2005. június 16.
XVII. évfolyam, 138. szám

 

KRÓNIKA VÉLEMÉNY NAPIRENDEN KÖRKÉP HIRDETÉS SPORT
 

Web design and hosting by the

Hungarian Human Rights Foundation

Mádl partiumi látogatása

(1. old.)

Államelnökként az utolsó olyan látogatására készül Mádl Ferenc, amelynek során határon túli magyar közösségeket keres fel. Mádl Ferenc azért is választotta a Partiumot búcsúlátogatása színhelyéül, mert államfőként fővédnöke annak a konferenciának, amelyet június 17-én Debrecenben tartanak, és amelyen a Partium szerepét domborítják ki az ország és Európa viszonylatában. Mádl Ferenc június 17-én, pénteken Szatmárnémetiben találkozik a helyi önkormányzati vezetőkkel, és részt vesz a tanévzáró ünnepségen a Láncos-templomban. Június 18-án, szombaton a püspöki palotában találkozik Schönberger Jenő római katolikus püspökkel, majd megkoszorúzza a szárazberki Bocskai-szobrot. Ezt követően Zilahra utazik, ahol részt vesz a református templomban az Arccal Európa felé című találkozón. (A zilahi programról részletek az 5. oldalon)

vissza az elejére


Felújítják a szilágysági óvodákat és kultúrotthonokat

(1. old.)

Szilágy megye hatvan közigazgatási egységéből 36 nyújtott be több mint ötven pályázatot az óvodák és kultúrotthonok felújítására. A projekt költségeinek felét fedezi a megyei tanács, a másik felét a pályázóknak önerőből kell előteremteniük. A megyénél úgy vélik, a falvaknak meg kell tanulniuk pályázni, hiszen a hatékony közösségépítésre a jövőben már csak ilyen módon nyílik lehetőség. A benyújtott pályázatokból csak 36 felelt meg a követelményeknek, ám a rendelkezésre álló több mint 3 milliárd lej ezeknek csak egy részére elegendő. (Részletek az 5. oldalon.)

vissza az elejére


Ma: Szabadság író–olvasó találkozó a hidelvi RMDSZ-nél

(1. old.)

Az RMDSZ hidelvi, alsóvárosi és belvárosi kerületi szervezete beszélgetést rendez a kerületek tagságának gondjairól a Szabadság munkatársaival, közöttük Balló Áron főszerkesztővel, valamint a terjesztéssel foglalkozó magáncégekkel, amelyre minden érdeklődőt meghívnak ma du. 5 órára a hidelvi millenniumi református templom Horea út 53. sz. alatti gyülekezeti otthonába.

vissza az elejére


Hazai gyógyszerek helyett külföldiek?
Kolozs megyében sehol sem kaphatók ártámogatott gyógyszerek

(1., .7 old.)

Az Országos Gyógyszergyártók Egyesülete (OGYE) tiltakozik az egészségügyi minisztérium azon terve ellen, hogy közel 350 hazai gyártmányú gyógyszert levegyen az ártámogatott készítmények listájáról, és drágább, külföldi, de nem feltétlenül hatékonyabb orvosságokkal helyettesítse.

Ez az intézkedés egyrészt ellentmond az európai normáknak, másrészt nagyon megterheli az amúgy is szűken mért egészségügyi költségvetést. Az egyesület által közreadott nyilatkozat szerint ezzel a román gyógyszeripar olyan hátrányos helyzetbe kerül, amely végzetes következményekkel járhat. (A romániai gyógyszeripar 35 gyógyszergyártót tart számon, amelyek 25%-os értékben és 75%-os terjedelemben vannak jelen a hazai piacon.) Nemrég az egészségügyi biztosítók költségvetését 1700 milliárd lejjel növelték, de ez csak két hónapra fedezi a gyógyszertámogatásokat, amennyiben a román gyógyszereket ugyanolyan hatásfokú külföldi gyógyszerekkel helyettesítik – állítják.

Az OGYE szerint az egészségügyi minisztérium azzal indokolta döntését, hogy nem készült el az úgynevezett bioekvivalencia táblázat, amely összehasonlítja a hazai és külföldi gyógyszerek hatásfokát. A gyógyszergyártók szerint a tíz éve forgalomban levő gyógyszerekről nem kötelező ilyen táblázatot készíteni. Arról nem is beszélve, hogy egy bioekvivalencia táblázat elkészítése – Negyedik hete zajlanak az egyezkedések az egészségügyi és a pénzügy minisztériummal, de eddig csak ígéretek vannak – mondta Lupuleasa. – Emellett várjuk a jóváhagyását annak a 10 000 milliárd lejes költségkiegészítésnek, amely fedezné a szükséges kiadásokat a következő pár hónapban – tette hozzá. Csak ennek az összegnek a kiutalása oldhatná meg a problémát – mondta az igazgató –, ellenkező esetben a betegeknek saját pénzükön kell majd gyógyszert vásárolniuk és ezt nem mindenki engedheti meg magának. Különösen azok lennének veszélyben, akik havonta kezelést igényelnek. (Lapunk kérdésére a Kolozs megyei egészségügyi biztosítópénztár illetékesei elmondták: a megye egyetlen patikájában sem osztanak már ártámogatott gyógyszereket).

A múlt héten a kormány jóváhagyta, hogy az egészségügy két hónappal hamarabb kapjon engedélyt arra, hogy felhasználhassa az egészségügyi biztosítók tartalékalapját: 5000 milliárd lejt. A múlt heti sürgősségi határozat szerint a pénzt júniustól kezdik szétosztani, amely remélhetőleg megoldja a kialakult krízishelyzetet.

Székely Ervin egészségügy államtitkár a Szabadságnak elmondta, hogy az egészségügyi biztosító tartalékalapjának 10%-át elsősorban az adóságok kifizetésére használják fel és a megmaradt összeget fordítják az ártámogatott gyógyszerek biztosítására. – Az már stratégiai döntés, hogyan fogjuk elosztani a rendelkezésre álló pénzt – tette hozzá – de globális megoldást az jelentene, ha kiegészítenék az egészségügyi költségvetést az igényelt 10 milliárd lejjel. Akkor megoldódna ez a probléma is – mondotta.

Székely szerint a bioekvivalencia táblázat elkészült. – Kollégáim eszerint fogják eldönteni, hogy a hazai gyógyszer vagy ennek külföldi változata szerepel majd a listán. Ha a romániai gyógyszer ugyanolyan hatóanyagokat tartalmaz, és nyilvánvalóan olcsóbb, akkor természetesen nem fogják külföldi gyógyszerrel helyettesíteni – mondta az államtitkár.

Dézsi Ildikó

vissza az elejére


Júliusban kezdődik az újraszámított nyugdíjak folyósításának második szakasza

(1. old.)

Az újraszámított nyugdíjak kifizetésének második szakasza júliustól várható – döntött a kormány szerdai ülésén. Ez a kormányhatározat azokat a személyeket érinti, akiket 1981–1990 között nyugdíjaztak. Ez az újabb rekalkuláció 549,5 miliárd pluszt jelent, körülbelül 1 100 000 személy nyugdíját számolták újra. Hírügynökségi jelentések szerint azok, akik az említett időszakban váltak nyugdíjasokká, július 14-től már újraszámított nyugdíjakat kapnak. Gheorghe Barbu munkaügyi miniszter úgy vélekedett: ez átlagban 10 százalékos nyugdíjemelést jelent, a számítások szerint ez a növekedés a második szakaszban az újraszámolt nyugdíjak 42–44 százalékát érinti.

A tegnap elfogadott kormányhatározat a hozzátartozói és a rokkantnyugdíjak, illetve a nyugdíjkorhatár előtt nyugdíjbavonulók havi járandóságának újraszámolását is szabályozza. A nyugdíjak átszámolása a tervek szerint még ebben az évben be kell hogy fejeződjön. Az első szakasz idén márcisuban zárult.

vissza az elejére


Először és utoljára Erdélyben az Illés

(1., 2. old.)

Először és utoljára lép fel augusztus 5-én Erdélyben a legendás Illés együttes, mivel Pásztory Zoltán halála után a csapat tagjai nem kívánnak hiányos felállásban koncertezni – jelentették be a zenekar szerdai, Kolozsváron rendezett sajtótájékoztatóján.

A találkozón jelen volt Szörényi Levente, Bródy János, Illés Lajos, Szörényi Szabolcs és Szörényi Örs. Az augusztus 5-én Csíkszereda főterén sorra kerülő eseményre Rosta Mária, a koncert producere szerint 100 ezer embert várnak. A Zikurat Színpadi Ügynökség helyszíni terepszemléje után megállapították, hogy 50–60 ezer ember látja majd jól a színpadot, de terveik szerint bővíteni fogják a környező utcák irányába a nézőteret, ahol majd kivetítőkön lehet követni a nagyszabású koncertet. Így a nézők száma elérheti a 100 ezres létszámot. Antal Attila, Csíkszereda alpolgármestere is megerősítette, hogy ennyi ember fogadására készül a városvezetés. Közölte: az augusztus 5-i koncert bejelentése után az utazási irodák rögtön lefoglalták a város összes szállodáját. A koncertet azonban sokkal többen fogják látni és hallani, mivel az Informatikai és Hírközlési Minisztérium támogatásának köszönhetően az esemény a www.emagyarorszag.hu honlapon is követhető lesz.

A koncert ötlete 2003-ból származik, ekkor a mindent elsöprő sikert arató István a király csíksomlyói koncertje után Pásztory felhívta Szörényi Leventét, hogy fontos lenne az Illésnek eljutnia Erdélybe is. Erre jó alkalomnak mutatkozott a 40. évforduló megünneplése. Akkor viszont nem gondolták, hogy ez lesz az utolsó lehetőség is.

Az együttes augusztus 9-én a Sziget Fesztiválon lép fel majd utoljára, ez az esemény szimbolikus töltetű is, hiszen a budapesti rendezvény jelenti a megfelelő alkalmat arra, hogy az ott fellépő számos fiatal együttesnek átadják a stafétabotot. – Az Illés zenekar már csak legenda – hangsúlyozták az együttes tagjai. Szörényi Levente emlékeztetett, hogy a romániai rendszerváltás előtt a hatóságok félelemből nem engedték az együttest erdélyi turnéra. Viccesen megállapította, ha az Illés 1989 előtt jött volna Erdélybe, akkor a rendszerváltás időpontja is hamarabb következett volna be Romániában.

Borbély Tamás

vissza az elejére


KRÓNIKA


A nap idézete

(2. old.)

Jobb a méltó és hősies halál, mint a méltatlan és aljas győzelem.

Giordano Bruno

vissza az elejére


KISHIREK

(2. old.)

A NAGY KILOMETRIK két tematikus számának bemutatására kerül sor ma, június 16-án, délután 6 órakor a Bulgakov kávéház Irodalmi Szalonjában (Búza/I. M. Klein u. 17.). A női szépségről és az ördögről szóló, a Nagy Kilometrik harmadik utazásának résztvevői: Bokor Zsuzsa, Burus János Botond, Köllő Csongor, László Noémi, Márkus András, Muszka Sándor, Papp Attila Zsolt és Szántai János. Irányító és szerkesztő: Karácsonyi Zsolt.

A ROMÁNIAI MAGYAR FELSŐOKTATÁS RENDEZÉSE, 1990–2005. TIZENÖT ÉV DISKURZUS-TÖRTÉNETE címmel tart előadást dr. Magyari Tivadar, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Szociológia és Szociálismunkás-képző Karának dékán-helyettese a soron következő Szociológia Nyílt Est keretében, ma, június 16-án, délután 6 órakor. Helyszín: Max Weber Szociológiai Kutatóközpont székháza (Tipografiei u. 12/A, szemben a tűzoltó toronnyal.

A KÁRPÁTMEDENCEI LÓFAJTÁKRÓL tart vetített képes előadást ma, június 16-án, délután 5 órakor Bogdán Imre az Erdélyi Múzeum-Egyesület Agrártudományi Szakosztályának havi összejövetelén. Helyszín: Báthory István Líceum Egyetem utca 10 szám alatti (Szent Jóska) épületében, a 2. sz. terem.

ZENÉS-TÁNCOS ÖSSZEJÖVETELT TART A KÜL- ÉS BELMONOSTORI RMDSZ-KERÜLET június 17-én, pénteken, délután 5 órától a Pro Juventute székházban (Mócok útja, 75).

vissza az elejére


Az operakarmester-verseny gálaestje

(2. old.)

Amint arról már előzőleg hírt adtunk, június 14-én este zárult az operakarmester-verseny Bizet Carmenjével, amelyen a díjazottak vezényeltek: Kyosuke Matsushita az első felvonást, Didier Lucchesi a II. és harmadikat, Kamio Noburu pedig a IV. felvonást. Az előadás végén került sor a díjátadásra. Anthony Armore fesztiváligazgató, mielőtt a színpadra szólította a karmestereket az operakarmester összetett feladatköréről beszélt, majd hozzátette: megtiszteltetés számára, hogy részt vehetett az I. Bartók Béla Operakarmester-versenyen. Ugyanakkor megköszönte a gazdag kulturális hagyománnyal rendelkező Kolozsvárnak és a Kolozsvári Magyar Opera teljes társulatának, hogy helyt adtak a fesztiválnak, majd átadta a szót Simon Gábor igazgatónak, aki egy Szilágyi Domokos-idézettel kezdte beszédét: „Vigasztal-e ha szükségszerűen pazarlód magad?", majd a remény, az egymásrautaltság, és annak legmagasabb formájáról, a szeretetről beszélt. Ezt követően a helyi önkormányzat képviselőit szólította színpadra: Boros János alpolgármestert és László Attila városi tanácsost, a megyei RMDSZ elnökét. Boros János átadta Emil Boc polgármester üdvözletét, gratulált a nyerteseknek, és kifejezte reményét, hogy a rendezvény hagyományteremtő lesz. László Attila a helyi tanács nevében köszönte meg a meghívást, majd kifejtette: ez a fesztivál is annak az álomnak a megvalósulásához vezet, amely Kolozsvár kulturális központtá való válását célozza meg.

A díjátadás ceremóniája következett, mivel a díjazottak nevét korábbi lapszámunkban már ismertettük, csupán a zenekar különdíját elnyerő John Andrewst (Nagy-Britannia) említjük.

Befejezésül Simon Gábor megköszönte az egy éven át tartó hatalmas munkát, majd a fesztiváligazgatónak is átnyújtott egy karmester-szobrot.

Hintós Diana

vissza az elejére


József Attilára emlékeztek

(2. old.)

Keresztyén egyetemista est keretén belül emlékeztek meg József Attiláról kedden délután hat órától az Evangélikus Püspökség tanácstermében.

A kéthetente megszervezett összejöveteleken egyetemistáknak szóló előadásokat hallgathatnak az érdeklődők különböző témakörökben. Ez alkalommal a költő születésének 100. évfordulóján gondoltak arra, hogy ez a téma érdekelheti az itt tanuló fiatalokat.

Elsőként Nagy Adél IV. éves teológus hallgató tartott rövid áhítatot, majd Kállay Zsófia és Gyenge Balázs zeneiskolások hegedűn Bartók Béla népdalfeldolgozásokat adtak elő. A hegedűműveket Gergely Tünde és Köllő Csongor szavalatai követték, valamint Dávid Gyula irodalomtörténész osztotta meg gondolatait József Attila költészetével kapcsolatosan, idézve a versekből konkrét példákkal is alátámasztotta kijelentéseit.

A tea- és kávészünet után újra népdalfeldolgozásokat és József Attila verseket hallgathattunk.

Dézsi Ildikó

vissza az elejére


Meghívó

(2. old.)

DR. PRÁGAY GYÖRGY, a New York-i Buffalo Egyetem kolozsvári származású nyugalmazott érdemes professzora tart előadást a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem Mátyás király utca 4 szám alatti székházában, az Óváry-teremben, június 17-én, pénteken délután hat órakor. Előadásának címe: Magyar Nobel-díjasok és híres magyar tudósok. Minden érdeklődőt szeretettel várnak!

vissza az elejére


Műsorváltozások a Kolozsvári Színházban

(2. old.)

Módosult a Kolozsvári Állami Magyar Színház erre a hétre meghirdetett programja. Mivel a június 15-re, szerdára tervezett Georg Büchner: Woyzeck című produkciója elmaradt, ezt az előadást pénteken, június 17-én este 8 órai kezdettel tekinthetik meg, Goldoni: Velencei terecskéje helyett. Köszönjük megértésüket.

(Irodalmi titkárság)

vissza az elejére


Zeneiskolás ballagóknak

(2. old.)

Június van, ünnep, a várva várt ünnep! Örömünnep! Nektek végzős diákként, az utolsó! Ebben a virágillatú, zsibongó hangulatban, amikor már az utolsó perceket töltitek a vén iskola kőfalai között, kettős érzelem kerít hatalmába: az elválás szomorúsága és az öröm, hogy a zenén keresztül, lélekben gazdag fiatalokként hagyjátok el az alma matert. Búcsúzunk! Ti a csínytevésekben, kópéságokban eltelt gyermekkortól, a rongyosra forgatott tankönyvektől, a kisebb barátoktól, a tanároktól, de mindenképpen búcsúztok, hisz akarva-akaratlanul, most lezárul egy fejezet az életetekből. Ki hogyan fog néhány év múlva visszagondolni rá, azt a kellemes/bosszús emlékek határozzák meg. Mi, tanárok is búcsúzunk tőletek, akik szemünk előtt nőttetek nagyra, váltatok felnőtté, és belénk mar a szorongató érzés: vajon megtettünk-e mindent értetek, vajon óvtunk-e eléggé a rossztól, vajon megadtuk-e mindazt a tudásalapot, amire a jövőben építkezhettek? Kérdésünkre a választ az Idő adja meg, amikor bizonyossá válik majd, hogy ki „épített kőre" és ki „homokra"?

Búcsúzunk. Batyutokba szeretnék néhány jókívánságot tenni útravalóul! Ha elbizonytalanodnátok, ne feledjétek Hemingway szavait: „Az ember nem arra született, hogy legyőzzék, az embert el lehet pusztítani, de legyőzni nem lehet soha!" Nem, legyőzni nem lehet soha, mert az ember hisz, remél és szeret. Hisz a saját erejében és az Isten segítségében, remél egy szebb jövőt és szeret, mert szeretik.

Legyetek jobbak, mint mi voltunk, ne felejtsétek a nagy zeneköltő Beethoven szavait: „Tegyünk jót, ahol csak lehet, szeressük mindennél jobban a szabadságot, ne tagadjuk meg az igazságot soha!"

Higgyétek Tamási Áron szavait: „Miénk a fény, amelyet magunkba fogadunk, s a föld, amelyen élünk és meghalunk!"

És zenéljetek! „Zengjétek meg a jövőt, ha majdan / E kopár föld újra felvirul. / Dalotokra könnyebben derül fény, / Hamarabb kihajt a holt berek; / A jelennek búját édesítvén: / Fiaim, csak énekeljetek!" (Tompa Mihály).

Kulcsár Gabriella

vissza az elejére


MOZI

(2. old.)

KOLOZSVÁR

KÖZTÁRSASÁG – A bukás – Hitler utolsó napjai – német, bemutató. – Vetítések időpontja: 14, 17, 20, 23; kedvezménnyel naponta 23 órától és hétfőn egész nap.

GYŐZELEM – A bukás – Hitler utolsó napjai – német, bemutató. – Vetítések időpontja: 14.30, 17, 19.30, 22.

MŰVÉSZ–EURIMAGES – A fáraó – román, bemutató. – Vetítések időpontja: 17.30, 20; kedvezménnyel kedden. Fallal szemben – német–török, bemutató. – Vetítés időpontja: június 10–12. között: 22.30 órától. Az operaház fantomja – amerikai. – Vetítés időpontja: június 13–15. között 22.30 órától; kedvezménnyel kedden. Millió dolláros bébi – amerikai. – Vetítés időpontja: június 16-án 22.30 órától.

FAVORIT – Az utolsó gyémántrablás – amerikai. – Vetítések időpontja: 17, 19.

DÉS

MŰVÉSZ – Millió dolláros bébi – amerikai. – Vetítések időpontja: június 10–12. között: 17, 19.30, 22; kedvezménnyel 22 órától. Már megint bérgyilkos a szomszédom – amerikai. – Vetítések időpontja: június 13–16. között: 17, 19; kedvezménnyel hétfőn.

TORDA

FOX – Átok – amerikai. – Vetítések időpontja: 16, 18, 20.

SZAMOSÚJVÁR

BÉKE – Repülő tőrök háza – bemutató. – Vetítések időpontja: 17, 19, 21.

BESZTERCE

DACIA A-TEREM Mennyei királyság – amerikai. Vetítések időpontja: 13, 16, 19; pénteken, szombaton és vasárnap 22 órától; kedvezménnyel pénteken, szombaton és vasárnap 13 órától és hétfőn egész nap.

DACIA B-TEREM – Hotel Rwanda – amerikai. Vetítések időpontja: 14.30, 17, 19.30; pénteken, szombaton és vasárnap 21.30 órától; kedvezménnyel pénteken, szombaton és vasárnap 14.30 órától és kedden egész nap.

GYULAFEHÉRVÁR

DACIA – Megtorló – amerikai. – Vetítések időpontja: 15, 17.30, 20; kedvezménnyel pénteken, szombaton és vasárnap 22.30 órától és hétfőn minden előadás.

vissza az elejére


SZÍNHÁZ

(2. old.)

MAGYAR SZÍNHÁZ

Június 17-én, pénteken, este 8 órakor: Georg Büchner: Woyzeck (stúdióelőadás). Rendező Mihai Măniuţiu m.v. CSAK 14 ÉVEN FELÜLIEKNEK! Román szinkronfordítással.

Június 18-án, szombaton, este 8 órakor: E. Ionesco: Jaques vagy a behódolás (stúdióelőadás). Rendező: Tompa Gábor. CSAK 14 ÉVEN FELÜLIEKNEK! Román nyelvű szinkronfordítással.

Június 19-án vasárnap, este 8 órakor: Georg Büchner: Woyzeck (stúdióelőadás). Rendező Mihai Măniuţiu m.v. CSAK 14 ÉVEN FELÜLIEKNEK! Román szinkronfordítással.

vissza az elejére


OPERA

(2. old.)

ROMÁN OPERA

Június 17-én, pénteken, este 7 órától: Orosz románcok estje. Előadja Anastasia Buruian (szoprán), Mihaela Spiridon (zongora). Meghívott Cătălin Herlo, a kolozsvári színház színésze.

vissza az elejére


ZENE

(2. old.)

TRANSILVANIA ÁLLAMI FILHARMÓNIA

Június 17-én, pénteken, este 7 órakor, a Diákművelődési Házban: szimfonikus hangverseny. Vezényel: Misha Katz (Franciaország), szólista Dan Grigore. Műsoron Mozart, Schumann, Bizet, Dukas.

Az oldalt szerkesztette: Köllő Katalin

vissza az elejére


VÉLEMÉNY


Készül a magyar holokauszt enciklopédiája
Emlékmű az áldozatoknak – negyed évszázadnyi ingyenmunkával

(3. old.)

Randolph L. Braham érdemes professzornak, a New York-i City University keretén belül működő Rosenthal Holokausztkutató Intézet dési származású igazgatójának irányításával már több éve folyik a munka a magyarországi holokauszt földrajzi enciklopédiáján. Az Erdélyben is jól ismert tudós vezette 23 tagú kutatócsoport feltérképezte az 1941-es Magyarország valamennyi, a holokausztban jórészt elpusztított zsidó közösségét, az észak-erdélyieket beleértve.

Braham professzor szerint a megjelenés előtt álló enciklopédia referenciaként szolgál majd túlélőknek, kutatóknak és érdeklődőknek, s ugyanakkor emléket állít a kiirtott magyarországi zsidóságnak. Minden egyes település elpusztult zsidó közösségének sorsával külön szócikk foglalkozik a többkötetes munkában, amelyet előbb magyarul, majd angol nyelven is szeretnék megjelentetni. A „földrajzi" meghatározás arra vonatkozik, hogy az 1941–1944 közötti időszakban Magyarországot alkotó 41 vármegye minden egyes olyan települése bekerült az enciklopédiába, amelyen akár csak egyetlen zsidó élt. Tehát nem csupán a trianoni országrész közösségeinek történelméről szól majd a munka, hanem az 1938 és 1941 között Csehszlovákiától, Romániától és Jugoszláviától visszaszerzett területeken élők vészkorszakbeli sorsáról is.

– Céljait és a lefedett területet illetően ez az enciklopédia egyedülálló vállalkozás. Más többkötetes holokauszt enciklopédiákhoz képest – a Yad Vashem által kiadott munkát beleértve, amely csupán a nácik által uralt Európa fontosabb gettóival foglalkozik – ez a munka valamennyi zsidók által is lakott településre kiterjed, attól függetlenül, hogy azokban mekkora zsidó közösség élt – hangsúlyozta a professzor.

A történelmi áttekintőt követően tehát ábécé-sorrendben kerülnek bemutatásra az egykori magyarországi vármegyék. Az egyes vármegyéket tartalmazó fejezetekben pedig rövid, az egész vármegyére vonatkozó történeti részt követően, szintén ábécé-sorrendben következnek majd a szóban forgó vármegyét alkotó települések zsidó közösségeinek sorsát bemutató szócikkek.

– A szócikkekből meg lehet majd tudni a település zsidóságának történetét, amely természetesen a holokauszt időszakában történtekre fokuszál. Az eligazodás megkönnyítését átfogó helységnév- és személynév-indexek, továbbá egységesített forrásjegyzék szolgálja – mondta.

Minden egyes fejezetet a könnyebb eligazodást szolgáló illusztrációk és térképek egészítenek ki. A történelmi leírások terjedelme viszont több tényezőtől is függ. Elsősorban az érintett közösség méreteitől, de ugyanakkor a levéltári és nyomtatott források elérhetőségétől, illetve a 45–150 kézirat-oldal terjedelem között mozgó fejezetet összefoglaló szerzők alaposságától is. A szerzők ismert magyarországi, izraeli, egyesült államokbeli és romániai holokauszt kutatók.

A professzor állítása szerint az enciklopédia magyar változatának kézirata 85–90 százalékos arányban készen áll, a magyar kiadás finanszírozását sikerült megoldani, és amint a magyar változat megjelenik, megkezdődhet az angolra történő fordítás.

Az ember azt hinné, ekkora munka mögött hatalmas anyagi erő és emberi apparátus áll. Braham professzor információi azonban másról tanúskodnak. Az 1979-ben létrehozott Rosenthal-intézet valóban közismert központja a holokausztkutatásnak, tevékenysége kiegészíti a New York-i egyetem Zsidó Tanulmányok Központjának munkáját, s évente angol, magyar és román nyelven megjelent kiadványai fontos forrásként szolgálnak mind a túlélők, mind pedig kormányzati és nemkormányzati szervezetek, illetve a holokausztot tanulmányozó diákok számára.

Az intézet ennek ellenére rendkívül szoros költségvetésből gazdálkodik, amelyet kizárólag néhány, többnyire magyar zsidó származású magánszemély biztosít. Személyzettel kapcsolatos kiadásai az intézetnek nincsenek, igazgatója pcsolatos disszertációkon dolgozó diákok részesülnek. Másik kutatási program finanszírozását az intézet J. & O. Wugyanis 1979 óta ingyen végzi munkáját, s még titkárnőt sem foglalkoztat. A kiadványokért befolyó összegek a Braham professzor által alapított ösztöndíj-alapba kerülnek, amelyből a zsidó történelemmel és a holokauszttal kainter Alapja szolgálja, amelyet 1990-ben Várszegi Gábor hozott létre. A budapesti Fotex cég elnöke adományainak köszönhetően évente több fiatal holokausztkutató – a szakterület következő generációja, köztük szép számban erdélyiek is – részesül 750 és 1200 dollár közötti ösztöndíjban, s szintén Várszegi bőkezű segítsége teszi lehetővé az intézet által elkészített munkák kiadását, széleskörű ismertetését.

Randolph L. Braham szerényen sorolja fel az eredményeket. Ám annak, aki a professzort ismeri, nem meglepetés, hogy létezik olyan ember, aki negyed évszázada ingyen dolgozik az igazságért.

Tibori Szabó Zoltán

vissza az elejére


Rendhagyó megemlékezés

(3. old.)

A Kolozsvári Zsidó Hitközség a Shoah (Holokauszt) kolozsvári áldoztaira emlékezett június 5-én. Ilyen alkalmakkor – joggal – az embertelen nácizmus szörnyűségeit szokták felemlegetni; ezeket nem lehet és nem is szabad elfelejteni. De Nuszbaum László, volt deportált, emellett arra is adott példát, hogy – ha ritkán is – akadtak személyek, akik az embertelenségben is emberek maradtak.

Köztudott, hogy a koncentrációs táborokban a rabtartók a foglyok közül felügyelőket, úgynevezett kápókat jelöltek ki, akik vastag husángokkal tartották fenn a „rendet", hajttatták végre az SS parancsait. Ezek az eszközemberek egy tányér levesért, illetve szadista hajlamaik kielégítésére ütötték-verték, kínozták a fogolytársaikat. Ilyen kápók egyaránt kikerültek a zsidó, roma, lengyel vagy más nemzetiségű Häftlingek (foglyok) sorából, vagy a közbűntényes elítéltek közül; utóbbiak voltak a legkegyetlenebbek.

Niederorschel helység mellett működött egy kis munkatábor, ahol a foglyok a repülőgép-iparnak dolgoztak. Itt volt egy Otto Herrmann nevű kápó, aki már öt éve volt fogoly, kommunistaként ítélték el. Nem csak hogy nem bántotta a foglyokat, de minden tőle telhetőt megtett, hogy emberei túléljék a pokoljárást. Még az SS-tisztekkel is szembeszállt, a termelés érdekére hivatkozva, pedig ez nagyon veszélyes vállalkozás volt. Neki köszönhetően a táborlakók nagy többsége megérte a felszabadulást. Érdemei elismeréséül a jeruzsálemi Yad Vasem intézet az „igaz ember" címmel tüntette ki. A rá való emlékezés visszaadja az embernek az emberiességben, az emberiségben való hitet.

A megemlékezés során néhány vendég is szót kért és kapott, ami nem minden esetben bizonyult szerencsés dolognak.

A megye prefektusa azzal kezdte a Holokausztra való emlékezést, hogy amikor 1940-ben a magyar csapatok bevonultak Észak-Erdélybe, Ippon, Ördögkúton és más helységekben románokat öltek meg. A tényeket nem lehet és nem szabad letagadni, még azt se feszegessük, hogy egyes esetekben nem volt-e provokáció is, de feltevődik néhány kérdés: Mi közük ezeknek a sajnálatos és elítélendő incidenseknek a zsidók ellen irányuló holokauszthoz? Hogyan veszi egy kalap alá az elszórt, helyi túlkapásokat, amelyek áldozatainak száma három számjeggyel fejezhető ki, egy kontinensnyi területre kiterjedő, milliós nagyságrendű áldozatot követelő népirtással? Hogyan tartja összehasonlíthatónak az alacsony rangú és beosztású hadfiak felelőtlen, a katonai Szolgálati Szabályzatot is súlyosan sértő önkényes kilengéseit azzal az akcióval, amelyet a legmagasabb politikai és katonai fórumok terveztek meg és vezéreltek, igénybe véve a vasutat, kiterjedt táborokat, gázkamrákat, krematóriumokat építve?

Mi célból kevernek össze két egymástól eltérő dolgot, amelyekben csak az a közös, hogy mindkettőben a magyar hatóságok is bűnösök.

Felszólalt egy máramarosi szervezet képviselője is, kifejtve, hogy míg a magyarok deportálták a zsidókat, a románok igyekeztek menteni őket. Ez az általánosító szembeállítás, persze, hamis. A magyarok közt is, a kárörvendők, a közömbösök és a sajnálkozók mellett voltak olyanok is, akik segíteni próbáltak. Sajnos, nem sokan, és nem sok sikerrel. A románok közt is voltak ilyen derék, bátor emberek, például Aurel Socol. A felszólaló azonban Raoul Şorbant dicsőítette, aki azonban egy egészen más kategóriát képvisel. Şorban neve köré legendákat szőttek, főleg ő maga, de hozzájárultak olyan nacionalista elvbarátai, mint Adrian Păunescu. „Zsidómentési akciói" jórészt kitaláltak, nem bizonyíthatók; a nacionalisták számára az erdélyi zsidók deportálása csak ürügy a magyarok elleni támadásra. Ebből a kampányból Şorban derekasan kiveszi a részét.

Érdekes jelenség, hogy csak elvétve akad olyan zsidó, aki az elszenvedett szörnyűségek hatására magyargyűlölő lett volna, pedig mindnyájuknak lett volna rá oka. Azt mondják, a buchenwaldi lágerben a magyar zsidók egy csoportja elénekelte azt a dalt, hogy „Szép vagy, gyönyörű vagy Magyarország". Ezzel szemben a román nacionalisták a „magyarok" által elkövetett gaztettekkel keltenek sovén hangulatot, a kollektív bűnösség elve alapján. Pedig a holokausztra való emlékezés azt szolgálja, hogy ilyesmi soha többé ne forduljon elő, nem pedig azt, hogy ez alkalommal újból gyűlöletet szítsunk.

Pár évvel ezelőtt a rossz emlékű Funar polgármester próbálkozott ilyesmivel a megemlékezés alkalmával. A hitközség akkori elnöke, Kallós Miklós, visszaverte ezt a kísérletet, azzal, hogy a templomban nincs helye a politizálásnak. Korrekt és bátor kiállását a jelenlevők hatalmas tapssal honorálták.

Fey László

vissza az elejére


Az esthajnalcsillag szomorú története

(3. old.)

Feljött-e Miron Cozma „esthajnalcsillaga", vagy gyorsan leáldozik ismét? Szabad lesz-e legalább annyi időre, hogy elmondja a „bányászjárásról" a saját változatát? Amelyről annyit már elejtett keddi szabadulásakor, hogy tulajdonképpen jobb lenne, ha „iliesciada"-ként határoznák meg az akkor lezajlottakat, nem pedig „mineriada"-ként. A sajtóban megjelent összeállítások szerint sok minden más információt elejtett a híres-hírhedt bányászvezér. Csak úgy, első nyilatkozatra. Ki tudja, még mit tartogat? Persze, nem lehet tudni, mi az igazság-magva mindannak, amit Cozma állít, azzal viszont tisztában vagyunk, mégsem annyira ártatlan a történtekben, mint ahogyan beállítja, egyébként miért kért volna bocsánatot? Nyilatkozata szerint őt is, meg az általa vezetett bányászokat is manipulálták, az egész ügyet Iliescu emberei szervezték. Valami „rémlett" számunkra is eddig, nincs ebben semmi újdonság. „A bányászjárások áldozatai nem a mi áldozataink, azok már odaérkezésünk előtt halottak voltak, a bányászok nem követtek el gyilkosságot. A bűn nélküli vétkesek kérik az ügy tisztázását!", hangoztatta. (Valahogy úgy vagyunk ezzel a vallomással, mint a bibliai ige, az vesse rájuk az első követ, aki „közülük" bűn nélkül való).

Hogy a sok bűnös közül miért egyedül Cozma fizetett? Sejtjük az okát. Bűnbakok minden társadalomban léteztek. Ám a „feketeszén Esthajnalcsillagát", a vájárok Eminescu-ját nem olyan kőből faragták, hogy ne élne benne a bosszúvágy. Bizonyítja ezt szabadulása utáni első mondata: „Monica Macovei igazságügyi miniszter rendelkezésére állok, hogy elmondjam az igazat". Lelki szemeimmel már látom is Ion Iliescut, amint mosolytalanul börtönbe vonul, és aztán cellájában nekifog emlékiratai megírásának. Ha van egy kis szerencséje, a szomszéd cellába költöztetik majd az újra bebörtönzött Cozmát, s morzejelekkel tisztázhatják egymás között, ki is kezdte ezt a történetet, és minek is nevezzék, „iliesciada"-nak, avagy „mineriada"-nak? Bár az is megeshet, hogy a Cozmának biztosított, videojátékokkal, televízióval, akváriummal, mobiltelefonnal ellátott luxuscellát kitágítják, hogy mindkét ex-főnök elférjen benne.

Ha viszont a vájárok csillagának van szerencséje, akkor csak egy helycserés változat lesz, ő kivonult, Iliescu bevonul a börtönbe. Istenem, micsoda demokratikus állapotok kezdenének uralkodni ebben az országban, ha oda kerülnénk, hogy egy ex-államfőt börtönbüntetésre ítéljenek az elnöksége alatt elkövetett bűneiért? Túl szép lenne. Mégis csak Tăriceanunak van igaza, „valami nincs rendben Romániában". De ezt valahogy eddig is sejtettük, miniszterelnök úr!

Köllő Katalin

vissza az elejére


„Az abbamaradt mondat"

(3. old.)

„Fiú volt – mondták / két keze ökölbe…"

A megszólított nem-élet (magzat, vagy elveszett remény!) – amivel a Könyvhétre megjelentetett verseskötet olvasójának is szembesülnie kell. Van egy költőbarát – a gyökerünk is közös: Torda –, aki nem tud anyanyelvére vagy nemzete nagy veszteségére gondolni anélkül, hogy ne szűkölne benne a magán- (a családi) fájdalom. Az elveszett utód, aki „megnevezhetetlen" maradt, nem csupán az anya szíve alatt örök seb. „mintha örökös dilemmánk, a nem, vagy az igen választását valakik már az anyaméhben eldöntötték volna!" – fakad ki Bágyoni Szabó István (mert ő a «földim«, a költőbarát), aki „az örökizigleni Kárpát-medencei – vagy kisebbségi – sors" fájdalmában éli meg újra s újra a meg nem született gyermekükben megszakadt folytonosság rettenetét.

„A rémek éjjel visszatérnek" – olvashatjuk Versdarabok egy konténerből című ciklusában, melynek első opusa „az átmentett gyermekről" szól. Az álmok határán az apa úgy éli meg (évtizedek múlva is) az anyaszóig el sem jutó, „a sosem-vétkező" gyermek elvesztését, mint a kisebbségben, a csonkult létben a fenyegetett anyanyelv tragédiáját...

„hol felsírhat egy abbamaradt mondat / sípjele be se futott / gyermekkor-vonatoknak".

Trianon: mint minden veszteség szimbóluma?…

Hány variáció az „ANYANYELVTELEN" sorscsapásra!

Lászlóffy Csaba

vissza az elejére


NAPIRENDEN


Cáfolják a csernobili szivárgást

(4. old.)

A csernobili atomerőműben minden a terv szerint üzemel, a háttérsugárzásban hetek óta nincsen változás a szokásos értékekhez képest – közölte az MTI-vel Volodimir Tiscsenko. A kijevi Csornobilinterinfo sajtóügynökség igazgatóhelyettese szerdán beszélt telefonon az atomerőmű vezetőségével, semmilyen rendellenességről nem számoltak be, hétfőn személyesen is járt Csernobilban, és semmilyen szokatlant nem tapasztalt.

Arra a kérdésre válaszolva, hogy mivel magyarázhatóak azok a híresztelések, amelyek szerint az atomerőmű területén megerősödött radioaktív sugárzás tapasztalható, kitelepítve az embereket a tiltott övezetből, Volodimir Tiscsenko elmondta: feltételezése szerint az első ilyen hír forrása május végén a fehéroroszországi meteorológiai szolgálat jelentése lehetett, amely nem zárta ki, hogy a szokatlanul meleg hőmérséklet egy esetleges csernobili rendkívüli esemény következménye. A másik ilyen ok az igazgatóhelyettes szerint az lehetett, hogy nemrégiben tervezett gyakorlatot tartottak az erőmű területén.

A csernobili atomerőmű 4. reaktorában 1986. április 26-án történt robbanás. Az erőmű utolsó működőképes reaktorát, a 3. számút 2000 decemberében állították le végleg. Azóta az erőmű telephelyén mintegy húsz nemzetközi program folyik, köztük bezárással kapcsolatos műveletek, radioaktív hulladék- és kiégett fűtőanyagtároló építése, valamint a felrobbant 4. reaktor fölé építendő új szarkofág előkészületei.

vissza az elejére


Kisrégiók: első lépés az autonómia felé?

(4. old.)

Illyefalva, Kökös, Réty és Uzon községek önkormányzata úgy döntött, hogy kisrégiókat hoznak létre fejlesztési programok megvalósítására, hogy a prefektúra többé ne gyakorolhasson ellenőrzést döntéseik felett.

A társulás az első lépés lenne az autonómia felé, mivel a jogi személyként létrejövő mikrorégió esetében a prefektúra többé nem gyakorolhat ellenőrzést a helyi önkrományzatok döntései fölött. A polgármester hozzátette, a társulás a 2000/26-os kormányrendelet alapján jönne létre.

György Ervin Kovászna megyei prefektus elmondta, még két nap áll a rendelkezésére, hogy döntsön az illyefalvi községi tanács határozata kapcsán, amelyet várhatóan nem fog megtámadni. „Konzultáltam más megyékbeli kollégáimmal, Bukaresttel, jogászokkal, de a helyzet nem eléggé világos", mondta. „Ha a városok, municípiumok vagy megyék társulhatnak, akkor miért ne társulhatnának a községek is? Még a kormányprogramban is megtalálható a mikrorégió kifejezés. Az illyefalvi községi tanácsnak még várnia kellett volna, mivel rövidesen megjelenik egy törvény a kistérségek létrehozásáról", tette hozzá.

A mikrorégiók létrehozásának kérdése két hónappal korában merült fel újra, amikor Demeter János megyei tanácselnök egy, a polgármesterekkel folytatott megbeszélésen kifejtette, hogy a prefektúra korábbi vezetése politkai okokból támadta a kistérségek megalakításával kapcsolatos határozatokat. Demeter akkor azt mondta, hogy a költségvetési politika miatt Romániában csak azok a közigazgatási egységek sikeresek, amelyek képesek támogatási alapokhoz hozzáférni, egyetlen község azonban nem kérhet és kaphat nagyobb összegeket, öt-hat település azonban már igen.

vissza az elejére


Cozma munkáspártot hozna létre
Roman szerint a bányászvezér nem áldozat

(4. old.)

Kiszabadulását követő napon Miron Cozma Temesváron tartott sajtóértekezletet. Ezen megismételte a Ion Iliescu ellen irányuló vádakat, miszerint ő és „elvtársai" a felelősök a bányászjárásokért. Továbbra is tagadta, hogy bármi felelőssége volna neki, vagy társainak az elmúlt 15 évben a bányászok nevéhez fűződő véres eseményekben.

– Iliescu volt az, aki a jóhiszemű bányászokat segítségül hívta, azok pedig mit tehettek mást – mondotta. Saját magát is mint Iliescuék áldozataként jellemezte, aki mindvégig következetesen harcolt a kommunisták ellen. Cozma ismét hangsúlyozta: az 1991 szeptemberi bányászjárást (emiatt ítélték el 18 év szabadságvesztésre) Iliescu emberei tervelték ki, Petre Romant pedig az exállamfővel kötött megállapodása nyomán távolították el a kormány éléről, 1990 júniusában.

Cozma neheztelésének adott hangot, amiért letartóztatása után családjának el kellett költöznie a Zsil-völgyéből, mivel feleségét senki sem alkalmazta. – Sajnálattal állapítom meg, hogy már a Zsil-völgye sem a régi, köztem és az ottani bányászok közt a viszony már nem olyan, mint bebörtönzésem előtt. De nem az én, hanem az ő hibájukból. Én mindent, amit tettem, érdekükben cselekedtem – hangoztatta.

A volt bányászvezér egyelőre temesvári személyi igazolványért jár, noha Temes megye prefektusa nyilvánosan is hangot adott Cozmának a bánsági városban való letelepedési szándékaival kapcsolatos aggodalmainak. További tervei közt szerepel Párizs, a francia fővárosban működő Munkások Nemzetközi Szövetsége, és azt sem zárja ki, hogy pártot, a britekéhez hasonló munkáspártot alapít. Egyelőre azonban a román igazságszolgáltatásnál volna némi „törlesztenivalója", jövő héten várható ugyanis az 1999-es costeşti-i, sorrendben a 6. bányászjárás ügyében az ítélet, ahol Miron Cozma szintén fővádlottként szerepel.

Ugyancsak tegnap Petre Roman is megszólalt, cáfolva Cozma vádjait. – Rendkívül súlyos és alaptalan politikai nyilatkozatai nem fogják áldozattá változtatni, az általa előidézett és levezényelt erőszakos akciókat pedig nem szabad elfelejteni, mivel céljuk a jogállam romba döntése volt. Roman szerint 1990-ben a június 13–15-i erőszakos akciók célja az volt, hogy megakadályozzák a május 20-án tartott szabad választások nyomán létrejött kormány reformterveit, amelyek Románia nyugat felé irányulását hirdette meg.

– 1991 szeptemberében Romániában a reformok előrehaladott állapotban voltak, ebből a szempontból az ország jobb helyzetben volt, mint az átmenet többi állama. Ha a Roman-kormányt nem buktatták volna meg erőszakkal, 1991. szeptember 27-én megtörtént volna a reform lényegi lépése, a nemzeti pénznem belső konvertibilitásának biztosítása, amelyet a nemzetközi pénzintézetek igen széles körben támogattak – emlékeztetett. – Az 1991 szeptemberi eseményeket kivizsgáló parlamenti bizottság jelentése bizonyítja, mekkora károkat okozott a bányászjárás: Románia kapcsolatai megszakadtak a nemzetközi pénzügyi-gazdasági közösséggel, és lerombolódott a demokrácia intézményeinek legitimitás-képe – mondotta.

1999-ben, amikor Románia jó helyzetben volt az euro-atlanti integráció tekintetében, a bányászjárás megint az államműködés összeomlásának küszöbére taszította az országot, olvasható a közleményben. – Miért jelenik meg mindig Miron Cozma a bányászjárások élén éppen a döntő pillanatokban? Miért nem nevezik meg ma Cozma tetteit is felelőltlen és hazug kijelentései mellett? – teszi fel a kérdést Roman.

Kedd esti tévészereplése alkalmával Emil Constantinescu volt államfő olyan dokumentumokat mutatott be, amelyek Ion Iliescu vétkességét bizonyítják az 1990 júniusi bányászjárásban. A Realitatea TV műsorában Constantinescu a bukaresti katonai laktanya naplóját ismertette, amelyben órára pontosan szerepelnek az Iliescu által kiadott parancsok. Constantinescu szerint a napló bizonyítja az akkori államfő bűnösségét, és bizonyítékként szerepel a tárgyaláson is. Constantinescu arra azonban nem tért ki, miért csak most rukkol elő ezekkel a bizonyítékokkal.

vissza az elejére


Elszólta magát Marie-Jeanne?
További kérdések teszik átláthatatlanabbá a túszügyet

(4. old.)

Florence Aubenas tovább bonyolítja az Irakban túszul ejtett román újságírók történetét. Azzal, hogy nem igazolta vissza Marie-Jeanne Ion kijelentését, miszerint áprilistól együtt sínylődtek a fogságban, újabb kérdésekkel gyarapítja az amúgy is titokzatos, több pontban is érthetetlen, összefüggéstelen román túszügyet. Különös, hogy vele ellentétben lapja, a Libération, mi több, a francia kormányfő és miniszterelnök elismerték a románok érdemeit kiszabadításában.

A Mediafax kommentátora szerint azok, akik Aubenas kedd esti sajtóértekezletét követték, egy megviselt, de beszédes, joviális hölgyet hallhattak, aki azonban mindannyiszor zavarba jött, és akinek eltűnt a mosoly az arcáról valahányszor a román újságírókról kérdezték. A válasza következetesen az volt: ő egyedül Hussein Hanounnal volt összezárva, Marie-Jeanne-t és társait nem ismeri. A Libération tudósítója kijelentette: nem a francia hatóságok kényszerítik hallgatásra.

Bármit mond is Aubenas, a kommentátorok közül többen is úgy vélik, a közös fogvatartás elméletét támasztják alá a francia hölgy és a román újságírók visszaemlékezéseinek több részlete is a kis pincéről halvány fénnyel, apró ajándékokról a kiszabaduláskor, etetésük, vécéztetésük módjáról, irataik megőrzéséről stb. (Érdekes módon Aubenas sokkal több részletet közölt a fogvatartásról, a terroristák viselkedési módjáról, mint a románok – állapítják meg.)

Annak, hogy miért nem igazolja vissza Aubenas a román újságírók változatát, továbbra sincs magyarázata. A találgatások nagy része azonban megegyezik abban, hogy a bagdadi pincében még lehetnek túszok, akiknek életét veszélyeztetné, ha további infromációkkal szolgálna. Különben erre hivatkoztak a román újságírók is sajtóértekezletükön. Ha valóban Aubenas-szal voltak összezárva, erre vonatkozó kijelentéseik, amelyeket a közvélemény annak idején úgy értelmezett, hogy csak el akarják kendőzni a valóságot, így már érthetővé válhatnak. A kommentátorok közül többen is úgy vélik, előfordulhat az is, hogy a román hatóságok elfelejtettek szólni a három újságírónak, mikor lehet előrukkolni az Aubenas-üggyel. A jelek szerint Marie-Jeanne elszólta magát kellemetlen helyzetbe hozva nemcsak a francia újságírót, hanem saját magukat is. Az „embargó" feloldásáig ugyanis a román újságírók helyzete igen kényelmetlen. Ahelyett, hogy Aubenas szabadonbocsátása tisztázta volna a helyzetet, lehűtötte volna az itthoni gyanakvókat, és visszaigazolta volna korábbi nyilatkozataikat, épp ellenkezőleg sűlt el.

Egyelőre tehát teljes a káosz, a Mediafax hírmagyarázója például már azon sem csodálkozna, ha maguk a fogvatartók is megszédültek volna ettől a rengeteg ellentmondásos sajtóanyagtól, és már ők sem tudnák, tulajdonképpen kiket tartottak fogva, és miért.

vissza az elejére


Kiszabadult az ausztrál túsz Irakban

(4. old.)

Egy katonai akció eredményeként Irakban épségben kiszabadult fogságából az ausztrál Douglas Woods – jelentette be szerdán az ausztrál parlamentben John Howard ausztrál miniszterelnök. A Kaliforniában élő 63 éves ausztrál mérnököt április végén rabolták el Irakban. Később olyan videofelvételek jelentek meg róla, melyeken elrablói fegyvercsövet szegeztek a fejéhez. Ausztráliai muzulmán méltóságok is kérték Douglas szabadon bocsátását. A kiszabadítására indított akciót az iraki hadsereg irányította.

vissza az elejére


Jegyár-növeléshez vezethet a vasutasok béremelése

(4. old.)

Az illetékes szervek akkor elemezhetik nagyobb hajlandósággal a vasúti szakszervezetek követeléseit, ha az utasok elfogadják a tarifák összegének emelését, mivel a sztrájkolók kéréseinek teljesítése ilyen intézkedést tesz szükségessé.

„A sztrájk alakulása kapcsán azt hiszem, hogy végül így vagy úgy, de közölnünk kell a vasúti szállítást igénybe vevőkkel, emelni kell a tarifákon, hogy teljesíthessük a sztrájkolók követeléseit. Ha az utasok hajlandók bírálat nélkül elfogadni ezt a drágítást, akkor természetesen megoldható a szakszervezetek kérése, és nagyobb hajandósággal lehet elemezni egy béremelés kérdését", mondta a miniszterelnök.

Tăriceanu felhívta a figyelmet arra, hogy a vasúti alkalmazottak béreinek emelését az ágazati vállalatok bevételei és kiadásai tükrében is meg kell vizsgálni, mivel több vasúti társaság nagy veszteségeket könyvelhet el a rossz gazdálkodási módszerek miatt.

A mozdonyvezetők és a karbantartó személyzet a múlt hét szerdáján kezdtek általános sztrájkot, béremelést és élelmiszerjegyeket követelve. A CFR-nek az eredetileg 20 napra meghirdetett általános sztrájkja naponta mintegy 35 milliárd lejes (körülbelül napi egymillió eurós) kárt okoz.

vissza az elejére


RTV: elnök és vezérigazgató

(4. old.)

A képviselőház művelődési szakbizottsága elfogadta Kelemen Hunor képviselő által benyújtott törvénykezdeményezést, amely a Román Rádió és Televízió Társaság szervezését és működését szabályozó 1994. évi 41. számú törvény módosítására vonatkozik. A tervezet előírja az intézmény elnöki, valamint vezérigazgatói-menedzseri tisztségeinek szétválasztását. Az igazgatót versenyvizsga alapján nevezik ki, mandátuma pedig 4 évre szól. A vezérigazgató ugyanakkor nem lehet tagja sem az igazgatótanácsnak, sem valamely politikai pártnak.

Ugyanakkor Eugen Nicolăescu (NLP) kijelentette, hogy a kormánykoalíció keretén belül tartott egyeztetések során döntés született arról, hogy a liberálisok, a demokraták, az RMDSZ és a Konzervatív Párt egy-egy képviselőt delegál a Román Rádió Társaság (RRT) és a Román Televízió Társaság (RTT) vezető tanácsába.

„A politikai algoritmus szerint a D.A. Szövetségnek három-három képviselője lett volna a két vezető testületben. A tárgyalások eredményeképpen az NLP, a DP, az RMDSZ és a KP egy-egy képviselőt, a nemzeti kisebbségek a törvény szerint egy-egy megbízottat, a kormány, az elnöki hivatal és a két intézmény alkalmazottai szintén egy-egy képviselőt küldenek a vezetőtanácsba", mondta Nicolăescu.

NLP-források a párt Andrei Pleşut javasolta a liberálisok képviselőjének RTV vezetőtanácsába.

Az 1-es, 4-es oldalt szerkesztette: Székely Krizsta

vissza az elejére


KÖRKÉP


Szilágyság – Arccal Európa felé

(5. old.)

A Királyhágómelléki Református Egyházkerület, a Zilahi Református Egyházmegye, a Szilágysomlyói Református Egyházmegye, valamint a Zilahi Református Gyülekezeti Szövetség szervezésében 2005. június 17–18-án, Zilahon Szilágyság – Arccal Európa felé címmel egyházi-közéleti-tudományos értekezletre kerül sor.

A tanácskozás része a Partium, mint európai régió című rendezvénysorozatnak, amelynek fővédnöke Mádl Ferenc, a Magyar Köztársaság elnöke. A regionalizmus és a határ menti együttműködés jegyében sorra kerülő eseményeket az államfő személyes jelenlétével is megtiszteli, felkeresve Szatmárnémeti és Zilah városát.

Az európai integráció folyamata kedvező körülményeket kínál arra, hogy a Szilágyság gondjait felmérjék, azokra majd megoldásokat keressenek, és lépéseket tegyenek egy átfogó területfejlesztési stratégia kidolgozásában. A Polgári Magyarországért Alapítvány támogatásával sikerült megszervezni a kétnapos rendezvényt.

Június 17-én, pénteken 9 órától a megnyitóra és plenáris ülésekre kerül sor, amelyeket 11.30-tól 13.30-ig szekcióülések követnek, majd az ebédszünet után 15 órától megint szekcióülések lesznek 19 óráig, három témakörben: egyházi élet és oktatás, történelem és kultúra, gazdaság és vidékfejlesztés.

Június 18-án, szombaton a szekcióülések 9 órakor kezdődnek. 11 órától a Nagytemplomban áhítat lesz, Tőkés László királyhágómelléki püspök igehirdetésével. Elhangzik Mádl Ferenc magyar köztársasági elnök köszöntője, majd Matolcsy György közgazdász előadása. 12 órakor megkoszorúzzák a Wesselényi-szobrot, ahol az elnöki beszéd is elhangzik. 12.30 órakor meglátogatják a Zilahi Református Kollégium épületét. Az ebédet 15 órától a szekcióülések kiértékelése követi, majd 16 órakor az Áldás, népesség plenáris ülése és áhítat zárja a rendezvénysorozatot.

Mádl Ferenc köztársasági elnök látogatása során a Debrecen–Szatmárnémeti–Érmihályfalva útvonalon felkeresi a tágabb értelemben vett Partium részét képező Hajdú-Bihar–Bihar, Szabolcs-Szatmár–Szatmár és az érmelléki kisrégiókat. Pénteken 14 órakor érkezik Szatmárnémetibe, szombaton 15.45-kor pedig Szilágysomlyóra.

vissza az elejére


Torda
Iskolai állásbörze

(5. old.)

Munkaerővásárt szervezett diákjai részére kedden a tordai Ion Raţiu Iskolacsoport. Az iskolában zajló állásbörze déli 12 órakor kezdődött, a megkeresett húsz cég közül csupán kilenc volt jelen a standokon.

A munkaadók turisztikában, építőiparban, kereskedelemben és gázszerelésben kínáltak különféle munkalehetőségeket, tájékoztatott Ioan Cosma, a helyi munkaerőfoglalkoztatási hivatal igazgatója.

A Ion Raţiu Iskolacsoportban az idén közel 170 diák végzett. A tavalyi 150 végzős közül minden második az iskolában szervezett munkaerővásárnak köszönhetően talált állást, mondta Maroia Ozunu iskolaigazgató.

R. T. T.

vissza az elejére


Dés
ASPOR-csoport a csontritkulás megelőzéséért

(5. old.)

A hét elején Désen megalakult a Csontritkulást Megelőző Országos Társaság helyi csoportja. A polgármesteri hivatal kistermében elhangzott, Mozgással a csontritkulás ellen című előadássorozatot mintegy félszázan hallgatták meg, majd a vendégek a désaknai sóbányát is meglátogatták.

A rendezvényen jelen volt Morar Costan alpolgármester, dr. Gáspárik Ildikó, az országos ASPOR–Csontritkulást Megelőző Országos Társaság elnöke, Bartha Zsuzsa, az ASPOR alelnöke és fiziokinetoterapeuta Nagyváradról, Zulestyán Annamária kinetoterapeuta, a nagybányai csoport vezetője, dr. Tímár Mária, a dési szociális központ vezetője, valamint Rus Bogdan dési kinetoterapeuta, aktív sportoló.

Dr. Pataki Katalin reumatológus, balneológus szakorvos köszöntötte az egybegyűlteket, majd dr. Gáspárik Ildikó képek alapján mutatta be részletesebben az ASPOR-csoportok munkáját. Előadásában dr. Pataki Katalin figyelmeztetett, hogy a betegség megelőzésével igenis foglalkozni kell, a betegeket mozgáscentrikus életre kell ösztönözni, és minél több információval ellátni a lassúbb leépülés érdekében. Az orvosnő beszélt még a csontritkulás tüneteiről, a mérési technikákról és a kockázatokról is. Bartha Zsuzsa alaposan megtornáztatta a közönséget, majd dr. Pataki Katalin hivatalosan is bejelentette a dési ASPOR-csoport megalakulását, amelynek tevékenysége során fontos szerepe lesz a testmozgásnak.

A találkozó első fele a Nykomed gyógyszerforgalmazó jóvoltából ajándékozással ért véget: 14 darab izolírt kapott a dési csoport. Az előadáson résztvevőket a Transurb vállalatnak és Láposi Vilmos igazgatónak köszönhetően autóbusszal a désaknai sóbányához szállították. A sóbányába vezető 2,5 kilométeres utat mikrobusszal tették meg: meglátogatták a sóbánya templomát, valamint a bánya turisztikai övezetét is, amelynek kialakítása még folyamatban van, de már fapadok asztalokkal, pingpong-asztal, focipálya áll a látogatók rendelkezésére. Lukács Ferenc igazgató jóvoltából itt kezdhette el tevékenységét az ASPOR-csoport: a hatalmas teremben Bartha Zsuzsa mozdulatait követve a kellemes zene ritmusára tornázott mindenki.

A testmozgás után a sóbánya vezetősége sóspereccel, kávéval, üdítővel kedveskedett a vendégeknek. A szervezők elégedetten nézhettek végig a mosolygós arcokon, amelyek megerősítették őket abban a hitben, hogy jó úton járnak.

Az ASPOR célul tűzte ki a minél szélesebb körű tájékoztatást egy olyan betegségről, amely kezdeti stádiumban nem fáj. A csontritkulás népbetegség: a statisztikák szerint 50 év fölött minden 3. nő és minden 5. férfi oszteoporózisos.

Lukács Éva

vissza az elejére


Pénzjutalom a szorgos lakóközösségeknek

(5. old.)

A kolozsvári polgármesteri hivatal vezetősége pénzjutalomban részesítette azokat a lakóközösségeket, amelyek példás tavaszi nagytakarítást végeztek a tömbházak körül. A múlt hónapban meghirdetett megmérettetés során az első húsz helyre kerülő tömbház 40–40, a következő húsz pedig 20–20 millió lejt kap. Ugyanakkor díjazzák a harmadik helyet elért 60 lakóközösséget is: ezek 10–10 millió lejhez jutnak.

A végleges lista szerint az első helyezettek a következő lakóközösségek: Fântânele 32. szám, Liviu Rebreanu 60 szám, Tarniţa 5. szám, Băiţa 3. szám, Pascaly 11. szám, Bizuşa 6. szám, Dâmboviţei 89. szám, Pasteur 24. szám, Tatra 1. szám, Azuga 5. szám, Clăbucet 4A, PX3-as tömbház, Donát 60 és 80. szám, Grigore Alexandrescu 14. szám, Nyárfasor (Plopilor) 16., 20 és 28. szám, Streiului 1. szám, Lacul Roşu 6. szám, Parâng 39. szám T1-es tömbház. A 40 millió lejt a nyerteseknek a lakóközösség érdekében használhatják fel, például szemétlerakat és parkoló korszerűsítésére, egyéb javításokra stb.

A teljes jegyzék (a negyven második helyezett, illetve a hatvan harmadik helyezett) a polgármesteri hivatal weboldalán található meg: www.primariaclujnapoca.ro és a közhivatal telefonszámán is lehet érdeklődni: 596-030.

vissza az elejére


Felújítják a szilágysági óvodákat és kultúrotthonokat

(5. old.)

A vidéki művelődési otthonok, illetve óvodák felújítására kiírt megyei tanácsi pályázaton ezúttal a községközpontok intézményei nem indulhattak, inkább a kisebb falvakat részesítették előnyben. Ezzel a rendszerrel elsősorban azt szerették volna, ha a községi önkormányzatok hozzászoknának a pályázati rendszerhez, hiszen a továbbiakban csak így lehet majd pénzt szerezni a közösségek fejlesztési terveire, részletezte a pályázati kiírást Csóka Tibor, a Szilágy Megyei Tanács alelnöke.

A megyei tanács kiírása szerint a tervezetre mintegy 3,1 milliárd lejt különítettek el a költségvetésből, azzal a feltétellel, hogy a helyi közösség az összeg legalább felével hozzájárul a tervezett beruházáshoz. Pályázatonként 150 millió lejt adott a megyei tanács, ugyanennyit várt el a helyi hozzájárulóktól. A pályázati kiírást tesztként értékelték, hiszen a beérkezett igénylésekből pontos képet lehet alkotni arról, hogy mely községben nem olvasták végig a kiírás szövegét, hol nincs meg a pályázatírási szaktudás. A megye 60 közigazgatási egységéből csak 36 nyújtott be pályázatot, összesen 54-et. Ezek közül 17 nem felelt meg a kiírásoknak. 26 tervezetet ugyan megfelelőnek találtak, de a pályázatok összege meghaladja a megyénél rendelkezésre álló pénzalapok kereteit. A megye 3,125 milliárd lejnyi támogatást tud nyújtani, további támogatásra a költségvetés kiegészítése után, vagy a jövő évi költségvetésből nyílik lehetőség.

A bíráló bizottság irodai értékelése során elsőként Doba kapott 65 millió lejt. Másodikként Szilágybagos szerepel, Varsolc az ötödik helyen van, őt követik a szilágyballaiak. A bürgezdi pályázat a nyolcadik a listán, majd megint Varsolc következik – hiszen egy-egy település több intézménnyel is pályázhatott. A listán Ipp, Kémer, Kraszna következik, majd valamivel alább Sarmaság. A várakozó listán előkelő helyet foglal el Kárásztelek, Perecsen, és újból Kraszna meg Sarmaság. Mindez azt bizonyítja, hogy a területfejlesztési és integrációs stratégiában elengedhetetlen feltétel a kormányzati, önkormányzati szerepvállalás. Enélkül még információk sem jutnának el magyar közösségeinkhez. A sikeres pályázathoz pedig elengedhetetlen a megyei szervek magyar tisztségviselőinek segítsége. Tény, hogy helyhatósági vagy országos szintű szerepvállalás most anyagi támogatásra is „lefordítható" a magyar közösségek számára.

Csóka Tibor, a megyei tanács alelnöke szerint a folyamat még korántsem befejezett. Az irodai elbírálások után következik a terepszemle, és a támogatási szerződések megkötése. Utána szigorú monitorizálással ellenőrzik a végrehajtást és az elszámolás folyamatát is.

– Sajnos, a mintegy 56 községből csak 36 pályázott, de sok önkormányzat több pályázatot is benyújtott. A több mint 56 pályázatból 36 volt megfelelő. Az eredmény lesújtó még akkor is, ha a pályázatok összege messze meghaladja a megyei tanács pénzügyi kereteit. A többiek elnagyolt, felelőtlen jelentkezésekkel inkább lejáratták magukat – mondta az alelnök.

A megyei tanács jövőre is pályázati rendszerben fogja leosztani a helyhatóságok számára az anyagi támogatásokat, de akkor már azt is figyelembe veszik, ki, hogyan használta fel ezt a pénzt, milyen hatékonyan gazdálkodott belőle, és hogyan számolt el vele.

– Meg kell tanítani pályázni a községeinket. Most már minden polgármesteri hivatalnak van internetes hozzáférhetősége, van e-mail címe, minden azon múlik, hogyan tudják mindezt kihasználni. Aki nem tud élni a lehetőségekkel, az óhatatlanul lemarad. És mindezek után hiába jön kunyerálni a megyeházára pénzért – jelentette ki Csóka Tibor.

vissza az elejére


A rendőrség hírei
Volkswagen tűnt el

(5. old.)

13-áról 14-ére virradóra ismeretlen tettesek ellopták H. Radu Emil Volkswagen Golf típusú személygépkocsiját. A fekete színű, CJ–15–KER rendszámú autó a Bizuşa utcából tűnt el, a hatóságok országos körözés alá helyezték. Aki segíteni tud megtalálásában, jelentkezzen a legközelebbi rendőrőrsön.

Sikkasztó taxis
Sikkasztás vádjával indult nyomozás a 26 éves C. Valentin ellen. A tordai férfi 2004 decembere és 2005 januárja között egy kolozsvári cég taxisaként nem adta le a kliensek által fizetett pénzt, 31 millió lejes kárt okozva ezzel a cégnek. A pénzt magáncélra használta fel, és a kár nem térült meg.

Lebukott bűnözők
Két bűnözőt fogott el tegnapelőtt a vasúti rendőrség. A 34 éves kolozsvári Zăman S-t nemi erőszak elkövetésének gyanúja miatt körözte a helyi rendőrség, miután feltehetően megerőszakolt egy 11 éves kiskorút. A 15 éves válaszúti Lingurar G-t rablással gyanúsítják. Mindkettejüket őrizetbe vették a további vizsgálatok lefolytatása érdekében.

Ablakon mászott be
13-áról 14-ére virradóra a vasutasparkban bukott le a 20 éves brăilai Năstase V., aki egy Sony márkájú rádió-magnót és ruhaneműket cipelt. Mint utóbb kiderült, a visszaesőként számon tartott fiatal a javakat Ş. Gavril 1989. December 21. utcai lakásából tulajdonította el, miután bemászott a nyitott ablakon. A vádlottat 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték.

Tűzoltóval ütközött
Kedden délután fél kettőkor az 1989. December 21. utcában történt szokatlan közlekedési baleset: egy bevetésre igyekvő tűzoltókocsi személygépkocsival ütközött. Ez utóbbit a 19 éves szatmárnémeti S. Gheorghe vezette, aki a 69–71. számú épületek előtt nem adott elsőbbséget a szirénázó tűzoltókocsinak. A balesetben senki sem sérült meg.

Kerékpárost gázoltak
Súlyos közlekedési baleset történt pénteken délután 4 órakor a Beszterce és Theodor Mihaly utcák kereszteződésénél. A 22 éves, Kolozsváron élő P. Mihai cégének Fiat Uno típusú, B–37–EWE rendszámú autóját vezetve nem vette figyelembe az elsőbbségadásra kötelező jelzőtáblát, és elütötte a kerékpáron közlekedő 65 éves D. Iuliut. A férfit súlyos állapotban szállították kórházba.

(balázs)

Az oldalt szerkesztette: Kerekes Edit

vissza az elejére


Valutaárfolyamok
Június 15., szerda

(6. old.)

Váltóiroda

Euró (Vétel/Eladás)

Dollár (Vétel/Eladás)

Forint (Vétel/Eladás)

Macrogroup (Főtér 23., Sora, Bolyai u. 8., Szentegyház u. 4.)

35 800/36 100

29 500/29 800

141/145

vissza az elejére


Június 16., csütörtök

A Román Nemzeti Bank mai árfolyamai: 1 euró = 36 143 lej (3,143 erős lej), 1 USD = 30 000 lej (3,000 erős lej), 1 magyar forint = 145 lej (100 Ft = 1,45 erős lej).

Western Union – szolgáltatás a Sora, Bolyai u. 8. és Szentegyház u. 4. szám alatti váltóirodákban.

vissza az elejére


Egy perc derű

(7. old.)

A cigány autót tanul vezetni.

Elmennek egy tábla mellett, mire a vizsgáztató:

– Ez milyen tábla volt??

– Há áluminium. Visszamennyek érte??

vissza az elejére


HIRDETÉS


Állás

(7. old.)

Magyarországi kereskedelmi társaság Kolozsváron alakuló irodájába keres: • irodavezető-üzletkötőt, • hr asszisztenst. Követelmények: szolgáltatások értékesítése, humánerőforrás területen szerzett tapasztalat; angol nyelvtudás, közgazdasági felsőfokú végzettség előny. Versenyképes jövedelmet biztosítunk. Interjú június 17-én, pénteken. Érdeklődni és jelentkezni a 0720-340936-os telefonszámon vagy CV-vel a taragent@freemail.hu e-mail címen.

Kézimunkák, gobelinezés, gyöngyfűzés – munkatársakat keresünk! A kereset a teljesítménytől függ. Válaszborítékért tájékoztatjuk! Cím: Nechita srl – str. General Traian Mosoiu nr. 15., ap. 6. 410072 – Oradea.

vissza az elejére


Szolgáltatás

(7. old.)

Alkalmakra minden korosztályt kielégítő, hangulatos magyar zenét biztosítok, minőségi felszereléssel, Kolozs megyében. Telefon: 0723-807733.

vissza az elejére


Gyászhír

(7. old.)

Fájó szívvel tudatjuk, hogy 2005. június 14-én életének 85. évében elhunyt
KOVÁCS ERZSÉBET,
Szül. SZÉKELY.
Temetésére folyó hó 17-én pénteken délben 12 órakor kerül sor a Házsongárdi temető kápolnájából. Emléke legyen áldott, nyugalma csendes! A GYÁSZOLÓ CSALÁD.

vissza az elejére


SPORT


LABDARÚGÁS
FIFA-világranglista
Románia a 32., Magyarország a 65.

(8. old.)

Változatlanul a világbajnok Brazília vezeti a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) világranglistáját. Magyarország négyet javítva a 65. helyen áll, míg Románia megtartotta egy hónappal korábbi helyezését: a 32. helyen áll.

FIFA-világranglista (zárójelben a korábbi helyezés): 1. (1.) Brazília 829 pont, 2. (2.) Csehország 790, 3. (3.) Argentína 785, 4. (5.) Hollandia 783, 5. (4.) Franciaország 765, 6. (7.) Mexikó 759, 7. (6.) Anglia 757, 8. (9.) Portugália 755, 9. (8.) Spanyolország 747, 10. (10.) Egyesült Államok 744, 11. (10.) Olaszország 725, 12. (13.) Svédország 722, 13. (12.) Görögország 720, 14. (14.) Törökország 719, 15. (15.) Írország 714, 16. (19.) Dánia 713, 17. (18.) Irán 711, 18. (17.) Japán és (16.) Uruguay, 710–710, 20. (21.) Koreai Köztársaság 696, 21. (19.) Németország 695, 22. (21.) Horvátország 694, ..., 32. (32.) Románia 654, ..., 65. (69.) Magyarország 561.

vissza az elejére


Kalotaszeg Kupa

(8. old.)

A Kalotaszeg Kupa 6. fordulóját bonyolították le az elmúlt napokban. Eredmények:

1. csoport: Magyarlóna–Zsobok 5–0, Körösfő–Kalotaszentkirály 3–0, Mákó-Egeres–Jegenye 4–4, Méra–Körösfő ifi 3–0. A sorrend:

1. Méra 6 6 0 0 27–6 18
2. Körösfő 6 3 1 2 14–9 10
3. Körösfő ifi 6 3 1 2 15–12 10
4. Mákó-Egeres 6 2 3 1 14–10 9
5. Magyarlóna 6 2 3 1 13–10 9
6. Jegenye 6 2 2 2 17–25 8
7. Zsobok 6 1 0 5 10–27 3
8. Kalotasz. 6 0 0 6 11–21 0
2. csoport: Ketesd–Inaktelke 0–3, Magyarfenes–Kapus 4–1, Sztána–Nyárszó 14–0, Bánffyhunyad–Szentlászló 0–3 (óvással). Az állás:

1. Magyarfenes 6 5 1 0 19–8 16
2. Kapus 6 5 0 1 22–7 15
3. Szentlászló 6 4 0 2 25–7 12
4. Bánffyhunyad 6 3 1 2 29–11 10
5. Inaktelke 6 3 0 3 22–18 9
6. Sztána 6 2 0 4 22–17 6
7. Nyárszó 6 1 0 5 5–58 3
8. Ketesd 6 0 0 6 0–18 0
A Bologna egygólos győzelmet aratott Parmában az olasz labdarúgó Serie A osztályozójának első mérkőzésén. Eredmény: AC Parma–Bologna 0–1. A visszavágót szombaton rendezik Bolognában.

vissza az elejére


Cech a legjobb cseh

(8. old.)

Petr Cechet, a Chelsea kapusát választották az idény legjobb cseh labdarúgójának az ország sportújságírói.

Az angol klubbal bajnoki címet szerzett 23 éves kiválóság először érdemelte ki az elismerést.

A tavalyi győztes Pavel Nedved (Juventus) ezúttal a második, a Liverpoollal Bajnokok Ligáját nyert Milan Baros pedig a harmadik lett.

vissza az elejére


SPORTTÁNC
Protherm-Latino Angels-kupa

(8. old.)

Nemrég zajlott le Désen a Protherm-Latino Angels-kupa díjazott országos szintű táncvetélkedő. A nagy sikernek örvendő versenyen, amelyet a dési Latino Angels táncklub szervezett, 27 egyesület mintegy 200 párja igyekezett megszerezni az első helyeket. Ebből a legtöbbet a Kolozs megyei versenyzők gyűjtöttek össze, akik szám szerint 5 első helyezéssel tértek haza. Mellettük a legjobban a nagyváradiak teljesítettek, akik 11 dobogós helyezést értek el. A díjakat mintegy 40 szponzor biztosította.

A bajnokok és a dobogós Kolozs megyeiek:

6–9 évesek: Şerban Rareş–Dobrean Bianca (Szászrégeni Gliga Companies), …, 3. Gălăţan Marius–Kálmán Edina (Kolozsvári Diamond Dance).

10–11 évesek: Pâslariu Vlad–Bora Cristina (Dési Latino Angels)

12–13 évesek: Torja Raul–Costea Darina (Nagyváradi Stelele Dansului)

14–15 évesek: Bujor Paul–Varga Andreea (Kolozsvári Quickstep), ..., 3. Macavei Manuel–Miţca Cosmina (Kolozsvári Crystal Top Cluj)

16–18 évesek (standard): 1. Covasa Sergiu–Berecz Anita (Quasar)16–18 évesek (latino): 1. Covasa Sergiu–Berecz Anita (Quasar), ..., 3. Păcurar Paul–Platon Cristina (Latino Angels)

D kategória, 12–15-ös korosztály: Marincaş George–Popa Alexandra (Nagyváradi Quasar)

Amatőrök:

6–9 évesek: Galu Bogdan–Balint Alexandra (Latino Angels), 2. Pop Eduard–Láposi Ingrid (Latino Angels)

10–11 évesek: Bán Róbert–Óvári Tamara (Kolozsvári Macarena)

12–15 évesek: Ferencz Dávid–Lotcu Angela (Székelyudvarhelyi World Dance)

16–35 évesek: Pócsai András–Groza Tímea (Crystal Top), 2. Ciuruţ Radu–Lăcustean Anca (Crystal Top)

vissza az elejére


MLL: törvénytelen választás?

(8. old.)

Rácz Gábor úgy véli, hogy a Magyar Labdarúgó Liga elnökválasztása szabálytalan és törvénytelen volt, mivel hivatalos jelöltként sem kapott meghívást a kedd délelőtti újpesti tanácskozásra.

Az üzletember az MTI-hez eljuttatott közleményében fejtette ki álláspontját. Véleménye szerint nem kezelték egyformán a jelölteket, s utólag egyoldalúan módosítottak a választás szabályain.

Rácz Gábor nyolc csapat ajánlásával a megadott határidőre beadta másodszor a pályázatát az MHLL és az MLL elnöki pozíciójáért, melyet elfogadtak.

– A jelölőbizottság javaslata alapján a legtöbb szavazattal hivatalos elnökjelöltté léptem elő. Ennek ellenére sem az első, sem a második választásra nem kaptam sem szóban, sem írásban meghívást. Arra az ülésre, amelynek az időpontját nem ismerem és amelyre nem hívnak meg, nem tudok elmenni. Szabálytalannak és törvényellenesnek ítélem azt a választást, ahol a jelölteket nem egyformán kezelik, és ahol a választásra előzetesen kiírt szabályokat utólag egyoldalúan megváltoztatják – áll az állásfoglalásban.

A Magyar Labdarúgó Liga kedden egy évre Kisteleki Istvánt választotta meg elnöknek a Szusza Ferenc Stadionban tartott közgyűlésén.

Az edzőként korábban a BVSC-t, a Vasast, az MTK-t és az Újpestet is irányító Kisteleki 19, míg riválisa, Rácz Gábor három szavazatot kapott, további három voks pedig érvénytelen volt.

vissza az elejére


10. Nyári Testnevelés- és Sporttalálkozó

(8. old.)

Csíkszeredából, Borbáth István testnevelő tanártól, a Romániai Magyar Pedagógus Szövetség keretében működő Testnevelés-sport Alapítvány alapító elnökétől kaptuk a hírt: a szóban forgó intézmény június 24–26. között immár tizedszer rendezi meg a Szent Anna-tónál az Erdélyi Magyar Iskolák Nyári Testnevelés és Sporttalálkozóját. A versenyszámokat a június 24-i sátorverés, majd másnap főzőverseny, az esti tábortűznél pedig jelmezverseny, míg 26-án a tó körüli terepfutó verseny képezik.

Részt vehetnek az V–VIII. és külön csoportban a IX–XII. osztályos diákok. Tagozatonként vagy iskolánként 2–2 lány, valamint fiú, és 1–1 kísérő tanár – vagyis összesen 5 személy – alkotja a csapatokat. Nevezési határidő: június 21. Postacím: Uniunea Cadrelor Didactice Maghiare din România, 530241 Miercurea Ciuc, str. Topliţei nr. 20, telefon: 0266/371-377, fax: 0266/312-852. A résztvevők érkezését június 24-én este 9 óráig várják, a korábban érkezőknek a tusnádfürdői általános iskola biztosít szállást.

Ugyanakkor a szervezők kérik a jelentkezőket, hogy minden résztvevő hozzon magával 75 000 lej értékű, saját névjegyével ellátott ajándékot, mert az eredményhirdetést követően ajándékcserére kerül sor.

A szervezési költségeket a szervezők állják. A résztvevő csapatok utazási, élelmezési és sátorozási költségeit az iskolák állják (a sátrakat ugyancsak a csapatok hozzák). A versenyszervezési megbeszélést június 24-én, pénteken este 9 órakor tartják, a táborban.

L. F.

vissza az elejére


TENISZ
Wimbledon
Agassi ismét kihagyja

(8. old.)

Andre Agassi sérülés miatt nem indul a hétfőn kezdődő wimbledoni nyílt teniszbajnokságon.

A 35 éves amerikai klasszis – aki 1992-ben nyerni tudott a szigetországban – faxban értesítette döntéséről a szervezőket, de nem közölte, hogy milyen jellegű sérüléssel bajlódik. A világranglista hatodik helyén álló teniszező – aki nyolc Grand Slam-diadallal büszkélkedhet – tavaly sem tudott elindulni a wimbledoni viadalon.

Ugyancsak jelezte távolmaradását a londoni szupertornától a csuklóproblémákkal küszködő amerikai Mardy Fish, a lábsérüléssel bajlódó Mariano Zabaleta, valamint a szintén argentin Juan Ignacio Chela, a spanyol Carlos Moyá és az argentin Gaston Gaudio is.

Három magyar továbbjutott
Czink Melinda, Németh Virág és Kuti Kis Rita győzött a hétfőn kezdődő angol nyílt teniszbajnokság női egyes selejtezőjének első fordulójában, míg Kapros Anikó kiesett.

Czink szlovák, Kuti Kis brit, míg Németh orosz ellenfelet győzött le, Kapros pedig bolgár játékostól kapott ki.

Női egyes, selejtező, 1. forduló: Kuti Kis Rita–South (brit) 5:7, 6:3, 6:4, Németh Virág–Voszkobojeva (orosz, 13.) 4:3-nál Voszkobojeva feladta, Czink Melinda (19.)–Kucova (szlovák) 6:1, 6:2, Pironkova (bolgár, 20.)–Kapros Anikó 7:5, 6:4.

vissza az elejére


KOSÁRLABDA

(8. old.)

A címvédő Detroit Pistons első hazai mérkőzésén legyőzte a San Antonio Spurst, s ezzel 2–1-re szépített az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) négy sikerig tartó nagydöntőjében.

Eredmény: Detroit Pistons–San Antonio Spurs 96:79 (21:27, 20:15, 29:23, 26:14).

vissza az elejére


Ingyenes utazási bérlet nyugdíjasoknak

(8. old.)

A kolozsvári RATUC közszállítási vállalat a zsúfoltság elkerülése érdekében június 15-től elkezdi a 2005 második félévére szóló ingyenes utazási bérletek kiadását azoknak a személyeknek, akik a 2000/19-es számú törvény értelmében valamilyen nyugdíjban részesülnek, amely nem haladja meg a 10 millió lejt. A bérleteket a következő irodákban lehet beszerezni: Mărăşti negyed – RATUC székhely (Magyar/21 Dec. 1989 u. 81–83); Atlas (A. Vlaicu u.); Siretului (A. Vlaicu u.); Arte plastice (A. Vlaicu u.); Mărăşti tér (Magyar/21 Dec. 1989 u.); Györgyfalvi negyed – Bistriţei (Pata/Titulescu u.); Băişoara (Băişoara sétány); Hajnal negyed – Gh. Dima (Observatorului u.); Observatorului (Observatorului u.,); Monostori negyed – Minerva (Kalányos/Primăverii u.); Calvaria (Kalányos/Primăverii); Câmpului (Monostori út); Grigorescu negyed – Buzău (Vlahuţă u.); 1 Dec. 1989 (Paul Ioan u.); Kerekdomb – Állomás (Állomás tér); Irisz negyed – Állomás (Állomás tér); Clujana (Május 1 tér); központ – Opera (Hunyadi/Şt. cel Mare tér); Memorandumului (Unió/Memorandumului u.); M. Viteazul (Széchenyi/M. Viteazu tér).

Az érdekelteknek a következő iratokat kell felmutatniuk: személyazonossági igazolvány/személyi lap, az utolsó havi (május/június) nyugdíjszelvény, nyugdíjazási határozat (másolat), aktuális fénykép, a régi bérlet. Az elveszített bérletek helyébe nem adnak ki másolatot.

Az oldal szerkesztette: Balázs Bence