2005. július 26.
XVII. évfolyam, 172. szám

 

KRÓNIKA VÉLEMÉNY NAPIRENDEN KÖRKÉP GAZDASÁG HIRDETÉS SPORT
 

Web design and hosting by the

Hungarian Human Rights Foundation

Összeomlik az egyiptomi turizmus?
Csak három év múlva áll talpra az idegenforgalom

(1., 5. old.)

Főleg Marokkó, Tunézia és Törökország húzhat hasznot a hazai turisták egyik kedvenc célpontjának számító Sarm-es-Sejk-i terrormerénylet után, mivel az afrikai egzotikumokra vágyó turisták várhatóan az említett két, biztonságosabbnak tűnő észak-afrikai, illetve ázsiai országban keresnek majd látványosságokat. A lapunk által megkérdezett utazási irodák képviselői szerint még korai bevételkiesésről beszélni.

Robbantás utáni pánik. Nem mindenki mond le az egyiptomi üdülésről

Bikfalvi Márton, a Sarm-es-Sejk-i utat is ajánló kolozsvári Calibra utazási iroda igazgatója lapunknak elmondta, hogy a robbantás nem feltétlenül jelenti azt, hogy többet egyáltalán nem fognak utazni turisták az arab országba, mivel nagy ország, körülbelül akkora, mint Románia. A turisták másik kedvenc helye az egyiptomi Hurgada, ahol merényletek még nem történtek. Ezért például a tegnap este egy 138 utast szállító repülőgép landolt a Fáraók országába. Bikfalvi szerint Hurgada még mindig jelentős keresettsége azzal magyarázható, hogy itt számos román, magyar, orosz, ukrán, cseh és lengyel turista tartózkodik, a terroristák pedig főleg a nyugati államok állampolgárait tekintik célpontnak. Az igazgató szerint nem szabad eltúlozni a terrorcselekmények következményeit, mivel Törökország példája is bizonyítja, hogy a megtorpanás csak ideiglenes. Itt utoljára július 16-án 4 halálos áldozatot követelt az Égei-tenger partjainál, Kusadasi tengerparti fürdőhelyen egy minibusz elleni robbantásos merénylet, előtte azonban több terrortámadás is történt, ami csökkentette a turisták számát, akik azonban továbbra is felkeresik Törökországot. Bikfalvi szerint az emberek megszokják a félelmet, hiszen most már bárhol robbanthatnak.

Fülöp Zoltán, az Aviatica képviselője szerint is Egyiptom könnyen kikerülhet a turisztikai forgalomból, de nem végérvényesen. Becslése szerint tavalyhoz képest több mint felére csökkent az egyiptomi igénylések száma, ebből főként Tunézia, Görögország és Törökország húzott hasznot, e három ország iránti érdeklődők száma megugrott. Fülöp Zoltán nem tartja valószínűnek, hogy a Fekete-tengerpart látogatottsága jelentősen nőne, hiszen az idén már nem volt olyan keresett célpont, mint az előző években. Ez valószínű az időjárás miatt történt így. Az ottani szálloda- és turisztikai iparban szolgáló cégek alacsony árakkal próbálták vonzóbbá tenni kínálataikat, de a román tengerpartot látványosság szempontjából össze sem lehet hasonlítani Egyiptommal, amely sokkal vonzóbb ebből a szempontból, mint a hazai tengerpart.

Bánffy Béla, a Natura utazási iroda képviselője szerint Marokkó is a nyertes országok közé sorolható az egyiptomi robbantás következtében, hiszen itt is nőhet a látogatások száma. Egyiptomban a tavaly óta a turisták számának apadását árcsökkentéssel igyekeztek a turisztikai cégek egyensúlyozni, de a mostani robbantás meglehetősen csekély eséllyel kecsegteti az egyiptomiakat abban, hogy rövid időn belül ismét talpra állítsák országuk idegenforgalmát. Ezt maguk az egyiptomiak is tudják, hiszen az ottani idegenforgalmi miniszter tanácsadója szerint körülbelül csak három év múlva tér magához az idegenforgalom. Adatai szerint a cseh és a holland turisták már lemondták az összes utazást, amelynek a célpontja a Sínai-félsziget lett volna. Az idegenforgalom az egyiptomi gazdaság egyik kulcságazata, tavaly nyolcmillió turista látogatta meg az országot.

– Senki sem tekintheti magát védettnek a terrorista támadásokkal szemben, mert a terrorizmus válogatás nélkül csap le ott, ahol bír – jelentette ki Traian Băsescu államelnök. Újságírói kérdésre válaszolva, a legutóbbi nagy-britanniai, törökországi és egyiptomi robbantásokról szólva hangoztatta: a világ manapság a terrorizmus általános felerősödésével szembesül. – Értesültünk más európai fővárosok elleni fenyegetésekről is. Valójában senki sem tekintheti magát fedezékben, védettnek olyan országokban, ahol demokratikus a kormányzat. Alkalmazkodnunk kell a realitásokhoz, mert úgy tűnik, a tavasz táján kicsit enyhült az aggodalom, és kezdtük magunkat nagyobb biztonságban érezni. De én azt hiszem, ez a dolog nem játék, és a terrorizmus válogatás nélkül csap le bárhol, ahol képes rá – jelentette ki Traian Băsescu.

Borbély Tamás

vissza az elejére


Harmincan haltak meg az árvíz miatt

(1., 4. old.)

A júliusi árvizek halálos áldozatainak száma harminc, közölte utolsó adatként hétfőn Vasile Blaga belügyminiszter. Elmondta, hogy az áradások 2,4 milliárd új lej kárt okoztak. Háromezer lakóház összedőlt, további 25 ezer javításra szorul, 1300 kilométernyi országos főút rongálódott meg, 2000 kilométernyi utat tett tönkre a víz a településeken, és 699 híd is megsérült. Több mint 300 ezer hektár termőterület, továbbá 23 ezer hektár erdő és legelő került víz alá.

A mostani kár a tavaszi áradások okozta, 1,76 milliárd új lej értékű károkhoz adódik hozzá. Az ország nyugati részét sújtó, tavaszi áradások a gabona körülbelül 1 százalékát károsították meg, a júliusi károkról még nincs összesítés. A júliusi árvíz előtt úgy becsülték, hogy idén várhatóan 7,6 millió tonna búzát takarítanak be, közel annyit, mint a tavalyi 7,65 millió tonna, ami hároméves rekord volt. Romániában ősszel 2,5 millió hektáron vetettek búzát az egy évvel korábbi 2 millió hektár után.

– Az Egyesült Államok kormánya több mint 2,5 millió dolláros segélyt nyújt a romániai árvízkárosultaknak, miután a bánsági árvizek után 600 000 dollárt utalt ki. Erről Mark Taplin, az Egyesült Államok bukaresti nagykövetségének üzleti megbízottja beszélt hétfőn, sajtótájékoztatón. Taplin hozzátette, az áprilistól biztosított humanitárius segély összege eléri a 3 millió dollárt, ebből 2,6 millió dollár az élelmiszer, higiéniai termékek, hordozható hőforrások, víztisztító berendezések értéke, valamint az Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Hivatala (USAID) által folyósított vissza nem térítendő hitelek és közösségi újjáépítési projektek értéke. Az USAID ugyanakkor bútorzatot is biztosít a házak, iskolák és orvosi egységek berendezésére.

Gregory Clark ezredes, az amerikai védelmi minisztérium képviselője elmondta, az amerikai katonák takarókat, sátrakat, homokzsákokat, vizet, élelmiszert és építőanyagokat küldtek az árvízkárosultaknak. Ugyanakkor az amerikai hadsereg mérnökei műszaki támogatást is biztosítanak a romániai környezetvédelmi minisztériumnak az árvízmegelőző programok megvalósításában.

Borbély László területrendezési miniszter hétfőn bejelentette, hogy az árvizek által megrongált háromezer ház egy részének újjáépítése nem lehetséges az év végéig, ezeket 2006-ban építik újjá. „Várhatóan befejezhetjük az újjáépítést Temes és Krassó-Szörény megyében. A többi térségben is minden bizonnyal elkezdődik a házak újjáépítése, de néhány helyszín megközelíthetetlen, mivel az utat elmosta az árvíz, a mocsaras talaj pedig nem alkalmas az építkezésre. Elkezdjük a munkálatokat, aztán meglátjuk, mikor tudjuk befejezni – nyilatkozta Borbély. A területrendezési miniszter szerint idén nem lehet minden házat felépíteni pénzügyi és technikai okok miatt. Közölte, 24 millió euró áll rendelkezésre, az összeget várhatóan a jövő héten kiegészítik – ebből az alapból mintegy 1700–2000 házat építenek újjá.

Magyarország vízkár-elhárítási szakismereteinek átadásával segítené Romániát árvízvédelmi gondjainak hosszú távú rendezésében – erről írt levelet Persányi Miklós magyar környezetvédelmi és vízügyi miniszter hétfőn román kollégájának, Sulfina Barbu környezetvédelmi és vízgazdálkodási miniszternek. A levél kapcsán az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint Magyarország mindazt a tudásanyagot, szervezési ismereteket, módszereket, „know-how"-t ajánlja fel, amit az elmúlt évszázadok során létrehozott és kifejlesztett. – Magyarország a jó szomszédságra való törekvés, az árvízi.megelőzést szolgáló uniós források közös kihasználásának lehetősége, továbbá a személyes jó kapcsolat miatt is kötelességének érezte a felajánlást – írja Persányi Miklós levelében a közlemény szerint. A magyar miniszter azt javasolja román kollégájának, hogy ezzel a kérdéssel a két ország hamarosan esedékes közös kormányülésén is foglalkozzanak a programok felgyorsítása érdekében.

vissza az elejére


Ésszerűtlen költekezés a képviselőházban

(1. old.)

A képviselőház állandó bizottságának tagjai és a frakciók vezetői 2004-ben a hivatalból járó költségeken kívül összesen egymilliárd lejjel nagyobb telefonszámlát produkáltak, amit közpénzből fedeztek – áll a Közpolitikáért Intézmény egyik tanulmányában.

A tanulmány azt követhetően készülhetett el, hogy a képviselőház elvesztette az intézmény által indított pert a közérdekű információhoz való hozzáférés törvénye alapján. A képviselők havonta 400 percet beszélhetnek telefonon. 2003-ban például az alsóház összesen négymilliárd lejt költött a honatyák telefonbeszélgetéseire, amiből közel egymilliárd lejt jelent a túlköltekezés. 2001–2004 között a képviselőház két háznagya, Borbély László és Nicolae Vasilescu több mint félmilliárdos pótköltséget számolt el a mobilszámlájukon, a képviselőház titkára Tudor Mohora pedig 483 milliárdot. Mintegy negyed milliárd lejjel számoltak el pótköltségként az állandó bizottság tagjai, valamint Constantin Niţă, Corneliu Ciontu és Viorel Hrebenciuc alelnökök és Alexandru Lăpuşan háznagy.

Az intézet tagja, Adrian Moraru programigazgató kifogásolja a képviselők elszállásolására vonatkozó költségeket is, szerinte a költekezés nem ésszerű, hiszen a 2004-ben 210 képviselőnek átlagban 700 millió lejt fizettek. Moraru szerint sokkal hatékonyabb lenne, ha a törvényhozóknak szállodát építtetnének.

vissza az elejére


Ámokfutás Désen: 3 halott, 5 sebesült

(1. old.)

Hétfőn reggel egy nő és két tizenéves vesztette életét Dés külvárosában, miután egy személygépkocsi vezetője szabálytalan előzésbe kezdett, megütött két parkoló autót, majd a járókelők között, a járdán fejezte be ámokfutását.

A baleset okozója egy 20 éves, Dáciát vezető dési fiatal, aki mindössze három hónapja szerezte meg jogosítványát. A fiatal elvesztette uralmát autója fölött, s miután megütötte a két útszélen álló gépkocsit, a járdán öt gyalogost gázolt el. Ezzel egy időben az előzött Dacia sofőrje szintén elvesztette uralmát autója fölött, s egy szemből szabályosan haladó Jeep-be szaladt. Egy nő és 15 éves lánya, valamint egy 12 éves fiú életét vesztette – mindhárman gyalogosként közlekedtek a járdán. A balesetben az előzött Dacia két utasa is súlyosan megsérült, őket a rohammentősök helikopterrel szállították Marosvásárhelyre. Az ugyanabban a Daciában utazó másik két személy csak kisebb sérüléseket szenvedett, őket a dési kórházban kezelik. Megsérült még további három járókelő és a balesetet okozó fiatal, őket a dési és a kolozsvári kórházakban kezelik.

vissza az elejére


Halálos munkabaleset a kanálisban

(1. old.)

Egy halottja és két sérültje van annak a munkabalesetnek, amely tegnap történt Kolozsváron. Az elhunyt 42 éves munkás és súlyos állapotban lévő társai mérgező gázt lélegeztek be egy kanálisban, ahol egy vízvezetéket akartak elzárni. A három munkás egy kolozsvári építkezési vállalatnál dolgozott. Elsőnek egy 20 éves munkás mászott le a kanálisba, de rosszul lett és elájult. A 42 éves férfi kollégája megsegítésére sietett, de ő is rosszul lett. Végül a csoport vezetője ereszkedett le, de ő sem tudott már feljönni. Mindhármukat önkívületi állapotban hozták fel a katonai tűzoltók, akik átadták őket a rohammentősöknek, de azok már csak kettejüket tudták újraéleszteni.

vissza az elejére


Előfizetés-kötési kisnaptár
Takarítson meg 30 000 lejt a Szabadsággal!

(1. old.)

Ha lapunkat számonként megvásárolná, egy hónapban 17 új (170 000 régi) lejt költene. Ha előfizet, csak mintegy 14 új (140 000 régi) lejbe kerül (lapkihordási díjjal együtt!). Takarítsa meg pénzét a SZABADSÁG-gal!

Előfizetés köthető még az alábbi júliusi határidők szerint:

Terjesztő

K

SZE

CS

P

Posta

26-ig

     

Posta
(csak Kolozsváron)

26

27

28-ig

 

Apex, Apex Ab Com, Krónika, Damco

26

27

28

29-ig

Lapunk megrendelhető postán Kolozs, Fehér, Besztere-Naszód, Szilágy és Szeben megyében, továbbá Kolozsváron az Apex Kft. és az Apex Ab Com Kft., vidéken a Krónika, Zilahon és Zsibón pedig a Damco cég lapkézbesítőinél a hónap végéig (ld. fentebb).

Ha a lapkihordók még nem jelentkeztek az Ön lakásán, hívja őket telefonon (Apex: 596-213, Apex Ab Com: 439-120, Krónika: 420-320, Damco: 0260-612867), és akkor felkeresik Önt otthonában!
SZABADSÁG – hetente hatszor újság!

vissza az elejére


KRÓNIKA


A nap idézete

(2. old.)

Úgy áll a helyzet ezekkel a politikai szükségességekkel, hogy sokszor politikai baklövésekké válnak.

George Bernard Shaw

vissza az elejére


KISHÍREK

(2. old.)

AZ ERDÉLYI GITÁRTÁBOR idén 5-ik alkalommal kerül megrendezésre Erdőszentgyörgyön augusztus 3. és 10. között. Beiratkozás és részletes információk a következő e-mail címen: gitartabor@yahoo.com

TANTÁRGYMÓDSZERTANI KONFERENCIÁT szervez a BBTE Tanártovábbképző Főosztálya július 30-án, szombaton reggel 9 órai kezdettel a kolozsvári Református Kollégiumban (Farkas/Kogălniceanu u. 16.). A pedagógusok számára szervezett VII. Tantárgymódszertani konferencia témája a fizika éve alkalmából: Élményszerű (fizika)oktatás. A továbbképzésről a főosztály igazolást ad. Érdeklődni a kovzoli@phyz.ubbcluj.ro elektronikus levélcímen lehet.

Gólya-posta
Lapunk apróhirdetései között lehetőséget adunk arra, hogy újszülöttek világra jöttét tudassák olvasótáborunkkal. Az újszülött adatait (név, hossz, testsúly, születési időpont és hely) az apróhirdetésekhez szükséges nyomtatvány kitöltésével kell leadni pénztárunknál. Szolgáltatásunk ingyenes.

Hibajavítás
Szombati lapszámunk 2-es oldalán az Erdélyi magyar családnevek című kötet ismertetőjébe hibás idézet került. Az ominózus mondat, helyesen: „A magyar névtanos azt állapítja meg, hogy az idegen eredetű nevet viselő magyarnak a családneve mely nyelvből származó jövevénynév, de hogy a név az átadó nyelvben milyen eredetű, az már nem a magyar névtan feladata."
A szerző és az olvasó szíves elnézését kérjük.

vissza az elejére


Megszépül a Vizsolyi Biblia

(2. old.)

Megszépül a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Vizsolyban őrzött, Károlyi (Károli) Gáspár által fordított eredeti Biblia; a XVI. századi magyar nyelv páratlan dokumentumát Sárospatakon restaurálják.

A Biblia sorsa az utóbbi években kalandosan alakult, ellopták, majd hosszú hónapok után megkerült, azonban kálváriája nincs összefüggésben megújításával.

A könyvek és papírok felújításával foglalkozó szakember közölte: az 1590-ben nyomtatott könyvet az elmúlt századok alatt legalább négyszer átkötötték, ezért lapjai meglehetősen csonkoltak voltak.

A Vizsolyi Bibliát lefényképezték és óvatosan szétszedték, akkor látszott igazán, hogy erősen szennyezettek a könyv lapjai. Az ereklye több munkafolyamaton „átesett", például száraz és nedves tisztításnak is alávetették, utána pedig savközömbösítővel kezelték. A teljes felújítás idejét nehéz meghatározni, de körülbelül fél éve tart a könyv restaurálása. Megújult formájában még az ősszel látható lesz.

Károlyi Gáspár tudós reformátor wittenbergi és svájci tanulmányok után 1563-ban fogadta el a gönci gyülekezet meghívását. A lelkész, a Kassavölgyi egyházmegye szuperintendánsa 1586-ban, miután feleségét és gyermekeit a pestisjárvány idején elvesztette, nekikezdett a Biblia – apokrif leveleket is tartalmazó – teljes fordításának.

Károlyi Gáspár munkájában jelentős anyagi segítséget kapott Rákóczi Zsigmond egri kapitánytól és ecsedi Báthory István országbírótól. Munkatársai ismeretlenek, az eltérő nyelvezetből következtethető, hogy hárman lehettek, és az Ószövetség fordításában segítették. Az Újszövetséget maga a református esperes fordította, és elsősorban a latin Vulgatából dolgozott, de vélhetően felhasználta a korábban készült részleges magyar bibliafordításokat is.

A kifejezetten erre a célra Vizsolyba telepített nyomdában 1589. februárjában kezdődött meg a könyv nyomtatása, és a munkát 1590 júliusában fejezték be. A 2412 oldalas, mintegy hat kilogramm súlyú „ritkaság" körülbelül nyolcszáz példányban jelent meg. A „könyvek könyvének" eredeti kiadásából ötvenkét példány maradt fenn, közülük huszonnégy külföldön van, egyet pedig a vizsolyi templomban őriznek. A bibliák eszmei értéke felbecsülhetetlen.

vissza az elejére


Jutalom-üdülések a magyar nyelv elkötelezettjeinek

(2. old.)

A magyar nyelvi tantárgyversenyek díjazottjai az idén is jutalomkirándulásokon vettek részt. Az első helyezettek spanyolországi üdültetését a Communitas Alapítvány 800 euró értékben fedezte (a magyar diákok kísérőtanárának teljes utazási, szállás- és ellátási költségeit, 7 millió régi lejt fordított a diákok Bukarestbe és onnan haza utaztatására és egészségügyi biztosításukra).

Tengerparti táborozást a pódium alsóbb fokozataira feljutó diákok nyertek. Nekik a Communitas Alapítvány fizeti az ellátás 30 százalékát (56,7 millió régi lej értékben). Kolozsvárról kedden, július 19-én este 10 órakor az Ügyvezető Elnökség székházából indult az az autóbusz, amely a Kolozsvár–Marosvásárhely–Székelyudvarhely–Brassó–Neptun útvonalon (a felsorolt településekhez közel lakók ott szálltak fel) a részt vevő 18 személyt a tengerpartra szállította, illetve a nyaralás végén hazahozza. Az utaztatásnak a Communitas Alapítvány által biztosított költségvonzata 30 millió régi lej. Összesen tehát 86,7 millió régi lej.

A két jutalomüdülést az RMDSZ Ügyvezető Elnökségének Oktatási Főosztálya szervezte.

vissza az elejére


Vesztesek

(2. old.)

Robbantás, halál, pánik, üldözés, lövések, káosz. Aki látta, aki ott volt, de túlélte – sokkolva van. Aki csak hallotta, tévében látta – borzadozik. A távolság függvényében kisebb vagy nagyobb az elrettenés érzése. Az élet ugyan megy tovább, valami mégis megváltozott. Megjelent a kis félelem-gubanc a gyomor tájékán. És bár hangoztatják (hangoztatjuk), hogy nem félnek (félünk), nem lehet megfélemlíteni őket (minket), azért ferde szemmel, gyanakodva méregetik (méregetjük) az „arabos" idegeneket, mint potenciális ellenséget. Ami tiltakozást vált ki azokból, akik nem „ellenségek". És félelmet. A káosz nő. Az erőszak újabb erőszakot gerjeszt. Talán ez is a cél. Ilyen háborúban nincsenek győztesek. Ilyen háborúnak csak vesztesei vannak. Vesztesei – akik mi vagyunk. Mi és ők.

B. É.

vissza az elejére


Szamosújvári műkedvelők Désen

(2. old.)

A több mint száztíz éves múltra visszatekintő műkedvelőcsoport, a szamosújvári kultúrház magyar nyelvű operettegyüttese a múlt hét végén Désre látogatott, ahol szokás szerint nagy sikert ért el. Ezúttal a szervezésben a helyi RMDSZ-szervezet oroszlánrészt vállalt magára. A szamosújváriak egy oprerettegyveleggel keresték fel a dése közönséget. Műsorukon szerepeltek az elmúlt évszázadok legsikerültebb darabjaiból válogatott énekszámok és táncbetétek. Természetesen nem maradhattak ki a Csárdáskirálynő, a Marica grófnő vagy a Mágnás Miska közkedvelt slágerei, melyeket a szereplők ezúttal is profi módon adtak elő. Igényességüket és lelkesedésüket vastaps kísérte.

Az előadás rendezői Kiss Rozália és Inován György voltak, a zenekart Urszuly Kálmán irányította.

A szamosújvári operettegyüttes tagjai előadásukkal legközelebb Bánffyhunyadot keresik fel.

Erkedi Csaba

vissza az elejére


Polgári Szemle/2005. június

(2. old.)

A gazdasági és társadalmi folyóirat júniusi számában Pelle János állít emléket annak a sok millió áldozatnak, akik a boszorkányüldözéstől az iszlám fundamentalista terrorizmusig az ideológiák áldozatai lettek. Gorka Sebestyén az amerikai konzervativizmus és Európa viszonyát veszi szemügyre. Bonifert Donát arról értekezik, hogy a külkereskedelmi és fizetési mérleg tartós hiánya már nemcsak gazdasági, hanem fontos társadalmi-szociális feszültségek forrás is. A Műhely rovatban Sebestyén Tibor az Eutrend Kutatóban készült boldogságkutatás főbb eredményeit foglalja össze. A lapszemlében, többek között, arról olvashatunk, hogy az ázsiai, zsidó, kelet-európai és más bevándorlók veszélyével fenyegetni ugyan eredményes választási fogás lehet, de igazán sikeresek csak azok a nagyvárosok, ahol keveredik a sokféle kultúra és tudás.

vissza az elejére


MOZI

(2. old.)

KOLOZSVÁR

KÖZTÁRSASÁG – Csontdaráló – amerikai bemutató. – Vetítések időpontja: 13, 15.30, 18, 20.30, 23; kedvezménnyel naponta 23 órától és hétfőn minden vetítés.

MŰVÉSZ-EURIMAGES – A belső tenger – spanyol bemutató. – Vetítések időpontja: 17, 19.30, 22.30; kedvezménnyel kedden minden vetítés.

GYŐZELEM – Gorilla bácsi – bemutató. – Vetítések időpontja: 14, 18, 22. A Long Song for Babby Long – bemutató. – Vetítések időpontja: 16, 20.

FAVORIT – Hitch – Last first kiss – amerikai. – Vetítések időpontja: 17, 19; csütörtökön kedvezménnyel.

DÉS

MŰVÉSZ – Kung-fu Hustle – kínai-amerikai. – Vetítések időpontja: 17, 19; pénteken, szombaton, vasárnap 22 órától kedvezménnyel és hétfőn minden vetítés.

TORDA

FOX – Szerelem sokadik látásra – bemutató. – Vetítések időpontja: 16, 18, 22.

SZAMOSÚJVÁR

BÉKE – A Jég Hercegnője – bemutató. – Vetítések időpontja: 17, 19, 21.

BESZTERCE

DACIA A-TEREM – KAlfie – amerikai. – Vetítések időpontja: 17.30, 20; pénteken, szombaton, vasárnap 22 órától; kedvezménnyel hétfőn egész nap.

DACIA B-TEREM Second Hand – román. – Vetítések időpontja: 17, 19.30; pénteken, szombaton, vasárnap 21.30 órától; kedvezménnyel kedden minden vetítés.

GYULAFEHÉRVÁR

DACIA – New York taxi – amerikai. – Vetítések időpontja: 15, 17.30, 20; pénteken, szombaton, vasárnap 22 órától kedvezménnyel, és hétfőn minden vetítés.

Az oldalt szerkesztette: Ördög I. Béla

vissza az elejére


VÉLEMÉNY


Hídbaj, gátnyomor

(3. old.)

Amikor nemrég utazási szándékomról tájékoztattam, Gáspár Ernő nyugalmazott út- és hídépítő mérnököt, azonnal nekem szögezte a kérdést:

– Mivel akar oda utazni?

– Vonattal – válaszoltam.

– Nagyon vigyázzon! Azon az útvonalon három hidam van, s mindegyiknek már legalább huszonöt éve lejárt a garanciaideje! – mondta a 97. évében járó, örökké jókedvű kolozsvári ismerősöm.

Persze, mindketten nevettünk. Én kissé kesernyésen azon is, hogy az előttem álló mérnök, aki háromnegyed évszázaddal ezelőtt végezte a pesti Műegyetemet, nálam sokkal jobb memóriával bír. Mert lám, még azt is észben tartja, hogy az általa talán fél évszázadnál is régebben épített vasúti hídnak mikor járt le a „szavatossága".

A mérnök úr kissé azokra az osztrák hivatalosságokra hasonlít, akik 1976-ban levelet írtak a bánsági Oravicabánya vezetőinek, s figyelmeztették őket, hogy a 125 évvel korábban, még a dualizmus időszaka előtt épített hídnak lejár a garanciaideje. Akkoriban Erdélyben és a Bánságban mindenki ezen röhögött.

Amióta azonban az egykori birodalmak és diktátorok által építtetett hidakkal és gátakkal egyre több a baj, mivel ripsz-ropsz módjára történő romba dőlésük emberéleteket olt ki, a mosoly is szinte mindenkinek az arcára fagyott.

Amikor az első – szintén monarchia korabeli – bánsági gát átszakadt, s létrejött a Bánsági-tenger, amelynek felszárítása – magyarországi segítséggel együtt – a mai napig nem fejeződött be, mindenki értetlenül állott a katasztrófa előtt. Aztán lassan kiderült, hogy a Temes és a Béga gátrendszerét utoljára még a Ceauşescu-rendszerben foldozgatták, 1990 után azonban már jóval kevesebb figyelmet fordítottak rá. A gátfelügyelésre és -karbantartásra kiutalt pénzeket az illetékesek luxus-gépkocsik vásárlására és saját villáik felépítésére használták fel.

De mi a csudának kellene egy jól megépített gátat állandóan felügyelni. Ernő bácsitól kaptam meg erre is a szakszerű választ. Okfejtéséhez legalább hasonló sem hangzott el az utóbbi három hónapban Romániában.

– Régen voltak gátőrök. Ezeket az állam becsületesen megfizette, sok helyen a fizetésen kívül lakást és tűzifát is kaptak munkájukért. Az volt a dolguk, hogy a gátat két-három naponta végigjárják, s ahol vakondtúrásokat láttak, azokat azonnal tömjék be. A betömés többnyire szurokkal történt. A vakondtúrás ugyanis a legnagyobb veszélyt jelenti a gátra. Amikor a folyó szintje megnő, a víz abban azonnal utat talál, s sokszor a gát túloldalán szökőkútszerűen folyik ki a mederből. Ha áradás van, a nagy nyomás miatt a vakondtúrás néhány perc, de legfeljebb néhány óra alatt a gát átszakítását eredményezi. De hát ezt mindegyik szakember tudja! – magyarázta az idős, sokat tapasztalt mérnök.

A moldvai gátakat az 1970-es és 1975-ös nagy árvizek után építették. Részei voltak annak az átfogónak tervezett vízrendezési rendszernek, amelyet azonban az 1989 decemberi forradalom után nem folytattak. A megépített gátak karbantartása még a tessék-lássék szintet sem ütötte meg, hogy a mederkotrásról ne is szóljunk. A pénzek eltűntek. A gáttolvajok zsebében.

Mindezekre a hanyagságokra pedig tett egy végső lapáttal a Tartros és a Szeret vízgyűjtő területén végzett esztelen hegyvidéki fairtás. Évszázados erdőket vágtak ki itt egyik hónapról a másikra. A fát rönkökben vagy legjobb esetben deszkává aprítva adták el, s az erdőirtók által fizetett aprópénz és az ideig-óráig biztosított munkalehetőség a helyiek hallgatását is megvásárolta. Fogalmuk nem volt arról, hogy a vandalizmus árát majd ugyancsak nekik kell megfizetniük.

A négyzetméterenként száznál is több liternyi eső ugyanis percek alatt alázúdult a kopáron maradt havasról, magával hozva a föld egy részét is, és előbb patakká, majd valóságos sárlavinává változva, akadály nélkül örvénylett bele a Tartrosba. Az elhanyagolt gátakra – ahol voltak – nehezedő nyomás végzetesnek bizonyult. A veszetten süvítő sáráradat mindent ellepett.

Hasonló volt a helyzet a Szeret völgyében is. Persze, a moldvai találékonyság sem ismer határokat. Most is voltak szemfülesek, akik a gátak átszakításához is nyújtottak egy kis segítséget. Lényeges találmány: ha a jobb oldali gátat megbontják, a jobb oldali falura ront rá a rossz. De eközben a folyó bal partján fekvő település megmenekül. Bizonyítani senki nem tudja – csak a természet tehet róla. Persze, nem mindenkit lehetett a sorsszerűség felől meggyőzni. Az egyik Galac megyei falu lakosai az irányított gátbontás okán a környezetvédelmi minisztert és a vízügyi felügyelőség igazgatóját is perbe fogták.

A nagy bajban sem az erdőirtások haszonélvezőiről, sem pedig a kitermelési engedélyek aláíróiról nem volt senkinek sem ideje beszélni. A robajjal érkező sársárkány mindent elsodort: hidakat, gátakat, falvakat, villanypóznákat, transzformátorokat, utakat, földgáz- és vízcsöveket. Kimosta a házak alól a földet, s emberek egész életének munkája kártyavárként omlott össze pillanatokon belül. Amire az eső elállott, s a nagy víz levonult, holdbéli táj látványa fogadta a településekre jajveszékelve visszatérő szegény embereket. Csak az iszap maradt. Abban találtak rá sokan szörnyethalt szeretteikre, megfulladt háziállataikra, használhatatlanná vált javaik töredékrészére. A megdöbbenés a legtöbb embert teljesen lebénította.

Vizet és élelmet szállítottak a hatóságok repülőgépekkel és helikopterekkel a térségbe. És ígéreteket. Hogy majd újjáépítenek mindent. Hogy majd megerősítik a gátakat. A fővárosi hatóságok kampányszerűen járják a vidéket. Négy-öt tévéstáb kíséretében, s fél szemmel a minduntalan beígért, majd mégis elhalasztott előrehozott választások érdekében készült közvélemény-kutatásokra sandítva.

Az ágrólszakadttá vált helyieket azonban ez nem érdekli. Attól tartanak, hogy a külföldről küldött és a Bukarest által kiutalt összegeket újabb maffiacsoportok nyúlják majd le. Hogy még néhány napig, amíg a dolog téma lesz a médiában, a bukaresti vezetők még járni fogják falvaikat. Így történt a Bánsággal is, az ottani tragédia lassan kikopott a tévékből és a lapokból. Aztán minden kezdődik elölről. Visszaérkeznek azok az „üzletemberek", akik korábban az erdőket kivágták. S ők lesznek majd az újjáépítés fővállalkozói.

Tibori Szabó Zoltán

vissza az elejére


Csiriz és ácskapocs

(3. old.)

Nem kizárt, hogy az Akadémia nyelvész-szakosztályában illanó tanácstalanság verne tanyát, ha a kiművelt főknek a felkiáltójel és a kérdőjel közötti viszonyról kellene axiómát szerkeszteniük. Például arról, hogy miként hatnak egymásra, ha éppen tőszomszédokká válnak, mint ahogyan a Tusványos programfüzetének címlapján is történt.

Az együvétartozás kételyeit és imperatívuszát boncolgató előadások, nyilatkozatok kavarában kapkodó tekintet képtelen átfogni a panorámát, ha egyáltalán van ilyen kisebbség-, csatlakozás- és autonómia ügyben. Árnyalt összkép helyett jobbára szilánkos ellentétpárok. Amolyan fehér-fekete flashek: szándéknyilatkozatok szintjén vitathatatlanul erős európaiság – a párizsi és amszterdami nemet átmeneti válságként magyarázó-nyugtatgató euroképviselők; többségi politikusok gesztusértéknél leragadó jelenléte és autonomisták jóízű, mellénykedő kiszólásai; konciliáns hangot kereső Markó és változatlan vehemenciával számonkérő Tőkés. S minderre habként a „belmagyar" nemzeti eltévelyedés fölött búsongó Orbán Viktor. Valahány kérdő- és felkiáltójel közé szorult állapot. Mert igaz, hogy az uniós joganyag nem nyújt kellő támaszt a kisebbségi alapon szerveződő területi önrendelkezéshez, de a már meglévő csatlakozási alapokat sem tudják lehívni a mondvacsinált hazai fejlesztési régiók, figyelmeztetett az erdélyi származású Gál Kinga. És a finnországi Aland Autonóm Terület svéd elnökasszonya is óva intett: az 1921 óta működő önrendelkezés nem modell, csak – sikeres – példa. Példaértékű továbbá, hogy nincs honos Székelyföld-stratégia, szakértelemmel összeállított munkapéldány, amelyről érdemben vitázhattak volna a Bálványosi Szabadegyetem fősátra alatt. Pedig igény volna reá – hajtogatták egyre a székelybácsis viccek poénjára érzékeny polgármesterek. De míg egyikük a kisrégiós társulás továbbgondolásában, másikuk a helyi románságot negligáló kinyilatkoztatásban, harmadikuk többszázezres tömegtüntetéssel való nyomásgyakorlásban véli felfedezni az üdvös forgatókönyv kulcshelyzeteit, belátható ideig nem jutnak egyről a másfélre.

Mint ahogy helyben toporgás jellemzi a magyar–magyar, vagy ahogyan újabban mondani szokás a kül- és belmagyar viszonyrendszert is. Megfeneklett Szülőföld-program, fideszes választási ígéretek, amelyek szerint nem támogatás, hanem befektetés kell a peremországok magyarságának, háttérben december ötödike, halványuló árnyékkal.

Összetartozunk, kétségtelen, hiszen a helyi közösség, a régió, az ország, a nemzet és végül a kontinens polgáraiként vannak közös jegyek, érdekek, vágyak. Kérdés, hogy mikor bukkan fel a legkisebb közös többszörösök halmazát generáló képlet. Tusványoson padra került az irka és a plajbász, most csak egy kis fejszámolás következik… a következő kérdőjelig.

Rostás-Péter István

vissza az elejére


Pénz követi-e a beintést?

(3. old.)

Markó Béla kemény bírálattal illette a magyar kormányt Tusványoson, amiért az szinte semmit nem váltott be a hangzatos Szülőföld-programból.

Az RMDSZ-elnök romániai miniszterelnök-helyettes arra utalt a tusnádfürdői Bálványosi Nyári Egyetemen, amire még mindenki jól emlékszik: amikor a december 5-i magyarországi népszavazásnak sikerült a kettős állampolgárság kérdésében részleges kudarcot vallania, a magyar kormány egy sor, jobbnál-jobbnak hangzó intézkedés kilátásba helyezésével igyekezett a magyar állampolgárság kérdésének kötelező parlamenti vitájától eleső Kárpát-medencei magyarokat vigasztalni. Elég a decemberi-januári újságokat fellapozni, csak úgy hemzsegnek a különböző magyarországi kormánypárti politikusok nyilatkozataitól és konkrét ígéreteitől, hogy megkönnyített eljárással lehessen állampolgárságot nyerni, és főként hogy a nem magyarországi magyarságot otthon, a szülőföldjén fogják hathatós anyagi támogatással önazonossága megőrzésében segíteni. Fogadkozások röpködtek a levegőben, hogy a Szülőföld Alap minden eddiginél nagyobb anyagi támogatással mutat majd példát siránkozó határon túliaknak meg csak nagyszájúságban jobb korábbi magyar kormányoknak. Aztán jöttek a téli ünnepek, kiderült, mi sem haragszunk olyan nagyon, a magyarországiakat mégis kiszolgálják abban a hírhedt székelyudvarhelyi kávézóban, és az egész ügy elaludt. Mígnem Markó Béla fel nem elevenítette a Csomád lábánál.

Persze létezhet az egész jelenség mögött egyfajta összejátszás is. Éppen most áll küszöbön a Szülőföld Alap beindítása, az RMDSZ vezetősége megjátssza a keménykedő követelőzőt, amely, íme, mennyire kiáll az általa képviselt közösség érdekeiért, mely szót a magyar kormány aztán „meghallja", és máris összeáll a támogatási keret... Mindenki jól jár ezáltal, a reklámot csapó, népszerűségi mutatók mentén lépő RMDSZ, és a Magyarországon kívüli magyarokkal szemben ugyancsak eladósodott magyar kormány is.

Nem kizárt, hogy hasonló eset történt tavaly ilyenkor is. Akkor terjedt el, hogy csökkentik a határon túli magyaroknak támogatást biztosító magyarországi közalapítványok pénzkereteit, kevesebb pénzhez jut a Sapientia-egyetem. Markó Béla kiállt, és ismételten és nagyon határozott hangon követelte a pénzalapok meg nem nyirbálását, és láss csodát, őszire minden egy csapásra megváltozott, megmaradtak a korábbi, esetleg picit növelt, netán épp, hogy egy csöppet megkurtított pénzösszegek, mi pedig úgy örvendtünk, mintha ennél jobb már nem is érhetett volna minket.

A fenti lehetséges forgatókönyv természetesen csak spekuláció. Komolyra fordítva a szót, jobbat magunknak sem kívánhatnánk azonban, hogy bár igaz lenne. A jogos, érdekünkben történő fellépést kövesse a Szülőföld Alap látványos, de főleg számunkra hasznos működésbe lendülése. Jobbat magának a magyar kormány sem nagyon kívánhat. Hosszú ideje ugyanis nagyon rosszul áll a szénája nagyon sok Magyarország határain kívül élő magyar szemében. Ráadásul a népszerűségi mutatók sorozata szerint 2006 a kormányváltás tényét hozza magával Budapesten.

De mit nem sikerült a magyar kormánynak velünk kapcsolatban megtennie? A korábbi kormányzat státustörvénye és Sapientia-egyeteme után a Medgyessy-kabinet idején úgy nézett ki, hogy hasonló nagyszabású lépést akar gesztusként felmutatni az akkor még új magyar kormány, és megígérte az Erdélyi Magyar Televízió felállítását. Biztos nagyon zsenáns lenne a határon túli és inneni politikusok egész sorát szembesíteni akkori nagyon is konkrét ígéreteikkel – tavaszra jön létre a televízió, nem, inkább őszire, azaz jövőre – aztán jöttek egyéb, fontosabb kérdések, és sokan szeretnék, ha erre is a feledés jótékony homálya borulna.

Mind Medgyessy Péter, mind pedig Gyurcsány Ferenc kormánya aztán elméletek egész sorával látott el minket lelki, erkölcsi és anyagi támogatás helyett, hogy miért lesz jó nekünk a szülőföldünkön maradni. Tették ezt annak ellenére, hogy a legtöbbünk soha nem akarta azt elhagyni, a szülőföldön boldogulás pedig valóban komoly szükséglet. Sajnos azonban a megideologizált itthon-maradási kedvcsinálást annál kevesebb tett követte. A minket lebalkánizó kormányfő és társaik pedig a decemberi népszavazási kampány során játszottak dicséretre nem méltó szerepet, amely ezentúl hiteltelenné tenné esetleges jövőbeni nemes szándékú próbálkozásaikat is.

Félreértés ne essék: sok erdélyi számára esetleg felüdülésként hatott a mostani magyar kormány színre lépésekor a józanabb, visszafogottabb hang, annak felmutatása, hogy a nemzeti értékeken kívül léteznek egyéb – általános, emberi, gazdasági, modernizálási – szempontok is. A baj csak az, hogy mostanra inkább az derült ki, hogy inkább csak ezek a más szempontok léteznek a hangadó szocialista és szabadelvű magyarországi politikusok számára, mint a nemzeti értékek. Ha birtokában is lennének a mai kormányzati erők egy valamilyenfajta, általuk követendőnek tartott nemzeti stratégiának, hiányzik a meggyőzés ereje, amelynek ahhoz kétségtelenül társulnia kellene.

Kérdés, hogy mit tud tenni a magyar kormány hitelessége bár töredéknyi visszanyerése érdekében. Kíváncsian várjuk, hogy a választ a Gyurcsány-kabinet hatalmat megtartani óhajtó száz lépés programjában, esetleg azzal párhuzamosan, vagy netán egy új magyar kormány programjában találjuk majd meg.

Nemrég még a szocialista pártok felvonulási terepe volt az RMDSZ szatmárnémeti kongresszusa, ahol Adrian Năstase és Medgyessy Péter baloldali pártja az RMDSZ közvetítésével építette kapcsolatait egymással. Nos, most már nemcsak a két kormányfő a múlté. Az RMDSZ a jelenlegi koalíciós partnerei, az időközben lezajlott európai parlamenti választásokból legerősebb erőként kikerülő jobboldal, valamint az egyre valószínűbb magyarországi kormányváltás összefüggésében ismét inkább az Európai Néppárt – amelynek maga is tagja – keresi a megoldást legégetőbb kérdéseinkre. A jelenlegi magyar kormánnyal kitűnő kapcsolatokat ápoló, de a Fidesz – Magyar Polgári Szövetséghez is a hidakat fel nem égető, sőt mostanában egyengető RMDSZ vezetőjének tusnádfürdői szerepvállalása, az, hogy évek után ismét leült nyilvánosan a tusványosi előadóasztalhoz Tőkés Lászlóval és természetesen Orbán Viktorral együtt, akár intés is lehet a magyar kormányhoz: velük is jóban tudunk lenni, nektek még egyetlen esélyetek az élet lehelése a Szülőföld programba.

Más kérdés, hogy az RMDSZ is adós néhány ígéret betartásával. De erről majd legközelebb.

Balló Áron

Az oldalt szerkesztette: Székely Kriszta

vissza az elejére


NAPIRENDEN


Stolojan gondolkodik az NLP-be való visszatérésen
Még nem merül fel Tăriceanu leváltása

(4. old.)

Călin Popescu Tăriceanu és a Nemzeti Liberális Párt (NLP) hajlandónak mutatkozik, hogy kivárja Theodor Stolojan döntését arra vonatkozóan, milyen formában kíván részt venni a párt vagy a kormány tevékenységében – hangzott el a miniszterelnök-pártelnök és az elnöki tanácsos közti tegnapi tanácskozáson, amelyen az NLP megyei elnökei is részt vettek. Válaszában Stolojan kifejtette: gondolkodik az ajánlaton. A két politikus a kialakult politikai helyzetről, az NLP pozíciójának megerősítéséről szóló elképzelésekről tárgyalt – értesít a liberális párt sajtóközleménye.

Tăriceanu miniszterelnök, aki egyben az NLP vezetője is, és Stolojan, a párt volt elnöke közötti tisztázó megbeszélésre azt követően került sor, hogy a párton belül egyre erősödnek azok a hangok, miszerint Tăriceanu helyét Stolojannak kellene átvennie a kormány élén. A liberálisok közül többen is kifogásolták a miniszterelnöknek a párt hitelét is kikezdő magatartását, mivel az utóbbi hetekben szinte naponta változtatta az álláspontját a kormány lemondási szándékával kapcsolatban. A párton belül – de nem csak! – sokan úgy vélik, az elnöki tanácsosi tisztségben tengődő Stolojannak vissza kellene térnie a pártba, és alkalomadtán átvállalni a miniszterelnökséggel járó feladatokat.

Theodor Stolojan a kampány finisében egészségügyi okokra hivatkozva lépett vissza az államfőjelöltségtől a nála sokkal népszerűbb Băsescu javára. Sajtóberkekben ma már konszenzus van arról, hogy a valóban megfáradt, ám szerencsére nem gyógyíthatatlan beteg Stolojan elsősorban stratégiai okok miatt fordított hátat a kampánynak. Visszalép(tet)ésével az volt a cél, hogy szabaduljon föl a pálya Băsescunak, aki végül el is nyerte az államfői tisztséget. Stolojan különben az államfőnek is kedvére való megoldást jelentene, Băsescu már korábban is örömének adott hangot, hogy a liberális politikus egészségi állapota ily rövid idő alatt rendbe jött. Jelezte: Stolojan beszámítható, a neki szánt elnöki tanácsosi tisztség így legfennebb csak arra való, hogy kényelmesen kivárja a visszatérés lehetőségét. Az Iliescu-korszak egykori pártsemleges, technokrata miniszterelnöke, aki csupán néhány évvel ezelőtt iratkozott be a liberálisokhoz, ahol aztán hamarosan elnökké választották, mindig is a legnépszerűbb volt a rosszemlékű román miniszterelnökök sorában, ezért visszatérése a kormány élére minden bizonnyal javítana a liberálisok imidzsén, amelyet a fél évi kormányzás, de különösen az előrehozott választások ügyében tanúsított tétova magatartás igencsak megtépázott.

Liberális források szerint még nem lehet beszélni Tăriceanunak Stolojannal való lecseréléséről, de nem kizárt egy olyan forgatókönyv, miszerint Tăriceanu hamarosan csakis pártelnöki feladataira koncentrálhat majd, a kabinetet pedig Stolojan vezeti. Nem valószínű tehát, hogy az NLP megyei elnökei rendkívüli tisztújító kongresszust hívnának össze, Stolojant elsősorban kormányfői kvalitásai miatt hívnák vissza a pártba.

Sz. K.

vissza az elejére


Új kormány Voiculescu nélkül?

(4. old.)

Cáfolta a Konzervatív Pártnak (KP) a kormányból való kiebrudalása hírét Emil Boc, a Demokrata Párt (DP) elnöke. A szándékot, miszerint a közelgő kormányátalakítás egyik célja az volna, hogy a Dan Voiculescu vezette, Traian Băsescu által „erkölcstelennek" minősített KP-t kihagyják a következő kormányból, Bocnak tulajdonították a hétfői fővárosi lapok. A demokraták elnöke szerint nem erről van szó. Elmondta: pártja továbbra is ragaszkodik a két szociáldemokrata párti házelnök menesztéséhez, hiszen ilyen formában az SZDP ellenzékben van, de egyben hatalmon is. Ennek a felemás helyzetnek véget kell vetni, és inkább a kisebbségi kormányzást választják, semhogy a végtelenségig „együttéljenek" az SZDP-vel.

A DP ugyanakkor javasolni fogja, hogy a dekoncentrált megyei hivatalok vezetői ezentúl ne élvezzenek köztisztviselői státust, a megyei elnököket és alelnököket pedig a tanácsosok fele plusz egy szavazatával lehessen ezentúl leváltani. Amennyiben ezeket a módosításokat a parlament megszavazza, sikerül végre elmozdítani a volt kormány embereit az említett tisztségekből – magyarázta.

vissza az elejére


Magyar belpolitikai vihart okozott Orbán tusnádfürdői előadása

(4. old.)

A nemzetpolitikáról szóló nyilatkozatháború bontakozott ki vasárnap a Magyar Szocialista Párt (MSZP) és a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség (Fidesz–MPSZ) között Orbán Viktor tusnádfürdői beszéde nyomán. A Fidesz elnöke szombaton Székelyföldön, a bálványosi szabadegyetemen többek között arról beszélt, hogy a magyar baloldal, amikor erre időnként lehetőséget kapott, „rárontott saját nemzetére". Mint például Kun Béla és Rákosiék idején, és ha nem is ilyen harcias eszközökkel, de ezt tette a december 5-i népszavazáson.

Lendvai Ildikó (MSZP) vasárnap felszólította Orbán Viktort, hogy vonja vissza a magyar baloldal nemzetellenességére vonatkozó állításait. A szocialisták frakcióvezetője szerint a Fidesz elnökének sikerült beszédét az esztendő legdurvább és leggyávább mondatával emlékezetessé tennie. – Durva és gyáva mondatok. Durva, mert megkérdőjelezi a fél ország hazafiságát, mindazokét, akik nem értettek egyet Orbán Viktor népszavazási álláspontjával. Gyáva, mert mást mond Budapesten szemtől szembe, amikor vitapartnerrel kell szembesülnie, és mást Budapesttől távol, ahol nem kell tartania attól, hogy választ is kap – fogalmazott Lendvai Ildikó, aki szerint Orbán Viktor tusnádfürdői beszédének megdöbbentő hangvétele túlmutat a napi aktualitásokon, túl ellenzék és kormányoldal szokásos vitáján: a baloldaliak becsületébe gázolva a normális politikai párbeszéd alapfeltételeit kérdőjelezi meg.

Ugyanakkor a Fidesz szóvivője arra hívta fel a figyelmet: az MSZP-nek a térség többi baloldali pártjához hasonlóan nemzeti elkötelezettségű párttá kellene válnia, hogy hatékonyan lehessen fellépni a magyar érdekek képviseletéért szerte a világban. Révész Máriusz kifejtette: az MSZP politikusainak venni kellene a bátorságot, hogy személyesen is megnézzék, mi a határon túli magyarok véleménye az MSZP nemzeti elkötelezettségéről.

Markó Béla RMDSZ-elnök, akire az MSZP oly gyakran hivatkozik, a tusnádfürdői táborban igen keményen bírálta a Gyurcsány-kormány nemzetpolitikáját – hangoztatta a Fidesz szóvivője. Révész Máriusz szerint az MSZP-nek nem magyarázkodnia, beszélnie, és főleg nem vádaskodnia kellene, hanem valódi nemzeti fordulatot végrehajtania, hogy minden párt egységesen tudjon fellépni az igazi autonómiáért, a mindennapos diszkrimináció és az asszimilációs törekvések ellen.

Gedei József, a szocialisták szakpolitikusa viszont kijelentette: az MSZP nemzeti párt, a Fidesz viszont a határokon kívül nem nemzetpolitikát, hanem pártpolitikát csinál. A szocialista országgyűlési képviselő elmondta: ott volt Tusnádfürdőn, és hallgatta azokat a nyugat-európai politikusokat, köztük az Európai Parlament külpolitikai bizottságának elnökét, akik arról beszéltek, hogy összefogás nélkül az autonómia kérdésében nem lehet semmit elérni. A Fidesz azonban nem beszél arról, hogy milyen autonómiát akar, területit vagy kulturálist, milyen jogokkal, kötelezettségekkel. Nincs konstruktív javaslatuk, csak egyszerűen vádaskodnak – jegyezte meg Gedei József. – Az összefogást ássa alá az a nyilatkozat, amely Orbán részéről elhangzott. Nagyon sajnálom, hogy ez így történt, és azt is, hogy elkezdték méregetni, méricskélni, hogy ki nemzeti párt, ki tett többet, ki nem – jelentette a szocialista politikus. Gedei József szerint a nemzetpolitikát a Fidesz „sem pipálhatja ki". – Most kezdtek el beszélni egyáltalán az RMDSZ-szel, korábban le sem ültek a vajdasági magyarok legnagyobb szervezetével. Most mutogatnak vissza? Ez egyáltalán nem konstruktív – mondta a szocialista politikus, aki arra is emlékeztetett: az MSZP nemzetpolitikai stratégiájában 2002 óta benne van az autonómia támogatása és a határon túli magyarok jogainak bővítése. Erdélyben vita folyik arról, hogy milyen autonómiát szeretnének az ottani magyarok. A szocialista párt azt várja, hogy kialakítsák közös elképzelésüket, amely mellé oda lehet állni. – Az RMDSZ nem kért területi autonómiát. De ha ez mégis úgy lenne, akkor a szocialista párt azt fogja támogatni – jegyezte meg Gedei József.

vissza az elejére


Tiltakozás a kultusztörvény ellen

(4. old.)

Az Erdélyi Református Egyházkerület (EREK) tiltakozik a kultusztörvény tervezett szövegében bekövetkezett módosítás ellen. Az egyházkerület sajtóosztályától a szerkesztőségünkbe eljuttatott közlemény szerint „a felekezeti oktatást az állam anyagilag támogatja" (statul susţine financiar învăţământul confesional) változatban állapodtak meg az egyházak vezetői, ezzel szemben a kormány által jóváhagyott formában a szöveg csak annyit ír elő, hogy „az állam anyagilag támogathatja a felekezeti oktatást" (statul poate susţine financiar învăţământul confesional).

Az EREK elnöksége szerint Mona Muscă művelődésügyi miniszter felelősséget vállalt, hogy az egyházak képviselői által elfogadott szövegen nem fognak változtatni. Így az egyházkerület nem fogadhatja el a tervezetet, és tiltakozik a módosítás ellen.

vissza az elejére


Az UPC-é lett az Astral

(4. old.)

– Az amerikai Liberty Global Inc. távközlési és kábeltévés társaság bejelentette, hogy 404,5 millió dollárért megvásárolja az egyik legnagyobb széles sávú távközlési és kábeltévé szolgáltatót, az Astral Telecom Rt-t. A vétel a versenyhatóságok jóváhagyására vár, az ügyletet még az idén le szeretnék zárni.

Az Astral Telecom eddig román és külföldi befektetők és az AIG New Europe Fund tulajdonában volt. A Liberty Global az egyik európai egysége, a holland UPC Broadband számára vásárolja meg a román szolgáltatót. Az Astral Telecomnak 890 ezer ügyfele van, a UPC romániai egysége, a UPC Romania eddig 360 ezer ügyfelet szolgált ki.

A Liberty Global júniusban született két amerikai cég, a Liberty Media International Inc. és a UnitedGlobalCom Inc. egyesítéséből, mindkettő John Malone médiavállalkozó érdekeltsége. A UnitedGlobalCom tavaly szerezte meg a terjeszkedésből származó adósságok miatt 2003-ban kis híján csődbe ment UPC-t, és annak tevékenységeit két egységben, UPC Broadband és „chellomedia" nevek alatt az európai részlege, a UGC Europe alá szervezte.

vissza az elejére


Szeptemberben lesz csak vita a kötelező katonai szolgálatról

(4. old.)

A kötelező sorkatonai szolgálat megszüntetéséről szóló törvénytervezetet a szeptemberi ülésszakon vitatja meg a parlament – közölte hétfőn Titu Gheorghioff, az alsóház jegyzője. A törvénytervezet szerint 2007. január elsejétől megszűnik a katonai szolgálat letöltésének kötelezettsége, a hadsereg pedig önkéntesekből áll majd. A katonai szolgálat háború, mozgósítás vagy ostromállapot idején válik kötelezővé. A honvédelmi szaktárca 2006 végéig meghozza a szükséges intézkedéseket az önkéntesek besorozási rendszerének működtetése érdekében.

vissza az elejére


KÖRKÉP


Bánffyhunyad
Ítélet született a becsületsértés-perben

(5. old.)

Ítéletet hirdettek Bánffyhunyadon, a Kusztos Tibor Péntek László elleni perében. Kusztos Tibor helybeli református lelkipásztor a Szabadság 2004. április 14-i számában megjelent Magyar gondok Kalotaszeg fővárosában című cikk miatt becsületsértéssel vádolta a szerzőt, Péntek Lászlót.

Az ominózus részlet az alábbi: „Véleményem szerint azonban a református egyház kettészakadásához az vezetett, hogy a sok kulturális ünnepség szervezése mellett kevés idő maradt a hitéletre, a hívek lelki ápolására. De az sem igazán erősíti a református egységet, hogy számos olyan szegény sorsú magyar reformátust, akinek hozzátartozói nem tudnak fizetni, a helyi román ortodox esperes ingyenesen temet el! Az is aligha válik a közösség egységének javára, hogy míg a szószékről vasárnaponként a keresztényi szeretetről, békességről és tiszteletről prédikál, addig hétköznap Kusztos Tibor református lelkipásztor a helyi román bíróságon keresi igazát, az asztalt verve követeli volt kurátorától a ki tudja ki által elsumákolt csekély egyházi pénzösszeget, hogy az »összetartó« magatartásnak csak néhány példáját említsem."

Kusztos Tibor büntetőjogi pert indított, Péntek László védelmét térítésmentesen Máté András vállalta.

A tárgyalások egyik legérdekesebb pillanata Morcan Ioan ortodox pap vallomása volt, aki a bírának arra a kérdésére, hogy eltemette-e ingyen, s ha igen, miért, a magyar reformátusokat, azt válaszolta: „Természetesen, hiszen ők is keresztények."

vissza az elejére


Hírmorzsa

(5. old.)

Telekcsere. Az aranyosgyéresi polgármesteri hivatal telekcserét ajánl fel azoknak a földtulajdonosoknak, akik telkére építették a PowerPack hulladékcsomagolási rendszer alapján működő szeméttelepet. A település önkormányzati képviselői az elkövetkező napokban döntenek a kérdésről.

Sebességmániások. A sebességimádók továbbra is komoly fejfájást okoznak a tordai közlekedési rendőrség illetékeseinek. Az elmúlt napokban folytatott ellenőrzések során összesen 78 kihágást állapítottak meg. A büntetések összértéke eléri a 24 millió lejt. Liviu Maier főrendőrügynök szerint a legtöbb büntetést a törvényes sebesség meghaladása miatt rótták ki. Ugyanakkor több fegyelmezetlen járókelőt is megbírságoltak, de sajnos akadtak ittasan vezető sofőrök is. Összesen 3 hajtási jogosítványt függesztettek fel. Ugyanakkor egy esetben büntetőeljárás indult.

vissza az elejére


Erdélyi néptánctáborok július 31. és augusztus 7. között
XV. Kalotaszegi népzene- és néptánctábor, Kalotaszentkirály

(5. old.)

Kalotaszegi, Nádas menti táncokat tanulhat minden érdeklődő a XV. Kalotaszentkirályi táborban. Kezdő, középhaladó és haladó szinten oktatják majd a táj eredeti táncait. A gyermekeknek sem kell unatkozniuk, szakemberek ismertetik meg velük a tánc alapjait, majd gyermekjátékokkal szórakoztatják őket. A táborban, mint tizenöt éve minden alkalommal, lesz népdal- és hangszeroktatás (hegedű, brácsa, bőgő). A tanításokon és az esti táncházakban többek között a Tarisznyás és a Tüske zenekar húzza majd. Egész héten kirakodóvásár lesz. A bélesi tóhoz kirándulás indul a szabad délelőttön. A szentkirályi Ady-napot idén a tábor ideje alatt, szombaton tartják meg, ennek a rendezvénynek a programjaira is szeretettel várják a vendégeket.

A nemrég elhunyt, legendás prímás, Neti Sanyi bácsi tizennégy tábort muzsikált végig. Az ő emlékére adják ki az első táborok felvételeiből összeállított kazettát és CD-t, In memoriam Neti Sándor címmel.

A tábor 200 lejbe (2 millió régi lej) kerül, csoportoknak 10%-os kedvezmény jár.

Jelentkezési információkat a Kallós Zoltán Alapítványnál kérhetnek, az 1989. december 21. Út, 16. szám alatt (Kolozsvár). Telefon: 0264-598-813, e-mail: zoltan@cluj.astral.ro, Honlap: www.aranytiz.hu

IX. Vajdaszentiványi tánc- és zenei tábor
Egész héten vajdaszentiványi, marossárpataki, mezőpaniti és mezőmadarasi tánc- és zeneoktatás mellett még sok érdekes program várja a résztvevőket Vajdaszentiványon. Népi viseletek készítése, népi kézművesség, lovaglás, íjászat, gólyalábazás és vetélkedők jelentik a kikapcsolódási lehetőséget az esti előadások, koncertek előtt. A tábor pihenőnapján, délután 12 környékbeli együttes részvételével hagyományőrző fesztivál lesz.

A részvételi díj román állampolgároknak 120 lej (1 200 000 régi lej). Ezért az összegért naponta háromszor ételt, a tábor rendezvényein való részvételt, valamint a sátorhely, vagy az osztálytermekben való elszállásolást kapják a jelentkezők. A szállás kérésre családoknál is megoldható. Információ: Zalai Táncegyüttes, www.zalaite.hu, e-mail: zalaite@freemail.hu; vagy Varga János, vajan@freemail.hu

vissza az elejére


A rendőrség hírei

(5. old.)

Kutyaviadalra készültek
Törvénytelen kutyaviadal gyanúja miatt szervezett nagyszabású akciót a rendőrség. Miután a rendőrök tudomására jutott, hogy a mákófalvi vasútállomás mellett, egy elhagyott házban kutyaviadalra fog sor kerülni, a 2002/55-ös sürgősségi kormányhatározat által az I-II kategóriába sorolt kutyákkal, az egeresi és a megyei rendőrség rohamrendőrökkel együtt szállt ki a helyszínre, még a viadal előtt. A 108-as számú megyei úton Magyargorbó és Egeres között négy autót tartóztattak fel, s a vád szerint az utasoknak közük volt a megrendezendő viadalhoz. Két kocsiban egy-egy kutyát is találtak (egy Pitbullt és egy Mastifot), egy másikban pedig több zsák kutyaeledelre bukkantak. A temesvári rendszámú Renault Clióban, a Brassó megyei Opel Astrában, a Bihar Megyei Volkswagen Passatban és Argeş megyei Daciában összesen 14 Temes, Maros, Hargita, Arad és Szilágy megyei férfi ült, köztük a két kutya gazdái. Az egyik autóban egy videót és videokazettát is találtak a rendőrök, ez utóbbi tartalmát megvizsgálják.

A nyomozások tovább folynak annak megállapítása érdekében, hogy melyik személynek milyen köze volt a kutyaviadalhoz. Az említett 2002/55-ös, a veszélyes és agresszív kutyák tartására vonatkozó rendelet értelmében, ha bebizonyosodik a vétkük, úgy az illetők 2 és 5 év közötti börtönbüntetéssel sújthatók.

Két árva kiskorú fulladt vízbe
Két fiatal fulladt vízbe szombaton Csúcsán, az Octavian Goga múzeum közelében. A telefonon értesített és helyszínre kiszálló rendőrök a Körös jobb partján egy szervezett csoportot találtak: a bánffyhunyadi Speranţa gyerekközpont csoportját két felvigyázó vezette. Két fiatal a felnőttek engedélye nélkül beugrott a folyóba: a fürdőző 17 éves G. Susanát elsodorta az ár, de vízbefullt a lány segítségére siető 17 éves V. Claudiu is. A fiú holttestét kihozták a vízből, de már nem tudták újraéleszteni, míg a lány tetemét még keresik.

Halálos vonatszerencsétlenség
Szombat délután fél kettőkor személygépkocsi és vonat ütközött Bánffyhunyadon. A Dacia Novát a 19 éves M. Mihai vezette. A kezdő A, B+E, C+E kategóriás sofőr egy földúton haladt, amikor a fénysorompó jelzését figyelmen kívül hagyva ráhajtott a vasúti sínre, a helyi vasútállomás mellett. A Daciába beleszaladt a Nagyvárad–Bukarest Intercity, s a kocsi utasa, a 42 éves helyi M. Viorica nem élte túl a balesetet.

Cserbenhagyásos gázolás
Cserbenhagyásos gázolás történt Felsődetrehemben vasárnap hajnalban a 151 C jelzésű megyei úton. A gázoló egy 13 éves lányt ütött el, aki az út szélén haladt, a gázoló kocsival azonos irányban, de a másik sáv szélén. A tettest a rendőrök hamarosan azonosították a 24 éves, Maros megyei B. Aurel Dănuţ személyében, aki, mint kiderült, ittas állapotban éppen a diszkóból igyekezett hazafelé anyja Alfa Romeo márkájú személygépkocsijával. A fiatal egy Seat Toledo személygépkocsi előzésébe kezdett, s eközben ütötte el a 13 éves aranyosgyéresi B. Andreea Ancuţát, majd továbbhajtott. Mint kiderült, a K–119–BS rendszámú Seat kormányánál ülő 18 éves H. Andreea nem rendelkezik jogosítvánnyal. Ez utóbbi ellen jogosítvány nélküli közúti vezetésért, B. Aurel Dănuţ ellen pedig ittas vezetés, gondatlanságból elkövetett bántalmazás és baleset helyszínének elhagyása miatt indult nyomozás.

(balázs)

Az oldalt szerkesztette: Kiss Olivér

vissza az elejére


GAZDASÁG


Lesz mihez kapcsolódnia az erdélyi sztrádának
Megállapodás az M8–M4-es gyorsforgalmi út előkészítéséről

(5. old.)

Együttműködési megállapodást írt alá a magyar gazdasági és közlekedési tárca (GKM) vezetésével négy állami szerv, az érintett hat regionális magyarországi fejlesztési tanács, hét megyei önkormányzat, és azok központi városai az M8–M4-es Rábafüzestől Biharkeresztesig tartó gyorsforgalmi út előkészítéséről.

Horváth Zsolt Csaba, a GKM helyettes államtitkára elmondta: a mintegy 670 kilométer hosszú 2x2 sávos autóút az osztrák határtól Vasvár, Veszprém, Dunaújváros, Szolnok, és Püspökladány érintésével – Budapest tehermentesítésével – kapcsolatot teremt az észak-erdélyi autópályával.

A becslés szerint 1000–1100 milliárd forintba kerülő beruházás előkészítő munkái hamarosan megkezdődnek, és kormányhatározat szerint, a teljes szakasz 2015-ig megépülhet.

A helyettes államtitkár szerint a forrásokról és finanszírozási konstrukciókról – PPP, koncessziós – még korai beszélni, ám az állam számít az EBRD kedvező kamatozású hitelére és uniós támogatásokra is.

Horváth Zsolt emlékeztetett arra, hogy az M8–M4-es Vasváron találkozik a még későbbi időpontban megvalósuló dél-magyarországi M9-es autóúttal, Balaton-aligánál az M7-es autópályával, Dunaújvárosnál az M6-os autópályával, Kecskeméten az M5-ös sztrádával, és Berettyóújfalunál, az M3-as folytatásaként épülő, Debrecenből érkező autóúttal.

További előnye az M8–M4-es autóútnak, hogy választási lehetőséget biztosít a Románia felől több ponton belépő nyugati irányú nemzetközi tranzitforgalomnak, és lehetővé teszi a közvetlen kapcsolatot az A2-es ausztriai sztrádával.

Az autóút részét képezi többek között a már épülő dunaújvárosi híd és a hozzákapcsolódó néhány kilométeres autóút, továbbá a 4-es út Abonyt, illetve Vecsést elkerülő szakasza.

A megállapodás aláírását a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat kezdeményezte. Eközben az érintett regionális tanácsok, megyei önkormányzatok és megyei jogú városok is testületi döntést hoztak az együttműködési megállapodás támogatásáról.

Az együttműködő felek vállalták, hogy közösen lépnek fel az M8–M4-es gyorsforgalmi út előkészítése és mielőbbi megépítése érdekében szükséges finanszírozási háttér biztosításáért, pályázati és egyéb források felkutatásáért.

vissza az elejére


Az adócsökkentés nem szüntette meg a feketemunkát

(5. old.)

Az elemzők azt várták az idén bevezetett, csökkentett, egykulcsos adórendszertől – főleg a 35–40 százalékos bérterhek csökkentésétől –, hogy visszaszorul a feketemunka. A valóság azonban nem igazolta ezt a reményt.

Az országos munkaügyi felügyelet legutóbb az építőipart mérte föl, 1578 céget vizsgált meg, és majdnem 2000 rendbeli szabálytalanságot tapasztalt, túlnyomórészt törvényellenes foglalkoztatást. 272 vállalat súlyosan megsértette a szabályokat. A vizsgált cégek 17 százalékánál semmiféle munkaszerződésük nem volt az ott dolgozóknak.

A feketemunka továbbra is súlyos probléma tehát, annál is inkább, mert főleg a még mozgékony, az állás biztonságára keveset adó fiatalokat vonzza, illetve a cégek az ő körükben keresik elsősorban az utánpótlást. Ezért növekszik az oktatásból-képzésből kimaradók, közöttük a 18 évesnél is fiatalabbak száma, aminek később súlyos következményei vannak.

Jelenleg ugyan, legalábbis a hivatalos adatok szerint, alacsony, 5,5 százalékos a munkanélküliség Romániában, az érem másik oldala azonban az, hogy a legújabb statisztikák szerint erősen csökken a termelékenység. A villamosgép-gyártásban a termelékenység a tavaly ilyenkorinak a 83,5 százalékát, az orvosi berendezések gyártásában a 82,3 százalékát, a járműgyártásban a 87,5 százalékát éri csak el. Noha ezekben az ágazatokban nem jellemző a feketemunka, a képzettségdeficitet ezek a számok is jelezhetik.

vissza az elejére


A Renault 200 millió eurót készül befektetni

(5. old.)

A francia Renault több mint 200 millió eurót készül befektetni Romániában, egy új beruházás keretében – közölte Călin Popescu Tăriceanu miniszterelnök.

A francia Renault autógyár sebességváltógyárat akar telepíteni Piteştibe, amint erről a múlt héten a Bursa című gazdasági lap is hírt adott. A miniszterelnöki bejelentésből egyelőre nem világos, hogy ugyanarról a beruházásról van-e szó.

A Daciával régóta együttműködő francia autógyár új beruházása 215 millió euróba kerülne a lap szerint, és a vállalkozáshoz a kormány 38,37 millió eurónyi állami segéllyel járul hozzá. Az Európai Bizottság is hozzájárult az állami támogatáshoz, idézte a lap George Copos miniszterelnök-helyettest.

A Piteşti-ben gyártandó sebességváltókat kizárólag exportra szánják, Renault és Nissan típusok számára. A termelés várhatóan 2008-ban kezdődik.

vissza az elejére


Magyar üzem Szentegyházán

(5. old.)

A magyarországi Karsai Holding Rt. tagvállalata, a Karsai Hargita Plast Kft. egymillió eurós költséggel megvalósított műanyag- és termék-összeszerelő üzemét avatták fel a hét végén a székelyföldi Szentegyházán.

A Karsai Hargita Plast Kft. 1999-ben vásárolta első gyártóbázisát. A piaci igények növekedése miatt most szükségessé vált kapacitásának bővítése.

A társaság 1,75 hektáron 3300 négyzetméter beépített alapterületen működő üzemében 40 szakembert foglalkoztat, fontos szerepet töltve be a térség műanyag-feldolgozó iparában. Élelmiszeripari, kozmetikai csomagolóanyagokat, egyszer használatos termékeket, virágedényeket gyárt, kiegészítő üzletágában pedig kozmetikai és háztartás-vegyipari termékeket állít elő.

A kft. az idei évre 33 milliárd lej árbevételt tervez.

vissza az elejére


Valutaárfolyamok
Július 25., hétfő

(5. old.)

Váltóiroda

Euró (Vétel/Eladás)

Dollár (Vétel/Eladás)

100 Forint (Vétel/Eladás)

Macrogroup (Főtér 23., Sora, Bolyai u. 8., Szentegyház u. 4.)

3,50/3,56

2,90/2,94

1,400/1,440

Western Union – szolgáltatás a Sora, Bolyai u. 8. és Szentegyház u. 4. szám alatti váltóirodákban.

vissza az elejére


Július 26., kedd

A Román Nemzeti Bank mai árfolyamai: 1 euró = 3,5532 erős lej, 1 USD = 2,9425 erős lej, 100 magyar forint = 1,4467 erős lej.

vissza az elejére


HIRDETÉS


Gyászhír

(7. old.)

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy
PORZSOLT VIKTOR
hosszú, súlyos betegség után, 79 éves korában Düsseldorfban elhunyt. Emléke örökké élni fog szívünkben. ÉLETTÁRSA, F.-DEMIAN GABRIELLA, GYERMEKEI, JUDIT ÉS ANTAL CSALÁDJUKKAL, NŐVÉRE, MEZŐSI ILONA ÉS CSALÁDJA, SIMONYI GABRIELLA ÉS CSALÁDJA.

vissza az elejére


Részvét

(7. old.)

Megrendülten búcsúzunk
PORZSOLT VIKTOR
hangmérnöktől.
Osztozunk a gyászoló család fájdalmában. EGYKORI KOLLÉGÁI A KOLOZSVÁRI RÁDIÓTÓL.

vissza az elejére


Megemlékezés

(7. old.)

Szomorú szívvel emlékezünk
LÁZÁR JÓZSEFRE,
aki ma hat éve távozott közülünk. Emléke legyen áldott, nyugalma csendes. FELESÉGE, ANNA, FIA, ISTVÁN ÉS CSALÁDJA KANADÁBÓL. (0003)

vissza az elejére


Egy perc derű

(7. old.)

Az egérke és az elefánt egy motoron utaznak. Az elefánt vezet, majd így szól:

– Félsz, egérke?

– Nem félek én! – hangzik a válasz.

Az elefánt gázt ad, majd kis idő múlva megint megkérdezi:

– Félsz, egérke?

– Én? Ugyan!

Az elefánt csutkáig nyomja, mígnem elfogy a benzin. Leállnak az első kútnál, és feltankolnak. Visszafelé az egérke vezet, és ő is megkérdezi:

– Félsz, elefánt?

– Nem én! – válaszolja.

Az egérke padlóig nyomja a gázt, majd újra megkérdezi:

– Félsz, elefánt?

– Nem én! – hangzik a válasz.

Mire az egérke:

– Pedig félhetnél, mert nem érem el a féket.

vissza az elejére


SPORT


LABDARÚGÁS
UEFA-Intertotó-kupa
Egy lépésre a döntőtől
AS Saint-Étienne–Kolozsvári CFR-Ecomax 2–2 (0–1)

(8. old.)

Saint-Étienne, Geoffroy Guichard stadion, 30 ezer néző. Vezette: Pasquale Rodomonti (Olaszország).

St.-Étienne: Janot – Perquis, Yahia (46. perc Dabo), Hognon, Ilunga – Sable, Zokora, Hellebuyck (76. perc Mazure), Feindouno, Mendy (46. perc Sakho) – Piquionne. Edző: Elie Baup.

CFR: Ţurcaş – Bálint, Jula, Milosevics, Văsâie (19. perc Miclăuş) – Minteuan, Dorinel Munteanu, Turcu (55. perc Oncică), Coroian (72. perc Mijin) – Anca, Tilincă. Edző: Dorinel Munteanu.

Gólszerzők: Sable (51. perc) és Dabo (90. perc), illetve Coroian (24. perc – 11 m) és Tilincă (66. perc).

Miután a Gépész utcában kicsúszott kezei közül a megérdemelt győzelem (gól helyett Anca csak egy elpuskázott 11-essel és két kapufával büszkélkedhetett), nem túl nagy esélyt adtak a labdarúgás szerelmesei a CFR-Ecomaxnak a labdarúgó UEFA-Intertotó-kupa harmadik fordulójának visszavágóján. A kolozsvári 1–1 után ugyanis már a gólnélküli döntetlen is elég lett volna a franciáknak a továbbjutáshoz, miközben a vasutasoknak mindenképpen gólt kellett lőniük idegenben.

Dorinel Munteanu csapata azonban – amelyben az edzőjátékoson kívül a klub további 4 új szerzeménye is pályára lépett – a várakozásokat felülmúlva szerepelt a francia bajnokságban 6. helyen végzett együttes ellen, amely többek között azzal dicsekedhet, hogy a legtöbbször nyerte meg a francia pontvadászatot. A kolozsvári csapat nem ijedt meg sem a franciák nevétől, de még a 30 ezer, a Saint-Étienne-t bíztató szurkolóseregtől sem – a kolozsváriak drukkertábora még a két tucatot sem érte el –, és miután a 19. percben Feindouno első alkalommal veszélyeztette Ţurcaş kapuját, a román gárda két legyet ütött egy csapásra: Anca beadását a gólvonal közeléből csak kézzel tudta menteni a hátvéd Ilunga, így jöhetett a jogos büntető, miközben a franciák 10 emberrel maradtak. A kolozsvári esetből tanulva ezúttal Anca átengedte a büntetőt (akkor saját szabályát szegve meg hibázott: annak ellenére vállalta a büntetőt, hogy ő harcolta ki), Coroian pedig hidegvérrel, a közönség füttykoncertje közepette berúgta a 11-est.

Az emberhátrány ellenére a franciák több veszélyes helyzetet is kidolgoztak, de az első félidő 0–1-gyel ért véget – pedig 0–2 is lehetett volna: a kolozsváriak Intertotó-kupa-beli gólkirálya, Tilincă hatalmas helyzetet hagyott ki a félidő végén, de lövés helyett megpróbálta kicselezni – sikertelenül – a francia kapust. Az egyenlítés azonban nem váratott sokat magára a második félidőben: annak 6. percében Sable volt eredményes. Ráadásul két perc múlva Bálint megkapta második sárgalapját, így ismét minden szempontból egyenlő volt a két csapat, a továbbjutó kiléte pedig kérdéses maradt. Szűk negyedóra múlva azonban Oncică távoli lövése meglepte a franciák kapusát, aki csak a felső lécre tudott hárítani, a visszapattanó labdát pedig Tilincă juttatta hálóba 7 méterről.

A franciáknak ekkor már két gól kellett a továbbjutáshoz, ám a hátralévő bő 20 percben csak ritkán tudtak közel kerülni a vasutasok kapujához. Feindouno, Hellebuyck és Mazure kihagyott helyzetei után Dabo utolsó percben született találata már csak a vereség elkerüléséhez volt elég, de a továbbjutás szempontjából édeskevésnek bizonyult, így Dorinel Munteanu csapata bejutott a kiírás elődöntőibe, ahonnan elméletileg könnyű út vezet a döntőig: a litván Zalgiris Vilnius a következő ellenfél. A mérkőzésekre azonban már nem szombaton, hanem szerdánként kerül sor, így a vasutasok egyenesen Vilniusba repültek, ahol holnap lépnek pályára, míg a visszavágóra augusztus 3-án, szerdán kerül sor a Gépész utcában. Ha túljutnak ezen a párharcon – amúgy elődöntőbe román csapatnak még nem sikerült bekerülnie! –, akkor a döntőben a német VfL Wolfsburg (Dorinel Munteanu volt csapata) és a francia Lens közötti párharc győztesével fognak találkozni.

*

A 3. forduló mérkőzései általában a favoritok győzelmével ért véget, meglepetésként a CFR sikere mellett a Borussia Dortmund búcsúzását említhetjük. További eredmények (zárójelben az összesített eredmény, kiemelve a továbbjutó): Newcastle United (angol)–Dubnica (szlovák) 2–0 (5–1), Slaven Belupo (horvát)–Deportivo la Coruña (spanyol) 0–3 (0–4), Zalgiris Vilnius (litván)–Aigaleo (görög) 2–3 (5–4), Hamburger SV (német)–Uniao Leiria (portugál) 2–0 (3–0), Tampere United (finn)–SS Lazio Róma (olasz) 1–1 (1–4), Lens (francia)–Varteks Varasd/Varazdin (horvát) 4–1 (6–2), Olympique Marseille (francia)–Young Boys Bern (svájci) 2–1 (5–3), Sigma Olomuc (cseh)–Borussia Dortmund (német) 0–0 (1–1 – idegenben lőtt góllal), Slovan Liberec (cseh)–Roda Kerkrade (holland) 1–1 (1–1 – idegenben lőtt góllal), VfL Wolfsburg (német)–IFK Göteborg (svéd) 2–0 (4–0) és Valencia (spanyol)–Gent (belga) 2–0 (2–0).

Az elődöntők párosítása: (1) Deportivo–Newcastle, (2) Wolfsburg–Lens, (3) Lazio–Olympique Marseille, (4) Zalgiris Vilnius–CFR-Ecomax, (5) Valencia–Roda Kerkrade, (6) Sigma Olomouc–Hamburger SV. Az augusztus 9–23-i döntő párosítása: 1. párharc győztese–3. párharc győztese, 4. párharc győztese–2. párharc győztese, 6. párharc győztese–5. párharc győztese. A döntők nyertesei az UEFA-kupa első körébe jutnak.

(balázs)

vissza az elejére


Vizes világbajnokság Montrealban

(8. old.)

Roland Schoeman révén megszületett az első világcsúcs a montreali vizes világbajnokságon: a dél-afrikai klasszis az 50 méter pillangó elődöntőjében érte el a rekordot. Schoeman 23,01 másodperc alatt teljesítette a távot, s ezzel 29 századmásodpercet javított az amerikai Ian Crocker tavaly februárban felállított csúcsán.

Négy számban már bajnokot is avattak, s egyikben sem született meglepetés: 400 m gyorson a nőknél az olimpiai bajnok francia Laure Manaudou, a férfiaknál az ausztrál Grant Hackett, a 4 x 100 méteres gyorsváltóban a nőknél az Athénban is győztes ausztrálok, míg a férfiaknál az amerikaiak csaptak elsőként a célba.

Hackett sporttörténelmet írt azzal, hogy immár negyedik világbajnokságán szerzett aranyérmet, ez korábban soha senkinek nem sikerült. Az 1500 m-en olimpiai bajnok klasszis győzelme után azon kesergett, hogy legnagyobb riválisa, Michael Phelps óriási meglepetésre nem jutott a döntőbe, pedig úgy nagyobb diadal lett volna számára az elsőség. Az amerikai fenomén a 4 x 100 m-es gyorsváltó tagjaként egy aranyéremmel vigasztalódott.

Eredmények:

Férfiak, 400 m gyors: 1. Grant Hackett (Ausztrália) 3:42,91 p, 2. Jurij Prilukov (Oroszország) 3:44,44, 3. Oussama Mellouli (Tunézia) 3:46,08; 4 x 100 gyorsváltó: 1. Egyesült Államok 3:13,77 p, 2. Kanada 3:16,44, 3. Ausztrália 3:17,56.

Nők, 400 m gyors: 1. Laure Manaudou (Franciaország) 4:06,44 p, 2. Sibata Ai (Japán) 4:06,74, 3. Caitlin McClatchey (Nagy-Britannia) 4:07,25; 4 x 100 m gyorsváltó: 1. Ausztrália 3:37,32 p, 2. Németország 3:38,24, 3. Egyesült Államok 3:38,31.

• A műugrás vasárnapi versenynapján orosz és kínai aranyérem született a montreali világbajnokságon: a férfiak szinkrontoronyugró számában a Dmitrij Dobroszkok–Gleb Galperin duó, míg a nők 3 méteres szinkronműugró számában a Li Ting–Kuo–Csing-csing kettős diadalmaskodott.

Eredmények:

Férfi szinkrontoronyugrás: 1. Dmitrij Dobroszkok, Gleb Galperin (Oroszország) 392,88 pont, 2. Jang Csing-huj, Hu Csia (Kína) 374,79, 3. Peter Waterfield, Leon Taylor (Nagy-Britannia) 367,95.

Női 3 méteres szinkronműugrás: 1. Li Ting, Kuo Csing-csing (Kína) 349,80 pont, 2. Ditte Kotzian, Conny Schmalfuss (Németország) 319,05, 3. Krisztina Icsenko, Olena Fedorova (Ukrajna) 308,82.

• Spanyolország férfi vízilabda-válogatottja kiütötte Kuba együttesét, így Kemény Dénes szövetségi kapitány csapata az európai gárdával találkozik a negyeddöntőben.

Élethalálharc után a negyeddöntőbe jutott Románia gárdája is, Vlad Hagiu szövetségi kapitány csapata az utolsó negyedben szerezte meg a győztes találatot Cosmin Radu révén kevesebb mint 4 perccel a lefújás előtt. A negyeddöntőben Románia ellenfele Szerbia-Montenegró lesz.

A negyeddöntőbe jutásért: Románia–Németország 6–5 (3–3, 0–1, 2–1, 1–0) – a romániai góldobók: Radu Cosmin 3, Florin Bonca, George Georgescu és Kádár Kálmán.

További eredmények: Spanyolország–Kuba 17–2, Olaszország–Egyesült Államok 6–5 és Horvátország–Ausztrália 10–6.

A 13–16. helyért: Japán–Dél-afrikai Köztársaság 13–8 és Kanada–Kína 11–5.

vissza az elejére


FORMA–1
Räikkönen az élről esett ki

(8. old.)

Az edzésen első, és a 35. körig simán vezető Kimi Räikkönen műszaki hiba miatt kiesett, így Fernando Alonso nyerte az 56. Forma–1-es világbajnokság tizenkettedik futamát, a német nagydíjat. Második az utolsó sorból induló Juan Pablo Montoya, míg harmadik Jenson Button lett. Alonso hat versennyel a befejezés előtt már 36 pontos előnnyel vezet Räikkönen előtt.

Alonso idei hatodik diadalát ünnepelhette.

A német nagydíj (67 kör, 306,458 km), végeredménye: 1. Alonso (spanyol, Renault) 1:26:28,.699 ó (átlag: 212,629 km/ó), 2. Montoya (kolumbiai, McLaren-Mercedes) 22,569 mp hátrány, 3. Button (angol, BAR-Honda) 24,422 mp h., 4. Fisichella (olasz, Renault) 50,587 mp h., 5. M. Schumacher (német, Ferrari) 51,690 mp h., 6. R. Schumacher (német, Toyota) 52,242 mp h., 7. Coulthard (angol, Red Bull-Cosworth) 52,700 mp h., 8. Massa (brazil, Sauber-Petronas) 56,570 mp h., 9. Klien (osztrák, Red Bull-Cosworth) 1:09.818 p h. 10. Barrichello (brazil, Ferrari) 1 kör.

A Forma-1-es világbajnokság élén:

Versenyzők: 1. Alonso (spanyol, Renault) 87 pont, 2. Räikkönen (finn, McLaren-Mercedes) 51, 3. M. Schumacher (német, Ferrari) 47, 4. Montoya (kolumbiai, McLaren-Mercedes) 34, 5. Barrichello (brazil, Ferrari) 31, 6. Trulli (olasz, Toyota) 31, 7. Fisichella (olasz, Renault) 30, 8. R. Schumacher (német, Toyota) 26, 9. Heidfeld (német, Williams-BMW) 26, 10. Webber (ausztrál, Williams-BMW) 22.

Csapatok: 1. Renault 117 pont, 2. McLaren-Mercedes 95, 3. Ferrari 78, 4. Toyota 57, 5. Williams-BMW 47, 6. Red Bull-Cosworth 24.

Következik: a világbajnokság tizenharmadik futama: július 31., magyar nagydíj (Hungaroring).

Hongkongi befektető megvenné a Forma–1-et
A hongkongi székhelyű Hutchison Whampoa csoport egymilliárd dolláros vételi ajánlatot készül tenni a Forma–1-re – írta vasárnapi számában a brit Sunday Telegraph. A lap értesülése szerint Bernie Ecclestone, az autós gyorsasági világbajnokság elsőszámú vezetője már tárgyalt a Hutchison médiavállalkozásának, a Tom Group-nak az embereivel, akik nagy lehetőséget látnak a Forma-1 számára Ázsiában.

vissza az elejére


Kajak-kenu maratoni Eb: Felnőtt és ifi aranyak

(8. old.)

A felnőtteknél a magyar Csabai Edvin–Györe Attila kenu kettős, míg az ifiknél a Groholy Diána–Bara Alexandra kajakos duó állhatott fel a dobogó legfelső fokára a csehországi Tynben rendezett kajak-kenu maratoni Európa-bajnokság zárónapján.

A két első helyhez két másodikat, és két harmadikat tettek hozzá a magyarok, így összességében tíz éremmel zárták a kontinenstornát.

vissza az elejére


KERÉKPÁR
Tour de France
Vinokurové az utolsó szakasz

(8. old.)

Az amerikai Lance Armstrong egymás után hetedszer győzött a Tour de France országúti kerékpáros körversenyen. Ez az elképesztő bravúr eddig egyetlen kerekesnek sem sikerült a viadal történetében. Az utolsó, 144,5 km-es szakaszon Alekszandr Vinokurov érte el a legjobb időt, s ezzel a kazah kerekes második szakaszgyőzelmét szerezte meg az idei Touron.

A záró, 21. etapon 52 kilométerrel a cél előtt – amikor a mezőny a nyolcból még csak egy kört tett meg a híres Champs Elysées-n – a zsűri az esőtől csúszós út miatt már végeredményt hirdetett. Így a továbbiakban már csak a szakaszgyőzelemért, továbbá a pontverseny-diadalért járó zöld trikóért folytatódott a küzdelem, amelyet végül a norvég Thor Hushovd szerzett meg. A harmadik Tourján részt vevő Bodrogi László a győztessel azonos idővel, 45-ödikként ért célba, és a 119. helyen zárt.

Az összetettben (sárga trikó): 1. Lance Armstrong (amerikai, Discovery Channel) 86:15,02 óra (41,654 km/órás átlag), 2. Ivan Basso (olasz, CSC) 4:40 p hátrány, 3. Jan Ullrich (német, T-Mobile) 6:21 p h., 4. Francisco Mancebo (spanyol, Illes Baleares) 9:59 p h., 5. Alekszandr Vinokurov 11:01 p h., 6. Levi Leipheimer (amerikai, Gerolsteiner) 11:21 p h., ..., 119. Bodrogi László (Credit Agricole) 3:18.44 óra h.

A mezőnypontverseny győztese (zöld trikó): Thor Hushovd (norvég, Credit Agricole ) 194 pont, ..., 64. Bodrogi 24.

A hegyipontverseny győztese (pöttyös trikó): Mickael Rasmussen (dán, Rabobank) 185 pont, ..., 73. Bodrogi 3.

Legjobb 25 éven aluli versenyző (fehér trikó): Jaroszlav Popovics (ukrán, Discovery Channel) 86:34:04 óra.

A csapatverseny győztese: T-Mobile (német) 256:10.29 óra, ..., 4. Credit Agricole (francia) 55:24 perc hátrány.

Armstrong: Gitárt húrozok és sörözök
Érdekes képet festett jövőjéről a visszavonuló Lance Armstrong, miután megnyerte hetedik és utolsó Tour de France-át.

„Eddig kedvesem, Sheryl Crow követett engem a versenyekre, mostantól én kísérgetem őt a turnéira. Próbálom majd hasznossá tenni magam, ha kell felhúrozom a gitárjait, közben élvezem a rock and rollt és jókat sörözök" – nyilatkozta az amerikai klasszis, aki közelebbi terveiről is beszélt: „Annyi biztos, hogy egy kicsit eltűnök a közéletből, mert csendet szeretnék magam körül. Holnap elrepülünk egy tengerpartra a gyerekekkel és Sheryllel, iszunk egy kis bort, rengeteget eszünk, és nem törődünk semmivel. Erre vágyom a következő 30 évemben: stresszmentes életre."

A 33 éves legenda azért nem fordít hátat végleg a Tournak: mint elmondta, lehet, hogy jövőre tévén nézi a korábbi társakat, de az is előfordulhat, hogy a Discovery Channel autójában ülve ad majd tanácsokat a többieknek.

vissza az elejére


MOTORKERÉKPÁR
Talmácsi kiesett az esős futamon

(8. old.)

A vb-pontversenyben második helyen álló Talmácsi Gábor kiesett a gyorsaságimotoros-világbajnokság nyolcadik, angliai futamán, a Donington Parkban. A rajt remekül sikerült a Red Bull KTM magyar pilótájának, aztán elkezdett szakadni az eső, és emiatt félbeszakították a viadalt. A megismételt rajt után Talmácsi ismét az élbolyban haladt, amikor a nedves aszfalton megcsúszott. Még visszaült a gépre, azonban később újra bukott, és feladta a küzdelmet.

A pontversenyben szorosabb lett az állás, de továbbra is Mattia Pasini (Aprilia) vezet Talmácsi előtt, mindkét motorosnak 100–100 pontja van.

Az oldalt szerkesztette: Póka János András