2002. május 18.
(XIV. évfolyam, 110. szám)

Hétfôn, május 20-án megkezdôdik a 33. Brassai Hét. Az immár mítosszá vált rendezvénysorozat már hôskorában, a hetvenes években is a korszerû kolozsvári magyar nyelvû oktatás egyik legnagyobb megvalósításának, sôt, valóságos ünnepének számított, így a líceum pedagógusai és diákjai megpróbálták úgy összeállítani az idei Brassai Hetet, hogy annak rendezvényei a régmúltat, a közelmúltat, a jelent és a jövôt egyaránt eredeti módon villanthassák fel.

— Az idei Brassai Hét annyiban különbözik az eddigiektôl — mondta Kósa Mária igazgató —, hogy látványosan elôretörnek a közgazdasági jellegû rendezvények, jelezve, egyre erôsebben érezni iskolánkban: erôs közgazdasági profilú osztályok is mûködnek itt. Újdonságnak tekinthetô a színjátszóköri tevékenységek felhalmozódása is — ez a jelenség különös örömmel tölt el. Változatosabb lesz az úgynevezett fordított nap is, hiszen nekünk, tanároknak most már nemcsak torna- és néptánc órát tartanak majd a diákok, hanem mateket is. Úgy érzem, hogy szinte a teljes iskolát megmozgatja majd ez a hét. Az idén is képviselteti magát iskolai ünnepünkön a debreceni Brassai Sámuel Szakközépiskola.

(A rendezvénysorozat mûsorát lásd az 5. oldalon)

Pénteki kolozsvári látogatása alkalmával Teodor Melescanu, a Nemzeti Liberális Párt alelnöke kijelentette: a jövôben sem az államfôi széket, sem pedig más tisztséget nem szándékszik megpályázni. A politikus határozottan cáfolta, hogy tárgyalások folytak volna egy esetleges új kormánykoalíció létrehozásáról, amelyben mind a liberálisok, mind a demokraták szerepet kaphatnának. Kifejtette: pártjának legfôbb aduja épp a jelenlegi kormány elhibázott politikája. Ilyen összefüggésben a Nemzeti Liberális Párt — amely Melescanu szerint a 2004-es parlamenti választásokon reális alternatívája lesz a jelenlegi kormánypártnak — legfontosabb ütôkártyájától esne el, amennyiben szövetkezne a szociáldemokratákkal, és ezzel legitimizálná azt a politikát, amelynek egyik legvehemensebb bírálója.

A pénteki lapokban a titkos "koalíciós tárgyalásokról" felröppent híreket a liberális párt vezetôje, Valeriu Stoica, és Traian Bãsescu DP-elnök is határozottan cáfolta. Megragadva a kínálkozó alkalmat, az utóbbi újabb kemény támadást indított mind a liberálisok, mind a a szociáldemokraták ellen. Megszólalt Ion Iliescu is, aki szerint az ezzel kapcsolatos sajtóanyag afféle "science fiction". Adrian Nãstase kormányfô szintén meglepôdött a "magukat megnevezni nem akaró forrásokból" származó híren, véleménye szerint egyetlen párt sem érez késztetést efféle szövetkezésre. (Részletek a 16. oldalon)

Utcára kerülhetnek a Szentegyház (Iuliu Maniu) utca 5. szám alatti épület lakói, ahol jelenleg a római katolikus teológia is mûködik. A gyulafehérvári római katolikus érsekség tulajdonában lévô ingatlan bérlôit a napokban meglehetôsen szûkszavú levélben értesítették arról, hogy hatvan napon belül ki kell költözniük, mivel az épületet a közeljövôben általános felújítási munkálatoknak vetik alá. Ugyanakkor az érintetteket arról is tájékoztatják, hogy az elkövetkezôkben megváltoztatják az ingatlan rendeltetését, és azt egyetemi székhelynek kívánják átalakítani. Ezt követôen a levélben közlik, hogy a gyulafehérvári római katolikus érsekség nem hosszabbítja meg a lakókkal kötött lakbérleti szerzôdéseket, az embereknek pedig lakást kell keresniük maguknak, mivel az egyháznak nincsen lehetôsége és nem is kötelessége új lakhelyet biztosítani volt bérlôi számára. A lakások kiürítésére hatvan nap áll rendelkezésre, közli a levél.

A kilakoltatás összesen nyolc családot érint, köztük többen idôsek és betegek. Az emberek kétségbe vannak esve, hogy el kell hagyniuk otthonukat, ahol szinte egy egész életet leéltek. A 7-es számú lakás bérlôje, Józsa Erzsébet könnyes szemmel panaszolja, hogy immár 45 éve lakik itt, és 77 évesen az utcára fog kerülni. Elmondja, hogy az egyszobás lakásért havi 500 ezer lejt fizet. "Hova mehetnék ebben a korban? Ha az egyház azt akarja, hogy kiköltözzünk, biztosítson számunkra lakást, ahogyan azt a többi lakó esetében is tette. Mindig segítettem az egyházat, de azért az mégsem lehetséges, hogy az embereket csak úgy kidobják, mint valami rongyokat" — mondja Józsa Erzsébet.

Tibori Annamária, a 6-os számú lakás bérlôje 84 éves édesanyjával lakik együtt. Aggódva meséli, hogy immár 1963-tól bérli az egyháztól a lakást, a két szoba konyháért és fürdôszobáért havonta 700 ezer lejt fizet, csak a víz 300 ezer lejbe került két személynek. Amikor ide költözött, a lakás nagyon rossz állapotban volt, a saját költségén vezette be a villanyt, végezte el a csatornázási munkálatokat és építtette fel a fürdôszobát. "Nem ragaszkodunk a lakáshoz, de hova menjek a 84 éves beteg édesanyámmal? Az egyház mostanáig mindazoknak a román családoknak, akiket korábban kiköltöztettek, gyönyörû lakást biztosított, sôt, a költözési költségeket is állta. Most miért nem teszi ugyanezt?" — panaszolja Tibori Annamária. Kérdésünkre elmondja, hogy próbáltak érdeklôdni az egyháznál, de mostanáig senkit sem sikerült elérniük, ugyanis az egyházvezetôk Csíksomlyón tartózkodnak, ahol az évente megszervezett búcsún vesznek részt.

Eckstein-Kovács Péter szenátor, jogász a Szabadságnak elmondta: a törvény értelmében azon ingatlanok esetében, amelyek az egyház tulajdonában vannak és nem képezték restitútiós jogszabály tárgyát, a tulajdonos bizonyos feltételek mellett szabadon rendelkezik tulajdonával, és joga van dönteni arról, hogy kinek és mennyiért adja bérbe területét.

Többszöri próbálkozás ellenére, szerkesztôségünknek nem sikerült felvennie a kapcsolatot a gyulafehérvári római katolikus érsekséggel.

Papp Annamária

A Caragiale utcában, ahol a villamos kanyarodik, egy furcsa, hevenyészett tákolmány fogadja az arra járót. Csak közelebbrôl döbbenhet rá az ember, hogy tulajdonképpen ház szerepét hivatott betölteni. Deszkákból, falnak támasztott bútordarabokból áll, és hat ember lakik benne, immár fél éve.

Stoica Ildikó, a családanya 1989 márciusa óta nem dolgozik. Akkor volt utoljára szülési szabadságon, de epilepsziája miatt már nem ment vissza a munkahelyére. Férje, Béla, ’93-ig egy építôtelepen dolgozott, azóta nincs állandó kereseti lehetôségük. Tavaly ôszig a csodával határos módon tengették az életüket a Caragiale utca 10. szám alatti lakásukban, de akkorára duzzadt a közköltség-tartozásuk, hogy 2001. november 29-én kilakoltatták ôket, mivel Nicoleta Petrescu, az ingatlan gondnoka nem volt hajlandó elfogadni az "Ecce Homo" alapítvány ajánlatát (miszerint kifizetnék a huszonnyolcmilliós tartozás egy részét). Egy darabig a lépcsôházban húzódtak meg, de januártól a volt szomszédaik az utcára toloncolták a négygyermekes családot. Azóta is ugyanott lehet ôket megtalálni, csak éppen a járda közepén voltak kénytelenek egy viskót felhúzni.

Május végén lesz fél éve annak, hogy az epilepsziában szenvedô, gyomorfekéllyel háromszor mûtött anya nem tud fôzni, mosni a gyerekeinek, akik iskolába járnak ugyan, de kisebb-nagyobb kimaradásokkal. — A többiek csúfolják a gyerekeimet az osztályban, nem merem így elengedni ôket iskolába — mondja a válaszúti Béla, aki csigák, saláta, torma és egyéb apróságok szabadárusításával próbálja megkeresni a betévô falatot. Semmiképpen sem akarják a gyerekeket iskola nélkül életnek indítani. A négy gyerek, Ciprian, Éva, Adrian és Alin (akinek mindkét tüdeje mûtött) élete nem könnyû: fejenként 630 ezer lejt kellene kiutaljanak a családnak, de a hat ember összesen kap annyit — abból pedig nem telik ételre. — Naponta három porció élelmet kapunk a Szociális Kantintól, de azt elég nehéz elosztani hat ember között — panaszkodik a hóstáti származású Ildikó, majd hozzáteszi: — adtak volna egy lakást Szamosfalván, de nem volt bevezetve sem a víz, sem a gáz, a Sanepid sem engedélyezte volna, két másik családdal még annyi helyünk sem lett volna, mint itt. Pedig a tákolt fedél alatt alig van hely az ágyaknak, nemhogy még mozogni lehetne — és mégis, a gyerekek itt tanulnak és írják gyertyafénynél a házi feladatokat, itt telnek el hat ember hétköznapjai — mindössze két négyzetméteren.

Fordultak már a polgármesterhez, a tanácshoz, a prefektushoz, sôt, Bukarestig, Iliescu várószobájáig is eljutottak — de a számtalan kérés, kérvény, könyörgés — mind hiába. Volt, ahol csak ígérgettek, volt, ahol elutasításban volt részük: már egy egész vastag mappányi hivatalos papír gyûlt össze, tele számokkal és ígérgetésekkel, de a bürokrácia útvesztôiben a család minden reménye elveszett, hogy valaha is lakást kapjanak. Gheorghe Chirileanu, a polgármesteri hivatal egyik tisztviselôje azt vágta az arcukba, hogy ô nem köteles sem munkát, sem lakást adni nekik (késôbb ezt tagadta), Gheorghe Funar polgármester pedig a tanácsosokra hárította a felelôsséget: Ildikó hiába hivatkozott arra, hogy ô is rá szavazott. Arra a kérdésre, hogy miért éppen Funart választotta polgármesternek, a családanya elmosolyodott: — Nem tudom, Funar miért utálja a magyarokat: sok magyar és cigány is akarta, hogy ô maradjon. Mindegy, hogy valaki magyar, román, vagy cigány, az a lényeg, hogy ember legyen. Igaz, az én gyerekeim már nem tudnak magyarul…

Hogy mi számukra a legégetôbb? — Munkára lenne szükségünk — mondja Ildikó, búcsúzóul, és megkér: ha netán ismernék valakit a munkaelosztónál…

Jakab-Benke Nándor

Ioana Maria Vlasról, a SOV Invest volt elnökérôl nyugodtan állítható: ô a legkeresettebb nô Romániában. A FNI-botrány már évek óta tart, de a befektetési alap bukásában fô vétkesnek tartott Maria Vlasnak azóta is bottal ütik a nyomát. A külföldre szökött hölgy jelenlegi tartózkodási helyérôl semmi biztosat nem tudni, ám volt férje, Radu Sergiu Giurguca úgy gondolja: Chilében tartózkodik.

A nyugdíjas, 1941-es születésû férfit Désen kerestük fel. Tôle tudtuk meg, hogy Maria Vlasnak nem ez volt az elsô összeütközése a törvénnyel: korábban gondatlanságból elkövetett emberöléssel vádolták.

Giurguca még iskolás éveiben ismerte meg Ioana Maria Ciorbát, ugyanis testvére a lánnyal egy osztályban járt a dési 1-es iskolában. Kettejük kapcsolata egy iskolai sítúrán kezdôdött el. Hat év után házasodtak össze, Bukarestben, Désen és Kolozsváron éltek, attól függôen, melyikük hol kapott állást.

A házasságnak egy autóbaleset vetett véget — meséli Giurguca. Maria, becenevén Nana, egy téli ködös napon, 1972-ben 1100-as Fiatot vezetett, és Brassóból Kolozsvárra tartva frontálisan ütközött egy másik gépkocsival. A balesetben életét vesztette egyik nagynénje, Mimi Vasilescu Olteanu, aki meglehetôsen gazdag volt, s mivel nem volt gyereke, vagyonát Maria örökölte. Éppen ezért sokan úgy gondolták, hogy a baleset nem véletlen volt. Az ellene indított nyomozás közepette ismerkedett meg egy katonai ügyésszel, Virgil Vlassal. A férfi megígérte: ha hozzámegy feleségül, segít neki. Giurgucát egyik napról a másikra, minden elôzetes értesítés nélkül hagyta el. Azóta alig egyszer-kétszer találkoztak. Nem sokkal késôbb a nôt felmentették a vád alól.

Giurguca úgy gondolja, jelenleg a nô Chilében bujkál:

— Apjának több testvére volt, egyikük Chilébe települt ki még a második világháború elôtt. Azt mondják, a család ottani ága elég gazdag. Elképzelhetônek tartom, hogy volt feleségem most náluk van.

(balázs)

Pénteken a Romtelecom Kolozs megyei igazgatósága a szakma világnapja alkalmából megtartotta a Nyitott Kapuk Napját, a telefonpalota melletti térségen és a Caragiale parkban felállított sátrakban és standokon pedig gyakorlati bemutatókkal, tanácsadással, reklámanyaggal szorgalmazták a távközlés nálunk elérhetô eszközeinek a terjesztését. A sok arra járó érdeklôdô láthatta például a távkonferenciák lebonyolítására használható berendezést, ezen a napon ingyen lehetett internetezni, telefonálni.

A sok felvilágosító anyag mellett nem árt emlékeztetni a közvéleményt a 2002. június 14-tôl aktuális telefonszámozás- reformra. A változás egyaránt érinti a kábeles hírközlést és a mobiltelefonozást. A megyeközi beszélgetések esetében az eddigi megyei hívószám (pl. Kolozs megyénél 064) helyébe a 02 szám (0264) kerül, amit a szokásos helyi szám követ. A mobiltelefon-készülékeket a következôképpen kell használnunk. A Mobil Rom esetében: a jelenlegi 0+90+6 számjegy helyett 0+740+6 számjegy, a 0+94+6 számjegy helyett 0+744+6 számjegy, a 0+95+6 számjegy helyett a 0+745+6 számjegy lesz érvényben. Mobilfon: 0+91+6 számjegy (régi), 0+721+6 számjegy (új), 0+92+6 számjegy (régi), 0+722+6 számjegy (új), 0+93+6 számjegy (régi), 0+723+6 számjegy (új). Cosmorom: 0+96+6 számjegy (régi), 0+766+6 számjegy (új). Telemobil: 0+98+ 6 számjegy (régi), 0+788+6 számjegy (új). November 11-ig a régi és az új hívószámok párhuzamosan használhatók, utána viszont hangüzenet figyelmeztet, hogy nem létezô szám, információkért hívja a 931-es szolgálatot. A telefonszámok megváltozására a távközlési kapacitás bôvítése miatt kerül sor.

A tegnapi ünnepet délután a távközlési igazgatóság dolgozói a nyilvánosság kizárásával, a szabadban folytatták.

Ö. I. B.

Május 27-én Tordán indul az a testvérkapcsolat, amelyet az Észak-nyugati Fejlesztési Régió kötött a franciaországi Auverge tartománnyal. Május 13. és 17. között egy onnan érkezett küldöttség járt Szatmár és Máramaros megyékben, melynek végeztével Kolozsváron sajtótájékoztatót tartottak.

Anne-Marie Zigman programfônök kifejtette, hogy céljuk a partnerségi kapcsolat megalapozása, amely segíthet bennünket a majdani EU-s tagság elérése után. Ugyanakkor a régiónk fejlesztése révén az életszínvonal emelkedését remélik elérni, és a mûszaki ellátottságot az EU-s standardok nívóján kívánják rendelkezésünkre bocsátani. A gyakorlati munka most kezdôdik, amit szeretnének a lehetô legnagyobb mértékben közvetlen kapcsolatokkal megoldani. A küldöttség többi tagja: Jaques Delimoges, a Twinning-program vezetôje, Edith Lhomel szaklapíró, Michel Rostagnant, Auvergne-tartományi alprefektus, Cristian Valeriuad, a francia tartomány kincstári igazgatója, és Jean Paul Laval, Auvergne tartományi kereskedelmi kamaraelnök.

Kerekes Sándor, a megyei tanács alelnöke olyan esélynek nevezte a testvérkapcsolat kialakítását, amelyet nekünk nem szabad kihasználatlanul hagynunk. Annál is inkább, mert jelenleg nem vagyunk képesek olyan elfogadható terveket kidolgozni, amelyekkel eredményesen pályázhatunk sok EU-s kiíráson. A francia partner tapasztalata sok segítséget nyújthat számunkra. A kapcsolatok szorosabbá tételét szolgálja a körvonalazódó Kolozsvár–Clermond Ferrad légikapcsolat, a Babes–Bolyai Tudományegyetem közgazdasági karán mûködô francia nyelvû részleg, és a két városban tevékenykedô agráregyetem.

Ördög I. Béla

A MINDENNAPOK TÖRTÉNETE A 16–17. SZÁZADBAN címmel dr. Péter Katalin, a Közép-Európai Egyetem (CEU) professzora, az MTA Történelemtudományi Intézetének tudományos fômunkatársa tart elôadást május 18-án, szombaton 9–12, 14–17 óra között a Protestáns Teológiai Intézet Bethlen-termében.

MI A SLÁGER — ÖSSZEÁLLÍTÁS ÖRÖKZÖLD MELÓDIÁKBÓL május 21-én, kedden 17 órakor a Györkös Mányi Albert Emlékházban. Fellépnek: Jakab Éva, Jakab Lajos és Mátyás Jenô, a Magyar Opera nyugalmazott mûvészei.

DSIDA JENÔ EMLÉKMÛSORRA kerül sor május 21-én 18 órakor a Római Katolikus Nôszövetség Szentegyház utcai székhelyén. Elôadó Boér Ferenc színmûvész. Közremûködik a Concordia vonósnégyes (Márkos Albert, Botár Gerô, Olimpiu Moldovan, Török Béla). Szervezô: a Római Katolikus Szent Gábor Értelmiségi Ifjúsági Fórum.

AZ ERDÉLYI ORSZÁGÚTON címû pódiummûsorukkal folytatja kisközösségi vendégszereplését Sebesi Hripszimé Tündér és Sebesi Karen Attila. A pünkösdi ünnepkör alkalmával vasárnap, május 19-én, déli 12.30 órától a nagypetri református templomban, május 20-án de. 11 órától pedig a torockószentgyörgyi unitárius templomban kerül sor a Communitas Alapítvány által támogatott rendezvénysorozatra.

KISMAMAKLUB május 20-án, hétfôn du. fél 6-tól a Mócok útja 75. szám alatti Pro Iuventute székházban. A másfél–négyéves gyerekeknek Nisztor Krisztina óvónô vezeti a Zeneóvodát, utána ruhasegélyt osztanak a sokgyermekes, rászoruló családoknak.

A KOLOZSVÁRI PROF. DR. EMIL CÂMPEANU M. S. EGYESÜLET 2002. május 19-én 16 órai kezdettel rendezi meg a már hagyományossá vált Reménység napját a Dobrogeanu Gherea utcai CFR (Vasutas) Klub helyiségében.

A rendezôk sok szeretettel várják az egyesület tagjait, hozzátartozóikat, valamint támogatóit és szimpatizánsait.

A Kolozsvári Sigismund Todutã Zenelíceum XII-es diákjának, Kolcsár Péternek (Papp Tibor tanítványa) nagy, színes, arcképes plakátja hirdette május 12-i zongoraestjét. Sokan rosszallták, sokan ízléstelennek tartották a plakátot, sokan még most sem hiszik, hogy már rég nem igaz a jó öreg közmondás, hogy a "jó bornak nem kell cégér". De miért maradjanak a komolyzene elôadómûvészei mindenki által gyorsan elfelejtett, szürke kis "hamupipôkék", miért ne használhatnák ki a reklám erejét, az elektronikus technika adta lehetôségeket? A reklámnak az elôadómûvészetben is fontos funkcionális, mozgosító szerepe van. Ha a reklám — bármilyen meghökkentô is — többé-kevésbé összhangban van a meghirdetett teljesítmény tartalmával, színvonalával, akkor elérte célját. Kolcsár Péter meghirdetett zongoraestje éppen ezt igazolta.

A jó reklám jó koncertet elôlegezett. Gondosan kiválogatott mûsora — a Lory Wallfisch nemzetközi zongora verseny kötelezô programja — amire Kolcsár Péter is benevezett, tökéletes képét nyújtotta 12 év szívós munkájának. A koncert elsô számaként Enescu op. 10-es Toccataja hangzott el, technikailag aprólékosan kidolgozva, a posztimpresszionizmus rafinált színvilágát érzékenyen tükrözve. Bach D-dúr Preludium és Fúgáját (II. kötet) jó tempókkal, fegyelmezetten építkezve, értelmesen vezetett szólamokkal, helyes barokk dinamikával játszotta. Mozart C-dúr Szonátáját K. V. 330 a merev, görcsös indítás után egyre felszabadultabban adta elô, egyenletes, apró technikával, jó stílusérzékkel, plasztikus frázis- és formatagolásokkal. A chopini világ Kolcsár Péterhez közel áll, otthonosan mozog benne, így temperamentumos, szép hangú, gazdag színskálájú elôadásával rá tudta hangolni a közönséget a nagyméretû f-moll Fantázia bonyolult drámai-lírai mondanivalójára.

A plakát nem tévedett. Kolcsár Péter 12 évi munkáját vastapssal ünnepelte a szépszámú közönség.

Vári Pál

A Márton Áron Szakkollégium Karrier Irodája az Agora ifjúsági és információs irodahálózattal közösen szervezi meg a nyári szülôföldi szakmai gyakorlatokat a Magyarországon tanuló határon túli hallgatók számára. Az idén harmadik alkalommal megrendezésre kerülô gyakorlatok növekvô népszerûségnek örvendenek a hallgatók és a cégek körében is. Várjuk azon határon túli intézmények, cégek jelentkezését, akik július és augusztus folyamán minimum két hetes idôszakra fogadnának hallgatókat szakmai feladatok elvégzéséhez. A hallgatók a szakmai gyakorlat ideje alatt az Oktatási Minisztérium ösztöndíjában részesülnek.

Érdeklôdni: Márton Áron Szakkollégium Karrier Iroda, e-mail: karrier@mad.hu, tel./fax. +36-1-250-6884, 1037 Budapest, Kunigunda útja 35;

Agora Kolozsvár, Bethleni Gyöngyi programkoordinátor, 3400 Kolozsvár (Cluj-Napoca), I. C. Brãtianu 12/ 1. , Tel./ Fax: +40-64-430907, E-mail: agora@rdslink.ro.

A Történelmi Múzeumban tegnap délben megnyílt ötletes kiállítás az étkezési szokások változását mutatja be az évszázadok folyamán. A fôzéshez használatos edények, a felszolgálás kellékei, díszítôelemek, étkészletek, régi receptek és hasonló érdekességek gazdag választékát tekintheti meg a látogató. A Mûvészeti Múzeum és magángyûjtôk közremûködésével rendezett kiállítás október elsején zárul.

A kötet képei 1895-tôl mutatják be a város különbözô részeit, magyarázó szöveget Asztalos Lajos írt hozzájuk. A képeslap mellett korabeli reklámok, színházplakátok, könyvekbôl vett illusztrációk és a századforduló régi fényképészeinek névjegyváltozatai is helyet kaptak. A mai ember számára megkönnyíti az ismeretlen helyek felderítését a könyv végén található 1941-es várostérkép és utcanévjegyzék. A könyv végén románul, angolul és németül megjelenik az elôszó, a város rövid története és a több mint 600 kép rövid magyarázata.

Az igényes munka ára 590 000 lej. Elôre fizetés esetén a könyv 20 százalékkal olcsóbb, vagyis 470 000 lej.

A kötet elôfizethetô:

1. a GLORIA kiadónál: B.C.R. 2511.1-434.1/ROL

2. a szerzônél: Fodor András, bankszámla: Banca Transilvania S.A., filiala Cluj, cont nr. 2511000013839266 vagy 3458 — Kisbács nr. 91., Kolozs megye. Telefon: 064/260-058.

Végre egy jó, színvonalas és olvasmányos folyóirat! Eredeti látásmód, sajátos szerkesztési elvek, korszerû tálalás, rendhagyó történelmi szemlélet. Megfér benne egymás mellett a király, a fejedelem, Szôcs Géza, a janicsárok, Smith kapitány, Szilágyi István, Jósika Miklós és — végre, végre, végre! — az igazi Báthoryak! Abban a korban, amikor a parvenü, pápáláptyé fejedelmek dicsôítése már-már a gusztustalanság határát súrolja, amikor csak az öreg professzorok mondatszerkezeteivel szabad egy-egy történelmi eseménybôl felelni — végre egy sznobizmustól, és vaskalaptól mentes folyóirat! Egy kolozsvári, echte kolozsvári folyóirat — erdélyi, magyarországi kitekintéssel.

Szôcs Gézát ritkán lehet idehaza olvasni, sokan talán úgy tudják, hogy már nem is ír, csak ül. Na, nesze nektek kicsiny- és igazhitû posztpogányok! Ebbe a lapba aztán láthatjátok szümtükkel mi fán terem a tehetség — gondolhatta magában a költô, mielôtt nekiveselkedett volna a szerkesztésnek/írásnak. Megtudhatjátok feleym például azt, hogy ki volt Zsigmond Viteazul, vagy azt, hogy Mihai Viteazulnak az akkori RMDSZ melyik szárnya vitte el a vitéz székelyek által baltával agyonvert erdélyi (magyar) fejedelem fejmaradványát. (Vigyázat: székely-magyar interetnikus dimenziók!)

Van ebben a Báthory-számban minden, ami máshol nincs. Olyan tehetséges munkatársai is vannak a lapnak, mint például Jósika Miklós, Móricz Zsigmond és a Török basa.

És hát kedves feleym, azt is megláthatjátok, mi volt az, ami hiányzott eddig Kolozsvár mûvelôdési/sajtóéletébôl. Azaz: A Dunánál.

Még a végén újra büszkék leszünk arra, hogy kolozsváriak vagyunk?

Szabó Csaba

Az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL) a hazai és határon túli, erdélyi kötôdésû írók reprezentatív szervezete. Írószövetségünk 2002-tôl kezdôdôen évente megrendezi az ERDÉLY — HATÁRTALANUL elnevezésû egyhetes nyári tábort, augusztus utolsó vagy szeptember elsô hetében, melyen kb. 150 író, irodalmár, irodalomkedvelô vesz részt.

Ahhoz, hogy e tábor ténylegesen az erdélyi kulturális élet kiemelkedô eseményévé váljon, olyan falusi vagy városi önkormányzatot vagy turisztikai társaságot keresünk hosszútávú partnerünknek, amely nagy hangsúlyt fektet a turizmusra és a kultúrára.

Amit mi tudunk nyújtani: esélyt arra, hogy a táborral együtt az illetô helység bekerül az erdélyi és az összmagyar kulturális és turisztikai körforgásba, ismertséget, közvetett reklámot.

Amit elvárunk: kultúrbarát környezetet, barátságos árakat, civilizált szállási, étkezési és elôadási körülményeket.

Amennyiben felkeltettük érdeklôdését, kérjük küldjenek egy elképzelést, amelyben leírják, mit tudnának Önök nyújtani, illetve azt, hogy mennyibe kerülne hat napra 150 személy részére a szállás és étkezés, rendelkeznek-e konferencia-termekkel (ilyen célra felhasználható a kultúrház) stb.

Leveleiket 2002 június 7-ig várjuk a következô címre: Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL), Cismigiu u. 1/14, 3400 Kolozsvár, e-mail: e-mil@softhome.net.

Segítségüket elôre is megköszönve:

Fodor Sándor elnök
Sántha Attila ügyvezetô

A május elseje elôtti várakozás éppen olyan volt, mint a többi nagy ünnep elôtti: kellemes feszültséggel telt hangulat. Most is elvégeztük a nagytakarítást, ezúttal nem a házban, hanem az udvaron, kamrákban, kiskertben és az utcán. Öntözôvel írtuk a nyolcasokat a poros talajra, majd nyirokseprûvel kitisztítottunk minden zugot. Az ünneplést pedig egy nagy kirándulás jelentette. Elôkészítettük öltözékünket. Ha még viselhetô volt a fiúk sokéves térdnadrágja, pulóvere, a lányok "drindli ruhája", esetleg rakott vagy húzott szoknyája, kötött szvettere, akkor csak kiráztuk, kiszellôztettük, esetleg átvasaltuk ôket. A cipôkkel több gond volt, meg kellett talpaltatni, foltoztatni ôket. S ha valami már nagyon kopott volt, akkor meg újat vettünk. Ezután már csak az élelemrôl kellett gondoskodni. Volt, aki bárányt vett. Mások a kisüstöt vették elô a bográcsgulyáshoz. Megint mások füstölt szalonnát csomagoltak, a nyársonsütéshez. Többségük a Vlad-féle üzletbôl szerezte be a körözötthöz szükséges vajat, liptói túrót, vagy a vékony kolbászt. Tóthfalusitól vettük a finom, verthajú kenyeret. Majd a piacról beszereztük a piros retket, zöldhagymát. Mindezeket már este becsomagoltuk a hátizsákba, kis fedeles kosárba, letakartuk vászon szalvétákkal és izgatottan vártuk a reggelt.

A fiúk pedig sötétedés után elmentek a közeli erdôbe, s onnan virágzó májusfa ágakkal tértek vissza. Ha még nem virágzott, akkor csak leveles ágakat hoztak, de volt olyan esztendô, amikor még csak a fûzfa zöldellt. A türelmetlenebb lányok a függöny mögül lesték, hogy ki hozza nekik a májusfát. Ha a fiú neki is tetszett, nagy volt az öröm. De ha nem a várt fiú hódolt az ággal, talán élete elsô szerelmi csalódását élte át.

Reggel aztán mozgásba jött a család apraja-nagyja. Vettük a cuccot s indulás felfelé a Hajnal utcán, amely akkor kb. másféltucatnyi házból állt. Hamar felértünk a Tekintôre, ahonnan az egész város látszott. Továbbmenve a Szelicsei földúton a Csillagvizsgáló út találkozásánál megsokasodtunk az errôl áramló tömeggel. A sok ember a Házsongárd, Majális utca vagy a Tordai úton át éppen a város szívébôl, nagy, tele hátizsákokkal gyalogosan jöttek e szép kirándulóhely felé. Most már sokadmagunkkal haladtunk felfelé, magunk mögött hagyva baloldalon Jablonovszki Elemér szép virágkertészetét, ahol az országszerte ismert gyönyörû kardvirágokat termesztették, odébb a Szász Lôrincz tanyáját, ahol most jól láthatóak voltak a szegélyét képezô, égigérô öreg akácfák, tetejükön a malomkeréknyi holló- és varjúfészkekkel. A tanyán más különlegességek is voltak. Gyakran jártunk ide, a kerítésen át megbámulni a szép pávákat, gyöngytyúkokat. Ettôl dél-keletre volt a Nagy Dezsô birtoka, késôbb a Pitu kapitányé lett, majd a Boaru családé. Ennek leszármazottai napjainkban parcellázták fel és értékesítették a jókora földterületet.

Az út jobboldalán, harántfekvésben keskeny parcellák húzódtak. Ezeken már zöldellt az ôszi vetés, vagy feketére szántva várták, hogy ölükbe szórják a tavaszi gabonamagot vagy a kukoricát. Tulajdonosai, Pop Todor, Pop Simon, Catrina néni stb. a Hajnal utcában laktak.

Lassan elértünk a Pipagyújtóig. Itt szusszantak egyet pipafüstnyi ideig a környezô falvakból kolozsvári hetivásárokra járó parasztok. Baloldalt volt még egy családi ház, de tovább már csak termôföldek s csak messze fent, a Róka dombbal szemben állt a Dusa család gazdasága. A völgyben gémeskút volt, a legelészô tehenek, juhok számára. Ettôl szusszanásnyira volt a Bükk erdô, bejáratánál az Udvari-féle menedékház. Elôtte kellett bekanyarodnunk a szép fenyôerdôbe, egész napi idôtöltésünk helyére. A város elôkelôségei esténként idejártak szalonkavadászatra.

Miután kiválasztottuk a megfelelô helyet valamelyik fenyô, vagy ritkábban tölgy vagy nyárfa alatt, leterítettük pokrócainkat. Elôkerült a hátizsák, kiskosár. Ezekbôl a kockás szalvétákra az elemózsia is. Megkezdôdött a falatozás, amely kisebb-nagyobb megszakításokkal, késô délutánig, vagyis hazamenetelig tartott. Délfelé aztán megjelentek a muzsikus cigányok is: Lajcsi, Csokoládé, Kukuri, Aladár, s házról házra, illetve családtól családig menve húzták a szebbnél szebb nótákat. S tették ezt néhány aprópénzért, egy kis uzsonáért, vagy egy pohár itókáért, amelyet közben a családfô beszerzett Udvaritól, akinél sört és jófajta bort lehetett kapni. A vendéglô mellett kuglipálya is volt, ahol a férfiak jól szórakoztak.

Aki bárányt, szalonnát hozott magával, a rét szélén gyújtott tüzet és itt sütögette nyárson. Megint mások bográcsokat állítottak fel, s az ott készített gulyás ízét sokáig nem lehetett elfelejteni.

Falatozás után szétszéledtünk és ki-ki a korához illô társasággal ment szórakozni.

A túloldali réten a kisebbek fogócskát játszottak, vagy körbe fogózva énekes játékokat, úgy mint Bújj, bújj zöldág, zöld levelecske, vagy Elvesztettem zsebkendômet, megver anyám érte, esetleg azt, hogy Most viszik, most viszik Ugorkáné lányát...

Odébb a fiatalok álltak sorban párosával és sokáig nem fáradtak bele a Hátulsó pár elôre fuss vidám játékba. A huncutabbak, kergetôzés közben be-beszaladtak a közeli tölgyfaerdôbe. Ott akkor még olyan délceg fák voltak, hogy két ifjú sem tudta karjával átölelni törzsüket. S olyan tisztaság és csend volt mindenütt, hogy templomban érezte magát az ember.

A kisfiúk természetesen fociztak egy kiöregedett, agyonfoltozott, belsôgumis futball-labdát rúgva az úton, nem zavarta ôket semmilyen jármû.

Késôbb aztán, a gyerekek örömére megjelentek a cigányasszonyok is a kakassal, mézeskakassal, aztán egy-egy török a fagylalttal, egy piros fezes albán a brága recsével, dalauzival, törökmézzel, vagy piros cukorkakassal, amely sípolt is, ha belefújtak. S osztották a gyerekeknek a boldogságot egy-egy lejért.

Mindenütt mérhetetlen vidámság, kacagás, ének hangzott. Ezen a napon nem volt gond, szegénység, bánat. Majális volt a javából. Senki sem szervezte, de mindenki ott volt, jött boldogan. Hogy mit ünnepeltünk? Hát ki tudta azt akkor? Talán a tavaszt, a megújulást, a sok zöldet, kéket, ragyogást, mindenki úgy érezte, hogy mindez az övé, minden szép és friss ôérte van.

Napnyugta közeledtével szedelôzködni kezdtünk. Nyomunkban semmi sem maradt, legfeljebb a lenyomott száraz fenyôtû, az itt-ott lelapított gyep. Pedig akkor nem létezett annyi környezetvédô intézmény. De voltak cserkészek, apák és fiúk, volt család, fegyelem és jóérzés. Ezért nem volt szemét.

A jókedv hazafelé sem ért véget, csak alábbhagyott. Párosan vagy csoportosan, új ismerôsökkel, barátokkal együtt jöttünk visszafelé a megszokott úton. A dombon, ahol a Dusáék háza volt, megállt a menet, és percekig gyönyörködtünk a lemenô nap panorámájában.

Néhány család és a férfiak nagy része betért az ismert mulatóhelyiségek egyikébe, hogy még egy krigli sörrel, egy pohár borral lemossa az út porát. Így megtelt a Hatvani bácsi vendéglôje a Majális utca tetején, a Hargita kerthelyiség a Kert utca sarkán, vagy a Tóni bácsi kocsmája a Hajnal utcában és a Jepura italmérése a Holdvilág utca végén. A fiatalemberek leginkább a Hargitát kedvelték, itt a cigányok is muzsikáltak és táncolni is lehetett, akár éjfélig is. Akkor hazakísérték táncospárjukat, majd visszatértek a kerthelyiségbe, ahol a cigányok vártak rájuk. A fiúk aztán, a cigányokkal együtt, kisebb csoportokban elmentek a lányos házakhoz, s ami azután következett, olyan volt, mint egy szép álom, melyet soha nem lehet elfelejteni. Az ablakok alatt elkezdôdött a szerenád. Énekeltek a fiúk, a cigányok meg kísérték a sok szép dalt: Szeretnék május éjszakáján, leszedni (lelopni) minden orgonát... Ha én gazdag lennék, négylovas hintóval mennék tihozzátok... Szeretem a kertet mely a házad elôtt virul, s sok szép más májusi dalt. Befejezésül pedig az elmaradhatatlan Csak egy kislány van a világon címût énekelték szenvedélyesen. Sercentek a gyufák, nyíltak az ablakok, szövôdtek a barátságok, szerelmek.

De voltak esôs május elsejék is, amikor elmaradt a kirándulás, a majális. Volt úgy, hogy éppen a Bükkben érte a kirándulókat a májusi zápor, zivatar. Ekkor beszaladtak Udvarihoz, vagy a fák alá, s ott várták meg az égiháború végét. A hazajövetel ilyenkor nagyon nehéz volt a csúszós gyepen, vagy a felázott, sáros úton.

Jött aztán a háború. A fiúkat behívták katonának, a majálisok szomorúbbak lettek. Sokan közülük vissza sem jöttek soha többé. Mint pl. Gálfi Jóska, Vámos Laci (Rusu), Szatmári István (boltos), Beke Jancsi, Albert (?) Keszti. Mások meg a hadifogság göröngyös útjait járták meg.

S végül, a háború után megtudtuk azt is, hogy mit is ünnepelünk május elsején. Ez a nap a kikelet és a hazaszeretet ünnepe volt. Ugyanis mindenkinek ki kellett vonulni, és mindenki haza szeretett volna menni.

Ember Piroska

Végre egy férfias gesztus! — mondom elsôre magamnak, amikor azt olvasom, hogy Adrian Nãstase miniszterelnök kilátásba helyezte, hogy kormánya lemond, ha az ôszi prágai NATO-csúcson országát nem hívják meg a katonai szövetségbe. Ez igen, tehetném hozzá, hiszen a mûvelt világ többségében a politikusok, gazdasági vezetôk nemcsak betöltik a vállalt funkciót, de az ebbôl fakadó feladataik teljesítéséért, nem teljesítéséért is vállalják a felelôsséget! Ott az a módi járja, hogy az irányításuk alá tartozó terület legkisebb vétségéért, mulasztásáért is végsôsoron ôk, a legmagasabb funkciót viselôk a felelôsek! És vállalják is ennek ódiumát, veszik a kalapjukat s ráhagyják a feladatot olyanra, aki hozzáértôbb és bizonyára jobb eredményeket képes elérni. A romániai rendszerváltás óta eltelt tizenkét év, sajnos, azt bizonyítja, hogy bár kormányok jöttek, kormányok mentek, de felelôsséget valójában semmiért sem vállaltak, a hatalom protokolláris részének a teljesítésére szorítkoztak csak, s ez meg is látszik az eredményeken, még pontosabban: az eredménytelenségeken! Vagyis: ez még nem Európa, de nem is a mûvelt világ. Még nem, de van egy miniszterelnöki bejelentés, amire nem árt odafigyelni, talán változás szelét jelzi. Arrafelé ugyanis, amerre ez az ország tartani akar, ez már nem ki- és bejelentés dolga, hanem mindennapos gyakorlat.

Csakhogy attól tartok, miniszterelnökünk nem is egészen a változtatás okán tesz ilyen bejelentést, s ezt sugallhatja az is, hogy e "fenyegetése" nem elôször hangzik el így. Én még jól emlékszem gúnyosan-huncut mosolyára, felcsillanó szemére (minthogy tévében láttam), majd cinkos hunyorítására az újságírók gyûrûjében, amikor ezt a különben jól és férfiasan hangzó fogadkozást bejelentette. (Ezt a "nyelvet" ebben az országban mindenki kiválóan érti, jól begyakorolt rítusa van, s így elôadva, tudható: nem egészen azt jelenti — ha éppen nem az ellenkezôjét! —, ami benne foglaltatik.) De hát ezekkel a kérdésekkel nem szokás játszani!

Úgyhogy akár az a gyanú is fölmerülhet bennünk, hogy ennek az igen ritka mondatnak e tájon, amely elsô pillantásra olyan elbûvölôen hangzik, enyhe zsarolás íze is lehet — hadd lám prágai csúcsosok, most mit tesztek? Nos, ha pókerparti lenne, az ilyen blöffnek is megvan a maga szerepe, mert ha túl ijedôs a partner, elárulhatja nyomban, hogy milyen lapok is vannak a kezében. Netán az is elôfordulhat, hogy a szóbanforgó tét (az ország geopolitikai helyzete) mennyire fontos neki, pláne, ha príma lapjai ellenére bedobja a törölközôt, és nem néz oda egy kis elvi és követelménybeli veszteségre... Persze a blöff könnyen balul is üthet ki, hiszen az ilyen katonai szövetség-játékosok elég nehezen ijesztgethetôk... Ámbátor arra is volt a történelemben elegendô példa — mert a világot mindenekelôtt az érdekek igazgatják —, hogy az érdekek akadálya fölött néha különösebb aggályok nélkül átlép a politika. Az is meglehet — és miért ne? —, hogy mégis olyan nyomós érv az a geopolitika...

Sajnos, inkább az valószínûsíthetô, hogy e szövetségbeliek is megvizsgálják alaposan, mennyi realitása van e miniszterelnöki "fenyegetésnek" — már ha fenyegetés ez. Hiszen a dolog roppant egyszerû. Mert tegyük föl, hogy a Nãstase-kormány megy. Magyarán vállalja a felelôsséget a sikertelenségért, az eredménytelenségért, s valóban új szakaszt nyit a rendszerváltás utáni történelemben. Rendben. De ki jön helyette? Ki jöhet? Corneliu Vadim Tudorék, akiktôl valóban sziszegni kezdene ez a szövetség is? Ugyan már. Nem titok, ellenzék valójában nem létezik, legfönnebb névleg, egy-egy bizalmatlansági indítvány erejéig. Csak a Nãstase-kormány marad. Vagyis — nézhetjük kívülrôl, belülrôl — a Nãstase-kormány elmozdíthatatlan. S ezt ki tudná jobban a férfias lemondást vállaló Nãstasénál. Ráadásul még az sem sokat változtat ezen, hogy RMDSZ-szel vagy RMDSZ nélkül.

Szép, férfias gesztusnak tûnik a miniszterelnök lemondást elôlegezô bejelentése. Amit csak az ront kissé, hogy még a bejelentô sem veszi komolyan. Ebben elkerülhetetlenül az is bennefoglaltatik, hogy még "zsaroló" hatás is csak ilyen lehet.

A politika valóban hasonlít a pókerjátékhoz, ám amikor az ország jövôje forog kockán, még véletlenül sem szabad blöffölni. Amit meg kell tenni, nem lehet elmesélni. Cseles próbálkozások helyett ésszerûbbnek tûnne inkább elôvenni a NATO-ba lépés feltételrendszerét, és összeszámolni, mi is teljesült belôle. A prágai csúcsig hátralevô idô pedig, ha semmiképpen sem elegendô a lemaradás behozatalára, akkor nem szabad várni ôszig, már most le lehet tenni az ország asztalára a lemondásokat! Hiszen ez nem póker! És a kormányozás nem csak reprezentációs, tévés szereplés, nagyhangú ki- és bejelentés. Az ország jövôjérôl van szó. Tizenkét év amúgy is elszaladt látszatkormányzások takarásában.

Kiss János

Esôs idô, sáros pályák, kevés nézô, de sok gól — így jellemezhetô a hétközi forduló, amelyben az esélyesek biztosan jutottak a bajnoki pontok birtokába.

l Az éllovas edzômérkôzés jellegû mérkôzésen fölényes gyôzelmet aratott a dési C osztályos együttes tartalékcsapata ellen: CF 01 Dés–Unirea FC II. 4–0.

l Az autójavítók otthonukban fogadták az esélyesebb vendég csapatot. A körülmények folytán színvonalról korántsem lehetett beszélni, de a labda ugyancsak sokszor zörgette meg a hálókat: Motor IRA–Alsójárai Bányász 3–6.

l A Kolozsvári U FC II-nek nem került különösebb erôfeszítésébe, hogy biztos, 5–2 arányú gyôzelmet arasson a Kolozsvári Egészség felett.

l A kolozsvári vasutasok tartalékcsapata, a CFR-Ecomax nagy gólarányú, 6–2-es gyôzelmet aratott a Kolozsvári Stiinta Romhills ellenében.

l Egykor ebben a csoportban 4–5, jó játékerôt felvonultató együttes képviselte a tordaiakat, most csupán az igen gyenge Turdeana, amely otthonában kapott ki a felszámolás küszöbén álló szamosfalvi csapattól, az ASA Victoriától (0–1). A katonák elsô tavaszi gyôzelmüket szerezték meg az igen gyenge találkozón.

l Az Ivánszuk Futballiskola növendékei megfelelô színvonalú, küzdelmes összecsapáson 2–2-re játszottak a Szászfenesi Unireával. A látottak alapján a pontosztozkodás igazságosnak tûnik.

l 3–0 arányban igazolták a West Ham FC–Metalurgistul, Kolozsvári Romsco SE–CSS, valamint a Désaknai Minerul–Ariesul találkozókat, ellenfeleik visszalépése folytán.

A következô forduló mûsorát elôzô lapszámunkban közöltük.

A lebonyolítási rendszer hiányossága folytán az elkövetkezô 11 napban négy fordulót kell lejátszaniuk az együtteseknek, ilyen esetekben az erônlétnek nagy szerep jut az eredmények kialakulásában.

A táblázaton lényegbevágó változások nem történtek, ezért most csak a pontszámokat közöljük:

1. CF 01 Dés 82, 2. Alsójárai Bányász 74, 3. U FC II. 72, 4. Désaknai Bányász 67, 5. Unirea FC II. 54, 6. ASA Victoria 45, 7. West Ham 42, 8. Ivánszuk Futballiskola 42, 9. Egészség 42, 10. Motor IRA 42, 11. Stiinta Romhills 41, 12. Szászfenesi Unirea 41, 13. CFR-Ecomax II. 40, 14. Turdeana 33, 15. Metalurgistul 31, 16. CSS 19, 18. Romsco 10, 19. Ariesul 6 pont.

Reisinger László

B-osztály, második csoport

Kolozsvár, Ion Moina Stadion: U FC–Pitesti-i International;

Târgu Jiu: Pandúrok–Aranyosgyéresi Sodronyipar.

C-osztály, nyolcadik csoport

Dés: Egyesülés–Tordai Aranyos FC.

A B-osztály 27. fordulójának további mûsora: Zalatnai Minaur–Medgyesi Gázmetán, Marosvásárhelyi HSK–Temesvári Politechnika, Nagybányai FC–Krajovai Extenzív, Aradi UTA–Szatmárnémeti Olimpia, Nagyváradi Bihar FC–Petrozsényi Zsil és Resicabányai MSC–Gyulafehérvári Apullum.

A C-osztály 27. fordulójának többi mérkôzése: Sarmasági Bányász–Élesdi Körös és Zilahi Armãtura–Máramarosszigeti Marmatia; Kolozsvári CFR-Ecomax–Nagysomkúti Liber Humana 3–0, Szatmárnémeti Sólymok–Szamosújvári Olimpia 0–3 és Betheleni Szamos Gáz–Magyarláposi Lápos 3–0 — játék nélkül; a Szatmárnémeti Szamos és az Avasfelsôfalui Avas szabadnapos.

Pénteken a barcelonai klinikán 74 éves korában elhunyt Kubala László, az 1950-es évek legendás labdarúgója. Halálának hírét Joan Gaspart, az FC Barcelona elnöke jelentette be.Az 1927. június 10-én született Kubala László egyedülálló rekordként három válogatottban is szerepelt: a magyarban háromszor, a csehszlovákban hatszor, majd a spanyolban — immár világklasszisként — tizenkilencszer. Ezeken a mérkôzéseken összesen 15 gólt lôtt.Magyarországon a Ferencvárosban és a Vasasban, Csehszlovákiában az SK Pozsony/Bratislava színeiben játszott, majd egy rövid olaszországi kitérô után 1951 és 1963 között az FC Barcelona futballistája volt. Csapatával kétszer a VVK-t (az UEFA-kupa elôdjét) is elhódította. Kanadában és Svájcban is szerepelt.

Az elmúlt napokban a görögországi Komotini városban rendezték a kuokushyn karate Balkán Bajnokságot. A román küldöttségben két szamosújvári sportoló is helyet kapott, mindkettô aranyéremmel tért haza. Cristian Striblea a +80 kg-osok csoportjában végzett az élen, míg Vlad Cosmin Pop a 70 kilósok versenyében gyôzedelmeskedett.

Erkedi Csaba

l "Eurovízió-fôpróba"-számba ment a tallinni karate-Eb

l Francia karatésok éremesôjével végzôdött a vetélkedô

Egy Eb is csupán "fôpróba"-számba mehet, ha egy soron rákövetkezô, nála több figyelmet magára felhívni tudó rendezvény elôzményének számít. (Bár az észtek még soha nem adtak otthont karate-Eb-nek, vagy e sportág más világversenyeinek!) Itt — és nemcsak itt — mindenki tudja, hogy már csak pár hét van hátra, és máris az egész Európa figyelmének homlokterébe kerül majd az észt fôváros, valamint az egész ország: a pár hét múlva itt rendezendô Eurovízió-dalverseny folytán.

Kontinensünk legjobb karatésainak szerencséjük volt, hogy erôpróbájuk éppen a leendô Eurovízió-hangverseny helyszínén, a 6500— 8000 férôhelyes Saku Suurhall-ban (magyarul: Saku = Nagycsarnok) zajlott, nem pedig másutt. Így részesülhettek a nagy eseményre (elnézést, a karate-, illetve más sportbarátoktól, de a dolgokat a nevükön kell nevezni!) való felkészülést kísérô, általános figyelemben is.

Legtöbb érmet, valódi éremrakást a francia karatésok szereztek a tallinni versenyen. A kontinensviadal legeredményesebb csapata összesen 15 dobogós helynek örülhetett a rendezvény befejeztével: nyolc elsôségnek, egy ezüst-, illetve hat bronzéremnek.

A (férfi)mezôny egyik legnevesebb részvevôje, a korábban már négy világbajnokságot nyert francia A. Biamonti ezúttal Európa legjobbja lett súlycsoportjában, a 65 kilogrammos kategóriában. Ellenfeleit meggyôzô fölénnyel gyôzte le, a döntôben pedig nagyszerû versenyzéssel gyôzelmet aratott az olasz A. Calzola ellen.

Egy másik nagy név, az "uralkodó" világbajnok I. Leal Reglero (spanyol) szintén kontinensbajnoki címet szerezett Tallinnban, és ugyancsak olasz sportoló (S. Loria) elôtt.

A nôi formagyakorlat (kata) versenyében a cseh P. Nova lett elsô, míg a férfiak között S. Valdesi (olasz) volt a legjobb. A csapatban Franciaország, illetve Olaszország végzett az élen.

A házigazdák ugyan ezúttal dobogóra nem kerültek, mindazonáltal jónak minôsíthetô fellépésük. Több észt karatés ugyanis félig sérülten fellépett a viadalon. Az észtek legjobbja, az abszolút kategóriában versenyzô Marko Luhamaa például a még nem teljesen kigyógyult hátsérülése ellenére ötödik lett a színvonalas mezônyben. (Súlycsoportjában a spanyol S. Blancóé lett az elsôség.) Ezzel, valamint a korábban nagyversenyeken megszerzett három más ötödik helyezéssel meggyôzôen bebizonyította a 27-éves észt sportoló a versenyszám elitjébe tartozását. Mivel megrögzött perfekcionistáról, illetve maximalistáról van szó személyében, akkor nagyon valószínû — s ez egyben a szakemberek véleménye is — , hogy még hallani fog róla a karatevilág.

Luhamaa 5. helyezéséhez még két hetedik helyet szereztek az észtek: a 65 kg-osok kategóriájában Dmitri Teplôhh, míg a nála tíz kilóval többet nyomóak között Matthias Jaaksoo végzett e helyen.

Az éremtáblazat élmezônyében a gyôztes Franciaországot, a spanyol (11, ebbôl 3 arany, 4–4 ezüst, illetve bronz), valamint az olasz válogatott (10; 3–5–2) követte.

A tallinni versenyen 34 ország 410 sportolója indult.

T ô nu Kalvet,
észtországi magyar újságíró

Amint csütörtöki lapszámunkban jeleztük, a szlovéniai Mariborban e hét végén rendezik meg az idei felnôtt férfi és nôi cselgáncs kontinetális bajnokságot.

Kolozsvári szempontból várakozással és fenntartással, de ugyanakkor bizakodással is tekintettünk a sportág európai seregszemléjére, hiszen majdnem egy évtizede a KMSC-U-ARDAF szakosztályai elkényeztettek a szinte évenkénti 1–2 érmes helyezéssel. Az idén azért voltak jogos kételyek az éremszerzést illetôen, mert a három kolozsvári kiválóság közül — Simona Richter, Ioana Dinea és Laura Móricz-Moise — csak ez utóbbi utazhatott el Szlovéniába, ugyanis csapattársai sérülések miatt képtelenek voltak részt venni az európai megmérettetésen. Éppen ezért nagyon örvendetes Florin Berceanu tanítványainak a nyitó napon elért eredményei: ketten közülük a gyôzelmi emelvény harmadik fokára állhattak fel, vagyis bronzérmet nyertek, a 48 kg-os súlycsoportban Laura Móricz-Moise, míg az 52 kg-os kategóriában Alina Dumitru révén.

Bravúrosnak lehet minôsíteni mindkét sportoló teljesítményét: Laurának sikerült negyedik éve folyamatosan a kontinentális élcsoportban végeznie, míg Alina, aki 2000-ben a

48 kg-os súlycsoportban ifi világbajnoki címet nyert, most egy súlycsoporttal feljebb bizonyított. Így remekül sikerült Berceanu edzô húzása, aki azért, hogy biztosítsa mindkét tanítványának részvételét az Eb-n — ugyanis egy kategóriában egy ország csak egyetlen versenyzôt indíthat — két külön súlycsoportban indította tanítványait, méghozzá nem várt sikerrel.

Reméljük, a többi csapattárs is helytáll, bár ôk még csak tapasztalatszerzésre utaztak...

Az elsô nap érmesei: nôk, 48 kg: 1. Jossinet (francia), 2. Moszkvina (orosz), 3. Móricz-Moise és Giuseppina (olasz); 52 kg: 1. Singleton (angol), 2. Carrascoza (spanyol), 3. Nareksz (szlovén) és Dumitru; open: 1. Gerber (német), 2. Donguzacsvili, 3. Andolina (olasz) és Bisseni (francia); férfiak, 60 kg: 1. Dous (francia), 2. Iszmajlov (azeri), 3. Hergani (grúz) és Sztanev (orosz); 66 kg: 1. Ungvári Miklós (magyar), 2. Krnac (szlovák), 3. Nasztujev (ukrán) és Macjev (orosz); open: 1. Van Der Geest (holland), 2. Mihajlin (orosz), 3. Sarapov (fehérorosz) és Soares (portugál), ..., 5. Kosztolánczy György (magyar).

Az egyéni küzdelmek a tegnapi folytatás után ma fejezôdnek be, míg vasárnap kerül sor az elsô alkalommal megrendezett felnôtt csapat Európa-bajnokságra, amelyre Románia válogatottjai nem neveztek be.

Radványi Pál

l Máj. 13.: Három évtizede, 1972-ben ezen a napon kezdôdött Konstancán a 31. súlyemelô Európa-bajnokság, amely az akkori szovjet sportolók nagy fölényének jegyében zajlott. A mûsoron szerepelt 9 súlycsoport közül nem kevesebb, mint 6-ban arattak gyôzelmet a CCCP-feliratú melegítôt viselô sportolók (s jutott nekik még 2 ezüst- és 1 bronzérem is). A viadal egyik legnépszerûbb, nagy közönségsikert arató versenyzôje a nehézsúlyú északi rokonunk, az észt Jan Talts volt. A hármas összetettben (nyomás, szakítás, lökés) 37,5 kilóval elôzte meg a keletnémet Stefan Grütznert! Az eredményhirdetéskor ez volt a sorrend: 1. Talts 387,5; 2. Grützner 550; 3. Kauko Kanganiemi (Finnország) 540 kg. Taltsnak ez volt a negyedik földrészi bajnoki címe. A hat összetett szovjet gyôzelem mellett kettôt a bolgárok, egyet pedig a lengyelek szereztek meg. A lepkesúlyú magyar Szûcs Lajos megnyerte a lökést, s bronzérmes volt a nyomásban és az összetettben. A román sportolók közül a lepkesúlyú Ion Hortopan szakításban a második, a légsúlyú Victor Rusu pedig lökésben a harmadik helyen végzett.

l Máj. 14.: Ugyancsak 30 éve, 1972-ben történt: Bukarestben játszották a IV. labdarúgó Európa-bajnokság negyeddöntôinek keretében a második román–magyar mérkôzést. Korábban a budapesti elsô találkozó 1–1-gyel végzôdött. A magyar gól a fradis Branikovits, a vendégeké Szathmáry Lajos nevéhez fûzôdött. A visszavágón Szôke szerzett vezetést a magyar csapatnak, Dobrin kiegyenlített. Majd Kocsis Lajos góljára 9 perccel a befejezés elôtt Neagu válaszolt. Kocsis az I. félidô utolsó percében 11-est lôtt, de Rãducan védett. 2–2 volt a végeredmény, s az akkori kiírás értelmében harmadik mérkôzést tûztek ki, ezt három nappal késôbb Belgrádban játszották. A bukaresti mérkôzés csapatai: ROMÁNIA: Rãducanu — Szathmáry I., Lupescu, Dinu, Deleanu — Dumitru, Nunweiler VI. — Domide, Dembrószky Imre, Dobrin (Neagu); MAGYARORSZÁG: Géczi — Fábián, Páncsics, Bálint, Juhász Péter — Juhász István, Kocsis (Kû Lajos, aki elôször szerepelt a válogatottban), Szûcs Lajos — Szôke (Dunai II.), Bene, Zámbó.

l Máj. 15.: Harmincöt esztendeje, 1967-ben Törökországban befejezôdött az ifjúsági labdarúgó-válogatottak hagyományos tavaszi UEFA-tornája, hosszú idôn át a voltaképpeni ifjúsági Európa-bajnokság. A döntôben: Szovjetunió–Anglia 1–0. A harmadik helyért: Franciaország–Törökország 1–1, sorsolással a törökök kapták a bronzérmeket.

l Máj. 16.: Háromnegyed évszázaddal ezelôtt, 1927-ben Németország fôvárosában, Berlinben elkezdôdött a 3. ökölvívó Európa-bajnokság. Az akkori nyolc súlycsoport közül négyben a vendéglátó németek arattak gyôzelmet, két-két elsô hely jutott az olaszoknak, illetve svédeknek. A magyar öklözôk közül Kocsis Antal a légsúlyban ezüst-, Gelbai-Gelb Miklós a pehely-, valamint Balázs István a váltósúlyban bronzérmet szerzett. Románia nem képviseltette magát a bajnokságon.

l Máj. 17.: Három nappal a bukaresti találkozó után következett Belgrádban a harmadik magyar–román labdarúgó Eb-negyeddöntô. A magyar csapatban Géczit Rothermel váltotta fel a kapuban, a mezônyben Szûcs helyett Kû volt a kezdôember. A román együttesben Dembrószky és Iordãnescu helyett Lucescu és Neagu volt a kezdôember. Kocsis Lajosnak a 26. percben lôtt góljára Neagu a 33. percben válaszolt. Szinte az utolsó percig 1–1 volt az eredmény, ám a 87. percben a Fradi jobbszélsôje, Szôke éles szögbôl bombagólt lôtt, és így 2–1-gyel a magyar csapat jutott az Eb júniusi brüsszeli négyes döntôjébe.

l Máj. 18.: Sporttörténeti esemény 90 évvel ezelôtt, 1912-ben: az amerikai George L. Horine a világon elsônek 2 méternél magasabbra ugrott! Az 1890. február 3-án, a kaliforniai Escondidóban született fiatalember középiskolás korában eljutott a 175 cm-ig. 1910-ben, a Stanford Egyetem diákja lett, s még abban az évben 187 cm-t, majd 1911-ben 193 cm-t ugrott. Miután 1912 tavaszán 198 cm-re javította honfitársa, Michael Sweney addigi 197 cm-es világcsúcsát, májusnak ezen a napján túljutott a 6 láb és 7 hüvelykes magasságon, ami 200,7 cm-nek felelt meg, s amit 201 cm-rel hitelesítettek.

l Máj. 19.: Ötven évvel késôbb, 1962-nek ezen a napján az amerikai Dallas Long a súlylökésben 20,08 méterre javította honfitársa, William "Bill" Nieder 20,06 méteres világcsúcsát. Nieder 1960-ban, Rómában, Long pedig 1964-ben, Tokióban volt a szám olimpiai bajnoka.

László Ferenc

• Az éléskamrában akasztotta fel magát Vasile Gheorghe Sipos (53) havasasszonyfalvi (Sãcel) lakos. Gyilkosságra utaló nyomokat nem találtak, holttestét felboncolják.

• Ötrendbéli lopás alapos gyanúsítottját fülelték le. Neve: Marian P. (17), és egy központi raktár, az Opera cukrászda, a Lebãda bár, az EU cukrászda és a KET Computers Rt. kifosztásával vádolják. A mintegy 28 millió lejes kár 20%-a térült meg. Elôzetes letartóztatásban van, más ügyek kapcsán is vizsgálják.

• Csalással, értékhamisítással, hamisított okirat tudatos felhasználásával és bûncselekmény elkövetésére való szövetkezéssel vádolják Septimiu Lucian Cojocarut (35) a Double C Industry Kft. ügyvezetôjét, Radu Nectarie Nicolae Tecucianut (45), a suceavai Aprocom Rt. ügyvezetôjét és a vaslui Ilie Ghitát (33). Tavaly július–augusztusban egy tordai székhelyû fiktív céget alapítottak. A romani Petrotub Rt.-tôl több mint 367 millió lej értékben vásároltak csöveket, hamisított utalvánnyal fizettek. A kár teljes egészében megtérült, a gyanúsítottak elôzetes letartóztatásban vannak.

• Gyalogátkelôhelyen gázolta el Nelica Cristina Alb 12 esztendôs tanulót a tordai Lucian Gheta (25) vezette, CJ–75–DAS rendszámú Mercedes furgon. A baleset május 16-án, csütörtökön reggel háromnegyed nyolckor az E60-as országúton Kissebes (Poieni) térségében következett be.

(póka)

Május 20. (hétfô): 10.30–11.00: megnyitó, Brassai Sámuel és Berde Mózsa mellszobrának megkoszorúzása. 12.00: Koszorúzás Brassai Sámuel házsongárdi sírjánál. Beszédet mond dr. Gaal György tanár, helytörténész. 13.00: Gyermekrajzok kiállítása. 13.30: a Brassai Sámuel Elméleti Líceum honlapjának bemutatása. 14.00: Fotókiállítás Kováts Ildikó nyugalmazott rajztanárnô munkáiból; Tôzsdeverseny. 15.00: Fizika és technika a bélyegek világában; Európa ifjú polgára. 18.00: Az esti tagozat koszorúzási ünnepsége. 18.30–19.30: Az esti tagozat román és magyar irodalmi körének közös elôadása.

Május 21. (kedd): 11–17.00: Labdarúgás; 16.00–20.00: a brassais tanárok tudományos dolgozatainak bemutatása; Lányok vetélkedôje. 17.00: Fonó (román nyelvû). 18.00: Diáktanács-választások.

Május 22. (szerda): 8.00–13.00: Diáknap; 13–14 óra: matematikaóra és tornaóra tanároknak; 15.00–16.00: Móricz Zsigmond: Elsô nap az iskolában. 16.00: Népdalverseny. 16.00–19.00: Diákok tudományos dolgazatainak bemutatása.

Május 23. (csütörtök): 9.00–19.00: Maratonolvasás. 13.00–15.00: Brassai Sámuel élete és munkássága. 13.00: Tôzsdeverseny. 16.00: Bolyai-vetélkedô. 18.00: Duo dráma.

Május 24. (péntek): 12.00: Vásárnap. 16.00-17.00: A 2002. év díjainak, jutalmainak kiosztása. 17.30–20.00. Ünnepi elôadás. 20.00: Állófogadás.

Május 25. (szombat): 7.30: Indulás Torockószentgyörgyre. 9.00–10.15: séta Torockószentgyörgyön.10.30–11.00: Koszorúzás a szülôház emléktábláinál.

Alig három nappal a hétfôi tanácsülés után rendkívüli ülésre hívták össze a zilahi városatyákat a hôközpont átvételi feltételeit rögzítô egyezmény megtárgyalására. A kormány öt éve szeretne megszabadulni az óriási veszteséggel mûködô vállalattól, eddig azonban elodázták az átvételt, most azonban sarokba szorította a várost: vagy átveszi a központot, vagy bezárják, és a város fûtés nélkül marad. Ebben az esetben a sarmasági bányavállalatot is be lehetne zárni, hiszen széntermelésének 80 százalékát a zilahi hôközpont használja el.

A túlméretezett kolosszust a hetvenes évek végén nagyrészt az ipari övezet hô- és áramellátására építették, és a fáradt gôzzel a város mintegy 20 000 lakását fûtötték. Az eltelt tíz év alatt azonban megváltozott a helyzet. Az életképesebb gyárak saját hôközpontot mûködtetnek, a többi állami cég vagy megszûnt, vagy teljesen levágatta magát a rendszerrôl. A teljes kapacitásának kis hányadával mûködô központ által termelt hôenergia ezért lett méregdrága. Minden kormányintézkedés ellenére a lakosságnak számlázható hôenergia árának korlátozása sem hozta meg a várt eredményt. Mára a város lakásainak több, mint a fele nem tart igényt a távfûtésre. Mindössze 3000 lakás maradt teljesen, és mintegy 5000 lakás részlegesen a rendszerben. A hôközpont jelenleg a veszélyességi szint alá csökkentette mûködését.

A Iuliu Nosa polgármester által benyújtott határozattervezetben szereplô feltételek szerint a város csak akkor venné át a hatalmas hôközpontot, ha minden adósságát eltörlik, és a kormány garanciát vállal a korszerûsítéshez szükséges kölcsönökért. A tanácsosokat nem elégítette ki a benyújtott tervezet: többen kérték, hogy a vállalat igazgatója ismertesse a reális helyzetet. Hosszas mellébeszélés és többszöri rákérdezés után Ciorba Vasile igazgató kibökte: a tavaly 180 milliárd lej volt a veszteség, az idei év elsô négy hónapjában viszont alig 50 milliárd lej, tehát idén sikerülne 150 milliárd lej alá csökkenteni a veszteséget. A vállalattól nemrég végkielégítéssel 170 embert bocsátottak el, és 350 alkalmazott maradt.

Szilágyi Sándor tanácsos utánaszámolt: ez napi 400 milliós, havi 12 milliárdos veszteséget jelent. A technológia korszerûsítését nagyjából 1000 milliárd lejre becsülik, és ugyanennyibe kerülne a hôcserélô hálózat teljes felújítása. Ha a polgármesteri hivatal jelenlegi, saját bevételét 70–80 milliárd lejre becsüljük, akkor a CET átvételével vagy a várost, vagy a gyárat zárnák be. A távfûtési rendszerben maradt mintegy 8000 lakás számára bizonyára van olcsóbb megoldás. A lépcsôházankénti hôközpontok beszerelése a felújításra szükséges összeg töredékébe kerülne, hiszen a távfûtés csöveit el lehetne adni, nem lenne szükség felújításra.

Fodor István tanácsos szerint illúzió fenntartani a vállalatot, mert a lakosság túljutott a fizetôképesség határán. A téli kétmillió lejes fûtési számlát sokan már nem tudták kifizetni. A lakosságnak elege van abból, hogy fizetését egyenesen a közszolgáltatási kasszába hordja. A távfûtési rendszerben csak azok maradtak, akik nem tudták levágatni magukat a rendszerrôl, mert ehhez az adósság kiegyenlítését követelte a vállalat. Számukra nem marad más hátra, mint tovább fûttetni, növelni az adósságot, amíg el nem árverezik fejük fölül a lakást.

A tanács végülis elfogadta az átvételi feltételeket és a protokollumot, az RMDSZ öt tanácsosa azonban nem szavazta meg az átvételt. Ioan Fodoreanu liberális városatya így érvelt: ha valaki 400 milliárdos ajándékot ad a városnak, azt nem szabad visszautasítani....

Kovács F. Lajos

Balogh Béla, A végsô valóság címû könyv szerzôje 1955-ben született Kolozsváron, és tanulmányait is itt végezte. A Mûszaki Egyetem padjait 1981-ben, út- és hídépítô mérnökként hagyta el, majd 1987-ben Svédországba emigrált. Könyvét, amely most magyar változatban is megjelent, eredetileg svéd nyelven írta, és annyit elöljáróban elmondhatunk róla, hogy a másként gondolkodás olyan példájával állunk szemben, ami az életrôl, halálról, térrôl, idôrôl és anyagról alkotott elképzeléseinket és hitünket meglepetésszerû, váratlan elemekkel egészíti ki. A szemünk elôtt kibontakozó izgalmasan új világképnek azonban magas ára van. Bizonyos illúzióinkról végérvényesen le kell mondanunk. A könyv iránt a göteborgi Chalmers egyetem is élénk érdeklôdést mutat, és a magyar változatot a Magyar Tudományos Akadémia még kézirat formájában bekérte.

— Említetted, hogy pályádat út- és hídépítô mérnökként kezdted. Ez a könyv azonban egészen másról szól. Hogyan tudod ezt összeegyeztetni a szakmáddal és az építôiparban eltöltött évek tapasztalatával?

— Ha megtalálod benne az analógiát, talán már nem is olyan nehéz. A könyv, legalábbis reményeim szerint, új utat nyit a gondolkodás számára, ami hidat építhet a materialista és az idealista világnézetek között tátongó szakadék fölött. Ez a híd mindkét irányban átjárható, de nem csak azok számára, akiknek jelen pillanatban a világról igencsak határozott elképzelésük van. Bízom abban, hogy az ingadozóknak és a kétségek között gyötrôdôknek is segítséget nyújthat.

— Hogyan indultál el ezen az úton?

— Kezdetben a N. Bãlcescu-líceum sport tagozatán, majd a Báthory-líceumban lényegében materialista alapokon nyugvó nevelést kaptam, hiszen abban az idôben nem is kaphattam volna mást. Diákéveimre visszatekintve nagyon hálás vagyok tanáraimnak, akik mindig többre értékelték a logikus gondolkodást és a jó helyzetfelismerést, mint a szó szerint bemagolt tananyagot. Nos, az iskolában elsajátított ismeretek elegendônek is tûntek mindaddig, amíg a sors össze nem hozott olyan emberekkel, akik képesek voltak hipnotizálni vagy könnyebb tárgyakat minden fizikai ráhatás nélkül, csupán a gondolat erejének a segítségével elmozdítani. Szerettem volna tudni, hogy mindez hogyan mûködik, de egyetlen könyvben sem találtam kielégítô magyarázatot. A döntô élmény azonban — aminek hatására megpróbáltam alaposabban utánanézni a dolgok mikéntjének — tulajdonképpen Svédországhoz kapcsolódik. Ott találkoztam ugyanis egy ôsz hajú szelíd emberrel, aki kézrátétel segítségével több olyan betegnek is visszaadta az egészségét, akiken az orvostudomány nem tudott segíteni. A neve — remélem, nem veszi rossz néven, ha megemlítem — Huszár Sándor, tehát szintén magyar származású. Ez persze megkönnyítette a kapcsolat alakulását, ami végül oda vezetett, hogy szinte minden szabadidômet a közelében töltöttem. Folyamatosan tanultam tôle, és végül saját magam is megtapasztaltam olyan dolgokat, amelyek a jelenkori materialista világképbe semmi módon nem fértek bele. Ekkor ellenállhatatlanul elôtérbe nyomult a mérnöki gondolkodás ördöge. Lázasan kerestem az ok-okozati összefüggéseket, és egy pillanatig sem hagyott nyugodni a "nagy kérdés", hogy mindez hogyan mûködik. Mert hogy valóban mûködik, és a materialista tudomány tanácstalanul áll a jelenségek elôtt, az számomra már nem volt kétséges.

Aztán egy napos nyári délelôttön egészen különös dolog történt.

A lakásunk közelében lévô kis dimbes-dombos erdôben "kocogtam", és a dolgok furcsaságán és mikéntjén gondolkoztam, amikor egyszercsak úgy éreztem, hogy világosan és kristálytisztán mintegy "átlátom" az univerzum felépítését és mûködési elvét. Azonnal hazaszaladtam, és lázasan jegyeztem le mindent, ami ezzel kapcsolatos volt, miközben újabb és újabb "válaszok" születtek meg, és öltöttek formát a sebtében elôkapott papírlapokon.

A többi már a könyvben leírt módon történt. De hogy ezt a mûvet pontosan minek nevezném? A mai napig sem vagyok teljesen tisztában vele. Sôt, még a magyarországi kiadóm számára is kérdéses volt, hogy milyen kategóriába soroljanak egy olyan könyvet, ami nyilvánvalóan egyetlen kategóriához sem tartozik.

— Számomra, a könyvet olvasva, egy radikálisan új világnézet bontakozott ki, ami szöges ellentétben áll nagyon sok olyan dologgal, ami a mai anyagelvû tudományos megközelítés számára egyértelmûnek és bizonyítottnak számít.

— Elsô látásra valóban úgy tûnik. Hiszen egy olyan állítás, hogy az emberi agy semmilyen körülmények között nem képes arra, hogy gondolatokat hozzon létre, ellentmond az evolúcióról és az életrôl alkotott elképzeléseinknek. Csakhogy — és itt következik a meglepetés — pontosan ez az az állítás, amely megfelel a következetes logikának, a mérési eredményeknek, a személyes élményeknek. De ez még hagyján. Ha figyelembe vesszük mindazt, amire a gondolat — és a gondolat segítségével az ember — képes, akkor döbbenten állapíthatjuk meg, hogy azon elképzelésünk, miszerint a gondolataink az agyunk termékei, következetesen ellentmond a fizika törvényeinek is!

— Biztos vagy te ebben? Ha ez ilyen nyilvánvalóan egyszerû volna, gondolod, hogy eddig még senki nem vette volna észre?

— Nem tartom kizártnak, hogy más is rájött, de írott formában én még nem találkoztam hasonló gondolatmenettel. Ez persze nem zárja ki a lehetôségét. Azt hiszem, gyakran az a gond, hogy a legegyszerûbb dolgokat, az úgymond "magától értetôdô" dolgokat nem vizsgáljuk meg következetesen. A tudományos kutatás szakosodott, a fizikusok mentek a maguk útján, a biológusok is a magukén, és mindkettô (bár ez szinte bármelyik más tudományágról is elmondható) specifikus eszközöket és nyelvezetet fejlesztett ki, ami ma már nem is alkalmas arra, hogy a különbözô területek kutatási eredményeit összevessék, vagy azok egymással való kompatibilitását idônként ellenôrizzék. Hétköznapi emberek számára — és magamat is ide sorolom — ma már követhetetlen az újabbnál újabb részletkérdésekre adott válaszözön. Amit gyakran hallunk, és amivel mindenki egyetérteni látszik, azt elhisszük. Így aztán elhittük azt is, hogy a gondolatainkat az agy hozza létre, és nem tettük fel magunknak az elemi kérdést: hogyan lehetséges az, hogy mindazokat a hullámokat, amelyeket az anyag önmagából kibocsátani képes, anyagi mérômûszerekkel képesek vagyunk mérni, de azt, hogy ki mire gondol, semmilyen mérômûszerrel megállapítani nem lehet? Hiszen az agy — bármilyen bonyolult is — lényegében a Mengyelejev-féle táblázatban lévô néhány anyagból tevôdik össze.

— Ne vedd rossz néven, lehet, hogy én földhözragadt ember vagyok, de úgy érzem, fel kell tennem azt a kérdést, ami minden bizonnyal az olvasók fejében is megfordul. Ha szerinted a gondolatot nem az agy hozza létre, akkor mi az, ami létrehozza?

— Nos, ez az egyik — hangsúlyozom, csak az egyik — pont, amely radikálisan új irányba vezetheti az életrôl alkotott elképzelésünket. Minden jel — beleértve a logikát, az orvosi kutatások eredményeit, a halálközeli élmények tapasztalatait, a fizika törvényeit és mérési eredményeit — arra mutat ugyanis, hogy a gondolatnak törvényszerûen magasabb energiaszinten kell léteznie, mint amit az általunk ismert anyagi világ létrehozni képes. Ehhez a magasabb energiaszinthez pedig magasabb rezgésszám tartozik. Magasabb energiaszint a fizika törvényei szerint igenis képes alacsonyabb energiaszinten létezô dolgokat létrehozni, de ez fordítva nem mûködik. Például egy hegedû, amelynek az anyaga viszonylag magas energiaszinten létezik, képes létrehozni egy hangot, ami a hegedû anyagához képest lényegesen alacsonyabb energiaszint, de a hang nem képes létrehozni a hegedût. Egy lépcsôfokot feljebb lépve ugyanezt állapíthatjuk meg a testünkrôl. Magasabb energiaszint képes létrehozni a testünket, de a testünk nem képes létre hozni a magasabb energiaszinten létezô gondolatokat. Ezért aztán gondolatainkat — a kémkedéssel foglalkozó szervezetek nagy szomorúságára — anyagi mûszerekkel nem is sikerülhet megmérni. Csakhogy, ha a gondolataink (és ami azt illeti, az érzéseink is) eleve magasabb frekvenciatartományhoz tartoznak, és nem lehetnek a test termékei, akkor eleve létezniük kell ahhoz, hogy létrehozhassák a testet, és nem károsodhatnak abban a pillanatban sem, amikor a földi test felmondja a szolgálatot, azaz "meghal". Úgy gondolom, érdemes volna nagyobb figyelmet szentelni a jelenségnek, hiszen ebben az esetben az életrôl és halálról alkotott materialista felfogás — amint azt egyik svéd kritikusom, Lars Hedlund megfogalmazta — hamarosan ki fog kerülni a történelem szemétdombjára.

— Ha azt akarod mondani, hogy a gondolatok az energia-megmaradás törvénye alapján megmaradnak a test halála után is, azzal sokan a tudósok közül is egyetértenek, de ez még nem tekinthetô bizonyítéknak a halál utáni életre.

— Csak így önmagában nem, de ha felismerjük, hogy a gondolat ereje és energiája az, ami egyáltalán képes létrehozni a földi testet és annak minden változását, akkor már egészen más a helyzet. Különben a könyvben könnyedén nyomon követhetô, hogy az a bizonyos magasabb energiaszint, ami az élô testet és szervezetet fenntartja, nem csupán az élôlényekre vonatkozik. Az általunk anyagnak tekintett struktúrák fenntartásához is szükséges.

— Ha semmi másra, erre mégiscsak rá kellett volna jönniük a fizikusoknak!

— Valószínûnek tartom, hogy már rájöttek, csak még nem fogalmazták meg számunkra is érthetô módon. Az is lehet, hogy köti ôket a világról alkotott materialista elképzelés, miszerint az anyag, a tér és az idô objektív, tehát a megfigyelôtôl függetlenül létezô valóság, és ehhez az elképzeléshez igyekeznek hozzáidomítani minden új felfedezést. Bízom benne, hogy ma már éppen elég olyan új felismerés áll rendelkezésünkre — beleértve az orvostudomány, a biológia, a kémia, a pszichológia, a matematika és a valószínûség-számítás eredményeit is —, amelyeket ha összegyûjtünk, és egymással összevetünk, hozzá tudunk férni az univerzum valódi természetére vonatkozó tudáshoz. Én a könyvben ezt kutatom, és remélem, hogy olyan úton indultam el, amelyen lesznek követôim, és lesznek olyanok, akik sokkal többre jutnak majd, mint jómagam.

— Ha jól értettem, a könyvedben olyan világot vázolsz fel, ahol magasabb energiaszinten — magasabb frekvencián — létezô világok mintegy átjárják a földi világot és egymást, mint a víz a szivacsot, és egymásban, egyidejûleg, ugyanabban a térben és idôben léteznek. Én rituális materializmusnak nevezném elméleted. Te hogyan határoznád meg?

— Valóban így gondolom, már csak azért is, mert ez a modell az, ami a fizika törvényeivel és a kutatási eredményeinkkel összhangban lehet. Ezek a világok valóban átjárják egymást, mint ahogy az információt hordozó rádióhullám is számunkra észrevétlenül megy át a falon és saját testünkön. Persze vannak esetek, amikor egy magasabb energiaszinten létezô világ valamely megnyilvánulása mintegy "belelóg" földi világunkba. Mi ezeket a jelenségeket rendszerint "paranormális"-nak nevezzük. Más kérdés az — és talán ez a legizgalmasabb — hogy egy magasabb energiaszinten létezô világban minden logika szerint ugyanúgy léteznie kell "anyagérzet"-nek, mint a földi világban. Más szóval, az, aki földi testét leveti, azaz meghal, energiatestben, a teljes gondolat- és érzésvilágát megôrizve "áthangolódik" egy magasabb energiaszintû "energiavilágba", amely világnak bizonyos részei az energiatesthez viszonyítva ugyanúgy anyagi tulajdonságokat mutatnak majd, mint a földi életben a földi anyag a földi testünkhöz viszonyítva. Te ezt rituális materializmusként értelmezed... Jómagam a gondolatmenetet legszívesebben a magasabb szférák elmélete névvel jelölném, ahol a "magasabb" nem fizikai magasságot jelent, hanem magasabb energiaszintet, pontosabban magasabb rezgésszámon létezô világokat.

— Ez valóban rendkívüli, hiszen akkor szinte kézzelfogható realitássá válik a "túlvilág", kezdenek értelmet nyerni a vallásos tanítások, sôt, mi több, ezeket a tanításokat talán hitelesnek fogadhatjuk el!

— A vallásos tanítások rendkívül sok igazságot tartalmaznak az univerzum mûködésére vonatkozólag, de az elmúlt évezredek alatt sokszor torzultak, mondhatnám: sérültek. Minden esetre úgy tûnik, hogy azok az erkölcsi törvények, amelyek a különbözô vallások mintegy közös alapját képezik, olyan emberektôl származnak, akik az univerzum felépítésével nagyon is tisztában voltak. Érdemes azonban megvizsgálni, hogy ezek a törvények milyen módon egyeztethetôk össze a fizika törvényeivel, és saját elvárásainkkal. Kényelmes lehet abban hinni, hogy a halál után örök boldogságban élünk majd a mennyeknek országában. Talán el kellene gondolkodnunk azon, hogy ez minden esetben lehetséges-e. Földi életünket és földi körülményeinket elsôsorban gondolataink teremtô erejének köszönhetjük, akár tudatában vagyunk ennek, akár nem. Minden örömünket és bánatunkat, minden problémánkat magunkban hordozzuk, és ezek nem tûnnek el csupán azért, mert radikálisan megváltoztatjuk a környezetünket. Engem errôl a svédországi emigráció alaposan meggyôzött. Márpedig, ha a test halála után minden gondolatunk továbbra is megmarad, ezeket a problémákat a test halála sem fogja maradéktalanul megoldani…

— Van-e igazságtartalma annak az elképzelésnek, hogy a durva és erôszakos életet élô emberek a halál után az idôk végezetéig a "pokolban" fognak szenvedni?

— Szó sincs róla. Ez csak az egyház által kitalált ijesztgetés, ami mindvégig fontos szerepet játszott abban, hogy a lehetôségekhez mérten visszatartsa a hívôket olyan cselekedetek elkövetésétôl, amelyeknek az univerzális ok–okozati törvény értelmében rendkívül kellemetlen következményei vannak. Az tény, hogy egy kellemetlen állapot rendkívül hosszúnak tûnhet, még akkor is, ha egy kívülálló számára mindössze percekrôl van szó, de aminek kezdete van, annak vége is van. Így van ez a földi életben is. Így van az évszakok változásában, a tavaszban, a nyárban, az ôszben és a télben, a látszólagos dermedtségben és halálban, amibôl tavasszal ismét új élet születik. Mi sem vagyunk kivételek. Ahogy egyszer sikerült földi, anyagi testet létre hozni a gondolat erejével, úgy legközelebb is sikerülni fog. Mindannyian újabb és újabb esélyt kapunk arra, hogy helyrehozzuk amit korábban elrontottunk, és így fokozatosan tökéletesedjünk, fejlôdjünk.

— Ebben a minden szempontból új világképben milyen szerepet szánsz Istennek? Nem lehetséges az, hogy pusztán az ember misztikumigényét próbálod kielégíteni?

— Ugyancsak logikai törvényszerûség, hogy semmi olyat nem tudunk elképzelni, ami bennünk nincsen. Ha mi el tudunk képzelni egy minden szempontból magasabb rendû lényt, akit Istennek nevezünk, akkor kell lennie bennünk valaminek, ami ugyanolyan magasztos, ugyanolyan isteni. Ha csak energia szempontjából néznénk is a dolgokat, akkor is azt kellene mondanunk, hogy mi egy összefüggô energiatenger részeiként létezünk, és az "egész"-tôl valójában semmi el nem választ. És ha mi magunk, mint ennek az "egész"-nek a parányi részei, intelligensek vagyunk, akkor az "egész"-nek is intelligensnek kell lennie. Ha idealista szóhasználattal közelítünk, akkor úgy is kifejezhetjük, hogy mi mindannyian Isten részei, mindannyian egy univerzális és — bízom benne, hogy efelôl a könyv olvasása során nem marad kétség — szeretetteljes intelligencia részei vagyunk, ami minden körülmények között biztosítja számunkra a fejlôdést, még akkor is, ha néha eltévesztjük az utat, és ennek következményeként a szenvedésbôl vagyunk kénytelenek tanulni. Ami pedig az Istenbe vetett hitet illeti, nem téved az, aki hisz benne, hiszen — ha nagyon mélyre ásunk a tudatunkban — mindannyian belsô bizonyossággal tudjuk, hogy igenis létezik egy központi forrás, ami segítséget nyújthat, attól függetlenül, hogy milyen vallásban minek nevezik. Szomorú, hogy sokan csak akkor kiáltanak fel, hogy "Jaj Istenem!" amikor már nagy a baj. Különben, azt mondják, zuhanó repülôn nincs ateista.

— Egy újszerû világképben milyen szerepet szánsz a tudománynak, és mire számítasz, ha késôbb esetleg igazolódik, hogy jó nyomon indultál el?

— Bízom abban, hogy az élet valódi természetére vonatkozó új felismerések gyorsan gyökeret eresztenek a köztudatban, hiszen szívében minden ember érzi, hogy léteznie kell univerzális igazságnak és igazságszolgáltatásnak. Minden jel arra mutat, hogy ez valóban így is van, sôt, mindez a fizika törvényeivel is összeegyeztethetônek tûnik. Teljesen materialista alapokról elindulva, és következetesen kizárva mindazt, ami a felismert törvényszerûségek alapján lehetetlen, végül eljutunk ahhoz, ami marad, ami lehetséges, és az bizony nagyon távol esik egy anyagelvû, véletlenszerûen mûködô világtól, ahol az életünk a születéssel kezdôdik, és a test halálával véget ér. Bízom abban is, hogy a tudományos kutatás jövôjét nem a szakosodás, hanem a különbözô szakterületek együttmûködése biztosítja. Hogy valóban jó nyomon indultam-e, az csak késôbb derül majd ki, hiszen ehhez több szakterületet felölelô tudóscsoport együttes kutatómunkája és jelentôs szemléletváltás szükséges.

Szabó Csaba

A napokban meglátogattam Mátyás Jenô nyugalmazott operaénekest, a kolozsvári Állami Magyar Opera örökös tagját. Nagy munkában volt, vágyait tervezgette, a június elején az operában megtartandó elôadást készítette elô, hogy az majd zökkenômentesen peregjen. Sok év tapasztalata megtanította arra, hogy a siker a befektetett munka arányát tükrözi. Ennek ellenére az eredményt csak a végén lehet lemérni. Évekkel ezelôtt a Magyar Operában tartottak már nótaestet, többek között Cseh Judit is énekelt. 800 eladott jegy bizonyította, hogy nem halt ki az igény az effajta mûsorok iránt. Ne nézzük le a magyar nótát, a népdalokat, a mûdalt! Sok kishitû ember nem bízik a sikerben, a magyar lakosság gyenge vásárlóerejére hivatkozva. Én biztos, hogy nem sajnálnám kiadni 4 kiló kenyér árát egy ilyen elôadásra. És biztosan sokan mások is szívesen hallgatnák ifjúkoruk nótáit, amelyekre sokan már alig emlékeznek, de hallva ezeket, felidézhetnék legszebb éveiket.

A nyugtalan nyugdíjas énekmûvész nem adta fel a harcot. Megtanult számítógéppel dolgozni, kottát írni, oldalakat szerkeszteni, megvásárolta a szükséges felszerelést, hogy valami maradandót alkosson. Elkészített egy magyar nótagyûjteményt. A Nótásfüzetben felújította a lassan feledésbe menô szép magyar népdalokat, nótákat, csárdásokat és hallgatókat. Végül a Nótásfüzet szerkesztése idején született meg a nótaest ötlete. Tisztelet a jószándékért, és legalább ezért ne hagyjuk ôt cserben.

Régi nóta, híres nóta cseng fülembe. Régi cigány, híres cigány hegedülte. Ahány fiú, ahány leány, mind dalolta, de szép is volt az a nóta, az a nóta.

Ha ezek a sorok jelentenek valakinek egy szép emléket, ne felejtsen eljönni a Magyar Operában június elején megtartandó nótaestre. Szóljon a nóta mindannyiunknak.

Levey Ferenc

Mai modern világunkban nagyon ritkán találkozunk jó szakértôkkel, szakmájukat megbecsülô iparosokkal. Vagy nagy részük sokszor egy divatirányzatot követ, és figyelmen kívül hagyja az egyént, azt, hogy az ízlések személyenként változhatnak, egyéniségekre vannak szabva. Így van ez a borbélyokkal, fodrászokkal is, akik az ifjúságnak tetszô frizurát nyírnak: vagy lekopaszítják az ügyfelet, vagy kakastaréjszerûen fésülik a hajat. Több rosszul sikerült hajvágatás után egy ismerôsöm tanácsára elmentem a nyugdíjasok önsegélyezô egyesületénél mûködô fodrászüzletbe, ahol egy nyugalmazott borbélymester dolgozik rendkívül gyorsan és jól, közben vendégeivel is kedvesen elbeszélget. Hogy a sok vendég ne unatkozzon, klubtermet rendeztek be, ahol lehet olvasni, römizni, sakkozni, kártyázni, televíziót nézni. Sok nyugdíjas jár ide, megmenekülve az egyedülléttôl, unalomtól, jó barátságok is köttetnek itt.

Sajnos, egyre kevesebb a munkáját, szakmáját önérzetesen és becsületesen mûvelô kisiparos, és azok is mind idôsek.

L. F.

Gondolom, a mi kincses városunkban pénzzel mindent el lehet intézni. Máskülönben nem fordulnának elô az alábbi esetek.

Biztosan a legtöbb kolozsvárinak feltûnt, hogy már több hónapja megnyílt a Fôtéren egy kávézó, amely kezdettôl teltházzal mûködött. És mivel "evés közben jön meg az étvágy", a tulajdonos valószínûleg erre a szólásmondásra alapozva bôvítette ki üzletét. A kibôvítést szó szerint kell érteni, ugyanis kifelé történt. A járda mintegy kétharmadát terasszá alakították, ahová asztalokat, székeket helyeztek el. Ott ülnek tehát, kint az utcán a vendégek, ami miatt délidôben, tehát amikor legnagyobb a forgalom, torlódnak a járókelôk, kerülgetik egymást, és sokszor az úttesten kénytelenek közlekedni.

Egy másik hasonló esetet a Memorandumului utcában tapasztaltam, ahol egy tûzoltósági vízcsap van a járda közepén. Ez is nehezíti a gyalogosok forgalmát. De emellett különbözô táblákat is elhelyeztek az utcára reklámcélból, ugyanakkor az üzletesek asztalaikon kint árusítják a különféle cukrászati és pékárukat. Ez az útszakasz a nap csúcsidôszakaiban szintén járhatatlan a gyalogosoknak, itt a gépkocsikat kell kerülgetni, hogy ne legyenek kénytelenek helyben toporogni.

A legmegbotránkoztatóbb eset azonban az Óvárban, a Karolina téren történt (mai Múzeum tér). A 4. szám alatti házban mûködik egy pincevendéglô, amely május elejétôl kezdôdôen szintén bôvített. De hogyan? A tér északi oldalán megszüntették a járdát és úttestet, és egy viszonylag nagy helyet leköveztek, majd amolyan nyárikert szerû vendéglôt létesítettek, asztalokkal, székekkel. Ezt a téglaköves teret jó pár centivel megemelték, és betonszegéllyel övezték. A legbosszantóbb az egészben az, hogy a "teraszt" egybeépítették a monarchia idejében épült emlékmû alapzatával, úgyhogy gyakorlatilag az emlékmû fele a teraszon van.

Elsôsorban arra lennék kíváncsi, mit szól ezekhez a nyári vendéglôkhöz, járda menti kávézásokhoz az egészségügyi igazgatóság? Hiszen az állandó gépkocsiforgalom kellôs közepén felszolgált ital percek alatt megtelik porral. És mi a véleménye a Karolina téri mûemlék-bekebelezô teraszról a városi tûzoltóságnak, mentôknek, köztisztasági jármûveknek, a lakóknak, de azért mindenekelôtt a mûemlékvédôknek és városi tanácsosainknak, akik valószínûleg részt is vettek az engedélyeztetésben. Azáltal azonban, hogy ez a mûemlék bekerült a "nyárikertbe", tulajdonképpen még egy magyar mûemléket meggyaláztak.

Engi Albert

Városunk lakói mindig szorgalmas emberek voltak. Munkájuk után jómódban éltek, így megengedhették maguknak, hogy a hozzájuk tartozókat méltón, szépen, pompával temessék el. Tordán mûködött a Német-Major féle bútorgyár, amelynek termékei országszerte keresettek voltak. Ennek a vállalatnak három gyászkocsija volt, 4 szép lova, 7 gyászhuszárja, ezekkel történt a temetkezés, amint az a mellékelt képen is látható. Ez a régi szokás a nehéz anyagi helyzet miatt elmaradt, manapság a szertartás sokkal egyszerûbb.

A második világháborúnak 204 ártatlan tordai civil áldozata volt, többek között a 14 éves Szakolczi Dezsô, a 80 éves Veres Zsigmond. A hozzátartozók és városunk lakossága szép kopjafát állítottak emlékükre az ótordai temetô alsó részén, a bejárattal szemben. (Ezt ábrázolja a második kép.) Itt mindig található szép virág. A kopjafa évekkel ezelôtti leleplezésekor Molnos Lajos akkori megyei RMDSZ-elnök többek között azt mondta: a tordaiak olyanok, mint a bors, kevesen vannak, de van erejük.

Tordán és környékén 1944. szeptember 14. és október 8. között nagy harcok voltak. Itt zajlott le az egyik legvéresebb erdélyi csata, akkor nagyon sokan meghaltak. Az ótordai temetô felsô részében 183 katona van eltemetve, 163 honvéd, 1 munkaszolgálatos, 4 német és 15 szovjet katona. Az elesett magyar katonák közül 138 neve már ismert, 25 még ismeretlen. Városunk lakói az ô emlékükre is állítottak kopjafát, a sírokra cementbôl keresztet öntettek, azokra írták az elesettek nevét.

A tordai hagyományôrzô egyesület tagjai — Fodor Béla, dr. Cech Vilmos, Székely István, Molnár Lajos, Bíró Sándor, élükön a fáradhatatlan Pataky Józseffel — mindent megtesznek, hogy a sírok rendben legyenek, és minden év november elsején megemlékezô ökumenikus szentmisét tartanak, ünnepi mûsorral, nagyszámú résztvevô elôtt. Pataky József a Házsongárdi temetôben nyugvó, még ismeretlen honvédek közül újabbakat azonosított, hivatalos halotti bizonyítványok alapján. Mindenkit arra kérek, hogy ezentúl is tegyen egy-egy szál virágot ezekre a sírokra is.

Tompa Sándor,
Torda

Többször írtak már a Szabadságban arról, hogyan lopkodják össze a temetôkbôl a halottak sírjára kegyeletbôl és megemlékezésbôl vagy temetkezéseknél elhelyezett friss virágot. Hasonló esetnek voltunk mi is szenvedô alanyai éppen most, egy olyan rendszerben, amikor azt gondolnánk, hogy az Európai Unió felé vezetô úton mindez már megengedhetetlen.

Édesapámat, id. Miska Jánost 97 éves korában temettük el. Mindjárt a temetés másnapján, amikor kimentünk a Házsongárdi temetôbe a sírhanthoz, elôször csak a virágok hiányoztak a fenyôkoszorúkról, késôbb azonban már a zöld koszorúk is eltûntek. A szalagokat, amelyekre a búcsúszöveget írták, szétdobálták. Ezeket összeszedtem, és jelentettem az esetet a temetô irodájában. A jelenlévô alkalmazottak azt tanácsolták, hogy a városházára menjek panaszkodni, mert a temetôôrséget onnan biztosítják. Gondolom mindenki tisztában van vele, hogy mit ért észrevételem. Az azonban továbbra is kérdéses elôttem, hogy kinek lenne kötelessége felügyelni mind a temetôbe látogatókat, mind pedig a sírköveket, az oda elhelyezett virágokat. Mert mindez mégiscsak valakinek feladata kellene hogy legyen, hiszen a temetkezéseknél felszámított költségekben, az általunk fizetett adókban az ôrséggel járó kiadásokat biztosan beleszámították.

ifj. Miska János

*

Ilyen esetekben az érintetteknek valóban a városházán kellene panaszt tenniük, ennek az orvoslása azonban sajnos nagyon bizonytalan, mondotta érdeklôdésünkre Boros János alpolgármester. Bár alkalmaztak úgynevezett temetôôrt, ezek kevesen vannak, a Házsongárdi temetô pedig területileg nagyon nagy ahhoz, hogy esetleg tettenérjék a tolvajokat. Egy idôben a városháza emberei szokatlan, de mégis hatásos módszerhez folyamodtak. A virágkoszorúkat olajos folyadékkal locsolták le, hogy ne lehessen azokat újrahasznosítani, és ezzel elvegyék a koszorútolvajok kedvét a gyalázatos, fájdalmat okozó lopástól. Sajnos, a temetôi tolvajlás jelenségét mindeddig nem sikerült megszüntetniük.

Több olvasónk és levélírónk panasza a nyugdíjakra vonatkozott. Ezúttal nem annyira az összeg volt a probléma (bár tudjuk mindnyájan, hogy ennek a járandóságnak az összege már jó ideje mindig gondot, nehézséget okoz), hanem a kifizetés módja és ideje. "Folyószámlát nyitottunk a takarékpénztárnál, hogy oda folyósítsák a nyugdíjunkat — írta levelében A. L. olvasónk. Férj és feleség egymást hatalmazta fel a pénz felvételére. Amikor kórházban voltam, a feleségemnek mégsem adták ki a nyugdíjamat, ehhez közjegyzôi felhatalmazást kértek. Nem értem, hogy ezt miért nem közölték velünk már számlanyitáskor? Ilyen rendkívüli esetben, mint a kórházi beutalás, amikor több pénzre van szüksége az embernek, nehezebben költ még pluszban, hiszen a jegyzô kiszállását is külön meg kell fizetni."

Désy Erika nyugdíjas olvasónk észrevétele a járandóságok kézbesítésének idôpontjára vonatkozott. Az elmúlt hónapban ugyanis a sajtóban közölték a társadalombiztosítási pénztárnak azt a határozatát, amely szerint elôbbre hozzák a kézbesítés dátumát, és ezentúl korábban, már a hónap tizedik napján átvehetik a nyugdíjakat. Most, május közepén túl már mindnyájan meggyôzôdhettünk arról, hogy a kormánynak és intézményeinek ez a bejelentése is csak hazugság volt, megtévesztés, téma, amellyel lefoglalhatta sok ember figyelmét. A sajtó abban a kiszolgáltatott helyzetben van, hogy kénytelen ezeket a híreket, információkat továbbadni, néha meggyôzôdés nélkül, mert hinnie kell a kormány, minisztériumok, miniszterek, államtitkárok kijelentéseiben. Ez a helyzet a nyugdíjkézbesítés dátuma körül azonban nem új. Korábban is jelentek meg írások arról, hogy a pénztár, állítása szerint, idejében elküldi a járandóságokat, a posta ellenben ezt tagadja, mondván, hogy jóval késôbb jut hozzá a pénzhez. Pár napos eltérésrôl van szó csupán, amely elég ahhoz, hogy milliárdokat forgassanak meg. Ezt a jelenséget még egyetlen állami hatóság sem ellenôrizte.

Nagy érdeklôdéssel olvastam egyik szombati lapszámukban Murádin László Alverna címû írását. A szerzô tudományos igénnyel megírt cikke bennem erôs érzelmi hatást váltott ki, hiszen a Méhes utcában születtem és éltem hatéves koromig. Tehát az Alverna, a Békás tágabb értelmezésû otthonomhoz tartozott. Vasárnaponként az Alvernába mentünk templomba, majd utána nagyapámmal a kuglizóban idôztünk egy darabig.

A szép emlékek felidézéséért, no meg a precíz információkért ezúton mondok köszönetet Murádin Lászlónak és Önöknek is azért, hogy az újságjuk világhálós kiadásában megjelenô sok jó cikk révén a szülôföld számomra is naponta elérhetôvé válik a távoli Titisee-Neustadtban is (Fekete-erdô).

Schneider Alfréd

Dobre Alexandra, Kolozsvár: levélírónk szerint tömbházuk gondnoka és elnöke több éve nem adózott a betöltött tisztségükbôl származó jövedelmük után. Ez nemrég kiderült, a pénzügyigazgatóság ezért megbírságolta ôket. A büntetést azonban levélírónk állítása szerint közös költségként elosztották a lakók között, érdeklôdésére pedig azt állították, hogy ez a tömbház utáni közös adó. A levélbôl sajnos nem lehet mindenre választ találni. Elôször is tömbház utáni adót (ingatlanadót) minden tulajdonos külön fizet, a saját tulajdonában levô lakás felülete alapján. Tehát amennyiben a gondnok és elnök valóban az ôket terhelô pénzbírságot (vagy éppenséggel jövedelemadót) osztották el a lakókra, nem jártak el törvényesen. De az is feltételezhetô, hogy közgyûlési határozatban a lakók ebbe beleegyeztek. A levélbôl az sem derül ki egyértelmûen, hogy egészen pontosan milyen hátralékkal rendelkeztek a pénzüggyel szemben. Ezeket a kérdéseket a lakók (tulajdonosok) ellenôrizhetik, tisztázhatják.

Zaftos beszélgetésnek lehetünk részesei: május 22-én, szerdán a Bonifácz Ifjúsági Fórum és a Campus szervezésében a Heltai pinceklubjában. Vendégül látjuk Sabin Ghermant, az Erdély–Bánság Liga alapítóját-elnökét, a Torkig vagyok Romániával! címû hírhedt röpirat szerzôjét. A politikus délután héttôl válaszol (vagy próbál válaszolni) a diákok kérdéseire. Minden érdeklôdôt szívesen várunk.

Május 22-én, szerdán este 7 órától elôadással egybekötött zenés összeállításra kerül sor a Protestáns Teológia Bethlen-termében Mindennapok keresztyénsége címmel. Fellépnek a brackenheimi (Németország) evangélikus ifjúsági szervezet fiataljai. Minden érdeklôdôt szívesen lát a Fôiskolás IKE; a belépés ingyenes.

Május 23-án, csütörtökön ifjúsági találkozóra kerül sor a kolozsvári református gyülekezetek fiataljainak szervezésében. Fellépnek a brackenheimi evangélikus ifjúsági szervezet fiataljai színes összeállítással (zene, pantomim, játékok). A találkozó a kakasos templomban (Mócok útja 84. szám), délután 6 órakor kezdôdik. Mûsoron: játék, zene, pantomim.

Rohamléptekkel közeledik május 23-a, a IX. KMDSZ Diáknapok kezdési idôpontja. A négynapos rendezvényen a szervezôk szerint a megszokott próbák mellett (éjjeli lepke, city tour, foci, kosár, kultúrtriatlon stb.) új programok is helyet kapnak, például a sportvetélkedôk közt feltûnik a kézilabda, és egy tantárgyverseny nevû vetélkedôre is számíthatunk. További újítás, hogy a diáknapok azok számára is szórakozási lehetôséget nyújt, akik nem vesznek részt csapatban: filmvetítések, táncház, bulik, a Maszkura színházi elôadása, a Fûszál együttes gitárestje gazdagítják a programot, és a 26-i gálaesten fellép a Yesterdays együttes is.

Jelentkezni még május 20-án is lehet (25–30 fôs csapattal, a KMDSZ-irodában), de 30 ezer lejt kell leperkálni fejenként. További információk a KMDSZ-irodában (Petôfi/Avram Iancu u. 21., telefon: 195-700 és 196-561), illetve a www.kmdsz.ro/ixdiaknapok internetcímen.

A Babes–Bolyai Tudományegyetem vezetôsége elhatározta: létrehoznak egy Pszichológiai Tanácsadó Központot, amely az egyetem diákjainak a gondjait hivatott orvosolni. A vezetôség reméli, ezáltal is javulni fognak a diákok tanulmányi eredményei.

A tanácsadói munka pszichológiai, szakmai gyakorlatra, szakmai elômenetelre vonatkozó foglalkozásra szorítkozik. Egy nemrég elvégezett felmérés kimutatta, hogy a diákok mintegy 45%-a tanácsadói szolgáltatásokért, közel 40%-a a szakmai gyakorlatokért és közel 37%-a pszichológiai tesztelésért lenne hajlandó fizetni.

Május 10–12. között Filmtettfeszttel ünnepelte második születésnapját a Filmtett mozgóképes havilap. A háromnapos rendezvény a Tranzit Házban zajlott, és egyaránt tartalmazott filmvetítéseket, illetve beszélgetéseket a rendezôkkel, producerekkel és színészekkel.

A pénteki programot, teljesen objektív okok miatt (órám volt este 8-ig!), átugrottam, s csak szombaton 12:30-kor, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem megalakulásáról szóló, Egy Egyetem születése címû filmre értem be. Alig voltak egy páran, de aki ott volt, nem bánta meg, mert Bogdán Zsolt és Csutak Réka színészek "szerepeltetése" mûvészi szintre emelte az amúgy dokumentumfilmet.

A Cs. Nagy Sándor által rendezett Aranyvároson is csak néhányan voltunk, pedig a programfüzet ajánlása figyelemfelkeltô volt: egy skizofrén kurva és egy motoros rendôr szerelmének története csalogatta az érdeklôdôket.

Karády Katalin élete ihlette Bacsó Péter filmjét, a Hamvadó cigarettavéget, amire már szinte megtelt a terem. De a fô attrakció ezután kezdôdött: a Valami Amerika alatt már a földön sem maradtak üres helyek. Herendi Gábor vígjátéka örvendett a három nap alatt a legnagyobb népszerûségnek, s azoknak, akik nem látták, csak ajánlani tudom a három pesti srác humoros esetét az amerikai producerrel. A film után "tortabontás" következett, a gyúródás méreteit a fantáziátokra bízom...

Az esti programot most már szubjektív okokból kifolyólag (éhség, fáradtság stb.) hagytam ki, viszont vasárnap már "hajnali" 10-kor ott ültem s bámultam a Marfa si banii címû román filmet, ami, bár kevesen voltak rá kíváncsiak, egész jó volt.

A délelôtt folytatása az "erdélyiség" jegyében zajlott, két erdélyi rövidfilmet tekinthettünk meg. Lakatos Róbert Csendországa Gyímesben játszódik, és egy tízéves kisfiúról szól, aki egy fényképezôgép társaságában szemléli az ôt körülvevô világot. Bálint Arthúr filmje még Árnyék címmel volt meghirdetve, a vetítésre ebbôl Ôrangyalok nélkül lett, de nem hiába: sokkal jobban kifejezi a fiatal pár életét.

Az Ébrenjárók helyett Borosilov mesterlövészét láthattuk, egy orosz filmet a nemi erôszak áldozatául esett Katjáról, érzelmeirôl, és arról, hogyan reagált az eseményre a lány közvetlen környezete. Ezt a filmet is melegen ajánlom mindenkinek, még azoknak is, akik hasonló témában már millióegy amerikai produkciót láttak, mert teljesen más a látásmódja, sokkal mélyebben hat a nézôre.

Fény hull arcodra... A Gulyás Gyula rendezô által ábrázolt Király László-novella is hatalmas sikernek örvendett lírai és szürrealisztikus történetével. A katonák ruháiból ítélve az 1848–49-es szabadságharc utáni reménytelen világba kalauzol minket a film, és egyaránt tartalmaz meghitt és kegyetlen jeleneteket, megmutatva az érem mindkét oldalát, a társadalmi kiábrándultság mellett megjelenik a szerelem is. A vetítés utáni beszélgetésbôl tudhattuk meg, hogy ez a film fogja képviselni a magyar filmtermést a Karlovy Vary (Karlsbad)-ban rendezendô filmfesztiválon. Isten éltessen sokáig, Filmtett! Jövôre is ünnepelünk, nemde?!

Bálint Eszter

Vasárnap este a Studház nagyterme teljesen benépesült. Mi, a "tömeg", a Ghymes együttes koncertjére voltunk kíváncsiak.

Dobszólóval indítottak. Hatásos volt. Összes érzékünkkel ráhangolódtunk a zenéjükre, és elkezdôdtek a "kellemes borzongás" percei. A nyitással egy mágikus világba csaltak be, ahol kitûnôen megfért egymás mellett a sámánok gyógyító éneke, a keleti világot idézô dallamok, a népdal és a modern dzsesszmuzsika.

Sorban követték egymást a sajátos "Ghymes-hangzású" dalok: a dinamikus, vérpezsdítô kezdést követte a líraibb hangzású Szárnyaskezû szeretôk, majd a gyerekeknek szóló lemezükrôl a játékos Rövid az eszetek és még más szebbnél-szebb dalok. A hangszerek sokasága és sokszínûsége, az erô, amely a muzsikájukból áramlott megbabonázta a közönséget. Ha ismert dalokat énekeltek (például a Rege címû albumról), azt a közönség üdvrivalgással köszöntötte.

Vörösre tapsoltuk tenyerüket minden zeneszám után, és vártuk, hogy melyik lesz a következô dallam, amivel újra "elnémítanak". A merészebbek már állva és táncolva ünnepelték a zenekart.

A zeneszámok közötti szünetekben meséltek elôzô albumaikról (a Bakaballadáról, amit Hobóval együtt készítettek); elmondták, hogy ôk tulajdonképpen nem budapestiek, mint ahogy azt sokan hiszik; elkövetkezendô koncertjeikre invitáltak.

Elámítottak a tudásukkal, azzal, ahogyan a hangszerekkel bántak, de, sajnos, rövidre tervezték fellépésüket. A többszöri visszatapsolás sem tudta pótolni a hiányérzetet. A közönség csak tovább tapsolt és akkor, hogy véget vessenek a zenének, felkapcsolták a villanyt (nem a zenészek, hanem a szervezôk).

Úgy gondolom, a kíváncsi "tömeg" nagyon gyorsan feledte azt, hogy egy órával korábban a helyszínen volt, kezében a belépôvel (ugyanis az történt, hogy technikai okokból nem tudták idejében megkezdeni a koncertet) és csak a kellemes percek és a fülébe visszacsengô dallamok maradtak meg az emlékezetében.

Nagyszerû koncert volt. Remélem, osztjátok véleményemet.

Varga Zsuzsa

A Kolozsvári Magyar Diákszövetség keretén belül mûködô Karrier Iroda újból, immár harmadszorra, állásbörzét szervez május 21-én, kedden, a Napoca szállóban, déli 12 órai kezdettel.

Ezúttal a tulajdonképpeni állásbörzét egy Infóbörze elôzi meg, amelyben az önéletrajzírásról, bemutatkozásról, kommunikációról, valamint a paradigmaáttörés titkairól lesz szó. A hatékony fellépésre felkészítô Infóbörze az Apáczai-líceum fizikumában lesz, pénteken 18 órától, szombaton pedig 14 órától.

A szervezôk nemcsak végzôsöket várnak! Jelentkezni és érdeklôdni a KMDSZ címén lehet (str. Avram Iancu 21, 64-195700, 64-196561, e-mail: KarrierIroda@ kolozsvar.ro), további információk a www.kmdsz.ro/karrier címen találhatók.

A nemrég lezajlott, apróbb bakiktól eltekintve igen sikeres második Filmtett-születésnap egy csomó dologra döbbentett rá, ami a közönséget és a romániai viszonyokat illeti.

Vasárnap délután becsücsültem megnézni a Fény hull arcodra… címû filmet. És nem tetszett. Nem tetszett, mert alig láttam belôle valamit. Azonkívül, hogy a vászon is gyûrött volt, és a Tranzit Ház is talán kedvezôtlen ilyen kaliberû vetítésekre (az elôttem levô úriemberek fülei állandóan belelógtak a képbe, még jó, hogy magyarul szólt a film, és nem kellett a szöveget olvasni), a kedves közönség mindenféle túlzás nélkül a vetítés egész idôtartama alatt (másfél óra) félpercenként nyitott ki-be: fény hullott az arcodra, vászonom, nem látszott belôled semmi. Aztán meg sugdolóztak, köhécseltek, s még valaki rá is gyújtott.

És egyesek még nem átallottak a fejem lerúgásával fenyegetôzni (az, hogy ez mennyire volt poén, mindegy, de tény, hogy újságban így fenyegetôzni már sajtóetikai dolog, sôt, az otthoni hét év kérdése — cei sapte ani de acasã — ahogy a romántanárnôink mondták vala anno). Pedig az Ossian-koncert közönsége még nem is volt a legdurvább, amit láttam. A tavalyi Tankcsapdából például öt percnyit figyeltem végig, a második számnál valaki úgy felöklelt, mint bika a veres lepedôt.

Amit mondani akarok, az az, hogy a közönségnek felelôssége van az elôadóval (hadd ne mondjunk mûvészt, nehogy megsértôdjön valaki) szemben. Minden elôadó megkíván vagy elvár egy bizonyos viselkedést. Az nem mindig vág egybe azzal, amit a közönség produkál (mert valljuk be, a közönség is szerepel egy koncerten, elôadáson, sôt, ô mutatkozik be a sztárnak, aki nem ismeri ôket, de ôk a sztárt már igen), sôt nem mindig vág egybe azzal, amit a biztonsági gorillák megkívánnak. És ebbôl konfliktusok születhetnek, születnek.

A magyar nyelvterületnek ezen elhanyagolt keleti felén, valószínûleg jószomszédi hatásra, még nem (vagy rosszul) alakult ki ez a felelôsség, nincsen hagyománya a jó viselkedésnek, s errôl nem anyuka tehet, hanem ......... (a pontozott rész kitöltendô, én történelmet írnék be, de ebben a nagy fejetlenségben elfelejtettem). És amíg nem erôltetünk magunkra egy-egy nyugatibb viselkedésformát (nem globalizációs hatásra, hanem amúgy jóérzésbôl), addig ne pattogjunk, mint kecskeszar a deszkán, hogy nem jönnek ide, meg nem szeretnek minket, meg nemtommit írnak rólunk Amerikába’, meg nem tudunk végignézni egy filmet stb.

Még egy jó sztori: a Mûvész moziban néztünk végig egy oszkárdíjas filmet, a Moulin Rouge címût, és a legeslegeslegszerelmesebb, legérzelgôsebb, legsziruposabb jelenetnél, amikor mindenki lélegzetvisszafojtva várta, hogy a donhuán ajkon nyalja a hôsnôt... valaki egyet prüsszentett. És az egész terem harsányan röhögött, míg a vásznon szegények tovább csókolóztak, mit sem sejtve. Nesze, Oscar, mondom, ha valaki hazamegy, és megkérik, mesélje el a filmet, biztos erre fog emlékezni.

Amúgy akkor jöttem rá, milyen jó film lehetne a Fény hull arcodra..., amikor a rendezôje méltatlankodva mesélte, hogy milyen technikákat alkalmaztak a forgatásnál — amelyek nem "jöttek ki" a ráncos vásznon, szaggatott félhomályban — és elhatároztam, hogy még egyszer megnézem — ezúttal sötétben, feszes vásznon, és... közönség nélkül.

Jakab-Benke Nándor
nandorka@kolozsvar.ro

Amikor leülünk filmet nézni, legyen szó a legújabban felkapott akció- vagy Fény hull arcodra típusú filmrôl, a legelsô, hogy kényelembe helyezzük magunkat, kihagyjuk a feliratokat, és elôvesszük a kukoricát. Másképp nézni egy filmet, mint szórakozást, sôt, mint egy szimbólumot, netán ikont, mondanom sem kell, hogy nagyon meredeknek tûnik. Mert mi köze van az ortodoxiának, sôt, Veronika kendôjének (esetünkben az Abgán kendônek) a filmképhez? Esetleg mitôl lett Tarkovszkij vallásosabb (anélkül, hogy tudta volna), mint hitbuzgó apja? És miért nem röhögte senki szembe az akkor még élô, sôt, rendezô, Sztálint alakító színészt? Különben is, hogy van az, hogy Sztálin írta meg a róla szóló film egyik jelenetét?

Mi az ikon? Szimbólum. Maga a szent, az Isten, nem mûvészet, csak eszköz, amely elvezet "az éppen akkor szolgálatos szenthez". A pravoszláv ember számára az ikon jelenléte erôt ad, imádja és fél tôle. E kettôsség érvényes az egész életére: két hatalom van, a császár és az Isten-Krisztus-Bagarogyica (Istenanya); az elsônek hódolat jár, a másodiknak feltétlen imádat. Bármely szögletében legyen a világnak, ha templomot lát letérdel, keresztet vet, ha ikont, közelebb kerül Istenhez. Szemével hisz, nem fülével, nem vitázik, csak elfogad.

Ikon — lélek, amire senki sem számított. Miért lehetett egy képpel (a bolsevizmus idejében plakáttal) jobban megmozdítani egy tömeget, mint egy beszéddel — szöveggel? A képen, késôbb az arcképen keresztül az ikontiszteletben felnôtt orosz ember maga mellett érezte a nagy embert. Nem elírás, amikor emberrôl beszélek, hiszen gyakorlatilag a mélységesen ateista, materialista Sztálin ugyanazzal az eszközzel élt, mint a vallás: paradicsomot ígér és mindenhatót. Azzal a különbséggel, hogy hatalomra jutásakor az általa teremtett politikai rendszert nevezi az örök jólétnek, a mindenható szerepét pedig magára vállalja. Mindenhol ott van, ahol egy megváltónak ott kell lennie: iskolákban, a pártszékházban, börtönben, színházban, kocsmában, sôt, az illemhely bejáratánál is, hiszen nem elég tudni róla, látni, és hinni kell. Az orosz–finn háborúban az elcsigázott katonákat úgy buzdították a további harcra, hogy Sztálin fényképét kötötték a fatörzsekhez, azzal a jelszóval, hogy "Sztálin apánkat csak nem hagyjuk az ellenség kezére jutni?!". A katonák meg újból nekilendültek, mészároltak és lemészároltattak, mindössze néhány arcképért, ami nekünk puszta tárgy, nekik élô személy. A halál is csak a jelentéktelen emberek sorsa, hiszen "olyan ember, mint Lenin, nem halhat meg" (Sztálin jelentette ki), ahogyan a sztárec teste sem indulhat bomlásnak.

És akkor a film. Igaz, hogy a bolsevizmus hadjáratot indít az ikonnal szemben, de nem a szöveget helyezi vele szembe, hanem a plakátot, és "a filmen keresztül realizálja a másodlagos ikonszerûségét". Míg Hitlerrôl csak "rendezett" dokumentumfilmek készültek a sztár népszerûsítésére (mert milyen dolog helyettesíteni a sztárt!), addig Sztálin játékfilmet forgattatott magáról. A film a nagy felszabadításról szól, vonuló német katonákkal, ölelkezô kínai, mongol, orosz, lengyel, szerelmét kétségbeesetten keresô fiatal harcosnôvel (aki mellesleg csak Sztálin érkezésekor ismeri fel az Aljosát, ki végig a lány mellett áll). A nagy finálé, az apokalipszis a következô: megérkezik Sztálin, a tömeg egybôl a repülôtéren terem, hatalmas kör kerekedik. A nagy felszabadító üdvözli a három tisztet (ezredest, vezetôt — akik lehetnek az arkangyalok is). Aztán üdvözli a tömeget. A tömeg éljenez (vivát — halleluja) és megjelenik a fiatal harcosnô: "Sztálin elvtárs, megcsókolhatom?"

Odamegy és a vezér vállához emeli az arcát. Sztálin atyáskodóan ránéz, és mintegy áldását adja a fiatalokra, a tömegre, az általa teremtett világra, a paradicsomra.

A bibliai "happy end" bolsevik tálalása: "politikai pornográfiája a vallási tiszteletnek."

Máté Erzsébet

Lassan-lassan azon kapom rajta magam, hogy képtelen vagyok lépést tartani az új színházi trendekkel, túl konzervatív vagyok. Klasszikus darabokba úgy "másznak bele" a ma rendezôi, hogy alig tudom felfedezni egykori, megszokott körvonalait.

Shakespeare Rómeó és Júliája talán az egyetlen darab, amit közel féltucat feldolgozásban láttam már, különbözô megoldásokkal, a Kolozsvári Állami Magyar Színház elôadásától Leonardo di Caprio alakításáig.

Legutóbb a marosvásárhelyi végzôs színisek hozták közel a shakespeare korabeli szöveget, Ró- meó(k) és Júliá(k) címmel. Állítólag minden színésznô álma, hogy a rivaldafényben ajkaira vehesse a sokszor idézett mondatot: "Ó, Rómeó, miért vagy te Rómeó!", és a színészé, hogy Júliákért hágjon fel a balkonokra, jóbarátot veszítsen el, és végül saját életét. Az említett darabban minden leendô színész vágya valósággá válhatott volna, és vált is egy csók erejéig. Legalábbis a cím valamiféle utalás erre.

A darab eleje zavaros: nôi ruhában férfiak hadakoznak frakkos nôkkel, persze miután elhangzott a klasszikus mesemondói bekonferálás, vagyis hogy mi a történet lényege. A jobb megértés érdekében négy nyelven (magyar, román, angol, német). Miután véget ért a nagy csatározás, egy copfos lány a tampon használatát olvassa fel. Majd kiderül, hogy ô Júlia, s mivel minden jel érettségére utal, a férjhezadandók sorában áll.

A káoszból lassan rend kerekedik. Egyre inkább érthetô lesz a történet. A híres báljelenet, ahol a két fiatal egymásra talál, azonban túlzsúfolt. A rendezô valószínûleg arra számított, hogy a nézô hat szemmel jön a színházba, és mindegyikkel mást-mást néz. Itt is alkalmazták a jól bevált módszert: a jelenetek nemcsak a színpadon, hanem a nézôtéren is zajlanak. Persze, ilyenkor jobban figyelünk. A rendezô árnyaltan érzékeltette, hogyan változik a gyerek–szülô viszony is. Talán, mire mi leszünk szülôk, mi fogunk kukoricán térdepelni, és a fiaink a nagypapától kapott nadrágszíjjal náspágolnak majd el.

A rendezés amúgy tele van eredeti ötletekkel, köztük akadnak egész megemészthetôk is. A két és fél órás elôadás után csak kap valamit az ember…

Mészely Réka

Távol vagyok már a mától
a csodától
Kánaántól
örök pályán hordoznak
az atomok
s az ionok
örök pálya, ellipszis
ha elhajlik is,
visszatér az inga szárán
úgyis
egyszer közel
egyszer távol
a régi szép hazától
zöld mezôtôl csendes ûrtôl
örök körforgásban
(egy üstökös a barátom)
ha ma közel vagyok
holnap távol
ne várjatok

Jakab-Benke Nándor

· Keresek valakit, aki a feleségem hûlt helyét felmelegítené. Jelige: sü-hü-hürgôôôôs...!

· Kulcsmásoló gépem jutányos áron eladó. Jelige: lebuktam.

· Intenzív osztályomra betegeket keresek. Jelige: eszméletlen bulik.

· Mentôosztag segítségét kérem sürgôsen. Jelige: tegnap kivettem a halat az akváriumból, hogy meg ne fulladjon, s azóta valamiért nem érzi jól magát...

· Mesüge névre hallgató ritka gyöngyös sügéremnek káros szenvedélyektôl mentes, jól szituált feleséget keresek. Jelige: csak azt nem tudom, fiú-e vagy lány.

Megújulnak-e hétévenként az emberi test sejtjei? Nem kell biológiából doktorálnunk ahhoz, hogy azt mondjuk: ez tökéletes képtelenség. Körülbelül annyira tudományos kijelentés, mint az, hogy a házasságok az együttélés hetedik évében válságba jutnak…. Púpos volt-e III. Richárd? Orvosi szempontból számos szaktekintély nyilatkozott már III. Richárd állítólagos vagy valóságos testi hibáiról, s a vita 1978-ban ismét fellángolt… Melegen isszák-e az angolok a sört? Jóformán nincs keresztrejtvény, amelyben hárombetûs szóként ne szerepelne egyfajta angol sör, az ale. Borzalommal szokás emlegetni, hogy ezt az igazi angol — melegen issza. Föl is fordulna tôle a szigetországiak gyomra. Bizonyos sörfajtákat az angolok valóban szobahômérsékleten isznak. De hogy melegen?... Mi a »fatális húszas«? A kérdés nem annyira vérfagyasztó, mint a válasz. És nem is különösebben új: George W. Stimpson amerikai szakíró Uncommon Knowledge címû, 1936-ban megjelent munkájában már leszögezte: 1840 óta minden, húszévenként megválasztott amerikai elnököt meggyilkolnak, akit pedig nem ölnek meg, az a hivatalában hal meg…

Történelmi személy volt-e Hamlet? Aláírták-e a Magna Chartát? Mit keresett Descartes a kályhában? és ki mondta: L’État, c’est moi! "Az Állam én vagyok"? Ilyen és ehhez hasonló képtelen kérdésekre ad különleges válaszokat Szuhay-Havas Ervin Meglepetések enciklopédiája címû kötetében. (Szalay Könyvkiadó.) A kötet szerzôje olyan kérdésekre válaszol, amelyeket különben nem tennénk fel: bizonyos fogalmakat, fordulatokat a berögzôdött szokásnak megfelelôen használunk, állítjuk, anélkül, hogy elgondolkoznánk állításunk valódiságán. A kollektív tudatban makacsul élnek, amelyek idôvel tényekké szilárdulnak, és olyan szállóigéket szajkózunk, amelyek különben el sem hangzottak. És, hogy miért képtelen kérdések? "Hányan voltak a Háromkirályok?" Bár a kérdés képtelen, a válasz kétségkívül szerfölött meglepô lesz.

máté

Ez van na! A csillagok háborújának a legnagyobb rajongója — szerénységem — már megint azon kapta magát, hogy minden ereje elhagyta, hatalmába kerítették az évrôl évre jobb számítógépes trükkök, a montázs. Ott ülök megigézve a vászon elôtt, az állam meg nagyot koppan a padlón… és ott is felejtem száznegyvenegynéhány percig. A sztori velem van.

Imádom a szcifinek ezt a típusát, no meg a szuperhôsöket, krimiket, lávsztorikat, trillereket, rajzfilmeket. A mozgóképet általában. A szélesvászon meg a dolby-surround pedig a teljes élvezetnek elengedhetetlen kelléke. Szabadságolom a józan eszem és belefeledkezem a kommersz film élvezetébe.

A sztori ôsrégi: szerelem, árulás, merénylet, barátság, háború, kitartás, lázadás és gyôzelem fonódik szerves egésszé. Aztán csupa közhely következik. A rossz elnyeri méltó büntetését, a jó pedig… nos hármat találhattok. A valóság nincs velem.

A ruházat sem hagy kívánnivalót maga után. Van ott mindenféle: barbár módi bôrcuccokkal, nomád szôttesek, kaftánok meg ultramodern sztreccsholmi. A rokokó is teret hódít a legfurcsább fejdíszek és kiegészítôk révén. Magának Amidala szenátornak volt egy fehér macskaöltönye (catsuit — de ez a végsô összecsapás kezdetén átszabatik), amit nem fog sem a sivatag homokja, sem a vér. Legalábbis a saját vére. Van egy jobbfajta ér- meg keringésrendszere is, mert egy fantáziaragadozó okozta mély karmolás a hátán nem hajlandó valósághûen vérezni. Alig várom, hogy felfedezzék már a hasonló strapabíró anyagokat. Kidobnám az összes mosást-vasalást igénylô vacakot a szekrényeimbôl. A divat velem van.

Na, és a motívumok! Van ott mindenféle. Csupa áramvonalas nosztalgia: robotvontatta riksa, fémfeldolgozó-robotgyár, intergalaktikus parlament, ahol a legváltozatosabb intelligens életformák képviseltetik magukat. A hab a tortán természetesen nem más, mint a lézerkardok sötétben vívott fény–árnyék játéka, valamint az ókori Rómából importált cirkuszjelenet a legazonosíthatatlanabb állatokkal. A kritika velem van.

Az erô sötét oldala megleckéztetik, a világos pedig próbálja megemészteni a történteket. Közben egy fiatalembert csak az ásó, kapa és nagyharang menthet meg attól, hogy elôbb-utóbb ne számûzzék a Jedi lovagok rendjébôl. A románc velem van.

Jön az ominózus szereposztás és megszakítja az utolsó csókot. A fények kigyúlnak. A sajtósok megigazítják leesett állukat, mosolyogva emelkednek fel székeikrôl. A filmnek vége, a hatás megmaradt. A varázs velünk van.

Szidi

Valamely nemzetközösség élet- felfogását és mûvelôdésszemléletét nagymértékben jellemzi szellemi értékeihez való viszonyulása. Így sokatmondó lehet, hogy milyen helyet foglal el értékrendjében többek között a mûvészet megítélése, vagy hogy milyen szerepet szán, mondjuk, nevelési felfogásában a mûvészeti-érzelmi nevelésnek, illetve, hogy törôdik-e a mûvészi alkotókészséggel, és tárgyunknál maradva — a képzômûvészeti tehetséggel megáldott gyermekek sorsának alakulásával. Önvallatásra, magunkbanézésre késztetô kérdések ezek, különösen olyankor, midôn úgy tûnik, hogy szellemi otthonteremtésünk meg-megújuló folyamatában valami reménykeltô történik. Minden bizonnyal ilyen, újdonságszámba menô esemény az is, hogy a mostani tanévben beindult képzômûvészeti V. osztállyal elkezdôdhetett az Apáczai Csere János Líceumban a tehetségápolás eme formájának meghonosítása.

Ismerve azonban közállapotaink buktatóit, már most megállapítható, hogy nemcsak a kezdet bizonyult göröngyösnek, de a folytatás is annak ígérkezik. Szinte a semmibôl indulva kell bebizonyítanunk, hogy valóban életképes ez a kezdeményezés, amely nemcsak Kolozsvár és környéke, de lehetôleg a közép-erdélyi régió tehetséges gyermekeinek is kibontakozási esélyt szeretne biztosítani.

Sikerül-e a sorjázó akadályok ellenére is nem csupán megtartani, de elismertté tenni ezt a most még egyelôre gimnáziumi szintû képzômûvészeti tagozatot? Megkerülhetetlenül nekünk szegezôdô kérdés, amelyre nem könnyû a válasz. A feladat horderejénél fogva ugyanis — mint nemzetközösségi oktatásunk egyik közép-erdélyi vonatkozású adósságának törlesztésére tett kísérlet — csak úgy teljesítheti küldetését, ha nem belterjesen, csupán Kolozsvárra szûkíti hatáskörét, de elsôrendû kötelességének tekinti a szórványvidék gyermekeire való odafigyelést is. Vagyis, ha a maga módján részt vállal a Kolozsvár és vonzáskörzete közti — szórványstratégiai szempontból is létfontosságú –szellemi "hídverésben". Ezt elôsegítendô esetünkben nemcsak szavakban fogalmazódna meg, hanem ténylegesen felértékelôdne és átfogóbbá válna a kolozsvári és a különbözô belsô-erdélyi iskolák közti kapcsolattartás. Hiszen egy ilyen hatékony testvériskolai együttmûködés — a kölcsönös megismerés és segítségadás mellett — elôfeltételét képezhetné a kiemelkedô képességek, így például a rajztehetséggel megáldott gyermekek felkutatásának és a megfelelô szakprofilú intézmények, esetünkben az Apáczai-líceum képzômûvészeti tagozatára való irányításának is.

Kétségtelen ugyanakkor az is, hogy szórványügyi teendôink feltérképezésekor szükséges gondolnunk arra a régóta megoldásra váró, s voltaképp a teljes anyanyelvû oktatásunk kibontakozását hátráltató akadályra is, amely egy Kolozsváron lévô és közösségünk tulajdonát képezô kollégiumi bentlakás hiányából fakad. Ez a hiány annál inkább fájdalmas, lévén hogy, mint esetünkben is, tíz-tizennégy éves, a családi fészek melegét és biztonságát nélkülözni kényszerülô gyermekekrôl van szó. De addig is, amíg a minden bizonnyal szellemi otthonkeresésünk egyik fontos állomását jelentô "különbejáratú" kolozsvári kollégium megvalósul, a járható út az lehetne, ha — az egyházi szeretetszolgálat jegyében — a képzômûvészeti tagozatra jelentkezô vidéki gyermekeket az otthonosság érzetét biztosítani képes családoknál lehetne elszállásolni.

Megmaradásunk feltételeként értelmezhetô szellemi otthonteremtésünk érdekében történô bármilyen kis lépés, lett légyen akár mint esetünkben egy jelentéktelennek tûnô szaktagozat beindítása is, csak közös áldozathozatallal lehetséges. Ez különösen így van, ha mûvelôdési életünk, illetve közoktatásunk olyan, elôítéletekkel övezett, sokak által elhanyagolhatónak vélt területérôl van szó, mint a mûvészet és a mûvészeti-érzelmi nevelés. Ilyen összefüggésben szemlélve a tehetséggondozás problémakörét, úgy is fogalmazhatunk, hogy a tagozatindító gimnáziumi V. osztály megléte már önmagában véve is eredmény. Eredmény, mivel egy olyan nevelési elképzelés tör utat általa, amely tisztában van azzal, hogy nemcsak szellemi önmegvalósításunk, de gazdasági-szociális elôrelépésünknek is elôfeltétele a fejlett önazonosságtudatú, tehát teljes értékû személy. Vagyis, egy olyan gyermekközpontú nevelési felfogás igyekszik általa érvényt szerezni, amely nem hagyja kiszolgáltatni az individuumot globalizálódó világunk uniformizáló és álértékek meghatározta önkényének. Hiszen nyilvánvaló, hogy bármely individuum, akárcsak a közösség, csak saját "növésterve" mentén haladva bontakozhat ki, és felelhet meg nemzeti, illetve egyetemes elhivatásának is.

Tovább taglalva tagozatépítô teendôinket, a fentiekkel összhangban ugyanakkor szólnunk kell mindazokról a buktatókról is, amelyek nem kis mértékben a "tehetség" mibenlévôségének elôítéletektôl terhes, téves értelmezésébôl fakadnak. Tudvalevô ugyanis, hogy számtalan félremagyarázás és téveszme övezi ezt az emberi kvalitást, úgy tekintve rá, mint valami rejtelmes, az ösztönvilág uralta adottságra. Így gyökerezhetett meg, többek között, sokak tudatában az "ôstehetség" mítosza is: hamis koncepció szerint a kibontakozó "tehetségcsíra" nem szorul ápolásra, hiszen az — a körülményektôl függetlenül — a maga belsô természetét követve képes szárbaszökkenni és virágba borulni. Pedig tudnunk kellene, hogy minden tévhit ellenére nincs még egy területe az emberi képességeknek, amely ennyire érzékeny lenne az adott társadalmi közeg humánmelegének meglétére vagy hiányára. Mert ne feledjük, hogy még egy michelangelói géniusz is — lásd a madáchi falanszter jelenetet — széklábfaragásra kényszerítve meddôségre kárhoztatható, ha a sensus communis eredeti, értékmegôrzô és értékpromováló szerepe meggyengül vagy netán megszûnik.

Márpedig elôrevetíthetô egy ilyen, "hangyatársadalom"-szerûvé lefokozott életrend rémképe is! De vajon lehet-e ez emberhez méltó életcél — tehetjük fel töprengésre késztetô kérdésünket mindazokkal együtt, akik a visszahúzó, a "mammon kultusza" jellemezte társadalmi tendenciák ellenére — nemcsak erkölcsileg, de tevôlegesen is elôsegítették, hogy városunkban is intézményesüljön az anyanyelvû tehetséggondozás.

Amint a fenti kérdésbôl is kiviláglik, és amirôl még szólnunk kell, az az alapigazság, hogy nem lehet eléggé hangsúlyozni a szülô–gyermek–pedagógus hármasegység felhajtóerejének jelentôségét a tehetségképzés iskolánkban történô meggyökereztetési folyamatában! Mint ahogy az is tény, hogy a továbbiakban is elképzelhetetlen az elôrelépés az irányukból jövô aktív támogatás nélkül. Gondolhatunk itt elsôsorban a szülôk és pedagógusok felelôsségteljes szerepére a tehetséges gyermekek felkarolása, illetve a megfelelô tagozatra való irányítása során. Vagy arra, hogy amíg különbözô civil és alapítványi szervezetek támogatása folytán lehetôvé válik legalább a legszükségesebb, az alkotótevékenységhez elengedhetetlen eszközök és anyagok beszerzése, addig szükséges az ügyben érdekelt szülôk ilyen irányú, és az eddigiekben is példásan megnyilvánuló további támogatása. Hiszen mit is kezdhet egy képzômûvészeti tagozat festôállványok, rajzpadok, vésôk, megfelelô papírok, festékek és képkeretek nélkül? És lám, akadt szülô, aki gyermekét segítve az osztálytársakra is gondolt, amikor sajátkezûleg készített állványokkal és képrámákkal ajándékozta meg ôket. Vagy olyan szülô, aki a szobrászkodáshoz szükséges agyagot vagy éppen linóleummetszet-készítéshez szükséges kellékeket adományozott. Nem is beszélve a szülôk irányából kezdettôl fogva tapasztalható megelôlegezett bizalomról az elsô lépéseit tevô, és olykor az esetlegesség jegyeit mutató tagozat iránt. Mert ezt a megelôlegezett erkölcsi tôkét sem hagyhatjuk figyelmen kívül, különösen mai, szétzilálódóban lévô létviszonyaink közepette!

Hogy sikerül-e az önzetlen segítségnyújtással is nyomatékosított szülôi megértésnek és bizalomnak megfelelni? Hogy sikerül-e a képzômûvészeti tagozatot nemcsak életben tartani, de kitartó, szívós munkával elismertté is tenni, és a tehetségképzés eme ágazatának folyamatosságát biztosítva, középiskolai szintûre emelni? A kérdés pozitív megválaszolása — a tornyosuló akadályok ellenére — tôlünk, pedagógusoktól, illetve civil társadalmunk többi részének a hozzáállásától is függ. Így például azon is múlik, hogy számíthatunk-e továbbra is kisebbségi társadalmunk köztisztviselôinek, és az eddigiekben különösen a tanfelügyelôség, valamint a pedagógusszövetség irányából érkezô, a tagozat hivatalos elfogadtatási procedúrája során tanúsított, nélkülözhetetlen támogatására. Vagy, hogy a tagozat oktatási színvonaláért közvetlenül felelôs tanárok — szakterületüktôl függetlenül — milyen igényszinten végzik nevelôi teendôiket. Hiszen, jóllehet a mûvészeti tárgyak oktatása hangsúlyos szerepet kap a tagozat tanrendjén belül, ez nem jelentheti az általános képzéssel kapcsolatos tárgyak fontosságának csökkenését. Ugyanis nem hallgatható el az sem, hogy — noha önmagában véve örvendetes lenne, ha növendékeink közül minél többen érvényesülhetnének a képzômûvészeti pályán, illetve a rokon szakterületeken— feltehetôen többen lesznek olyanok is, akik más pályán gyümölcsöztetik majd vizuális képességeiket. De ha majdani végzôseink — a szûk értelemben vett pragmatikus haszonelvûségen túl — "csak" mint fejlett mûvészeti értékítélettel rendelkezô emberek részesülhetnének netán a megszerzett képzômûvészeti tudásanyaguk szellemi ajándékaiban, már akkor is érdemes volt fáradozni!

Mint ahogy érdemes fáradozni azért is, mivel lassan körvonalazódni látszik eddigi munkánk eredménye. Bizonyosságul szolgálnak erre a gyermekek tevékenysége eredményeként megszületett színvonalas festmények, rajzok, grafikák, térplasztikák és sok más ihletgazdag alkotás. Mindezen, önmagukért beszélô, a gyermeki rácsodálkozás és alkotókészség megnyilvánulásaként létrejött munkák ugyanakkor feljogosítanak arra is, hogy immár az elsô "próbaév" végéhez közeledve úgy érezhessük: talán nem volt hiábavaló a megelôlegezett bizalom! Ezt a meggyôzôdést látszik erôsíteni sok szülô hetek óta tapasztalható érdeklôdése is, akik jelezték, hogy a negyedik osztályt most elvégzô gyereküket a tanév végén a képzômûvészeti tagozatra szeretnék beíratni. Tehát egyértelmûnek látszik: lesz folytatás!

S ez akkor válik bizonyossá és nyer majd valós tartalmat, ha szellemi otthonteremtésünk küzdelmeit a vizuális kultúra irányából elôsegíteni szándékozó tagozatalapító kezdeményezésünk, sok más irányú teendôinkhez hasonlóan, valóban sokunk közös ügyévé válik. Vagyis, ha mind többen leszünk olyanok, akik — Németh László szavait idézve: "a méltánylás reménye nélkül, a kötelességtudat görcsébe szorult szívvel s a többiek érdekeire függesztett szemmel…" képesek leszünk együtt munkálkodni annak érdekében, hogy az "itthon" valóban szellemileg is otthonunkká válhasson.

Székely Géza

Nyilvánosság elôtti jelentkezéseibôl ítélve akár azt is mondhatnánk: Gally Katalin a késôn érô mûvészek közé tartozik. A fôiskolát 1965-ben végezte, elsô egyéni tárlatára 1986-ban került sor, legtermékenyebb periódusa pedig már a harmadik évezredre esik. Mindebben persze nem annyira az ezredfordulónak, mint inkább nyugdíjba vonulásának van döntô szerepe. Rajztanári állásából, a mindennapi kötöttségekbôl felszabadulva most már csak mûvészetének élhet, s mintha nagy hirtelen be akarná pótolni mindazt, amire eddig nem jutott ideje. A csoportos kiállításokon való jelentkezései mellett 2000 óta ez már a negyedik olyan egyéni tárlata, amelyen merôben új anyaggal lép a közönség elé. Érdekes nyomon követni mûvészi kiteljesedésének eme kiállításokban is mérhetô fokozatait. S itt elsôsorban nem a mennyiségre gondolok — bár az sem elhanyagolható —, hanem a munkák által közvetített mûvészi üzenet sajátos hangnemére. Arra a visszafogott, de mégis erôteljesen látványközpontú, hosszú évtizedek alatt kimunkált-kiérlelt festészetre, amelynek határozott, egyéni kifejezésformáin belül fedezhetô fel az állandó jelleggel hozzáadódó mûvészi többlet. Talán nem véletlenül. Hiszen az aktív rajztanári tevékenység évtizedei sem múltak el nyomtalanul. S ha alkotásra nem is jutott annyi ideje a mûvésznek, felkészülésre, a szemléletmód kialakítására, önmaga megismerésére annál több lehetôsége nyílt. Innen ez a mindjárt elsô jelentkezésénél megalapozottnak és sajátosan egyéni jegyekkel hangsúlyosítottnak tûnô szín- és formavilág, amelyhez mind a mai napig hû is maradt. Talán nem annyira tudatosan, mint inkább egyszerûen abból a ténybôl fakadóan, hogy Gally Katalin rendkívül visszafogott, a szürkék megannyi árnyalatával tarkított-gazdagított, olykor okkerbe, sárgás, vöröses, vagy lilás árnyalatokba hajló, jellegzetesen szordínós színvilága nagyon is mélyrôl fakad. Úgy is mondhatnám: a mûvész lelkivilágának tárgyi, képi megjelenítése. S ha észlelhetô is változás munkásságában, akkor ez egyértelmûen csupán az elmélyülésnek, az elvonatkoztatás egy magasabb fokának tulajdonítható. A struktúrák, az anyagszerkezet mûvészi megjelenítésével az alkotó ösztönösen a lényeg, a részletekben rejlô egész láttatására törekszik. Teszi pedig mindezt a különbözô technikák, a pasztell és az olaj alapos ismeretében. Az igazság a részletekben rejlik — hirdetik Gally Katalin képei. S ahogy a sejt egyetlen molekulája képes minden információt közölni a nagy egészrôl, úgy ezek a munkák is egy-egy jellegzetes fatörzs- vagy deszkadarabka, kapuzábé, oszlopfô, tulipános láda, kazettás mennyezetrészlet kiragadásával, általánosításával és mûalkotássá lényegítésével villantják fel a fában rejlô lehetôségek kimeríthetetlen tárházát. Úgy is mondhatnám, hogy mindaz, amit itt, ezen a kiállításon látunk, egyfajta dicshimnusz a természet legnemesebb anyagáról, a fáról, amely élô vagy az ember által megmunkált formájában vált a mûvész úgyszólván kimeríthetetlen ihletforrásává, gondolat- és érzelemvilága megjelenítésének engedelmes eszközévé, alapjává.

Világmegváltó tematikát, nagysütetû, mozgalmas kompozíciókat hiába is keresnénk Gally Katalin életmûvében. Hiszen az effajta "hangoskodás" nagyon távol áll tôle. Elsôsorban nem azért, mert élete java részét egy meglehetôsen zárt világban, a süketnéma gyermekek körében töltötte, hanem, mert egyéniségétôl meglehetôsen idegen a harsány magakelletés vagy akár csak az átlagosnál hangsúlyosabb, elsô pillantásra feltûnô, külsô jegyekben szemrevételezhetô mûvészi véleménynyilvánítás. S ha egy életmûben bennefoglaltatik a mûvész lelkivilága, akkor ez a megállapítás hatványozottan vonatkozik Gally Katalinra. Mind munkái szín- és formavilágát, mind tematikáját illetôen. Sajátosan diszkrét formában, de annál hatásosabban jelentkezik például munkásságában a hagyományokhoz való ragaszkodás, a tárgyi népmûvészet alapvetô jegyeinek, lényegének a magas mûvészetbe emelése. Nem szolgai hûséggel, hanem egyéni mûvészi átlényegítéssel, könnyed, sejtelmesen finom utalásokkal, gyakorta az ábrázolat lényegébôl adódó szimbolika eszközével. A Beszélgetôk — két, egy darabból kifaragott régi szék — az Életfa, a Vigyázók és a Hagyomány triptichonja, a bikali templom kazettáiból ihletôdött Örömök, a pléhkrisztusok vagy a faragott faangyalkák sajátos képi feldolgozásai csupán ízelítô a tematikából, amely a zsoboki alkotótáborban teljesedett ki az évek folyamán. Rendkívül kifejezô, egyenesen megrázó az emberi tulajdonságokkal felruházott játszótéri falovak, a Paripák-sorozat most bemutatott darabja. S a mûvészi elvonatkoztatás magasabb fokát képezik a Szürke ritmusok, a Struktúrák, az Elégia, a Gyökér vagy az Oldódó formák címû, az anyag belsô lényegének a kivetítésére szolgáló munkák.

Nem szokásom hasonlítgatni, beskatulyázni a mûvészeket, hiszen az régen rossz, ha valakit azért értékelünk, mert erre vagy arra a világhírû festôre emlékeztetnek munkái. De Gally Katalinnal még ha akarnám sem tehetném ezt meg: pasztelljei, olajképei csak saját magára hasonlítanak. És ezért jók.

Németh Júlia

Hogy magas-e valami vagy mély, attól függ, hogy honnan nézzük. Ha alulról, akkor magas, ha fölülrôl, akkor mély. Ha ember, akkor magas, ha sírgödör, akkor mély. Ilyesfélét fejez ki Arany János is a Cilinder címû versében: "A kalapom cilinder, / Nem holmi csekélység: / Ha fölteszem: magasság, / Ha leveszem: mélység." Ebbôl a szempontból legokosabb a latin nyelv, abban ugyanis az altus szó magas is, mély is. Sex pedes altus — egyszer hat láb magas, másszor hat láb mély.

Vannak egy nyelven belül is használatbeli különbségek, itt van például a magyar. Az idôjárásjelentés félméteres magas hóról beszél, de a hegymászó mély hóban gázol, a mély hóban süppedezik. Jelentik, a folyó vízállása magas, de így okítom az úszni készülô gyereket: "Nehogy nekem mély vízbe menj!"

Néhány más nyelvvel való összehasonlításból láthatjuk azonban, hogy mennyire viszonylagos a magas és a mély használata, mennyire a szemlélet kérdése. A német és az angol magas tiszteletrôl beszél (Hochachtung; high respect), a magyar mély tiszteletet mond.

A sárra nem azt mondjuk, hogy magas vagy mély, hanem azt, hogy nagy. "Majd elvesztem, oly nagy a sár" — írja Vörösmarty A szegény asszony könyve címû versében. Az indogermán népek magas véleménnyel vannak valakirôl, de a magyar ember nem magasra, hanem nagyra vagy sokra becsül valakit. Az árak a piacon lehetnek toronymagasak is, mégis ebben a szövegösszefüggésben így mondjuk: Nagy árat fizetett könnyelmûségéért. Nem magasat.

Sokáig élt valaki? Magas vagy nagy kort ért meg? A németben a magas kor a szokásos szókapcsolat, a francia inkább nagy kort mond. Magyarul így hagyományosabb: nagy kor, szép kor, öreg kor, aggkor. Van választék bôven, de a magyarban is terjed a magas kor.

A magyar köznyelvben mindenütt hagyományosabb, eredetibb szemléletû a nagy jelzô (nagy hó, nagy sár), de mindinkább terjed a magas is. Mindez talán korunk statisztikai, grafikonos, ábrás szemléletébôl adódik. Ott kúsznak fölfelé az árak, az infláció, a jövedelem, a termelés, a születés és elhalálozás, az életkor és sok más egyéb dolog is egyre magasabbra, egyikük-másikuk a csillagászati magasságokig.

Murádin László

Az utóbbi hónapok folyamán igencsak megszaporodtak a kolozsvári magyar operát ért támadások. Azt, hogy ebben mennyire ludas maga az intézmény is, most ne firtassuk. Kétségtelen azonban, hogy az opera vergôdésének egyik — el nem hanyagolható — oka a masszív elvándorlás. Ha nagyon ôszinték akarunk lenni önmagunkkal szemben, akkor kénytelenek vagyunk arra az álláspontra helyezkedni, hogy nem lehet elítélni azokat a fiatalokat, akik boldogulásukat jobb életkörülmények között keresik, egy jobban megszervezett, kultúrát és a mûvészeteket kedvelô és mûvelô társadalomban. Ebbôl a szemszögbôl nézve a jelenséget, már-már egyetértek velük. Ha pedig bizonyítják is, hogy ez érdemes volt, hogy más körülmények között mûvészetük kibontakozhat és kiteljesedhet, akkor nehéz szívvel bár, de kifejezetten helyeslem minden bizonnyal hosszas fontolgatás után hozott döntésüket. És ha ezen meglátásom érvényes volt a diktatúra utolsó két évtizedére, úgy talán — sajnos — bizonyos mértékben hangsúlyosabb az ezután következô években.

Egy ilyen karrier állomásait és megvalósításait szeretném megvilágítani az olvasó elôtt, nem titkolt büszkeséggel, hiszen akivel az interjút készítettem, alig két-három éve hagyta el Kolozsvárt, hogy szédületes iramban felfelé ívelô karrierjével igazolja a bölcsô létjogosultságát.

Kiss B. Attila a közelmúltban rangos kitüntetést kapott. Elsô kérdésem arra vonatkozik, hogy milyen alkalomból és mikor kapta a Liszt-díjat, azt a kitüntetést, melyet rendkívüli megvalósítással rendelkezô mûvészek tudhatnak magukénak.

— A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma évente tüntet ki mûvészeket a Nemzeti ünnep alkalmából, március 15-én. Idén (2002-ben) én is a díjazottak listájára kerültem: Liszt-díjjal tüntettek ki.

— Eddigi egyik legnagyobb megvalósításod a Bánk bán címû opera címszerepe, melyrôl film készült a közelmúltban. Mit jelentett neked az, hogy felkértek a Bánk bán film fôszerepére? Mit kell tudni a rendezésrôl, kik voltak partnereid?

— Április 1-jén nyitott újra az Uránia Nemzeti Filmszínház. Ez alkalomból a bemutató elôtti vetítésen volt látható a Bánk bán operafilm (a bemutatót a nagyközönség számára szeptemberre tervezik).

Egy énekes életében nagyon ritkán kínálkozhat az a lehetôség, hogy filmben szerepeljen, már csak azért is, mert világszerte alig készül operából mozifilm (tv-film is ritkán). Ezért nagy ajándéknak éreztem azt a lehetôséget, hogy az elsô ilyen magyar filmnek én lehetek a címszereplôje. Rendkívül megtisztelô az is, hogy ilyen nagyszerû mûvészek partnere lehettem. A film kapcsán ismertem meg a világszerte minden idôk legnagyobbjai közé sorolt Marton Évát, aki már a zenei próbák alatt igen megkedvelt, és férjével, Zoltánnal együtt (aki egyben menedzsere is) felajánlották további együttmûködésüket (A miskolci Bartók és Puccini nyári fesztiválon is vele énekelhetek a Puccini-gála estjén.)

Ami a rendezést illeti, arról az a véleményem, hogy nem akarja újra megváltani a világot, hûen követi a szerzôi szándékot, itt-ott elmozdítva egy-egy hangsúlyt. Káel Csaba rendezô nagyon precíz forgatókönyv szerint dolgozott, a vezérfonalat úgy tartva a kézben, hogy közben nem kötötte gúzsba az énekesek mûvészi szabadságát.

A hangfelvételek alatt és a forgatáson is nagyon jó volt a munkahangulat. Különösen jól esett az, hogy a sokat tapasztalt mûvészkollégák egyenlô partnerként fogadtak be, és tiszteletet, barátságot tanúsítottak irányomban.

A helyszínek kor- és stílushûek, középkoriak. Gyönyörû a világítás és a képkompozíció. Zsigmond Vilmos, Oscar-díjas vezetô operatôr minden egyes kockáját olyannak fotografálta, hogy akár egymagában is megállná a helyét.

Íme a Bánk bán operafilm szereposztása: Kovács Kolos (II. Endre király), Marton Éva (Gertrudis), Gulyás Dénes (Ottó), Réti Attila (Biberach), Kiss B. Attila (Bánk bán), Rost Andrea (Melinda), Sólyom Nagy Sándor (Petúr bán), Miller Lajos (Tiborc) és Asztalos Bence (Sólom mester). A produkció karmestere Pál Tamás.

— Az operafilm mellett milyen más sikereket könyvelhetsz el az elmúlt évadban?

— Az elmúlt évad is, az idei is igen gyümölcsözô volt számomra. A 2000–2001-es évadot Bozay Attila: Az öt utolsó szín címû operájával kezdtem. Madách: Az ember tragédiájából írott operában Ádámot énekeltem. 2001 februárjában mutatta be az Operaház Petrovics Emil: C’est la guerre címû operáját. Ebben is a tenorfôszerepet, a "szökevényt" énekeltem. Emellett Don Josét, a Mantovai herceget, Grigorijt (Boris Godunov), Cavaradossit, Radamest, valamint a Verdi Requiem tenorszólóját énekeltem a Magyar Állami Operaházban. A 2001–2002-es évad Puccini Manon Lescaut-jának Des Grieux-debütjével kezdôdött.

Ezután a Simándy József emlékplakettel tüntettek ki, majd egy ünnepi hangversenyen újra énekelhettem a Verdi Requiem tenorszólóját a budapesti Szent István Bazilikában. December–januárban barcelonai felkérésnek tettem eleget. A Gran Teatre del Liceu-ban egy számomra eddig ismeretlen Saint-Saëns operában, a VIII. Henrikben Montserrat Caballé partnereként léphettem fel, aki ezzel a bemutatóval ünnepelte 40 éves jubileumát a Liceu színpadán. Februárban Lausanne-ban énekeltem a Verdi Requiemben az ottani Bach-kórussal és a genfi Swiss Romande zenekarral, Farkas András vezényletével.

Március 17-én mutatta be a budapesti Operaház új rendezésben a Bánk bánt, melynek bemutató-szereposztásában énekeltem újra a címszerepet.

— Hát ez nem semmi! Milyen terveid vannak a jövôre nézve, azaz milyen szerzôdések látszanak megvalósulóknak?

— Nem tervezem elôre a jövômet, és nem is beszélek róla szívesen. Budapesten két bemutató kínálkozik, és nyugat-európai operaházak is kínálnak újabb lehetôségeket. Bôvebben majd akkor, ha már múlt idôben beszélhetünk róluk...

— A magyarországi médiában sok az olyan rossz ízû kommentár, amely — és most kifejezetten csak a kulturális téren elért sikerekre, megvalósításokra gondolok — enyhén szólva visszatetszô számomra. Gondolom, ezeknek hatása alól a mûvész sem mentesül. Ebbôl adódik következô kérdésem: miként gyûrûzik be a politikum mûvészi karrieredbe? Hogyan lehet ezt kivédeni? Szükséges-e egyáltalán kivédeni?

— Én azt gondolom, hogy a mûvész szuverén. Számára minden politikai színezetnél fontosabb az üzenet, melyet közvetíthet, és közvetítenie kell. Sajnos egy meredek politikai helyzetben a mûvészet sem marad meg érintetlennek. Ha maga a mûvész nem is, de a környezete, a "kritikusok" mindenfélét képesek a dolgok mögé magyarázni. Ebbôl viszont az következik, hogy elkerülhetetlen egy bizonyos állásfoglalás.

— Látunk-e itthon a közeljövôben valamelyik kolozsvári operaszínpadon?

— Egyelôre nincs konkrét egyeztetés arra vonatkozóan, hogy Kolozsváron fellépnék, de ha sikerül olyan idôpontot találni, amely mindkét félnek megfelel, boldogan jövök énekelni.

Az interjú a budapesti Bánk bán bemutatón készült, mely teltházas, hangos siker volt. Mi a magunk részérôl sok sikert kívánunk a mûvésznek, magunknak pedig olyan operai repertoárt, amely lehetôvé teszi eltávozott mûvészeink méltó keretben történô fellépését mindnyájunk örömére. Hiszem, hogy ezek a körülmények ha nehezen is, de létrejöhetnek. Ez tôlünk is függ!

Laskay Adrienne

Még mielôtt bárki azzal vádolna, hogy megkérdôjelezem az intézmény létjogosultságát — a világ egyetlen ilyen jellegû, azaz kisebbségi zenés színpadát —, megnyugtatom az olvasókat, hogy nem errôl van szó. De azért elgondolkozhatunk azon, hogy mitôl kong a nézôtér még/már egy Puccini-opera második-harmadik elôadásánál... Talán nem szükséges visszatérnünk a XVIII. századvégi állapotokhoz, amikor elôdeink komoly erôfeszítésének és pénzügyi támogatásának köszönhetôen Kolozsváron állandó színtársulat alakult, amely már az elsô évtizedekben játszott operaelôadásokat. Ma már ezt csak a muzikológusok és a színháztörténészek tartják fontosnak, az átlagnézô számára nem több mint száraz adat avagy — rosszabbik esetben — történelmi kuriózum. (Az már rémálomnak tûnhet, hogy mit kezdene most Kolozsvár magyarsága, ha fel kéne építenie egy színházat, úgy, ahogy azt elôdeink tették annak idején.) A kolozsvári operatársulatnak voltak kiemelkedô teljesítményû idôszakai és voltak stagnáló periódusai — ez így van minden mûvelôdési intézményben: kiszolgáltatva a mindenkori államhatalomnak, a mecenatúrának és nem utolsó sorban a közönség ízlésének-igényének. Az opera látogatottságáról, a miértek hosszú soráról Simon Gábor igazgatóval beszélgettünk.

S. G. — Nem csak operába nem járnak az emberek, hanem a társas érintkezések is átalakultak. Közömbösség lett úrrá az embereken, amely nemcsak a jelenlegi rossz gazdasági körülmények számlájára írható, azaz nemcsak anyagi természetû okai vannak, hanem a kiábrándultság, amely az egész társadalmat áthatja. Tizenkét évvel ezelôtt hitegettük önmagunkat és egymást valamikrôl, és ahogy telik az idô, egyre távolabb kerülünk ettôl a reményteli állapottól. Nemcsak színházba-operába nem járnak az emberek, hanem szinte sehova sem. Operaigazgatóként persze azt szeretném, ha minden elôadás telt házzal menne, és ne csak "pusztába kiáltott szó" legyen az, amit kemény munkával létrehozunk, hanem a közönség eszére és szívére hassunk. Ebben áll szerintem az intézmény létjogosultsága. Ezzel szemben a legértékesebb produkcióink többsége nem talál meghallgatásra és megértésre a közönség soraiban. Színház- és operaszeretetet, és a mûvészi produkciók iránti igényt nem lehet senkire ráerôszakolni. Én inkább az igénytelenséget emelném ki: sokan, akik gyerek- vagy fiatalkorukban megszokták az operalátogatást most inkább választják a kényelmet, hogy otthon rosszabbnál rosszabb tévéadásokat nézzenek meg, szinte válogatás nélkül, vagy jobb esetben könyvet olvasnak. Leegyszerûsítve: inkább nem jönnek ki az utcára, mert az, amit ott látnak, tapasztalnak, siralmas. A város történelmét meghazudtoló, ránk erôszakolt háromszínûség (zászlók, oszlopok) elleni védekezésünk eszköze a közömbösség, amely, ha szokássá válik, negatívan hat. Úgy kéne élnünk, hogy ne zavarjon mindaz a gáncsoskodás, amit nap nap után elszenvedünk a városgazdától, de sajnos, ezekre nem lehet nem odafigyelni. A védekezés legegyszerûbb formája pedig a közömbösség — kezdve attól, hogy csak úgy tudok végigmenni a belváros utcáin, ha közömbössé tudok válni a látottak iránt. A román államhatalom az elmúlt tizenkét év alatt bebizonyította alkalmatlanságát, függetlenül attól, hogy milyen politikai színezete volt a kormánynak. A mûvészet, a kultúra mindig háttérben volt. Kolozsvárott rontja a helyzetet az, hogy nincs konszenzus a város polgármestere, a városi tanács és a kormányt képviselô prefektúra, valamint a lakosság között, ezeket az átlagember megérzi és megszenvedi. Az önmagáért való harc, a magamutogatás nem szolgálja a polgárok érdekeit. Mindez elkeseríti Kolozsvár lakosait — ebben a megvilágításban mindegy, hogy magyar vagy román az illetô. A román operának sem nagyobb a látogatottsága, mint a miénknek. Itt is, ott is vannak ünnepi elôadások és teltházacskák, de ez nem jellemzô. Nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy mennyi rossz történik minden nap, amit az átlagember "lenyel" vagy negatív élményként kezel. Nagyon kevesen tudják ezt úgy feloldani, hogy ellensúlyozásként pozitív élményszerzésre elmennek este az operába vagy a színházba. De azért még mindig vannak olyanok, akiket szinte minden elôadáson itt látok, mert ide menekülnek a mindennapi gondjaik elôl. Nem hinném, hogy arról van szó, hogy nem érdekelné az embereket az opera, a színház — csak el vagyunk keseredve egyenként és közösségileg egyaránt. S még ehhez hozzáadjuk kisebbségi létünk mindennapi keresztjét... mert nem élünk egy olyan országban, amely a tenyerén hordozza nemzeti kisebbségeit. Rossz közérzetünkhöz még hozzájárul az általános szegénység. Ha egy átlagember el akar jönni az operába, és nincs pénze, hogy megváltsa a jegyet 30-40 ezer lejért, akkor szerez egy meghívót, és keserû szájízzel kell tudomásul vennie, hogy nem tudja támogatni szülôvárosának, az erdélyi magyarságnak kulturális intézményét. A közönség nem tudja gyakorolni azt az alapvetô jogát,hogy anyagilag is támogasson minket. S ha nincs közönség, mi miért lennénk? Nincsen kedve, nincsen pénze, nincs körülménye arra, hogy eljöjjön az elôadásra, még annak a látszatától is megfosztjuk a nézôt, hogy valamit is tesz miértünk és mi pedig érte. És történik mindez Kolozsváron, amely kultúrtörténeti szempontokból akár Budapesttel is felvehette a versenyt. Szerintem túl egyszerû magyarázat az, hogy azért nem járnak operába, mert drága a jegy — inkább ezt a lehangoltságot, ezt a közömbösséget tartom döntô oknak. És pont ezért intézményünk egy tollvonással megszûnhet, mert a közömbösség azt bizonyíthatja a rosszindulatú adminisztráció elôtt, hogy nem kell magyar opera... Mert ha nem megyek el az operába, akkor nincs igényem, az már maga a közömbösség. A magyar operát nem azért kell fenntartania az államnak, mert a világ egyetlen kisebbségi operaháza és "a világ szeme rajtunk", hanem azért, mert igény van rá, szükség van rá... Már az utóbbi évek bérletkötései is ezt a közömbösséget tükrözik, mert Kolozsvár magyarsága nem csappant meg olyan mértékben, mint azt a bérletkötések száma mutatja. A közömbösség és a rossz lelkiállapot a tagokra is rossz hatással van.

A kommunista rendszer elembertelenítô törekvései megteremtették és megerôsítették az egymáskeresést a csakazértis jegyében. Más súlya volt akkor a dolgoknak. Ma a politikai kultúra hiánya miatt önmagunk tehetetlenségének és kilátástalanságának vagyunk az áldozatai. Csak annyit tudok ajánlani, hogy próbáljuk araszolgatva, a túlélés szándékával továbbélni mindennapjainkat. A színház- és az operalátogatás mindig polgári tevékenység, attitûd volt, és ez szerintem ma hiányzik Kolozsvár polgárságából — mind a román, mind a magyar nemzetiségûekbôl. Amikor a polgárság anyagilag is talpra áll, és a kultúrára való igénye megerôsödik, akkor remélhetjük helyzetünk javulását.

Hintós Diana

Az EU hivatalosan is benyújtotta a Kereskedelmi Világszervezetnél (WTO) azoknak az amerikai termékeknek a listáját, amelyekre akár száz százalékos büntetôvámot vethet ki, válaszul az általa jogellenesnek tartott amerikai acélvámemelési intézkedésekre — jelentették be Brüsszelben.

Az EU-tagországok egy hete egyhangúlag hagyták jóvá az Európai Bizottságnak a válaszintézkedésekre tett javaslatait, amelyek értelmében az unió már június 18-tól évi 378 millió euró értékben vetne ki büntetôvámokat a felsorolt amerikai termékekre.

A WTO szabályai szerint az EU-nak az amerikai intézkedések életbe lépésétôl számított 60 napon belül, május 17-ig kellett benyújtania a listát a világszervezetnek ahhoz, hogy megôrizhesse az ellenintézkedések korai alkalmazásának a jogát. E határidô elmulasztása esetén már csak azt követôen nyílt volna lehetôsége válaszlépésekre, hogy a WTO vitarendezési testülete megvizsgálta és jogellenesnek nyilvánította az amerikai vámemeléseket. Ez azonban legkorábban a jövô év közepére várható.

Ennek megfelelôen az EU most két listát nyújtott be. Az úgynevezett rövid lista azokat a termékeket tartalmazza, amelyekre már június 18-tól kivetnék a büntetôvámokat; a hosszú pedig azokat, amelyekre a vitarendezési testület döntése után — tehát várhatóan 2003-tól — terjesztenék ki az intézkedéseket. Ez utóbbi esetben összesen évi 606 millió euró értékû vámokról lenne szó. (Szigorú értelemben az intézkedések nem pótvámok kivetését, hanem a jelenleg érvényben lévô importvám-engedmények visszavonását jelentenék.)

A rövid listán szereplô termékek importvámtarifái 100, 30, 15, 13, illetve 8 százalékkal emelkednének. Százszázalékos lenne az emelkedés például egyes szárított zöldségfélék, gyümölcsök, gyümölcslevek, különféle ruházati és textilipari cikkek, acélipari termékek, építkezési anyagok, tartályok, nyomtatógépek, szemüvegek és látcsövek, valamint bizonyos fajta játékok esetében.

Az uniónak továbbra is az a célja, hogy megfelelô kompenzációt kapjon az Egyesült Államoktól az acélvámemelés okozta károk ellensúlyozására. Amennyiben az errôl folytatott tárgyalások sikerrel járnak, az ellenintézkedések alkalmazására nem lesz szükség — hangsúlyozta az Európai Bizottság szóvivôje a listák eljuttatásának bejelentésekor.

A listákon szereplô termékeket úgy válogatták ki, hogy a büntetôintézkedések ne okozzanak zavarokat az unió ellátásában, az Egyesült Államokat — és közvetlenül a kormányzatot — viszont elég kellemetlenül érintsék ahhoz, hogy az unió által szándékolt "meggyôzô hatásuk" érvényesülhessen. A termékek egy részét például George W. Bush elnök számára politikai szempontból fontos szövetségi államokban gyártják.

Az Európai Bizottság becslései szerint az uniót évi 2,5 milliárd euró összegû kár éri a március 20-án hatályba lépett amerikai acélvámemelések miatt.

Május 17., péntek

Május 18., szombat

A Román Nemzeti Bank mai árfolyamai: 1 euró = 30 616 lej, 1 USD =33 480 lej, 1 magyar forint = 125 lej.

A GfK Piackutató Intézet az elmúlt négy évre 38 országban végzett vizsgálata alapján kimutatta, hogy amennyiben az egy fôre jutó vásárlóerôt Németországban 100 százaléknak veszik, ahhoz képest a hazai mutató annak csupán kevesebb mint egy negyedét teszi ki. Vagyis: Romániában a vásárlóerô a németországinak a negyedét sem éri el, a luxemburginak pedig csupán a töredéke.

A GfK Piackutató Intézet nürnbergi központjában 38 európai ország vásárlóerô-indexét számították ki oly módon, hogy az egy lakos által vásárlásra költhetô pénzt összevetették az egyes országok háztartásainak költési szerkezetével, és a statisztikai bevásárló kosarába tartozó termékek áraival. Ennek alapján a kelet-közép-európai régióban Szlovénia indexe a legnagyobb, 69 százalék. Négy évvel ezelôtt ugyancsak Szlovénia vezette a régiót, 67-es mutatóval. Magyarországot a térségben még Csehország elôzi meg 51-es mutatóval. A további sorrend, a 2002-es adatok alapján: Lengyelország 40, Szlovákia 38, Észtország 32, Horvátország 29, Románia pedig 24 százalékkal, Jugoszláviában a mutató 15, Ukrajnában 11 százalék.

Az Európai Unió tagországai közül a legalacsonyabb, 73 százalékos mutatóval Portugália rendelkezik. Az európai élmezônyt Luxemburg (153 százalék), Svájc (128), Izland és Norvégia (104), valamint Belgium (103) vezeti.

A GfK összefoglalója szerint a vásárlóerô-index azért használható jól a pénzügyi tervezésnél, valamint a várható kereslet prognosztizálásánál, mert kiküszöböli az egyes országok árszínvonala közötti különbséget.

Egyetlen év alatt 122 százalékkal nôtt Romániában a forgalomban lévô bank- és hitelkártyák száma, de a kártyák tulajdonosainak 90 százaléka csak pénzfelvételre használja a mûanyag lapocskákat.

2001 végén 2,3 millió kártyatulajdonost tartottak nyilván Romániában. Egy évvel korábban valamivel több mint 1 millió kártya volt forgalomban. Ez a növekedés a leglátványosabb volt Közép- és Kelet-Európában. A kártyatulajdonosok számának ilyen mértékû növekedését elsôsorban a kormány kényszerítette ki, elôírva az állami vállalatoknak, hogy az alkalmazottak bérét bankszámlára utalják.

A kártyatulajdonosok 90 százaléka csak pénzfelvételre használja a kártyát. A szakértôk szerint a kártyával való fizetés elterjedésének fô akadálya, hogy igen erôs a szürke- és a feketegazdaság.

A kártyát elfogadó kereskedelmi egységek száma tavaly év végén mindössze 6300 volt. A kormány most olyan rendelet kiadását tervezi, amellyel bizonyos forgalom felett kötelezôvé tennék a kereskedelmi egységek számára a kártyák elfogadását. Ugyancsak kormányrendelettel kívánják elfogadottá tenni a kártyák használatát a kétcsillagosnál magasabb kategóriájú szállodákban és a luxuséttermekben.

Szakértôk szerint 7 millióra tehetô a bank- és hitelkártyák potenciális piaca Romániában. Az ország elmaradottságát ezen a téren legkevesebb öt évre becsülik a térség többi országa mögött.

Új töltôállomást nyitott a Mol Románia Olténia fôvárosában, Krajován, ahol a hazai Mol-kutak közül elsôként folyékony autógázt is árusítanak. A mostani új állomással együtt összesen 43 benzinkutat üzemeltet Romániában a magyarországi olajcég, ami a negyedik legnagyobb hálózatot jelenti az országban. A Mol az idén összesen nyolc új töltôállomás megnyitását tervezi Romániában. A Mol Románia tavaly veszteséggel zárta az évet, üzleti forgalma visszaesett, de a társaság bízik a román gazdaság növekedésében, ezért a bôvítés stratégiáját választotta Romániában.

A közép- és kelet-európai országok és a Független Államok Közösségének tagállamai 4,3 százalékos gazdasági növekedésükkel 2001-ben felülmúlták a feltörekvô piacok más országainak, valamint az Európai Unió tagállamainak és az Egyesült Államoknak a gazdasági növekedését, idén azonban már nem várható ilyen élénkség — állapította meg az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) a kelet-európai piacgazdaságok átalakulásának állapotáról kedden Londonban közzétett jelentésében.

A londoni székhelyû pénzintézet elôrejelzése szerint a térségbeli gazdaságok növekedése 2002-ben mérsékelten lelassul, 3,3 százalék körüli lesz; Közép-Európára és a balti térségre — a FÁK-országok és Délkelet-Európa nélkül — 2,6 százalékot jelzett a bank; ez azonos a tavalyi ütemmel. A 2001-ben elért erôs gazdasági növekedést a megnövekedett belsô fogyasztói kereslet és a nagyobb mértékû üzleti befektetések serkentették, ellensúlyozva a globális gazdasági lelassulást — áll a jelentésben. Magyarországon a pénzintézet 4 százalék körüli GDP-növekedéssel számol.

Willem Buiter, az EBRD fôközgazdásza keddi londoni sajtóértekezletén azt mondta, hogy kedvezôek maradnak a térségbeli gazdasági fejlôdés távlatai, és 2002-ben az átalakuló gazdaságok továbbra is gyorsabb ütemben fejlôdnek majd a világgazdaságnál. A FÁK államaiban a tavalyi 5,9 százalékos GDP-növekedés idén visszaesik 3,8 százalékra, fôként Oroszország gazdasági növekedésének csökkenô üteme miatt. Utóbbi esetében a 2001-ben mért 5,0 százalékos gazdasági növekedés után idén 3,5 százalékot vár az EBRD. Az EBRD közgazdászai a FÁK-államok és Oroszország esetében a hosszú távon fenntartható gazdasági növekedés eléréséhez kulcsfontosságúnak tartják a gazdaági reformok elmélyítését, a szerkezet-átalakítás folytatását, a nagyobb befektetéseket és a termelékenység növekedését.

A jelentés készítôi a térségbeli éves inflációt átlagosan 9,6 százalékra várják 2002-ben. Közép-Európa és a balti államok esetében 4,1 százalékot, Magyarországon 5,7 százalékot jeleznek elôre.

A jelentés készítôi felhívták a figyelmet arra, hogy a világgazdaság lelassulása, a nemzetközi piacok ingatagsága ellenére a térségbeli nettó magántôke-beáramlás a 2000-ben mért 1 milliárd dollárról 6,1 milliárd dollárra ugrott 2001-ben, és a növekedés leginkább a FÁK-államokra és a délkelet-európai térség országaira összpontosult.

A tôkebeáramlás terén továbbra is a külföldi közvetlen tôkebefektetés (FDI) a meghatározó forrás. Tavaly a térségbeli nettó FDI-beáramlás 26,7 milliárd dollár volt a 2000-ben mért 22,5 milliárd dollár után. A mûködôtôke-befektetések kétharmada a kedvezôbb befektetési környezetet biztosító, a piacgazdasági átalakulás és az európai uniós csatlakozási folyamat élén járó gazdaságokba, a közép-európai és balti országokba koncentrálódott. A FÁK országaiban az FDI erôsen a természeti erôforrások szektorára összpontosult.

A portfolió-befektetések és a nemzetközi bankhitelek a térségben korlátozottak voltak, tükrözvén a befektetôk gyenge védelme, a hitelezôk jogai, a pénzügyi szektor fejletlensége miatti aggodalmakat. A portfolió-befektetések elsôsorban a Cseh Köztársaság, Magyarország és Lengyelország állampapírpiacait célozták meg, miközben Oroszország és Ukrajna hasonló piacaira a tôkekiáramlás volt a jellemzô.

A közép-kelet-európai piacgazdaságok átalakulását segítô EBRD az elmúlt évben rekord összeget, 3,66 milliárd eurót fektetett be a térség 27 országában. A pénzintézet hétvégi bukaresti éves tanácskozása elôtt kiadott éves jelentés szerint az EBRD a piacgazdasági átalakulás legfejlettebb országaiban 1,6 milliárd eurót (Magyarországon négy programba 98,5 millió eurót), a piacgazdasági átalakulás kezdeti szakaszában lévôkben 1,2 milliárd eurót invesztált. Oroszországban 42 százalékkal, 579 millió euróról 822 millióra nôttek a pénzintézet befektetései.

Eladó beköltözhetô családi ház a Pacsirta utca 28. alatt, két szoba, konyha, mellékhelyiségek, 330 négyzetméter, 50 ezer dollárért, alkudható. Érdeklôdni a háznál naponta 18-20 óra között vagy telefonon: 153-169, 8-10 óra között. (6583702)

A képviselôház plénuma csütörtökön cikkelyenként tárgyalta és megszavazta azt a törvénycsomagot, amely a tôkepiac megszervezésére, mûködésére, valamint a tôkepiac felügyeletével megbízott Országos Bizottság Statútumára vonatkozó törvénytervezeteket foglalja magába.

A következô törvénytervezetekrôl van szó: a) a tôkepiac felügyeleti bizottságának a statútumát szabályozó törvénytervezet; b) a kollektív tôkeberuházások szervezeteit szabályozó törvénytervezet; c) az áru- és tôkepiac mûködésére és intézményeire vonatkozó szabályozásokat tárgyaló két törvénytervezet.

Az RMDSZ részérôl Vida Gyula képviselô nyújtott be módosító indítványt. A szakbizottság elfogadta azt a módosító javaslatot, amely pontosítja azokat az eseteket, amelyekben a nyílt társaságok (amelyek teljesítik az elôírt nyilvános értékpapír-kínálatra vonatkozó feltételeket) tôkeemelésekor elfogadott a természetbeni hozzájárulás is. A módosító indítványt a plénum is megszavazta. A plénumi vita során Borbély László képviselô is felszólalt.

A törvénycsomagban foglalt elôírások megszavazása megteremti a szükséges jogi keretet a tôkepiac megfelelô mûködésére. A szabályozások elfogadása sürgôs, mivel az Európai Uniós csatlakozási tárgyalások keretében rövidesen sorra kerül a tôkepiacra vonatkozó fejezet megvitatása.

A központi sajtóban pénteken megjelent néhány cikk szerint Ion Iliescu elnök az utóbbi napokban tárgyalásokat folytatott az NLP és a DP vezetésével egy új kormány megalakításáról, amelyben Traian Bãsescu is szerepet kapna, továbbá a liberálisok is kapnának egy tárcát. Tegnap azonban a liberálisok, a demokraták és a kormánypárt határozottan elutasította a szövetkezés bármiféle módozatát.

A Nemzeti Liberális Párt (NLP) szövetséget kötne bármelyik párttal, a Szociáldemokrata Párt (SZDP) kivételével, jelentette ki Valeriu Stoica pártelnök pénteki sajtótájékoztatóján. Leszögezte: az NLP nem kíván tárgyalásokat folytatni az SZDP- vel a liberálisok esetleges kormányzati szerepvállalásáról. Hozzátette, hogy névtelen kormánypárti források terjesztettek ilyen információkat, melyektôl azt remélték, hogy ez úton hatástalanítanak egy kényelmetlen ellenfelet, vagyis a liberális pártot.

— Az NLP a következô választásokig ellenzékben marad és egyre inkább bírálja majd a jelenlegi hatalmat, amely a polgárok iránti megvetéssel kormányoz — fogalmazott Stoica.

A politikus korábban felvetette, hogy az NLP-nek szövetkeznie kellene a Demokrata Párttal, ám ezt a javaslatot a liberális párt Központi Állandó Tanácsa elutasította.

A szövetkezés gondolatát elutasította Traian Bãsescu, a Demokrata Párt (DP) elnöke is, aki pénteki sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy pártja soha nem fog együttmûködni az SZDP-vel és elutasította az esetleges SZDP–DP–NLP-kormánnyal kapcsolatos találgatásokat.

— A DP a 2004-es választások elôtt és utána sem lép politikai szövetségre egy mélységesen korrupt párttal, amelyet Adrian Nãstase, a romániai korrupció piramisának csúcsa vezet, akit túlszárnyalnak hadnagyai, Miron Mitrea, Ilie Sîrbu és Viorel Hrebenciuc, fogalmazott a demokrata vezetô.

Hozzátette: a DP-nek "nincs tárgyalnivalója egy ilyen pártelnökkel, akinek egyetlen politikai célja politikai klientúrájának kielégítése."

Adrian Nãstase, a kormánypárt elnöke pénteken szintén úgy nyilatkozott: "az SZDP-t nem érdekli egy, az NLP-vel közösen létrehozott kormány gondolata".

— Nem tárgyaltunk ilyesmirôl és jelenleg nem is érdekel bennünket ez a lehetôség. Véleményem szerint a liberálisokat sem csábítja a közös kormányzás gondolata — szögezte le Nãstase.

— A Nemzeti Befektetési Alappal (FNI) kapcsolatos gondok abból fakadtak, ahogyan a parasztpárt, a liberálisok és a demokraták alkotta kormánykoalíció kezelte ezeket a problémákat, jelentette ki Adrian Nãstase kormányfô a prefektusokkal tartott pénteki távértekezleten.

— A DP ma leckéket ad az FNI-vel kapcsolatban, de emlékeztetem ôket, hogy ôk is cinkosok voltak az FNI által 1996 és 2000 között lebonyolított rablásban — fogalmazott a kormányfô. Hozzátette: abban az idôszakban, tehát a DP–NLP–KDNPP kormányzás idején menekült el az országból Ioana Maria Vlas.

Nãstase szerint az NLP-nek és a DP-nek nem kellene a jelenlegi kormányra, vagy a Szociáldemokrata Pártra "átruházni a felelôsséget" és "tisztességesen be kellene ismerniük felelôsségüket az akkor történtekért". Hangsúlyozta, hogy a jelenlegi kormánynak erôfeszítéseket kell tennie a több mint 37 000 FNI-befektetô kárpótlására, ami eddig 266 milliárd lejes költséggel járt. Nãstase azt tanácsolta az FNI-károsultaknak, irányítsák a felelôsökre elégedetlenségüket.

A román hatóságok félrevezették az Európa Tanácsot az európai követelmények teljesítését illetôen, hiszen nem tettek eleget a monitorizálás beszüntetéséhez szükséges jogszabályi feltételeknek — írták a pénteki román lapok Románia ET-ellenôrzésének befejezésérôl szóló beszámolóikban.

A legszámottevôbb politikai befolyással rendelkezô Adevãrul elsô oldalán Csak hogy megszabaduljanak a monitorizálástól, a román hatóságok írásban hazudtak az Európa Tanácsnak cím alatt rámutatott: az ET számára készült hivatalos román jelentés "durva hazugságokat tartalmazott", amikor azt állította, hogy hatályon kívül helyezték, illetôleg módosították a büntetôtörvénykönyv alkotmányellenes cikkelyeit és elôírásait.

Viorel Hrebenciuc, az ET parlamenti közgyûlésén részt vevô román küldöttség vezetôje ugyanis ez év március 12-én kelt bizalmas jelentésében arról tájékoztatta az ET illetékeseit, hogy a román törvényhozás törölte a hazai büntetôtörvénykönyvbôl a sajtó- és szólásszabadság alkotmányellenes korlátozását lehetôvé tevô (a hatóságok és a hatósági személyek rágalmazását, illetôleg megsértését büntetô) elôírásokat. Holott a vonatkozó cikkelyek, illetôleg elôírások továbbra is érvényben vannak. Ezekkel kapcsolatban csupán annyi történt, hogy a román parlament képviselôháza még az elôzô törvényhozási ciklusban, 1999-ben törölte, illetôleg módosította ugyan a vonatkozó cikkelyeket, elôírásokat, de az erre vonatkozó jogszabálytervezet azóta is a szenátusban vesztegel, még messze van a hatályba lépéstôl.

A román sajtó, például a Curentul címû napilap is megírta, hogy ezek a "durva hatósági hazugságok", "az ET tudatos félrevezetésérôl" tanúskodó tények csak az ET monitorizáló bizottsága bukaresti ülése után tartott sajtóértekezleten a román szenátus jogi bizottsága elnökének az újságírók által feltett kérdések nyomán derültek ki, amikor a monitorizáló bizottság bejelentette: az ET beszünteti az ország utóellenôrzését.

Bársony András, az ET monitorizáló bizottságának elnöke a sajtóértekezleten a román szenátus jogi bizottsága elnökének nyilvános felsülésével járó incidens kapcsán közölte az újságírókkal: a román ET-küldöttség jelentéséhez egyetlen román ellenzéki párt vagy civil szervezet sem fûzött semmilyen megjegyzést vagy kritikai észrevételt a román hatóságok által vállalt kötelezettségek teljesítésével, illetôleg be nem tartásával kapcsolatban. Ilyen körülmények között az ellenôrzô bizottság kizárólag a hivatalos információk alapján hozta meg döntését.

Az incidens kapcsán bírálat érte a román lapokban Adrian Nãstase kormányfôt is, aki miután megpróbálta félrevezetni a román civil szervezeteket, végül is kénytelen volt elismerni, hogy a román büntetôtörvénykönyv ominózus cikkelyeinek törlésére és elôírásainak módosítására vonatkozó jogszabály "még a parlament napirendjén szerepel".

— Meglepô, hogy egyes újságírok, politikusok és az egykori hatalom "szakértôi" méltatlankodnak amiatt, hogy az Európa Tanács megszüntette Románia megfigyelését — jelentette ki Adrian Nãstase kormányfô, aki azzal vádolta az elôzô kormányzást, hogy semmit nem tett az ET-vel közösen megállapított gondok megoldásáért, mint például a tulajdonjog, a büntetôtörvénykönyv, vagy a templomok visszaszolgáltatása; ez utóbbi kapcsán megemlítette, hogy 1997 és 2000 között az RMDSZ is kormányzati szerepet vállalt. Nem késett a válasz Victor Ciorbea részérôl sem, aki emlékeztetett: az akkori Román Társadalmi Demokrácia Pártja volt az, amelyik folyamatosan hátráltatta mind a tulajdonviszonyt rendezô jogszabályok parlamenti vitáját, mind a Btk. módosítását.

Románia legnagyobb problémái a korrupció és a szegénység — derül ki a romániai Gallup Organisation által 2002 januárjában és 2000 decemberében készített két felmérésbôl, amelyeknek eredményeit pénteken hozták nyilvánosságra.

Románia lakosságának 60 százaléka az ország legfontosabb problémái között említi a korrupciót mindkét felmérésben, a szegénység és az alacsony jövedelmek kérdésének említése pedig jelentôs növekedést mutat az idei felmérésben (a szegénység említése 51-rôl 57 százalékra, míg az alacsony jövedelmeké 41-rôl 49 százalékra nôtt).

Tíz romániai lakosból nyolc (82 százalék) "inkább egyetért", vagy teljes mértékben egyetért azzal, hogy "Romániában széles körben elterjedt a korrupció". A felnôtt lakosságnak közel a fele úgy véli, hogy "Romániában az emberek csak akkor vetik alá magukat a törvénynek, amikor ez nekik tetszik".

A megkérdezettek 29 százaléka hajlandó lenne csúszópénzt adni, ha az ügyét intézô tisztviselô kérné azt, 35 százaléka szerint pedig a tisztviselôk korrupt praktikái megkerülhetetlenek.

Ugyanakkor a lakosság 90 százaléka elfogadhatatlannak tartja, hogy a különbözô közhivatalok tisztviselôi pénzt, ajándékokat vagy szívességeket kapjanak fizikai személyektôl vagy szervezetektôl.

A legkorruptabbak a rendôrök, a vámtisztviselôk, a honatyák és az orvosok. A megkérdezettek 52–55 százaléka úgy véli, hogy a fenti tisztviselôk "közel mindegyike", vagy "legtöbbjük" korrupt.

A lakosság inkább pesszimista a korrupció visszaszorítását illetôen. Az alanyok 17 százaléka szerint a korrupció még nagyobb méreteket ölt az elkövetkezôkben, míg 50 százaléka úgy véli, Romániában mindig létezni fog a korrupció, azonban "bizonyos mértékben korlátozódhat".

A korrupcióval kapcsolatos várakozások tekintetében Románia lakossága jóval borúlátóbb, mint egy évvel korábban és pesszimistább, mint a többi balkáni ország lakossága.

A Gallup két felmérése egy nemzetközi projekt részét képezi, melynek célja a dél-kelet-európai korrupció regionális vizsgálata.

[Vissza az Szabadság honlapjához]		[Vissza a HHRF honlapjához]