2005. július 12.
XVII. évfolyam, 160. szám

 

KRÓNIKA KÖRKÉP GAZDASÁG – REKLÁM HIRDETÉS SPORT
 

Web design and hosting by the

Hungarian Human Rights Foundation

Megoldatlan a mozgássérültek közlekedése az üzletekben
Borsos pénzbírság fenyegeti a mulasztókat

(1., 5. old.)

Történt ugyan némi változás, de az illetékesek még mindig nem oldották meg maradéktalanul a mozgássérültek közlekedésének biztosítását a közintézményekben, bár az erre vonatkozó rendelkezés alkalmazásának határideje 2004 végén járt le. A Kolozsvári Közszállítási Vállalat legújabb járműveire már a tolókocsiban közlekedők is feljuthatnak, több intézményben legalább kezdetleges módszerrel – fa- vagy fémlemezek lépcsőre való elhelyezésével – alakítottak ki feljárót, a legtöbb hivatalba azonban még mindig nem tudnak eljutni a tolókocsiban közlekedők.

Kolozsváron 830 süketnéma, látássérült, hallássérült, illetve enyhén mozgássérült igényli a közszállítást. Ezek és kísérőik havonta ingyenesen részesülnek két vonalra szóló bérletre. Továbbá több mint 100 tolókocsiba kényszerült személy közlekedésén könnyítettek az új közszállítási járművek forgalomba állításával, és tavaly októbertől a két mikrobusz indításával. Liviu Neag, a RATUC közszállítási vállalat vezérigazgatója lapunknak elmondta: jelenleg hetven olyan jármű van forgalomban, amelyet a tolókocsiban közlekedők is használni tudnak.

– A RATUC volt az első közszállítási vállalat az országban, amely figyelmet fordított a mozgássérültek igényeire, így tavaly októbertől két mikrobuszt bocsátottunk rendelkezésükre. A mikrobuszok hétfőtől péntekig közlekednek, egy járműben négy tolókocsi fér el. Ha az igénylők száma növekedne, akkor a RATUC a városi tanáccsal együtt igyekezne az új helyzetre is megoldást találni. Az utasokat otthonukból veszik fel a sofőrök, és az alapítványok által megszervezett tevékenységekre szállítják, majd délután haza. A buszok útirányát az alapítványok határozzák meg, mivel az általuk megszervezett tevékenységekre szállítják ki a mozgássérülteket. A szállítási költségeket a Kolozsvári Polgármesteri Hivatal fedezi, havonta 55 millió régi lej értékben – mondotta a vezérigazgató, majd közölte, ha egy mozgássérült telefonál a közszállítási vállalathoz, és szállítást igényel, a mikrobusz házhoz megy, és kiszállítja a kérelmezőt a kívánt helyre. Ez lehet kórház, de akár kulturális, hivatalos rendezvény is. Az igazgató kifejtette, hogy a járművek forgalomba állítása előtt minden, tolókocsiban közlekedő személyt levélben értesítettek erről a lehetőségről.

A kolozsvári hivatalok egy részében felvonóval közlekedhetnek a mozgássérültek – ha egyáltalán eljuthatnak a felvonóig –, de olyan intézmények is akadnak, ahol telefont szereltek a bejárathoz, és ezáltal tudnak kapcsolatba kerülni a kívánt illetékesekkel a hátrányos helyzetűek. A polgármesteri hivatal sajtóosztályától megtudtuk, hogy igen kevesen használják a mozgássérültek számára létesített felvonót, telefont, de az alkalmas új buszok hajólétrája is ritkán találkozik tolókocsival. Hivatalokban a kapusok, buszokban pedig a sofőrök kötelessége segítséget nyújtani az esetleg kísérő nélkül utazónak.

Nagy áruházakban sajnos még nem fektetnek elég hangsúlyt a tolókocsikban közlekedőkre.

A mozgássérültek közlekedését szavatoló intézkedések foganatosításának határideje fél éve lejárt, a feltételeket nem biztosító intézményeknek borsos pénzbírságot helyeztek kilátásba, ennek ellenére csak végig kell menni a városban: nagyon sok olyan hely van, ahova egy tolókocsiban közlekedő személynek képtelenség bejutnia, hiszen vagy nem fér el a bejáraton, vagy lépcső állja az útját. Sok esetben még korlát sincs, amelyre pedig az időseknek, enyhébben sérülteknek is nagy szükségük lenne.

– A rokkantaknak dolgozniuk kellene, ám erre nincs módjuk, hiszen nem szállhatnak fel bármelyik buszra, és nagyon sok hivatalos helyre – bankba, törvényszékre, közintézményekbe, iskolákba, egyes templomokba, szállodákba, éttermekbe stb. – nem tudnak bejutni – nehezményezi Tokay Rozália, a Magyar Mozgássérültek Társaságának elnöke. – A társadalmi integrációt elősegítő munkavállalást az is nehezíti, hogy amennyiben akár részmunkaidős állást vállal, a mozgássérült személy elveszíti a havi 140 lejes (1,4 millió régi lej) állami támogatást. Az akadályok ellenére munkát vállaló fogyatékos személy csupán 40 lej (400 ezer régi lej) állami támogatáshoz jutna, ám legtöbbjük esetében a vállalható/felkínált munkáért kapott bér minimális lenne. Sajnálatos, hogy az új épületek helyzete sem jobb, pedig azok esetében már az építkezési engedély jóváhagyásakor figyelni kellene erre e részletre. Társadalmunk viszonyulása a mozgássérültek, és általában a fogyatékosok irányában csak úgy változhat meg, ha látjuk őket magunk körül, ennek feltételeit meg kellene teremteni – mondotta a fogyatékosok, idősek gondozását ellátó Szent Kamill otthon vezetője.

A mozgásképtelen személy gondozójának minimálbért biztosít az állam, az emellett járó 140 lejes havi támogatás azonban akkor sem elegendő például egy lakás fenntartásához. A jobban fizetett munka vállalásához arra van szükség, hogy a mozgássérült megfelelő képzésben vehessen részt, pontos időre eljusson a munkahelyére, ehhez viszont korlátlan mozgásszabadságra van szüksége. A közlekedés lehetősége a legfontosabb feltétele a fogyatékossággal élő személyek társadalmi integrációjának. Ha tolókocsira szoruló mozgássérültek nem tudnak közlekedni, akkor munkát sem tudnak vállalni, így a társadalom peremére szorulnak, és maga a társadalom igen értékes szakembereket veszíthet.

K. E., K. I.

vissza az elejére


Korlátoznák a kolozsvári kerthelységek órarendjét

(1., 5. old.)

– Igen sokan panaszkodnak a késő éjjelig nyitva tartó bárokból, kerthelységekből hallatszó lármára, a hangos zenére, az erőszakoskodó részegekre – közölte tegnapi sajtóértekezletén Emil Boc polgármester, aki az elmúlt hetekben ellátogatott néhány kolozsvári lakótelepre. Ha a városi tanács jóváhagyja a panaszok nyomán elkészült határozattervezetet, a tömbházak közötti kerthelységek csak este tíz óráig, a belvárosiak pedig éjfélig tarthatnak majd nyitva.

Az intézkedés nem vonatkozik az ingatlanok belsejére, tehát a bár maga nyitva tarthat akár egész éjjel is, feltéve, ha betartja a törvényes zajszintet, csupán a kerthelységet kell bezárni.

A kolozsvári polgármesteri hivatalnak jelenleg nincs hatásköre a kereskedelmi egységek órarendjével kapcsolatban. A határozattervezet ezért azt is előírja, hogy a bárokat, kerthelységeket működtető cégek vezetőinek 30–45 napos határidőn belül kell jelentkezniük a városházán, és külön engedélyt kell kérniük az órarendre.

Emil Boc polgármester elmondta: a központon kívül, de nem tömbházak között található létesítményeket egyenként fogják elbírálni, a városi tanács minden bizonnyal megállapítja majd a lakóházaktól mért, kritériumként alkalmazható legkisebb távolságot.

A kolozsvári lakónegyedekben tett séták során más kellemetlen jelenségekre is felhívták a városi elöljáró figyelmét. Labdarúgó-mérkőzések és egyéb sportrendezvények alkalmával például szinte megszokott a többé-kevésbé alkoholgőzös, üvöltöző szurkolók látványa. Az olykor elszabaduló indulatokról, torzsalkodásokról nem csak a lakossági panaszok, hanem a csendőrségi jegyzőkönyvek is tanúskodnak. Emil Boc polgármester elhatározta, hogy választás elé állítja a sportot és a szeszesitalokat egyaránt kedvelőket. Nem csupán arról van szó, hogy a részegek látványa és hangoskodása kellemetlen a környéken lakók számára, de gyakran előfordul, hogy a mámoros szurkolók a mérkőzések idején és azután is, erőszakos, sportszerűtlen cselekmények főszereplői lesznek. Ha a városi elöljáró határozattervezetét jóváhagyják, akkor a sportrendezvények idején, és két órával azelőtt tilos lesz szeszesitalt árusítani a mérkőzések helyszínén, valamint az attól számított ötszáz méteres körzetben. A törvényszegőkre – legalábbis Emil Boc tervei szerint – tíztől húszmillió lejig (ezertől kétezer új lejig) terjedő pénzbírság vár.

Ercsey Ferenc

vissza az elejére


A Monostor végére kerül a filharmónia?

(1., 7. old.)

Újabb ötlettel rukkoltak elő választottjaink a kolozsvári Transilvania Filharmónia székhelyével kapcsolatban. Horea Uioreanu liberális képviselő szerint a Monostor végére tervezett, eredetileg sürgősségi kórháznak elképzelt létesítménybe kellene költöztetni a filharmóniát. Eddig az ötletbörze bajnoka a szintén liberális párt színeit képviselő Marius Nicoară, a Kolozs Megyei Tanács elnöke, aki legalább három lehetséges helyszínt említett a művelődési intézmény székhelyeként.

Legutóbb azt a tervet ismertette, amely az új létesítmény megépítését összekapcsolná a Ion Moina stadion lebontásával. Mint ismeretes egy olasz cég javaslata alapján felmerült annak a lehetősége, hogy új stadiont építsenek, a mostanit pedig lebontanák, és az új pályát építő cég bevásárló központot építhetne. Ezt a tervet a napokban élesen bírálta a műépítészek kamarájának vezetősége.

Vasile Mitrea szerint a stadion a Sétatérrel együtt olyan zöldövezet részét képezi, amelyet nem lehet megbontani bevásárlóközpont megépítésével. Ez a létesítmény Marius Nicoară tervei szerint a filharmónia székhelyének alkalmas épületet is tartalmazna.

Tegnap szintén az évek óta utcára került intézmény ügyét felvállaló liberálisok rukkoltak elő újabb elképzeléssel. Horea Uioreanu Kolozs megyei liberális képviselő közölte: egyeztetett Călin-Popescu Tăriceanu miniszterelnökkel, aki beleegyezett abba, hogy az új székhely megépítésének tervét foglalják bele a jövő évi állami költségvetésbe. Uioreanu szerint meg kellene vizsgálni az eredetileg sürgősségi kórháznak tervezett, a Monostor végén lévő építmény befejezésének lehetőségét, és szerinte a filharmóniát a visszaszolgáltatási folyamat révén jelenlegi ingatlanjukat elveszített zeneiskolával és konzervatóriummal együtt ide lehetne költöztetni.

B. T.

vissza az elejére


Szedelőzködik a Tăriceanu-kormány

(1., 3. old.)

Alig maradt néhány napja a kabinetnek a legsürgősebb teendői elvégzésére: a soron következő kormányüléseken elsősorban az EU-csatlakozáshoz szükséges jogszabályokat igyekeznek sürgősségi kormányrendeletekbe foglalni. A koalíciós felek megállapodtak, hogy hasonló módon változtatják meg a választási törvény egyes előírásait. Daniela Popa, a Konzervatív Párt képviselője szerint az RMDSZ kérte, hogy a választási küszöböt 5 százalékról 4 százalékra csökkentsék, ebbe azonban a koalíciós partnerek nem egyeztek bele. A találkozón jelen levő Winkler Gyula cáfolta ezt, és közölte: az előrehozott választások ütemtervét a tárgyaló bizottság dönti majd el ebben a kérdésben.

A KP képviselője szerint tegnap a koalíciós egyeztető tanács úgy döntött: a választásokra október 16-án kerül sor, a kampány pedig október 1-jén kezdődne és alig két hétig tartana. Daniela Popa szerint a KP még gondolkodási időt kért, mivel ezáltal a választók tájékozódási joga sérülhet. A parlamenti küszöb csökkentése is szóba került, a képviselőasszony szerint ezt az RMDSZ kérte, azonban ezt a koalíciós partnerek nem fogadták el.

Winkler Gyula kereskedelmi miniszter cáfolta kolléganője állításait, lapunknak nyilatkozva elmondta: a kormánykoalíció tagjai nem nyilvánítottak véleményt a parlamenti küszöb csökkentésével kapcsolatban. Megerősítette, hogy ez a téma szóba került, de közölte: a választási törvény módosításával megbízott bizottság még dolgozik a végleges forgatókönyv megállapításán, és ez a testület vizsgálja majd meg a parlamenti küszöb lecsökkentésének kérdését is. Ebben a testületben az RMDSZ részéről Márton Árpád képviselő dolgozik.

A tegnapi ülés után kiderült, hogy Călin Popescu Tăriceanu hétfőn, július 18-án mond le, vele együtt a kormány is. Az alkotmányos előírásoknak megfelelően, miután a miniszterelnök hivatalosan is benyújtotta lemondását, Traian Băsescu államfő konzultációra hív valamennyi parlamenti pártot, majd várhatóan ismét Tăriceanut bízza meg a kormányalakítással, akinek 10 napon belül be kell mutatnia az új kabinetet. Ez minden bizonnyal megegyezik majd a kormány régi összetételével, esetleg a Konzervatív Párt (KP) miniszterei nélkül. Ha a második Tăriceanu-kormány nem nyeri el a parlament bizalmát, vagyis ha nem kapja meg a mandátummal rendelkező képviselők és szenátorok fele plusz egy szavazatát, akkor a procedúra megismétlődik. Ha az újonnan kijelölt miniszterelnök (aki bizonyára ismét Tăriceanu lesz), most sem jelent be olyan kormányt, amelynek a parlament bizalmat szavaz, az államfő feloszlatja a parlamentet, és kihirdeti az előrehozott választásokat.

Ellenzék által mesterségesen életben tartott kormány?
Tekintettel arra, hogy az előrehozott választásokon csak a D.A. Szövetség nyerne, ellentétben a szociáldemokratákkal, nagy-romániásokkal, konzervatív-humanistákkal, ezeknek a pártoknak érdeke az októberi megmérettetés elkerülése, tehát valamennyien a kormány mellett fognak szavazni. Amennyiben az előrehozott választásokat kiprovokáló két kormánypárt, a liberálisok és a demokraták, illetve az RMDSZ-sek körében is akadnak olyan mandátumukat féltő képviselők, szenátorok, akik a kormány fenntartása mellett szavaznak, Tăriceanuék bukása nemcsak nehezebbé, hanem komikusabbá is válik, és „az ellenzék által mesterségesen életben tartott kormány" címen vonulhat be a történelembe. Bár a pártok többsége – köztük az RMDSZ is – nem változtatna a jelöltlistákon, a D.A. Szövetség közös listáin mégis lesznek módosulások, hiszen a választások óta eltelt időszakban lényegesen megváltozott a két párt erőviszonya, mégpedig a demokraták javára, akik erre hivatkozva több befutó helyet követelnek.

Amennyiben az említett abszurd helyzet állna elő, a kormánypártok máris több forgatókönyvben gondolkodnak. Az egyik szcenárió értelmében a kormány addig játszik „lemondásdit", amíg a parlament végre beleun és felmenti, még akkor is, ha ezzel a teljesítményével bekerülne a rekordok könyvébe. Létezik olyan elképzelés is – talán a legkézenfekvőbb – miszerint a kijelölt miniszterelnök(ök) bejelenti, hogy a rendelkezésükre álló 10 nap alatt nem képes csapatot alakítani, ami – egyes szakértők szerint – egyenlő a parlamenti visszautasítással. Gondolkodnak abban is, hogy a bizalmi szavazás alkalmával a liberálisok és a demokraták hagyják el az ülést, így a parlament mindannyiszor döntésképtelenné válik. Mindkettő azonban alkotmányosság szempontjából kikezdhető. Az a forgatókönyv is felmerült, hogy másodszor Băsescu nevezzen ki egy minden szempontból alkalmatlan kormányfőt, nevetséges kormányprogrammal, akit ha az ellenzék mégis megszavaz, magát minősíti.

Voiculescu és Geoană pánikban
Az előrehozott választások nagy vesztese, a KP környékén máris nagy a bizonytalanság. Fővárosi lapok biztosra állítják, a liberális párt sajtóirodája azonban cáfolja, hogy Călin Popescu Tăriceanu, a párt elnöke találkozott volna Dan Voiculescuval, a konzervatívok vezetőjével. Dan Motreanu, az Nemzeti Liberális Párt (NLP) főtitkára személyes véleményének adva hangot kifejtette: szerinte nincs semmi egyezkedni való Voiculescuékkal, a legjobb az volna, ha a KP egyedül indul a választásokon, vagy beolvadna vagy az NLP-be, esetleg a Demokrata Pártba (DP). Más hírek szerint Voiculescu máris megkereste volt baloldali szövetségesét, a Szociáldemokrata Pártot (SZDP) is, de bárkivel szövetkezne, aki besegítené zsebpártját a parlamentbe. Az alku tárgya az Antena 1 tévéadó „szolgáltatásai".

Teljes a pánik az SZDP-ben is: lapértesülések szerint a szociáldemokraták alkotmányjogászai máris találtak megoldást arra, hogy legalább télig elhúzzák az előrehozott választásokat. A cél: „bevárni" a novemberi országjelentést, amely nem sok dicséretet tartogat a jelenlegi kormány számára sem. A tervek szerint azután, hogy a Tăriceanu-kormányt először szavazza le a parlament, az SZDP konzultációt kér az államfőtől, és javasolni fog egy új miniszterelnököt, aki nemzeti egységkormányt alakítana. (Ezt a struktúrát rendszerint válsághelyzetekben hozzák létre minden, vagy majdnem minden parlamenti párt részvételével, szakértői kormánnyal.) Amennyiben ezt az ajánlatot Băsescu visszautasítja, az SZDP panaszt tesz az Alkotmánybíróságon, amelynek megkeresése tökéletes alkalom az időhúzásra. Egyes fővárosi lapok azt sem tartják elképzelhetetlennek, hogy az SZDP kezdeményezni fogja az államfőnek tisztségéből való felfüggesztését, akinek menesztését bizonyítottan alkotmányellenes cselekedetekre hivatkozva kérheti a parlament egyharmada.

Geoană ugyanakkor elmondta azt is: ha mégis választásokra kerül sor, az SZDP agresszív kampányba kezd, amelybe bevet majd minden rendelkezésére álló eszközt. Kijelentette: az SZDP-s szavazók közt még mindig igen népszerű Ion Iliescu hajlandónak mutatkozott arra, hogy – a „nézeteltérések ellenére" – részt vegyen a kampányban. Az SZDP-elnök szerint pártja ugyanakkor megbeszélést kezdeményez minden olyan politikai alakulattal – köztük az RMDSZ-szel is –, amelyiknek az az érdeke, hogy a vezető kormánypártok és a Traian Băsescu kiváltotta politikai válsághelyzet mielőbb nyugvópontra jusson, az előrehozott választásokra pedig ne kerüljön sor.

A D.A. Szövetség az előrehozott választások után, szükség esetén módosítja az Alkotmánybíróság működését szabályozó törvényt, hogy lehetségessé váljon az alkotmánybírák visszavonása, nyilatkozta Emil Boc, a DP elnöke. Kijelentette: ha ez a megoldás nem lesz lehetséges, akkor az alkotmánymódosítás lehetőségét vizsgálják meg. – Sajnos, az Alkotmánybíróság összetétele révén többé nem jogi és alkotmányos, hanem politikai intézmény, az alkotmánybíráknak több mint a fele az SZDP régi és magas rangú tisztségviselője – mondta a DP elnöke. Boc hangsúlyozta, ha megmarad az Alkotmánybíróság jelenlegi összetétele, az 1996–2000-es helyzete állhat elő. – Politikai szempontból ugyanaz a sors vár ránk, ha nem rendezünk előrehozott választásokat. Az akkori kormányzatot az egykori SZDP-aktivisták, az Iliescu-éra dinoszauruszai bénították meg. Ha ezek nem távoznak, Románia modernizációja veszélybe kerül – mondta. A Mediafax jelentése szerint a kilencből három alkotmánybíró fogalmazott meg más véleményt a kormány által előterjesztett reformcsomaggal kapcsolatban. Aspazia Cojocaru, Constantin Doldur és Kozsokár Gábor (volt RMDSZ-es szenátor) nem osztották társaik véleményét, és cáfolták, hogy a kifogásolt, az igazságszolgáltatás reformját elősegíteni hivatott cikkelyek alkotmányellenesek volnának.

Sz. K.

vissza az elejére


Malév–Carpatair közös járat Kolozsvárra

(1. old.)

– Négyre bővül a Malév romániai célállomásainak száma, miután hétfőtől a magyar és a román légitársaság, a Carpatair közös járatot indított Kolozsvárra – közölte a Malév az MTI-vel hétfőn.

A Malév eddig Bukarestbe, Temesvárra és Konstancára indított járatokat: naponta kétszer a Carpatair Saab 340-es repülőgépei közlekednek Budapestről Kolozsvárra.

A magyar légitársaság a román légügyi hatóságtól június 30-án kapta meg az engedélyt, hogy a román partner járatán üléshelyeket vegyen és azokat saját járatszám alatt értékesítse. A Malév és a Carpatair közötti code-share megállapodás értelmében, a Budapest–Kolozsvár között üzemelő járaton rajta lesz a Malév kódja is.

A Malév megkapta az engedélyt, hogy saját jogon járatot indítson Marosvásárhelyre, Suceava-ra és Bacău-ra. A légitársaság jelenleg vizsgálja mindhárom lehetőséget, hogy mikortól és milyen módon célszerű és jövedelmező ezekre a célállomásokra saját járatot üzemeltetni. A román úti célok iránt az utóbbi időben jelentősen megnőtt az érdeklődés. Példaként említik a légitársaság bukaresti járatát, amely átlagon felüli telítettséggel üzemel. A román főváros, a Malév egyik legdinamikusabban fejlődő úticélja, a közlemény szerint, 2005. első hat hónapjában az összutaslétszám 10 százalékkal növekedett az előző év hasonló időszakához képest, július első hetében pedig 25,6 százalékos volt a növekedés.

vissza az elejére


KRÓNIKA


A nap idézete

(2. old.)

A néppel el lehet érni, hogy a helyes utat kövesse, de nem lehet elérni, hogy meg is értse azt.

Konfuciusz

vissza az elejére


Munkatempó

(2. old.)

A Szabadság épületének bejáratánál péntek óta csordogált a járdarepedésen át a víz. Nem éppen artézi kútként, de – sok kicsi sokra megy alapon – , számottevő mennyiségben. Hétfő reggelre kiszállt a vízművek munkacsoportja, megállapította, hogy tényleg folyik, és a nedv valóban víz, aláíratott néhány okmányt, és azzal tovább állt.

Oldalzártakor, délután, mégis tettek lépéseket a vízcsőtörés kijavítására: két szaki lezárta a járdaszakaszt. Hátha máig mégis történik valami?

Ö. I. B.

vissza az elejére


Kortárs művészeti és társadalomkutató társulások
Re-Kreatív Tábora a Tranzitban

(2. old.)

Tranzit Ház, Bariţiu / Malom u. 16. Kolozsvár-Románia,

2005. július 4–17.

Július 12, kedd,

17:00 – A Transindex Erdélyimázs projektjének bemutatója www.transindex.ro;

20:00 – Julesz Community, Conset csoportok bemutatója

Site bemutató: www.juleszcommunity, www.conset.org

Film: Miklósi Dénes: Halak

vissza az elejére


ÉszLeLő

(2. old.)

Melyik ingatlan éghet le a legbiztosabban?

Amelyiknél a tűzoltó háztűznézőben jár.

(öbé)

vissza az elejére


Énekhangverseny a Farkas utcai református templomban

(2. old.)

Július 10-én nagyon sikeres énekhangversenynek lehettek tanúi a délután hatórás istentiszteletre besereglett református hívők. A prédikáció tárgyát a béketűrés, a szívesség, a jóság, a hűség, a szelídség és a mértékletesség képezte. Székely Árpád, a kolozsvári Református Kollégium karnagy-igazgatója szólalt fel, aki szeretettel köszöntötte a vendég pécsi Református Kollégium énekkarát és a karnagy-igazgató Hoppál Pétert, majd a tordaszentlászlói énekkart, amelyet aznap Tóth Guttman Emese vezényelt. A pécsi énekkar ugyan a kolozsvári Református Kollégium meghívására érkezett, de – nyári szünidő lévén – a házigazda ezúttal a tordaszentlászlói vegyeskar volt. A műsor első számát a két vegyeskar közösen adta elő, majd a népviseletbe öltözött tordaszentlászlói vegyeskar lépett fel – amatőr énekkarokhoz képest jó színvonalon. Műsorukon Kodály Zoltán, Bartók Béla és Halmos László művei szerepeltek.

Ezután Hoppál Péter a Pécsi Református Kollégium nevében szeretettel és tisztelettel köszöntötte az egybegyűlteket. Egyúttal megköszönte Székely Árpádnak és a kolozsvári Belvárosi Református Egyházközség presbitereinek, hogy kolozsvári fellépésükkel régi álmukat sikerült valóra váltani. A hangverseny alatt lényegretörően ismertette az énekkar műsorán szereplő Kodály-, Bárdos-, Ádám Jenő-, Szokolay Sándor-, Gárdonyi Zsolt-műveket. A repertoár minden igényt kielégítő volt. Fiatal, míves hangokat hallottunk, amelyek muzikális előadásmódjukkal méltán örvendezették meg a hallgatóságot. Kiemelendők az árnyalt dinamikai megvalósítások. A műsor második részében Hoppál Péter bemutatta az orgonaművész Bódiss Tamást – a Budapesti Liszt Ferenc Zeneakadémia orgonatanárát -, aki nemcsak az énekkar kíséretét látta el orgonán, hanem egy szólót is előadott. Befejezésképpen a két énekkar a Mint a szép híves patakra című, XLII. zsoltárt énekelték el. Hoppál Péter felkérte a szépszámú hallgatóságot, hogy énekeljen együtt az énekkarokkal. Az istentisztelettel egybekötött hangverseny záróakkordjaként Székely Árpád az általa vezetett kollégium és a Romániai Magyar Dalosszövetség nevében jelképes ajándékot nyújtott át Hoppál Péternek.

Az emelkedett ünnepi hangulatot fokozta, hogy a pécsi kollégiumi diákok sorfalat álltak a templomban, és énekelve búcsúztak el a kilépő hívőktől.

A hangverseny után Hoppál Péter karnagy-igazgató nyilatkozott lapunknak.

– Az idei különleges év számunkra: tízéves a Pécsi Református Kollégium vegyeskara. Idén több országos rendezvényen énekeltünk, így a Budapesti Sportcsarnokban, ahol több énekkarral közösen léptünk fel, de két héttel ezelőtt a Budapesti Zeneakadémián is koncerteztünk. Fontosnak tartom a határon túli magyarsággal való találkozásainkat is: szeptemberben Kárpátalján, decemberben Délvidéken – a szétlőtt és újrafelépített kórógyi református templomban – énekeltünk, és a környékbeli falvakban koncerteztünk, tavasszal a Felvidéken léptünk fel. Kárpát-medencei fellépéseink sorozatát most zártuk kolozsvári vendégszereplésünkkel. Az énekkar létszáma ötven fő, most harmincan jöttünk el.

– Tíz éve is Ön vezette az énekkart?

– Igen, én létesítettem. Amikor Pécsett újraindult a Református Kollégium, azt a hagyományt próbáltam életre kelteni, amely a történelmi Magyarország református kollégiumaiban az elmúlt ötszáz évben létezett: Kolozsváron, Székelyudvarhelyen, Pápán – ahol tanulmányaimat végeztem – Debrecenben, a diákok már a XVI. században énekeltek az egyházi szertartások alkalmával, később saját kottás füzeteikbe gyűjtötték a repertoárt – a négyszólamú kórusművészet így virágzott a református kollégiumokban. A Debreceni Református Kollégium énekkara az egyetlen négyszólamú énekkar, amely az elmúlt 260 évben folyamatosan működött. Ennek a hagyománynak az ismeretében kell értelmezni a pécsi énekkar működését. Az újonnan indult református kollégiumok adta lehetőségeivel élnem kellett, és létre kellett hoznom azt az énekkart, amely a rendszerváltást megelőző ötven évben elhamvadt, de most képes volt újraéledni. Jelenleg három CD-felvételt és két hangkazettát adtunk ki, de már készen áll a legújabb CD-nk is. Többségében a cappella, azaz hangszerkíséret nélkül énekelünk, ritkán kísér kisszámú hangszeres kisegyüttes.

– Az ének kiemelt tantárgy a kollégium tanrendjében?

– A heti énekórán kívül van egy egyházi énekóra, két kóruspróba – van egy kamarakórusunk és egy általános iskolai énekkarunk is. Az általános iskola keretében zenei tagozat is működik, ahol hangszeroktatásban is részesülnek a tanulók. Ezenkívül van kántorképzés, orgonajáték – azok számára, akik zenei pályára készülnek. Mindezek fakultatív, azaz választható tantárgyak.

– Mi alkotja énekkarának alaprepertoárját?

– Hozzávetőlegesen 500 mű, ebből válogattunk most tízet.

– Hol lépnek fel?

– Egyházi iskolaként legtöbbször Baranya megyében a református gyülekezetek meghívására szoktunk énekelni. Általában egy hónapban egyszer. Ami a külföldi fellépéseinket illeti, vendégszerepeltünk Svájcban, Hollandiában, Németországban és a Kárpát-medencében, ahol reformátusok, azaz protestáns gyülekezetek vannak.

– Bódiss Tamás orgonaművésszel nem ez az első közös fellépésük.

Bódiss Tamással való együttműködésem folyamatosnak mondható, ha figyelembe vesszük azt a tényt, hogy az Országos Református Egyházzenei Munkaközösség elnökségében is együtt dolgozunk.

– Mennyire áll közel Önhöz ez a régió?

– Lelkemhez nagyon közel áll Erdély – doktori disszertációm anyagát is itteni kutatások képezik –, jómagam sokszor jártam Erdélyben. Küldetésnek tekintem, hogy diákjaimmal Erdélyben lépjünk fel, hogy az itteni történelmi levegő, az itteni magyar emberek szeretetéből élményt meríthessenek.

Hintós Diana

vissza az elejére


Az utolsó két fellépés előtt az Illés

(2. old.)

A Népstadionban négy évvel ezelőtt tartott felejthetetlen Illés, Omega, Metro „triumvirátus" koncertje után ismét próbálni kezdtek a magyar Beatles-ként számon tartott Illés tagjai. A Szabadság exkluzív képein látható Szörényi Levente (fent) és Illés Lajos (lent) éppen hangszereit próbálgatja, amelyek Erdélyben először és utoljára augusztus 5-én csendülnek majd fel. A művészek tegnap elkezdődött budapesti próbasorozata augusztus elejéig tart, ezután a közönség a csíkszeredai koncerten, illetve a négy nappal később sorra kerülő budapesti Sziget fesztiválon búcsúzhat el örökre a legendás hírű zenekartól.

Fotó: Zikkurat Színpadi Ügynökség Kft.

vissza az elejére


Nemzetközi filmfesztivál Karlovy Varyban

vissza az elejére


(2. old.)

A Moj Nikifor (Az én Nikiforom) című, Krzysztof Krauze rendezte lengyel alkotás kapta szombaton este a nyugat-csehországi Karlovy Varyban a 40. nemzetközi filmfesztivál nagydíját, a Kristályglóbuszt.

A nemzetközileg is nagyra értékelt fődíjjal 20 ezer dolláros pénzjutalom is jár. Magyar alkotás az idén a legjelentősebb kelet-európai filmszemlén nem kapott elismerést. A fődíj sorsát eldöntő zsűrinek Mundruczó Kornél személyében magyar tagja is volt. A versenyfilmek kategóriájában Magyarországot Mészáros Márta Temetetlen halott című alkotása képviselte.

A fődíjjal jutalmazott Moj Nikifornál a zsűri az alkotás eredetiségét és megfilmesítésének módját emelte ki. A film Epifan Drowniak életéről szól, aki Nikifor Krynicky néven naiv festőként csinált karriert. Krzystof Krauze, aki 2001 óta az Európai Filmakadémia tagja, egyben megkapta a legjobb rendezésért járó díjat is. A Moj Nikifor főszerepét alakító nyolcvanéves Krystyna Feldmant pedig a legjobb női alakításért díjjal jutalmazták. Feldman asszony a filmben férfit, a naiv festőt alakította. A legjobb férfi alakításért Luca Zingarettit jutalmazták, aki egy papot alakított a Roberto Faenza rendezte Fényes nappal (Alla luce del sole) című olasz filmben.

A jubileumi nemzetközi filmfesztivál nézői díját Életem apámmal (La vie avec mon pere) című, Sébastien Rose rendezte kanadai film kapta. Eyal Halfon izraeli rendező Ilyen szép ország (Eize makom nifla) című filmjét a zsűri különdíjjal jutalmazta. A film főszereplője Uri Gavriel szintén megkapta a legjobb férfialakításért kijáró elismerést. Ugyancsak különdíjat kapott a Sion Sono japán rendező Vacsora Norikóval (Noriko no Shokutaku) című alkotása. A dokumentumfilmek kategóriájában egy fehérorosz és egy amerikai alkotás kapott díjat.

A Nyugattól keletre elnevezésű szekcióban a Kirill Szerebrennyikov rendezte Ragin című orosz–osztrák koprodukcióban készült alkotás vitte el a pálmát.

A fesztivál keretében három világszerte ismert sztár, Robert Redford, Liv Ullmann és Sharon Stone, valamint Jirí Krejcík cseh rendező kapott életműdíjat, amelyet mindnyájan személyesen vettek át. Karlovy Varyban az idén a jubileumi nemzetközi filmfesztivál keretében 241 alkotást vetítettek le, amelyekre 142 506-an vettek jegyet, ami új nézőcsúcsot jelent.

vissza az elejére


MOZI

(2. old.)

KOLOZSVÁR

KÖZTÁRSASÁG – BATMAN 5 – amerikai bemutató. – Vetítések időpontja: 14, 17, 20, 23; kedvezménnyel 23 órától.

MŰVÉSZ-EURIMAGES – Gilles asszonya – francia bemutató. – Vetítések időpontja: 17, 19.30, 22.30; kedden egész nap kedvezménnyel.

GYŐZELEM – Hitler utolsó napjai. – Vetítések időpontja: 14, 19; Modigliani – bemutató. – Vetítések időpontja: 16.30, 22.

FAVORIT – Csillagok háborúja III. – Sith bosszúja – amerikai. – Vetítések időpontja: 17, 19.30; kedvezménnyel csütörtökön.

DÉS

MŰVÉSZ – XXX–2. – amerikai. – Vetítések időpontja: 17, 19; pénteken, szombaton, vasárnap 22 órától kedvezménnyel, és hétfőn minden vetítés.

TORDA

FOX – A gépész – bemutató. – Vetítések időpontja: 16, 18, 20.

SZAMOSÚJVÁR

BÉKE – Second Hand – román. – Vetítések időpontja: 17, 19, 21.

BESZTERCE

DACIA A-TEREM – Hitler utolsó napjai – német. – Vetítések időpontja: 16, 19; pénteken, szombaton, vasárnap 22 órától; kedvezménnyel hétfőn.

DACIA B-TEREM – Júlia – amerikai. – Vetítések időpontja: 17, 19.30; pénteken, szombaton, vasárnap 21.30 órától; kedvezménnyel kedden.

GYULAFEHÉRVÁR

DACIA – Walking Tall – amerikai. – Vetítések időpontja: 15, 17.30, 20; pénteken, szombaton, vasárnap 22 órától kedvezménnyel és hétfőn egész nap.

Az oldalt szerkesztette: Ördög I. Béla

vissza az elejére


KÖRKÉP


Szilágy megye
Érettségi eredmények

(5. old.)

A tavalyinál jóval magasabb átlaggal számolhat a szilágysági oktatás. A tanfelügyelőség tegnap délután összesített adatai szerint Szilágy megyében 2231 diák iratkozott be az érettségire, de csak 2198-an jelentek meg a vizsgákon. Közülük 249-en nem érték el a minimális tudásszintet, amely alapján érettségi diplomát kaphatnának. A sikeresen vizsgázók megyei átlaga 88,62%, ez az arány öt százalékkal magasabb a tavalyinál.

A magyar oktatás esetében ez az arány magasabb. 337 tanuló iratkozott be a vizsgákra, de ketten végül is nem vállalták a megmérettetést. A 337 vizsgázó diák közül 28-an buktak meg. A magyar diákok esetében a sikeresen vizsgázók aránya legalább három százalékkal magasabb a megyei átlagnál: 91,69%.

A tegnap délután kapott előzetes összesítés után még következik az óvások elbírálása. A végleges eredményekre még visszatérünk.

Józsa László

vissza az elejére


Vasvári Pálra emlékeztek a magyarvalkói falunapokon

(5. old.)

A hétvégén szerveztek először falunapokat Kalotaszeg egyik legrégebbi településén. A magyarvalkói ünnepség keretében Vasvári Pálról is megemlékeztek.

A falunap szombaton reggel bicikliversennyel kezdődött, Kis János helyi tanító szervezésében. Hét kilométeres távot tettek meg a felnőtt kategóriában futó versenyzők, a legügyesebbnek bizonyuló 21 éves Gergely Istvánnak a tanító szerint azért sikerült elsőként visszaérnie az iskolához, mert ő volt az, aki a legjobban ismerte a pályát. A falubeli gyerekeknek ügyességi versenyt szerveztek az iskola udvarán. A 12 versenyző közül Kondra Attila 11 éves tanuló volt a legügyesebb, megtudtuk, hogy kedvenc tantárgya a torna, és talán ezért tudott a legrövidebb idő alatt végigmenni az akadálypályán, ami szerinte is kissé nehéz volt.

Délután az iskolaudvaron felállított színpadon felléptek a magyarvalkói általános iskolások a Kukoricahántás című darabbal, majd a piliscsabai Pázmány Péter Katolikus Egyetem néptánccsoportjának és a Döbögő néptáncegyüttes táncosainak előadása következett, végül a bánffyhunyadi Rákóczi Szövetség néptánc-csoportjának tapsolhatott a közönség. A kerékpárverseny és néptáncelőadások alatt a szép számban összegyűlt falubeliek és vendégek az udvaron kürtőskalácsot kóstolhattak.

A hat órakor kezdődő istentiszteleten Csoma Áron piliscsabai református lelkész hirdetett igét, ezt a magyarvalkói és a piliscsabai ifjúság közös énekei követtek, majd Lukács Ferenc magyarvalkói református lelkipásztor emlékezett meg Vasvári Pálról, köszöntve az egybegyűlteket. Ezt követően Okos Márton szólt az ünneplőkhöz a Magyarok Világszövetsége nevében, majd Körömi Attila magyarországi képviselő, Kerekes Sándor a megyei tanács alelnöke, Lászlóffy Arthúr Piliscsabáról, Lőrincz András Magyarvalkó szülötte, Pécsi L. Dániel jelképtervező és Szentandrási István bánffyhunyadi alpolgármester. A megemlékezés az udvaron folytatódott az óvodások rövid műsorával, és a szigetvári Rákóczi Szövetség küldöttségéhez tartozó lány gitárszámával, majd az egybegyűltek megkoszorúzták a Vasvári Pál kopjafát. A 23 éves hadvezér előtt tisztelegtek a helyi és környékbeli egyházak és külföldi vendégek, végül a piliscsabai Veres Panna trombitálta el a székely himnuszt. A székely himnusz és a szózat eléneklése után a résztvevők választhattak a művelődési házban megrendezett táncház és az iskola udvarán szervezett szabadtéri buli között, amelyhez a bánffyhunyadi Volum-x együttes szolgáltatta a zenét.

A falunapok vasárnap délelőtt kirándulással folytatódtak a havasrekettyei vízeséshez és a jósikafalvi tóhoz, délután pedig focimeccsre és sakkversenyre került sor.

Dézsi Ildikó

vissza az elejére


Tízéves a körösfői Vasvári Pál kopjafa

(5. old.)

Hétvégén a Körösfői Rákóczi Kultúregylet és a Rákóczi Szövetség Kalotaszegi Szervezetének szervezésében az idén is méltóan megemlékeztek Vasvári Pálra, aki a Rákóczi szabadcsapat parancsnokaként négyszáz bajtársával együtt 1849. július 6-án Kalotaszeg határában esett áldozatul a lázadó román erőknek.

Pénteken a Körösfői Művelődési Házban Péntek Lászlónak a Rákóczi Kultúregylet elnökének köszöntőjével kezdődött az immár 11-ik alkalommal szervezett ünnepségsorozat. Ezt követően „Kalotaszegi címerek, egyházi és világi jelképek a Kárpát-medencében" címmel Pécsi L. Dániel jelképtervező címerkiállítását Okos Márton közíró nyitotta meg. Verset szavalt Ferencz Bálint hatodik osztályos tanuló Nagytarcsáról, valamint népdalt énekelt Péntek Zsuzsa, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem harmad éves hallgatója. Az esti órákban 1848–2005, Unió akkor és most címmel vitafórumot tartottak. A hozzászólásokat borúlátás jellemezte: a jelenlevők közül többen a tavalyi népszavazásról beszéltek. Hozzászólásában a jelenséget történelmi távlatban elemezte dr. Balogh Balázs, az Magyar Tudományos Akadémia Néprajzi Kutatóintézetének Tudományos Főmunkatársa, valamint kollégája dr. Fülemile Ágnes.

Szombaton történelmi diákvetélkedő kezdődött Ki tud többet Vasvári Pál életéről és haláláról címmel, majd Magyarvalkón ünnepségre került sor. Ugyanakkor a körösfői református templom közelében a szigetvári Rákóczi Szövetség küldöttei tűzijátékkal tisztelegtek az elesett hősök emléke előtt.

A vasárnap ünnepi istentisztelettel folytatódott az emlékezés. Igét hirdetett Katona Béla, a Tiszavasvári Református Egyházközség lelkipásztora, valamint Ferencz László, a Kalotaszegi Református Egyházközség esperese. A templom mellett levő kopjafánál ünnepi köszöntőt mondott Antal János, Körösfő polgármestere, Eckstein-Kovács Péter szenátor, valamint Kónya-Hamar Sándor és Máté András parlamenti képviselők, valamint Pálffy Zoltán, a megyei tanács alelnöke Mátis Jenő, a megyei tanács RMDSZ-es frakcióvezetője.

A szülőföld üzenetét Kerekesné Lévai Erika, a Vasvári Pál Társaság ügyvezető igazgatója, az anyaországét pedig Körömi Attila, független országgyűlési képviselő tolmácsolta.

Az idén Patrubány Miklósnak ítélték oda a Vasvári-díjat, amelyet Péntek László adott át.

P. L.

vissza az elejére


Letették a katonai esküt

(5. old.)

Szombaton országszerte több mint 5 ezer fiatal tette le a katonai esküt. A júniusban besorolt kiskatonák közül a szamosfalvi kaszárnyában több mint 200-an fogadtak hűséget az országnak (ők a 01607, 01049, 01215-ös katonai egységekhez tartóznak), akik sorkatonaságukat a tűzoltóság berkeiben töltik.

B. B.

Az oldalt szerkesztette: Kiss Olivér

vissza az elejére


GAZDASÁG – REKLÁM


Újabb magyar–román gazdasági tervek

(6. old.)

Kolber István magyar fejlesztési miniszter a múlt hét végén Bukarestben járt, ahol a területfejlesztésért és az építésügyért is felelős kollégájával tárgyalt. A látogatás célja a 2000-ben, Gyulán aláírt magyar–román egyezmény területeinek kiszélesítése, valamint a várhatóan ez év végén megrendezésre kerülő közös kormányülés napirendi pontjainak előkészítése volt.

Május eleji budapesti tárgyalásaik lezárásaként Kolber István és kollégája, Borbély László pénteken megállapodást írt alá a területfejlesztés és a területrendezés kérdéseiben való szorosabb együttműködésről, valamint a 2000-ben, Gyulán aláírt magyar–román egyezmény területeinek kiterjesztéséről a lakás- és építésügy valamint a turizmus területére.

A dokumentum a további szakmai együttműködés kereteit határozza meg. A területfejlesztés területén magába foglalja többek között a hosszú távú tervezés és a felzárkóztatás összehangolását, a magyar fejlesztési tapasztalatok átadását, a határ menti együttműködés megerősítését és a Duna közös logisztikai célú hasznosítását. A Felső-Tisza vidékére a két miniszter közös területfejlesztési terv kidolgozását határozta el.

A miniszterek a megbeszélés után egybehangzóan jelentették ki, hogy a két ország építőiparának fel kell készülnie a 2007–2013 közötti pénzügyi tervezési időszakban rendelkezésre álló – a korábbiakhoz képest jelentősen több – fejlesztési forrás beáramlására.

A felek áttekintették az észak-erdélyi autópálya megvalósulásának helyzetét és a szükséges további lépéseket. Kolber István a magyar kormány nevében ígéretet tett az európai uniós pályázatokkal kapcsolatos tapasztalatok átadására.

Az eredetileg októberre tervezett közös kormányülés időpontja a romániai előrehozott választások miatt várhatóan későbbre tolódik.

vissza az elejére


Gépjárműadózási EU-irányelvtervezet

(6. old.)

Elfogadta az Európai Bizottság keddi strasbourgi ülésén a gépjárműadózásról szóló irányelvtervezetet, amelyet Kovács László adó- és vámügyi biztos, a testület egyetlen magyar tagja terjesztett elő. Az elképzelés alapján a tagállamok nagy részében – de nem mindegyikében – kivetett regisztrációs adó fokozatosan beépülne az éves üzemben tartási adóba, és így egy idő után megszűnne. A jogszabály célja, hogy a gépjárműadózásnak az Unió tagországaiban egységes megközelítése legyen, biztosítsa a belső piac akadálytalan működését, érvényesítse a környezetvédelmi szempontokat és elkerülje a kettős adóztatást. Amennyiben a javaslatot a tagországok pénzügyminisztereinek tanácsa is elfogadja, az kötelező jelleggel épül be a tagállamok gyakorlatába.

vissza az elejére


Valutaárfolyamok
Július 11., hétfő

(6. old.)

Váltóiroda

Euró (Vétel/Eladás)

Dollár (Vétel/Eladás)

Forint (Vétel/Eladás)

Macrogroup (Főtér 23., Sora, Bolyai u. 8., Szentegyház u. 4.)

3,55/3,58

2,95/2,99

0,0141/0,0145

Western Union – szolgáltatás a Sora, Bolyai u. 8. és Szentegyház u. 4. szám alatti váltóirodákban.

vissza az elejére


Július 12., kedd

A Román Nemzeti Bank mai árfolyamai: 1 euró = 3,5792 erős lej, 1 USD = 2,9804 erős lej, 100 magyar forint = 1,4481 erős lej.

vissza az elejére


HIRDETÉS


BÉRBE VESZ

(7. old.)

Fiatal lány kiadó garzont keres. Telefon: 0744-542911. (0007)

Bérbe vennék két-három-négyszobás, felújított lakást irodának és protokoll-lakásnak. Telefon: 0740-899329. (0022)

vissza az elejére


Egy perc derű

(7. old.)

A rendőr fáradtan érkezik haza.
– Veled meg mi van? – kérdezi a felesége.
– Tudod, ma a Kováccsal teniszeztem.
– És ebbe fáradtál bele? Hiszen Kovács nagyon gyenge játékos.
– Igen, de csak egy ütőnk volt.

vissza az elejére


SPORT


LABDARÚGÁS
Intertotó Kupa
CFR: a Saint Etienne a következő ellenfél

(8. old.)

A francia, nagy múltú Saint Etienne lesz a Kolozsvári CFR-Ecomax ellenfele az UEFA-Intertotó Kupa 3. fordulójában.

A francia együttes a hazai pályán, az első mérkőzésen elért 1–1 után idegenben harcolta ki a továbbjutást: 2–1-re győzte le a svájci Neu-chatel Xamax együttesét, s ezzel 3–2-es összesítéssel lépett tovább. A harmadik forduló első mérkőzéseire e hét végén, a visszavágókra pedig 23-án kerül sor, s akárcsak a korábbi párharcok esetében, a vasutasok kezdenek itthon. A mérkőzésre valószínűleg szombaton délután 5 órakor kerül sor.

A kolozsvári klub főszponzora, Pászkány Árpád a korábban az Athletic elleni továbbjutás esetére kitűzött 60 millió lejes fejenkénti pénzjutalmat 100 millió lejre növelte a mérkőzést követően. Pászkány a párharcot követően kifejtette: a bírók ítéletei ezúttal is a nagyobb csapatnak kedveztek, több alkalommal is teljesen nyilvánvalóan a CFR ellen ítéltek mindkét mérkőzésen.

vissza az elejére


Martin Tudor a CFR-nél

(8. old.)

A központi sportsajtó értesülései szerint Martin Tudor, a Steaua kapusa aláírt a CFR-rel, így a következő idényben a kolozsváriak kapuját védi. A vasutasgárda vezetői szeretnék leigazolni a Steaua másik játékosát, Florentin Dumitru középpályást is.

vissza az elejére


Nem jön Besztercére a Deportivo

(8. old.)

Amint arról tegnap már röviden szóltunk, a Besztercei Glória nem jutott tovább az UEFA-Intertotó Kupa második fordulójából. Ioan Ovidiu Sabău együttesének mindössze egyetlen gólra lett volna szüksége a továbbjutáshoz, ehelyett azonban a horvát Slaven Belupo győzött 1–0-ra, Musa 67. percben értékesített büntetőjével. Ennek köszönhetően a horvát együttes szurkolói láthatják majd élőben a spanyol Deportivo La Corunát, amely a 3. fordulóban a beszterceiek ellenfele lett volna.

(balázs)

vissza az elejére


Az U FC legyőzte a „bajnok" Debrecent

(8. old.)

Az elmúlt hét végén barátságos mérkőzés keretében Debrecenben vendégeskedett a Kolozsvári U FC. A kolozsváriak már új edzőjükkel, Leo Grozavuval mentek a magyar bajnokhoz, ahol 3–0 arányú sikert arattak Székely, Giurgiu és Mureşan góljaival. Sajnos, a könnyed győzelem nem az igazi bajnok ellen született, hanem csak a DVSC másodcsapata ellen.

vissza az elejére


KERÉKPÁR
Tour de France
Armstrong elvesztette a sárga trikót

(8. old.)

Hosszú szökés után a dán Michael Rasmussen nyerte a Tour de France országúti kerékpáros körverseny kilencedik szakaszát, amely után a harmadikként célba érkező német Jens Voigt összetettben átvette a vezetést a hatszoros győztes amerikai Lance Armstrongtól.

A Rabobank kerekese, Rasmussen már a Garardmer és Mulhouse közötti 171 km-es etap elején meglépett a mezőnytől, és hosszas magányos tekerésének végül első hely lett a jutalma. Mögötte – mintegy három perc hátránnyal – a francia Christophe Moreau és Voigt érkezett a célba másodikként, illetve harmadikként, míg a mezőny – benne a címvédő Armstronggal – további három perccel később fejezte be a szakaszt. Az összetettben Voigt tehát átvette a vezetést, Moreau feljött a 2. helyre, míg Armstrong 2:18 perc hátránnyal a harmadik.

Bodrogi László a győzteshez képest 20:51 perc hátránnyal a 169. helyen ért célba, összetettben pedig 14 helyet visszacsúszva a 117.

A vasárnapi etap krónikájához tartozik még, hogy a múlt heti első szakaszon győztes amerikai David Zabriskie, valamint a spanyol Igor Gonzales de Galdeano feladta a a viadalt, az 1997-ben bajnok német Jan Ullrich pedig bukott, de T-Mobile-os csapattársai segítségével végül gyorsan felzárkózott a mezőnyhöz.

vissza az elejére


Csoportelső magyarok

(8. old.)

Az orosz és az olasz együttes legyőzése, majd a horvátoktól elszenvedett vereség után a címvédő magyar férfi vízilabda-válogatott utolsó mérkőzésén fölényes sikert (11–3) aratott a házigazdák ellen a Világliga New York-i középdöntőjében, és csoportelsőként végzett. A hatcsapatos döntőt Belgrádban rendezik meg augusztus 11. és 14. között. Eközben a magyar női vízilabda-válogatott az utolsó játéknapon ötgólos győzelmet aratott a spanyolok ellen a Világliga B-csoportjának második selejtezőfordulójában, s ugyancsak csoportgyőztesként került a nyolcas döntőbe, amelyre augusztus 18. és 21. között kerül sor.

vissza az elejére


Dortmund: Lékó kikapott

(8. old.)

Vereséggel folytatta szereplését a dortmundi sakk szupertornán Lékó Péter: a magyar nagymester a sötét bábukat vezetve kikapott a német Arkadij Naiditschtól.

*

Nem jött haza üres kézzel Zalaegerszegről Vilcsek Attila és Vilcsek Loránd. A két 9 éves srác, akiket Bartis Emőke tanít a karate titkaira, egy hétig edzőtáborozott a magyarországi városban, ahol mindketten sikeresen vizsgáztak karate-tudásukból, így már megvan a kék övjük (5. Kyu-fokozat). Képességeiket az erről szóló oklevelek mellett a zalaegerszegi versenyen szerzett érmek is bizonyítják, amelyeket egy harmadik és két negyedik helyezésért akasztottak nyakukba a díjazáson.

A magyarországi versenyt egyébként Dr. Czégei Árpád Attila, a Sendo-Ryu Karate-Do Szövetség alapítója és elnöke szervezte, akinek neve mifelénk sem ismeretlen, hiszen néhány éve még Kolozsváron tanította karatézni a sportág szerelmeseit.

Az oldalt szerkesztette: Balázs Bence