 |
||
| [Vissza az Szabadság honlapjához] |
[Vissza a HHRF honlapjához] |
2002. június 15.
(XIV. évfolyam, 134. szám)
Véget értek a harmadik forduló találkozói, lezárultak a csoportmérkôzések a koreai–japán közös rendezésû labdarúgó világbajnokságon. Péntekre is maradt meglepetés, folytatta magabiztos menetelését mindkét házigazda, csoportelsôként és veretlenül léptek tovább. A másik két pénteki továbbjutó: Belgium és — veresége ellenére — az Amerikai Egyesült Államok.
Tunézia és Lengyelország mellett két nagynevû együttes búcsúzott, Oroszország és a titkos esélyesnek kikiáltott Portugália. Képünkön Joao Pinto kapja a kiérdemelt piros lapot, és megkezdôdik a luzitán csapat kálváriája.
(További részletek a 4. oldalon)
A Kolozsvári Akadémiai Napok keretében avatták fel tegnap a Rákkutató Intézetben azt a modern kutatási központot, amely a rákos megbetegedéseknél használt sugárterápiai kezeléseket hivatott fejleszteni. A központ létrejötte annak a négyéves együttmûködésnek az eredménye, amely az Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem, a Babes–Bolyai Tudományegyetem, a Rákkutató Intézet és a Román Akadémia és néhány nemzetközi munkatárs között jött létre. A központ felszereléséhez szükséges anyagi alapot a Román Akadémia támogatásával a Világbanktól szerezték meg, összesen 500 000 dollár értékben. Ebbôl 470 000 dollárt fektettek be a felszerelések beszerzésére, a többit pedig kutatási ösztöndíjakra és könyvtári anyagra költötték. A rákkutatás multidiszciplináris szak, amelynek keretén belül több mindenre oda kell figyelni az emberi szervezet mûködésében, hiszen bármilyen kis elváltozás kiválthatja a daganatok agresszív elterjedését. A klasszikus kezelési módszerek olyan stádiumba kerültek, amelyeket már nem lehet tovább fejleszteni, ezért nagy szükség van a továbblépésre, ehhez nyújt nagy segítséget az új kutatási központ. A létesítménynek három célkitûzése van: optimális feltételek biztosítása a szakmai fejlôdéshez, valamint bekerülni a nemzetközi gyógyászati élet körforgásába, és ugyanakkor kivívni a szakmai elismerést.
A központ hivatalos felavatása után Sugárzás és rák: a biológiai mechanizmusoktól a gyógymódok hatásáig címmel szimpóziumra került sor, amelynek keretében több elôadás hangzott el a rákkutatásban elért eredményekrôl, valamint a kezelési gyógymódokról.
Az államosított egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásáról szóló törvénytervezet, amely törvényi státusra emeli a 2000/94-es kormányrendeletet, optimális megoldási módot kínál a felmerülô kérdésekre, jelentette ki Eckstein-Kovács Péter RMDSZ-szenátor pénteken, sajtótájékoztatón.
Hangsúlyozta: a jogszabálytervezet tulajdonképpen egy kerettörvény, amely egységes módon, minden egyházra vonatkozik, elôírja a természetbeni visszaszolgáltatást és garanciákat nyújt az ingatlanok jelenlegi bérlôinek. Eckstein-Kovács hozzátette, a tervezet jórészt válaszol a magyar történelmi egyházak vezetôinek kéréseire, akik üdvözölték a jogszabály megjelenését.
Az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásáról szóló törvénytervezet az 1945. március 6.–1989. december 22. között elkobozott telkekre és ingatlanokra (nem templomokra) vonatkozik, és biztosítja a jelenlegi bérlôknek azt a lehetôséget, hogy 5 évig bérleti díj ellenében használhassák a javakat, a tulajdonos egyházak pedig a tulajdonképpeni birtokbavételéig nem fizetnek ingatlanadót, mondta a szenátor.
Kónya-Hamar Sándor, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke pénteken, sajtótájékoztatón elmondta, hogy személyesen kapcsolatba lép Ioan Rus belügyminiszterrel, valamint a kormánypárt tárgyalócsoportjával és sürgetni fogja a helyi szintû együttmûködési megállapodás aláírását.
Hangsúlyozta: toleranciával, és nagy türelemmel reméli, hogy a protokollumot mielôbb sikerül majd aláírni. Noha az SZDP–RMDSZ helyi megállapodást még nem írták alá, a két párt megyei szintû együttmûködése igen jó, tette hozzá. A Mediafax szerint az RMDSZ-elnök elégedett a megye vezetôinek tevékenységével, különösen ami az infrastruktúra-fejlesztést, út- és hídjavításokat, a vidéki településeken a ivóvízhálózat szélesítését illeti. Véleménye szerint a kalotaszegi településeken szemmel látható elômenetel tapasztalható.
A képviselô értékelte az SZDP helyi szervezetének állásfoglalását, miszerint elérkezett az idô Gheorghe Funar polgármesteri tevékenységének kielemzésére, és reméli, hogy ez lesz az elsô lépés a Kolozsváron immár egy évtizede eluralkodott áldatlan helyzet elemzésére.
Pénteken, az elôzetesen meghirdetett létszámot meghaladó 76 kiállítóval, 850 négyzetméteren, az Expo Transilvania Rt. csarnokában megnyitották az I. Kolozs Megyei Termék Vásárt. A szervezô Kolozs Megyei Prefektúra, Kolozs Megyei Tanács, Román Külkereskedelmi Központ, Kolozs Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, valamint a házigazda Expo Transilvania a megye gazdasági fellendítését, vállalkozásainak és szolgáltatásainak ismertté tételét célozták meg. A eseményen 13 nehézipari cég, 13 közintézmény, 8 sajtótermék és reklámügynökség, 5 egyetem, 3 idegenforgalmi cég, 3 bank, 7 élelmiszeripari, 3 csomagolóipari, 3 üvegipari, 2 könnyûipari, 2 kitermelôipari, 1 mûanyag-feldolgozó, 4 építôipari, 4 dísznövénytermesztéssel foglalkozó, 1 kozmetikai, 2 elektronikai, 1 mezôgazdasági és 1 bútoripari vállalat mutatja be termékeit.
A hivatalos megnyitón Vasile Leordean kamaraelnök elmondta: az expó válasz Adrian Nãstase miniszterelnök kihívására, amellyel a helyi gazdasági fellendítés kezdeményezését szorgalmazta. Vasile Soporan prefektus szerint Kolozs megye gazdasági potenciálja és presztízse megérdemli a bizonyítási lehetôséget. A piacgazdaság törvényei következtében változik a települések arculata és helyzete, amelybôl kiveszik részüket a felkészült Kolozs megyei vállalkozók, üzletemberek. Az ország jelenlegi legidôszerûbb feladata a gazdasági felélénkülés és a szociális kérdések rendezése. Ez a vásár pozitív visszhang kíván lenni, és az elkövetkezô években hagyománnyá válhat. Kerekes Sándor megyei tanácsi alelnök örömét fejezte ki, amiért Kolozs megye végre megmozdult, és igazi arcát mutatja. Hasonlóképpen vélekedett Mircea Gavrilã alpolgármester is, kihangsúlyozva a partnerség fontosságát. Marius Ionescu, a Román Külkereskedelmi Központ fôigazgatója vázolta az ország árukivitelének helyzetét, amelyet intézménye támogat. Vissza lehet hódítani az orosz, ukrán, kínai és indiai piacokat, ebben pedig szerepet játszhat a most Kolozsváron megnyitott helyi képviselet.
Ma a vásár programja a következôképpen alakul (látogatási órarend: 10-18): 11.00 — Elôadás a kis- és középvállalatokat érintô Phare-programról, 12.30 — Bemutatkozik a Munkáltatók és Kisiparosok Egyesülete, 12.50 — Elôadás az Alpha-BERD hitelrôl, 13.00 — A kereskedelmi kamara célkitûzéseirôl. Vasárnap, a nagyközönség napján, 10 és 16 óra között vetélkedôk, szórakoztató mûsorok is várják a látogatókat: lesz Ursus-verseny, Napolact fagylalt ünnep, aszfaltrajzoló verseny, ki mit tud verseny Kolozs megyérôl, konyhamûvészeti és virágkiállítás, léggömbpukkasztó vetélkedô stb. És ne feledjék el: a kiállítók között ott található a Szabadság standja is.
A tegnap megnyílt Kolozs Megyei Termék néven rendezett, vásárral egybekötött kiállításon szerkesztôségünk külön standdal vesz részt. Mint a kolozsvári meghatározó termékek egyike, a Szabadság friss száma végig megtalálható itt a vásár idején, azaz még ma és holnap, június 16-ával, vasárnappal bezárólag.
Ugyanitt kapható néhány kötetünk utolsó darabja is. Olyanok, mint a 2002-es Szabadság-évkönyv (vagy aki ki szeretné egészíteni gyûjteményét, felleli itt a korábbiakat is!), vagy a következô Minerva-kötetek: László Dezsô: A kisebbségi élet ajándékai, Pomogáts Béla: Budapesti nézô, Tibori Szabó Zoltán: Ferenczy Júlia és Tibori Szabó Zoltán: Élet és halál mezsgyéjén.
A fenti választékot kiegészíti még Versánszky Ernô: Virág a töltésen címû könyve, továbbá Pokémon-albumok, A világ országai, kisvállalkozóknak szóló szakkönyvek, valamint Románia-, Erdély- és egyéb térképek.
Szeretettel várjuk minden olvasónkat és potenciális reklám- ügyfelünket, látogasson meg a Szamosfalvi (A. Vlaicu) úti vásárban. Még csak szombaton és vasárnap lehet!
Ma, június 15-én elballagnak Kolozs megye magyar középiskoláinak maturandusai. A ballagási maraton megyeszerte már csütörtökön elkezdôdött, de a fénypont, azaz a belvárosi iskolák kicsengetése ma, szombaton kezdôdik.
Íme, Kolozs megye ballagólistája*: Bánffyhunyadi Octavian Goga Elméleti Líceum: XII. B, osztályfônök Czucza Erzsébet. Dési Andrei Muresanu Nemzeti Kollégium: XII. E, osztályfônök Lendek János. Apáczai Csere János Elméleti Líceum: XII. A, osztályfônök Tôkés Erika; XII. B, osztályfônök Demeter Zsuzsa; XIII. óvó-tanítóképzô, osztályfônök Székely Géza. Báthory István Elméleti Líceum: XII. A, osztályfônök Habala Mária; XII. B, osztályfônök Ambrus Katalin; XII. C, osztályfônök Páll Gyöngyvér; XII. D,osztályfônökök Gálfi Emôke, Vincze Zoltán. Brassai Sámuel Elméleti Líceum: XII. A, osztályfônök Kassay Ildikó; XII. B, osztályfônök Simon Gábor; XII. C, osztályfônök Hãsmãsan Judit; XII. D, osztályfônök Málnási Ferenc. Edmond Nicolau Elektrotechnikai Líceum, XII. RTV, osztályfônök Szabó Melinda. Református Kollégium, XII. A, osztályfônök Rácz Melinda; XII. B, osztályfônök Szabó Ágnes. Római Katolikus Gimnázium, XII. A, osztályfônök Gáspár Mária Magdolna. Sigismund Todutã Zenelíceum, XII. B, osztályfônök Benedek-Rápolti Melinda. Unitárius Kollégium, XII., osztályfônök Hegedûs Kornélia. Szamosújvári Petru Maior Elméleti Líceum, XII. E, osztályfônökök Kulcsár Melinda, Hatfaludy Ágnes. Tordai Mihai Viteazul Nemzeti Kollégium, XII., osztályfônökök Dumitru Anna, Bonczidai Ferenc.
* Az adatokat a Maturandusok 2002 címû kötetbôl vettük át.
A REPÜLÉS NAPJÁRA vasárnap kerül sor a röptéren a Kolozs Megyei Tanács és a Kolozsvári Nemzetközi Repülôtér szervezésében de. 10 órai kezdettel. A RATUC közlekedési vállalat ötpercenként indítja vasárnap 8–15 óra között a 8-as és 30-as autóbusz-, valamint 4-es és 6-os trolibuszjáratokat. Szükség esetén beindul a repülôteret a szamosfalvi híddal megállás nélkül összekötô 8R gyorsjárat.
A 17 TÉZIS AZ EROTIKÁRÓL címû legújabb Lkkt számot június 17-én, hétfôn este 7 órakor mutatják be a Virág/S.Micu Klein utca 17. szám alatti, újonnan megnyílt Bulgakov kocsmában. Fölolvasnak: Balázs Imre József, Demény Péter, Kelemen Attila. A folyóirat kritika-pályázatának díjátadására is sor kerül. Laudációt Orbán János Dénes és Selyem Zsuzsa mond.
PORTRÉ ÉS MASZK címmel nyílt meg Arnold Landen kortárs németországi grafikusmûvész kiállítása tegnap este a Német Kulturális Központ Egyetem utca 7–9. szám alatti központjában. A mûvész a német kultúra jeles személyiségeit örökítette meg rajzain.
SIMONFY DANI IRÉN festészeti kiállítása nyílik meg június 16-án, vasárnap délben 12 órakor az Ótordai Református Egyház IKE-termében.
— Milyen kritérium alapján akarnak új vezetôt az RTV magyar szerkesztôségének élére?
— Legyen fiatalabb és marKós.
A kortárs magyar irodalom jeles képviselôjének, Sütô Andrásnak a 75. születésnapja alkalmából ünnepi rendezvényre kerül sor június 16-án, vasárnap délelôtt az író szülôfalujában, Pusztakamaráson.
A haladás, az erdélyi Mezôség helyzete és jövôje feletti töprengés és közös cselekvés jegyében rendezi meg a pusztakamarási református gyülekezet, az Erdélyi Magyar Közmûvelôdési Egyesület, az olvasók népes tábora, a tisztelôk és a barátok közössége délelôtt 11 órakor a hálaadó istentiszteletet és az ezt követô baráti köszöntést, ünnepi beszélgetést.
E hét végén az örmények uralják Szamosújvárt. A régi Armenopolis ezúttal ünnepi köntösbe öltözik és a szokásosnál többen keresik fel a fôtéri Székesegyházat. Világosító Szent Gergely ünnepe az idén is sok vendéget vonz az erdélyi kisvárosba. Az elmúlt esztendôken még az Amerikai Egyesült Államokból is érkeztek turisták a helyi közösség életében oly fontos eseményre. Bizonyára így lesz most is, hiszen az ünnep alkalmával tartott szentmisét ezúttal S. E.R. Msgr. Dr. Jean Claude Périsset apostoli nuncius celebrálja. A 11 órakor kezdôdô mise keretében fellép az örmény templom közismert énekkara is, amely örmény saragánokat és magyar egyházi énekeket ad elô.
Ünnep lesz a javából szombaton Szamosújváron, amelyet népes budapesti küldöttség is megtisztel, de székelyföldi örmények képviselôi is jelen lesznek a helyi örmény közösség jelentôs ünnepségén.
Szent Antal-búcsú helyszíne volt, június 13-án a dési ferencesrendi római katolikus templom. A templom, amelynek védôszentje Szent Antal, évrôl évre több zarándokot fogad be falai közé. Ebben az évben két különlegessége is volt a búcsúnak: elsô miséjét cerebrálta a nemrég pappá szentelt Antal testvér, és 50 évvel ezelôtt, e napon lépett a templom kötelékébe Rókus testvér, azóta is hûen szolgálva rendjét. Jelen volt a Belsô Szolnok Fôesperesi Kerület papsága, Pál Leó ferences tartományfônök, csíksomlyói és kolozsvári testvérek.
A zarándokok Máramarosszigetrôl, Visóról, Rónaszékrôl, valamint a közelebbi Felôrrôl, Rettegrôl, Besztercérôl jöttek. A szentmise résztvevôinek a Majó Julianna tanárnô vezette kolozsvári Báthory-líceum kórusának jóvoltából különleges zenei élményben volt részük. Az 54 IX–XI.-es diák elsô alkalommal látogatott Désre, de remélhetôleg a sikeres vendégszereplésnek folytatása is lesz.
A besztercei római katolikus ifjúsági kórus is részt vett a búcsún. A 20 fiatal közül többen nem beszélnek ugyan magyarul, de énekelni azért énekelnek. Geréd Péter esperes, plébános szerint a modernebb elôadásmód azért szükséges, hogy az ifjúság szívesen vegyen részt a közös munkában. Molnár Gabriella kántor és Majla Júlia, a máltai szeretetszolgálat besztercei fônöke vállalta a zenekar és a kórus vezetését.
A besztercei plébános elmondta, hogy felekezete soknemzetiségû, ezért román szentmisét is tart. Sajnos a németre már nincs szükség, ôk már hiányoznak Besztercérôl.
Szerkesztôségünk ismét segíteni akar a kiskeresetûeken.
Áprilisban minden eddiginél nagyobb akciót sikerült szerkesztôségünknek megszerveznie, hogy emberséges olvasóink segítsenek azokon, akik elô szeretnének fizetni, de nem engedhetik meg maguknak ezt anyagi okokból. Be is gyûlt 5 611 500 lej, amibôl 84 elôfizetést kötöttünk rászorulóknak.
Májusban újabb 3 611 000 lej érkezett a következô adományozóktól: Farkas Gábor (New York, USA), dr. Szabó László fogorvos, valamint a neve elhallgatását kérô edmontoni fiatalember (Kanada) és további egy-egy kolozsvári, illetve magyarországi üzletember, kolozsvári magánszemély és egyházközség. A pénzbôl 54 elôfizetést tudtunk kötni kiskeresetûeknek a Szabadságra.
Június folyamán folytatjuk az elôfizetés-közvetítést. Máris érkezett adomány 1 726 000 lej értékben Csiszér Évától (szül. Kállay, Kitchener, Kanada) és egy-egy, neve elhallgatását kérô kolozsvári és magyarországi üzletembertôl.
Aki teheti, támogassa a beteg- és kisnyugdíjasokat, munkanélkülieket, szociális támogatáson tengôdôket legalább egyhavi elôfizetés árával (64 000 lej + kihordási díj — 2000–5275 lej, terjesztôtôl függôen —, az egész alig 2 dollár!).
Befizetni lehet: 1.) személyesen szerkesztôségünk emeleti irodáiban, 2.) csekkel a lapunk támogatását célul kitûzött Minerva Mûvelôdési Egyesület címére (Asociatia Culturalã Minerva, Banca Comercialã Românã, Cluj, bankszámlaszám: 2511.1-2537.2/USD), 3.) banki átutalással a fenti bankszámlaszámra, vagy 4.) befizetési szándékukról értesítsék szerkesztôségünket a 196-408-as vagy 196-621-es telefonszámon június 26-ig.
HÍVÁSRA HÁZHOZ MEGYÜNK!
Az adományozók nevét szívesen közöljük az újságban.
Szép könyv és igazi belsô tartalom, így összegezhetô a Koós Ferenc Kulturális Alapítvány által a Szentegyház utcai Gaudeamus könyvesboltban rendezett csütörtök délutáni könyvbemutató, ahol a szép számban egybegyûlt közönség elôtt a Koinónia Kiadó mutatta be legfrissebb köteteit. A budapesti könyvhétrôl haza érkezô kiadó, ahol három kötetével mutatkozott be, a kolozsváriak számára is tartogatott meglepetést. A Protestáns Teológiai Intézet, Budapest és Debrecen után a negyedik helyszínen, a Gaudeamus könyvesboltban ismerkedhettek meg az érdeklôdôk az 1594 oldalas terjedelmû, Kecskeméthy István fordításában megjelenô Bibliával. A Biblia bemutatásához társult az a kamarakiállítás, amelyet dr. Sipos Gábor egyetemi adjunktus, levéltáros mutatott be, és amelynek anyagát az Erdélyi Református Egyházkerület és a Protestáns Teológiai Intézet könyvtára kölcsönözte. Sipos Gábor bevezetôjébôl megtudhattuk, hogy az 1864 és 1938 között élt Kecskeméthy István bibliatudós, teológiai professzor élete a Szentírás-fordítás jegyében telt el. A kézirattól a könyvig címet viselô kiállítást megtekintve részesei lehetünk a fordítás és könyvvé válás folyamatának.
Visky András, a Koinónia könyvkiadó igazgatója a Kecskeméthy-bibliával kapcsolatban elmondta, hogy a Biblia megjelentetése felnôtté tette a kiadót, hiszen a kézirattal való foglalkozás öt éve komoly folyamat volt. A könyvvel kapcsolatos beszélgetéseket, szakmai reflexiókat a kiadó külön kötetben jelenteti meg. Az igazgató a továbbiakban bemutatta Visky Ferenc Fogoly vagyok címû kötetét, amelynek alcíme 70 történet a börtönrôl és a barátságról, írója pedig a szamosújvári börtönben töltött éveirôl beszél a humor hangján, a szerzô véleménye szerint ugyanis nagyon sötét idôkben a börtön a legszabadabb helye a társadalomnak. A kiadó mély sajnálatára sajnos nem készülhettek el Hervay Gizella Kobak könyve, valamint Berszán István A válogatott útibatyu címû kiadványai, kárpótlásul viszont kis kártyákat osztogattak, amelynek tulajdonosai a könyv megjelenésekor tíz százalékos kedvezményben részesülnek, ha a Gaudeamusban vásárolják azt meg. Még két könyvet ismerhettünk meg csütörtökön, Visky András Írni és (nem) rendezni, valamint a Transylvania Anno Domini MMI címûeket. Az elôbbi a szerzô dramaturgiai írásait, esszéit, színikritikáit, tanulmányait tartalmazza, az utóbbi pedig kissé szomorú, de szép kötet, a kiadó ugyanis megbízott egy fotómûvészt, hogy fényképezze le a "táj sebeit", azokat a kastély-, templom- és várromokat, amelyek úgy simulnak egy-egy tájba, mint valami fájdalmas felkiáltójelek. Szép könyveket szeretnénk megjelentetni a továbbiakban is, mondotta az igazgató, hiszen a könyvet nem egy napra veszi meg az ember. Megállapításának valóságos alapja van, a bemutatott kötetek ugyanis igényes, tetszetôs és minôségi kiadványok.
Nagy sikerrel mutatták be Budapesten a Magyarok Házában a Faragó József szerkesztette Csángómagyar népballadák és a Kriza János gyûjtötte Vadrózsák címû kötetek új kiadását. A rendezvényt Rázvány Csaba unitárius püspök nyitotta meg. A könyveket Kriza Ildikó néprajzkutató ismertette. Faragó József etnográfus, a MTA tiszteleti tagja
A moldvai csángómagyarok között címmel tartott elôadást. A szerzôt Halász Péter, a Lakatos Demeter Társaság titkára köszöntötte. Közremûködött a Szeret Együttes — Horváth Gyula kobzos, Ladányi Ferenc furulyás és Petrás Mária népdalénekes, valamint a Guzsalyas Csángó hagyományôrzô Néptáncegyüttes.
György Attila sajátos családregényében harminchárom fiktív ôsét szólaltatja meg, az etruszk "kiindulóponttól" székely-magyar önmagáig, és ezeken a naplószerûen jelentkezô miniéletrajzokon keresztül felvillan minden jellegzetesség, amely azokat az idôket, az akkori római-konstantinápolyi-pannóniai, majd erdélyi magyarrá vált ember életét meghatározták. Az emberöltôk egy-egy téglaként épülnek be a kelet-európai történelemnek nevezett nagy és zegzugos épületbe, mindegyiküknek külön hangulata, napjaink szódivatjával élve, külön imázsa van. Lehet, hogy a közel kétszáz oldal igazságtartalma, kontinuitása megkérdôjelezhetô, de ez nem veszélyezteti az igazság lehetôségét. Vagyis: elképzelhetô, hogy valóban ilyen ôsök leszármazottja a ma György Attilaként ismert tollforgató.
Maga a szerzô így vélekedik:
"A hely, a térség az, ami valószínûsíti a valószínûtlen családtörténeteket. Itt, a népek országútján ôsidôk óta latin, kelta, parthus, szász, vandál, arab, normann, szarmata, szkíta, szláv, török, ugor és ki tudhatná még, milyen népek keveredtek a népek teremtésének csodálatos receptje szerint. Mindez nem sokat jelent. Csak annyit jelent, etruszkok vagyunk, kelták, parthusok, szászok, vandálok, türkök, szlávok, besenyôk. Jelen esetben magyarok. És még akkor is székelyek, csángók, palócok, mert magyaranak lenni sem olyan egyszerû."
A múltat, az ôsöket erôszakkal le lehet tagadni, közönnyel el lehet felejteni. De ez semmit sem változtat az igazság tényén, ami önmagáért létezik, és örök érvénnyel megtalálható a természetben, a sejtek legmélyén — vallja az író.
Ezen a napon tartjuk utolsó osztályfônöki óránkat... Bár az elmúlt évben sok osziórát elraboltam Tôletek — magyarórának —, most is magyar költôktôl, íróktól kölcsönvett szövegekkel szeretnék búcsúzni — kedves lányaim, fiaim!
Egy imával kezdem. Szabó Lôrinc: Ima a gyermekekért: Fák, csillagok, állatok és kövek / szeressétek a gyermekeimet. Ha messze voltak tôlem, azalatt / eddig is rátok bíztam sorsukat. Énhozzám mindig csak jók voltatok, / Szeressétek ôket, ha meghalok. Tél, tavasz, nyár, ôsz, folyók, ligetek, / szeressétek a gyermekeimet. Te, homokos, köves, aszfaltos út, / vezesd okosan a lányt, a fiút. Csókold helyettem, szél, az arcukat, / fû, kô, légy párna a fejük alatt. Kínáld ôket gyümölccsel, almafa, / tanítsd ôket, csillagos éjszaka. Tanítsd, melengesd te is, drága nap, / csempészd zsebükbe titkos aranyad. S ti mind, élô és halott anyagok, / tanítsátok ôket, felhôk, sasok, vad villámok, jó hangyák, kis csigák, / vigyázz reájuk hatalmas világ. Az ember gonosz, benne nem bízom. / De tûz, víz, ég s föld igazi rokonom.. Igaz rokon, hozzátok fordulok, / tûz, víz, ég s föld s minden istenek: szeressétek, akiket szeretek!
Iskolánktól búcsúzunk... Bajor Andor gyermekkori iskolájáról így írt: "Az én iskolám olyan volt, mint egy vár: minden sarkában volt egy torony... bennük arany- meg ezüstcsengettyûvel. Reggel nyolckor az ezüstcsengettyû szólalt meg, kilenc elôtt tíz perccel az aranycsengettyû. A tanító bácsi egy smaragddal és rubinnal kirakott elefántcsont széken ült. Az asztalán gyönyörû, színes kréták sorakoztak, jobbján pedig egy hatalmas földgömb állott tisztelettel.
Amikor megcsendült az aranycsengettyû, mi kiszaladtunk az udvarra, és rúgtuk a rongylabdát. Ezalatt a tanító bácsi fölment egy csigalépcsôn, kinyitott hét lakatot, és belépett az iskola legtitkosabb szobájába. Itt rengeteg zsák volt, egyikben számok álltak egytôl egymillióig, a másikban énekek, a harmadikban folyók és hegyek, a negyedikben a Nap, a Hold meg a csillagok. A tanító bácsi itt szépen kiválogatta a dirib-darabokból álló törtszámokat, a legmagasabb hegycsúcsokat és a legszebb énekeket. És amikor megcsendült az ezüstcsengettyû, ô már lefelé jött a tudománnyal, amit aztán széjjel osztott közöttünk...
Lehet, hogy nem volt éppen így, amit leírtam. De az tény: az iskolám teteje színaranyból volt, ma is látom a csillogását sok-sok év messzeségébôl... Egyébként színaranyból és gyémántból van a ti iskolátok is... Ezt azonban csak 20–30 év múlva fogjátok észrevenni..."
Kedves lányok, ifjak, hosszú útra indultok most, hogy aztán Ti is így lássátok iskolánkat, ahogyan most látom én is, amikor Titeket búcsúztatlak, és én is búcsúzom hajdani iskolámtól, 1990 óta munkahelyemtôl...
Áprily Lajos szavaival biztatlak: Biztatás fiatal fenyôknek: ...Szelektôl is edzôdjetek / hóviharok szilaj csatáin. Fenyvessé sûrûsödjetek, / jövô-rügyes kicsike fáim. S ontsatok gyantás jószagot...
S a biztatás mellé pár jó tanács — Magyari Lajos költôtôl: "Nem a fenyôk, a hegyek, a borvizek, / nem a mítosz, nem ködlô hangulat, nem a születés bíbor mágiája, / mi e földdel engem összead. A szépség, a vérség mind kevés: / nôhetnek bennem fenyvesek, zúghat honi szél, fakadhat forrás... / E kötés más. Keservesebb. Jogom van hozzá: földem a Föld, Európa én hû szülôvárosom, nem vagyok kisebb és nem nagyobb, / mint milliárdnyi ember-rokonom, kiket más tájnak lége éltet, / más nyelvek zenéje ringat el, más robajlással árad a vérük, / és ereikben más dalt énekel. Más történelem homlokuk mögött, / és másként megszerkesztett jövô, de a jövendô csak úgy igaz, / hogyha Hazát is kap az eljövô. Nem a fenyôk, a hegyek, borvizek, / nem mítosz, nemködlô hangulat, nem a születés bíbor mágiája, / mi e földdel engem összead. A szépség, a vérség mind kevés, / több kell ide: hû számvetés — itthon vagy, itt lehetsz magad, / kötések kötnek, hogy légy szabad, léted csak itt lelheti igazát, / lényegét: házat és Hazát.
Hogy Ti hol találjátok meg a "házat és Hazát" — kinek-kinek a szerencséjétôl függ... Kétségbeesett igyekezetünkben, hogy eleget tegyünk a környezô világ elvárásainak, ne feledkezzünk meg a kenyérkeresés gondja miatt a kenyér ízérôl, a boldogulás ûzött hajszája miatt a boldogulás végsô értelmérôl!
Költészetünk a szép, az esztétikum jelrendszerével üzen, és a megmaradásra, a "számvetés"-re is figyelmeztet — ma is! Reményik Sándor: Benéz a havas...
Benéz a havas kéken Kolozsvárra.
A nagypiacról tisztán látható,
Amint a Monostor utat bezárja.
Most úgy érzem: ott vége a világnak.
Azokra, kik rám túl a hegyen várnak,
Úgy gondolok, mint mesés más-világra
Benéz a havas kéken Kolozsvárra.
Öreg fején már megmozdult a hó,
Tövében vadul árad a Szamos,
A Szamos, ez az egyetlen folyó.
A Szamos, ez a megfordított Léthe...
mondják, ki belekóstolt a vizébe,
Az felejteni nem tud sohasem.
Túl a gyalui havas hegyeken
Hiszen — kékek a budai hegyek,
Kékek, s lilák is tán, ha jô az alkony.
De nincsen mégsem olyan alkonyat
Sehol a földön, mint a Szamos-parton.
S ez nem elég, hogy idehaza tartson?
Búcsúzzunk hát! Isten velünk, viszontlátásra!
A meghitt hangulatú francia kisvendéglô szerves része az országimázsnak, a képnek, amely regények, filmek révén számomra, a létezô szocializmus honpolgára számára elérhetô volt abból a kultúrából, amelyet Anatole France, Romain Rolland, Luis Aragon és társaik írásaiból ismertem. De a meghittségen és a kedélyes anekdotázó hangulaton túl, a kisvendéglô fontos szerepet játszott frankhon népélelmezésében. Mára, minden tradicionalizmus dacára, a gyorsuló idô jegyében bizonyosan ott is megjelentek a Burger Kingek, McDonald’s-ok, hiszen az idô értékesebb annál, semmint hogy az említett tollforgató atyafiak késôi leszármazottai anekdotázással töltenék. Tehát jöttek a fast-food-ok, és a fogyasztói társadalom. Az óvatos Keletre nyitás jegyében nálunk is megjelentek és mûködnek, bár nem tudom, milyen sikerrel.
Ha Kolozsvár belvárosában végigsétál az ember, rádöbben a román gazdasági föllendülés forrására: ez pedig nem más, mint a perecipar. Az egymást érô perecsütôdék biztosan jól jövedelmeznek, különben nem szaporodtak volna el gombamódra. És biztos, hogy a hazai gazdaság leglátványosabban fejlôdô szeletét képezik. Sok kicsi sokra megy, mondja a jó kereskedô, aki az egyszeri nagy haszon helyett mindig is többre tartotta a folyamatos biztos forgalmat. S ha már a hamburgeres gyorsétkezdék árai nem a kolozsvári köznép zsebéhez szabottak, a lehetôségekhez kell alkalmazkodni... Ami tehát nyugatabbra a kisvendéglô és még nyugatabbra a gyorsétkezde, az nálunk a perecsütôde. S ha ez így folytatódik, a nemzetiszínû szemeteskukákkal együtt akár nemzeti szimbólummá is kinôheti magát.
De komolyra fordítva a szót, a román gazdasági fellendülés mibenléte, amit az éppen hatalmon levôk hirdetnek, olyan talány, amelyet nincs honnan eredeztetni. Merthogy nem a kormány gazdaságpolitikájának a következménye, az nyilvánvaló. Hiszen ez a gazdaságpolitika — ha egyáltalán nevezhetjük annak — tulajdonképpen abban áll, hogy a hatalmat gyakorlók amolyan tûzoltásszerûen igyekeznek kivédeni az itt-ott fellángoló bérharcokat, sôt, ha lehet, a szakszervezeteknek tett kisebb-nagyobb engedményekkel próbálják megelôzni azokat. Ezáltal biztosítottak a zökkenômentes lassú sodródás feltételei, s a párhuzamosan kialakuló magánszektor kitermeli azt a jövedelmet, amelyet a társadalmi béke megóvása jegyében a veszteséges állami nagyvállalatokba lehet pumpálni. A felismerés, hogy idehaza ez az egyetlen járható út, akár zseniálisnak is mondható. Bár nem a tudatos hozzáállás, hanem inkább a spontán be nem avatkozás terméke. A baj csupán az, hogy nincs perspektívája. A folyamatos sikerhírek — itt is, ott is elismerôen nyilatkoztak a romániai fejleményekrôl — azért megtévesztôk, mert csupán az információ elsô felét tartalmazzák. Ami az elmaradhatatlan "de" szócska után elhangzik, az már nem kerül fejléc alá.
Sidzouka, 45 ezer nézô. Vezette: Kim Milton Nielsen (dán).
BELGIUM: De Vlieger — Van Kerckhoven, Van Buyten, de Boeck, Peters — Verheyen (77. perc Simons), Vanderhaeghe, Walem, Goor — Mpenza (70. perc Sonck), Wilmots. Szövetségi kapitány: Robert Waseige.
OROSZORSZÁG: Nyigmatullin — Kovtun, Nyikiforov (42. perc Szennyikov), Onopko — Szolomatyin, Szmertyin (34. perc Szicsev), Karpin (82. perc Gyerzsakov), Tyitov, Hohlov — Beszcsasztnih, Alenyicsev. Oleg Romancev.
Gólszerzôk: Walem (7. perc), Sonck (79. perc) és Wilmots (82. perc), illetve Beszcsasztnih (52. perc) és Szicsev (88. perc).
Szögletarány: 11–3 (6–3); lövések: 17–10 (kapura:7–5); sárga lap: Vanderhaeghe, illetve Szolomatyin, Szmertyin és Alenyicsev.
A belgák két döntetlennel várták a mérkôzést, s mivel az oroszoknak már volt három pontjuk, egyetlen esélyük volt a továbbjutásra: a gyôzelem. Meg is látszott játékukon, hogy nyerni akarnak, s már a 7. percben vezetést szereztek, amikor Walem 25 méterrôl, szabadrúgásból tökéletesen csavart a bal felsô sarokba, szépségdíjas gólt szerzett. Ez az eredmény viszont az oroszoknak nem kedvezett. Most már ôk voltak kénytelenek támadni, s tették is azt tudásuk szerint. A belgák játéka az elsô félidôben azonban jobb volt, enyhén uralták a mérkôzést. A küzdelem még hosszú ideig meddônek bizonyult, a második félidô 7. percéig, amikor a kitartóan és egyre veszélyesebben támadó, "bekeményítô" oroszok voltak eredményesek: Szicsev 10 méteres lövését védte a belga hálóôr, de nem tudta megfogni a labdát, s a kipattanó játékszert Beszcsasztnyih még idôben rúgta az üres kapuba.
Az elkövetkezô majdnem fél órában úgy tûnt, hogy a belgák veretlenül ugyan, de búcsúznak a vb-tôl, hiszen támadásaik kissé vérszegényeknek bizonyultak az oroszok elszántságához képest. Ezekben a pillantokban az oroszok jobban játszottak, mint ellenfeleik. Mindkét fél elpuskázott egy-egy hatalmas gólhelyzetet, jóformán üres kapura sem tudtak gólt lôni. A döntetlen nagyon közelinek tûnt.
Mégis, az utolsó percekben három gól született, s ehhez természetesen az is hozzátartozik, hogy ekkor az iram jócskán felpörgött, a mérkôzés pedig valóságos csemegévé változott. A 79. percben elôbb Walem szögletét fejelte Sonck a kapu bal sarkába, miután az orosz hátvédek elaludtak. Az oroszok válaszul lerohanták a belga kaput, de szinte azonnal még egy gólt kaptak: a 82. percben szép ellentámadást követôen Wilmots a 16-os szélrôl két hátvéd között a bal alsó sarokba csavart. Úgy tûnt, hogy eldôlt a mérkôzés sorsa, az oroszok azonban még nem így gondolták: két perccel a szabályos játékidô lejárta elôtt Gyerzsakov átadását Szicsev vágta a kapuba. Rögtön utána ismét Gyerzsakov került gólhelyzetbe, de fejese nem sikerült úgy, ahogyan szerette volna, bár senkitôl sem zavartatva álldogált a hatos szélén. Maradt tehát a 3–2, a "vörös ördögök" pedig csoportmásodikként jutottak tovább a nyolcaddöntôbe, ahol Brazíliával, a C-csoport gyôztesével találkoznak hétfôn 14.30-kor Kóbéban.
Oszaka, 45 ezer nézô. Vezette: Veissiere (Franciaország).
JAPÁN: Narazaki — Macuda, Mijamoto, Nakata Kodzsi — Mjodzsin, Toda, Nakata Hidetosi (84. perc Ogaszavara), Inamoto (46. perc Icsikava), Ono — Janagiszava (46. perc Morisima), Szuzuki. Szövetségi kapitány: Philippe Troussier (Franciaország).
TUNÉZIA: Bumnidzsel — Trabelszi, Dzsaidi, Badra, Buzaján (78. perc Zituni) — Clayton (61. perc Mhedebi) — Ben Asur, Buazizi, Godbán, Melki (46. perc Beja) — Dzsaziri. Szövetségi kapitány: Ammar Suayah.
Gólszerzô: Morisima (48. perc) és Nakata Hidetosi (75. perc).
Szögletarány: 9–4 (7–3); lövések: 13–8 (7–1); sárga lap: Buazizi és Badra.
A házigazdák fesztiválját Japán kezdte el pénteken, s nem akármilyen fegyvertényt hajtott végre a szigetországi válogatott: veretlenül és csoportelsôként jutott a nyolcaddöntôbe.
A lelkesedésbôl ismét jelesre vizsgázó nemzeti tizenegy végighajtotta a leggyengébb afrikai együttes elleni találkozót, a második félidô elején a csereként pályára lépô Morisima találatával megérdemelten jutott elônyhöz. S ezután sem állították le a motorokat, a hajrában a pármai idegenlégiós Nakata is betalált.
A japán válogatott június 18-án, kedden 9.30-tól Mijagiban (azért jól eltervezték: akár elsô, akár második helyen juthatott volna tovább bármelyik házigazda, továbbra is hazai földön marad a folytatásban) Törökországgal találkozik.
A csoport végeredménye:
1. Japán 3 2 1 0 5–2 7
2. Belgium 3 1 2 0 6–5 5
---------------------------------------------
3. Oroszország 3 1 0 2 4–4 3
4. Tunézia 3 0 1 2 1–5 1
Incshon, 52 ezer nézô. Vezette: Sanchez (Argentína).
KOREAI KÖZTÁRSASÁG: Li Von Dzse — Csoj Dzsin Csul, Hong Mjung Bo, Kim Te Jung — Szong Csong Gug, Kim Nam Il, Li Jung Pjo, Ju Szang Csul — Park Dzsi Szung, An Dzsung Hvan (92. perc Li Csun Szo), Szeol Ki Hjeon. Szövetségi kapitány: Guus Hiddink (Hollandia).
PORTUGÁLIA: Vitor Baia — Beto, Jorge Costa, Fernando Couto, Rui Jorge (73. perc Abel Xavier) — Armando Petit (77. perc Nuño Gomes), Paulo Bento, Sergio Conceicao, Joao Pinto, Figo — Pauleta (68. perc Andrade). Szövetségi kapitány: Antonio Oliveira.
Gólszerzô: Park Dzsi Szung (70. perc).
Szögletarány: 5–3 (1–0); lövések: 9–6 (kapura: 3–4); sárga lap: Kim Te Jung, Szeol Ki Hjeon és Kim Nam Il, illetve Beto és Jorge Costa.; kiállítva: Joao Pinto (27. perc) és Beto (65. perc, második sárga lap).
A luzitán válogatott késôn ébredt fel ezen a világbajnokságon. Az egyébként tetszetôs futballt játszó európaiak nem tudtak mit kezdeni a házigazdákkal, akik magabiztossága meglepett mindenkit. A portugáloknak feltétlenül pontot vagy pontokat kellett volna szerezniük a továbbjutáshoz, éppen ezért támadólag léptek fel. A dél-koreaiak azonban okosan éltek lehetôségeikkel, lôttek egy meg nem adott gólt, s mindent összevetve sokkal veszélyesebbek voltak, mint a titkos esélyesnek kikiáltott luzitán válogatott.
Az egyensúly akkor borult fel, amikor Joao Pinto szándékosan térden rúgta ellenfelét, s indulhatott zuhanyozni. A helyzetet az is súlyosbította, hogy Beto is térdrúgás miatt beszedte második sárga lapját, s ezzel a portugálok szinte lehetetlen feladat elé kerültek: 25 percen át kilenc emberrel kellett megvédeniük legalább a gólnélküli döntetlent. Ám öt perccel a második kiállítás után balról átívelt labdát az ötös sarkán vett mellre Park Dzsi Szung, jobbal becsapta Sergio Conceicaót, majd ballal "kötényt adott" Vitor Baiának és belôtte a koreai gyôzelmet jelentô gólt.
A hajrában kétségbeesetten támadtak a portugálok, de kevés híján ôk kaptak még egyet — a dél-koreai támadások életveszélyt jelentettek.
A találkozó játékvezetôjének egyik asszisztense (partjelzôje) a magyar Székely Ferenc volt.
A házigazdák a nyolcaddöntôbe jutottak, a folytatás június 18-án, kedden 14.30 órától Tedzsonban: Koreai Köztársaság–Olaszország. A másik ágon: Mexikó–Egyesült Államok, Csondzsu, június 17., hétfô, 8.30 óra.
Tedzson, 35 ezer nézô. Vezette: Csün Lu (Kína).
LENGYELORSZÁG: Majdan — Klos (89. perc Waldoch), Zielinski, Glowacki — Krzynówek, Murawski, Kucharski (65. perc Marcin Zewlakow), Kozminski — Olisadebe (87. perc Sibik), Zurawski, Kryszalowicz. Szövetségi kapitány: Jerzy Engel.
EGYESÜLT ÁLLAMOK: Friedel — Hejduk, Pope, Agoos (36. perc Beasley), Sanneh, O’Brien — Stewart (68. perc Jones), Donovan, Reyna — Mathis, McBride (58. perc Moore). Szövetségi kapitány: Bruce Arena.
Gólszerzô: Olisadebe (3. perc), Kryszalowicz (5. perc) és Marcin Zewlakow (66. perc), illetve Donovan (83. perc).
Szögletarány: 3–8 (2–4); lövések: 8–17 (kapura: 7–8); sárga lap: Majdan, Kozminski, Kucharski és Olisadebe, illetve Hejduk.
Felszabadultan focizó, tizengyest is vétô, emelt fôvel búcsúzó lengyel csapat verte meg az így is továbbjutott amerikaiakat.
A csoport végeredménye:
1. Koreai Köztársaság 3 2 1 0 4–1 7
2. Egyesült Államok 3 1 1 1 5–6 4
---------------------------------------------
3. Portugália 3 1 0 2 6–4 3
4. Lengyelország 3 1 0 2 3–7 3
A Beszélô számok címet is adhatnánk a mostani összefoglalónknak. A számok a távol-keleti vb csoportmérkôzéseinek statisztikáját tükrözik:
l Összesen 130 gól esett a 48 összecsapás során. A gólok csoportonkénti megoszlása: A-csoport: 14, B: 22 (itt született a legtöbb találat, mérkôzésenként átlagosan 3,66), C: 21, D: 18, E: 18, F: 9 (ez volt a gólokban legszegényebb csoport, mérkôzésenként 1,50 gól esett), G: 12, H: 16.
l 13-féle eredmény került a jegyzôkönyvekbe. A leggyakoribb az 1–1-es döntetlen és 1–0-s gyôzelem volt, 9 találkozó végzôdött így. A további sorrend: 7-szer: 2–0, 5-ször: 2–1, 4-szer: 3–1, 3-szor: 3–2, 2-szer: 0–0, 2–2, 3–0 és 4–0, 1-szer: 3–3, 5–2 és 8–0.
l Legeredményesebb csapatok: 1. Brazília és Németország 11–11, 3. Spanyolország 9, 4. Belgium, Paraguay és Portugália 6–6, 7–14. Costa Rica, Dánia, Dél-Afrika, Egyesült Államok, Írország, Japán, Szenegál és Törökország 5–5 adott góllal. Legkevesebb kapott góllal zártak: 1. Anglia, Dél-Korea és Németország 1–1, 4–8. Argentína, Dánia, Írország, Japán és Mexikó 2–2, 9–16. Brazília, Franciaország, Horvátország, Kamerun, Nigéria, Olaszország, Svédország és Törökország 3–3 kapott góllal.
l Ellenkezô véglet: legkevesebb gólt lôtte: 1–3. Franciaország, Kína és Szaúd-Arábia 0–0, 4–5. Nigéria és Tunézia 1–1, 6–11. Anglia, Argentína, Ecuador, Horvátország, Írország és Szlovénia 2–2 góllal. Legtöbb gólt kapta: 1. Szaúd-Arábia 12, 2. Kína 9, 3–4. Lengyelország és Szlovénia 7–7, 5–7. Costa Rica, Egyesült Államok és Paraguay 6–6, 6–9. Belgium, Dél-Afrika, Szenegál és Tunézia 5–5 kapott góllal.
l A vb rangsorának eddigi utolsó helyein így helyezkednek el a képzeletbeli táblázaton:
17. Dél-Afrika 3 1 1 1 5–3 4
18. Argentína 3 1 1 1 2–2 4
19. Costa Rica 3 1 1 1 5–6 4
20. Kamerun 3 1 1 1 2–3 4
21. Portugália 3 1 0 2 6–4 3
22. Oroszország 3 1 0 2 4–4 3
23. Horvátország 3 1 0 2 2–3 3
24. Ecuador 3 1 0 2 2–4 3
25. Lengyelország 3 1 0 2 3–7 3
26. Uruguay 3 0 2 1 4–5 2
27. Nigéria 3 0 1 2 1–3 1
28. Tunézia 3 0 1 2 1–5 1
29. Franciaország 3 0 1 2 0–3 1
30. Szlovénia 3 0 0 3 2–7 0
31. Kína 3 0 0 3 0–9 0
32. Szaúd-Arábia 3 0 0 3 0–12 0
l A gólátlag: 2,70.
l A gólkirályi listát Miroslaw Klose vezeti 5 találattal.
László Ferenc
A világbajnokság mai és holnapi mérkôzései:
l Németország–Paraguay — nyolcaddöntô, szombat, 9.30 óra
l Dánia–Anglia — nyolcaddöntô, szombat, 14.30 óra
l Svédország–Szenegál — nyolcaddöntô, vasárnap, 9.30 óra
l Spanyolország–Írország — nyolcaddöntô, vasárnap, 14.30 óra
A Detroit Red Wings nyerte a Stanley-kupát, miután az észak-amerikai profi liga döntôjének ötödik mérkôzésén legyôzte a Carolina Hurricanes együttesét.
A Stanley-kupa döntô, ötödik mérkôzésén: Red Wings–Hurricanes 3–1 (0–0, 2–1, 1–0) — a párharcot 4-1-es összesítéssel a Detroit nyerte.
A Detroit fennállása 10. bajnoki címét szerezte. A playoff legértékesebb játékosának a svéd Nicklas Lidströmöt választották: a Red Wings hátvédje az elsô európai, aki megkapta a Conn Smythe-trófeát.
Scotty Bowman pályafutása kilencedik Stanley-kupáját nyerte, ezzel ô lett az NHL történetének legsikeresebb vezetôedzôje. A 69 éves tréner közvetlenül a lefújás után bejelentette visszavonulását.
Valószínûleg ezt teszi Hasek is. A sztárkapusnak már csak ez a trófea hiányzott a gyûjteményébôl.
Utoljára csengettek ki huszonnyolc magyar diáknak Besztercén. A péntek reggeli iskolai ünnepély délután a helyi református templomban folytatódott. A matematika-fizika, illetve filológia szakos két osztályt köszöntötte Ferencz-Szép Sára, az Andrei Muresanu Fôgimnázium magyar tagozatának aligazgatónôje, illetve dr. Szántó Árpád a megyei önkormányzat és Balázs Dénes a megyei tanfelügyelôség részérôl. Sapientia elismerô oklevéllel és Hunyadi János -díjjal gazdagodhatott az évfolyam éltanulója, Bartha Amália. Hagyománynak örvend immár a Református Nôszövetség készítette emléklap és a Horváth Pál Baráti Társaság adományozta kitüntetés is. A megye egyetlen magyar középiskolájának végzôsei a következô Kányádi-idézettel lépnek az Élet elé: "Egyetlen botunk, batyunk és fegyverünk az anyanyelv."
Százezer dollár értékben tatarozták, korszerûsítették a Gyôzelem mozit. Az intézményt korszerû gépekkel, bútorzattal látták el, nyilatkozta Gabriela Bodea, a Kolozsvári Romaniafilm igazgatója. A korszerûsítési munkálatokat, melynek terveit már tavalyelôtt véglegesítették, 2000 végén kezdték el. Ily módon a Gyôzelem mozi a harmadik kolozsvári mozi, amely a legmodernebbnek számító, Dolby Stereo Sound rendszerrel rendelkezik.
Tegnap 12 órakor kezdôdött a Kolozsvári Református Kollégium évzáró istentisztelete. Az ünnepi alkalomból a Mk 5, 18-20 alapján igét hirdetett Imre István Zoltán lelkipásztor-tanár. A diákokhoz szólva elmondta: legyetek ti is olyanok, mint az a galatabeli férfi, akit Jézus hazaküldött, hogy magatartásával közösségében példaképpé váljon. Székely Árpád igazgató évzáró beszédében hangsúlyozta, hogy Kolozsváron törvényesség még mindig nem létezik, az egyház és a kollégium továbbra is küzd az ingatlanért — mindhiába. Az évzáró alkalmával több díjat is átadtak, az Apáczai Csere János Baráti Társaság különdíját Cseh Zsolt nyugalmazott lelkész adta át, aki elmondta, hogy több mint 65 évvel ezelôtt elsôéves kollégistaként költözött be abba a Farkas utcai épületbe, amely ma nagyon leromlott állapotban van, s amelyet még így sem akarnak visszaadni a református egyháznak, a jogos tulajdonosnak.
Tegnap reggel 9 órakor Gaudeamust énekelve 23 ballagó diák vonult be a dési római katolikus templomba, osztályfônökük, Lendek János kíséretében. A ballagók között négy olyan diák is akadt, aki román tagozaton tanult IX. osztálytól, de most fontosnak találták magyarul is búcsúzni a tanároktól, kisebb kollégáiktól.
A ballagókat Leánder testvér és Balázs Attila református pap búcsúztatta, az elsô Kirkegaard egyik történetét idézve. Ennek tanulsága, hogy a diákok lelkükben tartsák meg a tüzet, melyet tanáraik tanításaikkal oltottak beléjük, ugyanakkor felhívja figyelmüket, hogy jó, ha merjük vállalni a felelôsséget, bár nem könnyû, de kell, mert ezáltal lesz érték és értelem életünkben. Varga Enikô XI-es diák búcsúzott osztálya nevében a ballagóktól, felelevenítve közös élményeiket. A tanárok részérôl Márton Kalapáti Jolán kiemelte annak szükségességét, hogy az erkölcsi és esztétikai szépség megmaradjon emlékeikben. Továbbá egy ballagó diák kicsengetési kártyáján hozzá írt igen találó Bolyai-idézetet olvasott fel: "Jobb, ha az igazságra támaszkodva legyôzöl egy illúziót, mint egy illúzióra támaszkodva legyôzni az igazságot."
Hálaadás, ballagók megáldása, közös imáink elmondása, elénekelése után könyveket ajándékozott a két egyház és az RMDSZ–EMKE képviseletében Váncsa Pál tanácsos.
• Két biciklit lopott két dési fiatal. A 16 éves, visszaesôként számontartott Daniel Alexandru és a 20 éves Sorin Lãcãtus 2002 márciusában az éj leple alatt egy szamosújvári tömbház lépcsôházából emelte el a két biciklit. Minôsített lopással vádolják ôket, Alexandrut elôzetes letartóztatásba helyezték.
• Figyelmetlen kerékpárost gázolt a kolozsvári Dévai Márton (41). Az áldozat a 15 éves, tordaszentlászlói Takács Zoltán, aki 13-án délután háromnegyed hétkor a község területén kerékpározott, és egy útkeresztezôdésben nem vette figyelembe a "stop" jelzôtáblát, s így a kolozsvári autóvezetô 1310-es Daciája elé került. Koponya- és agyalapi sérülésekkel, egyéb zúzódásokkal került kórházba.
• Hídfôbe szaladt Peugeot márkájú autójával a vajdahunyadi Elena Moldovan. A baleset a DN1F jelzôsû úton, Pusztatopán (Topa Micã) történt csütörtökön, amikor a túl nagy sebességgel vezetô Moldovan elvesztette uralmát autója fölött. A balesetben a két utas sérült meg súlyosan, a vajdahunyadi Maria Constantin (47) és Maria Palcu (71) kórházi kezelésre szorult.
• Bírói ítélet semmibe vétele és birtokháborítás miatt indult bûnvádi nyomozás egy szucsági házaspár ellen, miután Teodor és Rozalia Safta nem szabadította fel a szintén helybéli Ioan Maier 2100 négyzetméteres telkét, amelyet önkényesen használnak. A két tettes szabadlábon védekezik.
Alig 29 esztendôs Magyarfráta legfiatalabb polgármesterjelöltje, aki a Szocialista Munkáspárt színeiben az elôrehozott választásokon indul. Ioan Cristian Ciotlaus állategészségügyi dolgozó azt ígérte, amennyiben megnyeri a választásokat, megpróbálja megoldani az ivóvíz problémáját, kövezni a községi utakat, véglegesíteni a birtoklevelek kiosztását, megoldani a lakosság húsz százalékát alkotó magyarfrátai romák égetô problémáit. Az egy hét múlva, június 23-án, vasárnap sorra kerülô polgármester-választásokon hét jelölt közül választhatnak a helybeliek. Az RMDSZ nem állított polgármesterjelöltet.
Pénteken vette kezdetét a Kolozsvári Napok — Kolozsvári Szolgáltatások, Márkanevek, Termékek nevû rendezvény. A szervezô Armonia Alapítvány sajnálatára a Fôtéren tartott ünnepélyes megnyitón egyetlen helyi vagy megyei hivatalos személy sem vett részt.
A megnyitót követôen a rendezvény részeként a Gyorsbevetésû Egység lélegzetelállító gyakorlata következett. A különleges kiképzésben részesített rendôrök túszt ejtô terroristacsoport követését és semlegesítését játszották el. A "bûnözôk" egy részét "megölték", a túszt ejtô és a Continental (volt New York) Szállodában fedezékbe vonult terroristát a tetôrôl aláereszkedô csuklyások csípték nyakon, és szállították a rendôrség személygépkocsijába. Szerencsére a tûzoltókra és a különleges mentôk (SMURD) segítségére nem volt szükség, ugyanis a helyszínen senki sem sérült meg.
A nagyszabású, sörfesztivált, koncerteket, bemutatókat magába foglaló rendezvény miatt több helyen forgalomkorlátozásra számíthatunk. Így tilos a gépkocsik közlekedése a Fôtér, Jókai (Napoca) és Unió (Memorandumului) utca közti szakaszon.
Nem muszáj környezetvédelmi szakembernek lenni ahhoz, hogy Romániában körülnézve észrevegyük: ezzel a kérdéssel a hatóságok szinte egyáltalán nem törôdnek. A folyókba a ciánvegyületektôl a nehéz fémekig, az állattenyésztô farmok szennylevétôl a háztartási szemétig minden bekerül. A levegôt pedig a füstölgô kamionok és autóbuszok mellett különféle ipari létesítmények kéményei is folyamatosan mérgezik.
A környezetvédelmi világnap alkalmából a Természetvédelmi Világalap (WWF) a Kárpátok egyedülállóan gazdag élôvilágának megóvására hívta fel az érintett kormányok figyelmét. "A Kárpátok állapotáról" címmel kiadott jelentésében a WWF megállapította, hogy a Kárpátok egyedülálló kulturális és biológiai gazdagságát jelenleg súlyosan fenyegeti a hatóságok érdektelensége, a szennyezôdés, az erdôk pusztulása, a vadászat és a térség népének a politikai rendszerváltozás óta mutatkozó erôs elszegényedése. A svájci Glandban kiadott jelentés rámutatott, hogy a Kárpátok hegyláncában 480 olyan növényfaj él, amelyek az egész világon csak itt honosak. Oroszországon kívül ez az utolsó európai térség, amelyben még szûz erdôk találhatók. Itt vannak Európában a legnagyobb barnamedve, farkas, hiúz, európai bölény populációk és sok, kihalás szélére került madárfaj. A közhatalom és a közvélemény nagyfokú érdektelensége folytán azonban veszély fenyegeti ennek a gazdag élôvilágnak a fennmaradását, olvasható a jelentésben.
Európa farkasainak közel a fele a Kárpátokban él, miközben a földrész nyugati felén már gyakorlatilag kiirtották ôket. Egy olyan földrészen, ahol az emlôs állatok 40 százalékát kihalás fenyegeti, ez a térség kínálja az utolsó alkalmat arra, hogy a nagy húsevôk újra elterjedjenek Európában.
A jelentés szerint örvendetes, hogy a térség több országa hamarosan az Európai Unió tagja lehet, de eközben az EU több politikája, például a közös mezôgazdasági politika és az útépítés még ronthatja is a Kárpátok természeti kincseinek, gazdag élôvilágának romló állapotát. A védett természeti területek mai rendszere a WWF szerint nem alkalmas a veszélybe került állat- és növényfajok megvédésére.
A WWF javasolja a jelentésben, hogy ki kell terjeszteni a védett természeti területek térségeit, elô kell segíteni a kisgazdaságok földmûvelését és a természetvédelmi területek turizmusát, jobban kell gazdálkodni az erdôvel. Elsôsorban a román kormány figyelmét hívták fel arra, hogy gondoskodjék egymillió hektáros erdôvagyonának megfontolt kiaknázásáról. A WWF azt is sürgette, hogy a térség hét országa — Románia, Ukrajna, Lengyelország, Szlovákia, Magyarország, Csehország és Ausztria — hozza tetô alá a tervezett Kárpátok egyezményt.
Tavaly áprilisban 14 közép- és kelet-európai ország képviselôi közös nyilatkozatot fogadtak el a Kárpátok természeti értékeinek megóvásáról. Ezt a nyilatkozatot idén a fenntartható fejlôdésrôl Johannesburgban tartandó világértekezlet elé terjesztik mint a térség országainak legfontosabb hozzájárulását a világ környezeti értékeinek védelméhez.
— Szeretnénk a Kárpátokat a nemzetközi politika napirendjére tûzni — mondta Philip Weller, a WWF nemzetközi Duna–Kárpátok regionális programjának igazgatója. — Csak így óvható meg a térség természeti gazdagsága és sok évszázados hagyományai.
Az érdekek, persze, országonként eltérôek. Magyarország szempontjából a legnagyobb gondot a Kárpátokban eredô folyók jelentik, hiszen ezek nagy része végül is magyar földön jut el a Tiszába, illetve a Dunába. Megszoktuk, hogy a Szamos, a Maros, a Körösök, a Kraszna, a Tisza különbözô vegyszerekkel, kôolajjal, háztartási szeméttel érkezik Magyarországra, ahol titkon azt remélik, ez mielôbb véget ér. A tiszai ciánszennezést követôen peres eljárások indultak a környezeti katasztrófa okozói ellen, de azok eddig semmilyen eredményre nem vezettek.
Az itt élô emberek számára a folyók mérgezettségén kívül a lég-, illetve a földszennyezés éppolyan súlyos gondot jelent. Állataik pusztulnak el, az emberek tartós egészségkárosodást szenvednek, s az ország legszebb tájait ilyen körülmények között turisztikailag alig lehet hasznosítani.
Az erdélyi megyék azon tájait jártuk be, amelyek környezetvédelmi szempontból a legsürgôsebb intézkedésekre szorulnának. Azon folyók mentén néztünk széjjel, amelyek Európa legszennyezettebb vizeiként váltak híressé. Ki akartuk deríteni: hogyan is néz ki minálunk a környezetvédelem ilyenkor, amikor nincs látványos halpusztulás, cián- vagy nehézfém-mérgezés, olaj- vagy vegyi szennyezés — "békeidôben" tehát.
Séta az aranyhegyen
— Filmezni nem szabad! Fotózni sem! — közölte ellentmondást nem tûrôen a nagybányai Aurul ausztrál–román vegyes vállalat ôre. A két évvel ezelôtti súlyos tiszai ciánszennyezést okozó üzem ma is féltve ôrzi titkait. A vezérigazgató állítólag nincs az országban, a helyettese, Ben Munteanu igazgató napokig távol van. Nincs kivel szóba állni, márpedig felvilágosítással csakis ôk szolgálhatnak.
Ismételt próbálkozásunkra elôkerül a magyarul is beszélô üzemvezetô. Nem, a gyárba bemenni nem lehet, tudjuk meg elsôre. Aztán kedves mosollyal azt is megtiltja, hogy a két évvel ezelôtt bajt okozott derítôt megközelítsük.
— Nincs ott semmi látnivaló! — szögezi le mosolyogva, majd félig hátat fordítva hozzáteszi: — Sajnálom!
— S az igazgatót mikor találhatnánk itthon?
— Ki tudja? — vonja meg a vállát.
Valamivel többet lehet sejteni a titkolózás valós okairól abból, amit a román kapuskisasszony kérdez:
— Mondja, végeztek már a pereskedéssel ott, Magyarországon?
Magyarázom, hogy tudomásom szerint egyelôre nem.
— Na, látja! — szól ki a hölgy a portásfülkébôl, ingerültségét cseppet sem leplezve.
Körbejárjuk az 55 százalékos arányban ausztrál, s 45 százaléknyi román tulajdonban lévô üzemet. Lepusztult csôrendszerek lógnak bele a gyár mellett kanyargó Zazar vizébe, amelynek medrét régen kotorhatták ki utoljára. A gyár fala mellett utcalányok kínálják magukat, a száz méterre álló rendôrök éppen a radarozással vannak elfoglalva, nem háborgatják ôket. Bevallják, azért néha a pénzbírság is kijár nekik, de egyéb bántódásuk nem esik. Rengeteg szemét veszi ôket körül, de a jelek szerint ez cseppet sem zavarja ôket.
Az Aurul portása a gyár hátsó kapuját megpattintva figyeli ténykedésünket. Lencsevégre kapjuk a leselkedôt, akinek úgy tûnik, tetszik a pózolás. Késôbb tudjuk majd meg, hogy ez is csak látszat. Mint minden más ezen a környéken.
Kimegyünk Nagybozintára. Már Misztótfalu határában megdöbbent a Láposba ömlô patak rozsdásvöröses vize. Iskolás lányka világosít fel, hogy a bozintaiak mintegy fele, a falunak a derítôhöz közelebbi része ma sem használja a kútvizet. Amióta a cián bement a kutakba, azóta az emberek félnek. Ásványvizet egyetlen alkalommal kaptak ôk is és a szomszédos falu lakói is. A határt sem vetették már be két esztendeje, hiszen valamilyen sovány füvön kívül, ott úgysem terem meg semmi.
Felmegyünk a régi, ma már használaton kívül álló derítô tetejére. A lábam belesüpped az idôközben porrá száradt zagyba. — Aranyhegy — mondogatom inkább magamnak. Hiszen ebben a zagyban állítólag még mindig rengeteg az arany. Rengeteg? Tonnánként néhány grammnyi. Ezt vonják ki Aurulék, hogy a por formájában elnyert aranyat külföldön öntsék majd formákba.
Az akác azonban már az aranyhegyen is megkapaszkodni látszik. Hiába, a természet csodákra képes. Innen fentrôl remek rálátás nyílik az új derítôre, amely két éve történt gátszakadásával a tiszai mérgezést okozta. Mára megjavították a gátat, sôt, már biztonsági gát is épült a falu felôli oldalon. Az új derítôt azonban megközelíteni sem lehet, szögesdrót kerítés veszi körül az egész létesítményt. Nem is nagyon vágyom közelebb, innen fentrôl is eléggé ijesztô a látvány. Sokmillió köbméter zagy mellett ciánvegyületek úszkálnak a derítôben, s a környék lakosai szerint nemigen lehet abban bízni, hogy a mûanyag fóliával bélelt derítôbôl valóban nem szivárog a méreg.
A gát alatt öreg kecskepásztorral találkozunk. Rózsaszínû fóliadarab alá bújik az esô elôl. Üvegrekeszre helyezett vécéfedélen ül naphosszat, míg a kecskéi legelnek. — Nincs baj, a kecskék szeretik ezt a füvet, s még egyikük sem betegedett meg tôle — állítja az öregember. Az már szemmel láthatóan nem zavarja, hogy a régi derítô alatti csô a fekete zaggyal kevert vizet egyenesen a patakba okádja. A patak valahol lejjebb a Láposba torkoll, s a méreg onnan kétségtelenül a Szamoson keresztül a Tiszába is eljut. A nagybányai környezetvédelmi szakemberek bizonyára arra számíthatnak, hogy odáig a méreg már annyira felhígul, hogy nem képes túlságosan sokat ártani.
Itt, Nagybozintán, nem a patakszennyezés foglalkoztatja az embereket. Arra kíváncsiak, hogy tartja-e magát az Aurul vezetôsége az idén is a két évvel ezelôtt kötött vásárhoz, s kifizeti-e nekik azt a termést, amelytôl a mérgezett földeken elesnek. Mert eddig fizette, és két éven át sokan jobban jártak, mint ha megmûvelték volna azt a kis földet — meséli a kecskepásztorhoz érkezett biciklis fiatalember.
Mire visszaérünk Nagybányára, s betérünk ismét az Aurulhoz, a kapusfülkében már új ôrök vannak. De már ôk is tudják, hogy megszegtük a fotózási tilalmat. — Miért fotóztak? — szögezi nekem a kérdést a kapusfülkét ôrzô asszonyság. — A gyáron kívül talán szabad? Nem? — próbálom menteni a menthetetlent. — Maga román, ugye?... — puhatolózik tetôtôl talpig méregetve az asszony. Érzem szavaiban, tekintetében a szemrehányást: román létemre nem velük tartok. Tekintetébôl is rádöbbenek arra a fontos üzenetre, amellyel aztán egész erdélyi utunkon találkozunk majd, s amelyik szavakba öntve valahogyan így összegezhetô: "A sajtó eddig csak bajt hozott ránk. Hiszen gyárakat záratott be, embereket juttatott az utcára és családokat a tönk szélére. Minél kevesebbet lát, ért vagy tud meg tehát a sajtó, nekünk annál jobb lesz a sorsunk."
Az igazgató, persze, most sincs itt, bár az udvaron álló elegáns terepjárókról nehezen elképzelhetô, hogy a munkások tulajdonát képeznék. Az Aurul tovább ôrzi a titkait, ôrli a régi salakokat, hogy azokból azt a tonnánként néhány grammnyi aranyat is kiszívja, amelyet nagyvonalúbb elôdök benne hagytak. Az Aurul-féle aranyügyletben, persze, a román állam is benne van, sôt, egyes hírek szerint az egykori Szekuritáté átmentett tagjaitól sem teljesen idegen a vállalkozás. Talán ezzel is magyarázható, hogy minden ilyen gyorsan és tökéletesen elsimul körülötte, s hogy tulajdonosai, vezetôi az okozott kárért mind a mai napig még lelkiismeretfurdalást sem éreznek. Miket beszélek? Ipari lelkiismeretfurdalás? Találóbb lenne, ha azt írom: még elnézést sem kértek.
Felmegyünk a herzsai ólombányához. A Zazar vize már a bánya alatt vörössé válik, a kör alakú derítôkbôl itt is folyik a méreg, de senki sem törôdik vele. Fotózni itt sem szabad, de a folyócskát mégis lefotózzuk, mert nem mindennapi látvány. A nehéz fémekkel szennyezett vízben a falu háztartási szemete is benne úszkál. Ide ürítik a szemetet, mert nincs máshova — magyarázzák a helyeik.
Visszatérünk Nagybányára. Ha az egykori Zazar menti Barbizonba látogató hírességek, a magyar festészet nagyjai meglátnák, hogy egykoron kedvenc városkájuk mára mivé lett, szerintem menten belepusztulnának. Az egykor áttetszô levegôjérôl híres Nagybányán ma már a Romplumb és a Phoenix mûvek füstje határozza meg a levegô méregtartalmát. Elviselhetetlen a levegô, továbbmegyünk tehát Felsôbányára. Itt is lepusztult bányaépületeket látunk, amelyek a kora reggeli esôben a megszokottnál is szomorúbb látványt kínálnak.
A Gutin túlsó oldalán, Feresti község határában, aszfaltgyár szennyez. Fekete füstje betölti a völgyet, a gyönyörû tájat elrondítja. Az ókorinak tetszô, rozsdás berendezések sci-fibe illô tájjá változtatják Máramarosnak ezt az egyébként tündérszép völgyét. Fotózni itt is tilos. Köhögô öregember jön ki a gyár mellett álló elhagyott fogadóból. Kérdezem, miért nem tiltakozik a szennyezés miatt. — Egyedül? Ezekkel a tetvesekkel? Nem tudja, hogy itt mindenki csak önmaga érdekét nézi-védi? Uram, itt a gazdasági érdek mindennél elôbbrevaló, az én tiltakozásomnál aztán fôképp — válaszolja.
Majszintól természetvédelmi zónába lépünk, a Radnai-havasok Természetvédelmi Park területén vagyunk. Éppen vásárt tartanak a faluban. Megállunk. Kollégám a bocskoros, népviseletbe öltözött asszonyokat fényképezi, ahogyan a vásárban beszélgetnek, alkudoznak. Kedvesek, mint akiknek már semmi vesztenivalójuk nincs. Idôs asszonyokkal állok szóba. Egyikük módfelett közvetlen, külföldinek néz, szereti az idegeneket, olykor szívesen meg is vendégeli ôket. Hiszen a fia is külföldön van valahol, ott dolgozik. Talán jótettét valaki ott a messze idegenben majd a fiának visszaadja. Megtelik a szeme könnyel. Igen, a fiatalok zöme elment már, mert a bányák bezártak, az azokat kiszolgáló ipart felszámolták, a földbôl pedig megélni nem lehet. Az öregek maradtak csak itthon, azokat eltartják az állatok, s az a kevés, amit a föld megterem.
A bánya valóban csökkenti alkalmazottainak számát — derül ki késôbb Borsabányán, az 1930 méter magas Toronyága lábánál, abban a bányavállalatban, amelyik a ciánszennyezést követôen, amikor a nagy hóolvadás következtében a nováci derítôjének a gátja megcsúszott és átszakadt, nehéz fémekkel mérgezte meg a Tiszát.
Itt már kedvesebben fogadnak. Danci Petru mûszaki igazgató felvilágosít: a nováci gátat azóta rendbe hozták, de lassan mindent felszámolnak. Nem éri meg ugyanis a bányászat, mert az itteni érc nagyon kevés színesfémet tartalmaz, s azt már kizárólag állami szubvencióval lehet felszínre hozni. Megtudjuk, a munkások egyharmadát már elbocsátották, több bányajáratot máris bezártak.
Az igazgató kérésére Dan Albert mérnök, a gyár környezetvédelmi osztályának vezetôje kísér el a Colbu I. derítôhöz. A félelmetes derítôk, a Colbu I. és II. éppen a település felett állnak, gátjuk azonban szilárdnak tûnik, s az elsôbôl kifolyó víz tisztának. Igaz, ezeket a derítôket csakis akkor használják, ha a novácival valamilyen baj van. A környék tele szeméttel. Dan mérnök szerint ez viszont annak köszönhetô, hogy az utat a helyi önkormányzattal közösen kellene tisztítaniuk. Pénze azonban erre sem a bányavállalatnak, sem az önkormányzatnak nincs. Lejövet a Colbu derítôtôl megtudjuk, hogy az út menti üzemrészleget már bezárták. Ijesztô a látvány itt is. Ki fogja ezeket a rozsdás vasak halmazából álló rémséges építményeket lebontani, szanálni?
A környezetvédelmi szakembertôl megtudjuk, hogy vannak már ökologizálási terveik, éppen ott jártunkkor látták vendégül a nagybányai Remin vállalat tervezôit, akik szerint az egykori derítôket vissza lehetne adni a természetnek. Ehhez, persze, elôbb földréteggel kellene bevonni ôket, majd következhet a füvesítés-fásítás. Az egyik régi, ma már használaton kívül álló derítô, az, amelyik Borsabánya területén fekszik, vörösessárgás színeivel a hegyrôl olyannak látszik, mint egy hatalmas seb a természet testén. Mindenhol bányabejáratok kandikálnak ki a fenyôk közül, csak remélni lehet, hogy itt majd egyszer újra gyönyörû fenyves lesz.
Az osztályvezetô Petrozsényben végezte a bányamérnökit, egyébként Érmihályfalváról származik, s magyarul is jól beszél. Tôle tudjuk meg, hogy a település mintegy 30 ezer lakosa közül közel tízezer már külföldön dolgozik.
Fullasztó, mérgezô kémények árnyékában
Leereszkedünk a Maros völgyébe, s onnan kapaszkodunk fel ismét a Keleti-Kárpátokba. Az 1907 méteres Csalhó lábánál, Békás városában, ahol hajdanában a helyi cementgyár ontotta a port az egész városra, ellepve a Békás-szorosig mindent, mi útjába került, ma már a legnagyobb légszennyezést szintén az aszfaltgyár okozza. Füstje betölti az egész völgyet, felkúszik a völgyzáró gátig, s a kamionok kipufogógáza egyenesen üdítôen hat az aszfaltbûzben. A forró aszfalt, persze, a kamionokon tovább gôzölög, füstöl, végig az úton, egészen a városig. A régi cementgyárat évekkel ezelôtt bezárták, az új, német kézben lévô, a Moldocim pedig környezetkímélôbbnek látszik. Persze, a látszat csal, mert azért a finom fehér por csak kiszivárog a kéményekbôl.
A természetvédelem követelményeinek tiszteletben tartásával azonban máshol sincs kevesebb baj. Hargita- fürdôn például nem aranyat, hanem hétköznapi kaolint bányásznak, de a patak vize ugyanolyan vörös, mint a Zazaré Nagybányán. Állítólag a savas bányavíz teszi ilyenné, mások szerint a vastartalmú ásványvíz. A Madarasi- Hargita csúcsainak hátat fordító Ózonszállóval szemben itt fent is hatalmas derítô éktelenkedik a Hargita csöndjében. A benne összegyûlt szennyvíz semmiképpen sem látszik hasznosnak a természetre nézve. Az itteni bányát nemrég szatmári román vállalkozó vette meg, de egyelôre nem látszik valószínûnek, hogy megváltó technológiai fejlesztésekre készül. Az új tulajdonos birtokába került egyébként a Gyergyószentmiklós és Csíkszereda közötti Vasláb dolomitbányája is.
Fent a hargitai fennsíkon termálfürdôt látogatunk meg. A fiatal bártulajdonos elmondja: a vlahicai bányát a nyolcvanas évek elején bezárták, a szentkeresztbányai vasmû mára már alig mûködik. — Dollárpapának kell eljönnie — így a báros —, amelyik megvegye az egész gyárat és talpra állítsa.
Visszatérünk a Maros völgyébe. Itt az egyik legszennyezôbb üzem a marosvásárhelyi Azomures mûtrágya kombinát, amely megállás nélkül ontja kéményein a sárga és a fehér mérget. Az ammónium alapú gáztól a környéken lakók ezrei fulladoznak, állítja a gyár mellett állatainak füvet szedô idôs ember. De ezzel sem törôdik senki.
Hasonló nemtörôdömséget tapasztalunk a kiskapusi vegyipari kombinátnál is. Errôl a gyárról tíz évvel ezelôtt egész Európát megrázó képsorok készültek. Fekete volt itt akkoriban minden, a juhnyájat beleértve. Azóta a régi — korom alapú gumigyárat bezárták, de a megmaradt részlegek tovább ontják a városra a mérgezô kadmium- és a cinkvegyületeket tartalmazó füstöt. A régi üzem megfeketedett vasszerkezetét a helyi cigányok igyekszenek leszerelni, elhordani és ócskavasként értékesíteni, s ezért az ôrökkel gyakran konfliktusba keverednek. De hát mit tehetnek? Valamibôl meg kell élnie a sok munka nélkül maradt családnak. Egyesek a betonoszlopokat csákányolják, hogy az azokban lévô vasbetont megkaparinthassák. Azt is el lehet adni ócskavasnak, sôt, az újrahasznosítható darabokat az építkezések is megvásárolják.
Kiskapus fôterén fiatalasszony mossa az egyik üzlet ablakát. Ô sem szereti, hogy fényképezzük, de odébb önmagát kínálja a másik fotótéma, a reklámtábla, amelynek felhívása — a környezet láttán — mindenképpen sokkoló hatású: Ne felejtse! A környezetvédelem valamennyiünkön múlik!
Megérkezünk Zalatnára. Az Erdélyi Szigethegység gyomrában rejlô arany és ezüst hazája kezdôdik itt, de a helyi Ampellum üzemet annak idején a réz újrafeldolgozására, illetve réz- és magnézium-szulfát gyártására építették. A szulfátport és széndioxidot tartalmazó vastag füstöt a gyár kéményei a magasba vezetik, ám onnan a szél a legkisebb porszemet is visszahozza a városkára. Valamikor, még a kommunista idôkben, a hegy tetejére is építettek egy hatalmas kéményt. Az volt az elgondolás, hogy azon keresztül vezetik majd ki a mérgezô füstöt a magasba, hogy onnan messzebbre szórja szét a szél. Ez azonban mára már nem mûködik. A gyár mellett fiatalemberrel beszélgetek. Lemondóan legyint, bizony ez a mérgezô füst augusztusra már valamennyi fán elsárgítja a levelet, az erdô siralmasan néz ki olyankor. Az orvosok azt mondják, a légszennyezés az emberekre is roppant káros hatással van, de sokan ezt úgy állítják be, hogy fôképp a dohányosoknak, az alkoholistáknak ártalmas, mert azok szervezete le van gyengülve. Persze, mindenki egyformán szívja a füstöt...
A sok aranyat a föld sem adja ingyen
Zalatna apokaliptikus látványa után a verespataki derítô képe majdhogynem üdítôen hat. Pedig az egykori aranybányaközpont gazdag története éppen ezekben a hónapokban közeledik a végéhez. Kanadai–román vegyes vállalat kapta meg évtizedekre koncesszióba a területet, s azt tervezik, hogy a falu alatt állítólag rejtôzködô 300 tonna arany és 1600 tonna ezüstkincset, Európa legnagyobb nemesfém kincsét úgy fogják kiszedni, hogy néhány települést eltüntetnek a föld felszínérôl. Az emberek meg vannak rémülve Verespatakon, s attól tartanak, hogy a külföldi befektetô földönfutóvá akarja tenni ôket.
A 75 százalékos arányban kanadai kézben lévô Rosia Montana Gold Corporationt (RMGC) azonban ez kevésbé érdekli. A kanadai tulajdonos, a Gabriel Resources Ltd. számításai bizonyítják: ahhoz, hogy a kincs felszínre és onnan bankok trezorjaiba kerüljön, 225 millió tonna ércet kell kitermelni, porrá zúzni és feldolgozni. Ekkora mennyiség kitermelése azonban csakis felszíni fejtésekbôl képzelhetô el — állítja a megvalósíthatósági tanulmány. Kiszámították: a kutatási, kárpótlási és termelési költségeket is magába foglaló 295 millió dolláros beruházás busásan megtérülne. Hiszen egy uncia (kb. 30 gramm) arany 107 dollárba kerülne, miközben annak londoni fémtôzsdei értéke mára már túllépte az unciánkénti 320 dollárt, s továbbra is növekedni látszik. A várható tiszta nyereség másfél és kétmilliárd dollár közötti, lenne tehát bôven mibôl tisztességesen kárpótolni a helyieket. Az RMGC ugyanakkor a Verespatakot hátrányos helyzetû térséggé nyilvánító törvény alapján mindennemû adó alól mentesül, importjaira pedig vámmentességet élvez.
Csak az Alburnus Maior nevû helyi egyesületbe tömörültek — mintegy 250 család — tiltakoznak a kitelepítés ellen. Ezek nagy része idôs ember, akik egykoron a falu alatt húzódó aranybányákban dolgoztak, akiknek régebben saját bányáik voltak a környéken, akiknek a faluban házuk van, s akik most, nyugdíjas korukban nem akarnak hurcolkodni. Azt beszélik, a kanadai vállalatnak, a Gabriel Resources Ltd.-nek valójában pénze sincsen, különben miért bocsátott volna ki amerikai és kanadai brókercég szervezésében részvényeket, hogy a projekthez szükséges tôkét összeszedje. Ha tehát nincs pénzük, mibôl fogják majd kártéríteni a falu lakóit? Mások — abból kiindulva, hogy sorra mindegyik román kormány a kanadaiaknak kedvezô vám- és adómentességi intézkedéseket hozott —, itt is a titkosszolgálati összefonódást emlegetik.
Román asszonnyal beszélgetünk a faluban. Az a véleménye, hogy az új munkalehetôség miatt a fiatalok a kitelepítés mellett állnak. Az idôsek azonban úgy látják, nem sok haszon származna az egészbôl, s a bánya bezárását követôen a fiatalok is földönfutóvá lennének. Pedig az itteni bányákat már a rómaiak is mûvelték, s Európa legrégibb bányajáratait ma is meg lehet látogatni.
Verespatak fôtere régi, elhagyott épületeivel nyomasztó látványt kínál a látogatónak. Az egyik házban szombaton is dolgoznak, Zlacki Kálmán, a híres cipészmester hatvan éve szolgálja a falut. Mûhelye úgy néz ki, mint egy igazi monarchiabeli suszteráj. Gyönyörû gépekkel, kaptafákkal s persze, egy halom cipôvel. Az idôs mester úgy tudja, a jövô héten már az elsô kártalanítási ajánlatok is megtörténnek majd. Ô is várakozó állásponton van: — Majd meglátjuk. A kitelepítés összesen 880 családot, mintegy 1700 embert érint.
Egy másik férfi, Lula Miklós, aki 30 éven át dolgozott a helyi bányákban, s aki jól tudja, hogy a falu alatt olyan lyukacsos már a hegy, mint a svájcer, alig akar velem szóba állni. Rosszallják az új urak, ha idegenekkel, fôképp pedig ha külföldi újságírókkal beszélgetnek. — Tudja, itt mindenkirôl mindent tudnak. Hogy honnan? Isten a megmondhatója!
Verespatakon az a hír járja, hogy miután a kanadaiak két évvel ezelôtt az elsô próbafúrásokat elvégezték, okádni kezdtek a tehenek, a meggyfák többé nem teremtek. — Valami sugárzás szabadulhatott ki a mélybôl... Merthogy azt a sok aranyat a föld sem adhatja ingyen — állítja elgondolkodva özv. Székely Józsefné Bereczky Gabriella nyugdíjas tanítónô.
Verespatakról az Aranyos völgyében ereszkedünk le Tordára. A cementgyárat itt is németek birtokolják már, s az általuk felszerelt szûrôk mára valamivel elviselhetôbbé teszik a város levegôjét. Az egykor mindenre rászáradt-rátapadt cementport azonban az esônek még nem volt ideje lemosni, árulkodó jelként ott díszeleg még a város épületeinek tetôin.
Az Aranyos Erdély legszennyezettebb folyóvizei közé tartozik. Az aranyosbányai aranybányák derítôibôl — fôképpen pedig a sesevölgyibôl — tavasszal menetrendszerûen kifolyó savas vizek és nehézfém-vegyületek a folyó élôvilágát mára már jószerével kipusztították. Ehhez idônként a tordai vegyi üzem is hozzájárult. Mint tudjuk, az Aranyos a Marosba folyik. A Maros pedig a Tiszába. A méreg tehát végigpusztítja folyóinkat, s szomszédainknak is kijut belôle.
Hasonló a helyzet Kolozsváron is, ahol a Terápia Gyógyszergyár és a környék állathizlaldáinak szennyvizétôl a Kis-Szamosból a halak már nagyrészt kipusztultak. Halottá vált ez a folyó is, amelyik Dés mellett találkozik a Nagy-Szamossal. Onnan, Szamos néven folytatja útját — ugyancsak a Tiszáig. Désrôl, persze, a Szamos magával viszi a helyi papírkombinát szennyvizét is, amelynél talán csak a városra kibocsátott mérgezô gázok okozhatnak nagyobb kárt.
Az elmúlt évtizedek iparosítási politikájának köszönhetôen Romániának súlyos környezeti gondokkal kellett szembenéznie. Vezetô hazai politikusok nem tagadják, hogy az ország ezen a téren rengeteg nehézséggel küszködik. Néhány héttel ezelôtt maga Adrian Nãstase kormányfô vallotta be, hogy a moldvai Suceava és Vaslui megye mellett az erdélyi Kolozs, Máramaros, Fehér, Szeben és Maros megye a legszennyezettebbek közé tartozik.
A miniszterelnök úgy vélekedett, hogy a környezetszennyezés elleni harcot az egyes országok már nem vívhatják egyedül, nemzetközi összefogásra van égetôen szükség, hiszen az iparosítást a régió több országa is úgy végezte eddig, hogy mit sem törôdött a környezet megkímélésével. A kormány elsô embere szerint annak ellenére, hogy az Országos Környezetvédelmi Akcióprogram valamennyi helyi közösség és ipari létesítmény esetében konkrét intézkedéseket tartalmaz, "a környezetvédelmi elôírásokat az érintettek nem minden esetben tartják tiszteletben".
Románia nem képes finanszírozni azokat a környezetvédelmi beruházásokat, amelyekre pedig égetô szüksége lenne. Külföldi befektetôkre vár, s azt reméli, azok majd behozzák az ehhez szükséges technológiát, pénzt és tudást. Csakhogy a külföldi befektetôket legtöbbször csupán az aranyhegyek gyomrában rejlô kincsek érdeklik. Közben ôk is folytatják azt, amit a kommunista iparosítás már évtizedekkel ezelôtt megkezdett, s tovább mérgeik a vizeinket, a levegônket — az egész erdélyi tájat. Az élôvilág sokkal nagyobb veszélyben van minálunk, mint ahogyan azt a WWF elképzeli.
— Jobb kétszer pofára esni, mint egyszer mellé.
(Konyak)
Idén második alkalommal rendezik meg az Erdélyi Gitártábort július 28–augusztus 2. között Kalotaszentkirályon (Kolozsvártól 55 km-re), kezdôk és haladók számára. A haladók dzsessz-, flamenco- és blues/rock- "szakon" tanulhatnak. Lesz zeneelmélet-oktatás, elôadás hangtechnikáról, a blues-, dzsessz- és rockzene történetérôl, videoaudíciók legendás zenekarok és neves gitárosok felvételeivel. Beiratkozás és további információk a zilcsi@hotmail.com címen vagy a 095-209794-es telefonszámon. Szervezô a Janovics Jenô Baráti Társaság, programfelelôs Zilahi Csaba.
Nemsokára véget ér a szesszió, és vele ez a tanév is. De ne csüggedj, drága olvasónk, a Campus a kontinuitás elvét gyakorlatban is felvállalja, és a nyáron is híven fog tájékoztatni a legfontosabb eseményekrôl, ami körülbelül a nyári diáktáborokat jelenti. Apropó táborok: ezekrôl a jövô héten, az utolsó számunkban olvashatsz vastagabb összeállítást. Nem szünetelünk tehát, és mind a három forró hónapban megjelenik egy-egy számunk, keresd! A maradék szesszió idejére pedig jó tanulást (höhöhö)!
Tavaly ilyenkor — talán úgy június vége felé — írtam egy cikket az akkori idôszerû háromszínû kérdésrôl. Mert akkoriban jelent meg, hogy Funar apja háromszínû bort iszik esténként a háza elôtti nemzetiszínûre festett kispadon. Abban a cikkben próbáltam Funar helyébe képzelni magam, s az ô eszével gondolkodni: mi következik ezután?
De úgy látszik, hogy az én eszem messze elmarad az övé mögött, mert én csak "nemes trikolór szôlôrôl" és "nemzetiszínû gatyáról" ábrándoztam, ô viszont továbbment. A gyümölcs nemesítésére valószínûleg még nem volt elég idô, az alsónadrágja színét bizonyosan nem köti mindenki orrára. A piros–sárga–kék szemétládákat azonban kibiggyesztette mindenki orra elé.
Biza’, emberek! Ha Magyarországon piros–fehér–zöld kukákat látnátok, nem érne utol a hányinger, és nem köpnétek szívesen szembe azt, aki kitalálta? Kíváncsi volnék, hogy egyetlen román ember sem botránkozott meg, amikor a szemétgyûjtôkön meglátta a nemzeti színeket? (Nagy kedvem volna utánajárni ennek a dolognak!)
De nem írok többet, mert csak jobban felmérgelôdöm, s nem ér az egész egy nemzetiszín kukát (amire — mellesleg — még azt is felírták, hogy "Kolozsvár Polgármesteri Hivatala").
Inkább ajánlom a polgármester úrnak, hogy — ha még eszébe nem jutott — a piros–sárga–kék vécépapírról se feledkezzen meg: ígérem, hogy mindig abból vásárolnék. S azt hiszem, nemcsak én.
A felsôoktatási intézmények 30. Kazinczy Ferenc — Szép magyar beszéd versenyének országos döntôjét május végén szervezték Szekszárdon. A megmérettetésen magyarországi, erdélyi, felvidéki és újvidéki diákok vettek részt. Erdélyt Boros Emôke Blanka, a BBTE harmadéves, magyar–angol szakos hallgatója képviselte. Beváltotta a hozzá fûzött reményeket, elhozta a tizenöt Kazinczy-emlékérem egyikét, ugyanakkor a hallgatói zsûri Babits Mihály-emlékplakettel értékelte kimagasló teljesítményét.
— Milyen élményekkel tértél haza Szekszárdról?
— Minden tekintetben maradandó élményekkel gazdagodtam, ugyanis én még nem jártam Magyarországnak azon a részén, a Dunántúlon, amely gyönyörû vidék. A fogadtatás nagyon kedves volt, mondhatni, a tenyerükön hordoztak bennünket. Különbözô programokkal dúsították a versenyt: irodalmi sétára vittek Szekszárdon, jártunk Babits szülôházában, ellátogattunk a szomszédos Decs nevû községbe, ahol a kedvünkért helyi néptáncot adtak elô, majd egy tanyára vittek bennünket borkóstolni, ott kaptunk vacsorát, a helyi jellegzetességet: halászlét rétessel, amit hajnalig tartó szórakozás követett.
Szekszárdról azt kell tudni, hogy Magyarország legkisebb megyéjének székhelye, és nagyon híres borairól — az ottaniak elmondták, hogy 4800 borospincéje van ennek a kicsi, 30 000 lakosú városnak. Számos barátot is szereztem, hisz nagyon jó társaság gyûlt össze.
— Hogyan zajlott a megmérettetés?
— A verseny maga két részbôl állott; az elsô nap — csütörtökön — került sor a kötelezô szöveg bemutatására, azaz helyben kaptunk egy szöveget, amivel 25-30 perc alatt kellett megbarátkozni, hogy aztán a lehetô legjobban tudjuk majd elôadni. Második nap — pénteken — a választott szöveget kellett bemutatnunk, amelyet mindenki otthonról hozott magával. A zsûri igen neves személyiségekbôl állott: a budapesti katolikus püspök úr, dr. Bolla Kálmán, az ELTE professzora, V. Raisz Rózsa és volt még egy egyetemistákból álló nyolc tagú zsûri, amely saját díjat osztott.
— Mennyire bíztál magadban, abban, hogy sikert érhetsz el?
— Biztos semmiképpen nem voltam, tudtam, hogy ez egy nagyon komoly verseny lesz, nagy felkészültségû versenyzôkkel, viszont annak, aki ilyen helyre kerül — úgy gondolom — a szíve legmélyén van egy kicsi reménysugár, hogy talán, hátha, éppen most, éppen nekem sikerül. Valahol, egészen mélyen, bennem is élt egy ilyen reménysugár, de nem ez volt a lényeg, nem ez inspirált, én azért mentem oda, hogy kipróbálhassam magam.
— Fellépés után hogy érezted, mennyire sikerült jól teljesítened?
— Erre nem igazán tudok pontos választ adni, hiszen akkor annyi érzés kavargott bennem: mindenekelôtt megkönnyebbülést éreztem, ugyanis nagyon tartottam a kötelezô szöveg milyenségétôl — egy nagyon kedves Móricz-részlet volt, amellyel könnyen megbarátkoztam. A kísérôtanárom, Jancsó Miklós mûvész úr megnyugtatott, hogy nem volt rossz, körülbelül úgy mondtam, ahogy a próbákon megbeszéltük és gyakoroltuk, természetesen elmondta a hibákat is, majd együtt vártuk a szombati eredményhirdetést.
— Mennyire volt szoros a verseny, milyenek voltak a vetélytársak?
— Országos versenyrôl lévén szó, a színvonal magas volt, a versenyzôkön látszott, hogy komolyan vették a megmérettetést, néhányan már szinte profiként szerepeltek. Természetesen, mint minden versenyen, itt is voltak kicsit gyengébben szereplôk, viszont a többség nagyon jó volt. Szerintem nehéz dolga lehetett a zsûrinek.
— Mesélnél arról, hogyan készültél a versenyre?
— Mikor megtudtam, hogy én megyek Szekszárdra, elkezdtünk szövegeket keresni felkészítôtanárommal — akinek ezúton is meg szeretném köszönni munkáját. A választás nem ment a legkönnyebben, hiszen ebben a mûfajban a jó szöveg a legfontosabb, és nagyon sokat nyom a latban. Több ötletünk is volt, végül a választásunk egy Ráth-Végh István-szövegre esett, amely egy humoros értekezés az asszonyi állatokról azon témával, hogy vajon emberek-e a nôk. Talán azért is maradtunk ennél a szövegnél, mert már maga a cím is figyelemfelkeltô, különösen pedig az, hogy nem férfi mondja ezeket a dolgokat; másik indok pedig az volt, hogy inkább humoros szöveget szerettünk volna vinni, mert nagyon sokan nehéz és komoly szöveget választanak. Szövegválasztás után hetente jártam a mûvész úrhoz meghallgatásra, s próbáltuk a lehetô legtöbbet kihozni belôle.
— Ahhoz, hogy országos versenyre mehess, elôdöntôn kellett részt venned. Hogyan jutottál el ide?
— Az elôdöntôt Kolozsváron rendezte Jancsó Miklós úr, és bárki benevezhetett, a zsûrit a bölcsészkar magyar tanszékének tanárai alkották. A versenyrôl hirdetés útján szereztem tudomást, ami az egyetemen került a szemem elé. Március 7-én tartották a Szép magyar beszéd elôdöntôjét, és mivel nagyon szeretem az ilyen típusú dolgokat, nem volt számomra kétséges, hogy benevezek-e vagy sem. Elmentem, megpróbáltam, és szerencsére sikerült. A verseny díja az volt, hogy az elsô helyezett mehet az országos versenyre, tehát Szekszárdra.
— Voltál-e már más, hasonló versenyeken, vagy ez volt az elsô ilyen megmérettetésed?
— Tavaly voltam a Szép magyar beszéd elôdöntôjén ugyancsak Kolozsváron, ahol második helyezett lettem, nemrégiben voltam Csíkszeredában az Anyám fekete rózsa nevû szavalóversenyen, több alkalommal voltam nagyszalontán Arany János-szavalóversenyen, szülôvárosomban, Érmihályfalván tagja voltam egy irodalmi körnek és egy színjátszócsoportnak, amelyek révén több elôadásra és versenyre is eljutottam, valamint 2 éve sikerült kijutnom Budapestre a Kossuth-szónokversenyre, ahonnan második helyezéssel térhettem haza.
— Majdnem minden versenyedrôl valamilyen díjjal vagy helyezéssel térsz haza; van-e már úgynevezett színpadi rutinod, vagy még mindig gyomorremegést okoz a fellépést megelôzô pár perc?
— Bár sokat segít, hogy nem idegen tôlem a színpad, nagyon ideges tudok lenni minden egyes fellépés elôtt; mindig érzem azt a bizonyos gyomorremegést, viszont nagyon sok ember szerint ez a jó, ez kell a produkcióhoz. Szerencsére ez a lámpaláz nem tart sokáig, az elsô pár szó, mondat után elmúlik, és megnyugszom.
— Szándékodban áll-e a jövôben is részt venni ilyen jellegû versenyeken?
— Igen, szeretnék még részt venni hasonló versenyeken; konkrétan ilyen Kazinczy-versenyre, sajnos, többet nem mehetek. Itt ugyanis aki már megkapta az érmet, többet nem nevezhet be a versenyre: mert ez a megmérettetés az utolsó állomása ennek a mûfajnak. Más hasonló rendezvényre viszont szívesen elmennék.
A Babes–Bolyai Tudományegyetem egyik hivatalos faxocskáját tartom a kezemben (ezek a csemegék naponta érkeznek): Marga rektor úr ötletei eddig sem dobtak fel túlságosan, de most egyenesen elszomorodtam, amikor megláttam a fehér, hôérzékeny ficujkát. A BBTE új pecsétje volt rajta, az új pecséten pedig az eddigi legpimaszabb romániai történelemhamisító rajzocska. A három bástya — mármint helyi jelkép, Kolozsvár — stimmelt, még a nyitott könyvecske is, a tanítás egyetemességét szimbolizálandó, de az alatta lévô "Romania, 1581" feliratot nem tudta feldolgozni az ázsiai agyacskám. Miféle Kolozsvár, Románia, 1581? Azt hiszem, nem is kell tovább magyaráznom.
Csak elszomorít, mert én úgy tudtam, hogy a BBTE európai szintû intézmény, fôleg, mióta Andrew, vagy André, az européer, aláírta azt a híres bolognai egyezményt a híres európai egyetemek rektoraival. De úgy látszik, az aláírt pontok közt nem szerepelt történelemhamisítást intô ejnyebejnye — mert ott már nincs szükség ilyesmire. Az egész világ ismeri Gdansk-Danzig, Elzász és Lotharingia esetét, történelmét, vagy Írországét — és miért ne ismerhetné? Csak itt kell hajtogatni makacsul, orrba-szájba, a dák örökséget és a kontinuitást, csak itt kell megváltoztatni mindent, amin egy "horhtysta" jelkép van.
Több Babes–Bolyai díszdoktoravatáson voltam, mindegyiken valami külföldi, nyugati úriembert avattak, és mindegyiken kihangsúlyozták, dôlt betûvel, hogy a Babes–Bolyai a multikulturalitás példája satöbbi — ismerjük a kottát, nem? Csak azt nem értem, hogy ez miért nem érvényesül gyakorlati szinten is? Külföld felé hasznosak a magyar és német szakok, de itthon már azt csinálunk, amit akarunk. Csak legalább írná ezeken a közleményeken, szövegeken, hogy "Vigyázat! Frissen festve!" — nem ülne rá, nem ülne fel nekik mindenki!
De van más példa is. Egy bánsági sört reklámoznak nagy vehemenciával, s mi a szlogenje? A románok söre ezerhétszáz-nemtudomhány óta. Most erre mit mondjanak azok a jóhiszemû monarchiabéli serfôzô mesterek, akik alapították a gyárat? De nem Funar röhejes táblácskái vagy a piagyár reklámja esik rosszul — igya, aki bírja, akár Krisztus elôttrôl is —, hanem az, hogy az egyetemen, a történelmi intézetekben, a múzeumokban, ahol a jövô értelmiségijeit, történelemtudósait formálják, ilyen méretekben folyik a történelemfestegetés.
Mert mindent lefestenek. A feketét fehérre, a húgysárgát narancsra, a szarbarnát faszínûre, minden egyebet pedig piros–sárga–kékre. De szerintem, mint minden hazai termék, elôbb-utóbb a festék is tönkremegy majd, felpattogzik, s elôbújik a csóré igazság.
Jakab-Benke Nándor
nandorka@kolozsvar.ro
"Húsz év házasság után még mindig nem ért meg a férjem! Azt akarja tudni, miért végzek mindig három dolgot egyszerre, s hogyan lehetséges az, hogy még emlékszem annak a házaspárnak a nevére, amelyikkel egy évvel ezelôtt találkoztunk Hawaiiban."
A két nem közötti viselkedési különbségekre a választ a kulturális okokban is megtalálhatjuk, azonban a legújabb kutatási eredmények azt is kimutatják, hogy a számtalan titokzatos különbség oka az agy felépítésében található. Annak ellenére, hogy nagyon sok hasonlóság van a nôi és a férfi agy között, ami a nagyságot és a felépítést illeti, vannak nemre vonatkozó jellegzetességek.
A nôi agy, mint a test is, 10–15%-kal kisebb, mint a férfié. Azonban mindazon területek, amelyek a kognitív cselekedetekért felelôsek, a nôi agy esetében sûrûbb idegsejthálózattal vannak beborítva. A kognitív cselekedetekhez tartozik többek között a gondolkodás és az emlékezet. A kutatók belátásai szerint a nôi és férfi agy közti legfeltûnôbb különbségek a következôk: a nôk agya aktívabb, ôk erôsebben reagálnak az érzelmekre, gazdagabb szókinccsel rendelkeznek, másképp tájékozódnak, jobb az emlékezôtehetségük, és agyuk lassabban öregszik.
Egy New York-i felmérés is rámutat, mennyire másképpen gondolkozik a nô és a férfi: míg a férfiak annak érdekében járnak fitness-szalonokba, hogy külsejüket tökéletesítsék, a nôk számára az egészség áll az elsô helyen. Tehát egyáltalán nem meglepô, hogy a férfiak edzés közben gyakrabban néznek tükörbe.
A világ minden kaszinójában ugyanaz a látvány: a nôk különbözô automaták elôtt ülnek, míg a férfiak különbözô asztaloknál. A magyarázat erre is roppant egyszerû: a nôk és a férfiak más-más okból játszanak — a nôk a kikapcsolódás érdekében, a férfiak számára pedig az akció a fontos.
Annak ellenére, hogy a nemek között ennyi különbség van, úgy tûnik, sorsuk mégis az együttélés. Az USA-ban például a nôk és a férfiak több mint 90%-amegházasodik. Azok közül pedig, akik elválnak: a nôk 72%-a és a férfiak 80%-a újraházasodik.
Hát igen, az ókori bölcsek tudtak valamit. Ahogy Tacitus mondta: "Mens sana in corpore sano", azaz "ép testben ép lélek". De hogy is van ez? Ép lélek kizárólag ép testben létezik? Aligha hiszem ezt. Másképpen ugyan miért mondaná bárki is egy ép testû emberre azt, hogy "te mocsok", "te idióta", meg azt hogy "ha a gonoszság, rosszaság fájna, te már rég ordítanál"?
Hogy lehet, hogy egy férj nem érti meg feleségét azzal kapcsolatban, hogy az milyen ügyes, rendes, házias. Mert abból, hogy valaki mindig három dolgot végez egyszerre, az átlagember nem arra gondol, hogy ez a tündér kicsiny — ám annál tisztább — fürdôszobájában kisdolgát és nagydolgát végzi, s közben még újságot is olvas, hanem hogy jobb esetben mos, fôz, takarít. De hát ezen mi olyan érthetetlen, vagy nem tetszô a szegény férjnek?
Két dologra gondolhatunk: vagy annyira szereti feleségét, hogy ezt a fizikai túlterhelést már nem akarja, nem bírja feleségének megengedni, az hiába könyörögvén, hogy "hadd végezzek még öt munkát pluszban, mert így leszek egészséges". Esetleg az az aranybogár nem(csak) férjének panaszkodik atlaszi terhérôl, hanem barátnôivel, szomszédaival csevegi meg Hamupipôke-sorsát. Az idézet második része is könnyen magyarázható. Valószínûleg annak a házaspárnak sokkal nagyobb és drágább kocsija volt, mint emberünknek, így a feleség azóta is ezt vágja a férj fejéhez. Egy kis ízelítô: "Ne csak tíz órát dolgozz!... Látod, az a Kurtz tudta, hogy helyezkedjen!... Hogy pont egy ilyen férjet fogtam ki, bezzeg ha huszonöt évvel ezelôtt Kurtz megkérte volna a kezem, biztos ôt választom, nem egy ilyen örök vesztest, akinek csak Opelre telik, míg minden valamirevaló ember Mercedesszel jár" stb., stb.
Természetes, hogy a szerencsétlen férj próbálja elfelejteni Kurtzot, s igyekszik örülni annak, amit saját erejébôl ért el. Ha ezen az idézeten túlléptünk, jön a következô mazsola: a "nôi agy, mint test". A nôk annyira fejlettek, hogy agyukat külön tudják választani testüktôl, tehát képesek osztódással is szaporodni, így kihagyhatják a még civilizálatlan férfiakat a fajfenntartásból. Azt hiszem, csak most jöttem rá, hogy az "elborul az agya" kifejezést eddig helytelenül használtam, mivel azt hittem, ez azt jelenti: ideges lesz, dühbe jön. De megtanultam, már tudom. Ez a kifejezés a fentebb említett osztódási formának a szakkifejezése. Mennyit tanul az ember. Ráadásul ehhez a "kutatók belátásai szerint" is rájöhettem volna. Aztán megjelenik végre a férfi is. Igen, a vérbeli férfi, aki ahelyett, hogy a kocsmában poharat emelgetne, elmegy a fitness-szalonba, hogy külsejét rendbe hozza. Szókratész is kifejtette a tornamesterek fontos szerepét. Ezek azonban idejétmúltak, csakúgy, mint az általam káros divatnak tartott testépítés (body building). A férfiak bevonultak a fitness-szalonokba. Meg voltam gyôzôdve arról, hogy oda lányok, nôk, hölgyek járnak, csakúgy, mint a szolárium-, s egyéb szépségszalonokba, s az a pár eltévedt csurimadár csak identitástudatának hiánya miatt jár ezekre a helyekre. De most is tévedtem. Ráadásul a New York-i felmérés azt is elárulja, hogy a férfiak kinézetükért fitnesseznek, míg a nôk egészségükért. Gyönyörû dialógus lehet:
Férj, tükör elôtt: Drágám, olyan kövér vagyok. Utálom magam. Ugye, kövér vagyok? Amúgy hogy megy a zöld szoknya a szememhez? Le kellene már fogynom.
Feleség: Ugyan John, nekem így tetszel. Szerintem így pont jó. Minek fitnesseznél? Viszont én annyira betegnek érzem magam. Rám férne egy kis egészség. Megyek a fitnessterembe, és feltöltöm magam egy kis egészséggel, mert azt olvastam egy felmérésben, hogy a nôk egészségért járnak oda.
Ja, és azt is olvastam, hogy nálunk "több, mint 90%-a minden nônek és férfinak megházasodik. Még azok közül is, akik elválnak 72%-a a nôknek és 80%-a a férfiaknak újraházasodik". John, nem válunk el, hogy újraházasodjunk? Olyan izgi lenne. A sok vendég, a sok ajándék, és még Kurtzékat is meghívhatnánk, tudod, akikkel Kovácsné Harcsai Aranka együtt nyaralt tavaly Hawaiion, és a férje már nem is emlékszik a nevükre.
Talán én vagyok maradi — de úgy gondolom, a fitnessterem a nôk privilégiuma, csakúgy, mint a szépségszalonok, szoláriumok.
A férfiaknak is megvan a saját testépítô szalonjuk, szórakozóhelyük, s nem kellene felcserélni ezeket az "élettereket".
(folytatás az elôzô számból)
A legelsô vírusok "trójai ló" (trojan) típusúak voltak. Ezek nem képesek önmagukat sokszorosítani, hanem más, látszólag teljesen ártalmatlan programnak álcázzák magukat. Ilyen trójai ló típusú vírus volt például a SIDA nevû vírus, amelyet 1989 decemberében lemezeken postáztak mintegy 10 000 helyre. A vírus egy AIDS-rôl szóló információs programnak tüntette fel magát, majd 90 indítás után teljes információtörlést végzett a számítógép merevlemezének vitális területein. Ezek az álcázott vírusok eléggé kis számban léteznek, elsôsorban mivel nem rendelkeznek sokszorosító funkciókkal, de egy jól megszerkesztett példány — mint például egy alkalmazás belsejében elrejtett idôzített bomba jellegû destruktív vírus — mindig komoly károkat okozhat.
A klasszikus vírusok közé tartoznak az úgynevezett boot vírusok, amelyek rendszerlemezek segítségével terjednek. Ezek a vírusok nagyon kis méretûek, és a mágneslemezek a legfontosabb terjedési közegük. Általában bemásolják magukat a számítógép memóriájába, és minden új mágneslemezt megpróbálnak megfertôzni. Ma már eléggé elvesztették jelentôségüket és hatalmukat, elsôsorban a rendszerlemezek használatának a visszaszorulása miatt, de régebben — például 1992-ben a Michelangelo vírus — komoly veszélyt jelentettek.
"Igazi" vírusoknak nevezhetôk a programokat fertôzô vírusok. Ezek voltak a legveszélyesebbek 1995–96 elôtt, és óriási programozástechnikai arzenált felhasználva pár tízezer példányt írtak belôlük az évek során.
A vírusírók rengeteg technikát fejlesztettek ki — például: a vírusok elrejtése a víruskeresôk elôl, speciális "páncélozási" technikák, amelyekkel a vírusok védekeztek az esetleges víruselemzôk és visszafejtôk ellen, kódolási és dekódolási technikák, vagy a két legfontosabb módszer: a polimorfizmus és a metamorfizmus. A polimorfikus vírusok olyan speciális kódoló rendszerrel rendelkeznek, amely segítségével a sokszorosítás során a vírus minden újabb példányt véletlenszerûen generált kulcsok alapján készít, így két példány sokszor csak néhány karakterben azonos. Ez a módszer szinte lehetetlenné teszi a vírusok felismerését klasszikus víruskeresô eljárásokkal. A metamorfikus vírusok az utóbbi évek jellegzetességei. Képesek önmaguk szerkezetét — sokszor ezres nagyságrendû lehetséges formák szerint — teljesen átrendezni, így egy jól megírt, polimorfikus kódolóval társítva gyakorlatilag végtelen lehetséges formát nyújtanak egy vírus számára. Egy kitûnô minôségû metamorfikus vírus akár 95-98% eséllyel láthatatlan a víruskeresôk számára.
A makrovírusok 1995 óta óriási ütemben jelentek meg, és ma már nagyrészt uralják az aktív vírusok területét. Nem processzorspecifikus bináris programok, hanem szövegszerkesztôk, táblázatkezelôk és más irodai alkalmazások vezérlô nyelveiben vannak megírva, és dokumentumokhoz vagy e-mail üzenetekhez csatolva terjednek.
(Folytatjuk)
Mi teszi Steven Spielberg filmjeit annyira sikeresekké? — kérdezheti fejcsóválva az, aki akár egy régebbi alkotása elé talál lecsüccsenni. Itt van például a Schindler listája, amelyet hat Oscar-díjjal jutalmaztak. Pedig nem az a csupafény-csupaszín-csuparohanás film, tele speciális hatásokkal, amilyent Spielbergtôl megszokhattunk. Nincsenek vérszomjas dinói, sem a Földet veszélyeztetô hatalmas meteoritok.
A Schindler listájában katasztrófafilm és történelmi dráma keveredik nyomasztó együttesbe. Schindlerrôl, a vakmerô lengyelországi vállalkozóról szól, aki számára a háború csak szerencse: feltûzi a horogkeresztet, és gyárat nyit, ahol olcsó zsidó munkaerôt alkalmaz. Álma, hogy bár egy bôrönddel érkezett Csehországból, a háború végeztével két vagonnyi pénzzel térjen haza. Meg is szerzi a hatalmas vagyont, s közben tiszta érdekbôl — késôbb egyéb okból is — védi "az ô zsidóit". A Schindler-zsidók "iparilag nélkülözhetetlenek", s ez többször is megmenti ôket a haláltábortól.
Schindler ellenpólusa a zsarnok náci tiszt, aki megtestesíti mindazt a borzalmat, ami a háborús munkatáborok vezetôirôl a történelemben és a köztudatban él. Kegyetlenségénél már csak kapzsisága nagyobb, ezért vásárolhatja meg tôle Schindler egy ezres listányi zsidónak a nevét az élet számára.
Minden apró részletnek drámai hatása van, a látszólag jelentéktelen félmondatoktól és mozdulatoktól az alig észrevehetô színekig. Maga a film fekete-fehér, de színes szürkék árnyalják olykor a hangulatát — s megdöbbentô szimbolikus ereje van az egyetlen vörös foltnak: a szôke hajcsigás kislány piros ruhájának, akit egyszer elrejtôzni látunk, aztán csak egy vörös folt marad belôle a hullakupacban...
A "nem szeretem a háborús filmeket" jelszavúaknak való három óra borzongás, verekedések és lövöldözések teljes hiányával, alig változó helyszínekkel, mégis sokkolóan erôteljes és maradandó képsorokkal.
– Halló, szerviz?
– Mmigen…
– Tsékmondani, mi a baj a számítógépemmel?
– Miért, mi is a baj?
– Hát ez az.
– Na, de mégis.
– Már egy hónapja stabilan mûködik, nem tudom, mi van, pedig Windows ’98 van rajta.
– Tyûha. Mit mondott, egy hónapja?
– Aha.
– És hogy mondta, mûködik?
– Mhm.
– Nem volt egy kékképernyô sem?
– Nem igazán.
– Sem olyan, hogy General Protection Fault Violation Error System Halted stb?
– Nem tudok róla.
– Nem is indult újra váratlanul?
– Nem.
– Mondja, ember, most szívat engem? Nézze, van egy csomó vásárló, akinek rendesen nem megy a gépe, most nincs idôm ápriliselsejézni.
– De mondom, hogy nem hülyéskedem!
– Nézze, én egy humorérzékkel megáldott ember vagyok, de most…
– Uram, komolyan beszélek. Jöjjön ki, és nézze meg, mûködik az egész, már tele van a… hócipôm, egyszerûen nem akar lefagyni ez a nyomorult gép! Most mégis, meddig akar még mûködni?
– Nem lehet, hogy vírus van rajta, ami kijavította volna a bugokat?
– Egy sajtos pizzán kívül a cédébe sem tettem be semmit, nemhogy a kicsi lyukba!
– Mondja, biztos Microsoft-terméket használ? Nem Linuxbéli Windows-utánzat?
– Nem. Megvettem az eredetit, hologrammal, licensszel, minden, s erre le sem akar fagyni becsületesen. Erre költöttem azt a rahedli pénzt?
– Most ezt innen nem tudom megmondani, de próbálta már az Office 2000-t feltenni?
– Igen, mûködik, és túl gyors, nem tudom követni.
– Nem lllétezik, esküszöm, nem értem. Nincs ötletem, azaz… van egy kalapácsa kézügyben?
– …igen, ha jobban megnézem, van itt egy édes kis kalapács…
– Na, emelje meg, és ejtse véletlenszerûen a kibontott gép belsejébe, ismételten!
– Megvan.
– Indítsa el a gépet.
– Nem indul. Hallgat. Sôt, füstöl és hallgat! Köszönöm, uram! Megmentette az életemet! Már azt hittem, mûködni fog ez a nyomorult! Nem tudom, mit csináltam volna maguk nélkül! Lehet, hogy meg kellett volna írnom az államvizsgát vagy a könyvelést. Köszönöm szépen!
– Ne köszönje, még garanciában van. Azaz, volt.
– Akkor is köszönöm! Hurrá! Végre nem megy a gépem!
– De hát ismeri a szlogenünket, uram… amit a Windows elmulasztott, mi megtesszük…
Nándika
(megjegyzés: minden hasonlóság létezô márkanevekkel csak a csapongó képzelet mûve, és badarság.)
Murádin Jenô kötetének alcíme sûrítetten utal a lényegre: arra a rendkívül termékeny tíz esztendôre, amely a tragikusan fiatalon elhunyt szobrászmûvésznek, Fadrusz Jánosnak megadatott, s amely olyan közismert, részben világhírû alkotásokat eredményezett, mint többek között a kolozsvári Mátyás-szobor, a zilahi Wesselényi-szobor, a pozsonyi Mária Terézia-emlékmû.
A szobroknak is megvan a maguk sorsa. Ennek a nyomába ered a szerzô, és készít alaposan dokumentált, az oknyomozó riport érdekességével is felérô, értékes mûvészettörténeti tanulmányt a millenniumi emlékmûvek, szobrok születésérôl. A történelmi háttér megrajzolása, Kolozsvár és Zilah korabeli polgárainak viszonyulása a mûvészethez, a kor neves alkotóinak, köztük Pákei Lajos építésznek a hozzájárulása a remekmûvek születéséhez, a kolozsvári Mátyás-kultusz és a kincses városban teljesen ismeretlen pozsonyi születésû, német eredetû, de magát magyarnak valló Fadrusz János zseniális szobortervének osztatlan sikere, a remekmû elkészültéig eltelt esztendôk krónikája, a szobor felállításának és leleplezésének felemelô pillanatai, valamint annak utóélete mind-mind bennefoglaltatik a kötetben. Akárcsak a Wesselényi-szobor vagy a tragikusan szétzúzott zilahi Tuhutum-obeliszk története. Mindezek mellett a szerzô a lakatosinasból világhírû szobrásszá vált Fadrusz János élete és pályája alakulásának felvillantásáról sem feledkezik meg. Teszi pedig mindezt a tôle megszokott olvasmányos stílusban.
A Lászlóffy Aladár elôszavával megjelent kötetet gazdag korabeli képanyag egészíti ki. A mai szoborfelvételek László Miklós fotómûvész hozzáértését dicsérik. A formailag is tetszetôs kötetet Unipan Helga tervezte. Az igényes mûvészeti könyvek megjelentetésében már komoly tapasztalattal és különleges hozzáértéssel rendelkezô kolozsvári Gloria Kiadó és Polis Könyvkiadó gondozásában napvilágot látott rendkívül értékes kötet megjelenése pillanatától a sikerkönyvek közé sorolható. A tudományos igénnyel megírt, de közérthetô, a nagyközönség számára is érdekes kiadványt a szobrász erdélyi mûveinek történetéhez készített kronológia és képjegyzék egészíti ki.
(németh)
A szerzô szíves beleegyezésével az elkövetkezôkben részletekben közöljük lapunkban a két Fadrusz-szobor száz évét bemutató mûvet.
Úgy vagyok vele, hogy egy-egy románból átvett, a magyarban idegennek minôsíthetô szó kevésbé tud annyira bosszantani, idegesíteni, mint egy-egy olyan magyar szavakkal írt kifejezés, amely mögött idegen gondolkozás, ennek megfelelôen téves, már-már észrevétlen, magyarnak vélt szóhasználat húzódik meg. Az elôbbi, az idegen szóhasználat könnyen felismerhetô, de a sajátos román gondolkodást tükrözô román kifejezések magyar szavakkal történô visszaadása, tükörfordítása szinte észrevétlen, csak a jó magyar nyelvérzékû személy ismeri fel:"ezt mi, magyarok nem így mondjuk". Olyan ez, mint a támadó légierô: egyikre lehet tüzelni, a lopakodó gépre, mivel láthatatlan, nem. Említhetném példaként a szolgálati idô, munkaviszony jelentésû román vechime szó tükörfordítását, a régiséget, amely már-már erdélyi közszóvá avanzsált, de nem teszem, mert ez a példa az erdélyi nyelvmûvelésben lerágott csont, s bár minden erdélyi értelmiségi tudja, hogy idegenszerûség, mégis úton-útfélen, írásaiban, nyilatkozatában elôszeretettel használja.
A fentiekre gondolok, amikor egy-egy ilyen, tükörfordításból eredô "gyöngyszem" kerül horogra. Nemcsak nézem, olvasom is a labdarúgó-világbajnokságról szóló híreket. A Szabadság június 8-i számának egyik beszámolójában olvasom: "Nigéria játéka minden esetre (helyesen: mindenesetre) a földön volt." A cikk szerzôje akár írhatta volna románul is a mondat második felét: .... a fost la pãmânt. Nem így írta, mert vélte, hogy magyarul ír, de nem ezt tette, románul gondolkozott, még akkor is, ha gondolatait magyarul fejezte ki. Szegény nigériaiak! A magyar nyelv szóhasználata szerint a padlón voltak. Az ökölvívásból származó kifejezés ("padlóra küldte ellenfelét"; "az amerikai boxoló már a 3. menetben a padlón volt") vonódott át késôbb más, általánosabb beszédhelyzetre is.
Egy héttel korábban, június 3-án hallgatom a Kolozsvári Rádió reggeli magyar nyelvû adását, híreket a gyermeknapról; a programban rajzverseny, csónakázás... Mit gondol a nyájas magyar olvasó: hol csónakázhattak a gyerekek? A bemondó, a hírszerkesztô szerint: a Központi parkban! Teljesen elbizonytalanodom, hol is van ez a Központi park? Töprengésem közben felöltött bennem a román megnevezés: Parcul central. Mondhatná valaki, hogy mind a román, mind a magyar fent említett kifejezés nyelvileg kifogástalan, csak az a dolog bibije, hogy a Parcul central a kolozsvári magyaroknak Sétatér! Egy vagy másfél évszázada? A fordító tudattalanul ferdített.
S ha már így kifújtam indulatomat, mondjam el, hogy töprengtem a "vettem egy taxit" magyartalanságán. Sok nyelvvédô ajánlata szerint "taxiba ültem" (s úgy mentem az állomásra), ez azonban nem felel meg a beszédhelyzetnek — vélem. Ugyanis, aki "taxiba ül", a taximegállóban fogad egy taxit, ott "ül a taxiba", de a román "am luat un taxi" esetében arról van szó, hogy az utcán leintettem egy taxit. Ezt a magyar nyelv így fejezi ki: "fogtam (nem vettem!) egy taxit", ezt kívánja meg a magyar észjárásnak megfelelô magyar kifejezésforma.
Kozmikus terek és emberemlékezet elôtti idôk kavarognak a sajátos erôvonalak mentén, s ejtik rabul a tekintetet. Bodor Judit és Epaminonda Tiotiu a látványteremtés mesterei. Installációjuk aranyló nyílvesszei azonnal célba találnak: a fôtéri Kisgalériába meghívottként vagy akár gyanútlan kíváncsiskodóként is betévedô látogatót elsô pillantásra magával ragadja a csöppet sem szokványos látvány, a beláthatatlan terek és idôk szédítô varázsa, s a mód, ahogyan mindezt az alkotópáros megjeleníti. A pillanatnak szóló, de alkotóelemeiben, összetevôiben nagyon gondosan és alaposan kimunkált tárgy–idea együttes, a háromszögesített téridô, s a belôle látatlanul is felsejlô idôutas, az ember. Az örök átutazó, akinek tudatán keresztül létezik mindaz, amit a mûvészek sejtetnek: maga a világegyetem, az égitestek konfigurációja és az évezredek homályából felsejlô, nagyon is konkrét, sajátos tárgyi kultúra termékei. Az archaizált, patinásított utazótáskából kibuggyanó nyílvesszôk, az ôsi szimbólumokkal hangsúlyosított érmeáradat, a könyvjelenség mûvészi megfogalmazása csupán tartozékai annak a mûvészi nyelvezetnek, amely arra hivatott, hogy a pillanatnyi látványon, az elsôdleges érzelmi hatáson túl a gondolati szférát célozza meg.
Kultúrtörténet dióhéjban — mondhatnók a kiállítás tüzetesebb megtekintése nyomán. Hiszen a mûvészek magyarázattal is szolgálnak, amelyet papirusztekercs formában, a falak mentén helyeznek el, s mintegy kényszerítik a nézôt, hogy igenis mélyedjen el a látványban és essen gondolkodóba. Hiszen, amit az alkotópáros odavarázsolt számára, az legalább annyira filozófia, mint amennyire mûvészet. A mûvészet filozófiája és a filozófia mûvészete. Egyébiránt korjelenség a szöveg, a betû, vagy bármely ideogramma, szimbolikus jel által közvetített gondolat mûalkotásként való értelmezése. Adott pillanatban olykor már úgy tûnhet, akár a látvány rovására is. A Bodor Judit — Epaminonda Tiotiu páros esetében azonban ilyen veszély nem fenyeget, hiszen a "magyarázószöveg" és a mellé felszolgált nem mindennapi látvány egymást kölcsönösen kiegészíti és felerôsíti. Innen az erôteljes hatás, amelyet értelmi és érzelmi szinten egyaránt kiváltanak a nézôbôl.
Kezdetben vala az eszme... Csakhogy a mítosz és teremtéslegenda ebbe a szakaszába már akkor jutott, amikor a gondolkodás a lét összefüggéseit firtatta. Hosszú-hosszú út visz az eszméléstôl az eszmeiség felismeréséig. Az utat koboldok, tündérek, sárkányok, boszorkák szegélyezik, de ott fönt, a mindenség fölött tündököl a Nap, a mindig barátságos, meleget, életet jelentô égitest, amely beragyogja a nélküle sötét, hideg és barátságtalan világot és fényével kellemessé, barátságossá teszi azt. Nem csoda hát, hogy minden ôsvallás forrásánál ott találjuk a napimádatot és az sem, hogy valamilyen módon átöröklôdött késôbbi korok hiedelemvilágába. A hiedelemhez kapcsolódó szimbolisztika: az ábrázolás, a megnevezés, mindvégig a varázslatosság hangulatát hordozza és a hiedelemvilág tárgyi emlékeit kabalisztikus erô hatja át azok szemében, akik eme kapcsolatrendszer történelemelôtti mélységét érzékelik. Mi sem természetesebb hát, mint hogy a kép, a tárgyi emlék idealizálása és a név, a megnevezés magában hordozza a varázslat ideális mértékét. A kettô együtt megteremti azt a hangulatot, amely egy mágikus szertartást övez, annak kellékeivel egyetemben.
Ha valaki nekem szegezi a kérdést: mi az, ami Epaminonda Tiotiu és Bodor Judit ABRAXAS elnevezésû tárlatán olyannyira megfogott, aligha tudnék kapásból válaszolni. Csupán némi töprengés nyomán döbbenek rá, hogy a kimért esetlegességgel felsorakoztatott ôskori nap- és holdábrázolatok, a megnevezések hangalakja, valahol az én tudatalattimban is munkál, hogy nem csupán egyedi de közösségi tudatalattiság is létezik, s ez utóbbi atavisztikusan ôrzi meg azt a varázslatot, amelyet ôseink e szimbólumoknak tulajdonítottak. Az ôket kísérô érzelmi konszenzus, amelyet a két mûvész oly finom érzékletességgel a nézô elé tár, megteremti a csoda érzékelésének feltételeit. A szalagot képezô merített papírra rótt ábrák, szövegek a legenda szövésének fonalát idézik, amelyben kép és szöveg egységet képez. A szavaknak, megnevezéseknek és fôleg az összefüggô szövegrészeknek külön mûvészi jelentésük van, és nem spontán egymásutániságuk, hanem gondosan kiválasztott fokozásuk, összefüggéseik révén nyerik el funkciójukat. Innen a témakör sajátos, filozófiai töltete, amely oly jól illeszkedik a legújabb kor képzômûvészetet filozófiával ötvözô törekvéseibe.
Abraxas, az egek ura megôrizte elôkelô helyét. Harmadik évezredi újjáéledése-élesztése önmagában is szimbólum. Az állandóság a változásban. Vonatkoztatható mindez a két kolozsvári mûvész életmûvére is. Amely úgy változik, úgy alakul, hogy megôrzi eredeti sajátosságait, állandó jelzôit. Az installáció elsô, 1999-es, napfogyatkozás ihlette változata teljesedett ki most, 2002 júniusára, mintegy bizonyítékaként a mûvészek megtette útnak, amely továbbra is nyitott és újabb meglepetések forrásául szolgálhat.
Németh Júlia
A tárlat június 20-ig tekinthetô meg a Fôtér 14. szám alatti Kisgalériában.
A három mûvész eredeti ötlettel valósággal összeeresztette az anyagokat: fát, égetett agyagot, drótot, spárgát, sodort és természetes állapotában levô kenderfonalat-kócot, üveget, s mintha kíváncsian követte volna: hogyan boldogulnak el egymással. Ebbôl a sajátos találkozásból, a természetes anyagok gazdag választékának keveredésébôl pedig új minôség, mûalkotás született. A tordai Art Club mûvészeinek, Labancz Cismasiu Ágnesnek, Lucia Lobontnak és Suba Lászlónak az ötlete tehát termékeny talajra talált. Fantáziájuk, anyagismeretük és mesterségbeli tudásuk pedig ezt a különleges hangvételû kiállítást eredményezte.
Az iparmûvészet réges-rég túllépte a funkcionalitás határait. Ilyen vonatkozásban ez a mostani, önmagát iparmûvészetiként megjelölô tárlat nem jelent különösebb újdonságot. Ami újszerû benne, az a határokat nem ismerô kísérletezési kedv, a különféle anyagok sajátosságainak a maximális ismerete és felhasználása, a kölcsönhatások minôségteremtô erejének a mûvészi kiaknázása. S bár nem szeretnék mûfajelméleti kérdésekbe bonyolódni, annál is inkább, hogy a kortárs mûvészet ismeretében ez nem lenne túlontúl egyszerû, sôt, bizonyos szemszögbôl egyenesen fölöslegesnek is tûnhetne, annyit azért hadd szabadjon megjegyeznem, hogy ezek a javarészt táblakép formában tálalt kerámialapok vagy kerámia-, esetleg üvegdíszítésû miniatûr falikárpitok a lehetô legtermészetesebben, egyfajta könnyed eleganciával mossák egybe nemcsak a különféle anyagokat, hanem a mûfaji határokat is.
Suba László széles fakeretbe ágyazott festett kerámialapjai folklorisztikus hangvételûek, balladás tömörségükkel hatnak, máskor pedig mintha egyenesen antik görögös beütéseket is felvillantanának. Különösen sikerült közülük a kettôs portré. A festett fakeret nemcsak sikeresen egészíti ki a kerámiakompozíciókat, hanem azok szerves részét képezve, a munkákba beleépülve fokozza a mûvészi hatást. De nem hiányzik a tárlatról a szobrász Suba László sem. Az alabástrom-márvány-bronz kombinációjából született nôi fej, a Holdleány eszköztelenségével, nemes egyszerûségével hat, akárcsak a hasonló anyagok felhasználásával készült Titok címû kisszobor. A gondosan megmunkált, tökéletesen sima, fényes és a hasított, érdes felületek váltakozása Subánál a látványteremtés hatásos eszközének bizonyul.
Mennyiségileg Labancz Cismasiu Ágnes és Lucia Lobont négykezesei uralják a tárlatot. Azazhogy a két mûvész szignálta közös munkák: a drót- vagy fonalhálós háttérbe ágyazott, színes fakeret övezte festett kerámiaszobrocskák. Motívumkincsük mintha a kezdetektôl napjainkig követné nyomon az emberi szépérzék és mûvészi eszköztár alakulását. A napmotívum, a szem szimbolikája, a mértani alakzatok díszítôelemként való alkalmazása, halak és madarak, az életfa- és az özönvíz-tematika sajátos megjelenítése csupán néhány eme mûvészet jellemzôi közül. A munkák jelentéshordozója a kerámia, de a háttér, a textil vagy drótháló, sôt maga a festett keret is, jobbára a zöld és a kék árnyalataiban, legalább annyira szerves részét képezi az alkotásoknak. Egységes jelentkezésük harmóniája a siker titka.
Labancz Cismasiu Ágnes önálló munkáiban az üveg veszi át a kerámia szerepét, és sajátosan dekoratív jelentéshordozóként teremti meg azt a miliôt, azt az egymással tökéletes összhangban levô anyagegyüttest, amelyet éppen változatossága tesz különösen vonzóvá. Az alkotó ösztönös ráérzéssel fedezi fel a másságban, a különféle anyagok összhatásában rejlô korlátlan lehetôségeket, hogy aztán erre a felismerésre alapozva teremtse meg sajátosan egyéni mûvészi világát, amelynek a könnyed játékosság és a mély gondolatiság egyaránt sajátja. Az elegánsan visszafogott színvilág, a sejtelmesen egymásba hajló, egymásra épülô, egymást kiegészítô formák önmagukért beszélnek.
Különösképpen hatásos, eredeti munka az egyenes tartás, a gerincesség példázatául szolgáló installációja. A fényeffektusokra épülô sajátos üvegkompozíció szinte modellálja a teret, és összhatásában, amelyhez a tükörkép is jelentôs mértékben hozzájárul — a tükrözôdésnek funkcionális jelentôsége van — mintha egyenesen földöntúli perspektívákat villantana fel. A szférák zenéjét sejtetve akár a hétköznapokon felülemelkedô tisztaság jelképe is lehetne.
Mindent összevetve az Art Club kolozsvári bemutatkozását sikeresnek ítélhetjük meg, s reméljük, a folytatás is ilyen lesz. Egyébként a tordai mûvészeti életnek komoly hagyományai vannak, képviselôi közül néhányan világviszonylatban is elismert mûvészek. Elég csupán a Párizsban kiteljesedett szobrász, Etienne Hajdu (az egykori Hajdú István), a neves budapesti grafikusmûvész, Gross Arnold vagy a Svájcban nemrég elhunyt festô, Keszi Harmath András nevét említenem. Emléküket gondosan ápolják a tordaiak. A lelkes szervezôként is ismert Suba László irányításával pedig immár állandósultak a kortárs képzômûvészet alkotásait bemutató tordai tárlatok.
Mai interjúmban ismét egy fiatal tehetséget szeretnék bemutatni a zenés színházat kedvelô közönségnek, bevallottan reklám céljából. Fülöp Márton nem ismeretlen a kolozsváriak elôtt, hiszen neve állandóan szerepel a város két operájának színlapjain. Hogy ezt most mégis megteszem, erre rendkívül szívós, kitartó munkájának elismerése késztet.
Fülöp Márton 1990-ben került a magyar opera énekkarába sok más fiatal tehetséggel együtt. A Szamos-szentmargittai születésû fiatalember tanulmányai elvégzése után a kolozsvári Tehnofrig gyárba került mint fémforgácsoló. Zenei adottságai korán megmutatkoztak, a népdal szeretetét és mûvelését családi örökségként viszi tovább. Zenei képzettsége nem volt (egy nagyon rövid zeneiskolai epizódot kivéve), amikor felvételire jelentkezett a magyar opera énekkarába. A tehetséges, jó kiállású fiatalember itt kapta elsô énekleckéit elôbb a karigazgató, majd Szilágyi Ferenc nyugdíjas magánénekes, az opera örökös tagja irányítása alatt. Nôs, három gyerek apja. Ennyit a családi háttérrôl.
– Elsô kérdésem is mindjárt ide kapcsolódik: hogyan tudtál megküzdeni a nehézségekkel, a hirtelen megcsappant havi jövedelemmel, családi gondokkal? Honnan merítettél erôt mindehhez?
— Való igaz, nem volt könnyû. Sok lemondás, áldozatos munka kíséri utamat, de azt mondhatom, hogy szerencsém volt, mert családom, elsôsorban feleségem megértése és hozzáállása, mindkettônk töretlen hite volt az a sziklafal, amelyre támaszkodhattam. Sokat köszönhetek az opera mûvészeti vezetésének is, hiszen az elsô zeneleckéket — sok más társammal együtt, akikkel minden elôképzés nélkül, pusztán az újsághirdetésre jelentkeztünk — itt kaptuk az intézményben. Ilyen "start"-tal gondolhattam egyáltalán arra, hogy fôiskolára jelentkezzem.
– Megelôlegezted következô kérdésemet. Kérlek, beszélj fôiskolás éveidrôl.
– Az opera énekkarában tenor I. szólamban énekeltem. A sikeres fôiskolai felvételi után Iulian Jurja énekosztályába kerültem. Már az elsô évben elkerülhetetlen volt a váltás: az intenzív énekképzés következtében világos hangszínem ellenére bariton lettem. Így is végeztem el az énekszakot, Verdi Traviatájának Georgio Germont szerepével diplomáztam a magyar opera színpadán 1996-ban. Még fôiskolásként énekeltem az elsô bonvivánszerepeket, mint tenor (a Viktóriából Koltay kapitányt, Jancsó hadnagyot a Mária fôhadnagyból), bár már mint bariton dolgoztam.
– Megtartottad ma is a bonvivánszerepeket...
– Igen, mert ezek legtöbbje — legalábbis az, ami ma repertoáromon van — középfekvésû, ami nekem kényelmes, és a magasságaimmal sincs baj. Kivétel talán a Gül baba Gábor diákja, ami magas szerep, de én nagyon szeretem ezt a figurát, és úgy érzem, megéri az a kis plusz munka, amivel "feltornászom" a hangomat. Persze, ezt büntetlenül sokáig nem lehet így folytatni.
– A magyar operában a Bajazzók Silvióját kivéve nem énekelsz bariton szerepeket. Miért?
– Igazából nem is tudnám megmondani az okát. Az opera nem kért fel erre. Elsôsorban ez az oka annak, hogy 1997-ben átszerzôdtem a román operához, ahol megbecsülnek és egymás után kapom a szép, nagyformátumú baritonszerepeket, amelyek sajnos a magyar opera mûsorából kihullottak. Repertoáromon van Valentin (Gounod: Faust), Silvio (Leoncavallo: Bajazzók), Enrico (Donizetti: Lammermoori Lucia), Renato (Verdi: Álarcosbál), De Luna (Verdi: A trubadúr), Escamillo (Bizet: Carmen).
– Hát igen... De ezt nem szeretném kommentálni. Lépjünk inkább tovább. Tudomásom szerint Budapesten is fellépsz.
– Igen, oda 1999-ben versenyvizsgáztam — újból a Traviatával — és sikerült! Elôadásokra, szerepekre szerzôdtem, nem közalkalmazottként. Ez lehetôvé teszi számomra, hogy lehetôségeimhez mérten megpróbáljak mindenütt helytállni. Egyelôre úgy néz ki, hogy sikerül. És természetesen a családom is itthon van...
– Áruld el, milyen szerepekre szerzôdtél?
– A már leénekelt szerepeim közül (De Luna, Valentin, Escamillo) melyeket magyarul és eredetiben is énekelnem kell, Budapesten debütáltam Verdi Don Carlos címû operájának Posa márki szerepében. Ez most már leénekelt szerepem. Most készítem a Székelyfonó Kérôjét, melyet Kerényi Imre fog rendezni. Budapesten énekelek az Operaházban, és az Erkel-színházban is. A Nabuccót, Rigolettót...
– A már említetteken kívül kik voltak azok a mûvészek, akik pályádon segítettek?
– Elsô szerepemet, Jancsó hadnagyot Dehel Gábor állította be, a Don Carlost Budapesten Boschán Daisy. A karmesterek közül Petre Sbârcea, Medveczky Ádám és Lukács Ervin tanították be a nagy szerepeket.
– Búcsúzóul megkérdezném: mit jelent neked a színpad?
– Röviden válaszolok: az életemet. Mikor a fôiskolát elvégeztem, felmerült annak a lehetôsége, hogy asszisztensi minôségben az énektanszéken maradok, de én a színpadot választottam. Eddigi pályafutásom engem igazol.
– Nekem meg nem marad más hátra, mint gratulálni, és erôt, egészséget és kitartást kívánni ezen a rögös, de szépségben semmivel össze nem mérhetô pályán. Köszönöm a beszélgetést.
Sok szó esik manapság az opera mûfajának válságáról — de legalább annyi szó esik a világ nagy hírû dalszínházainak hatalmas virágzásáról. A halhatatlan zenei alkotások mindig is vonzották a tömeget, de az érlelôdési idô soha nem volt rövid. Nyilvánvaló, hogy például Mozart mûveinek tökéletes hódítása, a mûvek igazán méltó elôadása nem történhetett meg a mester tragikusan rövid életében. Rossini nagy "háborúskodások" közepette szorította ki a korabeli elismert nagy mestert, Paisiellót...
Megesik, hogy a kortárs igazolja a mûvet — lásd pl. a Puccini-operák sikereit szerzôjük életében — de a remekmûvek sorsa mindig viszontagságos. Megesik, hogy az elmúlt idôk halhatatlan alkotásait csak napjainkban élvezhetjük a mû szellemét pontosan kifejezô tolmácsolásban. A dalszínházak segítségével az elmúlt évszázadok zenetörténete, értékrendje még ma is szakadatlanul változik, módosul. Ám a szakember már elôre gondolkodik, a jövôre tekint... Ad-e korunk operamûvészete megfelelô anyagot a soron következô századoknak? Talán igen — talán nem: a világhírû dalszínházak repertoárjának döntô többsége a XIX. század jeles dalmûvei közül kerül ki; a mûfaj túlságosan is kötôdik "régi idôk nagy emlékeihez", a hagyományokhoz.
A nagyközönség rendszerint a mûvészek fényes külsôségeit, a sikereket, az operaházak csillogását veszi észre. Irigykedve gondol a felejthetetlen emlékû estékre, a csodálatos ívelésû pályákra, diadalokra — de nem látja az árnyoldalakat. Háttérbe szorul az a tény, hogy mindenféle eredmény, siker, csillogás mögött szívós, szigorú és rendszeres munka áll. Kevesen gondolnak azonban a pálya állandó, szakadatlan — természetébôl fakadó — kockázataira. Még egy hibátlanul végigénekelt szereplést is tönkretehet egy kis hiba, kellemetlen kihagyás, egy gikszer a kritikus pillanatban. Az énekesnek nincs mentsége. Ha vét, beárnyékolja az egész elôadást, és ez kihathat a pályára is. A közönség elôlegezett bizalma az elsô rossz hangig, hibás lélegzetvételig tart, s ha az énekes nem bírja a szakadatlan, hibátlan helytállást, nem erôsíti meg a közönség jó emlékeit, menthetetlenül elbukott. Igaz, van rá lehetôsége, hogy a következô alkalommal javítson... De a "mélybôl" felkapaszkodni mindig nagyon nehéz. A közönség nehezen felejti a rosszat. A kellemetlen emlék kétkedést, elôítéleteket szül. Énekes sztár, hangvirtuóz mindig volt: ha az egyik kidôlt a sorból, jön utána a másik. S vajon a bukás keserves pillanatait, a balsiker érzését mennyire érti-érzi a nézô?
A mûvész élete bizony tojástánchoz hasonlatos. Így volt ez már a kezdetek kezdetén is. Az énekhang a legkényesebb "hangszer" — nem ismerünk olyan esetet, hogy az elveszett hangot valaki is visszaszerezte volna régi, hibátlan csengésében, erejében. Könyörtelen szabályokkal kell védeni. Gyilkolja a dohányfüst, az alkohol és még sok minden. Nap mint nap életére tör az idôjárás megannyi szeszélye-veszélye: a nagyváros pora, a téli hideg, a fárasztó nyári meleg. A hang nem bírja el a fizikum semmiféle más szertelen megerôltetését sem. Megfelelô alvást igényel, percre beosztott életrendet. Szakadatlan orvosi ellenôrzést. Nem ura magának az énekes mûvész, mert zsarnoka a könyörtelen, a legkisebb kilengéseket is megtorló hang. Ritkán történik meg, hogy a hang erején nem fog az idô — veszedelmes dolog önmagunkon kipróbálni, vajon ezekhez a kivételekhez tartozunk-e vagy sem.
A hangot állandóan mûvelni, fejleszteni kell — ez az énektanár feladata. Ha csak a legrövidebb ideig is abbahagyja a hangképzést az énekes, csakhamar észreveszi a közönség — s ha a közönség észrevette, már "régen rossz". Mindennapos feladat a tanulás, még pályájuk csúcsán álló mûvészek is tartanak képzett, szakavatott énekmestert. Mindehhez hozzájárul az egyéni tanulás, a próbák sorozata és az elôadás okozta feszültség, idegesség. Az énekesek élete tehát tele van az átlagember számára láthatatlan akadályokkal — ne fukarkodjunk hát a tetszést bizonyító tapsokkal. Az operalátogató csak a nagy életsorsokat hordozó magánénekeseket, a vezetô karmestereket és a mutatós színpadképet alkotó rendezôket ünnepli.
Az eddig elmondottak nem csak a magánénekesekre vonatkoznak — ugyanaz érvényes a társakra is. A karénekes, a zenekari tag, a balett-táncos is pontos, áldozatos, fegyelmezett munkát végez, erre "nevelik" a rendpróbák, a zenekari próbák, a színpadi gyakorlatok. Kiemelkedni semmilyen bravúros teljesítménnyel sem lehet, az ilyen közösségi munkának alapfeltétele a tökéletes beolvadás.
Szóljunk hát a még láthatatlanabb, a színpad mögötti "hadseregrôl": az ügyelôrôl, a súgóról, a kellékesrôl, a világosítókról, díszletezôkrôl, akik munkájukkal hozzájárulnak ahhoz, hogy zökkenômentesen mûködjék a varázslatos gépezet.
Ha legközelebb operába-színházba megyünk, ne csak az érdekességet, a szeszélyes esetlegességeket keressük az operaház életében. Ne higgyünk ezen intézmények szakadatlan, zavartalan boldogságában, tündöklésében. Munkájukat tekintsük szolgálatnak, alapos, lelkiismeretes, fárasztó idegtevékenységnek.
Néhány éve — pontosabban 1996 ôszétôl — a BBTE Nyelv- és Kultúra szakának órarendjében egy új tantárgy jelent meg: a beszédtechnika. Ugyanebben az évben a Protestáns Teológián is beindult ennek a tantárgynak az oktatása. A 2001. év januárjától a Sapientia (Erdélyi Magyar Tudományegyetem) féléves kísérleti programja keretén belül lehetôség nyílt arra, hogy más szakok is megismerkedjenek a szép és helyes magyar beszéd kiejtési szabályaival, törvényeivel. Tekintettel az érdeklôdésre, no meg az anyanyelvápoláson belül a beszélt szó ejtésének fontosságára, a Sapientia és a Babes–Bolyai Tudományegyetem együttmûködése értelmében a beszédtechnika beépült a 2001–2002-es tanév keretén belül az egyetemi oktatás tanrendjébe — minden olyan egyetemi karon, ahol magyar nyelvû oktatás történik. (Ott is, ahol nem, de a magyar anyanyelvû diákok igényt tartanak a tantárgy elsajátítására.) A tantárgy oktatója Jancsó Miklós színmûvész.
— Nem középiskolás szinten kellene kezdeni a beszédtechnika oktatását?
— Nem. Már az elemiben, ugyanis oda kellene figyelni a beszédhibás kisgyerekekre — figyelmeztet a népszerû színmûvész.
Egyetemen — szakoktól és azok elvárásától függôen — a mûvészi beszéd elsajátítását kellene tanítani, gyakorolni. Teológián, humán szakokon magasabb szintû elvárással kell a tantárgyat oktatni és persze, számon kérni, de más szakokon is nôhetnek az elvárások, a diákok meglévô beszédkultúrájától függôen. Ugyanis, ha az egyetemi hallgató soha nem foglalkozott középiskolában a beszédtechnikával, nagyon az elejétôl kell kezdje annak tanulását. Ez nemcsak nehezíti, de meg is határozza a tanár munkáját.
A Protestáns Teológián a tantárgy oktatása egyéves. Más fakultásokon a beszédtechnika féléves tantárgy. Színiakadémiákon néhány évig tanulják a diákok a mûvészi beszédet. De általában a tantárgy féléves kurzusként szerepel a tanrendben.
— Mennyit lehet beszédtechnikából fél év alatt elsajátítani?
— Sokat és keveset. Keveset, mert egy év is nagyon rövid idô ahhoz, hogy az esetleg hibás vagy pontatlan hangzóejtést, hangfekvést stb. kijavítsa a tanuló és ami fô: beépítse, rögzítse beszédtechnikájába. Színiakadémiákon évekig tanítják a tantárgyat — és ami nem lényegtelen: szigorú az elvárás és számonkérés.
Mégis: néhány hónap alatt is rengeteget lehet elsajátítani a szépbeszéd-tantárgyból. Sorolom, a teljesség igénye nélkül:
1. A tanuló megismeri-megismerheti saját hangi adottságait, a beszédhangok hibás ejtése esetén megismeri a javító gyakorlatokat, és elkezdheti azokat gyakorolni.
2. Javítani lehet a beszédfolyamat-hibákat — pattogás, leppegés stb.
3. A magyar nyelvben nincsenek elnyelt hangzók. A tanulók meg kell tanulják újra, immár pontosan, értéküknek megfelelôen ejteni a hosszú és rövid hangzókat. Erre nézve remek szakkönyveket tudunk ajánlani a diákoknak.
4. Elsajátítható a beszéd technikai elvárásainak beépítése a beszélt szövegbe: hangsúly, hangszínváltás, tempóváltás stb.
5. A diák megismerkedik egy olyan tantárggyal, amelyrôl alig hallott valamit, és aminek eredménye — a szép, kifejezô beszéd — beépül mindennapjaiba és választott pályájától függôen hivatásába.
Amerikában létezik egy mozgalom, amelynek keretén belül egy-egy költô az iskolákban órákat tart a költészetrôl. Az elôadó feladata: megszerettetni a diákokkal a költészetet, megismertetni az alkotófolyamatot stb.
Nekem is bevallott célom: megszerettetni a diákokkal a költészetet.
6. A beszédtechnika-ismeret és ennek alkalmazni tudása önbizalmat ad a közösség (bármilyen közösség) elôtt beszélôknek, nagy mértékben csökkenthetô a lámpaláz ezen ismeretek birtokában.
És végül a versmondás, a szövegfelépítés technikáját, módszerét is meg lehet tanulni.
— Szakkönyveket említettél. Melyek azok?
Mindenekelôtt Fischer Sándor
A beszéd mûvészete címû szakkönyvére gondolok. Ezzel a szakkönyvvel rendelkezünk, kitûnô gyakorlóprogramot ajánl a szerzô (40 hét alatt el lehet sajátítani a mûvészi beszédet), és ami számunkra rendkívül hasznos:
nagyon alaposan ismerteti könyvében a beszédtechnikai elvárásokat és az azzal összefüggô elméleti kérdéseket.
A remek szakkönyvek között szerepelnek Montágh Imre beszédtechnikával foglalkozó könyvei is. De nemrég jelent meg Toró Jolán–Tánczos Ibolya tollából A beszédfejlesztés tanítói kézikönyve — ez szintén rendkívül hasznos tankönyv. Tehát, szakkönyv van bôven, most már csakgyakorolni kell.
— Hogyan képzeled el tovább a beszédtechnika-oktatást?
— Szeretném, ha a tantárgyoktatás kibôvülne. Hátha elérhetô lesz, hogy a középiskolában is kötelezô legyen a beszédtechnika-ismeret (akár a helyesírás). Egyetemi szinten mentesülnénk akkor a nemegyszer logopédusra tartozó gondoktól — és teljes energiával a szövegépítésre, mûvészi elôadásra koncentrálhatnánk. Nem titkolt tervem: beszédtechnika-tanárképzés beindítása. Sok gyönyörûen beszélô diák van. Nemegyszer hallottam elsôéves diáktól olyan mûvészi szintû elôadást — versmondásra gondolok, amely színiakadémián is komoly teljesítménynek számít. Sokan jelentkeznének ezek közül a diákok közül beszédtechnika-tanárképzésre. Talán azért, mert nemcsak tudnak, de szeretnek is verset mondani. Nos, lehet nagyon naiv az elképzelésem, jogi naivságra gondolok, de ha ezek a képzett beszédtechnika-tanárok — akik gyönyörûen beszélik a magyar nyelvet — elkerülnének majd magyar iskolákba tanárként, Erdély-szerte és nem is akármilyen szinten oktathatnák a szép magyar beszéd ejtési szabályait. Képzeljük el, magyar vagy nem magyar tanárként még egy diplomát, igazolványt szerezne a diák, amely a beszédtechnika oktatására jogosítaná ôt fel — mennyire fellendülne az anyanyelvápolás! És milyen szakszerûvé válna. Hiszen néhány évvel ezelôtt még a tanárjelöltek is furcsán rácsodálkoztak a tantárgyra, amelyet beszédtechnikának neveznek, és amely ma már szakmai követelmény kell legyen számunkra.
Sietek hozzátenni, kolozsvári középiskoláinkban a beszédtechnika-oktatás egyre átfogóbb, ezt a kitûnô eredmények bizonyítják, amelyet a versmondó versenyeken könnyen le lehet mérni. Csak ôszinte elismerés és tisztelet jár azoknak a pedagógusoknak, akik nehéz munkájuk mellett ezt a feladatot is felvállalják anyagi juttatás nélkül. Furcsa elvárás lenne, ha megkérdezném az erdélyi magyarság nem is tudom, milyen intézményeit: nagyon megterhelné ôket anyagilag, ha mondjuk erdélyi középiskolában külön fizetést vagy fizetéskiegészítést biztosítanának beszédtechnikát oktatóknak?
— Voltak-e különösebb gondjaid a tanítás során?
— Több örömöm volt, mint gondom. A beszédtechnika választható tantárgy — aki az óráimra jön, az érdeklôdik. És nincs nagyobb öröm érdeklôdôknek tartani elôadást arról, amiért valamikor színész lettem: a versmondásról.
Az is örömmel tölt el, hogy a Sapientia EMTE és a BBTE együttmûködésének elsô lépéseként megvalósult az, amit Rakodczay Pál színházigazgató, színész és "recitátor" megálmodott 1884-ben, és aminek én is részese lehettem:
"A magyar irodalom tanítására készülôket kötelezni kellene az egyetemen a szavalás rendszeres tanulására s evégbôl az egyetemen szavaló tanszéket állítani."
És ha már szóba hoztam szavalás, versmondás kapcsán, hadd idézzem még Rakodczayt: "A szavalás olyan valami nálunk, melyrôl azt hiszik, hogy azt tudni kell mindenkinek anélkül, hogy tanulta volna". Iskoláink tanterveiben említik a szavalást, de a tanár nincs kötelezve, hogy tanuljon és tudjon szavalni.
— Mirôl szeretnél még beszélni? Ami esetleg nem került szóba?
Mindenképpen meg szeretném köszönni a Sapientia vezetôinek, a Protestáns Teológia és a BBTE tanszékvezetôinek azt a segítséget, amelyet tôlük kaptam munkám során. Úgyszintén az Erdélyi Tankönyvtanács segítségét is köszönöm. De túl ezen: engedjék meg, hogy az idén februárban 70. életévét betöltött Grétsy László nyelvmûvelôt idézzem: "A határon túli magyarok, amikor a magyarságukért küzdenek, majdnem mindig az anyanyelvükért küzdenek".
A gondolatot úgy is értelmezhetjük: amikor anyanyelvünkért küzdünk, annak szépítésén fáradozunk — magyarságunk megmaradásáért is fáradozunk. Ez a tény többletértéket ad az anyanyelvápolás munkájának. Ezért is tartom fontosnak azt, amit csinálunk.
— A beszédtechnika lényegében nem egy új tantárgy — mondja Sebesi Karen Attila színmûvész, az Unitárius Kollégium beszédtechnika-tanára —, hiszen már az ókori görögök is tanították a szép beszédet, hanglejtést, kiejtést. Erdélyben még a század elején tanították ezt a tantárgyat, de aztán fokozatosan kikopott az órarendekbôl. Hogy miért, azt most ne részletezzük. De térjünk rá arra, hogyan lettem beszédtechnika-tanár az Unitárius Kollégiumban, sôt a teológia unitárius hallgatóinak körében is. Tavaly Popa Márta kollégiumi iskolaigazgató és Szabó Árpád unitárius püspök kértek meg arra, hogy a beszédtechnika névre hallgató, választható tantárgyat vállaljam el. Bevallom, hogy örömmel tettem eleget a felkérésnek, hiszen melyik színész nem örül annak, ha azt a nyelvet csiszolhatja immár hivatalos keretek között, amelynek mûvelése egyébként is hivatása.
— Hogyan fogadják a diákok a "tantárgyat"?
— Nyilvánvaló, hogy eleinte senki nem tudta, mirôl is szól ez az idézôjeles tantárgy, ezért már az elsô alkalommal arra kértem az igazgatóságot, hogy változtassuk beszédkultúrára a beszédtechnika meghatározást, ugyanis úgy éreztem, ez a gyûjtônév jobban fedi a valóságot. De gondolom, fôleg az érdekli a nagyérdemût, hogy mit is "tanulunk" ezen az órán. Hát nagyon kevés ún. elméletet sulykolok a diákokba: fôleg a gyakorlati kérdéseket boncolgatjuk. Sarkítsunk: "hivatalosan belekötök" a mindennapi beszédbe is. Javítok, ismételtetek, gyakoroltatok, de az egészet megpróbálom minél játékosabban, vidámabban végezni, nehogy ellenérzést keltsek a gyerekekben. Mert hát a "kritikát" nem mindenki viseli egyformán, és a tizenévesek e téren nagyon érzékenyek. Két nagyon jól sikerült nyílt órát tartottunk a mögöttünk álló tanévben, és ezek egyenes következménye az, hogy Popa Márta igazgatónô úgy döntött, hogy az egyik kilencedik osztályban kötelezô tantárgy lesz majd a beszédkultúra... A többi osztályban továbbra is választható marad. A "kötelezôvel" kapcsolatban megjegyzem: ez nem azt jelenti, hogy mindenkibôl színészt, papot akarunk faragni, de az sem mellékes, hogy egy taxisofôr, virágárus-kisasszony, gyufaáruskislány stb. hogyan szólal meg magyarul... Tudom, hogy sokan elmosolyodnak ezen, de higgyék el, ez valahogy így van.
— Más, nagy hagyományú iskolákban nincs beszédkultúra-óra. Vajon miért?
— Azt én nem tudhatom, de az biztos: nagyon elkelne ez a "tantárgy"... Mindenki jól járna vele...
— Nem gondoltál arra, hogy a tanároknak is szükségük lehet erre az órára? Vagy fogalmazzak úgy: konzultációs órára?
— De még mennyire... Nemcsak tanároknak, de óvónôknek, tanítóknak is jól fogna ez, hiszen a vörös kakas meséje ott kezdôdik, hogy ôket helytelenül tanították meg beszélni, így persze ugyanúgy adják tovább... Lényegében ezért nem tudok hibáztatni senkit azért, hogy rosszul, "kolozsvárias" kiejtéssel beszél az osztályban, a tanáriban, a parlament folyosóján vagy a szerkesztôségekben...
— Menô tantárgy lesz valaha a beszédkultúra? Mostanában hamar divatba jön minden...
— Minden bizonnyal. És ebben én hiszek.
Június 14., péntek
|
Váltóiroda |
Euró (Vétel/Eladás) |
Dollár (Vétel/Eladás) |
Forint (Vétel/Eladás) |
|
Macrogroup (Fôtér 23., Sora, Bolyai 8., Szentegyház u. 4.) |
31 500/31 700 |
33 100/33 250 |
128/131 |
Június 15., szombat
A Román Nemzeti Bank mai árfolyamai: 1 euró = 31 749 lej, 1 USD =33 475 lej, 1 magyar forint = 131 lej.
A képviselôház által csütörtökön megszavazott törvénytervezeteket megfigyelôk visszalépésnek, demokrácia- és alkotmányellenesnek tekintik, és a hazai sajtóban erôsen bírálták. Óvatos elôvigyázatosságból Adrian Nãstase miniszterelnök még az ülés kezdetén visszavonta a három tervezet közül a "helyi választottak alapszabályzatának törvényét", a másik kettôt azonban — az Országos Korrupcióellenes Ügyészség létrehozása és a közpénzügyi törvény — a többségi SZDP–RMDSZ koalíció megszavazta. A központi román sajtó szívesen hangsúlyozta az RMDSZ-segédletet a sokak által bírált és vitatott törvények képviselôházi megszavaztatásában.
Sajtóértesülések szerint a kormányzó párti honatyák az ülés elôtt értesültek arról, hogy a helyzet megváltozott: a szupereurópainak és demokratikusnak kikiáltott helyi választottak statútumának törvényérôl egyszeribôl kiderült, hogy az mégsem a legmegfelelôbb. SZDP-források szerint "Octav Cozmâncã miniszter helyett Serban Mihãilescu vett részt Strasbourgban a helyi és regionális hatalmak tanácsának értekezletén, ahol tudatták, hogy az említett törvény megszegi az európai szabályokat". Ez a figyelmeztetés bírta rá a kormányfôt arra, hogy a vitatott részek tisztázása okán visszavonja az említett tervezetet. Annál jobban ráhajtottak azonban a másik két jogszabály elfogadtatására, amely sikerült is, annak ellenére, hogy a liberális, demokrata és nagy-romániás ellenzék mindent megpróbált ezek elhalasztására is.
A közpénzügyi törvénnyel szembeni ellenvetéseik között az ellenzékiek felsorolták a parlamenti tagok azon jogának leszûkítését, hogy törvénytervezeteket javasoljanak és szavazzanak meg, korlátozzák ôket a választottaik érdekeinek képviseletében, felcserélik a végrehajtás–törvényhozás viszonyát oly módon, hogy a törvényhozást a kormány cenzúrája alá vonják. Az is elhangzott a képviselôházi vitán, hogy a közpénzügyi törvény arra kötelezi a honatyákat, hogy a költségvetés kiadásait növelô kiegészítéseiket olyan "tanulmánnyal", programtervezettel támasszák alá, amely jóval felülmúlja lehetôségeiket, de hatáskörüket is, tehát lehetetlen ennek eleget tenni. Ami az Országos Korrupcióellenes Ügyészség megszervezését illeti, a legfôbb kifogás arra vonatkozott, hogy az új intézmény a kormány fennhatósága, tehát ellenôrzése alatt mûködne, ami eleve megkérdôjelezi korrupcióellenes tevékenységének ôszinteségét, "pártatlanságát". Mindebben megfigyelôk a Nãstase-kabinet erôszakos terjeszkedését látják, az utat az egypárturalmi rendszer kialakítása felé. A Demokrata Párt olyan jelentést adott át a miniszterelnöknek, amelyben állítólag egy igazságügyi minisztériumi tanácsadó, egy spanyol szakértô szerint a fôügyészt az államelnöknek kellene kinevezni, a fôügyészséget pedig ki kellene vonni az igazságügyi minisztérium ellenôrzése alól, mivel ellenkezô esetben felmerül ennek az intézménynek a kormányérdekekkel vagy éppenséggel egyéni érdekekkel szembeni alárendeltsége.
Minden bírálat, elmarasztaló sajtóvélemény ellenére az RMDSZ is megszavazta az említett törvénytervezeteket. Nãstase a képviselôházban arra engedett következtetni, hogy a szenátusban majd javítanak még a jogszabályokon, ez azonban csak utólag fog kiderülni. Lapunknak arra vonatkozó kérdésére, hogy mindezek ellenére az RMDSZ-képviselôk mégis miért látták jónak a törvényeket, Székely Ervin képviselô válaszolt.
— Az Országos Korrupcióellenes Ügyészség létrehozása kapcsán nemcsak feltétlenül arról van szó, hogy ez nagyon jó lenne, de több országban van már ilyen intézmény, amelyet kétségtelenül a szükség hozott létre — mondotta a képviselô. A szervezett bûnözés már olyan magas fokú, hogy egy professzionálisabb szervet, egy szakosodott testületet kellett létrehozni, és ez több országban mûködik. A képviselôház által elfogadott elképzelés a spanyol modellt követi, amely nagy elôjogokkal ruházza fel a testületet. Sok vita volt e körül a tervezet körül, felvetették, mennyire lehet alkotmányos, ha emberi jogokat korlátozó tevékenységet is folytat, hiszen felmerülhet majd a telefonbeszélgetések lehallgatása, a levelezésbe való betekintés, a bankok által kötelezôen átadott információk esete. Mindemellett ennek az intézménynek a fôügyészét is az igazságügy-miniszter nevezi ki, aki politikus, és emiatt fennáll a veszélye a politikai nyomásgyakorlásnak, vagy, hogy politikai rendôrséggé alakuljon az új intézmény.
Székely Ervin képviselô szerint az elsô fenntartást azzal lehetne elvetni, hogy "sajnos, vagy éppenséggel szerencsére" Nyugat-Európában egyre több helyen átértékelik a nyomozó hatóságok kompetenciáját, arra a következtetésre jutva, hogy ezek akkor hatékonyak, ha ilyen tevékenységet is végeznek. A bizottsági munkában az RMDSZ-képviselôk javasoltak néhány korlátozást (azt például, hogy az elôzetes letartóztatás 30 nap helyett 15 nap legyen), de nem fogadták el. Az aggályok ellenére sem lehet mondani, hogy végülis emiatt a tervezet Európa-ellenes lenne, vélekedett a képviselô. Ami a fôügyész kinevezését illeti, Európában két modell létezik, az egyik a volt Szovjetunióban meghonosított független ügyészség modellje, a másik pedig a kormánynak alárendelt ügyészség, magyarázta Székely Ervin. Egyáltalán nem igaz, hogy a független ügyészség jobb, biztosabb garanciát jelentene a bûnüldözésben. Hiszen a politikai hatalom arra hivatkozhat, hogy túlkapás esetén nem tud beleavatkozni az ügyészség munkájába, és ha felelôsségre vonnák, hogy mit tett a korrupció ellen, ugyanígy kimenthetné magát. Ezért meg kell adni a lehetôséget a cselekvésre. A képviselô arra is emlékeztetett, hogy annak idején Valeriu Stoica vezette be a fôügyész kinevezését.
Ami a pénzügyi vonzatú törvények benyújtását illeti, eddig is létezett hasonló rendelkezés a házszabályban, hogy meg kellett indokolni, milyen pénzügyi átcsoportosítással kívánják megvalósítani a tervezetet. Ennek ellenére Székely Ervin képviselô is túlzó rendelkezésnek vélte a közpénzügyi törvénytervezet elôírásait, hiszen a képviselô nem vállalhatja át a kormány szerepét, nem várhatják el tôle, hogy a szerepét meghaladó programot készítsen.
A tervezetet azonban, az egyezségnek megfelelôen, meg kellett szavazni.
Az Európai Unió soros, spanyol elnöksége elôzetes tájékoztató dokumentumot adott ki az EU-tagországok állam- és kormányfôinek június 21–22-én esedékes sevillai találkozója kapcsán, és ebben jelzi, "ésszerû" arra számítani, hogy tíz belépésére váró ország 2003 márciusában aláírja a csatlakozási szerzôdést, és az 2004 januárjában életbe lép.
Romániával és Bulgáriával kapcsolatban a dokumentum úgy fogalmazott, hogy az utóbbi hónapokban "jelentôs elôrehaladásról tettek tanúbizonyságot, és nincsenek messze egy új minôsítési fázisba való belépéstôl". A jegyzék szerint ahhoz, hogy ez a két ország a megfelelô ritmusban haladhasson, elôzetes anyagi segítségre van szükségük.
Az Oktatásügyi Minisztérium figyelmeztet, hogy a piacon több olyan brosúra is megjelent, amelyek gyakran hamis adatokat közölnek a líceumi, illetve szakközépiskolai felvételikrôl. Az OM nem vállal felelôsséget az ilyen és más hasonló kiadványok esetében, az egyetlen jóváhagyott forrás, amelyben minden megtalálható, a megyei és bukaresti tanfelügyelôségek tájékoztató füzetei. Ezeket az ország minden iskolájába szétküldték, és minden felvételizô ingyen kapott egy példányt.
Az Európa Tanács számára készült, a státustörvényt értékelô jelentés nem tekinthetô véglegesnek, inkább bizalmas jellegû háttéranyagnak, amelyet ebben a formában nem bocsátanak nyilvánosságra — nyilatkozta a budapesti Magyar Hírlapnak tegnap Szabó Vilmos magyar politikai államtitkár a vihart kavaró dokumentumról, amelyben Eric Jürgens holland jelentéstevô a státustörvény visszavonását javasolja.
Mint mondta, a dokumentum nem tükrözi a magyar álláspontot, és értetlenül áll a törvénnyel szemben támasztott tartalmi kifogások elôtt, hiszen mindeddig az EU, az EBESZ és az ET is csak módosítást és nem visszavonást emlegetett a törvénnyel kapcsolatos viták miatt.
Bársony András, a magyar külügyi tárca politikai államtitkára is megerôsítette: Jürgens jelentésének a Népszabadságban idézett változata még egyfajta nulladik verziónak mondható. Ebben a stádiumban roppant szokatlan dolog, hogy egy ilyen jelentés szövege kiszivárogjon — jegyezte meg Bársony. Az államtitkár szerint a jelentésnek bele kell kerülnie abba a csomagba, amely alapján a szomszédos államokban élô magyarokról szóló jogszabályt meg kell vizsgálni, s esetleg módosítani. Arról, hogy Jürgens állítólag a törvény hatályon kívülre helyezését, illetve új jogszabály elfogadását javasolja, Bársony András elmondta: "ez kezelhetô úgy is, hogy a törvény életben marad, viszont megtörténik a szükséges módosítás" — nyilatkozta a lapnak az államtitkár.
|
||
| [Vissza az Szabadság honlapjához] |
[Vissza a HHRF honlapjához] |