3jan-06.htm

Év végi–év eleji egészségügyi mérleg
Szilveszterkor három baba született Kolozsváron

Szilveszter éjszakáján Kolozsváron a 2-es számú szülészeten ketten jöttek világra, akiket a következô két napon tízen követtek (a Dominic Stanca Kózházban tavaly összesen 2194 szülést jegyeztek). Az 1-es számú szülészeti klinikán az esztendô elsô szülöttje Vajas Zsófia volt, 5 óra 45 perckor. Ebben a kórházban tavaly összesen 1792-en jöttek világra.

A sebészeten a petárdázásból adódóan három sebesültet láttak el, de akadtak italozásból származó égési esetek és erôszakos cselekedetek nyomán keletkezett sebesülések is. Az ortopédián az év elsô éjszakáján 2 szánkózásból eredô súlyos törést orvosoltak, a csúszós úttestek miatt január 2-án 18, január 3-án pedig 50 esésbôl származó törést jegyeztek.

A mentôszolgálat 19 kocsija 396 esetben vonult ki. Tavalyi mérlegük különben 97 330 kihívás volt.

Nem módosultak a politikai erôviszonyok
Verhetetlennek látszik a kormánypárt

Az elmúlt évben nem módosultak az erôviszonyok a román parlamenti pártok között: a közvélemény-kutatások alapján a Szociáldemokrata Párt (SZDP) továbbra is verhetetlennek látszik.

A kormánypárt teljesítménye különösen elismerésre méltó, mivel az SZDP két évvel ezelôtti választási gyôzelme óta kisebbségben van a parlamentben. Az új törvényhozás megalakulásakor az SZDP parlamenti súlya — a meglehetôsen jelentéktelen Román Humanista Párttal (RHP) koalícióban — a képviselôházban 45,21, a szenátusban pedig 46,42 százalék volt.

Nem lett igazuk azoknak, akik a választások után azt hangoztatták, hogy amit nem sikerült megszerezni a szavazóurnáknál, azt majd menet közben, a parlamenti "átigazolásokkal" eléri az SZDP.

Az eltelt két évben a képviselôházban összesen 18, a szenátusban pedig 5 honatya fordított ugyan hátat eredeti pártjának, de ezek a politikai vándorlások sem hozták meg a kormánypártnak a többséget.

Tavaly, az év végén a kormánypárt súlya a képviselôházban 49,27 százalék volt. A szenátus házszabálya nem teszi lehetôvé az "átülést", itt az ötfôs függetlenek csoportja a szavazatok 3,57 százalékát jelenti.

A kellô parlamenti többséget — és egyben az 1989-es fordulat utáni példátlan belpolitikai stabilitást — az SZDP és az RMDSZ törvényhozási együttmûködése biztosította. Ennek a különös politikai házasságnak rendkívül nagy szerepe volt abban, hogy az elmúlt két évben kedvezô módon dôlt el Románia európai integrációjának kérdése, amit a NATO-hoz való csatlakozásra szóló hivatalos felkérés és az EU csatlakozás idôpontjának megjelölése bizonyít.

Az elmúlt esztendô a külpolitikai sikerek éve volt Románia számára. A schengeni vízumkényszer eltörlése és a NATO-meghívás közti idôszak azonban egyáltalán nem volt könnyû. A kormánypárt "kopását" mutatja, hogy a közvélemény-kutatási adatok szerint 2001 novemberében 62 százalékos volt az SZDP támogatottsága, tavaly decemberre viszont ez a támogatottság 48 százalékra csökkent.

Ez a 48 százalék is több azonban annál, mint amilyen eredményt az SZDP a legutóbbi választásokon elért. A kormánypárt javított helyzetén, nem mondható el viszont ugyanez az ellenzékrôl.

Az elmúlt két év legnagyobb politikai vesztese Romániában a szélsôségesen nacionalista Nagy-Románia Párt (NRP) lett. A választásokon magabiztos második helyezést elért NRP nem csak 14 parlamenti képviselôt és egy szenátort veszített, de népszerûsége is jelentôsen csökkent. A 22 százalékos választási eredmény után egy évvel még 19 százalékos támogatottságot mutattak a párt számára a közvélemény-kutatások, tavaly decemberben viszont már csak 14 százalékot.

A választásokon fej-fej mellett végzett Demokrata Párt (DP) és a Nemzeti Liberális Párt (NLP) nem tudta kiheverni a súlyos választási vereséget: a DP támogatottsága néhány ponttal visszaesett, és 8–9 százalékon áll, míg az NLP ugyanilyen mértékben javított helyzetén, s egy mostani választáson a szavazatok 14 százalékára számíthatna.

Az RMDSZ szavazói tábora változatlanul 7 százalék körüli, s ha a romániai magyarok saját maguk szét nem verik a román belpolitikában példátlanul egységes szervezetüket, az elkövetkezô években is fôszerep jut majd nekik a román politikai színpadon.

Rendkívül nagy vállalkozói kedv jellemzi a romániai vezetékestelefon-piacot: a román országos távközlési felügyelôség (ANCR) bejelentése szerint összesen 235 társaság jelezte a megadott határidôig, hogy szeretne belépni a vezetékes telefonszolgáltatók közé.

A görög tulajdonban lévô RomTelecom társaságnak idén januárban szûnt meg a vezetékestelefonszolgáltatásban eddig élvezett monopolhelyzete. A nagy érdeklôdés ellenére az egykori román állami telefontársaságnak egyelôre csak a nemzetközi és a távolsági hívások terén kell komolyabb konkurenciával számolnia.

Az új piaci szereplôk között megtalálhatók a mobiltelefon-társaságok, a legjelentôsebb internet- és kábeltelevízió szolgáltatók. Versenybe száll a Román Mûsorszóró Társaság, a Román Posta. A Román Államvasutak jövôre tervezi, hogy magánszemélyek részére is telefonszolgáltatást nyújt majd.

A liberalizált piac mûködéséhez szükséges legfontosabb feltételeket már megteremtették. A piacot a néhány hónappal ezelôtt felállított ANCR felügyeli majd, s tavaly szeptembertôl módosították az elôhívó számokat, hogy legyen elegendô szám az új elôfizetôknek.

A piaci liberalizáció következô, talán a legnehezebb lépését jelentik majd azok a tárgyalások, amelyeket az új szolgáltatóknak a RomTelecommal kell majd folytatniuk a hálózati összekapcsolási díjakról.

A fogyasztók egyelôre a nemzetközi és távolsági hívások esetében érezhetik majd a verseny számukra kedvezô hatásait: az új szolgáltatók ezen a téren 20–50 százalékkal alacsonyabb díjakat ígérnek.

Január elsejétôl kínálja az Interneten történô külföldi telefonálások lehetôségét az egyik internetszolgáltató. A szolgáltatást a hagyományos telefonkészülékekkel is igénybe lehet venni, igaz a hívást kissé nehézkessé teszi egyelôre az, hogy ha valaki ily módon szeretne Romániából Magyarországra telefonálni, legkevesebb 26 számot kell tárcsáznia.

Távlatokban tervezett az a szolgáltató, amely már több mint 3500 kilométer optikai kábelhálózatot fektetett le, s a tervek szerint idén augusztusig további ezer kilométerrel bôvíti azt. A szélessávú átvitelt lehetôvé tévô, komoly optikai kábelhálózattal rajta kívül csak a román vasút rendelkezik.

Partnereket keres a vezetékes telefonszolgáltatásra a Román Posta. Lapértesülések szerint egy kínai társasággal már megegyezésre jutottak a szükséges berendezések szállításáról, most már csak a szolgáltatást végzô operátor hiányzik az új vegyes vállalatból.

A vezetékes telefonok piacának liberalizálása akkor történik meg, amikor a mobiltelefon-társaságok már megelôzték az elôfizetôk számának tekintetében a RomTelecom társaságot. Elôzetes adatok szerint 2002. december 31-én közel 4,5 millió mobiltelefon elôfizetô volt Romániában, míg a vezetékes elôfizetôk száma nem érte el a 4,2 milliót.

Románia külpolitikai sikereit méltatták és a társadalom rászoruló rétegeinek ígértek segítséget újévi köszöntôikben a román vezetôk. Ion Iliescu államfô és Adrian Nãstase miniszterelnök — immár hagyományosan — külön-külön szólt honfitársaihoz.

Köszöntôikben mindketten azt emelték ki, hogy az elmúlt év a NATO-ba szóló meghívást, a schengeni vízumkényszer eltörlését és az Európai Unióhoz való csatlakozás dátumának kijelölését hozta Románia számára.

Adrian Nãstase szavai szerint Románia 2002-ben átlépett egy küszöböt, s létezésének új szakaszába lépett.

— A nagyvilág, amelytôl annyi évtizeden át el voltunk szigetelve, ma Romániához kapcsolódik. A mai Románia már nem Európa elhagyott sarka az egymással ellenséges birodalmak között — fogalmazott.

Ion Iliescu államfô hangsúlyozta, hogy az elmúlt évben a román gazdaság növekedése megszilárdult, s a gazdaság fô mutatói biztató távlatokat ígérnek az új esztendôre.

— Ugyanakkor a gazdasági növekedés gyümölcseit nem minden román élvezhette, figyelmünk a valóban rászorulókra irányul, új szociális védôintézkedéseket hozunk majd — mondta.

Az államfô szerint a lehetô legnagyobb határozottsággal kell fellépni a szegénység, a korrupció, a bürokrácia és a társadalmon belüli erôszak felszámolása érdekében.

— A korrupció elleni eddigi intézkedések hoztak ugyan egy sor eredményt, de ezek nem elegendôk, sürgôsen számos törvényt, programot kell elfogadni, hogy ellenôrzés alá lehessen vonni ezt a jelenséget — szögezte le, hozzátéve, hogy a választott állami vezetôknek, élükön az államfôvel, a felelôs viselkedés, a magas erkölcsiség, a becsület és tisztesség, a szerénység személyes példáját kell adniuk.

Adrian Nãstase miniszterelnök azt emelte ki: Románia ma már nem engedheti meg magának, hogy a múlt megértésével foglalkozzon, a jövôt kell megérteni a ma problémáinak megoldásához.

— A mai Románia egy olyan új nemzedék Romániája, amely már kezd hinni a saját erejében, nem gyötrôdik komplexusokkal és már nem akar várni. A következô lépés az lesz, hogy Romániában ugyanúgy lehessen dolgozni és keresni, mint Spanyolországban, Németországban vagy Olaszországban — fogalmazott derûlátóan.

A miniszterelnök szerint a rászorulók joggal remélhetnek és bizakodhatnak: a kormány azon fáradozik, hogy az ország minden elért sikere azonnal, közvetlen módon hasznosítható legyen.

— Természetünktôl és történelmünktôl fogva kiegyensúlyozott, bölcs ország vagyunk. Képesek vagyunk a türelemre, de képesek vagyunk arra is, hogy amikor kell, határozottan elmondjuk véleményünket. Tudjuk, mit jelent a munka, az öröm, a komolyság, a jóakarat, a jog és az igazság. Románia ezt a képességét adhatja Európának és az egész világnak — hangsúlyozta a román miniszterelnök.

A vízkereszthez kötôdô szentelmények a XV. század táján keletkeztek, amikor is nagy hatást tulajdonítottak nekik; a nyavalyától a fogfájásig minden betegségre használták, utazáskor megóvtak az eltévedéstôl és a rablóktól, sôt ütés, méreg és házösszeomlás ellen is hathatós védelemnek tekintették ôket. A karácsony és vízkereszt közötti éjszakákon sokat tömjéneztek a gonosz szellemek elûzéséért.

A házszentelés a XVI. században, Németországban keletkezett, valószínûleg a víz- és tömjénszentelés kombinálásából. A szentelt krétával az ajtófélfára fölírt betûk: 20 + C + M + B + 03 eredetileg nem a háromkirályok (Gáspár, Menyhért, Boldizsár) nevét, hanem egy áldás szavait jelentették; Christus mansionem benedicat — magyarul: Krisztus áldja meg a hajlékot.

A régi himnusz "csillagjáró bölcseknek" mondja a háromkirályokat. Csillag vezeti ôket, de ez más csillag, mint az, amely fényét szórja a Gyermek felé.

A régi legenda szerint a háromkirályok már elôre sejtették, hogy velük valami rendkívüli történik. Az egyiknek struccmadár tojásból bárány jött a világra, a másiknak cédrusfája oly magasra nôtt, hogy a hegyeknél is magasabb volt, a harmadiknak felesége gyermeket hozott a világra, s ez születése után azonnal megszólalt, mondván: "Egy Szûznek gyermeke született." A legendából az országokat is tudjuk, amelyben uralkodtak. Tarsisban uralkodott Gáspár, Nubia királya volt Menyhért, Kodolia fejedelme Boldizsár. A csillagra, amely utat mutatott, azért volt szükség, mert ôk éjjel utaztak a nagy meleg miatt. Nem messze Jeruzsálemtôl, a Kálvária-hegy tájékán találkoztak. Innen indultak kíséretükkel, amikor Heródestôl eljöttek.

A feltûnt csillag természetét illetôen csak találgatásra vagyunk utalva; együttállás, üstökös és nova. Különösen elterjedt Kepler, a nagy csillagász véleménye. Számításai alapján Krisztus elôtt 7-ben háromszor volt együttállás, a Szaturnusz és Jupiter a Halak képében. A csillagjósok szerint ez király születését jelentette. A katolikus szentírás-magyarázók különleges égi jelenségre gondolnak, amely kapcsolatba hozható Jézus születésével.

Szent Máté evangélista sem királyoknak, hanem napkeleti bölcseknek mondja ôket. A róluk alkotott határozott vélemény az irodalomban csak 1200 körül rögzül. A Bölcsek Kelet felôl érkeznek, ahonnan a világosság jön. Az ész, a tudás, a világosság hódol az Isten Fia elôtt. Három világtájat és három életkort jelképeznek. Nevük a hatodik század óta ismeretes, de név szerint közismertté csak a kilencedik században váltak. Logikus, hogy hárman voltak, mert Szent Máté háromféle ajándékot említ: aranyat, tömjént és mirhát ajánlottak fel, mindegyiknek szimbolikus jelentôsége van. Szent Irineus magyarázata szerint az aranyat a Királynak, a tömjént Istennek, az ég és föld Urának, a mirhát a keresztfán szenvedô embernek hozták.

A házszentelés által minden hajlék a Kisjézus otthona lehet, csak kövessük is a Szent Család példáját az egész év folyamán.

Szabó Vilmos, a kisebbségi ügyekért felelôs magyar politikai államtitkár szerint még nem készült el a kedvezménytörvény módosításának tervezete. Az államtitkár ezt pénteken közleményben tudatta az MTI-vel annak kapcsán, hogy a Népszabadság értesülése szerint elkészült az új szövegtervezet, és azt december végén átadta a szlovák kormány illetékeseinek.

Leszögezi: folyik a kedvezménytörvény módosításával kapcsolatos munka, és a "nemzetközi intézmények állásfoglalására is tekintettel további egyeztetésekre van szükség annak érdekében, hogy a módosító javaslat végsô formája elkészüljön".

Emlékeztetett arra: a kormány hét pontban foglalta össze a kedvezménytörvény módosításának alapelveit. Kovács László külügyminiszter az elvek alkalmazhatóságáról már megegyezett a román féllel, a Szlovák Köztársaság budapesti nagykövetsége ügyvivôjének pedig december 16-án adták át az errôl szóló javaslatot, és jelezték, hogy Magyarország készen áll az abban foglaltak megvitatására.

Kiemelte: a többi érintett országgal is egyeztetésekre kerül sor, és a megbeszélések eredményétôl függ, hogy végül milyen törvénymódosító javaslatot dolgoz ki a kormány.

A közlés szerint a javaslatot még az Országgyûléshez történô benyújtás elôtt ismertetik, és megvitatják az érintett határon túli magyar közösségek képviselôivel, valamint a parlamenti pártok frakcióival.

Szabó Vilmos tudatta: a jelenlegi szakaszban "fontos diplomáciai és szakmai tevékenység folyik annak érdekében, hogy a kedvezménytörvény körüli vita végére úgy kerülhessen pont, hogy a törvény alapvetô céljai megvalósulhassanak és Magyarország eljárása ne legyen ellentétes sem a nemzetközi joggal, sem azzal a gyakorlattal, ahogyan az Európai Unió tagjai az ilyen természetû kérdéseket egymás sérelme nélkül képesek megoldani".

A MAGYAR IFJÚSÁGI DEMOKRATA SZÖVETSÉG (MIDESZ) hegyközcsatári tagszervezete (Bihar megye — Románia) minden évben két nagyszabású szabadtéri rendezvényt szervez. Az elsô május elsô hétvégéjén, a második augusztus elsô hétvégéjén kerül megrendezésre. A 2003-as programokra fellépôket keresünk (zenekarok, egyéni elôadók, tánccsoportok stb.). Jelentkezni a csatarimidesz@freemail.hu címen lehet.

Meghosszabbodott a lejárt 10 000 és 50 000 lejes bankjegyek beváltási határideje

A Román Nemzeti Bank 2003. március 31-ig hosszabbította meg a régi, 1999-ben nyomott 10 000-es és 1996-ban nyomott 50 000-es bankjegyek érvényességi idejét. A gazdasági vállalatok ez alatt sem kötelesek már elfogadni ezeket a fizetôeszközöket, de a bankok és hitelszövetkezetek igen. 2003. március 31. és június 30. között csak a nemzeti bank fiókjai fogadják el a lejárt bankókat.

Lapunk apróhirdetései között lehetôséget adunk arra, hogy újszülöttek világra jöttét tudassák olvasótáborunkkal. Az újszülött adatait (név, hossz, testsúly, születési idôpont és hely) az apróhirdetésekhez szükséges nyomtatvány kitöltésével kell leadni pénztárunknál. Szolgáltatásunk egyelôre ingyenes.

Megállapításommal a színház világába kalauzolom el Önöket. Az Óesztendô utolsó napjaiban két városban olvasgattam a próbatáblákat. Mindkettô lázas tevékenységet tükrözött, Szatmárnémetiben a Harag György Társulat több mint 30 év után újra elôvette Karácsony Benô A rút kiskacsa címû megzenésített darabját. Lôrincz Ágnes igazgató a román tagozat mûvészeti vezetôjét, Andrei Mihalchét hívta meg rendezônek. A rút kiskacsára még ma is sokan emlékeznek a Szamos-parti városban. De Erdély többi városában is, hiszen a turnék során az elôadás sokfelé eljutott. Kisfalussy Bálint dalaiból sláger lett, fütyülték az utcán, dúdolták az iskolások a szünetekben. Úgy tûnik, 2003-ban nem éri lényeges változás az egykor 170-es elôadásszériát megért darabot. Itt-ott elkerülhetetlen a modernizálás, az aktualizálás anélkül, hogy az erôszakoltnak tûnne, ízléstelennek hatna. Az új hangszerelés is magától adódik, elektronikus eszközökkel. A régi szereplôk közül örömmel fedeztem fel Kovács Évát, Tóthpál Miklóst, Méhes Katit, Andráss Gyulát — persze egy kicsit idôsebb szerepben. A címszereplôt (Mariánt) Markó Eszter alakítja.

A nagyváradi Állami Színház Szigligeti Társulata egy fergeteges énekes bohózatot választott szilveszteri bemutatóként. Két francia szerzô, H. Keroul és A. Barré alkotását, Heltay Jenô átdolgozásában. Léni néni — ez a címe a vígjátéknak — nem élô személy, hanem egy festmény. Hogy kinek a tulajdonába kerül az értékes alkotás — e körül bonyolódik a cselekmény. Fülbemászó muzsikát Aldobolyi Nagy György írt a történethez. Emlékezetes elôadást rendezett belôle még 1969-ben Kerényi Imre a budapesti Madách Kamarszínházban Pécsi Sándorral, Garas Dezsôvel, Piros Ildikóval és a felejthetetlen Domján Edittel a fôbb szerepekben.

Az 1914-ben született vígjáték 90 esztendei távollét után tért vissza a nagyváradi színpadra, Meleg Vilmos rendezésében. Nagyváradi viszonylatban ez a 2003-as szereposztás parádésnak mondható. Íme: Rivarol — Hajdú Géza, Miradoux — Ács Tibor, Gilberte — Molnár Júlia, Don Lopez — Dobos Imre, Donna Iuanita — a Poór Lili-díjjal kitüntetett F. Márton Erzsébet. Koreográfusnak sikerült Temesvárról megnyeri Valkay Ferenc mestert. Zongorán kísér Rézmûves Sándor és felvételrôl Aldobolyi Nagy György.

Ennek a két elôadásnak a mûsoron tartása varázsol szilveszteri hangulatot az új esztendôben is.

Nem elôször vonulnak utcára rajzaikkal a szamosújvári 7-es számú magyar óvoda kicsinyei. Francia mintára szabadtéri kiállítással lepték meg a kisváros lakóit az Örmény utca oktatási intézményének tanulói. Az ötlet bevált, hiszen az új év elsô napjaiban népes látogatottságnak örvendett az eredeti képkiállítás. A kezdeményezés az óvoda négy óvónôjének, Lénárd Mária, Márk Margit, Polgár Éva és Fehér Hajnal nevelôknek köszönhetô. Az óvoda tágas ablakaiban rajzok, színes kézimunkák és faragványok "tükrözik" az itt zajló alkotó munkát. A téli hangulatot idézô alkotások mind-mind ügyeskezû gyermekek többhónapos tevékenységének gyümölcsei. A kiállítás a gyermekek szellemi és lelki fejlôdésében oly fontos kezdeti szakaszt igyekszik színesebbé tenni, hiszen a tájképek és az év végi ünnepek szépségét ábrázoló képeknek szerzôi 4–6 esztendôs kicsinyek, akik elsô ízben vették kezükbe a színes ceruzát vagy ecsetet. Az utcai nézô könnyen rájön arra, hogy a rajz, a kézimunka serkenti a kicsinyek alkotókedvét, segíti a mûvészeti ismeretek tanítását. A sajátos színeket felvonultató kiállítás az ötletek és a példák alkotó továbbfejlesztését is szolgálja, de a játék, a munka örömének következménye is.

Eredeti cím: The Tuxedo. Színes amerikai akció-vígjáték, 100 perc, 2002. Rendezte: Kevin Donovan; szereplôk: Jackie Chan, Jennifer Love Hewitt, Jason Isaacs.

A taxisból sofôrré avanzsált Jimmy Tong hamar rájön, hogy egyetlen fontos szabályt kell betartania, ha a milliomos Clark Devlinnek dolgozik: sose nyúlj Devlin becses szmokingjához!

Ám amikor Devlin egy baleset következtében átmeneti pihenôre kényszerül, Jimmy mégis felölti a ruhadarabot, és gyorsan ráébred, hogy a nem mindennapi öltönynek nem a fekete csokornyakkendô az egyetlen tartozéka.

Így amikor egy csapásra a kémkedés veszélyes világában találja magát egy csinos partnerrel egyetemben — aki ugyanolyan zöldfülû a szakmában, mint ô —, Jimmybôl akaratlanul is titkosügynök válik, aki, bár felkészületlen, ám kifogástalanul felruházott.

Köztársaság mozi, vetítési idôpontok: 13; 15,30; 18; 20,30; 23. Hétfôn egész nap és minden nap 23 órától kedvezmény.

A Kolozsvári Állami Magyar Színház egyik legjelentôsebb egyénisége volt az elmúlt évtizedekben. 200 szerep és 180 fôszerep után jogosan kijelenthetjük: Ô valóban nem élt hiába. Január 3-án ünnepelte 75. életévét. Rengeteg örömöt, kellemes pillanatot okozott a tisztelt publikumnak. Ôk és kollégái nem felejtették el. Mások viszont...

Ötvenhárom évet töltött a csodás, mágikus deszkákon. Egyik kedvenc szerepe (A kegyenc) éppen attól az Illyés Gyulától származik, aki születésének százéves évfordulójára a napokban emlékeztünk.

Az idôsebb olvasók talán emlékeznek még Madách Imre mûvére, Az ember tragédiájára, amelyet színházunk a 60-as évek végén játszott. Major Tamás és Sinkovits Imre voltak a meghívott mûvészek. Vitályos Ildikó mûvésznô játszotta Éva szerepét, a Luciferét felváltva a két vendég, Ádámot pedig László Gerô. Felejthetetlen elôadások voltak, amelyekben az akkor még fiatal színész remekelt.

A Harag György által rendezett, immáron színháztörténeti jelentôségû elôadások szinte mindegyikében játszott. 1985-ben újították fel Sütô Andrásnak Egy lócsiszár virágvasárnapja címû drámáját, amelyben — és ez hatalmas büszkeség volt számomra — ugyanazon deszkákon állhattam László Gerôvel, aki Luther Márton szerepébe öltözött.

Mûvész úr! Kívánunk sok-sok egészséget, és még nagyon sokáig maradjon közöttünk. Ha már nem is a varázslatos színházban, de a létünkben legalább!

A kezdeményezô bizottságtól azt a feladatot kaptam, hogy az elmúlt tizenkét év intézményesülési folyamatairól, együttmûködési terveirôl, próbálkozásairól számoljak be. Természetesen ennek jó részét önök ismerik, azonban úgy gondoltuk, hogy vázlatos fölidézésük elôsegítheti, elindíthatja azt az együttgondolkodási folyamatot, amelyre ma hívtuk önöket. Én három nagyobb szakterület fôbb vonulataira szeretnék kitérni, és nagy ecsetvonásokkal — a teljesség igénye nélkül — szemléltetni, hogy mi is történt az elmúlt tizenkét évben ezeken a területeken. E három témakör: a civil szervezetek, az oktatás, valamint a gazdaság. Mindhárom területen az 1989 elôtti állapotokhoz képest óriási változások következtek be Kolozsvár életében, Kolozsvár magyarságának életében is.

1. 1989. után számos olyan civil szervezet, amely a két világháború között, illetve már azelôtt mûködött, újjáalakult, ezeken kívül sok más szervezet is intézményesült városunkban. Ezek két nagy csoportra oszthatók, az egyik nagy csoportot az országos civil szervezetek alkotják. (Számos országos civil szervezet központja Kolozsváron található.) Ezek mellett nagyon sok kis, régiós, vagy csak a városra vonatkozó szervezet is létesült. Székház, illetve felszereltség vonatkozásában az országos civil szervezetek azok, amelyek viszonylag hamar meg tudták teremteni saját maguk számára a létfeltételeket, és ma olyan helyzetrôl számolhatok be, amely szerint Kolozsváron több mint tizenkét olyan civil szervezet van, amely saját tulajdonban lévô ingatlannal és saját infrastruktúrával rendelkezik. Ezen szervezetek jelentôs része tudományos, kutatói illetve kiadói tevékenységet folytat, azonban a szerkezeti egyensúly a mûvelôdési és hagyományôrzô szervezetek oldalára billen. Azért idôztem többet annak az ecsetelésénél, hogy ezek a szervezetek hány önálló ingatlannal rendelkeznek, mert az egyik együttmûködési próbálkozás éppen ezeknek a civil szervezeteknek azon összefogása volt, hogy közös székházat hozzanak létre, a tizenkét, vagy ennél is több ingatlant egy közös ingatlanra, közös infrastruktúrára cseréljék föl. Ez nem sikerült, azonban mutatja, hogy az integrálási igény megfogalmazódott már az elmúlt tizenkét évben a civil szervezetek körében is. Ugyanakkor elmondható — erdélyi viszonylatban is —, hogy amíg a civil szervezetek mûködése professzionalizálódott, hatékonyabb lett, a közösségi célok megfogalmazására, a civil társadalmi gondolkodásra, a közgondolkodásra nem tudtak jelentôs mértékben hatni.

Ugyanilyen kezdeményezés volt az elmúlt tizenkét évben — amelyrôl viszonylag kevesen tudnak — a kolozsvári sajtóintézményeknek egy közös ingatlanba történô csoportosítása, hiszen mindnyájan tudjuk, hogy fôleg az írott sajtó területén áldatlan állapotok uralkodnak a munkafeltételek vonatkozásában. Történetileg ez volt talán a legelsô olyan próbálkozás, amelyrôl nekem tudomásom van, és amely integrálni szeretett volna több intézményt. Az elmúlt évek során megfogalmazódott egy romániai magyar képzômûvészeti gyûjtemény létrehozása is. Ez szintén egy olyan intézmény, amely több területrôl, a mûvészetek valamennyi ágából vonta volna össze a gyûjteményeket.

2. Az oktatás terén is elmondható, hogy óriási változás következett be. Elegendô a Babes-Bolyai Tudományegyetem magyar nyelvû oktatására gondolni. Számos magyar diák és számos magyar tanár került be 1989 után az egyetemre. Létrejött a kolozsvári központú Sapientia-Erdélyi Magyar Tudományegyetem, amely egyelôre kevés diákkal mûködik városunkban. A magánegyetem keretében mûködik a Kutatási Programok Intézete, amely bizonyos mértékben — erdélyi vonatkozásban — integrációs funkcióval bír a tudományos kutatás területén. Akkor, amikor a magánegyetem létrehozása fölmerült, illetve magvalósult, megfogalmazódott a kérdés, hogy milyen felsôoktatási intézményeket kellene létrehozni Kolozsváron. Kialakult egy olyan álláspont, amely szerint amellett, hogy önálló magyar egyetem létesül a kincses városban, rendkívül fontos egy háttérintézmény-rendszer kialakítása, amely nem csak egy-egy oktatási intézmény diákjait és tanárait segíti munkájában, hanem minden egyetem tanárát és diákját befogadja, munkalehetôséget, kutatási lehetôséget biztosít számukra. Ennek óriási jelentôsége lett volna azon szakok vonatkozásában, ahol nincs magyar nyelvû oktatás. Itt elsôsorban a mûszaki és mezôgazdasági szakokra gondolok. Ezeken a szakokon több száz magyar diák tanul Kolozsváron. A mûszaki egyetemen ugyan még vannak magyar oktatók, de a mezôgazdasági és állatorvosi egyetemen már csak mutatóban akad egy-egy. Az ô munkájukat jelentôs mértékben elôsegíthette volna egy magyar egyetemi könyvtár létrehozása.

Fölmerült tanári lakások és egy kollégium megépítésének igénye is. A tanári lakások kérdésében történt némi elôrelépés, de ez sem mondható elegendônek. Folyamatban van — több mint tíz civil szervezet kezdeményezése révén — egy virtuális könyvtár kialakítása, amely csírája lehet a majdani önálló tudományos, egyetemi könyvtárnak. Látható, hogy az oktatás területén is fölmerült, megfogalmazódott olyan igény, amely több felsôoktatási intézmény tevékenységének integrálását eredményezte volna. Ugyanakkor ma is aktuális és sok szakember vallja, hogy elodázhatatlan az önálló állami magyar egyetem létrehozása is. Itt egy számadatot is el szeretnék mondani, megvilágítva azt, hogy mennyire oda kell figyelni azokra a szakokra, amelyeken nincs magyar nyelvû oktatás. Hallhattuk, hogy az elmúlt évben durván 5200 magyar érettségizett Erdélyben, és az 5200 tanuló mintegy 4800 egyetemi helyre felvételizhetett. Azonban kiegészítésként azt is tudni kell, hogy ez a 4800 egyetemi és fôiskolai hely szakmák szerint hogyan oszlik meg, hiszen ez alig több mint felére vonatkozik a Romániában oktatott szakoknak. Erre is jelentôs mértékben oda kell figyelni, ha Kolozsvár felsôoktatási intézményeit vesszük górcsô alá. Továbbá nagyon fontos kérdés — az utóbbi idôben ismét felszínre került — a belvárosi és külvárosi iskolák magyar oktatásának viszonya, az egyensúly megôrzése.

3. A harmadik nagy terület, amelynek vázolására kitérek, a gazdaság. Ezt a területet hajlamosak vagyunk elfelejteni, holott rendkívüli fontossággal bír, hiszen a gazdaság, a magánvállalkozók, kis- és közepes vállalkozások teremtik meg azt a hátteret, amely munkahelyet tud biztosítani kolozsvári fiatalok számára. A gazdaság területén is tudjuk, látjuk, hogy nagy változás következett be 1989 után. Számos magyar vállalkozás indult be Kolozsváron, amennyiben egy vállalkozásról lehet nemzetiségi szempontok szerint beszélni — én magyarok által elindított vállalkozásokról beszélek. A statisztikák azonban szomorúak. Szóbeli közlés alapján tudjuk, hogy Kolozs megye 20%-os magyar lakosságához képest a vállalkozók számaránya (becslések alapján) kb. 7-7,5%-os szinten mozog. Úgy gondolom, hogy ez mégsem kell hogy elszomorítson bennünket, mert ennek ellenére számos olyan vállalkozás indult be Kolozsváron, amely magyar személyek kezében van. Ezeknek a kis- és közepes vállalkozásoknak a támogatására sikerült az Új Kézfogás Közalapítvány révén némi segítséget elôteremteni, ugyanakkor ezen támogatások révén sikerült megszólítani a kis és közepes vállalkozások vezetôinek jelentôs részét, integrálva ôket is egy olyan folyamatba, amelytôl nem tekinthetünk el. Volt kereskedelmi kamara jellegû próbálkozás, és mindnyájan tudjuk, hogy volt egy olyan próbálkozás is, amely Kolozsvár lakosságát, polgárait szólította meg a vagyonjegyek tekintetében. Tulajdonképpen ez sem sikerült úgy, ahogy azt a kezdeményezôk eltervezték, elképzelték. Szakértôi szinten többször fölmerült egy hitelszövetkezet és bank létrehozása is.

Azért soroltam fel ezeket a kezdeményezéseket és intézményesülési folyamatokat, hogy szemléltessem önök számára: mind a három szakterületen megjelentek olyan igények, olyan összefogási próbálkozások, amelyek a jövôbe mutatnak. Azt, hogy ezek az elképzelések csak részben valósultak meg, vagy nem sikerültek, nem jöttek létre, nem kudarcként élem meg, nem kisiklásként értékelem. Ezeket az intézményeket, a már megfogalmazódott együttmunkálkodási igényt egy olyan alapnak tekinthetjük, amely kiindulópontja lehet a következô évek tervezési folyamatának. Olyan alap, amely biztosítéka a közeli és távlati célok kitûzésének és megfogalmazásának. Bízom benne, hogy az önök segítségével és szélesebb összefogással sikerül kidolgozni azokat a stratégiákat is, amelyek ezen célok eléréséhez vezetnek. Tehát, abban reménykedünk — a kezdeményezôk is, jómagam is —, hogy a mai napon egy olyan együttgondolkodási folyamatot tudunk elindítani, amelynek eredményeképpen egy-másfél éven belül egy jól körvonalazható Kolozsvár-stratégiát alakítunk ki, amelynek életbe léptetéséhez az elvezetô utakat is meg fogjuk találni.

Mivel rövidesen Bolyai János születésének 200. évfordulóját fogjuk ünnepelni, egy tôle vett idézettel zárnám mondandómat, amely közvetve az összefogásra, az együttgondolkodásra utal, ösztönöz. Így hangzik: "A béke-tan fölsôbb a harctannál, mert a béke-tan nagyobb, s magába foglalja a harc-tant. A háború végcél nem lévén: csak a béke lehetne természet szerint a végcél. S a béke elôidézete és állandóan fönntartása nagyobb mesterség a csupán úgyis összeverekedésnél, jó had-vezérségnél." Köszönöm megtisztelô figyelmüket.

Elhangzott november 24-én, a Kolozsvárért, jövônkért! címmel az Unitárius Püspökség dísztermében helyi magyar értelmiségiek egy csoportja kezdeményezte tanácskozáson.

Egy politikust hallottam nyilatkozni minap a rádióban, aki a riporter hét égtáj felé mutató kérdéseire gondolkodás nélkül, azonnal vágta a választ, olyan sodró és ellentmondást nem tûrô biztonsággal és (mondhatnám: forradalmi) lendülettel — még csak az sem mondható, hogy csak közhelyekbôl font általánosságok szintjén —, hogy elfogott az irigység, ez a nagyon is emberi valami, amely valójában édestestvére a csodálatnak, olyannyira, hogy leesett államat sürgôsen föl kellett támasztanom. Úgy tûnt, ez a politikus mindent tud, sôt annál is többet, holott a tudósok rég bebizonyították, hogy a tudományágak ászai is meglehetôsen keveset tártak föl a nagy összefüggésekbôl, holott e feltárás során szerzett tudásuk a mi szemünkben fényévnyi távolságban robog elôttünk, laikusok elôtt, tehát behozhatatlan és követhetetlen az elônyük. De a fent említett politikus minden leckét habozás nélkül, egyformán és azonos szinten, pazar lendülettel adott elô, és egyáltalán nem tûnt úgy, mintha hadovázna. Nos, éppen emiatt kellett egy kicsit elgondolkoznom, minthogy a polihisztorok kora rég letûnt, ráadásul a politika-, társadalom-, de méginkább a gazdaságtudomány úgy fölbonyolódott, hogy szakember legyen a talpán, aki gyors, szeszélyes és követhetetlen változásaival lépést tud tartani. Valószínûsíthetô, hogy bármely tudományág egy részkérdése gazdájának is, ha rákérdeznének szakterülete valamijére, mielôtt válaszolna, bár egy döccenésnyi pillanatig el kell gondolkoznia, hogy összekapkodhassa bemutatandó bizonyítékait. Tény, a tudós nem politikus, legalábbis nem olyan, akinek a szeme elôtt úgy lebegnek a használható klisék, mintha súgógép képernyôjén olvasná. Nos, ilyen jellegû súgószerszámmal bíró hazai politikust jó néhányat hallottam tévében, rádióban, közülük egynek-kettônek azért sem kellett gondolkoznia, merthogy — amint Brikleni úr mondja — nem volt neki mivel. Csak éppen olyan példára nem akadhattam, hogy egy túlságosan fogas kérdés után be kellett volna vallaniuk: még nem ismerik a választ, mert nem volt alkalmuk tanulmányozni a témát... Vagyis az ilyen politikusok éppen azért képeznek sajátosan külön kategóriát, mert súgószerszám nélkül is minden lehetséges (de lehetetlen) kérdésre ismerik a választ. Ôk kész válaszokkal születtek. Legfönnebb az feltételezhetô, hogy mindent tudásuk valószínûleg ugyanannak a betegségcsoportnak a megnyilvánulási formája... Nem árt tehát óvatosnak lenni, sôt figyelmesnek (valószínûleg félni sem túlzás), mert elôbb-utóbb megmutatkozhat betegségük agresszív oldala is — ahogy ezt a történelmi példák (balról is, jobbról is) annyiszor igazolták már. Így tehát nem felesleges felidézni azt, amit Brikleni úr szokott mondani szûk baráti körben, figyelmeztetôen magasba emelt mutatóujját lengetve: "Csak óvatosan azokkal, akik mindent tudnak, és mindenre azonnal nyomják a sódert, mert az olyanokban csak válaszok vannak betáplálva, a kérdéseket — a kéréseket, pláne! — meg se hallják!"

Na, ezen is túl vagyunk. Mármint a sok ünneplésen. Elmúlt a szilveszter. A petárdáktól, ostorcsapkodásoktól hangosan zengô, zsibajos örömrivalgásokkal, egymás nyakába borulásokkal teli szilveszter. Ez így van rendjén, a szilveszter népünnepély. De hogy egyes honfitársaink a karácsonyból is népünnepélyt csinálnak, az szerintem nagyon kínos. Azok a honfitársaink, akik évtizedekkel ezelôtt a városba költöztek, és magukkal hozták az otthon szépnek és kedvesnek, de városi körülmények között már terhesnek és zavarónak ható szokásaikat. Ezt legjobban a városi tömbházlakók tudják megérteni, mert ôk élik meg a legintenzívebben. Karácsony szent estéjén összegyûl a család apraja-nagyja, a feldíszített fenyôfa alatt már ott sorakoznak az ajándékok. Eléneklik a Mennybôl az angyal-t, majd mindenki kibontja az angyalfiát. Aztán következik az ünnepi vacsora. És ekkor a kutya felborzolja a szôrét, hangos ugatásba kezd, mert a tömbház folyosóján megkezdôdik a dáridó: jövés-menés, csengetés, dörömbölés, éneklés, szépen hangzó és fals egyaránt, kicsik és felnôttek elôadásában. És jönnek, jönnek, csengetnek. Egy a közös bennük: mind, mind idegenek. Legalábbis nekünk. A család máshol lakó része rég hazatért, az ismeretlenek azonban még mindig jönnek, csengetnek. Éjfél már jóval elmúlt, de még mindig akad dülöngélô, éneklésre vállalkozó becsengetô. Aztán egy darabig csend. Éppen készülnénk elszunnyadni, amikor a mellettünk lévô (de lehet, hogy a felettünk, vagy alattunk, vagy bármelyik) lakásból felbôg a zene. Úgy fél három felé, hajnalban. Legalább karácsonyi énekek lennének! De nem. Ez a mostanság oly divatos mûfaja a könnyûzenének, a "manele" ordít a hangszórókból, s vele versenyt énekelnek a szomszédék. Úgy öt óra körül elfáradhatnak, mert nagy ajtódübörgések és liftajtó csapkodások után minden elcsendesedik. Délutánig. Akkor aztán kezdôdik elôlrôl és tart legalább két napig. Utána aztán mindenki szusszan egy néhány napot, mert kell az energia szilveszterre. De ekkor már nem zavar, mert ez valóban népünnepély.

A Lupényi Bánya topográfus osztályán egyetlen számítógép sincs, de a szakszemélyzet — geológusok, topográfusok, sztratigráfusok — úgy dolgoznak itt, mintha … a sajátjuk lenne a bánya. Többször hallom a szót — magyarul és románul egyaránt —, hogy mi és ôk. Elôször azt hittem, hogy a mi alatt a magyarság, illetve a régi, "úribb" világ társadalma értendô, de hamar kiderült: a mi és a noi az a Lupényi Bányavállalat, az ôk és a ei pedig az állam, "akivel" — ugye — nemigen van/lehet baráti viszonyban a bánya. Nem szeret senki sem nyilatkozni az osztályon, hiszen annyi téves információ jelenik meg naponta a bányászokról, hogy azt már senki nem feltételezi, hogy valaki azért jön le ide a világ végére, hogy irodalmi riportot készítsen Kis-Amerikáról. A fúráspróbák tartalmára tett megjegyzéseim viszont hamar eloszlatják az aggályokat — a hírhajhász protevisták, ugye, nem érdeklôdnek a Lammelibranchiaták iránt —, és a kedvemért már elemzik is a kôzeteket: szénfeletti réteg márnával, szénszomszéd rétegek kagylókkal és csigákkal, végül a lehetô legfeketébb széndarabok. Ez utóbbiakat büszkén forgatják szemem elôtt, sugallva, hogy bizony jó minôségû a lupényi szén, és ha befektetne ide az állam, egész más világ lenne itt. Talán valóban Kis-Amerika…

— A Zsil-völgyi szénrôl már a 15. századból is vannak feljegyzések, amikor is Hunyadi János katonái — a törökök távoltartása céljából — felgyújtották az egyik völgy felszínre bukó rétegét — mondja Szakács Anikó, a Lupényi Bányavállalat topográfusa, telekkönyv-szakértôje. — Ezt a völgyet ma is Égett völgynek, azaz Valea Arsãnak nevezik. 1835-ben kezdték fejlettebb kutatási eszközökkel felmérni a völgyet, és 1840-ben már meg is nyitották itt a Hoffmann-testvérek és Mandesmann Károly az elsô ún. sztolnákat. A lupényi bányászat számára a legfontosabb évszám az 1888-as, ugyanis ebben az esztendôben jött le ide Tisza Kálmán miniszterelnök barátja, Hochrubány Gyula képviselô megnézni az Erdélyi Társaság szénlelôhelyeit. Ki is bérelte ezeket 90 évre, majd megépíttette a vasútvonalat is. Sokat köszönhetünk a Hoffmann-testvéreknek, hiszen ôk voltak azok, akik az itteni szenet elküldték Németországba, hogy a kokszifikálási lehetôségek felôl érdeklôdjenek. 1892-ben megjelenik a völgyben a Credit Lyonnais is, hogy Hoffmann Ferdinánd engedélyeire alapozva megnyissa saját bányáit. Aztán a bányásztörvény megszületésével egyesülnek a kisebb társaságok, és megszületik az Urikány-Zsil-völgyi Kôszénbánya Rt., amelynek irányítása alatt 1913-ban a termelés eléri a 2,5 millió tonnát. Ennek a részvénytársaságnak még a székház címét is ismerem — Nándor utca 19. —, hiszen a román állam ettôl az Rt.-tôl vette át a bányát és tartozékait, és a dokumentum — Ferdinánd király aláírásával — még mindig "közkézen forog", hiszen a Lupényi Bányavállalat ennek alapján pereli az államot az egykori tartozékok (erdôk, épületek, malmok stb.) visszaszerzése érdekében.

Közben román kolléga érkezik, aki arról beszél, hogy a római katolikus egyház irattárában meg kellene keresni egy olyan iratot, amely a lupényi malomra utal, ugyanis azt is fel lehetne használni a bánya jövedelemgyarapítását szolgáló "államellenes" perekben. Térképek kerülnek az asztalra, amelyek az 1874–1876 közötti változásokat jelzik. A Zsil itt még Oláh Zsily-ként jelentkezik — a "város" helyén erdôk. Az 1876-os térképen már látszik a zsidó utcasor meg a kórház meg a malom. A késôbbi térképeken egyre több a tárna, de exponenciálisan nô a bánya keretei között fungáló intézményépületek száma is — azoké az ingatlanoké, amelyek miatt tucatnyi pert indított már a Lupényi Bányavállalat. Beszélgetésünk során kiderül: bizony ezeket a dolgokat is tudnia kellene a közvéleménynek, és akkor talán másképpen látnák a bányászvilágot, másképpen értékelnék a "sutból" kijövô "miner" káromkodásait.

A század elején — a monarchia-féle bánya hôskorában — kb. öt tárna mûködött Lupényben. Most — hosszú termelési kalandozás után, amelynek csúcsa az 1950-es ötvenes években tört felszínre (ekkor mintegy 20 tárnába szálltak le reggelenként a völgyben a bányászok) — újra öt tárnában folyik a munka. Az ôsrégiek közül még mindig mûködik az István-táró (Mina Stefan), az újabbak közül pedig a legforgalmasabb a 12-es Számú Akna. Diaconu mérnök örömmel kalauzol minket a föld alatt, ahol a laikus egy-kettô képet alkothat arról, milyen "derûlátóan" kezdôdhet itt a munkanap. Az István-táró még hagyján — itt a lift-kalitka viszonylag közel van a napfényhez és az "appel teremhez" —, de a 12-esnél elkapja az embert a legsötétebb pesszimizmus.

Sötét az alagút — a nyolcvanas években fényben úszott ez, hiszen Bukarest nem akart még egy sztrájkot —, rozsdás minden, ami vas, sötét minden lépés, amellyel a lift-kalitka felé közelít a bányász. A liftaknánál bányász-ôr: el nem tudja képzelni, mit keres ebben a lehetetlen órában (két váltás között) egy olyan heterogén társaság, mint amilyen mi vagyunk. Az ôrkalibában kisebb pánik, hiszen a cigarettát, gyufát messze kinn kell hagyni… Pimasz lámpáink — Diaconu mérnök kettôt szerelt rám, nehogy orra essek — rakoncátlanul mindig oda-oda dobnak egy-egy fénycsóvát, ahová soha senki nem szokott…

Az ôr le is szól a telefonon: — Hé, kolléga, szedd össze az embereket a járatból, mert vannak valami urak, és hát na… ôk is mennének vissza a napfényre, mert meg vannak itt fagyva… Hogyhogy nem tudod összeszedni? Várjál, adom a mérnököt… — Kezit csókolom, diszpécserasszony, hát izé, fel kellene jönniük egy kicsivel hamarabb a fiúknak, azért telefonálgatunk le… Láttam, hogy lenn nyitva a lift-kalitka ajtó — ég a piros lámpa nálunk a táblán -, gondoltam, vannak ott már olyanok, akik mennének haza… Lehet? Jaj, nagyon köszönjük…

Négyszáz méter mélyen (brrr) most hirtelen abbahagyja többszáz bányász a munkát, és megindulnak a lift felé, amelynek padlóján sínpárdarab fekszik át, hogy a csilléket is lehessen szállítani vele. Öt perc az út a mélybôl. Feljön a kalitka, benne öt bányász, gyengülô fényû elektromos fejlámpával kezükben. Szemükbe világítunk — csúnyán káromkodnak. Nem értik, mit bámulják úgy ôket. Szerencse, hogy velünk van a mérnök. — Káré stie ungureste, te — kiabál a "szállítmánynak". — Vá ápukát rusinea de nacionálitaté? — licitál rá derûsen egy másik "segédünk", akinek ki van adva a feladat: mindenképpen kell találni egy magyarul beszélô "minert".

Végre az egyik fiatal bányász felemeli a kezét: Mit akarnak? — Csak beszélgetni — mondom zavartan, és nem tudom, hová világítsak. — Van családod? — Nincs. De ha lesz, húzom el innen a csíkot. Jó pénzt kapok, hatmilliót, de ez nem családosnak való élet. Amíg fiatal vagy, addig elmegy… Négyszázhúsz méter mélyen dolgozni — nem álomvilág.

A másik magyar fiatal bányász már sokkal rosszabban beszél magyarul. Szinte könyörög, hogy ne kérdezzem társai elôtt. — Vinyé Funáru peszte voj — kiabálja az egyik moldvai. Abba is hagyjuk: irány a lámpatöltô mûhely. Az "appel-terem" zúg, mint a méhkas. A sarokban a nagy Szent Borbála szobor — a bányászok védôszentje — az ablakoknál a jelenlétet töltô, mélybôl jött feketearcúak. Türelmetlenek, mind sietnek leadni az elektromos fejlámpát. A mûhely egyik román nevû alkalmazottja tud magyarul, el is mondja nekünk, hogy a régi "németi" lámpák jobbak, mint a mai modernek (azt már mások is mondták, hogy a 19. századvégi Siemens-ek még mindig jobban bírják a strapát, mint a szocialista éra csodamasinái). — Nehéz nekik, mert "földbemennek" — harcol meg minden magyar szóért a hölgy, de nincs sok idônk a pletyóra, mert a folyosó végén megjelennek az elsô "sutbóljöttek", és ingerülten nyújtják át lámpájukat a szolgálatos személyzetnek. Kisebb-nagyobbszóváltások — ezrével állnak a teremben a polcokon a töltés alatt álló világítóeszközök —, de azért halad a sor. Megint sikerül magyar bányászra bukkannunk. Ô Papp Ferenc, és bányavillanyszerelô. Meghív hozzájuk haza. — Kilenc gyerekem van — mondja büszkén, és már indul is a lift-kalitka felé.

Csónaknyira a harmadik parttól
Tibori Szabó Zoltán tényregény-vázlatai

Tibori Szabó Zoltán képzômûvész-monográfiáinak az ad sajátos színezetet, hogy a szerzô úgy eleveníti fel tárgya/fôszereplôje életútját, hogy egyúttal magáról a korról is alaposan megkomponált graffitit készít. A vizsgált képzômûvész sorsa ily módon elveszti a szigorú értelemben vett ontogenetikus (magántörténeti) jellegét, és szerves részévé válik a pályatársak/sorstársak közös történetének. Tibori kor-graffitijének ily módon nem színes sztori-meder szerepe van: a szerzô számára a megidézett korszak valóságos kerettörténetként fungál.

A szerzô mindkét nemrégiben megjelent képzômûvész-monográfiája* sajátos jegyeket hordoz magán. Tibori nem külsô szemlélôként közeledik Témájához, hanem olyan fokú empátiával, amelynek a hideg, személytelen sivatag-tényszerûséget megkövetelô mûfajban oázis-effektusa van. A Ferenczy Júlia-monográfia monumentalitását például nemcsak az évtizedes kutatómunkát bizonyító elejtett megjegyzések/lábjegyzetek támasztják, hanem az a lírai töltet is, amelyet a szerzô — a valószínûleg a "Kis Helikon nagyasszonya" "nehéz életútja" hatása alatt — öntudatlanul épített be a monográfiába, vagy talán csak színezéknek szánta, amolyan szerény, férfifôhajtás jellegû ajándék-társszínezéknek — netán a Zöld víz, a Kék tó, a Sárga fák kései, képzeletbeli korrektúrájának (persze nem Krizsán/Ziffer értelemben). A Balázs Péter-monográfia sem mentes az empatikus megközelítésektôl. A szerzôt annyira megragadja például a festômûvész ragaszkodása szülôföldjéhez és a világhoz, amelybôl vétetett, hogy költôi képek sorozatával próbálja gyermekesen ôszinte csodálatát leplezni: "Az Édesanyám ládája, a Csendélet tüzesliliommal, a Krizantém gyümölccsel, a Nagyanyám ládája krizantémmal, a Szíves szék krizantémmal, a Régiségek, a Fekete óra vagy pedig a Nagyanyó csörlôi a szülôföldhöz való ragaszkodás párlatai, a mûvész számára rendkívül fontos üzenetek hordozói — múlhatatlan sóvárgásának és egyben esélyének kifejezései. A sötétben is utat mutató örökmécsesek".

A monográfia-, azaz kötetzáró sorok — lényegében a "történetelkötô" parabolakezdetek a Ferenczy Júliában is ilyenforma líra-dinamikával indulnak: "A nagy perspektívákat kedvelte, vízpartok párás hangulatát, víztükrök csillogását és megfoghatatlan reflexeit. De ugyanolyan intenzitással örökítette meg, élte át a virágok megismételhetetlen hamvasságát vagy az emberi lélek kifürkészhetetlen mélységeit. Ha tüzetesebben szemügyre vesszük, rájövünk, hogy önarcképeit sem a magamutogatás vágya szülte. Róluk igaz ember tekint ránk, akit a ritkán bôkezû természet hatalmas gazdagsággal ruházott fel: nagy tehetséggel, letiporhatatlan emberszeretettel, nemes lélekkel és végtelen jósággal. A szemébôl kisugárzó örök emberi szeretet Anna Áhmátova verssorait juttatja eszembe: …megnyugszom hideg szélverésben,/kedvem arany ôszben keresem…"

Megjegyzendô: Tiborinál valóságos rituálé az "igaz emberekre való felnézés". E jelenség a szerzô elôbbi köteteiben (Teleki Béla erdélyisége –1993); Élet és halál mezsgyéjén — 2001) is tetten érhetô. Bár elsô látásra semmi közös vonást nem sejtet a két képzômûvészeti monográfia és a fentemlített két alkotás, a figyelmes olvasat az azonos gondolat-felépítési struktúrákon kívül ugyanazon vizsgálódási területre is rámutat. A szerzô az erdélyi közelmúlt történéseit boncolgatja, és megpróbálja azokat a lehetô legváltozatosabb szögekbôl, fényekben és technikákkal láttatni. Számára a Trianon utáni erdélyi sors egy nagy folyó — a nagy transzszilván Etil —, amelyben a megmaradottak csónakélethez vannak kötve; a folyón mindenkit egy irányba sodor a víz, a sorsszabadság skálája végtelenül szegényes: kievezni jobbra, kievezni balra, majd visszaülni — vagy egyszerûen már startból bevonni az evezôket. Valószínûleg ez a felismerés — a közös csónaksors — készteti Tiborit arra, hogy mindkét monográfiájában a lehetô legjóhiszemûbben elemezze mindazokat a képzômûvészet-politikai jelenségeket, amelynek mindkét barikádoldalán erdélyi magyar festôk és szobrászok áltak. A szerzô nem bíráskodik az akkori vonatkozó jellegû események fölött, csak felvázol, beköt, utal, szemet nyit — és rálátásra ösztönöz. Ez érthetô is, hiszen a monográfiáknak megvannak a fôszereplôi, és Szolnaynak, Ziffernek, Krizsánnak, Kovács Zoltánnak, Gy. Szabó Bélának, Fülöp Antal Andornak, Balaskó Nándornak, Brósz Irmának, Aba Nováknak, László Gyulának, Aurel Ciupe-nak — bármennyire is kötôdik sorsuk a Témához — csak megkülönböztetett fontosságú mellékszerep juthat. Kétségtelen viszont: a "mellékszereplôk" és a kor társadalmi-politikai történéseinek pulzusmérése nélkül elvesztené Tiboris jellegét mindkét monográfia. Nem tudna például teljes képet alkotnia az olvasó Balázs Péterrôl, ha nem ismerné meg a mûvész reakcióit más, nem "festôi", hanem a kor által kreált igencsak prózai helyzetekben: "Minden fegyvernemnek meg volt határozva a maga színe, s annak megfelelô festékceruzával kellett nyilakat rajzolnunk a támadás vagy a visszavonulás irányába. Szökési terveim állandó gondjai közt már szinte búfelejtô játszadozásnak tûnt a színes nyilak feltérképezése"; "Balogh Edgár szinte utasításként rám parancsolt, hogy a jövôben legyek elôvigyázatosabb, mert ha egy váratlan ellenôrzés során megtalálják nálam a kilopott iratot, fejbe lônek érte…". Lehetetlen lenne a mûvész Kék kabátos önarcképének kisugárzási erejét felmérni, anélkül, hogy az olvasó tudná, milyen korszakban született az, és mi — lehet — valójában e korai önarckép vonásainak, megismételhetetlenül sikeressé merevedô mimikájának kódolt üzenete. Más szóval: a Tiboris általános kor-pulzusmérés nem mennyiségi, hanem minôségi szaltókat visz be a kötetbe.

A szerzô egészséges szubjektivitását (lásd Ferenczy Júlia ars poeticáját: "Szeretem azt, ami egészségesen szép az életben") természetesen a szó legnemesebb értelmében kell használnunk, annál is inkább, hiszen az erdélyi képzômûvészeti monográfiák szerzôinek mindig is szembe kellett nézniük azzal a ténnyel, hogy a csónaksors igencsak szétszórta a 20. század erdélyi magyar utasait, és a jobb és bal partnak ma is megvannak a szekértábor-maradványai, ahonnan pálcát hamar, lándzsát pedig erôteljesen szokás törni. Még Murádin Jenô is, aki már sokkal régebben figyeli a transzszilván Etil képzômûvészeti jellegû csónakforgalmát, mint Tibori, "kvázi-mentegetôzik" a Kovács Zoltánról írt monográfiában** annak okán, hogy a kötet gerincének a nagy festô és intézményalapító (lásd a Magyar Mûvészeti Intézetet) emlékiratait, visszaemlékezéseit választotta, "még azzal a veszéllyel is számolva, hogy a sodró elbeszélések folyama netán a páratlan állásfoglalás cölöpeit moshatja alá".

Különben számos szerkezeti felépítésbeli elem utal arra, hogy a két szerzô szoros kapcsolatban áll egymással. Tibori mindkét monográfiájának szerkezetbeli pillérei, hangulatgerjesztô közelítési módozatai fellelhetôk a Kovács Zoltán-monográfiában. Mindkét szerzô rendkívül óvatosan kerüli a pálca/lándzsatörés csapdáját (Murádin meg is jegyzi elôszavában: "Ítélkezés és kizárások igaz vagy hibás voltáról ma sem lehet a történelmi összefüggések nélkül dönteni."); közös elem a fôszereplô "mikrofonhelyzetbe" hozása is: Ferenczy Júlia és Balázs Péter visszaemlékezések és magánhangulatú fényképek által, sôt, rövidpróza-szinten is vallanak korukról, hitelesebbé, emberközelibbé hozva azokat az élethelyzeteket, amelyeket a csónaksors mindenkitôl más folyószakaszon rendezett meg — hol Sztanyiszlavszkij-, hol Ionesco-módszerekkel és kellékekkel — Kovács Zoltán pedig "kitûnô elbeszélô. Úgy tûnik, mintha régóta kikívánkozott volna belôle emlékezéseinek a részleteket és helyszíneket is pontosan rögzítô gazdagsága. Ez a szöveg pedig, az erdélyi emlékírók hagyományai szerint, nagyon is fontos dokumentum."

Különbözik viszont összegzô dinamikájuk: Tibori lírai/mûvészi graffiti-ben látja a monográfia-vázat, Murádin a mérnökiben. Tibori lírába fojt, amikor a sodrás megfordítja, Murádin matematikai pontossággal csoportosít. A Ferenczy Júliában "mellékszereplôként" feltûnô Murádin Jenô például azonnal teherbíró madzaggal köti el azt, amit Tibori (táj)képzeletbeli szigorúsággal kézzel szorít össze: "Murádin Jenô szerint — írja Tibori — Ferenczy Júlia munkásságát sorozatokba lehetne csoportosítani, és a csoportosítást a portrékkal kellene kezdeni." Ilyen szempontból — persze ez esetben a rutin is közbeszól — messze Murádin a "mérnökibb", a célratörôbb.

A szerkesztést magát elemezve viszont fordul a kocka: Tibori dolgozik mérnöki pontossággal — mindkét monográfiát szinte átszövik a lábjegyzetek, utalások, magyarázatok százai (néhol az olvasmányosság rovására), Murádin pedig a könnyed, a légies. Azt túlzás lenne állítani, hogy ez tendencia Murádinnál, de tény, hogy eddigi munkássága során többször is feltûntek nála az arisztokratikusabb/artisztikusabb szerkesztés jelei "Blitz(életrajzi)-lexikonában"*** is történik erre halvány utalás: "Életrajzi lexikonnak tekinthetô azzal a kevés eltéréssel, hogy nem követi a lexikonok, kézikönyvek száraz tárgyiasságát.(…). A szócikkekbôl hiányoznak a szokásos lexikoni rövidítések. Ilyen kis terjedelemben ennek értelme nem volt, csak az olvasmányosságot gátolta volna". Tibori monográfiáinál — de dokumentum-prózájában is — ünnepélyes rendszerességgel sorakoznak a jegyzetek, és valóságos szertartás nála a datálás. Még olyan részleteket is lábjegyzetel, hogy mikor készült Témájáról rádió-, illetve tévériport. (Ferenczy Júlia halálhíre kapcsán még arra is kiterjed a figyelme, hogy a Magyar Távirati Iroda vonatkozó hírének hányas számot adtak az MTI szerkesztôi: "Elhunyt Ferenczy Júlia kolozsvári festômûvész.Magyar Távirati Iroda, 1999. július 27., 137. számú hír).

Tibori képzômûvészeti monográfiáit empátiája, személyes élményeinek izzása ("a legizzóbb vízió is ritmikusan tagolt képpé rendezôdik"- Szécsi András Ferenczy Júlia képeirôl ), tudatosan visszafojtott rajongása különlegesen ôszintévé teszik, oázisteremtôvé avatják, és átdobják a nagy transzszilván Etil harmadik partjára (lásd a temesvári román leader-elit ifjúság Harmadik Európa Alapítványát1), ahol — a pálca ás lándzsatörések helyett — már a mûfajteremtés kapuit szokás döngetni.

Mert a Ferenczy Júlia- és a Balázs Péter-monográfia több annál, aminek készült. Jómagam tényregény-vázlatként határoznám meg ezek mûfaját.

*Tibori Szabó Zoltán: Ferenczy Júlia. Minerva Mûvelôdési Egyesület, Kolozsvár, 2000; Tibori Szabó Zoltán: Balázs Péter. Komp-press, Kolozsvár, 2002.

**Murádin Jenô: Kovács Zoltán. Minerva Mûvelôdési Egyesület, Kolozsvár, 1998.

1. Az alapítvány azért viseli a Harmadik Európa nevet, mert a Nyugat-, illetve Kelet Európai értékekrendszerek érintkezési, átfedési területeinek kulturális és szociális jelenségeit tekinti vizsgálódásai fô tárgyának, annak a térnek/térségnek — Harmadik Európának —, amelyet földrajzilag egy tágított Mitteleuropaként, illetve az egykori monarchia kvázigeográfiai kivetítéseként lehetne meghatározni.

Fájdalommal tudatjuk, hogy 2002. december 31-én, 98. évében elhunyt

MOHY SÁNDORNÉ
ny. tanárnô.

Eltemettük 2003. január 4-én, szombaton a Házsongárdi temetôben.
Nyugalma legyen csendes.

A GYÁSZOLÓ CSALÁD.

KÉZILABDA
Gyôzelmek a nôi kontinentális kupákban
Challenge-Cup: Az U-Ursus Toulonban nyert 28–16-ra

Az idei esztendô elsô hétvégéje öt hazai élvonalbeli nôi kézilabda-együttest szólított pályára a kontinentális kupák 3. fordulójának páros összecsapásai során, s közülük négyen pályára is léptek. Bár egyelôre — egy kivétellel — még csak az elsô találkozók eredményeit ismerjük, nyugodtan kijelenthetjük, hogy három csapat már továbbjutott, ugyanis fölényes gyôzelmeket arattak, s így már szinte biztosan az illetô kupa nyolcaddöntôjébe kerültek. Az e hét végén továbbjutók számát tovább növelheti a Zilahi Silcotub, amely, mivel feladta pályaválasztói jogát, e héten nem lépett pályára. A zilahi lányok azonban nem szalaszthatják el a továbbjutást, bár mindkét mérkôzésüket Portugáliában játsszák a Desportiva Do Lis Sao Romao Leiriával szemben, e hét péntekén és szombatján.

Visszatérve azonban az elmúlt hétvége eseményeire, mindössze a Challenge-Cup tavalyi gyôztese, a Dévai U-Remin sorsa bizonytalan: bár szombaton legyôzte a német Borussia Dortmund együttesét (az eredmény 24–20 — félidôben 15–11 — volt), a négygólos elôny nem ad okot túl sok optimizmusra és nyugalomra. A csapat fiatal és újonc edzôjének ez a játék jelentette a bemutatkozást a dévai szurkolók elôtt; a vezetôség az után volt kénytelen új szakember után nézni, miután Cornel Bãdulescu, a csapat eddigi vezetôedzôje karácsonykor telefonon jelentette be váratlan lemondását. Bãdulescu azonban nem maradt munka nélkül, hiszen január elsején átvette az ugyancsak Challenge-Cupban szereplô olasz Elpe Altamura felkészítését, s szombaton már hivatalos találkozón vett részt új csapatával a kupa keretében.

Kolozsvári szempontból örvendetes hír érkezett a franciaországi Toulonból, ahol az U-Ursus vendégszerepelt. A Challenge-Cupban érdekelt Jurcã-lányok szereplését két ellentétes félidô jellemezte. A megilletôdötten kezdô román játékosok az elsô félidôben nem találtak magukra, s így szünetben 11–8-as hazai vezetést jelzett az eredményjelzô tábla. A második félidôben azonban mintha kicserélték volna a kolozsvári kézilabdázókat, akik nemcsak ledolgozták hátrányukat, de végül váratlan arányú, nyolc gólos fölényes sikert (26–18) arattak, ami nagyon biztató eredmény a január 11-i, szombati kolozsvári visszavágóra (a találkozónak a Horia Demian Sportcsarnok ad otthont, dél-után 5 órai kezdettel). Az U-Ursus találatain Senocico 9, Sârbu 5, Petra-che, Ariton 3–3, Urcan, Deac 2–2, Rogoz és Pop Andrea 1–1 osztoztak.

Egy másik erdélyi gárda, a Nagybányai Selmont ugyancsak idegenben mérte össze tudását a Challenge-Cup 3. fordulójában, úgy, hogy feladta pályaválasztói jogát, s így mindkét mérkôzését Belgiumban játszotta az Initia Hasselt csapatával. Bár lapzártakor még csak a szombati eredményt ismertük, a nagyarányú siker — 30–17, szünetben 14–8 — arra enged következtetni, hogy a vasárnapi visszavágón nem változhat a továbbjutó kiléte.

Áttérve az EHF Kupára, amelyen Romániát két csapat képviseli a vetélkedô ezen szakaszában, itt is már a következô mérkôzésekre gondolhatunk az eddig ismert eredmények alapján. A Bukaresti Rapid fölényes kettôs sikert aratott a fôvárosban, a számszerû eredmények: 48–21 (22–9) szombaton és 38–15 (18–8) vasárnap a macedón RKT Prilep ellen. A két eredmény tudatában már semmi kommentár nem szükséges, akárcsak a Râmnicu Vâlcea-i Oltchim szombati 34–22 (14–7) arányú gyôzelme után — az Oltchim ellenfele a jugoszláv Jugopetrol Beograd csapata volt, s a visszavágóra tegnap került sor ugyancsak Rm. Vâlceán.

Jól szerepeltek szombaton a magyar nôi kézilabda-együttesek is. A Bajnokok Ligájában a Ferencváros idegenben gyôzött: Nordstrand 2000 (norvég)–FTC 31–33 (14–15). Az EHF Kupában szereplô Dunaferr pedig, szintén idegenben, már be is biztosította továbbjutását: Spono Nottwill (svájci)–Dunaferr 26–41 (a visszavágó ugyancsak Svájcban vasárnap este). Hasonló jó eredményeket várunk az ugyancsak az EHF Kupában vasárnap lapzárta után pályáta lépô Debrecentôl és a Cornexi Alcoatól.

Mindent összegezve, sikeres hétvégét zártak a kontinentális kupákban mind a román, mind pedig a magyar csapatok. Reméljük, a folytatás sem marad el.

Az Egyesült Államok nyerte meg a perthi, 560 900 dollár összdíjazású, nem hivatalos tenisz vegyescsapat-világbajnokságot a házigazda Ausztrália ellen.

A döntô elsô mérkôzésén az amerikai James Blake hatalmas meglepetésre simán, 1 óra 4 perc alatt legyôzte a világelsô Lleyton Hewittot.

A szintén világranglista-vezetô Serena Williams esélyt sem hagyott Alicia Moliknak, majd a párosok küzdelme is elsöprô vendégsikert hozott.

Az Egyesült Államok harmadszor került a Hopman Kupa fináléjába, s 1997 után elôször diadalmaskodott.

Eredmény: Egyesült Államok–Ausztrália 3–0 (S. Williams–Molik 6:2, 6:3, Blake–Hewitt 6:3, 6:4, Blake, S. Williams–Hewitt, Molik 6:3, 6:2).

• Legutóbbi lapszámunk megjelenésekor még javában zajlottak a Hopman Kupa csoportküzdelmei, amelyekbôl csupán három eredményt ismertethettünk. Íme röviden a további mérkôzések:

A–csoport: Egyesült Államok–Üzbegisztán 3–0, Belgium–Üzbegisztán 3–0, Egyesült Államok–Belgium 2–1, Egyesült Államok–Spanyolország 3–0, Spanyolország–Üzbegisztán 2–1. A csoport végeredménye: 1. Egyesült Államok 3 gyôzelem, 2. Belgium 2, 3. Spanyolország 1, 4. Üzbegisztán 0.

B-csoport: Ausztrália–Szlovákia 3–0, Szlovákia–Olaszország 3–0, Csehország–Olaszország 2–1, Ausztrália–Csehország 2–1. A csoport vég-eredménye: 1. Ausztrália 3 gyôzelem, 2. Csehország 2, 3. Szlovákia 1, 4. Olaszország 0.

A Vlagyimir Kramnyik elleni világbajnoki döntôre készülô Lékó Péter az ötödik helyen áll a Nemzetközi Sakk Szövetség idei elsô világranglistáján. Az élen az orosz Garri Kaszparov növelte elônyét Kramnyikkal szemben.

A férfiak között az elsô százban négy magyar található. Lékó mellett a bledi olimpián ezüstérmes csapat tagjai közül — a nôknél fölényesen vezetô — Polgár Judit a 13., Almási Zoltán a 26., de bekerült a legjobbak közé a junior vb-aranyérmes Ács Péter is, aki a 71. helyen áll.

Polgár Juditnak már 2700 pontja van, eddig még egyetlen nôi sakkozó sem ért el soha ilyen jó eredményt.

A világranglista élcsoportja és a magyarok: 1. Kaszparov (orosz) 2847 pont, 2. Kramnyik (orosz) 2807, 3. Anand (indiai) 2753, 4. Topalov (bolgár) 2743, 5. Lékó 2736, 6. Adams (angol) 2734, 7. Ponomarjov (ukrán) 2734, 8. Barejev (orosz) 2729, 9. Sirov (spanyol) 2723, 10. Griscsuk (orosz) 2712, ...13. Polgár Judit 2700, ...26. Almási 2676, ...71. Ács 2623.

Kállai Gábor, a Magyar Sakk Szövetség szakmai igazgatója szerint 2003 Lékó Péter éve lehet.

Bár még mindig nem tudni, hogy mikor és hol kerül sor a Vlagyimir Kramnyik elleni világbajnoki párosmérkôzésre, az viszont biztos, hogy a vb-találkozó jegyében áprilisban nagyszabású tornát szervez a szövetség.

— Olyan versenyt szeretnénk, amelyhez hasonló 30 éve nem volt Magyarországon — mondta Kállai. — Ennek kimondott célja, hogy segítse Lékó felkészülését Kramnyik ellen.

Az év kiemelkedô válogatott rendezvénye az októberi Európa-bajnokság lesz Plovdivban.

Kaszparovot izraeli bank pereli
Amerikai sajtóértesülés szerint Garri Kaszparov 1,6 millió dollárral tartozik egy izraeli banknak, ezért az pert indított a sakk-világranglista éllovasa ellen.

A Salt Lake Tribunal úgy tudja, hogy a volt világbajnok 2000-ben kölcsönt vett fel a First International Bank of Israel nevû pénzintézettôl. A hitel fedezetéül Kaszparov internetes honlapjának bevétele szolgált. Az orosz nagymester azonban tavaly év végén leállította a weboldal üzemeltetését, és a kölcsönt sem fizette vissza.

A bank azt szeretné elérni: a bíróság zárolja a honlapot és akadályozza meg, hogy Kaszparov újat indítson, s emellett kötelezze a károk megtérítésére.

Hatéves sakkozó szimultánja
Egy hatéves kínai kislány egyszerre 100 emberrel sakkozott Santouban. Csen Jün-csia (Chen Yunjia) fantasztikus mérleggel zárta a szimultánt: 82 gyôzelmet aratott, 6-szor remizett, és mindössze 12 alkalommal volt kénytelen elismerni ellenfele sikerét.

A kiskorú "nagymesterjelölt" teljesítménye várhatóan bekerül a Guinness Rekordok Könyvébe.

Az adminisztratív és technikai vizsgálatok után eldôlt, hogy 130 autó, 162 motor és 51 kamion vesz részt a 25. Dakar Ralin. A karaván szerdán Marseille-bôl indulva 8552 kilométert tesz meg, és január 19-én érkezik a Sinai-félszigeten fekvô Sarm-es-Sejk városba.

A legnehezebb sivatagi erôpróbán részvételi csúcsot döntenek a magyarok: a két legfontosabb kategóriában érdekeltek. Az autósok között hat páros, míg a motorosok mezônyében Szilvási Péter teszi próbára tudását és bátorságát.

A mezônyben 14 nô található, köztük két motoros. Emellett több, más sportágból ismert sztár neve is szerepel a rajtlistán, így az alpesi sí világbajnok francia Luc Alphandé, vagy a belga labdarúgó-válogatott volt kapusáé, Jean-Marie Pfaffé. Utóbbi a kamionosok versenyében próbál szerencsét.

• Az autósok között az 1997-ben gyôztes japán Sinozuka Kendzsiro (Nissan), a motorosoknál a francia Cyril Despres (KTM) volt a leggyorsabb a 25. Dakar Rali 1 km-es nyitó távján. Valamennyi magyar is sikeresen teljesítette a prológot, a legjobban az 52. helyen célba érkezô Jakab Tamás, Fenesi József kettôs szerepelt. A sivatagi száguldást nagy reményekkel kezdô Szalay Balázs, Laklóth Aladár duó mûszaki hiba miatt az autósok között az utolsó, azaz a 130. volt.

A Marseille-ben rendezett prológ után az 1. szakaszon Narbonne-ig 265 km-t teljesített a mezôny, csütörtökön a Narbonne és Castellon közötti 540 km-t tették meg a versenyzôk. A rali 2. szakasza francia sikereket hozott: az autósok között Stéphane Peterhansel, a motorosok mezônyében Ri-chard Sainct volt a leggyorsabb. A magyarok közül a Kis Sándor, Czeglédi Péter páros bizonyult a legjobbnak, a 31. helyen futott be.

A következô, Castellón és Valencia közötti 95 km-es távot — ebbôl 8 km volt a gyorsasági — az autósoknál a Maszuoka, Schulz japán–német duó nyerte. A motorosok között a francia Cyrill Despres volt a leggyorsabb, Szilvási Péter pénteken 127. lett. A magyarok közül továbbra is a Kis Sándor, Czeglédi Péter páros szerepelt a legjobban: a kettôs a 3. szakaszon a 26. helyen ért célba, így összetettben huszonkilencedik.

Az összetett állása 3 forduló után: 1. Peterhansel, Cottret 45:35 p, ...28. Kis, Czeglédi 8:04 p h., ...54. Benyó, Mauerer 11:42 p h., ...82. Jakab, Fenesi 16:29 p h., ...97. Palik, Darázsi G. 18:52 ...122. Szalay, Laklóth 1:47:18 óra h., ...125. Liszi, Rack 2:55:58 óra h. Szalayék 1:30, míg Lisziék 3:30 órás büntetést kaptak.

Szalayék a vasárnap, lapzárta után véget ért 4. szakaszon újabb technikai hibák miatt feladták a versenyt.

A Juventus 4–2-re gyôzött a Világválogatott ellen az egyesült arab emírségekbeli Abu-Dzabiban. Ezzel a találkozóval fejezte be pályafutását a helyi szurkolók nagy kedvence, Adnan al-Taljani.

A "hazai" csapat edzôje a francia Bruno Metsu volt, aki a vb-n a negyeddöntôig vezette a szenegáli együttest.

Eredmény: Világválogatott–Juventus 2–4 (gól: Batistuta 63., Weah 74., illetve Trezeguet 2 — 50., 54., Zambrotta 72., Palladino 88.).

A gólszerzôk mellett a Juventusban pályára lépett Buffon, Ferrara, Conte, Tudor, Davids, Nedved, Di Vaio és Del Piero is, míg a Világválogatottban szóhoz jutott többek között a nigériai West, a horvát Soldo, a török Alpay és Bülent, az osztrák Herzog és az olasz Signori.

Tizenöt hónapos kislányát gyászolja Sammy Kuffour, a Bayern München ghánai válogatott labdarúgója.

Godiva fürdés közben vesztette életét Accrában, s a 26 éves hátvéd azonnal hazarepült a klub egyik magángépével.

— Mindannyiunkat megrázott a hír, ennél rosszabbul nem is kezdôdhetett volna az év. Természetesen Sammy addig maradhat otthon, amíg csak képesnek nem érzi magát, hogy újra tréningezzen — mondta Uli Hoeness menedzser.

A bajorok vasárnap egyhetes edzôtáborozásra utaznak a spanyolországi Marbellába.

Eltévedt és 18 órán keresztül bolyongott az a két rövidlátó angol futó, akik egy utcai versenyre szemüveg nélkül érkeztek, s így nem tudtak tájékozódni a szervezôktôl kapott térkép segítségével.

— Akkor jöttünk rá, hogy bajban vagyunk, mikor már mindenki jócskán lehagyott bennünket, addig ugyanis a többieket követtük. Késôbb ugyan megkérdeztünk néhány embert, de csak nevettek rajtunk, mert még a térképet is fordítva tartottuk — mondta a 61 éves Barry Bedford és az 57 éves Les Huxley.

A két "kalandor" kitartóan kereste a helyes irányt, végül éjjel kettôkor értek célba, ahonnét a rendezôk — a biztonság kedvéért — hazaszállították ôket.


[Vissza az Szabadság honlapjához]		[Vissza a HHRF honlapjához]