Szabadok az Irakban túszul ejtett román újságírók
(1. old.)
Kiszabadult fogvatartóik fogságából a március végén Irakban elrabolt három román újságíró és iraki származású, amerikai állampolgárságú kísérőjük. Az államelnöki hivatal közleménye szerint tegnap délután már mind a négyen román erők védelme alá kerültek.
A három román állampolgár Marie-Jeanne Ion, Sorin Mişcoci és Ovidiu Ohanesian , valamint Mohamed Munaf iraki származású amerikai állampolgár mától, május 22-től, 13 óra 44 perctől a román hatóságok ellenőrzése alatt van állt az elnöki hivatal közleményében.
A négy személy ép és sértetlen, és a legrövidebb időn belül hazaérkezik", közölte az idézett forrás. Traian Băsescu államfő tegnap helyi idő szerint 14 óra 30 perc körül értesítette az újságírók családját, hogy a három riportert sikerült kiszabadítani, s hogy azok rövidesen hazatérnek.
Rendkívüli hír, olyan, mintha másodszor is megszületett volna, remélem, igaz, mivel oda jutottunk, hogy nem hiszünk semmit, amíg nem látjuk itthon. Hatalmas az öröm, ezért imádkoztunk az alatt az 53 nap alatt, amíg Marie-Jeanne, Sorin és Ovidiu rabságban volt jelentette ki Ion Vasile szociáldemokrata szenátor, Marie-Jeanne édesapja.
Tegnap este Băsescu közölte: Románia nem vitte vásárra külpolitikáját, és nem fizetett a túszokért, akik a hétfői nap folyamán érkeznek Bukarestbe egy Herkules típusú katonai repülőgéppel. Leszögezte, az egész akciót a román titkosszolgálatok hajtották végre. Köszönetet mondott a SRI, a SIE és a DIA tevékenységéért, illetve a romániai arab közösségnek és az amerikai erőknek a közreműködésért. További részleteket két héten belül ígért.
vissza az elejére
Magyar nemkormányzati szervezetek összefogása
Megtartotta első közgyűlését a Magyar Civil Szervezetek Erdélyi Szövetsége
(1., 4. old.)
Szombaton a Protestáns Teológiai Intézet díszterme adott otthont a néhány hete jogi személyként bejegyzett Magyar Civil Szervezetek Erdélyi Szövetsége (MCSZESZ) első közgyűlésének. A rendezvényen Erdély minden részéből képviseltették magukat a tagszervezetek, és a helyszínen újonnan beiratkozók is jelentkeztek. Az esemény a hazai magyar nemkormányzati szervezetek jogi érdekvédelmi célból létrehozott összefogásának első lépéseként könyvelhető el.
A romániai magyar civil társadalom fontos önszerveződését kezdeményező Erdélyi Magyar Civil Szervezetek Alapítvány (ERMACISZA) ügyvezetője, Egri István, beszámolójában emlékezetett arra, hogy tavalyi elhatározás valósult meg. Az MCSZESZ-nek hetvenhét alapító tagja van, ezekhez társult szombaton még tizennégy. Jelenleg tehát kilencvenegy tagszervezettel számolnak.
A közgyűlés közel kétórás vitán foglalkozott az új alapszabályzat kidolgozásával és elfogadásával. A legnagyobb gondot a közgyűlések működőképességét szabályozó jelenléti feltételek meghatározása okozta. Végül azt a változatot fogadták el, amely szerint a rendes közgyűlés 50%+1 arányú részvétellel határozatképes, ha pedig a hiányzások miatt ugyan azon a napon megismételt, ezúttal rendkívüli közgyűlésre kényszerülnek, azon már elegendő a 33%-os jelenlét.
Az új szövetséget az elnök, alelnök, igazgatótanács és közgyűlés irányítja, ezek munkáját, hatáskörét szervezeti és működési szabályzat határozza meg. A közgyűlés állást foglalt a kisebbségi törvény küszöbön álló elfogadásával kapcsolatban: elítéli azt, hogy ilyen fontos kérdésben előzetesen nem kérték ki a civil szféra véleményét, és nem ért egyet a leendő törvény tartalmával, annak jó néhány pontjával. De részletezésre most nem adódott sem alkalmom, sem idő.
Az MCSZESZ kilenc tagot választott be az igazgatótanácsba. Elnök: Bodó Barna (Temesvár); alelnökök: Szász Zoltán (Kovászna) és Sándor Krisztina (Kolozsvár); tagok még: Fleisz János (Nagyvárad), Nagy Pál (Székelyudvarhely); Csomós Attila (Marosvásárhely, Héjja Botond (Szatmárnémeti), Kelemen Mária Magdolna (Nagyvárad) és Somogyi Attila (Temesvár).
Egri István, az új szövetség egyik kezdeményezője lapunknak elmondta, hogy bár felkérték az elnöki tisztség betöltésére, ő elvi okból, a személyi átfedés elkerülése érdekében, ami gátló tényzővé válhat, csupán az ERMACISZA vezetője marad. Ettől függetlenül a továbbiakban is mindenben támogatja a romániai magyar civil szférát tömörítő MCSZESZ-t.
Ördög I. Béla
vissza az elejére
Egyházmegyei ifjúsági találkozó
(1., 5. old.)
Első alkalommal rendeztek egyházmegyei ifjúsági találkozót Kolozs megye fiataljai számára szombaton Mákófalván. A találkozóra meghívták a megye falvainak ifjait, hogy a tevékenységek során egy kicsit jobban megismerkedhessenek egymással.
Amint a 2001-ben és 2002-ben megszervezett Nádas menti találkozókon való nagyszámú részvétel is bizonyítja, igény van ilyen jellegű rendezvényekre a fiatalok körében. Az egynapos rendezvény a Kolozsvári Református Egyházmegye minden gyülekezetének konfirmált fiataljait, valamint a Mákófalvával szomszédos falvak ifjúságát szólította meg.
A szervezők célja az ismerkedés mellett a tapasztalatcsere, az élménybeszámoló, a hiterősítés, a közösségfejlesztés, a hagyomány- és a kultúraápolás, de hidak építése egyházmegyénk fiataljai között és egyes közösségek támogatása is. Az ilyen találkozásokat szeretnék hagyományossá tenni, és a különböző rendezvényeken való közös részvételt biztosítani. Az ilyen találkozók eredményezhetik a kommunikáció megerősödését, a szoros kapcsolatok kialakulását, esetleg új ifjúsági csoportok létrejöttét.
Emellett az egyházmegyében dolgozó lelkészek ilyen alkalmakkor közelebbről megismerhetik egymás munkáját, és ezáltal eredményesebben működhetnek együtt a jövőben.
A meghívott települések képviselői szombaton érkeztek a mákófalvi gyülekezeti házhoz, ahol Imre István helyi lelkész és az IKE fiataljai fogadták a vendégeket. Érkeztek csoportok Györgyfalváról, a Farkas utcai gyülekezetből, a Kétágú-templom gyülekezetéből, Szucsákról, Türéből és Inaktelkéről is.
A regisztrációt ifjúsági istentisztelet követte, amelyen Bartos Károly FIKE-lelkész hirdetett igét a helyi református templomban. A vendégek köszöntése és programismertetés után rövid műsorával bemutatkozott a Mákófalvi IKE, majd a vendég ifjúsági csoportok meséltek magukról: megalakulásukról, tevékenységükről, terveikről és kitűzött céljaikról. A délelőtti program a FIKE Élesztő nevű színjátszó körének Közömbös én című előadásával folytatódott. Előadásukban aktuális témát dolgoztak fel, a mai ember közömbösségére téve a hangsúlyt. Rámutattak arra, hogy milyen is ez a rohanó világ, hogy az emberek mennyire nem törődnek embertársaikkal. Az elgondolkoztató előadást és az énektanulást, amelyet Both Sándor kántor kísért orgonán, a Flauto dolce furulyaegyüttes műsora követte. Különböző korok zenéjével szórakoztatták az egybegyűlteket, a barokk zenétől egészen a XX. századig hallgathattunk magyar, német és más nemzetiségű zeneszerzők műveiből.
A templom bejáratánál könyveket és különböző apró ajándékokat vásárolhattak a résztvevők. De aki saját kezével szeretett volna ajándékot készíteni barátainak, az barkácsolhatott, gyöngyöt fűzhetett, ragaszthatott, lisztből gyúrhatott különlegességeket a délutáni barkácsműhelyben.
A finom ebédet a helyi Nőszövetség tagjai készítették el a résztvevő fiatalok számára, amelyet 20012002 között felépített gyülekezeti házban fogyaszthattak el.
Ebéd után választás szerint különböző tevékenységeken vehettek részt a fiatalok. Szabadtéri közösségi játékok, sportolás, mákófalvi séta, barkácsműhely, láthatatlan színház és csendes sarok várta az érdeklődőket.
A mákofalvi séta során megtekinthettünk egy pávás házat, egy cifra szobát és felmászhattunk a falu Sinai hegyére is, ahonnan szép kilátás nyílik az egész vidékre.
A falulátogatás után mindenki más-más tevékenységen vett részt. Volt, akit a templomban berendezett csendes sarok vonzott, ahol rövid időre mindenki magába szállhatott, de volt olyan is, aki a láthatatlan színházra volt kíváncsi. A három tagból álló láthatatlan színház nagy sikert aratott műsorával, hiszen rengetegen választották őket, habár senki sem tudta, hogy mi is az a láthatatlan színház, amit az óvoda egyik termében rendeztek be.
Délután öt órától kulturális műsorok következtek a Kós Károly Népházban. Elsőként a Mákófalvi színkör Tűvétevők című darabjukkal léptek fel, majd a Református Kollégium színjátszó csoportja mutatta be Szilágyi Domokos Liána című tragédiáját egy kicsit másképp. Sántha Attila költő és Sebesi Karen Attila színművész könyvbemutatója bebizonyította, hogy igenis szükség van székelymagyar szótárra, ha meg akarjuk érteni a székelyeket. Elhangzott Sántha Attila néhány verse, és kiderült, hogy mi kalotaszegiek nem sokat értünk a székely költeményekből.
A Kolozsvári Református Kollégium néptánccsoportja szórakoztatta a közönséget a könyvbemutató után, majd a Szikra együttes lépett fel. A nyolctagú együttes először keresztény ifjúsági dalokat játszott, majd a napot záró fergeteges bulihoz is ők biztosították a zenét.
A rendezvényt támogatta a Kolozsvári Református Egyházmegye, Egeres község tanácsa, az Erdélyi IKE és a Mákófalvi IKE.
Az ifjúsági találkozón résztvevőket változatos program fogadta Mákófalván. Mindenki kiválaszthatta magának azt a tevékenységet a nap során, amely őt érdekelte, vagy hozzá közelebb állt. A kevés résztvevő fiatal ellenére azt hiszem, érdemes ilyen rendezvényeket szervezni, mert valóban hidak épülnek" emberek között. Az első lépés nehéz, de reméljük, hogy a találkozó iránt a jövőben nagyobb lesz az érdeklődés.
Dézsi Ildikó
vissza az elejére
Nagysikerű Omega-koncert Erdélyben
(1., 5. old.)
Huszonöt év után ismét Romániában, de Erdélyben, nevezetesen Marosvásárhelyen először koncertezett az Omega együttes szombaton.
A Kóbor János vezette csapatot már régóta várta az erdélyi közönség, ezt bizonyítja, hogy az RMDSZ által szervezett koncert előtt két órával a helyi stadion lelátói megteltek, de az Omega-rajongók ekkor már a pálya egynegyedét is bevették". Az eseményen gyerekektől idősekig minden korosztály jelen volt, a város lakótelepeiről egész családok sereglettek a stadion felé. A ma már eléggé lepusztult állapotban levő marosvásárhelyi sportpálya utoljára a nyolcvanas években fogadott be több ezres tömeget, amikor a focirajongók a 108-szoros román válogatott magyar származású tagjának, jelenleg a francia első osztályú Rennes-nél edzősködő Bölöni Lászlónak és csapatának szurkolhatott. A szombat esti nézőszám azonban újabb rekordot döntött, hiszen a városban még soha nem gyűlt össze ennyi ember szórakozni.
Így a szervezők reményeinek megfelelően az együttes tagjai egész Erdélyből és Magyarországról összesereglett több tízezret számláló nézősereg előtt adhatták elő népszerű számaikat. A bemelegítésért Keresztes Ildikó Band felelt, a Marosvásárhelyen született énekesnő népszerű Tina Turner számokkal pörgette fel a közönséget.
A rajongók tapsorkánnal fogadták az Omega tagjait, magasba emelt kezekkel tapsolva honorálták kedvenceiket azért, hogy végre Erdélyben is láthatják, hallhatják őket. Kiderült, hogy az Omega nagyon jól érezte magát itt. A csapat sajtófelelőse elmondta: a székelyföldi látogatás során szervezett közönségtalálkozókon maradandó élményekkel gazdagodtak.
Az együttes utoljára 1980-ban járt Romániában, az akkori bukaresti koncert után azt mondták az együttes tagjainak, hogy ez volt az utolsó. Szerencsére nem volt igazuk mondta Kóbor János az együttest ünneplő közönségnek, amely nagy ovációval fogadta azt a bejelentést, miszerint nem is utoljára látják Erdélyben az Omegát. Kóbor János a csíkszeredaiaknak is üzent, akiket megnyugtatott, hogy a mostanra tervezett, de pénzhiány miatt elmaradt ottani koncertet bepótolják.
A műsor a Gammapolisz-szal rajtolt, majd az Életfogytig rock and roll hozta lázba a közönséget. A Ha én szél lehetnék-re már az egész stadion táncra perdült, hasonlóan reagáltak a rajongók az immár klasszikussá vált Petróleum lámpára is. Az Omega nehezen tudott elválni lelkes közönségétől, hiszen Kóborékat többször is visszatapsolták a színpadra. Búcsúzóul a Régi csibészeket és a Gyöngyhajú lányt az együttes tagjai a több tízezres közönséggel együtt szólaltatták meg, majd látványos tűzijátékkal ért véget a műsor. Az előadás jó hangulatát az sem törte meg, hogy Markó Béla RMDSZ-elnök beszéde nem aratott osztatlan sikert, hiszen a politikus rövid köszöntője közben a közönség egy része fütyült.
A lézertechnikával és kivetítőn bejátszott, egykori fellépéseiken készült képekkel színesített koncert után mindenki elégedetten távozott. A helyszűke ellenére példátlan fegyelmezettséggel távozó közönség egyik középiskolás korú tagja félig komolyan félig tréfásan állapította meg: fel is kötötte volna magát, ha nem jött volna el a koncertre.
Borbély Tamás
vissza az elejére
Minden idők legjobb román szereplése az Eurovízión
(1. old.)
Luminiţa Anghel és együttese, a kolozsvári főiskolás diákokból álló Sistem ütőhangszeres zenekar nagyon sokáig az első helyen állt, végül a képzeletbeli dobogó harmadik fokán végzett az 50. jubileumi Eurovíziós Dalfesztiválon. A görög Helena Paparizu nagy fölénnyel nyerte a fesztivált, a magyar Nox együttes a Forogj, világ! című számmal a mezőny első felében, a 12. helyen végzett.
Éjszakába nyúló szavazás után alakult ki a végeredmény. Helena Paparizu My number one című száma titkos favorit volt, és ezúttal be is jött a számítása azoknak, akik a Svédországban született Helenára és csapatára szavaztak. Helena Paparizu Svéd országban él, és ott is énekelt egészen a legutóbbi évekig. Ma már azonban az egyik legnépszerűbb énekes Görögországban. 2001-ben már indult az Eurovíziós dalfesztiválon akkor csapatával 3. lett. Helena Paparizunak Viktor Juscsenko, Ukrajna államelnöke egy fél kilónyi aranyból készült különleges iparművészeti remeket is átadott.
Málta lett a második Chiara nagyívű, igazi fesztivál számával (Angel 192 pont). Románia, a másik nagy esélyes is végig az élmezőnyben volt: Luminiţa és a Sistem egy ugyancsak angol nyelvű dallal, a Let me try cíművel, Cristian Faur szerzeményével lett a harmadik (158 pont). A telefonos és SMS alapú szavazás során Spanyolországból, Izraelből és Portugáliából kapott maximális pontszámot Románia. Ezzel minden idők legjobb eurovíziós eredményét érte el az ország.
A Romániában népszerű Moldova Köztársaságot képviselő Zdob şi Zdub is végig versenyben volt, a Bunica bate toba című szám végül a hatodik helyet szerezte meg (148 pont).
A Nox együttesnek nem hozott szerencsét, hogy a showban elsőként léptek fel, de a 12. hellyel (97 pont) jó néhány nagy eurovíziós múltú országot előztek meg. Az első 14 ország selejtező nélkül résztvevője a következő évi fesztiválnak.
Dézsi Ildikó
vissza az elejére
Kollokviumi nyitóünnepség városi képviselet nélkül
(1., 5. old.)
A Romániai Kisebbségi Színházak Kollokviumának megnyitója és az RMDSZ által szervezett Omega-turné alkalmával beiktatott közönségtalálkozó közül Pap József, Gyergyószentmiklós polgármestere az utóbbit választotta, így a Románia Kormánya, valamint a Kulturális és Egyházügyi Minisztérium Nemzeti Kulturális Alapjának fő támogatásával sorra kerülő színházi seregszemle pénteki nyitóünnepségén nem képviselte senki a polgármesteri hivatalt. A város vezetője beosztottjai közül sem bízott meg senkit a kollokviumra összesereglett bel- és külföldi vendégek, résztvevő színházak és zsűritagok köszöntésével, s bár a fesztivál igazgatója, Szabó Tibor üdvözlő beszédében bizalommal nyilatkozott a rendezvény jövőjéről, mégis joggal érezhettük, hogy a Gyergyószentmiklóson immár harmadik alkalommal sorra kerülő színházi seregszemle nem tartozik a városvezetés zívügyei" közé.
Baráti rendezvényként indította útjára Szabó Tibor a kollokviumot, üdvözölve minden barátot, jóakarót és támogatót. Bár a nehézségek és problémák most sem kisebbek, mint az ezt megelőző két fesztiválon, ennek ellenére remélem, hogy jó mérleget zárunk. Egy ilyen nagyszabású rendezvény erkölcsi és nem utolsósorban anyagi hasznot hoz egy városnak, remélem hogy egy idő után a város vezetői is elhiszik ezt a dolgot és a jövőben tiszteletüket teszik fejtette ki a fesztivál igazgatója. Ezt követően bemutatta a két szakmai és közönség zsűri tagjait. A szakmai bírálóbizottság tagjai: Kovács Levente (rendező, a zsűri elnöke), Zsehránszky István (Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának főtanácsosa, kritikus), Alice Georgescu (kritikus), Sőregi Melinda (Magyarország kritikus) és Boros Kinga (kritikus, A Hét színházi rovatának a szerkesztője). A közönség zsűri tagjai: Borsos Attila, Danaliszi József, Nagy Anna, Török Zoltán és Vincze Csilla. Mindezek után Szabó Tibor átadta a szót Zsehránszky Istvánnak, aki tolmácsolta Markó Attila államtitkár üdvözletét, majd röviden áttekintette a kollokvium történetét. A zsűri elnöke, Kovács Levente úgy értékelte: fontos, hogy ez a találkozás a közönség és színházak, színészek között megtörténik, hogy van egy hely, ahol létrejönnek kapcsolatok. Hiszem, hogy ez a rendezvény az értékteremtés jegyében zajlik, és remélem, hogy a zsűrinek nehéz dolga lesz majd a döntésben hangsúlyozta Kovács Levente.
A Kisebbségi Színházak Kollokviumának nyitóestéjén a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata lépett fel, Janusz Glowacki Negyedik nővér című előadásával, Alexandru Colpacci rendezésében. A fesztiválon a kolozsvári Állami Magyar Színház Pirandello Öltöztessük fel a mezteleneket című produkciójával vesz részt május 26-án, majd este kilenc órakor a BabeşBolyai Tudományegyetem Színház tanszékének végzős hallgatói is fellépnek Gorkij A nap fiai című darabjában.
Köllő Katalin
vissza az elejére
József Attila-napok
(1., 4. old.)
A BabeşBolyai Tudományegyetem Bölcsészeti Kara adott otthont a József Attila-napoknak, amelynek keretében szakmai konferenciát is rendeztek, több mint 20 előadással, kerekasztalbeszélgetéssel és művészi műsorokkal. Neves hazai és külföldi előadók tisztelték meg jelenlétükkel a rendezvényt, a magyarországiakon kívül Nápolyból és Párizsból is érkeztek szakemberek.
Egyed Emese, a Magyar Irodalomtudományi Tanszék vezetője a szervezők részéről elmondta: nem kuriózum a külföldi kollégák jelenléte, csupán kevés figyelem jut azoknak, akik magyar kultúrával foglalkoznak Magyarország határain túl. A nápolyi kolléga, Amadeo di Francesco például alapjaitól kezdte tanulni a magyar nyelvet, és ma már ismert név a magyar tudományosságban. Nagyon fontos az is, hogy mi, erdélyi, illetve magyarországi irodalomkutatók ne csak önmagunkkal beszélgessünk", az esetleges új szemléletek kihívása, a folyamatos mozgás segít elkerülni a torzulásokat, szélesíti a tudásunkat zárta a gondolatot.
A pénteki program egyik előadása a Korunk folyóirat és József Attila kapcsolatát vizsgálta: a Korunkban közölt József Attila versekről, írásokról, valamint az irodalmi folyóiratban megjelenő József Attilára vonatkozó írásokról Kántor Lajos és Balázs Imre József tartott előadást. Kántor Lajos főszerkesztő a Korunkban megjelenő, akkoriban a kommunizmus eszméje felé hajló József Attila-írások közül említést tett olyan érdekességekről, mint a Természettudomány és marxizmus, valamint egy Kassák Lajos- kritika.
Szó esett arról is, hogy a kortársak Illyés Gyulát tartották nagyobb költőnek ez tetten érhető egy Dési Huber István-portrén, melyen Illyés van előtérben és nem József Attila. Az 1940-es beszüntetés után 1957-ben újrainduló Korunk már más fényben tünteti fel József Attilát. Ebben a korszakban a költő műveinek munkásmozgalmi vonatkozásait boncolgatják, ami lassan elvezet az igazi műelemzésekhez. Balázs Imre József szerkesztő a Korunk és József Attila közös jelenét értékelve így nyilatkozik: a Korunk egy mázlista folyóirat más nem tud József Attila centenáriumi számot készíteni.
Ehhez a számhoz olyan cikkeket gyűjtöttek egybe, amelyeket hajdanán többek között Fejtő Ferenc, Faludy György, Szilágyi Domokos írt a híres poétáról. Balázs Imre József mindezek mellett kiemelte, hogy a József Attila téma nem a centenárium miatt merült fel elsősorban, hanem azért, mert valakinek szerzőként mondanivalója van" a magyarság legfontosabb költőinek egyikéről ezért is jelentették meg a folyóiratot márciusban, a tervezettnél egy hónappal hamarabb.
Az irodalomtörténeti szakelőadások mellett a konferencia keretében szó esett arról is, hogy az oktatásban József Attila költészete az élmény oldaláról közelíthető meg. Bár minden korban élvezhető, gondolati lírájának mélysége csak felnőttebben" értékelhető. A tanárnak a játékmesteri szerep jut tehát: többféle módon megközelíteni a verseket, a sokféle olvasatból pedig ráláttatni az összefüggésekre, a lényegi tartalomra. Elsősorban azonban a hangulati ráhangolódás az, amin keresztül akár bármely más költészet megszerettethető.
Ide kívánkozik Georges Baal, Párizsból érkezett irodalomkutató eszmefuttatása a versek pszichológiájáról: a költő adott hangulati-érzelmi állapotban írja meg költeményét ez pedig akár évszázadok távlatából is vagy rezonál vagy nem az olvasó lelkivilágával.
F.M., K.B.
vissza az elejére
KRÓNIKA
A nap idézete
(2. old.)
Ha ma kihagyod az esti mesét, holnap már lehet, hogy nem is kéri a lányod vagy fiad.
Ancsel Éva
vissza az elejére
KISHÍREK
(2. old.)
CSILLOGÓ FÉNYEK a Szent Mihály Caritas rendezvényén, május 23-án, hétfőn du. 5 órától megtekinthetik Magyary Dóra X. osztályos unitárius kollégiumi tanuló festészeti kiállítását, megismerhetik a Brassai-líceum ifjúsági-gazdasági lapjának, a Közmagnak szerkesztőit. A Sigismund Toduţă Zenelíceum diákjai, Kállay Zsófia és Maria Mărginean zenével teszik hangulatossá az összejövetelt. Helyszín: a Szent Mihály Caritas székhelyének díszterme, Szentegyház/I. Maniu utca 2.
111 VERS A SZERELEMRŐL és 111 VERS KOLOZSVÁRÓL című köteteteket mutatja be a Koós Ferenc Kulturális Alapítvány és a Kriterion Könyvkiadó május 24-én, kedden du. 6 órakor a Gaudeamus könyvesboltban (Szentegyház/I. Maniu utca 3.). Közreműködik Katona Éva, Karácsonyi Zsolt, Lászlóffy Aladár.
GEORGES BAAL találkozik a kolozsvári színművészetis hallgatókkal. Május 23-án, hétfőn a Színművészeti Főiskola román tagozatos hallgatóival, május 24-én, kedden az Artaud Műhely keretében a magyar tagozat hallgatóival, de. 1013 és du. 46 óra között.
DR. URAY ZOLTÁN tudományos főkutató A tumormarker kutatás eredményei címmel tart tudományos ismeretterjesztő előadást május 27-én, pénteken du. 5 órától az EME Természettudományi Szakosztályának ülésén, a Jókai/Napoca utca 2. szám alatti (első emelet) székházában.
A FILMMŰVÉSZET ESÉLYEI címmel rendezik meg május 2425-én, Kolozsváron a VII. Erdélyi Filmtudományi Konferenciát a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen. A konferenciát dr. Szilágyi Pál professzor, az EMTE rektora nyitja meg.
vissza az elejére
Bécsi vonósnégyes a javából
(2. old.)
Az 1998-ban alapított Aron Vonósnégyes olyan világhírű mesterek irányításával rajtolt, mint Max Rostal, William Primrose, Mischa Maisky és Végh Sándor hogy csak a legnevesebbeket említsem és igen rövid idő alatt felfutott az élvonalba. Gyakorta hangversenyezik annak az Alban Berg Vonósnégyesnek a tagjaival, amely ma alighanem Európa-első a maga nemében. A négy fiatal bécsi művész a világ legjelentősebb hangvesenytermei közül például a londoni Wigmore Hall, a moszkvai Konzervatórium nagyterme vagy a New York-i Carnegie Hall színpadán is sikert tudott aratni. Mivel az együttes tíz Schönberg-művet játszik, a Schönberg Center Wien Quartet in Residence"-ének tartja és külön hangversenysorozatokat szervez neki, amelyek a bécsi zenei élet jelentős tényezői.
Kedden 18.30 órakor a Képzőművészeti Múzeum Tonitza-termében (Főtér 30.) a klasszikus és romantikus kamarazene híveinek ad rendkívüli hangversenyt az Aron Vonosnégyes. Haydn, Schubert és Brahms egy-egy műve mellett osztrák kortársunk, Rai ner Bischof egy vonosnégyesét is előadják. Schönberg és általában: a második bécsi iskola" hívei szerdán 16 órakor ismét találkozhatnak a bécsi vendégekkel: a Gheorghe Dima Zeneakadémia Studiótermében, ahol kötetlen és sok zenei példával illusztrált beszélgetés keretében mutatják be Schönberg és köre vonósnégyesművészetét.
Megnevezem a bécsi művészeket, hátha akad olvasó, aki ismerős névre bukkan a felsorolásban: Ludwig Müller, Kóbori Barna, George Hamann, Christoph Pantillon.
László V. Ferenc
vissza az elejére
Néptánc-fesztivál
(2. old.)
Az ExpoTransilvania csarnokában a hét végén hatodik alkalommal rendezték meg az Erdélyi Ünnepek elnevezésű előadássorozatot. Idén az eseménnyel egyidejűleg megalakult az Erdélyi Folklór Egyesület is, amely a népi hagyományokat és kultúrát hivatott megőrizni és a fiatal nemzedéknek továbbadni.
A rendezvényen a népművészet kilencven mesterének kiállítása mellett 28 erdélyi tánccsoport lépett fel, s a különböző régiók sajátos táncai mellett a falusi népviseletet és az ünnepi szokásokat, néphagyományokat is bemutatták.
Az ünnepélyes megnyitóra pénteken 18 órakor került sor. A tizenkét román néptáncegyüttes bemutatójának köszönhetően zsúfolásig megtelt a csarnok, a hangulatot pedig csak fokozta az esti talpalávaló Maria Lobonţ, Marius Ciprian és Ana Strâmturean népdalénekesek közreműködésével.
Az előadássorozat szombaton délután 3030 perces bemutatkozásokkal folytatódott. A széki tánccsoport is fellépett. Az esti körtáncot Maria Mateş és Florian Roşan hangja színezte.
A rendezvény gálaestjén léptek fel Kolozsvár neves magyar néptánc-együttesei, közöttük a Kaláka, a Zurboló és a Bogáncs, szintén 3030 perces produkcióval. Az eseményt kilenc órától a volt Kolozs megyei prefektus, Vasile Soporan dalolása zárta.
Enyedi Sarolta
vissza az elejére
Jövőre ugyanitt, Filmtett Feszt
(2. old.)
A pénteki program két színvonalas dokumentumfilmmel indult: Zsigmond Dezső Csigavára, és Fekete Ibolya Utazások egy szerzetessel c. filmjeit követően beszélgetésre is lehetőség nyílt a rendezőnővel, illetve a Csigavár operatőrével, Bálint Arthúrral. A Csigavár kiváló alkotás, amelyben úgy mutatkozik meg, bontakozik ki egy emberi sors, hogy közben érezhetetlen a rendező, az operatőr jelenléte. Gyakran rendkívül intim pillanataikban látjuk a szereplőket, a néző szinte betolakodónak, leskelődőnek érezheti magát, a film hitelessége egyedülálló, még a dokumentumfilmek műfajában is.
Az Utazások egy szerzetessel első sorban alanyán: Böjte Csaba alakján keresztül hat, akinek munkájáról mind annyian hallottunk, ám kevesen ismerhettük meg. A film Böjte Csaba életén keresztül bizonyítja: a segítéshez nem kellenek bonyolult előkészületek, egyszerűen körül kell néznünk és elkezdenünk tenni, lehetőségünk szerint a rászorulókért.
Fekete Ibolya elmondta: Böjte Csaba ízig-vérig hiteles, rendkívüli egyénisége, egyedülálló karizmája van. A figurát a legkevésbé sem kellett kitalálni, átdolgozni, hogy a filmkockákon ikonná" válhasson, hiszen ő hétköznapjaiban sem más. Bálint Ar thúr tapasztalatai szerint igen ritka, hogy valaki annyira természetesen kezelje a kamera folytonos jelenlétét, mint ahogyan azt a Csigavár központi alakja, Terézke tette.
A beszélgetés során rávilágított: az erdélyi filmszakma sajnálatos valósága, hogy a szakmabeliek sem ismerik eléggé egymást, kevés a lehetőség a megmutatkozásra, ilyenformán pedig a közönség sem fér hozzá az alkotásokhoz. Kiemelten nagy szerep jut ezért a különféle filmfesztiváloknak.
A Filmtett Feszt harmadik napja Csáky László, Mészáros Katalin, Kardos Sándor, Gigor Attila és Mészáros Péter kisjátékfilmjeivel kezdődött. A szombati első játékfilm, Fischer István Legalább Európát című alkotása méltán kapta meg az első erdélyi játékfilm Janovics után" titulust. A szünet után két dokumentumfilm következett: Bódis Kriszta: Amari Kris és Papp Gábor Zsigmond: Az ügynök élete című munkája.
Az Amari Kris néhány magyarországi cigány életét dokumentálja, a babonáktól egészen az igazságtevésig" terjedően. Az ügynök élete a Magyar Filmszemlén keltett nagy feltűnést, Kolozsváron vélhetően a marosvásárhelyi Omega koncert miatt csak lézengtek a nézők. Pedig a film, bár nem egyértelműen dokumentumfilm, kitűnő alkotás.
Alapanyagául a szocialista Ma gyar ország belügyminisztériumának megbízásából készült ügynökképző, ügynökoktató filmek szolgálnak. A megfigyelés, házkutatás és beszervezés helyes módját szajkózó pörgő filmkockákon jól tetten érhető a rendszer paranoikus atmoszférája. A táskába rejtett filmező és fényképezőgép helyes használatának bemutatása ezek után már szarkazmusnak hat a rendező részéről.
A nap fénypontját Koltai Lajos Sorstalanság című filmje jelentette, amely Kertész Imre azonos című irodalmi Nobel-díjas regénye alapján készült. Szokatlan látvány, hogy egy film miatt zsúfolásig megtelik egy kolozsvári mozi márpedig pontosan ez történt. A film nemcsak kizárólag a magyar közönséget vonzotta, lehetett hallani román és angol szót is.
A megfilmesített regények történetén sokszor változtatnak, ám ebben az esetben a film híven tükrözi a regény hangulatát ami nem is meglepetés, mert a forgatókönyvet maga Kertész írta. Finomítások azért történtek, a regényhez képest a filmverzióban a főszereplő koncentrációs táborokról ejtett pozitív megjegyzései sokkal kisebb számban fordulnak elő. Jól érezhető a halál- és munkatáborból visszatérő Gyurka vergődése a hirtelen rászakadó szabadságban, különös visszavágyása a koncentrációs táborba. A filmet nézve mindenki hazaviheti a saját házi feladatát szeretetből, megbocsátásból.
A vasárnapi műsor egyik fénypontja kétségtelenül a délutáni tortabontás volt, ám bőven maradt még filmcsemege is a záró napra: két nagyjátékfilm: Gárdos Péter A porcelánbaba, és Groó Diana Csoda Krakkóban című filmjét időszerű összeállítás követte: Visions of Europe, 25, az EU-tagállamokban készült rövidfilm zárta az idei Filmtett Fesztet.
F. I., K. B.
vissza az elejére
Új magyarromán szótár
(2. old.)
A Gaudeamus könyvvásár keretében, szombaton, május 21-én új magyarromán szótárt mutattak be. A kézikönyv a Carocom 94 kiadó gondozásában jelent meg 2005. márciusában.
A 80 ezer címszót, és több mint 20 ezer példamondatot tartalmazó kötet hiánypótló, mert ötven éve nem jelent meg ilyen méretű magyarromán szótár. Az utóbbi években kiadott magyarromán szótárok legtöbbje zsebszótár, amelyeket gyermekek, tanulók használtak, de az egyetemistáknak, szakembereknek nem feleltek meg. Ez a szótár azonban a magyar nyelv alapszókincse mellett tartalmaz szakkifejezéseket is, szinte minden területről. A szerzők fordítóknak, szakembereknek is ajánlják. Korszerű munkaeszköz, amely a legújabb szavakat is tartalmazza. A szótár hét év alatt készült el, és mint a bemutatón megjegyezték, 2,5 kilót nyom. Jelenleg még nem kapható, de a kiadótól megrendelhető.
Kristály Bíborka
vissza az elejére
Faludy György költői estjei a Korunk szervezésében
(2. old.)
Május 24., 18 óra, Kolozsvár, Kolozsvári Rádió nagyterme
Az est házigazdái: Balázs Imre József, Szőcs Géza
Társszervezők: Kolozsvári Rádió, Qui One Quint Könyvkiadó
Támogatók: Szabadság, Trans index, Koós Ferenc Kulturális Alapítvány, Marsall kft., Copyland, Wilo Trans, Kopiernicus
Május 25., 17 óra, Marosvásárhely, Színművészeti Egyetem stúdióterme
Az est házigazdái: Balázs Imre József, Szőcs Géza
Társszervezők: Qui One Quint Könyvkiadó, Színművészeti Egyetem
Május 26., 19 óra, Nagyvárad, Lórántffy Központ
Az est házigazdái: Balázs Imre József, Szűcs László
Társszervezők: Ady Endre Sajtókollégium, Várad folyóirat
A helyszínen a szerző kötetei megvásárolhatók és dedikáltathatók.
vissza az elejére
MOZI
(2. old.)
KÖZTÁRSASÁG Csillagok háborúja III. A Sith-ek bosszúja amerikai bemutató. Vetítések időpontja: 11, 14, 17, 20, 23; kedvezménnyel naponta 23 órától és hétfőn minden előadás.
MŰVÉSZ-EURIMAGES Rwanda Szálló amerikai bemutató. Vetítések időpontja. 15, 17.30, 20; pénteken, szombaton, vasárnap 22.30; kedvezménnyel kedden minden előadás.
GYŐZELEM hétfőn, kedden, szerdán, csütörtökön: Kontroll (18, 20 órától).
FAVORIT Holnapután s azután amerikai. Vetítések időpontja: 15, 17.15, 19.30 kedvezménnyel csütörtökön minden vetítés.
MŰVÉSZ Beépített szépség 2. Csábítunk és védünk amerikai. Vetítések időpontja: 17, 19; 21 órától, hétfőn minden vetítés kedvezménnyel.
FOX A randiguru Hitch Vetítések időpontja: 16, 18, 20.
BÉKE A texasi láncfűrészes bemutató. Vetítések időpontja: 17, 19, 21.
DACIA A-TEREM Sky kapitány amerikai. Vetítések időpontja: 13, 15, 17.30, 20; hétfőn minden előadáskedvezménnyel.
DACIA B-TEREM Motocycle Diaries franciaargentinbrazil. Vetítések időpontja: 14.30, 17, 19.30; kedden minden vetítés kedvezménnyel.
DACIA Május 2326: Pók ember 2 amerikai. Vetítések időpontja: 15, 17.30, 20; kedvezménnyel hétfőn minden előadás.
vissza az elejére
OPERA
(2. old.)
Május 29-én, vasárnap de. 11 órakor: Micimackó balettelőadás gyermekeknek. Rendező koreográfus: Daniela Timofte.
Május 23-án, hétfőn este 7 órakor: Lucia Stănescu és meghívottai.
Május 27-én, pénteken du. 6 órakor: Balett-est a balettiskola végzős növendékeinek előadásában.
vissza az elejére
SZÍNHÁZ
(2. old.)
Május 25-én, szerdán este 7 órakor: Feketeszemű rózsák bemutató előadás. Rendező: Alan Lyddard m. v.
Május 24-én, kedden este 7 órakor: Lucian Blaga: Ivanca.
Május 26-án, csütörtökön este 7 órakor: Csipkerózsika.
vissza az elejére
ZENE
(2. old.)
Május 25-én, szerdán du. 5 órakor: Fazakas Edit Mária zongoraestje. A Román Rákosok Egyesülete által szervezett jótékonysági hangverseny a rákbetegségben szenvedők javára.
Az oldalt szerkesztette: Németh Júlia
vissza az elejére
VÉLEMÉNY
Nemzetközi igazságügyi együttműködés büntető ügyekben I.
(3. old.)
Korunk egyik jellemzője, hogy a törvénysértések túlterjednek az országhatárokon, ami megköveteli, hogy a bűnüldözés is nemzetközi jelleget öltsön, mivel csakis a mind szorosabb nemzetközi együttműködés, az országok egybehangolt fellépése vethet gátat a már a civilizációt fenyegető szervezet bűnözésnek, a nemzetközivé vált terrorizmusnak. Több írásomban jeleztem, hogy Románia sok tekintetben lépés-hátrányban van a jogharmonizáció területén, ebben az esetben viszont örömmel tapasztalhatjuk, hogy törvényhozónk az európai élvonalba került, tekintve, hogy a Parlament két kamarája múlt év június 28-án elfogadta a büntető ügyekben való nemzetközi igazságügyi együttműködésről szóló 302. sz. Törvényt. (Magyar fordítását az érdekeltek megtalálják a Hivatalos Közlöny 2004. december 17-i 233. számában.) A törvény elemzése vagy akár részletesebb ismertetése jóval meghaladná egy napilap ugyancsak szűk terjedelmét, de ettől függetlenül (szerencsére) nem is lehet igénye túl széles körű érdeklődésre. (Az már csak mellékkörülmény, hogy a büntetőjog nem szakterületem, idegen pályán pedig lehetőleg nem játszom.) Ennek ellenére, az idézett jogszabálynak vannak olyan elvi jelentőségű és közérdekű rendelkezései, amik több román, és nemsokára európai polgárt érdekelhetnek. Ezek közül a teljesség igénye nélkül szeretnék néhányra hivatkozni.
A törvény a nemzetközi együttműködés több formájára alkalmazandó: a kiadatás, az európai elfogató parancs alapján való átadás, a büntető eljárás átadása, büntetőügyi határozat elismerése és végrehajtása, az elítélt személyek átszállítása, bírósági megkeresések, tanúk, szakértők és keresett személyek megjelenése, büntetőperben kiállított vagy átadandó eljárási iratok írásbeli kézbesítése, bűnügyi nyilvántartás. Lapunk legtöbb olvasója ellen nem adnak ki európai elfogatási parancsot, arra viszont nincs biztosíték, hogy tanúként vagy szak értőként nem idézik-e meg egy külföldi bíróság elé. Meg kell-e jelennie? Hol? Ha nem jelenik meg az illetékes bírói szerv előtt, ennek milyen jogkövetelménye lehet? É.i.t., a példákat folytatni lehetne, de maradjunk az általános rendelkezések szintjén.
Ebben a keretben alapvető jelentőségűnek mondható az idézett törvény azon rendelkezése, hogy Romániának a szuverenitás, a közrend és az Alkotmány által meghatározott más érdekei védelmében összhangban alkalmazandó. A hatályos Alkotmánnyal teljes összhangban mondja ki a jogszabály, a Románia által részes félként aláírt nemzetközi okmányokban foglalt büntető ügyekben való igazságügyi együttműködésre vonatkozó szabályok alapján és végrehajtására alkalmazzák, illetve a nemzetközi jog által nem szabályozott esetekben kiegészítik azok rendelkezéseit.
Akár más területekre is kiterjeszthető előírásként értékelhető szabály, hogy nemzetközi egyezmény hiányában az igazságügyi együttműködés a nemzetközi udvariasság szellemében, a kérelmező állam diplomáciai úton közölt kérelmére és az illetékes állami hatóságok által a kölcsönösség írásbeli biztosításával valósítható meg. A kölcsönösség hiánya viszont nem akadályozza meg a jogsegélyre irányuló kérelem folyamatba tételét, ha ez olyan cselekményre vonatkozik, amelynek természete vagy a bűnözés bizonyos súlyos formái elleni harc miatt bizonyul szükségesnek, és hozzájárulhat a vádlott vagy az elítélt helyzetének megkönnyítéséhez vagy a társadalomba való újra beilleszkedéséhez, illetve, ha hozzájárulhat a román állampolgár igazságügyi helyzetének tisztázásához.
Abban az esetben, amikor a román állam a nemzetközi udvariasság alapján kér jogsegélyt, a kölcsönösséget, minden esetre vonatkozólag, az igazságügyi miniszter vagy más illetékes román hatóság indokolt kérésére biztosítja.
Az igazságügyi együttműködési kérés azonban elutasítható, sőt egyes esetekben elutasítandó. A kérés elutasítása kötelező, ha a kérelmező állam büntető eljárása nem tesz eleget vagy nem felel meg a Rómában 1950. november 4-én az emberi jogok és az alapvető szabadságok védelméről szóló egyezmény feltételeinek vagy más, Románia által ratifikált vonatkozó okmánynak, továbbá, ha komoly okok vannak azt hinni, hogy egy személy faji, vallási, nemi, nemzetiségi, nyelvi, politikai, ideológiai vagy bizonyos társadalmi csoporthoz való tartozása miatti üldözése vagy elítélése céljából kérték, vagy fennáll annak veszélye, hogy valamelyik fenti ok miatt a személy helyzete súlyosbodik. Ugyancsak elutasítandó az igazságügyi együttműködés, ha a kérelmet a vonatkozó nemzetközi okmányoknak megfelelően alakítottaktól eltérő különleges bíróságok által tárgyalt ügyben, vagy ilyen bírói szervek határozatával alkalmazott büntetés végrehajtása érdekében terjesztették elő. A politikai természetű ügyekben, politikai bűncselekményekkel, vagy nem köztörvényi katonai büntető ügyekkel kapcsolatos kérés is elutasítandó. A felhozott példákból világosan kitűnik, hogy Románia kizárólag az országunkban érvényes igazságszolgáltatási alapelvek szigorú tiszteletben tartásával vállalhatja a nemzetközi igazságügyi együttműködést.
Más esetekben elutasítható (a feltételes mód használata nem véletlen) az igazságügyi együttműködés akkor, amikor a cselekménynek más eljárás tárgyát kell képeznie, illetve azt képezheti, az eljárás pedig a román bírói hatóságok hatáskörébe tartozik. Ugyancsak elutasítható az igazság ügyi együttműködés, ha figyelembe véve a cselekmény körülményeit, a kérelem teljesítése az érintett személyt kora, egészségi állapota vagy bármilyen más személyes ok miatt súlyos következményeknek tenné ki. Ilyenkor tehát az eljáró szervnek mérlegelési joga van, hogy a hivatkozott körülmény valóban indokolja-e az együttműködési kérés elutasítását.
A non bis in idem (nem kerülhet ugyanaz az ügy ismételten bírói eljárás alá) több évszázados elve ebben az esetben is érvényesül, mivel nem kerülhet sor nemzetközi igazságügyi együttműködésre, ha Romániában vagy bármely más államban ugyanabban az ügyben büntetőjogi pert folytattak le, vagy ha végleges határozattal felmentést vagy a büntető per megszüntetését rendelték el, ha végleges határozattal az ügyben kirótt büntetést végrehajtották, vagy az egészben, illetve a nem végrehajtott részt illetően amnesztiában vagy kegyelemben részesült.
A személy, aki kiadatási kérelem vagy más bűnügyi jogsegély-kérelem következtében megjelenik Romániában, Romániának átadják vagy az országon átszállítják, nem üldözhető, nem vonható bírói eljárás alá, nem tartóztatható le és vele szemben nem alkalmazható szabadságkorlátozó intézkedés az átadás vagy átszállítás előtt elkövetett, az illetékes román hatóságok által előterjesztett jogsegélykérelem tárgyától eltérő cselekmények miatt. Befejezésül megemlítendő, hogy az illetékes román hatóságok, amennyiben lehetséges, kötelesek biztosítani a nemzetközi jogsegélykérelmek és a mellékletek bizalmasságát. A nemzetközi igazságügyi együttműködés általános szabályait és formáit más alkalommal vázolom.
Dr. Balogh András
vissza az elejére
Színház az egész
(3. old.)
Színház az egész világ" idézik előszeretettel sokan, sokféle helyzetben ezt a shakespeare-i megfogalmazást, amely kijelentést a nagymester bizonyára alapos megfontolás után tette annak idején. A rögtön utána következő sor, és színész benne minden férfi és nő" is teljes egészében helyénvaló, nézzünk csak magunkba mélyen, és gondoljuk át, hányszor voltunk kénytelenek alakítani" egy-egy ránk nem illő szerepet adott helyzetekben. Játszani azt, ami nem mi vagyunk, megjátszani az érdeklődést akkor is, ha halálosan unjuk a témát, vagy történetesen érdektelenséget, holott őrülten furdal a kíváncsiság, hogy megtudjunk valamit. A probléma csak az, hogy az alakítás nem mindig sikerül úgy, ahogyan mi elképzeltük, a történet rosszul sül el, üzenetértéke pedig pont a fordítottja lesz, mint amit mi szántunk neki. Egyszóval teret veszítünk.
Mint ahogyan teret veszített Gyergyószentmiklós polgármestere, és ezáltal az a politikai szervezet is kissé, amelynek színeiben székéhez jutott, azzal a meggondolatlan gesztusával, hogy nemes egyszerűséggel nem vette tudomásul a városában zajló talán nevezhetjük jelentős horderejűnek kulturális rendezvényt, a Romániai Kisebbségi Színházak Kollokviumát. Nyilván nagyon jól tudta, miért teszi ezt, legalábbis merek feltételezni ennyi gondolatiságot a dologban, bár ki tudja. Az előzmények ugyanis arra utalnak, hogy a városatya bizony nem nézi jó szemmel ezt a rendezvényt. Minek ide színházi fesztivál, kulturális esemény, amely alatt számos ember megfordul a településen, élményt szerez, találkozik rég nem látott barátokkal, ismerősökkel, elviszi a város hírét más tájakra, elmondja, hogy van egy hely, ahol történik valami jó és szép, ne adjIsten még elkölt némi pénzt is ez idő alatt? Igaz, hogy mindezért áldozatot kell hozni, leginkább anyagit, de a bölcs vezető tudja, hogy a befektetés többszörösen megtérül. Ha, tételezzük fel, nem tudja, akkor a tanácsadókra hárul a felvilágosítás feladata. Talán nem szégyen megkérdezni adott esetben egy-két tapasztaltabb embertársunkat, netalán felettesünket: kérem szépen, zajlik a városban két esemény, egyik a már több ideje meghatározott, pontos dátummal startoló színházi kollokvium, amelyre azért kormány, minisztérium, miegyébb is odafigyelt, a város ugyan nyűgnek tekinti, de kénytelen-kelletlen félvállal felvállal", a másik pedig egy utólag ugyanarra a dátumra szervezett (hogy ne mondjam rátevődő) közönségtalálkozó, amelyet egy egyszeri alkalommal létrejött Omega-koncert (ráadásul nem is Gyergyószentmiklóson) kapcsán szerveztek. Mi néki Hecuba, s ő Hecubának
", kérdezhetnénk a már idézett szerzővel, Shakespeare-rel mi is? Mennyivel jelent többet az Omega együttes, valljuk be már kissé levitézlett tagjaival való találkozás egy polgármesternek, aki minden bizonnyal (már csak koránál fogva sem) nem az említett banda zeneszámainak hallgatásával töltötte el fiatalságát? Mennyivel hordoz nagyobb értéket a hirtelen összehozott fájdalom-turné alkalmával sorra kerülő találkozó egy városvezető számára, a kétévente lezajló színházi rendezvénnyel szemben, amelynek hírneve határokon túlra is eljutott, és amelynek színvonala esetleg emel(het)né Gyergyószentmiklós rangját?
Kérdéseimre választ keresve, felhívtam Pap József polgármestert. Mondaná el, miért nem tett meg egy egyszerű gesztust a kollokvium, így az azon résztvevők irányában sem, és hogy maradjak a kezdeti hasonlatomnál, ha már eljátszotta" a rendkívül elfoglalt jelen esetben Omega-találkozóra igyekvő városvezetőt, miért nem bízott meg beosztottjai közül valakit a gesztustétellel"? Némi mentegetőzés, elfoglaltságra való hivatkozás, meglepetésemre időnként magának igaza van" vallomás után, még a magánéletem is van" védekezés is terítékre került. Válaszomban ugyan kifejtettem, hogy aki ilyen beosztást vállal, mi több, megválasztatik, az nem engedheti meg magának a magánéletre való hivatkozást, a közszereplésben benne van a köz" szó, a közért való tevékenység pedig kötelező egy polgármester számára. Nem mennék bele a beszélgetés további részleteibe, a városi tanácsnak a fesztivál megrendezéséhez nem nyújtott anyagi támogatásának a megtárgyalásába, a létezik-e sürgősségi keret a költségvetésben egy már fél éve tudott színházi fesztiválra, vagy csupán a Koós János-koncert deficit-kiegyenlítésére, megelégszem az eredménnyel: másnap este Gyergyószentmiklós polgármestere, feleségével együtt megjelent a soron következő előadáson. Ha egyebet nem, ennyit elértem. Igaz, hogy egy odavetett mondat erejéig megkaptam az intést, amely lefordítva annyit jelentett: ez nem volt szép magától". Hát igen, van ez így. De a politikában nem engedhetjük meg magunknak a dilettantizmust, a rosszul sikerült alakításokat", tisztelt polgármester úr! Mert visszaüt.
Köllő Katalin
Az oldalt szerkesztette: Székely Kriszta
vissza az elejére
NAPIRENDEN
Hírek röviden
(4. old.)
Teodor Atanasiu nemzetvédelmi miniszter vasárnap Gyulafehérváron közölte, Románia az idén további csapatokat küld Afganisztánba, a parlamenti választások biztosítására. A miniszter szerint az afganisztáni román kontingens a NATO-tartalékban levő zászlóalj mintegy 400 katonájával egészül ki.
Elhalasztották Ion Iliescu szenátor hazabocsátását a kórházból, mivel az exállamfő mellkasi fájdalmakra panaszkodott szombaton reggel. Az orvosi vizsgálatok nem mutattak ki jelentős módosulást Iliescu szívének állapotában.
Bill Clinton amerikai exelnök szombaton Bukarestben részt vett My Life (Viaţa mea) című memoárkötetének romániai bemutatóján. Kijelentette: egyetért Traian Băsescu államfő politikájával, aki nem vegyítette a külpolitikát az elrabolt újságírók ügyével".
Románia az árvízkárokkal kapcsolatos kiadások részleges fedezését kéri az EU-tól. Erről az Európai Bizottság illetékeseivel tárgyalt Brüsszelben Cristian David, a nemzetközi pénzügyi programokat felügyelő miniszter.
Véletlenül belelőtt vasárnapra virradóan egy bogátpusztai férfi lábába az egyik harasztosi rendőr. Az áldozat egy fitalember védelmére sietett, akit a rendőr ittas állapotban történő vezetés miatt vett üldözőbe.
vissza az elejére
Tízéves a Rehau Románia Kft.
(4. old.)
Pénteken adták át Apahidán a Rehau Románia Kft. új logisztikai központját. A polimér alapanyagból építőipari, autóipari, villamossági felszereléseket gyártó és forgalmazó bajor országi székhelyű konszern tíz éve van jelen az országban, és bukaresti, bákói, most pedig apahidai eladási központjai révén az ügyfélhez való közelkerülést szorgalmazza.
Dr. Peter Nadig, az anyavállalat kelet-európai térségének igazgatója szerint Románia remek piac. Az évi 56%-os gazdasági növekedés az építőiparban hangsúlyosabban jelentkezik, ami kelet-európai különlegesség. Makrogazdaságunkban a bruttó nemzeti össztermék 2007-re akár a 7%-os növekedést is elérheti. A Rehau Románia Kft. főigazgatója, Emil Ioan Pop abban reménykedik, hogy az ország jelenlegi fejlődési üteme még 510 évig kitart, és az EU-csatlakozás további impulzust adhat, főleg az építőipar kibontakozásához. Varga Béla, a legújabb technológiával felszerelt apahidai eladási központ igazgatója, arról biztosította a sajtót, hogy cégük mindig távol tartja magát a politikától, ezért a helyi hatóságokkal felhőtlen kapcsolatokat ápolnak. Vállalatuk 30 embernek ad munkát, és nemcsak kereskedelmi tevékenységet folytatnak, több mint 150 erdélyi kliensből álló hálózatot tartanak fenn, hanem ügyfeleik számára oktatóközpontként műszaki tudnivalókból informáló munkát is végeznek.
Fennállásának tíz éve alatt a Rehau Románia Kft. folyamatosan fejlődött, az utóbbi két évben 10%-os termelésnövekedést ért el. Az ország EU-s csatlakozása további távlatokat nyit meg a konszern itteni piaca előtt.
vissza az elejére
Európai önkéntesek közgyűlése Kolozsváron
(4. old.)
Szombaton és vasárnap a prefektúra épületében tartották az Európai Önkéntes Központ közgyűlését, amelyen 10 külföldi és 10 hazai önkéntes intézmény képviselője vesz részt. A közgyűlésen a következő témát is megvitatták: Önkéntesség valamennyi korosztálynak A generációk találkozója.
A rendezvényen felszólalt Călin Platon, Kolozs megye alprefektusa, Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, Anne de Ligne, az Európai Bizottság bukaresti küldöttségének PHARE program-koordinátora, Marijke Steenbergen, a holland önkéntes központokat tömörítő szervezet képviselője.
Az 1-es, 4-es és 5-ös oldalt szerkesztette: Tibori Szabó Zoltán
vissza az elejére
AKTUÁLIS
Földjei visszaadásában reménykedik a Hóstát
Szakemberek és földészek tanácskoztak a Kerekdombon
(5. old.)
Szakemberek és kolozsvári földészek találkoztak szombat délután a Kerekdombi Református Egyházközség gyülekezeti termében. A Kolozsvár Társaság által szervezett hóstáti fórum célja az volt, hogy közösen vegyék számba a földészek restitucióval, értékesítéssel, termeléssel, illetve érdekvédelemmel kapcsolatos gondjait, és a szakemberek révén jövőbe mutató megoldásokat dolgozzanak ki. A kerekdombi fórum több találkozót magába foglaló sorozat nyitányának számít.
Salat Csilla, a Kolozsvár Társaság menedzsere, a fórum szervezője megnyitó beszédében fontosnak tartotta, hogy a hóstáti közösség ügyei a Kolozsvárért dolgozó társaság figyelmébe kerüljenek, a megoldásra váró gondokat pedig az illetékes fórumok elé terjesszék.
Makkay József előadásában a hóstáti közösség, a földművelésből-állattartásból élők gyors fogyására hívta fel a figyelmet. Elmondta: egyre kevesebben vállalják már őseik mesterségét, és lassan az eredeti hóstáti porta is kuriózum-számba fog menni Kolozsváron. Egyértelmű, hogy fennmaradási válsággal küzdő közösségről van szó, ami viszont a földből, a mezőgazdaságból élő hazai gazdálkodók közös vonása. A 15 éve hiányzó világos agrárpolitika, a gyengén működő érdekvédelem, a szövetkezeti rendszer kiépítésének elmaradása a romániai magyar gazdáknak többszörös hátrányt jelent. Ilyen előzmények után nagyon nehéz lesz az EU-integráció kihívásainak megfelelni, fogalmazott az előadó, aki a hóstátiak összefogását sürgette sajátos gondjaik megoldása érdekében.
Neményi Ágnes szociológus, egyetemi előadótanár a román kormány készülő új agrárpolitikájáról beszélt. Az uniós elvárások kényszere többek között azt is jelenti, hogy a mezőgazdaságban foglalkoztatottak mai 37 %-os aránya 15 %-ra csökken. Ugyanakkor a román kormány felismerte, hogy a jövő mezőgazdaságának alapjait a családi gazdaságok jelenthetik, agrártámogatási politikája erre felé mutat. Az előadó arra figyelmeztetett, hogy nem lehet a véletlenre bízni az utánpótlás kérdését: nagy jelentősége van a pontos helyzetfelmérésnek, a tudatos készülődésnek, hogy a mai idősebb gazdák portájára fiatalok kerülhessenek.
Farkas Mária, a Kolozsvár Társaság vezetőségi tagja, a Rajka Péter Vállalkozói Szövetség irányítója arra kereste a választ, hogy miként egyeztethető össze az értéket jelentő hóstáti hagyományok ápolása az uniós elvárásoknak megfelelő gazdálkodói megújulással. Úgy fogalmazott: Kolozsvárt valamennyi értékével együtt úgy kell megőriznünk, hogy az a többi európai város közül is mindig a miénk legyen. Előadásában a különböző pályázati lehetőségekről is szólt, többek között a magyar állam által támogatott, kamat nélküli hitelekről kisvállalkozók számára, amit mezőgazdasággal foglalkozók is igényelhetnek. A közgazdász szakember fontosnak tartotta a gazdák összefogását, a különböző szövetkezeti formák felkarolását, ami jelentősen előremozdíthatná a földészek boldogulását.
Vákár István, a Romániai Magyar Gazdák Egyesületének Kolozs megyei elnöke szerint az a legfontosabb, hogy a gazdák idejében felismerjék lehetőségeiket. Ma még általános az idegenkedés a különféle kölcsönöktől, azonban nem egy magyar gazda esete bizonyítja, hogy aki idejében lépett, aki lépésről lépésre próbálta megvalósítani elképzeléseit, az hatékonyan fel tudta használni a különböző pályázati lehetőségeket, az több hitelt is sikeresen visszafizetett már. A gazdaszövetség vezetője arra intette a hóstáti gazdákat, hogy bármennyire is vonzó a földek eladásából származó bevétel, ne adják el földjeiket. Ennek értéke folyamatosan nő, az állam által ajánlott földjáradék szemfényvesztés.
Boros János alpolgármester az est embere lett, az egyéb elfoglaltságai miatt később érkezett elöljárót tucatnyi kérdéssel, kéréssel bombázták a jelenlévők. Boros többek között a Széchenyi téri piac átalakításáról beszélt. A hóstátiak többsége elégedetlen az ottani körülményekkel. Megtudhatták, hogy két-három hónapon belül a piacot bezárják, helyébe épül föl a több emeletes parkolóház. Az új épület földszintjén és első emeletén kap majd helyett a korszerű, új piac, addig az őstermelők Kolozsvár többi piacán árulhatnak. Ez nem minden gazdának tetszett, az alpolgármester azonban megígérte, hogy a szerződéssel rendelkező termelők a többi piacon is megfelelő helyhez juthatnak. Az alpolgármester arról is beszélt, hogy a városi földosztó bizottság alelnökévé nevezik ki, így a jövő héttől gyakorlatilag ő fog felelni a földek tulajdonba helyezéséről. Arról is beszámolt, hogy rövidesen elkezdik újabb 400 hektár terület kimérését a Palocsay kert egykori földjeiből. A gyűlésen döntés született arról, hogy tanácsadói minőségben két hóstáti ember segíti majd az alpolgármestert a földek restituciójában. Szabó József és Szalma István több mint 10 év után az első két magyar a helyi földosztó bizottságban.
A két és fél órás fórum második felében főleg földügyek kerültek terítékre: ez a Hóstát legfájdalmasabb problémája, hiszen a 18-as számú föld törvény alkalmazásakor az egykori földosztó bizottság önkényesen 45%-ra csökkentette a Kolozsváron visszaadható területek nagyságát. Az 55 százalékos visszatartás messze fölötte volt a bontások után még szabadon maradt területeknél. A különbözetet legtöbbször illegális módon juttatták mások tulajdonába. A Hóstát továbbra is igazságos restitucióban reménykedik.
Kisréti Zsombor
vissza az elejére
SPORT
ASZTALITENISZ
Döntős női magyar csapatok
(7. old.)
A címvédő német Müllermilch Langweid nyerte a női asztalitenisz BEK-et, mivel a Statisztika PSC a budapesti visszavágón nem tudta ledolgozni az egy hete összeszedett 30-s hátrányát.
Döntő, visszavágó: Statisztika PSCMüllermilch Langweid (német) 32 Li Csia-vejBátorfi Csilla 32 (9, 8, 11, 8, 2), Boros TamaraYunli Schreiner 23 (9, 8, 2, 8, 6), Póta GeorginaHszü Lin 03 (6, 9, 3), LiSchreiner 31 (3, 11, 6, 8), BorosBátorfi 30 (3, 8, 4) a párharcot a Langweid 53-as összesítéssel nyerte.
Az már biztos, hogy a Statisztika marad 25-szörös BEK-győztes, a jövő évtől ugyanis Bajnokok Ligájára kerül sor, nyolc csapat köztük a mostani két döntős részvételével.
Hazai veresége ellenére megnyerte a női asztalitenisz ETTU Kupát a Postás-Matáv SE. A magyar csapat ezt megelőzően 2000-ben és 2003-ban diadalmaskodott a sorozatban.
ETTU Kupa, döntő, visszavágó: Postás-Matáv SEGalvame Cartagena (spanyol) 23 Jie SchöppJan Fej-sen 31 (7, 10, 16, 12), Éllő VivienErdélyi Szilvia 31 (7, 6, 9, 7), Kertai RitaAdriana Zamfir 03 (6, 8, 8), SchöppErdélyi 23 (4, 6, 10, 5, 10), ÉllőJan Fej-sen 13 (8, 7, 9, 5) a párharcot a Postás-Matáv 54-es összesítéssel nyerte.
vissza az elejére
TENISZ
Mandula főtáblás az RG-n
(7. old.)
Mandula Petra feljutott a 128-as főtáblára a francia nyílt teniszbajnokságon, Roland Garroson, miután a selejtező harmadik fordulójában is győzött. A magyar játékos a belga Els Callenst verte két játszmában a szombati összecsapáson.
Selejtező, 3. forduló: MandulaCallens (belga) 6:3, 7:6 (2).
Mandula (aki jelenleg a világranglista 255. helyén áll) ellenfele az első körben a spanyol Anabel Medina Garrigues (42. a rangsorban) lesz.
A németeké a csapat-vb
Meglepetésre a németek nyerték meg az 1,85 millió euró összdíjazású düsseldorfi férfi tenisz csapat-világbajnokságot, legyőzve a sokkal esélyesebb argentin együttest.
A döntőben: NémetországArgentína 21 (Florian MayerGuillermo Coria 1:6, 1:6; Tommy HaasGaston Gaudio 6:4, 6:3; Haas, Alexander WaskeGuillermo Canas, Coria 6:1, 6:2).
Răzvan Sabău sikere a Hungarian Openen
A negyedik helyen kiemelt Răzvan Sabău nyerte a budapesti Római Teniszakadémián rendezett, 50 ezer dollár összdíjazású Hungarian Open férfi teniszviadal egyéni versenyét.
A döntőben: SabăuJean-Claude Scherrer (svájci) 1:6, 7:6 (3), 6:3. A viadal egyéni győztese 3600 dollárt és 50 világranglista-pontot kap, míg a finálé vesztesének 2120 dollár és 35 pont jár.
vissza az elejére
CSELGÁNCS
Magyar és román aranyérmek az Eb-n
(7. old.)
A rotterdami cselgáncs Európa-bajnokságon a nyitónapon aranyérmet szerzett a nők 48 kg-os versenyében Alina Dumitru, míg a KMSC versenyzője, Ioana Dinea-Aluaş a második lett az 53 kg-osoknál: a kolozsvári lány csak a döntőben kapott ki a belga Ilse Heylentől.
Magyarország a két nap alatt minden éremfajtából begyűjtött egyet, a nyitányon Ungvári Miklós ezüstérmes lett a 66 kg-osok között, a folytatásban Mészáros Anett a dobogó harmadik fokára állhatott fel a 70 kg-osok versenyében, míg Braun Ákos kontinentális bajnoki címet szerzett a 73 kg-osok között.
vissza az elejére
KÉZILABDA
A Slagelse címvédése
(7. old.)
A kolozsvári gólgyáros" Carmen Amariei Lungut soraiban tudó dán Slagelse a hazai négygólos siker után idegenben 2720 (126) arányban nyert a macedón Kometal Szkopje ellen, és ezzel 5443-as összesítéssel, kettős győzelemmel megvédte címét a női kézilabda Bajnokok Ligájában. A skandináv együttes amely 2003-ban az EHF-kupában diadalmaskodott az elődöntőben a Dunaferrt búcsúztatta.
A Székesfehérvári Cornexi Alcoa HSB Holding nyerte az EHF-kupát, a visszavágón 2819-re legyőzte a Győri Graboplast ETO KC-t, és 4946-os összesítéssel elhódította a trófeát. Az első tisztán magyar döntő részleteiről holnapi lapszámunkban számolunk be részletesebben.
vissza az elejére
VÍZILABDA
Második hely az Euroligában
(7. old.)
A címvédő Domino-BHSE bejutott a döntőbe a vízilabda Euroligában, az elődöntőben hosszabbításban 109 (12, 12, 11, 42, 01, 31) arányban legyőzte a horvát Jug Dubrovnikot, a sorozat nápolyi Final Fourjában. A magyarok góljait Benedek (4), Biros (3), Kiss Gergő (2) és Szívós (1) dobta.
A Honvéd azonban nem tudta megvédeni címét, a finálé is hosszabbításban dőlt el, 98 (33, 01, 01, 42, 11, 10) arányban a házigazda Posillipo Nápoly győzött. A Honvéd góljain ezúttal Szívós (3), Benedek (2), Kiss Gergő (1), Biros (1) és Molnár Tamás (1) osztozott.
Kimi Räikkönen (McLaren-Mercedes) rajt-cél győzelmet aratott a hét végi monacói nagydíjon, a finn versenyző mögött a Williams-BMW két versenyzője, Nick Heidfeld és Mark Webber végzett. A további részletekre visszatérünk.
vissza az elejére
SAKKSAROK
Két remi a hét végén
(7. old.)
Polgár Judit döntetlent játszott a XX-as kategóriájú, 300 ezer euró összdíjazású szófiai nemzetközi sakktorna nyolcadik és kilencedik fordulójában: a magyar nagymester előbb a sötét bábukat vezetve a bolgár Veszelin Topalovval remizett, majd világossal a klasszikus világbajnok orosz Vlagyimir Kramnyikkal játszott döntetlent.
Eredmények, 8. forduló: Ruszlan Ponomarjov (ukrán)Viswanathan Anand (indiai) döntetlen, KramnyikMichael Adams (angol) döntetlen és TopalovPolgár; 9. forduló: TopalovPonomarjov 10, PolgárKramnyik döntetlen és AdamsAnand 01.
Az állás: Topalov 5,5, Anand 5, Polgár és Ponomarjov 4,54,5, Kramnyik 4, Adams 3,5.
Polgár vasárnap, az utolsó fordulóban Ananddal mérkőzött, a sötét bábukat vezette.
vissza az elejére
Szeged díszpolgára lett Lékó Péter
(7. old.)
Szeged díszpolgári címét vehette át Lékó Péter nemzetközi sakknagymester szombaton a Tisza-parti városban. A kitüntető címet Szeged szabad királyi várossá válásának 286. évfordulóján kapta meg Lékó Péter, aki a magyar férfi sakkozók közül elsőként jutott a világbajnoki cím elnyerésének közvetlen közelébe.
Lékó tavaly októberben a svájci Brissagóban 77-re végzett Kramnyikkal, aki ezzel megvédte klasszikus világbajnoki címét.
A 78. oldalt szerkesztette: Póka János András
vissza az elejére
LABDARÚGÁS
A-osztály 28.
(8. old.)
A legutóbbi forduló nem hozott eget rengető meglepetéseket, hacsak nem nevezzük annak a két gól nélküli döntetlent, a fővárosi vasutasok piteşti-i (fél)botlását és a SportulPoli közötti remit.
Az élvonal eredményei (zárójelben a góllövők): Piteşti-i Argeş FCBukaresti Rapid 00 Konstancai FarulBesztercei Glória 10 (Uşurelu 83. perc) Bukaresti Sportul StudenţescTemesvári Politechnika 00 Jászvásári PolitechnikaBrassói FC 21 (Miclea 42. és Onuţ 92. perc, illetve Surdu 22. perc) Bukaresti SteauaBákói MFC 20 (Nicoliţă 2 17. és 36. perc) Kolozsvári CFR-EcomaxBukaresti Naţional FC 01 (Bazzi 20. perc) részletes beszámoló holnapi lapszámunkban; a Krajovai UniversitateaGyulafehérvári Apullum és a Bukaresti DinamóGalaci Oţelul találkozó lapzárta után értek véget. Az állás:
1. Steaua 28 17 6 5 4417 57
2. Rapid 28 15 8 5 4826 53
3. Dinamó 27 17 2 8 5030 53
4. Naţional 28 15 6 7 4632 51
5. Farul 28 14 7 7 3725 49
6. Temesvár 28 12 6 10 3432 42
7. Sportul 28 11 8 9 3227 41
8. Oţelul 27 11 4 12 2526 37
9. Jászvásár 28 9 8 11 2739 35
10. Argeş 28 7 12 9 2935 33
11. Kv. CFR 28 8 9 11 3141 33
12. Glória 28 9 5 14 3840 32
13. Bákó 28 7 9 12 1726 30
14. Apullum 27 5 8 14 2554 23
15. Brassó 28 5 6 17 2742 21
16. Krajova 27 4 8 15 2341 20
A következő fordulóban, május 29-én szombaton: BákóKv. CFR-Ecomax, DinamóKrajova, ApullumArgeş, RapidFarul, GlóriaSportul, TemesvárJászvásár, BrassóSteaua és OţelulNaţional. (póka)
Az utolsó előtti fordulóban győzelemmel ünnepelt a Debrecen hazai pályán, súlyos vereséget szenvedett, és ezzel kiesett a Nyíregyháza. Radu Sabo két góllal segítette csapatát, de ez a Zalaegerszegnek csak a szépítéshez volt elég.
A 29. forduló eredményei (zárójelben a gólszerzők): Debreceni VSC-AVE ÁsványvízPécsi Mecsek FC 31 (Bogdanovic 14., Sándor 26. és Kerekes 58. perc, illetve Horváth 92. perc) Nyíregyháza SpartacusMTK Budapest 05 (Füzi 2 6. és 26., az első 11 m), Lambulic 18., Illés 85., továbbá Silva 87. perc; kiállítva: Kenesei 12. perc, Nyíregyháza) Ferencvárosi TCZalaegerszegi TE FC 42 (Bajevski 4., Rósa 15., Gyepes 31., 11 m és Bartha 41. perc, illetve Sabo 2 9. és 39. perc) Békéscsabai Előre FCNABI-Kaposvári Rákóczi 23 (Pozsár 15. és Kocsis 31. perc, illetve Oláh 2 7. és 79. perc, továbbá Jovánczai 90. perc) Budapesti VasasSzékesfehérvári FC Fehérvár 11 (Kiss 25. perc, illetve Magasföldi 58. perc) Lombard-Pápa TermálBudapesti Honvéd 10 (Medved 75. perc, 11 m; kiállítva: Geri 91. perc, Pápa) Matáv FC SopronDiósgyőri VTK-BFC 01 (Sipeki 37. perc) Újpest FCGyőri ETO FC 41 (Polonkai 16., Vanczák 51., Fehér 63. és Kovács 88. perc, illetve Vincze 87. perc). A táblázaton:
1. DVSC 29 19 5 5 5623 62
2. FTC 29 16 5 8 5531 53
3. MTK* 29 15 9 5 4525 53
4. Újpest 29 14 10 5 5733 52
5. Győr 29 15 6 8 4132 51
6. ZTE 29 12 5 12 4644 41
7. Sopron 29 11 8 10 4343 41
8. Fehérvár* 29 11 9 9 4335 39
9. Diósgyőr 29 11 4 14 3842 37
10. Honvéd 29 10 5 14 3757 35
11. Pécs 29 8 9 12 2835 33
12. Vasas 29 10 3 16 3346 33
13. Kaposvár 29 8 9 12 3346 33
14. Pápa 29 8 6 15 4044 30
15. Nyíregyh. 29 5 10 14 3762 25
16. Békéscs.* 29 4 7 18 2660 13
*Az MTK-tól 1, az FC Fehérvártól 3, a Békéscsabától 6 pontot levontak.
B-osztály 27. Erőtlen megyei rangadó
Kolozsvári U FCDési Egyesülés 10 (00)
Ion Moina Stadion, 750 néző. Vezette: Victor Stănescu (Buzău).
U FC: Oltean Abrudan, Matei, Szilágyi, Suller (54. perc Damian) Opriceană (50. perc Goga), Soporan, Ţârlea (89. perc Hădărean), Giurgiu Jula, Székely. Edző: Ion Marin.
Egyesülés: Curilea Gogea, Paşcu, Bud, Tuţă Bojan (67. perc Kelemen), Mondea, Goga, Nicoară, Deac (79. perc Gegő) Pop (60. perc Boloş). Edző: Ioan Tătaran.
Gólszerző: Damian (93. perc).
Szögletarány: 122 (61); lövések: 204 (kapura: 82), sárga lap: Opriceană és Szilágyi, illetve Bud és Goga.
Zaklatott életük van a diákoknak az utóbbi időben... A hazai pálya felfüggesztése és a vezetőség, illetve edző közötti szóváltások által keltett feszültséget csak fokozta a szombati találkozó gyenge játéka. Az igencsak megcsappant szurkolótábor egy idő után megelégelte a fájdalmasan gyenge találkozót és feltette a pontot az i-re: Menjetek mind a Moináról" skandálták. Egy-egy gyerekes hiba után pedig a játékosoknak üzenték: Harag nélkül, semmi értéketek nincs..." Elnézvén ezt a találkozót, hajlik az ember, hogy igazat adjon nekik. Ion Marin edzővel kapcsolatban pedig azt kell tudni, hogy a legnagyobb fizetése van a B-osztályos csaaptok közül, célja volt a csapat feljuttatása az A-osztályba. Ez nem sikerült neki, lemondani mégsem mond le, mivel nagyon erős szerződés védi. Hiába próbálta a klub vezetősége a távozásra rávenni, marad.
Ilyen körülmények között játszotta a diákcsapat az utóbbi három év egyik leggyengébb játékát. A vendégek alig birtokolták a labdát, megelégedtek azzal, hogy védjék a döntetlent, igaz nem is volt nagyon nehéz a rengeteg személyi hibát elkövető diákokkal szemben. Végtelenül unalmas első félidő után a 46. percben Székely szerezhette volna meg a vezetést, néhány méterről küldött lövése viszont messze a kapu fölött szállt el. Két perccel később Jula utánozta, igaz ő vagy három méterre lehetett a kaputól. A 69. percben Giurgiu emelte át a labdát Curileán, de csak a kapufát találta el. A hazaiak becsületére legyen mondva, hogy nem vesztették el a fejüket annak ellenére, hogy a szurkolók és edzőjük is egyet szidták őket. A hosszabbítás utolsó percében Damian lőtt gólt néhány méterről. Végül is megérdemelten nyertek a diákok, csak hát amit mutattak, az minden volt, csak foci nem.
Gálffy Attila
*
A Kolozs megyei rangadón" kívül a következő eredmények születtek a 3. csoportban: Zilahi ArmăturaNagyszalontai Liberty 02 Avasfelsőfalui AvasNagyváradi FC 23 Aradi UTAAradi EAK 11 Petrozsényi ZsilNagyszentmiklósi Egyesülés 51 Dévai SKBorosjenői Tricotaje 31 Medgyesi GázmetánSzatmárnémeti Olimpia 20; az Aranyosgyéresi Sodronyipar szabadnapos volt. A sorrend:
1. Zsil 25 17 5 3 5418 56
2. Gázmetán 25 17 5 3 4318 56
3. Nagyvárad 26 14 6 6 3823 48
4. Olimpia 25 13 4 8 3220 43
5. Liberty 26 10 9 7 3431 39
6. Kv. U FC 25 11 4 10 3830 37
7. Armătura 25 8 11 6 3726 35
8. Sodronyip. 25 9 7 9 2533 34
9. Borosjenő 25 9 5 11 3745 32
10. Déva 25 8 6 11 2833 30
11. UTA 25 8 6 11 2631 30
12. Egyesülés 25 7 4 14 2537 25
13. Nagysz. 25 6 7 12 1936 25
14. Avas 25 6 1 18 2049 19
15. Aradi EAK 26 1 10 15 1440 13
A következő forduló (május 28., szombat) műsora: SodronyiparKv. U FC, EgyesülésGázmetán, Aradi EAKAvas, BorosjenőZsil, NagyváradArmătura, NagyszentmiklósUTA és OlimpiaDéva; a Liberty szabadnapos. (pja)
Zaklatott életük van a diákoknak az utóbbi időben... A hazai pálya felfüggesztése és a vezetőség, illetve edző közötti szóváltások által keltett feszültséget csak fokozta a szombati találkozó gyenge játéka. Az igencsak megcsappant szurkolótábor egy idő után megelégelte a fájdalmasan gyenge találkozót és feltette a pontot az i-re: Menjetek mind a Moináról" skandálták. Egy-egy gyerekes hiba után pedig a játékosoknak üzenték: Harag nélkül, semmi értéketek nincs..." Elnézvén ezt a találkozót, hajlik az ember, hogy igazat adjon nekik. Ion Marin edzővel kapcsolatban pedig azt kell tudni, hogy a legnagyobb fizetése van a B-osztályos csaaptok közül, célja volt a csapat feljuttatása az A-osztályba. Ez nem sikerült neki, lemondani mégsem mond le, mivel nagyon erős szerződés védi. Hiába próbálta a klub vezetősége a távozásra rávenni, marad.
Ilyen körülmények között játszotta a diákcsapat az utóbbi három év egyik leggyengébb játékát. A vendégek alig birtokolták a labdát, megelégedtek azzal, hogy védjék a döntetlent, igaz nem is volt nagyon nehéz a rengeteg személyi hibát elkövető diákokkal szemben. Végtelenül unalmas első félidő után a 46. percben Székely szerezhette volna meg a vezetést, néhány méterről küldött lövése viszont messze a kapu fölött szállt el. Két perccel később Jula utánozta, igaz ő vagy három méterre lehetett a kaputól. A 69. percben Giurgiu emelte át a labdát Curileán, de csak a kapufát találta el. A hazaiak becsületére legyen mondva, hogy nem vesztették el a fejüket annak ellenére, hogy a szurkolók és edzőjük is egyet szidták őket. A hosszabbítás utolsó percében Damian lőtt gólt néhány méterről. Végül is megérdemelten nyertek a diákok, csak hát amit mutattak, az minden volt, csak foci nem.
Gálffy Attila
vissza az elejére
C-osztály 23. Újra kikapott az Olimpia
SzamosújvárNagykárolyi Victoria 02 (01)
(8. old.)
Sorozatban negyedik vereségét szenvedte el a múlt hét végén a valamikor jobb időket megért Szamosújvári Olimpia. Ezúttal a sokkal jobb képességű Nagykárolyi Victoriától kaptak ki hazai pályán a Szamos menti labdarúgók. Ha így folytatják (még két meccsük van idegenben), akkor a bajnokság végéig nem szereznek pontot.
A Szatmár megyeiek már a 2. percben vezetést szereztek Fábián Florin góljával. A szamosújvári csatárok a 6., 9., 13., 23., 37., 67., 78., és 79. percben egyenlíthettek volna, de Felner, Moţet, Nicula, A. Pop és Bocoş elpuskázta a jobbnál jobb helyzetet. Végül a Victoria játékosai nem elégedtek meg az 10-lal, a befejezés előtt 6 perccel egy gyors ellentámadás során Popan beállította a végeredményt: 20 a nagykárolyiak javára. Az Olimpia labdarúgói lehajtott fejjel hagyták el a játékteret, szereplésük messze elmarad az őszi játéktól.
Az aradi Răzvan Cadar játékvezető irányította mérkőzésen a hazaiak a következő felállásban léptek pályára: Coşeriu Bagiu, Nicoară, Crăciun, Moţet Albu (73. perc Hâruţă), Felner, Becea (46. perc L. Pop) Drăgan (60. perc Bocoş), Nicula, A. Pop. (erkedi)
*
Kolozs megye másik két csapata felemásan szerepelt, a Tordai Aranyos FC idegenben, a Szatmári Szamos otthonában nyert 31 arányban (a tordaiak góljain Luca 16. perc, Bucur 45. perc és Chiorean 62. perc osztozott), a Kolozsvári Tudomány viszont 60 arányú megsemmisítő vereséget szenvedett Bethlenben a Szamos Gáztól. A 9. csoport többi találkozóján: Besztercei Glória IINagybányai FC 10, Sarmasági BányászSzatmárudvari Florenţa Model 32 és Belényesi BiharNagybányai Glória Renel 30 (játék nélkül); a Felsőszőcsi FC szabadnapos volt, de jelezte, hogy visszalép a további küzdelmektől. Az állás:
1. Glória II. 21 17 2 2 42 8 53
2. Victoria 20 13 2 5 4416 41
3. Bethlen 22 12 3 7 4323 39
4. Aranyos 21 13 0 8 4329 39
5. Szamos 21 11 2 8 3626 35
6. Olimpia 21 11 2 8 2822 35
7. Bihar 21 9 4 8 2019 31
8. Szatmárud. 21 8 6 7 2827 30
9. Nagyb.* 21 10 5 6 2913 28
10. Sarmaság 21 7 4 10 3034 25
11. Felsőszőcs 21 4 5 12 2042 17
12. Tudomány 22 4 1 17 2570 13
13. Renel 21 0 0 21 766 0
*A Nagybányát 7 ponttal büntették.
A következő fordulóban, május 27-én, pénteken: AranyosGlória II., SzatmárudvariOlimpia, NagybányaBethlen és VictoriaSzamos; a Tudomány, a Sarmasági Bányász és a Bihar szabadnapos lesz.
(póka)
vissza az elejére
Focihétvége Körösfőn
(8. old.)
Amint Antal János polgármestertől megtudtuk, körösfői nagycsapat fogadta a hét végén a sürgősségi esetekkel foglalkozó egységből (Avram Iancu tűzoltócsoport és polgári védelem) álló csapatot, az összecsapást nagy felkészülés előzte meg. A mérkőzést nagy hajsza után a házigazdák nyerték meg 53 arányban. A sportesemény kiegészítette a helyi titkár és alpolgármester főzte bográcsgulyás is. Doru Ungur ezredes elmondása szerint ez volt az első szabad hétvégéjük, mivel tavasszal a áradások okozta katasztrófahelyzet miatt állandóan el voltak foglalva. A mérkőzés visszavágója szeptember 13-án, a tűzoltók napján lesz.
vissza az elejére
KOSÁRLABDA
Botrányba fulladt a bronzmérkőzés
Kolozsvári BU Poli-Mobitelco CarbochimKonstancai
Farul 0:20 (a pályán: 33:45)
(8. old.)
Tömegverekedés vetett véget szombat délután az A-osztályú férfi kosárlabda bajnokság harmadik helyéért folyó mérkőzésnek. A Konstancai Farul 20-s vezetéssel érkezett Kolozsvárra a három nyert meccsig tartó sorozatban, és már az első félidőben 12 pontos előnyre (33:45) tett szert idegen pályán. Az első húsz perc legjobbja egyértelműen a vendégek bedobója, Angel Santana volt: a spanyol idegenlégiós kegyetlenül büntette a hazaiak minden hibáját, alig hibázott dobást, öt hárompontos kísérletéből négyet érvényesített, s 21 ponttal vonult szünetre.
A második félidő 39. másodpercében mégis ő volt az, aki elindította a példátlan káoszt. A csupán 39 másodperce pályán lévő, agresszíven védekező Chetrean könyökölte, a bíró támadó szabálytalanságot ítélt ellene. Santana ekkor a földön fekvő Chet- reanba rúgta a labdát, majd az éppen odaérő Silvăşan arcába tenyerelt, amire a kolozsvári játékos ököllel válaszolt. Roşu bíró megpróbálta szétválasztani a dulakodókat, ám ekkor odaért a cseppet sem békítő szándékú Hatcher, majd Boeriu nyomta fel a palánkra Silvăşant. Ekkor már a cserepadok és a közönség is állva figyelte a történteket, s mikor a pályán lévő játékosok mind a sarokba rohantak, elszabadult a pokol a pályán: a cserepadon lévők mind berohantak, Medvegy Hatcherrel ökölpárbajozott, Sebestyén szabályosan kiütötte Santanát, akit, miután a földre került, Bujics vett kezelésbe". Dumitrescu volt az egyetlen játékos, aki nem avatkozott közbe, Săftescu és a Mocanu testvérek, valamint Pintea segédedző békíteni próbált, de nem sok sikerrel, a Farul edzője, Paşca viszont szintén ököllel avatkozott közbe.
A körülményekhez képest a kolozsvári szurkolók szinte hihetetlenül fegyelmezetten viselkedtek, a Hiéna becenevű szurkolót kivéve senki nem próbált bejutni a pályára. Még tartott a dulakodás, amikor a BădilăRoşuGrigoraş bírói hármas eltűnt az öltözőbe, hogy döntést hozzon az ügyben. Miután némileg lecsillapodtak a kedélyek, a konstancaiaknak a közönséggel is akadt elszámolni valójuk: Hatcher, Ivanovici és Sirovina is provokálták a szurkolókat, akik Niciodată ţărani!", Plecaţi acasă!" Nu vă puneţi cu noi!" skandálásokkal válaszoltak nekik. Miután már jó negyedórája állt a játék, a csapatok levonultak a pályáról, és további húsz perc telt el, mire a kolozsvári menedzser, Mircea Cristescu előbukkant a kulisszákból, azt állítva, hogy talán folytatódik a meccs. A 21. percben félbemaradt meccs azonban nem folytatódott, egy újabb félóra múlva a szövetség képviselője közölte az újságírókkal: a találkozót vasárnap 10 órától folytatják 33:45-ös eredményről. Santana és Silvăşan komoly büntetésre számíthat, akárcsak a két csapat vezetősége tette hozzá.
Vasárnap 10 órakor a szurkolók kintrekedtek, a szervezők csak az újságírókat engedték be a terembe. A pályán csak a kolozsvári játékosok melegítettek, a konstancaiaknak (az előtérben cigarettázó segédedzőjüket kivéve) nyoma sem volt. Több mint félóra telt el, mire megjelent Carmen Brănişteanu, a Román Kosárlabda-szövetség (FRB) elnöke, aki nyilvánosságra hozta a szövetség kivizsgáló bizottságának döntését.
Mint elmondta, a háromtagú bizottság (Brănişteanu, Ioan Olaru a kosárlabdabírók bizottságának elnöke és Mihai Aldea FIBA) reggel 6 és 9 között nézte meg a felvételt, konzultált a FIBA-val és döntést hozott az ügyben. Eszerint a találkozó vasárnap 10.30-tól folytatódik, Silvăşan, Chetrean és Santana eltiltásával, akiket 20 millió lejre büntetnek. Szintén 20 millió lejes büntetést kapott három kolozsvári és négy konstancai játékos (Medvegy, Bujics és Sebestyén, illetve Boeriu, Hatcher, Ivanovici és Silvestru), valamint Valentin Paşca konstancai edző. A kolozsvári sportegyesületet 100 millió lejre büntették a találkozó nem megfelelő biztonságáért (egy szurkoló behatolt a pályára, és nem tették meg a megfelelő biztonsági intézkedéseket a vendégcsapat csarnokból való távozásakor). (Érdekes, hogy Brănişteanu néhány mondattal korábban éppen azt emelte ki, hogy a közönség példásan viselkedett). Kolozsvár és Konstanca csapata 100 millió lejes büntetést kapott sportolói nem megfelelő neveléséért" és a fair play hiányáért. A büntetéseket a következő idénybe való beiratkozásig (határidő: július 17.) kell kifizetni. A mérkőzés vezetőit és a szövetség megfigyelőjét a szövetség szaktestületei fogják kivizsgálni, ők is komoly büntetésre számíthatnak.
Közben a konstancai játékosok is elkezdték a bemelegítést, és miután a közönséget is beengedték, úgy tűnt, folytatódhat a mérkőzés. Ekkor újabb meglepetés következett: Mircea Cristescu a mikrofonhoz lépett, és bejelentette a csapat vezetőségének döntését: elismerik, hogy előző nap a Konstancai Farul volt a jobb csapat, és ezért nem folytatják a mérkőzést, vagyis feladják azt. Így a bírói lapon 20:0-ra nyert a Farul, amely 30-s összesítéssel megszerezte a harmadik helyet. A kolozsvári közönség mindezt természetes módon füttykoncerttel fogadta.
Cristescu elmondta a sajtónak: Kolozsvár nem ezt érdemelte, nem számít, ki és mennyit ütött, de ennek nem szabadott volna megtörténnie. A menedzser úgy véli, nem gyávaság volt feladni a meccset, mivel ő csak a játékosokat akarta megvédeni ezzel a további vádaktól. Elmondta: a döntésért vállalja a felelősséget, és ha kell, lemondani is hajlandó.
Balázsi-Pál Előd
vissza az elejére
NBA
(8. old.)
Utolsóként a Phoenix Suns jutott a legjobb négy közé az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA), miután a Nyugati-főcsoport elődöntőjének hatodik mérkőzésén hosszabbításban 130:126 arányban győzött a Dallas Mavericks otthonában.
A párharcot 42-re nyerte a Phoenix, a főcsoport-fináléban a San Antonio Spursszel találkozik. Keleten a Miami Heat a címvédő Detroit Pistons együttesével mérkőzik a nagydöntőbe jutásért.
|