 |
||
| [Vissza az Szabadság honlapjához] |
[Vissza a HHRF honlapjához] |
2001. június 9.
(XIII. évfolyam, 131. szám)
Grigore Zanc, az RTDP Kolozs megyei szervezetének elnöke, és a szenátus kulturális bizottságának alelnöke, tegnap kijelentette: a parlament semmiképpen nem szól bele a közszolgálati televízió munkájába, de kivizsgálja a vezetôtanács tevékenységét, mivel mûködésében sok hiányosság fedezhetô fel. Az állami támogatás kezelésében sok a probléma, a mûködésbôl semmiféle nyereség nem származik. Zanc szerint az RTV politikailag elkötelezett, és a vezetôtanács a területi szerkesztôségeket (így a kolozsvárit is) a csôd szélére juttatta.
A nagyszebeni forradalom elítéltjei között van Bruno Palade ezredes is, aki 1989. december 22-én tûzparancsot adott katonáinak, hogy lôjenek az egység kapujához érkezett civilekre, akik egy szekuritátés tisztet akartak átadni a katonáknak. Miután a tisztet bevezették az egységbe, Palade és katonái tüzelni kezdtek a kapu elôtt várakozó civilekre, akik közül ketten életüket vesztették, ötön pedig súlyosan megsebesültek.
A bukaresti Területi Katonai Bíróság gyilkosság vádjával 12 év börtönre ítélte Paladet, és további hatra súlyos testi sértésért. A Katonai Fellebbviteli Bíróság négy év börtönbüntetésre változtatta az elsô fokú ítéletet, majd az ügyész fellebbezésére megduplázta azt.
A per megkezdéséig, 1998. április 15-ig, Bruno Marius Palade a nagyszebeni tisztiiskola rádiós szakának tanára volt.
A prefektusokkal tartott pénteki telekonferencián Adrian Nãstase kormányfô Tudor Drãganu, a jogtudományok professzorát idézte, akit korábban Vasile Soporan keresett meg a sok vitát kiváltott helyi közigazgatási törvény ügyében. A prefektus a május 23-án életbe lépett jogszabály alkalmazásával és értelmezésével kapcsolatban kérte ki a neves professzor véleményét.
Nãstase a professzor véleményét ismertetve elmondta: a tanácsosokat az 1991-ben elfogadott 69-es számú törvény alapján négy éves mandátummal bízták meg, az új törvény pedig nem vonhatja vissza egyetlen tanácsos mandátumát sem. A kormányfô hozzátette: aki másképp értelmezi a törvényt, az vagy rosszindulatú vagy nemtörôdömségrôl tesz tanúbizonyságot.
A telekonferenciát követôen Mihai Costin, a kolozsvári pénzügyi igazgatóság vezetôje figyelmeztetett: a kormány és a pénzügyminisztérium döntése alapján június 15-ig valamennyi városi tanácsnak el kell fogadnia a helyi költségvetést. — Ellenkezô esetben a kincstár kolozsvári fiókjából nem utalunk ki több pénzt azoknak a polgármesteri hivataloknak, ahol a helyi büdzsét még nem fogadták el — mondta. Amennyiben a kincstár zárolja a költségvetés elfogadásával elmaradt polgármesteri hivatalok folyószámláját, függôben maradhat a városháza alkalmazottai fizetésének kiadása, az útjavítást végzô vállalatok kifizetése is.
Mivel Gheorghe Funar polgármester továbbra is úgy tartja, hogy Kolozsváron a városi tanács nem statutáris, a város költségvetését valószínûleg nem fogadják el a fent említett határidôig.
A sepsiszentgyörgyi városi tanács pénteken elsô ízben tartotta ülését magyar nyelven — jelenti a Mediafax. A szentgyörgyi tanácsnak 23 tagja van, ezek közül mindössze hárman román nemzetiségûek. Törvény szerint a román tanácsosoknak fordítani kellett volna a magyarul elhangzott felszólalásokat, de a budapesti Ferencváros kerület polgármesteri hivatala által adományozott fordítóberendezés nem érkezett meg idejében. Ennek ellenére Kulcsár Tünde, a hivatal titkárnôje, biztosította a fordítást.
A magyar tanácsosok kijelentették: román kollégáik beszédeit nem szükséges fordítani, ugyanis mindannyian nagyon jól tudnak románul.
Pénteken 10 órakor a Donát negyedi Onisifor Ghibu Líceum 16 magyar tagozatos diákjának ballagásával megkezdôdött a kolozsvári magyar tannyelvû iskolák ballagási sorozata. Ma 10 órakor ballag az Apáczai, 11-kor pedig (a Farkas utcai templomban) a Református Kollégium. Jövô szombaton, 16-án búcsúztatja végzôseit a Brassai (12 óra), Báthory (10) és az Unitárius Kollégium.
A jövô tanévtôl kezdôdôen a Babes–Bolyai Tudományegyetem Nemzetközi Tanulmányok Intézete mestervizsgát hirdet munka- és ipari kapcsolatok menedzselésébôl. A vizsgára azokat az egyetemet végzett szakszervezeti tagokat várják, akik hivatásként akarják kezelni a munkások ügyes-bajos dolgait — jelentette ki Adrian Ivan lektor, az intézet igazgatója. Az új vizsga elônyeirôl az egyetem tanárai és a szakszervezetek képviselôi tartottak sajtótájékoztatót. Az Országos Szakszervezeti Tömb részérôl Mircea Giurgiu elnök vett részt a találkozón. A CNSLR–Frãtia szakszervezetet Stefan Roman, a Románia Demokratikus Szakszervezetek Egyesületét Stanca Constantinescu képviselte.
Flore Pop, a BBT jogi karának professzora kijelentette: Nyugaton egyetemi képzésben részesülnek a szakszervezeti vezetôk, ezért a munkaadókkal folytatott tárgyalásokon egyenlô félként tudnak részt venni. (A sorbonne-i egyetemen például 1000 diák mestervizsgázik évente munka- és ipari kapcsolatokból). A vizsgára történô felkészülés komoly lehetôséget nyújt a szakszervezeti munka részleteinek és titkainak elsajátítására. Az elôadók gazdasági, valamint jogi szakemberek. A Nemzetközi Tanulmányok Intézete széleskörû kapcsolatrendszert épített ki hasonló nyugati intézményekkel, amelyek tapasztalataikkal segítik ôket. Az elméleti szakemberek mellett az intézet segítségre számít a gyakorlati tapasztalatokkal rendelkezô szakszervezeti vezetôktôl is.
A vizsga díja 400 dollár, a helyek száma húsz.
Jelentôs nemzetközi részvétellel kezdôdött pénteken az a háromnapos konferencia, amelyet Innovatív vállalkozók — vállalkozó önkormányzatok címmel az RMDSZ Ügyvezetô Elnöksége és az RMDSZ Szabadelvû Kör platformja szervezett Szovátafürdôn.
A fôként regionális gazdaság-fejlesztési kérdéseket felvonultató rendezvényre az RMDSZ-politikusok, önkormányzati képviselôk, valamint gazdasági szakértôk kaptak meghívást.
Az eseményen részt vesz, és beszédet mond Markó Béla szövetségi elnök, Takács Csaba ügyvezetô elnök, Borbély László képviselô, Eckstein-Kovács Péter szenátor, Péter Pál és Kerekes Gábor ügyvezetô alelnökök is. A megnyitó beszédeket követôen Guglielmo Frinzi, a Román–Olasz Kereskedelmi Kamara elnöke, Marion Day, a Capital & Trade Development elnöke, Borbély László képviselô, Klaus Johannis, Nagyszeben polgármestere, Markus Wolf, a Berliner Wasser igazgatója tartanak szakelôadást többek között az önkormányzatokra háruló feladatokról, a nemzetközi beruházásokról, valamint a gazdaságösztönzô intézkedésekrôl.
A liberálisok, nagy-romániások, demokraták és parasztpártiak semmi esélyt sem adnak Antonie Iorgovan RTDP-s szenátornak abban a kezdeményezésében, hogy nyújtsanak be egyszerû bizalmatlansági indítványt Rodica Stãnoiu (RTDP) igazságügyi miniszter ellen. Ion Solcanu, a Romániai Társadalmi Demokrácia Pártja parlamenti frakciójának vezetôje kijelentette: Antonie Iorgovan kezdeményezése az igazságügyi miniszterrel szemben személyes nézeteltérésekbôl fakad. Hozzátette: az RTDP szenátusi frakciója ebben az ügyben nem támogatja Iorgovant, sôt még az sem biztos, hogy a párton belül megvitatják az egykori alkotmányjogász kezdeményezését. Az RTDP alelnöke elmondta: lehet, hogy Antonie Iorgovan szenátort az RTDP becsületbírósága elé állítják.
A szenátor bizalmatlansági indítványát a demokrata párt szenátusi frakcióvezetôje, Viorel Panã is elutasítja. — Nem támogatunk olyan indítványt, aminek semmi értelmét nem látjuk — jelentette ki Panã.
Radu F. Alexandru liberális szenátor egyszerûen ízléstelennek tartja Iorgovan támadását az igazságügyi miniszter ellen. Véleménye szerint egy groteszk, minôsíthetetlen, természetellenes cirkusz a két pártkolléga viselkedése. — Az egész nem más, mint a hatalomért való küzdelem — mondotta a szenátor és hozzátette: a hatalom mindennel törôdik, csak az alkotmány és a két ház szabályzatának megszegésével nem.
Pénteken délután tartotta közgyûlését a Nemzeti Liberális Párt (NLP) kolozsvári szervezete. Az eseményre, amelyre a politikai tömörülés központi vezetôségének tagjai is részt vettek, a kolozsvári polgármesteri hivatal nagytermében került sor.
A közgyûlésen a kolozsvári szervezet új vezetôségét választották meg.
Díszdoktoravatás a Babes–Bolyai Tudományegyetemen
Dr. Christoph Machat professzort, az ICOMOS-Németország és az Erdélyi Szászok Kulturális Tanácsának elnökét tegnap délben az egyetem központi épületének aula magnájában ünnepélyes keretek között a Babes–Bolyai Tudományegyetem díszdoktorává avatták.
A MAGYAR EURITMIA MOZGÁSMÛVÉSZETI TÁRSASÁG VÉGZÔS HALLGATÓI, a magyarországi, svájci és németországi elôadások után fellépnek Kolozsváron is, a Béke téri Diákmûvelôdési Házban, hétfôn du. fél 5-tôl. Belépés ingyenes.
KISMAMAKLUB ÖSSZEJÖVETEL június 11-én, hétfôn du. 6 órától az RMDSZ belmonostori körzetének szervezésében, a Mócok útja 75. szám alatti Pro Iuventute székházban. A klubtalálkozón Kun György Melinda az elsôsegélynyújtásról beszél. Az összejövetel után ruhasegélyt osztanak a rászoruló kisgyermekes családoknak.
SZOKÁSOS ZENÉS-TÁNCOS DÉLUTÁNJÁT tartja az RMDSZ Pata–Györgyfalvi negyedi körzete június 10-én, vasárnap du. 5 órakor a Jugoszlávia utca 51. szám alatti kerületi székházban.
INTENZÍV KÖNYVVITELI TANFOLYAMOT szerveznek ugyancsak az RMDSZ Pata–Györgyfalvi negyedi körzetében, líceumot végzettek számára. Ha van rá jelentkezô, tartanak szövegszerkesztô tanfolyamot is és elemi iskolásoknak számítógép-kezelô tanfolyamot. Érdeklôdni, feliratkozni a kerületi székházban lehet, Jugoszlávia utca 51. szám alatt, szombatonként 9–15 óra között. Telefon: 150-614, 146-417.
ÉVZÁRÓS BATYUS BÁLT rendez a tordai RMDSZ június 16-án este 8 órától az Aurel Vlaicu utcai Kémiai Líceum dísztermében. Minden szórakozni vágyót szeretettel várnak a szervezôk.
Ezzel a címmel szervez június 14–16-án Szabédi-emléknapokat az Erdélyi Közmûvelôdési Egyesület, a Magyar Írószövetség, a Babes–Bolyai Tudományegyetem Magyar Irodalomtudományi Tanszéke, az Anyanyelvi konferencia és a Korunk Stúdió. Megnyitó csütörtökön délután 5 órakor az Unitárius Kollégium dísztermében. A rendezvényen két egyetemi kutatómûhely keretében számtalan neves szakember tart elôadást. A tanácskozás befejeztével a részvevôk ellátogatnak Szabédra.
Csak tiszta forrásból címmel, a Bartók-emlékünnepség keretében, Kulcsár Gabriella tart elôadást június 12-én, kedden du. 5 órától a Györkös-Mányi Albert-emlékházban (Majális/Republicii utca 5. szám). Az ünnepi mûsorban közremûködnek a Sigismunt Todutã Zenelíceum növendékei: Szép András, Szôcs Kristóf, Demény Balázs, Veress Gáspár, Starmüller Péter, Kolumbán Lilla, Csép Anna, a Gheorghe Dima Zeneakadémia II. éves zongora szakos diákja: Balaskó Balázs, a zenelíceum tanárai: Rácz Franciska és Papp Tibor, valamint Mányoki Mária, a magyar opera magánénekese. Minden érdeklôdôt szeretettel várnak a szervezôk.
Az Apáczai Csere János Baráti Társaság tízedik alkalommal hívja általános öregdiák-találkozóra a kolozsvári Református Kollégium, a Református Leánygimnázium, a Gép- és Villamosipari Középiskola, a Kereskedelmi Fiú- és Leányközépiskola, valamint az utódlíceumok végzettjeit. Ez alkalommal tartják 70, 65, 60, 55, 50, 45 és 40 éves találkozóikat a fenti tanintézetek 1931, 1936, 1941, 1946, 1951, 1956 és 1961 években érettségizett véndiákjai.
A baráti társaság vezetôsége felkéri tagjait, iskoláink összes tanulóit és tanárait, az 1990 után újjáalakult Református Kollégium és az Apáczai Csere János nevét viselô líceum végzettjeit, tanulóit és tantestületét, vegyenek részt a 10. jubileumi nagytalálkozó rendezvényein, amely jó alkalmat teremt egykori iskolatársak, barátok kapcsolatainak, közösségi szellemünk erôsítéséhez, nagyszerû hagyományaink ápolásához.
A találkozó kétnapos rendezvényei: június 15-én, pénteken 9 órakor gyülekezés a Farkas utcai templom elôtt, fényképezés; 10 órakor osztálytalálkozók az Apáczai-líceum termeiben, utána egykori tanárok és néhai diáktársak iránti kegyelet lerovása a Házsongárdi temetôben; 16 órakor fogadás a baráti társaság székházában (Grozãvescu utca 20. sz.). Június 16-án, szombaton 9 órakor gyülekezés a Farkas utcai templom elôtt; 10 órakor istentisztelet úrvacsoraosztással; 12 órakor a baráti társaság ünnepi ülése és oklevelek adományozása az Apáczai-líceum dísztermében; 16 órakor baráti összejövetel a Protestáns Teológiai Intézet éttermében.
Szeretettel várjuk iskolatársainkat és a testvéri baráti társaságok öregdiákjait, minden érdeklôdôt.
A brassais közgazdasági diáklap 3. száma beszélgetést közöl Coltea Tiborral, a Tipoholding vezérigazgatójával. Beszámolót olvashatunk továbbá a "Vállalkozni jó" vetélkedôrôl, melyet a Brassai-héten tartottak, valamint a Báthoryban megrendezett tôzsdevetélkedôrôl. Neményi József Nándor címzetes államtitkár a romániai rendszerváltás tizenegy esztendejét veszi számba. Angol nyelvû interjú is olvasható Brian Johnston Kolozsváron élô kanadai zenetudóssal. A gazdasági kockázat témában többen is tollat ragadtak, ugyanakkor megismerkedhetünk az idén áprilisban megtartott közgazdasági tantárgyverseny országos szakaszának tételeivel. Nézetek olvashatók a "jó állás" fogalmának meghatározása érdekében, de nem hiányzik a humor, sem pedig a világ furcsaságaiból eredô válogatás.
Nagy Olga Egy botcsinálta riporter emlékei címû memoárkötetét mutatták be csütörtök délután, a Kriterion Könyvklub szervezésében, a Reményik Sándor pincegalériában.
Essig Klára bevezetô szavai után Nagy István és Majó Zoltán fuvoladuettje teremtett emelkedett hangulatot. A székelyudvarhelyi Erdélyi Gondolat Könyvkiadónál megjelent kötetet Gábor Dénes, a Mûvelôdés folyóirat munkatársa, a könyv szerkesztôje méltatta. Hangsúlyozta, hogy Nagy Olga memoárkötetei közül a Gyónás 1991-ben Budapesten, a Magvetô Kiadónál jelent meg, de a Pályakép fénnyel és árnyékkal, akárcsak a most kiadott Egy botcsinálta riporter emlékei, már az Erdélyi Gondolat gondozásában látott napvilágot. A szerzô rövid, hatéves újságírói életszakaszát mutatja be. A félszázadik kötetén túljáró szerzô, folklorista, népmesegyûjtô, regényíró annak idején széki tanítónôként és négy gyermek anyjaként szerzett magyar néprajz szakos tanári oklevelet
a Bolyai Tudományegyetemen, 1953–58-ban az Utunk, majd a Dolgozó Nô riportereként dolgozott. A jelen kötet ennek a periódusnak igen olvasmányosan megírt krónikája.
A bemutató után Nagy Olga mondta el az egybegyûlt érdeklôdôknek kötete indító motivációját, a megírás történetét. A szerzôi dedikálásért a friss könyvtulajdonosok a helyszínen sorba álltak. Hangulatos, jól sikerült bemutató volt.
A jeles kolozsvári zeneszerzô, Sigismund Todutã (1908–1991) mellszobra díszíti csütörtök óta a sétateret. A neves szobrászmûvész, Virgil Fulicea alkotása nem köztéri szobornak készült ugyan, meghittebb környezetben jobban mutatna, de mint mûalkotás mindenképpen méltó a kortárs zene hazai nagyságához. Fulicea bronzszobra a Metalul öntödében készült.
A neves pánsípmûvész, Gheorghe Zamfir hangversenyezett tegnap délután a Béke téren. Az Erdélyi ünnepségek rendezvénysorozat keretében megtartott, késô estébe nyúló koncerten a népszerû mûvészt a Rapsozii Zarandului zenekar kísérte.
A zenei eseményt könyvbemutató elôzte meg. Délelôtt a városháza nagytermében került sor az íróként bemutatkozó muzsikus, aki egyébként Kolozsvár díszpolgára is, Binecuvântare si blestem címû kötetének az ismertetésére.
A Duna Televízióban hétfôn este 8 órától, Cselényi László mûsorában egy olyan filmet láthatnak Hollandiáról, amit városatyáinknak sem ártana megtekinteni. Az európai nyelvi és kulturális kisebbségek közül ritkán hallunk a frízekrôl. A germán nyelveket beszélôk családjába tartozó frízek legjelentôsebb csoportja Hollandia északi részén, a természeti szépségeirôl is nevezetes Friesland tartományban él. A XX. század elején indult Fríz Mozgalom teremtette meg a nyugati frízek modern azonosságtudatát, amelynek legfontosabb szellemi forrása az önálló irodalom és a Fryske Akadémia. Hollandia 11 tartománya közül Friesland az egyetlen, amelynek saját nyelve van, s ezt a közéletben, pl. a bíróságokon és a tartományi tanácsban is használhatják. 1955 óta a fríz az oktatásban is elismert nyelv. Hollandia egyetemein is tanulható, 1975-tôl az általános iskolákban kötelezô tantárgy.
A szervezet legfôbb célja a segítségnyújtás. Eme humanitárius szempont figyelembe vételével igyekeznek minden támogatást megadni a rászorulóknak. Törôdnek a magáramaradt, beteg, idôs embertársaikkal, támogatják a Báthory-líceum azon diákjait, akiknek családja anyagi gondokkal küszködik és az ökuménia jegyében folyamatos kapcsolatot tartanak a humanitárius szervezetekkel.
A személyi igazolvány, a nyugdíjszelvény vagy munkanélküli igazolvány és egyházi igazolás alapján a székházban és a terepen felmérést végeznek. Ugyanakkor feladataik közé tartozik a szaktanácsadás is. Jogi tanácsokkal, útbaigazításokkal látják el az érdeklôdôket, a lelki sérültek, szellemi fogyatékosok és családjaik pszichológiai foglalkozáson vehetnek részt, és orvosi, asszisztensi ellátásban, házi gondozásban részesítik a rászorulókat. Tevékenységüket ismeretterjesztô szakelôadásokkal egészítik ki, és kapcsolatot tartanak a munkahelyeket felajánló szervezetekkel, magánszemélyekkel, számon tartják a sajtóban közölt állásajánlatokat és közlik az érdeklôdôkkel.
A Caritas szeretetszolgálat a Szentegyház/Iuliu Maniu utca 6. szám alatt a következô órarend szerint látogatható: hétfôn, szerdán és pénteken 9–13 és 14–17, kedden és csütörtökön 10–12 és 14–17 óra között.
Mint arról a Szabadság tudósított, a nemrégi csíksomlyói búcsún részt vett többek között Habsburg Ottó is. Ez alkalomból nyilatkozott a sajtónak, melynek során elemezte régiónk politikai helyzetét. Hitet tett amellett, hogy az európai államok csakis közösen, mintegy új szuperhatalomként érvényesíthetik nagyon is közös érdekeiket. Ebben az összefüggésben magát európainak, közelebbrôl magyarországinak vallotta. A közelmúlt eseményeit reménykeltônek nevezte, a harmadik világháborúnak is beillô hidegháború döntô csatája, 1956, gyôztesének Magyarországot, a magyarság nemzetközi megítélését pedig minden eddiginél kedvezôbbnek. Ugyanakkor arra az Oroszország felôl érkezô veszély lehetôségére figyelmeztetett, amely Putyin nevéhez kötôdik, és amely a személyi kultuszban és az újraszovjetesítés különbözô aggasztó jeleiben nyilvánul meg. Az alább közölt interjúban a fôherceg életútjáról, kötôdéseirôl és családjáról beszél.
J. G.: — Mint a Habsburg-Lotharingiai ház fejét, osztrák fôherceget, osztrák-magyar trónörököst (1916-1918), I. Károly osztrák császár, illetve IV. Károly utolsó magyar király és Zita bourbon-pármai fôhercegnô fiát "Fenség"-nek illene megszólítanom, de ismerve közvetlen és nagyon rokonszenves hangvételû megnyilatkozásait, úgy gondolom, hogy ez itt most nem olyan fontos, hiszen a csíksomlyói búcsún Ön is egy zarándok…
H.O.: — Nézze, igaza van. Valóban nem a közélet egyik szereplôjeként, nem is politikusként, legkevésbé "méltóság"-ként, hanem Istent keresô zarándokként érkeztem Csíksomlyóra. Feleségem és családom egyes tagjai az utóbbi években többször is voltak már itt, s mindannyiszor vallásos buzgósággal vettek részt a világhírûvé vált Mária-kegyhelyen az immár százezres sokaságot vonzó búcsús zarándoklaton. Sajnos, hivatali teendôim és elfoglaltságaim miatt nekem csak most adatott meg az alkalom, amiért viszont így is rendkívül hálás vagyok.
— 1869-tôl 1918-ig Ausztria és Magyarország dualista államszövetség volt, Osztrák-Magyar Monarchia néven emlegetik ma is a történelemkönyvek. A Monarchia viszont szétesett. 1919-ben Önnek szüleivel együtt hazájából menekülnie kellett. Nem volt még tízéves, amikor császári és királyi édesapja a távoli Madeira portugál szigeten számûzetésben meghalt. A továbbiakban édesanyja, Zita császárnô dajkálta. Az igényes oktatás és nevelés eredményeként hét nyelven is megtanult, anyanyelvi szinten. Hogyan emlékszik vissza szüleire és gyermekkorára?
— Nagyon kellemesen. Nézze, ha memoárírásokat olvas az ember, legtöbbször az fogalmazódik meg azokban a szerzôk részérôl, hogy "nyomorúságos és szerencsétlen gyermekkoruk" volt. Nyugodtan állíthatom, az én gyermekkorom szép és harmonikus volt. Persze, voltak a családban fontos alapelvek, amelyekhez tartottuk magunkat. Elsô helyen a vallás állt, mégpedig mind az apám, mind az édesanyám részérôl. Ez igen erôs alapelv volt. És igazából csak most, öregkoromban látom, milyen felbecsülhetetlen értékeket és lelki energiákat kapott az ember általa, a vallásba való mély belegyökerezés, illetve a belôle életnedveket szívó gyökerek által. Persze, voltak viharos idôk is, de átjutott az ember rajtuk, s talán könnyebben mint azok, akik nem hisznek. Aztán a fegyelmezett nevelés. Alapjában véve ez a nevelés kemény volt, de ennek ellenére kitûnô és példás volt, és ha most visszatekintek, ôszintén hálás is vagyok éppen azért, hogy kemény volt, mert tudja, a túl puha — az nem jó.
— Az Európára nehezedett nácizmus idején hogyan alakult a megárvult-megcsonkult család sorsa? Tanulmányait például hol folytatta? Aztán mi történt közvetlenül a 2. világháború elôtt, alatt és után?
— A nácizmus problémája nagy teret kapott az én életemben. Nagy szerencsém is volt ugyanakkor, mert hiszen már Hitler hatalomra kerülése elôtt Berlinben tartózkodhattam. Agrár kérdésekben készültem doktorálni akkoriban, s a disszertációhoz szükséges legjobb anyagokat itt lehetett megtalálni a könyvtárakban. És persze az is igaz, hogy érdekelt engem a német politika. Elolvastam Hitlernek a Mein Kampfját, s mindazokat az írásokat, amelyek a témával kapcsolatosak voltak. Ezenkívül elbeszélgethettem náci vezetô emberekkel is, s így információim birtokában biztosan tudtam azt, hogy mi jön hamarosan. Biztos voltam abban, hogy Hitler háborút zúdít a nyakunkba, ami katasztrófa lesz Európa, sôt az egész világ számára. És mint vallásos ember, Hitler elveinek és az egész nácizmusnak is teljesen ellene voltam. Ami aztán valójában jött és bekövetkezett, azt elôre csak kevesen tudták. Sokan megvásárolták ugyan Hitler írásait, de azokat nem olvasták. Aztán Ausztria jövôje is állandó vitatéma volt azokban az idôkben. Négy éven át Ausztria a nácizmus elôretörésének keményen ellenállt, amirôl persze ma már sokan nem tudnak, vagy legalábbis megfeledkeztek róla. Míg mások azonnal kapituláltak, az osztrákok legalább 4 éven át ellenálltak. És azt kell mondanom, hogy megintcsak a keresztény osztrákok voltak azok, akik vezették ezt az ellenállási harcot, köztük olyan személyiségek mint Engelbert Dollfuss kancellár, aki a Nemzetiszocialista Német Munkáspárt mûködését betiltotta, s akit aztán a nácik meg is gyilkoltak. Vagy ilyen volt Kurt Schuschnigg kancellár, aki egy évtizeden át volt koncentrációs táborok lakója. Persze Ausztria is csak egy kis állam volt a német nagyhatalom sötét árnyékában akkoriban… Magyarországon meg egészen más volt a helyzet bizonyos érdekek érvényesítésének a szándéka, illetve Trianon fájdalmas következményei, s ezzel egyidejûleg a jelentkezô revizionista mozgalom erôsödése miatt. Tény, hogy az emberek közül nagyon sokan nem értették és nem is érezték, hol van igazából a veszély. Magyarország valóban tragikus helyzetben volt. Jól láttam én ezt, hiszen az országgal való kapcsolataim már akkor is nagyon élôek voltak. Jól ismertem Teleki Pált, s mindazokat a nagy egyéniségeket, akik akkor számítottak. Többnyire jóakaratú emberek voltak, de persze akadtak köztük mások is. Teleki Pál védte az országnak a semlegességét, amelyet mindenáron fönn akart tartani, és amiért aztán meg is halt. Aztán bekövetkezett Ausztria elfoglalása, s jött a háború. Én Franciaországban voltam akkoriban egészen addig, amíg Franciaország meg nem bukott, 1940-ben. A francia kapituláció bekövetkeztével én voltam az elsô a listán, akit ki kellett adni. A franciák "rendesen viselkedtek": aláírtak, ígértek, de nem tartották be ígéretüket. Ezért kényszerültem onnan Amerikába kimenni. Ott aztán mind osztrák, mind pedig magyar ügyekkel nagyon sokat foglalkoztam. Itt föltétlenül meg kell említenem a Kisgazdapárt akkori elnökének, Eckhardt Tibornak a nevét, aki nagy magyar hazafi volt. Sokat beszélgettünk, sôt Washingtonban együtt dolgoztunk annak érdekében, hogy megpróbáljuk kimenteni Magyarországot abból a helyzetbôl, amelybe került. Emberileg teljesen reménytelen volt, de nézze, ilyen helyzetben sem szabad feladni a reményt. Tettük, amit tehettünk. Aztán a háború vége felé, 1944-ben visszatértem ismét Európába, mert már láttam, milyen nagy az oroszok hatalma. Személyesen akartam jelen lenni a helyszínen, ahol a dolgok eldôlnek. Aztán persze megint volt egy idô, amikor Ausztriából kitoloncoltak, és akkor kezdtem el foglalkozni a mieinkkel, a mi magyarjainkkal Németországban. Bajorországban, ahol az európai egyesülési mozgalomban már régóta részt vettem, ráeszméltem arra, hogy ha mi még élni akarunk, akkor az csakis az európai államok egyesülésével lehetséges. Aktívan részt vettem ennek a gondolatnak a terjesztésében. Újságíróként és elôadóként is sokszor átmentem az Egyesült Államokba... Aztán 1951-ben megházasodtam s Németországban cselekvôen bekapcsolódtam a német politikába, úgyhogy amikor elérkezett az európai választások idôszaka, 1979-ben európai képviselôvé választottak, s attól kezdve 20 éven át ott voltam, ahol a "kibôvítés" kérdéseivel foglalkoztak. Még nem volt annyira ádáz a harc akkoriban, mint amilyen mostanában.
— Megismerte Regina fôhercegnôt, s 50 évvel ezelôtt, mint mondotta: "összeházasodtak". Az esküvôt tudomásom szerint a franciaországi Nancyban az Églises des Cordelliers templomban tartották 1951. május 10-én. Itt hangzott el a két IGEN. Miért éppen itt? Úgy tudom, hogy még az akkori pápa, XII.Pius is áldását küldte a frigyre, és kereken 80 000-en voltak kíváncsiak a külsôségeiben nem mindennapi esküvôre.
— Akkor nagyon sok magyar meg horvát és osztrák polgár élt emigrációban, akik nem mehettek vissza hazájukba. A motiváció igazi alapja talán az, hogy Nancyból származik a család. Elôdeim közül sokan ott vannak eltemetve, habár a francia forradalom összezúzott mindent. Egy nagyon szép kápolna is látható Nancyban, ahol most szintén megfordultunk házasságkötésünk ötvenedik évfordulóján, éppen az évforduló naptári napján.
— Azt olvastam a Die Tagespost május 19-i számában, hogy a mariazelli kegyhely akkori superiorja (fônöke), Páter Béda, az osztrák hatóságok súlyos neheztelését is magára vállalva gondoskodott arról, hogy a mariazelli Ausztria Nagyasszonya kegykép (Magna Mater Austriae) az esküvôi oltáron sajátos osztrák szimbólumként ott lehessen Nancyban…
— Ez tényleg így volt. Egyébként Béda páter magyar származású ember volt, osztrák állampolgár. Tulajdonképpen ez az epizód volt az egyik fô oka most annak, hogy ötven év után visszaadtuk a látogatást, illetve annak, hogy elzarándokoltunk Mariazellbe is aranylakodalmunk megünneplése alkalmával. "Hivatalos" látogatás volt ez, mert ezt megelôzôleg és nem hivatalosan nagyon sokszor jártam a híres Mária-kegyhelyen.
— Igaz-e az anekdota, miszerint az akkori szövetségi kancellár, Leopold Figl, dühösen felhívta telefonon Béda atyát, s ezt kérdezte tôle: "Páter Béda, mondja meg, hogy hol van most az Istenanya"? Amire a páter ezt a választ adta volna: "Nagyon jól tudja Ön kancellár úr, hogy a mennyországban"!
— Úgy van. Egyébként én is csak olvastam a történetet, amely valójában nagyon jó. És hogy úgy mondjam — ez olyan tipikusan "páter Béda-történet". És hát Figl, a koalíciós kormány vezetôje, is szellemes ember volt, akinek ezen megnyilatkozása, éppen mivel a baloldal nagyon dühöngött az eset miatt, teljesen érthetô volt. Bizonyára azért cselekedett így, hogy mentse a helyzetet, s ezért megígérte a baloldaliaknak, hogy számonkéri páter Bédától. Biztos vagyok azonban abban, hogy ô már azelôtt is tudta a valóságot, mielôtt a választ a pátertôl megkapta volna. Különben nagyon jó katolikus volt, én személyesen is nagyon jól ismertem ôt.
— Mint az elôbbiek során mondotta, 1979-tôl Ön az Európai Parlament tagja. 1973-tól pedig a Páneurópai Unió elnöke. Ugyanakkor hét gyermek boldog édesapja és húsz(!) unoka rajongásig szeretett, 88 éves nagyapja. Hogyan csinálja, hogy a családon kívül annyi ideje jut még most is a "köz" ügyeire, a politikára?
— Ebben a tekintetben feleségemnek köszönhetek mindent. Ô nagyon sokat foglalkozott, s foglalkozik ma is a családdal. Az Európai Parlament-i munka miatt bizony nem tudtam túl gyakran otthon, enyéim körében lenni. Hétköznapokon szinte szünet nélkül, folyamatosan mindig munkám volt, a hétvégeken pedig legtöbbször gyûléseken, vagy protokolláris rendezvényeken kellett részt vennem. Húsz éven át évente legalább száz gyûlést tartottam. Szóval, a feleségem oldotta meg legtöbbször azokat az ügyeket és problémákat, amelyek a családban adódtak.
Bár hozzászoktunk már, fôleg mi, kolozsváriak, a helyi városvezetésben némelykor megnyilvánuló furcsaságokhoz — amelyek legtöbbször nyilvánvaló jogtalanságok eredményei vagy terhelt jellemek groteszk közszerepléseiben elevenednek meg, és mert senki sem tesz ellenük, túlzott gyakoriságuk miatt már hajlamosak vagyunk legyintve vagy pletykának minôsítve átsiklani felettük —, a városi tanácsosok kizárásával megbénított városvezetés bizonyos fokig szánalmas helyzetbe hozta választottjainkat és az általuk képviselt intézményt. A polgármesteri hivatal minden szintû tisztviselôinek el-, rendre- és kiutasító viselkedése az ügyfelekkel szemben ismerôs, éppen ezért aki teheti, messze elkerüli a városházát. De hogy ezt a magatartást valaki(k) a tanácsosokkal szemben is büntetlenül megengedje magának, elképesztô. Valahol a felelôsségre vonás elmaradása vezetett félre és tett, tesz kételkedôvé sokakat, hogy talán a polgármesternek igaza is lehet, amikor rögeszmés meggyôzôdéssel és magabiztossággal bejelentette egyes tanácsosok mandátumának megszûnését és bezáratta a tanácsterem ajtaját elôttük. Ezzel pedig megbénította a városvezetést, egyszemélyes intézménnyé degradálta azt a helyi hatóságot, amelyet mi, adófizetôk hoztunk létre és tartunk fönn. Erre nem adhat lehetôséget senkinek egyetlen jogszabály sem, mint ahogyan ezt a helyhatósági törvény sem teszi. Nyilvánvaló, hogy mivel a kétnyelvû feliratok, tehát a törvénynek ezt kötelezôvé tevô elôírása ellen már nem lehet semmilyen kifogást találni, ez a megszállott jobb híján a tanácsosok ellehetetlenítésével próbálkozik, mert addig is mindenki ennek az újabb zûrzavarnak az elsimításával lesz elfoglalva, és addig nem lehet semmilyen újabb — akár közigazgatási vagy egyéb — törvényt alkalmazni, tehát kisebbségi feliratokat sem kell gyártani meg elhelyezni. A szándék világos és egyértelmû, csak az a sajnálatos benne, hogy éppenséggel Kolozsváron lehet e zavarkeltésnek foganatja. Bár minálunk egyébként is a törvényeket vitatják, értelmezik, kétségbevonják, véleményezik — egyébként minderre sajnos kiváló lehetôséget szolgáltatnak —, és nem pedig alkalmazzák, tiszteletben tartják. Ez utóbbira egyébként lehetôség sincs, mert mire egy jogszabályt a helyes alkalmazás végett kibogoznak, már módosították is, és kezdôdhet minden elölrôl, a visszaéléseknek, intézményesített korrupciónak ezen a rendkívül termékeny talaján.
A helyi közigazgatási törvény, amelybe a polgármester hol erôszakosan fogódzik, hol egyes elôírásait alkotmányellenességgel vádolja és egyszerûen eltekint tôlük, elôírja, hogy a tanácsosi minôség összeférhetetlen — egyebek mellett — az önálló gazdálkodású vállalatok igazgató tanácsi tagságával vagy menedzseri tisztségével, valamint a megyei vagy helyi tanács által létesített gazdasági társaságok vezetôi állásával. Ennek az elôírásnak a jogosságát meg erkölcsösségét nincs is miért vitatni, ha így írja elô a törvény, így kell alkalmazni. Az elmúlt nyáron megtartott helyhatósági választásokat azonban az akkor érvényes jogszabályok irányították, és szintén az akkori jogszabályok alapján alakult meg és mûködött ezidáig a helyi tanács, az új helyhatósági törvény azt is leszögezi, hogy a következô választásokig a helyi és megyei tanácsok az elmúlt évre törvényesen megállapított keretek alapján mûködnek, a törvény életbe lépésekor tisztségükben lévô tanácsosok pedig a következô helyhatósági választásokig gyakorolják mandátumukat. Aki mégis hiányosnak vagy kimagyarázhatónak érzi ezt az elôírást, elgondolkozhat a következôn: az összeférhetetlenségi helyzetek felsorolásánál a törvény megállapítja, hogy ez (tehát az összeférhetetlenség) csak a mandátum igazolása (érvényessé nyilvánítása) után áll elô, és az érintettnek 10 napon belül kell választania a tanácsosi és ezzel összeférhetetlen tisztség között. Már csak azért sem lehet a választást utólag kierôszakolni, mivel a jelenlegi tanácsosok mandátumát közel egy éve igazolták, amikor nem merült fel ilyen jellegû ellenôrzés. Tehát EZ az összeférhetetlenség csak 2004-ben lehet életképes.
Vitatkozni természetesen továbbra is, mindenkor lehet. Még azzal is érvelhetnek a kétnyelvûség ellen hadakozók, hogy a törvény szövegében nem nevezték meg külön Kolozsvárt is, ahol szintén érvényesíteni kellene a magyar feliratozást, és arról sincsen lepecsételt, hivatalosan igazolt felhatalmazásom, hogy valamelyik helyhatósági vagy ennek alárendelt intézményünkben anyanyelvemen kérhessek felvilágosítást. Hogy errôl mégis van egy helyhatósági törvény? Hát az már vitatható, és pillanatnyilag az összes többi jogszabályelôdje sorsára jutott: azt keresik, melyik elôírását hogyan és hol lehet megkerülni, elhanyagolni, vagy az alkalmazó egyéni hasznára fordítani.
A polgármester ellen újabb (vajon hányadik?) eljárást indítottak, miközben a közvélemény egyik része drukkolva, másik része csendes undorral vagy gúnyolódó szórakozással figyeli ezt az újabb heccparádét. És a polgármester mindaddig bármit megtehet, míg cselekvés helyett közszereplésre berendezkedett politikusaink törvénytelenségeit továbbra is csak rosszalló nyilatkozatokkal intézik el, a hatóságok pedig önmaguk bürokráciájában botladozva valahogyan majd csak kiváratják velünk a következô választásokat.
Brikleni úr a trolimegállóban áll, és úgy tûnik, az eget kémleli. Az ilyesmi ragályos, amíg feléje közeledem, én is fölpillantok, de hát semmi különös, közönséges júniusi ég felhôkkel, áttetszô kékséggel.
— Mi van, Brikleni úr — állok meg mellette —, a medárdi felhôket lesi? Esô lesz?
— Á, nem vagyok én meteorológus! Ezt a zászlót nézem a villanyoszlopon.
— Majd minden oszlopon van. Ez valami különleges?
— Dehogy. Én csak ámulok.
— Nofene. És min?
— Olyan csüggedten lóg, mintha elfelejtették volna az ünnep lejárta után leszedni.
— De hát ez az ünnep örökké tart, nem jár le soha.
— A nyomorunkat ünnepeljük?
— Ugyan. Az ajándékot.
— Miféle ajándékot?
— Hát a trianonit.
— Aha. Tudja, erre mit mondana nagyanyám? A jóból is megárt a sok. Meg azt: az ünneplésbe is bele lehet fáradni.
— Milyen igaza van a kedves nagymamának!
— De azt is hozzátenné: egyszer ki kell mosni a pecséteket az ünnepi asztal abroszából!
— Mi tagadás...
— Ami ezen az oszlopon lóg, azon már több a kosz, mint a zászló.
Oda-vissza alapon lezajlott az idei évad, és lejátszották a Román Kupa megyei szakaszának döntôjét is. A mérkôzésre a CFR stadionban került sor a bajnokságban a második helyén végzett Apa SE és a harmadik helyezett Szamosfalvi ASA Victoria között.
A lelátókon helyet foglaló szép számú közönség jó iramú, érdekes küzdelmet láthatott. A kezdeményezés mindvégig a "vizesek" kezében volt, szünetig egy gólt értek el. A második játékrész elején a Victoria egyenlített. Hamarosan ismét elônyhöz jutott az Apa SE csapata, viszont a katonák ismét egyenlítettek, hosszabbításra azonban nem került sor, mert a Vízmûvek együttese újabb gólt ért el, és ezzel 3–2 arányban gyôzött. Az Apa SE jogot nyert arra, hogy a következô kupaszakaszban Kolozs megyét képviselhesse. A D osztály egyik legkiegyensúlyozottabb együttese, a Victoria, sem bajnokságot, sem kupát nem nyert.
A megyei D osztály bajnoka, az AS Romsco Dicsôszentmártonban játszik selejtezô mérkôzést a Tövisi CFR-rel. A mérkôzés gyôztese jövôre a C osztályban szerepelhet.
Szerdai lapszámunkban közöltük a megyei D osztály végeredményét. A táblázat annyiban módosult, hogy a Tordai Turdeana csapatát a szakszövetség 6 büntetôponttal sújtotta, és ezzel két helyet csúszott le a táblázaton. Az indok: az elôírásokkal ellentétben a tordaiak kétszer nem szerepeltették ifjúsági csapatukat.
A Kolozs megyei D osztály jövô évadbeli összetételérôl még semmi bizonyosat nem lehet tudni. Annyi bizonyos, hogy a C osztály VIII. csoportjából kiesô Désaknai Bányász, valamint az Apahidai Somesul a mezôny tagja lesz. Ami a
létszámot illeti, a szakszövetségben az a vélemény kezd kialakulni, hogy azt csökkenteni kell. Egyelôre a nyári szünet következik, érdemi döntés az ügyben július közepén várható.
(a mérkôzések szombaton 11 órakor kezdôdnek)
C osztály, VII. csoport
Gépész utcai stadion: Kolozsvári CFR–Tordai Aranyos FC;
Szamosújvár: Olimpia–Alsójárai Bányász.
C osztály, VIII. csoport
Ion Moina Stadion: Kolozsvári U FC–Magyarláposi Lápos;
Arad: Astra–Désaknai Bányász.
A Kolozs megyei érdekeltségû csoportok további mûsora: VII. csoport: Viktóriavárosi Viromet–Brassói Romradiatoare és Dicsôszentmártoni Kémia–Marosvásárhelyi Gázmetán; az Aranyosgyéresi Sodronyipar és a Fogarasi Nitramónia játék nélkül jut a pontokhoz; a Bethleni Szamos-Gáz és a Prázsmári Textil szabadnapos; VIII. csoport: Sarmasági Bányász–Aradi West Petrom, Szatmárnémeti Szamos–Vaskohsziklási Bányász, Aradi Telecom–Zilahi Armãtura, Élesdi Körös–Szatmárnémeti Sólymok és Nagysomkúti Liber Humana–Avasfelsôfalui Avas; a Dési Egyesülés-Selena szabadnapos.
A házigazda Japán és Franciaország jutott a fináléba a labdarúgó Konföderációs kupán, miután az
elôbbi az elôdöntôben Nakata Hidetosi góljával legyôzte Ausztrália együttesét, s a világbajnoki döntô megismétléseként lejátszott mérkôzésen a gallok 2–1-re legyôzték a brazil csapatot. Roger Lemerre együttese Robert Pires és Mark Desailly révén volt eredményes, a braziloktól Ramon lôtt gólt.
A döntôre vasárnap délben kerül sor Jokohamában.
Várható volt, hogy a házigazdák kihasználják a hazai pálya elônyét, a Vajdahunyadon rendezett férfi országos bajnokság döntôjét a Siderurgica nyerte. Örvendetes, hogy az Aranyosgyéresi Sodronyipar-CFR végül a második lett, ez is szép eredmény és európai kuparészvételt biztosít.
Egyéniben ismét Bese Demeter volt a legjobb, a 36 versenyzôbôl (6 csapat, egyenként 6 játékos), a háromnapos vetélkedô során, a legjobb eredményt érte el 1005 fával.
A Siderurgica mindhárom napon elsô lett (ez 18 pontot ért), s mivel az alapszakaszban csoportmásodik volt (+1 pont), összesen 19 ponttal bajnok. A Sodronyipar-CFR második helyei (15 pont) és az alapszakaszbeli csoportelsôsége (1,5 pont) összesen 16,5 pontot és ezüstérmet eredményezett.
A harmadik helyet a Brassói Rulmentul szerezte meg, a Déli-csoport 3. helyezettje (0,5 pont), kétszer harmadik (8 pont) és egyszer negyedik (3 pont) lett, 11,5 pontot összesített.
Új bajnok a Zilahi Silcotub — véget ért a Râmnicu Vâlcea-i Oltchim több mint egy évtizede tartó uralma a nôi kézilabda mezônyében. Ezt a sikert, ahogy már korábban elôre jeleztük, csütörtök délután érte el Gheorghe Tadici csapata, két fordulóval a befejezés elôtt biztosította elsô helyét a zilahi gárda, 26 éves próbálkozás után elôször szerzett bajnoki címet. Értékes fegyvertény a szilágysági együttesnek, amiért dicséret illeti a lányokat, a sokszor "vulkanikusan" megnyilvánuló mestert és a sportegyesület vezetôségét (elnök Doru Pop), és nem utolsósorban a Silcotub vezetôségét, amelynek élén igazi sportember, Gheorghe Terhes áll.
A buzãui rájátszás harmadik fordulójában a következô eredmények születtek: Zilahi Silcotub–Konstancai Hidrotechnika 36–26, Râmnicu Vâlcea-i Oltchim–Piatra Neamt-i Fibrexnylon 29–21 és Bukaresti Rapid–Dévai U-Remin 24–33 (Dinu Cojocaru csapata váratlan nagyarányú gyôzelme egy hellyel feljebb vitte együttesét). A jelenlegi sorrend: 1. Zilah 71, 2. Oltchim 67, 3. Fibrex 57, 4. Déva 54, 5. Rapid 53, 6. Konstanca 48 pont.
Amint tegnapi lapszámunkban beszámoltunk a Kolozsvári U-Ursus gárdája, az eddigi lejátszott három buzãui találkozón úgy játszott, ahogy a sportkedvelôk január eleje, a bajnoki nyitány óta várják. Reméljük, az utolsó két mérkôzésen is bizonyítják jelenlegi jó formájukat, és hogy használt az edzôcsere (jelenleg Gheorghe Mãrgineanu vezeti a csapatot).
Végezetül a torna utolsó kétnapi mûsora: szombaton délelôtt: Brassói Rulmentul–Bukaresti Antilopa, U-Ursus–Galaci Otelul, Jászvásári MSK XXI–Nagybányai ERA; szombaton délután: Konstanca–Rapid, Oltchim–Déva, Fibrex–Zilah; vasárnap délelôtt: Otelul–Rulmentul, U-Ursus–Nagybánya, Antilopa–Jászvásár; vasárnap délután: Déva–Konstanca, Fibrex–Rapid, Zilah–Oltchim.
Ezen a héten még egy bajnokságban, a férfi elsô osztályban legördült a függöny. A 2000–2001-es bajnokságban csak kilencen indultak (három csapat még a rajt elôtt visszalépett), a résztvevôk elôtt csak egyetlen célpont állt: az elsô hely, azaz a Nemzeti Ligába való jutás. Nagyon foghíjas 22 forduló után — a szakszövetség nem változtatta meg a játéksorrendet, s így 3–4 gárda állandóan szabadnapos volt — az elsô helyet nagy küzdelemben a Târgu Jiu-i Pandúrok szerezte meg.
A Pandúrok csak a célvonalon vették át a vezetô szerepet, addig felváltva az Aradi Maros és a Kolozsvári Armãtura állt az élen. S ha az Armãturáról esett szó, Mihai Ferent és Cãlin Hossu legénységnek ebben az évadban sem sikerült a hôn óhajtott feljutás. Bár az "öregek" mellett újabban több fiatal egészítette ki az együttest, 2–3 kisiklás elég volt ahhoz, hogy még legalább egy évet "holtvágányon" várakozzanak a Nemzeti Ligára.
Végezetül az utolsó forduló eredményei: Tg. Jiu–Resicabánya 31–20, Turnu Severin-i CILDRO–Segesvári Kézilabdaklub 29–30, Nagybányai Phoenix–Armãtura 10–0 (játék nélkül, a vendégek nem jelentek meg). A végeredmény:
1. Tg. Jiu 16 14 0 2 445–342 44
2. Maros* 16 12 0 4 429–363 39
3. Armãtura* 16 11 2 3 391–336 39
4. Segesvár 16 9 1 6 410–360 35
5. Resicab. 16 5 2 9 388–386 28
6. Nagyb.* 16 6 0 10 344–376 27
7. Fogaras* 16 6 0 10 363–420 27
8. Nagysz.* 16 4 0 12 374–443 23
9. Tr. Severin* 16 2 1 13 292–409 20
A *-gal jelzett csapatoktól egy pontot levontak meg nem jelenésért.
A román küldöttség tíz öklözôjébôl hárman jutottak a negyeddöntôn is túl az észak-írországi felnôtt világbajnokságon.
Az 51 kg-osoknál Bogdan Dobrescu Juan Lopez (Puerto Rico) és a koreai Bae Sung Ho legyôzése után Georgi Balaksintôl szenvedett pontozásos vereséget, a legjobb nyolc közé jutás szép eredmény a román sportolótól. Viorel Simion, az 57 kg-os súlycsoport öklözôje szintén két gyôzelmet aratott — az indiai Ramanddal döntetlenül végzett, bírói döntéssel jutott tovább; majd az orosz Alekszej Szajdulovot verte pontozással —, azután viszont "elvérzett" a török Ramazan Palianival szemben. Korábban kiesett George Lungu (60 kg) — a Fülöp-szigeteki Anthony Iquasquiza ellen gyôztes öklözô a következô találkozón súlyos vereséget szenvedett az orosz Alexandr Maletintôl —, és Lucian Bute, akinek az ausztrál Paul Miller legyôzése után az üzbég Utirbek Hajdarov túl kemény diónak bizonyult.
Hárman vannak versenyben még: Marian Velicu (48 kg), Marian Simion (71 kg) és Claudiu Râsco
(81 kg) — rájuk az elôdöntô vár, viszont már érmet kapnak.
A magyarok közül viszont egyetlen egy bokszoló sem jutott a vetélkedô ezen szakaszába: utolsóként a+91 kg-os Kurtucz Csaba a negyeddöntôben az üzbég Csagajevtôl szenvedett vereséget, a második menetben feladta a küzdelmet.
ATLÉTIKA
Szombaton 16 órától és vasárnap 9 órától a Ion Moina Stadionban: az ifi III. bajnokság megyei szakasza.
CSELGÁNCS
Szombaton 9.30 és 13.30, valamint 15.30 és 19.30 óra között a Horia Demian Sportcsarnokban: a nôi és férfi csapatbajnokság második fordulója.
JÉGKORONG
(4. old.)
Az utolsó, 7. mérkôzés dönt majd a Stanley-kupa sorsáról az észak-amerikai profi ligában, miután a Colorado Avalanche fölényes, 4–0 (1–0, 2–0, 1–0) arányú gyôzelmet aratott a címvédô New Jersey Devils otthonában, Easter Rutherfordban, s így 3–3-ra módosította az összesített állást. A gólokat Foote (19. perc), Nieminen (23. perc), Drury (39. perc) és Tanguay (54. perc) lôtte.
l Jún. 11.: Négy évtizeddel ezelôtt, 1961-ben ért véget Belgrádban a 17. ökölvívó Európa-bajnokság. Az akkor még 10 súlycsoportban zajló vetélkedôn a Szovjetunió versenyzôi 5 aranyat szereztek. Két bajnoki cím jutott az olasz, egy-egy pedig az angol, lengyel és a volt NDK-beli öklözôknek. A román küldöttség egy ezüst (Gheorghe Negrea) és három bronzéremmel (Nicolae Puiu, Constantin Gheorghiu és Virgil Badea) térhetett haza. A magyar küldöttség egyetlen bronzot szerzett Kajdi János révén. Kajdi késôbb kétszeres Európa-bajnok lett.
l Jún. 12.: Pompás atlétikai eredményrôl érkezett híradás 1961-ben Moszkvából. Az örmény Igor Ter-Ovaneszjan a harkovi Avangard stadionban rendezett viadalon 817 cm-re javította saját, 804 cm-es távolugró Európa-csúcsát. Ô volt az elsô európai ugró, aki túljutott a bûvös nyolcméteres álomhatáron. Az amerikai Jesse Owens még 1935-ben 813 centimétert ugrott.
l Jún. 13.: 15 éve, 1986-ban, Mexikóban lejátszották a 13. labdarúgó-világbajnokság csoportmérkôzéseit. Az E-csoportban Dánia 2–0 arányban legyôzte az NSZK-t, míg az Uruguay–Skócia találkozó 0–0-ra végzôdött. A csoportot Dánia nyerte, és kialakult a nyolcaddöntôk párosítása: Mexikó–Bulgária, Belgium–Szovjetunió, Brazília–Lengyelország, Franciaország–Olaszország, NSZK–Marokkó, Anglia–Paraguay és Spanyolország–Dánia. A nyolcaddöntôket június 15–18. között írták ki.
l Jún. 14.: 45 esztendôvel ezelôtt november 22–december 8. között Ausztrália adott otthont a XVII. nyári olimpiának. Az elsô bajnokokat viszont már június 14-én kihirdették... Stockholmban! Az állatbehozatali törvény miatt a lóversenyeken érdekeltek nem vihették be a lovaikat a szigetországba, ezért a 3–3 egyéni és csapatszámot a segítségül felajánlkozott svéd fôvárosban rendezték. A lovastusa (háromnapos military) egyéni számában a vendéglátók örülhettek: Petrus Kasteman nyert, a csapatversenyen pedig Nagy-Britannia gyôzött.
l Jún. 15.: Nyolcan év telt el a párizsi, elsô vívó Európa-bajnokság óta. Egyetlen fegyvernem, a párbajtôr szerepelt mûsoron. A hazai páston két francia vívta a döntôt, Lucien Gaudin legyôzte Gaston Cornereau-t.
l Jún. 16.: Két nappal az említett lovastusa után, a többi számban is eldôlt az érmes helyezések sorsa a XVII. olimpián. A négy szám bajnokai: díjlovaglás, egyéni: Henr Saint Syr (Svédország); csapat: Svédország; díjugratás, egyéni: Hans Günter Winkler (NSZK); csapat: NSZK.
l Jún. 17.: Öt és fél évtizede, 1946-ban Ion Moineát (képünk), a Kolozsvári U atlétáját Rendkívüli Sportérdemekért érdeméremmel tüntették ki. A vágtaszámokban jeleskedô, Mocsi becenévre hallgató atléta (1921–1990) a 100–400 m-es egyéni és váltó számokon kívül távol- és hármasugrásban, valamint ötpróbában (pentatlon) is nyert országos bajnokságot, többszörös csúcstartó és Balkán-bajnok volt. Versenyzôi pályafutás után a kolozsvári George Baritiu Líceum, majd a Mûegyetem testnevelési tanszékének volt a tanára. Nevét a kolozsvári Sétatéri Stadion ôrzi.
Bár az idénre vonatkozó statisztikai adatok népességszaporulatot mutatnak, Szamosújváron évrôl évre csökken a születések száma. Az életszínvonal kedvezôtlen alakulását talán a születések számának csökkenése tükrözi a legjobban, ami különösen egy kisvárosban nyilvánvaló. Szamosújváron az utóbbi öt esztendôben jelentôsen csökkent az újszülöttek száma, az idei eltelt öt hónap "mérlege" elszomorító. A jelek szerint néhány év múlva üresek lesznek az óvodák. Az eddig eltelt öt hónapban a szülészeten csupán 144 újszülöttet jegyeztek. Ez a szám viszont nem csak Szamosújvárra vonatkozik, hiszen a városi kórház szakosztályára a közeli falvakból is utalnak be pácienseket. Sajnos, az ország általános gazdasági helyzetébôl fakadó mindennapi anyagi gondok a gyermekvállalási kedv csökkenésében fejezôdnek ki. A fiatal házasok feje fölött nincs biztos fedél, sokuknak nincs állása. A Szamos menti városban a gazdasági nehézségek mellett az utóbbi idôben az egészségügyi ellátás terén is számos hiányosságot tapasztaltunk. Nem csoda, ha sok fiatal házas lemond a gyermekvállalásról vagy beláthatatlan ideig elhalasztja.
Szamosújváron kevés az újszülött, ám annál több az elhalálozás. Az idén eddig 100 halottat jegyeztek be a polgármesteri hivatal illetékes osztályán. Májusban valóságos rekordot döntöttek meg: 34 szamosújvári lakos hunyt el. Az utóbbi húsz évben sosem volt ennyi elhalálozás egyetlen hónap leforgása alatt.
Torda nevének eredete — akárcsak oly sok más erdélyi településé — még ma sem teljesen tisztázott. Egyes vélemények szerint sóval kapcsolatos tatár szó sejlik fel a településnév mögött, mások viszont István király vitézének, Tordának a nevére esküsznek.
A város egy másik, nem igazán elterjedt elnevezésének, a Salinopolisnak eredete viszont nem követel meg különleges nyelvészeti ismereteket: a tordai sóbánya volt ugyanis ennek az Aranyos-parti kisvárosnak a szülôanyja.
Az elképesztô gyakoriságú és méretû várospusztulások (tucatnyi olyan eset ismert, amikor csak kóbor kutyák és macskák éltek a felperzselt házak között) gyógyírt végül mindig a bánya szolgáltatta: a só jelenléte mágnesként szolgált, és az egykori hajdútelepülésnek sikerült ily módon mindig talprállnia.
A hosszú évszázadokra — évezredekre — visszanyúló bányászatnak az államosítás vetett véget. Azóta csak légúti betegségekben szenvedôk, vagy a föld alatti világ csodálói látogatják.
— Torda kivételesen szerencsés földrajzi fekvésnek örvendhet — mondja Molnár Lajos, az Erdélyi Kárpát Egyesület tordai osztályának vezetôje —, ugyanis éppen mellette kezdôdik az az óriási sótömzs, amely több tíz kilométeren keresztül húzódik a föld alatt. Ennek bányászata 6–7000 évvel ezelôtt kezdôdött. A rómaiak "korszerûsítették" az itt talált bányákat. Ôk is felületi bányászatot folytattak: eltávolították a sótömzs földtakaróját, majd kútszerû, 20–30 méter átmérôjû lyukakat kezdtek "ásni". A sót egyre nehezebben lehetett felhozni a mélybôl, így ezeket a függôleges járatokat egy idô után nem mélyítették tovább, és felhagyták. A rómaiak kivonulásával eltávozott innen az 5. makedón légió is, amely a sóvidék ôrzését ellátta, és jónéhány olyan évszázad következett, amelyrôl nincsenek adataink. A 9. században szlávok bányásztak itt, de a szabályos bányamûvelési nyomok csak a 12. századból kerültek elô: a magyar királyok által idetelepített német munkásokkal indult be az akkoriban modernnek számító "süvegbányászat": fent két-három méter átmérôjû lyukkal kezdôdött a föggôleges akna, amely lefelé fokozatosan tágult, és egy bizonyos mélységben a 60–80 métert is elérte. Ezzel a módszerrel végül 5–6 süvegbánya alakult ki. A süvegbányák illetve Torda városának életében fontos évszámot jelent 1852, amikor elkészült az a bányafolyosó, amely lehetôvé tette a süvegbányák vízszintes irányban való megközelítését. A folyosó egyik vége jelenleg a Tordai Sóbánya hivatalos bejárata. Ez az újtordai református templom közelében, tehát a város belterületén nyílik, lényegesen megkönnyítette a sóbányászatot. A közel egy kilométeres folyosó elkészülte után már csillékkel hozták ki a sót, így megszûnt a kezdetleges, kötéllel kihúzott sózsákok ideje. Megjegyzem: a só egykoron fizetési eszköz is volt. Az erdélyi fejedelemség idején a tordai polgármester 800 sótömb (20 X 20 X 40 cm) évi fizetést kapott, a város fôhadnagya 600-at, az iskolamester pedig 500-at. Ezzel azt csináltak, amit akartak. Nagyon élénk volt egykoron az Aranyoson és a Maroson a sótutajozás: a sót általában Szeged környékén értékesítették. Egész céhek foglalkoztak a sóval. (A tutajozás csak akkor szûnt meg, amikor megjelent a vasút. Ez utóbbi — sajnos — elkerülte Tordát, így lényegében a város mellett fut el — Aranyosgyéresen keresztül — a nemzetközi vasútvonal.)
A só mindig éltetôje volt a városnak. Minden dúlás, perzselés, megsemmisülés után a sóbányászatból befolyó összegek tették lehetôvé, hogy Torda mindig újjáéledjen poraiból. A só jelenléte mágnesként vonzotta ide a nemességet, sôt az országot vezetô oligarchákat is. Ezt bizonyítja az is, hogy városunkban 127 országgyûlést tartottak az idôk folyamán! A só vonzásának a fônemesek sem tudtak ellenállni: szinte minden erdélyi fônemesi család ingatlannal rendelkezett Tordán. A sókamara épülete volt például az, ahol a Tordára látogató fejedelmeket vendégül látták. 1918 ismét fontos évszám a bánya életében: lényegében ekkor szûnik meg az intézményesített bányászat, ugyanis ettôl az évtôl már csak egy belga gyár (a mai Vegyi Üzemek elôdje) munkásai dolgoztak itt, és a kibányászott sót az üzem használta fel. Az államosítással ennek a kitermelésnek is vége lett: a Szódagyár ettôl az évtôl már más vidékek sóbányáiból kapta a termeléshez szükséges sót. A gyár termelése 1996-ban lényegesen visszaesett, aztán 1998-ban teljesen leállt.
*
A bányának ma már csak gyógyászati és turisztikai szerepe van. A Tordai Sóbánya a már említett, 1852-ben "fúrt" vízszintes, nyílegyenes alagút-folyosóból áll, amelybôl öt leágazás indul a süvegbányákhoz. Ezeket a bányákat a korabeli uralkodókról nevezték el: Ferenc József bánya, Gizella bánya, Mária Terézia bánya, Rudolf bánya. Az egy kilométeres folyosót viszonylag jól kivilágították, így tisztán kivehetôk a falon az egykori munkálatok nyomai. A szürkefalú sófolyosó végén levô teraszt nem tériszonyban szenvedôknek találták ki: a szédítô mélység alján mozgó pontok jelzik, hogy gyerekek "játszadoznak" odalent. A végtelennek tûnô falépcsôsoron ereszkedve jól látszanak a falon a 19. századi bányaszintek feljegyzései. Az 1920-as feljegyzés után hirtelen véget ér a lépcsôsor... Alulról még az is szédelegve néz az egykori csille-szintre, aki számára nem jelent újdonságot a mélységbôl feltekinteni. Az irtózatos nagyságú terem szélén szakadék jelzi a másik süvegbánya szomszédságát. Élmény kiállni a szélére: a Rudolf bánya pokoli mélységének szélérôl lenézni, a még mélyebb szintekre. Hogyan tudták innen felhúzni a sót? Milyen élete lehetett vajon a rabszolgáknak egykoron? Milyen volt hallgatni a bányalovak patáinak végtelen kopogását a sópadlón? A terem boltozatának mintegy harmadát "sócseppkövek" növik be: alul kerítés óvja a "gyógyulókat" egy esetleges koppanástól...
Felejthetetlen élmény is maradna mindenki számára ez a látogatás, ha a mélységek bódulatában lipinkázó vendégek-idegenek felé ne küldené lépten nyomon kiábrándító üzeneteit az ünneprontó jelen. Rudimentális vendégvárás, sózsák-padok, iszonyatos törökvécék... Ha valaki kézbe venné ezt a bányát, hónapok alatt milliomos lenne. Húsz-harminc ötszázas villanykörte, tíz reflektor, két teherautónyi deszka, tíz liter festék, hat vécékagyló: ekkora befektetéssel már komoly jövedelemhez jutna a város, és ha a befektetéseket folytatnák, néhány év alatt a tordai bánya túlnôné a parajdit. Talán ez ellensúlyozná azt is, hogy Tordát egykoron a Kolozsvár–Tövis vasútvonal építésekor "kifelejtették" a vasúti térképekrôl.
Persze, mindenki tudja: ha eddig képtelen volt a város vezetôsége ezt a kincset értékesíteni, akkor ez már soha nem fog bekövetkezni. Megszûnt a régi világ, amikor a sónak, a régi Tordának volt még vonzóereje, és amikor még annyian figyelték szívszorongva: sikerül-e a só segítségével újra életet teremteni a romok között.
Salinopolis beletörôdve figyeli, hogyan kattog el nap mint nap a város mellett a jövô vonata.
Nehéz helyzetben van a kisbácsi községvezetés, ugyanis a tavaly, a lakosságra való tekintettel nem módosították a helyi adókat és illetékeket, ezért most anyagi gondjaik adódnak. Legutóbbi ülésükön a kisbácsi tanácsosok is megtárgyalták a költségvetést. A megyei tanácstól kapott 968 millió lejt a polgármesteri hivatal mûködési költségeinek fedezésére, a Nádaspapfalva–Nádaskórod–Csonkatelep gázhálózata munkálatainak befejezésére, a fôúton lévô, így ebbôl a szempontból ellátott Andrásházán kívül a községhez tartozó öt településen a közvilágítás megoldására. Emellett ötmilliárd lejt kapott a község az iskolákkal kapcsolatos költségek fedezésére. Mint azt Márton Elek alpolgármestertôl megtudtuk, miután Papfalván nemsokára éghet a gázláng, következô lépésként Mérába, Szucságba, Andrásházára vezetik be a földgázt. Ezen a terven, amely a Kolozsvártól Kisbács, Egeres felôl Bánffyhunyadig, majd vissza Gyalu és Tordaszentlászló felé kialakítandó körgyûrû része, már dolgoznak a megyei tanácsban. A munkálatok megkezdésére várhatóan jövôre kerül sor.
A felsorolt pénzösszegek mellett további 2,2 milliárd lejre volna szüksége Kisbácsnak. Ebbôl elôre láthatóan 1,3–1,4 milliárdot sikerül összegyûjteni, a különbözet biztosítására más forrásokat kell találni. Remélik, sikerül behajtatni a tavalyról, tavalyelôttrôl elmaradt adókat, a község területén elhelyezett reklámok adóira számítanak, felleltározzák a polgármesteri hivatal tulajdonát képezô helyiségeket, földterületeket, azok helyzetérôl kimutatást készítenek, s remélik, a kihasználatlanul álló helyeket bérbe adással vagy más módon kamatoztatni tudják. Leginkább abban bíznak, hátha visszakapják azt az ötven hektárt, amit Kolozsvár kebelezett be, és ahol jelenleg 27 vállalat mûködik.
A tanácsülésen az iskolaigazgató tájékoztatta a község elöljáróit az oktatás helyzetérôl és az intézmények állapotáról, részletes jegyzéket nyújtva át az oktatási intézményeknek otthont adó épületekben szükséges javítási munkálatokról. A lista igen hosszú, a tavalyhoz hasonlóan a polgármester és alpolgármester a helyi tanács illetékes szakbizottságainak elnökeivel együtt a helyszínen tett vizsgálat alapján döntik el, melyek a halasztást nem tûrô, fontos javítások, s elôbb ezeket orvosolják, a többit késôbb, amennyiben lesz rá pénz. A tavaly minden iskolát tataroztak, mondta el Márton Elek, így ezek állapota nem lehet túlságosan rossz. Szucságban van szükség nagyobb befektetésre, Bácsban a központi fûtéshálózatot kell kiegészíteni. Mérában, a polgármesteri hivatal tulajdonát képezô régi téesz-épületben szeretnének tornatermet kiépíteni.
A kisbácsi iskolában megjelent az iskolaújság elsô száma. A három — román, magyar és angol — nyelven kinyomtatott lapot a gyerekek írják, ôk szerkesztik, tanári segítséggel. A kivitelezéséhez a helyi tanács is hozzájárult, a költségeket a World Vision szervezet fedezte. A helyi tanács felkérte az iskolaigazgatót, fokozottan figyeljenek oda az oktatási folyamat hatékonyabbá tételére, a helyi vezetés elvárásai arra vonatkoznak, hogy a nyolcadik osztályosok hetven-nyolcvan százalékban sikeresen birkózzanak meg a képességvizsgával.
• Rablás áldozata jelentkezett a rendôrségen. A 38 éves, kolozsvári Silviu Pop elpanaszolta, hogy tegnapelôtt este 21.30 órakor a Flóra piacon tartózkodott. Elôtte szeszes italt fogyasztott. Hazafele tartva egy férfi leszólította a piacon, majd erôszakkal elvette tôle kabátját. A tettest hamar elfogták Nicolae Teodor Pop személyében, aki éppen a zsákmányolt kabátot viselte. A munkanélküli férfi visszaesôként is számontartott.
• Verekedés fôszereplôi ellen indult bûnvádi eljárás. Az eset még áprilisban történt: 16-án három testvér, Florin Marius Petrean, Simi Marinel Petrean és a kiskorú Gherasim Petrean bunkósbotokkal felfegyverkezve berontott a borsaújfalusi kiskocsmába, hogy annak tulajdonosát — akivel korábban nézeteltérésük támadt — elverjék. A három férfi szétverte a helyiséget, de ezzel nem elégedett meg. Mivel a tulaj nem volt jelen, a kiskocsma vendégeit kezdték ütlegelni. Kettejük komolyabb sérüléseket is szenvedett: Olimpiu Cristian 35, Alin Muntean pedig 55 nap alatt gyógyuló sérülésekkel távozott. A három elkövetôt jó erkölcsökbe ütközô magatartás és testi sértés vádjával vizsgálják.
A június 1–4 között a magyarországi (Szeged környéki) Sziksófürdôn sorra kerülô, a Csongrád Megyei Természetbarát Szövetség által szervezett Gyalogtúrázók VIII. Országos Találkozóján az Erdélyi Kárpát-Egyesület is képviseltette magát.
— A rendezvény autóbuszos és gyalogtúrákból, illetve vetélkedôkbôl állt — mondta Tóthpál Tamás, az EKE túravezetôje. — A találkozón mintegy 400-an voltak jelen: magyarországiak és erdélyiek. Az öttagú EKE-csapat — Brósz Magda, Peltán Brósz Roland, Székely Lavotta, Móréh Zoltán és jómagam — az úgynevezett Szélmalom Kupa 39 kilométeres teljesítmény túrán vett részt június másodikán, és sikeresen le is járta, azaz "teljesítette" azt. Június 3-án a Szélmalom Kupa nappali természetjáró–tájékozódási versenyre nevezett be az EKE-csapat. A TTT-EKE 1. vegyescsapat — Sztancsik György, Móréh Zoltán és Székely Lavotta — a B 36-os kategóriában második helyezést ért el.
Kolozsváron, annak szûkebb és tágabb erdélyi körzetében egyaránt az utóbbi évtizedben széles körû elismerést váltott ki a Promod Import Export Kft. kis- és nagykereskedelmi tevékenysége. A tavalyelôtti esztendôt huszonöt, a 2000-est már negyvenmilliárd lejes forgalommal zárta. A kivívott szakmai tekintély elérésében meghatározó szerepet vállalt magára Székely Zsuzsanna vezérigazgató, akivel az alábbi interjú készült.
— Arra kérem, próbáljuk közösen számba venni a vállalat által befutott pálya legfontosabb állomásait.
— 1990-ben kezdôdött... A férjemmel mindketten a Számítástechnikai Kutatóintézetben kutatómérnökként dolgoztunk, és akkor érezni lehetett, hogy valamit tenni kellene a változás érdekében... És most egyes szám elsô személyben folytatom, mert én voltam az elsô, bocsánat, a második, aki otthagytam a kutatói címemet és beosztást, egy jó nevû intézetet. A férjemmel együtt 1990-ben alapítótagjai vagyunk az Erdélyi Magyar Mûszaki Tudományos Társaságnak. A számítástechnikai intézet berkeibôl indult ki a mûszaki személyzet társasága. Egy éven keresztül ügyvezetô titkárként tevékenykedtem. Konferenciákat, számítógépes alapismereteket terjesztô tanfolyamokat szerveztem, igazi "hôskorszak" volt. Aztán rájöttem, hogyha hiányzik a tôke, kereskedni kell. 1991-ben alakult ki cégcsoportunk elsô cége, a Modex. Személyes kapcsolatok révén kezdtem el a vállalkozást. Felfutott a tevékenység, pörögtek az események. Nagyon rádolgoztunk, nagyon sok munka volt, és hamarosan a férjem is mellém állott.
— Tulajdonképpen mivel foglalkozik a Promod?
— 1992–94-ben bizonytalan politikai-gazdasági állapotok uralkodtak, változó gazdasági törvényekkel. Ebben a helyzetben az ember már elindult egy úton, próbálta magát biztosítani, keresésbe kezdett, és megkísérelte a vállalkozását több lábra állítani. Tulajdonképpen 1995-ig állandó próbálkozás volt az életünk, lehetôség szerint állandóan új, sikeres utakat kerestünk. 1994-ben megalakult a Promod, és 1995-ben átvette a tevékenység legnagyobb részét. Attól kezdve már a Promod cégcsoportról beszélünk. Rá egy évre megkezdtük az átszervezést, jelenleg is ebben a formában, három nagy tevékenységi területen dolgozunk. Az elsô a használt ruha importja és forgalmazása, ami annyival több az egyszerû kereskedelemnél, hogy vele a textilhulladék visszaforgatását is végezzük. Ez Nyugaton már külön iparág. De eljön az idô, amikor ezt Romániában is komolyan veszik, mert lépést jelent az európai csatlakozásban. Mi tehát a használt ruhát átválogatjuk, a jó minôséget eladjuk, a hulladékot pedig elôkészítjük a feldolgozásra. Különválasztjuk a pamuthulladékot, a gyapjút vagy egyebet. Tehát megpróbáltunk többet tenni az egyszerû kereskedésnél, és úgy érezzük, hogy ez sikerült. Amivel büszkélkedünk: faluhelyen több mint ötven munkahelyet biztosítunk ezzel a tevékenységgel.
— Mióta "él" a villamossági részleg?
— Nagyságában és fontosságában is második alaptevékenységünk ötéves: a villamossági épületgépészeti szerelvények kereskedelme, behozatala és forgalmazása Romániában. Erôteljesen felfutott, országos eladóhálózatot mûködtetünk, több száz viszonteladónak adjuk el.
— Hogyan jelent meg a színen a lakberendezés témaköre?
— Igazából megint csak onnan indult el, hogy termelni kellene, és ezért elkezdtünk háztartási textíliákat varrni. Lakberendezési vagy kerti bútorokba készített textíliákat. Így született meg a Nobila Casa üzlet, amelyben ma már ajándék- és egyéb tárgyakat is forgalmazunk. Ezenkívül, bár nem fôtevékenység, de én nagyon szeretem: Magyari Eszterrel közösen létrehoztuk a Phoenix könyvesboltot. Én úgy érzem, hogy sikerült egy szép, modern könyvesüzletet alapítanunk.
— Használt ruha árusításával sokan foglalkoznak 1990 óta, de kevesen értek el ilyen kiemelkedô eredményeket.
— Számunkra valószínûleg sikert jelentett az, hogy mi már 1993-ban léptünk a feldolgozás irányába. Akadtak nehéz pillanatok, amikor mi sem rendelkeztünk a kellô ismeretekkel, mert vannak dolgok, amelyeket menet közben kell megtanulni.
— Összesen hány embernek ad munkát a Promod?
— A cégcsoport száztizenhat embert foglalkoztat munkakönyves alkalmazottként. Rajtuk kívül vannak még bedolgozó nyugdíjasok, de kevesebben, mert mi intenzíven és folyamatosan dolgozunk. Átlagéletkorunk harmincöt év.
— Volt-e nagy lemorzsolódás?
— Igen. A cég életében volt egy idôszak, amikor azt hittük, ha mindenki elvégzi a munkáját, meghozza a maga hasznát. És felduzzasztottuk a létszámot. Akkor, 1997-ben, nagyon gyorsan kellett lépni. Muszáj volt kiértékelni, hogy külön-külön ki mennyire eredményesen dolgozik, és bizony nem könnyû olyan határozatokat hozni, hogy megválunk néhány kollégától. Komoly létszámcsökkentést hajtottunk végre, ez volt múltunk egyik legnehezebb pillanata. De akikkel együtt dolgozunk, megértették, hogy akkor tudunk fizetést biztosítani, ha mindenki pontosan elvégzi a maga munkáját, úgy, ahogyan megkérik tôle. Szép volt, amikor a kezdeti kétségbeesés után láttam a kollégák szemében a megértést. A cél nem az, hogy a tulajdonosok zsebében több pénz legyen, hanem hogy mindenki jól megéljen.
— A jövôben hogyan alakul a tevékenységi skála?
— Nem szeretnénk bôvíteni, ezeket az irányokat szeretnénk megtartani és továbbfejleszteni. Ez a csendes építkezés periódusa. A jövôformálásba álljon be az új generáció, és segítsen be a munkába.
— Miért éppen Magyarfenesen épült ki az egyik munkaközpont?
— Véletlenszerûen alakult így. Elôször ismerôsünk ajánlotta telephelyként 1991 ôszén a magyarfenesi kollektív gazdaság magtárát. Nagyon jól érezzük magunkat ott. Textíliában dolgozni a majdnem szakképzett magyarfenesi és tordaszentlászlói asszonyokkal nagyon könnyû.
— Kell-e félni a multik hazai megjelenésétôl?
— Sajnos, még mindig kevés, fôleg Kolozsvár környékén, a külföldi befektetô. Ha bejönnének a hipermarketek (eddig csak egy jött, az is csak Szászfenesre), sok minden megváltozna. Kolozsváron is megjelent az a vásárlóközönség, amelyik mást igényel, mint a butikrendszer. Magyarországon a hipermarketek évek óta tele vannak romániai vevôkkel. Olyannyira, hogy például a debreceni Metro minden információt román nyelven is bemond. Az ember megkeresi itt a fizetését, és elmegy, befizeti ott az áfát a magyar államnak. Ugyanígy Szászfenes sokat nyer abból, hogy Metro-áruháza van. Én nem félek a hipermarketek megjelenésétôl. A kis butikok közül csak azok szívódnának fel, amelyek nem életképesek. Ha van egy jó ötlet, a cég átalakul. Mindenkinek át kell alakítania a gondolkodását: meg kell tanulni figyelembe venni a hipermarketek jelenlétét, és azok kiegészítésére kell törekedni. Elôfordul, hogy teljes árukínálat-átfedés ellenére is megélnek a kis belvárosi üzletek.
— Mennyiben érzékelhetô a tartósan alacsony életszínvonal?
— Kolozsvár lakossága a vásárlóerô szempontjából is rétegzôdött. Megvan az a kategória, amelyik jó minôséget keres, és tudja, hogy a minôségi árunak megvan a maga ára. Viszont, és ezt a Nobila Casa révén igyekszünk megvalósítani, kialakítható egy olyan kínálat, hogy a kispénzû ember is tudjon hazavinni valami ízléses darabot a hozzátartozójának. Szerintem csupán ötletesség kérdése, hogy a kispénzû emberekre is gondolhassanak az árpolitika és az árukészlet kialakításakor.
— Nem lehet egyszerû dolog!
— A kereskedelem szezontól függô, és nem csak a könyvesbolt vagy az ajándékbolt, hanem a ruhák iránti kereslet hullámzását is érezzük. Megfelelôen kell tudni készletezni, hogy a nehezebb pénzügyi idôszakokat is átvészelhessük.
— A tíz esztendô alatt részesült-e valamilyen hivatalos elismerésben a vállalat például a kereskedelmi kamara részérôl?
— A kamara 1997-ben, az elôzô évi pénzügyi eredmények alapján a harmadik helyet adományozta nekünk. Érdekes, hogy a vállalkozásunk nehéz évei egybeesnek az egész országra érvényes idôszakkal. A megszorító intézkedések következtében akkoriban szûntek meg cégek, nem volt vásárlóerô, eléggé manipuláltnak bizonyult az infláció. Túlvagyunk rajta, bizakodóan nézünk a további kihívások elé.
Szoktátok-e hallgatni, miket mondanak az emberek, amíg a villanyrendôr elôtt zöldre várnak? Én igen. Mint egy kis, gonosz voyeur, hallgatózom, kukkolom a szavakat. Sokszor elborzadok, néha meglepôdök, van, amikor melegség önt el. Az évek alatt, amíg hallgattam az "utca hangját", szinte hivatássá dagasztottam ezt a kis szokást. Mesélek valamit.
Sétáltam egyszer Kolozsvárott, dünnyögve, magamban énekelve. Megálltam egy piros elôtt, s két ásítás között figyeltem a szavakra. Éppen két magyar nénike beszélgetett.
— Márta, jössz a piatara? Veszek paradicsomot s egyebet.
— Nem, vissza kell menjek a Mãnãsturra. Vár az unokám.
— Nahát, ez a Gyuri hogy járt az éjjel… nagy smecher volt mindig, de ilyent...
— Há mit még csinált, te?
— A Gheorghenibe’ mentek a trolival, s nem még vett jegyet. S felszállt a control…
S a lámpa zöldre váltott, nem is hallottam többet semmit, de ez elég is volt. Bevallom, elszomorodtam.
Egy más alkalommal otthon, Sepsiszentgyörgyön sétálgattam, s levettem a fülhallgatót a pirosnál. Füleltem, hátha hallok valamit. Két román fiatalember diskurált elôttem.
— Fainã geacã, mãi. De unde o ai?
— Femeia-mea l-a luat de la turkáló. Vii dupa borvíz la alimentara?
— Nu, cã pãlincã nu au acolo… Dar merg cu tine pîna la Bisztró.
Nem is hallgattam tovább, elismerem, jókedvem kerekedett, s különben is, zöldre váltott a lámpa, mindenki mehetett a dolgára.
De ahogy elgondolkodtam rajta, megint elszomorodtam. Mert eszembe jutott, hogy Kolozsvárokból sokkal több van, mint Sepsiszentgyörgyökbôl.
A Mûegyetemen a beiratkozás 300 000 lej, a tandíjat még nem állapították meg.
Az Agrártudományi és Állatorvosi Egyetemen az állatorvosi szakra 400 000 lej a beiratkozás, más szakokra 350 000 lej, a tandíj összegét nem tudják.
Az Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemre 600 000 lejért lehet beiratkozni, a tandíj pedig 300 USD/év.
A Képzômûvészeti és Formatervezôi Akadémiára 20 USD-nek megfelelô összegbe kerül a beiratkozás, a tandíjkötelesek 800 USD-t kell hogy fizessenek évente.
A Gheorghe Dima Zeneakadémián még sem a tandíjat, sem a beiratkozás összegét nem állapították meg.
A Babes–Bolyai Tudományegyetem által megszabott beiratkozási, illetve tandíjak:
történelem és filozófia, európai tanulmányok, közgazdasági karok: 200 000 lej, 400 USD;
görög katolikus teológia: 350 000 lej, 400 USD;
római katolikus teológia, hitoktatói–történelem: 300 000 lej, hitoktatói–filológia: 400 000 lej, 400 USD;
református teológia, ortodox teológia: 500 000 lej, 400 USD;
matematika és informatika, fizika: 400 000 lej, 400 USD;
kémia: 350 000 lej, 500 USD;
biológia és geológia: 350 000 lej, 400 USD;
filológia: 750 000 lej, 500 USD;
jog: 300 000 lej, 500 USD;
földrajz: hároméves képzés:
300 000 lej, 300 USD; négyéves képzés: 500 000 lej, 400 USD;
pszichológia: hároméves képzés: 350 000 lej, 300 USD; négyéves képzés: 400 000 lej, 440 USD;
politikatudományok és közigazgatás: 350 000 lej, 400 USD;
újságírói: 400 000 lej, 400 USD;
testnevelés és sport: 450 000 lej, 400 USD;
gyógytorna: 400 000 lej, 300 USD.
"Csak tanár ne legyél, fiam!" — boldog-boldogtalan ezt a jó tanácsot gyömöszölte a zsebembe, amikor elkezdtem az egyetemet, mondván, hogy elrettentô példával szolgáltak eleget tizenkét év alatt. Elméletileg mindig hûségesen tartottam magam a tanácshoz, csak éppen azt nem vettem észre, hogy a filológia nyílegyenes út a tanárság felé. Ezt igazolandó, harmadéven sort kerítenek arra is, hogy a jövendô tanárok próbálgathassák tudományukat a diákokon. Arról, hogy az iskolai, illetve az egyetemi diákok mit szólnak a kísérleti nyúl-szerephez, nem szól a fáma.
Én — kísérleti tanárként — akkor ijedtem meg elôször, amikor a kezembe nyomták a naplót, de ezúttal nem hiányzást igazolni. Átfutott az agyamon, mi lenne, ha naplóstul kirohannék az iskolából — de hát ezt Zrínyi atyánk már megtette, neki jobban is állt, meg eredményesebb is volt a dolog. Így a második lehetôségnél maradtam: játsszam el a tanár szerepét, bújjak bele a túlméretezett bôrbe, és úgy egyengessem el magamon, hogy ne látsszon, mennyire lötyög rajtam. Bementem az osztályba, és hálát adtam a naplónak, hogy kézügyben volt: sürgôsen beletemetkeztem, szép lassan névsort olvastam, örvendtem a minél hosszabb neveknek. Aztán az egyetlen hiányzót beírtam július hó valahányadikára — május helyett.
A névsor végére érve menthetetlenül jött a ruhapróba: a tanárság különbözô, a tizenkét év alatt megismert gönceit próbálgattam. Kísérleteztem a satrafával, akinél rend kell hogy legyen az osztályban!, aztán a jóságossal, a gyöngyvirágoskalapú Csipikével, a pajtáskodóval, meg aztán saját diák-önmagammal — és még mindig ebben éreztem magam a legjobban. Elvégre jó diákként átkávézgattam az éjszakát, és mégis felkészületlenül jöttem a saját órámra. A padban ülôkhöz hasonlóan én sem értettem, miért kell nekem pont ma, pont itt lennem, és pont ezt a tananyagot leadnom, amikor egy halom sokkal érdekesebb dolgot is tehetnék.
Így nézett ki az elsô tanításom. A kötelezô öt óra lejártával már egészen beleszoktam a tanárkodásba, szerettem is. Viszont igyekeztem megtartani azt a kezdeti tudathasadásos állapotot, hogy sem egészen tanár, sem egészen diák ne legyek. Így talán meg fogom érteni a meg nem írt házifeledat-esetet is. Akkor talán, ha mégis beteljesül a sors, és tanár leszek, legalább nem abból a fajtából, aki lépten-nyomon azt hangoztatja: az ember hiába gürcöl, a kölyköket nem érdekli az egész, nem olvasnak, csak idegesíteni tudják az embert, na de hát mit várjon az ember.
S amíg ezeket a sorokat írtam, a hátam mögött Sors úr vigyorgott: Hja, kérem, pedig az ember kezéhez hamar odanô a hatalom — meg a napló.
Az európai reprezentatív felsôoktatási intézmények átszervezése feltételezi az egyetemek autonómiáját, s ennek keretén belül a diákok szerepének növelését — adja hírül a Babes–Bolyai Tudományegyetem rektorátusa által a szerkesztôségünkbe eljuttatott közlemény. A Prágai Közlemény (2001) értelmében a társadalmi dimenziót meg kell jeleníteni az egyetemek átszervezésében, a diákoknak pedig részt kell venniük az oktatás tartalmának és szervezésének megszilárdításában.
A kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem volt az elsô romániai felsôoktatási intézmény, ahol a European University Association (2001) nemzetközi értékelést végzett, s az eredmény kedvezô volt.
A feltételek szerint a diákok elmondhatják véleményüket, értékelhetik az oktatást, tantervi javaslatokat tehetnek a 2001–2002-es tanévre, a dékánok csak azután hagyhatják jóvá a tanterveket, miután a diákokkal megtárgyalták, a tanszékvezetôk üléseket szerveznek, amelyeken meghallgatják a diákok bírálatait, javaslatait, beszámolnak az oktatási intézmény tevékenységérôl, eredményeirôl, bevonják a diákokat a mesterfokozati és doktorátusi programokba, valamint az oktatás európai standardokhoz való közelítési akcióiba. A nemzetközi kapcsolatok kiterjesztésére vonatkozó javaslatokat 2001. július 1-ig lehet bemutatni.
Az egyetem rektori hivatalában várják a diákok észrevételeit, bírálatait, javaslatait az oktatás szervezésével, tartalmával és minôségével kapcsolatban.
Most azokhoz szólunk, akik velünk együtt nôttek bele az egyetemista életbe. Tehát a harmadévesekhez, akiknek ez a mostani az utolsó elôtti évük.
Legyetek résen! Becsüljétek meg az utolsó szabad nyári szessziótokat, mert a következô már nem lesz ilyen könnyû. Illetve, lehet, hogy maga a szesszió könnyû lesz, a szívetek viszont nehéz, ha eszetekbe jut az, hogy mostantól mindennek vége. Nics több átkocsmázott éjszaka, KMDSZ-buli, kurzusmásolás, ebbôl kifolyólag a másolóirodák ostrom alá vétele, és még egy nagy rakás olyan dolog, amely felejthetetlenné teszi ezeket az éveket. Persze, vannak felejthetô élmények is, ilyen például a legtöbbelôadás, amelynek tartalmát többnyire a vizsgát követô második percre azonnali hatállyal elfelejti minden tisztességes egyetemista.
Hiába, ezeket az éveket már semmi nem hozza vissza. Legalább is reménykedjünk: egyetlen tanárunk sem fogja úgy gondolni, hogy jobb lesz, ha nem sietünk el ennyire egyetemünk szeretô körébôl, nosza, újrázzuk meg utolsó évünket. Hát nem, köszönjük szépen, de ez már nemugyanaz. És különben sem az éveken van a hangsúly, sokkal inkább az embereken, akikkel együtt játszottuk ezt az egyetemesdinek nevezett társasjátékot. Jó volt velük, mert olyanok voltak, mint mi. Aztán teltek a közös éveink, és ôk még mindig olyanok voltak, mint mi. Ebbôl pedig rájöttünk: valószínûleg olyanok is lesznek, mint mi, hiszen valamikor együtt indultunk, természetes tehát az, hogy együtt is fogunk megérkezni. Igaz, Rejtô szerint az ember nem azért indul el, hogy megérkezzen valahová, de mi azért mégis ott leszünk valahol...
...Ennyi jutott eszembe most, az utolsó szabad nyári szesszió kapcsán.
Az Iskola Alapítvány
tanulmányi ösztöndíját az alapítvány székhelyén lehet felvenni a Majális (Republicii) utca 29. szám alatt 12–13 óra között. A szociális ösztöndíjakat június 15. körül lehet felvenni.
A Nyári Egyetem
és az ôszi részképzés eredményei még nem érkeztek meg a KMDSZ irodájába. Amint meglesznek, a Campus közölni fogja ezeket.
A Bálványosi Nyári Egyetemre
június 10-tôl várják az érdeklôdôk jelentkezését.
Gitártábort
szervez a Janovics Jenô Baráti Társaság — amint arról a Szabadság már írt — 2001. július 2–9. között Kalotaszentkirályon (Bánffyhunyad mellett). Az elsô erdélyi gitártábor keretében öt "tantárgyból" szerveznek oktatást: rock-, blues-, flamenco-, klasszikus és basszusgitár szakon. Ezenkívül szó lesz zeneelméletrôl, stúdiótechnikáról, (ön)menedzselésrôl, lesznek audíciók és esti koncertek. A részvételi díj 400 000 lej, ami a szállást és a napi három étkezést fedezi. Sátorozóknak a részvételi díj 200 000 lej. A tábornak max. 35 résztvevôje lehet, ezért számít a beiratkozási sorrend. Benevezési feltétel az alapfokú gitártudás és kottaismeret. Feliratkozás és további információk a 095/209-794-es vagy 064/186-630-os telefonszámon. Támogató a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma, programfelelôs: Zilahi Csaba.
Legutóbbi vitaindítónkra két válasz is érkezett, amelyeket most van szerencsénk közölni. És a többi olvasónak mi a véleménye?
Korrupció a tanügyben?! Persze. Nemcsak egyetemi szinten. Minden szinten.
Egyetemistaként még nem találkoztam (hála istennek) a 150 DM/vizsga esettel, de a "hivatalos" 400 dollár/év is soknak és... hát, fölöslegesnek tûnik.
Hogy a tanügyben minden szinten van korrupció, no meg protekció, az tény, és ezt el kell ismerni, mert bármelyik pillanatban szembesülhetünk vele. Óvodás vagy iskolás gyerekünk csak úgy juthat jónevû magán óvodába/iskolába, ha elôzôleg összetelefonáltunk mindenkit, kezdve az óvónénitôl a tanfelügyelôig, s közben egy-egy százast (jaj, dehogy lejt, ki hallott már ilyet, hát márkát) csak úgy elhullajtunk minden "ismerôsnek", aki közbenjár az ügyért.
Nyolcadikos csemeténk tanára pénzért tartja a — kötelezô — konzultációkat. Érettségin sem ritka eset, hogy a drága mákvirág kilenc ötvenje nem a tudásának, hanem a dagadó pénztárcának az eredménye.
Ez volt a színpad, de a kulisszák mögött sem más a helyzet: a pályakezdô tanító türelmetlenül várja az üres posztok listáját. Kiválasztja a számára legmegfelelôbb falut — ami nem számít, hogy száz km-re van otthonról, legalább aszfaltozott fôút mentén fekszik — s mint aki hivatásból dolgozik, hûségesen végzi a munkáját a havi 15–16 százasért (jaj, dehogy márka, ki hallott már ilyet, hát persze, hogy lej).
Egy dolog érthetetlen csak: miért ment falura, ha megvolt a lehetôsége, hogy városra kerüljön? A dolog pedig nagyon egyszerû lett volna! Megmondták: máról holnapra megvan az állandó, városi állásod, ha 500–1000 márkát máról holnapra lepengetsz!
Ennyi az egész. Nem kell semmi több. Sem tudás, sem gyakorlat, sem diploma (azt idôközben meg lehet szerezni), még az a semmi média, amit a versenyvizsgán szereztél, az sem számít.
De minek is, ha dagad a pénztárcád? S majd dagad annak a szülônek is, akinek csemetéjét — ugye, hivatásból — neveled!
A múltkori vitamin, mondhatom, nagyon "felvitaminozott". Elolvasva a cikket, azt mondtam magamban: ezt a témát meg kell ragadnom, be kell számolnom az általam tapasztalt "gazról", amely már túlságosan elburjánzott. S már annyira túlságosan, hogy biztos mindannyiatoknak lenne kipakolnivalója, mintegy idegesítôül, hogy egy igazságtalan tehertôl megszabadulhassatok. A vitaindítóhoz hasonlóan nekem is tudomásom van az egyetemen végbemenô korrupciós ügyletekrôl, sôt egyes középiskolákban is komoly mellék-jövedelemforráshoz jutnak a tanárok ilyen módon. Ôket is meg kell értenünk, mivel nyamvadt fizetésükbôl nehéz eltartani a családot. De ha jobban megnézzük a dolgot, rájöhetünk: hosszú távon mennyire veszélyes ez a jelenség.
Köztudott, hogy a korrupt oktatás nem a minôségre, hanem a mennyiségre fekteti a hangsúlyt. Ha kicsi a fizetés, a tanár a pénzre koncentrálva bebeszéli a gyerek szüleinek, hogy mennyire tehetséges az ô csemetéje, milyen fényes jövô áll elôtte. Lehetôleg minél többnek. És persze azt is hozzáteszi: csak abban az esetben juthat el "Kánaán földjére", ha lefizeti neki a stekszet. A jóindulatú (elnézést: hiszékeny) szülô mit sem sejtve, Nobel-díjas tudósokat, sikeres regényírókat, világhírû tenoristákat (vagy terroristákat?), tömeghisztériát produkáló zseléshajú popsztárokat lát maga elôtt, ami frusztráltságának képzôdményeként, lidércszerû képként sejlik fel elôtte. Ily módon hagyományozódik a frusztráltság okozta délibáb az emberi butaság pályájan. A gyerek számára annál nehezebbé válik a letérés, minél tovább halad az úton. S mennyibe került ez a téves irány? Hm... Mindenképpen sokba. Túl sokba. Továbbkövetve ezt az ijesztô fejlôdést, jön az egyetem. A mese ugyanaz, vagy csak annyiban módosul, hogy a pénzösszeg fejében nem karriert, tudást, hanem biztos bejutást ígér a kispénzû tanár. S az "iskola-egyetem kínszenvedésnek" a végén mi jön? Talán helyesebb azt kérdezni: mi jöhet? Hát, csakis kényszermunka, vagy annál jobb/rosszabb (szempont kérdése), a kényszeredett munkanélküliség. S miért? A túltermeltség miatt, mert, amint írásom elején már említettem: a korrupt oktatás nem minôségi, ésszerû oktatási forma, hanem pénzhajszoló, rövid távon nyereséges, hosszú távon jövôt aláásó silánykodás. S mi marad ezután? A kényszermunka által idegroncssá degradálódott, sok esetben alkoholizmusra vetemedett ember, aki elôtt... egy élet áll. Szomorú élet.
Természetesen pozitív példák is adódnak, amikor az illetônek sikerül elmenekülnie a kényszerpályáról, amelyre talán önhibáján kívül tévedett. A fent bemutatott sablon az oktatásnak csak egy bizonyos részére vonatkozik, tehát nem beszéltem általános érvényû jelenségrôl. Viszont az oktatásnak errôl a területérôl kikerülô emberek számaelég nagy részét képezi a társadalomnak.
Az Ilmenauban (Németország) megrendezett Nemzetközi Diákhét szerencsés résztvevôjeként igazán élménydús napokat töltöttem Thüringiában. A világ második legnagyobb diákösszejövetelére Interneten jelentkeztem. Igazságos jövô címmel kellett rövid esszét küldeni, ennek alapján választottak ki ezer jelentkezôbôl 311-et, a világ minden tájáról, s már-már lemondtam a németországi útról, amikor értesítettek e-mailen, hogy elküldték a hivatalos meghívót, következhet a vízumintézés. Nagy lelkesedéssel utaztam háromszor is Nagyszebenbe, hiszen a fesztivál honlapja rendkívüli élményeket, lehetôségeket kínált. Az itthoni hercehurcáért viszont minden további nélkül kárpótolt az ott töltött hét. Igen gazdag programot állítottak össze az ilmenaui Mûszaki Egyetem lelkes szervezôi. A csoportmunka megszervezését az ottani csoportvezetôkre és a résztvevôkre bízták (tíz csoportba lehetett a világhálón jelentkezni: Együttélés, Génmanipuláció, Nyitott forrás, Új technológiák és források, A munka jövôje, A béke jövôje — két alcsoporttal: A békefenntartás lehetôségei, A jövô konfliktusai, Információs társadalom, A film jövôje, Fényképezés és sajtó, Mûvészetek), ezenkívül pedig számos együttest hívtak meg, kirándulásokat ajánlottak, és olyan elôadásokat hirdettek, mint Az egészség jövôje — a népességgyarapodás és az AIDS következményei, A média jövôje, Nyitott forrás, Globális változás. Az egészség jövôjérôl, az AIDS-rôl és következményeirôl az ellentmondásos elméletérôl híres angol Maurice King vázolta gondolatait — a végkicsengés az volt, hogy a népességgyarapodás visszaszorítható, ha a HIV-fertôzötteket nem részesítik megfelelô orvosi ellátásban. Ezzel szemben Danny Schechter amerikai rendezô, újságíró kisfilmje egy színesbôrû kisgyereket mutatott be, aki segítséget kér egy AIDS-konferencia résztvevôitôl. A Nyitott forrás címû elôadás lényege: olyan lehetôségek keresése, amelyekkel mindenki szabadon hozzáfér a megbízható, minôségi információhoz. Bár nagyon elméletinek és utópisztikusnak tûnt a gondolatmenet, az Internetre alkalmazott metaforákat ("információs autópálya", "elektronikus bevásárlóközpont", "óriási könyvtár") aligha lehet félreérteni. Felvetôdött az Internet megszemélyesítése is: kis ember, aki ott ül a gépben és abszolút sebességgel reagál a parancsokra. Egy másik vita, A háború eltörlése címmel, ugyancsak felborzolta a kedélyeket. Miután két "béke-szakember" felsorolta elképzeléseit a háborúk megszüntetésének lehetôségeirôl, konkrétan terítékre került a közel-keleti konfliktus, valamint az afrikai belsô zavargások. A hallgatóság egyoldalúnak ítélte az izraeli egyetemista ellentmondást nem tûrô vázlatát a konfliktus állásáról, többen kifejezték, hogy akkor lenne igazán értelme a meggyôzôdéses, heves tényfeltárásnak, ha legalább egy palesztin is közölné álláspontját. Az afrikai jelenlevôk messzemenô diplomácia és tényismeret birtokában vetették föl, hogy az ENSZ csupán azon konfliktusokba avatkozik be, ahol érdekei úgy kívánják. Sor került a résztvevôk elôadásaira is: ekkor ismerkedhettünk érdemben távoli népek kultúrájával, valamint azon a városfesztiválon (Globetrotter), amelyen lehetôség nyílt a résztvevôk fellépéseire. Volt, aki néptáncot lejtett, vagy hangszeren játszott, de ugyanekkor kóstolhattuk meg különféle konyhák specialitásait.
Igen, egy ilyenszerû találkozóra valóban illik a "multikulturális" jelzô. Nálunk csupán a multikulturalitás hangoztatása dívik, ott viszont meg is teremtették az esélyt ennek nagyarányú kibontakoztatására. Egyesek az elméletibb megnyilvánulást választották: Koszovó jövôje? címmel egy szerb lány tartott elôadást, azazhogy videoprojektorral levetítette mondandóját, mert véleménye szerint a képek (olykor igen megrázó fényképek) és a kísérô felirat, no meg a hanghatások többet mondanak. Felvetôdött a globalizáció kérdése is egy mexikói lány gondolatmenetében, s bár többen cáfolták, hogy lennének elônyei a folyamatnak, az elôadó meggyôzôen fejtette ki, hogy ha azon elemeket tesszük magunkévá, amelyekbôl épülésünk származhat, a globalizáció sem csupán fenyegetô tényezô. Furcsamód, a megnyitó és záróünnepély nem képezte a tulajdonképpeni kezdetet és véget, voltak rendezvények a "keret" elôtt is, után is. A megnyitó igen elôkelô hangulatát — ahol a klasszikus és modern minduntalan egymás nyomában járt — ellensúlyozta a zárlat lazább, kötetlenebb, de ugyancsak szenzációs légkörben zajló volta. Itt a különbözô csoportok összefoglalták megbeszéléseik konklúzióit — no, nem hosszas értekezésekbe bocsátkozva, hanem messzemenô ötletkavalkáddal.
Tagadhatatlanul csupán nagy lelkesedéssel lehet egy ilyen útról, élménytömkelegrôl beszámolni. Erkölcsi tanulságként álljon itt a rendezvény hallgatólagos második mottója: Életkorodat barátaid, napjaidat a mosolyok jelzik (Count your age by friends, count your days by smile! )
Volt egyszer, hol nem volt, az üveghegyeken innen, a Kárpátokon túl, volt egyszer egy szegény ember. Annyi gyereke volt, mint a rostán a lik, vagy még annál is több. Kis földecskéjén gazdálkodott, úgy élt, közel a természethez és társaihoz. Egyszer aztán érdekes hír ütötte meg a fülét. Az a hír járta a faluban, hogy el lehet menni valahová nagyon messzire, ahol gazdagabb a föld, közel van a folyó, s a szegény ember jobban megélhet. Így hát útra kelt többedmagával a felé a távoli vidék felé, ahol falut alapított, s ahol új életet kezdett.
Ilyen mesésen kezdôdött annak a néhány ezer csángónak Bukovinából Déva mellé telepedése valamikor a XIX. század vége felé. A vándorlás még néhány évtizeden keresztül tartott, s így jött létre a város körül néhány új falu, s Déván is egy "csángótelep": "A helyszínre érkezett kivándorlókat három puszta helyre telepítették le: az andrásfalviak helyét Hertelendyfalvának, a hadikfalviakét Sándoregyházának, a józseffalvi, istensegítsi és fogadjisteniekét pedig Keveházának nevezték el."
Errôl a kevesek által ismert folyamatról számol be Zsók Béla könyve (Én mindig otthon voltam. Néprajzi írások Déváról, Kriterion, Kolozsvár–Bukarest, 2000): a csángók vándorlásáról, az új otthon felépítésérôl, a letelepedés nehézségeirôl — közel egy évszázad eseményeirôl. Minderrôl alig beszél a történelem, éppen ezért a történtekrôl elsôsorban az öregek visszaemlékezései alapján szerezhetünk tudomást.
Különleges világ volt ez a néhány csángó falu, amely alkalmazkodott ugyan az új körülményekhez, beilleszkedett az új környezetbe, mégis megôrizte hagyományait. A könyv bemutatja a dévai csángók viseletét, szokásait, helyneveit, a "dévai nagyotmondásokat", egy népi dramaturgiai játékot, külön fejezetet szentel "a halálra való felkészülés"-nek, és a Dévára települt csángók végrendeleteinek. Külön fejezet foglalkozik ezeknek a környezô románsághoz fûzôdô kapcsolataival is.
Nemcsak a galambok fogadták méltatlankodva Fadrusz mester szobrának új díszeit.
Arról, hogyan került a két zászló a Mátyás szobor nyakába, nem érdemes vitákba bocsátkozni. Ott volt, és elég stabilan ahhoz, hogy arra a következtetésre jussunk: nem a szél fújta ôket oda. Ezt még a magyarországi turisták is megállapították, miközben a szobor elôtt fényképezkedtek. A kolozsvári levegôhöz szokottaknak ez nem jelent újdonságot, láttak ôk már különbet is. Számomra sokkal inkább az tûnik nyomasztónak, hogy amikor a kormány a gazdasági mutatók növekedésérôl beszél, az unióból érkezô jelentés hangneme pedig pozitív irányban változik Romániával szemben, akkor még ilyen megnyilvánulásokat tapasztalhatunk.
Mert a célzás egyértelmû, hiszen a szobor a kolozsvári magyarság büszkesége, mondhatnók szimbóluma. Így lesz a "felzászlózás"-ból magyarellenes megnyilvánulás. Mindez azért nyugtalanító, mert az ilyen jellegû feszültségek létérôl elterelik a figyelmet. A távlatokat tekintve pedig Románia uniós csatlakozási aspirációinak igencsak útját állja a rendezetlen kérdés, amelynek létét a szobor talapzatán éktelenkedô piros felirat bizonyítja. Talán érdemes lenne elgondolkodni rajta: a tüntetô-szoborrongálókban a frusztrációt a román válogatott gyôzelme váltotta-e ki? Persze az is lehetséges, hogy egész egyszerûen újságunk KMDSZ logoján talált valaki némi kifogásolnivalót...
Terényi Ede zeneszerzôt sokoldalú pedagógusként ismertem meg az 1970-es évek elején a Gh. Dima fôiskolán, ahol a mi évfolyamunknak az utolsó éven modern összhangzattant tanított. Akkor már veszélyeztetve volt ugyan a magyar tagozat, de még létezett, így az összhangzattanórákon, a magyar gyermekdalkincstárból válogattunk, és azokat dolgoztuk fel több szólamra, vagy hangszereltük. Terényi Ede óráin megtanultuk szabadon engedni a fantáziánkat, a bonyolultban megkeresni az egyszerût, a különbözô zenei lehetôségekbôl kikeresni a legszebbet, így az ô szigorúan kedves, de mindig bátorító, türelmes és szakavatott irányításával néha egészen hangulatos feldolgozások születtek. Akkor talán még fel sem fogtuk, hogy a zenetanításban milyen hasznát vesszük az általa elsajátított "zeneszerzési titkoknak". Késôbb, az európai hírû erdélyi zeneszerzôt csodáltam benne, aki a bartóki úton haladva, egy egészen sajátos, magvában mélyen magyar, fantáziadús, szellemes és jó humorral telített, ugyanakkor rendkívül érzékeny, színekben igen gazdag zenét alkotott. Közel 300 zenekari, kórus- és kamaramû, concerto és egyházzenei mû szerzôje, akinek mûvei a legrangosabb zenekarok elôadásában hangzottak el Párizstól Londonig, Bécstôl Moszkváig, Kolozsvártól Budapestig. Mûvészetének elismeréseként a Román Zeneszerzôk Egyesületének díját kapja 1974-ben és 1978-ban. 1980-ban a Román Tudományos Akadémia George Enescu díját nyeri el. 1994-ben Budapesten Bartók–Pásztory-díjjal tüntették ki, az idén, március 14-én pedig az Erkel-díjat vehette át.
Terényi Ede Marosvásárhelyen született 1935. március 12-én, Kolozsváron él és alkot immár 50 éve.
— Mi vonzotta Kolozsvárra, és mi az, ami a kecsegtetôbb külföldi ajánlatok ellenére itthon tartotta?
— Ez két óriási kérdés, rendre válaszolok. Marosvásárhelyen születtem fizikailag, Kolozsváron születtem szellemileg. Marosvásárhelyen 17 évet éltem, Kolozsváron fél évszázadot, 50 évet. Kolozsvárnak van egy sajátos magnetizálása, ha csak egyetlen egyszer beszívtad a levegôjét, többé nem szabadulhatsz. Kezdetben azt hittem, hogy ez csak kivételes esetekben mûködik, késôbb száz meg ezer, meg tízezer esetet láttam, amelyben Kolozsvár mágneses ereje pont ugyanúgy mûködött, mint az én esetemben. Kolozsvár kultúrát lehel. Az a föld, ahonnan vétettél, egy életen keresztül fogva tart. Boldog fogság. Bárhová megyünk a nagyvilágba, magunkkal visszük a földünket. Ha külföldön maradok, amit nagyon sokszor megtehettem volna (idônként rendkívül közel álltam hozzá), akkor is Erdélyben éltem volna le életemet, mert magammal vittem volna mindazt, amit számomra ez a csodálatos föld jelent. De arra is rájöttem, hogy itthon maradva, bejárhatom a világot, nemcsak formálisan, de valóságosan is. A mûveimmel pásztáztam át a földgolyóbist. Bejártam Tahitit egy ütôs kvartettel, végighajóztam Óceániát a Kon-Tikin, Thor Hayerdal úrral együtt, akit volt alkalmam megismerni Oslóban, és megérinteni az eredeti Kon-Tikit, amely most múzeumi kincs. Ez az élményem egy ütôs kvartettben öltött testet, melynek hivatalos címe For four (Négynek), nem hivatalos címe Óceáni zene-Aquatic.
Mindebbôl következik, hogy a mai ember egyszerre lakja be a teljes földgömböt és szûkebb hazáját, mely haza univerzális méreteket ölt képzeletében, szellemében, az én esetemben a zenében is.
— Tudjuk, hogy külföldön nagy elismeréssel fogadták mûveit, de hogyan viszonyul a kolozsvári zenehallgató közönség a mûvekhez, azonos-e az elismerés?
— Ismét két óriási kérdést tett föl nekem, de szerencsére a kettô szorosan kiegészíti egymást. Kolozsvári közönségem éltetô közegként járult hozzá mûveim megalkotásához. Rendkívül hálás vagyok azoknak — és ilyenek bizony nagyon sokan voltak —, akik mûrôl mûre végigkövették eddigi életpályámat. Mindig rájuk gondolva komponáltam. Képzeletemben minden mûvemet, azokat is, amelyek csak külföldön szólaltak meg eddig, behelyeztem az Egyetemiek Háza hangversenytermébe, ahol végighallgattam imaginárius közönségemmel.
A külföldi hallgatóságom szintén meleg érdeklôdéssel fogadta mûveimet, különösen a budapesti hangversenylátogatók. Kolozsvár után tehát lassan kialakult bennem egy olyan fogékonyság is, amely immár egy olyan zenei felvevô közeg iránt nyilvánul meg, amely rendkívül magasra szabja a mûvészi színvonalat, hiszen naponta találkozik a világ legnagyobb mûvészeivel. Tíz éve, a kolozsvári Egyetemiek Háza mellé, mindig odaképzelem a budapesti Liszt Ferenc Zeneakadémia dísztermét, a hallgatósággal együtt. Mindebbôl az következik, hogy hallgatóság-központú zeneszerzô vagyok, szemben fiatalkori éveim kompozíció-központú zeneszerzô típusával.
— Miért is lett zeneszerzô, kezdettôl fogva erre a pályára készült?
— Orvos szerettem volna lenni, mégpedig pszichiáter. Mindig nagyon érdekelt az ember belsô világa. Ez a szenvedélyes érdeklôdésem mindmáig egyforma erôvel mûködik bennem, mindent pszichiátriai, pszichológiai prizmán át látok a világban és a mûvészetben, és természetesen mindennapos pedagógiai tevékenységemben is. Egy pszichiáternek legfôbb erénye az kell hogy legyen, hogy végtelen türelemmel fogadjon mindent, ami feléje érkezik mások részérôl. Ez a türelem néha kiborítja a körülöttem levô embereket a megszokott napi kerékvágásból, és egyesek még meg is haragszanak érte, vagy félreértik. Pedig egy forrongó vulkánon ül a lelkem, hiszen mint pszichiáter-beállítottságú ember, magamat is át szoktam vizsgálni. A zenémben elég gyakran ez a vulkánikus tevékenység nyilvánul meg, néha nehéz, nagy köveket dob fel a kitörés energiája, a kihûlô láva is furcsa geometriai formákban nyilvánul meg, és a robbanást kísérô zajelemek is gyakran ott vannak a zenémben. Néha magam is csodálkozom, milyen nyers erôk tudnak így zenémben felszínre kerülni. Minden erômmel azon vagyok, hogy egy-egy rövid ideig felhôtlen tisztaságú kék égboltozat zenéjét írjam meg, napfénnyel és színekkel, illatokkal, szépséggel és harmóniával. Hát ez bizony nem könnyû feladat számomra.
Komponálok, tehát vagyok
A zeneszerzés a strukturális belsô énemnek csak egyik kifejezôje. Tulajdonképpen mindenben komponálok, amihez csak hozzányúlok. Mondhatnám: komponálok, tehát vagyok. Ha kertet kell elrendezni, komponálok, ha vendégeimnek hideg tálat készítek, mintha csak kompozíciót alkotnék. És ha történetesen fehér papíron 5 vonalas rendszerek vannak elôttem, rendkívüli belsô kényszert érzek, hogy azokra is szép rendben zenei jeleket írjak fel, mintha csak egy színes grafikát készítenék, amit idônként meg is teszek, színes tuss-vonalak, pontok, foltok formájában, s ezeket a "festményeket" is kompozícióknak nevezem, "Szinkompozícióknak".
Ez a most készülô interjú is kompozíció számomra. Van hangneme, akkordkészlete, melódiája és, persze, formaszerkezete.
Majd amikor olvasni fogom, úgy veszem kezembe, mintha egy zenemûvet tartanék magam elôtt, és azt hallgatnám végig képzeletemben. Azt szoktam mondani, hogy a világot zeneszerzôként élem meg, pontosabban fogalmazva, komponistaként.
— Zene marad a zene? címû 1978-ban kiadott könyvének füljegyzetében, egy Debussy-gondolatból kiindulva, a következôket olvashatjuk: "A zene hatalma ott kezdôdik, ahol a szó erejét veszti. És ennek ellenére, újra és újra megkísértjük, hogy szavakkal közvetítsük zenei élményeinket: le kell fordítanunk a lefordíthatatlant. Miért vállalkozunk a lehetetlenre? Mert erôs a vágy, hogy megosszuk zenei élményeink örömét másokkal is. Mit számít az, hogy talán elutasítanak, hogy értetlenség fogad, hogy szavak után kutatva nem találjuk meg a legmegfelelôbbet, ha úgy érezzük, felismertük egy zenei részlet, egy mû, egy életmû vagy egy zenei korszak igazságát? Ezt az igazságot ki kell mondanunk."
— Milyen eszközökkel kísérli meg a tanár úr ezt az óhajtott igazságot kimondani?
— Elsôsorban szavakban. Ötven éve tanítok, legalább egy órát naponta, ez 50 x 360 óra. Ezalatt valamit el kellett mondanom a zenérôl azoknak, akik ezt várták tôlem?! Azt mondják, fel tudom kelteni az érdeklôdést az olyan problémák iránt, amelyekkel éppen foglalkozunk. Tehát meggyôzôdésemmé vált, hogy a szavaknak megvan ez a megvilágosító, katarktikus hatásuk. Bôven éltem velük. Írásban is.
Az 1990-es évek elején egy monográfiát írtam és publikáltam Budapesten, Balassa Sándor zeneszerzô-barátom életmûvérôl. Tulajdonképpen az 1930-as, saját generációm zeneszerzôinek törekvéseit foglaltam rendszerbe. Személyes portré és nemzedéki arckép is volt egyben. Ehhez kapcsolódik az erdélyi magyar zeneszerzés 500 évének megkísérelt feldolgozása. Az anyag nagy részét a Magyar Rádió jóvoltából, elôadássorozat keretében, zenei példákkal együtt bemutathattam a rádióhallgatóknak, kisebb részét publikáltam is önálló írások formájában. A kötetnyi anyag megjelentetése még várat magára. Jelen pillanatban 110 Helikonban megjelent cikkem könyvalakban összegyûjtött sorozatát készítettem elô nyomtatásra, Paramuzikológia címmel. Útban van az Új lemezeimet hallgatom Helikon-sorozatom 100 cikkének könyv alakban való megjelentetése is. A felsoroltak bizonyítják: hiszek a szó erejében, de azt is tudom, hogy minden szó hiábavaló a zene megértéséhez vezetô úton, ha nem éljük át egyszer legalább életünkben azt a vakító fénypillanatot, amikor belénk sajog a felfedezés: "milyen gyönyörû"!
— Néhány hónappal ezelôtt, a kolozsváriak a zeneszerzô Terényinek egy másik arculatát ismerhették meg, a festômûvészét. Megtörténik-e, hogy egyszerre, ugyanazon ihlet suhintása alatt születik zenei és képzômûvészeti alkotás? Talán költemény is?
— Szemben a nagyszámú irodalomközpontú zeneszerzôvel, magam a képzômûvész beállítottságú zeneszerzôk nagyon kis számú csoportjához tartozom. Partitúráimat képi mivoltukban, grafikaként élem meg, grafikáimat viszont zenei kompozícióként. Marosvásárhelyi szerzôi estemen (amelyhez kiállításom is csatolva volt) mondtam hallgatóimnak: különös érzés, bent a hangversenyteremben festô voltam, most, hogy kijöttem ide az elôcsarnokba képeim közé, zeneszerzônek érzem magam. Ebbôl következik, hogy az ihlet pillanatai mindig egyszerre sugallnak zenét és képet. Érdekes módon soha, egyetlen pillanatig sem éreztem magamban indítékot versírásra. Bár csodálom a költészetet, bennem nem él alkotói szenvedély a költészet világában.
Mélyen hívô ember vagyok
— Szöveges zenéjének nagy része egyházi zene. Hogy szövôdik be a zeneszerzô életébe a hit, a vallás?
— Mélyen hívô ember vagyok. Nem kérdés számomra az, hogy van egy magasabb erô, amely mindenben megnyilvánul. Ez az erô mindnyájunkban megvan, és mûködik. Ki így, ki úgy használja föl. Én magam küldetésnek tekintem életemet, nemcsak bizonyos részeit, mint például a zeneszerzést, hanem a teljes életemet tekintem úgy, hogy az missziós feladatokra volt ide leküldve a földre. Rendkívül erôteljesen figyelek arra a belsô hangra, amely kijelöli életutam minden pillanatát. Ezért néha úgy tûnik, hogy elszakadok a földi élet külsô valóságától. Nem veszek részt olyan dolgokban, amelyeket átlag gondolkodással és az átlag körülmények figyelembevételével, nagyon is észre kellene vennem, sôt, közvetlenül részt kellene venni benne. A belsô hang — minden tanítványom figyelmét felhívom, hogy ôk is figyeljék a belülrôl jövô indíttatásokat — mindig pontosan bejelzi a számomra kötelezô következô lépést, életmozzanatot. Ez a belsô hang hit és vallás egyszerre a számomra.
A vallásos zeném (Mise, Te Deum, Stabat Mater, Requiem és számos orgonadarab, amely a Bibliához kapcsolódik) ennek a belsô hangnak a hívására született meg. Az ökumenikus jelleg ebbôl közvetlenül adódik.Kb. 30 orgonás mûvet írtam, amelyek valamilyen formában, közvetlenül kapcsolódnak a templomban megélt élményanyaghoz.
— Hogyan lehet a zeneszerzést tanítani? Milyen a tanár–diák kapcsolata?
— A tanítványaim kezdetben félnek tôlem, egész lényem meglepetésszerûen újdonság számukra. Ezt mindig le kell küzdeni nekem is, nekik is. De ha megtörtént a szellemi-lelki metamorfózis, akkor életreszólóan kötôdnek hozzám. Igazából egyéniségeket hozok ki belôlük, világért sem saját magam valamiféle másolatát. Ezért mindegyik tanítványom egy idô után kiszabadul az én gravitációs vonzásomból, és egyedül járja csillagpályáját. Ez azt jelenti, hogy mindegyik arra töreszik, hogy minden belsô energiatartalékát mozgósítsa, hogy a legjavát adja szellemének és énjének. Igazából már nem kell tanácsot kérniük tôlem. Tökéletesen dönteni tudnak a saját életpályájuk minden pillanatában, ez az, ami engem nagyon megnyugtat. A tanár–diák viszony amolyan konstelláció, együttállás. Találkozunk, egy darabig együtt haladunk, odafigyelve a másik pályaívére. Egyszerûbben szólva, a tanítványaim tôlem tanulnak, én pedig tôlük. Hihetetlen sok mindent tudtak adni nekem az elmúlt fél évszázadban, és hihetetlenül mély nyomokat hagytak bennem, egyéniségük, jellemük valósággal beleégett a tudatomba. A tanítványaim egy pillanatig megsértôdnek, amikor kozmikus hajójukat, sohase durva mozdulattal, de útra lendítem, és azt mondják: "nem értem,a tanár úr miért nem marad velem továbbra is?" A válasz egyértelmû: mindenkinek magának kell bejárnia saját életét. Hívják azt Magyari Zitának, Lászlóffy Zsoltnak, Csaba Péternek...
— Ugyancsak a már említett könyvében olvastam, hogy 2000-re mindenki maga komponál magának zenét, és ezt 1978-ban írta a tanár úr. Hogy érzi, bekövetkezett ez a jóslat?
— Azt írtam 1978-ban, hogy 2000-re mindenki maga komponál zenét magának? Nagyon merész jóslatba bocsátkoztam. De manapság minden zeneszerzô tanítványom számítógépes felvételen hozza mûveit órára, a legtökéletesebb hangszerelésben. Ezek a mûvek élôben, akusztikus hangszereken nem hiszem, hogy valaha mifelénk meg fognak szólalni. De erre nincs is szüksége az én növendékeimnek. Ôk egyenesen CD-n terjesztik kompozícióikat és hozzá tökéletesen kivitelezett, nyomtatott partitúrát is adnak a tanár, vagy a mindenkori hallgató kezébe. Már ebbôl is látszik, hogy fantasztikus út nyílt meg a komponálás terén. A számítógép és a szintetizátor gyakorlatilag bárki számára lehetôvé teszi a zeneszerzést. Rendkívül sokan élnek is ezzel a lehetôséggel, bár nem képzett zeneszerzôk. A képzettség régi, hagyományos értelmében, símán megkérdôjelezik, hogy értelme van-e még annak, hogy vaslaki összhangzattant, ellenponttant, vagy akár éppen szolfézst tanuljon? Sokkal egyszerûbbnek tartják, a gépi segítség igénybevételét, és az azonnali komponálás lehetôségét. A változás olyan nagy és radikális, hogy nemcsak a magam korabeli nemzedék, de még a viszonylag fiatal alkotók is megdöbbennek, amikor józanul felmérik az újonnan elôállt helyzetet. Én magam is egy cikket írtam — többek között — "Isten veled, régi zeneszerzés" címmel.
— A tanár úr hogyan komponál?
— Régiesen. Kényszerítô sugallatként érkezik az új mû néhány elsô gondolati megmozdulása, sokszor elhessegetem magamtól ezt a kötelezô belsô indíttatást, de akármilyen furcsán és hihetetlenül hangzik, nem tudok tôle megszabadulni. A megszületendô mû, teljesen akaratomtól függetlenül, utat tör magának. A zene jeleivel le kell írnom. Olyan gyorsírásféle ez a munka. Divatos szóval élve, dekodifikálás: jel érkezik felülrôl, és azt nekem pontosan rögzíteni kell. Ez alól nincs kibúvó. Ellenállhatatlan kényszer hajtja az alkotót. Ez a régi komponálási mód. Az újabbat, ahogyan ma, gépek, számítógépek segítségével komponálunk, azt designmunkának nevezném. Én is írtam néhány mûvet, amely kimondottan ilyen design music. Érdekel és izgat ez az új komponálási mód is.
Bartók a zenében az apám
— A bartóki "csak tiszta forrás" nem csupán a folkloristák dolga. A tanár úr mûveiben is sajátos jegyként mindig érzôdik egy népzenébôl táplálkozó mag. Talán éppen ez a mag, ami miatt Bartók folytatójaként tekintünk a zeneszerzô Terényire?
— Bartók a zenében az apám. Ô általa vagyok. A kötôdés rendkívül szoros. Már csak a közös meghatározó, zenegenetikai alap is ezt követeli meg. Sokszor mondjuk, hogy szükséges, elengedhetetlenül fontos, hogy zenei anyanyelve is legyen egy alkotónak. A DNS-lánc jól meghatározható. Az xy zenekromoszómák kapcsolatrendszere teszi sajátossá egy nép zenéjét. A XX. századi folklorizmus felismerte a népzene genetikájának fontosságát, erre utal a "tiszta forrás" oly fantasztikus erejû hangsúlyozása. Tehát jóval többrôl van szó, mint a rendkívüli jelentôségû értékmentés. A folklór tudományos és zeneszerzési kutatások elektromikroszkóppal való vizsgálata, a népzene biovilágának nyújt behatolási lehetôséget. Ebbôl új világ alakul ki, új világ teremtôdik. Ebben a pillanatban beláthatatlan távlatokat nyitott a folklórkutatás, a zenegenetika, -biológia és -bioenergia területén. A mûveimben jelentkezô folklór-gének tulajdonképpen nem a folklorizmus megnyilvánulásai, hanem egy szerves anyagnak a különbözô megnyilvánulási formái. Eltéphetetlenül kötôdöm ehhez a népzenei világhoz, amibe beleszülettem, éppen a mikroszkopikus anyagi egységek szintjén, de mûveim címei is közvetlenül utalnak erre: Erdélyi várak legendája (öttételes szimfónia), A hét torony (hegedûverseny).
— Már a XX. századi modern zenében feltevôdött a kérdés, hogy miként tovább? Azóta új századot, új évezredet köszöntöttünk. Egyesek azt tartják, hogy a zenének nem feltétlenül szükséges szépnek lennie, a zene nemcsak szépségével hathat az emberi érzelmekre. Milyen eszközökkel próbálkozhatik a mai zeneszerzô, hogy a hallgató érdeklôdését felkeltse?
— Mozarttal vallom, "a zenének minden körülmények között szépnek kell lennie". A szépség esztétikai kategóriája minden pillanatban változik, de a pillanat idôtartamára, a zeneszerzô és közönség egyaránt tudja, hogy mi a szép. Nagyon sokáig a zenében kifejezhetô igazságot kerestem, és alig figyeltem zeném szépségére. Úgy jó húsz éve tudom, hogy a szépség megkerülhetetlen, a zene éppen szépsége által hat. Az áttörés a szépség felé életmûvemben, a Vivaldiana címû mûvemben történt meg. 1983-ban egyszerre keltett örömteli ujjongást és kínos meglepetést. Visszamenekültem a zenei múltba szépséget keresni. Vivaldi mellett olyan vezetôim voltak mint D. Scarlatti (Capriccio grazioso), Händel (Händeli rapszódiák) vagy történetesen Bach, egy-egy pillanatig Pergolesi, Haydn és legfôbbképpen Mozart. Nagyon nehéz felmutatni korunkban a szépséget, a zenében talán a legnehezebb. Minden erômmel erre vállalkoztam az elmúlt két évtizedben. Jólesô érzéssel tapasztalom, hogy a posztmodernnek nevezett friss törekvések a mûvészetben, szintén a szépség látomása felé fordultak. Ez a század, amibe beléptünk, mindenképpen a zenei jóhangzás, a közvetlenül ható mély tartalmú zenei kifejezés felé tette meg a döntô lépést. Vissza már nem léphet. Az 1970-es években azt jósoltam egy írásomban: "Elôre, a dallamhoz!" Most azt mondanám, "Elôre, a zenei szépséghez!" Adja Isten, hogy így legyen!
— Könyvcímével kérdezem: Zene marad a zene?, és milyen funkciót tölthet be a III. évezred emberének életében?
— Ezt a címet most úgy fogalmaznám újra: "A zene ismét zene lett". A kérdôjelet végképp elhagyhatjuk. Már annak idején is sugalmaztam, hogy lejárt a zenétlen idôk korszaka. A zenét az ember találta ki, csak az indítást kaptuk hozzá a természettôl, de maga a zene az ember mûve. Errôl lemondani nem lehet, és nem is érdemes.
A polifon zene ezeréves fejlôdése, az ember emberré válásának egyik legcsodálatosabb megnyilvánulása. Merem állítani, hogy ebben az ezeréves fejlôdésben, a tonalitás rendszerének kialakítása, kifejlesztése, a végsôkig való kimunkálása, az emberi nem legnagyobb tette volt. Univerzumot alkotott az univerzumban.
— Jövôre a Mátyás-szoborcsoport leleplezésének a 100. évfordulóját ünnepeljük. Biztosan a Mátyás-napokon is megfogalmazódnak ünnepi gondolatok Fadrusz János évszázados remekmûvérôl és annak ihletôjérôl, az "igazságos" Mátyás királyról. Egy interjúban hallottam, hogy a tanár úr is foglalkozott már egy Mátyás király-ihlette szimfóniának a gondolatával.
Reneszánsz királyunk reneszánszát szeretném ösztönözni
— A 2001-es nyári terveim közé tartozik (nyári komponista vagyok) a Mátyás király szimfónia megírása. Zenében elég kevésszer hódoltunk nagy elôdeinknek, minden más nép igyekezettel szentelt mûveket nemzeti nagyjainak. A modern zene mintha kicsit elfelejtkezett volna múltunk nagyságairól. Nekem szívügyem bekapcsolni azt a Mátyás király-szellemiséget, amely oly közel vitte Magyarországot Nyugat-Európa kultúrájához. A reneszánsz királyunk reneszánszát szeretném mûvemmel támogatni, segíteni, ösztönözni.
Van egy másik adósságom is, a Budapest-szimfónia. A világ legszebb városának tartom Budapestet. Ha az interjú elején Kolozsvárról beszéltem és ennek a városnak a mágneses erejérôl, akkor Budapestre gondolva mindig a magyar lélek megnyilvánulásaként ötlik fel képzeletemben-lelkemben a budavári Mátyás-templom, a karcsú hidak övezte hömpölygô Duna, mint múltat-jelent összekapcsoló József Attila-i látomás, és a város szinte minden történelmi múltat idézô kôbe, könyvbe, katarktikus pillanatokba álmodott világa.
— Visszapillantva a gazdag zeneszerzôi életmûre, hány mûrôl beszélhetünk, és van-e kedvenc, amellyel a legemlékezetesebb sikert érte el?
— Mûveim CD-felvétele most készül. Az elsô 12 lemez már formát öltött, úgy 12 órai muzsika 26 mûvel. A II. sorozat majdnem készen áll, szintén 12 lemezzel, kb. 25 mûvet tartalmaz. A III. sorozat is változatokban elkészült. Ha sikerül, egy IV. 12-es sorozat is elkészül. Ez gyakorlatilag száznál több mûvemet foglalja magába. Számban kb. 300, vagy annál is több mûvem van, egynéhány közülük még elôadatlan. Ilyen például a Tér és fény címû, illetve a Hegyek, erdôk, álmok címû szimfóniáim. A kedvenc? Az a kis három szólamú kórusmûvem, amellyel elôször éreztem magamat méltónak arra, hogy zeneszerzôként éljem végig életem. 1953-at írtunk, I. éves zeneszerzô szakos hallgató voltam, jó néhány kompozícióval a tarsolyomban, amikor megérintett a bartóki Egynemû karok kristálytiszta világa. Erre reagáltam a Ha folyóvíz volnék címû mûvemmel. Életem és mûveim mottója: Ha folyóvíz volnék, / bánatot nem tudnék, / Hegyek, völgyek között, / szép csendesen folynék."
— A modern zene harmóniaelméletének, az európai zene generációs fejlôdéstörténetének kutatása mellett, van-e újabb kutatási törekvése?
— A zenedramaturgiával foglalkozom, nagyon behatóan. A zenedramaturgia a legfrissebb zenetudományi szakterület, egyáltalán nem az operák tartalmára, cselekményére utal. A zenének, bármiféle legyen is az, azokat a dimenzióit vizsgálja, amelyeket egyetlen zenetudományi szakterület sem tud kutatásaiba belefoglalni. Például kutatja egy pontos vesszônek megjelenését és kifejezését a kompozícióban, de vizsgálja, hogy egy koronás kitartott hang, zenedramaturgiailag milyen szerepet tölt be, idôtartama mennyire befolyásolja a zene folyamatát, vagyis dramaturgiai kibontakozását. A példák egyszerûek, de ha azt vizsgálnánk, hogy egy dallamban milyen hangközök fejtenek ki dinamikus hatást, és melyek azok, amelyek éppen ellenkezôleg, negatív hatást gyakorolnak, akkor tanítványaimnak be tudom mutatni, a dallam kétféle dramaturgiai alakját: az eredetit, és annak dramaturgiai ellentétét, visszájára fordítva a Di-Ma-effektusok sorrendjét (a Di a dinamikus rövidítése, a Ma a nondinamikusnak a jelölése). Ezekbôl kötetnyi anyag gyûlt össze, ha volna idôm, most forrón megírni, az csodálatos volna!
— A többszöri kitüntetések sorát az idén egy nagyon értékes kitüntetés követte. Milyen érzéssel vette át a tanár úr az Erkel-díjat?
— Nagyon jólesett nekem, mert Erkel Sarolta, Erkel dédunokája zongoratanárnôm volt, a férje Trózner József pedig zeneszerzés tanárom. Így néha lehetôségem nyílt egy-egy Erkel családi kézirat megtekintésére, és persze Erkel jóságos arca a marosvásárhelyi kultúrpalota vitróján, amint mosolygott felém amikor zongoraórákra, vagy zeneszerzésre mentem fel a lépcsôkön. Liszt mindig szigorúan nézett rám, s ezért féltem tôle, pedig neki is jóságos az arca, csak én képzeltem, hogy velem szigorú. Aztán egy emelettel fennebb, Erkel mindig megvigasztalt és bátorított, mindig hálás szívvel gondoltam rá, majdnem úgy éreztem, hogy én is a családhoz tartozom. Roppant büszkeség töltött el, hogy ô írta a Himnuszunkat, és ma is mindig meghatódok, amikor felhangzanak hangjai.
Mikor az Erkel-díjat átadták, azt éreztem, hogy íme Erkel eljött értem, körré zárult az a valamikori elindulás, körré és megérkezéssé. Nekem szinte mindennél többet jelentett ez az újratalálkozás Vele.
Magunk mögött hagyva Pusztacsánt és Tordatúrt, a Dobogó nevû hegyháton leereszkedve az útjelzô tábla jelzi, hogy újabb településhez érkeztünk: Copãceni. A ma románok lakta, de az elmúlt századokban várkastéllyal és protestáns magyar templommal rendelkezô falu magyar neve: Koppánd. Nem téved, aki felismeri benne a régi magyar Koppány személynevet, hiszen a helység elsô írásos adataiban sincs meg a -d helynévképzô: 1288: Coppan, 1394: Koppan, s csak 1733-ban tûnik fel a mai magyar névváltozat: Koppánd. A településnév a puszta személynévbôl keletkezett magyar névadással. Ilyen nevû személyt már 1055-ben feljegyeztek: Cupan. Tudnunk kell, hogy a puszta személynév mint helynév a magyarságnak ôsi helynévadási módja, mely még a nomád idôkbôl maradt fenn. Akkor ugyanis — ha valakit kerestek — a személy volt a fontos, nem a folyton változó hely. Ha valaki Koppán házanépéhez tartozott, akkor Koppán személye és az éppen akkori szálláshelye után kellett érdeklôdni, mert a hozzá tartozó embereket ott lehetett megtalálni, ahol ô éppen tartózkodott. Akkor még csak mozgó szálláshelyek voltak, de nem voltak helyhez kötött, állandó jellegû települések. Amikor azután fejedelmi vagy királyi parancsra ezek a mozgó települések helyhez kötôdtek, ezt az állandó telepet is a nemzetség fejérôl nevezték el. A puszta személynévi alak mint helynév Közép- és Kelet-Európában magyar nyelvi sajátosság (a románban például a személynév mindig -esti vagy -eni toldalékot kap: Bogdãnesti, Pãuleni stb.). Több Koppány és Koppánd nevû falu van a magyar nyelvterületen, pl. ilyen az Enyed melletti Maroskoppánd is. Magyaráznunk kell a településnév mai alakját. Ismeretes, hogy szóvégen az -n és -ny az irodalmi nyelv és a nyelvjárások viszonyában váltakozhat (díván — dívány, szappan — szappany). Minthogy a Koppán — Koppány helynévként kiegészült a földrajzi nevekben oly gyakori -d képzôvel (pl. Borsod, Diód, Erdôd, Gáld, Hollód, Kányád), a -d képzô már fonetikai okok miatt is a Koppán változathoz kapcsolódott, s így alakult ki a helynév: Koppánd. A helység régi román neve a magyarból átvett Copand, Copandu volt, s csak a hatalomváltozás után lett hivatali úton Copãceni, s lettek lakói ’fás helyen lakók’.
Néhány kilométerre Koppánd után elérjük az elsô várost, Tordát. Neve a legkorábbról adatolható magyar településneveink egyike: 1075: Turda. A helységnév — Koppándhoz hasonlóan — puszta személynévbôl magyar névadással keletkezett. Ki lehetett ez a személy? Feltehetôleg a népvándorlás korában elpusztult római Potaissa helyén épült Torda vára és az az egykori Torda vármegye elsô ispánja. Ne tévesszen meg senkit, hogy ma "magyar Torda — román Turda" kettôsséget találunk. A mai magyar o hangok az ómagyar korban egy fokkal zártabbak, vagyis u-k voltak (pl. a mai magyar mondá a Halotti Beszédben még munda). A helységnevet akkor vették át a románok, amikor az még a magyarban is mint Turda hangzott, de a magyar Turda > Torda hangváltozást a román már nem követte. Egyébként is a Torda személynévbôl több helységnév is keletkezett, melyek megkülönböztetésül elôtagot kaptak: Bihartorda, Torontáltorda.
A város kialakulásában a várnak nagy szerepe volt, oltalma alá húzódtak azoknak a telepeknek, akkoriban 10–15 házból álló falvaknak lakói, amelyek határának völgyeiben keletkeztek. Nevüket (Egyházfalva, Szent-Miklós, Udvarnokteluk, Külked, Vezelmenteluk, Sajtér, Párdé, Kerekegyház, Igruchteluk, Ateteluk) csak a király adta kiváltságlevelek ôrizték meg. Egy szomszédos falut a város a modern korban is elnyelt, a jeruzsálemi ispotályosokról elnevezett Keresztest (1322: villa cruciferorum de Torda), ma tömbházakból álló lakótelep, a mai Oprisani-negyed. Fogyatkozó magyarságával a város ma is él, pedig négyszer, sôt ötször semmisült meg, a kunok, a tatárok, Básta, Mihály vajda, Akhmed Said és Ali pasa csaknem a földdel tették egyenlôvé.
Talán Ô az utolsó barát, akinek Sinkovits Imre nem sokkal halála elôtt levelet írt. A filmforgatásokon kerültek baráti viszonyba. Két hatalmas mûvész talált közös hullámhosszra. A Nemzet Mûvészével csodálatos dolog volt együtt dolgozni — vallja Lohinszky Loránd.
— Említette, hogy a fôiskolán rendezett. Gondolt arra, hogy komolyan foglakozzék a színészek irányításával?
— Nem, bár az elsô pillanattól kezdve felajánlották. Sokszor mondták, hogy rendeznem kellene... Egyébként Kômíves Nagy Lajossal, akit nagyon szerettem, és ô is kedvelt engem, egyszer — már a negyedév végén — a Deák Ferenc utcában sétálgattunk. A kolozsvári utcákat a század eleji nevükön ismerem, a változásokat egyszerûen nem tudom nyomon követni. Ilyen meg amolyan rendszerek jöttek, jöttek a románok, mentek a magyarok, mentek a románok, jöttek az oroszok, szóval nekem a Deák Ferenc utca a mai napig az maradt. Tehát ott sétálgattunk, és Kômíves egyszer csak azt mondja: édes fiam, belôled nem lesz soha színész. Foglalkozzál a rendezéssel. Volt akkoriban egy hülye elképzelés, ha valaki nem jó színésznek, jó rendezônek, holott a rendezônek a munkája sokkal összetettebb. Egy színész a saját problémájával foglalkozik, megpróbál beleilleszkedni a rendezô elképzelésébe, az együttesbe. A rendezô viszont száz felé kell figyeljen. Akkor ez volt: ha nem jó színész, menjen rendezni.
— Ön volt és van olyan neves színész, hogy megengedhette volna magának (és megengedheti) a rendezésbe való beleszólást...
— Meg is engedtem magamnak. Tettem ezt azért, mert láttam, hogy a rendezôk nem utasítanak vissza. Nem azt mondom, hogy minden esetben el is fogadták, és megváltoztatták az egész vonalvezetést, de hozzászoktam ahhoz, hogy elmondjam a véleményemet, és ha a rendezônek tetszik, felhasználja. Így történt például Haraggal, akivel sokat dolgoztam, konfliktusaink is voltak, de nagyon jól megértettük egymást...
— Annyira, hogy Harag György meghívta önt Kolozsvárra vendégjátszani.
— Igen, a Csillag a máglyánba. Közrejátszott az is, hogy eredetileg arról volt szó, hogy Vásárhelyen csináljuk a darabot, és nyilván ott én játszottam volna Kálvint. Végül is Bisztrai Mária, akivel az elsô pillanattól kezdve jó barátságba kerültünk, és ô volt akkor az igazgató, meghívott Kolozsvárra. Az itteni színészek nem nagyon örültek, mert volt legálabb három-négy Kálvin-jelölt az én korosztályomból, de fiatalabbak is. Még az újságokban is megjelentek apróbb szurkálások, de nem nagyon érdekelt a dolognak ez a része. Egyrészt hozzászoktam, hogy a kritika túlságosan nem kényeztetett el. Például Jánosházy kimondottan karakterszerepekre akart rákényszeríteni. Persze nekem nagyon jó sajtóm is volt, itt is, és Magyarországon is — fôleg az utóbbi tíz évben. Játszottunk Budapesten, Kisvárdán. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy a kritika nem fogadott jól. Nem hiszem, hogy van színész a világon, akit a kritikusok ne vertek volna orrba egyszer-kétszer. Ez is hozzátartozik a szakmához.
— A közönség szemében hatalmas elismerésnek örvend.
— Igen, annak ellenére, hogy az utóbbi idôben egyre ritkábban látnak a színpadon. Van egy érdekes összetevôje ennek a ragaszkodásnak. Én még azt a színházat képviselem, amelyet ôk szerettek és megszoktak. Most következik egy új színház, egy teljesen új stílus, amelyhez az új generáció ugyanúgy hozzá fog szokni, és 50 év múlva ez lesz a régi. Valóban érzem a közönségnek a szeretetét.
— Mit gondol, jó úton halad a színjátszás?
— Biztos vagyok abban, hogy a színjátszás nem fog meghalni. Mondom ezt annak ellenére, hogy nagyon sokan temetik. A színháznak van egy olyan összetevôje, amely semmi más mûvészetnek nincs. Van televízió, van mozi, de nem azonos azzal a színházi élménnyel, ahol a színész a saját idegrendszerébe, saját fizikumába, testi adottságába csomagolja azt a valamit, amit a közönség elé tár. Akármilyen tökéletetes legyen egy film, egy video, egy rádiójáték, az mégiscsak gép. A közönség például nem is tudja, hogy egy film hogyan készül. Én tudom, hogy mennyire kiábrándító, és menet közben nem is tartom mûvészetnek a filmet, csak miután elkészül. Akkor lehet zseniális, lehet fellinis, antognonis stb. De menet közben, ahogyan készült, számomra nem is okozott nagy örömöt.
— Ennek ellenére Ön viszonylag sokat filmezett.
— Tizenhat filmet forgattam Magyarországon, Romániában pedig négyet. Itt fôleg azért vállaltam el a negyed-ötöd rangú szerepeket, mert így is embertelen küzdelembe került — ’89 elôttrôl beszélek —, hogy átmenjek.
— Melyik filmet tartja idôtállónak azok közül, amelyeket forgatott?
— Talán Az apám néhány boldog éve, amely mint egy pecsétnyom, úgy mutat be egy korszakot. Nem egy szörnyûséges film, mert nem a borzalmat mutatja, mint az auschwitzi, vagy hasonló tematikájú filmek. Arról szól, ahogyan lassan beszivárgott a kommunista rendszer abba a polgári világba, ami azelôtt volt. Semmivé tett mindent, és az embert magát juttatta börtönbe. Ezért tartom maradandónak. Nagyon tetszett nekem a Retúr. Sinkovits Imre írja levelében a film kapcsán, hogy mekkora öröm volt számára, hogy az életben egyszer együtt játszottunk. Mennyien kérik tôle a szalagot, hogy lemásolják. A hivatal nem nagyon szerette, hiszen arról van szó benne, hogy öregemberek a szemétre kerülnek. Magyarországon van egy törvény, hogy a hetven éven felüliek ingyen utazhatnak. Összeverôdik — különbözô okok miatt — egy öregekbôl álló csoport, akiknek nincs hol lenniük. Felülnek a vonatra, elutaznak a határig, ott vonatot váltanak, jönnek visszafelé, és ebbôl áll az életük. Másnap újra találkoznak, de közéjük kerül egy jól öltözött, velük egyidôs férfi, aki elég furcsán viselkedik. Ez a társaság minden marhaságot kitalál, hogy közéjük ne üljön senki, amikor megjelenik ez a figura, akit én játszottam. Kitalálják azt, hogy mindenki mesélje el, 1998-ban milyen esemény volt a legérdekesebb az életében. Felkérik az új jövevényt is, hogy meséljen. Elmondja, hogyan ismerkedett meg a feleségével, hogyan éltek, a velencei nászutat, stb. Családja van? — kérdik tôle. — Van két fiam, mind a kettô külföldön. — És a felesége? — A feleségem nem él. Azon a napon, amikor a fiúk eldöntötték, hogy elmennek, felakasztotta magát. A történet lényege tulajdonképpen egy postással függ össze, de úgy mondja, mintha egy barátjával történt volna meg. Elmeséli, hogy egy fiatal postás hányszor alázta meg, ejtette át, gúnyolta ki. A történet vége az lett, hogy az öreg behívta a postást egy pohár pálinkára, vette a réz- gyertyatartót, és megölte vele. Miután elmondja az esetet, érdeklôdni kezd, mikor következik az alagút. Mondják, hogy most mindjárt. Az öreg kimegy, hamarosan elérnek egy állomásra, ott nagy cirkusz, rendôrség, stb. Ellenôrzést tartanak, és kiderül, hogy az öreg kiugrott a vonatból. Öngyilkos lett. Namármost: én elhiszem, hogy az Európai Unió felé törekvô Magyarországon ez a film nem a legkedveltebb. Egyébként Palásti rendezte, aki — mondjuk úgy — a második vonalba tartozik, de sokat rendezett.
— Kik voltak a parnerei?
— Ebbne a filmben Sinkovits, Kibédi Ervin, Agárdi Gábor, Bárdi György, Sztankai, Lázár Kati. Egy vonatfülkében játszódik az egész. Egyébként elég sokszor találkoztam Haumman Péterrel, Szilágyi Tiborral, Huszti Péterrel.
— Visszatér a naturalista mûvészet?
— A Retúr mindenképpen ilyen film volt. Láttam régen egy filmet — Margit az éjszakában — Michelle Morgannal és Yves Montand-nal, ami egy kicsit stilizált volt, és csak egy picit éreztem, hogy letért a naturalista útról. Az a film, amelyik tegnap készült, szintén naturalista.
— Térjünk vissza a színházhoz. Amikor betöltötte a 70. életévét, ismét a Nem félünk a farkastólt játszották.
— Igen. Tulajdonképpen két ünnepség volt. Amit említett, a 70. születésnapom. Tavaly ünnepeltem vásárhelyi tagságom 50. évfordulóját. Ötven éve játszom Marosvásárhelyen!
— Ezen a jelentôs évfordulón melyik darabot adták elô?
— Albert Ramsdel Gurney Szerelmes levelek címû darabját, feleségemmel, Farkas Ibolyával. A pontos dátum 2000. november 25-e. Ezt játszani fogjuk, amíg kimerül, azután tényleg befejeztem.
— Eltökélt szándéka?
— Igen, és megmondom, miért. Ez nem érzelmi probléma nálam, hanem intellektuális. Nem akarom ezt az utat visszafelé is megcsinálni. Elértem, amit elérhettem a képességeimmel, adottságaimmal, lehetôségeimmel — itt és most. Akár tetszik, akár nem, most már lefele visz az út. Szellemileg, fizikailag is, és erre nincs szükségem.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgató-fôrendezôjével két turné között sikerült néhány szót váltanunk az elmúlt évad eseményeirôl, érdekességeirôl.
— A most végzôdô színházi évad rövidebb volt, tudniilik a színpadi munkával le kellett állnunk, mivel az építkezési folyamat, amely már négy éve zajlik, újabb szakaszába érkezett, amikor a teljes fûtôberendezést kicserélik. Sajnos, nagyon lassan szivárognak az állami pénzek a stúdió építésére. Remélhetôleg szeptember 15-ig befejezôdnek a munkálatok, és folytathatjuk színpadi munkánkat. Az évad utolsó harmadát a turnéknak szenteltük.
Az évadról elmondhatom, hogy jelentôs sikerekben volt részünk. A mizantrópot az UNITER az év legjobb elôadásának jelölte. Ugyanakkor Bogdán Zsolt a kritikusoktól vehetett át jelentôs díjat Alceste alakításáért. Csíky Andrást, elsôként a határon túli színjátszás történetében, Jászai-díjjal tüntették ki. Ami a legnagyobb örömöm, és ami egy hosszú társulati munkának az eredménye, megugrott a színház látogatóinak a száma. November elejétôl április végéig szinte minden elôadásunkat telt ház elôtt játszottuk. Külön öröm számomra, hogy az olyan jelentôs darabokat, mint a Rómeó és Júlia, vagy Pirandello: Így van (ha így tetszik) elôadását — amely Vlad Mugur mestermunkája — nagyon nagy közönségsiker övezte. Ugyanakkor úgy érzem, hogy szakmailag is jelentôs megvalósításokról beszélhetünk, a Rómeó és Júliában Keresztes Attila bebizonyította, hogy alkalmas a rendezôi pályára, és érdemes foglalkoznia vele. Ha nem is volt az elôadás hibátlan, nagyrészt új értelmezése volt a mûnek. A Vérnász nagyon érdekes és teljesen különbözô elôadása volt az eddigi Vérnászoknak. Színházi motívumok szerves beépítését lehetett látni benne Mona Chirilã rendezésében. Nagyon régen nem játszottuk kolozsvári szerzô mûvét, ezért is örvendetes a Bajor Andor-bemutató — a szerzô egyébként is az egyik kedvencem, és a Bátor egér mindannyiunk fiatalkorának egyik kedvenc olvasmánya —, aminek a visszajelzései szintén nagyon jók voltak. Nem volt ez sem hibátlan, még sokat nyerhet játékosságban és humorban. Végül helyet adtunk egy zenés játéknak, A három testôrnek, amely a társulat és a színmûvészeti tanszék negyedéves hallgatóinak közös produkciója volt.Említésre méltó a Julie kisasszony címû táncjáték is, amely úttörô munkának számít színházunkban. Mégis, az évad fô eseményeként és mûvészi nyereségeként a Harag György Emléknapokat említeném. Minden visszajelzés alapján olyan emlékezetes hét volt, amely a szeretet, a barátság, az egymásra figyelés, és a Harag György munkássága elôtti tisztelgés jegyében zajlott le. Rangos elôadásokat láthattunk, és felidézhettük — beszélgetések, vetítések során — a neves rendezô életét, munkásságát. Utólag is köszönetet kell mondjak mindazoknak, akik, bármilyen csekély formában hozzájárultak a rendezvény sikeréhez. Reméljük, hogy 2002-tôl kezdôdôen kétévenként rendszeresen megrendezhetjük az emléknapokat. Jövôre ünnepeljük színházunk 210. évfordulóját, és szeretnénk egy nemzetközi seregszemlét tartani.
Jelenleg nagyszabású turnén veszünk rész, amelyen talán csak az angliai vendégszereplésünk tesz túl.
Az Isten-hegy alatt fekvô aranyosszéki falu neve Harasztos. A Torda melletti község távol esik az országúttól. Székely múltja már elhalványult a köztudatban, de történeti adatok mutatják, hogy valamikor szerves része volt Aranyosszéknek. A falu tudatában él még, hogy a helység eredetileg a Pusztatemplom nevû helyen feküdt, ahonnan azonban a portyázó tatárok elûzték a népet, felgyújtva házaikat. A mára már többségében románok lakta Harasztos gazdag történelmi múlttal rendelkezik. A reformáció eszméi nagy visszhangra találtak a lakosság körében. Ennek köszönhetô, hogy ma a hívek nagy többsége református. Körülbelül hatszázhúsz lelket számlál a református egyház, míg a katolikus csupán nyolcvanat. A falu sok híres embert adott a közösségnek az évszázadok során. Napjaink Harasztosa három kiemelkedô személyiséggel büszkélkedik: a Murádin testvérekkel, akik közül Jenô mûvészettörténész, László pedig nyelvész — mindkettô neve ismert a Szabadság hasábjairól is — és Balázsi Béla mérnökkel.
Elhanyagolt katonai repülôtér és jármûroncsok mellett haladunk el a viszonylag jó úton. A jó útszakasz természetesen csak a repülôtérig tart, onnan már gödröket kerülgetünk. Átdöcögünk Aranyosbogáton, a község egyik faluján. A határban régen használt mezôgazdasági épületeket hagyunk magunk mögött: nagy kollektívgazdaság mûködött itt a diktatúra éveiben. A szövetkezet felbomlása után az állam nem tud mit kezdeni az üresen álló épületekkel. Az enyészet lengi ôket körül, akárcsak a kocsitemetôt.
Az RMDSZ 1990 óta tevékenykedik a községben. Jelenleg több mint kétszáz fizetô tagja van, azonban nem mondhat magáénak különösebb megvalósításokat. A tizenegy tanácsos közül csak négy RMDSZ-es, ami tisztán mutatja: a magyar anyanyelvûek nem képezik a közel 3000 lelket számláló székely múltú helység lakosainak többségét. Éppen ezért lehetne mondani, csoda történt: a csupán 35 százalékban magyar lakosságú Harasztos községnek nyár óta magyar polgármestere van. Széll Gyula azelôtt nyolc évig volt alpolgármester. Mandátuma alatt sikerült megszereznie a község román lakóinak a bizalmát. Ezzel magyarázható, hogy a választások második fordulójában a szavazók 65 százaléka pecsételt neve mellé, és így sikerült kiütnie a nyeregbôl a szociáldemokrata Duma Valert, aki 1996–2000 között töltötte be a község polgármesteri tisztségét. "Amit ígértem, mind megvalósítottam..., mert nem ígértem semmit" — mondta Széll Gyula, amikor a kampányról és az ígéretek megvalósításáról kérdeztem.
Tavaly nyári megválasztása óta többet tett a községért, mint amennyit elôdje teljes mandátuma négy éve alatt: a megyétôl 2 milliárd lejt sikerült kicsikarnia az aranyosbogáti gázbevezetési munkálatokra, közel kétszáz tehergépkocsi sódert hozatott a három falu — Harasztos, Aranyosbogát, Harasztosi állomás — útjainak kijavítására. Az utakkal azonban még mindig gondok vannak, hiszen a vidék hírhedt sáros mivoltáról. A község harmadik faluja, Harasztosi állomás emiatt szinte teljesen elzárt a külvilágtól, ugyanis a helységet a községközponttal összekötô út az év legnagyobb részében járhatatlan. Ezt a hat és fél kilométeres útszakaszt szeretné Széll Gyula leaszfaltoztatni, ám nincs meg rá egyelôre az anyagi lehetôség: 44 milliárd (!) lejre lenne szükség.
A helyi tanács tervei között szerepel még az aranyosbogáti vízellátás megoldása. Az a 153 tömbházlakás, amely a tordaszentmihályi Agrocom mezôgazdasági vállalat tulajdonát képezte, teljesen vízellátás nélkül maradt, miután a vállalat tönkrement és eladta épületeit. A megoldást a tordai vízhálózathoz történô csatlakozás jelentené, amihez szintén hiányzik a szükséges pénzösszeg.
Az orvosi rendelô szintén a hajdanvolt vállalat egyik épületében mûködik, mostoha körülmények között. Itt hetente két napon rendel a háziorvos. A harasztosi állomásra egyszer megy ki egy héten, a községközpontban pedig három napon rendel a háziorvos. A szeméttárolás mindhárom faluban megoldott, az emberek odafigyelnek környezetük tisztán tartására.
Az egykoron gazdag kulturális élettel büszkélkedô Harasztos ma sajnos semmit nem mutathat fel ezen téren. Nincsenek rendezvények, a mûvelôdési ház kizárólag lakodalmak helyszínéül szolgál. Nincsenek olyan személyek, akik a falu évszázados hagyományait gyakorolnák, és átadnák a fiatal nemzedéknek. A három falu gyerekei még magyarul is csak negyedik osztályig tanulhatnak a községben, mivel általános iskolai szinten már nincsenek magyar nyelvû osztályok. Azok a szülôk, akik azt akarják, hogy gyerekeik ne románul tanuljanak ötödik osztálytól kezdve, kénytelenek ôket Nagyenyedre vagy Kolozsvárra küldeni. Sokan azonban anyagi okokból ezt nem engedhetik meg maguknak. A pénzhiány tehát már hibrid identitású generációkat nevel évtizedek óta. Azok a fiatalok pedig, akik elkerülnek városra, tanulmányaik befejezése után nem mennek vissza szüleik földjét megmûvelni. Még mindig nagy vonzereje van a városi iparnak. Rengeteg fiatal inkább alacsony városi fizetésbôl tengôdik, mintsem faluhelyen éljen. A városba vándorlás a község kiöregedését eredményezte. A lakosság hetven százalékának életkora meghaladja a hatvan évet. A demográfiai statisztika szerint 2000-ben harminchat haláleset, ezzel szemben csupán tizenöt születés volt.
A községben még nincs digitális telefonközpont, habár a Romtelecom telefontársaság erre az évre ígérte kiépítését. A község és Torda közötti összeköttetést a Transaries Vállalat biztosítja napi négy buszjárattal: az elsô busz reggel 6 órakor indul Harasztosról, a többi járat pedig 8, 13 és 17 órakor, visszafelé 7, 12, 15 és 20 órakor.
Nem zökkenômentes a 18-as földtörvény alkalmazása sem, mivel a katonaság 470 hektár földet sajátított ki az ötvenes években. A volt tulajdonosok közül kevesen kaptak kártérítést, többen pedig nem is akarnak pénzt elfogadni: földet szeretnének az elkobzott föld helyett. A tanács tehetetlen, mivel nem rendelkezik annyi földterülettel, hogy kielégíthesse a kérelmezôk igényeit. Az erdôk esetében sem szerencsésebb a helyzet, mivel a felaprózott területekre nincsenek telekkönyvi kivonatok. Az erdészeti hivatal nem fogadta el a bizonyítékként felhozott régi térképet, amelyen pedig aprólékosan megjelölték a magánparcellákat.
Meglévô földjeiken nagyrészt zöldségféléket termesztenek a harasztosiak. Ami azonban a falut híressé tette az elmúlt évtizedekben, az a pirospaprika. Nyárutón a házak felfûzött paprika-láncok sokaságától pompáznak. Porrá törésük után pedig a kolozsvári piacokon ad túl paprikatermésén a falu népe.
Tavaly nyáron nagyszabású rendezvényre került sor Harasztoson: a református templom felépítésének 300. évfordulóját ünnepelték. Zsigmond Gyôzô szerkesztésében ez alkalomból jelent meg Harasztos monográfiája, Keszeg Vilmos, Murádin Jenô, Murádin László, Nagyi Márton, Török Albert és Zsigmond Gyôzô írásaival. Ugyancsak tavaly avatták fel a református parókia udvarán az elsô és második világháborúban elesett hôsök tiszteletére emelt emlékmûvet.
Az identitásvesztés árnya a látszólag hátrafelé mozgó idôvel együtt a feledés poros hangulatát szórja Harasztosra. Mégis: a szépen rendben tartott háztáji gazdaságok, megmûvelt földek, kertvégi méhkaptárak sora, az udvaron ágaskodó gémeskút, legelészô lovak, újonnan épített házak, vendégmarasztaló helybeliek és a felszolgált ízletes, saját termésû bor zamatos képét nyújtja annak, ami általában erdélyi faluként él a képzeletünkben. Városi embereknek a pihenést, csendet, nyugalmat jelenti és menedéket a stresszes, rohanó életforma elôl. Egyszóval: hamisítatlan falusi idillt.
|
Váltóiroda |
Márka (Vétel/Eladás) |
Dollár (Vétel/Eladás) |
|
Carpatica Kereskedelmi Bank (bankközi) |
12 454/12 596 |
28 726/28 913 |
|
(valutabeváltó) |
12 200/12 550 |
28 450/28 850 |
|
Macrogroup (Fôtér 23., Sora, Bolyai 8., Szentegyház u. 4.) |
12 300/12 430 |
28 650/28 770 |
A Román Nemzeti Bank mai árfolyamai: 1 német márka = 12 558 lej,1 USD = 28 861 lej.
|
Új Új
Díszgyertyákat, gyertyatartókat, szárazvirág-elrendezéseket forgalmazunk! (Nagy választék, új modellek.) Emellett díszhalak, vizinövények, halétel, akváriumok, akváriumhoz való kellékek kaphatók... Mindez a MEGA szupermarketben, az elsô és a hátsó bejáratnál. |
Pénteken és szombaton Ion Iliescu a közép-európai államfôk értekezletén vesz részt, amelyet az olaszországi Verbania és Stresa városokban tartanak.
A kétnapos értekezleten a következô témaköröket vitatják meg: "A szabadság és a demokrácia értékei Európában" és "A Nagy-Európa országai és az európai alkotmány".
Olaszország elnöke, Carlo Azeglio Ciampi a stresai Grand Hotel delle Isole Borromee Szállodában munkavacsorát szervez az értekezleten részt vevô államelnökök tiszteletére.Az eszmecsere témája: "A balkáni helyzet".
Az értekezlet során Iliescu magyar (Mádl Ferenc), szlovén (Milan Kucan) és lengyel (Aleksander Kwasniewski) kollégájával találkozik.
Olaszországi újtára a román államfôt Corina Cretu és Simona Miculescu elnöki tanácsosok is elkísérik.
George W. Bush amerikai elnök Michael Guestet szándékszik kinevezni romániai nagykövetnek, közölte csütörtökön Arie Fleischer, a Fehér Ház szóvivôje. A bejelentésre a Fehér Háznak a sajtóval tartott heti találkozóján került sor, amikor Fleischer bemutatta az AEÁ elnöke által a ghánai, romániai, türkmenisztáni és görögországi nagyköveti állás betöltésére kiszemelt jelölteket. Michael Guest hivatásos diplomata, jelenleg az amerikai külügyminiszter segédje jogi kérdésekben és a kongresszussal való kapcsolattartásban. Guest ugyanakkor a prágai nagykövet és a párizsi amerikai külképviselet politikai tanácsadója volt. Ez az elsô alkalom, hogy az Amerikai Egyesült Államok a külügyminisztérium magas rangú hivatásos diplomatáját nevezi ki bukaresti nagykövetnek. Mandátumának kezdete óta az amerikai elnök 40 nagykövetet nevezett ki.
A szomszédos országokban élô magyarokról készülô státustörvény egyes elôírásai ellentétben állnak a nemzetközi jog szabályaival, területen kívüli jellegûek és közvetett módon a történelem elfogadhatatlan átértékelését tartalmazzák — állapította meg az az összeállítás, amelyet a román kormány külpolitikai tanácsadói irodája készített.
A 22 címû román társadalompolitikai hetilap a státustörvénnyel kapcsolatos körkérdésével Adrian Nãstase román miniszterelnököt is megkereste, aki helyett a külpolitikai tanácsadó iroda válaszolt.
A lap legutóbbi számában közölt válasz szerint a státustörvény a "kedvezmény" elvére épül, ami számos nemzetközi konvenciónak, keretegyezménynek, nemzetközi dokumentumnak ellentmond. Ezek között említette a külpolitikai tanácsadói iroda a faji diszkrimináció minden formájának megszüntetésérôl szóló 1965-ben kötött konvenciót, a nemzeti kisebbségek védelmérôl szóló 1995-ös keretegyezményt, a kisebbségekhez tartozó személyek jogairól 1992-ben született ENSZ-nyilatkozatot.
Az említett nemzetközi dokumentumok román értelmezése szerint diszkriminációnak számít minden, az etnikai eredet alapján biztosított kedvezmény. A magyar törvénynek a kisebbséghez tartozó személyek kulturális, nyelvi és vallási identitására kellene korlátozódnia és kerülnie kellene minden olyan politikai vonatkozást, amelynek az a célja, hogy az adott személy politikai viszonyba kerüljön egy más állammal is, párhuzamosan azzal a viszonnyal, amely ahhoz az államhoz köti, amelynek állampolgára.
A román vélemény szerint ennek a párhuzamos politikai viszonynak a megteremtését jelenti a törvény által tervezett "identitási igazolvány".
A válasz felhívta arra a figyelmet, hogy miután Magyarország és a szomszédos országok többsége csatlakozási tárgyalásokat folytat az Európai Unióval, a magyar törvényt "térben és idôben csak idôlegesen és részben alkalmaznák".
Román megítélés szerint a törvény alkalmazása esetén egyes rendelkezéseknek más államok területén lenne hatása, tehát területen kívüli jellege lenne. Ezek az elôírások csak az érintett ország törvényeinek tiszteletben tartásával valósíthatók meg, ezért ezeket vagy ki kell hagyni a törvénybôl, vagy olyan záró rendelkezést kell beilleszteni, amely kimondja, hogy a törvény alkalmazása a szomszédos országok területén azok törvényeinek szigorú tiszteletben tartásával történik.
A válasz elfogadhatatlannak minôsítette azt, hogy a törvény közvetve történelmi értékítéletet tartalmaz. Ezt abban látja, hogy a szöveg kimondja: a törvény hatálya kiterjed azokra a személyekre, akik magyar állampolgárságukat nem önkéntes lemondással veszítették el.
A román álláspont szerint — Románia viszonylatában — azoknak a személyeknek, akik 1918-ban az osztrák–magyar állampolgárok voltak, joguk volt magyar állampolgárságukat megtartani. Ezek a személyek "hallgatólagosan éltek választási jogukkal és lemondtak magyar állampolgárságukról".
— Ennek a témának újbóli felvetése egy magyar törvényben egyet jelent annak állításával, hogy az említett személyeket kényszerítették a választásra. Ez megkérdôjelezi az adott államok egységének megvalósítását is — fogalmazott a román válasz.
Az 1918. évet követôen született személyek soha nem voltak magyar állampolgárok, ezért ha a törvényt csak a magyar állampolgárságukat elvesztett személyekre alkalmaznák, hatálya nagyon szûk körre terjedne ki.
A román megítélés szerint zavart kelthet az is, hogy az "állampolgárság" és a "nemzetiség" fogalmak az angol nyelvben egybeesnek. Román részrôl ezért azt javasolják, hogy a törvény "magyar etnikai származású személyekrôl" szóljon.
Elfogadhatatlannak tartja a román válasz azt is, hogy a magyar kormány elismeri a szomszédos országok közösségeit képviselô szervezeteket. A magyar származású személyeknek joguk van a szabad szervezôdésre annak az államnak a törvényei szerint, amelyben élnek: az általuk létrehozott szervezeteknek nincs szükségük más kormányok elismerésére.
A magyar kormány elismerése olyan politikai szempontok bevezetését jelenti, amelyeket más ország állampolgárainak szervezeteire kíván alkalmazni. Az a kitétel pedig, miszerint az elismert szervezetnek az egész magyar közösséget kell képviselnie, ellenkezik e személyek szabad szervezkedési jogával. Az ajánlási eljárás pedig "függelmi és feltételezettségi viszonyokat" hoz létre olyan személyekkel és azok szervezeteivel kapcsolatban, akik más ország állampolgárai — hangsúlyozta a román válasz.
A román kormány külpolitikai tanácsadói irodája végezetül úgy vélte, hogy a határon túl élô román közösségek támogatásáról 1998-ban hozott román törvényt nem lehet szembehelyezni a magyar státustörvénnyel, mivel alapvetô különbség létezik a két jogszabály között: a román törvény a román származású személyeknek kizárólag a nyelvi és kulturális önazonosságára és csak Románia területére vonatkozik.
A magyar kormány azzal számol, hogy a státustörvény bevezetésének elsô évében 150–200 ezer lesz azoknak a száma, akik magyar igazolványért folyamodnak — jelentette ki Eckstein-Kovács Péter szenátor a Mediafaxnak.
Szabó Tibor, a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnöke korábbi nyilatkozataiban azt közölte, hogy az eddigi felmérések szerint Kárpátalján, Délvidéken és Erdélyben a megkérdezettek 80 százaléka, a Felvidéken 70 százaléka kérné a magyar igazolványt, ezért a törvénytervezethez készülô költségkalkulációban 2,5–3,1 millió potenciális igénylôvel számolnak.
Pénteken, a prefektusokkal tartott szokásos telekonferenciáján Adrian Nãstase kormányfô azt kérte: minden megyében vegyék nyilvántartásba az árvaházakat, és készítsenek felvételeket a gyermekotthonokban azért, hogy a jövôben figyelemmel tudják követni az intézmények helyzetének alakulását.
A miniszterelnök bejelentette, hogy a kormány elemzi a nemzetközi örökbefogadásokra vonatkozó új szabályzat kidolgozásának elveit. Elmondta: tanulmányozzák annak lehetôségét, hogy a nemzetközi örökbefogadásokra vonatkozó döntéseket egy államtitkár vezette tárcaközi bizottság elemezze.
Nãstase azt állította, hogy ezen a területen az államnak jelenleg nincs döntési joga, de felelôsség terheli a kialakult helyzetért.
A miniszterelnök közölte, hogy az elkövetkezô hetekben a kormány megoldást keres az utcagyerekek számára is. Megpróbálnak "otthont találni számukra" és tanulási lehetôséget biztosítani nekik. "Nem helyes, hogy egy szociáldemokrata kormány ne foglalkozzon azokkal a gyermekekkel, akik a nagyvárosok kanálisaiból tekintenek a világra", mondta Nãstase.
A kormányfô úgy nyilatkozott, hogy a június 8–15. idôszakban felmérést készítenek a különbözô kisegítô iskolákba járó gyermekekrôl.
Az utóbbi hat hónapban a román örökbefogadási bizottság csupán a belföldi örökbefogadási kérelmeknek tett eleget — nyilatkozta a Mediafax hírügynökségnek Brândusa Predescu államtitkár, az Országos Gyermekvédelmi és Örökbefogadási Hivatal elnöke. Elmondotta: a nem kormányzati szervezetektôl megvonták azt a jogot, hogy örökbefogadási szerzôdéseket kössenek, ezzel véget vetve a gyerekek külföldre való "eladásának". Ez az intézkedés azt jelzi, hogy a román kormány ezentúl a belföldi örökbefogadásokat támogatja. Az államtitkár szerint túl nagy azoknak a nem kormányzati szerveknek a száma (110), amelyeknek jogukban állt örökbefogadások ügyében intézkedni. Egyes szervezetek 3000 és 30 ezer dollár között "árulták" az elhagyott gyermekeket.
Brândusa Predescu véleménye szerint javult az otthonokban lakó gyerekek helyzete, de elismerte, hogy bizonyos hiányosságok most is vannak.
Ion Iliescu államfô a nemzeti megbékélés szellemében "objektív vitát" kért a civil társadalomtól és a sajtótól a tervezett amnesztiatörvénnyel kapcsolatban.
Mint ismeretes, heves vitát váltott ki az az elképzelés, hogy átfogó törvényben részesítsék amnesztiában azokat, akik a romániai rendszerváltást elindító 1989. decemberi események, valamint az azt követô idôszak szociális tiltakozó mozgalmai során törvénybe ütközô cselekedeteket követtek el.
A törvényt az RTDP két parlamenti képviselôje javasolta. Az elképzelést ért heves bírálatok nyomán a kormány elhatárolódott a javaslattól, egyedül Ion Iliescu államfô üdvözölte az elképzelést.
Nyilatkozatában az elnök leszögezte, hogy 1989. december 22. óta egész politikai tevékenységét a nemzeti megbékélés eszméje vezérli. Véleménye szerint a nemzeti megbékélésre ma is szüksége van a román társadalomnak a szociális biztonság és a román nép kohéziója érdekében.
— A múlt fájdalmas és ellentmondásos lapjait nem szabad sem elfelejteni, sem figyelmen kívül hagyni, sem "zárójelbe tenni". Ugyanakkor a múltat nem szabad arra használni, hogy újabb töréseket okozzanak a románok között, s hogy a gyûlölet és a bizalmatlanság erôsítésével egymással szembefordítsák ôket — hangsúlyozta Iliescu.
Az államfô szerint hasznos és üdvözlendô lenne az amnesztiáról folytatott vita, annál is inkább, mivel úgy véli, hogy a román társadalom eléggé érett egy ilyen vitára és arra is, hogy megfelelô megoldásokat találjon.
Ioan Mihai Nãstase nagy-romániás képviselô bejelentette: pártja törvénytervezetet terjesztett elô az egészségügyi biztosító pénztárak mûködésére vonatkozóan. Célja megszüntetni az állam monopóliumát ezen a téren, megadva a lehetôséget a magáncégeknek és bankoknak is, hogy hasonló pénztárakat mûködtessenek. Az elképzelés szerint külön biztosítási kötvény vonatkozna a szakorvosi ellátásra, a különleges beavatkozásokra és a beteg lakásán végzett kezelésre.
Nãstase szerint a közigazgatási törvény alkalmazhatatlan és hiányos. Kérni fogja, hogy a kormányfô sürgôsen járjon el a közigazgatási tárca azon alkalmazottai ellen, akik hibásan értelmezték a törvényt. Nãstase, aki egyben az NRP megyei elnöke is, elmondta: a párt operatív vezetôsége megvitatja Ion Chiritã tanácsos ügyét, aki a párt utasításai ellenére részt vett a városi tanács csütörtöki ülésén. — Az is megtörténhet, hogy kizárjuk a pártból — mondta Nãstase.
Mircea Geonã külügyminiszter és Vasile Puscas Románia az Európai Unióval folytatott tárgyaláskkal megbízott kormányképviselôje, hétfôn Luxemburgban a Románia Európai Uniós Integrációja elnevezésû kormányközi konferencián vesz részt. Románia újabb két tárgyalási fejezetet nyit meg: közlekedés és a javak szabad forgalma. Az értekezlet során a külügyminiszter Chris Pattennel, az EU külügyi fôbiztosával és Javier Solanával, az unió külpolitkai és biztonsági kérdésekért felelôs képviselôjével, illetve Günther Verheugennel, az EU csatlakozási fôbiztosával is talállkozik.
|
||
| [Vissza az Szabadság honlapjához] |
[Vissza a HHRF honlapjához] |