2001. november 17.
(XIII. évfolyam, 269. szám)

Marian Sîrbu munkaügyi és szociális miniszter alaptalannak tartja az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS) azon döntését, hogy felbontsa a kormánnyal kötött társadalmi megállapodást, mivel szerinte a Nãstase- kabinet teljesítette a dokumentumban foglaltak legnagyobb részét. A miniszter emlékeztetett arra, hogy a szakszervezetek által kért törvények jó részét módosították, megemelték az országos minimálbért, a nyugdíjakat háromszor megemelték, decemberben pedig újabb növelés várható. Mint ismeretes, a BNS vezetôsége a héten úgy döntött, hogy felbontja a kormánnyal kötött megállapodást és tiltakozó megmozdulásokat szervez.

Pénteken Kolozsváron járt Silvia Ciornei, a kis-és középvállakozásokkal foglalkozó szaktárca vezetôje. Látogatása végén a sajtónak összefoglalta itt szerzett benyomásait. A miniszterasszony találkozott a Kolozs megyei munkáltatókkal és kisiparosokkal, akiket közvetlen módon tájékoztathatott a kormánynak a kis- és középvállalatokra vonatkozó terveirôl, és meghallgatta az itteni vállalkozók panaszait.

A Kolozs megyei vállalkozók panaszainak zöme megalapozott, abban viszont nincs igazuk, hogy a kormány nem törôdik problémáikkal. Az igényeket megismerni és rendszerezni kell. Az érintetteknek konkrét javaslatokkal kell jönniük, arról nem is beszélve, hogy bôven akad javítani való a vidéki vállalkozók és bukaresti képviselôik közötti kommunikáción. A legtöbb gondot a jelenlegi adópolitika jelenti. De a kormány ebben az évben már tett lépéseket a korszerû technológiák bevezetése és új munkahelyek megteremtése érdekében, amelyek után lehetôvé vált, hogy most a jövedelemadó csökkentésére koncentráljon. A kis- és középvállalatoknak viszont rá kell ébredniük arra, hogy érdekük az aktívabb részvétel a megyei társadalmi párbeszéd bizottsággal való kapcsolattartásban. Kolozs megyében feltûnôen kevés cég él különbözô program-pályázatok adta lehetôségekkel. Olyan fejlesztési programokat kell hozzáértô szakemberekkel kidolgoztatni, amelyek EU-színvonalú perspektívákat biztosítanak — javasolta a miniszter.

Ö. I. B.

A kormány csütörtökön határozatot fogadott el az 1993-ban létrehozott Nemzeti Kisebbségi Tanács hatáskörének kibôvítésére vonatkozóan azzal a céllal, hogy a tagszervezeteket jobban bevonják a romániai kisebbségek ügyének rendezésébe és a kisebbségi jogvédelemmel kapcsolatos kormányhatározatok alkalmazásába. Ennek értelmében a Nemzeti Kisebbségi Tanács a tájékoztatási minisztériumon keresztül a kisebbségek szociális és kulturális helyzetének javítását, valamint a kisebbségi kérdéseknek a sajtóban való minél hûebb tükrözését javasolja a kormánynak. Ugyanakkor indítványozza, hogy a kormány hozza meg a szükséges intézkedéseket a magyar nyelvû oktatás megfelelô körülmények közti lebonyolítása érdekében. A Nemzeti Kisebbségi Tanács végül a civil társadalommal, valamint a kisebbségi kérdésekkel foglalkozó nemzetközi szervezetekkel való szorosabb kapcsolattartást és együttmûködést javasolja.

A Nagy-Románia Párt (NRP) megóvja az Alkotmánybíróságnál a 2002-es évi állami költségvetést, mivel a párt szerint ez nem tartja tiszteletben az alkotmány több elôírását, jelentette ki tegnapi sajtótájékoztatóján Corneliu V. Tudor pártelnök. — Mint a legfôbb ellenzéki párt, jogunk és kötelességünk az Alkotmány tiszteletben tartása, az állampolgárok védelme felett ôrködni — mondotta Tudor.

A CEFTA-tagországok miniszterelnöki szintû találkozójának színhelye volt tegnap a bukaresti parlament palotája. Csehországot Milos Zeman, Lengyelországot Leszek Miller, Magyarországot Orbán Viktor kormányfô, Szlovákiát Mikulás Dzurinda, Szlovéniát Janez Drnovsek kormányfô, Bulgáriát Nyicolaj Vasszilev miniszterelnökhelyettes, a házigazda Romániát pedig Adrian Nãstase kormányfô képviselte. Meghívottként vett részt a tanácskozáson Ivica Racan horvát miniszterlnök. A csúcstalálkozó a miniszterelnökök nyilatkozatának aláírásával zárult. A nyilatkozat üdvözölte, hogy a "többsebességes" megoldás elfogadásával sikerült mindenki számára elfogadható kompromisszumra jutni.

A CEFTA-találkozó alkalmával Orbán Viktor magyar és Adrian Nãstase román kormányfô külön megbeszélést folytatott. A találkozó azonban nem hozott látványos áttörést. A két fél elsôsorban a státustörvénnyel kapcsolatos kérdéseket vitatta meg, de érintették a júliusban Marosvásárhelyen átadott javaslatcsomagot és az erdélyi magyar egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásának ügyét is. (Helyszíni tudósításaink a 16. oldalon)

Tibori Szabó Zoltán

A Kolozs Megyei Tanács tegnapi ülése elôtt írták alá a hivatalos iratokat egy részvénytársaság megalapítására, amely mûködteti majd a technológiai parkot — tudtuk meg Kerekes Sándortól, a megyei tanács alelnökétôl. A részvénytársaságba Kolozs megye tanácsa belevonta a helyi tanácsok polgármestereit is, és a hivatalos iratokat tegnap közjegyzô elôtt írták alá a jelenlévôk.

A tanácsülés napirendi pontjai között szerepelt például az iskolák finanszírozási kérdése, és bemutatták a megye fejlesztési stratégiáját a 2001–2004 közötti idôszakra, amelyet majd csak a következô tanácsülésen vitatnak és fogadnak el a tanácsosok. Elhatározták a közvagyon és közigazgatás vezérigazgatóságának újjászervezését. Ez mindeddig a megyei tanács fôosztályaként mûködött, ezentúl azonban különálló jogi személyi minôséggel rendelkezik, külön központként mûködik mint a közvagyont és közszolgáltatást kezelô vezérigazgatóság, és költségvetés szempontjából is önállósodik. Egy következô napirendi pont keretében a tanácsosok megállapították a 2002. évi adókat és illetékeket, amelyeket az infláció arányában növelték. Elfogadták az Univers T és a polgárôrség költségvetését, kiutaltak egy bizonyos pénzösszeget a népszámláláselôkészítésére, és kiosztották a községek nyertes pályázataira kiírt pénzösszegek egy részét is. Átszervezés révén a mezôgazdasági tanácsadó központok a községekhez kerültek, ezek az irodák tehát tevékenységüket ezentúl a községekben fejtik ki. Döntés született továbbá a Tribuna folyóiratnak a megyei tanács hatáskörébe való kerülésérôl is. Mivel a folyóirat csôdhelyzetbe került, többen azzal érveltek, hogy a múlt század végén létesült hagyományos román kulturális folyóiratot nem szabad veszni hagyni, és ezentúl a megye a mûvelôdési minisztériummal együtt pénzeli.

Szintén a pénteki tanácsülésen került sor a legjobban gazdálkodó községek díjazására. A már régebb meghirdetett versenyre 21 község nevezett be, és több feltételt kellett teljesíteniük (tisztaság, rend a községházán, javítási munkálatok elvégzése), amelyet egy bizottság a helyszínen ellenôrzött. A tanácsosok úgy döntöttek, hogy elsô díjat nem osztanak ki, ellenben többen részesedtek második és harmadik helyezésben. Kisbánya és Mocs község nyerte a 80 millió lejes második díjat, harmadik lett Kackó, Mikeháza, Kissebes és Kalotaszentkirály (60 millió lejes "elismerésben" részesülve), és 50 millió lejes dicséretet osztottak Szászfenes, Ördöngösfüzes, Doboka és Aranyosegerbegy községeknek.

(i)

Erdélyi körútjának utolsó állomásán, Kolozsváron tartott sajtótájékoztatón számolt be Miron Mitrea szállításügyi miniszter tapasztalatairól. A Szabadság kérdésére kifejtette: egyelôre nincs napirenden a Nagyvárad–Kolozsvár–Marosvásárhely–Brassó–Bukarest autópálya kiépítésének terve. Orbán Viktornak nyári, tusnádi kijelentésére reagálva Mitrea elmondta: Románia minden külföldi finanszírozási ajánlatot üdvözöl, a magyar kormány részérôl azonban eddig még egyetlen forintot sem láttak.

A miniszter többszörösen is megrótta a kolozsvári polgármesteri hivatalt. Elsôsorban azért, mert az semmilyen érdeklôdést nem mutat az Országos Lakásügynökség tervei iránt. (Irásunk a 16. oldalon)

Négy éve kezdte meg mûködését a Kék Telefonvonal — a 187-777 —, a gyermekek, tinédzserek és fiatalok tanácsadó szolgáltatása. A World Vision tájékoztatója szerint e négy év alatt a telefonvonalat összesen 4500 alkalommal vették igénybe. A legtöbbször a felnôttekkel és a barátokkal való kapcsolatok, de olykor aszexualitás kérdései szolgáltattak okot a hívásra. Az utóbbi esztendôben a hívások segítségével sikerült értesülni 4 a gyermekeken elkövetett szülôi erôszakról és 16 visszaélésrôl. A Kék Telefonvonal hétfôtôl péntekig naponta 10–20 óra között hívható a szokásos hívási díjért.

KOLOZSVÁRI NÉPFÔISKOLA
Erdélyi nemzedék-szemléletváltás az elmúlt század paraszti közösség életében címmel Nagy Olga néprajzkutató tart elôadást november 20-án, kedden du. 5 órától a Györkös Mányi Albert Emlékházban (Majális/Bilascu 5.). Az elôadást követôen Barabásné Kásler Magda széki lakodalmasokat énekel. Minden érdeklôdôt szeretettel várnak.

KISMAMAKLUB ÖSSZEJÖVETEL az RMDSZ belmonostori körzetének szervezésében november 19-én, kedden du. 5 órától a Mócok útja 75. szám alatti Pro Iuventute székházban. Az összejövetelen Rápolti Kinga pszichológussal beszélgethetnek problémáikról a kisgyermekes szülôk, várandós kismamák, unokáikat nevelô nagyszülôk. A szervezôk szeretettel várják ôket kisgyerekeikkel együtt.

MAGUKRA MARADT, ELESETT IDÔS ÉS BETEG EMBEREK JAVÁRA szervez gyûjtési akciót a Caritas, a katolikus egyház segélyszervezete. November 18-án, vasárnap, egy nappal Árpádházi Szent Erzsébet ünnepe elôtt, minden katolikus templomban fogadják az adományozókat. Aki valamilyen ok miatt nem jutna el a templomba, de szeretne segíteni, adományát jutassa el a Szent Mihály Caritas székhelyére (Szentegyház/I. Maniu utca 6. szám, I. em, 12-es lakrész). Aki egy ember sorsán javít, már eredményesnek mondhatja életét.

Hölgyek tükörben a címe a Sindan Mûvelôdési Központban november 19-én kezdôdô immár hagyományos finn filmhétnek. Az idei seregszemle érdekessége, hogy a filmek rendezôi kizárólag a gyengébbik nemhez tartoznak ugyan, de valamennyien erôteljes, határozott alkotó egyéniségek, filmjeik sajátosan egyedi szemléletmódról tanuskodnak.

November 19-én Taru Makela 1999-ben készült A hugocska címû, szerelemrôl, háborúról szóló filmje, november 20-án Kaisa Rastimo 1995-ös Édes-keserû címû romatikus komédiája, november 21-én Kiti Luostarinen Nôi formák (1997) és A nagy szerelem (1999) címû dokumentumfilmjei, november 22-én pedig Auli Mantila A gyûjtô (1997) címû, szereleméhes lányról szóló filmje kerül bemutatásra.

A vetítések délután 5 órakor kezdôdnek a Sindan Mûvelôdési Központ új székhelyén az Egyetem utca 3. szám alatt az I. emelet 5-ös lakásban. A finn filmeknek angol feliratozása van.

egy könyvecske, a Kriterion Könyvkiadó kiadásában — vers és muzsika gyermekeknek alcímmel — Szilágyi Domokos és Vermesy Péter zseniális közös alkotása. Nem ismert eléggé és sajnálatos módon nem lépett (még) be gyermekeink anyanyelvi kincstárába, noha mind az irodalom, mind a zene oldaláról közeledvén hozzá, üdvösebb "lelki eledel" aligha található tájainkon. A fôhajtás, emlékezés, a meggyôzôdés (hogy gyermekeink károsodnak a könyvecskében rejlô manna híján) — mindez ötvözôdik, amikor PIMPIMPÁRÉ címen immár ötödik éve éltetünk egy kiszállásokból és a júniusi gyermekvásárokból álló gyermekprogramot. A kreativitás és a játékosság jegyében megyünk el a gyermekekhez, szeretnénk népszerûsíteni, szórni a két kolozsvári alkotó "gyöngyszemeit". A zenés-játékos együttléteket "életöröm terápiának" is nevezhetnénk, különösen a hátrányos helyzetû gyermekek körében. Hol és mikor jött létre ez a — nem zeneóra, nem bábszínház, nem mesesarok, nem elôadás — nevenincs mûfaj?

1996 tavaszutóján a dévai ferences kolostorban zenélt-táncolt az Amaryllis. Koncert után, Böjte Csaba atya csodálatos létesítményében, a kollégiumban élô-lakó nehézsorsú gyermekek körében pattant ki az ötlet-szikra, s jöttek rá igazából a reneszánsz csoport fiataljai a tánctudásukon túli igaz értékükre: homo ludens mivoltukra. Ezért volt számunkra emlékezetes az idei meghívás, amikoris Déva várának tisztásán, Kômüves Kelemenék hagyatékaként ünnepeltük a gyermekekkel a hangmanók, a mindenkori (zenei) szép gyôzelmét a Zaj-sárkány és a mindennémû sötét erôk felett.

Öt év alatt nagyon sok helyen jártunk... a kolozsvári onkológiától a müncheni hétvégi iskoláig, a mérai parókiától pest-csepeli óvodáig. Nevettünk-zenebonáltunk a szebeni, oltszakadáti kicsinyekkel és a székelyudvarhelyi kisiskolásokkal.

A csíkszeredai, nagykárolyi, segesvári árvaháziak vagy Apáca, Mákófalva, legutóbb Sztána gyermekei nyelvi akadályok nélkül, ragyogó jókedvvel ismerkedtek meg Csimbum és Dodó bohóccal, a hangszerek érdekes hangszíneivel. Évek óta részt veszünk — Puki bácsi/ László Károly és csoportja jóvoltából a Szentgyörgy Napok rendezvényein, segítünk a Filip Ignác és Tóth Mari, egykori Amaryllis-alapítók szervezésében immár Sepsiszentgyörgy ünnepének szerves részévé vált reneszánsz vásár hangulataiban, huncutságaiban, sikereiben...

Hálával és szeretettel hívjuk alkalmainkra a Little People Alapítványtól Lehotszki Katalin és Shajjad Rizvi barátainkat. Önzetlen segítôink és társaink.Kelléktárunk legszebb darabjait — Mátyás királyhoz kötött programunk részeként — tôlük kaptuk. Egy idô óta azonban a pompás királyi Palástot, s hangszerállományunk egy részét nem tudjuk használni. Az Agapé Életvédô Alapítvány jelenlegi vezetôsége — noha a Pimpimpáré az alapítvány preventiv gyermekprogramjaként a székhely/tücsökház keretében mûködött — tavaly szeptemberben zárolta, majd idén áprilisban ismeretlen helyre eltüntette ezeket. Ezúton is kérjük, barátaink s a gyermekek nevében is, a program infrastruktúrájának visszaadását, munkánk zavartalan folytatása érdekében.

Az Amaryllis Társaság új évadot nyit, a Pimpimpáré-látogatások is sûrûsödhetnek. Nemrég az 1. számú unitárius egyházközség ifjabb nemzedéke ismerkedett a szeretetvirággal és Lehotszki Katalin játékaival. Nemsokára megjelenik a Kriterion Könyvkiadó gondozásában Csimbum és a hangmanók könyve. Az Amaryllis tehetséges táncosa, Szabó Zelmira nemcsak megrajzolta a zenemeséket, de el is készítette a benne szereplô bábukat. Így hát a pimpimpáré-együttlétek eljátszott, átélt könyvbemutatók lehetnek iskoláink elsô-második osztályos tanulói számára. Várjuk a meghívásokat az 121-998 és az 185-664 telefonszámokon!

László Bakk Anikó

Napjaink rohanó világa, alaposan felgyorsult életritmusunk sem tudott leszoktatni a vendégeskesdésrôl. A vendégvárás és a vendégségbe menés továbbra is velejárója mindennapjainknak, még ha változott is az idôk folyamán. A lucullusi lakomák kora régóta lejárt, de még a múlt század eleji polgári vendéglátás pazar világa sem támasztható fel. Egy-két pozitívumát azonban átmenthetjük kész vagy félkész ételekre, konyhai szuperrobotokra szakosodott harmadik évezredi, meglehetôsen egyhangú konyhánkba. Többek között ebben is segítségünkre lehet J. Kovács Magda Vendégváró címû, a hidegkonyha ételeit bemutató, az Alsand Kiadónál napvilágot látott kötete. A tetszetôs, ínycsiklandozó fedôlap már eleve arra késztet, hogy belelapozzunk a könyvbe. S akkor már nyert ügyünk is van. Hiszen, ha eddig eszünkbe sem jutott volna, hogy ne ropival várjuk vendégeinket, a sok könnyen elkészíthetô, ízletesnek ígérkezô recept láttán, nehéz ellentállni a kísértésnek. Annak, hogy egy csöppnyi szakácskönyvi segédlettel megcsillogtassuk konyhamûvészeti erényeinket, fantáziánkat, díszítôkedvünket. Mert örök igazság, hogy a gazdagon terített asztal mellett még az ellenségek is barátokká válnak, hát még a kedves vendég!

Különösen idôszerû a kézhezálló, hasznos könyvecske az év vége, a karácsony, a decemberi megnövekedett vendégjárás közeledtével, amikor ugyancsak jól jön egy kis szakmai segítség. Erdélyi konyhamûvészetünk kiváló ismerôje, J. Kovács Magda pedig kifogyhatatlan az ötletekbôl. Szendvicsek, hideg mártások, koktélok, töltelékek, töltött készítmények, hideg hús- és halételek, kocsonyázott készítmények, pástétomok százaival ismerkedhet meg a vendégszeretô, vagy egyszerûen csak a saját hasát szeretô olvasó. És azt is megtudhatja, melyek a szépen megterített asztal tartozékai, mihez mit kínáljon, milyen italok illenek az éppen felszolgált finom falatokhoz.

Az Alsand Kiadó népszerû Gazdasszony Könyvtárának legújabb kötete — sorozatszerkesztô M. Szilágyi Mária — értékesen egészíti ki a már megjelenteket, amilyen a Hagyományos erdélyi konyha, az Erdélyi sütemények, a Zöldség, gyümölcs házi tartósítása és a Disznóvágás, házi húsfeldolgozás.

N. J.

A hodály elsôdlegesen — egyes vidékek nyelvjárásában — fedett juhakolt, birkaistállót jelent. Ebben a jelentésben tájszó, de olyan tájszó, amelyet a szépirodalom is felhasznált. "Az aklok megteltek paripákkal, a hodályok... juhokkal" — írja Jókai. Szép költôi képben él a szóval József Attila: "Agyadban... égô hodályba zárt / Riadt baromként bôg a rémület."

Vidékenként szintén mint tájszó, a hodály jelenthet kezdetleges pusztai istállót, nyári szállást, nagyobb pajtaszerû épületet, fészert, mindenféle tágas helyiséget, ormótlan épületet. Sôt a hodály jelentheti nemcsak a marha- és juhlegelôn lévô nyári szállást, hanem magát a marha- vagy juhlegelôt is.

A fenti jelentésekben — mint már említettem — a hodály tájszó. A bizalmas köznyelvben azonban a hodály ormótlan épület, csúnya, nagy ház, szokatlanul nagy, dísztelen, barátságtalan helyiség jelentésben él. Ha dísztelen, nagy, üres, barátságtalan terem a munkahelyünk, kissé rosszalva szoktuk mondani: nem valami kellemes egy ilyen nagy hodályban dolgozni!

Eredetileg a pásztorkodás szókincsébe tartozó hodály szavunk: vándorszó. Megtalálható a román, az albán,az újgörög, a macedón, a szerbhorvát és az ukrán nyelvben is. E nyelvekben meglevô szó végsô forrása — tartja a szófejtô irodalom — az oszmán török nyelv oda szava, jelentése itt ’szoba, kamra, janicsárkaszárnya’.

A szót a balkáni juhpásztorkodás terjesztette el. A magyar nyelvbe alkalmasint a román, esetleg a déli szláv közvetítéssel került be. A románból való átvétel lehetôségét az teszi valószínûbbé, hogy éppen a juhtartás fogalomkörében tartjuk nyilván környezetünkben a legtöbb román eredetû tájszót: a ’juhász’ az erdélyi tájnyelv egyikében–másikában bács vagy pakulár, a ’juhászbojtár’ csóring vagy monyator, a ’juhnyáj’ turma, a ’juhkarám’ esztena vagy sztina, a ’fejôveder’ galáta, a ’kos’ berbécs, az ’egyéves bárány’ millóra vagy mióra stb., de román eredetûek az olyan tejtermékek nevei is, mint az orda, a zsendice, a bálmos.

Itt kell megemlítenem, válaszként egy levelezômnek, hogy a román ’akol’ jelentésû sopron szó szintén megtalálható az erdélyi tájnyelvben, de ennek semmi köze a nyugat-magyarországi Sopron városnévhez. E helységnév puszta személynévbôl keletkezett magyar névadással. Már 1235-ben feljegyezték a Suprun személynevet, melynek forrása a latin Sophronius lehet, és amely szláv közvetítéssel kerülhetett a magyarba.

Murádin László

internetes újság folytatja közös Transfórum rovatát, amelynek vendége Markó Béla RMDSZ-elnök. Olvasóink és az Internet-látogatók kérdéseket intézhetnek hozzá. A válaszokat november végén olvashatják a Szabadságban és a www.transindex.ro-n. A Transfórum korábbi meghívottai Markó Béla, Mircea Baldean, Eckstein-Kovács Péter, Frunda György, Patrubány Miklós, Tôkés László, Boros János, Jenei Imre, Alföldi László, Pap Géza, Molnár Gusztáv és a Sapientia — Erdélyi Magyar Tudományegyetem csapata voltak. A kérdéseket a Szabadság címére várjuk, levélben november 19-ével bezárólag (postabélyegzô dátuma), valamint szerkesztôségünk telefonszámain, e-mail címén, a magyar adás 186-855-ös telefonszámán, illetve a transindex@ecosoft.ro címen november 22-ével bezárólag.

Idén Asztalos Lajos kolozsvári közíró, a Szabadság állandó külsô munkatársa kapta az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetségének Nyelvôrzés Díját az erdélyi magyar nyelv ápolásában, az anyanyelvi mûveltség terjesztésében és a nyelvhasználat bátorításában szerzett érdemeiért. "Megszoktuk már, hogy egy évtizede — amióta egyáltalán szólni engedik — Asztalos Lajos azonnal megszólal valahányszor nemzeti, emberi, nyelvi érzékenységét sérti valami. Nem kerüli el figyelmét egyetlen hamis szó, egyetlen ártó gesztus az írott és az elektronikus médiában, a tankönyvek lapjain, a közélet megannyi fórumán. Legyenek az elkövetôk közkatonák vagy nagyvezérek, Asztalos Lajos szakmai kompetenciával, olvasmányosan és az igazság semmilyen tekintélyt nem méricskélô szigorával állítja ôket pellengérre" — mondta Zsigmond Emese, a Napsugár fôszerkesztôje a díjátadó ünnepségen elhangzott méltatásában.

Mikor kezdett el foglalkozni az anyanyelv ápolásával kérdeztük Asztalos Lajost?

— Valamikor a hatvanas évek második felében született meg az elsô írásom azt követôen, hogy "dicsô" elnökünk megváltoztatta az alkotmányt és abban az állam nevét Románia Szocialista Köztársaságra keresztelte, ami magyarul kijelentô mondatként hangzott. A kérdéssel kapcsolatos észrevételeimet leírtam, és a cikket bevittem az Igazsághoz, bár gyanítottam, hogy soha nem fog megjelenni. Az eset után mintegy csakazért is gyûjtögetni kezdtem a különbözô nyelvi helytelenségeket, idegen szavakat, kifejezéseket. A nyolcvanas évek elején A Hét címû hetilapban jelent meg egy írásom, amelyben a tarack szó eredetét elemeztem, ugyanis a magyar nyelv etimológiai szótárának magyarázata számomra nem tûnt helyesnek. Ugyancsak a nyolcvanas években figyeltem fel a Kriterion kiadásában megjelent egyik kötetre is. Ebben az idegen szavak túlzott használatát kifogásoltam. Az elkészült anyagot bevittem az Utunkhoz. A szerkesztô nem utasított el, csak arra kért, hogy rövidítsem le. Amikor másodszor is megkerestem, azt mondta, hogy mit képzelek, megjátszom a nagy nyelvmûvelôt? Különben is, ha az idegen szavakat kezdjük piszkálni, majd azt mondják — nyilván a cenzúra —, hogy a román szavakat kifogásoljuk. Ezek után kibôvítettem az írást több magyarországi vonatkozással és elküldtem a Természet Világának Budapestre, amely teljes terjedelmében leközölte. Az 1989-es változásokat követôen már több lehetôségem volt a sajtóban közölni, rendszeresen kezdtek megjelenni az írásaim az erdélyi és a magyarországi lapokban.

— Nemcsak a magyar, hanem más idegen nyelvek tanulmányozásával is foglalkozik...

— Régóta foglalkozom a spanyol, a portugál, a galego és a baszk nyelvvel. Megtanultam galegóul is és lefordítottam Az ember tragédiáját. E nyelvekbôl több kötetnyi mesét is fordítottam. 1993-ban, a Santiago de Compostela-i galego nyári egytemen való részvételem idején, a spanyol szófejtô szótárban felfedeztem, hogy a szótár szerkesztôi egy nem bizonyítható cseh forrásra hivatkozva, a ’lovas kocsi’, ’gépkocsi’ jelentésû spanyol coche [kocsé] szót cseh vagy szlovák eredetre vezetik vissza. Holott köztudott, hogy az a magyarból származik. Hazatérve a kérdésrôl írtam egy anyagot, amely 1994-ben a Galego Nyelvtudományi Intézet folyóiratában, a Verbában jelent meg. Ez a szótár szerkesztôihez is eljutott, akik levelükben megígérték, hogy az új kiadásban figyelembe veszik. A baszk nyelv eredetérôl és a baszk meg a magyar nyelv közti hasonlóságról készített anyagot az Utunk helyett a budapesti Polisz közölte.

— Hogyan viszonyulnak a megbírált szerzôk, illetôleg a nyelvészek az Ön munkásságához?

— Vannak, akik megsértôdnek, és igazságtalannak tartanak. Mások viszont hálásak azért, hogy felhívom a figyelmüket a hibákra és megköszönik észrevételeimet. Volt olyan eset is, amikor a szakma nem adott teljesen igazat nekem, ez azonban nem veszi el a kedvemet, és tovább folytatom az anyanyelvápoló tevékenységemet. A tollforgatók körében mindig voltak, vannak és lesznek, akik tevékenyen részt vesznek az anyanyelv védelmében, így járulva hozzá a nyelvészek munkájához.

— Nem gondolt arra, hogy írásait kötetben is kiadja?

— Amikor a díjat átvettem, felajánlották ezt a lehetôséget. Valóban gondolkodom azon, hogy az írásokat csokorba szedjem és könyv formájában is kiadjam.

— Hogyan fogadta az elismerést?

— Már tavaly is felmerült a nevem, de az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége úgy döntött, hogy elsô alkalommal a díjat egy szakképzett nyelvésznek adják. Gyanítottam, hogy az idén rám kerül a sor. Mindenképp kellemes meglepetés és nagy megtiszteltetés volt számomra.

Papp Annamária

Az örömmámoros (és könnyes) ünnepnapok zaja lassan elült. A kabátok hajtókájáról lekerültek a nemzetiszínû kokárdák, a lányok a ládafiába rejtették gyöngyös pártáikat, a legények papírba sodorták kalapjuk mellôl az árvalányhaj-bokrétát. Dolgos hétköznapok következtek.

A Bécsi Döntés hírére sokan költöztek Kolozsvárra, de már jóval azelôtt elindult a népvándorlás Erdély-szerte. Ki ilyen, ki olyan meggondolásból változtatott lakhelyet, keresett új megélhetési lehetôséget.

Elôbb családunk, majd nagybátyámék jöttek át. Apám öccse, húga és nôvére Tordán maradtak gyerekeikkel és Mámival, azaz nagyanyámmal. Mi, úgymond, törvényesen költöztünk át Romániából–Romániába s, hogy augusztus 30 után Magyarországon találtuk magunkat, az öröm mellett szomorúsággal töltött el az a gondolat, hogy a család többi része odaát maradt. Sokan az új helyzet kínálta szellôs határon megpróbáltak átszökni Tordáról, meg a többi, odaát rekedt helységbôl. Kalandos és izgalmas vállalkozások voltak ezek a szökések, de szerencsére a pénz, mint mindig akkor is segített az elszánt vállalkozókedvûeken.

— Sokáig tanakodtunk, amíg elhatároztuk, hogy szükünk — meséli Füsy Andor, a kolozsvári nyomda ma 88 éves kéziszedôje, a szakma nagy öregje. — Ötön voltunk, huszonöt–harminc évesek. Felfogadtunk egy román embert, aki szekérrel, éjnek idején, Kolozskarán át a határra vitt. Tízezer lejt adtunk neki a fuvarért. Éjfél elôtt érkeztünk a faluba és a vezetônk elbújtatott egy szénapadláson. Alig szenderedtünk el, amikor hangokra riadtunk fel. Rémülten lestünk ki a padlásról. Hajnalodott.

— Ez feladott minket, suttogta egyikünk az ijedségtôl elcsukló hangon. A fuvaros román csendôrrel és katonáival beszélt. A félelem megbénított. Aztán elmentek. Nemsokára feljött az emberünk. Kenyeret és tejet hozott.

— A tehenet jöttek elrekvirálni, mondtam nekik, hogy már egy hete elbitangolt... mosolygott hamiskásan.

Másnap éjjel, nagy csendben kivitt a kolozskarai határba, megmutatta az irányt és otthagyott, isten nevében. Egy ugrás és máris a magyar csendôrök karjaiba pottyantunk. Gyalog kísértek be Kolozsvárra és a kilences hadtestparancsnokságon kihallgattak. Innen egy ismerôs, Farkas nevû tiszt révén szabadultam ki.

Sokan szöktek Kolozsvárra és sokan maradtak odaát. Családok szakadtak szét, gyerek szülônek, testvér testvérnek, férj feleségnek mondott búcsút, sokszor a viszontlátás reménytelenségében.

Ilyen körülmények között szervezték meg a tordai román és a kolozsvári magyar hatóságok a határbeszélgetéseket. Általában havonta engedélyezték ezeket és külön engedélyt bocsátott ki a rendôrség, a már említett hadtestparancsnokság láttamozásával.

Színes embertömeg igyekezett, ki gyalog, ki szekéren, ritkán autóval a Tordai út irányába beszélgetni a rég nem látott rokonokkal. A Feleki oldal "döglesztônek" nevezett felsô végén állt a két sorompó, mindkettô nemzeti színekkel csíkozva, egymástól két méter távolságra. Az ellenôrzések után mindenki rohant a sorompók felé és megkezdôdött a beszélgetés. De milyen beszélgetés?! Kiabálás, sírás-rívás, bábeli zûrzavar! Valahogy megpillantottuk Mámit, Ô is minket.

— Jaj, drága fiam, Feri! Hogy vagytok? Mi van ezekkel a gyermekekkel? Miért ilyen soványak, jaj de nyeszlettek, szánakozott bátyámon és rajtam jajveszékelve nagyanyánk.

— Nem adnak enni nektek a magyarok? Mondtam, maradjatok otthon, most is nevelek négy libát... és folyt a sóhajoktól, zokogástól, síránkozásoktól kísért beszélgetés.

Emlékszem, Mámi unszolására a magyar csendôr átemelt a sorompón és nagyanyám már mosdatott is csókjaival. Nagyon megrémültem. Elôször a csendôr lobogó, zöldes-pirosas-barnás kakastollától, nagy bajuszától, aztán meg attól, hogy ott maradok. Végül is visszakerültem apám megnyugtató karjaiba. Aztán lassan véget ért a nagy találkozás. A beszélgetôk kifogytak a témából, csak álltak és sírva nézték egymást. Az út szélén többen sírtak, zokogtak. Vagy egyik, vagy másik oldalról nem jöttek el a hozzátartozók. Kegyetlen pillanatokat éltek át.

Végül a sorompók két oldaláról könnyes búcsút intettek egymásnak az ellentétes irányba tartó emberek. Talán nagyobb volt a szomorúság, mint a rövid viszontlátás okozta öröm.

Tatár Zoltán

Nem elég létezni, látszani is kell.

Ez a latin mondás jutott eszembe Bánffyhunyadon, a helyi általános iskola monarchia-kori szárnyának felújítási ünnepségén, ahol — annak ellenére, hogy a város 32,5 százaléka magyar nemzetiségû, és az iskola diákjainak legalább egynegyede magyar anyanyelvû — egyetlen magyar szó sem hangzott el.

Utóbb kiderült, hogy objektív okok miatt lett végül egynyelvû, és erôsen ortodox jellegû az ünnepség, de ez nem sokat javított a keserû szájízen, amit a rendezvény alatt és után éreztem. Tudom, és mindnyájan tudjuk, hogy csendben, a háttérben mozogva gyakran sokkal többet lehet elérni, mint úgynevezett zászlólengetéssel vagy magyaros tiltakozással, huszáros kirohanással. Ez így van — tucatszámra sorolhatnám az ilyen körülmények között született, kisebbségi létünk sarkalatos pontjait érintô elôrelépéseket. A bánffyhunyadi eset viszont csak csepp a tengerben, hiszen majd minden magyar tagozatos iskolával bíró vegyeslakosságú településen kínban van a "magyar fél", amikor a román tömeg elôtt — a magyar sziget felé fordulva — magyarul kell beszélni.

Arra is gondolni kellene viszont ilyenkor, hogyan érzik majd magukat a román tömegben a magyar gyerekek, amikor egyszerre világossá válik elôttük, hogy a valóságban a magyar nyelv egyáltalán nem egyenrangú a románnal, hiszen amazon lehet beszélni, ünnepelni, emezen pedig nem. Ne feledjük: olyan szülôk gyerekeirôl van szó, akiknek már évek óta sulykolja a hatalom a fejébe, hogy a magyarok Erdélyben csak amolyan másodrendû állampolgárok, akik örvendjenek annak, hogy egyáltalán megtûrik ôket. Olyan gyerekekrôl, akiknek lelke mélyén ott mardos a nagy kérdôjel: vajon nincs-e abban némi igazság, hogy igazán érvényesülni csak azok tudnak Romániában, akik román tagozatra járnak? Nem ennek a jele az is, hogy az ünnepségeken "félhivatalos nyelv" a magyar?

Erdély tele olyan intézményekkel, rendezvényekkel, ahol nyoma sincs annak a leképezôdésnek, amely ezen országrész sajátos etnikai összetételébôl kellene következnie. Sorolni lehetne azokat az intézményeket, ahol a román igazgató mellôl hiányzik a második vagy harmadik kisebbségi, a legtöbbször magyar aligazgató. Így van ez a rendezvényekkel is: ritka madár mifelénk az olyan hivatalos ünnepség, ahol a 100 "közös" percbôl 20, vagy 30 jut a magyar félnek. A gyakorlat körülbelül ez: 100 perc román, a magyarok pedig mondjanak el néhány mondatot, egy rövid imát, egy gyerekverset, de azt is gyorsan, mert hát a román tömeg nem érti, és türelmetlen. Így lesz a 100 a 20–30-hoz arányból, 100 a 2–3-hoz.

Hiába 20–30%-os jelenlétünk egy vegyes ünnepségen: a "látszás" szempontjából csak 2–3-ra zsugorodik ez az arány. Éppen csak a tûréshatár fölött mozog.

Nem elég létezni, látszani is kell. Ha valaki példát szeretne felhozni e szállóigére, akkor elég csak annyit mondani: menj el Kolozsvár környékén egy vegyes jellegû rendezvényre, és hasonlítsd össze a két százalékarányt, a "létezésit" és a "látszásit".

Ne feledjük: piacgazdasági körülmények között, ahol a versenytôl visszahúzódott partnernek meg vannak számlálva a napjai, a "látszási arány" lesz majd idôvel a mérvadó. Annak is eljön majd az ideje, hogy ez utóbbi arányt tekintik majd hivatalosnak.

Akkor már jöhetünk majd azzal, hogy a magyarság valós számaránya Erdélyben sokkal nagyobb, és a "látszási arány", azaz a látszat — az csal.

Szabó Csaba

Hagyománnyá vált, hogy egy nemzetközi eszmecsere után a résztvevô államfôk, miniszterelnökök csoportképpel ajándékozzák meg a lelkes utókort. Mellékesen említésre méltó, hogy a diktatúrák idején a nyugai politikaielemzôk konklúziókat vontak le abból, hogy a fôvezér köré milyen sorrendben helyezkedtek el a "kórus" tagjai. Talán napjainkban is jelentôsége van, ki melyik szögletbôl mosolyog ránk a képrôl.

Az Egyesült Európa kiteljesedése, az általános közhangulatból következtetve, már csak idô kérdése, hogy megvalósuljon. Persze amíg mind a 43 európai állam összecsapódik, még sok víz fog elfolyni a Zagyván. Az olyan problémamentes államok, mint Franciaország, Nagy-Britannia, Németország könnyen beleilleszkedtek, de hátra vannak még a súlyos esetek, mint Lichtenstein, San Marino, Andora, stb.

A kiteljesülés egyik legszebb emléke lehetne, ha a csoportképen a pillanatnyi vezetôk helyett egy a történelembôl kiragadott jelentôs államfôkbôl összeállított festménnyel járulna hozzá e sok vihart látott földrész a pillanat ünnepélyeségéhez.

A mostani pesti kiállítás meggyôzött arról, hogy Marc Chagall lett volna a leghivatottabb mûvész a kép elkészítéséhez. Sajnos, miután rá már nem számíthatunk, majd csak akad egy megfelelô stílusú festômûvész a kivitelezéshez.

A baráti csoportképre javasolt jeles személyek közé én is javasolnék néhány államférfiút, habár nem vagyok történész. Talán ez is bizonyítéka annak, hogy mennyire ismertek Európaszerte az illetôk.

Ami Romániát illeti — tekintve, hogy a turistahivatalok világszerte azt hirdetik, hogy ebben az országban régi tradíció a vendégszeretet — ezért a nyársba húzó Vladot javasolnám, aki különben is igen ismert. A magyarok közül, miután Mátyás király óta az állam vezetôi nemigen jeleskedtek bölcs elôrelátással, vak Bottyánt javasolnám. A nyugatiak közül: hordóderekú Dagobertet, a dánoktól kékfogú Haraldot, a lengyelektôl ferdeszájú Boleszlávot, az oroszoktól rettenetes Ivánt, a franciáktól civakodó Lajost, a skótoktól nagyfejû Malcomot; de a havasalföldiek közül még szóba jöhetne: süket István (surdu), sánta Péter (schiopu), megfulladt Vlad (înecatul) is. Elképzelem, hogy Picasso milyen remek képet hozna össze belôlük.

Leonardo da Vinci megalkotta az utolsó vacsorát. A javasolt festményünknek az elsô reggeli nevet lehetne adni. Az utókor majd kiválasztaná, melyik volt közülük Júdás.

Barabás Tibor

l Harmadik csoportmérkôzését is megnyerte Jevgenyij Kafelnyikov Sydneyben a férfi teniszezôk 3,7 millió dollár összdíjazású versenyén. Az orosz játékos ezúttal a címvédô brazil Gustavo Kuerten ellen nyert 6:2, 4:6, 6:3 arányban. Az már a 2. forduló után eldôlt, hogy Kafelnyikov elôdöntôs, Kuerten pedig kiesett.

• Az utolsó hely is elkelt a sydneyi Mesterek Kupája elôdöntôjében: a Ken Rosewall-csoport záró találkozóján Juan Carlos Ferrero 1 óra 59 perces mérkôzésen 7:6 (4), 7:6 (5) arányban legyôzte a wimbledoni bajnok Goran Ivanisevicset, s az ausztrál Lleyton Hewitt, Kafelnyikov és a francia Sebastien Grosjean után bejutott a legjobb négy közé.

A csoport végeredménye: 1. Kafelnyikov 3 gyôzelem, 2. Ferrero 2, 3. Ivanisevics 1, 4. Kuerten 0.

A mai elôdöntôk párosítása: Kafelnyikov–Grosjean és Hewitt–Ferrero.

• Lleyton Hewitt (képünk) már a világbajnoki pontverseny (ATP Race) éllovasaként várja a szombati elôdöntôt, mivel 3. csoportmérkôzését is megnyerte. Az ausztrál teniszezô 1 óra 37 perc alatt 7:5, 6:2 arányban gyôzött honfitársa, Patrick Rafter ellen, s ennek köszönhetôen elôzte meg az eddigi ranglistavezetô, Sydneytôl 3 vereséggel búcsúzó Kuertent.

A John Newcombe-csoport végeredménye: 1. Hewitt 3 gyôzelem, 2. Grosjean 2, 3. Andre Agassi (amerikai) 1, 4. Rafter 0.

• Az ATP Race élcsoportja a csoportmérkôzések után: 1. Hewitt 783, 2. Kuerten 771, 3. Agassi 704, 4. Kafelnyikov 618, 5. Ferrero 608, 6. Rafter 557, 7. Grosjean 518, 8. Tommy Haas (német) 457, 9. Tim Henman (brit) 420, 10. Pete Sampras (amerikai) 388 pont.

A csoportmérkôzéseken 20 pont járt a gyôzelemért. Az elôdöntô megnyerése 40, míg a fináléban aratott siker újabb 50 pontot ér.

• Az 1981. február 24-én született Lleyton Hewitt lett a legfiatalabb év végi világranglista-vezetô a férfi teniszezôknél. Eddig az amerikai Jimmy Connors büszkélkedhetett ezzel, huszonhét esztendôvel ezelôtt22 éves és 3 hónapos volt, amikor éllovasként zárta a szezont.

Az év végi világelsôk 1973-tól: 1973: Ilie Nãstase (Románia, született: 1946. július 19.); 1974: Jimmy Connors (Egyesült Államok, 1952. szeptember 2.); 1975: Connors; 1976: Connors; 1977: Connors; 1978: Connors; 1979: Björn Borg (Svédország, 1956. június 6.); 1980: Borg; 1981: John McEnroe (Egyesült Államok, 1959. február 16.); 1982: McEnroe; 1983: McEnroe; 1984: McEnroe; 1985: Ivan Lendl (Csehszlovákia, 1960. március 7.); 1986: Lendl; 1987: Lendl; 1988: Mats Wilander (Svédország, 1964. augusztus 22.); 1989: Lendl; 1990: Stefan Edberg (Svédország, 1966. január 19.); 1991: Edberg; 1992: Jim Courier (Egyesült Államok, 1970. augusztus 17.); 1993: Pete Sampras (Egyesült Államok, 1971. augusztus 12.); 1994: Sampras; 1995: Sampras; 1996: Sampras; 1997: Sampras; 1998: Sampras; 1999: Andre Agassi (Egyesült Államok, 1970. április 29.); 2000: Gustavo Kuerten (Brazília, 1976. szeptember 10.); 2001: Lleyton Hewitt (Ausztrália, 1981. február 24.).

Román sportoló is van azon a 20-as listán, amelyet a Nemzetközi Atlétikai-szövetség (IAAF) közzétetett, akik közül megválasztják az év két legjobbját. Az 1500 m-es síkfutás bajnoka, Violeta Beclea-Székely nagy esélyese a címnek. A díjátadó ünnepségre jövô vasárnap kerül sor Monte-Carlóban.

A jelöltek:

Férfiak: Brahim Boulami (marokkói, 3000 m akadályfutás), Andre Bucher (svájci, 800 m-es síkfutás), Jonathan Edwards (brit, hármasugrás), Hicham el-Guerrouj (marokkói,1500 m), Maurice Greene (amerikai, 100 m), Allen Johnson (amerikai,110 m gát), Lars Riedel (német, diszkoszvetés), Felix Sanchez (dominikai, 400 m gát), Roman Sebrle (cseh, tízpróba), Jan Zelezny (cseh, gerelyhajítás).

Nôk: Stacy Dragila (amerikai,rúdugrás), Marion Jones (amerikai, 100 és 200 m), Tatjana Lebegyeva (orosz, hármasugrás), Osleidys Menendez (kubai, gerelyhajítás), Maria Mutola (mozambiki, 800 m), Catherine Ndereba (kenyai, maratoni futás), Zsanna Pintusevics (ukrán, 100 m), Paula Radcliffe (brit, 5000 m, mezeifutás, félmaraton), Violeta Beclea-Székely (román, 1500 m), Olga Jegorova (orosz, 5000 m).

Kellemetlen, késô ôszi körülmények, némelykor szemerkélô esô, nedves, sáros talajú pályák várták a csapatokat a hétközi fordulóban. Az esélyes csapatok begyûjtötték a pontokat, különösebb meglepetés nem született, hacsak nem számítjuk annak az eredmények arányait (azaz aránytalanságait). Különösnek tûnik az addig nyeretlen, még pontot sem szerzô Kolozsvári Romsco SE sikere az egykori éllovas Metalurgistul ellen.

Az elôzô fordulóban elmaradt mérkôzést, az Ariesul–Szászfenesi Unirea találkozót 0–3-mal igazolta a szakbizottság.

• A Kolozsvári U FC II. edzômérkés jellegû találkozón elsöprô, 7–0 arányú gyôzelmet aratott a sport-iskolások csapata, a CSS ellen. Az egykor sikeres U-játékos, Ilie Lazãr csapata továbbra is vezeti a mezônyt.

• Jégkorong vagy vízilabda eredmények tûnhet a 9–5-ös végeredmény, amely a Dési ATL Selena–Szamosfalvi ASA Victoria mérkôzésen született. I. Fãrãgãu, az ASA Victoria veterán, de igen eredményes játékosa úgy nyilatkozott, hogy azért lett ilyen furcsa eredmény, mert mindkét csapat elhanyagolta a védekezést, s a gólerôsebb csatársor gyôzött.

• Meglepôen érdekes a Tordai Turdeanának a szereplése: otthoni mérkôzéseit sorban elveszíti, idegenben gyôzelmeket arat. Ezúttal: Turdeana–Alsójárai Minerul 0–5 (!).

• A Romsco SE játékosai maguk sem hitték, hogy megszerzik elsô pontjaikat. A morálisan szétzilált

fémipariak jogatlanul szerepeltetett játékosokat, nem az lépett pályára, akinek az igazolását bemutatták, így csalás miatt a Romsco–Kv. Metalurgistul összecsapást 3–0-lal igazolták a házigazdáknak.

• A hullámvölgybe került egészségügyiek nem tudtak megbirkózni a désaknai sóbányászokkal, végeredmény: Kolozsvári Egészség–Minerul 2–3.

• Az egykori Tehnofrig pálya ismét balszerencsésnek bizonyult a West Ham FC számára, a dési C ligások tartalékcsapata, az Unirea II.

• Az autójavítók egyenetlen, mélytalajú bivalyréti pályáján minimális hazai gyôzelem született, végeredmény: Motor IRA–Romhills FC 1–0.

• Kisbácsban: Kolozsvári CFR II–Szászfenesi Unirea 3–1.

• A fellegvári, egykori CMC-stadionban az Ivánszuk Futballiskola fiataljai saját maguk szórakoztatására egyre másra lôtték a gólokat a tehetetlenül vergôdô, igen gyenge védelemmel rendelkezô szentmihályi Ariesul kapujába, a végeredmény 15–0 lett!

A következô fordulóból kiemelkedik az Alsójárai Minerul–ATL Selena rangadó.

A táblázaton:
1. U FC II. 14 12 1 1 51–12 37

2. ATL Selena 14 12 0 2 57–14 36

3. Alsójára 14 11 2 1 53–12 35

4. Metalrugistul 14 10 0 4 37–20 30

5. Désakna 14 7 4 3 30–13 25

6. ASA Victoria 14 8 1 5 44–38 25

7. Unirea II. 14 7 2 5 31–23 23

8. Egészség 14 7 2 5 32–31 23

9. Ivánszuk Fi. 14 6 0 8 33–35 18

10. CFR II. 14 5 3 6 25–27 18

11. Romhills 14 6 0 8 30–33 18

12. West Ham 14 5 2 7 34–29 17

13. Turdeana 14 5 0 9 17–28 15

14. Motor IRA 14 5 0 9 22–41 15

15. CSS 14 5 0 9 21–45 15

16. Szászfenes 14 2 1 11 13–31 7

17. Ariesul* 14 3 0 11 9–74 6

* Három büntetôpont.

Reisinger László

Az elmúlt hetekben pezsgô sportélet zajlott líceumaink háza táján. A lelkes küzdelmek, amelyeket természetesen legalább annyira lelkes szurkolótáborok kísértek figyelemmel, a Brassai líceumnak hozták a legtöbb babért: gyôzteseként hagyta el a pályát a líceumok városi bajnokságán, valamint a Kolozsvári Magyar Líceumok Sportvetélkedôjén, mindkét esetben kézilabdában.

A városi kézilabda bajnokságra négy csapat iratkozott be: az Avram Iancu, a Faipari, az A. Salini (volt Traian Vuia) és egyedüli magyar résztvevôként a Brassai líceum csapata. Miután az Avram Iancu csapatát 15–10 arányban múlta felül, a döntôben a Brassai a Salini csapatát is kiütötte: 23–15-re gyôzött. A csapat: Jakab Szabolcs, Gyulai Csaba, Kékedi László, Macsek Norbert, Ferenc Lóránd, Papp Sándor, Fodor Lajos, Papp Tibor, Boros Róbert.

A magyar líceumok közötti hagyományos vetélkedôt ugyancsak veretlenül zárták a brassais kézilabdás srácok, így a sorrend a következôképpen alakult: 1. Brassai 9 pont, 2. Apáczai 6, 3. Báthory 3, 4. Református Kollégium 0 — a vándorkupát elhódító csapatban szerepelt még Tasnádi Szabolcs és Mezei Zsolt. A Brassai lányai sem hagyták magukat: veretlenül utasították maguk mögé a Báthory, az Apáczai, és a Ref. Kollégium kézilabdázó lányait. A csapat: Bálint Kinga, Daróczi Andrea, Kassai Réka, Kondor Kinga, Kun Melinda, Mihály Melinda, Sebôk Enikô, Szabó Emese, Szakács Amália, Török Viola, Vágási Katalin.

A sikerekben kivették részüket az iskola tornatanárai is: Egyed Zoltán, Kun Béla, Bárdos Lajos és Boda Attila.

l A Kolozsvári Magyar Líceumok Sportvetélkedôjének második játéknemében labdarúgásban ugyancsak a Brassai csapat gyôzedelmeskedett és hódította el a Puskás Öcsi nevét viselô vándorkupát. A sorrend: 1. Brassai 9 pont, 2. Apáczai 4 (13–7), 3. Báthory 4 (12–6), 4. Ref. Kollégium.

(balázs)

• Nov. 12.: 277. hivatalos mérkôzését játszotta ezen a napon 1950-ben Bulgária fôvárosában, Szófiában Magyarország labdarúgó-válogatottja. Ekkor jutott szóhoz elôször a legjobbak között az októberben erdélyi látogatáson részt vett kiváló hátvédjátékos, a dorogi Buzánszky Jenô. A találkozó, amelyre a magyar csapat Groscis — Buzánszky, Börzsei, Lantos — Bozsik, Lakat (Zakariás) — Sándor. Hidegkuti (Kocsis), Szilágyi I., Puskás, Czibor összeállításban állt ki, 1:1-es elsô félidô után ugyanolyan eredménnyel ért véget. A csehszlovák Vlcek bíráskodása mellett sorra került mérkôzés magyar gólját Szilágyi I. Gyula, már a Vasas (korábban a Debreceni VSC) játékosa lôtte (Szilágyi 79 éves korában, az idén október közepén hunyt el, többször játszott Erdélyben és Bukarestben is).

• Nov. 13.: Jó eredményeket értek el 1960-ban, Magyarország nemzetközi asztalitenisz-bajnokságán a román játékosok. Különösen Maria Golopenta-Alexandru jeleskedett: megnyerte a nôi egyest, miután a döntôben 3:0 (22:20, 22:20, 21:12) arányban legyôzte a magyar Kerekesné Sólyom Ilonát. Nôi párosban Geta Piticã-vel az oldalán az angol Diana Rowe, Ann Haydon kettôs ellen mérkôztek a döntôben, s a román hölgyek 3:0 (21:14, 21:15, 21:14) arányban nyertek. A férfi számokban és a vegyes párosban a magyar játékosok gyôzedelmeskedtek: egyesben Berczik Zoltán, férfi párosban a Sidó Ferenc, Berczik, vegyes párosban pedig a Mosóczy Lívia, Sidó kettôs végzett az élen.

• Nov. 14.: Hetven éve, 1931-ben a Resicabányai UDR csapata nyerte az akkor még területi alapon rendezett országos labdarúgóbajnokságot. A döntôben a resicaiak 2:0-ra gyôzték le a Nagyszebeni TE-t. A döntôsök: UDR: Domatsek — Pomacsek, Gyôry — Sinkó, Sepi, Bundi — Tibisanu, Lakatos, Ploesteanu, Killianovits, Moise; Nagyszeben: Phol — Hatfner, Schiftmann — Hochmann, Luher, Ivancici — Mellán, Kirschner, Seifert, Heiser, Puchlapek. Esztendô múltán a resicabányaiak bizonyították, hogy nem véletlenül szerepeltek ilyen jól: ismét döntôsök voltak (igaz, akkor 3:0-ra kikaptak a Bukaresti Venustól).

• Nov. 15.: Három és fél évtizede, 1966-ban sport-érdemrendet létesítettek Romániában, az Országos Testnevelési és Sporttanács ajánlatára az Államtanács ítélte oda a kitüntetéseket. Az elsô kitüntettek között olyan ismert sportolók szerepeltek, mint többek között az olimpiai és Európa-bajnok, 14-szeres világcsúcstartó magas-ugró Balázs Jolán (I. fokozat), Aurel Vernescu, kajak-kenu (I.), Radu Hutan, kajak-kenu edzô (II.), Jean Panova, röplabdázó (III.), Nicolae Martinescu, kötöttfogású birkózó (III.), Alexandra Nicolau, nemzetközi sakknagymester (III.), Csipler Sándor, a szatmárnémeti vívóiskola megalapítója, számos országos és nemzetközi bajnok egykori mestere, Ilie Oanã, volt labdarúgó, késôbb jeles edzô (III.) és mások.

• Nov. 16.: Hatvan esztendôvel ezelôtt, 1941-ben Zürichben játszották a 21. Svájc–Magyarország válogatott labdarúgó-mérkôzést, ez volt a magyar csapat 233. hivatalos talákozója. Az esztendô utolsó válogatott mérkôzésén ekkor szerepelt a vendégek csatársorában 4 (!) NAC-csatár (a Gamma jobbszélsôje, Kincses volt a kakukktojás az ötösfogatban). A vendégek 2:1-re nyertek. Ez a csapat gyôzött: Tóth György — Olajkár II., Szûcs, Kispéter — Baróti (a késôbbi jeles edzô, szövetségi kapitány), Dudás — Kincses, Kovács I. Miklós, Sárvári, Bodola, Tóth III. Kovács I., a Nagy Kopek lôtte az elsô, Olajkár II. a másodikat.

• Nov. 17.: 35 éve, 1966-ban, Ploiesti-en: Románia–Lengyelország 4:3 — barátságos labdarúgó mérkôzés. A nyertes csapat: Mihai Ionescu — Popa, Barbu, Dan Coe, Mocanu — Gergely László, Dumitrescu Popescu (Dobrin) — Pârcãlab, Dridea I., Frãtilã, Lucescu. Gergely, Frãtilã és Dan Coe góljain kívül a vendég Brejza öngólja járult hozzá a gyôzelemhez.

• Nov. 18.: 40 éve, 1961-ben 3 mérkôzésbôl álló portyát kezdett Dél-Amerikában az akkori Szovjetunió labdarúgó-válogatottja. Barátságos mérkôzéseken, az egyes országok fôvárosában Argentínát és Uruguay egyaránt 2:1, Chilét 1:0 arányban gyôzte le. Mindhárom találkozó hôse az élete csúcsformájában levô Lev Jasin kapus volt!

László Ferenc

Az Ardor Alapítvány Egyformák vagyunk címû programjának keretében kolozsvári tapasztalatcserére érkezik hétfôn a bukaresti Ioan N. Socolescu Építészeti Iskola 12 fôs diákcsoportja. A vendéglátó a Brassai Sámuel Elméleti Líceum lesz, amelynek diákjai már megfordultak a fôvárosi iskolában.

— A két iskola közötti kapcsolatfelvételre már nyáron sor került — nyilatkozta a Szabadságnak Kósa Mária igazgató —, amikor is a neves bukaresti iskola vezetôsége felkeresett bennünket. A küldöttség jól érezte magát nálunk, egyáltalán nem éreztették velünk, hogy ôk fôvárosiak... Nyáron aztán meg is tört a jég: egy tizenkét fôs brassais diákcsapatot küldtünk Bukarestbe. Diákjaink kellemesen töltötték bukaresti napjaikat; "nyílt a szemük", próbálták megérteni a fôváros és vidék, illetve magyar és román líceum közötti sajátos viszonyt. Fôleg a diákok viselkedése lepte meg a brassaisokat. Úgy érezték, hogy a bukaresti tizenévesek sokkal érettebbek, mint a kolozsváriak.

— Milyen programmal várják a bukarestieket?

— A hétfô az ismerkedés égisze alatt fog zajlani; "meglátogatjuk az iskolát", elvisszük ôket a Botanikus Kertbe. Kedden a magyarságról alkotott képüket színezzük: elmegyünk együtt Torockóra és Korondra. Szerdán a látottakat elemezzük, összehasonlítjuk az erdélyi kézmûvességet a regátival, majd újabb kirándulás következik, ezegyszer Körösrévre és a Kalotaszegre. Csütörtökön Kolozsváron maradunk: elemzünk, összevetünk, keressük a két nép — a két régió –közös elemeit. Pénteken a "magyar vallások" és az ortodox vallás közötti hasonlóságokat keresik a diákok. A hét végén sportvetélkedô, koncert és persze iskolabuli következik.

Szabó Csaba

Ez a jelmondata a Vitrina Advertising Ügynökség a Reklámfalók Éjszakája címû rendezvényének, amelyre ma, szombaton este 7 órakor kerül sor a Diákházban. A kolozsvári közönség egy olyan eseménynek lehet a tanúja, amelyen eltörlôdik a konzervativizmus és helyet kap a kihívást sugalló intelligencia és a határtalan kreativizmus. A meglepetéseket a Sony cég, a Cosmo üzlethálózat, a Genty’s, az Elite és a Coca-Cola biztosítja. Az esemény szervezôje, a Vitrina Ügynökség reméli, ezzel is beigazolódik, hogy a reklámkészítés mûvészet.

Nyílt párbeszéd címmel szeminárium-sorozatot hirdetett a hollandiai transFORMA Egyesület, a VIDEOVEST egyesület és a Román Televízió kolozsvári illetve temesvári területi stúdiója, a holland kormány támogatásával. A sorozat 2001. novembere és 2002. májusa között négy konferenciából áll. Az elsô rész témája: újságírók és sajtószóvivôk. A megbeszélésekre meghívták különbözô intézmények sajtószóvivôit, az igazságszolgáltatás és a sajtó képviselôit. A holland szervezôk képviseletében jelen volt Jan Bolleman, a transFORMA Egyesület elnöke, Robert Bas, újságíró, a holland ANP hírügynökség munkatársa. Brîndusa Armanca, a RTV temesvári stúdiójának képviselôje elmondta: náluk tavaly már szerveztek hasonló szemináriumokat, és ezek során derült ki, hogy az intézmények szóvivôi és a sajtó képviselôi között nem épp felhôtlen a kapcsolat, szükség van arra, hogy tényleges együttmûködés alakuljon ki.

R. É.

Nem tartalmazott lépfenevírust a kolozsvári polgármesteri hivatalba november 10-én, Magyarországról érkezett anthrax-gyanús levél, derül ki a kolozsvári egészségügyi felügyelôség tegnap szerkesztôségünkbe eljuttatott közleményébôl. A mikrobiológiai vizsgálat során megállapították, hogy a borítékban sztreptokokusz és sztafilokokusz bacilust találtak, amelyek nem életveszélyesek az ember esetében.

Ünnepi sajtótájékoztatót tartott a Vitrina Advertising (közismertebb nevén Vitrina Felix Media) reklámügynökség. Mihaela Rus igazgató röviden ismertette tevékenységüket, megtudtuk, hogy az 1992-ben helyi ügynökségnek indult, aztán röviden országos kiterjedésûvé vált cég az egyetlen, amely megmaradt Kolozsvár központúnak és mindvégig az élen maradt a reklám és reklámozás terén.

A Vitrina teljes szolgáltatást kínál ügyfeleinek, számos rendezvénynek a védnöke. Ilyenek például a közismert gyermeknapi Alandala Day, a Bálint-napi ünnepség (Valentine’s Day), s az e hét végén ötödik alkalommal megrendezett Reklámfalók éjszakája.

Jelen volt még az egyik fô "reklámzabálási" támogató, a Cosmo cég képviselôje, Szabó Árpád területi igazgató, valamint a Vitrina eseményigazgatója, Stefan Covaciu.

A sajtótájékoztatót követôen különleges mûvészi eseménynek, a képzômûvészeti egyetem hallgatóinak fényképkiállításának is helyet adott a Diákmûvelôdési Ház elôcsarnoka. Negyvennyolc, jellemzôen a reklámtémához kapcsolódó mûvészi fotót tekinthettek meg a sajtó képviselôi, majd szavazáson döntötték el, melyiket tartják a legjobbnak. Végül az esemény tükrözése kisebb gyôzelmet aratott a mûvésziesség fölött, a szavazás során Baróthi Zsombor két képe holtversenyben vitte el a pálmát, a második helyen Cezar Buliga fényképe, a harmadikon pedig Dora Cumpãnasa felvétele végzett. A "dobogósok" a Vitrina által felajánlott pénzjutalomban részesülnek, amit a Reklámfalók éjszakáján, azaz ma este adnak át a szerencsés díjazottak.

Póka János András

A magyarfenesi Csáni István fiatal, alig 23 éves asztalos és vállalkozó. Nagyszülei házában jól menô asztalosmûhelyt rendezett be, ahol egy idôsebb kollégával dolgozik együtt.

A Szabadság kérdésére elmondta, hogy immár öt éve gyakorolja ezt a mesterséget. Újabban fából gyönyörû virágedényeket, 10–25–30 literes vedreket készítenek hollandiai rendelésre. Natur színben valamennyi, csak a vasalást festi feketére lakkal, ez nagyon jól mutat a világos színû fán. A beindulástól eltelt két év alatt 250 darab veder és két csodálatos talicska ment el határon túlra. Ezenkívül gyártanak még székeket is. A fiatal asztalosmester véleménye szerint a holland partner jól s pontosan fizet — legalábbis eddig semmiféle panaszra nincsen ok. Ám a leszállított áru is kifogástalan minôségû volt kezdettôl fogva. Valószínû, hogy számára ez jövedelmezô vállalkozás, hiszen nyugaton az ilyen jellegû termékeket jól megfizetik.

Fôleg tölgy és bükkfából dolgoznak. Néha cseresznyefából. A szükséges faanyag beszerzése eddig nem jelentett különösebb nehézséget a jövôben szinte biztosra vehetô, hogy a nyersanyag ára napról napra emelkedni fog. Különösen akkor, ha visszaszorítják a falopást. Ugyanis ha kevesebb fa kerül a piacra, drágábban adják majd. Akármilyen anyagból nem lehet jó vedret készíteni: amin még tegnap röpködtek a madarak, az számításba sem jöhet. Ezt minden szakember jól tudja. Feltétlenül száraz fára van szükség. Jelenleg a legnagyobb gond az, hogy a kisiparosokat rengeteg adó sújtja. A diktatúra éveiben is szorongatták a különbözô módszerekkel. Például minden évben sertéseladási szerzôdés megkötésére kötelezték ôket és egyéb, különbnél különb eljárást is alkalmaztak ellenük.

Ma már nem mondják ugyan, hogy a kisiparos ellenség, de próbálnak belôlük minél több pénzt kipréselni. A híres vagy hirhedt gigantikus állami üzemek ezer milliárdokkal tartoznak, de ennek ellenére a kicsiket szorongatják állandóan. Nem lehet tudni meddig tart még ez az áldatlan helyzet.

Egyelôre a fontos az, hogy van munka bôven. Jönnek a rendelések állandóan. Jelenleg bútort, szobabútort készítenek. Erre kérte fel egy kolozsvári ügyfél. Még többet is vállalnának ha bírnák, ha gyôznék.

Sok sikert kívánok.

T. J.

E hét közepén megtartotta havi gyûlését a tordai RMDSZ választmánya. A napirenden címû november 24-ére tervezett Erzsébet–Katalin bál szervezése szerepelt, a táncház beindítása, valamint a Radio 21 ajánlatának megvitatása.

Mint megtudtuk, az idén is megrendezik a már hagyományossá vált november végi bált, ez évben a helyszín viszont az 1-es Kémia Líceum étterme lesz. A bál batyus alapon történik, a zenés hátteret aranyosgyéresi és ludasi zenészek szolgáltatják.

Szó esett egy táncház létesítésérôl is, az RMDSZ keretén belül; ezzel kapcsolatban Ádámossy Klára elnöknô fel is vette a kapcsolatot Vincze Márta aranyospolyáni volt tanítónôvel, aki vállalta a megbízatást. Mint kiderült nagyon sok pozitív visszajelzés érkezett, már a szülôk elküldik gyermekeiket, vállalják a mozgalom támogatását. A választmány tagjai is örültek a kezdeményezésnek, ugyanis egy magyar tánccsoport megalakulásában reménykednek.

Az utolsó napirendi pont a Radio 21 ajánlata volt, melyet Szedilek Lenke városi tanácsos olvasott fel, és a következô képpen fogalmazható meg: a Radio 21 négy hónapon át heti 3 x 15 perces adást biztosít a tordai magyar hallgatók számára, melyen tordai személyiségek vehetnek részt, amely díja viszont 1 millió lej havonta. A gyûlés alatt már akadtak is vállalkozók, akik reklám fejében támogatnák az adást, így joggal remélhetjük, hogy a jövô hónaptól több "magyar" hangot hallhatnak a tordai rádióban.

Szász Attila Hunor

A hatóságok, közintézmények, politikai pártok, szakszervezetek, mûvelôdési és tanintézmények épületeire kötelezô módon és állandó jelleggel ki kell függeszteni Románia lobogóját, figyelmeztet a polgármesteri hivatal az 1994/75-ös számú törvény elôírásaira. A nemzeti ünnep alkalmával, ugyanezen törvény szerint a kolozsvári kereskedelmi társaságok, tulajdonosi és lakótársulások, magánszemélyek kötelesek kitûzni a nemzeti színû zászlót. Amennyiben a zászló állapota nem megfelelô, kérik, tegyék meg a helyettesítésére irányuló intézkedéseket.

• Gondatlanságból elkövetett emberölés miatt indítanak eljárást Horatiu Sebastian Muresan (34) ellen. Ahogy korábban már ismertettük, október 25-én Muresan gépkocsijával a gyalogátkelôhelyen gázolta halálra a 31 esztendôs Carmen Sandort.

• Rongálás miatt vizsgálják Radu Titust (54). A munkanélküli tordai férfi 2001. április 8-án bosszúból felgyújtotta Andrei Nãsãlean raktárját (elôzôleg egy mulatóban összevesztek és összeverekedtek).

• Kétrendbéli lopás gyanúsítottját vizsgálja a rendôrség. A bonchidai Marius Sorin Frent (30) nagyon szerethette a 21-es számot, mert 2001. augusztus 21-én délután 6 órakor Ioan Turc lakásából 500 ezer lejt és egy maroktelefont vitt el, aztán egy hónapra rá, szeptember 21-én este fél tízkor az aranyosgyéresi Stefan Blãjean lakását fosztotta ki (ruhát és különbözô javakat vitt el mintegy 10 millió lej értékben). A mintegy 12 millió lejes kár nem térült meg. Frentet október 14-én, szerdán vették ôrizetbe, másnap pedig az ügyészség 30 napra szóló elôzetes letartóztatásba helyezte a visszaesônek számító, foglalkozás nélküli férfit.

• Orvhalászokat értek tetten Gyaluban. Október 15-én, csütörtökön az izraeli, kettôs állampolgárságú Leon Munteanu (65) és Cãlin Neciu (28) "horgászását" zavarták meg a rendôrök. Az 50 m-es kifeszített hálót és a motorcsónakot elkobzás céljából lefoglalták.

(póka)

A Romániai Magyar Közgazdász Társaság Ifjúsági Frakciója (RIF) országos szintû projektet indít, amely az ifjú közgazdászok minél nagyobb rétegének bevonását célozza. A cél egy olyan személyi-adatbázis létrehozása, amely az ifjú közgazdászok foglalkoztatási lehetôségeinek bôvítését szolgálja. Az RIF adatbázist a Magyarországi Közgazdász Társaság és Ipari Kamara hozzáférhetôvé teszi minden olyan magyar érdekeltségû cég számára, amely Romániába kíván befektetni, itt próbál vállalkozást indítani.

Az adatbázis ûrlapja megtalálható a Romániai Magyar Közgazdász Társaság kolozsvári székházában, vagy elektronikus levél formájában. Kérjük, további információkért forduljon az RMKT kolozsvári irodájához.

Romániai Magyar Közgazdász Társaság Ifjúsági Frakciója, Pietroasa, Kövespad 12. sz., 3400 Kolozsvár, tel./fax: 064-431-488, rmkt@mail.dntcj.ro, www.rif.iandistudio.com

Ezt kérdezem naponta, sôt, most már évek óta, amikor arra gondolok, hogy valamikor milyen szívesen jártam és jártunk a kolozsvári színház elôadásaira. Ha jól belegondolok, mostanában többen fordulnak meg hetente közjegyzôi irodámban, mint a sétatéri Thália templomában. Tudatában vagyok annak is, hogy a jelenlegi igazgató azonnal leseper és összeseper engem is, mint valamennyi másabbul (talán egészségesebben?) gondolkodót, és az "avatatlanok" kosarába szór. Így is, akkor is ki kell mondanunk, hogy most már valójában betelt a pohár, ezt így nem szabad és nem is lehet folytatni. Mert, amint az kiviláglik az újságok cikkeinek túlnyomó részébôl is: egy-két, talán három-négy pártfogón kívül a színházlátogatók többsége elégedetlen! Ha pedig így van, valami nincs rendjén, valaki valamit elhibázott, ezt pedig sürgôsen orvosolni kell(ene), mert a számunkra felajánlott, nemzetközi elismeréseket is elnyert habostortáktól meg is lehet csömörölni, amennyiben pedig már maga a hab is eleve romlott, akkor pedig... De adjuk meg a királynak, ami az övé: nem kérdôjelezhetem meg a Tompa Gábor által szignált produkciókat, ezek sikerét. Csupán azzal lenne valamicske gond, hogy ezek mellé kellene valahogyan fölsorakoztatni a többi, "árvább" mûfajok remekeit is. Ezzel mindenki csak nyerhetne, színház és közönség egyaránt.

Nyomatékosan kijelentem, hogy a mostani "színházi vitákról" kizárólag a sajtóban megjelentek alapján, no meg a hozzám nagy számban betérô ügyfelek egyikétôl-másikától szereztem tudomást. Azt viszont már azonnal kellene tisztáznunk: a "mûvészeti (talán egyszemélyes) vezetôség" van kiszolgáltatva a mindenkori nagyérdemû közönségnek, avagy fordítva?... Mert a magas kultúrára való neveléshez szorosan hozzátartozik a jó, minôségi szórakoztatás is. A kabaré, a népszínmû... Hol van az a nyár? Hol vannak már a hajdani, nem is olyan régi, táblás házak, amikor tapsolhattunk kedvenceinknek, akiket vagy elûztek, vagy önszántukból eveztek más vizekre? Miért kellett teljesen félreállítani egy Orosz Lujzát, Vitályos Ildikót, Rekita Rozáliát? A mostani "hullámmal" Jancsó Miklós vajon frappáns, színházi jellegû írásai miatt került az utcára? Követi ôt majd Madarász mûvész úr is, mert (még) "belsô" emberként le merte írni az égetô problémákat, ki mert nyilatkoztatni igazságokat, amelyek néha fájnak is? Tessék már eldönteni kérem, kié a színház: az igazgató-fôrendezôé, néhány színészé, az olimpiai játékokra emlékeztetô díjaké? Talán az sem jelentene gondot, hogy ha közös problémáinkat, szennyeseinket itt, kincses kies hazánkban rendeznénk, nem pedig, mondjuk, a Dâmbovita partján...

Ôszintén mondom, mindezek miatt nagyon nagy ívben kerülöm színházunkat, és népes baráti társaságom is ezt teszi, csakhát közülük nem ragad mindenki tollat. Pedig most kellene, látva-olvasva az "avatottak" hozzáállását. Akik azt is állítják itt-ott, hogy a Harag-napokon mekkora volt az érdeklôdés. Mi nem az "avatott" szervezés hatására mentünk el a megemlékezô rendezvénysorozatra, hanem Harag György iránti tiszteletünkbôl. Harag miatt, aki sok-sok remek rendezése mellett színpadra vitt egy pompás szereposztású, nagy formátumú, táblás házaknak szóló "Nem élhetek muzsikaszó nélkül" címû elôadást is. És ezt nem egy magánszínháznál tette, hanem a kolozsvári Állami Magyar Színházban.

Fuchsné Zágoni Róza Margit

Nem hiszem, hogy tudnék valami újat mondani a több mint egy évtizede tartó áldatlan vitában (színház vagy közönség?), de most úgy érzem, hogy egy pár gondolatot ki kell fejeznem, mivel semmi változás nem történt.

Nem vagyok sem színikritikus, sem író, csak egyszerûen: a közönség tagja. Minket, kolozsváriakat a színház nevelt kölyökkorunk óta. Talán negyedik osztályosok voltunk, amikor láttuk a Bánk bánt, s azóta talán — mindent. Diákként az ablakon lógtunk be, s ültünk a lépcsôn, amikor a vásárhelyi színisek vizsgaelôadását, A Salemi boszorkányokat adták elô. Szerettük a színházat, része volt az életünknek, ismertük, kedveltük, tiszteltük a színészeket, s büszkék is voltunk rájuk. Nemhiába jelent meg az elsô "szabad" irodalmi összeállítás alkalmával a felirat: köszönjük, hogy velünk maradtatok! S szólt ez azoknak, akik kitartottak a mi színházunk mellett. S jó volt ülni a zsúfolt nézôtéren, és kicsit izgatottan várni, hogy lassan kihunyjanak a fények, felmenjen a függöny, s kezdôdjék az elôadás. Nevettünk, sírtunk és tanultunk, mert értettük, amit mondanak, s mindig volt valami mondanivaló. A kolozsváriak mind jártak színházba: a hóstátiak, az iparosok, a diákok, az értelmiségiek. Bérletük volt mind a színház, mind az opera elôadásaira, erre senki nem sajnálta a pénzt, bármilyen kevés is volt.

S az is a játékhoz tartozott, hogy az elôadás végén vastapssal jutalmazza a színészeket, s ezzel fejezze ki azt, hogy jó volt, tetszett!

Sajnos, ez már csak a múlté. Most, amióta "modern, alternatív, abszurd" színház van, nem szívesen megyünk el az elôadásokra, mert már a darab címe sem tetszik, de ha mégis elmerészkedünk, mit találunk? Lármát, ricsajt, harsánykodást, vastagon, turkálóból öltöztetett színészeket, amint feketére festett díszletek között ugrálnak, hogy már cirkuszi akrobatáknak is beillenek, a szövegbôl sokat nem lehet érteni, ami néha nem is baj, mert a "b...meg" a kötôszó a többi trágárság között, s így nem csoda, ha a közönség egyszerûen meglóg, s a végére csak az marad, akinek nincs hova mennie.

Jó elôadás volt a Ionesco Kopasz énekesnôje, méltán kapott elismerést innen-onnan. De miért kell minden darabból Kopasz énekesnôt csinálni? Miért kell olyan otromba, pimasz módon hozzápiszkálni a Bánk bánhoz, a Tragédiához, a Csongor és Tündéhez, s valódi, igazi értékeket tönkretenni, illúziókat lerombolni? S mivel minden elôadás újabb csalódást okozott, lassan leszoktunk a színházról. Már évek óta bérletet sem veszünk. Minek?

Talán még nem késô? Vissza lehetne még csalogatni a közönséget és színházhoz szoktatni? Talán. De ahhoz olyan elôadások kellenének, amelyek tetszedjenek nekünk, a közönségnek is.

Széll Anna

Október vége felé igyekeztem idôben fellapozni az internetes Szabadságot, hogy tájékozódhassam a szülôvárosomban játszandó színházi és opera-elôadásokról. Már hatodik éve élek Németországban, de úgy érzem, meg kellett írnom véleményemet az elmúlt idôszakban nagyon gyakran olvasott színházi vita kapcsán, hiszen kolozsvári vagyok, maradtam, és úgy érzem, a vita engem is érint. A Szabadság elektronikus változatában sajnos nem találtam rá az opera és színház mûsorára, helyette azonban a színházzal kapcsolatos rondábbnál rondább dolgokról olvashattam.

Eleinte kuncognivaló volt a Moszkva téri színház (Jancsó Miklós, október 30.), aztán a Széchenyi téri (Sebesi Karen Attila), majd eldurvult hangvételû a Színházi közlemény támadások ellen, amelyben a kolozsvári "dilettáns, foglalkoztatás nélküli színészecskékrôl" olvashatni. Majd veszélyes viszályokról tájékozódhattam, amely az opera és színház között tart évek óta. Aztán mélyült a helyzet, a konfliktus, egyre több vélemény jelent meg, de újabb döfések is. Kérdés: meddig tart ez még uraim?

Mint kívülálló, tehát nem szakmabeli, csak színházba járó, lassan nem tudom, hogy sírjak vagy nevessek. Elhiszem, hogy vannak problémák, amelyeket tisztázni kell, tudom, ezek nem a tegnap kezdôdtek, beszélgettem is errôl többször szakmabeliekkel. Csak azt szeretném tudni, hogy muszáj ezt a világhálón folytatni? Tudom, hogy információ- és szólásszabadság van. "Hadd tudja meg a világ" — de éppen ennyire? Jót tesz ez nekünk? Mindez azonban nem csak a színjátszásra jellemzô, mert szinte minden számban valaki valaki ellen ír. Fáj, hogy ide jutottunk. Nemrég egy osztrák ismerôsöm megjegyezte: nem érti a magyarok miért veszekednek annyit? Nem tudtam válaszolni, mert én sem értem. Ezt tényleg a génjeinkben hordozzuk? S ha igen, akkor miért kell föltétlenül kiteregetnünk a világ elé? Nem lenne elég, ha errôl csak a beavatottak szereznének tudomást? Létre kellene hozni egy újságot, klubot vagy tévémûsort "világ magyarjai szidjátok egymást" címmel, mert ez az acsarkodás nem csak Kolozsvárra jellemzô. Itt is (ti. Németországban) tapasztalni bárhol, ahol magyarok vannak.

Reménykedem, hogy a két társulatnak erre az évre azért mûsora is van a viszályokon kívül, annak ellenére, hogy az internetes változatban errôl nem lehet olvasni (a www.huntheater.ro honlapom sajnos nem mûködik). És abban is reménykedem, hogy pont most, amikor annyira fontos lenne a megértés, senki még viccbôl sem nevez mást pont Bin Ladennek. Nem szeretnék senkit sem védeni vagy támadni, sem személyes véleményt mondani a témával kapcsolatban annak ellenére, hogy nekem is van, csak szeretnék végre a színház és opera mûsoráról is megtudni valamit. Egy kérésem van: ne ajánlja senki azt, hogy vígasztalódjam a pesti színházakban, vagy várjam meg, amíg a Moszkva téri vagy Széchényi téri színház felépül. Mert én továbbra is Kolozsváron szeretnék színházba járni.

Horvát Ny. Éva, Németország

A Szabadság november 2-i számában jelent meg A spektákulum árnyoldalai Kolozsváron a Vélemény oldalon. Ebben lapunk interjút közöl Tompa Gáborral, a kolozsvári állami magyar színház igazgatójával. A színházzal kapcsolatos olvasói levelek közül több is az interjúban elhangzottakra reagál. Az alábbiakban Adorján János olvasónk levelébôl idézünk.

• Ön nem avatatlanokkal vitázik, hanem a "nagyérdemû" színházba járó közönséggel. • Kár a filozófiára avagy a cipészetre hivatkozni akkor, amikor egy hivatást (színházcsináló hivatást) összetéveszt egy mesterséggel. • A vélemény az vélemény, amely lehet elmarasztaló vagy dicsérô, de nem hiszem, hogy szerencsés a véleménynyilvánítást csak úgy szubjektíve felülbírálni, hogy az szakértôi-e vagy sem? • Nyomtatásban olvastam a kolozsvári Állami Magyar Színházról bíráló, elítélô, egyetnemértô írást, de gyalázkodót még nem. • "Harag-napok" azok csak napok, az évad viszont évad. • A telt ház a színház majd 1000 székének az elfoglaltságát, és távolról sem a színpadra vagy a lefedett zenekari árokra felterelt körülbelül 100-130 nézôt jelenti. Ám legyen stúdióelôadás, ha valakinek ez a vesszôparipája, de akkor kár egy ekkora épületet fenntartani. A nagy színház mellett lehet stúdiószínpadot is mûködtetni, egyik nem zárja ki a másikat. • Tamás Gábort kár belekavarni a dologba, mert az más tészta, és ezért csúsztatás-manipulálás íze van. (Nem vagyok Tamás Gábor rajongó.) • A mûsorpolitika bírálatának nemzetellenes és veszélyes minôsítése megint egy olyan manipuláció része, amely fedezékül szolgál egy olyan ember számára, aki tényleg nem képes elviselni a bírálatot. Tagadhatatlan, hogy a felsorolt mûvek értékesek, és ez jó is, de van még jónéhány remekíró a magyar- és világirodalomban, akiknek mûvei szórakoztatva nevelnek. • A nyilas-mozgalom, antiszemitizmus, nacionalizmus beleráncigálása az érvelési rendszerbe gyermekded de ugyanakkor alattomos dolog. • Az igazgató minden sikerét ôszintén megtapsolom, de most Kolozsvárról és a kolozsvári színházról van szó. Józsi bácsi és Kati néni is eljárna a színházba, mint X doktor vagy Y tanár, csak más az igényük, viszont a pénzük a kasszában ugyanannyit ér. Körülbelül 40 éves színházlátogatói múlttal nyugodtan állíthatom, a mûvészszínház és a sikerszínház egy rátermett, agilis és jó menedzseléssel tökéletes szimbiózisban meg tud élni. Színházat nem csak a szakmának, néha még a közönségnek, annak minden rétegének is szükséges, kell és lehet csinálni.

A címbeli és nem a két felsôoktatási intézményünk szembeállítását vagy alárendeltségét, hanem párhuzamosságát kívánja jelölni. Nemrégiben nagy örömünkre megnyitotta kapuit az Erdélyi Magyar Tudományegyetem, de be kell vallanom, öröm mellett egy kis szorongást is éreztem: vajon megfelelôen fog-e fejlôdni ezek után a magyar felsôfokú oktatás állami vonala?

Konkurenciáról senki sem beszélt (elvégre aki paleográfiát akar tanulni, csak Kolozsvárra jön), de a támogatottság átcsoportosítását senki nem említette (gyengébbek kedvéért: ezután az állami egyetemek magyar tagozatai egy árva fillért sem kapnak). Ennek szükségességét néhány példával támasztanám alá: egy Bethlen-vidéki szórványfalu fiatalja a gazdálkodás mellett jóformán családfenntartóként került az egyetemre. A körülmények folytán kezdeti nehézségei voltak, mind a tananyaggal, mind az anyagiakkal. Vajon nem lenne ésszerû a hátrányos helyzetûek ösztöndíjjal való támogatása a teljes tanulmányi idôre? Egy másik példa annak a mezôségi származású fiatalembernek az esete, aki bekerült ugyan tanársegédnek az egyetemre, de másfél év után nem gyôzte fizetni az albérletet, és hazament vidékre. A jövendô egyetemi oktatókat vajon csak doktorátusi ösztöndíjjal segíthetjük? Nem lenne célszerû megvásárolni néhány olcsó garzont, lakást, amelyeket minimális összegért bérelhetnének? Ha az értelmiséget továbbra is fôleg a nagyvárosok értelmiségének "újratermelésébôl" képezzük, a hátrányos vidékek lemaradása csak fokozódik.

Mielôtt a tisztelt olvasó felháborodottan a magánegyetem védelmére kelne, kérem vegyen figyelembe két tényezôt: a szülôk anyagi helyzetét és a magánegyetemek diákjainak általában gyengébb képességeit. Véleményem szerint a jövôben a támogatást célszerû lenne megosztani az állami és a magán egyetemek között. Ezáltal az eddig hátrányos helyzetûek is tanulhatnának, és az új egyetemi központok is fennmaradnának. Próbáljunk meg hideg fejjel számolni: a két milliárd forintból annyi diák tanulhat, amennyi egy falusi iskolában van. Pár év alatt is alig egy-kétezer lesz a létszámuk. Néhány éve még 18 000 diákban szabtuk meg az igényeinket. Lehetséges ez állami támogatás nélkül?

Hints Miklós

"Olyan vagy mint az iszlám:
egyre több teret hódítasz!"

(Uncle Bence)

Újkeletû nôvérkém, Bogi azért óbégatott a minap, hogy miért mindenki akkor ír a Campusba (is, de általában is), amikor valami baja van. S tényleg, mindenki panaszkodik jobbra-balra: hol a csatornafödô nem volt a helyén, hol a bankkártya tûnt el a falban, hol pedig a kedvenc macskánk hagyott kitörölhetetlen nyomokat... no, nem az emlékezetünkben, hanem a muzeális értékû szônyegünkben.

Elhatároztam hát, hogy írok egy jókedvû Libikókát. Egy Pendulumot. Egy Centrifugát. Egy kicsi ingyombingyomot. Olvastok horoszkópot? Neeem? Pedig néha beh igaza van! Javasolom, hogy írjatok magatoknak horoszkópot. Például, ha tudod, hogy reggelire fokhagymát, ebédre pálpusztait és vacsorára vereshagymát akarsz enni, akkor még ma este írd le egy papírra: "Bak: Rá se ránt a világra, pillanatnyi pénzzavarai nem gátolják meg célja és lehellete érvényesítésében!". Milyen jól fog másnap esni, ha rádfintorognak, s te replikázhatsz: — A horoszkópba’ írta!

De nem kell horoszkópot hamisítani. Elég, ha észrevesszük a kicsi dolgokat az életben (tudom, hogy millióan mondták már elôttem, de mentségemre szóljon, hogy utánam is fogják), amik eltörpülnek, de nélkülözhetetlenek. Például reggel, amikor a buszmegálló felé sétálsz, a kuka mellett foszladozó déligyümölcs héja. Hogy ki tudja, milyen bantuk ápolták és öntözték lelkiismeretesen, TIR- kocsikkal szállították, mosták, pakolták, s most itt kötött ki, ebben a dicsô országban, ahol még annyit se foglalkoznak, hogy a kukába tegyék. Nem szép? Örvendj az életnek! S milyen orrfacsaró szaga van...

Vagy pedig az ocsmány dolgokból is lehet szépet fabrikálni: hallod azt a ritmusérzéket, amellyel ebéd közben a szobatársad vakarózik? Nem megragadó? Vagy, hogy kimehetünk a munka ünnepén tapsolni Szeretett Fôtitkárunknak! Várj, ez elmúlt... nahát, egy szép dologgal kevesebb. Máris elszomorodtam.

Szóval, elvtársaim (ha most emberkéket írtam volna, frusztráltságra vallana, nem szupi, hogy nem vagyok frusztrált?), lehet örülni az életnek, és inspirációt is nyerni egyszerre. Nem kell mindig szomorítani az emberfiát. Rajta! Vigadjatok!

Nándika

Újkeletû nôvérkém, Bogi azért óbégatott a minap, hogy miért mindenki akkor ír a Campusba (is, de általában is), amikor valami baja van. S tényleg, mindenki panaszkodik jobbra-balra: hol a csatornafödô nem volt a helyén, hol a bankkártya tûnt el a falban, hol pedig a kedvenc macskánk hagyott kitörölhetetlen nyomokat... no, nem az emlékezetünkben, hanem a muzeális értékû szônyegünkben.

Elhatároztam hát, hogy írok egy jókedvû Libikókát. Egy Pendulumot. Egy Centrifugát. Egy kicsi ingyombingyomot. Olvastok horoszkópot? Neeem? Pedig néha beh igaza van! Javasolom, hogy írjatok magatoknak horoszkópot. Például, ha tudod, hogy reggelire fokhagymát, ebédre pálpusztait és vacsorára vereshagymát akarsz enni, akkor még ma este írd le egy papírra: "Bak: Rá se ránt a világra, pillanatnyi pénzzavarai nem gátolják meg célja és lehellete érvényesítésében!". Milyen jól fog másnap esni, ha rádfintorognak, s te replikázhatsz: — A horoszkópba’ írta!

De nem kell horoszkópot hamisítani. Elég, ha észrevesszük a kicsi dolgokat az életben (tudom, hogy millióan mondták már elôttem, de mentségemre szóljon, hogy utánam is fogják), amik eltörpülnek, de nélkülözhetetlenek. Például reggel, amikor a buszmegálló felé sétálsz, a kuka mellett foszladozó déligyümölcs héja. Hogy ki tudja, milyen bantuk ápolták és öntözték lelkiismeretesen, TIR- kocsikkal szállították, mosták, pakolták, s most itt kötött ki, ebben a dicsô országban, ahol még annyit se foglalkoznak, hogy a kukába tegyék. Nem szép? Örvendj az életnek! S milyen orrfacsaró szaga van...

Vagy pedig az ocsmány dolgokból is lehet szépet fabrikálni: hallod azt a ritmusérzéket, amellyel ebéd közben a szobatársad vakarózik? Nem megragadó? Vagy, hogy kimehetünk a munka ünnepén tapsolni Szeretett Fôtitkárunknak! Várj, ez elmúlt... nahát, egy szép dologgal kevesebb. Máris elszomorodtam.

Szóval, elvtársaim (ha most emberkéket írtam volna, frusztráltságra vallana, nem szupi, hogy nem vagyok frusztrált?), lehet örülni az életnek, és inspirációt is nyerni egyszerre. Nem kell mindig szomorítani az emberfiát. Rajta! Vigadjatok!

Nándika

November tizenötödikén este hat órakor tartotta meg a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) az idei rendes közgyûlését, melynek két napirendi pontja a januárban leköszönô elnökség jelentése, illetve a következô elnök megválasztása volt.

Boda Szabolcs jelenlegi KMDSZ-elnök az elmúlt két év tevékenységét pozitívan értékelte. Véleménye szerint a szervezet menedzsmentjének átszervezése sikeres volt, sikerült dinamikusabbá tenni. Rámutatott: kitûzött céljaikat nagyrészt sikerült elérniük. Az Erdélyi Diáktalálkozó, a szakosztályoknak otthont nyújtó Tanulmányi Ház már konkrétum, és a magyar diákoknak fedelet és sört nyújtó KMDSZ-kocsma is körvonalazódik már.

A következô napirendi ponton az elnökválasztáson két elnökjelöltre adhatta le voksait a száz szavazóképes diák: Menyhárt Csaba harmadéves közgazdaságtan hallgató és Fekete A. Oszkár geológia szakos hallgató. Mindkét jelölt a KMDSZ jelenlegi aktív csoportjának tagja, Menyhárt a pénzüggyel, Fekete a nemzetközi források keresésével foglalkozik.

Mindketten kiemelt fontosságot tanúsítanak a szakosztályok újraélesztésének, illetve a hallgatói jogok védelmének. A szavazás elôtt szót kaptak a leendô alelnökök is, itt vált kivehetôvé a Menyhárt-csoport tapasztaltsága, ôk ugyanis már több ideje dolgoznak a KMDSZ-nél. A szavazást a Lokodi–Menyhárt–Szepessy triumvirátus nyerte hetvennégy szavazattal, tizenkilenc ellenszavazattal és három tartózkodással.

Bendzsi

Az angol a hódító nyelv manapság, de figyelemreméltó a német nyelv hatalma is.

Környezetünkben is rengetegen használják, s talán magasabb szinten, mint gondolnánk. A német játékestrôl már esett szó, azonban sokkal komolyabb dolgokat is lehet németül végezni. Például nyelvvizsgázni felsô fokon.

Ez belépôt jelent a németországi egyetemekre, s egyenértékû az ott letett nyelvvizsgákkal. A vizsgáztató Gerd Orbán németországi tanár, aki a kolozsvári Cosbuc Fôgimnáziumban, valamint a bölcsészkaron tanít. A vizsga elôtt néhány felkészítô órát is tart, amelyet két próba követ: egy szóbeli és egy írásbeli, amelyek keretén belül bizonyítani kell a nyelv magas szintû birtoklását nyelvtani feladatok és egy szabadon választott téma bemutatásával. A decemberben letett vizsga eredményei azonban csak márciusban jutnak el a diákokhoz. Ez a távolság miatt van, hiszen a dolgozatokat Németországban javítják ki. Az érdeklôdôk a szóban forgó tanárt keressék fel az említett iskolákban.

Azoknak, akik már értekezési szinten beszélik a németet, jó lehetôségeket nyújt a DAAD-program. Ennek keretében többek között nyári tanfolyamokat szerveznek, amelyeket különösebb erôfeszítés nélkül meg lehet pályázni. A tanfolyamok nagy segítséget nyújtanak a nyelvtudás gyarapításában, idôtartamuk különbözik. Errôl a programról tudnivalókat a német szakok keretén belül lévô szórólapok nyújtanak.

Megéri a vászizdászt is tudni, nem?

Szász Csilla

Akit a nyári felvételi idôszakban az Egyetemi Könyvtár épülete vagy a bentlakások felé vitt az útja, az látszólag alapos munkák tanúja lehetett. A Trefort (Victor Babes) utcai fôvezeték cseréje és az ezzel járó munkálatok a pontosság érzését keltették a szemlélôben. Az építkezésrôl tájékoztató táblán vastag, piros betûkkel díszelgett a megjegyzés: PHARE-alapokból finanszírozott munkálat.

Aztán eljött az október elseje, újra meg újra szükség lett volna erre az utcára, hisz a Hajnal negyedbôl és a felsôbb részekbôl könyvtárba járó egyetemisták általában ezt használták. Helyi szokás szerint azonban — a neves finanszírozás ellenére — a munkálatok éppen akkor kezdtek a tetôpontra hágni, amikorra az átadást ütemezték. Három hét ráadás következett, ezalatt tovább fényezhette az igyekvô egyetemista a túlzsúfolt Majális (Republicii) utca járdáján (!) parkoló autók oldalát. Végül teljes távon járhatóvá vált a Trefort utca — immáron méteresre szûkített — járdája, de csak hat (ha nem éppen hét) hónap után.

Ugyanekkor Pesten, az Örs vezér téren teljes forgalmi csomópont- átalakítást végeztek. Nehogy valaki azt higgye, hogy emellé még hiányzott egy frissen épült óriás-üzletház. Ezt is megoldották, a lehetô legkorszerûbben. Kiszabott határidô: két hónap. Valós munkaidô, amely alatt új villamosvonalat és megállót létesítettek: hat hét. De ez azt feltételezte, hogy huzamosan dolgoztak, éjjel- nappal. A zuhogó esôben — akár este tízkor — a hazatérô láthatta, hogy az útburkolatot, az éjszaka gyér forgalmát kihasználva, gázpalacklánggal szárították, hogy a burkolatfestést is elvégezhessék a polgárok érdekében. Így lesz Pesten két héttel korábban kész a feladat, míg Kolozsváron egy hónap késéssel.

Borsos Lehel

Esszé- és plakátpályázatot hirdet 14 és 25 év közötti fiatalok számára az Európa Tanács. Az Egymás mellett élni témával kapcsolatos munkákat november 23-ig kell beküldeni. A pályázat célja a demokrácia értékrendszerének a népszerûsítése, az emberi jogok, a jogállamiság, valamint a szólásszabadság védelmezése. Az esszének hat A4 oldal terjedelemûnek kell lennie, Times New Roman 12-es betûtípussal, másfeles sorközzel írva. A plakátra vonatkozó kikötések: csak A3 formátumú munkát fogadnak el, ami lehet grafika, kollázs, fotó, stb. Az elsô díj 10, a második 5, míg a harmadik 3 millió lej értékû. Érdeklôdni lehet a 056/221-471-es vagy a 056/221-472-es telefonszámon, 056/221-469-es faxon, enagy@regionalnet.org e-mail-címen. A munkákat a Centrul Euroregional pentru Democra t ie, str. Semenic 10., Temesvár 1900 címre lehet beküldeni.

November tizennegyedike volt az a nap, amikor a Szomszédnéni Produkciós Iroda elsütötte eddigi legjelentôsebb poénját. A közel százfôs közönség csalódottan távozott a helyszínrôl, gyertyával a kezében, ugyanis az elôadás — sajna — elmaradt, hétfôre.

Bálint Ferenc alsószomszédnéni elárulta: a produkciós iroda társulatát szándékában áll bôvíteni a Brassai-líceum vezetôségébôl (hogy miért? — saját állításuk szerint egy ilyen poén nem jutott volna nekik sem eszükbe).

Jártában-keltében riporterünk hallott egyet s mást a készülôdô gólyabálról. Ha valaki még nem látta volna a piros és zöldcsôrû gólyákat (a gólyának nincs füle, neki a csôre zöld), akkor bizonyára még azt sem tudja, hogy huszonkilencedikén nyolc órakor kezdôdik a gólyabál.

Animális kannibalizmus (gólya nem eszik gólyát!!!), majd Quo Vadis mélységû filozófiai kérdések várják a lézerfényben elvakuló gilicét. Akinek még másnapra nem ment volna el az étvágya a finom békától, az elcsaphatja a hasát olcsó sörrel miközben mûfüstbe burkolózva és mûhóban botorkálva várhatja a két magyarországi tavaszmixét...

elsô mérkôzéseinek eredményei:

I. csoport: Armada–Looser Mókusok 15–0, Armada–Pannónia 19–1;

II. csoport: Drink Team–JóArcok 10–3, Góbék–Paraméter 10–1;

III. csoport: Cacassa–Zöld Sasok 9–2, Hubertus–Földrajz II. 3–3, Hubertus–Cacassa 0–7;

IV. csoport: Zöld Trabant–Inputok 14–2.

Az Iskola Alapítvány
szociális ösztöndíjaira november végétôl ismét lehet pályázni.

Gólyák

vagy inkább gólyapárok jelentkezzenek a KMDSZ-irodában nov. 25-ig.

Tavaszi
tanulmányi útra lehet jelentkezni a KMDSZ-irodában december 7-ig.

Folytatódik az EMT, a Sapientia Egyetem és a Mûegyetem által közösen szervezett terminológiai elôadássorozat:

2001. 11. 22., csütörtök

1. Gépészmérnöki kar:

Bicsak Jenô: Vasalapú szerkezeti anyagok

Találkozó: az A03-as terem elôtt

Idôpont: 18.00–20.00 óra

2. Villamosmérnöki kar:

Szabó Loránd: Új tendenciák a villamosmotor-gyártás terén (II)

Helyszín: Csillagvizsgaló (Observatorului) út 9-es terem

Idôpont: 18.00–20.00 óra

2001. 11. 24., szombat

1. Számítástechnika kar:

Baruch Zoltán: Optikai lemezek

Találkozó: Malom (Baritiu) utca 26. szám, a fôépület elôcsarnoka

Idôpont: 10.00–12.00 óra

2. Vegyészmérnöki kar:

Szász Gábor: Modellezés és szabályozás a vegyiparban

Helyszín: 99-es terem

Idôpont: 10.00–12.00 óra

Idén is indított az Amaryllis Reneszánsz Klubja tánctanfolyamot. Minden hétfôn este hét órától Szabó Anikó és Fülöp Csilla történelmi táncokra oktatják az érdeklôdôket. A helyszín: Kossuth Lajos (1989. December 21.) út 18. szám.

Mint Szabó Anikó elmondta, bárkit szívesen látnak a tanfolyamon, de mivel céljuk, hogy a résztvevôk közül az Amaryllis reneszánsz táncegyüttes számára is toborozzanak új tagokat, leginkább elsô-, illetve másodéves jelentkezôknek örülnének. A tanfolyam az egyetemi tanév szerkezetéhez igazodik, és figyelembe veszi azt is, hogy a vizsgaidôszak maradjon szabadon. Azaz a most induló tánctanfolyam februárban, a Mátyás-napi bállal zárul, a következô kurzus pedig márciustól a májusi reneszánsz vásárig tart.

A hétfôn indult tanfolyam a következô program szerint zajlik: november 12. és 19.: 16. századi francia táncok, november 26. és december 3.: 17. századi angol táncok, december 10. és 17.: 16. századi francia udvari páros táncok, január 14. és 21.: élôkészület a Mátyás-napi bálra, február: X. Mátyás-napok.

László Bakk Anikót, a Reneszánsz Klub házigazdáját a klub létrejöttérôl, mûködésérôl, további céljairól, terveirôl kérdeztem.

— Már tíz éve létezik az Amaryllis, amelynek elsô öt-hat évében valójában klub jellege volt, de akkor még nem neveztük annak. Tehát a reneszánsz táncházak valóságos kis közösséget kovácsoltak össze, melynek tagjai a Mátyás-napok szervezésébe is bekapcsolódtak. Utána ez a divat kissé elhalványodott, akkor gondoltam, hogy Martin György, a nagy táncleíró, folklórgyûjtô elmélete alapján nem vétünk nagyot, ha a csángó táncokat, különösen a moldvaiakat is beiktatjuk táncházainkba. Ez nagyon jól mûködött. De lassan rájöttünk, hogy sokan nem csak a tánc iránt érdeklôdnek, van, aki inkább tésztát szeret sütni, más szívesebben nézegeti az egykori várakat, tehát a mûépítészet, illetve történelem vagy mûvészettörténet érdekli, és ezért három éve jött az ötlet, hogy hozzuk létre a Magyar Kultúra Alapítvány Identitás Klubjának a testvérklubját. Akkor, 1999-ben kinyilvánítottuk, hogy mi tulajdonképpen klub vagyunk. Ennek keretében indítottuk a tánctanfolyamot is, de idéntôl divatszalont is nyitnánk, ha lennének olyan lányok, akik az iránt érdeklôdnének, hogy hogyan lehetne a mai öltözetekbe beépíteni a korabeli elemeket. A lényeg, hogy szeretnénk bôvíteni a kört, s nemcsak a tánc és a zene, hanem az egész reneszánsz hangulat, szellem irányában. Célunk az is, hogy Mátyás király szülôházában egy Mátyás-emlékszobát hozzunk létre.

Hogy mi az a többlet, amit a reneszánsz felé történô visszafordulás nyújthat? A Reneszánsz Klub házigazdája így vall errôl:

— Volt a sötét középkor, utána jött egy hallatlan kivirágzás, ahol az ember önmagára talált, megtalálta helyét a világban. Ha csak a New York-i fanatikus eseményekre gondolok, én azt mondom, hogy ha valamikor, akkor most igazán idôszerû felmutatni azokat az értékeket, amelyek a szépre, a jóra, az egymásra figyelésre, a nagy természet szépségeire, az ember jóságára alapoznak.

Lôrincz Emese

Megmosolyoghatjátok a kérdést vagy akár elgondolkozhattok rajta. Arról a szóról, hogy függôség valószínû, hogy a kábítószer-függôség, netán az alkoholizmus jut eszünkbe. A fogalom magában is negatív érzetet kelt.

Mi köze ennek az egésznek az internethez?

Biztosan ismertek olyan embereket, akik napokat, éjszakákat töltenek a számítógép elôtt, az internetre kapcsolódva (vagy talán ti is közéjük tartoztok?). Ez internet-függôséget jelent? Segítségre szorulnak az ilyen emberek vagy az internet ma már természetes elfoglaltság és nincs köze semmiféle betegséghez?

A PC magazin októberi számában egy pszichológus (szakmai) véleményét olvashatjuk arról, hogy internet-függôvé válhat-e az ember. A megkérdezett határozottan állítja, hogy létezik ez a fajta függôség, sôt a tüneteit is felsorolja: "… betegesen ellenôrzik az e-mail-jeiket, türelmetlenek, ha nem tudnak azonnal rákapcsolódni a világhálóra, rengeteg idôt és pénzt áldoznak e tevékenységre. A felhasználó, kiesés idején, amikor nincs lehetôsége internetezni, enyhe depresszióba eshet…, ilyenkor a beteg zaklatott, nyugtalan vagy lehangolt… Néha észrevehetô az is, hogy ujjaival gépeléshez hasonló mozdulatokat produkál."

A pszichológus szerint a feltételezett függôség következményei sem elhanyagolhatóak. "Ha a dependenciát nem kezelik, iskolai, professzionális gondokhoz vezethet, és akár kommunikációs problémákat is elôidézhet. Fizikai és mentális kimerültség következtében betegségek sora érheti az embert."

Ezek szerint valóban létezik Internet-függôség? Betegségnek tekinthetô, sôt összehasonlítható a drogfüggôséggel? Okozhat beilleszkedési gondokat is? Árthatunk vele a környezetünknek és saját magunknak?

És mi van, ha úgy tekintünk az Internet-használatra, mint egy akármilyen hobbira? Melyik hobbiról állítja bárki is, hogy az pszichológiai értelemben vett betegség? A szakemberek mégis hangoztatják, hogy a túlzott Internet-fogyasztás (ami egyeseknek hobbi) egy betegség, amely nemcsak a felhasználónak árthat, hanem környezetének is, ezért kezelni kell.

Érdemes odafigyelni, hogy mikor és fôként mennyit internetezünk, vagy az egész csak alaptalan pánikkeltés? Viszont ha reális tény, akkor hogyan ügyelhetnénk nemcsak magunkra, hanem a barátaink, ismerôseink egészségére is?

Nektek mi a véleményetek?

Varga Zsuzsa

Elindultunk
Bôszen Budára, nyerni, ami sikerült is — részben. Egyetemi Lapok konferenciája volt, és hagyományosan meghívták a Campus stábját is. Nem tétováztunk, felvettük a kesztyût és: tessék.

...ahol megtudtuk...
Már vártak, ebéddel, hotelszobával, kólákkal és sörökkel. Már azt hittük, hogy jobb nem lehet, amikor elkezdôdtek az elôadások. Beültünk és meresztettük a szemünket, alig tudtuk kapkodni a fejünket a jobbnál jobb témáktól: volt bûnügyi újságírásos a kétféle Attilával, ahol kiderült, hogy miért kapták el a viszkist s hogy miért termelnek annyi pornót Magyarországon. Volt üdítôitalos, ahol megtudtuk, hogy miért a legjobb a jéghideg kóla... azaz nem, az a Téboy/Cosmopuritán beszélgetésen volt, ahol arra derült fény, hogy milyen kritériumok alapján válogatják ki a kihajtogatható közepsô lapok tartalmát, és hogy milyen az igazi Kozmó-nô: férfias és jegelt.

Továbbá
Nem is beszélve a televíziós beszélgetésrôl, ahol megtudtuk, hogy miért frusztráltak az amerikaiak, ha budikefét látnak. S voltunk mûfajiskolába, ahol mit tudtunk meg? Hát, azt, amit már amúgy is tudtunk, a HVG-s interaktívkodáskor viszont azt, hogy miként kell hetente egy-egy blikkfangot kipottyantani.

Aztán
Ízekre szedtek, kiforgattak, megrágtak, és visszagyúrtak, s jólesett, mert jóindulattal csinálták, és rólunk azt mondták, hogy nem ismerik, mert nem ismerhetik az itteni helyzetet, de a cikkek, azok jól meg vannak írva. Utána pedig nekiállhattunk az éjszakai maratonnak. Sörök és burgonyaszirmok tengerében reggel arra ébredtünk, hogy egy egész újságot készítettünk nagy hirtelen. Neve Oszkár, különös ismertetôjegyei: filmmagazin, bodros farka van és nyolc oldala.

S
Kiértékelte egy egyszemélyes zsûri, akinek a preferenciája a Playgörl lett, mert abban több röhögnivalót lehetett kapni, de kijelentetett, hogy végre eltûnt a szintkülönbség, hogy a nívónk ugyanaz lett, mint a másiké, épp ezért az ajándékok is egész hasonlóak lettek, a harmadik (azaz a tulajdonképpeni második) picit messzebbre tolódva a mezônytôl.

Következtetés, vég
Nagyon jól éreztük magunkat, a májunk kilókat nôtt, de volt is mit dolgoznia (szponzorsörök, ej...), jövôre sem maradhatunk ki. Még egy érdekesség: az összes díjat határon túliak vitték el...

a szerkesztôség nevében, Jakab-Benke Nándor

"Éljek én, és éljen a nagy Szerbia!" — ezzel fejezôdött be az idei ALTER-NATIVE Nemzetközi Rövidfilm-fesztivál díjkiosztója. Nem kell rosszra gondolni, a marosvásárhelyi fesztivál fôdíját egy szerb film vitte el, a Halvány zavar a fényes csillagomon, innen származik az idézet.

A felhozatal nagyon változatos volt, sôt, jó. Az elôzsûrinek nehéz dolga volt, 250-nél több pályamunka közül válogatták ki a legjobb hatvanakárhányat, a zsûrinek is keményen meg kellett küzdenie az anyagokkal, nem kevesebb mint 27 alkotást ítéltek díjra érdemesnek. De a legnehezebb dolga mégis a nézôknek volt, hiszen a tízórányi rövidfilmözön mellett rengeteg játékfilmmel és egyéb mûvészeti termékkel (színház, installáció, performansz, filharmonikus és dzsesszkoncert) bombázták ôket a szervezôk. Ami amúgy nagyon értékelendô dolog, csakhogy, ha az ugyanakkor zajló könyvvásár sûrû programját is beszámítjuk, rájöhetünk: sok mindent ki kellett hagynia az érdeklôdônek. És amit megnézett, azzal is nehezen tudott megbirkózni. Hiszen egy felajzott bikáról szóló orosz rajzfilmecske után egy filmetûdöt vagy egy indiai vasútállomásról szóló dokumentumfilmet megnézni nem kis erôfeszítésbe kerül. Ideje lenne már kategóriákat felállítani, úgy, ahogy állítólag valamikor régen volt. Nem lehet a különbözô mûfajú filmeket egy kalap alá venni. Nem mintha egy animációs film nem lehetne pont olyan jó, mint egy kisjátékfilm, csak más. És itt nem a másságot vagy a hasonlóságot kell díjazni.

A színvonal mindenesetre magas volt, a kisfilmek gyakran felvették a versenyt a játékfilmekkel. A közönségnek ismét az animációs filmek voltak a kedvencei, a zsûri véleménye viszont nem ugyanez volt: ôk még a legjobb 27 közé sem válogatták be a közönségdíjas Latex címû rajzfilmet. De hát a közönség is húgatott, amikor a fôdíjas szerb filmbôl mutattak be egy részletet...

Mindent összevetve, a szervezôk jó munkát végeztek, bár még lenne min javítani: technikai szempontból a fesztivál még messze áll a bemutatott filmek színvonalától, a programok néha nem a meghirdetett idôpontokban kezdôdtek, de összességében pozitív volt a látogatók benyomása.

bpe

A Iuliu Hatieganu Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem új épületével együtt avatják fel az elsô egyetemista vendéglôt szombaton, november 17-én a Trefort (Victor Babes) utca 13. szám alatt. Ezután nem kell visszasírni anyuka finom fôztjét: mindössze 30000 lejért megkaphatod azt, amit annyira hiányolsz.

A vendéglô különlegessége, hogy külföldi hallgatóknak biztosít egy külön, 50 férôhelyes termet, ahol egzotikus, fogukra való ízek várják ôket.

Az orvostan- és gyógyszerészhallgatók mellett bármilyen szakon tanuló egyetemista megörvendeztetheti lepénylesô száját változatos étrenddel, ínycsiklandó desszerttel, s az ásványvíz sem marad el. Attól sem kell tartanod, hogy valamely "kedvenc" tanárod jelenlétével megzavarja emésztési rituáléd. Az egyetemek eme jeles személyiségeit külön helyiségbe izolálják, így az étvágyad megmarad és a kaját nyugodt körülmények közt fogyaszthatod el. Fôzésundor és kicsit több pénz esetén bérletet is lehet váltani.

Még nem sikerült nevet találni a hely számára, ezért te is besegíthetsz. Az eddig felmerült egyetlen ötlet a "Salmonela". Ez nem célzás! Erôltesd meg fantáziádat, s ha jobbat sikerül kitalálnod, tudasd az illetékesekkel!

Gáti Antal

Könyvbemutatón vehettek részt az irodalombarátok november 14-én a Györkös Mányi Albert Emlékházban. Selyem Zsuzsa Valami helyett címû esszékötete a József Attila Kör könyvsorozatában, Balázs Imre József A nonsalansz esélye és Berszán István Útkeresô címû tanulmánykötetei pedig a Komp-Press kiadó Ariadné Könyvek sorozatában jelent meg. A szerzôkkel Demény Péter beszélgetett.

A három kötet egyetlen folyamat, az erdélyi irodalomkritika új hullámának része. Hiányt pótol: régóta nem jelent meg erdélyi magyar szerzô kortárs irodalmi alkotásokról szóló tanulmánykötete.

A meghívottak a szakszerû kritika fogalmát határozták meg. Berszán István szerint a szakszerûség rendszeres, alapos tanulmányozást jelent. Ô szeret vitázni a különbözô, ma meghatározó irodalomtudományi diskurzusokkal.

Balázs Imre József kritikáinak kiindulópontja maga az irodalmi alkotás vagy egy világirodalmi párhuzam, ezáltal a szakszerûség fogalma új értelmet nyer.

Selyem Zsuzsa a kritikai esszé mûfaját választotta, hisz a tanulmány fogalma egyesek számára negatív konnotációval bírhat. Számára az elemzés az irodalomra való értékítélet nélküli figyelést jelent, a mûvek felboncolása nélkül. Irodalom mindaz, amit csak szavakkal lehet kifejezni: nincs benne semmiféle titok, csak az van, amit a szavak magukban hordoznak. Számára a könyv szó, szintaxis, ritmus, sosem teljesen megismerhetô, akárcsak az ember.

Berszán István szerint a könyv olvasója "vibrálását" meghatározó impulzuscsomag, amely nem mindig késztet elemzésre. A könyvben van valami rejtélyes, mondta Balázs Imre József, nem lehet "elsô látásra" véleményt mondani róla.

Végül mindhárman részleteket olvastak fel könyveikbôl.

Kónya Klára

A dévai református egyházközösség kiváló, ámbár alulfizetett esperese egyszer zseniális ötlettel lepte meg a körülötte tébláboló talpnyalósereget. A fizetés ugyebár nagyon szerény, nem luxuskodhat belôle az ember, lopni sincs mit, mert a templomra s a vallásra rátették a nihilizmus bélyegét, a nép nem adakozik, mint a régi szép idôkben...

Van viszont egy óriási terület az egyház birtokában, ahol nem termelnek semmit: a profit kizárólag az egyházfiak zsebébe folyna. Így szépen elrendelé az esperes úr, hogy be kell ültetni az egész temetôt szilvafacsemetékkel. Nôttek-nôdögéltek a fácskák, az emberek még örvendeztek is a sírok fölé boruló zöld lomboknak. Az elsô termés nem is okozott csalódást a tettrekész egyházfiaknak. Közel 300 liter, kb. hatvanfokos szilvapálinkát árusított azon az ôszön a református parókia, persze az üzleti ár háromszorosán. S híre terjedt a városban, sorokat álltak érte, de az ortodox ember úgyis meg volt szokva ez idô tájt az efféle mulatsággal. Református magyar nyeldeklô se akkor, se azóta nem találkozott a híres nedûvel, s méltán, hiszen a fácskák saját holtjaik porából nevelkedtek sudár pénzforrássá.

A sors iróniája: három éve már, hogy az esperes úr is csak a kortyondi társaságnak prédikálja az Úr igéjét... De gazdasági intézôként megalapozta a parókia kincsesbányájának kiaknázását.

Laczkó Andrea

A kiállítás, Sümegi Györgynek a napokban megjelent és bemutatott Miklóssy-monográfiájától eltérôen, nem az életmû egészét, csupán annak egyik lényeges vonulatát, Miklóssy Gábor aktfestészetét hivatott bemutatni. A szervezôk ily módon hallgatólagosan teszik fel a kérdést: hogyan viszonyul az aktfestészet az életmû egészéhez? A kérdésfeltevést Sümegi monográfiájának szelleme is indokolja, amely az életpálya és mûvészi vetülete között keres és talál szoros kapcsolatot.

A néhány alkalom, amikor Miklóssy Gáborral találkozhattam, különös emlékeket hagyott bennem. Nem szólnék róluk, ha akkori szóváltásaink hangulatát nem tartanám fontos adaléknak mûvészete magyarázatához. Vallásos, de mindamellett misztikusba hajló szemléletével, sajátos "szellemidézéseivel" mintha rám akart volna ijeszteni. Szerepjátszás? — merült fel bennem a kérdés, amelyre hamarosan nemleges választ kellett adnom. Miklóssy ugyanis jobb emberismerô volt annál, semmint hogy az elsô mondatok után ne vette volna észre: nem vagyok erre a megfelelô médium. Felismertem: a nagy mûvész transzcendentális kereséseinek kínjával, vívódásaival szembesülök. Mert ha fel is tételezem, hogy mindaz komédia volt, a vállalt szerep is része a teljes igazságnak, hozzátartozik az élet lényegéhez. Hogy a mûvész akkori, egyre vissza-visszatérô szavait idézzem: "Sok minden komédia nézôje és szereplôje voltam..."

A Sümegi monográfia, benne a mûvész naplójegyzeteivel, önvallomásainak dokumentumaival, meggyôzött akkori következtetéseim igazáról. S egyben arról is: az életmû feltérképezésének kezdeteinél tartunk.

Miklóssy élete delén, jelentôs társadalmi elismerés közepette, rádöbben: a neki szánt szerep nem felel meg mûvészi elhivatottságának és az önkifejezés szubjektív, belsô hangjait keresi. Fokozatosan próbálja álmai, tudatalattija vizsgálatával, ábrázolásával saját szürrealisztikus képi világát megteremteni. Ennek szerves részét képezik nôi aktjai, amelyeket szinte minden kompozícióba beépít. A lét nagy rejtélyeinek egyike az érzékiség, amely a tudatalatti közvetítésével jelentôs tényezôje az egyéni sorsok alakulásának. A mûvész aktfestészetében ez a gyakorta leplezetlen érzékiség fedezhetô fel. A tudatosság, vagy lehet ösztönösség, amellyel ezek a szenzuális aktok benépesítik a bizarr képzettársítások szülte kompozíciókat, mintha egyenesen a freudi pszichoanalizis képi igenlései lennének. Csakhogy az álomvilág is a valóság látványaiból táplálkozik. Az akttanulmányok sora, az elképzelésének, ízlésének megfelelô modellek keresése és festése, állandó programmá vált munkásságában és észrevétlenül önállósult, autonóm részévé vált az életmûnek. Mondhatni festészetének ez a része képezi a valóság és az álomvilág közti legerôsebb kapcsolatot. Ily módon nem csupán a szürrealista képek váltak némiképp életesebbekké az aktok által, de észrevétlenül lényegültek át maguk az akttanulmányok is a szélesebb, látomásos világ részeivé.

Minden életességük dacára a kiállításon megtekinthetô képeket ez a hangulat lengi át. Kialakításához nagyban hozzájárul a kolorisztika, amely gazdag tobzódásával nem csupán az észlelés magasabb szintjére, az elvontabb régiókba emeli ôket, de egyben érzékiségüket is fokozza.

Mindent összevetve rendkívül látványos és kétségtelenül hiánypótló kiállítás a Korunk galériabeli. Ugyanakkor sok is meg kevés is. Egy kicsit sok az aktból, de talán még inkább, kevés Miklóssyból. Kolozsvár mûértô, -élvezô közönsége, a Miklóssy-hívek és a fiatalok, akik csak ezután ismerkednének a huszadik századi erdélyi és összmagyar képzômûvészet jelentôs képviselôjének munkásságával, megérdemelnének egy átfogó, az életmû egészére kiterjedô, nagyszabású emlékkiállítást. Amely e rendkívül sokoldalú mûvészt a maga teljességében mutatná be. A Korunk Galéria megtette az elsô és legnehezebb lépést. A folytatás most már a megfelelô kiállítótermekkel rendelkezô Mûvészeti Múzeumra vagy a Képzômûvészeti Szövetségre hárulna.

Németh Júlia

Vannak jó mûvészek, vannak jó tanárok, vannak jó szervezôk és elenyészô kisebbségben, de elvétve még akadnak jó mûvészetpártolók is. De az már ugyancsak ritka, hogy ezek a részben született, részben kimûvelt képességek egy személyben találkozzanak. Az Apáczai-líceum ilyen szempontból szerencsés, hiszen van egy kitûnô grafikusa, Székely Géza, aki egyben jó pedagógus és elronthatatlanul, megállíthatatlanul jó szervezô is. Igazgatója, Wolf Rudolf pedig, nem csak jó tanár és jó szervezô, hanem azon nagyon kevesek közé tartózik, akik számára a mûpártolás nem csupán frázis. Bizonyíték erre a szerdai premier, az Erdélyi Magyar Mûvészetpedagógusok Egyesületének, az EMME-nek a bemutatkozó kiállítása is. Hiszen, ha nincs az igazgatói támogatás, a tágas és világos díszterem sem léphet elô kiállítóteremmé. És Kolozsvár sem gazdagodik egy újabb galériával s egy újabb, éppen változatosságában érdekes tárlattal. Az itt kiállító 22 mûvész mindegyike valamilyen formában kapcsolódik a fiatalság mûvészi neveléséhez a legzsengébb kortól az egyetemi képzésig. De csupán ennyi a közös vonás bennük, még ha ez nagyon lényeges is. Egyébként más-más mûfajban és javarészt más-más mûvészi felfogásban is alkotnak. Így aztán minden munka egy-egy külön világ, egy más mûvészi elképzelés konkrét megnyilvánulása. Persze egy-két festmény, grafika, vagy kerámia alapján nem lehet következtetni a mûvész munkásságára, nem lehet értékítéleteket levonni, minôsíteni, de ez nagyjából fölösleges is, hiszen az itt kiállító mûvészek szinte mindegyike — a fiatalokat is beleértve — túl van már elsô nyilvános bemutatkozásán, s ilyenformán a tárlatlátogatók, a mûvészetkedvelôk elôtt ismertek. Fölösleges bemutatnunk a közönségnek a festôként, grafikusként egyaránt termékeny Verespált, a fôiskola egykori tanárát, akinek itt kiállított, Mély út címû kisméretû pasztelljérôl, munkássága alapos ismeretében mondhatom, hogy átlagon felüli. És fölösleges bemutatnunk a mûvészpedagógus képzésben jeleskedô Gedeon Zoltánt is, akinek folklorisztikus, geometrikus, figuratív formakonstrukciói sajátos hangulatot árasztanak. Valamelyest ide kapcsolódik Orbán István Polifóniája is, aki többek között a barokk muzsikát öntötte geometrikus formába. Talán nem is véletlenül, hiszen ha jól tudom Gedeon-tanítvány. Eszközként a számítógépet is felhasználva, a legkorszerûbb grafikai nyelvezeten szól hozzánk az elsôsorban textilmûvészként ismert Károly Zöld Gyöngyi. Téli álom címû, éppen visszafogottságában megkapó, sajátos hangulatot árasztó sorozata az absztrakció végsô határait súrolja. Csata Hermina olajba fogalmazott aranyló Erdélyi álomvára a különleges látványon túl érzelemgazdag, szimbolikus mondanivaló hordozója is. Lészai Bordy Margit pasztelljei expresszivitásukkal, megkapó szín- és formavilágukkal tûnnek ki. Rendkívül kifejezô Lukáts Mária erôteljesen egyéni látásmódról tanúskodó, sajátosan könnyed színekbe fogalmazott Anyasága. Gally Katalin a fa alakváltozatait jeleníti meg drámai hangvételû sötét tónusú olajképeiben, míg Horváth Gyöngyvér a kollográfia korlátlan lehetôségeit felhasználva önti formába mûvészi mondanivalóját. A csíkszeredai Zsigmond Márton a figurativitás híve. Tamás címû olajképe erôteljesen szuggesztív, akárcsak a kolozsvári tárlatokról jól ismert Szabó Vilmos Csendélete. Mûemlékeink szolgáltatják az ihletforást Essig Kacsó Klára, Kováts Ildikó és Lukács Solymossy Éva számára. Az alkalmazott technikától függetlenül mindhárman a realisztikus megjelenítés hívei. Különleges rajzkészségrôl árulkodnak Kajtár Lehel míves ceruzarajzai és mûgonddal készültek Farkas Melindának a merített papír elônyeit is kihasználó munkái. A legfiatalabb nemzedék képviselôiként Kocsis Ildikó és Lovász Noémi mutatkozik be ifjonti kísérletezôkedvrôl árulkodó, érdekes munkákkal. A kerámia mûfajában három alkotóval ismerkedhetünk meg. A tordai Suba László látványos és címében gondolatébresztô munkája, Az idô ablakai valamint Koncz-Münich Judit és Koncz-Münich András különös mûgonddal kiképezett, keleties szimbolikájú, sajátos hangulatot árasztó térplasztikái és kerámialapjai a tárlat sajátos színfoltját képezik. S hogy Székely Géza színes rézkarcát, a mind kompozicionálisan, mind technikailag rendkívül sikerült Égi pásztort utolsóként említem az csupán azért van, mert ezzel tenném fel a koronát erre a szerdán megnyílt, érdekes kezdeményezésre.

(németh)

A gyermekoperák-gyermekelôadások mindig üde színfoltjai egy operaház repertoárjának; kedvesen naiv, bohókás történetek, fülbemászó dallamok jellemzik ezeket a mûveket. A kolozsvári Állami Magyar Opera mûsorában is már több mint három évtizede szerepelnek gyermekoperák: Trãilescu Csizmás kandúrja, Hary Béla: Hófehérkéje, Marius Teicu Mary Poppins-a stb., Mindegyiket mindig nagyon jól fogadta a hálás közönség. Mindez azt bizonyítja, hogy szükség van rájuk. Magyari Zita gyermekoperáját nem elôször láthatja-hallhatja a közönség. A mû meleg fogadtatását nagy részben elôsegítette az is, hogy a szereplôk — egy kivételével — gyerekek, méghozzá olyanok, akik tudnak lelkesedni egy ilyen mûfaj iránt, akik még értékelni tudják a mû zenei és irodalmi szépségeit egyaránt. Ez azért is fontos, mert már közhelynek számít, hogy a mai tizenévesek keveset olvasnak, és zenei preferenciáik sem mindig az opera, a komolyzene felé mutatnak. Mi, felnôttek sem lehetünk érzéketlenek e kedves kis alkotás(ok) iránt. Talán nekünk is jót tenne elmerülni Csipike és Kukucsi vidám játékában, újra átélni a régmúlt gyerekkori élményeket, és felszabadultan nevetni a gyerekek ötletgazdag játékán, jókedvû bohóságain...

— Pergessük vissza az eseményeket. Hogyan került sor arra, hogy gyerekoperát komponálj? — kérdeztük a zeneszerzô Magyari Zitát.

— Már egyetemi tanulmányaim alatt megszoktam és megszerettem: gyermekekkel dolgozni és számukra mûveket írni. Szakdolgozatom témájának is Fodor Sándor gyermekkorom óta csodált mesejátékát választottam: a Csipikét, és a "rácseppentett mézet", Kányádi Sándor gyermekverseit. Énnekem már "csupán" a zenét kellett hozzáírnom. 1990-ben a kolozsvári Állami Magyar Operában sor kerülhetett az ôsbemutatóra Katona Zs. József rendezésében, Starmüller Katalin díszleteivel és jelmezeivel. Maga az ötlet nagyon egyszerû: megszerettetni a gyermekekkel a mûfajt. Egyetlen problémánk az volt, hogy a gyermekeknek — sajnos — ebben a korban (11–13 évesen) nagyon kevés a karéneklési tapasztalata. Az énekkari részek nehezek, de napról-napra hallszik-látszik a fejlôdés. Nagy segítségünkre van kiemelkedô zenei hallásuk, muzikalitásuk, így a rendelkezésünkre álló nagyon rövid idô alatt is be tudják tanulni szólamaikat. Emellett ôk maguk is csodálatosnak tartják, hogy két-, három- vagy akár négy szólamban kánonokat és komoly polifonikus kidolgozású kórusrészleteket énekelnek, mindezt színpadi mozgással, tánclépésekkel fûszerezve. A darab szerkezete ezt kötelezôvé teszi számukra, elôkészítve, kialakítva a jövô komplex tudású színészét, énekesét.

A darab felújításában Laczkó V. Róbertnek és jómagamnak nagy segítségünkre volt lelki és szakmai támogatásával Sipos Margit balettmester, aki az eleinte össze-összeakadó lábacskákat járni, sôt, táncolni tanította az ihletett jelmezekben.

— Próbáitok hangulatán-hangvételén érzôdik, hogy mindenki kedvvel, szívesen énekel. Így volt ez kezdettôl fogva?

— Igen. A Sigismund Todutã Zenelíceum növendékei mellett mostanra már jócskán kibôvült kis csapatunk: a Szent Mihály-templom Soli Deo gyermekkarának tagjai is lelkesen bekapcsolódtak a munkába.

— A zenekar összetételérôl egy pár szót...

— A mû kamarazenekarra íródott. A szereplôk karakterét egy-egy hangszer jellemzi: Csipikét a trombita, Kukucsit a fagott, Madárt a fuvola, Nyulakat a klarinét. Adott pillanatban ôk személyesítik meg — teljes átéléssel — a pisztránggal és békával teli patakot, élvezve a mindennapi zenekari rutinból való "kiugrást".

— Véleményed szerint milyen lesz a darab fogadtatása?

— Minden jel arra mutat, újra teltházzal fogunk játszani: csupán Marosvásárhelyrôl, értesüléseim szerint, több mint 160 gyermek jön el a bemutatóra. Szeretnénk egy átfogó erdélyi turnét is megvalósítani, amennyiben az anyagi lehetôségek ezt lehetôvé fogják tenni.

— Hogyan, mikor és milyen körülmények között került kapcsolatba Laczkó V. Róbert ezzel a gyermekoperával?

— IV. éves színihallgató koromban egy ideig tanulmányaimtól részben független teendôket is elvállaltam: a Csipike volt az egyik, a színházbeli elsô fellépésem a második és egy filmfelvétel Maár Gyula rendezôvel volt a harmadik. Ekkor kérdezett rá Magyari Zita, az opera zeneszerzôje jövôbeli terveimre. Én azt válaszoltam, hogy remélem, hogy négy évi diákoskodás után Kolozsváron maradhatok színészként. Szóba került az is, hogy fel kellene újítani a Csipikét, és szüksége lenne egy Narrátorra. Megnyugtatólag mondta, hogy énekelnivalóm nem lenne, de ez engem inkább elszomorított, mert én nagyon szeretek énekelni. Végül semmit nem bántam meg, jól döntöttem, mert nagyon sok színészi teendô várt rám.

— Nem volt szokatlan a gyerekekkel való munka?

— 1995-ben tanítóképzôt végeztem, egy évet tanítottam is, tehát a gyerekekkel való foglalkozás nem volt idegen számomra és szerettem is. Ezek után úgy gondoltam, hogy ha képes voltam egy osztálynyi gyerekkel boldogulni, akkor a színpadon sem lesz gondom velük. Kitaláltuk a Játékmester figuráját, mivel kevésnek éreztem a valamikori Narrátor szerepét. S ha Játékmesterrôl van szó, akkor már tettünk belé egy kis bohóckodást is! Ez az új figura végigkíséri az elôadást, és ô a cselekmény mozgatórugója is.

— Milyen érzés volt ezt a fajta "mûvészi" munkát végezni, a 10-12 éves gyerekeket betanítani, színpadra állítani?

— A mûfaj sem volt új számomra, mivel évekkel ezelôtt informatikus barátommal, aki mellesleg jól gitározik, Weöres Sándor verseire 20-25 perces gyermekmusicalt "komponáltunk", s ezzel az elôadással szép sikert is arattunk Gyergyóban. A mostani munka jóval sokrétûbb volt: ez a zene sokkal nagyobb odafigyelést igényel, és azért nagy különbség az is, hogy tíz helyett harminc gyerek van a színpadon. Azt is figyelembe kellett vennünk, hogy a szereplôk iskolás gyerekek, akik 5-6 óra tanítás és többórás otthoni tanulás után jönnek a napi 1-2 órás próbára, fáradtan, de határtalan lelkesedéssel. Hogy melyik az a módszer, amely a leghatékonyabb a gyerekekkel való munka során? Véleményem szerint az imitáció; ha valami részletes magyarázatok után sem úgy sikerült, ahogy kellett volna, akkor azt szoktam mondani: nézd meg, én hogy csinálom, és próbáld meg utánozni. A gyerekek általában szeretnek és tudnak is utánozni. Ezenkívül adok nekik egyfajta játék-szabadságot, minden elôadás talán ezért más és érdekes.

— Ezekbôl a gyerekekbôl valószínû, hogy nem lesz színész, sôt, az sem biztos, hogy a zenei pályán maradnak, tehát lehet, hogy nincs különösebb késztetésük a színpadi munkához. Nem volt ez akadály a próbák során?

— Személyes diadalnak tartanám, ha ezekbôl a gyerekekbôl bár kettô színész lenne! Nem volt nehéz a velük való foglalkozás: nagy részük a kolozsvári zenelíceum növendékei, tehát a zenei oldal könnyen megközelíthetô volt. A szövegkönyv dramaturgiáját nem tartom a legsikerültebbnek: ez talán annak tudható be, hogy nagyon kis részét használja fel az eredeti mûnek. Cselekmény alig van: bármilyen apróság elég ahhoz, hogy összeugrassza a két barátot, Csipikét és Kukucsit. Ezt az egyszerû momentumot dolgozza fel az elsô felvonás. A II. felvonásban Tipetupa érkezésével és távozásával a cselekmény bonyolódik és érdekessé válik. Ezt a gyerekek is érezték, mert addig, amíg az elsô felvonást a fôszereplôkkel próbáltuk, a többi gyerek elég zajos és szétszórt volt, de a II. felvonás próbáin a cselekmény annyira lekötötte ôket, hogy elfelejtettek zajongani.

— Színpadi mozgás, koreográfia szempontjából mit tudsz mondani a darabról?

— A bemutatóra, ami jó pár éve volt, a balettbetéteket Sipos Margit balettmûvész hivatásos táncosoknak tanította be. Nagyon szép Pitypang-tánc, Hótörpék-tánca volt. Amikor a darabot felújítottuk, a balettkar tagjai, számomra ismeretlen okból kifolyólag, nem vállalták az elôadást. Ez furcsa helyzet elé állított bennünket, hisz a szereplôk jó zenei hallásuk és ritmusérzékük ellenére nemigen tudtak mozogni a színpadon. Sipos Margit ismét a segítségünkre sietett és

nagyon fáradságos munkával egyszerû de ugyanakkor mutatós tánclépéseket tanított be a gyerekeknek. Aztán a másfél évvel ezelôtt készült videokazetta segítségével rekonstruáltuk a táncokat, Sipos Margit irányításával. Apró módosításokat is végeztünk, és ahol lehetett és kellett egyszerûsítettünk.

— A mai harmincasok kedvenc gyermekkori olvasmánya volt a Csipike. Vajon mi a mû mondanivalója a mostani gyerekek számára? Hogyan viszonyultak a történethez?

— Ezzel kapcsolatban három szó jut eszembe: Csipikátor, Kukucsátor és Tipetupátor — mindez a Kukucsit alakító Benczédi Annától származik, aki telerajzolta példányát Terminátor Csipikékkel, Kukucsikkal és Tipetupákkal. A mai generációnak elsôsorban nem a mû költôisége, szépsége, kedves-bájos gyermekdedsége volt az érdekes, hanem az, hogy Csipike és Kukucsi folyton-folyvást bakalódik. De a legérdekesebb talán mégis az, hogy ôk maguk mutatkozhatnak meg a közönség elôtt. Ez természetesen nagy kihívást jelentett számukra. Egyedülálló nagy élmény az Opera színpadán fellépni zenekari kísérettel, karmesterrel, jelmezben, díszletek közt... Hogy mit jelent ez az opera a közönség számára? A tavalyi elôadás szép sikert aratott...

— A lámpaláz a legtapasztaltabb színészt is próbára teszi, hát még egy gyereket. Nem áll fenn az a veszély, hogy egy hiba elronthatja az egész produkciót?

— A bakilehetôségre mindig felkészülök, de a bakik többnyire már a próbákon elôjönnek. De ez a jó, mert mi szakmabeliek úgy szoktuk mondani, hogy amit nem ront el az ember a próbán, elrontja majd az elôadáson. A leglámpalázasabb a színpadon én magam vagyok, mert én már érzem minden mozdulat súlyát, fontosságát és felelôsségét. Ôk még nem: szabadon, felszabadultan játszanak, és olyannyira "belemelegednek", hogy elôadáskor mindannyian ôszintén és jól szórakoznak. Ezt érzi a közönség is: a gyerekek nagyon hálás nézôk, mindeddig perceken át tartó tapsokkal jutalmaztak.

— Van-e szándékotokban más városban is fellépni?

— Az anyagi szempontok mellett szervezési gondok adódnak, fôleg azért, mert nem felnôttekrôl, hanem iskolás gyerekekrôl van szó. Objektív és szubjektív okok halmazát lehetne most felsorolni, de ha sikerül, boldogan vállalom ezt is.

— Meg lehet-e mondani egy ilyen munka során egy 10-12 éves gyerekrôl, hogy késôbb lesz-e színész, jó színész belôle vagy sem?

— Határozottan nem — véleményem szerint. Akadnak ugyan kivételek is, de általában azok, akik gyerekkorukban sokat szerepeltek, késôbb elfordulnak ettôl a pályától, és fordítva...

A szereplôk...

Hadd szólaljanak meg a szereplôk, hisz végül is... ôk a legfontosabbak...

Szép Bálint: Szerintem sok minden megváltozott, hiszen csak páran maradtunk a régi csapatból. Nagyon kevés idônk volt a szövegtanulásra, és az iskolai tanulás és gyakorlás is több idôt igényel mint tavaly. Ahhoz, hogy jól játszd el a szerepet, nagyon oda kell figyelni, mert máskülönben az egész munka kárba vész. Remélem, hogy a vasárnapi elôadás jól fog menni, a szereplôk jók, mindenki megtalálta már a helyét.

Benczédi Anna: Már két évvel ezelôtt bekerültem a darabba, akkor is Kukucsi szerepét énekeltem. Eleinte Csipike kellett volna lennem, Szép Bálint lett volna Kukucsi, de aztán szerepet cseréltünk. Nekem jobban is tetszik ez a szerep, sokkal érdekesebbnek találom, mint a Csipikét. "Belevaló" figura a Kukucsié, aki mindig megkacagtatja a közönséget. Az osztályban is gyakran szoktam bohóckodni. Szeretem szórakoztatni az embereket, otthon is megkacagtatom édesanyámat, amikor a tanárokat utánozom. A szólamom betanulása zenei szempontból nem okozott gondot sem most, sem két évvel ezelôtt. Talán most van alkalmam utoljára játszani ebben a gyerekoperában, mert egy-két év múlva már túl nagy leszek. Szívesen játszanék más gyerekoperában vagy más alkalmakkor is, nem vagyok izgulékony alkat, de ha elfelejteném a szövegemet, rögtönöznék, mondanék valami mást, ami találjon.

Fülöp Tímea: A múltkori felújításban Nyuszi voltam, most Tipetupa szerepét játszom-énekelem, akkor nem is gondoltam arra, hogy én is el fogom játszani ezt a szerepet, de már akkor is felfigyeltem erre a szerepre. Most a tanárnéni megkérdezte, hogy vállalom-e a szerepet, és én igent mondtam. Tipetupa egy érzékeny tündér, aki kibékíti Csipikét Kukucsival. A tavaly nagyon odafigyeltem, és most a szólamom nem is tûnik nehéznek. Tetszik az állatok naiv, bohókás világa. Nagyon szeretek a színpadon játszani, és remélem, hogy énekesnô leszek. Nagyon izgulékony vagyok, de mindig bízom abban, hogy sikerülni fog. Nagyon jó volt a hangulat a próbákon, nagyon jól dolgoztunk együtt. Egy-két év múlva is elvállalnám ezt a szerepet.

Schwartz Tímea (S. Todutã Zenelíceum, VI. osztály): nem nehéz a szerep, de nagyon oda kell figyelni.

Pap Orsolya (S.Todutã Zenelíceum, VI. osztály): az egyik madarat játszom; áriákat kell énekelni és táncolni.

Abrudán Levente (Soli Deo gyermekkórus): az egyik Mackót játszom, már több éve járok a templom kórusába.

Vajas Emôke (S. Todutã Zenelíceum, VI. osztály): az egyik Nyúl vagyok.

Adorjáni Ágota (S. Todutã Zenelíceum, VI. osztály): a Madár szerepét éneklem, és nagyon szeretem a szerepemet.

Grunzó Zsófia (Soli Deo gyermekkórus): Mókus vagyok, nagyon örvendek, hogy itt szerepelhetek.

Grunzó Tímea (Soli Deo gyermekkórus): Katicabogár vagyok, a kórusban énekelek, és nagyon tetszik a darab.

Bereczki Mátyás (S. Todutã Zenelíceum, VI. osztály): az egyik mackó vagyok, énekelek és táncolok.

Erôs István (S. Todutã Zenelíceum VI. osztály:) Vadmalac vagyok, sokat kell a színpadon táncolnom.

Ungár Attila (Soli Deo gyermekkórus, VII. osztály): Az egyik Süni szerepét játszom.

Abrudán Judit (Soli Deo gyermekkórus): Mókus vagyok, nagyon szeretek énekelni.

Ungár Bernadett (Soli Deo gyermekkórus): Süni vagyok és énekelek a kórusban.

Mészáros Zalán (S. Todutã Zenelíceum, VI. osztály): Vadmalac vagyok, az osztálytársaimmal együtt.

Szilágyi Levente (Soli Deo): Vadmalac vagyok, és nagyon tetszik a darab.

Braica Tünde (S. Toduta Zenelíceum, VII. osztály): nagyon szeretem a virágokat, és most én is játszom-énekelek.

Kozma-Kiss Emese (S. Todutã Zenelíceum, VII. osztály): nyúl vagyok, már játszottam ebben a darabban.

Fodor Lilla (S. Todutã Zenelíceum, VI. osztály). Bagoly vagyok, nagyon tetszik a szerep.

Szilveszter Teréz (S. Todutã Zenelíceum, VII. osztály): Madár vagyok.

Burkhardt Britta (S. Todutã Zenelíceum, VII. osztály): Madár-szerepet éneklek.

Kovács Dalma (S. Todutã Zenelíceum, VII. osztály): én is Madár vagyok, és mindhármunknak nagyon tetszik a szerepünk.

Vekov Imre (Soli Deo gyermekkórus): Katicabogár vagyok, ide-oda röppenek.

Mi marad még hátra? Csupán annyi, hogy ôszinte szívvel beüljünk a nézôtérre, és a gyerekekkel együtt éljük újra át Csipike, Kukucsi, Tipetupa és a mesebeli erdô állatseregének meséjét.

Hintós Diana

Az Erdélyi Gondolat Könyvkiadó gondozásában jelent meg Diószegi Anna Életem története címû kötete, melynek alcíme így szól: Emlékek a kolozsvári Hóstátról. A kötetet nemrégiben a Kriza János Néprajzi Társaság székhelyén mutatták be, a szerzô jelenlétében, ott készült az alábbi beszélgetés.

A kolozsvári piac asztalai között járva, a hóstáti nénik friss zöldségeit keresve talán sokaknak fogalmuk sincs, hogy az árusok között van egy néni, aki a zöldséggel ugyanúgy tud bánni, mint a betûvetéssel, és a fárasztó mezei munka után megszállottan rója a szavakat a fehér papírlapra, hogy, mint mondja " az ô népének is állítson emléket valaki". Ilyen kemény elhatározással tehát Anna néni méltán képviseli ezt a kommunista hatalom által erôszakkal felszámolt közösséget, amely még maradékaiban ôrzi hagyományait, s talán van remény az újjászületésre. Anna néni így mesélte el e könyv megszületésének történetét:

— Ezt a könyvet azért írtam meg, mert láttam, hogy az emberek, fôleg 1990 után, mennek el az országból, kilálástalannak tûnt az életük, a Hóstát veszedelmesen fogyott, szemem láttára. Az idôsek elpusztultak, a földek ott maradtak megdolgozatlanul. Én még emlékeztem régi, kék kötényes hóstáti bácsikra, csinosan felöltözött asszonyokra, emlékeztem a hagyományokra, viseletre, szokásokra, a régi munkastílusukra. Amit gyerekfejjel megláttam, azt én nem felejtettem el, az Isten ilyen memóriával áldott meg. Amikor rájöttem, hogy más vidékekrôl sokat írnak, hagyományaikat megörökítve, mintha felébredtem volna, Istenem, hát a mi népünkrôl senki nem ír? Elpusztulunk úgy, hogy nem marad semmi írásos dokumentum utánunk? 1997-ben azt mondtam a családomnak, hogy márpedig én ezt a könyvet megírom, mert bízok abban, hogy mindig jól fogalmaztam, és egy kis segítséggel sikerülni fog. El is kezdtem, és a folyamatban levô írásaimat megmutattam Keszeg Vilmos tanár úrnak, aki elolvasta ôket és meg volt elégedve, mint mondta, még csak ékezet hiba sem volt bennük. Egyébként a könyv hátsó lapjára be van írva, hogy a fogalmazás mindvégig érintetlen maradt, a zsûri tehát elfogadta a munkámat, úgy ahogy megírtam. Nekem ugyan csak öt elemi osztályom van, de mint a tanár úr is mondta, ahhoz, hogy valaki írni tudjon, sokat is kell olvasnia. Én, habár az életem nehéz volt, mégis sokat olvastam, kis könyvtáram is van, de ez az egy az enyém! És hivatástudatból írtam meg, hogy maradjon valami a népünkbôl, legalább egy könyv, hogy a különbözô vidékek lakói tudjanak arról, hogy volt egy Hóstát. Hiszem azt, hogy évtizedek múltán kerül majd valaki, aki tovább írja ezt a történetet.

— Azt hiszem, ha minden hóstáti ember ennyi energiával van tele, mint Anna néni, akkor nincs is olyan nagy veszélyben ez a vidék. Hiszen napközben mûveli a földet, jár piacra, este olvasgat, és még könyvet írni is van ereje; honnan ez az energia?

— Velünk születik, valahogy ez a hóstátiak hitvallása. Mi az ôseinktôl örökölt módszerekkel dolgozzuk a földet most is, azt a keveset, ami megmaradt. Azt a zöldséget, amirôl minket ismernek, azt mi reggel szedjük ki, és úgy visszük a piacra, mint régen, amikor volt egy órarend, fegyelem volt a piacon, s felfigyeltek ránk, az öltözetünkre.

— Ebben a könyvben Anna néni emléket állít ennek a vidéknek, de ugyanakkor azoknak az embereknek is, akik sajnos a kommunizmus ideje alatt öngyilkosok lettek, mert fejük fölül lebontották a nehéz munkával épített házakat, elvették a telkeket, és szûk tömbházlakásokba kényszerítették ôket. A mostani hóstáti közösség hogy fogadta ezt a könyvet?

— Gondolkoztam azon, hogy hogyan fogadják majd, hiszen ez az én életem története, de párhuzamosan írok a régi Hóstátról is, majd a középkoráról, és a végén már a jelenkorról, a bontások utániról is. A könyvemet nagy örömmel fogadták, és gratuláltak, azt is mondták, hogy nem lehet letenni. Több mindenrôl írok, alcímekben, leírom például az 1944-es bombázást, a zsidók összeszedését átéltem, saját szememmel láttam. Tejesházunk volt, akiknek vittük a tejet, egyik nap még elvittem a két liter tejet, másik nap már le volt pecsételve a lakásuk. Láttuk a gettót a Téglagyárnál, ide voltak összegyûjtve addig, amíg elvitték ôket Auschwitzba. Személyesen is ismertem sokat közülük, sirattuk ôket. A magyar biztosok megfenyítettek, hogy ne adjunk nekik ennivalót, amikor jöttünk a mezôrôl paradicsommal, ugorkával, hoztuk haza a termést és bedobáltuk a szögesdrót kerítésen. Szörnyûség volt. Ezeket a tragédiákat is láttam gyermekfejjel, tizenegy éves voltam. De írtam szép dolgokat is. Sokat írtam a viseletünkrôl, hiszen a hóstátiaknak külön szabójuk, csizmadiájuk volt, külön asztalos készítette a bútorainkat. Ezeket név szerint le is írtam. Még véletlenül sem mentünk például másik malomba, az is külön létezett számunkra. Igaz ugyan, hogy keservesen kivettem a részem a munkából, mert apámnak nem volt fiúcselédje, csak én voltam meg a kishúgom, aki miatt nem járhattam iskolába. Pedig nagyon szerettem volna tanító vagy óvónô lenni, de negyvenegy éves korában meghalt az édesanyám, s rám maradt a nyolchónapos kishúgom. Mikor az ötödik elemi befejezése után jött a tanító haza, és azt mondta édesapámnak, hogy jól tanulok és kellene tovább járnom iskolába, az apám széttárta a karját és azt kérdezte, hogy azt a csöppséget akkor dobjuk el? Hát így siklott el az életem, az iskola kapuja örökre bezárult elôttem. Visszatérve a könyvemre, sokat gondolkodtam, hogy megírjam-e, de végül is 1997 telén elhatároztam, hogy megírom. Még a férjem is segített adatokkal, a kéziratom négy hatvannégy oldalas egyetemista füzetet töltött be, amelyet aztán Keszeg Vilmos és Pozsony Ferenc tanár urak írtak be gépbe. Aki a legjobban bíztatott, az Nagy Olga néprajzos volt, egy osztálytársam ismerte ôt, és amikor elhatároztam, hogy megírom ezt a könyvet, ô ajánlott be hozzá. Nagy Olga tanárnô mondta, hogy Diószeginé, ha maga nagyon akarja, akkor meg tudja írni. Hát így történt.

Nos, az Életem története immár ott virít Anna néni könyvespolcán, ez "a" könyv abban a könyvtárban, melyre nem csak ô és családja lehet büszke, hanem népe is, a hóstáti közösség, hiszen Diószegi Anna jóvoltából az ô történetük is meg van örökítve, s talán hozzásegíti ôket a megmaradáshoz, az újjászületéshez.

Köllô Katalin

Kolozsváron a Lázár utca 30 szám alatt 1999 óta Szabédi László Emlékház mûködik, ahol több erdélyi magyar író könyvtári hagyatékát ôrzik. Az Erdélyi Magyar Közmûvelôdési Egyesület ( EMKE) és a Korunk által évente megszervezett Szabédi-napok helyszíne ettôl az évtôl ugyancsak ide tevôdött át, a ház ugyanis Székely Rozáliának, Szabédi László húgának a jóvoltából az EMKE tulajdonába került. Az emlékházban ôrzik a Szabédi kézirat- és könyvtári hagyatékon kívül Balogh Edgár, Méliusz József és Kacsó Sándor hagyatékát is, számítógépes rendszerbe szedve. Ábrahám Izabella, a könyvtár fiatal vezetôje szerint a cél az, hogy a romániai magyar irodalom személyiségeinek a hagyatékát tárolják, egyfajta Tékák tékájának képzelték el az emlékházat, olyanszerûnek, mint a budapesti Petôfi Irodalmi Múzeum. A Szabédi-féle kézirathagyatékot, mely tartalmazza levelezését és könyveinek kéziratát, húga által már eleve rendszerezve és bekötve kapták, a könyvek pedig ott sorakoznak a polcokon, a kutatók rendelkezésére állva. A könyvtár létezése például megkönnyíti a Romániai Magyar Irodalmi Lexikon szerkesztôinek munkáját, délutánonként ugyanis itt gyûlhetnek össze, hiszen nagyon sok kézikönyv, lexikon és folyóirat áll rendelkezésükre egyhelyen. Itt található a teljes Korunk-kollekció 1926-tól 1984-ig, a szinte teljes Igaz Szó gyûjtemény, a két világháború közötti sajtó példányai is — mint például a Pásztortûz tízéves kollekciója 1926-tól 1936-ig, vagy az Ellenzék irodalmi mellékletének példányai. De fellelhetô a Kriterion irattára, a régi Kriterion-kéziratok, van Gaál Gábor kézirat-hagyaték, az egyetemi jegyzetei, és a Kriterion-levelezés. Az emlékház könyvtára ôriz néhány Reményik Sándorhoz írt levelet, és egy kiadatlan Berde Mária kéziratot is.

Van néhány olyan könyv, mely ritkaságszámba megy, hiszen dedikált példányok, ilyen például az Illyés Gyula és Radnóti Miklós által Méliusz Józsefnek ajánlott kötetek, vagy a Balogh Edgár számára dedikált Móricz Zsigmond kötet.

A könyvtár mindenki számára nyitva áll, aki irodalomkutatással foglalkozik, naponta 8 és 15.30 óra között, a könyveket, kéziratokat természetesen csak a helyszínen lehet tanulmányozni, a könyvtár ugyanis nem kölcsönkönyvtárként mûködik. Az emlékház ugyanakkor szívesen fogad adományba bármilyen, erdélyi magyar irodalomat tartalmazó folyóirat-gyûjteményt.

(köllô)

Novemberben ismét gyûjtést indítottunk nélkülözô embertársainknak Szabadságot elôfizetni. Még útjára sem indult a felhívás, és már dr. Szabó László fogorvos, illetve magát megnevezni nem óhajtó két kolozsvári és egy New York-i személy összesen 678 000 lejjel megteremtették az alapját a kiskeresetûeknek szánt decemberi elôfizetéseknek.

Aki teheti, támogassa a beteg- és kisnyugdíjasokat, munkanélkülieket, szociális támogatáson tengôdôket legalább egyhavi elôfizetés árával (55 000 lej + kihordási díj — 2000–3875 lej, terjesztôtôl függôen —, az egész kevesebb, mint 2 dollár!).

Befizetni lehet: 1.) személyesen szerkesztôségünk emeleti irodáiban, 2.) csekkel a lapunk támogatását célul kitûzött Minerva Mûvelôdési Egyesület címére (Asociatia Culturalã Minerva, Banca Comercialã Românã, Cluj, bankszámlaszám: 2511.1-2537.2/USD), 3.) banki átutalással a fenti bankszámlaszámra, vagy 4.) befizetési szándékukról értesítsék szerkesztôségünket a 196-408-as vagy 196-621-es telefonszámon november 26-ig.

HÍVÁSRA HÁZHOZ MEGYÜNK!

Az adományozók nevét szívesen közöljük az újságban.

A szerkesztôség

Az utcai pénzváltóknál a forint 108/110, a márka 14 000/14 100, a dollár pedig 31 000/31 300 lejbe került.

A Román Nemzeti Bank mai árfolyamai: 1 német márka = 14 174 lej, 1 USD = 31344 lej, 1 euró = 27 721 lej, 1 magyar forint = 110 lej.

Ion Iliescu államfô üdvözlô beszédében elmondta: a CEFTA-ban való román részvétel mérlege távolról sem kielégítô, hiszen a konkurenciát illetôen a szabadkereskedelmi övezetben különböznek a feltételek. Hangsúlyos asszimmetriák léteznek az egyes tagországok között a különbözô termékek, ipari és mezôgazdasági ágazatok szubvencionálása tekintetében. Ezek hatása, fôképp a mezôgazdasági termékek esetében Romániát rendkívül kellemetlenül érintette: az ország a CEFTA-n belüli mezôgazdasági kereskedelem terén negatív mérleggel rendelkezik, és hátránnyal indul ezen termékeket érintô könnyítésekre vonatkozó tárgyalásokon.

Iliescu az aránytalanságok felszámolását, az egységes szubvencionálási szabályok bevezetését sürgette, a szubvenciók törlését, de legalábbis minimálisra történô csökkentésüket. Ez elôfeltétele annak, hogy Románia felülvizsgálhassa eddigi protekcionista intézkedéseit.

A CEFTA jövôjét illetôen az államfô kifejtette: azt az EU-ba várhatóan felvételt nyerô tagok kilépése, illetve új tagok belépése határozza meg. Az elsônek feltételei világosak (az EU-taggá vált államnak fél éven belül ki kell lépnie a CEFTA-ból), a második feltételrendszere azonban tisztázásra vár. Vannak ugyanis olyan államok, amelyek szerint az EU felé vezetô úton a CEFTA-tagság állomása kikerülhetô. Iliescu hangsúlyozta: a szabadkereskedelmi egyezmény tapasztalatait a regionális fejlesztés szolgálatába kell állítani.

A közép-európai gazdasági kapcsolatok elmúlt tíz éve sikertörténetének nevezte a CEFTA-t Németh Zsolt. A magyar külügyi államtitkár elmondta: a tagországok közötti gazdasági kapcsolatokat a kereskedelmi forgalom 300 százalékos növekedése jellemezte, s Magyarország exportja a kezdeti 4 százalékról mára 9–10 százalékra emelkedett a CEFTA-n belül.

Németh kijelentette: a résztvevôk megvitatták a mezôgazdasági termékek kereskedelmének helyzetét. Magyarország, Csehország és Szlovákia megegyezett abban, hogy nagyfokú liberalizált agrárterméki kereskedelmet léptet életbe, s abban bíznak, hogy példájuk a többi tagállam számára is vonzó lesz. Németh kifejtette: csupán Lengyelország és Románia vonakodik attól, hogy az ipari javak esetében a már mûködô vámliberalizációt a mezôgazdasági termékekre is kiterjesszék. A résztvevôk elvetették az egyoldalú védôintézkedések feloldását célzó vitarendezési eljárás kialakítására vonatkozó magyar javaslatot.

A magyar államtitkár kifejezte reményét, hogy Horvátország 2002 elsô felében az CEFTA teljes jogú tagjává válhat. Leszögezte: tisztában vannak azzal, hogy az EU-taggá váló országoknak ki kell majd lépniük a CEFTA-ból, hiszen a két tagság nem fér össze.

— Meggyôzödésünk, hogyha Magyarország belép az Unióba, a CEFTA-nak akkor is van létjogosultsága és jövôje, hiszen a CEFTA egyfajta Európai Uniós iskola — mondta Németh Zsolt.

T. Sz. Z.

A találkozót követôen Orbán Viktor elmondta: sikerült a jogszabállyal kapcsolatos konkrét próblémákról tárgyalniuk, és ezzel jelentôs lépést tettek elôre. A magyar kormányfô közölte: megkapta kollégájától azt a dokumentumot, amelyben a román fél összefoglalta valamennyi felvetését. Orbán megígérte, hogy a következô idôszakban a magyar kormány ezeket gyorsan és alaposan áttanulmányozza, a felvetett kérdésekre pedig mihamarabb elkészíti válaszát.

A román miniszterelnök is hasznos baráti megbeszélésként értékelte a találkozót, amely szerinte letette a két szomszédos ország jövôbeli kommunkációjának alapjait. Adrian Nãstase közölte: a megbeszélésen nemcsak a státustörvényt, hanem egész sor gazdasági kérdést is áttekintettek, érintvén a nemzetközi szervezetekkel történô együttmûködésbôl adódó próblémákat is. A román kormányfô rámutatott: a levéllel együtt átadta kollégájának azt a részletes táblázatot is, amely a jogszabállyal szembeni román álláspontot foglalja össze. Nãstase ugyanakkor legitimnek minôsítette a romániai magyarok identitás megôrzését célzó magyar törekvéseket. A román kormányfô a törvény által biztosított gazdasági és szociális elôjogokat kifogásolta elsôsorban.

Mindkét fél kifejezte reményét, hogy a párbeszéd folytatásával sikerül majd megtalálni a jelenlegi vitás helyzetbôl kivezetô megoldásokat.

Kolozsváron ülésezett tegnap az RMDSZ területi elnökeinek konzultatív tanácsa (TEKT). Napirenden a státustörvény alkalmazásával kapcsolatos szervezési kérdések szerepeltek. Amint azt a Szabadságnak Kónya-Hamar Sándor képviselô, Kolozs megyei RMDSZ-elnök elmondta: a státustörvény alkalmazása nagy mértékben attól függ, hogy miben sikerül megállapodni Orbán Viktor magyar és Adrian Nãstase román kormányfônek a pénteki találkozó alkalmával. Amennyiben sikerül megegyezni a törvény vitás kérdéseiben, akkor semmilyen akadálya nincs a törvény alkalmazásának.

A tegnapi ülésen Ilyés Gyula Szatmár megyei RMDSZ-elnök személyében megnevezték azt a jelöltet, aki a területi elnököket képviseli a státustörvény végrehajtását felügyelô testületben. Eldôlt: a megyei szervezeteknek az elkövetkezô napokban meg kell nevezniük legalább egy személyt, aki — budapesti képzést követôen — helyi szinten megszervezi majd az ajánlószervezetek munkáját. December 1-ig ugyanakkor meg kell egyezni az egyházakkal és a civil szervezetekkel a helyi felügyelô bizottságok létrehozásával kapcsolatos személyi kérdésekrôl.

Mint ismeretes, a magyar igazolványra vonatkozó kérvények begyûjtését, összegzését, továbbítását az RMDSZ székházakban mûködô területi irodák végeznék, ezeknek munkáját egy központi koordinációs iroda hangolná majd össze. Az alkalmazást egy, az RMDSZ vezetôibôl, egyházak, és civil szervezetek képviselôibôl álló, 27 + 1 tagú testület ügyelné fel. Ezek közül 9-et az RMDSZ, 9-et az egyházak, 9-et pedig a civil szervezetek neveznek meg, a 28. tag "hivatalból" Markó Béla szövetségi elnök. A felügyelô testület helyi szinten is megalakulna, ezek 9 tagból (3 egyházi, 3 civil és 3 RMDSZ képviselôbôl) fognak állni, a 10. tag a területi RMDSZ-elnök.

Sz. K.

A határon túli magyarok jogállásáról szóló törvény romániai alkalmazását ellenôrzô szervezetek és intézmények megtették javaslataikat a felügyelô bizottságba. Az egyházak részérôl: Gyulafehérvári Érsekség — Jakabffy Tamás, a Keresztény Szó fôszerkesztôje, a Püspökség munkatársa; Nagyváradi Római Katolikus Püspökség — Dr. Fleisz János történész, Szatmári Római Katolikus Püspökség — Lepedus István, mérnök, teológus; Erdélyi Református Egyházkerület — Pap Géza püspök, (helyettese Tonk István fôgondnok); Királyhágómelléki Református Egyházkerület — D. Tôkés László püspök, (helyettese Kovács Zoltán fôgondnok); Unitárius Püspökség — Dr. Szabó Árpád püspök; Evangélikus Püspökség — Mózes Árpád püspök; Baptista Gyülekezetek Szövetsége — Borzási István oktatásügyi alelnök; a Temesvári Római Katolikus Püspökség még nem nevesítette megbízottját.

A civil szervezetek megbízottai: Erdélyi Magyar Közmûvelôdési Egyesület — Kötô József elnök; Erdélyi Magyar Mûszaki Tudományos Társaság — Furdek L. Tamás, az egyesület által alapított Pro Technica Alapítvány titkára, (helyettese Tibád Zoltán az EMT fôtitkára); Romániai Magyar Gazdák Egyesülete — Sebestyén Csaba elnök; Romániai Magyar Közgazdász Társaság — Somai József elnök; Romániai Magyar Pedagógus Szövetség — Lászlóffy Pál; Magyar Újságírók Romániai Egyesülete — Csép Sándor elnök; Országos Magyar Diákszövetség — Szôke Szabolcs elnök; Itthon Fiatalon Mozgalom Farkas András a Mozgalom alelnöke, (póttag Korodi Attila — a Mozgalom elnöke); Nagy Pál — MISZSZ elnök.

Markó Béla szövetségi elnök, aki különben szintén tagja a testületnek, az Ügyvezetô Elnökség javaslatára a következô személyeket bízta meg: Frunda György, az Szövetségi Képviselôk Tanácsának elnöke; Kelemen Hunor, a Szövetségi Egyeztetô Tanács elnöke; Verestóy Attila, a szenátusi frakció elnöke; Kelemen Atilla, a képviselôházi frakció elnöke; Demeter János, az Országos Önkormányzati Tanács Elnöke; Ilyés Gyula, Szatmár megyei RMDSZ-elnök, akit a Területi Elnökök Konzultatív Tanácsa nevezett meg. Továbbá 3 személy az ÜE részérôl: Takács Csaba ügyvezetô elnök; Borbély László ügyvezetô alelnök; Szép Gyula ügyvezetô alelnök. Ebben az esetben a három póttagot az ügyvezetô elnök nevezi meg, azt is megjelölve, hogy melyik megnevezett póttag melyik felügyelô testületi tagot helyettesíti. Az SZKT, a SZET, a két frakció és az OÖT elnökei saját testületük vezetôségébôl szintén kijelölnek 1–1 póttagot.

Miron Mitrea Kovászna, Hargita, Maros és Szeben megyében járt a tárcára háruló befektetési programok helyzetének megvizsgálása érdekében. Ugyanakkor megállapodtak a megyék képviselôivel abban, melyek a jövô évi prioritások, ki mennyi pénzzel járul majd hozzá ezek finanszírozásához. — Személyesen tapasztaltam, hogy melyik helyhatóság hajlandó együttmûködni velünk és melyik nem mutat különösebb érdeklôdést a kormány finanszírozta projektek iránt — mondta a miniszter.

Negatívumként emlegette, hogy a kolozsvári terelôútról eddig sokan sok mindent mondtak, de a megvalósíthatósági elôtervet viszont még senki sem készítette el. Információi szerint a polgármesteri hivatalnak csupán halvány elképzelése van arról, hogy a terelôútnak merre kellene haladnia, konkrét, kézzel fogható terv még mindig nincs, így a szállításügyi tárcának nincs mit elemeznie. Ezzel ellentétben Nagyváradon, mondta a miniszter, már el is kezdték a terelôút építését. A helyi tanács 18 milliárd lejjel járult hozzá a munkálatok elkezdéséhez, jövôre 45 milliárd kiutalását tervezik. — Ilyen esetben mi is segítünk. Jövôre a tárca büdzséjébôl 45 milliárddal toldjuk meg a váradiak által már kiutalt pénzt — mondta.

Lapunk érdeklôdésére Boros János alpolgármester arról számolt be, egyelôre csupán a bükki erdôn, a Szent János-kút környékén áthaladó terelôútról van a városházának elképzelése, bevallása szerint azonban ez nem oldja meg a kérdést. Boros szerint azonban a terelôút tervének elkészítése nem a helyhatóság, hanem — mivel országos érdekeltségû objektumról van szó — az Országos Útigazgatóság feladatkörébe tartozik. — Mivel a tapasztalatokból arra lehet következtetni, hogy ilyen módon semmi sem lesz a dologból, minden valószínûség szerint a megvalósíthatósági elôtanulmányt mi készíttetjük majd el. Ennek értéke milliárdokra tehetô, de úgy tûnik nincs más megoldás. Ezt követôen tendert szervezünk, s a nyertes feladata lesz felvenni a kapcsolatot az illetékes országos hatóságokkal a finanszírozás biztosítására — fogalmazott Boros.

Ami az Országos Lakásügynökség (ANL) segítségével építendô otthonokat illeti, Mitrea bejelentette: Kolozsvárt már Szászfenes is megelôzte. — A szomszédos település polgármestere sokkal jobban mozgott. Gyorsan rendelkezésünkre bocsátották a jelzáloghiteles lakásépítésre szükséges telket, így jövôre körülbelül 70–100 ilyen jellegû otthon felépítési munkálataihoz látunk. Ezen kívül itt 500 ifjúsági lakás is épül majd, de nem vagyok meggyôzôve, hogy ez jó megoldás, hiszen a fiataloknak ingázniuk kell majd — véli. Bejelentette: a szászfenesi lakások nagysága 120–208 négyzetméter lesz, a hitel pedig nem lehet nagyott 50 ezer dollárnál.

A kolozsvári helyhatóság részérôl nincs érdeklôdés a jelzáloghiteles lakásépítésre — derült ki Mitrea mondataiból. Elmondása szerint a kolozsvári polgármesteri hivatal nem megfelelô telket bocsátott a minisztérium részére, így a lakásokat a megyeközponthoz közel álló községekben építik fel.

A Szabadság érdeklôdésére Miron Mitrea részletezte az európai fórumok és különbözô nemzetközi pénzintézetek finanszírozta romániai autópálya terveket. Emlékeztetett: a nyomvonalakban a döntéshozók 1994-ben Kréta szigetén és 1997-ben Helsinkiben állapodtak meg. A Románián áthaladó autópálya nem érinti Kolozsvárt és Marosvásárhelyt: Nagylaknál érkezik az országba és Arad/Temesvár érintésével halad Konstancáig. Ugyanitt építik ki a korszerû vasúti hálozatot is. Megnyugtatásul elmondta, hogy a Nagyvárad-Kolozsvár–Marosvásárhely–Brassó–Bukarest autópálya a második helyen található a prioritási listán. A miniszter epés megjegyzéseket tett Orbán Viktor azon nemrégi ajánlatáról, amely szerint a magyar kormány hajlandó lenne hozzájárulni az autópálya finanszírozásához: — Beleegyezünk abba, hogy a magyar miniszterelnök pénzt adjon az Erdélyen áthaladó autópálya építési költségeinek fedezésére. Jó néven vesszük, ha bármely ország kormányfôje pénzt ad nekünk, legyen az francia, vagy kínai. De egyelôre csak nyilatkozatokról van szó, látni akarom végre a pénzt — hitetlenkedett a miniszter. Mitrea a közelgô magyarországi választásoknak tulajdonította a magyar miniszterelnök kijelentéseit.

A miniszter azt is bejelentette, hogy a vasúti jegyek árának 40 százalékos emelését tavasszal újabb 20 százalékos tarifanövekedés követi majd. Mitrea indoklása szerint az intézkedésekre az Európai Unióval és a Nemzetközi Valutaalappal kötött megállapodások miatt van szükség. Ezekben Románia vállalta, hogy 30 százalékkal csökkenti a Román Vasutaknak nyújott állami támogatást — a szubvenció jelenleg 50 százalékos. A miniszter nyilatkozata szerint a negyven százalékos árnövekedés kisebb a szükségesnél. — Vagy bezárjuk a vasutat, vagy növeljük az árakat — összegzett a szállításügyi tárca vezetôje.

Kiss Olivér

[Vissza az Szabadság honlapjához]		[Vissza a HHRF honlapjához]