Pünkösdszombati búcsú 438. alkalommal
Hajdó István: megmaradásunk feltétele a hit, anyanyelv, autonómia
(1., 4. old.)
Több százezer ember gyűlt össze szombaton a két Somlyó hegye közti Nyeregben", hogy az idén is részt vegyen a 438. csíksomlyói pünkösdszombati zarándoklaton, a híres csíksomlyói búcsún.
Szombat reggel, a zarándokok folyamatos érkezése közben a Kegytemplomban szentmiséket mutattak be, majd délelőtt 11 órakor a templom előtti térről indult a búcsú jelképeivel és a főpapsággal a körmenet, az úgynevezett kordon a déli szentmise színhelyére.
Délre a Nyeregben" már több százezer zarándok gyűlt össze Erdély valamennyi részéről, Székelyföldről, Magyarországról, Felvidékről, Délvidékről, Kárpátaljáról valamint a nagyvilág legkülönbözőbb pontjairól, Ausztráliától Kanadáig. A zarándokokat Páll Leó, az erdélyi ferences rendtartomány előljárója köszöntötte, majd Jakubinyi György, a Gyulafehérvári Főegyházmegye érseke üdvözölte a főpapságot, akárcsak a zarándokhelyet 750 éve őrző ferenceseket. Az érsek a Vatikán Leonardo Sandri helyettes államtitkár üzenetét tolmácsolta az egybegyűlteknek. Jakubinyi reményét fejezte ki, hogy XVI. Benedek pápa valóra váltja előde ígéretét, miszerint ellátogat majd Csíksomlyóra.
A hagyományos búcsúra Magyarországról is jöttek közéleti személyiségek. Ide várták Németh Zsoltot és Dávid Ibolyát, jelen volt Szabó Vilmos kisebbségi ügyekkel foglalkozó államtitkár, Bálint-Pataki József, a Határon Túli Magyarok Hivatalának (HTMH) elnöke, Terényi János bukaresti magyar nagykövet, Cseh Áron kolozsvári magyar főkonzul. Magyar földről rengetegen érkeztek, a tatabányai polgármester gyalog jött el Csíksomlyóra. Kitüntetett figyelmet kapott Mádl Dalma, a köztársasági elnök felesége, aki ezekben a napokban jószolgálati úton tartózkodik Romániában. Szovátán pénteken megtekintette a Szent József Gyermekotthont, megismerkedett az ott lakó gyermekekkel és az otthon vezetőivel, tanáraival. Ugyanazon a napon Gyimesfelsőlokon látogatta meg az Árpádházi Szent Erzsébet Római Katolikus Gimnáziumot, Berszán Lajos esperes vendégeként. Szombaton Dalma asszony maga is részt vett a búcsún, majd pünkösdvasárnap a csángóföldi Rekecsinbe vezetett útja. E helyen a csángó gyermekek számára épülő iskola alapkőletételi ünnepségén vett részt.
Az erdélyi magyarság megmaradásának feltételeiről, az anyanyelv megőrzéséről, a család értékeiről, valamint az erdélyi magyarság autonómiájának fontosságáról beszélt pünkösdszombaton a csíksomlyói búcsún elhangzott ünnepi beszédében Hajdó István gyergyói főesperes.
Koldusboton, törött mankón övünk búcsút járni, szűzmáriás magyaroknak kopott unokái. Éjfél van a Duna táján, magyaroknak éjszakáján, nincs más, ki virrasszon. Baráttalan, testvértelen, hozzád ver a veszedelem, Boldogságos Asszony!" ezzel a magyar búcsújáró énekkel kezdte ünnepi szentbeszédét Hajdó István főesperes. Felhívta a figyelmet: ma a választások korát éljük. Hatalmas bevásárlóközpontok csábítják az embereket, a televízióban reklámok özöne kínál termékeket, a politikusok négyévenként mindent megígérnek, még a lehetetlent is" hangoztatta az egyházi elöljáró, aki szerint meg kell tanulni jól választani. Különleges figyelmet szentelt a szónok beszédében a család hagyományos értékeinek, szót emelve a válások ellen. A válás a főesperes szerint elsősorban a gyermekeket károsítja. Isten a két kezet azért teremtette a gyermeknek, hogy egyikkel édesapja, a másikkal édesanyja kezébe kapaszkodjon... Az egybefonódott kezeket a szülők, ha elengedik, a gyermekek lesznek a legnagyobb vesztesek" mondta a szónok.
Hajdó István a nemzet megmaradásának feltételeként három dolgot határozott meg: a hitet, az anyanyelvet és az autonómiát.
Ami a hitet illeti, Szent István király egykori parancsát idézte fel, miszerint minden tíz falu népe építsen templomot. Ma is kéri tőlünk Szent István király: ne hagyjátok a templomokat! Istennek üres templomra nincs szüksége. A földi templomokat töltsük meg élettel, élő templomokkal".
A nemzet egységéről szólva így szólt a főesperes: a megoldott kévét", amíg nem késő, együtt kell összegyűjtenie a magyarságnak. Az imádság adott erőt, hogy mindenki előtt valljuk, mi egy láthatatlan magyar nemzethez tartozunk, és minket nem lehet országhatárok közé zárni... Ne adjuk fel! Az oldott kévét gyűjtsük össze, még akkor is, ha minden esztendőben megrendezik 2004. december 5-ét, amikor a nemzetet két részre szakították. Mindent elkövettek, hogy a többség letagadja azt az igazságot, hogy mi testvérek vagyunk. Nem győztek, mert a testvéreinket félrevezetőkkel szemben, másfél millióan vállalták az igent" fejtette ki az egyházi elöljáró. Úgy vélte: az igent vállalók felismerték, hogy a magyar nép, a magyar nemzet nem alakulhat tömeggé. Hangsúlyozta, hogy egy nemzet feltámadása akkor jön el, amikor kiutasítja életéből a koporsót, megszünteti a gyermekellenes hangulatot, és vállalja az életet. Hajdó István szerint a mai vezetők olyan Európát akarnak teremteni, amelyből kihagyják a keresztény értékrendet, mint fogalmazott, az erkölcsi rend fölött emberi törvényeket hoztak, meghirdették, hogy szabad az abortusz, az időseknek szabad a kegyes halál, és ifjúságunk fogyaszthatja az enyhe kábítószert. Ne adjátok fel, ébresszétek a nemzetet, az oldott kévét gyűjtsétek össze" kérte a jelenlévőket a főesperes, aki szerint a gyermekekbe a helytálló öntudatot kell beleimádkozni és megálmodni.
A csángómagyarok védelmében mondta a szónok a magyarság minden vezetőjéhez szólva: miért kellett, hogy éppen egy finn asszony (Titty Isohookana Asunmaa) emelje fel szavát az Európa Tanácsban a 150 ezer csángómagyar jogaiért? Aki ma vezető, annak legyen szent a haza, a szülőföld, népének öröme és fájdalma, tette hozzá.
Az erdélyi magyarság autonómiájáról szólva Hajdó érthetetlennek nevezte, hogy a körülöttünk élő nemzetek" ezt a szót, hogy autonómia, nem szeretik hallani. Szívvel-lélekkel támogatnunk kell a Duna Televízió kezdeményezését, hogy az Autonómia nevű adó létrejöjjön, és tanítson meg arra minden kételkedőt, hogy az önrendelkezés nem más, mint meghirdetése annak az isteni jognak, hogy mi testvérek vagyunk és szeretetben együtt kell élnünk. Azt is jelenti, nekünk nem kell a másé, de a miénkről nem mondunk le" hangoztatta a főesperes. A szentmise végén felcsendült az Isten, áldd meg a magyart, és több százezer zarándok együtt énekelte: Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk.
vissza az elejére
II. Számítástechnikai nyomdászkonferencia
(1., 5. old.)
Szombaton az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság (EMT) székhelyén zajlott le a II. Számítástechnikai nyomdászkonferencia, hazai és anyaországi részvétellel. A Hoch Sándor által levezetett esemény bevezetőjeként Boros János alpolgármester Kolozsvár nyomdaipari hagyományait és reményekre feljogosító kilátásait hangsúlyozta. Köllő Gábor, EMT-elnök pedig az idén 15. születésnapját ünneplő társaság eredményeire utalt (6 fiók, 10 szakosztály, 900 tag, évente 10 nemzetközileg is elismert tanácskozás).
Több elhangzott előadás érdemelt figyelmet. Kerekes Gábor, az RMDSZ gazdasági alelnöke, Románia EU-s csatlakozásának hatása a nyomdákra címmel, a hazai cégek belső és a globalizáció által megszabott versenykihívásairól, az EU túlszabályozott rendszerében való, felkészültségre alapozó helytállás fontosságáról értekezett. Csatlakozásunk várható hatásai szigorodó feltételeket (környezetvédelmi, egészségügy-biztonsági, fogyasztóvédelmi, szakképzettségi előírások) és bizonyos mértékű lazulást (csökkenő tranzakciós költségek, leépülő ügyintézés a belső határoknál, nagyobb kiszámíthatóság és tervezhetőség), de mindenképpen erősebb versenyhelyzetet vonnak maguk után. A versenyképesség növelése érdekében a vállalatok a tőkekoncentráció, a fúzió (pl. Lengyelországban a cégek 40%-a mérlegeli ezt) vagy a hálózatépítés között választhatnak. Romániában a szakma legnagyobb hiányossága, hogy a mai napig sincs nyomdászképzés. A várható változások azokat a nyomdákat fogják érinteni a leginkább, amelyek tőkeszegények, elavult technológiájúak, telephelycserére kényszerülnek, vagy környezetbarát technológiára kell átállniuk. A hogyan tovább kialakítása érdekében minden cégnek alapos rizikóelemzést kell végeznie.
Colţea Tibor, a Tipoholding Rt. igazgatója, a nyomdaipari beruházási lehetőségekről tartott előadást. Szerinte a fejlesztés fokozódó kihívás, ami dilemmával jár: saját tőkéből hajtsuk-e végre (már ha van mivel), biztosítva önállóságunkat, vagy idegen tőkéből, ami azonban függő viszonyt von maga után. Kérdés, hogy piacformáló vagy piackövető munkára vállalkozunk. Régiónkban a többség ódzkodik a másokkal való együttműködéstől. Az is biztos, hogy a munkatermelékenység terén gyorsabb előrelépésre lenne szükség, mint a bérfejlesztésben. A műszaki fejlődés sebessége miatt 5-6 évnél hosszabb távra nem lehet tervezni. Az elképzelés kb. 60%-ának termelésnövelő és termeléstámogatóknak kell lenniük, de nem hanyagolhatóak el az infrastrukturális és improduktív beruházások sem (mellőzve az oktalan pazarlással járó presztízskérdéseket). És még valami: a jól meggondolt beruházásokhoz ütemterv ajánlatos.
Prószéky Gábor (Budapesti Pázmány Péter Katolikus Egyetem, Információs Technológiai Kar) számítógépes világunk nyelvészeti vonatkozásait, érdekes kilátásait vette számba. Radó István gyöngyösi nyomdaigazgató számítógépes tördelési kérdésekről, Nistor Gáspár (a kolozsvári Nis Electronics igazgatója) a kis példányszámú kiadványok Duplo sokszorosító technikája hazai térhódításáról, Csatlós János, a dévai Corvin Kiadó főszerkesztője a rejtvénykészítés nyomdai hátteréről és cégük eredményeiről tartott előadást. Szakberkekben külön elismerést aratott Kelemen György (a Xerox Magyarország igazgatója) a DTP (számítógépes nyomdai szerkesztés) digitális képfeldolgozásával kapcsolatos tapasztalataival.
Ördög I. Béla
vissza az elejére
Újabb földrengések Vranceában
(1. old.)
Miután a múlt hétfőn, a 4,3 Richter-skála szerinti erősségű földrengés rázta meg Vranceát, a hétvégén további két földrengés történt a térségben, amelyek közül az egyik a hétfőinél erősebb volt.
Az elsőt szombat hajnali 4 óra 53 perckor jelezték, az 5,2 Richter-skála szerinti erősségű földrengés Bukarestben és Kisinyovban is észlelhető volt. A földrengés epicentruma 148 kilométer mélyen volt. Ugyancsak szombaton, de reggel 9 óra 36 perckor mozdult meg a föld másodszor Vranceában, ezúttal a földrengés a hétfőivel megegyező erősségű volt, és 156 méter mélyen keletkezett. A földmozgás ezúttal is érezhető volt a fővárosban.
vissza az elejére
További károkat okoz az árvíz és földcsuszamlás
(1. old.)
A közigazgatási minisztérium szombati közlése szerint újabb károkat okozott az elmúlt két napban az árvíz és földcsuszamlás: Arad megyében 718 gazdaságot érintett, a városban pedig több lakás pincéjéből ki kell szivattyúzni a vizet. Brassó megyében 12 helységet öntött el a víz (körülbelül 4054 szántóföldet és legelőt), járhatatlanok egyes megyei és községi utak, Királyhalom, Kóbor, Felsőtyúkos és Szásztyúkos pedig elzáródott a világtól. Krassó-Szörényben 1120 gazdaság és 120 hektár földterület szenvedett kárt. Kovászna megyében 17 személyt kellett kilakoltatni, a sürgősségi helyzetekben illetékes megyei felügyelőség pedig nekilátott a kutak kitisztításához. Magyarlápos és Dés között a 109 F megyei úton fennáll a veszélye a földcsuszamlásnak és sziklazuhanásnak.
A vízáradástól sújtott megyékben 440 személy dolgozott a sürgősségi helyzetekért felelős felügyelőségtől, a csendőrségtől és határrendőrségtől.
Temes megyébe az eredeti tervektől eltérően nem hét, hanem 24 víz-szivattyú érkezett Németországból, hogy eltávolítsák a vizet az elöntött területekről. A berendezéseket Ottlaka térségében helyezik majd üzembe.
Constantin Ostaficiuc, a Temes megyei tanács elnöke vasárnap közölte: egyelőre csak 22 szivattyút szerelnek fel. A berendezéseket a német THW társaság 32 szakembere kezeli majd, a szivattyúk kapacitása kisebb, mint a Magyarországról hozottaké, de felszerelésük könnyebb. A gépek működéséhez szükséges gázolajat az állami tartalékalapból biztosítják.
A Sürgősségi Helyzetek Temes megyei Felügyelőségének közleménye szerint szombaton este Ótelek térségében tizenkét Magyarországról hozott szivattyú működött.
Az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet figyelmeztetett, hogy az elkövetkező napokban több folyó szintje meghaladhatja a védelmi határt. A meteorológiai intézet jelentése szerint továbbra is változékony időre számíthatunk, helyenként 1015 liter csapadék eshet négyzetméterenként, erősödik a szél is.
vissza az elejére
Akadályozták a Duna Tv és az MTV munkáját
(1. old.)
Persányi Miklós magyar, és Sulfina Barbu román környezetvédelmi miniszter hét végén Verespatakon tett látogatásakor a Duna TV és a Magyar Televízió kolozsvári stábjának munkáját a Kolozs megyei környezetvédelmi hatóság vezetői akadályozták.
Makkai Koós Imola, a Duna TV kolozsvári tudósítója a Szabadságnak elmondta: szombaton a román és magyar környezetvédelmi tárca vezetője egy ENSZ-küldöttség társaságában felkereste a Verespatak körüli bányákat. A látogatás része volt annak a Kolozsváron szervezett bányászati hulladékokkal foglalkozó konferenciának, amelyen 12 kelet-közép-európai ország képviselője vett részt.
A tudósító szerint, amikor a küldöttség a Roşia Poieni bányához ért, a Kolozs megyei környezetvédelmi hatóság vezetője, Marian Proorocu leigazoltatta az egyik stáb operatőrét, és meg akarta tiltani, hogy filmezzék a bánya vezetősége és a küldöttség tagjai között folyó utcai beszélgetést. Később a két magyar közszolgálati tévé munkatársainak a román hatóságok megtiltották, hogy hallótávolságon belüli körzetben közelítsenek a küldöttség tagjaihoz. Makkai Koós Imola közölte: a küldöttséget fogadó egyik vendéglőnél Persányi Miklóssal csak az utcán tudtak interjút készíteni, mert az őrök nem engedték be az újságírókat a vendéglő területére.
A tévések azt is sérelmezték, hogy Sulfina Barbu nem adott interjút a Duna TV-nek, arra hivatkozva, hogy csak magyar sajtó van jelen az eseményen. Makkai Koós Imola szerint a miniszter asszony azt mondta: nem biztosíthat nekik exkluzivitást, és ha tudta volna, ő is hozott volna néhány újságírót, majd végül közölte, hogy csak a jövő héten kibocsátott sajtóközlemény elkészítése után hajlandó nyilatkozni.
B. T.
vissza az elejére
Új órarend az útlevélosztályon
(1., 5. old.)
Mától új, hosszabbított órarenddel várja ügyfeleit a kolozsvári útlevélosztály. Az órarendhosszabításra Kolozs megye prefektusának, Mihail Hărdăunak a közbenjárására került sor, s az intézkedés célja a többórás sorbanállás megszüntetése.
Május 16-ától, azaz mától az útlevélosztály egy egész hetet szentel kizárólag az igénylések átvételére, a napi órarend pedig két órával lesz hosszabb az eddiginél, így az útlevélosztály este 7-ig tart majd nyitva.
A sorok megszüntetése egyik ígéretünk volt. Ez természetes folyamat, a sorok eltűnése a civilizáltság bizonyítékai nyilatkozta ezzel kapcsolatban Hărdău, míg Liviu Buda rendőrfőbiztos, az útlevélosztály főnöke hozzáfűzte, hogy az ügyfélfogadási program változásának alapja az ezt szorgalmazó igénylések nagyon nagy száma volt.
Az új órarend: hétfő 08.3013.30 és 14.0019.00 kérelmek átvétele (a továbbiakban: k.á.); kedd 08.3013.30 k.á., 16.0019.00 útlevélkibocsátás (a továbbiakban: ú.); szerda: 09.0013.00 ú., 14.0019.00 k.á.; csütörtök 08.3013.30 k-á-, 13.3016.00 ú.; péntek: 08.3013.00 kérelmek átvétele csak az útlevél elvesztése, ellopása esetén; szombat: 09.0014.00 ú.
Az év első négy hónapjában az útlevélosztály mintegy 16 000 útlevelet bocsátott ki, míg az igénylések száma meghaladta a 18 ezret.
vissza az elejére
KRÓNIKA
A nap idézete
(2. old.)
Könyvek révén sokan lesznek tudóssá az iskolán kívül is, könyvek nélkül pedig senki sem lesz tudós, még iskolában sem
Comenius
vissza az elejére
KISHIREK
(2. old.)
FÖLDMÉRŐ TALÁLKOZÓ elnevezéssel az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság Földmérő Szakosztálya idén hatodik alkalommal szervez tudományos ülésszakot. A konferencia témája: Kataszter és telekkönyv: új helyzetben a romániai földmérés. Időpontja és helyszíne: 2005. május 21., Sepsiszentgyörgy, Megyei Könyvtár (Gábor Áron u. 14.). Bővebb információk az EMT kolozsvári titkárságán igényelhetők a 0264/590-825, 594-042 telefonszámokon, vagy az emt@emt.ro e-mail címen.
AGYKONTROLL KONFERENCIÁT tartanak május 18-án, szerdán este 6 órától a Német Demokrata Fórum székházában (Unió/Memorandumului u. 8.). Minden érdeklődőt szeretettel várnak, a belépés ingyenes.
AZ V. CIVIL FÓRUM tanulmánykötetet mutatják be május 19-én, csütörtökön du. 6 órakor a Gaudeamus Művészeti könyvesboltban. Az Erdélyi Magyar Civil Szervezetekért Alapítvány kiadványát Szenkovics Dezső és Somai József méltatja.
A KOLOZSVÁRI SZENT MIHÁLY CARITAS SZERVEZET gyűjtést szervez az óteleki (Temes megye) árvízkárosultak megsegítésére. Szíves adományaikat pénzt, tartós élelmiszereket, háztartási cikkeket a május 920. közötti időszakban naponta 913 óra között fogadjuk a Caritas székhelyén, Szentegyház (Iuliu Maniu) u. 2. sz.
Fábián Mária, igazgató
vissza az elejére
Trianoni emléknap
(2. old.)
A trianoni diktátum aláírásának évfordulóján, 2005. június 4-én a Duna Televízió mozgalmat indít, hogy a világ magyarsága ne felejtse az emlékezés, az összetartozás, a harangok napját. E nap elnevezésére javaslatokat vár nézőitől, akik közül a tíz legjobb díjazásban részesül. Az ötleteket 2005. május 20-ig várják a Duna Televízióba.
vissza az elejére
Lövith Egon tárlata a Korunknál
(2. old.)
Szombaton délben a Korunk Galériában Lövith Egon festményeiből és grafikáiból nyílt kiállítás. Méltatója, Németh Júlia műkritikus, részletesen ismertette a nyolcvankét éves mester életét, művészi pályáját. Lövith Egon hányatott élete ellenére, melyből a koncentrációs tábor sem maradt ki, a mai napig megőrizte munkakedvét, pozitív életszemléletét. Reneszánsz alkatnak" vallja magát, aki szobrászként, festőként, grafikusként és keramikusként egyaránt született avantgárd művész. Pályája során volt realista, majd expresszionista, végül az absztrakt ábrázolásmód követője, aki nem a valóságot, hanem az igazságot kívánja bemutatni. Ez a tárlat ízelítő 1922-tól napjainkig datálható festői munkásságából. Képeivel a lényegre összpontosítva keresi a maximális hatást.
Kántor Lajos szólt a Mentor Kiadó által néhány hónapja Németh Júlia tollából megjelentetett Lövith Egon-monográfiáról. Véleménye szerint a kötet méltó a mester nagyságához, a szerző pedig folytatja a hazai magyar képzőművészet-történet terén tőle már megszokott és követendő munkát, egyszerre szólítva meg a művészt és a fogyasztót. Színvonalas értekezés, jó elemzés , summázta a Korunk főszerkesztője.
A eseményen Hatházi András Kányádi Sándor Erdélyi jiddis népköltészet című kötetéből adott elő részleteket. Fellépett még a MAZEL TOV klezmer zenekar.
Ö. I. B.
vissza az elejére
Határon túli magyar színházak fesztiválja Kisvárdán
(2. old.)
Az idén négy szomszédos országból tizennyolc társulat lép fel Kisvárdán, a határon túli magyar színházak fesztiválján, tájékoztatta a helyi Várszínház és Művészetek Háza igazgatója az MTI-t.
A június 2-án kezdődő tíznapos program során 27 előadást láthatnak az érdeklődők, mondta Nyakó Béla.
A Romániában működő magyar teátrumok közül a temesvári, a csíkszeredai, a nagyváradi, a marosvásárhelyi, a kolozsvári, a sepsiszentgyörgyi, a gyergyószentmiklósi, a szatmárnémeti és a székelyudvarhelyi színház, valamint a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem és a marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem diákjai vesznek részt a fesztiválon közölte az intézmény vezetője.
Szerbiából és Montenegróból a szabadkai Kosztolányi Színház és a Népszínház, illetve az Újvidéki Színház művészei, valamint a művészeti akadémia hallgatói érkeznek Kisvárdára.
Szlovákiából a révkomáromi Jókai Színház és a kassai Thália Színház társulata lép fel, míg Ukrajnából a beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház lesz résztvevője az eseménynek.
Nyakó Béla szólt arról is, hogy június 38. között a határon túli magyar bábszínházak közül a kolozsvári, a nagyváradi és a szatmárnémeti lép fel az észak-szabolcsi városban, tizenegy előadást tartanak délelőttönként.
A határon túli magyar színházak XVII. fesztiválja a révkomáromi teátrum előadásával nyílik, a felvidéki művészek Szomory Dezső: II. József című színművét mutatják be.
vissza az elejére
Méhes György az Európa Akadémia kitüntetettje
(2. old.)
Méhes György, kolozsvári származású mese- és drámaíró, az Európa Akadémia ez évi díjazottjainak egyike pénteken, a Budapesti Corvinus Egyetemen vette át az osztrák elismerést.
Méhes György egymaga egy egész intézményt képviselt. Mesék özönével ajándékozta meg a gyermekeket, kacagással a nézőket, patinás ízekkel a regényolvasókat" mondta köszöntőjében Orbán János Dénes.
A József Attila-díjas költő kiemelte: ez csak a felszín volt, de az átlagnál értőbb olvasó megláthatta a felszín alatt hemzsegő dolgokat, a rendszer, a zsarnokság maró bírálatát, a gúnnyal mérgezett nyilakat".
Nagyon örülök, hogy számtalan magyar és román kitüntetés után Méhes György megkapja az Európa Akadémia díját" mondta beszédében Nógrádi György, az Európa Akadémia díját odaítélő zsűri elnöke, a Corvinus Egyetem tanszékvezetője.
Az 1962-ben Bécsben alakult, az európai népek együttműködését célul tűző nonprofit szervezet Ausztria legkorábbi, az egységes Európáért cselekvő szervezete, tagjai az osztrák közélet képviselői, Európa számos országának tudósai és újságírói.
A Kossuth-díjas író, műfordító meseírói munkássága mellett Méhes György drámaírói tevékenységére hívta fel a figyelmet Kalász Márton, a Magyar Írószövetség elnöke.
Az Európa Akadémia elismerését Johannes Prochaska, a szervezet elnöke adta át a 89. születésnapját szombaton ünneplő írónak. Mint mondta: ami minket összeköt, az fantasztikusan visszatükröződik az irodalomban, és ma annak adjuk át a díjat, aki ebben élenjár".
Meseregényeket írtam, és rájöttem, ez egy veszedelmes műfaj, mert én a gyűlölet, a harag, az irigység és a zsarnokság ellen írtam meg a meseregényeimet" mondta Méhes György, akinek műveit az 1960-as években a cenzúra betiltotta.
Az idén Méhes György mellett Alois Mock, Ausztria korábbi alkancellárja és külügyminisztere, valamint Marija Pejcinovic, Horvátország európai uniós államtitkára részesült Európa Akadémia díjban.
vissza az elejére
Képzőművészeti alkotások éjszakája
(2. old.)
Szombat éjszaka Európa szerte múzeumok sokasága várta a látogatókat. Kolozsváron első alkalommal a Művészeti Múzeum adott otthont a Múzeumok Éjszakája néven ismert rendezvénynek. Annak ellenére, hogy a szombati rendezvényt a Múzeumok Tavasza elnevezésű fesztivál utódjának tekintik, amelyet harmadjára rendeznek meg városunkban, mégis eltér tőle. Az imént említett fesztivál a szakértőknek szólt inkább, a szombati rendezvény viszont a nagyközönségnek.
Vörös szőnyeg és fényágyú csalogatta be a kiállító termekbe a közönséget, akik kaptak is az alkalmon, és megtöltötték a múzeum termeit. Csoportokba szerveződve muzeológusok vezették végig a látogatókat a termeken. Kronológiai sorrendbe állították a remekműveket, és így a néző figyelemmel kísérhette minden kor világszemléletét. A legrégibb darab, egy Brassó megyéből származó XVI. századi oltár: késő reneszánsz és gótikus elemek ismerhetők fel rajta és jeleneteket örökít meg az Új Testamentumból. Továbbá jelen voltak a nagybányai és kolozsvári festőiskola remekművei is, de említésre méltók Nicolae Grigorescu, Ion Andreescu, Stefan Luchian, Hollóssy Simon, Theodor Pallady és Herman Max Maxy munkái is.
Az öt csoportvezető szakember óránként vezetett végig egy-egy csoportot a termeken, hasznos információkkal szolgálva. A körút" végén a szervezők egy pohár üdítővel kínálták meg a vendégeket.
Călin Stegerean szervező elmondta, hogy körülbelül tízezer látogatóra számítanak. Az emberek jönnek, mert szükségük van a kultúrára. Annak ellenére, hogy a városban most zajlik a sörfesztivál, az emberek eljönnek, inkább a művészetet választják" lelkesedett a szervező.
Meglepő, hogy a látogatók túlnyomó része a fiatal korosztályhoz tartozik. Ez azt bizonyítja, hogy a fiatalokat érdekli a szépművészet.
Romániában Bukarestben, Ploieşti-en és Jászvásáron rendezték meg a Múzeumok Éjszakája fesztivált.
Köntös Imola
vissza az elejére
MOZI
(2. old.)
KÖZTÁRSASÁG Mennyei királyság amerikai. Vetítések időpontja. 14, 17, 20, 23; kedvezménnyel naponta 23 órától és hétfőn minden vetítés. Május 1618-án, de. 10 órától. Moara cu noroc román.
MŰVÉSZEURIMAGES A hiúság vására amerikai bemutató. Vetítések időpontja: 15, 18. 21; kedvezménnyel kedden minden vetítés. Május 1619-én, 12 órától: Ultima noapte de dragoste, întâia noapte de război román.
GYŐZELEM A randiguru amerikai. Vetítések időpontja: 14.30, 22. Álmodozók bemutató. Vetítések időpontja: 17, 19.30.
FAVORIT Nagy Sándor, a hódító amerikai. Vetítések időpontja: 14, 17, 20; kedvezménnyel csütörtökön minden vetítés.
MŰVÉSZ Bujócska amerikai. Vetítés 17 órától, hétfőn kedvezménnyel. Pókember 2 amerikai. Vetítések: 19, kedvezménnyel pénteken, szombaton, vasárnap 21 órától, hétfőn minden vetítés.
FOX A texasi láncfűrész bemutató. Vetítések időpontja: 16, 18, 20.
BÉKE Vejedre ütök bemutató. Vetítések időpontja: 17, 19, 21.
DACIA A-TEREM Beépített szépség 2 Csábítunk és védünk amerikai. Vetítések időpontja: 13, 15, 17.30, 20; pénteken, szombaton, vasárnap 22 órától; kedvezménnyel pénteken, szombaton, vasárnap 13 órától, hétfőn minden előadás.
DACIA B-TEREM Sistemul nervos román. Vetítés 17 órától; kedvezménnyel kedden; Anakonda 2 A véres orchidea amerikai. Vetítések időpontja: 14.30, 19.30; pénteken, szombaton, vasárnap 21.30 órától, kedvezménnyel pénteken, szombaton, vasárnap 14.30 órától, kedden minden vetítés.
DACIA Out of Reach The Rescue amerikai. Vetítések időpontja: 15, 17.30; pénteken, szombaton, vasárnap 22 órától kedvezményesen, és hétfőn minden vetítés.
vissza az elejére
OPERA
(2. old.)
A május 17-re meghírdetett Coppélia balettelőadás bemutatója ELMARAD.
Május 21-én, szombaton este fél 7 órakor. Léo Delibes: Coppelia bemutató. Vezényel: Kulcsár Szabolcs. Rendező koreográfus: Mindruţiu Mihail.
Ma, május 16-án, hétfő este 7 órakor: Puccini: Tosca olasz nyelvű előadás.
Május 20-án, pénteken este 7 órakor: Verdi: Traviata. Alfredo Germont szerepében Pataki Adorján.
vissza az elejére
SZÍNHÁZ
(2. old.)
Ma, május 16-án, hétfőn este 8 órakor: Georg Büchner: Woyzeck stúdióelőadás. Rendező: Mihai Măniuţiu m. v.
Március 17-én, kedden este 7 órakor: Csipkerózsika.
vissza az elejére
ZENE
(2. old.)
Ma, május 16-án, hétfőn este fél 7 órakor a hangversenyteremben: William Dowall (Írország) fuvolaestje.
Május 17-én, kedden este fél 7 órakor az 59-es teremben: Ulrich Müller (gitár), Horst Hegel (hegedű), Peter Florian (zongora) németországi művészek előadóestje.
Május 20-án, pénteken este 7 órakor: Vokálszimfonikus hangverseny. Vezényel: Florentin Mihăescu. Közreműködik: Dana Borsan, Alfredo Pascu, Marius Maniov. Műsoron: Beethoven: 5. Esz-dúr zongoraverseny; Sosztakovics: 5. d-moll Szimfónia.
Az oldalt szerkesztette: Köllő Katalin
vissza az elejére
VÉLEMÉNY
Az Európai Unió bel- és külpolitikájának egysége
(3. old.)
Az Európai Alkotmány már a Preambulumban szentesíti, hogy a fájdalmas tapasztalatokat követően újraegyesült Európa valamennyi lakója, köztük a leggyengébbek és a legelesettebbek javára továbbra is a civilizáció, a haladás és a jólét útján kíván járni, hogy meg akar maradni a kultúrára, a tudásra és a társadalmi fejlődésre nyitott kontinensnek, hogy közéletének átlátható és demokratikus jellegét még inkább el kívánja mélyíteni és világszerte fel kíván lépni a békéért, az igazságért és a szolidarításért. Továbbmenve, kinyilvánítják meggyőződésüket, hogy ezek a népek, miközben büszkék maradnak saját nemzeti identitásukra és történelmükre, elhatározták, hogy felülemelkednek ősi megosztottságaikon és egymással mind szorosabb közösségre lépve egy közös jövő megteremtésére törekednek. Az így egyesült Európa a legnagyobb esélyt kínálja ennek a nagyszerű vállalkozásnak a megvalósítására, amelynek révén e térség, minden egyes egyén jogainak tiszteletben tartása mellett, valamint az eljövendő nemzedékekért és a Föld jövőjéért viselt felelősségük tudatában az emberiség reménységének különleges térségévé válik. Az elért eredmények azonban nem az út végét jelentik, mivel a tagállamok elhatározása biztosítani az európai közösség vívmányainak folytonosságát. Ennél világosabb és egyértelműbb meghatározást a nemzetközi jogban is nehéz találni.
Témánk szempontjából rendkívül fontosnak értékelendő az Unió azon célkitűzése, amelynek értelmében tiszteletben tartja saját kultúráját és nyelvi sokféleségét, továbbá biztosítja Európa kulturális örökségének megőrzését és további gyarapítását. Nem a különbség, a másság" megszüntetéséről, kontinentális méretű uniformizálásáról van tehát szó, hanem ellenkezőleg, ennek megőrzéséről, sőt fejlesztéséről, természetesen a tagállamok közös érdekeivel teljes összhangban. Másként nem is lehet, nem is lehetne.
A nemzetközi együttműködés azonban nem csak kontinentális, hanem világméretű célkitűzés. Ennek megfelelően az Európai Alaptörvény tételesen kimondja, hogy a világ más részeihez fűződő kapcsolataiban az Unió amellett, hogy védelmezi és érvényre juttatja értékeit és érdekeit, hozzájárul a Föld fenntartható fejlődéséhez, a népek közötti szolidaritáshoz és kölcsönös tisztelethez, a szabad és tisztességes kereskedelemhez, a szegénység felszámolásához és az emberi jogok, különösen pedig a gyermekek jogainak védelméhez, továbbá a nemzetközi jog szigorú betartásához és fejlesztéséhez, így különösen az Egyesült Nemzetek Alapokmányában foglalt alapelvek tiszteletben tartásához. Ez így reális, mivel például a Földnek az üvegházhatás következtében a Csendes-óceán vízszintje növekszik, a jelenség, túl egyes apró szigetek eltűnésén, világméretű katasztrófához vezethet. Ezt elhárítani nem lehet, megelőzni viszont esetleg igen, de csakis egész bolygónk összefogásával.
A már többször idézett Európai Alkotmány értelmében az Unió közös kül- és biztonságpolitikájára vonatkozó hatáskörök a külpolitika minden területére és az Unió biztonságát érintő kérdésre kiterjednek, ideértve egy közös védelempolitika fokozatos kialakítását, amely közös védelemhez vezethet. Indokoltnak látszik a kérdés, vajon az Európai Alkotmány hivatkozott szabálya egy közös európai hadsereg felállítását vetíti-e előre. A választ a jövő adja meg.
Elvi jelentőségű az Európai Alkotmány azon rendelkezése, amelynek értelmében a tagállamok az Unió kül- és biztonságpolitikáját a lojalitás és a kölcsönös szolidaritás jegyében tevékenyen és fenntartások nélkül támogatják, és tiszteletben tartják az Unió e területen folytatott tevékenységét. A tagállamoknak ezen a téren is tartózkodniuk kell minden olyan cselekvéstől, amely ellentétes az Unió érdekeivel vagy ronthatja ennek eredményességét.
A kiterjedt és kiemelkedő jelentőségű kapcsolatokra való tekintettel az Unió külügyminiszterének különleges jogi státusa van. Politikai és közjogi jelentősége következtében a külügyminiszter kinevezése és esetleges leváltása speciális eljárással történik. Eszerint a külügyminisztert az Európai Tanács minősített többséggel és az Európai Bizottság elnökének beleegyezésével nevezi ki, illetve menti fel.
A külügyminiszter irányítja az Unió közös kül- és biztonságpolitikáját. Ennek során javaslataival hozzájárul e politika alakításához és végrehajtja azt. Ugyanezek az általános szabályok vonatkoznak a közös biztonság- és védelempolitika területére is.
Az Unió külügyminisztere egyben a Külügyek Tanácsának elnöke és az Európai Bizottság egyik alelnöke, aki biztosítja az EU külső tevékenységének összhangját.
Az Európai Unió közös kül- és biztonságpolitikát folytat, amely a tagállamok közötti politikai szolidaritás továbbfejlesztésén, az általános érdekű ügyek azonosításán és a tagállamok fellépései között egyre növekvő fokú összhang megvalósításán alapul. Az Európai Alaptörvény tehát ebben az esetben sem szorítkozik arra, hogy összeállítsa az elért eredmények mérlegét", hanem a fejlesztés irányába mutat, és így példaként szolgálhat akár a román törvényhozó számára is.
Az Európai Tanács megállapítja az Unió stratégiai érdekeit, és meghatározza az Unió közös kül- és biztonságpolitikájának célkitűzéseit. E politikát az Európai Tanács által meghatározott stratégiai iránymutatások alapján alapítják ki. A közös kül- és biztonságpolitikát az Unió külügyminisztere és a tagállamok hajtják végre nemzeti és uniós erőforrások felhasználásával.
Az európai szervekben az uniós tagállamok minden általános érdekű közös kül- és biztonságpolitikai kérdésről egyeztetnek egymással, annak érdekében, hogy a kérdés vonatkozásában közös megközelítést alakítsanak ki. A tagállamok az Unió érdekeit érintő bármely nemzetközi szintű fellépés vagy kötelezettségvállalás megtétele előtt egyeztetnek a többi tagállammal a Tanácsban. A tagállamok, egy irányba mutató fellépésük útján biztosítják, hogy az Unió képes legyen érdekeinek és értékeinek nemzetközi szinten való érvényesítésére. A tagállamok ebben a tekintetben is kölcsönösen szolidárisak egymással. A szolidaritás elve az Európai Alkotmányban különböző szabályokban visszatér és újabb hangsúlyokat kap. Az Unió illetékes szervei, kevés kivételtől eltekintve, külpolitikai kérdésekben egyhangúlag határoznak az európai törvénnyel, az európai kerettörvénnyel vagy az alacsonyabb szintű jogi aktussal. Az Európai Parlamenttel rendszeresen konzultálni kell a közös kül- és biztonságpolitika főbb vonásairól és alapvető választási lehetőségeiről, és folyamatosan tájékoztatni kell annak alakulásáról.
Dr. Balogh András
vissza az elejére
Eörsi Mátyás és mi, magyarul beszélő románok"
(3. old.)
Kudarcot vallott vagy inkább botrányba fulladt márciusi kolozsvári látogatása után Eörsi Mátyás most a Szabaddemokraták Szövetsége (SZDSZ) küldöttségével Bukarestbe látogatott. A Magyar Szocialista Párttal együtt pártja által is sikertelenné tett december 5-i népszavazás után arról akart meggyőzni bennünket, hogy a kettős állampolgárság nem jó. Nem, mert többek között feszültséget okoz majd köztünk és a román szomszéd között; mert ha hozzájutunk, többé nem számíthatunk arra, hogy a román kormány, parlament elismerje területi önkormányzathoz való jogunkat.
Minő meglepetés, most Bukarestben, igen bölcsen természetesnek tartotta, hogy vannak olyan magyarok, akik nem értenek egyet más magyarokkal. Mert azt mondja, nagyon nagy bajban van az a nemzet, amelynek tagjai mindenben egyetértenek", és arra utalt, hogy a Ceauşescu rendszer idején nem volt vita magyar és magyar között. Ezzel már nemigen érthetünk egyet. A besúgók nyüzsgése közepette nyilván mindenki hallgatott, de magyar és magyar közti egyetértésről az idő tájt sem volt szó. Nem lehetett, hiszen a magyar politikusok, nehogy a román elvtársak érzékenységét sértsék, hallgattak, mint a csuka. Sőt, a nemzeti összetartozás kiirtásának általuk kiagyalt terve megvalósítása során lényegében leírták a határral elszakított nemzetrészeket. Amivel nagyon sokan egyáltalán nem értettünk egyet.
Ezután azonban Eörsi Mátyás egy fordulattal olyasmit mondott, amitől egyszerűen megáll az ember esze. Szerinte azzal, hogy a magukat radikálisnak hivő magyarok Gyurcsány Ferenc március15-i üzenetét kifütyülték, a román miniszterelnökét viszont megtapsolták, igazi liberális politikát valósítanak meg, mert tudomásul veszik, nem ellentmondásos az, hogy miközben a romániai politikai nemzet tagjai, kulturális önazonosságuk magyar.
Nos, Eörsi Mátyás akár hiszi, akár nem, mi nem hisszük magunkat sem úgynevezett radikálisnak, sem fasisztának ahogyan egyes elvtársai a velük egyet nem értőket nevezik , még kevésbé nyilasnak ahogyan kolozsvári látogatásakor az ez ellen tiltakozókat ő vagy egyik cimborája minősítette , hanem egyszerűen olyan magyarul beszélő magyarnak, aki ragaszkodik önazonosságához, aki nem akar Magyarországra telepedni, aki szülőföldjén akarja nyelvét, hagyományait, anyanyelvi műveltségét megőrizni, fenntartani utódai számára is, aki igencsak szeretné, ha ezt az anyaország december 5-e óta mostohaanyaország , a mellébeszéléseket elhagyva jaj, nem lehet állampolgárság és állampolgárság között hátrányos megkülönböztetést tenni, hogy akkor hol fognak szavazni, hogy akkor mi lesz a magyar társadalombiztosítással meg ehhez hasonló ostobaságok áttelepedés nélkül magyar állampolgársággal támogatná.
A jelek szerint nincs tudomása arról vagy nem akarja tudni, miért fütyülték ki Erdély-szerte Gyurcsány Ferenc üzenetét. Egyszerűen azért, mert az, aki december 5-e előtt bennünket lejárató, minősíthetetlen kampányt folytat a magyarországi szavazók meggyőzésére, március 15-én ne üzenjen nekünk semmit, mintha mi sem történt volna. Nem vagyunk rá kíváncsiak. A román miniszterelnök üzenetét pedig azért tapsoltuk meg, mert igencsak megnyerő volt az, hogy román létére ezzel megtisztelt bennünket. Kész röhej, hogy ebből Eörsi Mátyás a fent említett következtetést vonja le.
Legmeglepőbb azonban az, hogy előveszi a történelem lomtárából a politikai nemzet fogalmát, ezt az avítt, XIX. századi kacatot legalábbis amikor a Kossuth-féle magyar nemzetről van szó, elvtársai ezt mondják , és ahogyan magában kiszínezi, kinevez bennünket ennek tagjaivá. Nagyon kedves, de köszönjük szépen, nem kérünk belőle. Nem hinném, hogy például a magyarországi nemzetiségek közül bármelyik is lelkesen megtapsolná, ha ezt a mifélét rájuk vonatkoztatná. Ne akarjon tehát bennünket ezzel leírni, ne akarjon bennünket magyarul beszélő románnak minősíteni, mert nem megy. Mi a magyar nemzet része vagyunk!
Különben a politikai nemzet fogalma, amúgy mellesleg, az egységes nemzetállam velejárója. Feltételezni sem lehet, hogy Eörsi Mátyás, a magyar miniszterelnök tanácsadója ezt ne tudná. Így vagy úgy, mégis ennek a híve. És mint ilyen, az egységes román nemzetállam támogatója. Ha viszont már itt tart, talán nem lenne érdektelen, ha mielőbb fölvenné a kapcsolatot ennek a végsőkig elkötelezett hívével, a Nagy-Románia Párttal. Bocsánat Néppárttal. Annál is inkább, mert ennek a magyarbarátságáról" közismert pártnak az egyik tagja vezeti a román parlament minap megalakult románmagyar baráti társaságát.
Asztalos Lajos
vissza az elejére
Elpályáztunk?
(3. old.)
Megvallom: nem értek az autópályához, a fociban is csak a jobbacska mérkőzéseket nézem elvétve, a nőkről meg
nem donjuani magaslatokról tudnék értekezni. Gépkocsim sincs, jogosítványom úgyszintén. Stoppolásból lassan kikopott közszállítási célszemély lennék, s mindezt csak a középítkezési és területrendezési miniszter megnyugtatására soroltam ilyen alaposan. Hogy ne véljen érintettség folytán személyes érdek(ellentét)et mindabból, ami alant következ:
Borbély Lászlót ugyanis méltán avathatjuk a sztráda bajnokává, annyit nem nyilat-közölt" az Észak-Erdélyt átszelő többszáz kilométeres betonszalag ötletéért honi magyar politikus, mint ő. Ebben még a szövetségi elnököt is lekörözte. Felelős kormányzati tényezőként, eljövendő mandátumát tervező közéleti szereplőként nem is tehetett egyebet. A nyomvonal mentén sokezer potenciális szavazattal számol, aki a pálya ügyéért lobbizik, s ha kell, kardot ránt (az eddigi tapasztalatok igazolják, hogy egy autópálya mentén harminc-harminc kilométeres körzetben várható jelentős modernizációs hatás). A huszáros rátartiság elánját viszont, bárhogyan is értékelnénk az erőfeszítést, számtalan terepakadály fékezi. A Tăriceanu-kormány fokozatosan kihátrált az ügyletből, olyannyira, hogy még a csatolt veszteségeket is vállalja. A Vinci francia céggel és a Strabaggal való szakítás szándéka ezt jelzi. Ungureanu külügyminiszter amerikai villámlátogatása után a San Franciscó-i óriásvállalat helyzete is ingataggá vált. A Bechtel hazai illetékese ugyan értetlenséggel elegy csalódottsággal fogadta a legutóbbi kormányfői kijelentést, de a késélen táncoló alkupozíció végkövetkeztetése aligha lehet más: megépítjük, de nem most, és nem feltétlenül ezzel a céggel. Bukarest érvrendszerében most még csak a hajszálrepedéseket sejteni, de mikor perek sorozatába bonyolódva a mindenkori külföldi befektetőkre vetül a bizonytalanság árnya, a kétségek hatványozottan ostromolják majd a Victoria-palota döntéshozóit. A pályaügy többrétű olvasatot kínáló tanmese; koalíciós szakítópróba, amelyből egyelőre az RMDSz pontozásos vereséggel távozik; régióközpont kötélhúzás, amelyben Bukarest újfent érvényesíti etatista központosító bicepszét; hatalomellenzék adok-kapokja, ahol a Bechtel beszállítói a Szociáldemokrata Párt holdudvarába tartozó cégek, és ha a szerződés dugába dőlne, tetemes profittól fosztatnak meg; végül külpolitikai gesztus, ha az Unió és pénzintézetei valóban felvállalnák a nem mindennapi befektetés felett való bábáskodást. Addig is marad a bizonyosság: az eladott földek árát befektető gazdálkodó dilemmája, vajon a Bechtel-lejeken vásárolt robi, hegesztő-felszerelés, egyéb szerszám ára nem terem-e majd sanyarú kamatot. Ezt kérdezné a tordaszentmihályi szomszéd, ha éppen nem kéne ügyelni, hogy a ló egyenesen húzza a vetőgépet. Mert ha az autósztrádával nem babra megy a játék, miniszter úr, az útmelléki emberek sorsával sem lehet kukoricázni.
Rostás-Péter István
Az oldalt szerkesztette: Székely Kriszta
vissza az elejére
NAPIRENDEN
A szabadságért emelte fel szavát XVI. Benedek pápa
(4. old.)
A szabadságért és a nemzetek közötti határok lebontásáért emelte fel szavát XVI. Benedek pápa pünkösdvasárnapi homíliájában, 21 papot avatva a vatikáni bazilikában.
A katolikus egyházfő elsőként egy fiatal, 32 éves rómait avatott katolikus pappá (tizenegy olaszt és tíz külföldi papot). A pápa egyben Róma püspöke is, s az új papok a római főegyházmegyében szolgálnak majd.
Joseph Ratzinger pápa pünkösdi homíliájában azt emelte ki, hogy a szabadság a népek közös szerzeménye, s e harmonikus szabadságért az egyháznak folyamatosan és fáradhatatlanul tovább kell küzdenie, megnyitva a népek közötti határokat, lebontva a nemzetek és fajták közötti akadályokat.
A katolikus egyházfő külön kiemelte a papi hivatás jelentőségét, a megbocsátás és a megbékélés erejét és hatalmát. Szavai szerint csakis a megbocsátás erejével lehet legyőzni a rosszat, s a világon csak akkor lehet javítani, ha a gonoszt sikerült leküzdeni.
A pünkösd a katolikus hit szerint Szentlélek leszállásának ünnepe, s a húsvét utáni időszakot zárja le a hitéletben.
vissza az elejére
Iskolaközpont csángómagyar gyermekeknek
(4. old.)
A csángómagyar gyermekek számára felépítendő iskolaközpont alapkövét tették le és szentelték meg ünnepélyes keretek között, romániai és magyarországi közéleti személyiségek jelenlétében vasárnap, Rekecsinben.
A moldvai Bákó városától huszonöt kilométerre lévő kis településen a Böjte Csaba dévai ferences szerzetes által irányított Dévai Szent Ferenc Alapítvány segítséget nyújt a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének (MCSMSZ) egy iskolaközpont felépítéséhez. Ennek alapkövét tették le ünnepélyesen pünkösdvasárnap azon az ünnepségen, amelyen többek között részt vett Mádl Dalma, a köztársasági elnök jószolgálati úton Romániában tartózkodó felesége és a magyarországi politikai élet számos képviselője.
Böjte Csaba az ünnepség előtt az MTI-nek felidézte: január elején a csángómagyarok szövetsége a Szent Ferenc Alapítványhoz fordult azzal a kéréssel, hogy segítsen egy olyan iskolaközpont felépítésében, ahol a jövőben a csángómagyar gyermekek anyanyelvükön tanulhatnak majd.
Az alapítvány tizenöt hektár földet vásárolt Rekecsinben az iskolaközpont felépítéséhez. A tervek szerint a komplexum iskolát, kollégiumot, étkezdét, tornatermet, játszóteret, sportpályát és több más épületegységet foglalna magában. Egy közeli telken tanári lakásokat is építenének. Böjte Csaba elmondta: első lépésként meg kell szerezni a román hatóságoktól az építési engedélyt, s remélhetőleg 2006 tavaszán meg is lehet kezdeni a központ építését.
vissza az elejére
NAPIRENDEN
Vérgyűjtés
(5. old.)
Gyarapodik a városi kórház vérkészítmény-tartaléka. Újabb vérgyűjtési akcióra kerül sor kedden, május 17-én reggel 8 órai kezdettel a tordai Poliklinikán. A kolozsvári orvoscsoport a tordai Városi Kórház fő altatóorvosa, Ladislau Kovacsi irányításával végzi a gyűjtést. A véradók, ugyanúgy mint eddig, 300 000 lejes vásárlási utalványt és két szabadnapot kapnak. Ugyanakkor egy buszvonalra fél áron vásárolhatnak bérletet.
vissza az elejére
Bethlen-napi együttlétek Nagyenyeden
Véget értek a Kollégiumi napok
(5. old.)
A Kollégium hagyományossá vált ünnepi napjain (amelynek megnyitójára, amint azt szombati lapszámunkban megírtuk, pénteken délben került sor a Bethlen Gábor Kollégium udvarán) szép számmal gyűltek össze szülők, tanárok, diákok, véndiákok, érdeklődő városi polgárok és vendégek. Szöcs Ildikó igazgatónő a rendezvény célját nemes egyszerűséggel ünnepi együttlétnek és bemutatkozásnak" nevezte, ami mögött a három igazgatónő (Szőcs Ildikó, Kónya Mária, Demény Piroska) és a tantestület komoly munkája áll.
A csaknem háromnapos rendezvény lépten-nyomon nyújtott valami figyelemre méltót az érdeklődő számára. Kiemelkedő volt Nanszákné Dr. Cserfalvi Ilona, a Debreceni Tanítóképző Főiskola aligazgatójának és egyben tanárának előadása a gyermekközpontú pedagógiáról, amelyben a gyermekek és a szülők voltak a főszereplők, az együttműködés és az egymásra figyelés volt a mozgatórugó. Érdekes színfoltjai voltak az ünnepi napoknak a szavalóverseny, illetve az esszé és rajzpályázat kiértékelése, Dr. Kállay István professzor előadása Japánról, a könyvbemutató, amit Simon János leköszönt igazgató tartott, valamint a ki mit tud vetélkedő Bocskai Istvánról és koráról.
A magyar kultúrát becsülő vendégek a bőség zavarával küszködtek. Feltűnést keltett és méltán szép sikert aratott az elemisták műsora és a kollégium népi táncegyüttesének nagyszerű előadása. Kónya Tibor iskolalelkésznek köszönhetően, a kollégium diákjai újra járják a helyi, és más erdélyi tájak táncait.
A Bethlen-napi együttlétek az együvé tartozást erősítik és a megmaradást szolgálják. A 35 éves Holányi Zoltán és a 91 éves Markó Gábor a kollégiumi rendezvények hű és állandó résztvevői. Egy forrásból táplálkoznak, pedig különböző generációk képviselői. Korban előttük és köztük még sokan vannak hasonlók. Horváth Vilmos és Erzsébet Belgiumból érkeztek, és ezúttal is védnökei és támogatói voltak a szavalóversenynek. Jelen voltak a testvériskolák képviselői, soltvadkerti és siklósi barátaink is.
Az átélt ünnepi napok a folytonosságot jelezték, de egyben az új lehetőségeket és munkastílust is felvonultatták. Visszaadni az iskola régi fényét nagy, de teljesíthető feladat, amivel a fiatal tantestület kemény munkával megbirkózhat. Az igazgatónő zárószavában ezt így fejezte ki: nem kérek lehetetlent, csak ami megvalósítható". Ezt az együtt töltött gyönyörű három nap is igazolja.
Bakó Botond
vissza az elejére
Átadták a Communitas Alapítvány alkotói ösztöndíjait
(5. old.)
A Communitas Alapítvány fiatal művészeknek szánt támogatása az erdélyi magyar társadalom szolidaritásának jelképe: fontos jelzése annak, hogy az erdélyi magyarságnak kötelessége gondoskodni művészeiről, alkotóiról hangsúlyozta Markó Béla miniszterelnök-helyettes pénteken, Marosvásárhelyen az alapítvány alkotói ösztöndíjainak átadási ünnepségén. A Bernády Házban tartott rangos eseményen számos vezető politikus és neves alkotóművész jelenlétében mintegy 23 művésznek, írónak, zenésznek, filmesnek, képzőművésznek és színésznek nyújtották át az egy évre szóló támogatást jelképező oklevelet.
A rendezvényen a szövetségi elnök mellett jelen volt Takács Csaba ügyvezető elnök, Kötő József oktatásügyi államtitkár, Szép Gyula ügyvezető alelnök, Szilágyi István író, valamint Jakobovits Miklós képzőművész.
Szép Gyula művelődésügyi ügyvezető alelnök bevezetője után Nagy Miklós Kund irodalomkritikus, a Népújság helyettes főszerkesztője méltatta a tavalyi díjnyertes képzőművészek Jakab Noémi Abigél, Károly Sándor Áron, Kiss Iringó Márta, Lestyán Csaba és Pokornyi Attila munkáit, amelyeket a közönség a központ nagytermében tekinthetett meg.
Markó Béla ünnepi beszédében úgy vélte, az ösztöndíj értéke többféleképpen mérhető, ám leginkább annyit ér, amennyi szolidaritást, törődést kifejez. Nem hiszek abban, hogy a művészetek nehéz körülmények között is érvényesülni tudnak, és hiszek abban, hogy művészeinknek, fiatal tehetségeinknek megfelelő életkörülményeket kell teremtenünk mutatott rá az RMDSZ elnöke, aki szerint, a Communitas alapítványnak az a dolga, hogy fenntartsa és bővítse az erre fordított támogatásait. Markó Béla ezért fontosnak tartotta, hogy az immár harmadik éve átadott ösztöndíjak nemcsak értékükben, hanem számukban is növekedtek. Az idén ugyanis a hat irodalmi, öt képzőművészeti öt színművészeti és öt zenei műfajban adott ösztöndíj mellett három alkotó filmművészeti kategóriában részesült támogatásban. Irodalmi alkotói kategóriában nyert László Noémi, Gergely Edit, Farkas Wellmann Endre, Király Zoltán, Páll Zita és Papp Attila Zsolt, a képzőművészeti kategória díjában részesült Kiss Melinda, Debreczeni Botond, Márton Katalin és Baász Orszolya, a színművészeti díjra érdemesült Váta Lóránd Mihály, Béres László, Kézdi Imola, László Csaba és Székely Melinda. A zeneművészeti kategória nyertesei: Bene Zoltán, Tóth Ágnes és a Flauto Dolce együttes, Kulcsár Szabolcs, Gergely Bálint Ákos és Kolcsár Péter. A filmművészeti ösztöndíjban Csont Zsombor, Zágoni Balázs és Bálint Artúr részesült.
Az ünnepség a tavalyi díjazottak műsorával zárult: énekelt a Schola Gregoriana Monostoriensis kamarakórus, majd Zayzon József színművész Farkas Wellmann Éva versét olvasta fel. Lászlóffy Zsolt zeneszerző Viszonyok című művét adta elő, Tompa Klára színművésznő Gáll Attila-verset szavalt, Béres Melinda hegedűn, Horváth Zoltán pedig zongorán játszott.
vissza az elejére
Megvádolták a miniszterelnököt
(5. old.)
A Román Televízióra gyakorolt politikai nyomással és a tévétársaság ügyeibe való legsúlyosabb beavatkozással vádolta meg tegnap egy nyílt levélben Călin Popescu Tăriceanu miniszterelnököt a tévétársaság elnök-igazgatója, Valentin Nicolau. Mivel megígért az RMDSZ-nek egy olyan kisebbségi törvényt, amilyent azok szeretnének, cserébe egy ellene" szavazatot kért egy vizsgálóbizottságban. Az egykori humanista párt szavazatáért pedig azt ígérte, hogy az Antena 1 megszabadul a Román Televízió jelentette konkurenciától, olvasható a levélben.
A kormány szóvivőjének közleménye szerint Valentin Nicolau valótlanságokat állít, de súlyos kijelentéseket fogalmazott meg, amelyeket először bizonyítania kellene. A közlemény szerint Nicolau éppen ellenkezőleg cselekedett, mert ahelyett. hogy közszolgálati televíziót teremtett volna, hűségesen kiszolgálta a régi vezetőség érdekeit.
vissza az elejére
Rossz pénzgazdálkodás az egészségügyben
(5. old.)
Az egészségügyre szánt pénzalap nem kevesebb, mint az elmúlt években, csupán rosszul osztják be őket, jelentette ki Mircea Cinteză egészségügyi miniszter Marosvásárhelyen, az első gyermekszívkórház megnyitóján. Miután a 2005. évi költségvetés kidolgozása után úgy tűnt, hogy fellélegezhetnek, mert valamicskével több pénzt fordíthattak az egészségügyre, két utólag megjelent jogszabály váltotta ki a jelenlegi krízishelyzetet. Az egyik rendelkezés az egészségügyi személyzet keresetének növeléséről szólt, ez megindokolt rendelkezés, a másik ellenben a kompenzált gyógyszerek esetében túlságosan szabadjára engedte az eseményeket, vélekedett a miniszter. A pluszban alkalmazott ártérítést nem foglalták bele a költségvetésbe, és csak az ez által okozott hiánynak a pótlásával juthatnak egyenesbe.
Vasárnapi rendkívüli sajtóértekezletén Mircea Cinteza figyelmeztette a gyógyszerforgalmazókat, hogy döntésük a kórházak ellátásának felfüggesztéséről súlyosan érinti azoknak az intézményeknek a betegeit, amelyek törlesztették már adósságaikat. Az egészségügyi miniszter szerint a forgalmazók válságos helyzetet teremtettek csupán azért, hogy minél több nyereséghez jussanak, nem gondolva arra, hogy egyúttal az ország összes betegét büntetik. Teszik ezt olyan körülmények között, amikor a valóságban a kórházak 70%-a tiszteletben tartotta a magáncégekkel kötött megállapodását. Cinteza szerint országosan alig 38 kórház tartozik a 20032004 kifizetéseinek 90%-ával, és 2005 április végén sokkal jobban álltak a törlesztésekkel, mint az elmúlt év júniusában. A tavalyi év költségvetését túlhaladó, körülbelül 300 milliárd lej egy megjelenés előtt álló törvény tárgyát képezi, és rövidesen törvényesen ki lehet fizetni az adósságot. A kórházak elkésett tartozása, az a 200 milliárd lej, amelyet április 30-ig ki kellett volna fizetni a forgalmazóknak, csak 7%-át képezi ezek üzleti forgalmából.
Hétfőn a miniszter tárgyalásokat kezd külföldi forgalmazókkal, akik jelezték, hogy belépnének a romániai piacra.
vissza az elejére
Közeleg az Omega-koncert
(5. old.)
Öt nap van hátra a május 21-i, marosvásárhelyi Omega-koncertig, így már a rajongókkal való találkozók időpontjait is leszögezték a turné szervezői.
Szepessy László, az RMDSZ Elnöki Hivatalának igazgatója, az erdélyi koncert szervezője elmondta: a látogatás csütörtökön, május 19-én, Marosvásárhelyen kezdődik, ahol az együttes tagjai délelőtt 11 órakor a Kultúrpalota Tükörtermében tartanak sajtótájékoztatóval egybekötött közönségtalálkozót. Ezt követően a délután folyamán a közismert zenészek látogatást tesznek Parajdon, csütörtök este pedig már Szovátán lesz az Omega: a csapat este 8 órakor, a Szováta szállóban találkozik a rajongókkal. A körút másnap, május 20-án Gyegyószentmiklóson folytatódik, ahol az együttes este 7 órakor a helyi Muskátli vendéglőben tart hasonló közönségtalálkozót, miután Gyergyószárhegyen, a Gyilkos-tónál, valamint a Békási-szorosban kirándulnak. A koncert napján, május 21-én, szombaton az Omega ismét Marosvásárhelyen lesz, ahol a csapat Markó Béla miniszterelnök-helyettessel, az RMDSZ elnökével is találkozik.
Az este 8 órakor, a Ligeti Stadionban tartandó ingyenes szuperkoncertre több tízezer embert várnak a szervezők.
Az 1-es, 4-es és 5-ös oldalakat szerkesztette: Újvári T. Ildikó
vissza az elejére
SZÁMÍTÁSTECHNIKA, INTERNET
Problémák adódtak a Google legújabb szolgáltatása körül
(6. old.)
A Google által nemrég indított Web Accelerator elnevezésű szolgáltatást váratlanul leállították, a hivatalos indoklás szerint azért, mert a rendszer nem volt képes kiszolgálni a fokozott érdeklődést. Egyes források azonban technikai nehézségeket emlegetnek.
A Web Acceleratort mint neve is jelzi azért hozták létre, hogy a Google központi hálózatán keresztül számottevően gyorsabbá tegye az egyes weboldalak letöltését DSL és kábeles hálózatokon keresztül. Ezt a feladatot a program részben a szolgáltató speciális szervereinek igénybevételével, részben pedig a meglátogatni kívánt site-ok tartalmának tömörítésével oldja meg, legalább is elméletileg. Ugyanis nem sokkal publikálása után máris beszűntették a szoftver elérhetőségét, így a Google látogatói a közeljövőben kénytelenek lesznek megelégedni a jól megszokott, és továbbra is rendelkezésre álló netes alkalmazásokkal. A szolgáltatás weblapján olvasható információk szerint a program szabad elérésének visszavonására azért volt szükség, mert a hatalmas érdeklődés nyomán a felhasználók igen hamar kimerítették az eredetileg meghatározott, maximális letöltési adatmennyiséget. Ezt a magyarázatot azonban sokan fenntartásokkal kezelik, hiszen a cégnek már igen nagy tapasztalata van a tömeges Internet-felhasználói igények kiszolgálásában, ezért több fórum inkább a programban váratlanul felfedezett kritikus hibára gyanakszik. A vállalat a szolgáltatás linkjén a fentiek mellett arról is tájékoztatást ad, hogy már gőzerővel dolgoznak a kapacitás jelentős megnövelése érdekében. A béta tesztelés fázisában egyébként csak Európában és Észak-Amerikában működik a Web Accelerator, melynek rendszerkövetelményei a következőképpen alakulnak: Windows XP, vagy Windows 2000 SP3+ operációs rendszer, illetőleg 5.5+ vagy Firefox 1.0+ böngésző. A Google szóvivője ugyanakkor valamennyi magánfelhasználó megnyugtatása érdekében közölte, hogy programjuk működéséhez nincs szükség több információra, mint amennyihez egyébként az Internet használata során bárki hozzájuthat.
Sum Szabolcs
www.computerworld.hu
Számít a méret
A Toshiba 45 GB-ra növelte a HD DVD lemezek méretét. A HD DVD konzorciumot vezető Toshiba bejelentette, hogy rendszerében a lemezek kapacitása elérte a 45 GB-ot, ezzel megközelítette a Sony által felállított mércét. A két vállalat között a hároméves csatározások után hónapok óta tárgyalások folynak a két szabvány egyesítéséről. A Toshiba HD DVD-je az olcsóbb hordozókkal, a Sony Blue-ray technológiája pedig kapacitásával hívta fel a figyelmet magára. Az elemzők szerint a Toshiba mostani bejelentése részben arra is szolgálhat, hogy erősítse a vállalat helyzetét a tárgyalásokon. A HD DVD legnagyobb problémájaként a tetszetős induló tárhelyek nehézkes növelésében látják, a 45 GB-os lemez sem írható, csupán olvasható lemez. A Sony jelenleg 50 GB-nál tart, így szinte kiegyenlítettnek tűnhet a verseny, ám ez a cég a közeljövőben tervezi elérni a 100 GB-ot, és néhány éven belül már akár 200 GB kapacitást is biztosíthat.
Super 3G szabványt az Ericssontól
Az Ericsson műszaki igazgatója szerint a cég partnereivel együtt két-három éven belül elkészül a szupergyors mobiltelefonos hálózati infrastruktúrához szükséges technológia kifejlesztésével. Hakan Eriksson kedden úgy nyilatkozott, hogy az új mobil-adatátviteli szabvány valamivel több, mint két éven belül napvilágot láthat. Szerinte a Super 3G technológia révén 100 megabájt/s-os sebességet lehet majd elérni: a jelenlegi vezetékes szélessávú internetes kapcsolat is csak ennek körülbelül a tizedét tudja, míg a mostanában elterjedő harmadik generációs szélessávú mobilhálózatok 1 megabájt/s-ra képesek.
vissza az elejére
Interaktív könyv a kisvállalati informatikáról
(6. old.)
Az Amazon.com-on is értékesítik a nemrég megjelent, a kisvállalkozások informatikai hátterének Microsoft alapú biztosítását bemutató szakkönyvet.
A NetAcademia Oktatóközpont gondozásában kiadott Small Business Server 2003 című kötet az azonos nevű Microsoft termék kapcsán nem csak a kisvállalatok informatikusainak, hanem azok dolgozóinak és ügyvezetőinek is hasznos, mivel a vállalatok hatékonyabb működését lehetővé tévő információkkal szolgál. A könyv ugyanakkor túlmutat az olvasmányos élményeken, hiszen az egyes fejezetekben bemutatott fontosabb megoldások egy interaktív online szolgáltatás révén azonnal ki is próbálhatók.
A Small Business Server 2003 (SBS 2003) a Microsoft kisvállalatokra szabott informatikai megoldása, és tartalmazza mindazokat a funkciókat, illetve szolgáltatásokat, amelyekre egy kisebb cégnek a gyorsabb, olcsóbb és hatékonyabb működés érdekében szüksége lehet. Habár az SBS 2003 kezelését a Microsoft egységes varázslókba foglalta össze, igen összetett termékről van szó, amely az Exchange Server révén biztonságos e-mail és internetkapcsolatot és az ismeretek megosztására szolgáló, Windows Share Point Services alapú intranet megoldást is tartalmaz. A szolgáltatások között megtalálható még az akár mobileszközökkel is kombinált távelérés, a kiszolgáló felügyelet, az ügyfélszámítógépek kezelése, valamint a mentés és helyreállítás.
vissza az elejére
Hírbazár
(6. old.)
@ Új, előnyösebb RDS CableLink bérletek. Javított a CableLink Internet hozzáférési lakossági bérletek paraméterein az RDS. Az új ajánlat többnyire kétszeres sávszélességet és kétszeres, háromszoros adatmennyiséget foglal magába. Részletes információk a www.rdslink.ro címen érhetők el.
@ Vegyes vállalatot hozott létre Kínában a Microsoft. A Microsoft a kínai Shanghai Alliance Investment Ltd (SAIL) céggel vegyes vállalatot hozott létre MSN internetes szolgáltatásának kiterjesztésére. A Microsoft az igen elterjedt szoftverkalózkodás ellenére nagyon ígéretes piacnak tartja Kínát, ahol még 1998-ban létrehozta első kutatóközpontját. Az MSN Messenger és a Hotmail szolgáltatások egy ideje már hozzáférhetők a távol-keleti országban, ám a Microsoft a vegyes vállalaton keresztül bővíteni szeretné a kínálatot. A Microsoft a terjeszkedés részeként szeretné megvásárolni a kínai TSSX mobilszoftver-fejlesztő cég eszközeit, majd erre alapozva az MSN-nek a mintegy 340 millió helyi mobilfelhasználó igényeire szabott verzióját kidolgozni. A cél érdekében egy mobiltelefonos kutató-fejlesztőközpontot is létrehoznak majd a kiemelt gazdasági övezetbe tartozó Sencsenben (Shenzhen).
@ Új Microsoft Office 2006-ban. Bill Gates hivatalosan bejelentette, hogy a szoftveróriás jövőre kiadja az Office programcsomag megújított verzióját. Az utóbbi időben a találgatások is ezt az időpontot valószínűsítették, és tulajdonképpen el is jött az ideje, hiszen az utolsó nagyobb változtatás Office-on még 2003-ban történt. Az új szoftver(ek) legfontosabb újdonságairól csak néhány általános részletet árult el Gates: így például azt, hogy az Office 12 az eddigieknél gazdagabb munkaerő-nyilvántartó, másolásvédelmi, szervező, dokumentumkezelő és -megosztó, valamint üzleti alkalmazásokkal rendelkezik majd. Egyes szakértők és elemzők tudni vélik, hogy az új programcsomag a korábbinál több, a munkacsoportok együttműködését támogató szerveralkalmazást, valamint egy új Excel szerververziót is tartalmaz majd, ezt azonban a Microsoft részéről nem erősítették meg.
@ 300 dollár alatti Linux PC. Az indiai technológiai cég, az Encore Software olcsó Linux alapú mobil számítógépet vezetett be. Az új masina neve: Mobilis az Intel XScale PXA255 200/400 MHz processzoron alapul, és 128 MB SDRAM memóriát tartalmaz. Jellemzője a 7,4 hüvelykes VGA LCD képernyő, a felcsavarható billentyűzet, az érintésre érzékeny képernyőhöz a tollbemenet és a 6 óra telepélettartam. A hordozható PC súlya mindössze 750 gramm. A gép egy változata, a Mobilis Wireless integrált billentyűzettel kerül forgalomba, míg harmadik változata, a SofComp, ultra-kisméretű asztali számítógép, amely szabványos CRT monitort tartalmaz. Mind a három termék támogatja az indiai nyelvet, amely mindegyik modellbe be van építve. A kis gépek olyan alkalmazásokhoz használhatók, mint a szövegfeldolgozás, táblázatok készítése, személyes információk feldolgozása, e-mail, webböngészés és szöveg-beszéd gép. A Mobilis Wireless modell GPS vevőt és GPRS vezeték nélküli modemet tartalmaz. A vállalat hivatalosan bejelentette, hogy a Mobilis változat támogatja a Windows CE operációs rendszert is. Az alapmodell, a Mobilis ára 230 dollár, a TFT képernyővel és integrált billentyűzettel felszerelt változatot 277 dollárért lehet megvásárolni. Az asztali SofComp modell katódsugárcsöves monitorral szintén 230 dollárért kapható. Ezek irányárak, amelyek az év folyamán a termelés volumenének függvényében változhatnak.
@ Google Kínában? A legfrissebb hírek szerint a Google-nek sikerült ez, ami oly sok vetélytársának nem, engedélyt kapott egy Kínában felállítandó külön részleg megalakítására. Amennyiben a cég leányvállalatot hozhat létre Kínában, akkor a keresőpiac fölötti uralom megszerzésért többek között a Yahoo-val vérre menő harcot folytató cég a világ második legnagyobb piacán vetette meg a lábát. A vállalathoz közeli források már azt is tudni vélik, hogy a teljesen különálló egység helyi munkaerőt fog alkalmazni, melynek toborzása már meg is kezdődött.
Forrás: www.prim.hu
vissza az elejére
HIRDETÉS
Ingatlan
(7. old.)
Komoly vevő első osztályú, 5460 négyzetméteres (23 szobás) lakást vásárolna Kolozsváron (Hajnal, Györgyfalvi, Grigorescu), 3538 000 euróig. Ügynökségek kizárva. Telefon: 0742-033617, 0740-562240, 16 óra után. (M)
vissza az elejére
SPORT
LABDARÚGÁS
A-osztály 26. forduló
Majdnem döntetlen...
(8. old.)
Igazságtalan fővárosi győzelemmel ért véget a Bukaresti SteauaKolozsvári CFR-Ecomax találkozó: a katonacsapat nem létező szabálytalankodásra ajándékba kapott büntetőből lőtte be a találkozó egyetlen gólját. A CFR-nek akadt néhány jó helyzete a legnagyobbat Anca lőtte el, amikor egyedül maradt az ellenfél kapusával, és mellé lőtt , de a Steaua is járt még közel a gólhoz, hiszen egy kapufát is lőtt, s jónéhányszor megtornásztatta Ştef kapust. Az eredmény azt jelenti, hogy az utóbbi néhány mérkőzésen formahanyatlásban lévő Steaua fontos három pontot szerezve megerősítette vezető helyét a tabellán, a nap rangadója előtt 5 ponttal vezet a második Dinamó előtt, s ha a lapzárta után véget ért DinamóRapid mérkőzés netalán döntetlennel ér véget, úgy nagy valószínűséggel már nem veszítheti el a bajnoki címet.
Tisztázódni látszik a helyzet a tabella alsó felében is: a három fő kiesőjelölt közül kettő lépett pályára lapzártáig, de egyikük sem tudott győzni, így a hátralévő négy fordulóban már valóban csak csodával határos módon menekülhet meg a másodosztály elől.
Eredmények: Krajovai UBesztercei Glória 11 (Pleşan 82., illetve Coroian 67.), Gyulafehérvári ApullumGalaci Oţelul 04 (V. Iacob 3 11., 22., 53., Oprea 72.), Bukaresti SteauaKolozsvári CFR 10 (Rădoi 12., perc, 11-esből), Jászvásári PoliBukaresti Naţional FC 12 (Gavatorta 13., illetve S. Radu 39. 11 m, Chihaia 90+3.), Bukaresti Sportul StudenţescBákói MFC 10 (Bucur 36., 11-esből), Piteşti-i Argeş FCTemesvári Poli 00. A Konstancai FarulBrassói FC, valamint a DinamóRapid találkozók lapzárta után értek véget.
1. Steaua 26 16 6 4 4216 54
2. Dinamó 25 16 1 8 4527 49
3. Rapid 25 14 6 5 4224 48
4. Naţional 26 13 6 7 4432 45
5. Farul 25 12 7 6 3322 43
6. Temesvár 26 11 5 10 3332 38
7. Sportul 26 10 7 9 3127 37
8. Galac 26 11 4 11 2424 37
9. Piteşti 26 7 11 8 2932 32
10. Bákó 26 7 9 10 1723 30
11. CFR 26 7 9 10 2939 30
12. Glória 26 8 5 13 3539 29
13. Jászvásár 26 7 8 11 2438 29
14. Apullum 26 5 8 13 2451 23
15. Brassó 25 5 6 14 2436 21
16. Krajova 26 4 8 14 2337 20
(balázs)
vissza az elejére
Arany Ászok 28. forduló
Bajnok a DVSC
(8. old.)
A labdarúgó Arany Ászok Liga 28. fordulójában a tavaly győztes Ferencváros kétgólos vereséget szenvedett a Pécs otthonában, s ezzel eldőlt, hogy a Debreceni VSC-AVE Ásványvíz nyerte az élvonalbeli bajnokság 20042005-ös kiírását. A debreceniek ugyanis hazai pályán fölényes győzelmet arattak a már biztos kieső Békéscsaba felett, s két fordulóval a pontvadászat vége előtt nyolc pontos előnnyel állnak a tabella élén. A dobogóért harcoló Győr egygólos sikert aratott a Magyar Kupa-győztes, megyei rivális Matáv Sopron ellen, s ezzel feljött a második helyre, miközben az MTK-ban pályára lépő Illés Béla 511. magyar bajnokiján szerepelt, s ezzel csúcstartó lett.
Eredmények: DVSC-AVE ÁsványvízElőre FC Békéscsaba 51 (Bogdanovics 28., Sándor T. 2 37., 55., Éger 40., 11-esből, Szatmári 72., illetve Hegedűs 84., öngól), ZTE FCLombard FC Pápa 52 (Sabo 13., Kincses 60., öngól, Sebők V. 62., 11-esből, Sebők J. 73., Józsi 76., illetve Medved 2 36., 86., előbbi 11-esből), Fehérvár FCNyíregyháza 53 (Györök 13., Nagy D. 2 27., 65., Lattenstein 54., Kuttor 74., illetve Cipf 64., Kenesei Z. 2 80., 90.), Győri ETO FCMatáv FC Sopron 10 (Kenesei K. 6.), MTK BudapestNABI Kaposvár 00, Budapest HonvédÚjpest FC 11 (Miro 65., illetve Bükszegi 44.), Diósgyőr BFCVasas 00, Pécsi MFCFerencváros 20 (Lipcsei 14., öngól, Horváth Gy. 90.).
Az Arany Ászok Liga állása:
1. DVSC 28 18 5 5 5322 59
2. Győr 28 15 6 7 4028 51
3. FTC 28 15 5 8 5129 50
4. Újpest 28 13 10 5 5332 49
5. MTK 27 14 8 5 3924 49
6. ZTE 28 12 5 11 4440 41
7. Sopron 27 11 7 9 4241 40
8. Fehérvár 28 11 8 9 4234 38
9. Honvéd 28 10 5 13 3756 35
10. Diósgyőr 28 10 4 14 3742 34
11. Pécs 28 8 9 11 2732 33
12. Vasas 28 10 2 16 3245 32
13. Kaposvár 28 7 9 12 3044 30
14. Pápa 28 7 6 15 3944 27
15. Nyíregyh. 28 5 10 13 3757 25
16. Békéscs. 28 4 7 17 2457 15
Az MTK-tól 1, a Békéscsabától 4, az FC Fehérvártól 3 pontot levontak.
vissza az elejére
B-osztály 26. forduló
Újabb éllovasváltás
(8. old.)
Izgalmas utolsó fordulók elé néznek a feljutásért küzdő csapatok és szurkolóik a B osztály 3. csoportjában, ugyanis négy fordulóval a bajnokság zárulta előtt ismét éllovasváltás történt: a zsilvölgyi bányászok által kitűzött jutalomért 1000 dollár játékosonként játszó Borosjenői Tricotajenak sikerült botlásra kényszerítenie az éllovas Medgyesi Gázmetánt, amely az utolsó másodpercekben berúgta ugyan a győztes találatot, de azt nem létező lesállás miatt a bíró nem adta meg. Így a medgyesiek egyetlen ponttal tértek haza Borosjenőről, miközben a tabella-második Zsil a biztos kieső Aradi EAC pályáján éppen csak győzött az utolsó negyedórában szerzett góllal (a medgyesiek 30 milliót ígértek fejenként az EAC játékosainak győzelem esetén!), de a nehezen megszerzett három pontnak köszönhetően ismét átvette a vezetést igaz, a medgyesiek csak szerényebb gólarányuk miatt szorultak a 2. helyre.
Megyénk csapatai közül csak kettő játszott, mivel az U FC szabadnapos volt. A désiek idegenben szenvedtek minimális arányú vereséget, de őrzik 12. helyüket, s úgy tűnik, megmenekülnek a kieséstől. Az aranyosgyéresiek eközben hazai pályán arattak minimális arányú sikert, Mâţiu korán, a 4. percben szerzett góljának köszönhetően. A Sodrony-ipar a 26. perctől emberelőnyben játszott, de újabb gólt már nem tudott szerezni.
Eredmények: Aranyosgyéresi SodronyiparZilahi Armătura 10, Nagyszalontai LibertyAvasfelsőfalui Avas 41, Nagyváradi FCAradi UTA 21, Aradi EACPetrozsényi Zsil 01, Nagyszentmiklósi EgyesülésDévai SK 20, Borosjenői TricotajeMedgyesi Gázmetán 11, Szatmárnémeti OlimpiaDési Egyesülés 10.
1. Zsil 24 16 5 3 4917 53
2. Medgyes 24 16 5 3 4118 53
3. Nagyvárad 25 13 6 6 3521 45
4. Olimpia 24 13 4 7 3218 43
5. Liberty 25 9 9 7 3231 36
6. Zilah 24 8 11 5 3724 35
7. U FC 24 10 4 10 3730 34
8. Sodronyip. 25 9 7 9 2533 34
9. Borosj. 24 9 5 10 3642 32
10. UTA 24 8 5 11 2530 29
11. Déva 24 7 6 11 2532 27
12. Dés 24 7 4 13 2536 25
13. Nagysz. 24 6 7 11 1831 25
14. Avas 24 6 1 17 1846 19
15. EAC 25 1 9 15 1339 12
(balázs)
vissza az elejére
C-osztály 22. forduló
Megyei rangadó Tordán három büntetővel
AranyosOlimpia 21 (11)
(8. old.)
Fordulatokban és izgalmakban igazán bővelkedő mérkőzést láthatott a tordai közönség a két egyforma képességű csapat megyei rangadóján, amelyen, ha végül is a hazaiak nyertek, az inkább a szerencsének köszönhető. A győzelem azonban nagyobb arányú is lehetett volna, hiszen Tegean Răzvan kolozsvári játékvezető nem kevesebb, mint három büntetőt ítélt a tordaiaknak, amelyből a hazaiak csak egyet érvényesítettek, a 3. percben, Pop Doru révén. Ugyanő lőtte el a második büntetőt a 45.percben, de csapattársa, Filip sem volt szerencsésebb a 68. percben. Eközben, pontosabban a 22. percben a Szamos-partiak kiegyenlítettek a középpályás Moteţ révén, és sokáig úgy nézett ki, hogy pontosztozkodással zárul a találkozó. A 87. percben azonban Chiorean óriási lesből volt eredményes, s a bíró megadta a találatot, bár még a hazaiak is elismerték, hogy szabálytalan volt a találat.
A nézők különben izgalmas, jó színvonalú mérkőzést drukkolhattak végig, amelyen Gheorghe Vasile szamosújvári edző játékosai megérdemeltek volna egy döntetlent. Így viszont sorozatban harmadik vereségüket szenvedték el.
A két csapat: Aranyos: Mikház Paraschiv, Avram, Kilin, Goia Cocoară, Marcu (51. perc Bărăian), Pop Doru David, Petrescu (55. perc Chiorean), Bucur. Olimpia: Coşeriu Lonca, Bagiu, Nicoară. Streinu Moteţ, Albu, Felner (84. perc Pop Antoniu) Nicula, Drăgan (80. perc Crăciun), Rózsa.
Erkedi Csaba
További eredmények: Besztercei Glória IIBethleni Szamos-Gáz 11, Nagybányai FCSzatmárnémeti Szamos 11, Nagykárolyi VictoriaSarmasági Bányász 51, Szatmárudvari FlorenţaBelényesi Bihar 10. A visszalépett Nagybányai Glória szabadnapos volt", a Felsőszőcsi FCKolozsvári Tudomány találkozót kedden bonyolítják le.
1. B. Gloria 20 16 2 2 418 50
2. Victoria 19 12 2 5 4216 38
3. Bethlen 21 11 3 7 3723 36
4. Torda 20 12 0 8 4028 36
5. Szamos 20 11 2 7 3523 35
6. Olimpia 20 11 2 7 2820 35
7. Florenţa 20 8 6 6 2624 30
8. Nagybánya 20 10 5 5 3013 28
9. Bihar 20 8 4 8 1719 28
10. Sarmaság 20 6 4 10 2732 22
11. F.szőcs 20 4 5 11 2039 17
12. Tudomány 20 3 1 16 2264 10
13. N. Gloria 20 0 0 20 763 0
A Nagybányai FC-t 7 ponttal megbüntették.
(balázs)
vissza az elejére
KÉZILABDA
Értékes győzelem: még elkerülhető a kiesés
(8. old.)
utolsó sípszó előtt, 44 perc után újból a hazaiaké volt a vezetés (33:31). Pontosan egy perccel a vége előtt Crăciun ugyan begyötört még egy gólt, de ezután az agresszív védekezésnek köszönhetően már lehetetlen volt közel jutni a kolozsvári kapuhoz. Crăciun ellen az utolsó másodpercben szabálytalankodnak, s így időn túli kilenc métereshez jutott a Selmont, amelyet Geiger próbált érvényesíteni a kettős sorfalon túlról sikertelenül.
Gólszerzők: Kolozsvár Kolozsvári U JolidonNagybányai Selmont 33:32 (15:18)
Kiélezett, az utolsó utáni másodpercekig izgalmas találkozót láthattak szombat délelőtt a Kolozsvári U Jolidon női kézilabdacsapatának szurkolói: a Nagybányai Selmont több mint méltó ellenfélnek bizonyult a kolozsváriak utolsó hazai mérkőzésén. Jó kezdés után (1:0, majd 2:1) gyorsan fordult a kocka, a rendkívül hatásosan játszó Kengyel góljaival (2:3), amelyekre viszont Deac válaszolt (7. perc, 4:3). Miután Gherman három góljával kettőre nőtt a hazaiak előnye (8:6), Kengyel hetesével előbb egyenlített, majd kétpontos vezetésre tett szert a Selmont ezúttal Crăciunnak köszönhetően (8:10).
Az U hét perccel a félidő vége előtt egyenlített (12:12), de ezután a Selmont és Geiger percei jöttek, három góljával ugyanekkora előnyhöz juttatta a nagybányaiakat (13:16), amit meg is őriztek a szünetig (15:18).
A második félidő semmivel sem indult jobban a házigazdák számára, mint ahogy az első befejeződött: egy percnyi játékidő után tovább nőtt a vendégek előnye (15:19). Ráadásul Pop Maria és Osan kétperces kiállításait sem tudta kihasználni az U, amelyben egyedül Senocico (8 gól a második félidőben) tartotta a lelket. A felzárkózásra a félidő közepéig kellett várni 13. perc: 21:24; 16. perc: 25:25), de a roham ellenére sem sikerült megszerezni a vezetést, sőt, hat perccel a vége előtt ismét 2 gól volt a vendégek előnye (29:31). Egy újabb kétperces kiállítás azonban elég volt a fordításhoz, s Gherman két hetesével, valamint Senocico és Bârsan góljaival három perccel az: Senocico 10; Gherman 9 (5 hetes), Deac 5, Tudorache 3, Bârsan 3, Amariei 1, Cotârlă 1; Selmont: Kengyel 15 (7 hetes), Crăciun 7, Geiger 5, Pomo- haci 2, Pop Maria 1. A találkozót Ghiocel Bejenariu (Piteşti) és Octavian Pripas (Rm. Vâlcea) vezette.
A két szebb napokat is megért csapat a 9., illetve a 12. helyet foglalja el a tabellán, a Selmont 9., 19 ponttal, míg az U-Jolidon 12., 14 ponttal, s mostani győzelmének köszönhetően még van esélye arra, hogy bent maradjon az élvonalban.
Balázsi Pál Előd
vissza az elejére
A Steaua a bajnok
(8. old.)
A Bukaresti Steaua szerezte meg a bajnoki címet rögbiben, mi-után a szombati döntőben a szintén fővárosi Dinamót győzte le. A szoros mérkőzés végeredménye: 2518, ezzel tehát a bajnokság végső sorrendje: 1. Steaua, 2. Dinamó, 3. Nagybányai Remin, 4. két évben ezüstérmes Svédországot.
Eredmények: CsehországSvédország 32 (00, 11, 11, 10), KanadaOroszország 43 (30, 12, 01).
A 4. helyről rajtoló Talmácsi Gábor Kolozsvári U.
(-bb)
Két döntetlennel folytatta szereplését Polgár Judit a XX-as kategóriájú, 300 ezer euró összdíjazású szófiai nemzetközi sakktornán: a sötét bábukat vezetve az ukrán Ruszlan Ponomarjovval, és világossal pedig a bolgár Veszelin Topalovval remizett.
Az angol Michael Adams megverte a klasszikus világbajnoki címet védő orosz Vlagyimir Kramnyikot.
Az utóbbi két évben aranyérmes kanadai válogatott jutott elsőként az ausztriai jégkorong-világbajnokság vasárnapi fináléjába, ahol Csehországgal találkozik. Ez utóbbi hosszabbítás után győzte le az utóbbi a hatodik, Tóth Imre pedig a kilencedik helyen végzett a 125 kcm-esek között a gyorsaságimotoros-világbajnokság negyedik futamán, a Le Mans-i Francia Nagydíjon. Tóth (Aprilia) a 19. helyről rajtolhatott, teljesítménye amely pályafutása legjobb eredményét hozta bravúrosnak mondható. A küzdelmet végig vezetve a 18 éves svájci Thomas Lüthi nyerte, aki pályafutása első GP-sikerét aratta.
Az oldalt szerkesztette: Balázs Bence
|