Tiltakoznak a Bechtel munkásai az elbocsátások miatt
Az Alfa Kartell az államfő és a miniszterelnök közbelépését kéri
(1., 4. old.)
Az Alfa Kartell szakszervezethez tartozó Bechtel munkások a Kolozs megyei prefektúra elé vonulnak ma délután kettőkor, hogy tiltakozzanak az észak-erdélyi autópálya körül kialakult helyzet miatt. Az építkezés lassítása végett június elejétől az amerikai cég a munkások több mint 90 százalékát kényszerszabadságra küldi, ha azonban a terv kivitelezésére a kormány továbbra sem folyósítja a szükséges összeget, akkor szeptember 1-jétől végleg elbocsátják őket.
Grigore Pop, az Alfa Kartell Kolozs megyei szervezetének vezetője a Szabadságnak elmondta: a rendelkezésére álló iratok szerint 685 munkás közül 630-at kedvezőtlenül érint majd a munkálatok lassítása. Még nem lehet tudni, hogy a dolgozók több mint 90 százalékát hogyan érinti majd konkrétan ez a döntés, hiszen egy részük minden bizonnyal a kényszerszabadság ideje alatt megkapja fizetésének 75 százalékát, de lehet hogy ezt nem tudják mindenkinek biztosítani. Grigore Pop szerint a Bechtel nem dobhatja ki már most júniustól a munkásokat, hiszen akkor megszegné a munkatörvénykönyv előírásait. A Bechtel cég vezetői szerint a döntésnek nem lesz ilyen drasztikus hatása, hiszen a dolgozók mindössze 35 százalékát küldik haza.
A szakszervezeti vezető szerint azonban kétségbeejtő, hogy a munkásoknak augusztus 31-ig teljes létbizonytalanságban kell élniük, és nem tudhatják, hogy szeptember 1-jétől ismét munkába állhatnak, vagy új munkahelyet kereshetnek. Ne játsszanak Erdéllyel, hiszen ez a régió szavazott a D A Szövetségre mondta felháborodottan a szakszervezeti vezető, aki közölte: találkozást kezdeményezett Traian Băsescu államfővel és Călin Popescu Tăriceanu miniszterelnökkel az autópálya ügyében.
A két magas rangú politikusnak címzett éles hangú nyílt levél szerint az építkezés leállításával valósággá vált a tömegtájékoztatási eszközökben állandóan hangoztatott álláspontjuk, miszerint az észak-erdélyi autópálya megépítése nem élvez prioritást. A szakszervezetisek emlékeztették Băsescut, hogy közlekedési miniszteri tisztsége alatt leállította a BukarestKonstanca autópálya megépítését, ehelyett felújította a BukarestPiteşti szakaszt, amely azonban hamarosan tönkrement. Hangsúlyozták: Băsescu az erdélyiek szavazatainak köszönhetően nyerhette meg az államelnök-választást, ezért figyelembe kellene vennie szavazóinak vágyait. Tăriceanutól azt kérték számon, miért nyilatkozott úgy, hogy a IV. európai közlekedési folyosó nyomvonalán haladó dél-erdélyi autósztráda fontosabb, mikor jól tudja, hogy az Európai Fejlesztési és Újjáépítési Bank csak 2013-tól tudná finanszírozni ezt a tervet.
Az Országos Autópálya Rt. vezetői úgy vélik, hogy a Bechtel pénteki bejelentésével, miszerint lassulnak az építkezési munkálatok, csak zsarolni akarja a kormányt, hogy minél hamarabb törlessze adósságát. Mint ismeretes, a kormány 91 millió dollár hátralékot halmozott fel, ami miatt 2 millió dollár késedelmi kamatot kell majd fizessen. A jelek szerint azonban az adósságtörlesztés elkezdődött. Borbély László területrendezési miniszter szerint a hét végén a kormány már kifizetett tíz millió dollárt, ezen a héten pedig újabb 14 milliót folyósítanak
Borbély Tamás
vissza az elejére
Hayssam és Munaf rendezte meg az elrablást
ismerte el Traian Băsescu államfő
(1., 4. old.)
Valóban Omar Hayssam szíriai-román üzletember rendezte meg Bukarestből a román újságírók iraki elrablását erősítette meg hivatalosan Traian Băsescu államfő hétfőn este Bukarestben a nyilvánosság előtt. Elmondta: a titkosszolgálatok nem tudtak Hayssam tervéről, hiszen csak októberig nyomoztak a szíriai üzletember után, ezt követően a Hayssam-dosszié átkerült az ügyészséghez. A szíriai üzletembernek az volt a célja, hogy valamilyen módon kijusson Romániából, Hayssamnak ugyanis nem volt szabad elhagyni az országot az ellene folyó vizsgálat miatt. Felajánlotta, ha elmehet szabadon Bagdadba a válságdíjjal, kiszabadítja az újságírókat, akiknek őrizetbe vételét korábban ő tervelte ki. Băsescu elmondta, amint kiderült Hayssam érintettsége, azonnal letartóztatták.
Az államfő szinte napra lebontva ismertette a három román újságíró és kísérőjük majdnem 2 hónapos kálváriáját, sokkal több információt azonban nem szolgáltatott, mint amelyek a különböző fővárosi lapokban már nyilvánosságot láttak. A kiszabadításukról csak annyit mondott: békés, de nem veszélymentes akció során kerültek biztonságos helyre az újságírók".
Amikor a három román újságíró kiszabadult iraki elrablói fogságából Băsescu bejelentette, hogy két hét múlva nyilvánosságra hozza a túszdráma részleteit, természetesen, amelyek nem titkosítottak. Az elrablás-kiszabadítás valamennyi részletét legfennebb 50 év múlva tudhatjuk meg.
Băsescu hétfő esti sajtóértekezletén, amelyet valamennyi tévéadó egyenes adásban közvetített, elmondta: Hayssam tervelte ki és szervezte meg Marie-Jeanne Ion újságíró, a Prima TV munkatársa, Sorin Dumitru Miscoci, a Prima TV operatőre, valamint Ovidiu Ohanesian, a România Liberă riportere elrablását. A kiötlő Hayssam volt, Munafnak a feladata pedig az akció előkészítése lett volna. Hayssam végül azzal lepleződött le, hogy ő volt az első, akit túszügyben Romániában felhívtak, mégpedig egy Connex-kártyáról. Hayssam eredetileg a túszokat egy bagdadi adósánál akarta elhelyezni, aki nem vállalta a feladatot. Ekkor kellett megbíznia egy bagdadi fegyveres csoportot. Az üzletember ezután veszítette el a túszügy "távirányítását".
Az elnök kitért az ügy váratlan fordulataira is. Például arra, hogy a már kialkudott túszszabadítást többször el kellett halasztani, mert az emberrablók folyton változtatták az átadás helyét és időpontját. A helyzet azért volt mindvégig forró, mert az emberrablók a román csapatok kivonását követelték Irakból a foglyok életéért cserében. A román fél a tárgyalás során heteken át megpróbált időt nyerni, különböző csereajánlatokat is felkínálva (például azt, hogy a túszokat húsz Irakban tartózkodó román katonával váltsák ki).
Az államfő kijelentette: semmi olyan infromáció nem jutott birtokukba, miszerint valamelyik újságírónak tudomása lett volna az akcióról. (Korábban több olyan vád is elhangzott, miszerint Marie-Jeanne Ionnak, akinek kapcsolatai Omar Hayssammal mára már közismerté váltak, tudomása volt a készülő akcióról, ő maga is részt vett ennek leforgásában. Egyes lapvélemények szerint maga Ovidiu Ohanesian volt az, aki a sajtóértekezletek alkalmával félszavakkal utalt is erre szerk. megj.) Băsescu elmondta: bár egyes kiszivárgott hírek szerint az amerikai őrizetben levő Munaf is ezt vallotta, semmilyen bizonyíték nem támasztja alá a tényt, hogy valamelyikük bűnrészes volna. Ez viszont nem jelenti azt, hogy az újságírók nem hibáztak: bagdadi tartózkodásuk alkalmával gyakorlatilag teljesen figyelmen hagytak mindenféle biztonsági intézkedést. Mindennek nemcsak saját személyi biztonságukra nézve voltak következményei, hanem a román államot is lehetetlen helyzetbe hozták mondotta.
vissza az elejére
Boc: Nem válok meg a polgármesteri tisztségtől
(1. old.)
Terjedelmes kiadványt mutatott be tegnap a sajtónak Emil Boc polgármester, a Demokrata Párt ideiglenes elnöke. A kötet a pártelnöki tisztségét megpályázó Boc programját tartalmazza. A dokumentum, amelyben további harmincöt DP-s politikus részéről kéri az Európai Demokrata Néppártba való felvételüket, a DP irányelveit vázolja a következő öt évre. Továbbra is egy demokratikus középpárt szerepét kívánják betölteni a hazai politikai életben, a szabadság, felelősségvállalás, szolidaritás, igazság és a szubszidiaritás elveinek előtérbe helyezésével. A Demokrata Párt a középréteg kialakítását és megerősítését tekinti elsődleges feladatának, ugyanakkor támogatja az esélyegyenlőséget, a központosított rendszer leépítését, valamint az adófizetők védelmét.
A nemzeti érzést és a hazafiságot nem színházi kellékként" fogja fel, hanem a reális tettekből fakadó életszínvonalbeli növekedés zálogának tekinti. A párt vezetősége már most kijelentette, hogy a 2009-es államfő-választáson Traian Băsescut, a jelenlegi elnököt támogatja. A politikai csoportosulás elnevezése és jelképei változatlanok maradnak.
Emil Boc határozottan kijelentette: ha a közelgő kongresszuson megválasztják a Demokrata Párt elnökének, akkor nem mond le a polgármesteri tisztségről, sőt harcba száll a következő mandátumért is.
Ö. I. B.
vissza az elejére
Leszakadt villanyvezetékek, elárasztott utak
(1. old.)
A hét végi erőteljes esőzések miatt több Fehér megyei település maradt villanyáram nélkül és számos útszakaszt teljesen ellepett a víz. A márciusi és májusi esőzések okozta kár több 100 milliárd lejre rúg. Az előrejelzések szerint júniusban is a különösen veszélyeztetettek között szerepel Fehér megye.
A Megyei Katasztrófavédelmi Hivatal jelentése szerint a B 16-os főutat, amely összeköti Balázsfalvát és Kiskapust, több tíz méteres körzetben teljesen elöntötte a víz vasárnap este Hosszúaszónál. Jelenleg a közúti forgalom is nehézkes az említett térségben. Ugyanakkor több megyei és községi út is víz alá került. Az erőteljes esőzések és viharos széllökések áramkimaradást okoztak Balázsfalván és Szászsebesen is.
Mihaela Buda a megyei Villamos művek szóvivője elmondta, hogy a balázsfalvi meghibásodott vezetékeket sikerült helyrehozniuk, de Szászsebesen több mint száz háztartás még mindig villanyáram nélkül van. A sajtószóvivő szerint az elektromos vezeték a péterfalvi vonalon hibásodott meg, amely ellátja Barzonatelepet és Arctelepet is. Jelenleg a Villamos művek szakemberei próbálják megjavítani az öt kiégett áramátalakító állomást tette hozzá Mihaela Buda.
A Fehér megyei prefektúra közlése szerint májusban több mint 100 milliárd lej kárt okoztak az esőzések, 17 lakást, közel 50 kilométernyi megyei, országos és községi utat, továbbá több mint 160 hektár szántóföldet teljesen elöntött a víz. A megyét márciusban sem kerülte el az árvíz, az akkor mért károk sem sokkal kevesebbek a májusinál.
A környezetvédelmi minisztérium továbbra is fenntartja figyelmeztetését, ami a további esőzésekből származó veszélyeket illeti. Mind Kolozs, mind Fehér megye a különösen veszélyeztett megyék közt szerepel, ahol az elkövetkező napokban a csapadék mennyisége elérheti a 25 litert négyzetméterenként.
Tomboló viharra lehet számítani az ország déli megyéiben is, az előrejelzések szerint az ország egyharmada ismét víz alá kerülhet. A meteorológusok abban reménykednek, nem egyszerre zúdul ránk a nagy mennyiségű eső, mert ebben az esetben nem kerülhetők el a katasztrófahelyzetek.
vissza az elejére
Magyar államfőválasztás: érvénytelen első forduló
(1. old.)
Eredménytelen volt a magyar köztársasági elnök megválasztásának hétfői, első fordulója, mert a két jelölt egyike sem kapta meg az Országgyűlésben a képviselők legalább kétharmadának szavazatát. Az SZDSZ korábbi bejelentéséhez híven nem vett részt az eseményen, mivel sem az MSZP, sem az ellenzék jelöltjét nem kívánta támogatni. Meglepetésszerűen azonban a Fidesz is távol maradt a szavazástól.
Mivel az első szavazás sikertelen, meg kell ismételni a jelölési procedúrát, és az új ajánlás alapján újból szavazást kell tartani. Itt is kétharmados többségre van szükség. Ha a második forduló is sikertelen, akkor harmadik fordulót kell tartani. Ekkor a szavazásban résztvevők egyszerű többségével lehet megválasztani az új köztársasági elnököt. Az esetleges második és harmadik fordulót keddre ütemezték be.
Lapzártakor kaptuk a hírt: Az MSZP az államfőválasztás második és harmadik fordulójában is Szili Katalint jelöli köztársasági elnöknek. Az ellenzék jelöltje továbbra is Sólyom László marad.
vissza az elejére
Parlamenti igen a magyar nemzeti vízumra
(1. old.)
A magyar Országgyűlés 340 igen szavazattal ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta hétfőn a magyar állampolgárságról és a külföldiek beutazásáról szóló törvényjavaslatot, amelynek eredményeképpen könnyebb lesz a külföldiek beutazása és ott tartózkodása.
A parlament szintén igennel szavazott arról, hogy az Országgyűlés elnöke kérje a törvény sürgős kihirdetését a köztársasági elnöktől.
A most elfogadott törvénnyel a kormány a határon túli magyarság szülőföldön való boldogulását, és az anyaországgal való akadálymentes kapcsolattartást kívánja elősegíteni. Bevezetik a nemzeti vízum intézményét, megszüntetik a kötelező hatósági orvosi vizsgálatot, rövidebb lesz az állampolgárság megszerzésének ideje, szűkül az alkotmányos alapismereti vizsgát tevők köre, és az ügyintézési határidő is csökken.
vissza az elejére
MindBomb: Tömjék be a második gödröt is
(1. old.)
Újabb gödörtömésre buzdító akciót indított a MindBomb nevű civil szervezet a tegnap a Főtéren. A szervezet szerint a helyi tanácsnak az a kompormisszumos döntése, hogy a két szemétgödörré vált régészeti kutatóárokból csak egyet tömet be, bármennyire is üdvözlendő, nem több szemfényvesztésnél. Úgy vélik, a második gödör betömésének szeptemberre halasztása azon a címen, hogy további kutatásokat végeznek majd ezidő alatt, nem fed mást, mint a helyi hatóságok alkalmatlanságát, a város vezetősége gyáva érvényt szerezni annak a döntésnek, miszerint mielőbb vissza kell állítani a Főtér eredeti állapotát.
vissza az elejére
KRÓNIKA
A nap idézete
(2. old.)
Tiszta szívvel élni: ez a legnagyobb bölcsesség, amit bölcsek kigondoltak, a még bölcsebbek pedig meg is tettek.
Hölderlin
vissza az elejére
Búcsúztató helyett
(2. old.)
Ezekben a napokban tartották-tartják ballagási ünnepségeiket a felsőoktatási intézmények hallgatói. Vasárnap délelőtt a Kolozsvári Állami Magyar Színház zsúfolásig megtelt termében a BabeşBolyai Tudományegyetem magyarul végzett pszichológusait és gyógypedagógusait búcsúztatták.
Átalakuló társadalmunkban egyre nagyobb szükség mutatkozik irántuk, ezért a közmegítélés egyre befogadóbb, kedvezőbb véleménnyel van eme szakmákról. A fiatalok pedig igyekeznek választott hivatásuk elkötelezettjeiként viselkedni. Az egyik ballagó szájából elhangzott fogadalom szerint az individualizmus korában vállalják a felelősséget másokért.
Ö. I. B.
vissza az elejére
KISHIREK
(2. old.)
DÉLUTÁNI HANGVERSENYT tartanak a Sigismund Toduţă Alapítvány szervezésében június 8-án, szerdán 17 órától a Sigismund Toduţă Emlékházban (S. Toduţă u. 13.). Horaţiu Luduşan és Veress Gáspár, a Sigismund Toduţă Zenelíceum V. illetve VII. osztályos tanulója, több országos és nemzetközi verseny nyertesei, Maria Mărginean és Papp Tibor tanárok növendékei csellóra és zongorára írt zeneműveket adnak elő.
JÁNK KÁROLY TOSHIO JOSHIZUMI METSZETEIVEL illusztrált, a Kionónia Kiadó gondozásában megjelent Vadnyom című haiku-kötetét mutatják be ma délután 5 órakor a Bánffy-palota Protokoll termében, társszervező a Nemzetközi Grafikai Biennálé Kulturális Alapítvány.
KAMARAZENE-ESTET tart június 9-én, csütörtökön este 7 órától a Protestáns Teológiai Intézet dísztermében Balázs Ágnes (zongora), Gergely Bálint (hegedű) és Antal Sándor (brácsa). Műsoron Bach-, Mozart- és Brahms-művek. Mindenkit szeretettel várnak.
vissza az elejére
Fiatal tehetségek a pódiumon
(2. old.)
A filharmónia június 3-i Gheorghe Victor Dumănescu vezényelte hangversenyen öt szólista mutatkozott be, mindannyian a Gh. Dima Zeneakadémia növendékei. Műsorukon Mendelssohn, Ravel, Wieniawski és Liszt művei szerepeltek.
A műsor kezdőszáma Mendelssohn opus 113 és 114 számú Két klarinétra és zenekarra írt duója kellemes meglepetést okozott:soha nem hallott, remekül megírt, nagy virtuozitást igénylő műveket ismertünk meg. Persze ehhez nagy mértékben járult hozzá a két nagytehetségű klarinétművész, Răsvan Cosmin Poptean a Zeneakadémia V. éves és Deák Sándor, aki jelenleg a III. évet végzi. Mindketten sikeresen szerepeltek már zenei versenyeken. Külön dicséret illeti dinamikát respektáló játékukat és együttműködésüket a kádencia-szerű virtuóz részletekben.
Mara-Dana Pop a Nagybányai Zenei-líceum végzettje. Jelenleg V. éves, Dr. Ninuca Oşanu-Pop növendéke. Ravel: Gdúr zongoraversenyének szólistájaként jó felkészültségét bizonyította, problémamentesen oldotta meg a mű kényes ritmikai részleteit. A zenekar Dumănescu biztoskezű irányításával jól megoldotta a kíséret nehéz feladatát, dacára annak, hogy csak két próba állt rendelkezésükre.
Igazi ritkaság Henry Wieniawski fiatalkori, 17 éves korában írt I. fisz- moll hegedűversenye, mely rendkívüli virtuozitást követel meg az előadótól, az első tétel több részletét akár Paganini is írhatta volna. Jól megírt versenymű, mindössze befejező része nem tűnik kellően kidolgozottnak. Răsvan Ionuţ Dumitru komoly felkészültségét dicséri, hogy e művel mutatkozott be, méghozzá sikeresen. Mindössze nagyobb hangot és talán rámenősebb előadásmódot" hiányolhatunk játékában.
A műsort Liszt: A-dúr II. zongoraversenye zárta Maria-Lavinia Ardelean előadásában. Kiforrott művésznőt ismertünk meg Maria-Lavinia Ardeleanban, aki a szatmári Aurel Popp Zenelíceum elvégzése után jelenleg III. éves a főiskolán, Adriana Bera tanítványa. 2000-ben első díjat nyert a budapesti Jugend Musiziert versenyen, valamint a nagyváradi Fiatal tehetségek versenyén, ezeken kívül már több országban hangversenyezett. Maria-Lavinia Ardelean rendelkezik a megfelelő erős billentéssel és érzékenységgel, amit Liszt remekműve megkíván, már pedig ez nem kis dolog.
Csak helyeselni tudjuk, hogy a Filharmónia vezetősége az idén is lehetőséget adott a Zenelíceum és a Zeneakadémia tehetséges növendékeinek, hogy a közönség előtt bemutatkozzanak, mi csak sok sikert kívánhatunk nekik pályájukon!
Morvay István
vissza az elejére
Megújult a KÖZMAG
(2. old.)
A múlt héten mutatták be a Brassai Sámuel Líceum közgazdasági osztálya kiadványának, felújított formában jelentkező legfrissebb számait: a 2004. októberdecemberi és a 2005. januármájusit. A legújabb számban a következő fejezeteket találjuk: Gazdasági rendezvények; A humán tényező szerepe a gazdasági életben (Az agresszió, mint társadalmunk szerves része; Munkaerő: erőpróba vagy erőforrás; On-line marketing; A reklámlélektan jólismert tétele); Gazdasági kilátó diákszemmel (A régió szerepe a gazdaságban; Aktuális problémáink); Atesztáló vizsgák; Diákhumor.
A bemutatón dr. Gaal György kiemelte Páll Gyöngyvér tanárnő szerepét a szaklap beindításában és folyamatos irányításában, valamint azt, hogy a tavaly már elballagott az iskola első közgazdaságra szakosodott osztálya, ami a szerkesztőgárda felcserélődését vonta maga után. És ez egyben útkeresést is jelent, hiszen az új Közmag lépett a komolyabb tartalom, a szakosodás felé. Az írások között sok közgazdászul" született, és a szerzők más iskolákból (Apáczai Csere János Líceum, János Zsigmond Unitárius Kollégium, szovátai és kézdivásárhelyi iskolák) is bedolgoztak. A Közmag diákjai keresik a közérdekű témákat, kérdéseket és válaszokat gyűjtenek össze és tálalnak fiatalosan, tehát szellemesen és olvasmányosan.
A lap megjelenését eddig főként a Mobilitas Alaptvány támogatta.
Ö. I. B.
vissza az elejére
Tisztelgés az elhunyt szerkesztők sírjainál
(2. old.)
Az Erdélyi Magyar Szótörténeti Tár szerkesztő-munkatársai elhatározták: ezután nemcsak a Szabó T. Attila, a szótár anyaggyűjtőjének, megálmodójának, első főszerkesztőjének sírját keresik fel legalább évi egy alkalommal amely immár szokássá vált minden év március 3-án, halála napján , hanem egy tavaszi séta alkalmával egy-egy szál virággal tisztelegnek elhunyt korábbi munkatársaik sírjánál is.
A szerkesztők kis csoportja május 27-én végigjárta a tisztelgő utat a Házsongárdi temetőben: egy szál virágot helyeztünk el Kelemen Béla, Nagy Jenő, Szabó T. Attila, Vámszer Márta, W. Török Judit, Zyemlyei János, Zs. Maksay Mária sírjánál. Vígh Károlyról szóban emlékeztünk meg, hiszen ő Marosvásárhelyen pihen.
Úgy érezzük, hogy igencsak fontos az emlékét ápolni szellemi nagyjainknak, akik nélkül a számos tudományágban oly jól hasznosítható Erdélyi Magyar Szótörténeti tár nem létezne. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület és a budapesti Akadmániai kiadó támogatásával ma is folyik a munka: a napokban jelent meg a szótár XII. kötete. A munkaközösség a XIII. kötet elkészítésén dolgozik, kitartóan követve a célt: elődeink példamutató munkáját tiszteletben tartva befejezni a megkezdett nagy művet.
Tamásné Szabó Csilla,
az EME tudományos főkutatója
vissza az elejére
Nobody
(2. old.)
Előzékeny, udvarias, jól nevelt kéregető.
Nem koldus, mint azok, akik a stopnál várakozó autók lámpáinak a tisztogatását mímelik és aztán nyújtják tenyerüket. Ő rövidet csenget a kaputelefonnál és ha kérdem ki az, csak annyit mond:
Három hetente jelenik meg, legkésőbb havonta. Ha csengetésére a feleségem jelentkezik, engem kér. Ha nem vagyok otthon, bocsánatot kér a zavarásért és kilátásba helyezi, hogy akkor másnap jön újra.
Ha lemegyek a kapuhoz fizetni járadékát", rendszerint a bejárati lépcsőn találom ülve. Feláll, szabadkozik a zavarás végett, de hát... Nemcsak éhes, beteg is. Tanácsot kér, esetleg gyógyszert, vagy netán receptet.
Hajléktalan. Ahol megürül egy ház, mert a hivatal máshova költözik, ott átmenetileg meghúzza magát. A kevés helyre azonban sok a jelentkező és az ököljog érvényt szerez magának. Vékonydongájú, beteges és idősödő. Tehát megverik. Vagy elkergetik. Ki is fosztják semmijéből. Például elveszik személyazonossági igazolványát.
A múltkoriban láthatóan nagyon beteg volt és még láthatóbban alultáplált. Ajánlottam neki, hogy megpróbálom kijárni, kerüljön be a kórházba.
Ugyan, legyintett, papírok nélkül nem vesznek fel.
Így hát iratok nélkül teng-leng a városban, az első razzia bezárhatja.
Lakhelye nincs. Ő a mister Nobody.
Csak én tudom, hogy valaki, aki jó nevelést is kaphatott egykor, és a nyomor nem aljasította el. A koldusszakszervezet kitagadottja.
Időnként tehát becsenget és hogy mondhatnám neki, hagyjon békén, ha egyszer a kevesek közé tartozom akiben kapaszkodhat; azt sem mondhatom, hogy nincs pénzem, hiszem a nyugdíjam maradt a régi, a költségeim viszont majdnem a duplájára nőttek. Mindez őt gondolom kevéssé érdekli és az ő nagyságrendjében tulajdonképpen valótlanság.
Segítem hát, hogy túléljen még egy nyarat, és halogatnám a telet, amely majd érte jön.
Dániel Károly
vissza az elejére
MOZI
(2. old.)
KÖZTÁRSASÁG Finding Neverland amerikai. Vetítések időpontja: 13, 15.30, 18, 20.30, 23; kedvezménnyel naponta 23 órától és hétfőn egész nap.
MŰVÉSZEURIMAGES Filmek a fesztiválról.
FAVORIT Elektra amerikai. Vetítések időpontja: június 69.: 17, 19 órától; kedvezménnyel csütörtökön.
MŰVÉSZ The Punsher amerikai. Vetítések időpontja: 17, 19; kedvezménnyel pénteken, szombaton, vasárnap 21.30 órától és hétfőn minden vetítés.
FOX Millió dolláros bébi bemutató. Vetítések időpontja: 16, 18,15, 20.30.
BÉKE Az átok bemutató. Vetítések időpontja: 17, 19, 21.
DACIA A-TEREM Millió dolláros bébi amerikai. Vetítések időpontja: 13, 16, 19; pénteken, szombaton, vasárnap 22 órától; kedvezménnyel pénteken, szombaton, vasárnap 13 órától és hétfőn minden előadás.
DACIA B-TEREM A hiúság vására amerikai. Vetítések időpontja: 14.30, 17, 19.30; pénteken, szombaton, vasárnap 21,45 órától; kedvezménnyel: pénteken, szombaton, vasárnap 14.30 órától, kedden minden előadás.
DACIA Sky Captan and the World of Tomorrow amerikai. Vetítések időpontja: 15, 17.30, 20; kedvezménnyel pénteken, szombaton, vasárnap 22 órától és hétfőn minden előadás.
vissza az elejére
SZÍNHÁZ
(2. old.)
Június 7-én, kedden este 7 órakor: Hristo Bicev: Colonelul şi păsările.
vissza az elejére
OPERA
(2. old.)
Május 30június 14. között: Bartók Béla I. Nemzetközi Operakarmester-verseny.
Június 13-án, hétfőn este 7 órakor: Rossini: Hamupipőke olasz nyelvű előadás. Fellép Hercz Péter, a Magyar Opera énekese.
vissza az elejére
ZENE
(2. old.)
Június 10-én, pénteken este 7 órakor: Szimfonikus hangverseny. Vezényel: Alexandru Lăscae (Hollandia). Közreműködik: Liviu Prunaru (Svájc), Audrey Michael (Svájc). Műsoron: Brahms: D-dúr hegedűverseny; Mahler: 4. Szimfónia.
Június 11-én, szombaton du. 5 órakor: A Transilvania Barokkegyüttes és meghívottai: Dorina Mangra, Mihaela Maxim, Ilse L. Herbert.
Az oldalt szerkesztette: Németh Júlia
vissza az elejére
VÉLEMÉNY
Nem gerjeszt inflációt az új lej
Senki nem veszít, senki nem nyer, minden egyszerűbb lesz
(3. old.)
Kevés idő maradt hátra július elsejéig, az új lej forgalomba kerüléséig, amely a hazai pénzvilág, és talán az egész társadalom működőképességét hivatott feljavítani. Mennyire készültek fel a hivatalos szervek és a lakosság az új fizetőeszköz elfogadására és használatára, vannak-e még kevésbé ismert tudnivalók a mindnyájunkat érintő témával kacsolatban? Kérdéseinkre dr. Nagy Ágnes, a Román Nemzeti Bank (RNB) igazgatótanácsi tagja válaszol.
Kielégítőnek tartja-e az új lej bevezetésével kapcsolatos országos felvilágosító kampányt? Nem kellene, főleg a vidéki lakosságot, jobban informálni a hátralevő néhány hét alatt?
A nemzeti pénznem névértékcsökkentésére vonatkozó 2004/348-as számú törvény minden részletet meghatároz. A felvilágosító kampány hónapok óta országos szinten zajlik, az új lej bevezetésére vonatkozó ismeretekhez való hozzáférésre falun is lehetőség adódik. Mellesleg az is igaz, hogy máig egyetlen községi polgármester sem keresett fel bennünket ilyen igénnyel.
Ki veszít, és ki nyer a névértékcsökkentésből?
Senki nem veszít, senki nem nyer, hanem minden egyszerűbb lesz. A régi bankjegyek még forgalomban lesznek 18 hónapig, és ezeket a forgalmi értékük megszüntetése után is korlátlan határidővel be lehet majd váltani a Román Nemzeti Bank fiókjain, vagy az erre a célra kijelölt hitelintézeteken keresztül, jutalék felszámítása nélkül. Az új pénzérmék és bankjegyek méretei kisebbek, mint a most forgalomban lévőké, ezért könnyebb megőrizni és felhasználni őket, s a nyomási költségek is kisebbek. A pénzérmék természetes módon meglelik forgalmi értéküket, az új pénzérmék mérete visszaállítja arányukat a nominális értékükkel. Az új lej igazolni fogja azt a tényt is, hogy a lejben tartott megtakarítások előnyösebbnek bizonyulnak, mint ha valutában tartnanák pénzünket.
Várhatók az árkerekítésekből származó drágulások?
A kettős kifüggesztés időpontjakor (2005. március 1.) a régi lejben kifejezett árak kerekítése ezeknek csökkentése értelmében történt. Az árak kettős kifüggesztésének szerepe éppen az árak növekedési irányzatának korlátozása volt. A 2002-es év első hónapjaiban az árnövekedések jelentősége az euró zónájában alacsony, mivel a névértékcsökkenés nem von maga után törtalakú konverziós rátát, hanem csak a nullák levágását.
Kolozsvár és környéke fontos célállomássá kezd válni a nyugati tőke számára. Jelent-e majd különösebb nehézséget a nyugati beruházázók számára ez a változás?
A külföldi befektetések szempontjából az új lej bevezetése nem lesz semmilyen hatással a reálgazdasági tranzakciók tartalmára, csak a fizetési eszköz típusa változik meg, de az érték ugyanaz marad.
Nehezen fog-e alkalmazkodni az új lejhez a hétköznapi ember?
A bankjegyek esetében a domináns grafika és a színek hasonlóak maradnak; az új bankjegyeken a portrék ugyanazokat a személyiségeket ábrázolják. Az új bankjegyeknek vannak olyan azonosítási elemeik, amelyek egyszerűsítik ezeknek a megkülönböztetését még a látási nehézségekkel küszködő személyek számára is. Más országok tapasztalatai is azt mutatták, hogy az állampolgárok alkalmazkodása az új bankjegyekhez nehézségek nélkül történik.
Nem lesz gond a bankautomatákkal sem: július 1-jétől a bankautomaták és egyéb készpénzkezelő automaták képernyőjén megjelenített összegeket új lejben kötelező kifejezni, függetlenül attól, hogy a műveletet régi vagy új pénzjegyekkel teljesítették. Júliustól a bankautomaták hálózatának kb. 28 százaléka fog az új bankjegykibocsátásból való bankjeggyel működni, a berendezések adaptálása fokozatosan történik, várhatóan 2006 végéig ez a folyamat lezárul.
Más, hasonló folyamaton átesett országokban okozott-e inflációt a nemzeti pénznem névértékének csökkentése?
Azokban az európai országokban, amelyekben ezek a kísérletek már megtörténtek, nemhogy növekedett volna, épp ellenkezőleg, csökkent az infláció.
Ördög I. Béla
vissza az elejére
Pártpolitikai tangó az elvek és ideológiák sűrűjében
(3. old.)
Javában zajlik a tangózás a politikai életben. Hónapok óta több párt is lázas helykeresésben van, hiszen a közeli Európai Uniós csatlakozás új perspektívákat nyújtott számukra. Az a tény, hogy az Európai Néppárt (EPP) erős parlamenti képviselet" nélkül maradt a bukaresti törvényhozásban a Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt csúfos 2000-es szereplése következtében, olyan alakulatokat jogosított fel az EPP-tagságban való reménykedésre, amelyek ezt nem érdemlik meg. Természetesen a néppártot sem az fogja mindenekelőtt motiválni, hogy melyik az a párt, amelyik megérdemli, és melyik nem a tagfelvételt, hanem a román pártokat is vezérlő haszonelvűség. Egyre valószínűbbnek tűnik, hogy legjobb esélyekkel az Emil Boc vezette Demokrata Párt (DP) pályázik az EPP-tagságra, noha a pártelnök restitúciós ügyekben tapasztalt magatartása messze az európai normák alatt marad, nem is beszélve arról, hogy a DP a Nemzeti Megmentési Frontból nőtte ki magát, tehát soraiban is megtalálhatók a volt rendszer kiszolgálói.
A múlt héten az EPP képviselőcsoport bürójának bukaresti ülésén az EPP-tagsággal rendelkező Kereszténydemokrata Néppárt az RMDSZ-szel együtt még ódzkodott megnevezni konkrétan azt, hogy melyik pályázó romániai politikai alakulatot javasolják majd felvételre. Amit akkor csak találgatni lehetett, tegnap már nyilvánvalóvá vált, hiszen a volt parasztpárt vezetői hivatalosan is elismerték, hogy a csatlakozásra legnagyobb esélyük a demokratáknak van. Remus Opriş, a párt bukaresti szervezetének elnöke, és Mihai Marinescu alelnök kételyeit fejezte ki a Dan Voiculescu által vezetett Konzervatív Párt csatlakozási szándékának őszinteségével kapcsolatban, míg a Nagy-Románia Pártból kivált Ciontu-szárnnyal való párbeszédet még korainak tartja.
A kereszténydemokraták nyilatkozata nem meglepő. Dan Voiculescu pártja nyugati szemmel nézve szcifibe illő politikai karriert futott be az elmúlt egy évben, hiszen míg tavaly ilyenkor az akkori szociáldemokrata kormánypárthoz dörgölődött, és Năstaseék hátukon vitték be a parlamentbe, addig ma a DA Szövetség mellett kormányzati tényezőként tetszelegnek. A konferencián a konzervatív" Dan Voiculescu, aki egyre nyilvánvalóbb szekus múltja miatt többek számára is hitelét vesztett figurának számít, közröhejt kiváltó ígérgetésekkel állt elő. A néppárti politikusoknak a volt szekusok átmentésére vonatkozó kényelmetlen kérdéseivel szembesülve átvilágítási törvény megalkotását ígérte. Ez az ígéret annak a pártnak a részéről, amelynek a román politikai életben talán legkomolyabb összefonódásai vannak egykori Szekuritátéval, komikus. Az viszont már egyenesen groteszk volt, amikor a dúsgazdag médiacézár Voiculescu a hatalmas villákban grasszáló milliárdos politikusok" ellen rohant ki. Ilyen egyértelmű farizeuskodás közepette teljesen várható volt a kereszténydemokraták válasza.
Emellett az EPP-nek és romániai tagjainak be kellett látniuk, hogy a demokraták jelentik jelen pillanatban azt az egyedüli ütőképes erőt, amely ellensúlyozni tudja a Szociáldemokrata Párt majdani európai parlamenti választáson való sikeres szereplését. Az EPP-nek jó kis zsákmányt jelentett volna a Nemzeti Liberális Párt becserkészése is, de az európai liberálisok hatékony lobbi akciója, elsősorban a Szabaddemokraták Szövetsége (SZDSZ) révén meglehetősen hatékonynak mutatkozott. Kunczéék többszöri bukaresti látogatása rábírta Tăriceanuékat, hogy tartsanak ki a liberális értékek mellett.
Ha Romániának sikerül tartania a tervezett menetrendet, és 2007-ben tagja lesz az Uniónak, akkor várhatóan választások nélkül jelölik majd ki az Európai Parlamenti képviselőket a bukaresti parlamentben tapasztalt erőviszonyok alapján. Ennek tükrében a kormánypárti erőknek össze kell szedniük magukat, hiszen a legutóbbi választásokon is csak Traian Băsescu meglehetősen magas népszerűsége miatt sikerült liberális-demokrata választási szövetség által vezetett kormányt alakítani, a pártharcban viszont egyértelműen a Szociáldemokrata Párt győzött. Băsescunak köszönhetően a DP jelenleg 3035 százalékos parlamenti jelenléttel rendelkezik, ami akár 10 EP képviselővel is felérhet majd a 35-ből. Ez összeaadódva az RMDSZ helyeivel, oda vezethet, hogy a romániai néppárti erők" képviselete akár a 15-ös létszámot is megközelítheti.
Borbély Tamás
vissza az elejére
A Párbeszédekből
(3. old.)
Irtózatos nehéz igazat tudni magunkról
"
mondja valahol Márai. Csaknem lehetetlen
"
Összegyűjtöm szavaimat. Azokat, akik elringattak, azokat, akikért annyiszor fölriadtam, s azokat is, akiket nem találok.
ÖNMEGHATÁROZÁSODDAL hányszor kerested már a szabadulás esélyét.
Sejtek süppedékes talaján a visszaváltoztathatatlan létnek milyen esélye lehet még?
Hová? Merre? (Én Istenem, adjál szállást!)
Köznapi vagy ünnepi adagolásban egyformán hatástalan gyógyszer a zsoltár és a csömör.
Azért ez túlzás
Ha nem tört meg a gerinc; ha mint fakoronát nem csupaszított le semmilyen vihar; vagy nem hatolt át rajtad az árulás gondolata és nem bűvölt bálványkővé a hiúság
(Még annyira sem, hogy a győzelmekkel mérd magad.)
Na és, akiket nem riaszt nem is zsibbaszt bűnbánat?
Jó nekik, mert európai albérletben" élvezhetik az itthon hamisított konyakot.
Csak hát városodat (is) kikezdte a pusztulás már nem az arányok éltetik.
Az individuum azért még ad magára. (Persze, nem elég egy kapumélyedésből leadott" sikoly.)
Lemérte-e valaki az íróasztalnál, a számítógép előtt , hogy a visszafojtott gondolat, vagy a lesütött tekintet kínja a nagyobb?
Lászlóffy Csaba
Az oldalt szerkesztette: Székely Kriszta
vissza az elejére
NAPIRENDEN
Szerda reggeltől vasutassztrájk
(4. old.)
Az egyik vasúti szakszervezet lemond a szerdai sztrájkról, a többi négy azonban beszünteti a munkát jelenti a Mediafax. Az ellenőröket, pénztárosokat, forgalom irányítókat tömörítő szakszervezet megelégedett azzal, hogy a szállításügyi minisztérium havi ebédjegyeket biztosít számukra, és abban reménykednek, hogy a június 16-i találkozón majd az igényelt 10 százalékos fizetésemelést is megkapják. A többi négy szakszervezet azonban úgy döntött: mindaddig, amíg nem kapnak igéretet a fizetésemelésre, nem gondolják meg magukat, és szerda reggel 7-től beláthatatlan ideig leállítják a munkát. Azok a vonatok, amelyek ebben az időben úton vannak, folytatják útjukat. A törvény értelmében a vonatoknak egyharmada sztrájk esetén is kell hogy közlekedjen, hogy melyek lesznek ezek, arról azonban még nincsenek információk.
vissza az elejére
Soros Băsescunál
(4. old.)
A roma gyerekek oktatásában az egyik legnagyobb probléma a gyerekek elkülönítése speciális osztályokba, vagy értelmi fogyatékos osztályokba, A romák integrációjának évtizede című kezdeményezés egyik célja pedig ennek megszűntetése, jelentette ki hétfőn Soros György. A magyar származású amerikai üzletember Bukarestben tartózkodik, hogy előkészítse" azt a mozzanatot, amikor Románia július elsején átveszi a kezdeményezés elnökségét. Elmondta, ez a kérdés a legfőbb pont a román vezetéssel való megbeszélései napirendjén.
A román vezetés világosan jelezte: az szeretné, hogy A romák integrációjának évtizede eredményes legyen", mondta Soros, aki a Nyílt Társadalomért Intézet révén a program egyik finanszírozója.
A romák integrációjának évtizede elnevezésű kezdeményezés hazánkban négy hónnapal korábban indult. A projekt keretében egy sor kormányzati és civil programot indítanak a romák helyzetének javítására. A nemzetközi közösség által támogatott kezdeményezés az első együttműködési kísérlet az európai romák életkörülményeinek javítására. A projekt cselekvési keretet teremt kilenc közép-kelet-európai ország kormányzata számára.
Soros hétfőn reggel találkozott Traian Băsescu államfővel, a megbeszélés fő témája e program bemutatása volt.
vissza az elejére
Székelyföld autonómia statútuma másodszor?
(4. old.)
A Székely Nemzeti Tanács vezetősége nyílt levélben kéri az RMDSZ parlamenti frakcióinak tagjait, különösen a Székelyföldön megválasztott szenátorokat és képviselőket, hogy nyújtsák be a parlamentben a Székelyföld autonómia statútumáról szóló törvénytervezetet. A levél szerint az SZNT májusban egyenként fordult az RMDSZ-frakciók tagjaihoz, támogatást kérve a tervezet benyújtásához, de a kérésre eddig senki nem válaszolt.
Az SZNT szerint az RMDSZ-honatyák e magatartása ellentmond a választási kampányban tett vállalásuknak, akadályozza a törvénytervezet parlamenti vitájának megkezdését, de szolgálhatja a román hatalom érdekeit, hogy bármilyen eszközzel megakadályozza Székelyföld autonómiájának elnyerését, megsemmisítse a székelység autonómia törekvéseit."
A Székely Nemzeti Tanács vezetése több ízben kifejtette, hogy az autonómiastatútum nem ellenkezik Románia területi integritásának, valamint a nemzeti szuverenitás elvével.
vissza az elejére
Civil szervezet, új párt, vagy belső ellenzék?
Iliescu egyelőre az SZDP szenátusi frakcióvezetője marad
(4. old.)
Ion Iliescu egyelőre szenátusi frakcióvezető marad jelenti a Mediafax. Az exállamfő elmondta, hogy az SZDP szenátori csoportjának ülésén a frakció tagjai kérték, hogy gondolja meg magát, vagy legalábbis halassza el a visszalépést, hogy ne merüljön fel a frakcióvezető leváltásának kérdése a jelenlegi parlamenti ülésszakban.
A szenátusi frakció mai ülésén a tagok arra kérték, hogy erről a kérdésről a parlamenti ülésszak végéig ne tárgyaljunk, a véleményt Mircea Geoană is osztotta. Három hét van még hátra ebből az ülésszakból, ezért határoztam úgy, hogy a frakcióvezető leváltásáról pedig csak a következő ülésszak elején tárgyaljunk", mondta Iliescu.
Mircea Geoană, SZDP-elnök, aki jelen volt a frakcióülést követő sajtótájékoztatón, elmondta, a kérést egyhangúlag támogatták a szenátusi csoport tagjai.
Az ügyben megszólalt Adrian Severin képviselő is, aki szerint az SZDP hajlandó minden szükséges lépést megtenni, hogy Iliescu jól érezze magát kollégái mellett, de hangsúlyozta, az exállamfő helyzete nem fogja megtörni az SZDP irányvonalát" és nem befolyásolja a párt jelenlegi prioritásait. Kifejtette, az SZDP orsszágos vezetősége nem kívánja leváltani Iliescut a szenátusi frakcióvezetői tisztségből, de ha Iliescu a lemondás mellett dönt, a frakció tagjai új vezetőt választanak.
Ion Iliescunak az elmúlt napokban tett nyilatkozatai egyértelműen arra engedtek következtetni, hogy a szenátor nemcsak a frakcióvezetői tisztségtől válik meg, hanem szeretett pártjától is. Iliescu, aki túltette ugyan magát az SZDP-kongresszuson elszenvedett kudarc után fellépő egészségügyi problémákon, az őt leszavazó kollegáinak hűtlenségén azonban nem, többször is úgy nyilatkozott: megértette, hogy rá nincs szükség már, ezért ő legszívesebben ott is hagyná a pártot, hogy ne zavarjon". Ami visszatartja, az annak a néhány embernek és többszáz egyszerű párttagnak a ragaszkodása, akik könyörögve kérik, alaposan gondolja meg a kilépés alternatíváját.
Lapértesülések szerint a 75 éves exállamfő több lehetőséget is fontolóra vett, ami politikusi jövőjét illeti. Elhangzottak olyan elképzelések, miszerint egy olyan civil szervezetet hoz létre, amely köré csoportosulnának a baloldali erők, és amely az első szakaszban nem jelentene konkurenciát az SZDP-nek. Ennek a lényege az volna, hogy a volt államfőhöz hű SZDP-sek megmaradhatnak a pártban is, és Iliescu környékén is, (lásd például a volt művelődési minsizter, Răzvan Teodorescut, aki elmondta, bármennyire is hű barátja Iliescunak, a pártot nem hagyná el), aztán ki tudja, mit hoz az idő, és a következő választások. Egyesek azt tanácsolják, maradjon a párton belül és hozzon létre egy erős ellenzéki csoportot, amely átveheti a vezetését. Mások szerint Iliescunak új pártot kellene létrehoznia, vagy bérelnie" egyet: egyes híresztelések szerint a Nagy-Románia Pártból kiváló Corneliu Ciontuval, aki mellesleg tegnaptól maga mögött tudhatja az NRP egész Arad megyei szervezetét, illetve az egykori rivális, a mára már szintén leszázalékolt" Petre Roman Demokratikus Erő nevű pártjával közösen.
Egy CURS-felmérés szerint a románok több, mint fele (56 százalék) azt gondolja, Ion Iliescunak végleg vissza kellene vonulnia a politikából. A Jurnalul Naţional napilap megrendelésére készült közvéleménykutatás azt jelzi: a megkérdezetteknek majdnem fele (47 százalék) értékeli jónak azt, hogy többé nem Iliescu Románia elnöke. Csak alig 6 százalék vélekedik úgy, Iliescunak új pártot kellene alapítania.
vissza az elejére
Magyar államfőválasztás: érvénytelen első forduló
(4. old.)
Szili Katalin házelnök, a szocialisták jelöltje 183 szavazatot kapott, Sólyom László, az Alkotmánybíróság volt elnöke, az ellenzék jelöltje pedig 13 szavazatot.
Ki akartuk ugrasztani a nyulat a bokorból
indokolta Áder János, a Fidesz frakcióvezetője azt, hogy a frakció tagjai nem szavaztak az államfőválasztáson. Hangsúlyozta: az MDF, vagy a volt MDF-esek soraiban kell keresni azokat, akik átszavaztak Szili Katalinra. Kérdésre válaszolva elmondta: nem volt módjuk egyeztetni Sólyom Lászlóval a döntés előtt, ugyanakkor véleménye szerint a jelölt örült annak, hogy a Fidesz így határozott, mert ezzel sokkal tisztábbá vált a kép.
Dávid Ibolya: Áderék gyávák
Dávid Ibolya, az MDF elnöke az MTI-nek azt mondta: Áder János úgy viselkedik, mint a gyáva tábornok, aki elfut a csata elől, és otthonról szidja a Sólyom Lászlóért harcoló katonákat". Ez a viselkedés méltatlan a parlamenthez, méltatlan a köztársaságielnök-választáshoz tette hozzá. Cáfolta Ádernek azt a kijelentését, miszerint az MDF-ből szavaztak volna át Sólyomra.
Az eredmény világos és egyértelmű, hiszen Szili Katalinra 183 szavazat érkezett, ebből 178 az MSZP-ből, egy az SZDSZ-es Mécs Imrétől, egy pedig a független Balogh Gyulától jött, akik korábban kinyilvánították, hogy a szocialisták jelöltjét támogatják.
Áder János arra kérte az MDF-es képviselőket és kilenc független képviselőt, hogy a következő két fordulóban támogassák Sólyom Lászlót.
Stumpf István politológus szerint a Fidesz-frakció azért nem vett részt a köztársaságielnök-választás első fordulójában, mert tiszta vizet akart önteni a pohárba, fel akarta mérni, milyen támogatás áll Szili Katalin mögött. A szakértő az MTI-nek azt mondta, elég furcsa" híresztelések voltak a szavazás előtt, arról, hogy kormánypárti oldalról esetleg ellenzéki szavazókat próbálnak átcsábítani magukhoz.
Arra a kérdésre, hogy etikusan járt-e el a Fidesz az első fordulóban a szavazástól való távolmaradással, azt mondta: nyilván lesznek majd bírálók, akik szerint a Fidesz cserben hagyta jelöltjét, de az ellenzék magatartása érthető, és a végeredmény minősíti majd a folyamatot.
Szili Katalint, az Országgyűlés jelenlegi elnökét az MSZP 177 képviselője jelölte. Sólyom Lászlót, az Alkotmánybíróság volt elnökét a Fidesz hetven képviselője jelölte köztársasági elnöknek, és ehhez csatlakozott az MDF nyolc képviselője is. Az Országgyűlés a köztársasági elnököt titkos szavazással választja meg.
Mivel a kisebbik koalíciós párt, az SZDSZ bejelentette, hogy nem szavaz, mert nem támogatja egyik jelöltet sem, kérdésessé vált, hogy a nagyobbik kormányzó párt jelöltje, Szili Katalin országgyűlési elnökből köztársasági elnök lehet-e, akár a harmadik körben. Amennyiben a koalíciós pártok nem indítanak új, közös jelöltet, Sólyom Lászlónak van esélye a megválasztásra az ellenzéki és független szavazatokkal.
A köztársaságielnök-választás hétfői napján a parlamentben jelen volt Mádl Ferenc jelenlegi államfő, Szűrös Mátyás és Göncz Árpád volt köztársasági elnök, valamint Szabad György, aki 1990 és 1994 között az Országgyűlés elnöke volt.
Az 1-es, 4-es oldalt szerkesztette: Székely Kriszta
vissza az elejére
KÖRKÉP
Szilágysámson
Szilágysági gyerek vagyok
(5. old.)
Egy napra Szilágysámson volt a népdal fővárosa. A népdalvetélkedő mára igazi mozgalommá nőtte ki magát, hiszen szombaton Sámsonban 145 énekest hallgatott végig a zsűri. A legfiatalabb még óvodáskorú, a legidősebb pedig a 74 éves szilágycsehi Bakk András bácsi volt.
Gáspár Attila zenetanár 16 évvel ezelőtt kezdeményezte a Szilágysági gyerek vagyok versenyt, mert családi vagy közösségi ünnepeinken a műdal, illetve a lagzilajcsis zene lassan kiszorítja az autentikus népdalt, a hagyományt. A jelentkezések száma őt is meglepte, de sajnálta, hogy az Almás-völgyéből végül senki nem tudott eljönni. Ezúttal a Berettyó-mente is gyengébben szerepelt, hiszen csak Szilágynagyfalu és Bagos képviselte a tájegységet.
A verseny elején stílszerűen a szilágysámsoni nótafa, Szilágy Feri bácsiról készült monográfiát mutatta be a szerző, Magyar Zoltán budapesti néprajzkutató. Feri bácsi 80. születésnapjára a Magyarországon megjelent tekintélyes kötet nemcsak életútját ismerteti, hanem egyben feltérképezi a tájegység népszokásait, hagyományait, és mintegy 250 népdalt is közöl, amelyet Feri bácsitól gyűjtöttek.
A sámsoni szervezők két helyszínen bonyolították le a versenyt, két zsűrivel, majd a döntőbe jutott 45 versenyzőt együtt hallgatták meg. Délelőtt tíz órakor kezdődött a verseny, és délután öt óra után került sor a díjkiosztásra. Ezúttal a szilágyballaiak taroltak, hiszen nyolc versenyzőjük közül heten vittek haza díjakat.
Kallós Zoltán zsűrielnökként különdíjakat is osztott: stílszerűen az általa Kárásztelken 1963-ban gyűjtött népdalok kazettáit és a Balladák Könyve egy-egy példányát. Társelnöke, Német István, a Magyar Tudományos Akadémia Zenetudományi Intézetének munkatársa még nem járt a Szilágyságban, de az itteni népzenét ismeri Almási István, illetve Kallós Zoltán gyűjtéseiből. Meglepte a népi kultúra szinte kultusszá terebélyesedett igénye. A következő szakaszban a helyi jellegzetes motívumokra kell majd jobban odafigyelni javasolta a versenyzőknek. Külön értékelte a sámsoniak szervezését, és az általuk kialakított színpadképet. Mindkét helyszínen a helyi népi tisztaszoba fogadta a versenyzőket, a művelődési ház falait is helyi szőttesek díszítették. Kiemelte a különdíjat kapott Tolnai Miklós szilágyfőkeresztúri református lelkipásztor szereplését, aki népi karácsonyi kántával lepte meg a hallgatóságot, mintegy példát mutatva elemista fiának, aki a gyerekek korcsoportjában szerepelt.
Különdíjakból Szilágyi Feri bácsi is osztott az alkalomhoz illő ajándékot. A szilágybagosi Birtalan József, akinek lánya is szerepelt, kis faragott présházkellékeket kapott. Feri bácsi a a szilágyballai Szegedi Zitát saját faragású mángorlóval jutalmazta, amelyet többféleképpen is lehet használni. Végül a zsűri minden tagja is különdíjat kapott: a szilágysámsoni nótafa monográfiáját.
A verseny végén Gáspár Attila csak részben volt elégedett. Igaz, a Szilágyságban mára mozgalommá vált a népdal, a néphagyományok éltetése, de most néhány faluból, vidékről nem jöttek el a versenyzők. A felnőttek korosztályában pedig csak férfiak jelentkeztek, pedig az asszonyok is nagyon sok szép népdalt tudnak, sokszor hagyományőrzőbbek, mint a férfiak. A fogadtatásért, a kitűnő szervezésért és az esti bográcsosért külön köszönetet mondott a helyi közösségnek és Bóbis Zoltán polgármesternek, akinek szőlősében, a híres sámsoni pincesoron immár kötetlen keretek között folytatódott a népdalverseny.
Józsa László
vissza az elejére
Konferencia Aranyosszékről Kolozsváron és Tordán
(5. old.)
Június 1011. között az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) szervezésében Aranyosszék-konferenciára kerül sor Kolozsváron és Tordán Az EME programjában állandó jelleggel szerepel az erdélyi történelmi régiók kutatása, valamint a történelmi régiókra vonatkozó kutatási eredmények vándorgyűlések formájában történő népszerűsítése. E program keretében ebben az évben a Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi Szakosztály szervezésében Aranyosszék-konferenciát tartanak. A rendezvény előkészítésében és támogatásában a tordai Petőfi Társaság is szerepet vállal.
A konferencia június 10-én, pénteken 16 órától kezdődik Kolozsváron, az Erdélyi Múzeum-Egyesület székházában (Jókai/Napoca utca 2. sz., emelet). Előadók: Keményfi Róbert, Neményi József, Neményi Ágnes, Csetri Elek, Keszeg Vilmos, Zsigmond Győző. Másnap, június 11-én, szombaton a konferencia Tordán, a Mihai Viteazul Nemzeti Kollégium épületében, két szakosztályban, párhuzamosan folytatódik, 1013, illetve 1518 óra között. Előadók: György Ferenc, Kötő József, Bajusz István, B. Molnár Lehel, Bálintné Kovács Júlia, Bartha Katalin Ágnes, Bicsok Zoltán, Boldizsár Zeyk Imre, Egyed Ákos, Egyed Emese, Ferenczi Eszter, Fodor Attila, Fodor Dóra, Hantz Lám Irén, Hints Miklós, Janicsek Jenő, Keszeg Anna, Komáromi Tünde, Könczei Csongor, Lupescu Radu, Lupescuné Makó Mária, Orbán János, Róth András Lajos, Sas Péter, Suba László, Szabó Krisztina, Szabó Zsolt, Szalma Anna-Mária Albert S. Szilárd, Szaniszló Miklós, Vass Erzsébet, Vass Ilona Sára, Végh Balázs, Vincze Zoltán.
A konferencia idején a régióról szóló kiadványokból kiállítás nyílik. A helyszínen megvásárolható Suba Lászlónak a tordai kerámiáról szóló könyve, valamint Keszeg Vilmos Aranyosszék népköltészete című munkája, illetve az Erdélyi Múzeum-Egyesület több friss kiadványa.
A szervezők szándéka és elképzelése szerint a rendezvény Torda, Aranyosszék és Aranyosmente tudományos, kulturális és szociális életében jelentős esemény lesz. A rendezvény által a tudós társadalom figyelme és a közérdeklődés a régióra irányul. Olyan alkalmat teremtenének, ahol az Aranyosszék-kutatók és Aranyosszék lakói találkoznak, ahol Ara nyos-szék lakói feltöltődnek a vidékükre vonatkozó ismeretekkel. A már beindult munkavállalási migráció, a turizmus, majd az Európai Unióba való belépés szükségessé teszi a magunkról, a régiónkról való tudást. A szervezők remélik, hogy a tanulók, a régió fiataljai, értelmiségije, lakosai jelenlétükkel és figyelmükkel megtisztelik a rendezvényt.
Bár az elmúlt évtizedek mostoha szellemi körülményei leépítették az aranyosszéki társadalom regionális tudatát, önértékelését, a vidék gazdálkodóinak tudása, terményeinek népszerűsége, a természeti-turisztikai adottságok, a régió vallási, oktatási, közművelődési, irodalmi, zsurnalisztikai, tudományos életének, építészetének újításai, eredményei és értékei arra bátorítanak, hogy büszkék legyünk múltunkra, ismerjük meg, vállaljuk és népszerűsítsük a régió múltját és jelenét.
vissza az elejére
Beruházók Kolozsváron
(5. old.)
Két új külföldi befektető szándékairól adott hírt tegnap Emil Boc polgármester. Egyikük, az egyelőre névtelenségbe burkolózó indiai vállalat, a világ első három legjelentősebb CD- és DVD-gyártói közé tartozik, és 150 millió dolláros tőkebefektetést szeretne megvalósítani Kolozsváron. A gyár 1015 hektáron terülne el, és 15002000 munkavállaló kiképzését vállalná. A másik érdeklődő, a Hewlet-Packard multinacionális vállalat, amely 4050 millió dolláros tőkét kíván nálunk beruházni irodatechnikai berendezések és szoftver-gyártás terén.
vissza az elejére
Megnyílt az IRA agrárpiac
(5. old.)
A múlt héten újból megnyílt a mezőgazdasági termékeket forgalmazó piac a Szamosfalvára vezető út mentén, az IRA szomszédságában. A polgármesteri hivatal 138 asztalt, 47 férőhelyes parkolót, környezetbarát vécéket és ivóvizet biztosított a termékek nagybani és kiskereskedelmi árusításhoz.
Azok a személyek, akik nem a kijelölt helyen árusítják portékáikat, 2-4 millió lejes büntetésre számíthatnak.
Ö. I. B.
vissza az elejére
Egeres
Állatkertbe látogattak a gyerekek
(5. old.)
Szülői kísérettel a marosvásárhelyi állatkertbe látogattak szombaton az egeresi magyar óvodások és kisiskolások, a helyi RMDSZ két vezetőjének, Licker László és Balázs János szervezőmunkájának köszönhetően. A gyermeknapi ajándék-kirándulást az egeresi önkormányzat, László Attila, az RMDSZ Kolozs megyei elnöke és Máté András Levente parlamenti képviselő hathatós támogatásának köszönhetően sikerült megszervezni.
vissza az elejére
Szamosújvár
Piacon a tökmag és a virág
(5. old.)
Elégedetlenek a szamosújvári virágárusok: a helyi tanács legutóbbi rendelete alapján ugyanis a virágokat kínáló, többnyire roma nemzetiségű árusokat a vasútállomás melletti piacra helyezték. Eddig a Főtér közelében értékesítették áruikat, ezentúl a zöldséges piacon kínálják a szegfűvet vagy a rózsát.
A helyzet rendezésére szükség volt, a virágos piac közelében lakók elégedetlenkedtek a virágárusok magatartása és az utánuk hagyott szemét, illetve a kofák" árukínáló hangoskodása miatt.
Tökmagot és napraforgómagot is csak a zöldséges piacon árulhatnak Szamosújváron. A rendelkezések megszegőit pénzbírsággal sújtják.
Erkedi Csaba
vissza az elejére
Utófizetéstől mentesít az UPC
(5. old.)
A kormány június 1-jétől bevezette a kábeltévés szolgáltatásokért járó áfát, az UPC a Kábeltévés Kommunikációs Egyesület révén hiába próbálta igényelni ennek az adónak az elhalasztását vagy lépcsőzetes bevezetését.
A törvény minden bérlet számára előírja ennek az illetéknek az alkalmazását, még azok számára is, akik előre befizették az összegeket a különböző hónapokra. Más szavakkal, ez azt jelentené, hogy vannak olyanok, akik előre több hónapra letudták" a bérleti összegeket, és most mégis a pénztárhoz kellene fáradniuk, hogy kifizessék a különbözetet.
Az UPC kábeltévés társaság döntése értelmében ezekben az esetekben a cég viseli ezt a költséget, tehát akik május 1-ig befizették előre a bérleti díjat, azok mentesülnek az áfatöbblet kifizetése alól.
vissza az elejére
A rendőrség hírei
Tetten ért szarkák
(5. old.)
Két fiatalt ért tetten a biztonsági szolgálat őrjárata Désen június 4-ről 5-re, szombatról vasárnapra virradóra, amint behatoltak Ovidiu S. gépkocsijába, és egy kazettofon, valamint két hangfal társaságában" akartak távozni. Az igazoltatás során azonosították a többrendbeli lopással alaposan gyanúsítható férfiakat, a 20 esztendős Stelian Pavel P-t, és egy évvel fiatalabb társát, Florin Gheorghe U-t, akiknek a neve más lopási esetek kapcsán is felmerült. Többek között Ileana D.nek is kifosztották gépkocsiját, amelyből az egészségügyi felszerelést és más javakat vittek el. Az anyagi kár értéke (mintegy 3 millió lej) teljesen megtérült. A kivizsgálást más ügyek kapcsán is folytatja a rendőrség, a gyanúsítottak szabadlábon védekezhetnek az ellenük felhozott vádak ellen.
Razzia során bukott le a tolvaj
A nagyiklódi rendőrség a hét végén villámellenőrzést hajtott végre, melynek során 8 esetben büntettek, összesen mintegy 10 millió lejre. A razzia során lebukott a lopással alaposan gyanúsítható 41 éves Susana P. helyi lakos, akit azzal vádolnak, hogy februármárcius folyamán tolvajkulccsal két ízben is kinyitotta a nagyiklódi Daniel L. lakásának ajtaját, és 3000 eurót, valamint 30 ezer forintot tett zsebre. Susana P.-t minősített lopás vádjával szabadlábon vizsgálják, a kár nem térült meg.
Karambol az országúton
Az E81-as országúton, a Petrom benzinkút közelében Tordaszentmihály (Mihai Viteazu) térségében könnyebb sérüléssel végződő baleset történt június 6-án este 9 órakor. A 42 éves gyulafehérvári Dan Gabriel R. az AB04YZL rendszámú Ford Escortot vezette, és miután egy veszélyes kanyart túl nagy sebességgel vett be, megcsúszott a vizes úton, átsodródott az ellentétes sávra és frontálisan ütközött a CJ06CFN rendszámú Ford Fiestával. Utóbbi gépkocsi sofőrje, a 23 esztendős, alsókarácsonfalvi (Crăciunelu de Jos, Fehér megye) illetőségű Ioan Marius M. kisebb sérüléseket szenvedett.
(póka)
Az oldalt szerkesztette: Kerekes Edit
vissza az elejére
GAZDASÁG REKLÁM
Tovább bővül a románmagyar kereskedelem
(6. old.)
Az elmúlt hónapokban soha nem látott mértékben élénkültek a két ország vállalatközi kapcsolatai mondta a hét végén Bukarestben Szanyi Tibor, a magyarországi Gazdasági és Közlekedési Minisztérium politikai államtitkára.
Az államtitkár bukaresti tárgyalásairól számolt be a Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési Kht. (ITDH) romániai hálózatának székházában a sajtó képviselői előtt. Egyebek között elmondta: várhatóan júliusban összeül a magyarromán vegyes bizottság, amely részben az őszre tervezett közös kormányülés témáit is előkészíti.
Szanyi Tibor pénteken megbeszéléseket folytatott Markó Béla miniszterelnök-helyettessel. Átfogóan értékelték a jelenlegi hazai folyamatokat, az európai uniós csatlakozásra való felkészülés problémáit, örömmel állapítva meg, hogy a két ország között az elmúlt hónapokban hihetetlen mértékben megugrott a kereskedelmi forgalom.
Az infrastruktúra fejlesztése jelentős hangsúlyt kapott e találkozón, különösen annak a fontossága, hogy a romániai közlekedési útvonalakhoz Magyarországon is kiépüljön a megfelelő csatlakozás.
Szanyi Tibor látogatását számos magyarországi cég képviselője kísérte végig. A lezajlott megbeszéléseken (Nagy Zsolt hírközlési és informatikai miniszterrel, Borbély László területfejlesztési és középítkezési miniszterrel, Demeter Attila kereskedelmi államtitkárral, Csutak István integrációs államtitkárral, Korodi Attila környezetvédelmi államtitkárral, Tánczos Barnával, az állami birtokok ügynökségének vezetőjével, valamint Szabó Sámuellel, a hazai Sapard-ügynökség vezérigazgatójával) együttesen tekintették át annak a lehetőségét, hogy magyar vállalatok miként vehetnek részt az infrastruktúra, a távközlés, a vízvezeték-hálózat, a környezetvédelmi technológia fejlesztésében, az informatikai képzésben, a tudás alapú gazdasági fejlődésben. Pénteken Szanyi közös asztalhoz ült Jakab István pénzügyi államtitkárral is, e találkozóján a kettős adózás elkerüléséről szóló megállapodás megvalósítási nehézségeiről is tárgyaltak.
Mint az államtitkár elmondta, bukaresti tárgyalásain kitekintettek a háromoldalú kapcsolatokra is, előkészítve elsősorban a bajor, a román és a magyar együttműködési formákat.
Lendület és újabb ajánlások
Lendületet adni a románmagyar gazdasági kapcsolatok fejlődésének, konkrét együttműködési formákat kialakítani a vállalatok bevonásával, ajánlásokat tenni az őszi magyarromán kormányülés napirendjének előkészítéséhez e feladatok szellemében folytak Szanyi Tibor bukaresti tárgyalásai.
A magyar tisztségviselő Bukarestben számos magyar vállalat képviselőjével is találkozott, így például a BorsodChem, a Nokia, az AAM, a Mol, az OTP, a Corvinus Rt., vagy a Shelton Kft. vezetőivel.
Szanyi elmondta: a magyarromán gazdasági kapcsolatok kormányzati felelőseként azzal a céllal érkezett Bukarestbe, hogy az őszi közös magyarromán kormányülés előtt lendületet adjanak a két ország gazdasági kapcsolatainak, és hozzájáruljanak a kormányülés napirendjének kialakításához.
A Nagy Zsolttal folytatott tárgyaláson elsősorban a magyarromán közös vállalkozások létrehozását szorgalmazták, az informatika területén pedig közös képzési programok lehetőségeit mérlegelték. Szó esett arról is, hogy a hazai telefónia-hálózat kiépítésében szeretnék, ha magyarországi cégek is bekapcsolódnának.
A Borbély Lászlóval folytatott eszmecserén arról beszéltek, miként lehet a határokon átnyúló közlekedési folyosók fejlesztését összehangolni a magyarországi hálózatokkal, biztosítani a magyarországi kapcsolódást. A felek arról is beszéltek, hogy magyar cégek bekapcsolódnának a hazai lakásépítési és vezetékes vízvezetékhálózat-építési programokba. Szó volt európai uniós pénzek közös megpályázásának a lehetőségéről is.
A Demeter Attilával folytatott találkozó témája volt, hogy a magyar vállalatok milyen formában vehetnének részt az energiaszektor és a vegyipar privatizációjában, az erőmű-felújításokban.
Csutak István integrációs államtitkárral a magyar küldöttség áttekintette Románia eddigi fejlődését, integrációs felkészülését. A Korodi Attila környezetvédelmi államtitkárral lezajlott megbeszélésen napirendi ajánlás született az őszi közös kormányülésre, mégpedig a környezetvédelmi technológiák fejlesztése és általában a környezetvédelmi iparágakban való együttműködés témájában.
vissza az elejére
Sokan akarják BCR-t
(6. old.)
A belgaholland Fortis pénzintézet, az olasz Unicredito, a német Deutsche Bank és a spanyol Banca Intesa is jelezte, hogy érdekli a Román Kereskedelmi Bank (BCR) privatizációjában való részvétel. A BCR részvénytőkéje legkevesebb felét hirdetik meg a hírek szerint a héten a hatóságok, stratégiai befektetőknek.
Hogy végül mekkora hányadot adnak el, az az EBRD, a Kelet-Európában jelentős finanszírozói tevékenységet végző nemzetközi banktól, mint jelenlegi fő külföldi részvényestől függ. A román állam részesedése csak 37 százalék a BCR-ben, az EBRD és a Világbank finanszírozó egysége, az IFC együtt 25 százalékkal rendelkezik.
A HVB és a BNP Paribas is felvetődött a lehetséges vásárlók között, sőt a német Commerzbank és az amerikai Citigroup is bejelentette, hogy részt vennének a BCR privatizációjában. A BCR 30 százalékos piaci részesedéssel rendelkezik a hazai bankpiacon.
vissza az elejére
Valutaárfolyamok
Június 6., hétfő
(6. old.)
|
|
|
|
Macrogroup (Főtér 23., Sora, Bolyai u. 8., Szentegyház u. 4.)
|
|
|
|
vissza az elejére
Június 7., kedd
A Román Nemzeti Bank mai árfolyamai: 1 euró = 36 174 lej (3,6174 erős lej), 1 USD = 29 470 lej (2,9470 erős lej), 1 magyar forint = 145 lej (100 Ft = 1,4410 erős lej).
vissza az elejére
HIRDETÉS
BÉRBE AD
(7. old.)
Bérbe adó igényesnek az A. Mureşanu negyedben háromszobás lakás. Telefon: 441-727. (0017)
Bérbe adok kétszobás bútorazatlan lakást a Györgyfalvi negyedben, a 3-as troli végállomásánál. Telefon: 551-781.
vissza az elejére
BÉRBE VESZ
(7. old.)
Fiatal értelmiségi házaspár egy- vagy kétszobás lakást bérelne júliustól Kolozsváron. Telefon: 0745-787386 vagy 0740-586125. (0011)
vissza az elejére
SPORT
LABDARÚGÁS
Bajnokság bajnokságra
(8. old.)
Az élvonalbeli Auxerre a lefújás előtti pillanatokban szerzett góllal nyert a második osztályban szereplő Sedan ellen a Francia Kupa döntőjében.
A fináléban: AJ AuxerreSedan 21 (gól: Benjani 37. és Kalou 93. perc, illetve Noro 64. perc).
Guy Roux, az Auxerre labdarúgócsapatának vezetőedzője 44 év után lemondott posztjáról.
Úgy döntöttem, hogy lezárok egy korszakot. Ez nem a visszavonulásomat jelenti, csak a tevékenységi köröm megváltozik" mondta a 66 éves tréner egy nappal azután, hogy együttese története során negyedszer hódította el a Francia Kupát.
Roux aki arról nem nyilatkozott, hogy miként képzeli a jövőt 2001 novemberében szívműtéten esett át, de cáfolta, hogy egészségi állapotának köze lenne az elhatározásához.
A szakember irányítása alatt 1993-ban, 1996-ban, 2003-ban és idén kupát, míg 1996-ban bajnokságot nyert a gárdával. Nemzetközi szinten 1997-ben a Bajnokok Ligájában negyeddöntőig, 1993-ban pedig az UEFA Kupában az elődöntőig jutott csapatával.
Egy év távollét" után feljutott az olasz bajnokság első osztályába az Empoli, ugyanis vasárnapi döntetlenje után biztossá vált, hogy nem végezhet a másodiknál rosszabb helyen a Serie B-ben.
A másik feljutó pozícióért a Genoa, a Torino és a Perugia harcol, a pontvadászatból már csak egy forduló van hátra.
Eredmények: CatanzaroVerona 11, CesenaTernana 20, EmpoliArezzo 11, ModenaTreviso 11, PerugiaTriestina 10, PescaraCrotone 14, PiacenzaGenoa 22, SalernitanaAscoli 21, AC TorinoAlbinoleffe 31, VeneziaCatania 11 és VicenzaBari 00. A táblázázaton:
1. Empoli 41 19 17 5 5732 74
2. Genoa 41 18 19 4 6942 73
3. Perugia 41 20 11 10 5534 71
4. Torino 41 20 11 10 4831 71
5. Treviso 41 18 10 13 5847 64
6. Modena 41 16 14 11 4736 61
7. Ascoli 41 16 11 14 5052 59
8. Verona 41 14 16 11 5947 58
9. Piacenza 41 16 8 17 4445 56
10. Albinoeffe 41 14 13 14 5550 55
11. Ternana 41 13 15 13 4852 54
12. Bari 41 12 17 12 3736 52
13. Catania 41 12 16 13 4044 52
14. Salernitana 41 12 15 14 4953 51
15. Cesena 41 12 14 15 4759 50
16. Vicenza 41 12 13 16 5964 49
17. Arezzo 41 11 15 15 4852 48
18. Crotone 41 12 14 15 4444 47
19. Pescara 41 10 16 15 4358 46
20. Triestina 41 11 12 18 4054 45
21. Venezia 41 7 14 20 3155 35
22. Catanzaro 41 5 11 25 3879 26
* A Modenát és a Barit 11, a Crotonét 3 ponttal büntették.
Egy év szünet után visszajutott a spanyol bajnokság élvonalába a Celta Vigo labdarúgócsapata. Az együttes vasárnap győzött a második ligában, így két fordulóval a befejezés előtt biztossá vált, hogy nem végezhet a harmadiknál rosszabb helyen. A további feljutó helyekre az Alaves és a Cadiz pályázik a legnagyobb eséllyel, de még a Recreativo és az Eibar helyzete sem reménytelen.
Női labdarúgó Eb
Döntetlen született az angliai női labdarúgó Európa-bajnokság SvédországDánia nyitómérkőzésén. A folytatásban a házigazda angolok hajrában szerzett góllal győzelemmel mutatkoztak be a finnek ellen, a találkozón a magyar Gaál Gyöngyi volt a játékvezető.
A-csoport, 1. forduló: SvédországDánia 11 és AngliaFinnország 32.
vissza az elejére
Vb-selejtezők
Dél-Amerika
(8. old.)
A második helyen álló, világbajnoki címvédő brazil labdarúgó-válogatott hazai környezetben magabiztos győzelmet aratott Paraguay felett a dél-amerikai vb-selejtezősorozat 14. fordulójának utolsó mérkőzésén.
Eredmény: BrazíliaParaguay 41 (gól: Ronaldinho 2 33. és 42., mindkettőt 11 m, Zé Roberto 71., továbbá Robinho 83. perc, illetve Santa Cruz 73. perc; kiállítva: Lucio 79. perc, Brazília).
Az állás: 1. Argentína 28 pont, 2. Brazília 27, 3. Ecuador 23, 4. Paraguay 19, 5. Kolumbia 17 (1712), 6. Chile 17 (1515), 7. Uruguay 17 (1926), 8. Venezuela 15, 9. Peru 14, 10. Bolívia 13.
Az első négy válogatott automatikusan jut a vb mezőnyébe, az ötödik pótselejtezőn lép pályára.
CONCACAF-zóna
Az éllovas Mexikó labdarúgócsapata idegenben, a második Egyesült Államok együttese pedig hazai pályán nyert az észak- és közép-amerikai, valamint a karibi térséget egyesítő CONCACAF-zóna világbajnoki selejtezőinek 4. fordulójában.
Eredmények, 4. forduló: Trinidad és TobagoPanama 20, GuatemalaMexikó 02 és Egyesült ÁllamokCosta Rica 30.
Az állás: 1. Mexikó 10 pont, 2. Egyesült Államok 9, 3. Guatemala 4 (55), 4. Trinidad és Tobago 4 (47), 5. Costa Rica 4 (36), 6. Panama 2.
Az oda-visszavágós rendszerű csoportküzdelmek zárultával az első három helyezett kvalifikálja magát a 2006-os németországi világbajnokságra, míg a negyedik helyezett az ázsiai csoportban ötödikként végzett válogatottal találkozik pótselejtezőn.
vissza az elejére
Tájfutás mindenkinek
(8. old.)
A júniusban esedékes számos iskolai elfoglaltság miatt az eddig megszokottnál kisebb számban jelentek meg a diákok a Tájfutás mindenkinek versenysorozat ötödik, idényzáró szakaszán. Azok, akik már az eddigi szereplésükből ítélve beleszerettek ebbe a sportágba, esetleg más elfoglaltság helyett is ezt a versenyt választották. Ezért már vannak visszatérő" nyertesek is.
Helyszűke miatt csak az első helyezetteket soroljuk fel:
IIIIV. osztályosok: László Renáta (Zenelíceum), Flaviu Miron (Constatin Brâncuşi Iskola); VVI. osztályosok: Claudia Paşcalău (Szászfenesi Gheorghe Şincai Iskola), Deák Norbert (Báthory István Líceum); VIIVIII. osztályosok: Anda Rarău (Brâncuşi-iskola), Răzvan Cornea (Brâncuşi-iskola); IXXII. osztáyosok: Ilyés Szonya (Waldorf Líceum), Dan Chirvăsuţă (Edmond Nicolau Iskolaközpont).
Mint már említettük, az öt verseny összetett eredményének kihirdetésére és a nyertesek díjazására június 12-én, 10 órai kezdettel kerül sor az Unirea Stadionban. Jó lenne, ha minél többen tapsolhatnánk a nyerteseknek!
vissza az elejére
KERÉKPÁR
Jó eredmény a II. Kisnána Kupán
(8. old.)
Több ország részvételével vasárnap bonyolították le a Kisnána Kupát Magyarországon, a hegyikerékpáros vetélkedő a Magyar Kupa ötödik szakaszának számított, egyúttal E2-es szintű nemzetközi verseny volt az UCI (Nemzetközi Kerékpáros-szövetség) műsornaptárján. A második kiíráshoz jutott vetélkedőt az egri Nagy SE és magyar szakszövetség rendezte, és OX (olimpiai krossz) típusú versenyből állt, amelyen a 6,2 km-es pályán 211 m-es szintkülönbségű szakaszt kellett megtenniük a kerekeseknek.
Romániát a Napoca Kerékpáros Sporklub (Dinamó-CCN) kerékpárosa, Miron Elisei és a Mazichon-Emmedue Bukarest sportolója, Bickei Anna képviselte. A kolozsvári hegyikerékpáros a 11. helyen végzett 2:24:26 óra alatt tette meg a hat kört (37 km-t), az elit férfi felnőtt kategóriában (23 év alatti korosztály) az első a Józsefhegyi SE Trek Powerbar sportolója, Parti András lett. Az elit nő felnőtt kategóriában Bickei Anna 1:56:39 óra alatt tett meg 3 kört, aztán technikai okokból feladta a versenyt. Ezt a versenyszámot a Merida Maraton Team-Durex kerékpárosa, Vajda Márta nyerte, aki 1:49:42 óra alatt tette meg a 4 kört.
Az útvonal a Magyar Kupa egyik legnehezebb szakaszának számít, a versenyt megfelelő meteorológiai körülmények között bonyolították le, annak ellenére, hogy a rajt előtt esett az eső.
vissza az elejére
SAKKSAROK
Két remi a zárónapon
(8. old.)
A miskolci Kossuth Filmszínházban vasárnap délután befejeződött a Lékó PéterMichael Adams rapid sakk párosmérkőzés. A befejező napon két remi született, így 44 lett a párharc vége.
Eredmények: 7. játszma: AdamsLékó döntetlen és 8. játszma: LékóAdams döntetlen; a végeredmény: LékóAdams 44.
A párharc négy napjának nyolc partiját az internetes weblapon több mint kétmillió ember kísérte figyelemmel szerte a világon.
vissza az elejére
Álmában érte a halál
Killyéni Péter (19422005)
(8. old.)
Szombaton délben, a Református Kollégium végre! visszaszolgáltatott régi épülete, a hajdani bentlakás udvarán, a felejthetetlen kis kúrián beszélgettünk. Szóba került, mekkora sikere volt az itt megrendezett Somodi István-emlékkiállításnak, de főleg azt emlegettük: mennyire helyénvaló és jól időzített volt a patinás iskolában, és két világháború idején frontszolgálatra behívott, innen elhurcolt, de vissza sohasem tért tanárok és egykori tanulók emléktáblájának újbóli felszentelése. További sajtós együttműködés megbeszélése reményében mielőbbi A viszontlátásra!" köszöntéssel váltunk el. És jóformán még fél nap sem telt el, amikor beszélgetőtársam, sportbarátom, Killyéni Péter fia, Andris, lapunk sportrovatának munkatársa, elcsukló hangon értesített telefonon: Frici bácsi! Baj van! Édesapám az éjszaka meghalt!" Mint kiderült, álmában érte a halál.
Kolozsvár egyik legtevékenyebb testnevelő tanára távozott búcsúszó nélkül családjától, barátai, tanítványai, ismerősei közül. Viszonylag kis idő múltán követte feleségét, fia édesanyját, Killyéniné Papp Erzsébet gyógyszerészt
Péter elnézést a bizalmaskodásért, de mint jó évtizeddel fiatalabb barátomat megismerkedésünk óta így neveztem , a 60-as évek elején végezte a fővárosi Testnevelési és Sportfőiskolát, ahol atlétaedzői szakképesítéssel fejezte be tanulmányait. A Székelykeresztúron 1942. december 23-án, a szó szoros értelmében karácsonyi ajándékként született fiatalember, már az iskolai évek alatt édesapja hivatása tornatanár örökösének tekintette magát, tudatosan készült a testnevelő szakmára. Tanulmányai befejeztével Kolozsvárra kapott kinevezést, és 1964-től sorrendben a következő helyeken foglalkozott lelkesen, jó értelemben vett ügybuzgalommal a gondjaira bízott fiúk és leányok nevelésével. Eleinte az Eötvös utcai sporttagozatú középiskolában, majd itteni 7 évi szolgálat után a ma Báthory Istvánról elnevezett középfokú iskola, a hajdani piarista gimnázium, később 11-es számú líceum, majd 3-as számú Matematikafizika líceum sporttagozatán volt testnevelő tanár, atlétaedzői szakképesítéssel. A 70-es évek végén megyeszékhelyünk Iskolai Atlétikai Klubja szakosztályának volt főedzője, egyben az iskolai klub aligazgatója, majd az újjáalakulás után a helyi Református Kollégium atlétikai szakedzője. És jóllehet, ő maga különösebb testnevelési és sporteredményt nem mondhatott a magáénak, mint az ifjak, az utánpótlás nevelője a székely családból magával hozott ügyszeretettel, rengeteg atlétanemzedék nevelőjeként, sok válogatottságot magáénak tudható fiatal felkutatásával, felkarolásával és nevelésével tűnt ki. Tanítványai közül olyan sokszoros országos bajnokok, válogatott atléták és csúcstartók kerültek ki, mint például Pálffy Pál 8-szoros gátfutó és 6-szoros 4 x 100 m-es váltófutó bajnok, Sanda Cubleşan Sokol többszörös vágtázó és távolugró bajnok, Draga Comşa és az edzősködést az ő útmutatásai és példái nyomán elkezdett, majd tökéletesített Gyöngyössy Zsolt érdemes edző. Tapasztalatait, észrevételeit számos újságcikkben, interjúban megosztotta az olvasókkal, elsősorban fiatalabb pályatársaival. 1971-től a megyei szakbizottság titkára, több mint két évtizedig, az edzőtestület szaktanácsadója, lapunknak is munkatársa volt.
Hirtelen, megdöbbenést keltett végső távozása fájdalmasan érinti családját, kollégáit, barátait, tanítványait.
Péter! Adjon a jó Isten csendes, békés pihenést Neked!
László Ferenc
vissza az elejére
Emlék
(8. old.)
Még egy utolsó perc, még egy utolsó pillanat, mit magadhoz ölelsz, a többi örökre itt marad". Nem is olyan régen elhangzottak e szavak iskolánk nagykorúsítási ünnepségén, amikor Killyéni Tanár úr utolsó osztályát fogadtuk a felnőttek sorába. Mindenkiben él még egy utolsó perc, egy utolsó pillanat, amit szeretett tanárunkkal tölthetett. Még most is elevenen él bennünk jóságának és a feddhetetlenségének az emléke, hiszen ő volt az a tanár, akinek szavaiban mindig fel lehetett fedezni egy jót akaró, segítő lelket, egy kegyes, egyszerű, de mégis kimagasló személyiséget.
Ritka az olyan erőteljes érzés, ami bármilyen nagy közösséget egy szívlüktetésre bír; és, íme, mégis létezik, csakis azért, mert mindnyájan véltük felfedezni nagyszerű jellemében azt az embert, aki példás kitartása által méltó tanára lehetett oly sok tisztes elődöt nevelő alma materünknek.
Szomorúan és egyben megdöbbenten fogadtuk azokat a szavakat, amelyek gyászba borították mind-annyiunk szívét: Killyéni Tanár úr az éjszaka folyamán visszaadta életét Teremető Istenének". Tapasztaljuk, hogy e néhány szó ugyanolyan erőteljes érzelmi hatást váltott ki ifjabb és idősebb diáktársainkból egyaránt, annak ellenére, hogy egyesek már több éve, míg mások mindössze egy pár hónapja ismerték Killyéni Tanár urat.
Könnyes szemmel és fájó szívvel csendesedtünk el kóruspróba előtt imába foglalva gondolatainkat. Ez pedig a közös átszellemülésnek egy olyan példáját jelentette számunkra, amit nem fogunk hagyni feledésbe merülni. Minden, lelkünkön viharként átszaladó számtalan gondolat mellett, részesei lehettünk annak a nyugtató érzésnek, hogy bár testileg tanárunk nem lehet többé velünk, a szelleme örökké élni fog szívünkben és imáinkban egyaránt.
Mindannyian fájdalommal és meggyötört lélekkel gondolunk vissza azokra a szavakra, amelyek nem maradhattak volna soha el a tornaóra végéről : Az óra véget ért! Egészségükre!"
Bár ilyenkor nehéz biztató szavakat találni, Pál apostol a következőket mondja az Efézusbelieknek: Azért kérlek, hogy ne csüggedjetek el az én ti érettetek való nyomorúságaim miatt, amelyek néktek dicsőségekre vannak". Ne csüggedjünk tehát, hisz tanárunk köztünk van, és őrködik felettünk, mint ahogy azt mindig tette.
Köszönjük Tanár úr azt a számtalan élményt, amit együtt átélhettünk. Egyszóval, köszönünk mindent!
A kollégium diáksága nevében,
Rád András László
XI. A osztályos diák
Az oldalt szerkesztette: Póka János András
|