2005. július 14.
XVII. évfolyam, 162. szám

 

KRÓNIKA VÉLEMÉNY NAPIRENDEN KÖRKÉP REKLÁM HIRDETÉS SPORT
 

Web design and hosting by the

Hungarian Human Rights Foundation

Víz alá került Románia: harmincegy megyében pusztít az árvíz
Tragikus a természeti katasztrófa mérlege

(1., 5. old.)

Három nap alatt legalább hat halott, négy eltűnt, sok ezer kilakoltatott személy, tomboló vízesésekké vált patakok, 256 víz alá került falu és város, elárasztott utak és vasutak, sziklaomlások és földcsuszamlások – ez a részleges gyorsmérlege a harmincegy megyét sújtó árvíznek.

Az ország területének több mint kétharmadán jelentős esőzések, szélviharok sújtják a településeket és a lakosságot. Emberek ezreit kellett kilakoltatni, körülbelül ezerre tehető az árvizek csapása alatt összeomlott vagy súlyosan megrongált házak és lakások száma, százezer hektárnyi termőterület került víz alá, közutakat és vasutakat mosott el az ár. Százával fertőződtek meg a falusi kutak, áram- és vízszolgáltatási kimaradások, telefonkábelek megrongálódása keseríti a lakosok életét.

A nagy al-dunai kikötőváros, Galac belvárosa tengerré vált, miután 24 óra leforgása alatt 155 liter víz szakadt egy négyzetméterre. A Gyimesekből eredő, a bákói csángóvidéket átszelő, érintő Tatros patakán feljegyzések szerint ötszáz éve nem keletkeztek olyan magas pusztító árhullámok, mint ezekben a napokban. Megszakadt a vonatközlekedés Székelyföld és Moldva között, az ország kéttucatnyi megyéjében ország- és megyei utak töltését és aszfaltrétegét sodorta el az ár.

A kormányfő rendkívüli távkonferencián kért naprakész tájékoztatást a megyei hatóságoktól a közművekben és a magánjavakban esett károkról, a katasztrófa elhárításhoz szükséges segítségről. Sorkatonák, csendőrök, rendőrök, tűzoltók mentik a bajba került lakosokat, katonai vízi- és szárazföldi járművek viszik az élelem- és gyógyszersegélyt az árvizekben elszigetelt településekre. Számos megyében rendkívüli készenlétet rendeltek el a hatóságok.

Minden óvintézkedés ellenére az utóbbi 24 órában a különböző megyékből érkezett jelentések szerint hat személy életét vesztette az áradások, viharok és villámcsapások következtében, négy embert eltűntnek nyilvánítottak.

Több mint ezer Kolozs megyei lakos rekedt saját falujában, mert a lehullott csapadék miatt az utak járhatatlanokká váltak. Várfalva község Székelyhidas és Csegez falujában összesen 830-an, Csürülye község Magyaróság falujában 170-en, Alsójára község Felsőaklos falujában pedig több mint 170 lakos szigetelődött el a külvilágtól. Az árvíz megrongált 700 hektárnyi termőföldet, több mint 50 háztartást, 8 megyei és községi utat, valamint több hidat is tönkretett. Tegnapi jelentések szerint a Jára-völgyében az összes település élete megbénult az áradások miatt.

Várfalván a folyamatos esőzések földcsuszamlásokat okoztak, ezért az árvíz sújtotta településre nem érkezhettek meg a Megyei Utak és Hidak Igazgatóságának odaküldött mentőfelszerelése.

Az E 60-as jelzésű nemzetközi utat is elöntötte a víz Kercsed térségében, ezért a közúti forgalmat egy sávra korlátozták. Járavize községben a földcsuszamlások miatt nem lehetett megközelíteni a helyi fűrészáru gyárat, és járhatatlanná vált az egyik községbe vezető út is. A helyi katasztrófavédelmi hivatal szakemberei azonnal közbeléptek, hogy az utakat felszabadítsák. Ugyancsak földcsuszamlás miatt járhatatlan a Havasrogozt a Vigyázói menedékházzal összekötő 103-as út és a kecsedi községi utat is csak gyalogosan lehet használni.

Aranyosegerbegyen földcsuszamlások veszélyeztetik a környékbeli háztartásokat. A víz elárasztott 4 házat és 150 hektár földet Alsódetrehemben, 3 ház és 65 hektárnyi föld pedig Mezőcsánban vált az esőzések áldozatává. Itt a természeti csapás súlyosabb volt, hiszen a jégeső tönkretette az idei termés 70 százalékát.

Mihail Hărdău prefektus kedden este összehívta a megyei katasztrófavédelmi bizottságot. Felhívta a figyelmet, ellenőrizzék a folyóvizek közvetlen közelében létesített építményeket. – Megengedhetetlen, hogy a víz partjára építsenek. Minden ilyen jellegű épület elzárja a víz útját és ezért hatalmas veszélyt jelentenek – tette hozzá a prefektus.

Megyénkben a víz elárasztott egy nemzetközi utat, 9 megyei és 3 községi utat, valamint két falusi utat és 1800 hektárnyi földterületet. 14 településen több mint 800 háztartás szigetelődött el az árvíz miatt. A prefektus kérésére segélycsomagot küldtek a falujukban ragadt lakosoknak. Tegnap reggel 600 palack vizet és 500 kenyeret juttattak el Járavize községbe.

A legutolsó adatok szerint az árvíz elöntött öt megyei utat a Dregán-völgyében a Székelyjó – Viság, Járabánya – Járavize, Járavize – Bányahavas, Várfalva – Székelyhidas szakaszon.

Az áradások miatt négy megyei utat is le kellett zárni Alsójára – Felsőaklos, Alsójára – Vádpatak, Székelyjó – Havasrogoz és Csürülye – Magyaróság között. A kár összértéke eléri a 60 milliárd lejt, a szomorú az, hogy a megyei hatóságoknak a segélyalapban mindössze 3–4 milliárd lej áll rendelkezésükre. A károk enyhítésére ezért az egyedüli remény a kormánysegítség.

Omlik Kolozsvárra a Fellegvár
A vidékiek mellett a kolozsváriak sem ülhetnek teljesen nyugodtan, hiszen a tegnap a Szamos szemmel meglehetősen megduzzadt, a Sétatérrel szembeni parton a hatóságok homokzsákokat is elhelyeztek már, hogy elejét vegyék a vízszint megemelkedéséből származó veszélyeket. A kolozsváriaknak veszélyt jelent a Fellegvár ingatagsága is. A Drăgălina utcában és az Eremia Grigorescu/Rákóczi úton földcsuszamlás történt. Az előbbi helyen lakók – különösen a nyolcvanhatos szám környékén – már egy ideje szemtanúi lehetnek annak, hogy a dombról minden komolyabb esőzés után jelentős földmennyiség csúszik lennebb, Damoklész kardjaként fenyegetve életüket és vagyonukat. Szerintük az elmúlt években végzett megelőző munkálatoknak, a védőfalnak és az elterelő sáncnak nem sok értelme volt. A falból hatalmas darabok törtek ki, az eldugult sánc pedig csak súlyosbította a helyzetet. A domboldal felső része közterület, az alsó eredetileg magántulajdon volt, de a brassói illetőségű tulajdonos lemondott a veszélyes birtokról, így az most egyfajta „senki földje". A városháza szakértői szerint a pillanatnyi veszélyek elhárítására tizenöt, a végleges megoldáshoz pedig nyolcvanmilliárd lejre lenne szükség. Ez meghaladja a városi költségvetés lehetőségeit, ennyi pénzt legfeljebb kormányrendelet segítségével lehetne megkapni.

Ideiglenesen, mélyre lefúrt oszlopokkal próbálják a hegyet „megfogni", és az az ötlet is felmerült, hogy a közszállítási vállalat járműveit más útvonalra terelik, hogy legalább a káros rezgés csökkenjen. A Rákóczi úton a harminckettes-harmincnégyes számú ingatlan szintjén ez a gond új keletű, de nem kevésbé súlyos. A leomlott földmennyiséget úgyszólván csak a volt japán vendéglő kis épülete és a hozzá tartozó régi kerítés tartja. A villanypózna, amely tegnap délben majdnem vízszintes helyzetben támaszkodott a kerítésnek, tegnapelőtt még hatvan méteres magasságba állt fenn a dombon. Az utcáról is jól látható halomra torlódott föld látványa ijesztő. Félő, hogy a kőkerítés és a kis épület nem bírja már sokáig megtartani a hatalmas mennyiségű föld súlyát. A legrosszabb az egészben az, hogy – mivel a terület teljes egészében magántulajdon – a hatóságok semmit sem tehetnek, a törvény értelmében nem költhetnek közpénzeket ilyen helyzetek orvoslására.

Az egyetlen lehetőség az, ha – kihasználva azt a tényt, hogy a további csuszamlás az utcát, tehát a közterületet fenyegeti – némi segélyt nyújtanak a tulajdonosoknak az azonnali veszély elhárítása érdekében: elhordják a domb lábánál felgyülemlett földet, elszállítják a lecsúszott villanypóznákat, és valami módon – esetleg anyagi segítséggel is – hozzájárulnak a magánkezdeményezésre zajló kisebb léptékű megelőző munkálatokhoz. Hasonló a helyzet a nehezen megközelíthető, aszfaltozatlan Kányafői úton is, ez a harmadik olyan kolozsvári helyszín, ahol földcsuszamlás fenyegeti a házakat, és az ott lakók életét.

Beszterce-Naszód megyében kiöntött a Dipse folyó, elárasztotta a 17-es országutat és veszélybe sodorta a környékbeli közel 100 galacfalvai lakóházat. Vasile Găurean helyi polgármester elmondta, hogy a községhez tartozó Budurló faluban a legsúlyosabb a helyzet, ahol az elmúlt 24 órában több mint 50 liter csapadék esett le négyzetméterenként. A falu lakói viszont egy helyi céget okolnak a kialakult helyzetért, amelyik halastavat működtet a faluban. Szerintük az okozza a problémát, hogy a tó fölösleges vizét időnként leeresztik és ez megnöveli a Dipse folyó vízmennyiségét. Filip Moisil, a Megyei Vízgazdálkodási Hivatal igazgatója szerint ez nem okozhat gondot, mert a tó vizének eltávolítását folyamatosan ellenőrzik. A Megyei Katasztrófavédelmi Hivatal munkatársai kiszálltak a helyszínre, hogy bármelyik pillanatban közbeléphessenek. A közeli 100 ház lakója pedig gátépítésbe kezdett, hogy az ár ne tegyen kárt az otthonukban. A helyi polgármesteri hivatal három traktorral készül a közbelépésre, ha kilakoltatásra kerül a sor.

Fehér megyében 27 személy – 18 gyerek és 9 felnőtt – rekedt Alsóakloson egy táborban. Az elszigetelődött csapatot a Hadsereg egyik helikopterével sikerült kimenteni és átszállítani a tordai stadionhoz. Három megyei utat, több községi utat zártak le az árvíz miatt, de a nemzetközi utakon is nehézkes a forgalom. Dan Popescu, a megyei tanács műszaki osztályának igazgatója szerint a H 106-os, az M 107-es és a G 750-es megyei utak váltak járhatatlanná. A H 106-ost Magyarigen és Igenpataka között zárták le, az M 107-est pedig Nyírmező térségében. Egy igenpatakai család kitelepítésére is sor került, mert a víz annyira megrongálta a ház alapját, hogy omlásveszély fenyegette a benne lakókat. Aranyosbánya környékén, Szártos és Berzesd között földcsuszamlások miatt nehézkes a közlekedés a 75-ös országos úton. Hasonló a helyzet a K 107-es, G 103-as és C 750-es megyei utakon is.

Megyeszerte 208 házat, 221 pincét, 340 kertet, 40 kutat öntött el a víz. Egy védőgátat is tönkretett az áradás, valamint hat villanyoszlopot és hat áramátalakító berendezést. 130 személyt kellett kilakoltatni, és korlátozták a Tövis – Székelykocsárd vasútvonal forgalmát is.

Szeben megyében a 14-es országos úton egy beomlott híd nehezítette a közlekedést. A javítási munkálatokat sürgősen elkezdték, ami miatt a forgalmat korlátozni kellet. Emellett négy település 34 kertjét és pincéjét is árasztotta el a víz.

D. I., E. F.

vissza az elejére


Újabb áldozatokat szedett a Tordai út

(1., 5. old.)

Négy személy meghalt, ketten pedig súlyosan megsérültek tegnap reggel fél hatkor, amikor egy teherautó ámokfutásba kezdett, és végül a Csillagvizsgáló út elején lévő Műegyetem őrszobájában kötött ki.

A tordai Baxal B.V. Trans Kft. tulajdonát képező, CJ–05–BAX rendszámú Iveco márkájú utánfutós teherautót a 26 éves aranyosgyéresi Moldovan I. vezette. A mintegy 20 tonna krumplival megrakott jármű szemtanúk szerint nagy sebességgel ereszkedett le a Tordai úton, a Csillagvizsgáló úttal való kereszteződésben hátulról meglökte a vele azonos irányban haladó spanyol rendszámú Seat gépkocsit, majd szinte nyílegyenesen továbbhaladva belefúródott a Műegyetem udvarán lévő házba, amelyben az intézmény őrszobája működött. Jól mutatja a kamion sebességét, hogy simán átment a Csillagvizsgáló út szélén elhelyezett jókora, bebetonozásra váró járdaszegély-köveken, kidöntötte a kapu bal oldali, ölnyi vastag faragott kőkeretét, amelyet magával sodort, majd a kaputól mintegy 40 méterre lévő őrszobát szinte teljesen megsemmisítette.

A két, szolgálatot teljesítő őr, az erdőfeleki 39 éves M. Mircea és a borsaújfalui 43 éves Pintea S. szörnyethalt, életét vesztette továbbá a kamion sofőrje és a Vrancea megyei 35 éves Albeiu N., aki értesüléseink szerint a szállítmány tulajdonosa volt. A Seat személygépkocsi két utasa (román állampolgárságú férj és feleség, akik Spanyolországba igyekeztek vissza dolgozni) súlyos sérülésekkel került kórházba.

(balázs)

vissza az elejére


Körgyűrű Zilahon

(1., 4. old.)

A zilahi városi tanács több, mint három millió eurót szavazott meg a szilágysági megyeközpontot elkerülő terelőút felépítésére. Sajnos a szóban forgó összeg a teljes költségek egyharmadát sem jelenti, de fedezik az előtanulmányok és kivitelezési tervek árát.

A Zilahot elkerülő terelőút gondolata régen foglalkoztatja a helyi közigazgatás szakembereit. Jelenleg a 40-60 tonnás teherautók is a belvárosban, a Kossuth utcára terelt szűk útvonalon haladnak Kolozsvár felé. Az elképzelések szerint a terelőút a Meszes hegység alatt a Kraszna utcára érne ki, itt az egrespataki tetőig követné a jelenlegi országutat. Innen letérne jobbra, és a Mice-völgyén keresztül a fácános mellett kapcsolódna a Szatmár felé vezető gyorsforgalmi úthoz, a vasútállomás után. A terelőút közvetlenül kapcsolódna majd az észak-erdélyi autópálya Zilah határába tervezett leágazásához.

A terelőút megépítésére a zilahi polgármesteri hivatal az Európai Unió támogatására pályázott. A megítélt összegek mellett az önrészt képezi az önkormányzat által megszavazott összeg.

Józsa László

vissza az elejére


Mégis lesz előrehozott választás

(1., 4. old.)

Két nap leforgása alatt másodszor okoz látványos fordulatot Călin Popescu Tăriceanu miniszterelnök, aki eredeti szándékához hűen lemond, és a jelek szerint a liberális-demokrata szövetség beindítja az előrehozott választásokhoz szükséges eljárást.

Kedd este a Cotroceni Palotában tartott megbeszélés után Traian Băsescu bejelentése, miszerint kompromisszumos megoldást kellene találni az igazságszolgáltatási törvénycsomag alkotmányellenesnek minősített cikkelyeinek megváltoztatására, nem oldotta meg az egy hete húzódó válságot, hanem csak meghosszabbította azt. A parlamenti pártok szakértői este összeültek és az éjszakába nyúló vitán módosították a szöveget, de a jelek szerint ez nem elégítette ki a liberális-demokrata szövetség vezetőit, mert a Mediafax hírügynöksége szerint a miniszterelnök Traian Băsescuval ismét az előrehozott választások lehetőségéről konzultált szerdán hajnalban.

Tegnap délelőtt a parlament megszavazta, hogy küldjék vissza a jogi bizottsághoz az éjszaka leple alatt módosított jogi szövegrészeket. A bizottsági vitán azonban már látszott, hogy baj van, hiszen a liberális-demokrata szövetség vezetői nem voksoltak e jelentés mellett. Az ellenzék képviselőihez az RMDSZ-es Máté András is csatlakozott, ezzel szemben Eckstein-Kovács Péter szenátor tartózkodott. Máté lapunk kérdésére elmondta: azért döntött így, mert a módosított szöveg, noha apró előrelépést jelent, lehetőséget teremt arra, hogy folytatódjon az igazságszolgáltatás reformja. Máté szerint az RMDSZ kormánypartnerei felrúgták a Cotroceni Palotában megkötött egyezséget a kompromisszumos szöveg elfogadása kapcsán.

A plénum végül 403 igen, 38 nem szavazat és 1 tartózkodás mellett elfogadta a törvénycsomagot. A cikkelyenkénti vitán azonban a liberális-demokrata szövetség képviselői vagy a módosítás ellen szavaztak, vagy tartózkodtak. Ezt követően várható volt, hogy Călin Popescu Tăriceanu fenntartja lemondási szándékát. A kormányfő azzal indokolta döntését, hogy egyetlen feltétele sem teljesült azok közül, amit a kedd esti ülés után megszabott. Akkor Tăriceanu azt kérte, hogy módosítsák a cikkelyeket úgy, hogy ne akadályozzák az igazságszolgáltatás reformját, szüntessék meg az alkotmánybírák összeférhetetlenségét, illetve találjanak politikai megoldást az alkotmány módosítására, hogy az Alkotmánybíróság bármelyik döntését kétharmados parlamenti többséggel módosítani lehessen.

Tăriceanu közölte, az előrehozott választások beindítása jövő hétfőn kezdődik, miután hazatér brüsszeli látogatásáról. A kormányfő szerint az igazságügyi reformcsomag alkotmányellenesnek nyilvánított cikkelyei kapcsán tartott parlamenti szavazás bebizonyította, hogy nincs elegendő szándék e folyamat lezárásához, és nincs többség a csatlakozáshoz szükséges intézkedések támogatásához sem. – Rendkívül kiábrándítónak tartom a szavazás eredményét, és tapasztalnom kell, hogy továbbra is megvan a szándék bizonyos privilégiumok és struktúrák megtartására, amelyek bebizonyították, hogy nem képesek hatékonyan dolgozni az igazságszolgáltatásban. Nem tűrhetek el egy ilyen helyzetet, nem kívánok részt venni abban a folyamatban, amely népemet korrupcióra, szegénységre és elszigeteltségre ítéli – fogalmazott a miniszterelnök.

Markó Béla, az RMDSZ elnöke elmondta, hogy a szövetség következetesen kitart álláspontja mellett, miszerint nem ért egyet az előrehozott választásokkal, hiszen a kialakult politikai válságot másképpen is meg lehet oldani, ugyanakkor egyetért a koalíciós partnerekkel abban, hogy az európai integráció és a belső demokrácia szempontjából elengedhetetlenül szükséges az igazságszolgáltatás átfogó reformja. – Célszerűbb most egy olyan törvényt hozni, amely hiányosságai ellenére is biztosítja a reform folytatását, mint hónapokra leállítani ezeket a folyamatokat – mondta. Újságírói kérdésre válaszolva a szövetségi elnök hangsúlyozta, hogy a liberális-demokrata szövetséggel szemben kialakult véleménykülönbség ellenére az RMDSZ továbbra is szolidáris marad koalíciós partnereivel, ugyanakkor fenntartja magának a jogot, hogy bizonyos helyzetekben saját meggyőződése és érdekei szerint cselekedjen, ettől még működik a koalíció.

Az előrehozott választások előidézése most már bizonyosnak látszik, hiszen Traian Băsescu is úgy nyilatkozott, hogy a kormányfő magatartása indokolt. Tăriceanu mellett a Nemzeti Liberális Párt is kiállt, ezért kevésbé valószínű, hogy a liberális-demokrata szövetség más miniszterelnökkel kormányt alakítson.

Máté András szerint az RMDSZ-nek ki kell tartania szövetségesei mellett, és a tavalyihoz képest még jobban kell kampányolnia, hogy a parlamenti képviselete megerősödjön.

B. T.

vissza az elejére


Tömöríteni kell a gazdaságokat

(1., 4. old.)

A Romániai Magyar Gazdák Egyesületének (RMGE) meghívására Kolozsvárra látogatott a magyar Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium küldöttsége, élén Pásztohy András politikai államtitkárral. A látogatás elsődleges célja az volt, hogy megvitassák mindazokat a szempontokat, amelyekre az uniós csatlakozás perspektívájában az erdélyi gazdáknak oda kell figyelniük. Az anyaországi tapasztalat mérvadónak tekinthető, az ott sikeresen alkalmazott módszerek és eljárások megkönnyíthetik az itteniek számára a folyamatot.

Néhány évvel ezelőtt egy franciaországi tanácskozáson, a nyugat-európai szakemberek értetlenül szemlélték Románia esetét: nem értették, miként lehetséges az, hogy egy országban négymillió gazdát, és egymillió lovat tartsanak nyilván – mesélte Pásztohy András. Összehasonlításképpen Magyarországon mindössze kétszáznyolcvanezer gazdáról tudnak. A magyarázat egyszerű: itt gazdának számít mindenki, akinek elsődleges foglalkozása a földművelés-állattenyésztés, akkor is, ha csak nagyon kis területen, kevés állattal dolgozik, és kizárólag önmagának meg a családjának termel.

Ez a gazdálkodás-típus a csatlakozás után nem maradhat fenn: az érvényesüléshez egyetlen út vezet: a tömörülés, a szövetkezés. Ehhez egyrészt le kell győzni a régi görcsös félelmeket, másrészt meg kell tanulni, élni az Unió nyújtotta lehetőségekkel.

Magyarországon a megfelelő intézményrendszer kiépítése volt a legnagyobb gond. Ezek a fontos eszközök későn jöttek létre, a pénzalapok jó részét csak az utolsó időszakban lehetett felhasználni, amikor a hatóságok észbe kaptak, és a különböző alapok eléréséhez szükséges eljárást egyszerűsítették. Ennek hatására annyira felgyorsult a folyamat, hogy a SAPARD-program utolsó hónapjában például, az elérhető összegek négyszeresére érkezett pályázat.

Romániában kissé más a helyzet: az intézményrendszer kiépítése az éremnek csupán az egyik oldala. Az intézmények, és a gazdák között tátongó szakadék áthidalása sokkal nehezebb feladat lesz. A pályázati űrlapok ijesztően bonyolultak, a hitelkérelmi eljárások úgyszintén, a piac rendezetlensége, az idevágó jogszabályok hiányossága pedig meggátolja a gazdákat abban, hogy életképes termelési-értékesítési tervet állítsanak össze. Ebben a munkában hárul jelentős szerep az RMGE-re, és itt tehet sokat az anyaországi szaktárca célirányos, elsősorban logisztikai támogatással. Szükség van magyar nyelvű ismeretterjesztő anyagokra, könyvekre, CD-lemezekre. Jó lenne, ha a már megkezdett tapasztalatcsere-programokat folytathatnák, különösen a fiatal, tanulni vágyó szakemberek érdekében. Nagy haszna lenne annak, ha megoldhatnák a magyarországi szakemberek rendszeres látogatását, az előadások biztosítását – hangzottak el a kérések a RMGE területi képviselőitől. Pásztohy András államtitkár megígérte, hogy az elhangzottak alapján megpróbálja a lehető legnagyobb támogatást nyújtani, hogy az erdélyi gazdák félelem nélkül, de jól informáltan és felkészülten várhassák a csatlakozás pillanatát.

(ercsey)

vissza az elejére


Újabb adósságtörlesztés a Bechtellel szemben

(1. old.)

A közlekedési minisztérium csütörtökön 12 millió eurót utal át az amerikai Bechtel társaságnak, a tranzakció a kormány által az észak-erdélyi autópályát építő céggel szembeni adósságok törlesztése jegyében történik. Emil Boc, a Demokrata Párt (DP) elnöke közölte, találkozott Gheorghe Dobre közlekedési miniszterrel és intézkedéseket sürgetett az autópálya ügyében. – A 91 millió eurós adósságból 10 milliót már törlesztett a kormány, most további 12 millió eurót fizet ki. Megvannak a feltételek ahhoz, hogy a Brassó–Bors autópálya tervezete teljes mértékben újrainduljon. A 12 millió eurós összeg, amit a Bechtel kap, remélem bizonyíték lesz, hogy fontosnak tartjuk az autópálya megépítését – mondta Boc. A DP elnöke elmondta, a pénzügyminisztérium várhatóan az Eximbankkal köt megállapodást egy 100 millió eurós hitel felvételéről az észak-erdélyi autópálya építésének folytatására.

vissza az elejére


KRÓNIKA


A nap idézete

(2. old.)

Hogy egy állam kormányzása során helyesen járjunk el, sokat kell hallgatni és keveset beszélni.

Richelieu

vissza az elejére


Kishírek

(2. old.)

MOST KIVÉTELESEN PÉNTEKEN, július 15-én du. 5 órakor tartja az RMDSZ kül- és belmonostori kerülete szokásos zenés-táncos összejövetelét a Mócok útja 75. szám alatti Pro Iuventute székházban.

Minerva-közgyűlés
A Minerva Művelődési Egyesület alapszabály-módosító közgyűlését tartja f. év július 29-én 11 órakor a Szabadság szerkesztőségében, a Jókai (Napoca) utca 16. szám alatt, az I. emeleten. Felkérjük az egyesület tagjait, hogy a fenti időpontban a közgyűlésen szíveskedjenek megjelenni.

A MAGYAR VONATKOZÁSÚ ÉPÍTETT ÖRÖKSÉG ERDÉLYBEN című, Benczédi Sándor, Kirizsán Imola, dr. Kovács András, dr. Szabó Bálint és Weisz Attila szerkesztette kötetet mutatják be a Gaudeamus könyvesboltban (Szentegyház/Maniu utca 3.) ma, július 14-én délután 6 órától. A fényképkiállítással egybekötött könyvbemutatót a Transylvania Trust Alapítvány és a Koós Ferenc Alapítvány szervezte. A műemlék-bemutatásokat összeállította Furu Árpád és Weisz Attila. A kötetet Benkő Samu akadémikus méltatja. A szervezők szeretettel várnak minden érdeklődőt.

vissza az elejére


Erdély-imázs projekt a Tranzitban

(2. old.)

Kedden délután 5 órakor került sor a Transindex Erdély-imázs projektjének bemutatására a Tranzit Házban, a Re-Kreatív tábor keretében. Kelemen Attila, a Transindex internetes portál felelős szerkesztője beszélt röviden arról, hogy mi is tulajdonképpen ez a projekt, amit most készítenek elő.

Az RMDSZ Művelődési Szakosztályával együttműködve a Transindex egy ötletversenyt hirdet, amelynek célja, hogy számos pályamunkát gyűjtsön össze tehetséges pályázóktól. Később a nyertesek munkája egyike lehet majd azoknak az elemeknek, amelyek felhívják a figyelmet Erdély turisztikai jellegzetességeire. Emellett a nyertes pályamunkák remélhetőleg enyhítik a közelmúltban kialakult negatív Erdély-sztereotípiákat és hozzájárulnak egy korszerűbb Erdély-imázs kialakításhoz.

A pályamunkák formája és tartalma szempontjából a pályázók teljes szabadságot élveznek. Lehetnek szakszerű imázs-csomagok vagy azoknak részei (logo, szlogen, reklámfilm-ötlet, rádió-spot ötlet, célközönség meghatározás), de lehetnek ötleteket kibontó írások, elemző esszék, kész fotósorozatok, mozgóképek, hanganyagok, multimédiás tartalmak, rendezvény ötletek, kiadvány ötletek, megvalósíthatósági tanulmányok, vagy bármilyen más konvencionális vagy nem konvencionális ötlet bármilyen értelmezhető hordozón.

A versennyel kapcsolatos információkat augusztus1-től lehet megtekinteni a http://erdelyimazs.transindex.ro-n. A pályamunkákkal szeptember 1-ig lehet jelentkezni, az eredményhirdetés pedig október 15-én lesz.

A projektet a Communitas és az Illyés Alapítvány támogatja, de további támogatókat keresnek ahhoz, hogy minél több tehetséges pályázót jutalmazhassanak majd.

Dézsi Ildikó

vissza az elejére


Illés-dalok új köntösben

(2. old.)

A negyvenéves Illés-zenekar a Sziget nulladik napján mond végleg búcsút a közönségnek. Az utolsó koncertre több mai zenekar az együttes dalainak feldolgozását vette lemezre, amelyet kedden este mutattak be – részben élőben – a budapesti Cotton Clubban.

Tizenhárom dal került a lemezre. Elkészítette saját verzióját a Kispál és a Borz, a Balaton, a Quimby, a Besh o droM, a Heaven Street Seven, a Ladánybene, a Sziámi, az Amorf Ördögök, a Pannonia Allstars Ska Orchestra, a Barbaro, az Etnofon Zenei Társulás és Palya Bea, valamint a The Puzzle együttes is.

A különleges lemezt Gerendai Károly, a Sziget Kft. ügyvivője adta át az Illés zenekar tagjainak, egyúttal megkérte őket arra, hogy egy példányt juttassanak el az együttes nemrégiben elhunyt dobosa, Pásztory Zoltán családjának is.

A lemezről Marton László Távolodó ejtett néhány szót, kiemelve, hogy a kitűnő feldolgozások megőrizték az előadók saját stílusát is. Megjegyezte: szerencsére volt mit feldolgozni. A zenekar nevében Bródy János mondott köszönetet.

A lemezen szereplő előadók közül a Pannonia Allstars Ska Orchestra, a Barbaro, a Heaven Street Seven és Palya Bea tartott élő bemutatót. Különösen a Szőke Anni Balladája aratott nagy sikert Palya Bea énekével.

Az Illés együttes egyébként a hét elején kezdte meg a próbákat az Erdélyben augusztus 5-én és a Szigeten augusztus 9-én tartandó búcsúkoncertjeire.

vissza az elejére


Híres születésnapok
A 87 éves Ingmar Bergman

(2. old.)

Ernst Ingmar Bergman 1918-ban született Uppsalában. Bölcsésztudományokkal kezdett foglalkozni a stockholmi egyetemen. Egyetemista amatőr színházat szervezett, melyben a klasszikusok, és a saját darabjait rendezte. Irodalmi újságokban rendszeresen publikált. A színházi szakmában éppúgy a legjobb rendezőnek tartják, mint a filmművészetben. A Fűrészpor és ragyogás (1953), A hetedik pecsét (1956), A nap vége (1957) három kiemelkedő alkotás, mely az első alkotói korszak legtökéletesebb alkotásai. Filmtrilógiája néhány szereplős kamarafilm, melyben az istenkeresés nehézségéről, az önzésről szól (Tükör által homályosan 1961, Úrvacsora 1962, A csend 1963). Az 1970-es években készült filmeknek, melyek a bergmani filmuniverzum különböző motívumait variálják (Suttogások, sikolyok 1973, Jelenetek egy házasságból 1974, Színről, színre 1976). Nemcsak svéd témák, a saját önéletrajzi elemei jelennek meg a filmjeiben. Nagy összefoglalás, az önéletrajzi elemekkel teli, epikus mű, a Fanny és Alexander (1982). Bergman nagyon sokoldalú művész, aki színházban, filmen, televízióban egyaránt jelentőset alkot. Forgatókönyvei irodalmilag is megállják a helyüket. Regényei írói tehetségét bizonyítják.

vissza az elejére


Magyar tannyelvű zenetanár képzés

(2. old.)

Immár hároméves múltra tekint vissza az államilag jóváhagyott magyar tannyelvű zenetanár képzés a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Református Tanárképző Karán. A végzős diákok államilag elismert diplomát kapnak.

A kar szakmai felkészülés mellett lehetőséget nyújt művészeti tevékenységre is, melyben a Zenepedagógia Tanszék tanárai és diákjai együtt vehetnek részt. Az elmúlt időszakban megtartott koncertek a diákok jó felkészültségét és a zeneművészet iránti elkötelezettségét tükrözik. Kolozsváron az Egyetemiek Háza nagytermében, a Farkas utcai református templomban, valamint Marosvásárhelyen tartott koncerteken kórusműveket, ének és hangszeres (orgona, zongora, hegedű, blockflöte, klasszikus gitár) szólókat adtak elő.

A Zenepedagógia Tanszék testvérkapcsolatot alakított ki a Szegedi Tudományegyetem Zenetanárképző Karával. A testvérkapcsolat eredményeként a diákok számára megnyílt a külföldön tanulás lehetősége. A diák és tanárcsere programok keretében a 2004–2005-ös tanévben többek között dr. Maczelka Noémi stílusismereti előadásait, valamint Ordasi Péter zeneelméleti és kórusintonálási előadásait hallgathattuk. E kapcsolatot a következő években fejleszteni. szeretnék.

A kolozsvári tanárok és diákok meghívottként részt vettek a Szegedi Egyházzenei hónap rangos rendezvényein: május 7-én a Kálvin téri református templomban, és május 8-án az új zsinagógában koncerteztek.

A zenét tanulni és zenélni vágyó fiatalok július 15–29 között iratkozhatnak be a karra. Bővebb felvilágosítás a kar Dékáni Hivatalában kaphatnak az érdeklődők, munkanapokon 9–16 óra között: Kolozsvár, Horea út 7. szám, III. emelet. A beiratkozási lap letölthető a kar honlapjáról: www.rt.ubbcluj.ro

Péter Éva

vissza az elejére


MOZI

(2. old.)

KOLOZSVÁR

KÖZTÁRSASÁG – BATMAN 5 – amerikai bemutató. – Vetítések időpontja: 14, 17, 20, 23; kedvezménnyel 23 órától.

MŰVÉSZ-EURIMAGES – Gilles asszonya – francia bemutató. – Vetítések időpontja: 17, 19.30, 22.30; kedden egész nap kedvezménnyel.

GYŐZELEM – Hitler utolsó napjai. – Vetítések időpontja: 14, 19; Modigliani – bemutató. – Vetítések időpontja: 16.30, 22.

FAVORIT – Csillagok háborúja III. – Sith bosszúja – amerikai. – Vetítések időpontja: 17, 19.30; kedvezménnyel csütörtökön.

DÉS

MŰVÉSZ – XXX–2. – amerikai. – Vetítések időpontja: 17, 19; pénteken, szombaton, vasárnap 22 órától kedvezménnyel, és hétfőn minden vetítés.

TORDA

FOX – A gépész – bemutató. – Vetítések időpontja: 16, 18, 20.

SZAMOSÚJVÁR

BÉKE – Second Hand – román. – Vetítések időpontja: 17, 19, 21.

BESZTERCE

DACIA A-TEREM – Hitler utolsó napjai – német. – Vetítések időpontja: 16, 19; pénteken, szombaton, vasárnap 22 órától; kedvezménnyel hétfőn.

DACIA B-TEREM – Júlia – amerikai. – Vetítések időpontja: 17, 19.30; pénteken, szombaton, vasárnap 21.30 órától; kedvezménnyel kedden.

GYULAFEHÉRVÁR

DACIA – Walking Tall – amerikai. – Vetítések időpontja: 15, 17.30, 20; pénteken, szombaton, vasárnap 22 órától kedvezménnyel és hétfőn egész nap.

Az oldalt szerkesztette: Köllő Katalin

vissza az elejére


VÉLEMÉNY


Romániai póker – hamiskártyásokkal

(3. old.)

A politikai elit amatőrsége
Semmit sem enyhül a román politikusok infantilizmusa.

Nyolc évvel ezelőtt írtam arról, hogy a ’90-es évek elején mindenféle stratégia, előrelátás, háttérelemzés hiányában hozták meg a döntéseket, rögtönözve, ügyetlenül, mint akik saját rövid távú érdekeiket sem ismerik fel. 1996 után ez a jelenség súlyosbodott. A volt kommunisták legalább rendelkeztek adminisztrációs, szervezési tapasztalattal és megszokták a pártfegyelmet. Az 1996 utáni politikai vezetők esetében szó sem volt erről, a kontraszelekció erősebbnek bizonyult, mint képzeltük. Azokat a „megbízható elvtársait", akik túlságosan műveletlenek voltak, de akiknek ő le volt kötelezve, Iliescu „megdíjazta" egy sine cura-val, általában külföldre, diplomáciai testületekbe „száműzte", ahol keveset árthattak. A Constantinescu-éra viszont kulcspozícióba helyezte saját „elvtársait". (Lásd például az egykori Mircea Ciumarát, aki a gazdasági élet tönkretevésével szórakozott büntetlenül.)

A szónak, nyilatkozatnak, egyezségnek csekély a súlya, jelentősége Romániában. Balkáni tradíció. A fő küzdelem nem a hatalom és ellenzék közt zajlik, hanem a koalícióban lévő pártok, csoportosulások, személyiségek közt. Egy normális demokráciában könnyű az események alakulását előrelátni, mivel a pártok irányzata, a különböző politikai személyiségek népszerűsége többé-kevésbé közismert. Bármilyen paradoxális, de még egy diktatúrában is könnyebb prognosztizálni a lehetséges fejleményeket, mint ebben a „román hibridben". Bármilyen ellenszenvesek, erkölcsileg elítélendőek is voltak ezek a rendszerek, valamennyit profik vezették, működőképesek voltak, konzekvensek és ezáltal kiszámíthatóak.

Romániában bonyolult, áttekinthetetlen a helyzet. Túlzás nélkül merem állítani, hogy legfennebb 10 ember létezik ebben az országban, aki képes választ adni arra, mi is történik valójában. Ezek viszont sohasem fognak válaszolni, mivel ők a hatalom és főleg a titkosszolgálatok kulcsemberei. Persze, az sem biztos, hogy legalább ők ismerik a válaszokat. Emil Hurezeanu szerint „olyan nagy a káosz a hatalom csúcsán, hogy képtelen megérteni, mi és miért történik ebben az országban. Szerinte a fő szerep e zűrzavar keltésében a titkosszolgálatoké. Háttérből befolyásolják a hatalmi küzdelmet, egyik fő eszközük a dezinformálás. Ebben profik. Ezt a technikát tökélyre vitték, még a hatalom csúcsán állók is belezavarodnak, beleszédülnek, intoxikálódnak". Mondhatjuk, amennyire amatőrök a perspetkivikus gondolkodásban, annyira profik az intrikákban, manőverezésben, populista-nacionalista propagandában és dezinformálásban.

Maffiaállam. A küzdelmek a háttérben történnek. Néha felborul az egyensúly, valaki nem tartotta be az egyezséget a különböző „családok" közt, ekkor beindul a háború, az igazi maffiózók egymás híveit és családtagjait zsarolják, gyilkolgatják. Aztán az egyik Godfather megunja a botrányt és tárgyalást kezd a „másik családdal" – kiegyeznek, újraosztva a „birodalmat". Ez folyik a mai Romániában is.

A bridzs meg a póker jut eszembe. A bridzsben a licitálás folyamán nyilvánvalóvá válik, melyik párnak milyen értékű a lapja, ki a tehetségesebb, nagyobb tudású játékos. Annak van a legnagyobb esélye a győzelemre, akinek van stratégiája, aki több lehetőséget lát előre, és ezek alapján dönt. A pókerben viszont nem az győz, akinek jobb a lapja, hanem az, aki szemtelenebb, aki magabiztosabban blöfföl. Nos, a romániai politika elsősorban a blöffölésre alapszik.

Itt zárulnak 8 évvel ezelőtti soraim, amelyek – sajnos – nem vesztették aktualitásukat. Sőt! A blöffölő Póker Mester, lám, átveszi a hatalmat. Amikor e sorokat írtam a blöffről, erre azért nem számítottam.

Băsescu-póker: a tét az előrehozott választások
Mi szól az előrehozott választások mellett? Annyi bizonyosan, hogy az SZDP a padlón hever. Részben önmaga alatt vágta el a fát azzal, hogy a párton belüli két csoport hadban áll. Részben a Hayssam-ügy, az 1989 decemberének eseményei, a bányászhadjáratok felelevenítése „tett be" neki, illetve a korrupció. A következő hónapokban azonban nem várható újabb korrupciós leleplezés, letartóztatás. A tisztogatás eddig is döcögött, pedig Monica Macovei komolyan vette feladatát. El tudja valaki képzelni, hogy akik eddig szabotálták a miniszter asszony politikáját, jobban fognak rá hallgatni, amikor csupán egy ügyvezető kormány átmeneti minisztere lesz?"

A bányászhadjárat, a „forradalom" pere azonban hamarosan elfelejtődik. A Hayssam-téma lerágott csont, sőt most már az sincs kizárva, hogy rövidesen közsajnálatnak fog örvendeni. Iliescu is lecsendesülni kényszerül, nem folytathatja a kampányt Geoană-ék ellen, az újabb szenátori mandátum fontosabb lesz számára, mint valaha. (Persze, ha nem akar börtöne jutni.)

És hogy mi szól ellene? Fél éve ismétlem: a felmérések eredményei csalókák. Arról szólnak, mi lenne az eredménye, ha a „következő vasárnap" lennének a választások. Az pedig elképzelhetetlen, hogy a felmérés pillanata és a választások közt semmi fontos sem történik majd, ami megváltoztassa az emberek véleményét. Igenis történik, mégpedig a választások kierőszakolása, eléggé szokatlan, groteszk ceremóniával, sok izgalommal. Az pedig, aki előrehozott választásokat provokál ki, megjárhatja. Már csak azért is, mert az egyszerű emberek többsége úgy vélekedik, jobb lenne bármi másra, például az árvízkárosultakra költeni a milliárdokat, nem pedig kampányra, szavazóbiztosokra. A természeti szerencsétlenségek határozottan súlyosbítják e játék következményeit az emberek tudatában. Jogosan merül fel bennük a kérdés: ezekben a hetekben a „politikus uraknak" tényleg az előrehozott választásokkal kell hülyéskedniük? Úri huncutságok.

Köztudott: minden választáson alacsonyabb a részvétel, mint ahogy a közvélemény-kutatásokból tűnik. Hiába állítja a megkérdezettek 75 százaléka, hogy voksolna, mégpedig X pártra, valójában csak 55 százalék megy el szavazni. (A számok hozzávetőlegesek.) Azaz létezik egy réteg, körülbelül 20 százalék, amely azt mondja, szavazni fog, aztán mégse megy el. Ez a réteg többnyire konformista, elsősorban a hatalmon lévő pártokat nevezi meg. Jó példa erre a tavalyi választás, amikor minden felmérés az SZDP győzelmét jósolta.

Nem a felmérések voltak hamisak, hanem az alanyok. Ismétlem, 20 százalékuk azt mondta, szavazni fog, nagyrészük pedig az akkori kormánypártot, az SZDP-t nevezte meg.

Ezért félő, hogy ha kiírják az előrehozott választásokat, ugyanez megismétlődik. Csak most a jelenlegi hatalom, a D.A. Szövetség húzná a rövidebbet. Számokban ez körülbelül így nézne ki: a legfrisebb felmérések szerint 53 százalék állítja, hogy liberális-demokrata szövetségre szavazna, valójában azonban csak 45 százalék adná rá a voksát. Az SZDP-ről 25 százalék állítja, hogy megszavazza, de valószínűleg 30 százalékot kapna.

A választások azonban nem a „jövő vasárnap" lesznek! Számolgassunk tehát tovább: köztudott, hogy minden előrehozott választáson jóval alacsonyabb a részvétel, mint különben. A kampány kisebb, a tét is kisebbnek tűnik, nincs elnökválasztás sem, ami mindig nagy mozgatóerőt jelent. Kinek kedvez az alacsony részvétel? Azoknak, akik biztosan szavaznak, akik állampolgári kötelességüknek érzik a szavazást, nagy részük viszonylag idősebb, egyszerűbb ember, falusi. Azok viszont, akik kisebb arányban járulnak az urnákhoz, a fiatalabbak, a nagyvárosok lakói köréből kerülnek ki. Könnyen levonhatjuk tehát a következtetést, kiknek is kedvez, ha az idős, alulképzett, falun lakó választók az eddiginél is nagyobb arányban fognak szavazni. Nyilvánvalóan az SZDP-nek! Ha az 53%–30%-os arányból indulunk ki, ezt nagyobb tévedések nélkül módosíthatjuk legalább 48%–33%-ra.

A Nagy Önleleplezés
Említettem: a közeljövőben nem várhatóak az SZDP-t kompromittáló események, annál valószínűbb, hogy a mai hatalom fogja lejáratni magát. Nem valamiféle szenzációs leleplezésekre gondolok, hanem a Nagy Önleleplezésre, az előrehozott választások várható forgatókönyvére. Két forgatókönyv van, egyik rosszabb, mint a másik.

Az egyik szerint valakit megbíznak, alakítson kormányt, amely aztán a parlamentben nem nyeri el a többség bizalmát. Két hét múlva újabb kísérlet, újabb bukás, és jöhetnek az előrehozott választások. Feltételezzük, hogy a parlamenti képviselők fegyelmezettek, egyáltalán nem önző, elvtelen karrieristák, akik csakis arra gondolnak, megtarthatják-e mandátumukat, vagy sem, és mind a D.A.-sok, mind az RMDSZ-esek kormányuk ellen szavaznak. Remek. Sikerült! De lássuk csak az egyszerű emberek elképzelhető reagálását: „Miért is szavaztak a D.A.-sok a D.A. kormány ellen? Miért bíznak az SZDP-sek, NRP-sok a D.A. kormányban? Ja, előrehozottakat akarnak? Több hatalmat? Azért szavaznak saját miniszterelnökük ellen? Ez a demokrácia? Hát akkor az annyit is ér! Az Alkotmánybíróság döntése miatt történt mindez? Szóval, ha új választások lesznek, akkor lecserélik az Alkotmánybíróság tagjait is? Ja, nem, azok maradnak? Akkor nem értem!"

Nos, Băsescu és társai valószínűleg figyelembe vették mindezt, és megijedtek a titkos szavazás veszélyeitől.

Remek ötletük támadt arra vonatkozóan, hogyan lehet elkerülni ezt. A „megbízott miniszterelnök" nem kormánylistával, és programmal jelenik meg a parlament előtt, hanem egyszerűen és szomorúan bejelenti: „Mélyen sajnálom, de nem sikerült kormányt alakítanom. Felhívtam összes barátomat, ismerősömet, szomszédjaimat, senki sem akar miniszter, vagy államtitkár lenni. Ez van. Ha akarják, még egyszer próbálkozok".

Az egyszerű ember picit csodálkozni fog, előbb elkacagja magát, aztán megmérgelődik, és elkezdi szídni a demokráciát. Az egyszerű ember nem szereti ha hülyének nézik, és hazudnak neki. Még akkor sem, ha ez a parlamenti kabaré határozottan szórakoztató! Persze, ezen is túl lehet lenni, a D.A. népszerűsége azonban alaposan megsínyli.

Számoljunk hát tovább: az előző eredményt (48%–33%) módosítanám, úgy 45%–36%-ra.

De nincs vége! Eltelik még 3 vagy 4 hónap. Az ügyvezető kormány tevékenysége nem lesz sikeresebb az eddiginél, sőt!

Módosítsunk újra: 43%–38%.

Aztán eljön október, vele együtt pedig az előrehozott választások napja. Győzelem! Mindenki elégedett lesz. Az egyszerű emberek is belátják, Băsescu taktikája zseniális volt! A D.A. növelte képviselői számát 6-al, az RMDSZ is bejuttatott 2 plusz képviselőt, egy szenátort, az SZDP vesztett 5 képviselőt, 3 szenátort. Az eredmény megérte a pár milliárdos költséget, a kormány működésének átmeneti csökkentését.

Végezetül egy másik kis paradoxon: Băsescu félév alatt számtalanszor elismételte, elsősorban az olyan „erkölcstelen megoldások" miatt van szükség előrehozott választásokra, mint a RHP. És most miről esik szó? Az RHP beolvadásáról az NLP-be, vagy a DP-be. Ezt add el az épeszű választóknak! Persze lehet, hogy semmi se lesz e házasságból, de az, hogy egyáltalán felmerült az ötlet, kompromittáló. Ha pedig semmi sem lesz, akkor a RHP elkezdi a kampányt a D.A. ellen. Nem a párt, hiszen az gyakorlatilag nincs, hanem a sajtóbirodalom. Ami viszont létezik, sőt tán a legprofibb.... Nagyon félek, olyan vége lesz ennek a koalíciónak is, mint a Constantinescu-érában.

Post Scriptum
„Mire e cikkecskét befejeztem, érkezik a hír a visszavonulásról. Most éppen úgy néz ki, meggondolták magukat, bár kevesen értik, miért, avagy miért ilyen későn. Az viszont döbbenetes, hogy Băsescu ezúttal is a Nemzet megmentője szerepében tetszeleg, a bűnbak pedig Tăriceanu lett. Mintha nem emlékeznénk arra, hogy 6 hónappal ezelőtt éppen Băsescu volt az, aki bedobta az előrehozott választások ötletét. Mindenki akarata ellenére. Lassan meggyőzte a DP-seket, de Tăriceanu mindvégig ellenállt. A múlt héten ismeretlen okokból (zsarolás?) végül beadta derekát, teljesítve az Elnök vágyát. Most meg Băsescu hirtelen meggondolta magát, elkezdte dicsérni az Alkotmánybíróságot (amelynek döntését 5 nappal azelőtt egyszerűen gazemberségnek nevezte), politikai kompromisszumot ajánlott fel, és Tăriceanu nyakába varrta az előrehozott választások ügyét. Mindenestől.

Bányai Péter
politikai kommentátor

vissza az elejére


A lovastengerész huszárvágásai

(3. old.)

A tengerészünk (nem tenger ész!) mostanában alantas dolgokkal alig törődik, nem ám, még a lassan tengernyivé duzzadó vízáradattal sem. Látott ő annál sokal cifrábbat, cifrábbakat is a régi szép időkben. Mit neki a pocsolyás áradat, neki, aki már igazi hurrikánokat is átélt, s nem ilyen vékonykákat, szegénykéket, mint amilyenek mostanában tünedeznek fel a román tengerparton..

De eshet tőle az országban is, zuhoghat, vihar az csupán egy pohár vízben.. Különben is emberünk, mióta tartósan szárazra (?) lépett, lovastengerésszé avanzsált elő. Aki büszkén ugratja, futtatja, táncoltatja a vesszőparipáit. A vesszőparipáit, no meg az egész istálló-népet maga körül. Hol jobbra, hol balra kommendálja őket, előre vagy hátra, Legújabban még hasra is. És osztogatja a huszárvágásait. Na, nem kell megijedni, nem folyik vér, csupán fakardok suhognak a levegőben.

Mert ami igazán fontos, ami a legfőbb a mutatványban, az mégis a spektákulum. Vagy ahogy mostanában mondják sokasodó tévé-csatornákon, a soó.

Amelyhez tengerészünknek nemcsak fickándozó vesszőparipái vannak, de van szavainak, gesztusainak sava-borsa is bőségesen.

Lovastengerészeket ismertünk még a történelemből. Akik alá alighogy kis lovat adtak, rögtön magas lóról kezdték a rekcúmozást.

Hogy a tengeren mit is műveltek, nem nagyon emlékszünk rá .

De arra igen, hogy lovasként nem nagyon úsztattak át a túlsó partra

K. N. K.

vissza az elejére


NAPIRENDEN


Magyar siker Verespatak ügyében

(4. old.)

Jelentős magyar siker született szerdán az Európai Parlamentben: a testület környezetvédelmi, egészségügyi és élelmiszerbiztonsági bizottsága második olvasatban is megszavazta a bányászati hulladékokról rendelkező közösségi irányelv tervezetét, amelyet a magyar képviselőknek sikerült a korábbinál szigorúbbá tenniük, s így lehetőséget nyújt arra, hogy a Verespatakra tervezett bányaberuházás ne okozhasson majd a 2000-es tiszai ciánszennyezéshez hasonló környezeti katasztrófát sem Romániában, sem Magyarországon.

Mint a bizottság két magyar tagja, az MDF-es Olajos Péter és a szocialista Hegyi Gyula az MTI kérdésére válaszolva elmondta, a bizottsági szavazás után a határozattervezet szeptemberben kerül majd az EP plenáris ülése elé szavazásra, s ezt követően, várhatóan októberben foglalkozik vele a tagállamok illetékes minisztereiből álló tanács, tehát van esély arra, hogy a közösségi irányelv még ebben az évben megszülessen.

A bizottság által elfogadott dokumentumba bekerültek a hulladékképződés megelőzésére és biztonságos ártalmatlanítására, a lerakók bezárás utáni ártalmatlanítására, felügyeletére, a környezeti egyensúly helyreállítására vonatkozó indítványok. Ugyancsak sikerült elérni, hogy a cégeknek, amelyek ilyen környezetre veszélyes beruházásokba kezdenek, pénzügyi biztosítékot kelljen letenniük, illetve szigorúbb feltételek mellett lehessen csak bányászati engedélyt kiadni. A bizottság elfogadta, hogy a veszélyesnek minősülő bányászati hulladékot semmilyen vízbe ne lehessen beleengedni. Az újonnan csatlakozó országoknak, azaz Romániának és Bulgáriának már EU-belépésük előtt, a felkészülési szakaszban figyelembe kell venniük a jogszabályt.

vissza az elejére


Több mint kétszáz meghívott a XVI. Bálványosi Nyári Szabadegyetemen

(4. old.)

Olyan nemzetközi fórummá nőtte ki magát a Bálványosi Nyári Szabadegyetem, amelynek a résztvevői tabuk és előítéletek nélkül vitatkozhatnak, emellett az elmúlt tizenöt évben számos gondolat merült fel itt, amelyből később törvényekben konkretizálódtak – mondták a tábor szervezői szerdán.

A Kolozsváron tartott sajtótájékoztatón a szervezők bemutatták a július 17–24. között zajló tábor végleges programját, amely szerint a tizenhatodik alkalommal megszervezett rendezvényen számos romániai és magyarországi, de más külföldi személyiség vesz részt. Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács alelnöke elmondta, hogy nagyon nehéz volt megfelelő címet találni a tábornak, végül az Összetartozunk!? Az Európai Unió kihívása és lehetősége változat mellett döntöttek. Úgy vélte, hogy ez megfelelő keretet jelent arra, hogy az uniós csatlakozás összetett kérdését megvizsgálják. A több mint 200 meghívott Európa kilátásairól, a régiók és autonómiák Európájáról, a román, magyar és az uniós külpolitika kölcsönhatásairól, a néppárti értékekről, az Unió hétéves költségvetéséről, illetve Magyarország jövőjéről beszélget majd. Utóbbiról Orbán Viktor volt miniszterelnök tart előadást július 23-án, szombaton Matolcsy Györggyel, a volt kormány gazdasági miniszterével együtt.

A szervezők hangsúlyozták, hogy a programtervezetben említett programok közül várhatóan az Európában honos különböző autonómiaformák, a román és a magyar külpolitika kölcsönhatásai témát körüljáró előadások tartanak majd számot a legnagyobb érdeklődésre. Hangsúlyozták: a tábort nem sajátíthatja ki magának egyetlen szervezet sem, a rendezvény elsősorban a résztvevőké. Újságírói kérdésre válaszolva Szilágyi Zsolt elmondta: az idén is meghívták az RMDSZ vezető politikusait is, hiszen minden évben a nyitottság jegyében szervezték meg a tábort, mivel az a céljuk, hogy értelmes párbeszéd jöjjön létre, a résztvevők véleményeket ütköztessenek.

Az idén a szervezők megerősítették a program kulturális részét. A tábor történetében először Faludy György is jelen lesz. A szervezők az újdonságok között említették a média-és a borsátort, előbbiben a sajtó képviselői a szólásszabadságról, és egyéb, a sajtót érintő kérdésekről beszélgetnek, utóbbiban pedig a táborozók borkóstolón vehetnek részt. A fiataloknak állásbörzét is szerveznek, emellett a résztvevők számos szabadidős programban vehetnek részt, mint például a filmvetítés. Az esti koncertek sem maradnak el, az idén Boban Markovic Orkestar lesz, amely Szerbia egyik legkelendőbb exportcikke. A 13 tagú fúvószenekar nemcsak a Balkánon, hanem egész Európában ismert, egyebek között az Emil Kusturica filmjeiben felcsendülő zenének köszönhetően.

B. T.

vissza az elejére


Petre Roman beolvadna a Szociáldemokrata Pártba

(4. old.)

Elkezdődtek a tárgyalások a Szociáldemokrata Párt (SZDP) és a Petre Roman vezette Demokratikus Erő között egy szociáldemokrata pólus létrehozása érdekében. A kezdeményező Roman volt, akinek Mircea Geoanăhoz intézett levele kedvező fogadtatásban részesült.

Ismeretes, hogy 1992-ben, a Nemzeti Egységfront szakadásakor a Roman-szárny később Demokrata Pártra (DP) változtatta nevét.1996–2000 között a Demokratikus Konvenció pártjai mellett tagja volt a kormánykoalíciónak, a 2000-es választásokon elért silány eredmények miatt azonban Romant leváltották, helyét a DP-ben Traian Băsescu vette át. A vezetőváltást követően Roman hamarosan kilépett a pártból, és új politikai formációt hozott létre Demokratikus Erő néven, amelyet azonban jelenleg alig 1 százalékra értékelnek a közvélemény-kutatások.

A Demokratikus Erő és az SZDP várható egyesülésével – pontosabban a Roman-zsebpártnak az SZDP-be való beolvadásával – újabb „tékozló fiú" tér vissza az „anyapártba". Előtte Adrian Severin, a Roman-féle DP másik markáns egyénisége is (újra)felvételét kérte.

Az 1-es, 4-es oldalt szerkesztette: Borbély Tamás

vissza az elejére


KÖRKÉP


Jön az Ecotopia Bike Tour

(5. old.)

Az idén tizenötödik alkalommal szervezték meg az Ecotopia Bike Tour elnevezésű nemzetközi kerékpáros és környezetvédelmi akciót, melynek során a résztvevők kisérőkocsi nélkül, kizárólag kerékpáron járnak be különböző országokat, felhívva a figyelmet a Kelet és Nyugat közötti kapcsolatok szorosabbá tételére, a környezetünkkel szembeni szemléletjavítás fontosságára. A fiatalok túrájukkal azt is bizonyítják, hogy a helyváltoztatás érdekében nincs szükség különösebb felszerelésre azon kívül, amit az egyén a maga egyszerű járművével hordozni képes.

A kerékpárosmenet június 20-án Banja Lukaról (Bosznia-Hercegovina) indult és augusztus 8-án Saharnaban (Moldova Köztársaság) zárul. Közben július 10. és augusztus 3. között a bringázók áthaladnak Románián, sok civil és környezetvédő szervezettel, önkormányzattal teremtve meg a kapcsolatot.

A kerékpártúrához több száz fiatal kapcsolódik. Romániában a Napoca Kerékpárklub révén lehet egy-két napig részt venni az Ecotopia Bike Tour-ban. Részleteket a www.thebiketour.net honlapról vagy telefonon az akció koordinátorától (Jan Bargen, tel: 0043-699-18491135) lehet megtudni. A Napoca Kerékpárklub honlapja: www.ccn.ro

vissza az elejére


Zilah
Újra indul a rehabilitációs központ

(5. old.)

Jó hír a Szilágy megyei betegek számára: kéthónapos huzavona után Zilahon ismét elkezdi működését a Meszes-hágó alatti fogyatékosok rehabilitációs központja.

A közérdekű intézményt kétmillió eurós költséggel egy holland alapítvány építtette, és a Zilahi ACASA alapítvány működtette.

A tavaly októberi átadás után még fél évet sem működött az európai színvonalú intézmény, mert a 2005-ös költségvetési törvény megfogalmazásában a fekvőbeteg ellátásban csak közérdekű intézményeket lehet működtetni. Ezt az egészségbiztosító úgy értelmezte, hogy közösségi (állami) tulajdonban lévő intézmények költségeit fizetik ki. A közérdekű alapítvány vagy az államnak adományozza az intézményt, vagy nem kap egy vasat sem.

Az ügyben a holland nagykövetség is kérdést intézett az illetékes minisztériumhoz, hiszen számára sem volt mindegy, hogy a németalföldi adófizetők pénzével mi lesz Romániában.

Az illetékesek egyetlen megoldást találtak: a költségvetés kiegészítéséről rendelkező törvényben már másképpen fogalmaztak, ezzel lehetővé vált az intézmény finanszírozása.

Jövő héten megkötik a szükséges szerződéseket, és azonnal felszabadul a fél éve elköltésre váró mintegy 3 milliárd lej a fogyatékosok rehabilitációs központjának működtetésére.

Józsa László

vissza az elejére


A rendőrség hírei
242 milliós csalás

(5. old.)

Csalással vádolják a zilahi Caba N-t. A vád szerint a férfi egy zilahi kft. ügyvivőjeként tavaly szeptemberben egy nagybányai cégtől vásárolt árut, s a visszaesőként számon tartott férfi a 242,5 millió lejes portékáért egy fedezetlen csekket hagyott hátra. A kár megtérült.

Megzavarták a szexet
Prostitúció vádjával indult nyomozás a 19 éves dési Fátyol B. ellen. A lányt a rendőrök a prostitúció megelőzésére és megfékezésére szervezett akción fogták el, „akció" közben: éppen egy személygépkocsiban „dolgozott", természetesen pénzért. Szabadlábon van.

Kismotort lopott
Lopással vádolják a rendőrök a kolozsvári 18 éves Berecsenyi L-t. A fiatal a vád szerint egy 20 millió lej értékű Piagio márkájú kismotort lopott el a kisbácsi Turos E-től, még tavaly október 9-éről 10-ére virradóan. A kár nem térült meg.

(balázs)

vissza az elejére


Rockmaraton

(5. old.)

Az idén negyedik alkalommal rendezik meg a Székelyföldi Rockmaratont Szejkefürdőn. A rendezvényre július 14–17. között kerül sor, amelyen romániai és magyarországi együttesek lépnek fel, mint például a Scorpions Tribute (HU), Deák Bill Blues Band (HU), P. Mobil (HU), Judas Best és Moby Dick. A hazai zenekarokat többek között a kolozsvári Knock Out és a marosvásárhelyi Téglagyári megálló, a Defender képviselik. A koncertek végén reggelig tartó bulira várják a résztvevőket.

További részletek a www.zeneudvar.ro honlapon.

vissza az elejére


REKLÁM


Valutaárfolyamok
Július 13., szerda

(6. old.)

Váltóiroda

Euró (Vétel/Eladás)

Dollár (Vétel/Eladás)

Forint (Vétel/Eladás)

Macrogroup (Főtér 23., Sora, Bolyai u. 8., Szentegyház u. 4.)

3,53/3,57

2,90/2,95

0,140/0,144

Western Union – szolgáltatás a Sora, Bolyai u. 8. és Szentegyház u. 4. szám alatti váltóirodákban.

vissza az elejére


Július 14., csütörtök

A Román Nemzeti Bank mai árfolyamai: 1 euró = 3,5704 erős lej, 1 USD = 2,9329 erős lej, 100 magyar forint = 1,4478 erős lej.

vissza az elejére


HIRDETÉS


Egy perc derű

(7. old.)

Két szentjánosbogár találkozik. Az egyik teljesen be van kötözve.
– Mi történt veled? – kérdezi a másik.
– Tudod, gyenge már a látásom. Tegnap este megláttam egy gyönyörű nőt, leröppentem, és magamhoz szorítottam. Ekkor derült ki, hogy csak egy eldobott cigarettacsikk volt.

vissza az elejére


TÁRSKERESŐ

(7. old.)

Szerény, csendes, 197/75/29 fiú barátnőt keres. Email: FELPHAR@YAHOO.COM. (0020)

vissza az elejére


MEGHÍVÓ

(7. old.)

Minden jó barátot szeretettel várunk július 16-án 14 órakor a budapesti Szent István Bazilikába, BURACU SZONIA és KERTÉSZ VIKTOR esküvői szertartására, melyet dr. Czirják Árpád érseki helynök, a kolozsvári Szent Mihály-templom plébánosa fog celebrálni. (0012)

vissza az elejére


ADÁSVÉTEL

(7. old.)

Eladó használt német automata mosógép, színes televízió, parabolavevő, lézernyomtató, kerékpárok, új DVD, használt betoncserép. Telefon: 0744-265672, 0261/874-730, Mezőfény. (M)

Eladó 650-es Honda Dominator, 650-es Suzuki DR és 500-as Cagiva Canyon. Telefon: 0744-265672, 0744-897711. (M)

vissza az elejére


ÁLLÁS

(7. old.)

Táskákat forgalmazó cég, jogosítvánnyal és ügynöki tapasztalattal rendelkező munkatársat (nőket is) keres. Korhatár 45 év. Telefon: 0264/417-004 vagy 0724-291364. (1722489)

Nemzetközi gépkocsivezetőket keresünk, magyarországi teleppel (Budapest mellett) nyerges szerelvényekre (csak EU-n belül). Telefon: 0036-26-367218. (M)

vissza az elejére


BÉRBE VESZ

(7. old.)

Fiatal, értelmiségi házaspár egy- vagy kétszobás lakást bérelne. 0740-174156, 574239. (0019)

Fiatal lány kiadó garzont keres. Telefon: 0744-542911. (0007)

vissza az elejére


SPORT


KERÉKPÁR
Tour de France
Ismét Armstrongé a sárga trikó

(8. old.)

A spanyol Alejandro Valverde nyerte a Tour de France országúti kerékpáros körverseny 10. szakaszát, míg a másodikként célba érkező, címvédő amerikai Lance Armstrong visszavette az összetettben élen állónak járó sárga trikót.

A 10. szakasszal elkezdődött a hegyi versengés, „az igazság pillanata", amely már nem a sprinterekről szólt, s a hétfői szünnapot követően kedden a favoritok között megkezdődik az öldöklő küzdelem az összetettben élen állónak járó sárga trikóért.

Így a Brignoud és Courchevel közötti 181 km-es etapon már két első kategóriás hegy is várt a karavánra, s egy hétfős szökevénycsoport a várakozásoknak megfelelően rögtön a rajt után meglógott. Az első emelkedőn a favoritok közül senki sem szakadt le, míg a második kaptatóra összeállt a Discovery vonata, amely olyan elképesztő tempót diktált, hogy sorra maradtak le az elmúlt hat alkalommal győztes Armstrong riválisai, köztük a T-Mobile triója, az 1997-es bajnok német Jan Ullrich, honfitársa, a tavaly második Andreas Klöden és a kazah bajnok Alekszandr Vinokurov.

Mire elfogytak Armstrong segítői, már csak négyen követték, de a 33 éves élő legenda az olasz Ivan Bassót is lerázta, így két spanyollal, Alejandro Valverdével és Francisco Mancebóval, valamint a hegyi pontversenyben vezetőnek járó pöttyös trikós dán Mickael Rasmussennel tekert fel a hegycsúcson lévő célba.

Bodrogi László az utolsó csoportban, a 137. helyen ért célba, miután már az első hegyen lemaradt a mezőnytől.

Eredmények:

10. szakasz, Brignoud-Courchevel, 181 km, hegyi befutó:

1. 4:50:35 ó 2. Lance Armstrong azonos idővel 3. 9 mp hátrány 4. a.i. 5. 1:02 p h. 6. 1:14 p h. ...13. 2:14 p h. ...137. Bodrogi László (Credit Agricole) 38:11 p h.

Az összetettben (sárga trikó): 1. Lance Armstrong (amerikai, Discovery Channel) 37:11:04 óra, 2. Mickael Rasmussen (dán, Rabobank) 38 mp hátrány, 3. Ivan Basso (olasz, CSC) 2:40 p. h., 4. Christophe Moreau (francia, Credit Agricole) 2:42 p. h., 5. Alejandro Valverde (spanyol, Illes Balears) 3:16 p. h., 6. Levi Leipheimer (amerikai, Gerolsteiner) 3:58 p. h., 7. Francisco Mancebo (spanyol, Illes Balears) 4:00 p. h., 8. Jan Ullrich (német, T-Mobile) 4:02 p. h., ..., 126. Bodrogi László (Credit Agricole) 1:06:36 ó. h.

Letartóztatták Dario Frigót
Doppinggyanú miatt letartóztatták Dario Frigót, a francia körversenyen szereplő Fassa Bortolo csapat olasz kerekesét. A 31 éves versenyző – aki az összesítésben 20:32 perccel az éllovas Lance Armstrong mögött lemaradva az 52. helyen áll – feleségének autójában az albertville-i nyomozók kedden tiltott teljesítménynövelő szerekre, köztük 10 adag EPO-ra bukkantak.

Ha a gyanú beigazolódik, Frigo visszaesőnek minősül, hiszen 2001-ben egyszer már hasonlóképpen lebukott, akkor a Giro d’Italia alatt. Akkor a versenyző – akit csapata azonnal elbocsátott – beismerte vétkét, és együttműködött a hatóságokkal.

A hatóságok részéről az egyik illetékes annyit árult el, hogy az eset nem hasonlítható a 2002-es Rumsas-botrányhoz, mivel most sokkal kevesebb doppingszer volt a fogás.

Rumsast kiengedték a börtönből
Több mint egy héttel

olaszországi letartóztatását követően kiengedték a börtönből Raimondas Rumsas litván profi kerékpárost, aki ellen doppingcsempészés miatt nemzetközi körözés volt érvényben.

A 2002-es Tour de

France harmadik helyezettje ennek ellenére nem járhat szabadon, miután egy firenzei bíróság úgy döntött, franciaországi perének novemberi kezdetéig házi őrizetben tartják.

A 33 éves versenyző 2004. július 16-ig nem versenyezhetett, mivel a 2003-as Giro d’Italián a szervezetében EPO nyomaira bukkantak. Eltiltása lejárta után Olaszországban, az Acqua e Sapone csapatához szerződött, de Bonneville francia település ügyészsége továbbra is doppingszerek kereskedésével gyanúsította. Amennyiben bebizonyosodik az 1996 óta profiskodó kerekes bűnössége, akkor három év börtönbüntetést is kaphat.

LAPZÁRTAKOR: A kazah Alekszandr Vinokurov nyerte a Tour de France országúti kerékpáros körverseny 11. szakaszát. Armstrong magabiztosan őrzi a sárga trikót. A Courchevel és Briancon közötti 173 km-es etapon három legendás – két kiemelt és egy első kategóriás – hegy várt a karavánra, s Vinokurov már az elsőn támadásba lendült, de csak kevesebb mint másfél perccel csökkentette összetettbeli hátrányát Armstronggal szemben, s még a legjobb 10 közé sem került be.

vissza az elejére


LABDARÚGÁS
Rajt az UEFA Kupa selejtezőiben

(8. old.)

Ma debütál a selejtezők első körének első mérkőzéseivel az UEFA Kupa 2005–2006-os kiírása. A nyitónapon egy-egy román és magyar együttes is érdekelt: a Bukaresti Rapid, valamit a Ferencváros számára nem kellene különösebb gondot okoznia a mai mérkőzésnek, illetve a visszavágónak és a továbbjutásnak. Az andorrai, nagyrészt amatőr labdarúgókből álló együttes nincs azonos „súlycsoportban" a fővárosiakkal, s hasonlóan a nem a legjob napjait élő Ferencváros is a fehérorosz minszki csapat ellenében melegíthet be a következő körre – míg például a Fradi 70. az IFFHS klubvilágranglistáján, addig ellenfele nem szerepel a legjobb 350 csapat között.

A mérkőzéseket ma este játsszák, a Rapid idegenben, a Ferencváros hazai pályán kezd.

Bajnokok Ligája selejtezők
Kedden megkezdődött a legrangosabb európai kupa, a Bajnokok Ligája 2005–2006-os kiírása, igaz, egyelőre csak a selejtezők szintjén.

Eredmények: Bajnokok Ligája-selejtező, 1. forduló, első mérkőzés:

Levadia Tallinn (észt)-Dinamo Tbiliszi (grúz) 1-0, Dinamo Minszk (fehérorosz)-Anortoszisz Famaguszta (ciprusi) 1-1, Kairat Almati (kazah)–Artmedia Petrzalka (szlovák) 2–0, Neftcsi Baki (azeri)-FH Hafnarfjördur (izlandi) 2-0, Rabotnicki Skopje (macedón)-Skonto Riga (lett) 6-0, Sliema Wanderers (máltai)-Sherif Tiraspol (moldovai) 1-4. Tegnap lapzárta után további 6 mérkőzést rendeztek; a visszavágókat egy hét múlva rendezik.

vissza az elejére


Kalotaszeg Kupa

(8. old.)

A 10. forduló eredményei:

I. csoport: Mákó-Egeres–Lóna 1–2, Méra–Körösfő 5–2, Körösöfő ifi–Kalotaszentkirály 3–1, Jegenye–Zsobok 3–0.

Az állás:

1. Méra 10 9 1 0 41–12 28

2. Körösfő ifi 10 6 1 3 28–17 19

3. Körösfő 10 4 3 3 24–17 15

4. Jegenye 10 4 3 3 24–28 15

5. Magyarlóna 10 3 5 2 18–16 14

6. Kalotasz. 10 3 0 7 27–24 9

7. Mákó-Eg. 10 2 3 5 16–22 9

8. Zsobok 10 1 0 9 13–54 3

II. csoport: Sztána–Ketesd 3–0, Bánffyhunyad–Magyarfenes 4–5, Szentlászló–Kapus 1–4, Inaktelke–Nyárszó 4–1.

Az állás:

1. Magyarf. 10 9 1 0 49–14 28

2. Kapus 10 9 0 1 52–10 27

3. Tordaszentl. 10 7 0 3 53–12 21

4. Bánffyh. 10 6 1 3 55–21 19

5. Inaktelke 10 4 0 6 27–37 12

6. Sztána 10 3 0 7 32–14 9

7. Nyárszó-S. 10 1 0 9 9–108 3

8. Ketesd 10 0 0 10 0–30 0

vissza az elejére


Műteni kell Szabicsot

(8. old.)

Az orvosi vizsgálatok után kiderült, hogy meg kell műteni Szabics Imrét: az 1. FC Köln nemrég leigazolt magyar labdarúgója makacs sérüléssel bajlódik. A VfB Stuttgarttól érkezett válogatott csatár még egyetlen labdás edzésen sem tudott részt venni a Bundesliga újoncánál. A 24 éves támadó hasizom-, lágyék- és szeméremcsont fájdalmakra panaszkodik. A műtétre napokon belül, valószínűleg Münchenben kerül sor.

A Fradi nem indulhat a kupában
A Magyar Labdarúgó Szövetség fellebbviteli bizottsága kedden elutasította a Ferencváros fellebbezését, így az idei döntős nem szerepelhet a Magyar Kupa 2005–2006-os kiírásban. Az MLL fegyelmi bizottsága május 24-én határozott úgy, hogy a május 11-én rendezett finálé során elkövetett súlyos sportszerűtlenségek miatt kizárja az FTC-t a következő sorozatból.

Vetkőzött az FC Barcelona elnöke
Kisebb incidensbe keveredett Joan Laporta, az FC Barcelona labdarúgóklub elnöke: a katalánok első embere a madridi repülőtéren dühében alsónadrágig vetkőzött, miután a fémdetektor háromszor is megállította a továbbhaladásban. Az ABC spanyol napilap szerint sportvezető ezután a magasba hajította cipőit, letolta a nadrágját, és felháborodottan üvöltözött az alkalmazottakkal.

– Csak rendezni akartam egy kínos helyzetet – nyilatkozta később Laporta.

vissza az elejére


Urse után Vescan is a Szekszárdé

(8. old.)

Miután néhány nappal ezelőtt az U-ACSA-Terapia játékosa, Monica Urse a Szekszárdi Atomerőműhöz igazolt, a magyar együttes megszerezte Bianca Vescant (képünkön a 7-es mezben) is, a kolozsvári női együttes elmúlt évekbeli legjobb pontszerzőjét. Az atomerőmű tavaly a 8. helyen végzett a magyar bajnokságban. A kolozsvári együttes jelenleg két szerb játékossal áll tárgyalásokban, Urse és Vescan helyét Tanja Stokics és Ivana Todorovics veheti át.

vissza az elejére


Dortmund: Lékó győzelme

(8. old.)

Lékó Péter sötéttel legyőzte a dán Peter Heine Nielsent a dortmundi sakk szupertorna ötödik fordulójában, ezzel összetettben hármas holtversenyben az élen áll.

Eredmények, 5. forduló: Nielsen (dán, 2668)–Lékó (2763 Élő-pont) 0–1, Szvidler (orosz, 2738)–Szutovszkij (izraeli, 2674) döntetlen, Bacrot (francia, 2729)–Topalov (bolgár, 2788) döntetlen, Kramnyik (orosz, 2744)–Adams (angol, 2719) döntetlen, Naiditsch (német, 2612)–Van Wely (holland, 2655) döntetlen.

Az állás: Lékó, Naiditsch, Van Wely, 3–3 pont, Nielsen, Adams, Szvidler, Kramnyik 2,5–2,5, Szutovszkij, Bacrot, Topalov 2–2.

Az oldalt szerkesztette: Balázs Bence