2001. március 3.
(XIII. évfolyam, 51. szám)

A kormány csütörtöki ülésén elhatározta az állami társadalombiztosítási, a katonai és a mezôgazdasági nyugdíjak, továbbá a lakosságot megilletô egyéb járandóságok különbözô értékû indexelését a nyugdíjjogosultság megállapításának évétôl függôen. Eszerint mindazok, akiket 1997. december 31-ig nyugdíjaztak, 7,5%-os indexelésre jogosultak, azok esetében pedig, akiknek nyugdíjjogosultságát 1998. január 31-e és 2001. március 31-e között állapították meg, 5%-os növelésre számíthatnak márciusban.

A hírügynökségek által közölt példák szerint az állami társadalombiztosítási rendszerben az átlagnyugdíj, amely magába foglalja a nyugdíj mellett a pótnyugdíjat és az egészségügyi hozzájárulást, a decemberi 1 155 307 lejrôl 1 229 282 lejre változik. Az öregségi teljes nyugdíj összege átlagban 1 612 725 lej lesz. A számítások szerint 3 380 000 személy 7,5%-os, 950 000 nyugdíjas pedig 5%-os növelésre lesz jogosult. Az 1 771 000 mezôgazdasági nyugdíjas szintén a nagyobb indexelésre számíthat, ellenben az úgynevezett IOVR nyugdíjasok, továbbá a politikai foglyoknak, hadiözvegyeknek járó pótlék esetében az 5%-os növelést fogadták el. Csütörtöki ülésén a kormány azt is elhatározta, hogy az indexelést csak azok esetében alkalmazzák, akiknek járandósága nem haladja meg az országos nettó átlagbér kétszeresét. (Amint lapunkban korábban megírtuk, a statisztikai hivatal jelentése szerint decemberben az átlagbér 2,9 millió lej volt.) Az indexelést hasonlóképpen alkalmazzák a pótnyugdíj, valamint a nyugdíjtörvényben elôírt egyéb járulékok, segélyek esetében is.

A nyugdíjak indexelését negyedévenként megismétlik, az infláció alakulása szerint igazítva ennek mértékét. Ezek a szociális intézkedések havonta 344 milliárd lej többletkiadást jelentenek, amelyet az állami társadalombiztosítási költségvetésbôl fedeznek.

Kétnapos nemzetközi közgazdászkonferencia kezdôdött pénteken a Bethlen Kata Diakóniai Központban a Romániai Magyar Közgazdász Társaság Ifjúsági Frakciója (RIF) rendezésében, és a Sapientia Alapítvány támogatásával. A megnyitón sok érdeklôdô, zömében fiatal vett részt.

Megnyitó beszédében Somai József, a Romániai Magyar Közgazdász Társaság elnöke dicsérte az RMKT keretében három éve mûködô RIF tevékenységét. „A fiatalok megmozdították az erdélyi magyar közgazdásztársadalmat. Ennek a tanácskozásnak a kezdeményezése a tudásmenedzsment jó példája" — mondotta. A dinamikus RIF-tagok kutatói munkát, kistérségi felméréseket végeznek el, lapjukban, a Közgazdász Fórumban közölnek. „Meggyôzôdtem arról, hogy az ifjúság helyet teremtett magának" — jelentette ki az elnök az RMKT utánpótlására utalva. A romániai magyar közgazdászmozgalom múltja a XX. század elejére nyúlik vissza, sok neves személyiség járult hozzá az alapok megteremtéséhez.

Az elsô nap kiemelkedô eseményének bizonyult dr. Bokros Lajos volt magyar pénzügyminiszter, a Világbank Pénzügyi Tanácsadó Irodája igazgatójának elôadása A pénzügyi szektor fejlôdése Közép- és Kelet-Európában az elmúlt évtizedben címmel.

Elöljáróban elmondta, hogy nem a Világbank képviseletében, hanem saját személyében áll a közönség elé. Romániában az elmúlt tizenegy évben a sok változás ellenére növekedett a szakadék a volt szocialista országok gazdasági teljesítményéhez képest. Kijellemezte tíz volt szocialista ország helyzetét öt kategóriába sorolva azokat. Románia és Bulgária a negyedikbe tartoznak. A múlt öröksége súlyos gazdasági torzításokkal teli, az elsô tizenegy év vargabetûi sok problémát okoztak. Öt évvel ezelôtt könnyebb volt privatizálni mint most „az idô pénz, amit a kormányok nem tanultak meg" — mondotta Bokros Lajos.

Ördög I. Béla

Eckstein-Kovács Péter szenátor tegnapi kolozsvári sajtótájékoztatóján kijelentette: törvénytervezetet nyújt be a Büntetôtörvénykönyv azon szakaszainak módosítására, amely az „emberkereskedelemre", a nôk szexuális zaklatására, valamint a prostitúcióra való kényszerítésre vonatkoznak. A szenátor szükségesnek tartja az említett esetekben a büntetések szigorítását tekintettel arra, hogy az utóbbi idôben egyre „virágzóbbá" vált a mondern értelemben vett „emberkereskedelem". A szenátor tájékoztatott arról, hogy a szenátus elfogadta a volt Kisebbségvédelmi Hivatal által elôterjesztett diszkrimináció- ellenes kormányrendeletet.

Kérdések hangzottak el a készülô kultusztörvénnyel kapcsolatban. Eckstein-Kovács elmondta: mindenekelôtt az új egyházak elismerésérôl rendelkezô elôírásokat, valamint az egyházi javak visszaszolgáltatásának kérdését kell szabályozni. A szenátor tájékoztatása szerint ezzel kapcsolatban a kormánypárt részérôl az a vélemény fogalmazódott meg, hogy hosszú távon — egy vagy másfél éven belül — mindeképpen meg szeretnék oldani ezt a kérdést.

P. A. M.

Pénteken tartott sajtóértekezletén Sorin Bota, a közmunkaügyi, szállítási és lakásügyi minisztérium államtitkára több, Kolozsvárt érintô projektrôl számolt be. Elmondta: a lakásépítés felgyorsítására az Országos Lakásépítô Ügynökség (ANL) irodát nyithat Kolozsváron. Hogy erre mikor kerül sor, arról nem esett szó.

Elmondta: jövô héten a minisztérium felügyelôi vizsgálatot folytatnak a Kolozsvár–Bánffyhunyad útvonalon. Bota úgy tudja, a korszerûsítési munkálatokat még a múlt év végén be kellett volna fejezni. Az államtitkár kilátásba helyezte, hogy ha a kérdés kivizsgálásával foglalkozó bizottság rendellenességeket tapasztal, a korszerûsítésre kiírt versenytárgyalást semmissé nyilváníthatják. Azt is elmondta, hogy a minisztérium tervei szerint az új lakónegyedek a Hója erdô közelében, Apahidán és Szászfenesen épülhetnek. — A tárca országszerte 38 ezer új lakás felépítését tervezi — mondta. Nehezményezte, hogy az önkormányzat folytonos halasztása miatt a Casarom Rt. még nem fogott hozzá a Borhács-telepi lakónegyed felépítéséhez.

Bota reméli, hogy a bekötôút megvalósítására (Szászfenes–Szent János-kút–Erdôfelek) sikerül PHARE-támogatást szerezni. Az államtitkár prioritásnak tekinti a Kolozsvár–Nagyvárad vasútvonal villamosítását. Adatai szerint a korszerûsítés több mint fél órával lerövidítheti a két város közötti útszakasz megtételét. Arról is beszámolt, hogy a minisztérium több milliárd lejjel támogatja a kolozsvári reptér kifutópályájának 300 méterrel történô kiszélesítését.

Az államtitkár hozzátette: a Budapestet Bukaresttel összekötô autópálya nem Kolozsváron halad majd át, hanem Nagylakon, Aradon és Nagyszebenen. Németh Zsoltnak, a magyar külügyminisztérium államtitkárának azon kijelentésére, amely szerint a magyar állam hajlandó támogatni a Nagyvárad–Kolozsvár–Brassó autópálya felépítését, Bota elmondta: — Ez csak afféle „politikai nyilatkozat", kétlem, hogy a szándék komoly. Helsinkiben négy évvel ezelôtt meghatározták az Európát átszelô szállítási folyósók útvonalát. Amennyiben a magyar fél valóbanérdekelt lett volna a Budapest-Kolozsvár-Bukarest autópálya felépítésében, a finn fôvárosban tartott értekezlet során nyomást gyakorolt volna annak érdekében, hogy ezt és ne a másik változatot fogadják el. Mi több, a magyar félnek nem a Budapest-Szeged, hanem a Budapest- Debrecen utat kellett volna kiépíteniük — mondta Sorin Bota. Hozzátette: a román félnek semmi ellenvetése nincs, hogy Magyarország támogassa a Kolozsváron áthaladó autópálya felépítését. — Mivel gazdaságosabb, Miron Mitrea szállítási miniszter javasolta, hogy a 4-es számú folyosó nem az Olt, hanem a Prahova völgyén haladjon át. Ebben a esetben úgynevezett expressz út kellene épüljön Nagyszeben és Brassó között. Ez összekötné a csíkszeredai és az aradi útvonalat — fogalmazott.

Kiss Olivér

Németh Zsolt, a magyar külügyminisztérium politikai államtitkára minden diplomáciai szokást felrúgva a román hatóságok tájékoztatása nélkül tett látogatást az elmúlt hetekben több erdélyi városban, ahol olyan kijelentéseket tett, amelyek csak a szélsôséges román nacionalisták malmára hajtják a vizet — írta a bukaresti Curentul, illetve a Fehér megyei román napilapok. A lapok a Fehér megyei prefektust idézik, aki szerint a magyar külügyi államtitkár „rangrejtve" járt a múlt hét végén a megyében, ahol Nagyenyedet és Gyulafehérvárt kereste fel, (ahol Jakubinyi György gyulafehérvári katolikus érsekkel folytatott megbeszélést).

Ioan Rus Fehér megyei prefektus kijelentette: sajnálja, hogy nem tájékoztatták a magyar politikus útjáról és „tiltakozik amiatt, hogy Németh Zsolt megsértette a nemzetközi szokásokat és az elemi udvariasság szabályait is". A lapok szerint a megyei prefektus „tájékoztatta Octav Cozmânca közigazgatási minisztert is" Németh Zsolt útjáról. Egyben közölte: magyarázatot kérnek a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium igazgatójától, milyen körülmények között találkozott a magyar politikussal. (Az MTI értesülése szerint Németh Zsolt arról folytatott megbeszélést az igazgatóval, hogy milyen támogatást tudna Magyarország az intézménynek adni, mivel az iskola épülete nagyon rossz állapotban van.)

A tegnapi telekonferencián Fehér megye prefektusa ismét hangot adott felháborodásának. Octav Cozmâncã közigazgatási miniszter válaszként elmondta: a bukaresti magyar nagykövetet a külügyminisztériumba hívták magyarázatot adni a kialakult helyzetrôl. — Biztosítom önöket, hogy hasonló eset nem fordul többé elô. Hivatalosítani fogjuk a nemhivatalos látogatásokat — mondta Cozmâncã. Véleménye szerint ezt az ügyet annál is inkább tisztázni kell, mivel egyetlen román hivatalos személy sem kereste fel úgy Magyarországot, hogy arról a magyar hatóságoknak ne lett volna tudomása.

Az MTI érdeklôdésére a a román külügyminisztérium sajtóosztályán semmit nem tudtak a miniszterelnök utasításáról. Ijgyártó István bukaresti magyar nagykövet pénteken Szatmárnémetiben volt, ahol részt vett a román és a magyar védelmi miniszter találkozóján.

Rácz Levente, Fehér megyei RMDSZ-elnök a Szabadságnak kijelentette: visszautasítja Ioan Rus vádaskodásait. Maga is tájékozódott ebben a kérdésben, és azt a választ kapta a bukaresti magyar nagykövetségtôl, hogy Németh Zsolt látogatásának tervezett programját közölték az illetékesekkel. A román külügynek semmi ellenvetése nem volt arra nézve, hogy „félhivatalos" látogatás keretében a magyar államtitkár útba ejtse Gyulafehérvárt is. Rácz reményei szerint véget értek azok az idôk, amikor egy ilyen jellegû látogatás minden lépésérôl kötelezô volt értesíteni a hatóságokat. Véleménye szerint enyhén szólva érdekes, hogy amíg Bukarestben Adrian Nastaseék a román-magyar kapcsolatok elmélyülésérôl beszélnek, „megyei szinten" ez a látogatás feszültségeket kelt. (A magyar külügyi államtitkár Bukarestben többször hangsúlyozta: míg a XX. század a magyar-román ellentétek évszázada volt, Magyarország abban bízik, hogy a XXI. század a magyar- román együttmûködés évszázada lesz.)

Emil Boc Kolozs megyei demokrata párti képviselô az alsóház azon döntését kommentálva, miszerint a romániai albánokat, ruténokat és szláv-macedónokat is megillet egy-egy képviselôi mandátum, úgy vélekedett: a mindenáron való európai integráció miatt a parlament elhamarkodott döntéseket hoz. Az 1992-es népszámlálás adatai szerint mindössze 292 személy vallotta magát rutén nemzetiségûnek, és egyetlenegy sem szláv-macedónnak. A képviselô azt a következtetést vonta le, hogy az RTDP-nek mindig jól fog egy plusz szavazat. Ami a párt közeledô kongresszusát illeti, amelyen új elnököt választanak, Emil Boc, és Iuliu Pãcuraru szenátor véleménye az, hogy megérett az idô a változásra, ezért a Kolozs megyei szervezet Traian Bãsescut fogja támogatni a választáson.

(nánó)

Kolozs megye liberálisai elégedettek azzal, hogy Valeriu Stoica és Theodor Stolojan is vezetô pozícióba jutott. Anton Ionescu képviselô, megyei elnök véleménye szerint a többi liberális pártnak is csatlakoznia kellene az NLP-hez ahhoz, hogy eredményesebb munkát végezhessenek a törvényhozásban. A megyei elnök kiábrándultságát fejezte ki amiatt, hogy Erdélybôl mindössze három politikus jutott be a liberális párt állandó bizottságába.

Anton Ionescu véleménye szerint meg kell változtatni a megyei szervezet státusát, hogy csak a legjobbak kerüljenek vezetô pozíciókba. Elmondta: várhatóan nagy átrendezôdés lesz megyei szinten is.

Nánó Csaba

Könyvbemutató
Junger Ervin Quo vadis, Terra Sancta címû kötetének bemutatójára kerül sor március 5-én, hétfôn du. 5 órakor a Györkös-Mányi Albert-emlékházban (Majális/Republicii u. 5.). A mûsorban összeállítás hangzik el Junger Ervin mûveibôl. Fellépnek: Boér Ferenc színmûvész, Mányoki Mária magánénekes, Ráncz Franciska és Papp Tibor zongoramûvészek.

OLEG NEDOSHYTKO ÉS ALEXANDER SHWETS ukrán képzômûvészek festészeti kiállítása nyílik meg március 4-én, vasárnap 11.30-kor a Reményik Sándor Galériában (Kossuth Lajos utca 1. szám). Bevezetôt mond Németh Júlia mûkritikus. A tárlat szervezôje a nagyenyedi InterArt Alapítvány.

A KISMAMAKLUB ÖSSZEJÖVETELÉT ez alkalommal nem hétfôn, hanem kedden du. fél 6 órakor tartják a Mócok útja 75. szám alatti Pro Iuventute székházban. Az összejövetel meghívottja dr. Zsigmond István nôgyógyász. A klubdélutánon kisgyermekruha-segélyt osztanak a rászorulóknak, melynek szponzora az Eva Tricolux.

ZENÉS-TÁNCOS DÉLUTÁNT tartanak az RMDSZ Pata–Györgyfalvi negyedi körzetének Jugoszlávia utca 51. szám alatti székházában március 4-én, vasárnap du. 5 órától.

A MINERVA MÛVELÔDÉSI EGYESÜLET kiadásában megjelent Tibori Szabó Zoltán Élet és halál mezsgyéjén — Zsidók menekülése és mentése a magyar–román határon 1940–1944 között címû kötete. Kapható a Szabadság szerkesztôségében és a kolozsvári Röser antikváriumban.

— mondta Füleki Zoltán, a Hargita székely népi együttes gazdasági igazgatója, miközben a taps alig akart szûnni a dési, igen kicsi színpaddal rendelkezô kultúrházban.

Március elsején értek a csíkszeredai fiatal táncmûvészek Désre, miután Nyárádszeredán, Marosvásárhelyen, Besztercén, Bethlenben is bemutatták a Konsza Samu népmesegyûjtése nyomán készült A csodálatos furulya címû táncjátékot. Rendezte László Károly, koreografálta András Mihály és Kozák Albert. A cselekmény ürügyén a koreográfia különbözô erdélyi tájegységek népzenéjét és néptáncait vonultatja fel, ötletes színpadi megoldásokat használ, és humoros jelenetektôl sem mentes.

S hogy miért csupán két elôadást tartottak Désen? Mert igyekeztek a szórvány minél több helységébe eljutni, sôt, autóbusszal minden elôadásra beszállították a közeli falvak gyermekeit is.

A sikeres dési fellépéseket több mint 500 városi és 200 váraljai nézô tekintette meg.

(lukács)

Februárban 364 nézô szavazata alapján választották meg a Román Színházban a hónap színészét. Az elsô helyen Cornel Rãileanu végzett, ôt követik (kevéssel lemaradva) Silvia Ghelan, Dragos Pop, Marius Bodochi és Miriam Cuibus. Érdekesség, hogy Bács Miklós is kapott szavazatokat, aki vendégként szerepelt a Román Színházban.

Ruxandra Cesãreanu esszéíró és költô, a szakemberek részérôl három mûvészt jelölt meg: Bács Miklóst — „azért a kiváló alakításért, amellyel megformálta Woland szerepét; Cornel Rãileanut és Miriam Cuibust.

Cornel Rãileanu, akit a közönség és a szakember is elsô helyre jelölt, hét éve tagja a kolozsvári román színháznak, 1955. július 7-én született Brãilában, 1981-ben végzett a marosvásárhelyi Színmûvészeti Fôiskolán, jelenleg az egyetem szímûvészeti karának elôadó tanára.

(nánó)

Lassan hozzászokik a mozizó, hogy a fiatal angol rendezôk à la Danny Boyle (emlékezzünk: Shallow Grave, Trainspotting) kotyvasztják össze opuszaikat, jobb esetben némi Tarantinóval fûszerezve. Ezzel a tudattal vagy talán elôítélettel ültem be Jake Scott elsô filmes rendezô Plunkett & Macleane címû alkotására. Adott egy részeges kapitány meg egy józan életû tyúktolvaj, akik 1750 körül összeállnak, hogy megfosszák a brit nemesség tagjait értékes ingóságaiktól. Persze bejön a képbe a szerelem, a romantika, a bajtársiasság, a jó és a rossz harca, és a film végén a gonosz feje szétlövetik, a jók pedig a mennybe mennek. A történet egyszerû, egyetlen szálon fut végig, persze, megvannak a hiányosságai, de ez érthetô is, hiszen nem kevesebb mint öt (!) szerzô kereste az egyetlen forgatókönyvet, és ennek általában az az eredménye, hogy a sok bába közt kissé elvész a gyermek. Jake Scottnak nemigen lehet felróni a manapság oly divatos eklekticizmust (a film egyfajta kaland–vígjáték–western–románc, némi gothic beütéssel), ugyanis ellensúlyozás gyanánt mindent megtesz, hogy filmje az elsô perctôl az utolsóig feszes, izgalmas játék maradjon. Igaz ugyan, hogy nem tud meglenni a szintén nagyon en vogue klipszerû vágástechnika nélkül, de mindvégig megmarad a nézhetô keretek között. Azt is a fejére lehetne olvasni, hogy a filmzenét mintha a Trainspottingból és a Lola Renntbôl ollózta volna össze, a sokkoló különbség csak annyi, hogy ezek a zenék a 18. századi angol arisztokrata miliôben hangzanak fel, és a kép minden berzenkedésünk ellenére összeáll. Robert Carlyle (Trainspotting, The Full Monty stb.) kiválóan alakít a tyúktolvaj szerepében, Jonny Lee Miller alias Macleane kapitány (Trainspotting) kedvesen végiglinkeli a 95 percet, a sokak által a The Cook, the Thief, His Wife and Her Lover címû Greenaway-filmbôl ismert Michael Gambon pedig igen meggyôzô alakítást nyújt Lord Gibson szerepében. Mindent összevetve, a film teljes mértékben mûködik, mint minden olyan opusz, amely nem akarja túllépni önmagát.

Eredeti cím: Plunkett & Macleane; angol, 1999; 93 perc; Rendezô: Jake Scott; Forgatókönyv: Robert Wade,Neal Purvis, Charles McKeown, Selwyn Roberts, Peter Barnes; Zene: Craig Armstrong; Kép: John Mathieson; Producer: Rupert Harvey, Eric Fellner, Tim Bevan; Szereplôk: Robert Carlyle (Plunkett), Jonny Lee Miller (James Macleane), Liv Tyler (Lady Rebecca Gibson), Ken Stott (Mr. Chance), Michael Gambon (Lord Gibson).

Szántai János

Február 27-én az Unitárius Püspökség dísztermében, egy új régizene együttes születésnapján lehettünk jelen. A Chanterelle együttes mûvészeti vezetôje, Chereji Szilárd, a brassói fôiskolán végzett nagybôgô szakot, és mivel a régizenét nagyon kedveli, megtanult viola da gambán játszani, sôt, az idei Mátyás-napok tiszteletére megalapította a Chanterelle együttest. Ez merész ötlet volt, mivel tagjai mind más városból gyûltek össze: Dimén Csaba csíkszeredai születésû, jelenleg a brassói fôiskola nagybôgô szakán II. éves hallgató, az együttesben viola da gambázik. L. Herbert Ilse, a kolozsvári Gh. Dima Zeneakadémia tanára, több régizene együttesben gambázik, Tövisházi Zsófi a budapesti Musica Historica tagja, barokk hegedûn játszik. A Chanterelle énekesei: Csillag Orsolya és Ványolós András a kolozsvári zeneakadémia IV. éves hallgatói, zenepedagógia szakon, mindketten Amaryllis-tagok. A Chanterelle rövid két hét alatt készült el bemutatkozó mûsorával, és nem is akárhogyan, muzsikálásuk igen meggyôzô módon, korhû képet nyújtott a reneszánszkor viola da gambára írt mûveibôl. Indításnak a spanyol Diego Ortiz feldolgozásában Pierre Sandrin francia chansonját hallottuk Douce Memoire címmel. Az édes emlékek nosztalgikus hangulattal kalauzoltak vissza egy „múltidô-szigetre", a közvetlenség, családias hangulat, a nyugodt harmónia birodalmába. Francesco de la Torre La Spagna címû táncát korabeli méltósággal mutatta be a két amaryllises táncos. A. Cabezón Tiento címû mûve eredetileg billentyûs hangszerre íródott, tabulatúrás lejegyzéssel, ennek gamba átiratát a madrigálszerû megoldások tették érdekessé. Ivo de Vento német nyelvû szerelmes dalát Csillag Orsolya kellemes, tiszta, csengô hangon énekelte, sajnálatunkra azonban hangerôben nem mindig ütötte át a hangszerek szólamát. Az est mûsorának java részét angol mûvek alkották, ami nem is csoda, hisz Angliában, közel két évszázadon át élte „aranykorát" ez a nemes hangszer. A mûvek többsége imitációkon, variációsorozatokon alapuló fantázia, de nem hiányzott a kor kedvenc lassú tánca, a pavane sem, volt énekes szerelmes dal, és hôstettekrôl szóló ének — W. Byrd: Come to Me, Grief, Forever —, amit Ványolos András tisztán intonált, szép tenorhangon szólaltatott meg. Tobias Hume: Beccus, an Hungarian Lord His Delight címû gambaszólóban, L. Herbert Ilse átéléssel hangsúlyozta ki a középkori mû magyaros elemeit. A mûsor végén, a kezdésben elhangzott középkori francia chanson, az elmúlt szerelem édes emlékezetének felidézésével, Jacques Buus hatszólamú feldolgozásában hangzott fel újra.

A reneszánszest végeztével, a Mátyás-napok „emlék-pergamentekercsére" László Bakk Anikó, a rendezvény szellemi vezetôje, nagy piros betûkkel írta fel a frissen született Chanterelle együttes nevét, és mellé egy csillagot rajzolt, mondván: „ha gyermek születik, csillag születik!"

Kulcsár Gabriella

A nem szokványos címhez illô a Mûvészeti Múzeumban megnyílt kiállítás is. Swiel Howard svájci és Gãinã Gerendi Stefan Dorel kolozsvári fotómûvészek maximálisan kihasználják a fényképezôgép adta lehetôségeket. A két kiállító merôben más eszközökel, de egyformán igényes mûvészi hozzáállással valósítja meg elképzeléseit. A Dél-Afrikában született és pályáját fotóriporterként Cape-Townban kezdô Swiel Howard 1998 óta Svájcban él, ahol már több egyéni kiállítása is volt. A fotós rendkívül érzékenyen reagál a környezô világ jelenségeire, vérbeli világjáróként és éles szemû mûvészként kapja lencsevégre az egyedi pillanatokat, a sajátos történéseket. Alkotásai mindezek dacára mélyen a mindennapok realitásában gyökereznek.

A rendkívül gazdag és sokoldalú mûvészi tevékenységérôl számunkra jól ismert Gãinã Gerendi Stefan Dorel, akárcsak eddig, ezzel a kiállításával is bebizonyította, hogyan lehet a mûfajon belül mûfajt teremteni. Nemcsak formai bravúrokkal, a mûvészi mondanivaló sajátos megjelenítésével, hanem magával az ábrázolatnak a megválasztásával, az olykor már egyenesen a gondolati szférába helyezett tematikával. Egyfajta mûvészetfilozófia az, amit Gãinã mûvel: a fotómûvészet határainak a maximális kiszélesítése, a társmûvészetek bevonása, az örök kísérletezés, magának az alkotási folyamatnak az átértékelése, mûvészi kategóriakénti értelmezése. Mindez együtt eredményezi a Gãinã Gerendi-féle, sajátos mûvészi ars poeticát.

Két mûvész, két külön világ, amely a Bánffy-palota kamarakiállításán talált egymásra. A tárlatot és a kiállító mûvészeket dr. Alexandra Rus mûkritikus mutatta be és elemezte a munkákat.

(németh)

Az 1989. évi fordulat elôtt, amikor a hatalom minden tôle telhetôt megtett, hogy nyelvünket mindinkább kiszorítsa a közéletbôl, az oktatásból, a tömegtájékoztatásból, amikor naponta tapasztaltuk a köznapi nyelv beszélôinek egyre növekvô nemtörôdömsége, érdektelensége miatt szaporodó átvételeket, aggodalmunk mindinkább fokozódott. Számomra valósággal örömöt okozott például, amikor sikerült megtudnom, hogy a taxa inversã magyarul r-beszélgetés. Az, hogy mindinkább elszigeteltek az anyaországi sajtótól, a nyelvtôl magától, nyelvünk jövôje szempontjából semmi jót nem ígért. Már-már arra a következtetésre lehetett jutni, hogy ha ez sokáig így tart, az óhatatlan ún. csángósodással több magyar nyelv alakulhat ki.

Szerencsére nem így lett. A változás után, legalábbis a magam részérôl, arra számítottam, hogy a tömeges utazások, kapcsolatok hatására kedvezô nyelvi változás következik be. Hamarosan kiderült azonban, hogy várakozásaim e téren is túlzottak voltak. Mert mi történt? Miközben a köznapi beszédben megmaradtak az olyan „átvételek", mint adeverinta, alimentara, buletin, dovadã stb., újabbak bukkantak föl, mint pl. akta, FSN, PDSR, persze [fészéné], [pédészéré] kiejtéssel, amit elsôsorban politikusaink, „élenjáró" magyarjaink terjesztenek úton-útfélen. Nem hagyva ki a hazai magyar nyelvû tömegtájékoztatást sem.

Ezzel egyidejûleg, ugyancsak fôleg politikusainknak és tömegtájékoztatásunknak „hála", a jó magyar szavak helyett nyomban elárasztottak bennünket az anyaországban divatos idegen szavak. Úgyanannyira, hogy ma már sokan megütköznek, ha az ember konferencia helyett értekezletet, tanácskozást stb., információ helyett adattot, tájékoztatást, hírt mond stb. Ha az idegen változatot az ember netán kifogásolni merészeli, azzal torkollják le, hogy jó magyar megfelelôik amolyan ókori szavak. Legjobb esetben megmosolyogják, hogy nahát, mit mind „akadékoskodik" ez a...

Mások a magyar nyelv egységére hivatkoznak. Magam is az egység híve vagyok. De amennyire csak lehet, az idegen szavak nélkül. Nem érthetünk egyet az olyan „egységeskedôkkel", mint az a budapesti ifjú, aki Forrás-nemzedékrôl — a Forrás-sorozat elsôkötetes szerzôirôl — írt tanulmánykötetet. Amikor a bukaresti rádió magyar adásában a tudósító errôl így kérdezte — ahogyan a hatvanas évek, a sorozat indulása óta az ifjú szerzôk nemzedékeit bátorkodtunk nevezni —, olyan erélyesen Forrás-generációzott vissza, meg úgy ontotta magából a töméntelen speciálist, információt, publikációt meg ehhez hasonló „választékos, egységes magyarságokat", hogy szegény rádiós a nagy „nyelvi egységbôl való kilógásáért" érzett „szégyenében" azt se tudta, mit tegyen e különlegesen jó értesüléseket, adatokat közlô, közzé tevô tudor elôtt.

Akár neki, úgy látszik, lelkes hazai generációzó követôinek sem jut eszébe, hogy ha például nemzedéket, korosztályt, ha megfelelô, korcsoportot mondanának, azt nem csupán a vájtfülôek értenék. No meg az, hogy ez a nagy idegen szavakért való rajongás már kezd a nyelv elkorcsosulása, elsatnyulása, elfajzása, bocsánat, izé, degenerációja lenni.

Asztalos Lajos

Nem csodálom, hogy a Duna tv mûsorára tûzte (még a Hej, hej, helyesírás elôtt) a Beszélni nehéz rovatot. Figyelmeztet, nemcsak az utca embere vét a retorika szabályai ellen, hanem a „profi" is, a szpikerek, elôadók, még a színészek is. A színész persze másként hibázik. Beszéde olykor „színpadias". Ha, teszem azt, a szomszéd irodahelyiségbôl áthallok a vékony falon egy szöveget (még ha a szavakat nem is értem), a hanglejtésbôl rögtön tudom: beszélgetnek odaát vagy pedig a titkárnô bekapcsolta a tv-t.

A színész, aki képes egyik este Hamletet alakítani, másik este Svejket, pont a hétköznapi nyelven folytatott dialógust ne tudná „megjátszani"? Alig hiszem. Csakhogy a színpadi szöveg súlyosabb, töményebb a köznapinál. A színpadon nem hétköznapok peregnek (vagy ha igen, akkor az számos hétköznap sûrített párlata) és a mondatok ettôl más jelentôséget kapnak, még ha nyeglén vetik oda azokat, akkor is. A konyhanyelv viszont hígít. Néha sok szóval sem mond semmi lényegest, még ha pattog, panaszol, vádol vagy enyeleg, akkor sem.

A show népszerû mûfajjá vált napjainkban. Improvizáció a javából, beszélgetésszerûség, amit a vért izzadó animátor folytat az éppen rendelkezésére álló partnerével, aki gyakran a legegyszerûbb kérdésekre sem képes válaszolni. Idônként begördül a „konzerv-röhögés", amely jelzi, hogy valami „jópofa" dolog hangzott el. Ezt különben a kutya sem venné észre, ha nem lenne ott a jól mûködô elônevetô. Mert sokszor másfél órán keresztül nem hangzik el egyetlen épkézláb mondat sem.

De mi lenne ha megfordítanánk a dolgot és színpadra vinnénk egy ilyen ürességtôl kongó szöveget? Fél órán belül kiürülne a nézôtér, mert „ez nem darab", „ezek ripacsok", „ma már nem tudnak darabot írni", ilyen és ehhez hasonló megjegyzések kíséretében távoznának a nézôk. Nincs az az Anthony Hopkins, aki Mel Gibsonnal vállvetve ilyenkor benn tudná tartani a közönséget. A színházban elôadott drámának szerkesztett szövege van. Hivatásos író mûve, aki a dramaturgia törvényeit alkalmazva (vagy azok ellen küzdve) olyan szöveget ad a színész szájába, amely mondható. Ezek szerint jó szöveget a talk-show-nál esetleg csak a közönség soraiban ülô civilbe öltözött drámaíró mondhatna. Ha tehetséges rögtönzô is egyben. Mert a legmagvasabb szövegeket író fejes is lehet olyan kuka mikor rákérdeznek nagyhirtelen, hogy megesik rajta az ember szíve.

Mikor az utcán megkérdezett, találomra kiválasztott járókelô ott áll a mikrofon elôtt (fél perccel elôbb számolta össze pénzét és éppen azt latolgatja: inkább csak párizsit vesz, mert ha sonkát akkor már nem jut mandarinra, pedig azt unokája nagyon szereti) és akkor hirtelen azt kérdik tôle, mi a véleménye az X-párt új vezetôségérôl vagy a minisztertanács 541/c rendeletérôl... Szinte látom magam ott állni, amint a csinos fiatal riporternô engem kérdez: Elégedett-e ön? És miért nem?

Én vajon mit tudnék erre kapásból, két mondat erejéig válaszolni? Pedig, ha lenne idôm utána gondolni — tudnék! Higgyék el — tudnék...

*

Még fájdalmasabb számomra amikor a jó szövegeket zúzzák porrá és temetik el. Bejelentik a rádióban, hogy megzenésített Kányádi, Weöres vagy Áprily-szöveget fogunk hallani, de a sok decibel, a sivító szaxofon, a rosszul beállított mikrofon, a hibás hangsúlyozás elnyeli a szavak báját és értelmét.

Hallgattam a múltkoriban Cseh Tamás elôadásában szépen, értelmesen, kellemesen eldalolva jó szövegekre írt dalokat. Úgy kezdôdött: Az álomnak vége van, a világnak nincsen vége. Hûha, mondom, erre érdemes odafülelni, fôleg mert úgy folytatja: Nem másik Isten kell, másik ember...

Korunk gyalogjáró filozófusa, a földre szállt ember, a sanzon szövegírója megint egyszer fején találta a szeget. A filozófia félve feltett kérdéseire, íme, a dalszövegíró próbál válaszolni. Nem is rosszul. Minden a hangsúlyon múlik...

Dániel Károly

Késve érkezett. A teremben már sötét volt. Csendesen megkereste a hátulról negyedik sort. Itt kevesen ültek. Szerette a magányt. Szeretett egyedül maradni, elkalandozni a zene hullámain. Ma Chopin van mûsoron. Minden dallamot igyekezett színekre bontani. Chopin érzelemvilága különös színösszetétel az optimista zöld, és a fájdalmas barna között. Ezt a gondolatát még senkivel sem közölte, félt nehogy kinevetnék. Barátai így is nevetnek rajta, hogy ô minden vasárnap ilyen bolondságokkal tölti az idejét, ahelyett, hogy velük tartana a focimeccsre, vagy a korzóra. Próbálta beleélni magát a zene hangulatába. Csak a tárgyak változnak, az emberi érzéseken nem változtat az idô múlása. Ahogy behunyja a szemét, megváltozik a világ körülötte, ilyenkor megszûnik az otthoni állandó csetepaték emléke, a számtanórák szigorúsága. Sohasem értette, miért kellett reál szakra iratkoznia. Az apjának nem mert ellentmondani. Tisztelte, de félt tôle. Örökké megmagyarázhatatlan feszültség uralkodott otthon, ami az iskolába is elkísérte. Csak itt a koncertteremben érezte magát felszabadultan. Álmodozásából a taps riasztotta fel. Szentségtörésként hatott a zaj. Úgy érezte, ennek már semmi köze a zenéhez. szerinte Chopin sohasem vágyott tapsra. Az igazi boldogságot, akárcsak a szenvedést nem lehet tapssal honorálni. Lábujjhegyen, lehajtott fejjel kéne távozni, mint a templomból. A felvillanó fények megvilágították a karzatot. Egyenes tartású, fekete szemüveges férfi ült az elsô sorban. Kísérôje barna, fiatal lány, alig lehet tizenhat éves. Sohasem váltottak szót, mégis ismerték egymást. Most is, ahogy felpillantott, a lány arcán alig észrevehetô mosoly suhant át. Egy belsô érzés azt súgta, hogy ez a mosoly neki szól. Kellemes, még soha nem érzett melegség járta át a szívét. Végtelen optimizmus kerítette hatalmába. Hirtelen nagyon egyszerûnek látta a világot. Ha elvégzi a líceumot filológiára felvételizik, döntötte el. Az emberi boldogság ritka virág, mely a parasztházban is megterem, ha napsugár simogatja. A lélek napsugara a szeretet, amit nem lehet pénzre váltani.

Késôbb, amikor újra sötétbe süppedt a terem, a felcsendülô dallamok derûs, nyári hajnalra emlékeztették. Az áttetszô, kék égbolt békésen borult a muzsikáló csendben ébredô világra.

Versánszky Ernô

Köztudott, hogy az alkohol, ésszerû mennyiségben fogyasztva, jótékony hatású a szervezetre. De csak, ha ez az ésszerûség nem haladja meg a 10-30 grammnyit, vagyis naponta a két pohárnyi bort, esetleg egy korsó sört.

A gyakorlat és a statisztikai adatok azonban ennek a visszafogottságnak a népszerûségét cáfolják. Romániában a 25 és 44 év közötti lakosság 66 százaléka alkoholfogyasztó. Aminek sokrétû, az egész társadalom szintjén mérhetô káros következményei vannak. Az utóbbi négy év alatt az öngyilkossági ráta 2%-kal emelkedett, az áldozatok pedig egyaránt származnak módos és szegény társadalmi környezetbôl. Nô az alkoholfogyasztás a fiatalok körében, a 40-50 éveseknél pedig egyre több a szeszfüggô depresszió. Az orvosok a megmondhatói, milyen mértékben játszik szerepet a szív-, máj- és más szervi betegségekben az alkoholtúlfogyasztás. Ebben a statisztikában csak csekély öröm, hogy Románia, a maga évi 2 liter/lakos alkoholfogyasztásával, elmarad az európai élmezônytôl, amelyet Szlovákia vezet (5,72 literrel, utolsó Törökország 0,4 literrel).

A romániai italfogyasztás nem mutat számottevô különbséget a városi és a falusi környezet tekintetében. A férfiak átlagban ötször több sört isznak, mint a nôk, hatszor több bort és tízszer több „erôset". Elôttük alighanem reménytelen a Nemzetközi Egészségvédelmi Szervezet európai programjára hivatkozni, amely szerint a szív- és érrendszeri megbetegedések okai között az alkohol a harmadik helyen szerepel. Adminisztratív módszerekkel nem lehet harcolni egy merôben rossz szemlélet, téves hagyomány ellen. Annak idején rövid ideig szesztilalom volt Amerikában, majd Gorbacsov Szovjetuniójában, és a várt pozitív eredmény helyébe megannyi más rossz hódított: erôsödött a bûnözés, nôtt a szeszéhes tömegek körében a különbözô amatôrködésbôl eredô balesetek száma. A békés rábeszélés vagy a szakavatott ijesztgetés sem mindig éri el a kívánt hatást. Valamilyen alternatív, az egész társadalmat átfogó megoldásra kellene törekedni, amely a káros hagyomány helyébe fokozatosan mást honosít meg, amely olcsóbb és legalább annyira élvezhetô, mint a romboló alkohol. Ezt pedig leginkább a fiatal nemzedékekkel lehet és kell elkezdeni. A szeszbe fojtott bánat, indulat, unalom elmélete azért önáltatóan hamis, mert valójában hosszú távon semmit sem old meg. Esetleg csupán annyit, hogy enged a szokás hatalmának...

Február 21-23-án Stockholmban tartották az Európai Miniszteri Konferenciát A fiatalok és az alkohol címmel. Ezen megvitatták az Európai Unió jövôbeli lépéseit az alkoholizmus visszaszorítására. Ott sem születhetett más elhatározás, mint a széleskörû összefogás szükségességének gondolata. Többre van igény, mint néhány népbetegség esetében, amelyekrôl sokáig azt hittük, végérvényesen felszámolódtak, hogy aztán késôbb váratlanul ismét felbukkanjanak. Az iszákosság toplistáját nem az amerikaiak, a svájciak vagy, pláne, a svédek vezetik, hanem a keleti szegény társadalmak. Ahol jóval kevesebb a létrehozott társadalmi összérték, amelyre józan éberséggel érdemes és kell felügyelni. Talán ez marad legbiztosabb megoldásul az alkoholizmus visszaszorítására: alkoss többet, hogy ôrizz többet!

Koccintsunk tehát üresebb poharakkal, azok úgyis hangosabban szólnak. Egészségünkre!

Ördög I. Béla

Egy hét leforgása alatt kétszer is vereséget szenvedett a Kolozsvári U FC gárdája a Máramaros FC-tôl. A diákcsapat hazai pályán 1–0-ra, a nagybányai visszavágón 3–1-re kapott ki.

Csütörtökön délelôtt Ovidiu Ioan Sabãu, a Kolozsvári U FC vezetô-edzôje bejelentette játékosainak, hogy lemond. Ezt megelôzôen a hét elején kisebb botrány kezdôdött a diákklubnál: Florin Tãutu alelnök és Eugen Bungãrdean, az igazgatótanács elnöke igényelték, hogy a tanács tagjai a támogató nonprofit részvénytársaság vezetôségének részei legyenek.

Hét közben lemondott Remus Albu, majd csütörtökön este Florin Tãutu.

Ovidiu Ioan Sabãu azt nyilatkozta, hogy szívesen tért vissza az U FC-hez játszani, csapatátcsoportja élére vezette, de ahogy a dolgok állnak az U FC-nél, nem tudja tovább folytatni. A lemondott edzôvel segédei is szolidarizáltak, lemondott Stelian Gherman, Jaskó Zoltán és Cristian Pojar is.

Dan Dragos Crãciun klubelnök is fontolgatja a lemondását, a játékosok nagy része pedig fel akarja bontani szerzôdését az U FC-vel.

(pja)

S ez nem külföldön, hanem környékünkön, Erdélyben történik. A szamosújvári születésû, de a tavaly ôsszel a B osztály éllovasához, a Máramaros FC-hez igazolt Gavril Fericean középpályásról van szó. Január végén elhagyta a Gutin alji egyesületet. Miután felvette az ôszi idény után a pénzjáradékot (nem kis összeget, hiszen a listavezetô együttes tagja), a tehetséges, de bohém életû Fericean egyszerûen elhúzta a csíkot! Szamosújvárt is hébe-hóba mutatkozik (legutóbb az Olimpia egyik barátságos elôkészületi mérkôzésén bújt meg a lelátók mögött). A nagybányai rend-ôrség körözi, a Máramaros FC visszavárja...

Erkedi Csaba

A Boca Juniors vezeti a labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó szervezet, az IFFHS legfrissebb klubvilágranglistáját.

A Boca a bajnokság, a Libertadores-kupa és a klub Világ-kupa megnyerésével lett elsô, ezzel 1991 óta elôször került argentin csapat az élre.

A második helyen holtversenyben a spanyol FC Barcelona és a legutóbbi listavezetô török Galatasaray áll.

Az IFFHS legfrissebb klubvilágranglistájának élén: 1. Boca Juniors (argentin) 308, 2. Barcelona (spanyol és Galatasaray (török) 303–303, 4. Arsenal (angol) és Bayern München (német) 294–294, 6. River Plate (argentin) 288, 7. Manchester United (angol) 285, 8. Valencia (spanyol) és Real Madrid (spanyol) 282–282, 10. Palmeiras (brazil) 278 pont.

A 6. forduló mérkôzéseivel folytatódik a magyar labdarúgó NB I. A legérdekesebb találkozó az Üllôi úton várható, ahol a listavezetô FTC a bajnok Dunaferrt fogadja.

A két csapat az alapszakaszban is találkozott egymással: Dunaújvároson 5–2-es hazai siker született, a „visszavágón" 1–1 volt az eredmény. A szeptember 20-i budapesti összecsapáson a ferencvárosi szurkolók bezúzták a dunaújvárosi kispad plexiüvegét. Az eset óta a vendégegyüttes padja mögötti elsô öt sort lezárva kell tartani.

Izgalmas találkozóra lehet számítani a fôvárosi rangadón is, amelyen a Vasas az Újpestet fogadja. Az alapszakaszban a két együttes elôször 0–0-s döntetlent játszott, majd a Fáy utcában a vendégek nyertek 2–1-re. Az angyalföldi csapat kispadján a szombati találkozón mutatkozik be az élvonalban Bozsik Péter vezetôedzô.

A 6. forduló elôtt a táblázaton (zárójelben az alapszakaszból hozott pontok):

1. Ferencváros 5 3 2 0 8–0 15 (4)

2. MTK 5 2 3 0 6–2 15 (6)

3. Újpest 5 3 0 2 9–6 14 (5)

4. Dunaferr 5 3 0 2 6–9 14 (5)

5. Videoton 5 3 1 1 8–4 12 (2)

6. Gyôri ETO 5 3 0 2 8–8 11 (2)

7. Vasas 5 2 0 3 4–5 10 (4)

8. Tatabánya 5 1 1 3 6–14 10 (6)

9. Kispest 5 2 1 2 11–8 8 (1)

10. Sopron 5 0 3 2 5–7 6 (3)

11. Debrecen 5 1 0 4 9–13 6 (3)

12. ZTE 5 1 1 3 5–9 5 (1)

KOSÁRLABDA
Szombaton 11 órától a Horia Demian Sportcsarnokban: U-Carbo-chim–Ploiesti-i Vega-SOCED — férfi elsô osztály;

LABDARÚGÁS
Szombaton 16 órától a Horia Demian Sportcsarnokban: a 10. Már- ciuska (Mãrtisor)-kupa nemzetközi vetélkedô selejtezô mérkôzései (részt vevô csapatok: Pécsi FC, Szatmárnémeti Flamura SE, Kolozsvári Clepsidra I. és Clepsidra ifi); vasárnap 10 órától a kisdöntô, 11.15-tôl a finálé;

RÖPLABDA
Szombaton 11 órától a dési sportcsarnokban: Dési Szamos–Kolozsvári U-Modena — férfi elsô osztály.

Polgár Judit világossal remizett, Lékó Péter pedig sötéttel kikapott a linaresi sakk szupertorna 6. fordulójában.

Eredmények: Polgár Judit–Alekszandr Griscsuk (orosz) döntetlen, Garri Kaszparov (orosz)–Lékó Péter 1–0 és Anatolij Karpov (orosz)–Alekszej Szirov (spanyol) döntetlen. Az állás: Kaszparov 4,5 pont, Polgár 3,5, Szirov 3, Lékó és Karpov 2,5–2,5, Griscsuk 2 pont.

l A német nôk körében végzett közvélemény-kutatás szerint Michael Schumacher (Ferrari, Rompres-felvétel) a legszebb a Forma–1-es pilóták közül.

A Premiere World tv-csatorna körkérdésébôl kiderült, hogy a gyengébbik nem minden negyedik tagja érdeklôdik az autós gyorsasági világbajnokság iránt. Közülük 21 százalék szavazott a háromszoros világbajnokra, egyötödük a finn Mika Häkkinent (West-McLaren-Mercedes), 16 százalékuk csapattársát, a skót David Coulthardot tartja a legvonzóbbnak.

Ugyanakkor az 1129, 14 évnél idôsebb megkérdezett nô 23 százaléka úgy véli, hogy a Ferrari sztárjának és honfitársának, Heinz-Harald Frentzennek abba kellene hagynia a versenyzést, mivel mindketten csa- ládapák.

l A brüsszeli bíróság elsô fokú döntése értelmében a belga Sport Europe-Bell Racing sisakgyártó cégnek van igaza abban a perben, melyet a Forma–1 háromszoros világbajnoka, Michael Schumacher ellen indított.

A Ferrari német pilótáját azért jelentették fel, mert a Schubert cég fejvédôjét viselte a Bell-lel fennálló szerzôdése ellenére.

A határozat értelmében Schuma-chernek napi 250 ezer márka kártérítést kell fizetnie a cégnek, ha továbbra is a Schubert-sisakkal jelenik meg.

l Schumachernek viszont van mibôl fizetnie. Az amerikai Forbes gazdasági magazin kimutatása szerint a sportolók között ô kereste a legtöbb pénzt tavaly.

A Ferrari pilótája 59 millió dollárt kapott, hatmillióval többet, mint az amerikai golfsztár Tiger Woods. A lista harmadik helyén a szintén amerikai Mike Tyson áll: a nehézsúlyú profi ökölvívó 48 millióval gazdagodott 2000-ben.

A rangsorban a nôk közül a teniszezô svájci Martina Hingis foglalja el a legelôkelôbb helyet: 11 millió dolláros keresetével a huszonkettedik.

l Sértetlenül úszta meg kisebb balesetét Michael Schumacher: a német versenyzô Ferrarija az ausztrál nagydíj szabadedzésén egy kanyarban 200 km/órás sebességnél kisodródott a pályáról, a kavicságyon azonban gond nélkül megállt.

A 32 éves, háromszoros világbajnok pilóta csak akkor vette észre a kanyar elôtt a veszélyre figyelmeztetô zászlót, amikor már túlhaladt a fékezési ponton. Az edzés kezdetén többen is arra panaszkodtak, hogy alig látják a jelzéseket.

Schumacher pénteken a harmadik legjobb idôt érte el, a leggyorsabbnak csapatársa, a brazil Rubens Barri-chello bizonyult.

Március 5–11.
l Márc. 5.: Negyven esztendôvel ezelôtt, 1961-ben, befejezô szakaszához közeledett a IV. férfi kispályás, más néven teremkézilabda-világbajnokság. Az elôdöntô csoportmérkôzések keretében, Dortmundban, Románia válogatottja, Johnny Kunst-Ghermãnescu és Nicolae Nedeff érdemes edzôk tanítványainak serege Dániával mérte össze tudását. Miután az elsô félidô végén még a skandináv együttes vezetett 7:6 arányban, szünet után a lelkes román csapat megfordította a mérkôzés sorsát és 15:13-ra megnyerte a találkozót. A gyôztesek legjobbjai Michael Redl kapus, valamint Mózer Hansi, Tellmann Ottó, Cornel Otelea, Aurel Bulgaru, Petre Ivãnescu és Virgil Hnat voltak. A csoport másik mérkôzésén: NSZK–Norvégia 15:8.

l Márc. 6.: Az 1961-es teremkézilabda-vb elôdöntô második csoportjában, Krefeldben: Románia–NSZK 12:9 (7:5) — sokan meglepetésnek könyvelték el a román együttes gyôzelmét a sportág ôshazájában a vendéglátók fölött; Dánia–Norvégia 10:9.

l Márc. 7.: Harmincöt évvel ezelôtt, 1966-ban, Zágrábban találkoztak egymással Magyarország és Románia legjobb korongozói. Mérkôzésükre a B-csoportos világbajnokság keretében került sor. Az összecsapás Románia válogatottjának 4:2 (2:1, 2:0, 0:1) arányú gyôzelmével végzôdött. a nyertesek góljai közül a csíkszeredai Basa János és Fogarassy Zoltán, valamint a bukaresti Eduard Panã és Stefan Ionescu egyaránt 1–1-et ütött.

l Márc. 8.: Egyik legszebb nemzetközi sikerét érte el három és fél évtizede, 1966-ban, a Kolozsvári MSC férfi asztalitenisz-csapata. A késôbbi háromszoros BEK-nyertes együttes, Paneth Vilmos érdemes edzô vezetésével, a Zápolya utcai HSK-sportcsarnokban 5:0 arányban legyôzte a sokkal esélyebbnek tartott, a többszörös Európa-bajnok Berczik Zoltánnal asztalhoz álló Budapesti VSC csapatát. DorinGiurgicã és Radu Negulescu 2–2, Réthy Albert 1 gyôzelmet aratott a budapestiek Berczik, Kovács, Rózsás összeállítású együttese ellen. A vendégek egyetlen gyôzelmét Rózsás Péter aratta Réthy Bercivel szemben.

l Márc. 9.: 35 esztendeje, 1966-ban, nagyszabású nemzetközi tenisztorna zajlott Egyiptom fôvárosában. Két fordulón jutott túl az akkor 19 és fél éves Ilie Nãstase, a férfi párosban a tavaly elhunyt Gulyás István, oldalán Ion Tiriac-kal, akit a magyar bajnok egybehangzóan Czirjákjaniként szólított és emlegetett, bejutott az elôdöntôbe.

l Márc. 10.: Nagy meglepetés három és fél évtizede, 1966-ban, a labdarúgó BEK negyeddöntôinek visszavágóján: a Manchester United Lisszabonban 5:1-re legyôzte a Benficát. A gólok közül Conolly 2-t, Dune, Best és Bobby Charlton, az az évi aranylabdás 1–1-et lôtt, a Benfica egyetlen gólja Eusebio nevéhez fûzôdött. A Manchester elôzôleg saját pályáján 3:2-re nyert a portugálokkal szemben és így kettôs gyôzelemmel, 8:3-as összesítéssel jutott azelôdöntôbe.

l Márc. 11.: Nem kerek évforduló, de emlékezetes esemény emléke fûzôdik ehhez a naphoz: 1939-ben ekkor kezdôdött a két világháború közötti utolsó asztalitenisz-világbajnokság. A színhely Kairó volt. m Kerek évfordulós emlék: fél évszázada, 1951-ben megkezdôdött Párizsban a második világháború utáni ötödik, összességében 17. jégkorong-vb.

László Ferenc

Fehér hólepel borítja a cegei határt. A vasasszentiványi dûlôben trágyaszállító fogatok döcögnek, néhol már a tavaszi vetést készítik elô a község öt falujának gazdái. Ôsszel összesen 1200 hektáron végezték el a mélyszántást, de nagy területeken még szükség van a talajforgatásra. A községnek járó 798 kupont már mind kiosztották, így nyersolajban nem szenvednek hiányt a földmûvesek. A környéken összesen 185 millió lej értékben osztottak ki mezôgazdasági értékjegyeket; ahogy az idô megengedi, a gazdák hozzáláthatnak a talajelôkészítéshez. Körülbelül 500 hektáron terveznek kapásnövényt vetni a cegei termelôk; napirenden szerepel az ôsszel vetett 470 hektár kalászgabona vegyszerezése, viszont hiányzik a gyomirtószer-beszerzéséhez való pénzalap. Nagy a szegénység a mezôségi falvakban is, nem elég a kupon. Állami támogatásra is szükség lenne, különben veszélybe kerül az idei termés is.

Erkedi Csaba

A kolozsvári mentôsök szakszervezeti szövetségének igyekezete és az illetékesekkel folytatott tárgyalásai ellenére a mentôszolgálat helyzete nem javult. Fennáll annak a veszélye — nyilatkozta Marin Lucian szakszervezeti vezetô —, hogy a felelôs szervek határozott intézkedéseinek hiányában két héten belül be kell szüntetnünk a mentôszolgálatot.

Jelenleg 3,2 milliárd lejre lenne szükség, amit a biztosító pénztár utalna ki. A bonyodalmak három hónappal ezelôtt kezdôdtek, amikor a pénztár a tavalyi költségvetést vette alapul, figyelmen kívül hagyva az azóta egyre jobban megnövekedett inflációt. Az év elsô hónapjában a biztosító pénztár 6,9 milliárd lejt utalt ki számukra, amibôl már 6,5 milliárdot költöttek; a megmaradt összeg nem fedezi a költségeket. A szakszervezeti vezetô szerint olyan szerzôdésre lenne szükség, amelynek alapján a kolozsvári Egészségügyi Biztosító Pénztár kötelezze magát a mentôállomás mûködéséhez szükséges pénzösszegek biztosítására.

Lucian elmondta, a benzinre kiutalt összeg még mindig literenként 11 ezer lej; ennek 13 ezer lejes szintre való emelését kérte. A szakszervezeti vezetô szerint külön kellene választani a beszerzési költségeket az egészségügyi szolgáltatás költségeitôl. Javaslatait a szakszervezet vezetôsége továbbította az egészségügyi minisztériumnak, melynek illetékesei többízben is kijelentették, a tárca elsôdleges problémaként kezeli a sürgôsségi szolgálatok helyzetének javítását. Ennek érdekében az Országos Sürgôsségi Szolgálat az egészségügyi minisztériummal közös programot dolgozott ki.

Horváth Gyöngyvér

Kolozs megyei RMDSZ-es polgármesterek és alpolgármesterek találkozójára került sor tegnap Széken, Eckstein-Kovács Péter szenátor, Kerekes Sándor, a megyei tanács alelnöke és Pálffy Zoltán, megyei tanácsos részvételével. Sallai János széki polgármester, a megbeszélések házigazdája a Szabadságnak elmondta, tapasztalatcsere és a közigazgatási törvény ismertetése szerepelt napirenden. Ezenkívül az utak helyzetérôl, egészségügyi és oktatási kérdésekrôl, közszállítási problémákról, víz- és földgázszolgáltatási, szemételhordási gondokról esett szó. — Mindezek közös gondok az RMDSZ-es elöljárók által vezetett településeken — mondta Sallai. Eckstein-Kovács Péter a közigazgatási törvényt ismertette, Kerekes Sándor a költségvetéssel kapcsolatos kérdésekre válaszolt. A széki önkormányzati elöljárók a községbe vezetô megyei út aszfaltozásának problémáját vetették fel.

S. M. L.

A csütörtöki lapzártánk után folytatódó tanácsülésen lemondott Cãlbãjos Alexandru, a Nagy-Románia Párt (NRP) tanácsosa. Cãlbãjos nem volt hajlandó nyilvánosságra hozni a lemondás okát. Csak annyit mondott: ezután független tanácsosként fejti ki tevékenységét. Petru Cãlian, az NRP megyei szervezetének elsô alelnöke, tanácsi frakcióvezetô úgy nyilatkozott, írásban Cãlbãjos még nem adta be lemondását. Ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy a tanácsos felülbírálja döntését.

Cãlbãjos lemondásával felborul a tanácsi erôviszony. Jelen pillanatban az RMDSZ-é a legtöbb tanácsos. Az érdekvédelmi szervezetnek nyolc, a Nagy-Románia Pártnak csupán hét képviselôje van a kolozsvári városi tanácsban. Gheorghe Funar, a Nagy-Románia Párt fôtitkára egyelôre nem nyilatkozott a kérdésben.

Az iskola- és óvodaépületeknek a gázhálózathoz való kapcsolása volt az éjszakába nyúló heti tanácsülés egyik napirendi pontja — nyilatkozta a Szabadságnak Okos Károly helyi RMDSZ-tanácsos. A tanács fennhatósága alá tartozik négy iskola és két óvoda épülete, melyeknek javítását és korszerûsítését a községnek a költségvetésbôl kell állnia. Okos Károly elmondta, versenytárgyalást hirdetnek a tervek elkészítésére és kivitelezésére. Amennyiben a költségvetés engedi, idén megoldanák a gázbevezetést.

Bár a napirendi pontok között nem szerepelt, a tanácsosok felvetették az egyik iskolaépület problémáját, amely alapos vitára adott okot. Az RMDSZ-tanácsos az egészségügyi, tanügyi és szociális szakbizottság elnökeként összeállított egy átvételi protokollumot, mely szerint az egyik iskolaépület a református egyház tulajdona. Az iskolaigazgató nem tekintette jogosnak az épület átadását, és elôkeresett egy dokumentumot, amely szerinte igazolja az iskola jogát a szóbanforgó épületre. A dokumentumról kiderült, hogy nem a kérdéses épületrôl nyújt adatokat, a tanácsosok mégis kérték a református egyház tulajdonjogát bizonyító jegyzék kivételét a protokollumból. A kétórás vita eredményeként az átvételi bizottság a jövô héten újra összeül, és — a bizonyítékok alapján — eldönti az épület sorsát — mondta Okos Károly, aki maga is tagja az öttagú bizottságnak.

A tanács rendkívüli ülésre gyûl össze jövô kedden, amikor egy szintén napirenden kívül megtárgyalt kérdést tisztáznak — tudtuk meg az RMDSZ-tanácsostól. A polgárôrség kolozsvári parancsnoksága fizetésemelést kért a polgárôrôk számára; a tanácsosok nem egyeztek bele a fizetésemelésbe. A tanácsosok áttekintették a lakosság által benyújtott több mint harminc kérvényt, melyeknek többségét a szociális segélykérések teszik ki — mondta Okos Károly.

Valkai Krisztina

Rendkívüli tanácsülésen fogadta el a héten a városi tanács a dési magánterületek bérleti szerzôdéseinek meghosszabbítására vonatkozó határozattervezetet. A határozat szövege nem vonatkozik a magánlakásokra, és öt évben szabja meg a szerzôdések határidejét. A városatyák elfogadták a dési közterületek versenytárgyalás útján történô koncesszionálására vonatkozó tanácsi határozatot is. Ioan Ungur polgármester a tanácsosok tudomására hozta az önkormányzat városrendezési és higienizálási terveit. A polgármester elmondta, játékterek és zöld övezetek létrehozását tervezik; az idei év elsôdleges feladatai közé tartozik a köztisztasági fejlesztési program, amelyben részt kell venniük a dési lakótársaságoknak is.

A városatyák elfogadták a Balogh Zoltán és Lendek János RMDSZ-tanácsosok által benyújtott határozattervezetet, amelynek alapján a helyi önkormányzat 15 millió lejjel támogatja az idén negyedik alkalommal megrendezett és a város kulturális életében hagyománnyá vált Petôfi-szavalóversenyt.

K. R.

— A városházi sajtótájékoztatók újbóli bevezetését fogom javasolni a polgármesternek — nyilatkozta Tudor Stefãnie alpolgármester a sajtónak. Az alpolgármester kijelentésére azt követôen került sor, hogy a két héttel ezelôtt városházi osztályvezetôi állásokért megrendezett versenyvizsga eredményeit követôen botrány tört ki. A vizsgán résztvevôk közül egyesek fellebbeztek, a helyi sajtó pedig megszellôztette, hogy a városházi állásokat helyi közismert személyiségek közeli hozzátartozói, gyermekei szerezték meg.

Az alpolgármester azért került a figyelem középpontjába a versenyvizsga ügyében, mivel a vizsgáztató bizottság elnökeként árnyék vetült a tevékenységére. Virgil Blasiu RTDP-s polgármester tavaly augusztusban szakította meg addig rendszeres sajtótájékoztatóinak sorát, amikor pihenô szabadságot vett ki. Visszatérése óta egyetlen sajtótájékoztatót sem tartott, a helyi sajtó unszolása és a megyei RTDP-vezetés felszólításai dacára. Az alpolgármester kijelentette, kész maga tartani ezeket a sajtótájékoztatókat, amennyiben Blasiu — elfoglaltságára hivatkozva — nem teszi meg.

T. Z.

• Halálos kimenetelû baleset történt tegnapelôtt este fél nyolc körül a DN1E81-es országúton, Torda közelében. A tordai Gombási Ferenc egy kanyarban elvesztette uralmát CJ–03–EDN rendszámú Wartburgja felett, és a szembôl szabályosan közlekedô autó CJ–80–CNY rendszámú utánfutójába rohant. A baleset következtében a Wartburg vezetôje életét vesztette.

• A gyerektartás okozta veszekedésben szúrta le volt feleségét Nagy István tegnapelôtt este. Nagy a munkából tért haza ittasan (ugyanazon lakásban él volt feleségével). Nézeteltérés támadt a volt házaspár között, a gyerektartási kötelezettségek kapcsán — két kiskorú gyerekük van –; a férfi felkapott egy konyhakést és a 34 éves Floarea Nagy hátába szúrta. Ezek után értesítette a mentôket, akik az 1-es számú sebészetre szállították a nôt. A tettes szabadlábon van, súlyos testi sértéssel vádolják.

• Italozgatás közben szúrta le a 47 éves tordai Szabó Károly öt évvel fiatalabb sógorát. A tegnapelôtt este 8 órakor történt összeszólalkozás áldozata Otvári Attila, akit mellkasi szúrással szállítottak a tordai korházba. A tettest ugyancsak súlyos testi sértéssel vádolják.

• Hegedûjét lopták el tartozása fejében Pusztai Istvánnak. A férfi február 27-én a kisbácsi úti bárban tartózkodott, amikor egy személy — akit állítólag Nelunak hívnak — elvette hegedûjét és két vonóját, hegedûtartójával együtt. A kárt mintegy négymillióra becsülte a károsult. A tettest másnap azonosították: Sibian Stancu 29 éves, Vâlcea megyei férfi, a bár ügyintézôje vette el hangszerét. Minôsített lopással vádolják, Stancu azt állítja, hogy Pusztai tíz millió lejjel tartozott neki. Pusztai nem pereli be a tettest.

Balázs Bence

A „Nyitott kapuk napját" tartotta meg a World Vision Románia szervezet március 1-jén, „A gyermek jóléte és védelme" elnevezésû projekt keretében. A Bobâlna utcai, „A tranzíció ifjúsága" nevû központban tartott rendezvényen a szervezôk bemutatták a karitatív szervezet Szamosújváron mûködô programjait, és a World Vision terveit ismertették.

Hajnalban a fénykatona elôbújik,
sugara fénylik ablakomba,
rajta! Kicsi katona
hozz békét a családra!
Ne gondoljunk szomorút
mától felejtjük a bút!

Gyerekek a suliban
Kimennek az udvarra,
Piros almát eszegetnek,
játszanak és verekednek.

Tanító néni nézi-nézi,
nem is tudja mire vélni,
hogy ez a sok szép gyerek,
miért is nem jó gyerek.

Drága jó tanító néni,
ne is tessék azt remélni!
Azért gyerek a gyerek,
hogy ne legyen jó gyerek!

Ha valami rossz történt ma,
Ne sírj, ne szomorkodj,
A hajnal mindig, mindig
Új reményt hoz.

Esô után szivárvány
Öleli a földet,
Rózsaszín hajnal
Ûzi a sötétet...

Sha valami történt,
Valami rossz, ne félj,
Mert a hajnal
Mindig új reményt hoz.

Pállukács Hajnal
8 éves, Báthory-líceum II.
A Kuckó Kolozsvár, 2001. II. 2.

Egyszer, egy forró nyári napon a róka ivás közben vé-letlenül beleesett a kútba, s nem tudott kimászni belôle. Hosszú idô után arra tévedt egy kecske, s megkérdezte: — Mondd csak, jó a víz? — Innen lentrôl a legjobb! — vála-szolta a róka. A kecskének sem kellett kétszer mondani, nyomban be-ugrott ô is. Kimászni azonban ô sem tu-dott. Kitalálták hát, hogy a róka feláll a kecske hátára, s onnan majd csak kijut valahogy. Sikerült is kimásznia, de bizony a kecskének nem segített. — Hittem neked, te álnok, s most megcsalsz? — kiabálta mérgesen a kecske. — Ne engem hibáztass, hanem magadat — felelt a róka —, mert bizony nem árt gondolkodni, mielôtt cselekszel!

Nem minden aranyos, nyávogó kiscica kapható rögtön ölbe. Tudnotok kell, hogy az általatok ismert házimacskának sok rokona van a vadonban. Ôsének az európai vadmacskát és az afrikai erdei vadmacskát tekinti a tudomány. Rokonaitól elsôsorban bundájának számtalan színû és mintájú változata különbözteti meg. Az elsô macskát az emberek valószínûleg azért szelídítették meg, hogy segítôtárshoz jussanak a rengeteg rágcsáló ellen, amelyek az összegyûjtött magvakat pusztították. A házimacskákból ma már kiveszett ôseik vérszomjúsága, mégis sokszor tapasztalhatjuk — zárkózottak és függetlenek maradtak. Ne próbáld megtanítani ôket különbözô feladatok teljesítésére, mert csalódni fogsz. Nem azért nem tanulja meg, mert buta, hanem mert szereti a függetlenséget. Ha megmarad egy háznál, azt csak azért teszi, mert biztonságban érzi magát, és tudja, hogy rendszeresen élelemhez jut. Ha nagyon éhes, képes kissebb emlôsök és madarak elejtésére. Ami pedig a házzal való azonosító tulajdonságát illeti, eszembe jutott egy régi, gyermekkori emlékem. Volt a szomszédban egy pákosztos macska, s a család úgy döntött, hogy megszabadul tôle. Igen ám, de az ember nem szívesen ver agyon egy háziállatot, és ezért a ház ura zsákba rakta ôkelmét és kivitte a város végi erdôbe, ott pedig szabadjára engedte. Nagy volt azonban a meglepetés, amikor tíz nap mulva megjelent az udvarban a „kitagadott" macska. Többet aztán nem is próbáltak megszabadulni tôle.

(horváth)

Sok olyan szó van nyelvünkben, amelynek elsô tagja mellé más-más szavakat illesztve különbözô értelmet kapunk. Ilyen például a macska is. A címben szereplô macskanyelv egy finom csokoládé neve. Fejezd ki „macskanyelven" a következô meghatározásokat: útburkolat, kerékpár világító prizmája, írásjel, hajórögzítô horgony, látatlanban vásárolt holmi, nagyon csúnya kézírás.

Nos, hol itt a macska?

A kulcs a zárba, az egér az egérlyukba való. Ha a többi tárgynak, élôlénynek megtalálod a párját, akkor egy rajz árván marad. Vajon melyik?

Szép, színes papírból kivágunk egy olyan négyzetet, amelynek minden oldala legalább 10 cm. Lehet nagyobb négyzetet is kivágni, de egy oldal legfeljebb 20 cm legyen.

Mind a négy sarkán belevégunk, átlós irányban, nem egészen a közepéig. (Lásd bal oldali ábrát.) Azután a képen kereszttel jelölt sarkokat egymás után a középre hajtogatjuk (a középsô ábrán kettôt behajlítottunk), majd az egészet a közepén átszúrjuk egy erôs, lehetôleg színes fejû gombostûvel úgy, hogy a gombostû mind a négy behajlított sarkon és a papír közepén keresztül menjen. Ugyanezzel a gombostûvel aztán az egészet egy vékony pálca végéhez erôsítjük. Ha szaladunk vele, forogni kezd.

Mikor Mátyás király elindult a kíséretével, megkérdezte a csillagászt:

— Lesz-e esô?

A csillagász feltolta a szemüvegét és mondta:

— Felséges királyom! Nem lesz esô, mert nagyon szép idô van, indulhatunk!

Ahogy mentek, a juhásznak a szamara megszólalt és háromszor is szavát hallatta. Mátyás király odahívatta a juhászt, hogy mi ennek a jelentôsége. Azt mondja a juhász:

— Felséges királyom! Szamaram valahányszor a szavát hallatja, nagy esô lesz hamarjában!

Megint kérdezte a csillagászt, de az állította:

— Szép idô lesz.

A juhász cak mondta:

— Felséges királyom, ne indulj el, nagy esô lesz!

De a csillagász csak azt mondta, hogy nem lesz. Nem haladtak egy félórányira, mikor nagy zivatar kerekedett, a csillagásznak még a pápaszemérôl is csurgott a víz. Akkor mondta Mátyás király:

— Szamár a csillagász és csillagász a szamár.

Az Erdélyi Református Egyházkerület Fegyelmi Bizottsága februárban végleges határozatot hozott Bódis Miklós volt magyarlapádi református lelkész ügyében. Amint arról már beszámoltunk, a Zimányi József magyarországi lelkipásztor nevével fémjelzett ébredési mozgalmat támogató magyarlapádi református lelkész tevékenysége szakadást idézett elô a gyülekezetben. A Bódis-ügyet alapszinten tárgyaló Dési Egyházmegye Fegyelmi Bizottságának döntését a Nagyenyedi Egyházmegye Elnöksége megfellebbezte, így került az ügy az Erdélyi Református Egyházkerület Fegyelmi Bizottsága elé újratárgyalásra. A testület döntésérôl Bibza Istvánt, a törökvágási református egyházközség lelkipásztorát, Kolozsvár külsô egyházmegye esperesét, az Erdélyi Református Egyházkerület Fegyelmi Bizottságának elnökét kérdeztük.

— Az egyházkerületi tisztújító közgyûlés során újjonan megalakult fegyelmi bizottság januárban tartotta elsô ülését. Több más ügycsomag mellett ez is a testület elé került. El kell mondanom, hogy a mintegy másfél éve húzódó ügy bizonytalanságot és bizalmatlanságot keltett az egész erdélyi reformátusságban. Éppen ezért igyekeztünk, hogy minél hamarabb végleges és jogerôs döntést hozzunk. Tekintettel arra, hogy másodfokú határozatról van szó, fellebbezésnek nincs helye. Ismeretes, hogy elsô szinten a Dési Egyházmegye Fegyelmi Bizottsága tárgyalta az ügyet. Bizonyos nehézségek, szakszerûtlenségek csúsztak be az egyházmegye döntésébe. A Dési Egyházmegye Fegyelmi Bizottsága csupán megerôsítette az egyházkerület Igazgatótanácsának korábbi adminisztratív döntését, amely Bódis Miklóst 2000. márciusától áthelyezi Hátszeg egyházközségbe helyettes lelkésznek. A határozat inkább felmenti Bódis Miklóst azon jogtalanságok alól, amelyeket elkövetett. A Nagyenyedi Egyházmegye Elnöksége fellebbezését azzal indokolta, hogy a dési fegyelmi bizottság sem formailag, sem tartalmilag nem tartotta be a törvényes rendelkezéseket. A legnagyobb kifogás a döntéssel kapcsolatban az volt, hogy a testület egyáltalán nem foglalkozott azokkal a tanfegyelmi kérdésekkel, amelyek Bódis Miklós igehirdetését, egyházi szolgálatát megkérdôjelezték. Az egyházkerületi fegyelmi bizottságnak elôször ezeket a problémákat kellett tisztáznia. A teológiai szakvéleményt dr. Juhász Tamás és Kállai Dezsô teológiai tanárok készítették el, miután január 31-én meghallgattuk Bódis Miklóst. Arra próbáltunk választ kapni, hogy mi a véleménye Bódisnak az egyházról, a különbözô egyházi tanításokról, bûnbánatról, megtérésrôl, küldetéstudatról, lelkipásztori szolgálatról. A döntéshozatal szempontjából a teológiai szakvéleménynek rendkívül fontos szerepe volt. Ennek utolsó mondatában megfogalmazódik, hogy súlyos hitvallás-ellenes magatartása Bódis Miklóst egyelôre alkalmatlanná teszik az önálló lelkipásztori szolgálatra és a Fegyelmi Szabályzat vonatkozó elôírásai alapján fegyelmi vétségekkel bizonyítottan vádolható. Hangsúlyozni szeretném, hogy lelkipásztorok munkájában a hitvallásosság fenntartása nagyon fontos. Amennyiben ez nem történik meg, az egyházban mindenki azt tanítana, amit akarna. Az egyháznak nagyon pontos hitvallási tételei vannak és ezekhez mindenkinek alkalmazkodnia kell. Bódis Miklós sok vonatkozásban másképpen tanított. Ô maga is bevallotta, hogy az ô „megtérésének" következtében bomlott fel a rend és a béke Magyarlapádon, amit most rendkívül nehéz helyrehozni. Bódis Miklós nem áldozata, hanem hordozója annak, ami Magyarlapádon történt, hiszen az ô személyéhez kapcsolódik az egyházközségben bekövetkezô mindenféle békétlenkedés, ellenségeskedés és szakadás. Bódisnak vállalnia kell a következményeket és a felelôsséget tetteiért.

— Konkrétan mit tartalmaz a fegyelmi bizottság határozata?

— Bódis Miklós elismerte, hogy a református egyház törvényei szerint elítélhetô. Ugyanakkor kijelentette, hogy elfogadja a fegyelmi bizottság döntését és annak magát aláveti. Ennek elsô pontjában azt próbáltuk meghatározni, hogy Bódis adminisztratív elhelyezése mennyire volt törvényes. A fegyelmi szabályzat értelmében megerôsítettük, hogy a volt magyarlapádi helyettes lelkész Hátszeg egyházközségbe történô áthelyezése gyülekezeti közérdekbôl szabályos és indokolt volt. A második pont Bódis Miklós hátszegi helyettes lelkész választói és bármely egyházi tisztségre való választhatósági jogát hat évre felfüggeszti. Ez azt jelenti, hogy hat évig csak helyettes lelkész lehet Hátszegen és Hátszeg egyházközségben. Ez a határozat azért is nagyon fontos, mert a magyarlapádi egyházközségben a lelkipásztori állást minél hamarabb be kell tölteni. Bódis ugyan kijelentette, hogy nem hajlandó visszatérni Magyarlapádra, de ez nem nyugtatja meg azokat, akik mindenáron visszatérését szerették volna elérni. Az egyházkerületi fegyelmi bizottság úgy látja, hogy Bódis Miklós Magyarlapádon való további szolgálata, mint állandó, megválasztott lelkipásztor nem segítené elô a békesség és a nyugalom visszaállítását az egyházközségben. Ez a döntés azért született tehát, hogy szabad út nyíljon a magyarlapádi lelkipásztorválasztás elôtt. A harmadik pont arról rendelkezik, hogy Bódis Miklós a megszabott idô alatt lelkipásztori szolgálatait Hátszeg egyházközségben és az egész Erdélyi Református Egyházkerület gyülekezeteiben csakis az illetékes egyházmegye esperesének vagy az esperes által kinevezett környékbeli lelkipásztornak a felügyelete alatt végezheti. Ez nem azt jelenti, hogy nem alkalmas a lelkipásztori szolgálatra, hanem azt, hogy az önálló lelkészi szolgálatra tartják alkalmatlannak. A határozat negyedik pontja bizonyos perköltség megfizetésére kötelezi Bódis Miklóst. Ítéletünk utolsó pontja a Dési Egyházmegye Fegyelmi Bizottságának tagjait sújtja. Megróvásban részesültek a bizottság tagjai, mivel a kivizsgálás során nem tartották be a fegyelmi tárgyalás szabályait. Reméljük, hat év elégséges lesz arra, hogy Bódis Miklós érett lelkipásztorrá váljon és önálló lelkipásztori szolgálatot végezhessen. Ugyanakkor azt szeretnénk, ha a fegyelmi ügyek alapszinten megoldódnának. Ez a jövô hat évének egyik nagy feladata. Bízunk abban, hogy az elkövetkezôkben egyre kevesebb fegyelmi ügyet kell majd megtárgyalnunk.

— Milyen vádakat hoztak fel Bódis Miklós ellen?

— Bódis Miklós igehirdetési szolgálatait, a hit megvallásának gyakorlatát hitvallásellenesen végezte, és figyelmen kívül hagyva lelkészi esküjét másokat is arra nevelt. Ezért úgy ítéljük meg, hogy fegyelmi vétséget követett el. Szolgálata a gyülekezetben megosztást, békétlenséget, ellenségeskedést és szakadást eredményezett, erôszakos cselekedetekre indítva a gyülekezet néhány tagját. Ugyanakkor minden igazgatótanácsi tiltás ellenére szándékosan és gondatlanul megszegte a felettes egyházi szervek rendelkezéseit, amikor Zimányi urat szolgálta gyülekezetében. Úgy véljük, Bódis a református egyház tanításaival ellentétes felfogást hirdetett, amelynek következtében egyházszakadást idézett elô a gyülekezetben. Megtérése elôtt életében voltak olyan események, amelyeket nem a gyülekezet, hanem ô maga hozott felszínre. Bódis Miklós magánélete, bizonyos eseményeinek túlzott mutogatása, sajátos értelmezésû bûnbánata, szabálytalan eklézsiakövetése egyesekben botránkozást, másokban a református életgyakorlatukban ismeretlen agresszivitásba torkolló bûnbánat érzését ébresztette. Magatartásával, a pasztorációkban elkövetett hibáival és a presbiterválasztáskor tanúsított bölcsesség nélküli szigorával sokakat megsértett és eltávolított saját magától és a gyülekezettôl. Bár lelkipásztori esküjében megfogadta, hogy minden vonatkozásban teljesíti és betartja az egyház törvényeit, nem így cselekedett. Bódis Miklós felesége, Etelka azért nem került a fegyelmi bizottság elé, mert ellene nem érkezett fegyelmi feljelentés. Többen úgy vélik, hogy a megosztást Bódis Etelka kántornô hozzájárulása is fokozta, ha figyelembe vesszük az általa tartott bibliaórákat, a gyermekek befolyásolását. Hiszem, hogy eljön az a pillanat, amikor Bódis Miklós rendes lelkipásztori szolgálatot vállalhat.

— Szóba jöhet-e valamikor Bódis Miklós „rehabilitálásának" kérdése?

— Amennyiben a hat év alatt munkájában semmi kivetnivalót nem fognak találni, az egyházkerületi közgyûlés jóváhagyásával Bódis Miklóst teljes egészében visszahelyezik jogaiba, választhatóvá és választóvá válik. Ezzel azonban még nem oldódott meg a magyarlapádi ügy. A fegyelmi bizottság döntése csupán az elsô lépés ebbe az irányba, a rend és a béke helyreállítása a nagyenyedi egyházmegye feladata lesz. Több olyan jelzés is érkezett hozzánk, hogy ne csak Bódis Miklóst sújtsuk a törvény szigorával, hanem azokat is, akik bizonyítható módon olyan cselekedetekre ragadtatták el magukat, amelyek szégyenévé váltak az egész egyházkerületnek. A több mint háromkötetnyi és tizenegy hangkazettából álló vizsgálati anyagból, valamint a vizsgáló biztosok vizsgálati jegyzôkönyvébôl egyértelmûen kiolvasható, hogy a magyarlapádi gyülekezetben olyan személyek is munkálkodnak, akik hangoskodásukkal, erôszakos cselekedetekre való buzdításukkal, Nagyenyedre és Kolozsvárra történô hangoskodó, fenyegetôzô felvonulásaikkal szégyent hoztak a magyarlapádi gyülekezetre, megbotránkozást keltettek a józan református emberek lelkében és az Erdélyi Református Egyházkerület rossz hírnevét keltették. Amikor január 18-án a fegyelmi bizottság kiküldte a vizsgáló biztosokat Magyarlapdára, a parókián összegyûlt tömeg teljesen jogtalanul és értelmetlenül mintegy négy órán keresztül fogva tartotta ôket. A fegyelmi szabályzat vonatkozik az egyházi tisztviselôkre, tisztségviselôkre és az egyház tagjaira is. Eszerint az említett cselekedetek fegyelmi vétségnek számítanak. Az Egyházkerületi Fegyelmi Bizottság, mint fellebbezési hatóság nem illetékes e gyülekezeti tagok által elkövetett vétségek kivizsgálására és elbírálására. A fegyelmi eljárás lefolytatása egyedül az illetékes egyházmegye Elnöksége, Közgyûlése és Fegyelmi Bizottsága hatáskörébe tartozik. Reméljük, hogy hamarosan beindul a gyülekezet „megtisztítása" azoktól a személyektôl, akik nem keresztény emberhez méltóan cselekedtek.

— Mit kíván tenni az egyház annak érdekében, hogy Magyarlapádon ismét visszaálljon a rend és a béke? Mit értenek „megtisztítás" alatt?

— Elôször is meg kell keresni azokat, akik most is állandó jelleggel „tüzet gyújtanak" az egyházközségben. Ezeket az embereket megfelelô módon rendre kell utasítani. Mint mondottam, az egyház fegyelmi szabályzata világosan intézkedik arról, hogy nemcsak az egyházi tisztségviselôket, hanem az egyház tagjait is fegyelmezni kell. Amennyiben ezek az emberek nem akarnak újra visszahelyezkedni a békés egyházi rendbe, egyrészt meg kell fosztani ôket a választói és választhatósági joguktól. Másrészt az egyházmegye tanácsának és fôleg az egyházmegyei közgyûlésnek joga van arra, hogy presbitériumot válasszon és mindaddig vezesse az egyházközséget, amíg abban ismét teljes csend és béke lesz. Az egyházközségi csendháborítók ellen a fegyelmi bizottság azért sem léphetett fel, mivel a fellebbezésben nem jelenik meg ezeknek a személyeknek a neve, alapszinten pedig nem történt kivizsgálás az ô ügyükben. Reméljük, hogy mind a fegyelmi bizottság döntésének, mind pedig a Nagyenyedi Egyházmegye további fellépésének példaértéke lesz az egész egyházkerületben. Úgy vélem, a rend és a béke visszaállítása csakis egyféleképpen oldható meg. Lépésrôl lépésre. Mindenekelôtt a gyülekezetnek közmegelégedésre presbitériumot kell választania. Ez beindíthatja a lelkészválasztás folyamatát, és lehetôség nyílik, hogy a gyülekezet neki tetszô lelkipásztort válasszon. Az új lelkésznek a szent kötelessége és feladata, hogy a magyarlapádi egyházközségbe visszaállítsa a csendet, nyugalmat és békét.

— Hogyan értelmezi a különbözô ébredési mozgalmak jelenlétét a református egyházban?

— Bódis Miklós ügye kirívó fegyelmi ügy volt. Mint jelenség, az ébredési mozgalom elkerülhetetlenül jelen van az egyházkerület életében. Nem magukkal az ébredési mozgalmakkal van a gond. Ezek legyenek is jelen az egyház életében, amennyiben munkájukat törvényes keretek között végzik. Ha hitvallási gondok nem merülnek fel, és ezek a mozgalmak nem próbálnak meg az egyház keretében önállóságra szert tenni, akkor körülöttük semmi nehézség nem adódik. Sôt, az ilyen lelkületû emberek igen nagy segítségre lehetnek az egyháznak. Hangsúlyozni szeretném viszont, szó sem lehet arról, hogy ezek a mozgalmak az egyházban belsô szakadást idézzenek elô. Sokuknak nem is az a célja, hogy kiváljanak az egyházból. Azt szeretnék, hogy a református egyházban egészséges megújulásra kerüljön sor. Ha azonban a Bódis Miklós esetéhez hasonló jelenség máskor is elôfordul, az egyház kénytelen lesz a gyülekezet egységének megôrzése érdekében megfelelô szigorral fellépni azok ellen, akik az egyház törvényeit és tanítását semmibe veszik.

Papp Annamária

Inkább tartsanak gyerekesnek, mint hülyének.
(campus)

Már a hátam is borsódzik, ha meghallom ezt a szót. Mert nálunk semmit nem lehet „csak úgy" csinálni, mindenhez kampány kell.

Hogy választási idôszakban mindenki kampányol, azt már megszoktam. Pártoktól az ember nem is várhat mást, ugyebár. Ígérnek, ígérgetnek, de aztán semmi sem biztos belôle. Ha belegondolok, hogy mi mindent ígértek legutóbb is, mindjárt ugyanaz az érzésem támad, mint a kampány hallatán.

Gyerekkoromban még voltak tavaszi kampányok. Például nagytakarítási és faültetési kampányok. Akkoriban minden lelkes sólyom, pionír, KISZ-tag és élmunkás kivonult parkokat, zöldövezeteket rendezni, meg facsemetéket ültetni, az „önkéntes részvétel kötelezô" elve alapján. És, ha már elültették a fákat, ôsszel ugyanazokra a lelkes, odaadó, fáradhatatlan önkéntesekre bízták a fa lehulló leveleinek eltakarítását. De ez már az ôszi nagytakarítási kampány része volt. Akkor a kisdiákok is kivonultak, hogy megtanulják a gereblye, a lapát és az egyéb fontos kertészeti eszközök használatát. És miután minden levelet gondosan halmokba sepertek a parkban, megtanulták azt is, milyen mennyei érzés az avarban hemperegni. A munka meg, kellô felelôsséggel, el volt végezve. Az eredmény elképzelhetô: lehetett kezdeni elölrôl.

Na, ezért nem szoktam én bízni abban, amikor hóeltakarítási kampányt hirdetnek. Hóhányóból ugyan lenne elég, de télidôben valahogy mindig máshol vannak, mint kellene. Idén, persze, mondhatják azt is, hogy nem gyôzték kivárni a telet és a havazást, és egyéb megélhetési forrást kerestek. Most meg itt van ez a tíz centi hó, amitôl ugyan semmi nem történt, de azért pánik van. Vagy volt. A rádiók két napon keresztül csak arról beszéltek, hogy az ország útjai járhatóak, DE téli körülmények között. Még jó, elvégre tél van. Úgyhogy most van itt az ideje a hóeltakarítási kampánynak. Hogy legalább autóval lehessen közlekedni, ha már a vonatok százötven percet késnek tíz centi hótól. Ja, Kolozsváron pedig azért nem lehetett fél napig járni, mert nem szóltak elôre, hogy havazni fog. Biztosan nincs odafent e-mail.

És most itt van a legújabb kampány, amelyben különbözô városok polgármesterei a tíl-túl felépített bódékat akarják lebontani, hogy rendet teremtsenek végre a város arculatán. Ugye, ha már a hóeltakarítási kampány véget ért, kell egy újabb, amiben tetszelegni lehet.

Aztán ne csodálkozzon senki, ha jövôre nem szesszió lesz, hanem jegy-adási kampány.

Rácz Éva

Ez derült ki a február 28-ra nagy vehemenciával meghirdetett és beharangozott KMDSZ-alapszabályzat-módosító közgyûlésbôl. Mindebbôl, persze, mindössze a közgyûlés valósulhatott meg úgy-ahogy, mivel döntôképes tagság ezúttal sem gyûlt össze, hûen a hagyományokhoz. A hat órára meghirdetett nagygyûlésen ugyanis fél hétkor tizenhatodikként kerültem fel Gücü listájára.

Mint kiderült, a félórás késés nem volt túl nagy kihagyás, mindössze annyi történt közben, hogy Forrest alelnök a rá jellemzô intenzitással magyarázott a táblaelôtt. Tôle származik egyébként a címben idézett frázis is, annak kapcsán, hogy a tervek szerint ezentúl a KMDSZ elnökét november 15-ig meg kell választani, mandátuma egy naptári évre szól (ezt bevallottan az amerikai mintáról koppintották), de csak január 1-jétôl lép érvénybe. A közbeesô idôszakban az a feladata, hogy „átérezze, mi is az", tehát ismerkedjen az ügyekkel, emberekkel, tennivalókkal, szóval béna kacsaként tébláboljon.

Továbbá kiderült az is, hogy Forrest bízik a frissen renovált székház stabilitásában, legalábbis erre enged következtetni következô mondata: „Ha nem szakad ránk valami, akkor lesz hetedik Erdélyi Diáktalálkozó, és úgy néz ki, hogy lesz". Aggodalomra tehát nincs ok, semmi nem fog leszakadni. Sôt, ekkora biztonság mellett mi sem természetesebb, mint hogy idén is lesz Bálványosi Szabadegyetem a KMDSZ társszervezésében, szervezôkre még mindig szükség van, tehát akinek van kedve, hajrá!

A közelebbi tervekrôl, úgy mint születésnap, állásbörze, Zorán-koncert és egyebek, már beszámoltunk néhány alkalommal, tessék visszakeresni a régebbi lapszámainkban bizalommal.

Közben mégis csak szóba került az alapszabályzat módosítása, születtek javaslatok, de akinek még mindig van hozzáfûznivalója, az nyugodtan megteheti, mivel a modosításra vonatkozó indítványok az irodában várják, hogy valaki érdeklôdjön a sorsuk iránt. A KMDSZ pedig továbbra is azt várja, hogy tagjai valamivel több érdeklôdést színleljenek, hogy ne kelljen minden gyûlést háromszor megismételni ahhoz, hogy döntôképes legyen.

-bogi

Ha akarod, ha nem. De mi azért reméljük, hogy akarod. Reméljük, hogy érdeklôdsz a mi kolozsvári magyar diákönszervezôdésünk iránt, ha már van, te, kolozsvári magyar diák, ha már vagy, és még leszel is néhány évig.

Éppen ezért illô lenne néha oda is figyelni arra, amit tesznek, vagy tenni szándékoznak, mert hogy ez tulajdonképpen ÉRTED van, ha érted. Eddig is voltak olyan emberek, akik úgy gondolták, ôk bizony szívesen megnéznék, mit is lehet ott tenni. Nekik találták ki régen az összerázó, majd a mûhelytáborokat, esetleg vezetôképzôket. Ezeknek nem is titkolt célja már a nevükben is megmutatkozott: összerázni, csapattá formálni a lelkes emberkéket, megismertetni ôket a mûhelytitkokkal, esetleg vezetôt is képezni a rátermettekbôl.

A legújabb verzió szerint beavató táborról lesz szó, ezúttal Szamosújváron. Ha tehát úgy érzed, hogy érdekel a dolog, akkor gyorsan rohamozd meg a titkárnôt, és iratkozz fel a listára. Az sem baj, ha még nem döntötted el, hogy pontosan mivel is szeretnél foglalkozni. A dolog ugyanis éppen arról szól, hogy elmesélik a lehetôségeidet, bemutatják a KMDSZ állandó tevékenységeit, valamint a rendezvényszervezés gyönyöreit. Aztán dönthetsz. Ha rengeteg fölös energiádat szeretnéd folyamatosan a köz javára fordítani, akkor az állandó tevékenységeket neked találták ki. Ha nem vagy túl aktív ember, viszont néha zseniális ötleteid vannak, akkor rajta, szervezz valamit! Ha semmi nem ragadta meg a fantáziádat, akkor menj haza! De legalább tegyél egy próbát!

A beavató tábor programja (a tervek szerint):

Március 9., péntek:

— Találka a KMDSZ-irodában, egy órával az indulás elôtt — utazás — érkezés, lepakolás — bemutatkozás — vacsora — tábortûz.

Március 10., szombat:

— Reggeli — Globális KMDSZ — bemutató, beszélgetés — ebéd — A KMDSZ állandó tevékenységei — bemutató — vacsora — buli.

Március 11., vasárnap:

— Reggeli — KMDSZ rendezvényszervezés — bemutató — ebéd — záróceremónia, meglepetés — utazás.

Mint arra már figyelmeztettünk minden mûszakis érdeklôdôt, a második félévben is folytatódik az Erdélyi Magyar Mûszaki Tudományos Társaság és a kolozsvári Mûegyetem által szervezett magyar terminológia elôadássorozat. A hét végére a következô elôadásokat tervezik:

Számítástechnika kar:

Enyedi Szilárd: Internet-technológia az adatgyûjtésben és a rendszer vezérlésében (I. rész — internetes folyamat-távirányítás a webböngészô és Java applet segítségével, „socket"-en keresztül) — 40-es terem, szombaton 10–12 óra között.

Vegyészmérnöki és villamosmérnöki kar (összevont elôadás):

Vodnár János: Energetika és környezetvédelem (energiatermelési rendszerek és ezek jellemzôi; szennyezô anyagok és ezek hatásai) — Arany János utca 11. szám, 99-es terem, szombaton 10–12 óra között.

SÔT!

A Kolozsvári Magyar Diákszövetség a mûszakisok szakmai gyakorlatra leadott pályázatának elbírálásakor figyelembe veszi az EMT által szervezett elôadássorozaton való egész évi részvételt is. Ezenkívül a második félévben áthallgatást szerveznek mûszakis diákok részére a Budapesti Mûszaki Egyetemmel közösen. Ezen csak azok vehetnek részt, akik az elsô félévben részt vettek a terminológiai elôadásokon. Persze, ez biztosan nem fenyegetés részükrôl.

Alapítványok, egyesületek, társulatok, baráti társaságok, szakkörök, diáklapok, rendezvény-szervezôk figyelmébe!

A Romániai Magyar Évkönyv 2001 számára készül összefoglaló a kolozsvári magyar egyetemisták önszervezôdési tevékenységeirôl az utóbbi tíz évre visszatekintve.

Kérjük mindazokat, akik szóbeli információval vagy szórólapokkal, ismertetôkkel, írásos anyagokkal tudnak szolgálni a fent említett tevékenységekrôl, március 7-ig jelentkezzenek a KMDSZ-nél, vagy a 170-390-es telefonszámon, vagy e-mail-en a hangala@

hotmail.com címen.

Mindazok,
akik sikeresen pályázták meg a tavaszi részképzéseket, jelentkezzenek a KMDSZ-irodában, hogy felvegyék az igazolólapjaikat.

Még mindig
lehet jelentkezni a KGK gólyatáborába, egészen pontosan március 8-ig. A tábort csak gólyák számára létesítették. (Egyébként pedig idôpont és helyszín: március 10–18., Vá- laszút.)

Csak
március 5. után várható végeredmény az Iskola Alapítvány szociális ösztöndíj pályázatára.

Jelentkezni lehet
az Etnikumközi Kapcsolatok Forrásközpontja által szervezett „Student Internship" programra március 12-ig. További információk a www.cdrc.ro honlapon találhatók, innen lehet letölteni a pályázati ûrlapot is. (A program az interetnikus kapcsolatok területére vonatkozik, három hónapos, március 19–június 15. között zajlik, a résztvevôk havi 40 dollár ösztöndíjban részesülnek.)

Naponta
9–15 óra között lehet beiratkozni a Karrieriroda adatbázisába végzôs vagy végzett diákoknak, illetve minden érdeklôdônek.

Március
közepére várhatóak a nyári egyetem és az ôszi részképzés végleges eredményei.

Beavató
tábort szervez a KMDSZ Szamos-újváron március 9–11. között. Jelentkezni lehet március 7-ig naponta 14–16 óra között. Részletek kicsit arrébb...

Sôt, többet is. Egészen pontosan tizennégyet. Ugyanis ennyi napot töltöttem el ott. Teljesen önhibámon kívül. Mert én nem is akartam igazán menni. De vittek. És nem bántam meg. Mert Budapest, bár meglehetôsen nagy és zajos város, mégis rengeteg élménnyel szolgál az odalátogatóknak. Fôleg akkor, ha az ember elôre megfontolt szándékkal megy oda, és nagyjából tudja, hogy hol és mivel fogja ott tölteni az idôt.

Esetünkben mindez adott volt. Mi ugyanis tudtuk: azért megyünk, hogy — kezdô újságíró létünkre — ismerkedjünk a magyarországi médiahelyzettel, oktatással. Ebbe tehát belefértek a szerkesztôségi látogatások olyan helyeken, mint a: Népszabadság, Magyar Távirati Iroda, Duna tv, tv2, Est Fm rádió, Petôfi rádió, Országos Széchényi Könyvtár. Plusz olyan oktatási intézmények, mint a: Budapest Média Intézet, Komlósi Oktatási Stúdió, ELTE.

Eddig a program hivatalos része. Nemhivatalosan még belefértek olyan dolgok, mint „tanulmányi kirándulás" a nagy bevásárlóközpontokban, mozizás (feltétlenül nézzétek meg Lars von Trier legújabb filmjét, Dancer in the Dark, a fôszerepben Björk), Szent István-bazilika, Magyar Nemzeti Múzeum, a gödöllôi Grassalkovich-kastély.

Mit érdemes vásárolni Pesten? Állítom: könyvet. Bár ez lehet személyes megszállottság is, de az tény, hogy összehasonlíthatatlanul nagyobb a választék ott, mint errefelé bárhol. És persze vannak olyan, bûnre csábító helyek, mint a Könyvudvar, a Központi Antikvárium, hogy ne is beszéljek arról a sok-sok picike aranyos könyvüzletrôl, amelyek ott sorakoznak az Andrássy úton, meg az Erzsébet körúton, és még egy csomó helyen. És mindenhol akció, árleszállítás, végkiárusítás, hogy kihúzzák az ember zsebébôl az utolsó forintját is. Szóval, minden körülmény adva van ahhoz, hogy az ember egy kisebbfajta könyvtárral térjen haza. Persze, minden más egyébbel is, hiszen rengeteg üzlet ment csôdbe az utóbbi hónapokban, és végeladás címszóval szinte dobálták az ember után a leszállított árú termékeket, így aztán egy cipô áráért akár kettôt is lehetett venni. Ami viszont elég drága odaát, az a kultúra. Például: a mozijegy egy átlagos moziban (tehát nem a plazákban található multiplexekben), délelôtt 500 forintba kerül. Ha ezt átszámoljuk, rájövünk, hogy nálunk a Repcsiben egész áron, fôszezonban is olcsóbban mozizunk. A színházakról akár ne is beszéljünk, ugyanis ha nem igényelsz jegyet már hónapokkal az elôadás elôtt, esélyed sincs, hogy bejuss.

Mindezek ellenére, ha azt is leszámítjuk, hogy a Márton Áron Szakkolégium korántsem egy háromcsillagos szálloda, azért mégis el lehet tölteni az idôt és költeni a pénzt Európa egyik legszebb fôvárosában. Ami a közlekedést illeti, legegyszerûbb, ha az ember követi a vakondok példáját: lemegy a föld alá. Ugyanis a metrók közelében aránylag tiszta a helyzet, minden ki van írva, eltévedni szinte lehetetlen, vagy különös tehetség kell hozzá (nekem van!). Persze, egy térkép mindig jól jön, mi például térkép alapján indultunk el pont az ellenkezô irányba, de ha az ember nem bízik sem magában, sem a térképben, a legjobb megoldás, ha megkérdez egy kedves nénikét az utcán. Ôk ugyanis mindent tudnak. Mi ettôl meglehetôsen távol álltunk, de azért lassan belejöttünk, mint kiskutya az ugatásba.

Tanulság? Hát igen, az is volt. A magyar média világa meglehetôsen zárt, és bár mindenhol nagyon kedvesen és szívélyesen fogadtak minket, siettek tudomásunkra hozni azt is, hogy náluk munkát kapni..., szóval, hát, nem igazán. Nem baj, nem munkahelyért mentünk. Mi csak látni és tapasztalni akartunk. Az meg összejött.

Sándor Boglárka

Ha húshagyó kedd, akkor farsang, méghozzá annak is az utolsó napja. Ilyenkor mindenki igyekszik kihasználni az utolsó alkalmat, hogy bulizhasson még egy nagyot. Így történt ez a filológián is, ahol a magyar tanszék ismét megrendezte a farsangi bált.

A bulit Báthori István udvari zenekarának színvonalas elôadása nyitotta meg. Ezután az „udvari zenekar" tagjaitól bárki reneszánsz táncokat tanulhatott, velük együtt dalra fakadhatott. Akinek mégsem támadt kedve táncolni és énekelni, az az „arcszalonban" saját maga vagy akárki más arcát kipingálhatta, álarcot festhetett. Mindezeket a megnyitón beharangozott versenyek követték. A meghirdetett tánc- és balettvetélkedô elmaradt ugyan, de annál izgalmasabbnak és mulattatóbbnak ígérkezett a versmondó verseny. A résztvevôknek nyelvtörô verseket, versrészleteket kellett megtanulniuk, majd elôadniuk.

Végül már csak a licitálás maradt hátra, amelyen egyetemi tanárok adományai kerültek kalapács alá.

Ezek után búcsút vettünk az idei farsangtól, sor került Filomókának, a farsangi bál kabalájának elégetésére. A szertartást az egyetem épületének udvarán bonyolítottuk le, csatakiáltással búcsúzva el Filomóka hamvaitól.

A résztvevôknek hangulatos, kellemes estében volt részük. Reméljük, jövôre viszontlátunk, kedves Filomóka.

Kokoly Zsolt

Hát, ugye, élnének is, szegények, ha békén hagynák ôket! De hagyják?! Igencsak ritkán. Például most sem.

Igaz, ahogy a Campus grafikusa mondta tegnap, nem fogunk mi nemzeti gyásznapot tartani, meg ilyesmi, de azért jobb lenne ezt az egész márciust elfelejteni. Ami így kezdôdik, annak nem sok jó vége lehet. Legfennebb a születésnapom... De az meg nem nép-ünnepély.

Szóval, elseje már eltelt valahogy. A pontosabb körülményekrôl két dolgot szeretnék elmesélni.

Az elsô az a kellemetlen érzés, ami hatalmába kerített, amikor február huszonnyolcadikán este már csak az üres standok álltak a Fôtér körül. És ottmaradt egy felirat: három márciuska után egyet ajándékba kap! Nafene! Már ez is olyan, mint a „tréjlázécsémí" (vagy ugyanennek a négyes változata), ami a — diplomatikusan fogalmazva — roma kisebbséghez tartozó nônemû teremtmények szótárából és gyakorlatából kölcsönzött fogalom. Csak úgy ne járjunk, mint az angolok, ahol az egész alkotmány a szokásjogra alapszik. Mert akkor jaj nekünk! Szokásból törvénnyé lenne az, hogy napraforgómag-héjat köpködjünk szerteszét — parabólapályán, ahogy valamikori matektanárom mondta volt —, mert sokan eztet úgy szokják. Mint virágot venni március elsején. Reményre csak az ad okot, hogy ebbôl sem lett még törvényileg szabályozott népszokás (sajnos?). Bár, talán jobb is így.

A másik történet meg arról szólna, hogy milyen jólesik néhány szál hóvirágot vízbe tenni, még akkor is, ha kötelezôen mosolyogni kell hozzá akkor is, ha épp nem aludtam ki magam három hete. De akkor nem mesélhetném el, hogy grafikusunk másik ihletett illusztrációját a „túl morbid" kategóriába sorolta a szerkesztôség döntése. És ebben a nôk teljesen egyetértettek. Mint abban is, hogy mindenki hagyjon békén!

(Egy hónap múlva újra jelentkezem.)

jaka

Kicsit megkésve bár, mégis reagálni szeretnék a Campus „Ellenôr a jármûvön" összeállítására. Nekem ugyan nincs konkrét történetem, vagy legalábbis nem akarom most elmesélni, de a téma természetesen engem is érint, hiszen nap mint nap utazom tömegközlekedési jármûvön. Tapasztaltam már néhány dolgot e téren Erdélyszerte, hiszen ellenôrök mindenhol vannak. Most mégis arról elmélkednék, hogy Magyarországon mi az ilyenkor szokásos eljárás. Vegyük példának Budapestet, ahol testvérek között is naponta legkevesebb négy jármûre kell felszállnia az embernek ahhoz, hogy eljusson a rendeltetési helyére. A metrónál például ki is van írva, hogy a jegyeket, bérleteket az ellenôrök a metró egész területén kérhetik, tehát nem csak a szerelvényen. Ezzel szemben én, amikor legutóbb kint jártam, a szerelvényen egyetlen ellenôrrel sem találkoztam. Annál többel a le- és feljáratnál. Viszont azt is el lehet intézni emberi módon. A hangosbemondó ugyanis mindig bemondja, hogy „Kérjük kedves utasainkat, készítsék elô jegyüket, bérletüket, mert a kijáratnál ellenôrök dolgoznak. Köszönjük." Így, udvariasan. Mert lehet ezt így is. Sôt, az ellenôrnek sem esik nehezére udvariasan mosolyogva azt mondani: „Köszönöm!", miután vet egy pillantást a jegyekre. Igaz, hogy ott egyéb kilengéseket sem tapasztaltam. Például senki nem evett napraforgómagot, senki nem tolakodott, szemetelt, hangoskodott. Mindez érvényes a buszokra és villamosokra (sôt, a HÉV-re is) — mindezeken a jármûveken utazni voltam kénytelen. Azt is megszoktam, hogy bemondják a megállókat, és feltüntetik az átszállási lehetôségeket, nem egy esetben térképen is lehet ellenôrizni az útvonalat. Ehhez képest kellemes meglepetés volt, amikor egy alkalommal itthon felszálltam a harmincas buszra, és csodák csodájára, elhangzottak a megállók nevei, még az is, hogy „Figyelmet kérünk, zárjuk az ajtókat." Ezt így is lehet? — csodálkoztam el, és azon gondolkodtam, miért nem lehet ezt állandósítani. Mivel ilyesmi azóta sem fordult elô, pedig aránylag sûrûn utazom a harmincassal.

Szóval, ha így is lehet, akkor miért nem figyelünk egy kicsit jobban oda arra, hogy az idelátogatóban milyen kép alakul ki Kolozsvárról. Mert én hiszem és állítom is, hogy Budapest gyönyörû város, de az is tény, hogy Kolozsvár Erdély egyik legszebb városa. Hát, vigyázni kéne rá. Beismerem, jelen írásomban kicsit eltértem az eredeti témától, messzire kanyarodtam az ellenôröktôl, de úgy érzem, mindez hozzátartozik valamihez, amit hívhatunk mentalitásnak, életszemléletnek, hozzáállásnak vagy bármi másnak, a lényeg úgyis ugyanaz marad. A változtatást tehát az alapoknál kell kezdeni. Mi, utasok, váljunk emberré (a szó legszorosabb értelmében), és akkor van rá esély, hogy az ellenôr is megemberelje magát.

Pataky Zsófia

A sarki cukrászdában tompa zsongás vegyül a kávé és a felszolgált meleg darázsfészek illatával. A mellettem levô asztalnál két középkorú nô cseveg. Arrébb fiatal diáklányok ecsetelik a közeledô vakációra tervezett programjukat.

A pultnál az elárusító a sütemények közt tesz-vesz. A bepárásodott ablakon át csak a hideg ködös délelôttöt észleli a bent tartózkodó. Az ajtónyitást jelzô csilingelés finoman olvad bele a helyiség hangulatába. Egy apa jön be a kisfiával.

A kiszolgálónô befejezi a rakosgatást, és kérdôn néz az apára. Miután megegyezik a gyerekkel, hogy fagyit kérnek, leülnek a közelemben levô üres asztalhoz. Az apa kifizeti a két adag csokoládés-vaníliás gombócot. A pénztárcát zsebébe csúsztatva kiszalad a száján:

– Az én idômben egy fagylalt 25 bani volt.

A hétéves formájú gyerek kíváncsi tekintettel néz apjára:

– Apa, mondd, mi az, hogy bani?

Sándor Krisztina

Az elsô meglepetés a kiállítás címe, ha azt mûfaji megnevezésként értelmezzük. Persze, ez minôsülhet mûvészi fogásnak, a hatásmechanizmus részének is. Elég, ha a kiállított alkotások néhány címét sorolom fel — Mesemondó, Súgó, Gladiátor, Ôr, Inas, Újonc stb. —, hogy világossá váljék: itt semmiféle hagyományos értelemben vett portrészobrászatról szó nincsen. Viszont a kiállított alkotások mindegyike fejet, arcot ábrázol, s ebben az értelemben aligha található rájuk közelebbi megjelölés.

Kolozsi Tibor mûfajt teremt. Kibont és kiaknáz egy a szobrászatban már születése óta megbúvó általánosító hajlamot, csoport-karakter ábrázolást. Hogy hasonlatokkal éljek: a mindenkori szobrász legtöbb alkotásába az egyedi révén valami általánosat igyekszik belopni, innen az olyan címek mint Diszkoszvetô, Gondolkodó, Alvó múzsa, Anyaság stb. A test- és arcábrázolás teljes eszköztára rendelkezésére áll és él is vele, amikor a világörökség mûalkotásait megteremti. Kolozsi a fejre, de tulajdonképpen az arcra koncentrál. Izgalmas és minden szempontból sikeres kísérlet eredményeit szemrevételezhetjük, csodálhatjuk: hogyan lehet minimális szobrászi eszközzel olyan karaktereket, arcokat megmintázni, amelyek úgy viselik magukon az egyén sajátos jegyeit, hogy azok egyben egy egész embercsoportra jellemzôk. Egy társadalmilag meghatározott rétegre, amelyet tevékenységük, esetleg lelkialkatuk hasonlósága kapcsol egybe. Teszi pedig mindezt kizárólagosan a fej megmintázása révén. S ha vannak is ilyen törekvések a legtöbb szobrász munkásságában, aligha érhetôk tetten abban terjedelemben és következetességben, amely ezt a mostani kiállítást jellemzi.

A mintegy tucatnyi szobor, az egy Szfinksz kivételével, emberábrázolás. A groteszk, amennyiben a mimikában tetten érhetô, a komorság, a drámaiság irányában hat. Nyoma sincs semmiféle humoros karikírozásnak. Ezt a drámaiságot hangsúlyozza a fényes fekete vulkanikus kô, a szerpentin, a szobrok mintegy felének alapanyaga és a patinázott, fénytelen fém, a bronz. A kôszobrok tömbszerûek, ha lehet úgy mondani, nem a kô idomul az archoz, inkább az arc a kôhöz. A szobrász szabadon, szinte spontán módon váltogatja eszközeit, fényes, finoman kimunkált felületek váltakoznak a hasított kô érdes síkjaival (Ôr, Súgó), az arc féldombormû formájában idomul a kôtömb hajlataihoz (Álmodozó, Látnok, Szfinx), vagy válik hagyományosabb megfogalmazássá (Inas). A karakterábrázolások olyannyira telitalálatok, hogy a szemlélôben azt a benyomást keltik: programszerû folyamat eredményei. Persze, felmerül az is, hogy mennyire egyeztethetô ez a kövek változatlanul hagyott tömbszerû anyagával. A fémszobrok esetében a szem, a száj, az orrüregek szándékos nyitottsága hivatott a jelzésszerû ábrázolást hangsúlyozni (Mesemondó, Gladiátor, Újonc).

Életkorát tekintve Kolozsi Tibor akár pályakezdônek is minôsülhetne, hiszen mindössze tíz éve végezte a fôiskolát. Mûvészi tevékenység szempontjából — s ezen nem csak a mennyiséget értem — viszont alaposan benne van a korban. Olyannyira, hogy tevékenysége már korszakolható is. Gondolok itt mitológiai valamint a nemzetközi és magyar mondavilágból ihletôdött bronzszobraira — szándékosan nem használtam akisszobor kifejezést — és nagyméretû, éles felületeket ütköztetô, az erôteljes általánosítás határait súroló, de a figurativitás jegyeit azért nem teljesen elvetô hegesztett rozsdás vasból készült munkáira, amelyeket egyéni tárlatain és csoportkiállításokon ismerhettünk meg. Mostani mûvészeti múzeumbeli tárlatán a mûvész ismét más oldaláról mutatkozott be. Úgy is mondhatnám: alkotási periódusának harmadik szakasza ez. A fekete vulkanikus kô, a szerpentin alapanyagként is telitalálat: a mélység, a szilárdság, a határozottság, az erô szimbóluma, amelyet a szobrászi találékonyság, képzelôerô és technikai tudás nemesít a lényegre összpontosító, mély mondanivalót hordozó formai remeklésekké, egyedi mûalkotásokká, Kolozsi-szobrokká. Bevallása szerint a mûvész önmagának is bizonyítani akart, és engedett a kihívásnak: valami egészen másba, egészen újba fogott. Sikerrel. Hiszen immár minden kétséget kizáróan meggyôzhette önmagát és közönségét, hogy a portré mûfaja sem idegen számára. Olyannyira nem, hogy a mûfajon belül is képes volt újítani, új szemléletet meghonosítani.

Bronzból készült portréi vonatkozásában is csupán az alapanyag nem új. A mûvészi hozzáállás, a mondanivaló sajátos megközelítése merôben elüt az eddigiektôl. Jóval nagyobb szerephez jut itt a mûalkotásba belefogalmazott üres tér, a formailag fölöttébb lényeges, de tartalmilag is értelmezhetô üresen hagyott rész, és, persze, a már említett karakterábrázolás.

Kolozsi Tibor sajátos kô-bronz panoptikuma elsô pillantásra megkap eszköztelen, nemesen elegáns fogalmazásmódjával, beérett, kifinomult, posztmodernbe hajló kifejezésformájával, a találó csoport-karakterábrázolásokkal, a portrékból sugárzó mélység, belsô koherencia erejével. Ezek a szobrok arra termettek, hogy közkinccsé váljanak, hogy megmutassák magukat. Teljes mértékben azonban mintha sohasem fednék fel titkukat. Talán innen is az átlagosnál nagyobb vonzerejük.

Németh Júlia

Két év alatt két kötetet is tett az olvasó asztalára Junger Ervin. A jeles zeneszerzô, zenetudós és zenepedagógus egyetemi tanár több évtizedes tevékenységével már régóta bebizonyította, hogy nemcsak a hangjegyek, hanem az írott szó birodalmában is otthonosan mozog. Tanulmányai, esszéi, sôt, tárcái, riportjai jelentek meg különbözô folyóiratokban, újságokban. Ezeket gyûjtötte kötetbe és jelentette meg 1999-ben Csendes számadás címmel az Erdélyi Híradó Lap- és Könyvkiadónál.

„Tradíció plusz egy lépés az ismeretlenség felé" — summázta találóan egyik írásában, még 1965-ben, a XX. századi mûvészetek jellegét. Akkor még nem tudta, sôt, minden bizonnyal még sejteni sem sejthette, hogy ez a saját mûvészi tevékenységére, szerzeményeire vonatkoztatható megállapítás érvényes lesz életvitelére is. Hogy 1976-ban hazáját elhagyni kényszerül, és nemcsak a mûvészetben, hanem a mindennapi életben is megteszi azt a bizonyos lépést az ismeretlen felé. Mert bármennyit is hallott a rokonok és barátok révén Izraelrôl, a Szentföldrôl, akkor még a nagy ismeretlen volt számára. A világ talán legsajátosabb országa ugyanis csak annak tárja fel titkait, akit befogad, s aki a maga részérôl hajlandó elfogadni fölöttébb összetett, különleges, fény- és árnyoldalaival együtt egységes világát. Hát errôl a nagy ismeretlenrôl, az ismeretlen megismerésérôl, a beilleszkedésrôl szól Junger Ervin második kötete, amely ugyancsak az Erdélyi Híradónál és ugyancsak Laskay Adrienne gondos szerkesztésében látott napvilágot 2000 vége felé Quo vadis, Terra Sancta címmel. A Csendes számadással ellentétben ez a második kötet már jóval zajosabb, hangosabb számadás arról, hogyan fogadta a Szentföld a 23 éves egyetemi karrierrel, jelentôs zeneszerzôi és zenetudományi múlttal rendelkezô 45 éves férfit.

Amikor a kolozsvári Szabadság hasábjain alkalmam volt Junger Ervin elsô kötetét bemutatni az olvasóknak, szakmai erényei mellett, többek között, annak személyes hangvételét, jó értelemben vett énközpontúságát emeltem ki pozitívumként. Ez volt az a kapocs, amely a mûfajilag eltérô, különbözô korokban és helyszínen készült írásokat egybekapcsolta. A tény, hogy a szerzô önmagát is belelopta írásaiba, hogy viszonyult a zenei jelenségekhez és az azokat gyakorta befolyásoló politikumhoz. Hogy nagyon is egyéni véleménye volt mûvészetrôl, történelemrôl, politikáról, tájakról, emberekrôl, szokásokról.

A kitûnô íráskészséggel rendelkezô Junger Ervin második kötetében már teljes egészében átadja magát a gyakorta „önsanyargató gyónás-gyóntatásnak". Teheti, hiszen mûfajilag is igazodik a témához. Önvallomásai egy itthoni életét feledni nem tudó és feladni tudatosan nem is akaró középkorú értelmiségi új otthont teremtô küzdelmeit, örömeit-bánatait mutatja be olykor szinte már kíméletlennek tûnô ôszinteséggel. A mûfaj kínálta, sôt, egyenesen megkövetelte szubjektivizmus dacára a könyv olvasása közben néha az az érzésünk támad, mintha írója az egyes szám, elsô személy használata ellenére a külsô szemlélô objektivitásával is figyelné, elemezné önmagát és a családja körül zajló eseményeket.

„1999 szilveszterének éjszakáján kezdtem el ezt az önvallomást, éjszakai egyedüllétemben, Haifa városában, Izraelben, azzal a szándékkal, hogy kettôs életem és lelkem maradványait önmagam számára is megmentsem az enyészettôl, mások okulására és vigasztalására" — írja a kötet elôszavában. Ahol, többek között, a következôket is olvashatjuk: „Kénytelen-kelletlen meg kell állapítanom, hogy minden igyekezetem ellenére sem lett belôlem igazi izraeli állampolgár. Nem tudtam megszabadulni a múlt gyökereitôl, és talán ez az oka annak, hogy nem minden téren viszonyulok úgy ehhez az országhoz és annak hol fényes, hol árnyékos valóságaihoz, ahogyan ezt egy tôsgyökeres izraeli tenné, ha az én helyemben lenne. (...) Még ma is vannak perceim, hogy csak be kell hunynom a szemem és máris otthon vagyok, nem itthon."

A kötet kronológiai sorrendben tárgyalja az eseményeket, villantja fel elôször a negyed századdal ezelôtti elindulás és megérkezés pillanatait, a kivándorlási szándék bejelentését követô eseményeket, a hatóságok „kedveskedéseit": a szülôk megkapták az útlevelet, de fiúkat három évre behívták katonának, az ismerôsök közül többen szóba sem mertek állni velük, míg végre, mondhatni a véletlen folytán, sikerül mégis az egész családnak megérkeznie az ígéret földjére, amely elsô pillanatban vajmi keveset ígér a nemzetközi hírû zenetudósnak, egyetemi tanárnak. Hacsak azt nem, hogy pötyögtessen valamit a zongorán, miközben a gyerekek tornásznak, vagy gitározni tanítson egy kibucban. Bár lett volna egy állás a tel-avivi vallásos egyetemen is, de oda keresztény felesége miatt nem vehették fel. S közben jöttek a jótanácsok, hogy felejtsék el azt, ami otthon volt, a társadalmi pozíciót, meg mindent, mert itt új életet kell kezdeni. S az új élet lassan el is kezdôdött, elôször akkordeon tanítással egy konzervatóriumban, majd egy másodállással a haifai Zenei Múzeumban, és végül a megérdemelt helyen, a tel-avivi Zeneakadémián. S érkeztek tovább a most már megfelelô állásajánlatok olyannyira, hogy rövid idôn belül öt állása volt és napi 12 órát dolgozott, miközben az Új Kelet zenei rovatát is vezette. Egyszóval befutott. Az új hazában is. Mindehhez azonban a képzettség és tehetség mellett egy kis szerencse is kellett, hiszen eme sajátos országban nem számított ritkaságnak az utcasarkon alamizsnáért Brahms-muzsikát játszó kiváló hegedûmûvész vagy operaáriát elôadó operaénekes. „Ha (...) egy mondatban kellene összefoglalnom a dolgok lényegét, csak azt mondhatnám, hogy ez az ország a tiszteletreméltó erôfeszítések, a remények és csalódások, a súlyos belsô ellentétek és robbanásig feszült konfliktusok országa, Janus-arcú, végletesen kétarcú ország. Nem lennék azonban tárgyilagos, sôt, az igazság ellen vétenék, ha nem tenném mindehhez hozzá, hogy szebbik arca sokszor megragadja az embert. De önkéntelenül, napról napra rá kell döbbennem arra a nagy igazságra, melyet ideérkezésünk elsô napjaiban többször is hangsúlyoztak nekünk itteni barátaink: ott, ahol fényesen tûz a nap, feketébbek az árnyékok is, a tejjel-mézzel megénekelt ígéretek földjén fel kell bizony készülni a darázscsípésekre is."

S hogy még mirôl szól a könyv? Többek között az öbölháborúról, gázálarcban végigjátszott és végighallgatott koncertekrôl, arról, hogy milyen zsidóként arab egyetemen tanítani, és húsz év után viszontlátni az olyannyira szeretett Kolozsvárt.

(németh)

Fodor Nagy Éva az erdélyi képzômûvészet szerves részét képezô és immár klasszikussá vált nagy elôdôk mûvelte hagyományokhoz nyúl vissza, amikor mûvészi mondanivalója megjelenítéséül a vízfestést választja. Hiszen Barabás Miklóstól Nagy Imréig és Bordi Andrásig az erdélyi festôk és grafikusok — mert még mindig nem egyértelmûen elfogadott az akvarellnek a grafikai mûfajokba való besorolása — legnagyobb része élt a mûvészi megjelenítés eme legôsibb válfajával, a vízben oldott festékek Altamira óta ismeretes használatával. S bár a mûfaj elterjedtsége általános és világviszonylatban közkedvelt, nálunk talán különösképpen az. Merem állítani, hogy Erdélynek legalább annyira lényeges az akvarell, mint a magyar nyelvnek a költészet. Hogy a tájjelleg vagy egy bizonyos szemléleti sajátosság, lelkialkat, beállítottság teszi-e mindezt, nehéz lenne eldönteni. Valószínûleg a felsoroltak mindegyike közrejátszott abban, hogy a mûfaj olyannyira közkedveltté vált.

Ebben a sajátos miliôben és nagy elôdök kitaposta úton talált önmagára Fodor Nagy Éva is. A hagyományokat nem felrúgva, hanem azok szellemében keresve szabad utat magának, érzékeny, a szépre fölöttébb fogékony lényének. S tegyük hozzá: sikerrel. De ehhez a sikerhez komoly munka szükségeltetett. Mert amennyire egyszerûbb, amennyire könnyebb egy jól bejárt, kitaposott úton elindulni, annyira nehezebb arról egy idô után szükségszerûen le is térni. Hiszen egyéni hangvétel, sajátos kifejezési forma nélkül nincs igazi mûvészet. Fodor Nagy Évánál talán a mûfaj iránti száz százalékos elkötelezettség is hozzájárulhatott ahhoz, hogy kitartó következetességgel, látványos mûfaji bukfencek nélkül volt képes kialakítani a maga ars poeticáját és ahhoz mindvégig ragaszkodni is. Soha nem akart sem megdöbbenteni, sem megrázni, sem elborzasztani senkit. Sokkal inkább megnyugtatni, pihentetni, gyönyörködtetni. Saját magát is, hiszen a legkegyetlenebb sorstragédiától sem mentes lényének erre nagyon is nagy szüksége volt. Munkáinak — kizárólagosan akvarellekrôl van szó — egyik legjellemzôbb vonása az ôszinteség. Ôszinte élvezettel veti bele magát a havasi táj kínálta vadabb, zordonabb szépségek birodalmába, erôteljes zöldjei szinte éreztetik a fenyvesek élesen tiszta levegôjét, de legalább olyan otthonosan érzi magát a lankásabb tájakon, szívesen elidôz a békésen egymásba hajló dombhátakon, Borgón és Kalotaszegen, elsôsorban Zsobokon, amelynek népi építészete kimeríthetetlen ihletforrásául szolgál. Aminthogy annak lakói is jelentôs mértékben járultak hozzá a Fodor Nagy Éva-féle arcképcsarnok kiteljesítéséhez. A mûvész ugyanis a portré értô mûvelôje is. Életmûvének jelentôs részét teszik ki az arcképek, amelyek új oldaláról mutatják be a festôt. Aki az akvarelltechnika birtokában jó emberismerônek is bizonyul. A karakteres vonások, az arc jellegzetes külsô jegyeinek mûvészi átlényegítése mellett sikerül a modellek lelkivilágának legjellemzôbb vonásait is felvillantania. A világot most felfedezô, arra rácsodálkozó gyermekarcoktól a munkában megedzett, gyakorta megfáradt javakorabeli parasztasszonyokon keresztül, az élettôl lassacskán már búcsúzó idôs édesanyját ábrázoló festményig. A vonal- és folthatások ellentétét békévé oldó, egységesítô mûvészi megjelenítôképességével használja fel a mûfaj adta lehetôségeket, teremti meg azt a sajátos atmoszférát, amely áttetszôségével, légiességével még a súlyosabb tematikát is belengi. Munkáinak színvilága természetszerûleg igazodik a tematikához, így aztán a pasztellszínekbe fogalmazott képektôl az erôteljesebb, hangsúlyosabb megjelenítésig terjed a skála. Ami pedig portréira, de elsôsorban tájképeire és fölöttébb változatos, a színek már-már pazarló pompájában felvillanó vagy éppenséggel az elmúlás, a hervadás egyedi szépségét, báját megörökítô virágcsendéleteire egyaránt jellemzô, az a fény sajátos hatásának, erejének a maximális kihasználása. A felhôk mögül kibúvó nap sugaraitól megvilágított tisztás, vagy a sûrû lombrétegen áttörô szûrt fény ugyanúgy hozzátartozik eme képek sajátos hangulatának a megteremtéséhez, akárcsak a Hargita fürdôi csermely megannyi változatának a mûvészi megjelenítése. Legsikerültebb munkái közé tartoznak a patinás kolozsvári utcarészleteket, felülnézetbôl megjelenített háztetôket ábrázoló festményei.

A realitás talajában gyökerezô, klasszikusabb hangvételû táj- és emberábrázolásokon kívül Fodor Nagy Évától a szimbolikus jelentésû, az álmok csapongó, látszólag rendszertelen, de valójában sajátos rendjét követô alkotások sem idegenek. Munkásságának ez a része viszonylag kevéssé ismert. Hiszen belôle egy egészen újszerû Fodor Éva-kép kerekedik ki. A mûvészé, akit ez egyszer nem a környezô világ szépsége ragadott meg, hanem átadta magát önnön gondolatainak, érzelmeinek, hagyta, hogy azok irányítsák ecsetjét. Volt bátorsága kitárulkozni, belsô világát, igazi, de láthatatlan énjét is megjeleníteni. Sajátosan álomszerû kompozícióban olvad Harmóniává a gordonkából kinövô emberpár, kíséri lantmuzsika a csodaszarvas ügetését, siratja a Földanya meg nem született gyermekeit. Egymást erôsítô hullámmozgások, sajátos árnyalakok formájában, mintha lángnyelvek tüzén edzôdne az Akarat és válik súlyosan megrendítô, nagyon emberi és nagyon ôszinte vallomássá a Gyász.

Fodor Nagy Éva korunk gyakori ízlésficamaitól mérföldes távolságokban, a maga teremtette mûvészi világban él és alkot. Következetes önmagához, a szép jegyében kezdett el festeni és nem szégyelli bevallani, hogy most is eme sokak által megmosolygott fogalom jelenti számára a legtöbbet. Örömben fogant munkáival igyekszik másoknak is örömöt szerezni. Március elsején, a kolozsvári Mûvészeti Múzeumban megnyílt kiállítását szimbolikus tavaszi ajándékként fogadjuk és köszönjük.

Németh Júlia

Az erdélyi ember a majorság (a helyi kijelentésben sokszor majosság, majassaág) szó hallatán a ház körül gágogó libákra, lúdakra, hápogó rucákra, récékre, káráló tyúkokra, csipogó csirkékre meg pulykákra, azaz szárnyasokra, beromfiakra gondol. A szón ezek összességét érti. A fenti összefoglaló fogalmat nyelvünk többféle szóval jelöli, hiszen az említett majorság, szárnyas, baromfi szavakat továbbiakkal toldhatjuk meg; ilyen az aprómarha, aprójószág, továbbá a szárnyas mellett a háziszárnyas, szárnyasállat is. Nos, nem mehéz belátnunk, hogy ugyanaz a beszélô e szavak mindegyikét nem használja beszédében. Közülük, hogy mely szóval, esetleg mely szavakkal él, megszabja a szülôföld, az olvasottság, a szaknyelvi kötöttség, a felsorolt szavak stilisztikai értéke stb.

A szaknyelvi és egyben irodalmi szóalak természetesen a baromfi. Ezt bizonyítják a szó összetételei is: baromfitenyésztés, baromfiudvar, baromfivész, baromfifarm, sôt baromfikombinát, mely baromfitenyésztéssel és -feldolgozással kapcsolatos minden mûveleletet elvégzô nagyüzem. A baromfi mint szóösszetétel a nyelvben már meglévô lúdfi, galambfi (a lúd, a galamb kicsinye) mintájára keletkezett, és eredeti jelentése ’kis barom’ lehetett.

A baromfiak eltérô megnevezései a nyelvjárásokban keletkeztek. A bánsági és a bihari nyelvjárásban ez a két szó tûnik fel: aprómarha, aprójószág. Jelentôs íróink is merítenek anyanyelvjárásuk tájszavaiból, s az említett aprómarha is fellelhetô mûveikben. Gárdonyi írja: „A város piacán egynéhány ember ácsorgott... Mindenki el akarja adni disznaját, aprómarháit". Arany János Toldijában olvassuk: „A malac-nép sí-rí; borjú, bárány béget; / Aprómarhanyáj közt van szörnyû ítélet". Az írói felhasználás még nem tette a szót irodalmivá, nem emelte a szaknyelv szintjére. Értelmezô szótáraink stilisztikai szempontból népes szónak minôsítik.

A szárnyasállat, ebbôl a szárnyas, továbbá a háziszárnyas köznyelvi megnevezés önmagát magyarázza, de annál inkább magyarázatra szorul a majorság.

A majorság képzett szó: major + ság. De mit jelent a major? A köznyelvben a major: nagyobb gazdaságnak a határban levô része a gazdasági épületekkel és lakóházakkal együtt. Az ebbôl képzett majorság pedig: kisebb major, tanya. Minthogy a baromfi a házkörüli gazdaságnak talán legfontosabb tényezôje, a majorság szónak kialakult ’baromfi’ jelentése is, s így mint jelentésbeli tájszó jelöli a baromfiak összességét is.

Távol áll azonban tôlem, hogy a majorság szót a baromfi szóval szemben ki akarnám iktatni nyelvünkbôl. Éppen csak tudatosítani szeretném tájszó voltát. A majorság ’baromfi’ jelentésben bátran használható a nyelvjárásainkban, sôt a táji színezetû köznyelvben is, de már egy, a baromfiakról szóló szakkönyvben vagy egy baromfifarmról szóló riportban kerülendô. Legfeljebb stíluseszközként használható fel hely vagy személy jellemzôjeként.

Murádin László

A mákófalvi színjátszás rövid története
Mákófalván, Kalotaszeg ezen kis falujában, az amatôr színjátszás régi idôkre vezethetô vissza. Az 1910-es években még kultúrház sem volt, de Székely Miklós református lelkész maga írt és tanított be színdarabokat. Késôbb a mûkedvelô mozgalom szervezése Csákány Vilmos kántor nevéhez fûzôdik. Csûrökben, ácsolt színpadon, kéziszôttes lepedôkbôl készült kulisszák mögött adják elô a darabokat a lelkes színjátszók. A harmincas években Mille Gergelyéknél, a falu akkori legnagyobb házában adják alô a színdarabokat a lelkes amatôr színészek.

A falunak egykoron fúvós zenekara is volt, de a háború alatt eltûntek a hangszerek.

Az 50-es években Posta Erzsébet tanítónô, Katona László tanító és Nagy Margit tanárnô vezetik a színjátszó kört. A 60-as évek elejére fejlôdik ki a legelevenebb színjátszó mozgalom. A mákói fiataloknak külön csoportjuk van, külön a házasoknak, és külön a tanügyi dolgozóknak. A faluban 50 tagú férfi dalárda mûködik Butta József vezetésével. Országos hírnévre tett szert a Posta Erzsébet által vezetett amatôr bábcsoport. Az iskolások minden lehetséges alkalommal elôadnak valamilyen kisebb darabot.

A mákófalvi kultúrházat Kalotaszeg szerelmese, Kós Károly tervezte, és építését 1939-ben fejezték be.

A törés a 70-es évek elején állt be, amikor jó ideig szünetelt a színjátszás. A nyolc osztályos iskola megszûnése után (a mai napig IV. elemije van a falunak) szinte teljesen elsorvad a kulturális élet. Az újrakezdés nem váratott magára sokáig. 1979-ben szervezôdik újjá a mozgalom Kovács Ildikó, Both Minya Gyuri Pista, Székely István iskolások, valamint Vincze János villanyszerelô ötletének és munkájának köszönhetôen. Egybegyûlnek a mákófalvi fiatalok, és ’79 nyarán megtartják elsô bemutatójukat: Móricz Zsigmond Úri muriját adják elô. Az elôadás nagy sikert arat, és bejárják vele az összes környékbeli falvakat. Vér István termelôszövetkezeti elnök, nagy színházpártoló lévén, ingyen biztosítja a szövetkezet tehergépkocsiját. Ilyen elônyt a megyében egyetlen színkör sem élvez. Új, rendszeresebb színházi mozgalom születik Mákóban. Évente legalább egy bemutatót tartanak. 1981-tôl, hagyományt teremtve, minden évben elôállnak egy szilveszteri mûsorral is. Sikerük akkor ér el a csúcsra, amikor a színpadon mutatják be a még élô népszokásokat, a meglévô hagyományokat, a kalotaszegi és más tájegységek népviseletét.

1983 tavasza fontos dátum a mákófalvi színjátszó kör életében. A Kontyolási jelenetet bemutathatják a kolozsvári Állami Magyar Színházban is. Ezek után születik meg az immár híressé vált Csáki bíró lánya, amely nemcsak országos, de határon túli elismerést is hoz a csoportnak.

Nagy lelkesedéssel, rengeteg munkával, sok veszôdséggel, néha a rendszer részérôl jövô fenyítések közepette is mûködik a mákófalvi amatôr színjátszók köre. 1989-ben szinte unikumnak számítanak Kolozs megyében. (Akkorra már a kolozsvári Stúdió Színpadot is bezáratta a diktatúra.)

A rendszerváltás után nagy változás állt be a csoport életében. A mákófalvi kultúrház felveszi a Kós Károly Népház nevet. Kis színpadán sok elôadást láthatott az itteni közönség. A mákófalvaiak mellett gyakran felléptek a környezô falvak mûkedvelôi is, és volt idô, amikor a kolozsvári Állami Magyar Színház is ellátogatott a faluba. Szintén járt Mákóban a marosvásárhelyi Maros Népi Együttes is.

Márta István, a kapolcsi Kulturális és Természetvédelmi Egylet nevében, meghívja a színkört Kapolcsra. Azelôtt azonban még érkezik egy meghívó — Zsámbékról. 1990-ben háromhetes nyári turnéra indul a mákofalvi Kós Károly Népház színköre. Fellépnek Zsámbékon és Szentendrén, Kapolcson és a környezô falvakban.

1991 ôszén Mákófalván vendégszerepel a Budapesti Medgyesi Ferenc Általános Iskola diákserege. Mánya Andreában akkor születik meg az ötlet, hogy megalakuljon a Mákófalvi Iskolások Színköre, amely 1992 tavaszán viszonozza a budapestiek vendégjátékát. Fellépnek az Almási téri szabadidôközpontban, az Arany János Színházban és a XI. kerületi Polgármesteri Hivatalban.

1993-ban a gyerekcsoport a kapolcsi mûvelôdési napokon lépett fel Kapolcson, Vígándpetenden, Taliándörögdön. A csoport vezetôi Mánya Andrea, Kovács Minyóka Erzsébet, Szalai Erzsébet és Kovács Pali Ferenc voltak.

Az 1993-as év kiemelkedô jelentôségû talán egész Mákófalvára nézve. A színkör augusztus 15–30. között angliai turnén vesz részt. A felnôtt csoport válogatott társulata Leeds-ben mutatta be a Kalotaszegi lakodalmast. Külföldi kiszállásai alkalmával a mákófalvi Színkôr fellépett még a budai Várszínházban, a Hilton Szálló Dominikánus udvarán, a Budapesti Játékszínben, az Arany János Színházban, és még sok más helyen.

Az évek folyamán elôadott mûvek nagy része népszínmû. A legnagyobb sikert Szentimrei Jenô Csáki bíró lánya címû darabjával érték el, amelyet 1984 szeptemberében mutatott be a Színkör. A szerzôk között — Szentimrei mellett — olyan nevek olvashatók, mint Móricz Zsigmond, Molnár Ferenc (Liliom), Huszár Sándor, Illyés Gyula, Gárdonyi Géza (Ida regénye), Tersánszky Józsi Jenô, Sütô András (Anyám könnyû álmot ígér), Szigligeti Ede (A csikós), Szabó Géza, Csepreghy Ferenc vagy éppenséggel Robert Thomas. A kabaréelôadások hagyományossá váltak, ugyanígy a népszokásokat felelevenítô játékok. (Pl.: Kontyolás, A fonóban szól a nóta, Szöktetés a kis utcából stb.). 1986-ban jött szokásba Mákófalván a terménykiállítással egybekötött vídám mûsoros est. 1990-tôl szervezik a faluban az Ilona-napi találkozót, amelyen erdélyi és határon túli néphagyományt tisztelô csoportok lépnek fel.

1993 után ismét volt egy rövid kiesés a mákófalvi színjátszás folytonosságában. Nem tartott sokáig, és köszönhetô ez a fiatal Imre István Zoltán református lelkipásztornak és Kovács Pali Ferencnek, akinek életeleme az amatôr színjátszás.

Beszélgetés a lelkésszel és a rendezôvel
Mint említettük, Imre István Zoltánnak és Kovács Pali Ferencnek köszönhetô, hogy ismét összeállt egy új, fiatal gárda, amelynek eltökélt szándék, hogy folytassa az elôdök munkáját,

— Hogyan született meg a színjátszó kör újraindításának az ötlete?

— Évekkel ezelôtt a színjátszó csoport nagyon jó eredményeket ért el, de külsô okok miatt megszûnt — mondta István Zoltán. — Az ötlet a tavaly nyáron született, hogy indítsuk újra, csupa fiatallal. Néhányan közülük eljártak az újjonan alakult bibliakörre, és ôk már rögtön kaphatók voltak rá! Elhívtunk más fiatalokat is a faluból, ezenkívül minden vasárnap az istentiszteleten kihirdettem, hogy akinek kedve van a színjátszáshoz, iratkozzon be. Röviden ez volt a színjátszó csoport újraindulása.

— Számszerûleg hány fiatal jelentkezett?

— Harminc fölött voltak, késôbb néhányan kiléptek. Jelenleg huszonketten–huszonhárman járnak kitartóan a próbákra.

— Hogyan támogatja az egyház ezt a tevékenységet?

— Egyelôre az egyház csak erkölcsileg tudja támogatni, biztatással, bátorítással. Amikor majd anyagilag meg tudjuk engedni magunknak, pénzbeli támogatást is nyújtunk.

— Miért pont Móricz Zsigmond Úri murijával kezdtétek újra 1973-ban? — kérdeztem Kovács Pali Ferenctôl.

— Tulajdonképpen a darab választott minket. Annak idején láthatták Kolozsváron a nagyszerû Dorián Ilonával, László Gerôvel, és az akkori szülôk javasolhatták valamelyik tagnak. Kovács Ildikó, Minya Gyuri Pista, Székely István, ôk voltak az alapító tagok. Engem csupán hazahívtak a kolozsvári Stúdió Színpadtól. Mondottam, hogy egy-két próbát elvállalok, a végén ideragadtam. Nagyon lelkes volt a társaság, ugyanis egy amatôr színjátszó csoport elôadása egyszer-kétszer megy, és lekerül mûsorról, míg az Úri murit kilencszer játszottuk a környezô falvakban is. A termelôszövetkezet ingyen adott kocsit. Ilyen sem volt, mert más szövetkezetnek az elnöke nem adta oda, vagy nem is volt nekik. Ezt az elônyt csak Mákó élvezte. Megôrzôdött a folytonosság, minden évben más elôadással turnéztunk. Talán Molnár Ferenc Liliomja volt az egyik legjobbelôadás, remek szereposztással. Ott minden tehetség felszínre került. Ha végiggondolom, Sütô András Anyám könnyû álmot ígér címû mûve aratott ekkora sikert. Kalotaszegiesített változatban, kalotaszegi ruhákban játszottuk, énekszámokkal teletûzdelve, melyeket Demény Piroska válogatott össze. Az érdekessége az volt, hogy két hétig beszéltek róla a faluban. Az idôsek sírtak, a fiatalok egyszerûen nem értették. Azok elnevették, nem szerették a darabot. Az a generáció, amelyik átélte a kollektivizálást, a cséplôgépek államosítását, nagyon meghatódott.

— Az érdeklôdés most is nagy...

— Hogyne. A bemutatón telt ház volt, ami 300 nézôt jelent.

— Tiszteletes úr, meglepett, hogy elég sok fiatal jött el erre az elôadásra, bár ilyenkor (vasárnap este) inkább a televízió elôtt ülnek, vagy netán kocsmáznak.

— Nem tudom, mi lenne erre a válasz, de az öröm az nagy, hogy itt láthatom ôket. Sajnos, ez csak egy részük. Én azt szeretném elérni a színjátszó csoporttal, a színjátszó körrel, a kirándulásokkal, táborozásokkal, hogy még több fiatalt csaljunk ki a kocsmából, mert azért vannak ott is. Nagyon örülök, hogy van egy mag, amely azután tágulhat. Lelkesedésükkel, akarva-akaratlanul, bevonják a többieket is.

— Kovács Pali Ferenctôl kérdezem: hogyan került kapcsolatba a színjátszással?

— Családi hagyomány. A 30-as években édesanyám és a testvérei a falu legnagyobb színjátszói voltak. Több népszínmûvet elôadtak, és 1935-ben édesanyám a Falu rosszával Kolozsváron is szerepelt. Édesanyám apja a halálos ágyán állítólag azt mondta a gyerekeknek, akik egy elôadásban kellett szerepeljenek: ti csak menjetek, attól, hogy itt álltok az ágyam mellett, még nem leszek jobban. Nagybátyám nélkül nem lehetett volna színdarabot elképzelni.

Negyedikes lehettem, amikor a faluban Posta Erzsébet tanítónô betanított egy mesedarabot, és mindenki kapott az osztályban szerepet, csak én nem. Hazamentem, nagyon sírtam. A nagybátyám elment a tanítónôhöz, már minden ki volt osztva, így én lettem a nyolcadik törpe. Attól kezdve az iskolában mindig szerepeltem. A tanáraim azt mondogatták, vagy képzômûvészetire felvételizzek, vagy színire. Otthon a család azt mondta, ilyen szégyent ne hozzak rájuk, hogy színész legyek, mert az nem mesterség. Azt viszont elfogadták, hogy a Népmûvészeti Iskolába színi szakra menjek. Ott szagoltam én színházat igazán Bereczky Júliától, Senkálszky Endrétôl, aki nagyon szigorú tanár volt. Sok mindenre tanítottak. Színháztörténelemre például Kupcsa Mária tanított. Szép volt, sokat dolgoztunk, tanultunk. Következett a Stúdió Színpad, ahol szintén Bereczky Júliával kezdtem, majd jött Dehel Gábor, Köllô Béla. Horváth Bélával is dolgoztam, Orosz Lujzával is. Ô nem volt a stúdiónál, de külön a rádiónál szervezett elôadásokat nyilvános felvétellel.

— Akkoriban a stúdió volt Kolozsvár harmadik színháza.

— Úgy van. Az újság rendesen lehozta a mûsorunkat, és minden kedden, valamint szombaton vagy vasárnap — ha nem volt kiszállás — rendszeresen felléptünk. Sokat jelentett, hogy az ember választhatott, mit néz meg: a magyar színház elôadását, a románét, a bábszínházba megy, vagy a stúdióba.

Kovács Krisztinának utolsó fellépése volt — úgynevezett jutalomjátéka — a Kismadár. Talán a jelenlegi gárda legjobbja volt Krisztina, aki Izraelben vállalt házvezetônôi munkát. Hivatásos színészek játékával felért produkciója. Elmondotta: tíz éve tagja a csoportnak, szeretett volna a színire felvételizni, de szülei nem engedték tovább tanulni. Most már bánja, és bevalotta, hogy imád színészkedni. Mint mondotta: nagyon fog hiányozni számára a színpad, de a kollégák, a barátok, barátnôk is.

Kellemes estét töltöttünk Mákófalván. A szervezés kifogástalan volt, a Kós Károly Népház zsúfolásig tele. Sajnos — és ezt nagy fájdalommal mondjuk ki —, a mákófalvi az utolsó, Kalotaszegen rendszeresen mûködô, amatôr színjátszó csoport.

Nánó Csaba

Kolozsvár központjában egy öreg ház padlásán húzódik meg a hatvanhat esztendôs Túróczy István „madárbirodalma". Tulajdonosa nem kis büszkeséggel mondja, hogy 1951 óta tagja a szakszövetségnek. És mutatja kiállításokon nyert okleveleit: 1976-ban Szegeden háromszínû papagájamandinával, 1977-ben Tordán egzotikus madarakkal, 1981-ben és 1983-ban Kolozsváron törpepapagájjal, 1988-ban Újvidéken szegedi szállóval és Kolozsváron fehér postagalambbal nyert. A fél évszázados munkásságról nehéz eldönteni, hogy tudomány, hobbi, vagy ismeretterjesztés. Talán mindhárom. De az biztos, hogy örömszerzés mindazoknak, akik szeretik a szépet, a természet apró eleven darabjait.

Gyermekkori rajt
A lakásban nyoma sincs madárnak. Csak a szakkönyvek és a diplomák árulkodnak a madártenyésztô foglalatosságról.

— Mikor kezdôdött el ez a passzió?

— Tizenegy évesen kezdtem el galambászni. Édesapám kézen fogva vitt el a Szentegyház utcai egyesületbe. A székhelyet azóta a polgármesteri hivatal megszüntette, most összevisszaság uralkodik az egyesület házatáján. Azt hiszem, én még nem is léteztem, amikor a régi tulajdonos kiköltözött Magyarországra és a helyiséget hivatalos papírokkal a galambászokra hagyta. De változtak az idôk, ötven év után elvették. Pedig ha ismernénk a volt tulajdonos leszármazottját, visszakövetelhetnénk azt, ami a miénk...

— Szóval tizenegy évesen jött az alapötlet. Honnan?

— Volt egy aradi származású gyerekkori barátom, Toma Sanyi, akinek nagyon sok szegedi szállója volt. Engem is elkapott ez a láz, elkezdtünk tenyészteni és csereberélni. Édesapám mondta, hogy van egy ismerôsöm, elnök a galambászegyesületben, gyere, vigyelek el oda. És tag lettem. Azóta a Ceausescu-rezsim végéig aktiváltam, aztán következett nyolc évi kényszerpihenô, mert beteg voltam és mert nem lehetett kapni madáreledelt Erdélyben. Csak 1997-ben kezdtem el újra.

— Érdekes neve van a szegedi szállónak. Mi a jellegzetessége?

— A szegedi szálló felmegy tûnôbe, hogy is magyarázzam, szóval a felhôk fölé. Fokozatosan rá lehet szoktatni, hogy nyolc-tíz órákat repüljön. De nemigen jön vissza máshonnan. Például Nagyváradról nyolcvan százalék az esélye annak, hogy elvesz. Itt helyben is érheti baleset, ha felmegy a felhô fölé, szellôt kap és a szél viszi a felhôt, akkor ô vele halad és eltéved.

— Vajon hány ember foglalkozik Kolozsváron manapság madarászattal?

— Magas szintû galambász lehet legalább tizenöt-húsz. Madarászok pedig úgy tízen vagyunk. És olyan, hogy van egy-két párja, rengeteg van. Minden városban rendeznek kiállításokat mostanában, csak Kolozsváron nem...

Kényszerbôl lecsökkentett állomány
Látom az arcán, mennyire fáj a madarászegyesületen belüli áldatlan állapot, ezért inkább másra terelem a figyelmet.

— Mostanában gyakran szólnak a hírek arról, hogy a nyugati országhatáron nagy mennyiségben foglalnak le kicsempészésre szánt lôtt védett madarakat.

— Igen. Az a helyzet, hogy nálunk nincs meg a szükséges védôtörvény, vagy ha meg is van, nem alkalmazzák. A külföldiek kiviszik, kitömik és jópénzért eladják. Nem táplálékként viszik, mert akkor vagonszámra kellene kivigyék. Húsz-harcmincasával lefagyasztják, hogy jó minôségben tudják kitömni. Csak rucafajtából van legalább huszonöt. A külföldiek jobban ismerik, mint mi, hogy melyiket kell meglôni. Vagy lehet, hogy már itt van valakijük, aki lefagyasztva átadja és bezsebeli érte a pénzt. Élve, például, nagyon viszik innen Afrikába a csízet. Ott egy ilyen állatka vagyont ér. Mert lehet párosítani a kanárival és olyan hibrid madár sikeredik belôlük, amelyik gyönyörûen fütyül és nagyon szép, de a hibridet már nem lehet tovább tenyészteni. Ezért aztán megint visznek tôlünk utánpótlást.

— Jelenleg milyen fajtákat tart Túróczy úr?

— Csak négy félét: törpepapagájt, zebrapintyet, nimfapapagájt és rozellapapagájt. Mert nincs támogatásunk és minden kellék drága. A törpepapagájt hazájában, Ausztráliában, vadásszák, mert nagy károkat tesz a vetésekben. A fehér tarajú nimfapapagáj is onnan származik, ahol az erdôirtás miatt már beszorult az emberi településekre. A rozellát is Ausztráliában fedezték fel 1789-ben, aztán 1872-ben hozták Angliába, de ott nem sikerült a tenyésztése. Csak késôbb, 1875-ben egy franciának sikerült. És hogy magamról is beszéljek, 1972-ben én hoztam be elsônek Romániába a háromszínû papagájamandinát Magyarországról. Nagyon kényes madár, de akkor én tudtam tenyészteni, mert a villany olcsó volt, melegítettem, és berendeztem neki a helyet náddal, fával, sôt, melegvízzel párát gôzölögtettem neki, hogy olyan legyen, mint a trópusi ôserdôben. Láttam Magyarországon, hogy csinálták, és még olvastam hozzá szakkönyveket. Rengeteget tenyésztettem belôle, de másról nem tudok Erdélyben, aki a tartásán kívül törôdött volna vele. 1973-ban Körözsi József zebrapintyet hozott be, én éppen rá három napra mentem Budapestre, és én is hoztam három párat. Ugyhogy mi ketten terjesztettük el a zebrapintyet Erdélyben, akkoriban a csodájára jártak a madarászok, nem is ismerték.

„Nem tudnék madarat bántani"
— 1976-ban megismerkedtem egy bukaresti madarásszal, Ciobotaru Ioannal. Oláh Ferenccel együtt mi ketten tôle vettük Kolozsvárról az elsô nagy papagájokat: rozellát, kissándort, nagysándort, énekes papagájt. Érdekes, hogy a nagysándor nálam nem szerette, pedig talán jobbak voltak a feltételek, mint Oláh Ferencnél. Mégis neki sikerült, ezért átadtam a párt.

— Mi számít a feltételek közé? A hômérséklet, a fény, az élelmezés?

— A hômérséklet nem annyira, mert ezek a fajták harmincöt-negyven fok hideget is kibírnak. De kell egy 1x2x3 méteres volier, dupla drótfalú röptetô téglahelyiség, ahol a fészek melegebb zugban van. Ha ez megvan, nagyon egyszerû tenyészteni. Nekem ez a kondíció sajnos nem volt meg.

Tulajdonképpen még mindig nem jöttem rá, miért éppen a madarak és nem a kutya, a macska vagy, mondjuk, a hörcsög iránt alakult ki házigazdánkban ez az állatszeretet. Túróczy bácsi, mintha kitalálná a gondolatomat:

— Volt nekem német juhászkutyám is. Öt évvel ezelôtt, amikor a kutyaiskolába járattam, parancsszóra bizony nekem is ott kellett száz-kétszáz métereket futnom mellette, és a fiatalok kacagtak. Nem bírtam sokáig. A kutya hátul a kisudvarban volt, nem került össze a madarakkal. De, visszatérve a szárnyasokra, én egy madarat nem tudnék megölni. A tyúkot igen, de a beteg madarat nem. Inkább hagyom, hogy magától kimúljon. Vagy ha nyomorék lesz, mert beszorul valahová a lába, vagy, mert a szülei testvérek és olyannak születik, akkor fogom és odaadom a szomszéd boldogtalan gyermekének, hogy tartsa ô.

— Azt jelenti, hogy ebben a madártenyészetben is komoly nyilvántartást kell vezetni.

— Nekem van egy irkám és abba bejegyzem, hogy melyik madár honnan repült ki és mit mivel tehetek össze, különbözô színû gyûrûket szerelek a fészkekre. A rozellapapagáj Ausztráliában nagy csoportokban jár és rengeteg kárt okoz a földeken. Ugyanakkor rovarokat is pusztít, tehát az ottani gazdák véleménye megoszlik róla. Amikor párzanak, kiállnak a csoportból és önállóan, kettesben élnek. Fogságban könnyû tenyészteni, de feltételek kellenek. Romániában úgy írja a szakkönyv, hogy csak nagy röptetôben lehet tartani. A magyarok már azt mondják, hogy kicsiben, méterszer méteres ketrecben is lehet tenyészteni. Nekem kicsi van, de azért nagyobb kellene.

— Fordult-e elô olyan eset, hogy egy madár kiszabadult és hajkurászni kellett?

— Nálam ha kiszabadult, az örökre el is tûnt. Viszont egy német tenyésztônél kiszabadult a nöstény rozella, és egy év múlva visszajött a fogságban maradt hímhez.

— Itt, ennek a kolozsvári gyûjteménynek a lakói rendelkeznek-e különleges szokásokkal?

— A rozellapapagáj majdnem minden nap megfürdik. Külön edényben szoktam betenni neki vizet, hogy ne azt igya meg. A zebrapinty nem bírja a szomjúságot, Ausztráliában is a vizes helyeket keresi. De kísérlettel bebizonyították, hogy a törpepapagáj harminc napig is kibírja víz nélkül. Utána pedig nekifogott tojni, amit elveszített a harminc nap alatt, hamar behozta.

— Romániában divattá fejlôdött a strucc tenyésztése. És tudom, hogy ennek gazdasági okai vannak. Túróczy úrnak mi a véleménye errôl, természetes dolognak tartja-e?

— Sokat gondolkoztam ezen. Annak a madárnak hatalmas terület kell, nem elég egy 50-60 négyzetméteres kert. Az élelmezése nem probléma. Drága vendéglôkben nagyon keresett a húsa, és egy példánynak van nyolcvan kilónyi húsa. De véleményem szerint legalább egy hektárnyi terület kell neki, magas kerítéssel. Mivel nálunk a struccot nem a Nap költi ki, mint természetes hazájában, hanem költôgép, a madarász tanítja meg enni, kaparni. Romániában nagy jövôje lehetne ennek a mesterségnek.

A nôgyûlölô papagáj
— A közel ötven éves madarászkodás alatt akadt-e valamilyen beszélôpapagájos sztori?

— Egyszer Bukarestben jártam, a már említett Ciobotaru barátomnál. A konyhában fogadott engem, és egyszer hallom, hogy valaki a szobában énekel. Kérdem tôle, hogy vendége van? Azt mondja, igen. Egy idô után elhallgat a hang. Késôbb pedig ugyanonnan hallom, teljesen tisztán, hogy „pãmânt de vânzare!". Utána megint éneklést hallottam, valami román népi éneket. Persze, hogy egy zöld színû, erre a legtehetségesebb fajtájú papagáj volt. Ha jól tudom, inkakakadu volt. Nálam nem tanulhatnak meg beszélni, mert ha csoportosan vannak, egymást zavarják. De abban a bukaresti házban ez egyedül volt, mert a többieket messze hátul a kertben tartották. És érdekes, hogyan jutott hozzá gazdája. Kiment a piacra, meglátta egy arab országból hazatért embernél, rögtön kért az arra járó ismerôseitôl kölcsön, mert annyi pénz nem volt nála, és megvette. Így is elkotyavetyélt áron. Néhány perc múlva megjelentek a cirkusztól, hogy hol az a papagáj, mert ôk húszszoros árat ígérnek érte. De nem adta el. Mert akkor is túl olcsó lett volna ahhoz képest, hogy mi mindenre tanítható be. Sas nagyságú erôs állat volt. Új otthonában tizenkettes drótból készítettek neki röptetôt, de azokat is összevissza görbítette a karmaival. A régi százlejeseket a szemem láttára pillanatok alatt gyûrte össze. A nôket ki nem állhatta. Amikor a Ciobotaru felesége bejött a konyhába, elôbb be kellett zárni a papagájt. Mert annyira összecsípte, hogy már kapcsok, varrások voltak a karján.

— Hány évet élnek a papagájok?

— Az inkakakadu százötven évet is elélhet. A mi papagájaink nyolcvan-száz évig. De még harminc évesen párosodnak, tojnak. Németországban volt olyan rozellapapagáj, hogy harmincévesen öt-hat fiókát költött, egy évben kétszer. A törpepapagáj körülbelül tizenöt évig él.

— Mivel lehet táplálni a fogságban élô papagájt?

— Kölessel, napraforgómaggal, rizzsel, tojással, murokkal, spenóttal. Én például ezeket mind külön-külön tálalom nekik, és ôk válogatják ki, hogy mi tetszik.

Fent a padlástéren kialakított röptetôk között az alacsony mennyezet miatt behúzott nyakkal tapasztalom, hogy a szárnyas szépségek bizalmatlan füttyentésekkel és izgága mozgással fogadják az idegent. Minden lakónak fából készült fészekhelye van, ahová a kíváncsi emberi szem csak úgy láthat be, ha a fiókszerû aljat kiemelik. Benne a kis csibe, és méternyire tôlünk a papagájmama tehetetlen dûhvel verdesi szárnyaival a dróthálót. Mentségünkre legyen mondva, bár a derék szülôk attól nem nyugszanak meg, mi csak a Szabadság olvasói számára próbálunk a kicsinyrôl felvételt készíteni.

Országos jelentés szerint egyre vészesebben emelkedik azoknak a személyeknek a száma, akik öngyilkossági kísérletekkel próbálják megoldani áldatlan helyzetüket. Sokan közülük olyanok, akik „komolyan" gondolják és elhatározzák, hogy önkezükkel vetnek véget életüknek. Vannak azonban olyanok is, fenyegetôzésükkel csak zsarolják környezetüket — derül ki a jelentésbôl, amelyet a Mediafax idéz.

Nemrég a fôváros egyik forgalmas pontján egy személy azzal fenyegetôzött, hogy végez magával, ha „az illetékesek" nem találnak megoldást megélhetési gondjaira. A járókelôk természetesen azonnal riasztották a rendôrséget, a tûzoltókat, akiknek közbelépésére, hosszas gyôzködés és ígérgetés után, X személy végül eléri célját: lakáshoz vagy munkahelyhez jut.

A példa ragadós, a kiváltó ok általában mindig ugyanaz: a nehéz gazdasági helyzet, munkanélküliség, lakáshiány, a családfenntartás gondjai. Az ehhez hasonló fenyegetés rendszerint olyan személyek részérôl jön, akik képtelenek megküzdeni ezekkel a nehézségekkel. Errôl szólt annak az aradi fiatalembernek az esete is, aki azért gyújtotta fel magát, mert elégedetlen volt örökségével. Egy galaci taxisofôr a közlekedési rendôrség elôtt öntött magára benzint, mert nem újították meg lejárt mûködési engedélyét. Ezt a fajta tiltakozó eljárást választotta tavaly márciusban egy kolozsvári férfi is a jogi végrehajtó elôtt, így próbálva tiltakozni egy jogerôs ítélet végrehajtása ellen. Alig három hete, egy bukaresti fiatalember tartotta izgalomban a rendôrséget, aki azzal fenyegetôzött, hogy leugrik a tömbháztetôrôl, mert nem sikerül munkahelyhez jutnia. Mikor azonban határozott ígéretet kapott, hogy biztosítani fognak számára munkahelyet, azonnal lemondott öngyilkossági szándékáról. Az ebbe a kategóriába tartozó öngyilkosjelöltek gondjaik pozitív megoldásának — és egy kis ingyen szereplésnek — a reményében még az esetleges fizikai fájdalmaktól sem riadnak vissza.

A hatóságok és az áldozat között lefolyó alkudozásnak mindig szép számmal akadnak nézôi. Egy ily módon megoldott eset pedig azonnal maga után von újabb kísérleteket. Ha az egyiknek sikerülhetett, a másiknak miért ne sikerülne? A vakmerô tiltakozók azonban egyáltalán nem mérik fel annak a veszélyét, hogy „fellépésük" akár tragédiával is végzôdhet. Sokan még emlékeznek: hónapokon keresztül médiaszenzáció volt a pitesti-i Voica Ileana esete, aki azért, hogy lakáshoz jusson, felgyújtotta magát. Az öngyilkossági kísérletnél férje is jelen volt, aki gondosan ügyelt arra, nehogy valaki is megakadályozza feleségét tettének végrehajtásában. A kísérlet sajnos Voica Ileana halálával végzôdött, a férjet pedig börtönre ítélték.

Pszichológusok véleménye a jelenségrôl
Dr. Tudose Florin szerint az öngyilkosságot megkísérlô emberek több kategóriába sorolhatók. A fentebb említett esetek nagy többségét a hisztériás diszharmónia kategóriájába lehet sorolni. Ide tartoznak az intellektuálisan visszamaradott, iskolázatlan emberek, akik képtelenek beilleszkedni a társadalomba, és annak szabályai szerint élni. Abban a közegben, amelyben élnek, senki nem veszi számba ôket, a társadalom peremére szorultak. Ezeknek a személyeknek ezért még akkor sincs hitelük, amikor azzal fenyegetôznek, hogy elveszik életüket, pedig megteszik. Volt eset — mondta dr. Tudose —, hogy a személy addig terrorizálta környezetét fenyegetéseivel, hogy megöli magát, míg végül rászóltak, hogy tegye meg. És akkor megtette.

Az orvosi tapasztalat szerint vannak olyanok is, akik többre becsülik a szereplési vágyat és a ráfigyelést, mint a saját életüket. Az ilyen típus nem akar a névtelenség homályába burkolózni. Igenis, tudja meg ország és világ, hogy neki elvárásai vannak a társadalommal és a körülötte élôkkel szemben. Nézôközönségre van szüksége. Ha az ilyen személyeket nem ismerik fel idejében, cselekedetük visszafordíthatatlan tragédiához vezethet.

Nicovalã Ioana kolozsvári pszichológus kérdésünkre elmondta, hogy az a személy, aki végsô kétségbeesésében az öngyilkossághoz folyamodik, és sajnos komolyan gondolja ezt, soha nem hívja fel magára a figyelmet. Cselekedetét titokban, lehetôleg elszigetelt, emberektôl távoli helyen hajtja végre. Gesztusával nem óhajt semmi eredményt elérni. Egész egyszerûen meg akarja szüntetni kapcsolatát mindennel, ami az életet jelentette eddig számára.

A szakember olyan megrendítô, és gyakorta megfejthetetlen, érthetetlen esetekrôl számolt be, amikor például egy eminens tanuló azért akasztotta fel magát, mert szekundát kapott egy tantárgyból, és nem merte ezt szüleinek bevallani. Az ilyen jellegû öngyilkosságok nem egyedi esetek — mondotta. Hogy ki a hibás? A túl magas mércét követelô szülô, vagy az áldozat, aki a pillanat meggondolatlan áldozatává vált? Ez a téma sokat foglalkoztatja a pszichológusokat, pszichiátereket. Annyi bizonyos: egyre inkább nô azon fôiskolai hallgatók száma, akik tudatosan nyelik le a halálos gyógyszeradagot, mert szerelmi csalódás érte ôket, vagy mert nem tudtak megfelelni a szülôi követelményeknek. A diákélet egyre költségesebbé válik, és egy távoli városból elszármazott egyetemistának igencsak helyt kell állnia, hogy ösztöndíjhoz jusson. Ha az illetô lelki alkata labilis, depresszióra hajlamos, akkor elôfordulhat, hogy inkább mindent eldob magától, csak szülei szeme elé többé nem kerül.

Nicovalã Ioana szerint vannak olyan kétségbeesettek, akik tettüket úgy idôzítik, hogy valakik azért még idôben a színhelyre érkezzenek, és orvosi beavatkozás segítségével megakadályozhassák a bekövetkezendô tragédiát. A pszichiátriai kórház orvosai számos olyan esetrôl tudnak, amikor a beavatkozók meggyôzô beszéde volt az, amely megakadályozta az öngyilkossági kísérletet. Nagyon fontos — mondotta Nicovalã doktornô — hogy a mentésre kiküldött rendôrségi illetve tûzoltósági szolgálatosok közt legyen olyan személy, aki pszichológiai végzettséggel is rendelkezik, vagy legalábbis az alapfogalmakat ismeri, és meggyôzô beszédével esetleg meg tudja elôzni a tragédiát.

Kulcsár János, a kolozsvári ergoterápiai intézet asszisztense a jelenséggel kapcsolatban a következôket mondta: az öngyilkosság társadalmi probléma. Az elhalálozási statisztikák elsô tíz okozói közé sorolható. A 10–24 évesek között a negyedik helyet foglalja el. Az öngyilkos magatartásformák gyakoriság szempontjából elôfordulnak a depressziós megbetegedéseknél, az alkoholizmusban, toxikomániában, paranoiában, kóros személyiségfejlôdés zavaraiban, neurózisokban, reaktív pszichózisokban, epilepsziában szenvedôknél.

Az öngyilkos magatartásforma magába foglalja az öngyilkossági aktust, az öngyilkossági kísérletet, az öngyilkossági gondolatokat és az öngyilkosságot megelôzô idôszak tünetcsoportját. Az öngyilkossági aktus súlyos magatartásbeli zavar, amelynek következtében az egyén önként vet véget életének. Az öngyilkossági gondolatok mindig megelôzik az arra tett kísérletet, és fô jellemzôje a depressziós lehangoltság. Az öngyilkosságot megelôzô tünetegyüttest az öntudat beszûkülése és az érzelmi élet zavarai jellemzik. Az öngyilkossági kísérletek látszólag sikertelen aktusok, mégis különleges jelentôséggel bírnak. Az egyén környezete iránti igényét próbálja kifejezni, mint a gyöngédség, szeretet, figyelem. Mert elszigetelve, mellôzve érzi magát. Épp ezért ezeknél a személyeknél sokszor megismétlôdnek.

A szomatikus megbetegedések súlyosabb formái lelki depresszióval társulva elôidézhetik a leupatológiás, úgynevezett euthanáziás öngyilkossági szándékot. A rizikófaktorok gyakoriságát figyelembe véve leggyakrabban az alkoholistáknál, túlterhelt személyiségeknél, azoknál, akik már próbálkoztak, terminál állapotban levôknél, illetve pszichotikus megbetegedések esetében fordul elô.

Nem kormányzati szervezetek támogatása
Az ország több megyéjében az elmúlt években olyan alapítványok és nem kormányzati szervezetek jöttek létre, amelyek kritikus helyzetben lévô személyeken próbálnak segíteni. Kolozsváron a René Descartes utca 6. szám alatt fejti ki tevékenységét az Öngyilkosságmegelôzô Szövetség, elnöke dr. Cosman Doina. Lapunknak elmondta: a szövetség szolgáltatásai közé tartozik a telefonos tanácsadás és az önkéntes munkatársak kiképzése. — Nagyon fontos, hogy valamennyi nem kormányzati szervezet együtt tudjon mûködni, és megértést találjon a helyi szervek részérôl, mivel munkájukat csak ilyen formában tudják hatékonyan kifejteni — mondotta.

Megítélése szerint komoly hangsúlyt kell fektetni elsôsorban az önkéntesek képzésére. Szakavatott beavatkozásuk, munkájuk ugyanis életeket menthet meg. Létfontosságú a kommunikációs készség, a társadalmi faktorok együttesének helyes felmérése és az adott szituáció azonnali lereagálása. Téves az a felfogás, amely szerint aki egyszer sikertelenül próbálkozott véget vetni életének, többször nem ismétli meg. Ha a szociális helyzete az illetô személynek nem változott, ha depressziós, lelkileg instabil, akkor nagyon nagy az esély, hogy újra próbálkozni fog. Ha a telefonos kommunikáció sikeres, és a segélykérô lemond öngyilkossági szándékárról, nagyon lényeges a kapcsolat további fenntartása, az esetek többségében ugyanis indokolt lehet a pszichiátriai kezelés. A telefonszolgálatot igénybe vevô személlyel meg kell értetni, hogy meghallgatásra talált. A feltett kérdések segítségével rá lehet vezetni, hogy olyan dolgokat mondjon el magáról, amelyekkel eddig nem mert szembenézni. A túl sok kérdésfeltevés azonban vissza is riaszthatja.

Az Estuar Alapítvány, amelynek Kolozsváron is van fiókszervezete, 1993-ban jött létre, célja nem csak a lelki sérülteken segíteni, hanem a közösséget is neveli arra, hogy több megértést és ráfigyelést nyújtsanak az erre szorulóknak.

Romániában sajnos pszichiátriai utókezelés helyett csak a „zárt osztály" áll azok rendelkezésére, akik öngyilkosságot kíséreltek meg. Velük gyakorlatilag senki sem foglalkozik annak érdekében, hogy megszûnjön elszigeteltség-érzetük, visszataláljanak a közösségbe. Hogy sikerüljön beilleszkedniük, életük újra értelmet kapjon, gyakran felnagyítottan megélt gondjaikra reális megoldást találjanak, ehhez pedig erôt és kitartást merítsenek. Az alapítvány keretén belül dolgozó önkéntesek munkájának egyik alapvetô részét képezi a személyiségfejlesztés, tudatosítani a hozzájuk fordulókban azt, hogy egyenlô esélyekkel és jogokkal rendelkeznek. Ez olyan lépés, amely megakadályozhatja a személyeket, hogy végsô elkeseredésükben a legrosszabb megoldást válasszák.

Horváth Gyöngyvér

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a nagyon szeretett gyermek, édesanya, feleség, rokon és jó barát,

CSEH SCHWEIER ANNAMÁRIA,

életének 26. évében, 2001. február 28-án hirtelen elhunyt (Karlsruheban). Kedden, március 6-án reggel 9 órakor tartjuk a gyászmisét a kolozsvári Piarista-templomban. A GYÁSZOLÓ CSALÁD.

Március 3., szombat
A Román Nemzeti Bank mai árfolyamai: 1 német márka = 12 983 lej,1 USD = 27 126 lej.

A péntek reggel tartott telekonferencián Adrian Nãstase országos jellegû bel- és külpolitikai eseményekrôl tájékoztatta a prefektusokat és megyei tanácselnököket. Elmondta: új lendületet kívánnak adni a NATO-integrációnak. Levelet intézett a parlamenti pártok vezetôihez, amelyben közös nyilatkozattételre kéri ôket. — Jövô héten találkozunk és remélhetôleg közös álláspontot alakítunk ki az ügyben. A nyilatkozat tervezetét már elküldtük a pártoknak, várjuk észrevételeiket — mondta a kormányfô.

Nãstase elmondta: átfogó intézkedéseket hoznak a gyermekvédelem terén. A kormányfô szerint a helyzet tarthatatlan, éppen ezért legkésôbb májusig a kormány törvénytervezetet nyújt be a parlamentbe. Nãstasét nem hatják meg az anyagi okok miatt öngyilkosságot kísérlôk. — Sokszor elgondolkozom azon, ha épeszûek-e a darúkra felmászó és öngyilkossággal fenyegetôzô személyek. Mindenkinek meg kell értenie, hogy nincs pénz. Vakáció volt elég, eljött a munka ideje — hangsúlyozta a kormányfô.

A pártok és a civil társadalom azon vádjáról, hogy „ertédépésítés" folyik, Nãstase elmondta: a hajdani kormánypártok saját, nem megfelelô embereiket nevezték ki bizonyos intézmények élére, most pedig azzal vádolják az RTDP-t, hogy politikai okok miatt váltja le ôket. — A pártok emberei hirtelen köztisztviselôi ruhát öltöttek, és azt hitték, érinthetetlenek. Ebben a kérdésben nem fogadjuk el, hogy kioktassanak minket — mondta.

A Nagy-Románia Párt sorozatos kritikáiról szólva Nãstase elmondta: az izgatottságnak az az oka, hogy csökken a politikai tömörülés támogatottsága. — A közigazgatás hatékonyságával, gazdasági növekedéssel akadályozhatjuk meg a szélsôségesek elôretörését — fogalmazott.

K. O.

Ecaterina Andronescu tanügyminiszter asszony a 3178-as számot viselô, február 16-ai keltezésû rendeletében visszavonta a 4420-as számú, augusztus 31-én iktatott Marga-határozatot, amely a köztisztviselôi törvény alkalmazását írta elô. Ily módon érvénytelenné vált maga a 188-as köztisztviselôi törvény is, amely eddig magas fokú immunitást biztosított a magyar nemzetiségû fôtanfelügyelôknek, illetve fôtanfelügyelô–helyetteseknek.

Az elôállt helyzet — kormányhoz közelálló források szerint — a sokat kifogásolt „ertédépésítési" folyamatot segíti elô.

A Szabadság kérdésére Murvai László, a Nevelési és Kutatási Minisztérium kisebbségi osztályának vezérigazgatója elmondta: úgy próbál ellenlépéseket tenni, hogy az üggyel kapcsolatos megjegyzéseit írásba foglalta, és benyújtotta a tanügyminiszter asszonynak. — A 26633. számú, febr. 28-án keltezett átiratban arra kértem ôt — mondta Murvai —, hogy kérjék ki a véleményünket akkor, ha magyar vezetô beosztású tanfelügyelôt akarnak elmozdítani. Ez utóbbi — sajnos — most sokkal könnyebbé válik, mint eddig, annál is inkább, mert a minisztérium és a prefektúrák között egyre „bensôségesebb" a viszony a leváltások-kinevezések terén. Köztudott az is, hogy a 26037 számú levélben a minisztérium arra kéri a prefektúrákat, hogy mûködjenek közre a tanfelügyelôségek újjáépítésében, „megújításában".

Az államtitkár iktatta az átiratomat, én ennél többet — jelenleg — nem tehetek — mondotta Murvai.

Szabó Csaba

Brigitte Bardot bukaresti látogatása több mint kétszáz ezer kutya életét mentette meg. Miután hetek óta napirenden van a kóbor kutyák problémája, Bardot találkozása Bukarest fôpolgármesterével, Traian Bãsescuval eredményes volt. Bãsescu végül is a humánusabb megoldást, a kutyák kasztrálását választotta. Az egykori díva felhívást intézett a sajtón keresztül a lakossághoz, hogy fogadják be a már sterilizált és beoltott kutyákat. Tegnap a Cotroceni-palotában Ion Iliescu fogadta Brigitte Bardot. Az elnök csodálatát fejezte ki a mûvésznô tevékenységével kapcsolatban, amit az állatvédelem érdekében tesz. B. B. állatvédô egyesületük érmével ajándékozta meg az elnököt, aki a hivatalos tárgyalások után bemutatta a mûvésznônek az elnöki palotát. A tárgyaló felek szerint a két ország állatvédô egyesületei eredményesen fognak együttmûködni.

(horváth)

A Legfelsôbb Bíróság kimondta: az állami tulajdonban lévô Országos Letéti- és Takarékpénztár (CEC) és a tavaly májusban csôdbe jutott Nemzeti Befektetési Alap (FNI) közötti szerzôdés érvényes. A CEC-nek tehát elméletileg ki kellene egyenlítenie a FNI kárvallottjait.

Mintegy 300 ezer befektetôjének a FNI 1057 milliárd lejjel, azaz tavalyi árfolyamon körülbelül 50 millió dollárral tartozik. Ez az összeg nyomtalanul eltûnt, s a FNI igazgatónôje, Maria Vlas, tavaly májusban, a FNI-fizetésképtelenség bejelentése elôtti napon elmenekült az országból.

A befektetôk azt követelik, hogy a CEC fizesse vissza pénzeiket a SOV Invest által utolsó alkalommal kifüggesztett napi értéken, amely szerint egy befektetési egység 103 ezer lejt ért. Tavaly nyáron azonban az ügy kivizsgálása végett létrehozott parlamenti bizottság megállapította, hogy a FNI megmaradt aktívumaiból a befektetési egységre csupán mintegy hétezer lejt lehetne kifizetni a kárvallottaknak. Az év elején a kormány is foglalkozott ezzel az üggyel. Az akkori jelentés szerint 220 765 személy kérte írásban kártalanítását, s a követelt végösszeg 6830 milliárd lejre emelkedik.

A CEC egykori elnöke, a jelenleg letartóztatásban lévô Camenco Petrovici, az igazgatótanács tudta nélkül olyan szerzôdést írt alá a FNI alapjait kezelô SOV Investtel, amelynek értelmében a CEC teljes vagyonával garanciát vállalt a befektetôkkel szemben.

A FNI csôdjének bejelentése óta a kárvallottak szinte naponta rendeztek valahol útlezárásokkal, tettlegességekkel egybekötött tiltakozó megmozdulásokat. Csütörtökön éppen a bukaresti kormánypalota elôtt tüntetett mintegy ezer személy, amikor a bírósági döntést közölték. A tiltakozók boldogan távoztak, s szövetségüknek vezetôi kijelentették: a befektetési alap csôdje óta eltelt idôszakért is kártérítést követelnek.

A CEC azt kérte a bíróságtól, hogy a Petrovici által jogtalanul aláírt szerzôdést semmisítse meg, ezt azonban a Legfelsôbb Bíróság jogerôsen elutasította. A CEC-nek tehát ki kellene fizetnie a károsultakat.

Az állami pénzintézet azonban csakis az állami költségvetés terhére fizethet, ami újabb terheket róna az amúgy is megterhelt büdzsére. A pénzügyminisztérium illetékesei már pár órával a Legfelsôbb Bíróság döntésének közzététele után cáfolták, hogy a jogerôs döntés egyben a CEC fizetési kötelezettségét is jelentené. Eugen Iordãchescu, a tárca jogi fôosztályának igazgatója úgy vélekedett, további perek kell hogy eldöntsék, milyen mértékben felelôs a CEC a FNI-károsultakkal szemben.

Hasonlóképpen vélekedik a CEC is, amelynek vezetôi közleményben szögezték le: a FNI bûnügyi visszaélések nyomán ment csôdbe, a CEC pedig csupán a befektetési alapokra jellemzô rizikókra vállalt kötelezettséget, s nem pedig az ilyen esetekre.

A kormány a bírósági döntéssel kapcsolatban nem foglalt állást. Claudiu Lucaci kormányszóvivô közölte: a kabinet csakis azt követôen alakítja majd ki álláspontját az ügyben, hogy a Legfelsôbb Bíróság döntését megkapta.

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) képviselôi nemrég azért távoztak újabb készenléti hitelszerzôdés aláírása nélkül Romániából, mert a kormánnyal a költségvetési hiány, illetve a bérek befagyasztása ügyében nem sikerült megállapodniuk. Románia IMF-hitelszerzôdése egyébként szerdán járt le. Az 547 millió dollárról szóló szerzôdésbôl azonban — a feltételek nem teljesítése miatt — az országnak csak 116 millió dollárt sikerült lehívnia.

[Vissza az Szabadság honlapjához]		[Vissza a HHRF honlapjához]