2003. január 25.
(XV. évfolyam, 18. szám)

Románia regionalizálásával kapcsolatos véleményét fejtette ki tegnap Eckstein-Kovács Péter szenátor a Malom utcai irodájában megtartott sajtótájékoztatóján, amelyen beszámolót tartott az Európa Jövôjéért Konvent brüsszeli gyûlésérôl is.

A szenátor kifejtette: személy szerint elégedetten vette tudomásul, hogy a miniszterelnök alaposabb elemzés végett "elhalasztotta" a Közigazgatási minisztérium által tett javaslatot, amely szerint a nyolc euro-régió élére kormányzókat neveznének ki, hangsúlyozva, hogy ennek csak gazdasági, és az eurós-alapok helyes felhasználásának az ellenôrzése lenne a hatásköre. Eckstein-Kovács Péter a Szabadságnak elmondta: szerinte az euro-régióknak többet kell jelenteniük, ha pedig foglalkoznak a témával, akkor azt alapjaiban kell kezelni. Az európai példák azt mutatják, hogy nem kormányzók vannak, hanem tanácsok, amelyek választott szervek, illetve kormányzó-változat is elôfordul, de azt is a lakosság választja, nem pedig kívülrôl, a központi kormány nevezi ki. Ezzel szemben a jelenlegi felosztás "felülrôl" szervezett, a régióképzésnek tehát van egy komoly demokrácia-deficitje, hiszen ennek alulról kell szervezôdnie, és a lakosság érdekeit szem elôtt tartania, mondotta a szenátor.

— Üdvözlöm a miniszterelnöki döntést, amely leállította a kormányzók kinevezésének folyamatát, és a politikai pártok, a civil szféra, valamint a szakértôk között egy mélyebb elgondolás tárgyává teszi, ez a megvalósítás ugyanis halaszthatatlan. Az EU különbözô magasrangú tisztségviselôi kifejtették: Románia számára nem írnak elô kötelezô modellt, de nyilvánvaló, hogy a pénzalapok jelentôs része a régióknak fog jutni. Ebben tehát határoznia kell Romániának, de a kérdést természetesen jól végig kell gondolni — mondotta Eckstein-Kovács Péter.

Ugyanakkor tájékoztatott, hogy január 20 és 21-e között tartották Brüsszelben az Európa Jövôjéért Konvent gyûlését, amelyen az Európai Unió (EU) eljövendô intézményi formáját vitatták meg. Eddig az Európai Tanács elnöki tisztét felváltva töltötték be a 15 EU-tagállam kormány-, illetve államfôi, a Konvent mostani gyûlésén azonban olyan közösen kidolgozott tervet mutatott be a francia-német küldöttség, amelynek alapján ez a helyzet megváltozna, a kibôvített EU már állandó elnökséggel rendelkezne. Ez a terv azonban visszatetszést váltott ki a kis- és közepes államok képviselôibôl, hiszen az eddigi, rotációs elnökségi forma szerint ezeknek az államoknak is volt esélyük az Európai Tanács munkálatait elnökölni. Az új struktúra viszont, amely a francia–német ajánlat szerint teljeskörû, állandó elnöki pozicióval járna, két és fél, illetve ötéves mandátummal, hátrányosan érintené ezeket az országokat. Ugyancsak tiltakoztak ez ellen a terv ellen a föderációs struktúrát fenntartó tagállamok is.

Az EU- tagállamok három kategória szerint vannak besorolva: kis (5 millió lakossal), közép (19 millió lakosig) és nagy (19 millió lakos fölött) államok, mondotta Eckstein-Kovács Péter, majd hozzáfûzte: örömmel jelenti be tehát, hogy Románia a nagy államok kategóriájába esik, azzal a fenntartással, hogy a legkisebb nagy állam. A szenátor továbbá elmondta: brüsszeli felszólalásában kifejtette, hogy az Európai Tanácsnak az EU bôvítése után természetesen más mûködési formát kell találni, hiszen már nem 15 tagállammal folytatja tevékenységét. Az elnöki tisztet, Eckstein-Kovács véleménye szerint, nem egy külsô személynek kell betöltenie, amint azt a mostani terv elôírja, hanem a tagállamok egyik elnökének, mandátumának pedig rövid, lehetôleg két és fél éves idôtartamra szólónak kell lennie.

Köllô Katalin

Pénteken a Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány (HGKA), a Hungarian Language School Budapest és a Szabó T. Attila Magyar Nyelvi Intézet szervezésében Kolozsváron háromnapos tanácskozás kezdôdött közösségünk égetôvé vált kérdésének, a romániai magyar nyelvi képzés megôrzésének lehetôségeirôl. Az Erdély minden sarkából és Magyarországról egybegyûlt szakemberek közös gondolkodással arra az útkeresésre vállalkoztak, amely kivezethet az elszórványosodásnak és globalizálódásnak kitett világ veszélyeibôl.

A megnyitón Pillich László, a HGKA ügyvezetô igazgatója köszöntötte a résztvevôket, majd ismertette a legutóbbi népszámlálásból származó, eléggé lehangoló demográfiai helyzetünket. Az erdélyi magyarság 35%-a él saját településén, 30% alatt szórványsorsban, 70%-uk él nemzetiségi kisebbségben. Kolozs megyét a legveszélyeztetettebbnek nevezte, ahol fennáll az a veszély, hogy az erdélyi magyarság két konklávéra szakad, ha az asszimilációs folyamat ebben az ütemben folytatódik. A közösségi kohézió megerôsítése érdekében olyan stratégiára van szükségünk, amely három esélylehetôséget használ fel: aktivizálja a már kiépült civil szervezetek hálóját, az EU-s integrációnkban fennálló 7–10 éves lemaradásunk idején felértékeli a magyar nyelvû kommunikációt, és alkalmazza a regionális és kisrégiós garanciák európai szemléletét.

Koháry Ilona, a budapesti Magyarnyelv-iskola külföldieknek igazgatója meglepetéssel rukkolt elô: a Socrates program keretében esély van arra, hogy a magyart a veszélyeztetett kisnyelvek közé sorolva azEU komoly pénztámogatással tegye lehetôvé Romániában mindenki számára annak oktatását. Egyed Ákos, az Erdélyi Múzeum-Egyesület elnöke támogatásáról biztosította a konferenciát, amely szerinte az ijesztô adatokra a mentési munkálatok megszervezésével válaszol. Külön hangsúlyozta Kolozsvár rendkívüli helyzetetét a maga 18,86%-os magyarságával, és azt a forradalom idején a piski hídnak a Bem tábornok stratégiájában játszott szerepéhez hasonlította. "Legyen ez az akaratok összpontosításának jelképe" — mondotta. Kötô József, az Erdélyi Magyar Közmûvelôdési Egyesület elnöke szerint is a huszonnegyedik órában tartunk, amikor azt kell számbavenni, miként csökkenthetôk legfôbb kultúrahordozónk, anyanyelvünk veszélyei, és ugyanakkor hogyan lehet kihasználni az integráció nyújtotta magyar nyelvképzési lehetôségeket. A globalizációban a nemzetállamok területén új stratégiákra van szükség, ugyanakkor "dôreség lenne globálisan elutasítani a globalizációt", amelyben felértékelôdik a regionális kultúra.

A konferencián képviselteti magát a Magyar Oktatási Minisztérium, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma, az Apáczai Közalapítvány, a Balassi Bálint Intézet, a Babes-Bolyai Tudományegyetem Magyar Nyelv és Kultúra Tanszéke, az Erdélyi Tankönyvtanács. Ma szakmai napot tartanak, vasárnap pedig oktatástechnikai bemutató és a munkálatok összefoglalása lesz mûsoron.

Ördög I. Béla

Átfogó ünnepségeket szervezett a fejedelemségek egyesülése alkalmából a prefektúra és a polgármesteri hivatal. Pontosabban fôleg az utóbbi. A rendezvények nagymértékben zavarták az utasszállító forgalmat. A Monostor negyedben például több mint 40 percet kellett várni a trolibuszokra, a villamosok helyett autóbuszok szálították az utasokat a belvárosba.

Kolozsvár polgármestere eredetileg délelôtt 11 órától szándékozott volna koszorúzni a prefektúra épületével szemben lévô Alexandru Ioan Cuza szobránál. Lévén, hogy a prefektus rendeletet bocsátott ki, amelyben megszabta, hogy a koszorúzási ünnepségre 10 órától kerül sor, így a városvezetô kénytelen volt módosítani eredeti programján.

Annak ellenére, hogy a polgármester és a prefektus nem kedveli egymást, mi több, Gheorghe Funar ígéretet tett arra, hogy az elsô adandó alkalommal ellátja Vasile Soporan baját, a koszorúzáson semmilyen incidensre nem került sor.

Délben a városvezetô és az ortodox pópák tedeumot tartottak a Báthory-líceum homlokzatára elhelyezett Aron Pumnul emléktáblánál a román nemzeti költô, Mihai Eminescu mentora halálának 137. évfordulója alkalmából. Tôkés Elek iskolaigazgató elmondása szerint a tanintézményt senki sem értesítette a tervezett ünnepségrôl. — Egyszer csak megjelent valaki a hangosítást biztosító cég részérôl, és arra kért, engedjük meg, hogy áramot vehessenek az iskolából — mesélte az igazgató. Arról számolt be, hogy a polgármester rendszeresen meghívja koszorúzásra, tudományos ülésszakra, de errôl az eseményrôl nem értesítették. — Emlékszem, amikor körülbelül 4 évvel ezelôtt felszerelték a táblát. Akkor is hirtelen felugrottak egy létrára, és mire észbe kaptam, már be is lôtték a szegeket, szóhoz sem tudtam jutni — tette hozzá az igazgató.

Megtudtuk: a Báthory-líceum vezetôsége különleges biztonsági intézkedéseket hozott annak érdekében, hogy egyetlen diák se zavarja meg a polgármesteri hivatal ünnepségét. — Nem akarunk botrányt. Számunkra külön büszkeség, hogy a román nemzeti költô mentora, Aron Pumnul a volt piarista gimnáziumban tanult — fejtette ki Tôkés Elek.

A polgármesteri ünnepség keretén belül délután a városháza üvegtermében tudományos ülésszakot és elôadást tartottak, a Diákházban pedig mûvészeti elôadásra került sor. Estére tûzijátékot terveztek.

Szpeológiai Múzeum nyílt Kolozsváron
A Román Fejedelemségek egyesülésének évfordulós ünnepségei keretében felavatták az Óvár egyik felújított reneszánsz épületében (S. Puscariu u. 8. sz.) a város Barlangtudományi Múzeumát.

Avató beszédében Gheorghe Racovitã felelevenítette azokat az idôket, amikor nagyapja, Emil Racovitã hathatós közremûködésével létrejött Kolozsváron a világ elsô Barlangtani Intézete, és a Kis-Szamos-parti település ezzel a világ bioszpeológiai fôvárosa lett. — Az intézet tevékenysége sajnos egyre kevésbé ismert — mondta a neves kutató —, így reméljük, hogy ez a múzeum, amely elsôsorban a nagyközönséghez szól, újra a figyelem központjába állítja majd ezt a tudományágat.

Oana Moldovan, az új múzeum igazgatója a Szabadságnak elmondta: a frissen avatott intézmény elsô tennivalói között a földszinti termek berendezése szerepel, hiszen a kiállítandó tárgyak jó része még az intézetben vagy más helyeken van. — Szeretnénk majd olyan múzeumpolitikát folytatni — mondta —, hogy ha nem is világszinten, de legalább itt, Kolozsváron reflektorfénybe állíthassuk a szpeológiát. Sajnos egyre több olyan egyetemistával találkozom, akik nem is tudják, mi az, hogy barlangtudomány vagy barlangkutatás.

Az ízlésesen, européer szellemben berendezett termekben az Emil Racovitã-emléktárgyakon kívül (többek között francia útlevele "Antarktiszfelé") rendkívül érdekes leletek, "barlangtárgyak" egész sorát csodálhatja meg a látogató.

Kiss Olivér, Szabó Csaba

Markó Béla RMDSZ-elnök és Adrian Nãstase miniszterelnök, a kormányzó SZDP (PSD) elnöke elégedettségérôl tájékoztatta a sajtót csütörtökön este, a két párt közötti megbeszélést követôen. A politikusok ismertették pártjuk álláspontját több kérdésben — feladatvállalás és -teljesítés, régióelképzelések, önálló magyar állami egyetem, az aradi Szabadság szobor köztéri elhelyezése, alkotmánymódosítás —, amelyek a nemsokára egyeztetésre kerülô protokollum szövegében is benne foglaltatnak.

Markó és Nãstase pozitívnak értékelte az elmúlt évi együttmûködésüket, és mindketten folytatni akarják ezt a fajta, protokollumban rögzített pártközi tevékenységet. Adrian Nãstase kormányfô az RMDSZ-nek a vállalások iránti komolyságát, az adott szó betartását értékelte, továbbá azt, ahogyan a szövetség eljuttatta üzenetét a számára bejáratosabb helyekre a NATO-ról, uniós csatlakozásról, valamint a kisebbségek helyzetérôl. A korábbi protokollum a miniszterelnök szerint segített a szemléletváltásban, és megnyitotta az utat egy tartalmasabb, építkezôbb párbeszédforma elôtt, amelynek jótékony hatása volt külföld felé is. Mindemellett az RMDSZ-nek is köszönhetô a román és magyar kormány közötti kapcsolat rendkívül jó irányú fejlôdése.

Éppen ezért a két párt az elkövetkezôkben is folytatni kívánja az együttmûködést anélkül, hogy ez a kormányzásban való közös részvételnek tûnne. Nãstase szerint azonban nem merül fel az önálló magyar állami egyetem létesítése, de találhatnak kompromisszumos megoldást.

Markó Béla az eddigi együttmûködésben értékelte, hogy elôrehaladás történt az ingatlanok visszaszolgáltatása terén, amit azonban feltétlenül folytatni kell ebben az évben is. Az egyezség egyik elmaradását éppen az egyetem kérdése jelenti, amelyet idén meg kell oldani. Természetesnek tartotta, hogy területi szinten felmerültek nézeteltérések, mivel elsô alkalommal kötöttek helyi szintû megállapodásokat. Az elkövetkezô protokollum prioritásai közé tartoznak ezúttal a magyar szakemberek részvétele az intézmények vezetôségben, a tulajdon visszaszolgáltatás befejezése, az állami egyetem problémájának megoldása, gazdasági és szociális kérdések. Ami a közigazgatási régiók létesítését illeti, egyik pártelnök sem tartotta ezt jó elképzelésnek, és véleményük szerint a területi felosztás típusát még meg kell fontolni. A szövetség ragaszkodik az alkotmánymódosítási elképzeléseihez is — például a nemzetállam meghatározás, amely szerintük nem illeszkedik bele egy európai alaptörvény szövegébe —, de ez már nem a protokollum függvénye, hanem a parlament kétharmados szavazatának lesz az eredménye. Felmerült az aradi Szabadság-szobor további sorsa is. Király András helyi RMDSZ-vezetô szerint a szobor köztéri elhelyezése a helyi protokollum megkötésének egyik feltétele lesz.

Adrian Nãstase miniszterelnök a találkozó után hivatalosan is elfogadta a január végén Szatmárnémetiben megrendezésre kerülô RMDSZ kongresszusra a meghívást.

Egy hónapos fennállása alkalmából tartott sajtótájékoztatót Kolozsvár és Erdély elsô, magyar nyelven sugárzó közösségi rádiója, az Agnus Rádió január 24-én délelôtt, a Gy. Szabó Béla Galériában. A tájékoztatón Adorjáni László lelkipásztor, a rádió igazgatója ismertette a médiaintézmény történetét, amely a 90-es évek elejéig nyúlik vissza. Amikor a Kolozsvári Rádó újrakezdte a sugárzást, lehetôséget biztosított a történelmi egyházaknak, hogy saját készítésû mûsoraikat szórhassák az éterbe. Ebben az idôszakban a kétágú templom parókiájának pincéjében készültek a mûsorok. Késôbb a Bethlen Kata Diakóniai Központ immár korszerûen felszerelt termeibe költözött föl a rádió, és akkoriban jött a lehetôség frekvenciapályázatra, amelyet 2001-ben meg is nyertek, napi nyolc óra adásidôre. Mindezek után 2002 karácsonyán, egészen pontosan december 24-én a rádió elkezdte a sugárzást.

A többségében az erdélyi református egyházkerület tulajdonában lévô rádió céljának tekinti Kolozsvár magyar közösségének szolgálatát, eloszlatni az egyre inkább eluralkodó pesszimista életérzést, közvetíteni az igét és a krisztusi küldetést. Mûsorainak egyharmada vallási jellegû, ebben adásidôhöz jutnak a többi magyar történelmi egyházak, valamint a görög katolikusok is. A fennmaradó kétharmad pedig közszolgálati mûsorokkal igyekszik a hallgatók legkülönfélébb rétegeihez szólni. Csép Sándor, a rádió támogatását célul kitûzô Agnus Média Alapítvány kuratóriumi elnöke elmondta: az Agnus keresztyén életstílust igyekszik sugallni, az emberi élet legnagyobb értékére, a szeretetre támaszkodva. Sebesi Karen Attila fôszerkesztô pedig azt emelte ki: az új rádió nem kíván konkurenciája lenni egyetlen médiaintézménynek sem, sokkal inkább az együttmûködésre, a közös szolgálatra fekteti a hangsúlyt. A fôszerkesztô elmondása szerint fennállásának egy hónapja alatt az Agnus már jelentôs mennyiségû hallgatói visszajelzést kapott, ezzel mintegy igazolva, hogy a közösségi rádiózásnak van helye Erdélyben is. Az Agnus Média Alapítvány ügyvezetô igazgatója, Szenkovics Dezsô vélekedése szerint hamarosan a világhálón is hallgatható lesz az Agnus, amint sikerül felvenni a kapcsolatot egy megfelelô internet-szolgáltató céggel.

Az Agnus Rádió naponta hajnali 3-tól reggel 8-óráig, illetve déli 12-tôl 15 óráig sugározza adásait ultrarövidhullámon, a 88,3-as megahertz frekvencián.

Zakariás Regina

Pénteken délután Vasile Soporan prefektus, Dan Canta alprefektus és Serban Gratian megyei tanácselnök részvételével tevékenységi kiértékelést tartottak a Kolozs Megyei Környezetvédelmi Felügyelôségen. Ebbôl többek között kiderült hogy tavaly 1122 ellenôrzést végeztek (amelybôl 892-öt vállalatoknál). 117 büntetést róttak ki, összesen 1526,6 millió lej értékben, 2 esetben büntetôjogi eljárásra került sor (egyik a kolozsvári városházáé volt, és 311,6 millió lejes büntetéssel zárult, a pataréti szeméttelep öngyulladásáért). 2002-ben a megyében hat esetben történt súlyos környezetszennyezés, és folytatódott több, már megkezdett program: használt olajok, akkumulátorok és veszélyes hulladékok kezelése, papírújrahasznosítás, szelektív hulladékgyûjtés stb. 2003-ban gyakorlattá szeretnék tenni az európai uniós környezetvédelmi elôírásokat, amelyek nagyon igényesek és nagyon bonyolultak. Kolozs megyében egyetlen település hulladéktelepe sem felel meg az elôírásoknak. A pataréti szemétgyûjtô fokozatos felszámolása már elkezdôdött, és végérvényesen 2006. december 31-én szünteti be mûködését. A Szamos–Tisza Vízügyi Felügyelôség Kolozs megyében tavaly 222 ellenôrzést és sok folyóvízpart-megerôsítô munkálatot végzett el. A víztartalékok szempontjából megállapítható, hogy a megyében adottak a gazdasági fejlôdéshez szükséges feltételek.

Ö. I. B.

AZ ASZTMAKEZELÉS SORÁN FELLÉPÔ SZÍVPROBLÉMÁK címmel dr. Fábián András tart elôadást a Filantrop keretében mûködô asztmaklub következô ülésén, január 27-én délután 5 órától.

ZENÉS-TÁNCOS DÉLUTÁNT TART A NYUGDÍJASOK KLUBJA január 26-án, vasárnap du. 5 órától a Heltai-alapítvány klubtermében (Mikó/Clinicilor utca 18.). Szeretettel várják a szórakozni vágyó nyugdíjasokat.

ALIA BAKUTAYAN FOTÓKIÁLLÍTÁSÁT nyitják meg január 25-én, szombaton 13 órakor a Búza/I. M. Klein utca 17. szám alatti Bulgakov kávéházban.

A III–IV. OSZTÁLYOSOKNAK KIÍRT ARANKA GYÖRGY HELYESÍRÁSI VERSENYT 2003. február 15-én de. 10 órától tartják az Apáczai Csere János Elméleti Líceumban, Kolozsváron. A versenyen osztályonként három–négy tanuló vehet részt. Jelentkezni február 8-ig lehet az Apáczai-líceum tanítóinál.

— Miért készítik mûanyagból a pénzt Romániában?

— Hogy könnyebben lehessen mosni.

(-ia)

Starmüller Katalin munkáival leggyakrabban csoportos kiállításokon találkozhattunk: állandó résztvevôje az éves megyei tárlatoknak és a Barabás Miklós Céh országos seregszemléinek. Egy mûvész munkásságát alaposabban azonban csak egyéni tárlatain lehet megismerni. Erre teremtett alkalmat tegnap este a Székely Géza grafikusmûvész, rajztanár vezette és Wolf Rudolf igazgató pártfogolta Apáczai Galéria, amely az azonos nevû líceum dísztermében kapott helyet.

A mûvész nem véletlenül adta kiállításának az Összkép címet, ugyanis igyekezett meglehetôsen szerteágazó mûvészi tevékenységének valamennyi vonulatából ízelítôt nyújtani. S elképzelhetô, hogy ebbe a törekvésébe egy csöppnyi didaktikus szándék is belejátszott, hiszen tárlatlátogatóinak nem elhanyagolható része a diákság soraiból kerül ki. Így aztán a szénrajztól az olajképeken és textilmunkákon keresztül az installációig a mûvészi kifejezésformák rendkívül gazdag skáláját fedezhetjük fel a tárlaton. S magukon a mûfajokon belül is nagy a tematikai és formai, stílusbeli változatosság. Portrék, csendéletek, tájképek, olykor szürrealisztikus ízû kompozíciók árulkodnak a mûvész sokoldalúságáról, és a mesterétôl, Miklóssy Gábortól kapott értékes útravalóról.

A megnyitó sikeres mûvészi mûsorában a Zeneakadémia hallgatói, Mitruly Enikô, Szabó Mercédesz, Miklós György és Kiss Noémi E. N.Ammerbach-, Anonymus- és H. Purcell-mûveket adtak elô. Közremûködtek a Waldorf-líceum diákjai.

Starmüller Katalin munkásságáról részletesebben lapunk 11., Mûvelôdés oldalán olvashatnak.

N. J.

Újabb könyvbemutató, a fenti címmel erdélyi múltunk egy darabkája, a politikus és irodalmár gróf Bánffy Miklóshoz fûzôdô, 1944 és 1952 között írt levelek és napló kötete, amelyet a Polis Könyvkiadó jóvoltából Marosi Ildikó tett közzé. És amelyet a Koós Ferenc Kulturális Alapítvány támogatásával Dávid Gyula méltatott a Gaudeamus könyvesboltban csütörtök este.

A kötet a második világháborút követô erdélyi hatalomváltás nyomán szétszakadt család tükörképe. Az öreg férj itt marad harcolni egy olyan erôvel, amellyel szemben tulajdonképpen tehetetlen, de amit írói becsülete így diktál számára. A másik szál Bánffy Miklósné Váradi Aranka színésznôé, akire a budapesti Nemzeti Színház tagjaként viharoktól cseppet sem mentes sors vár a fôvárosban. A harmadik pedig Katalin lányuké, aki a háború utáni zûrzavart is gondtalanságban éli túl, majd amerikai diplomata katonatiszt férjét követi Marokkóba, ahol három gyermeknek ad életet, és ahol apja biztatására, fordítói-írói kvalitásai révén, világirodalmi elismertségre tesz szert. A naplóból kiderül, hogy a betegségben Budapesten meghalt egykori államférfinak csak azért nem adták meg (vagy nem merték megadni) a méltó végsô búcsút az akkori kommunista virradatban, mert gróf volt. "Huszadik századi erdélyi családi sors" — summázhatnánk, ha átlagember és annak családja állna a középpontban. Így azonban többrôl van szó.

A könyvbemutató kiállítással társult, amelyen a már megjelent Bánffy-mûvek sorakoztak fel, illetve Maksay Ádám fotósorozatával a restaurálás alatt található bonchidai kastélyt és a grófi család jeles képviselôinek portréit tárta a nézô elé. Csütörtökön Albert Júlia, Kali Andrea és Bogdán Zsolt színmûvészek meggyôzô részleteket olvastak fel a kötetbôl. Ez valóban a Bánffy Miklós estéje volt. Meg valamennyiünké, akik tiszteljük múltunkat és az igaz, szép szót.

Ördög I. Béla

Az évek óta tartó történelmi ismeretterjesztés új "darabbal" bôvült. A XX. századi magyar történelem formálásában jelentôs szerepet játszott, mûködésüket máig tartó viták közepette betöltött személyekrôl készült a sorozat.

Tisza István gróf, Károlyi Mihály gróf, Kun Béla, Horthy Miklós, Teleki Pál gróf, Bethlen István gróf, Gömbös Gyula, Bárdossy László, Kállay Miklós, Szálasi Ferenc, Rákosi Mátyás, Nagy Imre, Kádár János életútja elevenedik meg azokon a dokumentumfilmeken, amelyek január 26-tól havi egy alkalommal kerülnek bemutatásra a Duna Televízióban.

Az egyes részek az adott történelmi személyiség életútját, politikusi mûködését legjobban ismerô történészek és kortársak közremûködésével készültek el, minden esetben lehetôséget teremtve a különbözô vélemények megfogalmazásának.

A sorozat "ötletgazdája" és sorozatszerkesztôje Szakály Sándor történész, rendezôje Erdôss Pál, felelôs szerkesztôje Zsupos Zoltán.

Nem mindennapi mûvészi élményben lehetett részük mindazoknak, akik ellátogattak január 23-án délután a Pro Iuventute székházba, ahol Csomafáy Ferenc újságíró-fotóriporter portréfotóiból nyílt kiállítás.

Molnos Lajos, a Pro Iuventute Alapítvány elnöke házigazdai minôségében köszöntötte az egybegyûlteket, majd néhány szóban méltatta a képeket, illetve azok készítôjét. A képíró mûvész megnevezéssel illette a kiállítót, kifejtve, hogy a kifejezés tulajdonképpen azt jelenti: a képíró átéléssel, egyéni stílusban, nagy szakmai tudással fogalmazza meg üzenetét. Ilyen a jó fotómûvész is, akinek másként jár a szeme, nem csak annyit lát az ôt körülvevô világból, amennyit mások érzékelnek, hanem a formában, a színben meglátja a láthatatlant is, és azt meg is fogalmazza, ki is fejezi a maga jellegzetes módján. Ilyen téren tehát a fényképezés nem pusztán mûvészeti ág, hanem egyfajta hivatás is, valamint az önkifejezés mûvészi megnyilvánulása. Akárcsak a költô: a fotós is mindig az igazat mondja, nem csak a valódit. Erdélyben sok jó fényképészünk van, képíró mûvészünk viszont kevés, ám Csomafáy Ferenc tagadhatatlanul közéjük tartozik — összegezte Molnos Lajos, aki szerint a portréfotózás egyike a legérzékenyebb, legnagyobb szaktudást igénylô feladatoknak. A kiállított fekete-fehér képeken olyan erdélyi nagyságok elevenedtek meg, mint Kós Károly, Gálffy Mózes, Péterffy Gyula, Debreczeni László, Bajor Andor, Beke György, Cseh Gusztáv. Több fotó is felidézte Márton Áron püspököt, ennek kapcsán Oláh Dénes és Jakab Gábor lelkipásztorok osztották meg a közönséggel a püspökhöz fûzôdô élményeiket. Oláh Dénes a személyes találkozások emlékeit elevenítette fel, míg Jakab Gábor a lelkek mûvelôjérôl beszélt, arról a püspökrôl, aki mindig példakép tudott maradni az utókor számára. Az összejövetelt rövid mûvészi mûsorral színesítette Sebesi Karen Attila és Sebesi Hripszimé Tündér fellépése, majd a délután és a kora este a politika és a közéleti problémák jegyében telt a Pro Iuventute székházban, ahol lakossági fórum keretében látták vendégül Kónya-Hamar Sándort és Eckstein-Kovács Pétert.

S. B. Á.

Január 22-én, a Duna Televízió híradóját követve örömmel néztem/hallgattam, hogy az anyaországban a Magyar Kultúra Napján több száz neves oktató és kutató pedagógust tüntettek ki, hangsúlyozva, hogy elsôsorban Nekik, példamutató, tudományos ismereteket átadó, áldásos munkájuknak köszönhetôen nônek fel a tanulni vágyó fiatalokból azok a tudósok, orvosok, írók, költôk, mûvészek, akikre felnézünk, akikre büszkék lehetünk, akiknek hírneve világszerte növeli a magyar kultúra hírnevét.

Az örömünnep rendszerint nemcsak a jelent éltetô, de a múltat idézô emlékezés is. Zenészként ezen a napon én Benkô András zenetudósra, egykori tanáromra emlékezem, aki idén, a Magyar Kultúra Napját megelôzôen, január 21-én lett volna 80 éves, ha a Teremtô 2001 áprilisában, hosszas betegség után nem szólította volna magához. Távozásával szegényebb lett az erdélyi zenetörténet-kutatás. Alaposan dokumentált zenei hagyatéka, elôdeink munkásságát, magyarkultúránk zenei örökségét tárta elénk: a Bolyaiak zeneelméletét, Bartók Béla romániai hangversenyeit, Kodály Zoltán irodalmi megzenésítésének elemzéseit, a református egyházi ének és a kéziratban félbeszakadt európai egyházi zenetörténetet...

Csendes, fátyolos hangját most is hallom, amint a fôiskolán, a kora reggeli órákban megtartott zenetörténeti kurzusain nagy szakmai igénnyel összeállított jegyzetei alapján mindent meg akart tanítani, amit zenészként tudni illik a zenérôl. Diákként akkor talán nem is értékeltük kellôképpen, de most, több tízéves távlatból visszatekintve, hálásak lehetünk azért a sok ismeretért, amit lelkiismeretesen, önzetlenül nekünk ajándékozott.

Isten akaratából, még életében — zenetudományi munkásságát elismerô — több értékes kitüntetésnek örvendhetett.

Istenbe vetett rendíthetetlen hite, emberi jósága, önzetlen segítôkészsége emlékezetünkben örökké élni fog!

Kulcsár Gabriella

Kongresszus elôtti utolsó SZKT. A helyszín ismét Marosvásárhely, a város központjában található Kultúrpalota. Ez alkalommal is valamivel korábban érkezünk a kelleténél, így hát még marad kevéske idônk egy-egy szendvics, egy pohár fekete elfogyasztására, egy kis tereferére a kollégákkal, érdekvédelmi szervezetünk képviselôivel. Amikor elérkezettnek látjuk a pillanatot, felvonulunk megszokott páholyunkba, kényelmesen elhelyezkedünk a vörös bársonnyal bevont székeken, és várjuk a gongot, hogy kezdôdjön az elôadás. Merthogy ami immár évek óta itt történik, az akár kiváló tragikomédiának is beillik. Kicsit keményen hangzik ez a megállapítás, ugyanakkor rendkívül fájdalmasan és szomorúan is hathat, fôleg ha arra gondolunk, hogy a folytatásos színdarabnak senki más, mint mi, pontosabban ez az erejében és számában egyaránt megfogyatkozott erdélyi magyarság a fôszereplôje. De inkább tehetetlen nézôje, szemlélôje.

Jóllehet újságírói minôségben, régi jó szóval élve krónikásként veszek részt immár évek óta érdekvédelmi szervezetünk miniparlamentjének ülésén, és kizárólag szakmai szempontok szerint próbálom minél objektívebben szemlélni az eseményeket, mindig ott érzem legbelül, hogy a lent vitatkozó urak tulajdonképpen engem is képviselnek, s közvetve az én sorsomról, életemrôl is döntenek. Amikor feltörnek bennem ezek az érzések, egyaránt érzek szomorúságot és felháborodást, ugyanis miközben képviselôink, vezetôink egymásnak esnek, egymás fejéhez vágnak dolgokat, szavakkal dobálóznak, sértik, bántják és megalázzák egymást, nem veszik észre vagy nem akarják észrevenni, hogy ezzel éppen saját energiánkat, erôinket, a reményt és az egységet verik szét, az igazán lényeges dolgok pedig elsikkadnak, akárcsak a sok bába között a gyermek.

Különösen fájdalmas, ha arra gondolok, hogy ez a belsô, romboló és önpusztító harc a koncért folyik. Azért, hogy kié legyen a hatalom, kik kerüljenek a húsosfazék mellé. Teljesen mindegy, hogy kikrôl, melyik táborról, a mérsékelt vagy a radikális szárnyról van-e szó. Bárkik teszik is, és ekképpen cselekszenek, egyaránt felelôtlenül járnak el. Nemcsak önmagukkal, hanem az egész közösséggel szemben, amely hitt bennük és bizalmat szavazott nekik. Tévedés ne essék, nem a szövetségen belüli viták kifogásolhatók, ezek kellenek és szükség van rájuk, hiszen a különbözô vélemények, álláspontok ütköztetésébôl kialakulhat egy pozitív kép. Azzal viszont kevésbé lehet egyetérteni, hogy ezeket sokszor nem a legcivilizáltabb módon és nem a közösség érdekeinek szem elôtt tartásával folytatják le, hanem ehelyett inkább a személyes konfliktusok, érdekek, hiúságok és sértôdöttségek kerülnek elôtérbe, amint az számos SZKT-ülés alkalmával bebizonyosodott. Két-háromhavonta a tisztelt képviselôk Marosvásárhelyen találkoznak, a szenzációhajhász sajtónak tetszô módon összevesznek, majd megy ki-ki a maga útján. A forma megvolt, ám hol maradt a tartalom?

Meglehetôsen elkeserítô az a gondolat, hogy nagyrabecsült képviselôink mostanság egyre gyakrabban mellébeszélnek, azaz nem arról szólanak, amirôl kellene. Vagyis nem azokról a valóban létfontosságú kérdésekrôl, problémákról, amelyekre a közösség kíváncsi. Az embereket ugyanis kevésbé érdekli az, hogy diktatúra van-e vagy sem a szövetségen belül, hanem az, hogy az adott körülmények között mibôl és hogyan éljenek meg, és ebben milyen módon tud segíteni az érdekképviseleti szervezet. Természetesen butaság lenne elvárni az RMDSZ-tôl, hogy megoldja minden egyén szociális, gazdasági problémáit, hiszen ez elsôsorban nem tôle, hanem a teljes államigazgatástól függ, de talán mégis hasznosabb lenne, ha már idônként képviselôink összeülnek tanácskozni, hogy inkább ezekrôl a kérdésekrôl folytassanak vitát, mintsem a szokásos parttalan és haszontalan szócséplésekbe bonyolódnának. Legalább kifelé úgy tûnne, hogy foglalkoznak a problémákkal, és valamivel megnyugtatóbb válaszokat tudnának adni azoknak a személyeknek, magyar embereknek, akik idônként veszik a fáradságot és felkeresik képviselôinket ilyen-olyan gondokkal, és akiknek köszönhetôen ott vannak, ahol vannak. Ha nem is tudnak konkrétan segíteni, ennyivel azonban tartoznak közösségüknek.

Nemegyszer megtörténik ugyanis, hogy különbözô kifogásokat keresve, amint csak lehet, lerázzák magukról a hozzájuk forduló szegény halandókat, vagy a látszat kedvéért valamilyen felületes válasszal látják el ôket, a választásokon ellenben elvárják, hogy a nevükre nyomják a pecsétet. Miközben egyesek jó fizetés mellett arról beszélnek, hogy meg kell maradni a szülôföldön, egyetlen olyan elfogadható tanácsot nem képesek nyújtani, amely valamilyen életképes perspektívára adna reményt. Ismerek olyan fiatalokat, akik két egyetemet is elvégeztek, tisztességesen dolgoznak, és itt, a szülôföldjükön akarnak maradni, ám ha önállóan szeretnének élni, akkor a kevesebb mint hárommillió lejes havi bérbôl nem engedhetik meg maguknak, hogy legalább egy albérletet fizessenek, nem beszélve a lakásvásárlásról. Amikor pedig képviselôink tanácsát kikérték az ügyben, ha jöttek is ajánlattal, azok nem az ô jövedelmeikhez mértek voltak. Javasoltak ilyen-olyan programokat, de húsz évre szóló havi hét-nyolc millió lejes hitel törlesztésével. Mindez havi hatvan- vagy esetenként ennél több millió lejes fizetés mellett valóban kiváló üzlet lehet, ám nem annak, aki két és fél millió lejbôl próbál megélni.

Nos, ezek és ehhez hasonló gondolatok foglalkoztattak az SZKT kongresszus elôtti utolsó ülésén, miközben az urak szócsatáját hallgattam. Egy adott pillanatban lenéztem a páholyomból, és szemügyre vettem a Tisztelt Házat. Miközben figyeltem az arcokat, arra gondoltam, nem ártana, ha idônként nagyrabecsült képviselôink feljönnének a páholyba, és fentrôl néznének le "önmagukra". Akkor talán észbe kapnának, hogy innen fentrôl valahogy másképpen tûnnek a dolgok, mint onnan fentrôl, és idônként mennyire tragikomikusak. Az elôadásnak azonban folytatódnia kell, egymásért és mindannyiunk érdekében. Csak más formában és hangnemben. Úgy, hogy a nézôk , amikor legördül a függöny, elégedetten tapsolni is tudjanak, és azzal a gondolattal távozzanak: ez jó mulatság volt!!!

Papp Annamária

"A fogalom és a szó, amelyet megjelölésére használunk, két különbözô dolog. Mindegyiknek megvan a saját élete. És bizony igen sokszor a fogalom és a szó, amelyen nevezzük, el is válnak egymástól." — írja Domanovszky Sándor egy nagy történelmi munka elôszavában. Ez az átváltozás legtöbbször észrevétlenül következik be, hiszen a nyelv éli a maga életét, ám amikor ezt a természetes folyamatot visszarángatni igyekeznek, akár nyelvi (lásd a pruteanistákat), akár ideológiai meggondolásokból, akkor oda kell figyelnünk, még akkor is, ha a nyelv ettôl sem hagyja magát befolyásolni, de megvédhetjük a magunk befolyásolását. S minket állandóan befolyásolni akarnak.

Olvasom az egyik újkeletû lapban, egy költôi hajlamokkal megáldott fiatalember tollából a polgár szó (vagy fogalom) "tisztára" mosásának kísérletét, amelyben a kereskedôtôl eljut a bérmunkásig (minôségi munkát végzô, megfelelô juttatást követelô valaki), alátámasztva ismert irodalmárunk közösségi és személyi viszonyáról szóló eszmefuttatásával. S a végén megtudjuk, hogy a polgár fogalmát az ideológusoktól félti, és minket arra biztat, hogy önzô módon saját életünket tekintsük a legfontosabbnak. Nem igazán megfogadható tanács annak, akinek gyerekei, társa van, s ezzel nem is ért véget a felsorolás.

Ám igazán ennek az ideológiától féltésnek a lényege akkor válik világossá, amikor ugyanennek a lapnak a 21. oldalára érünk, ahol Albion hajdani ködét érveiben szétfújó szerzô nézôpontja szerint meglepô dolog, ha Marosvásárhelyen polgári kör alakul. Mert rögtön elfelejtetni szeretné, hogy tulajdonképpen a téma kapcsán egy jobboldalinak "bélyegzett" pártot akar szapulni, s e feledékenységnek álcája mögül szégyentelenül hozakodik elô osztályharcos baloldali fogalmakkal. Örvendetes, ha egy politikai erô nem nyugodt, ha nem ô van hatalmon, hisz vállalásait így nem tudja megvalósítani, de mihez kezdjünk azzal a politikával, amely a hatalomba ülve sem tud megnyugodni. Saját pártkatonáinak próbálja kiharcolni a szerzô a "polgárjogot", elfeledve, hogy a polgár, az civil, ergo katona nem lehet. Ráadásul teszi mindezt úgy, hogy a polgártól elvitatja a nemzethez tartozás jogát. Azt sem átallja, hogy iskolától tegye függôvé e jogot, csak a "polgárit" végzettek lehetnek azok, az "alapiskolával" nem dukál, azok maradjanak csak rabszolgák. Odáig megy, hogy a kádári rendszer dicséretét is becsomagolja mondandójába, mint a polgárosodás elôsegítôjét.

A fogalmak és a szavak színeváltozásával kezdtem. Az élettér (nem a miépes élettérrôl írok) megszervezése odáig jutott, hogy ma már inkább strukturális különbség van falu és város között. Persze mifelénk ezt nem akarják tudomásul venni, sôt, akadályozzák a megvalósulását, ahol csak lehet. Közlekedés, kommunikáció árainak a keresetek szintjétôl minél magasabbá tételével, körülményeinek lerontásával (utak állaga, vasúti kocsik állapota stb.), s erre tevôdik az adminisztratív akadályoztatás (pl. 8 személyes kisbuszok korlátozása). Ennek ellenére a folyamat megállíthatatlan, nem beszélve a mindkét irányú kétlakiságról. Frappáns példa: Budapest polgármestere is kétlaki. Így a polgár lakóhely szerinti megkülönböztetése indokolatlanná válik.

Míg tôlünk (a magyar nép állandó életterétôl) nyugatra a civil társadalom kis megszakításokkal a természetes fejlôdés útján haladt, nálunk csaknem két generáció vonult át az aktív életen úgy, hogy tôle a polgári értékek el voltak tiltva. Ne áltassuk magunkat Kádár és Ceausescu engedményeinek felemlegetésével, mert a lényeg, az hiányzott, a szabadság, a szabad akarat érvényesítésének lehetôsége. Mert nem a lakhely, nem a tanulmányok, nem a foglalkozása a fô jellemzôi a polgárnak, hanem a közösségben (ami valamikor a város volt szervezettségénél fogva) elfoglalt helye, az ott megjeleníthetô akarata, véleménynyilvánítási lehetôsége és ehhez elégséges öntudata. Igen, a polgár tudja magáról, hogy hol a helye, mi a szerepe, mit miért tesz. Az ellopott polgári élet megélésének ígéretét fogta vitorlájába egy párt. Kit zavar ez? Azt, aki a szabadság fogalmát viseli pártja nevében, mintha a szabadság másnak nem dukálna (SZDSZ), vagy azt aki a nemzeti jelzôt tudja társítani a liberalizmus eszméjéhez (NLP). Mert, ha valaki szövetséget köt, az már nem igazán szabad, aki pedig nemzeti, nem lehet igazán liberális. Vagy azokat, akik nem átallották megdolgozni az állítólag független (civil) szakszervezeteket választási gyôzelmük érdekében. S figyelmeztetôül az Angliát szintén megjárt Leszek Kolakowski szerint "a rossz … elkerülhetetlenül következik szabadságunkból…".

A szociális helyzetén túl a polgárnak szabadnak is kell lennie, ezért nem lehet katona, pap, mert ôket köti a fogadalom. Amióta ezt az ismérvet társították a polgár fogalmához, több olyan alakulat született, amelyben az embert köti a fogadalma. A rendôröket most vonták ki a hadállomány kötelékébôl, de attól szervezettségük továbbra is katonai jellegû. Mondható-e egy párttagról, hogy független, nem köti-e ôt a pártfegyelem (mégha pártja nevében benne is van a független jelzô) a párt ideológiájához? Szembeszegülhet-e egy köztisztviselô az állam parancsának? Így tudjuk megvizsgálni, ki tesz eleget a polgár ismérveinek. Ô az állam pillére, akire az állam támaszkodik, és nem fordítva. Sem úgy, hogy alattvalóvá degradálja, sem úgy, hogy "arctalan masszává" gyúrja, aki várja, hogy az állam majd csak "eltartja" ôt.

A polgárnak a szabadságát tulajdonosi mivolta biztosítja, nem egy kapott szabadság ez, hanem a tulajdont szentesítô alkotmányból fakad. Ez a tulajdon nem feltétlenül anyagi, szellemi tulajdon is lehet, sôt, tanulmányaiból fakadó szakismeretei is tulajdonát képezik, amelyek feljogosítják ôt hasznot hajtó tevékenységére.

A polgár viszont nem egyszerûen tulajdonnal rendelkezô szabad városlakó (máskülönben a származási helyén nagy falut is jelent a szó), hanem aktív tagja a közösségnek, mert azáltal, hogy valaki ott lakik, nem válik automatikusan polgárrá. A tevékeny résztvétel nem csak a közmunkákra értendô, hanem a véleménymondásra, a köz javainak felhasználásába való beleszólásra, a vezetés ellenôrzésére és nem utolsósorban az általa nemesnek tartott célokra való adakozásra.

Senki nem szabja meg a polgárnak, hogy kire szavazzon, ám az is jogában áll, hogy azzal szövetkezzen, akivel akar, s akár polgárinak is nevezze ezt a szövetséget. Ha valaki egyetért egy ilyen szövetség célkitûzéseivel, nem valószínû, hogy visszautasítanák a közeledését, még ha amúgy szociáldemokrata is az illetô, bár tudtommal ilyen párt Marosvásárhelyen nincs.

A szó és a fogalom nemcsak idôben változik, hanem a hely is adhat neki más értelmet. Ezért írhatjuk le nálunk valakirôl: civil burzsuj polgár, bár mindhárom szó forrása majdnem ugyanaz.

A polgár szó és fogalom történelmi és ugyanakkor ideológiai: megjelöli egy személy helyét a társadalomban. "Elôítéletektôl mentesen, tényszerûen … ítélni", csak a tények teljes körének ismeretében, indulatmentesen lehet. A magyar társadalom sebeit gyógyítgatja. Volt idô, amikor a finnyáskodókat a halszagú rokonság zsenírozta, ma már a lószag is zavar. De hát, ha már a könyvben lapozni nem tudók, a billentyûzetre száradt hányásszaggal akarnak Nyugatra csábítgatni — akkor inkább a trágyaszag.

Tudjuk, hogy "az összetartás hasznosabb", ám azt is, hogy az összetartás megteremtését nem a másik piszkálgatásával, hanem megértô közeledéssel lehet csak elérni.

Addig is: Allons, citoyens! Nem baj, ha baloldali egy kicsit.

Y. Szabó Gyula|

A Velencei Bizottság az Európa Tanács konzultatív testülete. Tagjai független szakértôk, akik nem állhatnak a kormány szolgálatában, s a testületben nem országuk hivatalos álláspontját, hanem saját véleményüket képviselik. A bizottság állásfoglalása nem kötelezô, de a Velencei Bizottság tizenkétéves fennállása során kibocsátott vélemények egyre nagyobb tekintélyre tesznek szert, és gyakran szolgálnak hivatkozási alapul, amikor arról van szó, hogy a demokratikus intézmények és a jogvédelem kérdéseiben mi az "európai standard".

Így van ez a szomszédos államokb an élô magyarokról szóló törvény esetében is. Számtalan nyilatkozat hangzik el arról, hogy miként viszonyul a "kedvezménytörvény" az európai követelményekhez, de a bizottság megállapításainak pontos és összefüggéseiben helytálló idézésével nem lehet találkozni. Terjedelmes jelentésrôl van szó, amelynek összefoglaló része nem értelmezhetô a dokumentum egésze nélkül. Így fordulhatott elô, hogy még az a jogi értékelés sem hivatkozik helyes e n a Velencei Bizottság állásfoglalására, amelyet az Európai Unió bôvítési biztosa, Günter Verheugen csatolt a magyar miniszterelnöknek írt, és a kedvezménytörvény módosított javaslatát bíráló leveléhez.

Mint a Velencei Bizottság tagja, részt vettem a Nemzet i kisebbségeknek az anyaország általi elônyös bánásmódban részesítésérôl címû jelentéstervezetének véleményezésében és a plenáris vitát megelôzô, a szöveget érdemben véglegesítô albizottság vitáiban. Tudom, milyen meggondolások rejlenek egy-egy megfogalma zás, vagy akár csak árnyalatnyi szövegváltoztatás mögött. Szükségesnek tartom, hogy a közvélemény autentikus forrásból tájékozódhasson arról, mit is mondott valójában a Velencei Bizottság.

A Velencei Bizottságtól a román kormány a magyar kedvezménytörvény véleményezését, a magyar kormány viszont az európai gyakorlat áttekintését kérte. A bizottság az utóbbi kérést vette napirendjére, mert nem kívánt döntôbíró lenni egy magyar–román vitában. A jelentés Ausztria, Szlovákia, Románia, az Orosz Föderáció, Bulgá r ia, Olaszország, Magyarország, Szlovénia és Görögország külföldön élô "nemzeti közösségei" számára nyújtott kedvezményeit vizsgálja, s következetesen tartózkodik az egyes államok által alkalmazott megoldások értékelésétôl.

A bizottság megállapítja, hogy kialakulóban van a kisebbségvédelem új és eredeti formája. A magyar kedvezménytörvény nem példátlan, egyszeri, kirívó jelenség (mint Románia állította), hanem a kisebbségvédelem új, megengedett és pozitív irányzatának része. A bizottság tehát a kedvezménytö rvények megjelenését pozitív fejleményként értékeli, de az eltelt idôt nem tartja elegendônek ahhoz, hogy nemzetközi szokásjog kialakulásáról beszélhessünk. (A törvények az osztrák kivételével mind a kilencvenes évek második felében keletkeztek.) Szokásjo g híján a bizottság azzal a feltétellel tartja megvalósíthatónak és legitimnek az anyaországok egyoldalú kedvezménytörvényeit, hogy azok megfelelnek négy elvnek. Ezek a következôk: az államok területi szuverenitása, a szerzôdések tiszteletben tartásának el v e, az államok közötti barátságos viszony és végül az emberi jogok és alapvetô szabadságok tiszteletben tartása, különös tekintettel a diszkrimináció tilalmára. Mindemellett a bizottság leszögezi, hogy a kisebbségvédelem fô eszköze továbbra is a többoldalúés kétoldalú szerzôdések rendszere marad.

A Velencei Bizottság hét követe lményt határozott meg, amelyek teljesítése esetén egy kedvezménytörvény megfelel a fenti nemzetközi jogi elveknek. Ezek az "ajánlások" azonban nem értelmezhetôk önmagukban, sôt külön- külön nézve akár egymás ellen is kijátszhatók. A teljes jelentés ismeretében azonban világos, hogy melyik feltétel melyik nemzetközi jogi elvet alkalmazza a kedvezménytörvényekre.

Az alapkérdések sorában tisztáz nunk kell a "nemzet" fogalmát; hiszen a vitá k mögött az állam és a nemzet viszonyára vonatkozó eltérô koncepciók állnak. Az "államnemzet" szilárd és formális fogalma szerint a nemzet egy adott állam állampolgáraiból áll. Ezzel áll szemben a közös nyelv, kultúra, esetleg etnikum tartalmi jegyeivel k ö rülírt nemzetfogalom. Sok állam doktrínájában, sôt sok nyelvben is az államnemzet számára foglalt a "nemzet" szó. Románia keményen harcolt annak elfogadtatásáért, hogy minden román állampolgár a román nemzet tagja — a magyar nemzetbe viszont csak a magyarállampolgárok tartoznak. Hasonló nézet tükrözôdik Verheugen levelében, amely kifogásolja az olyasféle kifejezéseket, mint "az egységes magyar nemzet", a "Magyarországról és a magyarságról szóló információk", a "magyar nemzeti hagyományok", a "szomszédos á l lamokban élô magyar nemzeti közösségek". Valóban vannak terminológiai (sôt fordítási) nehézségek. Számos európai dokumentumban a nationality állampolgárságot jelent. De a nemzeti kisebbségek védelmérôl szóló keretegyezményben (1995) nem lehetett megkerüln i a national jelzô másik értelmét sem. Igaz, hogy az Európa Tanács tagállamai nem tudtak megállapodni a definícióban, de "pragmatikus megközelítésként" azt a magyarázatot fûzték a fogalomhoz, hogy a nemzeti kisebbséget a közös vallás, nyelv, hagyományok, k u lturális örökség és — kiegészítôen — az etnikum határozza meg. A kedvezménytörvények szóhasználata sokféle, s a fordítások további bonyodalmakat okoznak. Az olasz, a szlovén vagy a görög jog például használja az "ôshonos" nemzetiség fogalmát. Másutt külfö l dön élô vagy határon túli bolgárokról, szlovákokról, román, portugál közösségekrôl szólnak. Az orosz törvény (nota bene: idegen állampolgárságú) "honfitársakra" vonatkozik, az osztrák törvény a "dél-tiroliakat" deklarálja egyenjogúnak Ausztria állampolgá r aival. (Valljuk meg, furcsa is lenne osztrák nemzetrôl beszélni).

A Velencei Bizottság úgy tért k i e probléma elôl, hogy "kin-States"-rôl (anyaállamokról) és "kin-minorities"-rôl (rokon-kisebbségekrôl) beszél (az utóbbiak a "home-State", a "lakóhely szerinti állam", a "szülôállam" állampolgárai). Románia tiltakozása ellenére ez maradt a szóhasználat. Alig másfél év eltelte után máris széles körben és nagy megkönnyebbüléssel használják ezeket a terminusokat nemzetközi konferenciákon és cikkekben. E fogalm a k annak elismerését tartalmazzák, hogy létezik az államhatárokon túlnyúló nyelvi, kulturális, hagyománybeli, esetleg vallási, etnikai közösség is, és az anyaállam jogosan gondoskodik más államokban élô, más állampolgárságú nemzetrészeirôl, egyéni és közös s égi szinten is. Ezt a közösséget magyarul nemzetnek hívják. A görög jog "homoghenís" megjelölésén sem akadt fenn Európa, pedig a genos éppúgy leszármazási közösség, mint a nemzet(ség). Fordításokban nyugodtan élhetünk a Velencei Bizottság szakkifejezéseiv el. Arra azonban senki nem kényszeríthet minket, hogy az általa megszokott nemzetállami koncepció fogalmait használjuk. Most már kétségtelen ugyanis, hogy van egy másik, szintén eurokonform fogalomrendszer is. Akinek vörös posztó a "nemzet" szó, annak a kinship elismerése nem kevésbé az: vér(!!)rokonság, törzsiség! A fogalomhasználatra vonatkozó elfogult és alaptalan kifogásokat tehát vissza kell utasítani. Átkozott legyen, aki rosszra gondol. A Verheugen-levél hivatkozásával ellentétben a Velencei Bizottság a nemzet és a kisebbségek megjelölése kapcsán egyáltalán fel sem vetette, hogy az "sajátos politikai kötelék" létrehozását célozná az anyaállam és a kisebbségi személyek között. Ennek elkerülésével kizárólag a kedvezményre jogosító igazolványokkal összefüggésben foglalkozott a bizottság.

A Velencei Bizottság legelôször is az államok területi szuverenitásának kérdését tárgyalta. Megállapította, hogy külföldi állampolgárokra vonatkozó jogszabályokat kibocsáthat az állam, ha azok a saját területén hatályosulnak. (A Bizottság példája szerint saját egyetemeire az állam egyol dalúan annyi ösztöndíjat adhat a határon túliaknak, amennyit akar.) Ha azonban az anyaállam a támogatást külföldön, kisebbsége lakóhelyén nyújtja, akkor az ilyen jogszabályok végrehajtásához meg kell szereznie az adott állam egyetértését, hacsak annak belee gyezése nem vélelmezhetô nemzetközi szokások alapján. A Velencei Bizottság részletes jelentésébôl egyértelmûen kiderül, hogy a kisebbség (külföldi) lakóhelyén az anyanyelven folyó oktatás, valamint a tanulók és intézmények anyaállamtól származó támogatásatekintetében "legalábbis jó viszonyban lévô államok között" vélelmezni lehet az állampolgárság szerinti állam beleegyezését. Az egyoldalú kedvezmény "nyilvánvalóan kulturális célú gyakorlatát számos állam kifejlesztette", ez "széles körben elismert". A bi zottság szerint például csak akkor van szükség az állam kifejezett hozzájárulására a területén folyósított külföldi támogatáshoz, ha a kisebbségi diák olyan tanulmányokat folytat, amelyek nem állnak kapcsolatban az anyaállammal (illetve annak kultúrájával).

Megerôsíti a fentieket az a két szabály, amelyet a Velencei Bizottság az alapjogok, különösen a diszkrimináció tilalmának tiszteletben tartása érdekében fogalmazott meg. Ezek szerint a nemzeti kisebbséghez tartozó személyeknek a nevelés és kultúra területén adható támogatás, amennyiben a z a kulturális kapcsolatok erôsítésének legitim célját követi, és e céllal arányos. A nevelés és kultúra területén kívül csak rendkívüli esetekben adható támogatás, ha annak legitim célját és arányosságát bizonyítják. A diszkrimináció (és azon belül a nem z etközi emberi jogi egyezmények által külön is említett etnikai megkülönböztetés) tilalma olyan fôszabálya, amely számos kivételt enged. A bizottság az idézett kulturális céllal összhangban és arányosan megengedhetônek tartja a pozitív diszkriminációt. Az E urópai Unió sokat emlegetett egyenlôségi követelményeit hasonló differenciáltsággal kell majd kezelni; figyelemmel arra, hogy kedvezménytörvények uniós tagállamok (Ausztria és Olaszország, Németország és Dánia) között is érvényben vannak. A bizottság állá s pontjával tehát egyáltalán nincs összhangban a Verheugen-levél azon megállapítása, hogy etnikai alapú megkülönböztetést jelent, ha csak a magyar nyelvû oktatásban részesülô magyar diákok, illetve a magyarul oktató pedagógusok kapnak támogatást. A levél az t "ajánlja", hogy az ilyen támogatást általában a magyar nyelv és kultúra támogatására fordítsák. A Velencei Bizottság azonban pontosan megkülönbözteti a saját nemzethez tartozó külföldiek egyoldalú támogatását és az anyaállam kultúrája ismeretének általáno s elôsegítését mindenki számára. A bizottság az elôbbi lehetôséget igen szûkre veszi, mert az oktatásban és a kultúrában megköveteli a nemzeti jelleget meghatározó elem — a magyarokat illetôen gyakorlatilag a magyar nyelv — jelenlétét. A hagyományôrzô, zá r t, fôleg falusi közösségek felbomlásával a kisebbség túlélése szempontjából ma már döntô jelentôsége van a kisebbség társadalmi szerkezetének, kiváltképp — nemcsak humán — értelmisége megmaradásának. A velencei állásfoglalás ennek ellenére a román vagy sz l ovák nyelven mérnöknek vagy orvosnak tanuló magyar hallgató támogatását kizárja. Biztosan nem kifogásolja azonban a magyar nyelvû iskola magyar diákjának és tanárának, s csakis azoknak a kedvezményezését.

Az egyéb, nem kulturális kedvez mények tekintetében sem mondott ki a Velencei Bizottság abszolút tilalmat, amire hivatkozva a Verheugen-levél kizárja a legitim célok közül a hátrányos helyzetû települések népességmegtartó erejének fokozását, a falusi turizmus fejlesztését. Más kérdés, hogy a gazdasági tám ogatások különös ellenállásba ütközhetnek, mint ahogy ezt a munkavállalással kapcsolatban tapasztalhattuk is.

A jószomszédi kapcsolatok és a szuverenitás elvét egyaránt érinti a kedvezményre jogosító okmányok ügye. A bizottság határozottan kimondta, hogy az anyaállam nem ruházhat át hivatalos funkciókat határán túli civil szervezetekre vagy egyházakra; az igazolványokat a konzulátusoknak kell kiállítaniuk. A kedvezményezettek körét pontos és objektív ismérvekre kell alapozni: a nemzethez tartozás puszta kijelentése vagy a több törvényben is elôforduló nemzeti "tudat" nem elég. Viszont a leszármazás igazolása vagy (legalább passzív) nyelvtudás elegendô lehet. A nemzetiségi szervezetek csupán "információt" adhatnak ezen ismérvek meglétérôl, de semmilyen ügydö n tô ajánlást nem tehetnek. A magyar törvény e tekintetben módosításra szorul. Végrehajtási rendelete, a magyar–román egyetértési nyilatkozat s a gyakorlat már a velencei követelményekhez igazodott.

Az igazolványok kiadási eljárás át és tartalmát azért elemezte hosszan a Velencei Bizottság, mert ebben látta azt a veszélyt, hogy a kedvezményre jogosultság "politikai köteléket" hozhat létre az anyaállammal. Ezért követelte meg, hogy az anyaország által kibocsátott igazolvány csak a kedvezményekre való jogosultság igazolására szolgáljon; azaz ne helyettesíthesse az útlevelet vagy a személyi igazolványt. A magyar törvény igazán nem megy el odáig, mint több anyaállam, amely diplomáciai védelmet nyújt más állampolgárságú "honfitársainak". Az viszont általánosnak mon dható, hogy az igazolványok fényképet, személyi adatokat tartalmaznak. Sôt, az anyaállam címerét is. A magyar törvény tervezett módosítása szerint a magyar igazolvány tartalmazni fogja a "tájékoztatást arról, hogy az igazolvány nem minôsül személyazonosítóigazolványnak, úti okmánynak, és határátlépésre nem jogosít". Érthetetlen tehát, hogy a Verheugen-levél e módosítás ismeretében miért veti fel — az igazolvány külseje miatt — a politikai kötelék kockázatát.

Végül a Velencei Bizottság rész letesen foglalkozik a szerzôdések betartásának nemzetközi jogi elvével. Kijelenti, hogy a külföldi kisebbségnek nyújtott egyoldalú kedvezmények csakis a lakóhely országának kifejezett vagy kétségtelen hozzájárulásával terjedhetnek ki olyan ügyekre, amelyeket kétoldalú egy e zmények bizonyíthatóan szabályoztak. Egyoldalú lépésekre csakis a vita rendezésére igénybe vehetô eszközök kimerítése után kerülhet sor. Korábbi (nyugat)-európai tapasztalatok (például az olasz–osztrák viszony tapasztalatai) magyarázhatják azt a törekvés t , hogy ne nyújtsanak egyoldalú kedvezményeket mintegy szankcióként a kisebbségvédô szerzôdések végre nem hajtása miatt. Az új kedvezménytörvényekben azonban másról van szó. A nemzetközi jog alapján az állampolgárság szerinti államnak joga van integrációs p olitikát folytatnia, s nem kötelessége fellépni a más nemzetiségûek természetes asszimilációja ellen. Ez ellen a kétoldalú egyezmények sem védenek. A Velencei Bizottság állásfoglalása éppen azért jelentôs, mert elismeri, hogy a (mintaszerû kisebbségpoliti k a esetén is fenyegetô) természetes asszimiláció fékezése az anyaállam legitim érdeke, és evégett egyoldalú lépéseket is tehet. Ennek megfelelôen a Velencei Bizottság szerint az intézkedések jogosságának egyedüli mércéje az, hogy azok az eredeti nyelvi és k ulturális kapcsok megtartására irányulnak-e. Ehhez már csak annyit kell hozzátenni, hogy a szóba jöhetô egyezmények és a bizottság jelentése szerint a kedvezmények a nemzethez tartozó külföldi állampolgároknak és azok szervezeteinek egyaránt adhatók.

Sól yom László (Népszabadság)

A Nagy-Románia Párt (NRP) A maffia megfojtja Romániát címmel bizalmatlansági indítványt kezdeményez a korrupcióellenes törvénycsomaggal kapcsolatos kormányzati felelôsségvállalás ellen, közölte pénteken Corneliu Vadim Tudor, az NRP elnöke.

C. V. Tudor szerint Románia nem korrupcióellenes törvényekben "szûkölködik", hanem "a gengszterek letartóztatására irányuló politikai szándékban".

Az NRP elnöke szerint az SZDP nem harcolhat a korrupció ellen, mivel ez "létezése alapelvének elvesztését" jelentené.

Adrian Nãstase miniszterelnök tavaly decemberben közölte, hogy a kormány felelôsséget vállal a parlamentben egy korrupcióellenes törvénycsomag kapcsán.

Az Európai Unió országainak lakosai legnagyobb arányban Magyarországot látnák szívesen az unióban — ez derült ki abból a nagy közvélemény-kutatásból, amelynek eredményeit pénteken tette közzé a The Wall Street Journal Europe (WSJE).

Arra a kérdésre, hogy mely megnevezett országokat látnának szívesen az EU-ban, Magyarország kapta a legmagasabb igenlô arányt. A második helyen Lengyelország, a harmadikon Csehország végzett. Érdekesen eltért ettôl a három közép-európai tagjelölt országban — Lengyelországban, Csehországban és Magyarországon — megkérdezettek véleménye. Náluk szoros versenyben lengyel, cseh, magyar sorrend alakult ki, viszont a többi számba jövô jelöltet illetôen Románia csak 27, Oroszország pedig 25 százalékot kapott, s így megítélésükben hátrébb sorolták ôket nemcsak a balti országoknál, hanem még Törökországnál is. A nyugat-európaiak szemében ezzel szemben Románia kívánatosabb, mint a nagyjából egyformán megítélt Törökország és Oroszország, de mindhármuknál több szavazatot kaptak a balti országok.

Ecaterina Andronescu tegnap ismét kiállt az egyetemi felvételi visszaállítása mellett. A miniszter kijelentette: felkéri a felsôoktatási intézmények vezetôit, hogy vizsgálják fölül eddigi egyetemi felvételi politikájukat, és mérlegeljék e vizsgarendszer visszaállításának lehetôségét. Mint ismeretes, Andrei Marga tanügyminiszter idején a legtöbb felsôoktatási intézmény megszüntette a felvételi vizsgát, és az érettségi, illetve a középiskolai átlag képezte a bejutás alapját.

Románia lakosságának mintegy fele falun él, sanyarú életkörülményeik jobbára ismeretesek. A nyugat-európai tapasztalatok alapján a vidéki emberek életfeltételeinek javítása csak egy jól átgondolt terv alapján lehetséges. A vidékfejlesztésben három fontos feladatnak kell teljesülnie: a gazdaságinak, a környezetvédelminek, valamint a társadalmi-kulturális feladatoknak.

Vegyük sorjába ezeket.

A gazdasági funkció elsôsorban arra vonatkozik, hogy olyan mezôgazdasági termelést lehessen létrehozni, amely a népesség számára elôállítja a szükséges élelmet. Továbbá feladatai közé tartozik az is, hogy a földek mûvelôinek a városiakhoz hasonló elfogadható életminôséget biztosítson. Eközben oda kell figyelni a környezetvédelmi elôírások tiszteletben tartására is, hogy a jövô nemzedékek kifogástalan környezetet örököljenek tôlünk.

A falut érdekeltté kell tenni abban, hogy a nemzetgazdaságnak szükséges nyersanyagok egy részét megtermelje. Idôszerû feladatok közé tartozik a kis és közepes nagyságú vállalkozások fellendítése, amelyek az agrártermékek feldolgozásával foglalkoznak, vagy más ipari tevékenységbe kezdenek, ahol erre az adott területen természeti és gazdasági lehetôségek vannak. Nagy lehetôségek rejlenek a falusi turizmusban is. Példa erre számos székelyföldi település, de szûkebb pátriánkban, Kolozs megyében is több éve meghonosodott a falusi vendégfogadás, elsôsorban Kalotaszentkirályon és Tordaszentlászlón, de egyre inkább Szék is helyet követel magának a versenyben.

A vidékfejlesztés igen fontos feladata a környezetvédelem. Vigyázni kell a természetre, a talajra, a vízre, a levegô tisztaságára, az erdô-mezô vadállományára. Egyre nagyobb szerepet kell biztosítani a bio- vagy ökotermelô gazdáknak, akik szervezett marketinggel jelentôs pénzbevételekhez juthatnak.

A társadalmi-kulturális vonatkozású feladatok közül kiemelném azt a törekvést, hogy a falu minél jobb és hasznosabb kapcsolatot tartson fenn a közeli várossal, de annak is nagy jelentôsége van, hogy külföldi testvértelepülési kapcsolatok jöhessenek létre. Partneri viszony kialakítása mindkét fél számára igen hasznos lehet. A célnak megfelelôen érdemes egyre tágabb körben felhasználni az internet nyújtotta elônyöket.

Minden vidéki településnek reális tervet kellene kidolgoznia annak érdekében, hogy lassan eltûnjön a falu és a város közötti óriási különbség. Elsôsorban újra kell gondolni a mezôgazdasági termelés lehetôségeit. A községi agrárszakemberek bevonásával kellene dönteni arról, hogy az adott közösség gazdái mit tudnak kifizetôdôen elôállítani. Ha ezt az életbevágó kérdést sikerül megválaszolni, a mezôgazdasági termelést is profitorientálttá tudják alakítani. Ez pedig elindíthatja a falut a modernizáció útján. A diktatúra éveiben városra került fiatalok csak abban az esetben térnek haza szülôfalujukba, ha a település elfogadható életkörülményeket biztosít a család számára. Fiatalok nélkül nem lehet modernizációról és jövôrôl beszélni.

Az elkövetkezô helyhatósági választások alkalmával körültekintôbben kellene dönteni arról, hogy a falu kit ültet a polgármesteri székbe. Egy-egy település jövôjét nagy mértékben meghatározza az, hogy a bíró mennyire rátermett, mennyire széles látókörû, és kik a tanácsosok, akik körülveszik.

A falu és város közötti különbség érzékeltetésére álljon itt tanúságul az alábbi táblázat. A látható hátrányokat csak jól átgondolt, hosszú távra kidolgozott akciótervvel lehetne csökkenteni.

Barazsuly Emil

Az Európai Unióban a vidékfejlesztés elsôdleges kedvezményezettjei a mezôgazdasági termelôk. Problémáik megoldásától a vidéki települések gondjainak enyhülését várják. Ebben az összefüggésben a vidékfejlesztés a piacszabályozási intézkedések mellett a közös agrárpolitika második pillére. Az Unió értelmezésében a vidék az a terület, amelyen a mezôgazdasági tevékenység, az erdô, a rét-legelô dominál, ahol általában alacsony a népsûrûség. Vidéki térségnek számít az a terület, ahol a népsûrûség 100 fô/négyzetkilométer alatt van. Ilyen területeken él az EU lakosságának 17,5%-a, viszont ez az EU összterületének mintegy 80%-át jelenti. Természetesen a tagországok között nagy különbségek vannak. Például Belgiumban és Hollandiában a lakosság csupán 5%-a, míg Finnországban 50% és Svédországban 67%-a él vidéken.

A folyamatosan növekvô mezôgazdasági termelés az Unió teljes gazdasági teljesítményében egyre kisebb jelentôséggel bír. A GDP-nek (bruttó hazai termék) mindössze 2,1%-át adja a mezôgazdasági termelés. Ez az érték 1980-ban még 3,4%. Hasonló tendencia figyelhetô meg a mezôgazdaságban foglalkoztatottak számának és arányának csökkenésében is. A fenti adatokból kiderül, hogy a vidéki népesség egyre kisebb mértékben kötôdik a mezôgazdasági termeléshez. Napjaink célja, hogy a termelés növelése helyett a versenyképességet fokozzák az ártámogatások csökkentése mellett. A társadalom egyre nehezebben fogadja el a szûkülô termelôi támogatásokat, amelyek nagyságrendben még mindig óriásiak.

Nyugaton is folyamatos a városokba való áramlás kényszere. A kormánykörök mégsem szeretnék, ha egyes vidékek elnéptelenednének, ami együtt jár a táj, a környezet pusztulásával, ugyanakkor megszûnne sok olyan tevékenység, amelyre csupán a falusi környezet ad lehetôséget. Az ilyenszerû gondok megoldására szolgál a vidékfejlesztési politika, amelynek kimondott célja egyfajta modern "röghöz kötöttség" az adott természeti feltételek megôrzése, valamint a vidéki életfeltételek javítása mellett.

Az EU vidékfejlesztési politikája az alábbi területekre vonatkozik:

— a birtokok szerkezetének, a termékek feldolgozásának és értékesítésének javítása;

— a termelési potenciál megváltoztatása, új irányok kijelôlése, modernebb technológiák bevezetése és a termékek minôségének javítása;

— az erdôgazdálkodás hosszútávú fejlesztése;

— a tevékenység sokszínûsítése, kiegészítô és alternatív tevékenységek bevezetése;

— az agrárterületek szociális szerkezetének erôsítése;

— a gazdasági tevékenységek fejlesztése, a régi munkahelyek megtartása és újabbak létesítése;

— a munka- és életkörülmények javítása;

— a gazdálkodás fenntartása és fejlesztése;

— a környezetvédelem szigorú elôírásainak betartása az intenzív mezôgazdasági termelés mellett is;

— esélyengyenlôség megteremtése férfiak és nôk számára.

A vidékfejlesztési intézkedések közül a fontosabb teendôk a következôk:

1. Minden olyan mezôgazdasági birtok kaphat támogatást beruházásra, amely gazdaságilag életképes, megfelel a környezetvédelmi, higiéniai és állatvédelmi követelményeknek. A gazda megfelelô szakmai tudással és gyakorlattal rendelkezik. Nem támogatják azokat, akiknek nincs lehetôségük a termékek normális piaci értékesítésére.

2. Elônyben részesülnek a fiatal, kezdô gazdák 40 éves korig, akik megfelelô gyakorlattal és képesítéssel rendelkeznek.

3. Támogatják a korai nyugdíjbavonulást. Ennek feltétele az, hogy az igénylô 55 évnél idôsebb legyen, és legalább tízéves mezôgazdasági tapasztalattal kell rendelkezzen.

4. Hátrányos helyzetû vidéken a gazdálkodókat külön támogatják.

5. Agrár-környezetvédelmi beruházások támogatására a gazdák legalább 5 évre jogosultak.

6. Támogatják a mezôgazdasági termékek feldolgozását és értékesítését. Ily módon követni lehet az agrártermelés versenyképességet.

7. A szakmai oktatáshoz nyújtott támogatás célja, hogy növelje a gazdálkodók szakmai ismereteit, gyakorlatát, valamint esetleges átképzését is.

A támogatások elnyeréséhez részletes pályázatot kell leadni, amit a szakminisztériumoknak erre a célra létrehozott bizottságai bírálnak el.

B. E.

Kolozs megye 32 milliárd lejt kap idén az út- és vízhálózat, valamint a repülôterek fejlesztésére szánt különleges alapokból.

A 32 milliárd lejbôl befejezik az ifjúsági tömbházak építését, korszerûsítik a kolozsvári nemzetközi repülôteret, vízhálózatokat hoznak létre, úthálózatokat újítanak fel, nyilatkozta Dorela Botez, a Kolozs Megyei Tanács szóvivôje.

17 milliárd lejt fordítanak a Hajnal negyedi T3-as tömbház immár hat éve elkezdett munkálatainak véglegesítésére, míg 5,5 milliárd lejt a repülôtéren használnak fel különbözô korszerû berendezések megvásárlására, többek között úgynevezett airstarter és Boeing repülôgépek beszerzésére.

A különleges útalapokból 5 milliárd lej érkezik, ebbôl kikövezik a Kályán–Magyarvalkó, Kecsed–Magyarszilvás és Szentkatolnadorna közötti földes utakat, valamint megoldják Tordaszentlászló, Kackó, Iklód, Várfalva, Alsókosály és Kissebes ivóvízhálózatát.

600 000 amerikai dollárra van szüksége az Iris porcelángyárnak, ahhoz, hogy elkerülje a csôdöt. A csütörtöki törvényszéki gyûlésen az új tulajdonos még egy hónap kegyelmi idôt kapott azért, hogy a vállalt újjászervezés elsô részét megvalósítsa, és a szükséges összeget átutalja a gyár számlájára. A tervek szerint a befektetô három év leforgása alatt teljesen átveszi a vállalatot, és törleszti tartozásait. Monica Simulea, az Iris szakszervezeti elnöke azt nyilatkozta: nem adja fel a harcot a vállalat életben tartásáért, hiszen a gyár 80 éves történelme során Kolozsvár gazdaságának jelképévé vált. 2001 vége óta a gyár nem mûködik képességei szerint, jelenleg 20 alkalmazottja van. 1999-ben került magánkézbe, amikor egy görög vállalat felvásárolta a részvények 47,21 százalékát.

Ötvennél több utazási iroda vállalta az Egy hét pihenés nevû programban való részvételt. Ennek keretében kedvezményes árú jegyeket biztosítanak azoknak a személyeknek, akik gyógyfürdôn szeretnének egy hetet tölteni. Az üdülés ára "mindössze" 940 000 lej, tudatja a turisztikai minisztérium. Az összegért 6 napi szállás jár és reggeli három csillagos szállodában, s a gyógykezelések költségeit is fedezi.

Románia különleges természeti lehetôségekkel rendelkezik a természetes gyógyítás terén, és eljött az idô, hogy a gyógyfürdôk valós egészségügyi központokká nôjjék ki magukat, ami Románia egész lakossága számára elérhetô — nyilatkozta Nicu Rãdulescu államtitkár. Az 53 utazási iroda közül 19 Bukarestben van, a többi az ország nagyobb városaiban, többek között Kolozsváron, Besztercén, Gyulafehérváron is. A program január 15. és március 15. között zajlik.

Ismeretlen holttest
Holttestet fedeztek fel január 23-án csütörtökön a Traian út 65. szám elôtt. A férfinél nem találtak iratokat, a törvényszéki kórbonctanra szállították. Külsérelmi, gyilkosságra utaló nyomokat nem fedeztek fel rajta, felboncolják, hogy megállapítsák halálának pontos okait. A nyomozás folytatódik a holttest azonosításának érdekében.

A hajnali rablás fejleményei
A tegnapi lapszámban ismertetett tordai rablás fejleményeként a tordai táskarablót, R. M.-et az ügyészség harminc napra szóló elôzetes letartóztatásba helyezte. A férfit a sólyomkôpestesi intézmények kifosztásával is vádolják, amelynek során mintegy 14 millió lej kárt okozott.

Razziák a megyében
A rendôrség a csütörtöki nap folyamán több mint 143 kihágást büntetett a megyében, ezeknek összértéke mintegy 25 millió lej volt.

Kábítószer-fogyasztást megelôzô program diákoknak

A belügyminisztérium és az európai bizottság küldöttsége bejelentette, hogy kábítószer-fogyasztást megelôzô programot indítottak be csütörtökön Bukarestben, Temesváron, Jászvásáron, Konstancán, Nagyszebenben és Kolozsváron. A Barbacana programot a spanyol kormány támogatja, három ismertetôt tartalmaz, amely gyerekeknek, szülôknek és tanároknak egyaránt szól, valamint hozzátartozik egy videokazetta, amelynek tartalmát tananyagként is fel lehet használni.

A Barbacana programmal együtt orvosoknak szóló kézikönyvet is adtak ki, amely általános ismertetést tartalmaz a kábítószer-fogyasztók kezelésérôl.

Az ismertetôket és a kézikönyvet más kiadványok is követik, amelyek fôleg a vámosoknak és rendôröknek szólnak, valamint a drogoknak számító anyagok felsorolását tartalmazzák. A kiadványok internetes változata a www.infoeuropa.ro honlapon is elolvasható. (póka)

Kiugrott az ablakon
A tordai mentôszolgálat egy szerencsételnül járt asszonyt szállított be a kórházba. Az ügyeletes orvos, Cãlin Rusu elmondása szerint az 56 esztendôs nô hátgerinctörést szenvedett és mindkét lába eltört. Rusu következtetése szerint a Bardos nevû nô két emelet magasságból kiugrott az ablakon, mert a férje halállal fenyegette.

A rendôrségre még nem érkezett ilyen értelmû feljelentés. A tordai rendôrparancsnok azt nyilatkozta, hogy az ügyet kivizsgálják. R. T. T.

Miután a nagy mennyiségû havazás is beszedte a maga áldozatait, a felmelegedés következtében kialakult jeges felületek miatt a beszterceiek ismét tömegesen jelentkeztek a megyeszékhely ortopédiai klinikáján.

A Beszterce-Naszód Megyei Ortopédiai Kórház minden ágya foglalt, miután ezen a héten tízesével érkeztek a töréses betegek, akik a felmelegedés miatt kialakult jeges utcák-járdák áldozataivá váltak.

Mióta elkezdôdött a felmelegedés, naponta 15 személy jelentkezik a klinikán, ôk a jeges járdákon estek el. Csütörtökön például röpke két óra leforgása alatt 14 sérült személyt kezeltek. Az elsôsegélynyújtást követôen a pórul jártakat hazaküldték, ugyanis az osztály rendelkezésére álló ötven kórházi ágy mindegyike foglalt volt. Ily módon már csupán a súlyos eseteket utalják kórházba.

A Besztercei Polgármesteri Hivatal képviselôi azzal mentegetôznek, hogy nem ôket terheli a felelôsség a csúszós járdák miatt, ugyanis az intézmény csupán az utcák hóeltakarításáért felelôs, a járdák takarítása már az intézmények, cégek vagy lakótársulások feladata. Ennek ellenére a sok baleset miatt a megyeszékhely alkalmazottai csütörtökön elkezdtek csúszásgátló anyagot szórni a járdákra is.

Kétezer céggel pereskedik a Beszterce-Naszód Megyei Kereskedelmi Kamara.

Az utóbbi idôben kétezer kereskedelmi társaság és vállalkozás ellen indított peres eljárást a Beszterce-Naszód Megyei Mezôgazdasági, Kereskedelmi és Iparkamara, jelentette be csütörtökön Vasile Bar, a kamara elnöke. Ezek a cégek nem adták le irataikat a Kereskedelmi Nyilvántartási Hivatalhoz. Az eljárás eredményeként több céget feloszlattak. A kamara elnöke elmondta, nagyon sok, Beszterce-Naszód megyében bejegyzett cég létezik, amely helyi cégektôl vásárol árut, majd más megyébe költözik át, s többé nem tartja tiszteletben a szerzôdésben leszögezett kötelességeit. Ezek körében kíván rendet teremteni a besztercei iparkamara.

A tartós hideg sok munkát ad a szamosújvári vadászegyesület tagjainak. A havazás miatt az erdei utak nehezen járhatók, a vadállomány etetése pedig komoly feladat elé állítja a három csoport vadászait. Különösen az etetôk feltöltése jelent elsôdleges gondot. A nehéz idôjárási viszonyok ellenére a Kis-Szamos menti vadászegyesület tagjai eddig több száz tonna takarmányt tároltak a közeli erdôkben. Az utóbbi napokban például nagy mennyiségû gabonát szállítottak ki a határba. Különösen a szépkenyerûszentmártoni csoport tett ki magáért, de a dengelegiek is többször szállítottak élelmet a vadállomány számára. A takarmány mellett sót is tároltak a környék erdeiben, és a vízellátást is ô biztosították.

Ha az utóbbi hetekben a vaddisznók "elkerülték" a háztáji gazdaságokat, az a nagymértékben a szamosújvári vadászok leleményességének köszönhetô, hiszen ôk nap mint nap biztosítják a vadak etetését a körzet erdeiben.

Erkedi Csaba

A Katedra Oktatássegítô Alapítvány európai, fôleg svédországi segélyszervezetektôl ajándékba kapott kórházi és iskolai eszközöket igyekszik minél nagyobb mennyiségben és minél jobb állapotban Magyarországra és a határon túli magyarlakta területekre szállítani. A kialakult ügymenet szerint a bútorok és eszközök összegyûjtését Stockholmban a Svéd–Magyar Segélyszervezet, míg a szállítmány megszervezését, az ajándékba kapott eszközök csomagolását, kamionra rakodását, tárolását, válogatását és az ajándékozási iratok kiállítását az alapítvány végzi. Így a megajándékozott intézmény térítésmentesen kapja a szállítmányban található bútorokat és eszközöket.

Ezúttal az Alapítvány két erdélyi magyar középiskolába, a nagybányai Németh László Líceumba és a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumba juttat el svédországi segélyszervezetek által biztosított bútorokat és oktatási iskolai eszközöket A szállítmány behozatala és az iskolákba való eljuttatása az RMDSZ támogatásával és jelentôs anyagi hozzájárulásával vált lehetôvé. A nagy múltú Bethlen Gábor Kollégium, valamint az 1998-ban alakult Németh László Líceum igazgatósága a napokban veheti át az értékes szállítmányt.

Kosztán Katalin

A pénzügyi alapok eltulajdonításával vádolja az Agrártudományi és Állatorvosi Egyetem vezetôségét Hetea Pascu, a mezôgazdasági kutatóközpont szakszervezetének vezetôje.

Hetea nyilatkozata szerint a szakszervezet tagjai írásos feljelentést tettek, amelynek értelmében elpanaszolják, hogy az egyetem képviselôi 1999 és 2002 között több törvénytelen társulási szerzôdést kötött a kutatóközpont tulajdonában lévô területekre.

Egyik vád szerint az egyetem 1,75 millió euróért 49 évre koncesszionált tíz hektárnyi területet egy temesvári cégnek, amely nagyáruházat akar építeni ezen a helyen. A szakszervezetisek azt is sérelmezik, hogy 182 ezer dolláros szerzôdést kötöttek egy benzinkút építésére ugyanezen a tíz hektáron, míg egy harmadik szerzôdés egy másik áruház létesítését célozza egy olyan területen, amelyen tavaly ôszig a kutatóállomás hat istállója volt.

Pascu szerint egyik szerzôdés sem született meg a kutatóállomás beleegyezésével, bár az 1993/123. számú kormányhatározat értelmében ez szükséges lett volna. A határozat kimondja, hogy az ilyen jellegû kutatóállomások a mezôgazdasági egyetemnek vannak alávetve, ám maradnak a tulajdonosok az állóalapjaik fölött, a társulási szerzôdéseket pedig úgy kellett volna megkötni, hogy a területeken lévô létesítmények megôrizzék eredeti céljaikat.

Másrészt a szakszervezeti vezetô azt hangoztatja, hogy az egyetem képviselôi nem hajlandók elárulni, mit tettek a három társulási szerzôdésbôl befolyt pénzzel.

Grigore Pop, az Alfa Kartell kolozsvári fiókjának vezetôje ugyanakkor azt nyilakozta, hogy a szakszervezetiek törvényszéki kezdeményezését támogatni fogja. Mircea Grigoras, az egyetem szóvivôje viszont alaptalannak és valótlannak minôsítette, és elutasította a vádakat. Állítása szerint a szerzôdésekbôl szerzett pénzzel a kutatóközpont ellátását javítják, és nemzetközi technológiai terjesztési központ felépítését kezdeményezik.

Olvastam sértôdött levelüket a Szabadságban, de a megfogalmazottakból és az eddig megjelent elôadásokból semmi sem gyôzött meg arról, hogy Önök valami rendhagyó dologgal álltak volna elô.

"Kolozsvár házai a mi szavunkra várnak", írják Önök magabiztosan. Mégis, honnan ez az önteltség? Még véletlenül sem gondolnak arra, hogy a kolozsvári (és erdélyi) értelmiség az elmúlt évtizedek alatt elvesztette hitelét? Annyira tudatlannak nézik a népet, hogy azt hiszik, mindig bejön ez az önjelöltösdi, vezetôsdi? Magyarország felé, összeköttetéseik révén, bizonyosan. De rám és ismerôseimre, meg a tömegek talán nagy részére ne számítsanak. Az én házam esetleg az én szavamra számíthat, én pedig már rég nem dôlök be egy ilyen ki tudja hányadik "mentôakciónak". Már rég elkönyveltem magamban azt, amit az egyik barátom állapított meg jó néhány évvel ezelôtt, éspedig, hogy az erdélyi magyar értelmiség magára hagyta, elárulta a népet, a tömegeket. A maga karrierjével, köldöknézegetésével van elfoglalva, csemetéinek, rokonságának állásszerzésével. A Magyarországról érkezô, támogatásra szánt pénzek is többnyire ezt szolgálják. Azért jó, hogy vannak nem értelmiségi tömegek is Erdélyben, mert lehet a nevükben is beszélni. Persze, a megkérdezésük nélkül. És jó, ha minél többen vannak, mert annál több pénzt kérnek a nevükben. E mostani Kolozsvármentésnek is hasonlók lehetnek a céljai. Valakinek állás kell, valakinek jól fog mutatni az önéletrajzában az itteni szerepelgetés, újabb címek, kitüntetések, pezsgôs svédasztalok, elôadások, százmilliós felmérések. És mindezt egy új jogi személy bejegyzésével, persze. Adják oda azt a bejegyzési pénzt egy éhezô kolozsvári családnak, és már tettek valamit a város magyarságáért! Vagy ennek nincs értelme, mert ez egyszerûen egy humánus gesztus, amiért nem lehet díjakat kapni, és személyes haszon nem származik belôle? Cáfoljanak meg Uraim! Az eddigi számtalan nagymagyar egyesület, alapítvány, vagy az RMDSZ berkein belül nem lehet a Kolozsvármentést elvégezni? Nem, mivel kell egy n+1-edik szervezet, ami a saját (de egyeseknek ki tudja hányadik).

Legjobb esetben felébredtek az urak, hogy ha fogy a tömeg, a plebsz, akkor nehéz lesz megindokolni az összegeket, nem lesz kit és kinek a fogyását kimutatni milliókért (holott okait a hülye is látja). Nem lesz kinek egyetemre pénzt kérni, nem lesz kit tanítani, nem lesz ki elolvassa az önjelölt csúcsértelmiség és nemzetmentôk írását. A köldöknézô entellektüel tevékenységek többszáz milliós finanszírozása helyett még egy szép napon visszaüzenik az anyaországból, hogy Urak, adják körbe a kéziratokat, hisz alig vannak néhányan, akik olvassák.

Nem hinném, hogy az Urak cselekedni mernének olyat, ami megingatná jelenlegi pozícióikat, hiszen még ki sem merik mondani a románság felé, ami minket sért (lásd a december elsejei ünnepséget). Emlékszem nem egy, velem egy generációból származó fiatalra, aki késôbb bôszmagyar csúcsértelmiségi vezetôvé, fônökké vált, hogyan viselkedett annak idején egy-egy forró "helyzetben" az iskolában, rendezvényeken, a kocsmában. Mindig ôk voltak az elsôk, akik elhallgattak, vagy akik hanyatt-homlok futottak a románok elôl, sôt, akik beköptek olykor. A közért pedig ingyen keveset tettek. Nem pazarolták drága, precízen kiszámított idejüket olyasmire, amit késôbb nem lehetett felmutatni személyes teljesítményként. És ha volt is ilyesmi, csakis entellektüel munka volt, mivel a fizikai munkához ôk felsôbbrendûnek érezték magukat. Nem hiszem, hogy az idôk során keményedett volna gumigerincük, szerintem az uborkafára való kapaszkodás közben egyre csak puhult. Ma pedig, a nagyértelmiségi apuci-anyuci segédletével ôk képviselik generációmat, a jövô magyarságát. Nyilván ez kifizetôdô, mert ha nem, odébb állnak egy határral. Vezetnek, okítanak helytállásra, kitartásra, sikkasztásra lehetôséget adó nagy pénzekbôl megkutatnak, további vezetôket képeznek, fontoskodó arccal járnak-kelnek, hívnak tapsolni unalmas rendezvényeikre, biztatnak ingyen-munkára. Megkérdezném, hány éve annak, hogy kômûvessel, áccsal vagy kubikossal szóba álltak? Hány nem értelmiségi barátjuk van? Mert ahogyan emlékszem, az ilyen társaság már annak idején, iskolásként is derogált. És ezt értelmiségi szüleik nevelték beléjük. A barátokat megválogatták a szülôk, mérce volt "jó családból származni". Ha az idôsebb generációk esetében ez másképp volt, kérem, javítsanak ki.

Tévedés ne essék, nem minden értelmiségirôl ez a véleményem. Nagyon sok jó barátom van, és sok értelmiségit nagyra értékelek, tisztelek. Csak sajnos ezek, fôleg a gerincesebbek, akiket erkölcsi példaképnek lehetne tekinteni, nem sokra vitték. De erôs kétségeim vannak azok felôl, akik mindenáron a nevemben akarnak szólni, és a fiatal generáció "hivatásos magyar vezetôi".

Önök gondolkodásra és cselekvésre szólítanak fel. Nos, én is felszólítom Önöket, hogy teremtsenek állást legalább egy-egy nem rokon magyarnak, persze saját erôbôl, és nem magyarországi vagy a hazai adófizetôk pénzébôl. (Elvégre mi lenne, ha egyszer egyenlôk lennénk, és nem mindig csak Önök szólítanának fel és várnák el a követést? Ôszintén szólva eddigi úrhatnám vezetésük, mentésük eléggé kátyúba vitte már a magyarságot, Kolozsvárt.) Akkor elmondhatják, hogy tettek valamit a kolozsvári magyarságért. Nem lehetetlen. Én is végeztem egyetemet, annak ellenére, hogy nem dicsekedhetek olyan értelmiségi származással, mint az engem állítólag képviselô kortársaim. Igaz, késôbb nem is vettem sok hasznát, ma nem az értelmiségiek sorát gyarapítom (lehet, megfelelô szülôi ismeretségi körrel másképp alakult volna a sorom), de adtam munkát más, nem rokon magyarnak. Amit nem sok nagymagyar értelmiségirôl hallottam. Próbáljanak meg egy kicsit alászállni a magyarországi pénzekbôl fenntartott értelmiségi fellegekbôl, és a megmentendôk nyomorát, problémáit közelebbrôl megismerni. Ha a nép szavazatai vagy az anyaországi pénzek segítségével összehozott biztonságos melegbôl kilépnének a lekezelt képviseltek közé, és nem csak a szónoki emelvényekrôl ismernék a megmentendôket, akkor belátnák, hogy nem szónoklatokra, tanulmányokra, ünnepségre van szükségük, hanem megélhetésre. Lehet, Önöknek van már mit ünnepelni, és ehhez megvan a kedvük és idejük is, de a többségnek nincs, vagy aki önerôbôl él jól, annak nincsen ideje minderre. Akkor talán megváltozna a bizalmam is.

Fodor Zoltán

Még az 1956–1957-es egyetemi tanévben történt, hogy dr. Debrecy Sándor és Bakó Béla tanár urak vezetésével részt vettünk egy kiránduláson a nagyenyedi kollégiumban. A hasznost összekötöttük a kellemessel, meglátogattuk a csombordi borpincét is. Életre szóló élményekkel tértünk haza. A közelmúltban kiskocsival átutaztam a városon, és nem mulasztottam el benézni a híres kollégiumba is, majd utánaolvastam az alapításával kapcsolatos írásoknak, amelyek a tanítás iránti olyan gondoskodást, valamint tanulással szembeni tiszteletet tükröznek, hogy ma is mindenki megszívlelhetné. Ezekbôl az okiratokból idéznék az alábbiakban.

A mai politikusok olykor hangoztatják, hogy a tanügyi területen alkalmazott befektetések a legfontosabbak a társadalmi haladás és boldogulás szempontjából. Ezt az igazságot nagyjaink is ismerték, már a XVII. században. A nagyenyedi kollégium alapításának fejedelmi okirata a következôket írja: mivel az Isten dicsôségének elômozdítására nemcsak békességnek idején, hanem a háborús állapotokban is szorgalmasan gondot kell viselni miolta Isten kegyelmébôl az fejedelmi állapotban vagyunk, mindenek felett arra vigyázni akarunk, hogy Istennek ecclésiája és annak veteményes kertje az tisztességes scola gyámolíttassék, tudván, hogy enélkül semmi állapotban való boldogság nem lehetne. Az írás szerint tehát az iskolát az egyház veteményes kertjének nevezték, igen találóan. Még azt is hangsúlyozzák, hogy: "ügyelni kell, hogy ne alunnék el a változások között is a scolai tanítás". A kiválasztott helyiséget az okirat a következôképpen jellemzi: nem lévén most erre alkalmasabb hely Enyednél, mind a kollégium jószágaira s mind egyéb dolgaira nézve szállást és maradást oda rendeltünk. Parancsolunk igen kegyelmesen és serio minden rendbeli híveinknek, senki e közönséges jó dolgában akadályoskodni ne merészeljen.

A fejedelem az alapító levélben szigorúan kimondta: az egykori gyulafehérvári kollégium minden birtokát ezután az enyedi iskola élvezi. A kisdiákokat és a gimnáziumi osztályokat a nagydiák "receptorok" tanították, a kicsik elsajátították az írást és olvasást, a nagyobbak bölcseletet és teológiai ismereteket tanultak, és természetesen nagy hangsúlyt fektettek a latin nyelvre.

Érdemes arról is megemlékezni, hogy Nagyenyed már akkor híres volt borairól, de a vele való kereskedelmet szigorú szabályok korlátozták. Egy 1671-ben megkötött szerzôdés értelmében az iskolai vezetés és az elöljáróság között "minden fô és nemesi rend emberek gyermekeinek, kik az enyedi kollégiumban tanulnak megengedtessék, hogy szabad legyen esztendônként magok számára, de nem pénzen való eladásra, az ország közönséges nyolc kupás vedrivel hozatni hatvan veder bort". A fejedelem rendeletben tiltotta meg a zajt okozó szekereknek a közlekedését a kollégium környékén, mert: az tanuló és tanító elme mindenek felett jó csendességet kíván. Más alkalommal a fejedelmi irat siet a tanárok tekintélyét megszilárdítani, és kötelezôvé tétetett az enyedi polgároknak, hogy a kollégium tanárait "az utcán kalaplevéve köszöntsék".

Meggyôzôdésem, hogy néhány mai elöljáró, vezetô személyiség a tanügy támogatása tekintetében tanulhatna ügyszeretetet az Apafiaktól és a Bethlenektôl.

Lajosi István

Kemény bírálatot kaptam Fey Lászlótól a 2002 decemberében megjelent, 84 év után címû írásomra. Sokáig gondolkodtam, hogy válaszra méltassak-e egy olyan cikket, amelyben majdnem semmi önálló gondolat sincsen. Bírálóm pontosan elismétli Kovács László magyar külügyminiszter mentegetôzését miniszterelnöke, Medgyessy Péter szemérmetlen cselekedete miatt. Mondhatnám, hogy ezáltal egy húron pendül vele. Csak azt nem értem, hogy miért jutott tudomására ilyen késôn ez a rádióban és a tévében is közölt mosakodás.

Nos, az igaz, hogy összemostam Trianont Gyulafehérvárral, azaz nem tettem különbséget e két esemény és dátum között. De nem csak én teszek egyenlôséget közöttük, mivel az azután következô 84 év hazug fogadkozásaival, balkáni ígéreteivel összemosta a két eseményt az erdélyi, de talán az egész magyarság tudatában. Mégis köszönetet kell mondanom F. L.-nek, hogy bizonyos dolgokra felhívta a figyelmem. Vajon miért is nem 1920. június 4-e lett a román nemzeti ünnep? Hiszen ez az esemény tesz pontot a gyulafehérvári eseményekre, legalizálja következményeit: többek között a román hadsereg 1919 áprilisában történt betörését, Budapest és a Dunántúl egy részének megszállását, a megszállt területek kifosztását, mivel, mint említi, Gyulafehérváron nem szabták meg a határokat. Tehát Medgyessy már az Erdélyt elszakító határozatot képes volt Nãstaséval megünnepelni. Ami pedig a román hadsereg betörését illeti, Kun Béla és kormánya, amelyhez K. L. pártja ideológiailag igen közel áll, nem volt képes e betörést visszaverni. A "kommün áldásait" az utánuk következô kormányoknak nem sikerült enyhíteniük, s még azok is szépítették a trianoni diktátumot.

Ami a Nãstase iránti sajnálkozást illeti a román szélsôségesek bírálata miatt, F. L. elfelejti azt, amit a cikkemben már megírtam, tudniillik, hogy a román miniszterelnök, megszakítva hivatalos tárgyalásait, hazalátogatott Romániába, és éppen Kolozsváron kezdte az ünneplést a román nacionalisták társaságában, amely jelzésértékû volt, és csak ezután sietett vissza Budapestre, fogadni Medgyessy hódolatát.

Továbbá igaza van F. L.-nek abban, hogy Ciorbea, Constantinescu, valamint Iliescu is üdvözölte március 15-e alkalmából az erdélyi magyarokat, de egyikük sem ment el a bukaresti magyar követségre ünnepelni, talán éppen azért, mert a forradalom programjában szerepelt Erdély Magyarországgal való egyesítése is. Tehát csak a kötelezô politikai udvariasságnak tettek eleget, akárcsak Nagy-Britannia, Franciaország és a Szovjetunió, amelyeket példaként említett a cikkem bírálatában. Egyébként K. L.-nak mint pártelnöknek kötelessége tisztára mosni miniszterelnöke balfogásait. A kérdésem csak az, hogy F. L.-nak fûzôdik-e valamilyen érdeke ehhez a szerecsenmosdatáshoz? Talán csak nem az az "érzelmi alapon való politizálás", amivel épp engem vádol? Az én érzelmi hozzáállásom nem pártszimpátia alapon, hanem nemzetem féltésébôl született.

Kocsis István

Nem tudom, hogy miért szúrt szemet Fey Lászlónak, a Magyarok Világszövetsége elnökének, Patrubány Miklósnak az újévi üdvözlete, esetleg van, aki a megmondhatója ennek. Talán, a cikk szerzôje szerint, Patrubány nem állt ki eléggé a felvidéki magyarok érdekében miközben a Benes-dekrétumok eltörléséért szállt harcba, talán másért, mindenesetre úgy tûnik, mintha Fey László különb üdvözlettel rukkolt volna elô, ha valaki felkéri ôt erre. Igazából Fey László "lehetôleg kerüljük el a valóságnak meg nem felelô állításokat" kijelentése miatt ragadtam tollat.

Ezennel nyilvánosan felkérem Fey Lászlót, hogy bizonyítsa be azt az állítását, miszerint "ha visszafelé haladunk az idôben, beszélhetünk ôsmagyar nyelvrôl, ennek elôzménye az ugor alapnyelv (i. e. a III. évezred végéig), az uráli alapnyelv (i. e. IV. évezred elôtt)." Ragaszkodom az évezredek pontos bizonyításához is.

Götz László

Molnár István, Kolozsvár: A munkanélküliségi segély összege az új, 2002/76. törvény értelmében már nem változik, különbözik a ledolgozott és hozzájárulást fizetô évek arányában. Az elmúlt év márciusától tehát — amikortól életbe lépett az említett munkanélküliségi törvény — a munkanélküliségi segély összege hasonló minden esetben, ellenben változik az az idôtartam, amíg folyósítják. Ennek alapján azok, akik legkevesebb 1 évet és legtöbb 5 évet fizették a munkanélküliségi járulékot, 6 hónapig, 5–10 év járulék után 9 hónapig, 10 év feletti járulékfizetés után pedig 12 hónapig jogosult a munkanélküli a segélyre, amelynek összege az országos bruttó minimálbér 75%-a. A kiszámításnál alkalmazott minimálbér a segély odaítélésének idôpontjában érvényes összeg lesz. Fiatal végzôsök, valamint a sorkatonai szolgálatukat teljesítettek esetében a segélyt 6 hónapig folyósítják, és ez a minimálbér 50%-a.

Szabó István, Kolozsvár: A munkaszolgálatosoknak járó kárpótlási igények (a 2002/309. törvény alapján) megválaszolása valóban nagyon lassan halad. Ennek egyik oka az, hogy amennyiben a katonakönyvben hiányos a bejegyzés, tehát csupán annyit írtak, hogy munkaszolgálat (detasament de muncã), vagy kételyek merülnek fel, akkor a hivatalnak kötelessége pontosításokat kérni a nemzetvédelmi minisztériumtól vagy a megyei, illetve Pitesti-i katonai központtól. Ez a procedúra meghosszabbítja a válaszadás idejét.

Évek óta megszoktuk, hogy nap mint nap közszereplésen találkozunk vele. Elôfordult, hogy, mondjuk, délelôtt valamilyen küszöbön álló kulturális rendezvényt szervez meg, délután esetleg az éter hullámain szól hozzánk, este pedig Mikulásnak öltözve legkisebb polgártársainkat szórakoztatja. Sebesi Karen Attila — mert hiszen róla van szó — "fôállásban" színmûvész, különben pedig amolyan sokoldalúan fejlett közéleti személyiség (volt már politikus, rádiós, tévés, sôt, szabadúszó), a teljes élet híve és mûvelôje.

Aki, bár sokszor került irigylésre nem méltó helyzetbe, mindig túltette magát a hivatlan nehézségeken, és úgy tûnik — sosem unatkozik.

– Mikor határoztad el, hogy erre a pályára adod a fejed? Amikor más gyermektársaid tûzoltónak meg repülôsnek készültek, vagy késôbb?

– Ha jól visszagondolok, valamikor kilencedikes koromban kezdett bennem elôhozakodni a színészi pálya gondolata. Ennek két "katalizátora" volt életemben: a néhai Köllô Béla, aki akkoriban — a nyolcvanas évek legelejérôl van szó — a nagyhírû kolozsvári Stúdió Színpadot vezette, ô hívott oda, ahol elkapott engem is a színpad "mikrobája", a másik pedig Orosz Lujza, aki megpróbált engem jó tanácsokkal ellátni, figyelmeztetni arra, hogy mit ne tegyek a pályán. Felvételiztem a marosvásárhelyi színmûvészeti fôiskolára, 1987-ben elvégeztem. Akkor Vásárhelyen volt egy kis vacilláló periódusom, nem igazán szerettem volna hazakerülni szülôvárosomba, Kolozsvárra. Általában azt szokták mondani — és lehet, hogy ez más szakmában is így van —, színészek odahaza ne kezdjék el a pályát. Több helyszín is felmerült bennem, végül mégis Kolozsváron kötöttem ki. Akkoriban Kötô József volt a magyar színház igazgatója, és ô személyesen hívott meg engem ide. Hazajöttem, és elindítottam a színészi tevékenységemet. Ezzel párhuzamosan és még jóval elôtte indult meg bennem egy másik folyamat, amolyan családi hagyomány, hiszen apám közel négy évtizedig rádiós-tévés volt, én, mondhatni, a kolozsvári rádió kertjében nôttem fel. Már gyerekfejjel sok gyerekmûsorban szerepeltem, késôbb kezdô színészként is sokat használtak a rádióban és a televízióban is. A kilencvenes évek elején, miután sokáig a színház bárcás színésze voltam, egyik napról a másikra áteveztem a területi rádió- és tévétársasághoz, bár az akkori igazgató, Csép Sándor nem szívesen vett fel, mert saját családjából tudta, hogy milyen kevés a színész. Rajtam egy makacsság vett akkor erôt: ha addig külsôsként napi bedolgozásokkal részt vettem a napi rádió és tévé munkájában, de közben munkakönyvesen színész voltam, azt mondtam, most próbáljuk meg a fordítottját.

– Különben szereted az ilyen kihívásokat?

– Igen, nagyon szeretem. Tehát szerkesztô, mûsorvezetô, sôt hivatásos bemondó is voltam, s ezzel párhuzamosan több helyre is hívtak játszani. Így kerültem el a Körös-parti kollégákhoz, a nagyváradi Szigligeti társulathoz, ahol két nagyon jó produkcióban vehettem részt, és párhuzamosan rádióztam. Csép Sanyinak azt mondtam, hogy engedj el, próbám van, elôadásom van, de én hírcsokrokkal el foglak látni. És ez jó sokáig mûködött. Rádiósként-tévésként aztán bôvült a kör, dúsítottam a szegedi tévét, a Duna Televíziót, és egy idô után közel két évig voltam a BBC magyar osztályának kolozsvári tudósítója.

– Mígnem adódott valami addig soha nem tapasztalt lehetôség...

– Egy adott pillanatban Romániában fellendülôben voltak az alternatív rádióállomások. Akkor néhány állami rádiós kollégámmal úgy döntöttünk, hogy megpróbálunk egy magán alternatív rádiót beindítani Kolozsváron. A Radio Sonic pontosan egy teljes évig mûködött, magyar nyelven napi nyolc órát sugárzott. Sajnos botrányos körülmények között megszûnt. Én tovább folytattam színészi tevékenységemet is, Magyarországon filmekben szerepeltem. 1997-ben újabb nagy váltás jött az életemben: sok közösségi munkám nyomán váratlanul felajánlották nekem, hogy vezessem az RMDSZ ügyvezetô elnökségének mûvelôdési és egyházügyi osztályát. Körülbelül tíz perc alatt elmondták nekem, hogy mirôl van szó, és még kaptam öt percet, hogy döntsek.

– Nehéz volt a döntés?

– Vettem egy nagy alaplevegôvételt, ez terminus tehnicus minálunk, és azt mondtam, jó, ezt is kipróbáljuk. Így kerültem bele egy olyan környezetbe, amely nem volt teljesen idegen világ számomra, ráadásul részben a színjátéktól sem áll messze.1999 végén aztán azt mondtam, kicsit "takaréklángra" helyezem magam a politikában, bármikor segítek a kollégáknak, de inkább alkalmi szezonmunkával.

– Annál is inkább, mert gyanítom, hogy akkortájt megint felbukkant valami újdonság a láthatáron...

– Régi jó barátomnak, a kolozsvári kétágú templom lelkészének, Adorjáni Lászlónak, aki a kolozsvári rádió újraindulásakor az egyházi mûsorokat szerkesztette-pátyolgatta, régi vágya volt, hogy indítson egy egyházi hátterû kulturális rádiót, és én ebben, amivel csak tudtam, segítettem. Egy évvel ezelôtt az Agnus Rádió meg is kapta a mûködési engedélyt, és három hete a kolozsváriak meggyôzôdhettek róla, hogy élesben mûködik. Ebben a fôszerkesztést vállaltam el, márcsak azért is, hogy megmutassam a fiatal kollégáknak, mit ne csináljanak.

– Ez a legújabb "szereposztásod" hogyan fér meg a többivel?

– Életünk legalább nyolcvan százalékban a szervezésen múlik. Nem tettem félre sem a színházi tevékenységeimet (idén eleget fogok tenni a két év alatt felgyûlt meghívásoknak), sem azt a falujáró programot, amelynek során a lányommal két mûsorral már végigjártuk Erdélyt. És második esztendeje tanítok az unitárius kollégiumban beszédkultúrát. Ráadásul még tévézek is.

– Mint annyi sok erdélyi színészben, benned nem merült fel a világgá menés gondolata? Hiszen az is egyfajta újdonság, kaland, ha úgy tetszik, szó szerint is kihívás.

– Bennem soha nem merült fel, és nem is fog felmerülni. Mert én tudom, hogy Magyarországon most legalább két társulatra való erdélyi színész van. Ajánlatot kaptam az elmúlt tíz évben, nem is akármilyent. Ha talán más családi környezetbôl érkeztem volna, igent mondtam volna, de nem követem színésztársaimat.

– Megéri-e manapság közéleti személyiségnek lenni?

– Egyeseknek igen. De általában kiderülnek dolgok a sajtóból meg más forrásokból, úgyhogy én ujjal nem fogok mutogatni. Az anyagi szempontról csak annyit, hogy én nagyon sok közmunkát vállalok. A népszerûség pedig jólesik, de van, amikor már zavar. Akadnak olyan helyzetek, hogy az ember szeretne a tájba simulni, hogy ne fedezzék fel, de ez nem sikerül. Mert nem rajtam múlik.

– Milyen új tervet forgatsz most a fejedben?

– Megpróbálom mindazt folytatni, amibe belekezdtem. Kicsit kiszélesítve, mert nem igazán szeretem sokáig csinálni változtatás nélkül. Pillanatnyilag nincs semmi konkrét újítási tervem.

– Mivel magyarázod, hogy bármilyen bonyodalomból macska módjára a talpadra esel? Miért sikerül neked minden?

– Nem, én nem tartom magam sikeres erdélyi magyarnak! Csak teszem a magamét. Maradjunk annyiban, hogy tíz év múlva is itt leszek, a többit pedig majd megbeszéljük...

Ördög I. Béla

A célzás Bulgakovra, a Margarita katalinosítása nem véletlen. Hiszen Starmüller Katalin mestere Miklóssy Gábor volt. Aki nemcsak a huszadik század erdélyi festészetének kimagasló alakja, hanem rendkívüli mûveltségû, mélységesen vallásos, a transzcendencia iránt különleges érdeklôdést mutató, lenyûgözô hatású személyiség is volt. Az otthonába-mûtermébe ritkábban bekéredzkedô látogatót is pillanatok alatt hatalmába kerítette, valósággal elbûvölte-varázsolta a lényébôl sugárzó energiákkal, azzal az izgalmas és rendkívül összetett, sajátos világgal, amelyben élt, és amelyet a különbözô hatások elegyébôl az ideák boszorkánykonyhájában ô maga teremtett meg. Természetes tehát, ha hûséges tanítványa, Starmüller Katalin is a mester bûvkörébe került és maradt a mai napig. Jobb tanítómestert, jobb irányítót aligha képzelhetett volna magának egy pályakezdô, fiatal mûvész. Hiszen napjaink bizonyos gyorstalpaló tanfolyamaitól eltérôen a bravúros tehetséggel megáldott Rudnay-tanítvány Miklóssy Gábortól valóban lehetett mesterséget tanulni, méghozzá az alapoktól kezdôdôen. És mûvészi hozzáállást is, hiszen az idôs mester semmit sem ítélt el jobban, mint a festészetbe való belekontárkodást, a minden felkészülést nélkülözô kóklerkedést. Starmüller Katalin jó tanítványnak bizonyult, igyekezett mindent elsajátítani mesterétôl, amit csak lehetett. Innen az a sokoldalúság is, amely munkásságát jellemzi. Hiszen ahogyan Miklóssy is képes volt a legkülönfélébb hatások feldolgozására és alkotó továbbfejlesztésére, ugyanúgy a tanítvány is megpróbálkozott eme változatossággal. Mintha sajátos etûdökbe, különbözô hangszerelésû mûvészi tanulmányokba konkretizálta volna az egyéni ihletforrásaival, meglátásaival dúsított, gazdag útravalót. Innen a figuratív festészet, a realitás iránti vonzódása, vagy ez utóbbi álmokkal kevert, szürrealisztikus változatának gyakori megnyilvánulása festészetében. A tematika is fölöttébb változatos, s az életképszerû jelenetektôl a portrékig, a virágcsendéletektôl a tájképig a festôi megjelenítés rendkívül gazdag skáláját vonultatja fel. Mély tónusú, erôteljes színei ugyancsak Miklóssy-örökségnek tûnnek. De tévednénk, ha azt hinnôk, hogy eme gazdag hagyatékban a fiatal mûvész teljesen eltévelyedett, elvesztette önállóságát, egyéniségét. Hiszen, ha a hatás rendkívülinek is bizonyult, és végigkíséri egész mûvészi pályáján, Starmüller Katalin szorgalmasan keresi és lépésrôl lépésre fedezi fel önmagát. Saját értékeit. És a felfedezés örömének színekben, formákban ad hangot. Sajátos, konstruktivista-kubista formakonstrukciói egy olyan irányban jelentenek nyitást, amely csupán a mûvészi hozzáállás igényességében és a gyakran jelentkezô vallásos tematikában utal a mesterre. Színvilágukban is merôben másak ezek a munkák: sajátosan visszafogottak, mintha a festô szándékosan igyekezett volna tompítani erôteljességüket, hogy összhatásukra építhessen, hogy ilyenformán tudja hangsúlyozni sajátos vonzerejüket. S ugyanakkor mûvészien játszik is a technikákkal. Érdemes megfigyelnünk például a Kellékek címû munka akvarell és olaj változatát. Sokoldalúsága tehát nemcsak stílusbeli változatosságára, hanem a technikákra, sôt a mûfajokra is vonatkozik. Gondolok itt a színpadi díszletként ható, az idô könyörtelen múlását szimbolizáló, szürrealisztikus beütésû installációjára, valamint erôteljesen dekoratív textilmunkáira. Starmüller Katalin egyébként abban a szerencsés helyzetben van, hogy munkahelyén is élhet szaktudásának és hobbijának. A Magyar Opera díszlet- és kosztümtervezôjeként már nem egy sikeres tervvel és megvalósításával büszkélkedhet. De persze mindez csak a kezdet, amely ugyancsak sikeres folytatást ígér.

Németh Júlia

Hogy a címbeli kérdés egyesekben ismét felvetôdött, arra a hegyoldalak vastag hótakarója szolgáltatja az okot. A téli sportok kedvelôi boldogan vették elô a síléceket, a síbotokat, síruhát öltöttek, síbakancsot húztak, és elindultak: sízni vagy síelni?

A sí szó végsô elemzésben norvég eredetû; a norvég ski alkalmasint német közvetítéssel kerülhetett a magyarba, annak ellenére, hogy a német Schi írott formáját a németek szki-nek ejtik. A magyar sportnyelv azonban a német sch betû szokott s ejtését követve, a sí szót ebben az ejtett és írott formában vette át. Ebbôl -z képzôvel alakult, s az ikes igék sorába tagolódott bele a sízik, de mellette megjelent a használatban egyre gyakoribbá váló síel igei forma is.

A nyelvmûvelô szakirodalom a Magyarosan címû folyóirat tucatnyi cikkében foglalkozott a kérdéssel, s a két alak közül a sízik mellett foglalt állást. A sízik mellett és a síelés ellen tréfás-gunyoros versike is született. Íme néhány sora: "Majd a hideg tud kilelni, / Ha hallom e szót: síelni... / Mégis mint a ragály terjed, / Óvjad tôle füled, nyelved, / mert mondjad csak: volt olyan tél, / Amikor te rodlieltél? / ... Maradj hát a magyar íznél, / Sóval sózzál, sível sízzél." Ezt az álláspontot tette magáévá Szabó T. Attila is e kérdésben írott Ha nem sóalsz, miért síelsz? címû cikkében.

Két fontos érv hangzott el a sízik, sízés védelmében. Az egyik az, hogy az ugyanebbe a fogalmi körbe tartozó igék szinte kivétel nélkül -z képzôvel alakultak: korcsolyázik, ródlizik, szánkózik, csónakázik, hajózik, kocsikázik, vitorlázik stb. A másik, a nyomósabb érv, hogy az -l képzô — bár ugyanaz a funkciója, mint a z-nek — nem járul magánhangzóra végzôdô alapszóhoz.

Mégis mi lehet az oka, hogy a fenti érvek ellenére a síel egyre inkább terjed, sôt már-már kezdi kiszorítani a szabályos sízik formát?

Közismert, hogy nincs szabálya annak, hogy melyik névszóhoz járulhat a -z és melyikhez az -l képzô. Csak a nyelvszokás szabja meg használatukat. Azt mondjuk: énekel, de: nótázik, mocskol, de: szennyez stb. Sôt némelyik fônevünkhöz mind a -z, mind az -l képzô járulhat: pipál és pipázik, vacsorál és vacsorázik. Az sem föltétlenül állja meg a helyét, hogy az azonos fogalomkörbe tartozó szavak egyformán viselkednek a fenti képzôk szempontjából. Az ember például sípol, dobol, muzsikál, énekel, trombitál, hegedül, de zongorázik, fuvolázik, hárfáz(ik), bôgôz stb. A síel szót sem nehezebb kimondani, mint például a kies, kietlen, mennie szavakat. Az ebédel, rendel, nyergel, szemetel stb. szavakból a nyelvérzék elvonhatott egy e + l hangkapcsolatból álló -el képzôt, s ezzel alkothatta meg a síel igét a sí fônévbôl. Ennek következtében — a beszédgyakorlattal szemben egyébként is engedékeny — Lôrincze Lajos úgy véli, hogy: "Mindegyik forma jó, egyik sem helytelen, egyik sem magyartalan, sem a sízik, sem a síel." Erre — a nyelvhelyességi kérdésekben merevebb nézeteket valló — Szabó T. Attila így reagál: "Minthogy e sorok írója (mármint SzTA) nem érthet egyet a fenti megokolással, kénytelen a kérdésben eltérô véleményt nyilvánítani." Azaz a sízik a helyes igeforma, a síel viszont helytelen. A Nyelvmûvelô kézikönyv — bár elismeri, hogy a síel "kilóg a sorból" — az ellentétet igyekszik áthidalni, mondván: "Az utóbbi idôben azonban mintha a síel volna a gyakoribb a két alakváltozat közül, a nyelvszokás, a spontán gyakorlat ezt pártolja. Nagy elterjedtsége folytán már nem hibáztathatjuk tehát, de ne feledkezzünk meg a hagyományos és kétségtelenül szabályos sízik alakról se!"

Mit fûzhetnék én a fentiekhez hozzá? Csak sóhajthatok: bárcsak a helyes erdélyi magyar nyelvhasználat vonatkozásában ez lenne a legsúlyosabb gondunk!

Murádin László

– Mikor kezdôdött az együttmûködés Ön és a Kolozsvári Magyar Opera között?

– Rögtön az 1989-es forradalom után, már 1990-ben felkeltette érdeklôdésemet a romániai és ezen belül a kolozsvári zenei élet, valamint az opera mûfajának itteni jelene és jövôje. Elsô kolozsvári rendezésem is ehhez az intézményhez — a Kolozsvári Magyar Operához — kapcsolódik, ahol G. Puccini: Angelica nôvér és P. Mascagni: Parasztbecsület címû egyfelvonásos operákat vittem színre. Ezután következett egy hosszú, háromhónapos olaszországi vendégszereplés, amikor Lehár Ferenc: A víg özvegy és ifj. Johann Strauss: A denevér címû operettjét adtuk elô, némileg átdolgozott, lerövidített formában. Ez új volt a társulat számára, hiszen, tudomásom szerint, addig soha nem szerepeltek külföldön ilyen hosszú ideig. Ezt a vendégszereplést még egy fellépés-sorozat követte.

– Milyen más társulattal dolgozott együtt Romániában az elmúlt évtized alatt?

– Talán nem tûnik szerénytelenségnek, de úgy gondolom, ebben az idôszakban alkalmam volt megismerni Románia legrangosabb operatársulatait: a kolozsvári mellett a bukaresti, jászvásári, krajovai, galaci stb. operaházakban rendeztem, illetve szerveztem hosszútávú turnékat.

– Soroljunk fel néhány címet rendezôi munkásságából!

— Volt olyan opera, amelyet több helyen rendeztem, így a Bohéméletet, a Parasztbecsületet, a Toscát, ezeken kívül még a Carment, a Nabuccót, a Rigolettót, a Traviatát, A sevillai borbélyt. Igen kedvelem a musicalt, ezért külön öröm volt a számomra L. Bernstein West Side Storyjának színpadra állítása Bukarestben, és Jerry Hermantól a Hello Dolly címû musical rendezése, amelyet Galacon adtak elô.

– Európában hol rendezett még?

– Rendszeresen visszatérô "vendég" vagyok Ukrajnában, Németországban és Ausztriában. Az utóbbi három évben a kufsteini operafesztiválon egymás után három ízben szerepeltem: a Nabuccóval, a Traviatával és az Aidával, de nem román operaházakkal. A rendezés mellett több kelet-európai operatársulattal olaszországi városokban léptem fel. Ott elég ritka, hogy egy társulat egy teljes mûvel vendégszerepeljen, viszont nagyon sok koncertlehetôség adódik, templomokban, szabadtéren, ahol részleteket adhatnak elô különbözô mûvekbôl.

– A Kolozsvári Magyar Opera soron következô — tehát jelenlegi — vendégszereplése már több éve húzódott. Miért?

– A szeptember 11-i New York-i terrortámadás óvatosságra intette az olasz hatóságokat, és bizalmatlanul fogadták, vagy nem is hagyták jóvá külföldi társulatok vendégszerepléseit. Ez a szigorítás mára veszített érvényébôl.

– Hogyan esett a választás a Csárdáskirálynôre?

– Két érvet hozok fel indoklásul: az elsô az, hogy Olaszországban nagyon kevés operett kerül színre. Elsô helyen természetesen az opera áll, a könnyû mûfajt inkább a musicalek képviselik, pusztán elvétve akad egy-egy operett. A második ok az, hogy a Csárdáskirálynô az egyik legreprezentatívabb magyar operett, olyannyira ismert és népszerû Magyarországon és Erdélyben is, mind Olaszországban az O, sole mio.

– Tudomásom szerint lényegi változtatásokat eszközölt mind a zene, mind a szöveg terén. Miért volt erre szükség?

– Jól ismerem az olaszországi emberek gondolkodásmódját, érzelemvilágát, ezért biztos vagyok benne, hogy az ottani közönség unná a hosszú, 3–4 órás operetteket, és véleményem szerint a közönséget nem lehet hülyének nézni: lehet, hogy 80–100 évvel ezelôtt, amikor az operettek nagy része keletkezett, tíz percen át kellett a nézô "szájába rágni" azt, amit a ma emberének sokkal rövidebb idô alatt is el lehet mondani. Az operett-elôadások közönsége más, mint az opera-elôadásoké. Az operettet azért nézi meg az ember, mert szórakozni akar, boldogan és gondtalanul kívánja eltölteni az idejét, de egy 3–4 órás elôadás, amely itt, Kelet-Európában és Romániában természetes, az Olaszországban túl hosszúnak bizonyult. A rövidítések azonban nem hatnak ki a produkció minôségére. Nem arról van szó, hogy önkényesen megváltoztattam, leegyszerûsítettem a cselekményt, hanem a — véleményem szerint — fölöslegesen hosszú prózai részt alakítottam át. Ami a zenei részeket illeti, a változtatások inkább arra szorítkoznak, hogy egy-egy duettet, áriát nem az, vagy nem csak az a szereplô énekel, akit eddig a kolozsvári közönség megszokott.

– Mikor és hol látta Csárdáskirálynôt?

– Ha nem tévedek, évekkel ezelôtt itt láttam, ám erre alig emlékszem. Rendezéseimkor szándékosan igyekszem elkerülni azt, hogy más színrevitelben megnézzem az illetô elôadást, hogy ne befolyásoljon.

– Ejtsünk néhány szót a munkafolyamatról!

– Késôn kezdtük a színpadi próbákat, és ez negatívan hatott az egész munkamenetre, ezenkívül komoly szervezésbeli hiányosságokat tapasztaltam, amelyek szintén hátráltatták a próbaszakaszt. Én már január 3-tól itt voltam Kolozsváron, ám hol egyik, hol másik szereplô hiányzott, nehézkesen indult a munka. A balettkarnak is több önálló produkciója volt, és ezért a koreográfusnak sem jutott kellô idô a munkára. Nem csak én vagyok elégedetlen, hanem a karmester is. Úgy érzem, a vezetôség részérôl nem kaptam meg a kellô segítséget, a hozzáállás pedig az érdektelenség határait súrolja. Más rendezô 3–4 hónapot próbál, nekem viszont alig két hét jutott. Ez szakmailag megengedhetetlen hiba az illetékesek részérôl. Ez a vendégszereplés nem csak az én érdekemet szolgálja: a Kolozsvári Magyar Opera elkötelezte magát, tehát megfelelô feltételeket kellett volna biztosítania. A társulat tagjai részérôl megvolt az igyekezet, de ez kevés. Annak ellenére, hogy a színpadon két intézmény — a színház és az opera — osztozik, most igenis, arra lett volna szükség, hogy kompromisszumos megoldást találjanak, hogy az elutazás elôtti 7–10 napon a megszokottnál többször is próbálhassunk a színpadon. Ez nem történt meg, és ezért nem én vagyok a felelôs.

– A szervezetlenség nem általános jellemzôje-e a romániai társulatoknak?

– Sajnálattal kell megjegyeznem, hogy ekkora szervezetlenséggel nem találkoztam az elmúlt tizenhárom évben egyetlen romániai társulatnál sem.

– Mennyire ismeri a romániai és ezen belül a kolozsvári zenei életet?

– Mivel már több éve folyamatosan dolgozom Romániában, sikerült elég pontos képet kapnom az itteni mûvészeti és zenei életrôl.

– Milyennek látja a Kolozsvári Magyar Opera helyzetét a romániai operatársulatok viszonylatában?

– Ha jól tudom, egyedülálló helyzet — Európában mindenképp —, hogy egy városban két különbözô nyelvû operaház legyen, ezért arra kell törekedni, hogy ez az egyediség a szakmai hozzáállásban és a szervezési tevékenységben is tükrözôdjön.

– Milyen a vendégszereplés olaszországi vetülete?

– Olaszországban a Mondo Musica nevû kulturális társaság elnökeként végzem ezirányú munkámat társammal, Pierantonio Barbierivel, akivel nem csak a szervezésbeli, de a mûvészeti vonatkozású tevékenységet is megosztjuk. Például a Csárdáskirálynô szövegkönyvét is ketten dolgoztuk át.

– Melyek a kedvenc zenei mûfajai?

– Gyerekkoromban az elsô helyen az operamuzsika állt, az operettet kezdetben másodrangúnak tekintettem, csak késôbb jöttem rá a mûfaj szépségére és idôtálló voltára. Általános elvem az, hogy olyan mûvekkel foglalkozom, amelyeket nem csak ismerek, de közel is állnak a szívemhez. Többéves munka és tapasztalat birtokában kitágulnak a lehetôségek, és olyan mûvekkel is foglalkoztam, amelyekre addig nem is gondoltam — így a pályám elején nagyon távol állt tôlem Richard Strauss zenéje — valószínûleg azért, mert nem értettem meg, jobban mondva, nem éreztem át a zene eszmei mondanivalóját. Egy alkalommal viszont felkértek a Salomé rendezésére, és akkor szerettem meg a straussi zene világát. A mûvész, legyen az énekes vagy akár rendezô, csak akkor tudja híven tolmácsolni a zeneszerzô gondolatát, amikor megértette azt. Nekünk, "csak" az a dolgunk, hogy tolmácsoljuk, élôvé tegyük azt, amit akár századokkal elôttünk papírra vetettek.

– Hol végezte tanulmányait?

– Németországban, és utána több éven át dolgoztam a világhírû tenor, Mario del Monaco fiával, Giancarlo del Monacoval, ebben a kezdeti idôszakban nagyon sokat tanultam tôle.

– Van-e más zenész az Ön családjában?

– Nincs, de mindannyian mûvészetpártolók vagyunk: egyik lánytestvérem sikeres festô Olaszországban, már több egyéni kiállítása volt. A két fiam, Áron és Dávid, a volt feleségemmel, aki szintén magyar, Kolozsváron él, s még ha úgy is néz ki, hogy nem lesz belôlük hivatásos zenész, szeretik a zenét; fôleg a kisebbiknek van türelme és kedve végigülni egy-egy próbát, elôadást.

– Minek alapján választotta ki a szólistákat és az énekkar tagjait?

– Mondhatni, szinte mindegyik magánénekessel volt már alkalmam együtt dolgozni — igyekeztem úgy kiválasztani a szereplôket, hogy egyéniségük, tapasztalatuk jól érvényesüljön, így esett a választás Doina Scripcarura (Sylvia) a bukaresti "Ion Dacian" Operettszínházból, Lucian Tatura (Miska fôpincér) és Dumitru Belciuganra (Feri) — mindketten a Galaci Dalszínháztól. Megemlítem a karmester George Balintot is, aki jelenleg szintén Bukarestben vezényel, s akivel mindvégig kiváló volt az együttmûködés. Külön kiemelem a kis létszámú kórust, amely nagyon jól teljesített a próbák során. Hihetetlen újdonságnak tûnhet, hogy az elôadásban résztvevô balerinák énekelni is fognak! Köszönetemet fejezem ki Mîndrutiu Mihail balettmesternek, aki minden próbán jelen volt, és hathatós segítségnek bizonyult. Ami az énekkari tagok kiválasztását illeti, ez az igazgatósággal való egyeztetés eredményeképpen történt.

– Miért ilyen kisszámú a társulat (mindössze 52 tagról van szó — szerk. megj.)?

– Jöjjön el, és nézze meg a fôpróbát, hogy eloszoljanak a kételyei. Láttam már olyat, hogy egy kb. 30 tagú énekkarnak csak egyharmada énekelt, a többiek álmodoztak vagy tátogtak a színpadon. Erre nincs szükségem. Legyenek inkább kevesen a színpadon, de azok, akik ott vannak, tudják, számítok rájuk az elôadás minden egyes momentumában.

– Mi a legkiemelkedôbb jellegzetessége ennek a produkciónak?

– A dinamikusság: nem szeretem a statikus jeleneteket sem az operettekben, sem az operákban. A színpadon nem csak énekelni és beszélni, de mozogni is kell. A munka még javában folyik, de elégedett vagyok a társulattal, jó úton haladnak. Remélem, sikerül bebizonyítanom, hogy kevés szereplôvel is lehet minôségi elôadást színre vinni. A tervek szerint elutazásunkat nyilvános fôpróba elôzi meg, és remélem, a közönség, és ezen belül a szaksajtó képviselôi, akik részt fognak ezen venni, osztani fogják ezirányú véleményemet.

– Hány fellépés lesz ezalatt a négyhetes idôszak alatt, és milyen városokban?

– Hozzávetôlegesen húsz elôadás lesz különbözô városokban: szép és nagymúltú színházakban fogunk fellépni: Milánó, Torinó, Bergamo, Ferrara, Novara — hogy csak néhányat említsek. Minden bizonnyal nem lesz könnyû az állandó utazás és az elôadás-sorozat, ám ez eddig is így volt, és senki nem panaszkodott.

Hintós Diana

A Román Nemzeti Bank mai árfolyamai: 1 euró = 35 884 lej, 1 USD =33 298, 1 magyar forint = 145 lej.

Vásárolnék Kolozsváron, magánház udvarán egy 20–25 négyzetméteres szobát mellékhelyiségek nélkül. Telefon: 0723-064938. (0013)

Lelkiismeretes, pedagógus családból származó özvegy, 49 éves hölgy idôs személyek gondozását, háztartásba való besegítést vagy egyéb munkát vállalok külföldön. Telefon: 447-964.

Hat éve nem szerzett érmet magyar versenyzô mûkorcsolya kontinensbajnokságon. Czakó Krisztina 1997-es ezüstérme után Sebestyén Júlián (képünkön) volt a bizonyítás sora, a 21 esztendôs versenyzô megôrizte a rövidprogram után elért harmadik helyét. Kûrje során csak kisebb hibákat vétett, fôleg az utolsó két ugráselemnél, amelyeket "leegyszerûsített": a Loopnál csak duplát, a Rittbergernél pedig csak szimplát ugrott. De elôadásmódja kijavította a bakikat, s megérdemelten érte el a magyar sport idei elsô érmét.

Sebestyén korábban Európa-bajnokságon háromszor volt hatodik (1999, 2000, 2001), a Salt Lake City-i téli olimpián a nyolcadik helyen zárt. Világbajnokságon 2000-ben hetedik, a tavalyi lausanne-i Eb-n a tizedik lett.

Az Európa-bajnoki címet immár ötödik alkalommal a rövid program után még csak második helyet elfoglaló orosz Irina Szluckája hódította el. A 23 esztendôs sportoló Verdi zenéjét választotta, egy tripla–tripla ugrás második eleménél leesett, a hibázás után valószínûleg belenyugodott a vereségébe, mert felszabadultan korcsolyázott tovább, tökéletes ugrásokat produkált, kifejezte a Traviata hangulatát. Még önmaga is meglepôdött, hogy a bírók a végén gyôztesnek hirdették ki. Tény, hogy kûrje sokkal kifejezôbb volt, mint a rövid program után vezetô honfitársa, Jelena Szokolova elôadása. Nem is szólva arról, hogy az élcsoportba került többi lány eléggé leszerepelt: a többszörös bronzérmes harmadik orosz versenyzô, Viktoria Volcskova lecsúszott a 8. helyre, az ukrán lányok pedig hibát hibára halmoztak.

Végeredmény, nôk: 1. Irina Szluckája (Oroszország) 3,0 helyezési pont; 2. Jelena Szokolova (Oroszország) 3,0; 3. Sebestyén Júlia 6,4; 4. Carolina Costner 9,4; 5. Jelena Liascsenko 9,6; 6. Galina Maniascsenko, ..., 17. Póth Diána 30,2.

• A 14. helyen áll a Hoffmann Nóra–Elek Attila jégtánckettôs a csütörtöki original szám után. Vezet a világbajnoki arany- és olimpiai ezüstérmes orosz Irina Lobacseva–Ilja Averbuh duó. A kûrre pénteken, lapzárta után került sor.

Póka János András

Cselgáncsverseny és kézilabda-mérkôzés szerepel a tatarozás elôtt álló Horia Demian Sportcsarnok hét végi mûsorán. Szombaton 9–12 és 15–18 óra között, vasárnap pedig 9–12 óra között folytatódik a pénteken elkezdôdött junior II. torna, szombaton pedig a cselgáncs teremben szintén a junior II. bajnokságot rendezik.

• A papírformának megfelelôen az elsô helyen kiemelt Serena Williams–Venus Williams duó nyerte a nôi párost az ausztrál nyílt teniszbajnokságon. Az amerikai testvérpár — amelynek tagjai egymás ellen játsszák az egyes szombati fináléját — három szettben, 1 óra 51 perc alatt 4:6, 6:4, 6:3 arányban bizonyult jobbnak a másodikként rangsorolt, s az elôdöntôben a Mandula Petra–Emanuelle Gagliardi kettôst búcsúztató Virginia Ruano Pascual–Paola Suarez spanyol–argentin duónál. A döntôt fedett pályán rendezték, miután a szervezôk úgy döntöttek: a nagy hôség miatt bezárják a Rod Laver aréna tetôszerkezetét.

A Williams-nôvérek — akik 2001 után másodszor nyerték meg a párosversenyt Melbourne-ben — összesen 419 715 ausztrál dollárt kaptak sikerükért.

• Martina Navratilová — az indiai Leander Paes oldalán — bejutott a vegyes párosok fináléjába, miután az elôdöntôben két sima játszmában 6:3, 6:1-re legyôzte a címvédô Kevin Ullyett–Daniela Hantuchová zimbabwei–szlovák duót.

A 46 éves amerikai legenda 18 egyéni és 38 páros Grand Slam-bajnoki címet szerzett pályafutása során, vegyes párosban legutóbb 1995-ben, Wimbledonban diadalmaskodott.

A gyôztes kettôs ellenfele a Todd Woodbridge–Eleni Daniilidu ausztrál–görög páros lesz a döntôben.

• Rainer Schüttler lesz a második helyen kiemelt amerikai Andre Agassi ellenfele a férfi egyes vasárnapi döntôjében: a 31-ként rangsorolt német játékos négy játszmás, 2 óra 18 perces mérkôzésen harcolta ki a fináléba jutást az amerikai Andy Roddickkal szemben.

Végeredmény: Schüttler (német, 31.)–Roddick (amerikai, 9.) 7:5, 2:6, 6:3, 6:3.

Schüttler 1996 óta az elsô német játékos, aki Grand Slam-torna döntôjébe jutott, hét évvel ezelôtt Michael Stich került a Roland Garros fináléjába.

Továbbra is bravúrosan szerepel Polgár Judit a hollandiai Wijk aan Zee-ben zajló sakktornán: a magyar nagymester sötéttel gyôzött az orosz Alekszandr Griscsuk ellen.

A világranglista 10. helyezettje, aki tagja volt a tavalyi bledi olimpián gyôztes csapatnak, a 47. lépés után adta fel a küzdelmet. Polgár fél ponttal lemaradva a második helyet foglalja el.

Egynapos szünet után folytatódtak a küzdelmek, a harmadik forduló találkozói szorosabb összecsapásokat eredményeztek. Különösen az A-csoportban voltak kiegyensúlyozott mérkôzések, ahol már egy rangadót is lejátszottak, a spanyol–jugoszláv játékot, amely az elôbbiek sikerével ért véget.

A B-csoportban Németország folytatja diadalmenetét, a C-csoportban a horvátok legyôzték az eddig nem remekelô oroszokat. Ebben a csoportban a magyar válogatott két vereség után megszerezte elsô gyôzelmét Szaúd-Arábia ellen. A továbbiakban azonban még két nehéz találkozó vár a magyarokra, legközelebbi ellenfelük a jól startoló argentinok, majd pedig az igazi megpróbáltatást a horvátok jelentik. A D-csoportban skandináv élmezôny körvonalazódik. Ezek után íme, a harmadik forduló részletes eredményei:

A-csoport: Marokkó–Kuvait 22–25, Tunézia–Lengyelország 22–24, Spanyolország–Jugoszlávia 22–20. A sorrend: 1. Dánia 6 pont, 2. Svédország 4 pont, 3. Egyiptom 3 pont, 4. Algéria 2 pont (–3 gólarány), 5. Szlovénia 2 pont (–6), 6. Brazília 1 pont.

B-csoport: Németország–Grönland 34–20, Ausztrália–Katar 23–28, Izland–Portugália 29–28. Az állás: 1. Németország 6 pont (+67), 2. Izland 6 pont (+54), 3. Portugália 4 pont, 4. Katar 2 pont, 5. Grönland 0 pont (–42), 6. Ausztrália 0 pont (–75).

C-csoport: Magyarország–Szaúd-Arábia 26–15 (22–12), Oroszország–Horvátország 26–28, Franciaország–Argentína 35–18. A folytatás elôtt: 1. Franciaország 6 pont, 2. Horvátország 4 pont, 3. Oroszország 3 pont (–1), 4. Argentína 3 pont (–16), 5. Magyarország 2 pont, 6. Szaúd-Arábia 0 pont.

D-csoport: Szlovénia–Egyiptom 26–27, Svédország–Brazília 29–21, Dánia–Algéria 22–19. Ezek után: 1. Dánia 6 pont, 2. Svédország 4 pont, 3. Egyiptom 3 pont, 4. Algéria 2 pont (–3), 5. Szlovénia 2 pont (–6), 6. Brazília 1 pont.

Mivel a résztvevôknek pénteken ismét szabadnap következett, a vetélkedô ma, szombaton folytatódik, a magyar válogatott 17 órakor Argentína ellen lép pályára.

(radványi)

[Vissza az Szabadság honlapjához]		[Vissza a HHRF honlapjához]