Közszemlén a kolozsvári tanácsosok vagyonnyilatkozata
Többen a tanácsosi juttatásból élnek
(1., 4. old.)
Irsay Miklós és László Attila a két leggazdagabb RMDSZ-es kolozsvári tanácsos derül ki a polgármesteri hivatal honlapján közzétett vagyonnyilatkozatokból. Az önkormányzati képviselők vagyona viszont eltörpül egyes román tanácsosok bevételei mellett: az RMDSZ-esek kollégái 10 ezer euró értéket meghaladó festményekkel, bankbetétekkel, valamint több tízezer dolláros jövedelmet eredményező részvényekkel rendelkeznek
A polgármesteri hivatal honlapján szereplő vagyonnyilatkozat szerint Boros János alpolgármester Kajántón 250 négyzetméteres telket koncesszionál a helyi tanácstól, amelynek adózási értéke alig 9 ezer lej. A szóban forgó dokumentum szerint nincs a nevén egyetlen lakás sem, de még mindig megtartotta az 1979-ben vásárolt Moszkvics típusú személygépkocsit. Ezenkívül négy évvel ezelőtt leasing rendszerben vadonatúj Opel Astrához jutott, amelynek részleteit információink szerint nem a hajdani Trabantjának árából fizeti. Érdemes megjegyezni, hogy Borosnak nincs 5 ezer eurót meghaladó értéktárgya, bankbetéte. Tavaly egy évre 396 millió lejes alpolgármesteri juttatásban részesült. Felesége 150 millió lejt keresett. Boros tavalyi jövedelmét az ACE spanyol érdekeltségű alkatrészgyártól szaktanácsadásért kapott 11,1 millió lejes honorárium is gyarapította.
A www.primariaclujnapoca.ro honlapon szereplő vagyonnyilatkozat szerint Fekete Emőkének nincs saját nevén szereplő lakás vagy földterület. Évi körülbelül 90 millió lejes fizetését a Progress Alapítványtól kapja, ahol jogtanácsosi munkakörben alkalmazzák. Fekete 20 részvénnyel társtulajdonosa az Ideaconsult Kft-nek, ahonnan évi 2 millió lejes bevételhez jutott.
Somogyi Gyula egy 1991-ben visszaszolgáltatott 3,3 hektáros telek tulajdonosa az Ady Endre utcában. Ezen kívül nevén van egy 1973-ban vásárolt 68 négyzetméteres tömbház lakás fele. Somogyi évi 156 millió lejes jövedelemhez jut a Protestáns Teológiától, ahol gazdasági igazgató. Ugyanakkor nyugdíja évi 42 millió lej, akárcsak a feleségéé. 5 millió lejhez jutott mezőgazdasági tevékenységek révén, a tanácsosi juttatás pedig elérte a 111 millió lejt.
Irsay Miklós vagyonnyilatkozata már vaskosabb". Ebből kiderült, hogy társtulajdonosa a Kopiernicus Birotica Kft.-nek, a Mobil Master Kft.-nek, az El Nino Kft.-nek és a Tourism Aviatica Kft.-nek. Érdekes megjegyezni, hogy Irsay nevén nem szerepel egyetlen lakás, ház vagy földterület, de 5 ezer eurót meghaladó bankbetéttel sem rendelkezik. A tanácsos azt is feltüntette, hogy családja évi 93 millió lejhez jutott gyermeknevelési pótlék formájában.
Szintén négy cégnél részvényes László Attila is. Tavaly vezetőségi tagként 62 millió lejhez jutott a Novo Farmtól, ahol a részvények 30 százalékát birtokolja. Ezen kívül ugyaninnen évi 280 millió lejes fizetést kapott. Ugyanakkor két telekkel, mezőgazdasági területtel, közel 1 hektáros erdővel, két lakással, valamint egy hétvégi házzal rendelkezik.
Kidében van 3,5 ár földje Molnos Lajosnak. Az RMDSZ-es városi tanácsosnak nincs bankbetétje, de a dési Samus Mex Rt.től évi 200300 euró osztalékot kap a 30 részvényért. Vagyonnyilatkozatában Molnos sem tüntette fel a városi tanácsosi tisztségből származó jövedelmet.
Még 1968-ban vásárolt 110 négyzetméteres lakással, és egy1992-ben gyártott Opel személygépkocsival rendelkezik Pálffy Károly. Az önkormányzati képviselő jól áll a bankbetétek terén: összesen 5 ezer dollárt, 2 ezer eurót és mintegy 180 millió lejt kötött le a Román Fejlesztési Bankban (BRD), a Ion Ţiriac Bankban és a Bancpost kolozsvári fiókjánál. Ugyanakkor Pálffy 55,8 millió lejes bevételhez jutott tanácsosi tevékenysége során és 13,6 millió lejt kapott szaktanácsadásért, valamint 10,5 millió lejt szerzői jogdíjként. Feleségével együtt Pálffy 109,9 millió lej nyugdíjat vett fel 2004-ben.
Kiss Olivér
vissza az elejére
Kolozsvári Könyvek Tavasza a Főtéren
(1. old.)
Háromnapos könyvvásárt szervezett a Mátyás-szobornál a Francia Kulturális Központ. A Kolozsvári Könyvek Tavasza elnevezésű rendezvényen a csütörtöki kezdőnapon a Humanitas, Studia, Kriterion és Koinónia kiadók mutatták be legújabb termékeiket. Ma a Humanitas, Limes, Galaxia Gutenberg, Aquaforte, Eikon, holnap pedig a Humanitas tart könyvbemutatót.
vissza az elejére
Sínen a kisebbségi törvénytervezet?
(1. old.)
Egyezségre jutottak a kormánykoalíció tagjai a kisebbségügyi törvénytervezet kapcsán jelentette lapzártakor, saját forrásaira hivatkozva a Mediafax hírügynöksége. Az RMDSZ és a liberális-demokrata szövetség abban egyezett meg, miszerint a magyar érdekvédelmi szervezet támogatja a közszolgálati televízió és rádió tevékenységéről szóló parlamenti jelentést olyan változatban, ahogyan a liberálisok és a demokraták azt óhajtják, ennek cserében az egykori választási D. A. Szövetség tagjai támogatják az RMDSZ által kedvelt változatban a kisebbségi törvény-tervezetet. Mint ismeretes, Monica Macovei igazságügyi miniszter és Mona Muscă művelődésügyi miniszter fenntartásokat fogalmazott meg a tervezettel kapcsolatban.
vissza az elejére
Tonk Sándor nevét viseli az EMTE könyvtára
(1., 4. old.)
Tonk Sándorról, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem elhunyt rektoráról nevezték el a magyar állami költségvetésből támogatott egyetem kolozsvári Déva utcai kirendeltségének könyvtárát.
A tegnap déli avatóünnepségen Szilágyi Pál rektor elmondta: az erdélyi magyarság kultúrájának megőrzésére olyan tevékeny emberekre van szükség, mint amilyen Tonk Sándor volt. Emlékeztetett: a történészprofesszor olyan pályát választott, amely kevés érvényesülési lehetőséget nyújtott egy erdélyi magyarnak a kommunista diktatúra idején, ennek ellenére vállalta ezt a hivatást. A rektor Tonk Sándor érdemei közé sorolta, hogy kiépítette az EMTE-t, új lendületet adva az erdélyi magyar tudományos kutatásnak. Szilágyi hangsúlyozta: az egykori rektor tudta, hogy könyvtár nélkül nincs tudományos kutatás, ezért szorgalmazta az erdélyi magyar dokumentációs központ létrehozását is. Az elképzelés szerint ennek tartalmaznia kell az erdélyi magyarsággal kapcsolatos összes dokumentumot.
Szilágyi Pál a Szabadság kérdésére elmondta: a dokumentációs központ létrehozása eddig pénzhiány miatt nem valósulhatott meg, éppen ezért bármilyen adományt szívesen fogadnak. A szakértői egyeztetések azonban nem rekedtek meg, a szakemberek tovább vitatják a felmerülő lehetőségeket. Emlékeztetett: csak Kolozsváron legalább tíz könyvtár működik. A terv megvalósulása esetén az erdélyi központ az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) után az összmagyarság második legnagyobb dokumentációs központja lehetne.
A rendezvényen jelen lévő Monok István, az OSZK igazgatója is a dokumentációs központ fontosságát hangsúlyozta.
A Tonk Sándorról elnevezett EMTE könyvtárban egyelőre három ezer könyv található, ezeket a Kolozsváron működő környezetvédelmi és média szakos diákok használják, de a készlet tartalmazza a tervezett európai tanulmányok szak beindítására szükséges szakirodalmat is.
B. T.
vissza az elejére
Gyengébbek és drágábbak a román szivattyúk
(1., 4. old.)
Hazudott az Aversa igazgatója. Gheorghe Matei a napokban azt nyilatkozta a sajtónak, érthetetlennek tartja, amiért a környezetvédelmi minisztérium magyar szivattyúkat és szakembereket hozatott, akiknek csak a napidíja több mint 20 000 euróba kerül, holott az általa vezetett vállalat sokkal jobb szivattyúkkal rendelkezik, amit ingyen és bérmentve még az ortodox húsvét előtt fel is ajánlottak a minisztériumnak és a Temes megyei hatóságoknak. Mi több, a magyar szivattyúk egy része is tőlük származik, azt a magyar fél tavaly importálta a román gyártól.
A közvélemény felháborodással fogadta a részrehajló" román hatóságokat, akik inkább a sokba kerülő magyarországi felszereléseket szereltette fel mellőzve az ingyenes, gyors hazai segítséget. A Temes megyei tanács vezetőjének tegnapi bejelentése nyomán azonban fény derült Matei hazugságára: a sajtó rendelkezésére bocsátott dokumentumok arról tanúskodnak, a román ajánlat alig május 10-én délben érkezett. E szerint csak négy szivattyút ajánlanak fel, az általuk feltüntetett kapacitás szerint pedig ezek az eszközök valóban kétszer gyengébbek, mint a magyarországiak által a bocsátott felszerelés. A szolgáltatás távolról sem ingyenes, a négy szivattyúért kért összeg pedig több mint egymilliárd lej. Kiderült az is, a már üzembe helyezett szivattyúk kivétel nélkül magyar gyártmányúak.
vissza az elejére
Torlódás várható a románmagyar határon
(1. old.)
A pünkösdre hazatérő vendégmunkások miatt péntektől erősödő határforgalomra lehet számítani a románmagyar határon hívja fel a figyelmet a magyar határőrség. Megnövekedett forgalomra számít a határőrség Románia felé Nagylaknál és Ártándnál, a várakozás elkerülésére a kiszombori és a battonyai határállomás igénybevételét ajánlja. Akiknek nem sikerül hazajönniük, a szombati csíksomlyói pünkösdi búcsút a Duna Televízió egyenes adásában, vagy a budapesti Uránia Nemzeti Filmszínházban követhetik. A közvetítés előtt Boda László nyugalmazott egyetemi tanár, teológus mond bevezetőt.
A vendégmunkások a határőrség tudomása szerint pünkösd hétfőn indulnak vissza Nyugat-Európába. A MÁV Rt. is intézkedéseket hozott a pünkösd alatt várható nagyobb utasforgalom zavartalan lebonyolítására, s mentesítő vonatokat indít.
vissza az elejére
Tiltakoznak a volt politikai elítéltek
(1. old.)
A Volt Politikai Elítéltek Egyesületének tagjai megalázónak tartják a városi tanács azon határozatát, melynek értelmében elhalasztották az anyagi támogatás folytatását a tavaly megkezdett Antikommunista Ellenállás Emlékművének befejezésére.
A Kolozsvári Állami Magyar Színházzal szemben elkezdett építkezésre az egyesület adományokból 1 milliárd 200 millió lejt gyűjtött össze. A szervezet elnöke, Traian Neamţu tegnap azt nyilatkozta a sajtónak, hogy az emlékmű teljes befejezéséhez még 3 milliárd lejre van szükség. Megalázónak éreztem, hogy a városi tanács ülésén Molnos Lajos RMDSZ-tanácsos illegálisnak nevezte építkezésünket, a többiek pedig úgy döntöttek, hogy elnapolják az 500 millió lej kiutalását" mondotta.
Elnökük szerint Molnos Lajos azért ellenkezik, mert azon a helyen Janovits Jenőnek, a kolozsvári magyar színház alapítójának a szobrát szeretné látni.
vissza az elejére
Támogatják a kultúrát
(1. old.)
A szerdai, azonnali hatállyal összehívott tanácsülésen csupán két napirendi pontot vitattak meg a kolozsvári önkormányzati képviselők: a civil szervezeteknek a nyugati típusú grand rendszerben (pályázati úton) történő finanszírozási módozatot, valamint a Teatrul Imposibil anyagi támogatásáról szóló határozat-tervezetet.
Sajnos egyelőre nem pályázhatnak közpénzekre a közhasznú tevékenységet folytató alapítványok, egyesületek, ugyanis a tegnapi ülésen a tanácsosok ismét elnapolták a kérdés megvitatását. Pálffy Károly RMDSZ-tanácsos azzal érvelt, hogy idénre már amúgy is elfogyott a civil szervezetek támogatására szánt városházi költségvetés. Ezenkívül, mondta Pálffy, a szabályzat még mindig pontosításra szorul.
Szintén tegnap a tanácsosok hozzájárultak ahhoz, hogy 746 millió lejt utaljanak ki a Man. In. Fest Nemzetközi Színházfesztivál megszervezésére, valamint az ugyanezen nevet viselő kulturális kiadvány megjelentetésére.
(k. o.)
vissza az elejére
KRÓNIKA
A nap idézete
(2. old.)
Csoda nékem minden perce a fénynek, az árnynak, csoda nékem minden kicsi íze a térnek. Behintve a földfelszín minden falatja csodával, elöntve a belső minden csöppje vele. Szakadatlan csoda nékem a tenger, hal-nyájak, szirtek, hullámzúgás, a hajók és rajtuk ...az ember. Kell-e különb csoda ennél?
Walt Whitman
A KOLOZSVÁRI JÁNOS ZSIGMOND UNITÁRIUS KOLLÉGIUM május 1314. között felkészítő hétvégét szervez a kollégiumba készülő VIII. osztályos diákok számára, a következő program szerint: pénteken du. 6 órától ismerkedés, szombaton fél 9 órától felkészítő vallásból, magyarból, matematikából és románból, du. 4 órától bemutatják a kollégiumot a gyerekeknek, du. 6 órától részt vesznek a nagykorusító ünnepségen. Bővebb felvilágosítást az 598-043-as telefonszámon kaphatnak az érdeklődők. Minden diákot és szülőt szeretettel vár az iskola!
ISKOLABÖRZÉRE várják a magyar nyelven továbbtanulni akaró nyolcadikos diákokat az Onisifor Ghibu Líceumba (Grigorescu negyed, Al. Vlahuţă u. 1214.). Az immár ötödszörre megrendezett iskolabörzén bemutatkoznak az elméleti és felekezeti líceumok, valamint a szakiskolák, és így szülőknek, diákoknak könnyebb választaniuk az iskolák között. Időpont: május 14., szombat de. 10 óra.
ZENÉSTÁNCOS ÖSSZEJÖVETEL lesz május 14-én, szombaton du. 6 órától az RMDSZ kül- és belmonostori körzetében, a Mócok útja 75. szám alatti Pro Iuventute székházban.
II. SZÁMÍTÁSTECHNIKAI NYOMDÁSZKONFERENCIA, A KIADVÁNYSZERKESZTÉSTŐL A NYOMTATÁSIG. A rendezvényt az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság székhelyén (Magyar/21 Decembrie 1989 út 116.) tartják május 14-én, szombaton délelőtt 9 órai kezdettel, neves helybeli és magyarországi előadókkal.
KEZDŐDNEK A SZABÉDI-NAPOK. Május 13-án de. 10 órakor Ft. Szabó Árpád püspök és Kötő József, az EMKE elnöke ünnepélyes keretek között megnyitja a Szabédi-Napokat az Unitárius Püspökség Dávid Ferenc dísztermében. József Attila erdélyi kortársai és az utókor a tematikája az idei rendezvénynek, és olyan irodalmi személyiségek tartják az előadásokat, mint Pomogáts Béla, Kántor Lajos, Láng Gusztáv, Cseke Péter, Széles Klára. Május 14-én, szombaton megkoszorúzzák Szabédi László sírját a Házsongárdi temetőben.
A GYŐRI BENCÉS PLÉBÁNIA FÉRFIKÓRUSA énekel május 15-én, vasárnap du. 6 órától, a dési Ferences-templom esti miséjén.
A BRITISH COUNCIL versenyt szervez olyan fiataloknak, akik részt szeretnének venni a Velencei Biennálén. A Brit Pavilonban az idén Gilbert&George művészek munkáit is kiállítják. A versenyre jelentkezők egy 400600 szóból (románul és angolul) álló, jól dokumentált krónikát kell készítsenek Gilbert&George: élő szobrászat!?! témával. Feltétel: 1830 év közöttiek jelentkezhetnek, akiket érdekel a jelenkori művészet és kultúra, és nagyon jól ismerik az angol nyelvet. Előzetes gyakorlat a művészeti sajtóban előnyt jelent, de nem kötelező. Az igényelt krónika mellett a jelentkezési dosszié tartalmazzon egy angol nyelvű CV-t, érvényes útlevél-másolatot és egy rövid szándéknyilatkozatot. Ezt a Codruta.Cruceanu@britishcouncil.ro e-mail címre kell elküldeni vagy a helyi British Council Központba, május 18-án reggel 9 óráig.
vissza az elejére
Vernére emlékezve
(2. old.)
A tegnap délelőtt került sor a Jules Verne a Kárpátokban című nemzetközi kollokvium megnyitójára a BabeşBolyai Tudományegyetem főépületének Aula Magna termében. A már hagyományosnak tekinthető rendezvénysorozatot a Bölcsészkar francia részlege szervezi minden évben 1992 óta. Évente egy-egy francia íróra emlékeznek a rendezvénysorozat alkalmából, ez alkalommal azért választották Jules Verne-t, mert az idén ünnepeljük halálának 100. évfordulóját.
Elsőként Ştefan Olteanu rektorhelyettes köszöntötte az egybegyűlteket, Nicolae Bocşa rektor nevében is. Elmondta, a Bölcsészkar francia részlegének az idén ez a legfontosabb nemzetközi szintű előadássorozata. Továbbá röviden összegezte Verne munkásságát, megemlítve a regényeiben felfedezhető kalandvágyat, a fantasztikus elemek tudományos szempontból való vizsgálatát, amelyért a szürrealizmus egyik előhírnökének tekintik.
Ezt követte Mircea Mutu a Bölcsészkar rektorának köszöntőbeszéde, aki méltatta Ion Hobana író könyvét. Többek között köszöntötte a hallgatóságot Efstratia Oktapoda, a franciaországi Jules Verne Nemzetközi Központ igazgatónője, valamint Corina Moldovan szervező is.
Végül Ion Hobana író tartott előadást Verne műveiről, és a romániai olvasóközönség azokhoz való viszonyulásáról, valamint ennek jelentőségéről.
A kollokvium keretén belül számos olyan rendezvényre kerül sor, amelyet a franciaországi művelődésügyi minisztérium és Nantes di Amiens város polgármesteri hivatala szervez. Emellett jelen lesz Jean-Paul Dekiss közismert francia író és rendező is.
A kollokvium május 12 és 15. között zajlik és szaktekintélyek tartanak előadásokat különböző témakörökben. Szombaton a kolozsvári polgármesteri hivatal támogatásával kirándulásra kerül sor, amelynek célja: Verne nyomait követve haladjanak Erdélyben egészen a Malomvízig, ahol meglátogatják majd a helyi várat.
Dézsi Ildikó
vissza az elejére
Korunk Galéria
(2. old.)
Lövith Egon festményeiből és grafikáiból nyílik kiállítás május 14-én, szombaton déli 12 órakor a Korunk Nagy-Szamos/Iaşilor utca 14. szám alatti szerkesztőségében. Bevezetőt mond Németh Júlia. Kántor Lajos ismerteti Németh Júlia Lövith Egonról írt monográfiáját. Kányádi Sándor Erdélyi jiddis népköltészet című kötetéből Hatházi András olvas fel. A zenei műsorban közreműködik a MAZEL TOV klezmer zenekar.
A VII. LADEA-FESZTIVÁL május 14-én, szombaton 8.30 órakor tudományos ülésszakkal kezdődik a kolozsvári Romul Ladea Képzőművészeti Líceumban. A diákok és tanárok kreativitással kapcsolatos előadásait követően 13.30 órakor kerül sor az országos Ladea kisszobrászati versenyen résztvevő alkotásokból rendezett kiállítás megnyitójára és a nyertesek díjazására. Május 17-én, kedden a tanárok munkáiból nyílik kiállítás a városháza kis gyűléstermében.
vissza az elejére
Alberto Magnelli emléktárlat művészet műfaji korlátok nélkül
(2. old.)
Alberto Magnelli, a XX. század olasz képzőművészetének kimagasló alakja emlékére rendeztek kiállítást a Művészeti Múzeumban. Magnelli Picasso, Kandinski, Robert és Sonia Delaunay, valamint Matisse barátja, a Velencei Biennálék résztvevője és kitüntetettje volt.
Flavio Battolozzi olasz művész kezdeményezésére született meg az emlékest, három ország képzőművészeinek, költőinek részvételével": franciaországi, olaszországi és romániai képzőművészek alkotásait és egy versantológiát mutattak be a szerdai megnyitón.
Battolozzi korábban is szervezett hasonló rendezvényeket, ahol több ország képzőművészetét és költészetét közelítette egymáshoz adott tematikában. (Nagy sikerű volt például a Bacchusnak adózó" megmozdulás.)
A kiállítás a Képzőművészeti Egyetem, a Romániai Képzőművészek Szövetsége kolozsvári fiókja, a Művészeti Múzeum, valamint az Olasz és Francia Kulturális Központ társszervezésében jött létre, a tárlat anyagát további hat helyszínen mutatják be Olaszországban, Franciaországban, az Egyesült Államokban és Romániában.
Végül csupán egy megjegyzés: a művészet nyelve univerzális ugyan, ám megkockáztatnám, a szép számban jelenlévő művészetkedvelő közönség közül nem mindenki volt mestere a francia és az olasz nyelvnek. A fordítás mindenképpen helyénvaló lett volna, hiszen az ötletgazda és a kulturális központok képviselői is szóltak anyanyelvükön a közönséghez.
Farkas Imola
vissza az elejére
Wass Albert írói pályaképe
(2. old.)
A szerző, Szücsné Harkó Enikő a Bulgakov Irodalmi Szalonban tartott szerdai könyvbemutatón bevallotta: amikor doktori disszertációjának megírásához kezdett, maga sem hitte, hogy ilyen jelentőségű mű van készülőben. 1999-ben jutott be az ELTE doktori iskolájába, ekkor még Wass Albert művei nem voltak igazán ismertek, az íróról semmiféle szakirodalom nem állt rendelkezésre, a munkát a nulláról kellett kezdeni Wass Albert családjának segítségével sikerült életrajzát összeállítani.
2000-ben, amikor a Wass Albert könyvek elárasztották a piacot, még mindig nem jelent meg irodalomtörténeti elemzés, az elsőt a szerző közölte, az Árgus című folyóiratban. Innen kezdve már nem volt visszaút, meséli a szerző: nem menekülhetett Wass Albert könyveinek varázslatos világától, életének öt éve ennek jegyében telt el. Hogy nem volt hiábavaló a munka, azt a Magyarországon már a nyáron kiadott kötet fogadtatása bizonyítja.
A könyv két nagy fejezetben tárgyalja az író életét és munkásságát: Erdélyben Erdélyért és A nagyvilágban Erdélyért Író az emigrációban. Az elemzett művek (szubjektív válogatásban) az író helyét keresik az irodalomban, más alkotásokkal, szerzőkkel való viszonyításban.
Wass Alberttel ma már több irodalomtörténész foglalkozik, de rengeteg még a fehér folt: nagy volumenű publicisztikai tevékenysége feltáratlan, még mindig vannak kiadatlan, kéziratos regényei.
A Wass Albert írói pályaképe erdélyi kiadása a Havas Kiadó gondozásában jelent meg, gyönyörű kivitelezésben, tökéletes minőségű színes képmelléklettel.
F. I.
vissza az elejére
A Barabás Miklós Céh kiállítása a Fehér Galériában
(2. old.)
Érdemes betérni a Pata utca 195. szám alatti református templom udvarában lévő Fehér Galériába. A Barabás Miklós Céh tagjainak és szimpatizánsainak alkotásait bemutató, eladással egybekötött tárlat mindegyre változó-frissülő anyaga a grafikától a festészeten át a kerámiáig nyújt betekintést a céh művészi tevékenységébe. S bár a céhtagok adományaiból rendezett múlt évi aukciós tárlat anyaga részben már gazdára talált a befolyt összeget a szervezők a Farkas-utcai székház javítási munkálataira fordították , az újabb kínálat is vonzó. A műfaji változatosságon túl egyfajta stílusparádé jellemzi a tárlatot, hiszen a klasszikus hangvételű munkáktól, a realista ábrázolásmódtól az absztraktig, a figuratívtól a nonfiguratívig a művészi megjelenítés megannyi formájával találkozhatunk. A fokozódó érdeklődés pedig egyértelműen azt igazolja, hogy egyre több az olyan művészetkedvelő, aki nem csak élvezni, hanem birtokolni is óhajtja a műalkotást, amelynél szebb, értékesebb és több nemzedékre szóló ajándék aligha képzelhető el. Kós András, Kolozsi Tibor, Ábrahám Jakab, Cs. Erdős Tibor, Szabó Bokor Márta, Novák Ildikó, Dudás Gyula csupán néhány név azok közül, akiknek alkotásai megtekinthetők és megvásárolhatók a Pata utca 195. szám alatti Fehér Galériában.
(n)
vissza az elejére
MOZI
(2. old.)
KÖZTÁRSASÁG Mennyei királyság amerikai. Vetítések időpontja. 14, 17, 20, 23; kedvezménnyel naponta 23 órától és hétfőn minden vetítés. Május 1618-án, de. 10 órától. Moara cu noroc román.
MŰVÉSZEURIMAGES A hiúság vására amerikai bemutató. Vetítések időpontja: 15, 18. 21; kedvezménnyel kedden minden vetítés. Május 1619-én, 12 órától: Ultima noapte de dragoste, întâia noapte de război román.
GYŐZELEM A randiguru amerikai. Vetítések időpontja: 14.30, 22. Álmodozók bemutató. Vetítések időpontja: 17, 19.30.
FAVORIT Nagy Sándor, a hódító amerikai. Vetítések időpontja: 14, 17, 20; kedvezménnyel csütörtökön minden vetítés.
MŰVÉSZ Bujócska amerikai. Vetítés 17 órától, hétfőn kedvezménnyel. Pókember 2 amerikai. Vetítések: 19, kedvezménnyel pénteken, szombaton, vasárnap 21 órától, hétfőn minden vetítés.
FOX A texasi láncfűrész bemutató. Vetítések időpontja: 16, 18, 20.
BÉKE Vejedre ütök bemutató. Vetítések időpontja: 17, 19, 21.
DACIA A-TEREM Beépített szépség 2 Csábítunk és védünk amerikai. Vetítések időpontja: 13, 15, 17.30, 20; pénteken, szombaton, vasárnap 22 órától; kedvezménnyel pénteken, szombaton, vasárnap 13 órától, hétfőn minden előadás.
DACIA B-TEREM Sistemul nervos román. Vetítés 17 órától; kedvezménnyel kedden; Anakonda 2 A véres orchidea amerikai. Vetítések időpontja: 14.30, 19.30; pénteken, szombaton, vasárnap 21.30 órától, kedvezménnyel pénteken, szombaton, vasárnap 14.30 órától, kedden minden vetítés.
DACIA Out of Reach The Rescue amerikai. Vetítések időpontja: 15, 17.30; pénteken, szombaton, vasárnap 22 órától kedvezményesen, és hétfőn minden vetítés.
vissza az elejére
OPERA
(2. old.)
Május 14-én, szombaton de. 11 órakor: Huszka Jenő: Gül baba. Vezényel: Hary Béla. Rendező: Gy. Tatár Éva. Ifjúsági-bérlet.
Ma, május 13-án, pénteken este 7 órakor: Bizet: Carmen balettelőadás.
vissza az elejére
SZÍNHÁZ
(2. old.)
Ma, május 13-án, pénteken este 8 órakor: Ionesco: Jaques vagy a behódolás stúdióelőadás. Rendező: Tompa Gábor. CSAK 14 ÉVEN FELÜLIEKNEK!
Május 14-én, szombaton este 8 órakor: Pirandello: Öltöztessük fel a mezteleneket stúdióelőadás. Rendező: Bocsárdi László m. v.
Május 15-én, vasárnap du. 5 órakor: Goldoni: Velencei terecske. Rendező: Mona Chirilă m. v.
Május 14-én, szombaton este 7 órakor: Hristo Boicev: Colonelul şi păsările.
Május 15-én, vasárnap este 7 órakor: G. B. Shaw: Pygmalion.
vissza az elejére
BÁBSZÍNHÁZ
(2. old.)
Május 14-én, szombaton 12 órától: A falu csúfja meg a falu szépe magyar tagozat.
Május 15-én, vasárnap 11 és 12.30 órától: Vasilache és Marioara román tagozat.
vissza az elejére
ZENE
(2. old.)
Ma, május 13-án, pénteken este 7 órakor: Anita Hartig (szoprán) és Wilhelm Schmidts (orgona) előadóestje a IV. Pünkösdi Hangversenysorozat keretében.
Ma, május 13-án, pénteken este 7 órakor: A Transilvania Filharmónia szimfonikus zenekarának hangversenye. Közreműködik: Florin Croitoru. Műsoron: Mozart: 5. Hegedűverseny; Sosztakovics: 5. d-moll szimfónia.
Az oldalt szerkesztette: Köllő Katalin
vissza az elejére
VÉLEMÉNY
Sokadalmak lelke"
Az örmények betelepedése Erdélybe
(3. old.)
Az örmény népesség jelentős része a középkor óta diaszpórában él. Szétvándorlásuk különböző időszakokban és útvonalakon történt. Európában és Ázsiában szinte nincs fontosabb kereskedelmi telephely, ahol ne élt volna néhány örmény család is az elmúlt évszázadokban. Régiónkban először a Krím-félszigeten telepedtek le, ahonnan később továbbvándoroltak főképp Lengyelország felé. Miután Kaffát elfoglalták a törökök, a 15. század második felében a krími örmények nagy része Lengyelországba menekült, ahol jelentős kiváltságoknak örvendtek, és fokozatosan a kezükbe került Lengyelország keletre irányuló kereskedelme. Galíciában a 13. század óta folyamatos az örmények jelenléte; központjuk Lemberg volt, ahol az örmény püspök is székelt. Valószínűleg Galícia volt a kiindulópontja az örmények továbbterjedésének a régióban.
Moldvában az örmények megjelenését igen korai időszakra tehetjük; feltehetően már a 14. században fontos tényezőt jelentettek az akkor alakuló állam életében, főképp ami a kereskedelmet illeti. Az örmények Erdélybe való telepedését ennek ellenére egyesek a vallási üldözések számlájára írják; mások szerint a fő indítóok politikai vagy gazdasági természetű lehetett. 1672-ben és a közvetlenül megelőző években a töröklengyel harcok Moldva területén is zajlottak, s a dúlások szintén hozzajárulhattak az örmények áttelepüléséhez. Ráadásul a török támadások miatt a Fekete-tengert a Balti-tengerrel összekötő kereskedelmi útvonal bizonyos időre Erdély területére tevődött át.
A történelmi hagyomány az örmények erdélyi megtelepedését az 1672. évhez köti, és a fent említett események hatására a moldvai örmények egy nagyobb csoportja ekkor költözött be Erdélybe. Azonban nem jöttek ismeretlen országba: kereskedelmi kapcsolataikra Erdéllyel jóval korábbi időszakról vannak emlékeink. 1399-ben IX. Bonifác pápa már említette más hitetlenek" mellett a brassói örményeket is, akik valószínűleg a levantei kereskedelemben érdekelt szász kereskedőkkel álltak kapcsolatban. A törökök balkáni előretörését követően aztán egyre inkább részt vettek Erdély külkereskedelmében. Az 152930-as években a brassói számadáskönyvekben több örmény név is felbukkan, viselői szintén külkereskedelemmel foglalkoztak.
A fejedelemség korában aztán egyre gyakrabban történik említés róluk. 1600. november 4-én az erdélyi országgyűlés elfogadta a görögök, oláhok, dalmaták, örmények" elleni törvénycikkelyt, amely büntetést helyezett kilátásba azokkal szemben, akik közülük áruikat máshol, mint a kijelölt helyen árusították. 1632-ben szintén törvényben szabályozták az örmények, görög, szerb, bolgár, dalmata és más kereskedő elemek részvételét a fejedelmség kereskedelmében, a fejedelemre és tanácsosaira bízva, hogy a körülményekhez képest engedjék vagy tiltsák a szabad kereskedelmet.
A bevándorlás tehát nem köthető csak egyetlen időponthoz; jóval korábban megkezdődött az 1672. évnél, és sokáig lassú beszivárgás formájában történt. Ilyen előzmények után jött át valószínűleg az örmények egy nagyobb csoportja 1672-ben, vagy a közvetlenül megelőző években, Moldvából az általuk jól ismert szorosokon, és telepedett le kezdetben ezek közelében (Besztercén, Gyergyószentmiklóson, Csíkszépvizen, Görgényszentimrén, Petelén, Marosfelfaluban és az Apafi-birtokon, Ebesfalván), de kapcsolatban maradva moldvai rokonaikkal. Apafi Mihály fejedelem szívesen fogadta őket; egy részüket ebesfalvi birtokán telepítette le, és ezek tőle, valamint fiától, II. Apafi Mihálytól különböző kiváltságokat is kaptak: a szabad bíróválasztás jogát, szabadon kereskedhettek, kereskedelmi ügyekben a görög kompániához fellebbezhettek. Besztercéről azonban, ahol az örmények vezető rétege telepedett le köztük Minász püspök is , a szászok egy pestisjárvány ürügyén 1712-ben kiűzték a nemkívánatos konkurenciát. Az itteni örmények a vezető réteggel együtt a kiűzést követően költöztek át Szamosújvárra, és itt megalapították az erdélyi örmény metropolist".
Bár kezdettől fogva élveztek kiváltságokat, nem sikerült általános privilégiumot szerezniük. A 18. század elején megpróbálták nációként való elismerésüket kieszközölni az udvarnál, ez azonban nem járt sikerrel. Szamosújvár 1726-ban, Ebesfalva 1733-ban kapott kiváltságlevelet III. Károlytól ez utóbbi település akkor kapta Erzsébetváros nevét is. Szamosújvár 1736-ban zálogba vette a szamosújvári uradalom maradékát. 1758-ban pedig Erzsébetváros vette meg a rendek tiltakozása ellenére az ebesfalvi uradalmat Bethlen Gábor kancellártól.
A kezdetben egységes örmény compania előbb kettévált, belső (Szamosújvár) és külső (Erzsébetváros központtal) companiára, majd a 18. század végén ez utóbbi is szétforgácsolódott. A székelyföldi örmények hosszú ideig az erzsébetvárosi örmény bíró joghatósága alatt álltak, de már az 1715. évi összeírás külön említette a gyergyószentmiklósi és a csíkszépvízi örmény bírót is, fellebbezési fórumuk azonban a 18. század végéig az erzsébetvárosi tanács maradt. Bár e két kisebb helységnek nem sikerült a Szamosújváréhoz és Erzsébetvároséhoz hasonló privilégiumokat elérniük amelyek II. Józseftől szabad királyi városi rangot kaptak , a széktől való bizonyos fokú önállóságukat viszont elismerték.
Ezek után az előzmények után tekintsük át az erdélyi örmények lélekszámának alakulását. A hagyomány 3000 örmény család beköltözéséről tud. Még a nemrég megjelent munkákban is a fenti számot találjuk vagy ennek némileg a józan ész" alapján mérsékelt változatát. A betelepedés idejéből, sajnos, összeírások nem maradtak ránk, így a 18. század eleji összeírások alapján kell következtetnünk a néhány évtizeddel korábbi állapotokra is. Anélkül, hogy az örmények szerepét Erdély gazdasági életében csökkenteni kívánnánk, a 3000-es számot alaposan mérsékelnünk kell: a beköltöző családok száma 300 alatt lehetett, hiszen 1715-ben is mintegy 220240 örmény család élt Erdélyben, és a 3000-et valószínűleg soha nem érte el a családok száma. Ezzel összefüggésben talán érdekes megjegyezni, hogy a 3000-es szám más mítikus történetekben is előfordul, így például Kézai Simon krónikája nyomán a székelyek hun eredetének mítosza is Csaba királyfi 3000 hunjáról tud, akik a vesztes csata után a Csigla mezején húzták meg magukat és ők lettek a székelyek ősei.
Az örmény lakosság fluktuációja kezdetben meglehetősen magas volt. A II. Rákóczi Ferenc vezette szabadságharc pusztításai demográfiai hanyatlást vontak maguk után. Ebesfalva leégett, és a szájhagyomány szerint a lakosság egy része visszaköltözött Moldvába, Szépvizet pedig a hagyomány szerint a tatárok dúlták fel a 17. század végén és hurcolták el a lakosságot. A népességmozgás nagyon erős lehetett a 1718. század fordulóján, és később is jelentős maradt egészen a 18. század közepéig. Ha a századfordulón alighanem a Moldvába visszatelepülők voltak többségben, a harcok lecsendesülésével az ellenkező irányú mozgás, az Erdélybe való bevándorlás lett sokkal jelentősebb, és folyamatosan zajlott a 18. század első harmadában, de még utána is a század közepéig, sőt szórványosan még később is, miközben 1710 után a kivándorlás már nagyon csekély lehetett. A betelepülők túlnyomó többsége Moldvából jött, valószínűleg a családi összeköttetések révén, néhányan pedig Lengyelországból.
Érdekes megemlíteni ebben az összefüggésben, hogy 176869-ben Mária Terézia környezetében felmerültek tervek az orosztörök háború kapcsán örmény menekültek letelepítésére Máramarosban. Az örmények odacsalogatása kezdeti sikereket ért el, 1769-ben néhány lengyelországi örmény család tényleg áttelepedett a máramarosi városokba. Bécsnek azonban még vérmesebb tervei voltak: máshova is kívántak örmény menekülteket letelepíteni, ezért a királynő jelentős kiváltságokat ígért nekik. Az udvar különösen pártfogolta őket: részben nagyon jól beleillettek a merkantilista gazdaságpolitikába, előnyt jelentett katolikus vallásuk is, másfelől a zsidókat és a török alattvalókat kívánták velük kiszorítani a keleti kereskedelemből. Az erdélyi Kincstartóság is foglalkozott a kérdéssel, de az örmény települések túlnépesedésére hivatkozva nem akartak újabb örményeket befogadni. Végül a telepítési akció a kezdeti kisebb sikerek után eredménytelen maradt: részben azért mert a harcok lecsendesülésével az örmények sem akartak tömegesen áttelepedni, részben pedig a hatóságok passzív ellenállása miatt.
Pál Judit,
történész
vissza az elejére
Politika vagy közigazgatás
(3. old.)
Emil Bocot igen kényesen érintette, amikor a kolozsváriak nevében és érdekében lapunk arról faggatta, a Demokrata Párt ideiglenes elnökeként mennyi időt tölt pártügyekben Bukarestben. Kezdetben a polgármester ingerülten azt válaszolta, hogy nem tudja pontosan, nem emlékszik. Majd a román kollégák és alulírott ismételt felkérésére bevallotta, hogy szinte minden szerdán Bukarestben tartózkodik. Mi több, akár hajdanán Gheorghe Funar, a jelenlegi városvezető gúnyos megjegyzéseket is tett: azt mondta, hogy hajlandó magyar nyelvű beszámolót összeállítani, amennyiben a Szabadság szerkesztője nem értené a román szöveget.
Nem titkolom, hogy a tavalyi helyhatósági választásokon nem az RMDSZ Kolozs megyei szervezete által támogatott Ioan Rus SZDP-s polgármesterjelöltre szavaztam, hanem Emil Bocra adtam voksomat. Azzal érveltem, hogy a Román Kommunista Párt nyúlványaként továbbélő-élősködő Szociáldemokrata Pártnak nincs keresnivalója Erdélyben, a nemrég még Ion Iliescu által vezetett politikai alakulat elsősorban a regáti és a moldovai románok érdekeinek megjelenítője érveltem. Igaz ugyan, hogy Bocot magyarellenes politikusként tüntették fel érdekvédelmi szervezetünk helyi képviselői, én mégis rá szavaztam. Boc bibliás tévéjelenete sem térített el szándékomtól: jobban irtózom a kommunista SZDP-től, mint a magyarellenességgel vádolt Boctól fogalmazódott meg bennem a tavalyi helyhatósági választások alkalmával.
Időközben, gondolom, sokak számára világos lett, hogy a Demokrata Párt politikusa korántsem annyira magyarellenes, mint ahogy azt egyesek hangoztatták. Nem hiszem, hogy közösségünk irányába tett gesztusaikat csupán a városi tanácsban szerzett RMDSZ-támogatás motiválja. Boccal más a gond: a politikust az utóbbi időben szinte teljes mértékben lefoglalja a politika. Az egyszerű" egyetemi tanárból lett országos szintű politikus megízlelte a hatalmat, hetykén viselkedik, elfelejti, hogy egy Kolozs megyei kis faluból indult útjára. Mondjuk, ezzel sem lenne különösebb gond, de Emil Boc olykor nem foglalkozik azzal sem, amire mandátumot kapott a kolozsvári választópolgároktól.
Talán lapunk volt az első, amelyik még decemberben jelezte, hogy a kincses város elöljárója egyre több időt tölt Bukarestben. Emlékeszem, hogy Karácsony tájékán, kormányalakításkor, Boc két hétig haza sem jött Bukarestből. A városházáról szerzett információk szerint a politikus csupán karácsony estéjén tért vissza a városba, és sebtében aláírt pár száz, talán ezer dokumentumot. Azóta szinte minden szerdán lerepül Bukarestbe a Demokrata Párt központi operatív vezetőségének üléseire, vagy hogy eleget tegyen valamelyik tévéstúdió talk-show meghívásának.
Boc válaszában többek között azzal érvel, hogy fővárosi tartózkodásai során Kolozsvár érdekeit is képviseli: egyeztet a miniszterekkel a várost érintő kérdésekben, lobbizni próbál a kormány képviselőinél annak érdekében, hogy Erdély fővárosa több pénzhez jusson a központi költségvetésből, s a települést ne kerüljék el a nagyszabású állami beruházások.
Ha mérleget szeretnénk készíteni eddigi tevékenységéről, tény, hogy Boc valóban sokat tett a város érdekében. Lehet, hogy nem feltétlenül az ő érdeme, de egyre több befektető keresi meg a helyhatóság vezetőit. S nem csupán protokolláris látogatásokról és tapogatózásról van szó: egyes tervek már meg is valósultak. Munkahelyek jöttek létre, nőtt a helyi költségvetés bevétele. Mindezek ellenére viszont a város több figyelmet érdemel a polgármester részéről.
A keddi sajtóértekezleten tanúsított viselkedése által Emil Boc elárulta, hogy számára érzékeny témát érintettünk. Számára is fontos kérdés, hogy képes-e irányítani az ország egyik legnagyobb és legfontosabb városát és ugyanakkor országos szintű politikai szerepet vállalni. Ezért is halogatja a végtelenségig a választ arra a kérdésre, hogy pályázik-e a Demokrata Párt elnöki tisztségére. A politikai alakulat kongresszusára nemsokára sor kerül, s akkor kiderül, milyen szándékai vannak.
Hivatalosan Boc sohasem ismerte el, hogy legszívesebben itt hagyná az egész kócerájt, és lemenne Bukarestbe nagypolitikát folytatni. Magánbeszélgetésen állítólag elszólta magát. Azt mondta: amennyiben Băsescu nem gyakorolt volna akkora nyomást rá, hogy a parlamenti és elnökválasztás megnyerése érdekében a Demokrata Pártnak feltétlenül szüksége van Erdély fővárosának megszerzésére, most miniszter vagy akár miniszterelnök lenne.
Kétségtelen, hogy amennyiben 2008-ban ismét városvezető kíván lenni, Kolozsvár polgármesterének egyértelműen és minél hamarabb választania kell az országos szintű, rengeteg időt felemésztő politikai szerepvállalás és a helyi közigazgatás vezetése között. Ellenkező esetben három év múlva ismét Gheroghe Funar vezeti majd a kincses várost.
Kiss Olivér
vissza az elejére
Fizessen elő a Szabadságra vidéken
a Krónika terjesztőinél!
(3. old.)
A Krónika napilap terjesztői vidéken több helyen elsősorban a Kalotaszegen elfogadnak előfizetéseket a Szabadságra.
Az alábbiakban közöljük azokat a Kolozs és Szilágy megyei településeket, ahol elő lehet fizetni a posta mellett a Krónika helyi lapterjesztőinél is a Szabadságra: Bánffyhunyad, Bogártelke, Egeres, Gyalu, Jegenye, Kalotaszentkirály, Körösfő, Magyarbikal, Magyarfenes, Magyarlóna, Magyarnagykapus, Magyarvista, Mákófalva, Méra, Szászfenes, Sztána, Türe, Zilah, Zsobok.
Figyelem: ez nem azt jelenti, hogy a postai előfizetési lehetőség megszűnik a fenti településeken! Előfizetőinknek ajánljuk, hogy a szolgáltatás minősége alapján válasszanak a posta vagy a Krónika között, tetszés szerint.
Az oldalt szerkesztette: Székely Kriszta
vissza az elejére
NAPIRENDEN
Az autonómia szabályozását sürgetik a magyar EP-képviselők
(4. old.)
Olyan dokumentum előkészítésén dolgozik a nemzeti kisebbségek, alkotmányos régiók és regionális nyelvek ügyeivel foglalkozó európai parlamenti pártközi csoport, amely összefoglalja az autonómia jogi érvényesítésének feltételeit és lehetőségeit az Európai Unióban jelentette be a csoport csütörtöki strasbourgi ülését követően Tabajdi Csaba (MSZP), a csoport társelnöke közleményben.
Az úgynevezett intergroup tanácskozásán az európai autonómiák és kisebbségi önkormányzatok tapasztalatairól cseréltek eszmét, elsősorban nyugat-európai példák Katalónia, Baszkföld, Dél-Tirol, Korzika, Skócia, Wales, Flandria, Vallónia, az Åland-szigetek, Grönland, a Feröer-szigetek alapján. Tabajdi elmondta: habár az EU-nak nincs kisebbségvédelmi rendszere, nincs kidolgozott jogi normarendszere a kisebbségi autonómiák vonatkozásában, mégis található néhány szilárd fogódzó az uniós alapelvek között. A szubszidiaritás alapelve, a megfelelő pénzügyi forrásokkal rendelkező önkormányzatok és az önálló fejlesztési-közigazgatási régiók tulajdonképpen 8090 százalékban megvalósítják az autonómiát. Az autonómia szerinte csak a többség és a kisebbség megegyezésén alapulhat.
Gál Kinga (FideszMPSZ) alelnök az MTI-nek nyilatkozva azt emelte ki előadásából, hogy az autonómia fogalmát az önkormányzatiság, a kisebbségi jogok és az önrendelkezés oldaláról egyaránt meg lehet közelíteni. Ő is fontosnak mondta a szubszidiaritás (a döntést ott kell meghozni, ahol a problémák keletkeznek) érvényesítésének szerepét. Nincs ugyan uniós alapdokumentum a kisebbségek védelme érdekében, de van jól bevált és évek óta működő gyakorlat a tagállamok szintjén" hangoztatta.
Bauer Edit, szlovákiai magyar képviselő azt hangsúlyozta, örömteli dolog, hogy a kisebbségvédelem terén megtörtént az első lépés az Európai Parlamentben is. Az a célunk, hogy a szubszidiaritás és az önkormányzatiság elve alapján alakítsuk ki az unióban érvényes jogi normarendszert" emelte ki.
vissza az elejére
Szeptembertől román és bolgár EP-megfigyelés
(4. old.)
Az Európai Parlament vezetése úgy döntött, hogy Bulgária és Románia képviselői már idén szeptembertől megfigyelőként megkezdhetik munkájukat az EP-ben.
A romániai és bolgár EU-oképviselők akárcsak tavaly az egy éve belépett új államok, köztük Magyarország képviselői a csatlakozás megtörténtével válnak teljes jogú EP-taggá.
Az EU-tagországok állam- és kormányfői decemberben döntöttek úgy, hogy áprilisban aláírják a csatlakozási szerződést Bulgáriával és Romániával, és a két ország 2007 első napjától tagja lesz az Uniónak, ha a ratifikációs folyamat rendben lezajlik, és nem kell életbe léptetni a csatlakozás halasztását lehetővé tevő védzáradékot. A szerződést a múlt hónap végén Luxemburgban aláírták.
Románia 35, Bulgária 17 képviselői mandátummal rendelkezik majd az Európai Parlamentben a bővítéssel kapcsolatos intézményes változásokról 2000-ben kidolgozott nizzai szerződés értelmében.
vissza az elejére
Szakad a Szociáldemokrata Párt?
Nem lesz Iliescuból tiszteletbeli elnök
(4. old.)
Nem kizárt, hogy Ion Iliescu meglepetéssel rukkol elő a Szociáldemokrata Párt országos vezetésének mai tanácskozásán, vélik a fővárosi lapok, amelyek szerint elképzelhető, hogy a párt alapítója, akit a kongresszus nem volt hajlandó visszaválasztani a párt élére, kilép az SZDP-ből, és önálló pártot alapít.
Ion Iliescu a tisztújításon elszenvedett vereségét követően többször is leszögezte: nem hajlandó tisztséget vállalni, de nem is lép ki a pártból, tehát nem forgatja a fejében új párt alapítását, amely az SZDP újabb szakadásához vezetne. Egyes elemzők szerint azonban könnyen lehetséges: Iliescu ma bedobja a törülközőt" és támogatóinak, az SZDP egykori befolyásos politikusainak élén kivonul az SZDP-ből új pártot alapítva. Mások szerint azonban ez az egész bekeményítés" nem más, mint színjáték. Iliescuék csak fenyegetnek, zsarolnak a kilépéssel. Mindenki számára világos ugyanis: amennyiben Iliescu új pártot alapít, az éppen annyira osztja meg a válságban, népszerűségük mélypontján lévő szociáldemokratákat, hogy sem a Geoană-szárny, sem pedig a kommunista őslények" alapította új pártnak nem lesz esélye arra, hogy erőteljes politikai formációvá alakuljon. Iliescuéknak inkább az az érdeke, hogy a ma ülésező országos vezetőtestületbe minél több emberüket becsempésszék, ezért ez az erőfitogtatás. Vannak olyan kommentátorok is, akik szerint a hangoskodó kilépők, a fenyegetőző Iliescu csupán arra jó, hogy a volt elnök minél nagyobb csatazaj közepette hagyhassa el a román politikai arénát, az árulás látszatát keltve, nem pedig a leszázalékolásét".
Az előjelek mindenesetre arra utalnak, nem lesz eseménytelen a mai tanácskozás. A volt államfő itt-ott elejtette már: vitriolos beszédet fog mondani. Másfelől: az elmúlt napokban egyre többen az Iliescu-támogatók közül kijelentették, vagy visszalépnek különböző tisztségeikből, vagy kilépnek a pártból. Az egyik Craiova SZDP-s polgármestere, Antonie Solomon volt, őt a moldovai Neculai Alexandru követte, aki párttagságáról mondott el. Döntését azzal indokolta: nem hajlandó abban a pártban tovább tevékenykedni, amelyik ilyen aljas módon félreállította az egyedüli értékes szociáldemokratát", az SZDP szellemi mentorát, Ion Iliescut. Véleménye szerint felháborító, hogy éppen a volt államfőt szankcionálták a választások elvesztése miatt, azok pedig, akik ebben az időszakban a pártot vezették, most vezető funkciókat töltenek be.
Egy másik ismert SZDP-s politikus, Iliescu bizalmasa, Ioan Talpeş is kijelentette: visszalép a szenátus védelmi bizottsága elnöki tisztségéből, és a krassó-szörényi szervezet éléről. A lapoknak Talpeş azt nyilatkozta: felháborította a választások, a tisztújítás menete, hiszen a megyei küldöttek zöme, akiket szervezetük azzal hatalmazott fel, szavazzanak Iliescura, átszavazott az ellenjelölt Geoanăra. Ez árulás! hangoztatta Talpeş, aki inkább az önkéntes száműzetést választja, semhogy árulókkal dolgozzon tovább. Az Evenimentul Zilei úgy tudja, ha valóban szakadásra kerül sor, Talpeşt hamarosan követi maga Iliescu, Octav Cozmâncă, Ioan Mircea Pascu, Dan Ioan Popescu és Valer Dorneanu is.
A GeoanăMitreaNăstase trió alkotta új vezetőség azonban nem tűnik megrémülve az ellenzék fenyegetéseitől, sőt szinte mindent megtesznek annak érdekében, hogy elősegítsék távozásukat. Adrian Năstase nemrég azt ecsetelte a sajtónak: a múlt havi SZDP-kongresszus felért egy 1989-es forradalommal. A kongresszus lezárta a szociáldemokratáknál is azt a fajta paternalista korszakot, amely különben a többi pártban is ilyen-olyan formában létezett" mondotta.
Tegnap Mircea Geoană is tett rá egy lapáttal: kijelentette, hogy Ion Iliescu nem lehet a párt tiszteletbeli elnöke, hiszen ilyen tisztség nincs az alapszabályzatban. Biztosított arról is: eszük ágában sem áll valamilyen külön funkciót létrehozni a volt elnöknek.
vissza az elejére
Körvonalazódik a kultusztörvény körüli kompromisszum
(4. old.)
A romániai egyházak továbbra sem értenek egyet az egyházak jogállását szabályozó kultusztörvény tartalmát illetően. Az évek óta vita tárgyát képező jogszabály-tervezet számos módosításon esett át, így történhetett meg, hogy most már mindössze egyetlen szakasz gátolja a konszenzus megteremtését.
Mikó Lőrinc, az unitárius egyház tanácsosa lapunkat a vallásügyi államtitkárságon zajlott találkozó fejleményeiről tájékoztatta. A vita továbbra is az ortodox egyház státusa körül zajlik. A tervezet szövegében az áll, hogy a román állam elismeri az ortodox és a többi egyháznak Románia történelmében játszott fontos szerepét." Ezt a szakaszt az unitáriusok, a reformátusok és az evangélikusok törölnék a szövegből. A római katolikus egyház szerint nem kell senkit sem konkrétan megemlíteni a szövegben, így azt a szövegváltozatot javasolták, miszerint a román állam elismeri az egyházak fontosságát. A görög katolikusok is kifogásolják, hogy az eredeti tervezet külön említi az ortodoxokat.
Mikó Lőrinc a tervezet előnyei közé sorolta, hogy a dokumentum lehetővé teszi az egyház és állam közötti egyezség megkötését. Úgy vélte, ez megteremtheti a karitatív tevékenység esetében a két fél közötti együttműködést, így az állam is hozzájárulhat az egyházak által létrehozott szociális létesítmények felépítéséhez és működtetéséhez. Az új tervezet nem szögezi le egyértelműen az egyház és az állam szétválasztását, amit az egyházak nem is bánnak, hiszen így lehetővé válik, hogy az állami költségvetésből részesüljenek. A szöveg azonban kimondja, hogy nem létezik államvallás, az állam minden hittel és ateista ideológiával szemben semleges.
B. T.
vissza az elejére
Kilenc milliárd euró a Tulajdon-alapban
(4. old.)
Kilenc milliárd euró kárpótlás kifizetésére számít a román állam az államosított ingatlanok egykori tulajdonosainak. Bogdan Olteanu, a parlamenti kapcsolatokért felelős megbízott miniszter szerint a Tulajdon elnevezésű alap elég részvényt tartalmaz, hogy anyagi kárpótlást juttassanak azoknak, akiknek természetben nem szolgáltathatják vissza ingatlanjukat. Olteanu szerint 4050 ezer visszaszolgáltatható ingatlan áll az állam rendelkezésére, ezekhez hozzáadódik még a közintézményeknek, pártok székhelyének és diplomáciai külképviseleteknek otthont adó épületek. A kormány adatai szerint 7075 ezer lakrészt adtak el az 1996/112-es törvény alapján. Olteanu ismét leszögezte, hogy az eladott lakrészek esetében csak az igazságszolgáltatás mondhat ítéletet, az új tulajdontörvény-csomagban nem kívánják rendezni ezt a kérdést. Mint ismeretes, a 112-es törvény alapján potom áron férhettek hozzá a nagyvárosok központjában lévő lakásokhoz és villákhoz a bérlők. Az egykori tulajdonosok zöme pert indított, a kormány adata szerint az országban 10 ezer ilyen jogi eljárás zajlik. A román igazságszolgáltatás kiszámíthatatlanságát tükrözi az az adat, miszerint két ezer perben a bérlőnek, négy ezer esetben pedig az egykori tulajdonosnak adtak igazat.
Az 1-es, 4-es oldalt szerkesztette: Borbély Tamás
vissza az elejére
KÖRKÉP
Aranyosgyéres
Munkahigiéniai tanfolyam
(5. old.)
Munkahigiéniai tanfolyamon vesznek részt az aranyosgyéresi élelmiszeripari, kereskedelmi vállalatok, éttermek alkalmazottai. A Victor Ungureanu Műszaki Kollégiumban sorra kerülő tanfolyamokat a Közegészségügyi Igazgatóság szervezi. A résztvevők száma eléri a negyvenet. Ettől a héttől kezdődően a tanfolyamokat havi két alkalommal szervezik.
vissza az elejére
Torda
Aranyosgyéres
Hamis hívások a mentőknél
(5. old.)
A mentőszolgálat mintegy ezer hívást kapott Tordáról és Aranyosgyéresről. A leggyakrabban szív- és érrendszeri megbetegedéseket kezeltek, valamint háromévesnél kisebb lázas gyermekekhez szálltak ki. A legsúlyosabb esetek szívinfarktus, háztartási- és autóbalesetek. Sajnos, hamis hívásokat is jegyeztek: 12-en hívták feleslegesen a mentőszolgálatot.
vissza az elejére
Marci a piacon
(5. old.)
Csütörtök reggel a Széchenyi téri piacon a következő árakat lehetett feljegyezni. tojás 12 ezer lej/db, burgonya 57 ezer lej/kg, saláta 512 ezer lej/fej, spenót 25 ezer lej/kg, retek 68 ezer lej/kötés, téli paszuly 4050 ezer lej/kg, zöld paszuly 7585 ezer lej/kg, zöldhagyma 5 ezer lej/kötés, főzőhagyma 10 ezer lej/kg, murok 25 ezer lej/kg, karalábé 1015 ezer lej/fej, új káposzta 2530 ezer lej/kg, alma 1533 ezer lej/kg.
vissza az elejére
Egységes nyilvántartás a kataszteri hivatalban
(5. old.)
Az ingatlanok nyilvántartásáról tartottak szerdán sajtótájékoztatót a kolozsvári prefektúrán, a Kolozs Megyei Kataszteri és Telekkönyvi Hivatal szervezésében. Jelen volt Călin Gavril Platon alprefektus, Boros János alpolgármester és Sztranyiczki Szilárd jogász-topográfus, a kataszteri hivatal igazgatója.
Utóbbi, rövid beszámolójában felvázolta, hogy mit is jelent tulajdonképpen a kataszteri hivatal és a telekkönyvi hivatal egyesítése, amelyre 2005 elején került sor. Az így megalakult új intézmény nyilvántartásba veszi a házakat, földeket, erdőket, függetlenül attól, hogy fizikai vagy jogi személyek birtokolják azokat.
Az ehhez hasonló egységes nyilvántartást először Spanyolországban vezették be 2002-ben. (Érdemes megjegyezni, hogy Erdélyben, a Bánságban és Észak-Moldvában, már az Osztrák-Magyar Monarchia idején is pontos nyilvántartásban szerepeltek az ingatlanok).
Az egységes nyilvántartás bevezetésére törekednek Nagy-Britanniában, Hollandiában, Olaszországban, valamint a skandináv országokban is. Ugyanakkor példaértékűen oldotta meg ezt a kérdést Csehország, Szlovákia, Litvánia, Magyarország és a Moldovai Köztársaság egyaránt. Annak ellenére, hogy még nem alakítottak ki egységes álláspontot a földpiac alakulásáról, már vannak bizonyos elképzelések ezen a téren is.
Az átlátható és pontos nyilvántartás egyaránt kedvez a kis és nagyobb területtel rendelkezőknek, mert könnyebben le tudják bonyolítani az adásvételi szerződéseket, ami nagymértékben hozzájárul a társadalmi stabilitáshoz, ugyanakkor segíti a központi adminisztrációt az adó értékének megállapításában, a helyi közigazgatásnak pedig megkönnyíti a fejlesztési tervek összeállítását.
Barazsuly Emil
vissza az elejére
Erdélyi siker a piliscsabai Egyházzenei Napokon
(5. old.)
Az elmúlt napokban a magyarországi Piliscsaba utcáin, terein megszokottan lüktetett az élet, mégis valamiféle különös, ünnepi hangulat volt a levegőben. A Nagytemplomot zsúfolásig megtöltő helybeliek és vendégek számára napi néhány órára megszűnt a fárasztó rohanás, a templomban fellépő 18 énekkar egymás után szólaltatta meg az egyház ősi, illetve új énekeit. Három napon keresztül ünnep volt Piliscsabán, az Egyházi Ének ünnepe. A tizenegyedik alkalommal sorra kerülő Egyházzenei Napokon a hazaiakon kívül erdélyi, szlovákiai és szerbia-montenegrói vendégénekkarok is részt vettek. Hazánkat a kolozsvári Agnus Dei kórus képviselte. Kovács Hajnal zenetanárnő vezényletével a Szamos menti vendégek hat számot mutattak be. Az erdélyi kórus (amely sok szamosújvári, illetve széki adventista hívet számlál) nagy sikert aratott, a szervezők a jövő évi Egyházzenei Napokra is meghívták őket.
Az elmúlt években Romániából még a dévai Magyarok Nagyasszonya Kórus vett részt a magyarországi rendezvényen.
Erkedi Csaba
vissza az elejére
Roma munkaerővásár Zilahon
(5. old.)
Romák számára szervez munkaerővásárt a Szilágy Megyei Munkaerő-foglalkoztatási Hivatal május 13-án, pénteken. Az állásbörzére a munkaügyi hivatal Tudor Vladimirescu utcai székhelyén kerül sor, a roma nemzetiségű érdeklődőket reggel 9 órától várják.
vissza az elejére
Zilah
Égő gyertyák napja
(5. old.)
Az AIDS-ben elhunyt betegek emlékére először 1983-ban szervezték meg az Égő gyertyák napját, azóta minden évben világszerte gyertyák gyúlnak május harmadik vasárnapján.
Idén május 15-én emberek milliói emlékeznek a korunk egyik legszörnyűbb betegségében elhunytakra, ugyanakkor szolidaritást vállalnak az AIDS-betegekkel és családjaikkal annak reményében, hogy előbb-utóbb sikerül az orvostudománynak gyógyírt találnia a halálos kórra.
Kolozsváron vasárnap 17 órától a Mátyás-szobor előtt kerül sor a megemlékezésre a szervezők mindenkit szeretettel várnak, akik legalább ezzel a gesztussal szeretnének valamit tenni az AIDS elleni küzdelemben.
vissza az elejére
Torda
Hollandok építenek szociális lakásokat
(5. old.)
Szociális lakások épülhetnek Tordán: az önkormányzat holland befektetőkkel folytat tárgyalásokat, amely 68 lakásból álló tömbházat építene, cserébe a Rapsodiei utcai H tömbházért. A héten várják a hollandok válaszát, a munkálatok elkezdésének időpontjáról, és a befektetés értékéről. Az új tömbházakat a város közművesített részében építenék, nagy valószinűséggel a Nicolae Teclu utcában.
vissza az elejére
Négyezer rózsatövet ültettek
(5. old.)
35 ezer virágot, 30 tuját, négyezer rózsatövet, 300 fát és kétezer tő élő sövényt ültettek Tordán a tisztaság hónapjában. Áprilisban a Közterület-fenntartó Vállalat 192 szeméttárolót szállított el a közterületekről, ugyanakkor a garantált minimális jövedelem 110 kedvezményezettje 600 ezer négyzetméternyi területet sepert fel.
vissza az elejére
Megépül a rendőrség obeliszkje
(5. old.)
A tordai rendőrség pénzt kapott az intézmény előtti térre tervezett obeliszk megépítéséhez, amelyet műépítész hallgatók terveztek. Az obeliszk három oldalról lesz látható, belülről is megvilágítják. A mintegy 100 millió lejes obeliszket, melynek elhelyezését márciusra tervezték, várhatóan júliusra állítják majd fel, mondta Ioan Câmpean, a tordai rendőrség főnöke.
vissza az elejére
Szülői fórum az önálló magyar iskoláról
(5. old.)
Nagy örömünkre szolgál értesíteni Önöket, hogy május 17-én, kedden délután 17 órától, az ótordai református templomban sor kerül arra a szülői fórumra, melynek napirendjén a Tordán létesítendő önálló magyar iskola ügye szerepel.
Célunk a tordai magyar oktatás fellendítése, újraszervezése.
Kérjük, tiszteljenek meg jelenlétükkel, mivel közösségünk építéséről és megmaradásáról van szó. Meggyőződésünk, hogy Önöknek, szülőknek és nagyszülőknek a jelenléte a legfontosabb bizonyíték arra, hogy törekvéseink sikerrel járnak.
A helybeli RMDSZ, történelmi egyházaink és a Petőfi Társaság által szervezett fórumon teljes körű felvilágosítással szolgálnak meghívottaink: a tanügyminisztérium, a Kolozs Megyei Tanfelügyelőség, az országos, megyei és helyi RMDSZ képviselői.
Jelenlétükre feltétlenül számítunk!
vissza az elejére
Pénzosztás a városi tanácsban
(5. old.)
A keddi tanácsülésen az önkormányzati képviselők arról döntöttek, hogy 1 milliárd lejt utalnak ki a Temes megyei árvízkárosultak megsegítésére.
Ugyanakkor 574 millió lejhez jutott a Helikon annak ellenére, hogy a nagy-romániás városi tanácsosok hevesen tiltakoztak az irodalmi hetilap románellenes hangvétele" miatt. Ezenkívül azt kifogásolták, hogy a Helikon több Erdélyi megyében is megjelenik és más települések városi tanácsainak is hozzá kellene járulniuk a kiadási költségek fedezéséhez.
A tanácsosok bőkezűnek mutatkoztak a Kolozsvári operakarmester-versennyel kapcsolatban: úgy döntöttek, 440 millió lejjel támogatják a kulturális rendezvényt.
Pénzhez jutott továbbá az Elektrotechnikai Iskolacsoport (3,6 milliárd lej hőközpont beszerelésére), a drogfüggőségben szenvedő gyermekek központja (1 milliárd lej), az Urológiai és Veseátültető Központ (60 millió lej könyvkiadásra). Szerencsére még jutott pénz több száz elemista ingyen színházbérletének fedezésére (426 millió lej), de jelentős összeg jutott a Pro Demokrácia Egyesületnek (167 millió), a gyermeknapot szervező egyesületnek (116 millió), a BEST diákegyesületnek (180 millió a 13. job-shopra). Ugyanakkor 700 millió lejjel támogatták a Kolozsvári Diákok Hónapja elnevezésű rendezvényt.
(k. o.)
vissza az elejére
Kamarai közgyűlés
(5. old.)
Tegnap megtartotta rendes évi közgyűlését a Kolozs Megyei Kereskedelmi és Iparkamara. A tagsági díjával rendezett 584 tag közül 48 volt jelen, amikor ismertették a 2004-es esztendő tevékenységéről szóló beszámolót és a cenzori jelentést. A tavalyi összköltségvetés 17 284 millió lejt tett ki, ennek részelemei: 28,73%-a fizetések, szolgáltatási kiadások, 22,66%-a külföldi vásárlátogatások és más programok, 10,99%-a közfenntartás, 9,88%-a pénzügyi kiadások stb. 2004-ben az intézmény gazdálkodásából 555 millió lejnyi többlet származott.
Becslések alapján a 2005-re tervezett, összességében 8700 eurónyi beruházási programban, a következő tételek szerepelnek: számítástechnikai szoftok beszerzése (3700 euró), szoftprogramok vásárlása (1000 euró), fénymásológépek kicserélése (4000 euró). A beruházásokat Phare-programok pályázataiból fedezik.
Ö. I. B.
vissza az elejére
A rendőrség hírei
Enyves kezű stoppos
(5. old.)
Minősített lopás vádjával indult nyomozás a 22 éves földrai (Beszterce-Naszód megye) Scuturici V. ellen. A férfit BethlenDés útvonalon vette fel autójába Mânecan V., akitől a fiatal ellopta személyi iratait és 7 millió lejt tartalmazó pénztárcáját. A kár teljes egészében megtérült, a vádlott szabadlábon van.
Kiskorú szökevény
A naszódi kisegítőközpontból szökött meg május 3-án a 14 éves, besztercei V. Ion Andrei. A kiskorút a kolozsvári rendőrök fülelték le tegnapelőtt, és kísérettel vitték vissza az intézetbe.
Sikkasztó pénztárosok
Sikkasztás miatt indult nyomozás két játékterem-felügyelő és -pénztáros ellen. A 28 éves, büntetetlen előéletű kolozsvári Rus D. a vád szerint egy kolozsvári, játékgépeket üzemeltető cégnél dolgozva folyó év februárjában anélkül vezetett be pontokat egy játékgépbe pontosabban elektronikus rulettbe , hogy azok ellenértékét bevételezte volna. Ily módon 99 millió lejes kárt okozott munkáltatójának. Ugyanabban a hónapban a 29 éves Borza M. hasonló módszerrel 18 millió lejes kárt okozott a cégnek. Előbbitől a kár 30%-a megtérült; mindketten szabadlábon védekezhetnek
Volkswagent loptak
Volkswagen Passat Variant márkájú személygépkocsinak kelt lába május 10-éről 11-ére virradóan az Aurel Vlaicu utcából. A cégtulajdont képező kocsi ellopását C. Radu Vasile jelentette a rendőrségen. A metálszürke, CJ9724 rendszámú autó első spoilerén, jobb első sárvédőjén, valamint hátsó ütközöjén jól látható karcolás van. Az autót országos körözés alá helyezték, aki látja, értesítse a legközelebbi rendőrséget.
Jogosítvány nélküli bűnöző
Ellenőrzés céljából állított le egy aranyosgyéresi járőr egy Opel Astra márkájú személygépkocsit 11-én hajnali fél 3-kor. A külföldi rendszámú (W14482T) autót jogosítvánnyal nem rendelkező fiatal vezette, akinek igazoltatásakor kiderült, hogy nem más, mint a folyó év január 28-án a kolozsvári törvényszék által elítélt, majd országos körözés alatt álló helybéli, 29 éves C. Cozmin. Őrizetbe vették.
(balázs)
vissza az elejére
GAZDASÁG
A tavaly veszteséges Petrom idén nyereségre számít
(6. old.)
A Petrom olajtársaság tavaly 9737 milliárd lej (246 millió euró) adó utáni veszteséget szenvedett, a 2003-as, 1440 milliárdos adózott eredmény után, de idén már 256 millió adózott eredményre számítanak a cégnél.
Az üzemi vesztesége tavaly 5812 milliárd lej volt, a 2003-as, 4579 milliárd lejes többlet helyett. A forgalma 22 százalékkal 86 879 milliárd lejre nőtt 71 346 milliárdról, jelentették a vállalatnál. A tavalyi eredményt 2850 milliárd lej környezetvédelmi kötelezettség, 839 milliárd lej jogi költség, 3551 milliárd lej tartalékolás és 1212 milliárd lej leltárhiány terhelte, külső feleknél lévő vagyon miatt.
A Petrom, a legnagyobb olaj- és gáztermelő Közép- és Kelet-Európában, a múlt évben 5,5 millió nyersolajat (napi 110,5 ezer hordó) és 6,5 milliárd köbméter földgázt termelt. Idei termelését hasonlóra tervezi. Tartalékait 1 millió hordó kőolaj-egyenértékre becsülik a szakértők.
A cég beszámolója szerint erre az évre 9737 milliárd lej (256 millió euró) adózott eredményt, 10 976 milliárd lej üzemi eredményt és 2,3 százalék növekedéssel 88 919 milliárd lej (2,34 milliárd euró) forgalmat terveznek. Az idén 530 millió eurónak megfelelő összeget ruháznak be, nagyrészt az osztrák OMV forrásaiból. A Petrom a saját pénzéből várhatóan évente mintegy 100 millió eurót fordíthat új nyersanyagforrások felkutatására.
Az OMV középtávon mintegy 2 milliárd eurót akar beruházni a Petromba, amelynek 51 százalékát tavaly kis híján 1,5 milliárd euróért vette meg. Az OMV 669 millió eurót fizetett a román privatizációs ügynökségnek a román olajcég 33,34 százalékáért, majd 830 millió eurós tőkeemeléssel a részesedését 51 százalékra emelte. A Petrom 40,74 százaléka a román állam kezében maradt, 2,03 százaléka van az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Banknál (EBRD), a maradék a bukaresti tőzsdén szabadpiaci forgalomban van.
Az OMV a következő 35 évben évi 300400 millió eurót ruház be a Petromba, hogy a nyugati szabványoknak megfelelő szintre emelje a román céget. A Petrom termelését napi 200 ezer hordó kőolaj-egyenérték körül akarják stabilizálni. Együtt az OMV termelésével, amelyet napi 150 ezer hordó kőolaj-egyenértékre akarnak növelni a mostani 120 ezer hordóról, 2008-ra a konszern napi 350 ezer hordó kőolaj-egyenértékű olaj- és gáztermelést tervez.
A Petrom olajtársaság megvásárlása az osztrák vállalati szféra eddigi legnagyobb külföldi befektetése volt és egyúttal román szempontból is a legnagyobb külföldi befektetésnek számít.
Az OMV december végén 657 millió eurós tőkeemelést és 550 millió eurós kötvénykibocsátást hajtott végre, a több mint 1,2 milliárd eurós tőkebevonásból a Petrom-vásárlást finanszírozták.
vissza az elejére
Felénk fordultak az osztrák beruházók
(6. old.)
Az osztrák beruházók 5,8 milliárd eurót ruháztak be külföldön tavaly, ennek több mint a felét a délkelet-európai térségben. A beruházások döntő többsége tavaly már a délkelet-európai térségbe irányult állapítható meg az osztrák nemzeti bank adataiból.
A statisztika szerint 2004-ben 5,8 milliárd euró összeget ruháztak be külföldön az osztrák vállalatok, és ennek az összegnek már több mint a fele a délkelet-európai térségbe irányult. Az osztrák tőke legfontosabb célországa tavaly Románia volt, ahová 1,7 milliárd euró értékben ruháztak be. A tavaly májusban EU-taggá vált Szlovéniában és a tagságra pályázó Horvátországban egyenként 220 millió euró volt az osztrák beruházások értéke. A korábbi évekhez képest jóval kevesebb osztrák tőke érkezett Lengyelországba (190 millió euró), Csehországba (150 millió euró) és Szlovákiába (105 millió euró). Az osztrák tőke hagyományosnak számító közép-európai célországai közül tavaly csak Magyarország ért el előkelőbb helyet az osztrák beruházások ranglistáján 660 millió euró értékkel állapították meg az összesítésben.
Szerbiában és Montenegróban rekordnagyságúnak számít a tavaly osztrákok által befektetett 150 millió euró, míg Albánia is megjelent az osztrák beruházok célországainak a listáján, miután 2004-ben a Raiffeisen Zentralbank Österreich ott 105 millió euró értékű befektetést hajtott végre.
Az összesítések szerint az osztrák tőke tavaly már a világ 40 országában hajtott végre befektetéseket legalább 10 millió euró értékben. A külföldi osztrák beruházások motorja az OMV-t nem számítva az alpesi ország pénzügyi szektora, amely szisztematikusan építi ki pozícióit Közép- és Kelet-Európában, de az osztrák kereskedelmi, az építőanyag-ipari és az élelmiszeripari cégek is nagyobb beruházásokat valósítanak meg külföldön.
vissza az elejére
Magyar integrációs tapasztalatokat vehetünk át
(6. old.)
A magyar integrációs tapasztalatokból tanulhatnak romániai szakemberek az Európai Unió ikerintézményi programja keretében közölte a magyarországi Nemzeti Fejlesztési Hivatal (NFH).
A közlemény szerint az összesen 800 ezer euró költségvetésű románmagyar projekt irányítására az NFH keretein belül működő Központi Pénzügyi és Szerződéskötő Egység (CFCU) kapott felhatalmazást az EU kapcsolódó ikerintézményi pályázatát elnyerve.
A projekt keretében a CFCU-n kívül más magyarországi intézmények szakértői is átadják a bukaresti székhelyű szervezetnek a csatlakozási folyamat során szerzett tapasztalataikat.
Az Európai Bizottság 1998-ban az integráció megkönnyítése céljából hozta létre az ikerintézményi, úgynevezett twinning programját. A kezdeményezés a közösségi vívmányok teljes körű átvételének és alkalmazásának elősegítését tűzte ki céljául az akkor még tagjelölt országokban.
Tavaly május óta megváltozott Magyarország twinning-programban betöltött szerepe, hiszen már nem a korábbi EU-15-öktől fogad el segítséget, hanem immár donor" országként tanácsot ad egy tagjelöltnek a közigazgatási szerkezet fejlesztésével kapcsolatban tudatja az NFH.
A CFCU az EU előcsatlakozási programjaiban résztvevő országokéhoz hasonlóan létrehozott olyan központi intézmény, amely a magyarországi Phare-projektek szolgáltatási, beszerzési és építési tendereivel kapcsolatos pénzügyi és adminisztratív feladatokat látja el.
vissza az elejére
Pénzügyi újdonság
(6. old.)
A Kolozs Megyei Pénzügyi Főigazgatóság a lakosság tudomására hozza, hogy 2005. május 13-tól életbe lépteti a kis értékű elszámolásokhoz szükséges fizetési utalványok számára használható elektronikus befizetőrendszert.
A szakminiszter 2005/246-os számú rendelete alapján új metodológiát vezettek be az Állami kincstár számára történő fizetésekre. Ennek érdekében a pénzügyminisztérium ingyenesen bocsájtja az érdekeltek rendelkezésére a fizetési utalvány (Ordin de plata pentru Trezoreria statului) elnevezésű formanyomtatványt, amelynek elérhetőségei: a területi pénzügyi kirendeltségek, a pénzügyminisztérium honlapja (a www.mfinante.ro keretében informatii contribuabil/sistemefiscal/programe utile).
Bővebb felvilágosítás a kolozsvári, dési, tordai, aranyosgyéresi, szamosújvári, bánffyhunyadi Állami Kincstárnál kapható.
vissza az elejére
Ismét eladó a Ţiriac Bank
(6. old.)
Ismét eladó a Ţiriac Bank az osztrák WirtschaftsBlatt hazai pénzügyi körökre hivatkozó értesülése szerint. Az osztrák Erste Bank és Bank Austria Creditanstalt (BA-CA) pénzintézetek kötelező érvényű ajánlatot nyújtottak be az egykori tenisz sztár, Ion Ţiriac bankjára, amelynek tulajdonáért versenyben van még a Société Générale, a belga Dexia Bank, a magyar OTP Bank és a Bayerische Landesbank is.
Sem az Erste, sem a BA-CA nem kommentálta a WirtschaftsBlatt értesülését.
A 200320 millió euró értékűre becsült bank részvényeinek 92 százaléka van Ion Ţiriac tulajdonában. A Ziarul Financiar értesülése szerint előnybe részesítené a fúziót a BA-CA román leányvállalatával, a HVB Bank Romania pénzintézettel. Az eladásról, illetve egy esetleges fúzióról a Rompres hírügynökség szerint még nem született végleges döntés. Amennyiben sor kerül a HVB/Ţiriac fúzióra, az új bank Románia harmadik legnagyobb pénzintézetévé rukkolna elő, a negyedik helyre utasítva vissza a Raiffeisen Bankot.
Románia Lengyelország után a második legnagyobb banki piac Közép-Kelet-Európában. A hazai pénzügyi ágazatot 39 bank népesíti be. Még az idén várható a Román Kereskedelmi Bank (BCR) 37 százalékos tulajdonrészének eladása, valamint a CEC takarékpénztár privatizálása. Az Erste Bank, BA-CA és Raiffeisen Zentralbank (RZB) mindkét ügyletben részt kíván venni. A BCR azonban csak akkor jöhet szóba a Raiffeisen számára, ha többségi csomag kerül értékesítésre. A CEC esetében már biztosra vehető a legalább 51 százalékos csomag kiírása, ennek pontos nagyságáról még a nyári szünet előtt döntés születik. A legkedvezőbb ajánlatot tevővel pedig még az év végéig elkezdődnek az exkluzív tárgyalások.
vissza az elejére
Újra kétszámjegyű az évi inflációs ráta
(6. old.)
Áprilisban 1,8 százalékkal nőtt az inflációs ráta az előző hónaphoz viszonyítva, főként az üzemanyagok és a földgáz drágulása miatt. Az előző év áprilisához képest 10 százalékos a drágulás, derül ki az Országos Statisztikai Intézet adataiból.
Az elmúlt év végéhez visoznyítva a fogyasztói árak átlagosan 3,5 százalékkal növekedtek, ami azt jelenti, hogy az első négy hónapban az infláció elérte az idei évre becsült 7 százalékos szint felét.
Az élelmiszerek ára áprilisban nem változott, mivel drágulást és árcsökkenést is regisztráltak. A nem-élelmiszerek esetében 3,6 százalékos volt a drágulás. A földgáz ára 26,9 százalékkal, az üzemanyagoké 4,2 százalékkal, a dohányárué 5,6 százalékkal emelkedett. A szolgáltatások 1,5 százalékkal kerültek többe áprilisban. A postai szolgáltatások 4,9 százalékkal, a közúti szállítás 4 százalékkal, a közművek 4,6 százalékkal, az ingatlanbérletek 2,6 százalékkal drágultak.
vissza az elejére
Valutaárfolyamok
Május 12., csütörtök
(6. old.)
Váltóiroda Euró (Vétel/Eladás) Dollár (Vétel/Eladás) Forint (Vétel/Eladás)
Macrogroup (Főtér 23., Sora, Bolyai u. 8., Szentegyház u. 4.) 35 800/36 100 27 800/28 200 140/144
vissza az elejére
Május 13., péntek
A Román Nemzeti Bank mai árfolyamai: 1 euró = 36 171 lej (3,617 erős lej), 1 USD = 28 322 lej (2,832 erős lej), 1 magyar forint = 145 lej (100 Ft = 1,45 erős lej).
vissza az elejére
HIRDETÉS
INGATLAN
(7. old.)
Komoly vevő első osztályú, 5460 négyzetméteres (23 szobás) lakást vásárolna Kolozsváron (Hajnal, Györgyfalvi, Grigorescu), 3538 000 euróig. Ügynökségek kizárva. Telefon: 0742-033617, 0740-562240, 16 óra után. (M)
vissza az elejére
ÁLLÁS
(7. old.)
Kft. alkalmaz könyvkötőt, munkakönyvvel. Telefon: 0745-361455, 0740-230181. (0009)
vissza az elejére
SPORT
LABDARÚGÁS
Magyar és Román Kupa döntő
(8. old.)
A Matáv FC Sopron története során először nyerte meg a labdarúgó Magyar Kupát, miután a székesfehérvári döntőben 51-re legyőzte a címvédő Ferencváros együttesét, amely nyolc emberrel fejezte be a parázs hangulatú mérkőzést.
A soproniak akiktől szintén kiállított egy játékost Edo Trvikovics horvát bíró sikerüknek köszönhetően a következő idényben indulhatnak az UEFA-kupában.
Szekeres Tamás, a soproniak védője egy rekordot is felállított, hiszen különböző csapatok tagjaként hetedszer emelhette magasba a trófeát.
A Sopron három, az FTC pedig egymillió forintot kapott teljesítményéért.
Magyar Kupa, döntő: Matáv FC SopronFerencvárosi TC 51 (gól: Tóth Mihály 13., Bárányos 38., Balaskó 2 45. és 57., a második 11 m, továbbá Horváth András 72. perc, illetve Lipcsei 49. perc; kiállítva: Pintér 78. perc, illetve Rósa Dénes 38., Szűcs Lajos 46. és Kapics 68. perc).
A Román Kupa döntőjének a fővárosi Cotroceni-stadion adott otthont, a Bukaresti Dinamó és a Konstancai Farul vívta a sorozat utolsó felvonásának küzdelmét. Habár az idényben gyengélkednek a piros kutyák", a kupában kárpótolták magukat, végül egygólos sikerrel hódították el a trófeát.
Eredmény: Bukaresti DinamóKonstancai Farul 10 (gól: Grigorie 6. perc).
vissza az elejére
Bajnokságról bajnokságra
(8. old.)
Folytatja fantasztikus szereplését az angol Premier League-ben a Chelsea. A bajnoki címet 50 év után ismét megszerző csapat a Manchester United keddi legyőzésével (31) két rekordot hódított el riválisától.
A Kékek 29 győzelemmel és 94 ponttal vezetik a bajnokságot. Az eddigi csúcsot az MU tartotta 28 sikerrel (19992000) és 92 ponttal (19931994).
Jose Mourinho együttese az utolsó fordulóban a Newcastle ellen újabb rekordot könyvelhet el. A Chelsea eddig mindössze 14 gólt kapott a bajnokságban, ebben a tekintetben a Liverpool vezeti jelenleg még a rangsort 16 találattal (19781979).
Hihetetlen teljesítményt nyújtott a csapat, ezt a sikert Terrynek ajánljuk. Ő egy valódi Chelsea-boy" mondta a portugál vezetőedző.
Terry lábujjtörése miatt kényszerül pihenőre.
A Manchester United első hazai vereségével az is eldőlt, hogy a Chelsea mellett az Arsenal indulhat a Bajnokok Ligája csoportkörében, míg az MU selejtezőre kényszerül.
Egyébként elmaradt mérkőzés pótlásán a már biztos második Arsenal hazai pályán fölényesen legyőzte a negyedik helyét így a Bajnokok Ligája-indulást az elmúlt hét végén bebiztosító Everton együttesét.
Eredmény: ArsenalEverton 70.
A bajnokság állása: 1. Chelsea 94 pont már bajnok, 2. Arsenal 83, 3. Manchester United 74, 4. Everton 61, 5. Liverpool 55 (5040), 6. Bolton Wanderers 55 (4642), ..., 19. Crystal Palace 32, 20. West Bromwich Albion 31.
Az AS Róma hazai pályán döntetlent ért el az Udinese ellen az Olasz Kupa egyik elődöntőjének első mérkőzésén.
Olasz Kupa, elődöntő, első mérkőzés: AS RómaUdinese 11.
A Real Betis jutott be elsőként a spanyol Király Kupa fináléjába, miután az elődöntő visszavágóján büntetőpárbajban legyőzte az Athletic Bilbaót.
A 00-s első mérkőzés után a csapatok a második találkozón is gólképtelenek voltak, a 11-esek során ugyanakkor a vendég Betis játékosai nem hibáztak, így ők mérkőzhetnek majd a serlegért.
Király Kupa, elődöntő, 2. mérkőzés: Athletic BilbaoReal Betis 00 tizenegyesekkel: 45 továbbjutott: a Betis.
A másodosztályú Sedan lesz az AJ Auxerre ellenfele a Francia Kupa június 4-i, párizsi fináléjában, miután nagy meglepetésre a szerdai elődöntőben legyőzte a tavaly Bajnokok Ligája-döntős AS Monacót.
Francia Kupa, elődöntő: AS MonacoSedan (II. osztályú) 01.
Edzőként első nagy sikerét könyvelhette el Gheorghe Hagi, a román válogatott egykori csillaga: csapata, a Galatasaray a Török Kupa döntőjében 51-re nyert a Fenerbahce ellen.
Az FC Basel nyerte a svájci labdarúgó-bajnokságot, miután szerdán 31-re győzött a St. Gallen ellen, s ezzel behozhatatlan előnyre tett szert. A bázeli együttes története során tizenegyedszer végzett az élen a hazai pontvadászatban.
A francia másodosztályú bajnokságban eldőlt, hogy a Nancy öt év után feljut a legjobbak közé.
A kiscsapat ellenlábasainak köszönheti a visszakerülést, hiszen a BrestTroyes találkozó 11-e azt jelentette, hogy a jelenleg listavezető Nancy három fordulóval a pontvadászat vége előtt a harmadik helynél már nem végezhet rosszabbul.
Az együttes utoljára öt esztendővel ezelőtt szerepelt az első osztályban. Eddigi legnagyobb sikere egy 1978-as kupagyőzelem volt, amelyet még a francia futballtörténelem egyik legnagyobbja, Michel Platini vezérletével értek el.
vissza az elejére
Szombaton búcsúzik a focitól az Olimpiai Stadion
(8. old.)
A BayernNürnberg bajnoki mérkőzéssel búcsúzik a labdarúgástól a híres müncheni Olimpiai Stadion, amelyben az 1972-es ötkarikás játékok óta 1120 futballmeccset bonyolítottak le.
A 74 ezer négyzetméternyi akrilüvegből emelt palást alatti, 80 ezer férőhelyes szentélyben a sportesemények mellett misét celebrált II. János Pál pápa, továbbá koncertezett a Rolling Stones és Michael Jackson is. Ami a labdarúgó-összecsapásokat illeti, 776-ot a Bayern, 318-at az 1860 München vívott, 26-ra pedig a világ- és Európa-bajnokságok, valamint a nemzetközi kupasorozatok keretében került sor. Ezeket összesen mintegy 39,6 millió szurkoló látta a helyszínen.
A futball távozása 1,7 millió eurós kiesés formájában érint bennünket, de évi 300 rendezvénynappal várhatóan 2008-ig sikerül ismét egyenesbe jönnünk" jelentette ki Wilfrid Spronk, az üzemeltető cég igazgatója, hozzátéve: lesz mit bepótolni, hiszen a teltházas mérkőzések során 13 000 sült kolbászt, 5000 óriásperecet és 10 000 liter sört adtak el.
A labdarúgás azért még egyszer biztosan visszatér az Olimpiai Stadionba: miközben többek között a néhány kilométerrel arrébb épülő Allianz Arénában zajlik majd a 2006-os vb, a régi parkban kísérőprogramként négyhetes focibulit hirdetnek meg a szervezők sztárfellépőkkel és természetesen óriás kivetítőkkel.
vissza az elejére
KÉZILABDA
Férfi Nemzeti Liga
(8. old.)
A férfi élvonal zárófordulóját rendezték szerdán, a játéknap eredményei szentesítették, hogy a Bukaresti Dinamó Baumit nyolc év után lett ismét bajnok, és hogy a kolozsvári gárda a következő idényben is a Nemzeti Liga tagja marad. A Kolozsvári Armătura U Agronomia Medgidián vendégszerepelt és 1312-es félidő után 2525 arányú döntetlent sikerült elérnie. A kiesési küzdelem elkerülésében legfőbb vetélytársa, a Brassói Dinamó viszont vereséget szenvedett.
A 26. forduló többi eredménye: Szucsávai BucovinaTemesvári Poli Izometal 2329, Bukaresti Dinamó BaumitJászvásári Politechnika 3928, Bukaresti SteauaNagybányai Minaur KK 3937, Târgu Jiu-i LignitBrassói Dinamó 2827, Resicabányai EgyetemKarácsonkői (Piatra Neamţ-i) FKK 4327 és Konstancai MKKPloieşti-i Uztel 4537.
1. Dinamó 26 22 1 3 907729 45
2. Konstanca 26 20 4 2 850664 44
3. Minaur 26 19 2 5 893740 40
4. Steaua 26 17 5 4 825764 39
5. Uztel 26 15 4 7 852771 34
6. Tg. Jiu 26 14 1 11 754737 29
7. Temesvár 26 10 4 12 732720 24
8. Medgidia 26 10 3 13 744737 23
9. Resicab. 26 10 3 13 811841 23
10. Kolozsvár 26 9 3 14 746820 21
11. Brassó 26 8 4 14 728767 20
12. Jászvásár 26 5 2 19 657763 12
13. Piatra N. 26 2 2 22 629883 6
14. Szucsáva 26 1 2 23 624816 4
A Dinamó Baumit szerepel majd a Bajnokok Ligájában, míg a Challenge Cup-ban a Steaua és az Uztel képviseli Romániát. Kiesett a Piatra Neamţ és a Szucsáva, Brassónak és Jászvásárnak osztályozót kell játszania.
P. J. A.
vissza az elejére
KOSÁRLABDA
(8. old.)
Második hazai mérkőzését is megnyerte a Miami Heat és a San Antonio Spurs az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) rájátszásának második fordulójában, így mindkét együttes 20-ra vezet párharcában.
Viszont a vendég Indiana Pacers és a Dallas Mavericks egyaránt nyert a Detroit Pistons, illetve a Phoenix Suns otthonában, így 11-re módosította az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharcot.
Keleti-főcsoport, elődöntő: Miami HeatWashington Wizards 108:102 az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 20; Detroit PistonsIndiana Pacers 83:92 az állás: 11.
Nyugati-főcsoport, elődöntő: San Antonio SpursSeattle Supersonics 108:91 az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 20; Phoenix SunsDallas Mavericks 106:108 az állás: 11.
vissza az elejére
Bundagyanú snookerben
(8. old.)
Bundagyanú miatt nyomozást indított a Nemzetközi Snookerszövetség az ausztrál Quinten Hann ellen.
A The Sun című lap értesülése szerint egy magát leplező újságíró 50 ezer fontot ajánlott fel Hann-nek, ha kikap az ír Ken Dohertytől a kínai nemzetközi bajnokságon. A Londonban élő ausztrál biliárdozó állítólag először belement az üzletbe, de aztán pekingi elutazása előtt végül elállt tőle.
A megvádolt játékos szerint tudatos hecckampány folyik ellene. Miután felmentették abban az ügyben, amelyben szexuális zaklatással vádolták, a rá következő napon már bundázással gyanúsítják panaszolta Hann.
vissza az elejére
ELFELEJTETT TÖRTÉNETEK
(8. old.)
Sorozatunkban olyan eseményeket, történeteket elevenítünk fel, amelyek nélkül szegényebb lenne Kolozsvár sportélete. Folytatjuk Schenker Lajos április 9-i számunkban megkezdett történetét.
Ozoray-Schenker Lajos, a vívómester
Schenker Tanár Úrról bátran mondhatjuk, hogy az erdélyi vívósport legnagyobb edzője volt, hiszen munkásságáról híres tanítványok sora tanúskodik. Két időszakban a két világháború között, illetve a második világháború után emelte országos szintre a kolozsvári vívást, bebizonyítva, hogy a kolozsvári magyar sportéletben a vívás továbbra is az élen jár.
Az 1879-ben született Schenker 14 évesen, 1903-tól kezdett magas színvonalon vívni. Testvérével, Schenker Zoltánnal a magyar kardvívás nagy tehetségeiként tartották számon. Rangos prágai, bécsi és budapesti versenyek után korán, 22 évesen abbahagyta a versenyszintű sportolást. Bátyja később olimpiai érmes sportoló lett, két egyéni negyedik hely mellett egy olimpiai aranyat, ezüstöt és bronzot is begyűjtött az 1912-es, valamint az 1924-es olimpiai játékokon.
Schenker Lajos a tanításnak és edzésnek szentelte életét, a bécsújhelyi vívómester-képző iskola elvégzésével testnevelő tanári oklevelet szerzett 1904-ben, majd 1910-ig a budapesti hadapród iskola vívó- és tornatanára volt. Az első világháborúig a szebeni 12. hadtest vívás oktatását vezette, az első világháború ideje alatt katonai szolgálatot teljesített, a háború után pedig Kolozsváron telepedett le. A piarista gimnáziumi testnevelő munkássága mellett újraindította a haldokló kolozsvári vívóéletet. Munkásságának köszönhetően Kolozsvár az ország második vívó központja lett a főváros után, elsősorban olyan sportolók révén, mint Bartunek Titi, Baczoni Lili, Snarits Mária, Stencel Jolán, Varga Erzsébet és Czeglédi Emma női tőrözők, illetve Losonczy Mihály, Hertzeg Tibor, az Erős testvérek, Bartunek József, Hintz György és Hintz Gábor, Kökössy Mihály, Mezei Béla, Szele Márton, Ionel Deheleanu, László Loránd, Guráth Béla, Mózes András és sokan mások. A fent említettek közül Losonczy 1933-ban országos kardvívó bajnok lett, Hertzeg és Erős G. tőrvívásban országos második helyet értek el, az előbbi 1935-ben az utóbbi pedig 1939-ben.
A második világháború után ismét a Tanár úr volt az, aki megszervezte a vívó életet Kolozsváron, Guráth Béla és a Hintz testvérek segítségével. A sikerek pedig hamar jelentkeztek, hiszen 25 év alatt a Schenker-tanítványok" 33 országos bajnoki címet szereztek Uray Zoltán, Szántay János, Bartos Tibor, Szabó Tibor, Guráth Béla, Szabó Pál, Lázár Ferenc, Ghilezan Nicolae és Rohonyi László, valamint Orbán Olga, Papp Éva, Nagy Mariette, Keszthelyi Ida, Orb Katalin, Zágoni Júlia, Szaniszló Erzsébet és Telegdi Márta révén.
1954-ben Románia első világbajnoki érmét(vívásban) Uray Zoltán szerezte meg bronzérem a Főiskolás Világbajnokságon, míg az első olimpiai érmet (ezüst) Orbán Olga nyerte el az 1956-os olimpiai játékokon. Szabóné Orbán Olga később, 1962-ben a világbajnoki címet is elnyerte női tőrvívásban, feltéve ezzel a koronát csodálatos vívó pályafutására.
A tanítványai szeretetét és tiszteletét élvező Tanár Úr 1957-ben vonult nyugdíjba, szakmailag és emberileg azonban mindmáig példakép maradt, hiszen komolysága, szigorúsága, páratlan pedagógiai érzéke és tanítási stílusa példaértékű az utókor számára.
Killyéni András
vissza az elejére
Kolozs megye hét végi sportműsorából
(8. old.)
Szombaton 11 órakor a Horia Demian Sportcsarnokban: Kolozsvári U-JolidonNagybányai Selmont KK női Nemzeti Liga.
Vasárnap 13 és 19.30 óra között a Horia Demian Sportcsarnokban: küzdősport bemutató.
Pénteken 17 órakor Tordán: Aranyos FCSzamosújvári Olimpia C-osztály, 9. csoport.
Szombaton 11 órakor Aranyosgyéresen: SodronyiparZilahi Armătura B-osztály, 3. csoport.
Szombaton 10 órától a Ion Moina Stadion súlyemelő termében: megyei ifi bajnokság.
Vasárnap 10 órától a Hója erdőben (rajt a Falumúzeumtól): Tájfutás mindenkinek.
Pénteken 17.30-tól, szombaton 10 és vasárnap 16 órától: a junior II. bajnokság északi zónadöntője a Kolozsvári Jövő Politechnika, az Aradi Astra, a Nagyváradi Körös és Moldova részvételével.
Az oldalt szerkesztette: Póka János András
|