Web design and hosting by the

Hungarian Human Rights Foundation

Az oktatási minisztérium internetes honlapján nemrég jelent meg a doktori tanulmányokat szabályozó 567-es számú kormányrendelet. Ennek nyomán röppent fel a rémhír: többé nem lehet magyarul doktorálni. Kérdésünkre Kötő József oktatásügyi államtitkár cáfolta az információt. A szóban forgó jogszabály valóban a románt és a világnyelveket jelöli meg, mint a doktori tanulmányok nyelvét, de a szaktárca külön rendeletet készít, amely többek között lehetővé teszi a magyar nyelv használatát is.

A minisztériumi honlapon olvasható kormányrendelet egyébként több szempontból módosítja az eddigi rendelkezéseket. Az első, és talán legfontosabb tudnivaló, hogy a doktori tanulmányok ezentúl a felsőfokú oktatás szerves részének tekinthetők, az erre áldozott évek a munkahelyi viszony éveit pótolják. Nappali szakon ösztöndíjas helyek is lesznek, a távoktatáson azonban csak tandíj ellenében lehet doktorálni. A képzés időtartama három év, szükség esetén egy-két évvel meghosszabbítható. Az első két-három szemeszter a bővített tanulmányok időszaka, amikor a doktorandus megtanulja, hogyan kell elkészíteni és végrehajtani egy kutatási tervet. A fennmaradó három-négy félév a tudományos kutatásnak szentelhető. Az esetleges megszakítások nem haladhatják meg a két évet. A tanulmányok végeztével összeállított diplomamunka megvédése többnyire ugyanúgy zajlik, mint eddig. Az elbíráló bizottság – amelynek elnöke a témavezető tanár – nagyon jótól elégtelenig terjedő osztályzattal minősíti a bemutatott dolgozatot. Az elégséges, vagy elégtelen minősítés esetén a bizottság ajánlásának figyelembevételével a jelöltnek más dolgozatot kell készítenie. Ha ezúttal sem jár sikerrel, elveszíti doktorandusi minőségét, és be kell érnie egy okirattal, amely igazolja, hogy magasabb rendű egyetemi képzésben részesült. Beiratkozhat ugyan ismét a doktorképzésre, de csak tandíjköteles helyre. Sikeres védés esetén a doktori címet ezentúl az egyetem ajánlására a minisztérium e célra létesült bizottsága adhatja meg, ellentétben az eddigi jogszabályokkal, amelyek a Román Tudományos Akadémiának tartották fenn ezt a jogot. A kormányrendelet továbbra is támogatja az egyetemek közötti együttműködést, a képzés együttes irányítását.

Művészek és sportolók csak akkor vehetnek részt doktori képzésen, ha legalább országos szintű megmérettetéseken jeleskedtek, az ilyen jellegű tanulmányokat az új jogszabály szakmai doktorátusnak nevezi.

Ami a témavezetést illeti, erre csak első fokozatot elnyert egyetemi tanárok, konzulens tanárok, akadémikusok vagy kutatók vállalkozhatnak. Tevékenységüket – akárcsak a képzést nyújtó intézményét – ötévenként kiértékeli a szaktárca.

A kormányrendelet valóban a románt, illetve a világnyelveket jelöli meg, mint a képzés, illetve a diplomamunka-védés nyelvét, de – amint Kötő József oktatásügyi államtitkár elmondta – Magyarország az Európai Unió tagállama, tehát a magyar nyelv is félig-meddig világnyelvnek tekinthető. A hamarosan megjelenő minisztériumi rendelet pedig külön rögzíti majd a magyar nyelven való doktorálás lehetőségét.

Apróbb torlódásokon kívül nem okozott különösebb megrázkódtatást július 1-je, az erős lej bevezetésének első napja. De nem azért, mert az üggyel kapcsolatban nyilatkozó szociológusok, pszichológusok megjósolták: nem lesznek átállási gondok, hiszen a románok köztudottan jól alkalmazkodnak az új helyzetekhez. Talán inkább azért, mert az új lej egyelőre hiányzik a forgalomból, az első banikra, és az ezzel járó bonyodalmakra legfeljebb hétfőtől lehet számítani.

Kolumbán Antónia, a Román Fejlesztési Bank (BRD) kolozsvári fiókjának osztályvezetője lapunknak elmondta: számtalan pénzkiadójuk közül egyelőre csak két bank-automatájukat töltötték fel új lejjel, a többi tegnap is régi bankókban fizetett. Hasonló volt az arány a többi kolozsvári pénzintézetnél is.

Sorok kialakulásához vezethetnek az átállított pénztárgépek, hiszen a vásárlás régi lejben történik, ezért az eladók előbb zsebszámológépeken átszámolják új lejre a portéka korábbi árát, s ezt az összeget ütik be majd a kasszagépbe. Tévedni nem szabad, hiszen ha valaki rutinból a régi árat üti be, hosszú procedúra után hozhatja csak helyre a bakit. Ellenkező esetben komoly hiányok keletkezhetnek, amiért szintén több számjegyű pénzbüntetés jár – de új lejben. Még azt sem lehet pontosan felmérni, vezetnek-e dráguláshoz a kényszerű árkerekítések, s hogy van-e alapja annak a lakosság körében lappangó félelemnek, miszerint nem hátulról, hanem elölről vágják le a számjegyeket, s csak a nullák maradnak ... (Elemzéseink a 3. oldalon)

Az Európai Unióval kapcsolatos tudnivalókat rendszerező és összegező portált indított az RMDSZ a Progress Alapítvány és a magyarországi Puskás Tivadar Közalapítvány támogatásával. Az ötletgazdák tervei szerint a portál elősegíti majd, hogy a romániai magyarság jobban megértse az Unió működését és intézményeit. A kezdeményezés az egyszerű érdeklődőknek, kormányzati szerveknek, civil szervezeteknek és cégeknek egyaránt szól. A portál felhasználóinak lehetőségük lesz napi vagy heti rendszerességgel saját postaládájukba kiküldött elektronikus levélben tájékozódni az újdonságokról, az információáramoltatás a tervek szerint fórumon, kerekasztal-beszélgetéseken, illetve forródróton keresztül is zajlik. A www.csatlakozas.ro címen található kezdőoldalon óra is működik, amelyik visszafele számolja a Románia csatlakozásáig fennmaradó időt. Tegnap még 548 nap, azaz másfél év maradt hátra a csatlakozásig.

A tegnap Kolozsvárra látogató Csutak István integrációs államtitkár a Kolozs megyei önkormányzati képviselőket arra figyelmeztetette, hogy az Európai Uniót elsősorban az érdekli, hogy az uniós mintára létrehozott romániai intézmények legyenek működőképesek. Brüsszelt hidegen hagyja, hogy Románia esetleg nem tudja lehívni a számára fenntartott összegeket, hiszen a megmaradt pénzt ugyanúgy például az írek vagy a portugálok is megkaphatják. Csutak szerint ha Románia csatlakozása késik egy évvel, ami várhatóan csak jövő tavasszal dől el, könnyen megtörténhet, hogy a Sapard- és Phare-programokat nem töltik fel ismét Románia esetében, ami ahhoz vezethet, hogy az ország egy évig semmilyen uniós pénzzel nem gazdálkodhat, mert a strukturális alapok is csak a tagjelölt országokat illetik meg.

Mindössze hetven, többnyire Gheorghe Funar nevéhez kapcsolódó módosító indítványt sikerült megvitatni a szenátus jogi bizottságában – közölte tegnap Eckstein-Kovács Péter Kolozs megyei szenátor, a szakbizottság elnöke. Összesen 270 módosító javaslat érkezett a testülethez, amely a parlamenti vakáció ellenére is a következő kilenc napban tovább tárgyalja a tervezetet.

A szenátor emlékeztetett: a jogi bizottság ülésén elég volt a Konzervatív Párt egyik honatyájának javaslata és szavazata ahhoz, hogy a kisebbségi törvénytervezetből kikerüljön az a cikkely, amely a romániai magyar közösséget államalkotó tényezőként határozta meg. A szöveg jelenlegi formája a kisebbségeket a lakosság részének nevezi. Eckstein-Kovács szerint a megfogalmazás értelmetlen és hiábavaló, amelynek módosítására azonban van még remény a jogi és az emberi jogi bizottság együttes ülésén, vagy a plénumban.

A politikus rámutatott: a vita a jogi bizottságban nagyon lassan halad, ezzel szemben a tervezetet tárgyaló másik szakbizottság két ülés alatt átfutotta a 270 módosító javaslatot anélkül, hogy a dokumentum eredeti szövegén változtatott volna. A szenátor ezt azzal magyarázta, hogy a Frunda György által vezetett bizottságban a javaslattevők nem mentek el az ülésekre, hogy fenntartsák álláspontjukat. Az RMDSZ-es honatya abban reménykedik, hogy a következő kilenc nap alatt a szabadságra vágyó honatyák felgyorsítják a folyamatot. A késhegyre menő vitát tükrözi az is, hogy a kormánypárti, illetve az ellenzéki honatyák nem mehetnek ki bármikor cigarettaszünetre, mivel az erőviszonyok könnyen megváltozhatnak. Hasonló helyzetben van az RMDSZ-es szenátor is, aki tréfásan megjegyezte: ilyen körülmények között leszokik a dohányzásról, feláldozva magát a kisebbségi törvény oltárán.

Ha már előfizetett júliusra, s most gyorsan előfizet augusztusra és szeptemberre is a Szabadságra, még elnyerheti az Amic Kft. nagydíját, egy 9,5 MILLIÓ LEJ értékű PHILIPS ÁLOMCSOMAGOT (benne vasalóval, konyhamérleggel, fodrászkészülékkel és hajnyírógéppel). Ezenkívül Önre vár még a Promedical Center magánpoliklinika 500 000 lejes szakorvosi vagy laboratóriumi vizsgálata, egy láda sör, övtáska, pólók és sörnyitó az Ursustól, illatszercsomagok a Cosmetic Planttól, valamint könyvajándék a Mentor Könyvkiadótól is! Küldje be a 3 hónap előfizetési nyugtáit július 10-ig (postabélyegző dátuma) szerkesztőségünkbe!

Siessen előfizetni! Ezt nem érdemes kihagyni!

Kastély Napokat szervez a hét végén Bonchidán a Transylvania Trust Alapítvány, a történelmi épületek konzervációját végző brit intézet (Institute of Historic Building Conservation) és a Bonchidai Polgármesteri Hivatal. A kétnapos rendezvény egyaránt kínál érdekesnek ígérkező és igen változatos felnőtt- és gyermekprogramokat. (Részletek a 6. oldalon)

Minden ember valami nagy, nagy titok. És a legszimplább is megfejthetetlen. Emberésszel elérhetetlen.

A MBA (MASTER OF BUSINESS ADMINISTRATION) ÉS AZ MSC (MASTER OF SCIENCE IN IT MANAGMENT) programokról tart bemutatót a budapesti Közép-Európai Egyetem (CEU) július 5-én, kedden du. 5 órakor az Etnokulturális Kisebbségek Forrásközpontja székhelyén (Ţebei utca 21., C-épület, I. em.). Érdeklődni a 420-490-es telefonon, illetve az info@edrc.osf.ro címen lehet.

DAN CIOCA NEW YORK FOREVER című grafikai kiállítását tekinthetik meg az érdeklődők július 2-ától a Művészeti Múzeumban. A 28 fekete- és színes tusrajz a „soha nem alvó" város „legforróbb" pontjaira kalauzolja nézőit. A kiállítást az Amerikai Egyesült Államok nemzeti ünnepe köszöntésére szervezték.

NYUGDÍJASKLUB ÖSSZEJÖVETEL július 3-án, vasárnap du. 5 órától a Karolina/Múzeum tér 3. szám alatti Fások klubjában.

Nagy érdeklődés övezte Asztalos Lajos Kolozsvár – Helynév- és településtörténeti adattár című kötetének bemutatóját, amelyre a Györkös Mányi Emlékházban került sor csütörtök délután. A több évtizedes munka eredményeként létrejött összeállításról – amelynek fejezeteit a Szabadság sorozatban közli – Dávid Gyula, a kötetet gondozó Polis kiadó igazgatója beszélt. Az adattár jelentőségét Kiss András történész is méltatta. Úgy vélte, alapos, kitartó kutatói munka eredménye az összeállítás, kiemelve a szerző tájékozottságát. Végül a szerző köszönte meg azok segítségét, akik hozzájárultuk a kötet megjelenéséhez, mindenekelőtt Kiss András szakmai tanácsait. Asztalos Lajos kifejtette, milyen fontossággal bír a helynevek eredetének ismerete mind a történelmi, mind pedig a nyelvészeti kutatásokban. Az eseményen jelen volt ifj. Krisztya Imre is, aki a kötetet illusztrálta.

Rendhagyó témájú kiállítás nyílt a Sapientia Galériában csütörtök délután, Időgépek címmel. A IX. Delahoya fesztivál keretében zajló tárlat célja bemutatni a XXI. század technikai irányzatait, az egyre inkább robottá „modernizálódó" társadalmat, valamint a feltörekvő gépfüggőséget.

Az érkezőket a megnyitón Ciprian Homorodean Star Wars-feldolgozása fogadta. Montírozási technikával váltotta valóra gyermekkori álmát: ő játssza Skywalkert, a Star Wars hősét, tökéletesen utánozva a főszereplő minden mozdulatát. A látogatók a falakon a manga.ro társaság eredeti skicceit tekinthetik meg Dragoş Botezat Space City sci-fi filmek képeire emlékeztető festményei társaságában. A külön falra kiállított képeken Reniform háromdimenziós, felölthető robotkezei vizsgálhatók meg közelebbről.

A virtuális világ és a manga tökéletes ötvöződése valósul meg Barkász Linda és Sas Sergiu számítógépes játékában: aradi és temesvári vidékeket vittek az alkotók a rajzfilmes figuráktól sem mentes játék színterére, Miklós Szilárd alkotása pedig egy olyan gépezetben nyilvánul meg, amely mozgásból melódiát szül. A kosztüm a mozgást erőként fogja fel, fizikai térben hangi szinten egy új kulcsot nyújt a mozdulatok megoldására.

Star Wars Monolpoly is fellelhető a kiállításon mindazok számára, akik az emberközelibb társasjátékok megrögzöttjei.

A Lukács Ágnes szervezte tárlat tárt kapukkal vár minden érdeklődőt július 3-ig. Akik pedig szenvedélyes manga-olvasók, ugyanitt megvásárolhatják a manga társulat legújabb kiadványát, a Manga Mecha Revolution című publikációt.

Szűcs Teri: A munka teremtése; Horváth Levente: Dolgozzatok vasárnap! Tettek által hirdetni az evangéliumot. Beszélgetés Dani Lászlóval, a magyarországi Dorcas munkatársával; Isten, a tervező és kivitelező. Fabiny Tibor bibliaolvasó naplójából

Mihály Krisztina: Túrázni jó! Riport a Mentő Misszió tini-túlélőtáboráról;

Füllerné Szolnoki Tímea: Szálkák és gerendák; Lelkészek, akik kitöltötték a Kis Tükör „munka és pihenés" kérdőívét (Adorjáni László, Botos Csaba és Simon Levente válaszai); Naszádi Krisztina: Önmagunk maradni – munkahelyen (könyvajánló); A munka mint istentisztelet. Részletek Michael Green: Hála Istennek hétfő van! című könyvéből; Szeretem ezt a munkát. Németi Júlia interjúja; Oravecz Imre: Anyám kedvenc kapája; AXE (Anarchia a Közösség Szolgálatában Egyesület) fizetetlen vendégoldalak

A munkahelyi kiégés. Beszélgetés Dr. Hézser Gábor lelkész–pszichoterapeutával – 6. rész; Dr. Mihály Krisztina: Kövezet, pala, szivárvány; Hézser Gábor: A depresszió a pasztorálpszichológia szemszögéből – 2. rész; Keresztények a világ válságos övezeteiben – 2. rész: Indonézia. Interjú R. Szabó Istvánnal; Isteni visszhangok – Mihály Krisztina interjúja dr. Linda Welkerrel és dr. Michael Page-dzsel; Keresztrejtvény; Hírek; TÜKRÖM-TÜKRÖM (színes gyermekrovat)

Az árnyak színháza (mese); Feladatok; Eredményhirdetés.

1879. július 2-án újszülött sírt fel Móricz Bálint tiszacsécsei házában. A kis Zsigmond meleg mosolyú szemeit talán annak a boldog, ámde rövidke gyermekkornak köszönheti, amit a – most még gyermeksírástól visszhangzó – szatmári ház falai között tölt majd el. Hatéves korára ugyanis szertefoszlik az addig békés-boldog „tündérkert", hogy átvegye helyét egy sokkal komorabb világé. Szülei tönkremennek, gyermekeiket rokonok gondjaira bízzák. „Ha a falu ellen valaha keserű színt, fekete szót ejtettem, az mindig a tügyiek (= prügyiek – ott éltek rokonaik) parazsából vetett lobot." – emlékezik egy helyütt az író. Móricz oly nagy gonddal ábrázolt falu-képe korántsem ennyire komor, inkább újszerű – az író friss, ostorozásában is simogató tekintete fürkészi. Szerzőnkből hiányzott a korra oly jellemző idealizáló szándék. Nem kirakat-falut ábrázol negédes álnépiességtől fűszerezve, Móricz Zsigmond ugyanis a tiszta, vaskos, nyílt kifejezés embere – kemény gyermek- és ifjúkor, tragédiák barázdálta felnőttkor edzették, hántották le szavait.Magáról is szívesen mesél regényekben, novellákban. Az Életem regénye című Móricz-kötet első lapját ütötték fel ezen a napon.

***

1938-ban ezen a napon született neves költőnk, Szilágyi Domokos. Rá emlékezünk Lázadás című versével.

– hát mutasd meg, hogy nem igaz,
azértsem igaz, sose volt,
hogy az élet megdöglik,és
nem igaz, hogy halott a holt,
nem igaz, nem, nem, sose volt,
hogy csupasz seb vagy, vakított
szem, lefogott kéz, szótlan
szolga, ki sután tűri sótlan
sorsát;

mutasd meg: nem igaz,
hogy kutyakorbácsra születtél,
s hogy beléd marjon a veszett tél,
s a felhő higanyt záporozzon
fejedre s hogy sose maradjon
estére annyi csöpp erőd,
hogy lerúgd a rongy facipőt;
hát mutasd meg, hogy nem igaz,
hogy elintézhet egy süket
legyintés; hogy nem számítasz
annyit, mint a tetű, az eb,
a félrelökött csizmatalp;
mutasd meg, hogy a kínt, a jajt
torkon tudod ragadni, és,
ha egyebet nem, hát merész
szabad halált vívhatsz e rab
életre, melyben mindened
elorozták, s szíven harap,
mint a macska a madarat,
a kivetkőzött indulat
döntsd le vérgőzös istenek
sziszegő-szuronyú szobrait
mutasd, mutasd meg, hogy amíg
ereidben vér vánszorog,
idegeidben fájdalom,
nem hagyod, azértsem hagyod
az ezerfejű gyalázatot
sértetlen trónolni a rom-
halmazon, melyet épített;
mutasd, mutasd meg, hogy tied
az erő, bátorság, ész
hogy a jövő magad vagy, és
a jövő nem hal meg soha,
mutasd meg hát, hogy te vagy a
gyilkos szolgák kemény ura
s bírája: ítélj! – intenek
a vérben pácolt tetemek,
a falhoz vágott csecsemők,
a meddővé tett drága nők
és a kiherélt férfiak
s hány vértől végtelen pillanat
– mennyi halott, mennyi halott
szellemhangja üvölt, susog---
acél bátorítást (s vigaszt,
ha kell), ez ad, hogy megmutasd-
– hát mutasd meg, hogy nem igaz,
azértsem igaz, sose volt,
hogy az élet megdöglik, és
nem igaz, hogy halott a holt –

KOLOZSVÁR

KÖZTÁRSASÁG – Világok harca – amerikai. – Vetítések időpontja: 13, 15.30, 18, 20.30, 23; kedvezménnyel 23 órától.

GYŐZELEM – Modigliani – bemutató. – Vetítések időpontja: 14.30, 17, 19.30, 22.

MŰVÉSZ-EURIMAGES – Second Hand – román. – Vetítések időpontja: 17.30, 20; A Bourne-csapda – amerikai. – Vetítések időpontja: 22.30; kedden minden vetítés kedvezményes.

FAVORIT – Bridget Jones: Mindjárt megőrülök! – angol. – Vetítések időpontja: 17, 19; kedvezménnyel csütörtökön minden vetítés.

DÉS

MŰVÉSZ – Walking Tall – amerikai. – Vetítések időpontja: 17, 19; pénteken, szombaton, vasárnap 22 órától kedvezménnyel és hétfőn minden vetítés.

TORDA

FOX – Second Hand – bemutató. – Vetítések időpontja: 16, 18, 20.

SZAMOSÚJVÁR

BÉKE – A bukás; Hitler utolsó napjai. – Vetítések időpontja: 17, 19, 21.

BESZTERCE

DACIA A-TEREM – Én, Pán Péter – amerikai. – Vetítések időpontja: 17.30, 20; pénteken, szombaton, vasárnap 22 órától; hétfőn egész nap kedvezménnyel.

DACIA B-TEREM – Az operaház fantomja – amerikai. – Vetítések időpontja: 18; pénteken, szombaton, vasárnap 21 órától kedvezménnyel kedden.

GYULAFEHÉRVÁR

DACIA – Csillagok háborúja 3. – A Sithek bosszúja – amerikai. – Vetítések időpontja. 14, 17, 20; pénteken, szombaton, vasárnap 23 órától kedvezménnyel és hétfőn minden vetítés.

Az oldalt szerkesztette: Köllő Katalin

Július elsejétől újra a térség egyik legerősebb valutájává vált a román lej. Az összegek végéből négy nullát vágtunk le, a valuta nemzetközi jelzése pedig ROL-ról RON-ra változott. Ideje is volt, hiszen az 1990-es évek elején az évi három számjegyet is elérő infláció azt eredményezte, hogy a román oroszlán kihullatta fogait, és 2005-ben a török líra január elsejei „megerősítése" után már a világ leghígabb fizetőeszközének számított. A lej még a mozambiki meticalnál, vagy a vietnámi dongnál is kevesebbet ért, az euró vagy a dollár árfolyamát pedig a román fizetőeszköz hónapok óta tartó erősödése ellenére is öt számjegyű számokkal fejezték ki. A kilencvenes évek elején még nagyon hígnak számító dél-amerikai valuták is „megléptek" a lejtől, amely a világban forgó mintegy 160 valuta közül a leggyengébbnek számított. Június 28-án, három nappal az új lej bevezetése előtt az egységnyi román valuta után a következők voltak a világ tíz leggyengébb pénznemei (zárójelben az értékük régi lejben): mozambik metical (1,21), vietnami dong (1,88), laoszi új kip (2,88), zimbabwei dollár (3,01), indonéziai rúpia (3,07), ghánai cedi (3,30), iráni riál (3,31), Sao Tome és Principe-i dobra (3,49), paraguayi guarani (4,92), türkmén manát (5,73).

A világ legerősebb valutája egyébként szintén európai, mégpedig a szinte teljesen ismeretlen, kétezer lakossal rendelkező, olasz – ám hivatalosan nem Olaszországhoz tartozó – Seborga hercegség pénzneme, a luigiano (seborgai Lajos-arany), amely hat dollárt ér, lejben pedig 178 680 régi lejt kóstált. A kemény valuták további sorrendje (zárójelben az értékük régi lejben június 28-án): kuvaiti dinár (101 969), máltai líra (84 052), bahreini dinár (77 940), ománi rijál (77 428). Ami pedig a megerősített román valutához legközelebbi „keménységű" valutákat illeti, a július elsejétől bevezetett erős lej 0,97 argentín pesót, a 1,122 lengyel zlotyt, 0,958 litván litast, 0,919 szurinami dollárt és 0,896 kelet-karibi dollárt ér. A térségben az eurót leszámítva csak a bolgár leva és a török új líra lesz erősebb az új lejnél. Egy új román lej (RON) átváltási árfolyama a szomszédos országok pénznemében: 4,20 moldáv lej (MDL); 23,06 szerb dinár (CSD); 0,54 bolgár leva (BGN); 68,74 magyar forint (HUF), 1,69 ukrán hrivnya (UAH).

Júliustól megszűnik a milliomosok világa is Romániában. A nettó átlagfizetés 743 lej lesz, ugyannyi mint 1959-ben. Akár egy időutazásnak is tűnhet: visszatérünk az egylejes villamosjegy és a harmincbanis kifli világába. A lej 140 éves történelmében ez a harmadik „pénzerősítő" akció. Az elsőre 1929-ben, míg a másodikra 1947 augusztusában került sor. Ez utóbbinál a jelenlegi 10 ezres váltási arány kétszerese volt a denominalizációs kulcs, vagyis az összegeket 20 ezer lejjel osztották. A lej is sokkal hígabb volt, hiszen 1947-ben már megjelent a román jegybanki történelem legnagyobb címletű bankjegye, az ötmilliós, aminek bevezetésétől most sem álltunk messze. Akkor azonban korlátozott volt az átváltás: személyenként csak 5 millió lejt váltottak át új pénzre. Várhatóan a román oroszlán most utoljára kapott protézist: a jegybank kormányzójának ígérete szerint ugyanis legkésőbb kilenc év múlva Romániában is eurónak fogják hívni a hivatalos fizetőeszközt.

Olvasom a Trasfórum kedves ajándékát, amely pontosan név-, és születésnapomra jelent meg. (A Transfórum vendége legutóbb László Attila, a Kolozs megyei RMDSZ új elnöke volt. Az egyik kérdező egy Adakaleh fedőnéven bejelentkező olvasó volt, aki kétkulacsossággal vádolta Bitay Leventét, a régi-új megyei ügyvezetőelnököt. Az olvasói kérdéseket és válaszokat lapunk június 28-i és 29-i számában közöltük. – szerk. megj.) Ezzel kapcsolatban szeretnék néhány gondolatot megfogalmazni. Nekem nemcsak két kulacsom van, kedves Adakaleh, ugyanis együtt dolgoztam Kötő Józseffel amikor megyei elnök volt, de Molnos Lajossal is az ő elnöksége idején. Aztán alelnök voltam Boros János elnöksége alatt. Végül ügyvezető elnök voltam három mandátumon keresztül Kónya-Hamar Sándor elnöksége idején.

Mi kötött össze a mindenkori elnök személyével? A munka és a közös cél. Sokan nem értik ezt, de akik ismerik a családomat és annak több generációs történetét azok nem találnak semmi különöset benne. Nagyapám és apám is ugyanezt tették, tőlük telhetően segítették az erdélyi magyarságot. Munkájuk nyomán templomok és iskolák maradtak fenn mint a mai napig. (lásd: Csíkszereda, Déva, Szilágyszeg). Én csak hálát tudok adnia sorsnak, hogy még ma, 66 éves koromban is adhatok enyéimnek, szakmai ismereteimnek és képességeimnek köszönhetően. Bár eredetileg vissza akartam vonulni, látva az új elnök tenniakarását, vállaltam továbbra is az aktív életet. Az eredmények beérése elég jutalom számomra. Viszont elődeim példájából azt is tudtam, hogy mindig akadnak acsarkordók, akik semminek sem tudnak örülni, teszik a süketet és vakot, mert így igazolva látják saját passzívitásukat.

Tisztelt Adakaleh!

Ön valószínűleg bejáratos ember a megyei RMDSZ környékén, hiszen azt állítja, hogy látott engem helyesírási hibákat javítgatva, viszont ide nem régen kerülhetett, mert információi nincsenek az RMDSZ régebbi dolgairól. Ön tipikus pesszimista lehet, aki sikertelenségeit mások ócsárlásában éli ki.

Ha megengedi, adnék egy tanácsot: próbáljon dolgozni egy célért és ne valami ellen. A siker kárpótolni fogja és biztosan jobban fogja érezni magát.

És még egy tanács: Adakaleh mélyen a víz alatt van, és vastag iszapréteg borítja.

Úgy érzem magam, mint akit hatalmi szóval fosztottak meg vagyonától: egyik napról a másikra vesztettem el multimilliomos státusomat. Mert ezentúl a fizetésem pár száz lejre töpörödik, s kezdhetek ismét „banizni", mint a múlt században tőlem ellopott fiatalságom idején, amikor az ötven banis joghurt mellé csak 25 banis kiflire jutott.

Persze, meg fogom újra szokni, hogy aprópénzeket kell összeszámolnom, s jó lesz majd előkeresnem egy befőttes üveget. Annak idején is abban gyűjtöttem a banikat, amelyeket aztán hónap végén bankrablásszerű akcióval vettem ismét birtokomba. De nem ez a legnagyobb gondom. Sokkal nagyobb fejtörést okoz, hogy az egyre növekvő közüzemi árak, illetve az egyre újabb adófajták mellett, végül miből fogunk majd megélni.

Már az év elején megfogalmaztam, amikor az új adórendszert az új kormány nagy csindarattával bevezette, hogy az egységes adókulcs számomra és a hozzám hasonló sokmillió hazai munkavállaló számára semmilyen előnnyel nem jár. Rám is mordultak, comme il faut, gazdasági szakemberek és gazdasághoz mit sem értők: már hogy ne járna előnnyel, hiszen a béremre kivetett adó is lecsökkent 18 százalékról 16-ra.

Igazuk volt. Valóban nyertem két százalékot, ami havonta valamivel több mint százezer lejt hozott a konyhára. Csakhogy azért a százezrest keservesen megfizettették velem a későbbiek során, amikor az adócsökkentésből adódó költségvetési hiánynövekedésre hivatkozva, a kormány hetente feljebb vitte valamilyen adónak a szintjét. Kezdte a jövedéki (luxus) adók égbe emelésével, folytatta a közüzemi számlák „kicsinosításával", aztán megadózta a bankban értéktelenedő kevés megspórolt pénzem kamatát, megdrágította a benzint és a parkolást, s közölte azt is, hogy ha netán eladom a lakásomat, akkor az így keletkezett jövedelmemet is megadózza.

De, természetesen ez sem volt elég! A napokban bejelentették, hogy jövőre megemelik az áfát, amely intézkedés ismét az én zsebem ellen irányuló merénylet, hiszen jómagam az ilyen címszó alatt kifizetett összegeket nem kérhetem vissza, mint a cégek. De július elsejétől ismét drágul a gáz, villanyáram és minden, amit el tudunk képzelni. A villanyáram tarifája már a legmagasabb egész kelet-Európában, s bár a környező államokban működő termelők már többször felajánlották, hogy bármikor hajlandók lennének olcsóbb áramot is szállítani Romániának, valamennyiüket elutasították. Mert protezsálnunk kell a szegény hazai termelőket, akik annyira szegények, hogy a villamos vállalat igazgatójának havi fixuma jóval meghaladja a jelenlegi bérem három évre járó összegét.

Az új adórendszer – s ezt a kormány is bevallotta – csakis azoknak kedvez, akiknek a havi bére a 10–12 millió lejt meghaladja. Azt nem tette hozzá, hogy eszerint csak a munkavállalók mintegy 10 százalékára lesz tehát érvényes a Băsescu-féle „szőtrőjicbiné", azaz „éljenek jól" jókívánság, a többieknek, a 90 százaléknak viszont a „szőplőticbiné", azaz a „fizessenek jól" felszólítás szerint kell majd élniük.

Vadkapitalista gondolkodást testesít meg tehát az adórendszer mögötti filozófia. Ha valakinek tízezer euró a havi bére (ne ijedjenek meg, ilyenek is vannak), az korábban négyezer euró adót fizetett rá, most viszont csak 1600 eurót gombol le róla az állam, 2400 euróval kevesebbet, mint korábban. Miközben a magamfajta csak százezer lejt nyert havonta. Nos, a 2400 eurót és az én százezremet valamiből pótolni kellett a költségvetésben. S akkor kigondolták, hogy egységesen, mindenkire újabb adókat vetünk ki. S ezzel elvetették a társadalmi szolidaritáson alapuló adórendszer elméletét, amely pedig sok nyugati országban eredményesnek bizonyult.

Igazából talán azt sajnálom a legjobban, hogy az új lejbe számolva talán már észre se fogom venni mindezt. Hiszen ki a fenét érdekli majd az, hogy az adója tíz lejjel kevesebb?

A víz partján sétálnak. Kellemes, napos idő van. Ilyenkor az ember otthon unatkozik, gondolja Vilma. A víz színe enyhén fodrozódik, rózsaszínű fellegek lepték el az ég alját, de ez még nem számít szeles időnek. Ha az időjárás szeszélyes is és még messze járnak a meleg évszaktól.

„Né, anyuka, azok a feketék mit csinálnak?… Folyton vízbe dugják a fejüket."

„Mert halakra vadásznak."

„S meg is eszik őket?"

„Meg bizony, szívem. Apád is szívesen megenné, prézlibe mártva és zsírban kisütve."

„De ha annyit esznek… ha mind megeszik, apukának nem marad…"

„Ne törődj vele. Majd veszek lengyelkolbászt vagy préselt sonkát neki. Inkább figyeld, a kis fekete kacsákat, milyen ügyesek. Nem is kacsák, hanem kárókatonák. Úgy hívják ezeket."

„Milyen katonák? Károly…?"

„Kár-ó-katonák, te butuska! A nevük is mintha azt fejezné ki – az aggodalmunkat is –, hogy kárt okoznak, pusztítanak. De, nézd csak azt a fiókát, milyen félénk?! Legszívesebben a mamája farktolla alá bújna."

„Kitől fél? Tőlünk?…"

„Csak addig fél, amíg ügyetlen. A mamája majd megtanítja rá, hogy élelmes legyen. A többiek, habár azok is kicsik, már falánk csőrrel kapják be a halakat. Majdnem akkorára szoktak megnőni, mint egy lúd. De a tollazatuk fekete, mint a kacsáké. Emlékszel a versikére, amelyikre nagyanyi tanított? Úgy kezdődött, hogy: Kiskacsa fürdik fekete tóban…"

„Az egyik kijött a partra… Most felénk jön, gyere, fussunk el, hogy ne bántson!"

„Csak nem félsz tőle. Nem látod, milyen kis vakarcs? S a járása is!…"

„Sántít?"

„Csak dülöngél. De rajta van az anyja szeme; lehet, hogy kinövi az idétlenségét."

„Akkor igazi kár…kárÓ(!) katona lesz belőle?"

Anyuka egy kicsikét zavarba jön, jobban szemügyre veszi a tollászkodó s a fénylő vízcseppeket a parti homokba rázó, zömök, kis fekete testet:

„Ez nem is kárókatona; lehet, hogy közönséges vadkacsa. – Megfogja fiacskája kezét. Hangja elmélázó. – Én jobban kedvelem a hattyút."

„A hattyúmadarat?"

„Azt nem muszáj hozzátenni, hogy: madár."

Megindulnak hazafelé. A gyermek időnként hátrapillant.

„A hattyúnak, ugye, fehér a tolla…"

„És hosszú kecses nyaka van. – Az anyuka felnéz a kék égre. Megszűnt a szélfúvás; már nem zavarják a rózsaszínbe játszó fellegek. – De van fekete hattyú is."

„Olyan fekete, mint az az ügyefogyott fióka?…"

Otthon nagymami vasárnapi ebéddel várja őket. Az asztal közepére teszi a porcelántálat a párolgó húslevessel.

„Szép idő volt, ugye? Merre sétáltatok?" – néz a fehér abroszra könyöklő s álmosan kenyérmorzsát csipegető unokájára. A gyermek fölkapja fejét:

„A víz partján sok fekete madarat láttam. Nem igazi katonák voltak… Nem is madarak, hanem a hattyúk. Csak rövid volt a nyakuk és az egyik sántított."

2005. május 15.

Az oldalt szerkesztette: Székely Kriszta

Halottnak nyilvánította a föderális Európa eszméjét a brit EU-elnökség első napján a brit külügyminiszter, a brüsszeli EU-bizottság elnöke ugyanakkor igen indulatos nyilatkozatban óvta az uniós vezetőket a nacionalista érzelmekre történő rájátszástól.

Jack Straw külügyminiszter a BBC r-nek nyilatkozva azt mondta: el kell fogadni, hogy az Európa jövőjére kidolgozott „eredeti terv", amely a föderális Európa létrehozását célozta, halott. Ez volt az egyik üzenete az uniós alkotmányra a franciaországi és a hollandiai népszavazásokon kimondott nemnek is – tette hozzá. A miniszter – megismételve a brit kormány gyakran hangoztatott álláspontját – azt mondta: egyetért a „szociális Európa" fenntartásával, de ha ennek eredménye 20 millió munkanélküli, akkor „irányt kell váltani".

Az EU jövőjéről főleg London, illetve a francia-német szövetség között folyó fő vitának ez a központi eleme. Párizs és Berlin rendre azzal vádolja a brit kormányt, hogy az angolszász mintájú szabadkereskedelmi övezetté redukálná az Európai Uniót, elhagyva a szociális elemeket. Ez gyakran elhangzott az uniós alkotmányt elvető francia csoportok kampányában is.

Straw pénteki nyilatkozatában azt mondta: a „mind szorosabb unió" gondolata abban az értelemben megkérdőjelezhetetlen, hogy kívánatos az egyes tagországok egyre szorosabb együttműködése. Azt azonban, hogy a „független nemzetállamokra épülő európai demokráciákról" a hangsúly áttolódjék „valamiféle európai föderális szuperállamra", aligha fogadnák el bármelyik tagországban is – tette hozzá a brit külügyminiszter.

José Manuel Barroso, a brüsszeli EU-bizottság elnöke – aki a biztosokkal együtt Londonba érkezett a brit EU-elnökség nyitányára – ugyancsak a BBC-nek adott, igen indulatos pénteki nyilatkozatában kijelentette: meg kell mondani a tagországok vezetőinek, hogy „hagyjanak fel a nacionalista retorikával, mert az nem vezet sehova".

Barroso szerint most kompromisszumokra van szükség, mert nincs olyan megállapodás, amely mindenkinek száz százalékig megfelelne, „valamit mindenkinek engednie kell". A portugál bizottsági elnök „teljes képtelenségnek" nevezte, hogy egyes uniós vezetők „győztem, én voltam a legjobb és a legszebb Brüsszelben" felkiáltással állnak ki választóik elé. „Európában nem így kell intézni az ügyeket" – tette hozzá. Elmondta: a brit elnökség döntő pillanatban kezdődik, és jóllehet ez „szinte közhely, ezúttal azonban történetesen igaz". Elismerte, hogy az európai eszme támogatottsága nem éri el a korábbi szintet.

Nagy az érdeklődés a délvidéki magyarok körében a Magyarok Világszövetsége (MVSZ) által felfedezett úgynevezett „lappangó magyar állampolgárság" iránt, s amennyiben a magyarországi hivatalos szervek nem ismerik el, hogy a bácskai magyarokat soha senki nem fosztotta meg a magyar állampolgárságtól, akkor bíróságnak kell majd erről állást foglalnia – közölte az MTI-vel Rácz Szabó László, az MVSZ délvidéki elnökségi tagja.

Patrubány Miklós, az MVSZ elnöke május elején jelentette be, hogy még mindig hivatalosan magyar állampolgárok a volt Jugoszlávia területén élő magyarok, és leszármazottaik, mert soha senki sem fosztotta meg őket ettől. Az MVSZ Gaudi-Nagy Tamás MVSZ-es Európa-jogi szakjogász tanulmányára alapozta ezt a felismerést.

Az MVSZ a délvidéki magyarok rendelkezésére bocsát olyan formanyomtatványokat, amelyekkel vissza lehet igényelni „a soha el nem vesztett magyar állampolgárságot". Rácz Szabó László szerint – aki elnöke a vajdasági Magyar Polgári Szövetségnek – a Vajdaságban nagy az érdeklődés az MVSZ által javasolt lehetőség iránt, jóllehet a délvidékiek a korábbiaknál is szkeptikusabbak a kettős állampolgárságról szóló tavalyi decemberi népszavazás után.

A világszervezet múlt heti zentai lakossági fórumán közel ötven formanyomtatványt osztottak ki, és az MPSZ elnöke szerint azóta egyedül nála közel harmincan kértek ilyen dokumentumokat, amelyeket amúgy máshol, például az MVSZ budapesti székhelyén is be lehet szerezni. Az egyik egy formanyomtatvány, amelyet a magyar diplomáciai külképviseleteken lehet benyújtani. A másik egy kitöltendő folyamodvány, amely a magyar köztársasági elnökhöz kell továbbítani, azzal a kéréssel, hogy „ismerje el" a kérelmező magyar állampolgárságát.

Rácz Szabó László szerint egy zentai jogász ez irányú kérelmét már beadta a szabadkai konzulátuson. Amennyiben a magyarországi belügyi szervek elutasítják, akkor az illető nem a köztársasági elnökhöz, hanem egyenesen a bírósághoz fordul. Ha másodfokon sem sikerül elismertetnie jogát az állampolgárságra, akkor az MVSZ nemzetközi segítségért folyamodik.

Ez tulajdonképpen precedens értékű jogi eljárás lenne: a belügyi szervek elutasítása esetén magyar törvényszéknek kell majd kimondania, hogy jelen pillanatban a bácskai magyarok magyar állampolgárok-e vagy sem. Rácz Szabó szerint az MVSZ ehhez megadja a jogi segítséget a zentai jogásznak, illetve mindenkinek, aki a továbbiakban követi példáját.

Magyarország az 1941-ben visszafoglalt területek lakóinak – a volt Jugoszláviában a bácskai, baranyai és muravidéki magyaroknak (a bánátiaknak nem, mert ez a terület német megszállás alá került) – kollektíven megadta a magyar állampolgárságot. Gaudi-Nagy Tamás jogi tanulmányának az a lényege, hogy a párizsi békeszerződés után Magyarország az elvesztett területeket birtokló utódállamokkal kötött kétoldalú egyezményekkel fosztotta meg az ott élő magyarokat magyar állampolgárságuktól, de Jugoszláviával ilyen egyezményt nem kötött, tehát a bácskai, a baranyai és a muravidéki magyarok ma is magyar állampolgárok.

„A magyarországi politikusoknak világnézetüktől függetlenül meg kell érteniük, hogy a magyar nemzet mellé kell állniuk, különben katasztrófába sodorják az országot és a nemzetet. Nem áttelepülni akarnak, csak a biztonságot keresik azon a családon belül, amit nemzetnek nevezünk. Küzdenek az alapvető emberi jogaikért, amely többek között a mozgásszabadságot is jelenti, hogy Magyarországot nem terhelve is meg tudjanak élni" – szögezte le Rácz Szabó László.

A politikus szerint az MVSZ nem kíván megfeledkezni a bánáti magyarokról sem. Szerinte amennyiben Magyarország elismeri a bácskai magyarok magyar állampolgárságát, az „áttörné az értelmetlen blokádot és feloldaná az anyaországiak félelmeit a kettős állampolgársággal szemben", és könnyebb lenne bevonni a kedvezményezettek körébe a bánáti, de más külhonba kényszerített magyarokat is.

Az Orosz Föderációhoz tartozó kalinyingrádi kerület központja a város fennállásának 750. évfordulójának megünneplésére készül, ám a nagy készülődés közepette egyetlen szó sem utal arra, hogy a település Kelet-Poroszország központjaként csaknem hét évszázadon át a német Königsberg névre hallgatott.

Az évfordulóhoz kapcsolódó rendezvényeket július 3-án látványos utcai felvonulás koronázza meg, amelynek kosztümös résztvevői megkísérlik áthidalni a város történetén át húzódó törésvonalat. Bemutatják az összes történelmi korszakot, kezdve a német lovagrend 1255. évi hadjáratától egészen a Vörös Hadsereg által 1945 áprilisában indított ostromig. Ennek befejezése után kapta az elfoglalt város a Kalinyingrád nevet, a német lakosságot a szovjetek elűzték.

A Kreml csak hosszas habozás után engedélyezte az évforduló megünneplését, kikötve, hogy a Königsberg névnek semmi keresnivalója nincs a rendezvényeken A helybeliek számára azonban a német történelem mégis régóta része a mindennapok kultúrájának. A város tele van történelmi városképeket ábrázoló plakátokkal. A helyi serfőzde jubileumi sörrel köszönti az évfordulót. A Königsberg 750 elnevezésű árpalét rejtő palack címkéjén egyetlen cirill betű sem található – rajta van viszont az 1516-ból származó német tisztasági törvény, a sörfőzés alapelve. Számos étterem étlapján pedig újra megjelent egy régi német specialitás, a königsbergi húsgombóc kapormártásban.

Az ünnepségek jelképévé egy német korból származó építményt választottak: a neogót stílusú királyi kapu, amely egykor a várost védő erőd része volt, alapos restaurálás után a tengeri múzeum részlegeként születik újjá. Az egykori királyi kastély helyén pedig, amelyet Brezsnyev idején, 1968-ban robbantottak fel, szabadtéri múzeum nyílik.

Putyin, Schröder és Chirac is jelen lesz
A szállodákban már hetek óta egyetlen szabad szoba sincs az első júliusi napokra, a város hatalmas turistainvázió előtt áll. Több tízezer vendéget várnak a városba, plusz több száz hivatalos személyt, élükön Vlagyimir Putyin orosz elnökkel és nejével. Utóbbi „hazalátogat", hiszen Kalinyingrádban született. Eljön az ünnepségre Gerhard Schröder német kancellár és Jacques Chirac francia elnök is.

Königsberg számos híres személyt adott a német és az európai kultúrának és tudománynak. Itt élt és alkotott a felvilágosodás egyik legnagyobb hatású filozófusa, Immanuel Kant. Johann Gottfried Herder író, filozófus és teológus is az ő tanítványa volt. Königsbergben élt gyermek- és fiatalkorában E.T.A. Hoffmann, a német romantika borongós hangú költője és meseírója. 1867-ben itt született, Käthe Kollwitz grafikusművész, aki később szobrászként is a társadalmi mondanivalót hordozó művészet képviselőjeként alkotott; Berlinben ő vezette a Porosz Művészeti Akadémia grafikai mesterkurzusát.

Az amerikai hatóságok a Fehér Ház szóvivőjének a közlése szerint vizsgálják, hogy Mahmúd Ahmadinezsád megválasztott iráni elnök valóban részt vett-e az Egyesült Államok teheráni nagykövetségét több mint 25 évvel ezelőtt elfoglaló diákok túszejtő akciójában, amint azt több volt amerikai túsz állította.

„A hírek és több egykori túsz állításai kérdéseket vetnek föl (Mahmúd Ahmadinezsád) múltjával kapcsolatban. Komolyan vesszük ezeket (az értesüléseket), és kivizsgáljuk" valamennyit – mondta Scott McClellan szóvivő.

A The Washington Times csütörtöki számában több volt amerikai túsz azt állította, hogy az új iráni elnökben felismerte az egyik fogva tartóját.

Az iráni elnökválasztásról sugárzott felvételek alapján jutottak arra következtetésre, hogy Mahmúd Ahmadinezsád volt egyik iráni fogva tartójuk.

Chuck Scott, az amerikai hadsereg nyugalmazott ezredese kijelentette: akkor is felismerné őt, ha haját szőkére festenék és levágnák szakállát. Emlékezete szerint ő volt a túszejtők két-három vezetőjének az egyike. Három volt fogolytársa – David Roeder, William Daugherty és Don A. Sharer – szerint kétségtelen, hogy Ahmadinezsád egyike volt a túszejtőknek. William Daugherty úgy nyilatkozott, hogy Ahmadinezsád vezető vagy tanácsadó volt fogságuk első két-három hetében, gyakran jött, hogy kikérdezze vagy ellenőrizze az őröket. Kevin Hemingway volt a legfiatalabb túsz és ő úgy emlékszik, hogy Mahmúd Ahmadinezsád egyike volt azoknak, aki túszul ejtésük legelső napján kihallgatta őt.

Thomas E. Schaefer, a légierő nyugállományú ezredese, egy másik túsz azonban kételkedik, az új iráni elnök arca és neve egyik őrére sem nem emlékezteti.

Több volt iráni túszejtő kijelentette, hogy Ahmadinezsád nem tartozott közéjük. Az új iráni elnök egyik közeli tanácsadója is cáfolta az értesülést.

Fegyveres muszlim diákok 1979. november 4-én megszállták az Egyesült Államok teheráni nagykövetségét, ahol 444 napig fogságban tartottak 52 amerikait. Az akciót azért indították, mert Washington nem volt hajlandó kiadni Teheránnak Mohamed Reza Pahlavi megbuktatott iráni sahot, hogy a volt uralkodót bíróság elé állítsák. Az Egyesült Államok 1980-ban megszakította diplomáciai kapcsolatait Iránnal.

Hagyományosan állófogadáson ünnepelte az amerikai Függetlenségi Nyilatkozat Napját, július 4-ét, egyben az Amerikai Egyesült Államok Nemzeti Ünnepét az ország bukaresti nagykövetségének kolozsvári tájékoztatási irodája péntek délután a kincses városban. Ezúttal az igencsak megkopott Bánffy-palota udvarán található, piros-fehér-kék nemzeti színekkel és amerikai zászlókkal feldíszített nyári kertben került sor a több tucat személyiség részvételével megrendezett megemlékezésre. Lisa M. Heilbronn konzul, a tájékoztatási iroda vezetője román nyelvű szövegében arra figyelmeztetett egyebek között, hogy a 229 éve megfogalmazott észak-amerikai Függetlenségi Nyilatkozat még nem hozta el a tökéletes demokráciát, csak lefektette annak alapjait. Az ünnepi torta megszelésére többek között Marius Nicoară megyei tanácselnök, Pálffy Zoltán alelnök, Emil Boc polgármester, László Attila megyei RMDSZ-elnök, Eckstein-Kovács Péter szenátor, Goldner Gábor, a Kolozsvári Zsidó Hitközség elnöke, Adorjáni Dezső Zoltán lutheránus-evangélikus püspök és más személyiségek jelenlétében került sor.

Egyetlen alaptörvényt sem fogadhatott el az elmúlt félévben a tavaly decemberben alakult szenátus, mivel soha nem sikerült összegyűjteni az elégséges szavazatszámot – közölte tegnap Eckstein-Kovács Péter szenátor. Kiderült, hogy a szenátusi kormánykoalíció többsége a felsőházban teljesen megszűnik az Európai Parlamentbe megfigyelőként küldött honatyák távozásával, ezért a liberális-demokrata szövetség által szorgalmazott házszabály-módosítás során bevezetnék a távszavazást.

Kevés sikerrel és hatékonysággal végzi a munkáját szenátus – derült ki Eckstein-Kovács Péter szenátor nyilatkozatából. Az alaptörvények elfogadásához a ház jelenlévő tagjainak fele, plusz egy honatya szavazata szükséges, és ez néha akkor sem jön össze, ha például Markó Béla miniszterelnök-helyettes is elmegy szavazni.

Újabb veszély fenyegeti a törékeny szenátusi többséget azt követően, hogy néhány törvényhozót megfigyelőként Strassbourgba küldenek. Ez persze azzal jár, hogy a szóban forgó honatyák egyre kevesebb időt töltenek itthon. A folyamat bizonytalanná teszi a soron következő lényeges törvények elfogadását. Eckstein-Kovács Péter szerint a megoldást a távszavazás jelentené. Az eljárás több országban is honos: a hivatali ügyekben külföldön tartózkodó képviselő vagy szenátor postán küldi el szavazatát. Ahhoz, hogy ezt nálunk is alkalmazhassák, módosítani kell a házszabályt, erről azonban a koalíciós pártok még nem egyeztek meg. A liberális-demokrata szövetség azt szeretné, ha augusztusban rendkívüli parlamenti ülésszakon hajtanák végre a módosítást, amely egyebek között lehetővé tenné a két ellenzéki házelnök leváltását. Erről azonban még nem született egyezség a parlamenti pártok között. Eckstein-Kovács Péter szerint most már az RMDSZ számára is prioritássá vált a két házelnök leváltása. Korábban Markó Béla RMDSZ-elnök úgy nyilatkozott, hogy a szövetség számára ez a kérdés nem elsődleges fontosságú.

Ha az említett módosításokat nem sikerül véghezvinni, a jelenlegi törékeny többség igencsak bizonytalanná válik, ami az előrehozott választásokat sürgető Băsescu elnök malmára hajtja a vizet.

Ugyancsak az idő előtti választást segítheti elő, ha az Alkotmánybíróság helyet adna a tulajdonkérdést rendező és az igazságszolgáltatás reformját célul kitűző törvénycsomaggal szemben emelt kifogásoknak. A szenátor szerint a Nemzeti Liberális Párt is egyetértett azzal, hogy ha ötnél több cikkelyt alkotmányellenesnek tartanak, akkor előrehozott választásokat idéznek elő. Úgy vélte, drámai lenne, ha az igazságszolgáltatás reformját megakadályozná az alkotmánybíróság. Felhívta a figyelmet arra, hogy elég sok cikkely esetében emeltek kifogást az ellenzéki képviselők, ezért fennáll az a veszély, hogy több cikkelyt is alkotmányellenesnek tartanak majd, ami azonban a jogszabályt eredeti tartalmától és céljaitól megfosztaná.

Ismét elmarad a Markó Béla RMDSZ-elnök és Tőkés László református püspök közötti találkozó, mivel a Királyhágómelléki Református Egyházkerület vezetője szombaton nem tartózkodik Nagyváradon. Amint azt lapunk az RMDSZ hírlevele alapján megírta, Markó Partiumi körútja során akart volna találkozni a református püspökkel, azonban Tőkés hivatali elfoglaltságra hivatkozva közölte: nem tartózkodik Nagyváradon, de kollégái szívesen tájékoztatják Markót a Lórántffy Zsuzsanna iskola melletti sportpálya körül kialakult helyzetről.

Továbbra sem biztos, hogy rendeződik a kedvezményesen kibocsátott orvosságok körüli huzavona, és belátható időn belül újból gondtalanul kiválthatjuk orvosi receptre a szükséges gyógyszereket. A Gyógyszerész-kamara kolozsvári képviselője, Speranţa Iacob a Szabadságnak elmondta: a hozzájuk beérkező pénz annyira kevés, hogy még az egy évesnél kisebb gyermekeknek sem tudják minden esetben és mindenhol kiadni a gyógyszereket. Ráadásul az új lejre való átállás egyelőre megnehezítette és lelassította a munkájukat. Át kell írniuk minden iratot, hogy hozzájuthassanak a megígért pénzösszegekhez, és remélik, hogy hétfőtől tisztázódik, milyen lehetőségekkel rendelkeznek a patikák.

Eddigi értesüléseik szerint a kormány 40 milliárd lejt utalt át a megyének kedvezményes orvosságokra (az országos 1200 milliárdból), de felmerült az az elképzelés, hogy ezt a pénzt nem utalják át egy összegben, hanem felosztják hat hónapra – magyarázta Speranţa Iacob. Ez azt jelentené, hogy a szükségleteknek még a 10%-át sem tudnák kielégíteni, hiszen Kolozsvárnak havonta 60–70 milliárd lejre lenne szüksége, hogy a gyógyszertárak zavartalanul kiszolgálhassák a betegeket. A helyzetet az is rontja, hogy az új rendelkezések értelmében nem adhatnak ki orvosságot előlegben, tehát semmiképpen nem léphetik túl a megállapított értékhatárt. Amennyiben az említett 40 milliárd lejt nem osztanák fel egy félévre, úgy gazdálkodnának, hogy legalább két hónapig több receptet elfogadhassanak. Az elmúlt hónapban a betegek 90%-a megmaradt a vénnyel anélkül, hogy ártámogatott gyógyszereit kiválthatta volna.

A Román Nemzeti Bank mai árfolyamai: 1 euró = 3,60 erős lej), 1 USD = 2,99 erős lej), 100 magyar forint = 1,46 erős lej).

Western Union – szolgáltatás a Sora, Bolyai u. 8. és Szentegyház u. 4. szám alatti váltóirodákban.

Az 1-es, 5-ös oldalt szerkesztette: Borbély Tamás

A Fehér megyei Állategészségügyi Hivatal bezáratta az állatvásárokat, miután az intézet szakemberei számos rendellenességet fedeztek fel az ellenőrzések során.

Dr. Vasile Bereş, az Állategészségügyi Hivatal igazgatója elmondta, hogy az állatvásárok felét csak ideiglenesen függesztették fel, mert nem tartották be az egészségügyi előírásokat.

Általában szervezési hiányosságok és a higiéniai szabályok megszegése miatt vonták be az állatvásárok működési engedélyét: a felszerelés hiányosságai, illetve az állatok életkörülményei miatt.

Felhívtuk a helyi hatóságok figyelmét, ha nem pótolják hiányosságaikat, akkor végleg bezárjuk az állatvásárokat – tette hozzá az igazgató.

Jelenleg a megye 24 állatvására közül csak a szolcsvai működik állategészségügyi korlátozások nélkül.

Két javítótanár felelős azért, hogy egy diáklány megbukott a kisérettségi egyik vizsgáján. Miután kiderül, hogy ki felelős a tévedésért, a megyei tanfelügyelőség megbünteti a felelőtlen tanárokat, akik két jeggyel kisebbet adtak a diák dolgozatára román nyelv és irodalom vizsgán.

Cornel Sandu tanfelügyelő elmondta, most próbálják kideríteni, ki a felelős a történtekért. A fellebbezés után a tanuló jegyét 3,80-ról 5,70-re emelték. A tanfelügyelő szerint a két tanárt öt évre eltiltják a további vizsgáztatástól. Hasonló eset csak 2002-ben fordult elő Fehér megyében, akkor is több tanárt büntettek meg az elkövetett hibákért.

Június 23–27. között hatodik alkalommal került sor a Szent László legendához kapcsolódó Lármafa-találkozóra.

Az EMKE védnöksége alatt, a Magyarok Székelyföldi Társasága, a Cserhalmi Művelődési Egyesület és a felvidéki Szlovákiai Magyar Társadalmi és Közművelődési Szövetség által szervezett Lármafa-találkozó sorozat, célkitűzései által fontos szerepet tölt be a magyar kultúra és a magyar nyelv ápolásában. A rendezvény a Szent László kultusz megőrzését tekinti fő feladatának. Ezt a cserhalmi ütközethez kapcsolódó és ezzel összefüggő kultúrtörténeti értékekkel, valamint a Szent László emlékét templomi freskókban megörökítő települések (48) és a további, Szent László nevéhez fűződő közel száz Kárpát-medencei helység felkeresésével, megismerésével és tartós kapcsolatok kiépítésével próbálja megvalósítani. Az idei találkozó vendégei azok a felvidékiek voltak, akik lehetővé tették a negyedik és ötödik Lármafa-találkozó megszervezését.

A Cserhalmi ütközetnek emléket állító Beszterce-Naszód megyei Cegőtelkére a karaván tagjai június 26-án, vasárnap érkeztek. A cegőtelki rendezvény a református műemléktemplomban ünnepi istentisztelettel kezdődött, utána a református temető legmagasabb pontján felállított Cserhalom emlékműnél sor került a cserhalmi ütközet lovas megjelenítésére. A cegőtelki emlékparkban a különböző régiók és települések képviselői kopjafát helyeztek el.

Júliustól új lapot vesznek kezükbe a Besztercei Híradó olvasói – új formátummal, új fejléccel, új rovatokkal.

A jelenlegi szerkesztőség, amelynek tagjai alig pár hónapja készítik a lapot, szükségesnek látta mind a formai, mind a tartalmi változást. Színesebbé, tartalmasabbá, érdekesebbé kívánják tenni a lapot, hogy minél több olvasó elvárásait teljesítsék.

Ebben nagy segítséget kaptak az RMDSZ Ügyvezető Elnöksége Ifjúsági Főosztályának kommunikációs előadójától, Bálint Ferenctől. – A sajtóban nemrég igen elismerően írtak lapunkról, azt mondva, hogy a Beszterce-Naszód megyei szórványban a Besztercei Híradó a véradó: „Igen, akarjuk, hogy valóban véradók legyünk. Annak a 36 település lakosainak, ahova eljut az újság, hogy szívesen olvassák, és jól informáltak legyenek. Ha mindez sikerül, valóban nem hiábavaló igyekezetünk és a segítőkész támogatók és tanácsadók hozzáállása" – nyilatkozták a lap szerkesztői.

A legrégebbi Beszterce-Naszód megyei hegyi mentő, Ştefan Buia, aki már 18 éve a megyei mentőszolgálat munkatársa a Radnai-havasokban, egy hegygerincen fogadott örök hűséget menyasszonyának.

Marcel Berbecar, a megyei hegyimentőszolgálat igazgatója elmondta, hogy munkatársai már egy nappal korábban felmásztak a hegyre Crin Triandafir lelkésszel együtt, aki hegyi mentő és barlangkutató is egyben. A hivatalos esküvői szertartásra 1800 méteres magasságban került sor korán reggel.

– A boldog férj már a mentőszolgálat megalakulása óta nálunk dolgozik és igazi „hegyi" ember – mondta a lelkész. – A felesége szintén nagyon szereti a hegyeket, ezért beleegyezett, hogy életüket a hegygerincen kössék össze, azon a helyen, amelyet mindketten a legjobban szeretnek – tette hozzá.

A friss házasok a mézesheteket is a hegyekben töltik.

Az idén tizedik alkalommal rendezik meg a Vasvári Napokat július 8. és 10. között Körösfőn és Magyarvalkón, a Körösfői Rákóczi Kultúregylet és a Rákóczi Szövetség Kalotaszegi Szervezete szervezésében. A híres hadvezér 500 fős seregével Magyarvalkón és Magyargyerőmonostoron szállt meg a végzetes havasnagyfalui csatát megelőzően, erre emlékeznek minden év júliusában.

Július 8-án 17 órától a Körösfői Művelődési Házban Pécsi L. Dániel jelképtervező Kalotaszegi címerek, egyházi és világi jelképek a Kárpát-medencében című tárlata tekinthető meg. 18 órától vitafórumra kerül sor, 1848–2005 – Unió akkor és most címmel.

Szombaton 10 órától Ki tud többet Vasvári Pálról? címmel történelmi vetélkedőt szerveznek a gyerekeknek Körösfőn, a vetélkedő a történelmi helyszíneken folytatódik: Magyargyerőmonostoron, Magyarvalkón és a Vasvári-havasokon. Az érdeklődők ellátogatnak a havasnagyfalui csata helyszínére, ahol Avram Iancu legyőzte az 500 fős magyar sereget. Ezt követi a bicikliverseny Magyarvalkón, amelyre a verseny időpontjáig még bárki jelentkezhet a helyi tanítónál. Felnőtteknek 5–6 km-es terepversenyt, a gyerekeknek pedig ügyességi versenyt szerveznek az iskola udvarán. 18 órakor ünnepi istentiszteletre kerül sor a magyarvalkói református templomban, ezt követi a gyerekek műsora, valamint a koszorúzás a Vasvári Pál kopjafánál. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem néptánccsoportja, valamint a környékbeli települések néptáncosai is fellépnek a koszorúzást követő táncház keretén belül, a helyi Művelődési Házban. A napot szabadtéri buli zárja az iskola udvarán.

Vasárnap 11 órától ünnepi istentisztelet lesz a körösfői református templomban, majd 12 órakor a Vasvári-emlékoszlop megkoszorúzására kerül sor.

Szombaton 11 órakor nyitják meg a kastély napokat Bonchidán. A nap további kínálata: 11.15 óra – lovasbemutató; 12-kor – a Cojocneana Néptáncegyüttes bemutatója; 12.30 – könyvbemutatók, könyvvásár; 12 órától estig bútorfestés (bemutató és tanítás Kovács Pali Ferenccel és Mánya Andreával), „Szerkezetek szimbolikája" (Művészeti és Design Egyetem, Kolozsvár), Magic Pencil címmel gyermekrajzversenyt szervez a British Council; 13 – Debreczeni László műemlékes grafikai tárlatának megnyitója; 13.30 – alkotóműhely gyermekeknek, a hunyadi szobrászat és modellező kör szervezésében; 14 – Bach- és Bartók-hangverseny az Augustin Bena zeneiskola előadásában, Tóth Guttman Emese irányításával; 15 – hagyományos dixieland jazz, blues az Old Timers Dixieland Band előadásában; 16 – kamarazene a Sigismund Toduta zenelíceum előadásában, Guttman Mihály irányításával; 17 – Old Timers Dixieland Band; 18 – kamarazene hangverseny a Concordia vonósnégyes előadásában; 18.45 – Edith Piaf sanzonest M. Fodor Edina és Incze G. Katalin előadásában; 19.30 – Romániai Magyar Csődzenekar „Pofon 74"; 20 – jazzkoncert a Yesterdays előadásában; 21 – Tűz anyja, szférikus bábjáték (Nagy Lázár József, Szilágyi Benő Ottó, Szőlősi Pénzes Szilárd); 21.30 – fáklyafényes lovas parádé; 21.50 – Fényes Óriások Árnyékában (Rumi László Együttese).

A kastély-napok vasárnapi programja: 11 – Surranó és Brekkenő, a Tamási Áron Színház Bábtagozatának előadása; 11.30 – egész napos bútorfestés bemutató és tanítás; 12 – Fan(g)tasztikus, mesejáték kicsiknek és nagyoknak (Nagy Lázár József, Szilágyi Benő Ottó, Szőlősi Pénzes Szilárd);12.30 – reneszánsz játékok (Passamezzo Historikus Együttes); 14 – játszóház gyermekeknek, Palocsay Kisó Kata szervezésében; 15 – versenyfutás az ára, tárgyjáték kicsinyeknek (Szőlősi Pénzes Szilárd); 15.30 – az Apróbogáncs néptáncegyüttes előadása; 16 – „A bonchidai vitéz", óriásbáb táncoltatás (Palocsay Kisó Kata), hagyományos mesterség-bemutatók; 16.30 – Klezmer zene a Mazel Tov Együttes előadásában; 17.30 – néptánc a Dor Transilvan előadásában; 18.30 – néptánc a Bogáncs előadásában; 19 – cigány dalok és táncok a bonchidai Rromák néptáncegyüttese.

A rendezvény két napján párhuzamosan további érdekes programok futnak: hagyományos kirakodóvásár (kerámia, textília, háztartási és népművészeti cikkek, varrottasok, bőrdíszmű), borkóstoló. A rendezvény ideje alatt sörsátrak és lacikonyhás sátrak működnek.

Az oldalt szerkesztette: Dézsi Ildikó

Ismét a Kolozs megyei hatóságok figyelmébe kerültek a fatolvajok. Annak ellenére, hogy ez elsősorban közigazgatási és környezetvédelmi kérdés, az ügynek politikai vonzatot adtak. Mihail Hărdău, Kolozs megye prefektusa a napokban úgy nyilatkozott: az elmúlt évek során (különösen a Szociáldemokrata Párt és az RMDSZ kormányzása idején) egyes hegyi települések belterületén számottevő erdőirtás történt.

A kormány helyi képviselője olyan információk birtokába jutott, amelyek szerint korábban a Kolozs megyei Erdészeti Hivatal és a csendőrség képviselői összejátszottak annak érdekében, hogy jelentős erdőirtásra kerülhessen sor. Úgy ítélte meg, a helybelieknek bizonyára tudomásuk volt a sorozatos törvénytelenségekről, de érdekes módon senki sem szólt semmit. – Nem hiszem, hogy senki sem látta, ki hordja el a fát ezekről a területekről. Ennek ellenére senki sem nyilatkozik az ügyben – jegyezte meg a prefektus.

Kijelentette: amennyiben továbbra is erdőirtásra vonatkozó jelzések érkeznek a prefektúrára, átfogó vizsgálatot indít a vétkesek kiderítésére.

Amint arról lapunk beszámolt, nem sokkal a parlamenti választásokat követően, pontosabban Mihail Hărdău kinevezése után leváltották Victor Cherecheşiut, az Erdészeti Hivatal igazgatóját, a Szociáldemokrata Párt tagját. Mandátuma elején Vasile Soporan volt SZDP-s prefektus offenzívát indított az erdőirtás ellen, de a lendület hamar alábbhagyott.

A Kolozs megyei Erdészeti Hivatalnál senki sem mert nevét vállalva nyilatkozni lapunknak arról, amit a prefektus mondott. Sikerült megtudnunk viszont, hogy Kolozs megyében a legbarbárabb erdőirtásra Kisbányán és környékén került sor. – Itt is, de máshol is sokan visszakapták szüleik vagy nagyszüleik erdejét, és rövid időn belül hozzáláttak a favágáshoz. Egyszerűen nem lehet ellenőrizni őket, nincs elég emberünk hozzá. A törvény értelmében akár 10 hektárt is visszakaphattak. Ezen kívül sokan a hétvégi házak építése miatt vágják ki az erdőt – nyilatkozta a neve elhallgatását kérő szakember.

A Phare-program keretén belül létesített Asistmed szolgálat jó körülmények között indult be Szamosújváron. Elemezve a szolgálat egyéves tevékenységét, megállapíthatjuk, hogy a kezdeményezés hasznosnak bizonyult.

Eddig az Asistmed szolgálat segítségével több mint 150 beteg és idős személy került nyilvántartásba. A projekt keretén belül dolgozó szociális munkások és nővérek tevékenysége eredményesnek bizonyult, ugyanis az érintettek elégedettek az egészségügyi ellátással. A Phare-program elindítása különösképpen a magányos és rokkant személyeknek kedvezett.

Nemrég a szolgálat új épületbe költözött, ahol gyógyszertárat létesítenek a kiskeresetű betegeknek. A program keretén belül a házi gondozást igénylő személyeket is gondozzák.

Szerdán reggel 8 óra előtt 10 perccel kaszkadőrmutatványnak is beillő baleset történt az Aurel Vlaicu úton. A 62 éves helyi S. László egy 1310-es Daciával haladt, és a sebesség miatt elvesztette uralmát a jármű felett, amely a járdaszegélynek ütközött, majd felborult. A gépkocsivezető sérülés nélkül megúszta a kalandot, az autó viszont alaposan megrongálódott.

Hídfőben állt meg
Szerdán délután fél négykor Dengelegen történt közlekedési baleset. A 31 éves gyulafehérvári F. Nicoleta Corina egy Daewoo Matiz márkájú személygépkocsival haladt, majd előzésbe kezdett. Amikor visszatért a menetirány szerinti sávra, elvesztette uralmát a kormány fölött, a jármű pedig egy hídfőnek ütközött. A balesetben könnyebb sérüléseket szenvedett a gépkocsivezető, valamint a Matiz további három utasa, a 30 éves M. Călin, a 30 éves M. Erika és a 29 éves C. Gelu Marius – mindhárman désiek.

A kolozsvári egyik legnagyobb kábeltévés társasága belefoglalta alapcsomagjába az újonnan indult Antena3, főleg hírműsorokat sugárzó adót. Az UPC közleménye szerint ezt közkívánatra tette, és emiatt nem változik a szolgáltatás ára. Az Antena3-at a C36-os csatornára helyezték, az 591,25 frekvencián sugározzák.

A vetélytárs Astral cégtől származó értesülés szerint Kolozsvár másik nagy kábeltévé-társasága a közeljövőben kívánja megtenni e lépést.

Nem adják el földjeiket a kőbányának, döntöttek közel egy héttel ezelőtt a mákófalvi gazdák. Mint ismeretes, a falu lakott övezetéhez közelálló területet akart vásárolni a befektető azért, hogy ott kőbányát nyisson. Az érdekelt vállalat azt ígérte, hogy a falugyűlésen tárgyal a gazdákkal, ám erre a találkozóra nem került sor. A kezdetben felborzolt kedélyek mára lehiggadtak, és a gazdák úgy döntöttek, megőrzik Mákófalva érintetlenségét, csendességét, nem adják el a Nagy Hegyet. Ez az eset igazolta, mennyire sérülékenyek a helyi közösségek és sok esetben vezetőik is, hiszen nincsenek tudatában jogaiknak, nem ismerik az erre vonatkozó törvényeket, ezért akár visszaélések prédái is lehetnek.

Amint Köntös Imola, a Szabadságban megjelent cikkéből kiderült, a Knauf cég által felfogadott Cobârzan geológus úr (a geológiai tervezőintézet – IPEG – nyugdíjasa) engedély nélkül vett talajmintákat arra hivatkozva, hogy altalajkincs esetével állnánk szembe. A régi törvénykezés is előírta, hogy engedéllyel kell rendelkeznie az altalajkincseket kutató szakembernek, akinek ráadásul állami felügyelet alkalmazottjának kell lennie. Ezért furcsa a Cobârzan nyilatkozata, mert jelenleg ő már egy magáncég, nem pedig az állami tervezőintézet alkalmazottja, tehát nem vételezhet talajmintákat. A szakembernek be kell jelentkeznie annál a polgármesteri hivatalnál, amelyhez a vizsgálandó terület tartozik. Ha e terület magántulajdon, akkor a tulajdonostól is engedélyt kell kapnia, ellenkező esetben birtokháborítást követ el. Próbafúrások esetén még több az utánajárás. Egy olyan cég, mint a Knauf, biztosan nem szeretne jogi bonyodalmakba bocsátkozni, mert az neki sokba kerülhet.

Fel kell hívnunk a gazdák figyelmét, hogy földtulajdonukból nem tudják őket kitenni, hiába van értékes gipszkő alatta. A nyugati országokban egy hektár területért 8000–12 900 eurót fizetnek, és ott teljesen mindegy, ha a magánkézen lévő termőföld alatt van-e valamilyen altalajkincs, a tulajdonos joga elismert: ha el akarja adni, megteheti, de ha nem, akkor az állam nem tud egy magáncég részére kisajátítást megengedni.

Még ha a kérdéses terület nem is lenne magántulajdon, egy olyan nagy vállalkozás, mint egy kőbánya, a környéken lakók beleegyezése nélkül el sem indítható. A nagy cégek lakossági fórumok egész sorát szervezik, és munkalehetőséggel igyekeznek megnyerni a környező helységek lakóit, ennek ellenére sokszor minden igyekezetük kudarcba fullad. Igen fontos, hogy a falubeliek összefogjanak. Nem áll szándékunkban elriasztani a gazdákat, de tudniuk kell: a robbantásos kitermelés mellett még sok olyan dologgal kell számolni, amely megkérdőjelezi, hogy megéri-e a faluközösségnek egy ilyen bányát „beengednie" a területére.

Ha nincs is robbantás, a nehéz munkagépekkel kitermelt gipszkövet nagy kapacitású teherautókkal szállítanák végig a falun. Mivel az utat nem erre tervezték, a falu épületei megrepedeztek volna, arról nem is beszélve, hogy a por, a zaj mindennapi problémát képez.

A falu gazdáinak ahhoz is joguk van, hogy a bánya körüli területek értékcsökkenését számonkérjék a magáncégtől, amelynek ugyanakkor kötelessége a falu lakói számára garanciaként letétbe helyezni azt az összeget, amit majd a bánya bezárása utáni rekultivációra akar költeni. Mi több, a bánya beindítása előtt a működtető cégnek rekultivációs tervet kell bemutatnia, nemcsak a hatóságok felé, ezt a lakossági fórumokon már igényelni kell. Jegenyén már el kellett volna kezdeni a rekultivációt. Mivel ez többlépcsős, el kell kérni azt a tervet is, amelyben a munkálatok végrehajtásának pontos időbeosztása is szerepel, ennek betartását aztán számon lehet kérni.

Az oldalt szerkesztette: Kiss Olivér

Széplaki Anna-Réka a kolozsvári Báthory István Gimnáziumban végezte középiskolai tanulmányait, ezzel párhuzamosan az Augustin Bena Zeneiskolában tanult zongorázni, magánúton énekelni. A Kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémián operarendezői szakot végzett.

A zenéhez való kötődése – elmondása szerint – jórészt Majó Zoltánnak köszönhető.

– Miért esett a választása erre az operára?

– Másodéves koromban eldöntöttem, hogy megtanulok blockflötén játszani, így ismertem meg Majó Zoltán tanár urat, s így szerettem meg a barokk zenét. Az államvizsga-előadásom kiválasztásakor nyilvánvalóvá vált, hogy barokk operát fogok rendezni. Hogy miért Telemann, és miért pont ez az opera? Főleg azért, mert két szereplővel sokkal könnyebb dolgozni. Viszont gondot okozott a tematika klisé jellege. Előadóimmal együtt mindent megtettünk, hogy eltérjünk a színpadi mozgás sablonjaitól. A próbákon rendre nagyon jó ötleteink támadtak. Azért valasztottam Telemannak ezt a művét, mert Pergolesinek a La serva padrona (Az úrhatnám szolgáló – szerk. megj.) című operáját sokan ismerik és kedvelik. Szerintem ez az opera ugyanúgy megállja a helyét az operairodalomban mint a Pergolesi-mű, mégis nagyon ritkán játsszák. A Pergolesi-operát nyolc évvel Telemann műve után mutatták be, de ezt a témát Albinoni is feldolgozta. Ebből ihletődött Telemann és librettistája is. Annak idején a hamburgi bemutatókon az áriákat olaszul énekelték, a recitativókat németül, azért, hogy a német ajkú közönség jobban megértse a mű cselekményét.

– Hogyan sikerült a zenei anyagot beszerezni?

– A műről az első CD-felvételt Terényi Ede zeneakadémiai tanár bocsátotta nagylelkűen a rendelkezésemre. Ami a partitúrát illeti, a Budapesti Zeneakadémiáról szereztem meg. Így állt össze a zenei anyag. A világhálóról értesültem, hogy a közelmúltban a bukaresti Opera Comică is műsorára tűzte ezt az operát.

– Hogyan került kapcsolatba a Magdeburgi Telemann Társasággal?

– László V. Ferenc zeneakadémiai tanár jó kapcsolatban áll ezzel a társasággal. Gondolom, német tudásom is megkönnyítette a munkám: a legrövidebb idő alatt felajánlották segítségüket: CD-felvétellel és más zenei anyaggal segítettek.

– A mű voltaképpen az opera seria felvonásai közé beékelt közjáték, amolyan életkép.

– Az elnevezése is az: intermezzo. Mi lerövidítettük: a recitatívókból kihagytunk, az áriák egy részét is kiiktattuk, de ezúttal a produkció sokkal gördülékenyebbé vált.

– Mi voltaképpen a darab mondanivalója: ez van, ilyenek vagyunk, és nincs mit tenni?

– Remélem, hogy leszűrhető némi tanulság. Azaz mit tehetünk azért, hogy megvédjük magunkat, vagyonunkat, életterünket? Pimpinone távozása saját házából úgy értelmezendő: férfiak, ne legyetek hiszékenyek. Pimpinone legfőbb tulajdonsága a hiszékenység. A téma nem általánosítható, de ma is léteznek a hiszékenység csődjét hirdető alkotások.

– Hogyan került sor a szereplők, a zenei vezető és a zenekar kiválasztására?

– Amikor eldöntöttem, hogy a Kolozsvári Magyar Operában rendezem a vizsgaelőadásomat, ez már kézenfekvő volt. Ismerve Incze G. Katalin zenei hozzáértését, feltétlenül ragaszkodtam a közreműködéséhez. Ő választotta ki a zenekar tagjait, majd közösen döntöttünk a két szereplő, Laczkó V. Róbert és Jordán Éva személye felől.

– Mikor kezdődtek a próbák?

– A zenei anyagot március vége fele kapták meg, attól kezdve kezdtünk el foglalkozni az operával, de az első próbára sokkal később került sor.

– Hogyan mutatná be a két figurát?

– A két szereplőt a commedia dell arte-ből kölcsönözte Telemann. A nevük is szugessztív: a Vespetta (a román viespe olasz megfelelője – szerk. megj.) fullánkos darazsat jelent, Pimpinone pedig kis bugyuta, pipogya embert, akivel könnyen el lehet bánni.

– Az opera szövegkönyve szerint is kidobják Pimpinonet saját házából?

– Ezt mi tettük hozzá. Az opera úgy fejeződik be, hogy a nő átveszi az uralmat a házban. Mi ezt tovább vittük, hogy még jobban érzékeltessük az öregúr tragédiáját.

– Kamaraoperaként nem lett volna alkalmasabb egy stúdió-előadás?

– Ez is felvetődött, de több tényező játszott közre abban, hogy a nagytermi előadás mellett döntöttem. Elsősorban a díszlet miatt: nem volt lehetőségünk új díszletet készíteni, a meglévő díszletek pedig túl nagyok voltak egy stúdióelőadás színpadteréhez. A másik ok, hogy feltétlenül ragaszkodtam ahhoz, hogy a kamarazenekar a színpadon foglaljon helyet.

– Melyek a további tervei?

– Útnak szeretném indítani ezt az operát, turnékon, fesztiválokon szeretném bemutatni. Továbbra is szeretnék rendezni, első sorban barokk operákat, de más műfajokat is ki szeretnék próbálni.

– Kik voltak a tanárai a zeneakadémián?

– Az első években Terényi Ede és Katona József növendéke voltam. Sokat köszönhetek Emil Maxim és Emil Strugaru tanároknak. Tanulmányaimat Anca Mihuţ osztályában fejeztem be.

– Hol rendezett eddig?

– Eddig még nem léptem ki az akadémia keretei közül, vizsgaelőadásaim is itt zajlottak.

– Melyek a barokk operamuzsika jellegzetességei, amelyek ebben a műben is megtalálhatók? – kérdeztük Incze G. Katalin zenei vezetőt.

– Ebben az operában megtalálhatók a barokk zene legfontosabb jellemvonásai, amelyek a dallamvezetésre, az imitációra, a polifóniára és a dinamikára vonatkoznak.

– Tipikus barokk kamaraopera-zenekarra íródott ez az opera?

– Az intermezzo nem egy dús hangszerelésű mű. A zenekar alapját a vonósnégyes képezi – de az első és a második hegedű szólamát „feldúsítottuk" blockflötével, a gordonka szólamát egy basszussal és nem utolsósorban megemlítendő a csembaló is.

– Mennyi idő alatt tanultad meg a szerepet? – kérdeztük Jordán Éva magánénekest.

– A partitúrát időben kaptam kézhez, de sokrétű elfoglaltságaim miatt a szereptanulás alig egy hónapra korlátozódott.

– Mi késztetett arra, hogy elvállald ezt a szerepet?

– Elsősorban az újdonság vonzott. A barokk opera a zene és az alakítás szempontjából sok újdonságot hordoz. A művésznek állandóan az újat kell keresnie, és ha hangilag nem haladja meg a képességeit… vágjon bele. Alkatilag is közel áll hozzám az ilyen vígoperai szerep.

– Mi jellemzi a szólamodat?

– Elsősorban a könnyedség érzékeléséről van szó. A barokk ékítmények leéneklése jó énektechnikámnak köszönhetően sikerült, de mindig tovább lehet dolgozni, egy szerep évekig csiszolódhat. Ez nem egy nehezen énekelhető barokk koloratúr szerep: közepes nehézségű, amelynek megtanulása nem okozott gondot, és illeszkedett az eddig repertoáron levő szerepeim közé.

– A színpadi mozgás tekintetében mit mondanál el?

– A színpadi mozgás legfontosabb jellegzetessége a dinamikusság.

– A munka, az alakítás, az éneklés, a zene- és a színpadszeretet sugárzott rólad. Minden operaszerepben jól érzed magad, és ezt ennyire ki is mutatod?

– Másképp nem is lehet. Az operaéneklés számomra külön öröm, mert olyan műfaji kitérő, amelyet elsősorban kedvtelésből végzek, ezért a felszabadultság érzése fokozottabbnak tűnik. A zenés színjátszás esetében nem csak az tölt el lelkesedéssel, hogy az éneklést, mint sajátos kommunikációs csatornát használva fejezem ki magam, hanem az is, hogy mégiscsak lehet ezt a sokak által halottnak tekintett műfajt élővé varázsolni.

– Miért vállaltad el ezt a szerepet? – kérdeztük a másik főszereplőt, Laczkó V. Róbertet.

– Főleg a szerepformálás kínálta lehetőségek miatt. Mindkét figurával – a ravasz cselédlánnyal és az úrhatnám polgárral – már volt alkalmam ismerkedni a commedia dell arte kapcsán, de elég gyakran találkozhatunk velük különböző előadásokban. Ilyen korú, gesztikájú, lelkületű figura bőrébe viszont, mint Pimpinone, még nem volt alkalmam belebújni. Olyan eszköztárat kellett kipróbálnom, amely nem a sajátom, nem áll hozzám közel, már csak az életkorom miatt sem.

– Vonz a barokk zenei világa?

– Bármely korszak zenéjének művelését előtanulmányoknak kell megelőzniük. Nekem ezt sürgősen pótolnom kellett a korrepetíciós probákon. Barokk operazenével eddig még nem találkoztam. Telemannról – akit bevallom, eddig csak hírből ismertem – kiderült, hogy leleményes színpadi komponista, még ha nem is önálló operaként szerezte a Pimpinonét. Én viszont megláttam az önálló előadás lehetőségét, azt, hogy bátran föl lehet vállalni, amit annyi év távlatából ez a zene sugall.

Nem a Rigoletto vagy a Tosca, nem a Figaro vagy a Lohengrin. Pimpinone. Ki hallott ilyen című operáról, ki nézi meg, ha operaházunk meghirdeti?

Azért egy tisztes félház csak begyűlt a június végi premierre. És alighanem mások is azzal a szándékkal mentek haza az előadásról, amivel én: ősszel, amikor majd újra adják, megnézem még.

Barokkopera-ismereteink, amennyiben vannak egyáltalán, főképp a rádióból és a Mezzo tévéadó műsoraiból származnak. Aki látta is, rég elfelejtette már, hogy 1966-ban Rónai Antal a Zeneakadémia diákjaival bemutatta az Ariodantét Händeltől. Aztán adtak elő még a diákok valamikor egy Monteverdit is, Junger Ervin hangszerelésében, az Il ritorno d’Ulissét. Ismereteim szerint azóta nem volt Kolozsvárt más ilyen irányú próbálkozás.

Amit most láttunk a Magyar Operában, voltaképpen nem is barokk opera, sőt annak bizonyos fokig épp korabeli, jellegzetes fordítottja: közjátéknak nevezett vígoperácska, amelyet egy fölöttébb „seria" (értsd: komoly) barokk opera felvonásai között adtak elő, mondhatni ellendarabként, a tömény „komolyságba" netán belefáradt közönség szórakoztatására. A közjátékot eredetileg körítő komoly operának Tamerlano volt a címe, Händel komponálta, magát a közjátékot Georg Philipp Telemann. Telemann? Ő kora legnagyobbjai között is nagyon nagy volt, a sok államot és államocskát alkotó németség leghíresebb zeneszerzője. Hadd emlékeztessek a zenetörténeti közismeretre: Bach 1723-ban csak azért kaphatta meg a lipcsei Tamás-templom karnagyi állását, mert a nála jóval esélyesebb Telemann visszavonta a pályázatát. Hírességéért kemény bosszút állott Telemannon az utókor: teljesen elfelejtették, sokkal hosszabb időre, mint Bachot vagy Händelt. Napjainkban azonban nemcsak Bach és Händel zenéje kelendő, hanem az övé is.

A bemutatót a Gheorghe Dima Zeneakadémia kezdeményezte. Az operarendezést végző Széplaki Anna-Réka záróvizsga-előadása volt, nem diák-együttessel, hanem a magyar opera két fiatal kiválóságával, Jordán Évával és Laczkó Vass Róberttel. Előbbi hangi képzettségével, énekművészetének kimunkáltságával haladta meg művésztársát, utóbbi (akinek a neve mellett a plakáton mindig ott a „m.[int] v.[endég]" minősítés, de akit méltán az operaház alapemberének tartanak) színpadi megjelenítő készségben volt jobb mint partnernője. Nagyszerűen kiegészítették egymást.

A vizsgázó rendezőjelöltet ihlethette ez a művészkettős. Színrevitele ötletgazdag volt és fordulatos, sőt szórakoztató – és ennél többet mit is várna el az ember egy Pimpinone-rendezéstől! Hiszen „az öregúr esete a fiatal szolgálólánnyal" olyan mese, amelynek minden egyes fordulatát ismerjük, előrelátjuk. Nem A varázsfuvola, hogy ezerféleképpen lehessen értelmezni! A fiatal és ravasz cseléd, Vespetta behálózza öreg és kéjsóvár gazdáját, Pimpinonét, aki legott feleségül is veszi, és aztán persze jaj neki! A történetet a legsikeresebben Pergolesi zenésítette meg a La serva padrona című közjátékban, 1733-ban. Telemann műve nyolc évvel korábbi! Albinoni már 1708-ban komponált egy Pimpinonét.

Vélhetőleg az egyetlen személy voltam a nézőtéren, aki nemcsak hallotta, hanem látta is a művet, 1967-ben Magdeburgban, a Telemann-reneszánsz világvárosában, Reiner Süss-szel a címszerepben, Helmut Koch vezényletével. A Magdeburgban székelő Nemzetközi Telemann Társaság erre a kolozsvári előadásra is kiterjesztette támogató jóindulatát, amennyiben sok értékes tájékoztatással – könyvészettel, hang- és képfelvételekkel – látta el a pályakezdő rendezőt. Mivel több alkalommal is jártam ott, és ismerem valamelyest az ottani igényszintet, elgondolkoztam azon, milyen volna ez az előadás egy magdeburgi színpadon. A két énekművészi teljesítményt bizonyára megtapsolnák, a rendezést is. A kamarazenekari közreműködésbe azonban belebuknánk. Nem mintha a nyolc beöltöztetett, színpadra állított hangszeres zenész nem végezte volna jól a dolgát! De: Incze G. Katalin a keyboard mellől vezette az együttest, háttal a nyolc hangszeresnek. Ez a keyboard olyan a hangszerek között, mint az az ismerősöm a távolabbi baráti körben, aki arról híres, hogy az égvilágon mindent tud – fizikát, teológiát, jogot, csillagászatot is –, csak mindent rosszul. Ezen az elektronikus billentyűzeten lehet hárfázni, zongorázni, orgonálni, csembalózni és még sok egyebet, csak éppen hogy mindez idegenszerűen szólal meg rajta. Ma már van Kolozsvárt több mint öt üzemképes csembaló, nem lehet a hangszer használatát azzal a kifogással megkerülni, hogy nem volt kitől kölcsönkérni. Ezen a bemutatón a műcsembaló nemcsak illúziórontóan csúful szólt, hanem ráadásul tolakodóan hangos is volt. Ami pedig a hangszer mellől vezényelő karmester színpadi elhelyezkedését illeti, ha van erre vonatkozó „első alapszabály", az ez: a közönségnek nyugodtan hátat fordíthat, de a zenészeinek nem. Mi láttuk irányító szemvillanásait, holott nem tartoztak ránk, de azok, akiknek jelzései szóltak, csak a tarkóját és a parókáját láthatták. (Kivéve a két énekest, akik viszont olyan szerep-biztosak voltak, hogy nem nagyon kellett Incze G. Katalinra pillantaniuk.) Egy ilyen suta felállás Kolozsvárt is elfogadhatatlan. Magdeburgban azt is kifogásolnák, hogy a három képet összevonták, és a zenei anyagot kíméletlenül megkurtították. Ez ma már nem illik. Ma a zenészek maguk igazodnak a megszólaltatott zeneművek terjedelméhez, nem azt igazítják a maguk időérzékéhez. Ma dilettánsnak tartják azt, aki „meghúzza" a klasszikusok partitúráit. És az utolsó kifogás: a mennyből jövő narrátor-szó, amellyel a cselekmény fordulatait olykor kommentálták, teljességgel idegen a barokk előadói gyakorlattól és teljességgel fölöslegesnek bizonyult. Ha szóba jönne, hogy a Kolozsvári Magyar Opera esetleg Magdeburgban vendégszerepeljen a Pimpinonéval, ez is kizáró ok lenne.

Azt hiszem, az előadásnak csak olyan elemeit bíráltam a megelőző, bőre sikerült bekezdésben, amelyek jobbíthatók volnának egy őszi, második bemutatóig. Hiszen ami a lényeget illeti, az mind jó ezen az előadáson: a rendezés és az énekművészi teljesítmények, a hangszeresek művészete és a díszletek, a jelmezek és a műszakiak munkája, minden, minden. Érdemes volna Magdeburgba eljutni ezzel a Pimpinonéval! És persze: érdemes volna Kolozsvárt is Magdeburg-képesen játszani!

Az igéretes újoncnak, Széplakinak további sikereket kívánok, a Rigolettóban és a Toscában, a Figaróban és a Lohengrinben is. Amikor majd nagyon gyakorlott és okos lesz, bizonyára A varázsfuvoláról is lesz rendezői mondanivalója.

Az oldalt szerkesztette: Hintós Diana

– Ha arra kérnélek, nevezd meg a számodra legkedvesebb erdélyi színházat, meg tudnád- e tenni?

– Egyetlen egyet nem tudnék kiemelni, ugyanis több olyan romániai magyar színház van, amellyel majdnem testvéri kapcsolatot érzek. A Kolozsvári Állami Magyar Színház azonban mindenképpen egyike a számomra legkedvesebbeknek: hiszen együtt csináltuk a bicentenáriumi ünnepségsorozatot, hónapokon keresztül gyűjtöttem itt anyagot, több könyvet írtam róla, számos tagja emberként is közel áll hozzám.

– Visszatekintve a kisvárdai fesztiválra, művészeti tanácsadóként elégedett vagy-e az idei rendezvénnyel? „Bejöttek-e" az elvárásaid, illetve hiányolsz-e valamit?

– Miután ezt a beszélgetést a díjkiosztás előtt rögzítjük, sajnos még nem mondhatom el, melyek azok az alkotások, illetve alkotók, akiket erősen hiányolok a „díjlistáról". Alapjában véve azonban azok az előadások, amelyeket kolléganőmmel, a színikritikus Szűcs Katalin Ágnessel együtt az egyes társulatok idei évadját reprezentálandó kiválogattunk, kevés kivétellel a legjobb formájukat „hozták" a fesztiválra. Sőt, voltak olyan produkciók, amelyek a nehezebb körülmények ellenére, sokkal jobban sikerültek itt, mint a saját székhelyükön. Ilyen volt például a temesvári Csiky Gergely Színház Ibusár című előadása, amelyet azelőtt többször láttam otthon, s nyugodtan állíthatom, hogy a kisvárdai várszínpadon szinte megújult. Igaz, itt a közönség pozitív energiákat közvetítve szinte együtt lélegzett a szereplőkkel. Ugyanez jellemző a Szabadkai Népszínház Murlin Murlo című előadására is, amely hihetetlenül felforrósodott Kisvárdán.

– Színháztörténeti szempontból nézve milyen mozgásokat észlelsz a határon túli színházaknál, milyen műhelymunka zajlik? Melyek azok a társulatok, amelyek pozitív irányba tartanak, és hol vannak visszaesések?

– Színháztörténészként éppen azokat a folyamatokat tekintem át, amelyek 1998-tól 2005-ig jelentkeztek az egyes színházakban: érdekes periódusnak vagyunk a végén. Előre persze nem tudhattuk, de 1998. mérföldkövet jelentett a határon túli színházak életében csakúgy, mint az anyaországgal való kapcsolatukban, hiszen ez az az esztendő, amikor két új erdélyi színház nyílik meg: a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház, és a Csíki Játékszín. Abban az évben, miként a rákövetkező évadok során, újabb egyéni stílusú műhelyek formálódnak, a kolozsvári és a beregszászi mellett más határon túli magyar társulatok is betörnek a nemzetközi élvonalba, számos mondhatni korszakos előadás születik, alkotók jutnak pályájuk csúcsára. Szépen kitapintható művészi kiteljesedést láthatunk például Bocsárdi Lászlónál és Barabás Olgánál Erdélyben, Vidnyánszky Attiláéknál Beregszászon, az 1998–99-ben végzett újvidéki fiataloknál a Vajdaságban, de Tompa Gábor munkásságában ugyancsak egy újabb jellegzetes stílust látok kibontakozni. Ezen felül 1998-ban indult útjára a Vendégségben Budapesten – Határon túli magyar színházi esték is, amelynek szintén a művészeti tanácsadója vagyok. Ez a sorozat az elmúlt hét év alatt sikeresen vonta be a budapesti közönséget, a szakmait és a civilt egyaránt, a külhoni magyar műhelyek megismerésébe. Tudniillik a kezdeti nehézségeket leszámítva, amikor még az érintett együttesek amolyan misszióteljesítő, szegény, lesajnált vidéki rokonok hírében álltak, hamar kiderült, hogy bizony oda kell figyelni rájuk, mert esetükben akár nagyon érdekes tendenciákról és magas művészi szinten megvalósított alkotó munkáról lehet szó. A „Vendégségben Budapesten" tudniillik nem „demokratikus alapon szervezett" rendezvénysorozat, mi olyan társulatokat hívunk meg, amelyek valóban különlegesek és új színt hozhatnak a magyarországi, egyébként nem túl színpompás palettára. Nos, mindez 1998-ban indult útjára, 2005 viszont – sajnos úgy érzem – a megtorpanás éve lesz. Csakhogy nem a színházak művészi fejlődésében. Éppen azért kell beszélnem erről, mert úgy gondolom, hogy az a művészi arculat, amely a színpadi műhelyek zömére jellemző, sokkal pozitívabb, mint a körülmények, amelyek között kénytelenek működni, előadásokat létrehozni, és egyáltalán: élni. Hasonló nehézségek egyébként mindenütt felmerülnek, azonban ebben a pillanatban inkább Romániáról beszélnék, hiszen az én gyökereim ide kötődnek, a kutatásaim ugyancsak elsősorban az itteni magyar színjátszást érintik. Persze, nem szeretném felsorolni az összes színházat, ahol a 2005-ös év bizony komoly nehézségeket okozott magában a fennmaradásban is, ismert azonban a Figura Stúdió Színház jelenlegi súlyos gondja az önkormányzattal; tudjuk, hogy a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház – amely zsenge kora ellenére máris az úgynevezett „történelmi társulatok" mellé nőtt fel – elválása a Művelődési Háztól nem kevés vérveszteséggel, gonddal jár együtt. Ismeretes a sepsiszentgyörgyiek esete is, pedig a Tamási Áron Színházról ma már nyugodtan állítható, hogy nem csupán két országban elismert, hanem európai hírű együttessé nőtte ki magát, számos fesztiválmeghívással, díjjal és igen nagy számú rajongóval Európa-szerte. Ugyanakkor ez a társulat is kénytelen a fenntartójával harcolni, miután az ottani kultúrhivatalnokok kinyilatkoztatták, hogy csak az állítólagos „átlagember számára kell előadásokat csinálniuk". Nyilván valahol érthető ez az elvárás is, de a kizárólagossága semmiképpen sem az, mint ahogyan a művészi munka terén sehol nem lehet célravezető bármiféle retorzióképpen beígért megkötés, fenyegetés sem. Úgy gondolom, igenis a színház vezetősége, a művészek kell, hogy eldöntsék, milyen művészi irányvonalat tartanak szem előtt. A helyi gondokon felül, a legnagyobb probléma az, hogy valójában az anyaország és a határon túli színházak kapcsolatában szintén egyfajta – ha nem is törés, de – bizonytalanság állott be, legalább is a költségvetési támogatást illetően. (Az előbb említett Vendégségben Budapesten sorozat idei évadját sem tudtuk lezárni: a temesvári Csiky Gergely Színház meghirdetett, és régen várt turnéja anyagi okok miatt elmaradt). Ám visszatérve a lokális nehézségekhez, mindenek tetejébe a legtöbb helyen olyan művészeti vezető áll a színház élén, aki maga is alkotóként vesz részt a színpadi munkában. Az igazgatásra kényszerülő színészek és rendezők pedig nem azért lettek vezetők, mert alkalmatlanok a művészi tevékenységre és ezért pótcselekvésként adminisztratív munkát vállaltak, hanem azért, hogy munka- és „játszótársaikkal", a társulattal szövetkezve jó színházat teremtsenek. Művészi munka helyett azonban idejük nagy részében állandó szélmalomharcra kényszerülnek a „pénzkiutalóikkal". Már a kifejezés is ellenszenves, hiszen igazából nem arról van szó, hogy a fenntartó intézmények tisztviselői a saját zsebükbe nyúlnak és „szíveskednek adni", ők az adófizető polgárok pénzét osztják szét. (Igaz, ezt az érvet gyakran hangoztatják is a művészi törekvések ellenében.) Akik a pénzt osztják, gyakorlatilag semmi mást nem tesznek, mint hogy – egy bizonyos ideig, amíg erre megbízást kapnak – kezelik a kasszát. Tehát nem különös kegy támogatni például a helyi színházat. Épp ellenkezőleg: a politikusoknak, tisztségviselőknek nagy megtiszteltetés, hogy egy olyan különleges színházat tarthatnak fenn, amelyről a város is ismertté vált. Például nemrég a Marosvásárhelyen tartott látványszínházi fesztivál alkalmával franciaországi vendégek ritka nagy rajongással dicsérték a sepsiszentgyörgyi színház Othello című előadását. Vagy ott van a Kolozsvári Állami Magyar Színház Woyzeck-je. A többnemzetiségű Erdély nemzeti színháza eleve egy unikum, nemcsak azért, mert az összmagyar színházművészet bölcsője, hanem azért is, mert 213 év óta folyamatos a működése. S beszélgetvén a román színházi szakmával, a többségi szakemberek bizony egyértelműen úgy gondolják, hogy Romániában a legjobb társulat a kolozsvári teátrumban van. Az a Woyzeck pedig, amit a fesztivál keretében – bár egy kicsit más körülmények között, mint otthon – Nyíregyházán láthattunk, gyakorlatilag nemzetközi méretekben is korszakos előadás. Talán az sem véletlen, hogy a nagy hagyományokkal rendelkező kolozsvári magyar színház egyik legkitűnőbb előadását román rendező állította színpadra. Nem csupán azért, mert Mihai Maniutiu különben is nagy név az európai színházművészetben, hanem azért, mert azok az inter-, és multikulturális sajátosságok, amelyek az én szememben a határon túli színjátszás egyik legfőbb értékét jelentik, itt tökéletesen megvalósulhattak. Hiszen örökérvényű emberi problémákat ábrázolnak – óriási színészek alakításában.

– Művészeti tanácsadóként fölvállaljátok-e annak az ódiumát, hogy a válogatás alkalmával esetleg azt kelljen mondani egy-egy színháznak: nem biztos, hogy megütik a fesztiválon való részvétel mértékét?

– Ez valóban nehéz dolog. Természetesen szakemberként föl kellene vállalnunk azt, hogy megmondjuk XY színháznak: „ebben az évben ez a produkció, illetve az egész évadotok olyan volt, ami nem üti meg a mértéket, hogy a többi versenyelőadással együtt részt vegyetek a seregszemlén. Gyertek el, de csak versenyen kívül játszhattok." Egy éven keresztül gondolkodtunk, meglépjük-e ezt a lépést. Csakhogy a kisvárdai fesztivál jelentősége megnőtt. Pontosan tudom, egyes fenntartókat befolyásolhatja a következő költségvetés biztosításánál, hogy az illető társulat milyen helyet foglalt el az évi seregszemlén. Nem azt mondom, hogy aki nem kapott díjat, azt eleve leírják, de hogyha kiderül egy társulatról, arra is alkalmatlan volt, hogy a zsűri előtt megméretkezzen, majdnem biztosan hátrányba kerül. Ezt a lépést pedig az olyan színházaknál, ahol folyamatos fejlődésről beszélünk, ahol a színpadi szolgálat az első, ahol a sanyarú életkörülmények ellenére komoly munka folyik, a színészek maguk is tovább képezik magukat, hiszen testükkel-lelkükkel, fizikumukkal dolgoznak egy életen át, ezt pedig állandó kondícióban kell tartani, nos, ott nem szabad megtenni. Ugyanakkor, elvétve akadnak bizony olyan színházak is, ahol, erre mégiscsak sort kellene keríteni valahogy. Nem azért, mert gyengébben teljesítenek, hanem mert az alapvető színpadi morált sem veszik figyelembe. Nem hiszem, hogy nagyon babusgatni kellene egy olyan társaságot, amely eleve nem állít kételyeket a saját tevékenységével szemben, állandó bűnbakokat keres annak igazolására, hogy miért nincsen elismerve. Folyamatosan a pénzkérdést hozza fel mentségül, holott nagyon jól tudjuk, hány és hány társulat van, ahol sokkal nagyobb anyagi gondokkal küzdenek, és mégis nagyszerű alkotásokat hoznak létre. Ott, ahol a színházon kívüli munka, hakni, szinkron fontosabb, ahol egy próba nem tét, és „fel vagyok háborodva, hogy két óra elteltével még mindig tart, és kikérem magamnak, mert nekem más dolgom is van", hát ezekben az esetekben (ami hangsúlyozom: elenyésző) bizonyára át kellene gondolni, hogy van-e értelme az engedékenységnek. A színpadi munka hivatás, vagy legalábbis azzá kell, hogy váljon. Tehát igenis hangsúlyoznunk kellene, nemcsak a szakmai beszélgetés során, és nemcsak négyszemközt a vezetőkkel, vagy a színészekkel folytatott beszélgetéseink alkalmával, hogy akik ezt nem vállalják, azok ne csináljanak színházat.

– Egy immár tizenhetedik alkalommal megszervezett fesztivál kifulladhat-e, vagy lehet folytatni a végtelenségig? Most tegyük félre azt, hogy milyen technikai körülmények vannak, hogy mit tesz a város ezek fejlesztéséért, vagy, hogy el kell-e költöztetni máshova.

– A fesztivál érdeme a társulatok munkájának az érdeme, vagy elismerése. Hogy milyen színpadi alkotások szerepelnek, az nem a mi „válogatási tehetségünket" dicséri, hanem a színházak színvonalát bizonyítja. Reménykeltő, hogy a technikai körülmények esetleg javulni fognak abban az esetben, hogyha Bán Ferenc terveit elfogadva, felépül itt egy új színházépület. Bán Ferenc már tervezett az Erzsébet térre egy kiváló Nemzeti Színházat, de az sajnos nem jött létre. Reméljük, hogy a második tervét meg tudja majd valósítani, hiszen ő Magyarország legkiválóbb színháztervezője. Sajnos az építkezés csúszik, mert a kisvárdai szennyvízcsatorna a tervek közül „kilőtte" a színházépítést, két ilyen volumenű beruházást nem lehet egyszerre egy központi költségvetésből finanszírozni. Beadták ugyan a pályázatot, de tudomásom szerint kénytelenek voltak visszavonni, mert akkora önerővel kellene a városnak hozzájárulnia, amivel az nem tud megbirkózni. Ám reméljük azért hamarosan mégiscsak lesz színházépület Kisvárdán, és akkor ez az új kőszínház több lehetőséget ad majd olyan jellegű projektek megvalósítására, amelyeket személy szerint én már régóta várok. Nevezetesen például arra, hogy ezek az együttesek ne csak a fesztivál idején találkozzanak egymással, nézzék egymás előadásait, illetve beszélgessenek éjszakákon át, hanem együtt is játsszanak. Szlovákiai, erdélyi, vajdasági, kárpátaljai művészek együtt hozzanak létre produkciókat. Nemcsak egy-két este erejéig, hanem lehessen egy olyan nemzetközi sorozatot indítani, amit aztán vendégjátékként más városokba is el lehet vinni. És egy csomó olyan dolgon is el lehetne gondolkozni, amit most hely és idő hiányában nem tud megvalósítani a kisvárdai Művészetek Háza. Például, hogy ezek a társulatok ne csak nyáron, de egész évben, több produkciójukat is elhozhassák ide bérletben a környékbeliek, illetve az itteni értő és színházszerető közönség örömére. A kisvárdaiak ugyanis a kezdet kezdetén még elég gyanakvóan szemlélték a fesztivált. Ám azóta a város nemcsak igazi házigazdává vált, együtt is lélegzik a fesztivál résztvevőivel. A legmeghatóbb élményem akkor volt, amikor az idén a rettenetes időjárási körülmények között, szabadtéren lejátszott udvarhelyi Szeget szeggel előadást, a kisvárdai bérletesek pokrócok alatt dideregve, ázva, de végignézték. Ez olyan élmény, amelyet figyelembe kell vennünk, amikor a fesztivál további életéről beszélünk.

(Folytatása jövő szombati lapszámunkban)

A 2004–2005-ös évad kétségtelenül rendkívüli jelentőséggel bír a Kolozsvári Magyar Opera történetében, és tegyük hozzá kellő optimizmussal, hogy talán fordulatot hozhat az intézmény mindennapjaiban. A Bartók Béla nevével fémjelzett operakarmester-verseny megszervezéséről és lebonyolításáról van szó. Az esemény kellő visszhangot kapott mind a hazai, mind a külföldi sajtóban, ahogy ez az egyedülálló kezdeményezés megérdemli. A sajtó kiemelte a verseny premier jellegét, méltatta a szervezők profizmusát, tudósított az egyes versenyfázisok eredményéről, a győztesekről, a díjkiosztó gáláról. Amiről azonban kevés szó esett, az a mérleg másik serpenyőjében keresendő. Úgy vélem, érdemes néhány kritikai megjegyzést is fűzni az egyébként igen sikeres, jól megszervezett és lebonyolított versenyhez, különös tekintettel arra, hogy az opera ezzel hagyományt szándékszik teremteni, és bizonyos időközönként megismételni a versenyt.

A verseny számtalan pozitívumát nem tartom szükségesnek újratárgyalni, csupán egyetlen dolgot hangsúlyoznék jómagam is, éspedig azt, hogy a verseny legnagyobb haszonélvezője az opera társulata: a magánénekesek, az ének- és zenekar. Ezt azért tartom fontosnak, mert az utolsó évtizedtől eltekintve az operát nem kényeztették el a vendégkarmesterek (hogy miért nem, az most nem tartozik ide), ezért aztán az együttest nem is lehetett – vagy csak igen nehezen – kimozdítani a megszokott kerékvágásból. Félreértés ne essék: nem az opera állandó karmestereit akarom bírálni, de az egyetlen szemszögből történő műolvasattal nem tudtam soha egyetérteni, sem azzal a nézőponttal, miszerint ha valami jó volt harminc évig, legyen jó ezután is. Ezt a megfogalmazást gyakran hallottam, sőt saját kellemetlen tapasztalatom volt hosszú éveken keresztül.

Persze, a társulat azóta kicserélődött, megújult. Az a tény, hogy rövid két hét alatt mintegy 40 karmesternek kellett „engedelmeskednie", óriásit lendített az együttes színvonalán, amelynek így alkalma nyílt bizonyítani az eddig jószerével megelőlegezett művészi szuperlatívuszt, alkalma volt szunnyadó erőinek érvényre juttatására. Hogy ezt az izgalmas kibontakozást miért kísérte a közönség és főleg a szakma teljes közönye, tüntető távolmaradása, arra nincs magyarázat, sőt, elképesztő következtetésekre készteti az elemzőt. Talán nem volt elég erőteljes a hírverés? Ez igazolhatná bizonyos mértékig a közönség érdektelenségét, de a szakmáét?! Hol volt a testvérintézmény, a Zeneakadémia diáksága és tanári kara? Ennek a két hétnek a kiértékelése a diákság számára többet jelentett volna, mint hosszú évek steril „laboratóriumi" tanulmánya. Az a nagyon kevés érdeklődő, aki be-betévedt a nézőtérre, igazolhatja állításomat. Vajon milyen véleménnyel távoztak Kolozsvárról, az egyetemi és művelődési központból a világ minden tájáról összesereglett fiatal és kevésbé fiatal karmesterek?

De térjünk vissza a verseny értékelésére, és ezúttal járjuk körül kissé a negatívumokat is. Ami a szervezést illeti, két-három dolgot lehet kifogásolni. Nem tartottam szerencsésnek, hogy a jelentkezésnél nem alakult ki egyfajta kritériumrendszer, azaz sem korhatár nem volt kitűzve (a legidősebb jelentkező állítólag 60-on túl volt!), sem a felkészültségre nem vonatkozott semmiféle kitétel. Hogy világosabban fogalmazzak: ez azt jelentette, hogy kezdő és gyakorló karmestereknek ugyanazon feltételeknek kellett megfelelniük. Ezen talán lehetett volna finomítani, és mint a sportban, két kategóriát felállítani. Ehhez kapcsolhatjuk másik megjegyzésünket: a repertoár felállításánál – azon túl, hogy figyelembe kellett venni az opera műsorrendjét és társulatának lehetőségeit – a harmadik fázist, Bartók Béla Kékszakállú herceg vára című művét igen nagy falatnak éreztem. Egy következő versenyen – ismét figyelembe véve a társulat lehetőségeit – vajon milyen alkotással gondolják a szervezők túlszárnyalni ezt a nehézségi szintet? Marad esetleg a Kékszakállú a további versenyeken is, mint állandó próbakő? Azt is kifogásolni lehet, hogy a zsűri ab ovo meghatározta az egyes fázisokon túljutó művészek számát (18 a második, 6 a harmadik fázisban) így aztán legalábbis az első és második versenyfázis között erősen megoszlott a házigazda-társulaton belül is az egyes versenyzők teljesítményének az értékelése. Magyarán: nem mindig lehetett követni a zsűri szempontjait, amelyeknek alapján a továbbjutó 18 személyt kijelölte. Szerencsésebb lett volna egy átmenő jegy megállapítása, ami eredményezhetett volna több, de akár kevesebb versenyzőt is a második versenyfázisban.

Személyes tapasztalatom szerint a továbbképző kurzusok gyakorlatából kiindulva, mindenképpen szükséges, hogy a házigazda-opera állandó karmesterei a kijelölt versenyanyagot előzőleg alaposan „bepróbálják" a zenekarral. Ez, a hallottakból következtetve nem történt meg, így azok a versenyzők, akik elsőkként szerepeltek, az adódó zökkenők következtében hátrányos helyzetbe kerültek. Itt elsősorban a Parasztbecsületre gondolok.

Hosszadalmasabban időznék a versenykatalógussal kapcsolatos észrevételeim felsorolásánál. Ez a 72 oldalas, mértéktartóan illusztrált luxuskiadvány vizitkártyája a városnak, amely két héten keresztül otthont adott a 41 versenyzőnek, és egyben a nemzetközi karmesterverseny egyetlen zenetörténeti dokumentuma marad az utókor számára. Sajnos a tetszetős grafikai kivitelezésű kiadvány tele van hibákkal, pongyola stílusú fordításokkal, fogalmazásokkal. A füzetben fellelhető angol nyelvű életrajzi adatok kivonatolása, majd románra, illetve magyarra fordításának minősége elárulja, hogy a szerkesztő szakfordítók nem rendelkeztek a legminimálisabb zenei szakkifejezések ismeretével sem. Köztudomású, hogy egy törpekiadvány sikerét csak a többszörösen megejtett korrektúra biztosítja. E kiadvány esetében sajnos a korrektúra teljesen elmaradt. Az is köztudomású, hogy ha nem nevesítjük az írások szerzőit egy kiadványban, akkor a tartalmi és nyelvhelyességi felelősség kizárólag a szerkesztőt és korrektorait terheli. Felmerül a kérdés, hogyan történhetett meg, hogy például még Bartók Béla magyar nyelvű lexikális adatai is tele vannak megbocsáthatatlan hibákkal és elírásokkal? A lexikális adatok felületes és félrevezető megfogalmazására nincs mentség.

A rövid reflexiót itt le is zárhatjuk. A tanulság az, hogy nem lehet mindent kezdőkre bízni, a kiadványszerkesztés nagy rutint igénylő, nagy általános műveltséggel rendelkező szakemberek hivatása. Sajnálatos helyzet, mert a kiadványban megjelent igénytelenül odavetett írások átlépik az országhatárt is, és a jó szándék ellenére foltot vetnek a Magyar Opera arcára.

Mindent összevetve, a pozitívumok mégiscsak túlsúlyban vannak a társulat komoly munkájának köszönhetően. Ha sikerül tradíciót teremteni, ezzel mind az opera, mind a város nyerhet. Ez azonban sokoldalú odafigyelést, minden területen maximális körültekintést és komolyságot igényel. Reméljük, ez a jövőben így fog történni.

A Fehérvár nevű helyek kiemelkedő szerepet játszottak a magyar történelemben. Elég utalnunk Gyulafehérvár, Székesfehérvár, Nándorfehérvár ismert helynevekre. A korai Árpádkorban is ismert neveknek alaptagja, a Fehérvár közszói elemei (fehér + vár) különösebb magyarázatot nem igényelnek. A már írásban 1015-ből adatolható ’erődítmény’ jelentésű vár szavunk iráni eredetű. Származékszava, a város eredetében várral körülvett, várral ellátott hely, település volt. A Fehérvár előtagja, a fehér fejér színnév az erődítmény, a vár színére utal, amely a mészkőből, illetőleg a mésszel való építkezés velejárója. A szintén gyakori Vörösvár név a vulkánikus kőzetből vagy égetett téglából épített várra utal. Ez a névtípus nemcsak magyar sajátosság, más nyelvekben is van rá példa, ilyen a német Weissenburg ’fehérvár’, Rotenburg ’vörösvár’, az olasz Castelbianco és Castelroso. E nevek a különböző nyelvekben egymástól függetlenül, azonos szemléletmód alapján keletkeztek, de fordításként is átkerülhettek az egyik nyelvből a másikba, főleg azokban az esetekben, amikor a szóban forgó vár a történelem folyamán több nép hatáskörébe került.

Az első Fehérvár, amellyel a honfoglaló magyarság találkozott, s amelyet vonulásában semmiképpen sem kerülhetett meg, az az erődítmény volt, amely a Dnyeszter-határvonal nyugati részén, nem messze a Fekete-tenger partjától a kelet-nyugati átjárót uralta. Az erődítményt ’fehér vár’-ként tartották számon a bizánci görögök, szintén ilyen értelmű az e területen élő török nyelvekben. Az óoroszban Belgorod megnevezés járta. Ezen a vidéken egykor kolonizáló genovaiak Castro Bianco, azaz ’fehér vár"-ként emlegették. A románban pedig a helynév Cetatea Albă néven honosodott meg. A IX. század második felében a magyarság levediai és etelközi idejében a vár magyar nevének is meg kellett születnie: más mint Fehérvár nemigen lehetett. Ezt bizonyítja a Csángó Okmánytár századokkal későbbi adata: 1541: Nester Feijerwar (olv. Nyeszterfejérvár). A Dnyeszterre utaló Nyeszter később ragadhatott a névre abból a célból, hogy elkülöníthesse e helynevet a többi Fehérvártól.

A mai szerb főváros, Belgrádnak egykori vára a dunai bolgár birodalom egyik fontos erődítménye volt, észak felől a Bizáncba vezető dunai átjárót biztosította. Déli szláv elnevezése bel + gorod, Belgrád, Beográd. Az Árpád-kori okleveleinkben mindig latinul, legtöbbször a bolgárokhoz való tartozás megjelölésével tűnik fel: Alba Bulgariae. Magyar neve 1357-ből adatolható: Nandurfeiruar. A nándor szó ’dunai bolgár’ jelentésű; személynévként is használatos. Hogy a népnévi jelentésű Nándor- előtag mikor kapcsolódott a Fehérvár-hoz, kritériumok híján nem dönthető el. A vár fehér fala megadta ugyan a szemléleti lehetőségét annak, hogy a magyar név önállóan jöjjön létre, de valószínűbb, hogy az ószerb név magyar tükörfordítása.

Mindkét Kárpát-medencei Fehérvár – Gyulafehérvár és Székesfehérvár – keletkezése a X. századra megy vissza.

Gyulafehérvár esetében is párhuzamosan töbnyelvű névalakok jelentkeznek: 1081: Bellagradensi (< szláv Belgrad), 1201: Albe Transilvane, 1205: castri Albensis, 1274: Alba Jvle, 1298: Wizzenburgensis, 1488: Gywlafeyerwar; a szlávból átvett román név a XVI. században Belgrad, a mai román Alba Iulia XVII. századbeli tudós alakítás a latin Alba Julia felhasználásával. A szláv és magyar névforma talán azonos szemléleti alapon keletkező, egymástól független alkotás, de a déli szláv névalak lehet a magyarból való fordítás is. A latin Alba és ennek jelzős változatai az ómagyar Fehér(vár) áttételei. A Gyula- előtagot a kutatók többsége a magyarok második főméltóságát viselő gyula vezérek nevéből származtatja, de van, aki úgy véli, hogy a névben a Kán nemzettség Gyula nevű tagjairól van szó, akik e területen számos birtokkal rendelkeztek, és részben fehérvári vajdaságot is viseltek (1201: Jula voywoda).

Székesfehérvár elsődleges neve is csupán a megkülönböztető jelző nélküli Fehérvár (1055: feheruuaru) volt. A magyar névvel párhuzamosan feltűnik a latin (1077–83: Alba) meg a szláv (1096: Belegrave), később a német (1253: Wizenburc) név is. A név szintén fehér színű erődítményre, várra vonatkozott. Minthogy ez a Fehérvár a királyi család szakrális székhelye volt, ahol a királyokat koronázták, az elhunyt királyokat és családtagjaikat eltemették, a név a megkülönböztető Székes- előtagot kapta (1539: Szekes feyr var).

Százhatvan éve, 1845. július 4-én született Szinyeújfalun (ma Chminianska Nová Ves) Szinyei Merse Pál festő, a plein air magyar megteremtője.

Középnemesi családból származott, apja Sáros vármegye alispánja, majd főispánja volt. Középiskolai tanulmányait Eperjesen és Nagyváradon végezte, az utóbbi városban kezdett festeni tanulni Mezey Lajosnál. 1864-ben beiratkozott a müncheni Képzőművészeti Akadémiára, itt főként mitologikus, allegorikus műveket festett, sokat foglalkozott a Faust-témával is.

1868-ban a kiváló pedagógus és történelmi festő, Karl Piloty növendéke lett, az ő tanácsára, s a barbizoniak és Courbet hatására kezdett a szabadban festeni. Már korai műveiben feltűnt közvetlensége, művészetének egyéni hangja, koloritjának gazdagsága.

A család jernyei birtokán születtek tájba komponált lírai jelenetei (Anya gyermekével, Szerelmespár, A hinta), és portéi (A művész édesapja, A költő).

Münchenbe visszatérve, 1873-ban festette fő művét, a Majálist, mely az európai festészet egyik első plein air remeke. Tárgya Manet és Monet motívumaira emlékeztet, Szinyei azonban tőlük függetlenül, a franciák ismerete nélkül talált rá a réten piknikező társaság témájára. Fő elemei a fény, a színek, az árnyékok, az ember együtt él a tájjal, a levegő mindent egységbe foglal.

A Majálist teljes közöny és meg nem értés fogadta. Az elmarasztaló kritikák kedvét szegték, hazatért jernyei birtokára, megházasodott, gazdálkodni kezdett, s ritkán festett. A feleségét megörökítő Lilaruhás nő (1874) is kedvezőtlen visszhangban részesült, ezután csak kisebb mitológiai tárgyú képeket alkotott. 1882-ben Bécsben dolgozott, a végtelen távlatokat nyitó Léghajó és a konvencionálisabb, naturalista Pacsirta ismét kedvezőtlen kritikát kapott. 1894–95-ben megfestette a magyar realista tájábrázolás egyik remekét, a Hóolvadást, és a Pipacsos mezőt, majd tíz évre felhagyott a festéssel. Nem akart hazudni, nem tudta megtagadni önmagát, inkább elnémult.

1896-ban a Majális a Műcsarnok millenniumi kiállításán hatalmas sikert aratott, a fiatal festőgeneráció ujjongva fedezte fel benne elődjét. 1897-ben képviselő lett, 1905-től haláláig az Országos Mintarajziskola (később Képzőművészeti Főiskola) igazgatója volt. 1920. február 2-án halt meg Jernyén (ma Jarovnice, Szlovákia).

Az oldalt szerkesztette: Köllő Katalin

A székely gyerek kérdezi az apját:

– Édesapám mi lesz ezzel a sok szilvával, ami termett?

– Hát ha anyád meggyógyul, lekvár, ha nem, pálinka – feleli az apja.

Eladó blokkvonal-fúró, hajtókar-fúró, szelepcsiszoló, SN 1500-as esztergapad és kocsifelálló (rámpa). Telefon: 0261/865-980. (M)

Ma délután 5 órakor az UEFA-Intertotó-kupa második fordulójának első mérkőzésén a Gépész utcai stadionban a CFR-Ecomax a spanyol – pontosabban baszk – Athletic Bilbaót fogadja.

A hazai gárda két hete szerepelt először hivatalos nemzetközi mérkőzésen, s most az első alkalom, hogy mondhatni, világhírnévnek örvendő külföldi csapat látogat a Gépész utcai stadionba. Így érthető módon nagy érdeklődés és izgalom övezi a történelminek is mondható találkozót – már alig kapni jegyeket –, annál is inkább, hogy a mérkőzésen mutatkozik be először a vasutasgárda színeiben a frissen leigazolt edzőjátékos, Dorinel Munteanu. A 124-szeres válogatott középpályás úgy nyilatkozott, hogy mindenképpen pályára lép a találkozón, sőt, valószínűleg nem csak cserejátékosként, hanem már az első perctől játszani fog.

A mérkőzés esélyese természetesen a vendégcsapat, ám a vasutasok mellett szól, hogy a Bilbao nem a legjobb csapatával utazott Kolozsvárra (repülőjük amúgy tegnap este érkezett meg). Így, ha a csapatot kellőképpen motiválja a vendégegyüttes hírneve, s ráadásul jó napot fog ki, képes lehet komoly meglepetést okozni. A spanyolok keretéből nem hiányzik azonban a híres Julen Guerrero, aki azon túl, hogy a spanyol válogatottban is szerepelt, az első olyan játékos, aki 10 évre kötött szerződést egy csapattal – nyílván az Athletic-kal. A baszk együttes színeiben így már közelebb áll a 400 szerepléshez, mint a 300-hoz, s eddig 101 találatot ért el együttesének.

Tegnap egyébként „Munti" és a klubelnök Iuliu Mureşan sajtótájékoztatót tartott, s az összecsapással kapcsolatos reménykeltő, pontosabban reménykedő nyilatkozataikon kívül azonban további hírekkel is szolgáltak: a csapat valóban leigazolta az élvonalból kiesett brassóiak játékosát, Bálint Lászlót, akit szerényebb külföldi csapatok is hívtak. Az edzőjátékos Munteanun kívül ez az első idei leigazolása a CFR-nek, amely a szintén brassói Romeo Surduval is megegyezett, ám ő csak januártól erősítheti a Gépész utcaiakat, mivel addig szerződés köti a Brassói FC-hez. A mai összecsapáson Bálint sem szerepel még, ám az együttesnek valószínűleg sokkal jobban „fáj", hogy nem számíthat az egyre jobban futballozó Dan Florinra, aki megsérült a Vetra elleni visszavágón. Munteanu nem hívta meg a keretbe Cosmin Goiát sem, mivel szerinte még nem jött formába sérülése után, és Bruncsevicset sem láthatjuk majd ma délután.

A mai mérkőzést egyébként élőben közvetíti a Pro Tv.

A kupa másik hazai résztvevője, a Besztercei Glória eközben idegenben vendégszerepel, a horvát Slaven Belupo otthonában.

Bő hónap választ el még csupán a hazai bajnokság kezdetétől. A szakszövetség tegnapelőtt elkészítette a fordulók műsorát, ennek értelmében a Kolozsvári CFR-Ecomax idegenben kezdi 2005–2006-os idénybeli szereplését. A vasutasok az első fordulóban a könnyű ellenfélnek nem éppen mondható Bukaresti Sportul Studenţesc otthonában vendégszerepelnek, ezután azonban két újonccal mérkőzik. előbb hazai pályán a Petrozsényi Zsillal, majd idegenben a Vaslui FC otthonában. A következő, 4. fordulóban is verhető ellenfelet kapott a csapat, a piteşti-ek személyében, ezután azonban kezdődnek az igazán nehéz mérkőzések, többek között a bukaresti élcsapatokkal: az 5. fordulóban a CFR a Naţional otthonába látogat, majd a Temesvári Polit fogadja. Enyhítésképp következik a Galac és a Târgu Jiu-i Pandúrok csapata, majd a 9. fordulóban szintén idegenben szerepel a Dinamó ellen. A Jászvásári Poli elleni mérkőzés és a bákói látogatás után a 12. fordulóban a Steauát fogadja a csapat, majd a 13. fordulóban a Rapidhoz látogat. Az erdélyi csapatok rangadójára a 14. fordulóban kerül sor, a tavaszi idényt konstancai kiszállás zárja.

A kiírás abban különbözik a tavalyitól, hogy nem három, hanem csak két csapat esik ki az élvonalból, mivel 2006–2007-től ismét 18 együttes szerepel majd az élvonalban.

Pénzügyi okok miatt üres maradt a kolozsvári diákcsapat edzői széke: Ion Marin távozik a csapattól. A klub vezetősége újra kívánta tárgyalni Marin 55 ezer eurós szerződését, és 10 ezer eurót ajánlott helyette. Az edző azonban ezt nem fogadta el.

A tréner távozása a csapat felkészülését is befolyásolja, a csapat ugyanis néhány nappal később, csak július 7-én kezdi el a felkészülést. A tervek szerint addigra új edzője lesz a csapatnak, a román központi sportsajtó szerint a zilahiak volt edzője, Leo Grozavu a favorit.

Ion Marin szerződése 2006-ban járt volna le. A jelek szerint vele együtt távozik Vasile Dobrău másod-edző és Vasile Mare, a kapusok edzője.

Az edző azzal érvelt, hogy a döntésről nem most, hanem már a bajnokság végén értesítenie kellett volna őt a klubnak. Emiatt csak akkor hajlandó felbontani szerződését, ha új csapatot talált magának.

Jó hír viszont az U FC háza tájáról, hogy a klub ’89-es ifi csapata megnyerte a Román Labdarúgó-szövetség kupáját. A torna utolsó szakasza Krajován zajlott, ahol Daniel Sima tanítványai 3–1 arányban győzték le az esélyesebbnek tartott Gheorghe Popescu Futballiskolát.

A Milánói Internazionale vezeti a labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó szervezet, az IFFHS legfrissebb klub-világranglistáját. A milánói Olasz Kupa-győztes csapat városi riválisát, a BL-második Milant előzi meg 24 ponttal. Harmadik az UEFA-kupa győztes CSZKA Moszkva.

Legjobb magyarként a Ferencváros a 70., továbbá a Honvéd (270.) és az Újpest (288.) található az első 350-ben. Ami a román együttesek helyzetét illeti, szintén hárman tanyáznak a legjobbak között: a Bukaresti Steaua (72.), a Bukaresti Dinamó (161.) és a Galaci Oţelul (300.)

Az IFFHS klub-világranglistája (zárójelben az előző helyezés): 1. (1.) Internazionale (olasz) 294 pont, 2. (2.) AC Milan (olasz) 270, 3. (5.) CSZKA Moszkva (orosz) 262, 4. (3.) Manchester United (angol) 262, 5. (4.) Bayern München (német) 255, 6. (6.) Newcastle United (angol) és (6.) PSV Eindhoven (holland) 251–251, 8. (9.) Arsenal (angol) 240, 9. (19.) AJ Auxerre (francia) 239, 10. (10.) Torinói Juventus (olasz) 237, ..., 22. (21.) Real Madrid (spanyol) 208, ..., 70. (70.) Ferencvárosi TC 130, ..., 72. (73.) Bukaresti Steaua 128, …, 161. (133.) Bukaresti Dinamó 92, …, 270. (271.) Budapesti Honvéd 70,5, ..., 288. (291.) Újpest FC 68, …, 300. (289.) Galaci Oţelul 67,5.

Galac adott otthont a postai alkalmazottak hagyományos távgyalogló versenyének, amely idén a 29. kiírásához érkezett. A területi döntők legjobbjai, összesen 66 postás vett részt a vetélkedőn, a nők 3000, a férfiak 7000 métert kellett hogy megtegyenek.

Szép sikert ért el a Kolozs megyei területi igazgatóság képviselője, Viorica Barna, aki bronzérmes lett a lányok küzdelmében.

Eredmények:

Nők: 1. Laura Paşca (Brassó), 2. Felicia Moisa (Bákó), 3. Viorica Barna (Kolozs); legjobb versenyző: Laura Paşca; legifjabb, illetve legidősebb résztvevő: Alina Sandu (Bákó)/Maria Danciu (Ploieşti).

Férfiak: 1. Vasile Axintoaie, 2. Victoraş Ambrozie (Iaşi), 3. Constantin Druţă (Bákó); legjobb versenyző: Victoraş Ambrozie; legifjabb, illetve legidősebb résztvevő: Ionel Ciochina (Galac)/ Vasile Axintoaie.

A dobogósok képviselik Romániát a postai alkalmazottak Balkán-bajnokságán, amelyet ősszel Albániában rendeznek.

Sikeresnek könyvelhető el a Pro Orientare Társaság által másodízben megrendezett emlékverseny.

Az első napi nagy meleg, a derékig érő fű és az erre az alkalomra készült nosztalgiatérkép elég sok bosszúságot okozott a versenyzőknek. Viszont a késő éjszakába nyúló közös estebéd – a mákó KMDSZ ház udvarán hatalmas üstből tálalta fel a Vin-cze család a bográcsgulyást – feloldotta a délelőtti kellemetlenségeket. Simon Gábor felolvasta az örökre eltávozottak névsorát, az egybegyűltek egyperces néma csenddel adóztak emléküknek. Az emlékverseny minden résztvevője emlékoklevelet kapott, amelyet Marton János családja szolgáltatott, ezenkívül plaketteket is kaptak a Telezoom cég jóvoltából, Vassy Zoltán részéről.

Phyllis King, aki Dorothy Shepherd Barron oldalán 1931-ben a női párosban nyerte meg az angol nyílt teniszbajnokságot, győzelméért csupán szerény ajándékot kapott. Kinget, aki az idén ünnepli századik születésnapját, egy tízfontos vásárlási utalvánnyal jutalmazták meg a rendezők.

„Más világ volt akkoriban, a sportszerűség, a barátság jellemezte a küzdelmeket" – mesélte az agg matróna. „A verseny után együtt mentünk el ünnepelni, szórakozni. Ma már ez szinte elképzelhetetlen".

A brit bajnoknő nem kótyavetyélte el utalványát, hanem félretette, amíg a különböző tornákon sikerült összegyűjtenie 150 fontot, s vett rajta magának egy Morris Minor gépkocsit.

Phyllis King 16 alkalommal indult Wimbledonban, utolsó fellépésére, 48 évesen, 1953-ban került sor. Nyolcvanéves korában még rendszeresen teniszezett, s csak ezután akasztotta véglegesen a szögre a raketteket.

Az idén a női egyes győztese 600 ezer, míg a párosverseny bajnoka 101 625 fontot vihet haza.

Visszavonult a párosban kilencszeres bajnok Todd Woodbridge
Bejelentette visszavonulását az ausztrál Todd Woodbridge, aki párosban kilencszer diadalmaskodott az angol nyílt teniszbajnokságon. A 34 éves klasszis azután közölte döntését, hogy új partnerével, az indiai Mahesh Bhupathival az idén már a 3. fordulóban kiesett a füves pályás szentélyben.

„Ezt az idényt még végig akartam játszani, de sajnos nem igazán értjük meg egymást Mahesh-sel" – mondta Woodbridge, hozzátéve: már a júliusi Davis Kupa-szereplést sem vállalja az argentinok ellen.

A párosspecialista „Woody" 83 viadalt nyert meg, ebből 16-szor Grand Slam-tornán bizonyult a legjobbnak. Wimbledoni trófeái közül hatot a másik „Woodyval", Mark Woodforde-dal, hármat pedig a svéd Jonas Björkmannal az oldalán hódított el.

V. Williams–Davenport döntő
Venus Williams két játszmában, 1 óra 41 perc alatt legyőzte a címvédő Marija Sarapovát és elsőként jutott be a döntőbe az angol nyílt teniszbajnokságon. Venus Williams két alkalommal (2000, 2001) nyert Wimbledonban és ugyancsak kétszer (2002, 2003) volt döntős. Tavaly csak a második fordulóig jutott.

A másik ágon szoros küzdelmet vívott az első kiemelt Lindsay Davenport és a francia Amélie Mauresmo, az eső többször is beleszólt a végkifejletbe, a mérkőzés végül kétnaposra sikeredett, végül azonban a szombati amerikai házidöntőt szentesítette.

Szávay az elődöntőben fejezte be
Szávay Ágnes a juniorok versenyében bejutott az elődöntőbe az angol nyílt bajnokságon: a Roland Garroson idén egyesben és párosban is győztes magyar teniszező három játszmában verte az orosz Jekatyerina Makarovát. Az ismétlés azonban egyéniben nem sikerült: a fiatal magyar tehetség az elődöntőben kétjászmás vereséget szenvedett lengyel ellenfelétől. Párosban viszont még versenyben van a fehérorosz Viktoria Azarenka oldalán.

Eredmények:

Női egyes, elődöntő: Venus Williams (amerikai, 14.)–Marija Sarapova (orosz, 2.) 7:6 (2), 6:1 és Lindsay Davenport (amerikai, 1.)–Amélie Mauresmo (francia, 3.) 6:7 (5), 7:6 (4), 6:4.

Junior lányok, negyeddöntő: Szávay Ágnes (2.)–Jekatyerina Makarova (orosz, 12.) 6:0, 6:7 (6), 6:1; elődöntő: Agnieszka Radwanska (lengyel)–Szávay 7:6 (1), 6:2.

WTA-vb: Madridba költözik a női évzáró vetélkedő
A jövő évtől Madrid ad otthont a női profi teniszezők hagyományos évzáró viadalának, a WTA-világbajnokságnak. A spanyol főváros Los Angelest – illetve az egyszer rendező Münchent – váltja fel, miután a szervezet vezetősége elégedetlen volt az elmúlt években tapasztalt nézőszámmal a Staples Centerben.

A korábban Mesterek tornájának nevezett vb-n az idény legjobb nyolc játékosa vehet részt.

Az oldalt szerkesztette: Póka János András