2003. január 15.
(XV. évfolyam, 9. szám)

A kormány képviselôi több ízben szóltak a hátrányos helyzetû polgárok számára létrehozott úgynevezett Economat típusú üzletekrôl, ahol a szóban forgó személyek kedvezményesen vásárolhatnak alapvetô fontosságú élelmiszereket. A polgármesteri hivatal tudomása szerint Kolozsváron egyelôre csupán az Alcom és az Azrieli Kft. foglalkozik ilyen jellegû kereskedelemmel. Utóbbi esetében viszont (feltehetôleg azért, mert a vezetôje magyar) a városháza különbözô kifogásokat talált a befektetés megnehezítésére. (Részletek a 7. oldalon)

Az RMDSZ Nemzetépítô Platformja (NP) egyetért azzal, hogy a szövetségnek folytatnia kell az együttmûködést a kormánypárttal, hiszen csak azáltal tudjuk elérni a céljainkat, ám az együttmûködésnek figyelembe kell vennie a kérelmeinket, valamint kézzelfogható és hasznos eredményeket kell tükröznie, fogalmazta meg az RMDSZ–SZDP közötti protokollumról kialakított véleményét Vekov Károly képviselô, az NP vezetôje tegnapi kolozsvárisajtótájékoztatóján, amelyen jelen volt Wanek Ferenc, a Bolyai Társaság elnöke is.

Vekov Károly kifejtette: ami az újonnan megkötendô protokollumot illeti, az RMDSZ vezetôsége nem szövegezte meg tisztán az általa képviselt közösség panaszait és kérelmeit, márpedig minden együttmûködés célja a létezô problémák megoldása lenne. Markó Béla szövetségi elnök kinyilvánította hajlandóságát, hogy az RMDSZ és a kormánypárt közötti protokollumot megkössék januárban, tehát még a kongresszus elôtt, csakhogy ezt nem tárgyalták meg az RMDSZ-en belül, kivéve azt a szûkkörû társaságot, akik a csúcsvezetôséghez tartoznak, mondotta a képviselô. Az NP véleménye szerint ez a tény is tükrözi az utóbbi idôben elharapózódott vezetôségi módszert: határozatokat hozni, mielôtt a többiekkel konzultálnának.

A protokollumban megfogalmazott kérelmek általánosak, mint például a decentralizáció, vagy más, az egész országra jellemzô célkitûzések, és nem tükrözik a magyarság specifikus kérelmeit, mondotta a képviselô. Markó Béla nyilatkozata pedig azt bizonyítja, a szövetségen belül nagyhiányosságok vannak, ami a demokráciát illeti, és úgy tûnik, hogy nem mûködik az a fajta pluralizmus és sokszínûség, amelyet elôszeretettel hirdetnek. Az elnöknek azzal a kijelentésével, hogy az új megállapodás megkötésénél nem ragaszkodnak az önálló magyar állami egyetemhez, egyúttal az erdélyi magyarság legalapvetôbb igényérôl mondanak le, és nem lehet tudni, hogy kinek a kívánságához igazodnak ezáltal, fejtette ki Vekov Károly.

Ami a rövidesen sorra kerülô kongresszust illeti, a platformvezetô elmondta: sajnos semmi változás nem várható, ez a helyzet megfelelô a jelenlegi vezetôség számára, de nem jó a közösségnek. Bizalmi válságról van szó az RMDSZ-ben, hiszen a vezetôség nem óhajt kommunikálni, és nem veszi figyelembe a megfogalmazott kritikákat, ami pedig luxusnak számít. Ezt a válsághelyzetet csakis a kongresszus oldhatta volna meg, ám a jelenlegi oligarchikus vezetôség nem veszi figyelembe sem a demokrácia, sem a szövetség belsô törvényeit. Mindezek a tények veszélyeztetik az elkövetkezô választási eredményeket, hiszen a belsô krízis miatt az RMDSZ nem biztos, hogy eléri az öt százalékos parlamenti küszöböt. Ezért valakiknek felelniük kell, jelentette ki Vekov Károly, majd hozzáfûzte: egy éven belül sor kerülhet egy rendkívüli RMDSZ kongresszusra. Végül a képviselô kifejtette: annak ellenére, hogy nem vár semmi különösebb változást a kongresszustól, mégsincs szándékában elhagyni a szövetséget, hiszen az RMDSZ-t csakis az azon belül lehet megváltoztatni. Vekov Károly véleménye szerint a legjobb lenne, ha az RMDSZ szövetségbôl párttá változna.

Köllô Katalin

Január 28-ra halasztotta a Kolozs megyei törvényszék a kolozsvári Református Kollégium ingatlanára vonatkozó ügy tárgyalását, tájékoztatta a Szabadságot Marosán Tamás, az egyházkerület jogtanácsosa. Mint ismeretes, az Erdélyi Református Egyházkerület pert indított a Kolozs megyei tanfelügyelôség, a Gheorghe Sincai Elméleti Líceum és a városi tanács ellen, kérvén annak az átadási/átvételi jegyzôkönyvnek a megsemmisítését, amellyel a Református Kollégium épületét a helyi önkormányzatnak jogszerûtlenül átadta, jóllehet azt a 83/1999-es sürgôsségi kormányrendelettel visszaszolgáltatták a református egyháznak. Jóllehet az egyház alapfokon megnyerte a pert, a tanfelügyelôség fellebbezett, a tárgyalásra pedig tegnap kellett volna hogy sor kerüljön. A tanfelügyelôség azonban halasztást kért, egy szakértôi véleményezést igényelve azzal kapcsolatban, hogy az egyháznak pontosan milyen ingatlanrészt szolgáltattak vissza, mivel véleményük szerint csupán a Farkas utcai ingatlanrész visszaszolgáltatásáról rendelkezett a kormányrendelet. Errôl a bíróságnak kell döntenie, várhatóan a január 28-i tárgyaláson. Ehhez az igényhez csatlakozik a városi tanács és a Gheorghe Sincai Elméleti Líceum is. Az egyház kéri ennek visszautasítását, mivel szerintük a visszaszolgáltatott ingatlan pontos meghatározása nem képezi a jelen per tárgyát.

P. A. M.

Minôsített gyilkossági kísérlet vádjával indított nyomozást a kolozsvári rendôrség a 37 éves Hoca István Albert ellen. A férfi egy régebbi nézeteltérést tisztázandó késsel esett neki két évvel idôsebb testvérének, Ferencnek. A 39 éves áldozatot, akit apjuk lakásában támadott meg a gyanusított, több szív- és hastájéki, életét veszélyeztetô sebbel szállították a 3-as számú sebészetre.

Az eset még vasárnap délután hat órakor történt. A támadó tette végeztével elszaladt a színhelyrôl, a rendôrség azonban 24 órán belül, hétfôn elfogta. Az ügyészség 30 napos elôzetes letartóztatási parancsot bocsátott ki nevére.

(balázs)

Kedden a balázsfalvi kórházban trichinózisos eseteket fedeztek fel. Összesen tizenegy személyt utaltak be a járványrészlegre. Mindnyájan orvosilag nem ellenôrzött disznóvágásból származó húst fogyasztottak, a sertést a vásárból szerezték be, és a vásárló nem kért rá orvosi vizsgálati igazolványt.

Az állatból el nem fogyasztott hatvan kilogrammnyi húst a hatóság lefoglalta és megsemmisítette — jelentette a Mediafax.

Minden télen jelentôs összegû közpénzeket költenek a város pénztárából a hó eltakarítására azért, hogy a közúti közlekedés normális körülmények között folyhasson. A havazás mégis minden évben meglepi, felkészületlenül találja a közigazgatást és a hóeltakarítással megbízott vállalatokat. Így történt ez idén is. Bár már több napja lehullott hó, egyes helyeken még mindig vastag jégréteg nehezíti meg a jármû- és gyalogosforgalmat.

Amint azt Adrian Marian fôfelügyelô, a kolozsvári rendôrség sajtószóvivôje elmondta, december 13-án a rendôrség ismét megbüntette a város hóeltakarításával megbízott cégek zömét. A hét cég közül hatan részesültek 3 millió lejes megróvásban, és hasonlóan 3 millió lejes büntetést kell kifizetnie Mircea Gavrilã alpolgármesternek, a polgármesteri hivatal "hóközpontja" vezetôjének.

A megbüntetett cégek: Divers Construct Kft., Salprest Rt., Napoget Rt., Iridium Construct Kft., Rasimo Kft., Vaserv Kft. Az ezeknél végzett ellenôrzések során többek között kiderült, hogy egyes cégeknek — mint a Rasimo, Divers Construct és Vaserv esetében — sem megfelelô felszerelésük, sem elegendô alkalmazottjuk nem volt a gyors és hatékony hóeltakarításhoz. Ennek tudatában a rendôrség nyomozást kezdeményezett annak kiderítése érdekében, hogy az említett cégek hogyan nyerték meg a hóeltakarításra vonatkozó versenytárgyalást.

Ugyanakkor arra is fény derült, hogy a cégek fiktív hóeltakarítási munkálatokat írtak be a jelentésekbe, emiatt a rendôrség figyelmeztette a polgármesteri hivatalt, hogy ne vegye át és ne fizesse ki ezeket a nem létezô munkálatokat.

A városi rendôrség mellett korábban a közlekedésrendészet is több alkalommal megbüntette már ezeket a vállalatokat. Marian fôfelügyelô azt is elmondta: a büntetések sora mindaddig folytatódni fog, amíg a vállalatok nem teljesítik kötelességüket — vagy a hó el nem olvad...

A kérdéssel kapcsolatos keddi rendkívüli sajtóértekezletén Gheorghe Funar polgármester kifejtette: a városháza szerzôdtette cégek megfelelôen végzik munkájukat. — A polgármesteri hivatalnak dolgozó magánvállalatokat állandóan terrorizálja a prefektúra, amely megparancsolta a közlekedési rendôrségnek, hogy büntesse meg ezeket a cégeket — vélekedik a városvezetô. Funar szerint a büntetéseknek egyértelmûen politikai hátterük van. — Ebben a kérdésben is politikai vonalon érkeznek a parancsok — tette hozzá.

A polgármester tudomása szerint a rendôrség Mircea Gavrilã alpolgármestert is megbírságolta. — Helyettesemet felhívta egy rendôr telefonon, és elmondta neki, hogy parancsot kapott a büntetés kiróvására. Sajnálatát fejezte ki, hogy megbírságolja az alpolgármestert, de nem szegheti meg a parancsot — mesélte a polgármester.

Mint ismeretes, a prefektúra képviselôi több ízben kifejezték elégedetlenségüket a városházának dolgozó cégek tevékenységével kapcsolatban. A törvény értelmében a közlekedési rendôrség megbírságolhatja mindazokat, akik valamilyen módon akadályozzák a közúti forgalmat.

Balázs bence, Kiss Olivér

A polgármester csökönyössége miatt ismét veszélybe került a középiskolai tanárok és a polgármesteri hivatal alkalmazottainak fizetése. Gheorghe Funar nem hajlandó elôterjeszteni az idei költségvetést, mivel a megyei tanács állítólag nem közölte vele, hogy az állami költségvetés mennyi pénzzel járul hozzá a helyi büdzséhez.

Amint azt Kerekes Sándor megyei tanácselnök lapunknak már kifejtette, a Serban Gratian vezette testület még december végén átküldte a városházára a helyi költségvetés összeállításához szükséges iratokat.

Kedden a polgármester kijelentette: a megyei pénzügyi hivatal megtagadta több fizetési utalvány végrehajtását. — Amennyiben az elkövetkezô idôszakban ugyanígy járnak el, ismét veszélybe kerülhetnek a tanári fizetések, valamint képtelenek leszünk kifizetni a Távfûtési Vállalatnak a fûtéstámogatás fedezésére szükséges pénzt, továbbá a Közszállítási Vállalat és a hóletakarítással foglalkozó cégek is anyagi juttatás nélkül maradhatnak — nyilatkozta a polgármester.

A megyei tanács illetékesei határozottan cáfolják a városvezetô állításait. Kerekes Sándor szerint a polgármester újból diverziót kelt, holott a közgyûlés mindent megtett annak érdekében, hogy Kolozsváron is fogadják el a helyi költségvetést.

Mihai Costin, a megyei pénzügyi hivatal igazgatója kedden azt nyilatkozta, találkozott a prefektussal és próbálnak megoldást találni az áldatlan helyzetre. — Valószínûleg a munkabéreket ki tudják fizetni, de a költségvetés hiányában a támogatásokra nincs törvényes megoldás — mondta Costin. Hozzátette: a városi tanácsnak a központi költségvetés jóváhagyásától számított 30 napon belül el kellett volna fogadnia a büdzsét.

Mint ismeretes, a polgármester kirobbantotta közigazgatási válság miatt decemberben már veszélybe került a juttatások kifizetése. Akkor az utolsó pillanatban sikerült megoldást találni. Mivel a városvezetô továbbra sem hajlandó engedni, az idegháború folytatódik.

K. O.

A hétfôrôl keddre virradó éjjelen a Kolozs megyei ipari fogyasztók számára a mûködéshez szükséges minimális szintre csökkentették a földgázszolgáltatást — értesült a Mediafax Viorel Timocetól, a Distrigaz igazgatójától. Az érintett ipari termelôk között szerepel a kolozsvári CUG, Termorom, Sinterom és az aranyosgyéresi Sodronyipari Mûvek, de a Distrigaz felhívja minden érdekelt figyelmét, hogy programját a háztartási fogyasztók és a hôközpontok csúcsfogyasztását figyelembe véve tervezze be.

Az igazgató elmondta: mínusz 7 Celsius-fokos hômérsékleten és fokozott fogyasztás esetén a vezetékhálózatban a földgáz nyomása 1,1–1,2 bárról 0,8-ra csökken. Kolozs megye megszokott napi fogyasztása kétmillió köbméter, ami hétfôn 2,3 millió köbmétert ért el.

TISZTÚJÍTÓ GYÛLÉST TART az RMDSZ hidelvi szervezete január 16-án, csütörtökön du. 5 órakor a Horea úti reformátos templom imatermében. Kérik a tagság minél nagyobb számban való megjelenését.

KÖZGYÛLÉSRE HÍVJA TAGSÁGÁT az RMDSZ alsóvárosi szervezete január 16-án, csütörtökön du. 4 órára a Párizs utca 17. szám alatti szákházba. Minden tagot szeretettel várnak.

FENG ÉS SHUI. A KÍNAI TÉRRENDEZÉS MÛVÉSZETE címmel Balázs Annamária tart elôadást január 15-én, szerdán du. 4 órától a Mócok útja 75. szám alatti Pro Iuventute székházban. Az RMDSZ külmonostori szervezetének rendezvényére szeretettel várják az érdeklôdôket.

VÁLASZTMÁNYI GYÛLÉST TART az RMDSZ Hajnal negyedi választmánya a szokásos helyen január 16-án, csütörtökön du. 5 órától.

AZ EMINESCU-ÉVFORDULÓ alkalmából ma 11 órakor megkoszorúzzák a költô Román Színház elôtti szobrát. 13 órakor a városháza üvegtermében tudományos tanácskozást tartanak Mihai Eminescu munkásságáról.

A SZOCIOLÓGIA NYÍLT EST keretében Horváth István Facilitating Conflict Transformation: Implementation of the Recommendations of the OSCE High Commissioner on National Minorities to Romania, 1993–2001 címû kötetét mutatják be január 16-án 18 órakor a Jakabffy Elemér Alapítvány székházában (Szentegyház/I.Maniu u. 39/4, I. emelet).

— Kik emelik az adókat?

— A kapók.

(öbé)

Január 16-án, csütörtökön délután 4 órakor, a Protestáns Teológia dísztermében osztja ki a Korunk szerkesztôsége a középiskolások számára kiírt Ablak a jelenre címû pályázat díjait. A pályázatra 78 pályamû érkezett be Erdély teljes területérôl. A díjazottak között sepsiszentgyörgyi, kolozsvári, csíkszeredai, székelyudvarhelyi, szatmári, baróti diákok vannak. A díjkiosztáson fellép a Báthory-líceum reneszánsz fúvóscsoportja.

Ugyanekkor kerül sor a Korunk januári, európai integrációval kapcsolatos számának bemutatójára. A lapszám munkatársai közül Egyed Péter, Hajdú Farkas Zoltán (Heidelberg) és Pomogáts Béla (Budapest) vesz részt a bemutatón.

Közkívánatra meghosszabították a Festészeti és Szobrászati Szalon nyitvatartási idejét. A kolozsvári képzômûvészek éves seregszemléjét, amelyrôl lapunkban részletesen beszámoltunk, január 17-ig tekinthetik meg az érdeklôdôk, naponta 9–17 óra között a Romániai Képzômûvészek Szövetsége Kolozsvári Fiókjának Szentegyház utcai galériájában (Iuliu Maniu 2–4.)

Az Iparmûvészeti és Grafikai Szalon megnyitójára január 22-én kerül sor.

A Hortobágyi Nemzeti Park és a Szabó László Alapfokú Mûvészeti Iskola rajzpályázatot hirdet általános iskolásoknak, középiskolásoknak és mûvészeti iskolásoknak. Témája: A Hortobágy természeti értékei (állatvilága, a hortobágyi pásztorélet, a Hortobágy növényvilága; a hortobágyi táj; a Hortobágyi Nemzeti Park mûemlékei, épített környezete). Az alkotások mérete maximum A/3-as legyen. A technika szabadon választott, lehet fényképsorozat is, lehet számítógépes grafika is, plasztikákat azonban nem fogadnak el. Alkotónként csak egy mû küldhetô be (kivéve sorozat). Kateóriák: heti 2 órában, illetve heti két óránál magasabb óraszámban tanul rajzot. I. csoport: 6–10 év közöttiek, II. csoport: 11–14 év közöttiek, III. korcsoport 15–19 év közöttiek. Az alkotások hátoldalán olvashatóan kérik feltüntetni: az alkotás címét, az alkotó nevét, életkorát, a kategóriát és a korcsoportot, lakcímét, iskolája nevét és címét, felkészítô pedagógusa nevét.

Beküldési határidô: 2003. január 30.

Cím: Szabó László Alapfokú Mûvészeti Iskola, 4200 Hajdúszoboszló, Arany János u. 2.

Eredményhirdetés: 2003. február 24-én 15 órakor Hajdúszoboszlón a Kovács Máté Városi Mûvelôdési Központ Galériatermében, a beérkezett legsikeresebb pályamunkákból kiállítást rendezünk. Ugyanez az anyag a Hortobágyi Nemzeti Park szabadtéri kiállítótermében is kiállításra kerül 2003 júniusától. A díjazott alkotások készítôi értékes jutalomban részesülnek.

A mai gyerekek valahogy sokkal értelmesebbek, okosabbak, mint az én koromban voltak. Alig cseperednek fel annyira, hogy beszélni kezdjenek, máris érzôdik rajtuk, hogy nagyon logikusan gondolkodnak. Ilyen a még nem egészen hároméves kicsi Raymond is, családjának szemefénye. Ô, ha valamire vágyik, akar valamit a felnôttektôl, akkor nem sír, követelôzik, nem vágja magát a földhöz, hanem csavarintos kis érvekkel próbálja meggyôzni ôket. Egyik este, amikor nagymama szeretô, ölelô karjaira vágyott — és mivel ô már "meglett emberke", tudja, nem kérheti egyenesben, hogy nagymama mellé feküdjön az ágyba —, hát így érvelt: "Te szegény Mama, neked nincs már helyed Tata mellett, párnád sincs már. Úgy sajnállak! Gyere mellém, itt van hely elég, még a párnámat is odaadom neked." Szerintem még sokra viszi az életben ez a kis legényke.

B. É.

Január 6-án Szegeden, életének 83. évében elhunyt dr. Sövényházyné Sándor Judit. Halálával a kolozsvári magyar közösség szülôvárosát és Erdélyt szenvedélyesen szeretô, külföldön is az erdélyi gondolatért tevékenyen munkálkodó személyiséget vesztett el.

Sándor Judit 1920. február 6-án született Kolozsváron. Édesapja csíkszentmihályi Sándor Béla, ajtonyi földbirtokos, édesanyja zeykfalvi Zeyk Margit volt.

A család Ajtonyban élt, ô is ott nevelkedett. Tanulmányait magánúton végezte. 12 éves, amikor Kolozsváron Mécs László elôadóestje felkelti érdeklôdését a versek, az irodalom iránt. Elsô verseit édesapja Reményik Sándornak mutatja meg. 14 éves, amikor személyesen is találkozik a költôvel. Ô lesz számára a rajongásig szeretett Sándor bácsi, a példakép, a Mester. 1936 karácsonyára jelenik meg elsô verseskötete, Reményik szerkesztésében. Erre az alkalomra írja a költô a Papszentelés c. költeményét.... Kislányom, hajtsd meg fejed (...) A Szépségegy- Isten nevében / ... / Én Téged most megáldalak.

1942-ben férjhez megy dr. Sövényházy Ferenc közgazdász professzorhoz, és amiatt, hogy férje magyar állampolgár volt, 1948-ban el kellett hagyniuk az országot.

Szegeden telepednek le, ahol a szintén kolozsvári származású Vágó Gábor szobrászmûvésszel kis erdélyi szigetet alkotnak. Kolozsvárra dr. Szász István és Lám Béla családjának írt levelei a hazavágyódás és a honvágy hangján szólnak.

Életcéljának tekintette Reményik emlékének ápolását. Lám Bélával hitt abban, hogy Reményik költészete minden tiltás és üldöztetés ellenére visszakerül majd az erdélyi irodalmi és szellemi életben az ôt megilletô helyre.

A ’89-es változások adnak erre lehetôséget. 1990-ben Imre Máriával, a hagyaték ôrzôjével és dr. Imre Lászlóval reprezentatív Reményik-válogatást állított össze, amely Erdélyi Március, Álmodsz-e róla címmel jelent meg, az ô bevezetô tanulmányával.

1990 ôszén nagy sikerû elôadást tartott Reményikrôl a kolozsvári Protestáns Teológia dísztermében. A Sándor család tetemes összeget áldozott az ajtonyi református templom tatarozására, és 1994-ben sikerült a család leszármazottainak is hazalátogatni a tengeren túlról Kolozsvárra és Ajtonyba. 1996-ban megjelenik Ölelés c. kötete. 2000-ben, a Reményik születésének 110. évfordulójára rendezett ünnepségeken még sikerült résztvennie. Ekkor adományozta Vágó Gábor hagyatékából a lutheránus egyháznak Reményik szobrát, amit fel is állítottak a templom udvarán.

Nyolcvanadik születésnapját Gödöllôn ünnepelték családi körben, hazalátogatásra már nem jutott erejébôl, pedig meg szerette volna érni a visszaigényelt ajtonyi ház és kert feltámadását!

Sándor Judit temetése január 17-én lesz a szegedi Belvárosi temetôben.

Hantz Lám Irén

A szépirodalmi folyóirat legfrissebb számának tartalmából: Király László, Szepesi Attila, Karácsonyi Zsolt, Kibédi Varga Áron, Kovács András Ferenc versei; Dolinka (Hatházi András jelenete); Paródiák Székely Csabától; A rés (Huber András novellája); A karfavörös oroszlán (Kibédi Nagy Lajos naplója); Vissza a Forrásokhoz, de hogyan? (Széles Klára véleményezése egy irodalomtörténeti pillanatról); Terv és valóság (Gagyi József dokumentuma a kommunizmus székelyföldi tervgazdálkodásának kezdeteirôl); Téka (Gergely Tamás: Egy roncsolt élet; Nagy Tímea: A történelem története; Vallasek Júlia: Szerb Antal Kristóf, A kaméleon); Talált vers (Kosztolányi Dezsô: Jó hír).

Erdélyi Napló
Idei 2. számának riportja a Don-kanyarban vereséget szenvedett második magyar hadsereg áldozatainak állít emléket. Gajdos Balogh Attila Beke György legújabb könyve kapcsán osztja meg gondolatait az olvasóval, egyben átfogó elemzését adva az európai és az erdélyi kisebbségi helyzetnek. Erôss Attila folytatja a regionalizmusról szóló cikksorozatát. Kónya-Hamar Sándor arról nyilatkozik, miért nem írt alá a Kolozs megyei RMDSZ-szervezet mind a mai napig protokollumot a kormánypárttal. Tôkés András a marosvásárhelyiek polgári kezdeményezését indokolja. Matekovics János a nálunk kevéssé ismert Rotary Clubról ír. A lap közli a Reform Tömörülés állásfoglalását a státustörvény módosításáról, s megtudhatjuk azt is, kiket díjazott az EMKE 2002-ben. Publicisztikát Jósa Piroska és G. Katona József közöl. Dénes László vezércikklének címe: Az orrunknál fogva.

A világháló megjelenésével és térnyerésével az átértékelés határára kerül lassan minden, ami a kommunikáción alapszik. A beszéd, a nyelv kialakulásának állomásait — alfáját — még mindig nem sikerült feltérképezniük az antropogenézis szakavatottjainak — a vita anatómiai és lélektanfejlôdési szinten egyaránt fel-fellángol -, de a kommunikációs lehetôségek omegája — végsô kikötôje — már neonfényben úszik: virtuális tér, internet, billentyûkapcsolat. Az emberiség egyik legfontosabb (meg)határozó kulcsa, a kommunikáció blitz-reformja természetesen maga után rántja magát az irodalmat is, hiszen a felgyorsult kapcsolatrendszerek dimenzióváltást ígérnek ezen a téren is. Nyugaton már régen megkezdôdött az irodalom és irodalmi élet komputertükör elé állítgatásának izgalmas kísérletsorozata. Van már az interneten irodalmi szalon, kávézó, könyvbemutató (lásd Gergely Tamás Stockholm-gyökerû floppy-kötetét, a Patkány és Görénykét) és virtuális konferencia.

A napokban újabb irodalmi happening került reflektorfénybe: a kárpátaljai neves költô, Balla D. Károly internetes lapjában, az UngParty-ban megkezdôdött az elsô olyan virtuális konferencia, amelynek nemcsak ötlete, de témája is rendhagyó: az irodalom vízumkötelessége.

— A kommunikációs reflexekkel együtt maga a gutenbergi mozdulat-reflex, az olvasás is kiöregszik, illetve szakszóval élve: kialszik?

— Szó sincs errôl — mondta. — A színház nem szûnt meg a film elterjedésével, a mozit nem számolta fel a tévé, a tévét megkímélte a videó. Megmarad a jó öreg könyv is még nagyon-nagyon hosszú ideig. Magát az olvasást meg végképp nem fenyegeti veszély, szerintem ellenkezôleg — legfeljebb annyi a különbség, hogy ma már több olvasási forma közül választhatunk. Számomra — és ezzel aligha állok egyedül — nincs lényegi eltérés a két reflex között: könyvért nyúlok a polcra vagy megnyitok egy honlapot. Rohamosan fejlôdnek a felolvasó programok. Néhány év, és kiválaszthatjuk, hogy a legújabb regényt melyik színész hangján akarjuk felolvastatni számítógépünkkel…

— Az "internetizált" irodalom — pontosabban: irodalmi élet — tárháza és kelléktára egyaránt kifogyhatatlannak látszik. Meddig tart a reform? Vagy talán nem is reform ez, csak dimenzióváltás?

— Nem váltás, inkább bôvülés: egyre több új dimenzió nyílik. Az új lehetôségek nem zárják ki a régieket, hanem szervesen kiegészítik ôket, és megoldanak sok olyasmit, amit a korábbi "tárházak és kelléktárak" nem tettek lehetôvé. A digitális technika megoldja a tárolást, a szinte korlátlan felhalmozást, az internetes kommunikáció megoldja a hozzáférést. Bármekkora is legyen a lakásunk, könyveink számát behatárolja a szabad falfelület, ezért el-el kell járnunk a könyvtárba. A könyvtár lehet, hogy messze van, szegényes, és este bizonyosan bezár. Ezzel szemben egy-egy CD-re sok száz kötet anyaga fér el (pl. 50 klasszikus költônk összes mûve a Verstár ’98 c. lemezen), így ha néhány tucatnyi kis korongot beszerzünk, állományunk egy közepes vidéki könyvtáréval vetekedhet. Internetes kapcsolattal rendelkezve meg éppenséggel a Magyar Elektronikus Könyvtár napról napra bôvülô hatalmas anyagából tallózhatunk — nem kétséges, hogy idôvel ez válik a legnagyobb nemzeti szöveggyûjteménnyé, és gyakorlatilag minden meglesz benne, ami a világon magyarul megjelent. És akkor még nem említettem az idegen nyelvû tékákat… Az interneten nincsenek politikai határok és nincs földrajzi távolság; nem kell hozzá sem útlevél, sem vonatjegy.

— Hogyan született meg a konferencia gondolata? Mi a szerepe, célja, hogyan zajlik de facto, milyen körülötte a felhajtás, hogyan méritek a konferencia kisugárzását stb.?

— Ötletekért nem szoktam a szomszédba járni, "tele van velük a padlás". Ez is "csak úgy jött" — és inkább a megvalósítása tûnt kihívásnak. A konferencia szerepe-célja az lenne, hogy egy bizonyos problémakört (a határon túli magyar irodalmak létének és integrációjának kérdését) illetôen jobban megismerjük egymás véleményét. Nem gondolom, hogy egy ilyen tanácskozás megoldhat kardinális kérdéseket (mint ahogy más irodalmi konferenciák sem szoktak ezzel az eredménnyel járni!), de azt igen, hogy a téma sokoldalú megközelítése, elemzése segíthet abban, hogy mi magunk jobban átlássuk és kezelni tudjuk a kialakult helyzetet. Mert hogy "helyzet van", és az említett kérdéskör tartalmaz ellentmondásokat, anomáliákat — afelôl senkinek nincs kételye.

Sok tekintetben úgy zajlik ez a képzetes összejövetel is, mint más, "normális" esetben. Ötletgazdaként felvetettem a témát, szervezôként szétküldtem néhány tucatnyi felkérést, kerestem néhány partnert egyes infrastrukturális feladatok megoldásához. Mindezt november-december folyamán nyomon lehetett követni honlapomon. Felhívásomra tizenöten jelentkeztek, és végül tizenketten küldték be "elôadásukat". Ezek január 5-re olvashatóvá váltak. Egyidejûleg megnyílt a szabad Fórum is, ahová a látogatók minden korlátozás nélkül — akár egymással is vitatkozva — bejegyezhetik észrevételeiket, véleményt nyilváníthatnak a téma egészérôl vagy az egyes elôadásokról. Több figyelemre méltó kommentár már itt is olvasható. Január 10-ével kezdôdôen a szakmai hozzászólásoknak adok teret (ezek az elôadásokhoz hasonlóan külön weboldalakon jelennek meg), majd az elôadók kapnak lehetôséget a viszontválaszra hasonló formában. Január 18. és 21. között ún. on-line fórumra kerül sor. Ez alatt a négy nap alatt — reményeim szerint — az elôadók és hozzászólók többsége több alkalommal és hosszabb idôre "vonalba lép". Azt szeretném, ha röpdösnének a kérdések, érkeznének a válaszok, ha egyre több érdeklôdô bekapcsolódna, véleményt nyilvánítana… Ez "felhajtásnak" remélhetôleg elég nagy lesz; bár eddig sincs okom panaszra: a számos szétküldött felkérésnek és értesítésnek köszönhetôen a konferenciának máris van némi visszhangja. Lám, a ti lapotokhoz is eljutott a híre. Mire ez a szöveg megjelenik, a konferencia induló oldalán látható találatszámláló bizonyára már regisztrálta az ötszázadik belépést…

— Milyenek az esélyei Kárpátalján azoknak, akik internet-, illetve számítógépközelbe próbálják hozni az irodalmat?

— Ezzel az ördöngös huncutsággal idehaza eleddig még csak én próbálkoztam, így akár siker, akár kudarc lesz az eredménye, nem bizonyíthat semmit. Kárpátalján még nincsen, hogy úgy mondjam, magyar internetes kultúra, csupán néhány hírportál mûködik (ezek nyomtatott lapoknak a mutációi), illetve néhány intézménynek, szervezetnek van saját honlapja. Irodalmat ezen a tájékon egyelôre csak én viszek a hálóra, ami azonban nem dicsôség, inkább szegénységi bizonyítvány. Az én dolgom is sokkal könnyebb lenne, ha az alkotótársak mindegyike számítógépen dolgozna, lenne e-mail-címe, honlapja. Ezzel szemben én inkább idegenkedést tapasztalok sokuk részérôl, néhányan, úgy érzem, kifejezetten lenézik az internetet.

Esélyek? Ezeket soha nem latolgattam. Nekem a "csinálásban" telik az örömöm, ha tetszik, öncélból építettem fel ezt a ma már nem jelentéktelen virtuális minigalaxist. Honlapomon belül számos önálló rendszer mûködik, így irodalmi folyóirat (Pánsíp), "magánhírlap" (Newság), irodalmi szalon, van dokutáram és fototékám, több szerzômnek nyitottam állandó rovatot (Törzshely). Honlapom egészét aránylag sokan böngészik a világ számos országából. Kárpátaljáról alig-alig néhányan. Ennek egyik oka nyilván az infrastruktúra hiánya, a másik, mint említettem, az internetnek mint kultúrahordozónak az el nem ismertsége. A harmadik okot úgy fogalmaznám, hogy amit én csinálok, az "nem eléggé kárpátaljai" ahhoz, hogy helyben számottevô érdeklôdést váltson ki. De ez már egy másik interjú témáját képezhetné.

— Hol lehet elolvasni a konferencia anyagát?

— Természetesen az interneten, honlapomon, amelynek címe: http://hhrf.org/ungparty. Emellett ígéretem van arra, hogy a Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társaságának Nyelvünk és Kultúránk c. folyóirata is közli az anyagot — legalábbis ami az elôadások szövegét illeti. A fórumban folyó disputa replikáinak az "élettere" azonban kizárólag a virtuális elôadóterem — ahová szívvel invitálok minden érdeklôdôt.

Szabó Csaba

Budapestrôl utaztam haza feleségestül három nappal ezelôtt, január 12-én, a 365-ös Ady Endre expresszel. Idejében megvettük a helyjegyeket, és jó húsz perccel az indulás elôtt beültünk a 432-s kocsi 35–36-os helyeire, minekutána hazatanácsoltuk a bennünket kikísérô vejünket és unokáinkat — ne toporogjanak még negyedórát a hidegben.

Ezzel kezdôdött hazautazásunk Odüsszeája. Nemcsak a miénk. Minden utasé, aki erre a vonatra váltott jegyet.

A vasúti kocsit akkor kezdték fûteni, amikor beültünk. "Mindjárt indulunk, és akkor bedurran a fûtés" — jegyezte meg a nálunk fiatalabb télikabátos útitárs-házaspár kalapos képviselôje, miközben épp azt tárgyaltuk velük és a náluk is fiatalabb hölggyel (szintén útitársunkkal), aki iskolatársa volt Évike lányunknak, de Eszternek is, hogy a vasúti kocsink meglepôen elhanyagolt állapotban van. Például a zománcos helyszámokat az ülések fölül egyszerûen kisrófolták maguknak valami mûgyûjtô utasok, vagy vasúti szakértôk, a táj- és városképeket is leszedték a fülke falairól. Annyi baj legyen, mifelénk is van lerobbant vasúti kocsi. Ám ez a miénk kitakarítatlan is volt. Sôt az illemhelyet is használhatatlanná tette az egy nappal elôbb ott dolgát végzô utas-utasok nyoma. Meglepetésünkre, amikor ezt megjegyeztük a hivatalos indulási idô elôtt 5 perccel ránkköszönô takarító asszonyságnak, aki kiürítette fülkénk szemetesdobozát, azt válaszolta, hogy csak üljünk egyenesen, van idô bôven mindenre, mert a vonat csak tova déltájt indul el a menetrend szerinti 10 óra helyett, mert Záhonyból késik a gyors, amelynek néhány vagonját szintén hozzánk kapcsolják. (A WC persze úgy maradt, ahogy volt).

Déli 12 órakor, két órai késéssel tényleg elindultunk. Idôközben a fülkénk bemelegedett, levethettük télikabátjainkat. Útitársainkkal, a házaspárral és a fiatal hölggyel kellemesen elbeszélgettünk — így aránylag hamar eltelt a két órai várakozás. Közben befuthatott a záhonyi gyors, mi pedig roboghattunk hazafelé. Ez így is ment — Püspökladányig.

Püspökladány elôtt ugyanis beszólt a kalauz, készülôdjünk az átszállásra, mert ez a szerelvény nem megy tovább, másfelé folytatja útját — mi pedig másikat kapunk. Kissé csodálkozva ugyan, de összekapkodtuk a holminkat, felöltöztünk. Infarktus után lévén csak módjával emelgethettem a csomagjainkat, feleségem se éppen az a kajakos izompacsirta — de útitársaink segítettek: segített a férfi, segített leánykáim iskolatársa is. És leszálltunk Ladányban.

Itt — semmi. A hangosbeszélô azonban megnyugtatott, hogy fél óra múlva indul vonatunk, az immár második Ady Endre expressz — át a határon, Váradon és Kolozsváron keresztül — Marosvásárhely felé. Arra a fél órára nem vonultunk be a váróterembe, kint a friss levegôn vártuk a vonatot, kissé meg is fáztunk, már csak azért is, mert a fél óra mintegy negyvenöt perccé dagadt, de nem gép az ember ugye, és a MÁV-nál emberek dolgoznak. Aztán a hangosbeszélô egy, a közelben addig inkognitóban veszteglô háromvagonos szerelvény felé sürgetett bennünket: szálljunk be gyorsan, ez az Ady Endre expressz. Megrohamoztuk. Útitársaink segítségével megint sikerült közös fülkében elhelyezkednünk. A kocsi — a fülke — mintha civilizáltabb lett volna az elôzônél, falán például a város- és tájképek is megvoltak, ideértve a helyszámokat is (amelyek itt már nem találtak jegyeinkhez). Az illemhely is elfogadható volt. Igaz, a velem szembeni ülést éles zsebkésével hosszában felvágta valamelyik elôzô utas. És elindultunk. Azt hittük: hazáig.

Tévedés. Biharkeresztesen, az útlevélvizsgálat után egyszer csak szólnak: Iszkiri, gyorsan az elsô kocsiba, mert csak az megy át a határon, a román vasutasok csak azt az egyet vették át — amin nem csodálkoztunk. Ezúttal ugyanis nem a hagyományos magyarellenesség dolgozott a román vasutasokban: a vasúti kocsik tényleg nem voltak kifogástalan állapotban.

Gyorsan költöztünk. Sikerült ismét közös fülkébe kerülnünk segítôkész, rokonszenves útitársainkkal.

A mindössze egyetlen vagonra zsugorodott Ady Endre expressz átgördült velünk a határon. Bár jó magyar ember létemre szívesen tennék néhány rosszmájú megjegyzést a román útlevél- és vámvizsgálatra, nem tehetem, mert határôreink-vámosaink udvariasak, elôzékenyek voltak. Ôszintén szólva, nagyon tartottam attól, hogy Váradon elfogy a Költôfejedelem nevét viselô nemzetközi vonat. Szerencsére azonban itt új vagonokat is csatoltak hozzá, de szükség is volt rá a nagyszámú felszálló miatt.

Összesen potom 200 percnyi késéssel érkeztünk meg a Kincses Városba, és szálltunk le jó útitársaink és bennünket váró kedves lakótársunk segítségével. Ezzel véget ért tíz és fél óráig tartó hétórás utazásunk.

Engem azonban már útközben elfogott az aggodalom.

Ha ilyen módon (kétszeri átszállással Magyarország területén) még a kádári idôkben se közlekedtek a felénk igyekvô magyarországi nemzetközi szerelvények, vajon nem elôrejelzés-e a vasúton való utazás ilymódon való lezüllése az atlanti mellé immár euróvá is vált Magyarország részérôl a még csak jelölt Románia felé? Minek az elôrejelzése lehet a rendetlen, megrongált vagon, az idôtlen és értelmetlen várakozások sora — amelyeket a MÁV-személyzet esetenként elôzékeny viselkedése se feledtetett? A közel három és fél órás késés a hétórás útszakaszon? Mifelénk se paradicsomiak ugyan az állapotok — no, de ennyire?! Idáig kellett — idáig kell züllenie a magyar vasúti közlekedésnek — a teljes euroatlanti csatlakozás örömére? Vajon ez csak ránk, a felénk való utazás tekintetében érvényes, akik már szintén "atlantiak" vagyunk ugyan — de még nem "eurók"? Vagy a végén, a teljes csatlakozással mireánk is ugyanez vár? Megtanulunk majd többet gyalogolni, esetleg szekéren is utazgatni, mert vonatközlekedés dolgában valóra válik Déry Tibor G. A. úr X-ben c. regényében olvasható látomása? Mert — ez is lehetséges, ha kitûnô, új szövetségeseinknek így áll majd érdekében. Vagy csak véletlenek szerencsétlen összejátszása lett volna az egész?

Fodor Sándor

A Bulgakov kávézó neve már másodszorra említôdik a Szabadság hasábjain, méghozzá számunkra rendkívül kellemetlen kontextusban (Kispályás titkosszolgálat, jan. 11., ill. Különválnának a magyarországi szervezettôl, jan. 13.; mindkét írás szerzôje Kiss Olivér).

A cikkek alapján akár azt is lehetne hinni, hogy a Bulgakov kávézó hôbörgô revizionisták gyülekezôhelye. Éppen ezért az alábbiakat szeretnénk nyilatkozni:

A Bulgakov egy kulturális jellegû kávézó, amely számtalan kulturális rendezvénynek — magyarnak és románnak egyaránt — biztosított színhelyet, és ez a továbbiakban is szándékunkban áll. A vezetôség engedélye nélkül semmilyen rendezvényt, gyûlést nem lehet tartani. Eddig is, ezután is elhatároljuk magunkat bármiféle politikai rendezvénynek, gyûlésnek vagy hôbörgésnek a Bulgakovban való megtartásától, s ha véletlenül megestek ilyen jellegû események (mint az a Szabadság cikkébôl kiviláglik), azok tudtunk és engedélyünk nélkül történtek.

Fölkérünk mindenkit, aki hasonszôrû dolgokat kíván mûvelni, óvakodjék ezeket a Bulgakovban megejteni.

Továbbá fölkérjük konkrétan a HVIM tagjait, hogy a továbbiakban akár csoportosan, akár magánszemélyként is tartózkodjanak kávézónk meglátogatásától.

Kovács Ferenc és
Orbán János Dénes

A Bulgakov guszta hely. Az ajtó nehezen nyílik, a kilincs a kezedben maradhat, de édesek a felszolgáló lányok, jó a hangulat. Szívesen járok oda. Semmi érdekem tehát lejáratni a kávézót, ahogy azt a nyilatkozat aláírói sugallni próbálják.

Sajnálom, hogy az aláírók nem olvasnak el minden olyan cikket, amely a Szabadságban jelent meg és a Bulgakovról szól. Történik ugyanis, hogy a kávézó neve sokkal több mint másodszorra jelenik meg a Szabadságban. A kontextus pedig igen kedvezô.

A nyilatkozatban elsôként említett írásom mûfaja vezércikk, a második hír. A múlt szombati Vélemény oldalon megjelent írásomban csupán annyit említek, hogy a Bulgakovba siettem társalogni valakivel. Ez miért gond? A hírnek, uraim, a következô kérdésekre kötelezô módon válaszolnia kell: ki, mit, mikor, hol, hogyan és miért? A hírben arról tájékoztattam olvasóimat, HOL üléseztek a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom aktivistái. Hogy ez az Önök tudtával és beleegyezésével történt vagy sem, az már nem rám tartozik.

Kiss Olivér

Amikor 1791-ben gróf Batthyány Ignác gyulafehérvári római katolikus püspök megalapította a ma is nevét viselô világhírû könyvtárat, a Batthyanaeumot, nem tudhatta, hogy a családi vagyonából megvásárolt könyvek a román állam tulajdonába kerülnek. Az azonban, hogy kétszáz év elteltével az általa alapított értékes bibliotéka politikai leszámolások eszköze lesz, bizonyára meg sem fordult a fejében.

Batthyány mûvelt fôpap volt, aki már grazi és vatikáni tanulmányai során kapcsolatba került Európa legjobb könyvtáraival, s aki késôbb, magyarországi egyházi tevékenysége és erdélyi püspöksége idején csaknem húszezer igen értékes könyvet gyûjtött össze. 1798-ban, Kolozsváron bekövetkezett halála elôtt néhány évvel megszerezte a gyulafehérvári trinitárius szerzetesrend templomát és rendházát, és ott helyezte el féltett könyvgyûjteményét. A könyvtárat a gyulafehérvári katolikus püspökségre hagyta, s az ôt követô püspökök a gyûjteményt 60 ezer kötetre bôvítették.

A könyvtárat 1949-ben a román állam elkobozta az egyháztól. Márton Áron püspök erélyes tiltakozása hiábavalónak bizonyult, s bár Gróza Péter ígéretet tett a könyvtár visszaszolgáltatására, erre mindmáig nem került sor.

1989 után a Batthyanaeum tulajdonjoga ismét a figyelem központjába került, és európai unszolásra 1998-ban a hazai vezetés a 13. számú kormányrendelettel a könyvtárat és épületét visszaadta a közben érsekségi rangra emelt gyulafehérvári katolikus püspökségnek. A rendeletet azonban mindmáig nem hajtották végre.

Így történhetett meg, hogy 1993-ban — a rendszerváltás összevisszaságát kihasználva — Hermann Schefers német állampolgár, a Hessen tartományban lévô Lorsch múzeumának megbízásából és az ottani Állami Kastélyok és Kertek Igazgatóságának anyagi támogatásával — valamivel több mint ezer márkáért, egy számítógépért és egy lézernyomtatóért cserébe — engedélyt szerzett a Batthyanaeum egyik legnagyobb kincsének, a 812-ben a lorschi kolostorban készült Codex Aureusnak a lefényképezésére. A jóváhagyást a gyulafehérvári könyvtár akkori igazgatója, Iacob Mîrza írta alá, mai információk szerint anélkül, hogy arról felettesei, a bukaresti Román Nemzeti Könyvtár vezetôi tudtak volna.

A tranzakcióra talán sosem derült volna fény, ha 1998-ban a németeknek nem jut eszükbe kölcsönkérni a híres, szakértôk által 25 millió dollárra becsült kódexet. A lorschi múzeum ugyanis azt tervezte, hogy a Nagy Károly frank uralkodó megbízásából készült, s talán háromszáz évvel ezelôtt szétszedett aranybetûs ôsnyomtatvány három különbözô helyen (Batthyanaeum, Vatikáni Könyvtár, Victoria&Albert londoni múzeum) ôrzött részét ideiglenesen együtt állítja ki. Mivel a legértékesebb rész a gyulafehérvári, annak megszerzése nélkül a tervezett tárlat meghiúsult volna. A román mûvelôdési minisztérium rábólintott a kölcsönadásra, a kódexet a német fél és a biztosító kérésére lapolvasóval (szkennerrel) lemásolták, s az értékes evangéliumot 1999-ben Németországban kiállították.

A botrány akkor tört ki, amikor nemsokára a luzerni (Svájc) Faksimile Kiadó 333 példányban megjelentette a mindhárom részt magába foglaló Codex Aureus szintén aranytintával készített hasonmás kiadását. Románia kapott ugyan három példányt ebbôl a munkából, de amikor Bukarestben megtudták, hogy a kiadó a gyûjtôktôl egy példányért 28 ezer dollárt kér, pillanatokon belül kiderült, hogy a kódex gyulafehérvári része Németországban súlyosan megrongálódott.

Tovább fokozta a bukarestiek izgalmát, amikor rádöbbentek, hogy 1993-ban a Batthyanaeum igazgatója nem csupán a méregdrága ôsnyomtatvány fényképezésére adott engedélyt, hanem szerzôdést is kötött erre nézve. Mégpedig olyat, amelynek értelmében a román állam az eredetit 25 évig nem is fénymásolhatja.

Szakértôk láttak hozzá lázasan a munkához, s kiderítették: a kódex "lekoppintása" 1,5 millió dollárral károsította meg a román államot. Ugyanakkor az ôsnyomtatvány pergamenje néhány helyen megsérült, az aranybetûk több helyen leváltak, s a kódex egyes helyein vegyszerek nyomait fedezték fel. A szakértôk úgy vélték, a román államnak azonnal követelnie kell a kódexet biztosító társaságtól a 25 millió dolláros biztosítás (legalább egy részének) kifizetését.

Tavaly áprilisban Rãzvan Theodorescu mûvelôdési miniszter kilátásba is helyezte a kódex megrongálásáért felelôs személyek példás megbüntetését. Csakhogy — jó román módra — semmi sem történt. Az iratcsomót átadták a rendôrségnek, amely azóta nem sokat törôdött az üggyel. Ez novemberben vált ismét fontossá, amikor Dan Erceanu, a Román Nemzeti Könyvtár igazgatójának menesztése politikai okokból esedékessé vált.

Erceanut — abból a megfontolásból, hogy 1998-ban ô hagyta jóvá a kódex Németországba történô kivitelét — december 9-én rendkívül látványos körülmények között ôrizetbe vették, s a tárca két nap leforgása alatt pályázatot hirdetett meg az általa betöltött tisztségre. Ügyét a parlament mûvelôdési bizottsága is megvizsgálta, s kénytelen volt megállapítani, hogy ellene semmilyen vád nem hozható fel. Erceanu ugyanis sem a kódex elsô, sem pedig a második másolására nem adott engedélyt.

Németország bukaresti nagykövetsége akkor közleményben tiltakozott a németeket ért vádak ellen. A követség szerint a Codex Aureus kölcsönvétele körül minden a legnagyobb rendben volt, a hasonmás kiadás világviszonylatban bevett eljárás, s Románia örvendjen annak, hogy a fakszimilébôl három példányt kapott. Ezek birtokában ugyanis jobban megóvhatja az eredetit. A németek arra is hivatkoznak, hogy a tárca kiküldött képviselôje a kiállítás alatt állandóan szemmel tartotta a híres kódexet, s a kiállítást követôen jegyzôkönyvben ismerte el, hogy azt eredeti állapotában kapta vissza.

Persze, a Codex Aureus esete román nemzeti üggyé avanzsált. A bukaresti sajtó kiderítette, hogy az ôsnyomtatvánnyal Németországba nem szakértôt, hanem a könyvekhez mit sem értô személyt küldtek ki, a Batthyanaeum egykori igazgatója politikailag manapság túlságosan jól szituált ahhoz, hogy valami baja essék, de különben is, cselekedete már elévült. Románia elállt a kártérítési pertôl, Erceanut bizonyítékok híján szabadlábra helyezték, az Országos Audiovizuális Tanács pedig tiltakozott amiatt, hogy több televízióadó bilincsbe verve mutatta be a nemzeti könyvtár igazgatóját ôrizetbe vételekor. Aztán a belügyminiszter kijelentette: ha végképp kiderül Erceanu ártatlansága, hajlandó nyilvánosan bocsánatot kérni tôle.

A tekintélyes Adevãrul napilap a nemzeti érdekek lábbal tiprását vélte felfedezni az esetben, s lemondóan tudatta: megállapítást nyert, hogy a Codex Aureus hivatalosan "nem is része a román nemzeti örökségnek". A Mediafax hírügynökség viszont keserûséggel közölte: a hasonmás kiadás azzal is jelentôs kárt okozott Romániának, hogy ezentúl jóval kevesebb külföldi lesz majd kíváncsi az eredetire, ami korábban csinos összegeket hozott Bukarestnek. Majd hozzátette: pedig "a Codex Aureust teljes mûkincs- és könyvgyûjteményével együtt Batthyány katolikus püspök végrendeletileg Romániára hagyta".

Miközben az Aranykódex — amellyel Románia a kommunizmus idején jelentôs devizakölcsönökért garantált — jogos tulajdonosa, a gyulafehérvári római katolikus püspökség hónapokkal az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásáról szóló törvény elfogadása után sem vehette birtokába a jogos tulajdonát képezô Batthyanaeumot és értékes gyûjteményeit. S miközben bukaresti fejekben fel se merül, hogy a felbecsülhetetlen értékû könyvtár gondatlan kezelésével a jogos tulajdonosnak mekkora károkat okoztak.

Tibori Szabó Zoltán

A magyarországi felnôtt népesség elsöprô többsége, 86 százaléka hallott már a Terror Házáról, és a Medián felmérése szerint közülük mintegy 600 000 ember járt is az alig egy éve megnyílt múzeumban. Legalábbis a kérdezôbiztosoknak a mintába került állampolgárok 7,6 százaléka állította, hogy járt már a Terror Házában.

A Népszabadság megbízásából január 8-án és 9-én, az ország lakosságát reprezentáló 600 fô telefonos megkérdezésével készült közvélemény-kutatás szerint az intézmény — és nyilván a körülötte dúló politikai hullámverés — eléggé megosztja a közvéleményt. Az embereknek pontosan egyharmada szerint "azzal, hogy emléket állít a borzalmaknak, a Terror Háza segít lezárni a múltat", ám valamivel többen (42 százalék) azzal a véleménnyel értenek egyet, hogy "a Terror Háza a múltra hivatkozva csak újabb feszültségeket gerjeszt".

A Terror Házával szemben felhozott leggyakoribb kritika a kommunista és a fasiszta terror aránytalan kezelését teszi szóvá. A megkérdezetteknek csak szûk egynegyede véli úgy, hogy a Terror Háza kiegyensúlyozottan mutatja be a kétféle diktatúra rémtetteit, míg jó egyharmaduk ezzel ellentétes véleményen van.

A válaszadók nagy része (az összes megkérdezett 72 százaléka) hallott a Terror Háza költségvetésével összefüggô vitáról. Mintegy kétharmados többséget élvez az a nézet, hogy az intézményt a többi múzeumhoz hasonló mértékben kell támogatni, és ennél jóval kisebb, nagyjából azonos arányban vannak a két radikálisabb álláspont (egyfelôl a kiemelt támogatás, másfelôl a nulla támogatás) hívei.

Budapest a héten tájékoztatja Jugoszláviát, Horvátországot és Szlovéniát a státustörvény módosításának hét alapelvérôl, amelyeket a Medgyessy-kormány tavaly decemberben fogadott el. Ukrajna valamivel késôbb kerül sorra — értesült a Népszabadság. Ezt a lap kérdésére a magyar Külügyminisztériumban is megerôsítették.

A lap szerint Belgrád, Zágráb és Ljubljana korábban nem emelt kifogást a törvény ellen. A külügyi tárcánál, amely a konzultációkat — vélhetôen helyettes államtitkári szinten — fogja lebonyolítani, arra számítanak, hogy az érintett három szomszéd ezúttal sem emel semmilyen kifogást a magyar jogszabály tervezett módosításával kapcsolatban.

A szomszédos országok közül Románia és Szlovákia — amelyek a leghevesebben ellenezték a törvényt — tavaly az év végén már megkapta a hét alapelvet tartalmazó dokumentumot. Bukarestben Kovács László magyar és Mircea Geoanã román külügyminiszter decemberi találkozóján elvi egyetértés született a státustörvény módosításáról.

Szlovákia egyelôre nem ismertette álláspontját a magyar elképzelésekkel kapcsolatban. Bársony András, a külügy politikai államtitkára korábban a Népszabadságnak elmondta: nem kapott még választ Pozsonyból a december 23-i levelére, amelyben megerôsítette, hogy Budapest a hét alapelv alapján kíván egyeztetni Pozsonnyal a státustörvény módosításáról. Ha Szlovákia nem válaszol, akkor a pozsonyi kormány véleménye nélkül készülhet el a módosítás normaszövege.

A Szekuritáté Irattárát Átvizsgáló Országos Tanácsban (CNSAS) kialakult válságot próbálja megoldani a parlament által létrehozott bizottság. A személyes, illetve csoportos ellentétek a tanács hatékonyságát rontják.

Csendes László, a tanácsnak az RMDSZ által jelölt tagja a Szabadságnak elmondta, hogy a Predescu által vezetett bizottság elkezdte a kivizsgálást, és miután összegyûjtötték a kellô adatokat, ha szügséges, külön-külön is kihallgatják a tagokat, majd a Román Hírszerzô Szolgálattal (SRI) folytatják a tárgyalást. A CNSAS munkáját, mint megtudtuk, gyakran akadályozza a SRI azzal, hogy megtagadja bizonyos dossziék kiadását, arra hivatkozva, hogy azok érintik, illetve veszélyeztetik a nemzetbiztonságot.

— Ha át tudjuk venni az archívumot, akkor a hatékonyságunk nôni fog, és hatéves mandátumunk végére létre tudunk hozni egy olyan levéltárat, amely nyilvános lesz mindenki számára — mondotta Csendes. Azt, hogy mi érinti a nemzetbiztonságot, a CNSAS, illetve SRI közös bizottsága dönti el, de az utolsó szó, mint kiderült, mégis csak a Hírszerzô Szolgálaté. Csendes László szerint a CNSAS-nek vannak eredményei, akadtak tisztviselôk, akiknek szekuritátés múltjáról lehullott a lepel, és ezáltal lemondásra kényszerültek. A leglátványosabb munkánk nem látványos, mivel ezeknek a személyeknek a kilétét nem hozhatjuk nyilvánosságra - zárta nyilatkozatát az átvilágító bizottság RMDSZ-es tagja.

G. A.

A RomTelecom privatizációjának folytatásáról szóló törvény Hivatalos Közlönyben történô megjelenése után a jövô héten aláírják azt a szerzôdést, amelynek értelmében a görög OTE csoport birtokába kerül a román távközlési társaság részvényeinek 54 százaléka, közölte kedden Radu Cernov, a távközlési szaktárca államtitkára.

"A parlament az elmúlt héten elfogadta a RomTelecom privatizációjának folytatásáról szóló törvénytervezetet. A jogszabály jelenleg az Elnöki Hivatalban van kihirdetés végett. Megjelenését követôen a Távközlési Minisztérium és az OTE aláírják a tranzakció dokumentumait", jelentette ki az államtitkár.

A Nemzetépítô Platform (NP), valamint a Bolyai Társaság vezetôsége elégedetlenségét és tiltakozását fejezte ki a tegnap megtartott sajtótájékoztatón Markó Béla azon kijelentésével kapcsolatban, hogy az állami magyar egyetem létrehozása továbbra is az RMDSZ egyik célkitûzése marad, de ez nem fog szerepelni az idei protokollumban, 2003-ban ugyanis azt akarják megvalósítani, ami 2002-ben nem sikerült, azaz magyar nyelvû tanszékeket és karokat alapítani a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetemen. Az alábbiakban a Szabadság Wanek Ferencet, a Bolyai Társaság elnökét, valamint Vekov Károlyt, az NP vezetôjét kérdezte.

Wanek Ferenc: — A Bolyai Társaság (BT) elégedetlen azzal az eredménnyel, amelyet az RMDSZ csúcsvezetôsége a protokollumok révén az egyetemépítésben a mai napig elért. Ugyanakkor a Társaság azzal is elégedetlen, ahogyan Markó Béla nyilatkozott az új megállapodásról, abból ugyanis az derült ki: tanszékek és karok létrehozását kérik majd, a felsôoktatási tanácson viszont ô maga is tudomásul vette annak idején, hogy a BT kifejezetten karok létrehozását igényli, mert azoknak van döntési autonómiájuk. Úgy tûnik, nem lesz alkalom az elégedetlenségeket megtárgyalni a kongresszuson, de remélem, hogy legalább tômondatokban el tudom majd mondani az egyetemépítéssel kapcsolatos hozzáállásunkat, illetve, hogy mi az elvárásunk a politikai vezetéstôl ezzel kapcsolatban.

Vekov Károly: — Nem csak a platform nevében, hanem az erdélyi magyarság legnagyobb részének nevében tiltakoztam emiatt, hiszen a többség magyar tannyelvû állami egyetemet igényel, errôl senki nem mondott le, és senki nem kapott felhatalmazást, hogy errôl lemondjon. Ezt a célkitûzésünket nem adhatjuk föl, folyamatosan kell követelnünk, ez kell hogy legyen a tárgyalási kiindulópont. Amennyiben ez nem elfogadható, és egy ilyen alapvetô kérdésben visszakozunk, akkor nem tudom, mi értelme van a protokollum-politika folytatásának.

— Ön kijelentette, hogy nem vár semmiféle változást a kongresszustól, és az addig hátralévô két hétben sem lehet tenni semmit ezirányban.

— Hogy mi történik az elkövetkezô két hétben, nem lehet elôrevetíteni, de lényegi változásra nem számítok sem az RMDSZ szervezeti struktúrájában, sem pedig a politikai vonalvezetésben. Ennyiben tehát csalódott és elégedetlen vagyok, és nem azzal az optimizmussal és tenniakarással megyek a kongresszusra, mint ahogy megfelelô körülmények között ezt tenné az ember. Ez nem jelenti azt, hogy nem fogunk megpróbálni mindent a változás végrehajtására. A helyzet ugyanis nagyon súlyos, és megérett a változásra, nem csak az RMDSZ, hanem az egész erdélyi magyarság válságban, leépülôben van. Észre kell venni ezeket a jelenségeket, nem lehet elhaladni mellettük úgy, hogy nem próbálunk meg politikai megoldást találni rájuk. Ha ma nincs megoldás rá, holnap biztosan lesz.

— Kongresszus után hogyan lehet változtatni?

— A helyzet tovább fog alakulni, a változtatás mindenképpen a levegôben van, ezt a helyzetet nem lehet állandósítani. Csak az állandósíthatja, aki vállalja a felelôsségét annak, hogy továbbra is elôsegíti a magyarság leépülését és visszaszorulását. Abban a pillanatban, amikor elôrehozták a kongresszust, amikor felgyorsult minden, és nem maradt idô, de szándék sem arra, hogy a kongresszuson történjenek meg a változások, akkor természetesen egyedüli feladata az lesz, hogy válassza meg Markó Bélát. Éppen ezért úgy érzem, hogy rendkívüli kongresszust is össze lehet majd hívni.

— A sajtótájékoztatón kifejtett véleménye szerint jobb lenne, ha a szövetség párttá alakulna.

— Ez az egyik lehetséges feloldása annak az ellentmondásnak és mûkôdési zavarnak, amivel az RMDSZ küszködik. El tudok képzelni más megoldást is, de szerintem a klasszikus politizálásnak a formája a párt, ez lenne talán az a forma, amely felé törekednünk kell. El lehet azonban képzelni egy szövetségnek nevezett olyan szervezetet is, amely nagyon profi módon, jól megszervezve lehetôvé teszi minden alapvetô politikai irányzatnak a megnyilvánulását, és egy bölcs, lehetôleg konszenzusos, de mindenképpen egyeztetô és nem egymás véleményét kizáró döntéshozatal alapján elô tudná segíteni végre-valahára a magyarság felfelé ívelô útját.

Köllô Katalin

Elképzelhetô, hogy román–magyar miniszterelnöki találkozó lesz a hónap végén Szatmárnémetiben, az RMDSZ kongresszusának alkalmából — közölte Viorel Hrebenciuc, a Szociáldemokrata Párt (SZDP) alelnöke.

Ugyanakkor a Kongresszussal egyidôben tartja közgyûlését Szatmárnémetiben a Királyhágómelléki Református Egyházkerület is.

Mint ismeretes, Markó Béla szövetségi elnök január 31. és február 2-ra hívta össze az RMDSZ VII. kongresszusát Szatmárnémetiben. Értesüléseink szerint ezzel egyidôben, pontosabban február 1-jén úgyszintén Szatmárnémetiben, a Láncos-templomban nyilvános rendkívüli közgyûlést tart a Királyhágómelléki Református Egyházkerület. Tôkés László püspök, az RMDSZ tiszteletbeli elnöke a Szabadság kérdésére megerôsítette a hírt, és lapunknak elmondta, hogy a közgyûlés napirendjén csupán egy kérdés megvitatása szerepel, éspedig a református egyház missziói és nemzetpolitikai szolgálatának témaköre. Tájékoztatása szerint az egyházkerület évente általában kétszer tart közgyûlést, tavasszal és ôsszel, hangsúlyozta azonban, hogy a jelenlegi rendkívüli ülés.

Tekintettel arra, hogy az RMDSZ kongresszusa és a közgyûlés idôpontja részben egybeesik, kérdésünkre, miszerint jelen lesz-e a kongresszuson, Tôkés László elmondta: részvételét egyrészt attól teszi függôvé, hogy miképpen dôl el a január 27-re idôzített újabb tárgyalás az általa az RMDSZ ellen indított perben, másrészt pedig, hogy érkezik-e válasz a szövetség vezetôsége, személyesen Markó Béla elnöktôl azon ismételt megkeresésükre, hogy párbeszédet folytassanak a felmerülô vitás kérdésekrôl. A püspök hangsúlyozta, teljesen nyitott annak érdekében, hogy békésen és a közérdeknek megfelelôen rendezôdjenek az ellentétek, ám ez elég nehéz olyan körülmények között, amikor az RMDSZ vezetôi hétfôn is meglehetôsen "durván szabotálták" a szövetség ellen indított per legutóbbi tárgyalását. Tôkés László elmondta: ügyvédjének, Kincses Elôdnek sikerült elôrehoznia az alperes ügyvédje, Frunda György szenátor által törvénytelenül kieszközölt február 10-i halasztást január 27-re. Ugyanis az elôbbi esetben Tôkés László keresete okafogyottá válik, hiszen ez a január 31. és február 2. között tartandó kongresszus illegitim összehívásáról szól.

Az esetleges miniszterelnöki találkozóval kapcsolatban Markó Béla, az RMDSZ elnöke nyilatkozott az MTI-nek, amelynek érdeklôdésére elmondta, hogy a szövetség meghívót küldött a kongresszusra mindkét miniszterelnöknek. Adrian Nãstase román és Medgyessy Péter magyar kormányfôtôl egyaránt azt a választ kapták, hogy amennyiben hivatali elfoglaltságuk lehetôvé teszi, élnek a meghívással.

P. A. M.

Közel 800 személyre számítanak az RMDSZ január 31. és február 2. között Szatmárnémetiben tartandó kongresszusán — hangzott el a tanácskozást rendezô Szatmár megyei RMDSZ-szervezet sajtótájékoztatóján.

Az elôzetes várakozások szerint a kongresszuson a 456 küldöttön kívül 150 vendég és közel száz újságíró is részt vesz. Az RMDSZ meghívót küldött a romániai és a magyarországi politikai pártoknak. Meghívót kapott Adrian Nãstase román és Medgyessy Péter magyar miniszterelnök is. A tanácskozás három napjára az RMDSZ lényegében az összes szálláshelyet lefoglalta Szatmárnémetiben.

A kongresszus helyszíne a Szakszervezetek Mûvelôdési Háza lesz. A több mint húsz éve elkészült épületen átadása óta nem végeztek komolyabb karbantartást. Az RMDSZ kongresszusának köszönhetôen most jelentôs felújítási munkálatok folynak: bôvítik a nagytermet, amelyet korszerû kivetítô-, hangosító- és tolmácsberendezésekkel látnak el. Az épület kistermében a sajtó kap helyet, ahol kivetítôkön követhetôk lesznek a kongresszus eseményei.

A mûvelôdési házat a kifizetetlen fûtésszámlák felhalmozódása miatt lekapcsolták a városi távfûtésrôl. Most teljesen felújítják a fûtôberendezéseket, majd a munkálatok befejezése után egy szakosított cég teljesen kitakarítja az épületet. A rendezvény költségeit a szervezôk 500 millió és 1 milliárd lej közötti összegre becsülik.

Az elôkészületekrôl tartott sajtótájékoztatón Illyés Gyula, a Szatmár megyei RMDSZ elnöke kitért arra is, hogy a kongresszussal egy idôben tartják Szatmárnémetiben a Királyhágómelléki Református Egyházkerület közgyûlését is. Az egyházkerület püspöke, Tôkés László, aki egyben az RMDSZ tiszteletbeli elnöke. Illyés ezzel kapcsolatban megjegyezte: sajnálatosnak tartaná, ha az egyházkerületi közgyûlést a kongresszus ellenrendezvényeként szerveznék.

A Szociáldemokrata Párt (SZDP) javasolni fogja, hogy a parlament feloszlatási procedúrájának egyszerûsítésére vonatkozó alkotmánymódosítás csak a 2004-es választások után lépjen életbe, nehogy felmerüljön a gyanú, hogy a kormánypárt az elôrehozott választások kiírásának érdekében sürgeti az alaptörvény módosítását, jelentette ki kedden Valer Dorneanu, az SZDP alelnöke.

Dorneanu és Acsinte Gaspar, a parlamenti kapcsolattartással megbízott miniszter a kormánypárt sajtótájékoztatóján kifejtette, hogy az elôrehozott választásokat a parlament feloszlatása következtében lehet kiírni, ezt azonban igen nehéz megvalósítani a jelenlegi alkotmány alapján. Az SZDP javasolta, hogy a parlamentet az államfô oszlathassa fel a kormány javaslatára, ezt azonban mindeddig nem támogatta a többi párt, mivel arra gyanakodtak, hogy a kormánypárt célja ezzel az elôrehozott választások kiírása.

— A gyanakvás eloszlatására javasolni fogjuk, hogy a parlament feloszlatási procedúrájának egyszerûsítésére vonatkozó alkotmánymódosítás csak a 2004-es választások után lépjen életbe — szögezték le a kormánypárti politikusok.

A Kolozs megyei Mezôgazdasági és Élelmezésügyi vezérigazgatóságon a hegyvidéki települések fejlesztésének programjáért Mihai Rodica mérnök felel. Kolozs megyébôl a kormány által létrehozott agrárprogramra 34 község termelôi pályázhatnak. Ide tartozik többek között Bánffyhunyad, Egeres, Kisbács, Béles, Kiskalota, Magyarkapus, Csucsa, Kajántó, Szászfenes, Gyalu, Jára, Körösfô, Reketó, Tordaszentmihály, Várfalva, Magyargyerômonostor, Kalotaszentkirály, Tordaszentlászló, Tordatúr, Járavize és Borsaújfalu. A vezérigazgatóság szakemberei azt szeretnék, ha tevékenységüket más községekre is kiterjeszthetnék. Ehhez azonban bukaresti jóváhagyás szükséges.

Mihai Rodica tájékoztatása szerint támogatásban részesülhetnek magán vagy jogi személyek egyaránt: magángazdák, különbözô társulások, kis- és közepes nagyságú vállalatok, amelyek mezôgazdasági termeléssel, agrártermékek feldolgozásával, mezôgazdasági szolgáltatással vagy faluturizmussal foglalkoznak. Kistermelôk max. 4000 USD-t kaphatnak farmok fejlesztésére és falusi turizmusra. Vállalkozók 10 000–100 000 amerikai dollár közötti összeget pályázhatnak meg.

Tavaly a Kolozs megyei Mezôgazdasági Vezérigazgatóság, a Megyei Mezôgazdasági Tanácsadási Hivatal és a Román Kereskedelmi Bank (BCR) szakemberei több mint 1000 személlyel vették fel a kapcsolatot. Év végéig 21 településrôl érkezett 41 iratcsomót vizsgáltak át. Az állattenyésztés fejlesztésére 21 pályázat érkezett, falusi turizmusra hét gazda, gombatenyésztésre egy, növénytermesztésre és malomipari fejlesztésre szintén egy-egy termelô igényelt támogatást. A benyújtott kérvényekbôl a kereskedelmi bank tizenkettôt hagyott jóvá, kilencet különbözô okból visszautasították, kilencen menet közben visszamondták, jelenleg pedig nyolc kérelmet vizsgálnak. Az év elsô napjaiban a mezôgazdasági igazgatóságon két kérvényt elemeztek, amelyet állatvásárlásra nyújtottak be.

Tavaly 79 850 amerikai dollárt folyósítottak a tizenkét szerencsés gazdának. Ebbôl 39 850 USD-t állattenyésztési fejlesztésre kaptak, 40 000 USD-t fafeldolgozásra fordíthatnak a gazdák. A jóváhagyott dossziékból tizenegy magánszemélyé, egyet pedig cég nyújtott be. A FIDA-támogatás iránti igényt elsôsorban az akadályozza, hogy a legtöbb gazda nem rendelkezik megfelelô garanciákkal a kölcsön folyósításához, illetve nem talál kezest a pénzhez. A gazdák nagy részének nincs rendezve telekkönyvi tulajdona. A lakosok nem veszik komolyan ezt a kérdést, soknak évtizedek óta nincs telekelve a lakása, így nem juthat kedvezményes hitelekhez.

Aki FIDA-támogatásra pályázik, az a felsoroltak közül valamelyik tevékenységi ággal kell hogy foglalkozzon, megfelelô szakismeretekkel kell rendelkeznie, a tevékenységet azon a településen kell hogy folytassa, ahol lakik. A pályázat pozitív elbírálásának másik elôfeltétele, hogy a termelô a kért pénzösszeg 30 százalékával kell hogy rendelkezzen. A megnyert pénzösszeget a Román Kereskedelmi Bank folyósítja. Ehhez a gazdának garanciákat kell felmutatnia. A pályázathoz mellékelni kell a személyazonossági igazolvány másolatát, a földterület tulajdonjogát bizonyító iratot (ha bérelt földön termel a gazda, a szerzôdést a polgármester kell hogy láttamozza), ha valaki tejelô jószágot akar vásárolni, igazoló papír szükséges a tejgyártól, hogy a megtermelt tejet átveszik, ugyanakkor arról is bizonylat kell, hogy a gazdának van-e más jövedelemforrása.

A dossziét a vezérigazgatóságra kell benyújtani (Kolozsvár, Avram Iancu tér 15. szám., telefon: 0264/192-143). Részletes elemzés után innen átküldik a Kereskedelmi Bankba, a megyeszékhely mellett irodái mûködnek Bánffyhunyadon, Tordán és Désen is.

Megyénkben eddig 29 aktacsomót iktattak, 12 kérvényezô jutott pénzhez és további heten rövidesen megkapják a várt összeget. Ketten a hunyadi banktól, hárman Tordáról és ketten Kolozsrárról. A kérelmezôk listáján szerepel Kakasi József Kajántóról, Kovács János az Egeres községhez tartozó Mákóból. Crisan A. Ioan, a Torda melletti Koppánd községbôl a megyében az elsôk között két évvel ezelôtt jutott FIDA-kölcsönhöz, amibôl 150 bárányt és 80 anyajuhot vásárolt, durva gyapjas rackákat. A Crisan család összesen 450 juhot tart, ebbôl 300 anyajuh. Van három tehene, két elôhasi üszôje, három borja és 50 disznója, amibôl 6 anyakoca. Jelentôs állatállományát traktor, mezôgazdasági gépek, teherkocsi is kiegészíti. Tíz hektár saját földje van, további tíz hektárt pedig bérel. 20 hektáron termeszt takarmányt állatai számára. Nyáron a községi legelôn tartja a juhokat, amiért a polgármesteri hivatalnak bért fizet. A gazda elégedett a legelôvel, nincs gond sem a fûhozammal, sem az itatással. A tehén- és a juhtejet a kolozsvári Napolact tejfeldolgozó vállalat veszi át.

Megkérdeztem Crisan gazdát, nem félt-e a bank-kölcsöntôl. Egyértelmû válasza: nem! Úgy véli, aki fél a víztôl, nem eszik halat. Községükbôl hárman kaptak kedvezményes FIDA-kölcsönt. A Felecan család sertéstenyésztésre pályázott, Rusu Vasile szintén juhokkal foglalkozik. Modica Viorel halászaton töri a fejét, halastavat szeretne létesíteni, és erre pályázott pénzt. Cri- san szerint sok az utánajárás, de érdemes ilyen kölcsönt kérni, mert megéri.

Barazsuly Emil

Ez a tartomány Kína keleti részén terül el, a Sárga Folyó vidékén. A hatalmas ország összterületének mintegy másfél százalékát foglalja el, 156 700 négyzetkilométert. Közel 91 millió lakója van, a népesség 73,6%-a falun él.

Az évi középhômérséklet 11–14 fok. A legmelegebb hónap július, 23–26 fokkal, míg a leghidegebb január, mínusz 2–4 fokkal. Idôjárására jellemzô a jól elhatárolt négy évszak. Az évi csapadék általában 550–950 milliméter. Legtöbb az esô, az összérték 60–70%-a a nyári hónapokban van.

A tartományban 36 millió mezôgazdasági munkás dolgozik. 6–8 millió hektár szántóföldet, 1,14 millió hektár nemrég feltört szûzterületet, valamint 1, 6 millió hektár legelôt mûvelnek. Különös jelentôséget tulajdonítanak a gazdálkodók állandó szakmai képzésének. Három agrártudományi egyetem és 14 mezôgazdasági iskola mûködik a tartományban. Ezenkívül fontos a farmerek látogatás nélküli távoktatási képzése.

A Mezôgazdasági Akadémia a tudományos kutatást irányítja. Alárendelt egységei a kukorica, rizs, zöldség és gyümölcstermesztési kérdésekkel foglalkoznak 18 kísérleti állomáson, ahol az új fajták szaporítása történik. A növényvédelmi kutatás szintén napirenden szerepel, erre szakosodott külön intézményekkel. A mezôgazdaság, az erdészet, valamint a halászat évente óriási jövedelmet, 229,39 milliárd yuant eredményez, ami országosan az elsô helyet biztosítja számukra a mezôgazdasági bevételek terén. A gabona, a hús és a mogyoró-exportjuk kiemelkedô szerepet tölt be.

Sok évi átlagban 4 millió hektáron termelnek búzát, az átlaghozam 5250 kg. Öntözött területekrôl 6–7,5 tonnát takarítanak be egységnyi területérôl. 2,7 millió hektárra vetnek kukoricát. A hektárhozam meghaladja az 5,5 tonnát. Nagy mennyiségû dohányt, gyapotot, szóját, rizset és gyógynövényt is termelnek.

Az utóbbi években az állattenyésztés is gyors fejlôdésnek indult. 2000-ben 5,6 millió tonna húst állítottak elô, 3,66 millió tonna tojást (ott nem darabban számolnak!) és 0,7 millió tonna tejet. Ugyancsak 2000-ben 26,6 millió sertést, 10,1 millió szarvasmarhát és 27,84 millió juhot és kecskét tartottak. A kai tartomány számára óriási jövedelmet hoz a halászat is.

Agrárkereskedelmének zavartalan lebonyolítását a közutakon kívül 26 folyami és 9 légikikötô segíti. Összesen 140 országgal tartanak fent kereskedelmi kapcsolatot. Világgazdasággal foglalkozó szakemberek szerint a dinamikusan fejlôdô kínai mezôgazdaság élvonalában található shandongi gazdálkodás az elmúlt egy-két évtized alatt máshol ismeretlen méreteket öltött fejlôdésen ment át.

(barazsuly)

Az elôszóban Martin Schutz projektvezetô — aki Svájcból jött és 1992 óta szívvel-lélekkel támogatja a Bioterra szervezet tevékenységét — röviden elemzi az elmúlt év eredményeit. Az eseménynaptárban beszámoló olvasható a Biogazdák IV. Nemzetközi Konferenciájáról, amire a kolozsvári Agrártudományi Egyetem aulájában került sor tavaly, mintegy 250 résztvevôvel. A külföldrôl érkezett vendégek mellett a tanácskozáson részt vett a Mezôgazdasági, Élelmezési és Erdészeti Minisztérium, az országos Mezôgazdasági Tanácsadási Hivatal (ANCA) küldötte, illetve számos hazai agrárszakember, biogazda, termékfeldolgozó és egyetemi tanár. A lap bemutatja az ez alkalomból kitüntetett öt biogazdát.

Az ökológiai gazdálkodást népszerûsítô szakfolyóirat ezúttal is részletesen foglalkozik a biogazdálkodás mûhelytitkaival. Érdekes írást olvashatunk az Erdélyi Medence vízellátásának jövôjérôl, és hasznos információt közöl a lap a vetôburgonya csíráztatásáról. A zöldségtermesztôk figyelmébe ajánlanám a Biozöldség-palánták elôállítása címû cikket, amely hasznos információ azok számára, akik az eddigi tömegtermelést felváltanák minôségi zöldségtermesztésre.

Az állattenyésztôk számára is több cikket közöl a folyóirat. Íme, néhány: sertések itatása az ökofarmokon, a kukoricaszár-kóré-felhasználásáról a biogazdaságokban, a táptakarmány szerepe az ökogazdaságokban.

B. E.

2003. január 11-én Bukarestben közgyûlést tartott az Emberjogvédelmi Liga (LADO). Ezen fôvárosi, Szatmár, Kolozs, Temes, Brassó, Kovászna stb. megyei küldöttek vettek részt.

A napirendi pontok között szerepelt az alapszabályzat kiegészítése és módosítása, amit a közgyûlés el is fogadott. Új igazgatótanácsot választottak meg: Nicolae Stefãnescu-Drãgãnesti elnököt és Maria Bugeanu, Andrei Damian, Olimpia Neagu, Sava Marculescu tagokat.

A közgyûlés elfogadta, hogy a LADO fiókszervezetei a 2000/26-os kormányrendelet értelmében jogi személyiségi státust kapjanak.

A jövôben a LADO és területi szervezetei folytatják tevékenységüket: jogi tanácsadást az állampolgároknak, társadalmi nevelést stb. Ugyanakkor terveket dolgoznak ki új finanszírozási források felkutatása érdekében.

Magyarosy János

A hét elején beállt hideghullám igazán megkeserítette a szamosújvári tömbházlakók életét. A város négy lakónegyedének családjai kénytelenek nélkülözni a meleg vizet. Bár a Lakás és Közgazdálkodási Vállalathoz tartozó öt hôközpont éjjel-nappal mûködik, azoknak a lakóknak, akik adósok a közmûvesítési vállalattal szemben, nem szolgáltatnak meleg vizet. E hét elején többszáz család csak hideg vízzel mosakodhatott a Kétvízközt, 1-es számú Mikrorajon, Autóbuszállomás és Vasútállomás lakónegyedekben. Amint azt lapunknak Muresan Cristel, a közmûvek igazgatója elmondta, a város lakossága nem kevesebb mint 13 milliárd lejjel tartozik a vállalatnak. Akik nem fizetik rendszeresen havi költségeiket, meleg víz nélkül maradnak. Egyesek már saját "bôrükön" érezték a városgazdák döntésének következményeit, többszáz család meleg víz nélkül maradt. Fûtésrôl szó sem lehet, hiszen a kisváros tömbházlakóinak 80 százaléka törpehôközpontot szerelt fel lakásán. A város lakónegyedeiben mûködô öt hôközpont csak meleg vizet szolgáltat.

A hosszantartó havazás és a jelenlegi hideg közepette csak ez nem hiányzott a szamosújvári tömbházlakóknak, akik hideg víz nélkül is maradhatnak, ha nem róják le állampolgári kötelességeiket.

Erkedi Csaba

Tavalyi határozatához híven — amely szerint 2003-tól kezdôdôen havonta ülésezik az aranyosgyéresi RMDSZ választmánya — január 12-én megtartotta idei elsô gyûlését a kisváros RMDSZ-szervezete. A kongresszussal kapcsolatos problémafelvetések mellett helyi gondokról is tárgyaltak.

A székház híján ismét a református templomban istentisztelet után visszamaradt hívek körében a fô témát természetesen az RMDSZ hónap végi kongresszusa képezte. Ennek kapcsán több javaslat is elhangzott, amelyeket az aranyosgyéresi kongresszusi küldöttek továbbítanak majd. A javaslatok között elhangzott, hogy maradjon egységes az RMDSZ, a platformok egyezzenek ki; az RMDSZ lépjen fel erélyesebben az ingatlanok visszaszolgáltatásának ügyében, s ha szükséges, folyamodjon nemzetközi fórumokhoz; az RMDSZ hasson oda, hogy a különbözô egyházaknak híveik száma arányában juttassanak állami támogatást; kérték, hogy a nagyobb létszámú RMDSZ fiókszervezeteknek a státustörvényen át juttassanak anyaországi támogatásokat. Itt fôként számítógépeket emlegettek, azt is belátták viszont, hogy mindaddig, amíg az aranyosgyéresi RMDSZ-nek nincs egy saját székháza, egyszerûen nem is lenne hol üzembe helyezni az esetleg adományozott leltári tárgyakat, ez esetben számítógépeket. Az ülésen helyi problémák is szép számban terítékre kerültek. A jelenlévôk nehezményezték a helyi adók és illetékek jelentôs növelését — amelynek oka egyébként az, hogy két éve alig módosítottak ezeken az adókon, s most a törvény által elôírt minimális drágítást végre kellett hajtani –; szó esett a jelenleg vegyes tannyelvûként mûködô hajdani magyar óvoda épületének, valamint a kihasználatlanul álló régi református parókia épületének visszaszolgáltatásáról; részletes jegyzéket kérnek a körzetfelelôsöktôl, a tagdíjat befizetô polgárok névsorával; szervezési kérdéseket is tárgyaltak a február 3–8. között sorra kerülô téli népfôiskola kapcsán. Az aranyosgyéresi RMDSZ március 2-án tartja éves közgyûlését, ahol a helyi szervezet tevékenységét részletesen elemzi.

K. E., S. J.

A 2003-as esztendô költségvetése Aranyosgyéresen közel 113 milliárd lej, ez az összeg szerepel a bevétel és kiadás fejezetnél egyaránt.

A bevételek a különféle adók, illetékek, hozzájárulások és adómentes jövedelmek összegébôl tevôdnek össze, amelyeket a magán vagy jogi személyek fizetnek a megfelelô kormányrendelet elôírásai, valamint alkalmazási metodológiája szerint, illetve a helyi tanács adó- és illetékmegállapító határozatai alapján.

Az épületadóból származó bevételek felbecslésekor a 2002-es adatokat vették figyelembe, ugyanakkor 30–100 százalékos drágulást számítottak fel, és azzal is számoltak, hogy a lakosság bizonyos rétegei adókedvezményekben részesülnek. A telekadó 50 százalékos emelése a városon kívüli területek megfelelô adózásának tudható be, ugyanakkor viszont a városon belül lévô szántóföldek esetében az adó a kültelkekével azonos.

A költségek a helyi tanács tevékenységének folytonosságát biztosítják, a helyi tanácsnak alárendelt intézmények mûködését, a közérdekû szolgáltatásokét, a 2001-ben és 2002-ben jóváhagyott programok alapján sürgôsen esedékes fejlesztési munkálatok elvégzését.

Jelentôsebb eltérések akadnak az egészségügyi fejezetnél, ugyanis ettôl az évtôl kezdôdôen a kórház általános és folyamatos javítási költségeit is a helyi tanács költségvetésébôl fedezik. A kultúra, vallás, sport fejezetnél a megszokott költségek mellett az Avram Iancu szobor költségeit is befoglalták, ugyanakkor a szociális ügyeknél figyelembe vették a közösségi központ, kábítószerellenes központ, a családi erôszak áldozatait befogadó központ létrehozásának jóváhagyását, valamint a társadalmi marginalizációs törvénybe foglalt tevékenységeket.

R. T. T.

Lapunk annak próbált utánajárni, hogy véletlen vagy szándékos egy magyar nemzetiségû befektetônek az Economat típusú üzlet létrehozására adott negatív válasz.

Székely Artúr, az Azrieli Kft. tulajdonosa lapunknak arról számolt be: 6 Termopan típusú bódét gyártatott le annak érdekében, hogy kisebb üzleteket hozhasson létre. — Egy-egy bódé gyártási költsége megközelíti az 50 millió lejt. Megszereztem valamennyi jóváhagyást a vízmûvektôl, a gázmûvektôl, de a polgármesteri hivatal csak két helyen adott engedélyt ezek felállítására: a Fenesi úton és a Flora üzletház közelében, a postahivatal elôtt. Utóbbi esetben az építkezési engedély és a városrendészeti bizonylat kibocsátását a postahivatal vezetôségének beleegyezéséhez kötötték. Ezt sajnos még nem sikerült megszerezni. A Fenesi úti helyre is megszereztem az engedélyeket, de a városháza másnak adta oda — meséli Székely Artúr.

A befektetô által rendelkezésünkre bocsátott, december 24-én kelt városházi levélbôl kiderül: A Fenesi út 75. szám elôtti járdán nem tudnak helyet biztosítani a cég bódéjának "mivel egy másiknak a felállítását hagytuk jóvá ugyanazon a helyen". A levelet Gheorghe Funar polgármester, Liviu Macea városházi igazgató és Corina Cuiban osztályvezetô látta el kézjegyével. Székely szerint 1 bódé jóváhagyásainak megszerzése 6–7 millió lejébe kerül. — Kiadtam egy csomó pénzt, az elárusító helyiségeket pedig nem tudom felépíteni — tette hozzá a befektetô. Megtudtuk: a jelen pillanatban a törvényesség határán mûködô bódékban 750 hátrányos helyzetû személynek 10 százalékkal olcsóbban árulnak kenyeret, lisztet, prézlit és egyéb termékeket.

A Szabadság kérdésére válaszolva Gheorghe Funar kifejtette: a városi tanácsosok nem állítottak össze egyetlen olyan határozattervezetet sem, amely Economat típusú üzletek létrehozásáról szól. — Egyesek most gondolkodnak azon, hogy ilyen jellegû üzleteket hozzanak létre, mások viszont azt állítják, kedvezményeket biztosítanak a hátrányos helyzetûeknek, de késôbb elállnak szándékuktól. Ilyen esetekben a városházi engedélyek meghosszabbítását kérik annak ellenére, hogy már nem az eredetileg jóváhagyott tevékenységet folytatják — mondta a polgármester.

Helyettese, Boros János azt állítja, a városháza nemigen támogatja a bódék elhelyezését a városban. — Arra próbáljuk ösztönözni a befektetôket, hogy telket vásároljanak, és saját üzletet építsenek. A kilencvenes évek közepén a bódék gombamód terjedtek a városban, senki sem ellenôrizte ôket — mondta Boros. Az alpolgármester arról számolt be, hogy az utóbbi idôben megpróbálták visszaszorítani az utcai kereskedelmet, szabványbódékat vezettek be.— Ez nem gond, hiszen jómagam is az elôírások betartásával gyártattam le az elárusító helyiségeket. Remélem, sikerül megoldást találni ezek elhelyezésére — mondja Székely Artúr.

Liviu Macea, a polgármesteri hivatal városrendészeti osztályának igazgatója arról biztosít, hogy a Gheorghe Funar vezette intézmény nem különbözteti meg a vállalkozókat nemzetiségük alapján. — Semmi bajunk az Azrieli Kft.-vel. A városrendészeti bizonylat és az építkezési engedély kibocsátásánál nem vesszük figyelembe, mivel foglalkozik a cég. Hogy miért kapta meg más a helyet a Fenesi úton? Mert gyorsabban mozgott — jegyzi meg az igazgató.

Ezek szerint a kérdés csupán az, ki lép vagy intézkedik gyorsabban. Ha elhisszük Maceának, hogy a polgármesteri hivatalban nem veszik figyelembe a befektetô nemzetiségét, akkor vállalkozónk bódéiban már rég 10 százalékkal olcsóbban vásárolhatnának a hátrányos helyzetû lakosok.

Kiss Olivér

2002-ben jelentôsen megnövekedett az utasforgalom a kolozsvári nemzetközi repülôtéren, ugyanakkor a kirótt pénzbírságok összege is nôtt, s a határrendészeknek bôven akadt dolguk a törvénysértôkkel is.

Több mint 51 ezer személy fordult meg tavaly a kolozsvári nemzetközi repülôtéren, derült ki a reptér határrendészeti szolgálatának vezetôje, Vasile Rus felügyelôhelyettes közleményébôl.

2002-ben sokkal több személy fordult meg Kolozsvár röpterén, mint egy évvel korábban: nemcsak a belföldiek, de a külföldi utazók számát illetôen is növekedést tapasztaltak. Míg 2001-ben csupán 31 ezer külföldi állampolgár járt a kolozsvári reptéren, addig tavaly már négyezerrel több, s a román állampolgárok száma is a 2001-ben jegyzett tízezerrôl 16 ezerre növekedett. Nemcsak az utasforgalom, hanem a büntetésekbôl származó bevételek összege is magasabb volt tavaly, mint egy évvel korábban: 2002-ben különféle kihágások miatt 22,4 millió lejt fizettettek ki a szabálysértôkkel, s ez hatmillió lejjel több, mint 2001-ben.

Tavaly összesen 31 törvénysértôt fedeztek fel a kolozsvári nemzetközi repülôtéren, ezek közül kilencet országosan köröztek. 2002-ben 28 külföldi állampolgárnak tiltották meg a kilépést Románia területérôl, ezeknek többsége a Schengen-övezetbe illegálisan kijutni próbáló török állampolgár volt.

2002-ben a reptér határrendészei összesen háromszáz személy esetében indítottak vizsgálatot, akiket idegen országba tett illegális bejutás kísérlete, illetve illegális tartózkodás miatt toloncoltak haza, ugyanakkor hamis nyilatkozat és okirathamisítás miatt 28 esetben bûnvádi eljárást indítottak.

Több mint 160 Beszterce-Naszód megyei iskolaigazgatónak kell versenyvizsgáznia, hogy megtarthassa állását — jelentette be a Beszterce-Naszód megyei tanfelügyelôség.

Ezen igazgatók kinevezése 85 százalékuk esetében már lejárt, de még mindig ôk töltik be a tisztséget, a többieket pedig küldöttségek nevezték ki. Ôk egy interjú keretében kell hogy bemutassák az intézmény menedzselésérôl szóló tervüket.

Saját kezével vetett véget életének egy körösfôi mesterember. A 48 éves férfi abban a mûhelyben akasztotta fel magát egy gerendára, amelyben dolgozott. A kézmûves, Kovács Ferenc az elmúlt hét végén követte el tettét.

A férfi a település egyik legjobb mesterembere volt, termékei nagy keresetnek örvendtek. Ismerôsei nem tudják megmagyarázni tettének okát. Azt azonban elismerik, hogy az utóbbi idôben a férfi nagyon sápadt volt. Az orvosok szívbetegséget fedeztek fel nála, de az nem volt súlyos: még hosszú ideig élhetett volna.

Tûzvész tört ki egy Dés melletti településen. Amint azt Florin Tripon hadnagy, az Avram Iancu tûzoltócsoport sajtószóvivôje elmondta, a tûz egy tôkepataki nyári konyhában keletkezett kedden, és azt a dési tûzoltók oltották el. A tûz kiváltó oka a megrongálódott kémény volt, és egy tonna szénát és 12 négyzetméternyi tetôzetet semmisített meg.

Egy 15 éves szálvai fiút vírusos agyhártyagyulladással szállítottak kórházba. Aida Colda epidemiológus szerint a beteget a besztercei megyei kórház fertôzô osztályára utalták be, ahol orvosi felügyelet alatt tartják.

Két hete egy Kolozs megyei faluban több vírusos agyhártyagyulladásos eset fordult elô, ezért több tucat gyereket vetettek alá speciális vizsgálatoknak.

— Pompás aranyóra. Büszke vagyok rá.

Nagyapám a halálos ágyán adta el nekem.

(Woody Allen)

A Babes–Bolyai Tudományegyetemen az utóbbi évtizedben több ízben szereltek fel korszerû kutatási központokat, amelyek világszínvonalú fejlôdést biztosítanak a diákoknak: a Biofizika Laboratóriumot 1996-ban, a környezetmérnökit és a biotechnológiait 1997-ben, a Pszichológiai Intézetet 1998-ban, az Interdiszciplináris Kísérleti Intézetet 2000-ben stb.

2003-ban új, korszerû egységeket nyitnak meg, jelentôs anyagi befektetéssel: a Molekuláris Biológia Központot; a Regionális Földrajz Központot; a Társadalomtudományi Kísérleti Kutatóközpontot, valamint a Bibliai Tanulmányok Központot.

Jelen pillanatban az infrastruktúra (laboratóriumok, könyvtárak, irodák) elôkészítésén dolgoznak — és az egységek számítógépes felszerelésén. Ezeket a központokat 2003 elsô felében tervezik átadni.

Kedves Olvasó, ha az utóbbi idôben hiányoztak neked Bogyó cikkei a Campus hasábjairól, megnyugtatlak: nincsen semmi baja, sôt. Csak épp szülési szabadságon volt. És igen, máris eggyel többen vagyunk! Apornak hívják, három kiló hatvan deka, és ötvennégy centi. Vasárnap hajnalban háromnegyed ötkor látta meg a (hold)világot. Arról, hogy ugyanebben az idôpontban az egyik városi tanácsosnak is gyereke született, nem tehetünk. Majd megírja Olivér a politika-rovatban.

Gratulálunk a fiatal családnak és hajrá, Apor!

a szerk.

*

Az Iskola Alapítvány által meghirdetett szociális ösztöndíjra ûrlap igényelhetô a KMDSZ-irodában. A pályázat január 17-ig adható le a székhelyen (Avram Iancu /volt Petôfi/ u.21.) délelôtt 9–13 óra között. Tel.: 195-700, 196-561.

Január 10-én, péntek délután mintegy 50 érdeklôdô elôtt, a kolozsvári Mûvészeti Múzeum (Bánffy-palota) termeiben megnyílt Balázs Janó Genesis címû szobrászati kiállítása — amint arról a Szabadság január 11-i száma is beszámolt. A rendezvényt a Kolozs Megyei Tanács és a Mûvészeti Múzeum szervezte.

Balázs Janó 1947-ben született Nagybányán. Édesanyja révén, aki a nagybányai festôiskola tagja volt, megismerte a Ziffer Sándor köré csoportosuló mûvészeket. A fafaragást Vida Géza mûhelyében sajátította el. 1970-ben Kolozsvárra költözött. Itt Kósa Huba Ferenc mûtermében szobrászatot, Vasile Pop Silaghival grafikát tanul. 1976-tól hazai és külföldi kiállításokon vesz részt. Alkotásai Magyarországtól Japánig különbözô köz- és magángyûjteményekben találhatók. A mostani kiállításon 25–30 szoborral vett részt (retrospektív tárlat), amelyek között fa- és kôszobor egyaránt található. A mûvészt Németh Júlia és dr. Alexandra Rus méltatta.

Kôszobraira jellemzô, hogy némelyiken mintha nem is látszana emberi kéz munkája, annyira természetesnek hat. Megint mások (inkább azok, amelyek fából vannak) már-már túl bonyolultnak hatnak egymás mellett. Ezekben is a hullámok dominálnak, de itt a kôszobrokkal ellentétben rengeteg van belôlük. Azonban ezek is nyugalmat sugallnak, minden kuszaságukkal együtt.

A. B.

Kedves Olvasó! A technológiai fejlôdés gyorsan zsugorodó világunk hajtómotorja. Amikor Watt úr annak idején feltalálta a gôzgépet, nem is sejtette, hogy késôbb hová fog fejlôdni a gyanútlan emberiség. Ma már e-mailen küldjük el a vizsgát, és weblapon találjuk meg az eredményt. Bankszámlát ellenôrzünk, filmeket töltünk le a végtelen internetrôl. A virtuális világegyetem gyorsabban tágul, mint az igazi.

Felmértük ennek jelentôségét és elhatároztuk, hogy a Gutenberg-galaxis digitalizálásának legújabb állomásaként lapunkat mi is felpakoljuk az internetre. A Campus eddig is létezett virtuális formában, de az vagy nem frissült megfelelôen (www.kmdsz.ro/campus), vagy egy nagyobb honlap keretein belül látott napvilágot, képek nélkül (www.hhrf.org/szabadsag/szamok.htm). Ezt elkerülendô, ezentúl fényképpel és rajzokkal együtt, Kanadából és Kézdirôl is elérhetô lesz a Campus, a campus.home.ro honlapon.

Pötyörészd be tehát, kedves olvasónk, ha a) lusta vagy lemenni b) már nem kaptál Campust c) Grönlandon tartózkodsz, a címet a böngészôbe, és élvezd a digitális diáklapot, minden szerdán, de talán már a papíron való megjelenése elôtt is!

Szerk.

Míg az egyetemistáknak a rettegett vizsgaidôszakot hozta a vízkereszt, az élet és a pénzáramlás folytatódik. Távol a szülôi ház melegétôl és kosztjától, ha nyáron nem megyünk Amerikába fagyit árulni, illetve nem áll szándékunkban passzióból ismételendô vizsgákra készülni, ideje elkezdenünk azon töprengeni két szakkönyv között, hogyan használhatjuk ki azt a három hónapot.

Ha a rendelkezésedre álló hosszú, meleg idôszakot nem akarod végig haverokkal, kirándulásokkal, pihenéssel és semmittevéssel tölteni, hanem hasznosan szeretnéd elkönyvelni, nézd meg a következô honlapokat, ahol nemcsak nyári egyetemeken, konferenciákon való részvételi lehetôségekrôl tájékozódhatsz, hanem továbbképzésekrôl, s nem utolsósorban tanulmányok melletti kereseti lehetôségekrôl is.

www.eastchance.com — angol nyelvû honlap, ahol nemzetközi eseményekrôl, ösztöndíjakról, nyári képzésekrôl, állásajánlatokról tájékozódhatsz, útmutatót találsz CV, ajánlólevél stb. megírásához.

www.edu.ro/onbss.htm — az Oktatási és Kutatási Minisztérium külföldi tanulmányi ösztöndíjak osztályának oldala, ahol a világ bármely részére szóló tanulási lehetôségen kívül kutatási, intenzív nyelvtanulási, nyári egyetemeken való részvételi felhívások találhatók.

www.pafi.hu — magyarországi Pályázati Figyelô nem csak magyar állampolgárok részére, témabeli korlátozás nélkül. A honlap frissítése heti 4–5 alkalommal történik.

www.pontweb.ro — pályázati figyelô magyar és román felülettel, közlönyre és nyomdai kiadványra való feliratkozási lehetôséggel. Hazai vonatkozású felhívásokat találhatsz itt magyar, román és angol nyelven magánszemélyek, civil szervezetek, vállalkozások és intézmények számára.

www.transindex.ro — témakörök szerint kategorizált pályázatok, külön feltüntetve a közelgô határidôsöket.

Lôrincz Edina

Új kiadvánnyal gazdagodott a romániai magyar médiapiac. Az új pályázatfigyelô lap, a PONT.lap A5-ös formátumban, havonta fog megjelenni. A PONT.lap dokumentumfüzetként is szolgál olvasóinak, mivel általános, hosszabb távon érvényes információkat is közöl a pályázatok világából. Tartalmi szempontból a szakfolyóirat a kis- és középvállalkozásokhoz, a civil szervezetekhez, a közigazgatási intézményekhez és a magánszemélyekhez egyaránt szól.

A PONT.lap rovatai: Eurovat (az aktuális pályázati kiírásokon kívül az EU-fogalmak szótárát, átfogó programok ismertetését is tartalmazza), a Gazdaság (fôként a magánvállalkozókat megcélzó hitel- és pályázati programokra fekteti a hangsúlyt, de egyes sikeres vállalkozások, nagyobb befektetések bemutatására is vállalkozik ), a Civil világ (a nonprofit szervezetek ténykedéseibe, ötleteibe, programjaiba nyújt betekintést) az Állami intézmények — emberközelben (részleteket tartalmaz egy-egy állami intézmény tevékenységérôl, programjairól és egyéb, közszférából származó újdonságról). A PONT.lap mellett jelenleg is bárki számára elérhetô a PONT.web a www.pontweb.ro honlapcímen.

Képzeljünk el egy könyvbemutatót, író-olvasó találkozót vagy bármilyen irodalmi eseményt: kik vannak ott, kik beszélnek, kik azok, akiket egyáltalán érdekel? Sajnos a felsorolás elég sekélyes lesz, és nagyon egyoldalú. Annyira, hogy lehetne akár író-író találkozónak is nevezni, mert az olvasó nincs ott. Középen ül egy író, aki lobogtatja a kötetét, és nagyon büszke magára. Csakúgy, mint az a valaki, akit a kiadótól küldtek. Mondom, küldtek, mert erre magától még a madár se jár. Ott vannak még a kollégák, akiket ez tényleg érdekel. Hogy miért, azt inkább hagyjuk. Nincs köze az irodalomhoz. De még a rokonszenvhez se sok. Aztán ott van még néhány ceruzacowboy is, akit elküldtek egy poros szerkesztôségbôl, hogy menj, fiam, írjál valami irodalmast. Ô egy nem várt elem a részeggel együtt, aki úgy esik be, hogy nem is tudja, mirôl van szó (van olyan is, aki tudja).

Na, ô aztán megy is ezerrel, és elôbb-utóbb kiköt. Ha szerencséje van, akkor egy lazább helyre megy. Ha nem tudja, mirôl van szó, akkor összetévesztheti egy kocsmai beszélgetéssel is. De választhat kevésbé szerencsésen is. Lehet, hogy egy "nyakkendôs" rendezvényt lô magának. Na, ez aztán még az elôbbinél is rosszabb tud lenni, mert itt még véletlenül sem mondja senki azt, amit gondol. A kocsmában azért még ez is elôfordul.

Nem is ezekkel a különbségekkel vannak a bajok, ezek természetesek. Ezek a mûvészetben is benne vannak, és szükség is van rájuk. Itt a jelenléttel van baj, mint nálam az egyetemen. Az irodalom közlés is egyben, és mint ilyen folyamat, feltételez néhány befogadót is — a kép nem teljes. Józan ésszel elgondolva nem is lehet, mert így már egy annyira öncélú mûvészetet kapnánk, amely nem is a nagyközönség számára készül, hanem egy annyira szûk csoportnak, amely nem képes eltartani. Ezért mostanában inkább lehetne hasonlítani egy fûrészlábú madárhoz, aki maga alatt vágja a fát, mint bármi máshoz.

Persze az ilyen dolgokra mindenki egyformán reagál. Nyakkendôs, laza, bárki, aki életében leírt egy szót is, ami megjelent nyomtatásban. Arról most ne beszéljünk, hogy mennyi köze van ennek a mûvészethez. Rájuk ül a weltschmerz, és a messzibe révedô szemekkel mondják, hogy sajnos nem olvasnak az emberek. De a dolog azért nem ilyen egyoldalú. Biztos, hogy van benne egy ilyen is, de nem ez a meghatározó. Még ha ez is lenne, akkor is a mûvészetben kellene keresni a gyökereit, mert neki a dolga, hogy az emberek kedve szerint alkosson, eltalálja a kor hangját, ha nem érzi magát elég karizmatikusnak ahhoz, hogy alakítsa.

Sajnos, ezt még nem fogta fel a jelenkori mûvészet, egyelôre ott tartanak, hogy írók, költôk és néhány ember, aki magát szereti olvasónak, mûértônek nevezni, egymásnak dobják a felelôsség labdáját. Azonban itt nem az a fontos, hogy ki a hibás, hanem arra a szintre kéne eljutni, ahol az embernek már nem az a fontos, hogy a neve tisztán maradjon, hanem felfogja, hogy milyen felelôsségekkel járhat egy szerep, amelyet vállalt az esetleges elônyei miatt.

Adorján Botond
dorjan@personal.ro

A szokásos év végi ünneplést a Közép-Európában szétszóródott volt líceumi társaimmal töltöttem, akikkel az összejövetel inkább meséléssel, mint a zenei ritmusok élvezetével telt. Hirtelen furcsa szó ütötte meg a fülem. Azt hittem, egy ízes székely káromkodás. Nagyváradi lévén semmi közöm egy, mint késôbb megtudtam, gyimesi népi motívumhoz. Udvariasan rákérdeztem, mirôl is folyik a társalgás a másik körben. Megtudtam: Kolozsváron neveznek így egy táncegyüttest.

Izzadságszag, szellôzetlen sportterem. 12–15 fiatal egy körben, a középen állót figyeli. Csettintgetések, dobbantások. Zene nincs, csak dúdolás. Föl-föllobban egy-egy dallam, amit talán csak ôk, a beavatottak hallhatnak.

A próba végét kaptam el. A rendezettségbôl rendezetlenség lett, mindenki külön gyakorolt már. Miután kivonultunk a Diákházból, megkértem Horváth Sándort, a haladó csoport azon tagját, aki ez alkalommal foglalkozott a többiekkel, válaszoljon néhány kérdésemre. Elôre jelzem: lesznek közbeszólások.

— Mikor alakult a táncegyüttes?

— ’98 ôszén, amikor néhányan kiváltunk a Szarkalábból. Ekkor felkértük Both Józsefet és feleségét, Zsuzsát, hogy foglalkozzon velünk. Ôk egyébként a Hargita Állami Székely Népi Együttes tagjai voltak. A tánc és a koreográfia mellett a kézmûvességre is hangsúlyt fektettünk: tojást festettünk, nemezeltünk.

— Honnan származik az Ördögtérgye név?

— Nagy kínban voltunk, hiszen valami igazán jót akartunk kitalálni. Kolosi Attilának tulajdonítható az ötlet: ôsi motívum, értékeket hordoz, utal dinamizmusra, dögösen szól, jó logó. Nehezen barátkoztunk meg vele, de most már a szívünkhöz nôtt.

— A néven kívül miben vagytok különlegesek?

— Eltérôen a többi táncegyüttestôl, mi nem a táncjátékokra és nem a táncszínházra vagy a koreográfiára fektetjük a hangsúlyt, hanem arra, hogy a színpadon is visszaadjuk az igazi falusi szabadtánc hangulatát.

— Milyen az együttes felépítése?

— Két csoportba szervezôdtünk, vannak haladóink és "utánpótlásaink", úgy 20–20 aktív taggal. (Az "utánpótlások" honlapja: www.geocities.com/ordogtergyecske.) A próbákat a két csoport külön tartja. Az utánpótlást a haladók közül tanítja valaki. Az idetartozás persze nem azt jelenti, hogy ôk nem számítanak. Ugyanakkora felelôsség hárul rájuk is fellépésekkor. A tagok zöme egyetemista, ez viszont azzal jár, hogy nyáron a csoport nem mûködik. Ha lehet, edzôtábort tartunk, vagy tánctáborba megyünk, de az "amerikai hév" ezeket sem érinti kedvezôen.

— Mit táncoltok?

— Kalotaszegi, mezôségi, vajdaszentiványi, magyarózdi, felcsíki, gyimesi, moldvai táncok tartoznak a repertoárunkba. Ezeknek egy részét táborokban, táncházakban tanultuk meg.

— Milyen anyagi keret áll rendelkezésetekre?

— Az elsôrendû forrás a havi tagságdíj. Pályázni is szoktunk, fôleg viseletekre vagy anyagra, és Kallós Zoltán is támogat minket.

— Okoz-e gondot a viselet beszerzése?

— Sokszor kölcsön kell kérnünk.

— Elôszedjük nagyszüleink csizmáját — szól közbe Harant Emese — vagy vásárokon vesszük meg a ruhadarabokat, ahol sajnos a nénik már-már üzletet csinálnak a népmûvészetbôl, és a külföldi keresettség miatt irreálisan drágán adják.

— Egyik tagunk ügyesen varr — folytatja Horváth Sándor —, így meg tudjuk oldani a problémát.

— Milyen a kapcsolatotok a román táncegyüttesekkel?

— Nincsenek köztünk konfliktusok. Voltak jól sikerült közös fellépéseink a Mãrtisorullal…

— Meg lehet-e élni a táncból?

— Az oktatásából nem, mert Romániában nincs hivatalos kerete. Magyarországon igen, ott meg is fizetik. A fellépésekre általában meghívnak minket, viszont a szálláson és útiköltségen kívül nincs egyéb "támogatás". A hangulat azért is jó, mert mind kedvtelésbôl táncolunk. Többnek érezzük magunkat általa.

— Hogyan verbuváljátok a tagokat?

— Utánpótlás-toborzás ôsszel történik, táncházban és újságban hirdetjük meg az alkalmat. Az újoncokat három hónapon át képezzük, majd felvételi következik a haladó csoportba. Hogy mi számít? Tehetség, hozzáállás, népi hagyományok értékeinek becsülése…

— Hogyan tovább?

— Felvételi után friss erôvel, tömegesen elmegyünk Amerikába turnézni, és sok pénzt keresünk. Sajnos csak viccelek.

— Mikor kerültél kapcsolatba a táncegyüttessel?

— Egyetemista társamtól hallottam elôször a csoportról — folytatja a beszélgetést Miklós Sándor, a "káromkodó" újonc —, majd a táncházban is megemlítették a nevét. Úgy három hónapja el is látogattam az egyik próbára, és magával ragadott a hangulat.

— Miért éppen néptánc?

— Már gyerekkoromban találkoztam a népzenével édesanyám által: székely népballadákat énekelt nagymosás közben; majd egy váradi gyermektánccsoportban kerültem közvetlen kapcsolatba magával a tánccal, ahol a bátyám tanított. Szóval, ez családi hagyomány.

— Mennyiben befolyásolja (diák)életed a néptánc?

— Igazából ki voltam már éhezve erre, bár sokszor arra ébredek, hogy semmire sincs idôm, ugyanakkor egy-egy próba vagy fellépés egy egész hétre feltölt energiával, és sokszor alig várom már a következôt. Nagyon jó baráti társaságba kerültem, értékes embereket ismertem meg, akikkel a közös gyakorlások után jól el tudok beszélgetni.

— Milyennek látod a néptánc jövôjét?

— Attól félek, hogy az egyre alakuló néptánccsoportok a minôség hígítása mellett csak a fellépésekre és a koreográfiákra koncentrálnak, és egyre inkább elfelejtik, hogy a néptánc, a népzene valójában szórakozás volt a falusiak számára is. Félek, hogy megüresedik a táncház, és hogy az emberek egyre inkább csak a tánccsoportokba járnak, ahol a koreografálás által eltûnik a tánc önkifejezô értéke.

— A megoldás?

— Járjunk el minél többen a táncházba, hogy tudjunk szabadon is táncolni, ahogy ezt mi, ördögtérgyecskék is célul tûztük ki.

Kérdezett:
Lôrincz Edina

Négy kissrác a tömbház mögött. A garázsok háta mögé húzódnak, és hatalmas vállalkozásba kezdenek. Három napja hull a hó, úgyhogy minden lehetôségük megvan egy hatalmas hópalota építésére. A hóember szimpatikus, de egy kicsit unalmas figura. Anyuka nem adja oda a murokorrot, inkább a holnapi levesbe fôzi. Na, és egy csomót hengergetni is kell ahhoz, hogy tényleg értelme legyen, akkor pedig könnyen megeshet, hogy testének a két-három részét nem sikerül egymásra felrakni. Egyszóval a hópalota könnyebb, egyszerûbb, és cseppet sem silányabb dolog, mint egy becsületes hóbátyus a maga ócska seprûjével és a hó alól nehezen megszerezhetô kavicsgombjaival.

Szóval ôk négyen nekiesnek a dolognak, valamivel ebéd után, vagyis tökéletes formában és jóval a sötétedés elôtt. Két csapatban dolgoznak. A falak egymással szemben egyre emelkednek, aztán elfogy a hó körülöttük. Fel kell tehát mászni a garázsok tetejére, és onnan leverni a hasznos építôanyagot, vagy leseperni az autókra rakódottat (a tulajdonos úgyis csak hálás lehet). És épül a fal. Aztán még egy melléje, balra, utána egy jobbra is. Igazi kis barikád születik.

A várkastély készen áll. A négy hôs lovagnak már csak a muníciót kell összegyûjtenie. Szorgosan készülnek a háborúra. Hógolyókat gyûjtenek halomba a falak mögé, hogy védve legyenek.

A két csapat a jövendôbeli csatatér kellôs közepére sétál méltóságteljesen. Néhány szót váltanak egymással, aztán kihúzzák magukat, és férfiasan kezet fognak. Mindenki mindenik ellenfelével. Útban "hazafelé" pedig a társukkal is. Aztán megkezdôdik a nagy ütközet.

Repülnek a hógolyók, harsány csatakiáltások hangzanak. Hol itt, hol ott bukik le valamelyik vitéz az alig térdéig érô hófal védelmébe, felkap egy hógolyót, s az már süvít is. Itt-ott megsérül a várfal, gyorsan ki kell javítani, de közben az ellenségrôl sem szabad megfeledkezni…

És ilyenkor ne kívánjam húszéves fejjel is, hogy ó, bárcsak lennék tíz évvel fiatalabb?!

Klárika

…a szeretet lángja halványabban ég? Vagy egészen kialszik és a következô decemberben lángszóróval kell kiengesztelni, mint holmi mirelit csirkét?

Anyuka, hová megy a karácsony, amikor kidobjuk a fát? Többé nem megy vissza az erdôbe, ugye? Az a fa már akkor meghalt, amikor befaragták a talpba. A talmi csillogás csak a gyorsan fogyó szaloncukorkáké volt. Hazudtunk a fának.

Nyugaton már divat a visszacserélhetô karácsonyfa. Talán nem kéne megvárni, hogy mi is rákényszerüljünk. Íme, a díszétôl megfosztott, egyszerû közlegényi sorba visszasüllyesztett fa, amint ráébred, hogy neki nem lesz több karácsonya. Legalább tûzifa lettem volna…

A felvétel a város központjában, a Szentegyház utca és a Fôtér keresztezôdésénél készült.

Kép és szöveg:
Jakab-Benke Nándor

"Természete a balladának, hogy nem a tényeket, hanem a tények hatását az érzelemvilágra, nem a szomorú történetet, hanem annak tragikumát fejezi ki, mennél erôsebben" — fogalmazza meg Arany János a ballada meghatározását. A dalban elbeszélt tragédia legnagyobb magyar mesterének balladáiból új kiadás jelent meg. Arany János balladáit a budapesti Sziget Könyvkiadó jelentette meg 2002-ben. (A kötet része volt az Erdélyi Magyar Könyvklub tavaly ôszi katalógusának is.)

Arany János balladáit sokan sokféleképpen osztályozzák. A legkézenfekvôbb talán éppen a kötetbeli csoportosítás: külön-külön fejezet tartalmazza Arany történelmi és népi balladáit. Az elôbbiek közül kiemelkedik az öt darabos Hunyadi-balladakör a közismert Mátyás anyjával.

Az elôzô három fejezet a Különbözô tárgyú balladákkal egészül ki, ebben a bûvös "egyéb" csoportban pedig olyan remekmûvek olvashatók, mint például a malájversforma-kísérlet, a Bor vitéz, a régi hiedelmet feldolgozó Tetemre hívás vagy Arany egyetlen "modern" balladája, a jelenkori városképet középkori haláltáncmotívumba játszó Híd-avatás.

A kötetbôl nem hiányozhat az Ágnes asszony, A walesi bárdok és a Szondi két apródja sem. Mellettük viszont olyan alig ismert balladák is olvashatók, mint például a méltatlanul elfelejtett Pázmán lovag, a Vörös Rébék, a Szôke Panni vagy a Hunyadi csillaga. Mindegyik különleges a maga nemében, de valamennyi példázza azt az 1861-bôl, Vajda János tollából származó megállapítást, miszerint "Arany […] soha sem téveszti el a bevégzésnél idézni elô a célzott hangulatot, melynek utórezgése csöndes ugyan, de soká tart".

Kónya Klára

A múlt kultúrtörténete iránti fokozott érdeklôdés nem csupán a jelenkor sajátossága. Nyomon követhetô a tizenkilencedik-huszadik század fordulóján is. A fellelhetô dokumentumok, tárgyi emlékek számbavétele a világégés során háttérbe szorult ugyan, de a békésebb korban, megváltozott történelmi körülmények között újraindult. Itt, Erdélyben amolyan búvópatakként, a hivatalos állam támogatása nélkül, vagy éppen akadályoztatásával, felekezeti mezben folytatódott. Történészek, levéltárosok támasztották fel ismét a félbemaradt kutatást, s akár munkaidô után is, komoly áldozatvállalások közepette tevékenykedtek.

Herepei János felbecsülhetetlen értékû munkásságával közösségünk szélesebb körben a rendszerváltás után ismerkedhetett meg, amikor kutatótevékenysége sajtónyilvánosságot kaphatott. Neki köszönhetô Kolozsvár és egyben Erdély középkori története számos mozzanatának feltárása. A kolozsvári Farkas utcai templom 1638–1647 közötti restaurálását nyomon követô kötet*) — amelyet Sas Péter rendezett sajtó alá —, a vonatkozó levéltári anyag bemutatásán keresztül betekintést nyújt a város életébe, a tizenhetedik század közepének közállapotaiba. Mûvészettörténeti érdekessége, hogy talán az elsô hazai — a kor körülményei között tudományosnak nevezhetô — mûemlék-restaurálásról tudósít. Az I. Rákóczi György fejedelem szorgalmazta újjáépítés ugyanis — a kordokumentumok tükrében — a gótikus templom eredeti állapotának tökéletes helyreállítását tûzte ki célul. Nem nézve az ezzel járó anyagi áldozatot, amellyel a messzi földrôl szerzôdtetett, a feladat nagyságának megfelelni tudó szakemberek utaztatása, ellátása és fizetsége járt. A könnyebbik feladat a templomnak a kor divatja szerinti átépítése lett volna, ami hasonló esetekben bevett szokás volt szerte a világon. Ezzel szemben a fejedelem és környezete — felismervén a grandiózus gótikus szerkezet képviselte rendkívüli építészeti értéket — pillanatra sem engedett ez utóbbi megoldás csábításának. Történelmi pikantériája a dolognak, hogy a templomot végsô soron az a protestáns közösség építi újjá, amely a tizenhatodik századi felekezeti villongások idején a benne székelô szerzetesi rendeket elüldözte, a templomot kegytárgyaival együtt tönkretette, a körülötte lévô rendházi ingatlanokat elpusztította.

A kötet Sas Péter tizenöt oldalas átfogó bevezetô tanulmányával indul, amely Herepei János életébe és munkásságába, valamint a templom restaurálás elôtti történetébe és a körülötte napjainkig folyó helyreállítási munkálatok mozzanataiba nyújt betekintést. Herepei János a templomban szolgálatot teljesítô lelkészdinasztia leszármazottja, és ebben a minôségében élete egybefonódik a Kolozsvár szimbólumává vált mûemlék épülettel. A családban nemzedékek során ôrzött és továbbadott információk, eseménybeszámolók, tárgyi emlékek birtokosa. Így nálánál avatottabb személy aligha akadt volna a Farkas utcai templom történetének megírására. A huszas-harmincas években a református egyházban viselt tisztségei révén — az egyház keretén belül mûködô mûemlék bizottság tagja — feladatai közé tartozik a református levéltárban található és a mûemlék épületekre vonatkozó kordokumentumok számbavétele és tanulmányozása. Ezekhez járulnak hozzá a különbözô levéltárakban folytatott kutatásai. A restaurálási munkálatok oknyomozó feltárásához a városi levéltárban ôrzött, a városi sáfárpolgároktól, adószedôktôl és unitárius egyházfik számadáskönyveibôl merítette az anyagot. Mindezek eredményeként született meg az a kimerítô tanulmány, amelyet a következô ajánlással indít a szerzô: "Templomunk felszentelésének 300 éves évfordulója alkalmával ajánlom munkámat elôdeim szellemének, akik lelkük minden hûségével és szeretetével majdnem ugyanannyi idô óta állanak e drága anyaszentegyház szolgálatában." E sorokból is kitûnik, hogy a tudományosság szempontjait szigorúan és következetesen betartó szerzôt milyen erôteljes érzelmi szálak késztették gazdagon dokumentált tanulmánya megírására. E szubjektív tényezô viszont, több más, hasonló munkától eltérôen, csupán a motivációban, az alkotási folyamat elkezdésében és serkentésében játszott szerepet, nem befolyásolta annak tartalmi vagy esetleges interpretációs vonatkozásait.

Az erdélyi témákkal elôszeretettel foglalkozó budapesti mûvelôdéstörténész, Sas Péter érdeme, hogy sajtó alá rendezte és útbaigazító elôszóval ellátta Herepei János hányatott sorsú kéziratát. A világháborús években az anyag részben elkallódott, de a szerzô igyekezett pótolni a hiányzó részeket. A rendkívül értékes és érdekes anyag, amely a Farkas utcai református templom alapításának 517., helyreállításának 356. esztendejében lát könyvalakban is napvilágot, szakemberek és a széles közönség érdeklôdésére egyaránt számot tarthat. A Mûvelôdés Mûhelyben, Szabó Zsolt felelôs szerkesztô irányításával megjelent, gazdagon illusztrált kötet tartalmi erényei mellett külalakjával is felhívja magára a figyelmet, s azt hiszem, nem tévedek, ha a kiadó történetében is mérföldkônek nevezem a 2002-es esztendô eme, korántsem egyedülálló termését. Társairól következô lapszámainkban olvashatnak.

Németh Júlia

* Herepei János, A kolozsvári Farkas utcai templom történetébôl. Mûvelôdés, Kolozsvár, 2002.

Lehetnek még ma, 2002 végén tanulságai egy harminc év elôtt megjelent "aktuális" könyvnek? Általában, mennyi dokumentum értéket tulajdoníthatunk egy "regénynek"?

Elôször talán tisztázzuk a fogalmakat.

Frederick Forsyth regényének elôszavából: "A címben szereplô ODESSA nem a szovjetunióbeli (Ukrajnai) nagyvárosra vagy a Texasban fekvô kisebb városra utal. Egy hat kezdôbetûbôl álló betûszó ez, amely német nyelven így hangzik: "Organisation der ehemaligen SS-Angehörigen". Magyarul ez annyit tesz, mint "Egykori SS-tagok Szervezete."

Nos, ebben a regényben, amely — ha részben irodalmasított is, hisz olvasmánynak van szánva —, bizonyos konkrét személyek esetében a szövegek híven reprodukáltak, hiszen ellenkezô esetben a nyilatkozók megóvták, volna a szájukba adott mondatokat.

A nyomozó, aki a "rigai mészáros" (az internáló tábor kegyetlenségérôl hírhedt parancsnoka) után kutat, elérkezik Bécsbe, ahová a szálak vezetik, és a Rudolfplatz kettô alatt, a harmadik emeleten, ahol az ajtón az áll: Dokumentációs Központ, megtalálja Simon Wiesenthalt, a bécsi náciüldözôt. Ez aztán a vele folytatott hosszabb interjú alkalmával a következôket mondja el neki:

"Az SS tagjai közül mindazok külföldre menekültek, akik tudták, hogy túlságosan is jól ismertek, és hosszú ideig úgysem bújkálhatnak hazájukban, mert elôbb vagy utóbb felfedezik ôket. Ennél a pontnál lépett be az Odessa. A közvetlenül a háború vége elôtt alakított szervezet célja az volt, hogy a körözött SS-tagokat biztonságos helyre menekítse külföldön. (...) Az útlevélbe a menekülteknek csupán hamis adataikat kellett beírniuk, és beragasztani fényképüket. (...) Az Odessának ez volt hát az elsôdleges feladata, amelyet teljes sikerrel oldott meg. (...) Miután a tömeggyilkosságok svájci bankokba utalt "hozadékából" biztos anyagi bázisra tett szert, az Odessa ölbe tett kézzel figyelte, hogyan mérgesedik el a viszony a szövetségesek között.

Az Odessa vezetôsége öt új, fontos célt tûzött maga elé.

Az elsô értelmében az SS egykori tagjainak vissza kellett szivárognia az NSZK* életének valamennyi területére. A negyvenes évek végén és az ötvenes évek elején az ex-SS-tagok a közszolgálat valamennyi szintjén helyet találtak maguknak: ott voltak az ügyvédi irodákban, a bírói székekben, a rendôrségen, a tartományi és helyi közigazgatásban, de még az orvosi mûtôkben is. Akármilyen alacsony beosztásba is kerültek, mégis óvni tudták egymást a letartóztatások ellen, védték egymás érdekeit, és általában is gondjuk volt arra, hogy az egykori bajtársak elleni nyomozás a lehetô legvontatottabban haladjon csak elôre, természetesen csak akkor, ha már megakadályozásra nem volt módjuk.

Második célkitûzésük: beférkôzni a politikai hatalom apparátusába. A magas posztokat kerülték, de a hatalmon lévô pártban ott voltak a gyökereknél, a választópolgárok, a választókerületek szintjén. (...) sem a szövetségi, sem a legalább olyan fontos tartományi parlamentekben nem választottak meg soha olyan politikust, akirôl köztudott volt, hogy szorgalmazza az SS bûneinek kivizsgálását és a vétkesek felelôsségre vonását. Egy politikus némi cinizmussal fûszerezett éleslátással így nyilatkozott errôl: "Ez választási matematika kérdése. A hatmillió halott zsidó nem szavaz. Ötmillió volt náci viszont igen."

Az Odessa harmadik feladata az volt, hogy beszivárogjon az NSZK üzleti, kereskedelmi és ipari életébe. Ezt elôsegítendô, bizonyos SS-tagok már az ötvenes évek legelején vállalkozásokat alapítottak, amelyeket természetesen a zürichi bankbetétekbôl finanszírozott a szervezet.

A negyedik fô cél jelenleg is az, hogy a lehetô legjobb jogi védelmet biztosítsák bármelyik volt SS-tagnak, ha bíróság elé kell állnia. Akármelyik SS-gyilkos állt a bírák elôtt, védôügyvédei az NSZK legjobb és legdrágább jogászai voltak. Azt persze soha senki nem kérdezi, ki fizeti ôket, ha védencük szegény, de ôk maguk lennének az elsôk akik letagadnák, hogy hajlandók ingyen védeni az SS embereit.

Az ötödik a propaganda. Ez sokféle lehet, például jobboldali kiáltványok terjesztése vagy kampány az Elévülési Törvény végsô ratifikálása érdekében. Ha a rendelet törvényszerûre emelkedik, az SS tagjait gyakorlatilag nem lehet többé felelôsségre vonni.

Amikor Wiesenthal befejezte elbeszélését, Miller letette a ceruzát, és hátradôlt a széken.

— Errôl az egészrôl fogalmam sem volt — sóhajtott föl.

— Nagyon kevés embernek van — állapította meg Wiesenthal."

(Ismerôsnek hangzik?)

Közreadta: Dániel Károly

*Német Szövetségi Köztársaság. Az akkoriban még kettéosztott Németország nyugati "Kapitalista" része

A Babes–Bolyai Tudományegyetemen az utóbbi évtizedben több ízben szereltek fel korszerû kutatási központokat, amelyek világszínvonalú fejlôdést biztosítanak a diákoknak: a Biofizika Laboratóriumot 1996-ban, a környezetmérnökit és a biotechnológiait 1997-ben, a Pszichológiai Intézetet 1998-ban, az Interdiszciplináris Kísérleti Intézetet 2000-ben stb.

2003-ban új, korszerû egységeket nyitnak meg, jelentôs anyagi befektetéssel: a Molekuláris Biológia Központot; a Regionális Földrajz Központot; a Társadalomtudományi Kísérleti Kutatóközpontot, valamint a Bibliai Tanulmányok Központot.

Jelen pillanatban az infrastruktúra (laboratóriumok, könyvtárak, irodák) elôkészítésén dolgoznak — és az egységek számítógépes felszerelésén. Ezeket a központokat 2003 elsô felében tervezik átadni.

A töprengô ember
Nemcsak az érzelmek, hanem a gondolatok is lélektôl lélekig hatnak. Ha nem ezt az utat járják be, akkor üresek, felszínesek, semmitmondók. A mûvészet — legyen annak bármelyik megjelenítési formájáról, ágáról is szó — csak abban az esetben bizonyulhat igaznak, ha a fentebb jelzett minimális követelménnyel rendelkezik. Máskülönben nem egyéb üres szócséplésnél, festékpusztításnál, érthetetlen kakofóniánál, avagy "édes, fülbemászó dallamnál", ami talán még rosszabb. Csak akkor üljünk le az állványhoz, munkaasztalhoz, a rajztábla elé, ha úgy érezzük, valamit közölnünk kell az emberekkel, valami "kikívánkozik belôlünk".

Manapság kevés igazi, a szó legnemesebb értelmében vett mûvész van. Van azonban több millió "szorgalmas", aki elárasztja a világot a maga izzadtságszagú csinálmányaival. Ezek az úgynevezett "mûvészek" az utcasarki prostituáltakhoz hasonlóan riszálják, kelletik magukat. Abban különböznek a legôsibb mesterséget ûzô hölgyektôl, hogy amíg ezek nem akarnak igazi valójukhoz képest másnak mutatkozni, a "mûvész urak" veszik maguknak a bátorságot, hogy ne mondjunk szemtelenséget, s eredeti gondolatként próbálják eladni a mások által eldobott palettavakarékot, sikerületlen és összetépett kéziratot, vázlatot, vagy a vésô nyomán lepattant szoborforgácsot.

Székely Géza eddigi munkássága alapján kiérdemelte, megszenvedte a valódi mûvész rangját.

Méghozzá minden porcikájában erdélyi mûvész, annak minden hozadékával és járulékával. Ehhez hozzátartoznak az erdélyiséggel járó félelmek, balladás világlátás is. Amikor félelmeket említettem, nemcsak a ma még nagyon is lehangoló politikai környezetre gondolok, de arra is, hogy az erdélyi mûvésznek kettôs harcot kell vívnia, hogy kikerülhessen a szürkeségbôl. Egyrészt itthon a belterjesség, a kicsinyes kenyérharc veszélye fenyeget, másrészt pedig a közönség meg nem értése, közönye. Külföldön, mondjuk ki, az anyaországban az exotikumnak kijáró vállveregetés. Abba most nem érdemes belemenni, hogy az emberek ezen magatartásának mi az oka.

Székely Géza kíváncsi mûvész. Nemcsak maga a valóság, hanem annak mögöttes tartományai is érdeklik. Fogalmazhatnék úgy is, hogy a látványon túl ezek érdeklik, foglalkoztatják, gyötrik a legjobban. S itt nem feltétlenül a platóni tükrözéselmélettel van dolgunk. Székely egyrészt a maga harcát, töprengéseit megküzdve eljut a mögöttes tartományokba, s azt megértve és birtokba véve, képein elénk is kivetíti. Gondolkodó mûvész, aki képes velünk, nézôkkel is megláttatni a dolgokhoz kapcsolódó jelenségeket, félelmeket, néha irracionálisnak tûnô hiedelemvilágot. Az ô félelmeiben a magunk szorongásaira ismerhetünk.

Akár a felsôbányai "napló"-lapjait nézzük, akár egyéb grafikai alkotásait nézzük meg figyelmesen, rájöhetünk, hogy a mûvész igyekszik keretek közé szorítani ezeket a szorongásokat. Erre utalnak a festményeinek, pasztellképeinek már a konstruktivizmusra utaló szerkezeti erôvonalai. Még az ún. tájképein (amelyek természetesen sokkal többek annál), melyek mindegyike egy-egy "látlelete" a mûvész filozófiai töprengéseinek, válaszkereséseinek. Az itt kiállított alkotásokról is elmondható, hogy az általuk ábrázolt "valós" elemek, csak a nézôk számára kivetített fogódzók. Az itt látható mûvészi munkák már a színek nyelvén is elmondják azt, ami a lényegük, amit alkotójuk velünk, nézôkkel közölni akart.

Székely istenszeretô és -félô alkotó. Nem imamalom, hanem ember, annak minden páli, tamási, de nem júdási tartozékaival. Képes számunkra, nézôk számára is megfogalmazni az Istenember, a keresztre feszített Megváltó emberi tragédiáját, azt, amit Jézus kiáltott a keresztfán: "Éli, Éli, lámmá Szábáktáni?" Vagyis: én Istenem, én Istenem! Miért hagytál el engem?

Minden képét átitatja valami mélységes, a gondolkodó, töprengô emberre jellemzô gyötrôdés, a dolgok valódi arcának és hátterének keresése. A képeken lévô figurákat, tárgyakat, jelenségeket valami nagy-nagy szeretet öleli át. Hogy nem jutott el, s hogy senki sem juthat el a teljes igazságig, ez az örök emberi sors. A gondolkodó és érzô ember sorsa. Ez adódik filozófusi alkatából is, olyan mûvészébôl, aki a Biblia mellett Hamvas Béla írásait is rendszeresen olvassa. Elmélyül bennük, s ezen a szemüvegen keresztül látja és láttatja velünk is a világot.

Heim András

Szép ôszi októberi reggel volt, amikor egy kedves, barátságos, meleg hangú öregúr kopogott be szerkesztôségünkbe azzal a kéréssel, hogy ha lehetséges, szeretne egy rövidke szöveget megjelentetni az újságban azoknak az ártatlan, békés embereknek az emlékére, akiket 1944 ôszén a bevonuló "dicsôséges" szovjet hadsereg Kolozsvár utcáiról összeszedett, és elhurcolt a Szovjetunióba. A bácsit Varga Mártonnak hívják, és ô is egyike volt azon "szerencséseknek", akik teljesen ártatlanul a szovjet "paradicsomban" kötöttek ki, sok sorstársával ellentétben azonban neki sikerült megmenekülnie. Jóllehet több évtized telt el a tragikus történelmi események óta, Varga Márton nem tudott felejteni. Hogyan is törölhette volna ki az emlékezetébôl a fogságban eltöltött éveket, és azon társai emlékét, akik nem élték túl a szögesdrótok világát, sohasem kerültek haza, hanem ottvesztek a szovjet lágerekben, és a messzi távolban nyugszanak, ismeretlen sírokban. Mindezen emlékek nem hagyták Marci bácsit nyugodni, és a szerkesztôségbe vezették, segítségünket kérvén a szóban forgó megemlékezés megjelentetésében. Így elegyedtünk beszédbe Varga Mártonnal, aki 1926. június 9-én született Kolozsváron, fiatal korában kifutófiú, újságárus, pontosabban rikkancs volt, majd kereskedelmi inasként dolgozott. A történelem azonban keresztezte életútját, ugyanis az oroszok, sok más ártatlan emberrel együtt, 1944. október 14-én fogságba hurcolták. Erre a pillanatára Varga Márton így emlékszik vissza:

— Hazafelé menet a városból, a Rákóczi úton kisebb csoportba és két derék szovjet katonába ütköztem. Amint közelebb értem, intettek, hogy álljak be a sorba. Mit volt mit tennem, hát én is beálltam az ott gyülekezôk közé. Körülbelül negyvenen lehettünk, amikor a szovjetek bekísértek a törvényszék fogdájába, és a 86-os cellába vezettek. Néhány napig itt tartózkodtunk, majd kivezényeltek az udvarra. Szépen kiállítottak, megszámoltak, majd irány ki az utcára. Hogy hová megyünk, fogalmunk sem volt. Elindítottak a Tordai úton felfelé, gyalog a Feleken. Néhányan közülünk bátorságot vettek, és megugrottak, de a legtöbbször eredmény nélkül.

— Természetesen a családot nem sikerült értesíteni a történtekrôl…

— Semmit sem tudtak rólam. Szegény anyám hiába várt haza…

— Ön nem gondolt szökésre?

— Tizennyolc éves naiv gyerek voltam, mit tudtam én, hogy mire képesek ezek az elvetemült emberek.

— Mi történt ezek után?

— Megérkeztünk Tordára, ahová gyalog tettük meg az utat. Ott is egy férfi meg akart szökni: az illetô egy kolozsvári bôrtárgyakat készítô kisüzem tulajdonosa volt. Elkapták és kivégezték. Minket bevagoníroztak, és útnak indítottak. Estére megérkeztünk Brassóba, ahol kiszállítottak, és elvittek a város szélére. Leültettek a sánc partjára, és vártuk a további utasításokat. Néhány óra múlva ismét kivezényeltek az állomásra és bevagoníroztak. Másnap megérkeztünk Focsani-ba, ahol bekísértek egy hatalmas gyûjtôlágerbe, amelyet tudomásom szerint még a németek építettek. Soha nem felejtem el, zuhogni kezdett az esô, valósággal bôrig áztunk, bokáig ért a sár. Egy garázsféle helyiségben szállásoltak el, a nedves, sáros földön aludtunk, egész éjjel csepegett ránk a víz. Körülbelül egy hétig tartottak itt, a körülmények katasztrofálisak voltak. Nekem sikerült találnom egy papírzsákot, amit magamra "öltöttem", ez nagyon jól megvédett az esôtôl, a hidegtôl és a széltôl.

— Az igazán neheze csak ezután következett…

— Egyik nap "kivezényeltek" az állomásra, és vitt a "dicsôséges" szovjet hadsereg. Akkorra már nagyon lehûlt az idô, menet közben elkezdett havazni is. Az élelem nagyon gyenge volt, össze sem lehet hasonlítani azzal a moslékkal, amit én otthon a malacaimnak kevertem. Így mentünk összezsúfolva egy vagonban legalább negyvenen, megfagyva a hidegtôl, étlen, szomjan. Volt egy nagyon jó barátom, akit Dózsa Jánosnak hívtak. Megbeszéltük, hogy menet közben ugorjunk ki a vonatból, mert már képtelenek vagyunk elviselni az adott körülményeket. Neki volt egy nagybátyja, aki azonban lebeszélte ôt errôl a tervrôl. Akkor egy másik sráccal szövetkeztem, aki valamivel idôsebb lehetett, mint én. Elhatároztuk, hogy végrehajtjuk a szökést. Megegyeztünk abban, hogy elsôként én ugrok ki a vagon kis ablakán, majd ezt követôen a vonat után megyek, és leadok néhány füttyjelt, hogy megtaláljuk egymást. Egyik éjszaka gyakorlatba is ültettük a tervünket, szerencsésen kiugrottam a vonatból, csupán az egyik könyökömet ütöttem meg, de nem volt veszélyes. Amint megállapodtunk, követtem a sínek mentén a vonatot. Közben pedig fütyöltem, fütyöltem, de semmi válaszjel nem érkezett. Nem tudom, mennyi ideig mehettem így félcipôben a nagy hóban, amikor egyszer csak füttyöt hallottam. Megnyugodtam, hogy nem vagyok egyedül. Hamarosan összetalálkoztunk a társammal, örömünkben összeölelkeztünk, és elindultunk visszafelé. Hogy hol lehettünk, fogalmunk sem volt. Közben egy kisebb, férfiakból álló csoport elhaladt mellettünk. Köszöntek, majd kérdezôsködni kezdtek, de mi csak makogtunk oroszul összevissza, mivel akkor még nem ismertük a nyelvet. Ez feltûnt nekik, és bekísértek az állomásra. Elhelyeztek egy szobába, közben egyikük hozott valami ennivalófélét. Az éjszakát itt töltöttük, majd reggel felültettek egy vonatra, és bekísértek a harkovi nagy állomásra, ahol bevittek a fogdába. Másnap két szovjet katonával bementünk a városba, november 7-8. lehetett, mert a város fel volt díszítve. Egy szép kis villába kísértek, ahol egy tiszt fogadott. Kérdéseket tett fel nekünk, de mi nem értettük. Akkor nagyon mérges lett, kiabálni, káromkodni kezdett, mire a kollégája lecsitította, és átvette tôle a vallatást. Hozott egy szótárt, és megpróbáltunk valahogy értekezni. Ôk nagyon is tisztában voltak azzal, hogy nemrég a környéken haladt át egy fogolyvonat, és valószínûleg onnan szöktünk el. Ezt követôen elszállítottak a harkovi börtönbe, ahol mindenféle vágó, szúró eszközt elvettek tôlünk, majd elhelyeztek egy cellába.

— Itt milyen körülmények uralkodtak?

— A cellának volt egy ablaka, amelyrôl hiányzott az üveg. Akkor már kint nagyon hideg volt, el lehet tehát képzelni, hogy mi várt reánk. Néhány nap után azonban már nem bírtuk, hiszen ekkorra a szervezetünk is nagyon legyengült. Kétségbeesésünkbe ütöttük, rúgtuk az ajtót, hogy vagy végezzenek ki, vagy eresszenek szabadon, de csináljanak már velünk valamit. Mindezt hiába, idônként megjelent az ôr, hozott valami moslékot, amit beadott a cellaajtón lévô kis ablakon, majd elment. Néhány nap múlva végre kiengedtek, és két katona kíséretében kivezettek az állomásra. Hamarosan egy rabokat szállító vonat érkezett, amelybe bevagoníroztak. Itt csak ketten voltak egy cellában, útközben kaptunk valami borzasztóan sós halat és valami kevés kenyeret. Megérkeztünk egy Harkovhoz közel lévô kis bányavároskába, ahol kettônket elvittek egy lágerbe. Katasztrofális, hogy itt mi volt. Nem túlzok, de a foglyok bokáig érô sárban jártak. Mi a kapuból néztük ôket, míg az egyik katona bement a táborba, ez idô alatt a másik vigyázott reánk. Egyszer csak jön az orosz, és mondja, hogy menjünk. Egy másik lágerbe kísértek, amely egészen másképpen nézett ki, mint az elsô. Késôbb megtudtuk, hogy a korábbi német tábor volt, itt pedig többnyire románokat tartottak fogva. Mindjárt elvittek a fertôtlenítôbe, ahol cipô nélkül maradtam. Valószínûleg megtetszhetett valamelyik fogolynak, és elvette. Ott álltam lábbeli nélkül, nem volt mit felhúznom. Akkor a szovjetek hoztak egy fabakancsot, amelynek a talpa fából készült, a szára pedig vászonból. Ezek után felvittek az emeletre, és az egyik szobában elszállásoltak. Itt hatalmas termek voltak, emeletes ágyakkal. Az épület valamikor kúria lehetett, mert nagyon jó állapotban volt. Az ottlévôk kérdezôsködni kezdtek, hogy kik vagyunk, honnan jöttünk. Másnap kivittek a bányába dolgozni.

— A lágerben milyen volt az ellátás?

— Amikor reggel a bányába mentünk, magunkkal vittünk egy pléhszekeret, a lovak természetesen mi voltunk. Visszafelé jövet a lágerbe szenet hoztunk benne, hogy a szobánkba befûtsünk. Néhány hónapig voltunk itt, ez idô alatt az élelem nagyon gyenge volt, de jobb, mint eddig. Ugyanakkor a szénbánya irányában, egy helyen felfedeztünk egy raktárhelyiséget, ahol káposztát tároltak. Munkából jövet szinte mindig megálltunk, és hoztunk néhány fej káposztát. Ez nagyon jól fogott a legyengült szervezetünknek, hiszen vitamint tartalmazott. Velünk együtt ettek a szovjet kísérôk is. Ami különösen borzalmas volt, hogy a faágyakba millió poloska költözött be, amelyek valósággal ettek meg minket. Hiába próbáltuk meg kiölni ôket, nem volt mit csináljunk. Valamikor tavasz felé sorakozót rendeltek el és elvittek egy másik lágerbe, Novográdba. Itt az építkezésnél dolgoztunk, a táborban különbözô nemzetiségû emberekkel találkoztunk. Emlékszem, hogy esténként az olaszok összegyûltek, és szívszorító énekeket daloltak. Idôközben megbetegedtem, ami nem is csoda, hiszen csont és bôr voltam. Bevittek a lágerkórházba, ahol fôleg német és magyar orvosok kezeltek. Elég jó felszereléssel rendelkeztek ahhoz képest, hogy lágerkórház volt. Miután megröntgeneztek, bekísértek egy szobába. Ez egy nagy terem volt, ahol szalmazsákból készült ágyak sorakoztak egymás mellett. Azt mondták, hogy várjak egy kicsit az ajtóban. Egyszer csak jött két személy egy tárgával, az egyik helyrôl kiemeltek egy személyt, és elvitték. Akkor megjelent az egyik felvigyázó, megfogta a karomat, hogy menjek vele. Arra a helyre vezetett, ahonnan korábban kivitték az elhunytat, és rögtön be is fektettek a helyére. Amíg a kórházban tartózkodtam, a helyzetem elég tûrhetô volt. Valószínûleg a betegségem miatt, idônkét egy-egy szelet májat is kaptam. Egyik alkalommal sikerült szereznem egy uborkát. Szépen megpucoltam, felaprítottam vékony szeletekre, hogy sok legyen belôle. Betettem egy csészébe, és elrejtettem az éjjeliszekrénybe. Jött az ápolónô, s feltûnt neki az uborka szaga. Benézett a szekrénybe, és amikor megtalálta, adott nekem egy pofont, de nem rosszindulatból. Megmagyarázta, hogy a legyengült gyomromnak az uborka nem tesz jót. Ez volt az egyetlen pofon, amit az oroszoktól kaptam, de nem ítélem el, mert tudom, hogy ez a nô óvni akart. Nagyon rendes volt.

— Hogyan kerültek haza?

— Telt s múlt az idô, ôsz felé elvittek egy másik lágerbe. Itt már szabadabban mozoghattunk, járkálhattunk. Idônként a konyhára vittek segíteni, zöldséget pucolni. Már kezdtük érezni, hogy nincs messze a szabadulás pillanata, és megyünk haza. Néhány nappal az indulás elôtt azonban csúnyán megfertôzôdött a lábam. Nagyon elkeseredtem, mert nem tudtam, hogy mit csinálnak velem. Szerencsére, valamelyest lelohadt a lábam, és így engem is kivittek az állomásra. Utazás közben a vagon ajtói nyitva maradhattak, természetesen felvigyázók voltak, de szabadabban mozoghattunk. Amikor megálltunk egy-egy állomáson, kimehettünk a bazárba. Az emberek nagyon rendesek voltak, elláttak zöldséggel és amivel tudtak. Ezért is teszek különbséget az oroszok és a szovjetek között. Az oroszok lelkiismeretesebbek voltak, másképpen néztek reánk, mint a Sztálin nevelte szovjetek.

— Zavartalanul zajlott a hazafelé utazás?

— Útközben edényeket szereztünk, amelyekben megfôztük a zöldséget. Az egyik állomáson megálltunk, hogy felfrissítsük az élelmiszerkészletünket. Egyik székely barátommal elvittek, hogy szállítsuk az élelmet a vagonkonyhára. Észrevettük, hogy az egyik zsákban szalonna van. Amikor nem látták, gyorsan elcsentem három-négy darab szalonnát, és beleeresztettem a nadrágom szárába. Menet közben ebbôl csemegéztünk, szenzációs érzés volt. Hazafelé jövet egy kis kalandban is részünk volt, ugyanis Lembergben ismét leszálltunk az állomáson, de mire társammal visszajöttünk a városból, a vonatunk elment. Borzalmasan kétségbeestünk, jobban, mint amikor elfogtak. Akkor ugyanis nem tudtuk, hogy mi vár reánk, míg most sejtettük. Az egyik vasutas beszélt az állomásfônökkel, és feltettek az elsô vonatra, amely utolérte a miénket. Végtelenül rendesek voltak. Átjöttünk a határon, és egyre közelebb kerültünk az otthonunkhoz. Amikor Kolozsvár felé közeledtünk, örömömben sírni kezdtem. El kellett volna mennünk Nagyváradra a gyûjtôtáborba, ahol kibocsátották a hazajövetelhez szükséges iratokat, de kinek volt ereje ahhoz, hogy Kolozsvárt elhagyja….?! Dehogy mentünk mi tovább.

— Milyen érzés volt ismét Kolozsvár utcáin járkálni?

— Az emberek kérdezték, honnan jövünk, nem láttuk ezt vagy azt a személyt. Mielôtt fogságba estem volna, kereskedelmi inasként dolgoztam a Széchenyi téren. Gondoltam, bemegyek az üzletbe, hogy az otthoniak felôl érdeklôdjek. Elôször nem ismertek meg, annyira megváltoztam. Elmondták, hogy otthon nincsen különösebb baj, és hogy idôközben a család elköltözött a Törökvágásba. Felajánlották, hogy elkísérnek és megmutatják az új lakhelyünket. Amint a Széchenyi tér és a Dózsa György utca sarkánál elhaladtunk, meglátott az egyik bátyám, ugyanis az egész család éppen színházba ment, kivéve édesanyámat, aki otthon maradt. Egymás nyakába borultunk. Ez megint olyan élmény volt, amit nem lehet elfelejteni. Visszafordultak, és mindnyájan hazamentünk. Egy héttel korábban jött haza az egyik bátyám a német lágerbôl, csak én hiányoztam még a családból. Érkezésünkkor szegény édesanyám éppen tüzet rakott. Amikor meglátott, elájult. Megvolt a nagy családi öröm, egész éjjel meséltünk egymásnak. Aki azonban nem járta meg a szovjet lágereket, annak nagyon nehéz megérteni, amin mi ott keresztülmentünk. Elképzelni is nehéz, hogy mit kibír egy ember.

Papp Annamária

Mintegy kilenc százalékkal növekedett az elmúlt esztendôben a hazai ipari termelés. Ezzel a számadattal nem csupán a CEFTA-országok sorában, de az Európai Unió tagországaihoz viszonyítva is élen járunk.

Nem érdektelen áttekinteni a régió országainak vonatkozó adatait. Magyarország például tavaly alig 2,5 százalékos ipari termelési növekedést ért el, ami a korábbi évekhez képest többszörös visszaesést jelent. Nemzetközi összehasonlításban azonban már jobb a magyar teljesítmény. Ha az Európai Unió ipari adatait nézzük, a magyarországi teljesítmény meghaladja az EU-ban elért ipari növekedést, mert ott éves szinten majdhogy semmilyen bôvülés nem volt. Ha azonban a feltörekvô piacokat, közülük is a CEFTA-országokat vesszük alapul, akkor a lengyel iparon kívül a magyar ipar teljesített rosszul.

A csehek ugyanis 4,5 százalékos, a szlovákok 6,5 százalékos, a románok kiemelkedôen magas, 9 százalékos, a szlovének 3 százalékos ipari növekedést tudnak felmutatni, Lengyelországban az ipar várhatóan csupán 1 százalékkal bôvül 2002 egészét tekintve. Lengyelországban azonban az utóbbi idôben drasztikus monetáris politikát vezettek be, ami nagymértékben visszavetette az ottani ipari bôvülést.

Ha Magyarországon a jegybank továbbra is törekszik az erôs forint fenntartására, várhatóan hasonló helyzet következik be, mint Lengyelországban — vélik a magyarországi pénzügykutatók. Úgy látják, hogy az elôzô magyar kormány által szorgalmazott gazdaságpolitika, vagyis az, hogy a belsô kereslet ösztönzôleg hat az ipari termelésre, nem igazolódott be az ipar adatainak tükrében. A 2002-es, éves átlagban 2,5 százalékos ipari növekedés ugyanis az exportból származott, és azt kizárólag a nagy cégek, köztük a multinacionális vállalatok hozták. A kis és közepes cégek termelése inkább csökkent, legfeljebb stagnált.

Ilyen körülmények között Románia teljesítménye valóban meglepôen magasnak tûnik. Meg kell azonban várni a részletes eredményekrôl szóló jelentéseket annak érdekében, hogy tisztázhassuk: mibôl is keletkezett ez a magas növekedés.

Elôször két nemzetközi pénzintézetet kíván bevonni az állami tulajdonos a legnagyobb hazai kereskedelmi bank, a BCR privatizációs folyamatába — közölte a gazdasági sajtó.

A kormány legutóbbi ülésén az a döntés született, hogy az Állami Vagyonalap (APAS), az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD), valamint a Világbank befektetési intézete, az International Finance Corporation (IFC) számára teszi lehetôvé a BCR egy-egy kisebb részvénycsomagjának megvásárlását.

A Ziarul Financiar és a Bursa címû gazdasági napilapok értesülése szerint mindkét intézetnek egyaránt a részvények 10 százalékát kínálják megvételre. Az eredeti elképzelésekben még az szerepelt, hogy az EBRD és az IFC a bank részvényeinek 5-5 százalékához juthat hozzá.

Claudiu Lucaci, a kormány szóvivôje közölte, hogy a Nemzetközi Valutaalap egyetért a BCR privatizációs menetrendjének módosításával.

A kormány tavaly hirdette meg a legnagyobb román kereskedelmi bank magánosítását. Az eredeti elképzelések szerint a részvények 51,8 százalékát ajánlották stratégiai befektetô számára megvételre, majd ezt követôen kezdôdtek volna tárgyalások az EBRD és az IFC bevonásáról.

A részvények maximum 8 százalékát a bank alkalmazásában állók vehetik majd meg.

A bank privatizációjának elsô kiírásakor csak egy francia pénzintézet, valamint a HVB Bank Austria és a magyar OTP konzorciuma tett szándéknyilatkozatot, de a román illetékesek egyik jelentkezôt sem találták elfogadhatónak. Ezt követôen változatlan feltételekkel ismét meghirdették a privatizációs tendert, ám arra már senki nem jelentkezett.

A kormány, meglehetôsen szokatlan módon, három jóváhagyott térítésmentes hitel törlését kérte az Európai Befektetési Banktól (EBB) — közölte Emanuel Maravic, a bank EU-tagjelölt államokkal foglalkozó részlegének igazgatója.

Nyilatkozatában hangsúlyozta: nagyon ritka esetnek számít a jóváhagyott hitelrôl történô lemondás, de természetesen a hitelt igénylônek jogában áll, hogy ezt tegye.

A pénzügyminisztérium a fôvárosban tervezett három infrastrukturális nagyberuházásról kíván lemondani. Az EBB még 2000-ben írt alá megállapodást a kormánnyal, hogy összesen 110 millió euró térítésmentes hitelt folyósít a Bukarestben tervezett öt beruházás kivitelezéséhez.

A megállapodás értelmében az öt beruházást ugyanekkora összeggel finanszírozza a román kormány.

Maravic elmondta, hogy a pénzügyminisztérium egy mélygarázs, egy gyalogos felüljáró megépítéséhez, valamint a villamos gépjármûpark felújításához szükséges hitel folyósításának leállítását kérte.

Claudiu Lucaci kormányszóvivô szerint a pénzügyminisztérium azután folyamodott a nemzetközi pénzintézethez ezzel a kéréssel, hogy a fôvárosi tanács közgyûlése megkérdezte a bukarestieket, akik kinyilvánították, hogy nem tartják elsôrendû fontosságúnak ezeket a beruházásokat.

A pénzügyminisztérium szokatlan kérését az a háború magyarázza, amely a fôváros ellenzéki fôpolgármestere és a kormány között folyik immár több mint két esztendeje. Bukarestben a legutóbbi helyhatósági választásokon az ellenzéki Demokrata Párt jelenlegi vezetôje, Traian Bãsescu nyerte el a fôpolgármesteri tisztet, a hat fôvárosi kerület élére azonban a jelenleg kormányon lévô Szociáldemokrata Párt jelöltjei kerültek.

A hírhedten érdes modorú fôpolgármester egyszerre vív elkeseredett politikai csatát a kormánnyal és a fôvárosi kerületek vezetôivel. Az öt tervezett beruházás kérdése kezdettôl fogva részét képezte ennek a harcnak. Bãsescu szerint a PSD azért ellenzi a három szóban forgó beruházást, mivel annak kivitelezését nem a párt politikai klientúrájához tartozó vállalkozók nyerték el.

Az ellenzéki Cotidianul címû lap pénteki kommentárja szerint a kormány ebben a küzdelemben kész a fôváros korszerûsítését is feláldozni. A lap ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy az igazi vesztes Románia lesz, mivel az országnak nem annyira hitelekre, mint hitelességének elismerésére van szüksége.

Theodor Stolojan, a Nemzeti Liberális Párt vezetôje szerint a kormány ezzel a döntéssel azt üzeni, hogy a stratégiai elképzeléseket készmegváltoztatni egyik évrôl a másikra.

Létezésének elsô tíz évében az EU egységes piaca egyértelmûen pozitív hatással volt a tagországok és az unió gazdasági fejlôdésére, saját lehetôségeinek határaitól azonban még mindig messze áll.

Brüsszelben nem voltak ünnepélyes megemlékezések abból az alkalomból, hogy hivatalosan egy évtizede, 1993. január 1-jén jött létre az egységes belsô piac. Az Európai Bizottság némileg prózai módon azzal emlékeztetett az évfordulóra, hogy jó néhány különbözô ügyben csaknem valamennyi tagállam ellen újabb "szabálysértési" (a szerzôdés megsértése miatti) eljárások egész sorát kezdeményezte.

A bizottságnak ez hivatali kötelessége; maga is szerzôdést szegne, ha nem így járna el. Egyébként pedig kizárólag olyan kötelezettségek elmulasztását kéri számon a tagállamoktól, amelyeket ôk maguk — ha nem is mindig szívesen, de önként — vállaltak.

Az EU végrehajtó szerve ettôl függetlenül jónak látja, ha idôrôl idôre felhívja a figyelmet arra, miért közös érdek és milyen mérhetô haszonnal jár a játékszabályok betartása. A belsô piac esetében a helyzet egyértelmû. A bizottság szakértôinek gazdasági modelleken alapuló, Brüsszelben mértéktartónak minôsített becslései szerint az elmúlt tíz évben 2,5 millió munkahely jött létre a belsô piacnak köszönhetôen, az EU teljes nemzeti összterméke (GDP) pedig 1,8 százalékponttal, 164,5 milliárd euróval magasabb, mint egyébként lett volna. Az elmúlt tíz évet tekintve ez összesen 877 milliárd eurós többletet jelent — nem az EU összesített GDP-je nôtt ennyivel, hanem ekkora a növekménynek az a hányada, amely az egységes piac létének tulajdonítható.

Az Európai Közösségek megalakulásuktól kezdve törekedtek az egységes belsô piac létrehozására, amelynek elsô fontosabb állomásához 1968 júliusában, a vámunió megteremtésével érkeztek el. A 70-es évektôl kezdve lényegesen lelassult a fejlôdés, és több mint másfél évtizedet kellett várni a belsô piac programjának, az Egységes Európai Okmánynak a megszületésére. Az 1985-ben jóváhagyott megállapodás 1992. december 31-re tûzte ki a belsô gazdasági határok lebontásának határidejét. A cél eléréséhez 280 új európai szintû jogszabályt (közösségi irányelvet) kellett megalkotni és a tagállamok nemzeti jogrendjébe átültetni.

A belsô piac lényege az, hogy az árukon kívül a termelési tényezôk (tôke és munkaerô), valamint a szolgáltatások szabad áramlásának útjában álló fizikai, technikai, pénzügyi és más korlátokat is lebontja. Ez túlnyomó részben jogharmonizációs intézkedések megvalósításával ment végbe, és ma már a tagországok közötti kereskedelemnek körülbelül a fele ilyen módon összehangolt jogszabályok alapján bonyolódik. Azokban az esetekben pedig, amelyeket a jognak ez a szférája nem szabályoz, a tagállamok a kölcsönös elismerés elvét alkalmazzák: eszerint bármely árunak vagy szolgáltatásnak, amelyet az egyik tagországban törvényesen értékesítenek, ugyanilyen törvényesen értékesíthetônek kell lennie az összes többiben is.

Az elsô évtized mérlege alapján a brüsszeli bizottság alapvetôen elégedett az eredményekkel, amelyek valóban sokfélék, és a gazdaság valamennyi fontosabb szereplôje esetében számszerûen kimutathatók.

Az állampolgárok és a fogyasztók számára a munkaerô szabad áramlása és a jólét nagyobb mértékû növekedése a legközvetlenebb haszon, és ezt nemcsak a bizottság állítja. Egy közelmúltbeli felmérés szerint az uniós polgárok 80 százaléka úgy véli, hogy a belsô piacon folyó élesebb verseny eredményeként nôtt az áruválaszték, kétharmaduk szerint pedig a termékek minôsége is javult.

A vállalatok elsôsorban abból profitálnak, hogy a határellenôrzések és a sokféle hivatalos formaság felszámolásával sokkal könnyebbé és egyszerûbbé vált a kereskedelem. A határok lebontása elôtt egyedül az adózási szabályok sokfélesége miatt évente mintegy 60 millió vámokmányt kellett kitölteni; ezekre ma már nincs szükség. A kölcsönös elismerés elve pedig azt is jelenti, hogy az esetek többségében, még akkor is, ha jogilag nem harmonizált területrôl van szó, a vállalatoknak csak egyetlen — hazai — engedélyre van szükségük ahhoz, hogy terméküket vagy szolgáltatásukat a közösség egész területén szabadon értékesíthessék.

Ennek eredményeként mind a kereskedelem, mind a közösségen belüli, de a határokon átnyúló beruházási tevékenység nagyobb ütemben nôtt, mint a GDP. Emellett a belsô piacnak köszönhetôen javult az uniós vállalatok nemzetközi versenyképessége is. Az utóbbi tíz évben a harmadik országokba irányuló uniós export értéke évi 415 milliárd euróról 985 milliárdra, a harmadik országokban eszközölt befektetéseké pedig több mint tízszeresére, 18 milliárdról 206 milliárdra nôtt.

Az egységes belsô piac befektetési terepként is vonzóbbá tette az EU-t: az ide áramló közvetlen külföldi tôkebefektetések értéke megnégyszerezôdött 1992 és 2001 között.

Mindez az érem egyik oldala. A belsô piac csak hivatalosan és forma szerint született meg 1993. január 1-jén, fejlôdése azóta is tart, és még egyáltalán nem fejezôdött be. A legtöbb probléma a szolgáltatások szabad áramlásával van, ami azért okoz gondot, mert ez a szektor adja az uniós GDP és foglalkoztatottság 70 százalékát. Ennek megfelelôen a szolgáltatások állnak majd annak az új középtávú stratégiai programnak a középpontjában, amelyet az Európai Bizottság áprilisban kíván elôterjeszteni a belsô piac továbbfejlesztésére.

Óriási és egyelôre kihasználatlan lehetôségeket rejt például az uniós tôkepiacok integrációja, ami becslések szerint 1,1 százalékponttal növelhetné a tagországok összesített GDP-jét és 0,5 százalékkal a foglalkoztatottságot. Nyitottabbá kellene tenni a közbeszerzések piacát is, ami az uniós GDP 16 százalékát képviseli.

Erdész Jenô
(MTI-Panoráma)

Január 14., kedd

Január 15., szerda

A Román Nemzeti Bank mai árfolyamai: 1 euró = 35 618 lej, 1 USD =33 632, 1 magyar forint = 152 lej.

Kedden a déli órákban az Európai Kézilabda Szövetség bécsi székhelyén megejtették a három kontinentális trófea (Kupagyôztesek kupája, EHF kupa és Challenge-Cup) nyolcaddöntôinek sorsolását, amelyben öt román és négy magyar együttes is érdekelt volt.

Figyelmünk elsôsorban a Challenge-Cup felé irányult, amelyben a Kolozsvári U-Ursus együttese is szerepel. A kolozsvári lányok "testhez álló" ellenfelet kaptak, olyat, amelyet van esélyük legyôzni, és így továbbjutni. A sörgyári gárdának a bolgár Blagojevgrádi Pirinnel kell összemérnie tudását úgy, hogy az elsô játék idegenben lesz, s a visszavágót bonyolítják le a Horia Demian Sportcsarnokban.

Pár perccel a sorsolás után telefonon érdeklôdtünk Liviu Jurcã, az U-Ursus edzôjének véleményérôl:

— Elégedett vagyok a sorsolással, hiszen közeli, szomszéd országbeli ellenfelet kaptunk. Féltem egy "északi" csapattól, vagy valamelyik ex-szovjetuniós ellenféltôl. Az is a mi elônyünkre szolgál, hogy az elsô találkozót játsszuk idegenben. Sajnos, egyelôre nem tudok semmit a bolgár együttesrôl, de bizakodom a továbbjutásban.

A másik, ugyanebben a vetélkedôben szereplô román csapatnak, a Nagybányai Selmontnak az osztrák Flaga Korneuburggal kell játszania, az elsô találkozó Ausztriában lesz.

Fortuna istenasszony kegyeibe fogadta a Zilahi Silcotubot is, ugyanis a Tadici-tanítványoknak a török Anadolu University csapata jutott ellenfélül, akik korábban izraeli együttest múltak felül. Az elsô hírek szerint a Silcotub vezetôsége javasolni fogja ellenfelének, hogy mindkét mérkôzésre Törökországban kerüljön sor. Minden esetre úgy tûnik, hogy a Kupagyôztesek kupájában is lesz román képviselô a legjobb nyolc között.

Nehezebb dolga lesz viszont az EHF kupában szereplô mindkét hazai csapatnak, az Oltchimnak és a fôvárosi Rapidnak. Az oltyán lányok a horvát Sonik Oszijek kézilabdázóihoz utaznak elôször, míg a vasutascsapat a Székesfehérvári Cornexi Alcoa együttesével méri össze erejét, amelyben három válogatott játékos is szerepel: Német Helga, Kulcsár Anita és a korábban éppen a Rapidtól átigazolt Nicoleta Gâscã! Az elsô találkozó Bukarestben lesz.

Ami a többi magyar csapatot illeti, a KEK-ben a Gyôr a kiszámíthatatlan Rosztov Donnal került össze. Az elsô mérkôzést Oroszországban rendezik, és már az utazás sem ígérkezik túl simának. Az EHF kupában a Dunaferrnek ismét szerencséje volt, és az ismeretlen, dallamos nevû spanyol Akaba Bera Bera San Sebastian ellen otthon kezd. A Debrecen a dán bajnokaspiráns Slagelsével csap össze, a hajdúságiaknak így szinte reménytelennek látszik a helyzetük.

A mérkôzések idôpontja: február 15–16, illetve 22–23.

(radványi)

A Leeds United 1 millió fontos "kártérítést" fizet Robbie Fowlernek, ha a labdarúgó elfogadja a Manchester City ajánlatát. A két klub már megegyezett a 7 millió fontos vételárról, de az egykori liverpooli sztár egyelôre vonakodik, ugyanis jelentôsen csökkenne heti 50 ezer fontos fizetése. A második számú manchesteri klubnál ugyanis még a legnagyobb sztárnak számító Nicolas Anelka is "csak" 35 ezret keres. A Leeds United mindenképpen el akarja adni Fowlert, ezért ajánlja "fájdalomdíjként" az 1 milliót, ami a fizetéscsökkenését kompenzálná.

Anelka nyáron került mostani csapatához, s már 10 gólt szerzett. A nála egyelôre még hetente 15 ezer fonttal többet keresô Fowler hónapokat hagyott ki sérülés miatt, s csak 2 találatnál jár a 2002–2003-as szezonban.

A labdarúgók "félidei" jóslata szerint az éllovas Bayern München nyeri a német Bundesligát, a kiesô pedig a jelenleg is kritikus helyzetben lévô Hannover 96, 1. FC Kaiserslautern, Energie Cottbus trió lesz.

A Kicker címû szaklap körkérdésére a 242 játékos 89 százaléka válaszolta azt, hogy a bajorok gyôznek, míg üldözôjükre, a címvédô Borussia Dortmundra 7,4 százalékuk voksolt.

A pontvadászat fôszereplôinek több mint háromnegyede (76,3 százalék) úgy véli: a sereghajtó Energie Cottbus — Lôw Zsolt klubja — a szezon végén mindenképpen búcsúzik az élvonaltól, de a 17. Kaiserslautern (48,4) és a 16. Hannover 96 (44,9) kiesését is sokan prognosztizálják.

A felmérésbôl az is kiderül, hogy a futballisták számára a Kaiserslautern és az elôzô bajnokságban ezüstérmes Bayer Leverkusen okozta a legnagyobb csalódást az ôszi szezon folyamán, míg a VfB Stuttgart és Lisztes Krisztiánt is foglalkoztató Werder Bremen teljesítménye kellemes meglepetésként érte ôket.

A Bundesliga tavaszi idénye január 25-én kezdôdik.

A Serie B 18. fordulójának zárómérkôzésén: Lecce–Cosenza 0–0. A Lecce megmaradt a táblázat harmadik helyén, a kiesôjelölt Cosenza egy helyet javítva 17.

Gyászol a romániai és azon belül a kolozsvári röplabdasport: hatvanesztendôs korában elhunyt a csupaszív sportember, Ioan Bânda, aki lábának amputálása után is minden mérkôzésen a pálya szélén biztatta a sportolókat, akár puszta jelenlétével segítette ôket. Az aktív sportolás után edzôként tevékenykedô Nelu mesternek köszönhetô például, hogy a kolozsvári nôi röplabda a kilencvenes években parádésan szerepelt, és bronzérmet szerzett a bajnokságban.

Az izraeli labdarúgó-válogatott Firenzében játssza soron következô két Európa-bajnoki selejtezôjét.

Ezt Eugenio Giani, az észak-olaszországi város sportbizottságának vezetôje jelentette be, miután lezárultak a tárgyalások a két fél között.

Az izraeli csapat — amely a kontinentális szövetség döntése értelmében az országban uralkodó feszült politikai helyzet miatt nem szerepelhet hazai pályán — április 2-án a címvédô Franciaországot, 30-án pedig Ciprust fogadja.

• A Francia Labdarúgó Szövetség (FFF) elutasította Izrael arra vonatkozó kérését, hogy a két ország csapatának április 2-i Eb-selejtezôjére az eredeti programmal ellentétben Párizsban kerüljön sor.

Az izraeliek biztonsági okokra hivatkozva akarták felcserélni a pályaválasztói jogot, s terveik szerint az október 11-i "visszavágót" rendezték volna hazai pályán.

Claude Simonet, az FFF elnöke elmondta: azért utasították vissza az ajánlatot, mert nem szeretnék két idegenbeli találkozóval befejezni a kvalifikációs sorozatot.

Kedden befejezôdött az ausztrál nyílt teniszbajnokság elsô fordulója, és kialakult a legjobb 64 mezônye.

A magyarok közülMandula Petra gyôzött, míg Czink Melinda és Kapros Anikó kikapott az 1. fordulóban az ausztrál nyílt teniszbajnokságon.

A világranglista 98. helyén álló Mandulát csak az elsô szettben tudta megszorítani a horvát Silvija Talaja (85.), utána már egyértelmûen a magyar játékos akarata érvényesült. A francia nyílt bajnokság 2001-es negyeddöntôse 30, míg ellenfele 15 nyerô ütéssel vétette észre magát, s ez döntônek bizonyult. Mandula második fordulóbeli ellenfele a 4. helyen kiemelt Kim Clijsters lesz, így a 32 közé jutásért megismétlôdik a 2001-es francia nyílt teniszbajnokság negyeddöntôje, akkor 6:1, 6:3-ra a belga klasszis gyôzött.

A selejtezôbôl érkezô Czink (159.) remekül teniszezett a 10. helyen kiemelt amerikai Chanda Rubinnal szemben, csak az önhibák közötti különbség (29–21 a magyar "javára") miatt nem sikerült még szorosabb meccset játszania. Ugyanez már nem mondható el Kapros Anikóról (109.), mindössze 45 perc alatt kapott ki az olasz Rita Grandétól (48.).

Az egyetlen még versenyben lévô román teniszezô, Adrian Voinea a brazil Andre Sánál bizonyult jobbnak, így továbbjutott a második körbe. Ott a 9. kiemelt amerikai Andy Roddickkal méri össze erejét.

A második nap meglepetése a 15. helyen kiemelt spanyol Alex Corretja búcsúja volt, aki honfitársától, a világranglista 62. helyén álló Feliciano Lopeztôl kapott ki. Szintén végállomást jelentett az elsô kör az ATP Race-ben éllovas osztrák Stefan Koubek számára, de a vártnál nehezebben jutott tovább a férfiak világranglista-vezetôje, Lleyton Hewitt is.

Eredmények az 1. fordulóból (a 64 közé jutásért): nôi egyes: Mandula Petra–Talaja (horvát) 7:5, 6:1, Rubin (amerikai, 10.)–Czink Melinda 6:4, 7:5, Grande (olasz)–Kapros Anikó 6:0, 6:1, S. Williams (amerikai, 1.)–Loit (francia) 3:6, 7:6, 7:5, Clijsters (belga, 4.)–Reeves (amerikai) 6:2, 6:1, Maleeva (bolgár, 11.)–Bartoli (francia) 6:4, 6:1, Dechy (francia, 16.)–Taylor (U.S.) 6:2, 6:3, Daniilidu (görög, 18.)–Irvin (amerikai) 7:6, 6:3, Bovina (orosz, 20.)–Zvonareva (orosz) 6:2, 6:1, Miskina (orosz, 8.)–Fislova (szlovák) 7:5, 6:3, Smashnova— Pistolesi (izraeli, 14.)–Tu (amerikai) 6:4, 4:6, 6:2, Schwartz (osztrák)–Gyementyijeva (orosz, 17.) 5:7, 6:4, 6:2, Coetzer (dél-afrikai, 19.)–Schett (osztrák) 6:4 6:3, Shaughnessy (amerikai, 25.)–Llagostera-Vives (spanyol) 4:6, 6:3, 6:3, Tanasugarn (thaiföldi, 26.)–Drake (kanadai) 6:0, 6:2, Fernandez (argentin, 28.)–Szili (ausztrál) 6:1, 7:5, Torrens-Valero (spanyol)–Majoli (horvát, 29.) 6:3, 6:4, Szeles (amerikai, 6.)–Kurhajcova (szlovák) 6:0, 6:1

Férfi egyes: Adrian Voinea–Andre Sa (brazil) 6:2, 7:6, 6:4, Szafin (orosz, 3.)–Sluiter (holland) 6:4, 4:6, 6:3, 6:4, Federer (svájci, 6.)–Saretta (brazil) 7:6, 7:5, 6:3, Nalbandian (argentin, 10.)–Golmard (francia) 3:6, 6:3, 6:1–nél Golmard feladta, Gonzalez (chilei, 13.)–Varlet (francia) 6:2, 3:6, 4:6, 6:3, 6:4, El–Ajnaui (marokkói, 18.)–Gimelstob (amerikai) 2:6, 4:6, 6:4, 1:0–nál Gimelstob feladta, Schüttler (német, 31.)–Portas (spanyol) 6:3, 6:2, 6:0, Vinciguerra (svéd)–Koubek (osztrák, 32.) 6:4, 6:4, 6:1, Lopez (spanyol)–Corretja (spanyol, 15.) 6:7, 7:6, 7:6, 6:3, Novak (cseh, 7.)–Spadea (amerikai) 6:2, 2:6 6:2 7:6, Chela (argentin, 19.)–Beck (szlovák) 6:4, 3:6, 6:1, 6:0, Malisse (belga, 20.)–Hrbaty (szlovák) 6:2, 6:3, 6:2, Juzsnyij (orosz, 25.)–Gasquet (francia) 3:6, 6:0, 6:1, 6:4, Kuerten (brazil, 30.)–Arazi (marokkói) 6:4, 7:6, 6:3, Hewitt (ausztrál, 1.)–Larsson (svéd) 6:3, 3:6, 6:1, 6:7, 6:2, Blake (amerikai, 23.)–Vanek (cseh) 7:6, 6:4, 6:4, Roddick (amerikai, 9)–Krajan (horvát) 6:7, 6:2, 7:6, 6:3.

Egy kis történelem
A férfiak 1905, míg a nôk 1922 óta vesznek részt a viadalon. Melbourne 47, Sydney 17, Adelaide 14, Brisbane 8, Perth 3 alkalommal lehetett házigazda, míg 1906-ban és 1912-ben Új-Zélandon rendezték a tornát.

A szervezôk 1972-ben határoztak úgy, hogy a legnagyobb teniszstadiont biztosító városban, Melbourne-ben lesz a végleges otthona az ausztrál nemzetközi bajnokságnak. A Kooyong Tennis Club füves pályáin 1987-ig versengtek a legjobbak, majd a következô évtôl a nagy érdeklôdésre való tekintettel a Flinders Parkban (1996-tól Melbourne Park) rendezték a mérkôzéseket.

A Grand Slam-viadal történetében a legfiatalabb férfi egyéni bajnok az ausztrál Ken Rosewall volt, aki 1953-ban 18 évesen és 2 hónaposan diadalmaskodott. A legidôsebb gyôztesként is ôt jegyzik: 1972-ben 37 évesen és 2 hónaposan szerezte meg az elsôséget. A nôknél a svájci Martina Hingis számít a legifjabb bajnoknak, mivel 1997-ben 16 évesen és 3 hónaposan Melbourne-ben érte el élete elsô egyéni Grand Slam-sikerét. A legidôsebb bajnok az ausztrál Thelma Long: 1954-ben 35 évesen és 8 hónaposan diadalmaskodott.

Az egyéni versenyekben eddig az ausztrálok voltak a legsikeresebbek, ugyanis a férfiaknál 50, míg a nôknél 43 alkalommal avattak hazai bajnokot. Az Egyesült Államok játékosai 36 (16 férfi, 20 nôi), a svéd teniszezôk 6 (valamennyi férfi) elsôséggel következnek a sorban.

[Vissza az Szabadság honlapjához]		[Vissza a HHRF honlapjához]