 |
||
| [Vissza az Szabadság honlapjához] |
[Vissza a HHRF honlapjához] |
2001. december 8.
(XIII. évfolyam, 287. szám)
Pénteken délben a Napoca szálló halljában került sor annak a festészeti vándorkiállításnak a megnyitójára, amely A roma kultúra és emberség tükre címet viseli. Ez része a hasonló címû egyéves projektnek, amelynek célja bemutatni és megismertetni a roma hagyományt és kultúrát. A kiállítást a Phoenix Alapítvány által 2001. augusztus 1–10. között Észak-Eforián szervezett tábor anyagából állították össze: 35 festményt tartalmaz, brãilai és kolozsvári — roma és román nemzetiségû fiatalok munkái. A Phoenix Alapítványt 1996-ban jegyezték be, bukaresti székhellyel, olyan fôvárosi és Brãila megyei fiatal értelmiségi csoportok kezdeményezésére, akik a páneurópai elveket, a demokrácia értékeit és a pluralizmust vallják. Az alapítványnak közel száz tagja van, számos szimpatizánsa különbözô nemzetiségû és vallású közösségekbôl, és programjában az interkulturális párbeszédet hangsúlyozza. Az évek során több nemzetközi tanácskozást és tábort szervezett e téren, és megjelentetett 17 kiadványt. Ezek témái, többek között, a kisebbségek együttélése, a rasszizmus és az intolerancia, a roma hagyomány és kultúra, a demokrácia és az interkulturális nevelés. A kiállításon, amelyet a Phoenix Alapítvány elnöke, Ion Ionel nyitott meg, egyúttal legfrissebb kiadványukat is bemutatták, amely ugyancsak a Roma kultúra és emberség címet viseli. Ez három nyelvû — angol, roma és román — antirasszista nevelési kötet. Az alapítvány elnöke hangsúlyozta, hogy az említett egyéves projekt céljai közé tartozik a roma kulturális örökség összegyûjtése is, amelynek következô lépéseként szándékukban áll egy roma múzeum megnyitása, valamint, ezzel párhuzamosan, a hagyományos cigányzene kazettán és CD-én történô rögzítése. Ehhez a kulturális örökséghez tartoznak a mostani kiállítás festményei is, amelyek a romák életébôl inspirálódtak. Mindezen tevékenységekkel jelezni akarják a többségi nemzet felé, hogy ez a népcsoport is képes kulturális és mûvészeti vonalon fejlôdni, értékeket alkotni, s amennyiben lehet, szeretnék megváltoztatni a velük kapcsolatos mentalitást. A Roma kultúra és emberség projektet a budapesti Nyílt Társadalom Intézet támogatja anyagilag, 17 445 dollár értékben. Ezt az összeget a Phoenix Alapítvány pályázaton nyerte el. A kiállítást, amelyet Budapesten is bemutatnak majd, a napokban a svéd kormány, három hetes svédországi turnéra hívta meg.
A kolozsvári Kharma Klub helyiségében nemsokára megnyílik a Hot Fashion (’Forró divat’) üzlet, amelynek kínálatából nyújtott ízelítôt a tegnap délután tartott divatbemutató. A Hot Fashion divatstúdió vezetôje Cãlina Langa divattervezô, s azt állítja, hogy cége az egyetlen szakember által vezetett kolozsvári stúdió. Langa a kolozsvári szépmûvészeti fôiskola divattervezô szakának végzettje, aki az egyetemi képzés után díszítômûvészetben szerzett mesteri fokozatot.
Az Európai Unió belügy- és igazságügyi minisztereinek tanácsa tegnap egyhangúlag úgy döntött, hogy 2002. január elsejétôl eltörli a román állampolgárok vízumkötelezettségét.
Románia az egyetlen EU-tagjelölt ország volt, amelynek állampolgárai a Schengen-országokba csak vízummal utazhattak. Az utóbbi években ez a "fekete listás helyzet" nagyon sok romániai lakos számára megalázó helyzeteket teremtett különbözô országok hazai konzulátusain.
Az uniós tagállamok belügy- és igazságügyi minisztereinek tanácsa pénteki ülésén egyhangúlag döntött amellett, hogy január elsejétôl a román állampolgárok is szabadon utazhassanak Európában. A döntéshez egyébként csupán többségi szavazatra volt szükség. Az egyhangú határozat azonban amiatt is fontos volt, mert az ülés elôtti napokban Ausztria azt javasolta: egy igeig még kövessék a Romániából származó emigránsok számának az alakulását. Továbbá: a tanács azért is törekedett az egyhangú szavazat elérésére, mert valamelyik tagország negatív szavazata egyben azt is jelentette volna, hogy a szóban forgó állam a döntés által nemzetbiztonságát érzi veszélyeztetve.
A tanács belga elnökségének álláspontja azonban az volt, hogy Romániát "már eleget tartották megfigyelés alatt" az elmúlt években. Tavaly december elsején döntött ugyanis a testület arról, hogy Bulgáriát és Romániát a "fekete listáról" leveszi, Románia esetében azonban egyéves megfigyelési idôszakot tûzött ki, és bizonyos feltételek teljesítését követelte. Ezek a határvédelem megerôsítésére, az utazási dokumentumok biztonságának növelésére, és az illegális gazdasági emigráció visszafogására vonatkoztak. A tanács tegnap megállapította, hogy az eltelt évben Románia ezeken a területeken valós haladást ért el, s a vízumkötelezettség eltörlése mellett döntött.
Január elsejétôl tehát a román állampolgárok szabadon utazhatnak a Schengen-államokba is azzal a feltétellel, hogy ottani megélhetésükhöz elegendô pénzzel, beteg- és baleseti biztosítással, menettérti jeggyel, illetve zöld kártyás gépkocsibiztosítással rendelkezzenek.
Adrian Nãstase kormányfô üdvözölte a döntést, és közölte: Nagy-Britanniába és Írországba továbbra is szükséges a vízum.
Tegnap délután a kisbácsi magyarok meghitt hangulatú rendezvény keretében ünnepelték meg a Kisbácsi Magyar Ifjúsági Ház tetôszerkezetének elkészülését. Deák Ferenc RMDSZ-elnök üdvözlô beszédében elmondta: az áprilisban elkezdett építkezés eddig közel 193 millió lejbe került, s legalább 300 millióra van még szükség a munkálatok befejezésére. Az elnök köszönetet mondott Ferencz István plébánosnak, aki a ház felépítéséhez szükséges telket biztosította, az Új Kézfogás Közalapítványnak, az RMDSZ Ügyvezetô Elnökségének, az Illyés Alapítványnak, az RMDSZ kolozsvári szervezete monostori körzetének, a Vilow és a Praemium Soft Kft-nek, valamint Túros Elemérnek, az általuk nyújtott anyagi támogatásért.
A rendezvényt megtisztelte jelenlétével többek között Takács Csaba, az RMDSZ ügyvezetô elnöke, Buchwald Péter megyei, Molnos Lajos városi tanácsos, Bitay Csaba kolozsvári körzeti elnök és Farkas Mária az Új Kézfogás Közalapítvány képviselôje. A hozzászólók mindannyian dicsérô szavakkal méltatták a "kisbácsi csapatot", akikre bárhol, bármikor számítani lehetett. Kifejezték reményüket, hogy sikerül elôteremteni az építkezés befejezéséhez szükséges pénzösszeget, és a megszületett házat a kisbácsiak "tartalommal" töltik majd meg.
A Kolozsvári Távfûtési Vállalat pénteken bejelentette, hogy törleszti a Distrigazzal szembeni adósságának egy részét. A 9,9 milliárd lejes törlesztés szeptemberi fogyasztásból származik, és a megkötött egyezmény értelmében ebbôl a jövô héten keddig 4,5 milliárdot, péntekig további 5,4 milliárdot utalnak át. A távfûtési vállalat kötelezte magát, hogy a novemberi fogyasztásra vonatkozó 25 milliárd lejes számlát ez év végéig törleszti. Viorel Timoce, a Distrigaz kolozsvári területi részlegének igazgatója a Mediafaxnak elmondta, hogy péntektôl a veszélymegelôzô alapszintre csökkenti a távfûtési vállalatnak juttatott földgáz nyomását, mert az összesen 73 milliárd lejes tartozást halmozott fel, a földgázelosztó cég pedig emiatt képtelen nyersanyagot beszerezni. A távfûtési vállalat vezetôsége túlzásnak nevezte, hogy a gázforgalmazók a kolozsvári lakosokat megfenyegették: ezen a télen meleg víz és fûtés nélkül maradnak, ha nem tesznek eleget fizetési kötelezettségüknek, mert a Distrigaz kinnlevôségeinek számlájára naponta olykor 500 millió lej is befolyik.
Hordókban sósavat szállító tehergépkocsi borult fel tegnap délután Kolozsváron, a Feleki-tetôrôl levezetô országúton. A katonai tûzoltóság gyors beavatkozásának köszönhetô, hogy a balesetbôl nem lett nagyobb méretû ökológiai katasztrófa.
Miután a város területére érkezett, a nagyszalontai Autotrans cég tehergépkocsija fékezhetetlenné vált. Ioan Dãrãbãneanu gépkocsivezetô elmondta: egyik pillanatról a másikra vette észre, hogy a fék nem mûködik.
— Nem tudtam, mitévô legyek. Mivel három tonna sósavat szállítottam, és szembôl semmi nem jött, átmentem a másik sávba, és felborítottam a gépkocsit — mondta.
A baleset következtében a megrongálódott hordókból mintegy 300 liternyi sósav kifolyt. A kolozsvári Avram Iancu katonai tûzoltóegység gyorsan közbelépett, és megakadályozta a nagyobb bajt. Ioan Davidescu ezredestôl megtudtuk: a tûzoltóknak gázmaszkkal kellett dolgozniuk. A baleset következtében az országút több mint egy órán át le volt zárva, hogy a vegyi folyamatok nyomán keletkezett mérgezô gázok a helyszínen tartózkodóknak ne ártsanak.
A helyszínen körülbelül száz négyzetméternyi területen azonnal beindult a kifolyt sav semlegesítését célzó munka. Ennek érdekében a tûzoltóság több ciszterna vízzel próbálta a savat feloldani, majd a területet vastag homokréteggel szórták be.
Davidescu rámutatott: ki fogják vizsgálni az ügyet, ugyanis sósavat kizárólag különleges tartálykocsikban lenne szabad szállítani.
Összesen 771,8 billió lej volt a bruttó hazai össztermék (GDP) értéke az idei év elsô kilenc hónapjának végén, s a múlt év azonos idôszakához képest 5,1 százalékkal nôtt.
KERÁMIA AJÁNDÉKTÁRGYAKBÓL rendeznek kiállítást a Hallássérültek 2. Számú Intézete kerámia szakos inasosztályainak diákjai december 10-én, hétfôn du. 4 órától. A kiállított tárgyak megvásárolhatók, s a begyûjtött összeget a diákok karácsonyi ajándékaira fordítja az intézet. Cím: Gruia utca 51. szám (a piac mellôl induló 38-as autóbusz utolsó elôtti megállója).
A JÁTÉK FONTOSSÁGA A GYERMEK PSZICHIKAI FEJLÔDÉSÉBEN témával tartja heti összejövetelét a Kismamaklub hétfôn, december 10-én du. 5 órától a Pro Iuventute Mócok útja 75. szám alatti székházában. A klub meghívottja Keresztesi Polixénia pszichológus.
A DÉSI NÉPFÔISKOLA elôadásainak keretében V. Izauer Tibor biológus a bioszféráról tart elôadást ma, szombaton délután 5 órától a dési Magyar Házban (N. Iorga utca 6. szám).
A PRO IUVENTUTE GALÉRIÁBAN (Mócok útja 75.) december 6-án kiállítás nyílt ifj. Starmüller Géza nagyméretû olajfestményeibôl. A kiállítás december folyamán hétfôtôl csütörtökig tekinthetô meg 10–14 óra között, valamint a rendezvények ideje alatt.
Helyesbítés
Muzsi Jolán Caritas igazgató közlése szerint a vendéglô és a szociális konyha munkálatai jó ütemben haladnak, de az ünnepekre még nem készül el a létesítmény, ahogyan arra Család és modernség címû, december 3-án megjelent cikkünkben utaltunk.
— Miként magyarázható, ha egy önkiszolgálóban a vásárló suttyomban árut nyel le?
— Vevés közben jön meg az étvágy.
Tegnap nyílott meg a Romániai Képzômûvészek Szövetsége kolozsvári fiókjának az éves festészeti és szobrászati kiállítása a Szentegyház utcai galériában.
Gheorghe Arion mûvészettörténész, egyetemi tanár szerint a mai kiállítás különlegesen reprezentatív, hiszen a régi, sokat megélt képzômûvész-tanárok mellett a fiatal generáció is képviselteti magát. Furcsasága, hogy ennek ellenére egységes jellege van, a változatosságban és a szemléletek különbözôségében is meghatározó kézjegyeket visel.
A Képzômûvészeti és Formatervezôi Egyetem rektora, a Szövetség kolozsvári fiókjának elnöke, Ion Sbârciu festômûvész kiemelte a kiállítás fontosságát: ez az elsô ilyen átfogó tárlat az új évezredben. Ugyanakkor sajnálatát fejezte ki, hogy nem lehet mindenki jelen, így nem ad áfogó képet a kolozsvári képzômûvészetrôl. Reméli, hogy az itteni mezôny nemsokára egy keményebb, teljesebb versenyben is részt vehet.
A kolozsvári festôk és szobrászok májusban Bukarestben vesznek részt egy közös kiállításon.
Színek a télben címmel jól sikerült rajzversenyre került sor Szamosújvárott. Szervezôje ezúttal a 2-es számú általános iskola volt, fô támogatója pedig a Téka Mûvelôdési Alapítvány. A versenyre az I-VIII. osztályos diákok neveztek be mintegy 150 munkából. A Balázs-Bécsi Gyöngyi tanítónô és Farkas Melinda rajztanárnô összeállítású zsûrinek nem volt könnyû dolga, amikor a sok jó munka közül a legjobbakat kellett kiválogatnia. Ezeket a Téka-házban is kiállították, ahol ünnepi keretek között zajlott le a díjkiosztás. Összesen húsz díjazottat számoltunk meg, közöttük olyan tehetséges gyermekek örvendhettek az elismerésnek mint Balla Izabella (I. C.), Gyöngyös Brigitta (IV. C.), Jakab Szilárd (III. B.), Lénárd Tibor (IV. B.), Kovács Orsolya (V. C.), Szôllôsi Ilonka Katalin
(V. C.), Lengyel Judit Noémi (VI. C.) és Tasnádi Zsuzsa (VII. B.).
A szamosújvári tanulók hagyományos téli kiállítása megtekinthetô a Téka-ház nagytermében, ahol a napokban ajándékcsomaggal díjazták a legtehetségesebb ifjakat.
Az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége, az Erdélyi Múzeum-Egyesület és a Gál Kelemen Oktatási Központ támogatásával a kolozsvári Brassai Sámuel Gimnázium akciót kezdeményezett egy erdélyi diáknyelvi szótár összeállítására... Ki lenne a legalkalmasabb a szavak összegyûjtésére, mint az iskolás? A diákok, akik használják ezt a nyelvet. 55 iskolába küldtük el azt a szójegyzéket, amelyik köznyelvi szavakat sorol fel, ezek mellé várjuk a diáknyelvi megfelelôiket, de más szavakat is.
Nem minden iskolába jutott szójegyzék, de minden iskola bekapcsolódhat a gyûjtésbe! Erre szeretnénk kérni, biztatni kollégáinkat és tanítványainkat.
A már beérkezett anyagból válogattuk ki azokat a szavakat, kifejezéseket, amelyeket dr. Balázs Géza a Duna Televízió Hej, hej, helyes beszéd címû mûsorában bemutatott. Örömmel jelentette be, hogy Erdélyben készül a diáknyelvi szótár. Készülget..., mert a mûholddal világgá kürtölt hír hatására fel kellene/kell gyorsítani a gyûjtômunkát, hiszen a Tinivár Kiadó már felajánlotta segítségét, várja a kéziratot...
Mi is várjuk minden tanár kolléga, diák, egyetemi hallgató vagy más, az anyanyelvét szeretô honfitársunk segítségét, várjuk a diáknyelvi szavakat a Brassai Sámuel Gimnázium címén: 3400 Cluj-Kolozsvár. B-dul 21. Decembrie 1989 nr. 9.
A Brassai Sámuel Gimnázium magyartanárai
A Román Televízió bukaresti Magyar Szerkesztôségének (fôszerkesztô Boros Zoltán) odaítélték a Kisebbségekért díjat. Ezt a magyar állami kitüntetést a kisebbségek érdekében, a kisebbségi közéletben, az oktatásban, a kultúrában és az egyházi életben, a tudományban, a tömegtájékoztatásban és a gazdasági önszervezôdés területén kiemelkedô tevékenységet végzô magyarországi és külföldi személyek és szervezetek kaphatják meg. A díjat a magyar miniszterelnök nyújtja át a Parlamentben december 18-án. Ez a nap, az ENSZ "Nemzeti vagy etnikai, vallási és nyelvi kisebbségekhez tartozó személyek jogairól szóló nyilatkozata" elfogadásának évfordulója, a magyar kormány 1995-ben elfogadott rendelete alapján a Kisebbségek Napja.
Heim András grafikusmûvész kiállításának a megnyitóján péntek délben a Korunk Galériában bensôséges ünnepség keretében köszöntötték a hetvenéves Ruha István érdemes mûvészt, a Magyar Köztársaság kiváló mûvészét.
Az ünnepi mûsor bevezetôjeként Rekita Rozália szímûvésznô Jékely Zoltán Muzsikaszó és Bartók II. hegedûversenyének hallgatása közben címû verseit adta elô. Majd az RMDSZ Országos Ügyvezetô Elnöksége Mûvelôdési és Egyházügyi Fôosztálya nevében Molnos Lajos köszöntötte Ruha Istvánt, méltatta kimagasló mûvészi, zenepedagógusi érdemeit, az erdélyi mûvelôdési életben játszott fontos szerepét, a hegedûmûvész emberi nagyságát, közvetlenségét. Szép Gyula országos mûvelôdési alelnök átnyújtotta az ünnepeltnek az RMDSZ ajándékát. Heim András a Korunk Galéria jókívánságait tolmácsolta, stílusos ajándék keretében.
Ezután következett a tulajdonképpeni kiállítás megnyitó. A tárlat anyagát, Heim András színes grafikai lapjait Németh Júlia mutatta be, és elemezte a mûvész munkásságát.
Az ünnepelt vastapssal jutalmazott hegedûjátéka Botár Katalin orgonakíséretével méltó befejezése volt a rangos mûvelôdési eseménynek, amelyet Alföldi László kolozsvári magyar fôkonzul is megtisztelt jelenlétével.
Heim András munkásságáról bôvebben lapunk 11. oldalán olvashatnak.
Az ifjúsági ismeretterjesztô szemlének gyors egymásutánban két száma is napvilágot látott nemrég. A 14.-ben, többek között, az aradi tizenhármakról, Széchenyi Istvánról, a Szent István lovagrendrôl, az erdélyi vitézi rendrôl, az erdélyi fejedelemség isztambuli követeirôl, az egyháztörténelem szent nôirôl, Heródes élettörténetérôl olvashatunk. A tenger titkai, a párizsi Eiffel-torony felépítésének háttere, a politikai imázsteremtés a médiában, a számítógépdivat újdonságai, titokzatos hajók egy dániai mocsárból, Kolumbusz útinaplójából, Prága óratornya, a londoni ezredforduló, a filiszteusok mûvészete Ashkelonban stb. — ezek a témák szerepelnek a kínálatban.
A 15. számban folytatódik az Erdély követei a portán, olvashatunk továbbá a Bibliotheca Corvinianaról, Szókratész utolsó óráiról, a 13–16. századi kolozsvári mesterekrôl és mûvészekrôl, Faustus családfájáról, az emberi törekvések irodalmi megnyilvánulásairól. Balzac és Shakespeare alkotó munkáinak alig ismert háttere, a zene kezdetei, Bartók születésének 120. évfordulója, méltatlanul elfeledett nagyjaink (Benkô József, Martin Lajos), az egyiptomi templomok, a szimbólumok világa, az ötödik dimenzió, magyarázat a babonák és hiedelmek világából, a vasgyártás kálváriája, a süllyedô Machu Pichu, a Golán-fennsík tétje, a Bao-Bao néprajzi-környezetvédelmi tábor Háromszéken, tépelôdô tinédzserek stb. — íme, milyen kérdéseket ajánl az olvasónak a Géniusz legfrissebb száma.
Olyan sok ellentmondó cikk látott napvilágot ezzel a témával kapcsolatban (fôként hirdetések az RAT távfûtési vállalat részérôl), hogy elérkezettnek érzem az idôt: írjon egy olyan is aki a gyakorlatban használ törpehôközpontot immár több mint egy éve. Az utolsó lökést a Pro Eco-Sanitas Egyesület nevében írt cikk adta meg (Szabadság november 13.). Elôrebocsátom, nem vagyok sem az RAT távfûtési vállalat embere, sem a hôközpontot szerelôké.
Pontos kimutatást vezetek a befektetett összegrôl (1200 USD ) és a havi megtérülésrôl is.
12 hónap alatt (2000 októbere–2001 szeptembere) 312 USD-vel fizettem kevesebbet (beleértve a gáz- és a plusz villanyszámlát is), mint az a lakótársam (hasonló lakás, ugyancsak három személy), amelyik semmit sem szerelt be.
A megtakarítás jóval kisebb volna, ha olyan lakótársakhoz viszonyítanám magam, akik vízórákat szereltek be (errôl nem vezetek összehasonlító kimutatást).
Nekem a befektetés 4 év alatt fog megtérülni, annak ellenére, hogy csak egy közös oldalfalam van a szomszédokkal, 2,5 fal a folyosót melegíti, a többi a szabadban van. Igaz a mi tömbházunkban nagyon jó a hôszigetelés. A legnagyobb mennyiségû gázt tavaly decemberben használtunk, 125 m3 -t.
Nem igaz az, amit a Pro Eco-Sanitas nevében valószínûleg Kovács Réka állít, hogy a szomszédok jóvoltából 13 fokról melegítem a lakásomat. Októberben én már javában fûtöttem, amikor az RAT hôközpontjait még javították. Tehát én melegítettem másoknak. Persze nem hánytorgattuk fel. Különben a meleg onnan "vándorol", ahol több van, oda ahol kevesebb van. (Ha jól emlékszem 11.-es fizika). Tehát csak akkor kaphatnék meleget, ha az én lakásomban hidegebb volna, mint a szomszédoknál. A valós helyzet azonban fordított.
Ami a füstgázokat illeti, itt már úgy tûnik, a cikkíró az RAT megbízottja. Ugyanazok a szlogenek szóról szóra. Idézek: "a turbó kazánból is egészségre káros, mérgezô gázak kerülnek ki, amelyek elsôsorban a tüdôt támadják meg, a tüdô nyálkahártyáját, a szívet gyengítik, a szervezet oxigénellátását rontják, vérszegénységet idéznek elô, fejfájást, szédülést, a gyermekeknél fejlôdési visszamaradást, genetikai elváltozásokat a születendô gyermekeknél stb."
A cikkíró magyarázza már meg szegény megtévelyedetteknek, hogy nem dedós minden tömbházlakó (fôként a nôk), mikor nap mint nap 100%-ban kapja meg ezeket a "mérgezô" gázokat a napi fôzés, sütés, plusz melegítés közben az aragázkályha jóvoltából?
Alsó, felsô szomszédom is hôközpontos. Így nincs irigység közöttünk, és valószínûség szerint, ezért nem érezzük egymás mérgezését sem. Igaz, nyáron, mikor sokat tartjuk nyitva az ablakot a törpehôközpont alig mûködik (napi 1 óra). Télen meg a nyitott ablak a napi fél óra. Az égés éppen a turbó volta miatt sokkal jobb hatásfokú a kazánokban, mint a szabad lángon. A szénmonoxid gyakorlatilag nulla. Maradnak a földgáz által hordozott egyéb káros anyagok. Az alapfolyamat csak CO2-t és H2O -t termel. Egyik sem mérgezô. (CH4+2O2= CO2+2H2O — 10-.es kémia ). Télen a hideg levegôtôl kicsapódó vízgôz igencsak látványos (láttam egy ilyen képet az RAT jóvoltából), de teljesen ártalmatlan. Ami ártalmas (a kén oxidjai stb.), az nem látszik. De ezek is, a tiszta levegôvel keveredve csak igen kis mértékben juthatnak a felsôbb emeletek lakásaiba. Össze se lehet hasonlítani a "saját" termelésükkel, az aragázkályha termékével.
Annyi igaz az említett cikkben, hogy elônyösebb a lépcsôházi központ. Ez a legolcsóbb változat, meg a legtisztább is. Így családonként nálunk 400 USD-be került volna, és nem kellett volna felforgatni, fúrogatni a lakást sem. Csak az a baj, hogy 24 lakásos lépcsôházunkban ezt egy kerek év alatt nem tudtuk elfogadtatni mindenkivel. Így lettünk 6-on különutasok.
Bevallom, a teljes függetlenség kárpótol a többletkiadásért a lépcsôházi változathoz képest.
Megismétlem: számításaim szerint nekem négy év alatt térül meg a befektetés. Ez nagyon függ a tömbház hôszigetelésétôl! Ôszintén, nem bántam meg a lépést.
Általában, aki vízórákat szerel, annak legtöbb egy év a megtérülés.
Ha külön elemezzük a törpehôközpont megtérülését (vízórák biztosította megtakarítás nélkül), akkor 10–11 év a megtérülési idô.
Simon András
"hozzá nem értô lakó" (mellesleg gépész)
Piszkos dolog a politika, tartja a közhit. Amennyiben országunk közéletét szemléljük, talán igaznak tûnik ez a kijelentés. Számtalanszor találkozunk olyanokkal, akik pusztán annak hallatán, hogy valaki politikai pályára lépett, fintorognak és tartózkodó magatartást tanúsítanak. A hétköznapi élet tapasztalatai valóban arra engednek következtetni, hogy számos politikus személyes érdekeit elôtérbe helyezi annak a közösségnek az érdekeivel szemben, amelyet úgymond képvisel. Mindez fôleg a nem funkcionális piacgazdasággal rendelkezô országok esetében érvényes. Ezekben az országokban ugyanis, a politikai karriernek nagy vonzereje van, mivel egy kompetitív versenyszféra hiányában, amely jól fizetett állásokat generál, kényelmes utat biztosít egy anyagi gondoktól mentes élet megalapozására.
Mindez, véleményem szerint, a nemzeti kisebbségeket képviselô pártok esetében fokozottabban így van. Sokszor egy bizonyos kisebbséget egyetlen egy párt képvisel, és így az illetô közösséghez tartozó választóknak de facto nincs egy igazi választási lehetôségük. Ilyen körülmények között, a legtöbb kisebbségi politikus számára a választások nem járnak különlegesebb izgalommal, mert egy bizonyos nemzeti kisebbség számarányából elég pontosan ki lehet következtetni a várható szavazatok számát. Az egyetlen veszély, amely esetleg fenyegetheti ezeknek a pártoknak a jelöltjeit az, ha a választópolgárok nem értve egyet a párt politikájával, tiltakozásul, közömbösség miatt nem élnek választójogukkal. Hasonló jelenség még nem történt ugyan régiónkban, de a jövôben ezzel az eshetôséggel is számolni kell.
Felmerül ugyanakkor az a kérdés, hogy egyáltalán tükrözôdhet-e morális attitûd a politikum terén. Véleményem szerint ez lehetséges. Nyilvánvaló, hogy a személyes érdekek teljes mértékû kiszorítása utópia. Egy többségében tisztességes politikai elit kialakulásának több feltétele van. Egyéni szinten nagy szerepet játszik az erkölcsi értékek iránti elkötelezettség. Ugyanakkor, figyelembe véve az emberi természet hajlandóságát, hogy engedjen az anyagi kísértéseknek, szükség lenne egy jómódú középosztály kialakulására, amelynek soraiból kerülnének ki a jövôbeli politikusok. Ebben az esetben esély lenne arra, hogy a politikai tevékenység ne legyen öncélú. Egy másik fontos tényezô a politikai mûveltség, amely elôfeltétele a hatékony politizálásnak, és egy tágabb látókört biztosít a politikus számára. Ugyanakkor fontos a politikusnak valamilyen szakmában való képzettsége is, mivel csupán így kerülhetô el az, hogy foggal-körömmel ragaszkodjék a tisztségéhez, mert politikai karrierjének megszakadása esetén nem rendelkezne más megélhetési lehetôséggel.
A felsorolt feltételek megvalósulása elkerülhetôvé tenné egy megkövült politikai elit továbbélését, és teret nyitna egy dinamikusabb és rugalmasabb politikai életnek, amely a társadalmi fejlôdés egy fontos szakaszát képezné.
Egy ideje, s bevallom: elég régóta, csak loholok, kapkodok, soha semmire nem jut idejében idôm, mindig lekések valahonnan, valamirôl —, amirôl utólag kiderül, hogy nagyon fontos, meghatározó volt, azaz lehetett volna számomra. Ez van, öreg haver, szoktam ilyenkor, a fontosról való lekésésemben magamnak mondani; ezután majd jobban odafigyelünk, legalábbis arra, ami látszólag, külsôleg, láthatóan "nagyon fontos", "jövômet meghatározó".
Úgy gondoltam, a minden lényegesrôl való lekésésem oka, okozója egy (esetemben krónikusnak is mondható) "betegség": a késôn kelés. Mert az az igazság, hogy szeretek késôn kelni — annak ellenére is, hogy általában késôn fekszem, olyankor, amikor minden "rendes ember" az egyik oldaláról épp átfordul a másikra, vagyis javában alszik, pihen.
Elhatároztam hát, hogy, lesz, ami lesz, de koránkelô leszek én is, s így aranyat lelô. Ma tehát nagyon korán keltem, hajnalhasadás és kakaskukorékolás elôtt legalább egy órányival.
Nos, egész nap loholtam, kapkodtam, rohangáltam — és sehová nem érkeztem el és meg idejében, semmire sem jutott idejében idôm stb.
Végre — ma is — este van, lassacskán véget ér ez a nap is. Fáradt vagyok, és gyûrött, rosszkedvû, sikerélmény nélkül való. Minden igyekezetem, akarásom, korán kelésem ellenére is, ez a nap is kifolyt a "kezeim közül", akárcsak az a víz, amelyet a fürdôkádban heverészve kitartóan markolászok. Ráadásul, vonom le a következtetést, ma egész nap álmos voltam, raplis, nyûgös. Hát kellett ez nekem, s mindazoknak, akikkel ma "dolgom" volt?! Már csak ez hiányzott az életembôl! Mármint az, hogy elôbb keljek a Napnál és a kakasoknál! "Na, nem, öreg haver! — mondom magamnak halkan, de elszántan. — A Nap, legyen Nap, a kakas meg kakas! Tessék engem kihagyni ebbôl a játékból, mert, ha nem..., mert, ha nem, hát én többé fel sem kelek, aztán lesz, ami lesz!" (persze jól tudom én is, felkelek, nem kelek fel — nem számít; ugyanis egészen másról és nem rólam szól ez a világ s az élet...
Az évek óta fejünk fölött lebegô Damoklesz kardja végül is lecsapott. Persze nem szó szerint, hanem a december 1-jén hatályba lépett kormányrendelet képében.
A kilencvenes évek közepén, Horn Gyula akkori miniszterelnök kezdte a baljóslatú karddal való játékot. Több ízben is azzal fenyegetôzött, hogy a szomszédos országok, s elsôsorban Románia állampolgárai számára be kell vezetni a vízumkényszert, mert az onnét érkezô vendégmunkások feketemunkája tönkreteszi a magyar gazdaságot, más alkalommal meg azért, mert ezekbôl az országokból jönnek azok, akik a súlyos bûnök — mint például a gyilkosságok — kilencven százalékát elkövetik. Szerencsére, ezt akkor megúsztuk.
Amióta Magyarország rohamléptekkel közeledik az Európai Uniós tagsághoz, az Unió illetékesei, de fôleg Ausztria részérôl egyre nagyobb a nyomás, hogy a magyar kormány országa keleti határain kemény szigorításokat vezessen be, ne az osztrák határt környékezzék a keletrôl érkezôk. Tény, hogy mind Ausztriába, mind a többi, a schengeni egyezményt elfogadó uniós országba tôlünk és az egykori Szovjetunió tagállamaiból még mindig csak vízummal lehet beutazni. Az is tény, hogy akik útlevéllel utaznak, azoknak nincs lehetôségük törvénytelenül bejutni a nyugati országokba. Ezzel szemben akik a zöld határon teszik ezt, azokat a határátkelôkön bevezetett szigorításokkal soha senki nem állítja meg.
Október végén a román belügyminisztérium bejelentette, hogy december elsejétôl jelentôsen szigorítják a kiutazást. Egyebek között egészségügyi biztosításra is szükségünk lesz. A kolozsvári magyar fôkonzul szerint Magyarországra nem, mert a két ország közti, 1961 óta létezô, máig érvényes egyezmény szerint ez fölösleges. Nem sokkal késôbb ezt Ioan Rus belügyminiszter is megerôsítette.
Valamelyest megnyugodhattunk, amikor magyar részrôl bejelentették, hogy január elsejétôl a beutazóknak legkevesebb 15 000 forinttal vagy ennek megfelelô valutával kell rendelkezniök. De ez csupán három napra elegendô, tehát aki hosszabb idôre megy, annak minden további napra újabb ötezer, egy hónapra pedig szép kis summának, százezer forintnak kell lapulnia a zsebében. (Azóta ezt visszavonták. Szerk. m.) Amint egyesek rebesgették, Magyarország, anélkül, hogy bevezetné számunkra a vízumkényszert, ily módon szándékszik eleget tenni a nyugati követeléseknek. Csüggedésünk ismét elhatalmasodott.
Ezután azonban már nem volt idônk megnyugodni. Adrian Nãstase szájából ugyanis elhangzott egy sejtelmes kijelentés. Nevezetesen az, hogy a státustörvénnyel kapcsolatos felügyelô bizottságra, bizottságokra egyszerûen nem lesz szükség. Gyanítani sem lehetett, mire céloz. Amíg november utolsó napján el nem hangzott a lélegzetelállító hír: december elsejétôl a volt szocialista országokba, köztük a Magyarországra igyekvôknek legkevesebb — öt napra elegendô — 250, a nyugatabbra utazóknak pedig ugyanennyi idôre 500 euróval vagy az ezzel azonos értékû valutával kell rendelkezniök. Na meg egészségügyi biztosítással. Teljességgel érthetetlen, az illetékesek miért sunyítottak az utolsó pillanatig a szigorítás pénzügyi oldaláról, ha az egészségügyi biztosítás szükségességét egy hónappal korábban megszellôztették? Vagy netán éppen a döbbenetet elôidézô meglepetés volt a szerzôk, vagyis a kormány célja? Hadd tereljenek, legalább az elején, minél több, a feltételeket nem teljesítô utast vissza a határtól?
Már az elsô napi rádióhírekbôl kiderült, hogy jelentôsen csökkent a kiutazók száma. Három nap múltán viszont, bármily hihetetlen, úgy hallszik, hogy az utasoknak igenis van pénzük, emiatt senkit sem fordítottak vissza a román határôrök. Másrészt, hogy egyes határátkelôknél engedékenyebbek, nem értelmezik szó szerint a rendeletet. Inkább az egészségügyi biztosítás hiánya miatt van gond. Az egyik kolozsvári, kisbuszokat üzemeltetô személyszállító cég szerint eddig valóban mindenkinél volt pénz, a határôrök emiatt nem akadékoskodtak. Ezzel szemben igen melegen érdeklôdnek az egészségügyi biztosítás iránt. Teszik ezt annak ellenére, hogy, amint láttuk, a Magyarországra utazóknak erre nincs szükségük. Vagy talán éppen ezért?
De közbevetôleg, amúgy halkan, föltehetjük a kérdést: mi lesz a sok, kisbuszt üzemeltetô cég, ezek alkalmazottainak a sorsa? Vagy a vad, pontosabban a legvadabb kapitalizmusban, amiben éppen leledzünk, ki az ördögöt érdekli ez? És egyáltalán, minek ilyen naiv kérdést föltenni?
Köztudomású, hogy már az elôzô kormány is a vízummentesség elérésére törekedett. Amit 1990-ben az elsô Nyugatra tódulók egy része kéregetéssel, zsebmetszéssel, lopással, betöréssel, miegyébbel gyorsan eljátszott. A bécsi hattyúevést nem említem, mert osztrák illetékesek ezt nem egy ízben határozottan cáfolták. A december elsejétôl villámként lesújtó, minden elképzelést felülmúló szigorítások az illetékesek szerint csakis a vízummentesség elérését célozzák. A miniszterelnök kijelentése nyomán azonban óhatatlanul fölmerül a gyanú, hogy bölcs kormányunk egy csapásra két legyet akar ütni. Bár Horváth Gábor magyar külügyi szóvivô szerint e szigorításnak semmi köze a státustörvényhez, nem kell sokat törnünk a fejünket ahhoz, hogy rájöjjünk: az a kormány — az egyetlen —, amelyik fölvetése óta valamennyi Magyarországgal szomszédos ország kormánya közül kézzel-lábbal kapálódzik a kedvezménytörvény ellen, nemigen lehet mentes attól a hátsó szándéktól, hogy na, most légy okos, Domokos! Vagyis nesze neked státustörvény, nesze neked ilyen-olyan kedvezmény! Mert ne mondja senki se azt, hogy ez a szigorítás nem érinti a Magyarországra utazókat, hogy mindazok, akik eddig több-kevesebb rendszerességgel átlátogattak, ezt ezután is ugyanilyen gyakorisággal teszik. Akár a magyar igazolvány birtokában is. Ha ezek után ennek egyáltalán még értelme lesz.
De tegyük föl, hogy valóban csak a vízummentesség elérése a cél. Ebben az esetben honnan lesz pénzünk — 500 eurónk — arra, hogy éljünk a kínálkozó lehetôséggel? Minden jel szerint ezzel, mint sok minden egyébbel, sajátos demokráciánkban a kutya sem törôdik. Pedig az utazás nem haszontalan idôtöltés, mifelénk ugyancsak nagy szükség van arra, hogy minél többen utazzanak külföldre. Nyugatra is. Hadd lássák, milyen viszonyok között élnek az ottaniak, hogy tapasztalhassák, arrafelé nem hülyítik rablómesékkel, zászlólobogtatással, nemzetiszínre festett padokkal és járdaszéli rudakkal, gyûlöletszító hazugságokkal, félremagyarázásokkal az egyszerû polgárt, nem hadonásznak unos-untalan a mások orra elôtt, ha teszem azt anyanyelvén akar tanulni, ne adj isten, anyanyelvét óhajtja elsajátítani, elorzott javait szándékszik visszaszerezni. A ködös, az állandóan ködösített agyak kitisztulásához, ahhoz, hogy ez az ország is a többi, a normális viszonyok között élôk közé emelkedjék, meglehetôsen nagy szükség van a külföldi utazásra. Vagy ez a harmadik légy egy csapásra? Hogy üljünk csak itthon, húzódjunk meg szerény kis vackunkon és ne legyünk kíváncsiak másokra, mindenféle határon túli "badarságra", mert megfekszi a gyomrunkat?
Jelen pillanatban úgy tûnik tehát, hogy amíg a szomszédolás, a világjárás könnyen elérhetô lesz, sokunk számára nem marad más, mint az, hogy a címbeli szavakat rebegjük.
Csütörtökön este elúszott az utolsó továbbjutási reményünk is az olaszországi nôi világbajnokság csoportmérkôzéseibôl. Ezúttal Svédország vert meg 26–22 (16–13) arányban. Ez az eredmény már nem lepett meg annyira kellemetlenül, mint az elôzô két kisiklás, ugyanis a svéd lányokat — nem úgy, mint az angolaiakat — már elôzôleg erôsebbnek gondoltuk képviselôinknél.
Az eddig ismert hibákat (pontatlan átadások, gyenge kapuradobások, labdaátvételi hibák, lassú, iramnélküli, átlátható akciók, a küzdeni akarás hiánya) újra felvonultatta együttesünk, úgyhogy az újabb vereség ilyen körülmények között egyáltalán nem meglepô. Ezekhez a hiányosságokhoz hozzátehetjük még a szakvezetés bénultságát, ôk a kispadon ülve bizonyultak tehetetleneknek, ugyanis nem voltak képesek felrázni a csapatot.
Tegnap szabadnap volt a vetélkedôn, de ez már csak elmélkedésre — a történtek elemzésére valamint a jövôbeli tevékenység feljavítására — ad lehetôséget a hazai kézilabda életében mûködôknek: a vonat már elment. A végkövetkeztetések után természetesen nem hiányozhat egyes személyek lemondatása, eltávolítása sem.
Az utolsó két csoportmérkôzésen válogatottunk ma gyôzhet Kongó ellen, holnap pedig Magyarországgal vívhat búcsúmérkôzést a vb-tôl.
A magyar nôi kézilabda–válogatott a szünet utáni jó teljesítményének köszönhetôen 27–23–ra gyôzött Spanyolország ellen az olaszországi világbajnokság B–csoportjának harmadik fordulójában, s így már biztosan nyolcaddöntôs. Az eredmény: Magyarország–Spanyolország 27–23 (11–14).
Mocsai Lajos szövetségi kapitány taktikai okokból egészen mostanáig nem adott lehetôséget Pigniczkinek. Nem szerette volna, hogy a spanyolok kiismerjék, ugyanis neki kellett semlegesítenie az elsô két fordulóban összesen 29-szer eredményes — egykori szovjet válogatott — 184 cm magas, 84 kg-os Morszkova–Kircsiket.
Az elképzelés az elején nem vált be, mert az óriási termetû játékos szórta a gólokat, ôrzôjét pedig kétperces kiállítással sújtották. Emellett a támadások sem voltak hatékonyak, így fokozatos elhúzott a rivális. Aztán 14–9-et követôen a szünetig sikerült faragni a hátrányból.
A magyarok lendülete megmaradt, és a 39. percben már vezettek (16–15). Ezután Radulovics — ártatlan helyzetben, büntetôlövés közben — bokasérülést szenvedett, és nem folytathatta a játékot. A Mocsai-gárda ennek ellenére végig tartotta 2–3 gólos elônyét, és gyôzelme nem forgott veszélyben.
További eredmények, 3. forduló:
A–csoport: Kína–Hollandia 24–23 (13–7), Ukrajna–Macedónia 22–22 (10–12), Dánia–Franciaország 21–20 (10–10). Az állás: 1. Dánia 6 pont, 2. Franciaország 4 (73–59), 3. Kína 4 (80–88), 4. Ukrajna 2, 5. Hollandia 1 (72–74), 6. Macedónia 1 (61–84).
B–csoport: Angola–Kongó 27–13 (15–6). Az állás: 1. Magyarország 6 (86–61), 2. Svédország 6 (82–67), 3. Angola 4 (78–64), 4. Spanyolország 2 (76–79), 5. Románia 0 (74–83), 6. Kongó 0 (49–91)
C–csoport: Ausztria–Japán 30–22 (13–9), Jugoszlávia–Koreai Köztársaság 39–31 (22–17), Oroszország–Grönland 29–13 (14–4). Az állás: 1. Jugoszlávia 6 (109–62), 2. Oroszország 6 (87–56), 3. Ausztria 4, 4. Dél–Korea 2, 5. Japán 0 (63–96), 6. Grönland 0 (38–91).
D–csoport: Brazília–Uruguay 23–18 (10–8), Norvégia–Tunézia 30–18 (15–10), Szlovénia–Olaszország 28–21 (16–9). Az állás: 1. Norvégia 6 (115–51), 2. Szlovénia 6 (89–66), 3. Olaszország 4, 4. Brazília 2, 5. Tunézia 0 (60–80), 6. Uruguay 0 (51–97).
Csütörtökön 13 mérkôzés szerepelt a labdarúgó UEFA-kupa programjában. 3. forduló, visszavágók (kiemelve a továbbjutók, zárójelben az összesített eredmény):
Bröndby (dán)–AC Parma (olasz) 0–3 (1–4), Hertha BSC (német)–Servette (svájci) 0–3 (0–3), Litex Lovecs (bolgár)–AEK Athén (görög) 1–1 (3–4), Lille (francia)–Fiorentina (olasz) 2–0 (3–0), Olympique Lyon (francia)–FC Bruges (belga) 3–0 (4–4), PSV Eindhoven (holland)–PAOK Szaloniki (görög) 4–1 (6–4), SC Freiburg (német)–Feyenoord (holland) 2–2 (2–3), Real Mallorca (spanyol)–Slovan Liberec (cseh) 1–2 (2–5), Internazionale (olasz)–Ipswich Town (angol) 4–1 (4–2), Leeds United (angol)–Grasshoppers (svájci) 2–2 (4–3), Sporting Lisboa (portugál)–AC Milan (olasz) 1–1 (1–3, a Bölöni László edzette hazai csapat gólját Marius Niculae szerezte a 49. percben, a Milan a 4. hosszabbításpercben egyenlített), Celtic Glasgow (skót)–FC Valencia (spanyol) 5–5 (5–6; a végeredmény a 11–es rúgások után született meg, a 90, illetve 120 perc után az eredmény ugyanaz, 1–0 volt), Paris St. Germain (francia)–Glasgow Rangers (skót) 3–4 (3–4, tizenegyesekkel, a 120 perc után 0–0 volt az állás, a hosszabbítás második félidejében Ronald de Boer — Rangers — büntetôt hibázott).
Gelsenkirchen, Arnhem és Newcastle rendôrsége együttmûködési szerzôdést kötött, mely szerint közösen lépnek fel a labdarúgó mérkôzéseken eluralkodó szurkolói rendbontások ellen.
A német, a holland és az angol város biztonságáért felelôs vezetôk megállapodtak, hogy kölcsönösen tájékoztatják egymást a csapatokat elkísérô és nyilvántartásba vett huligánokról.
Emellett négy-négy szakértôt küldenek a másik két helyszínre, hogy pontosan megismerjék a körülményeket.
Adrian Diaconu, a montreáli (Kanada) Interbox csoport ökölvívója súlycsoportjának legjobb bokszolói közé lépett fel, mérkôzésrôl mérkôzésre javítva kvótáját. A Cápa becenévra hallgató sportoló 5. mérkôzésében mindössze másfél perc után egyszerûen kivégezte ellenfelét, Francois Doriont. Eddigi öt mérkôzésébôl ez az ötödik gyôzelme — négyet kiütéssel ért el az elsô menetben. Diaconu így a profi ökölvívásban a Leonard Doroftei által kitaposott útra lépett.
A mérkôzésen, amely a montreáli Molson Centerben zajlott, a 20 ezres létszmú publikum vastapssal jutalmazta a román ökölvívót, aki bokszolási stílusának köszönhetôen rövid idôn belül a közönség kedvencévé vált. Ha így folytatja, a középsúlyúak rangsorának felsôházában köthet ki.
A volt ökölvívó, majd neves bíró, Vladimir Teodorescu életének 69. évében örök búcsút vett a szorítótól. Azok, akik akár sportolóként, akár pedig emberként ismerték, néhány pillanatig tisztelegjenek emlékének. Együttérzünk a gyászoló családdal.
A napokban rendezték meg a 2001-es évi egyéni, összetett és páros nemzeti bajnokságot tekében. A brassói megmérettetésen az Aranyosgyéresi CFR ifi és felnôtt tekézôi vettek részt, és kitûnôen szerepeltek: számtalan II. és III. helyezéssel tértek haza. A bajnoki címet minden próbában a házigazda Brassói Rulmentul sportolói szerezték meg, a hazai pálya elônyét élvezve. A Kolozs megyei tekézôk szereplése ennek ellenére dicséretes, reméljük, hogy a 2001-es év legjobb sportolóinak meghatározásánál a megye sportvezetôi számbaveszik ôket is.
De íme, a Kolozs megyei díjazottak: ifjúsági, páros: II. hely: Andrei Bucur (875 fa) és Marius Codarcea 878 fa (összesen 1753 fa); felnôtt, egyéni: II. hely: Dumitru Bese 963 fa, III. Ioan Figlea 954 fa; Felnôtt, páros: II. hely: Dumitru Bese 979 fa és Merza Róbert 903 fa (összesen 1882 fa); Felnôtt, összetett: III. hely Dumitru Bese 2920 fa.
Szombat
l Kosárlabda: Kolozsvári U–Râmnicu Vâlcea–i Phoenix — nôi A osztály, Horia Demian Sportcsarnok, 11.30 óra.
l Kézilabda: a férfi ifi II.–es korosztály Nemzeti Bajnokságának III. turnéja a Horia Demian Sportcsarnokban: Kolozsvári Egyesülés–Besztercei LPS (8.00 óra), Nagybányai Minaur–Élesdi CSS (9.00), Beszterce–Élesd (16.00), Egyesülés–Nagybányai CSS (17.00).
l Vívás: szombaton 10.00 órától a vívóteremben Guráth Béla emlékverseny — férfi egyéni vetélkedô.
Vasárnap
l Kézilabda: férfi ifi II. Nemzeti Bajnokság: Nagybányai Minaur–Egyesülés (9.00), Nagybányai CSS–Beszterce (10.00).
Sabrina Blassing osztrák hódeszkás nem talált olyan szponzort, amely a felszerelését biztosította volna, s ezért úgy döntött: alsónemûben áll rajthoz a hétvégi, svájci nemzetközi versenyen.
— Nem tehetek mást — nyilatkozott a 31 éves snowboardos. — Azt megígérhetem, hogy a legszebb bugyimat és melltartómat viselem majd. Bár biztosan fázni fogok, mégis úgy gondolom, hogy kezeslábas nélkül is jó teljesítményre leszek képes.
Blassing pályafutásának eddigi legjobb eredménye egy Világ Kupa- gyôzelem volt.
Stefan Raab német énekes-színész, aki a Wadde hadde dudde da címû dallal tavaly ötödik volt az euroviziós fesztiválon, szeretne részt venni — moldovaiként — a Salt Lake City-i téli olimpián.
A 35 éves mûvész, aki tervei szerint megtartaná német állampolgárságát, sífutásban indulna a téli játékokon. Szóvivôje úgy véli: megállapodásukkal a Moldovai Olimpiai Bizottság is jól járna, mert jelentôs reklámbevételre tehetne szert.
Az énekes nem elôször lepi meg enyhén szólva sajátosan sportos kezdeményezésével a közönségét: idén például egy gála keretében nôi profi ökölvívó ellen lépett szorítóba — és vesztett.
Az Amazonason életét vesztette Sir Peter Blake, az óceáni vitorlázás egyik legnagyobb egyénisége, akit halálos lövés ért egy kalóz puskájából.
Az 53 éves új-zélandi sportember éppen kéthónapos expedíción vett részt csapatával.
A nyolc, fekete csuklyát viselô támadó elvitte a hajómotort és egy karórát. Blake két társát megsebesítették.
A világhírû óceáni vitorlázó az utóbbi idôben lelkes környezetvédôként tevékenykedett. A Seamaster nevû hajó fedélzetén a globális felmelegedés hatását vizsgálta társaival az amazóniai ôserdôben. Felesége és két gyermeke gyászolja.
Blake 1994-ben az akkor világcsúcsnak számító 74 nap 22 óra és 17 perc alatt hajózta körül a Földet. Szinte minden jelentôs óceáni viadalon részt vett, kétszer — 1995-ben és tavaly — volt a világ legrégebbi és egyik legrangosabb vitorlásversenyének számító Amerika Kupán gyôztes csapat kormányosa. A Whitbread földkerülô viadalon (a most zajló Volvo Ocean Race elôdje) 1989-ben a nyertes hajót irányította.
Hazájában kétszer az év sportolójának, négyszer az év vitorlázójának választották, s 1991-ben az angol királynô lovaggá ütötte.
A híres francia kutató, Jacques Cousteau kapitány ôt kérte fel a Calypso 2 kormányosának.
A polgármesteri hivatal közlekedésrendészeti bizottságának legutóbbi ülésén új gyalogátkelôk létesítésérôl döntöttek. Zebra létesül a következô utcák keresztezôdésénél: Fântânele–Petuniei, Vlahutã–Traian Grozãvescu, Dâmbovitei–Tribunul Vlãdutiu, Romulus Vuia–Október 11. Ugyanakkor egyirányú forgalmat vezetnek be a Herculane sétányon, a Borszék utcától a Feleacul üzletház irányában, a Mogosoaia utcában pedig újra bevezetik a kétirányú gépkocsiforgalmat. A teherszállító kocsik számára a Tordai úton a városba lépéstôl a Csillagvizsgáló (Observatorului) utcáig 50 km/h-ra korlátozzák a sebességet. További intézkedések: marad a 31-es autóbusz útvonala (központ–Horea út–állomás), kísérleti jelleggel bevezetik a 29B autóbuszt (útvonal: Fenesi út–Monostori út–Mócok útja–Unió utca–Kossuth Lajos út–Szent Péteri templom), új parkolóhelyek létesülnek a Brassai Sámuel, Cotitã, Dávid Ferenc, Horea, Bucium, Grigore Alexandrescu, Mehedinti, Izlazului, János Mester, Kalános (Ion Antonescu), Traian Grozãvescu, Alexandru Vlahutã, Donát, Prof. Ciortea, Muncitorilor, Godeanu, Pata (Nicolae Titulescu), Honvéd (Dorobantilor), Cukorgyár, Stefan Mora, Viilor, Rapsodiei, Lunii, Petôfi (Avram Iancu), J.J. Rousseau, Petuniei, Fântânele utcában.
A közlekedésrendészeti bizottság határozatai január elsejétôl lépnek életbe.
Az interdiszciplinaritás különös változatát ültette életbe pénteken a Brassai Sámuel Elméleti Líceum: az iskola vezetôsége — 9–12 óra között — az intenzív angol nyelv és a biológia közös határainak keresését két amerikai környezetnevelôre bízta. Az 5c és 5b osztályokban órát tartó amerikaiak kellemes meglepetéssel tapasztalták, milyen jól beszélnek a gyerekek angolul, és hogy az eléggé nehéz témákat — tápláléklánc, biotikus/abiotikus környezet — mennyire biztos léptekkel sikerül a biztos nyelvtudás segítségével becserkészni.
— A két amerikai környezetnevelô Resicáról érkezett hozzánk a Hero Alapítvány közvetítésével — mondta Kósa Mária, aki azon reményének is hangot adott, hogy az interdiszciplinaritás terén több ilyen "újítással" is fog majd a közeljövôben jelentkezni a Brassai.
A kormány, saját rendeletét figyelmen kívül hagyva, csütörtökön engedélyezte, hogy 49 gyermeket külföldi családok fogadjanak örökbe.
A Nãstase-kormány döntését az amerikai kormány, a nemzetközi örökbefogadási ügynökök és a leendô nevelôszülôk nyomására hozta.
David Livianu szerint, aki a fôleg amerikai nevelôszülôk javára lobbizott, nem hozták nyilvánosságra, hogy kik fogadtak örökbe a 49 gyermeket. A hét elején a kormány 14 izraeli és 22 spanyol adoptálási ügyet rendezett.
Összesen 3500 külföldi örökbefogadási ügy volt folyamatban Romániában, amikor októberben a kormány felfüggesztette az örökbefogadásokat. Az Európai Unió szorgalmazta elsôsorban az intézkedést, mivel az örökbefogadási eljárások körül burjánzott a korrupció. Az EU egy júniusi jelentéstervezetben bírálta Romániát a gyermekek gyakori elhagyása, elhanyagolása, az ellenük elkövetett erôszak, valamint a velük való kereskedelem miatt. Ennek ellenére a román gyerekek iránti igény miatt több nyugat-európai kormány is nyomást gyakorolt Bukarestre. Felvetette a témát Colin Powell amerikai külügyminiszter is Adrian Nãstase miniszterelnök november eleji washingtoni látogatásán.
Sajtóértesülések szerint arról a 49 gyermekrôl van szó, akiknek ügye jogi úton a legelôbb tartott.
Néhány napja ismét gyermekzsivajtól hangos Szamosújvár fôtere. A hagyományokhoz híven az idén is az Örménytemplom elôtti impozáns téren nyílt meg a gyermekváros. A városatyák igyekeztek megteremteni az ünnephez méltó légkört. Több mint ötszáz színes villanykörte veszi körül a fényárban úszó Szabadság teret. Most sem hiányoznak a meseelemek és a mesehôsöket szemléltetô pannók. Nem maradt el a szokásos meseházikó sem, ahol ajándékosztásra is sor kerül. Itt találkozik a Télapó a város gyermekeivel. Nap mint nap gazdag és változatos rendezvények biztosítják az ünnepi hangulatot. Emellett koncerteket és népzenei elôadásokat szerveznek. Színpadra lép többek között a helyi iskolások népszerû Kolinda együttese is.
A polgármesteri hivatal szándéka minél több szamosújvári gyermeknek örömet szerezni, ezért a karácsonyi ünnepek elôtt néhány helyi szponzor anyagi támogatásával ajándékcsomagot osztanak a sokgyermekes és szegény családoknak. Hasonló örömben részesülnek a fôtéri árvaház kis lakói is.
Ugyancsak az évvégi ünnepek alkalmával az idén is sor kerül a hagyományos álarcosbálra, amelynek ezúttal a Gyermekház nagyterme ad otthont.
December 6-án, csütörtökön 16 órakor Désen is járt az RMDSZ-EMKE Mikulása.
A dési G. Cosbuc Kultúrház nagytermében 217 csillogó szemû óvodás és kisiskolás várta a nehéz, degeszre tömött zsákokat cipelô, piros ruhás, fehér szakállú Gyula Mikulást. Az idei Mikulást köszöntô ünnepi programot a dési óvodások és az ifjú Aranyesô tánccsoport tagjai mutatták be.
A Mikulást váró désiek nevében köszönjük a rendezô óvónôknek — Solymossy Margit, Szász Klára, Papp Erzsébet, Bálint Anna, Bartha Mária (18-as és 7-es óvodák) valamint Dezsô Attila táncmesternek, Joó Kinga táncoktatónak, Székely Dániel gitárosnak, Bodó Zoli hangtechnikusnak, e választmány besegítô tagjainak lelkes munkáját és szponzoraink anyagi segítségét, valamint dr. Vekov Károly képviselônek alkalomhoz illô köszöntô beszédét és jelenlétét. Egyházak, vállalkozók, megyei és városi RMDSZ-tanácsosok, RMDSZ-tisztségviselôk, szülôk, összesen 6 500 000 lejt adományoztak. Mindenkinek tisztelettel és szeretettel köszönjük segtségét és részvételét.
Balogh Zoltán dési körzeti RMDSZ-elnök
Az idén kudarcba fulladt az a környezetvédelmi szempontból feltétlenül indokolt, Nyugaton régóta elterjedt módszer, mely szerint a karácsonyfának valót élô, gyökeres növényekkel biztosítják. Pedig az ügyfélnek is érdeke, hogy a lakásban nem szemetelô cserepes fenyôt, használati díj ellenében, gondozza, majd épségben visszaszállítsa a vállalkozó céghez, ahol a következô szezonig tartják.
Kolozsváron a közterületfenntartó vállalat a tavaly próbálkozott ennek az újításnak a bevezetésével, de olyannyira nem járt sikerrel, hogy az idén már meg sem kísérelte. Az embereket egyszerûen nem érdekli környezetük óvása, a társadalom még nagyon éretlen az effélére.
Mindezek ellenére mégis akad holmi bátortalan próbálkozás: az egyik virágüzletben kapható cserepes fenyô. Igaz, nem "kölcsönbe", hanem valódi áruként. És az is igaz, nagyon borsos áron.
Szemléletbeli változásra bizonyára csak akkor lehet majd számítani ebben az országban, amikor az élô fenyô kultusza olcsóbbá válik. Addig marad a felelôtlen erdôirtás, az ipari mennyiségû fenyôvégekkel és fiatal tûlevelûekkel üzletelô maffiák harácsolása, a "senki sem kapálta" elv alapján a közös zöld arany mértéktelen pusztítása. Mert Románia a korlátlan lehetetlenségek, az önpusztítás hazája is.
A kolozsvári munkaügyi felügyelôség jelentése szerint novemberben 228 céget ellenôriztek, és 142 esetben állítottak ki jegyzôkönyvet a tapasztalt szabálytalanságok miatt. Corina Lörintz sajtószóvivô elmondta, 69 személy hivatalos iratok nélkül dolgozott, 43 munkaadó pedig feketemunkáért volt felelôs.
A munkaügyi felügyelôség munkaviszonyokért felelôs ellenôrei 89 munkaadót bírságoltak meg, a büntetések összege meghaladta a 339 millió lejt, ebbôl 215 millió lejt feketemunkáért róttak ki. A munkavédelmi osztály ellenôrei szintén az elmúlt hónapban 84 vállalatot ellenôriztek, és törvénytelenségekért 86 500 000 lejt állapítottak meg. 17 esetben történt ideiglenes munkaképtelenséggel járó baleset, és egy halálos munkabalesetet jegyeztek.
• Sikkasztás és okirathamisítás a vád Sebastian Ioan Hosu (28), a Dorsan Impex Kft. eladási ügynöke ellen. A büntetett elôéletû férfi az ügyfelektôl beszedett pénzért kétféle számlát állított ki, lecsípett a kapott összegbôl, és a leadott számlán kisebb pénzmennyiséget tüntetett fel. Az anyagi kár mintegy 21 millió lej.
• Házkutatás során 1699 darab petárdát találtak Oliviu Florin Petruã Pacu (34) kolozsvári lakosnál. A férfi azt nyilatkozta, hogy a suceavai piacon vásárolt 2000 darab Corsair típusú petárdát, a hiányzó mennyiséget értékesítette. A férfinek nem volt forgalmazási engedélye. Szabadlábon védekezhet a robbanóanyag-tartást szabályozó törvény megszegésének alapos gyanúja ellen.
Kolinda, karácsonyi és egyházi énekkoncertet szervez vasárnap az aranyosgyéresi polgármesteri hivatal és helyi tanács, a Huzalgyár, az Aranyosgyéres 775 Kulturális Társaság és az Astra Kórus. A rendezvény 15 órakor, a munkásklubban kezdôdik. Fellép a kolozsvári Octavian Goga Iskola gyermekkórusa, az Astra kórus, a Szabó Zsombor vezette református énekkar, a Tordai Román Ortodox Katedrális Simbol leánykórusa, az aranyosgyéresi 5-ös, 2-es, 1-es és 3-as Ortodox Templom kórusai.
A tordai Demokrata Párt nôi szervezete karitatív kezdeményezéssel siet nôtársai segítségére. A jótékonysági akcióba bekapcsolódik a Mihai Eminescu utcai Amedia orvosi rendelô és Alapítvány, valamint Garbo Valer kolozsvári nôgyógyász szakorvos is. A kezdeményezés keretében ingyenes nôgyógyászati vizsgálatot és Papanicolau-szûrést végeznek kedden, december 11-én 12 órától. A Demokrata Párt nôi szervezetének elnöke, Steliana Popa elmondta, a kezdeményezés a szexuálisan aktív nôknek szól, a vizsgálatok és tesztek a méh és méhnyak daganatos elváltozásait, rákos megbetegedését hivatott még kezdetleges állapotban felismerni. Az ingyenes vizsgálatokra kedden 8 és 13 óra között lehet feliratkozni az említett orvosi rendelô Eminescu utcai székhelyén. Eddig 15 páciens igényelte a vizsgálatot.
Úgy megrúglak, hogy
Elzász Lotharingiába!
Nagyon vártam. Már régóta.
Hihetetlen volt, amikor megtudtam, hogy találkozni fogok vele. Kivételes alkalom lesz, nagy összeget fogok kapni tôle.
Mivel nagyon elfoglalt, nap mint nap találkozik valakivel, beosztotta drága idejét. Reggel 11.30-tól délután kettôig.
Reggel tízkor ott voltam. Sehol senki. Elmentem, visszajöttem. Tömeg. Sok kis kíváncsi, a befizetett tandíjra váró, csintalan egyetemista. A drágák. Csak várjanak. A folyósón krampuszok. Pirosak és barnák. Hoppá, egy Barbie-rózsaszínû. Kezében mérleg, ropogós perec, mákos, szezámmagos, édes. Vigyorognak, nevetgélnek, elvonulnak. Déli tizenkettô. Várunk. A Mikulás sehol. Pedig csendben, halkan, roggyant térddel támasztjuk a falat. Hogy rá ne szakadjunk.
12.20. Valami megmoccan. Vagy valaki. Nyikordul az ajtó. Indulunk, rohanunk, nyomulunk, látni szeretnénk. Legalábbis a pénzünket.
Amikor sorra kerülök, meghatódom. Fiatal, piros blúz, kék farmer, szôke, kék szemû, ideges. Jobban mondva ingerült. Elôször kiabál, majd üvölt. Az asztalra csap, szemeit forgatja. A drága, de kedves. Keblemre vele.
A kellemes része — mert az is van neki — akkor ér, amikor észreveszem, felfedezem, összegzem a befizetett 200 dollárt. A szeptemberi árfolyamon egytôl-egyig visszakapom.
Köszönet érte, kedves Mikulás!
Alig vártuk. De tényleg, alig vártuk, az egész csipet-csapat, hogy végre akadjon egy szabad félóra, amikor beszabadulhatunk az infólaborba. Nagyon is szükségünk van rá, mert másnapra le kellene már adnunk az "infóprojekteket". Természetesen mindenki az utolsó utáni pillanatra hagyta a dolgot, s most egymást gyôzködjük, hogy ki játssza el a gyorskezû és hozzáértô mentôangyalt.
Egyszóval nagy bôszen hajtjuk ki az elôttünk levôket, s be is nyomulunk, amikor az az örvendetes hír fogad, hogy nem mennek a gépek. Szóval dolgozhatunk, ahogy csak bírunk, mert van, amin, amivel, s nem hiába vannak a ragyogó ötletek, jó, hogy nagy nehezen meggyôztük Kockafejt. Mégsem telik meg holnap a tanárnô postaládája. Ez van, ezt kell szeretni, mondja a közhely. Hát... igaza van...
December 7–8-a között zajlik a negyedik Erdélyi Tudományos Diákköri Konferencia. Az idén is több tagozatban jelentkezhettek az érdeklôdôk: az állatorvositól egészen a képzômûvészetig. A rendezvény fôszervezôjével, Józsa Csabával beszélgettünk:
Campus: Az idei konferencia miben hoz újat?
Józsa Csaba: Tudománynépszerûsítô elôadásokat iktattunk be. A sajtó által meg szeretnénk célozni a középréteget is, hiszen gyakorlatilag az ETDK-ról a diákokon és esetleg a tanárokon kívül senki nem tud.
C: Mik voltak a részvételi feltételek?
J. Cs.: A konferencián egyetemisták és fôiskolások vehetnek részt. Alapvetô követelmény volt, hogy a dolgozatokat ebbôl a célból írják: nem lehetett diplomamunka, vagy olyan, amit már bemutattak máshol.
C: Mi lehet annak az oka, hogy más egyetemi városokból kevesen jelentkeznek?
J. Cs.: Az erdélyi szintû TDK-kat mindig szétosztják. Így rendezik meg az orvosi TDK-t Marosvásárhelyen, a mûszakist Temesváron és a tudományost Kolozsváron.
C.: Kik a bírálóbizottságok tagjai?
J. Cs.: A szekciófelelôsök maguk válogatták össze a zsûri tagjait. Többségben helyi, Kolozsváron tanító tanárok, de jöttek Magyarországról is. Feltétel volt, hogy egyetemi tanárok legyenek.
C: Mi a konferencia célja?
J. Cs.: A tudomány népszerûsítése, a diákok felkészítése, szakmai továbbvitele.
C: Mire számíthatnak a nyertesek?
J. Cs.: A Sapientia Alapítvány pénz- és könyvjutalomban részesíti ôket, szekciónkénti negyvenezer forintra lehet számítani.
Adjátok vissza a hegy... bocsánat, a színházamat. Ez jutott eszembe kedden este hét órakor, amikor megtudtam, elmarad a beharangozott Kvartett címû elôadás. Az ok: nem volt elég nézô!
Eszembe jutottak régi gyerekkori emlékeim. Az épület elôtti nagy tömeg, a teltház, a szûnni nem akaró vastaps mai napig is elevenen él emlékezetemben. Késôbb egyre inkább elmaradtak a régi színházélmények, egyre több kritika fogalmazódott meg az elôadásokkal kapcsolatban, ami a maga nemében nem rossz dolog, de a kritikák sûrûsödésével egyben a közönség is fogyatkozni kezdett. Ez történt szülôvárosomban, Marosvásárhelyen.
A hetek óta zajló színházvitából azonban kiderült, kísértetiesen hasonlóan zajlott a történet Kolozsváron is. Megnéztem szinte az összes, tavaly óta mûsoron levô darabot, így szembesültem egyfajta valósággal. Bár az igazgató — állítása szerint — mûsorpolitikájával fôként titeket szeretne becsalogatni, személyes benyomásom az, hogy találtok magatoknak jobb szórakozást, mintsem a dráma mûfaját habzsoljátok.
Szerintem nem kell bedôlni akármilyen kósza híresztelésnek. Úgy gondolom, ahhoz, hogy megkritizáljunk egy darabot, legalább annyi fáradságot kell vennünk, hogy elmenjünk, és megnézzük azt. Lehet, hogy nem sok igényt kielégítô színházunk van, de még van színházunk. S ez a fontos!
A népi bölcsességet megfogalmazó közmondás alapján ("Akinek nem inge, ne vegye magára"), válaszra sem méltatnánk a Szabadság 2001. november 17-i mellékletében, a Campusban megjelent Folyékony Ima címû írást, melynek szerzôje Laczkó Andrea. Mégis tesszük ezt azon alapos okok miatt, hogy a cikk hangneme, állításai, feltételezései sértôek a dévai református gyülekezetre és annak parókus lelkészére. A szerzô szerint a dévai református egyházközösség "tébláboló talpnyalósereg", az esperes nem lophat, mert nincs mit, a nép nem adakozik, profitszerzés céljából az esperes elrendelte a temetô beültetését szilvafákkal, hogy közel 300 liter szilvapálinkát árusított a parókia, felárral a szilvatermésbôl, s ebbôl az italból a reformátusoknak nem is jutott...
Ismereteink szerint a cikk szerzôje nem járt Déván, közösségünk egyetlen tagjával vagy annak lelkipásztorával, egyéb elöljáróival nem beszélgetett el, így nem tudhatni, honnan szerezte információit, amelyeknek alapján ilyen légbôlkapott vádakkal illeti a dévai reformátusokat.
A cikk állításait a következôk cáfolják:
1. A Hunyadi Református Egyházmegye esperesi tisztjét 1988-ig töltötte be dévai lelkipásztor. A jelenlegi parókus lelkész 1990. február 1-jén vette át hivatalát, meghívásra, soha nem volt, és ma sem esperes. Akkor kirôl szól ez az írás?
2. A "nép nem adakozik, mint a régi szép idôkben", ezt azzal utasítjuk el, hogy a dévai gyülekezet építô gyülekezet, hiszen ezekben a nehéz idôkben 1,5 milliárd értékû gyülekezeti házat épített fel, és rendezett be 1996-1999 között. Az összeg egyharmadát pénzadomány és munkahozzájárulás formájában a gyülekezet tagjai teremtették elô, s nem pálinkaárusításból.
3. A református temetô sohasem volt gyümölcsös, sem kaszáló, tehát profitot sem termelhetett az egyházfiak számára. Viszont 1933. óta szokásjog rögzíti, hogy a széna vagy a néhány magról nôtt gyümölcsfa termése a mindenkori temetôôrt illeti. Az a széna és a néhány kiló szilva alapozta volna meg a parókia kincsesbányáját?
Úgy érezzük, hogy a cikk szerzôje rágalmazott egy gyülekezetet, sok száz embert sértett meg hitelrontó, kedélyeskedô írásával, amely a sajtóetika szabályaival is ellenkezik. S különben is, Déván az ima nem folyékony, hanem ôszinte, valódi és nem pálinkagôzös!
A dévai gyülekezet nevében Lovász János lelkipásztor, Varga Sándor, fôgondnok, Varga József, gondnok
szociális ösztöndíjának meghirdetése egyelôre elmarad. Érdeklôdjetek januárban az irodában.
Tavaszi részképzésre
jelentkezôk figyelmébe: részleges eredményhirdetés lesz december 11-én az irodában.
Elsôéveseknek
pályázati hirdetés! Érdeklôdjetek a KMDSZ-titkárságnál.
Még mindig mûködik
a KMDSZ-nél:
— Palota és kunyhó lakásközvetítô
— adás-vétel
— eladó színházjegyek
A KMDSZ-tevékenysége,
ha érdekel, részt szeretnél venni a gyûléseken, beszélgetéseken, gyere be a irodába és keresd a rózsaszín lapot a falon!
Folytatódik a terminológiai elôadássorozat:
· Építészmérnöki kar:
Bucur Ildikó: Építészettörténet.
Helyszín: találkozó a C.F.D.P. épületének elôcsarnokában (Csillagvizsgáló/Observatorului út).
Idôpont: 2001. 12. 13., 18.00— 20.00 óra.
· Gépészmérnöki kar:
Kovács István: Hôkezelés és gépészet (II.).
Helyszín: A03-as terem.
Idôpont: 2001. 12. 13., 18.00— 20.00 óra
· Számítástechnika kar:
Pusztai Kálmán: A szolgáltatások minôsége a hálózatban.
Helyszín: találkozó — Malom (Baritiu) utca 26. szám, a fôépület elôcsarnoka.
Idôpont: 2001. 12. 15., 10.00— 12.00 óra .
· Vegyészmérnöki kar:
Majdik Kornélia: A fehérjék sajátos szerkezeti felépítése és specifikus biológiai funkciója közötti összefüggés.
Helyszín: a Báthory-líceum fizikuma.
Idôpont: 2001. 12. 14., 18.00— 20.00 óra.
· Villamosmérnöki kar:
Bíró Károly: Az energiatakarékos villanymotrok tervezésének kérdései.
Helyszín: Csillagvizsgáló/Observatorului út, 9-es terem.
Idôpont: 2002. 12. 13., 18.00— 20.00 óra.
Sziasztok, gyerekek! Én vagyok a... Ne rémüljetek meg, én nem a Mikulás vagyok! Becsületes polgári nevem Csák Zolika, és a szomszéd utcai óvoda köztiszteletben álló polgára vagyok. Éppen csak arra szeretném felhívni a figyelmeteket, hogy vigyázni kell ám a Mikulás bácsival. Ha ti sejtenétek, milyen csúnyán megjártam néhány évvel ezelôtt!
Az úgy történt, hogy éppen Mikulás ünnepén — ami pedig köztudottan az óvodista év legfontosabb napja az angyaljáráson kívül —, szóval, éppen a várva várt ünnep elôtti napon megérkezett hozzánk a rég nem látott nagynénikém. Eleinte ki sem látszott a sûrû ölelgetések meg a vastag prémgallér mögül, de aztán felfedezte a rejtekhelyemet az ajtó mögött, és hirtelen fölém tornyosult... Hát bizonyára ismeritek a helyzetet, kedves barátaim: egy túlcsomagolt, csupasipka-csupaháj, banyásodó nénike kezdi füligmosolyát villogtatva csipkedni az arcom, azzal az ismétlôdô csatakiáltással, hogy "Jesszusom, mekkorát nôtt ez a gyerek, mióta nem láttam!!" Az arcom természetesen azonnal megtelt nedves rúzsnyomokkal, de ezekrôl inkább nem beszélek.
Az a lényeg az egész mesében, hogy a nénikém haladó, egészen nyugati szellemû javaslatára anyuék egy nagy áruházba hurcoltak, ahol rengeteg ember forgolódott, s apróságokat keresett azzal az eltökélt szándékkal, hogy este Mikulást játsszanak otthon mit sem sejtô csemetéik elôtt. (Igen, vannak még ilyen naivak, ne nevessetek.) Az igazat megvallva én is épp akkoriban kezdtem kételkedni a Mikulás létezésében, de gyanakvásom a világ minden kincséért sem árultam volna el senkinek.
Nem is sejtettem, mi következik, amikor drága ôseim betoltak a legsûrûbb tömeg kellôs közepére, s én majd’ hanyatt estem: ott üldögélt elôttem a Mikulás bácsi, tokától bokáig megtapogathatóan, s nagy vidáman szövegelve a sok-sok ôt ábrázoló méregdrága csomag között, amit éppen eladásra kínált. Na, de nem a csomagok voltak a lényeg: ott álltam én, Csák Zolika, a bácsival szemben, és valószínûleg óriásira tátottam a szám, mert ô hirtelen észrevett, és megszólított: "Ho-ho-ho-hó! Micsoda aranyos fiúcska! Gyere csak ide szépen, csücsülj a Mikulás bácsi ölébe, s meséld el neki, jó voltál-e!" Én pedig szédültem: a Mikulás engem az ölébe vesz, figyel rám, mégsem csak mese, hogy van egy ilyen bácsi, aki meghallgatja minden gyerek kívánságait!
Hát gyorsan rábólintottam, aztán kezdtem is sorolni, mire lenne szükségem egy távirányításos kocsin, egy profi repülôgépen meg egy duplalövetû puskán kívül. Na és mit gondoltok, mi történt? Megjelent egy LÁNY. Egy kicsi szôke teremtés, aki hirtelen nyafogni kezdett, mikor meglátta a Mikulás bácsit, ez pedig ôt is az ölébe vette, s a másik térdére ültette, velem szembe éppen. Többet nem is haragudtam a szöszire, mert elég csinoska volt, neki már két foga is hiányzott az orra alól, s gondoltam, majd csak megegyezünk valahogy. Igen ám, de a Mikulás teljesen elfeledkezett rólam, hiába próbáltam észrevétetni magam vele. Már kezdtem féltékeny is lenni, s az ajándékjaim sorsa is aggasztott, úgyhogy kikaptam bal hüvelykujjam a számból, és megrángattam a ruháját.
Még mindig semmi. Éppen valami határozottabb lépésre akartam elszánni magam, amikor megtörtént a katasztrófa. A Mikulás bácsi úgy elfelejtett engem, hogy nem vette észre, mekkora sebességgel kezd legyôzni engem a gravitáció, s én annyira haragudtam, hogy szintén késôn kaptam észbe. Amikor viszont észrevettem, hogy megállíthatatlanul zuhanok, belemarkoltam a Mikulás szakállába, de... Már késô volt. Képzelhetitek, micsoda dolog lezuhanni a Mikulás bácsi térde magasságából, de még ennél is döbbenetesebbet mondok.
Ti tudtátok, hogy a Mikulásnak lejár a szakálla? Mert én akkor jöttem rá, amikor a sapkájával s a bajuszával együtt lerántottam! Vagy én voltam roppant erôs — ami pedig nem meglepô egy szomszéd utcába járó, makkegészséges óvodástól —, vagy a Mikulás volt hamis. Nos most az egyszer rátok bízom a döntést. Egyet viszont magyarázzatok meg nekem: miért kezdett mindenki nevetni, amikor rájött, hogy a Mikulás megszólalásig hasonlít az óvoda kertész bácsijára?
Végül is ez engem cseppet sem zavart. A legfontosabb az volt, hogy a szöszke is mosolygott, mert mégis én gyôztem. Kacsintott nekem. Azóta együtt járunk óvodába, és mindenki irigyel engem, Csák Zolikát, a két kísérô szôke copfocska miatt.
Szeretném mindenekelôtt leszögezni, hogy a cikk írója elfogult. Kedvenc hónapja a december. Hogy miért? Ó! Hát létezik olyan is, aki ne szeretné a decembert?
Nem. Ilyesmi nem is létezik. A december — ismételten — a legszebb hónap. A december havas, a hó pedig belepi a várost, és elrejti minden szépséghibáját. A december néha ugyanezt teszi az emberekkel. Kicsit biedermeieres a kedvenc hónapom, ilyenkor igazán jólesik az embernek a forró kakaó, miközben a hóesést nézi. Ebben a hónapban vannak speciális napok, amikor különösen odafigyelünk másokra. Ez abból áll, hogy nem mondjuk kedves lakótársunknak, hogy "kamanduka", ô pedig még a cipôjét is kitisztítja, amit — valljuk be — már régóta fontolgat, de ilyenkor, Mikulás napján nem árt véghez is vinni. Persze vannak olyan vélemények is, hogy az egész Mikulás humbug, de azok, akik ezt hangoztatják, tévednek. Van rá bizonyíték is. Én egészen biztosan merem állítani, hogy az én cipômben hatodikán reggel volt egy tábla csokoládé — az biztos. A Mikulás az Mikulás még Kolozsváron is. Mikulás az egyetemistáknak, sôt mindenkinek, mert mindenki örvend annak, amit a cipôjében talál — még akkor is, ha az történetesen virgács (ezt egyébként meg lehet bosszulni úgy, hogy az ember leharapja a csokimikulás fejét).
Rossz gyerekek, öltözzetek:
a Mikulás jön érettetek.
Jó gyerekek, készüljetek:
kaptok rossz gyerekeket.
Mert ezt csinálja a Mikulás
mostanába’:
összeszedi a rosszakat a
puttonyába,
s szétosztja a jók között:
hadd legyenek befolyással
(egymásra):
s akkor minden gyerek egyforma
lesz:
mert ez, tudjuk, így egészséges.
Fifti-fifti, szürke a jó és gonosz,
(örvend porosz, szimpla- és
fehérorosz).
S szép lassan a ködbôl elôtûnik, mire vártunk:
Egyesült Európa, nyeld el a
határunk!
Hétfô este, Pro tv. Adrian Pãunescu kerekasztalának legújabb vendégei koravén gyerekek. A mûsorvezetô mellett a közel tizenkét éves "politikus" fiú fontoskodóan forgatja kezében az írószert. Akár egy igazi felnôtt. Gesztusaiban, szavaiban is a nagyobbakhoz akar hasonlítani. A másik "fiatalember" sem különbözik tôle. A George Bacovia Általános Iskola tanulója, persze amikor Pãunescu afelôl érdeklôdik, hogy ismeri-e a költôt, csak annyit válaszol magabiztosan, hogy "nem, de csodálom a stílusát!".
A mûsor ideje alatt tehetséges gyerekek mutatkoznak be. A hatéves jászvásári ikrek a történelmet már kisujjukban hordják. Arra a kérdésre, hogy érdemes-e Romániában élni, és hogy ôk maradnának-e, azt az egyöntetû választ adják: "persze — mert van számítógépünk!" Aztán jön egy nagyobbacska fiú, Shakespeare-t szaval, természetesen eredetiben, egy másik csodaszép grafikákat, Van Gogh-reprodukciókat készít. Egy Zoli David nevû gyerek megzenésített Pãunescu-verset dalol.
Komolyabb témák is szóba kerülnek. A gyerekek, mint akik tapasztaltak a témában, kijelentik, hogy aki kábítószerezik, az hamarosan lopni is fog, és a lopástól már nem jár messze a gyilkosság ("csak ebben nincs pénz" — teszik hozzá). Az ott lévôkkel telefonon a tanügyminiszter is elbeszélget, az egyik meg is érdeklôdi Ecaterina Andronescutól, hogy hol lehet a tanárok ellen panaszt emelni.
Az adás ideje alatt szavazni lehet, hogy ki mennyire bízik az új generációban. 1900-an voksolnak amellett, hogy a fiatalság változtatni tud ezen a kilátástalan helyzeten, és közel ötszázan hiszik azt, hogy ezen már senki sem segíthet.
A kolozsvári diákság körében divattá vált a külföldi munkavállalás. A többség Amerikát részesíti elônyben, azonban akad olyan is, aki egy közelebbi országot választ.
Szász Edit, másodéves egyetemi hallgató november végén érkezett haza a svájci Locarnóból, ahol négy hónapot töltött. Az ott szerzett tapasztalatairól, élményeirôl kérdeztük.
— Miért éppen Svájcot választottad?
— Ismerôseim tavaly Locarnóban, egy Casa Locarno nevû vendégházban nyaraltak. Általuk jutottam ehhez a munkalehetôséghez. A Casa Locarnót a HEKS ökumenikus jótékonysági szervezet mûködteti, többnyire kelet-európai lelkészek, egyházi személyek látogatják.
— Kikkel dolgoztál együtt, és mibôl állt a munkád?
— Egy magyarországi és egy cseh lány volt a munkatársam; sokkal kisebb bért kaptunk, mint az ugyanott alkalmazott olasz szakács vagy a svájci takarítónô. Minket önkéntesekként tartottak számon. Takarítottunk, mosogattunk, felszolgáltunk, mostunk, vasaltunk reggel héttôl este nyolcig, három órás szünettel. Minden héten volt egy pihenônapunk, és minden második hétvége szabad volt.
— Hogyan értekeztél a más-más nemzetiségû munkatársakkal, vendégekkel?
— A fônöknôvel és a cseh lánnyal angolul, az olasz szakáccsal franciául, a német vendégekkel megpróbáltam németül boldogulni. Viszont nagyon sok volt az erdélyi és a magyarországi vendég. Ezenkívül voltak csehek, lengyelek, litvánok, spanyolok, hollandok stb., akikkel sokszor kézzel-lábbal értekeztem.
— Miként értékeled ezt a négy hónapot?
— Örvendek, hogy kint lehettem, mert több szempontból is megérte: anyagilag, nyelvtanulás szempontjából (német), érdekes emberekkel, kultúrákkal ismerkedhettem meg, jó barátokat szereztem, és sokat kirándulhattam. De nem szeretnék újból visszamenni, mert a négy hónap alatt végig hiányzott az itthoni emberek melegsége és közvetlensége.
Lejegyezte: Varga Zsuzsa és Máté Erzsébet
Megvagy, Mikulás!
Végre lencse- és mikrofonvégre kaptam a Mikulást. Véletlenül a Kotrocsényi-palota elôtt sétálgattam, és ott volt. Nem tudom, miért, de nem érzôdött rajta a mikulásság: odamentem, mert mindenki sugdosta, ni, ott a Mikulás...
— Kezicsókolom. Maga a Mikulás?
— Igen... — válaszolt mérgesen.
Nem tudtam mire vélni arroganciáját. Furcsa is volt, az öltözete, meg minden. Nem az az ünnepi piros-fehér, hanem a képviselôi piros-fehér. Mindez zászlócskával, amúgy pedig a szürke szürkekosztüm, posztóból. Össze voltam zavarodva, de nekibátorodtam:
— S mégis, mit kapnak a jó gyerekek most, ötödikére?
— Virgácsevót, savanyovszka cukorkajevát.
Ezt már nem értettem. Elkeseredtem, hiszen én, mióta öntudatom van, ismerem a Mikulást: nagy veres kabátban futkározik szerteszéjjel, ajándékot osztogat, satöbbi, szóval, ahogy a tévében mutatták. Egész évben jól viseltem magam, nem hisztizem sokat, az ingecskéket is összehajtogattam rendesen, s akkor most...
— De nem gondolja, hogy ez a hozzáállás nem illik egy ilyen markáns, mitikus személyiséghez?
— Nem beszélová hungarovská.
Na, ez tényleg rosszulesett. Úgy tudtam, hogy a Mikulás valami univerzális dolog, minden nyelven beszél, s legyen horthymiklós vagy gyorgyegyorgyiudezs vagy kommunizmus vagy demokrácz kapitalizáció vagy szocreál, mindig JÖN! Mindig jön, mindig hoz valamit, vagy egy diót vagy egy 120-as mellbôségû nôt vagy valamit! Akármit. Könnybelábadt szemekkel kérdeztem utoljára:
— De, Mikulás bácsi, Mikulásom, Mikulásunk, mi lesz a decemberrel, mi lesz velünk?
— Kussovó! Visszatakarodovszká Ázsiev.
Sasorromat szipogtatva hazaindultam, s még láttam a hatalmas fekete limuzint, rajta piros-fehér betûkkel: "Mikulás Dzurinda szlovák miniszterelnök".
A romosan bár, de ma is álló kastélyt megelôzô épület története a homályba vész. Nagy valószínûséggel csak annyit tudunk megállapítani, hogy a 14. század elsô harmadában nemesi kúria, a 15–16. században pedig udvarház állhatott a Szamos partján. A kastély épület-elôzményét — berendezésével együtt — a hadijog akkori szabályai szerint székelyek égették fel 1674-ben, Bánffy Dénes lefejeztetése után. A Bánffy-családnak méltó otthont nyújtó kastély, majd a barokk palota a gubernátor Györgynek és fôlovászmester Dénes fiának köszönhetôen épült fel.
Mintha a már egyszer lejátszódott történelem ismételte volna meg önmagát három évszázaddal késôbb, 1944 ôszén. Az épület emeleti traktusát katonakórháznak rendezték be a németek. A hadi helyzet alakulása miatt menekülniük kellett, de elôtte még lehetôséget adtak önmaguknak, hogy a halál torkában valamilyen jólesôt cselekedjenek. Ki tudja, talán utoljára. Felgyújtották a pompás barokk épületet, de elôtte még alaposan kirabolták. A teherautókra rakott ruhákkal, ágynemûkkel, a legszebb bútorokkal, az ezüst evôeszközökkel s más kincsekkel nyugat felé vették az útjukat. A szóbeszéd, a mendemonda szerint Lôcse környékén kifogyott a kocsikból a benzin, a magukra hagyott értékeket vitte boldog-boldogtalan. Ma már igencsak nehéz lenne az akkori állítólagos történéseknek utánajárni, hiszen ami késôbb a szepességi hegyek között élôkkel történt, amellett ártatlan pusmogás a német kincses karaván esete.
De térjünk vissza a lángban álló kastélyhoz. Az itt történteket az Erdélyi Múzeum-Egyesületnek a megmenthetô kulturális értékek összegyûjtésére kiküldött megbízottai által felvett jegyzôkönyvekbôl rekonstruálhatjuk. Bod Péter orvos, Rigó György uradalmi gépész és felesége, Kigyán Mária, valamint Lovász Márton udvari komornyik pontosan emlékezett a rémmesére. A németek egy SS köteléke 1944. október 13-án tíz óra tájban gyújtotta fel a fôépületet. A tüzet nem oltotta senki, az esôs napokon senyvedt, elaludt, majd újraéledt. Így ment ez három-négy héten keresztül. A németek elvonulása után egy órával megérkeztek a román csapatok, majd másnap kocsira rakták a még fellelhetô bútorokat, képeket és szônyegeket. A példán felbátorodott helybeliek akkor özönlötték el a kastélyt. Amit nem pusztítottak el, azt mind elvitték.
Az EME kiküldöttei — Kelemen Lajos levéltáros, ny. fôigazgató és Köpeci Sebestyén József heraldikus, az Egyetemi Könyvtár tisztviselôje — december 10-én próbálkoztak elôször a mentômunkával. Nyomasztó lehetett az eléjük táruló látvány: "a hatalmas barokk kastély füstös falaival, leégett fedélzetével és üres, füstös szélû ablakaival, melyeknek szárnyatlan nyílásain át az ég látszott". Tevékenységük révén megmentettek elôször
1 ládányi és 3 zsáknyi levéltári anyagot, majd késôbb még 12 zsákra való régi iratot és könyvet.(A helybeli, nem hivatalos kincskeresôk elôttük már két szekérnyi levéltári anyagot belehánytak a Szamos malomárkába).
Úgy tûnhet, minden elpusztult. Amit otthagytak a németek, azt elvitték a "felszabadítók", majd a maradékot az öntudatra ébredt helybeliek. Néhány Bánffy-relikviával még az unokáik is eljátszódhattak.
Bánffy Miklós 1940-ben, a nagy eufóriában Kolozsvárról Bonchidára vitette a családi levéltár anyagait. Hogyan is sejthette volna szegény, hogy akkor pecsételte meg sorsukat. Az élet kiszámíthatatlansága azonban itt is megmutatkozott. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy megjelent az isteni gondviselés. Bánffy, mint az EME igazgatótagja és alelnöke 1944. szeptember 8-án négy nagy köteg iratot adott át letétként az Erdélyi Nemzeti Múzeum Levéltárának, melynek átvételét Kelemen Lajos hivatalosan igazolta. (1. Népközösségi iratok, 2. Irodalmi anyag, 3. Erdélyi Helikon 1928,4. Felszabadulás utáni iratok). Az EME elnöksége nevében Tavaszy Sándor alelnök és Bíró Vencel fôtitkár aznapi keltezéssel külön is megköszönte az átadott levéltári letétet.
A mûvészi hajlamú, a szép iránt lelkesedô és a régiséget ôszintén megbecsülô grófot mélyen megrázhatták a Bonchidán történtek. Lelke mélyén abban reménykedett, talán a környezô házakban, putrikban, gazdasági épületekben fellelhetô néhány igazán becses családi és egyben történelmi emlék. Valahogy kiderítette, hogy a CASBI néhány, a tûzvészbôl megmenekedett bútordarabot "egyes odavaló lakosoknak adott ki használatra". Ezek közül a muzeális értékûeket az Erdélyi Múzeum-Egyesületnek ajándékozta. Csak néhány darabról van szó, de azok lélegzetelállítóak. Olvassuk együtt: "Jósika Miklós írószobájának teljes berendezése, melyet emigrációban Drezdában történt haláláig használt. 1. íróasztal és hozzátartozó szék, 2. egy fali tükör,
3. egy fiókos szekrény,4. egy hosszú könyvespolc, 5. két magas hátú szék. Tovább: 1. Bánffy György gubernátor íróasztala és fiókos szekrénye, 2. az én ifjúkori u.n. "secretaire" íróasztalom, melyen elsô mûveimet írtam és 3. késôbbi íróasztalom, melyen 1926-tól 1944-ig minden mûvemet írtam, 4. számos XVIII. sz.-beli igen értékes metszet és almáriumok, 5. egyéb bútorok XIX. elejérôl stb., melyek az EME számára bizonyára értékkel bírnak". A bútorok további sorsa — egyelôre — még nem tisztázott.
Talán attól tartva, hogy ezek után semmi sem lehet biztonságban, Roska Márton professzor útján további letéteket, négy albumot helyezett el az Erdélyi Nemzeti Múzeum Levéltárában. A beadott albumok közül három gróf Horváth-Tholdy János karikatúráit, egy pedig a bonchidai kastélyról készített fényképfelvételeket tartalmazta. A Levéltár akkori igazgatója, Szabó T. Attila 1945. április 5-én kelt köszönô levelében örömét fejezte ki az addig ismeretlen képanyag megmeneküléséért. Szomorúságának is hangot adott, amikor arról írt, hogy "ez a néhány darab legalább halvány képet ad az utókornak arról, hogy a bonchidai gyûjtemények megsemmisülése mekkora vesztesége egész Erdélynek".
1949-ben, hosszas kérvényezés után Bánffy Miklós öregen és betegen elhagyta Erdélyt, áttelepült Magyarországra. Elôtte — mint egyházkerületi fôgondnok — még hagyakozott a Kolozsvár-belvárosi református egyházközségnek. A letét átvételét László Dezsô lelkipásztor igazolta vissza 1948. október 15-én. "Ezennel elismerjük, hogy a mai napon a Fôgondnok úrtól letétként átvettünk négy darab egyforma fali gyertyatartót, amelyeknek a leírása a következô: XVII. század elejérôl származó kínai tál (famille verte), amelyet ugyanazon század második felében, valószínûleg Hollandiában bronzba kereteztek és aranyozott sárgaréz díszekkel láttak el, valamint egy-egy gyertyatartó karral is. […] Ezeket a tárgyakat a Fôgondnok úrral együttesen a templom falán helyeztük el. Kijelentjük, hogy a Fôgondnok úrnak, vagy leányának bármikor rendelkezésére bocsátjuk azokat. Amennyiben sem a Fôgondnok úr, sem a leánya ezeket életökben vissza nem veszik, azok automatikusan a Kolozsvár-belvárosi református egyház örök tulajdonába mennek át".
A repatriálását közvetlenül megelôzô idôszakban, 1949. március 9-én az EME-nek adományozta a korábban a Bolyai Egyetemnek bérbe adott kolozsvári szülôházát (Király utca 14.) "abból a célból, hogy az erdélyi magyar kultúrát szolgálja". Szegény, így akarta átmenteni szeretett, egykori otthonát. Nem sikerült neki, mert házát egy néhány nappal korábbi, március 1-i határozattal kisajátították. Igaz, errôl csak július 12-én kapta meg az értesítést.
1949. április 26-án, az Erdélyi Múzeum-Egyesület Vezetôségének küldött levelében a márciusi házadománnyal együtt az Egyesületre hagyott tárgyak jegyzékét — sajnos, ez még ismeretlen — kiegészítette egy harmadkorból fennmaradt ôskori óriás-szarvas kövült agancsával, melyet az elsô világháború elôtt hozatott Írországból 120 angol fontért. "Akkoriban a bonchidai kastély valamelyik falára akartam függeszteni, de háború folytán ez elmaradt" — írta az EME-hez szóló levelében. Vajon mi lehetett további sorsa a bonchidai infernót elkerülô ékítménynek?
Még nem beszéltünk a kastély egyéb berendezési tárgyairól, a családi ereklyékrôl, az ezüst- és aranynemûkrôl, az igazi, vagyont érô kincsekrôl. Egy jó történet mindig csattanóval végzôdik. Ez is. Bánffy Miklós gróf a valóban értékes, családi eredetû tárgyait még idôben elmenekítette. De ez már egy másik história.
Köztudott, hogy a mûvészetek egy tôrôl fakadnak, s az is: olykor a véletlenen múlik, hogy az a bizonyos hajlam milyen formában tör felszínre, egyénenként milyen mûvészi megnyilvánulásban csúcsosodik ki. És persze az sem ritka, hogy egyazon személy különbözô mûvészeti ágakban is jeleskedjék. Nem egy zenekedvelô, vagy egyenesen zenésznek induló képzômûvészrôl tudunk — elegendô csupán nemrég elhunyt jeles festônket, Miklóssy Gábort említenem — és persze a jelenség fordítottja is elképzelhetô. Hogy ismét szûkebb pátriánkból vegyem a példát: a neves zeneszerzô és mûvészeti író, Terényi Ede nem is olyan rég csillogtatta meg képzômûvészeti hajlamait több erdélyi városban megrendezett kiállításán.
Mindezek elôrebocsátásával már nem is tûnik olyan különösnek, hogy a zenelíceumot végzett hegedûsként induló majd klarinétosként kiteljesedô, Károly Sándor Áron végül is a kolozsvári Képzômûvészeti Egyetemen köt ki, és a fotó-video szak diákjaként, grafikusi képességeit is megcsillogtatva szerez magának az országhatárokon túl is elismerést. Bevallása szerint a fotózás gyermekkora óta érdekelte. Tizenhárom éves volt, amikor karácsonyra szüleitôl egy fényképezôgépet kapott ajándékba és barátja révén kapcsolatba került városunk legöregebb neves fényképészével, a nemrég elhunyt Horváth Józseffel, akitôl nem csak a mesterség technikáját, hanem etikáját is elsajátította. Az önmagával szembeni igényességet. Mindehhez járultak a fôiskolán tanultak, az olyan, mûvészként is ismert és elismert tanár, mint Feleki Károly szakirányítása, de elsôsorban persze a veleszületett tehetség, és korlátlan mûvészi képzelôerô. Ötvözôdésük konkrét példái, a fiatal mûvész eddigi alkotásai egyéni látásmódról, eredetiségrôl árulkodnak. A mûvészi dokumentumfotózást már régóta sikerrel mûvelô Károly Sándor Áron a fényképezés határait jócskán kiszélesítve alkotja meg látványközpontú, de ugyanakkor filozófiai mélységekig ható, allegorikus kompozícióit. Jól nyomon követhetô mindez többek között a bonchidai Bánffy-kastély esetében. A tér- és idôsíkokat fotókompozícióin kitûnô érzékkel keverô mûvész a múltat a mába fogalmazó eljárásával valamelyest már a jövôt is sejteti. A romos kastélyról készített felvételen mintegy ablakot vágva bepillantást nyújt a múltba, a pompás épület fénykorába. Mindezt persze hosszas könyvtári dokumentációs munka elôzte meg, a régi képi dokumentumok felkutatása és összegyûjtése. Majd a helyszínelés, az épületmaradványok számbavétele és annak a szögnek a megkeresése, amelybôl a hajdani elôd megörökítette a kastélyt. A múlt és a jelen egybeszerkesztésébôl született meg aztán a mûalkotás. Mintegy emlékeztetôül és figyelmeztetôül is ugyanakkor. A helyszínen készült happening egyik mozzanatának megörökítésével, a porrá égô múlt képi rögzítésével a mûvész már gondolati szférába helyezi az addig csupán az érzelmekre ható egyedi és megrázó látványt.
A pusztuló mûemlékek sorsa már régóta foglalkoztatja Károly Sándor Áront, s az az érzelmes történelem, amelynek mûvészi megjelenítésére, olykor az utolsó pillanatokban való rögzítésére, megôrzésére és képi kivetítésére vállalkozott, általa, mindannyiunk kincsévé válhat. Mûvészete egyben szolgálat is. Ezt ô maga a bonchidai kastély felújított részében rendezett kiállításon a következôképpen fogalmazta meg: "A múlt és a jelen összehasonlításával az volt a célom, hogy felnyissam a világ szemét, hogy ráirányítsam a figyelmet a végpusztulás határára jutott felbecsülhetetlen értékeinkre".
A fotózást azonban a számítógépes képfeldolgozással együtt a fiatal mûvész köztes mûfajnak tekinti. Amolyan átmenetnek a végcél, a grafika fele vezetô úton. A kaposvári Nemzetközi Mail Art kiállítás különdíjának megszerzése konkrét bizonyítéka annak, hogy Károly Sándor Áron jó úton halad.
Heim András geometrikus idomokban testet öltô, konstruktivista grafikai nyelvezetét, "kihegyezett" stílusát, szögesen szúrós, vagy éppenséggel gömbszeletekbe, körívekbe kerekített-enyhített vonalbeszédét lehet szeretni vagy nem szeretni, de kiiktatni Kolozsvár mûvészeti életébôl nem lehet. Hiszen ahogyan a Korunk Galéria kiállításai évtizedek óta hozzátartoznak mûvészi hétköznapjaink-ünnepeink megszokott rendjéhez, ugyanúgy Heim András idôszakos jelentkezései is részei ennek a rendnek.
Az elemi formákból és azok variációiból építkezô mûvész jobbára fekete-fehérbe fogalmazott grafikai szigora, mértani alakzatokba általánosított-sûrített világa, valamelyest változott az utóbbi idôben. Úgy is mondhatnám: kiteljesedett. Egy újabb komponenssel, a színekkel gazdagodott. Ennek jeleire már legutóbbi, négy évvel ezelôtti kiállításán is felfigyelhettünk. Általánossá azonban most vált. Mintha a grafikus lezárta volna a maga nemében teljes és egységes "kétszínû" periódusát. Élesen tiszta, a matematika szigorával vetekedô, egyenes beszédén, sajátos grafikai nyelvezetén a többszínûség vajmi keveset változtatott, formai szempontból azonban ezek a munkák mégis különböznek elôdeiktôl. Szívem szerint talán nem is minôsítenék, hiszen a maguk nemében fekete-fehér grafikai lapjai legalább annyira összetettek és befejezettek, mint színekkel dúsított legújabb alkotásai. Látvány szempontjából viszont ez utóbbiak megkapóbbak, jobban felhívják magukra a figyelmet, dekoratívabbak. Tudom, hogy erre a mûvész most felszisszen, hiszen érzelem- és gondolatgazdag munkái korántsem tartoznak a díszítômûvészet erôteljesen behatárolt-leszûkített körébe. Nem is errôl van szó. A mértékkel és visszafogottan adagolt, belsô motivációjú, az alkotó pillanatnyi hangulatát, érzelmi állapotát sejtetô formai elemek a mûvészi folyamat, a mûalkotássá nemesülés vajúdásai közepette központi tényezôvé, lényeggé lépnek elô. Erôteljesen jelentkezô, szembetûnô esztétikai többlet forrásaivá válnak. S itt a színeken kívül a sajátos fényeffektust is meg kell említenem, amely egy harmadik elem bevitelét is jelenti. A most elôször jelentkezô tükör motívum formai elembôl szintén központi, lényegi, sajátos üzenetet közvetítô tényezôvé alakul. Az elvonatkoztatás újabb stádiumába emelt mûvészi valóság, a Heim-féle érzelmes síkmértan, a lírai geometria kifejezôjévé.
Építem a rendet — vallotta írott és fekete-fehéren képírott formában Heim András 1999-ben megjelent kötetében. És ezt a rendet építi tovább, még több, még variáltabb építôanyagok felhasználásával. De a színek és a fények sajátos játéka, kombinációja egy új rend felépítésének a lehetôségével is kecsegtet.
Heim András sajátos vonalhálói a mûvészi szándék függvényében váltakoznak, a síkok olykor eltolódnak, egymásba fonódnak, esetleg átlényegülnek, vagy akár átlépnek egy másik dimenzióba is. A grafikus mértani alakzatokká sûrített-nemesített világában, a maga alkotta axiómarendszeren belül nem ismer lehetetlent. Következetes önmagához, mûvészi anyanyelvéhez, amelyet nem kicserélni, csupán gazdagítani akar. S ez, a jelek szerint, most ismét sikerült neki.
Egy kisebb társaságban szóba került az oktalan állat kifejezésünk. Tulajdonképpen — mindenben, a nyelvben is logikát keresô szemlélet alapján — okát keresve annak, hogy az értelemmel nem bíró, csak ösztönösen cselekvô állatot, miért is nevezzük oktalan állatnak hiszen az "értelmes" ember okos, s aki viszont "nem értelmes", az bizony nem oktalan, hanem egyértelmûen buta. Nos, hogy megértsük, miért van így, számba kell vennünk a szócsaládot, értelmeznünk kell a szó tövét és származékait.
Már a 14. századtól kimutatható szótô, az ok, ótörök eredetû. A magyarba került török szó jelentése ’értelem’ lehetett, erre utal a szintén korán kimutatható okos és oktalan származékok jelentése is. Olyan viszony ez, mintha ma azt mondanók: értelmes és értelmetlen. Ez is, mint az okos és oktalan, a tônek -s képzôs, illetôleg -talan, -telen fosztóképzôs származéka. Az ám, csakhogy mind a szótô, az ok, mind a belôle képzett szavak olyan jelentéseltolódásokon mentek át, hogy a közöttük lévô összefüggések a mai nyelvérzék számára ma már nem világosak, nem áttekinthetôek.
Az ok szavunk jelentése a mai nyelvérzék szerint már nem ’értelem’, hanem az ok: valamely változás, történés elôidézôje, bizonyos körülmény indítéka, olykor ürügy. Beszélünk például a betegség okáról, s aki okot ad valamire: magatartásával többnyire kellemetlen következményt idéz elô. Aki okkal haragszik, az méltán, jogosan teszi; nyomos oka van rá: jelentôs indíték készteti, s aki okot keres például a veszekedésre, az csupán ürügyet keres. A mai értelemben vett ok fônév igei származéka az okoz (valamilyen indíttatásból ô idéz elô valamit) és az okol (valamilyen baj okozójának tart és ezért hibáztat). Ezek után nem kell magyaráznunk az ok fônév ilyen összetételeit, mint okfejtés, okirat, oklevél, okmány, oknyomozó stb. Közöttük az okirat, miként az okmány is nyelvújítási alkotás.
Az ok szavunk némely származéka azonban ôrzi az eredeti ’értelem’ jelentést. Ilyen az oktat ige és ennek további származékai: oktatás, oktató. Aki oktat, az tanít valakit valamire. Szintén az ’értelem’ alapjelentést ôrzi a ’valamibôl tanulságot merít’ jelentésû okul, továbbá tréfásan’oktat, tanít’ jelentésben használt okít. S mint már említettük, az ok eredeti jelentését ôrzi az ’eszes, értelmes’ jelentésû okos, s e szónak igei származékai, az okosodik ’okosabbá válik’, továbbá okoskodik ’következtetéseket levonva gondolkodik’, illetve ’akadékoskodva ellenkezik’. E körbe tartozik az oktalan szavunk is, jelentései: értelemmel nem bíró (állat), ostoba, meggondolatlan (beszéd), ok nélküli, alaptalan (félelem).
Végül említsük meg, hogy e szócsaládba tartozik az okvetlen, okvetetlenkedik szavunk is. A ’feltétlenül, ellenvetés nélkül’ jelentésû okvetlen — ki hinné? — összetett szó. Keletkezésének alapjául a régi nyelvbôl kimutatható okot vet ’ellenvetést tesz’ értelmû szókapcsolat szolgált. Az okot vet szerkezetbôl fosztóképzôvel keletkezett az okvetetlen alak, ebbôl egyszerejtéssel az okvetlen. Az okvetetlen igei származéka az okvetetlenkedik igealak. Aki ezt teszi, az akadékoskodik, akadékoskodásaival zaklat valakit.
Meghívtak a Mulatság-ra. Elmegyek-e, kérdezték? Na ná, hogy elmegyek, mondtam. Akkor is elmennék, ha nem hívnának, mert ez egy olyan Mulatság, amire hívás nélkül is elmennék. Persze hívás nélkül egy kicsit "snassz", de az a fontos, hogy ott van az ember. Hogy nem marad le. Vagy ki. Mindegy. Szóval, hogy ott legyen. Tehát meghívtak. És én készültem rá, megfelelôen. Napokkal elôtte próbáltam elképzelni, hogy milyen lesz. Nem a Mulatság, azt ismertem, az olyan, amilyennek megírták. Vagyis remek. Azt nem lehet elrontani. Bár, ha jól meggondolom, mégiscsak tudnék példát mondani rá. Szóval, hogy milyenek lesznek a fiúk, azt fontolgattam. Hiszen külön-külön ismertem mindeniket, tudtam, hogy mire képesek, de így együtt még nem láttam ôket. Azt is ismertem, aki egybe gyûjtötte a fiúkat, remélvén, hogy ha együtt mulatoznak majd, nem csak idô múlatás lesz, hanem valóságos Mulatság, pálinkával, násznéppel, kolbásszal, savanyúsággal, egyszóval mindennel, úgy, ahogy kell. Ahogy dukál. Aztán eljött a nap, a Mulatság napja. És én felöltöztem, ha nem is ünneplôbe, mert az nincs, nem nagyon futja, csak úgy egyszerûen, amolyan "nem éppen hétköznapiasan", s nem titkolt várakozással elindultam a helyszínre. Persze sokan voltunk. De ez a jó egy Mulatságban, nem? Hogy sokan vagyunk. Hogy szinte tapodjuk le egymás lábát, és azon vitatkozunk, hogy ki fog bejutni elôbb, ki fog hamarabb odaérni, ha nem is az asztalhoz, de legalább az ülôhelyhez. Na, és az ismerôsök! Nem gyôztem köszöngetni, jé, ez is itt van, az is, jézusom, ez hogy kerül ide, na, ennek meg minek Mulatság? Végre elhelyezkedünk, megnyugszunk, most már jöhetnek a legények. S ôk jönnek is. Illetve jönnének, mármint be, mert nekik azt mondták, hogy itt mulatság lesz, de zárt ajtókra találnak. A legények kopognak, illedelmesen, aztán kiabálnak, majd dörömbölnek, már egyáltalán nem illedelmesen, s végül betörik az ajtót, nem másért, de ha nekik megmondták, akkor megmondták, s ôk ahhoz tartják magukat. Csak azért is. Szóval, betörik az ajtót, s szinte beesnek, vagyis inkább "e világba esnek". Olyan ez, mint egy születés, vérrel-kínnal tele, s hirtelenjében ott állnak mindhárman, a legények, a számukra idegen térben, kicsit rá is csodálkoznak, szóval ilyen ez a hely, ahova minket hívtak. De hol vannak ôk, akik hívtak, miért nincsenek itt? Na jó, lehet, hogy túl korán jöttünk, mondja az egyik legény, s megpróbálják felfedezni, majd birtokba venni a teret, vagy legalábbis belehelyezkedni, ki-ki a maga módján. Hát, ami azt illeti, ôk sincsenek nagyon kiöltözve, sôt. Ott van például S legény (Mucsi Zoltán), Úristen, hogy néz ki, nem bírok ránézni röhögés nélkül. Bokáig érô, kinôtt, elnyûtt öltöny, hórihorgas alakja meggörnyedve, mintha tüdôbajos lenne, vagy mi, olyan "girhes", mondaná anyám, s a cipôje, jézusom, hát azt nem lehet elmondani, azt látni kellene. Zseniális alak. Mindig fél valamitôl, mozdulatai gyámoltalanok, amikor lázad, akkor is csak félig, s ahogy ez lebír ülni az asztal melletti kisszékre, a könnyeim csorognak a nevetéstôl, vagy a szomorúságtól? Amit ez végigmûvel a Mulatság alatt, hát "nem semmi".
Na és ott van N legény (Scherer Péter), ôt sem "skatulyából húzták ki", öltönye legalább két számmal nagyobb, mint kellene, ahogy ott téblábol, szerencsétlenkedik, az újonnan vásárolt cipôjével büszkélkedve — ami, így kapásból megsaccolva is 43-as lehet, az ô körülbelül 39-es lábára — az ember szinte megsajnálja. Olyan gyerekesen tud örülni mindennek, s olyan dacosan, mindent-akarással követeli a maga mulatság-részét. Amikor rájön, hogy nincs mulatság, hogy átverték ôket, a kétségbeeséstôl már-már sírni tudna. Végsô elkeseredésében fel is kötné magát, aztán, mikor mindenféle ál-mulatságokkal kecsegtetik, "na, ezt még megnézem" elhatározással kivárja a próbálkozásokat, végül meggondolja magát. Csakhogy akkor már a többiek bíztatják, na, mi lesz, miért nem kötöd fel magad, történjen már valami. A leginkább B legény (Szikszai Rémusz) bíztatja, ô a harmadik a legények közül. Vagy inkább az elsô, hiszen olyan "líder-típus", vezéregyéniség. Valahogy a ruháján is látszik. Hármójuk közül az övé a majdnem-jó, a bakancsa is kicsit katonásra vall. Ô tartja a frontot, ha kell erôszakosan is, a legkülönfélébb érveket sorakoztatja fel, ha arról van szó, hogy meg kell védenie igazát, mármint azt, hogy ha ôk ide jöttek, akkor itt mulatságnak kell lennie, törik-szakad. Társai kicsit félnek is tôle, de mindig jól jönnek az érvei, a kellô pillanatban, nem mintha ô nem félne, vagy nem tudná, hogy meglehet itt valóban nincs mulatság, de aki felvállalta a vezérséget, annak végig kell csinálni. Persze ô is belefárad a hiábavaló harcba, s leül, magába roskadtan, semmibe bámuló tekintettel várja, hogy mi lesz.
Szóval nevetséges Mulatság, torokszorító, hang nélküli mulatás, csujogatós mulatás, Üresek a pajták / Hol vannak a balták / Gyertek ide marhák / Véresek a szajhák.. És a legények csak járják, járják a táncot, "zeneszó, énekszó nélkül", " mintha tutajon, billegôn, / járnák süllyedô háztetôn, / alámerülô szigeten, / úszó koporsófödelen" (Kányádi Sándor), mi pedig nézzük, nem bírjuk ki nevetés nélkül, de majdnem sírunk, szinte bíztatjuk ôket, nem baj, legények, ha nincs mulatság, ha csak volt és lesz mulatság, ha ezek megvonták tôlünk a mulatás-jogot, akkor mi majd csapunk hetedhét-országra szólót, csak nem kell feladni, menni kell tovább, ha, a jelek szerint, nincs lakodalom, akkor van temetés, s ha nincs kit temetni, mi majd hozunk áldozatot is, úgyis minden mulatságnak temetés a vége. S a legények hisznek, a hitük falakat dönt le, megszólal a várva-várt muzsika, és ôk átlépnek a meghasadt falon, rogyadozva, nagy-nagy szomorúsággal beállnak a megtisztító esô alá.
Hát ennyi volt a vigadós-bús Mulatság.
(Slawomir Mrozek Mulatság, Fordította: Kerényi Grácia; Személyek:
B LEGÉNY — Szikszai Rémusz; S LEGÉNY — Mucsi Zoltán; N LEGÉNY — Scherer Péter; Rendezô — Bérczes László; Jelmeztervezô — Kárpáti Enikô; Díszlettervezô — Sárkány Sándor; Munkatárs — Matuz János, Cseh Tamás).
*
A budapesti Bárka Színház Mulatság címû elôadását a Malom utcai Tranzit Házban nézhettük meg, ahol egy idô óta egyre több színházi elôadás kap helyet. Amikor évekkel ezelôtt valami tevékenység -féle kezdôdött el a szinte romos, elhanyagolt, rég elfelejtett zsinagógában, titokban reméltük, hogy nem csak egy egyszeri ötlet megvalósításához rázták fel Csipkerózsika-álmából ezt az épületet, hanem egyfajta kultúrközponttá válik majd. Eltelt néhány év, és a reménység valóra vált, a Malom utcai Tranzit Ház az elsô a top-listán, fiatalok és idôsebbek kedvenc helye lett, ha ott valami történik, oda érdemes elmenni. Persze így leírva egyszerûnek tûnik a folyamat, de, mint minden sikeres megvalósításnak, iszonyú munka van mögötte. A Tranzit Ház ötlete a Könczei Csilla fejében született meg, és a terveket is ô szôtte hozzá, vagy inkább köré, s most, mikor már kezd alakot ölteni a terv, a Házzal együtt, s lassan a munkatársak is kezdenek állandósulni, menetrendszerûen programokat szervez, lüktetôvé téve, megpezsdítve Kolozsvár kulturális életét. Amikor Könczei Csillát megkerestem a most következô beszélgetés végett, nyilván ennek a központnak leginkább a színházzal kapcsolatos tervei érdekeltek. Elsô kérdésem tehát arra vonatkozott, hogy annak idején, az induláskor már eleve tervbe vették-e a színházi elôadásokat:
— Már az elsô rendezvényünk alkalmával, 1997 októberében, a Mi és Ôk címû nyitó-fesztivállal szimbolikusan elôre szerettük volna vetíteni azokat az irányokat, amerre haladni fogunk, vagyis az interdiszciplinaritást, mind intellektuális, mind mûvészi értelemben. Az akkori háromnapos rendezvényben már jelen volt a színház, nem is akármilyen szinten, hiszen Maia Morgenstern "Lola Blau" címû elôadása került sorra. Egy másik színházi vonatkozása ennek a tervnek, amely azóta is folyamatosan jelen van, a Színmûvészeti Fôiskolával való együttmûködés. Az évek során mindvégig lehetôséget adtunk a különbözô vizsgaelôadások megtartására, például ezen a héten is megkerestek két ilyenfajta produkció végett. Ezt az együttmûködést is folytatni szeretnénk. Nagyon fontosnak tartom a Magyar Színházzal való együttmûködésünket, és szakmai sikernek könyvelhetô el, hogy a Tompa Gábor által rendezett Mrozek darabot a Károlyt rendszeresen a Tranzit Házban játszák.
— Próbáljuk meg értelmezni a tranzit szót, a ti szempontotokból, hiszen ennek a szónak többféle jelentése is lehet. Mondjuk átmenet, várakozás, útonlevés, valahova-haladás...
— Nyilván benne van a mozgás, és ez volt a szándékunk kezdettôl fogva, ezt meg is szeretnénk tartani, tehát azt is jelenti, hogy igazából nincs kijelölve egy célpont, ahova majd megérkezünk, hiszen akkor át is kellene keresztelni a Tranzit Házat. Ez az a hely, amely a szó szoros értelmében folyamatosan átereszt magán különbözô mûvészeti rendezvényeket, azzal a céllal, hogy egy mozgást idézzen elô. Azt gondolom, ebben a térben nagy szükség van egy ilyen helyre, szellemiségre, amely megmozgatja a kulturális életet.
— Ezt az épületet, a korábbi állapotához képest, újjá varázsoltátok. A rendezvények bevételébôl szinte biztos, hogy nem fujta erre, mi a titka a varázslatnak?
— Valóban nem lehet a bevételekbôl fedezni, hiszen azok minimálisak, de azt is komolyan vesszük, és nagyon örülünk, hogyha a látogatók pénzt szánnak az épületre. Azért tudtunk idáig jutni, mert megkaptunk néhány jelentôs támogatást, az egyik legfontosabb, most már két éve mûködô alapforrás a Pro Helvetia Alapítványtól származik, tavaly pedig volt egy Euro-Art projektünk, amellyel ugyancsak sok mindent el tudtunk érni. Ezenkívül támogat bennünket az Illyés Alapítvány is, infrastrukturális befektetéssel, és még számos más támogatónk van, például a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma, a Nemzeti Kulturális Alapprogram, a Soros Open Network, a Román Mûvelôdési Minisztérium, Megyei Mûvelôdési és Vallásügyi Igazgatóság, valamint a Tájékoztatási Minisztérium. Ezeket a pályázati pénzeket természetesen csak igen kis mértékben lehet az épület javítására használni. A zsinagóga épületét a Zsidó Hitközségtôl béreljük, remélem meg vannak elégedve a munkánkkal, és hosszú távú lesz a kapcsolat, annál is inkább, mert elsô pillanattól kezdve tisztáztuk, hogy itt kulturális-mûvészeti rendezvényekre kerül sor, amit mi be is tartunk.
— Most már rendszeressé váltak a rendezvények a Tranzit Házban, a csapat is megvan hozzá, arra lennék kiváncsi, hogy hogyan áll össze a program?
— Szerencsére ott tartunk, hogy már 2002 ôszére is vannak elôirányzott tevékenységeink, persze ez egyelôre egy nagyon összetett folyamat. Elsôsorban a miénk egy úgynevezett alulról felfejlôdô kezdeményezés, így mi magunknak kell kitalálnunk, illetve megtapasztalnunk mindent, például azt is hogy milyen az irodai munka, hogy hogyan mûködik egy munkaközösség. Ami a Ház mûködését illeti, természetesen megvannak a saját elképzeléseink, de hazudnék, ha azt mondanám, hogy kizárólag egy meghatározott elv szerint tervezzük meg a jövôt. Ez már csak azért sem volna lehetséges, mert a projektjeinkhez minekünk kell megteremteni az anyagi hátteret, úgyis mondhatnám "a piacról élünk". Ezenkívül egyre több a kívülrôl jövô ajánlat, és mi nyitottak vagyunk ezek irányában.
— Lenne egy kicsit merésznek tûnô kérdésem: nem gondoltál arra, hogy létrehozzál egy Tranzit-társulatot, amely saját színházi elôadásokat hozna létre?
— Én ennek is látom a lehetôségét, volt is ilyen irányú kezdeményezés, nyilván ez egy nagyon specifikus eset volt, amely ugyancsak hozzátartozott a — mondjuk úgy, hogy — Tranzit-szellemiséghez. Egy antirasszista színházi kísérleti csapatot indítottunk el, amely a Soros Alapítvány kolozsvári fiókjának a támogatásával jött létre, egy egyéves projekt, ahol román és roma fiatalok dolgoztak együtt. Ez nagyon izgalmas munka volt, és azt hiszem fel lehetne tölteni a csapatot magyar színészekkel is, és valami nagyon sajátos együttest létrehozni, amely több nyelven játszana, több kultúrából táplálkozna, persze ehhez is kellenének támogatók, és elkötelezett emberek, akik szívesen csinálnák. Azt hiszem, hogy egy ekkora városban, vagy régióban, mint amilyen Kolozsvár, vagy Erdély, lenne tere bármilyen független színháznak, vagy társulatnak.
Könczei Csilla Tranzit Házas tevékenysége mellett tanít az egyetemen néprajz szakon, de az utóbbi idôben készített néhány dokumentum- és kísérleti filmet is, amelyek nagy sikerrel szerepeltek a különbözô film-fesztiválokon. Bár mostanában kevés ideje jut rá, de, saját bevallása szerint, ezt a fajta tevékenységét nem szeretné abbahagyni.
*
Végül a Tranzit Ház egy következô, rendkívüli programjára szeretném felhívni az olvasók figyelmét, egy ritka eseményre, Lajkó Félix és tizenhárom tagú zenekara koncertjére. Lajkó Félix szabadkai születésû hegedûvirtuóz, a kilencvenes évek közepétôl rendszeresen koncertezik Magyarországon, majd a Jugoszláviával szembeni embargó feloldása óta nyugat-európai, tengerentúli és távolkeleti fesztiválokon is részt vett. Virtuozitása és játékának sodró ereje által egyre nagyobb hírnévre tesz szert, ám saját bevallása szerint mégsem hagyja el szülôvárosát, mert " Szabadkán és környékén még a legrosszabb háborús idôkben is normálisabb légkör és hangulat volt, mint Budapesten vagy egy nyugati nagyvárosban bármikor." 1997-ben Jancsó Miklós és Grünwalsky Ferenc portréfilmet készít Lajkóról, amely nyomán Grünwalsky így vall róla: " Lajkó Félix olyan tehetség, aki öntörvényûen, minden eddigi stílustól függetlenül összegzi a Kárpát-medence zenéit — az ukrántól a csángó és balkáni népzenén át a cigányzene és a klezmer motívumáig —, és mindez a klasszikus mûveltségen alapul. ... Nagyon kevesen maradtak meg ilyen eredeti és szuverén egyéniségnek, mint Félix."
Lajkó Félix és zenekarának koncertje december 14-én lesz a Tranzit Házban (Malom utca 16. sz.). A koncertre az Információs Minisztérium Nemzeti Kisebbségek Osztálya által szervezett Nemzetiségek Napja keretében kerül sor. A turnét a NKÖM támogatja. Jegyek elôvételben a Tranzit Háznál kaphatók, telefon 194039.
Irta és összeállította Köllô Katalin
Nemrégiben két nagy játékosról, idôrendi sorrendben elôbb a kolozsvári baráti találkozón és élménybeszámolón részt vevô Buzánszky Jenôrôl, utána az egykori Aranycsapat kapitányáról, Puskás Ferencrôl, a népszerû Öcsirôl emlékeztünk meg. Ma egészen hátravonulunk a támadósorból és a kapus posztján oly sok nehéz küzdelem hôsérôl, a Fekete Párducnak becézett hálóôrrôl, Grosics Gyuláról lesz szó.
Grosics Dorogon született, 1926. február 4-én. Klubcsapatai: Dorogi AC, Dorogi Bányász, Budapesti MATEOSZ, ennek utódja: a Teherfuvar, majd Budapesti Honvéd, Tatabányai Bányász.
Elsô együttese, amellyel tulajdonképpen kilépett az országba, az a DAC volt, amely késôbb a Bányász nevet vette fel, és amely 1944. június 8-án Kolozsvárott játszott kupamérkôzést (Grosics egyébként akkor szerepelt elôször és utoljára a Sétatéri Városi Stadionban). Az egykori összeállítás: Grosics — Dunai, Csermák — Farkas II., Pfluger, Sebôk — Meszes, Turai, Takács, Vázsonyi I., Vázsonyi II. — akkor még nem számozták ugyan mezükön a játékosokat, de Grosics azonban mindenképpen kiérdemelte volna az 1-es számot.
1940-ben csoportgyôztesek voltak az NB III-ban, ôsszel már egy osztállyal feljebb rajtolhattak, de a háború félbeszakította a bajnokságot. A világégés után viszont már az elsô osztályban szerepelt a csapat — az új rendszer odaillônek találta a bányászok együttesét. De Grosicsra akkor már több együttes is felfigyelt, 1947-ben már a MATEOSZ hálóját ôrizte. Csapattársa volt többek között a "madaras" alakulatnak titulált hármas — Rigó, Fürjes és Bagoly —, a sokszoros válogatott Zakariás, valamint két csatár, Szabó Imre és Zsolnai János.
A válogatottba Gallovich Tibor szövetségi kapitánysága idején került be: 1947. augusztus 20-án, Budapesten, az Üllôi úti Fradi-stadionban 3:0-ra gyôzött az együttes Albánia legjobbjaival szemben, a Balkán- és Közép-Európa Kupa keretében lejátszott mérkôzésen. Elsô válogatottságakor így festett a magyar csapat: Grosics — Balogh II., Szûcs, Laborcz — Nagymarosi, Zakariás — Egresi, Hidegkuti, Deák, Zsolnai (Zsengellér), Hegedûs.
Tagja volt az 1952-es helsinki olimpiai bajnokcsapatnak, ô védte a kaput az 1953. november 25-i londoni 6:3-as mérkôzésen, amelyet az "évszázad mérkôzésének" is neveznek, és azóta a magyar labdarúgás napjaként ünnepelik. Végigjátszotta az ezüstérmet eredményezô 1954-es világbajnokság valamennyi mérkôzését. Tagja volt az 1958-as svédországi és az 1962-es chilei vb-n játszó magyar együttesnek. Összesen 86 ízben állott a nagyválogatott kapujában.
Utolsó tétmérkôzését 1962. június 10-én, a chilei vb keretében Rancaguában játszotta a válogatott színeiben. A csehszlovákok voltak ekkor az ellenfelek, akik 1:0-ra nyertek. Ez volt a magyar együttes akkori összeállítása: Grosics — Mátrai, Mészöly, Sárosi — Solymosi, Sipos — Sándor, Rákosi, Albert, Tichy, Fenyvesi.
Búcsúmérkôzésére 1962. október 14-én, a budapesti Népstadionban került sor. Ezúttal Jugoszlávia válogatottja ellen szerepelt a csapatban, ekkor is az ellenfél nyert, ugyancsak 1:0 arányban. A felállítás pedig: Grosics (Szentmihályi) — Mátrai, Mészöly, Sóvári — Solymosi, Sipos — Bene, Göröcs, Machos, Rákosi (Farkas), Fenyvesi.
*
Nagyjából ezek lennének a Fekete Párduc pályafutásának mérföldkövei. De a száraz adatokon túl, tekintsünk vissza még egyszer a múltra.
Legutóbb, Puskás Öcsire emlékezve az 1944-es tavaszi kolozsvári személyes élményt elevenítettem föl. A mostani mementóban ugyanarra az évre térnék vissza, ugyanabba a sétatéri stadionba.
Három héttel a már taglalt KAC–Kispest bajnoki mérkôzés után, hat nappal az emlékezetes angol–amerikai bombázást követôen, június 8-án újabb tétmérkôzés, a Magyar Kupa negyeddöntôjében esedékes találkozó várta a piros-fehéreket. Fortuna istenasszony — látszatra! — kegyes volt az Opata Zoltán edzette gárdához, mert szerényebbnek tûnô együttest, harmadosztályban szereplô csapatot juttatott vetélytársnak. Igaz, az
NB III. nyugati csoportjának éllovasáról, a dunántúli község együttesérôl, a DAC-ról volt szó, de hát ugye, az élvonal érmes helyezéséért küzdô KAC biztos, mondhatni fölényes gyôzelme nem is lehetett kétséges...
S akárcsak a Kispest mérkôzés elôtt, cserkészöltözékben, ismét engedélyt kértem a játékvezetôtôl, ezúttal bizonyos Jania úrtól: fényképezhessek a kapuk mögött. S nemsokára ott is ültem a vendégcsapat hálóôrzôje mögött. Az elkövetkezô percekben kísértetiesen megismétlôdött a Puskással történt esetem.
A pályán ugyan egészen másképp indult a küzdelem. A Márki — Szaniszló II., Vass — Radnai, Páll, Csákány — Farkas, Kovács IV., Füstös, Verbôczy-Weinbach, Bozó összeállítású, tehát megszokott tizenegy esélyeshez méltóan 3:0-s elônyhöz jutott. Különösen Farkas Gyula volt elemében, mindhárom gól az ô nevéhez fûzôdött. Lövései ellen nem volt mit tennie a dorogi bányászközségbôl érkezett kapusnak. Aki azonban, fôleg a második félidôben egyre inkább magára irányította a figyelmet. A nagy lendülettel rohamozó, sok helyzetet kidolgozó KAC-csatárok lövéseit rendre biztosan és látványosan védte. Fiatal fiú, teljesen ismeretlen. Biztonságos védései annyira felvillanyozták a csapattársait, hogy a fölényeskedô hazaiakkal szemben csakhamar 3:2-ig zárkóztak fel. Ekkor lett igazán izgalmas a találkozó, a KAC beleerôsített, de a vendégkapusnak egyszerûen nem lehetett gólt lôni. Vetôdött jobbra, vetôdött balra, a magas labdákat lehúzta, mint a legyet, de a laposak sem okoztak különösebb nehézséget neki.
Szorgalmasan kattintgattam a már múltkor megénekelt kis Zeiss-Ikon Baby-box gépemmel. Téma volt bôven, mert egyik lövés a másik után szállt a fiatalember kapujára, fotósnak, még az effajta alkalminak sem lehetett oka panaszra. Amikor aztán a mezônyjátékos társai néhány percre megszakították a kolozsváriak fölényét, és a játék átterelôdött a másik térfélre, a kapus, Puskáshoz hasonlóan lebecsmérelte a kisméretû, a letört filmtekerô helyett biztosítótûvel kiegészített fényképezôgépemet. "Nem szégyelled magad azzal fotózni?" — kérdezte. "Nem!" — vágtam vissza dühösen. Miközben szedtem magam, és sértôdötten otthagytam azt a kaput, és félhangosan, inkább csak magamnak, de azért úgy, hogy ô is hallja, még hozzátettem: "Na aztán, belôled sem lesz kapus!"
Erre már nem jött válasz. Jómagam pedig, sértôdés ide vagy oda, azért utánanéztem a falragaszon, ki lehetett az a hálóôr, aki alaposan megnehezítette a végül is nagynehezen kicsikart 4:3-as KAC-gyôzelmet. A Dorogi AC együttesének élén ez a név állott: Grosics...
Akkor semmit sem mondott nekem ez a név. Késôbb azonban úgy vettem, hogy azon az egykori kupamérkôzésen már remek erényeket megcsillogtató, nálam alig idôsebb, akkor mindössze 18 esztendôs sovány fiú sok éven át igazolta hajdani remek jóslatomat. Hiszen valóban nem lett belôle kapus. Hanem: a kapusok kapusa!
*
Aztán fél évtizeddel késôbb, 1949-ben, a Mátyás király téren, egyik Vasas-klubtársam, Mátyás Jancsi, a focisták Matyija rohant utánam lélekszakadva: "Frici, gyere be a Szent Mihály-templomba!... Pesti futballisták vannak bent!... Itt van Grosics is!" A kapusnak akkor már nagy híre volt. 1947, majd 1948 ôszén éppen Bukarestben védett óriásit, és járult hozzá a magyar válogatott 3:0, majd 5:1 arányú gyôzelméhez. Akkor történt meg, hogy minden fôvárosi lap ódákat zengett a vendégcsapat kapusáról, s a bukaresti srácok utcai mérkôzések elôtt valósággal közelharcot vívtak azért, hogy melyikük mondhassa: "Én vagyok Grosics!"
Be is mentem a templomba, és akkor derült ki, hogy a Marosvásárhelyre tartó budapesti MATEOSZ, Grosics akkori csapata megszakította útját, a fiúk ismerkedtek kincses városunk nevezetességével. Ismerôst is találtam közöttük, egykori refkollégiumi társamat, Bagoly Bercit, a Dermata egykori hátvédjét. Kértem, mutasson be Grosicsnak, meg szeretném ismerni. "Ne zavarjuk most, látod, nôvel van!" — mondta. "A felesége?" — kérdeztem. "Nem, de még az lehet... Most ismerkednek. Tünde elkíséri a csapatunkat, Nagyszalontán csatlakozott hozzánk...", "Tünde? Te ismered?", "A húgom...", és nem sokkal késôbb valóban Grosics felesége lett, majd két leánygyermekük, Jutka és Tünde édesanyja...
És most nagyot ugrunk az idôben: 1993-ra. Színhely Budapest, az 56-os magyarok világtalálkozója a Mátyásföldön. A rendezvény szünetében a kitûzôs vendéglátók között Grosics Gyulát ismertem fel. Most már nem kértem segítséget a bemutatkozáshoz, mire ô, igazi pesti sportolóhoz illôen így szólt: "Szervusz! Örvendek az ismeretségnek!" Ô örült! Hát akkor mit szólhattam volna én...? !
Tréfásra vettem a dolgot és elmeséltem neki az 1944-es és 1949-es eseteket, amelyek mindegyike örök élmény maradt számomra, de ô, természetesen, nem emlékezhetett rájuk. Jót derültünk rajtuk, és azzal váltunk el, hogy: "ha ismét találkozunk, folytatjuk!..."
Akkor nem is gondoltuk, hogy erre nemsokára újabb alkalmunk lesz. 1998-ban a Külhoni Magyar Sportcsillagok I. világtalálkozóján ismét összetalálkoztunk. És folytattuk ott, ahol legutóbb abbahagytuk, nagy vidáman szorítottuk meg egymás kezét, s újólag megállapítottuk: remekül bevált az 1944-ben, keserûségemben kimondott jóslatom!
Fennállásának hetedik évfordulóját ünnepelte tegnap a kolozsvári Melody szállóban az SAR Transilvania Rt. biztosító társaság. A cég, amelynek alaptôkéje 25 milliárd lejre rúg, országszerte 56 területi kirendeltséget mûködtet. Ezekben mintegy 400 személy több mint 18 ezer biztosítási kötvényt kezel.
A társaság részvényeinek 20 százaléka a Transilvania Bank birtokában van, s ez nem csupán az ügyfelek bizalmának növelését, de a pénzügyi biztonságot is szolgálja.
Az ünnepségen Constantin Jeican, az SAR Transilvania Rt. elnöke elmondta: az eltelt hét esztendô a fejlesztés és a szolgáltatások korszerûsítésének korszaka volt. Most a jövôre koncentrálnak, hiszen a társaságot évtizedekre alapították.
Iosif Pop, a Transilvania Bank elnöke kijelentette: a bank osztozik a biztosítási leányvállalt örömében, ahogyan eddig a gondjaiban is biztos partnere volt, s abban bízik, hogy az SAR Transilvaniát sikerül komoly, megbízható és elismert céggé fejleszteni.
|
Váltóiroda |
Márka (Vétel/Eladás) |
Dollár (Vétel/Eladás) |
Forint (Vétel/Eladás) |
|
Macrogroup (Fôtér 23., Sora, Bolyai 8., Szentegyház u. 4.) |
14 220/14 350 |
31 500/31 700 |
111/113 |
A Román Nemzeti Bank mai árfolyamai: 1 német márka = 14 460 lej, 1 USD = 31 710 lej, 1 euró = 28 281 lej, 1 magyar forint = 114 lej.
Martonyi János külügyminiszter Brüsszelben, az Euro-atlanti Partnerségi Tanács külügyminiszteri értekezlete alkalmával külön találkozót tartott román kollégájával, Mircea Geoanával s átadta neki Orbán Viktor miniszterelnök levelét, amely válaszokat tartalmaz a magyar kedvezménytörvénnyel kapcsolatos legutóbbi, Adrian Nãstase kormányfô levelében megfogalmazott felvetésekre.
A két külügyminiszter megállapodott, hogy hétfôn telefonkapcsolatba lépnek, és akkor döntik el, milyen formában folytatódjanak az egyeztetések a kedvezménytörvény végrehajtásának kérdéseirôl. — Levelünk azt az irányt jelzi — mondta a találkozó után magyar újságíróknak Martonyi — hogy a konkrét felvetésekre, kifogásokra, aggodalmakra, fenntartásokra konkrét megoldásokat találjunk. Ha a másik fél részérôl is megvan a politikai akarat, akkor a legutóbbi magyar levélben foglaltak fényében úgy látom, hogy van lehetôség megállapodásra.
A külügyminiszter hozzáfûzte, hogy a törvény végrehajtásának elômozdítása, a szomszédos államokkal való megállapodás érdekében Magyarország politikai segítséget kért az Európai Bizottságtól és az EBESZ kisebbségügyi fômegbízottjától is.
Közös ünnepi ülésen emlékezett meg tegnap a parlament két háza arról, hogy tíz évvel ezelôtt lépett életbe Románia jelenlegi alkotmánya. Az ülésen részt vett Ion Iliescu államfô, Adrian Nãstase kormányfô és a kormány több tagja is.
Tegnapi felszólalásában az államfô megállapította, hogy az alkotmány elfogadása óta nem következtek be azok a pozitív hatások, amelyeket életbe lépésétôl az országban vártak. Iliescu az elszegényedés, a társadalmi polarizáció és a korrupció ellen foglalt állást.
A Nemzeti Liberális Párt, a Demokrata Párt és az RMDSZ az alkotmány módosítása mellett foglalt állást. Az alkotmányos elôírások javításának szükségességérôl beszélt Valer Dorneanu képviselôházi elnök is. A Nagy-Románia Párt képviselôje viszont az alaptörvény módosításának gondolatát határozottan elutasította. Az alkotmány tervezett módosításával "az alkotmány atyjaként" ismert Antonie Iorgovan szenátor is egyetértett.
Az RMDSZ nevében felszólaló Székely Ervin képviselô leszögezte: a szövetség szerint a "nemzetállam" idejétmúlt fogalommá vált, s nem felel meg az európai integrációs követelményeknek. Kifejtette: a nemzeti kisebbségek védelme olyan alkotmányos elôírások bevezetését teszi szükségessé, amelyek a kulturális és oktatási autonómiát, az anyanyelvhasználathoz való jogot, illetve az identitás megôrzését, fejlesztését és kinyilvánítását szavatolják. Székely rámutatott: az RMDSZ szerint az alkotmányt fôképp a parlament két házának hatásköre, a parlament által történô elnökválasztás, a vizsgálóbíró intézményének bevezetése, a prefektusok hatáskörének szûkítése és a régióalkotási jog szavatolása tekintetében kellene módosítani.
Mint ismeretes, az alkotmányt 1991. november 21-én fogadta el a parlament, s 1991. december 8-án népszavazás emelte jogerôre. Az RMDSZ, a Nemzeti Liberális Párt és a Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt egy része akkor az alkotmány ellen szavazott.
Az árak kordában tartását helyezte kilátásba Adrian Nãstase kormányfô a prefektusokkal tartott videokonferencián. Adatai szerint az elmúlt 10 hónapban a fogyasztói árak 24,2 százalékkal nôttek a múlt év hasonló idôszakához képest.
Intézkednünk kell az árnövekedés korlátozására — mondta, tehát a kormányfô is beszámolt arról is, hogy a csütörtöki kormányülésen szóba került az Országos Árszabályozó Felügyelôség létrehozása. Hangsúlyozta: a kormány nem az árak ellenôrzésére törekszik, de szerinte szükség van egy olyan állami hatóságra, amely elemzi az árak mozgását.
A miniszterelnök bejelentette: a kormány nem támogatja többé a "nem valódi" munkahelyeket. Elmondta, eddig a profitgeneráló szektorok segítségével tartották életben a veszteséges területeken mesterségesen létrehozott munkahelyeket. — Elôzetes adatok szerint 300 ezer ilyen munkahely létezik Romániában. Véleménye szerint a legjobb társadalmi védôháló a munkahelyek biztosítása, viszont a kormánynak nem kell eltekintenie a valós gazdasági problémáktól. Megjegyezte: a kormányt állandóan bírálják a munkahelycsökkentés miatt, ennek ellenére a munkanélküliségi ráta csökkent. Adatai szerint októberben a munkanélküliség 7,7 százalékos volt. A tavaly októberi 10,1 százalékhoz képest. Elôrejelzése szerint év végéig az állás nélküli személyek száma nem haladja meg a 8,2 százalékot.
Adrian Nãstase felháborodottan újságolta a prefektusoknak, hogy a különbözô vizsgálatok során kiderült: országszerte az elmúlt idôszakban 101 ezer ingatlan építkezési engedély nélkül készült el. Közülük több mint 8 ezret lebontottak, 37 ezer esetben pedig a tulajdonosokat megbüntették. Azt is nehezményezte, hogy a szóban forgó házak, villák többségét az árvíz veszélyeztetete zónákban építették fel. — Amikor emiatt problémák merülnek fel, a tulajdonosok a kormányhoz fordulnak majd kártérítésért — fogalmazott. A kormányfô olyan esetekrôl is tud, amikor a házat üzemanyagot szállító csövek fölé építették mivel nem tudak a vezetékerkôl vagy azért, hogy hozzáférhessenek ezekhez.
A "Tizenkettek" megnyugvással vették tudomásul, hogy a budapesti bíróság érvénytelenítette a Magyarok Világszövetségének 2000 májusi küldöttgyûlését, az ott és azóta hozott határozatokat. "Igazolva látjuk cselekedetünket, hogy azonnal közöltük az egyetemes magyar közvéleménnyel és az ügyészséggel a küldöttállítás, a világszervezet kisajátítási folyamatának törvénytelenségeit, amelyek nyomán a most feloldott torz helyzet létrejött" — áll a Balogh László, Bencze Lajos, Dobos László, Fekete Gyula, Kardos Béla, Kellermayer Miklós, Lauer Edit, Pálfy G. István, Pozsgay Imre, Soós Kálmán, Szakály Sándor, Szíjártó István által aláírt közleményben. A "Tizenkettek" szerint "most megnyílt az út, hogy az egyetemes magyarság legátfogóbb lelki, anyanyelvi és kulturális szövetsége újjászervezôdjön. Megvan a tervünk ennek törvényes és eredményes módjára. Ezt kellene a lehetô legtágabb körben megvitatnunk. Azt azonban elfogadhatatlannak tartjuk, hogy az új küldöttgyûlés elôkészítése Patrubány Miklós feladata legyen, aki az elsô számú felelôse a Magyarok Világszövetsége törvénytelenségben elmarasztalt állapotának, és aki az elmúlt másfél évben a kezdetben ôt támogató elnökségi tagokkal is szembe került" — fogalmaz a közlemény.
Az egészségügy reformjának részeként a kormány fejenként 71 dollárt szán egészségügyi szolgáltatásokra — mondta Adrian Nãstase miniszterelnök.
A kormányfô szerint az elôzô, jobboldali kormány irányítása rossz hatással volt nem csak az egészségügyre, de mindenekelôtt a gazdasági és szociális tényezôkre is, amelyektôl az egészségügy függ. A közegészségügy jelenlegi állapota még ennek a négy éves idôszaknak a következménye, és ezen tizenegy hónap alatt a jelenlegi szociáldemokrata kormány sem tudott változtatni — mondta Nãstase Snagovban egy szakmai értekezleten. Emlékeztetett, hogy a megelôzô négy év alatt átlagosan 55 dollárnak megfelelô összeg jutott az egészségügyre egy fôre számítva.
Az egészségbiztosítási rendszerbôl tavaly év végén 5525 milliárd lej hiányzott az elôirányzotthoz képest köztartozásokból, 176 százalékkal több az 1996 véginél, és ennek az elôzô kormány idején elfogadott állami betegbiztosítási törvény okozta zûrzavar és fegyelmezetlenség az oka — mondta a miniszterelnök (31 300 lej/dollár)
Az egészségügy hiányosságai közül Nãstase többek között kiemelte a szexuális úton terjedô betegségek, a tüdôbaj és a csecsemôhalandóság növekedését, az egészségügyben dolgozók nem megfelelô hozzáállását, egyes támogatott és ingyenes gyógyszerek kibocsátásának megszûnését, az importôröknek és a forgalmazóknak való tartozásokat, valamint a kórházi költségvetések nem megfelelô kezelését. Ezek megszüntetésére a mostani találkozón négy stratégiai tervet dolgoztak ki, melyek megvalósítása a jövô feladata.
A miniszterelnök kiemelkedôen fontosnak tartja egy új, a támogatott és az ingyenes gyógyszerekrôl szóló lista kiadását, melynek ki kell terjednie az árakra és a támogatások összegére is.
A kormánynak ugyanakkor szorgalmaznia kell, hogy az egészségügyi intézmények irányítása 2002 második felétôl a helyi közigazgatás hatáskörébe kerüljön. Ezzel együtt az egészségügy egész hálózatát a helyi igényeknek megfelelôen kell átalakítani.
A kormány sürgôsségi rendeletet fogadott el két típusú adó csökkentésérôl valamint megszüntetésérôl. A jogszabály értelmében 2002. januárjától megszüntetik a 2%-os tanügyi alapot, továbbá 3%-ról 2%-ra csökkentik azt a járulékot, amelyet a gazdasági társaságoknak kell fizetniük a fogyatékos személyeket támogató alapba. A kormány képviselôi ezt az intézkedést már két hónappal ezelôtt jelezték, és azzal indokolták, hogy könnyíteni szeretnének a cégeket nyomasztó adóterheken, továbbá a 2000/19. számú társadalom biztosítási törvénnyel megnövelt hozzájárulásokat is ezáltal az intézkedés által akarják enyhíteni. A fogyatékos személyek védelmét és támogatását az állami költségvetésbôl biztosítják. Szintén 2002-tôl kezdôdôen az ingyenes tanfelszerelésekkel és a moldáv diákok ösztöndíjával járó kiadásokat a tanügyminisztérium fedezi. A diákok kedvezményes vasúti utazásával kapcsolatos költségeket pedig a közlekedésügyi minisztérium vállalja át.
Románia igyekszik megfékezni a korrupciót, amely az elmúlt idôszakban rendkívüli méreteket és új formákat öltött — jelentette ki csütörtökön Nicolae Vãcãroiu, a szenátus elnöke, akit a bukaresti sajtó egyre erôteljesebben támad korrupciógyanús ügyletei miatt.
A kormány azzal számol, hogy 2002 közepére befejezi távközlési monopolcége, a Romtelecom privatizációját. Dan Nica távközlési miniszter azt mondta, hogy januárban választják ki a magánosításba segédkezô céget.
A Romtelecom 35 százalékát 1998-ba a görög OTE távközlési vállalat vásárolta meg 675 millió dollárért. Az akkor megkötött megállapodás szerint az OTE-nak további 16 százaléknyi tulajdonhányadra van elôvásárlási joga.
Gazdasági elemzôk szerint az OTE további részesedést akar szerezni a Romtelecomban, amit már többször jelzett. Csütörtökön az OTE bejelentette: a kormánnyal kötött megállapodása értelmében 50 millió dollár áthidaló kölcsönt nyújt a Romtelecomnak, amely szerkezet-átalakítási programja végrehajtására fordítja a hitelt.
A pitesti-i Dacia autógyár átalakítási és korszerûsítési programja keretében 220 millió dollárt kíván 2004-ig Dacia X90 nevû új modellje kifejlesztésére fordítani. Az új modellt 5 ezer euróért akarják árulni.
A Dacia fô részvényese a francia Renault-csoport, 92,7 százalékos részesedéssel. A becslések szerint 2001-ben összesen 60 ezer autót értékesítenek, a megelôzô évhez képest 13 százalékkal többet. Októberig 43 ezer autót adtak el.
A Dacia a román autópiac vezetô cége, piaci részesedése nagyobb mint 60 százalék.
Az átalakítás keretében a cég az összeszerelési és a kereskedelmi tevékenységre összpontosít, a részegység- és alkatrészgyártást erre szakosodott cégekbe szervezi ki. Ennek megfelelôen a jelenlegi alkalmazottak egy része feleslegessé válik, akiknek segítenek az elhelyezkedésben, illetve önálló vállalkozás indításában.
|
||
| [Vissza az Szabadság honlapjához] |
[Vissza a HHRF honlapjához] |