kivételt Washington egyébként már négyszer alkalmazta — Románia, Mongólia Kirgizisztán és Grúzia estében — késôbb azonban visszavonta nyilatkozatát és ezekben az esetekben is tartja magát a WTO-szabályokhoz az érintett országokkal folytatott kereskedelemben.
|
Váltóiroda |
Márka (Vétel/Eladás) |
Dollár (Vétel/Eladás) |
|
Carpatica Kereskedelmi Bank (bankközi) |
13 258/13 411 |
29 600/29 799 |
|
(valutabeváltó) |
12 850/13 400 |
29 500/30 000 |
|
Macrogroup (Fôtér 23., Sora, Bolyai 8., Szentegyház u. 4.) |
13 200/13 350 |
29 700/29 900 |
A Román Nemzeti Bank mai árfolyamai: 1 német márka = 13 379 lej,1 USD = 29 706 lej, 1 euró = 26 168 lej.
Nem házasságpártiak a tordai fiatalok, derül ki a tordai anyakönyvvezetô hivatal kimutatásából. A statisztika azt mutatja, ebben az évben eddig a tavalyi év azonos szakaszához képest lényegesen kevesebb házasságot kötöttek. 2001. július végéig Tordán csupán 87 házasságot kötöttek, míg tavaly az év elsô felében 230 pár járult az anyakönyvvezetô elé házasságkötés céljából.
A jövôben nem zavarják többé a szarvasmarhák a közlekedést, hiszen Torda helyi tanácsa határozatot hozott, amely szerint hétfôtôl a csordának tilos az országútra "hajtania", ehelyett minden állattartó gazda maga kell majd a legelôre hajtsa tehenét. Az egyelôre páratlan intézkedés csupán Tordán érvényes, erre azért volt szükség, hogy az E60-as nemzetközi úton ne legyenek többé hosszas fennakadások, torlódások az állatcsordák vonulása miatt. A rendelkezést be nem tartó állattenyésztôket három- és ötmillió lej közötti pénzbírsággal sújtják.
A tordai költségvetés hatvanmillió lejt veszített a polgármesteri hivatal alkalmazottai miatt. Az illetékes személyzet ugyanis 1992 és 1997 között helytelenül alacsonyabb díjszabást számított ki bizonyos koncesszionált területek esetében. A tévedés felfedezését követôen a különbözetet a területek bérlôitôl akarták behajtani, ehhez viszont nem járult hozzá a tordai helyi tanács. A tanácsosok úgy vélik, a húsz érintett bérlô nem követett el hibát, ezért nem büntethetôk. Igazságtalan, hogy egyik napról a másikra több tízmilliós nagyságrendû késedelmi kamat kifizetésére kötelezzék ôket.
Ezekben a forró augusztusi napokban Szamosújvár leglátogatottabb helye a sétatéri strand. A "Disco-ring" víkendtelepen reggeltôl estig telt ház van. Naponta 500–600 fiatal tölti itt szabadidejét. A szamosújváriaknak nagy szerencséjük van a ’80-as évek elején felépített olimpiai méretû szabadtéri uszodával. Igazi sportparadicsom. Mind a felnôttek, mind a gyermekek (akiknek külön medencét építettek) a legjobb körülmények között frissülhetnek. Ki is használják a kitûnô körülményeket a helybeliek. Volt olyan nap, amikor 1300 (!) belépôjegyet adtak el a házigazdák. A fürdôzôket jól ellátott nappali bár, napfényes terasz, sportpályák és homokozó várja. A medencében sós víz található, ami azt jelenti, hogy gyógykezelésre is alkalmas.
Ezelôtt öt évvel Kérôfürdô is rendelkezett hasonló létesítménnyel. Jelenleg elhagyatott, a gazdaszellemtôl távol esô strandmaradványt láthat az arra tévedô látogató.
Ezzel a kérdéssel fordultunk a Kolozs Megyei Közegészségügyi Igazgatósághoz. Dr. Gânscã Gabriela, az intézmény egészségügy-támogatói irodájának vezetôje elmondta, a nyári hónapokban általában aggasztóan megemelkedik a járványos megbetegedések száma. Ennek megelôzésére a következôket ajánlja: rendszeres kézmosás, a fogyasztandó gyümölcsök és zöldségek alapos mosása folyó víz alatt, az élelmiszerek megfelelô hômérsékleten való tárolása, azok megvédése a legyektôl és egyéb fertôzéshordozó élôlényektôl, tömbházak környékén a szeméttárolók rendszeres fertôtlenítése, a felgyûlt háztartási hulladék rendszeres elszállítása, ivóvíz csak engedélyezett helyekrôl fogyasztható. Olyan helységekben, ahol a nagy esôzések miatt a kutak szennyezôdtek, elôzetes vízvizsgálat nélkül még fôzésre se használják a vizet. Amennyiben valamely megbetegedés elsô tünetei jelentkeznek, azonnal orvoshoz kell fordulni.
A jövôben azoknak az aranyosgyéresi betegeknek, akik bonyolultabb laboratóriumi vizsgálatokat igényelnek, fizetniük kell. A városi kórház igazgatótanácsa azért döntött így, mert az Egészségügyi Biztosítópénztár által az aranyosgyéresi kórház laboratóriuma számára kiutalt pénzösszeg nem elégséges. Tiberiu Vedeanu kórházigazgató elmondta, a laboratóriumnak havonta kiutalt 50 millió lej a költségeknek csupán felét fedezi.
• Testi sértéssel vádolják a szamosújvári Iuliu Papp Tiberiut. A 21 éves fiatal július 9-én délután öt órakor a helyi Romanã utcában elverte a szintén szamosújvári Marian Vargát. Miután ököllel és lábbal több ütést, rúgást mért az áldozatra, az 50–55 napos orvosi kezelést igénylô sérüléseket szenvedett. Az elkövetôt szabadlábon vizsgálják; a verekedés indítékait nem hozták nyilvánosságra.
• Szabászollóval vetett véget életének a pecsétszegi (Chiuiesti), de törvénytelenül Keményében (Cremenea), leányánál lakó Traian Dragos. Az 58 éves, pszichikailag beteg férfi augusztus másodikán, déli két órakor lányával veszekedett, majd felragadott egy szabászollót, és hasba szúrta magát vele. A helyszínen életét vesztette.
• Igazgatónak adta ki magát az 52 éves Rusu Vasile. A kolozsvári férfi a Complast Kft. eladási igazgatójaként jelentkezett a szintén kolozsvári Câmpean Valeriunál, akitôl 2000 amerikai dolláros kölcsönt kért és kapott cége részére, s az összeget a cég javaival garantálta. A pénzt azonban saját célra használta fel, és nem fizette vissza. Mint kiderült, semmi köze sincs a Complast Kft-hez. Csalásért és magánokirat-hamisításért akár 15 év börtönbüntetést is kaphat.
• Nem fizette ki a gyerektartást a szamosújvárnémeti Alexandru Muntean. A 37 éves férfi, aki jelenleg Suceava megyében lakik, összesen 1,5 millió lej gyerekpénzzel tartozik lánya után. Mivel rosszhiszemûen nem volt hajlandó kifizetni ezt az összeget, bûnvádi eljárás indult ellene. A férfinak már volt összetûzése a törvénnyel, családelhagyás miatt.
• Könnyû kimenetelû baleset történt tegnapelôtt a Central üzletház elôtt. A zilahi Mariana Periverzov (45) figyelmetlenül kelt át az úton, és CJ–09–KGY rendszámú Daewoo gépkocsiját vezetve a kolozsvári Kirkósa Andrea nem tudta már kikerülni: jobb oldalával ütötte el, aminek következtében a nô nekiesett a Daewoo elôtt haladó Daciának. Ennek ellenére csak könnyebb sérüléseket szenvedett.
Aranyosgyéresnek immár több hete új polgármestere van Ioan Vasinca személyében, és új alpolgármestere is: Dorel Todea. A két elöljáró megválasztásáig tanácsosi tisztséget töltött be a tanácsban. A helyi vezetô testület legutóbbi ülésén jóváhagyta a két megüresedett tanácsosi tisztség betöltésére javasolt személyeket. Bár a polgármester és az alpolgármester egyaránt a Szociáldemokrata Párt tagjai, az egyik új tanácsost a Demokrata Párt adta, ugyanis a tavalyi helyhatósági választások idején Ioan Vasinca a demokraták színeiben került be a tanácsba. A demokrata párti Nicolae Bustan fiatal, a Sodronyipari Vállalatnál hôkezelô munkás. A másik tanácsos a szocdemek soraiból került ki: a jelenleg magáncégnél tevékenykedô Cornel Popa mérnök valamikor az aranyosgyéresi téglagyár igazgatója volt. Ettôl a hónaptól tehát teljes létszámú az aranyosgyéresi helyi tanács.
"...Iasiban (Jászvásárban) kivégeztek 500 zsidó kommunistát, a házakból rálôttek a német és román katonákra..."
Hivatalos Közlemény
(Megjelent az Universul c. lap 58. évfolyamának 175. számában és valamennyi 1941. július 2-i napilapban.)
Fordította: László Ferenc
Útbaigazító a Rettenet Jászvásárban c. sorozathoz
Közvetlenül a második világháború után Romániában is számos megrázó leírás, könyv, koncentrációs táborbeli visszaemlékezés szólt a zsidó lakosság elleni genocídiumról, az ártatlan, védtelen emberekkel szemben mindaddig elképzelhetetlen, szörnyû atrocitásokról. Ilyen volt Matatias Carp-nak a bukaresti Socec-kiadónál megjelent Cartea Neagrã (a fekete könyv) címû munkája.
A legionárius, antoneszkánus rendszerben elkövetett embertelenségek egyik legbátrabb tollú leleplezôje Marius Mircu bukaresti publicista volt, aki három nagyobb lélegzetû, összefoglaló jellegû, ripirtszerûen megírt könyvében foglalkozott a romániai holokauszttal. Három mûve: 1. Pogromurile din Bucovina si Dorohoi (A bukovinai és dorohoi-i pogromok), Bukarest, 1945. 2. Pogromurile din Basarabia si alte cîteva întâmplãri. Contributii la istoria incercãrii de exterminare a evreilor (A beszzarábiai pogromok és más esetek. Adalékok a zsidók megsemmisítésére tett kísérletek történetéhez) Bukarest, 1947. 3. Pogromul de la Iasi — 29 iunie 1941 (A jászvásári pogrom — 1941. június 29.) Glob-kiadás, Bukarest, 1948.
Ezek a könyvek, akárcsak Curzio Malapartenek a romániai pogromokkal sokat foglalkozó híres Kaputt címû mûve, a kommunista rendszer idején tilalmi listán szerepeltek az országban. Már Gheorghiu-Dej idejében sem volt ildomos a megtörtént eseményekrôl tudni, de a scornicesti-i tölgy, a békebajnok és -hôs négy elemista suszterinas, úgyszintén magas szakképzettségû analfabéta akadémikus neje uralkodása idején egyenesen szentségtörést jelentett, ha valaki a zsidók romániai üldöztetését merte (volna) szóvá tenni. "Ez a békés, békére és türelemre született szelíd nép egyszerûen nem követ(het)ett el ilyesmit!" — így a diktátor, a hivatalos vélemény, s nyomukban a közvélemény. "Mi legyen a korábban megjelent könyvekkel?— S máris hangzott az elnöki utasítás: "Az itthoniakat elégetni, a külföldre kerülteket felkutatni, megszerezni, összegyûjteni és... megsemmisíteni!" S lôn akképpen...
De azért egy-két példány csak megúszta a halálos ítéletet. Ilyen Marius Mircu Pogromul de la Iasi címû dokumentum-összeállítása. Július 28-i 173-as számunkban elkezdett sorozatunkban ebbôl közlünk részleteket, László Ferenc fordtásában.
(Folytatás július 28-i számunkból)
Éjszaka 11 óra körül, egy német repülôgépbôl ledobtak — természetesen minden bizonnyal csak tévedésbôl! — egy kék rakétát, amelytôl a románok féltek, s amelyet a zsidók vártak...
Abban a pillanatban számos elhagyott házból ellenséges tüzeket nyitottak. Ropogni kezdtek a puskák, a gépfegyverek. A német fegyverek viszonozták a tüzet. Elsôsorban a Sf. Spiridon templom tornyából és a Pãcurari utcai diákotthonból, ahol a német helyi parancsnokság székelt.
Rosszul vezényelt, gyengén kiképzett román és románellenes járôrök, teljesen saját kezdeményezésre, saját bôrükre megengedték maguknak, hogy átkutassanak olyan üresen hagyott házakat, amelyekbôl tüzelést észleltek. De — a házakban, pinceablakokban csak német katonákra bukkantak. A románok gyorsan vissza is húzódtak, távoztak. Egész biztos, rosszul láttak a sötétben...
Egy ilyen román járôr, amelyet a százados vezetett, átkutatott több óvóhelyet, egyet a központban is.
Utánuk tartott egy SS-tiszt is, aki egyedül lépett be az óvóhelyre. Egy lámpással bevilágított az ott ülôk szemébe, majd mint egy tigris röviden ennyit üvöltött:
— Sind Juden...! Hinaus! (Zsidók...! Kifelé...!)
Valóban, az óvóhelyen levô 30 emberbôl mintegy 20 zsidó volt. Rendkívüli eset, hiszen a zsidóknak külön óvóhelyük volt, de volt szabad a románokkal együtt meghalniuk. A zsidók elhagyták az óvóhelyet, de a sötétben elég lassan mozogtak. Erre, mintegy ösztökélésképpen az SS-tiszt két lövést adott le. Amikor az emberek elhagyták a pincét és egy román százados vette át ôket, ennek a tisztnek úgy tûnt, hogy az egyik zsidó férfi kissé ittas. Két golyó végzett vele. Az SS-tiszté...
— Ki lôtt? — kiáltotta el magát a román tiszt. De az SS-tiszt már rohant tovább. Újabb menedékhelyek, óvóhelyek felé. Ott is biztos szükség volt a segítségére. Hiszen annyian voltak...
A zsidó férfi meghalt tehát. Ellenben fia, L. S., aki vele volt, megszabadult.
Hangzott a százados parancsa: "Minden zsidót megmotozni!" Semmit sem találtak náluk. Se fegyvert, se lámpásokat, de még borotvapengét vagy gyufát sem.
Visszatuszkolták ôket az óvóhelyre.
— De hiszen a riadót lefújták!
— Igen, nekünk, de nem maguknak. Hallgassanak rám, maradjanak bent!
Ráhallgattak. Megmenekültek...
Egész éjjel ropogtak a fegyverek, csaknem az egész városban. A lakosság azt hitte, hogy a román hadsereget visszaverték a Pruttól és Iasi utcáin harcok dúlnak. A levegô tele volt puskaropogással. Csak természetes, hogy a zsidók fellázadtak és rá akarták tenni kezüket a városra!
Hajnali 5 óráig szünet nélkül hallatszott a lövések, a fegyverropogás zaja.
Csupán reggel tudtak intézkedéseket hozni. Az ellenség, vagyis a zsidók ellen.
Mint már szó volt róla, vasárnap volt. Mindenkivel lehetett foglalkozni, hiszen más dolguk nem volt az embereknek. Így a hatóságok, a polgáriak és katonaiak is hozzáláttak, hogy maradéktalanul teljesítsék kötelességüket.
— Hallgassa csak, uram, ezeket a viperákat! Ezek a zsidók egész éjjel lôtték katonáinkat és német szövetségeseinket!
Csak egy bolond esztelen jegyezte meg, eléggé hangosan:
— Jaj, szegény zsidók! Mi vár reájuk?!
De aztán elszaladt, hogy egy vederrel térjen vissza. Mégpedig díjmentesen kapott mésszel. Ezt azért raktározták el az utcákban, hogy a jó és román keresztények megjelölhessék a nem zsidó házakat és kerítéseket, hogy így is óvják azokat az isten és a hadsereg haragjától...
II. Hogyan reagáltak a nem zsidók?
1941. június 29-én, vasárnap hajnalban Ivanov rendôr betért a Vîntului utca 15. szám alatti óvóhelyre s így rendelkezett:
— Minden 18–50 év közötti zsidó férfi menjen azonnal a rendôrkapitányságra!
Ezzel egyidôben Ivanov rendôr bajtársai hasonló felszólítással léptek be valamennyi zsidó lakta házba, óvóhelyre.
Éjnek idején külvárosi bandák és rendôrök verték fel az embereket. Még alig hajnalodott egy ilyen zûrzavaros és izgalmakkal teli éjszaka után. Álmosan, rémülten másztak elô a zsidó férfiak, úgy, ahogy az este lefeküdtek (de, mikor nem rémült egy zsidó, ha ilyen durván, vadul verik ki az ágyból?) Egyeseken csak ing és alsónadrág volt, mások mezítláb, megint mások betegen vánszorogtak. Ha valamelyikük tiltakozni merészelt, vagy csak felvilágosítást, magyarázatot kért, azt azonmód ledurrantották. Nagyon sok töltény ment kárba akkor, de csakis azért, mert a zsidók cseppet sem voltak megértôk. A rendôrök energikussága nem tréfadolog! Nem véletlenül vezényeltek ki Havasalföldrôl 2000 rendôrt, aki aztán átvette az uralmat a megszabadított Besszarábia fölött...
— Na, hallgassa meg, uram! A kommunista zsidó bandák megtámadják a frontra tartó és katonákat szállító vonatokat?! Hát nem tûrtünk éppen eleget? — kiabálták a rendôrök a jólelkû románok felé.
— De bizony, így van, sokat tûrtek és néztek el — engedték meg magunknak az ilyen gondolkodást a szemtelen zsidók –. De éppen Önök, már meg se haragudjanak, de már nagyon régóta lágerekbe jutatták a kommunistákat. Hogyan tudnának akkor támadni?
De ugyan bizony, ki a csodának van vesztegetni való ideje rá, hogy vitatkozni kezdjen ilyen álnok zsidókkal?! Ráadásul, akik nem is vitatkoznak, csak mindenáron arra törekszenek, hogy ne tudj válaszolni nekik.
Nagy volt a felfordulás, a zûrzavar. A zsidóknak még arra sem volt idejük, hogy lakásajtóikat, -kapuikat bezárják. Végül is aztán senki sem tehet arról, hogy távozásuk után kifosztották a lakásokat...
Herscu Marcu péket(a Zugravi utca 27. szám alól) korán reggel egy külvárosi cigány verte ki a lakásából, egy hatalmas husánggal. A zsidó férfi feleségét és két gyermekét is magával vitte. Megtiltották neki, hogy lakását bezárja. Távollétében teljesen kifosztották a házat.
Avram Ihil 24 éves tisztviselôt családtagjaival együtt kergették ki a csendôrök a lakásból és alaposan helybenhagyták. Édesapját Racovitã, a Sf. Spiridon kórház hullaházának boncolója verte el. Édesanyját a hajánál fogva rángatták ki az utcára. Valamennyiüket a rendôrkapitányságra hurcolták, s távollétükben lakásukat teljesen kifosztották.
Solomon Sternberg (24 éves pãcurari-i lakos) otthonába beszállásolták Nihulescu Mihail (Coca) ezredest, a iasi-i katonai helyôrség parancsnokát. Mialatt Sternberget és családját a rendôrkapitányságra hurcolták, az ezredes tisztiszolgája minden elmozdíthatót ellopott a lakásból. Amikor a család hazaérkezett a rendôrségrôl, elpanaszolták az ezredesnek, hogy megverték ôket. A bekvártélyozott törzstiszt becsapta elôttük az ajtót, minek untatják ilyesmivel?
A lelkiismeretes katonák nem érték be a zsidó lakások felületes, hebehurgya átkutatásával. Elpusztítottak mindent, ami útjukba került, hogy egyetlen szeglet se maradjon felkutatlan. Pusztítottak, szétromboltak mindent, hogy ne legyen hova bújjanak, meneküljenek a zsidók. Elpusztították például a Rîpã galbenã-i zsinagógát, ahol egy zsidó banda Isten oltalmáért fohászkodott. Holttesteik a zsinagóga egész udvarát megtöltötték.
De ugyanilyen népesek voltak az utcák is. Száz meg száz konvoj olyan forgalmat keltett, mint a május 10-ei nemzeti ünnepen. A katonák és rendôrök lelkesedése is május 10-ére emlékeztetett.
Reggel 6 órakor megjelentek Iasi utcáin az elsô zsidó menetoszlopok. Román ôrök vezette kisebb-nagyobb csoportok. A kerületi rendôrfelügyelôségek és ôrszobák, illetve a rendôrkapitányság felé igyekeztek. Eléggé rendben meneteltek, az ôröknek csak nagy ritkán kellett megütniük puskatussal egy-egy makacsabb idôs zsidót, aki lassabban lépegetett, mint fiatalabb társai.
A provokatôr zsidók kabátot, bakancsot, csomagot, sôt még párnát is hoztak magukkal, hogy a tisztességes emberekben azt az érzést keltsék, mintha kilakoltatták volna ôket lakásaikból. Sôt, egyesek — az ôrök tanácsára — feleségeiket és gyermekeiket is magukkal hozták, hogy így még inkább szánalmat keltsenek maguk iránt.
Ezek a zsidók természetesen azt szerették volna, hogy hôsökké, vagy még inkább mártírokká váljanak, akikrôl az amerikai újságok is írjanak majd. Mindenesetre rettenetesen le voltak törve. A rendôrkapitányságra való érkezésük után majd mindannyiukat, de legfôképpen az idôsebbeket, a nôket és gyermekeket csakhamar szabadon engedték, miután Szabad-feliratú igazolványt nyomtak kezükbe.
Hazaérkezve csúfot ûztek otthon maradt és elbújt társaikból:
— Tekergôk, aljasok! Elbújtatok? Azt hittétek, megölnek benneteket? Azt hiszitek, hogy ez csak úgy megy? Civilizált országban élünk! Hazánkban vagyunk, vagy mi az ördög? Nézzétek! Nekem volt bátorságom elmenni a rendôrkapitányságra. Szabad!-jegyet kaptam. Ezzel a jeggyel már semmi bántódásom sem eshet!
A zsidók nem akartak hinni a szemüknek. De látták a jegyet és szabad tulajdonosát. És láttak más, szomszédos zsidókat, akik szintén hasonló Szabad!-jeggyel tértek haza.
Kezdték elhagyni búvó- és óvóhelyüket, ahol legtöbbjükre aligha találtak volna rá. Kezdtek mutatkozni az udvaron, sôt, még az utcára is ki-kikukkantottak.
Ekkor felfigyeltek egy hangszórós gépkocsira, amelybôl a következô felhívás hangzott fel:
— Minden zsidó — de a hangból ítélve inkább így hangzott: minden zsidó testvérünk — menjen a rendôrkapitányságra, hogy átvehesse Szabad-jegyét, igazolványát. Tegyék meg ezt saját érdekükben, mert egyébként nem közlekedhetnek az utcán.
Ki adott volna hitelt ennek a felhívásnak, ha nem saját szemével látja a bizonyítékot: Nézzétek, ezek az emberek, akik a rendôrkapitányságról tértek vissza, a mi zsidóink! Szabad-jegyet kaptak s hazaengedték ôket!
Szinte egymásnak bizonygatva és egymást gyôzködve csoportokba verôdtek és elindultak ôk is a rendôrkapitányságra.
De még mindig sokan maradtak otthon. Nem nagyon vásott a foguk az egészre.
— Olyan idôk járnak most, hogy valaki jól bánjon velünk?
Erre fel, mintegy felháborodva a zsidók bizalmatlanságától és kishitûségétôl, szigorú járôrök tûntek fel. Román és német katonák, román polgári személyek (külvárosi suhancok, akiknek az volt a feladatuk, hogy megmutassák a járôröknek a zsidó lakásokat).
Például a Smîrdan utcában Ioan Munteanu csizmadia, társa, Cucu és Turilã vezette a járôröket. Mindannyian ugyanabban az utcában laktak, jól ismertek tehát minden házat, minden lakást. Az elsô kettô bottal volt felfegyverkezve, Turilã egy hatalmas lapátot cipelt. Összegyûjtöttek vagy 18 zsidót, köztük a szintén a Smîrdan utcában lakó Herscu Waldmant.
A civilek torkuk szakadtából üvöltöztek:
— Vigyétek ôket a vágóhídra! Lelôttek 14 németet! Hagyjátok csak, majd megmutatjuk mi nektek!
A zsidóknak a magasba kellett emelniük karjaikat. Aki elfáradt s nem tartotta elég egyenesen a karját, azt szuronnyal bökték meg. Mintegy 3 kilométert gyalogoltak így. A Smîrdan utcából a Vasile Lupu utcán át, majd az Oancea-negyedi Vágóhíd utcába, egészen a repülôtérig. Menetközben a bátrabb, hôsiesebb járókelôk leköpdösték, ütlegelték a zsidókat.
— Nézzétek! Elfogták az éjszakai banditákat. Csupa zsidó, mit mondtam nektek?!
Ahogy kiérkeztek a repülôtérre, azonnal gépfegyversorozat fogadta ôket. Tizenegyet agyonlôttek közülük, a többiek elszaladtak az Örökkévalóság (Eternitatea)-temetô felé. Senki sem üldözte ôket. Helyreállott volna a béke?
Vajon?
Iasi utcáin szüntelenül folytatódtak a felvonulások. Járôrök kutatták és dúlták fel a lakásokat. A zsidókat kivezényelték és menetoszlopba állították. Mintha rabok konvojai lettek volna. Legalábbis ezt a benyomást keltették. Jól lehetett látni, hogy ezeket az embereket még halálra ítélték!
A Vîntului (Szél) utcában a járôrt az ugyanabban az utcában lakó Miticã Popovici polgár vezette. Ezek a román civilek voltak a szóban forgó járôrök lelkesítôi, ösztönzôi. Szájuk, akárcsak a katonák és a németek gépfegyverei, szüntelenül kerepelt. Ugyanígy szüntelenül forogtak a rendôrök gumibotjai, minden irányból záporoztak a szitkozádások, repültek a golyók, a töltények.
Ezeknek a járôröknek az volt a fô feladatuk, hogy az embereket felszólítsák lakásaik, pincéjük, óvóhelyük elhagyására. Mindenütt akadtak szolgálatkész szomszédok, akik megmutatták a járôröknek a zsidók lakásait. Miticã Popovicinak például eszébe jutott néhány hajdani iskolatársa, barátja. Iser Waldmanról és Godel Srulról sem feledkezett meg. Miticã jól tudta, hol van a rejtekhely, hova kell betörni.
(Folytatjuk)
A román rendkívül vallásos népnek számít, s ezt az is bizonyítja, hogy a különbözô közvélemény-kutatások szerint a lakosság leginkább, 85-90 százalékos arányban, az egyházban bízik. Annak ellenére, hogy tudja: az ortodox egyház, amelyhez a lakosság több mint 85 százaléka tartozik, látványos kompromisszumokat kötött annak idején a kommunista hatóságokkal, s képviselôi között nagy számban voltak olyanok, akik a titkosszolgálatokkal együttmûködtek.
A kommunizmus bukása után tíz esztendônek kellett eltelnie ahhoz, hogy Romániában is megszülessen az átvilágítási törvény. Ennek értelmében az állampolgároknak joguk van a hírhedt Securitate által róluk készített iratcsomókba betekinteni. Ugyanakkor az e célra létrehozott paritásos bizottságnak kötelezô módon át kell világítania a kormány tagjait, a parlamenti képviselôket, a köztisztviselôket, az országos és helyi vezetôket, a papokat, a tanárokat és az újságírókat.
Az egy évvel ezelôtt megalakult hazai átvilágító bizottság munkáját sok ellentmondás jellemezte. A tavaly novemberben lezajlott választások elôtt, a különbözô pártok jelöltjeinek átvilágításakor hozott döntései nem minden esetben feleltek meg a törvény elôírásainak. Azokat például, akikrôl az együttmûködés tényét megállapította, nem szólította fel diszkréten a visszavonulásra, hanem egyesek múltját a sajtó útján azonnal felfedte.
Következetlenségeiket a testület tagjai azzal magyarázták, hogy a kormány még mindig nem bocsátott rendelkezésükre megfelelô székházat, s a titkosszolgálatok nem adták át nekik az iratokat. Emiatt az eltelt esztendôt sajtóbotrányok és politikai csaták sorozata jellemezte. Az átvilágítók határozatait az érintettek közül néhányan bíróságon támadták meg, s például Bárányi Ferenc volt egészségügyi miniszter megnyerte a pert. A bíróság megállapította, hogy — bár aláírta a beszervezési kötelezvényt — a volt miniszter és RMDSZ-politikus soha nem mûködött együtt a Szekuritátéval.
Mindez azonban semmiség volt ahhoz képest, ami idén tavasszal kezdôdött. Május elején bejelentették, hogy a törvényt több ponton is módosítani kell. Pontosabban meg kell határozni, ki is számít tulajdonképpen a politikai rendôrségi tevékenységet folytató egykori titkosszolgálatok ügynökének, besúgójának, illetve áldozatának, és melyek azok az iratcsomók, amelyeket a jogszabály az állambiztonság szempontjából fontosnak minôsít, s így továbbra is a titkosan kezeltek közé sorol.
A bizottság néhány tagja azt javasolta, hogy az elmúlt rendszerben politikai rendôrségi tevékenységet folytató szekus tisztek nevét a Hivatalos Közlönyben tegyék közzé, s hozzák nyilvánosságra azoknak a papoknak a nevét is, akik a Szekuritáté besúgói voltak.
Ez utóbbi felvetés hatalmas ellenállásba ütközött. Daniela Buruianã, a titkosszolgálatokat felügyelô parlamenti bizottság nagy-romániás alelnöke elôbb azt javasolta, hogy az egyházakat hagyják ki az átvilágításból, majd az egész törvény hatálytalanítását kezdeményezte. Buruianã úgy vélte, az egyháziakat sem Németországban, sem Csehországban, sem pedig Magyarországon nem világítják át, s mivel a lakosság leginkább az egyházban bízik, a papokat békében kell hagyni.
A Román Ortodox Egyház elöljárói hevesen tiltakoztak a papság átvilágítása ellen. Vincentiu püspök, "ôtúlboldogságának", a román ortodox pátriárkának a helynöke leszögezte: "súlyosan diszkriminatív" az az elképzelés, miszerint minden papot át kell világítani, hiszen a jogszabály valamennyi intézmény esetében csakis a vezetôk tisztázását írja elô. — Egyébként — tette hozzá — a Román Ortodox Egyház szent zsinata már 1990-ben bocsánatot kért a hívektôl, amiért félelmében engedett a kommunista nyomásnak, a diktatúrával együttmûködött, és a diktátort dicsérte.
Az ortodoxok azt kérik, hogy az egyházakat vonják ki a törvény hatálya alól, mert ellenkezô esetben "maga a gyónás szent és érinthetetlen intézménye kerülne veszélybe". Ion Iliescu államfô is az egyházak védelmére kelt, s kijelentette, hogy az átvilágítási törvény sérti az alkotmányt, hiszen ellentétes az egyházi ügyekben történô be nem avatkozás elvével. Az elnök szerint egyetlen állami intézmény sem szólhat bele az egyházi dolgokba, így az átvilágítási bizottság sem.
Mircea Dinescu költô — az egyik legismertebb 1989 elôtti disszidens, aki szintén az átvilágító bizottság tagja — úgy vélte, a társadalom megtisztulási folyamata az egyházakat nem kerülheti meg, s az átvilágítás azoknak csak hasznukra válna. — A papságba vetett bizalmat erôsítené, ha az emberek tudnák, hogy nem szekusoknak kell meggyónniuk — mondta. A költô közölte, hogy amennyiben a papokat kivonják az átvilágítás alól, lemond az átvilágító testületi tagságáról.
Dinescu szerint a titkosszolgálatok amúgy sem adták át az átvilágító testületnek az összes iratot. Azoknak a papoknak például, akik 1989 elôtt különbözô külföldi ortodox missziókon dolgoztak, kötelezô módon informálniuk kellett a Securitátét. Ezek aktái azonban "állambiztonsági okokból" ma is titkosak, mint azoké a papoké is, akik a Romániában lévô templomokat látogató külföldi látogatókról készítettek jelentéseket. Az ortodox egyház Dinescu hozzáállását "a perverzitás és az erkölcstelenség netovábbjának" minôsítette, s Vincentiu püspök úgy vélekedett, hogy a klérus tagjai fölött senkinek nincs joga pálcát törni.
Constantin Ticu Dumitrescu, az átvilágítási törvény atyja, aki politikai fogolyként hosszú éveket töltött különbözô hazai börtönökben, több ízben is mély csalódásának adott hangot a jogszabály alkalmazásának elszabotálása miatt. A volt parasztpárti szenátor képmutatással és demagógiával vádolta az egyháziakat védô Iliescut, s úgy értékelte, hogy az átvilágítás a papságot semmiképpen nem kerülheti meg. — Valamennyi szocio-professzionális kategóriában voltak besúgók. Mit szólna például a közjegyzô, ha a papot mentesítenék az átvilágítástól? — tette fel a már-már költôinek számító kérdést.
Hasonlóképpen vélekednek a liberálisok is. Theodor Stolojan volt miniszterelnök, a Nemzeti Liberális Párt országos tanácsának elnöke kijelentette, hogy a lakosság nem csupán az egyházakban bízik, hanem 75-80 százalékos arányban a hadseregben is. — Akkor pedig a katonákat is mentesíteni kellene? Netán magát a volt Szekuritátét is? — egészítette ki a kérdések sorozatát.
Ion Stan, a parlament titkosszolgálatokat felügyelô bizottságának kormánypárti elnöke kompromisszumként azt ajánlotta, hogy a papokat kizárólag az illetô egyház jóváhagyásával világítsák át.
Gheorghe Onisoru, az átvilágító bizottság elnöke ezt elfogadta, de ugyanakkor kilátásba helyezte, hogy ôszig valamennyi egyházi vezetô dossziéját nyilvánosságra hozzák, s a testület saját maga számára a papságot is átvilágítja. — Besúgtak, ez van! Csak a fennvaló Isten nem téved — mondta a sarokba szorított jászvásári történész, aki azzal fenyegetôzött, hogy amennyiben a testület tagjaira gyakorolt nyomás nem enged, lemond tisztségérôl, és visszatér kutatói íróasztalához.
A gyónás Romániában is úgy kezdôdik, mint bárhol a keresztény világban: "Gyónom a mindenható Istennek, és Isten helyett neked..." — Neked? De ki is vagy te, tulajdonképpen, atyám? — kérdezi egyre több, nagy mértékben elbizonytalanodott hazai hívô.
Tibori Szabó Zoltán
Az ortodox egyház Dinescu hozzáállását "a perverzitás és az erkölcstelenség netovábbjának" minôsítette, s Vincentiu püspök úgy vélekedett, hogy a klérus tagjai fölött senkinek nincs joga pálcát törni.
Minden magára valamit is adó író számára életbevágóan fontos megmérettetést jelent annak a módszernek a kiválasztása, amivel a magány — mint alkotói állapot/stádium, illetve társadalmi/lélektani élethelyzet — témakörét kezeli. A tartalmasabb verses és prózakötetekben — szülessenek azok a világ bármelyik sarkában — mindenütt fellelni az egyedüllét kollográfiáit. Ezek hiányában egy kötet tartalom-leukémiás tüneteket produkál — hitelét veszti — és azt a gyanút kelti az életbölcsesség gyermekkádjában megfürdetett olvasóban/kritikusban, hogy rutinkötetet vett a kezébe, amelynek mondanivalója, kisugárzása annak függvényében nô, vagy csökken, hogy a tanácstalan recenzens mit — és milyen sikerrel próbál — a sorok közé bemagyarázni.
A globalizáció eszméinek terjedésével — torzulásaival, gazdaságpolitikai és maffia-expanziós elhajlásokkal való feltöltôdésével — az elmagányosodás formái nemcsak erôsebb kontûrt kaptak világszerte, de formailag is gazdagodtak. Ma az írói magányt már nemcsak az egyedüllét, a társtalanság, a befele fordulás, a számûzetés együtthatói alakítják, hanem az egyre jobban terjedô, valós kommunikációs zárlatok is.
Ez utóbbiak már a szocializmus alatt is léteztek: az "áthallásos irodalom" kitûnô példája annak, hogy a kommunikációs zárlatok mennyire ösztönzôen tudnak hatni az alkotókra. Szilágyi István Agancsbozót címû kötete (1990, Kriterion) lényegében nem a magány, azaz az elmagányosodás-számûzetés könyve, hanem valóságos kis "módszer-regény": a szerzô megkísérli a magány megközelítésének minden lehetséges módszerét — esetleges kiindulópontját — felvonultani. A Szilágyi-féle magánykezelés, -megközelítés utánozhatatlan; a szerzô leszorítja a magányt, elköti a seb fölött. Intellektuális barlangmélységekbe fojtja le. Király László a Kék farkasokban (1972, Kriterion) önmagába próbálja visszafojtani a múlt kútjaiból rendszeresen — minden élményfeltöltôdésnél, vederhúzásnál — elôbukkanó, költôi — tehát genetikai — magányt (ne feledjük ugyanis, hogy Király László elsôsorban költô, nem prózaíró). A Kék farkasok magány-feszültségének levezetôcsatornát is ás a szerzô: sikerrel használja fel a megtisztulás-megnyugvás egyik ôsképének, az európai irodalomba talán Thornton Wilder Szent Lajos király hídja által begépelt mágikus híd-víz oldókép, valamint az Agutava-féle (Éneklô) borz-látomás kisugárzási, ún. olvasási állapotot ("adekvát olvasói magatartás" — Cs. Gyímesi Éva, Teremtett világ, 1992) gerjesztô hatását. (Persze az Agancsbozótnak is vannak világirodalmi gyökerei: lásd Abe Kobó magány-irodalmát, vagy Csingiz Ajtmatov hangulatteremtô regényeit, novelláit. Az elsô tanító és a Vesztôhely fontos szerkezeti elemei például nemcsak az Agancsbozótban sejlenek fel (lásd a tatárantilopokat, stb.), hanem — többé-kevésbé élesen — a Kék farkasokban is).
A Szilágyi- és Király-féle magánykezelés rendezettsége mellett spontánnak — borzosnak — látszik Mózes Attila módszere. Ô kívülrôl, kötélbiztosítás nélkül, próbálja megmászni a sziklafalat, nem ássa meg, nem tervezi meg elôre a magány feszültséglevezetô csatornáját — nála sem a szarvasok, sem a farkasok nem töltenek be képoldó szerepet —, hanem sodortatja a szöveget: magára hagyja a magányos üzenetet, hogy oldja fel, tisztítsa meg önmagát, találja meg maga a kitörés pillanatát (lásd: Fény, árnyék átdereng — 1980, Dacia).
Férfimunka lenne a magány nyomelemeit a fiatal költô-vezér, Orbán János Dénes verseiben/prózájában kimutatni — felfedezni vélni. Nála a megnevezett (meghatározott) magánynak ritkán van dimenziója; OJD inkább kedvenc képei (lényegében lázadásainak, tiltakozásainak hangos-versei) mögé rejti ezzel kapcsolatos hozzáállását. OJD óvatos ilyen téren: tudja, hogy a magányt — mint minden kihívást — tudni kell fogadni, és kezelni. Több kötéllétrát is egymásba kell kapcsolnia annak, aki OJD magánymélységeinek aknáiba akar beereszkedni. Áttételek szövevényén vergôdhet el csak a recenzens a költô titkos kódjaihoz: a távolélvezési verseny (Villanella a távolélvezési versenyrôl — 1999, Erdélyi Híradó)) például nem "egyszerû" pornóvers. A "távolélvezôk" — a szerelem/nemiség tárgyát nem találók — esete a fiatal, (örök) meg nem értett irodaloméval rokon. Mindkét esetben egyoldalú vonzalomról, ragaszkodásról van szó: nôtelen, onanizáló fiatal férfiak = olvasók (megértôk) nélküli fiatal irodalom. Más szóval: az egyoldali hûség a kulcs. (És hát "az igazi hûség pedig kölcsönös" — Beke György: Búvópatakok, 1980).
Megjegyzem: Orbán János Dénes nevével fémjelzett irodalom(irányzat) — ellentétben a köztudattal — nem a semmibôl jött létre (persze ez nem kisebbíti OJD érdemeit). Lassan zavaró viszont most már az, hogy Magyarországon zagyvábbnál zagyvább szövegek jelennek meg az OJD-irodalomról (a legújabb "kinyilatkoztatás" az, hogy OJD Reményik Sándor nyomaiban jár)… Holott mindnyájan tudjuk, hogy verseiben könnyen kimutathatók az elôdök bakancslenyomatai. A végbél-fej társításokat (klasszikus OJD-téma) már Sziveri János (szül.1954) "mûvelte" ("S mint ki fejében hordja a végbelét"… — credo); az OJD-Sántha Attila — féle bizsgiri-nyelvnek paleo-változatát Palotás Dezsô mûvelte mifelénk sikeresen ("Juár csil drönsz — mondja és az osztályra bök: — Ájmötícsör, ajmö tí-csör!" — a ház, 1983, Dacia); a szex-groteszket pedig már nagyban kezelte — ezt is kezelni kell, mint a magányt — Cselényi Bél(uk)a (szül.1955): ("gina a buja"… — Kórisme).
A magány kezelésének legjobb orvosa minden kétséget kizáróan az 1972-ben Braziliában elhunyt magyar író, Lénárd Sándor volt, akinek két kisregénye (Völgy a világ végén; Egy nap a láthatatlan házban) sajnos még most, három évtizeddel halála után sem igazán mediatizált. Lénárdnak — az alkotási energia beszerzése szempontjából — könnyû dolga volt, hiszen a helyszín, ahol az egyedüllét/elszigeteltség majd minden megnyilvánulási formáját zavartalanul végigkísérhette — egy braziliai, ôserdôszéli falucska —, már önmaga is magányt, "láthatatlanságot" indukált. A Lénárd-féle magánymegközelítés titka egyelôre megfejthetetlen, hiszen a rendkívüli íráskészséggel megáldott szerzôre csak nagyon késôn figyelt fel Magyarország, és verseinek, elbeszéléseinek jó része "feldolgozatlan". A magyarországi kritika — Kardos G.György — a szerzô humanizmusában és sokoldalúságában véli felfedezni a Lénárd-jelenség titkát. Persze, addig, amíg errôl a második magyar Odüsszeuszról (az elsô Faludy György lenne) nem fogunk mindent megtudni, addig a kuriózum/egzotikum együttható/szorzó óhatatlanul bele fog játszani a józan kiértékelésbe. Az viszont biztos: Lénárd csillaga csak emelkedhet a magyar és a világirodalom egén (mûveit legalább három nyelven írta); talán eljön a józan mérlegelés kora is, amikor Lénárd Sándor (Alexander Lenard) és a fentebb említett Faludy-t is javasolni fogják az irodalmi Nobel-díjra. (Ha nem a magyarok, akkor valamelyik nyugat-európai kulturális nagyhatalom.)
Ahol tudják, hogy a magányos irodalomból nem következik egyenesen — sôt! — az irodalom elmagányosodása, elsatnyulása.
Nem azt rovom fel László Györgynek, aki lapunk július 28-i számában "Az idô vendége" címen megdicsér egy magyarországi költôt, Turcsányi Pétert. Azt se, hogy a magyar költészetrôl megeresztett "eszmefuttatásából" kiderül, hogy ízlésünk igencsak különbözik. Ez szíve joga. És az is, hogy "elsatnyult"-nak lássa Magyarországra kitelepedett költôink munkásságát, valamint az is, hogy itthon maradt — kiváló — költôinket számba se vegye "több tízkötetesekként" kirekessze kedvencei közül. Sajnos azonban arra, hogy Magyarországra kitelepedett költôink mennyire "elsatnyultak" — elrettentô példákat is idéz, majdnem mindenkit felsorol és elismeréssel közülük egyedül Bartis Ferencrôl szól (aki — tudtommal — még nem perelte be rágalmazásért dr. Alexandru Maier marosvásárhelyi orvost, aki "Orvos voltam Szamosújváron" címû emlékiratában nem a leghízelgôbben ír László György kedves költôje ottani szereplésérôl — Mentor Kiadó).
Nos, kik is azok, akik László György említett írása szerint "elsündörögtek" Erdélybôl — és "elsatnyultak" külföldön? (A László György sorrendjében.)
Bodor Pál: Írt ugyan verseket, de inkább prózaíróként és kiváló publicisztaként tartják számon (ma is). Csíki László: A legismertebb, legmegbecsültebb magyar írók-költôk egyike. Czegô Zoltán: Itthon se nagyon rúgott labdába. Pethô László: Mindig is gyengécske költônek számított. Egyed Péter: László György vaskosan téved. A remek prózaíró-költô és esszéíró "mindkét lábbal" idehaza van. Szôcs Géza. Már elnézést. Egyik legkiválóbb költônk — és idehaza él. Palotás Dezsô: Tényleg kivándorolt — de aztán "hazajött". A Házsongárdban "lakik". Vári Attila: Tényleg ír verseket is — de inkább prózájáért szeretjük. Magyarországon él, dolgozik, köszöni, jól van. Oláh János: Nem ismerem. Tar Károly: Írt ugyan verseket is, de inkább újságíróként-prózaíróként él a köztudatban, Svédországba települt — és továbbra is dolgozik. Veress Zoltán: Elûzték, a diktatúra éveiben. A Svédországban székelô Erdélyi Könyv Egylet lelke, kezdeményezôje és irányítója, felesége, Telegdi Magda segítségével. Miért "satnyult" volna el? Kenéz Ferenc: Tényleg Magyarországon él, tudtommal betegeskedik, de arról nem hallottam, hogy "ihletforrása" elapadt volna. Balla Zsófia: kiváló költô, amióta Magyarországon él, József Attila-díjjal is kitüntették. Nem "satnyult el". Lovász Krisztina: — kevésbé ismerem, így akár igaza is lehet László Györgynek. Sall László: Ezt a nevet soha se hallottam. Szondi György: Ôt költôként nem ismerem. Szalai Ferenc: Lehet, tájékozatlan vagyok, de számomra immár ô a harmadik "nagy ismeretlen". Paizs Tibor: Derék fiúnak ismertem, de semmivel sem jobb az átlagnál.
Itthon élô költôink, ismétlem, nem érdekesek László György számára. Ám a magyar költészetnek mégis van jövendôje, ezt pedig Turcsányi Péterben látja. Nem ismerem ugyan, lehet, hogy tényleg kiváló költô. Ha azonban lenne egy költô-ellenségem, azt kívánnám neki, dicsérje ôt meg László György.
Nem értem, hogyan közölhette a Szabadság ezt a keserves halandzsát.
Nyár van, a nyári szabadság ideje. Ismerôseim mondják: lapos pénztárcánk nem engedi meg a szállodát, az üdülôk méregdrága szálláshelyeit, de megtehetjük, hogy hegyes-völgyes tájak felé indulva, a végtelen utakon meg-megálljunk, a gépkocsiból kiszedjük a sátrat, sátrat üssünk, sátrat verjünk, sátorozzunk. Kiválasztva a megfelelô helyet, kiálthatunk Arany János soraival: "Itt maradunk! Tanyát verjünk: itthon vagyunk. Selyem a fû, édes a víz. Faoduból csöpög a méz."
A sátor a magyarban már a 12. század közepétôl kimutatható ótörök eredetû szó. Elsôdleges, általános jelentése: ’szétszedhetô vázra feszített, ponyvából álló, hordozható építmény’. Haználata kezdetben a nomád táborozó és hadi élettel függött össze. A szónak az alapjelentésén túl, fôleg szóösszetételekben kialakult több mellékjelentése is. A sátor lehet alkalmi árusítás céljára emelt bódé is; ilyen pl. a könyvsátor. Sátor lehet a fának sûrû, árnyékot adó lombja, a lombsátor. A szépirodalom nyelvében sátor lehet minden, valamit sátor módjára beborító dolog, pl. hajsátor. Jókai írja: "Hosszú szôke haja sátorával betakarja arcát." Az ég, a menny szétterülô boltozata is lehet sátor. "Ragyog az ég sátra" — írja Babits.
Mint mások sátorlakója tudom, hogy a sátor kellékei a sátorfa vagy sátorrúd, a sátor kifeszítésére való sátorkötél és sátorcövek, továbbá az építményt beborító vízhatlan ponyva, a sátorvászon, a sátorlap.
A sátoros származékszónak van néhány állandósult szókapcsolata. A nomád életmódot folytató cigány: sátoros cigány; vásárról vásárra járó, sátorból áruló kofa: sátoros kofa. A nagy vallási ünnepek, fôleg a reformátusok szóhasználatában: sátoros ünnepek (alighanem abból fakadóan, hogy a kereskedôk ebbôl az alkalomból állították fel sátraikat).
Jelzôként él nyelvünkben a sátoralja kifejezés is: egy sátoralja cigány: ugyanabban a sátorban lakó, nomád módon élô személyek összessége.
Az a ténykedésünk, hogy sátrat verünk és bizonyos idô elteltével felszedjük a sátorfát, több százados múltra tekint vissza. A költô Zrínyi 1646-ban így írja le Arszlán bégnek az ostromlott vár alól történt eltakarodását: "Arszlán a sátorokat gyorsan fölszedette, / Félve és rettegve onnan elsiete." Mikes Kelemen 1727-bôl keltezett levelében olvassuk: "Mi ismét felszedjük a sátorfát egynéhány nap múlva, és ismét három mérföldnyire táborba szállunk". Kialakult a felszedi vagy szedi a sátorfáját szókapcsolatnak átvitt értelmû jelentése is: ’véglegesen távozik’. Használjuk felszólító alakban is: szedd a sátorfádat (és kotródj)!
A különbözô alkotótáborok sorában elôkelô helyet foglal el a zsoboki festôtábor, amelyet minden évben rangos mûvészek látogatnak. Fennállásának hat éve alatt a szervezôk és a résztvevôk igyekeztek népszerûsíteni a kalotaszegi népi kultúrát, tehát a hagyományôrzésben is igen nagy szerepe van. Évente mintegy 20–25 mûvész jön itt össze a Bethesda Gyermekotthonban azért, hogy a festôi környezet inspiratív hatásait keresse, és — természetesen — hogy minél szebbet, tökéletesebbet alkosson.
Az idei alkalom szolgált néhány újdonsággal is, meséli Essig Klára, aki akár a tábor lelkének is nevezhetô, hiszen a kezdetektôl ott bábáskodott a nyári mûvésztalálkozók születésénél, lebonyolításánál, és aki nemcsak fô szervezôje, hanem aktív résztvevôje is a tábornak. Albumokat mutat, amelyek közül az egyik az elmúlt évek pillanatképeit tartalmazza, a másik pedig a "termést" mutatja be. Kiderül: a tábornak van egy állandó, visszatérô magja, de minden évben érkeznek újak is. Az idei 25 résztvevô (Balázs Ilona, Balázs János, Barthos József, Bálint Zsigmond, Banner Zoltán, Botár Edit, Boér Lenk Ilona, Essig Klára, Essig József, Ferenczi Botond, Fodor N. Éva, Forró Ágnes, Gally Katalin, Gonda Zoltán, Lészay Bordi Margit, Miklós János, Nagy Annamária, Nuridsányi Éva, Petkes József, Petricsko Tánja, Szabó Bokor Márta, Szabó László, Tompos Opra Ágota, Török Tihamér) az ország minden részébôl, és határokon túlról is érkezett. Általában az, aki egyszer részt vett a táborban, visszatér a következô évben is. Az a szokás, hogy a mûvészek két munkát hagynak a táborban, az egyiket a gyûjtemény számára, a másikat pedig értékesítés céljából. A gyûjtemény segít megôrizni a kalotaszegi népi kultúra értékeit, aminthogy ez a tábor célja is. A programban mindig helyet kapnak a kirándulások is a környékbeli falvakba, néprajzi településekre, hiszen ezek az élmények is szükségesek a napi alkotáshoz. Szintén hagyomány, hogy esténként vendégek érkeznek, irodalmárok, történészek, néprajzosok, akik elôadásokat tartanak, illetve baráti beszélgetésekre is sort kerítenek. Az idei tábor például Lászlóffy Aladár költôt látta vendégül, ottjártunkkor pedig a kolozsvári Mûvelôdés folyóirat két szerkesztôje, Gábor Dénes és Szabó Zsolt tartottak kiállítással egybekötött elôadást.
Tábori körsétánk során megtudjuk, idén kibôvült a jelen lévô mûvészeti ágak száma, hiszen keramikus-, illetve szobrászmûhely is mûködik.
— A kemencét tavaly kaptuk Svájcból — tudjuk meg Essig Klárától —, de csak idén kezdtünk el dolgozni is vele. Balázs Ilona kolozsvári keramikus szívesen foglalkozik a Bethesda Gyermekotthon kis lakóival is, a gyerekek örömmel tanulják a fazekas mesterséget, amely késôbb akár munkalehetôséget is jelenthet nekik. A Bethesda nem csupán árvaház, hanem szórvány iskolaközpont is, ezért sokat jelent az, ha mesterségre is tudjuk tanítani a gyerekeket, akik ebben a környezetben a szépben nônek fel.
A kerámiamûhelyben Balázs Ilona kalauzol, a falon körbefutó polcok roskadoznak a gyerekek munkáitól: állatfigurák, kancsók, korsók, még a Szent Korona mása is megtalálható, bizonyításul, hogy az apró ujjacskák hamar ráéreztek az anyag szeretetére, gondos formázásuk nyomán szép munkák születtek.
Kicsit odébb, a patak partján Balázs János szobrász egyik nonfiguratív alkotása készül egy különlegesen szép erezetû kôbôl, amelyet — saját bevallása szerint — a mester az út szélén talált. Zsobokon tehát a legváratlanabb helyeken is értékes nyersanyagra bukkanhatnak a mûvészek. Nem beszélve a természeti környezetrôl, amely szintén erôs ihletforrást jelent. Errôl mesélt Lészay Bordi Margit festômûvész is, aki a tábor egyik visszatérôje: a második évtôl kezdve rendszeresen megjelenik Zsobokon:
— A tábor lényege az alkotás. Itt a természet tanít minket, az a természet, amelynél nincs csodálatosabb, hiszen mindig valami újat fedezhetünk fel benne, és a régi formák is évente megújulnak. A Kalotaszeg kiapadhatatlan kincseskút, amely mindenki mûvészetét új motívumokkal gazdagítja. Ma már annyira ritkák az igazán tiszta források, hogy igyekszünk kihasználni az ilyen lehetôségeket. Nekem minden évben olyan élményt jelent ez a tábor, amelynek segítségével mind érzelmileg, mind szellemileg feltöltôdöm. Ez a közösség már összeszokott, én minden évben egyre jobban érzem itt magam, valósággal újjászületek. Minden évben jönnek új kollégák is, így évente újabb embereket ismerhetünk meg. Nem lehet megunni.
— Vannak-e visszatérô motívumai a mûvészetének?
— Vannak, de mindig másképpen nyilvánulnak meg. Egy festô ugyanazt a témát mindig másként festi meg. Meg lehet festeni valamit kétszer, de nem ugyanúgy. Idén nálam a búzatábla a visszatérô, és a különbözô zsoboki motívumok. Kedvencem még a kerítés formavilága, a fa mint anyag, a fafaragások.
Fafaragásból Zsobokon nincs hiány, elég, ha csak a református templomra gondolunk, amely egyedülálló Kalotaszegen, ugyanis kazettás mennyezetét is faragások díszítik. Az oltárterítôk pedig a zsoboki vagdalásos hímzéssel készültek. A templom és környéke is visszatérô motívum a táborban készült alkotásokon.
Azonban nemcsak alkotni járnak a mûvészek Zsobokra, hanem kapcsolatokat építeni is. Ezzel a szándékkal érkezett Ungvári Mihály kötegyáni (Magyarország) festômûvész is, aki egy hasonló vállalkozás, az immár huszonegy esztendôs múltra visszatekintô, szintén nemzetközi Kétegyházi Alkotótábor vezetôje.
— Elôször vagyok ebben a táborban, de máris megfogott az emberek kedvessége — meséli a mûvész. — Itt mindenki toleráns a másik mûvészetével szemben. Ezenkívül a természeti és az épített környezet is csodálatos motívumrendszerekkel szolgál, és akik itt vannak, igyekeznek mindent hitelesen ábrázolni. Egyébként nem idegen számomra a környék, hiszen ’70 óta folyamatosan járom a térséget. Errôl a táborról már nagyon sok jót hallottam, muszáj volt tehát meglátogatnom, az együttmûködés reményében — vallja a festômûvész, aki többnyire ikontechnikával dolgozik, mûvei aláaranyozással, hordódongára készülnek. Vaskos mappájában számos olyan alkotás fedezhetô fel, amelyek az erdélyi körútjai során felfedezett értékeket ábrázolják. Pénteki nap lévén, a mûhelyekben még lázas munka folyt, a mûvészek készültek a vasárnapi záró kiállításra, amelynek során a tábori alkotásokat teszik közkinccsé. A mûhelyül szolgáló iskola tantermeiben mindenütt a készülôdés nyomai: a különbözô fa- és üvegdarabok, hulladékok és elkészült keretek között színes kréta, festékek, ecsetek és más kellékek hevernek valóban festôi összevisszaságban. Vannak, akik az utolsó percet is kihasználják alkotásra, az üres tanteremben az ablak mellé húzódva kerülnek fel a vászonra az utolsó ecsetvonások. Mások éppen a mûvek kereteit festik, a kész darabok a falak mellett sorakoznak. A képeken felismerhetô: a zsoboki, kalotaszegi légkör ezúttal is megtette hatását, ismét csodálatos hagyományôrzô alkotások születtek. A hatodik alkalommal megrendezett zsoboki festôtábor résztvevôi eredményes heteket és értékes munkákat tudhatnak maguk mögött.
Nemrég fejezôdtek be a felvételik a Sapientia — Erdélyi Magyar Tudományegyetemen (EMTE). A következô lépés az ôsszel beinduló egyetemen megteremteni a mûködéshez szükséges feltételeket. Struktúráját tekintve az eddigi hagyományoktól eltérô intézménnyel állunk szemben, hiszen a magyar kormány anyagi támogatásával létrejött, egyházi hátterû, több pilléres magyar magánegyetemrôl van szó. Kötô Józsefet, a Sapientia Alapítvány tanácsosát, volt oktatási államtitkárt arról kérdeztük, milyen egyetemszervezôi modellekrôl van tudomása az európai intézményszervezés történetében.
— Az egyetemes mûvelôdésszervezôi modellnek két formáját ismerjük az európai mûvelôdési intézményszervezés történetében: egyrészt a központilag felülrôl kezdeményezett, állami vagy közhatósági szerv által finanszírozott mûvelôdési intézményi modellt, másrészt pedig az alulról szervezôdôt, amikor maga a közösség próbálja meg létrehozni saját intézményrendszerét. Példaként megemlíthetô a II. József rendeletére létrehozott bécsi Burgtheater, amely felülrôl szervezett és az elsô modellre jellemzô mûvelôdési intézmény. Önszervezôdô modellként a kolozsvári színház példáját hozhatjuk fel, amely közadakozásból, a közösség összefogásából született kulturális, mûvelôdési intézmény volt.
Hegemonikus nemzeti szemléletekkel kellett megküzdenünk
Nem szabad elfeledkeznünk arról, hogy Erdélyben örök kisebbségi helyzetben voltunk, mindig valamilyen hatalomra törô hegemonikus nemzeti szemlélettel kellett megküzdenünk. A mohácsi vészt követôen Magyarország három részre szakadt, amikor pedig a felvilágosodás után intézményszervezôdésbe fogtunk, az osztrák hatalom központosító törekvéseivel találtuk szembe magunkat. Tulajdonképpen nem létezett az az állam, amely megszervezhette volna nemzeti mûvelôdésünket. A magyar nemzet mindig veszélyeztetett helyzetben volt. A veszélyeztetett helyzetben lévô nemzetek pedig nagy hangsúlyt fektettek a tudásra, a kimûvelt fôk közösségének a megteremtésére. De éppen azért, mert veszélyeztetett nemzet volt, igazán minôségi intézményeket önerôbôl nehezen tudott mûködtetni.
— A magyarság több évszázados történelme során milyen egyetemszervezôi modellek követésére kényszerült rá?
— Az elsô ilyen próbálkozás még Nagy Lajos korából datálódik, amikor V. Orbán pápától kértek engedélyt 1367-ben a pécsi egyetem megalapítására. Hasonló kéréssel fordult Zsigmond magyar király IX. Bonifác pápához, hogy Budán 1395-ben megnyithassa az elsô universitas kapuit. Mindez alig néhány évvel azután történik, hogy régiónkban létrejöttek az elsô egyetemek, például Prágában 1348-ban, Krakkóban 1364-ben vagy Bécsben 1365-ben. Mindegyik esetben az elsô modell érvényesült, amikor államszinten próbálták meg ezeket az intézményeket létrehozni. Erdélyben az elsô egyetemi kísérlet Báthory István nevéhez fûzôdik, aki 1581-ben a jezsuita renddel összefogva alapítja meg a teológus- és jogászképzésre szakosodó felsôfokú oktatási intézményt. A következô alapítási szándék Bethlen Gábor nevéhez fûzôdik, aki 1620-ban Gyulafehérváron kollégiumot hoz létre, amelyet 1622-ben Academium Collegium-i rangra emel az erdélyi országgyûlés. Ezek a próbálkozások szintén a felülrôl szervezett egyetemi modellhez tartoznak.
Erdélyre mindig a felülrôl kezdeményezett egyetemi modell volt jellemzô
Az elsô fontos, hosszú idôn át mûködô és minôséget teremtô intézmény a Ferenc József Tudományegyetem, amelyet 1872. október 12-i keltezésû rendelettel hozott létre az osztrák császár. A kolozsvári tudományegyetem alapítását a 19. törvénycikkben rendelik el. A Ferenc József Tudományegyetem szintén az elsô modellhez tartozik. Nem tárgya beszélgetésünknek ennek az egyetemnek a megszüntetése, szétveretése, és az országból való kiûzése. El kell viszont mondanunk azt, hogy a két világháború között, mindenféle egyházi kísérlet ellenére, nem sikerült az anyanyelvû felsôfokú képzést biztosítani. A magyar nyelvû felsôoktatás folytonosságát a Bolyai Egyetem létesítésével sikerült ismét megalapozni. Ha megnézzük, ezt szintén kormányrendelettel hozták létre, tehát ez is az elsô modellhez tartozik. A Bolyai Egyetemet ugyancsak kormányrendelettel szüntették meg 1959-ben.
E vázlatos összefoglaló mutatja, hogy Erdélyre mindig az elsô modell volt jellemzô. Vagy állami vagy egyházi, de mindenképpen közösségi intézményrendszer keretében mûködött a felsôoktatás. Szerintem ez így is van rendjén, hiszen minôségi oktatást, kimûvelt fôket, elit értelmiséget csak megfelelô anyagi fedezet árnyékában lehet kitermelni. Természetetes volt tehát, hogy a történelem folyamán inkább ehhez a modellhez kapcsolódtunk. Ezzel magyarázható az is, hogy amikor az RMDSZ megalkotta progamját, elsôsorban államilag létrehozott magyar anyanyelvû egyetem létesítését követelte, akár a Bolyai Egyetem újraindításával, akár egy új, önálló, gyökereiben másképpen szervezett, korszerûbb egyetem létrehozásával. Sajnos azonban — és ez hozzátartozik a román demokrácia sajátosságához és kétarcúságához —, hogy miközben Európához akarunk felzárkózni, európai modellek követésérôl és elfogadásáról beszélünk, addig a mai napig sem tudtuk elképzelésünket megvalósítan, az önálló magyar állami egyetemet létrehozni.
Össznemzeti érdek a magyar magánegyetem létrehozása
Enyhítésként és vigaszként szolgálhat viszont az, hogy sikerült nagymértékben kibôvíteni a magyar oktatási formákat a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetemen. A korábbi néhány ezer diákkal szemben ma már közel húszezer magyar fiatal tanul az egyetemen országosan. Ez azonban még nem oldja meg a problémánkat, hiszen nemcsak arról van szó, hogy versenyképes értelmiséget kell felkészítenünk, hanem arról, hogy az igazi kisebbségi önazonosságot csakis sajátos szellemû, külön anyanyelvû intézményben lehet újratermelni. Egy olyan intézményben, ahol a saját kultúrámon belül formálom az agyamat, gondolkodásomat és a lelkemet.
Nincs terünk arra, hogy felsoroljuk mindazokat a nemzetközi egyezményeket, amelyeket Románia is aláírt, és amelyek a minden szintû és minden profilú felsôoktatási intézményhez való jogot szavatolják. Ebben a helyzetben viszont természetszerûnek tûnt, hogy fenntartva az állami egyetem gondolatát, megtörténjenek a szükséges lépések az erdélyi magyar magánegyetem létrehozása érdekében. Ilyképpen az anyaország kormánya nemzetstratégiai jelentôségûnek értékelve az erdélyi magyar anyanyelvû felsôoktatás megteremtését, alapítványt hozott létre. A magyar kormány támogatása nemcsak egyfajta kegy a határon túli magyaroknak, hanem össznemzeti érdek. Az erdélyi kultúra mindenkoron olyan értéket és minôséget tudott kitermelni, amely az egyetemes magyar szellemiséget gazdagította. Vegyük például Bolyait, aki az erdélyi, transzszilván szellem terméke, de az egyetemes magyar kultúrát gazdagító munkásságot fejtett ki. Össznemzeti kulturális érdek tehát, hogy ezt az értékalkotó képességet, a sajátos kultúránkban rejlô adottságot ne hagyjuk elveszni.
Jól sikerült a modell–kipróbálás
— Figyelembe véve az elmondottakat, az Erdélyi Magyar Tudományegytem megalapításával elsô alkalommal jön létre magyar magánegyetem Erdélyben...
— Jóllehet a történelem folyamán magánintézmények, tanintézetek létesültek, a színészeket például magánszíniiskolák készítették fel a két világháború között, a felsôoktatásban pedig az egyházak mûködtették a maguk teológiai intézeteiket, az egyetemes kulturális képzést biztosító ilyen modellû intézmény létesítésére eddig még nem volt példa. Úgy vélem, hogy ez a modell-kipróbálás jól sikerült, megteremtôdtek azok az alapok, amelyek mentén minôségi, versenyképes értelmiséget kitermelô intézmény születhet meg. Az Erdélyi Magyar Tudományegyetem létrehozását történelmi jellegû lépésnek tartom. Hangsúlyozni szeretném viszont, hogy a román államnak igenis részt kell vállalnia az egyetem fenntartásában. Igazságtalan és jogtalan lenne a romániai magyar adófizetô állampolgárokkal szemben, hogyha az államkincstárba befizetett pénzükbôl semmit se osztanának vissza nekünk. Erre a tanügyi törvény is lehetôséget teremt, hiszen a jogszabály elôírásai szerint a magánegyetemeket az állam részlegesen támogathatja. Márpedig az elôbb felsorolt érvrendszer szerint az államnak ezt a kötelességét teljesítenie kell.
A két szomszédvár kölcsönesen erôsítheti egymást
— Többen aggodalmukat fogalmazták meg azzal kapcsolatban, hogy az újonnan megalakult magyar egyetem esetleg konkurenciát jelenthet a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem magyar tagozatának. Hogyan látja a két intézmény egymás melletti mûködését?
— A versenyhelyzet jó, mindenkor minôséget termel. Ebbôl a szempontból se rossz az állami és a magánegyetem párhuzamos léte. Az már a szervezôk, az alapítók és a közösségi önszervezés irányítóinak bölcsességén múlik, hogy az ne egymást kizáró és öldöklô, hanem minôségteremtô versennyé váljék. Úgy vélem, hogy a két intézményrendszer rendkívül jól kiegészítheti egymást. Jóllehet állami vonalon sikerült beindítani a közgazdasági szakon az anyanyelvû képzést, a jogon szintén helyeket különítettek el a magyar diákok számára, de a rendkívül fontos húzóágazatokban, mint például a mûszaki tudományok vagy a mezôgazdaság, amelyek nélkül egy közösség nem tud talpon maradni, ha nincs meg erre a megfelelô szakembergárdája, teljesen hiányoznak az állami kínálatból. Ha megnézzük, hogy az Erdélyi Magyar Tudományegyetem marosvásárhelyi karán informatika, mechatronika, számítástechnika és automatizálási szak indult anyanyelven, a mûszaki képzésnek olyan ágazatai, amelyek teljesen hiányoznak az állami magyar nyelvû oktatásból, akkor a helyzet teljesen világos. Tudomásom szerint jelenleg már készül az az akkreditációs csomag, amely a mezôgazdasági anyanyelvû képzést hivatott beindítani. Mindezeket figyelembe véve, egyértelmû, hogy nem két ellenséges vár szembenállásáról, hadakozásáról van szó, hanem két szomszédvárról, amely kölcsönesen erôsítheti egymást, ha elég bölcsek, okosak, jövôbelátók és kulturáltak azok a vezetôk, akik ezeket a várakat parancsnokolják.
A magánegyetem önálló állami intézménnyé alakulhat
— Lehetséges lenne, hogy amennyiben a román állam hajlandó lesz részt vállalni az erdélyi magyar magánegyetem finanszírozásában, idôvel az intézmény átalkul az erdélyi magyar közösség által megálmodott önálló magyar állami egyetemmé?
— Alapvetô kisebbségi jogunk, hogy az állam szerepet vállaljon a magyar felsôoktatási intézmények finanszírozásában. Az állami támogatásról mint alapvetô jogunkról nekünk soha lemondanunk nem szabad. Az is megtörténhet, hogy az állam egyszer csak ráébred, illetve ráébresztik a feladataira, és engedni fog. Lehet, hogy egyszerûbb lesz majd támogatnia egy már kész intézményt. Gondoljunk csak bele abba, hogy ma már az európai uniós normák szerint hat-nyolcszázezer lakosnak "kijár" egy felsôoktatási intézmény. Ha bármilyen rossz demográfiai korfánk is van, akkor is négy–öt felsôfokú intézmény illet meg. Tehát van tér arra, hogy az állam akár önálló intézmény létesítésével, akár intézményeink finanszírozásába való bekapcsolodásával teljesítse kötelezettségét a magyar nemzetiségû állampolgárral szemben.
Nem véletlenül beszélünk felsôoktatási hálózatról. Megszûnt már az a világ, amikor egy központú és egy pillérû egyetemek mûködnek. Ma már az a felsôoktatási intézmény létjogosult, amely a munkaerôpiacon eladható diplomát termel. Ezek nem diplomagyárak, nem életidegen és piactól idegen szakok kell hogy legyenek. Ahhoz, hogy ne munkanélkülieket termeljenek, hanem azonnal alkalmazható fiatalokat bocsássanak szárnyra, az kell, hogy ezek az intézmények közvetlen kapcsolatban legyenek a régiókkal, és azok fejlesztésének szellemi mûhelyévé váljanak. Nemcsak tanintézeti szervezési stratégia, hanem kisebbségi létérdek is, hogy olyan erôs szellemi központokat, régiókat hozzunk létre, amelyek gazdaságilag verhetetlenek, és amelyek keretében megvalósíthatjuk majd belsô szuverénitásunkat, önkormányzatunkat.
A valóság cáfolta az aggodalmakat
— Egyik legégetôbb próblémaként merült fel az erdélyi tudományegyetem tanári állományának összetoborzása. Figyelembe véve az örökös tanárhiányt, Ön szerint sikerül-e megfelelô felkészültséggel rendelkezô szakembergárdát alkalmazni az újonnan induló egyetemen?
— Az RMDSZ ügyvezetô oktatási alelnökeként annak idején egy felmérés elvégzését kértem. Ebbôl kiderült, hogy valóban nagy oktatói hiány van. Csakhogy a hiány az akadémiai címekkel rendelkezô és már egyetemen dolgozók körében jelentkezett. Az idô teltével azonban egyetemi tanulmányaik befejeztével elég sokan iratkoztak be mesterképzôre, és doktoráltak le. Kialakult tehát egy nagyon jó képességû fiatal szakembergárda, éppen a legfontosabb húzóágazatokban. Az Erdélyi Magyar Tudományegyetem meghirdette tanári versenyvizsga során kiderült, hogy igenis, ezek közül az emberek közül sokan az egyetemi katedra, karrier és kutatási lehetôségek reményében itthon szeretnék hasznosítani a tudásukat. Ismereteim szerint az egyetem vezetôségének az a célja, hogy a tanári helyek többségét most induló, fiatal, kezdô, tudományos címekkel és képességekkel rendelkezô kutatókkal, oktatókkal töltsék be. Mire a végleges akkreditációért folyamodunk majd, ez a nemzedék éppen docens vagy professzori ranggal fog rendelkezni. A valóság tehát jó értelemben cáfolta az aggodalmakat, és úgy néz ki, hogy az erdélyi magyar értelmiség rendelkezik azzal a potenciállal, amely képes lesz ezt az egyetemet versenyképes, eurókonform intézménnyé tenni.
— Mikorra várható a végleges akkreditáció megszerzése?
— Eddig kilenc szak esetében hagyták jóvá az ideiglenes mûködési engedélyt. A törvény szerint ahhoz, hogy a végleges akkreditációt kérhessük, az elsô két végzôs nemzedéknek államilag akkreditált intézményben kell vizsgáznia. Ha a jelentkezôknek több mint a fele sikeresen vizsgázik, akkor kérhetjük majd a végleges akkreditációt. Ez legkevesebb hat év.
A kolozsvári munkaerô foglalkoztatási hivatal szakemberei Magyarországon jártak, hogy az ott már mûködô felnôttképzô központok tevékenységérôl, szervezésérôl szerezzenek tapasztalatot. A világbanki támogatással beinduló központok lényege és célja, hogy a munkaadók elvárásainak megfelelôen képezzék ki illetve képezzék át a munkavállalókat, és ezeken a tanfolyamokon bárki részt vehet, aki valamilyen szakmában vagy téren szeretne jártasságot szerezni. Remus Lapusan, a munkaerôhivatal igazgatója elismerôen nyilatkozott a Magyarországon látottakról. Szerinte a szomszédos ország nagyon elôrehaladt ennek a programnak az alkalmazásában, és nem csupán munkanélküliekkel foglalkoznak, nagy hangsúlyt helyezve ugyanakkor arra is, hogy a résztvevôk egy idegen nyelvet is elsajátítsanak. Jól mûködik a távoktatás, sok esetben pedig az oktatók utaznak helységrôl helységre, és szervezik meg a tanfolyamokat azokon a helyeken, ahol igénylik. A felnôttképzô központokban könnyen átalakítható termeket mûködtetnek, és ahol egyik nap számítógépes ismeretekkel foglalkoztak, ott már másnap áttérnek, ha kell, virágkötészetre vagy bármilyen más tanfolyamra.
Bár Kolozsváron még távol állunk attól, hogy a Magyarországon látottaknál tartsunk, az igazgató reményét fejezte ki, hogy ôsztôl itt is megkezdôdik a felnôttképzô központ építése. Erre a célra — amint lapunkban korábban már megírtuk — a Mãrãsti téri süketnéma intézet egyik épületét szemelték ki. Jelenleg azoknak a tevékenységeknek az összeírását véglegesítik, amelyekre nagyobb érdeklôdés és igény mutatkozik, idôvel azonban ezeken változtatni lehet. A világbanki támogatás a berendezésre vonatkozik, az épület többtíz milliárdos beruházási költségeit a hivatalnak kell fedeznie.
Remus Lapusan, a Kolozs megyei munkaerôhivatal igazgatója pénteki sajtóértekezletén elmondta, hogy ezen a héten 3 dossziét ellenôriztek és hagyták jóvá a kedvezményes hiteligénylést. A munkanélküliség felszámolásának országos programja keretében kedvezményes hitelt nyújtanak azoknak a kis és közepes vállalatoknak, amelyek új munkahelyet teremtenek, és ezek legalább felére munkanélküli személyeket alkalmaznak. Amint lapunkban már többször megírtuk, jogszabályban rögzítik ennek a típusú hiteligénylésnek a feltételeit, amelyet a vállalatoknak be kell tartaniuk mind a kölcsön megszerzéséért, mind pedig a kedvezményes kamat megtartásáért. A 3 cégnek, amely tíz személyt alkalmazott, összesen 500 millió lejt ítéltek meg, a kölcsön visszafizetése 1-tôl 3 évig terjed, attól függôen, hogy milyen célra igényelték. Több hitelkérést is iktattak a hivatalnál, a dossziék hiányossága miatt azonban ezekrôl nem tudtak tárgyalni.
Az 1997/35. kormányrendelet alapján, amely frissen végzett fiatalok alkalmazásáért állapít meg bizonyos kedvezményeket a munkaadóknak, júliusban 32 megállapodást kötöttek a munkaerô hivatallal, az év elsô felében pedig összesen 75-öt.
Remus Lapusan igazgató elmondta, hogy a tavaly elkezdett és ebben az évben befejezôdött szakképesítési és átképzési tanfolyamokon 226 személy vett részt, ebbôl 156 munkanélküli és 47 más résztvevô végzett. Eddig 2001-ben 39 olyan munkanélkülinek sikerült állást szerezni, aki elvégezte a hivatal által szervezett tanfolyamot. A következô tanfolyamokat indították: idôsgondozó, baby sitter, betegápoló; számítógépes könyvelés; titkársági munka; ruhavarrás, szabászat; szakács; számítógépkezelés; kötöttruha készítô.
A belföldi és külföldi munkaerô közvetítéssel foglalkozó cégekrôl az igazgató elmondta, hogy eddig egyetlen személy kérte az akkreditálást, bár tudomásuk szerint körülbelül 10 cég foglalkozik ilyen jellegû tevékenységgel. Lapunkban korábban beszámoltunk arról, hogy a belföldi munkaközvetítésért a jóváhagyást az országos munkaerô foglalkoztatási hivataltól kell kérni, a külföldi munkaerô közvetítésért pedig a munkaügyi minisztériumhoz kell fordulni. Panasz esetén a munkafelügyelôség és a rendôrség folytathat kivizsgálást. A szabálytalanul mûködô cégeket 15 millió lejig büntethetik, adott esetben azonban felfüggeszthetik tevékenységüket mindaddig, míg meg nem szerzik a kért engedélyezést.
Igaz csak rövid ideig, de hatalmas pánik tört ki csütörtökön az amerikai védelmi minisztériumban: a Pentagon híres ötszögû épületében nagy tûz ütött ki, és a riadóban csaknem tízezer embernek mindent hátrahagyva menekülnie kellett.
A Potomac folyó partján, Arlingtonban fekvô épületet sûrû füst borította be azután, hogy az egyik szellôzôaknában kábeltûz keletkezett, amely a járaton keresztül gyorsan tovaterjedt a hatalmas épület déli szárnyában.
A vészhelyzetben senki sem sérült meg, és a virginiai tûzoltóság 17 alegységétôl a helyszínre érkezô tûzoltók negyedóra alatt megfékezték a lángokat.
A tûzriadóban az épület felében levô embereket evakuálták. A Pentagonban rendszerint 24 ezer fô dolgozik, de tekintettel a nyári szabadságolásokra, most bizonyára ennél valamivel kevesebben tartózkodtak az épületben — közölték az illetékesek.
|
||
| [Vissza az Szabadság honlapjához] |
[Vissza a HHRF honlapjához] |