2005. július 29.
XVII. évfolyam, 175. szám

 

KRÓNIKA VÉLEMÉNY NAPIRENDEN KÖRKÉP GAZDASÁG HIRDETÉS SPORT
 

Web design and hosting by the

Hungarian Human Rights Foundation

Központi Egyetemi Könyvtár kontra városháza
Parkolóhely helyett terület-visszaszolgáltatást!

(1., 4. old.)

„Minden elismerésem a polgármesteri hivatalé, amit városrendészet dolgában produkál, mert egy éve dinamikus hozzáállás, változás tapasztalható ezen a téren. De elsietettnek tartom, és nagyon elégedetlen vagyok az önkormányzat azon döntésével, hogy a szomszédságunk háromezer négyzetméternyi területén négyszintes, háromszáz–háromszáznyolcvan férőhelyes autóparkolót kíván építeni". Ezekkel a szavakkal kezdte tegnap délutáni sajtótájékoztatóját Doru Radosav, a Lucian Blaga Központi Egyetemi Könyvtár igazgatója. Intézménye ma az ügy jogorvoslása érdekében keresetet nyújt be a kolozsvári közigazgatási bíróságon a városháza szándéka ellen.

Az igazgató elmondta: felháborítónak tartja azt a kalap alatt elrendezett eljárást, amellyel a kérdéses területet ilyen célra átjátszották a polgármesteri hivatalnak. Róluk döntöttek, a megkérdezésük nélkül. Mert ebből a tervből nekik csak hátrányaik származhatnak. Egyrészt a megnövekvő forgalom az épület melletti behajtósáv létesítésével növeli a hangszennyezettséget, ami egy könyvtár munkájában nagyon zavaró tényező. Másrészt a beruházás területet venne el az Egyetemi Könyvtártól, akadályozva a tűzvédelmi szempontból elengedhetetlen mozgásszabadságot. Az épület műemlék, és mint ilyen, a törvény értelmében olyan vonatkozásban is védettséget élvez, hogy száz méteres körzetben tilos beruházási munkálatokba kezdeni. Nem utolsósorban pedig, az intézmény már több ízben igényelte a szóban forgó területet könyvraktár építése céljából. „Ötvenévenként minden könyvtár bővítésre kényszerül, mi utoljára 1960-ban tettünk ilyen lépést" – mondotta az igazgató.

Nelu Lucaciu, a könyvtár jogtanácsosa, dokumentálta a sajtónak, hogy igazukat a törvényességre támaszkodva kívánják érvényesíteni.

Bár elismerte, hogy erre körülbelül nyolcvanszázalékos az esélyük. A tervezett beruházás kárt okozna a Mócok útján található Balettiskolának is, mert a másik bejáratot onnan szeretnék megépíteni, és így elveszítené a diákok számára fontos udvart. Egy 1969-ben kelt megyei néptanácsi rendelet szerint az akkor a Babeş-Bolyai Tudományegyetemhez tartozó Központi Egyetemi Könyvtártól elvettek 500 négyzetméternyi zöldövezetet, és azt a 2-es számú Felnőttkórház tulajdonába juttatták, egy egyetemi poliklinika építése céljából. Akkor a hatóságok azzal a feltétellel tették meg ezt a lépést, hogy a könyvtárnak tartalékolják éppen azt a 794 négyzetmétert, amely most része a tervezett autóparkolónak.

Vasile Mitrea építész, a Kolozsvári Területi Műemlékvédő Bizottság elnöke szerint a város közlekedési gondjainak megoldását húsz évvel ezelőtt kellett volna elkezdeni. Amit most a polgármesteri hivatal tűzoltómunkával próbál rendezni, az antidemokratikus, és emlékeztet azokra a régi időkre, amikor a hatóságok féltek valamit nyíltan a közvélemény elé vinni, a szükséges engedélyeket pedig utólag „intézték el". Jogilag gyengén előkészített tervről van most szó, és ezt a módszert alkalmazhatják másokkal szemben is. Mitrea szerint az önkormányzat törvénytelenül kezdett bele a hójai ipari park építésébe, indokolatlanul tervezi a sétatéri stadion lebontását, a monostori park helyére a Moll bevásárlóközpontot, és illegális lenne a belvárosban ez a parkolóhely. „Kolozsváron nem szakemberek döntenek szakmai kérdésekben"– summázta az építész.

Ördög I. Béla

vissza az elejére


Hiller István kész Erdélybe utazni
Gyurcsány Ferencet is magával hozná

(1. old.)

Hiller István MSZP-elnök kész Gyurcsány Ferenc magyar miniszterelnökkel együtt Erdélybe utazni, hogy a határon túli magyarság képviselőivel megbeszélést folytasson. A cél: jobban értsék egymást az erdélyi magyarokkal. A határon túli magyarság gondjai iránti érzékenységét bizonyítandó, tegnap végre megtartotta alakuló ülését a Szülőföld Alap Tanácsa, amelynek feladata meghatározni a támogatási prioritásokat, illetve létrehozni a támogatásra benyújtott pályázatokat elbíráló testületeket.

(Részletek a 4. oldalon)

vissza az elejére


Továbbra sem kell valuta a családlátogatáshoz

(1. old.)

Az RMDSZ kezdeményezésére a kormány legutóbbi ülésén rendelettel módosította az Európai Unió tagállamaiba és egyéb országokba való beutazásra vonatkozó szabályozást.

A módosítás értelmében továbbra sem kell valutát magával vinnie annak, akinek a birtokában olyan meghívó van, amelyből kiderül, hogy vendéglátója vállalja ott-tartózkodása idejére szállási és ellátási költségeinek fedezését. Ez által mentesülhetnek a kiadásaikra elégséges pénzösszeg bemutatása alól azok is, akik családlátogatásra utaznak valamely országba.

A kormányrendelet továbbra is mentesíti a pénz kötelező „felmutatása" alól azokat, akik orvosi kezelésre, szimpóziumokra, konferenciákra, kulturális- vagy sportrendezvényekre mennek külföldre, valamint azokat, akik külföldön élő családtag megbetegedése vagy elhalálozása miatt kénytelenek utazni. Ezekben az esetekben elég az igazoló dokumentumok felmutatása.

vissza az elejére


További felmelegedés várható

(1. old.)

A kolozsvári meteorológiai intézet szerint csütörtökön 31, az interneten jegyzett adatok szerint 32 Celsius fokot mértek (délután azonban 37 fokot mutatott a Széchenyi téri hőmérő). Előreláthatóan azonban ma csúcsosodik a kánikula. A mentőállomás szolgálatos orvosa elmondta, hogy Kolozsvár lakosai egyelőre elővigyázatosnak bizonyultak a túlzott meleggel szemben, csütörtök délutánig csak az átlagosnak megfelelő számú esetben riasztották a mentőket a kánikula okozta, szív-, fej- és gyomorpanaszok miatt.

(További részletek a 4. oldalon)

vissza az elejére


Második magyar könyvtár Zilahon

(1. old.)

Négyezer kötetes könyvtárat adományozott a városnak Zilah testvérvárosa, Szentendre. A régi főtéren lévő RMDSZ-székházban elhelyezett gyűjteményt kezelő könyvtárat szombaton avatják.

A Szilágy Megyei Könyvtár magyar könyvállománya enyhén szólva szegényes és elavult. A hiányt némileg pótolta az EMKE zilahi szervezetének könyvtára, de még mindig sok olyan olvasnivaló lenne, amelyhez nehezen lehet hozzájutni. Ezt pótolja az a közel négyezer kötetes könyvtár, amelyet Szentendre adományozott a zilahi magyarságnak. A könyvtárat a PRO ZILAH Egyesület és az RMDSZ városi szervezete működtetné a város régi főterén (ma Iuliu Maniu tér) lévő székházban. A hivatalos megnyitóra szombaton délután fél négykor kerül sor, az avatáson részt vesz Bársony András, a magyar külügyminisztérium államtitkára és Szentendre város hivatalos küldöttsége.

A PRO ZILAH Egyesület a város magyarsága nevében köszöni az adományt Szentendre város lakóinak és különösen a kezdeményező Maholányi Pálnak és az Izbégi Baráti Körnek, valamint Miakich Gábor polgármesternek és a Szentendrei Polgármesteri Hivatalnak.

J. L.

vissza az elejére


Költözik az Ószer?

(1. old.)

A szamosfalvi ócskapiac 2,8 hektáros területének beépítését fogja javasolni Adrian Popa alpolgármester. Erre a területre fiataloknak szánt tömbházlakásokat fognak építeni alacsony bérek ellenében. Az Ószer új helye pedig az a 3000 négyzetméternyi „senki földje" lenne az IRA-híd szomszédságában, ahol már most is sokan illegálisan árusítják portékájukat. Az új piactelep csak használt holmi forgalmazását szolgálná, és a belépőjegy árát 500 régi lejre csökkentenék, hogy a rászorultak is bejuthassanak. A területet minimális költségekből lehetne a mainál jóval civilizáltabban berendezni – mondotta.

Popa szerint nem lesz gond, hogy az új ószer kisebb területen kell hogy elférjen, hiszen a jelenlegi terület nincs kihasználva. A beruházásról előzetesen konzultálni kívánnak a helybeli lakosokkal.

Ö. I. B.

vissza az elejére


Nem prioritás az EU-segélyek megszerzése?

(1. old.)

Bukarest mindeddig semmiféle uniós segítséget nem igényelt az árvízkárok enyhítésére, noha az Unió több ajánlatot is tett – jelenti a Deutsche Welle, amely az Európai Bizottság szóvivőjét idézi. A Mediafax úgy tudja: a szállításügyi miniszter már tárgyalt Brüsszellel.

Amedeo Altafai szóvivő elmondta: Olli Rehn bővítési biztos személyesen is meglátogatta a romániai árvízsújtotta településeket. Látván a helyzet súlyosságát, a román hatóságok tudomására hozott több olyan Phare-forrást – 20 millió eurós keretről van szó – amelyek igénybe vehetők ilyen esetekben. Mindeddig azonban a román hivatalosságok nem nyújtottak be semmilyen kérést ezekre vonatkozóan.

A Phare-alapok mellett létezik egy – igaz, az EU-tagországok rendelkezésére álló – szolidaritási alap, amely azonban a tagjelölt országok számára is megnyitható válsághelyzetekben. A Phare-nál szerényebb összegekről van ugyan szó, a segítségben azok az országok részesülnek, ahol a természeti katasztrófák okozta károk elérik a 300 millió eurót. Romániában az eddigi összesítések szerint az idén 1,1 milliárd eurós pusztítást végzett az ár.

A szóvivő megjegyzi azt is: Romániával ellentétben Bulgária nem hagyta ki ezeket a lehetőségeket.

A Mediafax jelentése szerint ugyanakkor Gheorghe Dobre szállításügyi miniszter már tárgyalt brüsszeli illetékesekkel különböző Ispa-alapokról, ezekből az árvíz sújtotta településeken megrongálódott infrastruktúra javításait fedeznék. Olyan munkák elvégzésére biztosítanának lehetőséget, amelyek során nem csak rövid távon állítják helyre az infrastruktúrát, hanem olyan felújításokat is elvégezhetnek, amelyek következtében megelőzhetőek lehetnek a jövőben a hasonló katasztrófák. Románia közel 50–51 millió eurós segítségben részesülhet ezekből az alapokból.

vissza az elejére


KRÓNIKA


A nap idézete

(2. old.)

– Gyászolni nehéz mesterség – mondta Cesare.

– Ha ezt mindenki tudná, kevesebb volna a halál.

Bernard Malamud

vissza az elejére


KISHIREK

(2. old.)

ANYAGTUDOMÁNY ÉS KATALÍZIS címmel workshop-ot szervez a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Kémia Kara közösen a Lipcsei Tudomány Egyetem Kémia és Minerológia Karával, valamint a „St. Cyril and Methodius" Kémiaintézettel 2005. július 25–31. között Kolozsváron a Nemzetközi Együttműködési Központ konferenciatermében (Pandurilor u. 7.). Az előadások mesterképzős diákoknak és doktoranduszoknak szólnak. Támogató: DAAD – (Deutcher Akademischer Austausch Dienst).

Minden érdeklődőt várnak.

GYAKORLATI BEMUTATÓ A PARLAGFŰRŐL. Találkozó vasárnap délelőtt 10 órakor a Május 1 téri buszállomásban. A séta során Jablonovszky Elemér az érdeklődők hasznos tudnivalókkal szolgál erről a veszélyes növényről.

ANNA-BÁLT szervez batyus alapon az RMDSZ kül- és belmonostori kerülete július 30-án, szombaton du. 5 órától a Mócok útja 75. szám alatti Pro Iuventute székházban.

AZ ESZPERANTÓ – EURÓPAI ÉRINTKEZÉSI ÉS EGYÜTTMŰKÖDÉSI LEHETŐSÉG címmel nemzetközi eszperantó szimpózium kezdődik július 30-án, szombaton a városi kultúrotthonban (Főtér 24. szám). A kétnapos értekezlet ünnepélyes megnyitójára pénteken du. 4 órakor kerül sor, amikor bemutatkoznak a résztvevők. A munkálatok, előadások szombaton reggel 9 órakor kezdődnek. Az előadók a Horvátoszágból, Magyarországról, Németországból, Albániából, Brazíliából, és természetesen Románia több városából érkeznek a szimpóziumra. A tudományos tanácskozás Merre tart a testvérvárosok együttműködése? témával foglalkozó kerekasztal-beszélgetéssel zárul.

vissza az elejére


NYÁRI GYEREK- ÉS IFJÚSÁGI NYELVTÁBOROK TOROCKÓN – utolsó felhívás

(2. old.)

A BRIDGE LANGUAGE STUDY HOUSE Nyelvoktató es Nyelvvizsgáztató Központ a 2005-ös év nyarán is megszervezi a már hagyománnyá vált torockói (Fehér megye) nyelvtáborokat gyerekek és fiatalok számára.

Az immár hagyománnyá vált nyelvtáborokat 12 éve szervezzük ANGOL és NÉMET nyelvből egy olyan tanítási módszert és programot alkalmazva, amely lehetővé teszi a gyerekek számára az intenzív nyelvtanulást, és emellett a társakkal való kikapcsolódást is a célnyelveken.

A tábor ideje alatt a gyerekek napi 4 óra szervezett formában történő nyelvtanításon vesznek részt. Az órákat pedig a célnyelveken történő vidám délutáni és esti tevékenységek követik. Ezek a tevékenységek nagyrészt nyelvoktató és gyakorló jatékokat, versenyeket/vetélkedőket, előadásokat, illetve rövidebb kirándulásokat feltételeznek. A délutáni és esti tevékenységek sikeréhez a részt vevő nyelvtanárok felkészültsége és hozzáértése is nagyban hozzájárul.

A torockói nyelvtábort augusztusban szervezzük. A résztvevők 1, 2 vagy 3 hetet választhatnak a tábor teljes időtartamából:

A nyelvtábor időtartama:

július 31.–augusztus 6. augusztus 7–13. augusztus 14–20. 2005
Korosztály: 12–16 év Korosztály: 12–16 év Korosztály: 8–12 év
A helyek már beteltek!5 szabad hely10 szabad hely

Feliratkozási határidő: 2005. augusztus 5. Az egyes nyelvi szintekbe való besorolás egy szintfelmérő teszt alapján történik.

A nyelvtáborok magas színvonalát az évente barátaikkal együtt visszatérő gyerekek magas létszáma bizonyítja. A tábor lehetőséget biztosít az ország különböző részeiről érkező gyerekek megismerkedésére és barátkozására.

Csupán 15 szabad helyünk maradt még! Ne szalasszák el a lehetőséget!

További felvilágosítást az alábbi telefonszámokon és e-mail címen lehet igényelni:

Tel./Fax: 0264-590096/0264-590811,

E-mail: info@blsh.ro, gyongyi@blsh.ro, Web: www.blsh

vissza az elejére


IX. Néptánc és kézműves tábor MEZŐPETRI
július 31–augusztus 7.

(2. old.)

A néptánc- és a kézműves foglalkozások jól kiegészítik egymást. A résztvevők több kézműves foglalkozáson vehetnek részt, például: agyagozás, kosárfonás, nemezelés, gyöngyfűzés, bogozás, hímzés, csuhébaba-készítés, egyebek. A táborban szatmári és mezőségi táncok mellett kalotaszegi, széki táncokat is táncolhatnak. A táncokat Virág Endre a Háromszék néptáncegyüttes tagja és Benedek Árpi Csíkszeredából, tanítják. A talpalávalót a Piraszló (Sepsiszentgyörgy) és a Komló – Márkus Zoli (Nagyvárad) szolgáltatják. Lesz néptáncoktatás, népdaltanítás, táncház, tábortűz, tervezünk játékokat, kirándulást, strandolást. Biztosítunk napi 3 étkezést, osztálytermekben való elszállásolást matracokon, sátorozási, tisztálkodási lehetőséget.

A táborban szükséges eszközök: orvosi igazolás, lepedő, hálózsák vagy takaró, meleg ruha is, esőkabát, szappan, törölköző, füzet, írószer. A sátorral érkezőket is szívesen látjuk.

A tábor célja a hagyományápolás, a néptánc és népdalkedvelőknek helyet, alkalmat biztosítsunk néptánctanulásra, táncolásra, népdaléneklésre. Célunk megszerettetni a fiatalokkal a népzenét, népdalt, néptáncot, valamint azoknak is teret és helyet biztosítani, akik még nem elkötelezettjei a néptáncolásnak, éneklésnek. Szatmár vidékén, a Partiumban hiánypótló az általunk szervezett tábor.

vissza az elejére


XI. Angol Nyelvtábor fiataloknak, Selatruc (Lajosvölgye)
augusztus 14–21.

(2. old.)

Az oktatók a beszélt angol nyelv és a nyelvtani szabályok elsajátíttatására fogják fektetni a hangsúlyt. Az angolórák száma naponta 4 óra, délelőtt 2,5 és délután 1,5 óra. Az oktatók amerikai és szatmárnémeti nyelvtanárok. Napközben vetélkedők, sportrendezvények, kirándulások és gyalogtúrák, este tábortűz gazdagítják a tábori programot. A résztvevők alsó korhatára 15 év. Biztosítunk napi 3 étkezést, tisztálkodási lehetőséget, orvosi ellátást.

A táborban szükséges eszközök: SÁTOR, polifóm, hálózsák, orvosi igazolás, evőeszköz (bögre, tányér, kanál), meleg ruha, bakancs, szappan, törölköző, elemlámpa, esőkabát, angol szótár, füzet, írószer. A festői környezet, kb. 1000 m magasságban kikapcsolódásra, pihenésre, túrázásra alkalmas.

vissza az elejére


Tízezer lépés Erdélyben

(2. old.)

Az Omega együttes erdélyi körútjáról forgatott film a Duna Televízió műsorán szerepel.

A Duna Televízió július 30-án, szombaton este 21.45 perces kezdettel mutatja be az RMDSZ meghívására Erdélybe látogató Omega együttes négynapos körútjáról készített filmet, valamint a május 21-i, marosvásárhelyi Omega-koncertről szóló egy és fél órás összeállítást

vissza az elejére


Kántor László az Európai Filmakadémia tagja

(2. old.)

Kántor László producert 2005. júliusában, munkássága elismeréseként, a berlini székhelyű EFA (Európai Filmakadémia) szavazó tagjai közé választotta – tájékoztatta az Indexet Papp Csaba, a Magyar Filmunió munkatársa. Kántor László 1999 és 2005 között tizenegy, többségében nemzetközi koprodukciós nagyjátékfilmnek volt delegált producere (Torzók, Szezon, Dallas Pashamende), számos dokumentum- és kisjátékfilmet készített, és részt vett hazai, illetve nemzetközi fesztiválok szervezésében. A Budapest és az Új Budapest Filmstúdiók vezetőjeként filmjeivel több mint harminc hazai és nemzetközi fesztivál díját nyerte el.

vissza az elejére


MOZI

(2. old.)

KOLOZSVÁR

KÖZTÁRSASÁG – A tolmács – amerikai bemutató. – Vetítések időpontja: 14, 17, 20, 23; kedvezménnyel naponta 23 órától és hétfőn egész nap.

MŰVÉSZ-EURIMAGES – Pa sur la bouche – francia bemutató. – Vetítések időpontja: 17, 19.3í, 22.30; kedvezménnyel kedden egész nap.

GYŐZELEM – The Hitchiker’s Guide to the Galaxy – bemutató. – Vetítések időpontja: 14, 16, 18, 20, 22.

FAVORIT – XXX2 – A következő fokozat – amerikai. – Vetítések időpontja: 17, 19; kedvezménnyel csütörtökön.

DÉS

MŰVÉSZ – Alfie – amerikai. – Vetítések időpontja: 17, 19; kedvezménnyel pénteken, szombaton, vasárnap 22 órától és hétfőn egész nap. A dzsungel könyve 2 – rajzfilm. – Vetítés 15 órától.

TORDA

FOX – Gorilla bácsi – bemutató. – Vetítések időpontja: 16, 18, 22.

SZAMOSÚJVÁR

BÉKE – Szerelem sokadik látásra – bemutató. – Vetítések időpontja: 17, 19, 21.

BESZTERCE

DACIA A-TEREM – Világok harca – amerikai. – Vetítések időpontja: 17.3í, 20; pénteken, szombaton, vasárnap 22 órától; kedvezménnyel hétfőn egész nap.

DACIA B-TEREM – La femme de Gilles – francia. – Vetítések időpontja: 17, 19.30; pénteken, szombaton, vasárnap: 21.30 órától; kedden egész nap kedvezménnyel.

GYULAFEHÉRVÁR

DACIA – A démonvadász – amerikai. – Vetítések időpontja: 15, 17.3í, 20; pénteken szombaton, vasárnap 22.30 órától kedvezménnyel és hétfőn egész nap.

vissza az elejére


VÉLEMÉNY


A fején talált szög

(3. old.)

Orbán Viktor Tusnádfürdőn tartott beszédében többek között megemlítette, a magyar baloldal, amikor lehetősége volt, rátört saját nemzetére. Ezt tette Kun Béla és Rákosi. Ez történt 1956 vérbefojtásakor, és ezt tette az MSZP a december 5-i népszavazás kampánya idején.

A jelek szerint Orbán fején találta a szöget, mert a Magyar Szocialista Párt (MSZP) nyomban felkapta a vizet. Szóvivője szerint nem a baloldal, hanem a Gömbös Gyula és Horthy Miklós kultuszát ápoló jobboldal rontott december 5-e előtt az egységes erdélyi magyar politikai érdekképviseletre. A magyar belpolitikát, a jobboldali politikát exportálva akarta megtörni az RMDSZ-t. De kísérlete kudarcba fulladt, hála az erdélyi magyarság józanságának.

Ügyes mellébeszélés. A párt vezetői felszólították Orbán Viktort, vonja vissza a baloldal nemzetellenességére vonatkozó, a fél ország, a népszavazáson vele egyet nem értők hazafiságát megkérdőjelező állítását.

Vagyis, amint Hofi mondaná, hülyítik a népet. Ahelyett, hogy a tükörbe pillantanának és szembenéznének saját magukkal. De nem néznek, s ha netán néznek is, nem látnak. Pedig volna mit. Például azt, hogy hiába változtatták meg pártjuk cégtábláját (Magyar Szocialista Munkáspárt helyett MSZP), hiába apad Kádár egykori munkatársainak száma a párt vezetőségében, hiába szorulnak rendre háttérbe az egykori vaskalaposok, a pufajkások, hiába választottak Hiller István személyében új elnököt, mindez csak a külcsín igazítgatása. A párt szellemisége ugyanis töretlen: a határon túlra kényszerített magyarság létezését kénytelen-kelletlen tudomásul veszik, de alapjában véve leírták. Számukra a szocialista nemzetköziség, értsd a szovjeteknek való behódolás után a Nyugattal való nemzetköziség létezik. Erről tett tanúságot Medgyessy Péter is, amikor például a kedvezménytörvényre, az Erdélyi Magyar Tudományegyetemre célozva kijelentette, az Orbán-kormány túlkényeztette a határon túli magyarságot. Amikor tavaly megnyirbálták a határon túliaknak tervbe vett támogatásokat. Amikor a december 5-e előtti gyalázatos kampányban a két kormánypárt vezetői nem restellték előbb azt hazudni, hogy IGEN szavazat esetén hárommillió határon túli magyar özönli el Magyarországot, majd azt, hogy nyolcszázezer.

Talán ez lenne a hazafiság? A nemzeti politika?

Ha bírálják őket, összetévesztik magukat a magyar néppel, ahelyett hogy tudomásul vennék, igenis sok baloldali érzelmű magyar ember december 5-én, a hisztérikus felhajtás ellenére igennel szavazott. És a felelősök helyett restellte a történteket.

Úgy tűnik, mintha Eörsi Mátyás botrányba fulladt márciusi kolozsvári látogatása, Gyurcsány Ferenc március 15-i üzenetének erdélyi kifütyülése valamelyest gondolkodóba ejtette volna a magát fennen nemzetinek mondó kormányköröket. Létrehozták a Szülőföld Alapot. Gyurcsány Ferenc bejelentette, szakértői tárgyalásokat kezdenek az állampolgárság nélküli magyar útlevél, esetleg az áttelepedést nem biztosító állampolgárság megadásáról, majd e kérdéskörben tanácskozást terveznek a határon túliakkal.

A bejelentést a miniszterelnök indonéziai látogatása során tette. Érdekes helyszín, amíg oda nem ért, nem jutott eszébe? Vagy az ott élő határon túliakkkal tárgyalva kapott észbe?

Ha viszont alaposabban odanézünk, úgy tűnik, mintha valamiféle átverés készülne. Először is a nagy hangon bejelentett Szülőföld Alap eddig csak papíron létezett. Az útlevélről és az állampolgárságról a határon túliak kizárásával tárgyalnak az úgynevezett szakértőkkel. Ezután nem a MÁÉRT-et hívják össze, ami tavaly ősz óta ismét esedékes lenne – talán attól tartanak, megismétlődik az akkori leégés, amikor a határon túliak egyhangúlag a kettős állampolgárság mellett álltak ki –, hanem a határon túli érdekképviseletek által kinevezett személyekkel akarnak tárgyalni.

De nemzeti politika az, hogy amint valaki a nemzeti érdekekről, érzelmekről, ezek hiányáról, mellőzéséről beszél, rászólnak, ráförmednek, ne magyarkodjék, ne legyen antiszemita, rasszista? Vagy az, hogy a magyar gazdák sorra mennek tönkre, a magyar élelmiszertermékek helyett olcsóbb és gyakran kétes minőségű külföldiek árasztják el a boltokat, miközben az EU nyugati tagjai hathatós támogatásban részesítik saját gazdáikat? Nemzeti politika az, hogy a kádári szellemiség folytatásaként mind a mai napig jóformán mit sem törődnek a mind aggasztóbb népességapadással? Az, hogy az eddig mindössze kétszer négy évig hatalmon lévő jobboldalt támadják, mintha az évtizedek óta megoldatlan problémákat ők idézték volna elő?

Asztalos Lajos

vissza az elejére


Ez nem volt szép, fiúk!

(3. old.)

A „fiatal demokraták" politikája eddig sem szűkölködött radikális változásokban. A Fidesz eredetileg liberális elveket hangoztatott, ők voltak a „kicsi SZDSZ". Aztán egyre inkább jobbra tolódott, míg konzervatív, nemzeti-keresztény párt nem lett, amely azonban a választási siker érdekében baloldali jelszavaktól sem idegenkedik.

Legújabban a kettős állampolgárság kérdésében helyez kilátásba 180°-os fordulatot (Szabadság, VII. 23.). Kövér László, a Fidesz választmányának elnöke, a kemény vonal befolyásos képviselője kifejtette, hogy a múlt év december 5-i népszavazás óriási károkat okozott, a Fideszt csak bele kényszerítették, úgy kellett ez nekik, mint púp a hátukra, és elképzelhetetlen következményekkel járna, ha a határon túli magyarok megkapnák a magyar állampolgárságot. Mondta ezt pedig a vajdasági Zentán, ahol Kasza Józsefék és Ágoston Andrásék nagyon erélyesen, sőt durván követelték a kettős állampolgárságot.

Az igaz, hogy a népszavazást Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetségének elnöke sürgette, annak ellenére, hogy sok politikus, köztük Duray Miklós is hibásnak ítélte a kérdés feltevését, de a Fideszt senki sem kényszerítette a támogatására. A Fidesz azért állt mellé, mert ellenzékben lévén érdekében állt, hogy egy olyan népszerű követelést támogasson, amelyet a felelős kormány nem tud teljesíteni, és így hangulatot lehet kelteni ellene. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy talán a magyar kormánypártoknak sem kellett volna annyira exponálniuk magukat ebben a kérdésben, hiszen a népszavazás eredménye úgysem kötelezte volna őket kivihetetlen intézkedések megtételére. Kövér László most elismeri, hogy a kettős állampolgárságnak jogi (alkotmányos és nemzetközi jogi), valamint politikai (a szomszédokkal, főleg Ukrajnával és Szerbiával, illetve az EU-val szembeni) akadályai is vannak, amelyeket eddig a Fidesz hevesen tagadott azzal érvelve, hogy Magyarország olyan állampolgársági törvényt hozhat, amilyent csak akar. Tipikus voluntarista felfogás, amely csak konfliktusokat szülhet! Kövér László most azt hangoztatja, hogy a kettős állampolgárság birtokában a határon túli magyarok, főleg az ifjúság, elhagyná szülőföldjét. De hát ezt állították, talán kissé el is túlozva, a kormánypártok is, a Fidesz viszont az ellenkezőjét hajtogatta, hogy a kettős állampolgárság a szülőföldön való megmaradást szolgálná.

Ezekről a kérdésekről lehetett volna, és kellett volna beszélgetni, vitatkozni. De nem ezt történt. Ehelyett méltatlan gyűlöletkampány indult a „nem"-mel szavazók ellen: nemzetárulók, idegenszívűek, nemzetietlenek. Minden becsületes, jó magyar „igen"-nel szavaz! A Fidesz szimpatizánsai, és a befolyásuk alatt álló sajtótermékek Erdélyben hisztériás hangulatot keltettek, azt hangoztatva, hogy a magyarországiak megsértettek, megaláztak, kirekesztettek, megtagadtak, pofon csaptak minket. Ne jöjjenek ide, nem szolgáljuk ki őket, nem énekeljük a Himnuszt, nem tűzzük ki a magyar zászlót, a kormánypárti politikusok nem kívánatos személyek Erdélyben. Eörsi Mátyást fizikai erőszakkal megakadályozták, hogy előadást tartson, a miniszterelnök üzenetét kifütyölték. Követelték, hogy a „vétkesek" kérjenek bocsánatot; a tatabányai polgármester úgy keltett feltűnést, hogy „engesztelésképpen" gyalog zarándokolt Csíksomlyóig. Mindez az Orbánék malmára hajtotta a vizet, azért is csinálták.

Most aztán mi lesz? Ki fog bocsánatot kérni és kitől? Vagy elég annyit mondani hogy „püpü nem jár", és minden el van vacsorázva? Azok, akiket sikerült belelovalni ebbe a hecckampányba, most megváltoztatják a véleményüket? Bajosan. Az emberek nehezen ismerik be, hogy tévedtek, hogy a másiknak volt igaza, főleg, ha egy szégyellni való tettüket kell bevallaniuk (kognitív disszonáncia). Hajlamosak vagyunk gyűlölni azt, akit megbántottunk, akivel szemben igazságtalanok voltunk. A szeretet, szerelem könnyen elmúlik, a gyűlölet nehezen. Ezért nem nagyon számíthatunk a felkorbácsolt indulatok gyors elsimulására. Így a visszakozás ellenére a Fidesz számára a népszavazási kampány támogatói nyereséget eredményez.

De mi az oka vagy célja a pálfordulásnak? Tulajdonképpen ez már a második hátraarc. 1998 előtt, mikor a Fidesz ellenzékben volt, erélyesen követelte a kettős állampolgárságot, hogy e teljesíthetetlen követeléssel szorítsa sarokba a hatalmon levő MSZP–SZDSZ koalíciót. Mikor Orbánék kerekedtek felül, ugyanazzal a megoldhatatlan helyzettel kerültek szembe, ezért ejtették a kérdést, azzal hogy „még nem időszerű". Amikor újból ellenzékbe kerültek, elővették a ládafiából a kettős állampolgárságot, és propagandacélokra használták. Meg kell adni, jó gumicsontnak bizonyult, sokáig lehetett rágni. Most azonban a Fidesz arra számít, hogy megnyeri a választásokat, akkor pedig ez a kérdés megint „nem lesz időszerű", tehát azon kell lenni, hogy az emberek elfelejtsék.

Ez a hozzáállás még nem hivatalos, Tusnádfürdőn Orbán Viktor még ígérte a kettős állampolgárságot (Szabadság, VII. 25.). De a változás nála is észlelhető volt: azt mondta, hogy a magyarigazolvány olyan jogokat biztosít, melyek nem lesznek elérhetőek a kettős állampolgársággal rendelkezők számára (tehát gondold meg, melyiket kéred!). Ezt az érvet is felhozták már azok, akik a „nem" mellett tették le a garast, de akkor kevesen figyeltek erre. Azt is mondta Orbán, hogy titkos tárgyalások zajlanak Budapesten arról, hogy a kettős állampolgárság milyen európai normákba ütközik, tehát immár elismeri, hogy vannak ilyen jogi akadályok.

Ilyen apró jelek fényében, ismerve Kövér Lászlónak a pártban betöltött szerepét, joggal feltételezhetjük, hogy a nyíltabb, keményebb megnyilatkozása kísérleti léggömb, amely a közvélemény reakcióját hivatott kipuhatolni.

Tévedni emberi dolog. Az is elfogadható, ha egy politikus, vagy egy párt megváltoztatja a véleményét egy kérdésben. De az ilyen cinikus csiki-csuki, amely a pártérdeket a nemzeti érdek elé helyezi, viszályt kelt, megosztja népünket, nem etikus dolog.

Mi pedig ne dőljünk be az ilyen fondorlatos manővereknek.

Fey László

vissza az elejére


A decentralizáció és a politikus hölgyek

(3. old.)

Mona Muscă lemondásának vélhetően az RMDSZ örvend a legjobban, hiszen a művelődési miniszter volt az, aki a romániai magyar érdekvédelmi szervezet legfontosabb célkitűzései magvalósulásának többször is keresztbe tett. A kisebbségi törvénytervezetet, noha egy kormánypárt nyújtotta be, mégsem sikerült a parlament elé terjeszteni, mert több olyan tárcavezető akadt a Tăriceanu-kabinetben, aki kifogásokat emelt a tervezet egyes kitételeivel szemben, és kulcsszerepet játszott abban, hogy nem sikerült tartani az elfogadás eredeti ütemtervét. Közöttük volt Mona Muscă is, akinek nem tetszett, hogy a kisebbségek művelődési intézményei élére az érintett nemzeti közösségek által működtetett autonómiatanácsok nevezzék ki a megfelelő személyeket.

A kisebbségi törvénytervezet körüli vitán túlmutatva azonban a művelődési miniszter talán nemcsak a szeparatizmustól való félelme miatt a kisebbségi tervezettel, hanem mint kiderült, az általa képviselt pártszövetség hirdette erőteljes decentralizációt sokkal szűkebbnek képzeli el. Az eredeti terv, amelynek egyik legelszántabb támogatója és hangoztatója a választási kampányban éppen Traian Băsescu volt, lehetővé tenné, hogy a helyi közösségeket érintő döntéseket a helyi illetékesek, városi vagy megyei önkormányzatok hozzák meg. Ez ismét egybevág az RMDSZ egyik alapvető fontosságú programpontjával, hiszen a szövetség ennek a decentralizációs tervnek a sikeres véghezvitelétől reméli a különböző autonómiaformák megjelenését, majd későbbi konszolidálódását. Igen ám, csak az elmúlt fél évben kiderült, hogy a Tăriceanu-kabinetben nem örvend osztatlan népszerűségnek az önkormányzatokban való megbízás gondolata, ami arra utal, hogy közben a D. A. Szövetség vezetői is meg- ízlelték a hatalom édességét, és sajnálják kiengedni kezükből a helyi tanácsok köré font gyeplőt.

Mona Muscă már a kormányzás első fél évében nyílt konfliktusba került felettesével, a művelődési kérdésekért is felelős Markó Béla miniszterelnök-helyettessel, aki nem támogatta a megyei művelődési igazgatóságok átalakításának tervét. Érthető, hogy az RMDSZ elnöke miért nem állt ki kollégája mellett, aki se többet se kevesebbet nem akart, mint hogy a jelenleg létező fejlesztési régiók hasonmására alakítsa át a megyék művelődési életét irányító hivatalokat. Ez szöges ellentétben áll Traian Băsescu és a liberális-demokrata szövetség által meghirdetett masszív decentralizációs folyamattal, hiszen ez azt jelentené, hogy a marosvásárhelyi, csíkszeredai vagy sepsiszentgyörgyi megyei művelődési életet Gyulafehérvárról irányítanák, hiszen az 1998-as kormányzás alatt a székelyföldi megyéket abba a fejlesztési régióba sorolták, amelynek központja Fehér megye „fővárosa". Ez a terv nem csak a Székelyföldet érintené hátrányosan, hanem mindazokat a megyéket, amelyek a jelenlegi regionalizálási konstrukcióba kerültek. A megyei intézmények tömörítési szándéka szöges ellentétben áll a decentralizálás elvével, ezért remélhetőleg Mona Muscă távozása után az új művelődési tárcavezető ejti elődje ebbéli szándékát.

Igazat adok Emil Bocnak, aki szerint a liberális-demokrata szövetség politikai tekintélye ismét csorbát szenved a közvélemény-kutatások szerint legnépszerűbb miniszter távozása miatt. A két legfőbb kormánypárt viszont akkor javíthatna ismét imidzsén, ha sikerülne a Muscă eleganciájához és karizmatikusságához hasonló újabb női tárcavezetőt találnia, hiszen a meglehetősen ingatag romániai politikai élet kulturáltságának stabilizálásában nagy szükség van a szebbik nem képviselőinek kormányzati jelenlétére.

Borbély Tamás

vissza az elejére


NAPIRENDEN


Hiller István kész Erdélybe utazni
Gyurcsány Ferencet is magával hozná

(4. old.)

„Készen állok arra, gondolom a miniszterelnök úr is, hogy egy előre megbeszélt és egyeztetett időpontban, mondjuk az RMDSZ szervezésében, Erdélybe menjünk" – mondta újságírói kérdésre válaszolva a szocialista párt elnöke. Azt szeretnék, hogy jobban értsék egymást az erdélyi magyarokkal – hangoztatta. Mint mondta, reményei szerint a kormánynak őszre sikerül olyan, jogokat és lehetőségeket tartalmazó megoldást kidolgoznia, amely „jobb feltételekhez juttatja" a határon túl élő magyarokat.

A Fidesz elnökének tusnádfürdői kijelentése miatt kialakult belpolitikai vitával kapcsolatban úgy vélekedett: arról kellene beszélni, hogy „a magyarországi politikai pártok hogyan és miképp tudnák elősegíteni Románia európai uniós csatlakozását". Megítélése szerint ez jobbítaná az erdélyi, romániai magyarság életét, egyszerűbbé tenné a kapcsolatot az anyaországgal.

Ismeretes, Orbán Viktor Tusnádon kijelentette: a baloldal időnként rárontott saját nemzetére. Felháborodott válaszában Hiller felszólította Orbánt, vonja vissza kijelentéseit. Álságos dolognak minősítette, hogy valaki nemzeti egységről beszél, és közben az ország egyik felét súlyosan sértő megjegyzéseket tesz. A Fidesz ugyanakkor felszólította Hillert, hogy tettekkel bizonyítsa nemzeti elkötelezettségét. Révész Máriusz szóvivő szerint az MSZP elnökének lett volna alkalma erre, de sajnos nem tette: a tavaly december 5-i népszavazás után lemondta erdélyi útját, és azóta sem hívják össze a Magyar Állandó Értekezletet, mivel „nem tudnak a határon túli magyarok szemébe nézni".

vissza az elejére


Megalakult Budapesten a Szülőföld Alap Tanácsa
Augusztus 20-ig várják a javaslatok benyújtását

(4. old.)

Mégis létezik a nemzeti konszenzus minimuma a határon túli magyarság kérdésében, a hozzájuk fűződő alkotmányos felelősségben – nyilatkozta Budapesten Somogyi Ferenc magyar külügyminiszter a Szülőföld Alap Tanácsának megalakulása alkalmával. A magyar diplomácia vezetője és Szabó Vilmos, a magyar miniszterelnöki hivatal államtitkára tegnap átadta a megbízó levelet a tanács 15 tagjának, köztük Kiss Elemérnek – korábbi kancelláriaminiszternek –, akit a határon túli magyar szervezetek javaslatára Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a tanács elnökévé nevezett ki.

Kiss Elemér a tanácskozás után elmondta, hogy négy konkrét javaslat is elhangzott, a határok menti önkormányzatok együttműködése, az oktatás fejlesztése különösen a közoktatás területén, a szórványban élő magyar gyermekek oktatásának fejlesztése, illetve az, hogy évente bizonyos határon túli magyar szervezeteket preferáljanak, és részesítsenek kiemelt támogatásban. E tekintetben a kárpátaljai és vajdasági szervezeteket említették.

Somogyi Ferenc minőségi áttörésnek nevezte az Európai Unió tavalyi bővítését, aminek következtében a magyarság többsége egységes politikai, gazdasági rendszerbe került. Az európai, illetve a regionális együttműködés, a környező országokkal fenntartott sokrétű kapcsolatokat kiemelő Somogyi ugyanakkor hozzátette, hogy ez még „nem a Kánaán". Hangsúlyozta, hogy a határon túli magyarok jelentős része az adott országokat nézve kevésbé fejlett területeken él, és főleg a gazdasági helyzet, a politikai szituáció kiváltotta elvándorlás miatt csökken az arány.

Avarkeszi Dezső, letelepedéssel és honosítással foglalkozó kormánymegbízott felidézte, hogy országgyűlési képviselőként az ő javaslatára módosították a vonatkozó törvényt, hogy az 1 milliárd forint kezdeti forrással működő alapot évente legalább 1 milliárd forinttal egészítsék ki. A megbízott szerint korábban nem ismert támogatások lesznek a határon túli magyarság számára. Avarkeszi kiemelte az állampolgársági törvény kivételesen egyhangúlag megszavazott módosítását, amely következtében január 1-jétől 42 hónapról 19–20 hónapra csökkenhet az idő, amely a határon túli magyarok letelepedési engedélye és állampolgársági esküje között eltelik. Az eddigi honosítási eljárásról szólva elmondta, hogy azt egyszerűbbé, emberségesebbé és gyorsabbá kellett tenni, mivel az eddigi szisztéma gyakran megalázó követelményeket írt elő. Emellett a Szülőföld Alap legfontosabb céljai közé a szülőföldön maradás segítését, illetve a határok átjárhatóságát sorolta.

Kilián György, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium közigazgatási államtitkára a gazdasági fejlesztési lehetőségek kapcsán szólt különböző bankoknál rendelkezésre álló 25 milliárd forintos kedvezményes hitel lehetőségéről. Kiemelte a határ menti régiók, illetve a különböző országokban lévő magyar vállalkozók, vállalkozások együttműködését.

Kiss Elemér elmondása szerint augusztus 20-ig várják a további javaslatok benyújtását, a Határon Túli Magyarok Hivatalán (HTMH) keresztül. A tervek szerint a Szülőföld Alap Tanácsának következő ülésére augusztus végén vagy szeptember elején kerül sor.

A Szülőföld Alap Tanács tagja Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség, Dolinszky Árpád, a Vajdasági Magyar Szövetség, Szenn Péter lelkész, a horvátországi Magyar Egyesületek Szövetsége, Tomka György, a szlovéniai Mura-vidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség, Kulmann Ernő, az Ausztriai Magyar Népcsoport Tanácsa, Vörös Péter, a szlovákiai Magyar Koalíció Pártja, Kőszeghy Elemér, az Ukrajnai Magyar Demokratikus Szövetség képviseletében lett. A testületben helyet foglal még Tamás Pál, az MTA Szociológiai Intézet igazgatója, Bodor Pál közíró, Szabó Béla, a Határon Túli Magyarok Hivatalának megbízott elnöke, illetve Lábody László, az Új Kézfogás Közalapítvány, Annus József, az Apáczai Csere János Közalapítvány, Pomogáts Béla az Illyés Közalapítvány Kuratórium elnöke, valamint Köteles Lajos, a Tessedik Sámuel Főiskola Egészségügyi Intézetének igazgatója.

vissza az elejére


Maradnak Irakban a román csapatok

(4. old.)

A mintegy 860 román katona addig marad Irakban, amíg a bagdadi hatóságoknak nem sikerül saját erőből biztosítani az ország biztonságát, jelentette ki Traian Băsescu államfő, aki a külföldi sajtó bukaresti képviselőivel találkozott. „Az iraki kormány jelenleg nem képes ellenőrizni a helyzetet a koalíció csapatai nélkül", tette hozzá Băsescu. „Addig maradunk Irakban, amíg a bagdadi kormány nem kéri, hogy távozzunk. Visszavonulásunk a koalíció többi tagjával összhangban történik majd", mondta az államfő.

vissza az elejére


Felfüggesztik az útleveleket
Öt év a maximum

(4. old.)

Azoknak a román állampolgároknak, akik túllépik a külföldön való tartózkodás maximális időtartamát, országtól függetlenül felfüggesztik az útlevelét – jelentette be tegnap az Országos Rendőrparancsnokság.

A rendőrparancsnokság a 2005/28-as számú kormányhatározat előírásai értelmében mindazoknak felfüggesztheti az útlevelét, akik indokolatlanul lépik túl a külföldön való tartózkodás határidejét, akik külföldön kéregetnek, vagy akiket külföldi hatóságok visszatoloncolnak. Az útlevél visszavonása nem vonatkozik azokra, akiknek kinttartózkodási engedélyük van, vagy akik hivatalosan külföldön dolgoznak.

Az útleveleket 1 és 5 év közötti időszakra függeszthetik fel, a periódust az útlevél kibocsátó intézmény határozza meg, ahová a határról átküldik a felfüggesztett útlevelet.

A Schengen-országokban 6 hónap leforgása alatt 90 napig tartózkodhatnak a román állampolgárok. Akit ez után „elkapnak", akár 10 évre is kitilthatják az illető országból.

vissza az elejére


Mona Muscă hajthatatlannak bizonyult

(4. old.)

Mona Muscă művelődésügyi és kultuszminiszter csütörtökön benyújtotta lemondását, szerdai bejelentéséhez híven, közölte Oana Marinescu kormányszóvivő.

Ami Mona Muscă utódját illeti, amint arról korábban tudósítottunk, Adrian Iorgulescu, az NLP Központi Irodája tagjának neve merül fel a leggyakrabban liberális körökben. Iorgulescut a pártvezetés következő, jövő hét elején esedékes ülésén javasolhatják a kulturális szaktárca élére. Adrian Cioroianu szenátor neve szintén felmerült az NLP-n belül a miniszteri tisztség betöltésére.

A Mediafax kérdésére, hogy hajlandó-e átvenni Muscă helyét, Iorgulescu elmondta: „Meg kell beszélnem a kormányfővel, illetve az NLP Központi Állandó Bizottságával is". Iorgulescu szerint Mona Muscă lemondása „nehéz helyzetet eredményezett a kormány és a párt szintjén".

Hasonlóan ködös választ adott Adrian Cioroianu szenátor is, akit szintén arról kérdeztek, átvenné-e Mona Muscă helyét. Véleménye szerint mindaddig, amíg őt erre nem kérik fel, nem tartja elegánsnak azt, hogy ilyen kérdésekre válaszoljon.

vissza az elejére


Băsescu: nincs valós politikai válság

(4. old.)

Traian Băsescu államfő a Bukarestben akkreditált külföldi újságírókkal való informális találkozón kijelentette, eddig semmiféle formában nem avatkozott bele a politikai döntésekbe az utóbbi időszakban, Romániában pedig nincs reális politikai válság, tájékoztat a Delta RFI rádió.

A romániai politikai színtéren tapasztalható mozgások nem jelentenek valós politikai válságot, szögezte le Băsescu.Az államfő kifejtette, a sajtóban megjelent spekulációk ellenére az utóbbi időszak politikai döntéseibe nem avatkozott bele. „Ha beleszóltam volna, a helyzet valahogy egyértelműbb lenne", mondta Băsescu mosolyogva. Az elnök hozzáfűzte, noha mandátuma kezdetétől az előrehozott választások szükségességét hirdette, akkor sem lépett közbe, amikor Călin Popescu Tăriceanu miniszterelnök bejelentette lemondását, és akkor sem, amikor visszavonta. Băsescu elutasította a néhány politikai elemző által felvetett hipotéziseket, amelyek szerint beleavatkozott volna az NLP belső ügyeibe, és ő keltette az utóbbi időszakban tapasztalható nyugtalanságot.

Kérdésre válaszolva az államelnök elmondta, „meglehetősen elégedett" a jelenlegi kormány teljesítményével, akkor is, ha bizonyos késések tapasztalhatók az EU-csatlakozás naptárában.

vissza az elejére


További felmelegedés várható

(4. old.)

Az árvízhullám után ismét az időjárás kerül előtérbe: a meteorológiai előrejelzések szerint a meleg a napokban eléri, sőt, meghaladja a 37 Celsius fokot. Az úgynevezett kényelmi index (hőmérséklet – nedvesség mutató) túllépi a 80 egységet, ezért alkalmazhatóvá válnak a 2001/436. számú törvény és a 2000/99. számú kormányrendelet védelmi intézkedései.

Ennek értelmében a következő munkavédelmi lépéseket kell betartani: • a fizikai munka hatásfokának és ritmusának csökkentése; • a munkahely szellőztetésének biztosítása; • a dinamikus és statikus erőkifejtés váltakoztatása; • a munka és az árnyékos, szellős helyen való pihenés váltakoztatása; • megfelelő mennyiségű, 2–4 liter/személy/váltás ásványvíz biztosítása; • egyéni védőfelszerelés biztosítása; • tusolók biztosítása.

Mindezeket az 1996/90. számú munkavédelmi törvény előírásai és a munkavédelmi általános normák is biztosítják.

Azok a munkaszolgáltatók, amelyek nem tudják biztosítani a fentebb említett feltételeket, a 2000/99. számú kormányrendelet értelmében járhatnak el (csökkentik a munkaprogramot, felosztják a munkanapot stb.).

A 2000/99. számú kormányrendelet 8. szakasza szerint, akik nem tartják be az előírásokat, 15–25 millió lej bírságot fizetnek.

A munkavédelmi hatóság felügyelői továbbra is folytatják a különböző egységek ellenőrzését az előírások betartása érdekében.

Az 1-es, 4-es oldalt szerkesztette: Székely Kriszta

vissza az elejére


KÖRKÉP


Műholddal a fehér gólyáért

(5. old.)

Tavaly szeptember óta a Román Ornitológus Társaság, együttműködve a Ligue pour la Protection des Oiseaux (Franciaországi BirdLife) szervezettel, és a francia környezetvédelmi minisztérium pénzügyi támogatását élvezve, a fehér gólya Duna menti népességének feltérképezését célzó programot bonyolít le. Az akció során műholdas megfigyeléssel állapították meg a veszélyben levő állatfaj életterét ebben a régióban. Külön figyelmet szenteltek a fehér gólya fészkelési szokásainak. A villamosművekkel karöltve olyan tartószerkezeteket szereltek fel a villamos vezetékek oszlopaira, amelyekre könnyen rakhatnak fészket a gólyák, anélkül, hogy balesetveszélybe kerülnének.

Másik újdonság a programban a fehér gólya telelőhelyeire vezető vonulási útvonal követése az Argos műhold segítségével. Ennek érdekében Romániában három példányra erősítettek fel napelemes rádióadót, a Szeben megyei Keresztényszigeten és a Kovászna megyei Uzonban. A madarakat különleges színezetű gyűrűkkel jelölték meg.

A fehér gólya világszintű védettségnek örvend. Legfontosabb ellenségei: életterének csökkentése az ember által, a fészkek tönkretétele, a villamos vezetékekkel való érintkezésből származó halálos áramütések. Ezért fontos a madárfaj szokásainak, igényeinek tanulmányozása.

A fehér gólyát megfigyelő program koordinátora dr. Kósa Ferenc, aki részletes információkkal szolgál a hozzá fordulóknak (tel: 0722/741-897).

vissza az elejére


Szamosújvár
Görkorcsolyapálya a sétatéren

(5. old.)

Új görkorcsolyapályát avattak Szamosújvár sétaterén. A városháza és a Közterület-fenntartó Vállalat közös kezdeményezésére létesített pálya különféle versenyek lebonyolítására is alkalmas, de kezdők is bátran használhatják. A pálya átadásával egy időben a városgazdák a „víkendtelephez" vezető sétányokat is leaszfaltozták, a létesítmény köré pedig hárs- és tölgyfát ültettek. Rövidesen rendezik a játszótér környékét is.

E. Cs.

vissza az elejére


Magyarszovát
Unitárius találkozó szombaton

(5. old.)

Unitárius találkozó lesz szombaton Magyarszováton.

11 órától úrvacsorával egybekötött hálaadó istentisztelet lesz, Kiss Mihály nyárádszentlászlói lelkész igehirdetésével, úrvacsorai beszédet mond Farkas Dénes esperes.

15.30 órától felavatják a második világháború Magyarszováton elesett honvédeinek síremlékét.

16.30 órától ünnepi műsor a Művelődési Házban: megnyitja Szabó Mihály polgármester; köszöntőt mond Hadházi László, Magyarszovát testvértelepülésének, Hajdúszovátnak a polgármestere; lesz versmondás, ének, fellép az Árkosi Rezesbanda, illetve Márk Attila gitárművész megzenésített istenes és József Attila-versekkel.

A szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak.

vissza az elejére


Zilah Város Napjai – légióval és római hangulattal

(5. old.)

A Zilahi Polgármesteri Hivatal széles nemzetközi – magyar, olasz, holland, angol, német, amerikai – részvételre számít a ma kezdődő Római Napokon. Korábban a városháza szervezett már városnapokat, ám ez az első alkalom, hogy a rendezvény a római kor jegyében zajlik.

A magyarországi kapcsolatok fontosságát elsősorban Bársony András külügyi államtitkár részvétele bizonyítja, Szentendrét autóbusznyi küldöttség képviseli Miakich Gábor polgármester és Maholányi Pál vezetésével, de a rendezvényt megtiszteli jelenlétével Winkler Gyula államtitkár is, továbbá magyarországi üzletembereket is meghívtak. A rendezvény főszereplői, a XV. Apollinaris Légió teljes felszerelésével Szombathelyről érkezik Zilahra. Nemcsak korhű ruhába öltözött katonák jönnek, hanem harci szekereket, sőt, harci gépeket is hoznak magukkal. Felvonultatják a katapultot és a skorpiónak becézett lándzsalövő szerkezetet, és harci játékokkal szórakoztatják a közönséget. A római kori fegyverek használatára is megtanítják a hivatalosságokat – ha netalán szükségük lesz erre a politikai csatározások alkalmával.

Ezt kiegészíti a város főterén – a Márvány tér mellett – felállított római vár és tábor, amelyben római kori ételeket szolgálnak majd fel. A műsorban természetesen minden a római kort idézi majd. Korhű divatbemutató, korabeli zene- és táncbemutató egészíti ki a római hangulatot.

A város főterén szombatra tervezett bemutatók vasárnap a Zilah melletti moigrádi római castrum részben restaurált helyszínén folytatódnak.

A sok meghívott között már részvételét jelezte az amerikai Walhalla város küldöttsége, és a hasonló nevű alapítvány elnöksége. A város ünnepsége alkalmával elmaradhatatlan a norvég testvérrégió, illetve a Szilágy megyével évtizedes kapcsolatokat ápoló angol segélyszervezetek képviselőinek részvétele. Ezúttal a kapcsolatok kiszélesedésére utal az olasz Imola város küldöttsége, de holland és német városok küldöttségei is jelezték részvételüket.

J. L.

vissza az elejére


Zilahi Római Napok programja

(5. old.)

Július 29., péntek

15.00 – Victor Gaga emlékkiállítás az I. Sima képzőművészeti kiállítóteremben (Márványtér/Piaţa 1. Decembrie 1918.); 17.00 – zenei műsorok gyerekeknek; 17.30 – Ioan Selesi humoros műsora; 18.00 – szabadtéri mozi: A gladiátor; 20.30 – könnyűzenei koncert (Sigi, Best, Mect, Brigada 2, Eyedeea, E60, Ataria); 23.00 – Zdob şi Zdub koncertje.

Július 30. szombat

09.00 – a római vár megnyitója a Márványtéren (interaktív kiállítások – fazekasság, kőfaragók, kovácsok, kosárfonók, méhészek kiállításai; ízelítő a római konyhaművészetből), A bor meséje – Flaviu Lucacel képkiállítása; 09.30–10.30 – a fesztivál ünnepélyes megnyitója a városháza tükörtermében; 10.00 – mezőgazdasági kiállítás – tenyészállatok – a polgármesteri hivatal mögötti parkolóban; 10.00–12.00 – folklórműsor a Szakszervezetek Művelődési Háza előtt felállított színpadon, fellép a Barcaul (Szilágysomlyó), Meseşul, Terbete és a Columna együttes (Zilah); 10.45–11.00 – a XV. Apollinaris Légió (Szombathely) felvonulása a város főutcáján; 11.15–12.00 – kötöttfogású birkózás (római kori szabályok szerint), szkanderbég verseny a római táborban (Márványtér); 12.00–12.30 – római kori harci játékok (Márványtér);

13.00 – római házasságkötések (a római táborban); 12.30–13.30 – ókori zene- és táncbemutató (a Szakszervezetek Művelődési Háza előtt felállított színpadon); 13.30–14.30 – iskolai ruhatervezési verseny díjkiosztása; 14.30–15.00 – római kori táncok, korabeli divatbemutató (a Szakszervezetek Művelődési Háza előtt felállított színpadon); 15.00–15.30 – római kori harci játékok (Márványtér); 15.30 – népzenei koncert (a Szakszervezetek Művelődési Háza előtt felállított színpadon); 16.30–17.30 – katonai felvonulás (a Scala mozitól a városházáig, utána a római táborig vezető útszakaszon); 18.30 – a tantárgyversenyeken helyezést elért diákok díjazása (a Szakszervezetek Művelődési Háza előtt felállított színpadon); 21.00 – könnyűzenei koncert (a Szakszervezetek Művelődési Háza előtt felállított színpadon), fellépnek: Akcent, Dana; 23.00 – tűzijáték; 23.15 – divatbemutató és római táncok; 23.30 – könnyűzenei koncert (Phoenix, Cargo).

Július 31., vasárnap

A rendezvények a moigrádi római castrumban folytatódnak. Főszereplő: a szombathelyi XV. Apollinaris Légió. 11.00–11.30 – a hivatalos küldöttségek fogadása, táborlátogatás; 11.30–11.45 – római harcbemutató; 11.45–12.45 – római fegyverek használatának oktatása (csak fontos személyiségek számára); 12.00-13.30 – római kori divat-, zenei és táncbemutató; 13.00–13.30 – római lakoma a várban; 13.30–14.00 – a római katonák felvonulása; 14.00–16.00 – a római vár és tábor megtekintése; 16.00–16.30 – harci gyakorlatok; 16.30 – a marosvásárhelyi Maros népi együttes fellépése az amfiteátrumban, táborjárás; 17.30 – harci játékok; 18.30 – a Porolissum népi együttes fellépése.

vissza az elejére


Még dolgoznak a villamosvonalon

(5. old.)

A villamosvonal Tavasz utcában (Kálvária környéke) folyó javítási munkálatai miatt július 30-án, szombaton reggel fél 6 órától július 31-én, vasárnap du. 2 óráig a 100-as és a 101-es villamosokat autóbuszokkal helyettesítik. Vasárnap 14 órától újból villamosok szállítják az utasokat.

vissza az elejére


Augusztustól több ingyen tejpor

(5. old.)

Augusztus elsejétől megemelik az egyéves korig járó ingyenes tejpor adagját. A 0 és 6 hónap közöttiek havonta 4 dobozt, a 7–12 hónaposok 3 dobozt fognak kapni. A tejpor-receptek hátlapján kötelező feltüntetni a következő adatokat: szülő neve, szülő személyazonossági igazolványának vagy kártyájának sorozatszáma és száma, a tejpor mennyisége, aláírás, dátum. A tejport a kolozsvári polgármesteri hivatal társadalomsegélyző kantinja kézbesíti. A háziorvos által kiállított összesítőlapon feltüntetik a hónap során kiosztott mennyiséget és a hónap végén megmaradt készletet. Az esetleges javításokat a recepten az orvos aláírásának és bélyegzőjének kell követnie.

A tejporra vonatkozó recepteket összesítő jegyzéket legkésőbb a következő hónap 5-ig kell elküldeni a Kolozs Megyei Közegészségügyi Igazgatóságnak.

vissza az elejére


A rendőrség hírei
A biztosítót csapta be

(5. old.)

Hamis nyilatkozattétel miatt indult nyomozás a 30 éves gyalui Stan A. ellen. A büntetlen előéletű férfit azzal vádolják, hogy 2001 novemberében azt hazudta a rendőröknek, hogy ő okozta az akkori balesetet az E60-as országúton. A férfinek így sikerült fizetésre bírnia biztosítóját, amelynek 210 millió lej kárt okozott. A férfi megpróbált elbújni a nyomozás elől, de lebukott a határnál, július 23-án, amikor a borsi határátkelőnél be akart lépni az országba. Kísérettel szállították a kolozsvári rendőrségre, 30 napig nem hagyhatja el az országot.

Újságárus bódét tört fel
Kedden éjjel 4 óra körül ismeretlen tettesek a Csillagvizsgáló utcában betörték egy újságárus bódé ablakát, és több lapot és folyóiratot elloptak. A nyomozások során kiderült, hogy a 28 éves piteşti-i Tinculescu M. akart újságot olvasni a hajnali órában. Nyomozás indult ellene, további, ismeretlen tettes által elkövetett lopások esetében is vizsgálatot indította ellene.

Pásztorok a főszereplők
Két pásztor volt a főszereplője annak a konfliktusnak, amely még hétfőn tört ki Kalotabökényben, s amely során az egyik pásztor leszúrta a másikat. Az esetről a bánffyhunyadi sürgősség értesítette a helyi rendőrséget, amikor az áldozatot légzési zavarokkal és szúrt sebbel szállították be, majd átküldték a kolozsvári sebészetre. A 28 éves Mârdan G. 6 centiméteres sebe azonban kicsinek bizonyult, olyan értelemben, hogy a szúrás végül csak vágásnak bizonyult, s nem veszélyeztette a férfi életét: csak néhány nap orvosi kezelésre van szüksége a gyógyuláshoz, így a tettes ellen nem indul hivatalból eljárás.

Kiskorú borult fel traktorral
Súlyos baleset történt Aranyoslónán kedden délben 1 órakor. A helyi 16 éves M. Mihai forgalomba nem iratott utánfutóval ellátott traktort vezetett egy meredek utcában – a jármű a fiú apjáé –, de elvesztette uralmát a traktor fölött, és miután egy külföldi rendszámú, az út szélén leparkolt Renault-val ütközött, felborult és az árokban kötött ki. A jogosítvány nélküli traktorista súlyosan megsérült.

Hárman ütköztek
Súlyos közlekedési baleset történt Szászfenes és Gyalu között, az E60-as országúton kedden délelőtt háromnegyed 11-kor. A 44 éves, Maros megyei K. Zoltán egy magyar rendszámú Audi 80-as személygépkocsival egy szintén magyar rendszámú, a Hargita megyei 27 éves P. Zoltán által szabályosan vezetett kamion előzésébe kezdett, de mivel nem tartotta meg a szükséges oldaltávolságot, egy enyhe kanyarban a két jármű összeért, majd a kiskocsi a szemből szabályosan haladó, 27 éves kolozsvári S. Gabriel vezette Opel Astrával ütközött. A balesetben súlyosan megsérült az Audi utasa, az 59 éves mikesi D. Vasile.

(balázs)

vissza az elejére


GAZDASÁG


Erőteljes külkereskedelmi hiánynövekedés

(6. old.)

A külkereskedelmi mérlegben ez év első felében 4,21 milliárd euró hiány keletkezett, szemben az egy évvel ezelőtti 2,96 milliárd eurós hiánnyal – jelentette be a statisztikai hivatal.

A kivitel 16,6 százalékkal 10,53 milliárd euróra, a behozatal 22,9 százalékkal 14,74 milliárd euróra emelkedett. Olaszország az ország fő exportpartnere (20,6 százalék), utána Németország (14,1 százalék), Törökország (8,1 százalék) és Franciaország (7,5 százalék) következett. A teljes exportban a textiltermékek 19,5, a gépek 17,1, az acélipari gyártmányok 16,6, az ásványi anyagok 9,9, a járművek 7,4 százalékkal részesedtek.

A behozatalban is Olaszország áll az élen (16,5 százalék), majd Németország (13,8 százalék), Oroszország (7,9 százalék) és Franciaország (7,0 százalék) a sorrend. A behozatalból a gépek 22,2, az ásványi anyagok 15,3, a textiltermékek 11,4, a járművek 10,1, az fémipari gyártmányok 8,9, a vegyi anyagok 7,7 százalékkal részesedtek.

vissza az elejére


Egymillió eurós befektetés a letelepedésért

(6. old.)

Azok a külföldi állampolgárok, akik legalább egymillió eurós befektetést eszközölnek Romániában, vagy több mint száz embernek teremtenek munkalehetőséget, egy új kormánydöntés értelmében letelepedési engedélyt kaphatnak.

A Nine o’clock című bukaresti angol nyelvű napilap jelentése szerint ezen feltételek teljesülése egyes esetekben felülbírálhatja azt a három éve hozott rendelkezést, amely szerint a Romániában letelepedni kívánó külföldiek számos anyagi, biztonsági és lakhatási feltételnek kell megfeleljenek – ezek sorában például a folyamatos, ötéves ideiglenes tartózkodásnak Romániában.

A mostani rendelkezés szerint a román származású vagy romániai születésű külföldiek, illetve azok a külföldiek, akiknek tartózkodása a román állam érdekeit szolgálja – így például a nagybefektetők vagy munkahelyteremtők – az egyéb feltételek teljesülésének hiányában is kaphatnak letelepedési engedélyt.

vissza az elejére


Tatabányai gyár költözik Nagyváradra

(6. old.)

Az Artesyn amerikai tulajdonú vállalat igazgatótanácsa úgy döntött, bezárja tatabányai gyárát, és a termelést szerződéses partnere, a kanadai Celestica romániai egységéhez helyezi át – közölte a magyarországi üzem ügyvezető igazgatója.

Hoffmann Károly elmondta, a cég amerikai vezetősége annak ellenére döntött a termelés kihelyezéséről a szerződéses partner nagyváradi gyárába, hogy az idén több száz millió forintos beruházást hajtottak végre Tatabányán.

A termelés-áthelyezés oka, hogy a vevői igények az utóbbi időben jelentősen diverzifikálódtak, valamint hogy számos vevő áthelyezte a gyártást Indiába, Brazíliába és Kínába, így azt szeretnék, hogy onnan szolgálják ki őket – mondta az ügyvezető igazgató.

Hozzátette: a világszerte számos gyárat üzemeltető Celestica jobban meg tud felelni ennek az elvárásnak, mivel az Artesyn Technologies Inc. csak Magyarországon és Kínában gyártja termékeit.

Hangsúlyozta: a termelés áthelyezése a partner nagyváradi gyárába csak az első lépés, a Celestica a vevői igények alakulása szerint fogja mozgatni a termelést.

A gyár 370 dolgozójának leépítése ütemesen történik, a teljes leállást az év végére tervezik. Elmondta, hogy szeretnének a gyárnak olyan vevőt találni, aki a dolgozókat is foglalkoztatná.

Az induktív elemeket, egyen- és váltóáramú tápegységeket exportra gyártó 10 000 négyzetméteres tatabányai üzemet 2001-ben alapította az Artesyn, a beruházás akkor 7 millió dollárba került.

Az Artesyn Technologies Inc. 2005 második negyedéves adatai szerint 108,1 millió dolláros forgalom mellett 0,1 millió dollár nettó nyereséget könyvelt el, míg 2004 hasonló időszakában ez az arány 105,1 millió és 3,1 millió dollár volt. A cég 2005 második felére az első félévi forgalom 8–10 százalékos növelését tervezi.

A Celestica saját adatai szerint piacvezető az elektronikai eszközök gyártásában, 2005 első félévében 4,4 milliárd dollár bevétele volt, ez a szám 2004-ben 4,3 milliárd dollár volt. Nettó nyeresége 73,2 millió dollárt tett ki idén júniusig, szemben a tavalyi első félévi 27,3 millió dollárral.

A vállalat világszerte 40 üzemet működtet, 46 ezer főt alkalmaz, és 2004-es bevétele 8,8 milliárd dollár volt.

vissza az elejére


Brüsszel leállította a kínai pulóverek és kardigánok bevitelét

(6. old.)

Az EU felfüggesztette a Kínából érkező pulóverek és kardigánok importját, mert a bevitel már feltehetően eléri a megengedett 68 millió darabot.

Az Unió és Kína képviselői az átfogó textilkereskedelmi megállapodás részeként a múlt hónapban egyeztek meg, hogy meghatározzák a pulóverek és kardigánok bevitelének felső határát. Egyúttal kijelöltek még 12 termékkategóriát, amelyeknél az EU folyamatosan figyeli a bevitelt, és szükség esetén korlátozó intézkedéseket foganatosít. Ez az Euratex európai textilipari lobbi igazgatója szerint a pulóverek és kardigánok után két-három másik terméknél is bekövetkezhet a közeljövőben, mert az import itt is túllépheti a megengedett mennyiséget.

A bevitel gyors növekedésére jellemző, hogy július 11-én, egy hónappal a megállapodás után az EU 27 millió pulóver és kardigán bevitelére adott engedélyt az importőröknek, egy hét múlva már 55 millió darabra kértek engedélyt. Ezért Brüsszel nem ad ki újabb beviteli engedélyt az importőröknek, mert a már úton lévő árukkal együtt kimerülhet a keret.

A kereskedők, csomagküldő szolgálatok aggodalommal szemlélik az import leállítását, miközben a hagyományosan erős textiliparral rendelkező országok – Franciaország, Olaszország, Spanyolország – továbbra is ragaszkodnak a beviteli korlátozáshoz gyártóik védelmében.

vissza az elejére


Világbank: lelassuló reformfolyamat az új EU-tagországokban

(6. old.)

Az Európai Unióhoz tavaly májusban csatlakozott közép-kelet-európai országokban lelassult a gazdasági növekedés és a reformfolyamat a csatlakozás hatásának gyengülésével és a parlamenti választások közeledtével – írta negyedéves jelentésében a Világbank.

A nemzetközi pénzügyi szervezet szakértői szerint a lassulás Magyarországon, Lengyelországban és Szlovéniában a legnyilvánvalóbb.

Az elemzők úgy látják, hogy az EU-hoz tavaly csatlakozott nyolc közép-kelet-európai országban a gazdasági folyamatok az idén visszatértek a „normális" kerékvágásba, miután a csatlakozással összefüggésben megélénkültek a beruházások, nőtt az export és a termelés, s emelkedtek az árak. Mindent egybevetve azonban a szezonális ingadozásoktól megtisztítva a gazdasági növekedés még így is „robusztusnak" mondható a térségben.

Ennél borúlátóbban ítéli meg azonban a Világbank a reformfolyamatokat, amelyek lelassultak a Csehországban, Magyarországon, Lengyelországban és Szlovákiában küszöbön álló parlamenti választásokat megelőző politikai manőverezés miatt.

A jelentés külön kiemeli, hogy a négy legnagyobb országban, Csehországban, Magyarországon, Lengyelországban és Szlovákiában alig haladt előre a szociális reform.

A bank elemzése szerint az új tagországok többsége teljesíteni tudja az idei költségvetési és inflációs célokat, Lettország és Magyarország kivételével. Mindamellett a bank úgy véli, az infláció idei csökkenése a térségben alapvetően annak tulajdonítható, hogy a csatlakozást megelőzően jelentősen emelkedtek az árak.

vissza az elejére


Valutaárfolyamok
Július 28., csütörtök

(6. old.)

Váltóiroda

Euró (Vétel/Eladás)

Dollár (Vétel/Eladás)

100 Forint (Vétel/Eladás)

Macrogroup (Főtér 23., Sora, Bolyai u. 8., Szentegyház u. 4.)

3,48/3,525

2,89/2,93

1,40/1,44

Western Union – szolgáltatás a Sora, Bolyai u. 8. és Szentegyház u. 4. szám alatti váltóirodákban.

vissza az elejére


Július 29., péntek

A Román Nemzeti Bank mai árfolyamai: 1 euró = 3,5197 erős lej, 1 USD = 2,9162 erős lej, 100 magyar forint = 1,4358 erős lej.

vissza az elejére


HIRDETÉS


INGATLAN

(7. old.)

Marosvásárhelyen eladó kétszobás tömbházlakás az orvosi egyetem közelében. Telefon: 0265/210-656, 0744-332647. (M)

vissza az elejére


Egy perc derű

(7. old.)

Ivánt meghívja Joe Amerikába. Minden papírt megküld neki, mondván, hogy az Elbánál ismerkedtek meg, és jó barátok. Ivánt behívják a pártba:

– Ha azt kérdezi Joe, mennyit keresel, mit mondasz?

– Száz rubelt!

– Rendben! – Ha azt kérdezik, mennyibe kerül egy lakás, mit mondasz?

– Ezer rubel!

– Nem jó! Azt kell mondani, hogy száz rubel, mert így azt fogják hinni, hogy jólét van nálunk.

Iván megérkezik az Egyesült Államokba, ahol a repülőtéren Joe hatalmas Cadillacel várja. Beülnek, és Joe kérdezni kezd:

– Mennyit keresel?

– Száz rubelt! – válaszolja Iván.

- És mennyibe kerül egy lakás?

– Száz rubel. Annyi, mint egy kocsi.

– Akkor miért nincs autód? – kérdezi Joe.

– Megőrültél? Hozzáteszek még ötven rubelt, és vehetek egy pár bakancsot.

vissza az elejére


SPORT


KÉZILABDA
Férfi Nemzeti Liga
Az ötödik hely a cél

(8. old.)

Egyelőre új névvel (Kolozsvári Armătura-Herz-Universitatea) vág neki a bajnoki idénynek a férfi bajnokságban a diákcsapat, de a jövő héten eldől, hogy az Agronomia milyen szinten lép be a csapat további támogatásába – tudtuk meg az együttes sajtótájékoztatóján. A vezetőségből csak egy tag, Cristian Coroian szervező hiányzott, egyébként jelen volt Leon Gomboş vezetőedző, Daniel Cozma, a főtámogató Armătura-Herztől, Mihai Tritean professzor menedzser, valamint a reklámozással megbízott MSA cég két képviselője.

A csapat leigazolt két ifi játékost Nagybányáról (Lucian Blaga balszélső és Daniel Mercaş, a korosztályos válogatott tagja), egyet Besztercéről (Ezechiel Besuţiu, korosztályos válogatott), egyet a Kolozsvári ISK-tól (Tudor Făt). Két nagy visszatérő is segíti a csapatot, a Dániából hazatérő Ioan Senocico-Ani, aki a szakszövetség által megszüntetett csapatkapitányi funkció helyett az együttes játékosainak delegált képviselője szerepet is betölti. A Ploieşti-i Uzteltől Radu Ciornohuz is visszatért Kolozsvárra. Tárgyalások folynak a Bukaresti Dinamó junior válogatott játékosával, a balszélső Alexandru Musteaţăval is. Senki nem távozott a csapattól, csak Dacian Dăncilă jelentette be visszavonulását. A megújult fiatal gárda legmerészebb álma az 5. hely elérése lenne a bajnokságban, a közeljövőben, a megfelelő utánpótlási alap kidolgozásával pedig dobogós helyezés és nemzetközi kupaszereplés. A közeli tervekről: augusztus 1–9. között edzőtábor Jósikafalván, 15-én előkészületi meccs a Nagybányai Minaurral, augusztus 19–20-án Székelyudvarhelyen, 26–27-én Besztercén, szeptember 2–3-án pedig Kolozsvárott nemzetközi barátságos tornán való részvétel. A Románia 2 tévéadóval kötött szerződés értelmében minden hónapban egyszer egy vasárnap, délután 5 órától élő közvetítés lesz az Armătura-Herz-Univeristatea hazai bajnoki mérkőzéséről.

P. J. A.

vissza az elejére


LABDARÚGÁS
Kupanap volt Európában
BL-selejtezők
DVSC: parádés hazai siker

(8. old.)

A Debreceni VSC-AVE Ásványvíz hazai pályán 3–0-ra legyőzte a horvát Hajduk Split együttesét a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtező második fordulójának első mérkőzésén. A sokkal harcosabban és bátrabban játszó hazai gárda megérdemelten tett szert kétgólos vezetésre a horvát együttes ellen az első félidőben, amikor előbb a 26. percben Bogdanovics remek keresztlabdát kapott a vendégcsapat 16-osán belül, s felugorva, remek ütemben fejelt a léc alá, majd a 40. percben Szatmári adott kiváló átadást balról Bogdanovicsnak, aki az ötös sarkáról okosan fejelt a kapu bal oldalába. A második félidő 58. percében formás debreceni támadás alakult ki a vendégek térfelén és Szatmári mértani pontossággal ívelte a labdát az ötösnél elhelyezkedő Dombi fejére. A középpályás visszafejelte a játékszert és a berobbanó Kerekes 3 m-ről fejelt a splitiek kapujába, így a debreceniek megnyugtató előnyt szereztek a jövő heti visszavágóra.

Steaua: értékes döntetlen
Nem bírt egymással a Steaua és a Shelbourne a BL-selejtezőjében. A harcos, olykor a durvaság határait súrló mérkőzésen a hazaiak az első félidőben egy kapufát is összehoztak, míg a bukarestiek inkább a második félidőben voltak veszélyesek, de Victoraş Iacob rendre elpuskázta a legnagyobb lehetőségeket. Bár a hazaiak közelebb álltak a győzelemhez, a döntetlen nagyjából igazságosnak mondható. A két csapat tehát a nulláról indul a bukaresti visszavágón, s bár az eredmény alapján a Steaua van lépéselőnyben, a bukaresti mérkőzés egyáltalán nem lesz túl könnyű Oleg Protaszov tanítványainak.

*
A Bajnokok Ligája selejtező 2. fordulójának legnagyobb meglepetését a szlovák Artmedia Petrzalka okozta, amely a skót Celtic Glasgow-t verte öt góllal.

Eredmények, Bajnokok Ligája, selejtező, 2. forduló, 1. mérkőzések: F91 Dudelange (luxemburgi)–Bécsi Rapid (osztrák) 1–6, Partizan Belgrád (szerb-montenegrói)–Sherif Tiraspol (moldovai) 1–0, FF Malmö (svéd)–Maccabi Haifa (izraeli) 3–2, Artmedia Petrzalka (szlovák)–Celtic Glasgow (skót) 5–0, Rabotnicki Skopje (macedón)–Lokomotív Moszkva (orosz) 1–1 és Tirana (albán)–CSZKA Szófia (bolgár) 0–2.

A visszavágókat egy hét múlva rendezik.

Visszavágó Munteanu nélkül
Miután a csapat 2–1-re nyert idegenben, a CFR-Ecomax egyetlen bánata az lehet, hogy az edzőjátékos Dorinel Munteanu nem játszhat majd a kolozsvári visszavágón. Munteanu ugyanis a 63. percben sárga lapot kapott, s mivel már volt egy, így kénytelen kihagyni a következő mérkőzést – viszont az öröm az ürömben, hogy így biztosan ott lesz az UEFA-Intertotó-kupa döntőjében, a Wolfsburg vagy a Lens elleni párharcon.

Az idegenbeli 2–1 után ugyanis nehezen képzelhető el, hogy a vasutasok kiessenek az elődöntőben, hiszen ehhez két góllal kellene győzniük a litvánoknak. A kolozsváriaknak mindössze arra kell ügyelniük, hogy ne bízzák el túlságosan magukat, hiszen akkor még bármi megtörténhet, ám maga Munteanu távolléte a csapatból a biztosítéka annak, hogy a CFR játékosai a visszavágón is kellőképpen összpontosítanak majd: a 37 esztendősen is húszévesként küzdő középpályás hiánya valószínűleg rádöbbenti a focistákat arra, hogy nincs hely lazsálásra.

A Litvániában győztes csapat: Ţurcaş – Panin, Jula, Milosevics, Toma – Fl. Dan, Coroian, D. Munteanu (73. perc Minteuan), Oncică (73. perc Turcu) – Bruncevics, Tilincă (63. perc Anca).

*
Az UEFA-Intertotó-kupa elődöntőinek első mérkőzései után a spanyol Valencia már szinte továbbjutónak érezheti magát, miután hazai pályán 4–0-ra verte a Bodnár Lászlóval és Bodor Boldizsárral felálló holland Roda gárdáját. A forduló két rangadóján a szintén spanyol Deportivo La Coruña egy góllal győzött az angol Newcastle United ellen, míg az olasz Lazio hazai pályán csak döntetlenre volt képes a francia Olympique Marseille ellen.

Eredmények: UEFA-Intertotó-kupa, elődöntő, 1. mérkőzések: VfL Wolfsburg (német)–RC Lens (francia) 0–0, Sigma Olomouc (cseh)–Hamburger SV (német) 0–1, Deportivo La Coruña (spanyol)–Newcastle United (angol) 2–1, SS Lazio (olasz)–Olympique Marseille (francia) 1–1 és FC Valencia (spanyol)–Roda Kerkrade (holland) 4–0.

A visszavágókra jövő szerdán kerül sor.

vissza az elejére


Gólparádé és jó hangulat

(8. old.)

A létesítmény jelenlegi állapotában teltházat jelentő, mintegy 18 ezer néző előtt rendezték meg első ízben Magyarországon a Forma–1-es válogatott jótékonysági labdarúgó-mérkőzését: a remek hangulatú gálán a Michael Schumacher által vezetett gárda 6–6-os döntetlent ért el a magyar All Star-együttessel.

Eredmény: Nazionali di Piloti (Forma–1-es válogatott)–Magyar All Star 6–6 (4–1) – gól: Baumgartner, Pantano, Massa, Engel (2) és Fisichella illetve Illés, Kopunovics (2), Lisztes, Lékó és Varga.

A kezdőrúgást a pénteken a mostani meccs helyszínén, a Puskás Ferenc Stadionban koncertező Placido Domingo végezte el. A világhírű tenor a pilóták tiszteletbeli szövetségi kapitánya is volt. A vendégeknél futballcipőt húzott többek között Schumacher, Giancarlo Fisichella, Felipe Massa, Vitantonio Liuzzi, Robert Doornbos, Ivan Capelli, Baumgartner Zsolt, Giorgio Pantano, Gianmaria Bruni és Thomas Lauda. A Nazionale di Pilotit segítette két magyar válogatott futballista, Juhász Roland és Vadócz Krisztián is, valamint a párbajtőröző Boczkó Gábor.

A magyar együttest az 1967-ben aranylabdás Albert Flórián dirigálta szakvezetőként. Csapatában szerepelt mások mellett Varga Zoltán, ifj. Albert Flórián, Csank János, Mészöly Géza, Zoran Kuntics, Illés Béla, Goran Kopunovics, Détári Lajos, Lisztes Krisztián, Lékó Péter, Rudolf Péter, Perez Carlos, Kóbor János, Szuper Levente és Eperjes Károly.

A gálameccs teljes bevételét jótékonysági célokra fordítják: 30 százalékot utalnak az UNESCO számlájára, míg 70 százalék jut a határon túli, rászoruló magyar gyerekeket segítő Dévai Szent Ferenc Alapítványnak, valamint a hazai fiatalokat támogató SOS Gyerekfalunak.

vissza az elejére


Vizes világbajnokság Montrealban
Férfi vízilabda: görögök a döntőért

(8. old.)

Viharos meccsén van túl a magyar férfi vízilabda-válogatott, bár a jelző korántsem a spanyolok elleni, 8–4-es győzelmet hozó negyeddöntős összecsapásra vonatkozik, amely a vízben rendben lezajlott, hanem az időjárásra.

Az égiek tudniillik – nem is először – figyelmen kívül hagyták ama tényt, hogy a Jean Drapeau parknak a vb pólótornájára felállított medencéjében mérkőzések zajlanak, amelyekre a szurkolók a helyszínen kíváncsiak, de az élmény távolról sem ugyanaz, ha bőrig ázva, csuromvizesen kénytelenek nézni kedvenceiket, nem pedig szárazon, napsütötte, kellemes időben.

Érkezett is kedd este a mennyei áldás előbb enyhe eső, aztán egyre erősödő zápor, majd zivatar formájában és szél kíséretében, még szerencse, hogy a vihar nem zavarta a magyar csapatot, amely az első két negyeden át fantasztikusan szép és eredményes játékkal törte meg a spanyolokat, hogy a második „félidőben" már kevésbé hatékony pólóval is hozza az elődöntőt érő győzelmet.

A legjobb négy között – a csütörtöki vízilabdás program zárómeccsén, lapzárta után – a görögök következtek, akik viszont a szó minden értelmében viharos ütközetet vívtak a továbbjutásért az olaszokkal. A vége sima hellén sikert sejtet (13–9), ám nem volt az, már csak azért sem, mert a játék hevében még pofon is csattant, s a tömegjelenetekben sem szegény találkozón három játékost – két görögöt és egy olaszt – végleg kiállítottak, s ugyanerre a sorsra jutott a görög másod-edző is, míg a két vezetőtréner megúszta sárgalapos figyelmeztetéssel a rendkívül feszült hangulatú mérkőzést.

A csütörtöki magyar–görögön talán nem kell tartani hasonlótól, bár az izgalmak eleve garantáltak, hiszen nagy csatákat hoztak a két válogatott utóbbi időben vívott mérkőzései. Afrudakiszéknak remélhetőleg „felsőbb kapcsolataik" sem segítenek, bár Molnár Tamás, a magyar válogatott kiváló centere megnyugtathatta a piros-fehér-zöld színekért szorítókat, amikor így nyilatkozott:

„Tőlünk eshet nyugodtan, nincs hatással a játékunkra."

A magyar szurkoló pedig kész örömmel ázik el akár, ha kedvencei győznek...

• Mint már korábban megírtuk, a Vlad Hagiu irányította válogatott szépen „vérzett el" a szerbek ellen: a 10–8 (3–2, 3–1, 1–3, 3–2) arányú vereség romániai góldobói Andrei Dina (4), Florin Bonca (2), Cosmin Radu (1) és George Georgescu (1) volt. Az 5–8. helyékért vívott helyosztón Románia Oroszországgal mérkőzik.

vissza az elejére


Női vízilabda: a világbajnoki címért játszhat a Faragó-csapat!

(8. old.)

Az aranyért küzdhet meg a magyar női vízilabda-válogatott romániai idő szerint pénteken 21.30 órától annak köszönhetően, hogy szerdán, Montrealban két góllal nyert az elődöntőben a vendéglátó Kanada nemzeti együttesével szemben.

Eredmény, női vízilabda, elődöntő: Magyarország–Kanada 9–7 (1–1, 2–1, 5–2, 1–3) – a magyar góldobók: Stieber Mercedes 3, Valkay Ágnes és Drávucz Rita 2–2, Tomaskovics Eszter és Pelle Anikó 1–1.

Stieber Mercedes csapatkapitány arról értekezett a meccs előtt, hogy ő a maga részéről bő másfél évtizedes pályafutása alatt nem sokszor kapott ki a kanadaiaktól. Mi több, nem is emlékszik rá, mikor volt az az egy vereség, ami feldereng emlékeiben. Talán a kilencvenes évek legelején, vagy a vége felé történt meg ez a csúfság vele és a magyar válogatottal.

Szavainak lényege, persze, az volt: semmiképpen sem kívánt alulmaradni az elődöntős csatában, bár hozzáfűzte, azért az nem jó, hogy a kanadaiak hazai közönség előtt játszanak, annak minden előnyével együtt. Zsúfolt nézőtér előtt, hatalmas zsivajban indult a meccs, amelynek elején két kanadai emberelőnyre egy magyar gól volt a válasz: Valkay Ágnes úszott meg, s biztos kézzel lőtt a hálóba. Egy szerencsés távoli kísérlet révén azonban egyenlítettek a hazaiak (1–1).

A második negyedben Valkay második lökete a második magyar találatot is jelentette, majd szoros védekezés ide vagy oda, az ifjú center, Tomaskovics Eszter csak bevette a rivális kapuját (3–1). Egy újabb kanadai előnynél azonban, a játékrész legutolsó másodpercében (vagy már azon túl?...), tumultuózus jelenetsor végén valahogy Horváth Patrícia hálójába került a labda (3–2).

A harmadik hét perc elején átmenetileg elcsendesedett a publikum: Drávucz Rita pattintott pompásan a jobb felső sarokba (4–2). Aztán váratlan magyar emberelőny, és Stieber kapufás góllal büntetett (5–2). De a következő fór már ismét a vendéglátóké volt, szépítettek is (5–3), hogy a soros 6:5-ös felállásnál Stieber kapitányi bátorságról és kötélidegzetről tévén tanúbizonyságot megint irdatlan nagy gólt lőjön (6–3). Aztán megvolt a hetedik, majd a nyolcadik is: előbb Pelle Anikó zúdított a jobb, aztán Drávucz a bal alsóba, a kettő közé belefért egy kanadai gól is (8–4).

A zárónegyed már nem ronthatta el a magyar örömöt: három hazai találat itt, egy ott – Stieber vízen csúsztatott lövése egyenesen élményszámba ment –, a vége pedig győzelem, Faragó Tamás együttese a világbajnoki címért szállhat vízbe az Egyesült Államok csapata ellen.

Nagyszerű diadal, bravó lányok! És még lehet folytatni...

A vb másik elődöntőjében: Egyesült Államok–Oroszország 10–8.

További eredmények:

A 11. helyért: Spanyolország–Új-Zéland 12–3.

A 9. helyért: Kuba–Hollandia 11–10 – hosszabbítás után.

Az 5–8. helyért: Görögország–Németország 9–4 és Ausztrália–Olaszország 10–9.

Az „agg" Warnecke diadala
Kevesen fogadtak volna előre Mark Warnecke győzelmére 50 m mellen, s nem pusztán a német úszó majdhogynem élemedett kora miatt. Sokkal inkább azért, mert a 35 esztendős versenyző világversenyen utoljára 2000-ben állhatott dobogóra, akkor ebben a számban Európa-bajnok lett, azóta viszont rendre nélküle rendezték az eredményhirdetéseket.

Most, Montrealban jóval esélyesebbnek hitt vetélytársait megtréfálva, a hetes, „majdnem surranó" pályán győzött, ezen a szinten közepesnek mondható idővel (27,63 mp). Ami miatt azonban aligha főtt egy pillanatig is a feje a német úszóveteránnak...

Hackett világcsúcsot úszott
A szerdai úszódöntők zárásaként Grant Hackett gondoskodott a megfelelő csattanóról: az ausztrálok villámembere 800 m gyorson 7:38,65 perccel világcsúcsot ért el.

A régit honfitársa, a montreali vb-t kihagyó Ian Thorpe tartotta 7:39,16-tal, ezt 2001. július 24-én Japánban, közelebbről a fukuokai vb-n úszta. Rekordja bő egy évet élt meg.

Eredmények:

Férfiak, 50 m mell: 1. Mark Warnecke (Németország) 27,63 mp, 2. Mark Gangloff (Egyesült Államok) 27,71, 3. Koszuke Kitadzsima (Japán) 27,78.

200 m pillangó: 1. Pawel Korzeniowski (Lengyelország) 1:55,02 p, 2. Takesi Macuda (Japán) 1:55,62, 3. Vu Peng (Kína) 1:56,50.

800 m gyors: 1. Grant Hackett (Ausztrália) 7:38,65 p – világcsúcs, régi: 7:39,16 p, Ian Thorpe (Ausztrália), 2001 július 24., Fukuoka, 2. Larsen Jensen (Egyesült Államok) 7:45,63, 3. Jurij Priljukov (Oroszország) 7:46,64.

Nők, 200 m gyors: 1. Solenne Figues (Franciaország) 1:58,60 p, 2. Federica Pellegrini (Olaszország) 1:58,73, 3. Jang Jü (Kína) és Jusefin Lillhage (Svédország) 1:59,08–1:59,08.

Az oldalt szerkesztette: Póka János András